Pápa és Vidéke Az Év Legjobb Települési Lapja 2009
2010. november 25.
Közéleti hetilap
VIII. évfolyam 42. szám
Molnár Lajos kamarakiállítása is megnyílt
Jótékonysági est
Pápai Tárlat 2010 Közel egy évtizede már, hogy a Somogyi József Galériában az év utolsó kiállításán pápai és Pápa környékén élõ mûvészek alkotásai díszítik a történelmi falakat. Ebben az évben harminchét kiállító hozta el mûveit a Pápai Tárlatra, az eseményhez kapcsolódó kamarakiállításon pedig a képzõmûvészeti tanács javaslatára az idén hatvanöt éves Molnár Lajos festményei kerültek bemutatásra. A november 19-i tárlatmegnyitón Kemenczki Gábor, Steiner Csaba és Marton Bence gitártriója közre-
mûködött, majd Rádi Róbert mûvelõdési osztályvezetõ köszöntötte a galériában megjelenteket. Beszé-
dében visszatekintett Pápa képzõmûvészeti hagyományaira, felidézte az egykori „kör” szellemiségét, hangsúlyozta A. Tóth Sándor, valamint késõbbi követõinek, így Borbély Lajos, Heitler László, Horváth Lajos, Ézsiás István és Hencze Tamás személyiségének a fontosságát. Bõvebben az 5. oldalon
Adásztevel
Megszépült a mûvelõdési ház dési ház homlokzatának felújítására a Leader-program keretében kiírt Falumegújítás, falukép javítás címen nyert támogatást az Az 1960-ban átadott épü- zedben szinte teljesen le- adászteveli önkormányzat. Folytatás a 2. oldalon let állaga az elmúlt öt évti- amortizálódott. A mûvelõPályázati pénzbõl újította fel Adásztevel önkormányzata a falu központjában lévõ mûvelõdési házat, melyet november 20-án ünnepélyesen is birtokba vehettek használói.
szólt a megjelentekhez. Dr. Márfi Gyula Árpád-házi Szent Erzsébet életére, példamutató tetteire hívta fel a figyelmet, kiemelve, a fiatalon elhunyt A Jókai Mór Mûvelõdési Márfi Gyula érsek és dr. Ko- Erzsébet neve jótékonysáKözpont Színháztermében vács Zoltán polgármester, ga révén fogalommá vált. Folytatás a 6. oldalon az est két fõvédnöke, dr. országgyûlési képviselõ is
A Szent Anna Plébánia az elmúlt évben rendezett elõször jótékonysági estet a szegények megsegítése érdekében. A 2009-es rendezvény sikere azt mutatta, van igény a hasonló kezdeményezésekre, ezért az elmúlt vasárnap ismét megrendezték a Szent Erzsébet-jótékonysági estet.
Befejezõdött a próbafeltárás November 20-ával befejezõdött a régészeti próbafeltárás a Fõ téren. A régészek a következõ hetekben jelentést készítenek a közel kéthónapos munka eredményeirõl, ezt a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal értékeli majd. A hivatali állásfoglalás dönti el, mely területeken kell tovább folytatni a feltárást. Az elõzetes egyeztetések alapján az biz-
tosnak tûnik, hogy a Nagytemplom elõtt, a buszmegálló mellett és a Fõ tér 23. elõtt folytatják tavasszal – mondta Németh Csaba, a Pápai Városfejlesztõ Kft. mûszaki munkatársa. Amennyiben az idõjárás engedi, a napokban helyreállítják a 83-as út megbontott szakaszait, és ezzel feloldják az ideiglenes forgalomkorlátozást is a Fõ téren.
2
Pápa és Vidéke
2010. november 25.
Adásztevel
Az emlékezés jegyében A pápai zsidó mártírgyermekekrõl, valamint Beck. Ö. Fülöp szobrászról emlékezett meg Zsidó Kulturális Napján a Pápa és Környéke Zsidó Hagyományõrzõ Egyesület, valamint a Pápai Pedagógus Mûvelõdési Ház.
A Mínusz hatszázhetvenegy egyenlõ egy… címû tárlatot Kerecsényi Zoltán, a PMH intézményvezetõje ajánlotta az érdeklõdõk figyelmébe. Mint mondta, Deé Csaba, Kulcsár Margaréta, Ács Tas László meghallva a lélek hangjait, úgy gondolták, megörökítenek egy kis szeletet a még tettenérhetõ zsidó Pápából. Nagyrészt a szebb napokat látott, klasszicista stílusú, rendkívül puritán, de impozáns pápai zsinagóga jelenik meg a fotókon, mely elgondolkodtathat bennünket. Elgondolkodtathat azon, hogy a világháború óta javarészt kihasználatlanul álló, illetve bútorraktárnak használt zsinagóga felújítása és kulturális hasznosítása egyre égetõbb feladat, fogalmazott az intézményvezetõ. Ugyanakkor
az itt látható képek nemcsak a zsinagógára, hanem a régi pápaiak által csak „ökumenikus” iskolaként emlegetett Pápai Izraelita Polgári Fiúiskolára is emlékeztetnek. Arra a csodálatosan humánus iskolára, ahol a legendás igazgató, Blau Henrik mindig arra figyelmeztette diákjait, hogy tiszteljék mások vallását, meggyõzõdését. A múlt valóságának õszinte megismerésére törekedve tekintsünk végig a kiállított munkákon, tette hozzá zárszavában Kerecsényi Zoltán. A kiállítást követõen Schmidt Dezsõné, a PMH Közhasznú Alapítvány kuratóriumi elnöke mondott köszöntõt, majd Poltizer Sándor, a zsidó hagyományõrzõ egyesület elnöke beszélt az egykori zsidó Pápáról. Többek között szólt el-
Jobbik sajtótájékoztató
sõ írásos emlékükrõl, egy Folytatás az 1. oldalról A kivitelezés összköltsé1701-bõl származó befizetést igazoló okmányról, ge 13 millió forintba került, melynek bizonyítéka meg- ebbõl 10 millió volt a pályázati támogatás, míg a fennmaradó 3 millió forintot saját költségvetésébõl finanszírozta az önkormányzat. A felújítás keretében nemcsak az épület külsõ homlokzata kapott szigetelést és új színt, hanem megtörtént a nyílászárók komplett cseréje, a tetõ szigetelése, újra burkolták a bejárati lépcsõt, és hangulatos kis teret alakítottak ki a mûvelõdési ház elõtt. Fodor Béla polgármester ük, megtartani ünnepeiket. másodlagos, hiszen mindig köszöntõjében elmondta, Dr. Kovács Zoltán or- a tartalom dönti el, hogy nagyon fontosnak tartja, szággyûlési képviselõ be- mire költjük a pénzünket. hogy élhetõ falu legyen szédében elsõként gratulált Ha a jövõben a civil szerveAdásztevel. A fiatalok ne a közelmúltban ismét pol- zetek és a helyi lakosok költözzenek el, hanem tér- gármesternek választott élettel töltik meg az épülejenek vissza egykori falu- Fordor Bélának, valamint a tet, akkor valóban megérte. jukba. Ehhez pedig az szük- képviselõ-testület tagjai- Elégedettek azonban soha található a soproni levéltár- séges, hogy jó legyen itt él- nak. Mint mondta, egy or- nem lehetünk, hiszen a ház ban, a zsidó hitközség alap- ni. Fiataljaik ne a szomszéd szággyûlési képviselõnek csak úgy lesz teljes egész, ha jainak lerakásáról, és talál- községbe járjanak interne- mindig jó, ha örömben kell a belsõ terek is megújulnak, mányukról, a társadalom- tezni és a városba szórakoz- osztoznia egy közösséggel. tette hozzá dr. Kovács Zolbiztosításról. Beszédében ni, az idõs embereknek pe- A felújított mûvelõdési ház tán. Meleg Andrea kiemelte, hogy hajdanán a dig legyen hol összejönni- javítja a faluképet, de ez város lakosságának 24 százaléka zsidó volt, és ezzel az Tudás-Szín-Tér idõszakkal esik egybe a város fénykora, polgáriasodása. Részletesen mesélt a pápai zsidó kereskedõk mindennapjairól, végezetül Álláskeresési technikák tréninget szervezett hátrányos emberei mondták el, mi az, összefoglalta a hitközség pusztulását, mely a holo- helyzetû felnõttek számára a Jókai Mór Mûvelõdési Köz- amire szükségük van a hátpont. A program a Tudás-Szín-Tér projekt keretében va- rányos helyzetben élõknek kausztba torkollott. Pápán és a kistérségben, A megemlékezés az Er- lósul meg. ezért is döntöttünk úgy, zsébet-ligetben Beck Ö. A hátrányos helyzetben Tompa Péterné Tóth Katalin hogy mindenképpen szerveFülöp szobránál fejezõdött