BADACSONY
XVIII. évfolyam 2. szám
Havonként megjelenõ közéleti lap. Ára: 100 Ft
2008. február
A szezon elsõ félévét értékelték a Tomaj SE csapatainál - A bajnokságban jelenleg a negyedik eredményességgel is párosulna, remélem helyen áll az együttes, mindössze egy ezek szoros kölcsönhatásban lesznek ponttal lemaradva a dobogóról. Koller egymással. Tamás a hatodik forduló után vette át a - Az õsz elején óvatosan latolgatta a felnõtt csapat irányítását, az egyesület lehetõségeiket az ellenfelek ismertében. elnöke szerint jelentõsen változott az Változott valamit a helyzet? edzésmunka minõsége. Egyetért ezzel? - Akkor vagyok elégedett és nyugodt, ha kérdeztük Koller Tamás edzõt. minden eltervezett edzésmunkát - A korábbi idõszakról nem tudok nyielvégzünk a csapattal, de igazából teljesen latkozni. Szívem szerint több edzést tarelégedett sohasem lehetek. Mindenképpen tanék, de szám szerint ennyire van a dobogón szeretnénk végezni, annak lehetõség. Úgy gondolom, hogy sikerült a ellenére, hogy az ellenfeleink az elsõ- és csapattal a megfelelõ kapcsolatot kialakímásodik vonalból igazoltak több játékost. tani, ami szükséges egy jó edzõi Amennyiben összeérik a csapat, bárkivel munkához, a megfelelõ edzés intenzitás és szemben nyerési eséllyel léphetünk Fotó: Kalmár hozzáállás eléréséhez. A legelsõ beszélpályára, senkitõl nem félünk. A játékban getésünk alkalmával is mondtam, de csak A Tomaj egyre jobban belelendül a játékba: az elsõ edzõmérkõzésen 1:1, viszont mindig benne van a vereség megerõsíteni tudom, hogy nagyon a Keszthely elleni 7:1 és a Veszprém ellen igen jó játékkal idegenben lehetõsége. Türelem kell, én a munkában fogékonyak a játékosak az újra, éhesek a elért 1:1 - önmagáért beszél hiszek, de nagyon fontos a mentalitás, már játékra, élvezettel végezték a gyakorlatokat, ami nagyon vonatkozik a helyezkedésre, a letámadások jó ritmusú kezdenek ráérezni a fiúk, remélem eredménnyel is párofontos. A bemutatkozáskor azt kértem tõlük, hogy na- indításaira, a jó csapatmunkára - szóval minden az sul mindez. gyon figyeljenek arra, amit kérek tõlük, a gyakorlatok elképzeléseim szerint alakult. Ezek a jó mérkõzések - Igazából nem volt szünet a csapatnak a két idény erõsségére. A taktikát is nagyon sokat gyakoroltuk és lehetnek az etalonok, azt kell elérni, hogy ne csak két- között? rengeteg nagyon jó dolog valósult meg ebbõl, de jó három alkalommal tudjunk így játszani, még több jó - Az elnök jóvoltából Nyirádra járhattunk játszani, néhány hibára is fény derült. A mérkõzésekkel kapcsolat- példát lehessen sorozatban felhozni, akkor még jobbak baráti körökben, terembajnokságokban mindenki tovább ban az a véleményem, hogy egész jó pozícióba tudtunk leszünk. Igazoltunk játékosokat is, így Gelencsér Csabával rúgta a bõrt. Szigligeten hetek óta a mûfüves pályán felzárkózni, ami megfelel az elvárásaimnak, mert a együtt jelenleg három kapusunk van, Rózsás József, edzünk, valamilyen szinten mindenki mozgott, ami negyedik hely azt jelenti, hogy jó esély van a dobogóra Kolpos Tibi Ajkáról, Papp Péter pedig Padragról érkezett. alapot adott a további munkához. Az alaphoz tartozik az kerüléshez. Voltunk harmadikak is, de elszúrtuk az utol- A Rózsás-Papp kettõssel elsõsorban a védelmet is, hogy Lesz Feri bácsi óriási segítség, nagyon jól összesó meccset és emiatt egy ponttal a negyedikek vagyunk a szeretnénk megerõsíteni, de más pozícióban is remekül fogja itt a dolgokat, rengeteget dolgozik. A szertárotabellán. Hat gyõzelem, két vereség és egy döntetlen az megállják a helyüket. Kolpos pedig több éven át gólki- sunkkal, pályamunkással sincsen probléma, az elnök eddigi mérleg. Elsõsorban a védekezésben kell javulni. rály volt, emberileg és szakmailag is beleillik az meg amit lehet elõteremt, hogy a feltételek adottak Van egy játék, amit szeretnénk játszani. Függetlenül elképzeléseimbe. Bízom benne, hogy egy eredményes legyenek a jó munkához. Bizonyítani szeretnénk a pubattól, hogy voltak nagy gólarányú gyõzelmeink, nem tavasz elé nézünk. Mindenképpen közönségszórakoz- likumnak, szeretnénk a szurkolást, a bizalmat meghálálazokat szeretném kiemelni - szakmai szempontból két tató játékot szeretnénk játszani, mert ez a játék elsõsor- ni. /Folytatás a 8. oldalon A fiatal focisták értékelése címmérkõzésen a füredi és a taliándörögdi sikerek alkalmá- ban a szurkolókért van, szeretnénk a hozzáértõ tomajiak val játszott úgy a csapat, ahogy azt elvártam tõlük. Ez igényeit kielégíteni. Persze az sem ártana, ha mindez mel./
Az együttmûködés csírája
Országos versenyre készültek
Czempiñ partnert keres
A Nõk a Balatonért Egyesület szervezésében kétnapos képzést tartottak Badacsonytomajon a kistérség civil szervezetei számára „A balatoni civil háló megerõsítése” címmel. A Tatay Iskolában február 8-9én megtartott kurzus koordinátori teendõit Deákné Andrea látta el, elõadónak Bereznai Csabát, a Nemzeti Civil Alapprogram (NCA) Közép-dunántúli Regionális Kollégiumának elnökét kérték fel. /Folytatás a 4. oldalon Balaton környéki civil szervezetek címmel./
A Balaton-felvidéki Szín-Vonal Képzõ- és Iparmûvészeti Iskola az elmúlt években nagyon eredményesen szerepelt az oktatási és kulturális minisztérium által meghirdetett országos tanulmányi versenyeken. Az intézmény tanárainak vezetésével a megmérettetést, a hétvégi mûhelymunkát felvállaló diákok az elmúlt hónapok szombatjain már az idei versenyekre készültek. /Folytatás az 5. oldalon Mûhelymunkával készültek címmel./
A Badacsonytomaji városvezetés januári látogatását viszonozta az a lengyel küldöttség, amely február 14én megérkezett településünkre. Dorota Krysztina Lew polgármester, Krzysztof Sankiewicz a testület elnöke és a testület három tagja képviselte Czempiñ városát a villámlátogatáson. Pénteken badacsonytomaji intézményekkel, a kultúra és mûvészet képviselõivel, borászatokkal ismerkedtek a vendégek. /Folytatás a 4. oldalon Czempiñ partnert keres cím mel./
Idõskorúak téli ellátása Az önkormányzat - az elõzõ évekhez hasonlóan - térítésmentesen biztosítja a badacsonyi és a badacsonyörsi településrészen élõ idõskorú polgárok beszállítását Badacsonytomajra, élelmiszer és gyógyszer ellátásuk érdekében. A szolgáltatást Budai Tibor végzi heti két alkalommal. A járatok indulási idõpontja kedden és pénteken (2007. december 1. és 2008. április 30. között) - amennyiben a kijelölt napok bármelyike ünnepnap, úgy az elõtte lévõ napon indul a járat Badacsony: - „Gróf domb” 9.00 óra - Borászati Kutató Intézet 9.05 óra - Hableány Étterem 9.10 óra Badacsonyörs: - Varga KFT. elõtt 9.20 óra - Csigáskút 9.25 óra - Csigáskuti út elején lévõ buszmegálló 9.30 óra
Képviselõ-testületi ülés Badacsonytomaj Város Önkormányzat Képviselõtestületének munkaterve a február 27-i ülésre (a napirendek csak az éves tervet tükrözik, nem végleges napirendi sort) - Tatay Sándor Közös fenntartású Általános Iskola igazgatói állására pályázati kiírás elõkészítése - Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár Intézményvezetõi állására pályázati kiírás elõkészítése - Kitüntetések odaítélése (zárt ülés) - Tájékoztató a Rendezvény terület kialakításáról, az azzal kapcsolatos elképzelésekrõl
Tisztelt Választópolgárok! 2008. március 09-én ügydöntõ Országos Népszavazásra kerül sor. Minden választópolgár február 22-ig névreszóló „Értesítõ”- ben kap tájékoztatást a névjegyzékbe vételérõl. Ha nem kap „értesítõt”, a helyi választási irodában - a jegyzõnél- érdeklõdhet annak okáról. Ha a névjegyzékbõl kimaradt, minél elõbb kezdeményezze a névjegyzékbe vételét, mert a szavazás napján erre már nem lesz lehetõsége. Badacsonytomajon 2 szavazókör került kialakításra: 1. számú szavazókör: Polgármesteri Hivatal Tanácskozó terme Fõ u. 2. 2. számú szavazókör: Mûvelõdési ház Római u. 69. Az a Választópolgár, aki a szavazás napján nem a lakóhelyén tartózkodik, igazolással szavazhat. Közigazgatási területünkön az igazolással szavazásra kijelölt hely a 2. számú szavazókör. A mozgásában gátolt választópolgárok - kérésükre mozgó urnával szavazhatnak. Mozgóurna a szavazás napja elõtt a helyi választási irodától, a szavazás napján a szavazatszámláló bizottságtól kérhetõ, de csak írásban. Népszavazással kapcsolatos bõvebb információt a helyi választási iroda vezetõje ad. A Helyi Választási Iroda vezetõje: Dr. Gelencsér Ottó A Helyi Választási Iroda címe és telefonszáma: 8258 Badacsonytomaj, Fõ u. 2. Tel.: 06-87-571-270 Dr. Gelencsér Ottó HVI vezetõje
Adománygyûjtés Kérjük Badacsonytomaj lakosságát, hogy a forgalomból kivonásra kerülõ 1-2 Ft-os érmeiket nemes cél érdekében szíveskedjenek felajánlani. Az így befolyt összeget Özv. Teszlák Józsefné, Erika mozgáskorlátozott jármûvére ajánljuk. Kérjük, összegyûjtött aprópénzeiket kihelyezett átvevõhelyeinkre eljuttatni szíveskedjenek!
