Szathmáry Béla: A presbitériumok a magyar református egyházban I. Kialakulásuk története A magyar reformációban a XVI. században nem voltak presbitériumok. A városi tanácsok vagy a falusi bírók gyakran intézkedtek egyházi ügyekben, de nem az egyház megbízása alapján. A presbitériumok szerepe a XVII. század elejétől kezdődik. Kialakulásuk és egyházkormányzati szerepük, összetételük eltérően alakult az ország nyugati, és eltérően a keleti és erdélyi területeken. Az 1562–63. évben megtartott tarcal–tordai zsinat már említést tesz róla, de az első, világiakat is magában foglaló gyülekezeti presbitériumot 1617-ben, Pápán, Kanizsai Pálfi János lelkipásztor szénior alakította. Tagjai a „városi rendből” és a „vitézlő rendből” kerültek ki. A 12 választott tag mellett volt négy hivatalbóli tagja is: a városi főbíró és három esküdtje. A presbitérium részére Kanizsai Pálfi János szabályzatot készített, amely az egyházi életre, a házasságkötési eljárásra, az istentisztelet rendjére, a sákramentumok kiszolgáltatásának rendjére és a temetések rendjére adott eligazítást. Az összesen hét szakaszból álló szabályzat utolsó két pontja foglalkozik a presbiterekkel. A presbiterek megkülönböztetett egyháztagok voltak, mentesek voltak a stóla fizetésétől, temetésükre külön szabályok vonatkoztak, betegségük idején egymást meglátogatni voltak kötelesek. Felügyeltek a lelkészre, a tanítóra, az iskolára és a tanulókra. Kötelességük volt mindezek jó hírnevét megóvni, felügyelték az egyháztagok életét. Lelkészt, tanítót csak a presbiterek tudtával és beleegyezésével lehetett alkalmazni és elbocsátani. A gyülekezet igazgatását a presbitérium végezte a lelkész jelentében tartott gyűléseken, s a gyűlések határozatait az ülések jegyzőkönyvébe kellett foglalni. Kanizsai Pálfi János ezekkel az intézkedésekkel a papuralom kialakulását kívánta megakadályozni az egyházban. És bár nem a gyülekezet választotta a lelkészeket, az egyház mégis ezzel indult el azon az úton, amely a gyülekezet önmagát való igazgatásának az útját jelenthette. A pápai presbitériumot hamarosan több más presbitérium is követte, de a presbitériumok az ország keleti területein továbbra sem voltak jellemzőek. A felsőmagyarországi egyházközségekben ragaszkodtak a genfi egyházkormányzathoz, a többi egyházközség püspöki kormányzat alatt állt. 1630-ban Kanizsai Pálfi János pápai püspöksége idején a dunántúli püspökségre írta elő a szuperindenciális zsinat a presbitériumok felállításának kötelezettségét, de a többi püspökségben nem követték a pápai példát. A dunántúli presbitériumok a kálvini hagyományokhoz nem méltatlan, komoly fegyelmező munkát fejtettek ki, s amellett az egyház kormányzásában is tevékenyen részt vettek. Az ország keleti részén és Erdélyben a presbitériumok megalakulása a kálvini elveket következetesen érvényre juttatni akaró lelkészek mozgalmaihoz köthető. A püspöki kormányzás (episcopalismus) ellen az angol reformátusok között indult elsőként mozgalom 1592-ben. A mozgalom célja az volt, hogy a püspöki igazgatás helyett a kálvini presbitériumra alapítsa az egyházkormányzatot. Magyar földön a püspöki igazgatás ellen elsőként Szilvásújfalvi Anderkó Imre debreceni tanár, majd nagyváradi lelkész és esperes lépett fel 1608-ban. Az volt a véleménye, hogy püspökökre nincsen szükség, a püspöki hivatal papuralomhoz vezet. Újító nézetei miatt a tiszántúli püspök Hodászi Lukács fegyelmi eljárást indított ellene. A Nagyváradra összehívott zsinat Szilvásújfalvit lelkészi tisztségéből elmozdította. Az egyházközsége azonban nemsokára visszahívta kedvelt papját, aki ezt követően még keményebb támadást intézett a püspöki tisztség ellen, mire Hodászi Erdély református fejedelméhez Báthory Gáborhoz fordult. Az 1612-ben az egyházi és világi bírákból álló bíróság teljes hivatalvesztésre és börtönbüntetésre ítélte Szilvásújfalvit.
