2017. november 28. XVI. évfolyam 31. szám
A tartalomból: GLORIA VICTIS – 1956-2017
Együtt ünnepelt a nemzet! „Gloria Victis!”, azaz: „Dicsőség a legyőzöttnek!” – ezzel a címmel szervezte meg – immár 25. alkalommal – a budapesti Rákóczi Szövetség az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 61. évfordulója alkalmából, hagyományos emlékünnepségét, amelyre – mint minden alkalommal – idén is a forradalom kiindulási pontján, a budapesti Műszaki Egyetem központi épületében került sor. A 2017. október 21-23. között zajló rendezvénysorozatra – melynek helyszínei Eger, Recsk és Budapest székesfőváros voltak – a Kárpát-Haza minden szegletéből jöttek diákok és egyetemi hallgatók, hogy részesei lehessenek nemzeti ünnepünk magasztos hangulatú eseményeinek. Az indulás A nagybányai Turul-Sas Hagyományőrző Egyesületet (T.S.H.E.) képviselő, 10 fős kis csapatunkat (Almási Blanka – Nagybánya, Balogh Brigitta Sarolta – Nagybánya, Bobolog Klára és Bobolog Krisztián – Koltó, Jenei Szilveszter Attila – Hosszúmező, Habina Róbert – Felsőbánya, Mánc Lóránt – Nagybánya, Mátyás Dalma – Szamosardó, Sebő Dalma – Szinérváralja, valamint – a sajtó képviselőjeként – alulírott, Nagybányáról), a máramarosszigeti Leöwey Klára Elméleti Líceum, valamint dési és besztercei diákság, és a nagybányai 015. számú, gróf Teleki Sándor cserkészcsapat képviselőit (Krizsán Attila kíséretében) szállító kényelmes autóbusz október 21.-én, délelőtt indult útnak a Teleki Magyar Házzal szembeni parkolóból – Máramarossziget érintésével – a hevesi megyeszékhely, Eger irányába. A csapatunkat elkísérte Varga Orsolya, a Petőfi Program ösztöndíjasa is, aki a „cívis városból”, Debrecenből érkezett Nagybányára. A trianoni gúnyhatárt – hosszas várakozást követően – a történelmi Szatmár vármegye területén, a Pete-Csengersima határátkelőnél léptük át, többünknek magyar útiokmány lapult a zsebében... A fogadtatás A várakozás miatt, némi késéssel érkeztünk az esős időben Egerbe, ahol bentlakásokban szállásoltak el minket a szervezők. A regisztrációt követően, mindenki kapott egy-egy programfüzetet, valamint ajándék „rákóczis” pólót, golyóstollat és egy-egy könyvet (Haltzl József elnök „1956-os NAPLÓ” című kötetének 2. (javított) kiadását, melyet a tavalyi, 60. évforduló kapcsán jelentetett meg az 1956-os Emlékbizottság). A vacsorát követően a megnyitóra, majd pedig táncházra került sor. A magyar mártíromság emlékhelyén Másnap, október 22.-én – a reggeli elfogyasztását követően – az Egertől 27 kilométernyi távolságra fekvő Recsk-re, az ÁVO pribékjei által felügyelt, szomorú emlékű büntetőtábor múzeummá alakított területét (Recski Nemzeti Történeti Emlékpark) látogattuk meg, ahol a cion-kommunista Rákosi-rendszerrel szembeszálló magyar ellenállókat tartották fogva embertelen körülmények között, és ahonnan mindössze egyetlen embernek sikerült külföldre szöknie. Már az egykori tábor bejáratánál, a szögesdrótra felkötözött sok-sok nemzetiszínű szalag és koszorú látványa is megindító, és könnyet csal az érző magyar ember szemébe...! Az emlékparkban – az egykori tábor története mellett – a fogvatartottak sanyarú életkörülményeit, az általuk készített tárgyakat (fapapucs, cigarettatárca stb.) is láthattuk, valamint evőeszközt és csajkát, melyből kevés és silány tápértékű étküket fogyasztották. Az ÁVO-s verőlegények eközben meglehetősen jól táplálkoztak, s gyakran minden különösebb ok nélkül rúgták, ütötték a foglyokat. Külön büntetés járt például azért, ha a fogvatartottak megpróbáltak élelmet – például szalamandrát – szerezni... Néhány barakk mellett, egy őrtorony maradt meg az egykori tábor épületeiből, az áldozatok emlékét pedig emlékmű őrzi. Szika Levente Zoltán (folytatás a 2. oldalon)
Együtt ünnepelt a nemzet! – 2. oldal Reneszánsz táncvarázs – 4. oldal Kincsem – 5. oldal Berecz András Félbevágta a pipafüstöt – 7. oldal „Meggyalázták” Horn Gyula szobrát Budapesten – 9. oldal Vers- és zenedélelőtt, a Magyar Nyelv Napja jegyében – 11. oldal
Magyar Hitherold
