A M ÁTYÁS - TEMPLOM TORNYAIBAN TALÁLT EMLÉKIRATOK Üzenetek az utókornak Az alkotás befejezése mindig misztikus emelkedettségű pillanat. Érdekes, hogy amikor az értéket alkotó ember átadja művét a közösségnek, az időnek, sokkal inkább megérinti a műve befejeztével megpihenő Teremtőhöz való hasonlósága, mint magának az alkotásnak a folyamatában. Az emlékjelállítás, önmagunk, nevünk, munkánk megörökítése erős jel: az öröklétre, az idő múlása felett is uralkodó Valaki megérintésére irányuló legemberibb vágy tanúja. Emberi, mindanynyiunkat összekötő vágy ez, amely független attól, hogy él-e bennünk megfogalmazott Isten-hit vagy sem. A Mátyás-templom rekonstrukciója során az emlékiratok sorára leltünk, amelyek az 1880–90-es, az 1930-as és az 1950–60-as években zajlott felújítások emlékét őrzik. A Mátyás-torony csúcsát lezáró rézgomb inkább az építtetők, míg a négyezet fölött a tető gerincét meglovagló huszártorony gömbje az építők emlékiratait őrizte. A következőkben – a teljesség igénye nélkül – most e dokumentumokban tallózunk. Isten áldása lebegjen a haza, a trón és e mű felett A harangtorony hatalmas keresztrózsáját lezáró, rézlemezből készült nyolcszögletű kupolácska alatt két leforrasztott rézhenger rejtőzött. Az 1935-ös évszámmal ellátott nagyobbik kapszula finom rézdomborítású virágdísszel borított munka, rejtett felirata szerint Matula Lajos ózdi mester munkája, a másik sima réztok. Az ékesebb kapszulában, viasszal lezárt üveghengerben két pergamenre írt, díszes emlékiratot találtunk, 1894-ből és 1935-ből. A korábbi irat megörökíti a felújítás egész menetét a kezdetektől: „ISTEN SZENT NEVÉBEN. Hazánk Nagyasszonyának a Bold. Szűznek tiszteletére IV. Béla királyunk által a XIII. század derekán emelt ezen templomnak, mely falai között a magyar nemzet számos dicső és gyászos eseményét lefolyni látta, a műemlékek országos bizottsága 1872 julius 12.iki ülésében stylszerű helyreállitása eszméjét megpenditette…” Az irat kitér mindenekelőtt Ferenc József 1873. évi rendeletére, amelylyel – emléket állítván 25 évvel azelőtti, a magyar közjog szerint törvénytelen trónraléptének – „a Mátyás-torony stylszerü restaurálását legkegyesebben elrendelni méltóztatott”.
Megemlíti, hogy Trefort Ágoston miniszter 1874-ben Schulek Frigyes építésztanárt bízta meg a feladattal. Elsorolja az egymást követő munkafolyamatokat, megemlíti a belső díszítés alkotóit, a programot megadó Czobor Béla művészettörténészt és az alkotókat: Székely Bertalan és Lotz Károly festőművészt, valamint Scholtz Róbertet, a díszítőfestés kivitelezőjét. Felsorolja az építési bizottság vezetőit és az építésvezetőket, végül megörökíti az elhelyezés időpontját: „Ezen okmány a keresztvirág-végződésbe, a befejező gombba, 1894 október hó 4-én alulirottak jelenlétében ünnepélyesen elhelyeztetett.” A dokumentum margóin körben aláírások sokasága látható. Középen Wekerle Sándor miniszterelnök és dr. Eötvös Loránd aláírása – a torony befejezése ugyanis az Einstein által a legnagyobb élő geofizikusnak nevezett tudós hét hónapos minisztersége idejére esett. Alattuk a kormány tagjai, köztük báró Fejérváry Géza hadügy-, Szilágyi Dezső igazságügy-, gr. Festetics Andor földművelésügyi és ifj. Andrássy Gyula király személye körüli miniszter; gróf Károlyi Tibor a főrendiház és báró Bánffy Dezső a képviselőház képviseletében;
Vaszary Kolos bíboros-hercegprímás és Császka György kalocsai érsek vezetésével a püspöki kar tagjai; az ország főméltóságai: gróf Szapáry Géza főudvarmester, gróf Széchényi Gyula főajtónállómester és báró Orczy Béla főkamarásmester; jobbszélen a főváros képviselői Ráth Károly főpolgármester vezetésével, báró Forster Gyula, a Műemlékek Országos Bizottságának elnöke, valamint Radisics Jenő, az Iparművészeti Múzeum igazgatója; baloldalt államtitkárok, a Pázmány Péter Tudományegyetem képviseletében a magyar közegészségügy első apostola: Fodor József rektor, valamint az egyes karok dékánjai, köztük egyik legkimagaslóbb orvoskutatónk, Hőgyes