Pápa és Vidéke 2012. november 1.
Közéleti hetilap
X. évfolyam 22. szám
Hõsökre és áldozatokra Civil repülõgépeket is emlékeztek fogad majd a reptér nyugati részén lévõ iparfejlesztéshez kapcsolódó objektumbõvítést jelent. Ezen kívül kapcsolódik a gyõri dunai, vízi logisztikai centrumhoz is mint szállítási kéA pápai bázisrepülõtér mondta, a repülõtér rész- pességekkel rendelkezõ teelõtt tartott sajtótájékozta- ben a gyõri autóipari klasz- rület. Folytatás a 2. oldalon tón dr. Kovács Zoltán el- terhez, részben az ország Kettõs hasznosítású lesz a pápai bázisrepülõtér, mely a jövõben katonai és civil gépeket is fogadhat. Kormánydöntés alapján a térség logisztikai központjává fejlesztik, jelentette be a napokban dr. Kovács Zoltán országgyûlési képviselõ.
Régi könyvet ajándékoztak az Esterházy-kastélynak
Újabb családi adomány
Koszorúzással és ünnepi mûsorral emlékezett a város az 1956-os forradalom és szabadságharc kezdetére, valamint a Magyar Köztársaság 1989. évi kikiáltásának napjára. Az elõzõ évekhez hasonlóan Kiss Zoltán ejtõernyõs honvéd alezredes és dr. Katona István, a városi forradalmi tanács elnöke emléktáblájának megkoszorúzásával vette kezdetét a megemlékezés, melyen városve-
zetõk, hozzátartozók és a Jobbik helyi szervezetének tagjai rótták le kegyeletüket. Az 56 évvel ezelõtti idõket, a forradalmat, a harcokat és a levert szabadságharc utáni megtorlásokat
Testületi ülés
Alakulhat a pápai járási hivatal Soron következõ ülését tartotta október 25-én délelõtt a pápai képviselõ-testület. A programon aláírták a pápai járási hivatal kialakításáról szóló megállapodást. A békés egymás mellett élés biztosított lesz, hangzott el többször is a programon. Zárt ülés keretében bírálták el a Pápai Gazdasági Szakképzõ Iskola és Kollégium vezetõi állására kiírt pályázatot. A testület egyhangúlag úgy döntött, nem támogatja a budapesti Mitykó János pályázatát. Az állásra egy pályázat érkezett, amit az iskolai fórum sem támogatott. Részletek a 2. oldalon
Régi, értékes kiadványt ajándékozott egy pápai család az Eszterházy-kastélynak múlt csütörtök délután. A Magyar Huszár címû könyvet Alpár András adományozta a múzeumnak. A kötetet 1936-ban adták ki, és szerepel benne Polgárdi Sándor esperes Alpár András nagyapja is, idézte fel ünnepi beszédé- aki katonaként szolgált az ben a Jókai Mór Mûvelõdé- elsõ világháborúban. si és Szabadidõ Központ színháztermében. Mint Nemes, szép gesztust mondta, akik átélték és gyakorolt Alpár András azmegélték a történelmünk- zal, hogy a féltve õrzött csanek ezt az idõszakát, embe- ládi emléket, a Magyar Huri hangon beszéltek, nem- szár címû vaskos könyvet a zeti színû zászlót lobogtat- pápai kastélynak, illetve Pátak, életüket adták a sza- pa városának adományozbadságért. ta. Továbbiak a 3. oldalon Folytatás a 3. oldalon
2
Pápa és Vidéke
2012. november 1. Testületi ülés
Civil repülõgépeket is fogad majd a pápai reptér Folytatás az 1. oldalról A korszerûsítés nem veszélyeztetheti a 12 nemzet általi C-17-es programot, ami 25 éven keresztül végzi a stratégiai légiszállítást a partnerországok számára, tette hozzá dr. Kovács Zol-
tán. A fejlesztés keretén belül épül egy könnyûszerkezetes fogadócsarnok, új hangár a C-17-es NATO program számára, illetve a cargo-repülõtérhez megfelelõ raktárkapacitás. Ez jelentõs munkahelyeket ge-
nerál majd, helyben és a térségben is. Továbbá magával vonzza az ipar, a logisztika, valamint a közlekedés fejlõdését. Ezzel összefüggésben az is eldõlt, hogy korszerûsítik a 83-as fõutat, amely minden települést elkerülve összeköti majd a térséget az M1-es autópályával. Az útfelújítás várhatóan 2015-ig befejezõdik, tájékoztatott az országgyûlési képviselõ. A repülõtér fejlesztésének harmadik elemeként az úgynevezett Omega-R program valósulhat meg, ami azt jelenti, hogy a bázisrepülõtér az európai légi utántöltõ képesség elõretolt bázisa lesz, ezáltal multimodális szárazföldi, légi, belföldi, vízi, logisztikai, szállítási
Alakulhat a pápai járási hivatal
csomóponttá és kettõs felhasználású repülõtérré válik, hangsúlyozta az országgyûlési képviselõ. Dr. Áldozó Tamás polgármester örömmel fogadta a hírt. Elmondta, hogy az önkormányzat 1993 óta tervezte a repülõtér kettõs hasznosítását, mely a kormány bölcs és jó döntésének köszönhetõen most hamarosan megvalósulhat. A polgári hasznosítástól nagyon sokat várnak. Többek között új munkahelyek létrejöttét, illetve a helyi adóbevételek növekedését. Ez egzisztenciát jelent a pápai családoknak és bevételt a pápaiak nagy közösségének, fogalmazott a polgármester. Meleg Andrea
Átadták az elkészült útszakaszt Befejezõdtek a Devecser-Pápa összeköto út 3,1 kilométeres szakaszának felújítási munkálatai. Az Új Széchenyi Terv keretében mintegy 436 millió forintból valósult meg a projekt. A felújított utat péntek délután avatták fel Kup központjában. A Magyar Közút Zrt. Az Új Széchenyi Tervben összesen 1315 kilométernyi mellékútszakasz felújítására kapott felhatalmazást. A várhatóan 2013 végéig megvalósuló országos program összköltsége közel 110 milliárd forint. A közép-dunántúli régióban 17 milliárd forintnyi forrást fordítanak az útfelújításokra. - Az Új Széchenyi Terv keretében a négy és öt számjegyû utak felújítása történik meg, esetünkben ez egy hatméter szabályozási szélességet jelentett, 2800
méter burkolt árokkal. A Kup és Pápakovácsi közötti szakasz több mint 400 millió forint támogatással valósulhatott meg. Korábban már elkészült a Marcaltõ, Ihász és a 83-as út közti szakasz és a Rába híd is. Most már csak az utolsó szakasz van hátra Szany irányában. Ha ez is kész lesz, akkor gyakorlatilag egy észak-déli tengely épül meg 1,6 milliárdos beruházás keretében - nyilatkozta az avatáson dr. Kovács Zoltán kormánymegbízott, országgyûlési képviselõ.