Átvevõhelyek: - Badacsonytomaj Önkormányzat - Titkárság - Margó Butik - Kocsis Endréné - „Arc-Más” Kozmetika - Mékli Bernadett Segítségüket elõre is köszönjük! NABE helyi csoportja
Veszprém Megye Önkormányzatának Hírei Új rendelõintézetet adtak át Tapolcán - Megfelelõ központi finanszírozást is hozzá kellene rendelni ahhoz, hogy egy korszerû egészségügyi intézmény hosszútávon is mûködni tudjon – hangsúlyozta Lasztovicza Jenõ, országgyûlési képviselõ, a Veszprém Megyei Közgyûlés elnöke február 8-án, pénteken a háromszáz millió forint beruházással létrehozott rendelõintézet átadási ünnepségén.
Feloszlatta magát a megyei cigány kisebbségi önkormányzat Nehezen tudtak együtt dolgozni, illetve sok esetben eltérõ álláspontra helyezkedtek a képviselõk, emiatt minõsített többséggel feloszlatta magát a Veszprém Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat február 7-i, csütörtöki ülésén, a Megyeházán.
Csehország bemutatkozik - Megyénkbe látogat a Cseh Köztársaság nagykövete Remek turisztikai lehetõséget és fejlett gazdasági körülményeket, feltételeket kínálunk a cseh partnerek számára – mondta Lasztovicza Jenõ, a Veszprém Megyei Közgyûlés elnöke február 7-én, csütörtökön, a cseh napokat beharangozó városházi sajtótájékoztatón.
MEGHÍVÓ A POLGÁRÕR EGYESÜLET BADACSONYTOMAJ (PEB) a 2008. évi rendes közgyûlését 2008. február 23. (szombaton) 14.00 órakor tartja a Tatay Sándor Közös Fenntartású Általános Iskolában (Badacsonytomaj, Kert u. 14.), melyre tisztelettel meghívom. NAPIRENDI PONTOK: 1.) - A Polgárõr Egyesület Badacsonytomaj Vezetõségének beszámolója a 2007. évben végzett munkáról Elõadó: Mórocz István elnök - Beszámoló a PEB 2007. évi gazdálkodásáról, a 2008. évi gazdálkodás tervezete Elõadó: Rajzó József gazdasági felelõs - A PEB Ellenõrzõ Bizottságának jelentése Elõadó: Vercz Balázs az Ellenõrzõ Bizottság elnöke 2.) A beszámolók vitája, elfogadása Elõadó: levezetõ elnök 3.) A Jelölõ Bizottság jelentése, tisztségviselõk megválasztása Elõadó: Orbán György 4.) Egyéb ügyek: - A PEB 2008. évi munka- és rendezvényterve - Elismerés, jutalmazás Elõadó: Mórocz István elnök A közgyûlés nyilvános, melyre tisztelettel hívunk és várunk minden érdeklõdõt! Határozatképtelenség esetén a közgyûlést változatlan napirenddel és helyen 2008. február 23-án 14.30 órára hívom össze, amikor a közgyûlés a megjelentek számára való tekintet nélkül határozatképes. Mórocz István elnök
BADACSONY
Badacsonytomaj Önkormányzat lapja. Honlap: www.badacsonytomaj.hu Megjelenik 1150 példányban. Nytsz.: B/PHF/639/Ve/91. Helyi közéleti lap
Felelõs kiadó: Kalmár György; Felelõs szerkesztõ: Kalmár György Telefon: 87/413-399, 30/9016-194; E-mail cím:
[email protected] A szerkesztõség címe: Badacsonytomaj, Fõ u. 2. Tel.: 87/571-270, fax: 87/471-289 A megjelent írások és levelek a szerzõk álláspontját tükrözik, mely nem feltétlenül egyezik a szerkesztõség véleményével. A beérkezett írásokat szerkesztett formában közöljük. Fotókat és kéziratokat nem küldünk vissza. Nyomdai munkák: Kölcsey Nyomda Kft., Tapolca Az újság a település honlapján is olvasható! Következõ lapzárta: 2008. március 10. A lapzárta után érkezett írások megjelenését nem garantáljuk.
KÖZÉRDEKÛ A Polgármesteri Hivatal Ügyfélfogadási rendje: Hétfõ: 8.00-12.00-ig 12.30-15.30 óráig; Szerda: 8.00-12.00ig 12.30-15.30 óráig; Péntek: 8.00-12.00 óráig Kedd, csütörtök zárt nap. Telefon: 87/571-270, fax: 87/471-289 Fogadóórák: Krisztin N. László polgármester Minden hónap elsõ kedd: 10.00-12.00-ig Sall Csaba alpolgármester Minden hónap második kedd: 10.00-12.00-ig Mórocz István alpolgármester Minden hónap harmadik kedd: 14.00-16.00-ig Dr. Gelencsér Ottó jegyzõ Minden szerda: 8.00-12.00-ig Háziorvosi ellátás: Rendel: Dr. Scheller György Badacsonytomaj, Kert u. 32. Tel.: 471-123; hétfõ, szerda, csütörtök, péntek: 8.00-12.00 óráig; kedd: 14.00-16.00 óráig. Sürgõs esetben hétköznap 8.00-16.00-ig hívható Dr. Scheller György Tel.: (06) 30/9019-869. Hétköznap 16.00-tól másnap reggel 8.00-ig és hétvégén hívható: Tapolca körzeti ügyelet. Tel: 411- 655-ös telefonszámon Fogszakorvos: Rendel: Dr. Szörtsey Zoltán Bejelentkezés, idõpont egyeztetés: Tel.: 471-689; Hétfõ: 13-19 óráig; kedd: 7-13 óráig; szerda: 12-18 óráig; csütörtök: 7-13 óráig; minden pénteken 7-13 óráig Hétvégén, ünnep és szabadnapokon ügyelet: Veszprém szakrendelõ (Halle u.5/D) Gyermekorvosi betegrendelés-tanácsadás: Rendel: Dr. Sellyei Ferenc B.tomaj, Kert u. 32. Tel.: 471-282 Betegrendelés: Hétfõ, szerda, péntek: 8-12-ig Kedd, csütörtök: 13-16-ig Tanácsadás: Minden hónap 2. és 4. csütörtök: 11-13-ig Hétköznap: 16.00-tól és a hétvégén központi ügyelet: Tapolca Kórház Tel.: 411-655 Védõnõi szolgálat: Piros Ágnes Várandós nõk részére: csütörtök 9.00-11.00, csecsemõ-, gyermek-, ifjúsági tanácsadás: csütörtök 11.00-13.00 Tel.:471-698, (06)30-4984-233 Gyermekjóléti Szolgálat: (Fogadóórák:) Hétfõ: 16-18 óra szerda: 14-16 óra Elérhetõség:(06) 30-3006-225 Griff Gyógyszertár: B.tomaj, Hõsök tere 5. Tel.: 471-012 Hétfõ-szerda-péntek: 7.30-11.10-ig,12.50-17.00-ig Kedd-csütörtök: 7.30-12.00-ig,12.30-17.00-ig Szombat: 8.00-10.00 óráig Zárás után ügyelet: Tapolcán Hatósági állatorvos Dr. Vecsera Ervin 87/321-263, 30/9736-419 Rendelõ: Tapolca, Batsányi u. 44. Rendelési idõ: hétfõtõl-péntekig 16.30-19.00, szombat 8.00-10.00-ig Tûzoltóság: Fõ utca 58., 87/471-539 Rendõrség: 87/464-250; 87/412-322 Szolgálatot teljesítõ rendõr: 06-30-600-4615 Polgárõrség: (Arany György titkár) Tel.: 06-30-2717-552 Temetõgondnokság: Fõ utca 1. Tel.: 87/471-739 Badacsonytomaj Városüzemeltetõ KHT.: Badacsonytomaj 8258, Fõ u. 27. Tel.: 06-87/571-048; Fax:: 06-87/571-057; e-mail:
[email protected] Fogadó óra: munkanapokon 9 órától-12 óráig Pekli Tamás FVM falugazdász Belvárosi Irodaház, Tapolca Telefon: 87/350-190; 87/550-130 Kábeltelevízió hibabejelentés: ElektroV szervíz: Tel.: 472-104
Kulturális intézmények és szolgáltatások Tourinform Iroda: Tel/fax: 87/431-046, 87/531-013; Badacsony, Park u. 6. E-mail:
[email protected] Nyitva tartás: hétfõtõl-péntekig 9-15 óráig, szombatvasárnap: zárva. Városi Könyvtár: Tel.: 87/471-208; Fõ u. 19. E-mail:
[email protected] A könyvtár nyitva tartása: hétfõ: 10-18 óráig, szerda: 1018 óráig, péntek: 10-18 óráig, szombat: 9-13 óráig. Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár: Tel.: 87/571-115, Fax: 87/571-116 8258 Badacsonytomaj, Római út 69. E-mail:
[email protected] Kedd-Péntek: 8.00 - 18.00; Szombat: 13.00 - 19.00; Vasárnap: Zárva; Hétfõ: Szünnap Az intézmény nyitva tartása programfüggõ! Egry József Emlékmúzeum: zárva
Aktuális kérdésekrõl a polgármesterrel - Az Önkormányzat és a BCTE között létrejött a tervezett megállapodás, Ön csalódottságának adott hangot ezzel kapcsolatban. Nem váltotta valóra a Képviselõ-testület elképzeléseit a megállapodás? - Nem vagyok csalódott egyáltalán, sõt a múltkori éves beszámolómban éppen a 2007. év legnagyobb turisztikai eredményének az egyesület megalakulását, és stabilizálódó mûködését tartottam. Véleményem szerint óriási dolog, hogy ennyi ember elkezdett a saját, és a települése érdekében együtt gondolkodni. Egyébként is korai lenne egy éves munka alapján bármilyen negatív következtetést levonni arra vonatkozóan, hogy valóra váltotta-e az egyesület a Képviselõ-testület elképzeléseit. Látható és érezhetõ, hogy egyre több kézzelfogható eredménye van a mûködésüknek. Ugyanakkor szerettem volna, ha a turisztikai programcsomag tekintetében merészebb az egyesület. A terv ugyanis az volt, hogy átveszik az önkormányzattól a teljes nyári programcsomagot. Mi ennek nagyon örültünk. Nem csak azért, mert végre azoknak a kezébe kerülne ez a feladat, akikrõl szól, hanem azért is, mert az önkormányzatunknak minden évben komoly fejtörést okozott a programok mûködtetése, s ugyanakkor folyamatos kritika ért bennünket a minõség miatt. Végül, három program szervezését vállalta fel az egyesület (persze ez sem kis dolog). Az Utazás 2008 kiállítást, a Pünkösdi bormustrát, és a Bornapokat próbálják színesebbé, és gazdaságosabbá tenni. Az önkormányzatunk e programokat ötmillió