Dr. Petz Ernő
A paksi szindróma Szindróma: tünetcsoport; a betegségre jellemző tünetek összessége.
A Paksi Atomerőműben április 10-én bekövetkezett súlyos üzemzavar nem véletlen, hanem valószínűsíthető üzemi esemény volt. Ugyanolyan következmény, mint a rendszerváltozás számos negatív jelensége, és semmiképpen sem ok nélküli. A politikai küzdelmek és a háttérben meghúzódó érdekviszonyok közvetett produktuma. A hozzávezető út jól jellemzi a politikai kultúra teljes hiányát, a rendszerváltozás kudarcát: valódi szindróma, amely magán viseli a beteges rendszerváltozás minden tünetét. Külön jelzés értékű, hogy a tünetek még ott is diagnosztizálhatók, ahol legkevésbé szabadna: az ország egyetlen atomerőművében. A politika behatolt az atomerőműbe. Ahány kormányváltás, annyi politikai indíttatású teljes vezetésváltás a szakmai követelmények háttérbe szorulása mellett, átszervezésekkel, leváltásokkal, bizonytalan átmeneti időszakokkal, a nélkülözhetetlen munkahelyi nyugalom és stabilitás veszélyeztetésével, amiért a kormányokat súlyos felelősség terheli. A nukleáris biztonsági kultúrát ezzel elsősorban nem az atomerőmű, hanem a politika torpedózta meg. Az üzemzavar a rendszerváltozás veszteseit nyomorítja tovább, a nagy értékű közvetlen kár és a jelentős termeléskiesés miatt. Hogy kik a vesztesek, azt tehát tudjuk. De vajon kik az igazi felelősök, vagy netán a nyertesek? És ha tudjuk, akkor mi van? Hiszen az elfuserált, igazságtalan, sokakat megnyomorító gazdasági rendszerváltozás felelősei is itt élnek közöttünk. Ők köszönik, jól vannak, meggazdagodtak, hiszen ügyesen politizáltak. Együttműködtek és üzleteltek a Valutaalappal, a Világbankkal, a befektetőkkel és egymással, miközben az erkölcsi normákról megfeledkeztek, mint Pakson a nukleáris biztonság elsődlegességéről. A Paksi Atomerőmű (PAE) szerepe. Az atomerőmű kiemelkedő és egyedülálló szerepet tölt be a magyar gazdaságban, közelebbről a villamosenergia-ellátás stratégiai jelentőségű területén. A hazai termelés 40 %-át biztosítja, kezdetektől nagy rendelkezésre állással, mindeddig az energiaellátás legstabilabb és legmegbízhatóbb termelő bázisa volt. Ez a pozitív múlt – remélhetőleg csak átmeneti időre – egyelőre megszakadt. Az erőmű négy blokkja az 1982 és 1987-es években lépett üzembe, mint a fejlettebb biztonsági filozófiával épült szovjet VVER-440 típusú blokkok képviselői. A csernobili katasztrófát (1986) követően a 90-es évektől számos biztonságnövelő intézkedést, ill. jelentős projektet hajtottak végre sikeresen az erőműben. A PAE a villamosenergia-rendszerben alaperőműként, azaz mindenkor a lehető maximális teljesítménnyel üzemel, minthogy legolcsóbban (7,4 Ft/kWh) termeli a villamos energiát. Ezért lehet magas a teljesítmény kihasználási tényezője (85-87 %), ami azonban nem biztonsági mutató, amint azt csúsztatással sokszor dicsekvően emlegetik. A Paksi Atomerőmű eredményes működését a nyugati atomenergetikai szakma is elismeri, és pozitívan értékeli, ami elsősorban az erőmű dolgozóinak a szakértelmét dicséri. Április 10-én éles határkőként mégis - a nemzetközi nukleáris eseményskála besorolása szerint - olyan „súlyos üzemzavar” következett be, amely világviszonylatban is, a maga nemében egyedülálló. Ez érthető módon, minden szempontból aggodalomra ad okot. Miért olcsó a Pakson termelt villamos energia? E kérdést is érdemes itt megválaszolni. A Pakson termelt villamos energia önköltségének mindkét meghatározó tagja kedvezően
