4. A tematikus térképek ábrázolási módszerei A tematikus térkép természeti és társadalmi jelenségeket és folyamatokat, azok minőségi és mennyiségi jellemzőit, szerkezetét, funkcióját mutatja be sajátos ábrázolási módszerek segítségével. A tematikus térképek alapját, hátterét mindig az (rendszerint erősen egyszerűsített) általános térkép adja („háttértérkép”). A kartográfia, mint módszer meghonosodott az egyes tudományágakban és a gazdasági életben. A kutatók és szakemberek egyre nagyobb számban végzik vizsgálataikat térképpel vagy ábrázolják eredményeiket térképen. A térképfelhasználók munkájukban kettős igénnyel jelentkeznek: Az ábrázolás egyszerűségének és teljességének igényével. A tematikus térképen az ábrázolt téma szemléletes bemutatása az elsődleges szerkesztési kívánalom. A viszonylag egységes általános térképekkel szemben a tematikus térképet az ábrázolási lehetősége, sokfélesége jellemzi. A téma legjelentősebb művelői a tematikus térképi ábrázolás hét alapvető módszerét különböztetik meg (1. ábra). Az ábrázolás - hasonlóan az általános térképhez - jelek, vonalak, vonalrendszerek és színek segítségével történik, de lényeges eltérésekkel. A módszereket a vonatkozási felület, az ábrázolt témák minőségi és mennyiségi jellemzői, valamint a szerkesztés módszere alapján különítik el (2. ábra).
1. ábra: Tematikus térképi ábrázolási módszerek táblázatos csoportosítása
1
2. ábra: Tematikus térképi ábrázolási módszerek
2
4.1. A jelmódszer
3. ábra: Jelmódszer
A jellel történő ábrázolás a tematikus térképezés egyik legkorábbi módszere (3. ábra). A jel fogalmán a földfelszín valamely objektumának vagy objektum-csoportjának többé-kevésbé elvonatkoztatott ábrázolását értjük. Ha a térképjel egyetlen minőségi vagy mennyiségi adatot ábrázol és az ábrázolt téma pontosan lokalizálható (a térképnek egy meghatározott pontjára vonatkoztatható), az ábrázolás jelmódszerrel történik. A jelek mutatják az ábrázolt tárgy helyét (forrás) minőségét (kiépített forrás) esetleg mennyiségét is (pl. a forrás vízhozamát). A tárgyak tényleges térbeli helyzetét a jelek középpontja vagy talppontja mutatja. A különböző jelek világosan megkülönböztethetők és a térképfelhasználónak könnyű őket megjegyezni. Az ábrázolási lehetőségek sokasága a jeleket a térképi ábrázolás legfontosabb eszközévé teszi. Sokak szerint a földfelszínt ábrázoló térképeken a jelrendszer olyan, mint egy képszerű gyorsírás, amely közvetlenül hat az ember képzeletére. Ennek ellenére a jelek jelentését a jelkulcsban meg kell adni az egyértelműség miatt. A jelek tipikus ismertetőjegyei: 1., a helyzeti hűség, 2., eltérés az alaprajztól, 3., az a tény, hogy az ábrázolt objektum a méretaránynak megfelelő területnél mindig nagyobb. A különböző jelzésű objektumok helyzetileg elkülönülnek egymástól, és jól elválaszthatók. A módszer utal az ábrázolt tárgyak mennyiségi és minőségi viszonyaira is (4. ábra).
3
4. ábra: A jelek csoportosítása
Ha a jelnagyságot az adatok minőségi eltérése alapján határozzuk meg, akkor az ábrázolás relatív . Ha a jel felülete (területe) arányos az ábrázolt mennyiséggel, akkor az ábrázolás abszolút, folyamatos (5. ábra). A jelnagyság folyamatos változásával, főleg mértani jelek alkalmazásakor pontosan mérhető mennyiségi különbségek fejezhetők ki. A képszerű jelek adatai folyamatos ábrázoláskor nehezebben mérhető. Ha a mennyiségi jellemzőket értékcsoportokba soroljuk fokozatos ábrázolást alkalmazunk. Ilyenkor a jel nagysága értékcsoportok szerint változik (6. ábra).