forinttal támogatja. Magát az egyesületet, pedig a megállapodás alapján további közel ötmillió forinttal, illetve a Tourinform Iroda dolgozóinak bérköltségével és azok járulékaival segítjük. - Hol tart az örsi strand megvalósítása és mennyibe fog kerülni? - Nemrég beszámoltam arról, hogy az SCD Holdinggal sikerült megállapodni, hogy 3000 négyzetméter területet adnak az önkormányzatnak strand kialakítás céljára. Az erre vonatkozó végleges szerzõdést a 6 hektáros terület szerzõdésével együtt kívánják aláírni. Idõközben beérkeztek a tervezõi ajánlatok. A tervezés 8 millió forintba kerül, a kivitelezés, pedig az elõzetes számítások alapján a parkolóval együtt 200 millió forintba. Hatalmas összeg ez, ha nem tudunk hozzá valahonnan támogatást szerezni, akkor nehéz helyzetben vagyunk. A képviselõ-testület minden elõzetes ígérete ellenére a végleges döntés elõtt szeretné a település lakosságának véleményét megismerni a fejlesztéssel kapcsolatban. - Furcsa helyzet alakult ki a tûzoltósággal kapcsolatban, úgy tûnik az önkormányzatnak „kötelessége” volt az elõirányzaton felül 20 millió forintot biztosítani a nyugdíjazások miatt, most pedig elõfordulhat, hogy nem kapja vissza a pénzét az államtól? - Valóban így volt, de nem 20, hanem 30 millió forintot kellett biztosítani erre a feladatra. Tipikus mai történet: a törvényhozók hoznak egy törvényt, ennek hatásaként tömeges nyugdíjazás indul el, a folyamat pénzügyi hatását az állam nem kompenzálja, magára hagyja az önkormányzatot. A nagy összeg elsõsorban abból adódott, hogy a nyugdíjba vonulások nem hagyományos menetrend szerint történtek, hanem egészségügyi okok alapján, ami azzal járt, hogy az érintettek elõször táppénzre mentek, majd orvosi vizsgálatra kötelezték Õket. Mire sorra kerültek, hónapokig tartott a táppénz, viszont a Tûzoltóságon a szolgálatot biztosítani kellet, ezért új személyek kerültek felvételre. Hosszú ideig tehát egy álláshelyen két személyt kellett fizetni. Ez került õrült összegbe! Sajnos ezek azok a tételek, amikkel elõre nem tudunk számolni, s azért 30 millió forint megrengetheti egy ekkora önkormányzat költségvetését. A kormányzattól ígéretet kaptunk a kompenzációra, de ebbõl
a mai napig csak 1,5 millió forintot kaptunk. Reméljük, hogy az ígéret valóra válik! - A nyugdíjasok karácsonyi ünnepségén bejelentette a Badacsony néptánc-együttes, hogy megszûnt. Az önkormányzat mindig támogatta az együttest, mi történt? - Egyelõre még mi sem tudjuk pontosan! Úgy két évvel ezelõtt, amikor az együttes romokban hevert néhány lelkes fiatal táncos megkeresett, hogy közösen állítsuk talpra. A finanszírozás megkönnyítése miatt azt javasoltuk, hogy alakuljon egy egyesület, amelyet az önkormányzat is egyszerûbben támogat, s átláthatóbb lesz általa a mûködés is. Segítségképpen elkészítettük az alapító okiratot, igaz hosszú idõbe tellett, de végül be is jegyezte a bíróság az egyesületet, s megkezdõdhetett a munka. Ebben az idõben több tíz fiatal vett részt a munkában. A képviselõ-testület 1 millió forinttal, a Badacsonytomajért Közalapítvány pedig 80 ezer forinttal támogatta a néptánc egyesület mûködését. Azt érzékeltük, hogy az eredmények csak lassan jönnek, hisz az együttes ritkán lépett fel, ha fel is lépett csak kis létszámmal. A táncosok sorra léptek vissza, a kezdeményezõk közül is csak kevesen vettek részt a napi munkában. A nyugdíjas ünnepségen bennünket is váratlanul ért a bejelentés, csak néztünk egymásra értetlenül, s persze alig gyõztünk magyarázkodni. Velünk szemben úgy érzem a bejelentés nem volt korrekt! Azóta több alkalommal beszélgettünk az egyesület vezetésével, tagjaival a problémákról. Reméljük, hogy a tagság megtalálja a kivezetõ utat ebbõl a válságból, mert bármit is mondanak ezt a problémát önmaguknak kell megoldani. Az önkormányzat a lehetõsége keretei között csak támogatni tudja a törekvéseiket. Elsõsorban táncolni vágyó fiatalok kellenek, mert ez az egész dolog alapja. Ha van akarat ehhez, akkor a pénzügyi támogatáson nem fog múlni, ezt a képviselõ-testület nevében nyugodtan kijelenthetem. - A támfalak, hegyi utak, vízelvetés állandó gondot okoz a településen, van-e valamilyen átfogó terv a problémák megoldására, hiszen milliárdok kellenének erre a feladatra? - A felvetett három kérdés közül talán a legfontosabb a vízelvezetés. A másik kettõ is gyakorlatilag e kérdéskör folyománya. Az éghajlatváltozás, az egyre gyakoribb szélsõséges idõjárás okozta nagy mennyiségû csapadék eróziót okoz. Önkormányzatunk elkészíttette a területünkre vonatkozóan a vízelvezetés tervét. Ugyanis ezt a munkát sem lehet terv nélkül végezni. A terv alapján apró lépésekben sor fog kerülni a megvalósításra is. ……..Ugyanakkor kijelenthetõ, hogy valóban akkora összegrõl van szó, amelyet saját magunk nem tudunk biztosítani. Pályázati forrásokban reménykedünk. - Badacsonytomaj központjában milyen fejlesztések várhatók? - A kérdés hangozzék inkább úgy, hogy milyen fejlesztéseket szeretnénk megvalósítani. Az egyik elsõ lépés a városháza és a hozzá kötõdõ közösségi tér I. és II. üteme. Amint azt e lap hasábjain is bemutattuk az I. ütem része maga a városháza és a rendõrõrs kialakítása, a II. ütemben pedig, a kettõ közt lévõ tér megújítását tervezzük. Ezzel a fejlesztéssel, amelyre pályázatot nyújtunk be a település központja teljesen megújulhat. E programhoz tartozik a Fõ utca rekonstrukciója, melynek terveit az idén szeretnénk elkészíttetni. Ennek keretében kell megoldanunk a forgalom rendjének átalakítását, a gyalogos elsõbbségi zóna kijelölését. Fontolgatjuk, hogy a jelenlegi önkormányzati épületbõl (hisz ha megépülhet a városháza ez felszabadul) nem kellene-e egy korszerû, a jelenleginél kisebb méretû, s ezáltal a mai igényekhez jobban igazodó mûvelõdési központot kialakítani? Errõl a kérdésrõl meg fogjuk kérdezni a lakosság véleményét is! Ky
A lakosság egy része véleményt formált… A közelmúltban, a település központjában létrehozandó korszerû és színvonalas közösségi tér (Polgármesteri Hivatal, Rendõrörs, Okmányiroda, stb.) megvalósításához szükséges pályázat benyújtásához felmérést készítettünk a településünk lakóinak körében. A lakosság véleményének megszerzése céljából kérdõívet küldtünk ki 1000 példányban. A kérdõíven két kérdés szerepelt. Az elsõ így hangzott: Támogatja-e Ön a fejlesztést? 150 db válaszlap érkezett, melybõl mind a 150 támogatásáról biztosította az elképzelést. A második kérdés: Amennyiben az Önkormányzat „téglajegyet” bocsátana ki, a megvásárlásával anyagilag is hajlandó lenne-e a fejlesztést támogatni? A beérkezett 150 válaszból 146-an téglajegy vásárlásával is hajlandók lennének a fejlesztést támogatni. Igazából tesztelni szerettük volna, hogy vannak-e még olyan emberek, akik a közért, a településükért akár tenni is hajlandóak. Emlékszem, amikor a „boldog békeidõkben” az iskola épült, nagyon sokan társadalmi munkát vállaltak, Udvardi mûvésznõ képeket ajánlott fel, voltak, akik pénzzel támogatták a beruházást. Pedig akkor még látszólag nyugodtabb idõket éltünk. Nagyon aranyos esetek is voltak. Egy idõs néni azzal jött be, hogy mikor kell fizetni, mert most éppen nincs pénze, de nyugdíjfizetés után azonnal fizeti. Másik azt kérdezte, hogy nagyon sok téglajegyet nem tud venni, nem lesz baj, ha csak 10 darabot venne? Ezek és a közben megnyilvánuló lelkesedések, a kedvességek feledtették a Napló sms rovatában megjelent véleményt. A pályázattal egyébként készen vagyunk. Még nem jelent meg az elektronikus kitöltõprogram, ezért a benyújtására még nem kerülhetett sor. A Badacsony újság hasábjain keresztül is szeretnénk megköszönni azoknak a fáradozását, akik a válaszlapokat eljuttatták hozzánk. Örömmel vettük tudomásul, hogy vannak még a lakosság körében olyanok, akik érdeklõdnek a közügyek iránt, és nevük alatt is vállalják a véleményüket. Külön öröm volt, hogy nagyon sokan személyesen hozták be a válaszukat, és szóban is megerõsítették gondolataikat. Ebbõl a felmérésbõl mi is tanultunk! Láthatóvá vált, hogy az emberek véleményére lehet számítani, s ezt a jövõben igyekszünk több alkalommal is kihasználni.
