A RÓMAI KOR EMLÉKEI PEST MEGYÉBEN (ŐSLAKOSSÁG, TELEPÜLÉSSZERKEZET, TEMETKEZÉS, VALLÁS, BETELEPÍTETT BARBÁROK) 1

Ottományi Katalin

A RÓMAI KOR EMLÉKEI PEST MEGYÉBEN (ŐSLAKOSSÁG, TELEPÜLÉSSZERKEZET, TEMETKEZÉS, VALLÁS, BETELEPÍTETT BARBÁROK)1

Pest megye római kori történetében két tényező játszott fontos szerepet. Az első az, hogy limes menti terület volt, keleti és északi oldalán a Duna határolja. A másik pedig Aquincumnak, a provincia székhelyének közelsége. Mindkét tényező nagymértékben befolyásolta a terület társadalmi és gazdasági életét. A Duna mint fő közlekedési út egyrészt a kereskedelmet lendítette fel, másrészt viszont mint limes, állandó megszálló hadsereget jelentett négy évszázadon keresztül. Ebbe a hadseregbe sorozták be a helyi bennszülötteket, akik 25 évi szolgálat után római polgárként tértek haza. Közben megtanulták a latin nyelvet, átvették a római viseletet, temetkezési szokásokat, és nem utolsó sorban az elbocsátáskor kapott végkielégítéssel ők lettek az első római módon gazdálkodó villatulajdonosok. E katonák képezik azt a felvevő piacot, mely az egész határterület gazdasági életét fellendíti, s ugyanakkor uniformizálja. Az ő pénzük tartja fenn a kisparaszti gazdaságokat akkor is, amikor ezek már a provincia belsejében régen beleolvadtak a nagybirtokokba. Aquincumnak mint Pannonia Inferior helytartói székhelyének központi szerepe a Dunakanyarban tagadhatatlan. A szárazföldi és a vízi kereskedelem csomópontjaként megyénk többi részét is bekapcsolta a távolsági kereskedelembe. Ellátta műhelyeiből szinte minden termékkel (kerámia, üveg, fém, sírkövek stb.). A városi tisztségviselők pedig benépesítették villáikkal a környező dombvidéket. Bár mind a limes, mind Aquincum közelsége elősegítette a terület gyors romanizálását, mégis a Dunakanyar egyike Pannonia azon területeinek, ahol a helyi bennszülött népesség, főleg a névanyaga alapján, egy tömbben megfogható. A feliratok tanúsága szerint, a felső Száva-völgyön és ÉNy-Pannónián kívül csak itt, ÉK-Pannóniában találunk zárt csoportban bennszülött kelta nyelvet beszélő lakosságot.2

I. Őslakosság A rómaiak különböző kelta és illír törzseket találtak a későbbi Pannonia provincia területén. E bennszülött törzsek neveit és provincián belüli elhelyezkedésüket id. Plinius (Nat. Hist. III. 148.) és Ptolemaios (Geogr. II. 14,2., 15,2.) munkái őrizték meg számunkra. Pest megye területén a kelta eraviscusok éltek. Nevüket a történeti forrásokon kívül érmeik RAVIS feliratából, illetve a már hódítás utáni feliratokról ismerjük. E feliratokon vagy a népnév, pl. decurio Eraviscus, natione Eraviscus, magister structorum Aravisco (RIU 1347),3 vagy a civitas Eraviscorum rövidítése (c. Er., c. E.) szerepel.4

1 Kézirat lezárva 1996-ban. 1997–2006 között csak az általam végzett új feltárások (Budakalász, Budaörs, Érd, Páty) eredményei kerültek bele a feldolgozásba, a hozzájuk kapcsolódó szakirodalommal együtt. 2 MÓCSY 1975, 63. 3 MÓCSY l970, 59.; ALFÖLDI 1939, 113.; MRT 7. Diósd 7/7.lh.; 4 CIL III. 10418., 10481., 10408.; MÓCSY 1951, 107.; VÁGÓ 1971, 127. 460. sz.; ALFÖLDI 1939, 102. kép.

250

OTTOMÁNYI KATALIN

A rómaiak a Birodalomhoz csatolt területeken a bennszülött törzseket új közösségi formákba szervezték. Ezeknek az autonóm közösségeknek civitas peregrina volt a neve. Többnyire meghagyták a törzs eredeti szállásterületét, kivéve, ha lázadás után büntetésből széttelepítették őket. Mivel Pannonia északi részének elfoglalása békés körülmények között zajlott le, az eraviscusok is megmaradtak eredeti helyükön. Északi és keleti határuk a Duna volt, nyugaton az illir azalusokkal, délen a kelta hercuniates törzzsel voltak szomszédosak. Az azalusok felőli határ nagyjából megegyezett a későbbi Pannonia Inferior és Superior határával, vagyis a mai Visegrád vonalától húzódott a Pilis és Vértes hegységeken át a Balaton keleti csücske felé. Dunabogdány már az eraviscusok szállásterületéhez tartozott, bár megszálló csapatát a 2. században Pannonia Superiornál sorolják fel.5 A civitas Eraviscorum több mai megyét (Pest, Fejér, Tolna megye egy része) magába foglaló territóriuma egyre szűkült. Innen hasították ki az új municipium, Aquincum territóriumát a 2. század elején, illetve a különböző katonai csapatok (auxiliák és legio) katonai territóriumait. (A Római Birodalomban ugyanis minden önálló közösségnek volt saját közigazgatási területe, territóriuma.) A civitas peregrinák felügyeletét kezdetben, az 1. század végéig, valószínűleg egy közeli katonai egység parancsnoka (praefectus civitatis) látta el. Ez az eraviscusok esetében az aquincumi auxiliáris csapatok vezetője lehetett. E katonai vezetők a törzsi arisztokrácia tagjaiból (princeps) alakult tanácsra támaszkodtak. Ilyen princepseket eraviscus területről is ismerünk. pl. Aquincum, Tárnok.6 Ők már polgárjoggal rendelkező, gyakran nem kelta, hanem római nevet viselő emberek voltak. Egy másik, még ugyancsak Hadrianus előtti felirat „decurio eraviscus”-t említ (Diósd). Ilyen tisztséget peregrinus civitasból Pannonia területén máshonnan nem ismerünk.7 E tisztségek megléte is bizonyítja, hogy a rómaiak nem mindig erőszakkal romanizáltak, hanem a helyi arisztokráciát támogatva, a hagyományos társadalmi rendet érintetlenül hagyva kormányoztak. Így folyamatos polgárjog adással kialakították a római uralomhoz hű, annak érdekeit képviselő vezetőréteget. Az eraviscusoknál szórványos polgárjog adásra már a Julius-Claudius dinasztia alatt van példa,8 Nervától (Kr. u. 96–98) a szvéb-szarmata háborúkban hűséget tanúsított arisztokrácia egyes tagjai kaptak polgárjogot. Traianus alatt (Kr. u. 98–117) lett római polgár néhány későbbi aquincumi decurio. Pl. Érdről ismert M. Ulpius Quadratus felirata (RIU 1350). A tömeges polgárjog adás Hadrianussal kezdődik (Kr. u. 117–138). Ezekből az Aelius nevű új polgárokból került ki a municipium vezető rétege.(A polgárjoggal együtt ugyanis a császár nevét, „gentiliciumát” is felveszik a bennszülöttek). Ők alkotják, legalábbis a markomann háborúkig, Aquincumban a városi tanács (ordo) nagy részét. A megye északi területein is jelentős a számuk, különösen a veteránok között (pl. Szentendre, Pilisszántó, Piliscsaba, Üröm, Százhalombatta, stb.). Jelentősebb polgárjogadás köthető még Septimius Severushoz (Kr. u.193–211). Ő az, aki valamennyi katonának, köztük a helyi auxiliáris katonáknak is, a házasodási joggal együtt polgárjogot is adományozott. Felirataik főleg a territórium belsejéből ismertek: pl. Szentendre, Pilisszántó, Pilisvörösvár. A katonai felügyelet megszűnése után a civitasok nagyobb önállóságot kapnak. A praefectusok helyét a bennszülött princepsek közül választott vezetők veszik át. E vezető székhelye és a civitas központja az aquincumi vicusban, a későbbi municipiumban lehetett.9 Ahol egy római város jön létre a civitas területén, ott a kettő viszonya különbözőképpen alakulhat. A civitas Eraviscorum és az aquincumi municipium közti jogviszony máig vitatott. Legvalószínűbb az attributio, vagyis az alacsonyabb rangú bennszülött közösség alárendelése közigazgatási, jogi szempontból a római városi közösségnek.10

5 RIU 3. 168., 838. Soproni Sándor Pilismarót és Dunabogdány közé teszi a két szállásterület határát, ld. SOPRONI 1987, 12. 6 Aquincum: M. Cocceius Florus – CIL III, 3546.; Tárnok: Paulinus – CIL III. l0358., illetve RIU 6, 62. 1345. 7 Diósd: MÓCSY l970, 59. skk. 8 CIL III. 3377, 3691, 10 902, 3546. stb. 9 NAGY 1962, 36. 10 Egy másik felfogás szerint egyenrangú közösség volt a kettő. ld. NAGY l989.

A RÓMAI KOR EMLÉKEI PEST MEGYÉBEN

251

A civitas hivatalos ügyeit (bíráskodás, sorozás, adóügyek) az új municipium vezetői intézték, de mivel a városi decuriók nagy része ebben az időben a helybeli bennszülött arisztokráciából került ki, végeredményben a két territóriumot ugyanaz a vagyonos és egyre romanizálódó bennszülött vezetőréteg irányította. Gyakran egyszerre, vagy egymás után töltötték be a városi, illetve a civitasbeli tisztségeket.11 A civitas tisztségviselői közül ismerünk egy tabuláriust, vagyis irattárost (CIL III. 10408), illetve egy ARM... rövidítésben esetleg a princeps kelta elnevezését gyaníthatjuk.12 A civitas peregrinák fejlődésének utolsó szakaszát Caracalla 212-s rendelete, a Constitutio Antoniniana vezette be, melyben a császár polgárjogot adott a bennszülött lakosságnak is. Ilyen Aurelius nevű újpolgárokat találunk pl. Bián, Budakeszin, Budaörsön, Dunabogdányban, Pomázon, Solymáron, Szentendrén. A civitas Eraviscorum bennszülött lakossága ekkorra már megritkult, egyre összébb szorult. Aelius, Septimius és Aurelius nevekkel élt tovább az őslakosság.13 A civitas meglétére utolsó bizonyítékunk egy 3. sz. közepi oltár a Gellért-hegyről.14 A bennszülött civitas és a város összefonódását jelzik ezek a minden évben, a gellért-hegyi szentélykörzetben felállított oltárok, amelyeket a város vezetői szenteltek Jupiter Teutanus, a római főistennel azonosított kelta főisten, valamint a császár tiszteletére, és a civitas jólétéért. A későbbi időkben a civitas territóriuma valószínűleg beleolvadt a colonia territóriumába. Az őslakosság régészeti, tárgyi emlékei megyénk területén főleg a 2. század utolsó harmadáig (markomann háborúk), néha a 3. század elejéig követhetők nyomon. Egyrészt a feliratos sírkövek, kocsitemetkezések, elrejtett éremleletek, másrészt a telepnyomok és azok kerámia, illetve fémanyaga tartozik ide. Mivel a bennszülöttek temetkezési szokásait és településrendszerét nem lehet a provincia kora római történetétől elválasztani, így most csak néhány olyan elemet emelnék ki, mely a romanizáció folyamán fokozatosan eltűnt, de amelyek értékes ismereteket nyújtanak az eraviscusok nyelvére, viseletére stb. vonatkozóan. A feliratos köveken szereplő eraviscus névanyag többnyire kelta, csak néhány illír név fordul elő, pl. Bato, Matsiu, Tuio stb. A kelta eraviscus nevek hasonlóak az északnyugatpannóniai és noricumi (boi) névadáshoz, a nagy kelta névterület keleti csoportjának részei. Ez a hasonlóság a viseletben is jelentkezik, pl. nor-pannon szárnyas fibula stb. Ugyanezt a nyelvet beszélik a Duna túlpartján lakó osi és cotini törzsek is. Neveik lehetnek egytövűek, pl. Ava, Casu, Flao, Masclus, Masuia, Namio, Sisiu, stb. vagy kompozíciós, összetett nevek. A név elsődleges szempontja a tartalom volt. Társadalmi helyzetet vagy különböző adottságokat tükröz. Pl. az eraviscusoknál igen gyakoriak a -rix (király) vagy -marus (nagy) végződésű összetett nevek. (Retdimarus, Risimarus, Magimarus, Satimara, Vindorix stb.) Az összetett nevek erős törzsi arisztokrácia meglétére utalnak a római foglalás idején.15 A bennszülött névanyagban igen magas a párhuzam nélküli (hapax) nevek száma.16 A feliratokon láthatjuk, hogy a kelták csak egy nevet használtak (ellentétben a rómaiak három nevével), mellette csak az apa nevét tüntették fel, pl. Nemorata, Sperati filia (Speratus leánya). Területünkön a legtöbb kelta nevű sírkő Szentendrén található, közel 80 név ismert innen.17

11

VÁGÓ 1971, 127. PRK: 6l. 13 BARKÓCZI 1964, 275–283. 14 CIL III. 10418. ALFÖLDI 1939, 108, 98. kép; Bölcskéről került elő 16 ugyanilyen szövegezésű oltárkő s még négy korábbi is ide sorolható. A legutolsó ilyen oltár Diocletianus kori (286), de ezen már nem civitas Eraviscorum, hanem fines Eraviscorum szerepel. ld. SOPRONI 1990, 135–138.; MRÁV 2003, 336–343.; Egy másik vélemény szerint a szentély körzet nem a Gellért-hegyen, hanem a Szépvölgyi úton volt. Ld. PÓCZY 1998, 201–223. 15 SZABÓ l964, l65. 16 Pl. Pátyon a legújabban előkerült 4 feliraton 12 bennszülött név szerepel, ezeknek a fele párhuzam nélküli, pl. Cauro, Epmagurix, Sicio stb. ld. MARÓTI–MRÁV 2004, 252–253. 17 SOPRONI 1987, 55–57.; Soproni Sándor: A szentendrei római feliratok, SzFM Adattár 211. 7–85. 12

OTTOMÁNYI KATALIN

252

Ez a kelta névadás fokozatosan változott meg. A korai, I. század második felére-végére tehető, egy nevet feltüntető sírköveket a 2. század első felében felváltották a római mintára készült, már három névvel, de még bennszülött cognomennel szereplő katonák sírkövei (középső nevüket, a „gentiliciumot”, a polgárjogot adományozó császártól kapták). A feleségek névadása tükrözi legtovább a helyi származást, még a 3. század elejéről is ismerünk ilyen köveket, pl. Százhalombattáról Aelia Annamata, illetve Aelia Turuna sírkövei.18 A római nevek közül először a legegyszerűbb sorszámot jelölő, pl. Tertius, Quintus, illetve a hangzásra hasonlító, pl. Ursus, Firmus neveket veszik föl. Aquincumtól délre gyakoribbak a „beszélő nevek”, melyeknek már a jelentése is fontos volt, pl. Florus (virágzó, fényes), Respectus (tekintélyes) stb. Ez utóbbi névhasználat már erőteljesebb romanizációra utal.19 A sírkövek másik jelentősége a bennszülött viselet ábrázolásában van. (1–2. kép) Ugyanis míg a férfiak, a katonaság hatására, gyorsan áttérnek a római öltözetre (tóga, irattekercs a kézben), addig a nőket még néha a 3. század közepén is, de a 2. század utolsó harmadáig mindenképpen helyi viseletben ábrázolják. A kelta nők bokáig érő, finomabb szövésű alsó ruha felett durvább posztóból készült rövidebb köpenyt hordtak. Övükbe keskeny vagy széles, lent lekerekített kötényt erősítettek. Hátukra vetett kendőjüket, illetve a fejükről leomló fátylat a két könyökükön vetették át. Fejükön itt ÉK-Pannóniában leginkább turbánfátyolt viseltek. A korai sírkövekre (1. század vége–2. század első harmada) nagy, sokszor többrétegű turbán a jellemző, amely Aquincum környékén szinte kalapszerű. A viselet része még a nyakon a torques, a derékon megkötött széles öv, vastag gerezdes karperec és két keskeny tűtartójú, „norpannon” szárnyas fibula a vállon. Ez utóbbival tűzték meg felső ruhájukat.20 A 2. század első felében feltűnő és egy évszázadig használatos késői viseletben laposabb turbán a jellemző, fátyollal, Aquincumban és az északi területen ez lehet fátyol nélküli is. A vállon két széles tűtartójú szárnyas fibulát, vagy a mellen egy csokorfibulát viseltek. (Aquincumtól északra a rozettás áttörésű szárnyas fibula viselése volt a gyakori, illetve az is előfordult, hogy egyáltalán nem viseltek fibulát). Jellemző még a medaillonos nyaklánc és a mell alatt megkötött zsinóröv. A nyakon hordhattak még lunulát, illetve a két fibulát bronzlánc köthette össze. (Ld. Szentendre, Dunabogdány, Érd, Pilisszántó, Pilisszentkereszt, Pilis-vörösvár stb.) A sírköveken a kelta neveket és viseletet a 2. század második felében kezdik el felváltani a római ruhás nők (tunica, palla, fejükön fátyol).21 A római kort megért telepeik közül megyénk területén nyíltszíni falvakat, illetve tanyaszerű kis telepeket ismerünk. A Gellért-hegyen lévő magaslati erődített telepet – amely az eraviscusok törzsi központja, oppiduma volt, s virágkorát a Kr. e. 1. században élte – lakossága még a római foglalás előtt elhagyta. Csak a hegy lábánál kiépült telepek élték meg a foglalást.22 Százhalombattán pedig egy korábbi bronzkori magaslati telepet használtak a kelták újból. Lakóit később az ala tábor mellé telepítették át. Nyíltszíni telepeik kisebb, pár házból álló telepek, illetve nagyobb falvak voltak. Ilyen utóbbit ismerünk pl. Szentendréről, ahol hosszan kíséri a Dunapartot. Az eraviscus telepek nagy része tovább élt a római kor első két évszázadában is. A Duna mentén lévőket a Kr. u. 1. század végén számolták fel, a többit a markomann háborúk pusztították el. (Részletesebben ld. a Települési viszonyok c. fejezetben.) Az eraviscusok régészeti anyagának jellegzetes részét alkotják az éremleletek. Ők voltak az első nép, amely római denárokat utánozva, római pénzláb alapján verte ezüst pénzeit. A verdehely a tabáni telep lehetett, mivel az érmek Aquincum környékén sűrűsödnek. Bián és Lágymányoson egész éremkincs volt, a többi helyen csak néhány szórvány pénz (pl. Százhalombatta, Érd, Békásmegyer).23 Legutóbb a pátyi telepről került elő egy kelta quinár.24 Személynevek és RAVIS népnév szerepel rajtuk. Veretőik törzsfők vagy kereskedők 18 19 20 21 22 23 24

KOVÁCS 1995, 249–264., l. és 5. számú sírkő MÓCSY 1959, 59. FITZ 1957, 133–154. RIU 3. 902, 906, 916, 883. BÓNIS 1969, 232. TORBÁGYI 1984, 161–196.; Abb. 10. Páty 13/9.lh. szórv. kora: Kr. e. 31.


253

lehettek. Kb. Kr. e. 30/20-tól verték érmeiket. Az éremleletek nem záródnak le Augustussal, Claudius, sőt Caligula pénzek is vannak bennük (Kr. u. 37–41.). A Kr. u. 1. század közepén, második felében fellendülő római kereskedelemmel elegendő mennyiségű római pénz került forgalomba, feleslegessé téve ezzel a törzsi éremverést. Az eraviscusokra jellemző leletanyag, kerámiáik és ékszereik egészen a 2. század utolsó negyedéig megtalálhatók. Sajátosan kevert kelta-római leletanyagot alkotnak. A telepeken főleg kerámiát találunk nagy mennyiségben. Grafitos, sávos festett, vagy besimított edényeik magas technikai színvonalon készültek. Kemencéik formáját kisebb változtatásokkal évszázadokig használták a rómaiak. A 3. századtól olyan egységes, romanizált leletanyag található a telepeken és temetőkben, hogy az őslakosság hagyatékát megfogni már nem lehet. A 4. század második felében tűnnek fel újra a kelta hagyományra visszanyúló formák és technikák, pl. a kerámiában és fémművességben. Valószínűleg a nagyobb központi műhelyek megszűnése és a kereskedelmi lehetőségek beszűkülése kedvezett ennek az újra fellendülő, helyi hagyományokra építő kézműiparnak.

II. Települési viszonyok l. Kora császárkor (Kr. u. 180-ig) Egy új provincia megszervezésekor a rómaiak mindig új közigazgatási formákat, territóriumokat, városokat, vicusokat stb. hoztak létre. A civitas peregrinákról már volt szó, ezek területéből hasították ki a városok territóriumát. E városok alapításuk módja szerint lehettek egyszerre telepített, szabályos alaprajzú coloniák, illetve a helyi, bennszülött telepekből fokozatosan kialakult municipiumok. Ilyen város volt Aquincum, amely Hadrianus alatt (Kr. u. 124.) kapott municipium, majd Septimius Severus alatt colonia rangot. Colonia alapításkor a földmérők centuriákra (200 iugerum) osztották a területet, derékszögű utcahálózatot jelölve ki az egész territóriumon. A főtengelyt (decumanus maximus) általában K–Ny felé tájolták, erre merőlegesen, az origón keresztül húzták meg a másik főtengelyt (cardo maximus). Territóriumonként eltérő tájolási rendszer lehetett. (Az egyik fő tengely általában a terület fő útvonalához igazodott.) Ez a centuriátio Pannóniában coloniákon kívüli területekre is kiterjedt. A földet nem egyszerre mérték fel az egész tartományban, még Traianus kori felosztásról is tudunk.25 Minden városhoz saját közigazgatási terület, territórium tartozott. Évszázadokig léteztek egymás mellett a különböző tulajdonban lévő, és különböző jogállású területek.26 Megyénk területén a civitas Eraviscorumnak, Aquincumnak és a katonaságnak volt territóriuma. Határukat a felirataik elterjedési területe alapján szokták megállapítani, bár ezek gyakran fedik egymást. (Ld. az aquincumi municipium, illetve civitas peregrina feliratait.) Az újabb kutatások szerint a katonai táborok melletti auxiliáris vicusoknak is volt önálló territóriuma.27 A territóriumokon belül kisebb közigazgatási egységek, ún. pagusok és vicusok, falvak alakultak ki. (a vicusok a pagusokba vannak beosztva, a pagusok pedig egy városhoz tartoznak). Pest megyéből egyetlen felirat ismert, melyen mind a pagus, mind a vicus neve szerepel. Budaörsön került elő 2002-ben egy Terra mater s a császárok üdvéért emelt, 3. század közepén állított oltárkő, melyen „PAG(us) HERC(ulius)” „VICUS TEUTO ET BATAION(is) (et) ANARTI(orum) et … ” nevek olvashatók.28 (5. kép) A kövön szereplő pagus Herculius, nevét a körzet fő istenéről kaphatta. A civitas Eraviscorum területéről jelenleg nyolc vicust ismerünk névszerint. Ezek egy kivételével29 Pest megye területére esnek: a vicus Vindonianus Békásmegyeren (CIL III. 3626), a vicus Basoretensis, melynek felirata Aquincumból került elő. (CIL III. 3673. Ugyancsak Aquincumból a vicus Res…(?), melyet a Farkastorki

25

PRK 125. (MÓCSY A.: Földbirtok) HARMATTA l972, 52–63. 27 KOVÁCS 1999, territorium feliratok 110–113. pl. Pest megyéből territorium Matricensium (CIL III. 10305) 28 Ottományi Katalin ásatása. Budaörs-Kamaraerdei dűlő, MRT 7. kötet, 5/2. lh. Részletesebben ld. MRÁV– OTTOMÁNYI 2006; SzFM ltsz. 2003. 1. 3. 29 Intercisából a „vicus Caramantesium et villa” ld. RIU 1065. 26

OTTOMÁNYI KATALIN

254

út csatornaárkában másodlagos helyzetben lévő monopódiumlap említ. Ezt a decuriók határozata alapján Iuppiternek szentelték az eddig ismeretlen nevű vicus lakói. Lehet egy auxiliáris vicus, vagy Aquincum város territóriumán fekvő civil település.30 Budaörs környékén pedig négy vicus, melyek közül a fent említett hármat névszerint is ismerjük. Valószínűleg az első helyen említett vicus Teuto azonos a budaörsi teleppel, a felirat végén szereplő töredékes vicus neve pedig nem maradt ránk. Ezek kelta nevük ellenére sem bennszülött települések, hanem a rómaiak hozták létre valamikor a 2. század első felében. Zárt falusias településből és valószínűleg később, a 2. század végefelé kialakuló villagazdaságokból álltak. Lakóik a „vicani”, a kisparaszti közösség tagjai, és a „possessores”, akik birtoktulajdonosként valószínűleg a vicus irányításában is vezető szerepet játszottak. Míg a vicani a bennszülött lakosság soraiból került ki, addig a birtoktulajdonosok között különböző idegen származású városi tisztségviselők, illetve veteránok is voltak. Az oltárok állításánál említik a vicusok vezetőit, a magistereket, decuriókat, akiknek a gondoskodásával emelik az oltárt. A falu központjában, mint minden rómaiak által létrehozott településen, a capitoliumi triász szentélye állt.31 A kelták nemzetségek szerint laktak, és e közösségek voltak a föld kollektív tulajdonosai (Appianos). A városi és katonai territóriumok létrejöttével, a veteránok letelepítésével egyre szűkebb területre szorultak össze, települési és birtoklási formáik is megváltoztak. A bennszülött származású veteránok leszereléskor akár kapták (missio agraria), akár vették (missio nummaria) földjeiket, magántulajdonra tehettek szert. A törzsi arisztokrácia vezetői is municipális tisztségviselőként már saját birtokaikon gazdálkodtak. A veterántelepítéskor kiosztott parcellákat nem elvették, hanem megvették tőlük a rómaiak, így jelentős pénzösszeghez is juthattak. Belőlük alakul ki az a municipális középbirtokos réteg, mely főleg a markomann háborúk után lesz jelentős Aquincum környékén, de néhány helyről már korábban is kimutathatjuk birtokaikat, pl. Budaörs, Páty, Solymár, Herceghalom, Pomáz stb. területén.32 A római hódítás következtében a kelták először magaslati telepeiket adták fel. Leköltöztek, vagy leköltöztették őket a síkvidékre, gyakran az új katonai táborok mellé, ld. Százhalombatta. A nyíltszíni telepek élete a Kr. u. 1–2. század fordulójáig nem változott alapvetően. Ekkor kellett a katonaság Duna mellé való felzárkózása miatt egy limes menti sávot kiüríteni. Innen a kelta telepeket máshova telepítették vagy megszüntették, pl. Szentendre, Budakalász, Érd, Békásmegyer, Pócsmegyer, Szigetmonostor, Tahitótfalu. Ezeken a lelőhelyeken csak késő kelta, illetve egészen korai, 1–2. század eleji római leletanyag van. Ebben a sávban a későbbiek folyamán is kevés civil telep, illetve villa épül.33 A bennszülött lakosság a 2. század első harmadától vagy az újonnan létrehozott katonavárosokban (auxiliáris vicus, canabae legionis) élt, és itt igen gyorsan romanizálódott, vagy megmaradt vidéki telepein. (Ld. Budaörs, Páty stb.) A kora császárkorban a vidéki lakosság nagy részét Pannóniában a tovább élő kelta népesség alkotta. Idegen származású katonák és kereskedők többnyire csak a városokban és katonai táborok mellett voltak. Vidéki földbirtokot ekkor még ritkán szereztek, legalábbis megyénk területén. Ezt bizonyítják a terepbejárások adatai is. (1. térkép) A felszínen megfigyelhető, mintegy 54, kőépítkezés nélküli telep közül 33-ban találunk jellegzetesen kevert, kelta-római leletanyagot. E telepek lehettek nagyobb falvak (12 lh.) vagy kisebb tanyaszerű telepek (21 lh.). A korai telepek nagy része ez utóbbi csoportba tartozik. Pár házból álló kis települések ezek, sokszor csak néhány cseréptöredék jelzi, hogy lakóhely volt. Többségük valóban LT D telep folytatása, bár keltezésük nehéz, mivel a szürke simított illetve kézzel formált bütyökdíszes kerámia a római kor elejére is jellemző. Biztosan római, 1–2. sz. fordulóra tehető

30

HAVAS 2002, 279–280., 7–8. kép. BALLA l97l. 55–64.; Budaörsön előkerült a Jupiternek szentelt oltárkő is, melyet a 3. században állított Aurelius Setanus az Ala I. Thracum veteránja. SzFM ltsz. 2003. 1. 6.; HAVAS 2002, 280.; KOVÁCS 1999, 155. (a vicusok szentélyeit gyűjtötte össze). 32 KOCZTUR l985, 75.; SOPRONI l987, 45.; OTTOMÁNYI–GABLER l985, 2l6–2l8. 33 KOVÁCS 1999, 109.: Az alsó-pannoniai katonai vicusok mentén több helyen figyeltek meg a felszínen kőépületeket, melyek villaként is értelmezhetők pl. Szentendre 28/12, 15, 16, 41, Százhalombatta 27/4. stb. A Budatétényi 2–3. századi civil település sem köthető katonai objektumhoz. 31


255

anyag kevés helyen található. (Pomáz, Szentendre, Tahitótfalu stb.) Ekkor még a bennszülöttek megelégedtek saját termékeikkel, nem igényelték a római árut. Kivételt képeznek azok a gazdagabb kelta telepek, ahol már a foglalás előtt is kereskedelmi kapcsolatban álltak a rómaiakkal. Ilyen pl. a budaörsi telep, ahol két földbemélyített házból Augustus kori terra si-gillata edény töredék került elő. A telep egy másik gödörházából Augustus érem is ismert.34 Pátyon pedig 6 db köztársaságkori ezüst érem, több Augustus kori s római foglalás előtti érem került elő szórványként. A római kereskedelembe a tovább élő bennszülött telepek általában az 1.sz. utolsó harmadában/végén kezdenek bekapcsolódni. E valóban kelta alaplakosságú telepek kis részénél az élet a 2. század elején megszakad (pl. Zsámbék stb.). Ők költözhettek a városok és katonai táborok mellé. A többség viszont továbbél a markomann háborúkig. A telepek egy kisebb csoportjánál nem mutatható ki valódi LT D előzmény, de a leletanyag ugyanaz a jellegzetesen kevert kelta-római kerámia (behúzott peremű, illetve „S”profilú tálak, bepecsételt és besimított edények, festett korsók, hombárok, kézzel formált kerámia stb.), valamint ékszerek (szárnyas fibula, egygombos, erősprofilú fibula). Így itt is kelta alaplakosságról beszélhetünk. E telepek élete a római áruk alapján a 2. század elején kezdődött. Ők lehetnek az eredeti lakóhelyükről kiszorult, új helyre telepített emberek, a vicusok lakói. Ilyen volt pl. Budakeszin, Diósdon, Pilisszántón, Pilisszentlászlón, Zsámbékon. Az importáruk arra utalnak, hogy a 2. század első harmadától a bennszülött tulajdonos bekapcsolódott a római kereskedelembe. Valószínűleg városi tisztséget is betölthetett. Megkezdődött tehát az arisztokrácia romanizálódása, pl. Herceghalmon (Bia 1/39. lh.) egy földbemélyített gödörházban, melynek formája, padkás kiképzése, falba vájt kemencéje, stb. egyaránt kelta lakosságra utal, a jellegzetesen kelta szürke „S”-profilú tálakon bekarcolt kelta neveket is találunk (Coimo, Vidnorix). Ugyanakkor néhány Resatushoz köthető bepecsételt edény, terra sigillata, Aquincumban gyártott üvegutánzatú pohár és homokbeszórásos edény töredéke jelzi, hogy bennszülött tulajdonosa élénk kereskedelmi kapcsolatban állhatott Aquincummal, már a 2. század első felében. Ez a telep a markomann háborúk során elpusztult, és a század végén itt épülő villának már nem biztos, hogy helyi tulajdonosa volt. Mint herceghalmi példánk is mutatja, a római gazdálkodáshoz kapcsolható, kőépítkezéses villagazdaságok egy része is kelta alaplakosságra vezethető vissza, a villák kb 1/3-a ilyen. A római kőépítészet és gazdálkodásmód átvétele legkésőbb a 2. század végén, utolsó harmadában következett be Aquincum környékén. Bár néhány korábbi villa is van, de itt ásatások nélkül nehéz megállapítani, hogy a korai leletanyag még a bennszülött telephez vagy már a római villához köthető (pl. Piliscsaba, Tök, Sóskút, Tárnok). Csak Pomázon és Solymáron, újabban pedig Pátyon, Érden és Budaörsön folytak ásatások olyan korai villákban, vagy vicusokban, ahol biztosan van 2. század első feléhez köthető a kőépítkezés (MRT 5/2, 9/16, 13/9, 23/13. és 25/4. lh.). Mivel a villagazdaságok főleg a 2. század végétől jellemzőek megyénk területén, így nem a korai településeknél tárgyaljuk őket. Van még számos olyan telep is, melyet a felszíni leletek alapján a 2–3. századnál pontosabban nem tudunk keltezni. Mivel a 2. századi indulásuk bizonytalan, de a markomann háborúkat biztosan túlélték, így ezeket is a későbbi telepekhez soroltuk be. A kora császárkorban a mezőgazdasági termelés alapját főleg a kisparaszti gazdaságok adták. E gazdaságok Aquincum környékén még a közép és késő császárkorban is jelentős szerepet játszottak. Számszerint kb. ugyanannyi volt belőlük, mint a villákból, területileg a nagyobb villagazdaságok között foglaltak helyet. Valamennyi telep vízparton, patakok völgyében, lejtős domboldalon helyezkedik el. Ugyanazokon a mezőgazdaságilag termékeny részeken és útvonalak mellett, mint a későbbi 2–3. századi falvak, csak sokkal ritkábban. A korai településszerkezet lazább, mint a késői. A kelta és kora római telepek többnyire egymás mellett találhatók, megyénkben nem mutatható ki, hogy a víztől vagy utaktól távolabbi, másodlagos helyekre szorult volna vissza az őslakosság. Sőt, a korai telepek többsége folytatja az őslakosság falvait.

34

GABLER 2005, 140–145.

256

OTTOMÁNYI KATALIN

Nemcsak a hely, de a lakóházak kontinuitása is megfigyelhető. A bennszülötteknél megszokott földbemélyített, cölöpszerkezetes házak élnek tovább a vidéki telepeken és vicusokban, egészen a 2. század közepétől, de gyakran csak végétől meginduló kőépítkezésig. Ásatás kevés római telepen folyt Pest megyében, így főleg a legújabb pátyi, budaörsi és érdi feltárások alapján ismertethetjük a háztípusokat. Segítségünkre vannak az analógiák is, ld. budatétényi telep. E mellett az auxiliáris vicusok házai is tükrözik a bennszülött eraviscusok építkezési szokásait.35

a) Háztípusok Leggyakoribb háztípus az eraviscusoktól átvett, de tulajdonképpen kora vaskori előzményekre visszamenő, félig földbemélyített, lekerekített sarkú, téglalap alakú ház. Keskenyebbik végén egy-egy cölöplyuk jelzi a nyeregtetőt tartó ágasfák helyét. A hosszanti oldal kisebb cölöplyukai a felmenő, agyaggal tapasztott sövényfalra utalnak (ásatásokon gyakoriak a lenyomatos paticsdarabok). A római korban egyre gyakoribbak vályogtéglákból rakott falak. A tetőszerkezetet tartó cölöpök elrendezése többféle is lehetett: pl. a ház középvonalában 3 cölöp, vagy a két keskenyebbik oldalon egymásssal szemben 3-3 cölöp, stb. (ld. Budaörs, Érd). Ha nincsenek oldalsó cölöplyukak, a felmenő fal a felszínre támaszkodott, sátortetőszerűen. A kelta házak jellemzője a ház közepén lévő tűzhely, a munkagödrök és a padkák.36 Ilyen lakógödröket, házakat találunk Érden a Kr. u. 1. század közepétől a markomann háborúkig (9/16. lh), illetve Pátyon, a telep legelső, Kr. u. 1. század végén induló és markomann háborúkig tartó részében. A pátyi házak egyik típusánál az ÉK-i sarokban volt a tűzhely vagy kemence, ezzel szemben a bejárat. Egy budakalászi házban a DNy-i sarokban volt a kemence.37 Máshol gyakori, hogy egyáltalán nincs tűzhely a házban, vagy a házon kívül a keleti oldalon helyezkedik el (Budaörs).38 Kevésbé szabályos téglalap alakú gödörházak is előfordulnak, változatos cölöpelrendezéssel. Hasonló földbemélyített objektumok találhatók a kőépítkezés megindulása után is. A villák gazdasági objektumait, vagy a szolgák lakhelyeit építhették így.39 A téglalapalakú házak mellett gyakoriak még a szintén földbemélyített, kerek gödörlakások, tapasztott aljjal, lépcsővel, falba mélyített kemencével, belül kisebb tűzhellyel. A bejárat feletti védőtetőt cölöpök tarthatták, a gödör tetőzete a felszínre, esetleg még egy felmenő paticsfalra támaszkodott, (mélység kb. 2 m, átm. 5–6 m.) pl. Herceghalom (Bia 1/39. lh.), Páty (13/9. lh.), Érd (9/16. lh.). Ez is kora vaskori előzményekre visszavezethető forma.40 Kerek alakú házakat (különféle felépítménynyel) a kelta és római korból elsősorban a „civitas Eraviscorum” területéről ismerünk, mindenekelőtt a budatétényi telep bővelkedik bennük, de az albertfalvai vicusban is van rá példa. Budatétényben felszíni kör alakú kunyhókat is találunk.41 Többféle felszínre épített gerendaházat ismerünk a 2. század elejétől. Nagyobb, téglalapalakot kirajzoló gerendáik vagy cölöplyukaik maradtak meg. A típus kelta előzményekre is visszavezethető, (pl. legutóbb Érden került elő hasonló).42 Ilyeneket megyénk területéről Pátyról, Budaörsről s Érdről ismerünk. Rendeltetésük nemcsak lakóház, hanem raktár, pajta, magtár stb. is lehetett. A lakóházak között, de gyakran a telep szélén egy sávban (pl. Páty) különböző szemétgödrök, méhkas alakú vagy hengeres falú vermek, agyagkitermelő gödrök találhatók. Vízelvezető árkok és szabadban lévő kemencék is gyakoriak, pl. Budaörs 5/2, Érd 9/16,

35 KOCZTUR 1974, 69–148.; SZIRMAI l978, 54–65.; u.ő. 1984, 153–182.; Az utóbbi években folyó autópálya ásatások (M0, M1, M7) hoztak felszínre olyan nagy, összefüggő területű kelta és római telepeket, melyek publikációja majd jelentősen bővíti ismereteinket, e telepeket szerkezetéről, háztípusairól. Pl. Régészeti kutatások az M0 autópálya nyomvonalán I. (Szerk. Havassy P. és Selmeczy L.) BTM Műhely 5., Budapest 1992. stb. 36 PETRES l97l, l32. 37 Budakalász 3/12. lh. Ottományi K. 2005. évi ásatása. 38 OTTOMÁNYI–GABLER 1985, IX. t. 4a–b., XI. t.; BUDAI-BALOGH 2003; OTTOMÁNYI 2005, 67–92., Abb.3 és 8. 39 Páty: OTTOMÁNYI –GABLER l985, IX/1—4., X. t. 40 SASHEGYI l972, l5. 41 SZIRMAI l978, 63. 4. kép/4.; SZIRMAI 1984, 153., 155–156; SZIRMAI 1994–1995, 28.; SZIRMAI 1999, 155– 194. 42 Érd 9/18. lh. Ottományi K. 2006. évi ásatása.


257

Törökbálint 36/2, Tahitótfalu 30/30, Budakalász 3/13, Páty 13/9, Torbágy 34/2a lh.43 A budatétényi telepen még egy szövőházat és egyéb gazdasági rendeltetésű objektumot is sikerült megfigyelni. Telepeink szerkezetét nemigen ismerjük. Telepásatás hiányában eddig főleg csak építkezések során kerültek elő különböző gödrök. Az autópálya ásatások és nagyobb raktárbázisok, áruházak építkezését megelőző feltárások sokban javítottak ezen a helyzeten. Budaörsön a 2. századi földbemélyített lakóházak, több sorba rendezve délen, a patakhoz közelebbi részen találhatók. Itt egy kb. 80×160 méteres területen (12.800 m2) 5 sor házat figyelhetünk meg a kora római korban. Többségük gödörház, de van köztük néhány téglalap alakú szabályos, félig földbemélyített ház is. A keleti oldal első két sorába tartoznak a késő kelta gödörházak. Kisebb házcsoportok a terület keleti és északi felén is találhatók.44 Pátyon az Antoninus kori házaknál találtunk egy K–Ny-i irányú házsort. A telep szélét pedig nagy tárolóvermek, illetve szemétgödrök szegélyezték. Érden a kora római Kr. u. 1–2. századi telep nagyrészét egy árokrendszer fogta körbe.45 A katonai vicusokban több ásatás folyt, ezek alapján következtethetünk a bennszülött telepek szerkezetére is. Az újabb ásatások illetve a régebbiek új értelmezése alapján a katonai vicusokat nem tekinthetjük rendezetlen, szórt, falusias települési formának. A településszerkezetet az utak határozzák meg, ezekhez tájolva találjuk az épületeket, gyakran több sorban.46 Ilyen településszerkezetet a civil telepeknél inkább csak a középső és későcsászárkori vicusokban találunk. E korai telepek lakóit, tulajdonosait csak akkor ismerjük, ha már átvéve a római sírkőállítás szokását, nevüket megörökítették. Nézzük először a biztosan kelta tulajdonosokat. Budaörsön, bár nagy kelta előzményű római telepet tártunk fel, eddig csak egy asztrális szimbólumokkal díszített bennszülött sírkő ismert. A 31 éves Veriugának, Suadutio lányának állította, talán katona férje, átvéve a római szokásokat. A másik bennszülött kő síroltár, szintén törött, csak az alsó fele maradt meg. Nonnusnak, Busaius fiának állították.47 Valószínűleg mind a ketten gazdagabb bennszülött lakosai voltak a Kamaraerdei-dűlőben lévő telepnek. Csobánkán egy szórvány sírkőről ismerjük Speratus nevét, aki valószínűleg Kr. u. 1. század végi tulajdonosa lehetett egy későbbi villagazdaságnak, (6/24. lh.) Diósdon másodlagosan beépítve egy későrómai sírban találták meg Alorix, Bassi filius decurio eraviscus sírkövét (RIU 1347). Továbbélő kelta telepet nem ismerünk mellette, lehetséges, hogy Aquincumból hurcolták el. Herceghalmon (Bia 1/39. lh.) edényfeliratról ismerjük két kelta ember nevét: Coimo és Vidnorix, akik a villagazdaságot megelőző telep 2. század eleji lakói, talán kisebb földbirtokosai lehettek.48 Pátyon a késő római temető kőláda sírjaiba befalazva kerültek elő a kora római telepen élt bennszülöttek sírkövei. Négy sírkőről összesen 12 kelta nevet ismerünk: Limarus (vagy Epmarus) Cucalonis filius, Magia, Sicionis filia, férje Semusscuttus, Demionis filius, Masia, Cauronis filia és férje, Epmagurix, Appii filius, Amio, Masaconis filius.49 Ugyanitt a birtoktulajdonosok katonai rétegét képviseli egy lovas katonának, Crispinianusnak a sírköve (RIU 1326). A Főkút forrásnál került elő. Pilisszántón, főleg a Kálvárián befalazva több Kr. u. 1–2. századi feliratos sírkő került elő (Tuta, Marbusia, Matiata). Közelükben több továbbélő kelta-római telep is volt. Itt lakhatott Canius Otiorix, a legio II. Adiutrix katonája is, a 2. század második felében.50 Solymáron a koracsászárkori temető bennszülött sírkövein szereplő emberek (Vivianus Atrasi filius, Namaico, Aponis filius, Basia Avvi filia) egy közelben lévő (25/4. lh.) nagyobb telep lakói voltak (RIU 1313– 1314).51 Törökbálinton Kr. u. 1–2. századi hamvasztásos temetőből ismerünk névszerint

43

SzFM Adattára 305. 5–96 Budaörs-Kamaraerdei dűlőben egy kb.14 hektáros terület feltárása fejeződött be 2003. őszén. Ennek értékelése, korszakonkénti szétválasztása nagyban hozzájárul majd a római telepek szerkezetének megismeréséhez. 45 Ottományi K. ásatása Rég. Kut. 2004, 214. 46 KOVÁCS 1999, 149–152. 47 OTTOMÁNYI–MESTER–MRÁV 2005, 33–34. 48 OTTOMÁNYI–GABLER 1985, 210. 49 Mráv Zsolt olvasata ld. MARÓTI–MRÁV 2004, 249–253. A cikk nem említi, hogy a temetőtől kb. 50 méterre lévő, MRT 13/9. lh. telepén lakó bennszülöttekről van szó. 50 SOPRONI 1985, 289. 51 KOCZTUR l985, 75.; RIU 1313–1314. 44

OTTOMÁNYI KATALIN

258

bennszülötteket, akik a közeli kelta–római telepeken lakhattak (36/15, 19. lh.): Atressa Vindonis filia, Proculus Busionis filius, Verondacus Vervici filius, Verbacius Verondaci filius (RIU 1341, 1343). Gyakori eset, hogy csak a 2. század végi, vagy 3. század eleji bennszülött származású tulajdonost ismerjük névszerint, pedig a birtoka valószínűleg korábban is bennszülött tulajdonban volt, pl. Budakalász (Septimius Avvo), Pilisvörösvár (Aurelius Respectus). Ez utóbbi helyről bennszülött ruhás női sírkő is előkerült, (egy 3. századi villa területén) név nélkül, valamint a környéken két kelta-római telep (21/5, 11. lh.) található. Tárnokon, egy későbbi 2-3. századi villa területéről került elő Paulinus princeps Nerva kori felirata (RIU 1345). A lelőhelyhez késő kelta leletanyag egyelőre nem köthető, de egy közeli másik villagazdaságból Kr. u. 1. századi római, kelta és kvád kerámia, valamint érem került elő. Lehet, hogy itt lakott a civitas Eraviscorum princepse. (31/3. lh.). Második generációs sírkő Pátyon, a szórványként előkerült Crispianus, az eques alae Pannoniorum katonájának sírköve, ki még nevét filiatióval tüntette fel (RIU 1326). Sok bennszülött feliratos sírkövet ismerünk másodlagosan beépítve katonai táborok, pl. Szentendre, Százhalombatta, Dunabogdány területéről. Mind Szentendrén, mind Százhalombattán találunk Kr. u. 1–2. századi kelta-római telepeket (MRT 7 28/3, 13, 18, 19., 27/25. lh.) Különösen Szentendrén volt sok. Az itt előkerült bennszülött kövek száma, nagyobb kelta települési tömbre enged következtetni.52 Dunabogdányban eddig még nem kerültek elő továbbélő kelta telepek. Mindhárom helyen az auxiliáris vicusok lakóinak egy részét szintén a bennszülöttek alkották. Gyakori eset, hogy a feliraton a név nem maradt meg, csak a bennszülött sírkő és a továbbélő telepek kapcsolata állapítható meg, pl. Érden kocsi- és áldozati jelenetes sírkő, a közelében pedig korai villa van (MRT 7 9/17, 7. lh.). Pátyról kocsijelenetes szórvány sírkő ismeretes, és a legtöbb itteni villa kelta előzményre vezethető vissza. Ugyancsak nem ismerjük névszerint a kocsitemetkezésekkel vagy aediculákkal jelzett bennszülött vezetőket, de többnyire kelta római leletanyaggal rendelkező birtok volt a közelükben. Így pl. kocsitemetkezés és aedicula is volt Zsámbékon, (38/7. lh.) továbbélő teleppel és villával együtt (38/18–19. lh.). Kocsitemetkezés Budakeszin, közelében telep (4/16. lh.), akárcsak Érden (9/27. lh.), Budaörsön egy kocsitemetkezés a Metro áruház építésénél s 4 bolygatatlan kocsitemetkezéses sír a Kamaraerdei-dűlőben utal a gazdag, bennszülött tulajdonosokra. Ez utóbbi helyen a korai temető mellett lévő továbbélő kelta-római telepet is feltártuk (5/2. lh.). Részleges kocsitmetkezés került elő Pátyon, ahol több bennszülött nevet említő sírkő, s mellette egy késő kelta-római telep van (13/9. lh). Kocsijelenetes aediculát ismerünk Tökről, közelében villa (35/4. lh.). Az aediculafalon már római jelenetek is szerepelnek és gyakorlott aquincumi mester készítette. Nincs bennszülött felirat, de a telepek és villák fele kelta előzményre épült Pomázon. A köveket valószínűleg elhurcolták a közeli katonai építkezésekre, így az itteni kelta tulajdonosok nevét nem ismerjük, csak az biztos, hogy jelentős kelta népesség élt itt a római kor első két évszázadában. A korai telepek és villák egy részénél még ki tudjuk mutatni a már nem kelta nevet használó, de névképzése alapján valószínűleg kelta eredetű tulajdonost. Ezek a romanizált bennszülöttek már nemcsak sírköveket, hanem római isteneknek oltárokat is állítottak. Az aquincumi municipium decuriói vagy a legio II. Adiutrix veteránjai voltak. Érden M. Ulpius Quadratus, a municipium decuriója állított Liber paternek oltárt. Neve alapján Traianus alatt kapott polgárjogot, és talán a 9/7. lelőhely kelta előzményekre visszamenő és 2. század elején épülő (egészen a Kr. u. 250-ig fennálló) villájának első tulajdonosa volt. Szentendrén két decurio állított oltárt Mercuriusnak, a kereskedelem és utazók istenének. L. Atticius Atticinus és C. Atticius Verecundus kelta névképzésük alapján szintén a bennszülött arisztokráciához tartozhattak. Valószínűleg kereskedő családból származtak. Szentendrén több villát is ismerünk, de korukat, a Skanzenben lévő villát kivéve, ami későbbi, nem tudjuk pontosan. Így a két decurióhoz egyelőre birtokot nem tudunk kapcsolni. Ürömön egy későrómai temetőben (37/4. lh) a 2. század első felében – közepén, Aquincumban élő és katonáskodó, majd Ürömre visszatelepült személyek, veteránok sírkövét használták fel

52

A kelta neveket ld. RIU 3, 893–901, 911–915, 917–929.