4
5. ábra: Értéknagyság arányos jelek ábrázolása
6. ábra: Folyamatos és fokozatos jelnagyság változtatás
5
7. ábra: Értékegységjelek
8. ábra: Értékegységjelek és váltópénz módszer
Ha a mennyiségi adatot azonos nagyságú mértanilag szigorúan elrendezett jelek összegzése szolgáltatja, értékegység jelekről beszélünk (7. ábra). Az értékegység jelek úgy is ábrázolhatók, hogy a nagyobb mennyiségeket több értékegységet tartalmazó jelek mutatják. Ezt az eljárást „váltópénz” módszernek nevezzük (8. ábra). A nagyobb értékegységek általában a kisebbek páros számú többszörösei. A mennyiségi adatok bemutatásakor a tematikus térképek mindig feltüntetik a jelméretarányt; azt a mennyiséget, amelyre egy-egy jel vonatkozik.
6
Forma szerint a jel lehet: • pontjel: kicsiny, közel pontszerű objektumok ábrázolására (10. ábra), • vonaljel: a nagyobb tárgyak felületi kiterjedésének vagy tömegadatoknak jelölésére (12. ábra) • felületi jel : két dimenziójú sík szerű objektumok ábrázolására (11. ábra), • térhatású jel: (lényegében hasonló a felületi jelhez) a testek axonometriai képével utal az ábrázolt adatok mennyiségére. Színek szerinti megkülönböztetés A színes jelek előnye a szemléletesség és a jó megkülönböztethetőség. A jelek színválasztásában két általános elvet veszünk figyelembe: a színek intenzitását és a színek érzékelhetőségét. Ha meghatározott térképi elemeket színekkel kiemelünk, akkor ehhez intenzíven ható színt választunk (pl. fekete, vörös, sötétbarna), a kevésbé jelentős tartalmat pedig a háttérben tartunk (középszürke, sárga, világosbarna). A jelek jellege szerinti megkülönböztetése A jelek megjelenési formájuk, külalakjuk szerint a következőképpen csoportosíthatók: • geometriai alakzatok, • betűk és számok, • szimbolikus jelzések, • naturalisztikus vagy művészi képek, piktogramok (9. ábra).
7
9. ábra: Piktogramok
10. ábra: Pont jelek
8
11. ábra: Felületi jelek
12. ábra: Vonalas jelek
9
4.2. A pontmódszer A pontmódszer a földrajzi eloszlás, elterjedés és szóródás kartográfiai ábrázolására szolgál. A pontmódszerrel való szemléltetés gyakori a közepes és kisméretarányú térképeken. Az ábrázolás célja, hogy a térképfelhasználó „első pillanatra” felmérje az objektumok különböző földfelszíni koncentrációját, (nem egyetlen pontra vonatkoztatott mennyiségi információt ad). A módszer elnevezése mutatja, hogy a grafikus kifejezésre a pontot (kis körterület) alkalmazzák a leggyakrabban, de a négyzetek, téglalapok vagy háromszögek nem szokatlanok. Minden pont egy meghatározott értékmennyiséget képvisel, ez a pont indexe vagy mutatószáma (13. ábra). A pont a térképen a körülbelüli földrajzi előfordulás helyére kerül.
13. ábra: India népsűrűsége pontmódszerrel ábrázolva (1 pont =200 000 lakos)
10
14. ábra: Pontmódszer
A módszer eredménye a ponttérkép vagy pontszórásos térkép (14. ábra). A kartográfiai közlés pontossága és részletessége a térkép méretarányától és az objektumok gyakoriságától függ. A ponttérkép nem elsősorban értékviszonyokat ábrázol, ez a kartogram feladata. A ponttérkép jelentősége az objektumok földrajzi eloszlásának vizuális megértésében, felfogásában rejlik. Eredményei a földrajzi eloszlás-, elterjedés-, területi szóródás térképek. Nagyon sűrű koncentrációk előfordulásakor fokozatos jelméretarányt alkalmaznak (15. ábra).