Értesítés! Értesítjük a Tisztelt ingatlantulajdonosokat, hogy az önkormányzat 28/2007. (XII. 28.) számú rendelete alapján módosult a kommunális hulladék kezelése Badacsonytomaj Város közigazgatási területén. (A rendelet letölthetõ www.badacsonytomaj.hu, megtekinthetõ a Polgármesteri hivatalban, a Városüzemeltetõ Kht.-nál.) Felhívjuk az állandó lakosság és a nyaralótulajdonosok figyelmét, hogy 2008. január elsejével a lakossági szemétszállítás díjkötelessé vált. A díj beszedése a Városüzemeltetõ Kht. közremûködésével történik városunkban. A lakossági hulladék elszállítását a REMONDIS Tapolca Kft. végzi. Címe: 8300 Tapolca Halápi u. 33. Tel:87-510 828) A rendszeres szemétszállításba bekapcsolt terülteken (a település közigazgatási területén) a rendeletben meghatározott módon és idõpontban a lakosságtól való háztartási szemétszállítás alapvetõen heti egy alkalommal, közületektõl, intézményektõl, vendéglátó egységektõl szükség szerint (külön megállapodás alapján), de legalább hetente egy alkalommal történik. Hétvégi ház és üdülõingatlanon keletkezett háztartási hulladék elszállítására vonatkozó közszolgáltatást évente április 1-tõl szeptember 30-ig kötelesek igénybe venni. A háztartási hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatás díját Városüzemeltetõ Kht. által kiállított számla alapján kell befizetni. A díjat: -állandó lakos negyedévente a negyedév második hónapjában (február 15.-ig, május 15.-ig, augusztus 15.-ig, valamint november 15.-ig), -idényjellegû szolgáltatást igénybevevõ évi két alkalommal, (május 15.-ig, valamint augusztus 15.-ig) köteles megfizetni. Késedelmes fizetés esetén a késedelem idejére a Kht. késedelmi kamatot jogosult felszámolni, melynek mértéke a mindenkori jegybanki alapkamat kétszerese. A szemétszállítás díja: Lakossági díjak: 1 500,Ft/porta/hónap 18 000,- Ft/porta/év. Üdülõtulajdonosnak: 9 000,- Ft/üdülõporta/hat hónap Az üdülõtulajdonosok részére (a rendelet mellékletében felsorolt helyrajzi számú ingatlanok esetében) kukát helyettesítõ emblémás zsákot lehet vásárolni 60 Ft/db áron, összesen 24 darabot évente. (A szállítási díj egyidejû befizetése esetén) Továbbra is lehetõség van emblémás zsák vásárlására (a kukába nem férõ az egyszeri ürítést meghaladó mennyiség elszállíttatásához) a 120 literes kuka ürítés áráért. Ez 310,Ft +60,- Ft zsákár = 370,- Ft/zsák. A zsákokat, kukákat a Városüzemeltetõ Kht. irodájában lehet vásárolni. Érdeklõdni: 87-571 048 telefonon, e-mailban: telepulesuzbtomaj@t-online. hu, valamint személyesen a Kht irodahelyiségében (8258 Badacsonytomaj Fõ u.27.) ügyfélfogadási idõben, munkanapokon 8-12 óráig, hétvégén június 1. és szeptember 15. között a 30/424-61-48 telefonon történõ elõzetesen egyeztetett idõpontban. A díj személyesen, kiküldött postai csekken, átutalással teljesíthetõ. Ferenczy Károly ügyvezetõ igazgató
ÉRTESÍTEM A LAKOSSÁGOT, HOGY
TÜDÕSZÛRÕ VIZSGÁLATOT TARTUNK Helye:
Általános Iskola Badacsonytomaj Idõpontja: 2008. február 29-én 14.30 órától - 17.00 óráig 2008. március 03-án 8.30 órától - 12.00 óráig 12.30 órától - 17.00 óráig 2008. március 04-én 8.30 órától - 12.00 óráig 12.30 órától - 17.00 óráig 2008. március 05-én 8.30 órától - 12.00 óráig Megjelenés: a 20 év feletti lakosság számára ajánlott. Személyi igazolványát, biztosítási kártyáját és a szûrési értesítõt hozza magával! Veszprém megyei Tüdõgondozó Intézet vezetõ fõorvosa
Nyugdíjas búcsúztató
Fotó: Ovi
Meghitt hangulatú ünnepség keretében köszönt el nyugdíjba vonulása alkalmából Soós Pálné Panni dadus nénitõl 2008. január 16-án az óvoda apraja-nagyja. Köszöntõjében Nagy Lászlóné óvodavezetõ elismeréssel szólt Pannika sok-sok éves lelkiismeretes, önzetlen munkájáról, az óvodás gyermekek iránt tanúsított elfogadó szeretetérõl, gondoskodásáról. Az Önkormányzat nevében Krisztin N. László polgármester és Mórocz István alpolgármester köszönte meg dadus nénink becsületes, odaadó munkálkodását, példaértékû emberi magatartását. Az Óvodai Szülõi Munkaközösség elnök jókívánságai után az óvodás gyermekek szívhezszóló kis versben fejezték ki köszönetüket, szeretetüket Panni néninek. Az összejövetel hangulatát fokozta az óvoda dolgozóinak ajándékmûsora is, melyben régi szép emlékeket idéztünk fel, valamint kedves dalokkal kedveskedtünk nyugdíjba vonuló munkatársunknak. Kedves Pannika! Kívánunk neked egészségben, szeretetben eltöltött boldog nyugdíjas éveket!
Balaton környéki civil szervezetek - Miért fontos a civil háló megerõsítése? - Két nap alatt nyílván nem lehet Európa Uniós pályázatírásra felkészülni - mondta kérdésünkre válaszolva Bereznai Csaba - ezért az egyik cél az volt - a kisebb civil szervezetek igényére reagálva - hogy megismertesse a projektmenedzsment, a pályázatírás tudományát, de ehhez ne kelljen egy nagyvárosi, költséges konferenciára utazniuk. A hivatásos szakemberrel nem rendelkezõ, azt megfizetni nem tudó közösségeknek gyakran okoz megoldhatatlan problémát, hogy kisebb összegû pályázatokon részt vegyenek. A képzés során megszerzett ismeretekkel viszont megoldhatják ezt a problémát, hiszen így a helyi viszonyokat, igényeket jól ismerõ, saját szakemberük lesz. A fõ hangsúlyt a projektervezésre helyezzük, mert pályázatot írni viszonylag egyszerû - mondja Bereznai Csaba - ennek alapjait a két nap során el lehet sajátítani. Konkrét, valóságos feladatokon dolgozunk három kisebb csoportban, létrehozunk egy projekt tervet, majd megbeszéljük a tapasztalatokat, mire kell odafigyelni, milyen buktatói vannak a pályázatírásnak. A másik fontos célja a találkozónak, hogy a közös munkával összefogásra sarkallja a kistérségben mûködõ, gyakran egymást sem kellõen ismerõ közösségeket. Legyen csírája, kovásza a kistérségnek, a menedzsmentismeretek alapjainak elsajátítása után dolgozzanak együtt, közösen gondolkodva a feladatokon és megoldásokon. Emiatt - persze folyamatosan tovább fejlõdve - nemcsak a stratégiai tervezés, projektszervezés, szervezeti kommunikáció-PR, pályázatírás, forrásszerzésben lesznek jártasak. - Lesz-e folytatása a képzésnek, hiszen naponta változik a pályázati feltételrendszer? - A Közép-Dunántúlon 26 kistérségben már 2004-ben elkezdtük ezeket a képzéseket, amelynek nyomán nagyon sok helyen létrejött a civil kerekasztal, ahol közösen dolgoztak a projekteken. A következõ évben már õk hívtak, hogy ismételjük meg a tréninget, vagy konkrét feladatok megoldásához kértek segítséget. Azért fontos a kistérség szerepe, mert az egy átlátható, élhetõ, könnyen összefogható terület és a legtöbbet így egymástól tanulhatnak. A badacsonytomaji mellett Fonyódra és Balatonboglárra szervezett a NABE ugyanilyen képzést, amelynek költségeire az NCA pályázatán nyerte a szükséges összeget. Ky
A lengyel kisváros - Czempiñ A Varsót Berlinnel összekötõ vonalon fekszik a Nyugat lengyelországi kisváros Czempiñ. A Póznañtól harmincöt kilométerre délre található település lakosainak száma meghaladja a tízezret. Megélhetésüket az a négyszáz cég biztosítja, amely a város vonzáskörzetében mûködik és fõként mezõgazdaságra, állattenyésztésre, közlekedésre és élelmiszeriparra szakosodott. Sok idegenforgalmi látványosság található a településen, a barokk templomok, kastélyok és múzeumok mellett érdemes a történelmi belvárost is megismerni. A látogatók kényelmét a boltok, bankok, éttermek, motelok jól fejlett hálózata szolgálja. Gazdasági, turisztikai lehetõségei egyre fejlõdnek a poznañi repülõtér közelsége és a közelben húzódó - építés alatt álló - A2-es varsói autópálya miatt, amely része a Moszkva-Berlin-Párizs Európai közlekedési fõútvonalnak.
Fotó: Sall
Czempiñ partnert keres Tavaly kereste meg Czempiñ Badacsonytomaj városát, egy lehetséges partneri kapcsolat kialakításának céljából. Ennek elsõ lépéseként látogatott Lengyelországba a polgármester, az alpolgármesterek és a jegyzõ. Az ismerkedés február 15-én a Tatay Általános Iskolában folytatódott, ahol a település intézményeinek, civil szervezeteinek vezetõit, képviselõit Krisztin N. László polgármester bemutatta a lengyel delegációnak. Beszédében kiemelte, hogy keresik azokat az együttmûködési lehetõségeket, amelyek mentén ezt a kapcsolatot fel lehet építeni. Abban már megállapodtak, hogy egy üres, nem mûködõ viszonyt nem kívánnak létrehozni, hanem megpróbálják tartalommal megtölteni. Ennek fontos lépése a létrejött találkozó, hogy a különbözõ szervezetek vezetõi megismerhessék egymást. Ezt követõen a települést részletesen bemutatta a polgármester, majd egy rövidfilmet tekintettek meg a városról a résztvevõk. Dorota Krysztina Lew polgármesterasszony megköszönte a meghívást, kihangsúlyozva a vidék gyönyörûségét. Czempiñ is szép helyen van, de nem annyira dekoratív, mint Badacsony - mondta - náluk a jórészt sík területen fõleg gazdálkodás folyik. Kifejezte örömét, hogy megszülethet az elsõ testvértelepülési kapcsolatuk, mivel ilyennel eddig nem rendelkeztek. Nemcsak õ, hanem a képviselõ-testület tagjai is nagy várakozással tekintenek erre az együttmûködési lehetõségre. Az eddigi ismeretség alapján is biztosra veszi, hogy sok jó ötletet, sok jó gondolatot cserélhetnek és emellett fontos egymás kultúrájának, az emberek megismerése. A program folytatásában a vendégeknek részletesen bemutatták az iskolát, a mûvészeti oktatás helyszínét, az óvodát, a tûzoltó laktanyát és a templomot. Délután Udvardi Erzsébet mûtermét látogatta meg a csoport, majd a Badacsony-hegyen tettek egy sétát, ezt követõen megismerkedtek az Imre Borpincében a családi, a Varga Pincészetben pedig a nagyüzemi bortermeléssel. Szombaton megmutatták a czempiñi küldöttségnek Tapolca, Salföld nevezetességeit, majd a tomaji Képviselõtestülettel találkoztak a vendégek. Ky
20 éve síelnek a Tatays diákok
Fotó: Tatay
A Tatay Sándor Általános Iskola diákjai 20. éve már, hogy síelhetnek az Alacsony Tátra hófedte hegyein. A kerek évforduló alkalmából szívesen ragadtam tollat, hogy beszámoljak arról, mit is jelent gyereknek és felnõttnek egyaránt. A síelés talán egy kicsit a kiváltságosok sportja, hiszen költségei nem kis anyagi megterhelést jelentenek. Tanítványaink eljutását a táborba azonban - közös összefogással - évrõl- évre biztosítani tudjuk. Az iskola támogatása mellett, a Szülõi Munkaközösség jóvoltából a felszerelések adottak, a gyerekek útiköltségét a helyi önkormányzat, az utóbbi két évben a Badacsonytomaji Közös Fenntartású Általános Iskoláért Közalapítvány fizette ki. A szülõk, vállalkozók támogatásaiból tudtuk megvásárolni a síelés, a vetélkedõk és a sportversenyek jutalmazásához az ajándékokat. A sítábor célkitûzésérõl, mint 20 éve oktató tanár szeretnék szólni. Elsõdleges, hogy tanítványainkkal megismertessük e csodálatos sport szépségeit és alapjait. A legfontosabb feladatunk, hogy megtanítsuk õket biztonságosan siklani, megállni, kanyarodni és felvonózni.