zünk álláskeresési tréninget. be, ahol Heitler László mû- élõ felnõttek számára a pro- projektmenedzser. Nem ez az elsõ ilyen A megvalósításban is sokat vész-tanár tartott beszédet, jekt több programot biztosímajd a résztvevõk fõhajtás- tott már – többek között an- program, februárban már segítettek, hiszen a rendszesal fejezték ki tiszteletüket gol és lovári nyelvtanfolya- kétszer volt álláskeresési res szociális segélyben réa pápai születésû zsidó mot, számítógépes képzést, tréning, és novemberben is szesülõ hallgatóinkat õk tanácsadást. lesz még három alkalom- szervezték be, õk értesítetszobrász és éremmûvész életvezetési Most az álláskeresésben se- mal, tudtuk meg a projekt- ték õket – tette hozzá a pronagysága elõtt. M.A. gítik a rászorulókat. menedzsertõl, aki elmond- jektmenedzser. - Az a célunk, hogy megis- ta azt is, hogy a tréning leFebruárban tizenöten vémertessük a hallgatókkal az bonyolításában az Egyesí- gezték el a tréninget, noálláskeresés fortélyait, azo- tett Szociális Intézmény se- vemberben körülbelül kikat a technikákat, amelye- gítette a mûvelõdési köz- lencven résztvevõ lesz. A ket majd önállóan tudnak pontot. tréningek egynaposak, hat alkalmazni álláskeresésük - Már a pályázat megírá- óra idõtartamúak. A progsorán. Ennek érdekében sakor együttmûködtünk az ram térítésmentes, a résztkat, valamint a Mária-út, felkértük Hanczvikli Gyu- ESZI Családsegítõ Szolgá- vevõk számára a program amely Máriacellt köti össze láné veszprémi álláskeresési latával, õk segítettek abban, pedig felszerelést és ebédet az erdélyi Csíksomlyóval. tanácsadót, õ ennek a prog- hogy kialakítsuk a progra- is biztosít. Ezen spirituális zarándok- ramnak a trénere – mondta mot magát. Az ESZI szakVarga Bea utakra szükséges lenne rácsatlakozó turistautak léteÉrtesítjük Pápa város lakosságát, hogy az alábbi napokon a felsorolt utcákban kéményseprõink megsítése, javasolta Orbán Im- jelennek a 2010. évben esedékes kéményseprési munkák elvégzése céljából. Kérjük, hogy a kémények re. Mint mondta, kezdemé- tisztítását, illetve gázüzemû kémények használata esetén azok évenkénti felülvizsgálatát, szükség szenyezni fogják a megyei köz- rinti tisztítását tegyék lehetõvé kéményseprõinknek. A munka elvégzését a sormunkakönyvben aláírágyûlésben a megye kerék- sukkal igazolni és az éves díjat megfizetni szíveskedjenek. November 29-december 3.: Hantai utca, Kishantai utca, Kossuth utca, Deák F. utca, Közép utca, Márpárútjainak áttekintését, és ton I. utca, Böröczki domb, Csáky L. utca, Jókai M. utca, Somlai út, Fûzfa utca, Wesselényi utca, Szabó E. javasolják, hogy a megyei utca, Szilágyi utca, Somody utca, Kertész utca, Jeges utca, Barázda utca, Tangazdaság, Teleki utca. közgyûlés karolja fel a meMartonfaly utca, Mohács utca, Világos utca, Czuczor G. utca, Kmetty utca, Kapossy utca, Rohonczy gyében folyó kerékpárutak utca, Kinizsi utca, Szladik utca, Balla R. tér, Batthyány utca, Sárkány utca, Budai N. A. utca, Damjanich létesítését. utca, Zrínyi utca, Szent I. utca páros oldal, Török B. utca páros oldal, Csatorna utca, Flórián utca, Továbbá kezdeményezik Szentilonay utca, Varga utca, Barát utca, Kígyó utca. a városi közgyûlésben, léteDecember 6-10.: Bocsor utca, Harmat utca, Viczay utca, Tulipán utca, Margaréta utca, Liliom utca, süljön kerékpárkölcsönzõ Szellõ utca, Muskátli utca, Bella utca, Vermes I. utca, Dóra utca, Határ utca, Vadász utca, Virág B. utés -szerviz Pápán az idegen- ca, Bethlen G. utca, Szegfû utca, Vak B. utca, Pacsirta utca, Bezerédi utca, Szondi utca, Dobó utca, forgalmi hivatal kezelésé- Táncsics M. utca. Korvin utca, Kuruc utca, Kard utca, Kiss tér Bástya utca, Irhás utca, Szent L. utca, Petõfi utca, Eötben, hogy a hozzánk érkezõ vös utca, Rákóczi utca, Major utca, Árok utca, Széchenyi utca, Gyurátz F. utca, Zimmermann utca, turisták bejárhassák két keSéllyei utca, Anna tér, Kodály Z. utca, Kandó K. utca, Bánki D. utca. réken a várost és környéEgyüttmûködésüket elõre is köszönjük. két. M.A.
Bõvítenék az úthálózatot A Jobbik Magyarországért Mozgalom helyi alapszervezete úgy gondolja, hogy kevés a városban lévõ kerékpárutak hossza, és sokallja a hamarosan újabb szakasszal bõvülõ kerékpárút-hálózat költségvetését. Orbán Imre elnök a napokban tartott sajtótájékoztatóján elmondta, a jelenleg 2,5 km-rel bõvülõ, közel 11 km hosszú kerékpárúthálózat kevés. Ugyanakkor sokba kerül az új, épülõ szakasz, melynek költségvetése 164 millió forint. Ez azt jelenti, hogy 65 ezer forint métere. Úgy gondoljuk, hogy megérne egy interpellációt az ilyen drága kerékpárút a városi közgyûlésben, tette hozzá Orbán Imre. Kifogásolta, hogy az egyik legveszélyesebb útszakaszon, Kéttornyúlak és Pápa között a mai napig nem épült
kerékpárút. - A várost be kell kapcsolni a kerékpáros és gyalogos turizmus vérkeringésébe. A Jobbik Magyarországért Mozgalom kezdeményezni fogja, hogy létesüljön gyalogos turistaút Pápa - Döbrönte, Pápa – Pápateszér, valamint Pápa Bakonyjákó között - hangsúlyozta a helyi elnök, aki két zarándokútról is említést tett. Városunk közelében halad el az Élet gyöngyei zarándokút, amely a mátraverebélyi Szentkútról indulva az ausztriai Máriacellig vezeti a zarándoko-
Megszépült a mûvelõdési ház
Álláskeresési technikák
2010. november 25.
3
Pápa és Vidéke
Színes kulturális mûsor az idõseknek
Nyugdíjas találkozó Gannán Gannán már évek óta az egyik kiemelt program a településen élõ idõs lakók köszöntése. Ebben az évben november 21-én tartották a takaros bakonyaljai községben a nyugdíjas találkozót a kultúrházban, ahol a nagytermet zsúfolásig megtöltõ szépkorúak elõtt Vesztergom József, Ganna régi-új polgármestere köszöntötte a jelenlévõket. - Ha november, akkor nyugdíjas találkozó. Ünnepeljük, köszöntjük és megajándékozzuk önöket. Mindennek alapja a múlt, amely azt jelenti, hogy önök megdolgoztak a jelenért és a jövõért is. Örül a lelkünk, amikor ennyi kedves embert látunk együtt. Minden kedves megjelentnek jó szórakozást kívánok, Isten éltesse önöket sokáig – fogalmazott beszédében Vesztergom József. Vesztergom József értékelte a település 2010-es esztendejét is, így hangsúlyozta, hogy a község talán legnagyobb eredménye, hogy a körjegyzõség egyben
van és mûködik. Festõi környezetben új játszóteret alakítottak ki a Bitva-patak partján, a kultúrház elõtt új csapadékvíz-elvezetõ árkot építettek, új külsõ festést kapott a kultúrház, a buszmegállók, a sportpálya korlátai, a temetõ lábazata és kerítése. A település lakóinak nagy örömére sikerült visszahozni Gannára a Pápa Városi Televízió adását, az önkormányzat gondoskodott a közterületek tisztaságáról, rendjérõl. Tizenegy közhasznúnak adtak hoszszabb-rövidebb ideig munkát, gondoskodtak az idõsekrõl, és a diákoknak tanévkezdési támo-
Digitalizálták az 1945 elõtt megjelent pápai folyóiratokat, többek között a Dunántúli Protestáns Lap, az egykori Pápa és Vidéke és Pápai Hírlap, valamint a Pápai Újság lapszámait. Az eljárás ma még nem általános a magyar könyvtári gyakorlatban, ezért is jelentõs, hogy a kezdeményezés az elsõk között valósult meg városunkban Jókai Mór Városi Könyvtár és a Dunántúli Református Gyûjtemények Könyvtárának közremûködésével.