Jobbik lakossági fórum
és felújítási igazgató elmondta, az útszakasz teljes körû felújításon esett át, és nemcsak a burkolatot renoválták, hanem kitisztították az árkokat, több helyen új burkolt árkot és padkát építettek. A felújítási munkálatokat követõen több sebességkorlátozó táblát bevontak, ezzel csökken az utazási idõ. Az új útszakasz elkészültével az érintett települések elérése könnyebbé, kényelmesebbé és bizzõgazdasági Bizottság tag- tonságosabbá válik, hangja. A lakosság nem akarja a zott el az avatási ünnepsételepülés határától 20 kilo- gen. Varga Bea méterre élõt vagy telephellyel rendelkezõt helyA Veszprém Megyei Agbenlakónak elfogadni. A rárkamara agrárágazati fóruhelybenlakást Varga Géza mot szervez november 7-én szerint a település közigaz16.30 órától a Jókai Mór Mûgatási határán belül kell velõdési és Szabadidõ Közmeghatározni. pontban. Téma: Aktuális agA földtörvénybõl hiányrárágazati feladatok. Az új zik a differenciáltság is, földtörvény. Elõadók: Gyõrffy ami annyit tesz, hogy az Balázs országgyûlési képviseelõvásárlási sorrendben lelõ, a Parlament Mezõgazdasáhetne másodsorban lehegi Bizottságának tagja, a Matõségeket adni a 10-20 kigyar Agrárkamara megbízott lométerre, vagy akár a meelnöke. Dr. Simon Attila Istgye határán belül lakókra, ván, a Vidékfejlesztési Miniszfogalmazta meg állásponttérium helyettes államtitkára. jukat a jobbikos politikus. Kup polgármestere, Varga Éva Teréz üdvözölte az út elkészültét, és azt mondta, a beruházás esélyt ad arra, hogy a község kikerüljön abból a nehéz helyzetbõl, amelyben jelenleg van. Kovács Attila fejlesztési
Kiárusítják az országot Téves információkat közöl a földtörvényrõl a kormány, ugyanis az elhangzottak nem felelnek meg a tervezetben leírtaknak. A törvény nyitva hagyja a kiskaput a külföldiek részére, nem zárja ki a spekulatív szándékot, és legalizálja a zsebszerzõdéseket, mondta Varga Géza országgyûlési képviselõ a Jobbik lakossági fórumán. A földtörvényben új fogalom a “földmûves” szó, ami azt jelenti, hogy csak fõ- vagy melléktevékenységben mezõgazdasági munkát végzõ magánszemélynek lehet földtulajdona. A magyar jelzõ azonban sehol nem szerepel a törvényben, így a „földmûves" fogalmának számos, jelenleg már földet birtokló külföldi is meg tud felel-
ni. A törvény életbelépését követõen pedig elõvásárlási és elõhaszonbérleti joguk lesz, vagyis a tervezet egyenesen legalizálja a zsebszerzõdéseket, véli Varga Géza. A Jobbik a helybenlakás fogalmával sem ért egyet, azaz, hogy a megvásárlandó földterület legfeljebb 20 kilométerre lehet a lakhelytõl, tette hozzá a Me-
Folytatás az 1. oldalról A 2012. évi költségvetésérõl szóló önkormányzati rendelet módosításának elfogadását követõen a járási hivatal kialakításáról döntött a helyi közgyûlés. Az ülésen jelen lévõ dr. Kovács Zoltán kormánymegbízott elmondta, az állami feladatok kiválnak az önkormányzati szférából, csupán az építéshatósági feladatok maradnak a helyi önkormányzatoknál. Dr. Kovács Zoltán tájékoztatott arról is, hogy a járási hivatalok megalakulásával a közszolgálati dolgozók létszámát illetõen létszámleépítés nem lesz, a természetes fogyás elvét követik majd, és az önkormányzat dönt majd arról, hogy megmaradó feladatai mellett mennyi munkaerõt alkalmaz. A helyiségek közös használatával kapcsolatban kifejtette: a rezsiköltségeket az elfoglalt négyzetméterek arányában közösen fogja fizetni a helyi és a járási hivatal. A kormányablakok és az integrált ügyfélszolgálati rendszer kiépítésével egy épületen belül intézhetik majd ügyeiket az állampolgárok, az átalakításkor megoldható lesz az A épület akadálymentesítése is, mondta el a kormánymegbízott. A határozati javaslatot a testület elfogadta, és a Pápai Járási Hivatal kialakításával kapcsolatos megállapodást dr. Kovács Zoltán dr. Áldozó Tamás polgármester a testület elõtt aláírta. Ezt követõen az egészségügyi alapellátási körzetekrõl tárgyaltak. Az új körzetbeosztására azért volt szükség, mert évek óta be nem töltött gyermekorvosi, illetve fogorvosi praxisok vannak a körzetekben. A napirend tárgyalása során Pingiczer Sándor szocialista képviselõ nehezményezte, hogy a hétvégi fogorvosi ügyelet megszûnt a városban. A visszaállítására vonatkozó javaslatot az ellátás alacsony kihasználtsá-
ga miatt nem szavazta meg a testület. A Pápai Gazdasági Szakképzõ Iskola és Kollégium tevékenységérõl is beszámoló hangzott el az ülésen. Pápa polgármestere elmondta, köszönetet kell mondaniuk a PGSZKIK munkájáért, hiszen két intézmény összevonásával lett egységes gazdaképzés Pápán. - Az intézmény jól mûködik, és jól hasznosult az a közpénz, amit ráköltöttünk a rekonstrukció során. Meggyõzõdésünk, hogy az iskola más fenntartó kezében is a pápai szakképzés biztos bázisa lesz - fogalmazott dr. Áldozó Tamás. A vegyes ügyek között tárgyalták a képviselõk Erõss Bulcsú önálló képviselõi indítványát, mely egy helyi termelõi piac létrehozására, illetve az azzal kapcsolatos rendelet megalkotására tett javaslatot. Kanozsainé dr. Pék Mária jegyzõ az ülésen úgy tájékoztatott, nem kerülhet sor helyi rendelet alkotására, mert a piacokkal kapcsolatos mûködést kormányrendelet szabályozza. Az önálló képviselõi indítványt a testület nem szavazta meg. Hosszabb vita után döntöttek a képviselõk arról, hogy az állami fenntartásba került közoktatási intézmények mûködtetését vállalja-e az önkormányzat. A képviselõk most az állami fenntartás mellett szavaztak, de megvizsgálják a lehetõségét annak, hogy a jövõ évi költségvetés ismeretében mégis vállalják a pápai iskolák fenntartását. A program végén zárt ülésen megszavazták, hogy a Pápai Gazdasági Szakképzõ Iskola vagyonából a somlói tanpincét és három mezõgazdasági földterületet továbbra is az önkormányzat birtokol. A testület döntött arról is, hogy a három, mintegy 35 hektár szántóföldet értékesíteni fogja az önkormányzat. vb
A Pápai Rendõrkapitányság cserbenhagyás vétsége miatt büntetõeljárást folytat ismeretlen tettes ellen, aki 2012.10.23-án 21 óra 10 perckor ismeretlen forgalmi rendszámú gépjármûvel közlekedett Pápa irányából Nyárád irányába, amikor áttért a bal oldali forgalmi sávba és ütközött egy világosszürke színû tehergépkocsival. Az ismeretlen elkövetõ a helyszínen megállás nélkül tovább haladt Nyárád irányába. A helyszínen talált nyomok alapján a balesetet okozó személy egy piros színû, Suzuki típusú személygépkocsival közlekedett, amely jármûnek a bal elsõ része és a bal oldala sérült. Kérjük a lakosságot, valamint a gépjármû javító mûhelyek tulajdonosait, hogy aki a bûncselekménnyel kapcsolatosan bármilyen információval rendelkezik, az értesítse a Pápai Rendõrkapitányságot a 06/89/313-011-es telefonszámon vagy a 107-es segélyhívó számon, illetve hívja a telefontanút az ingyenesen hívható 06/80/555-111-es telefonszámon, vagy értesítse bármely szolgálatot teljesítõ rendõrt.
3
Pápa és Vidéke
2012. november 1.
Régi könyvet ajándékoztak a kastélynak
Hõsökre és áldozatokra emlékeztek Folytatás az 1. oldalról Több mint fél évszázad távlatából csakis arra az összefogásra tudunk visszaemlékezni, amely az akkori zsarnoksággal szemben állt. Az ’56-os eseményekrõl azonban nem mindig lehetett nyíltan és õszintén beszélni. Mégis voltak történelemtanárok a katedrán, néhány évtized múltán átélõi és túlélõi a rendszernek, akik a hallgatás falát áttörték, mondta a szónok. Az 1956-os eseményeknek két olyan jelentõs idõpontja van, melyre a mai napig gondolunk: október 23-a és november 4-e. Az elõbbi a szabadság, a nemzeti függetlenség küzdelme, az utóbbi a demokrácia leverése, a szabadságellenes erõk hatalomra törése volt Magyarországon, tette hozzá Polgárdi Sándor, aki
visszaemlékezett a városunkban történt eseményekre is. Szólt a Pápán megalakult forradalmi tanács 17 pontba szedett követeléseirõl, valamint a város ostromáról. Végezetül evangélikus lelkészként elevenítette fel azt a kort, melyben egyházuk sem maradt csendben. Elmondta, hogy Ordass püspök a Szabad Kossuth Rádióban beszélt a magyar ifjúsághoz és külföldi hittestvéreihez, valamint gyógyszert és segítséget kért a nyugattól. Megemlítette Bácsi Sándor pápai lelkész nevét, aki igehirdetõként, magyar állampolgárként hitvallásával szót emelt a szabadságért. A beszédet követõen Képek a fátyol alól címmel irodalmi összeállítást tekinthettek meg az ünneplõk. A mûsorban a Pápai Refor-
mátus Kollégium Gimnáziumának diákjai és a Teleszterion Színházi Mûhely tagjai léptek színpadra. A városi emlékünnepség koszorúzással zárult. A Magyar Pieta szobránál Pápa
Újabb családi adomány
város önkormányzata, a pártok, a civil szervezetek képviselõi és magánszemélyek helyezték el virágaikat ’56 hõseire és áldozataira emlékezve. M.A.
