A péterhidai Ratalics malom története

Lantos Zoltán László – A péterhidai Ratalics malom története (Péterhida, 2013.)

A péterhidai Ratalics malom története 1.

Az épületről fellelhető levéltári és egyéb információk és az épületen végzett helyszíni kutatás eredményei

A vízimalom helyreállításának tervezését megelőzően az épület építészeti múltjának feltárása céljából, a rendelkezésre álló levéltári források, egyéb iratanyagok és adatközlők elbeszéléseinek összegyűjtésével végeztem kutatást, valamint az épület sajátosságainak felmérése érdekében helyszíni szemlét tartottam.

1.1.

Levéltári és egyéb információk gyűjtése

Első lépésként a malmot utoljára működtető molnár leszármazottait kerestem fel, de sajnos a többszöri költözködés következtében az emlékeikben még meglévő malom tervrajzok nem kerültek elő. Szintén elvesztek a családi fényképek és egyéb dokumentumok is, egyedül a malom bezárásáról intézkedő 1961. évi határozat került elő. Ezen felül a péterhidai lakosoktól kis számú és szerény információtartalommal bíró fényképet sikerült beszerezni.

1. kép - 60'-as évek

2. kép - 1961

4. kép - 80'-as évek 3. kép - 80'-as évek


Következő lépésként a barcsi Dráva Múzeum helytörténeti adattárának péterhidai vonatkozású dokumentumait néztem át, de a malomtörténettel kapcsolatosan felhasználható anyagot nem találtam. A Dráva Múzeum történészének javaslatára a Somogy Megyei Levéltárral vettem fel a kapcsolatot, akik informáltak arról, hogy a II. világháborúban megsemmisült az akkori járási levéltár, így az ő nyilvántartásukban nincs a témában kutatható iratanyag. Javasolták azonban, hogy a Budapesti Központi Levéltárban – napjainkban Magyar Országos Levéltár (MOL) – található Széchényi levéltár (p 623.) Péterhidára vonatkozó dokumentumait tanulmányozzam. A MOL kutató részlegének javaslatára a Közös Levéltári Kereső portál Péterhida-KomlósdBabócsa településekre és Széchényi családra vonatkozó keresési eredményeit elemezve a malom múltjának tekintetében igen szerény eredményre jutottam. Rendszerint utalás jellegű, minimális információtartalommal bíró feljegyzések, térképi részletek, stb. voltak csupán fellelhetőek. Ezt követően külső segítséggel a Vízügyi levéltárból sikerült a malomra vonatkozóan bővebb információkhoz jutni, itt ugyanis elsősorban XIX. század végi – XX. század eleji kérelmek, , műszaki leírások, felmérési dokumentációk, tervrajzok voltak fellelhetőek. A talált levéltári és egyéb információkat időrendi sorrendbe szedve azok a következőképpen foglalhatóak össze:

XVIII. század Az első katonai felmérés térképezése során (1782-1785) Péterhida település jellemzésében megemlítenek egy vízimalmot, amely vélhetően a jelenlegi malom helyén állt: „A patak, amely egy mocsáron folyik keresztül, helyben egy malmot hajt, s a falu mellett található hídon lehet átkelni rajta”(DOBAI; 1983).

XIX. század A péterhidai vízimalom észak-keleti homlokzatán található vésett tábla alapján a malom a mai alapterülettel 1810-ben épült. Helyi adatközlők szerint a falak égerfa cölöpön nyugszanak. Az épület gróf Széchényi Ferenc csokonyai uradalmához tartozott, aki három fia közt még életében felosztotta birtokainak jelentős részét. A felosztást megelőzően 1814ben részletes birtokösszeírást készíttetett, így marad fenn az alábbi malomra vonatkozó közlés: „Épületek: Malomház, műhelyszoba az őrlők számára, deszkametsző.”, „A lisztőrlő malom háromkerekű, a deszkametsző pedig egy. A Rinya vize hajtja.”(KANYAR; 1990). Az 1848-as földreformot követően a malom a Jeki testvérek, István és György tulajdonába került, majd később Jeki György lett az egyedüli tulajdonos (HORVÁTH, 2003). E század közepéről származó 7. kép - Kataszteri térkép (XIX sz. vége) információtöredék, hogy az 1869. évi iparos összeírásban „Fekete György molnár” 6. kép - II. katonai felmérés (1819-1869) szerepel Péterhidán (BŐSZE; 2005). A fentieken túl a II. katonai felmérés péterhidai szelvényén még nem kivehető a malom egykori alaprajza, viszont az 1880-as évekből származó kataszteri térképen már a 5. kép - Comes Franciscus Széchényi Ad. 1810