alacsony értékű. A változó költségrész az üzemanyag költségéből adódik, amely atomerőműveknél eleve kisebb, mint a hagyományos erőműveknél. A beruházási költségekből eredő állandó költségrész is kedvező annak ellenére, hogy az atomerőművek beruházási költségei viszonylag nagyok. Az 1991-ben elvégzett vagyonbecslés szerint a beruházott vagyont 125 milliárd forintban állapították meg, ami egy nyugati, hasonló atomerőmű beruházási költségeinek csak a töredéke. Adódik ez az akkori KGST-beli kereskedelmi viszonyokból. Vajon miért kaptuk olyan olcsón a Szovjetuniótól az atomerőművi berendezéseket? Mert gyakorlatilag (megállapodott kontingensekben) barter kereskedelem folyt, amelynek keretében mi ugyanolyan olcsón adtuk a dúsított uránércet, az Ikarus buszokat, a tömeges mezőgazdasági és ipari termékeinket. Ha a csereként adott termékek hazai önköltségét vesszük figyelembe, akkor kiderül, hogy az atomerőmű csak papíron volt olcsó. De legalább most ennek előnyeit az egész ország élvezheti. Az „olcsó” atomerőmű építését azonban csak nagy-nagy áldozatokkal tudtuk befejezni, hiszen a 80-as években már annyira gyengélkedett a magyar gazdaság, hogy a paksi beruházás mellett egyetlen komolyabb beruházásra sem futotta. A Paksi Atomerőműben tehát benne van minden magyar állampolgár alacsony állami fizetése, és a nem önként vállalt áldozatkészsége. Elsősorban ezért nemzetellenes még annak a gondolatnak a felvetése is, hogy a Magyar Villamos Művek (MVM) Rt.-t – amely a Paksi Atomerőmű gyakorlatilag 100 %-os tulajdonosa – privatizálják. Az említett módon kialakult olcsó villamos energia előnyeit erkölcsi megfontolásból is csak a lakosság jogosult élvezni, és senki más! Különösen nem a külföldi befektetők, akik a szélsőségesen végrehajtott privatizáció révén már így is túlzott monopolhelyzetbe jutottak az energetikában. Mindnyájunk alapvető érdeke, hogy az említett előnyt minél hosszabb ideig élvezhessük, és hogy most a 2. blokkot minél előbb üzembehelyezzük, és az üzemzavar következményeit minél előbb felszámoljuk. A nukleáris biztonság szerepe. Az atomerőművek energiaátalakítási alapfolyamatai nagyon egyszerűek, felépítésükre és működésükre ez mégsem mondható el, ami a potenciális nukleáris veszéllyel: egyrészt a működéssel együtt járó radioaktív sugárzással, másrészt a szabályozatlan láncreakció létrejöttének (reaktor megfutás) elvi lehetőségével magyarázható. A nukleáris biztonsági intézkedések garmadája gondoskodik arról, hogy személyi vagy anyagi károsodás, az említett adottságok ellenére se következhessék be. Ezek legjelentősebb részéről eleve a tervezés során gondoskodnak (pl. a biztonsági funkcióval rendelkező berendezéseket háromszoros redundanciával tervezik), a másik fontos részét pedig szervezési, eljárásrendi (minőségbiztosítási) intézkedésekkel biztosítják a létesítés és az üzemeltetés minden fázisában. Az üzemzavarok jelentős része személyi hibákra, mulasztásokra vezethető vissza, ezért az atomerőművekben a nukleáris biztonság harmadik fontos – ha nem a legfontosabb összetevője az emberi tényező. A dolgozók magas szintű szakmai felkészültségén túl a szakmai elkötelezettség, a felelősségtudat, a beosztottak és vezetők közötti bizalmi viszony, a vezetői stílus, a megbecsültség, a mindezek eredményeképpen kialakuló munkahelyi légkör, amelyek végül is mind-mind befolyásolják a munkahelyi stabilitást és az elvégzett munka minőségét. Az atomerőművekben első helyen mindenkor a magas szintű nukleáris biztonság minden áron való garantálása áll, és csak másodsorban érvényesülhetnek a gazdasági vagy egyéb szempontok. A Paksi Atomerőműben a 90-es évek második felében, a humántényező területén egy negatív folyamat indult el, ami kapcsolatba hozható a bekövetkezett üzemzavarral.
