A PTE PMMK 2009. évi szöveges beszámolója a) Intézményi szerkezeti változások: A PTE Kutatáshasznosítási és Technológiai-transzfer Központtal együttműködve létrehoztuk a Karon az ún. „InnoPont”-ot. Az InnoPont munkatársnak feladata, hogy a műszaki tudásbázisunkat hatékonyabban kapcsolja be az innovációs folyamatokba, pályázati tevékenységünket növelje. A Kari szervezeti struktúrában előtérbe helyeztük a szakmai intézetek szerepét. Ennek megfelelően változtattunk a Kar legfelsőbb döntéshozó szervezetének, a Kari Tanácsnak az összetételén is. Az operatív munkát végző Dékáni Hivatal feladatkörönkénti csoportba osztásán (Gazdasági-, Információtechnológiai-, Tanulmányi Csoport) az elmúlt évek pozitív tapasztalatai alapján nem változtattunk. b) Hallgatói változások: Alapképzés Főiskolai képzés összesen: 2007-ben: 2002 fő 2008-ban: 831 fő 2009-ben: 302 fő BSC képzés összesen: 2007-ben: 1927 fő 2008-ban: 2467 fő 2009-ben: 2963 fő Egyetemi képzés összesen: 2007-ben: 585 fő 2008-ban: 470 fő 2009-ben: 304 fő Nappali tagozatos hallgatók létszáma összesen: 2007-ben: 3198 fő 2008-ban: 3072 fő 2009-ben: 3260 fő Levelező tagozatos hallgatók létszáma összesen: 2007-ben: 1748 fő 2008-ban: 1124 fő 2009-ben: 859 fő Távoktatás tagozatos hallgatók létszáma összesen: 2007-ben: 85 fő 2008-ban: 55 fő 2009-ben: 27 fő Az alapképzés átalakulása révén az újonnan alapképzésre felvettek már BSc képzésben kezdték meg tanulmányaikat 2008-ban. Ez a főiskolai képzésen tanulók számának csökkenését és a BSc képzésben tanulók számának emelkedését eredményezte. A távoktatás tagozatos képzés 2006-tól levelező tagozatos BSc képzés lett, ezért a távoktatás tagozaton a létszám csökkenése folyamatos. Felsőfokú szakképzés 2007-ben: 151 fő 2008-ban: 223 fő 2009-ben: 297 fő A felsőfokú szakképzéseken nappali és levelező tagozaton is tanulnak hallgatóink. Doktori képzés Az Építőművész Mesteriskolában folyik képzés a 2003/2004 tanév őszi félévétől. A képzés megnevezése: Építőművész DLA A 2007. évi októberi statisztika szerint az összes létszám: 18 fő ebből államilag finanszírozott 11 fő. A 2008. évi októberi statisztika szerint az összes létszám: 32 fő ebből államilag finanszírozott 17 fő. A 2009. évi októberi statisztika szerint az összes létszám: 43 fő ebből államilag finanszírozott 19 fő.