gatást biztosítottak. A polgármesteri beszédet követõen a gannai kultúrház felújított színpadán elõször a Vulkán Amatõr Mûvészeti Egyesület Manó csoportjának tagjai léptek fel, majd a színjátszók jóvoltából vidám kabaréjelenet elevenedett meg a vilá-
got jelentõ deszkákon. Végezetül a Vulkán Amatõr Mûvészeti Csoporttól örökzöld slágerek hangzottak el, ezzel zárult a kulturális program, amely után jóízû vacsorával és kötetlen beszélgetéssel fejezõdött be a 2010-es nyugdíjas találkoPolgár Szilárd zó.
Nyugdíjas találkozó Nemesszalókon Jó hangulatú, vidám nyugdíjas találkozóra várta a község önkormányzata a faluban élõ idõs embereket november 21-én, vasárnap. Zsúfoltságig megtelt a nemesszalóki mûvelõdési ház, ahol Varga Jenõ polgármester köszöntötte a nyugdíjasokat. Az idõskor önmagában fontos életszakasz, melyet felelõsséggel és felkészülve kell megélni. Egy olyan idõszak, amikor
az kerül elõtérbe, ami igazán számít: az egészség, a család, a béke, a harmónia. A szeretni és veszíteni tudás mûvészete egyben, melyet csak fokról fokra lehet elsajátítani, fogalmazott a polgármester. Szólt a gyermek és nagyszülõ között kialakult szoros, cinkos kapcsolatról, melyben az öregszülõk saját élettapasztalataikat adják át unokáiknak. Beszélnek a szenvedésrõl,
betegségrõl, az elmúlásról. A gyermek számára ez nagyon fontos és alapvetõ információ, mivel az élet teljes valóságát kell megismernie, mondta a falu elsõ embere. Végezetül azt kívánta a jelenlévõknek, hogy maguk is váljanak történetmondókká, élõ lexikonná, mindenekelõtt emberibb emberré. Az ünnepi köszöntõ után a hagyományokhoz hûen a helyi Õsz-
idõk énekkar szórakoztatta a közönséget, majd a Slágertaxi lépett a színpadra. Az együttes zenés utazásra invitálta a lelkes hallgatóságot. Régi és új slágerekbõl összeállított mûsoruk fergeteges sikert aratott, megalapozva ezzel az est további jó hangulatát. Az ízletes vacsorát tánc követte, ahol a Dinamit zenekar húzta a talpalávalót az éjszakába nyúlóan.
Szépkorúak köszöntése Bakonyjákón Bakonyjákón az év vége felé közeledve az önkormányzat jóvoltából színes mûsorral és ízletes vacsorával kedveskednek a településen élõ nyugdíjasoknak. November 20-án közel százhetven szépkorút vártak a község gyönyörûen felújított kultúrházába, ahol Bakonyjákó új polgármestere, Takácsné Tompos Rita köszöntötte a nyugdíjasokat.
- Szeretnénk, ha éreznék, fontosak nekünk, megbecsüljük önöket. Köszönetet mondunk a sok munkáért,
remélve, hogy mûsorunkkal sikerül mosolyt csalni az arcukra. Bízunk abban, hogy élettapasztalatukkal,
Interneten a régi pápai lapok
bölcsességükkel ezután is támogatni fognak bennünket a mindennapokban. Szeretnénk ezzel a támogatással úgy élni, hogy büszkék lehessenek ránk – mondta Takácsné Tompos Rita, aki beszéde végén jó egészséget, nyugodt, elégedett hétköznapokat kívánt a bakonyjákói szépkorúaknak. A polgármesteri köszöntõt követõen a helyi közösségek mutatkoztak be a kultúrház színpadán, így elsõként a bakonyjákói óvodások kedves mûsorát láthattuk, majd az Allegro Mûvészeti Alapiskola bakonyjákói növendékei adtak zongorahangversenyt. Õket a Nefelejcs Vegyeskar és a helyi ifjúsági tánccsoport követte a színpadon. Utolsóként Piller Károly népszerû slágereket énekelt. A kulturális mûsor után finom va-
csora következett, majd a nyugdíjas találkozón Schleht József tangóharmonikázott a jelenlévõk nagy-nagy örömére. A november 20-i szépkorúak napján szintén a hagyományoknak megfelelõen az önkormányzat élelmiszercsomaggal kedveskedett a nyugdíjasainak. Aki nem tudott eljönni a szombati találkozóra, részükre a következõ héten a hivatal személyesen juttatja majd el az ajándékcsomagot. Bakonyjákón decemberben minden hétvégén adventi programokkal várják a település lakóit. A Rákóczi téri közparkban közös összefogással betlehemet és adventi koszorút készítenek, lesz adventi hangverseny a katolikus templomban, mikulásvonat, kézmûves foglalkozások és vásár, valamint filmvetítés is.
Ma a pápai városi könyvtár az elsõ olyan gyûjtemény, mely a település valamennyi 1945 elõtti hírlapját számítógépre vitte, ebben a munkában a Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyûjteményei és az Arcanum Adatbázis Kft. segítette az intézményt. - Összesen közel 50 ezer oldalnyi Pápán megjelent hírlapban, és közel 20 ezer oldalnyi Dunántúli Protestáns Lapban lehet ezentúl keresni. Ez azt jelenti, hogy mostantól nem kell például a Református Gyûjtemények könyvtárába elmenni egy-egy régi újságért, mert azok az interneten is elérhetõk lesznek – mondta a sajtótájékoztatón dr. Hermann István, a Jókai Mór Városi Könyvtár igazgatója. A digitalizálás legfõbb célja az állományvédelem és ezzel a kulturális értékek megõrzése, ugyanis ha az eredeti dokumentum helyett a digitalizált változatot szolgáltatják az olvasóknak, kutatóknak, az értékes anyagok rongálódása megszûnik, hangsúlyozta a könyvtárigazgató. - Nagyon fontos manapság, hogy a könyvtárak anyagai hozzáférhetõk legyenek digitalizált változatban is, hiszen ilyen formában tömegesen juthatnak el az ezekben lévõ tartalmak az érdeklõdõkhöz, a kutatókhoz, a diákokhoz. Kulturális örökségünk igen jelentõs része az egyházak tulajdonában van, Pápa városa is büszkélkedhet azzal, hogy van itt egy gyûjtemény, a Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyûjteményei, amely igen tekintélyes és jelentõs mennyiségû anyagot õriz a magyar kulturális örökség részeként. Nem kétséges, hogy a jövõben ezt a papír alapú anyagot meg kell õrizni elektronikus formában is. Örvendetes, hogy most elkészülhetett egyebek mellett a Dunántúli Protestáns Lap 1891-tõl 1945-ig fellel-
hetõ lapszámainak digitalizálása, s a jövõben ezt a munkát folytatni is kell. A számítógépes feldolgozást végzõ cég egyébként a mi újságunkat térítésmentesen digitalizálta, ez óriási segítség volt számunkra – mondta Köntös László gyûjteményi igazgató, aki elárulta: a reformáció 500. évfordulójára azt a célt tûzték ki, hogy mindazt, ami a Dunántúli Református Egyházkerület területén megtalálható kulturális és egyházi örökség részét képezi, digitalizálják, még addig, amíg ezek a régi anyagok – például anyakönyvek, jegyzõkönyvek, egyházkönyvek, újságok megtalálhatók. - Egyetértek a könyvtárigazgató úrral abban, hogy hozzáférhetõvé kell tenni anyagainkat, nem szabad elzárni azt, ami a miénk, a cél, hogy minél többen hozzájussanak. Egyébként a könyvtári anyagok digitalizálása által a könyvtárak is átalakulnak: olyan információs központokká válnak, amelyek az internet és a multimédia minden elõnyével egyre több embert képesek még több információhoz juttatni - hangsúlyozta Köntös László. Az Arcanum Adatbázis Kft. több mint tíz éve foglalkozik közgyûjteményi anyagok tömeges digitalizálásával, amelynek segítségével a hagyományos dokumentumok számítógépen olvashatóvá és visszakereshetõvé válnak, ezzel a könyvtárak valóban új dimenziót kapnak, mondta Biszak Sándor ügyvezetõ igazgató. Az említett folyóiratokon kívül a Pápai Független Kisgazda, a Pápai Ifjúsági Lap, a Pápai Közlöny, a Pápai Néplap, a Pápai Lapok és a Pápai Újság 1945 elõtt megjelent számait digitalizálták még. A dokumentumok a www.papacollage.hu, a jmvk.compunet.hu és a www.arcanum.hu/hetilapok internetes oldalon találhaVarga Bea tók meg.