Röviden a súlyos üzemzavarról. Április 10-én a 2 sz. blokk éves nagykarbantartása folyt, amelynek keretében 270 üzemanyag kazetta felületi tisztítását kívánták elvégezni a reaktoron kívül, az erre a célra kialakított külön tisztító tartályban, amely az 1sz. revíziós aknában, a víz alatt nyert elhelyezést. Egyidejűleg a tartályban 30 kazetta vegyi tisztítását végezték. Az üzemzavar a hatodik csoport tisztításának befejezése után következett be: a kazetták, nem megfelelő hűtésük következtében felhevültek, és súlyosan károsodtak. A sérült fűtőelemekből kiszabadult radioaktív gázok a reaktorcsarnokba, és jelentős részük a kéményen keresztül a környezetbe került. Az akna vizében különböző radioaktív izotópokat (többek között radioaktív jódot) azonosítottak. A lakosságot mérhető sugárterhelés nem érte, és a dolgozók sem szenvedtek megengedettnél nagyobb sugárdózist. A tisztító technológiát és a berendezéseket a francia-német FRAMATOME ANP cég szállította, alkalmazta és felügyelte. A cég most nem versenyeztetés útján nyerte el az üzletet, annak ellenére, hogy az erőműben különböző álláspontok alakultak ki a technológia alkalmazását illetően, és abban, hogy az oroszokat be kellene vonni a probléma megoldásába. A Rosszijszkaja Gazeta című orosz kormánylap szerint közvetve az utóbbi tíz év „politikai játékai” vezettek a Paksi Atomerőműben bekövetkezett üzemzavarhoz: Pakson járt orosz szakértők szerint a baleset teljes mértékben elkerülhető lett volna, ha folytatódik a korábbi gyakorlat, amelynek keretében a magyar fél rendszeresen konzultált orosz szakemberekkel az atomerőművet érintő valamennyi fontos kérdésben ( MTI, 2003. máj. 30). Az üzemzavar közvetlen oka. Az említett 30 kazettás tisztító tartállyal most első ízben folyt tisztítás. 2000 és 2001-ben hasonló technológiával, egy 7-kazettás tisztítótartállyal már 170 kazetta sikeres tisztítását elvégezték. Most az üzemzavart megelőzően is 630, részben pihentetett, de nagyrészt a reaktorból kiemelt kazetta tisztítását sikeresen végrehajtották. Az utolsó csoport tisztítását követően, a daru elfoglaltsága miatt a kazettákat nem emelték ki a tartályból, és áttértek egy lényegesen kisebb teljesítményű búvárszivattyúval biztosított hűtési módra (ápr. 10. 16 óra 40 perckor). E hűtés bizonyult elégtelennek, aminek következtében a kazetták egyre jobban felhevültek, mígnem az üzemanyag burkolatok – az egyre növekvő belső gáznyomás következtében - felhasadtak, amit a kikerült radioaktív gázok jeleztek (21 óra 53 perc). A reaktorcsarnokban a nemesgáz-aktivitás elérte a „vész” szintet. Később, amikor a tisztítótartály fedélzárját nyitották (ápr. 11. 2 óra 15 perc), ugrásszerű aktivitásnövekedés következett be, amely néhány órán belül lecsengett. A fedélzár nyitásakor az akna vize a tartályba zúdult, ami a felhevült kazetták további mechanikai rongálódásához (hősokk) vezethetett. A bekövetkezett üzemzavar lényege tehát: a 30, részlegesen kiégett, rendkívül radioaktív kazetta súlyos sérülése; és közvetlen oka: a kazetták nem kielégítő hűtése. Az üzemzavar előzményei. A 90-es évek második felében az 1-3-as blokkoknál olyan radikális sugármentesítési (dekontaminálási) eljárást alkalmaztak a gőzfejlesztők hőátadó csöveinek primerköri oldalán, aminek következtében jelentős magnetit mennyiség került a primerköri hűtővízbe, amely fokozatosan lerakódott a reaktorban a kazetták fűtőelemeinek külső felületére. A lerakódás végül már olyan mértéket ért el, hogy csökkenteni kellett az érintett reaktorok teljesítményét. Már 1998-ban felmerült a magnetit lerakódások eltávolításának szükségessége, az erre alkalmas eljárás kidolgozása és alkalmazása. A kiírt