1
Kiegészítő másoddiplomás képzés Főiskolai képzésben végzett hallgatók egyetemi kiegészítő képzésben 2007-ben: 243 fő 2008-ban: 148 fő 2009-ben: 130 fő Egyetemi kiegészítő képzés 2007-ben indult utoljára a kétciklusú felsőoktatási struktúrára való áttérés következtében. Ezen képzésben tanulók száma folyamatosan csökken 2011-ig. Második diplomát szerző alapképzés nappali tagozaton tanuló: 2007-ben: 68 fő 2008-ban: 102 fő Szakirányú továbbképzés 2007-ben: 263 fő 2008-ban: 215 fő 2009-ben: 148 fő Államilag finanszírozott – költségtérítéses 2007-ben: 2724 fő 2307 fő 2008-ban: 2699 fő 1553 fő 2009-ben: 2885 fő 1261 fő c) Köztársasági ösztöndíjak 2007-ben: 21 fő 2008-ban: 22 fő
2009-ben: 22 fő
d) Egyéb ösztöndíjak ( Pl.: Bursa Hungarica, miniszteri ösztöndíjak 51/2007. (III. 26.) Korm. rend. szerint) Központi Egyetemi nyilvántartás e) Kollégiumi támogatás – szociális viszonyok: kollégiumi férőhelyek száma: 394, bérelt férőhelyek száma: 16 kollégiumi igénylések száma: 949 elhelyezettek száma: 410 Rendszeres szociális támogatás: A 2009. évi szociális támogatási keret 384.945.597 HUF volt. 2009 tavaszi félév adatai: Szociális támogatási keret: 182.747.554 HUF 996 fő adott be igénylést támogatásra, ebből 917 fő részesült támogatásban. A térítési és juttatási szabályzat 20.§-a alapján történt támogatási összeg meghatározása, ezen kívül a maradék összeg mindig pontozási rendszer szerint kerül kiosztásra. A támogatás egy főre jutó minimum összege: 8.500 HUF, a maximálisan meghatározott összeg: 24.000 HUF volt. 2009 őszi félév adatai: Szociális támogatási keret: 146.198.043 HUF 1644 fő adott be igénylést támogatásra, ebből 961 fő részesült támogatásban. (Sokan igényeltek, akik nem voltak jogosultak, pl. költségtérítéses hallgatók, levelezős hallgatók) A térítési és juttatási szabályzat 20.§-a alapján történt támogatási összeg meghatározása, ezen kívül a maradék összeg mindig pontozási rendszer szerint kerül kiosztásra. A támogatás egy főre jutó minimum összege: 6.580 HUF, a maximálisan meghatározott összeg: 24.000 HUF volt.
2
- lakhatási támogatás jogosultsági adatai; A lakhatási támogatást az 51/2007-es kormányrendelet 2008. augusztusban megszűntette, a keretösszeg felhasználásáról a következők szerint rendelkezett: A rendszeres, rendkívüli szociális ösztöndíj, az alaptámogatás, valamint a szakmai gyakorlati ösztöndíj kifizetésére kell felhasználni az PTE SZMSZ-ének 6. számú melléklete a Pécsi Tudományegyetem térítési és juttatási szabályzatának hatálya alá tartozó felsőfokú szakképzésben, alapképzésben, egységes, osztatlan és mesterképzésben részt vevő hallgatók után biztosított lakhatási támogatás normatívája 60 százalékát, Kollégiumi férőhely bérlésére, kollégiumi felújításra kell felhasználni lakhatási támogatás e Szabályzat hatálya alá tartozó hallgatók után biztosított intézményi összegének 40 százalékát. A Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki Kara a lakhatási támogatás felhasználását az ide vonatkozó szabályzat alapján végzi. f) Tankönyv-, jegyzettámogatás: - hallgatóknak adott támogatás; Az egyéni jogon adott jegyzettámogatási rendszer 2007-es megszüntetése új helyzetet teremtett karunkon. A jegyzet vásárlások