11
15. ábra: Pontmódszerek az objektumszórás ábrázolására
A pontok megszámlálásával az összmennyiség elvileg megállapítható, ha az ábrázolás abszolút jellegű és ha a pontok nem fedik egymást. 1., A pontnagyság és az index értékének meghatározása A pontnagyság (körterület) a rendelkezésre álló térképi felülettől (ilyen szempontból a méretaránytól) és az ábrázolandó értékmennyiségek jellegétől függ. A differenciált szóródás bemutatása esetén a még jól látható pontnagyságra kell törekedni. Fontos szabály, hogy a legnagyobb objektum-koncentráció szemléltetése esetén sem szabad a pontoknak egymást fedniük mert így a tényleges viszonyok eltorzulnak. Következésképpen a pontnagyság és a pontnagyság és a pontindex kiválasztásakor a legerősebb koncentrációjú területből indulunk ki (16. ábra). Például a népesség ábrázolásánál a legsűrűbben lakott városból. A pontok indexértékei kerek egész számok. Ezeket úgy kapjuk, hogy az objektum mennyiségi értéke és a koncentráció területén grafikusan ábrázolható pontok számának hányadosát kerekítjük.
12
16. ábra: A jelnagyság megválasztásának hatása a térképi képre 2., A kartográfiai kivitelezés a., Egyszínű, egyenlő nagyságú (azonos értékű) pontok Az ábrázolásnak ez a fajtája - a pontnagyság és a pontérték megfelelő kiválasztása esetén szemléletes, és visszaadja az objektumok tényleges szóródását. Alkalmazásával a különböző sűrűségű viszonyok átmenete szemléltethető. b., Egyszínű, különböző nagyságú (különböző értékű) pontok A sűrűségeltérés szélsőséges eseteiben egyenlő nagyságú pontok segítségével nem lehetséges az ábrázolás (16. ábra). Ha például a népességeloszlást olyan területen kell ábrázolni, ahol a városok környezetében kis községek találhatók, akkor különböző indexértékű pontok alkalmazására kényszerülünk. Ebben az esetben elkerülhetetlen vizuális torzulással kell számolni. c., Többszínű, egyenlő nagyságú (egyenlő értékű) pontok A különböző színű, egyenlő nagyságú pontokat különféle objektumok térképi eloszlására használjuk fel. Az ábrázolás feltétele az objektumcsoportok jól elkülönülő földrajzi és súlyponti eloszlása. A feltételt az indokolja, hogy ha az ábrázolandó jelenségek vagy objektumok egyező földrajzi szóródást illetőleg eloszlást mutatnak, akkor kartográfiailag áttekinthetetlen tarka képet kapunk. A pontok elkülönítésére intenzív színeket választunk.
13
4.3. A felületi módszer A felületi módszer a kétdimenziójú, síkszerű objektumok és a felületi kiterjedésű jelenségek ábrázolására, egymástól való elkülönítésére nyújt egyszerű és szemléletes lehetőséget. (Ellentétben a jelmódszerrel, amely pontszerű objektumokat ábrázol.) A felületi módszer mindig minőséget ábrázol felületre vonatkoztatva (17-18. ábra)
17. ábra: Népsűrűség ábrázolása felületi módszerrel
18. ábra: Iparvidékek megkülönböztetése felületi módszerrel
14
19. ábra: Felületi jelekkel való ábrázolási mód
A különböző minőségű felületek (térképi területek) elkülönítése pontosan és vázlatosan történhet. 1., Pontos terület-visszaadás a., abszolút ábrázolással Ha egy terület valamilyen konkrét jelenséggel vagy valamiféle határozott állandóval a szomszédos területektől elhatárolható, akkor abszolút földrajzi ábrázolás lehetséges. (A kartografálás pontossága csak a méretaránytól és az ehhez kapcsolódó generalizálás mértékétől függ.) Imhof ezzel kapcsolatban említi a „mozaiktérkép”-et. b., relatív ábrázolással Ezt akkor alkalmazzák, ha egy objektum vagy egy jelenség az adott területen belül megkülönböztethető koncentrációban lép fel. Ebben az esetben a részterületek egymáshoz való viszonya relatív (Pl. kontinensek csapadékeloszlása). 2., Vázlatos területábrázolás Ha a síkszerű, kétdimenziós objektumok és jelenségek nem rendelkeznek a pontos körülhatárolhatóság kritériumával, hanem egymásba illetve egymásra átfolynak, akkor vázlatos terület ábrázolás lehetséges. A kartográfiai ábrázolás ilyenkor nehéz és gyakran nem is kielégítő módon történik. (Vázlatos területek például a mocsárvidékek vagy a halfogó területek.) (A pontos területábrázolással ellentétben a vázlatos területábrázoláskor nem alkalmazható a vonallal való körülhatárolás.)
