A tematikus gyermekcsatornák műsorainak vizsgálata Bevezetés, módszertan A televízió és a gyermekek kapcsolata régóta kutatott terület, s úgy tűnik az elmúlt években sem csökkent számottevően a téma iránti érdeklődés. A különböző diszciplínák szakértői évről évre vizsgálják a médiatartalmakat, vitatkoznak az üzenet kódolásának és recepciójának módjáról, továbbá ennek összefüggésében a feltételezhető hatásokról, valamint nem utolsó sorban arról, hogy milyen jellemzőkkel bírnak a gyermekek számára megfelelő televíziós műsorok. A műsorszolgáltatók részéről is megnőtt az érdeklődés a fiatal közönség iránt, hiszen a marketingtevékenység egyre jelentősebb része célozza meg a 18 év alatti korosztályt. A gyermekeknek is van saját pénzük, saját vásárlóerővel rendelkeznek, de szüleik bevásárlásaira gyakorolt befolyásuk is jelentős. Nem utolsó sorban ők a jövő piaca: egyszer majd ők veszik meg a termékeket és szolgáltatásokat. A gyermekek is támasztanak elvárásokat és igényeket a televízióval szemben. Mindenekelőtt szórakozásra vágynak, néha izgalomra, esetleg kíváncsiságukat igyekeznek kielégíteni. Az aktuális szükségleteik és kívánalmaik határozzák meg, hogy mely csatornák műsoraiból választanak, s ennek kapcsán nem feltétlenül tartják magukat a szerkesztők által kifejezetten számukra koncipiált kínálathoz. De mekkora, s miből áll ez a kínálat? Mely csatornákon, milyen tartalmak hozzáférhetőek? Milyen témák dominálják a gyermekeknek szóló műsorokat? A két részből álló vizsgálatunk főképp ezekre a kérdésekre keresi a választ, azaz azt a potenciális kínálatot igyekeztünk feltérképezni, amelyekből a gyermekek - érdeklődésüknek megfelelően - válogathatnak. A 2009 elején közzétett tanulmányunk az általános tematikával bíró csatornák (MTV1, M2, Duna TV, RTL Klub, TV2, Viasat3) hétvégi délelőtti kínálatával foglalkozott. A gyermekműsorok meghatározásánál egy olyan megoldást követtünk, amely lehetőséget nyújtott mind az explicit gyermekeknek szóló művek, mind azon alkotások vizsgálatára, amelyek valamilyen szempontból számukra érdekesek vagy szórakoztatóak lehetnek, ezért implicit gyermekprogramokká válnak, annak ellenére, hogy nem speciálisan az ő igényeiket szolgálják. Jelen elemzés, amely a tematikus gyermekcsatornák műsoraival foglalkozik, vizsgálatunk második szakaszát képezi. Mivel a jelenleg fogható gyermekcsatornák nem magyar joghatóság alá tartoznak, így kínálatuk a rendszeres hatósági ellenőrzésből legalábbis az Rttv. kiskorúak védelmét célzó rendelkezéseit illetően - kiesik. Ugyanakkor a tévénézéssel töltött idő csatornák közötti megoszlását tekintve meghatározó részesedéssel bírnak, a 4-14 év közöttiek ez irányú kikapcsolódásra fordított napi átlagos 188 percéből a
három tematikus csatornára összesen 45 perc jut. (Összehasonlításképpen, a két országos földfelszíni sugárzású kereskedelmi csatorna 77 percet mondhat a magáénak.) Ebből következően indokoltnak tűnik a gyermekcsatornák kínálatát - a magyar joghatóságú, általános tematikával rendelkező műsorszolgáltatók gyermekműsorainak elemzése kapcsán kimunkált szempontokkal megegyezően - egyszeri célvizsgálatnak alávetni. A gyermekcsatornák térnyerése Az elmúlt évtizedben radikális változások mentek végbe a hazai televíziózásban, amelyek átrendezték a csatornák piaci pozícióit. A két országos kereskedelmi csatorna megjelenésével a közszolgálatiak elveszítették közönségük jelentős részét: míg 1997 első felében még 72 százalékos közönségarányt tudhattak magukénak, ugyanazon év utolsó negyedére ez 34 százalékra esett vissza. Az évek folyamán a teljes lakosság tévénézésre fordított idejéből egyre kisebb hányadot sikerült a közszolgálati csatornáknak megtartaniuk: a 2008 utolsó negyedévében regisztrált adatok szerint a napi átlagos részesedésük csupán 13,2 százalék volt a kereskedelmi csatornák 76,7 százalékával szemben.1 Ugyanez a trend érvényesült a 4-14 év közötti gyermekközönség esetében is, bár a 2000-től rendelkezésre álló AGB adatok szerint a tévézésre fordított idő a korosztály körében 2004-ig még folyamatosan növekedett, s ebből a közszolgálati adóknak (leginkább az MTVnek) is sikerült valamelyest profitálniuk (1. ábra). 2005-től azonban drasztikus visszaesés következett be, a tévénézésre fordított teljes idő az előző évhez képest 27 perccel csökkent, az MTV1 napi átlagos nézettsége pedig 15 percről 10 percre redukálódott. Azóta az első számú közszolgálati csatorna folyamatos közönségvesztést produkál. 2008-ban a tévénézéssel töltött idő napi átlaga ugyan megint emelkedett (5 perccel az előző évhez képest), azonban a televízió nézésre fordított 193 percből mindössze 5 perc jutott az MTV fölfelszíni sugárzású csatornájára. Hasonló tendenciák figyelhetők meg a két országos földfelszíni sugárzású kereskedelmi műsorszolgáltatónál is, a 4-14 éves korosztály körében a csatornáknak évek óta folyamatosan csökkenő nézőszámmal kell szembenézniük. Úgy tűnik, a kiskorú nézőkért folytatott küzdelem igazi nyertesei azok az új, feltörekvő csatornák, amelyek kizárólag a gyermekkorú közönséget célozzák meg, és amelyeknek a piacra lépésük óta folyamatosan sikerült növelniük az egy főre jutó nézett időt. A Minimax a tematikus szolgáltatásával 1999ben úttörőként jelent meg a piacon, s két évvel később már meghaladta az MTV mindkét csatornájának a korosztály körében mért együttes közönségarányát. A Jetix és a Cartoon 1
http://cs.agbnmr.com/Uploads/Hungary/stat_shr_negyedeves.pdf
2
Network belépésével a tematikus csatornák előnye behozhatatlanná vált a közszolgálati adókéval szemben. Bár a gyermekek körében még mindig az országos földi sugárzású kereskedelmi csatornák a legnépszerűbbek (33,7%), de a tematikus gyermekcsatornák együttes részesedése 2008-ra már meghaladta a célcsoport egynegyedét (28,5%). 1. ábra
A közönségarány megoszlása a 4-14 éves korosztály körében (percben)
250 200
198
206
198
212
221 194
184
188
193
150 100 50 0 2000
2001
2002
2003
2004
2005
2006
2007
Köszolgálati csatornák
Országos földfelszíni kereskedelmi csatornák
Tematikus gyermek csatornák*
Egyéb csatornák
Video
Teljes tévénézési idő
2008
Forrás: AGB Nielsen Mediakutató Kft./ORTT Monitoring
*A Nickelodeon csak 2004-ben és 2005-ben szerepel külön a gyermekcsatornák között az AGB adatai közt, 2006-tól már nem.
Egy, a kábelcsatorna trendeket vizsgáló kutatás2 eredményei szerint a 4-14 éves korosztály 2008-ban átlagosan 102 percet fordított a kábelcsatornák kínálatára, míg az előző évben mindössze 87 percet. Ez azt jelenti, hogy 2008-ban a gyerekek tévénézéssel töltött idejének több mint 50 százalékát a kábelcsatornák kínálata kötötte le. Bár a kábelcsatornák minden korosztály körében egyre népszerűbbek, a leglátványosabb növekedés - a gyermekcsatornák szélesedő kínálatának köszönhetően - a gyerekeknél tapasztalható. Az adatok szerint a legnagyobb lefedettséggel a Minimax rendelkezik, őt a Cartoon Network, majd a Jetix követi. Mindhárom csatorna 2007-hez képest növelni tudta a potenciális elérhetőségét. A gyerekek célcsoportjában a Cartoon Network stabilan őrzi a vezető pozícióját, míg a Minimax az erős verseny ellenére is a második legnézettebb gyerekcsatorna. A Jetix, bár jelenleg a harmadik a sorban, de 2007-ről 2008-ra sikerült megdupláznia a közönségarányát a 4-14 éves korosztályon belül (4,4%-ról 9,1%-ra).