száma csökkent. - központi feladatok. A finanszírozási rendszer megszüntetése óta változatlanul legfontosabb feladatunknak tekintjük, hogy az új oktatási anyagaink digitális adathordozókon (flopy, CD, Internet) jelenjenek meg. A 2009-es évben két szerzőtől három jegyzet készült el, amelyeket a hallgatók tervezési és építészeti területeken használnak BSc-s és MSc-s kötelező kurzusokon. Az említett oktatási anyagok elektronikus jegyzetekként készültek el. Tovább keressük ugyanakkor azokat a módozatokat, amelyek a megváltozott körülmények között is ösztönzik a szakirodalom vásárlását. g) Sport, kultúra támogatás: - támogatott sport tevékenység; A 2009. évben a kar hallgatói számára széleskörű sportolási lehetőségek álltak rendelkezésre. Elérhetőek voltak az egyetem Testnevelés kurzusai, mint központi szolgáltatás, valamint a PMMK tornaterem szabad időkben és az esti órákban való igénybevétele. Lehetőséget biztosítottunk a Műszaki Felsőoktatási Sportnapokon való részvételre, melynek 2009-ben a Dunaújvárosi Főiskola adott otthont. Az egyetemen a karok közötti csapatversenyeken több sportágban is (labdarúgás, kosárlabda, röplabda) indítottunk csapatokat. A hallgatóknak lehetőségük volt kedvezményes squash és falmászó jegyek, valamint kondi bérlet vásárlására a PMMK HÖK Szolgáltató Irodáján. Mindkét félévben a szabadtéri kézilabda pályán labdarúgó Házi Bajnokságokat is eredményesen szerveztünk a hallgatók számára. - támogatott kulturális tevékenység. A 2009-es évben szorgalmi időszakban folyamatosan szerveztünk hallgatói kulturális rendezvényeket. Kiemelt rendezvényeinket (Rektorhét, Gólyatábor, Gólyabál) évről-évre nagyobb látogatottság jellemzi. Ezeken a rendezvényeken országosan elismert fellépő művészek magas színvonalú produkcióit tekinthetik meg hallgatóink. A PMMK Hallgatói Önkormányzat az UNICUM című havi megjelenésű kari lapjában tudományos és szakmai cikkek mellet kulturális jellegű írások is megjelennek. Karunk szinte valamennyi szakára jellemző, hogy egy évente megrendezett szakesten oktatók és hallgatók közösen búcsúztatják el a végzős hallgatókat. Folyamatosan vannak hallgatói kezdeményezések 3
újabb és újabb kulturális rendezvények szervezésére. Hirdető felületeinken és a levelező rendszerünkön keresztül mindig elérhetővé tettük és tájékoztatjuk a Táncoló Egyetem, a Janus Egyetemi Színház és a Pécsi Nemzeti Színház programját. h) Tudományos Diákköri Tevékenység A PTE Pollack Mihály Műszaki Kar számára fontos feladat, hogy miközben igyekszik megtalálni és kialakítani a tömegképzés sajátos módszertanát, megőrizze a tehetséggondozás világos preferenciáit. Az elitképzés és tehetséggondozás, a kutatóvá nevelés egyik kiemelt formája a tudományos diákköri mozgalom. A tudományos diákkör (TDK) elsődleges célja, hogy szervezeti formát biztosítson a hallgatók egyéni és csoportos kutatásainak. A TDK megteremti a hallgatóink számára az oktatói segítséget és a mások kutatási eredményeivel való megismerkedés lehetőségét. Módot nyújt a komoly tudományos ambíciókkal rendelkező hallgatók számára, hogy megismerjék a valódi tudományos kutatások metodikáját, és gyakorlati példákon keresztül tanulják meg a neveléstudományi kutatómunkát. A súlypontot a korrekt és alapos szakmai ismeretekre helyezzük, ugyanakkor azonban elvárjuk a személyes vélemény kialakítását is. A vizsgált időszakban a PTE PMMK majdnem minden szakján működnek tudományos diákkörök. Az alábbi táblázat bemutatja a Karunkon az évente megrendezésre kerülő kari tudományos diákköri konferenciákon, illetve az OTDK-ára javasolt dolgozatok számát. Előadások száma