Együtt ünnepeltek a nyugdíjasok Közös ünneplésre invitálta a megyében élõ szépkorúakat az idõsek világnapja alkalmából a megyei szövetséggel összefogva a Pápai Nyugdíjasok Érdekvédelmi-Érdekképviseleti Egyesülete. A közel négyszáz vendéget Baán Éva, a pápai egyesület elnöke köszöntötte a színházteremben, aki örömét fejezte ki, hogy ilyen sok nyugdíjas társuk jött el a megye több településérõl az ünnepségre. A házigazda tolmácsolta dr. Kovács Zoltán országgyûlési képviselõ, valamint Korcsmáros József, az egyesület korábbi elnökének jókívánságait is. A mûsorral kapcsolatosan elmondta, utalva arra, hogy a 2012-es év a generációk közötti szolidaritás éve, valamennyi fellépõ fiatal. Baán Éva hangsúlyozta, az ünnepi rendezvény nem valósulhatott volna meg támoga-
tók nélkül, kiknek ezúton is köszöni segítségét. A rendezvényen jelen volt Némethné Jankovics Györgyi, a Nyugdíjasok Országos Szövetségének elnöke, aki szintén köszöntötte a megjelenteket. Mint mondta, azt vallja; egy ünnep arra való, hogy elmondjuk örömünket és közhírré tegyük bánatunkat, hátha valaki meghallja. - Hiába a tudás, a szervezett erõ, a nagy létszám, a több évtizedes tapasztalat, a nyugdíjas egyesület nem partnere a ma döntéshozóinak. Nem kíváncsiak a szavunkra, javaslatainkra. Két éve szinte semmilyen kom-
munikáció nincs a nyugdíjas érdekvédelem és a döntéshozók között - fogalmazott az országos elnök. Némethné Jankovics Györgyi hozzátette, tapasztalataik szerint ma Magyarországon társadalmi békétlenség van, amit az idõsek különösen nehezen viselnek. Dr. Áldozó Tamás polgármester is megosztotta gondolatait az ünnep kapcsán a jelenlévõkkel. Elmondta, nagy öröm számára, hogy Pápán egy olyan nyugdíjas egyesület mûködik, amely képes ilyen rendezvények szervezésére. Ahol megvan a hit, az erõ, a munkakedv annak érdekében, hogy a városunkba érkezõ vendégek jól érezzék magukat és elégedetten távozzanak. Ezt követõen a
polgármester megköszönte a nyugdíjas egyesület egész éves munkáját és azokat a szép perceket, melyet alkalma volt együtt tölteni velük közös ünnepeiken. A folytatásban a Pápai Református Gimnázium Tánc-Lánc Alapfokú Mûvészetoktatási Intézményének diákjai kalotaszegi népdalokat énekeltek, melyet a Black Bunny Rock and Roll Klub fergeteges táncos produkciója követett. Végül a Pápai Musical Stúdió énekesei népszerû operettslágereket adtak elõ. A mûsort követõen a házigazdák megvendégelték a megyei nyugdíjasnapon résztvevõ társaikat, akik élõzene mellett fogyaszthatták el uzsonnájukat, mely mellé finom szörp és somlai bor is Meleg Andrea járt.
Nagyacsád
Idõseken segítettek Nagyacsádon A Pápa környéki falvak lakossága elöregszik. Különösen az egyedülálló idõseket érzékenyen érinti a tél beköszönte. Szalóky Nándor, Nagyacsád polgármestere követendõ kezdeményezéssel állt elõ. Azokra a kisebb szerelõ, javító munkákra, melyet ezek az idõs emberek nem tudnak családtagjaikkal elvégeztetni, felkérte a SalixSzolgáltatásközvetítõ szakembereit. Õk örömmel éltek a lehetõséggel. A napokban ingyen el is végezték a szereléseket, mindenki legnagyobb megelégedésére.
Folytatás az 1. oldalról - A magyar huszársággal, huszárokkal kapcsolatos katonai tevékenységek olvashatók a könyvben. Szerepel benne az én nagyapám is, aki tiszthelyettesként szolgált az elsõ világháborúban, de még utána is katona volt. A kötetben benne található a fényképe, és olvasható egy vele készített rövid riport is, neve pedig ott van a tiszthelyettesek sorában - mondta Alpár András. A második világháború idején, illetve az azt követõ évtizedekben féltve, rejtve õrizték a könyvet, de a család úgy gondolta, ennek a kötetnek ezentúl a legjobb helye a pápai kastélyban, illetve a múzeumban lesz. - A könyvben természetesen szerepel a pápai 7-es huszárezred is, leírást ol-
vashatunk róla, csatáiról és vezetõirõl. Úgy érzem, öröm lesz majd ezeket elolvasni ebbõl a könyvbõl, és én azt szeretném, ha ezt nagyon sokan megnéznék és elolvasnák - fogalmazott az adományozó. Pápa polgármestere, dr. Áldozó Tamás örömét fejezte ki az ajándékozást illetõen, és azt mondta, nagyon jó érzés, hogy a tavalyi adományozásokhoz hasonlóan továbbra is sokan magukénak érzik az Esterházy-kastély ügyét. Mészárosné Varga Veronikától, a kastélyt üzemeltetõ Pápai Platán Nonprofit Kft. ügyvezetõjétõl megtudtuk, az értékes könyvet digitalizálni és restaurálni fogják, ezután pedig a kastély könyvtárszobájában fogják kiállítani. Varga Bea
Magyar Termék Nagydíj a Befagnak A pápai székhelyû Bakonyerdõ Zrt. Magyar Termék Díjat nyert egyik parkettájával. Az antibakteriális felületkezeléssel ellátott terméket a szakemberek egészségügyi és gyermekintézményekbe, idõs vagy beteg embereket gondozó otthonokba és lakásokba ajánlják. - Eddig többrétegû parkettánk hét lakkréteggel volt bevonva, most került rá egy nyolcadik lakkréteg is, mégpedig olyan, mely ezüstionokat tartalmaz. Ezek megakadályozzák a különbözõ vírusok és baktériumok anyagcseréjét, ezáltal azok elpusztulnak, és a környezet - illetve a helyiség, melynek padlóját a parketta borítja - egészségesebbé, élhetõbbé válik mondta Varga László vezérigazgató. 15 éve minden esztendõben kiírják a Magyar Termék elnevezésû díjra vonatkozó pályázatot, melynek szigorú, többlépcsõs bírálati menete van. A Befagnak is kellett demonstrációs filmet készíteni, illetve minõségi bizonyítványokat kellett rendelkezésre bocsátani, tudtuk meg Varga Lászlótól. - Minden fejlesztésünk azért történik, hogy olyan termékcsaláddal vagy termékcsoporttal jelentkezzünk, mellyel a piacon jól tudunk értékesíteni. Erre pedig azért is szükségünk van, hogy megõrizzük azokat a munkahelyeket, melyekkel cégünk rendelkezik.
Ezért is fontos számunkra, hogy új technológiai és innovációs megoldásokkal termékeinket, a parkettákat még kedveltebbé tegyük. Ez a díj nagy presztízst jelent számunkra, hiszen a Magyar Termék Díjnak nagy rangja van. Elnyerése számunkra nagyon fontos és kitüntetõ volt. A díjat egyébként cégünk, illetve zalahalápi parkettagyárunk terméke a Parlamentben kapta meg, és a közvetlenül utána zajló kazasztáni kiállításon már a magyar termék nagydíjas címünkkel és parkettánkkal vettünk részt - nyilatkozta a vezérigazgató, aki elárulta azt is, biztató tárgyalásokat folytattak nyolc-tíz kazah céggel is, és egy építési vállalkozó Alma Atában lévõ nagyberuházásához 21 ezer négyzetméter parkettát rendelt a Befagtól. Az orosz piac, illetve az utódállamok piacai potenciális lehetõséget jelentenek a parkettagyártó cégnek, amely azért is fontos, mert az európai piacon a válság miatt most nem nagyon tudnak érvényesülni, mondta Varga László. vb
4
Pápa és Vidéke
2012. november 1.