versenyfelhívást akkor a Siemens KWU nyerte el, és az említett 2000 és 2001-évi tisztításokat ez a cég végezte. Időben tehát vissza kell menni az 1998 előtt alkalmazott dekontaminálási technológiához, az azzal kapcsolatos döntésekig, ill. a felelősség kérdéséhez. Hiszen ez az időszak már egybeesik az említett negatív humánpolitikai folyamattal. A gyökerek netán azonosak? A kedvezőtlen folyamatok gyökerei. A rendszerváltozás kezdetén, a részvénytársasággá alakulást követően a villamosenergia-iparágban újszellemiségű változás indult el, amely a Paksi Atomerőműben is tapasztalható volt. Féléves előkészítés után, külső szakértők és a dolgozók széleskörű bevonásával új szervezeti struktúrát alakítottak ki, amely szakított a korábbi szovjet típusú modellel. A vezetői posztokat pályáztatás útján töltötték be. Az eredmények már 1994-re megjelentek, az erőmű - szinte minden mutatóját tekintve – az addigi történetének a legjobb eredményeit érte el („a LEG-ek éve”). A hangulat stabilizálódott. Az 1994 évi választások után az iparágban egy szó szerinti politikai restauráció következett be. Az MVM és a PAE igazgatóságát és felügyelő bizottságát teljesen felmentették, és újakat neveztek ki. Az új vezetés politikai megfontolásokból újabb szervezeti módosításokat hajtott végre két okból is: egyrészt elvből megtagadták a megelőző, tudományos vizsgálatokkal megalapozott szervezeti formát, másrészt ez alkalmat adott számos szakember leváltására és mellőzésére, illetve mások vezetői posztokba való visszahelyezésére. Az 1991 végén nyugdíjazott vezérigazgató (volt központi bizottsági tag) visszakerül az MVM Rt. igazgatóságába és a PAE-be tanácsadónak. Törekvéseit az általa támogatott, új műszaki vezérigazgató-helyettesen keresztül érvényesíti, aki diktatórikus vezetési stílust honosít meg. Előtérbe kerül a gazdasági eredmények hajszolása, mint bizonyítási kényszer. A fejlesztésekkel, rekonstrukciókkal kapcsolatos döntésekben (milliárdos üzletekről van szó) megjelennek az egyéni érdekek és összefonódások. A sajtó is egyre gyakrabban foglalkozik különböző paksi ügyekkel. A bíráló újságcikkek helyeslést váltanak ki a dolgozókban, bűnbakkeresést a vezetésben. Az erőműben egyre rosszabb a munkahelyi légkör mind a dolgozók, mind a vezetők körében. A legnagyobb szakszervezet, felelősségi körén túl humánpolitikai értékelést készít, amelyben felhívja a vezetés és a tulajdonos figyelmét az aggasztó jelenségekre. Nincs fogadókészség, de a szakszervezet kezdeményezésére egy külső céget mégis megbíznak az erőműben uralkodó viszonyok felmérésével (Stádium 31 jelentés), amely lesújtó állapotokat tárt fel. Főbb megállapításai: bizalomhiány, diktatórikus vezetés, az eredmények hajszolása, a létszámleépítés formális kezelése: egyes területek (szolgáltatás, szállítás, stb.) Kft-kbe való kivitele. Utóbbival kapcsolatban külön kiemelendő, hogy előkészítik az egész karbantartási tevékenység és -szervezet kiszervezését, ami éves szinten milliárdos „nagybulinak” ígérkezik. Az 1998-as választások közeledtével ez az őrült terv a szakszervezetek ellenállásán végül szerencsére megbukik. Az említett közegben szükségszeren megnő a személyi hibás üzemzavarok bekövetkezésének a valószínűsége. Ezek közül kiemelendő az 1996-ban a 2. blokkban feltárt addigi legsúlyosabb esemény. Az 1995 évi nagykarbantartás idején egy közel 7 kg-os idegen fémtárcsa maradt a primerkörben, amelyet több száz darabra töredezve fedeztek fel 1996-ban. Tudni kell, hogy ez igen súlyos következményekhez, akár a reaktorzóna sérüléséhez is