Képviselõi fogadónapot tart a megszokottól eltérõ idõpontban 2010. november 25-én, csütörtökön, 14 16 óráig Pápán az MSZP irodán (Korvin u. 3.) Gõgös Zoltán, az MSZP országgyûlési képviselõje, valamint Grõber Attila és Szirbek Rita önkormányzati képviselõk.
4
2010. november 25.
Pápa és Vidéke Türr István Gimnázium és Kollégium
Food around the world Vagyis - ételekkel a világ körül. Ezzel a címmel rendez- Kaliforniából jött, az egyik tek különleges délutáni programot pénteken a Petõfi magyar kolléganõnk pedig Sándor Gimnáziumban. hat évet élt és dolgozott Kínában. Úgy gondoltuk, ezt a sokféle kultúrát ideje lenne részletesen is megismertetni a tanulóinkkal – nyilatkozta Bognár Anita, az angol nyelvi munkaközösség vezetõje. A diákok prezentáció keretében szóltak saját országuk étkezési szokásairól, kóstolót is hoztak a társaiknak, sõt elmondták véleményüket is a magyar konyháról. - Kiemelték, hogy túl sok cukrot használunk mi, magyarok, a külföldi gyerekek túl édesnek találják ételeinket, valamint túl fûszeresnek. Hiányolják a kaviárt, Az iskola multikulturális - Azért találtuk ki ezt a amit csak nagyon nehezen közegében a külföldi és a programot, mert nagyon sok tudnak nálunk beszerezni – magyar diákok mutatták be külföldi diákunk van, tanul tette hozzá a tanárnõ. nemzetük legjellegzetesebb nálunk amerikai, svéd, norEgymás kultúrájának ételeit és étkezési szokása- vég, holland gyerek is, sõt a megismerése decemberben it. A délután az országis- tanárok között is találha- folytatódik a Petõfiben – mereti programsorozat elsõ tunk külföldieket, Heather akkor az ünnepvárás harendezvényeként zajlott. Desmon nyelvi lektorunk gyományairól és a karácsonyi szokásokról beszélgetnek majd a magyar és külföldi diákok.
Bemutató órák a Tarczy-ban
Rendhagyóan indult a Tarczy Lajos Általános Iskola negyedikesei számára a keddi nap. Az elsõ két órában vendégeket vártak, az Apáczai Kiadó tankönyveihez kapcsolódó bemutató órát tartottak náluk. Elsõként Szalainé Kálovics Erzsébet osztálytanító, pedagógiai terapeuta szakértõ tartott matematika órát, ahol az eddig tanult tananyagot dolgozták fel a kooperatív tanulás módsze-
Varga Bea
A Petõfi Sándor Gimnázium pályaválasztási tájékoztatót tart az általános tantervû és két tannyelvû tagozat iránt érdeklõdõ nyolcadikos tanulóknak 2010. december 1-jén 16 órakor. A hatodikosok részére szervezett szakkör következõ idõpontja november 27. 10 óra.
Nyílt nap az AJTP-rõl A múlt héten a nyelvi elõkészítõ évfolyammal induló gimnáziumi képzésrõl, most hétfõn pedig az Arany János Tehetséggondozó Programhoz kapcsolódó oktatásról tartottak nyílt napot a Türr István Gimnáziumban. Erre a képzésre hátrányos helyzetben élõ nyolcadikosok jelentkezhetnek, de már nemcsak a vidékiek, hanem pápaiak is – tudtuk meg Németh Zsolt igazgatótól. A továbbtanulóknak érdemes tájékozódni az Arany János Tehetséggondozó Programról, mondta a Türr Gimnázium igazgatója, hiszen ez az oktatási forma számos dologban különbözik a hagyományos gimnáziumi képzéstõl. Ezeket a speciális vonásokat mutatta be az intézmény a nyílt napon – betekintést nyújtva az iskola és a kollégium életébe is. - Ebben a képzésben a legfontosabb célunk a felvételire való felkészítés, de a sikeres egyetemi és fõiskolai felvétel csak úgy valósulhat meg, ha a diákok szorgalmasan és rendszeresen tanulnak. Ebben a programban is fontos a nyelvoktatás – az elõkészítõ évfolyamon például heti kilenc órában angolt tanulnak a gyerekek -, s magas óraszámban tanítjuk az informatikát is. Az elõkészítõ év fontos feladata még a diákoknál az egységes tudásszint kialakítása – nyilatkozta Németh Zsolt igazgató. Az „aranyos” programra jelentkezõknek pályázatot
reivel. A második órában Mester Miklósné, a negyedikes környezetismeret tankönyv szerzõje tartott bemutató foglalkozást. A bemutató órákon a város általános iskoláinak alsó tagozatos pedagógusai mellett egy zirci általános iskola tantestületének tagNéhány nap és befejezõdik a kötelezõ biztosítási kamjai is képviseltették magupány, melyet nagy várakozások elõztek meg az idén. Enkat. A rendezvény óraelem- nek egyrészt az volt az oka, hogy aki év közben vásárolt pe autót, az nem válthat biztosítót, másrészt ettõl az évtõl a zéssel zárult. jármûvek teljesítménye a díjszabási alap. Érdemes átgondolni, alaposan körüljárni a biztosítók által kínált leKÓPÉ-VÁR játszótér és játszóház hetõségeket, mielõtt meghoznánk végleges döntésünket. Heti körkérdésünkben arról érdeklõdtünk, hogy a megkérdezettek elégedettek-e biztosítójukkal?
Régebben ebben a képzésben csak vidéken élõk vehettek részt, ez azonban mára már megváltozott. - Az új szabályozások szerint pápai diákok is tanulhatnak a képzésben. Mivel azonban a program elõírása a kollégiumi életben való részvétel, a pápai tanulóknak is a kollégiumban kell lakniuk – tette hozzá az igazgató. A nyílt napon a továbbtanulóknak a mostani tizedikes és tizenegyedikes AJTP-s tanulók beszéltek arról, hogy miért is jó „aranyos” diáknak lenni. Stark Szabina például azt mondta, a programtól nagyon sok mindent kapott már, és
Varga Bea
Elégedett a biztosítójával?
Születésnap
Az elmúlt szombaton ünnepelte kilencedik születésnapját a Zárda utcai KÓPÉ-VÁR játszótér és játszóház. A jeles évfordulóra a hagyományokhoz hûen változatos programokkal és meglepetésekkel készültek a ház dolgozói és az õket segítõ önkéntesek. A rendezvényen az alkotó kedvû gyerekek hûtõmágnes-állatkákat, mobilfüggõket és cserépbohócokat készíthettek, az apróbbakat arcfestés, a nagyobbakat pedig „áltetoválás” várta. Berkes Béláné, a KÓPÉ-VÁR vezetõje köszöntõjét követõen érkezett
kell benyújtaniuk, ezen kívül felvételi vizsgát is kell írniuk magyar nyelvbõl és matematikából.
azért is választotta ezt a képzést, mert akik itt végeztek, sikeresen tanultak tovább. Amíg a türrös gyerekek a nyolcadikosokat avatták be az „aranyos” élet rejtelmeibe, a szülõknek Grõber Attila programfelelõs tartott tájékoztatást a jelentkezés és a felvételi eljárás részleteirõl. Az Arany János Tehetséggondozó Program számos plusz dolgot biztosít a gyerekeknek – átvállalja például a nyelvvizsga és az ECDL vizsga díját, illetve a jogosítvány megszerzésének költségét is. A kollégiumban pedig nemcsak a tanulásban segítik a diákokat, hanem fejlesztõ és szabadidõs foglalkozásokat, valamint kirándulásokat is szerveznek számukra. - A programban résztvevõ gyerekek együtt laknak a kollégiumban. Hétköznapjaikat, gyakran a hétvégéjüket is együtt töltik. Ez nagy elõny, hiszen nemcsak a közös együttlétet tanulhatják így meg, hanem a tanulásban is tudják segíteni egymást – mondta Rostáné Nagy Rózsa kollégiumvezetõ. A program iránt érdeklõdõk jelentkezését december 10-ig várják a Türr Gimnáziumban.
meg a Ricsi Cukrászda által felajánlott születésnapi torta, melybõl – a közös éneklés és a 9 gyertya elfújása után - a hagyományokhoz hûen mindenki falatozhatott. A születésnapi rendezvényrõl, melyet izgalmas csocsóverseny zárt, senki sem távozott üres kézzel. A kézmûves foglalkozásokon készült alkotások mellett mindenki húzhatott ajándékot a meglepetésdobozból. A KÓPÉ-VÁR kilencedik születésnapjáról mindenki jókedvûen, örömteli élményekkel gazdagodva -ptérhetett haza.