Pápai városi könyvtár
Idõs pedagógusokat köszöntöttek pán. Egyen arany-, tizenegyen gyémánt-, ketten vasoklevélben részesültek. Hetvenéves, azaz rubin emlékdiplomát Lux Ibolya és Galánfy Ede kapott, Galambos Imréné pedig hetvenöt éves, azaz gránitokleAz ünnepségen azokat az Idén 17 tanító és tanár velet kapott az alkalmon. idõs tanítókat és tanárokat vett át emlékoklevelet Pávb köszöntötték, akik Pápán az egykori tanítóképzõben szerezték diplomájukat. Az ünnepelteket a Munkácsy Mihály Általános Iskola tanulóinak zenés-irodalmi mûsorával köszöntötték, majd dr. Cseh Sándor, az Apáczai Csere János Kar dékánja szólt a pedagógusokhoz. Ezt követõen dr. Áldozó Tamás, Pápa polgármestere köszöntötte a résztvevõket, majd jó egészséget és hosszú életet kívánt az emlékdiplomásoknak. Emlékdiploma-átadó ünnepséget tartottak a közelmúltban Pápán. A Városháza felújított épületének dísztermében 17 pedagógus vehetett át emlékoklevelet. Közülük a legtöbben 60 évvel ezelõtt szerezték meg pedagógusi oklevelüket, de köszöntöttek olyan idõs tanárokat is, akik 70, illetve 75 évvel ezelõtt kezdték pedagógusi hivatásukat – õk rubin-, illetve gránitdiplomában részesültek.
Észkerék középiskolásoknak
Nevelési intézményeket támogatnak Nevelési-oktatási intézmények tanórai, tanórán kívüli és szabadidõs tevékenységeinek támogatása a pápai Jókai Mór Városi Könyvtár vezetésével – ez a hivatalos címe annak az uniós pályázatnak, melyen sikeresen szerepelt a Jókai Mór Városi Könyvtár. Az elnyert közel hat és fél millió forintból szakköröket és témaheteket tartanak öt iskola és egy óvoda gyermekei számára. Pápán a Gyurátz-, a Munkácsy-, a Tarczy-iskola és a Református Gimnázium lesz a foglalkozások helyszíne, de a projekt vidéki intézménnyel is együttmûködik: a csóti általános iskolában is segíti a városi könyvtár a gyerekek képességeinek és készségeinek fejlesztését és ismereteik gazdagítását. Ugyanis a program célja nem más, minthogy a célcsoportban – jelen esetben az óvodásokban és az iskolásokban fejlõdjenek az egész életen át tartó tanuláshoz szükséges kompetenciák, és megalapozódjon a kulturális tudatosság és a kifejezõképesség. Az ötféle szakkörben a gyerekek ismerkednek a filmmûvészettel, többféle kézmûves tevékenységeket végeznek, és könyvtári adatbázishoz kapcsolódó, illetve információkeresési ismereteket szereznek. A szakköröket az egyes helyszíneken havonta tartják meg. Két alkalommal lesz témahét, az egyik az Együtt a múlt nyomában címet viseli, a másik
dikesek, illetve a tízedikesek számára szerda délután, a végzõsöknek pedig szombat délelõttönként tartanak. Az Észkerékhez még lehet csatlakozni, várnak - Az egyesületet a tehet- türrös gyerekeknek szól, minden diákot, aki mateséges diákok felkészítésére Spissich László hangsúlyoz- matikatudását szeretné Varga Bea szerveztük. Bujáky Miklós ta, más iskolákból is várnak elmélyíteni. tanár úr meghatározó sze- a foglalkozásokra gyerekemélyisége volt az elmúlt ket. - Jelenleg zömében a 30-40 év pápai matematikaoktatásának, és az általa ve- Türr Gimnáziumba járó tazetett szakkörök hagyomá- nulók jönnek a szakköröknyát szeretnénk feléleszte- re, de bátorítom a más iskoEddig szerencsénk volt az idõjárással, de mára elérkeni. Azt gondoljuk, a gyere- lába járó gyerekeket is, keknek hasznos lesz, ha az hogy jöjjenek, várjuk õket zett az idõ, amikor fel kell készíteni autónkat a rá váró iskolai anyagon túlmenõen szeretettel a foglalkozáso- megpróbáltatásokra. Az elsõ igazán õszi, szeles, ködös, kapnak olyan plusz ismere- kon - fogalmazott a mate- csapadékos napokon sok közlekedési baleset történik, melyek számtalanszor tragédiához vezetnek. Ezek a baleseteket, melyekkel versenyen matikatanár. Az Észkerék szeptember tek gyakran elkerülhetõek lennének, ha megfelelõ mûszatudnak indulni, illetve az utolsó évfolyam esetén az óta forog, foglalkozásait ki állapotban van jármûvünk. Körkérdésünkben annak emelt szintû érettségire sze- pápai matematikatanárok jártunk utána, hogyan készítik fel önök autójukat a télre? retnénk felkészíteni õket - tartják, olyanok, akik csatfok alatt már indokolt a téli Pálfalvi Tamás mondta dr. Spissich László lakoztak az egyesülthez. Je- Elsõ lépésként téli gumi- gumi. Kicseréljük az ablakmatematikus, matematika- lenleg 50-60 diák vesz részt a foglakozásokon, melyeket ra váltunk, majd átnézzük mosót és a hûtõfolyadékot, tanár. Az Észkerék nem csak a nyolcadikosok, a kilence- azokat a gumialkatrészeket, ellenõrizzük a fényszórókat melyek elhasználódhatnak. és az ablaktörlõt. RendszeAmennyiben az autó megkí- resen megtesszük minden A Petõfi Sándor Gimnázium 2012. november 12-én 8 vánja, lecseréljük télre az órakor nyílt napot tart az általános tantervû és a néolajat, valamint ellenõrizzük met-természettudományi tagozat iránt érdeklõdõka hûtõfolyadék fagyállósánek, 17 órakor pedig pályaválasztási tájékoztatót valagát. A saját gépkocsimat mennyi tagozatra vonatkozóan. már felkészítettem a télre. A céges autókra pedig téli gumikat ajánlottak nyárra is, mivel hátsókerék meghajtásúak, így most nincs különösebb tennivalóm velük. A biztonságos közlekedés szempontjából a téli hónapok elõtt mindig átnézetem az autókat szakemberrel is. Németh Gergely - Elsõsorban a gumikat nézzük át, hiszen tartósan 7 Pálfalvi Tamás Észkerék címmel tehetséggondozó és felvételire felkészítõ matematikai szakköröket tartanak a Türr István Gimnáziumban. A három csoportban zajló foglalkozások nyitottak, rajtuk nemcsak türrös diákok vehetnek részt. A szakköröket a pápai Észkerék Egyesület szervezésében tartják.
keretében pedig honismereti tábor lesz. Mindezekrõl a közelmúltban tartottak a könyvtár olvasótermében sajtótájékoztatóval egybekötött projektnyitó rendezvényt, ahol jelen voltak a projektben résztvevõ munkatársak, valamint az együttmûködõ intézmények képviselõi. A programon dr. Hermann István igazgató elmondta, a könyvtár dolgozóinak jelentõs része aktív résztvevõje a projektnek, melynek egyes fázisaiban gyerekekkel fognak foglalkozni, kirándulásokat szerveznek. - Ez is egy olyan pályázat, melyben a könyvtár munkatársi közössége tovább kovácsolódhat, illetve a könyvtárosok diplomájuk másik szakját, pedagógiai részét is használni tudják. Manapság egyre inkább szükség lenne kiváló szakmunkásokra, éppen ezért építettünk a projektbe manuális tevékenységre épülõ elemeket, azaz kézmûves foglalkozásokat. Ezek közül nagyon fontos az a szakkör, mely a könyvkötés rej-
telmeibe vezeti be a gyerekeket. Bár ennek a szép szakmának a képzése megyénkben megszûnt, mégis abban bízunk, hogy a résztvevõ iskolások körében feléled iránta az érdeklõdés - fogalmazott a könyvtárigazgató. A projektnyitón dr. Áldozó Tamás elmondta, a pápai intézmények sikeresen indulnak olyan források megszerzéséért, amelyekkel infrastruktúrájukat és szolgáltatásaikat fejleszteni tudják, ugyanakkor jellemzõ ezekre az is, hogy széles együttmûködés valósul meg a projektek lebonyolítása során az intézmények között. A most induló projekt azért is fontos, mert van mivel támogatni az oktatási intézményeket, hiszen városunk nagy kultúrkinccsel rendelkezik, amelyeket a fiatal generációnak meg kell ismerni. - Minden olyan programot támogatunk, amely ezeket az értékeket hozza közelebb a pápaiakhoz és a pápai gyerekekhez, mondta a polgármester, majd sok sikert kívánt a pályázat megvalósításához. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg. Varga Bea
Hogyan készíti fel autóját a télre? évben, mert úgy gondolom, ez nagyon fontos az én, illetve a mások biztonsága szempontjából is. Az idén hamarosan esedékes lesz elvégezni a már említett mûveleteket. Mivel a gumik felnin vannak, így az édesapámmal és a testvéremmel közösen csinálunk meg mindent a házunk udvarán. Patkó Dezsõné - Nálunk ez a férjem feladata, teljes egészében rábízom. Több autónk van, vala-
mennyiért õ a felelõs. A saját és a céges autóinkon is nyári és téli gumi van, amit az évszaknak megfelelõen cserélni kell. Ezt minden esetben szakember végzi, aki ilyenkor átvizsgálja a gépkocsik mûszaki állapotát is. Ezen kívül mindig gondot fordítunk arra, hogy télen legyen nálunk hólánc, hólapát és seprû. Soha nem lehet tudni, mikor lesz rá szükségünk, vagy esetleg másnak.
