A neoliberalizmus etnográfiája. A verseny értelmezése a kézm ves gazdálkodáson keresztül

.RUDI COLLOREDO-MANSFELD.

.A neoliberalizmus etnográfiája. A verseny értelmezése a kézm∫ves gazdálkodáson keresztül Fordította: Keser∫ Júlia

A

versenyképesség – amely egyszerre jelenti a neoliberális politika módszerét és célját – egyre több gazdálkodási mód alapját képezi, miközben megszilárdítja a kulturális és közösségi normákat is. A kurrens antropológiai modellek a versenyt egyszer∫en a különböz√ gazdasági ráfordítások (a t√ke, az innováció és a tehetség) fényében értelmezik. Ezzel szemben én a következ√ket szeretném bebizonyítani: el√ször is, a sikeres verseny nem a gazdasági tényez√k, mint inkább a kifejezésmód és a kommunikáció függvénye. Másodszor, a verseny nem annyira individualizmust, mint inkább helyezkedést feltételez, ennélfogva inkább a versenyz√k közti strukturális viszonyként értelmezend√. Harmadszor, a verseny velejárójaként felmerül√, elengedhetetlen kulturális munka nem arra való, hogy félresöpörjük vele a haszontalannak ítélt hagyományokat, hanem hogy kibékítsük vele az egyazon értékeket valló közösségekben szükségszer∫en felmerül√, fájdalmas egyenl√tlenségeket. A fenti állítások alátámasztásául a kézm∫ves gazdálkodást vizsgálom, a globális gazdaság azon szektorát, amelyet – ha nem is jókedvvel, de – meglep√ módon feltámasztott a neoliberális politika. Az ecuadori bennszülött kézm∫vesek példáján keresztül azt próbálom körüljárni, miképp használja az ember a szót, a m∫vészetet, a kézm∫ves termékeket és a fogyasztói javakat a gazdasági és morális terepként felfogott versengés létrehozására, valamint önmaga pozicionálására ezen a terepen belül.1

2000 októberében, egy latin-amerikai közgazdászok számára szervezett összejövetelen Stanley Fischer, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatóhelyettese igyekezett meger√síteni hallgatóságát abban a hitében, hogy a növekedés a reformereket jutalmazza majd, ideértve a nehézségekkel küzd√ Argentína, Ecuador és Brazília szorgos népét is. Fischer szavai száraz szakmaiságot sugalltak: „Folyamatosan javuló, versenyképes helyzetével, a GDP 3,5%-a alatt maradó folyó fizetésimérleg-hiánnyal, csökken√ államháztartási hiányával, és a már életbe léptetett, vagy folyamatban lév√ fontos strukturális reformjaival Argentína jó úton halad afelé, hogy visszaálljon a mérsékelt növekedés pályájára.”2 Közönsége számára azonban Fischer mondanivalója a reményt hordozta magában. A beszéd során használt kifejezések – mint például a „fiskális fegyelem”, a „strukturális reformok” vagy az „export versenyképessége” – a neoliberális politika ígéreteire er√sítettek rá. Ecuador az ország 1998-as, cs√dközeli állapota óta küzd az ehhez hasonló IMF-hátter∫ reformok végrehajtásával. Amióta a támogatások megsz∫ntek, az ipar csak csetlik-botlik, a következmények pedig egyel√re beláthatatlanok. Otavalóban, az Andok vidéki keresked√ városban, 2000 júniusában például a mintegy 2500 bennszülött kézm∫vest tömörít√ szakszervezet hirdetett bojkottot a hét nagy gyár ellen, amely gyapjúpulóvereikért, táskáikért és falisz√nyegeikért cserébe fonállal látta el √ket. A kiigazítás óta

Rudi Colloredo-Mansfeld:An Ethnography of Neoliberalism: Understanding Competition in Artisan Economies. Current Anthropology 43(1) 2002, 113–137. o.

63

Rudi Colloredo-Mansfeld

a fonál ára több mint kétszeresére n√tt, mialatt min√- egyesíti az intézményeket, az államokat és a civileket. sége meredek zuhanásnak indult. Egy a bojkott felol- Ahogyan azt Bourdieu is megjegyzi: „A neoliberális dására összehívott találkozón a szakszervezet elnöke rend a valóságban hajlamos az elméleti leírásokkal alaposan megdorgálta a gyárak képvisel√it, szavai hajszálpontosan megegyez√ gazdasági rendszerek pedig nemegyszer az IMF által is hangoztatott, az ex- létrehozására, más szóval egy olyan logikai gépezet port versenyképességével kapcsolatos aggodalmakra megalkotására, amely önmagára a gazdasági szerepreflektáltak: „A kézm∫ves kereskedelemnek mára tu- l√ket ösztönz√ kényszerek láncolataként tekint.”4 lajdonképpen befellegzett, különös tekintettel a puló- Nemzetközi szinten az államok saját pozíciójukat er√verpiacra. Nagyszer∫ versenytársaink vannak olyan sít√ politikákat adoptálnak, el√nyös helyzetekre vamessze földön híres piacokkal, mint a nepáli, a kínai, dásznak a „piaci folyamatok és végkifejletek” közea bolíviai vagy a perui. Az Önök által el√állított gyap- pette, mindennek érdekében pedig akár politikai júból szégyen számunkra árut kivinni [a piacra].” autonómiájukat is hajlandóak feláldozni.5 Nemzeti […] szinten a kormányok túladnak állami vállalkozásaiJames Carrier arról ír, hogy a hosszúra nyúlt 80-as kon és megvonják t√lük pénzügyi támogatásukat, években a piac koncepciója milyen szépen megszi- amivel belekényszerítik √ket a fogyasztókért és a lárdította hatalmát a nyutransznacionális befektet√Kézm∫ves sztárok gati társadalmakban. Márkért folyó harcba.6 Egyéni pedig ez a kulturális modell A következ√ fejezetekben a fogyasztás interaktív dimenzióit, szinten pedig a folyamat valamint a kisszámú kézm∫ves szupersztár felemelkedésére és azt feltételezi, hogy a világ a közösségi létezés megkülönböztetett formáinak alakítására azzal jár, hogy az identitásszabad egyénekb√l áll, akik gyakorolt hatását vizsgálom. A piaci struktúrák mindenütt dön- képzés innent√l egyre kecsak az általuk önként vál- t√ jelent√séget kapnak. Otavalói példámban a szöv√munkások vésbé függ a bérezett munegyre standardizáltabb árut termelnek egy kialakulólalt kényszereknek vannak például kavégzést√l.7 Az államok – félben lév√ nemzeti tömegpiac számára. A siker itt egy sz∫k kitéve, az individuumok pe- területen, a munkaer√-toborzás során lezajló performansz függ- munkajogi rendelkezéseik dig racionálisak, és a széles vénye lesz. A tiguaiak esetében ezzel szemben a legjobb terme- módosításaival – az elnyoválasztékot kínáló piacokon l√knek sokkal kiterjedtebb munkára van szüksége, hiszen más új és er√teljes gépezeprofiljukat egyszerre kell a gazdag gy∫jt√k, a külföldi kereskem∫ködnek a legjobban. d√k, a nemzeti galériák tulajdonosai, valamint a legnagyobb teit indítják útjukra abbéli A modell logikája alapján a keresked√-fest√k árukészletét életben tartó (és darabbérért igyekezetükben, hogy maválaszték generálja a ver- dolgozó) munkások igényeihez igazítani – márpedig ez jóval ki- gukat az állampolgárokat senyt, azt a morális jót, finomultabb munkát igényel. is a globális gazdaság veramely biztosítja a hatékonyseng√ szerepl√ivé tegyék, Az otavalói m∫hely mint a fogyasztói élvezetek központja ságot, illetve a jobb terméés ezzel összekapcsolják a kekhez és árakhoz való Az Ariasucuban kialakult övkészít√ ipar Ecuador 1982-es gazda- nemzetet, a piacot, valamint sági válságából eredeztethet√, amikor is a városban állásukat hozzáférést a vásárlók száaz egyéneket.8 mára. Ez a leírás, amelynek sem az emberek vásárCarrier m∫vét√l eltekintve azonban az antropolás közben lezajló interakcióihoz, sem a kurrens köz- lógia mind ez idáig nem sok újat tudott mondani a gazdaságtani elméletekhez nincs semmi köze, Carrier versenyr√l. Több mint két évtizeddel ezel√tt Moore szerint alapvet√ társadalmi és politikai befolyással írt arról, hogy a versenyre a „társadalmi érintkezés bíró modell, és „pont olyan fontossá vált a Nyugat, egyetemes kontextusainak”9 egyikeként tekintünk, mint például az ie [a japán családrendszer – a ford.] az antropológiai elmélet azonban mindig is igen sz∫Japán, vagy a nifs (becsületkódex) a kabilok [algériai ken értelmezte saját kulturális és társadalmi jelenberber nép – a ford.] megértéséhez”.3 Ahogyan azt a t√ségét, és a két megközelítésb√l általában csak az fenti címkék is sugallják, a korántsem csak a nyuga- egyikkel foglalkozott. Vannak, akik szerint a „verti világra korlátozódó piaci modell igen fert√z√nek seny” nem más, mint a véges er√forrásokért harcoló bizonyult, és azon nyomban elterjedt Argentínában, cselekv√k objektív interakciója. Noha az individuuEcuadorban, valamint az Egyesült Államok rurális kö- mokra jellemz√ kifejezésekkel írjuk le √ket, ezek az zép-nyugati területein, méghozzá legdinamikusabb- interakciók egyre er√söd√, kollektív és gyakran igen nak bizonyuló eleme, a „verseny” diskurzusa és gya- jótékony kulturális következményekkel járnak. Ecuakorlata által. dorban például antropológusok két generációja szajA versenyképesség utáni hajsza, amely a több for- kózta azt a szakvéleményt, hogy a kecsua nyelv∫ otarásból is táplálkozó piacpárti politikáknak köszön- valóiak tulajdonképpen nagyfokú szorgalmuknak és heti létét, egy megtéveszt√en egyszer∫ projektben kockázatvállalási hajlamuknak köszönhetik viszony-