A magyar puritán mozgalom és a presbiteri eszme vezéralakja Medgyesi Pál volt, aki ebben a tekintetben a mérsékelt irányzatot képviselte. A radiális irányzat képviselője Tolnai Dali János volt, aki kezdetben Franekerben (Hollandia), majd Angliában tanult, és ismerkedett meg társaival a skót presbiteriánus kálvinisták puritán elveivel. Hazajövetelük után célul tűzték ki a presbiteri egyházalkotmány létrehozását. A külföldi mozgalmak hatására 1638-ban előbb Debrecenben, majd Patakon tartott rész-zsinatokon a lelkészek elhatározták, hogy a külföldről hazatérő lelkészeknek esküt kell tenniük, hogy a bevett hitvallások, szertartások, egyházi rendtartások és a kialakult gyakorlat tekintetében az egyház közzsinatának hozzájárulása nélkül újításokat nem vezetnek be. Tolnai Dali János hazatérte után Patakra került mint I. Rákóczi György által kinevezett tanár. Az esküt nem volt hajlandó letenni, így állását is csak a világi főurak támogatása révén szerezhette meg. Tanári székének elfoglalását követően új könyveket hozatott, s megkezdte a puritán elveinek hirdetését. A magyar puritánusok elvei a következő pontokban foglalhatók össze: 1. Az esperesi és a püspöki hivatal, méltóság, jog, mint papuralomra vezető és a reformációval ellenkező intézmény eltörlendő; 2. minden lelkipásztor egyenrangú; 3. a gyülekezeteket az egyháztagok közül választott presbitérium kormányozza; 4. csak a vasárnap legyen ünnepnap, a többi ünnep eltörlendő; 5. nincsen szükség hitvallásokra, a hitre és az erkölcsre egyedül a Szentírás az irányadó; 6. a keresztség sákramentumát csak a templomban szolgáltassák ki; 7. a vallásos kegyesség ápolására a családok tartsanak házi istentiszteleteket; 8. az iskolákban a latin helyett magyarul folyjon az oktatás. Tolnai Dali János előbb az ifjúság körében, majd tokaji lelkészként sok hívet szerzett nézeteinek, emiatt a régi rend hívei felléptek ellene. A lelkészek az általuk tisztának hitt evangéliumi elvek sérelmétől féltek, de sokkal nagyobb súllyal esett a latba a református főés köznemesség tiltakozása. A puritán mozgalom hazai terjedését követően ugyanis Erdélyben, a tiszáninnei és a tiszántúli szuperintendenciákban létrehozták a laikus egyháztagokból a presbitériumot az egyházközség kormányzatára, s tagjai közé jobbágyokat is beválasztottak. Ez azonban társadalmi feszültségeket okozott, a nemesség tiltakozását váltotta ki. A nemesség ugyanis nem fogadott el olyan rendszert, hogy jobbágyával közösen kormányozzon, netán jobbágya fölötte ítélkezhessen. Mivel Erdélyben a fejedelem és a rendek jelentős része református volt, az államhatalom teljes befolyást gyakorolt a református egyházra, valójában államegyházi rendszerről beszélhetünk. Az állami törvényhozás közvetlenül rendelkezett az egyházi ügyekben is, a lelkészekből álló zsinat csak kisebb jelentőségű ügyekben hozott döntéseket. Az 1646-ban tartott tokaji zsinat Tolnai Dali Jánost tisztségéből felfüggesztette, aki ügyét a fejedelemhez fellebbezte. De hiába volt Lónyai Zsigmond és Lórátffy Zsuzsanna támogatása, I. Rákóczi György és udvara számára nem volt rokonszenves az Angliából hozott eszme sem, ahol a presbiteriánusok és a puritánok király elleni forradalma ebben az időben bontakozott ki. Az 1646. június 10-re Szatmárnémetibe összehívott, Geleji Katona István püspök elnökletével megtartott nemzeti zsinat, ahol a fejedelem mellett nagy számban jelentek meg az erdélyi és a két tiszai egyházkerület képviselői, Tolnai Dali Jánost és nyolc lelkésztársát hivatalából elmozdította, majd több végzést hozott a püspöki egyházkormányzat védelmében. Ezek lényege: A püspöki tisztséget és a kormányzatot továbbra is fent kellett tartani, a tiszáninneni esperességeknek is választani kellett püspököt, a nagy egyházi ünnepeket továbbra is meg kellett ünnepelni, a hitvallás továbbra is a Helvét Hitvallás és a Heidelbergi Káté alapján áll, a puritán megnevezés használatát megtiltották, a lelkészeket, tanárokat, tanítókat az esperesek alá rendelték. Geleji Katona egyébként szimpatizált a presbiteriánusi eszmékkel, de a zsinaton I. Rákóczi György vétót emelt a presbitériumok bevezetése ellen. Geleji Katona a zsinat végzéseit törvénykönyvbe foglalta, ezek kapták a Geleji Katona-féle kánonok megnevezést. A törvénykönyv előszavában Geleji Katona kifejtette, hogy a presbitériumok felállítása a fejedelem előtt nehéznek, sőt lehetetlennel látszott, s mások is azt
állították, hogy azokra az ősegyházakban is csak addig volt szükség, amíg nem volt elég lelkész, továbbá az egyházatyák presbiter alatt is mindig lelkészt értettek. A Geleji Katonaféle kánonok a XCIX. kánonban a presbitériumok hatáskörét körülírják, de felállításukat kötelezően nem rendelik el, igaz nem is tiltják megalakításukat. Így azok szervezése valójában nem egyetemes intézkedéssel, hanem helyi reformok útján, ezért meglehetősen lassan történt meg. A Geleji Katona-féle kánonok tehát továbbra is azon az elvi alapon állnak, hogy az egyház kormányzása, igazgatása és az egyházfegyelem gyakorlása kizárólag a lelkészeknek és az ezek fölébe rendelt espereseknek és püspököknek, továbbá a csak lelkészekből álló egyházkormányzati testületeknek, zsinatoknak a joga és feladata. A presbitériumok megalakítását azonban hamarosan elkerülhetetlenné tette az ellenreformáció, amely a földesurak és elöljáróságok általi igazgatást ellehetetlenítette. Az