OTDK-ra javasolt dolgozatok száma
Résztvevő diákok száma
Konzulensek száma
Urbanisztika
3
3
4
3
Pegagógia
3
3
3
3
Építészeti
10
4
15
10
Környezetmérnöki
6
2
8
7
Épületszerkezettani
8
3
8
2
Műszaki Informatika és Számítástechnika
8
3
9
5
Építőmérnöki
7
0
7
4
Gépész Villamos
6
3
6
5
Összesen
51
21
60
39
i) Hallgatói mobilitás – Eu-mobilitás (Bologna): Részképzésre (csak Erasmus mobilitás) küldött magyar hallgatók : 2007-ben: 33 fő, 2008-ban: 28 fő, 2009-ben: 42 fő. Részképzésre (csak Erasmus hallgatói mobilitás) fogadott külföldi hallgatók: 2007-ben: 10 fő, 2008-ban: 11 fő, 2009-ben: 16 fő Egyetemközi szerződéssel bejövő külföldi hallgató 2009-ben: 2 fő Részképzésre küldött Erasmus hallgatók részére kifizetett támogatás (kari ösztöndíj): 2007-ben:10.950.- Euro ; 2008-ban: 10.880.- Euro; 200-ben: 16.011.- Euro
4
j) Képzési szerkezet változása – munkaerőpiaci igények: - alapszakok számának, jellegének változásai; A hagyományos alapszakjainkra már négy éve nem iskoláztunk be, a főiskolai és egyetemi képzésben résztvevők létszáma 606 fő, a legtöbbeknek csak néhány tantárgya van hátra. Az oktatásukat biztosítjuk, a BSc képzés megfelelő tantárgyainak felvételével, vagy egyéni tanrendben tudják teljesíteni az azóta megszűnt tárgyak felvételét. Jelenlegi képzési kínálatunk (2009) az alapszakok tekintetében alapvetően nem változott a 2008-as évhez képest. Több mesterképzésünket 2009-ben akkreditálták, így ezek 2010 őszén jelennek meg kínálatunkban. Oktatott ill. indítható szakok: alapképzés (BSc/Ba) anyagmérnöki építészmérnöki építőmérnöki építőművészet gépészmérnöki ipari termék- és formatervező mérnöki környezetmérnöki mérnök informatikus villamosmérnöki mesterképzés (MSc/MA) építész (osztatlan) szerkezet-építőmérnök mérnök informatikus mérnöktanár (kevés jelentkező volt, még nem indult) szerkezettervező építészmérnök (akkreditálva, még nem indult) településmérnök (akkreditálva, még nem indult) tervező építészmérnök (akkreditálva, még nem indult) hagyományos (kifutó) képzések építész (egyetemi) 2 évfolyam településmérnöki (egyetemi) 1 évfolyam településmérnök kiegészítő képzés 1 évfolyam építész kiegészítő képzés 1 évfolyam Továbbra is igyekszünk a régió műszaki munkaerő szükségletét képzéseinkkel biztosítani, jelenleg további 3 mesterképzésünk tanterve van kidolgozási, illetve engedélyezési fázisban. - felsőfokú szakirányú képzések; A felsőfokú szakképzés (FSZ) terén bő a kínálatunk, a létszám jelentősen nem növekedett, 297 fő tanul ezen képzésekben. Jelenlegi képzési kínálatunk: építettkörnyezetmérnök- asszisztens (levelező is) médiatechnológus asszisztens műszaki informatikai mérnökasszisztens televízió-műsorgyártó asszisztens gépészmérnök-asszisztens villamosmérnök-asszisztens web-programozó
5