Együtt ünnepelt a nemzet! A pesti srácok emlékezete – tündöklő fáklyák fényében A következő állomás a székesfőváros, Budapest volt, ahol – a Stoczek Menzán – ebéddel vártak minket, majd részt vehettünk a Műegyetem központi épületének aulájában megtartott emlékünnepségen, melyre nagyon sokan eljöttek. Jó volt látni, hogy a magyarok nem feledik hőseiket – éljenek bár a trianoni gúnyhatáron belül, vagy azon túl...! A több, mint hat évtizednyi idő eltelte ellenére, a forradalom lángját fellobbantó egykori hallgatói gyűlés számos résztvevője tisztelhette még meg jelenlétével az ünnepélyes eseményt – vidékről is, de sokan külföldről érkeztek... Azon az akkori gyűlésen kerültek felolvasásra a Műegyetem hallgatóinak 16 pontba foglalt követelései! Örvendetes volt tapasztalni, hogy ennyi ötvenhatos résztvevő van még az élők sorában! Az idős emberek felálltak a bevonuláskor a terembe hozott szimbólum, az ötvenhatos lyukas zászló előtt! Az egyetem zenekarának kíséretével, közösen elénekelt Nemzeti Imánk után, Józsa János rektor üdvözölte a jelenlévőket, méltatva a forradalmi eseményeket, melyeknek megidézésében Ferenczi György és a Rackajam segített, akik Gérecz Attilának, a forradalom mártír-költőjének egyik megzenésített versét adták elő. Ünnepi beszédet mondott Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke, aki megosztotta a hallgatósággal, hogy a forradalmi események idején – fiatal gépészmérnök-hallgatóként – maga is aktív résztvevője volt az akkori történéseknek, melyekre mai napig élete legfőbb eseményeiként emlékezik... Mint mondotta, éppen ezért határozta el a Rákóczi Szövetség elnökévé való megválasztását követően, hogy a szervezet névadójának szellemisége által áthatva, elevenen kell őrizni a magyar szabadságharc emlékét. Ezzel a céllal tartják minden esztendőben a Műegyetemen a már hagyományos ünnepi megemlékezést, melybe – mint elhangzott – immár hatodik esztendeje a fiatalokat is sikerült bevonni.
Az elnök beszédében kitért arra is, hogy idén mintegy kétezer diák és egyetemi hallgató jelent meg a megemlékezésen, majd felsorolta a Kárpát-Haza azon településeit, amelyek képviseltették magukat az idei ünnepi megemlékezésen! Szavait a hallgatóság tetszésnyilvánító tapsa kísérte. Ezt követően, Simicskó István honvédelmi miniszter szólt a hallgatósághoz, aki köszönetét fejezte ki, hogy részt vehet az eseményen, és szólhat az egybegyűltekhez. Beszédében kitért azokra a nemzeti sorstragédiákra, amelyek a magyar nemzetet sújtották a vészterhes huszadik század folyamán. A magyar nép szabadságvágyáról szólva, a miniszter a Deák Ferenc, a „Haza Bölcse” által a magyar köztudatba bevitt, híres gondolatot idézte, mely szerint: „Amit erő és hatalom elvesz, azt idő és kedvező szerencse ismét visszahozhatják. De miről a nemzet, félve a szenvedésektől, önmaga lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz, s mindig kétséges.” „Szabadságunkat, szuverenitásunkat meg kell védenünk ma is azokkal a brüsszeli erőkkel szemben, akik nem értik, hogy az európai értékek, a kontinens léte a keresztény kultúra hagyományaira épül.” – hangsúlyozta beszédében a miniszter. Az ünnepi megemlékezés végén, felcsendült Ludwig van Beethoven „Egmond nyitánya”, amelyet ma már a magyar forradalom és szabadságharc zenei jelképeként azonosítanak, a résztvevők pedig megkoszorúzták az egyetem hősi halottainak emléktábláját. Végül, dacolva az esős idővel, a résztvevők felsorakoztak az ötvenhatos eseményeket idéző, kitűnően restaurált, két, CSEPEL teherautó mögött, melyeknek platói is megteltek fiatal résztvevőkkel, majd – a szervezők által osztogatott fáklyákat lángra lobbantva – az emlékező magyarok „szent sokasága” megindult a Bem József tér irányába, ahol ünnepi megemlékezésre, és – Bem tábornok szobránál – koszorúzásra került sor. Beszédet mondtak: Németh Zsolt országgyűlési és európai parlamenti képviselő, valamint Rétvári Bence országgyűlési képviselő. (folytatás a 3. oldalon)
Oldal | 2
Magyar Hitherold