anyagi ügyek intézése így a lelkész és a gyülekezet feladata maradt. Az ország keleti részén és Erdélyben is az ellenreformáció során megmaradó egyházrészekben ha lassan is, de megalakulnak a presbitériumok. A történelmi fejlődés következtében az egyház ügyeivel is foglalkozó országgyűlések ritkulása szintén előtérbe hozta a vagyonos főurak azon igényét, hogy az egyház ügyeibe közvetlenebbül is beleszólhassanak. A XVIII. század kezdetén a konzisztóriumok felállítása, a kurátori tisztség kialakulása elősegítette a református egyházban a világi egyháztagság szerepének megerősítését és ezzel párhuzamosan az egyház kormányzatában és a bíráskodásban a részvételük megjelenését. Az 1790–91. évi XXVI. törvénycikket követő budai és pesti zsinatok már alapelvként rögzítették a lelkészek és a világiak paritását az egyházkormányzatban, egyben kötelezővé tették a presbitériumok felállítását. Királyi jóváhagyás hiányában azonban ezek a kánonok nem emelkedhettek törvényerőre. Ezt követően száz évnek kellett eltelni a református egyház fejlődésében, hogy most már egyházi törvény rögzítse a világiak részvételét az egyházkormányzatban és az egyházi bíróságokban. Ez a feladat az 1881-1882-es debreceni zsinatra várt. Az 1881–1882. évi debreceni egyetemes alkotmányozó református zsinat által elfogadott egyházalkotmány a 2. §-ban kijelenti, hogy a magyarországi református egyház magát a zsinatpresbiteri rendszer szerint igazgatja és kormányozza, a 19. §-ban pedig azt, hogy az egyházközség belügyeit a község által választott presbitérium intézze, továbbá az egyházi törvénykezés szervezetéről szóló II. fejezetében kimondja, hogy az egyházközségi bíráskodást rendszerint maga a presbitérium gyakorolja. Népesebb egyházakban, ahol a presbitérium szükségesnek tartja, a maga kebeléből tetszés szerinti időre öt–tíz tagból álló egyházközségi bíróságot választ. Az egyházmegyei bíróságot az esperes és az egyházmegyei gondnok elnöksége mellett tanácsbírákból, az egyházkerületi bíróságot a püspök és egyházkerületi főgondnok elnöksége mellett lelkészi és világi tanácsbírákból, az egyetemes konventi bíróságot pedig a saját kebeléből választott, tehát világiakat is tartalmazó tagokból rendeli összeállítani. Ezt követően lényegében ugyanezen rendelkezéseket tartalmazza valamennyi egyházalkotmány, továbbá az egyház működésével kapcsolatos jogszabály. II. A presbitérium ma A Magyarországi Református Egyházban a kálvini zsinatpresbiteri hagyományoknak megfelelően az egyházközség ügyeit az egyháztagok közül választott tisztviselők gyűlése, a presbitérium intézi. A törvény szerint a presbitérium az egyházközség vezető testülete, lelki és anyagi életének irányítója. A református presbitériumok – eltérően a római katolikus egyház egyháztanácsaitól – nem tanácsadó testületek, hanem az egyház kormányzatára feljogosított testületek. A presbitérium a presbiterekből áll. A törvény létszámukat – a lelkészt és a gondnokot vagy gondnokokat nem számítva – legkevesebb négy főben határozza meg, egyebekben a
tényleges létszámot a presbitérium határozata alapján az egyházmegyei közgyűlés hagyja jóvá. A presbitériumnak hivatalból tagjai az egyházközség megválasztott lelkészei. A törvény a presbiterek mellett pótpresbiterek választását is kötelezővé teszi, számuk a megválasztott presbitereknek legalább negyede kell, hogy legyen. A pótpresbiterekre azért van szükség, hogy a választási ciklus alatt megüresedő presbiteri helyek betölthetők legyenek új választás megtartása nélkül is. A presbiteri tisztség megszűnik a) a választási ciklus lejártával; b) a választók névjegyzékéből való törléssel; c) a presbiter halálával; d) a presbiteri tisztségről való lemondással és e) jogerős határozattal történő elmozdítással. Amennyiben a presbiter nem tesz eleget presbiteri kötelezettségeinek, három, egymást követő presbiteri ülésen nem jelenik meg és elmaradását nem igazolja, úgy kell tekinteni, mint aki a presbiteri tisztségéről lemondott (quasi lemondás). Ezt a presbitérium határozatban állapítja meg, amelyet kézbesíteni kell az érintett presbiternek. A kézhezvételtől számított nyolc napon belül ez ellen a határozat ellen a lemondottnak tekintett presbiter panaszt nyújthat be az egyházközség elnökségénél, amelyet az egyházmegyei bíróság bírál el. A presbiteri tisztség megszűnésének eseteit illetően a választási ciklus lejárta, a presbiter halála, a presbiteri tisztségről történő lemondás külön magyarázatot nem igényel. Adós marad azonban mind az egyházalkotmány, mind a választásról szóló törvény a választói névjegyzékből való törlés okaival és az ezzel kapcsolatos eljárással. Így az előforduló okok közül az alábbiak emelhetők ki: Mivel választójoggal a nagykorú, teljes jogú egyháztag rendelkezik, aki cselekvőképes és nem áll a választás jogától megfosztó fegyelmi büntetés hatálya alatt, a cselekvőképesség elvesztése vagy a fegyelmi büntetés elszenvedése esetén véglegesen vagy a büntetés tartamára törölni kell a választói névjegyzékből. Úgyszintén törölni kell a választói névjegyzékből az egyháztagot, ha egyházközségi illetősége megváltozik (elköltözik vagy lakóhelyének megváltoztatása nélkül más egyházközségbe jelentkezik át), vagy ha a Magyarországi Református Egyház tagjai közül kilép, vagy kiderül, hogy valójában nem is vált tagjává jogi értelemben (evangélikus vallású, de saját gyülekezet hiányában a református egyházközség alkalmait látogató, egyházfenntartói járulékot is fizető egyháztag). Általános megfogalmazás szerint a presbiterek az egyházközség lelki és anyagi javainak sáfárai. A presbitérium törvény szerinti hatásköre: 1. Szervezési, vezetési feladatok: a) b) c) d)