- szakirányú továbbképzés; 2 képzésünk folyik, a Minőségmenedzsment és a Létesítményenergetikai szakmérnöki képzés. Ez utóbbi már az új akkreditációs követelmények szerint, 2 évfolyammal. További 2 képzés akkreditációja elő lett készítve. - tanfolyami és egyéb képzések; A Magyar Mérnöki Kamara és a Magyar Építész Kamara által szabályozott továbbképzési előírások szerint tartjuk a kötelező és a szabadonválasztott tanfolyamokat tervezők, szakértők, felelős műszaki vezetők, műszaki ellenőrök részére. Emellett OKJ-s képzéseink között 10 éve szervezzük az Építési műszaki ellenőr I. és II. képzést. Idegennyelvi lektorátusunk nyelvvizsgára felkészítő kurzusokat szervez, a Nyelvvizsga centrumban államilag elismert nyelvvizsgát, valamint nemzetközi nyelvvizsgát is le lehet tenni. További meghirdetett tanfolyami képzéseink: Cisco – informatikai hálózati rendszertelepítő képzés, ECDL tanfolyam, digitális fototanfolyam, CNAM minőségiránító vezető kompetencia képzés. Ki kell emelnünk a 2009-es kínálatból az angol nyelvű, külföldi és magyar résztvevők számára meghirdetett Pollack Summer Specials kurzusát. - többciklusú képzésben hirdetett képzések; A munkaerőpiaci igényeknek és a hallgatói igényeknek egyaránt eleget tevő többciklusú képzések tekintetében az építészet és az építőmérnöki tudományok területén teljes a kínálat, hiszen az Építettkörnyezetmérnök-asszisztens képzés, az Építész BA, Építészmérnök BSc, Építőmérnök BSC képzések, majd a mos már 5 MSc képzésünk, vagy az osztatlan építész képzésünk biztosítja a folyamatos tanulást, akár munka mellett is, levelező tagozaton. Az MSc diploma birtokában a Breuer Marcell Doktori Iskolánkban szerezhetnek a DLA fokozat mellett immár PhD fokozatot is az építészmérnök tudományágban végzett hallgatóink. - nemzetközi együttműködésben hirdetett képzések Jelenleg még nem volt, de tervezzük ilyen jellegű képzések beindítását is. - többciklusú képzésben hirdetett képzések; - nemzetközi együttműködésben hirdetett képzések. k) Gyakorló intézmények változásai – gyakorlatigényes képzés (Bologna): A Pollack Mihály Műszaki Karon az Osztatlan építész, az Építőművész, az Építészmérnök és az Ipari formatervezés szakokhoz kapcsolódó művészeti képzés alapvetően a Kar műtermeiben folyt a 2009-es év folyamán is. A képzési programhoz külső helyszínként kapcsolódott a 2009. június 22-től 28-ig Sellyén megtartott képzőművészeti alkotótábor 47 építész hallgató részvételével. A művésztelepen született alkotásokat a Pécsi Ifjúsági Ház galériájában 2009 őszén mutattuk be. További képzési helyszínnek tekinthető a pécsi Újvári Öntöde, amely immáron negyedik alkalommal biztosította az Építészet – Képzőművészet című nemzetközi workshop műhelyhátterét 2009 augusztus 2-től 16-ig.. 2009-ben karunk hallgatói mellett görög és német hallgatók is bizonyíthatták rátermettségüket a szobrászat területén. A workshop a Pécsi Művészetek és Irodalom Házában rendezett nagysikerű kiállítással zárult. l) Oktatói változások, teljes és részmunkaidős foglalkoztatások: Oktatói változások 2009-ben Karunkon a minősített oktatók száma 2008 évhez képest 12 fővel növekedett. Ebből 4 fő Ph.D, 2 fő DLA fokozatot szerzett, valamint 6 új, minősített oktatót, kutatót vettünk fel. Az év folyamán 5 fő habilitált.