A megfelelõ felkészítés elengedhetetlen. Mindehhez videofilmeket néztünk, testnevelés órákon olyan gyakorlatokat végeztünk, amelyekkel ráhangolódtunk a síelés fortélyaira és veszélyeire. A tábort minden alkalommal helyi orvos is kísérte, ez megnyugtató érzést jelentett a szülõknek is. Örömmel számolhatok be arról is, hogy a táborok ideje alatt szinte valamennyi gyermekünk elsajátította a síelés alapjait, sõt több tanulónk családi körben továbbfejlesztette az itt tanultakat. A sí oktatása mellett diákjaink a marcelházi testvériskola tanulóival közösen számtalan szabadidõs programon vehettek részt. A közös disco-k, a vetélkedõk, a sakk- és csocsóbajnokságok nagy élményt jelentettek. Több alkalommal kirándultunk Besztercebányára, ahol körbejártuk az Óvárost, vagy a selmecbányai pompás bányászati- és ásványkiállítást tekintettük meg. A tábor utolsó estéjén pedig a hagyományos avatási szertartás sem maradhatott el. Az itt eltöltött egy hét alatt egy nagy családdá alakultunk és olyan felejthetetlen élményekkel gazdagodva térhettünk haza, amelyekre szívesen gondolunk vissza életünk során is. Lakatné Mógor Katalin síoktató
Anyakönyvi Hírek
Torma Éva és Esposito Marco kisfia Esposito Lorenzo Zalán (született 2007. október 17én) Január hónapban elhunyt: - Márkus Attila (született 1954-ben). Élt 54 évet.
Tisztelt olvasó! Továbbra is várjuk az Önök leveleit, információit minden olyan eseményrõl, amelyet közhírré kívánnak tenni. Kérem az olvasókat, hogy az újsággal kapcsolatos véleményüket írják meg a
[email protected] e-mail címre, vagy mondják el a 30/9 016 194-es telefonon. Tisztelettel: Kalmár György szerkesztõ
Mûhelymunkával készültek A minisztérium 2008 áprilisában ugyanis makett- és papírtárgykészítõ, fémmûves és kézmûves kategóriákban rendez országos versenyt, olyan mûhelytevékenységekben, amelyekre nagyon fel kell készülni. Nagyon sok szép tárgy készült. Az intézménynek azonban rangsorolni kell a pályamunkákat, mert csak a versenykiírás szerinti létszámmal pályázhat. A pályamunkák beküldésének határideje február 11-e volt. A makett és papírtárgykészítõ versenyre Bolf Annabella, Dressel Fruzsina, Trajber Szimonetta, Szalay Bernadett, Kovács Barbara papírtárgyait, makettjeit, a fémmûves versenyre Szlávik Barbara, Szõke Eszter, Békássy Anna és Békássy Éva tûzzománcozott tárgyait, a kézmûves versenyre Péntek Dorisz, Békássy Anna, Szlávik Barbara és Szõke Eszter - viaszolt batikjait, Farkas Klára és Gerencsér Orsolya kerámia tárgyait küldte be az intézmény. Baranyai Zoltánné
MEGHÍVÓ Szeretettel várunk minden kedves érdeklõdõt
2008. február 29-én délelõtt 11.30 órakor a Pipitér Közös Fenntartású Napközi Otthonos Óvodába
Berecz András a népmûvészet mestere felnõtteknek szóló mese elõadására.
FIZETETT HIRDETÉS
Gyermekfarsang az óvodában
Fotó: Ovi
A Pipitér Oviban minden évben hallatlan lelkesedéssel készítik a farsangi jelmezeket szülõk és óvónénik egyaránt
A farsang a mókázás, maskarázás idõszaka, mely vízkereszttõl hamvazószerdáig tart. Az idén az átlagosnál rövidebb volt, hisz 2008-ban korán, március 23-án lesz húsvét, így a böjt is hamarabb kezdõdik. Óvodánkban február 1-én délelõtt tartottuk a kisgyermekek farsangi ünnepségét, melyet izgatott készülõdés elõzött meg. Óvodásaink alig várták, hogy „más bõrébe bújhassanak”, hogy magukra ölthessék azokat a maskarákat, amelyekre már régóta vágytak. A jelmezes felvonulás során sok olyan saját kezûleg készített
jelmezt is láthattunk, mely a szülõk ötletességét, fáradhatatlanságát bizonyította. Örömünkre szolgált az is, hogy néhány szülõ és az óvónénik is tréfás maskarába bújtak, nem kis derût keltve a résztvevõk körében. A vidám tánc, mókázás és jóízû falatozás után a zsákbamacska meglepetés ajándékainak is örülhettek a gyermekek. Az óvodás gyermekek nevében ez úton is köszönjük azokat a támogatásokat, melyek segítették rendezvényünk jó hangulatát, sikerét! Némethné Kovács Zsuzsanna
Jeles napok, hagyományok - február 15-tõl március 15-ig Általában ez az idõszak telis-tele van izgalmas és változatos eseményekkel, hiszen ilyenkor még javában zajlik a farsang, sõt a legnagyobb vigasságok a farsang „farkára” - végére esnek, azonban idén korán köszönt be a tavasz, mivel a húsvét március 24-ére esik. Ez az idõszak hagyományos értelemben teljes mértékben a böjt jegyében zajlik. A böjt ideje a húsvétot megelõzõ 6 hét. Az egyház a kereszténység elsõ századaitól elõírja a hívei számára a böjtöt. A húsvéti nagyböjt lényege a megtisztulás mind testi, mind lelki értelemben. A téli lakodalmak, bálok, avatások után itt az ideje a szervezetet csendre, pihenésre inteni, hiszen a húsvét az egyik legelmélyültebb, legfelemelõbb ünnepkör. A tavasz közeledte, a kinti munkák felpezsdülése is azt kívánja az embertõl, hogy jó, fitt, egészséges kondícióban legyen. A böjt ideje alatt a hívõ családok nagy része sem húst, sem zsíros ételeket nem evett. Helyette aszalt gyümölcsöket, fõtt tésztákat, fõzelékeket, savanyú leveseket tettek az asztalra a háziasszonyok. Ezeken a napokon szokás volt gyakrabban imádkozni, önmegtartóztató életet élni, kérést intézni egy-egy szenthez gyermekáldásért, gyógyulásért, szép halálért. A Februárt más néven Böjtelõ hónak, vagy Télutó hónak nevezték. Jellegzetes jeles napjai: - 19-e Zsuzsanna napja, aki a hit szerint elviszi a havat, ekkor kezd zöldellni a fû és énekbe fognak a pacsirták. - 24-e Jégtörõ Mátyás napja, aki végképp megtöri a tél uralmát, illetve ahol nem talál jeget ott csinál. A csukák ívni kezdenek. Az
e napon fogott csuka egész évre bõ halhozamot jelentett. A Március más néven Böjtmás hava, vagy Tavaszelõ hó. Jellegzetes jeles napjai: - 4-e Kázmér napja. Patkányûzõ nap volt. - 12-e Gergely napja, aki az iskolák pártfogója. Ezen a napon tartották a Gergelyjárást: a diákok házról házra járva énekelve adományokat gyûjtöttek az iskola és a tanító számára. Folytatás következik Sándor-JózsefBenedekkel, az újjáéledõ természettel és a Húsvéttal... Csöreginé Baranyai Anita etnográfus
Fotó: Deák
Katolikus üzenet „Aki megtartja és tanítja [ezeket a parancsokat], az nagy lesz a mennyek országában.” (Mt 5,19) Jézust tömeg vette körül, ezért fölment egy hegyre, és onnan mondta el híres beszédét, melynek már elsõ szavai is rámutatnak arra az újdonságra, amit el akart hozni közénk: „Boldogok a lélekben szegények, boldogok a szelídek…” Jézus az élet, a fény, a remény szavaival fordul tanítványaihoz, hogy megvilágosítsa õket, hogy új ízt és értelmet nyerjen az életük. Jézus mély mondanivalót rejtõ beszéde megváltoztatta és megújította a tanítványokat, ezért meghívta õket, hogy adják át másoknak is a kapott és életté váltott tanítást. Társadalmunknak ma különösen is szüksége van arra, hogy megismerje az evangélium igéit, és engedjen azok átalakító erejének. Hagynunk kell, hogy Jézus ma is ezt ismételje: ne gerjedjetek haragra testvéreitekkel szemben; bocsássatok meg, és akkor nektek is megbocsátanak; mondjatok igazat, úgy, hogy ne kelljen esküdnötök; szeressétek ellenségeiteket; vegyétek észre, hogy egyetlen Atyátok van, és mind testvérek vagytok; tegyétek meg testvéreiteknek mindazt, amit szeretnétek, hogy õk is megtegyenek nektek. Ez a mondanivalója a „hegyi beszéd” gondolatainak. Ha ezt megélnénk, elég lenne ahhoz, hogy a világ megváltozzon. Jézus minket is arra hív, hogy hirdessük evangéliumát, de mielõtt „tanítanánk”, azt kéri, hogy „tartsuk is meg” szavait. Ahhoz, hogy hitelesek legyünk, az evangélium „szakértõivé” kell válnunk, „élõ evangéliummá”. Csak így tehetünk tanúságot róla az életünkkel, és taníthatjuk szavainkkal. Hogyan élhetjük legjobban ezt az igét? Hagyjuk, hogy Jézus tanítson meg erre minket! Hívjuk Õt magunkba és magunk közé kölcsönös szeretetünkkel! Így Õ sugallhatja majd, hogy milyen szavakkal közeledA Badacsony újság folytatja Dr. Lichtneckert András helytörténeti cikkeinek közlését. Rendkívül fontos és érdekes írások ezek, amelyeket a szerzõ nagyapja, Lichtneckert Ödön pékmester - és mások - politikai perének iratanyagából állított össze az 1918-19-es forradalom badacsonytomaji eseményeirõl és azok vezetõirõl. Dr. Lichtneckert Andrást, mint tõsgyökeres tomajit, ma is sokan ismerik településünkön, pedig már évtizedekkel ezelõtt más tájakra vetette a sors. Jelenleg Veszprémben él, ott is dolgozik, mint a Megyei Levéltár fõlevéltárosa. Dr. Lichtneckert András - sok egyéb mellett - jó néhány hatalmas monográfia (Csopak, Veszprém, Balatonfüred stb.) szerzõje vagy társszerzõje. Készíti a badacsonyi szõlõhegy hegyközségeinek történetét is. Kalmár László