Elmebeteg, vagy „csak” egyszerű provokátor? csupán romok maradtak, mert 1702-ben, az osztrákok A rendezvény – sajnos – idén sem múl(hatot)t el felrobbantották azt, így ma már csak a belső vár falai provokáció nélkül: egy fiatalember hőbörögni kezdett, állják az idő könyörtelen múlását. A vár vitézei – az Egri miután a rendezők egyike udvariasan bár, de Vitézlő Oskola tagjai – 1996 óta tekintik fő határozott hangon figyelmeztette, hogy nem feladatuknak a törökkori végvári vitézek életmódjának gördülhet végig gördeszkájával a kerékpárúton, és harcászati tudományának bemutatását és oktatását megpróbálva feltartóztatni őt: - Uram, nem mehet a nagyközönség számára, életképeket mutatva be a tovább, mert a terület – rendezvény miatt – le van török hódoltság időszakából, melynek során a kor zárva! – mondta a rendező. Mire a fiatalember: – Én harcosainak íjászati tudományát, valamint mindig itt szoktam gördeszkázni! Ne mondja már párviadalokat mutatnak be, melyeket látványos nekem, hogy most nem tudok itt végigmenni pirotechnikai elemekkel tesznek érdekessé az „rendezvény miatt”, mert le van zárva...! Engem nem érdeklődést mutató látogatók számára. Ottjártunkkor, érdekelnek a fáklyások...! – hallhatták az ünneplők betekintést nyertünk egy kiállított korabeli ágyú, vonulás közben! A kommentár – úgy vélem – valamint a korabeli puskák és egyéb harci eszközök fölösleges! Hiszen, sohasem lehet feledni ama 50. (például a „tüzes koszorú”, vagy a „robbanó hordó”) évfordulót, amely működésébe. A második magyar bemutatott puska ötvenhatként írta be hihetetlenül „hangos” magát a magyar volt, amikor az ablakon nemzet kilőttek vele... Láthattuk De azért nem ártott volna, ha az történelmébe, az ott az egri vár történetéhez és akkor lezajlott, köthető hősök évforduló botránymentes marad(hatot)t tragikus fővárosi emléktábláját is. volna...! események Egyebek mellett azt is következtében. A megtudtuk, hogy Gyurcsány-kormány kiderült hazugságai (öszödi Gárdonyi Géza (1863-1922) író, költő, drámaíró, beszéd) miatt tüntető, és az akkori, idegenszívű hírlapíró és pedagógus híres történelmi regényének, kormány távozását követelő hazafias tömegbe – az „Egri csillagok”-nak (1899) eredetileg más címet Gergényi Péter, akkor még aktív rendőrtábornok szánt a szerző: a kiállított kézirat első oldalán, a cím (2003 és 2007 között a főváros rendőrfőkapitánya) alatti lesatírozott részen, kivehetőek a „Hold és parancsára, belelőttek az azonosítószám nélküli, csillagok” cím nyomai. Más forrás szerint, a regénynek rendőrruhát viselő ismeretlenek, számos tüntető eredetileg „A török gyűrű” lett volna a címe. szemét lőve ki gumilövedékeikkel, vagy véresre verve Jumurdzsáknak a regényben említett, oly féltett, híres őket, az egyébként betiltott „viperákkal”... Gergényit talizmánjának, a török gyűrűnek másolatát szintén és magasrangú tiszttársait rendőri túlkapások és alkalmunk volt megtekinteni a számos kiállított tárgy katonai bűncselekmények vádjával fogták perbe között, ahol a regény 1968-as megfilmesítésének (előljárói intézkedés elmúlasztása, valamint a rendőri részletei is megismerhetőek. túlkapások megbüntetésének elmaradása), melynek Az egyesületnek – 1998 óta – a Dobó István végére idén februárban került pont. Vármúzeum ad otthont, amelyet szintén felkerestünk Mint ismeretes, a volt főrendőrt – aki azóta már – a megtekintés meglehetősen sietős – az idő szorítása biztonsági céget alapított! – első fokon csupán által diktált – tempója ellenére, igen értékes megrovásban (!) részesítették, másodfokon pedig ismeretanyaggal gazdagodva... (Bár a programban mindössze 400 ezer (!) forintos büntetés eredetileg a líceum, valamint a székesegyház megfizetésére ítélte a Fővárosi Ítélőtábla, a 2006 felkeresése is szerepelt, ezek meglátogatására – őszén történtek miatt... Ennyit ért a számos sajnos – már nem maradt idő...) megnyomorított magyar hazafi szeme világa!? Végül, megkoszorúztuk az ötvenhatos hősök egri Egerbe visszatérve, a szállásunk menzáján vacsorával emlékművét, a Mélyvíz Étterem pedig ebédre látott vártak minket. vendégül bennünket. Főhajtás a hősök emléke előtt – 1552 és 1956 A fiatal szervezőktől és Egertől való búcsút követően, tisztelete Egerben bizonyára sokan megfogadták közülünk: Másnap, október 23.-án, a reggelit követően, alkalomadtán, ismét visszatérnek Dobó István és a megtekintettük az egri várat, melynek külső falaiból várat védő hős végvári vitézek városába...