259

másodlagosan kőládasírokhoz. Az egyik veterán P. Aelius Favorianus a collegium centonariorum tagja volt. Egy másiknak pedig, kinek nevét nem ismerjük a collegium cultorum állított sírkövet. Itt lehetett birtoka Aelius Sabinusnak is, kinek fia, Aelius Sabinianus a legio II. Adiutrix beneficiáriusa volt. Az Aelius nevek hadrianusi polgárjogadásra utalnak, és romanizált bennszülött családra engednek következtetni. Üröm község területéről hasonló korú telepet vagy villát nem ismerünk, de az ürömi völgyben több, jelenleg Budapest területéhez tartozó villatelepülés van, pl. csúcshegyi, testvérhegyi villa. (Bár ezek csak a 2. század végén indulnak). Itt vezetett az út Brigetió felé is. A romanizált bennszülött arisztokrácia képviselőin kívül idegen származású tulajdonost nagyon keveset ismerünk ebből a korai időszakból. Itáliai családneve van a budaörsi temetőben eltemetett, már három névvel rendelkező római polgárnak, T. Sulpicius Iustusnak, ki még feltünteti egy nevet viselő apját is a kövön. (Magni filius).53 Pomázon került elő egy kölni kereskedő családból származó veterán katona (Titus Flavius ...) családi sírköve. Aquincumból költözhettek ide a 2. század első felében. (A kő Kr. u. 120–130-ban készült.) Pomázon sok korai telep és villa van, de mivel többségük kelta előzményre megy vissza, valószínűleg egy helyi tulajdonos birtokát vehette meg ez a katona, a leszereléskor kapott pénzéből. Esetleg Traianus telepítette ide. Szentendrén a collegium fabrum et centonariorum állított sírkövet Claudius Trophimusnak, aki dalmáciai vagy észak-itáliai származású volt, illetve Iulius Rufusnak, aki Dalmáciából jött. Birtokot nem tudunk kapcsolni hozzá. Törökbálinton a legio II. Adiutrix afrikai származású veteránjának, Marcus Granius Datusnak állított sírfeliratot két libertusa (RIU 1342). A kő szórvány, nem tudjuk azonosítani e veterán birtokát. A feliratok többi része a későbbi időszakra vonatkozik, s a 2. század végén–3. század első felében épült villák tulajdonosainak megismerésében segítenek.

2. Középső és késő császárkor (3. térkép) A markomann háború igen nagy pusztítást végzett a limes menti területen. A kelta alaplakosságú telepek kétharmada elpusztult és a kis tanyaszerű települések egy része már nem is épült újjá. A népesség is kicserélődött. A megritkult bennszülött lakossághoz a provincia más területeiről (Nyugat illetve Dél-Pannonia), a Balkánról vagy keletről, illetve a Barbaricumból telepítettek be idegen embereket, népcsoportokat. A városban egyre gyarapodó idegen, főleg keleti származású kereskedők, pénzemberek és családjaik népesítették be villáikkal a domboldalakat. A kora római korban megismert, főleg földbemélyített házakkal építkező falvak és tanyaszerű telepek mellett egyre gyakoribbak lesznek a kőépületek. Ez utóbbiak többnyire egy-egy villagazdaság központi épületei, bár a vicusokban is találunk már ekkor kőalapozású lakóházakat, ld. Budatétény, Páty, Budaörs. Terepbejárások során Pest megyében kb. 70 lelőhelyről került elő közép- és késő császárkori kőépítkezés nélküli, falusias telepre utaló nyom. Ugyanennyi a felszínen kőépületekkel jelentkező villa is. (Nem minden felszíni kőépítkezés nyoma sorolható be a villákhoz, ld. később.) Falusias telepek (kőépítkezés nélkül): Többségük még mindig pár házból álló tanyaszerű kis telep (54 lh.). Nagyobb telep kevés van, ezek egy része a kelta kor óta él tovább. A felszíni leletek alapján néha csak annyi állapítható meg, hogy a lelőhely „római”. Ha ezeket leszámítjuk, kb. ugyanakkora a telepsűrűség, mint a kora római időszakban. Az ehhez jövő villagazdaságok teszik sűrűbben lakottá a vidéket a középső császárkorban. A felszíni leletek alapján telepeink koráról többnyire csak annyit tudunk, hogy a 2–3. században lakottak voltak. Kevés a Kr. u. 1. század óta folyamatosan tovább élő telep (pl. Páty, 13/21., Piliscsaba 16/15., Torbágy 34/14. lh. stb.). Egy részük a kelta kor óta lakott (pl. Bia 1/3., Budakeszi 4/9., Szentendre 28/18. lh. stb.). Ugyancsak kevés éri meg a 4. századot (15 lh.)

53

OTTOMÁNYI–MESTER–MRÁV 2005, 33–34. Keltezése: Kr. u. 1. század vége–2. század eleje.

OTTOMÁNYI KATALIN

260

Valamennyi telep patakparton, domboldalakon, völgyekben található. Ha egymásra vetítjük a korai és későbbi korszak települési térképét, azt látjuk, hogy nagyon jól kiegészítik egymást. Egyrészt benépesülnek olyan területek, ahol még nem laktak a Kr. u. 1–2. században, pl. Tárnokon a Benta- és Zámori-patak völgye, Törökbálinton a Füzes-patak partja, Tökön a Benta-patak két oldala, Tinnyén a Békási-patak völgye, Pilisborosjenőn a Határrétivagy Arany-patak partja. Más, korábban is lakott területek népessége sűrűbbé válik, pl. Csobánkán a Határréti- és Dera-patak partja, Érden a Benta- patak völgye, Perbálon ugyancsak a Benta-patak két partja, Pilisszántón a Határréti-patak mindkét oldala, Szentendrén a Dera- és Bükkös-patak völgye, Visegrád-Fő u. stb. Ugyanakkor megszűnik a korábbi, gyakran kelta előzményű telepek némelyike, pl. Diósd, Torbágy, Törökbálint, Piliscsaba, Páty, Szentendre, Visegrád-Kőbánya stb. Néhol a középső császárkorban villák alakulnak a korai, kelta előzményű telepek helyett, pl. Pomáz. Illetve ekkor jönnek létre az utak mentén hosszan elnyúló vicusok, melyek úgy tűnik a korábbi telepet folytató falusias részből és egy vagy több villagazdaságból állnak. Pl. Budaörs, Páty, Solymár. Megfigyelhető, hogy a Duna parton s a szentendrei szigeten csak késő kelta illetve Kr. u. 1–2. századi kisebb telepek vannak. Majd a római korban katonai létesítmények, 4. századi őrtornyok épülnek itt. A közte lévő időszakban nincs civil település. A 4. századra a népesség már eléggé megritkult. A megye déli részén kevés telep maradt, pl. Érd, Törökbálint, Budaörs. A Benta-patak völgye is elnéptelenedik, csak a leágazó Füzes és Békás pataknál laknak, pl. Bia, Páty, Torbágy. Az északi területen több késői telep van, főleg Pomáz és Szentendre, illetve egy-egy Pilisszántó és Csobánka területén. Ezek általában a kelta kortól tovább élő, jó természeti feltételekkel rendelkező telepek. Szentendrétől északabbra, Visegrádot kivéve, ahol az Áprily völgyben egy késő római telep húzódott, már se telep se villa nem található a késő római korban. Az 5. századot kevés telep éri meg, pl. Biatorbágy 34/9. lh, Törökbálint 36/2, Pomáz 23/1, 2, 9, stb. Ekkor már inkább az elpusztult kőépületek közé települ be az új barbár népesség, pl. Páty, Százhalombatta, szentendrei Skanzen villa stb. Ásatás e közép és késő császárkori falusias telepeken is csak újabban kezdődött el, pl. Biatorbágy (34/9. lh.).54 Főleg az analógiák alapján mondhatjuk el, hogy tovább éltek részben a földbemélyített háztípusok, változatosabb formában, de emellett gyakoriak a felszínre épített cölöpházak is. A 4. század végén illetve az 5. században betelepülő barbárok is ilyen földbemélyitett, téglalap alakú vagy négyszögletes házakat, lakógödröket használtak. Visegrádon a táborba beásva találunk kvádokhoz köthető nyeregtetős lakóházakat, melyek tetőszerkezetét már nem csak a két rövidebb oldal közepén, hanem a négy sarokban is egy-egy cölöp tartotta. A házak külső oldalán kemencék voltak. A lakóházakon kívül ipari illetve gazdasági rendeltetésű objektumok tartoznak még e telepekhez. Szabadtéri kemencék, hulladékgödrök, tárolóvermek, vízelvezető árkok stb. a késői telepeken is vannak, pl. Herceghalom (Bia 1/39., 37.), Törökbálint 36/2., Visegrád stb. A katonai vicusokban a kőépület ritka, néha kőalapozású lakóházakat találunk, felmenő agyagtéglából épített fallal. Kőépítkezés: vicusok és villák: A kőépítkezés a római korban feltűnő, új, római igényeket s életformát képviselő építkezési mód. A kutatás sokáig minden vidéki kőépületet villának tartott. Ma már az új ásatások tükrében kissé módosul ez a kép. A különálló villagazdaságok mellett feltűnnek a „vicus et villa” kifejezéssel jellemezhető, nagyobb települési egységek. A villa a római korban nem építészeti, hanem gazdasági kategória. Nem egyetlen épület, hanem gazdasági és lakóépületek együttese. Magába foglalja a tulajdonos városi kényelemmel ellátott lakóházát (villa urbana) és a különböző gazdasági épületeket, dolgozók lakóházait stb. (villa rustica).55 A kisbirtoknál gyakran nem válik külön a gazdasági rész, így

54

Repiszky Tamás ásatása ld. Rég. Kut. 2002, 181–182. Cato: De agricultura 3, 2.; Columella: De re rustica 1, 6.; PRK: 222. (LÁNYI 1990). A jelzők jelentése nem tisztázott. Egy másik felfogás szerint a „rustica”, illetve „urbana” jelző nem a rendeltetésre, hanem a villa helyére vonatkozik, tehát a vidéki villa a „rustica”, a városi díszesebb kőépület az „urbana”, illetve a városhoz közeli a „suburbana”. Ez utóbbi önmagában pihenésre szolgáló épület, a vagyonosabb vezetőréteg nyári lakhelye. (Ez áll legközelebb a modern villa fogalomhoz.) A villa az ókorban szükségszerűen vidékhez kötött, a városi díszesebb épületek, lakóházak nem tartoznak az önálló, gazdasági rendeltetésű villák körébe. (HAJNÓCZI 1975, 3.) 55


261

az egésznek villa rustica a neve. Földbirtok (fundus) tartozik hozzá, melynek mérete arányban állt a villa méreteivel. „Úgy építkezzél, hogy se az épületek ne igényeljenek még nagyobb birtokot, se a birtok ne kívánjon még több épületet” – mondja Cato.56 Így feltárt villáink nagyságából a birtok méreteit és gazdagságát is meg lehetne állapítani. Ezek alapján tartunk számon Pannóniában, nagy-, közép- és kisbirtokot. Pest megyében nagybirtokra utaló nyom csak egy van, Szentendrén. Itt a Skanzenben feltárt mintegy 5000 m2-es beépítettségű villa Pannonia eddigi legnagyobb feltárt villagazdasága.57 A limes mentén általában később alakul ki a nagybirtok, mivel a katonák zsoldja, a veteránok végkielégítése versenyképessé tette a kis és középbirtokokat is. Aquincum környékén municipális középbirtokok jöttek létre, melyek nagyságát 2–4 km2 (1–2 iugerum) között határozhatjuk meg. 1 km2 alatt kisbirtokról beszélhetünk.58 A villák s vicusok kapcsolata egyelőre tisztázatlan. A villák többnyire a korábbi vicusok területén helyezkedtek el. Ezek a települések egy zártabb falusias közösségből illetve különálló villagazdaságokból állnak, pl. a vicus Vindonianus lakói közösen állítanak oltárt a possessorokkal, vagyis földbirtokosokkal. Viszonyukat valószínűleg alá és fölérendeltségi viszonnyal jellemezhetjük. A feliraton szereplő tulajdonosok száma (nyolcan voltak) is jelzi, hogy az egyes birtokok nagysága nem volt túl nagy. Talán a közeli budakalászi villák is még ezen a vicuson feküdtek.59 Hasonló vicus volt Budaörsön (5/2. lh.) a felirat szerint (vicus Teuto), eddig legalább 20 nagyobb és 40 kisebb kőépülettel, tehát valószínűleg több villa tulajdonossal. Ugyanilyen vicus feltételezhető több nagy kőépülettel Pátyon is, ahol kb. 2 km hosszan húzódik a telep a Füzes patak partján (13/8–9. lh.).60 Herceghalmon a Békás patak két partján négy kőépületes villát jelez a Topográfia. Ezek is egy ilyen vicus és villa együttest alkothattak (1/36–39. lh.). Solymár-Krautgarten esetében sem villagazdaságról, hanem az Aquincum-Brigetio út mellett fekvő bennszülött telepről van szó, ahol a kőépítkezés már a 2. század elején megkezdődött. A népességben változás nem történt, csak a temetőben kimutatható rítusváltás (csontvázas temetkezésről a hamvasztásra való áttérés) jelzi a Kr. u. 124 után erősödő romanizációt.61 Újabb feliratok és nagyobb ásatások hiányában máshol csak feltételezni lehet, hogy ahol egymáshoz közel egy-egy patak partján sorakoznak a villák, ott szintén vicusokkal állunk szemben. Pl. a Benta patak partján stb. Aquincum tágabb körzetében a villák egymáshoz elég közel helyezkedtek el, kb. l–2 km-re vannak egymástól, (ld. az ürömi völgy, Pomáz, Páty). Nyugat felé ez a távolság nő, ott már nagyobb birtokok lehettek. A villagazdaságok szabályszerűsége valószínűleg Aquincum esetében is összefüggésbe hozható a municipium territóriumának felmérésével. A térképre vetített adatok alapján egy, a főútvonalakra tájolt, szabályos nagyságú telkekből álló birtokrendszer körvonalai kezdenek kibontakozni Aquincum territóriumán.62 A municipális középbirtokon csak possessiót, birtokosi jogot szerezhettek Aquincum környékén a tulajdonosok. A markomann háborúk előtt még nincs nagy jelentősége Aquincum környékén a municipális középbirtoknak. A birtokos réteg ekkor csak az ordo decurionum (városi tanács) tagjai közül kerül ki, akik főleg helyi származású veteránok és a bennszülött arisztokratákból lett decuriok. Ők Flavius, Traianus, de főleg Hadrianus és Antoninus Pius alatt kaptak polgárjogot. Ilyen korai villák vannak Pomáz környékén, Bián, Budaörsön, Érden, Leányfalun, Pátyon, Solymáron, Sóskúton, Tárnokon, Tökön, Zsámbékon. A veteránok földjei még nem lehettek túl nagyok, alig emelkedtek ki a bennszülött lakosság közül anyagilag. (Azonos értékű, de nem feltétlenül azonos nagyságú földbirtokokat kaptak végkielégítésül). Néhány idegen eredetű veterán (dalmáciai, észak-itáliai) vagy kereskedőcsalád (kölni) is szerezhetett már ekkor birtokot (pl. Budaörs, Pomáz, Szentendre).

56

De agricultura IV, 3. TOPÁL l994, 32l. 58 ALFÖLDY l959, 19–30.; PÓCZY 1971, 85–102.; ZSIDI 1991, 143.; GABLER 2003, 235. 59 BALLA 1971, 55–64. 60 A pátyi 9-es lelőhely a felszínen látható kövek alapján áthúzódik a mai Biatorbágy területére is. Talán ugyanehhez a vicushoz tartozhatott a torbágyi 14. és 9. lh. is, melyek a Füzes patak ugyanazon partján a pátyi telep folytatásaként, alig 100 méterre találhatók. Mind a kettő kőépítkezés nélküli nagyobb település. 61 KOCZTUR 1985, 80–81. 62 ZSIDI 1991, 152., 163. 57

OTTOMÁNYI KATALIN

262

A 2. század végétől a municipális középbirtokok központját alkotó villagazdaságok, illetve a nagyobb vicusok képviselték a római gazdálkodási módot és építkezést. Tulajdonosaik nagy része nem a bennszülött réteghez kapcsolódott már, hanem egyre nagyobb lett a száma az idegen eredetű, itáliai, nyugat-pannóniai, de főleg keletről jött pénzembereknek, kereskedőknek iparosoknak. A városi ordo tagjain, a decuriókon kívül a császárkultuszt ápoló Augustalisok és sevirek is lehettek birtok tulajdonosok. Az Augustales testület tagjai közé idegen származású, meggazdagodott libertusok (felszabadított rabszolgák) kerültek. A sevirek (hat tagból álló sexviri Augustales) Aquincumban a 3. században már főleg szabadon született helyi emberek voltak, akik a tanácsba való bekerülés censusát, vagy korhatárát még nem érték el.63 A Severus-kori virágkor alatt a városi arisztokrácia szám szerint is megnőtt (ekkor lett Aquincum colonia), és vagyonukat szívesen fektették földbirtokba.64 Ez a virágkor kb. a 3. század közepéig tartott. A század második felének háborúi nem kedveztek a gazdálkodásnak. Több elrejtett éremlelet mutatja a birtokok pusztulását, pl. Budaörs, Pilisszántó, Solymár. Pátyon és Budaörsön Severus-kori égésrétegek is megfigyelhetőek az épületekben. A budai hegyvidék félreeső villatelepei kevesebbet szenvedtek e betörésektől, mint a limes menti katonai telepek. Pest megye területén a terepbejárások során kb. 66 helyen sikerült kőépítkezés nyomát kimutatni. Ebben valamennyi, a felszínen kőépítkezés nyomait mutató lelőhely benne van. Nyilvánvalóan kiesnek az út menti őrállomások, beneficiárius állomások, sírkertek nyomai. (Kb. 5 ilyen bizonytalan lelőhely van.) Az ásatásokkal valószínűleg tovább fog nőni a nem villákhoz tartozó kőépületeknek a száma. A megye területén talált villagazdaságokhoz jönnek még a Budapest területén eddig feltárt villák. Ezekkel együtt rajzolódik ki az ókori Aquincumot körbevevő, gyakran egymástól szabályos távolságra lévő villa települések s vicusok sora. Korukat tekintve legtöbb a 2–3. századi villa, de csak kb. a felükről mondhatjuk biztosan, hogy a 2. század végén indul. A másik fele vagy késő kelta előzményű telepet folytat (22 lh., és itt a kőépítkezés pontos kezdete nem mindig állapítható meg ) vagy a 2. század elején kezdődik (kb. 10 lh). A késő kelta telepeken gyakran már a Kr. u. 1. század végi római leletanyag is kimutatható, de ez nem mindig jelzi a kőépítkezés meglétét is. Ha nincs ilyen korai leletanyag, valószínű, hogy csak a kelta telep pusztulása után annak egy részén, vagy mellette jött létre a villa. Valóban a késő kelta telep folytatásaként jött létre a villagazdaság, pl. Csobánkán, ahol kelta-kora római edényégető kemence, besimított és festett sávos kerámia is előkerült, és a lelőhely déli részén épült a 2–3. századi villagazdaság. Budaörsön és Pátyon is egy kelta telep előzte meg a kora római telepet majd vicust.65 A kelta előzményekre visszavezethető villák 80%-án folyamatos az átmenet. A többi villánál hiátus van a kelta telep és a 3. század elején épült villagazdaság között. Szentendrén például kelta lakógödrök voltak a villa alatt, de Kr. u. 1–2. századi anyag nem utal arra, hogy e telepek túlélték volna a foglalást. Herceghalmon is kelta gödrök vannak a későbbi villától DK-re.66 Ezek a falvak szűnhettek meg a városi és katonai territóriumok létrehozásakor és helyükön új tulajdonossal csak a 3. század elején alakul ki villagazdaság. Néha terepbejárással is elkülöníthető egy villagazdaság korai, illetve késői része, pl. Budakalászon csak a patak egyik oldalán van késő kelta előzmény, majd a 2–4. századig római leletanyag (3/6. lh.). A patak másik oldalára csak a 2. században terjedt át a villa (3/5. lh.). Hasonló a helyzet Herceghalmon is, ahol a korai telep a Békás-patak keleti oldalán alakult ki (1/38-39. lh.), majd a 3. századtól népesült be a patak nyugati partja is (1/37. lh.). Érden a Benta patak egyik oldalán már a Kr. u. 1. század közepétől laktak rómaiak (9/16. lh.), a másik oldalon főleg 3-4. századi kőépítkezés van (9/15.lh.). Szomszédos fundusok összeolvadásakor szokás, hogy a patak egyik partján lévő korai épületet felváltja a túlsó parti új villagazdaság. Nagybirtokok esetében a régi lakóépületet meghagyják a vilicus (a majorság gazdasági ügyeit intéző rabszolga) lakóhelyének. Erre nálunk egyelőre nincsen példa.

63 64 65 66

PRK 64. (MÓCSY 1990); ALFÖLDY 1959, 27. ALFÖLDY l959, 26. OTTOMÁNYI 2005a, 67–132. Herceghalom-TESCO raktárbázis. Ottományi K. leletmentése 2001-ben.


263

Ritka az olyan hely, mint Pomáz, ahol minden villában vagy késő kelta (23/3, 4, 7, 8, 13, 22, 28. lh.) vagy Kr. u. 1. század végi (23/5, 30. lh.) leletanyag található. Itt valami korai birtok adományozás történhetett, ami már a 2. század elején ennyire romanizált birtokos réteget hozott létre. Valószínűleg Traianus veterántelepítéseihez kapcsolhatjuk e birtokokat. Tulajdonosaik között a helyi származású veteránok mellett az idegen eredetű katonák is feltűnnek, pl. kölni kereskedőcsaládból származó katona sírköve. Pomáz esetében nemcsak felszíni leletekre, hanem az ásatások eredményeire is támaszkodhatunk. (23/5, 7, 8, 13. lh.) A Lugi-dűlőben lévő villánál elkülöníthető a Hadrianus kori építkezés, és még további három periódus (23/13. lh.). Valamennyi pomázi villa fennállt a 3. századig (23/22, 30. lh.), de többnyire a 4. század végéig. Sőt idegen, 5. század eleji barbár leletanyag is kimutatható némelyikben (23/3, 13. lh.). A 3. század első fele a villagazdaságok és kőépítkezéses telepek fénykora Aquincum környékén. Ekkor még sok villa épül. Ezek a Septimius Severus óta egyre gazdagabbá váló katonai réteghez, illetve a megnövekedett számú és vagyonú városi vezetőréteghez köthetők. A 4. században új villát már nem építenek, a korábbiaknak kb. a fele érte meg a késő római kort. (Aquincum közvetlen körzetében valamennyi 2. század végén épült villát tovább laktak a 4. században is.)67 A 4. században igen sok városi előkelő költözik ki vidéki birtokaira, megszabadulva így az egyre terhesebbé váló városi közteherviseléstől, s ugyanakkor elmenekülve a limes menti egyre sűrűsödő barbár betörésektől. A provincia székhely átköltözése maga után vonta Aquincum hanyatlását, a gazdasági élet is kezd áttevődni a század második felében már a vidéki birtokokra. Kis házi műhelyek jönnek létre a villák gazdasági részén, pl. a csúcs-hegyi villában olvasztókemence, a Kaszás-dűlői villában bronz javító műhely, Budaörsön vas és üvegsalak darabok, illetve félkész csonttárgyak utalnak az ipari tevékenységre, Pátyon vassalak s félkész bronzcsat. A háziipar más ágai, pl. kerámiagyártás, a korai Kr. u. 1–2. századi időszakra, illetve a késő római 4. századra jellemzőek. Közte a 2–3. századi római, városi tömegtermelés árucikkei árasztják el ezeket a birtokokat is. Pátyon kelta típusú, körte alakú edényégető kemence volt 2. század eleji edénytöredékekkel. Rontott szürke kerámia több Kr. u. 1–2. századi objektumokból is előjött. Budaörsön már római típusú négyszögletes edényégető kemencék kerültek elő, sajnos az utolsó égetés anyaga nélkül. Egy kisebb 4. századi kemencében pedig 12 db agyag szövőszék nehezék várt a kiégetésre.68 A magánélet luxusa is áttevődik a városból vidékre. A szentendrei Skanzen villához pl. még átrium épül szökőkúttal (ólomcsővezeték) a 4. század első felében.69 Míg a 3. században csak egy család lakott a villák főépületében, addig a 4. századi átépítések (a nagy termeket sok kisebbre osztják) jelzik, hogy több család osztozott egy-egy villaépületen (pl. Békásmegyer, Budaörs).70 A másik megoldás, hogy kisebb, rosszabbul épített helyiségeket toldanak hozzá (pl. Herceghalom [Bia 1/37.lh.]). Budaörsön egy eredetileg kétosztatú, téglalap alakú, belső pilléres épületből 18 helyiséges nagy épület lett a későbbi hozzátoldások s belső elfalazások által. A 4. század második felében egyre több villa pusztul el (pl. Perbálon egy század közepén elrejtett éremlelet jelzi a villa pusztulását). A század végére jellemző leletanyag már csak kevés helyen van, ld. Bia, Budakalász, Páty, Pomáz, Szentendre, Tök. A többség a Valentinianus kor után elnéptelenedett. (A békásmegyeri villában 374-el záródó éremlelet.) Néha a villa nyílásait elfalazva őrtoronnyá alakították át, pl. Békásmegyeren, vagy pedig pl. a Csúcs-hegy, Testvér-hegy közelében álló őrtorony védelmében éltek tovább a villák. A villagazdaságok helyének kiválasztásánál elsőrendű szerepet játszott a víz közelsége. Nemcsak a patakok partján, hanem a források közelében lévő domboldalakat is benépesítették. Előszeretettel építkeztek a rómaiak szélvédett hegyoldalakon, napos dombokon. A Duna parti sávban nincsenek villák, ez katonai övezet volt. Megyénkben délről elindulva a Bentapatak két partját követik a kőépítkezéses telepek: Érd, Tárnok, Sóskút, a Biai-tó két partja, majd tovább ÉK felé a Füzes-patak két oldalán, ÉNy felé pedig a Kígyós- illetve Békás-patak mentén (Bia, Zsámbék, Tök, Perbál, Tinnye), Piliscsabán a Garancsi-tó partján, valamint az ebbe jobbról-balról belefolyó kisebb patakok melletti dombokon (Budajenő, Telki, Tök, Zsám-

67 68 69 70

PÓCZY 1971, 94. Ez utóbbi kemencét 330-as évekből való érem keltezte. OTTOMÁNYI–MESTER–MRÁV 2005, 15–29. TOPÁL l994, 32l. PÓCZY l97l, 99.

264

OTTOMÁNYI KATALIN

bék). A Benta-patak völgye és a Zsámbéki medence gazdaságilag jól megművelhető terület volt már a római korban is. A keleti részen ritkábbak a villák, pl. Budakeszin, Budaörsön is csak egy-egy nagyobb kőépítkezéses telep van. Ezek a Dunába futó kis patakok mellett helyezkednek el (Százhalombatta, Érd), vagy Aquincum környékén sűrűsödnek (ld. Budakalász, Pomáz). Gyakoriak itt a patakoktól messzebb eső, kisebb forrásoknál lévő domboldalban épült villák is. Ilyen pl. Pomáz (23/4, 5, 8, 30. lh.) Szentendrétől északra már egyre ritkább a polgári település. Leányfalun és Visegrádon találunk még egy-egy villát s kisebb telepet. Tahitótfalun, Dunabogdányban már csak pár házból álló kis telepek vannak. A többi építkezés itt mind a katonasághoz köthető. A víz közelségén túl másik szempont a telepek megközelíthetősége. Az Aquincumból sugárirányban kiinduló utakat végig villagazdaságok s telepek szegélyezik. Gyakran a felszínen már nem látható utak vonalát e villák, telepek illetve temetkezések segítségével rekonstruálhatjuk. A településhálózat a kora császárkorhoz képest sűrűsödött. Egyes helyek csak ezekkel a villákkal népesedtek be, egyéb telepeik nincsenek (pl. Százhalombatta, Sóskut, Telki, Nagykovácsi). Néhol a patakparti jobb helyeket foglalják el a villák, a falusias telepek távolabb szorulnak (pl. Páty, Tárnok). Gyakoribb eset, hogy sorban követik egymást a vízparton a villák és a kőépítkezés nélküli telepek (pl. Érd). Itt korábbi településnyomok csak a Benta-patak jobb partján voltak, most népesül be a bal part is. Hasonló a helyzet Herceghalmon és Perbálon is. Gyakran ugyanazon a helyen, de az előző bennszülött telep pusztulása után jön létre a villa (pl. Biai-tó partja, Herceghalom, Érd,71 Piliscsaba). Nem számolták föl tehát a régi bennszülött arisztokrácia birtokait, hanem vagy az elpusztult birtok kapott új gazdát és épült újjá (pl. Pomáz, Páty, Bia, Budaörs), vagy pedig új területeket vettek birtokba, ahol nem voltak korábban telepek (pl. Budakeszi, Csobánka, Pilisborosjenő, Pilisvörösvár, Torbágy stb.). Szentendrén a villák máshol vannak, mint a korai bennszülött illetve 2–3. századi telepek, messzebb a Dunától, a dombvidéken (korábbi telepnyom csak az egyik villa alatt van). Villa ásatás viszonylag sok folyt megyénkben. Ezek többnyire régi ásatások, pl. Pomázon és Budakalászon (Nagy T., Sashegyi S., Thomas E.). Néhány kisebb leletmentéstől elte-kintve (Budaörs 5/2, Pomáz 23/7, Piliscsaba 16/8) villaásatás csak Bián (1/37,39. lh.) Budaörsön (5/2.lh.), Érden (9/15–16.lh), Pátyon (13/9. lh.) és a szentendrei Skanzen villában folyt (28/12. lh.). Herceghalmon s Érden a villáknak csak egy-egy kisebb részlete került elő. Pátyon nagyobb területet sikerült feltárni, Budaörsön pedig egy kb. 9 hektáros területen a vicus és villa, valamint a hozzá tartozó temető majdnem teljes feltárására is sor került. A szentendrei Skanzen területén Topál Juditnak a villa főépületét sikerült megtalálnia. Herceghalmon a Békás-patak mindkét partjára kiterjedt a villagazdaság, esetleg vicus. A nyugati oldalon lévő 39. lelőhelyen egy kőépítkezés előtti, korai, 2. századi lakógödör került elő, melynek még bennszülött lakói voltak, de már élénk kereskedelmi kapcsolatban álltak Aquincummmal. Efölött egy 2. század végi – 3. századi periódushoz tartozó árok rendszer volt, mely a telep belső tagolására szolgálhatott és a villa gazdasági részéhez tartozott. A 4. századi építkezést egy rossz megtartású, omladékos kőfal képviselte, melyet ráépítettek a korábbi árokra. A villagazdaság fő épületét, mely a felszíni leletek alapján a pataknak ezen az oldalán állt, nem sikerült feltárni. A túlsó parton a 3. század közepén épült egy téglalapalakú kétosztatú lakóépület, melyhez a 4. század második felében kisebb toldalékokat építettek hozzá, majd még később elbontják a villaépület egyik sarkát és egy „kőfalu” gödörházat építenek belőle. A késői 4. századi periódushoz sorolható egy, az előző kőépülettől eltérő irányítású és sokkal rosszabb kivitelű kőépítmény is. A gazdasági részhez több földbemélyített gödör, árokrendszer, valamint a 4. század végén egy kőkemence tartozott.72

71 Érd 9/18. lelőhelyen késő kelta telep, római leletanyag nélkül, majd mellette a 9/17. lh-en későbbi római telep. Herceghalmon kisebb kelta telep, majd mellette későrómai villagazdaság. (Bia 1/37. lh). 72 OTTOMÁNYI–GABLER l985, III–VI. t.


265

Pátyon73 a Füzes patak Ny-i partján, az M1-es autópálya és 100-as út között húzódó kőépítkezéses telep – valószínűleg vicus – középső részét tártuk fel.74 (A déli fele átnyúlik Biatorbágyra, itt még két kőépület nyoma látszik a felszínen. Észak felé egészen a mai Páty község szélén lévő temetőig tart, ugyancsak több kőépület szétszántott nyomaival).75 A település több periódusú, a középső bronzkortól a keltákon s rómaiakon keresztül az Árpádkorig lakott volt. A római foglalás előtti kelta telephez objektumot kötni nehéz. A kelta sávos festett, besimított tojásalakú s grafitos kerámia többrétegű gödörházakból került elő, ahol a felső szint a markomann háborúk alatt égett le, s a legalsó szint köthető a kelta telephez. Az egyikből 6 db Kr. e. 2–1.századi ezüst érem volt. A kelta eraviscusok folyamatosan éltek tovább itt a római hódítás után is. A római település legkorábbi, Kr. u. 1. század végi – 2. század eleji periódusához főleg tároló vermek, agyagkitermelő s egyéb gödrök, különböző kemencék, köztük egy edényégető, valamint kerek gödörházak és szabálytalan téglalap alakú, félig földbemélyített, paticsfalú házak köthetők. Az edényégető kemence kétosztatú tűzelőtérrel ellátott kelta típus. A tárolóvermek az északi oldalon egy sávban találhatók. E korai birtok tulajdonosai a leletanyag alapján bennszülött előkelő emberek lehettek, akik a Kr. u. 1. századi római pénzek s a Domitianussal kezdődő terra sigilláták szerint már igen korán kereskedelmi kapcsolatba kerültek Aquincummal. A temetőben talált 4 feliratos kő bizonyítja, hogy több gazdag, római írást s sírkőállítás szokását átvett bennszülött kelta is élhetett itt. Egy részük leszerelt katona lehetett az asztrális szimbólumokkal díszített sírkövek, a fegyverrel eltemetett részleges kocsisír s egy Páty közelében talált katonai diploma alapján.76 Egy helyi kőfaragóműhely is működött itt a Kr. u. 1. század végén – 2. század első felében. A szürke korongolt kerámiát is helyben gyártották. A 2. században egészen a markomann háborúkig, tovább élt a telep bennszülött lakossága. Az egyre fokozódó romanizáció jele a római építési technika és kereskedelmi áruk igénye. Hadrianus-Antoninus kori sigillata, bepecsételt kerámia, festett és szürke római kerámia színezi a korábbi kelta jellegű anyagot. Néhány korábbi gödörház és téglalap alakú földbemélyített ház tovább él, illetve több ilyen típusú lakóház csak ekkor létesül. A gödörházak kerek, ovális vagy szabálytalan négyszög alakúak, felmenő faluk agyagtéglákból vagy paticsos sövényfalból épült. Némelyik metszetében jól látszik a markomann háború kori égésréteg, mely a ház pusztulását okozta. A szabályos téglalap alakú földbemélyített házak nyeregtetősek, ÉK-i sarkukban kemencével (gyakran kőkemence), felmenő paticsos sövényfallal. Egész házsor is megfigyelhető, pl. három ház egymástól kb. egyenlő távolságra, egy K–Ny-i vonal mentén feküdt. Megjelennek, s egyre gyakoribbak lesznek a felszíni gerendavázas boronaházak, illetve a cölöpszerkezetes sövényfalú házak is. A telep nyugati szélét egy széles sávban szemétgödrök övezik (ettől kb. 50 méterre, nyugatra már a temető kezdődik). Igen sok a szabadtéri tűzhely, kenyérsütő kemence stb., melyeknek többnyire csak átégett paticsos alját találjuk meg. Ezeknek egy csoportjából a déli részen égett fémsalak is előkerült. A kőépítkezés első periódusa is ekkor, a 2. század közepén kezdődött Pátyon. Kb. 17 helyen figyelhető meg ilyen korú falmaradvány, illetve kiszedett fal. Jellegzetes forma az egyhelyiséges, egyszerű négyzet alakú épület. A település virágkorát a Severusok idején élte. A legtöbb terra sigillata a 2. század utolsó negyedére – 3. század első harmadára tehető. A markomann háborúk nem pusztították el teljesen a helyi lakosságot. Ezt bizonyítja, hogy gyakran megújították a korábbi gödörházakat és téglalap alakú földbemélyített házakat. Az előző korszakhoz hasonló cölöpszerkezetes felszíni házak is épülnek. Helyenként planíroztak az építkezés előtt és a korábbi gödörházakat 2. század végi anyaggal töltötték fel.

73 Az 1997–1999. év közötti ásatások ismertetését ld. a StComit 2007. évi kötetében. (Ottományi K., Gabler D., Torbágyi M., Horváth Friderika, Körösi A., Mráv Zs.). 74 OTTOMÁNYI–GABLER 1985; Rég. Kut. 1998, 160–161.; 1999, 234–236.; Pátyi ásatás rövid ismertetése OTTOMÁNYI 2002, 34. 75 MRT 7. kötet 13/8–9. lh. 76 MARÓTI–MRÁV 2003. 68. jegyzet.

OTTOMÁNYI KATALIN

266

Az egymás feletti több periódus a kőépítkezésnél is megfigyelhető. A kőépítkezések száma a 2. század végén egyre nőtt. A kőépületek egy része csak kőalapozású volt, felmenő fala paticsból vagy agyagtéglából épült. Egy-két esetben döngölt agyagpadló nyomai is kimutathatók. Ezek gazdasági melléképületek lehettek. A feltárt részen kb. 30 helyen figyeltünk meg Severus kori építkezést. Köztük két nagy kőépület található (400–500 m2), és több közepes nagyságú. Valamennyi több periódusú, sok helyiséges épület. Jellemző forma a téglalap alakú, kétosztatú lakóépület. Tetejüket tegula és imbrex fedte, a nagyobb épületeknél a világításra szolgáló agyag toronymodell töredéke is megmaradt. Ezeknek a kőépületeknek csak az alapozását találtuk meg, padlószintjüket legtöbb helyen már elszántották. Három helyiségben sikerült lapos járólapokat megfigyelni, melyeket belső udvarok kikövezésére használhattak. A Severus korban épült a terület északi felén, (M1 autópálya irányában) egy K–Ny-i irányú „kerítésfal”, melyet kb. 40 méter hosszan követtünk, majd befordult dél felé. Északi oldalán utcaszerű kikövezés, elég lapos, de apró kövekből. Déli folytatása a telep nyugati szélét zárta le. Itt a humuszolás után egy É–D-i irányú „kerítésfal” részlete látszott, kb. 30 m hosszan, több szakaszban. Innen ágazott le a telep közepén kelet felé egy kb. 90 méter hosszan követhető, 3–4 méter szélességű, kövezett belső út. Alatta korábbi gödörházak voltak. Az út felszínén talált sigillata chiara bizonyítja, hogy a telep életének végéig használatban volt. Ezt a korszakot is egy égésréteg zárja, amely a terra sigilláták tanúsága szerint a 230as évekre tehető. Nem égett le viszont minden épület, sok helyen kimutatható a folyamatos használat a 4. századig, illetve az égésréteg felett megújított szint, vagy hozzátoldott falak figyelhetők meg. A 3. század második felében történt ez az újjáépítés. A korábbi épületek felett planírozással egységes járószintet hoztak létre. A feltöltött és elegyengetett szinten is épültek még új épületek, pl. egy kőalapozású, szabálytalan alakú, szárazfalazásos kőépület, mely gazdasági melléképület lehetett (egy kővájú került elő belőle). Az ekkor épült, illetve átépített épületek álltak még a 4. század végén is. Ennek a késő római periódusnak az épületeit többnyire már elszántották. Általában csak kőomladékok maradnak ránk. A három nagy kőépületben mind kimutatható ilyen késői hozzáépítés. A rétegtani helyzet alapján még kb. 15 épületet tehetünk erre az időszakra. Egyiknek kőfala alatt korábbi paticsfalú felszíni építmény áll. Egy másiknak bedőlt felmenő paticsfala (belső osztófal) ráomlott a kövekre. A kőépületek mellett e késői időszakban is találhatók szemétgödrök s földbemélyített objektumok, bár jóval kevesebb, mint korábban. Jellemző leletanyag a keményre égetett, profilállt peremű házikerámia, a mázas kerámia, a legfelső rétegekből besimított töredékek, illetve nagyon sok szórvány 4. századi érem. Az érmek Theodosiusig (Kr. u. 384–387) terjednek. A leletek alapján a telep élete a 4. század végéig, illetve az 5. század első feléig folytatódott. Legutolsó lakói a kőépület falát kiszedve földbemélyített lakóházat építettek, melyben egy púposhátú csontfésűt is találtunk, állatalakkal díszítve. Szórvány cikáda fibula is előkerült. Használóik már nem rómaiak voltak. A temetőben is volt egy sírcsoport, mely a többitől elkülönülve ilyen 5. század első felére tehető mellékleteket tartalmazott. (mohazöld üvegek, hunkori ezüst csatok, ezüst ruhatű, csontfésű stb). A kora népvándorláskori germán- alán népesség hagyatéka lehet.77 Páty nem sorolható be, a klasszikus értelembe vett villagazdaságokhoz. Nincs egy központi lakóépülete, hanem az eddig kutatott területen 2–3 nagyobb épület (400–500 m2es) s sok kisebb kőépület került elő. A fel nem tárt részen, a felszíni leletek alapján még több hasonló nagyságú épület is várható. A kb. 2 km hosszú, s 250 méter széles település végig beépített volt, így inkább tekinthető egy út s patak mentén hosszan elhúzódó falú településnek (vicus), mely korábbi, bennszülött kelta telep folytatásaként jött létre. E vicus területén, akárcsak Békásmegyeren s Intercisában, több villatulajdonos is lakhatott. Hasonló a helyzet Budaörsön is, sőt ott név szerint ismerjük a vicust és több birtok tulajdonosnak a nevét is. Budaörs-Kamaraerdei-dűlőben, a Hosszúréti patak északi partján a 2002–2003-ban feltárásra került mintegy 14 hektáros terület nagy részét a római telep alkotta (kb. 9 hek-

77

OTTOMÁNYI 2001, 35–74.