A huszas évek helytörténete - II. rész 1919. február 26-án memorandumot adtak ki, amelyben követelték, hogy Tretter Dénes, az Esterházy hercegi uradalom intézõje (tiszttartója) vonja vissza Páros József és Dancs Ágoston uradalmi alkalmazottak felmondását, akik beléptek a szociáldemokrata párt helyi szervezetébe, különben beszüntetik a munkát. A memorandumot Rácz Lajos elnök, Lichtneckert Ödön alelnök, Gyerák István titkár, Hámos László jegyzõ, Szencz Lajos, Szedlák József, Borbély József, Horváth János, Sulyok József, B. Bálint, Koczián Ferenc, Ernst Dezsõ, Kaszás Ferenc, Pál János és Pintér József írta alá, utóbbiak a párt tagjai lehettek. A memorandum a párt egyetlen fennmaradt eredeti kiadványa. (Hasonló memorandumot adtak ki az uradalom alkalmazottai is február 28-án. A két memorandumot Tretter nyújtotta be a törvényszéknek, amely azokat a büntetõperhez bûnjelként csatolta.) Szakszervezet is mûködött a községben. Kóczián Ferenc 49 éves szõlõbirtokos, aki a szociáldemokrata pártnak is tagja volt, a Kisgazda és Földmíves Párt elnökeként, késõbb tb. elnökeként (díszelnök) tevékenykedett. Vallomása szerint õk a Károlyi kormány hívei voltak, a munkabérkérdésben a középutat keresték. A törvényszéki iratokban Szencz Jánost a „földmunkacsoport” másodelnökeként, Kukmann Jánost a kisõrsi „Földmunkás és Kisgazdapárt” elnökeként, Szûcs Ernõ 29 éves gazdálkodót a kisõrsi „Földmunkás és Kisgazdapárt” jegyzõjeként említik. Folytatjuk... Dr. Lichtneckert András
jünk az emberekhez. Õ mutatja meg az utat, és Õ tárja ki a kaput, hogy testvéreink szívéig juthassunk, és tanúságot tegyünk Róla mindenütt, a legnehezebb körülményekben, a legkuszább helyzetekben is. Így azt fogjuk látni, hogy a világ - a világnak az a része, ahol élünk - átalakul, összhangra, megértésre, békére talál. Az a fontos, hogy kölcsönös szeretetünk által élõn tartsuk magunk között az Õ jelenlétét, és készségesen hallgassunk hangjára, lelkiismeretünk hangjára, mely mindig megszólal, ha el tudjuk hallgattatni a többi hangot. Õ meg fogja tanítani, hogy hogyan „tartsuk meg” örömteli, alkotó és kezdeményezõ módon a legkisebb elõírást is, amivel tökéletesre finomíthatjuk egységéletünket. Így rólunk is elmondhatják majd, mint az elsõ keresztényekrõl: „Nézd, hogyan szeretik egymást, mennyire készek meghalni egymásért!” A szeretetben megújuló kapcsolatainkból pedig láthatóvá válik, hogy az evangélium új társadalmat tud teremteni. Nem tarthatjuk meg magunknak a kapott ajándékot. Ránk is érvényesek Pál szavai: „Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot!” Ha hagyjuk, hogy a belsõ hang vezessen bennünket, akkor mindig fogunk új lehetõséget találni arra, hogy továbbadjuk az evangéliumot szóban, írásban vagy beszélgetésekben, hogy az evangélium ragyoghasson bennünk és otthonunkban, városunkban, országunkban. Így új élet virágzik majd a szívünkben, egyre nagyobb öröm tölt el, és egyre fénylõbben ragyog majd a Feltámadott jelenléte… Õ pedig „nagynak” tekint majd minket a mennyek országában. István atya
Könyvajánló Szépirodalom: Abrams, Douglas Carlton: Don Juan elveszett naplója; Adamson, Joy: Oroszlánhûség; Bókay János: Hõsnõ; Brodrick, William: Büntetlenül; Csizmadia Éva: Justitia vesztegzár alatt; Dumas, Alexandre: A varázsló; Folson, Allan: A Machiavelli-szövetség; Gaarder, Jostein: Tükör által homályosan; Hailey, Arthur: Bankemberek; Harris, Joanne: Csokoládécipõ; Kertész Imre: Világpolgár és zarándok; Kulcsár Ildikó, V.: Rózsa a széfben; Méhes György: Emmi; Moldova György: Szabadíts meg a gonosztól ! 2. ; Az utolsó töltény 9.; Molnár Ferenc: Az éhes város; Stiks, Igor: Illés próféta széke; Utvik, Magnus: Egy nõ igaz története; Vaszary János: Kaland a vörös hajú lánnyal; Whiting, Charles: Erõltetett menet Gyermek- és ifjúsági irodalom: Applegate, Katherine: Nina nem mondja el; Duey, Kathleen: Lara és a szürke kanca; Pilinszky János: Aranymadár; Tóth Krisztina: Állatságok Ismeretterjesztõ irodalom: Filozófia; Brennan, Herbie: A halál : az élet nagy rejtélye; Singer Magdolna: Partitúra : utolsó beszélgetés Polcz Alaine-nel; Kara Pál: Amit a hazai önkormányzati rendszerrõl tudni kell; Író a háborúban; A központi felvételi iskoláinak kézikönyve; Nevetõ fejfák; Lange, Harald: Sivatagok; Mertiny, Andrea: A természet felfedezése és védelme; Balogh Zoltán: A Hévízi-tó kálváriája 2.; Veres János: A bükkábrányi 8 millió éves mocsárerdõ; Háy György: Légibalesetek pilótaszemmel 2.; Farkas Csaba: Windows Vista és Office 2007 felhasználóknak; Köthe, Rainer: Építészet; Gál Róbert: Mi muzsikus lelkek; Karinthy Márton: A vihar kapuja; Schwartz Béla: Miszter Kudu; Asszonyok; Marton Mária: Mese Lázár Ervinrõl; Devescovi Balázs: Eötvös József, 1813-1871; Magyar mûvelõdéstörténeti lexikon A városi könyvtárban az internet használata helyi lakosoknak ingyenes, mások pedig 300.- Ft+ÁFA/óra térítési díj ellenében vehetik igénybe. Szántainé Ruzsa Mariann könyvtáros
Kalmár László: Badacsonytomaj történelme Badacsonyi présházak a magyar irodalomtörténetben V. Kisfaludy Sándor halála után badacsonyi birtokait akkor már övé volt Szegedy Róza hagyatéka is - Eszterházy Pál vásárolta meg. A dúsgazdag fõúrnak itt a hegyen 200 holdas szõlõgazdasága volt, s bizony a Kisfaludy házban csak egyszerû paraszt-présházat látott és a kegyeletes helyen vincellérlakást rendeztetett be. Hosszú ideig az is maradt és csak a fejlõdõ fürdõélet csinált belõle idegenforgalmi látványosságot. 1886-ban emléktáblát helyeztek el a házon ezzel a szöveggel: „Kisfaludy Sándor legszebb regéit írta e helyen. Emlékezetét ünnepelte a Balaton Egylet 1886. június 14-én” Késõbb a Balatoni Szövetség emlékszobát rendezett be az épület egyik helyiségében, amelynek anyaga aztán a Szegedy Róza házba került. A Szegedy Róza-ház - a költõ és Róza utolsó, közös szüreti lakhelye - a 19. század közepére már valóságos nemzeti zarándokhely lett. 1847-ben megilletõdve állt az udvarán Garay János is, aki egy szép verssel adózott Kisfaludy emlékének. S azóta is szinte megszámlálhatatlan hazai és külföldi híresség látogatott el Kisfaludy Sándor és Szegedy Róza hajdani présházaihoz. Aztán 1936-ban megjelent egy könyvecske is Szegedy Rózáról. Ebbõl tudjuk, hogy 1935-ben kis múzeumot rendeztek be a Szegedy Róza házban, amelynek anyaga - mint már említettük - jórészt a Kisfaludy-ház emlékszobájából került ide. Errõl az ereklyegyûjteményrõl írta Jakab Ferenc gyõri tanár, a könyv szerzõje: „A Szegedy Róza-ház most a Hertelendy család - Hertelendy Gábor és neje, Békássy Klára - tulajdona. Az udvar ma is tele van virággal, mintha Róza élne és az õ kezei gondoznák, öntözgetnék azokat. A házat szépen restaurálták, s a költõ egykori szobáját múzeumnak rendezték be. A kétablakos szobában van a búboskemence, középen üvegfedelû asztalon ott vannak Kisfaludy Sándor munkáinak elsõ kiadásai, a fordítások kis kötetei, egyéb irományai. A falakon fegyverek, képek, köztük Szegedy Rózáról egy kis festmény, amelyrõl sárga ruhájában bizalmasan tekint a látogatóra.” Ez volt a Szegedy Róza Emlékmúzeum õse - ha nem számítjuk a Kisfaludy-ház ereklyegyûjteményét. Ezt a múzeumot a háború vihara elsodorta és csak az
ötvenes évek elején született újjá a Veszprém Megyei Múzeum Igazgatóság és személy szerint Keresztury Dezsõ, Illyés Gyula, Tatay Sándor, az építész Geréb László, továbbá a ház korábbi tulajdonosa, Békássy Klára közremûködésével. Az államosítás után újjáépített és átrendezett múzeum épületén 1953-ban emléktáblát helyeztek el az alábbi szöveggel: „Mûemlék. Irodalmi Emlékmúzeum Kisfaludy Sándor költõ felesége, Szegedy Róza egykori présháza. 1790 körül épült késõ barokk stílusban.” (Talán nem érdektelen megemlíteni, hogy ugyancsak 1953-ban itt forgatták a Liliomfi c. filmet, amelynek képsorai bejárták egész Európát). A rendbehozott Szegedy Róza-házat teljes egészében múzeumnak rendezték be. Az alábbiakban ennek a régi kiállításnak a helyiségeibe vetünk egy-egy pillantást korabeli dokumentumok segítségével: Az elsõ szoba Kisfaludy és felesége Szegedy Róza emléktárgyait mutatta be. A második szoba irodalomtörténeti anyagot tárt a látogató elé, a Balaton vidék reformkorának és szabadságharcának idejébõl. A harmadik szoba a Balaton-vidékét mutatta be a 19. század fordulóján. Itt láthatták az érdeklõdõk a 19. század végi balatoni vonatkozású irodalmi, képzõmûvészet tudományos kutatás emlékeit. A negyedik szoba anyaga megemlékezett a Balaton nagy festõjérõl, Egry Józsefrõl, a Balaton vidéki népmûvészetrõl és szemelvényeket mutatott be az akkori költõk balatoni témájú verseibõl. A Szegedy Róza-ház földszintjének boltíves helyisége egy 19. századbeli szõlõhegyi hajlék berendezését tárta a közönség elé. A ház mögötti vincellérlakás szélsõ két helyiségét présháznak rendezték be, jórészt a 19. század szõlészet-borászatának eszközeibõl. És ezzel el is érkeztünk Szegedy Ignác nemzetes uram présházától a Szegedy Róza Emlékmúzeumig. A Szegedy Róza Emlékmúzeumot a háború után államosították és a Veszprém Megyei Múzeum Igazgatóság kezelésében mûködött. 2007-tõl Badacsonytomaj Város Önkormányzata mûködteti. Vége