15
20. ábra: Határ nélküli felületek elkülönítése sematikus jelábrázolással és írással
A különböző jellegű területek területábrázolások használatosak:
kartográfiai
szemléltetésére
általában
1., körülhatárolás vonallal (kontúrvonal); 2., körülhatárolás vonalkázással vagy felületszínezéssel; 3., körülhatárolás írással vagy számozással kombinálva ( 20. ábra); 4., körülhatárolás sematikus jelábrázolással kombinálva; 5., vonalkázás ( 19. ábra); 6., egymásba futó sávok (fogas csatlakozás) ( 21. ábra); 7., megírás a tárgy vagy jelenség körülbelüli földrajzi elhelyezkedésében; 8., sematikus jel ( 20. ábra); 9., szimbolikus jel.
16
a
következő
21. ábra: Körülhatárolás egymásba futó sávokkal vagy fogas csatlakozással, vonalkázással
A felületek generalizálása többféle módon történhet, milyenségét a térkép célja szabja meg: • területarányos generalizálás (akkor, ha a terület a tematika szempontjából igen fontos), • szelektív módszer (egy bizonyos felületnél csak nagyobbat ábrázolunk, a többit beolvasztjuk), • individuális módszer (típuscsoportokat ábrázolunk), • célhangsúlyozás, egyoldalú kiemelés (ilyenkor csak a legjellemzőbb nagyfelületeket ábrázoljuk).
4.4 A kartogram módszer A kartogramot a térképen szintén nem pontra, hanem felületre vonatkozó objektumok értékviszonyainak ábrázolására alkalmazzuk. A térkép meghatározott területére vonatkozó mennyiségi értékek szemléltethetők vele, Imhof ezért nevezi ezeket „relatív sűrűség-térképek”-nek (22. ábra).
17
A felületi kartogram hasonlóságot mutat más módszerekkel (például a felületi módszerrel vagy még inkább, a pontmódszerrel), amelyből gyakorta félreértések adódnak. A módszerek megkülönböztetését az alapjaiban különböző információk adják. A térképhasználó a ponttérkép alapján is kiszámíthatja a pontsűrűséget, de ezt a relatív sűrűségre vonatkozó adatot a felületi kartogram közvetlenül adja (23. ábra).
18
23. ábra: Felületkartogram
19
24. ábra: Jelkartogram
Korábban ötféleképpen készítettek kartogramot: • hagyományos rajzi úton: a területkitöltés idő- és munkaigényes; • letraszet eljárással: az öntapadós, előregyártott elemű matricákkal rövidül a munka, de ellene szól, hogy a viszonylag magas anyagköltség és hogy a grafikai képminőség gyenge; • fotómaszk eljárással: a kivitelezés technikai alapja, hogy a negatív területi maszkok és a negatív pontrácsok összefényképezésével pozitív kartogramot kapunk; • kartophot módszerrel: több m 2 nagyságú fémlapra elkészítették az ország részletes közigazgatási térképét, mozaik lapok formájában előállították minden közigazgatási egység valamennyi vonalkázási fajtájával fedett elemét, amely mágnessel rögzíthetők az alaptérképre. Így gyorsan összeállítható tetszés szerinti tartalmú és részletességű kartogram, amit fényképezéssel lehet kicsinyíteni és sokszorosításra alkalmassá tenni. Hátránya a jelentős egyszeri beruházás és hogy nagy helyet foglal. 20
• automatizált, számítógépes eljárással: erre többféle grafikus program ad lehetőséget, a legegyszerűbben a Földrajzi Információs Rendszerek (Geograpfical Information Systems) (FIR vagy GIS) segítségével lehet egyszerűen megoldani. Napjaink eljárása.