267

tár).78 A telep szerkezetének megállapítása a későbbi feldolgozás feladata lesz. E munkát nehezíti, hogy a domboldalon a római telep alatt s között a neolitikumtól az Árpád korig tartó házak, gödrök és sírok jelentős számban találhatók. Összesen 2200 objektum került elő.79 A kőépületek a patakhoz közelebbi részen, egy mintegy 160 m széles sávban húzódtak. A kőépületek között s attól északra még kb. 100 méter szélesen földbemélyített házak, gödörlakások, tároló vermek, szemétgödrök, kemencék helyezkedtek el. Az eraviscus telep házai és gödrei nem különülnek el. A római épületek alatt és a földbemélyített házak között fekszenek. Csak a kőépületeknél figyelhető meg, hogy ráépültek korábbi kelta objektumokra. A földbe mélyített házak és gödrök ritkán vágják egymást.80 A bennszülött telep élete folyamatos volt a Kr. e. 1. századtól a római foglalás után is. A római importáruk a két kelta házban talált Augustus kori sigillata és érem után hosszabb időre eltűnnek. A Flavius korban jelennek meg újból, majd a 2. század első felében egyre több lesz. A kőépítkezés a terra sigillaták s érmek tanúsága szerint már a 2. század első felében elkezdődött. Ehhez a markomann háború előtti korai telephez kb. 25 kőépület tartozott, melyből csak 5–6 keltezhető a 2. század elejére, a többi Antoninus kori. Az Antoninus kori épületek egy része tovább élt a Severus korban is. A telep szerkezetét tekintve legjellegzetesebb a nyugati oldalon félkörívben elhelyezkedő házsor. (4. kép) Kb. 10 épület található itt, hasonló tájolással. E házsor épületeinek legkorábbi periódusa erre a korai 2. század eleji időszakra tehető. Az egyes épületek között sárga sóderes járószint látható. Most épül a telep legszebb s legjobb állapotban ránk maradt középfolyosós és kerítésfallal körülvett épülete, alapterülete 480 m2. Kerítésfala mellvédszerű, rajta oszlopokkal. Belül még csak sárga agyagpadlója van. (Az épületnek három építési periódusa s egy kőépület utáni cölöpszerkezetes építménye különíthető el.) A korszak legegyszerűbb lakóház formája a kétosztatú, fekvő téglalap alak. A felmenő fal nem mindig készült kőből, lehet vályogtégla vagy paticsfal. Az Antoninus korban épültek az egyszerű négyszögletes gazdasági épületek. Ugyancsak gazdasági épületek lehettek a félig földbemélyített, két vagy több oldalon kőfalakkal körülvett „pincék”. Műhely, illetve raktár funkcióját jelzi a sok vasszerszám, mely némelyikből előkerült. A markomann háborúk során leégett a telep nagy része. Az 1–2. századi földbemélyített házsorok elpusztultak. A Severus korban ezen a részen már csak néhány gödör látható. Egyébként is csökken a földbemélyített gödörházak száma a korábbihoz képest. A korszak kb. 360 objektumából (gödör, kemence, cölöplyuk, ház) mindössze 28 lakóház (földbemélyített illetve felszíni cölöpház). Leletanyaguk viszont gazdag, pl. egy kerek, tapasztott padlós gödörházban 46 db sigillata volt. A félköríves kőépületek által körbezárt területen nemhogy ház, de úgy tűnik még gödör is kevés van a Severus korban. Itt lehetett egy nyitott, üresen hagyott tér, park vagy részben sóderes járófelület, talán kis szögletes szentélyekkel. Benépesül viszont a terület ÉK-i fele agyagnyerő és salakos betöltésű gödrökkel, kemencékkel. Két négyszögletes agyag, illetve falazótéglákból épült edényégető kemencét is találunk, 2-4. századi leletanyaggal a tűzelőgödrében. Egész a 4. század végéig működő iparos negyed lehetett itt. A markomann háború kori égésréteg több gödörházban is megfigyelhető. Gyakori, hogy a kőépületek alatt a Severus korban, leégett paticsfalú házak találhatók. A valódi virágkor itt is, mint Pannonia többi részén a markomann háborúk után s a Severus korban következett be. A korábbi épületeket általában megújították. Ennek a periódusnak vezető lakóház formája az álló téglalap alakú, egyharmad-kétharmad arányban osztott épület. Még két ilyennel megtoldják a korábbi félkörívben épített lakóházsort. Ebből az időszakból van 68 db kőépítkezésre utaló nyom, melynek a fele meglévő kőépület, a többi szétszántott fal s omladék. A Severus kori virágzásnak a 250-es évek elején egy barbár (quád) 78 Ld. MRT 7. kötet 5/2. lh. A fenti régészeti lelőhely határát nem a feltárás határa, vagyis a mai utcák alkotják (Szőlőskerti u.— Seregélyes u.). Nyugat felé még kb. 50–100 m hosszan áthúzódik a Törökbálinthoz tartozó gyümölcsös területére, Kelet felé pedig a Hungarofruct hűtőházának építésekor előkerült kora római hamvasztásos sír bizonyítja, hogy a lelőhely folytatódott a Seregélyes u. túloldalán is. (MRT 7. kötet. 5/10. lh.). Régészeti Kutatások 2002, 185–187.; 2003, 168–170.; OTTOMÁNYI–MESTER–MRÁV 2005. 79 A kelta s római telep alatt és mellett késő neolit (zselizi és lengyeli kultúra), rézkori (badeni kultúra) kora és középső bronzkori telep illetve késő bronzkori, urnamezős kultúrai objektumai kerültek elő. Avar és Árpád-kori sírok is előfordultak. 80 OTTOMÁNYI 2005a, 67–132.

268

OTTOMÁNYI KATALIN

betörés vetett véget. Az 1963-ban talált éremkincslelet (záródása Kr. u. 251–253) mutatja, hogy a terület nagyrésze ekkor elpusztult, s a régi tulajdonos már nem tudta kiásni elrejtett pénzét. Ezt a pusztítást jelzi több objektum égésrétege is. A 3. század során, valószínűleg csak a második felében épül a település kövezett É–Di irányú főutcája. Felszínén már csak apróbb köveket találtunk, melyeket régen valószínűleg sóder réteg borított. Az út mentén, annak keleti oldalán található a vicus főépülete, melyet a másik két oldalról is út vesz körül. Legkorábbi periódusa a nyugati részen, a Severus korban kedvelt álló téglalap alakú forma, déli felében egyharmad résznél osztással. A nagyobb helyiségben középen két pillér volt. Ezt bővítették a 4. században kelet és dél felé több helyiséggel (összesen 18 helyiséges lett). K-i oldalán két lapos járólapokkal kikövezett udvar volt, dél felé pedig pillérsorral nézett a római útra. A késő római korban (4. század). az épületek többsége 3. századi előzményt folytat. Kb. 50 helyen figyelhető meg kőépítkezés, de többségük korábbi épület. Átépítik, újabb helyiségeket toldanak hozzá, vagy osztófalakkal kisebb szobákra osztják a korábbi nagyobb helyiségeket. Egy esetben három különböző épületet építettek majdnem egymás fölé, ugyanarra a helyre. A középfolyosós épület legfelső padlószintje kövekre alapozott, kemény, habarcsos felületű padló. 4. századi érem keltezi. Délen új helyiségekkel bővült az épület, a külső folyosót s az egyik nagyobb helyiséget kisebbekre osztották. A telepen a korábbi épületek falait igen gyakran teljes hosszában, vagy legalábbis az alapozásig kiszedték és felhasználták a későbbi házakhoz. Kizárólag 4. századi épület kevés maradt ránk. Nagyon sok érem s afrikai sigillata chiara, illetve mázas kerámia segíti a keltezést. Fűtésre utaló nyomot, padlófűtést, fűtőcsatornát nagyon kevés helyen találtunk. Az épületek padlószintjét legtöbb helyen már elvitte a szántás. Hypocaustum oszlop csak szórványként került elő, bár a korábbi ásatáson említenek ilyen fűtéses épületet.81 Téglával kirakott fűtőcsatorna alját három épületben találtuk meg. Vakolat a belső falakon több helyen is volt. Freskó csak törmelékben került elő. A kőépületek egy részét átvágja egy patakhoz ferdén lefutó árok, melyből feliratos oltárkövek kerültek elő. A 4. század végén, 5. század elején a már felhagyott gödrökbe néha beletemetkeztek. Ebben az időszakban már csak kevés helyen laktak (pl. a középfolyosós épületben cölöpszerkezetes házikó épül rá a korábbi kőfalakra). A település szélétől kb. 50 m-re, ÉK-i irányban hozták létre a temetőt. Páty és Budaörs esetében bebizonyítható, hogy a Kr. u. 1–2. századi telep nem szűnik meg azért, hogy a helyén villa létesüljön,82 hanem ugyanazok a háztípusok tovább élnek a 3. században is, az új kőépületek mellett. A kőépítkezés sem csak a markomann háborúk után kezdődik itt, mint más Aquincum környéki villáknál, hanem már 2. század első felébőlközepéről ismerünk korai kőépületeket. Érden, a Benta patak két partján, az M6-os autópálya nyomvonalán folyt megelőző feltárás 2004-ben.83 A 9/15. lelőhelynek csak a szélét tártuk fel. A pataknak ezen a partján úgy tűnik, csak a markomann háborúk után, a 2. század végén telepedtek le a rómaiak. A legkorábbi érem s terra sigillata Severus kori volt. A 3. századból elég szegényes a leletanyag, majd a 4. században lendül fel az éremforgalom. Ekkor vették körbe a telepet a nagy széles, többosztatú árokrendszerrel. Egészen a század utolsó negyedéig – utolsó érem 378-ből – nyomon követhető itt az élet. A 9/16. lelőhelyen egy kőépületet s körülötte több kora római gödröt, árkot s félig földbemélyített lakóházat tártunk fel. A korai telep, amely a sok terra sigillata alapján a római foglaláskor, az 1. század közepén, második felében jött létre, a markomann háborúk alatt leégett. (Előtte késő kelta tárolóvermek jelzik az LT D telep meglétét). Közben valamikor a 2. század folyamán, valószínűleg már Traianus–Hadrianus uralkodása alatt, kőépületekkel rendelkező villagazdasággá alakult. A Severus korban egy része újjáépült, ebben az időszakban a fel nem tárt ÉNy-i részen volt a telep központja. Itt a szántásban még legalább két épület nyomai láthatók. A 4. században újból virágzásnak indult. Az érmek Nagy Constantinustól (Kr. u.313–315) Valentinianusig (375) terjednek.

81 A lelőhelyen 1963–65-ben Kaba Melinda végzett leletmentést. (Rég. Kut. 1953, 27.; 1964, 26.; 1965, 21.); Két épület alaprajzát tisztázta, s az ásatási jelentés szerint egyikben padlófűtés volt. Mind a két épületet megtaláltuk, sajnos már újkori szeméttel feltöltve. Padlófűtés nyomára nem akadtunk. 82 PÓCZY 1971, 94. 83 Rég. Kut. 2004, 212–215.


269

Szentendrén Pannonia eddigi legnagyobb villáját sikerült feltárni. (6. kép) Főépülete 52 helyiségből állt. Peristyliumos villának épült a Kr. utáni 220-as években, fürdőházzal és a főépülettől távolabb eső gazdasági épületekkel. Később a főépülethez több apszisos helyiséget építettek, új bejáratokat nyitottak és az út felé eső oldalon oszlopos porticust hoztak létre. Még a 4. század elején is építettek hozzá egy átriumot, a század második felében pedig roszszabb kivitelű helyiségeket. Többször átépítették (három építési periódust lehetett elkülöníteni), a 4. század végén hagyták fel. Tervszerűen kiürítették, nem égett le. Csaknem valamennyi helyiségét freskó díszítette, tetején kis agyagtornyocskák világítottak. A villa mérete, belső díszítése és a leletanyag (ld. feliratos trieri boroskészlet, freskók stb.) gazdag tulajdonosra vallanak. A 4. században a villa egy része mansio, illetve villa publica (útmenti fogadó) szerepet töltött be.84 A többi villa sokkal kisebb. Kis, vagy középbirtokhoz tartozhattak, ahol a főépület alig nagyobb, mint egy pár helyiséges lakóház. A villákat a főépület alaprajza szerint szokták osztályozni. Ez az ún. villa urbana az itáliai városi lakóházra vezethető vissza.85 Nem mindegyik főépület sorolható be egy-egy típusba. Többször hozzáépítettek, kibővítették, így az alapforma megállapítása is nehéz. Sokkal célravezetőbb a méret alapján elkülöníteni őket. Így beszélhetünk egy nagyméretű, központi tér köré rendeződő ún, peristyliumos típusról, és egy kisebb lineáris elrendezésű, közép vagy oldalfolyosós, többnyire porticusos típusról.86 Megyénkben a szentendrei Skanzenben lévő villát kivéve valamennyi ez utóbbi csoportba tartozik. Tulajdonképpen a szentendrei villa alaprajza is elég szabálytalan a többszörös átépítések miatt. A leggyakoribb pannóniai háztípus a középfolyosós udvarház, többnyire porticussal. A 2. század első felében tűnik fel. A folyosóból jobbra-balra 2–3 lakószoba nyílik. Az egyszerűbb változatban csak egy-két helyiség fűthető, s kevés a dekoráció. Ilyen van pl. a Kaszásdűlőben, Békásmegyeren, Budaörsön stb. A díszesebb változatban a hátsó tengelynél apszis és belső díszítés pl. freskó, stukkó található. Ilyen van a Csúcshegyen, Budakalász-Dolinán, Pomáz-Zdravlyákon stb. Az oldalfolyosós típus kereszttengelyében van az apszis, és oldalt helyezkedik el a porticus (pl. Csillaghegy, csúcshegyi kisebb villa). A Pomáz-Lugi dűlőben lévő villa alaprajza jelenleg besorolhatatlan. Egy központi apszisos helyiség köré csoportosul a többi helyiség, de a villa nagy része még nincs feltárva.87 Kisebb birtokoknál fő épületként funkcionálhat olyan épület is, mely alaprajza szerint máshol csak melléképület, munkások lakóhelye, vagy kultikus épület lehet. Ilyen került elő Herceghalmon a Bia 1/37. lelőhelyen (téglalap alakú, kétosztatú, osztás az 1/4 résznél). Pátyon és Budaörsön is volt ilyen téglalap alakú épület. Pátyon mind a két nagy lakóépület többszörös toldásokkal kapta meg végső formáját. Egy alaptípusba besorolni nehéz. Több helyiséges, belső udvaros építmények lehettek.88 A házak tetejét tegulák és imbrexek fedték, néha díszes antefixekkel és világító agyagtornyocskákkal. A közeli források vizét vízvezetékek vitték a villákhoz (pl. Pátyon, Szentendrén, Piliscsabán, Tahitótfalun kerültek elő csövek). A villákhoz többnyire fürdő is tartozott. A tulajdonosé egybeépítve a főépülettel (pl. Budakalász, Pomáz, Szentendre). A munkásoké külön épületben lévő közfürdő. A padlófűtés nyomai (hypocaustum) nemcsak a fürdőben, hanem l–2 lakószoba alatt is megtalálhatók. Néha fűtőcsatorna, máskor csak téglából épített kemencék fűtötték a szobákat (ld. Budaörs, Páty). A fűthető helyiségek száma, az épületegységek egészéhez viszonyítva aránylag kevés. A szobáknak terrazzó padlója volt, falain gyakran festés, stukkó vagy freskó (pl. Budakalász-Dolina, Budakeszi, Budaörs, Pomáz, Szentendre). A legigényesebb római villákat mozaikok díszítették. Ilyeneket Pest megyéből egyelőre nem ismerünk. A párkányok, faragott oszlopfők is fokozták az épület pompáját (pl. Budakeszi, Budaörs). Gyakran ablaküveg töredéket is találunk a kőépületeknél. Földszintes épületek voltak, legfeljebb a terepviszonyokhoz alkalmazkodva teraszosan épültek (pl. Békásmegyer, Testvérhegy). 84

TOPÁL l994, 32l–335.; MRT 7. 28/l2. lh.; TOPÁL l985, 303. HAJNÓCZI l975, 3–6l.; 86 PRK: 222–234. (LÁNYI 1990); GABLER 2003, 236. három csoportot különít el: porticusos, középfolyosós és udvaros villatípusokat. Az Aquincum környékiek az első két típusba tartoznak. 87 HAJNÓCZI „porticus villának” írja. l975, 57. 88 OTTOMÁNYI–GABLER l985, l86–l94.; Bíró l974, 5–l3. t. 85

OTTOMÁNYI KATALIN

270

Egy villagazdaságban sokféle melléképületre volt szükség. Az állatok számára készült istállók, ólak, illetve terményraktározásra használt magtár, pajta stb., valamint szerszámok tárolására épült raktárak alkották a „villa fructuaria”-t. A villa rustica rész főleg a munkahelyeket, illetve munkások szállását foglalta magába (egy nyitott udvar köré csoportosultak a fedett munka és tárolóhelyiségek, illetve a tornácos lakórész). Az épületek funkciója határozta meg a formáját és nagyságát.89 Megyénkben gazdasági épület csak néhány helyen került elő. Pl. Pátyon és Budaörsön négyzet alakú, kőalapozású épület (rendeltetése bizonytalan). Pátyon egy másik rosszabbul megépített, szabálytalan alakú kőépület, melyben kővályú töredéke volt (valami ól, esetleg istálló lehetett). Budaörsön eddig egyedülálló típus egy földbemélyített téglalap vagy négyzet alakú építmény, melynek legalább két oldalát több soros kőfal veszi körbe (mindez a sárga altalajba mélyítve). Többnyire sok vas szerszám van bennük, valamilyen pince illetve műhely lehetett. Budaörsön több, valószínűleg gazdasági rendeltetésű építmény is elkülöníthető. Köztük jellegzetesek a cölöpszerkezetes felszíni építmények (magtárak, pajták). A többi mind földbemélyített objektum, esetleg bennszülött colonusok lakóházai, munkahelyek stb. Paticsnyomokat több helyen is megfigyeltek, pl. Bia 1/45, Budakalász 3/6, Csobánka 6/27, Perbál 14/9, Solymár 25/1 lh. Herceghalmon (Bia 1/37. lh.) volt egy hosszú K–Ny-i irányú árok, melyből észak felé két egyenetlen aljú padkával elválasztott „helyiség” nyílt. Az árok betöltésében kövek és vályogtégla maradványok voltak. Egy hosszú épület falának árka lehetett, mely több kisebb részre volt osztva. Nagyságát megállapítani nem tudtuk. A villák gazdasági részében sok még a különböző agyagnyerő, illetve hulladékgödör, tárolóverem s szabadtéri tűzhely átégett paticsos maradványa. Pátyon és Budaörsön edényégető kemencék, Herceghalmon s Pátyon szabadban lévő késő római kőkemencék is előkerültek. A kemencék közelében kutak, a késő római korban kővel kibélelve (ld. Budaörs). A villagazdaságok belső szerkezetére jellemzők a szétszórtan elhelyezkedő, egymáshoz alig tájolt, kisebb-nagyobb épületek. Egyszerű, egy-két helyiséges melléképületek nagyobb raktárakkal váltakoztak. A belső tagolásra árkok (pl. Herceghalom, Érd), illetve kavicsos utak szolgáltak (pl. Páty, Budaörs). Kövezett útrészleteket Pomázon (23/8. lh.) Pátyon és Budaörsön sikerült megfigyelni. Budaörsön az egyik apró kövekkel kikövezett út, szélén szegélykövekkel s egyik oldalon kerítésfallal, É-D irányban a temetőtől levezetett egészen a patakig. Az érmek tanúsága szerint egész a 4. század végéig használták. A másik, ezt keresztező út K–Ny irányban kivezethetett a terület keleti szélén lévő mai útig, melyet a helybeliek régebben „római útnak” neveztek a felszínen látható nagy kövek miatt.90 A két út találkozásánál egy fal volt két pillérrel (talán kapu állhatott itt). Az út kereszteződésében egy nagy, 18 helyiséges épület állt, – esetleg középület – melyet harmadik oldalról is egy kevésbé jól megépített, rövidebb út határolt. Az utak és az épület fala között sóderes járószintet figyeltünk meg. A villákat kerítés vette körül, gyakran egy belső udvart leválasztó kerítésfal is volt. Kerítéseket Pomáz-Lugi dűlőben és a szentendrei villánál figyeltek meg. Ez utóbbi szárazfalazásos technikával készült. Pátyon és Budaörsön is voltak belső kerítések. E kerítéseknek gazdasági szerepe volt, védelmi funkciót nemigen láttak el. A 4. században vagy külön erődített villák épülnek sarokrizalitokkal (ilyen a megyében nincs), vagy egy-egy közeli őrtorony védelmébe húzódva élnek tovább a villagazdaságok. A villagazdaságokon belül szentélyek is álltak, a vicusokban pedig a katonai vicusokhoz, táborokhoz hasonlóan szintén kellett állni hivatalos szentélyeknek, ahol az államvallás isteneinek áldoztak. Erre utalnak a budaörsi villában előkerült oltárkövek is, melyek közül sajnos egyik sem eredeti helyén került elő. Egyiket Jupiternek állították, kettőt Terra Maternek s egyet Herculesnek szenteltek. A budaörsi császárok üdvéért emelt oltár, melyet a vicus lakói állítottak, méretei alapján egy épület falát díszíthette.91 Kis házi szentélyeket, larariumokat, minden római házban találunk.

89

Columella: De re rustica 1,6.; BÍRÓ l974, 23. Sajnos ez a Seregélyes u., ma már aszfalt út, átvágására eddig nem volt lehetőség. 91 Valamennyi 3. századi felirat, s aquincumi tisztségviselők illetve veteránok állították. Belőlük kettő M. Antonius Victorinus házi szentélyében állhatott. Ld. OTTOMÁNYI–MESTER–MRÁV 2005, 30–35. A budaörsi feliratos kövek a szarkofág kivételével Budaörsön, a Régészeti kiállításon láthatók. 90


271

Láttuk tehát, hogy az Aquincum környéki villák többségét közel azonos alaprajzzal, azonos gazdasági színvonalon építik. Hasonló nagyságú birtok tartozhatott hozzájuk. Kivételt képeznek az út menti vicusok s az ezeken épült villaépületek, illetve a szentendrei Skanzenben feltárt, nagybirtokhoz tatozó villa. A 2–3. századi villagazdaságok tulajdonosainak a megállapításánál nagy segítségünkre vannak a feliratok. A Severus kori jólét és az írás-olvasás terjedésének következtében számszerint sokkal több feliratot állítottak ebben az időben. A városi tanács tagjainak sírkövei (melyen többnyire a család is szerepel) és oltárkövei a város környéki dombvidéken, néha kőépületek közelében kerülnek elő. Bennük kereshetjük a feliratok közelében lévő villagazdaságok tulajdonosait. Többségük már nem bennszülött, hanem idegen, főleg keleti származású ember. A városi tisztségviselőkön kívül változatlanul sok a tulajdonosok közt a veterán. Már ők sem mind bennszülöttek, főleg Szentendre vidékén sok a szír íjászokhoz köthető katonacsalád.92 A következő lelőhelyekhez tudunk a feliratok alapján tulajdonost kapcsolni: Budakalász-Dolina (3/6. lh.): Septimius Avvo, két fia és felesége temetkezett ide a villa mellé (RIU 934). Nevük alapján a bennszülött arisztokrácia tagjai lehettek. A 2. század végén ők építhették, egy korábban is meglévő bennszülött telepen a villát, mely egész a 4. század végéig fennállt. Később talán új tulajdonos családot kapott, ha elfogadjuk azt a feltételezést, hogy a vicus Vindonianus területe Budakalászra is kiterjedt.93 A 3. század első felében a korábbi birtok beolvadhatott a Barát-patak túlsó oldalát is benépesítő villagazdaságba. Budakeszi: P. Aelius Victorinus, sacerdosnak, mint patronusuknak állított két libertusa síroltárt.94 Papi hívatását a közeli Aquincumban tölthette be a Severus korban. A család bennszülött eredetű lehetett, polgárjogát Hadrianus alatt kapta. A Budakeszitől délre, a Csíki hegyek lábánál feltárt két villa egyikének lehetett a tulajdonosa (4/3–4. lh.). Síroltárát a villát övező családi sírkertben állíthatták fel. Aurelius Juventianus állította anyjának Aurelia Castoriananak a sírkövet a 3. század első felében (RIU 1329). A kő a késő római temetőben került elő, mellette egy 2–3. századi telep is volt (4/6. lh.), illetve elhurcolhatták a római villa mellől is. Ez utóbbi helyen csak egy római tógában és irattekerccsel ábrázolt halott sírköve került elő név nélkül. A tulajdonos már mindenképpen római, (vagy romanizált) ember lehetett. Az Aurelius név Kr. u. 212. utáni újpolgárokra jellemző. Septimius Quintianus és Aurelius Gentilis állított Jupiternek oltárt Kr. u. 213–214 után. Szórványként került elő a kő Budakeszin, nem tudjuk mely telephez kapcsolódik (RIU 1328). Budaörs: Kamaraerdei dűlő (5/2. lh.).95 Marcus Antonius Victorinus, az aquincumi colonia duumvirje (törvénykezési joggal rendelkező, fő tisztségviselő a városban) két oltárkövet is állított. Egyiket Terra Maternek, a feleségével együtt (Ulpia Spectata). A másikat Hercules Augustusnak.96 A 3. század első felében lehettek a villa tulajdonosai. A Victorinus cognomen talán keleti eredetű. Különösen gyakori Pannóniában, főleg a 2. század végétől. M. Ant. Victorinus Aquincumban korábban (akkor még csak decurio illetve aedilis volt) alapított egy Mithraeumot. Aurelius Setanus, a Campona táborában állomásozó ala prima Thracum (lovas segédcsapat) veteránja. 3. század közepi oltárköve alapján az előzőknél későbbi tulajdonos lehetett itt a vicusban a Jupiternek oltárt állító veterán.97

92

ALFÖLDY 1959, 26–30.; SOPRONI 1994, 312–32.; PÓCZY 1971, 94. ALFÖLDY 1959, 24. 94 MARÓTI–MRÁV 2004, 247–248., 2–3.kép. Ugyaninnen vadászjelenetes sírsztélé és Orpheust ábrázoló jelenetekkel díszített sírépítmény részlet is előkerült. 95 OTTOMÁNYI–MESTER–MRÁV 2005, 30–35. 96 RIU 6, 1335, 52–53.; A Herculesnek állított ép oltárkő 2002. tavaszán került elő, egy késő római árok betöltésének felső, szántott humuszhoz tartozó részéből. (Ugyaninnen származik a vicus Teuto feliratos, törött kő is.) SzFM ltsz. 2003. 1. 2. 97 SzFM ltsz. 2003. 1. 6. Az oltárkő egy kőépület felső rétegéből, nem eredeti helyén került elő. A név Pannóniában nem fordul máshol elő ld. MÓCSY 1983, 264. 93

OTTOMÁNYI KATALIN

272

Ulpius Karus neve két határkövön szerepel, melyeket a legnagyobb, késő Severus korban épült kőépület 4. századi hozzáépítésébe falaztak be másodlagos helyzetben. A Carus név Marcus Aurelius után terjedt el Pannóniában. Karusnak írva eddig csak Aquincumban és Pátyon fordult elő, mindhárom esetben más családnévvel.98 Aurelius Firmanus a 3. század első évtizedeiben élt itt családjával. Katona apjának állított szarkofágot, ki 23 éves szolgálat után halt meg egy germán hadjáratban Lauriacumban. A halott nevét sajnos csak töredékesen ismerjük: Aurelius …nus, felesége Ulpia Firmilla, fia Aurelius Firmanus s az unoka v. unokaöccs, aki hazahozta a halott maradványait: Festus.99 A család birtoka az 5/2. lelőhelyen feltárt vicusban lehetett. A fenti tulajdonosok a markomann háborúk utáni újjáépítéstől a 251. utáni években bekövetkezett pusztulásig élhettek itt. Birtokaik nagysága eltérő lehetett, hiszen Aurelius Setanus csak egy veterán, valószínűleg kisbirtokkal, M. Ant. Victorinus pedig Aqiuncum vezető tisztségviselője, minden bizonnyal egy nagyobb középbirtok tulajdonosa. Időrendben megelőzte őket az előző periódus birtok tulajdonosainál említett T. Sulpicius Justus (Magni filius), kinek sírkövét a temetőből ismerjük. Budaörs-Szőlőhegy: Kr. u. 2l3-ban (vagy 222-ben) az aquincumi legio II. Adiutrix két katonája (testvérek) Mithras szentélyt épített Budaörsön, valószínűleg a saját birtokukon. Névszerint M. Aurelius Fronto és M. Aurelius Frontinianus.100 Az aquincumi colonia egy másik decuriójának is előkerült itt a Szőlőhegyen a családi sírköve. Neve egyik olvasat szerint Caius Iulius Maximianus (RIU 1336), másik olvasat szerint M Aurelius (…)s. Birtokuk nem tudjuk pontosan hol volt. Budaörsön eddig csak egy vicust találtunk, de rajta több villa is állhatott. A sűrűn beépített belterület alatt, vagy már a mai Budapest Budaörssel szomszédos területén is lehettek még hozzá tartozó római birtokok. Dunabogdány: Aurelius Marcus, a colonia decuriója állított fiának sírkövet. Limes menti helyzete miatt villa nincs Dunabogdányban, telepre utaló nyom is kevés. Talán katonai sírkő, és a család a vicusban lakott, vagy még nem került elő a birtokuk. Ugyaninnen veterán sírköveket is ismerünk, pl. Iulius Secundinus bővítette a Silvanus szentélyt és állít, mint cornicularius (segédtiszt) egy másik oltárt is, de ezek a veteránok lakhattak a vicusban is, bár Silvanus a kisbirtokok istene. Magánbirtokra utaló nyom eddig nem került elő Dunabogdányban. Nagykovácsi: Septimius Celer, sexvir col. Aquin. Kr. u. 217-ben állított családi sírkövet (RIU 1322). Neve alapján újpolgár lehetett. (A seviri Augustales testületre Aquincumban a szabadszületésű, helyi emberek jelenléte jellemző). Ugyanerről a lelőhelyről (12/7. lh. Szőlőhegy) egy Apulus nevű embernek állított sírkő (RIU 1319) is előkerült. Aelius Saturninus veterán a legio II. Adiutrixból is itt emelt családi sírépületet (RIU 1318). Egy észak-itáliai család 3. századi veterán utóda. Birtokot egyik névhez sem tudunk kötni. Valamennyi másodlagosan a késő római temetőből került elő. Marcus Aurelius Spectatus szarkofágja, melyet a Kálváriába beépítve még Soproni Sándor látott, azóta elveszett (RIU 1320). Villa mindössze egy van Nagykovácsiban (12/1. lh). Egyikük ennek a tulajdonosa lehetett. A belterület alatt is lehetett római település, bár nem tudjuk mekkora (12/13. lh). Páty: M. Valerius Karus, az aquincumi colonia decuriója állított itt a nimfáknak egy oltárkövet (RIU 1324). Előkerülési helyén (13/7. lh.) gyógyfürdő vagy szentély volt. Gyógyulni vágyó emberek is állíthattak itt oltárt, nemcsak birtok tulajdonosok. Több villa s egy nagyobb vicus is került elő Pátyon, nem tudjuk, melyiknek lehetett a tulajdonosa a 2. század végén—3. század első felében. Ekkor épült villa a 13/15. lh-en, de megvehette bármelyik korábbi bennszülött birtokot is, mely a markomann háborúk alatt elpusztult (13/8, 9, 19. lh.). Longinianus a legio II. Adiutrix katonája feleségével (Iulia Spes) együtt állított oltárkövet Pátyon (szórv. RIU 1327). Nekik is helyben lehetett a birtokuk. Victor Candidus Kr. u. 217-ben állított oltárköve. Szórvány (RIU 1325). Birtoka bármelyik pátyi villa lehetett.

98

SzFM ltsz. 2003. 1. 7. 1-2.; BARKÓCZI 1964, 308. 105/56, 105/314 (Aelius Karus), 123/3 (M. Val. Karus). SzFM 2003. 1. 1. A Firmanus név Pannóniában Mócsy András gyűjtése alapján eddig 6 helyen fordult elő. Ld. MÓCSY 1983, 126.; MRÁV–OTTOMÁNYI 2004, 49–98. keltezés Kr. u. 210-es évek második fele. 100 SOPRONI 1994, 312–321; RIU 6. 1332, 1334. 99


273

Van még Pátyról egy szórvány Jupiternek állított oltárkövünk, melynek töredékes felirata egyelőre vitatott, talán Aeli(us) Mart … mius állította (RIU 1323). Amennyiben a Malomi dűlőben feltárt, 13/9. lh-et vicusnak tekintjük, itt kellett állnia egy főistennek épített szentélynek. Piliscsaba: C. Pompeius Crispinus állított oltárt Dianának (RIU 1298). A kő a 16/4-es kőépületes római lelőhely – villa vagy útállomás – területén került elő. A 2. század közepétől a 4. századig állt itt kőépület. Ebben az időben lehetett Piliscsabán egy Diana és Apolló szentély, melybe főleg katonák állítottak oltárt, ld. még C. Caldinius Faustinianus tribunus militum (a légióparancsnok egyik helyettese) a legio III. Flaviában (RIU 1299-1300). A legio II. Adiutrix két katonájának a sírköve is előkerült itt, az egyik Publius Aelius Iustinus, a másik neve nem maradt meg (RIU 1302). Ez a sok katonai felirat inkább útállomásra, mint villára utal, de csak egy szórvány mérföldkő van itt, utat nem találtak még. Villára utaló felszíni nyom még három helyen található Piliscsabán.101 Pilisszántó (17/1. lh.): Több katonai sírkő is előkerült a Kálvária környékén, némelyike a késő római őrtoronyba befalazva, Iulius Crispianus veterán Silvánusnak állított oltárt. Aurelius Iustus veteránnak három katona fia (miles duplarius) állított sírkövet. Mind a hárman a legio II. Adiutrix katonái. Egy 3. századi kisbirtokon gazdálkodhattak, mely talán a Kálvária környékén lehetett, ahol a Topográfia 2–4. századig terjedő telepet és kőépítkezés nyomait tartja nyílván.102 Septimius Dasius a legio II. Adiutrix egykori katonájának családi sírköve egy késő római kőládasírba befalazva került elő a Szőlőhegyen (17/10. lh.). E kövek tulajdonosainak kisbirtokuk lehetett Pilisszántón. Pilisvörösvár: Aurelius Respectus veteránnak (legio II. Adiutrix) és bennszülött családjának lehetett itt birtoka a 2—3. század fordulóján (RIU 1305). A kő másodlagosan beépítve került elő, lelőhelye bizonytalan. Hasonló korú, 3. századi villa a 21/3. lelőhelyen található, de a két korábbi kelta-római telep valamelyikének tulajdonosa is lehetett ez a család. Solymár: Hasonló a helyzet, mint Piliscsabán. A 25/3. lelőhelyen egy kőépületes „villa” területéről került elő Aurelius Valerianus speculator (futár, hírszerző) legio II. Adiutrix oltárköve (RIU 1311), de mivel egy szórvány beneficiarius oltárkövet is ismerünk innen – M. Aurelius Reditus állította (RIU 1312) – lehet, hogy itt sem villa volt, hanem beneficiarius állomás.103 Bár két villára utaló nyom még van Solymáron, de nem valószínű, hogy aktív katona volt a tulajdonosuk. Szentendre: Titus Flavius Felicio, augustalis coloniae Aquinci családi sírköve a 2. század végéről–3. század elejéről. A császárkultusz ápolói voltak az Augustales testület tagjai. Kivétel nélkül idegen eredetű kereskedők és pénzemberek, többnyire libertusok. Szentendrén legalább három villa volt ebben az időszakban, nem tudjuk melyik tartozhatott hozzá. (A sírkő a késő római temetőből került elő.) Az aquincumi legio II. Adiutrix veteránjainak is lehetett itt birtoka, főleg, ha a család is szerepel a sírköveken, pl. az ancyrai M. Aurelius Domitianus, ki a testvéreit említi szarkofágja feliratán. Több veterán sírkő is került itt még elő, de ezeknél nem lehet eldönteni, hogy a család a vicusban lakott vagy saját birtoka volt. Ezek: P. Aelius Crispinus, quondam cornicularius vagy cornicen (kürtös); Aelius Proculus signifernek (zászlótartó) állította veterán apja, P. Aelius Provincialis és helyi származású felesége; M. Attius Rufus bennszülött eredetű veterán és felesége; Nonius Ianuarius a feleségével. Egy 3. század eleji decuriónak a sírkövét is ismerjük innen (Aelius Ingenuus), de nem tudjuk minek a decuriója volt. Tárnok: Késő római temetőből került elő egy veterán katona sírköve (31/16. lh., RIU 1344). Neve sajnos nagyon töredékes (… Felicitas … veteranus alae…), legközelebb hozzá a 31/6-s lelőhelyű villa esik. Esetleg ennek a tulajdonosa volt. Torbágy: Ulpius Valentinus (rangja nincs kiírva) állította a sírkövet lányának a 2–3. század fordulóján (RIU 1338). A kő szórvány. Két villa is állt itt ebben az időszakban (34/8, 19. lh.).

101 Az ásató, Thomas E. véleménye szerint a l6/4. lh-en villával összeépített őrállomás lehetett. (THOMAS l964, 289.) Bár a római út nem itt ment, de a sok katonai oltár illetve sírkő esetleg mégis valami katonai létesítményre utalhat. 102 RIU 3. 943, 944, 946,; MARÓTI–MRÁV 2004, 253-254., 12–13. kép 103 STEFAITS 1972, 27–36.

OTTOMÁNYI KATALIN

274

Törökbálint: M. Aurelius Epigonus, az aquincumi colonia decuriója állított oltárt Iunónak (RIU 1340). Villa még nem került elő Törökbálinton, a kő lelőhelyén 3–5. századi telepnyomok vannak (36/2. lh.). Ürömön szórványként került elő Titus Mercasius Hermés és felsége sírköve, a 2-3. század fordulójáról (RIU 1308). Esetleg a közeli Csúcshegyi villa temetőjéből származik.104 Innen már a 2. század első feléből s közepéről is ismerünk veterán sírköveket, a késő római temető kőládáiba beépítve (ld. Aelius Favorianus és Aelius Sabinianus Aquincumban készült sírkövei). Százhalombatta: 27/4. lh. (Krusik dűlő): Aelius Faventinus és családjának sírköve került innen elő.105 E Pest megyében ismert tulajdonosok sorát kiegészíthetjük a mai Budapest területén található, de már aquincumi városfalon kívül épült villák tulajdonosaival.106 Budafok határában lehetett birtoka M. Aurelius Aepictetianusnak. Másik birtoka a békásmegyeri vicus Vindonianushoz tartozott. A Naphegy oldalában volt birtoka Iulius Iulianus veteránnak. A Szépvölgyi út emelkedőjén Iulius Candidianus veterán és családja gazdálkodhatott. A Pálvölgyi barlangnál levő villa Septimius Iulianus pecuarius (az élő állatok szállításáról gondoskodó élelmező hivatalnok a hadseregben) birtoka volt. A Testvérhegyi villacsoportban élt Bithinia Severa családja. A vicus Vindonianus területén névszerint 8 villa tulajdonost ismerünk.107 Itt élt M. Aurelius Aepictetianus, a colonia decuriója, ...Victorinus ugyancsak decurio, Aurelius Vettianus, római lovag, kinek birtokán egy „Vicani”-nak szentelt oltárt is felállítottak, Trofimus decurio, és több értelmezhetetlen nevű személy, közülük egy biztosan veterán. Birtokaik átnyúlhattak Budakalászra is. Érdekes módon Pomázon nagyon sűrűn követték egymást a villák, mégis egyetlen tulajdonost sem ismerünk, a kölni katona kivételével. A feliratos köveket elhurcolhatták a közeli katonai építkezésekhez. Elképzelhető, hogy a vicus Vindonianus egyik possessorának is itt volt birtoka. Egy embernek több birtoka is lehetett, pl. M. Aurelius Aepictetianusnak Budafokon és Békásmegyeren. M. Aurelius Victorinusnak Aquincumban előkerült a lakóháza, Budaörsön pedig vidéki birtoka. A villagazdaságok létrejöttével Pannonia Inferior e limes menti sávjában is áttértek a római gazdálkodásmódra. Főleg földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkoztak. A magleletek alapján a korszerű villagazdaságokban már az új típusú, mai búzát (triticum aestivum) termesztették,108 de valószínűleg valamennyi villában őröltek gabonát, szőtték a ruhákat. Őrlőkövek, szövőszéknehezékek mindennapi leletek a villaásatásokon. Egyéb háziiparra, pl. fémmegmunkálásra utaló jelek főleg a 4. századból ismertek, kivéve Budaörsön s Pátyon, ahol már korábbról is került elő a helyi műhely meglétét bizonyító vassalak. A gazdálkodásmódon kívül a római típusú kőépítkezést, padlófűtést (hypocaustum), fürdőkultúrát stb., honosították meg e villák a városon kívüli területeken. A villák többnyire követték az útvonalakat, bekapcsolódva így a tartomány kereskedelmébe.

a) Úthálózat A Pannónián keresztülvezető és megyénket is érintő fontosabb útvonalakat két korabeli útleírásból ismerjük. Egyik egy útikönyv, a 3. századi Itinerarium Antonini, mely a Duna parton futó limes-út mellett a tartomány belsejében lévő, fontosabb diagonális utakat is ismerteti. Másik forrásunk egy térkép, a Tabula Peutingeriana, mely Pest megyére vonatkozóan csak a limes-út leírását tartalmazza. A két forrás a limes-út ismertetésekor pont a Dunakanyar leírásában tér el. Az Itin. Ant. (242,1–248,3.) egy átlós rövidítést ad Aquincum és Crumerum között. Egy másik helyen 104

PÓCZY 1971, 94. KOVÁCS 1999, 159. 106 PÓCZY 1971, 94. 107 ALFÖLDY 1959, 22., birtokosok listáját ld. BALLA 1971, 55. 108 A bennszülött telepeken s a Barbaricumban még a régi típusú búzát (triticum dicoccon) termesztették. Ld. GABLER 2003, 238. 105


275

(266,8—13.) a Duna parton futó utat is leírja. A Tabula Peutingeriana szintén átlós utat ad meg. Állomásai: Lussomana–Gardellaca–Lepavis. Az Itin. Ant. említi még (V. 263,3–9.) az Aquincumból Savariába vezető utat, melynek kezdeti Floriana felé tartó szakasza ugyancsak megyénk területén megy át. Aquincumból dél felé, a Gorsiumon át Sopianaeba, illetve Poetivióba menő út szintén itt ágazhatott le a limesútból. A Duna mentén futó limes-út a katonai táborokat, őrtornyokat kötötte össze. A településhálózat szempontjából az Aquincumból sugárirányban kiinduló belső utak a fontosabbak. Ezeket kísérték két oldalt a temetkezések, villák, telepek. Az útleírásokban nem szereplő, kisebb utak meglétére is következtethetünk e telepek és temetők elhelyezkedéséből. A mérföldkövek és a terepbejárások alapján egy átlós út vonala biztosan kirajzolódik Aquincumból a hegyvidéken keresztül Crumerumba (Tokodnál éri el a limes-utat), ahonnan a Duna mentén halad tovább Brigetio felé.109 (Részletesebb leírását ld. Kovács Péternél). Nyomvonala szétszántott kavicscsíkként, esetleg kövesútként több helyen is megfigyelhető volt (Pilisborosjenő 15/8. lh., Pilisszántó 17/12–12a, Pilisvörösvár 21/21. lh., Csobánka 6/28. lh.). Ezt az átlós utat végig villák, telepek, vagy temetkezések szegélyezik. Az aquincumi katonavárostól ÉNy-i irányba, az ürömi völgyön át haladó utat kísérik a szépvölgyi úti, kapucinus dombi, táborhegyi, testvér-hegyi és csúcs-hegyi villák, illetve a mellettük lévő temetkezések. A leágazó kisebb utak mellett állhattak a pálvölgyi, mátyáshegyi valamint aranyhegyi villák.110 A villák között út menti őrtornyok, mansiók pl. Csúcs-hegy, Aranyvölgy, és sírkertek találhatók. Ürömön villák nincsenek, csak sírok szegélyezik az utat. Pilisborosjenőn sincs villa, csak két kisebb telep (15/4–5. lh.) és késő római sírok vannak az út mentén (15/7. lh.). Csobánkán két villa és sok telepnyom (9 lh.) található. Pilisszántón egy út menti őrtorony,111 és négy telep volt a római korban. Az alsó út mellett Vörösváron egy villa, négy telep és sírkert nyomai figyelhetők meg. Az Aquincum—Savaria út keleti szakasza ma még nem teljesen tisztázott. Albertfalváról kiindulva Budaörsön és Biatorbágyon át Etyeknél lép be Fejér megyébe és megy tovább Bicske, majd Floriana (Csákvár) felé.112 Mivel mérföldkövek és felszínen látható nyomok nincsenek, nézzük a település és temetkezés nyomokat. Az albertfalvai vicus mellett elhaladva egy út menti állomás található. Budaörsön egy villa illetve vicus, két kisebb telep, több kocsisír és kora illetve késő római temető mellett megy tovább Torbágyra. Közben az út déli oldalán négy törökbálinti telepet is bekapcsol a kereskedelembe (az aquincumi colonia decuriójának sírköve is előkerült itt, lehet, hogy villa is volt). Torbágyon egy villát (8. lh.) és a 2a és 9. lelőhelyű telepet érintve két irányba mehetett,113 vagy kicsit északra Páty déli határánál, ahol Herceghalomig kb. l0 telep és villa mellet haladt el. Pátyon gyógyfürdő is volt.114 Mehetett még Torbágyról délre a Biai tó felé is, melynek partja szintén sűrűn lakott ebben az időben. (4 villa, 3 telep). Innen egyenesen Etyekre. A fő útról, mely Floriánába ment, feltételezhetünk egy elágazást Zsámbék felé, mely végigmenve e termékeny völgyön a brigetiói útba csatlakozna. Az elágazás helye vitatott. Fordulhatott már Herceghalomnál északra az út (Bia 1/37–39. lh.) és Tök, Tinnye, Perbál útvonalon keresztül Piliscsaba körül (Piliscsév ?) fut be az Aquincum–Crumerum útba.115 A zsámbéki medence nagyon sűrűn lakott volt a 2–3. században. Zsámbékon két villát és hét kisebb telepet találunk, Tökön két villa és két kisebb tanyaszerű telep mellett menne el az út. Perbálon három villa öt telep, Tinnyén egy villa és három telep található. Piliscsabán két kisebb telep és talán három villa mellett megy el az út. Az innen előkerült mérföldkő valószínűleg Piliscsévhez tartozik. Korai és késői temetkezés Tökön és Zsámbékon figyelhető meg. 109 110 111 112

SIMONYI 1936, 44–55.; MRT 7. lelőhelyei; VISY 1989, 61. ZSIDI 1991, 152. 5. kép MARÓTI l985, 159–184. Az út Fejér megyei szakaszára vonatkozóan ld. FITZ l970, 72–l73.; Pest megyei szakaszhoz SOPRONI 1958,

41. 113

Torbágyon a 2. lh. bronzkori telep. Egy 1995-ös leletmentés során római telepnyomok is kerültek itt elő. (Balogh É. ásatása) SzFM Adattár 3055–96. 114 OTTOMÁNYI–GABLER 1985, 312–320. Abb. 3. – egyik villagazdaságokkal legsűrűbben lakott terület van itt. Ez lenne a mai M1-es út vonala. 115 SOPRONI 1958, 4l.; De elágazhatott Mánynál is. ld. FITZ 1970, 161.