vezethetett volna. A témával kapcsolatos tájékoztatás minősíthetetlen volt, a közvéleményt félrevezették, a valós eseményeket próbálták eltusolni, mígnem egy újságcikk felfedte az igazságot. A tervszerű munkák mellett megjelenik az improvizáció, és egyértelműen beigazolódik, hogy a túlhajszolt, túlságosan lerövidített főjavítási idők (bizonyítási kényszer) stratégiája kudarcot vallott. Az említett események káros gazdasági következményei jelentősek. Erre az időszakra több, milliárdos nagyságrendű rekonstrukció, illetve felújítás esik. Talán az"utolsónak vélt alkalom", hogy a nomenklatúra és az ügyeskedők megszedjék magukat. Demoralizáló a dolgozók körében, hogy a korrupció szele megjelenik az erőmű felett. A versenyeztetés tisztasága megkérdőjeleződik, amiért pl. a német nagykövet levélben tiltakozik. Lassan közeledik az újabb választás, ezért sürgetik a nagy projekteket - noha a szakmai vélemények megosztottak. A gyorsításra jellemző, hogy 1998-ra mintegy 15-20 milliárdot kitevő üzletek szerződéseit akarják még aláírni.
Ebben az időszakban és ebben a légkörben kerül sor a gőzfejlesztők tápvíz kollektorainak a cseréjére és – a szerelési idő csökkentése érdekében – az említett dekontaminálási technológia alkalmazására (egyidejűleg több gőzfejlesztőn is), hogy a dolgozókat kisebb sugárterhelés érje. De ami megdöbbentő: „a vegyészeket mindig hatalmi szóval utasították ezen műveletek végrehajtására, saját szakmai véleményük ellenében”. Tehát a szakmailag illetékes vegyészek helyett, azok feje felett mások döntöttek! És ezzel jutottunk el az igazi gyökerekhez. Az üzemzavar gazdasági következményei. A sérült, részben hasznosított (kiégett) 30 kazetta az energiatermelés szempontjából elveszett. A hiányzó kazetták miatt a 2. reaktorhoz nem állítható össze optimális zónakonfiguráció, aminek a későbbiekben továbbgyűrűző negatív hatásával is számolni kell. A tisztító tartályban a 30 kazetta erősen sugárzó, nagyaktivitású radioaktív hulladékot képez, amelynek pontos állapota még nem is ismert. A sérült kazettákat el kell távolítani, és biztonságba kell helyezni, amihez várhatóan költséges eljárást kell kidolgozni, és speciális eszközöket kell beszerezni. Mindez hosszas előkészítést, engedélyezést és végrehajtást igényel, ezért a 2. blokk hosszú ideig állni fog. A tisztítást szükségessé tevő primerköri lerakódások sajnos az 1. és 3. blokk teljesítményét is csökkentik. A kiesett villamos energiát viszont csak lényegesen drágábban lehet pótolni. Az üzemzavar rontja a Paksi Atomerőmű eddigi kedvező elismertségét, és károsan befolyásolja az atomenergia elfogadottságát itthon és külföldön egyaránt. Tájékoztatás. A Paksi Atomerőmű sajnálatos módon nem ismerte fel, hogy ilyen súlyú üzemzavar esetén nem elegendő a nemzetközi kötelezettség szerinti tájékoztatás, amelynek az erőmű eleget tett. A rendelkezésére álló információkat azonnal hitelesen és nem szűrve, világos és érthető módon kellett volna a lakosság érdeklődő széles rétegei számára közzé tenni. A lakosságban az a visszatérő érzés maradt: „valamit elhallgatnak”. Megállapítható viszont, hogy az idő előrehaladtával - részben a kiszivárogtatások hatására – a tájékoztatás színvonala javult. A bizalomvesztés jelei számosak. A nukleáris biztonság kezelése. A nukleáris anyagok, de különösen a részben vagy egészen kiégett kazetták (besugárzott nukleáris üzemanyag) kezelésekor rendkívülien szigorú biztonsági előírásoknak kell eleget tenni. Ez kiemelten érvényes a kazetták hűtésére és természetesen akkor is – mint ebben az esetben – ha az atomerőművi főfolyamathoz nem