6
Oktatói előléptetések 2009-ben Egy fő minősített egyetemi docens sikeres pályázattal egyetemi tanári kinevezést kapott. Két fő minősített főiskolai docens, egy fő meghívott egyetemi docens sikeres pályázattal határozatlan idejű egyetemi docensi kinevezést kapott. 9 fő minősítéssel rendelkező adjunktus sikeres pályázattal egyetemi docensi kinevezést kapott. Egy fő tudományos minősítéssel rendelkező tanársegédet adjunktusi munkakörbe neveztünk ki. Egy fő tanszéki mérnököt tanársegédi munkakörbe neveztünk ki. Külső alkalmazások, óraadók száma 2009. év folyamán 6 minősített oktató, illetve kutató nyert felvételt karunkra. Ebből egy fő MTA doktori, két fő Ph.D fokozattal rendelkező meghívott egyetemi docensi, két fő DLA fokozattal rendelkező tudományos tanácsadói, egy fő DLA fokozattal rendelkező tudományos főmunkatársi kinevezést kapott. Sikeres pályázat után négy fő gyakornok felvételére került sor. 2009-ben külföldi oktató a karon nem oktatott, illetve a Kar alkalmazásában álló oktató külföldi egyetemen nem oktatott. Belső integrációs folyamatok 2009-ben A Pécsi Tudományegyetem más karáról belső áthelyezéssel egy fő tanársegéd munkatársat vettünk fel. m) K+F tevékenyég: Karunk működésében továbbra is kiemelt szerepet kap a kutatás és fejlesztés kérdése. Az elért eredményeket a karon dolgozó kutatók több konferencián is publikálták. Ehhez a publikációs tevékenységhez a kar úgy járult hozzá, hogy a kar tudományos bizottsága 2009-ben is támogatta a kutatók külföldi utazásait. Az eredmények publikálására nem csak külföldön, hanem itthon is lehetőség volt. A kar által szervezett konferenciák közül kettő új konferencia sorozatot indított el: The First International Conference on Parallel, Distributed and Grid Computing for Engineering (2009. április 6-8), illetve az I. Alpok-Adria Passzívház Konferencia és Kiállítás (2009. szeptember 4-5). További a kar által szervezett konferenciák pedig már futó konferencia sorozatokba illeszkedtek be: 27th Scientific Electrotechnical Conference „Science in Practice” (2009. február 26-27), Ötödik PhD-DLA Szimpózium (2009. okt 19-20). A karon olyan módon is segítjük a kutatást, hogy speciális, magyar és idegen nyelvű kurzusokat és nyári egyetemet szervezünk. Áprilisban több építészeti témájú speciális kurzus került megrendezésre: „Temporary city workshop”, „Burokworkshop”. Immár negyedik alkalommal került megrendezésre a „Fourth High Performance Computations for Engineering”, (2009. május 17-22). A „Pollack Summer Specials” 2009 szeptemberében 60 órás intenzív angol nyelvű képzés volt, melynek első rendezvényén 16 magyar és 3 spanyol ERASMUS hallgató vett részt. Az építészethez kapcsolódik két nagyon fontos esemény a kar életéből: a Magyar Akkreditációs Bizottság megújította a karon működő Breuer Marcell Doktori iskola akkreditációját. Ugyanakkor a doktori iskola most már nem csak DLA, hanem PhD fokozatot is kiadhat építészmérnök területen. Ezen kívül a doktori iskola Berlinben a Collegium Hungaricum-ban mutatkozott be. Ez a bemutatkozó kiállítás egyedülálló az 7
