A pápai temetők története: Pápa a XVI-XVII. században, mint végvár sokat szenvedett, többször ostromolta a török. A vár és a város is többször lett tűzvész áldozata, így a középkorban, a mai Pápa város helyén lévő 11 település temetőiről igen keveset tudunk. A mai Anna tér környékére lokalizálja a szakirodalom Zsemlér települést. Ennek a temetkezési helye lehetett annak a temetőnek az elődje, amelyet 1837-ig használtak a pápaiak, mint külső temetőt. Kiss István egykori pápai káplán kimutatása szerint a pápai temető első említése a XVII. században a plébániai évkönyvekben fordul elő. Ez a temető a templomkerti temető volt, a Fő téren álló templom elődje mellett. Meglétét tanúsítja Tóth Ferenc református püspök 1837. évből való leírása, melynek címe: A pápai temetők históriája. (Az idézetek ebből a kéziratos leírásból származnak, őrzési helye a DRETGY Kézirattár. Ebben így ír, bizonyítva a régi pápai templomkerti temető létét: “ Ez annál hihetőbb, mivel még a mi életünkre is, találtatnak egyszer-másszor oly beesett üregek a mostani templom körül és a piaczon, mely régen kripták lehettek, de emberi tsontok is hányattak ki...” Ez a “belső temető” volt, hiszen a később elbontott városfalakon belül helyezkedett el. Tóth Ferenc írja erről a temetőről, hogy a templommal együtt a protestánsok kezére került, majd 1659-ben visszavették a római katolikusok számára. 1756-ban azt írták a plébániai évkönyvbe, hogy már nem tudja a temetetlen holtakat befogadni. A temetést az esztergomi érseki vikárius beszüntette. Ez összefüggésben lehet Pápa városa török idok utáni népességnövekedésével. Szükségessé vált új temető létrehozása két okból is: — a protestánsoknak nem volt temetőjük, — a növekvő népességű városnak sem volt elegendő a kicsi területű, zsúfolt belvárosban lévő temető. Kiss István a pálos anyakönyvi bejegyzések áttanulmányozása során már 1652. április 26-án talált “külső temetőre” történő utalást: – “ Martinus Rigulus et Brigitta uxor germani serarii extra civitatem penes cimiterium ”. Ez ekkor még valószínűleg ritkább, esetleg csak kivételes temetkezésre vonatkozhatott. Elképzelhetőnek tartom, hogy itt a város déli kapuja közelében volt egy régebbi temető. (Az úgynevezett Alsómajorokban, mai szóhasználattal Alsóvárosban. A már említett Anna téri temető.) Így magyarázatot nyerhet Tóth Ferenc püspök feljegyzésének egy ellentmondása is. 1752-tol beszél a reformátusok második temetőjéről a város déli kapuja előtt, “... hol most az Anna Kápolna áll...” Nem sokkal később pedig a “ Felséges József Császár ” alatt megnyitott harmadik temetőt említi. Ennek helyét csak az “ Alsó Majorokon kívül ” határozza meg. (Az Alsómajorok elnevezés később Alsóvárosra változott.) Említi továbbá, hogy “ közös temetőjük volt a pápai három Keresztyén felekezetnek...” A két város illetve városrész között elegendő terület állhatott rendelkezésre a régebben használt temető bővítésére, véleményem szerint csak ez történt 1787-ben. Kiss István a plébánia évkönyvére hivatkozva említ 1752-bol egy kis templomot, tulajdonképpen temetőkápolnát, Tóth Ferenc is tud ilyenről: “Ebben a temetőben volt a Reformátusoknak, deszkából, fa sindelre, két záros ajtóra, Prédikáló Kathedrával és ülo székekkel felkészült, avégre épített Szinjek, hogy a Halotti Prédikácziók abban tartassanak, mely szin elszórattatván ennek helyére építetett a többször említett Anna Kápolna. ”
