A tüdőbetegek ellátásának története Esztergomban

M I N D E N N A P O K G YA K O R L ATA

A tüdőbetegek ellátásának története Esztergomban

O s va i L á s z l ó d r. VASZARY KOLOS KÓRHÁZ TÜDŐGONDOZÓ Esztergom [email protected]

24

Esztergom egészségügyének első írásbeli dokumentuma 1000-ből származik. Szent István korában a királyi székhely a Várhegyen volt, ahol az uralkodónak és udvartartásának külön orvosa kellett hogy legyen, akkor is, ha erről nem maradt emlékünk. Évszázadokon keresztül az általános orvoslás keretei között történt a tüdőbetegek ellátása. A XVIII–XIX. századra kiemelkedő jelentőségűvé vált ebben a betegségcsoportban a tüdővész, melynek gyógyításával a hatásos gyógyszerek megjelenéséig is próbálkoztak az orvosok, hisz az 1885-ből származó első hivatalos mortalitási adatok szerint a legsúlyosabban érintett területeken az összhalálozás 25%-át képezte a tbc. Az első fontos lépés a betegség leküzdésében a betegek elkülönítése és ellenőrzés alá vonása volt. Ezt a célt szolgálta hazánkban is a XX. század fordulóján fellendülő szanatóriumépítési mozgalom. Ennek fő irányítója Korányi Frigyes volt. Gyűjtőívet bocsátottak ki, melynek emblémáját Benczúr Gyula rajzolta, szövegét pedig Jókai Mór írta, és az ő 1000 koronás felajánlásával indult el a gyűjtés. A szanatórium 1901 novemberére Budakeszin épült fel, és Erzsébet királynéról nevezték el. Ez a szanatórium tehát csaknem egyidős az új esztergomi Kolos Kórházzal, melyet 1902. január 6-án adtak át. Természetesen Esztergomban is tisztában voltak a tuberkulózis terjedésének közegészségügyi fontosságával. A XIX. század végén a korabeli újságok havonta megírták a tbc-ben elhunyt betegek számát. A helyi folyóiratokban se szeri, se száma a felvilágosító írásoknak.

T ÜD ŐG YÓG YÁ S Z AT I 2 0 1 2 . M Á J U S

Mátray Ferenchez, a kór- és szegényház megbízott igazgatójának nevéhez köthető az ötlet, hogy Esztergomban nem kell új szanatóriumot építeni, hisz az akkori Vörös Kereszt Kórházban – a mai Simor Intézetben – elhelyezhetők a tüdőbetegek. Mátray meghívására Korányi Frigyes eljött Esztergomba. A bíboros nevében Walter Gyula fogadta őt, és megbeszélést folytattak a kérdésről. Több évtized telt el mégis, míg a Simor Kórházban önálló tüdőosztály létesült. Ennek egyik fő oka az volt, hogy a Vörös Kereszt Kórház érseki, a Kolos Kórház pedig közkórház volt. A tbc-s betegek ellátása tehát az új kórházban a belgyógyászaton történt. Hogy ez időnként milyen problémát jelentett, arra az is bizonyíték, hogy 1904-ben két ápoló apáca is megbetegedett tbc-ben, egyikük meg is halt. Mosonyi Albert annavölgyi bányaorvosnak az Esztergom és Vidékében „A tuberkulózis elleni küzdelem vármegyénkben” című írásában olvasható, hogy hazánkban 1906-ban 78255 haláleset történt tbc miatt, megyénkben 2181 lakos halt meg. Seyler Emil megyei főorvos 1908ban ismét felvetette a Vörös Kereszt Kórház tüdőszanatóriumi hasznosítását, de a prímás a gondolatot elutasította. 1913 áprilisában tartotta alakuló ülését a Magyar Orvosok Tuberkulózis Egyesülete, mely a ma is működő Tüdőgyógyász Társaság jogelődjének tekinthető. 1924-ben miniszteri rendelet keltette életre a Tuberkulózis Elleni Küzdelem Országos Bizottságát és annak hivatalos lapját a Tüdőbeteggondozás és tuberkulózis címmel.