2
Kábelcsatorna trendek 2008. Az R-time, tanulmánya. http://www.r-time.hu/files/Kabelcsatorna-trendek2008.pdf
3
A tematikus gyermekcsatornák fokozatos térhódítása nagy valószínűséggel nem tekinthető lezárult folyamatnak, népszerűségük a gyermekek körében a jövőben továbbra is növekszik. A szülők jó „pesztrának” tartják a gyermekcsatornákat, miközben ők például a háztartási feladataikat végzik, hiszen a műsoraik kifejezetten a gyermekeket célozzák, így vélhetően nem kívánnak szülői felügyeletet. De vajon valóban így van ez? Milyen kínálattal rendelkeznek ezek a csatornák, s a gyermekek milyen jellegű igényeit elégítik ki? Milyen különbségeket lehet felfedezni az egyes tematikus csatornák kínálata között, s milyen korosztályokhoz szólnak a műsorok? Vizsgálatunk elsősorban ezekre a kérdésekre szeretne választ kapni. A gyermekműsorok meghatározása A gyermek-televíziózás a közönségének jegyében definiálja önmagát, így pontos meghatározása körül máig erős bizonytalanság tapasztalható. Mivel a hazai jogszabályok szerint gyermekkorú a 14 év alatti személy, így a gyermekműsorok célközönsége is 13 éves korig terjed. A születéstől 13 éves korig terjedő időszak a fejlődési szakaszok szempontjából azonban egy igen tág terminust ölel fel. Az ekként meghúzott felső életkori határon belül a látott információ befogadási képessége folyamatosan változik, más 3-5 éves, más 6-9 éves, illetve 10-13 éves korban. A fikció és a valóság megkülönböztetése csak fokozatosan alakul ki a gyerekeknél. Míg a három évesek valóságként, fizikailag jelenlévőként értelmezik a képernyőn látottakat, a négy évesek már kezdik érteni, hogy amit látnak, azok csak képek és nem maguk az emberek, illetve a tárgyak. Ugyanakkor még bizonytalanok abban, hogy az ábrázolt események valódiak vagy képzeletbeliek-e. Az életkor előrehaladtával már egyre jobban megértik, hogy a tévéműsorok jó része nem a valóságot ábrázolja, hanem fikció. Egy történet megértése, a tartalom szerkezetének, az események időrendi sorrendjének visszaadása sem úgy alakul a gyermekeknél, ahogy azt a felnőttek értelmezik. Az óvodáskorú gyermekek a látottakat a jelenetek halmazaként élik meg, így a cselekmények és a következményeik közötti összefüggés számukra rejtve marad, a komplex cselekményvonal követésének képessége is csak fokozatosan, kb. 10 éves korra alakul ki. Ugyancsak jelentős különbséget találunk a filmes nyelv, a vizuális technikák megértésének elsajátítása terén. A gyerekek bizonyos fejlettségi szint alatt nem képesek helyesen értelmezni a beállítások és jelenetek közötti komplex kapcsolatokat, a tér és a nézőpontok változásait, a különböző filmes technikák (montázsok, ráközelítések, lassítások, vágások) dekódolásának készsége sokáig az életkori fejlettség és a tapasztalat függvénye. Annak tekintetében, hogy a kognitív és érzelmi
4
képességek még nem teljesen kialakultak, aligha kérdőjelezhető meg a saját televíziós kínálat szükségessége. Stefan Aufenanger, a téma avatott kutatója arról számolt be, hogy Németországban 1993 és 1994 között öt független férfi és öt női szakértőt kérdeztek meg azzal a céllal, hogy kifejtsék, mit értenek gyermekműsor alatt.3 A médiapedagógusok és médiaszakértők egyöntetűen azon véleményüknek adtak hangot, hogy a gyermekműsoroknál meghatározott minőségi szempontoknak kell érvényesülniük. Általános definíció szerint a gyermekműsorok olyan, gyermekek számára készített produkciók, amelyek a gyermekek által szívesen nézettek, valamint fejlődési és azonosulási lehetőségeket kínálnak a számukra. A szakértők a tartalmi kritériumok között említették a gyermeki fantázia kibontakoztatását, a gyermeki gondolkodás, érzés és cselekvés figyelembe vételét, a gyermeki életvilág (reális vagy fiktív) bevonását, a fejlődési szakaszokhoz történő kapcsolódást, a szemszögükből történő érvelést és magyarázatot stb. Emellett a gyermekműsorokat bizonyos formális ismérvek is jellemzik, amelyek a gyermekműsorok ábrázolásmódjára vonatkoznak. Ennek kapcsán olyan elvárások kerültek megfogalmazásra, amelyek tekintettel vannak a gyermek kognitív fejlődésének szakaszaira: a kamera a gyermek szemmagasságában van elhelyezve, a műsort nyugodt képek dominálják, óvatos svenkek, lassú elbeszélő (kronologikus) snittek jellemzik, azaz a vizuális technikák alkalmazása megfelel a gyermek életkori sajátosságainak. Az ismert hazai pszichológus, Ranschburg Jenő szerint a televízió akkor segíti elő a gyermeki megismerés fejlődését, ha a programok összhangban állnak a különböző korosztályokat képviselő gyerekek természetes érdeklődésével.4 Ezek a tartalmuknál fogva kötik le a gyermekek figyelmét, nem pedig a speciális effektek korlátlan tobzódása által. A program ritmusa, sebessége, technikai struktúrája sem haladhatja meg azt a szintet, amelyet a gyermek képes befogadni. Az alkotóknak tisztában kell lenniük, hogy a gyermekek milyen életszakaszokban, milyen mértékben képesek az információ fogadására, és mennyire értik a filmes nyelvet. Módszertan, minta Amint korábban kifejtésre került, a gyermekeknek szóló műsorok nemcsak megtekinthetőek számukra, hanem olyan produkciók, amelyek kifejezetten a gyermekek igényei és érdeklődése szerint készültek. A specifikusan gyermekeknek szánt alatt azt kell érteni, hogy egy
3
Stefan Aufenanger: Kindersendungen und Unterbrecherwerbung – ein kritischer Definitionsproblematik. 4 Ranschburg Jenő: Áldás vagy átok? Gyerekek a képernyő előtt. Budapest, 2006. 71.p.
Beitrag
zu
5
meghatározott korcsoportot szem előtt tartva dolgozták ki és gyártották le a műsorszámot, vagyis az adott téma összhangban áll a célcsoport természetes érdeklődésével, a gyártási technika, valamint a tartalom illeszkedik a korosztály fejlettségi szintjéhez. Például a nyelvezet megfelel a célközönségnek és nem tartalmaz olyan kifejezéseket, amelyek kizárólag az idősebb korosztály által érthetők. A megfelelő tartalom emellett azt is feltételezi, hogy a műsorszámban esetleg előforduló erőszakos, félelemkeltő elemek nem haladják meg azt a mértéket, amelyet a szóban forgó korosztály várhatóan még képes önállóan feldolgozni. Bár a gyermekműsorok többsége elsősorban a gyermek szórakozását szolgálja, s ehhez az izgalom is hozzátartozik, az alkotóknak figyelembe kell venniük az egyes életkori szakaszok terhelhetőségét. A szórakozáson és kikapcsolódáson túl, a gyermekek, akárcsak a felnőtt nézők, tájékozódni szeretnének, s a televízió az ismeretszerzés, a művelődés fontos tárházaként szolgálhat, segítheti a tanulást, előmozdíthatja a gyermek egészséges érzelmi, értelmi fejlődését a változatos műfaji, tartalmi kínálat esetén. A kizárólag a gyermek szórakoztatását célul kitűző programok, amelyek szinte kivétel nélkül animációs technikával készültek és a nemzetközi piacra szántak, nem képesek azt a sokféleséget biztosítani, amely elősegítené a gyermekek ízlésformálódását, továbbá tekintetbe venné a nézők szükségleteit, kulturális, szociális hátterét. Ezen fenti elgondolásokból kiindulva határoztuk meg azokat a fontosabb, gyermekműsorokra vonatkozó minőségi jellemzőket, amelyek alapján részletes vizsgálat alá vontuk a Magyarországon fogható tematikus gyermekcsatornák kínálatát. Bár a magyar háztartásokban - ismereteink szerint - több gyermekcsatorna is elérhető, az AGB Nielsen Médiakutató Kft. műszeres közönségmérése csupán a Minimax, Jetix (időközben Disney Channel) és Cartoon Network kínálatára terjed ki. A korlátozottan rendelkezésre álló adatokra tekintettel, továbbá a 4-14 éves korosztály hétköznapi és hétvégi nézettségi görbéit figyelembe véve - amelyen jól láthatók a munkanapokon késő délután/kora este, illetve szombat és vasárnap délelőtt mért csúcsidőszakok -, a mintavétel az említett tematikus adók egy véletlenszerűen kiválasztott átlagos hétköznap 17-20 óra közötti időszakára, valamint egy-egy véletlenszerűen kiválasztott hétvégi nap (szombat/vasárnap) 8-12 óra közötti terminusára esett.5
5
A konkrét időpontok: 2008. június 19. (hétköznap), 2008. június 21-22. (hétvége), a kiválasztott csatornák: Minimax, Cartoon Network, Jetix. A 4-14 évesek hétköznapi és hétvégi nézettségi görbéit, valamint a kiválasztott csatornák fontosabb jellemzőit a Melléklet tartalmazza.
