Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Kgy. rendelete Szeged, Londoni körút –Bakay Nándor utca – dr Boross József utca – Rigó utca közötti tömb építési szabályzatáról Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított 1990. évi LXV. tv. 16.§ (1) bekezdése és az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. tv. 13.§ (1) bekezdésének felhatalmazása alapján a Szeged Londoni körút –Bakay Nándor utca – dr Boross József utca – Rigó utca közötti tömb építési szabályzatáról az alábbi rendeletet alkotja: A rendelet hatálya 1.§ (1) (2)
A rendelet hatálya Szeged belterületén a 25335/1, 25335/2, 25335/3, 25336, 25337 helyrajzi számú ingatlanokra, valamint az azok melletti közterületre terjed ki. Az (1) bekezdés szerinti területen területet felhasználni, továbbá egyedi építési telket alakítani, építményt, épületegyüttest építeni, átalakítani, bővíteni, felújítani, helyreállítani, korszerűsíteni és lebontani, elmozdítani, a rendeltetést megváltoztatni (továbbiakban együtt: építési munkát folytatni) és ezekre hatósági engedélyt adni - a mindenkor érvényes Szeged Megyei Jogú Város Építési Szabályzata (SZÉSZ), valamint - jelen rendelet és annak mellékletét képező részletes szabályozási terv (VÉ-1) szerint szabad. Rendeltetési zónák 2.§
(1) (2)
A rendelet hatálya alá tartozó területen a részletes szabályozási terv a SZÉSZ szerinti beépítésre szánt - Vk – központi vegyes rendeltetési zónát jelöl ki. A rendelet hatálya alá tartozó területen a részletes szabályozási terv a SZÉSZ szerinti beépítésre nem szánt - Köa – általános célú közlekedési és közmű rendeltetésű zónákat jelöl ki. Építési zóna előírások Beépítésre szánt területek Vk. 2. 0. 0. 0. 7. 0. jelű építési zóna előírásai 3.§
(1)
A zóna telkein a fő- és kiszolgáló létesítmények zártsorúan, az utcavonalon, max. 14,0 m-es épületmélységgel helyezhetők el.
(2)
Az OTÉK szerint számított gépjármű elhelyezési kötelezettség legalább 70%-át saját telken belül kell biztosítani, az ezt meghaladó gépjármű elhelyezési kötelezettséget a hatályos önkormányzati rendelteben foglaltak szerint meg kell váltani. Vk. 5. 0. 0. 0. X. 0. jelű építési zóna előírásai 4.§
(1) (2)
(3) (4)
(3) (4)
A tömbtelken úszótelkek kialakíthatók a hatályos építésügyi jogszabályok szerint, a szabályozási tervlapon bontandóként jelölt építmények (építményrészek) elbontását követően. A zóna területén belül az építési terület mellett a tömbtelken - a szabályozási tervlap által jelölt helyen – Köm: közlekedési (utak, gyalogjárdák és parkolóhelyek) és Zm: zöldterület (fásítás, játszótér) alakítható ki. Ez a terület szolgálja a tervezett úszótelkek megközelítését, - telekalakítás, tervezett részleges vagy teljes funkcióváltás esetén a parkolóhelyek kialakításának első ütemét, valamint ezen a területen kell megvalósítani a zónába tervezett – és az OTÉK 42.§-ban előírt – parkolóhelyekhez szükséges fásítást is. A tömbtelken belül kerítés nem létesíthető. A zóna telkein meglévő építmények átalakítása, bővítése, illetve rendeltetésének megváltoztatása esetén az erdedetihez képest többletként jelentkező, el nem helyezhető gépjármű elhelyezési igényt a hatályos önkormányzati rendeletben foglaltak szerint meg kell váltani. A Bakay Nándor utcai irodák melletti közúti csatlakozás korlátozott mértékű, kétirányú személgépkocsi forgalomra vehető igénybe. A tömbbelsőben egyirányú személy- és teherforgalom alakítható ki, Rigó utcai bejárattal, Bakay Nándor utcai kijárattal. A zóna területén az épületek földszintjén újonnan lakások nem helyezhetők el. Beépítésre nem szánt területek Köa jelű közlekedési és közműzónák 5.§
(1) (2) (3) (4)
A Köa 1 jelű jelentős városi forgalmi utat – Londoni körút - az 5. számú keresztszelvénynek megfelelően kell fenntartani. A Köa 2 jelű gyűjtő utat – Bakay Nándor utca - a 3., 4. számú keresztszelvényeknek megfelelően kell fenntartani. A Köa 3 jelű kiszolgáló utakat – dr Boross József utca, Rigó utca- az 1., 2. számú keresztszelvényeknek megfelelően kell fenntartani. A Bakay Nándor utcai fasort az út átépítése során ki kell cserélni.