64

A neoliberalizmus etnográfiája

lagos – a többi bennszülött népcsoportokhoz képest gatólagosan egyetért abban, hogy a verseny kultuegyértelm∫en kimutatható – felemelkedésüket.10 […] rális szempontból a hatékonyság általános gy√zelmét Miután a csoporton belüli viszonyokról áttértek a jelenti a konvencionális felett. Az alábbi tanulmány célja egy teljesen eltér√ megcsoportközi interakciók vizsgálatára, egy id√ után az antropológusok is amellett érveltek, hogy az er√for- közelítésmód bevezetése, amely nem pusztán megisrásokért folytatott harc során az egyének a nagyobb métli a piacgazdasági tanokat. Cikkemben azokat a nyereség reményében a szituációhoz alkalmazkod- jellegzetes egyenl√tlenségi formákat szeretném megvizsgálni, amelyek a kapitalizmus rideg margóján va egyesülnek, és etnikai csoportokat alkotnak.11 Akadnak azonban, akik nem hisznek a verseny ob- senyved√ és létfenntartásukért küzd√ embereket sajektivitásában, és inkább annak korlátozó jellegét nyargatják, és igyekszem megmagyarázni, hogy a hangsúlyozzák. A verseny az általa generált egyen- „verseny” bels√ diskurzusai miképp állítják be az eml√tlenségek miatt antiszociálisnak, a közösségi érté- lített egyenl√tlenségeket a közösségi lét (adott pilkekre gyakorolt romboló hatása miatt pedig antikul- lanatban mindig) elfogadható velejárójaként. Külöturálisnak nevezhet√. Itt az inspirációt Marx adja, nösen azt a kérdést szeretném körüljárni, hogy az aki szerint a „verseny kényszerít√ erej∫ törvényei” a áru el√állítása és értékesítése során lezajló verseny miképp vezet a kulturális kapitalizmus még mélyebb veszt√k tömegei váltak újsütet∫ termel√vé. 1980-ban még 20-nál törvényeib√l fakadnak: is kevesebb szöv√mester készített öveket, 1992-re ez a szám több identitások és a közösségi vagyis a produktivitás nö- mint százra n√tt. Miután a korábban kiépült üzemekben elsajá- normák rögzüléséhez, mindvelésének és a költségek tították a mesterséget, a frissen képzett szöv√munkások saját amellett, hogy közben az csökkentésének kényszeré- otthonukban láttak munkának, és a pedálos szöv√gépek kreatív anyagi jólétben éles küb√l, valamint annak szüksé- lehet√ségeivel kísérletezve, élénk színekkel feldobott övek ké- lönbségeket is generál. Vakezdtek, amelyek hol ragyogó napsütést, hol egymáslójában az itt bemutatott géb√l, hogy minél többet szítésébe ba fonódó gyémántokat, hol törékeny szíveket ábrázoltak. […] kaparintsunk meg a termék Jaime Cuyo, az e helyütt tárgyalt szakma egyik els√ nagy üzleti példákkal megpróbálom értékéb√l. Scott, aki a ver- „nyertese” nem csak azért tudott kiemelkedni a többiek közül, bebizonyítani, hogy a csoseny paraszti közösségekre mert saját mintázatot fejlesztett ki, hanem mert képes volt porton belüli versengés gyakorolt romboló hatását a munkafolyamatok megszilárdítására. Ellentétben azokkal a tu- összekuszálja a gazdasági akiknél a dolgozók csak annyi ideig maradtak, teljesít√képesség és a kulhangsúlyozza,12 azt írja: a lajdonosokkal, amíg el nem sajátították a mesterséget, Jaime Cuyo tartós munszegényeknek nem szabad kahelyként pozicionálta boltját. 1991-ben a nyolcadikként fel- turális kifejez√er√ közti egymás alá kínálniuk, hi- vett szöv√munkása saját sógora volt, aki függetlenségét felad- szálakat, és ennek köszönszen – Marxot idézve – „ver- va, csatlakozott hozzá. A státuszépítés els√ként tehát a közösségi het√en dönt√ szerepet játseng√kként így ellenséges szint∫, és nem az egyéni fogyasztás segítségével ment végbe. szik a – kapitalizmus jelenviszonyba kerülnek egy- A két nagy és ismert közösség között megbúvó néhai határtele- legi állapotát sokak szerint pülés, Ariasucu kezdett egyre ismertebbé válni, hála Jaime és tökéletesen leíró – multimással”.13 Barth pedig amellett érvel, hogy az etnikai csoportok közti verseny kulturális sokszín∫ség el√mozdításában.16 instabil helyzetet teremt, amely vagy egymás kiszoMindenekel√tt fenekestül felforgatom a fenti hirításához vagy bizonyos fokú komplementaritáshoz potéziseket. Az alábbiak mellett fogok érvelni: el√vezet.14 Megint mások szintén a „z∫rzavar birodal- ször is, a sikeres versengés egyre kevésbé a t√ke és maként” írják le a verseny világát.15 az innováció objektív gazdasági tényez√in, mint inNoha a kétféle megközelítés ellentmond egymás- kább a kifejez√készségen, a kommunikáción és a nak a tekintetben, hogy vajon a verseny képes-e élet- kreatív fogékonyságon múlik. Másodszor, a verseny képes közösségek létrehozására, mindkét elmélet a dinamikája általában nem individualista, magányos Carrier által leírt piaci modell szerint tekint a ver- harcos attit∫döt, hanem helyezkedést feltételez, ebsenyre. Mindkét megközelítés azt hangsúlyozza, hogy b√l következ√en maga is jobban értelmezhet√ a vera gazdasági er√források – a t√ke, az információ vagy seng√k élénk viszonyrendszereként, mint vesztesek az innováció – nagyban meghatározzák, ki bizonyul és gy√ztesek elszigetelt öndefiníciós aktusaként. Hargy√ztesnek a verseng√ piacokon, továbbá mindkét madszor, a versenyt övez√ elkerülhetetlen kulturáelmélet elfogadja azt a tézist, hogy a verseny az indi- lis munka nem arra való, hogy félresöpörjük vele azt, vidualizmusnak kedvez, és inkább azokat a szerep- ami haszontalannak ítéltetett, hanem hogy kibékítl√ket jutalmazza, akik le tudnak mondani a kulturá- sük vele az – egyazon értékeket valló közösségeklis kényszerekr√l vagy a társadalmi kötöttségekr√l a ben szükségszer∫en felmerül√ – fájdalmas egyenl√tgazdasági el√nyök javára. Vagyis, a két elmélet hall- lenségeket.

65

Rudi Colloredo-Mansfeld

dást keltenek”.20 Az önellátó rendszerek összeomlása feler√síti a kézm∫ves kereskedelem szédít√ terjedését, a parasztok ugyanis az er√tlen mez√gazdasági termelés kiegészítésének reményében elözönlik az utcai piacokat.21 Különösen a n√k igyekeznek minden erejükkel átképezni magukat a kézm∫ves kereskedelemre, csak hogy visszaszerezzék azt az autonómiát és méltóságot, amelyet a mez√gazdaság már nem képes számukra nyújtani, és amelyet a multinacionális gyárak is hajlamosak lerombolni.22 Noha tény, hogy maga a nélkülözés is számos embert rákényszerít a kézm∫ves kereskedelemre, a globális összefonódásnak köszönhet√ növekv√ megtérülési ráta szintén egyre több termel√t vonz, köztük olyan ambiciózus fiatal férfiakat és n√ket, akiknek más lehet√ségeik is lennéa többi szöv√mesterré avanzsált migráns fáradozásainak. KÉZMıVESSÉG, Az 1980-as években, amikor Jaime egyben elnöki szerepet is be- nek. Így aranyozta be a gloGLOBALIZÁCIÓ töltött, sikerült kiharcolnia egy óvoda- és egy melléképület- balizáció a mexikói Oaxaca ÉS AZ ANDOK- építési projektet saját kerülete számára. A programokat m∫- szöv√- és fafaragó mestehelyéb√l irányította – egy id√ után pedig már a gyermekek is reinek életét,23 és hála neki, VIDÉKI belebonyolódtak a rokkapörgetés rejtelmeibe. A fejlesztési KÖZÖSSÉGEK programoknak hála, otthona a közösségi lét dinamikus köz- nemzetközi hírnévre tehetpontjává vált, amely magához csábította nemcsak a munkakere- tek szert a bogolan, avagy a s√ket, de a különböz√ civil projektekb√l akármilyen formában malii sárruha készít√i. Az nyugati világ ipari ter- profitálni kívánó, vagy a Jaime növekv√ vagyonából részesülni Andokban a nemzetközieóhajtó lakosokat is. jeszkedésének áldozata, a Ahogy azonban Jaime Cuyo és a többiek boltjai egyre nagyobb sedés egyes bennszülött tág értelemben vett kisipa- munkaer√t szívtak fel, a verseny és a túltermelés problémája népek számára az els√ kori kézm∫ves kereskedelem, is súlyosbodott. Voltak ugyan szakképzett szöv√k, akik profi- moly esélyt jelentette a amely minimális mértékben tálni tudtak vásárlóik lojalitásából, egyetlen ariasucui sincs gazdasági diszkrimináció kiazonban, aki ne számolt volna be bizonyos fokú veszteségr√l t√késítette csak áruterme- állandó vev√körét illet√en, hiszen mindig akadt olyan (másik) játszására. Az otavalói texlési és értékesítési folyama- szöv√, aki hajlandó volt csökkenteni az árakat. A pozíció- tilvállalkozók már a kora tait, máshol is virágkorát harcban egyre inkább az vált fontossá, hogy milyen a bolt híre 60-as években eljutottak éli, de talán nem annyira – az innent√l a munkaer√ nagy részét képez√ – tizenéves fiúk Peruba, Kolumbiába, Veneés lányok elvárásainak fényében. er√teljesen, mint azokon a zuelába és az Egyesült Állahelyeken, ahol az államok magukévá tették a piac- mokba, jóval azel√tt, hogy saját vidékükön hivatabarát reformokat és a globális integráció alapelveit. los gazdasági lehet√ségeket kaptak volna, vagy Mexikó például „a felgyorsult iparosodás mellett a politikai befolyásra tehettek volna szert. kézm∫ves termelés intenzív támogatására is nagy A kézm∫ves termékek globális áramlását övez√ figyelmet fordít”,17 amelynek hála, az országban mint- aktuális figyelem ellenére a nemzeti tényez√k – mint egy 6 millióra duzzadt a kézm∫vesek száma. Szene- például a bels√ migráció vagy a helyi kulturális autengálban pedig a b√röndök, a különböz√ emléktárgyak tikusság meg√rzésére tett er√feszítések – plusz lendüés az egyéb, újrahasznosított anyagokból készült áruk letet adnak a kézm∫ves termelésnek, nemcsak Mexiújonnan létrejött kereskedelme számtalan, eredeti kóban és Maliban, de Franciaországban vagy Japánban szakmájában elhelyezkedni képtelen cipész, gyógy- is. A francia csokoládészobrászok diadalmenetének szerész és tanár számára jelenti nap mint nap a biz- idején, a 90-es években Terrio a következ√ket írta. tos megélhetési forrást.18 Ez a terjeszkedés híven de- „A (posztindusztriális) gazdaságokban ezekre a piaci monstrálja, hogy az ipari modernizáció valójában szerepl√kre a kézm∫vesek állhatatosságának és a képtelen a teljes munkaer√ felszívására.19 Ahogyan családi vállalkozási formáknak hála egy egységes azt Ferguson hasonló kontextusban megjegyzi, nemzeti kultúra egyedülálló megtestesít√iként te„a múlt »zsákutcái« folyamatosan visszaköszönnek, kintenek, és ennek megfelel√en próbálják √ket inazok a bizonyos »f√ irányvonalak« pedig, amelyek- tegrálni.”24 A japán fazekasoknak szintén el kellett nek a jöv√t kéne megmutatniuk, egyre csak csaló- sajátítaniuk egy megkülönböztet√ nemzeti esztétikát Gondolatmenetem kibontása során két irányt követek. El√ször a vagyon, a jövedelem és a felhalmozás módozatait vizsgálom, hogy pontosan le tudjam írni a verseng√k közti érintkezések, függések és eltérések természetét. Utána azt nézem meg közelebbr√l, miképp használja az ember a szót, a m∫vészetet, a kézm∫ves termékeket és a fogyasztói javakat a gazdasági és morális terepként felfogott versengés létrehozására, valamint önmaga pozicionálására ezen a terepen belül. A kézm∫ves közösségek – függetlenül attól, hogy a nepáli, a kínai, a bolíviai vagy a perui piacokhoz hasonló versenytársak, vagy a szomszédban él√ rokonok ellen harcolnak – tökéletes példának bizonyulnak mindkét esetben.