Hal és part nélkül maradt horgászok
A horgászok katasztrofális évnek tartják a 2007-es esztendõt, amely megdöntött minden eddigi negatív fogási rekordot. A kiélezett helyzetben teljes lendülettel vádolják a halászokat a kialakult helyzetért, de a válasz sem mindig szalonképes. Lehet-e egy nyereségérdekelt cégtõl elvárni azt, hogy lemondjon a bevételérõl? A balatoni horgászturizmus csak álom marad, ha az állam nem tesz hatékony lépéseket a helyzet megváltoztatására. Kovács Andrással, a Badacsonytomaji Sporthorgász Egyesület elnökével beszélgettünk a kibõvített küldöttértekezletük elõtt, hogy milyenek látják a helyzetet a helyi horgászok. Alapvetõen három nagyon komoly gondunk van, illetve a halhiány miatt most
már négy - mondja Kovács úr. Az egyik az, hogy a tagságunk kis létszámú, mindössze 224 fõt számlál. Ami még tovább növeli a probléma súlyát, hogy közülük csak tizenegyen nem voltak nagykorúak tavaly, pedig létkérdés lenne a fiatalokkal foglalkozni. A horgászturizmus fejlesztését is alapvetõ feladatunknak tartjuk, de egyszerûen nem érünk el haladást ezen a területen. A fõ ok mindkét esetben az, hogy nincs olyan parti terület, amelyen horgászhatnánk. Amíg viszont nincs megközelíthetõ partszakasz, addig sem ifjúsági nevelõmunkáról, sem horgászturizmusról nem beszélhetünk. Tagjainknak csak egynegyede helyi, a többiek az ország minden részérõl érkeznek. Elvileg hét kilométernyi - az Ábrahámtóltördemicig terjedõ - part tartozik hozzánk, de csak a badacsonyi vitorláskikötõ kõgátja és a hajókikötõ az, amelyeket bizonyos megkötésekkel egyáltalán használhatunk. Ezen kívül semmilyen terület nem áll rendelkezésünkre és ez rettenetes helyzet. Marad a csónak, de a gyerekekkel a parton lehetne hatékonyan foglalkozni, ott kedvet kaphatnának ehhez az egészséges sporthoz. Pecássá válni, elõhozni belõlük az õsi ösztönt, ez nem megy magától, egyik napról a másikra. Megoldást jelentene szezonon kívül a strandok használata, - kötöttünk is erre egy megállapodást a Városüzemeltetéssel tavalyelõtt. Közel kilencvenezer forintot fizettünk a terület használatért, de ezt évente a tagdíjakból képtelenek vagyunk finanszírozni, mert abból kell, hogy álljuk a banki költségeket, a pénztáros, a könyvelõ bérét is. A horgászengedélyek eladásakor átvett pénzt a megyei szövetséghez utaljuk, az itt
FIZETETT HIRDETÉS
maradó két százalékos jutalékot a pénztáros kapja, de ezzel együtt sem tudunk elfogadható összeget fizetni neki. Ami viszont komoly segítség - és szeretném itt is külön megköszönni - hogy az önkormányzatnál elvégzik az egyesület részére a sokszorosítást, másolásokat. Van megoldási javaslatunk a területi problémára, sõt a Tomaj Kempinggel ez már egy létezõ, kipróbált együttmûködés. A strandok szélén, a fürdõzõk által egyébként sem használt iszapos területen néhány méter olyan partszakaszhoz juthatnánk, ami a strandok használati értékét nem befolyásolná. Máris lenne hely, ahová a fiatalokat, a vendéghorgászokat le lehetne vinni. Itt volt például most ez a lengyel küldöttség - gondolkozzunk az együttmûködés lehetõségén - meg is hívnám õket, de hova? A harmadik nagy gond a csónakkikötõ helyzete, viszont van erre vonatkozó Képviselõ-testületi határozat, ezért reménykedünk, hogy belátható idõn belül megoldódik a helyzet. Egyelõre három helyen lehet a csónakokat kikötni, tárolni, de jó lenne véglegesen lezárni ezt az ügyet. Kiváló helyszín lenne a Bányászstrand is erre a célra, de számunkra elérhetetlen összegekbe kerül egy ilyen kikötõnek akár a megterveztetése. A negyedik nagy gond, hogy a halfogás drasztikusan visszaesett. Persze érthetõ módon a horgász elfogult, de azért nem kellene mindenért a Halászati Zrt-t okolni. A bojlis horgászat balatoni elterjedése után, az elsõ idõszakban rengeteg nagy halat fogtak hetente akár tíz-tizenöt - tíz kilogramm feletti pontyot. Sokan jöttek külföldrõl,
Magyarországról egyaránt, mert mintegy tíz éve viszonylag sok hal volt. A horgászat kultúrájáról is érdemes lenne szót ejteni, mert nyugaton a bojlis horgász legfeljebb lefényképezteti magát a hallal együtt, aztán visszaengedi a vízbe. Nálunk viszont jónéhány horgásznak a megélhetéséhez nyújt segítséget a zsákmány. A leadott fogási naplók alapján, (2004-hez viszonyítva) a tavaly kifogott ponty menynyisége 45-, süllõbõl, balinból 13-, angolnából, amúrból 17 százalékra esett vissza. Persze lehet azon vitatkozni, hogy telepítenek-e elég halat a tóba vagy sem, de szerintem a bojlis horgászat is jelentõsen hozzájárult a halállomány csökkenéshez mondja Kovács András. A betelepített idegen fajták szintén igen komoly veszélyt jelentenek az õshonos balatoni halfajokra nézve, mert jelentõsen csökkentik, mind tápanyag mennyiségét, mind az ivadékok számát. Addig nem lehet javulásra számítani, amíg ezek a fajok el nem tûnnek a tóból, de addig sem, míg a rabsicok ezer méteres hálókkal zavartalanul dolgozhatnak. A tavalyi év idõjárása sem kedvezett a horgászatnak, mert nem fagyott be a Balaton, felborult a halak megszokott bioritmusa. A Balaton környéki horgászok összefogása talán segítene valamelyest a felsorolt gondok orvoslásán - voltak ilyen irányú kezdeményezések - de ezek hatékonysága erõsen megkérdõjelezhetõ. A gondok ellenére a Badacsonyi Sporthorgász Egyesület él és dolgozik, a tagságát megpróbálja összefogni. A kapcsolataink jók a megyei szövetséggel, az önkormányzattal, a város civil szervezeteivel. Ky
Horgászkesergõ A hatvanas években csodálatos élõvilága volt a Balatonnak - írja levelében Csala László, aki közel 50 éve horgászik. Tizenévesen hajnalonta, ha leszöktem a tóhoz élmény volt hallgatni a vízi életet! A balatoni hínár virágzása idején a pontyok, keszegek, compók cuppogásától „zengett” korareggel a víz. Csodálatos volt ezt hallani és megfigyelni, de mára megszûnt ez a szép világ és sajnos már nem tudom megmutatni a fiamnak, unokáimnak. Azokban az években reggel-este lementem pecázni - ponty, kárász, compó, rák szépen akadt, nem beszélve a sügérrõl - hal nélkül nem tértem haza. Az elmúlt hetek, hónapok során rengeteg újságcikkben, különféle médiákban pro és kontra foglalkoztak a Balaton halállományával. Miért csökkent a fogások száma, ki és mi ennek az okozója? - teszi fel a kérdést Laci bácsi - és minden pecás-baj forrásának a Halászati Zrt. nevezi meg. Véleményével nincs egyedül: a horgásztársadalom egyöntetûen a halászokat okolja a halhiány miatt és tevékenységének beszüntetését követeli. Napjainkra nyilvánvalóvá vált, hogy a tóba telepített idegen halfajták veszélybe sodorták az õshonos állományt. Kinek és kiknek volt érdeke a telepítés? A horgászoknak nem, de a halászoknak sem, mert szinte lehetetlen kifogni bármelyik fajtát is. Ezek a halfajták a tudósok szerint nem fognak szaporodni a Balatonban. Az elmúlt években azonban változott a vélemény, elképzelhetõ, hogy a busa és az amúr megkedvelte a tavat és ontják az utódokat. A panaszáradat tavasztól napjainkig ostorozza a Halászati Zrt. vezetését a katasztrofálisan kevés halfogás miatt. A halászok viszont az engedély nélküli horgászokat okolják az egyre csökkenõ halállományért. Van benne igazság, sok rabsic milliomos lett az elmúlt években - írja Csala László - de kinek kellett volna ezt megakadályozni, meggátolni? A felelõsök, mintha a fentiekrõl semmit sem tudnának, próbálják eladni a Balatont horgászturizmus címén külföldön és belföldön egyaránt. Évek óta tapasztalom, hogy a vendéghorgászok kiábrándultan, fogási élmény nélkül, sokszor dühösen távoznak, kijelentve, hogy többet ide nem jönnek. A csúcs az egészben még, hogy aki nem ismeri a helyi viszonyokat, meg sem tudja a partot horgászat céljából közelíteni, mert szinte körbe van zárva. Tisztelt Horgásztársak! Amennyiben a tó környékén egységesen nem fogunk össze, és nem vesszük mi kezelésbe a Balatont, öt év múlva csak csónakázó tó lesz a valamikor halban gazdag Tengerünk. Csala László