276

OTTOMÁNYI KATALIN

A megye déli részén, Százhalombattánál ágazhatott el a limes-útból a Gorsium felé haladó út.116 Pontos nyomvonalát jelenleg nem ismerjük. A táborból kiindulva egy kisebb út megy ÉNy-i irányban Tárnok felé. Esetleg ebből ágazhatott el egy, a Benta patak völgyén észak felé végigfutó út, bár a felszínen ennek sincs nyoma. Ugyanis Pest megyén belül itt e patak völgyében következnek legszabályosabban egymás után a villák és telepek, gazdaságilag a megye egyik legtermékenyebb területe. Mind a négy évszázadon keresztül lakott volt. Az Aquincumból sugárirányban kiágazó főbb utakon kívül kellett lenni hosszanti irányú kisebb útnak is, mely e patak völgyét egészen a Zsámbéki medencéig végigkísérte. (E kisebb belső utak kavicsos nyomvonala gyakran azért nem látszik, mert a mai út alatt ment.) Nem említik az útikönyvek, de vezet még egy leágazás a limes-útból Pomázra is, mely terület a megye egyik legsűrűbben villákkal benépesített része volt. Ez az út Békásmegyeren, a vicus Vindonianus keleti határát jelentő limes-útból ágazott ki és haladt Budakalászon át Pomáz felé, majd tovább Szentendrére. Az utat Csillaghegyen, Békásmegyeren villák s útállomás szegélyezi. Budakalászon is volt egy nagy villagazdaság, Pomázon pedig tíz villa és öt kisebb tanyaszerű telep mutatható ki. Innen a Püspökmajori villa érintésével s a vicus militarison keresztül mehetett az út és futott be a limes-útba.117 Megyénk területén tehát a Duna mentén haladó limes-utat kivéve még három főbb útvonal (egyik a limes-út átlós rövidítése) haladt keresztül a római korban. Ezeket az Aquincumból sugárirányban kiinduló, stratégiailag és kereskedelmi szempontból fontos utakat mindenütt villák, telepek, temetők szegélyezik. Ugyanakkor valószínű, s helyenként meg is figyelhető, hogy a mezőgazdaságilag fontosabb területeken, pl. Zsámbéki medence, Bentapatak völgye stb. létrejövő villagazdaságokat kisebb utak kötötték össze a tartományi székhellyel. Ezeknek már csak tisztán kereskedelmi céljuk volt. A rómaiak a keltáktól nevükkel együtt átvett, két vagy négykerekű, forgó elejű szekereket, kocsikat használtak. A használat célja és az útviszonyok szabták meg, mikor melyiket vették igénybe. Teherszállításra, hosszú utazásra négykerekű kocsikat használtak. A bennszülött sírkövek kocsijelenetes ábrázolásairól, illetve a kocsitemetkezések leleteiből ismerjük őket. Ábrázoláson leggyakoribbak a négykerekű, nyitott kocsiszekrényű szekerek.118 Több sírkövön is szerepelnek Pest megyében, pl. Szentendrén, Pilisszántón, Solymáron, Pátyon, Érden. Négykerekűek zárt kocsiszekrénnyel zsámbéki és érdi ábrázolásokról ismertek. Budaörsön az előkerült négy kocsisírból háromban volt négykerekű kocsi, előtte két lóval. Ritkább a kétkerekű, könnyű kocsi, csak egy töki ábrázoláson látható. Ugyanakkor a rekonstruálható kocsitemetkezések többségének kocsija e kétkerekű, nyitott, könnyű kocsitípusba tartozik, ld. Érd, Zsámbék, Budakeszi, Budaörs (9/29. lh., 38/7. lh.). A pátyi részleges kocsi temetkezéses sírban is csak két kerékabroncs volt (13/9.lh.).119 E kocsiknál a kocsiszekrény rázkódását annak felfüggesztésével tompították. Erre szolgált a Budakeszin és Budörsön előkerült griff fejes vas illetve bronz lőcspár. A zsámbéki, budakeszi és budaörsi kétkerekű kocsik elé három lovat fogtak, a többi általában kétfogatú volt. Ló helyett öszvért vagy ökröt is használtak (pl. Pilisszántói sírkő).120 A vízi közlekedés szerepe is nagyon jelentős volt a Duna miatt megyénk területén. Már Augustus császár a Római Birodalom határainak kialakításakor a Rajna és Duna vízi határ létrehozására törekedett. A folyók itt nemcsak természetes határként, hanem összekötő kereskedelmi útként játszottak fontos szerepet. A katonaság utánpótlását biztosították. Pannóniában a Duna, mint vízi út csak a Kr. u. 1. század második felében lett jelentős, mikor a folyópart katonai megszállásával biztonságos lett a közlekedés. Ekkor kapcsolódott be Aquincum környéke is a távolsági kereskedelembe. Cassius Dio leírásából tudjuk, hogy az őslakosságnak fatörzsből kivájt csónakjaik voltak.121 A rómaiak „triremes” hajóiról sírköveken ábrázolások is fennmaradtak. A szentendrei ládikaveretek egyikén is római hadihajókat láthatunk.122 A pannóniai hajóhadat a 116 Ez az Aquincumból Sopianae felé vezető út. GRAF l936, Térkép; (részletesen ld. Kovács P.); FITZ 1970, 161. Szerinte nem Matricánál ágazik el a limes-útból, hanem már Nagytéténynél, és Érden át megy Tárnok felé. 117 SOPRONI 1987, 47. 118 Visy Zs.: A kocsiábrázolások forrásértéke, Kand. dissz. 119 MRÁV 2001, 30–41.; Budaörs Kamaraerdei-dűlőben 4 bolygatatlan kocsitemetkezés került elő a kora római temetőben. OTTOMÁNYI–MESTER–MRÁV 2005, 56–60. 120 CIL III. 0573; NAGY 1946–1948, 191. 121 Cassius Dio XLIX.37, 6. 122 NAGY 1936, 5., 5. kép.


277

Classis Pannonicát már a Kr. u. 1. század első felében, talán Augustus alatt létrehozták. Egyik korai, Claudius kori támaszpontjuk Békásmegyernél lehetett.123 A Vespasianus kori átszervezés óta viseli a Flavia jelzőt. A 4. században több kisebb egységre osztották, a dunai flotta elnevezése „classis Histrica” lett. A legiótáborok mellett mindenütt számolhatunk flotta kikötővel. Aquincumból ismert egy tengerész, majd dunai hajós katona sírköve is. Kereskedelmi kikötő maradványait ugyancsak Aquincumból, a Margitsziget északi és keleti oldaláról ismerjük.124 A Barbaricumba irányuló kereskedelem is a Dunán keresztül, illetve a Duna túlparti erődeiből kiindulva bonyolódott le. Carnuntumból és Aquincumból indultak a legfontosabb kereskedelmi utak a Barbaricumba. A szarmatákhoz Aquincummal szemben egyrészt a Rákos pataki őrtoronyból, másrészt az Eskü téri erődtől lehetett átjutni. A legióstábor és a Rákos pataki őrtorony közti híd cölöpkötegeit is sikerült feltárni. E Barbaricumba vezető kereskedelmi utak mindenhol katonai ellenőrzés alatt álltak (ld. még Nógrádverőce típusú hídfőállások).

b) Gazdasági élet Pannonia földjének leírásakor az ókori szerzők évszázadok óta továbbélő toposokra, irodalmi sablonokra, és nem a valóságos ismeretekre támaszkodtak. Így kezdetben a messzi ismeretlen északi vidékek leírásánál szokásos „zord, hideg, hegyvidéki” (ld. Strabón, később Cassius Dio) majd Pliniusnál már, ki jobban ismerhette e vidéket „erdős” jelzőt kap Pannonia. A 3. századtól „sík és termékeny földű”, „férfiakban erős és boldog földű” (Solinus, Avienus, Isidorus) Pannonia. A jelzők változását nemcsak a jobb megismerés, hanem a politikai és gazdasági körülmények változása is okozta. Így pl. a Severus kori politika, majd később a katonacsászárok egyik fő támasza volt Pannonia, természetes, hogy dicsérő jelzőkkel illették, mint olyan vidéket, ahol harcias, katonás, vitéz emberek születnek. Ugyanakkor azonban valóban változhattak a természeti feltételek is. Részben talán az éghajlat (a kezdeti szárazabb éghajlatot csapadékosabb idő váltotta fel),125 főleg pedig a római gazdálkodási mód alakult át. A villagazdaságok bevezetése illetve a természetátalakító tevékenység, pl. mocsárlecsapolások, csatornázás stb., több és jobban kihasznált termőterületet eredményezett. A nagybirtokrendszer kialakulása is csak a késő császárkorra jellemző Pannóniában. Így következhetett be az, hogy a 4. században Pannóniát már minden terményben, állatban gazdag vidéknek írják le, sőt egy alkalommal gabonát is exportált Itáliába.126 A korabeli szerzők műveiből tehát nem kaphatunk teljes képet az ókori Pannonia természeti adottságairól és gazdasági életéről, de ha ezt a képet a régészeti tárgyak, növény- és magleletek, fák, állatcsontok vizsgálatával kiegészítjük, máris többet tudhatunk meg a római kori viszonyokról. Plinius leírását, hogy „itt kezdődnek Pannonia tölgyerdői” alátámasztják az ókori gromatikusok, földfelmérők adatai is, kik kétféle erdőt különböztettek meg e tartományban: „makkos” (silvae glandiferae) és „közönséges erdőt” (silvae vulgares).127 A Budai hegyvidék leginkább a makkos erdő kategóriába tartozhatott. Az ásatásokon talált famaradványok vizsgálata alapján megyénk területén tölgy, bükk, erdei és jegenyefenyő, kőrisfa, nyárfa és gyertyán nőtt a római korban (Aquincum, Táborhegyi múmia sír, Jablonkai u., Gázgyár stb.).128 A pannóniai erdők vadjait az amfiteátrumi játékok és vadászatok leírásánál már korán említik, pl. medve, vadmacska, vadkan (ld. Lucanus, Martialis, Hadrianus lovának sírfelirata stb.). A polgárvárosi amfiteátrum porondjáról őz, farkas és vadkan csontjai kerültek elő.129 Vadkan ábrázolás sírköveken is előfordul (vadászjeleneteknél, pl. Zsámbék), de szarvas ábrá123 124 125 126 127 128 129

NAGY 1962, 35. PRK 82–83., 115. GRYNAEUS 1996, 107.; Expos. Totius mundi Expos. totius mundi 57.; Ambrosius epist. XVIII. 21. Hyginus: const. limit. Gromatici 204. HARTYÁNYI–NOVÁKI–PATAY 1968, 35–47., és Grynaeus A. szíves szóbeli közlése. SZILÁGYI 1956, 52.

OTTOMÁNYI KATALIN

278

zolást is ismerünk. A telepeken előkerült csontanyagban a háziállatok domináltak, vadállat kevés van (pl. a budatétényi telepen az állatcsontok 99,25%-a háziállat). Pátyon ez az arány 98%. A rendkívül kevés vadállatcsontban minden, a korra jellemző nagyvad jelen van. Egyik sem éri el a fél százaléknyi mennyiséget sem. Közülük kiemelkedik a gímszarvascsontok mennyisége, a többit csak pár db képviseli: őz, vaddisznó, őstulok, farkas, róka, mezei nyúl és ponty fordulnak elő. Az erdőkön kívül kétféle legelőt (síkvidékit illetve hegyekben lévőt, „prata” és „saltus”), valamint első és másodrendű szántót különítenek el a földmérők. E 2. század közepi földmérnöki szakmunkák a földadó miatt készültek, ami már mutatja, hogy Pannonia gazdasági életének alapját, akárcsak a Birodalom nagy részében, a mezőgazdaság és állattartás jelentette. A termesztett növények közül Cassius Dio, egy gyógynövényen kívül csak kölest és árpát, (ebből állították elő a pannóniai bennszülöttek sörszerű italát) valamint szőlőt említ (LIX. 36, 2–3.). Az előkerült magleletek vizsgálata viszont azt mutatja, hogy igen sok növény csak a római korban honosodott meg Pannonia területén.130 Így pl. fő termék volt a búza (új fajtája a triticum aestivum) és a rozs. A köles és árpa csak ezután következett. Ilyen leletek elszenesedett maradványait találjuk meg leégett késő római erődök padlásán edényekben (pl. Budakalász-Luppacsárda, Leányfalu), kemencékben (pl. Budapest-Körte u. 29), illetve lenyomataik maradtak meg agyagtéglákon (pl. Cirpi). E gabonaféléken kívül még borsót is termesztettek (Budakalász-Luppacsárda). Megjelent a len is és igen sok gyümölcs ekkor tűnt fel (pl. a dió, kajszibarack, őszibarck, szilva, sajmeggy, mandula stb. – Bp. Aranyhegyi-patak, Jablonka u. l5., Vörösvári ut, Budakalász-Luppacsárda). E gyümölcsöket többnyire sírokba tették (pl. az egyik aquincumi múmiasírban kis kosárkában cseresznye és barackmagok voltak.131 ) Gyümölcsaszaló meglétére utaló nyomok kerültek elő a Visegrád-Gizellamajori erődből.132 Egyéb mediterrán jellegű gyümölcsöt, datolyát és fügét is találtak sírokban, ez utóbbi olyan zöld állapotban volt, amiből helyi termesztésre következtethetünk.133 A datolya valószínűleg importként került ide. Aquincumi freskókon is láthatunk füge ábrázolást. A szőlőművelés két fajtáját ismerték Pannóniában. Egy itáliai jellegű, mediterrán éghajlatot kívánó, magasan felfuttatott, lugasos szőlőművelést. Az ehhez tartozó balta nélküli metszőkések, illetve a szőlőkapák bizonyos fajtái gyakoriak Pannóniában (pl. Aquincum), freskókon is ábrázolják (pl. Baláca). A másik az alacsonyabb művelés. Ásó, kapa és kisméretű baltás metszőkés mutat ez utóbbi meglétére. A Silvanus állandó attribútumaként látható metszőkés inkább kerti, mint szőlészeti szerszám (Silvanus herbarius jelzője mutatja, hogy a kertek istene is volt). Sok ilyen görbe késünk van Pest megyéből, villákból (pl. Budaörs, Budakalász-Dolina, Budakeszi, Szentendre), illetve késő római erődökből (pl. Leányfalu, Visegrád).134 A kertekbe gyümölcsön kívül mindenféle virágokat is ültettek a rómaiak. Sírokból ismerünk pl. rózsa és liliom maradványokat, melyekből a halott fejére koszorút fontak, vagy csokorként tették a sírra.135 Sírköveken is említenek virágokat (RIU 80.). Művelésükhöz kisméretű kerti kapákat használtak (pl. Leányfalu, Budaörs). Gabonatermeléshez tartozó vaseszköz, eke, kasza, sarló elég kevés került elő megyénk területén. A vas a római korban is megbecsült munkaeszköz volt, a tönkrement darabokból általában újat kovácsoltak. Aquincum térségében kevés fejlettebb technológiára utaló szerszám van. Itt a termelés színvonala elmaradottabb, mint pl. a Balaton környékén. Erősen tovább éltek a kelta hagyományok a sok kisparaszti birtok és bennszülött származású veteránbirtok következtében.136 A bennszülött lakosság falvaiból, vicusaiból kevés leletet ismerünk. Feltételezhetjük, hogy itt a kelta korszak hagyományos formáit használták tovább (pl. hosszú, keskeny ekevas). Még a római kor első századaiban is csak túróekét használtak. A villagazdaságok és katonai táborok területéről már a rómaiak által meghonosított lapát alakú ekevasat ismerjük (pl. Aquincum), de még ez is többnyire csak túróeke volt. A fejlet130 131 132 133 134 135 136

HARTYÁNYI–NOVÁKI –PATAY l968, 35–47. PATAY – PÓCZY 1964, 135–146. GRÓH–GRÓF 1991, 85–93. GRYNAEUS 1996, 108. MÜLLER 1982, 544–554. PÓCZY 1964, 184–. PETŐ 1975, 97.; BALASSA 1973.


279

tebb technikájú, asszimetrikus ekevassal, csoroszlyával felszerelt ún. ágyekéket főleg a 4. századi villagazdaságokban találjuk meg. E típus Aquincum környékén ritka, bár néha előfordul (pl. Budai Vár).137 Pannóniában leggyakoribb a csoroszlya nélküli, ekehúzóláncos, taligás nehéz eke. Az ekét többnyire ökrök húzzák. A lovakat nem alkalmazták még a mezőgazdaságban. Az irtásnál használt új eszközök (nyéllukas balták, nehéz irtókések, nyitott köpűs görbe kések és irtókapák) Leányfaluról, Budakesziről, Érdről és Aquincumból ismertek. A gabona betakarítás eszköze a sarló. Ebből a késő vaskori formák élnek tovább. Valamennyi íves, fogazott vagy sima éllel (pl. Budaörs, Budakeszi, Érd, Visegrád, Aquincum). Egy aquincumi freskó részletet is ismerünk, mely aratást ábrázol. A kaszáknak két új típusa jelenik meg. A köpűs felerősítésű kasza a kevésbé gondozott réteken a vastagabb szárú növényeket is el tudja vágni. A hosszú nyelű kasza viszont rendszeresen vágott, jól karban tartott rétekre utal. Ilyenek csak nagyobb villagazdaságokban és katonai területeken voltak (pl. Budaörs). Magasabb szintű takarmánytermesztésre, istállózó állattartásra utalnak. A gabonaőrléshez tartozó őrlőkövek és kézimalom maradványai több helyen is előkerültek megyénkben. Ez utóbbi egy álló és forgó korongból készült, már a késő vaskorban is ismert típus volt (pl. Bia, Budaörs, Budakalász, Érd, Páty, Pomáz, Zsámbék). Ennél fejlettebb, már állatokkal körbeforgatott malom csak városokban, pékműhelyek mellett került elő (pl. Aquincum). Kenyérsütő kemence nyomait ismerjük a villaépületek konyháiból, pl. Pomáz (23/13. lh), vagy a katonai erődökből (pl. Aquincum). Szabadtéri kemencéket is használtak különböző célokra, pl. Bia (1/37. lh.), Budaörs. Visegrád-Gizellamajornál az erődöt karéjban vették körül a sütő-főző kemencék.138 Az állattartásban is komoly változást hoztak a rómaiak. Az őshonos lovak mellett, melyek alacsony, vékony felépítésű állatok voltak, új, nagytestű szarvasmarhát honosítottak meg. Ez volt a fő háziállat, utána sertést és kisebb számban juhot vagy kecskét tartottak. Új állat még a szamár, házimacska, páva, gyöngytyúk, liba. Ezek az őslakosság telepein nem fordulnak elő. Egyre elterjedtebb a baromfitartás is. A pátyi kőépítkezéses telepen az alábbi állatokat fogyasztották, illetve tartották: háziállatok közül a szarvasmarha, juh, szamár, kecske, sertés, ló, kutya, macska, tyúk és lúd. A leölt állatok közül kiemelkedik a szarvasmarha maradványainak magas száma (40%), második helyen a kiskérődzők állnak (17%). Sertés mindössze 13%. A legtöbb előkerült lómaradvány szintén konyhai hulladékból származik, de legalább 3 egyedet nem étkezési céllal öltek le. Figyelemre méltó a kutyacsontvázak nagy száma. Jelentős számú kutyát tarthattak a ház körül, amit a csontokon látható rendkívül gyakori rágásnyom is mutat. A kutyamaradványok feltehetően nem konyhai hulladékból származnak, bár sok közülük töredékes. A lelőhely állatcsontanyagából viszonylag kis számban, 1,95%-ban kerültek elő háziszárnyas csontjai (tyúk, házi lúd). Előkerült még szamár és macska csont is, arányuk nem éri el az 1%-ot. Vadászat nem igazán jellemző, a vadcsontok aránya rendkívül alacsony. A kutya, macska csontjainak és a ló csontvázainak kivételével, másodlagos helyen felhalmozódott konyhai hulladék valamennyi. Más római telep fajmegoszlásával összehasonlítva nagy hasonlóság mutatkozik. Itt is a háziállatok aránya 90% felett van, köztük a szarvasmarha jóval nagyobb arányban van jelen, mint a kiskérődzők és a sertés.139 A lótartásra utaló lószerszámvereteket, kocsialkatrészeket a kocsisírokon kívül főleg katonai erődökből ismerjük. Leányfalun és Visegrádon állatvakaró szerszámok, illetve tímármesterségre utaló szerszámok kerültek elő. A vidéki telepeken gyakoriak az állattartásra utaló kolompok, csengők (pl. Páty, Budaörs). A mezőgazdasági termelés is új keretek között bontakozott ki a római korban. A földterületek közös művelését (faluközösség vagy nagycsalád által) felváltotta a municipális birtokokon, a villagazdaságokban folyó, fokozatosan fellendülő termelés. Az elavult termelési formákat fejlettebb technikájú művelés váltotta fel. Főleg mezőgazdasággal és állattartással foglalkoztak. Itt honosították meg az új típusú termékeket és az istállózó állattartást is. Intenzív szőlőművelés csak a szentendrei villa, illetve Budaörs esetében bizonyított, de valószínűleg máshol is volt. A kertgazdálkodásnál alkalmazott teraszos megoldást találjuk 137 138 139

H MÜLLER 1982, 550. GRÓH–GRÓF 1991, 91. Körösi Andrea meghatározása. (Magyar Mezőgazdasági Múzeum)

OTTOMÁNYI KATALIN

280

pl. a békásmegyeri, testvérhegyi villáknál, a Kapucinus domb lejtőin. Ekkor terjed el az öntözéses kertgazdálkodás is. A villán belül külön rész szolgált a termények elraktározására (villa fructuaria). Alaprajz, illetve kővályú, itatók stb. alapján elkülöníthetők a különböző ólak, istállók is.140 A gazdasági élet alapja és a vagyon fő forrása négy évszázadon keresztül a mezőgazdaság volt. Az iparból vagy kereskedelemből meggazdagodott emberek is földbirtokba fektették a pénzüket. Mezőgazdasággal és állattenyésztéssel a katonaság is foglalkozott. Saját területükön, legelőiken (prata legionis) tartották az állatokat. Ismerjük pl. egy pecuarius (az élő állatok szállítására felügyelő élelmezési hivatalnok) sírkövét is Aquincumból, Szentendréről pedig egy „summus curator”-t, aki az istállók felügyelője volt (RIU 870). Állattartásra utal a kolomp is (pl. Budakalász-Luppacsárda, Leányfalu). Erődökből, őrtornyokból a 4. században egyre több mezőgazdasági szerszám kerül elő, jelezve, hogy ekkor már kénytelenek voltak önellátásra berendezkedni a katonák (ld. Leányfalu, Visegrád-Gizella major, Aquincum). E 4. század végi parasztkatonaságnak már saját földje volt, ahol a mezőgazdaság és állattartás mellett háziiparral is foglalkoztak (ld. kerámiagyártás, pl. Leányfalu). A katonai territóriumok földjeit művelés céljából a limitanei katonaságnak osztották ki. A villagazdaságokban is folyt háziipari termelés, de erre Pest megyében főleg csak a 4. századtól van bizonyítékunk, pl. a Kaszás-dűlői villa déli részén egy javítóműhely lehetett a 4. században. A csúcs-hegyi villában pedig olvasztókemence volt. Pátyon s Budaörsön a vicus területén előkerült vassalakok (kohósalak) utalnak a helyi vasművességre. A félkész csontok Budaörsön s egy ugyancsak félkész szórvány bronzcsat Pátyról egyéb helyi műhely meglétét is bizonyítják. Az eddig előkerült 2–3. századi cikkek többsége Aquincumban készült. Az ipari termelés központjai a Római Birodalomban a városok voltak, egészen a 4. századig. Csak ekkor, a városi élet hanyatlásával kerül át az ipari termelés súlypontja vidékre. A római kori telepeken, villákban, erődökben, sőt gyakran a temetőkben is leggyakoribb lelet a kerámia. A megyében előkerült kerámialeletek többsége – a más provinciákból importált edényeken kívül – a tartományi székhely, Aquincum műhelyeiben készült. Kerámiagyártásra utaló nyomot, edényégető kemencét, rontott, selejt edényeket stb. Aquincumon kívül csak az egészen korai (késő kelta–kora római) illetve a legkésőbbi (4. század utolsó negyede) időszakból ismerünk. Késő kelta edényégető kemence volt Százhalombattán (27/2. lh.), Csobánkán pedig (6/24. lh.) egy továbbélő bennszülött telepen került elő. Pátyon a római telep első periódusához tartozó jellegzetesen kelta kemencét ismerünk, és több hasonló korú objektumból rontott szürke, simított kerámiát. A kelta korszak jellemző kemencéje kerek vagy körtealakú (átm. kb. 1,5 m). Félig földbemélyített, belül agyaggal tapasztott, falából kinyúló agyag támpillér tartotta a rostélyt. Ez utóbbi átlyukasztgatott agyagból készült Tüzelőnyílása kétosztatú. Ugyanezt a típust használták a kora császárkorban is, majd a késő római kemencéknél tűnik fel újra, kisebb telepeken, villákban. A 2. század közepén egyre gyakoribbá váló római típusú kemencék egy része még kerek és földbemélyített, de már téglából vagy agyagrudakból előre elkészített alkatrészekből áll, pl. Aquincum-Gázgyári fazekastelep stb. Ezek nemcsak nagyobbak, de gyorsabban felépíthetők és tartósabbak is. Emellett új típusként tűnnek fel a négyszögletes kemencék. Budaörsön két szögletes edényégető kemence került elő a Kamaraerdei-dűlőben feltárt vicus területén, mindkettő kétosztatú tűzelőtérrel. Az utolsó égetés anyaga nem maradt bennük, hamuzógödrük betöltése alapján 2. századiak. A késő római korban vagy téglából jól megépített, nagyobb kemencék vannak (pl. Tokod), vagy a kelta hagyományokra visszamenő földbemélyített kerek kemence készül tégla, illetve kő támpillérrel, sugaras agyagrudakból álló rostéllyal (pl. Pilismarót-malompatak stb.). Budaörsön előkerült a kúpalakú hálónehezékek kiégetésére szolgáló kemence is, benne több félig kiégetett nehezékkel (4. századi érem keltezi). A Szentendre-Hunka dombi kiserődben is említenek kemencét, ami sajnos elpusztult, így rendeltetése már nem tisztázható. E fentieken kívül csak mészégető kemencét ismerünk megyénkben Tahitótfaluról (30/14. lh.), melyben valószínűleg a katonaság számára dolgoztak. Rontott darabok alapján edényégető kemencét kell még feltételeznünk Leányfalun, egy késő római őrtoronyban.141 Itt Valentinanus uralkodása alatt, a 370-s évek elején egy kerítés140 141

BÍRÓ 1974, 24–34. OTTOMÁNYI 1991, 5–145.; SOPRONI 1985, 65–68.


281

fallal körülvett őrtorony épült. Hasonló típusú kiserődben Pilismarót-Malompatakon, a kerítésfalon kívül két fazekaskemence került elő. Leányfalun ez, a kerítésen kívüli rész még nem lett feltárva, viszont az őrtorony leégett padlásáról sok tárolóedény (bennük gabona magvak: búza, rozs, árpa, köles) került elő. Az edények formája és díszítésmódja olyan egységes, gyakran egyedi, hogy ez is mindenképpen helyi gyártásra utal. Szemcsés anyagú, keményre égetett, gyakran bekarcolt hullámvonalakkal díszített házikerámia mellett nagyon sok zöld mázas és simított felületű, illetve besimított díszítésű edény volt. Formáinak nagy része továbbélő, szokásos római típus, de a besimított és kézzel formált edények között előfordulnak idegen formák is. Ezek főleg a szomszédos kvád lakossághoz köthetők, pl. „szvéb fazék”, kannelurás tál, stb., illetve az 5. század első felében „nemzetközi” divattá váló galléros peremű korsó, bikónikus tál találhatók köztük. A harmadik ilyen típusú kiserődben Budakalász-Luppacsárdán se kemence, se rontott edények nincsenek, viszont az előkerült kerámia anyag kivitele s formái egységesek, s néhány egyedi, főleg erre a lelőhelyre jellemző típus is feltűnik. Elképzelhető, hogy itt is működött egy eddig meg nem talált műhely a 4– 5. század fordulóján, mely mázas és házikerámiát gyártott.142 Visegrád-Gizellamajor 4–5. századi erődjében a nagy mennyiségű, hasonló anyagú, formájú és díszítésű kerámia, valamint az egyedi díszítések szintén arra utalnak, hogy helyben gyárthatták itt a kerámiát. Rontott edények csak a házikerámiában figyelhetők meg, de az ugyanolyan keményre égetett anyagú és formájú mázas, illetve besimított edények is valószínűleg egy helyi műhely termékei.143 A Valentinianus kortól kezdődően az 5. század közepéig a Dunakanyarban lévő 4 késő római fazekasműhely anyaga is nagyon hasonló. Ez a négy a tokodi, pilismarót-malompataki, leányfalui és Visegrád-Gizella majori műhely. Mindegyik katonai létesítmény, három biztosan a Valentiniánus korban épült (Visegrád az ásatók szerint II. Constantius kori). Valamennyi fennállt még az 5. század első harmadában is. A tokodi műhely és némely visegrádi edény még ennél későbbi használatot is feltételez. A kerámia anyag másik jellegzetessége, hogy nagyon hasonlít a Dunától északra lévő barbaricumi anyaghoz, mintha a Duna elválasztó szerepe már nem lenne olyan jelentős. Morva területen ez a kerámia csoport az 5. század első felére-közepére jellemző. A megye területén máshol kerámiagyártásra utaló nyom eddig nem került elő. Valamennyi telepen az importkerámia (és utánzataik) mellett egy sajátosan kevert kelta-római leletanyag található az 1–2. században. Ebbe díszkerámiák (festett edények, pannóniai szürke áruk, besimított edények) és szürke házikerámia formák, valamint kézzel formált edények egyaránt beletartoznak. Az importedények már a Kr. u. 1. század végén megjelennek. Legjellemzőbb és legjobban keltezhető importáruk a terra sigilláták. Ezek a fényes felületű, vörös színű edények díszítetlen és domborműves mintákkal ellátott változatban készültek. A villáknak több mint egyharmadában (26 lh.), a telepek közül is 13 lelőhelyen fordulnak elő. Ez a szám elsősorban a felszíni leleteket jelzi, mivel ásatás elég kevés helyen volt.144 Korai hamvasztásos sírokban is találunk ilyen leleteket, pl. Szentendre, Százhalombatta, Solymár, Budaörs. Pest megyében akár csak a többi pannóniai telepen a sigillátáknak kb. a fele a Rajna vidéki rheinzaberni műhelyhez köthető. (2. század közepe–3. század első harmada). Bár néhány korábbi dél- illetve közép-galliai edény is idekerült már a Kr. u. 1. század végén, 2. század első felében, pl. Szentendre, Budaörs, Páty, Pomáz, Tárnok. A még korábbi itáliai sigillata ritka, pl. Érd (9/16. lh). A Flavius korban indul meg nagyobb mennyiségben az északitáliai import, ez főleg a limes menti katonai táborokban s vicusaikban figyelhető meg. A sigillátákat a 250-es évekig importálják, majd kisebb szünet után a 4. században feltűnnek az afrikai sigillata chiarák. A katonai táborokon túl, gazdagabb villákba, vicusokba szállították (pl. Budaörs, Páty, Visegrád stb.). A sigilláták mellett a legkorábbi importedények közé tartoznak az itáliai vékonyfalu kis bögrék, bordázott fallal vagy barbotin díszítéssel (pl. Budaörs, Páty, Pomáz, Solymár). Az eredeti importedény kora a Kr. u. 1. század közepétől a 2. század első feléig terjed. Az utánzatok kicsit későbbiek. 142 143 144

Részletesebben ld. OTTOMÁNYI 2004. 265–298. OTTOMÁNYI–GRÓF–GRÓH 2003. OTTOMÁNYI–GABLER 1985, 194–203.

OTTOMÁNYI KATALIN

282

A nyugatról jövő import is beindul a Duna vízi útján a Flavius korban. Homokbeszórásos edények, főleg horpasztott falu bögrék kerülnek elő a Kr. u. 1–2. századi lelőhelyekről (Páty, Pomáz, Százhalombatta). Aquincumban gyártott utánzataik vannak pl. Pátyon és Pilisszántón. Későbbiek a fémes fényű, ún. raetiai edények (2. század közepétől–3. század elejéig), pl. Bia, Budaörs, Solymár, Szentendre, Százhalombatta. A Pátyról és Herceghalomról előkerült utánzataik Aquincumban készültek a 3. században. Ugyancsak nyugati import a trieri, fémmázas, fehér barbotinos, feliratos boroskészlet, mely a szentendrei villából került elő. A réteg és az analógiák alapján a boroskészlet Kr. u. 275–280 körül kerülhetett a villa tulajdonosához, és még jó állapotban Kr. u. 290 körül ásták el.145 Kisebb töredékek máshol is vannak (pl. Páty). Ezeknek az importáruknak az utánzása már korán, a Kr. u. 1. század végén–2. század elején elkezdődött Aquincumban. Az ekkor még idegen (főleg itáliai, majd nyugati) eredetű katonaság igényelte mind az importárukat, mind azok helyi tömeggyártását. Így a legelső fazekasműhelyek is a katonasághoz kötődnek. Bennszülött származású fazekasokat telepítenek ide, akik a megrendelők új igényei mellett a régi fazekas tradíciókat is megőrzik (pl. sávos festés, pecsételés, besimítás). A 2. században már idegen származású mesterek is megjelennek. A polgárvárosi műhelyek is működnek már a 2. század elején. E korai műhelyek nagy része nem éli túl a markomann háborúkat és a 3. században újak alakulnak.146 Az iparosnegyedek, fazekasműhelyek többnyire a városfalakon kívül jönnek létre. Néha a városfalon belül is találhatók (pl. macellum mellett). Aquincumban a legnagyobb díszkerámiát utánzó műhelye Pacatusnak volt, ki a 2. század második felében dolgozott Aquincumban, a gázgyári fazekastelepen. A terra sigilláták közül Pannóniában leggyakrabban a Drag. 37-es formájú, félgömb alakú tálakat utánozták tűzdeléssel, vagy bepecsételt mintával. Ilyen formájú, késői 3. századi pecsételt fenyőmintás edényeket ismerünk pl. Pátyról, Aquincumból, Százhalombattáról. Ez a kedvenc formája az ún. pecsételt szürke árunak is. Bennszülött fazekasok készítették. (A pecsételés módja kelta, mely hellenisztikus eredetre vezethető vissza.) Nyugati, főleg galliai és germániai sigilláták formáját és mintakincsét utánozták. Egyik gyártási központjuk Aquincumban volt, áruik az egész civitas Eraviscorum területén elterjedtek. A civitas déli részén, Gorsiumban is volt egy műhely. Itt működött Resatus mester a Kr. u. 1. század végén–2. elején. Elképzelhető, hogy ő maga nem is költözött át Aquincumba a 2. század első felében, csak egy filiálét hozott létre, melyet Scorilo Ressati libertus és Victor Ressati l..., irányított.147 Pest megyében igen sok edénytöredék köthető Resatushoz. Dunabogdányban, Pátyon és Százhalombattán névbélyeges töredék is előkerült. Több száz bepecsételt kerámia van a budaörsi vicusban is. Helyi mesterek gyártották a festett díszkerámiát is. Ezek már nem sigillátákat utánoznak, hanem új római formákon tűnnek fel. Főleg egy vagy kétfülű korsókon, kancsókon. Szinte valamennyi római telepen megtalálható. A festett sávos díszítés kelta előzményekre vezethető vissza. Mellette tűzdeléssel, később bekarcolt hullámvonallal díszítik az edényt. Egy külön csoportot alkotnak a mintás és figurális díszítésű festett edények ugyancsak késő kelta előzményekkel. Aquincumban s környékén a Kr. u. 1–2. század fordulóján gyártották. Pest megyében Aquincumon kívül Solymárról, Pátyról, Budaörsről és Szentendréről ismerünk ilyen edényeket. Analógiáik Fejér megyéből (Gorsium, Lovasberény, Nagyvenyim) és Tokodról, illetve a szarmata Barbaricumból ismertek.148 A valóban késő kelta áru, tehát a grafitos anyagú edények, fehér bevonatos alapon sávos festésű edények, a besimított díszű nagy fazekak és tálak kb. a Kr. u. 1. század végéig találhatók meg. Viszonylag kevés továbbélő telepen mutatható ki, pl. Budaörs, Érd, Csobánka, Páty, Pilisszántó, Pilisvörösvár, Pomáz, Szentendre, Solymár, Tárnok. A 2. század elejétől, már római környezetben (táborok vagy városok mellett) működő bennszülött mesterek gyártják tovább a sávos festett s simított kerámiát. A 2. század végén–3. század elején kezdődő uniformizálódás nem kedvez a helyi iparnak. A 4. század második felében kerülnek előtérbe újra a kis helyi műhelyek és tűnnek fel ismét a kelta formák és technikák, pl. „S” profilú tálak, simított, de gyakrabban szemcsés kivitelben, pl. Leányfalu, Pilismarót, Tokod.

145 146 147 148

R TOPÁL 1984, 218–224. Felirata: Non amat me Cu(pid)us. PÓCZY 1956, 93–138.; PÓCZY–ZSIDI 1992, 7–35. CIL III. 3450.; MARÓTI 1991, 365–427. MARÓTI 1980, 79–94.; OTTOMÁNYI 2005b, 53–139.


283

Az eddig ismertetett import és díszkerámia valamint kelta jellegű szürke áru mellett az 1–3. századi telepek kerámiájában szürke, szemcsés anyagú, keményre égetett házikerámiát találunk. Színük a világosszürkétől a feketéig terjed. Változatos tálformák, korsók, bögrék, fazekak és hombárok tartoznak hozzájuk. Már a Kr. u. 1–2. században általánosak, de a 3. századi kerámiának is kedvelt formái. A 4. századra anyaguk szemcsésebb, kavicsosabb lesz és már csak néhány alapformát gyártanak. A század utolsó harmadában jellemző díszítésként alkalmazzák az erős korongolás nyomokat, színük gyakran fehéres, sárgásszürke. Sok helyen készült ilyen edény, (pl. Leányfalú, Visegrád-Gizellamajor stb.). A késő római 4. századi kerámia sokban különbözik az előző évszázadok termékeitől. Bár néhány alapforma megmarad, hiszen ezek felelnek meg legjobban a mindennapi használatnak, de a felületdíszítés és készítési technika változik. Az importáruk csökkenése és a kereskedelmi lehetőségek folyamatos beszűkülése miatt helyben próbálnak meg díszkerámiát előállítani. Új felület díszítésként jelentkezik az ólommáz, a besimítás és a bekarcolt díszítés. Ez utóbbi leginkább a 4. század végére–5. századra jellemző. A leányfalui és Visegrád-Gizella majori műhely edényeinek egyik legkedveltebb motívuma a bekarcolt hullámvonal s a beszurkált pontsorok. Néha a bekarcolás és a besimítás egy edényen tűnik fel itt. A mázas kerámia már a kora római időszakban ismert volt Pannóniában, majd egy évszázados szünet után a 4. század második felében újra feltűnik, mind a telepek, mind a temetők anyagában. Többnyire sötét színű ólommáz borítja, mely a kezdeti barnás, világosabb zöldből egyre sötétebb zöld színbe megy át az 5. század elejére. Formái között vízszintes peremű tálakat, dörzstálakat és különböző korsókat találunk. Kezdetben applikált motívumokkal, később bekarcolt hullámvonalakkal díszítették. Több műhelye is előkerült. Megyénkben a leányfalui őrtorony rontott edényei, a budakalászi őrtorony s a VisegrádGizella majori kiserőd kerámiái utalnak helyi gyártásra, a 4. század utolsó–5. század első harmadában. A korszak másik díszkerámiája a besimított díszítésű edény. A késő kelta kerámia e jellemző díszítésmódja kora vaskori előzményekre nyúlik vissza. A többi kelta jellegű kerámiával együtt a 2. század második feléig élt tovább. A díszítésmód újabb virágkora csak a 4. század második felében következik be. A besimítás főleg szokásos római, illetve kelta előzményekre visszavezethető formákon tűnik fel (behúzott peremű tál, „S” profilú tál, körte alakú korsók illetve bögrék, szűknyakú nagyobb korsók, behúzott nyakú nagy fazekak). A később megjelenő „interregionális” formák az 5. századi kerámia vezető típusai itt a középsőDuna medencében (galléros korsók, bikónikus edény). A késői besimított kerámia motívumkincse változatosabb, mint a keltáké volt. Főleg rácsminta, zeg-zug és hullámvonal, háromszögek, fenyő, spirál és egyedi motívumok. Megyénkben a katonai objektumok mellett késői villákban és telepeken, kisebb számban temetőkben fordul elő (ld. 4. térkép). Leányfalun és valószínűleg Visegrádon gyártották is. A korongolt kerámia mellett gyakran találunk, főleg a korai és késői kerámiában kézzel formált edényeket. Kisebb falusi telepeken, távol a főbb útvonalaktól négy évszázadon át élt ez a kerámia. A korai kézzel formált edényeken belül egy csoport az ún.„dák kerámiához” tartozik, bár valószínűleg nem mindenhol valódi dákokhoz köthető (füles csészék, rátétes, ujjbenyomásokkal díszített fazekak stb.). A kelta jellegű, bennszülött leletanyag kísérői. Megyénk területén sok helyen ismerünk ilyeneket (pl. Bia, Budaörs, Diósd, Érd, Páty, Pilisszentlászló, Pomáz, Szentendre, Zsámbék stb.). A kézzel formált edényeken belül a késő kelta és a római kori formák és díszítésmódok elkülöníthetőek, ugyanis a kézzel formált darabok formai prototípusául az egyes korszakokban használatban lévő korongolt edények szolgáltak.149 A késő római korban újból gyakorivá váló és a 4. század folyamán egyre növekvő mennyiségű kézzel formált kerámiát ugyancsak barbár betelepítéshez szokták kötni, pedig olyan sok van belőle, hogy ez nem valószínű. Bár a katonaság elbarbárosodása mindenképpen szerepet játszott abban, hogy elterjedt, de emellett a gyártás visszaeső színvonala, az egyre több

149 Horváth Friderika dolgozza fel jelenleg a pátyi telep kézzel formált anyagát összevetve több bennszülött telep és vicus kerámiájával. Pl. Albertfalva, Szakály, Tokod-Erzsébetakna, stb. Ld. StComit 2007. évi kötete. HORVÁTH 1998, 65–87.