Németh Gergely
Patkó Dezsõné
M.A.
5
Pápa és Vidéke
2012. november 1. Tovább halmozza díjait a Szó és Kép Színpad
Gondûzõ Arany Deszka A pápai Szó és Kép Színpad nemcsak városunkban és a kistérségben, hanem a szûkebb és a tágabb régióban is állandó résztvevõje a különféle színházi fesztiváloknak. A Csukárdi Sándor vezette társulat nem elégszik meg azzal, hogy évente több tucat elõadást játszik a nagyközönség elõtt, fontos számukra a szakmai megmérettetés és az ott kapott visszajelzés is. A tehetséges társulat októberben két színházi találkozón is részt vett. Ajkán a híres Arany Deszka Fesztiválon a Gondûzõ borocska mellett címû bordaloló színpadi játékuk országos aranyminõsítést kapott, Csukárdi Sándor a legjobb színészi alakítás második díját vehette át. Emellett az elõadás a szakmai zsûri különdíját, valamint a Bronzdeszka közönségdíjat is megkapta, sõt a Szó és Kép Színpadot meghívták Buda-
pestre, a Magyar Mûvek Szemléjére is. Az elõdadásban Csukárdi Sándor mellett Rózsás Hajnalka, Vida Anna és Hujber Bandi is szerepelt. Október 18-21. között rendezték meg a Vasvári Színjátszó Fesztivált, ahová nemcsak Magyarországról, hanem a határon túlról is érkezetek társulatok. Itt a Szó és Kép Színpad Arisztophanész Lüszisztraté címû komédiáját adta elõ. Az elõadásban nyújtott kima-
gasló teljesítményéért Rózsás Hajnalka a legjobb nõi alakítás díját vehette át. Akik a közeljövõben szeretnék Pápán is megnézni a Szó és Kép Színpadot, azoknak jó hír, hogy no-
vember 9-én a Kékfestõ Múzeumban is bemutatják az aranyminõsítést kapott Gondûzõ borocska mellett címû elõadásukat a Márton-napi programok köPolgár Szilárd zött.
Programajánló Október 29-én, hétfõn 18 órakor kezdõdik a Gyurátz Ferenc Gondolkodó Kör következõ elõadása az Evangélikus Gyülekezeti Házban. Vendég: dr. Somogyi Gyõzõ Kossuth díjas festõmûvész. November 3-án, szombaton 17 órától Mirõl beszél a mû? Mit mondunk mi róla? Beszélgetés a Somogyi József Galériában a mûalkotásokról zenével fûszerezve. Közremûködik a Ribilio Andante jazz trió. November 11-ig látható a Somogyi József Galériában a Mûalkotások Pápai Otthonokból címû gyûjteményes kiállítás, valamint a JMSZK emeleti elõterében az Alsóörsi Egyesület kollektív kiállítása. November 13-án, kedden 14 órakor tartja következõ összejövetelét a Látássérültek Pápai Csoportja a JMSZK színházépületében. Vendég: Nyulasi József fafaragó mûvész. November 15-én, csütörtökön 16 órakor Ady Endre Istenes versei címmel tartja következõ rendezvényét a Jókai Kör Egyesület, a Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyûjteménye Könyvtárának olvasótermében. November 16-án, pénteken 18 órakor a Szent Anna templom nagy hittantermében Veress Zsuzsa középiskolai tanár tart vetített diaképes elõadást Világunk egy festõmûvész, Katona György szemével címmel. Az elõadásra mindenkit szeretettel vár a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) pápai csoportja.
Orgonamuzsika és Templomgaléria Tapolcafõn
Képek magángyûjteményekbõl Az elmúlt szombaton folytatódott a Tapolcafõi Zenélõ Esték és Templomgaléria a tapolcafõi református templomban. Ezúttal nagyon különleges tárlat látható a hófehér falakon Képek magángyûjteményekbõl címmel, amelyen néhány család tulajdonában lévõ mûalkotások kerültek a széles közönség elé. A szombati eseményen Latorczai Jánosné, a magángyûjtõk baráti társágának nevében így fogalmazott: - A mai kiállításon három család otthonában lévõ festményeit láthatjuk, amelyet szeretettel válogattak össze, hogy értékeiket megosszák a látogatókkal. Templomban vagyunk és a lelkünk Isten felé fordul a képek és a zene fonalán. - Közel hatvan mûalkotás
szerepel a tárlaton – mesélte Apostol Pál tapolcafõi református lelkipásztor –, csendes polgári képet mutat a kiállítás, három lakás, három ablak, három teljesen különálló világ, az alapgondolat azonban közös: látni és láttatni. Szeretni a képeket és a zenét, szeretni, hogy magyar vagyok, hogy Istenre figyelõ ember és templomba járó ember vagyok, olyan ember, aki minden-
Alsõörsi Festõ Egyesület tárlata
Látható az õsz meséje Aki szereti a szép tájképeket, a klasszikus stílusú festményeket, annak mindenképpen érdemes felkeresnie a Jókai Mór Mûvelõdési és Szabadidõ Központ színházépületének emeleti elõterében a közelmúltban megnyitott Alsóörsi Festõ Egyesület – mûvészeti vezetõjük Horváth Lajos festõmûvész – kollektív kiállítását.
áron meg akarja õrizni a hovatartozását. A mûalkotások mellett Koós Anita, a bécsi zeneakadémián végzett orgonamûvész magas színvonalú orgonajátékában is gyönyörködhettünk, aki Bach
és Duruflé szerzeményei mellett Gárdonyi Zsolt kompozícióit is elhozta a templomfalak közé. Tapolcafõn az olajfestmények, akvarellek, grafikák november 11-ig láthatók a templomban. Polgár Sz.
A paravánokon csendéletek, õszi fények, alvó bálák, távoli dombok láthatóak, amelyek az alföldi, kisalföldi, balatoni tájakat örökítik meg olajfestmények, grafikák segítségével. A bemutatott alkotások közül különösen szuggesztív Nagy Ágota Téli erdõ a Bakonyban festménye, Fenyvesi Júlia Kék hegyek kompozíciója, Romwalter Mária Fekete lovon címû al-
kotása, Kiss Attila Felhõk a bércek felett képe, dr. Keskeny Ildikó Az õsz meséje és Pipacs címû festményei, valamint a tárlat egyik legjobb képe, Kosztolányi Rózsa Enteriõr címû kompozíciója. Az Alsõörsi Festõ Egyesület alkotásai november 11-ig tekinthetõek meg a JMSZK nyitva tartási idejében és rendezvényekhez kötõdõen. Polgár Sz.
A Mándi Márton István Pápai Református Kollégiumi Alapítvány 2011. évben az SZJA 1 %-os felajánlásokból 5.491 forintot kapott. Ezt az összeget a Kollégium diákjainak támogatására fordítottuk. Köszönjük a támogatásokat. Adószám: 19259587-1-19
A PÁPAI MUSICAL STÚDIÓ tagjai tisztelettel meghívják Pápa város polgárait 2012. november 17-én, szombaton 20 órától tartandó báljukra Helyszín: Tarczy Lajos Általános Iskola aulája PROGRAM: Pezsgõs fogadás Vacsora Orbán-módra Mûsor új slágerekkel Zene: Bódai Tibor és TSA Részvételi szándékát 2012. november 16-ig jelezze a 06/20/91-22-650-es telefonszámon. Belépõjegy ára 3.500 Ft, mely október 24-tõl váltható nyitva tartási idõben a Tourinform Irodában (Pápa, Mándi Márton István u. 10.).