6
A csatornák összehasonlítása a műsorstruktúra- és a tartalomelemzés kombinációjával történt. Az elemzési egységek három szinten kerültek meghatározásra: műsorfolyam, műsorszám, valamint az azonosulási lehetőséget felkínáló főszereplők. Eredmények A teljes vizsgált minta megfelel 35 órányi bruttó műsoridőnek, amely a műsorszámokon kívül tartalmazza a reklámokat, műsorajánlókat, csatornapromóciókat és egyéb műsorelemeket is (pl. inzertek). Mivel mindhárom csatorna közzétesz kereskedelmi hirdetéseket is, a filmalkotásokkal, zenei és nem zenei szórakoztató, valamint információs műsorokkal kitöltött tartalom aránya valamennyinél közel azonosan alakult (2. ábra). Ellenben a műsorszámok átlagos időtartama csatornánként változónak bizonyult. Mivel a Minimax másfélszer annyi műsorszámot tett közzé a vizsgált időszakban, mint a Cartoon Network, ennek megfelelően a műsorszámai is jóval rövidebbek voltak. Ennek magyarázata az lehet, hogy a Minimax a műsorszerkesztésnél feltehetően inkább tekintettel van arra, hogy a gyermeki figyelem terjedelme még erősen korlátozott. Az ebből adódó torzulások elkerülése végett elemzésünkben a nettó műsoridőhöz viszonyítjuk a megoszlásokat. 1. táblázat
A minta alapadatai Minimax
Összes műsorszám és műsorelem (műsorszámok reklám és promóciós műsorokkal, valamint egyéb műsorelemekkel együtt) Bruttó műsoridő Közzétett műsorszámok (reklám és promóciós műsorok, valamint egyéb műsorelemek nélkül) Nettó műsoridő (reklám és promóciós műsorok, valamint egyéb műsorelemek nélkül) Műsorszámok átlagos időtartama Fikciós kínálat
db
203
Cartoon Network 133
Jetix
Összesen
112
448
perc db
678:53 55
712:00 36
711:42 32
2102:35 123
perc
601:13
618:15
635:57
1855:25
perc perc
10:56 504:03
17:10 618:15
19:52 626:22
15:05 1748:40
A reklámok és promóciók aránya
A kiskorúakat célzó intenzív marketingtevékenység az egyik leggyakrabban hangoztatott kritika, amely a gyermekcsatornákkal szemben megfogalmazódik. Az aggódó szakemberek főképp
azt
nehezményezik,
hogy
a
gyermekműsorok
környezetében
elhelyezett
reklámüzenetekkel a fiatal, könnyen befolyásolható nézőket bombázzák, tisztességtelen módon visszaélve a kiszolgáltatottságukkal. Az ilyen jellegű félelmeket elemzésünk eredményei nem igazolták vissza (2. ábra). Sőt, a Cartoon Network esetében kifejezetten alacsonynak bizonyult a hirdetések aránya (2,8 %), bár ezt némiképp ellensúlyozta, hogy a 7
csatornapromóciók és ajánlók aránya egyúttal itt volt a legmagasabb (10,5%). A Minimax és a Jetix ugyan több mint kétszer annyi reklámot tett közzé (6% és 6,5%), mint az amerikai rajzfilmcsatorna, a kapott értékek azonban lényegesen alulmúlták a jogszabályban maximalizált 12 percet, és meg sem közelítették a kereskedelmi csatornákon korábban mért paramétereket.6 Amennyiben valamiképpen szemléltetni szeretnénk a csatornák közötti különbségeket, akkor az eredmények alapján azt mondhatjuk, hogy óránként átlagosan 1,7 percnyi reklám volt látható a Cartoon műsorán, míg a Minimax 3,6 percnyi, a Jetix pedig 3,7 percnyi hirdetést sugárzott. 2. ábra
A vizsgált műsorfolyam programelemeinek megoszlása
100% 90%
6,0%
2,8%
6,5%
5,4%
10,5%
4,1%
88,6%
86,6%
89,4%
80% 70% 60% 50% 40% 30%
reklám
20%
műsorajánló, csatornapromóció és egyéb műsorelem nettó műsoridő
10% 0% Minimax
Cartoon Network
Jetix
A vizsgált csatornákra – egyetlen kivételtől eltekintve - nem volt jellemző, hogy reklámmal szakították volna meg a műsoraikat (a Cartoon Network egy esetben élt a megszakítás lehetőségével). A programok között azonban eltérő módon használták ki a reklámozási lehetőségeket (3. ábra). A Jetix reklámblokkjai voltak a leghosszabbak, átlagosan két perces tömbökben tette közzé a szpotokat, nem egészen fél órás időközönként. Hasonlóan fél óránként követték egymást a Cartoon Network blokkjai, de átlagos időtartalmukat tekintve azok alig valamivel haladták meg az egy percet. A Minimax szerkesztette ugyan a legrövidebb blokkokat a műsorába (átlagosan 56 másodperceseket), a nézők azonban itt találkozhattak leggyakrabban kereskedelmi hirdetésekkel.
6
A 2008-as gyermeksáv-célvizsgálat, amely az általános tematikájú adók műsorkínálatával foglalkozott a hétvégi reggeli/délelőtti időszakokban, az alábbi reklámarányokat állapította meg: Duna TV MTV1 M2 RTL Klub TV2 Viasat3 2,55% 7,13% 6,10% 10,57% 11,75% 16,16%
8
3. ábra
A reklámblokkok átlagos hossza és követési ideje (óránkénti bontásban, percben)
Minimax
00:56 13:40
02:01
Jetix
27:39 reklámblokkok hossza
Cartoon Network
reklámblokkok követési ideje
01:04 32:32
A műsorok szponzorációja sem mondható elterjedt gyakorlatnak a tematikus gyermekcsatornákon. Leginkább a Jetixen regisztráltunk támogatott gyermekprogramokat, itt hozzávetőlegesen minden ötödik műsornak volt támogatója. A Minimax ezzel szemben mindössze a műsorok hét százalékánál, a Cartoon Network pedig csak egyetlen műsor esetében nevezett meg szponzort. A támogatók között játékgyártók (Luna Magica, Filly Pony), gyermek kozmetikumok (Schauma Kids Schampoo), valamint édességek (Jojo kólacukor, Kinderbueno) szerepeltek. (Előfordult, hogy a támogató megnevezése nem magyar nyelven hangzott el.) Végül érdemes kiemelnünk, a szpotok sugárzása előtt a csatornák szóban is felhívták a figyelmet, hogy reklám következik, szemben a hazai kereskedelmi csatornák gyakorlatával, amely a lehető legkisebb betűméretet alkalmazva írja ki a szöveget - a gyakran még olvasni sem tudó gyermek nézőknek.
A műsorszámok műfaji és gyártási jellemzői
A gyermekműsorokkal szemben gyakorta megfogalmazott elvárás, hogy műfaj és tartalom tekintetében legyenek változatosak.7 Ennek ellenére a műsorszolgáltatók szinte kizárólag animációs alkotásokból állítják össze a gyermekeknek szóló kínálatot, mivel ezek igen kedveltek a körükben. Ez a megfigyelés a vizsgált gyermekcsatornákra is igaz, hiszen a
9
kínálat túlnyomó többségét animációs technikával készült művek tették ki (4. ábra). A Cartoon Network, amint neve is elárulja, egyértelműen rajzfilmcsatornaként tartható számon, műsorkínálatának 96 százaléka rajzfilmekből tevődött össze. A Minimaxon ugyancsak animációk képezték többségében a kínálatot, s egyedül a Jetix csatornáján találkoztunk számottevő arányban egyéb fikciós alkotásokkal (televíziós sorozatok, játékfilmek). A nem fikciós produkciók, mint például az ismeretterjesztő műsorok, zenei művek, mára szinte teljesen kiszorultak a gyermekeknek szánt programokból. Ez nyilvánvalóan a televíziós piac szakosodásával függ össze, hiszen az ilyen irányú igényeiket sok esetben más tematikus csatornák kínálatából elégítik ki, míg a gyermekcsatornák szinte kizárólag a gyermekek fikciós alkotásokon keresztüli szórakoztatására helyezik a hangsúlyt. 4. ábra
A műsoridő műfaji megoszlása 5,1%
100%
netto műsoridő arányában
90% 80%
0,1%
7,9%
1,5%
2,1%
információs műsor 46,2%
70%
zenei műsor
60%
nem zenei szórakoztató műsor egyéb drámai mű
96,4%
50% 40% 30%
37,5%
84,7%
animáció sorozat
20%
játékfilm
10% 3,6%
0% Minim ax
Cartoon Netw ork
14,7% Jetix
Bár az animációs műfaj igen változatos típusokat honosított meg, csak néhányat megemlítve a rajzon kívül, mint a gyurma, báb, papírkivágás, fény, a vizsgálat eredményei alapján nem állítható, hogy a csatornák kínálata tükrözné a műfaj kínálta sokszínűséget. Az animációs filmek technológiája az elmúlt években rengeteget változott, ma már a filmek 90 százalékát számítógépen állítják össze, még az ún. rajzfilmeket is. Ami a hagyományos rajzfilmből megmaradt, hogy továbbra is kockáról kockára, papíron készül az animáció, majd a rajzokat digitalizálják. A részben kézműves eljárással készült alkotások ugyan még mindig a többségét nyújtják az animációs kínálatnak, de mindhárom csatornán láthatóan már igen elterjedtek a számítógépes grafikák (5. ábra). Ez egyúttal azt is jelenti, hogy az egyéb, 7
1995-ben tartották az első gyermek-televíziós világtalálkozót (World Summit on Children and Television) Ausztráliában, amelyen elfogadták a gyermek-televíziózás chartáját. A charta 4. pontja tartalmazza a változatosság követelményét.