1., Az azonos sűrűségértéket mutató terület határoló vonalának meghatározása A kartográfiai közlés értéke, illetve a módszer pontossága arányosan növekszik annak a területnek térképi felületével, amelyre a statisztikai megállapítás vonatkozik. A statisztikai értéket csaknem mindig a közigazgatási tagoltság alapján ábrázoljuk (község, járás, megye). Ez a beosztás egyezik a természeti tájjal. A természeti sűrűségviszonyok ábrázolása is igényli az olyan statisztikai felvételt amely a természeti tájbeosztásra vonatkozik. A határolóvonalak (álizovonalak, pszeudoizovonalak) megváltoztatása a térképszerkesztőnek komoly feladatot jelent és jó országismeretet igényel. Imhof a ponttérképet ajánlja, mint alkalmazható szükségmegoldást a felületi kartogram tervezési alapjául. A ponttérképen az egyenlő pontsűrűségű területek jól elkülönülnek és pontosan körülhatárolhatók. A relatív értékeket megkaphatjuk és grafikusan ábrázolhatjuk a pontok megszámlálásával és vonatkozási területük meghatározásával. A kartogram tervezésekor csak akkor használhatjuk a közigazgatási területfelosztást, ha az ábrázolandó objektumok szóródása a területen megközelítően homogén. Általában kimondhatjuk, hogy az ábrázolás jellegéből következően a felületi kartogram szerkesztéséhez a közigazgatási területbeosztás alkalmazása kívánatos, de bizonyos sűrűségviszonyok (például az évi napfénybesugárzás összege) kizárólag természetföldrajzi területbeosztás segítségével ábrázolhatók.
2., Értéklépcsők (értékfokozatok) A határoló vonalak megválasztásához hasonlóan a sűrűségértékek kiválasztása jelentősen befolyásolja az ábrázolás jellegének realitását vagy torzítását. A módszerben két fokozati típus lehetséges: egyenközű lépcsők és progresszív lépcsők. Az egyenközű fokozat a folyamatos (kontinuus) sűrűségalakulásnál jön szóba, a progresszív fokozatosságot pedig a szélsőséges sűrűségeloszlásnál használjuk. A gyakorlat azt mutatja, hogy a tíz fokozatot nem szabad túllépni, a térképhasználó ennél több fokozatot nagyon nehezen tud megkülönböztetni.
3., Az ábrázolás Az értékek növekedésével analóg módon a felületi denzitás, színhatás is növekszik. A felületi hatás növelésére a következő lehetőségek adódnak: a., szürke árnyalat vagy színfokozatosság; b., vonalkázási fokozatosság; c., a felületre vonatkozó jelek fokozatossága. Felületre vonatkoztatott mennyiségi jelek eredményezik a jelkartogramot (24. ábra).
4.5. A kartodiagram módszer A kartodiagram térképen előállított diagram segítségével a területre vonatkozó statisztikai értékek vagy nagyságok abszolút értelemben ábrázolhatók (25. ábra). A térképen valamennyi diagram típus megjeleníthető (26. ábra).
A vonatkozási terület gyakran közigazgatási egység. A terület, amelyre a diagram vonatkozik, nagyon különböző nagyságú lehet, egy viszonylag kis terület (pl. egy város területe), vagy nagyobb (pl. egy ország területe). A térkép szerkesztőnek biztosítani kell, hogy a diagram hovatartozása a meghatározott térképi területen egyértelműen felismerhető legyen.
21
Szabályként leszögezhető, hogy kis vonatkozási felületnél a vonatkozási hely közvetlen közelébe, nagyobb felületnél pedig a súlypontba állítjuk. A diagram elhelyezése a térképen látszólag a jelek elhelyezéséhez hasonló. A lényeges különbség az, hogy a jel konkrét tárgyakra, jelenségekre helyzethűen (pontosan az előfordulás helyén) ábrázol, a diagram pedig összefoglalt statisztikusan kiderített nagyságot jelenít meg, amelyek komponensei a vonatkozási felület különböző helyein jelentkeznek. A kartodiagram módszer a következő ábrázolási lehetőségeket adja: 1., valamely objektum vagy jelenség mennyiségi értékeinek abszolút értelmű ábrázolása; 2., valamely objektum vagy jelenség fejlődési dinamikájának abszolút értelmű ábrázolása; 3., több objektum vagy jelenség mennyiségi értékeinek abszolút értelmű, gyakran százalékos ábrázolása. A kartodiagramok grafikus ábrázolási lehetőségei változatosak, térképen megszerkeszthető.
valamennyi diagramtipus
25. ábra: Kartodiagram
22
26. ábra: Diagram típusok
4.6. Az izovonal módszer
A folyamatosság egy állandó felületet vagy területet kitöltő jelenség, amelynek állapota, értéke vagy intenzitása helyről-helyre folytonos vagy folytonosan változó (Imhof). A kontinuumok ábrázolására a leggyakoribb az izovonalak módszere (27. ábra). A szomszédos, azonos értékű vagy korú pontokat összekötő vonalak az izovonalak. Az izovonalas ábrázolásban megkülönböztetjük a természetes folyamatosságot (pl.izohipszák, izobátok) és a mértanilag rögzített folyamatosság (izodisztans, izokrón vonalak) kartografálását.