Endre; a Műegyetem rektora és dékánjai, valamint főtisztek és egyéb közéleti személyiségek. A felső margón Schulek Frigyes építész mellett a templomépítés résztvevői: rajzolók, pallérok, mesteremberek. Mindössze két név alatt nem tüntettek fel titulust, mégis mindkettőt ismerjük: az egyik a valószínűleg Schulek mestereként meghívott Steindl Imre, a másik az államtitkárok alatt szerénykedő dr. Jókai Mór. A kor legkiválóbbjainak neve a mi számunkra már utca- vagy intézménynévként ismerős, együttes megjelenésük a budavári főtemplom befejezésének ünnepén pedig megrendítő tény. Annak bizonyítéka, hogy a közöttük fennálló valláskülönbségre való tekintet nélkül képesek voltak Mátyás király templomában a nemzeti egység jelképét tisztelni és ünnepelni. Az emlékirat mellett elhelyezték az építésvezetőség 1894. évi 39. heti számadását a számlákkal együtt. Ezekből megtudjuk, hogy Pius Sándor pallér és Baumann Ferencz munkavezető 25 forintos, Pulay Sándor kovács 17 forintos, Linczbauer György közmunkás és társai 8 forintos heti bérért végezték munkájukat, míg a legutolsó, „Asszony” megjelölésű munkakörben a habarcskészítésben közreműködő Wáló Veron csupán heti 4 forint 56 fillért keresett. Az iratok mellett pénzsorozatot is találtunk az 1 fillérestől az arany 10 és 20 koronásig. A Székesfőváros közönsége mélységes áhítatának jeléül A kiállításában még díszesebb, 1935-ös emlékirat a Schulek János vezette toronyfelújítás befejezését örökíti meg, amelynek során a Mátyás-torony málló bácstoroki mészkőtömbjeit jelentős részben süttői mészkőre cserélték. Az emlékirat elsősorban a Székesfőváros és az építkezés irányítását és ellenőrzését végző hatóságok szerepére teszi a hangsúlyt. A 29 aláírással ellátott szöveg a következőképpen zárul: „A toronysisak 1935. évi augusztus hó 15-én, Szűz Mária mennybemenetelének (sic!) ünnepén készült el és ezen a napon nyert elhelyezést ez az okmány a keresztvirág végződésében levő befejező gombban az alulirottak jelenlétében, annak a mélységes áhitatnak jeléül, amellyel Budapest Székesfőváros közönsége – a templom kegyura – ezt az újjáépitést elhatározta, ezzel Magyarország Nagyasszonyának, a Boldogságos Szent Szűznek tiszteletére
szentelt egyházat uj, méltó köntösbe öltöztette és most, lelkes fáradozással művének első szakaszát az ég segedelmével befejezte. A Mindenható adja áldását az országra, melynek fővárosában az ő dicsőségét hirdeti e mű, minden időkön keresztűl.”
Az előbbieket tartalmazó díszes réztok mellett elkalapált végű, leforrasztott rézcsőben helyezte el géppel írt emlékiratát a réz záróelemet 1935-ben készítő és felhelyező Tremmel Testvérek Bádogos és Szerelő, Egészségügyi, Műszaki Berendezési Vállalata, a régiekről is megemlékezvén: „Ezen vörösréz kupolát Tremmel Vilmos készitette, az előbbenit Csernák József készitette aki az én tanitó mesterem volt.” A Népköztársaság Minisztertanácsának határozata értelmében Egyszerű, sima réztok rejtette a torony világháború utáni helyreállításának emléket állító, lakonikus tömörségű okmányt: „Budapest ostrománál súlyosan megsérült budavári főtemplom Mátyás tornyát a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának határozata értelmében az Építésügyi Minisztérium kőfaragó vállalata 1954–56 években helyreállította. Budapest 1956. Szíjártó építésügyi miniszter” A papírra, tussal készült emlékirat puritán, dísze csupán a kezdő iniciáléba komponált toronysziluett és a szöveg hátterébe rajzolt Rákosi-címer. Elhelyezésének dátuma szeptember 16, amit csupán a henger záródásába „a