10
hagyományos technikával gyártott alkotások szinte teljesen kiszorultak, mindössze a Minimax műsorában volt fellelhető néhány maradványa a valamikor virágzó műfajnak, a báb- és tárgyanimációnak (10,5%). Jó példája a műfajban végbemenő átalakulásoknak a világhírű bábanimáció, a Thomas, a gőzmozdony esete, amely 25 év után váltott technológiát, és az újabb epizódokat már teljes egészében számítógépen állítják elő. A műsoridő arányához mérten leggyakrabban a Cartoon Network-ön találkozhattunk számítógéppel generált animációkkal (38,9%), de a Minimax kínálatában is közel ilyen hangsúlyos volt a jelenlétük (36%). Míg az utóbbinál főképp a háromdimenziós technikával készült mesék fordultak elő, addig a kétdimenziós, illetve a flash animációk a Cartoon, valamint a Jetix műsorában foglaltak el kitüntetett helyet. 5. ábra
Az alkalmazott gyártási technikák megoszlása (%) 100%
netto műsoridő arányában
90%
10,50% 38,90%
80% 70%
15,60%
36,00%
30,70%
60% 50% 40% 30%
48,00%
57,50% 53,80%
20%
élőszereplős film
10% 0%
egyéb hagyományos animáció számítógépes animáció rajzfilm
5,60%
3,60%
Minim ax
Cartoon Netw ork
Jetix
Amikor a gyermekcsatornák kínálatát a műsorok származási helyének aspektusából vizsgáljuk, elkerülhetetlenül szembesülünk a tévénézési szokások változásának egyik igen kedvezőtlen következményével, mégpedig a külföldi produkciók egyöntetű dominanciájával. Az összes vizsgált műsoridő mindössze két százaléka volt magyar produkció és 17 százaléka készült valamely európai országban. Még drasztikusabb deficitek mutatkoznak a gyártás helyének összetételében az egyes csatornákon (6. ábra). A két amerikai televízió repertoárjában - nem meglepő módon – egyáltalán nem szerepelt magyar produkció, de az európai művek tekintetében is hasonlóan alakultak az adatok. A Jetix kínálatában a vizsgált időszakban nem tűnt fel az öreg kontinensen készült alkotás, a Cartoon Network műsoridejének pedig mindössze elenyésző, 5,7 százaléka készült Európában. Mindkét csatornát Londonban szerkesztik, és Magyarországon csak a terjesztésben segítő munkatársak dolgoznak. Egyedül a Minimax, amely a ’90-es évek végén Magyarországon kezdte meg a 11
sugárzását, vonultatott fel a kínálatában magas arányban hazai és európai gyártású alkotásokat. Ugyanakkor hozzá kell tennünk, hogy az eredetileg a magyar animáció nagy lehetőségeként beharangozott adó egyetlen magyar rajzfilmet sem tűzött műsorára a vizsgált időszakban, a hazai gyártásban készült művek mindössze rövid zenei klipekre, mondókákra, illetve információs műsorokra szorítkoztak. Az adatok ismeretében joggal merülhet fel a kérdés, hogy a gyermekcsatornák kínálata valójában mennyire illeszkedik a magyar gyermekek elvárásaihoz, ha az túlnyomó részben távoli, idegen országokból származik. Annak érdekében, hogy a kérdés megválaszolásra kerülhessen, egy korábbi, a magyarországi általános tematikával rendelkező csatornák gyermekműsoraival foglalkozó célvizsgálat eredményeit is figyelembe vettük. Ennek alapján egyértelműen megállapítható, hogy az országos
kereskedelmi
csatornák
kínálatában
is
hiába
keresnénk
hazai
gyártású
gyermekműsorokat, leginkább a közszolgálati adók nézői találkozhatnak magyar készítésű programokkal. Ez annál is inkább aggodalomra adhat okot, mivel a közszolgálati médiumok éves közönségaránya az adott korosztálynál mindössze négy százalék, szemben a két országos kereskedelmi adó 41 százalékával, illetve a gyermekcsatornák 25 százalékával. A hazai gyártású műsorok kiszorulása a kínálatból nemcsak a változatosságot veszélyezteti, de a nemzeti értékrend és a magyar kultúra közvetítése is háttérbe szorul, a gyermekek példaképei pedig amerikai és japán rajzfilmhősök lesznek. 6. ábra
A műsoridő megoszlása a gyártás helye szerint 100%
netto műsoridő arányában
90% 80%
46,7%
70% 60% 94,3%
50%
100,0%
40% 30%
45,9%
53,3%
nem európai
20%
európai
10% 0%
7,4% Minim ax
5,7% Cartoon Netw ork
magyar Jetix
Akárcsak a műsorszámok gyártási helyének, a beszerzés módjának is rendszerint abban áll a jelentősége, hogy támpontot nyújtanak annak tekintetében, hogy a műsorszámok mennyire állnak közel vagy távol a fiatal közönséget közvetlenül körülvevő világtól és
12
tapasztalatoktól. Bár a Cartoon Network esetében a saját, illetve a koprodukciós gyártásban készült műsorok aránya magasnak mondható (60%) és az arányszám a Jetix esetében is meghaladja a kínálat egyharmadát, mégsem feltételezhető olyan szerkesztőségi befolyás, amely a magyar közönség igényeit is figyelembe venné (7. ábra). (A Cartoon vagy a Disney által előállított filmek elsődlegesen az amerikai piacra készültek, illetve olyan nemzetközi standardok alapján kerültek gyártásra, amely lehetővé teszi a nemzetközi értékesítést.) 7. ábra
A műsoridő megoszlása a gyártás típusa szerint 100%
netto műsoridő arányában
90%
40,4%
80% 70%
63,0%
60% 50%
94,2%
40% 30%
59,6%
20%
37,0%
0%
5,8% Minim ax
vásárolt
10% Cartoon Netw ork
Jetix
saját/kooprodukciós gyártás
Érthetőség, gyermekközpontúság
A gyermekműsorok meghatározása kapcsán fontos hangsúlyozni, hogy okozhat némi zavart, melyek azok a programok, amelyeket a gyermekek szeretnek és melyek kifejezetten nekik készültek, mivel az előbbi nem feltételezi szükségszerűen az utóbbit. A gyermekek által kedvelt műsorok nem biztos, hogy az igényeiket szolgálják. Különösen tetten érhető ez a diszkrepancia a kereskedelmi műsorszolgáltatók kínálata tekintetében, esetükben ugyanis más intencióról, mint a magas nézettség elérésére történő törekvés, nem igen lehet beszélni. A gyermek-televíziózás a kereskedelmi adók megjelenésével komoly átalakuláson ment át, a kezdetben elsődlegesen pedagógia-orientált médium releváns gazdasági faktorrá vált. A rajzfilmek sem automatikusan sorolhatók a gyermekműsorok közé. Amellett, hogy készülnek kifejezetten a felnőtt korosztálynak készült művek, előfordulnak olyan „kevert” produkciók is, amelyeknek stílusa a gyermekközönségnek szól, azonban a koncepció és a nyelvezet az idősebb korosztályhoz igazított. A gyermekműsorokkal szemben jogosan megfogalmazott elvárás, hogy vegye figyelembe a gyermek életkori sajátosságait. A gyermek növekedésével párhuzamosan 13
nemcsak az információ befogadási képessége, hanem a mesékkel szembeni igénye is változik. Kezdetben azok a történetek kötik le a figyelmét, amelyek hasonló korú gyermekekről, illetve saját vagy ismerős élethelyzetekről szólnak, 5-6 éves kortól már a csodák, a különlegességek világa áll az érdeklődésük középpontjában, 8-9 éves kor környékén pedig a valósághű meséket kedvelik jobban, azok a történetek kerülnek előtérbe, amelyek elképzelhetőek a hétköznapi életben is. Tíz éves kortól a gyermekek többé-kevésbé birtokában vannak azon készségeknek, amelyek a bonyolultabb cselekményszövés, a komplexebb ábrázolásmódok helyes értelmezését teszik lehetővé. Anélkül, hogy a szűkebb korcsoportokhoz köthető elvárásokba (3-5, 6-9, 10-13 év) konkrétan belemennénk, három dimenzió - a téma/tartalom, a moderáció/nyelvezet, valamint az ábrázolás/prezentáció - mentén vizsgáljuk a tematikus gyermekcsatornák kínálatát. Ezen szempontok segítségével igyekeztünk képet kapni arról, hogy milyen mértékben érthetőek és gyermekekre szabottak (gyermekközpontúak) a bemutatott műsorok. Mindhárom szempont alapján a Minimax kínálata volt a leginkább tekintettel a gyermeki fejlődés sajátosságaira, valamint a gyermekek érdeklődési körére (8. ábra). Műsorai szinte kivétel nélkül könnyen követhető, logikusan felépített cselekménnyel bírtak, az elbeszélés módja összefüggő és kronologikus volt, az idősíkok keveredése nem volt jellemző az alkotásokra. Az átmenet nélküli, gyors helyszínváltozások, hirtelen plánváltások, ráközelítések, vágási trükkök ritkán jelentek meg - a vizuális technika kevéssé törte meg a jelenetek egymásutániságát. A tartalom, a témaválasztás tekintettel volt a gyermekek érdeklődési körére. A műsorszámok nyelvezete megfelelt a célközönségnek, nem tartalmazott olyan kifejezéseket, amelyeket kizárólag egy idősebb korosztály érthetett volna meg. A vizsgált műsorok felében megszólították a gyerekeket, vagy a nyelvhasználat volt a korosztályra jellemző. A legkevésbé a Cartoon Network kínálata mutatta fel a gyermekspecifikusság jegyeit. A filmes eszközök, mint a ráközelítések, a kameraállások váltakozása, ugyan fontos jelentéshordozók, melyek segítik a nézőt az összpontosításban és az üzenet dekódolásában, a kisgyermekek ellenben még nem értik ezeket a technikákat: „összezavarodnak az átmenet nélküli gyors helyszínváltásoktól, hosszú részletekre és közelítésekre van szükségük, hogy megértsék a történéseket, és nem képesek egyik nézőpontból a cselekmény másik mozzanatának a helyzetére következtetni. […] A megértés sokat javul iskoláskorra, de a 9-10 évesek is nehezen értik azokat a gyorsan pergő műsorokat, ahol nem mutatják meg egyértelműen a cselekmény folyamatát egyik lépésről a másikra.”8 A fentiek tekintetében 8
Michaele Cole/Sheila R. Cole: Fejlődéslélektan. Budapest, 2002. 435-436 p.