Oldal | 3
Magyar Hitherold
Oldal | 2017. október 13-14. között, a Németh László Elméleti Líceum adott helyet annak a múltidéző, hagyományőrző 4 tevékenységnek, mely alkalommal a kolozsvári Szabó Anikó, a Passeggio egykori tagja, és az Amaryllis táncegyüttes irányítója, két napon keresztül oktatott késő-középkori és reneszánsz táncokat az érdeklődő diákoknak. A nem mindennapi rendezvényen az oktatás napi négy-négy órában zajlott, a líceum régi, és – felújítását és korszerűsítését követően – nemrég, ünnepélyes keretek között felavatott, Híd-utcai épületében egyaránt. A rendezvényre a Turul-Sas Hagyományőrző Egyesület szervezésében került sor, a Diákmisszió, diákokkal Program keretében, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával. Az oktatóval a rendezvényt követően beszélgettünk. – Hogyan született meg a nagybányai reneszánsz táncoktatás gondolata? A Turul-Sas Lovagrend (hivatalos nevén: Turul-Sas Hagyományőrző Egyesület – T.S.H.E. – Sz. L. Z.) 2010. júliusában meghívást kapott Pusztadarócra, a 2. Partiumi Híd Fesztiválra, Szatmár megye legnagyobb szabadtéri nyári fesztiváljára. A barátom, Kősziklapetur (Szutor Péter – Sz. L. Z.), akkoriban aktív tagja volt a lovagrendnek, ugyanakkor a kolozsvári Passeggio táncegyüttesnek is. Az innen szerzett tudását átadta a társainak, és betanított nekik néhány táncot. Engem is meghívott, menjek vele, nézzem meg a bemutatójukat. Ekkor már elvégeztem Budapesten a Kovács Gábor vezette történelmi társastánc-oktatói tanfolyamot, és további mesterkurzusokon vettem részt Bukarestben és Kolozsváron, az Académia de Sablé által szervezett barokk tánckurzuson (tanárok: Françoise Denieau, Bérengère Bodénan), illetve a Soproni Régi Zenei Napok keretében tartott barokk tánckurzuson (tanár: Széll Rita). A lovagrend tagjai fellépés előtt megkértek, nézzem meg a próbájukat, és adjak tanácsot. Körülbelül itt kezdődött az ismeretség Nagy-Jenei Zoltánnal, a lovagrend Nagymesterével, meg a lovagrend tagjaival, s gondolom, innen indult az ötlet, hogy lehetőség szerint frissítsem, bővítsem a lovagrend táncrepertoárját. – Milyen szempontok szerint zajlott a tevékenység? Az elsődleges szempont az volt, hogy a lovagrend táncrepertoárja bővüljön. Ezért megkérdeztem, milyen táncokat ismernek, illetve milyen létszámra és korosztályra számíthatok. A létszám meghatározta, milyen táncok jöhetnek szóba. A történelmi táncok helyigényesek. Sokszor volt rá példa, hogy egy rendezvényre egy vagy két párt hívtak meg a tánccsoportunkból, arra hivatkozva, hogy kicsi a színpad. A páros táncokhoz több hely kell, mint egy körtánchoz, amit akárhány táncos táncolhat, hiszen, ha szűk a hely, koncentrikus körökben is lehet állni. – Hány érdeklődő jelentkezett? A tevékenység két napra volt meghirdetve. Első nap alig fértünk a teremben. Körülbelül 30-an voltak jelen, kicsiktől nagyokig, huncutoktól komolyakig, vegyesen. – Milyen volt a hozzáállásuk? Ügyesek voltak-e? Igazi gyerekek. Kíváncsiak, érdeklődőek, nyitottak, kötekedők, rendetlenkedők, ügyesek. A kedvencem egy fiú volt, aki mindegyre lázadozott, hogy ő nem érti, mit kell csinálni, s még ha érti is, nem tudja megcsinálni. Utána tökéletesen elismételte, mi a feladat, teljesen fogékony volt erre a típusú táncra, és szépen, mutatósan eljárta. A némethlászlós diákok mellett, jelentős számban jelen volt a Nicolae Iorga Iskola diáksága is, Kiss Luca Andrea történelem tanárnő kíséretében. Mint kiderült, nekik hamarabb el kellett menniük, ezért szünetben megkértek, hogy ismételjük át a tanult táncokat, mert szeretnék felvenni videóra, amit tanultak. Korábban, amíg az összes résztvevő táncolt, úgy tűnt, hogy még nem érett meg a tánc, s eléggé el vannak veszve abban, mikor merre kell menni, merre van a balra, mikor kell fordulni. S ekkor látom, hogy megvan, megy nekik, már a mozdulatsoroknak sajátos nevet is adtak. Most jön a kereszt, most meg a hernyócska... – Milyen táncok szerepeltek a repertoárban? Zömmel kontratáncok voltak, John Playford: The English Dancing Master (1651) gyűjteményéből (Indian Queen, Greensleeves, Goddesses, New Castle), Thoinot Arbeau legismertebb könyve az Orchésographie (1588) alapján Branle-ok és egy Allemande. – Lesz-e folytatás a jövőben? Lehet folyatása. Hiszen, most is ez történt. Ez egy folyamat. Kérdezett: Szika Levente Zoltán
Magyar Hitherold
Kincsem - egy csodakanca története a filmvásznon Oldal | 5
Magyar Hitherold Kincsem egy csodakanca története a filmvásznon
Oldal | 6
Magyar Hitherold
Berecz András újra Nagybányán járt Oldal | 7
Félbevágta a pipafüstöt...