Környezetvédelem
Levegőtisztaság védelem 6.§ (1)
(2) (3) (4) (5) (6)
Levegőterhelés (emisszió) szempontjából a vonatkozó hatályos rendeletekben ill. a környezetvédelmi hatóság besorolása alapján előírt határértékeket kell alkalmazni (jelenleg a 10/2001. (IV. 19.) KöM, a 14/2001. (V. 9.) KöM-EüM-FVM, a 23/2001. (XI. 13.) KöM, a 22/1998. (VI. 26.) KTM és a 3/2002. (II. 22.) KöM rendeletek). A levegő pollentartalmának csökkentése érdekében az ingatlan tulajdonosa köteles az ingatlan gyomtalanítását rendszeresen elvégezni vagy elvégeztetni. A területen a létesítmények tervezésekor figyelembe kell venni a 21/2001. (II. 14.) Korm. rendelet védőövezetre vonatkozó előírásait. Tilos a környezeti levegő olyan mértékű terhelése, amely légszennyezést vagy határértéken felüli légszennyezettséget okoz, valamint a környezeti levegő bűzzel való terhelése. Légszennyező forrás létesítéséhez, rekonstrukciójához, illetve technológiájának megváltoztatásához egyéb engedélyező hatóság hiányában az elsőfokú környezetvédelmi hatóság engedélye szükséges. Környezeti hatásvizsgálat-köteles létesítményre (20/2001. (II. 14.) Korm. rendelet) az építés hatósági eljárás csak a jogerős környezetvédelmi engedély birtokában indítható meg. Vízvédelem 7.§
(1) (2)
(3) (4)
A szennyvíz szükség szerinti előtisztításáról az ingatlan tulajdonosa vagy használója köteles gondoskodni. A közcsatornába bocsátott szennyvíz minőségének meg kell felelnie a 204/2001. (X. 26.) Korm. rendeletben foglaltaknak. A talajt (földtani közeget) és a felszín alatti vizet veszélyeztető tevékenységet csak megfelelő műszaki védelmet biztosító, vízzáró burkolattal ellátott aljzaton lehet végezni. A csapadékvíz a szennyezett területről csak megfelelő előtisztítás után bocsátható a befogadóba. A saját-kutas vízellátó rendszer üzemeltetésében bekövetkező módosítások (bővítés, megszüntetés, stb.) tekintetében a 18/1996. (VI. 13.) KHVM rendeletben foglaltak az irányadók. Szeged a „fokozottan érzékeny területek” (A) közé van sorolva és a 10/2000. (VI. 2.) KöM-EüM-FVM-KHVM együttes rendeletében a C1 intézkedési szennyezettségi határértékeket kell irányadónak tekinteni. Hulladékkezelés 8.§
(1)
(2)
A szabályozási területen levő ingatlanok használatakor keletkező hulladékokat az ingatlan határán belül, környezetszennyezést kizáró módon kell gyűjteni. A kommunális jellegű hulladékok gyűjtését és elszállítását a kötelezően igénybeveendő település tisztasági szolgáltatás keretén belül kell megoldani. A területen keletkező veszélyes hulladékokkal kapcsolatban az 1995. évi LIII., a 2000. évi XLIII. törvény és a 98/2001. (VI. 15.) Korm. rendelet, valamint ezek végrehajtási
(3)
utasításai szerint kell eljárni. A területen veszélyes hulladékkezelő létesítmény nem létesíthető. Az ipari tevékenység megszüntetésekor a tevékenység során keletkezett esetleges szennyeződések szakszerű megszüntetését el kell végezni. Zajvédelem 9.§
(1) (2) (3) (4)
(5)
(6)