14
kijelenthető, hogy a Jetix csupán részben, a Cartoon Network kínálata ellenben alig tartalmazott az óvodás és kisiskolás korú gyermekek számára is érthető, követhető műsorokat. Különösen a Cartoon Network kapcsán fordulhat elő, hogy a fiatalabb nézők nem képesek az eseményeket követni, így a műsorok sokkal inkább az akciójelenetekkel és a speciális effektekkel vonzzák a gyermekek figyelmét. 8. ábra
A gyermek-specifikus jellemzőkkel rendelkező műsorszámok előfordulása (%) 100
96,5 88,6
netto műsoridő arányában
90 80
71,2
70 60 50
51,5 40
40 30 20
26,5 19
Minimax
29
Jetix 15,8
Cartoon Netw ork
10 0 Ábrázolás/prezentáció
Tém a/tartalom
Nyelvezet/m oderáció
Ártalmas tartalmak jelenléte
Bár a tematikus gyermekcsatornák külföldi joghatóság alá tartoznak, így az Rttv. szerinti klasszifikációs kötelezettség nem terheli őket, mintánkat a hatósági kontroll bevált módszertani eszközeivel is vizsgáltuk. A műsorszámok kvantitatív vizsgálatakor szokásos hét tartalmi elem mentén – problémás és felnőtt témák, erőszak, félelem, szexualitás, meztelenség, kábítószer és közönséges, trágár nyelvezet – írtuk le a műsorszámokat, melyek esetleges előfordulása esetén az alkotásokat az egyes témakörökön belül mélyebb elemzésnek vetettük alá. Problémás téma, melyet a gyermek nem érthet, vagy félreérthet, meztelenség, szexualitás, továbbá kábítószer-használat egyáltalán nem fordult elő a műsorszámokban. Durvább kifejezések is mindössze a Jetix két műsorszámában bukkantak fel.9 Lényegesen gyakoribbak voltak ellenben az erőszakot és a félelemkeltő elemeket tartalmazó műsorok, bár a csatornák összehasonlítása e szempontból nagy különbségeket mutat (9. ábra). A Minimax kínálata alapján elmondható, hogy műsorainak túlnyomó többsége erőszakmentes volt, nem tartalmazott olyan elemeket, amelyek a gyermekekben félelmet kelthettek volna. A Jetix
15
esetében azonban már nem érvényesült ilyen kedvező tendencia, a Cartoon Network kínálata pedig kifejezetten erőszakosnak mondható, hiszen a programok majdnem háromnegyedében valamilyen formában megjelent az agresszió, félelmet kiváltható elemet pedig a műsorok 58 százaléka tartalmazott. 9. ábra
Az ártalmas elemeket tartalmazó műsorszámok előfordulása 100%
Közzétett műsorszámok
90% 80%
72,2%
58,3%
70% 60% 46,9%
50%
46,9%
40% 30% 20% 10%
Minimax
14,5% 9,1%
Jetix
0% erőszak
félelem
Cartoon Netw ork
Az erőszakos elemek típusainak előfordulását tekintve jól látható, hogy leggyakrabban viszonylag súlyos erőszaktípusokat, mint robbantást, emberrablást, durva harci elemeket találtunk, de a kevésbé durva agressziómódok, mint a verekedés, fizikai fenyegetés sem volt ritka a műsorokban, főképp a Cartoon Network kínálatában (10. ábra). Az erőszakos elemek többnyire nem elszigetelten jelentkeztek, az erőszak halmozott jelenléte volt a harmadik leginkább előforduló probléma. Összességében ritkábban találtunk példát az erőszakos cselekmény, illetve a következményeinek intenzív, részletező jellegű ábrázolására, mint a sérülés, szenvedés kiemelt, elnyújtott megjelenítése - bár hozzá kell tennünk, hogy az ilyen típusú prezentációk egy kivételével a Jetix kínálatára korlátozódtak. 10. ábra
Erőszakos elemek előfordulása (esetszám)
9
A Született kémek című műsorban a kretén kifejezés fordult elő többször, míg az Andy, a vagány elnevezésű rajzfilmben „a fafej, pofa be” nyelvi durvaság kifogásolható.
16
0 súlyos erőszak
2
4
2
erőszak halm ozott előfordulása
2
súlyosabb sérülés, halál kifizetődő erőszak
10
12
9 10 7
1
4 2
központi tém a
8
4
1
közepesen súlyos erőszak, vagy fenyegetés
intenzív ábrázolásm ód
6
3
1 1 Cartoon Netw ork
Jetix
Minimax
A félelemkeltő elemek szintén gyakori szereplői voltak a Cartoon Network kínálatának (11. ábra). Ijesztő zenei- és hanghatások, valamint fény- és speciális effektusok jellemezték a csatorna műsorainak közel egyharmadát. Más esetet képviselt, amikor a meselények, humanizált szereplők megjelenése, magatartása volt különösen félelemkeltő vagy fenyegető. A mesék egyik visszatérő motívuma az átváltozás. Míg az írott meséknél a hallgató fantáziájának fejlesztésére szolgál ennek elképzelése, addig a rajzfilmekben egyik pillanatról a másikra, hirtelen történnek meg a többnyire szörny képébe történő átalakulások, sokszor ijedtséget okozva a kisebbeknek. A két amerikai tulajdonú csatorna nézői gyakorta lehettek tanúi a szereplők ijesztő átváltozásainak, például a Ben 10 című sorozatban rendszeresen visszatérő, helyenként ijesztő transzformációknak (Cartoon Network), de említhetnénk az elhíresült sorozat, a Power Rangers egy újabb verziójának főhőseit is a Jetixen. Az előbbieken túl, leginkább a Minimax-on regisztráltunk olyan műsorszámokat, amelyekben a szereplőkön mások erőszakos cselekedeteinek vagy fenyegetéseinek, illetve balesetek, katasztrófák hatására hatalmasodott el a félelem, de ezek felében nem regisztráltunk szándékos agressziót. 11. ábra
A félelemkeltő elemek előfordulása (esetszám)
17
0
2
félelem keltő zene, hangeffektusok
4
6
2
11 11
4 4
elhatalm asodó félelem
5 8 6
ijesztő átváltozások 3
állatok fenyegető m agatartása
12 11
6
m eselény fenyegető, félelem keltő m egjelenése
balesetek, katasztrófák
10
5
2
ijesztő fény-, speciális effektusok
gyerek fizikai bántalm azása
8
8
4 4
1 1 2 Cartoon Netw ork
Jetix
Minimax
Bár – mint azt már jeleztük – a külföldi joghatóságú műsorszolgáltatókra a hazai klasszifikációs kötelezettségek nem vonatkoznak, a 123 vizsgált műsorszámból összesen 19 esetében merült fel annak a gyanúja, hogy olyan mértékben tartalmazott félelmet és támadó indulatot keltő jelenetet, amelynek önálló feldolgozására a 12 év alatti korosztály még nem képes. A hazai szabályozás szerint ezek a műsorok ugyan napközben közzétehetők, de megtekintésükhöz nagykorú felügyelete ajánlott. A potenciális ártalommal bíró műsorok előfordulása a csatornák kínálatában igen egyenlőtlenül alakult (2. táblázat). Míg a Minimaxnál mindössze egyetlen műsorszám kapcsán merült fel annak a gyanúja, hogy az azonosulásra alkalmas főhős veszélybe kerülése, amely a nyitott vég miatt nem zárult megnyugtató megoldással, szorongást válthatott ki a kisebb gyermekekben, a Cartoon Network esetében az esetleges káros hatást hordozó alkotások száma elérte a tizenkettőt. Viszonyítási alapként az amerikai rajzfilmcsatorna nettó műsoridejét tekintve, a műsorainak feléről állítható nagy valószínűséggel, hogy a kisebb gyermekek számára a megtekintése nem javallott, mivel ezen akció-rajzfilmek gyakorta emberfeletti képességekkel rendelkező hősei, bár egytől egyig az igazság bajnokai, durva, erőszakos eszközöket alkalmaznak az egyébként jó cél elérésének érdekében. Az erőszakot tartalmazó jelenetek az előfordulás gyakorisága és ábrázolásmódja szempontjából túlságosan drasztikusak, a képi hatás tekintetében nagymértékben feszültségés szorongásfokozók voltak. A harcokat kísérő irritáló fény- és hangeffektusok – lángcsóvák, villanások, becsapódások, dörejek – a gyermekeknél növelhetik a cselekvési készenlétet, az izgatottság állapotát, amely a tévénézést követő élethelyzetekben az arra hajlamos gyermekeknél szorongást, másoknál hiperaktivitást, figyelemzavart provokálhat ki. Hasonló megállapításokat tehetünk a Jetix-nél, bár itt kisebb mértékben fordultak elő problémás 18
alkotások – a nettó műsoridőt tekintve a műsorszámok egyötöde kerülhetett volna magasabb korhatár-kategóriába.