tartozó technológia alkalmazásáról van szó. Ebben az esetben a helyzetet azonban kritikusabban kell megítélni, hiszen a tisztító tartályban (reaktorfizikai értelemben) a „kritikus tömeget” meghaladó üzemanyag mennyiség nyert elhelyezést reaktor-szerű elrendezésben. Annak ellenére, hogy az elrendezést reaktorfizikailag úgy méretezték, hogy az együttes mélyen szubkritikus legyen, azaz önfenntartó láncreakció ne jöhessen létre, mégis a 30 kazettát tartalmazó tartályt a reaktorokkal azonos 1. biztonsági osztályba kellett volna sorolni. Ez viszont nem történt meg, a tisztító rendszert csupán a legalacsonyabb, 3. biztonsági osztályba sorolták Ezért nem került sor már a tervezés szintjén sem azoknak a biztonsági elveknek és eszközöknek (többszörös biztonság, műszakilag eltérő megoldások, fokozott ellenőrzés és felügyelet, stb.) az alkalmazására, amelyek a kellő szintű biztonságot garantálják. De a tisztítási technológia alkalmazása során, különösen a tisztítást követő búvárszivattyus keringtetés időszakában - az említet tévedésen túlmenően is - alapvetően sérültek a biztonsági elvek. Sem a biztonságos hűtés (hőelvonás), sem annak biztonságos (műszeres) ellenőrzése és felügyelete nem valósult meg. Ezzel elérkeztünk a hatóság szerepköréhez. A nukleáris biztonságtechnikai hatóság szerepe. Az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) keretében működő Nukleáris Biztonságtechnikai Igazgatóság szerepe az alkalmazott kazettatisztítási technológiával kapcsolatosan kettős: egyrészt engedélyezi az alkalmazandó berendezést és technológiát, másrészt felügyeli azok alkalmazását. Minthogy a biztonsági követelmények teljesülése az említett hűtési üzemállapotban bizonyíthatóan sérültek, ez felveti a hatóság engedélyezéssel kapcsolatos felelősségét is. Véleményem szerint a hatóság igen súlyos mulasztása ill. tévedése, hogy elfogadta a tisztító berendezésnek a 3. biztonsági csoportba való besorolását, hiszen ezt követően az engedélyezési eljárás is ennek az alacsonyabb szintnek megfelelően folyt, és így nem kérte számon az indokolt biztonsági előírásokat. Pedig a biztonsági politika alapelve: bizonytalanság esetén a hatóságnak mindenkor konzervatív módon, a biztonság irányában kell dönteni. De úgy látszik, hogy a hatóság nem is volt bizonytalan a besorolás súlyos kérdésében. Súlyosbítja a helyzetet, hogy az üzemzavar időszakában a hatóság képviselője nem volt jelen az erőműben, következésképpen nem láthatta el felügyeleti kötelességét sem. A hatóság felelősségét és szerepét nemcsak a konkrét üzemzavarral kapcsolatban, hanem az említett többéves folyamat során tanúsított magatartása kapcsán is vizsgálni kell. Hiszen a humán tényező területén elindult negatív folyamatra, és annak következményeire a hatóságnak idejében fel kellett volna figyelnie, és ennek megfelelően fokozott szigorral és következetességgel kellett volna eljárnia. Ezzel szemben a hatóság éppen ebben az időszakban bizonyos hatósági jogköröket „együttműködés” keretében átadott az erőmű biztonsági igazgatóságának. A hatóság által készített jelentés záró megállapítása (az erőmű által készített jelentéssel kapcsolatban): „A kivizsgálási jelentés az okokat egyoldalúan tárgyalja, a jelentésből hiányzik az önkritikus hangvétel.” Úgy gondolom, hogy a fentiek tükrében ez a megállapítás az OAH jelentésére is érvényes, minthogy abban az önkritikának csupán halvány nyomaira bukkanhatunk.