A fiatal focisták értékelése A labdarúgó szezon elsõ félévét értékelték a fiatal focisták, edzõikkel és az egyesület vezetõségével azon a közös vacsorán, melyet január 11-én tartottak az iskola étkezdéjében. Lévai Albert Csaba elnök köszöntötte a megjelenteket, a felnõtt csapatról pedig elmondta, hogy készülnek a bajnokságra, éppen egy teremtornán vesznek részt. Bízom benne - mondta az elnök - hogy a kitûzött célt, az elsõ három helyezés valamelyikét az év végére sikerül elérni. Némi szerencsével még a továbbjutás lehetõsége sincs kizárva, - ha az idén nem, akkor jövõre mindenképpen - ami azt jelenti, hogy valakiknek követni kell az NB III-ba a felnõtt társaságot. A 2010-es szezont ott szeretnénk kezdeni, reméljük, hogy az ifik számára is vonzóvá teszi, hogy egy szinttel magasabban osztályban játszathatnak és az tény, hogy ott könynyebben felfigyelnek a tehetségekre. A csapat erõsítése érdekében mindent megteszünk mondta az elnök - ehhez elõször megteremtettük az edzések feltételeit - az eszközöktõl kezdve a pályáig, ami a megyei szintre jellemzõ. Az új játékteret tavasszal olyan állapotba kellene hozni - önkormányzati segítséggel - hogy folyamatosan lehessen használni. A fõpálya öltözõjét kiegészítenénk egy kis sátortetõvel, hogy egy klubhelységet kialakíthassunk, így lenne az ifiknek és nagyoknak is külön öltözõje. A nagycsapatnál
volt egy edzõváltás, menet közben Gõcze Gyulát saját kérésére felmentettük és Koller Tamás lett az új edzõ. Az edzésmunkában jelentõs elõrelépés történt, bízom abban, hogy az elvégzett komoly munkának - és a folyamatos edzõmeccseknek - meg lesz az eredménye és elõrelépünk. Minden szurkolót, játékost szeretettel várunk a mérkõzésekre és az edzésekre, mert mindenkinek jólesik a szurkolás, s tanulni is lehet. Az ifjúsági csapatot értékelni nehéz és szomorú feladat - mondta Török Zoltán edzõ. A tények: 22 játékossal kezdtük a Fotó: Kalmár felkészülést, de amikor kiderült, hogy a túlkorosok - 11-en voltak - kevesebbet Németh László edzõ értékel - 16 éves korig minden rendben játszhatnak egy-egy mérkõzésen, öten van Badacsonytomajon elhagyták közülük a csapatot. A sérülések miatt nem kiszolgáltatott helyzetben van az egyesület az ifiknek, számíthattam három fiatalra, a felnõttekhez pedig át- ezért szinte azt tesznek, amit akarnak. Ezen a probkerült egy játékosunk. Az edzések ezek után elég lémán 3-4 új játékos igazolásával lehetne segíteni. Az gyengére sikeredtek, de a fõ célt megvalósítottuk, igazi játékosokat megviseli a vereség, mert magukénak felkészítettük a fiatalokat a felnõtt csapatba kerüléshez. érezik a csapatot, s nekik nem mindegy, hogy abban a Az ötödik fordulóban kezdett igazán jól játszani a csa- másfél órában megtettek-e mindent a közösségért. Én azt mondom - fejezte be értékelését Török Zoltán pat, ami a Várpalota, a Balatonfõkajár ellen gyõzelmet, a listavezetõ Herenddel pedig döntetlent eredmé- - hogy örüljetek neki, hogy van lehetõségetek a nyezett. Ehhez csak 15-en voltunk - a két, idõközben sportolásra és vannak, akik ezt a lehetõvé teszik, ráadávisszajött idõsebbel - de ekkor még taktikai feladatokat sul megyei szinten is elfogadható körülményeket bizis meg lehetett tanulni. A nyolcadik fordulóban, a tosítva. Nekem nincsenek olyan elkeserítõ gondjaim, mint az Várpalota utáni meccsel kezdõdött a mélyrepülés, miután a korbeli problémák újra elõtérbe kerültek: a ifjúsági edzõnek - folytatta az értékelést Németh László, túlkorosoknak nem jutott elég játéklehetõség s ezért a legkisebbek trénere - azt szoktam mondani, hogy 16 elhagyták a csapatot. Újabb sérülések, távozások miatt éves korig minden rendben van tomajon. Az U13-as a játékmorál ismét lecsökkent, teljesen leállt a csapat. csapatnál inkább a kevés játéklehetõség okoz gondot, Bár a feltámadás reményét keltette sokakban a Pét mert többen vannak, akik a bajnokságban nem szerepelelleni gyõzelem, az Ajkai meccs kritikán aluli volt - 11- hetnek. Jó lenne ezért a tavaszi idényben, ha barátságos en voltunk a sofõrrel együtt - a pályán nyolcan voltak. mérkõzésekre is sor kerülhetne. A kiírással van a gond, mert az egyesület fizet mindent - költséget, bírót - ennek A játékvezetés minõsíthetetlen volt. Kevés a tûz, nincs szív, akaratgyenge játék a ellenére mégsem léphetünk pályára olyan összeállításmérkõzések 80%-ban, 13 pontot szerzett a csapat az ban, amilyenben szeretnénk. Már bizonyította a 13 éves Fotó: Kalmár idényben - foglalja össze az edzõ. Az elõírások miatt korosztály, hogyha megfelelõ létszámban léphet pályára, akkor a környéken legyõzhetetlen. Ugyanilyen jó véleménnyel vagyok a 16 évesekrõl is, mert fegyelmezettek, az utasításokat betartják. Kevesebb játékosra számíthattam viszont ebben a korosztályban, Az idei esztendõben is rendelkezhetünk adónk egy részérõl. 1%-át valamelyik minden mérkõzésre kiélezett létszámmal érkeztünk, egyháznak, másik 1%-át pedig egy alapítványnak ajánlhatjuk fel. ennek ellenére egyetlen vereségünk van. Második Akik maguk nyújtják be személyi jövedelemadó bevallásukat, csatolják a rendelkezõ nyilatkozatokat tartalmazó helyen áll a tabellán a csapat, de az elsõ hozzánk látogat borítékot a bevalláshoz. a tavaszi idényben, ahogy a többi komoly ellenfelünk is. Fontos! Nevükkel, lakcímükkel és adóazonosító jelükkel ellátott, lezárt - annak ragasztott felületére átnyúlóan saját Érzékenyen érintette a csapatot egy meghatározó játékos kiválása, de átvészelték ezt a nehezebb idõszakezûleg aláírt - postai szabvány méretû borítékot csatoljanak. kot. Ugyan messze még a szezon vége, de a legjobb Az elmúlt esztendõben is sokan segítették a Katolikus A Polgárõr Egyesület Badacsonytomaj (PEB) ezúton helyezésre törekszünk. Lévai Albert Csaba megköszönte Egyház szociális és oktató tevékegységét adományaikkal. köszöni meg az adózó állampolgárok elõzõ évekbeni az edzõk, játékosok elsõ félévi munkáját, kitartást és siKérjük, hogy idén is támogassa szociális intézményeink és SZJA 1% felajánlását, mellyel támogatták és segítették kereket kívánva a bajnokság folytatásában. Végül az iskoláink mûködését. az Egyesület bûnmegelõzési tevékenységét. elnöktõl öt kiemelkedõ teljesítményt nyújtó fiatal A Magyar Katolikus Egyház technikai száma: 0011 Tisztelettel kérjük, a lakosság, a természetes és jogi vehetett át ajándéktárgyat: Szegi Vince, Farkas Dani, személyek további támogatását, közös célunk a bûn- Samu Márk, Barcza Bence és Tombor Péter. Ky
1+1%
A Badacsonytomaji Kolping Család Egyesület tisztelettel megköszöni a tavaly felajánlott Szja.1%-át. Programjaink megvalósításához használtuk fel, és az idei adományokat is szeretettel várjuk hasonló célra. Adószámunk: 18929081-1-19 Köszönettel: Békássy Péterné egyesületi elnök A Badacsonytomajért Közalapítvány tisztelettel kéri, hogy a 2007. évi személyi jövedelmadójuk 1 %-át Alapítványunk részére szíveskedjenek felajánlani. Adószámunk:18937174-1-19 Köszönettel: Berecz István elnök
A Badacsonyörsi Érdekvédelmi Egyesület (BÖÉE) ezúton köszöni meg mindazok támogatását, akik az elõzõ években az SZJA 1%-át felajánlották az egyesület támogatására. Tisztelettel kérjük, mindazok további támogatását, akik a BÖÉE céljaival és tevékenységével egyetértenek. A BÖÉE adószáma: 8917303-1-19 A BÖÉE bankszámlaszáma: 72800030-15304661 Balaton-felvidéki Takarékszövetkezet Badacsonytomaj Mórocz István elnök
megelõzés és a bûncselekmények visszaszorítása érdekében. A PEB adószáma: 18930555-1-19 A PEB bankszámlaszáma: 72800030-05309824 Balaton-felvidéki Takarékszövetkezet Badacsonytomaj Mórocz István elnök Amennyiben Ön még nem döntötte el, hogy mely nemes ügy mellé kíván állni ez évben, kérjük, hogy a Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesületet jelölje meg kedvezményezettként az adó 1%-os nyilatkozatában. Adószám: 18934401-1-19 Számlaszám: 72800030-15332477 Balaton-felvidéki Takarékszövetkezet Badacsonytomaj Támogatásást elõre is Köszönjük!
Köszönjük mindazoknak, akik az elmúlt idõszakban adójuk 1%-át az óvodás gyermekek javára ajánlották fel. Kérjük Önöket, hogy ebben az évben is támogassák a „Picikét a kicsikért” Alapítványt! Számlaszámunk:18919848-1-19 Kuratórium tagjai
A Tomaj SE edzõmérkõzései A Badacsonytomaj SE labdarúgó csapatai megkezdték felkészülésüket a tavaszi szezonra, a felnõtt labdarúgó csapat tavaszi elõkészületi mérkõzései: Taliándörögd - Badacsonytomaj, február 23. (szombat) TIAC - Badacsonytomaj, február 27. (szerda) 17:30 óra Jánosháza - Badacsonytomaj, március 1. (szombat) 14:00 óra Badacsonytomaj - Hévíz, március 5. (szerda) 15:30 óra Badacsonytomaj - Gyulakeszi, március 8. (szombat) A bajnokság március 16-án kezdõdik. Ky
JÁTÉKOSTOBORZÓ Szeretnél jó körülmények között futballozni? Akkor ne tétovázz! Nagy szeretettel vár minden 1990-1991-es születésû, futballozni szeretõ fiút a Badacsonytomaj SE! Érdeklõdni a 06-30/390-9122-es telefonszámon.