A
vélelmezhető
hatás
szempontjából
aggályosnak
ítélt
hat
műsorszámból kettő egy valós szereplőkkel eljátszott sorozat, a Power Rangers Mystic Force epizódjai voltak, amelynek tulajdonképpeni cselekményét a legendás Rangerek és a sötét erőt képviselő pokolbéli szörnyek misztikus történetbe ágyazott küzdelme adta, négy műsorszám pedig az ORTT által korábban II. kategóriába sorolt Született kémek című rajzfilmsorozat részei közül toborzódott. Ezekben az akció-rajzfilmekben általában megfigyelhető egy, az agresszió legitimnek tűnő változata, amikor a károkozás feljogosítja a szereplőt arra, hogy igaza, esetleg mások életének védelme érdekében erőszakhoz forduljon. Ez a viselkedés azonban magában hordozza azt a veszélyt, hogy a gyermekek felé olyan mintát közvetít, melyben a konfliktusok megoldásának egyetlen lehetséges eszköze az erőszak alkalmazása. Az ilyen minta pedig igen fogékony talajra talál az olyan gyermekek személyében, akik kedvezőtlen családi háttérrel rendelkeznek, akiknek szülei nem nézik együtt a tévét a gyermekkel és nem kapnak a szülőktől alternatív információkat. Néhány vizsgálat azt mutatja, a televíziós agresszió extenzív nézése megváltoztathatja a gyermekeknek azt a véleményét, hogy mikor elfogadható az agresszió, így az az erkölcsi fejlődést gátolhatja. Az olyan fantázia erőszak a legerősebb hatású, amelyet hősiesnek vagy elfogadhatónak ábrázolnak. Ezeknél fennáll a veszélye, hogy a gyermekek egy része megtanulja úgy értékelni az agresszív viselkedést, mintha az normális és elfogadható válaszreakció lenne. Toleránsabbá válhatnak az agresszivitással szemben, az erőszak is jogos válaszként épülhet be a cselekvéseik közé. 2. táblázat A 12 éves kor alatti kiskorúak számára nem ajánlott műsorszámok előfordulása Nettó műsoridő (100%)
Összes műsorszám (100%)
Problémás műsorszám db %
Problémás műsorszámok műsorideje perc %
Cartoon Network
618:15
36
12
30,6%
303:04
49,0%
Jetix
635:57
32
6
18,8%
130:05
20,5%
Minimax
601:13
55
1
1,8%
21:06
3,5%
Összesen
1855:25
123
18
14,6%
433:54
23,4%
A műsorszámok hossza
Mint sok egyéb készség, a gyermek figyelmének terjedelme is az életkorral változik. Az 5-7 éves gyermek átlagosan 15 percig, a 8-10 éves átlagosan 20 percig képes egy témára koncentrálni. Az intenzív figyelem 11-12 éves korra 25 percre növekedhet, de a koncentráló
19
képességet sok egyéb tényező is befolyásolja. A különböző, kifejezetten a gyermekeknek szánt sorozatok, mesefilmek ennek a ténynek a figyelembevételével készülnek, s a csatornák is így állítják össze a kínálatukat. Kétségtelen azonban, hogy a figyelem tartósabbá tehető a színes, mozgékony jelenetek, a gyors akciók, a változó vizuális- és hangeffektusok alkalmazásával. Elemzésünk során érdekes összefüggésre leltünk a műsorszámok időtartama és az erőszakos, félelemkeltő elemek előfordulása között (12. ábra). Az említett elemeket tartalmazó műsorok átlagos időtartama hozzávetőlegesen tíz perccel volt hosszabb (23:54 perc), mint azon műsorszámoké, amelyekben egyáltalán nem, vagy csak elvétve fordult elő agresszió vagy félelemkeltő elem (13:28 perc). Fellelhető volt az eltérés a televíziók megoszlásában is, vagyis minden vizsgált csatornán átlagosan rövidebbek voltak a problémás elemet mellőző, illetve a csupán kevés aggályos elemet tartalmazó műsorok. Amikor az átlagos időtartamokat a problematikus műsorszámok között vizsgáltuk, az eltérés a rajzfilmek esetében minden csatornánál ismételten jelentkezett. Annak tisztázására, hogy az átlagok közötti eltérések mögött a véletlen vagy egy másik magyarázó tényező hatása bújik meg, variancia-analízist alkalmaztunk. Az eredmények szerint szignifikáns összefüggés áll fenn a műsorszámok hossza és az agresszív, illetve félelemkeltő tartalom között, vagyis a készítők feltehetően ezen elemeken keresztül – az ismert életkori kapacitási korlátok dacára – a gyermekeknél tartósabb figyelemre számítanak. Csakhogy az így nyert meghosszabbított érdeklődés már közel sem olyan intenzitású, mint eredendően volt. A folyamatos ingeráradat idő előtt kifárasztja a gyereket, amely egyre kedvezőtlenebbül érinti a feldolgozó-képességet. A figyelem fenntartásához legjobb lenne olyan elemeket használni, amelyek nem árasztják el, nem rohanják le a gyermekeket, nem fárasztják el idő előtt a feldolgozó-képességüket. Ehhez kevesebb zaj, lassabb tempó, gyermekorientált nyelvezet és egy sor olyan formai elem szükséges, melyek a feldolgozhatóságot, az elmélkedést, valamint a megértést helyezik előtérbe. A tévé műsorainak megértése ugyanis - hasonlóan más kommunikációs folyamatokhoz - aktív szellemi munka, különösen a fiatal gyermekek számára. 12. ábra
A műsorszámok átlagos hossza, valamint az ártalmas tartalom típusa
20
Cartoon Netw ork
21:10
11:37 13:22
10:53 Jetix
25:15
13:13
12:10
19:25
16:49 16:07 16:49 szülői felügyelet ajánlott
10:53 21:06
10:40 Minim ax
09:07 10:25
20:30 14:41
önálló megtekintésre alkalmas f élelemkeltő elem van f élelemkeltő elem nincs erőszakos elem van erőszakos elem nincs
Információs, edukációs tartalom
A vizsgált műsorszolgáltatóknál elsődlegesen a gyermek szórakoztatása a cél, amely nem meglepő, tekintettel arra, hogy nyereségérdekelt csatornákról van szó. A fikciós szórakoztató műsorok dominanciája nem feltétlenül jelent problémát, hiszen ezeken a műsorokon keresztül a gyermekekben olyan proszociális viselkedésmódok rögzülhetnek, mint a segítőkészség, a csapatmunka, javaink megosztása, mások elfogadása stb. A gyermekek azonban rendkívül érdeklődőek is, hatalmas tudásvággyal rendelkeznek, s a televíziótól a szórakozáson és a kikapcsolódáson túl információt, ismereteket várnak. Elemzésünk alapján kijelenthetjük, hogy a két amerikai tulajdonú tematikus médium ezen igényt nem képes kielégíteni. A Cartoon Network esetében teljes mértékben hiányoztak a gyakorlati ismereteket közvetítő, illetve a gyermekek tárgyi tudását, esetleg kreativitását növelő műsorok. A Jetix-en pl. a werkfilmek biztosították a „nem fikciós” kínálatot (13. ábra). Bár ezek a műsorok nyújtanak némi betekintést a kulisszák mögé, mindenekelőtt promóciós célokat szolgálnak. A Minimax ellenben programjainak közel egyötödében nyújtott valódi információs műsorokat (Híradó, Mininews), valamint olyan műveket, amelyek kombinálták a szórakoztató és az ismeretterjesztő elemeket, illetve a gyermeki kreativitás előmozdítását célozták (pl. Játszunk a Szezám utcában, Mondókák, Pingu). Kiváltképpen oktatási célt vállalt fel a csatorna, amikor a Symfollies című sorozata révén a komolyzene világát mutatta be a gyermekeknek játékos, számukra is érthető formában. 13. ábra
A műsoridő megoszlása a műsorszámok funkciója szerint
21
100%
netto műsoridő arányában
90% 80%
6,0%
13,6% 5,1%
70% 60% 50% 40%
100,0%
93,9%
81,2% vegyes
30%
ismeretterjesztés/tájé koztatás szórakoztatás
20% 10% 0% Minim ax
Cartoon Netw ork
Jetix
A témák sokszínűsége
A gyermekeknek szóló műsorok elvileg a témák széles skáláját kínálják, hiszen a gyermekek rendkívül kíváncsiak és érdeklődőek, legyen szó kalandos történetekről, emberi kapcsolatokról vagy csupán a mozgalmas hétköznapok élményeiről. Ennek tükrében vizsgáltuk meg a tematikus csatornák fikciós műsorait, milyen témákat nyújtanak a gyermeknézőik számára, s ezek mennyire mondhatóak változatosnak. A legkiegyenlítettebb kínálattal a Jetix rendelkezett, ahol közel egyenlő arányban szerepeltek a kalandot, a barátságot, a szerelmet középpontba helyező, valamint az akcióorientált történetek (14. ábra). A Minimax esetében ezzel szemben a műsoridő kétharmadát a kalandos, valamint a barátság fontosságát hangsúlyozó alkotások foglalták el. Kínálatának 15 százalékát a kevésbé egy témára fókuszáló, inkább a hétköznapok történéseit ábrázoló műsorok alkották. A harcot és az akciót tematizáló művek a Cartoon Network műsoridejének 38 százalékát tették ki, így ez tekinthető a csatorna legnépszerűbb kérdéskörének. A második helyen álltak a kalandos cselekménnyel bíró történések, amelyek valamelyest több, mint negyedét fedték le a választéknak, míg a kizárólag a csatornára jellemző harsány, burleszk-szerű műsorok több mint egytizedét adták a műsoridőnek. 14. ábra
A fikciós kínálat megoszlása a műsorszámok témái szerint
22
100%
Fikciós műsoridő arányában
90% 80%
1,00% 14,50% 4,70% 8,40%
12,50% 5,10% 10,80%
8,80% 20,80%
70% 60%
burleszkszerű 33,60%
50%
23,30% 38,20%
bűnügy harc, akció
40%
20,70% 7,00%
30% 20%
hétköznapi történések
barátság kaland
37,80% 26,50%
10%
szerelem
26,40%
0% Minimax
Cartoon Network
Jetix
Amennyiben a televíziós műsorszolgáltatók fikciós kínálatát a szórakoztatás domináns jellege szempontjából négy nagyobb csoportba soroljuk – mely egyúttal konkrétabban jelzi a lehetséges nézői korosztályokat is -, nyilvánvalóvá válnak az eddig is sejthető különbségek a csatornák között. A Minimax egyedülálló repertoárral rendelkezik annak tekintetében, hogy az óvodások számára is nyújt az érdeklődésüknek megfelelő programokat, sőt eredményeink szerint fikciós kínálatának negyedrészét nekik szentelte a gyermeki mesevilágot megjelenítő műsorszámok révén (15. ábra). A műsoridő fennmaradó részén fele-fele arányban az elsősorban izgalmas, illetve a még mesés jegyeket felmutató, de életszerűbb, a valósághoz időben, helyben közelebb álló történetek osztoztak, amelyek amellett, hogy fontos, az emberi viselkedéssel és az erkölcsi szabályokkal kapcsolatos ismereteket hordoznak, az idősebb gyermekek részére kikapcsolódást nyújthatnak. A Jetix programjában ezek a „reális mesék” képezték a kínálat legjavát (58,6%), kisebb részben pedig elsősorban az izgalmas szórakozást kínáló műsorok kaptak helyet. Ez utóbbi típus a Cartoon Network műsoridejének már 70 százalékát adta, a többiben a humor, a komikum játszotta a főszerepet.