6
Pápa és Vidéke
2012. november 1.
Folyamatosan szépül a tapolcafõi Forrás tanösvény
Válságban az egészségügy A Petõfi Asztaltársaság, az MSZP helyi szervezete és a Szegfû Klub csütörtöki rendezvényének vendége dr. Kökény Mihály szakpolitikus, egykori egészségügyi miniszter, az MSZP Egészségpolitikai Tanácsadó Testületének elnöke volt. Az Elgurult a gyógyszerünk, válságban az egészségügy címû fórumot megelõzõ sajtótájékoztatón Szirbek Rita MSZP-s önkormányzati képviselõ arról beszélt, hogy valamilyen szinten az egészségügy minden szereplõje vesztese lett az elmúlt két év kormányzati intézkedéseinek, látni a forráskivonás hatásait, érezhetõ az orvosok és a szakdolgozók nagyszámú kivándorlása, ezzel párhuzamosan a gyógyszerárak nõnek, a várólisták pedig egyre hosszabbá válnak. Ezért volt fontos és aktuális egy olyan elõadó meghívása Pápára, akitõl szakszerû és hiteles értékelést kaphatnak az érdeklõdök az ágazat jelenérõl és jövõjérõl. Dr. Kökény Mihály a sajtótájékoztatón többek közt azt is hangsúlyozta, hogy rendet kell tenni abban a káoszban, amelyet a Fidesz-kormány kialakított, és egyfaj-
ta kiszámítható, felzárkózási politikával vissza kell adni az egészségügyben dolgozók hitét abban, hogy érdemes itthon betegeket gyógyítani. Ahogy fogalmazott, a jelenlegi kormánynak kevés idõ kellett ahhoz, hogy leromboljon egy minden hibája ellenére is mûködõképes rendszert, de azoknak, akik a mára kialakult állapotokat kívánják rendbe tenni, sokkal hosszabb idõre lesz szükségük. Mint elhangzott, pártok és civil szervezetek komoly mûhelymunkát végeznek, melyeknek eredményeit, javaslatait össze kell érlelni, és az „eszement államosítást” be kell fejezni. A politikus szerint decentralizálni kell, és ha nem is minden esetben, de a kórházak fenntartását vissza kell adni az önkormányzatoknak, illetve a kórházakat a kistérségben érintett települések egyfajta társulási,
konzorciumi formában üzemeltethetnék tovább. Emellett a társadalombiztosítás rendszerének visszaállítását is szükségesnek tartja, csakúgy, mint a betegek jogainak visszaállítását. Ahogy fogalmazott: „tájékozott fogyasztókká kell tenni a betegeket”. Dr. Kökény Mihály arról is szólt, hogy okulva az elmúlt évek történéseibõl, az egészségpolitika területén egy új társadalmi szerzõdést kell létrehozni. A politikus elismerte, a jelenlegi nehéz helyzetben nem lehet felelõs ígérteteket tenni a 2014 utáni idõszakra az egészségügy finanszírozásával kapcsolatban. Azt majd csak a 2014-es költségvetés ismeretében tartja lehetségesnek. Az elõadó összegzésként úgy fogalmazott, butaság lenne mindent visszacsinálni, mert ezzel éveket vesztegetnénk el, és ezt nem tudná elviselni az ágazat. Szerinte kiszámítható finanszírozásra, hosszútávú, reális tervekre, valamint átláthatóságra van szükség a magyar egészségügyben.
Foroghat a malomkerék Tavaly tavasszal avatták fel a Forrás tanösvényt Tapolcafõn, amely az újra medrébe visszatért Tapolca-patak mentén húzódik. A biztonságosan járható, gyönyörû természeti útvonal az elmúlt idõszakban forrásfõi kúttal, pihenõhelyekkel bõvült, október 20-án pedig szalonnasütõ avatására került sor a kristálytiszta vizû Tapolca partján.
- Régóta terveztük a szalonnasütõ felavatását – nyilatkozta újságunknak Horváth Endre, a Tapolcafõi Kertbarát Kör elnöke –, október 20-án még a tanösvény útvonalán kijavítottuk az utat, és amíg a férfiak a fizikai munkát végezték, az asszonyok cicegét, szalonnát sütöttek. Közel harmincan ültük körül az elkészült
A profi szintû Adobe Photoshop felhasználó a fotósok körében leginkább használt fényképfeldolgozó programon keresztül mutatta be a szoftver szinte kimeríthetetlenül változatos szerkesztõi világát. A több mint négyórás szeminárium során a rendkívül felkészült elõadó részletesen beszélt a Photoshop beállításairól, a fotós jogairól, az egyes képformátumok kezelésérõl, a JPEG és a RAW képekrõl. Elõadása során végigka-
formációk derültek ki a len- nak a Ps felhasználók. cse korrekcióról, a perspekA szeminárium a jelenletíváról, az élesítésrõl és a võk elõre beküldött fotóizajszûrésrõl is, amelyekkel nak értékelésével zárult. Babos Petra nap, mint nap találkozhat-
lauzolta a fotósokat a a profi képszerkesztõ szoftver szerteágazóan színes világának fontosabb állomásain az általa használt CS6 program segítségével. A résztvevõk Péter fotóinak segítségével könnyen elsajátíthatták a helyes fehéregyensúly beállításának technikáját, az árnyékok és fények, valamint a színek kezelését is. Kitért az ehhez szükséges hisztogramokra, ecsetekre, maszkolásokra és tisztításokra is. Hasznos in-
Dr. Vitányi Iván Pápán A Demokratikus Koalíció pápai szervezetének vendégeként pénteken Pápán járt dr. Vitányi Iván, a párt tiszteletbeli örökös elnöke, országgyûlési képviselõ. A politikus délelõtt a pápai piacon járt, ahol a Pápai Agora kitelepülés-sorozat részeként Kerecsényi Zoltán választókerületi vezetõ és a párt több tagjának kíséretében választópolgárokkal találkozott, majd a vörösiszap-katasztrófa második évfordulójára emlékezve Devecserbe látogatott, ahol megtekintette az emlékparkot, az újonnan épült lakóparkot és találkozott a város polgármesterével is. Délutáni programjának folytatásaként az Alsóvárosi temetõbe ment, ahol egykori, a Gestapo által 1944-ben
bebörtönzött sopronkõhidai fogolyként koszorút helyezett el Bárdosi Jenõ evangélikus lelkész, a börtön akko-
ri lelkésze sírján. Az emlékezést követõen megtartott sajtótájékoztatón dr. Vitányi Iván úgy fogalmazott, pártjuk, a Demokratikus Koalíció nevében is mutatja célját, hogy demokrácia szükséges az elõrejutáshoz. A történelem is igazolja, hogy csak az valósulhat meg, ami emberek nagy tömegének közös döntésén alapul. Ehhez koalíció is kell, minél több ember, akik le tudják gyõzni szemé-
Polgár Szilárd
Anyakönyvi hírek
Fotós szeminárium A pápai származású, de jelenleg Budapesten élõ Németh Péter portréfotós tartott a közelmúltban fotós szemináriumot kezdõ és haladó szintû fotósoknak a Jókai Mór Mûvelõdési és Szabadidõ Központban.
szalonnasütõ helyet, jó hangulatban, sötétedésig együtt voltunk. Horváth Endre büszkén megjegyezte, most már teljes hosszússágában kényelmesen látogatható a Forrás tanösvény Tapolcafõn, sõt tavaszra ismét nagy tervet szövögetnek. A régi forrásfõi nagymalom alapjain ugyanis négy méter átmérõ-
jû malomkerék megépítését tervezik, amelynek tengelye tölgyfából lesz, a lapátok és a küllõk vörösfenyõbõl készülnének. A malomkerék építése közel egymillió forintba kerül, a megvalósítására gyûjtést szerveztek Tapolcafõn. Sokan – így az önkormányzat is – támogatják a nemes célt, ám továbbra is elfogadnak minden jószívû segítséget legyen az pénzügyi, építési anyag vagy munkafelajánlás. - Jövõ tavasszal szeretnénk, ha elindulna a malomkerék, amellyel teljessé válhat a tanösvény, egyúttal a forgó lapátok a régi idõk emlékeit is visszahozhatják a helyiek és a kirándulók számára – jegyezte meg mosolyogva Horváth Endre, aki azt is elmondta, hogy a tapolcafõi kertbarátok a Forrás Vendégház meghívására múlt héten kisvonattal bejárták a Bakony csodaszép zugait, a napsütéses kirándulásra rekordlétszám, hatvankét kertbarát jött el.