Deé Csaba - Minden évben megszoktam nézni a biztosítók által kínált lehetõségeket, így ez az év sem volt kivétel. Nagy meglepetésemre találtam kedvezõbb lehetõséget, mint a jelenlegi, így már folyamatban van az új szerzõdés megkötése. Úgy gondolom, a mai világban pár ezer forint is nagyon sokat számít, így minden lehetõséget meg kell ragadni a spórolásra. Soha nem azért váltottam biztosítót, mert elégedetlen voltam annak szolgáltatásával, hanem azért, mert mindig egy jobb lehetõségre bukkantam. Mészárosné Oláh Judit - Tavaly váltottunk bizto-
sítót a férjemmel, és nagyon elégedettek vagyunk, így idén nem néztünk utána, van-e ennél kedvezõbb lehetõség. Azzal, hogy tavaly új biztosítóhoz men-
tünk, éves szinten több ezer forintot tudtunk megtakarítani. Egy ismerõsünk személyesen keresett fel bennünket, és az õ általa ajánlott kedvezõ konstrukció elnyerte a tetszésünket. Ezután döntöttünk úgy, hogy a régi biztosítónkat újra cseréljük. Ortutay Gábor - Évek óta ugyanannál a biztosítónál vagyok. A napokban érdeklõdtem az üzletkötõnél, hogy érdemes-e váltanom. Megnéztük, és
olyan kedvezõ ajánlatot adott, amellyel teljesen elégedett vagyok. Majdnem 40 százalékkal olcsóbb lett a díjam jövõre, mint ebben az évben volt. Úgyhogy továbbra is maradok a régi biztosítómnál. Huszonhárom éve vezetek balesetmentesen. Régebben volt egy szélvédõkárom, amit profi módon elrendeztek, így maximálisan elégedett vagyok az általuk nyújtott szolgáltatásokkal.
Deé Csaba
Mészárosné Oláh Judit
Ortutay Gábor
M.A.
2010. november 25.
5
Pápa és Vidéke
Molnár Lajos kamarakiállítása is megnyílt
Pápai Tárlat 2010 Folytatás az 5. oldalon Rádi Róbert gondolatai után Veszeli Lajos festõmûvész nyitotta meg a kiállítást, aki hosszasan méltatta Pápa képzõmûvészeti múltját, tradícióit. Beszélt a termekben látható mûvek elhelyezésének koncepciójáról, valamint arról is, hogy a laza és áttekinthetõ tárlat komoly esztétikai élményt nyújt a szemlélõdõnek. A Somogyi József Galéria középsõ termében a kortárs képzõmûvészet képviselõinek alkotásai láthatóak. A galéria fõfalán, központi helyen Hencze Tamás Függõleges fények címû kompozícióit helyezték el. A mûvész mára valóban nemzetközi hírû alkotóvá vált. Ebben a teremben ke-
rült bemutatásra Horváth Lajos nyugalmat, békességet sugározó festménye, Nemcsics Antal színdinamikai mûvei vagy Katona György friss fényeket ábrázoló alkotásai. Ezek a látszólag különbözõ irányzatok, mûvészi világok mégis teljes egységet és harmóniát teremtenek, ahogy a képek között sétálunk. A két oldalsó teremben inkább klasszikus alkotások, portrék és tanulmányok szerepelnek, ám a Pápai Tárlaton vannak fotógráfiák is Horváth Géza és Noll Béla jóvoltából. A galéria legbelsõbb termében az idén hatvanöt Pápai korzó, Séta a parkban, éves Molnár Lajos festmé- Bakonyalja, Velencei-tó nyei láthatóak, így az Õszi vagy a Hegyibeszéd. séta, Tavirózsák, Út közben, A Pápai Tárlat 2010-es
Diákgaléria a JMK-ban
kiállítás december 19-ig megtekinthetõ a Somogyi József Galéria nyitva tartási Polgár Szilárd idejében.
Pápai Jókai Kör
Konstruktivista Vetélkedõ középiskolásoknak álmok A Jókai Mór Mûvelõdési Központ Tudás-Szín-Tér elnevezésû európai uniós pályázat keretei között szervezték meg a Diákgalériát a pápai középiskolás fiatalok számára. November 19-én ezúttal a Pápai Gazdasági Szakképzõ Iskola tanulóinak alkotásaiból nyílt kiállítás Konstruktivista álmaink címmel az Erzsébet-ligetben található színházépület emeleti elõadótermében.
Az ünnepélyes megnyitó elején Kocsis Gyula, a JMK projektjének szakmai koordinátora ismertette a Diákgaléria programját, majd a Pápai Gazdasági Szakképzõ Iskola diákjainak hangszeres-prózai elõadását hallgathattuk meg. A tehetséges fiatalok után Unger Tamás, az oktatási intézmény igazgatója beszélt az iskolában folyó képzõmûvészeti oktatásról, egyúttal minden kiállítónak gratulált az elkészült képekért, és biztatta õket az alkotó tevékenység további folytatására. Az elõadóteremben látható rajzok valóban a konstruktivizmus irányzatát követik, vagyis az ábrázolás szerkezeti összetevõit a síkok, tömegek és terek
matematikailag-logikailag leírható formai rendjéhez próbálják igazítani. Az alkotások szigorú mértani formákból építkeznek, és általában a fehér, valamint a három alapszín felhasználásával készülnek. - A figurális dolgok is geometriai alapokra épülnek – mondta lapunknak Khell Zoltán, a Pápai Gazdasági Szakképzõ Iskola rajztanára. – Az elkészült alkotásokat a diákokkal együtt zsûriztük, és õk választották ki a rajzokból azokat, amelyek most a JMK-ban láthatóak. A Diákgaléria legújabb alkotásait december 19-ig lehet megtekinteni a színházépület emeleti elõadótermében. Polgár Sz.
Elõször szervezett vetélkedõt iskolások számára a Pápai Jókai Kör. A rendezvényt múlt csütörtökön tartották a Pedagógus Mûvelõdési Házban. - Eddig nem volt ilyen jellegû rendezvényünk, ezért is örvendetes, hogy most megvalósulhatott ez a programunk. Sajnos körünk tagjai az idõsebb korosztályból kerülnek ki, ennek több oka is van, például az, hogy a fiatalok körében nem népszerûek a Jókai-regények, az aktív korosztály pedig nagyon elfoglalt, nem tudnak járni rendezvényeinkre. A mostani vetélkedõt is azért szerveztük, hogy megszólítsuk a fiatalokat, a középiskolásokat. Szeretnénk megmutatni nekik, hogy mi is az a Jókai Kör, mit csinál itt Pápán, milyen eredményeket mutat fel, s hogy milyen emlékeket ápol. Most nagyon örülök annak, hogy az iskolások komolyan foglalkoztak az elõzetesen kiadott felkészülési anyaggal. Boldogan mondhatom, hogy a gyerekek mégiscsak tudnak valamit a körrõl, mert egyik a nagynénjét, másik a keresztmamáját, harmadik a nagymamáját kérdezte a válaszokról, õk pedig hozzám irányították õket. Ennek eredményeként esténként sûrûn csengett a telefonom, hogy a kérdésekre válaszoljak – mondta Bakody Lászlóné, a Pápai Jókai Kör alelnöke, nyugdíjas tanár, aki hozzátette: elképzelhetõ, hogy a versenyen résztvevõ diákok fel-
nõtt korukban majd emlékeznek erre a programra és magára a Pápai Jókai Körre, és talán lesz idejük, lehetõségük, hogy csatlakozzanak a közösséghez. A középiskolákban – egy intézményt kivéve - pozitívan fogadták a kezdeményezést, a pedagógusok segítették is a gyerekek felkészülését. A vetélkedõre a Türrbõl, a Petõfibõl, a Református Gimnáziumból, a volt Közgázból és a Mezõbõl érkezett egy-egy csapat. A diákoknak változatos feladatokat kellett megoldaniuk, voltak villámkérdések, totó Jókairól és a Jókai Körrõl, mozaikkép-kirakás, versfelismerés, saját jelenet elõadása. - A vetélkedõ apropója az, hogy most ünnepeljük Jókai születésének 185. évfordulóját, s hogy hamarosan megújul a fõterünk. Ezért az irodalmi kérdések mellett sok helytörténeti feladat is szerepel – mondta Válint Magdolna, a kör fõtitkára. A gyerekek teljesítményét szakavatott zsûri bírálta, melynek tagjai Huszár János, Bódi Lászlóné, Grõber Attila és Schmidt Dezsõné voltak. A versenyen az elsõ helyezést a Petõfi, a másodikat a Református, a harmadikat s Türr Gimnázium csapata szerezte meg.