A

66

A neoliberalizmus etnográfiája

az ipari átalakulás egy bizonyos momentumánál.25 a népére és szül√földjére jellemz√ Úrnapi fiesztákat A kézm∫vesség kulturális szerepének hasonló értelme- és a kietlen, kopár vidékeket. Az élénk, házi zománczése egyáltalán nem áll távol a korábban említett festékb√l megkomponált cuadros-ok (b√r-„vásznak”) piacközpontú felvetésekt√l, inkább strukturálja a pia- kés√bb külföldi turistákhoz és gy∫jt√khöz kerültek. ci kifizetéseket és felhalmozást. A kulturális és gaz- Az így kialakult kézm∫vesség számos tiguai szerendasági kérdések összefonódásának mértékér√l két cséjét alapozta meg, hála a m∫vészi egyesületeknek, ecuadori kecsua közösség – a tiguai és az otavalói valamint a karizmatikus kézm∫veseknek. indiánok – példáján keresztül próbálunk választ adni. A festés egyike annak a kevés m∫vészeti ágnak, Összevetve az úttalan Andok-vidéki völgyek, illet- amelyet az otavalói bennszülöttek még nem fedezve a Buenos Aires-i m∫vészeti galériák béreit, agrár- tek fel maguknak – üzleti szempontból legalábbis. jövedelmeit és a helyi kézm∫ves termékek jövedel- A házi termékekre teljes export iparágakat építve – mez√ségét, elmondható, hogy a tiguai és az otavalói a 90-es évek végén a bennszülött keresked√k több bennszülöttek egy dinamikusan fejl√d√ andoki kul- mint egymillió gyapjúpulóvert adtak el évente – túrának a képvisel√i, ahol Starn szerint „a keveredés a mintegy 70 000 f√t számláló otavalói közösség és a mobilitás intenzív ritmusai a különböz√ség szé- Ecuador nemzeti ikonjává vált, nemcsak gazdasági dít√ burjánzásához vezetsikerei, de etnikai büszkeA 90-es évek során Enrique Teran és Rosa Chiza boltja nem 26, 27 tek”. Vannak azonban szimplán megfelelt a tinédzserek elvárásainak, hanem maga ala- sége miatt is.31 A kereskeelkeserít√ jelek is, amelyek kította √ket, részben anyagi okokból. A bolt magas készpénz- d√k híre ellenére azonban némiképp árnyalják a keve- forgalmának köszönhet√en Enrique-ék minden héten ki tudták számos otavalói továbbra is redésr√l és a mobilitásról fizetni a munkásokat, míg más tulajdonosok gyakran kénytele- nagy szegénységben él, bolalkotott fenti képet. Az id√- nek voltak elnapolni a fizetést a kéthavi üzleti útjaik utáni id√- dogulása pedig a kukoricaTeran és Chiza azonban nem egyszer∫en megvásárolták sebb generációk karrierle- szakra. alapú önfenntartó gazdálmunkásaik h∫ségét; etetésükr√l és szórakoztatásukról is gonhet√ségeit gyakorlatilag tel- doskodtak. Mind közül is valószín∫leg az étkeztetések bírtak a kodás és az alult√késített jesen lenullázó neoliberális legnagyobb jelent√séggel. Rosa, aki órákat töltött azzal, hogy textilipar függvénye. Ariaszigornak és az akadozó ön- összeállítsa a babból, lencséb√l, mutiból (f√tt kukorica) és csir- sucuban, az otavalói vizsgáellátási forrásoknak hála,28 kelevesb√l álló menüt, egyáltalán nem próbálta megúszni a lódásom tárgyát képez√, 136 és kenyérrel vagy más, könnyen beszerezhet√ étellel Ecuador jelenleg 19%-os feladatot háztartásból (és mintegy könnyíteni életén; munkásai így ízelít√t kaphattak az ünnepekmunkanélküliséggel és egyes re és más speciális alkalmakra tartogatott konyham∫vészeté- 600 lakosból) álló vidéki becslések szerint akár a b√l is. Az étel mellett a modern fogyasztási javak is jelent√s sze- földm∫ves-kézm∫ves kö60%-ot is elér√ alulfoglal- repet játszottak az üzem vonzerejében. Mivel hosszú órákat zösségben az élet inkább a koztatottsági szinttel küzd.29 töltöttek a szöv√széken, a fiúk és lányok számára az Enrique kereskedelmi és nem a meAz Andok-vidéki Nyuga- által folyamatosan naprakészen tartott mozi és lemezállomány z√gazdasági rutint követi. jelentette a legnagyobb örömet. ti-Kordillerákban, a Tigua A kora 80-as évek gazdasávölgyben, valamint a Quito, Latacunga és Ambato vá- gi válsága után Ariasucu munka nélkül maradt migrosának migráns közösségei közt szétszóródva, ránsai hazatértek Quitóból, hogy a fajas-nak nevezett, mintegy tíz földm∫ves területen él√ kecsua nyelv∫ mintegy 3 méter hosszú színes selyemövek tömegtiguaiak száma 1500–2000 f√re tehet√. Míg koráb- termelésének úttör√ivé váljanak, amelyhez a bennban hagyományosan a 3000 méter feletti, es√mosta, szülött n√k egyre növekv√ kereslete biztosított piacot. lejt√s vidékeken éltek, és árpa-, valamint burgonya- Dacára annak, hogy a pedálos szöv√székek iparága termesztésb√l tartották fenn magukat, a tiguai ház- életképes szakmának bizonyult, az ariasucuiak totartások manapság egyre inkább a tengerparti, vább b√vítették tevékenységüket, és Kolumbiába, eladásra termel√ farmokon, vagy hegyvidéki váro- Panamába, Costa Ricába, valamint Európába utazsokban végzett keresked√- és más fizetett munka nak, hogy túladjanak portékájukon. mellett döntenek.30 A 70-es évek óta a tiguaiak éleA paraszti közösségek, miután elvesztették azokat sen elhatárolják magukat a többi paraszti közösség- a mez√gazdasági és bérjelleg∫ forrásaikat, amelyek t√l, azzal a felkiáltással, hogy √k – a tiguai születé- lehet√vé tették számukra, hogy szomszédaik vagyonás∫ Julio Toaquiza vezetésével – egyedi formavilágot tól független bevételhez jussanak, elkezdték mind fejlesztettek ki. A quitenói népm∫vészeti galériák tu- ugyanazokat a sz∫k piaci réseket megcélozni. Életmódlajdonosaival karöltve Toaquiza olyan festményeket juk egyre jobban emlékeztet a kisstíl∫ vállalkozókéra, kezdett festeni, amelyek a különböz√ ünnepeket és akik egyre csak „a kitörési lehet√séget keresik”32 el√a vidéki életmódot ábrázolták, és külön kiemelték ször rokonaikkal és szomszédaikkal, kés√bb más közös-

67

Rudi Colloredo-Mansfeld

ségekkel és idegen keresked√kkel szemben. A 70-es és 80-as években az antropológusok heves vitát folytattak a „kisstíl∫ árukeresked√k” közt kialakuló strukturális viszonyok lehetséges következményeir√l, és azt vizsgálták, miképp illeszkedik a helyi termelés a nemzetgazdaságokba, illetve, hogy hogyan járult hozzá a társadalmi osztályok formálódásához. Az akkor feltett kérdések ma is érvényesek, különösen, ha meg akarjuk érteni a kereskedelem szerepl√i közt kialakuló különbségeket, illetve, hogy mit is jelent a kézm∫ves munka a közösség stabilitására és növekedésére nézve. Röviden, a Lenint idéz√ Carol Smithhez kapcsolódva, a kérdés a következ√: „Vajon tényleg lehetséges, hogy az árugazdálkodás a kevesek gyarapodását idézi el√ a tömegek elnyomorítása mellett?”

termel√ parasztjai mint „a piactól leginkább függ√ guatemalai földm∫vesek”.36 A maja n√k országos népviseletére specializálódva olyan piacra leltek, amely a maják urbanizációjának és a korábbi, viszonylag önellátó városállamokból történ√ elvándorlásnak köszönhette létét. Ahogy azonban a kereskedelem egyre fokozódott, és mindinkább „Nyugat-Guatemala szívére”37 koncentrálódott, a felhalmozás is váratlan méreteket öltött. A szöv√ parasztok képtelenek voltak t√késíteni m∫ködésüket, épp ezért „nem tagozódtak két külön osztályba (annak ellenére, hogy bevételeiket tekintve igen jelent√s eltérésekr√l beszélhetünk)”.38 Marxista szemszögb√l nézve, ezek a jövedelmi eltérések persze igen súlyosnak t∫nnek. Smith ugyanis azt állítja, hogy a legsikeresebb totonopicani szöv√mester akár 7350 dollárt is beEnrique és Rosa boltjának vonzereje a többieket is arra készzsebelhetett, míg a követtette, hogy hasonló m∫ködésmódba kezdjenek. Az egyik tulajKÉZMıVESSÉG, donos, aki egyszerre hat szöv√széket próbált a termelésben tar- kez√ legmagasabb kereset tani, Enrique-t említette annak indokaként, hogy miért is alig több mint 4000 dollárEGYENL◊Truházott be egy nagy színes televízióba és egy használt hifi-be- ra, az átlagkereset pedig LENSÉGEK ÉS rendezésbe. Egy másik férfi, akit√l Enrique és Rosa boltja három A JÖVEDELEM munkást is elszippantott, azon zsörtöl√dött, hogy √ és felesége 2807 dollárra rúgott. Ez a kiegyensúlyozatlan„KIRÁLYAI” csak kukoricából, árpából vagy libatoplevesb√l (quinua) álló szerény ebéddel tudnak kedveskedni munkásaiknak. Az övké- ság további jelent√séget szít√ ipar több szöv√székkel rendelkez√ üzemeinek sikeressé- nyer, amennyiben más iparge nemcsak a darabbérért dolgozó munkások kizsákmányolámith kérdése rögtön egy sát tette természetes (helyi) munkaer√-piaci gyakorlattá, hanem ágakban is felbukkan. A jamásikat is felvet: vajon mi átalakította a háztartások otthoni létformáját is, és vibráló, fo- pán Sarayama 14 kézm∫ves az, ami a kevesek gyarapo- gyasztásvezérelt piaci helyszínekké változtatta √ket. […] háztartásból álló közössédását el√idézi? Mit√l prosgét sokan az egekig magaszTigua fest√-keresked√inek felemelkedése perál egy kézm∫ves? Ha talták, mondván, az ottani tisztázzuk, hogy mi juttat Tiguában a fest√m∫vész szakma korán tudathasadásos állapotba fazekasok olyan termékeket egyeseket a csúcsra, a töb- került: az alapító Toaquiza család a vidéki Cotopaxi közössége állítanak el√, amelyek szépbiek számára is releváns mellett kötelezte el magát, míg a völgy más kerületeib√l szár- sége egyszerre mondható mazó ambiciózus fest√k inkább Quitóba költöztek. A kivánkövetkeztetéseket vonha„természetesnek”, „hagyotunk le. A lehet√ legpontosabb válasz, amelyet a kérdés- mányosnak” és „együttm∫köd√nek”.39 A teás- és szare eddig adtak, valószín∫leg a marxista perspektívából kés- csészékre, rizsestálakra és a mingei (a népm∫kiinduló antropológusoktól származik. A t√ke els√ségét vészet) ideál egyéb manifesztációira szakosodott hangsúlyozva számos tudós amellett érvel, hogy min- sarayamai kézm∫vesek portékái iránt az 50-es évekden kézm∫ves közösségnek van olyan szegmense, t√l kezdve folyamatosan n√tt a kereslet, hiszen ezek amely képes a vagyon felhalmozására a bérezett munka, a javak együttesen a hagyományos (japán) kézm∫az önellátó gazdálkodás és a gyártók valamint a ke- vességet jelképezték egy olyan társadalomban, amely resked√k közti piaci viszonyok stratégiai használata épp heves modernizáción ment keresztül. A kézm∫révén.33 Cook szerint a kisipari méret∫, „családon be- vesek anonimitása növelte a munka értékét; az égelüli” felhalmozás hozzájárult bizonyos szöv√- és tégla- t√kemence és a többi er√forrás megosztása pedig gyártó vállalkozások boldogulásához,34 bár a „piaci biztosította az életben maradást minden egyes csat√ke hegemóniája” miatt a kézm∫veseknek gyakran ládi vállalkozás számára. Ami viszont a sikereket illeti, semmi esélye nem maradt a tényleges gyarapodásra.35 még a t√ke és az esztétikai különbségek gazdasági Számos esetben azonban a t√ke nem nyújt kielé- hatásainak minimalizálása sem segített az egyensúlygít√ magyarázatot a kézm∫vesek közti gazdasági kü- talanságok kiküszöbölésében. Morean bevételi adalönbségek jellegzetes formáira. A guatemalai Toto- tai szerint két sarayamai háztartás is akadt, ahol a nopican szöv√mestereir√l szóló tanulmányában Smith bevételek a faluban lakó többi fazekas átlagkeresepéldául azt elemzi, miképp emelkedtek fel a város áru- tének majdnem a duplájára rúgnak.40, 41