15. ábra
A fikciós kínálat megoszlása a szórakoztatás jellege szerint
23
100%
Fikciós műsoridő arányában
90%
25,6%
29,9%
80% 58,6%
70% 60%
36,1%
50% 3,4%
40%
1,0%
30%
mesevilág
70,1%
valószerű mesék
20%
38,0%
37,3%
10%
humoros izgalmas
0% Minimax
Cartoon Network
Jetix
A műsorok hősei
Köztudott, hogy a gyermekek könnyen azonosulnak a televíziós hősökkel, amelyek szórakoztatnak és ismereteket közvetítenek, egyúttal normák, értékek, nemi szerepminták fontos közvetítőjeként működnek. Így tanulmányunk utolsó részében arra keressük a választ, hogy milyen hősökkel találkozhatnak a tematikus csatornák fiatal nézői, a műsorok szereplői mennyiben fedik a közönség életkorát, gyerekek vagy felnőttek a történetek meghatározói, illetve miként alakul a nemek megoszlása a gyermekműsorokban. Tekintettel arra, hogy a vizsgált műsorok döntő többsége animáció, a főhősökként beazonosítható szereplők több mint 90 százaléka animált figura volt. A „rajzolt” szereplők túlsúlya kivétel nélkül minden vizsgált csatornára igaz, de attól függően, hogy emberi szereplők, állatok, vagy képzeletbeli lények alkotják-e a műsorok szereplőinek többségét, már igen differenciált képet kapunk. A Minimax kínálatában a főhősök kétharmada emberi tulajdonságokkal rendelkező állatfigura volt, a Jetix-en ellenben több mint háromnegyedük animált ember (16. ábra). Ez a különbség jól tükrözi a csatornák célcsoportjait, hiszen a Minimax a kisebb gyermekek számára is kínál műsorokat, míg a Jetix bevallottan a 6 és 14 éves kor közötti gyerekekre fókuszál. Ugyan a Cartoon Network esetében is a rajzolt emberi karakterek dominálták a műsorokat (58,1%), de jellemzően magas volt a fantázia szülte lények aránya is, tízből három esetben valamilyen kitalált kreatúra állt a történet középpontjában.
16. ábra
A főhősök típusa (N=214) 24
1,1% 9,4%
3,4% 29,7%
13,2%
12,2%
65,5%
77,4% 58,1%
egyéb képzeletbeli lény állat ember
29,9%
Minim ax
Cartoon Netw ork
Jetix
A célközönséggel kapcsolatos összefüggéseket fedeztünk fel a hősök életkori megoszlása kapcsán. A Minimax hőseinek közel fele azonosulásra alkalmas gyermekkorú figura volt, míg a Jetix esetében az ifjúság képviseltette magát a legerőteljesebben (17. ábra). A Cartoon Network bár magas arányban vonultatott fel gyermekkorú szereplőket, arányait tekintve mindkét csatornát megelőzte a felnőtt figurák bemutatásában. 17. ábra
A főhősök kora (N=214) 4,1% 20,7%
1,9% 18,9%
41,9% 29,9% 3,4%
8,1%
47,2% nem meghatározható felnőtt
46,0%
ifjú fiatal
45,9% 32,1%
Minim ax
Cartoon Netw ork
gyerek
Jetix
Végül igen érdekes különbséget tártunk fel a hősök nemének tekintetében. A Minimax-ot és a Cartoon Network-öt a férfi dominancia jellemezte, igaz, a prágai székhelyű csatornánál az állatok nemi hovatartozása billentette a mérleget az „erősebb nem felé” - az emberi figurák esetében tökéletesen kiegyensúlyozott (50-50 százalék) volt a nemek aránya. A Cartoon Network - függetlenül a szereplők típusától - erőteljesen „fiús csatornának”
25
bizonyult. A Jetix-en ellenben határozottan a nők kerültek fölénybe, amely nemcsak az emberi figurák, de a képzelt lények tekintetében is megmutatkozott (18. ábra). 18. ábra
A főhősök neme (N=214) 6,9%
21,8%
4,1%
1,9%
24,3% 58,5%
71,3%
nem meghatározható
71,6%
nő 39,6%
Minim ax
Cartoon Netw ork
férfi
Jetix
A gyermekcsatornák közönsége A dolgozat befejezéseként a csatornák közönségét vizsgáltuk annak tekintetében, hogy a korosztályi összetételük mennyiben tükrözi vissza elemzésünk eredményeit. Ennek meghatározásához a két ismertebb mutató, a nézettség (AMR%) és a közönségarány (SHR%) mellett, az adhéziót (ADH%) is felhasználtuk. Ez utóbbi paraméter az adott célcsoport százalékos arányát mutatja meg a csatorna közönségében. A Minimax egyértelműen a legkisebbek csatornája. Az éves közönségarányt nézve 2008-ban a 4-7 éves korosztály egyötöde (SHR 19,5%) választotta a valamikor budapesti székhelyű csatornát, megelőzve ezzel a többi tematikus gyermekadót. Kínálata jól tükrözi a csatorna közönségének összetételét, hiszen kiskorú nézőinek legnagyobb hányada a 4-7 évesek csoportjából került ki (36,4%) (19. ábra). Ennél jóval kevesebben képviseltették magukat a 8-12 évesek (18,3%) közül, az ennél idősebb gyerekek pedig már nem ezt a televíziót választották. Ugyanakkor meglepően magas volt a csatorna felnőtt közönségének aránya, amely inkább a szülői jelenlét tényére utal. A Jetix az AGB adatai szerint leginkább a 8-12 évesek körében kedvelt. 2008-ban tíz nézőből négy ehhez a korosztályhoz tartozott. Mind az óvodáskorú, mind a serdülőkorú nézők ennél jóval alacsonyabb (13,9%-12,8%) arányban fordultak elő a közönség soraiban. Némiképp meglepő, hogy a felnőttek itt is meglehetősen nagy számban voltak jelen, amely feltehetően a Disney produkciók családi televíziózásra alkalmas jellegéből adódott.
26
A Cartoon Network mindkét korcsoport tekintetében jól pozicionálta magát, az éves közönségarányokat nézve a 4-7 évesek 15,3 százaléka, míg a 8-12 évesek 13 százaléka a csatornát preferálta. 2008-ban a legnézettebb tematikus gyermekcsatorna volt a piacon. Közönségében legnagyobb részben a 8-12 évesek fordultak elő (35,8%), de komoly nézői bázist jelentettek számára a 4-7 évesek is (27,5%). A serdülés időszakában a tévénézésre fordított idő csökken, az érdeklődés más témák felé tolódik el, amely tükröződik a csatornaválasztásban is. Ez a korosztály sem a Jetix, sem a Cartoon Network közönségének összetételében nem bizonyult meghatározónak, arányuk csupán tíz százalék körül mozgott. Érdemes kiemelni, hogy a Cartoon Network nézői között voltak a legritkábbak a felnőtt nézők, mindössze minden negyedik volt nagykorú. Ugyanakkor a legtöbb agresszív, félelemkeltő műsort is ezen a csatornán láthattuk, amelyek megtekintésénél a 12 év alatti gyermekek - azaz a nézők 63 százaléka - még igényelné a szülők jelenlétét. 19. ábra (ADH%)
A gyermekcsatornák közönségének összetétele 2008-ban (8-20 óra között)
100% 90% 80%
26,3% 41,8%
70% 60% 50% 40%
10,4% 12,8%
3,5% 18,3%
18 felett
35,8%
13-17 38,7%
30% 20%
34,6%
36,4%
10%
8-12 4-7
27,5% 13,9%
0% MINIMAX
CARTOON NETWORK
JETIX
Forrás: ORTT Monitoring/AGB Nielsen Mediakutató Kft.
Összegzés A szülők többsége nem feltétlenül gondol úgy a gyermekcsatornákra, mint amelyek a kínálatuk révén nem mellőzhetik a nagykorúak felügyeletét. Hiszen a szolgáltatásuk lényege éppen abban rejlik, hogy a gyermekek számára megfelelő, életkorukra szabott kikapcsolódást nyújtanak, ellentétben az általános tematikájú adókkal. A csatornáknak és műsorkészítőknek azonban egy komoly problémával kell szembenézniük, mégpedig a gyermekek egyre
27
gyorsabb ütemű fejlődésével. Annak érdekében, hogy az alkotók a gyermekek érésével lépést tartsanak, vagy egyre agresszívabb gyermekműsorokkal jelentkeznek, vagy még jobban szegmentálják a televízióadásokat. Van, ahol külön csatornával rendelkeznek az óvodáskorúak és a kisiskolások, kiskamaszok is a saját műsoraikat élvezhetik, anélkül, hogy a kínálaton más korosztállyal osztozniuk kellene. Mivel a gyermekek egyre hamarabb kinövik a gyermekműsorokat, a szolgáltatók az egyre fiatalabb gyermekeket célozzák meg. Ennek eredményeként jöttek létre az utóbbi időben az ún. baby-tévék. A gyermek-televíziózás is üzlet, mint bármelyik más gazdasági alapokon és érdekeken szerveződő vállalkozás. A profit biztosításához azt kell nyújtani, ami kiszolgálja a tömegigényeket, s a leginkább odabilincseli a nézőt. A nem fikciós alkotások, mint például az ismeretterjesztő műsorok, zenei művek, mára szinte teljesen kiszorultak a gyermekeknek szánt programokból. A gyermekcsatornák kizárólag a fikciós műveken, mindenekelőtt az animációs filmeken keresztüli szórakoztatására helyezik a hangsúlyt. Hazai gyártású műsorok még az eredetileg Magyarországon indult csatornán is csak elvétve akadtak, az amerikai tulajdonú adókon hiábavaló is lenne keresni őket. A Cartoon vagy a Jetix filmjei elsődlegesen az amerikai piacra készültek, illetve olyan nemzetközi standardok alapján kerültek gyártásra, amelyek lehetővé teszik a nemzetközi értékesítést. Különösen a Cartoon Network kínálatára jellemző, hogy a műsorok kevésbé a tartalmuknál fogva kötik le a gyermekek figyelmét, mintsem az akciók és speciális effektek révén. Megjegyzendő, hogy az amerikai rajzfilmcsatorna a nettó műsoridejének felében olyan emberfeletti képességekkel rendelkező hősöket állított a gyermekek elé, akik bár egytől egyig az igazság bajnokai voltak, durva, erőszakos eszközöket alkalmaztak az egyébként jó cél elérése érdekében. Előfordult, hogy a műsorok, filmek készítői az agresszív, illetve félelemkeltő elemeken keresztül igyekeztek a gyermekeket tartósan a tévé elé szögezni – az ismert életkori kapacitási korlátok dacára. Mivel a külföldi joghatóságú műsorszolgáltatókra a hazai klasszifikációs kötelezettség nem vonatkozik, a szülő nem kap tájékoztatást arról, hogy egy adott műsor a 12 év alattiak számára nem alkalmas az önálló megtekintésre. Nagyon fontos tehát, hogy a különböző életkorú gyerekek kizárólag az életkoruknak megfelelő adásokat nézzék, de legalábbis ott legyen a szülői támasz, amikor durva fény- és hanghatások, erőszakos jelenetek, vagy félelmet ébresztő külsővel rendelkező figurák jelennek meg a képernyőn.