OTTOMÁNYI KATALIN

284

kis helyi műhely és a régi háziipari technikák feléledése is jelentős volt ebben a folyamatban. Az egész 4. századi kerámiagyártásra jellemző a sok kis helyi műhely létrejötte, az ipar decentralizációja. A nagy központi műhelyek megszűntek, az ipar a városból vidékre költözött, háziipar lett. A katonák is saját kezükbe vették a kerámiagyártást. Sok hasonló formájú, de mégis különböző edényt gyártottak ezek a kis műhelyek. A edényeken kívül agyagból készültek még a különböző mécsesek, terrakotta tárgyak pl. világítótornyocskák. Ulcisia Castrában működött egy ilyeneket gyártó kerámiaműhely a 3. században. Ezeket a négyszögletes, ablakokkal ellátott kis tornyocskákat villák és egyéb lakóházak külső világítására használták. A szentendrei villából több ilyen került elő. Valószínűleg a csúcs-hegyi villa tornyocskáit is a szentendrei műhely készítette. Az egyik nagy pátyi kőépületet is ilyenek díszítették, Budaörsről pedig egy agyag toronymodell töredék maradt ránk. Fazekasműhelyek gyártották a vízvezetékekhez tartozó terrakotta csöveket is. Agyagból készültek még a különböző tegulák s imbrexek, melyeket a katonai táborokon kívül (ahol bélyeggel is ellátták) városokban (pl. Aquincum) és nagyobb villákban is gyártottak. Négyszögletes alaprajzú kemencét használtak égetésükhöz. Megyénk területéről téglavető műhely egyelőre még nem került elő. Üveggyártás a rómaiak előtt nem volt Pannóniában, így kezdetben itáliai import üvegeket hoztak be, míg el nem kezdődött a helyi gyártás. A későbbi import üvegek nyugatról, pl. Kölnből, vagy Szíriából kerültek ide. Ezeket még a 4. századi temetőkben is megtaláljuk, bár csökkenő mennyiségben. Az üvegműhelyek gyártmányait nehéz elkülöníteni egymástól, mert a kvarc minősége egy lelőhelyen belül is változott. Biztosan volt műhely Aqincumban a 2–3. században a polgárvárosban, ahol összeolvadt gyöngyöt és palackot találtak a macellumtól délre. Ugyancsak Aquincumban működött a 4. század második felében az a műhely, amely a Budakalász-luppacsárdai őrtoronyban talált hálós díszű üvegpoharat gyártotta. Ez átmenet volt a század eleji eredeti „vas diatretum” és késői frank, ugyancsak hálós díszű üvegpoharak között. Az üvegeken belül néhány egyszerű forma az egész Birodalomban megtalálható. Ép edényeket főleg sírokból ismerünk. A hamvasztásos temetőkben néha üvegurna, balsamáriumok, ún. szoptatós üvegek, a késő római sírokból változatos korsók és poharak kerülnek elő, ezen kívül különböző ékszereket (pl. üvegpaszta gyöngy) készítettek üvegből. Díszesebb épületekben üvegablakot is találunk (pl. Páty, Budaörs). Az üvegedények díszítése változatos lehetett (pl. bedörzsölt festék, színes pöttyözés, applikálás, vésés, stb.). A 4. század végi temetőkben egy új, Pontus vidékről jött, mohazöld színű üvegcsoport jelenik meg, (kékpettyes üvegpoharak, hengeres, kannelurás díszű korsók stb.) pl. Budakalász, Páty, Szentendre, Százhalombatta, Visegrád. A bronzedények közül a legelsők Dél-Itáliából (Capua) kerültek hozzánk, már az első század utolsó negyedében. Ilyen itáliai serpenyőket ismerünk pl. Pomázról s Pátyról, nyelén mesterjeggyel. A kocsitemetkezések jellemző mellékletei az import bronzedények, melyek már főleg alexandriai áruk (ld. Budakeszi, Budaörs, Érd, Zsámbék). Korsó és nyeles tál szerepel általában a sírokban, mint a halotti áldozat kézmosó készlete. Érden és Budakeszin még olajat tartó aryballos, továbbá Budakeszin bronz tintatartó, mécses felfüggesztésére szolgáló kandeláber és strigilis volt még a sírban. Különféle kancsók készültek bronzból, pl. lóherelevél kiöntős korsó Érden. Ezt a típust a Flavius kortól a 2. század második feléig használták és a keleti, ún. thráciai változathoz tartozott. Voltak még lábfejjel díszített fülű korsók pl. Aquincumban, Budafokon, Nagytétényben, a Gellért-hegyen stb. Egy részük a már korábban, a Kr. u. 1. század végén feltűnő nyugati típushoz tartozott, a többi a 2–3. századi keleti változat.150 A budakeszi kocsisír korsójának fülét Pegazus, vállát pedig ifjút ábrázoló mellkép díszíti. Egyéb bronzedényhez tartozó részek, pl. öntött korsó fülek, pateranyelek, szűrőedények stb., több lelőhelyről is ismertek megyénkben, pl. Páty, Budaörs. A Dunából is gyakran kerülnek elő bronzedények (pl. Dunabogdány, Százhalombatta). Az edényeken kívül ékszereket, lószerszámvereteket, fegyvereket és egyéb használati tárgyakat készítettek bronzból. Leggyakoribb ékszer volt a fibula, a ruhakapcsoló tű. A hagyományos kelta és az új római viseletben egyaránt használták, csak más-más típusokat. A fibula gyakran jelzi az etnikumot, a nemet, néha a rangot is, és a kereskedelmi kapcsolatok irányát. 150

PRK 130—151. (Szabó K.: Bronzipar)


285

A bennszülött viseletre az ún. nor-pannon szárnyas fibula volt a jellemző. Nők viselték, párban a vállukon. Az ábrázolásokon kívül temetőkből és telepekről ismerjük őket. Ugyancsak bennszülött nők viselik a csokor fibulát a 2. században. Kelta típus még, az egygombos erős profilú fibula is. Több pomázi villában, a budaörsi és pátyi vicus illetve villa területén, a hozzájuk tartozó temetőkben, az érdi villában (9/15–16. lh.), valamint az egyik solymári telepen volt ilyen. A 2. század első felében/közepén, tűnik fel a római térdfibula, s folyamatosan használják a 3. század végéig. Nagyon sok volt belőle a pátyi s budaörsi vicusban. Idegen eredetű, itáliai vagy germán fibulákat is találunk a sírokban. Emailos berakású kerek, illetve rombusz alakú fibulák több helyről ismertek (pl. Szentendre, Páty). Igazán sok a késő római hagymafejes fibulából van. Ezt a 4. században csak férfiak viselték, rangjelző szerepe volt. Temetőkben gyakori (pl. Szentendre, Páty, Pilisborosjenő, Százhalombatta, Budakalász, Budaörs, Perbál stb.), telepekről ritkább (pl. Budaörs, Páty, Pomáz). A katonaságot ellátó központi műhelyek készítették a hagymafejes fibulákat is. Az aláhajtott lábú, illetve cikáda fibula már késői, barbár népességhez kapcsolható, melyet divatként több népcsoport átvesz, köztük a maradék rómaiak is, a 4. század végén, 5. század első felében. Nők és férfiak egyaránt hordják (egy százhalombattai sírból együtt került elő a kettő). A hun mozgalom által idesodort népek honosították meg, az 5. század első felének nemzetközi viseletéhez tartozott mind a kettő. Ékszereket főleg a késő római temetőkből ismerünk, mert a kora római hamvasztásos sírokban megégtek. Kivéve a korai csontvázas sírokat (pl. Budaörs, Páty, Solymár, Zsámbék stb.). A bennszülött nor-pannon viselethez tartozó csatok és veretek telepeken is kerültek elő (pl. Pilisszentlászló, Pomáz). A késő római temetőkben gyakori ékszerek a karkötők fülbevalók, gyűrűk, különböző csüngők, gyöngyök stb. A férfiak övének veretei, csatjai készültek még bronzból. Egy jellegzetes emlékcsoportot alkotnak a korai és késői sírokban egyaránt megtalálható, faládikához tartozó bronz, illetve vasveretek. Ládikakulcsok, fülek, szögek, díszítetlen veretek villákból is ismertek, pl. Páty, Piliscsaba, Tárnok, Tök, Érd, Bia, Budaörs. Mindenféle apróbb használati cikkeket, kocsi vagy bútordíszeket készítettek még bronzból, pl. Szentendréről egy bronzsúly, Pátyról egy pipereszekrény verete került elő. Lószerszámvereteket a kocsisírokon kívül még több helyről ismerünk (pl. Pomáz). A kelta ékszerekre jellemző áttört díszítés, és pelta illetve trombitamustra is megtalálható rajtuk, pl. Érd, Nagytétény (zablafeszitők) stb. A fegyver római sírokban ritka, csak kora római-kelta sírokban (pl. Zsámbék, Budaörs, Páty), vagy késői 4. század végi, valószínűleg barbár sírokban találhatók (ld. Pomázon). Főleg ábrázolásokról és néha telepek, erődök leleteiből ismerjük pl. Visegrád-Gizella major, Százhalombatta. Díszes ezüstözött bronz pikkelypáncél került elő egy pomázi villából. Tulajdonosa előkelő, magas rangú ember lehetett. Egy aquincumi fegyvergyár készített ilyen páncélokat a 3. században. A fegyvereket nagy központi fegyvergyárak (fabrica) készítették. A hadsereg kivonása után az 5. század első felében e gyárak is megszűntek. A vas nagyon ritka, szétporlik vagy felhasználták egyébre. A mezőgazdasági szerszámokon kívül csak egy-két késői fegyvert találunk (pl. Pomázon lándzsahegy, Budakeszin vaskard, Visegrádon vaskard, vaspajzsdudor, Budaörsön vastőr került elő). A százhalombattai és solymári korai temetőben is volt néhány fegyver. Érdről egy vaskörzőt ismerünk. Ritkán karperecet, csatot is készítenek belőle (pl. pátyi, budaörsi temető). A telepeken s sírokban leggyakoribb a vaskés, illetve a különböző méretű szögek. Helyi fémmegmunkálásra utaló nyomok eddig csak Aqincumban kerültek elő. A polgárvárosban a macellum alatt találtak egy bronzolvasztó kemencét. Az import bronzedényeket és a drága ékszereket többször javították, foltozták házilag. Így pl. nagyon sok bronzfibulát ismerünk, melynek letört tűjét vassal pótolták, illetve bronzkorsók letört fülét vasfüllel helyettesítették (pl. Visegrád-Gizella major). A 4. században a kaszásdűlői villában működött egy ilyen bronzjavító műhely (rontott bronz hulladékok). Esetleg a százhalombattai vicusban is volt egy ólomöntő műhely, mely votiv ólomlapocskákat gyártott.151 Budaörsön és Pátyon a telep területén kohósalakok utalnak egy esetleges vasmegmunkáló műhelyre.

151 SOPRONI 1993, 41.; Budaörsön és Pátyon a telep területén kohósalakok utalnak egy esetleges vasmegmunkáló műhelyre.

OTTOMÁNYI KATALIN

286

A használati tárgyakon és ékszereken kívül művészi alkotások, kis szobrok is készültek bronzból. E 2. századi tömör öntvények alexandriai (ld. pilisszántói Eros szobor), vagy galliai eredetűek.152 Legutóbb a szentendrei táborból került elő egy kis Minerva szobor. A csontművesség Pannóniában főleg a késő római korban kiemelkedő. Elsősorban fésűket, csonttűket, karkötőket, ismerünk (Biatorbágy, Budaörs, Páty, Pomáz, Szentendre, Százhalombatta, Visegrád stb.). Ékszereken kívül Pest megyében találunk még csont íjvégeket (Pomáz), koncentrikus körökkel díszített játék lapocskákat (Budaörs, Pomáz). Egy szentendrei sírban, illetve budaörsi kőépületben dobókoca, a leányfalui őrtoronyban egy csontfurulya, Zsámbékon és Budaörsön pedig csontsíp került elő. A budaörsi telepről és villából több faragott, illetve félkész csonttárgy (csontszerszám, hajtűk, varrótűk stb.) kerültek elő. E csontleletek egy csoportját, mely a 4. század végén tűnik fel, barbár lakossághoz szokták kapcsolni (ld. később). Helyi műhelyek termékei, egészen az 5. század közepéig nyomon követhetők. Csontműhelyt eddig csak Intercisában ismerünk, de valószínűleg nagyobb helyeken, ahol sok a csonttárgy és valami egyedi díszítésmód is feltűnik, ott helyben készítették. Helyi kőfaragó műhelyről tudunk Szentendrén. Itt a Kr. u. 1. század végén–2. század elején működött egy műhely, mely főleg tehetős bennszülött megrendelőknek dolgozott. A csobánkai puha, vöröses homokkőből készítette e korai sírköveket, melyek magas, keskeny formájú, félköríves lezárású, kezdetleges tagolású kövek. A felirat mellett asztrális szimbólumok, majd bennszülött ruhás halott ábrázolás és kocssijelenet látható rajtuk (pl. Risimarus, Masuia, Comatumara, Verodubena sírköve). Szentendrén kívül Pilisszántóról ismerjük még e műhely sírköveit (Matiata). Ugyancsak bennszülött mester készíthette a zsámbéki stilizált, síkból alig kiemelkedő, rajzos domborműves, kocsijelenetes sírköveket a 2. században. Helyi, bennszülött kőfaragó által készített, kezdetleges tagolású négy újabb sírkő került elő Pátyon, melyek a Kr. u. 1. század utolsó–2. század első évtizedében készülhettek. A Malomi-dűlőben (13/9. lh.) lévő római telep temetőjéből valók e kövek, talán itt működött e korai kőfaragó műhely is. A későbbi kőfaragó műhelyek már a katonasághoz köthetők, és a szokásos római ábrázolásmóddal készültek, bár igen sokat dolgoztak bennszülött megrendelőknek is. Székhelyük Aquincum volt.153 E későbbi, Aquincumban gyártott köveket is Szentendrén faragták át a 3. században, ha még egyszer fel akarták használni. Csobánkán kívül Budakalászról ismerünk római kori kőbányát.154 Az itteni kőfejtőből (3/21. lh.) nyert keményebb mészkövet használták fel az aquincumi és környékbeli építkezésekhez. A 2. század végi–3. századi szarkofágok is ebből készültek Aquincumban. Működött itt a 230/240-es években egy, sírkövein verses feliratokat alkalmazó műhely, mely a szentendrei, Daru utcai, nagytétényi és csákvári verses sírfeliratokat, sírkerteket készítette.155 Kőműves szerszámok ábrázolását láthatjuk egy szentendrei sírkövön (körző, szintező, kalapács), melynek másik oldalán egy 3. századi felirat van. Látjuk tehát, hogy bár az áruk nagy része valóban Aquincumból érkezett, de azért voltak helyi műhelyek is a 2–3. században. Elsősorban a katonai vicusokban működtek (pl. Szentendrén). (Százhalombattán sajnos még nincs feltárva a vicus északi és déli részén lévő ipar negyed.) Az albertfalvai vicusban pl. kovácsmesterségre, bőrcserzésre, csontfeldolgozásra van példa. A katonai vicusokon kívül csak egy-két kisebb műhelyről tudunk (pl. Zsámbék, Budaörs, Páty), illetve katonai műhelyek voltak az erődökben, őrtornyokban (pl. Leányfalu, Visegrád stb.). Egy provincia gazdasági életének, kereskedelmének megismeréséhez fontos segítséget nyújtanak az érmek. Telepeken, sírokban egyaránt gyakran megtaláljuk őket. Pannóniában az első köztársaságkori dénárok Kr. e. 35. után (Augustus iapod hadjárata) jelennek meg, és még a császárkor folyamán is forgalomban vannak. Meglétük nem mindig a kereskedelmi kapcsolat kezdetét jelzi, hiszen későbbi éremkincsekben is előfordulnak, egészen a 3. századig. Ilyen köztársaságkori érem megyénkben is előkerült pl. Pátyról s Budaörsől (Marcus Antonius Kr. e. 32-ben vert érme), illetve az egyik pomázi villából.

152 153 154 155

NAGY l973, l65. SOPRONI 1985, 292–293.; ERDÉLYI 1974, 94–95. TORMA 1982, 39–49. SOPRONI 1962, 51–55.


287

Érden egész éremleletet találunk, mely Kr. e. 46-ban záródik. A két biai eraviscus éremkincsben is voltak köztársaságkori denárok.156 Augustus kori, illetve Kr. e. 1. századi érmek is vannak megyénkben, néhány korai villagazdaságban, s vicusban, pl. Budaörsön (Augustus, Julius-Claudius dinasztia, Domitianusig), Pátyon (Augustustól–Nerváig), Érden (Augustus, Claudius, Caligula), Tárnokon, Pomázon (Tiberius és Domitianus). A solymári temetőben is elég gyakoriak a korai pénzek. Pannóniába tömegesen Vespasiánustól áramlik be a római pénz, egészen a 4. század utolsó harmadáig. A császárkorban új verdék jönnek létre, mindegyik ellát egy-egy területet. Pannóniába sisciai bronz és sirmiumi aranypénzek kerülnek. A többi verde idekerült érmei a kereskedelmi kapcsolatok irányát és mértékét jelzik. Lokális verdék több helyen is működtek a Birodalomban a 3. században. Egy ilyennek a nyomát fedezhetjük fel az egyik aquincumi Mithraeumban, ahol verőtő és az éremverés folyamatában felhasználható egyéb leletek, pl. ólom és réz, körző, fejsze, csipesz, mérleg stb. kerültek elő.157 Az elrejtett éremkincsekből pedig többnyire valamely barbár támadásra lehet következni, mely a provinciát sújtotta. Az eraviscus éremleletek záróérmei Augustustól Caliguláig tartanak, az Kr. u. 1. század első felében, közepén rejthették el őket. A markomann háborúkhoz kapcsolódó éremlelet megyénkben nincs, bár a pusztulás nyomait több helyen is égésréteg jelzi a telepeken. Csak 3. századi éremkincseink vannak, pl. a 214-es dák betöréshez köthető a tinnyei lelet. A 3. század közepéhez a budaörsi, pilisszántói és solymári éremlelet kapcsolható. 270-ben a szentendrei vicusban történt támadás elől rejtettek el pénzeket, a 4. század közepén pedig egy perbáli villa, illetve csobánkai villa, vagy telep pusztulását jelzik az elrejtett érmek.158 Az importáruk és a pénzforgalom vizsgálatával megállapíthatjuk a kereskedelem fő irányvonalait az egyes korszakokban. A pannóniai kereskedelemre vonatkozóan legkorábbi adatunk Strabóntól származik, aki cserekereskedelemről tudósít. (Az Aquileiába vitt rabszolgákért, marhabőrért és marháért, olajat, bort és tengeri árut kaptak cserébe.) A Kr. u. 1. században csak a katonaság által megszállt területen van római áru, kivéve néhány korai itáliai sigillátát, borostyánt, stb. (ld. Budaörs, Páty). A bennszülöttek még saját termékeiket használják. A Duna mentén Vespasianustól indul be jelentősebb mértékben a kereskedelem. Kezdetben itáliai, majd nyugati, galliai, germániai termékek jönnek. A kereskedők egy csoportja maga is áttelepül Pannóniába. Aquincumban ismerünk kölni kereskedőket, a megyében két sírkő is köthető hozzájuk (ld. szentendrei, pomázi veteránok). A keleti áruk és vele együtt a kereskedők, iparosok csak a markomann háborúk után, főleg a Severus korban jelennek meg (textil, illatszer, elefántcsont, gemmák stb. köthető hozzájuk). E Severusi virágkor alatt a helyi ipar visszafejlődik, illetve uniformizálódik. A katonák főleg az importárukat és azok utánzatait veszik. Pannonia ekkor alig exportál, a 4. században csak egyszer említik, hogy gabonát szállított Itáliába. A 4. században megnő a keleti verdékből származó érmek száma, (a sisciai és sirmiumi pénzek mellett) de árut nemigen tudunk kapcsolni hozzájuk, pl. selyem, illatszer nem maradt fenn. A 4. században új importként tűnik fel a Földközi tenger tér-ségéből idekerült, észak-afrikai terra sigillata chiara. A pénzforgalom 375-ben erősen lecsökken, illetve új veretek ekkortól már nemigen jönnek. A régi pénzeket még sokáig használják. Aquincum környéke a tartományi székhelytől sugárirányban kiinduló utak segítségével négy évszázadon át össze volt kötve a tartomány többi városával, a Duna pedig a nyugati és balkáni kereskedelembe kapcsolta be. Pannonián keresztül bonyolódott a Barbaricummal való kereskedelem is. Aquincumból a quádokhoz és szarmatákhoz egyaránt el lehetett jutni. Ugyanígy a tőlük kapott áruk is bejöttek a provinciába. Ezek főleg régészetileg ki nem mutatható állatbőrök, gyapjú, élő állat, rabszolga stb. lehettek. A tőlük szerzett rabszolgákat exportálta tovább Pannonia a Birodalom többi részébe. A 4. században Pannóniát, mint rabszolgát exportáló provinciát írják le.159 A barbaricumi iparcikkek kereskedelmi áruként nemigen jutottak be Pannóniába. Néhány kerámiát, valószínűleg a bennük tárolt élelmiszerért vagy italért megvettek, (pl. kvád fazekak, serlegek, szarmata hordóalakú edény, peremen átívelő fogantyús edény stb.). 156

A pátyi telepen egy kelta házban 6 db Kr. e. 2–1. századból származó ezüst érem volt. PÓCZY 1991, 45–56. 158 Csobánkán, 2003 nyarán csatornázáskor került elő egy összetört szürke bögre, benne kb. 20 db 4. század első feléből való érem, MRT 6/27. lh. közelében. (A múzeumba egy db érem került be). SzFM Adattár 4196–2003. 159 Exp. totius mundi 57. 157

288

OTTOMÁNYI KATALIN

A viseleti tárgyak viselőikkel együtt, betelepült vagy beházasodott barbárokkal kerülhettek ide. Sokkal inkább nyomon követhetők a Pannóniából a barbaricumba szállított római áruk (ld. sigilláták, fibulák, festett edények stb.). Az iparosok és kereskedők foglalkozási áganként saját érdekvédelmi szervezeteket, collégiumokat hoztak létre. Ezek temetkezési és tűzoltó egyletek is voltak. A városi kormányzat ellenőrzése alatt álltak. Csak városi közösségekben jöhettek létre, bár az újabb kutatások szerint katonavárosokban, auxiliáris vicusokban is előfordultak, pl. Szentendrén. A kereskedők szervezete a collegium negotiantium, a favágóké, fakereskedőké és szállítóké a collegium dendrophorum. Aquincumban a kölni kereskedőknek is volt egy külön, területi jellegű társulása, „cives Agrippinenses Transalpini” néven. A feliratokon leggyakrabban a collegium fabrum et centonariorum, az ácsok, kovácsok, építőmesterek, posztókészítők stb. egyesülete szerepel. A 2. század közepétől szétváltak a keményebb anyaggal dolgozó „fabri”, illetve a puhább, textilanyaggal dolgozók, „centonarii” (a posztósok, szíjgyártók, tímárok tartoztak ide). Ettől kezdve két külön egyletet találunk a feliratokon. Szentendréről több sírkő került elő, melyet e collégiumok állítottak elhunyt társaiknak (pl. RIU 897., 908., 898.). Elképzelhető, hogy egy részük nem aquincumi, hanem szentendrei társulás tagja volt. Ürömről ismerjük még az aquincumi collegium centonarium két tagjának sírkövét és egy collegium cultorumhoz tartozó veteránt is itt temettek el. E collégiumok tagságának majdnem a felét kiszolgált veteránok alkotják, a bennszülött iparosok száma köztük egyre kevesebb. Fennállásukat a 3. század közepéig követhetjük nyomon. A 4. században a gazdasági élet súlypontja a városokból a vidéki villákba tevődött át. Mind a mezőgazdaságnak, mind a kisebb műhelyekre bomló ipari termelésnek is ők lettek a központjai. A nagybirtokok szükségleteiket a 4. századtól már nem a kereskedelem, hanem a háziipar útján elégítik ki. Mellettük a katonai erődökben, őrtornyokban találunk még működő kisebb műhelyeket. A városokban a nagy központi fegyvergyárak maradtak (fabrica). Ezeket az állami manufakturákat a hadsereg ellátására hozták létre a 4. században. Aquincumban is működött egy ilyen, mely főleg díszpáncélokat gyártott.

c) Társadalmi élet A fennmaradt írásos forrásokból, feliratokból provinciánk társadalmi életére is következtetni lehet. A római társadalom gazdasági, társadalmi és jogi szempontok szerint tagolódott. Rugalmasan épült fel, lehetőség volt a felemelkedésre. A szabadok társadalmának legalsó rétegét mindig a római joggal nem rendelkező peregrinusok alkották. Pannóniában ez a bennszülött keltákat, jelen esetben a civitas Eraviscorum tagjait jelentette. Római polgárjogot kapva emelkedhettek a ranglétrán. Római polgárjogot szerezhettek közülük a „legjobbak és leggazdagabbak”, vagyis a Rómához hű vezetőréteg tagjai. A bennszülött arisztokrácia polgárjogot kapott tagjai bekerülve a városi ordóba, decuriók lettek és különböző tisztségeket töltöttek be (aedilis, quaestor, duumvir stb.). Így hamarosan ők alkották, legalábbis a 2. században a városi vezetőréteg nagy részét. Vidéki birtokaik révén ez a vezető szerepük vidéken is meg volt. Az alsóbb rétegek közül a katonának besorozott emberek kaptak leszereléskor (auxiliák) vagy rögtön belépéskor (légiók) polgárjogot. Ők már veteránként kiemelkedtek a falusi kisparaszti közösség tagjai közül, kis vagy középbirtokosok lettek. Ha a városban maradtak bekerülhettek a városi tanácsba, vagy pénzüket ipari tevékenységbe fektették. A collégiumok tagjainak a fele közülük került ki. Gyerekeik többnyire ugyancsak katonák lettek, főleg a késő római korban, mikor már örökletessé váltak az egyes tisztségek és foglalkozások. (Pl. Pilisszántón állított sírkövet Aurelius Iustus veterán, kinek mindhárom fia a legio II. Adiutrix katonája volt.) Bár a jogi különbségek megszűntek 212-ben, a Constitutio Antoniniana rendeletével, de a társadalmi ranglétra alján, legalábbis vidéken továbbra is a földművelő közösségek helyi születésű kisparasztjai álltak. Elnevezésük különböző volt: vicani, rustici stb. Lehettek kisbirtokosok, bérlők illetve nincstelen bérmunkások. Egyrészük már Pannóniában is földhözkötött colonus lett a 4. századtól, főleg a nagybirtokokon. Mellettük kisebb számban rabszolgák és libertusok dolgoztak a földeken. Ők a 3–4. századra egyre egységesebb, és egyre szegényebb réteget alkottak. A városi lakosságnak ezt az alsó rétegét a városi plebs képezte, akik közé a collégiumokból kimaradt kiskereskedők, iparosok, öszvérhajcsárok, al-


289

kalmi munkából élők stb. tartoztak. Hasonló réteg a katonai vicusokban is élhetett. Mivel őket nemigen említik, a feliratok keveset tudunk róluk. A keskeny középréteget alkotó, collégiumokba tömörült iparosok és kereskedők csak városi keretek között, esetleg katonai telepeken működtek. Iparosok és kereskedők lehettek a libertusokból, illetve a leszerelt veteránokból is. Vidéken hiányoztak. Bár háziipar a villákban és nagyobb telepeken is volt, (pl. kovácsok, fazekasok), képviselőik nem alkottak külön réteget.160 A városi vezetőréteg összetétele városonként nagyon különbözött. Az ordo decurionumba Aquincumban kezdetben főleg a bennszülött arisztokrácia képviselői és a veteránok tartoztak. A 2. század végétől tűnnek fel nagyobb számban az idegen, főleg keleti eredetű kereskedők, iparosok, pénzemberek, vámbérlők stb. Ez az ordo minden egyes városban önálló testület volt, tanácstagok és magistrátusok tartoztak hozzá. A bekerüléshez szükséges minimális vagyon alsó határa városonként változott. A tisztség a 3. századtól egyre inkább örökletes lett, aki elérte a vagyoni censust, annak decuriónak kellett lennie. Kötelezettségeiket Septimius Severustól kezdve pontosan rögzítették. Feladataik az igazságszolgáltatásra (duumvir), pénzügyekre (quaestor), élemiszerellátásra, építkezésekre és a közrend fenntartására terjedtek ki (aedilis). I. Constantinus óta az adóbehajtás is az ő feladatuk volt. Ők fedezték a városok közkiadásait a gazdag felszabadított rabszolgákkal együtt. Tisztségük egyre terhesebbé válik, a 3–4. században már szabadulni igyekeznek tőle (nevük ekkor már curiales). Gazdagságuk alapja nem egyszerűen a pénz, hanem a földbirtok, mint a vagyon forrása. Így municipális földbirtokosként a vidéki vezetőréteget is ők alkották.161 A vidéki municipális birtokosréteghez sorolhatjuk a városi tanács tagjain kívül az Augustales és seviri testület gazdag libertusait is (felszabadított rabszolgák). Kereskedelemből vagy bankügyletekből szerzett pénzüket ők is szívesen fektették földbirtokba. A rabszolgatartás nem játszott elsődleges szerepet a gazdasági életben. Főleg a határ mentén, ahol a szabad kisparaszti gazdaságok sokáig fennmaradtak, a földet a tulajdonos maga művelte. A Kr. u. 1–2. században csak néhány idegen birtoktulajdonos tartott rabszolgát, vagy a veteránok iparűzés céljából. Gyakran felszabadították és feleségül vették rabnőjüket. A feliratokon több libertus szerepel, mint rabszolga (pl. Septimius Senecio állított gazdájának sírkövet Szentendrén a 3. században, vagy P. Aelius Auscultus és P. Aelius Victor állítottak sírkövet patronusuknak Pilisszántón, Ürömön pedig Aelius Donatus gazdája egész családjának állított sírkövet). P. Comatius Lamyrus síroltárt szentelt gazdájának Százhalombattán.162 A bennszülött arisztokrácia is tartott néha rabszolgát pl. egy kvád származású libertát ismerünk (Qudilla) Aquincumban, kinek kelta gazdája volt. A gazdag libertusok, mint a császárkultusz ápolói, már a vezetőréteghez tartoztak. A római társadalom két legfelső rétegébe, a lovagok és szenátorok közé ritkán került be pannóniai ember. Lovagokat főleg a Severus korból ismerünk, pl. a vicus Vindonianus egyik possessora, Aurelius Vettianus is római lovag volt. A colonia vezető tisztségviselőiként (duumvir, augur) állított hivatalos felirataik, oltáraik maradtak ránk, pl a Gellérthegyről (M.Aurelius Cimes, Aelius Exuperatus stb.). A 3. század a lovagrend nagy korszaka volt. Gallienus alatt a régi lovagrend helyébe a protectorok léptek. Egy ilyen protector volt Ulcisia Castra légióparancsnoka, aki Herculesnek állított oltárt (RIU 871.). A 4. századra a lovagrend eltűnt, a gazdagabbak a szenátorok közé, a szegényebbek a curialesek közé olvadtak be. A határtartományokban a lakosság élete teljesen összefonódott a katonaságéval. Gyakran egy-egy polgári tisztség csak a katonai karrier egyik legalsó lépcsőfoka. A decuriók fiai légiós katonák lettek, a leszerelt katonák pedig bekerülhettek a decuriók közé. A katonák és a veteránok a társadalom megbecsült részét alkották. A városi és vidéki arisztokrácia soraiba egyaránt bejuthattak. A leszereléskor kapott pénzükkel kisebb birtokosként vagy iparosként is állni tudták a versenyt a nagyobb birtokokkal. A hadsereg tette lehetővé az alsóbb rétegek felemelkedését a közép vagy vezető rétegig. Elősegítette a polgárjoghoz jutást, a zsolddal és végkielégítéssel külön jövedelemhez juttatta a kisparaszti földeket, illetve ipari vállalkozásokat. Állandó felvevő piacként is, fellendítve a provincia gazdasági életét, végső soron a kereskedő és iparos réteg gazdagodását segítette elő. A katonák és családtagjaik a 2. 160 Alföldy G. a városi alsó réteghez sorolja a collégiumokba tömörült iparosokat és kereskedőket is. Önálló középréteget nem különít el, csak a 4. században. Ld. ALFÖLDY 1996, 93., 118., l22–l23. 161 ALFÖLDY 1996, 67., 83., 103. 162 RIU 922.; KOVÁCS 1995, 254.; RIU 6, 1307.; MARÓTI–MRÁV 2003, 12.kép.

OTTOMÁNYI KATALIN

290

század végétől egyre erősebb új, önálló réteget alkottak a határtartományokban. Anyagi és adóügyi kiváltságokkal rendelkeztek. A késő római társadalomban a lakosságnak egyre vékonyabb rétege élt jólétben. Egy 4. századi szerző szerint a társadalom két fő csoportja a „potentes” és „tenuiores” (hatalmasok és szegényebbek).163 Egyértelmű vezetőréteget a nagybirtok tulajdonosok alkottak. A városi vezetőréteg lassan lesüllyedt az alsó néprétegbe. Ez az alsó réteg pedig egyre szegényebb, foglalkozáshoz és röghöz kötöttebb lett. A társadalmi feszültségek is elmélyültek. Az egyes társadalmi rétegek közti vagyoni különbségek a régészeti leletekben nagyon jól tükröződnek. Díszes freskókkal, falfestményekkel díszített villák mellett gyakoriak a szegényesebb kivitelű, csak terrazzó padlós és padlófűtéses kisebb villák. Aquincum környékén hasonló színvonalú, közepes gazdagságú villákat találunk. Kiemelkedően gazdag épületeink a szentendreit kivéve nincsenek. A katonai vicusokban és a villák gazdasági részén pedig még a 3. századi virágkor idején is általánosak a földbemélyített, paticsfalú építmények, illetve a kőalapozású, felmenő vályogfalú házak. Aquincumban a 3. században a gazdagabbak 8–l0 szobás, alápincézett házai mellett a szegények 2–3 helyiséges lakásaiból álló típusházak sorakoztak. Ebben a szegény negyedben Kr. u. 180 előtt még vályogfalu kunyhók álltak.164 A temetőkben is a gazdag szarkofágtemetkezések, sírépítmények mellett a sírok zöme egyszerűbb, szegényesebb kivitelben készült. A budaörsi temetőben a síroknak mindössze egynegyedét alkotják a gazdagabb tégla s kőláda sírok. A 4. század folyamán egyre több lesz a melléklet nélküli egyszerű földsír, míg a gazdag mellékletes kőládasírok a temető kisebb részét alkotják. A lakosság folyamatos elszegényedését tükrözik e késő római temetők.

III. Temetkezés A temetkezési szokások változtak a négy évszázad alatt. A római kor első két évszázadára a kelta hagyományokat folytató csontvázas temetkezés s az új római hatásra elterjedő hamvasztás jellemző. Ilyen kevert rítusú nagyobb temetők pl. Budaörs, Páty, Solymár. A 3. századi átmeneti időszakból kevés temetőt ismerünk. Szegényesebb, importárut nélkülöző mellékleteik alapján a század második felének sírjait vagy a korai vagy a késői csoportba sorolták be. A 3. század végén–4. század elején kezdődő temetőkben már csontvázas rítust találunk. 1. Korai temetők Pannonia keleti részéből alig ismerünk korai temetőket. Számukat az is csökkenti, hogy többségük urna nélküli, szórthamvas sír. Esetleg rá is temetkeztek a késő római korban. Felfedezni is nehéz őket. Így pl. Szentendrén a korai temetőre ráépülhetett a vicus, arra pedig a késő római temető. Budaörsön s Pátyon pedig a hamvasztásos sírok nagy részét elszántották. Többnyire a korai sírköveket találjuk meg, másodlagosan beépítve. Pest megyében kora római temetkezést kb.16 lelőhelyen sikerült eddig megfigyelni. Ha a másodlagosan felhasznált korai sírköveket is beleszámítjuk, ez a szám megduplázódik. Egyrészük villa vagy vicus (Bia, Budakeszi, Budaörs, Páty, Sóskút), illetve kőépítkezés nélküli telep mellett (Érd, Torbágy, Törökbálint, Solymár) került elő. Katonai tábor mellett korai temetőt csak Százhalombattán tártak fel, illetve Szentendrén volt néhány korai hamvasztásos sír a későbbi temető alatt. A többiek meglétére csak a beépített kövekből lehet következtetni (pl. Dunabogdány). Nagyobb temető a Százhalombattain kívül Solymáron lett feltárva, illetve az utóbbi években Pátyon s Budaörsön. A többi csak néhány síros temetkezés, pl. legutóbb Biatorbágyon.165 163

ALFÖLDY 1996, 115—127. NAGY 1973,153. 165 TOPÁL 1981.; KOCZTUR 1991, 171—325.; Páty-Malomi dűlő, (MRT 7. kötet, 13/9. lh.) 1997. Maróti É. ásatása. A kb. 910 síros temetőben 120 sír kora római, 60 sír késő római, a többi avar illetve Honfoglaláskorra tehető. Budaörs-Kamaraerdei dűlő (Franktanya), MRT 7. kötet 5/2. lh. 2002. Ottományi K. ásatása. A 446 síros temetőben kb. 130 sír kora római, 300 késő római, a maradék Árpád kori, illetve melléklet nélküli bizonytalan sír. Mindkét temető még publikálatlan. Ld. Rég. Kut. 1998, 161.; 2002, 185-187; Biatorbágy Maróti É. és Repiszky T. ásatása, ld. Rég. Kut 2004,178. 164


291

A korai hamvasztásos temetők elsősorban a városokból, településekről kivezető utak mentén helyezkedtek el. Ezt Aquincumon kívül – ahol a Vespasiunus kortól induló korai temetők (pl. Aranyárok mentén, Bécsi útnál stb.) minden irányban kijelölik az utak vonalát – megfigyelhetjük még Szentendrén is. Itt az Aquincum felé vezető út mentén (mai Dózsa Gy. út, Autóbuszpályaudvar), illetve a tábor DNy-i sarkán kívül találhatók a hamvasztásos sírok és a 2–3. századi szarkofágok. Százhalombattán, mivel a temető nagy része fel lett tárva, ez sokkal jobban látszik. A lakosság számának növekedésével, a sírok lassan körbeölelik a településeket. A korai villák és telepek mellett sírcsoportokat, családi sírépítményeket találunk. Az utak irányát és a település terjedését jelzik ezek a szórványos temetkezések.166 A hamvasztásos rítusnak igen sok változata lehet. Az égetés történhetett egy közös égetőhelyen (ustrinum). Ilyenkor csak szimbolikus mennyiségű égett csont kerül a sírokba (pl. Százhalombatta). A máglyát tehetik közvetlenül a sír mellé vagy bele is, ilyenkor maradványai a sírgödörben megfigyelhetők (ld. Százhalombatta, Solymár, Szentendre). Ezek nagyobb méretű gödrök, aljuk és oldaluk vörösre égett. (Pátyon mindössze egy esetben égett át a sír oldala.) A hamvakat helyezhetik urnába, de szórhatják csak egyszerűen a mellékletek közé (szórthamvas sír). Az urna készülhetett kőből (ossarium), néha üvegből, leggyakrabban kerámiából. Ez utóbbi többnyire egyszerű főzőfazék, vagy mélyebb tál fedővel. Pátyon a három urnasírból kettőben korsóba tették a hamvakat. Az urnákat kövekkel is beboríthatták (pl. Solymár). Ugyancsak Solymáron figyelhető meg, hogy szinte az összes hamvakat rejtő urna alja lyukas vagy hiányzik. Ez az ún. léleklyuk.167 A sírgödröt is többféleképpen készíthették. Százhalombattán pl. voltak kiégetett és tapasztott gödrök, kiégetés nélküli tapasztott és mindkettő nélküli, egyszerű földbeásott gödrök. Ez utóbbiak melléklete volt a legszegényesebb, külön csoportot alkottak. A sírforma és a padka kialakítása többnyire a talajtól függ és nem etnikumra jellemző. Solymáron urnafészkek sorát figyelte meg az ásató, nagyjából egyirányba tájolva. Ez a tájolás megegyezett a temető korai csontvázas sírjainak irányával. (DK–ÉNY, K–NY). A rítus, mint látjuk nagyon különböző volt a hamvasztásos temetkezésen belül is. Néha egyetlen temetőben többféle szokással találkozunk. Időben korábbiak az urnasírok. Főleg a Kr. u. 1. századra jellemzőek, a 2. század folyamán felváltják őket a szórthamvasztásos temetők. Pátyon valamennyi szórthamvas sír érme Antoninus Pius kori. Pannonia Inferior 2. századi temetőire az urnasírok kis száma jellemző, pl. Százhalombatta déli temetőjében 178 hamvasztásos sírból csak négy volt urnasír. Ezzel szemben néhány Aquincum környéki lelőhelyen (pl. Érd, Solymár), nagyobb urnatemetőket találunk. Solymáron 93 hamvasztásos sírból csak 9 szórthamvasztásos, 73 urnás, a többi bizonytalan. Koruk 2. század eleje–közepe. Szentendréről is főleg urnasírokat ismerünk (28/2. lh., 20. sír, 81. sír, 118. sír, és 28/22. lh), de itt nincs összehasonlítási alapunk, mivel a korai temető többi része nem került elő. Budaörsön a hamvasztásos sírok nagy részét elszántották, ezek után kb. ugyanannyi a szórthamvas (5 sír), mint az urnás temetkezés (6 sír). Több sírt humuszoláskor tört össze a gép (6 sír). Pátyon 35 db hamvasztásos sír van (ez a kora római síroknak kb. egynegyede), melyek nagy része szórthamvas (31 db) s elenyészően kevés az urnás (3 db). Van egy részlegesen hamvasztott ember is, kinek elszenesedett csontjaiból megmaradt a két láb, mellette edény. Elég sok a kis üres gödör. Érem 5 szórthamvas sírban volt, melyből három Antoninus Pius, a többi égett. Valamennyi korai temetőben találunk csontvázas sírokat is. Tájolásuk K-Ny, DK-ÉNy. Ezeket a bennszülött keltákhoz köthetjük (nyújtott, néha zsugorított testhelyzet). A csontvázas és hamvasztásos sírok nem metszik és nem bolygatják egymást (pl. Solymár, Budaörs, Páty stb.). Elég magas a csontvázas sírok száma a solymári temetőben, a sírok 30%a ilyen (42 sir a 135-ből). Csak a Hadrianus korban tértek át az új hamvasztásos rítusra az itt lakó eraviscusok. Legtovább a gyerekeknél tartották meg az ősi rítust (a 42 sírból 30 gyereksír). A csontvázak lábához, vagy fölé köveket is tettek. Egy esetben halotti tor nyomát is megfigyelték. Tájolásuk (DK—ÉNY, K—NY), pont ellenkezője az Aquincum környéki késő 166 Pátyon és Budaörsön a patakparti domboldalon volt a kőépítkezéses telep kb. 250 m szélességben. Efölött, a dombtetőn, kis szünet után a temető. 167 KOCZTUR 1998, 84–85. „Hogy a lélek a lefedés, eltemetés után eltávozhasson a test mellől, lyukat ütöttek számára az urnán.”. Ugyanitt a hamvasztott sírokban gyakran találtak egy-egy magányos szöget az urnában, vagy mellé dobva. Ennek mágikus hatást tulajdonítottak.

292

OTTOMÁNYI KATALIN

római lakosság szokásos Ny—K-i tájolásának. A csontvázas sírok melléklete, ha egyáltalán van, egykorú a hamvasztásos sírokéval. Pátyon a korai temetkezés többségét alkották a földsírok (87 sírból 52 volt ilyen). Tájolásuk DK–ÉNy, illetve D–É, pont ellenkezője e temető É-D irányba tájolt késő római sírjainak. Érem melléklet csak kettőnél volt: Caligula és Domitianus érem. Ez alapján is biztosan korábbiak, mint a 2. századi hamvasztásos sírok. Budaörsön a csontvázas sírok száma duplája a hamvasztásos sírokénak (kb. 65 db és még 20 üres sír bizonytalan). Tájolásuk K–Ny, 1-1 esetben lehet ettől eltérő, pl. D–É. Érdekes módon a késő római csontvázas sírok tájolása itt is pont ellenkezője (Ny–K). Gyakori a sírok tetején a kőpakolás. Érem két sírban volt, mind a kettő Hadrianus. Zsámbékon került elő még két Kr. u. 1–2. századi csontvázas sír, kelta jellegű kerámiával, ékszerekkel és fegyverrel. Csobánkán pedig a továbbélő kelta telep mellett melléklet nélküli csontvázas sírokat találtak. Jelképes sírokat is ismerünk a korai temetőkből, pl. Solymáron 18 magában álló kőrakás volt, hamvak nélkül. Pátyon és Budaörsön egyaránt sok kis üres sírgödör volt, melybe se csontvázat se hamvakat nem tettek, viszont gyakori bennük a kerámia melléklet. Budaörsön két esetben van kis tegulákból épített doboz, kerámiával. Mellékletként azt adtak a halottal, ami az antik világ felfogása szerint a túlvilági úthoz kell. Elsősorban ételt és italt, kerámia és üvegedényekben, ritkábban a földi foglalkozásra utaló szerszámokat, pl. nőknél orsógomb, férfiaknál fegyver, kés, tűzcsiholó készség stb. Gyerekeknél játék, vagy valami más szokatlan, de mindenképpen gazdagabb melléklet. Teljes viseletben temetik el őket a hozzátartozó ékszerekkel együtt. A mellékleteket általában elégették a halottakkal együtt, de tehették az urna fölé is (pl. Szentendre), vagy az urnába égetés után (ld.Solymár). Budaörsön egy urnaként használt festett fazékba kis arany medált tettek. A mellékletadás a rítuson kívül a gazdasági helyzet függvénye is. A halott anyagi és társadalmi helyzetére következtethetünk belőle. A korai sírokban leggyakoribb a kerámia. Az urnákon kívül az étel és az ital tálalására leginkább alkalmas edények (tálak, korsók, bögrék) kerülnek a sírba. Többnyire fej mellé teszik, bár néha lábnál is előfordul. Festett vagy tűzdelt díszű korsókat, néha simított edényeket vagy horpasztott falu bögréket (faltenbecher) helyeznek a halott mellé, a szemcsés házikerámiából készült tálakon és fazekakon kívül. Ez utóbbiak urnaként is szolgálhattak, fedővel, aljukon léleklyukkal (ld. Solymár). Budaörsön gyakori az „S” profilú simított tál, illetve bepecsételt lapos tál. A kézzel formált edény ritka, pl. Szentendre, Érd, Páty, Budaörs. Importkerámiát is ritkán adnak a halottal, bár a százhalombattai temetőben igen sok terra sigillata került elő, Budaörsön is volt két ép edény. Solymáron előkerült néhány nagyon érdekes edény. Egy applikált maszkdíszes mázas pohár importként került ide, a három festett állatalakos edény pedig kelta fazekastradiciókra nyúlik vissza. Egy lapos tál aljára az űrmértéket és a termény nevét is bekarcolták. (7 acetabulum bar...). Mécsesek ugyancsak előfordulnak, pl. Százhalombattán volt sok. Az üvegedény ritkán marad meg, legtöbbször csak olvadt állapotban kerül elő. Ép balsamáriumokat, szoptatós üveget ismerünk pl. Budaörsről, Sóskútról, Solymárról stb. A viselethez tartozó ékszerek többnyire összeégtek, kivéve, ha utólag rakták bele az urnába. Többnyire csak a korai csontvázas síroknál találunk ép ékszereket. Legjellegzetesebbek a két vállon viselt szárnyas fibulák, melyeket gyakran bronzlánc kapcsol össze (pl. Budaörs, Páty, Solymár, Törökbálint, Sóskút, Zsámbék). Áttört díszes csokorfibula Százhalombattán és Solymáron került elő. Mellettük még egygombos erősprofilú, trombita és térdfibula található (pl. Budaörs, Páty, Solymár). Ritkábban kis cikáda fibula is pl. Pátyon. Ezekből csak egyet viseltek a mellkason vagy a jobb vállon. Nyakukban változatos gyöngysort hordtak. Különböző bronzkarperecek (Budaörs, Százhalombatta, Solymár), illetve az őslakosságra jellemző hólyagos karperec is megtalálható (pl. Töröbálint). Budaörsön hamvasztásos sírokban gyűrű és bronzlánc volt még, a csontvázas sírokban viszont fülbevaló, hajtűk és bronz, illetve ezüst tükör is. A solymári temetőben ezüst drótból készült nyakperec került elő. Nyakperec Pátyon és Budaörsön is volt, de mind a két helyen 3. századi csontvázas sírban. Férfisírokban szíjvég, svasztika alakú bronzveret, csónak alakú övveret, különböző áttört díszű övveretek, övcsatok stb. találhatók (pl. Zsámbék, Solymár, Páty, Budaörs). A gyerekek mellé még bronzkapcsos gyöngysorokat, különféle függőket, néha ezüst