Programajánló November 25-26-27-én 18 órakor Adventi hitmélyítõ esték az Immánuel Közösségi Házban. Végh Tamás a Budapest-Fasori Református Egyházközség lelkipásztora beszél a Nagy szabadításról. November 26-án, pénteken 16-tól 20 óráig asztali jéghoki körmérkõzéses bajnokság a Kópé-Várban a Kábítószerügy Egyeztetõ Fórum és a Gyermekjóléti Szolgálat szervezésében. November 27-én, szombaton 9-12.30 óráig karácsonyt váró játszóház lesz a református gyülekezeti házban. November 27-én, szombaton 9-12 óráig tartja foglalkozását a JMK 12-es Színkör Képzõmûvészklub a Somogyi József Galériában. November 27-én, szombaton 13.30 órakor kezdõdik A csodadoktor nyomában címû film vetítése a Bruno Gröning Baráti Kör szervezésében a Várkastély 1. termében. November 27-én, szombaton 14.30 órakor nyílik a JMK emeleti elõterében a Pápai Art címû kiállítás. November 27-én, szombaton 16.30 órától Adventi készület a Nagytemplomban. Közremûködnek: Eisenbeck Ágota, Nagy Tibor, Kella kamaraegyüttes, Szent István Kórus. November 28-án, vasárnap 16 órakor kerül sor a Mesél a Tapolca címû fotókiállítás ünnepélyes megnyitására a Tapolcafõ Mûvelõdési Házban. A kiállítás december 28-ig pénteken, szombaton és vasárnap 17-19 óráig látogatható, illetve egyéni bejelentkezés alapján (89/318-368-as telefonszámon). November 28-án, vasárnap 17.30 órától az Art moziban (JMK színházterme) az Igazából apa címû magyar romantikus vígjátékot vetítik. November 29-én, hétfõn 18 órakor az Evangélikus Gyülekezeti Házban a Gyurátz Ferenc Gondolkodó Kör vendége dr. Kovács Géza pápai származású csillagász, a Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati Kutatóintézetének munkatársa. November 29-én, hétfõn 19 órától Dumaszínház a JMK színháztermében. Fellépõ: Kiss Ádám. Jegyár elõvételben 1900 Ft, a helyszínen 2500 Ft. December 1-jén, szerdán 19 órától Kávéházi beszélgetések az Esti Kornél Kávéházban. Téma: A földi élet vége… és ami utána van. Elõadó: Steinbach József püspök. December 13-án, hétfõn 18 órakor Kívánságbehívó meditációs koncert Bagdi Bellával az Edvy Malom Fogadóban. Jegyek elõvételben: 1.500 Ft, a helyszínen 2.000 Ft. A helyek száma korlátozott. Jegyek kaphatók az Anna könyvesboltban, illetve igényelhetõk a 70/423-1099-es telefonszámon.
6
2010. november 25.
Pápa és Vidéke
Egészséges élelmiszert az asztalra! A Magyar Növényvédõ Mérnöki és Növényorvosi Kamara és a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kara közös szervezésében került megrendezésre az V. Növényorvosi Nap 2010. november 10-én az egyetem dísztermében. A megnyitó és köszöntõ szavak után hangzottak el a közérdeklõdésre számot tartó nívós elõadások az alábbi témakörökben. Növényvédelem a bio-
gazdálkodásban, növényvédõszer-maradékok az élelmiszerben, a bor összetevõi, a bor kémiája, a növényvédelmi szakigazgatás, a 2010. évi növényvédelem tanulságai, a magyar növényorvos és növényorvosi asszisztens tevékenységének újszerû helye és szerepe az EU-konform FEOR-08 számok rendszerében. A jubileumi napon kitüntetések átadására is sor ke-
Jótékonysági est Folytatás az 1. oldalról Az elmúlt idõszakban hazánkat sújtott katasztrófák, az árvíz és a vörösiszapár, valamint az egyre gyakrabban tapasztalható szegénység kapcsán dr. Kovács Zoltán elmondta, minden olyan kezdeményezést támogatni kell, ami a rászorulók, a szegények megsegítését célozza. A jótékonysági esten
rült. Megyénkbõl Varga Katalin, az Agroprodukt növényvédõ mérnöke kiváló növényorvos elismerést kapott igényes szakmai munkájáért, a precíz elõrejelzési tevékenységéért, és a szakmai lapokban megjelentetett elméleti és gyakorlati publikációkért. A megyei kamara 27 fõvel képviseltette magát Németh Csaba elnök vezetésével a jubileumi napon. Az emlékezetes szakmai összejöve-
tel jó hangulatú konzultációval és baráti beszélgetéssel zárult. A jövõben is „az élelmiszerbiztonság meghatározó elemévé kell váljon a növényvédõ mérnök, a növényorvos. A kamara tagjaiért dolgozik, velük szoros együttmûködésben.” A rendezvényt a VM támogatta.
Lokálpatrióták összejövetele
Böröczky Károly, a Veszprém Megyei Növényvédõ Mérnöki Kamara titkára
Ballások tárlata
színpadra lépett többek közt a Vadvirág táncegyüttes, a Törpe HRT, a Rebel-Lion Tánc-Sport Egyesület, a Crazy-Dance tánccsoport, a Munkácsy Zenestúdió, valamint a Szent Anna Énekkar és Babos Tibor. Az est bevételét a Szent Anna Plébánia a Pápán élõ szegény sorsú családok megsegítésére fordítja.
A Pápai Lokálpatrióta Kör Egyesület – korábban Pápai Rotary Asztaltársaság - kéthetente tartja összejöveteleit. Legutóbbi találkozásukon, az elmúlt csütörtökön dr. Mail József
apát-plébános és Márkus Mihály református lelkész mondták el véleményüket az iszlámról. A lokálpatrióták összejövetele hagyományaikhoz hûen vacsorával zárult.
Az 1968-as csehszlovákiai eseményekrõl
pe
Az intézmény tanulóinak festményeibõl nyílik kiállítás pénteken délután 16 órakor a Balla Róbert Téri Általános Iskolában. Az értelmileg sérült, tanulásban akadályozott diákok kampeni partnerintézményük pedagógusainak segítségével és támogatásával készítették a kiállított képeket, melyek a tárlatnyitó programon meg is vásárolhatók. A befolyt összegbõl a további képzõmûvészeti tevékenységet finanszírozza az iskola. A Bakony Volán Zrt. felvételt hirdet autóbuszvezetõ munkakörbe. Feltételek: D kategóriájú gépjármûvezetõi engedély, belföldi autóbuszos szolgáltatói tanfolyam, PÁV II. alkalmasság. Elsõsorban lovászpatonai, nagydémi, pápai érdeklõdõk jelentkezését várjuk.További információ munkanapokon 7-14 óráig: Pápa, autóbuszállomáson a logisztikai vezetõnél (tel.: 89/324-811), vagy a társaság telephelyén (Pápa, Celli út 69.) a forgalmi üzemigazgatónál (tel.: 89/313-855)
A Református Gimnázium és a Rákóczi Szövetség Pápai Tagozatának vendégeként mutatta be legújabb könyvét Homor György nyugállományú ezredes november 15-én a gimnázium dísztermében. A szerzõnek immáron az ötödik kötete jelent meg, mely az elõzõekhez hasonlóan a hadseregrõl, a katonákról és a hozzá kapcsolódó témákról szól. Homor György a Hívatlan vendégként északi szomszédainknál címû könyvében az 1968-as csehszlovákiai megszállásról ír, melyben Magyarország is részt vett az oroszok oldalán. Az író könyvbemutatóján részletesen szólt a bevonulás elõzményeirõl, a magyar csapatok szerepérõl és mindennapjairól, melynek
maga is aktív részese volt hivatásos katonaként. Mint mondta, a eseményekrõl a rendszerváltás elõtt és után, de a mai napig sem beszélnek az országban. Síri a csend, fogalmazott az író, aki felhívta a függelékben szereplõ dokumentumokra a hallgatóság figyelmét, melyek a mai napig nem jelentek meg a nyilváM.A. nosság elõtt.