S

68

A neoliberalizmus etnográfiája

Neoklasszikus szemszögb√l egy sikeres vállalkozás lálta a lehet√ legbonyolultabb mintázatot, a gyémántnyereségessége mindig az innovációnak köszönhe- díszítést, amelyhez – a hagyományos négy- és hatpet√. A Smith-féle „tiszta” verseng√ piacok világában a dálos mintáktól eltér√en – kilencpedálos szöv√székfellendülés az úttör√k kiváltsága lesz – azoké, akik re volt szükség. Egy olyan közösségben, ahol az új dolgokat hoznak létre, új technikákat fejlesztenek egymással verseng√ szerepl√k egyben családtagok ki és új piacokat tárnak fel.42 Az antropológusok ma- is, semmilyen mintázat nem maradhat egyedi. Így az guk is igen gyakran csupa lelkesedéssel írnak a „te- övek is többé-kevésbé standardizált áruvá váltak. hetség szelekciójáról”,43 annak ellenére, hogy a kapi- A technika üzleti jelent√sége átadta a helyet a natalista piacok bennszülött és rurális társadalmakra gyobb teljesítmény-fenntartás iránti igénynek, Jaime gyakorolt hatásával szemben igen er√teljes fenntar- Cuyo pedig azért válhatott sikeressé, mert olyan tásaik vannak.44 A technológiai, kommunikációs és munkásokat talált, akik hajlandóak voltak nyolc petechnikai fejl√dési irányok valóban lökést adtak a dállal dolgozni, hogy kiizzadják magukból Jaime minsarayamai kereskedelemnek és erodálták a társadal- tázatát. Cuyo tündöklése után az Enrique Teran és mi együttm∫ködést, de úgy t∫nik, a fejlesztéseket Rosa Chiza által vezetett üzem vált piacvezet√vé, annak ellenére, hogy a házaspár nem talált fel új minegyetlen üzem sem monopolizálta. tát, munkaformát, anyagot, Az ecuadori Otavalo övdorlók csoportját José Vega vezette, aki 3 évvel azután, hogy készít√ mesterei esetében az 1977-ben második helyet szerzett egy országos fest√-versenyen, vagy értékesítési irányt. Siinnováció kérdése még en- feleségével és gyermekeivel Quitóba ment. A 80-as évek alatt kerüket annak köszönhetnél is homályosabb. A piac- a mélyül√ válság a korábbinál is több tiguait késztetett arra, ték, hogy magukhoz tudták i vezet√ szöv√üzem például hogy a fest√ szakmát válassza. Az újonnan jöttek segítségével csábítani és meg is tudták Vega alapított egy m∫vészeti egyesületet és 1983-ra sikerült elérmegalakulása során ponto- nie, hogy fest√társaival együtt Quito központi parkjában árul- √rizni a munkaer√t, a fosan követte a korábbi vállal- hassa m∫veit. Az új piactér forradalminak bizonyult Tigua m∫- gyasztói javak felhalmozákozások által kitaposott ös- vészeti és üzleti életére nézve. A kezd√ és tapasztalt fest√k sában pedig ennek köszönvényeket. Egyike lévén azon számára a park a kereskedelem, az ötletbörze és egy új fest√ het√en jóval el√rébb jártak generáció hírnévépítésének központjává vált. kereskedelmi ágaknak, ame- Tigua rurális vidékei azonban még mindig a státusz és az iden- társaiknál – vagyonuk 1994lyek utoljára tértek át a ház- titás reményével kecsegtettek a kézm∫ves mesterséget ∫z√k ben mintegy 5801 dollárt táji jelleg∫, önellátó terme- számára, a fest√k pedig odahaza bádogtet√s házakkal, gázt∫z- ért.46 A következ√ legnalésr√l az árutermelésre, az helyekkel és cifra szekrényekkel reprezentálták magukat. A kol- gyobb jövedelmi szint már lektív javak még ennél is nagyobb diadalról árulkodtak, külöövkészítés a 70-es években nösen José Vega esetében. Quitói székhely∫ m∫vészeti csak feleennyire rúgott, míg életképes karrierlehet√ség- egyesületén keresztül sikerült elérnie, hogy szül√vidéke, Qui- a háztartások esetében az nek bizonyult, amikor az loa szívében felépüljön egy kézm∫ves központ, 1988-ban pedig összes szöv√mesterre száövek iránti országos tömeg- azzal az érveléssel gy√zte meg a spanyol kormányt 40 új otthon mított középérték alig 1243 felépítésének finanszírozásáról, hogy a helyiek m∫vészete és kereslet kialakult. A növekedollár volt.47 dés a guatemalai szöv√iparra hasonlít, ahol az üzlet Vagyis a kézm∫ves piac valóban kevesek meggazszintén akkor indult be, amikor a vidéki bennszülött dagodásához vezet, az a mód azonban, ahogyan a fonépesség lemondott az önfenntartás autonómiájáról lyamat lezajlik, egyáltalán nem cseng egybe a klasszia bérezett munka, a városi élet, és a készpénzes jöve- kus gazdasági-antropológiai tanokkal. Az anyagi jólét delem, valamint a fogyasztói javak megszerzésének a többnyire hasonlóan tehetséges riválisokkal küzd√, egyéb módjai javára.45 A fáradságosnak bizonyuló hát- szerencsés üzemek kiváltsága, akik az áru „márkája” szíjas szövésr√l a pedálos székre áttér√ ariasucui fivé- iránt teljesen közömbös piacokon képesek gyarapodreknek 1978–1979-ben olyan új technikát sikerült ni, és szilárd t√keel√ny nélkül is életben tudnak mabevezetniük, amely tízszeresére növelte a gyártási kapa- radni. Mivel ezeket a gazdálkodási formákat már a citásokat. Kés√bb a testvérpár nagyvárosokba utazott, 70-es években dokumentálták, aligha lehet √ket a neohogy a bennszülött n√k kibontakozóban lév√ városi liberális politikával magyarázni, hiszen az csak kékolóniái számára közvetlenül értékesítse, vagy a vidéki s√bb vált dogmatikus tanítássá. Mindazonáltal, nem városokban áruló keresked√knek adja el az öveket. is a kapitalista terjeszkedés generikus sajátosságáról Tényleges anyagi sikerekben azonban a fivéreknek so- van szó. Totonicapan, Sarayama vagy Otavalo pélha nem volt részük. Inkább a boltjaikban megforduló dája sokkal inkább egy történelmileg specifikus piaci szöv√mesterek profitáltak technikai fejlesztésükb√l. struktúráról szól, amelyben pár üzem osztozik a beA korábban földmunkásként dolgozó Jaime Cuyo vételek oroszlánrészén. A helyi termelés elmozdulátöbbek között annak köszönhette sikereit, hogy felta- sa, a bels√ vándorlásoknak köszönhet√en kialakuló,

69

Rudi Colloredo-Mansfeld

régiókon átível√ piacok létrejötte, valamint a szegény méleti kihívás nem más, mint hogy magyarázatot takézm∫vesek véletlenszer∫, már-már szeszélyes érint- láljunk a „szupersztárok”51 növekv√ jelenlétére olyan kezései a vastag pénztárcájú vásárlókkal – vagyis hétköznapi foglalkozásokban is, amelyek messze túlazok a tényez√k, amelyeket a neoliberális politika a mutatnak a szórakoztatóiparon. A fenti piacok elemkés√bbiekben még jobban feler√sít – még a korábbi- zésér√l szóló m∫vében Frank és Cook (1995) azt hangnál is aszimmetrikusabbá tették a piaci kifizetéseket. súlyozza, hogy a javak elosztása során nem (vagy Ezek a durva egyenl√tlenségek azt jelzik, hogy a ver- nem kizárólag) az abszolút teljesítmény, hanem a viseny talán legkiélezettebb típusával állunk szemben. szonylagos pozíció számít igazán. A fogyasztóknak Az említett esetek vizsgálata során azonban újabb már nem kell beérniük a kevésbé jó min√ség∫ vagy kérdések merülnek fel. Ezek az egyenl√tlenségek ál- a helyi termelés∫ áruval, hiszen az alacsony szállítási talában közös etnikumhoz tartozó versenyz√k, vagy költségeknek, az új információs technológiáknak és más, jellegzetes csoportidentitást valló személyek a tömegkommunikációnak hála a legjobb termékeket között ütik fel a fejüket, mindez pedig ellentmond is megkaphatják. A valóságban az els√ helyezett talán annak az uralkodó elméletnek, amely szerint „az et- csak egy leheletnyivel jobb a sorban hátrébb lév√knél nikai hálózatokba és csoportokba való beágyazott- – mint mondjuk George Lucas és Steven Spielberg ság együttm∫köd√, s√t, esetében –, de „Amerika els√ gazdasága csak nagy ablakos házakban képes kibontakozni. Nomár-már megalkuvó visel- ha soha nem költözött vissza, José feleségével együtt két házat számú filmje” még mindig kedéshez vezet az adott et- is kapott a quiloai templom mellett, az építkezési munkálatokra sokkal nagyobb profitot nikum gazdasági szerepl√i pedig √k maguk is hazautaztak. Az ehhez hasonló közösségi pro- ígér.52 Tekintve, hogy (a gloközött”.48 S√t, bátran kije- jektek szó szerint rányomták az új fest√szakma bélyegét a ti- balizációnak és a növekv√ guai tájra, és hozzájárultak a kivándorlók, különösképp Vega lenthetjük, hogy ennek ép- megbecsültségének megszilárdításához. jövedelmeknek hála) egyre pen az ellenkez√je igaz. A 90-es évek nagy piacra lépési hulláma során a tiguai m∫vé- több fogyasztóról van szó, A súlyos egyenl√tlenségek szek rétegz√dése is egyre er√sebbé vált és egy kisszámú egy- a profit is egyre nagyobbá, tulajdonképp a státuszhoz, értelm∫ gy√ztes kitermeléséhez vezetett a rengeteg névtelen bár ezzel egyidej∫leg egyre munkás közül. 1999-ben készített és 26 m∫vészt bevonó mélyaz identitáshoz és a közös- interjúim adatainak, valamint a hat legfontosabb quitói nép- koncentráltabbá is válik. ségi kifejezésmódhoz való m∫vészeti galéria 559 képének elemzésével megpróbáltam piaci […] kollektív, és egyre er√telje- jelenlétük alapján rangsorolni a m∫vészeket. A rangsor aljára Azok az okok, amelyek az a több száz tiguai került, aki ugyan elegend√ tehetséggel és sebb ragaszkodás velejárói. megmagyarázzák az ameriérdekl√déssel bírt ahhoz, hogy egyesületi tagsága megmaradAhhoz, hogy magyarázatot jon, de alapvet√en csak néhanapján festegetett. Mintegy 90 kai m∫vészek és a hollykapjunk a konformizmus és olyan háztartás akadt, amely kizárólag m∫vészetéb√l tartotta woodi producerek jövedelaz egyenl√tlenségek emlí- el magát, ebb√l 51 havi 30 és 120 dollár közötti összegb√l,ii vagyis meinek egyenl√tlenségét, iii tett hálózatainak mibenlé- az ecuadori minimálbér környékén teng√dött. 37 család volt, választ adnak arra is, hogy amely ennél egyenletesen többet keresett: √k havi 200 dollátére, valamint a t√ke, az a negyedik világ kézm∫ves ügyesség és az innováció már említett strukturális közösségeiben ennek miért épp az ellentettje törtégyengeségeire, egy kis id√re magára kell hagynunk nik. Valójában a kézm∫vesség szerepe nem más, mint az antropológusok által olyannyira kedvelt paraszti hogy elterelje a vásárlók figyelmét a mediatizált fokézm∫vest, és rá kell térnünk a közgazdászok kedven- gyasztásról. Mivel természetükb√l fakadóan funkciocének, a hollywoodi szupersztárnak az elemzésére. nalitás és anonimitás jellemzi √ket, a kézm∫ves termékek általában nem könnyen termelik ki a m∫vészeti piacra oly jellemz√ „szupersztárokat”. Annyi bizoA KÉZMıVES PIAC ÉS nyos, hogy egyes iparágak leny∫göz√ szakértelemA SZTÁRSÁG MATERIALITÁSA mel aknázták ki a posztindusztriális társadalmak kézm∫ves (és kulturális) autentikusság iránti sóvárgását, a média hatalmát pedig ügyesen használták arra, z iparosodott gazdaságok elemzése során a köz- hogy egekig magasztaljanak bizonyos tradicionális gazdászok az aszimmetrikus piaci végkimeneteket a munkaformákat, valamint annak csekély számú m∫sportmérk√zésekkel49 vagy a „nyertes mindent visz” vel√jét. A hatalmas belga franchise láncokkal szemalapon m∫köd√ lottójátékokkal50 szokták egy lapon beszegülni kénytelen francia csokoládészobrászemlegetni, ahol a popénekesekhez és a hollywoodi mesterek például tudatosan alakították ki sajátos, sztárokhoz hasonlóan rengetegen versengenek, de csak beavatottak számára megfejthet√ ízvilágukat. csak kevesek kaparintják meg a f√nyereményt. Az el- Egyfel√l igyekeztek a frissesség, a tisztaság és a jó