1. ábra. Kolos Kórház, 1942

1928. január 6-án a Kultur Mozgóban ünnepélyt rendeztek az Esztergomi Tüdőgondozó megnyitása alkalmából. Az ünnepi beszédet Antoni Béla polgármester és Parassin József, a fővárosi Tüdőgondozó igazgatója mondta. Berényi Zsigmond városi tiszti főorvos az Esztergom és Vidékében méltatta az eseményt. Az ő írásából tudjuk, hogy az esztergomi az országban a 37. gondozó volt. Az intézet első vezetője Horeczky Géza lett. Esztergom Város Képviselő-testülete 1928. szeptember 26-i ülésén elfogadta a tüdőbetegek gondozásáról alkotott szabályzatot. A rendelet 1. §ából idézek: „Esztergom szabad királyi város közönsége tudatában azon szomorú ténynek, hogy a gümőkor a város területén a betegségek között vezető helyet foglal el, s hogy az ország összes városai között, ezen betegség elterjedésében városunk vezet, a fertőzések megelőzése és a betegedések szakszerű gyógyítása céljából bevezeti a tüdőbeteggondozást, melyet a felállított

városi tüdőbeteggondozó intézet személyzete foganatosít a hatóságok közben jöttével állami támogatás mellett, a szegények részére teljesen díjmentesen.” Ugyanezen az ülésen határozatot hoznak működésének anyagi bázisáról. Az 1928-as esztendőt egyébként Berényi Zsigmond közegészségügyi szempontból jónak ítélte, hisz Esztergomban „csak” 27-en haltak meg tbcben. 1929-ben Horeczky Géza azt panaszolja a polgármesternek, hogy a Tüdőgondozóban megnőtt a munka és a heti kétórás rendelés kevés, így a Tüdőgondozó munkájába bevonták a Simor Kórház alorvosát, Rajner Jánost. 1930 novemberében a Gondozót a Simor János utca és a Sisay utca sarkára helyezték át. A tüdőbetegek kórházi kezelése egy időleges szerződés következményeként, ekkor már a Simor Kórházban folyt. 1931 nyarán 58 szegény sorsú gyermek nyaraltatását bonyolította a Gondozó. 1933-ban Horeczky doktor lemondott a Tüdőgondozó vezetéséről, és helyette Stokingerné Kovács Márta

TÜDŐGYÓGYÁS Z AT I 6. év folyam 5. szá m

25

M I N D E N N A P O K G YA K O R L ATA A tüdőbetegek ellátásának története Esztergomban

2. ábra. Csarnok utcai Gondozó

26

lett kinevezve. Új védőnő is érkezett az intézményhez Johan Béla ajánlásával, Lex Thea személyében. Az 1933-ban kinevezett új kórházigazgató, Eggenhofer Béla terve az volt – több nagyívű, jövőt szolgáló elképzelése mellett –, és ez nagyrészt meg is valósult, hogy emeletet húznak a sebészetre, belgyógyászatra, és így a Simor Kórházból átkerülhetnek a belgyógyászati, szemészeti és a bujakóros betegek, és ott egy tüdőosztály alakulhat ki. A finanszírozási nehézségek nem csak a XXI. század egészségügyének okoztak problémát. 1937-től három éven át a közegészségügyi ebadó terhére a vármegyétől évi 1000 pengő segélyt kapott a Gondozó, mely 1936-ban ismét költözött. Most a Csarnok utcában került elhelyezésre. Eggenhofer Béla 1937-ben így írt Rajner Jánosról, akit időközben a belgyógyászat élére neveztek ki: „Dr. Rajner eddigi működése és a belgyógyászati, valamint a tüdőbetegek gyógykezelésében elért eredménye nemcsak