293

ékszereket tettek (pl. Solymár, Páty, Budaörs). Gyakoriak a kisebb ládikához, scriniumhoz tartozó bronzveretek, ládikafogantyúk, kulcsok stb. (ld. Százhalombatta, Szentendre, Páty, Érd, Solymár). Érdekes lelet, két Budaörsön talált kerek üveglap a mellkason, talán lélektükör. Használati tárgyként előfordul nőknél az orsógomb, férfiaknál a vaskés és fenőkő (Páty, Budaörs). A fegyvermelléklet ritka, főleg gazdagabb bennszülött sírokban található (pl. Zsámbékon korong markolatú tőr, vas nyílhegy). Százhalombattán egy gladius, Solymáron vas lándzsa. Pátyon vasnyílhegy, illetve két esetben vastőr került elő. Egy kisebb pátyi temetőben pajzzsal eltemetett rabolt férfi sír került elő (Páty 13/4. lh.), a mellette lévő sírban lócsontváz volt felszerszámozva. Ugyancsak fegyverek voltak Budaörsön az egyik kocsisírban is. E fegyverek valószínűleg a leszerelt auxiliáris katonákhoz, vagy a bennszülött arisztokrácia vadászathoz használt felszereléséhez tartoztak. A solymári temető állatcsont anyagának vizsgálata kimutatta, hogy ételmellékletként főleg sertést, néha juhhúst adtak. Az állat más—más részét tették a nők, illetve férfiak mellé. Nem égették el, hanem a hamvak eltemetésekor helyezték a sírba. Állatáldozatokat is találunk a halottak mellett, pl. sertésfej, kisemlős koponya, tojás, illetve a temető nyugati szélén, az emberektől távol egy egész lovat temettek el, szerszámzat nélkül. Lovat Budaörsön is találunk hármat, felszerszámozva. A melléklet adásnak egy különös formája a kocsitemetkezés. A halott mellé, vagy külön sírba, egy egész kocsit és lovakat tesznek, felszereléssel együtt. Elterjedését tekintve főleg a civitas Eraviscorum területére jellemző. A bennszülött arisztokrácia fényűző temetkezése, melyben csak a rítus kelta, a mellékletek mind rómaiak, többnyire drága importtárgyak. A hosszú idő alatt összegyűjtött és a tulajdonosuk gazdagságát mutató edényeket, ékszereket, áldozati felszerelést stb. teszik a sírba. A halott túlvilági utazása kocsival az egész kelta hitvilágra jellemző. Ábrázolása kocsijelenetes sírköveken tűnik fel, melyek nemcsak az eraviscus, de a boi területen is megtalálhatók. A kocsitemetkezések kora a 2. század elejétől a 3. század első feléig terjed. Megyénk területén több kocsitemetkezés is ismert: Budakeszin, Érden, Zsámbékon és legutóbb Budaörsön, két helyen is. Itt l992-ben, a Metró áruház építésekor került elő egy ló váza, kocsi alkatrészek (vasabroncs, kerékagy, oroszlánfejes rúdvég) bronzedények és csontmarkolatú tőr. Felette állítólag halom volt.168 A Kamaraerdei-dűlő több száz síros római temetőjében egy sorban, egymás mellé temetve került elő négy bolygatatlan kocsisír. Egyikben kétkerekű könnyű kocsi volt, három lóval, a másik háromban négykerekű – a kocsijelenetes sírköveken is látható – kocsi volt két lóval. Alulra a lovat temették – melyet a temetési szertartás keretén belül vaslándzsával leszúrtak – szépen felszerszámozva, felülre a vas és bronzalkatrészekkel, díszekkel ellátott kocsikat helyezték. A díszek Bacchust s e mondakör alakjait ábrázolták. Edényeket nem találtunk mellettük. A kétkerekű kocsi mellett vaskard és pajzsdudor volt. (7–8. kép) Egy különálló lósírban a lovak alatt egy kutya is előkerült szép bronzveretes nyakörvvel. Talán szintén hamvaszthatták, vagy máshova temették e kora római kocsitemetkezéses sírok tulajdonosait, mivel a környező sírokból nem került elő ilyen gazdag halott.169 Érden külön sírba tették a lovat, Zsámbékon pedig ember és lócsontváz volt a kocsi mellett. Négy rekonstruálható kocsi (Budakeszi, Budaörs, Érd, Zsámbék) kétkerekű könnyű kocsi volt. (9. kép) Zsámbékon a kocsi fa alkatrészei is megvannak, pl. a teljes járom fémbevonattal. Máshol csak vas, illetve bronzveretek kerültek elő. Legdíszesebb a budakeszi kétkerekű kocsi, melynek teljes rekonstrukciója is elkészült. A bronz díszek ábrázolásai a dionysikus mondakörből származnak. (Silenos, Maenad, Bacchánsnő, Pán és párduc ábrázolás stb.). A sír tulajdonosa itt sem került elő.170 A pátyi temetőben volt még egy részleges kocsitemetkezés. A kelta tulajdonos mellé temették összehajtogatott kardját s két ugyancsak összehajtogatott kocsiabroncsot, valamint több kerámia edényt.171 A kocsisírok mellékletei között import bronzedényeket (korsó, patera, bronztál, aryballos) bronz strigilist, összecsukható vas székeket, tehát áldozati és palesztra felszerelést

168

SZFM Adattár 3096–96. Publikálatlan, Ottományi K. ásatása 2002. (124, 125, 126 és 162. sírok); OTTOMÁNYI–MESTER–MRÁV 2005, 56–60. 170 MNM állandó kiállítás. Mráv Zsolt ásatásából. Rég. Kut. 1999, 174.; MRÁV 2001.30–41. 171 Páty-Malom dűlő 1997. évi ásatás, 280. sír. 169

OTTOMÁNYI KATALIN

294

találunk. Budakeszin boroskészlet és bronzmécses is volt. A lovakhoz bronz lószerszám díszek tartoznak, gyakran a keltáktól öröklött áttört és trombita mintás díszítéssel. Érden és Zsámbékon is korai, Kr. u. 1. század végi–2. század eleji csontvázas illetve urnatemetkezést, valamint korai sírköveket találtak a kocsitemetkezés mellett. Zsámbékon a 3. század eleji kocsitemetkezés mellett a 3—4. századra jellemző csontvázas temetkezés volt (10 sír). A kora római temetőkben Pest megyében két esetben fordulnak elő kör, illetve négyszögletes árkokkal körbevett sírok. Pátyon (30 db) és Budaörsön (7 db) tártak fel ilyeneket az utóbbi időben.172 Mindkét esetben nagyobb római temetőkön belül egyes sírok elkülönítésére, jelölésére szolgáltak ezek az árkok. Valószínűleg hamvasztották az ide temetett embereket is. Sírjaikat már elszánthatták, ugyanis Budaörsön se hamvasztásos se csontvázas földsírt már nem találtunk bennük, s az árkoknak is csak a 10–15 cm mély alja volt meg (egy esetben volt gödör az árok belsejében üveg és kerámia töredékekkel). Pátyon két esetben csontvázas, egyszer pedig hamvasztásos sír volt a kör, illetve négyszögletes árkok közepén. Gyakran a bejáratnál találunk gödröket, melyek funkciója kérdéses. Ez a rítus mind területileg, mind időben szélesen elterjedt szokás volt. Pannóniában már a keltáknál feltűnik, majd kb. két évszázados szünet után a kora római temetőkben ismét megtaláljuk. A kör, illetve négyszög alakú árkok mindig együtt lépnek fel a római s a szomszédos szarmata temetőkben, általában több a kör alakú s kevesebb a szögletes árok173 (pl. Pátyon 21 kör, 9 szögletes árok volt). A budaörsi árkok bejárata kelet felé nyílt. A pátyiak DK, dél, illetve ritkábban kelet felé nyílnak. Ez megfelel a temetőben uralkodó szokásos tájolási iránynak. Az árkok fölött halomsírra utaló nyomot egyik helyen sem figyeltünk meg. A sírhely megjelölésének sajátos formája a halomsír. Ez a római korban főleg NyugatPannóniára jellemző.174 Megyénk területén biztosan római korhoz köthető halomsír nincs. Feltehetően a római korban emeltek két törökbálinti halmot (36/22. és 23. lh.). Legújabban Biatorbágyon került elő egy bronz edénylelet, mely valószínűleg tumulusból származott.175 A rítus főleg a bennszülött lakosságra jellemző, de csak a római korban terjed el. A sírok megjelölésére különböző sírkövek, síremlékek szolgáltak. A sírdombok, amiken álltak, már nem maradtak ránk. Legegyszerűbb sírkő a sztélé, mely egy hossznégyszögű álló tábla, felül kezdetben félköríves, majd tympanonos lezárással és keretbe foglalt felirattal. Később különálló képmezővel, féloszlopos indadíszes szegéllyel stb. bővül. Az őslakosság átveszi a rómaiaktól a sírkő állítás szokását, de a saját hitvilágába, illetve szokásaiba illő ábrázolásokkal díszíti. ÉK—Pannóniában (Eravisci, Azali) az ún. asztrális szimbólumok jellemzők az őslakosság legkorábbi sírköveire. A fekvő holdsarló, a napkorong (gyakran csak rozetta) az „égi kulcsok”, „égi kapuk” és szembenéző halak szerepelnek rajta.176 Alatta többnyire csak a halott kelta nevét tüntetik fel, pl. Szentendréről Retdimara, Sisiu stb., Csobánkáról Speratus sírköve (RIU 914, 918, 923, 942.). Kr. u. 1. század végi–2. század eleji köveken láthatunk ilyeneket. A 2. század első felében jelenik meg külön képmezőben a halottak mellképes ábrázolása, nők bennszülött viseletben, alatta a feliratban még mindig kelta név és legalul kocsijelenet ábrázolása. (1. kép) Ez is az őslakosságra jellemző sírkő. A kocsijelenetben a halott túlvilági utazását ábrázolják. Két vagy négykerekű kocsin ül a halott, elöl a kocsis, mögötte háttal a szolga. (A legkorábbi köveken a halott helyett ossáriumot visz a kocsi.) Pest megyében sok helyről ismert: Páty, Pilisszántó, Szentendre, Tök, Zsámbék, Solymár, Érd. Önálló sztéléken kívül sírkertek, vagy aediculák falán is feltűnik a kocsijelenet, ld. Tök, Zsámbék. A Kr. u. 1. század végétől a 3. század elejéig megtalálható, de száma a 2. század közepétől egyre csökken. Felváltja a halotti lakoma ábrázolása. (3. kép) Ez már a sírkövek harmadik fázisára jellemző. A római beosztású kövön római viseletben szerepelnek a férfiak és a gyerekek, nőknél még előfordul a bennszülött ruha és név. A felirat is a római szabályokat követi. Az átmeneti időszak kövein egymás alatti képmezőben szerepel a kocsi, illetve áldozati jelenet, pl. Érd, Solymár, Szentendre. Az áldozati jelenet a keleti eredetű halotti lakoma egyszerűsített változata. A bennszülött kőfaragók munkája nyomán eltűnt a klinén fekvő alak, megmaradt viszont az előtte lévő 172

OTTOMÁNYI–MESTER–MRÁV 2005, 38–43. KULCSÁR 1998. 35. további irodalommal. (A Kárpát-medencei Barbaricumban mintegy 40 lh-en fordul elő kör, illetve szögletes árok. Koruk: 2–5. század). 174 PALÁGYI–NAGY 2000. 175 Maróti É.–Repiszky T. ásatása, ld. Rég. Kut. 2004, 178. 176 Ezek a legújabb értelmezés szerint nem asztrális szimbólumok, hanem a római katonaság által használt díszítőmotívumok. NAGY 1988, 93–111. 173


295

háromláb, megrakva ajándékokkal, kenyérrel, stb., és két oldalán két szolga (Camillus, Camilla). A felső képmezőben ábrázolt halottak helyettesítik a klinén fekvő alakot. A teljes kom-pozíció ábrázolása meg van még pl. Csúcshegyen és Ürömön. Ez utóbbi helyen T. Mercasius Hermes, egy balkáni, talán görög származású ember családi sírkövén láthatjuk. Mivel a halottaknak bemutatott áldozat a kelták hitvilágára is jellemző (ld. kocsisírokban a triposz stb.), ezt a jelenetet gyorsan átvették a bennszülött megrendelők is. De míg kezdetben gyakoribb a bennszülött sírköveken, addig a 3. századra már az idegen, főleg keleti eredetű bevándorlók kövein tűnik fel (pl. Szentendre, Hunka domb, Százhalombatta). A 4. század elejéig él tovább Kelet-Pannóniában, ld. Szentendrén Flavius Superianus, biarcus (élelmező biztos) sírköve (RIU 906). A bennszülött sírköveken kívül a sztélék egy másik nagy csoportját a katonasághoz kapcsolhatjuk. A legkorábbi Duna menti ala táborokban, Vespasianustól kezdve tűnnek fel azok a kövek, melyeknek fülkéjében a halott mellképes ábrázolása látható, alatta pedig lovas katona, illetve lovász egy vagy két lóval. Kicsit későbbiek, a Kr. u. 1–2. század fordulójára tehetők azok a sírkövek, melyeknek képmezejében a katonai kitüntetést jelző babérkoszorút ábrázolják. Közepén szőlőlevél vagy rozetta lehet. E koszorús köveket a katonáktól átvették a collegium fabrum et centonarium képviselői is a 2. század első felében, ld. Szentendrén Claudius Trophimus sírköve (RIU 897). A helyi lakosság is használja, pl. Törökbálinton Verondacus sírköve, melyen a koszorú mellett még asztrális szimbólum is van. Szentendréről is sok ilyen koszorús követ ismerünk (RIU 895, 917, 922, 927). Esetleg e korai katonai sírkövek számát gyarapítják azon bennszülött katonák és családjuk sírkövei, melyeken az eddig asztrális szimbólumként nyilvántartott ábrázolások vannak. A szír katonák 3. század eleji sírkövein ismét feltűnik a lovaskatona ábrázolása, csak már íjat is tart a kezében. Foglalkozásra utaló ábrázolás egyéb sírköveken is van, pl. Dunabogdányban egy kürtöst, kürtjével együtt ábrázolnak (Aelius Quintus cornicen), Százhalombattán Claudia Ingenua sírkövén lévő három alak különböző sípokon játszott. Egy szentendrei bennszülött sírkövön pedig a férfi kezében fejsze van (RIU 893). Ugyancsak Szentendréről kőfaragószerszámok ábrázolását is ismerjük, egy másodlagosan átfaragott kőről (RIU 904). A halottak mellképes ábrázolása helyett az álló kép ritka, pl. Szentendrén Tertio sírkövén a férj és feleség helyi ruhában, féloszlopos fülkében áll.177 (2. kép) A bennszülött viselet eltűnése után először a férfiak, majd lassan a nők térnek át a római ruhára. A férfiaknál a tóga mellett, melyet az eredeti rómaiak is csak ünnepélyes, hivatalos viseletnek hordtak, gyakoribb a kényelmesebb, térdig érő alsó ruha, a paenula, vagy a jobb vállon megtűzött köpeny, alatta tunicával. Mindkettőt hordta a katonaság is. A férfiak kezükben többnyire a polgárjogadást jelképező irattekercset tartják. A nők az alsó tunica felett pallát hordanak. Ehhez gyöngysor, karperec járul, fibula nem. A legkésőbbi 3. század végi–4. század eleji sírkövekre már a plasztikus ábrázolás helyett, a rajzos, térbeli összefüggéseket nélkülöző jelenetek a jellemzőek. A gazdagabb családi temetkezéseket egyszerű sztélé helyett gyakran kőlapokból összeállított, vagy falazással készült síremlék jelzi, melyeket szobrok és domborművek díszíthettek.178 A sírhelyet általában díszes kerítés vette körül, oromzatos előoldalán illetve sarokpillérein szobrok álltak, pl. sírőrző oroszlánok, Genius lefelé fordított fáklyával, mint a halál és elmúlás jelképe. Attis pedig a halál utáni megújuló életet szimbolizálja. Egy ilyen sírkerthez tartozhatott a perbáli oroszlánszobor, mely egy villa mellől került elő, a pátyi szórvány oroszlánszobor,179 illetve a százhalombattai vicusban talált oroszlánfej. A solymári Attis szobor is kerítés dísz lehetett. A sírkertek főleg az Aquincum környéki temetőkben gyakoriak, de Szentendréről is ismerünk néhányat, ld. Aelius Proculus családi sírköve, mely egy sírkert falához tartozott. Egy másik sírkert falára Lupus költő versét írták. Ugyanez a vers egy Daru utcai sírfeliraton is szerepel, melynek halottja a szentendrei szír cohorsban szolgáló katona volt. Kisebb sírépítmények domborművei több helyről is ismertek Pest megyében. Szentendréről griffet, illetve ugró állatot ábrázoló domborművek kerültek elő, Dunabogdányban egy 177

ERDÉLYI l974, 24. kép ERDÉLYI l974, 73–93. 179 2006-ban került elő a Máltai Szeretetszolgálat épülete melletti szántón. (Páty ÉK-i része, a 13/32. lh. közelében). 178

OTTOMÁNYI KATALIN

296

sírtáblán táncoló maenas látható. Nagykovácsiban egy feliratos tábla két oldalán Genius ábrázolás van. A sírkert út felé eső oldalán lehetett befalazva, mindig ide kerültek a feliratok. Százhalombattáról is több domborművet ismerünk (pl. fuvolázó bacchánsnő, szatir stb.). Helyi pannóniai sajátosság az aedicula, mely három kőlapból álló fülke, kis házikó. Éitáliai előképekre vezethető vissza, de főleg bennszülöttek (eraviscusok, azalusok) állították. Ábrázolásaikon a kelta és római motívumok keverednek. Két oldalát kívül-belül, hátsó lapját csak belül, faragott dombormű díszíti. A belső oldalon az elhunyttal kapcsolatos földi dolgok ábrázolását látjuk, pl. családtagok, áldozó nő és férfi stb. A hátsó falon az elhunyt egész alakos domborműve volt, kívül pedig szimbolikus ábrázolások. Az oldallapokon egész alakos ábrázolás szerepel, pl. bennszülött nő, Attis, Genius stb. (ld. Zsámbék). A töki aediculán táncoló nő látható. Fedőlapja változatos, lapos, vagy gúla alakú. Fekvő oroszlánok, illetve Attis szobor díszíthette (pl. Szentendre, Érd). A Kr. u. 1. század végétől egy évszázadon át használták. Egy-egy gazdagabb bennszülött a vezetőrétegből, aki már a római életformát is igényelte, nem elégedett meg az aediculával, nagyobb sírépítményt emeltetett, pl. Tökről ismerjük egy ilyennek néhány részletét. A felmenő falakon egész alakos ábrázolás volt (valószínűleg Dioskurok), alul kocsijelenetek futottak körbe.180 Valamennyi síremlék, sírkert, illetve építmény feliratával az út felé fordult. Síroltárt keveset ismerünk megyénk területéről (pl. Budakalász-Dolina, Budakeszi, Budaörs, Százhalombatta). Ez utóbbinak két oldalán szárnyas Genius, alatta Attis látható (Publius Comatius Adiutornak állitotta a libertusa). Felirattal ellátott felszíni síremlékek a szarkofágok is. Többnyire sírkertek közepén álltak, föld alá csak a keresztények sírkamráiban teszik, illetve másodlagos felhasználásban a 4. század vége felé. A Severus kortól gyakoriak, bár már a 2. században feltűnnek. Egy kőből faragták ki alján fejpárnával. A korábbi típus egyszerű ládát utánzó forma, pl. Szentendrén egy kisázsiai veterán szarkofágja. Később keleti hatásra háztető alakú fedéllel készült, sarok akrotérionokkal, pl. Budaörs. Ez utóbbi főleg K-Pannóniára jellemző. Csak az előlapjuk díszített. A gazdagabb változatokon a felirat két oldalán fülkében szárnyas Genius lefelé fordított fáklyával, vagy Attis ábrázolás látható. Pest megyében egyedülálló az ábrázolása s felirata a Budaörs-Kamraerdei-dűlő temetőjéből előkerült szarkofágnak. (10. kép) A beletemetett katona egy germán hadjárat során Lauriacumban esett el, s családja (felesége, fia, unokaöccse) gondoskodott a test hazaszállításáról. Sajnos a halott nevét nem ismerjük, a szarkofág kirablásakor pont ezt a részét tették tönkre a feliratnak. A feliratos mező két oldalán egy aquilifer és egy signifer áll. Kora a 210-es évek. A szarkofágokat a gazdagabbak használták, bár melléklete többnyire nincs. Mivel a felszínen állt, gyakran kirabolták, vagy a késő római korban másodlagosan beletemetkeztek. Benne már csontvázas temetkezés található. A hamvasztásos és csontvázas temetkezés közti átmenet a 3. századra tehető. A 3. században induló temető kevés van. Amelyik temetőben mindkét rítus előfordul, az vagy folyamatosan használt 1/2–4. századi temető volt (ld. Százhalombatta, Érd, Zsámbék, Budaörs, Páty), vagy pedig korai temetőre települt rá a késő római, közte legalább egy évszázados szünettel (pl. Szentendre). Egy korai, 2–3. század fordulójára tehető sírt ismerünk Szentendréről, ahol a találó elmondása szerint gyerekkoponya mellett volt egy fényes bevonatú, tűzdelt tál. BudakalászDolinán 2. század végi–3. század eleji sírkő mellett embercsontok is voltak. A zsámbéki kocsitemetkezés is csontvázas a 2–3. század fordulóján, de mellette korai (Kr. u. 1–2. századi) és késő római csontvázas temető is előkerült. Pátyon lehetett egy külön 3. századi sírcsoport, melynek csak egy éremmel keltezett sírját tudjuk biztosan elkülöníteni. Ez egy 246/247-ből származó éremmel keltezett földsír, melynek agyagmázas és nyersszínű edényei még a kora római kerámiához hasonlítanak. Halottja nyakperecet viselt. A többi sír, melyekben 3. századra jellemző festett kerámia van, már egyéb 4. századi mellékletettel (érmekkel, ékszerrel), néha 4. század közepére, második felére jellemző mázas kerámiával együtt kerül elő. Budaörsön is hasonló a helyzet. A legkorábbi csontvázas késő római temetkezés 222-ből származó éremmel keltezett. E halott fülében két ezüst fülbevaló, nyakán apró szemesgyöngyökből nyaklánc, karjain egy-egy bronz lemez karperec, ujján gyűrű volt. Fejéhez piros festett tálat tettek, ebben volt a 3. század első feléből származó érem. A festett kerámia mellékletek alapján több érem nélküli csontvázas sír is erre az időszakra, a 3. század közepéremásodik felére tehető Budaörsön. E sírok temetőn belüli elhelyezkedését nézve 180

ERDÉLYI 1974, 92—93., 123.kép.


297

megállapítható, hogy azok a temető ÉNy-i szélén egy összefüggő sírcsoportot alkotnak.181 A szarkofág sírok is erre az átmeneti időszakra, a 3. századra keltezhetőek. Bennük már csontvázas temetkezés található. A budaörsi szarkofágba az első temetkezés a 210-es években történt. Ekkor egy sírkert közepén állhatott a díszesen kifaragott szarkofág, majd a 4. században újra felhasználták, s föld alá temették. Szentendrén 3. század eleji érmekkel keltezett szarkofágokat ismerünk (28/2., 23. lh.). A Dózsa Gy. úti szarkofágok mellett földsírok is voltak, 3. század közepi festett edénnyel. A kivezető utak mentén találhatók még ezek a 3. századi sírok, az út felé tájolva. Szentendrén a tábor melletti temetőben csak a 3. század végétől indul a temetkezés. Százhalombattán is a 3. század végefelé történik meg a váltás a két rítus között, pl. Probus éremmel (276–282) még mindkettő előfordul. Ugyanakkor az északi temető egyik sírkamrája felett (benne három csontváz) in situ sírkő került elő a 3. század elejéről. A sírban lévő tárgyak részletes vizsgálata újabban egyre pontosabb keltezést tesz lehetővé. Az addig egyöntetűen 4. századinak tartott sírok egyrészéről bebizonyítható (pl. üvegek, ládikaveretek stb. alapján), hogy már a 3. század végén földbe kerültek, pl. Aquincum (Vihar u., Buvár u. stb.), Érd, Piliscsaba. Máshol az érmek segítenek. Sok melléklet nélküli szegény sír is valószínűleg a 3. század második feléből való, amikor a külső támadások miatt általános lett az elszegényedés Pannóniában. Ugyanilyen nehéz keltezni a jellegtelen helyi kerámiával sírba tett halottakat is. Az átmenet tehát folyamatos volt, a 3. század elején kezdődött – valószínűleg keleti hatásra – és a század végére váltja fel a hamvasztást a csontvázas temetkezés. A 4. században csak csontvázas rítus volt. Az 5. századtól megint vegyes a kép. Megyénk területéről ismerünk csontvázas germán, illetve hamvasztásos sírokat (pl. Pomáz).

2. Későrómai temetők A 4. századból igen gazdag leletanyag áll rendelkezésünkre. Pest megyében kb. 40 lelőhelyen bukkantak eddig késő római temetkezés nyomára. (Ez kétszerese a korai temetkezéseknek, sőt gyakran a korai temetkezések létére is csak a késő római sírokba másodlagosan beépített sírkövekből következtethetünk.) Nagy temető egyrészt a két auxiliáris tábor, Szentendre és Százhalombatta mellett került elő, illetve Visegrádon a Gizella majori erőd mellett. Ezen túl két nagyobb út menti vicus illetve villa temetőjét sikerült az utóbbi években feltárni. Pátyon csak a temető egy része került még elő, melyből kb. 60 sír köthető a késő római korhoz. Budaörsön a teljes késő római temetőt feltártuk, kb. 210 sírt.182 A többi 5–10 síros kisebb temető (15 lh), vagy pedig szórványos egy-két síros temetkezések. Ez utóbbiak főleg építkezéskor, gyakran a jelenlegi belterület alatt kerülnek elő. Valószínűleg ezek is sírcsoportok, kisebb temetők részei, melyek feltárására jelenleg nincs lehetőség. A sírokat már nem jelzik sírkővel, a sírhalmok nyomai pedig nem maradtak meg. 4. század eleji sírkő kevés van, pl. Szentendrén Flavius Dragilis, illetve Flavius Superianus sírköve (RIU 903., 906.). A kisebb sírcsoportok főleg vidéki villákhoz (11 lh.) illetve telepekhez (2 lh.) tartoztak. Az Aquincum környéki villáknál szinte mindenhol ilyen sírcsoportokat, sírkerteket találunk (pl. Kaszás dűlő, Testvér-hegy, Csúcs-hegy). Legutóbb Biatorbágyon került elő egy temető néhány sírja, ahol a kora római temetkezést folytatták a késői csontvázas sírok. Közelében kőépítkezés nélküli kisebb, római település van.183 A 4. századi sírok igen nagy százaléka bolygatott. Ennek oka részben a korabeli utántemetkezés vagy sírrablás, melyek száma a század vége felé egyre nőtt. A települések rendjének felbomlásával a sírrablások is gyakoribbá váltak. Többnyire még tudják hol vannak a gazdagabb sírok és melyiket érdemes kirabolni, pl. Budaörsön szinte valamennyi kőládasír és szarkofág rabolt volt. A sírok másik részénél újkori bolygatásról van szó. 181 MRÁV-OTTOMÁNYI 2004, 49. Ebbe a sírcsoportba tartozik három éremmel keltezett s több, melléklet alapján (torques, T fibula) ide sorolható sír. Úgy tűnik ennek a 3. századi sírcsoportnak a többsége koporsós temetkezés. 182 Pátyon mind a telep, mind a temető folytatódik még északra a mai Páty község széléig, de itt még nem folyt nagyobb feltárás. (MRT 7. kötet 13/8–9. lh.).; Budaörs, Kamaraerdei-dűlő. Ottományi K. ásatása ld. Rég. Kut. 2002, 2003. év. 183 Maróti É.–Repiszky T. ásatása ld. Rég. Kut. 2004, 178.: 8–10 kora római és kb. 20 késői sír, illetve egy feltételezett halomsír bronzedényekkel.

OTTOMÁNYI KATALIN

298

A temetőkön belül többnyire megszabott rend uralkodott. A táboroknál a kivezető utak mentén kezdődött temetők gyakran körbeölelik a tábort. Százhalombattán elkülöníthető az északi és déli temető, néhány hamvasztásos sír illetve sírkő a nyugati oldalon is előkerült, sőt a 4. század végén már a Duna felőli oldalon is temetkeztek. Szentendrén csak a tábor déli oldalán volt temető, a korábbi 2–3. századi sírok, szarkofágok a kivezető utak mentén álltak. A táborok, illetve városok, katonai vicusok nagyobb temetőinél megfigyelhető a század folyamán, hogy a sírok egyre közelebb kerülnek a táborfalhoz, gyakran a falon kívüli épületek (vicus militáris, ipari elővárosok) már felhagyott, korábbi épületeire, útjaira temetkeznek rá (pl. Aquincum, Szentendre, Százhalombatta). Pátyon és Budaörsön a temető a dombtetőn volt, kb. 50 méterre a telep szélétől. A késő római temető Pátyon nem egy egységes összefüggő temető, hanem több kisebb sírcsoportra oszlik, melyeket körbevesznek egyrészt a kora római, délről pedig a honfoglalás kori sírok. Összesen négy késő római sírcsoport van itt, kettő az M1-es autópálya déli oldalán, kettő pedig az északi oldalon. Ez utóbbi kettő az autópálya alatt is folytatódott. A sírcsoportok között időbeli és gazdagságbeli eltérések vannak, némelyik csoporton belül pedig sírsorok figyelhetők meg. Budaörsön a temetőn belül a délnyugati oldalon vannak a késő római sírok, helyenként összekeveredve, de csak ritkán rátemetve a kora római sírokra. A temetkezés sokkal sűrűbb, a sírok közelebb vannak egymáshoz, mint a korai temetőben. Sírsorokban temetkeztek. A telep gödreiben is megfigyelhető néhány késői, 4. század második felérevégére tehető melléklet nélküli temetkezés (zöldmázas kerámia keltezi a gödröket). A tájolás a temetőknél többnyire a nap mindenkori állásának megfelelő, kivétel néhány nagyobb városi temető, ahol az utakhoz, vagy az egyes sírkápolnák irányába, sugarasan történt a temetkezés. Pannónián belül a fő tájolási irány a Ny–K (DNy–ÉK).184 Ez jellemző pl. a szentendrei temetőre, ahol a fő irány mellett még néhány sír É–D irányú is volt. Ez utóbbiak gyereksírok. Budaörsön is Ny–K a fő tájolási irány, bár gyakori a pont ellenkezője (K–Ny) is. A kisebb temetőknél, illetve szórvány síroknál sajnos nem rendelkezünk minden esetben megfelelő adatokkal a sír tájolásáról. Úgy tűnik, megyénkben a nyugat-keleti tájolás mellett (Budaörs, Pomáz, Tahitótfalu, Szentendre, Visegrád) igen gyakori az É–D irányítás is (pl. Diósd, Budakeszi, Páty, Pomáz, Százhalombatta, Szentendre, Törökbálint, Visegrád). Pátyon valamennyi késő római sír tájolása egységes: É–D irányú, melytől kissé nyugat felé eltérhet. Néha pont az ellenkezője (D–É), de ez ritka. Aquincumban általában a legkésőbbi sírok az É–D irányúak, pl. a polgárvárosi temetők, Bogdáni út, stb. Ez megyénk területén nem egészen igaz (pl. Diósdon I. Constantinus érmekkel keltezhető sír ilyen tájolású). Pomázon viszont egy késői sír simított edénnyel, Budakeszin pedig egy melléklet nélküli, valószínűleg ugyancsak késői sír ilyen irányú. E fő irányok mellett éppen ellenkező K–NY (Budakeszi, Pomáz, Százhalombatta, Szentendre, Visegrád) és D–É (Bia, Pomáz, Szentendre) tájolás is előfordul. Az egyetlen biztosan idegen etnikumú sír Pomázon É–D irányú, Pátyon pedig az idegen, 5. századi etnikumhoz köthető 12 síros külön sírcsoport Ny–K tájolású. Máshol a tájolás alapján idegen etnikumot nem lehet elkülöníteni. Az alapvető rítus a csontvázas temetkezés. (A hamvasztás újból csak az 5. században tűnik fel, új etnikummal). A sír elkészítésében, a sír formákban mutatkoznak igen nagy különbségek. Ezek főleg gazdasági, vagyoni helyzetre vezethetők vissza. Legegyszerűbbek és leggyakoribbak a földsírok. (Pest megyében kb. 350 ilyen, eddig föltárt sír van, melynek fele a budaörsi temetőből származik.) Budaörsön gyakran tettek rá kőpakolást is. Koporsó nyoma csak néha mutatható ki. Nyújtott helyzetben temették el a halottakat. (Leányfalun van egy zsugorított váz). Sokkal kevesebb a téglasír (kb. 80 van a megyében eddig, ebből csak 18 budaörsi). Ezek részleges (néhány téglával jelzik a sír végét) vagy teljes téglasírok. Utóbbiak lapos, vagy háztető alakú fedéllel ellátott tegulákból épített ládák. Gyakori a kőlapokból épített kőládasír (kb. 120 ilyen feltárt sír van, ebből 25 Budaörsön). Alját téglával is bélelhették. Néha csak a sír tetejét fedték le kőlappal. Helyenként többször is temetkeztek bele, vékony földréteggel választva el a halottakat. Általában korábbi sztélékből, aediculák vagy sírkertek falából állították össze. A korábbi szarkofágokat is felhasználták, pl. Budaörs, Nagykovácsi, Páty, Pomáz, Szentendre stb. Új szarkofág a 4.

184

LÁNYI 1972, 59.


299

században már nemigen készült. A nagyobb, főleg katonaság melletti temetőkre jellemzők a kőből épített, belül vakolt, kőlapokkal vagy szarkofágfedéllel fedett sírkamrák, pl. Százhalombatta, Visegrád. A kereszténység terjedésével a nagyobb temetőkben sírkápolnák épülnek. Szentendréről ismerünk egy négyzet alakú, kéthelyiséges sírkamrát, melynek kisebb helyisége alá temetkeztek. (A kápolna ókeresztény jellege nem bizonyított.) A kápolna körül szegényes mellékletű, elég késői sírok voltak („cella memoriae”). A 4. századi síroknál a mellékletek árulnak el legtöbbet az elhunytról. A halott nemére, gazdasági helyzetére, etnikumára jellemző tárgyakat tesznek a sírba. Elsősorban a viselet részeként használt ékszereket, illetve az étel-ital adáshoz szükséges kerámiát találjuk a késő római sírokban. Egyéb melléklet, pl. ládika, érem, tükör stb. ritkább. Főleg a gyereksírokba kerülnek különös tárgyak, pl. csipesz, csörgő stb. Pannóniában a halottak mellé tett leletanyag elég egységes. (11–12. kép) A halott lábához (néha fejéhez) ételt, italt helyeztek, kerámia vagy üveg edényekben. Ez férfi és női sírokban egyaránt megtalálható. A kerámia főleg korsó és bögre, korsó és tál, ritkábban tál és bögre. Ha csak egy edény van a sírban az többnyire korsó, a gazdagabbak viszont 3–4 edényt is tehetnek a sírba. Jellemző 4. századi készítmények a lóherelevél kiöntős szürke korsók, zöldmázas és simított korsó, egyfülű bögrék, behúzott vagy lapos talppal, és lapos tálak behúzott peremmel, illetve mázas, vízszintes peremű tálak. A 3–4. század eleji sírokban még festett edényeket is találunk. Az egyedi darabok százalékaránya igen nagy és a század vége felé egyre nő, ami sok kis helyi műhely működésére utal. Gyakori a kerámia korsó mellett az üvegpohár, illetve az üvegkorsó és pohár együtt. Félgömb alakú vagy nyújtottabb, kúpos végű, kezdetben fehér, később rosszabb minőségű mohazöld üvegpoharakat használtak. A korsók változatos formájúak. Az illatszeres edények, balsamáriumok, stb. sírmellékletként ritkák (ld. Budaörs, Szentendre, Pomáz, Százhalombatta). Érdekes módon Pátyon főleg a páros sírokban és gazdag éremmellékletes sírokban volt üveg. Budaörsön már gyakoribb ez a melléklet a földsírokban is. A pannóniai késő római temetők legjellemzőbb melléklete a viselethez tartozó ékszerféle. A nőknél fülbevaló, nyaklánc, karkötő együttes, a férfiaknál fibula és az övhöz tartozó csat, illetve szíjvég. Az ékszerek nagy része bronzból készült, pl. Szentendrén csak egy sírban volt arany fülbevaló, illetve aranyozott bronz karperec. Ezüstből is csak egyetlen gyűrű és hajtű készült. Pátyon nem volt arany ékszer, ezüst karperec is csak három sírban. A nők a jobb kezükön egyetlen díszes, többnyire kígyófejes karperecet hordtak. Bal kezükön több, sodrott vagy lemezes bronzkarperec, csontkarperec, néha vas, illetve egy szentendrei gyereksírban gagát karperec található. Gyűrűt nemcsak nő viselhetett. Férfi sírokban pecsétgyűrű szokott lenni, pl. Szentendrén ezüstgyűrű, görög felirattal. Gyereksírba is tehetik, pl. Érd. Nagyon változatos színű és alakú gyöngyöket helyeztek a női és gyerek sírokba (üvegpaszta, karneol, bronz). Ezeket a nyakláncokat bronz kapcsokkal fogták össze. Dupla gyöngysora van pl. a pátyi 23. sír halottjának: középen egy gömbölyű hegyikristály majd hengeres korallok, lencse alakú kék és hengeres zöld üveggyöngyök, valamint barna borostyánhoz hasonló gyöngyök. Budaörsön egy sírban arany amfóra alakú gyöngyök voltak, hengeres zöld üvegpaszta gyöngyökkel váltakozva. A római nők hajukba díszes hajtűket, a század vége felé csontfésűket tűztek. Szentendrén az egyik hajtű ezüst, poliéder végződésű fejjel. Budaörsön két sírban is volt bronz hajtű, kettő másikban pedig csontfésű. A többség általában csonthajtűket használt (pl. Solymár, Szentendre, Budaörs stb.). Csontból gyakran utánozták a drágább ékszereket. A csontfésű megyénkben főleg a szentendrei temetőre jellemző. Itt csak kétoldalas sűrű fésűk voltak pontkörös díszítéssel. Százhalombattán volt még egy félkörös fejű fésű az egyik sírban. Visegrádon a kétoldalas és a púposhátú fésű egyaránt megtalálható. Ezek már a 4–5. század fordulójára keltezhető sírokra jellemzőek. Szentendrén, Pátyon, Budaörsön találunk egy két női sír lábánál cipőszegeket, illetve kis cipőcsatokat. Ezek a nők bőrcipőt viselhettek. A fibula ellentétben a kora római sírokkal, a késő római temetőkben szinte csak kizárólag férfi sírokban fordul elő, illetve néha gyerekeknél. (Más a római nők ruhája, mint a bennszülötteké, nincs szükségük fibulára.) Legjellemzőbb az ún. hagymafejes fibula, mely méltóságjelvény volt. Tulajdonosa gazdagabb ember, aki valamilyen hivatalos funkciót – nemcsak katonait – töltött be. A négy nagy temetőn kívül kisebbekben is gyakori megyénkben (pl. Budakalász, Perbál, Pilisszántó, Pilisborosjenő, Pomáz, Solymár, Üröm).

OTTOMÁNYI KATALIN

300

Általában jobb vállon viselik, de néha a másik oldalon is előfordul. Az egy típushoz tartozó igen magas darabszám arra mutat, hogy központi műhelyek állították elő. Díszítése és mérete alapján korai és késői változatot is el tudunk különíteni. Már a 3. században, egy Gallienus kori kincsleletben feltűnik és még az 5. század első felében is használják, igaz, hogy gyakran már csonkítva, hogy az aláhajtott lábú fibulát utánozzák (ld. Százhalombatta). Szentendrén az egyik sírban email berakásos korongfibula került elő, ami a rómaiaknál ritka. Az alföldi szarmatáknál ismerünk hasonlókat. A férfiviselethez tartozott még az öv, melynek csatja, szíjvége és bronzveretei elég sok sírból ismertek. Budaörsön egy Valentinianus kori éremmel keltezett sírban Bellerophón ábrázolásos övveret volt, a halott lábánál. (13. kép) A 4. század végén tűnnek fel ismét a kelta formákat utánzó pelta alakú veretek, omega alakú csatok, pl. Pátyon, Budaörsön. Az övön lógott még a vaskés, és egy kis tarsolyban hordták a tűzcsiholó készséget. Ez utóbbi tárgyak csak a legkésőbbi sírokba kerülnek bele, legalábbis Aquincum környékén. Pátyon a vaskések többsége nem az övről lógott le, hanem a lábnál került elő. Az ékszerek többnyire a viseletnek megfelelő helyen találhatók. Kivéve a 4. század végén, mikor a férfi sírokban egyre gyakoribb, hogy a fibulát, az övtartozékokat, illetve szerszámokat a lábhoz teszik. Pátyon a padkára, kő alá tettek pl. karperecet. Esetleg halotti inget viselő, már keresztény emberekről lehet itt szó. Az eszközmelléklet kevés. Szentendrén pl. 150 sírból csak hatban volt, Pátyon viszont a sírok 10%-ában volt kés, némelyikben tűzcsiholó, fenőkő, egyben pedig birkanyíró olló. Budaörsön a 210 sírból mindössze 7-ben volt kés, egyben orsógomb, egyben pedig fenőkő és csonteszköz. A nőknél orsógomb, fenőkő, a férfiaknál kés, tűzcsiholó készség, vasár stb. található. A gyereksírokban még egyéb szokatlan tárgy is előfordul, pl. Érden bronzcsörgő, Budakeszin bronzcsipesz, Budaörsön bronzcsengő, stb. Kis ládikákhoz tartozó bronz, illetve vaslemezeket, kulcsokat, fogantyúkat stb. szintén találunk a sírokban (pl. Diósd, Üröm, Szentendre, Páty, Budaörs). Trébelt díszítésű lemezeiken változatos ábrázolások láthatók. A szentendrei scriniumon keresztény és pogány jelenetek együtt szerepelnek. Piperecikkeket, ékszert, pénzt, illetve házassági okmányokat tartottak benne. Főleg női sírokba teszik, de néha férfiaknál (katonáknál) is előfordul.185 Érdekes melléklet még Pátyon egy házaspár sírjában vasbalta és vaskanál. Igen gyakran tesznek a sírba érmeket. A korábbi sírokban, egy csomóban, deréktájon kerültek elő, ami tarsolyra utal, később csak beszórták őket, főleg a halott szájához. Budaörsön gyakran a halott kezében volt 1-2 db érem. 3. századi pénz nem túl gyakori (pl. Budakeszi, Budaörs, Páty, Solymár, Százhalombatta, Szentendre). Sokkal több lesz a 4. század 20-as éveitől, Nagy Constantinus alatt (pl. Budaörs, Diósd, Leányfalu, Páty, Pilisborosjenő, Pomáz, Százhalombatta, Szentendre, Zsámbék stb.). Bár a tartományi székhely áthelyeződése miatt a század közepén kezdődik az Aquincum környéki temetők elszegényedése, mégis elég sok érem tehető erre az időszakra a sírokban (ld. Budaörs, Leányfalu, Szentendre, Pilisborosjenő). A pátyi és budaörsi temetőben legtöbb érmet a 4. század első felében és közepén tették a sírokba, majd egyet-egyet még a 4. század második felében-végén. Ez a fokozatos elszegényedést mutatja. Összesen a késő római sírok 10-20%-ában volt érem. A legutolsó érmek Valens és Valentinianus pénzei, melyeket még igen sokáig, és igen kopottan tesznek a sírokba (pl. Budakeszi, Budaörs, Szentendre, Páty, Pomáz, Százhalombatta). A pannóniai éremforgalom 375-től nagyon visszaesik, ennél későbbi érem már csak elvétve fordul elő, pl. Szentendrén volt még egy Arcadius (377–408) érem. A római érmeket előszeretettel használják később átfúrva nyakláncként, pl. Budakalászon 5. század eleji sírban, Pátyon avar gyöngyökkel együtt stb. A sírok mellékletei visszatükrözik a 4. századi gazdasági viszonyokat. Világosan kirajzolódik az a folyamat, mely a század első felében még megtalálható importtárgyaktól, pl. kölni üvegek stb. a háziipar előtérbe kerüléséhez vezetett. Ezzel magyarázhatók a változatos kerámia és ékszerformák, illetve ezek eltérő mennyisége az egyes temetőkben. A helyi ipar függvénye volt, miből mennyi került a sírokba. A sok kis helyi műhely hasonló típusai között nemigen találunk két egyformát. A század végére egyre gyakoribbá váló elszegényedést tükrözik a melléklet nélküli sírok. (Bár a bolygatások és hiányos megfigyelések következtében nehéz elkülöníteni, hogy 185

GÁSPÁR 1986, 232–233., Nr. 947–953.


301

nem találtak, vagy nem volt melléklet a sírban.) A század végére nő a vagyoni különbség, sok a melléklet nélküli és kevés a gazdag sír. A szentendrei temetőben a sírok egyharmada volt melléklet nélküli. Százhalombattán az északi temető sírjainak a felénél nem volt melléklet. A legkésőbbi temetőkben ugrásszerűen nő ez a szám. A szegénységen kívül még a keresztény vallás terjedésével magyarázhatjuk ezt a szokást. A melléklet nélküli sírok nagy része férfi, ők tértek át leghamarabb az államvallásra. A század végi sírokból először a pénz tűnik el, majd a férfi sírok viselete szegényedik, legtovább a női ékszereket és a helyi gyártmányú kerámiát találjuk meg. A század végén a temetők népessége is gyérebb, és egyre közelebb kerülnek a táborfalakhoz a sírok. Sírkápolnák ebben az időben már nem épülnek Aquincum környékén. Idegen etnikumra utaló tárgy temetőinkben csak ritkán fordul elő. Egységes betelepített csoportot egyelőre kevés helyen tudunk elkülöníteni, pl. Pátyon s Budakalászon egy „hunkori” sírcsoport (ld. később). A temetők és sírkövek gyakran segítenek a római kori lakosság települési viszonyainak megismerésében is. Kiegészítik a telepek és villák alapján nyert képet. (1. térkép) Felirataik alapján előkelő bennszülött vezetők (princeps, decurio) laktak Diósdon és Üröm környékén. A Tökön előkerült nagyobb sírépítmény is ilyen gazdag bennszülött vezetőre utal. A 2–3. századi bennszülött arisztokrácia lakhelyeit sejthetjük még a kocsitemetkezések alapján Budakeszin, Budaörsön, Érden és Zsámbékon. A 2. századi aediculákba a még mindig vagyonos bennszülött felsőréteg temetkezhetett. Szentendrén, Százhalombattán, Tökön és Zsámbékon találunk ilyeneket. A már romanizálódás útjára lépett bennszülött középréteg Kr. u. 1. század végi–2. századi lakhelyeit jelzik a bennszülött nevekkel és ruhában ábrázolt, kezdetben asztrális, majd kocsi, illetve áldozati jelenetekkel díszített sírkövek. Legtöbb ilyen Szentendrén került elő. Ugyanezt a réteget a szárnyas, illetve csokorfibulával, később egygombos fibulával, hólyagos karpereccel, esetleg fegyverrel eltemetett csontvázas majd hamvasztásos sírokban is felfedezhetjük. Ezekben a sírokban már római import edényeket is találunk (pl. Budaörs, Páty, Solymár, Sóskút, Szentendre, Törökbálint, Zsámbék). Továbbélésüket és romanizálódásukat, jóval kisebb számban a 3. századi, általában áldozati jelenetekkel díszített sírköveken követhetjük nyomon, ahol a római ruha és név ellenére gyakran kikövetkeztethető vagy a császári gentiliciumból, vagy pedig a kelta cognomenből a bennszülött eredet (pl. Bia, Budakalász, Százhalombatta, Szentendre). A szegényebb rétegek nyomait a hamvasztásos temetők, többnyire helyi, kelta jellegű kerámiát tartalmazó sírjaiban kereshetjük. A korai melléklet nélküli csontvázas sírokba is ők temetkezhettek (pl. Csobánka). A 2. században lassan ők is romanizálódnak, sírjaikban feltűnnek a római termékek. Az idegen eredetű lakosságot a korai veterán sírkövekből (itáliai, dalmáciai, vagy nyugati eredetűek), pl. Pomáz, Szentendre, vagy a későbbi, keleti eredetű szarkofágas temetkezésekből (ld. ancyrai család Szentendrén), de leginkább a 2–3. századi sírkövekből ismerhetjük meg. E későbbi, főleg Severus korból származó sírköveket nemcsak katonák, hanem városi tisztségviselők is állították. Így a már ismertetett bennszülött lakosság mellett kirajzolódnak a római, gyakran idegen eredetű, municipális birtokosok települései is. A 3. század második felére már nem lehet elkülöníteni a kettőt. Összekeveredve egy sajátos római, pannóniai társadalmat hoznak létre. A 4. századra megszűnnek a feliratok, csak a késő római csontvázas temetők és továbbélő villák alapján tudjuk, mely területek voltak lakottak még ebben az időszakban.