A

70

A neoliberalizmus etnográfiája

öreg francia kézm∫veshagyományok hangsúlyozásá- fontossággal bír; hisz a termel√k megjelenésükkel és val megkülönböztetni magukat a többiekt√l.53 Más- árukészletükkel szavatolják fizet√képességüket és fel√l képesek voltak mobilizálni a kortárs kézm∫ves szavahihet√ségüket. De az üzleti jólét fogyasztói jaegyesületeket is, és rávenni azokat a kiemelked√ ta- vakkal történ√ fitogtatása – különösképp, ha az a gok reklámozására. A kifinomult társasági esemé- külföldi vásárlókból, a potenciális (darabbérért dolnyek, a legnívósabb boltokban okosan elhelyezett gozó) munkaer√b√l vagy a rivális keresked√kb√l álló id√szaki hirdetések, és a figyelem felkeltésére tett sokszín∫ közönség el√tt zajlik – inkább szítja, mintsem egyéb kísérletek mind hozzájárultak ahhoz, hogy egy elsimítaná a vitákat. Az imázsépítéshez vagy az üzlekisszámú csokoládészobrászból nagy formátumú pia- ti megbízhatóság reputációjának kialakításához gyakran nem elég egyetlen közösségen belül dolgozni, az ci szerepl√ váljon. Ennél azonban jóval gyakoribb, hogy a kézm∫ve- a pénzszórás pedig, ami bizonyos csoportok számáseknek semmi hatásuk nincs a munkájukat övez√ ra imponálónak bizonyul, más közösségeket teljesen nyilvánosság alakulására, és csak a kívülállók írásainak hidegen hagy. Ilyen körülmények között a durva és köszönhetik az esetleges publicitást. A mexikói Oaxaca felt∫n√ fogyasztás tehát fabatkát sem ér. Az elmúlt évtized áruról és konzumizmusról szóló fafaragói számára például egy a Smithsonianban kutatásai azonban bebizomegjelent cikk, valamint a ros, vagy még ennél is nagyobb bevétellel dicsekedhettek – ez m∫vészetükr√l szóló nép- az érték pedig már némi anyagi gyarapodást is lehet√vé tett. nyították, hogy a fogyaszszer∫ könyv jelentette a A fest√k utóbbi csoportját két egymással átfedésben álló alcso- tásra nem lehet pusztán az kiugrási pontot – ezek az portra oszthatjuk – az „els√-osztályú” m∫vészek és az úgyne- er√forrás-felhalmozás tárírások ugyanis felkeltették vezett intermediariók vagy comerciantek (fest√-keresked√k) gyiasulásaként tekinteni. csoportjába, akik saját m∫veiken túl mások festményeit is árula turisták figyelmét egy ják.iv Végül, de nem utolsósorban két fest√ is akadt, akiket be- A fogyasztás performatív egyébként lenézett faragó vételeik alapján egyik csoportba sem tudtam besorolni. Az egyi- aktus, amely kulturális érközösségre.54 Az említett kük Alfredo Toaquiza, az eredeti alapító fest√ fia, aki a tiguai tékeket közvetít és hoz létre publikációk azonban sem m∫vészetr√l szóló nemzetközi kiállítások jelent√s részének meg- a szociális lét olyan megszervezésénél is segédkezett. […] A másikuk Juan Luis Cuyo CuOaxacában, sem másutt yo, egy igen ellentmondásos alak, aki feleségével, Maria Pu- nyilvánulásai, mint az étkenem termeltek ki szuper- rificacion (Puri) Cuyóval együtt a legnagyobb helyi üzemet zés, az öltözködés, a házépísztárokat. Nagy általános- m∫ködteti. Juan Luisv nemcsak keresked√, de ambiciózus fest√ tés, a szórakozás vagy a ságban elmondható, hogy is, akinek túlméretezett festményei az átlagár négyszeresén kel- tárgy-gy∫jtési szokások senek el. Jövedelmez√ségének köszönhet√en feleségével, Purival gítségével. A pozíciófügg√ ha valamilyen népm∫vésze- egy több mint 10 ezer dollárt ér√ quitói házat építettek. ti forma – akár tudomá- José Vegához hasonlóan Juan Luis és Puri is új helyszínt válasz- pénzköltés éppen ezért nem nyos, akár populáris írások tottak a tiguai m∫vészet népszer∫sítésére, méghozzá Otavalo puszta „fegyverkezési verrévén – nagyobb médianyil- városát. Mindenekel√tt professzionalizálták üzemüket, és egy senybe” (vagy nem els√dlekomplett vásári bódét töltöttek meg festményekkel, valamint gesen abba) hajszolja vánosságot kap, a figyelem inkább a kollektív motívumokra irányul, anélkül hogy az egymással verseng√ szerepl√ket, hanem egy nyílt egyetlen egyedi munka is szóba kerülne.55 Ecuador- kimenetel∫ szociális interakcióba, amely szép lassan ban a tiguai fest√k például a friss publikációknak és alakul ki a javak segítségével. Mivel az egymással kiállításoknak hála egyre nagyobb nemzetközi figye- való versengés és improvizációs harc függvénye, a lemnek örvendenek, ami azonban valószín∫leg a tár- fölény nem alapulhat egyszeri er√fitogtatáson, csak sadalmi egyenl√tlenségek növekedéséhez is hozzá- rendszeres és megfelel√ performanszokon, amelyek járul.56 Egyik√jük például az alábbiakat nyilatkozta, egyszerre tesznek tanúbizonyságot némi érzékenyamikor a nagy nyilvánosság gazdasági hatásairól ségr√l és innovativitásról. esett szó: „Tiguaniként hírnevünk van. Egyenként semmink sincs.”57 Az egységes marketing programokból és a hírnév- A KIREKESZT◊ építés egyéb tömegpiaci lehet√ségeib√l a mainstream ÉS A BEFOGADÓ VERSENY média által eleve kizárt piaci szerepl√k nemigen tehetnek mást, mint hogy a helyi fogyasztás és materiális praktikák segítségével próbálják javítani esélyeiket. tiguai fest√ipar és az otavalói övkészítés sikerei Ezek a pozícióharcok azonban már sokkal kevésbé egyszerre reflektálnak a tágabb gazdasági környezetredukálhatók pár kulcsfontosságú paraméterre és fix re (Ecuador makroökonómiai balsikereire), valamint értékítéletre. A pénz természetesen itt is alapvet√ a kézm∫ves kereskedelem közösség- és identitásépít√

A

71

Rudi Colloredo-Mansfeld

szerepét er√sít√ bels√ folyamatokra. Ez utóbbi szem- seng√k közti viszonosság is feler√södik. A társadalmi pontjából kiemelked√ jelent√sséggel bír a verseny aktivitás, a munka és a különböz√ rituálék helyszí– két különböz√ jelz√vel leírható – formája. Az egyik néül szolgáló közösségi tereket épp azokban a csoezek közül a kirekeszt√ típusú versengés. Amikor az mópontokban találjuk, ahol a legmerészebb vállalövkészít√k ráébredtek a pedálos szöv√szék használa- kozók ambíciói realitássá válnak. Egy m∫vész (jobban tának módjára, a hátszíjas verzió gazdasági életben mondva az együtt munkálkodó férj és feleség) m∫vei, maradása ugyanazon a piacon tökéletesen ellehe- házának homlokzata (amelyet általában a férfival tetlenült. Azok a városi fest√k, akik elektromos áram- azonosítanak, hiszen a szövés és a festés hagyomámal világítanak, és potom pénzért eljutnak a piacra, nyosan férfimunkának számít), vagy az utcai bódéja veszélybe sodorták a vidéki fest√k megélhetését. Eb- által sugárzott ízlésvilág tartósan megszilárdítja azoben a kirekeszt√ versenyben egyes metódusok nye- kat a szociális tereket, ahol a társadalmi megbecsültreségessége nemcsak rövidtávú veszteségekkel jár ség kialakul. Az újonnan érkez√k pedig magukévá a többiek számára, de azt is lehetetlenné teszi, hogy teszik a már kialakult stílusokat és helyszíneket, ala sikertelenebb szerepl√k m∫ködéséhez szükséges kalmazkodnak a piactér aktuális normáihoz, miközalternatív források életben maradjanak. […] ben √k maguk is próbálnak egyre feljebb kapaszkodni Tiguában és Otavalóban a ranglétrán. egyéb kézm∫ves portékával. Noha árukészletük és Puri hagyoazonban az egymással ver- mányos népviselete (vastag rakott szoknya és horgolt kend√) Ahogyan azt már mások seng√ kézm∫vesek hosszú bennszülött autentikusságról árulkodott, Juan Luis külseje már is észrevették, a verseng√ távú interakciói oda vezet- más képet mutatott. ◊ maga mell√zte a vidékies öltözetet és egyének bizony hajlamotek, hogy egy egyébként va- portékáját is fedetlen f√vel (szül√földjének jellegzetes kalapja sak a konformizmusra. […] nélkül), világos fehér pólókban, vasalt nadrágban és polírozott lószín∫leg tiszavirág-élet∫, cip√ben árulta. Jólápoltsága és árukészlete kiváló ízlésr√l és A megalkuvás mélyén azonsz∫k kereslet∫ termék piaca er√forrásokról árulkodott. Ez pedig jelzésértékkel bír egy olyan ban ott búvik az egyenl√tstabilizálódni tudott, és a – messzemen√kig bizonytalan – piacon, ahol az idegenek mi- lenség nyilvánvaló társaközösségi öntudattal együtt nimálisviinformációval rendelkeznek a termékekr√l és az áru- dalmi ténye, és az új kelet∫ sokról. Mivel a negyedik világ termel√i és a nyugati világ váannak autonómiája is meg- sárlói közti kapcsolat egyre direktebbé válik, a piacközpontú tanulmányok – bár sokszor er√södött. Vagyis a keres- márkaépítés is egyre nagyobb jelent√séget nyer. Az árukészle- igen épít√ jelleg∫nek bizokedelem expanzívabb id√- teket felvásároló és egyéb megrendeléseket leadó keresked√k nyulnak – mind ez idáig szakaiban a verseny akár azok az – idéz√jelben vett – „vastag pénztárcájú” fogyasztók, adósak maradtak annak akik koncentrált kifizetéseket tesznek lehet√vé, és szorgalmábefogadó jelleg∫ is lehet. nak, valamint kiterjedt árukészletének hála, Juan Luis és Puri tisztázásával, vajon miért Egy sikeres üzem más ver- ilyen vev√körrel büszkélkedhetett. válik egység és egyenl√tA megszerzett el√nyök – a hatalmas árukészlet, boltjaik és senyz√ket ugyan megfosztlenség egymástól ennyire hat a nyereségt√l, maga a standjaik számának növekedése, valamint a bennszülött√l el- elválaszthatatlanná és egytér√, városias divat – Juan Luis és Puri számára azonban a festevékenység azonban gyaramás kölcsönös alkotóelepítja az er√forrásokat, amelyek a verseng√k szélesebb mévé. Márpedig minél befogadóbb egy verseng√ körétege számára bizonyulnak létfontosságúnak. A gya- zösség a társadalmi és gazdasági tevékenységek rapodás sok esetben anyagi jelleg∫, és új piacok feltá- szabad áramlására, annál súlyosabbnak t∫nnek azok rásával vagy a munkaer√ növekedésével jár, de leg- a morális kérdések, amelyeket az új típusú egyenl√talább ekkora jelent√ség∫ lehet a kulturális er√források lenségek vetnek fel. Nem kell azonban azt hinni, hogy megalkotása és fejlesztése is. A piaci szerepl√k függnek a moralitás új irányba – a verseny világán túli noregymástól a helyszínek és a szimbólumok, valamint mák világába – terel minket. Éppen ellenkez√leg: a saját – akár bennszülött m∫vészként, akár becsületes moralitás visszavezet a versenyben rejl√ diszkurzív munkaadóként definiált – identitásuk létrehozásában. követelményekhez. Ezt az énképet a munkások kivándorlási hullámai, az eltér√ kulturális háttérrel rendelkez√ fogyasztók szeszélyes ízlése, valamint a nemzeti és regionális gazda- MORALITÁS, ELS◊BBSÉG ságok lemorzsolódása folyamatos fenyegetésben tart- ÉS LEGITIMITÁS A KÉZMıVES ja, éppen ezért közös er√feszítések nélkül a versenyz√k PIACOKON saját munkáltatói, termel√i és keresked√i tevékenységük kontinuitását sodorják veszélybe. Ahol komoly presztízst jelent „a legjobb” fest√nek, zokban a társadalmakban, ahol a „verseny” keresked√nek vagy munkaadónak lenni, ott a ver- kulturálisan is elfogadott gazdasági viselkedésfor-