23
27. ábra: Izovonalas térkép
Az izovonalakat a topográfiai hellyel és az ehhez tartozó diszkrét értékkel meghatározott pontok közé interpolálva szerkesztik. A természetes terep izovonalai zárt görbék, nem válnak szét és nem keresztezik egymást. Az izovonalak pontossága az értékadatok sűrűségétől és megbízhatóságától függ. Az izovonalak valószínűségének vizsgálatakor, vagyis adott információ elfogadhatóságának elemzésekor a legtöbbször nem találunk szerkesztésükben szigorúan vett matematikai interpolációt. Fontos az izovonalak közti intervallumok alkalmas megválasztása azaz olyan értékkülönbségek kijelölése, amelyek mind az ábrázolt értékmennyiségben, mind a térképi szemléltetésben optimális értéket képviselnek. Ha az intervallumot vagy egyenértéket túl nagyra választjuk ez a közlés elszegényesedéséhez vezet, fordítva pedig a túl kicsiny különbség a térképet túlterheli és az áttekinthetőség rovására megy. A fokozatokat egyenértékűen vagy progresszíven növekedve lehet kijelölni. A progresszív növekedés alkalmazására akkor kerül sor, ha a térkép tematikus tartalma a domborzattal formai kapcsolatban áll, vagy ha kis méretarányban nagy területet kell ábrázolni. A kartográfiai gyakorlatban a kisméretarányú földrajzi térképek hipszometrikus színezéséhez hasonlóan színezik az izovonalak közötti értéklépcsők felületét. A színválasztásnak a térképfelhasználó természetes színérzékelésén kell alapulni. Például az északi féltekén a januári középizotermák közti területet „hideg” zöldeskékkel, a júniusi középizotermák közti területet „meleg” narancssárga tónussal kell színezni (28-29. ábra).
24
28. ábra: Példák az izovonalas ábrázolásra és a szín- pszichológiai alkalmazásra I.
25
29. ábra: Példák az izovonalas ábrázolásra és a szín- pszichológiai alkalmazásra II.
26
Az egyszínnyomású térképen vonalkázást vagy megfelelő szürke skálát használunk. Ha nem folyamatos felülettel jellemzett objektum vagy jelenség (pl. népsűrűség, telekhatár-értékhatárvonal) egyenlő értékeit kötjük össze, álizovonalat (pszeudoizovonal) kapunk (30. ábra). Az álizovonalak ismertetőjegyei: a., az általuk körülzárt terület diszkontinuus (nem folyamatos); b., nem interpoláció útján jönnek létre; c., nincsenek közöttük fokozati lépcsők.
30. ábra: Település népsűrűségének ábrázolása: a) pontmódszerrel (1 pont =20 lakos) b) izovonalakkal c) értékhatár vonalakkal, álizovonalakkal
27
4.7. A mozgásvonalak módszere (vektormódszer)
A minőségi és mennyiségi értékekkel jellemzett tárgyak vagy jelenségek helyváltoztatását, térbeli mozgását a mozgásvonalak vagy áramlásvonalak módszerével ábrázoljuk. (Például közúti vagy vasúti teheráramlás bemutatása, a szélviszonyok ábrázolása stb.)