Berecz András Kossuth-díjas énekes, mesemondó, népmesegyűjtő, folklórkutató és előadóművész rendkívül rokonszenves személyiség. Életvidám ember, aki igencsak hosszú életutat tett meg, mire a „világot jelentő deszkákra” állhatott. Volt rakodó segédmunkás, dolgozott erdőművelőként és útkarbantartóként is, hogy aztán – ahogyan ő fogalmazott – embertársai örömét keresgélő énekes és mesemondó legyen – bátran mondhatjuk, mindannyiunk örömére! Édesapja, Berecz István felvidéki, édesanyja, Tanka Mária nagykunsági születésű. Festőnek és jogásznak készült, 2007 óta a Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbeli tagja, 2013 óta rendes tagja. Az első dalokat édesanyjától tanulta, aki a híres kunhegyesi nóta- és tréfafa, Tanka Gábor lányaként, sok népdalt és vicces történetet, mesét ismert. Ezért aztán, a fia genetikailag átörökített adottságai vitathatatlanok – két fia is zenével foglalkozik! Megalapította az Ökrös és az Egyszólam együttest, és énekesként hamarosan igen népszerűvé vált. Az éneklés mellett néprajzi tanulmányokat is folytat. Szenvedélyes mese- és népdalgyűjtővé válva, életét az emberek valamennyi korosztályának megmosolyogtatására és megnevettetésére tette fel, hogy aki történeteit hallgatja, annak vidámság járja át a lelkét. Kutatási területei elsősorban a Felvidék, Erdély, Moldva (ahol először 1979-ben járt), Somogy, de a Nagykunságban és a Nyírségben is gyűjt dalokat, meséket, tréfákat. Magyar népzenét tanított Kalotaszentkirályon, Jobbágytelkén, Sopronban, a torontói York Egyetemen, valamint kanadai és amerikai táborokban is. Tíz éve Kodálysorozatot indított útjára. Műfordítással és írással is foglalkozik. Személyes élettapasztalata okán, történetei hitelesek, ízes, székelyes beszéde pedig élvezetesekké teszi előadásait. Több díj birtokosa: a Népművészet Ifjú Mestere kitüntetés és a Kossuth-díj mellett –többek között – Prima-díjat, valamint a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét is megkapta. A mostani nagybányai ének- és mesemondó előadásának a Bábszínház terme adott otthont, november 13.-án, a Magyar Nyelv Napján. (Az életrajzi adatok forrása: Wikipédia) A délután hat órára meghirdetett előadás egy kis időbeli csúszással kezdődött, mivel a szervezők úgy döntöttek, bevárják egy, a közelben megtartott pódiumműsor végét, hogy az érdeklődő közönség onnan is átjöhessen. Ez idő alatt, egy szamosardói tanuló, Kádár-Tóth Gergő – aki mesemondó versenyen is sikeresen szerepelt már – alapozta meg a jó hangulatot, Benedek Elek (1859-1929): „A főtt borsó” című meséjével, aki – később – az előadótól is dicséretet kapott! Berecz András színpadra lépésével, a hallgatóság – többek között – megismerhette az „Ördögmesét” és a máig jó egészségnek örvendő, gyergyóalfalusi Hazug Pista bácsi történeteit, valamint a mesét az Igazságról és a Hamisságról. A mesés-dalos késő délutáni előadásban, a „Mint a szép, híves patakra...” kezdetű, 42. református zsoltár dallamára, felcsendült egy, Szűz Máriához szóló ének, valamint az „Erdő, erdő, erdő...” kezdetű népdal is, mely egy fekete szőrű barnamedvéről szóló, harmadik, vicces versszakkal is kiegészült – a hallgatóság hangos derültségét váltva ki...! Fény derült továbbá olyan, humorral telített „népi titkokra” is, hogy mitől ráncosodik különbözőképpen az ember és az asszony, illetve arra, hogy mitől/hogyan is lett szőrös a férfiak mellkasa? Elhangzott az is, hogy: „Egy asszony 40 házban is otthon van, de 40 férfi egyben sem!”, vagy, hogy: „Az asszonyt először az újdonság táplálja, s csak aztán a kenyér!” Megtudhattuk, hogy Pázmány Péter bíboros (1570-1637) mit is javasolt azoknak az asszonyoknak, akiktől szép lassan már mindenki eltávolodott: hogy – tudniillik – reggel, rögtön felkelésük után, egy kanál szenteltvizet vegyenek a szájukba, s alkonyatkor – közvetlenül lefekvésük előtt – nyeljék azt le! Mint mondotta, ha így tesznek, újra körül lesznek véve a tőlük elpártolt emberektől...! (szika) (folytatás a következő oldalon)
Magyar Hitherold