A

72

A neoliberalizmus etnográfiája

mákat termel ki, valószín∫leg nem beszélhetünk köl- het√ 80-as évekr√l Francisco Cuyo 1999-ben az alábcsönös „együttm∫ködésekr√l”, de a „kizsákmányo- biakat nyilatkozta: „Er√teljes versengés volt köztünk. lás” vagy az „er√szak” morális b∫nér√l sem. A ver- Kijöttünk a parkba [eladni a festményeinket] és igyesengés során a piaci szerepl√k nyilvánvalóan keztünk minél jobb benyomást kelteni. Nagyon sokevesebb kötelezettséget hajlandók vállalni egymás kat fejl√dtünk akkoriban.” A második legnagyobb iránt, de viselkedésükben legalább betartanak bizo- m∫vészeti egyesület elnökeként azonban Francisco nyos határokat. Amennyiben igaz az állítás, hogy számtalanszor aggódott azon, hogy nincs elég új mo„a kapitalizmus és a verseng√ piacok veleje a bukás tívum a tiguai m∫vészetben. Az egyik egyesületi ta[…], az ügyetlen szerepl√ket pedig a hatékonyak lálkozón pedig Olmedo Cuyóról panaszkodott, a fiatal el∫zik a piacról”,58 akkor csak a „hatékonynak” szá- m∫vészr√l, aki 1994-ben ugyan még úttör√nek számító üzleti gyakorlatokról beszélhetünk. A saraya- mító, kreatív országúti jeleneteket ábrázoló képeket mai fazekasok ebb√l a szempontból különösen érde- festett, kés√bb azonban már csak tiguai közvetít√k kes példának bizonyulnak. Egyfel√l bizonyos fokú számára volt hajlandó másolatokat készíteni. innovációba √k is beletör√dtek, hiszen megengedA tiguaiak amúgy is hajlamosak a közvetít√ket ték, hogy páran a kommunális t∫zhely helyett gya- felel√ssé tenni minden problémájukért, szerintük koribb begyújtást enged√, ugyanis az √ megjelenésükt√társadalom jóindulatába került. A többi kézm∫ves, megorrolprivát kemencéket szerez- ván a pár sikerére, nem akart több árut eladni nekik. Juan Lu- nek köszönhet√, hogy kóros zenek be. Másfel√l azonban is és Puri pedig, hogy fenn tudják tartani a jól men√ viszont- méreteket öltött a versenaz elektromos korongról eladókhoz hasonló jövedelmi szintjüket, kénytelenek voltak gés, és hogy a festmények már hallani sem akartak. legalább annyit tör√dni saját kézm∫ves közösségükkel, mint értéke zuhanásnak indult. a piaccal. Üzleti szempontból mindez azzal járt, hogy gyakori Morean szerint „a lábko- vásárlásokba kellett bocsátkozniuk, amivel – ha jelent√s kifi- […] ronghoz való ragaszkodás zetéseket nem is, de – némi biztonságot tudtak nyújtani munA fest√m∫vészek er√sen kásaiknak. Ami pedig a szociális életet illeti, a compadrazgo, tulajdonképpen annyit jeellenzik a közvet√k jelenlélent, hogy a fazekasok meg- vagyis a rituális társszül√ség katolikus intézménye segítségével tét, mert szerintük azok leszentesítették meg a gazdasági csere iránti kölcsönös elköteleer√sítik saját közösségükbe z√déseiket. Egy átlagos középkorú házaspár általában 3–4 ilyen nyomják az árakat, mindvetett hitüket, hiszen ez a társszül√i viszonyt tudhat magáénak, egy befolyásos tiguai ke- emellett pedig tényleges közösség totális káoszba resked√nek pedig 12 compradéja van. Juan Luis-nak és Puri-nak fejl√dést nem hoznak a kösülylyedne, ha mindenki 23 társszül√ jutott. zösség életébe – kritikusaik […] teljesen gépiesítené m∫- Az elmúlt 20 évben igen változatos módjait láthattuk a tiguai legalábbis ezt hányják a ködését, és verseng√ ter- m∫vészek státuszépítésének. A fent elemzett anyagi kultúrák – szemükre. melésbe kezdene”.59 Azzal, a közösségépít√ projektek, a cifra szekrények, a nagy árukészVálaszul az ellenvetéhogy ennyire határozottan letek, a házak és a rituálék – többé-kevésbé mind fontossá vál- sekre, a jómódú közvetít√ tak annak fényében, hogy az országos recesszió, a közösségi kiállnak a közösségi „hagyokeresked√k általában azt mányok” mellett, s√t, √k maguk döntik el, mi számít szokták hangsúlyozni, hogy az √ viszonteladási tevétradíciónak, a fazekasok az egymás közti versenyt is kenységük nélkül semmi nem garantálná a biztos jöszabályozzák. vedelmet az otthoni háztartások és a szomszédok Máskor már maga a „verseny” diskurzusa is magá- számára, akik amúgy már rég északabbra költöztek ban hordozza a problémákat. Egy bizonyos eladás- volna, hogy az eladásra termel√ burgonyafarmok ból származó profit például nemcsak azért szíthat el- gyomlálásából keresik meg a napi betev√t. A kereslentéteket, mert verseng√ gazdasági helyzetben ked√k legitimáció iránti mélyebb igénye azonban termelték meg, hanem mert bemocskolja a tiszta ver- leginkább abból fakad, hogy tulajdonképpen √k is senyr√l alkotott képet. A különböz√ marketing tevé- fest√m∫vésznek vallják magukat. Id√r√l id√re makenységekr√l szóló, gyakran igen acsarkodó hang- gukhoz ragadják hát a szót a különböz√ nyilvános nemben folytatott viták esetében a diszkurzív munka gy∫léseken, és elmondják, hogy els√sorban saját m∫– vagyis a „szöv√”, a „m∫vész” és az „üzletember” kul- veiket árulják, és nemcsak szimplán fest√k, de jó festurális kategóriáinak megalkotása, valamint a meg- t√k is egyben! […] felelés az ezekkel összekapcsolt normáknak – szinA tiguai keresked√khöz hasonlóan a nagyobb tén a verseny elengedhetetlen részévé válik. […] otavalói övkészít√ üzemek is kénytelenek voltak Sokak számára a verseny csak addig tolerálható, valahogy kibékíteni aránytalan nyereségeiket a többi amíg kézm∫vesek, és nem üzletemberek között zajlik. szöv√höz képest – vagyis a szomszédaikhoz, roA tiguai m∫vészet kreatív fellendülésével is jellemez- konaikhoz és kézm∫ves társaikhoz f∫z√d√ – morális

73

Rudi Colloredo-Mansfeld

ráció problematikája. Ez a megközelítés segített minket hozzá, hogy megértsük a makro-ökonómiai kiigazítások, a bennszülött vállalkozási formák és a felmerül√ egyenl√tlenségek közti összefüggéseket. A folyamatok elemezgetése azonban könnyen oda vezethet, hogy a kézm∫vesek összetartozásának és céltudatosságának érzetét alapvet√en meghatározó díszletek kiüresednek. A különböz√ tendenciák vizsgálata nem vesz tudomást a mindennapos helyi er√feszítésekr√l, amelyek az utcai piacokon, raktárokban, m∫helyekben és iparági egyesületekben a megélhetésért zajlanak, és amelyeknek hála, a kulturális identitások összefonódnak a gazdasági küzdelemmel és bukással. Ahhoz, hogy megértsük a quitói fest√k, az otavalói szöv√k, a párizsi csokoládészobrászok vagy a sarayamai fajólét új formái vagy a migrációs hullámok épp mit diktálnak. zekasok által megtestesített KÖZÖSSÉG, A közösségben lezajló változások gyakran a Juan Luis és Puri VERSENY ÉS által is bemutatott hullámvölgyekhez hasonultak: volt, hogy √k élénk kulturális jellegzetesA KULTURÁLIS határozták meg az aktuális trendeket, és volt, hogy csak kö- ségeket, az árutermelésre vették azokat, de bizonyos, hogy még ez utóbbi esetben is nagy és a kapcsolódó marketingKÉNYSZEREK figyelem övezte tevékenységüket. Anyagi gyakorlataik id√vel személyes ambícióik és a közösségi kényszerek sajátos egyve- tevékenységre nem „ponlegévé váltak – egy olyan kultúrateremt√ verseny mellékter- tok térbeli sorozataként” nemzetközi kulturális mékeként, amelyet a Vegához és a Juan Luis-hoz vagy Purihoz kell tekintetünk, hanem gazdaságban a kézm∫vesek hasonló emberek nagyban befolyásolnak ugyan, de irányítani olyan folyamatokként, sohasem fognak. amelyek „elválaszthatatlagomba mód szaporodni kezdtek. Mivel teljesen sosem váltak „modernné” – nok az aktuális pillanattól és az adott »lehet√ségeknem racionalizálták menedzsmentjüket, nem hal- t√l«”.62 A verseny problematikája újra ráirányítja a moztak fel t√két, nem tértek át a „szabad” munkaer√ figyelmünket ezekre a pillanatokra – vagyis az egyes alkalmazására, nem gépiesítették munkafolyamatai- „pontokon” belül zajló élet következményeire, és tekat stb. – ezek a társadalmak „a visszavonulót fújt szi mindezt anélkül, hogy ignorálná a globalizáció modernitás” korában élték virágkorukat.60 Vegyes „nemzetközi kapcsolatainak s∫r∫n sz√tt hálóját”.63 termelési és marketingstratégiáikkal a kézm∫ves pia- Ehelyett inkább arra a tényre hívja fel a figyelmüncok olyan gazdaságokban jelentették a kitörés lehe- ket, hogy a piaci önfenntartás nemcsak magában fogt√ségét, amelyek mindig kirekeszt√dtek – vagy ele- lalja, de újra is formálja a kapcsolatok, az er√forráve ki voltak zárva – a nemzetközi befektetési sok és az anyagi kifejez√eszközök viszonyrendszerét. formákból. Kés√bb a kézm∫vesek ugyanezeknek a Az Ecuadorban és másutt felbukkanó versengési befektetéseknek köszönhették, hogy feltárult el√t- formák, amelyek az er√sen aszimmetrikus egyenl√ttük az élet a kulturális térben – amikor is az egye- lenségekért is felel√ssé tehet√k, igen mély gyökerekkel sült Európa vagy az iparosodott Japán a nemzeti au- rendelkeznek. Gazdasági szempontból a földm∫ves tentikusság iránti sóvárgásában rávetette magát a közösségek – még a kollektív szegénység egalitárius m∫vészi termékekre. A kézm∫vesség így a csoport- világképében oly nagyon hinni akaró latin-amerikai identitás új helyszínein, a centrumot és a perifériát népek is – jó ideje az egyenl√tlenség és a bels√ kizsákközrefogó – „etno-” – tereken belül nyert újra jelen- mányolás színtereinek számítanak.64 A véd√szentek t√séget. A kézm∫vesek m∫vészeti vállalkozókká vál- színpompás ünnepeiben és a családi fiesztákban nak, „akik egy kivándorolt népcsoport anyaföld irán- régóta megbúvó státuszharc évszázadok óta képezi ti vágyának”61 köszönhetik gyarapodásukat. Az itt a bennszülött közösségi önkifejezés magvát. Ahogyan bemutatott kézm∫ves kultúrák sokszín∫ségének vizs- arra Cancian is rámutat,65 a fény∫zés materiális fitoggálata során visszatér√ elemnek bizonyult a (külön- tatása nemcsak a hagyományok iránti kollektív elböz√ tárgyaknál, szimbólumoknál és embereknél fel- kötelez√désre vezethet√ vissza, de legalább ennyire merül√) áramlatok, illetve a (provinciális gazdaságok kapcsolódik a gazdasági felhalmozás és a jómód erés a globális hálózat esetében értelmezhet√) integ- kölcsi legitimációjának hosszú távú formáihoz. kötelékekkel. Tiguához hasonlóan a gazdag vállalkozók itt is a közösségi kereskedelemhez való jelent√s hozzájárulásuk hangoztatásával próbálták legitimálni helyzetüket. Enrique például a – javarészt szintén szöv√ként dolgozó – szül√kön keresztül toborozta munkaerejét azzal az ígérettel, hogy er√forrásait nem kímélve megtanítja gyermekeiket a mesterség minden csínjára. Igyekezett önmagát olyan emberként pozicionálni, aki nemcsak kiterjedt családja, de – üzletének méretéb√l fakadóan – a tágabb közösség szakértelmét is fejleszteni tudja. Így aztán Ariasucu az évek során megtelt Enrique és Rosa volt és jelenlegi munkásaival, akik mind a sikeres pár ízlésén, tudásán és üzleti érzékén nevelkedtek.

A

74

A neoliberalizmus etnográfiája

Az életképes jövedelemszerzési lehet√ségek és önfenntartási források elvesztése ezeket a korábbi versengési formákat igen egészségtelen módon egyesíti. A kifejezésmód kultúrájának kimunkáltsága például egyre sarkalatosabb tényez√vé válik a megélhetésre tett kísérletek során, ahelyett hogy megmaradnának a társadalmi rétegz√dést erkölcsileg legitimáló, alárendeltebb tevékenységek. Ahol a piaci siker annak függvénye, hogy valakire a „legjobb” üzemeltet√ként tekintenek-e, a pozícióharc is állandósul. Ecuadorban mindez annyit jelent, hogy mindenkinek lépést kell tartani a többiek szekrényével, compadre-kra kell költeni, saját m∫helyt kell létrehozni, gyarapítani kell az árukészletet, illetve részt kell venni a közösségi életben és a politikában. A régi nyertesek id√r√l id√re újaknak adják át a helyüket, a megkülönböztet√ közösségi ízlések, stílusok és esztétikák egyre érettebbé válnak, a gazdasági egyensúlytalanságok egyre súlyosabbak lesznek. A verseny kulturálisan mégis elengedhetetlen, és nemcsak azért, mert kreativitásra sarkall, hanem mert garantálja azokat az interakciókat és diskurzusokat, amelyek segítségével a piacfügg√ közösségek elviselhet√vé teszik saját gazdagságukat és szegénységüket. Természetesen az újgazdag tulajdonosok tolerálását övez√ közösségi vitákban igen nagy véleménykülönbségek adódnak, legyen szó akár az általános körülményekr√l, akár az aktuális szerepl√kr√l. Ecuadorban vannak, akik a személyes tehetség megtérülésében hisznek, mások viszont úgy érzik, a bennszülött m∫vészet piacán „egyenként semmijük sincs”, megint mások úgy vélik, a kevesek által folytatott gyakorlat mindenki számára romlást hoz. […] Az új évszázad kezdetén azonban a kulturális kényszerek és a gazdasági autonómia még mindig „összetartják” a kecsua népeket. Eltekintve a különbségekt√l, ezek a férfiak és n√k – úgy t∫nik – hajlandóak elfogadni mások anyagi gyarapodását, ha a jómódúak piacilag életképessé varázsolják a közösség iparát, kiterjesztik a kézm∫ves termékben rejl√ esztétikai lehet√ségeket, és lehet√vé teszik az emberek számára, hogy „a saját munkájukat végezzék a saját otthonaikban”. Következésképp, a verseny valóban összetartja az egyéneket és „az emberi interakció er√pajzsává válik”, ahol a felhalmozásról és a kötelezettségekr√l szóló viták lezajlanak, és amelynek segítségével a különböz√ kifejezésmódok létrejönnek.66 A verseny során az emberek anyagi formába öntik összetartozásukat, mindeközben pedig próbálják legitimálni azokat az egyenl√tlenségeket is, amelyeket ez az összetartozás rájuk és a többiekre ró.