vízimalom jelenlegi helyén és a mainak megfelelő telekmérettel került ábrázolásra. A malom ekkor még három, később egy alulcsapott vízikerékkel, két hengerszékkel, egy rostával és egy koptatóval üzemelt (MŰSZAKI LEÍRÁS, 1895).

XX. század A malom huszadik századi története meglehetősen mozgalmasnak mondható. Az észak-keletre néző oromfalon található véset szerint vélhetően 1920-ban került felújításra az épület és nagyjából ekkortól datálható, hogy Jeki György lányát feleségül vevő Ratalics Géza lett a malom tulajdonosa. Ezt megelőzően, 1910-ben került kialakításra a vízenergiát két állótengelyű turbinával hasznosító rendszer. A korszerűsítés során új hengerszékek, hasábsziták, serleges felvonók beépítése is megtörtént. A malomgépeket 8. kép - R (Ratalics?) G (?) 1920 gyártó cég (Pohl Emil és Fiai gépgyár Szombathely) öntödéje 1923-ban leégett, ezért valamennyi gépészeti elem e dátumot megelőzően kerülhetett legyártásra és beépítésre. A malom, ismereteim szerint az államosításig a Ratalics 9. kép - Pohl E. és Fiai család tulajdonában volt és a Rinya eltereléséig jellemzően vízerővel működött. Helyi lakosok elmondása szerint egykoron az aszályos időszak kivédésére gőzgéppel is hajtható volt a rendszer, majd 1920-tól ezt a gőzgépet dízel meghajtással helyettesítették. Ez a dízelmotor, mely fegyvergyári állómotor volt, később a mezőkövesdi gépmúzeumba került, ahol napjainkban is megtekinthető. Az épület észak-nyugati homlokzatához az említett gőzgépet, majd dízelmotort magába foglaló gépház épült, a meghajtást továbbító szíjkereket és tengelyt magába foglaló aknával. Napjainkra ez a ráépítés már teljesen felszámolódott és a kiépített akna is beomlott. 10. kép – Péterhidai dízelmotor Mezőkövesden

A II. világháború végén, 1944. decemberében Péterhidát is elérte a front. A lakosság egy részét kitelepítették Gyöngyösmellék községbe (SZABÓ, SZILI; 1993). A lakosok visszamaradó része és a bolgár katonaság rendszeresen fosztogatta a falut és a front közelsége is tovább rontotta a helyzetet. Ekkor semmisült meg az illetékes jegyzőség irattára (KANYAR; 1970). Érdekes emlék a helyi adatközlők részéről, hogy a megszálló bolgár katonák orvhalászat céljából kézigránátköteget dobtak a malom turbinaházába, ami ekkor megrepedt. A lakosok szerint a délkeleti falazat későbbi megrogyása is ennek köszönhető. Az 1951-es államosítást követően a malom „népérdekből” 1961-ben leállításra került, majd ezt követően 1965-ben a meghajtást biztosító Rinya-patak elterelése is megtörtént. A későbbiekben az épület gépszínként és darálóként működött, majd 1991-ben végleg bezárásra került. Ekkortól kezdve fokozatos állapotromlás következett be, 1997-98-ban kidőlt a délkeleti fal jelentős része, megbomlott a tető héjazat és az épület a napjainkban is megfigyelhető romos állapotba került. A műemléki védettség 1982. óta áll fenn.