Berecz András Félbevágta a pipafüstöt… Oldal | 8 Az is kiderült, miért is lesz egy lánynak „két likval több”, ha asszony lesz belőle: tudniillik, azután már csak csípőre tett kézzel áll az ura előtt! „Mennyit beszélsz, kétszer annyit hallgass!” – ezt a javallatot is érdemes lenne megszívlelnünk, mivelhogy ez is elhangzott a műsor folyamán... Mint ahogyan az is, hogy: „A fehérnép – legyen lány, vagy asszony – egyik eredendő tulajdonságánál fogva, távol tartja tőlünk (férfiaktól) a gonoszat!” – ezért, akinek esze van, ilyenekkel veszi körbe magát! Az a nagy igazság sem maradt rejtve senki elől, hogy: „Két dudás, egy csárdában nem fér el...!” A nagyérdemű közönség megtudhatta, hogy tévedésben élt eddig, midőn azt gondolta, hogy az ördög két „tülökkel” való ábrázolása hiteles, mert van ám neki egy harmadik is, hátul – amit a freskókon hiába keresünk, mégpedig azért, „hogyha „curikkol”, akkor is kárt csináljon”...! A nyelvére pedig „bog” van kötve, nehogy valami jót szóljon...! Érdekes volt megtudni, mi fán terem az úgynevezett „mezei satu”, melybe a furfangos székely Jani bácsi az ördög „göcsös, kankós” ujjait szorította, midőn az ő „klanitérozási” tudományát akarta ellesni a patás... A „klanitér”-t – mondta a mesélő – hiába is keresnénk a térképen, nem fogjuk megtalálni, merthogy: egy hangszerről van szó, mely „csupa lik”, és „éppen abban van a haszna, hogy likas”... De az sem volt ám mindennapi történet, amikor Hazug Pista bácsi – háborús élményeiről mesélve – részletesen elmagyarázta, miként kapaszkodott fel egy alacsonyan szálló angol vadászgépre, és szerelte azt szét a levegőben – csavarról csavarra haladva – , mindaddig, ameddig már a fiatal angol pilóta „nagylábujjkáját” is csavargatni kezdte...! Olyan nagy hidegről is csak ebben a műsorban hallhattunk, melynek következtében a kutya a kanyarban kettétört, vagy olyan szárazságról, melynek eredményeként, a halak három éves korukra sem tanultak meg úszni...! Olyan árvízről is szó esett, amikor még a „padon”, azaz: a padláson elhelyezett egérfogóba is hal került...! Ezeket a humoros pillanatokat, bizony, senki sem élhette volna át Berecz András jelenléte és művészi tolmácsolása nélkül! A fergetegesen jó humorral telített – néhol bizony, kissé sikamlós – történeteket, mint például az asszony szoknyájának a felhajtása, mint „egyfelvonásos jelenet” – két, férfiak számára igencsak megfontolandó „jótanáccsal” zárta az előadó, aki nemrég ünnepelte 60. születésnapját – ezúton is jó egészséget, és kiapadhatatlan humorérzéket kívánunk neki! Az egyik: „Ha már vagyunk, legyünk!”, a másik pedig: „Munkát ne dicsérj, kocsmát ne becsmérelj!”, kiegészítve ez utóbbit azzal, hogy a férfiember igya meg azt, amennyi jár neki...! A műsor címéről – „Félbevágott pipafüst” – Berecz egy interjúban ezt nyilatkozta: „(...) A Félbevágott pipafüst is hatalmasan képlékeny. Mondták, valami címet adjak. Hát, ha muszáj, én adok. A pipafüst jótékony, mert elfedi a világot, énelőlem is tökéletesen elfedi a meséimet, amelyeket ott el fogok mondani. De félbe vágom én a pipafüstöt, és akkor kiderül talán számomra is, hogy mit fogok előadni.” (B. Imre Julianna interjúja – Kultcafé) Az előadás következő állomása Érmihályfalva volt. Az előadó olyannyira elégedett volt a bányai közönség lelkesedésével, hogy rögtön humoros javaslatot tett: kísérjék el őt az itteni nézők/hallgatók a Bihar megyei településre is! Végül, a helyszínen könyvek és CD-lemezek közül válogathatott a közönség, amelyeket Berecz András – igény szerint – dedikált is... *** Az előadást követően, Nagy Annamária, a szamosardói Kós Károly Általános Iskola igazgatónője lapunknak elmondta: ”Berecz András előadásán több olyan mesemondó gyermek volt a nézőtéren, akik a Kriza János balladamondó, balladaéneklő és mesemondó verseny megyei szakaszán, (amelyet Szamosardón szerveztünk, októberben) első díjat nyertek. Ők képviselték megyénket e verseny országos szakaszán, Sepsiszentgyörgyön. A megyénkből az országos szakaszon Kádár-Tóth Gergő (5. osztályos) 1. díjat, míg Nagy Eszter (8. osztályos) 2. díjat hozott haza. Mindketten a Szamosardói Kós Károly Általános Iskola diákjai. Az országos szakaszon a nagybányai 11-es iskola diákja, Várvédő Réka is dicséretet kapott.”
Magyar Hitherold
„MEGGYALÁZTÁK” HORN GYULA SZOBRÁT BUDAPESTEN Él még a (valódi) nemzeti radikalizmus!