egyházközségi szabályrendeletet alkot, a választók betűrendes névjegyzékét elkészíti új tisztségek és állások szervezése és betöltése, az egyházmegyei közgyűlésre képviselőt választ, és szavaz a törvény értelmében felsőbb egyházi hatóságok tagjainak és tisztségviselőinek megválasztásáról,
Az egyházközség kormányzati feladatait a presbitérium látja el, ennek jegyében határoz meg a törvény kormányzati feladatokat. A szabályrendelet alkotás, a választói névjegyzék elkészítése, a választásokban való részvétel nem túl gyakori feladatot jelent. A folyamatosan ellátandó feladat az anyagi és lelki élet szervezésében szükséges döntések előkészítése, meghozatala, végrehajtása, végrehajtásának ellenőrzése azonban folyamatos munkát igényel. Nem csak a missziói munkatervet kell elkészíteni és elfogadni, majd felterjeszteni
jóváhagyásra, hanem azt végre is kell hajtani, megteremteni a végrehajtás feltételeit, a feladattal megbízottakat számon is kell kérni, s a mulasztókat meg kell inteni, súlyosabb esetben felelősségre kell vonni. Mindez a legalább negyedévente tartott presbiteri gyűléseket történik. Tehát a presbiter legfontosabb tevékenysége, hogy ezeken a gyűléseken felkészülten megjelenik. Ahhoz, hogy felkészülten meg tudjon jelenni, a lelkésznek és a gondnoknak jól kell előkészíteni a gyűlést. Fontossági sorrendben össze kell állítani a napirendet, az előkészítésbe bevont presbiterekkel el kell készíteni a vitaanyagot, a határozattervezeteket, s azokat időben ki kell küldeni. Aki nem jelenik meg rendszeresen, a törvényi feltételek megléte esetén meg kell állapítani, hogy megszűnt a tisztsége. A presbiterekre váró lelki és anyagi élet irányítása akkor valósulhat meg az elvárásoknak megfelelően, ha mind a lelkész, mind az egyháztagság elfogadja, hogy a presbiterek a lelkészek munkatársai. Nem beosztottjai, társai! A lelkésznek el kell érnie, hogy a presbiterek érezzék ezt és érezzék az ezzel járó felelősséget is. Ha ez nem sikerül, a lelkész magára marad, s a presbitérium bólogatójánosokból fog állni, ami valóban csak gondot és problémát és nem igazi segítséget, nem igazi társakat fog adni számára. Igaz, a lelkész gyorsan és vitamentesen fog dönteni. A vitától nem kell félni! Az ellentétes vélemények ütköztetése viszi előre a dolgokat. Ha véleményt nyilváníthatok, mi több, azt még értékelik is, el fogom hinni, hogy fontos vagyok, döntésemért felelősséget is tudok és fogok vállalni. 2. Lelki élet irányítása: a) végzi és felügyeli az istentiszteleti, missziói és lelkigondozói feladatokat, b) a gyülekezeti és intézményes diakónia gyakorlását szervezi, c) az egyházfegyelmezés, A lelkész mint a presbitérium tagja ellátja a liturgikus feladatokat, megtartja az istentiszteletet, a bibliaórát, felkészíti a gyermekeket a konfirmációra, foglalkozik a konfirmált ifjakkal, gyülekezeti alkalmakat szervez (csendesnapok), a vallásos életre nevelő kulturális programok szervezése, stb. És mi a feladata a gondnoknak, a többi presbiternek? Nem csak az, hogy megkövetelje a lelkésztől ezen feladatai ellátását, hanem maga is részt vesz benne. Fontossága miatt nézzük az egyes területeket külön-külön! A presbiterek nem csak szemlélői, és kritikusai Isten gyülekezetépítő munkájának, hanem valóban Isten munkatársai a gyülekezet építésében. Egyházunk életében – tisztelet az igen kevés kivételnek – ez a feladatkör háttérbe szorult vagy teljesen elsikkadt. Okai többfélék lehetnek: lelkészi hozzáállás, érdektelenség, formális, hagyományőrző egyháztagság, stb. A presbiter nem csak a templom tisztántartásáról, takarításáról, fűtéséről, világításáról, az ajtó kinyitásáról, zárásáról gondoskodik, hanem tevékeny részese az istentiszteletnek. Elsőként azzal, hogy részt vesz valamennyi istentiszteleti alkalmon. Megtanulja és megtanítja az egyházi énekeket, felolvassa az igeszakaszokat. A templomi istentiszteletén való aktív részvétel nem csak annyit jelent, mint rendszeres jelenlét. Nem jelenti továbbá a minősített lelkészi funkciók (prédikálás, keresztelés, úrvacsoraosztás) átvételét, hanem jelenti a lelkész tevékenységének pozitív támogatását. Mi mindennel? Többféle, első pillanatban talán csekélységnek tűnő, valójában azonban nagyon is sokat jelentő szolgálattal. Ilyen szolgálat lehet az istentisztelet előtti imaközösség a lelkésszel, a presbitertársakkal, a templomba érkezők fogadása, a liturgia részeként végzett perselyezés (ami nem kéregetés, hanem a gyülekezet hálaáldozatának összegyűjtése). Ugyanilyen értékes szolgálat a gyülekezeti énekkarban való közreműködés. Csakúgy, mint az egyházi sajtó, az építő iratok terjesztése. Valamint a sákramentumok kiszolgáltatásakor segítségnyújtás a lelkésznek. Az ékes és jó rend biztosítása úrvacsoraosztás alkalmával, az ilyenkor szokásos