KONKLÚZIÓ

A

maláj parasztok politikai tudatosságáról szóló elemzésében Scott mintegy mellékesen igen jelent√s dilemmát vet fel: „Az egyik legfontosabb kérdés, amelyet minden alárendelt osztály esetében fel kell tenni, az az, vajon milyen mértékben tudják ezek a csoportok bels√ szankciók segítségével megakadályozni a tagjaik közti könyörtelen versenyt, amely csakis a mindenkori kizsákmányoló osztályok érdekeit szolgálhatja.”67 Az 1990-es évek közepe óta a tiguai fest√k és az otavalói övkészít√k ugyanezzel a dilemmával küzdenek. Az egymás közti intenzív versenynek köszönhet√en öveik és festményeik értéke meredek zuhanásnak indult, és súlyos egyenl√tlenségek alakultak ki, bár „kizsákmányoló osztályról” egyik√jük esetében sem beszélhetnénk. Mindennek ellenére, a versenynek köszönhet√ – és erre maguk a kézm∫vesek hívták fel a figyelmet –, hogy egyáltalán létre tudott jönni egy megkülönböztet√ kecsua kifejezésmód, nemcsak a termékek, de a konyham∫vészet, a ruházkodás és az építkezés terén is. Noha a transznacionális kapitalizmust leginkább a verseng√ üdít√italok (a Coca-Cola) és a popsztárok (a Backstreet Boys) testesítik meg, a faja vagy a cuadro legalább ilyen jelent√s produktumai a mobilitásnak, a piaci terjeszkedésnek vagy a neoliberális gazdaságra jellemz√ pozícióharcnak. Scott kérdése éppen ezért rögtön egy újabbat vet fel: Vajon miképp lehet, hogy a verseny – a maga könyörtelen küzdelmeivel, a „gy√ztes mindent visz” elvével stb. – oly egyértelm∫en a testvériség szimbólumait produkálja, annak ellenére, hogy két szeletre hasította a világot, amelyben kevesek birtokolnak sokat, a legtöbben pedig az égvilágon semmit sem. Ebben a tanulmányban azt próbáltam bemutatni, hogy a bennszülöttek, migránsok, bevándorlók és a globális gazdaság más furcsa, opportunista szerepl√i által létrehozott új piacokon a verseny nem sz∫kíthet√ le kizárólag a t√kére. Mivel kulturális és gazdasági szempontból egyaránt kényszerít√er√vel bír, a verseny tulajdonképpen egy strukturális viszony, amely az áruk, a felhalmozás, a fogyasztás és a diskurzusok segítségével jön létre. A verseng√k függnek egymástól az önmaguk és vállalkozásaik számára szükséges jelek és stílusok létrehozásában; a közösségek pedig a piacban testet öltött kényszerek köré szervez√dnek. Ezek a kölcsönös függések azonban károsak is lehetnek. A migráció és a különböz√ kommunikációs technológiák továbbra is oly mó-

75

Rudi Colloredo-Mansfeld

dokon kapcsolják össze az embereket, amelyek a potenciális bevételek koncentrálásával járnak; az államok pedig egyre csak hárítják az újraelosztás felel√sségét. A transznacionalizmus ünnepelt folyamatai tehát a korábbiaknál is földhözragadtabb önellátási formákat termelnek ki és kényszerítenek bele ebbe az aránytalan küzdelembe, amelynek hála, tovább koncentrálódnak a kifizetések, er√södnek az egyenl√tlenségek és még jobban elmélyül a multikulturális jelenünkre oly jellemz√ expresszivitás és közösségi szolidaritás. Bourdieu számára

a verseny el√li menekvés esélytelensége arra a nagy közös er√feszítésre reflektál, hogy „a neoliberális közgazdászok »elméleti leírásaival« összhangban lév√ gazdasági rendszereket hozzunk létre”. Az antropológia számára az egyetlen követend√ út az le het, ha mell√zi a piaci modell „logikai gépezetét” pusztán meger√sít√ elméleti leírásokat, és ehelyett olyan, etnográfiailag megalapozott modelleket alkot, amelyek magyarázattal szolgálnak a verseny, a gazdaság és a kulturális identitások közti viszonyokra.

Jegyzetek

11. Thomas Eriksen: Ethnicity and nationalism. London, Pluto Press, 1993.; Susan Olzak és Joane Nagel: „Introduction: Competitive ethnic relations, an overview”. In Susan Olzak és Joane Nagel (szerk.): Competitive ethnic relations. New York, Academic Press, 1986. 1–13. o. 12. James Scott: Weapons of the weak: Everyday forms of peasant resistance. New Haven, Yale University Press, 1985. 13. Karl Marx: Pre-capitalist economic formations. London, London and Wishart, 1964. 14. Fredrik Barth „Introduction”. In Fredrik Barth (szerk.): Ethnic groups and boundaries: The social organization of cultural difference. Prospect Heights, Waveland Press, 1998 (1969). 9–38. o. 15. Pierre Bourdieu: „Neo-liberalism, the utopia (becoming a reality) of unlimited exploitation”. In Acts of resistance: Against the tyranny of the market. New York, New Press, 1998. 94–105. o.; Peter Hinton: „Why the Karen do not grow opium: Competition and contradiction in the highlands of North Thailand”. Ethnology, 1983, 22, 1–16. o. 16. David Harvey: The condition of postmodernity. Oxford, Basil Blackwell,1989. 17. Néstor García Canclini: Transforming modernity: Popular culture in Mexico. Austin, University of Texas Press, 1993. 18. Allen Roberts: „The ironies of System D”. In Charlene Cerny és Suzanne Seriff (szerk.): Recycled, re-seen: Folk art from the global scrap heap. New York, Abrams for the Museum of International Folk Art, Santa Fe, 1996. 82–201. o. 19. Néstor García Canclini: Transforming modernity: Popular culture in Mexico. Austin, University of Texas Press, 1993.; Charles David Kleymeyer: „Introduction,” In Charles David Kleymeyer (szerk.): Cultural expression and grassroots development: Cases from Latin America and the Caribbean. Boulder, Lynne Rienner, 1994. 1–16. o.; Brenda Rosenbaum: „Of women, hope, and angels: Fair trade and artisan production in a squatter settlement in Guatemala City”. In Kimberly Grimes és Lynne Milgram (szerk.): Artisans and cooperatives: Developing alternative trade for the global economy. Tucson, University of Arizona Press, 2000. 85–106. o. 20. James Ferguson: Expectations of modernity: Myths and meanings of urban life on the Zambian Copperbelt. Berkeley, University of California Press, 1999. 251. o. 21. Eber, C. E. „‘That they be in the middle, Lord’: Women, weaving, and cultural survival in highland Chiapas, Mexico”. In Kimberly Grimes és Lynne Milgram (szerk.): Artisans and cooperatives. Tucson, University of Arizona Press, 2000. 45–63. o.; June Nahs: „Global integration and subsistence insecurity”. American Anthropologist, 1994, 96, 7–30. o.; Jan Rus: „Local adaptation to global change”. European Review of Latin American and Caribbean Studies, 1995, 58, 71–98. o. 22. June Nash: „Maya household production in the world market: The potters of Amatenango del Valle, Chiapas, Mexico,” In June Nash (szerk.): Crafts in the world market. 1993. 127–153. o. 23. Michael Chibnik: „Oaxacan wood carvers: Global markets and local work organization”. In Martha Rees és Josephine Smart. (szerk.): Plural globalities in multiple localities: New world borders. Monographs in Economic Anthropology 17. 2001.; Jeffrey Cohen: Cooperation and community: Economy and social change in rural Mexico. Austin, University of Texas Press, 1999.

1. Otavalói kutatásomat a Nemzeti Tudományos Alapítvány (National Science Foundation), a Fulbright Hayes IIE program és a UCLA Latin-Amerika Központjának támogatása tette lehet√vé. Az 1999-es quitói és otavalói kutatásokat az Iowai Egyetem CIFRE ösztöndíja finanszírozta. Az Iowai Egyetem Old Gold ösztöndíja áll a 2000-es kutatómunka mögött, továbbá szintén az Iowai Egyetem nyári kutatási ösztöndíja tette lehet√ vé a 2001-ben lezajlott, 10 hetes terepmunkát. Köszönettel tartozom Tigua fest√inek, amiért betekintést nyújtottak életükbe és munkájukba, különös tekintettel Alfred Toaquizára, Julio Toaquizára, Juan Luis Cuyóra és Francisco Cuyóra. Ariasucu lakóinak mély és egyre növekv√ hálával tartozom. Az itt közölt tanulmány egy korábbi változata 1999-ben, Chicagóban, az Amerikai Antropológiai Társaság (American Anthropological Assocation) éves találkozóin és az Észak-nyugati Egyetem antropológiai intézetében került bemutatásra. Hálával tartozom Michael Chibniknek, Timothy Earle-nek és Susan Philipsnek azért, hogy idejüket nem sajnálva átbeszélték velem a témával kapcsolatban felmerül√ kérdéseket. Minden ténybeli vagy értelmezési tévedésért kizárólag engem terhel felel√sség. 2. Idézet a Stanley Fischer a Latin-Amerikai és Karib-térségi Társaság konferenciájának nyitóel√adásán elhangzottakból, Rio de Janeiro, Brazília 2000. 3. James Carrier: „Introduction”. In James Carrier (szerk.): Meanings of the market: The free market in Western culture. Oxford, Berg, 1997. 1–68., 1. o. 4. Pierre Bourdieu „Neo-liberalism, the utopia (becoming a reality) of unlimited exploitation”. In Acts of resistance: Against the tyranny of the market. New York, New Press, 1998. 94–105. o., 96. o. 5. Gerge DeMartino: „Global neoliberalism, policy autonomy, and international competitive dynamics”. Journal of Economic Issues, 1999, 33, 343–349. o., 343. o.; Nina Laurie és Simon Marvin: „Globalisation, neoliberalism, and negotiated development in the Andes: Water projects in Cochabamba, Bolivia”. Environment and Planning A, 1999, (31), 1401–1415. o.; Susan Strange: The retreat of the state: The diffusion of power in the world economy. New York, Cambridge University Press, 1996. 6. Catherine Conaghan, Luis Abugattas és James Malloy: „Business and the „boys”: The politics of neoliberalism in the Central Andes”. Latin American Research Review, 1990, 25, 3–30. o. 7. Jean Comaroff és John Comaroff: „Millennial capitalism: First thoughts on a second coming” Public Culture, 2000, 12, 291–343. o. 8. James Petras: „Alternatives to neoliberalism in Latin America”. Latin American Perspectives, 1997, 24(1), 80–91. o. 9. Sally Moore: „Epilogue: Uncertainties in situations, indeterminacies in culture”. In Sally Moore és Barbara Meyerhoff (szerk.): Symbol and politics in communal ideology: Cases and questions. Ithaca, Cornell University Press, 1975. 210–239. o. 10. Aníbal Buitrón: „Situacio´n econo´mica y social del indio Otavalenˇo”. América Indígena, 1947, 7, 45–67. o.; Leo Chavez: Commercial weaving and the entrepreneurial ethic: Otavalo Indian views of self and the world. Ph. D. dissertation, Stanford University, 1982.; Lynn Meisch: „The reconquest of Otavalo, Ecuador: Indigenous economic gains and new power relations”. Research in Economic Anthropology, 1998, 19, 11–30. o.; Frank Salomon: „Weavers of Otavalo”. In Norman Whitten (szerk.): Cultural transformations and ethnicity in modern Ecuador. Urbana, University of Illinois Press, 1981. 420–449. o.