Anyakönyvi hírek Házasság: Mesterházy Zsolt – Csonka Anett, Vasváry András – Pintér Alexandra, Tábori András Tamás – Ladányi Noémi, Farkas László – Csendes Tímea, Bíró József – Czelleng Krisztina. Születés: Princz Zsolt – dr. Kulcsár Anita: Anna, Bogdán Lajos – Rostás Ro-
zália: Milán. Halálozás: Kozák József Sándor, Nigovic Gábor Dénesné sz. Vizer Margit Marcella, Virslein Józsefné sz. Ács Margit, Megyeri Ádám, Eizenporth Antal Károly, Kiss Pál, Horváth Gyuláné sz. Varga Ilona, Gáspár Józsefné sz. Renczes Mária, Bella Sándor.
2010. november 25.
7
Pápa és Vidéke
Judo
Asztalitenisz
Húsz versenyen bizonyítottak A Bakony Judo Klub sportolói az õszi versenyidõszakban az alábbi helyszíneken léptek tatamira.
Paks városa adott otthont a diák “A” (12 évesek) korcsoport országos bajnokságának, ahol Sági Dániel a -66 kg-os súlycsoportban lépett szõnyegre. Az elõdöntõig kifogástalan teljesítményt nyújtott, ám ott 25 másodperccel a vége elõtt, 5 pontos vezetésnél hibázott, és nem jutott a döntõbe, és végül az 5. helyen végzett. Cegléden rendezték meg a serdülõ “B” (13 évesek) országos bajnokságát, ahol Sági Dániel ismét bizonyíthatott, igaz egy korosztállyal feljebb, ezúttal a -63 kg-os súlycsoportban. Ezen a bajnokságon bizonyította,
hogy fel meri vállalni a magasabb korosztályban való versenyzést is, és a pontszerzõ 7. helyen végzett.
Ezen a versenyen a Bakony Judo Klubtól a KSI-be igazolt Joó Ákos Országos Bajnoki címet szerzett a +70 kg-os súlycsoportban. Ugyancsak Cegléden volt a junior “B” (17 évesek) országos bajnoksága, ahol a -100 kg-os súlycsoportban a még ifjúsági korú Pénzes Bence eljutott a bronzmérkõzésig, ám sajnos idõsebb, rutinosabb ellenfel legyõzte õt, így meg kellett elégednie az 5. helyezéssel. November elején rendezték meg Galántán a Slovak Open elnevezésû nemzetközi versenyt. A viadalra a pápai sportolók is elutaztak. Az U-15 korcsoport -66
kg-os súlycsoportjában tatamira lépõ Orbán Tibor az év meglepetését okozva, elõbb két külföldi versenyzõt is legyõzve jutott a döntõbe, ahol egy szlovák korosztályos válogatott sportoló sajnos legyõzte. Az ezüstérme így is nagyszerû teljesítmény. A nõi mezõny U-18 korcsoportjának -48 kg-os súlycsoportjában Székely Mária lázasan is vállalta a szõnyegre lépést, és ennek fényében a megszerzett 3. helye mindenképpen értékes. Ezen a versenyen Joó Ákos a KSI színeiben a 2. helyen végzett az U-15 nehézsúlyban. Az õszi versenyidõszak utolsó fontosabb versenyére Szekszárdra utaztak a pápai sportolók, ahol a serdülõ “A” (14 évesek) országos bajnokságára került sor. Itt Orbán Tibor a -66 kg-os súlycsoportban a pontszerzõ 7. helyezést érte el. Összességében elégedettek vagyunk sportolóink eredményeivel, hiszen a tavaszi versenyidõszakkal együtt 20 versenyen bizonyították tudásukat. Öt sportoló volt rendszeres résztvevõje az országos és nemzetközi versenyeknek. Az év meglepetése Orbán
Tibor, aki a Slovak Openen és a korosztályos országos bajnokságon is szép eredményt ért el. A legnagyobb bánatunkra meg kellett válnunk egy tehetséges sportolótól, Joó Ákostól, aki az utóbbi idõszakban a több értékes helyezést ért el, ám sajnos a családi kötelék Budapestre szólította, és a KSI-hez igazolt. Sikereinek természetesen örülünk, de egy kész, válogatott szintû sportolótól kellett megválnunk, amit nem könnyû feldolgozni. Végh József
A veretlenek csatáját Magyargencs nyerte A Magyargencsi Sportegyesület nõi asztalitenisz csapata az NB I/B nyugati csoportjában a hozzájuk hasonlóan szintén veretlen Kaposvári AC otthonába látogatott. Kezdésként a Bálint-Mógor kettõs drámai küzdelemben 3-2-re verte meg a hazaiak erõsebb párosát, az egyéni meccsek elõtt 2-0-ás vezetésre tettek szert a vendégek. A várt küzdelem a két együttes közt elmaradt, mivel a magyargencsiek nagyszerû teljesítménnyel a döntõ pil-
lanatokban fontos pontokat szereztek. Ezúttal Mógor emelkedett ki játékával, Evelin három gyõzelmet aratott. A somogyi kirándulást 15-3-as gyõzelemmel zárták a gencsiek (Ladányiné, Szász 4-4, Mógor 3, Bálint 2, illetve a Bálint-Mógor és Ladányiné-Szász páros 1-1 gyõzelmet szerzett), és pontveszteség nélkül vezetik a tabellát. Az õszi szezon utolsó mérkõzésén, a december 4-i megyei rangadón Balatonfüred csapatát fogadják.
8
2010. november 25.
Pápa és Vidéke
Õszi évadértékelés Bíró Péter klubtulajdonossal
Vízilabda
Nem szégyen a Ferencvárostól kikapni nyert Haladás mérkõzés, ez talán nagyon nagy újságot nem jelent senkinek, valószínûleg nehezen fogom elfelejteni. És lehet, hogy sokan azt gondolják, a Ferencváros elleni találkozót szeretném kitörölni az emlékezetembõl, nekem igazán a paksi mérkõzésünk okozott csalódást. - A csapat megfelelõen zebb az élvonalban. Termé- Pedig biztosan sokan a teljesített, gyakorlatilag szetesen egy kicsi szeren- Ferencváros találkozóra tipugyanazt az eredményt érte csével és masszívabb játék- peltek volna…
A labdarúgó NB I. utolsó õszi fordulójában a Ferencváros látogatott Pápára november 20-án, a fõvárosi gárda a mérkõzés elõtt a negyedik volt a táblázaton. A Lombard természetesen a három pont reményében lépett pályára, ám a találkozón szinte semmi sem sikerült a hazaiaknak, a vendégek viszont taktikus, fegyelmezett játékkal 5-0-ra meggyõzõ fölénnyel nyertek a Perutz Stadionban, így a Pápa a hetedik helyen zárta az õszt huszonkét ponttal. Bíró Péter klubtulajdonost kedd délután arra kértük, értékelje újságunknak a Lombard Pápa õszi szereplését.