technikai jellegű feladatok ellátása, bor töltése, kehely törlése, stb., a keresztelésre érkezett család helyre vezetése, majd az úrasztalához kisegítése és így tovább. A diakóniát illetően látogatja az idősöket, betegeket, megszervezi ellátásukat, segít hivatali ügyeik intézésében, lelki támaszt nyújt a lelki problémákkal küszködőknek. Az első és legfontosabb a diakóniai esetek felderítése, a lelkész és a presbitérium (diakóniai bizottság) ilyen irányú tájékoztatása. Minden gyülekezetben vannak naponta, kétnaponta, hetente, kéthetente vagy havonta látogatandó öregek, betegek, elfekvők, magányosok. Van, akinél a téli időszakban naponta kell begyújtani, takarítani, gyógyszerezni. Van, akinél kétnaponta kell vagy esetleg csak hetente tüzelőt bekészíteni, egy-két napra megfőzni, bevásárolni vagy hivatalos ügyeket elintézni önkormányzatnál, postán, orvosi rendelőben. A diakóniai hálózat megszervezésében, működtetésében pozitív módon járulhat hozzá a presbiter a gyülekezetépítéshez. A lelki élet irányításának fontos része a gyermekfoglalkozások megszervezése: mese, kulturális programok szervezése, szabadidős programok szervezése, vezetése. A konfirmációra készítés területén nem mellőzhető feladat a potenciális konfirmandusok összegyűjtése, a családok látogatása, előkészítő munkák végzése, majd részvétel az oktatásban, a konfirmáltak figyelemmel kísérése, látogatása, közösségi alkalmakon való részvételükre buzdítása. Minden presbitertől elvárható a bibliaórákon való aktív részvétel. A gyülekezetépítés szempontjából ugyancsak értékes segítséget nyújthatnak presbitereink a gyülekezeti családok rendszeres látogatásával. Ez a szolgálat mint köztudott Kálvin idejére nyúlik vissza az un. „visitatio domestica” gyakorlására. Kálvinnál ez az egyházfegyelem realizálásának egyik közvetlen formája volt. Ma elsősorban nem ezt jelenti. Ma a presbiterek nem elsősorban a törvénnyel, hanem az evangéliummal kell, hogy beköszönjenek a családi otthonokba. A mai családlátogatás nem csak fegyelmező, hanem vigasztaló, lelkigondozó, hitre ill. hitben továbbsegítő, erősítő látogatás. Vagy – és ez a másik lehetőség – legyen missziói látogatás, amikor is missziói beszélgetést folytatunk a családdal. Boross Géza így ír erről: „Mi a különbség a lelkigondozói és a missziói beszélgetés között? Szemléltessük két klasszikus bibliai példán! A missziói beszélgetés modellje Fülöp evangelista beszélgetése az etióp pénzügyminiszterrel a szekéren Ézsaiás próféta tekercse felett (ApCsel 8.25 kk). A lelkigondozó beszélgetés bibliai modellje pedig Jézus Krisztus beszélgetése az emmausi tanítványokkal (Lk 24,13 kk). Mi a különbség a két beszélgetés között? 1. A missziói beszélgetésben első helyen ál a Biblia. A Bibliáról, annak is konkrét részletéről folyik a beszélgetés. A lelkigondozó beszélgetésben a beszélgetés vége felé jön elő a Biblia. - 2. A missziói beszélgetés intellektuális síkról indít: „Érted-é, amit olvasol?” A lelkigondozó beszélgetés emocionális oldalról közelíti meg a partnereket: Miért vagytok szomorú ábrázattal?" 3. A missziói beszélgetés kereszteléssel, a Krisztus testébe, az egyházba betagolással végződik. A lelkigondozó beszélgetés úrvacsorai közösséggel. Tehát a családlátogatás vagy missziói vagy lelkigondozó jellegű. A tapasztalat azt mutatja, hogy Isten Lelke vezetése nyomán egy-egy missziói vagy lelkigondozói beszélgetés során sokszor egészen spontán kerülnek napvilágra a legrázósabb erkölcsi problémák, konkrét, évek óta titkolt bűnük. Kiderülhet pl., hogy a férj és feleség még polgári házasságot sem kötöttek annak idején. Egyszerűen csak összeköltöztek. Aztán jöttek a gyerekek. Élettársi kapcsolatban élnek évek óta. Vagy kiderül, hogy több abortusz is terheli a szülők (házas- vagy élettársak) lelkiismeretét. De ne legyünk maximalisták. Ha jó beszélgetést tudtunk folytatni a Bibliáról, Jézus Krisztusról, gyülekezetünkről már nem látogattunk hiába.” Az egyházi fegyelem, az „ékes és szép rend” fenntartása a presbitériumok történetileg a diakónia utáni első feladata volt és az kell, hogy legyen ma is. Figyelem az egyháztag felebarátainkra, szükség esetén szóbeli intés négyszemközt, eredménytelensége esetén a lelkész, a gondnok bevonásával, végső soron a presbitérium közössége járjon el! A gyülekezet egésze adjon pozitív, követendő példát!
3. Vagyonkezelés, gazdálkodás: a) az egyházközség ingó és ingatlan javait kezelése, b) az egyházközség költségvetését és zárószámadását jóváhagyásra felterjeszti,
évenként
elfogadja,
és
4. eljár a törvényben hatáskörébe utalt minden ügyben. Mi a feladata a presbitériumnak abban, hogy mindez megvalósulhasson? Egyszerű: elfogadni és követni Krisztust. A két feladat azonban nem azonos, hanem egymásra épülő, egymást kiegészítő, a fokozatosságot is magában foglaló rendszert jelent. Azt, hogy el tudjam fogadni Krisztust, meg kell ismernem őt, ez azonban folyamatos tanulást, bibliatanulmányozást igényel, amelyet a lelkésznek és a presbitériumnak kell együtt megszervezni és következetesen végrehajtani. Az istentiszteleti igehirdetés fontos része ennek, de nem kizárólagos területe. Krisztus követése már lényegesen nehezebb feladat. Ahogyan 1Jn 2,3-6-ban olvassuk: „És abból tudjuk meg, hogy ismerjük őt, ha megtartjuk az ő parancsolatait. Aki azt mondja: ismerem őt, de nem tartja meg parancsolatait, az hazug, és abban nincs meg az igazság, aki pedig megtartja az ő igéjét, abban igazán teljessé lett az Isten szeretete. Ebből tudjuk meg, hogy őbenne vagyunk. Aki azt mondja, hogy őbenne van, annak magának is úgy kell élnie, ahogyan ő élt.” Én János első levelét kötelező, megtanulandó tananyagnak írnám elő valamennyi lelkésznek és presbiternek, amit