302

OTTOMÁNYI KATALIN

IV. Vallás Pannonia vallási életének egyik, talán legjellemzőbb vonása, hogy helyi kelta, csak Pannóniára korlátozódó istenneveket alig ismerünk. A klasszikus istenvilág dominál a feliratokon és szobrászati emlékeken egyaránt. Állítóik többnyire hivatalos személyek, katonák, municipális tisztségviselők, vagy idegenek. A bennszülöttek eleve kevés oltárt állítanak és még kevesebb az, amin az őslakosság nyelvén szerepel az istennév, pl. Sedatus, Ciniaemus, Minitra, Suleviae oltárai Aquincumban. Talán a klasszikus istenvilág alakjai mögött kereshetjük a helyi kultuszokat, isteneket. Ez az ún. interpretatio Romana, mikor a rómaiak a helyi isteneket valamely római istennel azonosították, annak attribútumaival ruházták fel és nevét latin változatban írták. Sohasem teljes azonosság ez, csak a fővonások egyeznek meg. Az eraviscusok a foglaláskor a „harcban erős” Teutates főistent tisztelték. Később a rómaiak főistenével, Jupiterrel azonosították és Jupiter Optimus Maximus Teutanus néven tisztelték. Szentélye a Gellért-hegyen állt és minden év június 11-én, „ante diem III idus Iunius”, (mely valószínűleg a municipuim alapítási évfordulója volt) Aquincum város vezetői (a két duumvir) és a főpap (augur) oltárt állítottak e főisten és a császár tiszteletére, valamint a civitas Eraviscorum üdvéért. A szokás a 3–4. század fordulójáig fennállt.186 Ugyanezt a melléknevet földrajzi névként is használták, pl. egy rómaiak által létrehozott, de többségében helyi eredetű lakosság által lakott település jelzőjeként is megtaláljuk egy budaörsi oltáron: vicus Teuto. Helyi ősi kelta termékenység és lovasistennő Epona. Bekerülve a katonaság hivatalos kultuszába sok emléke fennmaradt. Főleg lovaskatonák, de az állattartó civil lakosság is állított neki oltárt a 2–3. században. Szentendrén 241-ből való Iulius Victornak, a szír cohors zászlóvivő lovaskatonájának felirata, melyet Eponán kívül a csapat szellemének (Genio turmae) szentelt. A különböző „Geniusok”-nak oltárt szentelni már teljesen római szokás. Mindennek, helynek, csapatnak stb. volt védőszelleme. Szentendréről több ilyet ismerünk, pl. Genius legionis. Főleg a 3. századra jellemzőek. Epona szerepel még az ún. dunai lovasisten kis fogadalmi táblácskáin. Ez tipikusan pannóniai sajátosság, több isten tudatos szinkretizmusából jött létre itt a Duna vidéken. Kisméretű ólomtáblácskákról, vagy domborműves korongokról ismerjük (pl. visegrádi tábor).187 A zónákba rendezett ábrázolás középpontjában egy ülő nőalak, aki Eponának tartható, két oldalán ellenségen taposó két lovas, a Dioskurok. Járulékos elemként quadrigás Sol, Luna, kígyó stb, is feltűnhet rajta. Ez utóbbi motívumok keleti hatásra vezethetők vissza. Főleg a lovaskatonaság körében elterjedt vallás a 2. század közepétől. Legtöbb emléke a 3. századra tehető. Más kelta istennév, illetve őslakossághoz kapcsolható kultusz nyoma megyénk területén nem ismert. A hivatalos államvallás emlékei Aquincumon kívül a katonai táborokból, Szentendréről, Százhalombattáról, Dunabogdányból, Visegrádról és a kisebb őrtornyokból ismertek. Vidéki vicusokban is állítottak a fő istennek oltárt. A már életükben istenként tisztelt császároknak igen sok feliratot állítottak, főleg a 3. században (pl. Szentendrén a különböző császárlátogatásokra emelt feliratok). Ebben az időszakban, Aurelianus óta, a császárok nyíltan igényelték az istenként való tiszteletet. Gyakran más istenekkel együtt szerepelnek a feliraton, pl. Jupiterrel vagy Marssal (Szentendre, Leányfalu), Terra Materrel (Budaörs). Budaörsön Róma fennállásának 248. április 21–23. között megünnepelt 1000 éves évfordulója alkalmából szenteltek oltárkövet M. Julius Philippus császár és ugyanezt a nevet viselő fia üdvéért, a pagus Herculius s a rajta lévő vicusok lakói. A császárkultusz ápolói a városi közösségekben az Augustales, illetve seviri testületek, kiknek tagjai gazdag, idegen eredetű libertusokból kerültek ki. Egy ilyen Augustalis sírfeliratát ismerjük Szentendréről (T. Flavius Felicio). A táborszentélyben, illetve minden közösség központjában a capitóliumi triásznak, de legalábbis a főistennek Jupitenek szentélyt kellett felállítani. Megyénk területén az istenhármasnak állított emlék eddig még nem került elő, annál gyakoribb a Juppiter-Júnó párosítás. Százhalombattán egy szobortalapzaton, Szentendrén két katona által állított oltárkövön, 186 A kultuszközpont helye az utóbbi időben vitatott, mivel a Szépvölgyi úton is előkerült egy Jupiter Optimus Maximus Teutanus Conservatort ábrázoló szobor s oszlop talapzat felirattal. Ld. PÓCZY 1998, 201–223.; A kérdést részletesen ismerteti Mráv Zsolt. Ld. MRÁV 2003, 336–348. 187 SOPRONI 1957, 7. kép.


303

Szigetmonostoron pedig egy szír katona oltárkövén szerepel Jupiter és Júnó Regina.188 Érdről egy fogadalmi tábla ismert, melyen Junót és Jupitert szent állataikkal, a pávával és sassal ábrázolják. A katonákon kívül a városi tisztségviselők is állítanak feliratokat a hivatalos isteneknek. Törökbálinton „Iunoni Reginae Augustae” számára emelt oltárt M. Aurelius Epigonus, a colonia decuriója. A triász harmadik tagjának, Minervának oltárkövét Pest megyéből eddig nem ismerjük. A szentendrei táborból került elő legutóbb bronzszobra.189 Aquincumban van sok neki szentelt oltár.190 Legtöbb felirata a főistennek, Jupiter Optimus Maximusnak van. Állítóik szinte kivétel nélkül katonák, de nem csak idegen származásúak, hanem helyi bennszülöttek is. Előkerülési helyük nem csak katonai tábor (Dunabogdány, Szentendre, Százhalombatta, Leányfalu, Visegrád, stb.), hanem a limes mögötti területeken is előkerül vicusokból s villákból (pl. Bia, Budaörs, Pomáz), illetve szórványként (pl. Érd, Nagykovácsi, Páty, Pomáz, Solymár). Ez utóbbiakat építőanyagként hozták ide, vagy pedig kisebb útállomás, beneficiárius állomás állt ott. (Érden „praesidiumot”, Solymáron beneficiárius állomást feltételezett a kutatás.) Dunabogdányban több Jupiternek állított oltárkő és a tábortól nyugatra, a cohors II. Alpinorum parancsnoka által Kr. u. 180 körül épített szentély építési felirata is előkerült. Sőt a Septimius Severus alatti újjáépítés nyoma is fennmaradt. Különösen kedvelt volt még a katonaság körében Hercules, Augustus és Mars isten tisztelete. Marsnak csak egy leányfalui oltárkövét ismerjük. Herculesnek főleg katonai parancsnokok állítottak oltárt Aquincumban és Szentendrén. Szobrait ismerjük Érdről és Zsámbékról. Ez utóbbi egy sírkert sarokkövén állhatott. A Severus korban Hercules háttérbe szorítja Pannóniában a hivatalos hadiistent, Marst (ld. Hercules Illyricus). A katonaság körén túllépő, népi isten lett belőle. Budaörsön M. Antonius Victorinus, aquincumi duumvir állított neki oltárt. (14. kép) Az egész pagust, melyhez Budaörs tartozott, Herculesről nevezték el, ő lehetett a körzet fő istene.191 Még a 4. század első felében is ábrázolják egy szentendrei ládikavereten. A legtöbb feliratot Pannóniában – Jupiter után – Silvanusnak állították. Ez az egyik olyan kultusz, mely itt alakult ki, vagy kapott sajátos helyi színezetet. Régen az illír főistennel Vidasussal azonosították, de ez máig vitatott. Silvanus ábrázolása, attribútumai az itáliai Silvanusnak felelnek meg, Általában bő paraszti köpenybe öltözött öregembernek ábrázolják, egyik kezében kampós kerti- vagy szőlőmetsző kés, másikban faág vagy gyümölcs, lábánál kutya. A fején lévő frígiai sapka már keleti hatás. Másik, nálunk ritkább ábrázolása ugyanis ifjúnak mutatja, tunicában, köpenyben, nadrágban és frígiai sapkában. Kezében ugyanaz van. Mivel népszerűsége oly nagy, biztos, hogy meglévő vallásképzetet fejezett ki, római formában. A Traianus diadalíven Pannóniát hivatalosan is Silvanus jelképezi. Legtöbb feliratát a 3. századból ismerjük. Még a 4. században is dedikáltak neki különböző tárgyakat (gyűrű, arany bulla stb.). Funkciója és ennek megfelelően tisztelőinek tábora is nagyon sokrétű. Két fő jelzője – silvestris, domesticus – jelzik az isten kétarcúságát. Az eredeti itáliai isten az erdők és vadászat istene (silvestris), a görög Pánhoz hasonló (néha kecskeszarvval is ábrázolják). Másrészt ő a kisbirtokok, házak, kertek, a megszelídített természet istene is, aki az állatok és növények termékenységéért is felel. Pannóniában gyakoribb ez utóbbi domesticus jelző. Az útkereszteződések istene is, aki az úton lévőket védi (viator). Sokan állítanak neki feliratot, hivatalos személyek és katonák is (pl. Dunabogdány). (15. kép) Ők főleg „silvestrist”, gyakran Dianával együtt, mint vadászistent tisztelik, de leginkább a kisbirtokok tulajdonosai, veteránok stb. a feliratok állítói (pl. Budaörs, Pilisszántó). Bennszülöttek és idegenek, rabszolgák és libertusok egyaránt tisztelik. Női párja Silvana (pl. Dunabogdány), vagy Silvanae. Ez utóbbiak termékenység istennők, hárman vannak. A kultusznak nincs hivatalos tisztelete, nincsenek nagy szentélykörzetei. Kisméretű, magánjellegű szentélyekben tisztelik. Lakóházakban is állítottak neki oltárokat. Dunabogdányban a 3. század közepén Iulius Secundinus veterán bővítette a régi szentélyt egy újabb helyiséggel. Ez a szentély a táboron kívül állt. Több felirat is ismert innen a katonai vicus területéről, illetve a tábor mellől. 188

SOPRONI 1985, 297., 20. kép. Rég. Kut. 2004, 290. Maróti É. ásatása. 190 ZSIDI 1993, 98. 191 Terra Maternek szentelt oltárkő. SzFM ltsz. 2003. 1. 3. OTTOMÁNYI–MESTER–MRÁV 2005, 30; MRÁV– OTTOMÁNYI 2006. 189

OTTOMÁNYI KATALIN

304

Aquincum környékén egyik legelterjedtebb istennő Diana. Jelzője „silvestris” vagy „conservatrix”. Párja Apolló conservator. A vadászat, az erdő és a gyógyítás istenpárosaként szerepelnek. Piliscsabán lehetett szentélyük, a 2–3. században. Több Diana, illetve Apolló oltár, egy Diana papnőt ábrázoló életnagyságú szobor és egy sast ábrázoló háromszögletű dombormű került innen elő. Az állítók magas rangú katonák. Apolló Pannóniában leggyakrabban, mint gyógyító isten szerepel, gyógyforrásoknál állítanak neki oltárt. A források istennőinek, a nympháknak gyakran szentelnek oltárokat egyedül, vagy más gyógyító istenekkel együtt (pl. Aquincumban a Római fürdőnél, Csillaghegyen stb). Pátyról ismerünk egy ilyen oltárt, melyet M. Valerius Karus, a colonia decuriója állított „nymphis perennibus” (a ki nem apadó forrás istennőinek). A kő valóban egy forrás mellett került elő, és a felszíni nyomok alapján kőépület, kútház, vagy szentély, esetleg gyógyfürdő állhatott mellette. Terra Maternak, a Földanyának s a földművelés istennőjének szentélye állhatott Budaörsön, a kamaraerdei-dűlőben, ahol két oltárköve is előkerült. Egyiket M. Antonius Victorinus, aquincumi duumvir állította, aki Aquincumban egy Mithraeumot is alapított. E keleti valláshoz kapcsolódhat a 3. században a Terra Mater kő is. A másikat a pagus Herculius s a rajta lévő vicusok lakói szentelték Terra Maternek, s a császárok (Philippus Arabs és Philippus iunior) üdvéért. Ez utóbbi esetben az istennő az egész Római Birodalom földjét személyesíthette meg.192 Vidéki feliratokon gyakran látható még Liber, a szőlő és a bor istene. A kiskertek és villák tulajdonosai állítanak neki oltárt (pl. Érden M.Ulpius Quadratus municipiumi decurio). Pomázon Liber Pater és Ariadne együtt szerepelnek az oltáron. A 2. század végén lendül fel Pannóniában Dionysos, Bacchus és Ariadne kultusza. Római néven Liber pater és Libera, de görög ábrázolásmódban tisztelik. (ruhátlan Liber kantharosszal, lábánál párduc, ld. Testvérhegy). A kereskedelem istene volt Mercurius, kinek Szentendrén állított, két valószínűleg gazdag kereskedőcsaládból származó decurio feliratot. A kő egy kisebb szentély bejáratát díszíthette. Egy-egy katonasághoz kapcsolható feliratát ismerjük még Volcanus Augustusnak, a dunabogdányi táborból, illetve Százhalombattáról a sors istennőét (Fortuna). Az isteneknek állított oltárok és szobrok mellett a klasszikus mitológia jeleneteit is gyakran ábrázolják sírköveken, sírépítményeken, ládikavereteken, freskókon stb. A pannóniai mitológiai tárgyú domborművek kompoziciója megegyezik az itáliai s galliai ábrázolásokkal. A 2. század közepétől árasztják el Pannóniát ezek az ábrázolások. Nem annyira sírköveken, inkább nagyobb sírépítményeken szerepelnek (Attisok, Geniusok stb.). A százhalombattai vicusból Ámor és Pscyché jelenet ábrázolását ismerjük, Szentendrén egy sírkövön Actaeon bűnhődése látható, a szentendrei ládikavereten Hercules alakja stb. A dionysikus mondakörhöz tartozó ábrázolások a 2. század második felétől tűnnek fel, és a helyi lakosság temetkezési szokásaiban élnek tovább, pl. táncoló maenesaok és bacchánsnők (ld. Tök, Százhalombatta, Dunabogdány). A kocsisírok veretein, bronzdíszein is ezek láthatók (pl. Budakeszi, Budaörs). Sírvers is fennmaradt, ahol az isteneket (Venus, Minerva, Bacchus, Ceres,) és a párkákat említik (Lupus költő verses sírfelirata, RIU 910). A klasszikus istenvilág mellett a 2. század közepétől, második felétől kezdenek megjelenni a keleti misztériumvallások. Míg a római vallásban szinte üzleti viszony volt az isten és az emberek között, mely a „do ut des”, adok, hogy adj, elvre épült, ld. oltárok VSLM formuláját (votum solvit libens merito, vagyis „Szívesen állítottam a votumot, mivel az isten megérdemelte"), addig a keleti vallások érzelmi alapon álltak. Térítő, missziós vallások voltak, tele titokzatossággal, misztériumokkal, a megváltás ígéretével. Hívőik tábora egyre nőtt, és nemcsak keleti, idegen származásúak, de helyi rabszolgák, libertusok, sőt magasabb rangú katonai és civil vezetők is csatlakoztak hozzá. Meghaló és feltámadó főistenük a gonoszt győzi le (pl. Mithras ledöfi a bikát, Jupiter Dolichenus a bika hátán áll, stb.). Pannóniában legelterjedtebb az iráni eredetű Mithras és a szíriai Dolichenus kultusza lett. A Mithras közösségek kicsi, már korábban meglévő csoportok (pl. egy család, egy katonai csapat, vámállomások helyőrsége, pénzverdék dolgozói stb.) főleg keleti származásúak, legalábbis kezdetben. A 2. század közepétől a 4. század elejéig a leghatásosabb keleti vallás 192

Ld előző jegyzet.


305

Pannóniában, csak a kereszténység tudja kiszorítani. Egyik központja Aquincum, innen terjed tovább. Kultuszcselekményük a szentélyükben zajlik, melyet barlangban vagy földbemélyített helyiségben rendeztek be (ld. Aquincum). Kultuszképük a leroskadó bikán álló, azt ledöfő istent ábrázolja. Két frígiai sapkás kísérő (Cautes, Cautopates) Luna és Sol mellképe, skorpió, kígyó, kutya látható még rajta. A katonaság a keleti kultuszok közül Mithrast részesítette előnyben, aki legyőzhetetlen napistenként a katonai eszményt testesített meg. Megyénk területén Budaörsről, Szentendréről és Nagykovácsiból ismerünk ilyen kultuszképet. Szentendrén a szír katonák és családtagjaik, valamint a velük jött kereskedők megfelelő alapot képeztek a vallás elterjedéséhez. Szentélyükhöz tartozott a dombormű.193 (16. kép) Nagykovácsiban egy barlangból került elő a kultuszkép. Egy kisebb Mithras közösség volt Budaörsön is, ahol a legio II. Adiutrix két testvér katonája (M. Aurelius Frontinianus és M. Aurelius Fronto) építette a szentélyt a mai Szőlőhegyen. A közösséghez tartozhatott M. Antonius Victorinus, aquincumi duumvir is, aki Aquincumban épített egy Mithras szentélyt. Itt Budaörsön Terra Maternek s Herculesnek állított oltárt.194 Mithras a napkultusszal is kapcsolatban állt, egyik jelzője „invicto Soli Mithrae”. A kultuszképen is gyakran ábrázolják Sol istent. Önállóan csak Solnak szentelt kultuszhelyet ismerünk Zsámbékról. Oltár, fogadalmi tábla és domborműves Sol ábrázolás (sugárkoszorús férfi, földgömb, 2-2 kifelé forduló ló) ismert innen a 3. századból. A feliratokról az állító neve hiányzik, de két elég nagy villagazdaság is volt a közelükben, melyek keleti származású tulajdonos birtokában lehettek. Ők hozták létre a szentélyt a 3. század vége felé. Míg a Mithras vallás követői között igen magas rangú katonai és polgári vezetőket is találunk, addig a másik keleti, szíriai eredetű vallás, a Jupiter Dolichenus kultusz a szegényebbek, főleg közkatonák és más keleti eredetű emberek vallása volt. Kultuszképükön Dolichenus nem döfi le a bikát, csak áll a hátán, bár ez is a gonoszon való győzelmet jelképezi. Szentélyeiket a 3. században egyszerre, egy időpontban lerombolják. Szegényes kultusztárgyak, bronz háromszögek, kéz, ló stb. szobrok kerülnek elő belőlük. Pest megyében Százhalombattáról ismerünk egy neki állított oltárt, mely a legio II. Adiutrix egyik katonájához köthető. A keleti kultuszok közt kell megemlítenünk a fríg sapkás pásztorfiú, Attis tiszteletét is. (Bár keleti eredetű, hozzánk először a 2. században É-Itáliai közvetítéssel jut el.) A halál után megújuló életet szimbolizálja, frígiai sapkát, kettős tunicát, nadrágot hord, vállán köpeny. Lefelé fordított pásztorbotjára, a pedumra támaszkodik (ld. Szentendre, Zsámbék, Solymár). Százhalombattán egy ritka, szárnyas Attis szobor töredéke került elő. Általában a sírépítményeken, szarkofágokon, síroltárokon, stb. találkozunk vele. (17. kép) A keleti misztérium vallásokat, főleg a Mithras kultuszt a kereszténység szorítja ki Pannóniából. Bár még a 4. században is van rá adat, hogy a bezárt kultuszhelyeket (ld. Constantinus rendeletét 329-ben a pogány szentélyek bezárásáról), továbbra is szent célra használták fel (pl. fertőrákosi Mithraeum, aquincumi forrásszentély a római fürdőnél stb.), Silvanus feliratú gyűrűk, Hercules és Jupiter ábrázolása ládikavereteken stb. még a 4. századig előfordulnak. A dunai tartományok vezetőrétege sokáig őrizte pogányságát, a mártírok között vezető tisztségviselőket vagy katonákat kezdetben nem találunk. A katonaság csak Nagy Constantinus alatt lesz hivatalosan keresztény. A kereszténység Pannóniában elég későn tűnik fel. Bár a mártíraktákból tudjuk, hogy már a 3. század második felétől megvolt (főleg Dél-Pannóniában), a tartomány északi részén csak a 320-s évektől, miután államvallás lett, mutathatók ki tárgyi emlékei. Mivel a felirat egyre kevesebb, nehéz elkülöníteni a keresztényeket. Szentendréről már a 3. századból ismerünk korai keresztényekre jellemző neveket viselő embereket195 (ld. M.Aurelius Domitianus veterán testvérei, Laurentius és Gregorius). Egyelőre ez még nem elég bizonyíték egy korai keresztény közösség meglétére. A vallási központ a tartományszékhelyeken, Savariában (Szombathely) és Sopianaeban (Pécs) volt. A széles néptömegek fokozatosan a kereszténység híveivé váltak. Ez a vallás nemcsak, hogy az egész Birodalomban elterjedt, hanem egyidejűleg a legkülönbözőbb társadalmi rétegeket is meg tudta győzni. 193 194 195

TETTAMANTI 1980, 179—186. SOPRONI 1994, 312—321. SOPRONI l987, 68.

OTTOMÁNYI KATALIN

306

A keresztény temetőket a sokféle, kisebb-nagyobb temetői építmény, kápolnák alapján lehet felismerni. Ezek többnyire elég egyszerű, igénytelen épületek. Díszesebb, belül festett sírkápolnák csak nagyobb székhelyeken vannak. Aquincumban több ilyen sírkápolna ismert, pl. a gázgyári temetőben egy apszisos kis bazilika, a canabae keleti szélén a cella trichora, a Kiscelli utcában egy hat apszisos sokszögű épület. Szentendrén négyzetes alaprajzú, két helyiséges kápolna, az ún. cella memoriae került elő. A kisebb helyiség terrazzó vakolatos, a nagyobban akantuszos oszlopfők voltak. A kápolnák a földalatti sírhely fölé épültek, a temetkezéssel egy időben, néha utólag. Belsejük kultusz céljaira szolgál, külső kiképzésük másodlagos fontosságú. A sírok e kis kápolnák köré csoportosulnak. Szentendrén a vicus militaris területén van még egy kis házi bazilika. A bazilikák alaprajz alapján történő elkülönítése elég problémás.196 Általában a hossznégyszögű, egy vagy több apszisos épületeket szokták annak tartani, de vannak apszis nélküli teremtemplomok is.197 Az épületeken kívül kisebb tárgyi emlékeket sorolhatunk még a kereszténységhez. Így pl. a Krisztus-monogramok sok apró használati tárgyra rákerültek: fibulákra, mécsesekre, kerámiára, téglákra, orsókarikákra, csontlapokra stb. Leányfaluról ismerünk egy korsót besimított kereszt díszítéssel, a 4. század végéről. Százhalombattán egy csontzsetonon volt Krisztus-monogram. Szentendrén a temető egyik téglasírjából bronzveretes faládika került elő, melynek veretein a pogány császár és istenkultusz, valamint a keresztény vallás szinkretisztikus megjelenítésével találkozunk (Jézus és Jupiter, Dániel és Hercules alakja a császárt dicsőítő „invicto Constantino” felirattal együtt).198 Ugyancsak a szentendrei késő római temetőből került elő egy feliratos tetőcserép a következő szöveggel: Flavius Surus, qui officium dedicatum habet vivat per multa saecula semper (Flavius Surus, kinek felszentelt hivatala van, sok évszázadon át, mindenkor éljen). Ókeresztény egyházi személyiség, presbiter vagy diaconus lehetett. Ilyen, biztosan keresztény lakossághoz köthető tárgyak hiányában különféle melléklet csoportokat illetve rítusbeli szokásokat szoktak a keresztényekhez kapcsolni (pl. korsó-pohár melléklet, melléklet nélküli temetkezések stb.). Mivel a keresztények száma a század végére egyre nő, csak olyan szokást lehet hozzájuk kötni, mely ugyancsak növekvő tendenciát mutat. Így a melléklet nélküli halottak egy részét biztos, hogy nem csak az elszegényedés, hanem a vallása miatt temették így. A férfisíroknál is megfigyelhető, hogy a század végére nő azoknak a síroknak a száma, ahol nem a viseletnek megfelelő helyen vannak az ékszerek. Valószínűleg ők is keresztények voltak. A korsó-pohár melléklet adás viszont az egész provinciában általános a késő római korban, és mindössze az étel-ital adással magyarázható. Menynyisége a század végére nem nő, sőt helyenként csökken. Nem keresztény népességet takarnak ezek a sírok. A kereszténység nyomai a századfordulóig kimutathatók. Az 5. század elején az átvonuló barbárok elől vezetőik Illyricum és Itália felé menekültek el, s magukkal vitték a szentek és mártírok ereklyéit. A szegényebb lakosság a helyén maradt és még az 5. század második felében is találunk bekarcolt keresztény szimbólumokat a helyi gyártású kerámiákon (pl. Tokod). Elszigetelt közösségek élnek már ekkor egy-egy város, vagy erődfal védelmében. A római vallásban minden istennek saját, külön típusú szentélye van. Ezek közül leginkább a keleti vallások kőépületeit ismerjük (ld. Mithraeum, Iseum, Dolichenum, keresztény bazilika stb.). Aquincumban van még egy nyugati típusú kerek szentély, de más olyan szentélyt, a capitoliumi triászén kívül, nemigen tártak fel, melynek alaprajza is elárulná rendeltetését. Templomépítési feliratok kisebb településeken is kerültek elő, de az építés, vagy bővítés tényén kívül legfeljebb a kultusz szobor állítását említik meg. Budaörsön van néhány kis (4 x 5 méteres) kőépület, melyek felmenő falán oszlopok álltak. Ezek rendeltetése talán szentély lehetett, ugyanis a templom épület (templum vagy aedes) kicsi volt, csak kultusz szobrok, domborművek, oltárok álltak benne. A kultusz cselekmény nem bent folyt. Majd a keleti vallásoknál kerül belülre, a beavatottak számára, a kultusz cselekmény is. Kultuszhelynek számítanak a források is. Az oltár, egy faragott kőhasáb, bárhol előfordulhat, nem csak a templomban. Van külön áldozati oltár, tetején tűznek kiképzett kőcsésze, 196 197 198

PRK 262–263. Részletesebben ld. TÓTH 1990, 15–. NAGY 1936, 3–22.


307

és fogadalmi oltár. (Síroltárok is vannak, de ilyet Pest megyéből keveset ismerünk, pl. Budakalász-Dolina, Budakeszi, Budaörs, Százhalombatta.) A fogadalmi oltárokon elöl a felirat, oldalt kancsó és patera, vagy istenalak látható (pl. egy leányfalui oltár bal oldalán Jupiter alakja, vagy Dunabogdányban a Volcanus oltár). A szentélyépítési felirat is lehet oltáron, pl. Duna-bogdányban egy Silvanus oltáron. Votiv szobrok, fogadalmi ajándékok (pl. a gyógyulásért a meggyógyult testrész szobra stb.) állhatnak még a szentélyekben. Nagy, hivatalos szentélyek a capitoliumi triász három fülkére osztott templomai. Ilyenek elvben minden római városban voltak, de nem biztos, hogy olyan nagy méretűek, mint azt a savariai és scarbantiai szobrok alapján várnánk. Egész szentélykörzetet tártak fel Aquincumban, a Rómaifürdő erdei strandjánál. Itt a források felett fából ácsolt, cseréppel fedett szentélyeket, kőfalú kis templomokat, szabadban álló áldozó helyeket találtak. Az egészet kőfal vette körül. A kultusz céljaira rendelt épületeken kívül egyéb gyakorlati funkciókat ellátó kőépületek (fürdő, vendégfogadó, raktár, templomszolga lakása stb.) voltak itt.199 Vidéken valószínűleg csak kisebb szentélyeket építettek a forrásoknál (ld. Páty). A kisebb házi szentélyekben, larariumokban a ház és a család védőistenei kaptak helyet. Ilyen lares és penates szobrokat ismerünk pl. Szentendréről és Százhalombattáról, Venus szobrokat, és egy agyag istenszobrocskát Piliscsabáról.

V. Betelepült barbárok – „foederati” kérdés (4. század vége–5. század első harmada) Barbaricumi szomszéd népek kisebb-nagyobb csoportjainak a velük szomszédos provinciába való betelepítése a határmenti béke biztosításának eszköze volt négy évszázadon keresztül. Az írott források kevés betelepítésről emlékeznek meg (ld. Vannius és kisérete a Kr. u. 1. században). A markomann háborúk után is kerültek be barbárok a provinciába, Galerius carpokat telepített be 295-ben, szarmatákat telepítettek be a Birodalomba a 4. század elején, 380-ban Alatheus és Saphrax keleti gót-hun-alán népcsoportja az első foederati népesség, 395-ben markomann betelepítésről tudunk Pannonia I. provinciába stb. A szomszéd népek hivatalos foedus, szerződés nélkül, lassan is beszivároghattak, főleg ahogy a hun nyomás erősödött az 5. század elején. Az is valószínű, hogy több kisebb betelepítésnek nem maradt nyoma a forrásokban. Így pl. Pannonia északi felében egy nagyobb szvéb tömböt feltételezhetünk, a 4/5. század fordulójától az 5. század második feléig.200 Barbár tárgyak idekerülhettek még a szomszéd népekkel történő kereskedelem vagy egyéni kapcsolatok, pl. házasság révén is. Hadifoglyok, rabszolgák szintén bekerülhettek a Duna túlsó partjáról, pl. Aquincumból ismerjük egy kvád származású idős liberta sírkövét (Quadilla, Comonis liberta). Nem szükségszerű tehát minden egyes idegen tárgynál betelepítésre gondolni. Kvádokhoz kapcsolható császár kori kerámia megyénk pannóniai területén kevés helyen, elszórva figyelhető meg. Ezek főleg kézzel formált fényes felületű, kannelúrás (ld. Tárnok, Visegrád) vagy bevagdosott díszű (ld. Leányfalu) edények. Néhány pomázi edényen benyomott körök és félkörök láthatók.201 Itt Pomázon mind császárkori germán (23/7., 21. lh.), mind 5. századi germán jelenlét (23/3., 7. lh.) kimutatható. Az 5. századi leletek sírokból kerültek elő. Az egyik csontvázas férfisír lándzsaheggyel, a másik pedig egy hamvasztásos sír simított felületű bikónikus tállal és hasonló kivitelű urnával. Etnikumuk bizonytalan, kvád, gót egyaránt lehetett. A kvádok kb. a 4. század közepéig hamvasztottak, utána gyakoribb a csontvázas temetkezés. A lándzsás sír tartozhatott hozzájuk. A hamvasztás az 5. századra jellemzőbb. A sír bikónikus edénye kelta formára vezethető vissza, az 5. század közepének kedvelt edénytípusa. Szvébeknél, keleti- és nyugati-gótoknál, továbbélő rómaiaknál, majd később a langobárdoknál is megtalálható. Érdről ismerünk egy hasonló simított, bikónikus edényt (MRT 7. 35. t. l0.), mely már a prelangobárd korszakhoz köthető. Bikónikus, besimított díszítésű tálakat gyártott a leányfalui műhely is az 5. század elején. 199 200 201

PÓCZY 1980, 3–. TOMKA 1986, 423–488. MRT 7. 34. t. ; 35. t. 2., 5. ; 35. t. 9., ll.

OTTOMÁNYI KATALIN

308

Míg a limes mögötti területen (ld. Tárnok, Pomáz) főleg császárkori kvád leletanyag van, addig a limes mentén (ld. Leányfalu, Visegrád) főleg a 4. század végére–5. század első felére tehető szvéb kerámia mutatható ki. Leányfalun a helyben gyártott mázas, besimított és szemcsés anyagú házikerámia mellett változatos formájú kézzel formált edények is feltűnnek. Analógiáik a szomszédos szvéb kerámiában találhatók, pl. az ún. szvéb fazék, bevagdosott X díszítésű tál, kannelúrás edény stb.202 E kézzel formált edények száma elég kevés a helyben gyártott többi, teljesen római típusú edényhez képest, mindössze a leletanyag 3%-a. Így nagyobb betelepítésről nemigen lehet szó, a katonáknak csak kis része kerülhetett ide a szomszédos Barbaricumból. Visegrád-Sibrik dombon, a római tábor belső épületeibe beásva három kvád lakóház maradványa került elő, a hozzájuk tartozó gödrökkel együtt. Besimított, simított és kézzel formált kerámia volt bennük.203 Az erőd feladása után, de még a római korban költözhettek ide. Kereskedelem vagy házasság útján nemcsak ékszerek de gyakran egy-egy edény is bekerülhetett a provinciába, a bennük tárolt élelmiszerrel együtt. Mégis gyakoribb, hogy a kézzel formált edényt gyártó lakosság ott is élt, ahol ez a kerámia előkerült. A szentendrei temetőben is volt egy olyan sír, melybe csak kézzel formált bögrét és vascsatot tettek. Egy szegényebb barbár katona családjához tartozó gyerek lehetett. Visegrádon a Gizella majori erőd temetőjében is előfordult kézzel formált kerámia. Limes szakaszunkon tehát a 4. század végén illetve az 5. század első felében egyrészt kisebb számú kvád katonasággal számolhatunk az őrtornyokban és ellenerődökben, a római katonák között, másrészt az erődök egy részének feladása után be is költözhettek e barbár katonák családtagjaikkal együtt a római épületek közé. Nyomukat néha a limes mögötti területeken is megfigyelhetjük (pl. Pomáz). A limes menti városok és erődök lakóinak kultúrája rohamosan hasonult a bal partiakéhoz. Az 5. század eleji leletek már ezt tükrözik. A kerámia a 4. század végétől kezd egyre hasonlóbbá válni a dunai limes két oldalán. Többnyire négy fajta kerámia csoportból áll: a házikerámiát a szürke különböző színeiben játszó, keményre égetett, szemcsés és egyre kavicsosabb edények képviselik, helyenként hullámvonalas, illetve bordázott díszítéssel. (VisegrádGizella majorban már egészen fehéres-szürkére, sárgás-szürkére égették ezeket a vékonyfalú edényeket.) Emellett igen magas a simított felületű, illetve besimított díszítésű edények száma. A római mázas díszkerámia és a kézzel formált barbár kerámia aránya a két területen eltérő (a provinciában a mázas, a Barbaricumban a kézzel formált a több), de mind a kettő megvan. Gyakran még a formák is megegyeznek. Arányaiban más, de jellegét tekintve hasonló kerámia ez a 4. század végén–5. század első felében. Egyik gyártó centruma Leányfalun volt, a római őrtoronyban, de mennyiségét és sajátos díszítésmódját tekintve helyben gyárthatták Visegrád-Gizella majorban is.204 (18. kép) A Barbaricumban BratislavaDevinben, majd később Veľké Nemčicén, Musovban stb. gyártottak ilyeneket. A Duna elválasztó határ szerepe egyre csökken, lassanként ugyanaz a nép élt a folyó mind a két partján. Bár a tovább élő római kultúra még sokáig színezi ezt a barbár leletanyagot. (A határvédelmi szerep megszűnése nem mindig jelentette a limesobjektumok életének megszűnését is, ld. Tokod). Szarmatákra utaló lelet sokkal kevesebb van a megye Pannóniához tartozó részén. Betelepítés valószínűleg nem történt, a szentendrei temető emailos korongfibulája kereskedelem vagy házasság útján kerülhetett ide. Új, idegen, már nem korábbi szomszédos népcsoport szállásterületét vélik megyénkben felfedezni az utóbbi időkben. Ez az Alatheus-Saphrax vezette keleti-gót - hun - alán, foederati népcsoport. A hunok elől menekülve és pusztítva érték el Pannóniát, és kényszeríttették ki befogadásukat 380-ban, Gratianus császártól. Ők voltak az első foederatiként letelepített nép, ami szervezetük fenntartását és bizonyos területi autonómiát is jelentett. (Az 5. században már valamennyi betelepült nép foederati statust kap. Attila pl. magister militum tisztséget is betöltött. Még a keleti-gótok is foederatiként foglalják el a Dunántúlt 456-ban.) Szállásterületük és a hozzájuk köthető leletanyag máig problémás. Nem tudjuk hányan voltak, és milyen katonai szolgálatra használták fel őket. Pedig annak eldöntése, hogy kisebb őrtornyokba szétosztva, mint a limitanei hadsereg része, vagy pedig mozgó comitatenses 202

BÓNA 1963, 246., 290., 9. t. 1–3.; OTTOMÁNYI 1991, 5–5a t., 35. t.; MRT 7. 34. t. SOPRONI 1985, 63. Taf. 11–l6. 204 A Visegrád-Gizella majori erőd kerámiájának feldolgozása folyamatban van az OTKA program keretén belül. Ld. OTTOMÁNYI–GRÓF–GRÓH 2003. Tokodon is előkerült a fazekaskemence mely a Valentinianus kortól az 5. század második feléig működhetett. Ld. LÁNYI 1982; OTTOMÁNYI 1999, 25–47. 203


309

csoportként a provincia belsejében, a belső erődökben állomásoztak e, segítene eldönteni a szállásterület problémáját is. Az sem mindegy, hogy vajon 20 ezer fegyverforgató volt e (családtagokkal együtt kb. 100 ezer) vagy jó, ha csak 3 ezer harcos. Esetleg a kettő között van az igazság.205 Itt voltak-e egészen a hunok megérkezéséig, a 430-s évekig, vagy a 400-s évek elejének népmozgalmai nyugatra sodorták őket? Erre szintén nem tudunk válaszolni. Az tény, hogy a római politika fő célja a barbárok betelepítésével a katonaszerzés volt, így e foederati népcsoport fő feladata is a limes védelme lehetett. Katonai erődítményekben és környékükön kell keresnünk nyomaikat. Letelepítési helyükre nézve fő forrásként Amantius, ioviai püspök Aquileiában előkerült sírfeliratát szokták felhasználni. Ebből kiderül, hogy Amantius 20 évig térített Ioviában, ahol két nép élt két vezér alatt. A „gemini duces” lehetne Alatheus és Saphrax, a „bini populi” kifejezés pedig a római és foederati lakosságra vonatkozhat. Ha elfogadjuk ezt a még egyáltalán nem bizonyított feltevést, marad a kérdés, melyik Ioviáról van szó. Pannóniában ugyanis kettő volt, egyik a Dráva menti Iovia, a mai Ludbreg, a másik pedig Valériában, a mai Heténypuszta. Egyiknek sincs köze Pest megyéhez. A foederatihoz kapcsolt régészeti leletanyag még problémásabbá teszi a helyzetet. Több kísérlet is történt a foederati leletanyag meghatározására, és ha elfogadjuk ezeket a tárgytípusokat, akkor a szállásterület a valériai limes szakasz mellett, főleg a Dunakanyarban és Fejér megyében keresendő. Nem Heténypuszta körül sűrűsödnek e barbár leletek.206 Egy időben szokás volt minden rómaitól idegen tárgyat (besimított kerámia, poliéder végződésű fülbevalók, csontfésűk, új típusú üvegek stb.) ehhez a foederati népcsoporthoz kapcsolni. Azóta a kutatás rájött, hogy e tárgyak egy része római eredetre is visszavezethető, illetve némelyik már a valódi hun korszakhoz, a 430-s évekkel kezdődő Attila korszakhoz köthető.207 Nem lehet minden barbár leletet ehhez az egy, forrásokból is ismert népcsoporthoz kapcsolni. Az egyes, hozzájuk kötött leletek széles körű elterjedése is arra mutat, hogy nagyobb területen és többen használták ezeket a tárgyakat, nagyjából azonos időszakban, hogysem egyetlen betelepített csoporté lehessen valamennyi (ld. besimított kerámia). A besimított díszítés igaz, hogy nagy tömegben a század utolsó negyedére tehető (bár egyetlen évszámhoz kötni nem lehet), de korai csoportja teljesen római formákon, és római környezetben, már a század második felének temetőiben, sőt néha erődökben is megjelenik. Az kétségtelen, hogy az 5. századi barbár leletanyag jellemző velejárója és a 4. században is valószínűleg barbár hatásra jött divatba újra, ez a már kelta és kora római időszakban meglévő, és a provinciális lakosság számára nem idegen díszítésmód. (Elterjedése főleg kelta alaplakosságú területeken jellemző). Az 5. század első felében már a nemzetközi divat része, itt a Közép-Duna vidéken, akárcsak a formák egy része (ld. bikónikus tál, murgai korsó stb.), melyeken feltűnik. Római műhelyek gyártották ezeket az edényeket más római ízlésű kerámiával együtt (pl. mázas, illetve szemcsés házikerámia), egészen az 5. század közepéig (ld. Leányfalu, Pilismarót-Malompatak, Tokod, Szombathely).208 Pest megyében igen sok helyről ismerünk besimított kerámiát. (eddig 30 lh.) A szentendrei Ferenczi Múzeumban őrzött edényekhez (kb. l60 darab) jönnek még az újonnan előkerült, elég nagyszámú százhalombattai és visegrádi leletek. Fő elterjedési területe a limes vonala. A szentendrei, százhalombattai és dunabogdányi táborban egyaránt megtalálható.209 A legfelső padlószinten, illetve a felette lévő omladékban (Szentendre), vagy pedig a legkésőbbi táborbeszűkítésben (Dunabogdány, Százhalombatta) fordul elő. A kerítésfallal körülvett ún. budakalászi típusú őrtornyok egyikében, Leányfalun gyártották is a besimított kerámiát, de a hasonló alaprajzú Budakalász-Luppa csárdai és belső út menti, pilisszántói őrtornyokban is volt.210 Szentendre-Hunka dombon is találtak pár darabot. Visegrádon a táborban nem, csak a később beásott kvád lakóház anyagában volt, illetve a gizellamajori erőd kerámiájában. Érdekes módon a táborok melletti temetőkben sírokból elég keveset ismerünk. Itt többnyire csak simított felületű edények voltak (pl. Szentendre, Százhalombatta). Ellenerődökben is előfordul, pl. Verőcén, Szobon. A limes mögötti területen villákból, telepről, sírokból egyaránt 205 206 207 208 209 210

VÁRADY 1969, 381–., 413–414.; SOPRONI 1985, 86–93.; KISS 1995, 47–51. BARKÓCZI–SALAMON 1978, 180–205.; BÓNA 1971, 221–226.; TÓTH 1987–1988, 22–61. BÓNA–VÁGÓ 1976,; BÓNA 1993. OTTOMÁNYI 1981.; SOPRONI 1985, 27–52.; OTTOMÁNYI–SOSZTARICS 1998, 145–215. OTTOMÁNYI 1999a, 342–359.; OTTOMÁNYI 2006, 121–146. OTTOMÁNYI 2004. 265–294.