Várgondnokság 3 technikussa” által becsúsztatott, ceruzával írt kartonlapocska árul el. Szavak nélkül is sokatmondó a két előbbi és az 1956-os dokumentum közötti különbség: az utóbbinál már nem jelenhet meg a templom építését szívügyének tekintő, ünneplő közösség. 1956-ban is bekerült egy elkalapált végű rézcső, benne tussal, pauszra írt lista a torony felújításban részt vevő személyek neveivel. Ezen kereszt, megváltásunk diadaljele megáldatott A huszártorony kettőskeresztje alatti gömbben további négy sima rézhengert találtunk, egyet 1882-ből, hármat 1961-ből. „Isten 's a B. Sz. M. Magyarország védasszonyának dicsőségére, Első Ferencz József Ausztriai Császár, Magyarország apost. királyának dicsőséges uralkodása alatt, Krisztus urunk születése után való ezer nyolcszáz nyolcvankettedik évben épült ezen szentélytornyocska, midőn a római keresztény közönséges szentegyházat XIII. Leo pápa Ő Szentsége, az esztergomi érseki főegyházmegyét Simor János bibornok herczegprímás kormányozák; lévén Magyarországban e.i.sz. miniszterelnök: Borosjenői Tisza
Kálmán, vallás és közoktatásügyi minis’ter: Tréfort Ágoston, Budapest főpolgármestere Ráth Károly.” – kezdődik a torony felépítésekor készült irat, amely az építést irányító mestereket és az építésre felügyelő bizottság tagjait nevezi meg. Az irathoz töredékesen fennmaradt viaszpecséttel a plébános és Forster Gyula által aláírt iratot erősítettek: „Ezen kereszt, megváltásunk diadaljele megáldatott 1882 évi május 23-án, és a szentélytoronyra feltűzetett 1882 junius 3-án.” Az iratok mellett az Egyetértés és a Neues Pester Journal egy-egy számát helyezték el. Természetesen itt sem maradt el a hivatalos emlékiratból kimaradt mesteremberek által becsúsztatott, saját kezűleg írt cédulák sora, mint „Rózsa Ferencz szobrász és fia Rózsa Istvány” magyar és német nyelven írt papirosa, vagy Johann Haszmann spengler-meister (Budapest, I Bez, Taban Attilagasse Nr. 640) névjegye. Óvodás kislány és egy szál Kossuth A három, 1961-ből származó kapszula is érdekes emlékeket rejtett. „A hitleri fasiszták által kirobbantott II. világháború Budapest ostromához vezetett…” adja meg a történelmi hátteret a „hivatalos” emlékirat bevezetője. A szokott névsort tartalmazó pausz mellett „Békénk, szocialista fejlődésünk záloga a magyar–szovjet barátság” feliratú 2 Ft-os emlékbélyeget találtunk. A második kapszula a Népszabadság 1961. április 13-i piros fejléces, ünnepi számát tartalmazta, amely Gagarin fotójával adja hírül: „A szovjet nép világraszóló diadala – Megkezdődött az ember űrutazásának korszaka”. Innen kerültek elő az építkezésen dolgozók szokásos cédulái is. A harmadik kapszulát a tornyot újrafedő bádogosok helyezték el – ma már nem állapítható meg, hogy azért, mert az egyszerű munkásokat kihagyták a hivatalos emlékiratokból, vagy ők érezték szakmai öntudatukkal sajátjuknak a rézfedésű tornyot. Mindenesetre a dokumentumok elhelyezése az ő feladatuk volt, így becsempészhették a gömbbe ellenőrizetlen tartalmú kapszulájukat is. Ebben maradt ránk pl. Szegi János szöveges üzenete: „1 kg kenyér 3 Ft. 1 liter bor 12-30 Ft. 1 kg hús 16-30 Ft. 1 kg zsír 25 Ft. 1 pár cipő 500 Ft. 1 öltöny férfiruha 2 500 Ft. Órabér 6-13 Ft.” A kapszula felbontásakor mindannyian éreztük két apró gesztus kedves és emberi voltát: a tokból két szeg mellett egy Kossuth cigaretta került elő. De megismerhettük az elhelyezők arcát is, hiszen majd' mindegyikük fényképet is tett be magáról, a legtöbbet láthatóan valamilyen igazolványból szakítva ki. Két „vonalas” emlék mellett tehát ránk maradt egy sokkal őszintébb megnyilvánulás is, amely kifejezte, hogy az 1961-ben itt dolgozókat a régiekhez hasonlóan bizony megérintette a templom szépsége és a titokzatos, messzi jövő, amely számára a tornyot újraalkották. Nem tudom, hogy milyen lelkülettel tekinthettek a jövőbe, volt-e bizalmuk abban, hogy a templom isteni Gazdája
láthatatlan javakkal is megjutalmazza munkájukat. De valami mégis arra utal, hogy a szívükben élő szeretet és a templom tornya között megtalálták az összefüggést: Kalocsai János bádogos kislánya, az akkor ötéves Éva óvodai fényképe is ott volt a kereszt alatt. A három félszemű mackó között mosolygó masnis kislány azóta nagymama lehet. Remélem, hogy édesapja gesztusa, ez a profán imádság őrizte őt az elmúlt öt évtizedben. Ha valaki ismeri, szóljon neki! Mátéffy Balázs A cikk a Mérnök Újság 2009/8-9. számában jelent meg.