a hitvallásaink kötelező megtanulásának példája okán időnként fel is kellene mondaniuk, ahogyan azt Kálvin Genfjében nem csak latinul, hanem a saját anyanyelvén is ismernie kellett mindenkinek és a presbitérium, a presbiterek előtt adott esetben fel is kellett tudni mondani. Milyen legyen a presbiter? Nem minden egyháztag alkalmas erre a feladatra! Az alkalmas egyháztag: hálás szívű, inspirálható, illusztráló. A hálás szívű presbiter Boross Géza szerint nem a lelkésznek vagy a gyülekezetnek hálás, amiért őt erre a tisztségre méltatta, hanem Istennek. Úgy, mint Pál apostol, aki a Róm 8,25-ben ezt írja: "Hálát adok Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által." Ennek a hálaadásnak a súlyát akkor érzékeljük igazán, ha felidézzük, mit is mond az előző 24. versben az apostol. Mert ezt mondja: "Ó én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem e halálnak testéből?" Az összefüggés tehát: 1. a lehető legradikálisabb önismeret (én nyomorult ember, jaj nekem elvesztem). 2. Csodálkozás (mégsem vesztem el). 3. Hálát adok Istennek. Hálát azért, hogy nem úgy bánt velem, ahogyan érdemeltem volna. Hálát azért, hogy meghosszabbította számomra is a kegyelmi időt. A hálás presbiter életének alapkérdése a zsoltáríróé: "Mivel fizessek az Úrnak minden hozzám való jótéteményéért?" (Zsolt 116, 129). Az inspirálható presbiter a Biblia szerint felülről vezetett embert jelent, azt, hogy „tudjuk-e venni a Lélek adásait?” (Bohren). Az illusztráló presbiter életével, viselkedésével mutat példát, mutatja meg mit jelent Krisztust követni. Kit szabad presbiternek választani? a) aki erkölcsös életet él, b) nem részeges, nem káromkodó, c) nem irigy, haragtartó és önző, d) nem tartja fontosabbnak saját javát, mint a közösségét, e) családjával rendszeresen jár az istentiszteletekre, f) rendszeresen részt vesz az úrvacsorai közösségben, g) szívvel és örömmel adakozik, h) társaival testvéri szeretettel és bizalommal viseltetik, i) ismeri az egyház törvényeit és azokat megtartja.
A svédországi reformátusok presbiteri kiskátéja szerint: A presbiter a gyűléseken, az ott folyó tanácskozásokban és munkákban részt vesz. Magát komolyan és higgadtan viseli. Ha a gyűlésen vita vagy személyeskedés merül fel, kötelessége figyelmeztetni a heveskedőket, hogy nem csak saját, hanem Isten közösségének ügyében kell dönteniük. Minden tárgyhoz nyugodtan és legjobb meggyőződése szerint szól hozzá. Amit jónak tart, nyíltan kimondhatja, anélkül, hogy vele bárkit is sértene. Nehéz ügyek tárgyalásától sem gyávaságból, sem kétszínűségből el nem marad. Ha a többség mást határozott, mint amit õ helyesnek tart, a többség akarata előtt meghajol, és annak engedelmeskedik. Ha a határozat meggyőződése szerint helytelen vagy éppen káros, a többség határozata ellen akkor sem izgat, hanem törvényes úton keresve igazát, igyekszik maga jóvátenni a dolgot. A presbiterek a lelkipásztor munkatársai, ezért azt minden munkájában hűségesen támogatniuk kell. A gyülekezet minden egyes tagjáért ők is felelősek lévén, kötelességük arra igyekezni, hogy a gyülekezetben Isten félelme és tisztelete uralkodjék, s a jó erkölcs otthonos legyen. A lelkésszel együtt kötelesek: a viszálykodókat békességre inteni, a tehetőseket áldozatkészségre buzdítani, a szűkölködők és nyomorultak ügyét támogatni, az elhagyottakat felkarolni, a gyengéket erősíteni, a bűnbeesetteket a jó útra visszatéríteni, a megtérőket gondozni. A presbiter buzdít Isten igéjének olvasására, az igehirdetés hallgatására, s arra, hogy kétségeivel bárki bizalommal keresse fel a lelkipásztort, bízzon annak tanultságában és tapasztalatában, s ajánlásaira hallgasson. A presbiter az őreá bízott személyeket, családokat lelkiismeretesen látogatja, körükben beszélgetéssel és más módon Isten iránt ébreszt tiszteletet. A nyerészkedő, mértéktelen és szeretetlen tagokat szeretettel megdorgálja, s a jó útra visszavezetni iparkodik. Pénzben, dicsőségben, az emberek háládatosságában való jutalmat a presbiter munkájáért nem kér és nem vár. Erkölcsi jutalma az, hogy részt vehet a gyülekezet, s ezáltal Isten országának építésében. Elméjében a presbiter szüntelenül maga előtt tartja, hogy őt Isten nem uralkodni, hanem szolgálni hívta, s kéri Istent, legyen segítségül erőtlenségében, tegye őt méltóvá erre a feladatra, hogy egész életében hittel tudjon járni azok előtt, akiket Isten reája bízott. Melyek tehát a gyakorlati teendők?
A presbitereket az ellátandó feladatokra válasszuk! Azt válasszuk, aki dolgozni akar és tud is. Aki nem tud már dolgozni vagy nem akar, azt léptessük vissza! A presbiter ne a lelkész kiszolgálója, hanem a gyülekezet szolgája legyen, tehát – nem bólogatójánosok kellenek. Presbitereket lehetőleg alkotó emberek közül válasszunk! Milyen az alkotó ember ma?
Vállalja és nem csak elfogadja a reá bízott feladatot. Vállalja a felelősséget is a megvalósításáért. Igényli munkája eredményének elismerését és megbecsülését. Tekintélyként csak a szakmai alkalmasságot és nem a beosztást tiszteli. Észreveszi és elutasítja a szakmai alkalmatlanságot. Az alkotó ember gondolkodik. Az alkotó embernek ötletei vannak. Az alkotó ember észreveszi, hogy van-e értelme munkájának. Az alkotó ember megkeresi képességei kiteljesedésének területeit. Ha megtalálja, rendelkezésre bocsátja tudását, munkáját, energiáját. Ha nem találja meg, továbbáll.