lyes vágyaikat, és keresik azokat a pontokat, amelyekben egyetértenek. A DK a megalakulása óta eltelt egy év alatt ezt képviselte, és most az a cél, hogy a politika erõi megtalálják azt az egyetértést, ami segítheti Magyarországot az elõrehaladásban. Pápai programjának zárásaként a politikus megtekintette a Zsinagógában látható Elfeledett szomszédaink címû kiállítást. ppe
Házasság: Kövi Arnold – Tóth Tímea, Mesterházy János – Szabó Judit. Születés: Kovács Attila – Sárközi Klementina: Brendon, Orbán Attila – Madarász Zsuzsanna: Benjamin, Kiss Zoltán – Nagy Tímea: Marcell, Pápai Gyõzõ – Szolnoki Anita: Gyõzõ Rómeó, Bagarus Tamás – Nagy Dóra Olívia: Tamás, Duffka Richárd – Simon Edina: Dávid, Rácz Zsolt – Szakács Anikó: Donát, Csepi Tamás – Wolf Polla: Ádám, Hajgató Imre – Erlitz Zsanett Ibolya: Medárd, Németh Gábor – Sza-
bó Judit: Sára Judit, Kontics Richárd – Nagy Alexandra Edit: Enikõ, Nagy Tamás – Bálint Veronika: Annabella, Tóth Attila – Piszker Alexandra: Boglárka, Szabó Zsolt József – Kovács Krisztina: Júlia. Halálozás: Bogdán András, Horváth Ferenc, Polgárdi László, Szalay Gyuláné sz. Szalay Emília, Kovács Lászlóné sz. Markus Vilma, Sárfi Béla, Farkas Tiborné sz. Kasza Valéria, Szûr Istvánné sz. Szilos Brigitta Etelka, Érsek Imre, Szabó Istvánné sz. Soós Erzsébet Ilona.
Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik Farkas Tiborné sz. Kasza Valériát utolsó útjára elkísérték, sírjára virágot helyeztek, és fájdalmunkban osztoztak. Köszönjük a kórház dolgozóinak áldozatos munkáját. A gyászoló család
FELHÍVÁS Ezúton tájékoztatjuk a lakosságot arról, hogy a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet térítésmentes élelmiszersegélyt juttat el településünkre, melyet ESZI Családsegítés munkatársai osztanak szét a legrászorultabb személyek között az alábbi idõpontokban: • 2012. november 8-án (csütörtök) 8.00-17.00 óra között • 2012. november 9-én ( péntek) 8.00-12.00 óra között Helyszín: Pápa, Juhar u. 3. sz. alatti, volt Városgazdálkodási Vállalat telephelye Kérjük az érintett személyeket, hogy az ABC sorrend szerinti kapuknál szíveskedjenek megjelenni.
7
Pápa és Vidéke
2012. november 1. Atlétika
Kézilabda
Labdarúgás
Idény végi verseny Fiatalok a keretben Megyei bajnokságok A Pápai Többcélú Kistérségi Társulás és a Városi Diáksport Bizottság a Munkácsy Sporttelepén rendezte meg a városi és Pápa vonzáskörzetébe tartozó általános iskolák csapatainak a Bakony Kupát. Iskolánként és versenyszámonként két tanuló indulhatott, egy tanuló egy egyéni és egy váltó számban versenyezhetett. A lányoknál és a fiúknál 200, 600, 1000 méter síkfutás, súlylökés, távolugrás, valamint 4x100 és 4x400
Cselgáncs
méteres váltó szerepelt a versenyszámok között. A szervezõk elmondása szerint a vártnál kevesebben neveztek, csak kilenc intézménybõl érkeztek tanulók. Iskolák közötti pontverseny végeredménye: 1. Lovászpatona, 2. Szt. István Római Katolikus Ált. Isk., 3. Weöres Sándor Ált. Isk., 4. Türr Gimnázium, 5. Munkácsy Mihály Ált.Isk., 6. Ugod, 7. Mezõlak, 8. Csót, 9. Tarczy Lajos Ált. Megújult a MOTAX KC nõi kézilabda csapata. Zöldi Ferenc szakveIsk. zetõ sok fiatalt szerepeltet a megyei bajnokságban játszó együttesben . A pápai lányok legutóbb 39-27-re nyertek Celldömölkön. Kiváló teljesítményt nyújtott Szabó Edina, Németh Éva és Fülöp Petra.
Érmek, helyezések Több versenyen is szépen szerepeltek a pápai Bakony Judo Klub sportolói. Százhalombattán a felnõtt földharc országos bajnokságon Mezei Lajos a -81 kg-os súlycsoportban a harmadik helyen végzett, testvére, Mezei Csaba a -90 kg-os súlycsoportban, valamint a nyílt kategóriában egyaránt második helyen végzett. Balatonfüreden a II. Ronin Kupa nemzetközi judo verseny az országos bajnokságra való felkészülést szolgálta a pápaiaknak. A 12 fõs
delegációból Dékány Bálint, Kiss Márton, Laman Richárd, Pákozdi Bence, Vörös Seron, Balikó Balázs kategóriájukban arany-, Szolga Larisza, Mészáros Botond, Laman Brigitta ezüst-, Vida Máté bronzérmet szerzett. Ikrényban a 11 évesek országos bajnokságán Rédling Balázs a fináléba jutásért vívott összcsapáson alulmaradt, így a vigaszágon folytathatta. A bronzmérkõzésen ellenfele jobb volt nála, így az ötödik helyen végzett.
Kosárlabda
Jó nyitány A férfi NB II-es bajnokságban a Pápai KC Tata legjobbjait látta vendégül a sportcsarnokban. A vendégek az elsõ fordulóban hazai pályán vereséget szenvedtek, és Pápán sem számítottak esélyesnek. A találkozó az elõzetes számítások szerint alakult, 53-13-as félidõ után a pápaiak 99-31-re nyertek. A Vajda Balázs irnyította pápaiaknál minden játékos pályára lépett és
pontot is szerzett. A második hazai bajnoki mérkõzésén már keményebb ellenfelet fogad a pápai csapat, a Pécsbánya SE két gyõztes meccsel a háta mögött érkezik a sportcsarnokba. Sikerrel vette az akadályt a Pápai KC a dr. Hepp Ferenc Emlékkupa elsõ fordulójában is. A Zalaegerszeg elleni derbyt 89-71-re nyerték meg.
Megye I. TIAC VSE - Ugod SE 0-3 Megye II. Márkó - Nemesszalók 3-1 Megye III. észak Mihályháza – Csót 1-4 Vaszar – Nyárád 4-2 Vanyola – Nagyacsád 3-1 Malomsok – Somló SC 4-2 N.görzsöny –Adásztevel 1-3 Gic és Takácsi csapata visszalépett. A bajnokság állása 1. Vanyola 8 1 2 56-23 2.Mihályháza 8 1 2 56-33 3. Pápateszér 7 2 1 38-16 4. Csót* 7 3 2 37-19 5. Nagyacsád 6 2 3 28-23 6. Somló SC 6 0 5 31-28 7. Adásztevel 5 2 4 30-28 8. Nemesgörzsöny 5 1 6 30-32 9.Mezõlak 4 2 5 20-19 10. Vaszar 4 1 6 21-20 11. Malomsok 4 1 5 28-31 12. Nyárád 3 0 8 32-51 13. K.szentpéter 3 0 7 22-41 14. Gic 2 0 6 19-28 15. Takácsi 0 0 10 7-60 * 1 pont levonva
25 25 23 23 20 18 17 16 14 13 13 9 9 6 0
Megye IV. Tapolcafõ – B.gyõri SE 7-0 Magyargencs – B.tamási 0-8 Lovászpatona – Külsõvat 1-14 Dáka – Pápai Termál FC 1-1 Homokbödöge – Gecse 1-1 Marcaltõ - Nagytevel 1-3 B.gyõri ISE – Kéttornyúlak 1-0 A bajnokság állása 1. B.gyõri ISE 10 1 1 38-9 2.Kéttornyúlak 9 1 1 52-10 3. Külsõvat 8 3 0 56-14 4. Tapolcafõ SE 6 2 3 26-20 5. Borsosgyõri SE 6 2 4 35-34 6. Marcalgergelyi 5 3 3 39-25 7. Marcaltõ 5 3 4 29-22 8. Nagytevel 5 1 5 17-25 9.Dáka 4 2 5 28-23 10. Pápai TFC** 3 4 4 23-21 11. Bakonytamási 2 4 5 22-24 12. Gecse 2 3 6 15-29 13. Homokbödöge 2 2 7 18-55 14. Lovászpatona 0 1 10 15-58 15. M.gencs-K.hõ.* 1 0 10 13-57 * 3 pont levonva ** 3 pont levonva
31 28 27 20 20 18 18 16 14 10 10 9 8 1 0
Sportajánló Kézilabda férfi NB II. Bakonyerdõ VSE - Treff 07 SE, november 3., szombat, 16 óra, Városi Sportcsarnok, Pápa Bakonyerdõ VSE - Tapolca, november 11., vasárnap, 17 óra, Városi Sportcsarnok, Pápa Kosárlabda férfi NB II. Pápa KC - Pécsbánya, november 2. péntek, 18 óra, Városi Sportcsarnok, Pápa Labdarúgás OTP Bank Liga Lombard Pápa Termál FC - Haladás, november 2., péntek, 16 óra, Perutz Stadion, Pápa Labdarúgás NB II. Lombard II - Újbuda, november 11., vasárnap, 13.30 óra, Perutz Stadion, Pápa
8
Pápa és Vidéke
2012. november 1.