Fentiekből egyértelműen megállapítható, hogy felelősség terheli az erőművet, a magyar hatóságot, és a tisztítást végző francia-német céget egyaránt. A felelősségek mértékét azonban egy független, mindenre kiterjedő vizsgálatnak kell megállapítania, már a levonható tanulságok érdekében is. Energiapolitikai következmények. A paksi üzemzavar miatt várható hosszabb termeléskiesés elsősorban a lakosságot érintő közüzemi energiaellátásra fejti ki kedvezőtlen hatását, mivel annak termelő oldali bázisát a Paksi Atomerőmű képezi. A termeléskiesés részben hazai erőművekből vagy importból, de mindenképpen csak magasabb áron pótolható. Az importnak azonban nemcsak a korlátozottan rendelkezésre álló határkeresztező távvezeték-kapacitás szab határt, hanem az is, hogy ezek egy részét a liberalizált piacnyitást követően a feljogosított fogyasztók lekötötték. Ezekből következik, hogy a közüzemi szektorban az önköltség típusú termelői (beszerzési) ár elkerülhetetlenül, és jelentősen növekedni fog. A következmények közvetlenül, vagy közvetve, de mindenképpen a lakosságot terhelik. Ha ui. a kormányzat a fogyasztói árakat politikai megfontolásból nem emeli, akkor ismét az MVM (mint állami nagykereskedő) vesztesége növekszik, most éppen objektív okokból. Sajnos az elmúlt évek hibás energiapolitikája miatt az amúgy is eladósodási gondokkal küszködő, folyamatos vagyonvesztésben levő MVM helyzete tovább romlik. A hatósági ármegállapítások során ugyanis rendre az állami tulajdonú MVM hátrányára és a külföldi befektetők előnyére jártak el. E folyamat végső soron az MVM teljes ellehetetlenüléséhez vezethet. Vagy netán ez az elhallgatott cél, amivel a tervbe vett privatizálása majd indokolható lesz? Zárógondolatok. Ilyen pongyola országgá lettünk a rendszerváltozás során? Döntse el a kedves olvasó. És a fentiek tükrében ítélje meg annak helyességét is, hogy a paksi szindróma kialakulásáért első helyen valóban az árokásó politika felelős-e. Kár hogy így alakult. Nagy kár! Mi egyszerű magyar állampolgárok többet érdemeltünk volna. A mostani és eddig legsúlyosabb üzemzavar felkiáltójelként szólítja fel a jelenlegi kormányzatot, hogy haladéktalanul vessen véget az eddigi romboló gyakorlatnak. Állítsa meg, és fordítsa vissza az említett negatív folyamatot, hogy az atomerőműben a nukleáris biztonság, az emberi tényező területén ismét a megfelelő szintre emelkedjék. A megoldás egyszerű: bízza az MVM-et (a tulajdonost) és a Paksi Atomerőművet szakmailag felkészült, elismert, hiteles és erkölcsiekben példamutató szakemberekre, és a politikát önkorlátozással tartsa távol az erőműtől. A vezetőket, az igazgatósági és felügyelő bizottsági tagokat politikai konszenzussal kérjék fel és nevezzék ki, hogy a következő választások után ne kerülhessen sor a politikai indíttatású leváltásukra, bármilyen kormányok alakuljanak is. Az esetleges pályáztatásokat is ebben a szellemben kell végrehajtani. A bizalom és stabilitás helyreállításának ez az alfája, e nélkül nem fog menni. S ezt követheti a tudatos és következetes építkezés. Az energetika irányítását is minden szinten vissza kell adni az energetikai szakmának, amelyet az elmúlt évek gyakorlata porig alázott. Budapest, 2003. május 5.