Oldal | 9
Horn Gyula, Kádár János társaságában
Először a köztévé híradójában hallottam a hírt a „szoborgyalázókról”. Aztán, megjelent Molnár Gyula elvtárs, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) hivatalban lévő elnöke is, és ezt nyilatkozta a tévékamerák előtt: „(...) Akik meggyalázták Horn Gyula szobrát, azok jobbikos politikusok voltak! (...)” . Mielőtt még örvendhettem volna annak, hogy a Vona Gábor vezette „polgári” Jobbik visszatért eredetileg megfogalmazott ideológiájához, csakhamar kiderült: a hírhedt miniszterelnök fővárosi szobránál valójában a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (H.V.I.M.) tagjai „tették tiszteletüket” , ám – hála Istennek! – egyáltalán nem koszorúzási, vagy emlékezési szándékkal! Hanem azért, hogy így, az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc vérbefojtásának 61. évfordulóját követően, a maguk sajátosan radikális módján tiltakozzanak a magyargyilkos cionkommunisták még élő kultusza ellen! Sajtóvisszhang Később, a világhálón keresgélve láttam, hogy a hír futótűzként terjedt a magyar sajtóban, viszont: a Népszavától, a Blikk-en át, az ECHO-tévéig mindenki jobbikosokat emleget tudósításában elkövetőkként. A hunhír.hu híre rövid, ám annál többet mond: megtudhatjuk belőle, hogy „Fekete lepellel borították be Horn Gyula szobrát október 31-én a HVIM tagjai. Az ifjúsági szervezet így tiltakozott a kommunista eszmerendszer népszerűsítése ellen.” Az írás arra is emlékezteti a nemzeti radikális politikai irányvonalú hírforrás olvasóit, hogy:” Horn Gyula részt vett az ’56-os szabadságharc leverésében, majd az azt követő megtorlásokban, később pedig politikai karrierjét végig egy gyilkos eszmerendszer kötelékében töltötte.” – nem mintha nem tudnánk már róla, de az igazságot nem árt többször is hangoztatni, hogy jól belevésődjön a magyarok fejébe –azokéba, akik hamar felednek fontos dolgokat, illetve azokéba, akik nem voltak kellőképpen tájékoztatva Horn véres múltjával kapcsolatban, ennélfogva keveset, vagy semmit nem tudnak erről a témáról... A H.V.I.M. jelenlévő tagjai a fekete lepelbe csavart szobor nyakába egy rögtönzött „táblát” is akasztottak, „PUFAJKÁS GYILKOS!” felirattal. A szobrot – nagy nyilvánosság mellett – 2014 júliusában avattál fel. A H.V.I.M. „a Jobbik fiókcsapata”? Ami viszont a jobbikosoknak ebben a hazafias akcióban való részvételét illeti: eme téves következtetésre alaposan rácáfol az a tény, hogy a mára polkorrekté vedlett egykori nemzeti radikális párt elnöke, Vona Gábor, 2017. november 8.-ra válságtanácskozást hívott össze, megvitatandó, hogy mit is lépnek majd a kialakult új helyzetben. Tehát, amennyiben a H.V.I.M. – amint az Origo írása fogalmaz – „a Jobbik fiókcsapata” lenne, nehezen lehetne elképzelni, hogy egy ilyen nemzeti radikális akcióval torpedózták volna meg a polgáriasodott párt baloldallal való lepaktálásának tervét! Spekulálni – persze – lehet, de mi értelme van a dolognak? Hiszen, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom hivatalos honlapján, az eset kapcsán, a következő szöveg olvasható: "Ezekben a napokban a magyarság 1956-ban pesti srácaira emlékezik. Akik - ahogy október 23-án elhangzott - nem csak hittek, nem csak mertek, hanem tettek! És hogy ezek a gondolatok mennyire nem csak retorikai szinten léteznek, azt az alábbi kis akcióval szerettük volna jelezni" – írták honlapjukon a H.V.I.M.-esek. A szöveg így folytatódik: „1956ban a fiatalok a szovjet tankokkal néztek szembe. Ilyesmire senkit nem kérünk, de reméljük, nagyon sok kommunista emlékmű, szoborra vagy táblára lesz fekete lepel az elkövetkező néhány hétben!” Köztudott, hogy a pufajkás karhatalom egykori tagjából a miniszterelnöki bársonyszékig jutó Horn Gyula olyan a cionkommunista „magyar” baloldal számára, mint a vallásos hinduk számára a „szent tehén”, de még inkább a „szent patkány”! Tabu. De azért, erős túlzás lenne, ha bárki azt állítaná, hogy az akció nem volt megfelelően időzítve, vagy, hogy ne lett volna jogszerű! Hiszen: 1956 magyar hőseinek áldott emléke minden igaz hazafit tiszteletre kötelez! És ez a tisztelet nem ér fel egy cionista tömeggyilkos emlékének tiszteletével!
Szika Levente Zoltán (folytatás a következő oldalon)
- Márai Sándor -
Magyar Hitherold
Él még a (valódi) nemzeti radikalizmus!