Szûcs Lajos újra pontokat mentett a Lombardnak
Üres stadionban nem jó játszani Két hete bravúros gyõzelmet aratott a labdarúgó élvonalban a Lombard Pápa a Budapest Honvéd ellen a Perutz Stadionban, így optimistán indulhattak Debrecenbe, ahol az Eger várta Zsivoczky Gyula csapatát. A mérkõzésen a pályaválasztó egriek szereztek vezetést, ám a Lombard egy szerencsés hazai öngóllal egyenlíteni tudott. A találkozón az eredmény már nem változott, igaz az összecsapás hajrájában egy óriási Szûcs Lajos bravúr is kellett az egy pont megtartásához. Éppen ezért az elmúlt két hét történéseit Szûcs Lajossal értékeltük. - Fontos gyõzelmet arattunk a Honvéd ellen, hiszen így elkerültünk a kiesõ helyrõl. Így van igazán az Újpest elleni döntetlennek is értéke. Ennek a szellemében, a gyõzelem reményében készültünk egész héten az Eger ellen. Sajnos rengeteg problémánk adódott, hiszen sérülések tizedelik az együttest, így egyáltalán nincs könnyû helyzetben a vezetõedzõnk. - Ez volt az oka annak, hogy az Eger elleni mérkõzés nem hozott túlzottan magas színvonalú játékot? - Borzasztó gyenge színvonalú találkozó volt. Az Eger tizenegy emberrel csak a védekezésre koncentrált. Nem tudtunk mit kezdeni ezzel a defenzív csapattal, így ne-
künk is csak kisebb helyzeteink voltak. Aztán a semmibõl találtak egy gólt, igaz mi is szerencsés körülmények között egyenlítettünk. - Akkor most elégedett vagy az egy ponttal? - Hiába voltunk mezõnyfölényben és próbáltunk meg mindent, nem tudtunk komoly ziccereket kialakítani. A látottak alapján igazságos a döntetlen, viszont ha megnézzük a labdabirtoklási arányt, amely körülbelül nyolcvan-húsz százalék volt a javunkra, akkor azt gondolom, nem kétséges melyik együttes próbált meg játszani a pályán. - Amit mondasz, azért is elgondolkodtató, mert az Eger is a kiesés elõl menekül. - Nem hibáztatom az
Egert, de nem tudom, hogy õk mit akartak játszani. Egy kiesés ellen küzdõ Eger kit akar megverni, ha nem minket? Sokkal jobb találkozó lett volna, ha a hazai csapat nyíltabban felvállalja a támadásokat. - A mérkõzésen a debreceni stadion szinte kongott az ürességtõl. Az idegenbeli találkozón ez lehet, hogy a Pápának jelentett elõnyt. - Egy futballista életében fontos a közönség. Én azt szeretem, ha minél jobban tele van a stadion. A futball szégyene, ha üres stadionban kell fociznia egy labdarúgónak. - Miként vélekedsz az egri öngólról? - Véleményem szerint a kollégám mutatta be a mérkõzés legnagyobb bravúrját, amikor Maróti Béla bal alsó sarokra tartó kapáslövését megfogta. A szerencsés gólunknál nem gondolom, hogy hibás lett volna. - Arról most szerényen hallgattál, hogy a találkozó utolsó percében óriási bravúrral mentettél. - Szerintem Vujovics fe-
jesénél jobban kellett figyelnem. Amit említettél, tény, hogy a meccs végén kellemetlen labda volt, hiszen mell magasságában szállt a kapu felé, szerencsére bele tudtam érni, így nem lett belõle gól. - A Haladás ellen fontos mérkõzés következik a Perutz Stadionban. - Artner Tamásnak nagyon jó együttese van, csak a szerencsével állnak hadilábon. A Haladásnak jó labdarúgói vannak, gondolok Keneseire vagy Radóra. Sokkal jobban tartok azonban attól, hogy a sérültjeink milyen gyorsan épülnek fel, hiszen sok problémánk van, ez komoly feladat lesz, de nem megoldhatatlan.
Kikaptak sakkozóink Vereséget szenvedett a Pápai SE sakk szakosztálya a megyei bajnokság hétvégi fordulójában. A házigazda pápaiak Tapolca csapatát fogadták, akik ezúttal is hozták a már megszokott formájukat. Tudtuk, hogy a vendégek erõsek, ennek ellenére jobb szereplésre számítottam, mondta Kiss Csaba, a Pápai SE sakk szakosztályának vezetõje. Sajnos érvényesült a tudásbeli különbség, így a vendégek 4,5-7,5 arányban nyertek. - Tavaly nagyobb pontbeli vereséget szenvedtünk, ennek ellenére kissé csalódott vagyok, mivel úgy gondoltam az 5,5 pontot sikerül majd hoznunk. Döntetlent játszott Varga Gyula, Buzás Gyula, Gyutai Nándor, Kato-
na György és jómagam. Három új igazolásunk is asztalhoz ült, de egyelõre nem bizonyultak húzóembernek. Egy ifi és egy nõi játékost is szerepeltettünk. Ifjúsági játékosunk Margl Roland gyõzelemmel fejezte be a partit. A fiatalember nagyon komolyan veszi a sakkot, szakosztályunk nagy reménysége, tájékoztatott Kiss Csaba. A következõ foedulóban a Révfülöp PSE otthonába utaztak sakkozóink, a mezõny leggyengébb csapata ellen gyõzelmi eséllyel.
Polgár Szilárd
A labdarúgó Magyar Kupa 3. fordulójában a Lombard FC az NB III. Tisza csoportjában szereplõ Létavérteshez látogatott, ahol hatalmas meglepetésre 1–0-s vereséget szenvedett. A mérkõzést a 92. percben Hajdu István gólja döntötte el.
MENETRENDVÁLTOZÁS Tájékoztatjuk az utazóközönséget, hogy Pápa város helyi autóbusz-közlekedésében 2012. november 5-étõl menetrendi módosítások lesznek. A részletekrõl felvilágosítás az autóbusz-állomás bérletpénztárában munkanapokon 7 órától 11.30 óráig és 12 órától 17.00 óráig. Legyen az utasunk, utazzunk együtt!
Pápa és Vidéke – Közéleti lap – Megjelenik kéthetente csütörtökönként. – Kiadja: Pápai Platán Városmarketing és Turisztikai Nonprofit Kft. – Megbízott fõszerkesztõ: Németh Zsolt. Felelõs kiadó: Pápai Platán Városmarketing és Turisztikai Nonprofit Kft. – Nyomdai munkák: Danubia Web Kft., Budapest – Terjeszti a Magyar Posta Zrt. – A szerkesztõség címe: 8500 Pápa, Fõ u. 5. Pf. 171. – e-mail:
[email protected] – web: www.papa.hu – ISSN 1589-8288 – Kéziratot nem õrzünk meg, és nem küldünk vissza!