Az ellentmondás feloldásának lehet egy másik módja is: Tóth Ferenc az általa másodiknak nevezett temető használatba vételi időpontjában téved csaknem száz évet. Így az események a következő időrendbe kerülnének: 1. — Az 1650-es évek végétől megfosztják a protestánsokat várbéli temetkezési lehetőségüktől és templomuktól. 1. — Ok ezért a városfalakon kívül, talán az egykori Alsómajorok területén kezdenek temetkezni, ahol fából egy kisebb templomot is készítenek. Ezt csaknem száz évig békességben használták. (Tulajdonképpen valószínűleg a középkori Zsemlér település, legalább a XIV. század óta létező temetőjét kezdték el használni.) 1. — A reformáció általános visszaszorítási kísérletével együtt a fatemplomukat is széjjelrontják, és 1752-ben leteszik a Szent Anna kápolna alapkövét a katolikusok. 1. — Eltelt közel harminc év (Adászteveli száműzetés stb.) és a felvilágosult II. József alatt, tulajdonképpen ugyanott, – Tóth Ferenc szóhasználatában, a harmadik temetőben – már együtt, felekezeti megkülönböztetés nélkül temetkezik a három keresztény felekezet. Bár Tóth Ferenc megjegyzi, hogy “... temetkeztünk mindhárom Vallásbeliek nagy békességben, ugyan mégis azon megkülönböztetéssel, hogy a Protestánsok ezen Temetőnek Alsó, a Római Katholikusok pedig a Felső részébe, és így elkülönülve temetkeztek, de mi felárkolással nem volt elkülönözve.” A XIX. század első évtizedeiben jelentős gazdasági fellendülés ment végbe Pápán, ami együtt járt a népesség nagyarányú növekedésével. A város terjeszkedett, és a városfalakon kívül lévő temetőt körbeépülték, illetve területe kicsinek bizonyult. A temető bezárására 1837-ben került sor. Erről és az új temető megnyitásáról a három felekezet papjai szépen megegyeztek. A területet a földesúrtól kapták az Alsómajorok végén. (Ez is azt a feltételezést látszik megerősíteni, hogy az előző temető – Anna kápolna körüli – az Alsómajorok város felöli végén volt. Az új temető pedig az Alsómajorok várossal átellenes végén alakult ki. Gyurikovits György 1808. évi térképén azonosíthatók azok a szántók, amelyeket a földesúr a temető céljaira átadott. Új temető Pápán A temető kialakítására, úgy tűnik, még az 1837-et megelőzően került sor: “... Szántóföldekből Ujj Temetőhelyet nyertünk, mely már kimérve és beárkoltatva is lévén, Tavasszal az abban lejendő temetkezést el kellene kezdenünk.” A temető működtetésével kapcsolatban szépen egyezségre jutott a három keresztény felekezet. Mint alapelvet fogalmazták meg: “... Halottjai sorban egymás mellé temettessenek, mert ha élve ellakhattunk egy városban, mint hazafiak egymás barátságában, sőt sokan Házassági összeköttetésben is a Római Katholikus Protestánssal házasodván össze: Miért ne lehetne azon egy Város temetőjében halva egymás mellett azokkal, kiket életünkben, mint keresztyének szeretünk, és más életben is velek együtt élni, Keresztyéni Szent Vallásunk tanítása szerint reménylünk és óhajtunk, eltemettetve nyugodnunk.” Úgy látszik ez a kezdeményezés a katolikusoktól indult ki, mert Tóth Ferenc hivatkozik rá, hogy katolikus atyafiaitól jött a kérés. “ Halottainknak sorban, mint Sírhely következik ásassuk a Sírt.” Ez volt az első pontja azoknak a rendeleteknek, amelyet mindhárom felekezet a temető megnyitása alkalmából elfogadott. A második pont elrendelte, hogy a sírokat sorjában, egymás mellett kell ásni és nem összevissza. (Itt a síroknak a temetőbeli fizikai elhelyezkedésére gondoltak.)