Jó esetben más református gyülekezetbe távozik, rossz esetben más felekezetet, vallási csoportot keres meg. Így vesztettünk az utóbbi 30 évben ezreket, s kerültek el tőlünk a Jehova Tanúihoz, a Hit Gyülekezetébe, az adventistákhoz és így tovább. III. A presbiteri gyűlések szabályai 1.) A presbitérium vezetése. A presbiteri gyűlés elnöke a lelkipásztor, társelnöke a főgondnok vagy a gondnok. Az elnökség tagjai az elnöki feladatokat egymás között megoszthatják. Ha az egyházközségnek több lelkipásztora van, a presbitérium választja meg háromévi időtartamra közülük a presbitérium lelkészi elnökét. 2.) A presbiteri gyűlés összehívása. A presbitérium elnöksége hívja össze a presbiteri gyűléseket, az elnökség akadályoztatása esetén ezt az egyházmegyei elnökség teheti meg. Presbiteri gyűlést szükség szerint, de legalább negyedévenként kell tartani. Össze kell hívni a presbiteri gyűlést akkor is, ha a presbitérium tagjainak negyedrésze a tárgyalandó ügyek megjelölésével, írásban kéri, vagy ha a felsőbb egyházi hatóság azt elrendeli. A presbitérium tagjait a gyűlés előtt legalább negyvennyolc órával előbb kell meghívni írásban vagy rövid úton (személyesen, telefonon). Ez értelmezésem szerint azt jelenti, hogy ennél rövidebb időn belül a presbitérium összehívása nem szabályszerű, így azon joghatályos döntés nem hozható. A presbitérium időben való összehívását a mai kor körülményei között indokolja a presbiterek egyéb irányú elfoglaltsága miatti időpont-egyeztetés, de a megalapozott döntések meghozatala érdekében a kellő időt kell biztosítani a felkészülésre is. Meg kell hívni a presbiteri ülésre az egyházközség intézményeinek vezetőit. Az ő meghívásukat sem szabad és nem is illő az utolsó pillanatra hagyni. Az egyházközség intézményeinek vezetői, a pótpresbiterek és az egyházközség alkalmazottai a presbiteri ülésen tanácskozási joggal vehetnek részt. A meghívóban meg kell jelölni a gyűlés helyét, idejét, a tárgyalandó ügyeket. Az ülés előtt huszonnégy órával beadott minden önálló indítványt fel kell venni a napirendre. A meghívóban nem szereplő ügyben tárgyalni lehet, de döntés nem hozható. 3.) A gyűlés és levezetése. A presbiteri gyűlés az egyháztagok számára nyilvános, de az elnök vagy a jelen lévő presbiterek negyedrészének kívánságára zárt ülést kell tartani. Zárt ülést természetesen csak olyan ügyekben lehet és célszerű tartani, amikor a tárgyalt ügyek jellege, személyi kérdések indokolják a nyilvánosság kizárását. A presbiteri gyűlésnek istentiszteleti jellegűnek kell lenni, ezért a gyűlést a lelkész imádkozással és bibliaolvasással nyitja meg, illetve imádkozással zárja be. Mindez a református hagyományok szerint arra kell, hogy figyelmeztesse a jelenlévőket, hogy nem a maguk tetszése szerint, hanem Isten igéjének megfelelően kell munkálkodniuk, s ebben a munkában az Úr Jézus Krisztus csak akkor lesz velük, ha valóban az ő nevében gyűltek össze. A gyűlést az elnökség vezeti, az elnöklést az elnökség tagjai egymás között megoszthatják. A gyűlésről jegyzőkönyvet kell vezetni. A jegyzőkönyvnek tartalmazni kell a jelenlévők nevét, a tárgyalt ügyeket részletesen. A hozott határozatokat a jegyzőkönyvben kell megfogalmazni. A jegyzőkönyvet a következő presbiteri gyűlésen ismertetni kell, a határozatokat fel kell olvasni, és ezt követően azt az elnökség, a jegyző és az erre felkért két tag hitelesíti. 4.) Határozathozatal. A presbitérium akkor határozatképes, ha a megválasztott tagok több mint a fele jelen van. Ha a presbiteri ülés határozatképtelenség miatt nem tartható meg, a következő gyűlés a jelenlévők számától függetlenül határozatképes. A törvény ugyan nem mondja ki, de a meghívás szabályaiból következően kötelezőnek kell elfogadnunk, hogy az így összehívott presbiteri gyűlés csak az első meghívóban közölt ügyeket tárgyalhatja. A presbitérium határozatait a jelenlévők többségi szavazatával hozza. Szavazategyenlőség esetén az ülést levezető elnök (és nem a lelkész) szavazata dönt. A törvény titkos szavazást
egy esetre ír elő, mégpedig személyi kérdésekben. Ez azonban nem zárja ki, hogy titkos szavazás más kérdésekben nem lenne elrendelhető: a presbitérium határozata alapján dönthet a testület titkosan más kérdésekben is. Személyi kérdésben azonban csak titkosan dönthet. A törvény nem tartalmaz rendelkezést a szavazás módjára, így azt sem mondja meg, hogy az „igen” és a „nem” szavazaton kívül a tartózkodás megengedett-e. A református egyház hagyománya szerint a presbitérium tagjainak kötelessége az ügyben az állásfoglalás, kivéve azt az esetet, amikor maga a törvény mondja ki, hogy valaki az összeférhetetlenség miatt nem vehet részt a szavazásban. Ebből véleményem szerint az következik, hogy csak az „igen” és a „nem” szavazat fogadható el („Így, mivel langyos vagy, és sem forró, sem pedig hideg: kiköplek a számból.” Jel 3,16.), amelynek kinyilvánítása történhet kézfelemeléssel vagy, a hagyományoknak megfelelően a szavazáskori felállással. Az egyházközség életét jelentősen befolyásoló döntések meghozatalakor, nem titkos szavazás esetében, sor kerülhet a név szerinti szavazásra is. A törvény nem szabályozza azt, hogy a presbitérium határozatait hogyan kell az egyháztagsággal közölni, erre hagyományaink szerint az istentiszteletek végén, a lelkipásztor hirdetései között kerülhet sor, amit a lelkész mindenkor tartson magára nézve kötelezőnek, ugyanakkor lehetővé kell tenni az egyháztagságnak, hogy a határozatokat bármikor megtekinthesse. Ennek érdekében célszerű a határozatokat külön szövegezve is összegyűjteni. A személyi kérdéseket is érintő határozatokat, illetve azokat, amelyek valakinek a jogait vagy kötelezettségeit érintik (keletkeztetik, megszüntetik, módosítják) írásban is közölni kell. Távollévő esetében pedig – a jogorvoslatra is tekintettel – ezt tértivevényes levélben kell megtenni. 