országban, mivel tudomásunk szerint más doktori iskolák ilyen módon nem jelentek meg külföldön. A karon alapított Pollack Periodica folyóirat, melyet az Akadémiai Kiadó ad ki, immár negyedik éve jelenik meg. A folyóirat külföldi és hazai eredményeket publikál. A pályázatok tekintetében a karon két kutatási project is befejeződött 2009-ben, de további kutatási és oktatási pályázatok lettek beadva, melyek egy részét már elfogadták (TÁMOP, Baross Gábor), más pályázatok még értékelés alatt vannak (FP7 Marie Currie ITN, TéT). A pályázatok beadásának jobb koordinálása érdekében egy új személyt alkalmazott a kar, az egyetemi TÁMOP 4.2.1-08/1 pályázat támogatásával. Kiemelt jelentőségű a gyakorlati oktatásunk hátterének ipari partnerekkel történő szerződések számszerű gyarapodása, és a kari- és versenyszféra kutatóműhely együttműködése. Ezt kiválóan segítette a Pollack Expo melyen 2009-ben 160 kiállító vett részt, támogatva K+F tevékenységünket. Legjelentősebb projektjeink 2009. évben: Kutatási pályázatok száma Hazai: 10 db Külföldi: 3 db Konferenciákon való részvétel száma Hazai: 30 fő Nemzetközi: 50 fő Saját szervezésű konferenciák száma Hazai: 2 db Nemzetközi: 6 db n) Változások az intézményi szolgáltatásban: könyvtár: A könyvtár a 2008. évben fejezte be a költözést egy felújított (újnak nevezhető), 21. századi követelményeknek is megfelelő épületszárnyba, s akkor megerősödött informatikai szolgáltatással, új berendezésekkel kezdte munkáját, ezért 2009-ben lényeges dologi-anyagi változás, fejlesztés a könyvtárban nem történt. (A nagy fejlesztésről és a költözésről a 2008. évi beszámolóban adtunk részletes jelentést.) Ennek ellenére a 2009. évben is vásároltunk két nyomtatót, két számítógépet, egy kitűnő minőségű rajzasztalt, öt modern asztali lámpát, könyvtári létrát, könyvespolcot, könyvszállító kocsit. 2009-ben bővítettük szolgáltatásainkat: a Kar 1000 tankönyvet vásárolt az éves beszerzési kereten felül a könyvtárnak. A könyveket kölcsönözhetővé tettük: adatbázisunkban feldolgoztuk, polcot szereztünk be a szabadpolcos térbe történő elhelyezésükhöz. A Kar tanáraitól, tanszékeitől régi műszereteket, oktatási eszközöket kértünk, az első kapott darabokból megteremtettük egy állandó „régi műszer” kiállítás alapjait. Az igények felmérése során kiderült, hogy sok látogatónk hiányolja könyvtárunkból a szépirodalmi műveket, ezért a volt kollégiumi könyvtár anyagából 900 szépirodalmi könyvet kiválogattunk, feldolgoztunk, polcokra raktunk. 2009-ben a könyvtári munkák folyamatosságának és állandóságának kialakítását tartottuk fontosnak: a költözés okozta átmeneti szerkezeti zavarok után véglegessé vált az 8
új munkarend és munkabeosztás, a látogatók állandósult nyitvatartási időben naponta, minden napszakban egyforma színvonalú, megbízható kiszolgálásban részesülhettek. Humán erőforrás gazdálkodás terén lényeges változás történt: az új munkahely kitűnő adottságait kihasználva másfél státuszt meg tudtunk szüntetni, ezzel jelentős pénzösszeget takarítottunk meg, úgy, hogy közben az ellátás színvonala nem csökkent. Nagy eredménynek tartjuk, hogy a nehéz gazdasági körülmények ellenére a 2009-es és a 2010-es évben egyetlen folyóiratrendelést sem kellett lemondanunk. Dokumentumok vásárlására 2009-ben a 2008. évihez hasonló összeget kaptunk, amelyből 2009-ben is megfelelően tudtunk gazdálkodni. Munkánkat szakmai felügyeletünk szerint is magas színvonalon végezzük: a minisztériumi szakfelügyeleti vizsgálat kiváló minősítéssel zárult könyvtárunkban. 