310

OTTOMÁNYI KATALIN

előkerült néhány darab. Villából, illetve vicusból ismert pl. Bián (1/37. lh.), Budakalászon (3/5. lh.), Budaörsön (5/2. lh., 19. kép), Pomázon (23/8. lh.), Szentendrén (28/16 lh.), Pátyon (13/9. lh.), Tökön (35/4. lh.). Pátyon a legfelső rétegben volt sigillata chiarával együtt. Telepen csak három helyen fordul elő, Biatorbágyon két helyen és Pomázon (1/3., 34/9, 23/1. lh.) Néha szórványként kerül elő (pl. Sóskút, Tinnye, Tárnok, Zsámbék). Sírból Budakeszin volt csak egy hullámvonalakkal díszített kihajló peremű, behúzott nyakú nagy fazék, teljesen római környezetben. Új típusú üvegek is jelentkeznek ebben az időben: mohazöld, kékpettyes, féltojás alakú poharak, hengeres, kannelúrázott palackok vízszintesen kihajló peremmel, illetve nyakukon üvegszállal díszített korsók. Ilyeneket a szentendrei, százhalombattai és pátyi temetőből ismerünk, illetve a Visegrád-Gizella majori erőd és temető anyagára jellemző. Pátyon különálló kis sírcsoport két sírjában voltak ilyen üvegek, egyik amfora alakú. Budakalászon egy családi sírcsoport került elő, melynek kislány sírjában volt mohazöld üvegpalack.211 (22. kép) A százhalombattai „hun” sírban volt egy kúpos aljú import üvegpohár, a budakalászi őrtoronyban pedig egy hálómintás pohár, melyek ugyancsak erre, a 380–430 közötti időre tehetők. Olyan sok késői üveg van ebben az időszakban, hogy biztosan helyben készítették őket, akárcsak a kerámiát és az ékszereket.212 Gyakran csonttárgyakkal együtt kerülnek elő a fenti üvegek és edények. Leányfalun és Pomázon pontkörökkel díszített kétoldalas csontfésűk, illetve egy háromszögletes fogójú fésű, Pátyon pedig egy félköríves fogójú, poncolt állatalakos fésű volt besimított kerámiával egy lelőhelyen. A pátyi temetőben pedig az új típusú üvegekkel egy sírban két fésű is volt.213 Budakalászon is egy sírba tették a mohazöld üvegpalackot s a félköríves fogójú csontfésűt. Pomázon feltűnően sok csonttárgy van (koncentrikus körökkel díszített csontlapok, gömbfejű csonttű, sőt egy csont íjvég is ismert innen). Nem biztos, hogy valamennyi ebből a késői időszakból származik, pl. a csont íj lovasnomád népre utal, egyaránt lehet a szír íjászok, illetve a hunok hagyatéka. Százhalombattáról is ismerünk csontfésűket és csonttűket, ez utóbbi egy táborba beásott késői sírból került elő. Az tény, hogy a csontművesség Pannóniában főleg a késő római korban kiemelkedő.214 Legjellemzőbbek a csontfésűk. Elterjedésük más képet mutat, mint a besimított kerámiáé. Fő területük itt a Dunakanyarban, a Szőny–Szentendre–Tác háromszögben van, egy-egy nagyobb hely környékére koncentrálódnak, ahol valószínűleg gyártják is őket, pl. Brigetio, Intercisa, Csákvár, Gorsium, Aquincum.215 Kétoldalas, különböző díszítésű (futókutya motívum, kazettás díszítés stb.) fésűket főleg a szentendrei temetőből és Pomázról ismerünk, illetve a leányfalui őrtoronyban, Biatorbágyon és Pátyon volt még néhány. Szentendrén többnyire gazdagabb kőláda sírokban fordulnak elő, nőknél vagy gyerekeknél, általában valami egyéb új melléklettel együtt, pl. poliéder végződésű hajtű, aláhajtott lábú fibula stb. Pomázon nem sírban, hanem egy villában volt kétoldalas, pontkörökkel díszített csontfésű (23/3. lh.) Vele együtt szokatlan leletként még vas lándzsahegy és simított bikónikus bögre került elő. A Visegrád-Gizella majori temetőben kétsoros, pontkörökkel díszített példányok mellett púposhátú és háromszög alakú csontfésűket is találtak. Pomázon, egy másik villában (23/13. lh.) csonttűvel együtt volt még egy háromszögletes fogójú fésű is. Ez a típus a Rajnától északra élő nyugatigermánoknál gyakori, bár pontkörös díszítésük már a Birodalmon belüli leletekre jellemző. Talán markomann hatásról beszélhetünk e pomázi fésűvel kapcsolatban. Biatorbágyon a csontfésűkkel (kétoldalas és félköríves fogójú) egy telepen besimított kerámia és poliéeder végződésű fülbevaló volt még.216 A leggyakoribb és legjellegzetesebb típusú csontfésű Pannóniában a félköríves fogójú, poncolt díszítésű fésű. A százhalombattai déli temetőben (112. sír), illetve Pátyon két helyről került elő. Az egyik egy római villa kiszedett falú kőépületébe 211 Ottományi Katalin ásatása, ld. Rég. Kut. 2005. Egy férfi, egy nő s három kislánysír került elő, É-D-i tájolással. A férfi mellett vastőr, tarsoly, s fejnél két edény. A nőnél púposhátú csontfésű, az egyik kislánysírban ép üvegpalack, csontfésű, nyaklánc átfúrt római érmekkel s borostyán gyönggyel, poliéder végződésű fülbevaló s kerek hunkori csat, a másik kislánysírban nyaklánc. 212 BARKÓCZI-SALAMON 1968, 31. 213 OTTOMÁNYI 2001, 37–38. 214 BÍRÓ 2000a, 67–70. 215 A másik két csoport délebbre a limes mentén Intercisa és Szekszárd között, illetve a Dráva-Száva közén található. A fésűkről összefoglalóan ld. BÍRÓ 2000b, 167–182. 216 Biatorbágy-Káposztás dűlő, MRT 34/9. lh. Repiszky T. ásatása 2002. Három gödörben kétoldalas, egyben pedig púposhátú csontfésű volt. (A telep a Füzes patak partján található, nem messze a Páty 13/9. teleptől.)


311

ásott gödörből, a másik egy 5. századi különálló sírcsoportból származik. (21. kép) Ez utóbbi kettőn poncolt állatdíszítés is volt, melyhez hasonlók Intercisából, Csákvárról és a Maros menti temetőkből ismertek. Ez a fésűtípus pannóniai sajátosság, itt alakulhatott ki. (Régebben gótnak tartották, de jelenleg több van a provinciában mint a Barbaricumban.) Ilyen, gótokra jellemző fésűforma, pontkörös illetve poncolt díszítéssel máshol nem fordul elő. Helyi provinciális műhelyek gyártották a fésűket, de a divat germán hatásra terjedhetett el. (Hunokra nem jellemző a fésű viselet. Valamely előlük menekülő népcsoport hozhatta a divatot.) A 4. század utolsó negyedétől, kb. az 5. század közepéig használják Pannóniában ezeket a csontfésűket. A lelőhelyeken általában több fajta fésű típus szerepel egyszerre, pedig a barbár népekre csak egy-egy forma jellemző (púpos hátú – gót, kétoldalas – gepida stb.). Kevert népcsoport használhatta. Divatként a római nők is átvették. Új ékszerként tűnik fel a 4. század utolsó harmadában a poliéder végződésű fülbevaló és hajtű. Már római tűk is készültek ilyen fejjel, de az 5. század közepi női divatra a legjellemzőbb. Az egész Kárpát-medencében gyártották őket. Lehet tömör bronz vagy ezüst, illetve a legkésőbbi változat nagyobb és ékkő berakásos, pl. Csákvár, Aquincum, Szob. (Ez utóbbi darab átmenet a későbbi nagyobb változatok felé.) Pest megyében a szentendrei temetőben mind a fülbevaló, mind a hajtű megtalálható, sőt oktaéder alakú gyöngy is van. A hajtű ezüstből készült, kőládasírban volt, mellette csontfésű, a fülbevaló földsírból került elő simított bögrével és kézzel formált szűrőtállal, a gyöngy mellett pedig csontfésű és aláhajtott lábú fibula volt. Biatorbágyon 2 db volt a római telep egyik gödrében koponyával s fésűkkel együtt (34/9. lh.). Budakalászon egy kislánysírban került elő púposhátú csontfésűvel s átfúrt Valentinianus éremmel együtt (3/12. lh.).217 Visegrádon a Gizella-majori erőd melletti temetőben ugyancsak voltak poliéder végződésű fülbevalók.218 Az aláhajtott lábú fibula is ebben az időszakban tűnik fel új ékszerként a provinciában. Közép-Európában barbár területen már a 3–4. században széles körben használt ékszer. Két vállon hordják, nők is viselik. Mivel ez a fibula viselet a lovasnomád hunok ruházatára nem jellemző, valami más, gót, alán (szarmata) vagy kvád népességet kell viselőiben látnunk. Egy szentendrei sírból ismerünk ilyeneket kétoldalas csontfésűvel, oktaéder alakú gyönggyel és különböző vastárgyakkal, eszközökkel együtt. Visegrád-Gizella-majorban is sírból került elő. Százhalombattán már egy későbbi sírban cikáda fibulával együtt volt. Az aláhajtott lábú fibulákat utánozták is az V. század első felében, mikor a korábbi funkcióját elvesztett hagymafejes fibulák gömbjeit, illetve keresztvasát leszerelik (pl. Százhalombatta). (A nagy központi fegyvergyárakat a hadsereg kivonásával megszüntették, így nincs már ekkor fibula utánpótlás.) Az 5. század első felében végig használtak csonkított fibulákat, másfajta fibulákkal együtt, majd szerepüket a ruhatűk vették át. Pátyon a különálló hunkori sírcsoport sírjai között volt egy, melyben a halott nő vállán két ezüst ruhatű fogta össze a ruhát.219 Talán idegen eredetű még néhány gyöngytípus is (pl. borostyángyöngy, amfóra alakú gyöngy stb.). Ez utóbbi a keleti-germán területre jellemző. A szentendrei és budaörsi temetőben, illetve a budakalászi sírcsoportban vannak ilyenek.(Budaörsön arany amfora alakú gyöngy van, minden más barbár melléklet nélkül). Mindezek a leletek kb. a 4. század utolsó harmadában tűnnek fel, néha előbb is, és tovább élnek az 5. században. Ezen belül a század közepéig az üvegpoharak, palackok, illetve a csontfésűk, a század végéig, sőt a 6. század elejéig a besimított kerámia. Hogy ezen időszakon belül mikor és kik használták őket, azt az egyes tárgycsoportok teljes feldolgozása nélkül nem tudjuk jelenleg megmondani. Amíg nincs összegyűjtve, hogy mely leletekkel milyen egyéb mellékleteket találtak együtt, addig újat nem lehet mondani az etnikum kérdésében. Egy részüket valószínűleg az Alatheus—Saphrax vezette foederati népesség használta, de jöhettek be más népcsoportok is, akikről nem maradt fenn írásos emlék. Így pl. a Marosszentanna-Csernyahov kultúra gótjait is kimozdította a hun előretörés, illetve az 5. század elején több barbár népcsoport is keresztül vonult területünkön. A szomszédos szvébek jelenléte pedig biztosan kimutatható. A rómaiak is az együttélés alatt divatként hamar áttértek ezekre a típusokra, illetve tőlük vettek át egyes ékszereket a barbárok. Így szétválasztani a 217 218 219

2005. évi M0 autópályát megelőző feltárás. Ld. Rég. Kut. 2005 Ottományi K. GRÓF 1992, 132., VII. t. OTTOMÁNYI 2001, 43.

OTTOMÁNYI KATALIN

312

továbbélő római, foederati, szomszédos kvád illetve valódi hun leleteket nehéz. Az előkerülési körülmények, rétegtani helyzetük, római épületekhez, temetőkhöz való viszonyuk segítenek a probléma megoldásában. Nagy részük a provinciális népesség temetőiben, illetve még működő erődökben került elő, így itt valódi együttélésre, nem pedig barbár hódításra gondolhatunk. Ezen belül is elkülöníthetjük azokat a legkorábbi tárgyakat (pl. besimított kerámia), melyek mellett egyéb barbár jellegű leletanyag nem került elő, és a későbbi, már csoportosan előkerülő idegen ékszereket és edényeket. A barbár mellékletes sírok tájolása sem tér el, legalábbis Szentendrén a temető szokásos Ny–K-i irányításától. Itt csak az egyik É–D-i tájolású sír szegényes kézzel formált bögrével és vascsattal eltemetett halottja mutat idegen rítust. (20. kép) A VisegrádGizella majori temető szokásos tájolású Ny–K-i, illetve DNy–ÉK-i sírjainál sem különülnek el a barbár mellékletes sírok a többitől. (A síroknak kb. 10%-a eltérő, K–Ny-i tájolású.) Késő római temetőinkből hiányzik az első generáció, amely még nem véve át a római szokásokat, nem csak saját öltözetében és tárgyaival, hanem saját rítusa szerint is temetkezett. Talán ilyen népesség lehetett Pátyon, ahol a temetőn belül alkottak önálló sírcsoportot. Ez a 12 sír a késő római temető sírjaitól eltérő tájolással, Ny-K irányban temetkezett. Nem használtak római kőládát vagy téglasírokat, s a halottak mellé nem tettek kerámiát. Feltűnnek viszont a fentebb tárgyalt új üvegek és csontfésűk. Halottjaik többsége ún. hun kori kerek csattal díszített övet hordott és ugyanolyan formájú csizma csatokat, másik része viszont két vállon tűvel összetűzött ruhát. Ők már nem a római-barbár együttélés, hanem a barbár hódítás emlékei. Kevert etnikumú idegen népesség az 5. század első feléből.220 Hasonló a helyzet a budakalászi sírcsoporttal is. Magányos sírokat is találunk. Tájolásuk ellentétes, D–É, illetve K–Ny és nem a temetőkbe, hanem már a feladott épületek közé temetkeznek be. Százhalombattán a táborban és a vicusban egyaránt voltak ilyen később beásott sírok. Pátyon is egy kiszedett falú kőépületbe ásott gödörből került elő a púpos hátú csontfésű. Budaörsön a telep egyik gödrébe ástak bele egy K–Ny tájolású sírt (a temető késő római sírjai Ny–K tájolásúak!), fejénél simított fekete színű korsó, jobb kezében vastőr volt. Itt még nehezebb eldönteni, hogy a 430 előtti időszak valamely barbár népcsoportjához, vagy az ún. Attila korszakhoz tartoznak-e, ugyanis a sírok mellékletei között megtaláljuk az előbb tárgyalt csonttárgyakat, üvegpoharakat, besimított edényeket, de e mellett új ékszerek is feltűnnek. Százhalombattán a vicusba beásott sírban lemezfibula volt, a tábor DK-i saroktornyánál lévőben pedig cikáda és aláhajtott lábú fibula, új típusú üvegpohár, illetve hunkori csat. Pátyról is hunkori csatok, illetve szórvány cikáda fibula ismert. A lemezfibula a hunkori keleti-germán arisztokrácia jellemző női viselete az 5. században, de kisebb bronz és ezüst példányai már korábban feltűnnek. Egyrészt a Marosszentanna-Csernyahov kultúra gót temetőiben, másrészt az iráni, szarmata, alán népeknél. A provinciába is bekerülnek ezek a kisebb fejű példányok a 4. század végén–5. század elején (pl. Pilismarót-Malompatakon, a kiserőd kútjában volt egy, melynek zeg-zug vonalas díszítése nemcsak a gótokra, hanem a Kaukázus vidéki alánokra is jellemző).221 Nem feltétlenül köthető tehát Attila népéhez. A cikáda fibula a Fekete tenger vidéki görög-szarmata-alán viseletből fejlődött ki. A hunok szimbólumnak tekintették ezeket a nagyszárnyú kabócát utánzó ékszereket, s nemcsak fibulákat, de pl. cikáda alakú szíjvégeket, sapkadíszeket is használtak.222 A hunkori sírokban nem annyira a férfi, mint inkább a női viseletre jellemző. A cikáda fibulának is van egy nagyméretű, bronzból öntött változata, mely már a 4. század végi erődökben megjelenik (pl. Aquincum, Intercisa), de megtalálható a Duna túlsó partján is. Egy ilyet ismerünk Szentendrén a Skanzen villa területéről, illetve Pátyon szórványként a temetőből. Az új típusú, kisebb, még mindig öntött bronz, illetve ezüst, gyakran ékköves berakású változat valóban csak 430 körül terjed el Pannóniában.

220

OTTOMÁNYI 2001, 35–74. NAGY 1962, 65. 222 Kezdetben az „ázsiai hunok” (hiung-nu) rangjelző díszként viselték a sapkájukon, de mivel a Kinai nagy fal és a Volga között nem kerültek elő ilyen cikáda alakú ékszerek, az európai cikáda fibulákat kelet-mediterrán– antik eredetre vezethetjük vissza. ld. BÓNA 1993, 181–182. 221


313

Kerek csizma és övcsatok: Ez a kerek csat, csattestre hajló tüskével a tipikus ún. hunkori csat forma, mely a 4. századi római sírokban még nincs. Az ékköves aranycsatok elterjedési területe összhangban van a hun korszak települési viszonyaival. Az ezüst, bronz és vas példányok már a 4. század végi Marosszentanna-Csernyahov kultúra sírjaiban feltűnnek, majd az 5. század első harmadában jelennek meg Pannonia északi és keleti szomszédságában. A provincián belül valószínűleg csak a valódi hun korszakban terjednek el. Nemcsak a hunok használták azonban, hanem a velük együtt jött, illetve itt talált egyéb népcsoportok, gótok, alánok, szvébek, gepidák is. Nem lehet egy néphez, csak egy korszakhoz, az 5. század első feléhez, ezen belül leginkább a 425–455. közötti időhöz kötni. Érdekessége, hogy nők és gyerekek is használták. A rómaiaknál a nők nem hordtak övet. Ez a viseletváltás az életmódváltással állt kapcsolatban. A keleti pásztorkodó, nomád népeknél az asszonyok viseletéhez, a férfiakéhoz hasonlóan hozzátartozott az öv, s az övről lelógó szerszámok (kés, tűzkészség stb.). Mindkét nem nadrágban járt, hasonló módon szíjazták össze bokájuk felett a csizmaszárat s derekukon az övet is. Pest megyében a pátyi és budakalászi sírcsoporton belül, illetve a Visegrád-Gizellamajori temetőben fordulnak elő ilyen öv s csizmacsatok, Százhalombattán pedig az egyik táborba beásott sírban volt. Az érdi példány szórvány. Anyaguk ezüst, bronz és vas. A hozzá tartozó viselet változatos, pl. a százhalombattai halottnak két fibula volt a vállán, a pátyi s budakalászi nők viszont nem hordtak övvel összekapcsolt ruhájukhoz fibulát, ellenben minden esetben volt csontfésűjük. Területünkön többféle fibula viseletet és ez alapján többféle etnikumot különíthetünk el a késő római-kora népvándorláskori időszakban. Legkorábbiak a szentendrei temetőben előkerült aláhajtott lábú fibulák. Mivel kettő volt a sírban, két vállon viselhették. Ez a germán, keleti-gót viseletre jellemző, egészen a 6. századig él. (Aláhajtott lábú fibulák voltak a Visegrád-Gizella majori erőd temetőjének sírjaiban is.) Egy fibulát viseltek a kvádok, a jobb vállukon a köpeny összekapcsolására. Későbbiek a százhalombattai sírok fibulái. Az egyik sírt a katonai vicus, még Valentinianus korban használt épületébe ásták bele. Halottjának vállán egy lemezfibula volt. Ez a gót, illetve alán viseletben fordul elő. A másik az erőd DKi saroktornyánál került elő és egy cikáda, illetve egy aláhajtott lábú fibula volt a halott mellett. Viselőjének etnikuma kérdéses. A hunok ruházatára a két vállon viselt fibula nem jellemző. (Kaftán szerű köpenyüket egy fibulával tűzték össze a mellükön, vagy pedig magasan záródó ruhájukhoz nem is hordtak fibulát.) A cikáda és aláhajtott lábú fibula együttes használata inkább az alán népekre jellemző. (Ebben a sírban volt a kerek övcsat is.) A fibula típusa tehát önmagában a hely megfigyelése nélkül kevésbé utal a viseletre, illetve az etnikumra.223 Gyakran nincs fibulája a halottnak, akinél a fent ismertetett új típusú ékszerek, üvegek s edények jelentkeznek (pl. Budakalász, Páty). Esetleg ezüst ruhatű helyettesíti a fibulát (ld. Páty). Láttuk tehát, hogy a hun uralom előtt, a 4. század utolsó negyedétől a régi római és az új, al-dunai, pontusi elemek összefonódásából kialakul egy barbár-római kézműipar, melynek központja Pannonia, de a szomszédos területeken (pl. Felső-Tisza vidék, Hernád-Sajó-Bodrog stb. vidéke) is megjelenik. A markomannoknál és szarmatáknál kicsit később lép fel (5. század elején). Lassan a Kárpát-medence jelentős részét e termékek lepik el.224 Jellemzői a besimított kerámia, új üvegedények, poliéder végződésű ékszerek, csontfésűk, új típusú fibulák stb. A provincia kézműipara a barbárok szolgálatába állt, de az új típusok mellett még sokáig megtartották saját formáikat és díszítésmódjukat, illetve főleg azokat a tárgytípusokat vették át és gyártották szívesen, mely náluk sem volt teljesen idegen (pl. besimított díszítés, poliéder végű hajtűk stb.). A különböző ékszerek és viseletek keveredése Pannonia térségében egészen a hun uralom végéig terjed. Ezen belül a 4. század végi, 5. század eleji, illetve 430 utáni leletek szétválasztása jelenleg csak feltevéseknek tekinthető.225 Egy-egy népcsoporthoz való kötésük csak néhány esetben bizonyítható. A tárgyak többségét vala223 BÓNA 1993, 145., 152., 159.; Százhalombattáról ismerünk egy bizonytalan torzított koponyás temetkezést (limes úttól nyugatra a 6 csontvázas sírból egy), melyet Dormuth Árpád említ, de azóta senki nem látott. A koponyatorzítást kezdetben (3–4. sz.) alánok alkalmazták az Észak-Kaukázus és a Krim vidékén. Tőlük vették át az 5. századra a keleti nomád népek. A deformált fej különösen a nőknél volt divatos. A hunok bukása utána a germánok is felhagytak vele. 224 TEJRAL 1997, 321–362. 225 BÓNA 1993, 127.

314

OTTOMÁNYI KATALIN

mennyi nép használta (pl. besimított kerámia), vagy kezdetben csak egy népre volt jellemző, de aztán divatként elterjedt és az 5. században már szinte valamennyi nő viselte (pl. poliéder végű fülbevaló, lemezfibula, sugaras hátú tükör stb.). Elterjesztésükben a hun mozgalomnak nagy szerepe volt. A hunok által kimozdított népek hozták magukkal az új típusok nagy részét, illetve hatásukra éledtek fel olyan, évszázadok óta kevésbé használt technikák és formák, melyek az új divatba beleillettek. Pest megye területén mindenképpen kimutatható barbár népesség jelenléte a 4. század végétől–5. század elejétől. Főleg katonákról és családtagjaikról lehet szó, hiszen az erődökben és temetőikben tűnnek fel a barbár tárgyak, de kisebb csoportokat a limes mögött is megfigyelhetünk. Ha térképre vetítjük a lelőhelyeket – a szórvány leletekkel együtt – láthatjuk, hogy a limesnél csoportosuló, nagyobb mennyiségű anyagot kivéve, ha ritkábban is, de még lakott volt az 5. század első felében (valószínűleg csak 430-ig) a Füzes-patak és Benta-patak völgye, valamint a Zsámbéki medence. Egy nagyobb csoport telepedett meg BudakalászPomáz-Szentendre (talán még Leányfalu) környékén. A vaslándzsák és csonttárgyak valami germán (szvéb illetve keleti-gót) népességre utalnak. Érmek már nemigen keltezik ezt az anyagot. Többnyire a legutolsó Valentinianus kori kisbronzok forognak az 5. században is. A későbbi pénz ritka.


315

Települések s temetőik Pest megyében Lelőhely LTD Bia 1/1 Bia 1/2 Bia 1/3 O Bia 1/4 Bia 1/5 Bia 1/6 Bia 1/8 Bia 1/9 Bia 1/17 ● Bia 1/21 ● Bia 1/22 Bia 1/23 ● Bia 1/28 Bia 1/36 ● Bia 1/37 Bia 1/38 Bia 1/39 ⇑ edényfelirat Bia 1/45 Bia 1/xxx éremlelet Budakalász 3/3 3/5 ● 3/6 3/8–9 3/10 3/11, 14 mérföldkő ● 3/12 3/13 3/18 Budakalász● Zöld barlang Budakalász/ Cora Budakeszi 4/3–4 4/6,11 ● 4/9 4/10 4/xxx

1–2. század 2. század226 2–3. század227 3–4. század ● O O O ⇑ ● ● ⇑ X O ⇑ ● ● ● O

Budaörs 5/2

O Cs K +

5/3 5/6 5/9 5/10 5/12 5/xxx Csobánka 6/1 6/2 6/3 6/4 6/5 226

O

O

⇑ ●

H (+) ⇑ O

⇑

⇑ Cs

● == ● ●

⇑

5. század

●

● ⇑ ⇑ + Cs ⇑

⇑ ⇑

==

== X

+ ●

őrtorony

⇑

Cs

● ● (+) ●

●

⇑ H,Cs

●

⇑ Cs O+ ● + X ⇑ H X+ éremlelet ●

Cs ⇑ Cs

Cs

Cs ● O O ●

O

H O

● X+ O O O

Ide soroltam be a topográfiában csak kora rómaiként jelzett lelőhelyeket is. Ide soroltam be a topográfiában közelebbről meg nem határozott „római” lelőhelyeket. Ahol korábbi telep van s a kőépítkezés kezdete nem biztos, ott is ebbe a periódusba tettem a villa kezdetét. 227

OTTOMÁNYI KATALIN

316 Lelőhely 6/8 6/9 és 15. 6/10 6/11 6/16 6/18 6/19 6/21 6/24 6/27

LTD

1–2. század ●

2–3. század 3–4. század O ● ●

O

O

O ==

Cs Cs

● ●

● ● ● ● LT C ●

(+)

+ (+)X

● O O

● ●

⇑

O

O O

O

⇑ O

== H ● (+) ● ● ●

⇑ ● ⇑ ⇑ O

⇑ ⇑ O

●

● éremlelet●

Érd 9/29 Érd 9/35 Érd 9/44228 Érd 9/xxx ● Kisoroszi 10/1, 2 ● 10/3 10/7 Leányfalu 11/1 11/3 11/4 11/5 ● 11/7 11/9

X

Cs

● ⇑ O

● ● ● ●

●

● barlang ⇑ ⇑ ⇑ ==, == X mérföldkő

+ + ●

5. század

O

● O

6/28 6/xxx Diósd 7/7 Diósd 7/8 Diósd 7/9 Diósd 7/10 Dunabogdány 8/3 8/7 8/9 8/13 8/14 8/15 Érd 9/1 Érd 9/2 Érd 9/3 Érd 9/5 Érd 9/6 Érd 9/7 Érd 9/11 Érd 9/12 Érd 9/13 Érd 9/15 Érd 9/16 Érd 9/17 Érd 9/18 Érd 9/19 Érd 9/21 Érd 9/22 Érd 9/25

2. század

érmek r == == X mérföldkő ●K Cs ⇑ X

● ● ⇑ X ⇑

őrtorony

Cs Cs

228 Érd-Hosszúföldek. Új lelőhely az M6-os autópálya építését megelőző terepbejáráskor, 2001-ben. Az Érd 9/15. lelőhelytől kb. 500 méterre észak felé.


Lelőhely Nagykovácsi 12/1 12/2, 3 12/6 12/7 12/8 12/9 12/10 12/12 12/13 12/xxx Páty 13/1 Páty 13/3 Páty 13/4229 Páty 13/8-9 Páty 13/10 Páty 13/15 Páty 13/19 Páty 13/21 Páty 13/26 Páty 13/28 Páty 13/29 Páty 13/32 Páty 13/xx Perbál 14/4 14/6 14/8 14/9

LTD

1–2. század

2. század

317

2–3. század 3–4. század

5. század

⇑ ● ●barlang

●barlang +

X + Cs

● H

●

●

O Cs, K

14/10 14/11 14/14 ● 14/17, 20 14/28 14/29 14/30 Pilisborosjenő● 15/1 15/4 15/5 15/7 15/8 Piliscsaba 16/1 16/4 16/7 16/8 16/9 16/10 ● 16/12 16/15 16/xxx

Cs O Cs + O O

+

● érmek + O O + ⇑ fürdő v. szentély X O ⇑ H, Cs + ⇑ H ⇑ útállomás ⇑ ⇑ ⇑ O O ● ● ⇑ + ?230 X? X X mérföldkő O ⇑ O ⇑ ⇑

●

● ⇑ (+)

⇑ Cs

Cs ● Cs

⇑

Cs

⇑ Cs, éremlelet

● ●

Cs

● ● ●

== ⇑

O

Cs O

● O

O

Cs == == ⇑ ⇑ ⇑ útállomás X⇑ vízvezeték ⇑ O Cs O + X mérföldkő

229 2004-ben folyt feltárás a területen. Néhány római gödör került elő. A telep a felszíni leletek alapján keleti irányban még folytatódik. Ld. 2004, 265. 230 2006-ban került elő a Zsámbéki út melletti szántásból egy sírkőtöredék áldozati jelenettel. Felette családi ábrázolás (apa, anya, gyerek római öltözékben), alatta felirat kezdő sora.

OTTOMÁNYI KATALIN

318 Lelőhely

LTD

Pilisszántó 17/1 17/3 ● 17/4 17/6 17/7 17/8231 17/10 17/12 17/xxx Pilisszentkereszt 19/1 Pilisszentlászló 20/1 20/2 20/3 ● 20/4 Pilisvörösvár 21/2 21/3 ● 21/4 21/5 ● 21/8 21/10 ● 21/11 ● 21/15 és 16 21/18 21/21 21/xxx Pócsmegyer 22/2 Pomáz 23/1 23/2 23/3 23/4 23/5 23/6 23/7 23/8

2. század

O O O O ●

O+ ●

⇑ X éremlelet őrtorony ●

O

O

O O ⇑ + ==

+ +

== + +

●

231

Rég. Kut. 2001, 204.

5. század

● ⇑ Cs == (+) ●

●

● ● ● +

O ●

⇑

O ● ● (+) ==

== == X mérföldkő +

● ⇑X ⇑ ⇑+

● Cs ⇑ Cs Cs ⇑

O O O

O ⇑ ⇑

O ●

⇑X ●+

⇑ ⇑ Cs ⇑ ⇑ X mérföldkő ●

Cs

O

⇑

⇑

⇑ ?.

⇑

kőbánya

● O


O+

●

● ● O földvár ●

23/9 23/12 23/13 23/14 23/15 23/17 23/18 23/19 23/21 23/22 23/23 23/25 23/27 23/28 23/30

1–2. század

● O O

⇑

⇑

●

⇑+

+

● O

⇑ O

Cs ⇑

H


Lelőhely

LTD

Pusztazámor 24/6 24/xxx Solymár 25/1 ● 25/2 Cs (+) 25/3 25/4 25/6 ● 25/7 ● 25/10 25/13 25/16 25/17 25/18 25/xx ● Sóskút 26/1 26/5 ● 26/7 26/10 26/xx S z á z h a l o m -O batta 27/2 27/4 ● 27/6 27/6 27/8-9 27/10 27/20 27/21 és 22 27/25 27/26 27/28 27/xxx Szentendre 28/1 28/2 28/3 28/12 28/13 28/15 28/16 28/18 28/19 28/ 20 28/22 28/23 28/24 28/26 28/27 28/29 28/30 28/31 28/32 28/34 28/38 28/41 28/42

● ●

1–2. század

2. század

319


5. század

● O

O

O

⇑ ●?

⇑ ⇑ ⇑

Cs ⇑ érmek ⇑ ⇑

Cs H +

● Cs

+ ● ●

(+) ● ⇑

(+) X

Cs

⇑ Cs H

⇑ X

Cs

⇑ H

●

tábor Cs , H+ ==

●

+X Cs, H + Cs == == X mérföldkő ●

Cs

●

H+ X ● ● ●

● ●

+ +

+ == X + == +H X+ O vagy O vagy

●

●

O

O

H

O ● Cs ●

== + Cs Cs ⇑ ● ⇑ O

Cs

O ● O == ●

== X mér-== földkő vízvezeték

út

⇑ ⇑? ⇑ X mérföldkő

érmek

Cs

OTTOMÁNYI KATALIN

320 Lelőhely

LTD

Szigetmonostor● 29/4 ● 29/10 ● 29/13 ● 29/15 és 16 29/19 ● 29/24 T a h i t ó t f a l u● 30/5 ● 30/6 ● 30/7 ● 30/13 ● 30/14 30/15 ● 30/16 ● 30/17 30/20 ● 30/21 30/26 30/27 éremlelet 30/29 ● Tárnok 31/3 31/4 31/6 31/9 31/14 31/15 31/16 ● 31/18 31/xxx ● Telki 32/2 32/6 ● 32/7 32/9 Tinnye 33/1 33/3 33/5 33/15 Torbágy 34/ 1 34/2a 34/Outlet Cs ? 34/8 ● 34/9 34/14 34/19 34/xxx ● Tök 35/2 35/4 O 35/7 35/8232 35/14 35/16 35/22

1–2. század

2. század


5. század

hídfőállás ● őrtorony ● ● ● ● mészégető éremlelet őrtorony vízvezeték ● O

X ⇑

+ ●

●

●

● Cs, H O

O

O

O O (+)

⇑ ⇑ ⇑ ● ● X

Cs ⇑ Cs

Cs

X mérföldkő ⇑ Cs ⇑ ⇑ ● ● éremlelet ● O

Cs ●

+ ⇑ O O ⇑ +

Cs ⇑ O O

⇑ O O

⇑

⇑ ●

O Cs

O Cs

232 Az újabb terepbejárás s fémkeresős kutatások alapján itt, Anyácsa pusztán, egy nagy római 2–4. századi telep van sok sigillátával s éremmel a felszínen. Folytatása Zsámbék 38/15. lh. (Anyácsa) és Szomor-Anyácsapuszta lelőhely.


Lelőhely

LTD

Törökbálint 36/1 36/2 36/11 36/15 O 36/17 ● 36/19 36/22-23 Üröm 37/4 37/5 37/7 37/11 37/xxx ● VisegrádGizella-major ● VisegrádKőbánya Visegrád-Fő u. Visegrád-Várp sközp.233 Visegrád-Áprily L. völgy Vi s e g r á d - L e -LT /1-2 pence234 Visegrád-Vár-● kert235 Zsámbék 38/2 38/7 38/10 38/11 38/15 38/18 O ● 38/19 38/22 38/23 38/24 ● 38/27

1–2. század

2. század

+H? O

+ O

235

5. század

● Cs O

●

●

O O halomsír ? +

Cs érmek

== ●

Cs == == X +mérföldkő kiserőd

●

őrtorony ● ● ● O

● Cs

● (+)

O ●

O O ⇑ ●

●

Rég. Kut. 2004, 307. Rég. Kut. 1999, 265. Rég. Kut. 2000, 232; 2003, 322.

őrtorony

⇑

●

●

● – tanyaszerű kis település O – nagyobb település kőépítkezés nélkül ⇑ – kőépítkezéses telep (vicus), villa – Katonai vicus == út

234


●

Jelmagyarázat: + – sírkő (+) – felirat nélkül X – más felirat H – hamvasztásos temetkezés Cs – csontvázas temetkezés K – kocsisír

233

321

⇑ K O X O ⇑ ●

Cs O ●

Cs

322

OTTOMÁNYI KATALIN

KÉPEK, TÉRKÉPEK


323

l. térkép. Bennszülött sírkövek, temetkezések Sírkő bennszülött névvel (és viselettel): Budaörs 5/2., Diósd 7/7. (decurio), Dunabogdány 8/9., Nagykovácsi 12/7., Páty 13/9., Pilisszántó 17/1., Solymár 25/l8., Szentendre 28/2., (kb. 80 név), Törökbálint 36/2., Tárnok 31/6. (princeps), Százhalombatta 27/8. lh. Sírkő bennszülött viselettel név nélkül: Pilisszántó 17/1., Pilisvörösvár 21/3., Szentendre 28/2. lh. Sírkő asztrális szimbólummal és névvel: Budaörs 5/2., Csobánka 6/szórv., Szentendre 28/2. lh. Sírkő kocsijelenettel: Dunabogdány 8/9., Páty 13/szórv., Pilisszántó 17/1. (név is), Szentendre 28/2. (név is), Tök 35/14., Zsámbék 38/7. lh. Sírkő kocsi és áldozati jelenettel: Érd 9/szórv., Solymár 25/13. (név), Szentendre 28/11. (név), 28/2. (név). Sírkő áldozati jelenettel és bennszülött névvel: Pilisszántó 17/1. vagy 10., Szentendre 28/2. lh. 2. század végi–3. századi sírkő áldozati jelenettel és kelta névvel vagy viselettel: Bia 1/6., Budakalász 3/6., Pilisvörösvár 21/18., Százhalombatta 27/6. lh. Kocsitemetkezés: Budakeszi 4/16., Budaörs 5/2. és Metro áruház, Érd 9/29., Páty 13/9. (részleges), Zsámbék 38/7. lh. Aedicula: Százhalombatta 27/8., Szentendre 28/2., Tök 35/4., Zsámbék 38/7. lh.

324

OTTOMÁNYI KATALIN


325

2. térkép. Kora római települések LT D–kora római, tanyaszerű kis telep: Bia 1/21., 22., Budakalász 3/12., Budakeszi 4/9., (3. sz. is), Diósd 7/9., Érd 9/5., 17. (3..sz..is) 9/21. (éremlelet), 9/44., Kisoroszi 10/3., Piliscsaba 16/12., Pilisszentlászló 20/2., Pilisvörösvár 21/11., Pomáz 23/9., (3..sz. is), Sóskút 26/1., Százhalombatta 27/25., Szentendre 28/13., 19. (3. sz.), Szigetmonostor 29/10., Tahitótfalu 30/5., 30/7., 13., Visegrád-Gizella major (erőd alatt), Visegrád-Kőbánya, Visegrád –Várkert, Zsámbék 38/7., 27. lh. Kora római tanyaszerű kis település: Budakalász 3/10., 3/13, Budaörs 5/12., Leányfalu 11/3. (1. sz. is), Páty 13/26., 28., Perbál 14/14., Pilisszentlászló 20/3., Pilisvörösvár 21/10., Solymár 25/6., Tárnok 31/14., Torbágy 34/2a., Törökbálint 36/1., Zsámbék 38/15, 23. lh. LT D—római nagyobb telep: Bia 1/3. (4. sz. is), Budaörs 5/2., Csobánka 6/1., Páty 13/1., Páty 13/9., Pilisszántó 17/6., (4. sz. is), Pilisvörösvár 21/5., Pomáz 23/21. (1. sz. is), Szentendre 28/3., 18. (4. sz. is), Torbágy 34/9., Törökbálint 36/15., 19., Zsámbék 38/18. lh. Kora római nagyobb telep (1–2. sz.): Bia 1/23., Csobánka 6/16., Érd 9/12., 9/13., Páty 13/21. (3. századig), Piliscsaba 16/9., 15. (3. századig), Torbágy 34/14. lh.

326

OTTOMÁNYI KATALIN


327

3. térkép. Középső és késő római települések, úthálózat Tanyaszerű kis települések (2–3. sz.): Bia 1/1., 5., 17., Budakalász 3/3., Cora áruház, Budakeszi 4/9., Budaörs 5/3., 12. (4. sz.-ig), Csobánka 6/9., 10. (4. sz. is), 11.,15., Dunabogdány 8/3., Érd 9/1., 11., 19., Leányfalu 11/1., Nagykovácsi 12/13., Perbál 14/10., 28., 30., Pilisborosjenő 15/4, 5., Pilisszántó 17/3,, Pilisszentlászló 20/1. (4. sz. is), Pilisvörösvár 21/2., Pomáz 23/1., 2., 23/9. (kelta–3. sz.-ig), 19. (kelta, 3. sz.), Pusztazámor 24/6., Solymár 25/16., Százhalombatta 27/20., 25., Szentendre 28/15. (4. sz. is), 19., 23., Szigetmonostor 29/19., Tahitótfalu 30/26., 30., Tárnok 31/9., 15.,Tinnye 33/1., 3., 15., Tök 35/22., 23., Törökbálint 36/2. (4. sz. is), 17., Visegrád-Fő u. (2-3. sz.), Visegrád-Áprily L. völgy (4. sz.), Zsámbék 38/22., 24. lh. Nagyobb római telep (2–3. sz.): Bia 1/2., 3. (kelta–3. sz-ig), 8., 36., Budakeszi 4/6., 11., Csobánka 6/1. (1-3. sz.), 4., 5., 8., Érd 9/3., 17. (kelta–3. sz.-ig,), Páty 13/1., 4., 21., Perbál 14/4., 8., Piliscsaba 16/9., 15., Pilisszántó 17/6. (kelta – 4. sz-ig), 7., Szentendre 28/3. (3. sz-ig), 18. (4. sz-ig), Torbágy 34/1., 9., 14., 14. (1–4. sz-ig), Tök 35/7.,8., Törökbálint 36/11. (4. sz. is), Visegrád-Lepence, Zsámbék 38/10., 15. (2-4. sz.) lh. Kora római „villák” (kelta vagy 1. sz-i előzménnyel): Bia 1/4., 45 ?, Csobánka 6/24. (3. sz-ig), Érd 9/7. (2–3. sz.), Leányfalu 11/5., Páty 13/3., 10., (2. sz., nincs előtte kelta), 29. (2. sz.), Perbál 14/6. (2. sz.), Pomáz 23/22., 25., 28., Sóskút 26/5. (1–2. sz.), Telki 32/2., Zsámbék 38/19. lh. 4. századot is megért kelta vagy 1. sz. előzményű „villák”: Budaörs 5/2., Budakalász 3/6., Érd 9/16., Páty 13/8., 9., Páty 13/19. (1-3. sz.), Piliscsaba 16/1., Pilisszántó 17/1., Pomáz 23/3., 4., 5., 7., 8., 13., 22., 30., Solymár 25/1., 25/4., Tárnok 3l/3., Telki 32/2., Tök 35/4. lh. 2–3. századi „villák”: Bia 1/9., 38., Budakalász 3/8–9., Budakeszi 4/3–4., Csobánka 6/27. (4. sz. is), Érd 9/2., 35., Leányfalu 11/4(?)., Nagykovácsi 12/1., Páty 13/15., Perbál 14/11., Piliscsaba 16/8., Pilisvörösvár 21/3., Sóskút 26/10., Százhalombatta 27/4., Szentendre 28/31. (vízvezeték), 34., 41, Tárnok 31/4., 6., Torbágy 34/19., Tök 35/16., Zsámbék 38/2. lh. Késő római, 3–4. századi „villák”: Bia 1/6., 37–39., Budakalász 3/5., Érd 9/15., Perbál 14/9, (2–4. sz.) Pilisszántó 17/8., Piliscsaba 16/4., Solymár 25/3. (2. sz. vége-4. sz.), Szentendre 28/12., 16., Telki 32/6. (2–4. sz.), Torbágy 34/8. (2. sz. vége–4. sz.) lh. Auxiliaris vicus: Dunabogdány 8/9. lh, Szentendre 28/1-2. lh., Százhalombatta 27/7. lh. Aquincumból kivezető út menti villák (Zsidi 1991. térképe alapján, 152.).: 1: Békásmegyertéglagyár, 2. Békásmegyer: Vicus Vindonianus, 5: Római fürdő, 6: Arany-hegy, 7: Aranyhegy, 10: testvér-hegyi dűlő-Leopold téglagyár, 12: Testvér-hegy, 14: Csúcs-hegy, 17: Csúcs-hegy-2. dűlő, 20: Csúcs-hegyi árok, 21.: Kaszás dűlő, 25: Táborhegy, 30: Kapucinus domb, 31: Testvér hegy, 34: Szépvölgyi út-Pálvögyi barlang, 35: Mátyáshegy, 36: Szépvölgyi út. = Limes út: Százhalombatta 27/10. – Érd 9/25. – Aquincum – Budakalász 3/11.– Szentendre 28/1., 29. lh. – Leányfalu –Tahitótfalu – Dunabogdány –Visegrád = Aquincum–Crumerum (Brigetio) út, a felszínen látható útnyomok és mérföldkövek alapján: Üröm 37/11., Pilisborosjenő 15/8., Csobánka 6/28., Pilisszántó 17/12.,12a., Pilisvörösvár 21/21., Pilisszentkereszt 19/2 ?, lh. = = Feltételezett út Aquincum — Floriana felé: Budaörs –Törökbálint – Torbágy –Bia. = = Feltételezett út Aquincumból Gorsium felé: (Érd 9/25 limes út) –Százhalombatta – Tárnok (31/szórv. mérföldkő)

328

OTTOMÁNYI KATALIN


329

4. térkép. 4. század végére–5. század első felére tehető leletek Besimított kerámia: Bia 1/3., 37., Budakalász 3/5.,13., Budakeszi 4/10. (hullámvonal), Budaörs 5/2. (rács), Dunabogdány 8/9., Leányfalu 11/2., Páty 13/9., Pilisszántó 17/1., Pomáz 23/1., 8. (hullámvonalas), Százhalombatta 27/6., Szentendre 28/1., 3., 11., 16., Torbágy 34/9., Tök 35/4. lh. (hullávonalas), Visegrád-Sibrik dombi tábor, Gizella majori erőd, Szórvány hullámvonalas db-ok: Sóskut, Tárnok, Tinnye, Zsámbék. Egyéb késői kerámia: Budakalász 3/12., Érd 9/17., (bikónikus 5. sz.), Törökbálint 36/2. (bögre), Pomáz 23/3. (bikónikus) lh. Új üvegedény: Budakalász 3/12. és 3/13., Páty 13/9., Szentendre 28/2., Százhalombatta 27/6., lh. Visegrád-Gizella major (erőd és temető) Poliéder végződésű ékszerek: Budakalász 3/12., Torbágy 34/9., Szentendre 28/2. lh., Visegrád-Gizella major, temető. Csontfésűk: Budakalász 3/12. (félköríves), Leányfalu 11/2., Páty 13/4. (félköríves fogó), 13/9. (kétoldalas és félköríves fogójú állatalakos), Pomáz 23/3., 13., Százhalombatta 27/8., Szentendre 28/2., Torbágy 34/9.lh. (kétoldalas és félköríves fogójú), Visegrád-Gizella major (temető, kétoldalas, félköríves fogójú és háromszögletű) Fibulák: Aláhajtott lábú fibula: Százhalombatta 27/6., Szentendre 28/2. lh. Visegrád-Gizella major (temető), Lemez fibula: Százhalombatta 27/7., Cikáda fibula: Páty 13/9., Százhalombatta 27/6., Szentendre 28/12. lh. Csat az 5. sz.első feléből: Budakalász 3/12., Érd 9/szórv., Páty 13/9., Százhalombatta 27/6. lh., Visegrád-Gizella major (temető) Fegyver: Budaörs 5/2., Pomáz 23/3., 7. lh. Visegrád-Gizella major (erőd) Torzított koponya: Százhalombatta ,Visegrád-Gizella major

330

OTTOMÁNYI KATALIN

1. kép. Sírkő bennszülött viselettel és kocsijelenettel: Crescens lánya Mira


2. kép. Sírkő álló alakokkal (bennszülött viselet): Noibio fia Tertio

331

332

OTTOMÁNYI KATALIN

3. kép. Sírkő áldozati jelenettel: Nonius Januarius és családja


4. kép. Légifotó a budaörsi telep épületeiről

5. kép. Felirat a budaörsi telepről (vicus Teuto)

333

334

OTTOMÁNYI KATALIN

6. kép. Szentendrei villa rekonstrukciós képe (Topál 1994. 335. Abb.17.)

7. kép. Budaörsi temetőből kocsisír feltárása


8. kép. Pajzsdudor Luna ábrázolással az egyik budaörsi kocssírból

9. kép. Budakeszi kocsisír rekonstrukció

335

336

OTTOMÁNYI KATALIN

10. kép. Szarkofág Budaörsről

11–12. kép. A szentendrei késő római temető néhány jellegzetes melléklete: férfi sírok mellékletei (hagymafejes fibula, övcsat), és kerámia, illetve üvegmellékletek.


13. kép. Budaörsi késő római temetőből hagymafejes fibula és csat Bellerophón ábrázolással

14. kép. Hercules oltár Budaörsről

337

338

OTTOMÁNYI KATALIN

15. kép. Silvanus oltár Dunabogdányból

16. kép. Mithras dombormű Szentendréről


17. kép. Attis ábrázolás (sírépület fala) Szentendréről

339

340

OTTOMÁNYI KATALIN

18. kép. Mázas korsó a Visegrád-Gizellamajori erődből

19. kép. 4. század végi besimított díszítésű korsó a budaörsi vicusból (5/2. lh).

20. kép. A szentendrei temető „hunkori” mellékletei (aláhajtott lábú fibula, poliéder fejű hajtűk és fülbevaló)


21. kép. Pátyi állatábrázolásos fésű (13/9. lh)

22. kép. Mohazöld üvegpalack és pohár a pátyi temetőből

341

A RÓMAI KOR EMLÉKEI PEST MEGYÉBEN (ŐSLAKOSSÁG, TELEPÜLÉSSZERKEZET, TEMETKEZÉS, VALLÁS, BETELEPÍTETT BARBÁROK) 1

Recommend Documents