28
CARTOON NETWORK
MINIMAX/A+
25 :0
24 :0
23 :0
0:
0:
0:
0:
0:
0:
0:
00
00
00
00
00
00
00
00
00
00
00
00
00
00
00
00
00
00
00
00
00
00
00
00
-2 5:
-2 4:
-2 3:
-2 2:
-2 1:
-2 0:
-1 9:
-1 8:
-1 7:
-1 6:
-1 5:
-1 4:
-1 3:
-1 2:
-1 1:
-1 0:
-0 9:
-0 8:
-0 7:
-0 6:
-0 5:
-0 4:
-0 3:
-0 2:
59
59
59
59
59
59
59
59
59
59
59
59
59
59
59
59
59
59
59
59
59
59
59
59
:5 9
:5 9
:5 9
:5 9
:5 9
:5 9
:5 9
:5 9
:5 9
:5 9
:5 9
:5 9
:5 9
:5 9
:5 9
:5 9
:5 9
:5 9
:5 9
:5 9
:5 9
:5 9
:5 9
:5 9
MINIMAX/A+
22 :0
21 :0
20 :0
19 :0
0:
0:
0:
0:
0:
0:
0:
0:
0:
0:
0:
0:
0:
0:
0:
0:
0:
CARTOON NETWORK
18 :0
17 :0
16 :0
15 :0
14 :0
13 :0
12 :0
11 :0
10 :0
09 :0
08 :0
07 :0
06 :0
05 :0
04 :0
03 :0
02 :0 :0 0 03 -0 :0 2: 0: 59 00 :5 04 -0 9 :0 3 0: :5 00 9: 5 05 -0 9 :0 4: 0: 59 00 : 59 06 -0 :0 5: 0: 59 00 : 59 07 -0 :0 6: 0: 59 00 : 59 08 -0 :0 7: 0: 59 00 : 59 09 -0 :0 8: 0: 59 00 :5 10 -0 9 :0 9: 0: 59 00 :5 11 -1 9 :0 0: 0: 59 00 :5 12 -1 9 :0 1: 0: 59 00 :5 13 -1 9 :0 2: 0: 59 00 :5 14 -1 9 :0 3: 0: 59 00 :5 15 -1 9 :0 4: 0: 59 00 : 5 16 -1 9 :0 5: 0: 59 00 : 5 17 -1 9 :0 6: 0: 59 00 : 5 18 -1 9 :0 7: 0: 59 00 : 59 19 -1 :0 8: 0: 59 00 : 59 20 -1 :0 9: 0: 59 00 : 59 21 -2 :0 0: 0: 59 00 : 59 22 -2 :0 1: 0: 59 00 : 59 23 -2 :0 2: 0: 59 00 :5 24 -2 9 :0 3: 0: 59 00 :5 25 -2 9 :0 4: 0: 59 00 :5 -2 9 5: 59 :5 9
02 :0 0
Melléklet
A vizsgált tematikus gyermekcsatornák nézettségének alakulása a 4-14 évesek körében
1. ábra: Hétköznap (4-14)
40000
35000
30000
25000
20000
15000
10000
5000
0
JETIX
Forrás: ORTT Monitoting/AGB Nielsen Mediakutató Kft.
2. ábra: Hétvége (4-14)
45000
40000
35000
30000
25000
20000
15000
10000
5000
0
JETIX
Forrás: ORTT Monitoting/AGB Nielsen Mediakutató Kft.
29
Minimax Tematika: Célcsoport: Tulajdonos: Érvényes jogszabály: Adásidő: A csatorna indulása:
Gyerek 4-14 Chello Central Europe Zrt. cseh médiatörvény 06:00 – 20:00 1999. december 6.
A Minimax 1999 óta szerepel a magyarországi kínálatban. Magyar csatornaként indult, de időközben joghatóságot váltott. Hirdetési anyaga szerint a „Minimax csatorna a kezdetektől kezdve erőszakmentes rajzfilmekkel tanítva szórakoztatja a gyerekeket napi 14 órában. A programok tekintetében a csatorna nagy hangsúlyt fektet a helyi kulturális értékek közvetítésére olyan oktató sorozatokon keresztül, amelyekben a családi értékek kiemelt szerepeket kapnak. A rajzfilmek és sorozatok kiválasztásánál elsődleges szempont az erőszakmentség, amely magában foglalja az öncélú erőszaktól való mentességet is.”10
Cartoon Network Tematika: Célcsoport: Tulajdonos: Érvényes jogszabály: Adásidő: A csatorna indulása:
Gyerek 4-14 Turner Entertainment Networks International Limited brit jog szerint 03.00 - 21.00 1993. szeptember 17.
A csatorna Hanna-Barbera Productions megvásárlásával jött létre, amely olyan világhírű és közkedvelt rajzfilmek gyártója volt, mint a Tom és Jerry, a Frédi és Béni, vagy a Scooby-Doo. Amerikában már 1993-ban megkezdte a sugárzást. Magyarországon 2002 óta fogható. A CN gyerekeknek és fiataloknak egyaránt szánja a műsorait, és arra törekszik, hogy neve és a csatornán bemutatott rajzfilmek, karakterek szorosan összefonódjanak. A Cartoon Network ma már leginkább saját gyártású produkciókat sugároz, pl. Álmok háza, Dexter laboratóriuma, László tábor. A klasszikus rajzfilmek mellett akciófilm- és kalandfilm-sorozatok töltik ki a kínálatát, illetve rajzfilmjeit a mindennapi élet fonákságait kipellengérező humor jellemzi.
Jetix 11 Tematika: Célcsoport:
Gyerek 6-14
10
http://www.r-time.hu/hu/csatornaink/minimax 2009 szeptemberében a csatorna nevet váltott, Disney Channel-re, de már 2008 nyarán bevezették a Disney műsorokat a Jetixen.
11
30
Tulajdonos:
Jetix Europe Channels B.V. (többségi tulajdonos: Walt Disney Company) Érvényes jogszabály: cseh médiatörvény12 Adásidő: 00:00-24:00 A csatorna indulása: 1990. szeptember 8. A Jetix – akkor még Fox Kids néven - 2000 szeptemberében jelent meg Magyarországon. Miután a Disney megvette a csatornát, a Fox Kids-et beolvasztották a Jetix-be, és 2005 januárjától 2009. szeptember 18-ig Magyarországon is Jetix néven volt ismert. A Jetix gyermekcsatorna a 6-14 éves korosztály számára sugárzott kalandos, játékos és humorban gazdag műsorokat. A Disney sorozatai (pl. High School Musical, Hannah Montana) 2008 májusában jelentek meg a Jetix magyarországi műsorkínálatában, erősítve ezzel a csatorna piaci pozícióját. 2009 májusában úgy döntöttek, hogy a Jetix márkát is átkeresztelik Disney csatornára.
A 12 év alatt önálló megtekintésre nem alkalmas adások listája Cartoon Network Cartoon Network Cartoon Network Cartoon Network Cartoon Network Cartoon Network Cartoon Network Cartoon Network Cartoon Network Cartoon Network Cartoon Network Jetix Jetix Jetix Jetix Jetix Jetix Minimax
12
2008. 06. 19. 2008. 06. 19. 2008. 06. 19. 2008. 06. 19. 2008. 06. 21. 2008. 06. 21. 2008. 06. 21. 2008. 06. 21. 2008. 06. 22. 2008. 06. 22. 2008. 06. 22. 2008. 06. 19. 2008. 06. 19. 2008. 06. 21. 2008. 06. 21. 2008. 06. 22.
18:03:28 18:54:08 19:17:53 19:41:36 09:43:26 10:08:51 10:33:34 11:24:21 09:46:43 10:12:58 11:03:48 18:58:06 19:21:54 08:38:45 09:04:32 8:38:15
18:25:32 19:14:44 19:38:12 20:01:57 10:04:58 10:30:08 10:55:25 11:46:29 10:09:25 10:34:57 12:18:02 19:19:40 19:43:30 09:00:17 09:26:22 09:00:08
2008. 06. 22. 09:04:18 09:25:58 2008. 06. 21. 11:41:42 12:02:48
Ben 10 Samurai Jack - Szamuráj Jack Xiaolin showdown - Saolin les Tini titánok Az igazság ligája Ben 10 Ben 10 Tini Titánok Az igazság ligája Ben 10 Scooby-Doo és a vámpírlegenda Power Rangers Power Rangers Született kémek Született kémek Született kémek Született kémek Mentőosztag
Divided we stand Egységben az erő Guan mester visszatér Feketemágia Pusztító Egy tökéletes nap Arccsere Hangrezonátor Beavatás Egységben az erő A visszatérés Misztikus sors Előre a múltba Izompacsirták Szuper kretén eset A hihetetlen izompacsirta Az évszázad vihara 1. r.
Mavise adatbázisa alapján.
31