FELS ZSOLCA VÁROS KÉPVISEL –TESTÜLETÉNEK 10/2004. (VIII.27.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A TALAJTERHELÉSI DIJJAL KAPCSOLATOS HELYI SZABÁLYOK MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL
Fels zsolca Város Képvisel -testülete a környezetterhelési díjról szóló 2003. évi LXXXIX. törvény (továbbiakban Köt.) 21. § (2) bekezdésében, illetve a 26. § (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a talajterhelési díjjal kapcsolatos eljárási és adatszolgáltatási szabályok, valamint díjkedvezmények helyi szabályozására a következ rendeletet alkotja.
A RENDELET HATÁLYA 1. § (1)
A rendelet hatálya kiterjed Fels zsolca Város közigazgatási területén arra a környezethasználóra, aki a helyi vízgazdálkodási szabályok hatósági engedélyhez kötött környezethasználata során környezet terhelésével járó anyagot bocsát a környezetbe(továbbiakban: kibocsátó.)
(2)
A talajterhelési díj fizetési kötelezettség azt az (1) bekezdés szerinti kibocsátót terheli, aki a m3szakilag rendelkezésre álló közcsatornára nem köt rá, és a helyi vízgazdálkodási hatósági, illetve vízjogi engedélyezés alapján szennyvízelhelyezést alkalmaz.
A TALAJTERHELÉSI DÍJ MÉRTÉKÉNEK, ALAPJÁNAK MEGHATÁROZÁSA 2. § (1) (2)
A talajterhelési díj mértékét, alapját a Köt. 12. § határozza meg. Fels zsolca város területére vonatkozó területérzékenységi szorzó 3, a veszélyeztetési szorzó 1.
A DÍJ MEGFÍZETÉSE, DÍJFIZETÉSI KÖTELEZETTSÉG BEVALLÁSA, ADATSZOLGÁLTATÁS
3. § (1)
A kibocsátó a díjfizetési kötelezettségr l évente, a tárgyévet követ év március 31-éig tesz bevallást. [Köt. 20. § (1)]
(2)
A bevallást az önkormányzati adóhatósághoz kell benyújtani – önadózás útján – az e célra rendszeresített nyomtatványon.
(3)
A negyedévi díjel leget a negyedév utolsó napjáig kell megfizetni a tárgyévet megel z évre bevallott, a tényleges éves díj negyedévének megfelel összegben.
(4)
A díjat az Önkormányzat „Talajterhelési díj” beszedési számlája befizetni..
javára kell
(5)
Fels zsolca Város Jegyz je (a továbbiakban Jegyz ) részére a szolgáltató a kibocsátók azonosítása, ellen rzése érdekében adatszolgáltatásra köteles az alábbiak szerint: a) A víz szolgáltatója : - minden év február 28. napjáig a kibocsátók részére az el z évben szolgáltatott, az ivóvízvezeték meghibásodása következtében elszivárgott, valamint a locsolási célú felhasználásra figyelembe vett vízmennyiségr l - a közcsatornára való rákötésekr l, a rákötést követ hó 5. napjáig b) A folyékony hulladék elszállítására feljogosított közszolgáltató: - a kibocsátók szennyvíztárolójából az el z évben szállított folyékony hulladék mennyiségér l, minden év február 28. napjáig.
ELJÁRÁSI SZABÁLYOK 4. § A talajterhelési díj megfizetésére, bevallására, az ehhez kapcsolódó jogkövetkezményekre, a megállapításhoz és a beszedéshez való jog elévülésére, pénzügyi ellen rzésére, valamint végrehajtására – a Köt.-ben nem szabályozott kérdésekben az adózás rendjér l szóló 2003. évi XCII törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.
DÍJMENTESSÉGEK MEGÁLLAPÍTÁSA 5. § (1)
Rászorultsági alapon mentesül a díjfizetési kötelezettség alól az a háztartásában egyedül él személy, aki a) id skorúak járadékában, vagy b) rendszeres szociális segélyben részesül.
(2)
Mentességre való jogosultságáról a kibocsátó a bejelentés megtételével, illetve a bevallással egyidej3leg – az (1) bekezdés szerinti jogosultság megjelölésével tárgyévre vonatkozóan tesz nyilatkozatot.
ZÁRÓ, ÁTMENETI RENDELKEZÉSEK 6. § (1)
E rendelet 2004. október 1-jén lép hatályba.
(2)
E rendeletben nem szabályozottakra a Köt., valamint az adózás rendjér l szóló 2003. évi. XCII. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni
(3)
A 2004. IV. negyedévben fizetend díjel leg magállapítása a 2003. évi tényleges igazolható kibocsátási adatok alapján önadózással történik.
(4)
A kibocsátó bejelentési kötelezettségét – els alkalommal – e rendelet hatályba lépését l számított 30 napon belül az e célra rendszeresített nyomtatványon köteles teljesíteni. Az adóhatóság a bejelentés alapján a díj fizetésére kötelezettet nyilvántartásba veszi. 2
(5)
2004. október 15. napjáig a jegyz részére adatot szolgáltat - a víz szolgáltatja a kibocsátók számára 2003. évben szolgáltatott, az ivóvízvezeték meghibásodása következtében elszivárgott, illetve a locsolási célú felhasználásra figyelembe vett vízmennyiségr l - a folyékony hulladék elszállítására feljogosított szervezet a kibocsátók szennyvíztárolójából 2003. évben elszállított folyékony hulladék mennyiségér l.