31. ábra: Az energiafelhasználás ábrázolása mozgásvonalakkal
28
32. ábra: Tengeráramlások (hideg, meleg) ábrázolása mozgásvonalakkal
1., Az irány ábrázolása Az irányadat legfontosabb ábrázolási eszköze a nyíl (31. ábra). Az fakadóan az irányadat két típusa különböztethető meg:
információ jellegéből
a., a pontos irányadat, amikor az elmozdulás valódi irányát ábrázoljuk, az elmozdulás irányát topográfiailag ábrázoljuk (pl. a vasúti teheráramlás) b., a vázlatos irányadat, amikor az ábrázolás célja csak elmozdulás tényének közlése, és ezért a vázlatos irányadat által adott információ kielégítő. A vázlatos ábrázolás nem utal a helyváltoztatás valódi futására, csak az elmozdulás tényét közli. 2., A minőség ábrázolása A különböző jellegű objektumokat és jelenségeket többféleképpen, színnel, vonalkázással, vonalerőséggel, vonaljelekkel és írással kiegészítve ábrázoljuk. 3., Mennyiségi értékek ábrázolása A tömegadatokat különféle szalagszélességgel és számkiegészítéssel szemléltetjük. A szalagszélesség mérethelyesen rögzíti a mozgó értékek mennyiségét. Az ábrázolandó értékekhez a sáv szélességeket a méretaránytól és az értékek alsó és felső határa közötti különbségektől függően a már ismert folyamatos vagy lépcsős értékábrázolási módszerrel választjuk. A folyamatos és lépcsős ábrázolásnál a sávszélesség százalékos összefüggésben van az értéktömeggel. Az önkényesen választott sávszélesség - bár eltorzítja a tényleges viszonyok ábrázolását - a nagy szélsőségű értékekkel rendelkező objektumok esetében alkalmazható, mert ez esetben az abszolút ábrázolás számára a térképfelület nem elegendő, illetve a rajzi kivitelezés
29
nehézkes. A vektormódszer alkalmas három információ: az irány, a minőség és a mennyiség egy térképen való ábrázolására (34. ábra). A szín-pszichológiát ennél a módszernél is figyelembe kell venni (32. ábra). Néhány áramlásvonal típust mutat a 33. ábra.
33. ábra: Áramlásvonal típusok (Arnberger nyomán) 1-4. egy pontból kiinduló elmozdulás 5-8. Vonal menti elmozdulás 9-14. Adott területről meghatározott irányba történő elmozdulás
30
34. ábra: Példák a mozgásvonalak módszerére
31
Ábrajegyzék 1. ábra: Tematikus térképi ábrázolási módszerek táblázatos csoportosítása........................1 2. ábra: Tematikus térképi ábrázolási módszerek.......2 3. ábra: Jelmódszer...................................3 4. ábra: A jelek csoportosítása.......................4 5. ábra: Értéknagyság arányos jelek ábrázolása........5 6. ábra: Folyamatos és fokozatos jelnagyság változtatás .................................................5 7. ábra: Értékegységjelek.............................6 8. ábra: Értékegységjelek és váltópénz módszer........6 9. ábra: Piktogramok..................................8 10. ábra:
Pont jelek.................................8
11. ábra: Felületi jelek..............................9 12. ábra: Vonalas
jelek..............................9
13. ábra: India népsűrűsége pontmódszerrel ábrázolva (1 pont =200 000 lakos)............................10 14. ábra: Pontmódszer................................11 15. ábra: Pontmódszerek az objektumszórás ábrázolására ................................................12
32
16. ábra: A jelnagyság megválasztásának hatása a térképi képre...................................13 17. ábra: Népsűrűség ábrázolása felületi módszerrel..14 18. ábra: Iparvidékek megkülönböztetése felületi módszerrel......................................14 19. ábra: Felületi jelekkel való ábrázolási mód......15 20. ábra: Határ nélküli felületek elkülönítése sematikus jelábrázolással és írással...........16 21. ábra: Körülhatárolás egymásba futó sávokkal vagy fogas csatlakozással,...........................17 22. ábra: Kartogramok................................18 23. ábra: Felületkartogram...........................19 24. ábra: Jelkartogram...............................20 25. ábra: Kartodiagram...............................22 26. ábra: Diagram típusok............................23 27. ábra: Izovonalas térkép..........................24 28. ábra: Példák az izovonalas ábrázolásra és a színpszichológiai alkalmazásra I....................25 29. ábra: Példák az izovonalas ábrázolásra és a színpszichológiai alkalmazásra II...................26 30. ábra: Település népsűrűségének ábrázolása:.......27 31. ábra: Az energiafelhasználás ábrázolása mozgásvonalakkal................................28 32. ábra: Tengeráramlások (hideg, meleg) ábrázolása mozgásvonalakkal................................29 33
33. ábra: Áramlásvonal típusok (Arnberger nyomán)....30 34. ábra: Példák a mozgásvonalak módszerére..........31
34