5.) Jogorvoslatok. A presbitérium határozata ellen a közlést követő tizenöt napon belül fellebbezhet az egyházmegyei közgyűléshez az, akit a határozat érint, fellebbezést jelenthet be továbbá az egyházközség választóinak egytized része. A törvény nem határozza meg, hogy mit kell értenünk a határozattal való érintettség fogalma alatt. Értelmezésem szerint a határozat akkor érint valakit, ha az illető személynek valamilyen joga, kötelezettsége fennállását, fent nem állását állapítja meg, valamire jogosítja vagy kötelezi, továbbá ha a határozatba foglalt rendelkezés vagy intézkedés az illető személy jogos érdekeit sérti vagy veszélyezteti. Úgyszintén nem tartalmaz a törvény előírást a közlés szabályaira. Álláspontom szerint ezt a határozatot írásban és olyan formában kell kézbesíteni, hogy az átvétel ideje és az átvevő személye pontosan megállapítható legyen (tértivevényes levél vagy kézbesítési könyv). Amennyiben a presbitérium megállapítja, hogy határozata jogszabályt sért, azt saját hatáskörében visszavonhatja vagy módosíthatja. Ezt természetesen csak újabb határozat formájában teheti meg, amelynek meghozatalára a megtámadott határozat alakiságai az irányadók. Amennyiben erre nem kerül sor, a presbitérium elnöke köteles azt nyolc napon belül az egyházmegyei közgyűléshez felterjeszteni. A presbitérium véleménye csatolható, de álláspontom szerint ez nem kötelező. A határozat és a presbitériumi vélemény felterjesztését követően az egyházmegyei tanácsnak kell megállapítania az esetleges jogszabálysértést, és megfelelő határidő kitűzésével felhívni a presbitériumot a határozat felülvizsgálatára és megváltoztatására vagy hatályon kívül helyezésére. Amennyiben a presbitérium ezen utasítás után határozatát nem vizsgálja felül vagy felülvizsgálva azt nem változtatja meg, nem helyezi hatályon kívül, az egyházmegye elnöksége köteles az ügyet az egyházmegyei közgyűlés elé terjeszteni. Az egyházmegyei közgyűlés a határozatot felülvizsgálva azt hatályában fenntarthatja vagy a határozatot hatályon kívül helyezheti, de meg nem változtathatja. Ha tehát változtatást lát indokoltnak, csak a hatályon kívül helyezés jogintézményét választhatja, aminek alapján a presbitérium köteles tizenöt napon belül új határozatot hozni. Ha a presbitérium sorozatosan törvénysértő határozatot hoz vagy a felsőbb egyházi hatóságok törvényes rendelkezéseinek végrehajtását megtagadja, az egyházmegyei közgyűlés kimondhatja a presbitérium feloszlatását, és új választások megtartását rendelheti el. A
választás megtörténtéig az egyházközség ügyeinek vitelére egy másik egyházközség presbitériumát jelöli ki. A törvény ennek a presbitériumnak a döntési jogkörét nem határozza meg, nem is korlátozza, de természetes elvárás lehet ezektől az idegen presbitériumoktól, hogy csak a legszükségesebb igazgatási jellegű döntéseket hozzák meg az új presbitérium megválasztásáig. 6.) A presbitérium bizottságai A nagyobb egyházközségekben a reá háruló feladatok hatékony és szakszerű ellátása érdekében a presbitérium bizottságokat hozhat létre. Ezek a bizottságok működhetnek állandó jelleggel, de létrehozhatók egy meghatározott feladat ellátására is. Tagjai a presbitérium tagjain kívül tisztséget nem viselő egyháztagok is lehetnek. Tevékenységükért a presbitériumnak tartoznak felelősséggel, munkájukról a presbitériumnak számolnak be. Az összeállítás során felhasznált irodalom: Bajusz Ferenc: A hazai református egyház története in: Felekezeti egyházjog (Szerkesztette: Rácz Lajos) HVG-ORAC Könyv- és Lapkiadó Kft. Budapest, 2004. Balogh Ferenc: A magyarországi protestáns egyházak története Tiszántúli Református Egyházkerület Debrecen, 1903. Boross Géza: A presbiterek szerepe a gyülekezetépítésben, Református Egyház 1998./6 127130. Bucsay Mihály: A protestantizmus története Magyarországon, 1521–1945. Budapest, Gondolat Kiadó, 1985. Csohány János: A magyar református egyházalkotmány alapelvei. In Egyháztörténeti írások. Debrecen, 1994. Kádár Péter: Egyházunk elmúlt évtizede a lelkipásztor szemével http://www.parokia.hu/publikacio/cikk/44/ Szathmáry Béla: Magyar egyházjog, Századvég Kiadó Budapest, 2004. Tóth Endre: Az ellenreformáció győzelme in: Bíró Sándor-Bucsay Mihály-Tóth Endre-Varga Zoltán: A Magyar Református Egyház története, Sárospataki Református Kollégium Theológiai Akadémiája, Sárospatak, 1995. 93-176. oldal Tóth Sámuel (szerkesztő) Egyházi törvények az Evangeliom Szerint Reformált Magyarországi Keresztyén Egyházban. Debrecen, 1882.