2009-ben is nagy hangsúlyt fektettünk az adatbázisok és Internetes források használatának propagálására, segítésére, úgy tapasztaljuk, egyre több látogatónk használja az adatbázisokban történő keresésre számítógépeinket, egyre többen használják könyvtáron kívüli gépekről is számítógépes katalógusainkat. Olvasóink, a látogatók és a kölcsönzések számát nemcsak megtartani, kis mértékben növelni is tudtuk, annak ellenére, hogy a könyvtár most nem központi helyen működik, ahova „véletlenül” is betévednek az olvasók. Amíg a költözésig az volt a könyvtár egyik fő erénye, hogy központi helyen lehettünk, most a szolgáltatások színvonala „hozza be” a könyvtárba a látogatókat, és szerintünk, a jövőt tekintve, ez a fontosabb, lényegesebb tényező. Kari informatikai szolgáltatások: - Tartománynév szerver - Központi levelező szerver - Állományszerver - Külső és belső web-szerverek - Proxy szerver - Intranet (tűzfal) szerver - Tartományvezérlő (Active Directory) szerver - Központosított labormenedzsment szerver - Alkalmazás szerverek Az elmúlt évben tovább növeltük a központi informatikai szolgáltatások körét és színvonalát. Folyamatban van a külső web-szerverünk áthelyezése az Informatikai Igazgatóság központi szerverére, jelenleg zajlik a teljes külső portálunk megújítása az egyetemi keretrendszer felhasználásával. A belső webes szolgáltatások körét bővítettük két új modullal: - az oktatók számára készült vizsgaidőszaki teremfoglaló rendszerrel, - a kari képzési-katalógus (tantervi lepedők, rövidprogramok, követelményrendszer és heti bontású programok) webes megjelenítését és kezelését biztosító rendszerrel. A Boszorkány úti telephelyen a teljes lefedettséget adó WLAN szolgáltatásnál javítottuk a sávszélességet. A központi szerver archiválások biztosítására beszerzésre került egy 3TB kapacitású Hitachi SMS hálózati tároló rendszer. Központi és tanszéki számítógép laborok valamint előadótermek: Az elmúlt évben két központi számítógép laborban lecseréltük le az elavult gépeket új nagyteljesítményű, CAD oktatásra is alkalmas grafikus munkaállomásokkal. 9
Jelenleg összesen 8db 25+1 munkahelyes klimatizált korszerű központi számítógéplabor áll a hallgatók rendelkezésre (a tanszéki laborokon kívül). Kialakítottunk egy új 23 munkahelyes tanszéki számítógéplabort a Rendszer- és szoftvertechnológia Tanszék számára a mérnök informatikus (BSc) hallgatók speciális képzési, szakdolgozat készítési és TDK munka végzési igényeinek kielégítésére (amelyek a központi laborokban nem voltak biztosíthatóak). 6 előadóteremben kicseréltük korszerűbbre a multimédia asztalba telepített gépeket. Az alkalmazás szervereken elérhető szoftverek körét bővítettük a következő beszerzésekkel: - Autodesk Education Master Suite 2010 (2x25 licenc) - Corel Draw Graphics Suite X4 Education (26 licenc) - Adobe CS4 web Premium IE Win EDU (26 licenc) Korszerűsítettük továbbá a Tanulmányi csoport gépeit, 10db új PC beszerzésével. o) Megvalósult beruházások, felújítások: A Boszorkány és Rókus utcai telephelyen központi forrásból 46 millió forint összegben valósult meg fejlesztés és eszközbeszerzés. Szakképzési fejlesztési támogatásból 141 millió forint összegű eszközbeszerzés, valamint laborfejlesztés történt. Tanszékek saját keretükből 6 millió forintot számítástechnikai és labor eszközök beszerzésére fordítottak.
Megnevezés Rókus u. K épület átalakítási munkái Rókus u. K épület villamos felszálló gerinchálózat Rókus u. K épület hálózat átalakítás Oktató, kutató helyek, irodák felszerelése Boszorkány u. – Rókus u. Boszorkány u. felvonó utólagos bővítése Rókus u. lámpatestek cseréje Nehéz fémpolc 40 db Projektor izzó csere, állványozás 1. Kari központi forrásból: 2. Fejlesztési támogatásból: 3. Tanszéki forrásból számítástechnikai, labor eszközök: Összesen: Pécs, 2010. március 8.
Dr. Bachmann Bálint dékán
10
Összeg e Ft 8.044 2.884 1.440 29.880 1.448 600 400 842 45.538 140.931 6.329 192.798