A meglévő zajt, illetve rezgést előidéző üzemi létesítmény, berendezések, technológiák, telephelyek és egyéb helyhez kötött külső zajforrások zaj- és rezgéscsökkentését meg kell oldani. Zajt, illetve rezgést előidéző új üzemi létesítmény, berendezés, technológia, telephely és egyéb helyhez kötött külső zajforrás a területen nem létesíthető. Új parkoló és közlekedési létesítményeket úgy kell megtervezni és megépíteni, hogy a tőlük származó zajterhelés ne lépje túl a 8/2002. (III. 22.) KöM-EüM együttes rendelet 3. sz. mellékletének 2. sorában megengedett zajterhelési határértékeket. Kulturális, szórakoztató, sportlétesítmények, hirdetésre figyelemfelkeltésre és tájékoztatásra szolgáló hangsugárzó berendezések létesítése, üzemeltetése során be kell tartani a 8/2002. (III. 22.) KöM-EüM együttes rendelet 1. sz. mellékletének 2. sorszámú sorában megengedett zajterhelési határértékeket. A Londoni körút és a Bakay Nándor utca mentén a falak és a födémek ajánlott léghanggátlási száma a lakó funkciójú épületek esetében legalább 50 dB, a nyílászárók ajánlott léghanggátlási száma legalább 35 dB. Az éjszakai használat nélküli intézmények esetében legalább 40, illetve 30 dB. Funkcióváltás esetében különleges zajvédelmet igénylő létesítménynél a zajvédelmet egyedi akusztikai tervezéssel kell biztosítani. A területen diszkó nem, vagy csak különleges akusztikai védelemmel létesíthető. Természeti és épített értékek védelme 10.§
(1)
(2) (3)
Az építési zónák területén a meglévő építmények átalakítása, bővítése, illetve rendeltetésének megváltoztatása esetén a városi főkertésszel előzetesen egyezteni szükséges, az építéshatósági engedélyes tervdokumentáció részeként kertészeti tervet kell készíteni. A Londoni körút 3. szám alatti irodaházat, a Rigó utca 5., 7., 9., 11., 13. számú épületeket, valamint a tömbbelsőben lévő öltöző és a favázas raktárépületet helyi értékvédelemben kell részesíteni a 49/2000. (XI. 07.) Kgy. rendeletnek megfelelően. Amennyiben a szabályozási terv keretében bármilyen földmunkával együttjáró fejlesztésre (közművesítés, út- kerítésépítés…stb.) kerül sor, azt a kulturális örökségvédelméről szóló LXIV. tv. 10.§ (2) bekezdése, valamint a 7.§ 14. pontja értelmében a műemléki hatósággal előzetesen egyeztetni kell.
Védőterületek, védőtávolságok 11.§
(1) (2) (3)
A védett fasorok tengelyétől 2,0-2,0 m-re közművezetékek nem fektethetők, mélyépítési munka nem végezhető. A meglévő 20 kV-os elektromos légvezeték biztonsági övezet mindkét irányban 2,5-2,5 m. Új elektromos vezeték- csere esetén is- csak földkábelben vezethető. Egyéb rendelkezések 12.§
(1)
(2)
(3) (4)
Szeged M.J. Város Önkormányzata a 25335/1 helyrajzi számú tömbtelek teljes területére a tervezett hosszútávú hasznosítás, mint településrendezési cél megvalósítása érdekében – kialakuló úszótelket is beleértve- elővásárlási jogot jegyeztet be a tulajdoni lapra. A tervezési terület külső közműcsatlakozásainak, azok vezetékeinek, illetve egyéb a terület kiszolgálására szolgáló berendezéseinek, valamint a meglévő önkormányzati úthálózati kapcsolatok kiépítésének valamennyi költsége az érintett terület ingatlantulajdonosát terheli. A SZÉSZ „5” karakter övezet gépjármű elhelyezési igényre vonatkozó előírásai a tömbtelkes ipari területekre is érvényesek. Parkolóház építésének feltétele a Bakay Nándor utca – dr Boross József utcai kereszteződés átépítése. Záró rendelkezések 13.§
(1) (2)
Az építési szabályzathoz tartozó szabályozási tervet jelen rendelet 1. sz. melléklete és az útkeresztszelvényeket jelen rendelet 2. sz. melléklet tartalmazza. A rendelet a kihirdetést követő 15. napon lép hatályba. Rendelkezéseit a hatálybalépést követően induló ügyekben kell alkalmazni. Dr Botka László sk. polgármester
dr Mózes Ervin sk. jegyző
Megalkotta: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a ……………..napján tartott ülésén. Kihirdetve: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének közlönyében.