A harmadik pont arra az esetre gondolt, ha “ megeshetvén..., hogy több Halottakat azon egy nap kellene eltemetni ... a Vallásbeli szertartások végbenvitele is emiatt szenvedjen: igen jónak és czélszerunek véljük, hogy a temetkezési sort, ne tsak egyfelől, hanem két oldalról kezdessék meg, és midőn a két sor öszve jöne, azután kezdessék ismét hasonlóul egy másik újabb sor.” A temeto nyugalmának orzését is közös feladatuknak tekintették. Ezért javasolták, hogy az “... Újj Temetoben egy szobából és egy konyhából álló Házatska építetne.” (A rendelkezés negyedik pontja.) A lakáshasználat mellett a felvigyázó fizetését a két temetoben kaszált széna és “... meghatározott ár mellett a síroknak azon esetbeli ásása, mikor ezt a Halotthoz tartozok magok végben nem vihetvén, kívánván.” Továbbá “ ... azon büntetésbéli Pénz is, melyet az tartozik fizetni, aki a temetoben valami kárt tenne, vagy a kiadandó rendelkezések ellen vétenek ...” A felvigyázó feladata volt a kiásandó sírhely kijelölése is, nehogy “ ... valamely földvesztegeto távolságra akármely sír ne ásattassék távol a másiktól.” A három felekezet megbeszélte a temeto rendtartását, azt mutatja az is, hogy az evangélikusok két ponthoz kiegészítést fuztek, és az is belekerült a szövegbe. Az elso kiegészítésük az elozo ponthoz a következo volt: “ A Temetore vigyázonak Háza ne a Temetobe, hanem a két Temeto közt lévo puszta helyre építetvén, mivel tsak így láthatná bé egyszerre mindakét temetot, így vigyázhatna jól azokra.” Az ötödik pontban bazsios közegészségügyi rendszabályt tartalmaz a szabályzat: a konyha mellé – a temeto felvigyázó lakásában – “... ragasztani egy kis Szobátskát.” Ennek rendeltetése, hogy akik akarják “... Halottjaikat az eltemetés idejéig kivihetnék, és a Gondviselo bezárása és vigyázása alatt ott tartatnák.” Indoklás: “... a nyári forró melegségben és a téli befutött szobákban mikor azokban sokan kénytelenek együtt lakni, egészségromlása nélkül, nehezen is lehetvén a Halottakat a rendelt negyvennyolc óráig eltartani.” Az evangélikusok másik észrevétele: “ Ha némelyek Kriptába akarnának temetkezni, mint a Nagy Városokban szokott lenni ...” a temeto szélén tehessék azt meg, így nem csak ékességül szolgálnak a kripták, hanem a temetokerítést is jelentik egyben. Ez valóban így történt, de sajnos a temeto kijjebb tolódásával elenyésztek ezek a kripták is. Jellemzo, hogy Tóth Ferenc Pápát ekkor még nem érezte nagyobb városnak, s nagyon helyesen – nyílván az egész Városi Tanács egyetértésével – törekedett a rendezettebb, városiasabb települések szintjét elérni. A régi és az új temeto elhelyezkedése: A régi temetoben állt a mai Szent Anna kápolna elodje. Ennek bejáratánál ma is látható egy emlékkereszt, amelynek felirata a Rákóczi szabadságharc végeztével dühöngo pestis áldozatainak állít emléket. Ez a kereszt utal arra, hogy itt volt a temeto központi része. Pontos felirata: “Egy ezer hét száz tizen kettoben el akadt dögvész multának Buteli szobra vagyok.” Még egy bizonysága van annak, hogy itt egykor temeto volt: A templom közelében található az a kobe ágyazott kettos vaskereszt, melyet az 1809-ben a városban elhalt francia katonák sírja fölé állítottak a pápaiak. Gyurikovits mindegyik térképén jól kiveheto a régi és az akkor még csak tervezett új temeto helye, a ketto között húzódott a jelenlegi Batthyány út. A temetok között említett pusztaság mindössze néhány száz lépés lehetett. A térkép szerint is szántók helyezkedtek el a környékben valóban lehetoséget biztosítva az ornek, hogy házából belássa mind a két temetot.
Az 1837-es új temeto a mai Laki és Batthyány út, valamint a Szabó Ervin út által határolt területen lehetett. Délkeleti határát a mai temetoben a központi helyen lévo kis kápolna vonalában kereshetjük.Alakja hosszúkás, téglalap volt. Ugyanúgy, mint eddig mindig, a város terjeszkedése kijjebb szorította. A Kéttornyúlakra vezeto úttól délre fekvo területet, amely a temeto legrégibb része volt, fokozatosan felszámolták egészen a Temeto utcát a Szabó Ervin utcával összeköto gyalogos útig. Valószínuleg emiatt a területcsökkenés miatt is szükségessé vált a XX. század fordulója után ezt bovíteni egy rá meroleges téglalappal, amely terület a mai Szabó Ervin út, és az új zsidótemeto kofala, valamint a Veszprémi út nyugati házsorának kertjei által határolt részen helyezkedik el. A harmincas évek végén került sor a temeto újabb bovítésére, amely nagyjából négyzet alakban az elso két egymásra meroleges téglalap találkozási pontjainál helyezkedik el. Peremén a