(6)
A talajterhelésre kötelezett kibocsátó 2004. évben a törvény alapján megállapított talajterhelési díj 20%-át 2005. évben 40%-át, 2006. évben 50%-át, 2007. évben 75%-át, 2008. évben 90%-át, 2009. évt l 100% -át köteles megfizetni. [Köt. 27. § (1)].
N A G Y JÓZSEF S.K. jegyz0
F E H É R ATTILA S.K. polgármester
3
INDOKLÁS
Az Országgy3lés el z évben elfogadta a környezetterhelési díjról szóló 2003. évi LXXXIX. törvényt, amely felhatalmazza a települési önkormányzatokat, hogy rendeletükben állapítsák meg a talajterhelési díjjal kapcsolatos adatszolgáltatási eljárási szabályokat, valamint a helyi vízgazdálkodási hatósági jogkörhöz kapcsolódó talajterhelési díjra vonatkozóan a rászoruló lakossági kibocsátó díjfizetési kötelezettségre adható díjkedvezményt, illetve mentességet. Ez a kötelezettség az önkormányzatokat 2004. július 1-jei hatállyal terheli. A környezet érdekében minden környezethasználót arra kell késztetni, hogy kössön rá a kiépített közcsatornára. Ezt a célkit3zést a törvény gazdasági szabályozóeszközzel, a talajterhelési díj bevezetésével kívánja elérni. A talajterhelési díj fizetésére azok kötelezettek, akik a rendelkezésre álló közcsatornára nem kötnek rá és helyi vízgazdálkodási hatósági, illetve vízjogi engedélyezés alapján szennyvízelhelyezést alkalmaznak. A díj alapja a szolgáltatott vízmennyiség. A díj mértékének kiszámításához a díjalapot a törvényben meghatározott egységdíjjal - mely jelenleg 120 Ft/m3,- valamint a szintén jogszabályilag rögzített területérzékenységi és veszélyeztetési szorzókkal kell megszorozni. A díj teljes mértékét csak 2009-ben fogja elérni. Fels zsolca közigazgatási területén hozzávet legesen 500 olyan ingatlan van, amelyek számára m3szakilag rendelkezésre áll közcsatorna, mégsem kötöttek arra rá. Fels zsolca, 2004. július 8.
N A G Y JÓZSEF jegyz0
4
TALAJTERHELÉSI DÍJ BEVALLÁS 200…. év A Fels zsolca Város Képvisel -testületének ………….. számú rendelet alapján 1. Díjfizetésre kötelezett (kibocsátó) neve: …………..……………………………………….. magánszemély esetén: születési helye, ideje: ……………………………………………….. anyja neve: ……….………………………………………… 1. Címe, székhelye :…………………………………………………………………………… 2. Adószáma azonosító jele: ………………………………………………………………….. 3. Bankszámla száma :………………………………………………………………………… 4. Gazdálkodó szervezet esetén statisztikai számjele: ………………………………………… 5. Ingatlan címe : 3561 ……………………..………………………………………………. Helyrajzi száma:……………………………. 6. Talajterhelési díj alapja: a) 200…. évben kibocsátó által fogyasztott teljes vízmennyiség ……………… m3/év Díjalap csökkent tényez k: b) ivóvízvezeték meghibásodása következtében elszivárgott vízmennyiség ....…….………m3 /év c) locsolási célú felhasználás: ……………… m3 /év d) szennyvíztárolóból elszállított számlákkal igazolt mennyiség, melyet olyan arra feljogosított szervezet szállíttat el, amely a folyékony hulladék jogszabályi el írások szerinti elhelyezését igazolja …..………… m3 /év Díjalap = a - (b+c+d) a. önkormányzati rendeletben …………………………. Díjfizetési alap ( A )
foglalt
……..……… m3 /év mentesség, kedvezmény ……………… m3 /év
-27. Éves talajterhelési díj 8.1 Díjfizetési alap
(A)
8.2 Talajterhelési díj mértéke ( E)
……..………… m3 120,- Ft m3
8.3 Területérzékenységi szorzó (T)
3,0
8.4 Veszélyeztetettségi szorzó ( V)
1,0 5
8.5 Tárgyévi terhelési díj összege ( AxExTxV)
…….. ………….Ft
8.6. 200….. évre …………….százalék, összege :
…………………Ft
8. Fizetend0 talajterhelési díj kiszámítása 200… évben fizetend …………………Ft
összeg (8.6)
Tárgyévben el legként befizetett összeg ………………….Ft Március 31-ig még fizetend összeg ………………….Ft Visszaigényelhet összeg :
………………… Ft
9. Díjel0leg megállapítása 200… évi összeg : (8.6) ………………….Ft Díjel leg 200… év március 31.
………………….Ft
200… év június 30.
………………….Ft
200… év szeptember 30.
………………….Ft
200… év december 31.
………………….Ft
Kelt :……………………………………………… …………………………………. (cégszer3 ) aláírás
6