folytathatja, ha más elgondolása van, akkor azt tessék velem közölni. - Mi a véleménye a Véber Györgyöt élesen kritizáló drukkerekrõl? Jogos a pápai vezetõedzõ felháborodása? - Ez az õ dolga. Meg is kérdeztem tõle, hogy mit szeretne, zárt kapuk mögött játsszunk? Nyilvánvalóan nem szeretné ezt õ sem. Függetlenítenie kell magát a külsõ körülményektõl. Az meg úgy gondolom a szurkolótáborunk feladata, hogy ezekkel a drukkerekkel mit kellene kezdeni. - Véget ért az õszi szezon, ám pénteken már startol is a tavaszi bajnokság, amikor a Debrecen érkezik Pápára. Jó döntés volt elõrehozni tavaszról találkozókat? - Nagyon nehéz megítélni. Lehet, hogy még most le lehet játszani ezt a két fordulót, és februárban sokkal rosszabb talajú pályák lesznek. Ha pénteken megfelelõ állapotban lesz a pályánk, és jó eredményt érünk el a Debrecen ellen, akkor Szolnokra esélyesként mehetünk. Polgár Szilárd
el, mint az elõzõ félévben, gondolok itt a gyõzelmekre, vereségekre és a megszerzett pontokra. Talán a gólkülönbségünk volt tavaly minimálisan jobb, mint az idén. Azt szokták mondani, hogy egy újonc együttesnek a második éve sokkal nehe-
kal több pontot is szerezhettünk volna, de nem vagyok elégedetlen. - Van olyan õszi összecsapás, amelyre szívesen tekint vissza, és olyan, amelyet kitörölne az emlékezetébõl? - Hát, a szívemnek nagyon kedves az 5-1-re meg-
- A Ferencváros mérkõzés egy másik kategória. Azt gondolom, a fõvárosi zöld-fehérek olyan teljesítményt nyújtottak ezen a napon, hogy nemcsak mi nem tudtunk volna ellenállni, hanem Magyarországon – még a Videotont is beleértve – lehet, hogy senki. Olyan játékot játszottak, amely méltó volt a régi Ferencvároshoz. Így nem szégyen kikapni, még 5-0-ra sem, persze nem örültem neki. - Véber György a Ferencváros találkozó közben a személyét ért szurkolói támadások, rágalmazások miatt azt nyilatkozta a mérkõzés után, hogy elgondolkodik a jövõjén Pápán. - Személyesen beszéltem Véber Györggyel, tisztelem a munkáját, de elmondtam neki, ha ilyen szándékai vannak, akkor azt hivatalosan legközelebb velem közölje, és ne a televízióban kezdjen el különféle magánakciókat elõadni. Azt gondolom, hogy ennek nem ez a helye. - Ezek szerint bízik abban, hogy Véber György marad a Lombardnál. - Én nem látok ebben ekkora konfliktust. Meg vagyok elégedve a szakmai munkájával. Ha õ úgy gondolja, hogy a munkájának van értelme, akkor velünk
Mestermérleg Prukner László, a Ferencváros vezetõedzõje: - Nagyon fontos három pontot szereztünk, csapatom motiváltan és taktikailag fegyelmezetten játszott. Ma nagyon jó napot fogtunk ki, a sors egy kicsit mellettünk is volt. Örülünk neki, hogy a mezõny elsõ feléhez tartozunk, megpróbáljuk stabilizálni a játékunkat. Véber György, a Lombard Pápa szakmai igazgatója: - Jobb volt a Ferencváros, megérdemelten nyert. Hetedik helyen zártuk az õszi szezont huszonkét ponttal, de ez a mai mérkõzés, meg ami történt, közben engem nagyon elgondolkoztat. A hátralévõ bajnoki és kupatalálkozókon megpróbálunk nagyon koncentráltan odaállni, aztán január egy nagy kérdõjel. Majd meglátjuk…
Kétszer is vereség A vízilabda OB II. 3. fordulójában mindkét mérkõzésén kikapott a Pápai SE-Termál. Az SC Austria 18 góljával szemben csak négy pápai találat született a Várkertfürdõben, a Vasi Aligátorokat viszont megszorongatták a hazaiak a 12-11-es végeredménnyel zárult találkozón. Az elsõ mérkõzésen az elsõ három percben négy gólt kapott a PSE. A hazaiak nem tudták felvenni az SC Austria ritmusát, helyzetek maradtak kihasználatlanul, 10 emberelõnyös helyzetbõl egyet sem sikerült értékesíteniük. A kihagyott emberelõnyös helyzetekbõl az osztrákok rögtön lefordultak, és góllal zárták támadásaikat. A védelem is szétzilálódott, a kapust nem egy esetben egyedül hagyták. - A játékosok közül sokan tudásuk alatt teljesítettek, azt gondolták, ez a mérkõzés biztosan megvan. Én úgy érzem, nem kikaptunk, hanem megaláztak minket - ezek Strudringer Béla szavai a mérkõzésrõl. Az edzõ azért is tanácstalan azt illetõen, ami történt, mert a bécsi csapat 3-4 hetente Pápán játszik edzõmérkõzést a PSE-Termál ellen, s eddig rendszeresen jobbak voltak náluk. A 18-4 után rendet kellett teremteni a fejekben, a szombathelyi Vasi Alligátorok ellen már egy más mentalitású csapat szállt vízbe. 3-1-re
vezetett az elsõ negyedben a PSE, a vendégek egyenlítettek a negyed végére. A második negyed fej-fej melletti játékot hozott, 6-6-os félidei eredménnyel. A fiatal játékosok jól teljesítettek, sokmozgásos játékkal 8-6-ra a Pápai SE-Termál vezetett a harmadik negyed 2. percében. Kemény volt a játék, a feszültséget a hazaiak közül Sipos Bálint viselte a legnehezebben, õt 4 perces kiállítással büntették a játékvezetõk egy víz feletti adok-kapokért. A szombathelyiek az emberelõnyt kihasználták, egygólos vezetéssel végigvitték a mérkõzést. Az utolsó 25 másodpercben lehetõség nyílt az egyenlítésre, az eladott labdával azonban ezt is kihagyták a pápaiak. Vasi Alligátorok – Pápai SE-Termál 12-11. A hétvégén újabb vízilabda mérkõzéseknek lesz helyszíne a Várkertfürdõ, november 28-án a serdülõ bajnokság következõ fordulóját rendezik meg, hazai érdekeltséggel: 11.15-kor Pápa- Balatonfûzfõ, 15 órakor Baja-Pápa.
Labdarúgás
Õszi elsõ a Lombard II A 89. percben szerzett góllal 1-0-ra nyert a Lombard FC Pápa II Szombathelyen. A kiegyenlített elsõ félidõt követõen a második játékrészt a Lombard II irányította, bár három helyzetet is elhibáztak, a hazaiak pedig oldalszabadrúgásból értek el két kapufát. A mérkõzés az utolsó percben dõlt el: Somogyi szögletét Dlusztus fejelte a kapuba.
Ezzel a gyõzelemmel a Lombard Pápa II õszi elsõ az NB III Bakony-csoportjában. Nagy Mihály, a Lombard II edzõje: - Ellenfelünk gyors, jó futballt játszott. A második félidõben végig fölényben játszottunk, óriási helyzeteket hibáztunk el, és annak ellenére, hogy két kapufát ért el az ellenfelünk, teljesen megérdemelten gyõztünk.
Sportajánló Kézilabda megyei nõi kézilabda bajnokság, MOTAX KC – Pápai KC, november 27., szombat 15 óra, PGSZKI tornaterem. Labdarúgás - NB I. Monicomp Liga, Lombard FC Pápa – Debrecen, november 26., péntek 17 óra, Pe-
rutz Stadion. Városi Teremlabdarúgó Torna, november 27-28, szombat-vasárnap 9.00-18.00, Városi Sportcsarnok. Úszás, PUSE Kupa, november 27., szombat 10 óra, Várkertfürdõ.
Labdarúgó játékvezetõi tanfolyam indul december 2-án Pápán. A jelentkezési korhatár alsó határa 14, a felsõ pedig 45 év. Bõvebb felvilágosítás kérhetõ Gyürüsi Gábor megyei toborzási felelõstõl a +3670-3762073-as vagy a +3620-3675990-es telefonszámon.
Pápa és Vidéke – Közéleti hetilap – Megjelenik csütörtökönként. – Kiadja: Pápa és Vidéke Lapkiadó, Hirdetésszervezõ Kft. – Megbízott fõszerkesztõ: Németh Zsolt. Felelõs kiadó: Pápa és Vidéke Lapkiadó, Hirdetésszervezõ Kft. – Nyomdai munkák: Antók Nyomdaipari Kft., Celldömölk – A szerkesztõség címe: 8500 Pápa, Fõ u. 5. Pf. 171. – Telefon/fax: 89/324-557 – e-mail:
[email protected] – web: www.papa.hu – ISSN 1589-8288 – Kéziratot nem õrzünk meg, és nem küldünk vissza!