kolumbáriumokkal, a ravatalozóval és hutokamrákkal. Itt alakítottak ki az elhunyt német, orosz katonák számára viszonylag zárt sírterületeket. A temeto utolsó átalakítása lényegében már nem járt bovítéssel, hanem a mai temeto északnyugati részén, a bejárathoz vezeto út mellett díszsírhelyeket alakítottak ki. Ide helyezték át a Devecseri erdoben kivégzett 1919-es pápai kommunisták földi maradványait is. Temetok a város északi felében: Pápa városának még két keresztény temetoje volt. Ezek közül a Kálvária temeto jelenleg is muködik, az úgynevezett Felsovárosi temetot a második világháború után bezárták, napjainkra teljesen megszunt, csak a régi központi kereszt mutatja a helyét. A temetobe 1948. januárjában volt az utolsó temetkezés. A Felsovárosi temeto létrejötte szintén a város terjeszkedésével lehet összefüggésben. Kiss István adatai szerint 1749 december 25-én katolikus szertartással szentelte fel Galgócz Ferenc plébános a földesúrtól kapott földön. Ez a temeto a zömében katolikus felsovárosiak temetkezési helye volt. Gyurikovits 1808-as térképének a mai térképpel történo összehasonlításából az derül ki, hogy 1837-re betellett Felsovárosi temeto esetében a földesúr annak közvetlen szomszédságában adott egy újabb földdarabot temeto céljára. Késobb a szükséges egészségügyi várakozási ido leteltével nyílván újra temettek a régi sírokra is. A temetonek sem ravatalozója, sem kápolnája nem volt, így a második világháború utáni egészségügyi követelményeknek nem tudott volna megfelelni. Ráadásul túlnyomó része betelt, bovítésére – az idoközben kialakult beépítés miatt – nem volt lehetoség. Kálvária temeto: 1740-ben Mokkos József pálos rendi szerzetes a földesúrhoz fordult támogatásért az építendo Kálvária ügyében. Elsosorban kocsikat kért a lépcsok koanyagának elszállításához, valamint védelmet a frissen ültetett hárs- és vadgesztenyefák kivágása ellen, amelyekbol a “papiroscsináló malomtól fogva egész a kapuig akarok plantalni és formálni egy alét.”.Az építményt a hozzá vezeto stációkkal 1746-ban adták át. Ekkor még a Golgota hegyet jelképezo falazott kohalomba épített kis kápolnát – lourdes-i kápolnát – említik templomként. 1799-ben viszont külön kápolnáról, a Kálvária “mostanában épült új kápolnájáról” beszélnek. Bizonyára a kápolna felszentelésével egyidoben kezdodött meg a temetkezés a gyori országút határolta szegletben. Zsidó temetok Pápán: Pápa városában, a földesurak ipart, kereskedelmet pártfogoló politikája következtében az 1700-as évek elejétol mindig nagy számban voltak jelen a zsidók. A legkorábbi idoben a pápai zsidó halottakat Német-Tevelen temették el. Schoor Ármin, polgári iskolai igazgató szerint a zsidók elso pápai temetkezési helye a Kálvária környékén volt, majd mikor a Veszprémi út keleti oldalán temeto céljára földet vásároltak, halottaikat
innan kihantolva az új temetkezési helyre átszállították a sírkövekkel együtt. Ez a magyarázata, hogy itt a temeto koránál régebbi síremlékek is találhatók. A temeto a legutóbbi idokig igen elhanyagolt állapotban volt. Az egész területét vadon nott fák, bokrok, gyomnövények borították. Ezek teljesen elfedték a szép ko és márvány síremlékeket, obeliszkeket, melyek a pápai zsidóság szebb napjainak bizonyítékai. 1994-ben a kis létszámú pápai hitközség, a városi önkormányzat és a New York-i ortodox pápai zsidó hitközség anyagi áldozatvállalásával nemcsak az elvadult növényzetet irtották ki, hanem a helyenként földig rombolódott kerítést is újjáépítették. A helyreállítás emlékét a bejáratnál márványtábla orzi, melynek a szövege a következo: “ Az 1993. XI. hó 23-án muemlékké nyilvánított temeto felújítása Pápa Város Önkormányzata, a New York-i Ortodox Hitközség és a Pápai Zsidó Hitközség anyagi támogatásával történt kegyelettel emlékezve az itt nyugvó polgárokra” A XX. század elso évtizedében ez a temeto megtelt. Ekkor a Veszprémi út nyugati oldalán, a házak kertjei mögött kapott az egyházközség területet temetkezés céljára. Az új temeto rendezett, gondozott, számos szép ko, muko és márvány síremlék található benne héber és magyar feliratokkal. A temetobe a Veszprémi út 27. számú házának udvarán és kertjén áthaladva a bejáratot képezo ravatalozón keresztül lehet bejutni. A sírkert eloterében baloldalt muvészi tervezésu, nagyméretu emlékmu áll a mártírhalált halt zsidók tiszteletére. A pápai áldozatok névsora számos fatáblára vésve a jó karban lévo ravatalozó falán látható.
(Az összeállítás alapja: ifjú Hermann István: A pápai temetok története, Pápa, 1995. (A Pápai Jókai Kör kiadványai 4.)