a közönség legnagyobb rétegének teljes elismerését és bizalmát, hanem az összes kollegáknak és kórházi orvostársainak teljes megelégedését váltotta ki. Az általa végzett 2607 tüdőtöltés gyógyulási eredménye pedig vetekszik bármely tüdőtöltéssel foglalkozó intézet gyógyeredményével.” Mi volt ez a tüdőtöltés? Ma már egy kicsit ijedten olvasunk róla, de akkoriban ezt a tbc hatásos gyógymódjának tartották. Mesterséges ptx-et hoztak létre, a mellüregbe nitrogént, vagy más, hoszszabb idő alatt felszívódó anyagot juttattak, abban a reményben, hogy a légzésből kirekesztett tüdő jobban gyógyul. Persze a beavatkozás szövődményekkel is járt. A legrettegettebb a légembólia volt, mégis sokan esküdtek arra, hogy a beavatkozást ambulanter is el lehet végezni. Ugyanebből a logikából alkalmazták még a phrenicus átmetszést a nyakon. A tbc korabeli kezelésének másik bázisa a kvarckezelés volt Esztergomban is. 1938-ban Rajner doktor elvállalta a Gondozó vezetői tisztét, Kovács doktornő beosztott orvosa lett, Lux Thea helyére pedig Szabó Jolán lépett. 1938-ban Esztergomban, a Magyar Tuberkulózis Orvosok Egyesületének kongresszusán Eggenhofer Béla kórházigazgató előadást tartott „A sebészi gümőkór műtéti kezelésének megelőzése” címmel. Ez meg is jelent a Tuberkulózis elleni küzdelem II. évfolyamának szeptemberi számában. Elgondolkodtató, hogy bár kitűnő sebész volt, mégis a konzervatív terápia mellett foglalt állást.

1938-tól a Csarnok utcai Gondozóban már heti 10 órában dolgoztak, és röntgenkészüléket is kaptak, valamint kvarckezeléseket is végeztek. 1941-ben az Országos Tuberkulózis Hét keretében Rajner főorvos mondta az ünnepi beszédet. Elmondta, hogy az I. világháború 500 ezer halottat követelt, és az azóta eltelt időben a tbc ugyanennyi halálesetet okozott. Méltatta Johán Béla munkásságát, dicsérte a Gondozó személyzetét, Kovács Mártát és Tochné Papp Anna védőnőt. Eggenhofer tervei a kórház átalakítására megvalósultak. 1943-tól a Gondozóban – mely most már a kórház belgyógyászati tömbjéhez csatlakozott – Szigethy László kezdett dolgozni, és egyben átvette a Simor Kórházban a Tüdőosztály vezetését is. Szigethy doktor a fővárosban szerzett diplomát, és szakvizsga után a Szent János Kórházból jött Esztergomba. 1940-ben készült el a „Tüdőn kívüli gümőkóros Gyermek Otthon”, mely ezt a funkciót soha nem látta el. A háború miatt tartaléképületként üzemeltették. Szerencsésnek mondható, hogy nem folyt itt betegellátás, mivel 1945 decemberében a kórházat ért légitámadás során találatot kapott. 1944–45-ben számos menekülő orvos tartózkodott átmenetileg a Kolos Kórházban, és segítettek a betegellátásban is (pl. Dzsinich Antal egyetemi magántanár Újvidékről, Schnitzler József, a későbbi debreceni tüdősebész professzor, Obál Ferenc, aki Szegeden fiziológusprofesszor lett). Az újjáépítés után a Tüdőgondozó már 1945-ben, még röntgenkészülék nélkül, kezdte meg működését. 1948-

3. ábra. A Tuberkulózis elleni küzdelem II. évfolyama, 1938

ban új, átvilágításra is alkalmas készüléket kaptak. 1950-ben államosították a Simor Kórházat, és a Tüdőosztály főorvosa a nyugati hadifogságból hazatért Szigethy doktor maradt. Rövid ideig még együtt dolgozott Festhammer Frigyessel, aki egyébként 1941 óta volt orvosa a kórháznak. Festhammert 1953-ban a Tüdőgondozó vezetőjévé nevezték ki, és 1955-ig ő irányította az intézményt. 1953-ban került a kórházba Diószeghy Tibor, és 1955-től 1958-ig volt a Gondozó főorvosa. 1956. január 1-jétől az intézmény visszakerült a városhoz, megszűnt megyei gondozónak lenni. 1959-ben az Esztergomi Tüdőgondozót 33 297 páciens kereste fel, és 90 direkt Koch-beteget találtak. Az itt folyó munkát akkor Seber Teréz főorvos patronálta a Szabadság Szanatóriumból, és a tüdőn kívüli gümőkórosokat heti hat órában Novoszel Tibor