76

A neoliberalizmus etnográfiája 24. Susan Terrio: „Crafting Grand Cru chocolates in contemporary France”. American Anthropologist 1996, 98, 67–79. o. 77. o. 25. Brian Moeran: Folk art potters of Japan. Honolulu, University of Hawai’i Press, 1997. 26. Orin Starn: „Rethinking the politics of anthropology: The case of the Andes”. Current anthropology, 1994, 35, 13–38. o. 19. o. 27. Mind a Tiguában, mind az Otavalóban végzett terepmunkám 1991-ben kezd√dött, kés√bb azonban a kutatás eltér√ utakon haladt tovább. Az otavalói vizsgálatok során Ariasucu kerületére összpontosítottam és számos hosszabb utazást bonyolítottam el√ször 1991-ben (két hónap), 1992-ben (hat hét), majd 1993–1994-ben (egy év), illetve több egy-két hetes látogatásom volt 1996-ban, 1999-ben és 2000-ben. A tiguaiakhoz f∫z√d√ viszonyom földrajzilag jóval változatosabbnak bizonyult. 1991-ben quiloai, tiguai és quitói m∫vészeket látogattam. 1992-ben három hetet töltöttem quiloai és négyet quitói fest√k társaságában. 1993–1994-ben Otavalóban áruló tiguaiakat követtem nyomon. 1996-ban tíz napot töltöttem egy Quito külvárosában található, nemrégiben kiosztott haciendán, 1999-ben pedig két hónapig éltem együtt dél-quitói fest√kkel, amelynek során mélyinterjúkat készítettem, egyesületi ülésekre jártam és adatokat gy∫jtöttem a piacon. 28. Alberto Acosta: „Ecuador: Del ajuste tortuoso al ajuste dolarizado”. Ecuador Debate, 2000. 67–103. o.; Sebastian Edwards: Crisis and reform in Latin America: From despair to hope. Oxford, Oxford University Press for the World Bank, 1995.; Duncan Green: Silent revolution: The rise of market economies in Latin America. London, Latin American Bureau, 1995. 29. Sebastian Rotella: „As crises converge on Ecuador, an exodus”. Los Angeles Times, 2000. július 13., idézi William Waters: „The road of many returns: Rural bases of the informal urban economy in Ecuador”. Latin American Perspectives, 1997, 24(3), 50–64. o. 30. Mary Weismantel: Food, gender, and poverty in the Ecuadorian Andes. Philadelphia, University of Pennsylvania Press, 1988. 31. Osvaldo Hurtado: Political power in Ecuador. Albuquerque, University of New Mexico Press, 1980. 32. Dorothea Whitten és Norman Whitten: „Development and the competitive edge: Canelos Quichua arts and artisans in a modern world”. In Paul Greenough (szerk.): Redefining the „artisan”: Traditional technicians in changing societies. Iowa City, Center for International and Comparative Studies, University of Iowa, 1992. 149–168. o. 33. Harriet Friedmann: „World market, state, and family farm: Social bases of household production in the era of wage labor”. Comparative Studies in Society and History, 1978, 20, 545–586. o.; Joel Kahn: Minangkabau social formations: Indonesian peasants and the world-economy. New York, Cambridge University Press, 1980.; Alice Littlefield: „Exploitation and the expansion of capitalism: The case of the hammock industry of Yucatan”. American Ethnologist, 1978, 5, 495–508. o.; Lynn Stephen: Zapotec woman. Austin, University of Texas Press, 1991.; Karin Tice: Kuna crafts, gender, and the global economy. Austin, University of Texas Press, 1995. 34. Scott Cook és Leigh Binford: Obliging need: Rural petty industry in Mexican capitalism. Austin, University of Texas Press, 1990. 35. Scott Cook: „The ‘managerial’ vs. the ‘labor’ function, capital accumulation, and the dynamics of simple commodity production in rural Oaxaca, Mexico”. In Sidney Greenfield és Arnold Strickon (szerk.): Entrepreneurship and social change. Monographs in Economic Anthropology 2. 1986. 79. o. 36. Carol Smith: „Does a commodity economy enrich the few while ruining the masses? Differentiation among petty commodity producers in Guatemala”. Journal of Peasant Studies, 1984, 11, 60–95. o. 37. Carol Smith: „Beyond dependency theory: National and regional patterns of underdevelopment in Guatemala”. American Ethnologist, 1978, 5, 574–617. o. 38. Carol Smith: „Does a commodity economy enrich the few while ruining the masses? Differentiation among petty commodity producers in Guatemala”. Journal of Peasant Studies, 1984, 11, 61. o. 39. Brian Morean: Folk art potters of Japan. Honolulu, University of Hawai’i Press, 1997. 40. Brian Morean: Folk art potters of Japan. Honolulu, University of Hawai’i Press, 1997. 41. A közösségi kemence megosztása révén a munkaeszközök aktuális tulajdonjoga itt sokkal kevésbé bizonyul fontos tényez√nek a termelésben. A termelékenység kulcsa inkább abban van, hány égetést engedhet meg magának egy háztartás az év során. Egyes családok éppen ezért saját kemencébe fektetnek,

hogy maguk határozhassák meg a betüzelések számát. A sok égetés azonban egyáltalán nem jelent egyet a magasabb bevétellel. A legnagyobb számú begyújtás például nyolc volt egy év alatt, de nemcsak a legkiválóbb üzem, hanem a hatodik, hetedik és nyolcadik helyet elfoglaló is pont ugyanennyi begyújtásról számolt be. […] 42. Robert Frank: Luxury fever: Why money fails to satisfy in an era of excess. New York, Free Press, 1999. 146. o. 43. David Landes: The wealth and poverty of nations. New York, W. W. Norton, 1998. 43. o. 44. Nelson Graburn: „Introduction: Arts of the Fourth World”. In Nelson Graburn (szerk.): Ethnic and tourist arts: Cultural expressions from the Fourth World. Berkeley and Los Angeles, University of California Press, 1976. 1–32. o.; Scott Ryerson: „Seri ironwood carving: An economic view”. In Nelson Graburn (szerk.): Ethnic and tourist arts: Cultural expressions from the Fourth World. Berkeley and Los Angeles, University of California Press, 1976. 119–136. o. 45. Carol Smith: „Beyond dependency theory: National and regional patterns of underdevelopment in Guatemala”. American Ethnologist, 1978, 5, 574–617. o.; Carol Smith: „Does a commodity economy enrich the few whileruining the masses? Differentiation among petty commodity producers in Guatemala”. Journal of Peasant Studies, 1984, 11, 60–95. o. 46. Az ariasucui háztartások körében az elmúlt 20 évben lezajlott vásárlásokat elemezve arra a következtetésre jutottunk, hogy a felhalmozott fogyasztói javak kiválóan alkalmasak a jövedelmi szintek behelyettesítésére. El√ször is, a felhalmozás éves rátája a kereset szerint változott; az alacsony jövedelmez√ség∫ években így a vásárlások is megcsappantak. Másodszor, az övkészít√ üzemek tulajdonosai hasonló prioritási sorrendekr√l tanúskodtak a házépítést, illetve a ház berendezéséhez szükséges árufelhalmozást követ√ pénzköltéseik során: úgy t∫nt, egyikük sem költ fogyasztói javakra vagy autóra ingatlanbefektetés helyett, ami miatt egyes üzemek jövedelmez√sége mesterségesen alacsonynak t∫nhetett volna a többi üzemhez képest. A nem szövéssel foglalkozó lakosok, különösen a fiatal kézm∫ves keresked√k körében azonban a modern fogyasztási javak és az ingatlancélú befektetések közti verseny igen nagy eltéréseket mutatott. 47. Rudi Colloredo-Mansfeld: The native leisure class: Consumption and cultural creativity in the Andes. Chicago, University of Chicago Press, 1999. 5. fejezet. 48. Roger Waldinger: „The „other side” of embeddedness: A case-study of the interplay of economy and ethnicity” Ethnic and Racial Studies 1995. 18. 556. o.; Mark Granovetter: „Economic action and social structure: The problem of embeddedness”. American Journal of Sociology, 1985, 91, 481–510. o. 49. Edward Lazear és Sherwin Rosen: „Rank-order tournaments as optimum labor contracts”. Journal of Political Economy, 1981, 89, 841–864. o. 50. Robert Frank és Philip Cook: The winner-take-all society. New York, Penguin, 1995. 51. Sherwin Rosen: „The economics of superstars”. American Economic Review, 1981, 71, 845–858. o. 52. Peter Kafka: „The Power 100”. Forbes, 2000. 196–198. o. 53. Susan Terrio: „Crafting Grand Cru chocolates in contemporary France”. American Anthropologist, 1996, 98, 67–79. o. 54. Michael Chibnik: „Popular journalism and artistic styles in three Oaxacan wood-carving communities”. Human Organization, 1999, 58, 182–189. o. 55. Barbara Kirshenblatt-Gimblett: Destination culture: Tourism, museums, and heritage. Berkeley and Los Angeles, University of California Press, 1. fejezet, 1998.; Christopher Steiner: African art in transit. New York, Cambridge University Press, 1994. 56. 1990 óta több tucat, a tiguai m∫vészetr√l szóló kiállítást tartottak különböz√ egyetemi múzeumokban, népm∫vészeti galériákban, és más helyeken, nemcsak Ecuadorban, de az Egyesült Államokban, Kanadában és Európában is. Ezenfelül két könyv is megjelent, amely az alapító Julio Toaquizáról és családjáról szóló kiállításokhoz kapcsolódott. (Jean Colvin és Alfredo Toaquiza: Pintores de Tigua: Indigenous artists of Ecuador. University of California Hearst Museum, 1995.; Mayra Ribadeneira de Casares: Tigua: Arte primitivista ecuatoriano. Quito, Centro de Arte Excedra, 1990. 57. 1999-ben egy Julioa Toaquiza-kép megszerzéséhez csak 24 dollár, valamint egy 60 névtelen fest√ m∫veib√l álló halom átbogarászásához szükséges türelem kellett. 58. Lester Thurow: The zero-sum society: Distribution and the possibilities for economic change. New York, Penguin, 1980. 21. o.

77

Rudi Colloredo-Mansfeld 59. Brian Morean: Folk art potters of Japan. Honolulu, University of Hawai’i Press, 1997. 174. o. 60. Néstor Garcia Canclini: „Una modernizacio´n que atrasa”. Journal of Latin American Anthropology, 1995, 1, 2–19. o. 61. Arjun Appadurai: Modernity at large: Cultural dimensions of globalization Vol. 1. Public worlds. Minneapolis, University of Minnesota Press, 1996. 49. o. 62. Michael de Certeau: The practice of everyday life. Berkeley, University of California Press, 1984. 35. o. 63. Neil Smith: „The satanic geographies of globalization: Uneven development in the 1990s”. Public Culture 1997, 10, 169–189. o. 64. Eric Wolf: „The vicissitudes of the closed corporate peasant community”. American Ethnologist, 1986, 13, 325–329. o. 65. Frank Cancian: Economics and prestige in a Maya community. Stanford, Stanford University Press. 1965. 66. Michael Jackson: Minima ethnographica: Intersubjectivity and the anthropological project Chicago, University of Chicago Press, 1998. 14. o. 67. James Scott: Weapons of the weak: Everyday forms of peasant resistance. New Haven, Yale University Press, 1985. 35. o.

ii. A férjek és feleségek általában csapatban dolgoznak: a férfiak alkotják a festményt, a n√k pedig segítenek befejezni a m∫veket. A n√k végzik az utcai árulás és a bódé-karbantartás java részét is. iii. Ennél a bérkategóriánál 1999-ben az úgynevezett „utazó” m∫vészek már úgy vélték, a festés összehasonlítható más munkákkal (így az eladásra termel√ burgonyafarmok m∫velésével, a gépészek boltjában történ√ tanonckodással vagy a buszpályaudvari árufeltöltéssel stb.), s√t, akár helyettesítheti is azokat. Más szóval, önmagában a festésben nem láttak ugyan nagy gazdasági el√nyt, inkább azért választották hivatásul, mert „könnyebb”, saját otthonukban is elvégezhet√ munkának ígérkezett, vagy mert kulturális büszkeséggel töltötte el √ket, hogy „saját” bennszülött munkájukként tekinthetnek rá. iv. Ahhoz, hogy a 14 legjobb, vagyis a társaik által „els√-osztályúnak” mondott m∫vész közé sorolják, egy tiguai fest√nek – látszólag – hozzá kellett járulnia a helyi m∫vészet fejl√déséhez, kreativitásról kellett tanúbizonyságot tennie, nem utolsósorban pedig kiegyensúlyozott eladási mutatókat kellett felmutatnia. A galériák eladási adatai szerint 11 olyan személy akad, aki bármelyik árukészletben legalább 10%-os jelenléttel büszkélkedhet, és 16-an vannak, akit√l már több galéria is vásárolt. A m∫vészeti szempontból úttör√nek számító fest√k száma 25-re tehet√. v. A Cuyo és a Toaquiza családnevek gyakorisága miatt az egyértelm∫ség érdekében én inkább keresztneveket használok. vi. Stuart Plattner: „Equilibrating market relationships”. In Stuart Plattner (szerk.): Markets and marketing. Monographs in Economic Anthropology 4. 1985. 133–152. o.; Stuart Plattner: „Economic behavior in markets”. In Stuart Plattner (szerk.): Economic anthropology. Stanford, Stanford University Press, 1989. 209–121. o.

i. Az 1999-ben, quiloai fest√kkel készített mélyinterjúim során csak nyolc emberrel találkoztam, aki saját bevallása szerint még a 82-es válság el√tti évtizedben tanulta ki a mesterséget, míg 16-an mondták, hogy az azt követ√ 10 évben képezték ki magukat. [1992 óta csak ketten lettek fest√k.] Noha a szeszélyes turistakereslet, a háztartások demográfiai jellemz√i és más tényez√k is befolyásolják a szakmán belüli gyarapodást, a fest√k azt nyilatkozták, hogy ez egy viszonylag könny∫ munka, amely többé-kevésbé biztos jövedelmet szavatol számukra.

Maja labdajáték

78