Oldal | 10
Magyar Hitherold
November 14.-én, Hűvösvölgyi Ildikó budapesti Kossuth-díjas előadóművészt látta vendégül a nagybányai Németh László Elméleti Líceum, aki a tanintézmény diáksága előtt tartott előadást a magyar irodalom nagy klasszikus költőinek verseiből, melyeket dalok tettek még élvezhetőbbekké. A művésznő Pákovicz István egyik versével üdvözölte hallgatóságát, majd elmondta, hogy egy rendhagyó irodalomórával készült a „némethlászlós” diákok számára, melynek a „Kaleidoszkóp” címet adta, mivel – mint mondotta – a magyar irodalom egy ilyen kaleidoszkóp, csak le kell venni néha a polcról a könyveket... Az előadóművésznő kedvenc verseit hozta el Nagybányára – Petőfitől napjainkig –, melyeket olyan témák köré csoportosított, mint a család, a szeretet, a szerelem, a Haza, az Isten és a játék, melyek – mint elhangzott – nagyon fontosak az emberek életében. A versek blokkokba csoportosítva kerültek előadásra, az előadó pedig minden egyes vers-blokk elhangzása előtt kitért annak témájára, felsorolva az előadandó költemények szerzőit, és a verscímeket. A versblokkokat dalok tették színesebbé, melyeket Szabó Gyula Győző adott elő, gitárkísérettel. Az első versblokk tematikája a család volt, melyben – az „Ott, a messze földön...” című dalt követően – Petőfi Sándor: „Szülőföldemen”, Kosztolányi Dezső: „Mostan színes tintákról álmodom...”, Petőfi Sándor: „Füstbement terv”, Petőfi Sándor: „Arany Lacinak”, Kosztolányi Dezső: „Akarsz-e játszani?”, Csukás István: „Rövid életemet megtoldom egy hosszú nyári délutánnal”, a blokkot pedig Sík Sándor: „Isten lánca” című, Dévai Nagy Kamilla által megzenésített költeménye zárta. A második versblokk a szerelem témakörébe tartozó verseket tartalmazott, melyben Ady Endre: „Szeretném, ha szeretnének...”, József Attila: „Várlak”, József Attila: „Olyan bolond vagy...”, Petőfi Sándor: „Reszket a bokor...”, József Attila: „Tedd a kezed...”, Ady Endre: „Héja-nász az avaron”, Kiss Dénes: „Hogy az legyek...”, Romhányi József:”Marhalevél” című költemények hangzottak el, a blokkot pedig a „Hallod-e, te szelídecske...?” című népdal zárta. A Hazáról szóló verseket felölelő, harmadik versblokkban József Attila: „Tiszta szívvel...”, Radnóti Miklós: „Nem tudhatom...”, valamint Reményik Sándor: „Mindhalálig!” című költeményei kaptak helyet, a blokkot pedig Páskándi Géza: „Európa közepén...” című, Koltay Gergely által megzenésített verse zárta. A negyedik – a sorban utolsó – versblokk az istenes verseké volt. Ebben – Reményik Sándornak a művésznő által a költő legszebb verseként felkonferált költeménye – „A csendes csodák” – mellett, az Assisi Szent Ferenc életéről forgatott, 1972-ben bemutatott olaszbrit produkció, a „Napfivér, holdnővér” „(Fratello sole, sorella luna” vagy „Brother Sun, Sister Moon”, rendező: Franco Zeffirelli) egyik betétdala szerepelt. A műsor zárásaként, a művésznő előadta legkedvesebb versét (Weöres Sándor: „Az éjszaka csodája” című költeményét). A műsor értékét nagyban fokozta az a mély átélés, mellyel Hűvösvölgyi Ildikó ezeket a verseket előadta – akár komoly, akár humoros hangvételű versről volt szó...! *** November 13-án, a Magyar Nyelv Napja alkalmából, a művésznő a Nagybánya-óvárosi Református Egyházközség Híd utcai templomában lépett fel híres, „Csendes csodák” című, Reményik Sándor-estjével, mellyel már 2003 óta járja az országot. Mint egy interjúban nyilatkozta, felvidéki származású édesanyja ismerte és szavalta is a Reményik-verseket, ám ő maga – fiatalként – még nem érdeklődött a versei iránt mindaddig, ameddig meg nem ajándékozta Reményik Sándor: Istenes versek című kötetével, melyben rálelt a „Csendes csodák” című költeményre, és ekkor született meg a Reményik önálló est gondolata, mert ez a vers nagyon megérintette őt, és – mint mondotta – egy olyan csodát érzett, hogy abban a pillanatban kötődni kezdett a Reményik-versekhez, és akkor határozta el, hogy amennyiben önálló versműsora lesz majd, az csak Reményik-versekből állhat. A 60 perces előadást ezekkel a szavakkal ajánlották valahol:” "Csendes csodák" – ez a Reményik Sándor egyik legszebb verse. Arra tanít, hogy éljünk figyelmesen, próbáljunk a kis dolgokban is megtalálni az örömöt; hiszen ezek az élet igazi csodái. Versei a szív legmélyebb húrjait pendítik meg, ezért is választottuk zenei kíséretnek a klasszikus gitárt. Ajánljuk ezt a versfűzért mindazoknak, akik a teljességet, a harmóniát keresik.”
Oldal | 11