27


Horeczky Géza (1895–1956) Az esztergomi Tüdőgondozó első főorvosa 1928-tól állt az intézmény élén. 1895. április 15-én született Ipolyságon. Belgyógyász és tüdőgyógyász képzettséggel rendelkezett. 1921-ben nevezték ki az esztergomi Kolos Kórház alorvosává. 1926-ban vette feleségül Jedlicska Erzsébetet. 1933tól az OTI kerületi pénztár főorvosa lett. A 30-as években az esztergomi orvosi összejövetelek fő szervezője. 1936-ban ő az esztergomi orvosok küldötte a Kamarában. 1956-ban hunyt el. Sírja a Belvárosi temetőben található.

Szigethy László (1904–1979) Az esztergomi Tüdőosztály első főorvosa. 1904. január 30-án született Enyingen. 1932-ben avatták orvossá a fővárosban. 1938-ig az Erzsébet Királyné Szanatóriumban, majd három évig a Szent János Kórházban dolgozott. Rövid ideig vezette a kispesti Tüdőgondozót. Belgyógyász és tüdőgyógyász szakképesítéssel rendelkezett. 1943-tól 1962-ig volt az esztergomi kórház Tüdőosztályának vezető főorvosa. 1979-ben hunyt el.

Teleki Kálmán (1912–1993) Aknaszlatinán született 1912. április 22-én. Orvosi diplomát Budapesten szerzett. Édesapja tiszti főorvos volt, fia ma is a Vaszary Kolos Kórház ortopéd főorvosa. Pályafutását a Szent István Kórházban kezdte. Itt szerzett szakképesítést és itt ismerkedett össze későbbi feleségével, Szabó Katalinnal. Együtt pályáztak Esztergomba. 1957-től 1964-ig a Tüdőgondozó vezetője volt, majd 1964-től 1968-ig a Tüdőosztály irányítója. A Szentgyögymezői temetőben helyezhetjük el sírján a megemlékezés virágait.

Rajner János (1904–1965) Abaújszéplakon született 1904. február 21-én. Orvosi diplomát a fővárosban szerzett. Pályafutását a Rókus Kórház II. Belgyógyászatán kezdte, majd dolgozott az Erzsébet Királyné Szanatóriumban is. 1931-től lett az esztergomi kórház alorvosa. 1938-tól vezette a Tüdőgondozót is. Kezelőorvosa volt Babits Mihálynak, gyógyította Serédi és Mindszenty bíborosokat is. Puritán, nagy tapasztalattal bíró, népszerű orvosa volt Szent István városának. 1933-tól haláláig a belgyógyászati osztályvezetői posztot is betöltötte.

Mohos Iván (1927–2011) Az Esztergomhoz közeli Tokodon született 1927. március 1-jén. Orvosi diplomáját 1952-ben Szegeden szerezte meg. Katonaorvosként indult pályafutása. 1961-ben még csak kisegített az esztergomi Tüdőgondozóban, de 1964-től már ő lett a vezetője. 32 évig irányította az intézetet. Működése alatt alakult át az esztergomi fiziológia, és lett a tbc-s betegek ellátásán túl, korszerű, a tüdő egyéb betegségeit is gyógyító tüdőgyógyászat.