1.2.

Helyszíni szemle

Az adatközlők a malom egykori működésével kapcsolatban esetenként ellentmondó információkat közöltek. Ennek oka elsősorban a vízimalomként való működés óta eltelt több évtized feledésében és az egyébként bonyolultnak számító turbinás malommeghajtás bonyolultságában keresendő. A helyi informátorok szerint az épület tömegében az utóbbi évtizedekben változás nem történt, a különböző okból megvalósult kisebb ráépítések – melyek napjainkra már leomlottak – nem tartoztak szervesen a vízimalom működéséhez. Műemléki értelemben vett építészeti veszteség emlékezetük szerint nem történt, a díszítések, nyílászárók egykori stílusa ma is megfigyelhető és rekonstruálható. A malomgépeknek és kiegészítő berendezéseknek kevés kivételtől eltekintve ismeretlen a sorsa, sajnos megsemmisültnek tekinthetőek. Ipartörténeti veszteségként könyvelhető el, hogy a XX. század elejétől itt működő turbinás malom alkatrészeinek legnagyobb része hiányzik, a megmaradt fődarabokból és szerkezeti elemekből azonban rekonstruálható az egykori meghajtó szerkezet. A mára már erősen amortizálódott födém és az ahhoz kapcsolódó malomgépészeti elemek – serleges felvonók, fa burkolati elemek – részben még megvannak, az eredeti funkciójuk speciális szakértelem hiányában nehezen meghatározható.

1.3.

Műemléki értékleltár

Malomgépészet 1. Serleges felvonó a főépület felső szintjén

2. Serleges felvonó és zsákoló a főépület földszintjén

3. Serleges felvonó a főépület földszintjén


4. Zsákoló a főépület földszintjén, az észak-nyugati fal mellett

5. Zsákoló a főépület földszintjén

6. Serleges felvonó, és kőpad a főépület földszintjén a dél-nyugati fal mellett

7. Turbina és segédberendezései a fő és melléképület közötti turbinaházban


8. Turbina szabályozó berendezés a főépület külső, dél-nyugati falán

9. Turbina szabályozó berendezés a főépület belső, délnyugati falán

10. Szíjkerekek a turbinaház tetején

11. Szíjkerekek a főépületben, annak dél-nyugati fala mentén húzódó szíjkerék házban


12. Zsilip kezelőberendezése a turbinaház dél-keleti oldalán

Nyílászárók 13. Ablak és rácsozata a melléképület dél-nyugati falán

14. Ablak és rácsozata a főépület észak-nyugati falán

15. Kétszárnyú ajtó a főépület észak-keleti falában


Falazat díszítése, egyéb értékek 16. Vésett kőtábla C.F.S Ad. 1810. felirattal a főépület észak-keleti homlokzatán

17. Vésett felirat R G. 1920 felirattal, a főépület északkeleti oromfalán

18. Faldíszítés a főépület észak-keleti oromfalán

19. Mérjegy a főépület észak-nyugati falában található ajtónyílás fölött


Hivatkozás jegyzék DOBAI ANDRÁS: Somogy megye az első katonai felvétel idejében – Somogy megyei levéltár, Kaposvár 1983.; KANYAR JÓZSEF: Somogy megye múltjából – Levéltári évkönyv 21., Kaposvár 1990.; BŐSZE SÁNDOR: Somogy megye múltjából – Levéltári évkönyv 36., Kaposvár 2005.; SZABÓ PÉTER, SZILI FERENC: Somogy megye a II. világháborúban – Kaposvár 1993.; KANYAR JÓZSEF: Somogy a felszabadulás hónapjaiban (1944-1945) – Kaposvár 1970.; HORVÁTH FERENC: Vízimalmok a Rinyán – Nagyatád 2003.; MŰSZAKI LEÍRÁS – Somogy Vármegye Levéltára, 1895.;

A péterhidai Ratalics malom története

Recommend Documents