28


4. ábra. Vaszary Kolos Kórház, Tüdőgondozó

látta el a fővárosi Fodor Szanatóriumból. 1961. január 1-jétől dr. Mohos Iván napi kétórás rendeléssel segítette a tüdőbetegek ellátását. A gyermek tbc-s betegek kezelését, és a szűréssel, gondozással járó feladatokat megyei hatáskörrel Telekiné Szabó Katalin végezte. Férje, Teleki Kálmán 1957-ben megpályázta az Esztergomi Tüdőgondozó vezetését, és 1958-tól 1964-ig a Tüdőgondozót, 1964-től 68-ig a Tüdőosztályt vezette. Mohos Iván 1964. április 30-tól lett kinevezve a Tüdőgondozó élére. 1965-ben már ő számolt be a vb. előtt a Gondozó eredményeiről. Visszatekintett az 1928-ban alapított intézet múltjára. Felelevenítette, hogy 1939-ben még csak 1100 főt

vizsgáltak, 1940-ben „amikor már részben kötelezővé tették” a szűréseket, már 7300 pácienst, 1947-től tervszerű felkutatást végeztek és 1954-ben már 31 287 főt vizsgáltak. A tbc terápiája az 50-es években alapvetően megváltozott. Waksmann felfedezte a Streptomycint. Ő adta át Johan Bélának a Streptomyces-törzseket, és Magyarországon is lehetővé vált a gyártás. A svéd Lehmann a PAS-t fedezte fel, és Domagk, amerikai kutatókkal egy időben, az Isonicid előállításával új hatásos fegyvert adott a tüdőgyógyászok kezébe. Ezek a gyógyszerek az esztergomi Gondozóban is bevezetést nyertek, és látványos eredményeket hoztak. 1968-ban Esztergomban megszűnt a Tüdőosztály, és így az ambuláns tüdőbeteg-ellátás a Gondozóra maradt.


29


Irodalomjegyzék 1. Szállási Árpád: Szegényháztól a kórházig (Esztergom egészségügyének története, 1987). 2. A Magyar Tüdőgyógyász Társaság, 1913–1998. 3. Osvai László: Az esztergomi Vaszary Kolos Kórház története, 1902–2002.

30

Ekkor már rétegfelvételeket is tudtak készíteni. 1977-ben adták át a Gondozóhoz épített Szűrő Állomást, és így korszerűnek mondható feltételei alakultak ki a tüdőbeteg-ellátásnak. A tbc csökkenésével az itt folyó tevékenység a nem specifikus tüdőbetegségek szűrésére, gyógyítására is kiterjedt. Ma egy Gondozó feladata már döntően nem a klasszikus tbc elleni ténykedés, hanem az aspecifikus tüdőbetegségek, a COPD, az asztma, a rhinitis allergica gondozása, kezelése. Utoljára, de nem utolsósorban pedig a tüdőtumorok korai felismerése! Mohos Iván főorvos harminc évi munka után 1994-ben nyugdíjba vonult. 1994-től Osvai László vette át az intézmény vezetését. A Vaszary Kolos Kórházban végrehajtott nagyarányú rekonstrukciós munkálatok következ-


tében néhány évre a tüdőbetegek ellátása Dorogra helyeződött át. Nyilvánvaló volt azonban, hogy az esztergomihoz hasonló kórház nem maradhat tüdőbetegeket ellátó szakember nélkül. Ezért a megújuló kórházi vezetés, a Szakmai Kollégium támogatásával ismét megteremtette Esztergomban a Tüdőgondozó munkájának feltételeit. A Gondozó a kórház egyéb osztályaival párhuzamosan fejlődött. 2005-re a digitális szűrőgép beszerzésével az egész kórházban megszűnt a hagyományos röntgenfilmek használata, és a teljes képalkotó diagnosztika digitalizált lett. Ezzel közel egy időben megkezdődtek a COPD-szűrések is. Napjainkban az egész egészségügyet érintő válság ellenére, a legminimálisabb létszámmal, de a legkorszerűbb tüdőbeteg-ellátásra törekszenek Szent István városában, illetve biztosítják azt a Süttőtől Dömösig terjedő ellátási területen élő közel 60 ezer lakos számára is.

A tüdőbetegek ellátásának története Esztergomban

Recommend Documents