77A uldók poLgárittÚáróL a nemzetgyűléd áltaL tö·rvény aLkottatott~~l (Az 1849-i magyar uúJóemancipációrJ tó·rvény érJ úmeretLen iratai) Az emancipáció elótörténetéból A zsidóemancipációt a liberális reformellenzék napirendre. Szerves része volt az társadalmi és nemzeti érdekegyesítő politikának. Része az általános európai folyamatoknak. A magyarországi zsidóemancipációs politikának belső dinamikája a liberális reformtörekvésekéhez idomult, ugyanakkor megvan a maga autonómiája. A reformmozgalom, bár ellenállhatatlan erővel bontakozott ki, lendülete kétszer is megtört, vagy inkább kétszer került hullámvölgybe. Először a harmincas évtized derekán, amikor a bécsi központi kormányzat pereket indított, és bebörtönöztette az ellenzék több vezéregyéniségét. Másodszor az 1840es évek derekán, amikor a hazai konzervatív erők is a védekezés ből támadásba mentek át, és több vármegyei képviselő-választáson is látványosan győztek. Az 1839-40-i országgyűlésen került napirendre a zsidókérdés. Társadalmi és nemzeti reformok terén a diéta óvatos volt, nem akarta feszíteni a húrt. A liberális politika mintha éppen a zsidók emancipációjával próbálta volna magát kárpótolni. Az elvi állásfoglalások szépek voltak. A törvényjavaslat "egyszerű" - hogy reformmozgalmunk legújabb egyszerzős szintézisét idézzük -, a kérdést is egyszerűsítette volna, mert - bár a zsidó vallást nem fogadta volna el bevettnek - a zsidókat a nem nemes népességgel, annak megfelelő rétegeivel szerette volna egyenlőnek nyilvánítani, lehetővé téve az iparűzés szabadságát, nem nemesi birtok vásárlását, 2 sőt még nemesi rang megszerzését is. 3 Az uralkodó azonban - a főrendek többségének ellenállása nyomán - csak olyan javaslatot fogadott el, amelyalakhatást engedélyezte, a tűzte
bányavárosok kivételével, és a többi rendelkezést I?edig elutasította vagy megszorításokkal fogadta el. Igy aztán mindez "nagy szavak parányi eredményé"-nek tűnt a börtönből éppen akkor szabaduló Kossuth Lajos számára.4 Nemsokára a Puli Hírlap szerkesztőjeként végképpen a nyilvánosság elé vitte azokat a kérdéseket, amelyeket addig a megye- és országgyűléseken vitattak. Kossuth a közvélemény hangadójának és megteremtőjének látszik, holott inkább játékmestere volt. Radikálisabb nézeteknek is teret ad, mérsékeltebbeknek is, hogy aztán kimondja a végső szót, egyszóval: megállapítsa az országos közvéleményt. A zsidó emancipáció ügyében figyelni kellett arra, hogy a megyei közvélemény ekkorra már óvatosabb lett, sőt az elutasítás jelei ütköztek ki. Felelevenedtek a zsidóellenes beidegződések és torzképek, amelyeket a kortársak balítéleteknek neveztek. Az ifjú Kossuth Lajos maga is ezek hordozója volt egy ideig. 1828-ban az éhínségek okairól és elhárításáról szóló értekezésében a sok rossz között a zsidó is egy. A paraszti lustaság, a nők divatáruigénye, a férfiak italozása, a földesúri mohóság mellett a zsidó kocsmárosok haszonlesése szerepel a romantikus színezetű körképben. ,A megyénkben tanyát vert sok zsidó, valamint az iparkodás sal egyben köttetett erkölcsiségnek valóságos mételye, úgy a földmívelő népnek, amellyel legszorosabb egybenköttetésben él, súlyos ostora, bővölködé sének telhetetlen sírja, iparkodásának rothasztó nyavalyája. Ezen népcsoport, kit vallásának különössége, nyelvének minden mások előtt érthetetlen volta, az elny omattatás érzéséből származó oldozhatatlan szor os együtt-tartás századok olta megtartott anélkül, hogy azon nemzetekkel, kiknek
MISKOLCZY "A
Z SID Ó K
PO L GÁ RIT ÁSÁ RÓl
A
AMBRUS
N EMZET GYŰ L ÉS
Á L TA L
T Ö RV ÉNY
ALKO TT A T OTT "
o közepett, mint a növény tápláló nedveit elszívó gomba él, egybeolvadott, vagy a nationalismushoz csak egy gondolattal is közelített volna, ezen boldogtalan nép, mely Istenünknek szép teremtett világán egy talpalattnyi földet hazájának nem nevezhet, s kitörülve a nemzetek sorábul egy irtódzást gerjesztő bélpoklosként, utáltatva tévelyeg a föld lakosi között, kit 1647-iki országgyűlésünk 91-ik törvénycikkelye lélekesméret nélkül szűköl ködő gazembereknek kiált ki, kit polgári törvényeink az emberiség s társaságo s élet szebb jusai tól megfosztottak, s előtte a becsület s tisztelet ösvényét örökre elzárva, már bölcsejében a többnyire csalárd, ritkán becsületes fortélyukbul leendő alacsony élelemre kárhoztatták, ezen szerencsétlen nép, midőn lételéne k fenttartozását csak a mások megrontás án gondolja építhetni, s ön gondatlanságának s haszonkeresésünk által megerő sített bódult tévelygését anyjának tápláló tejével szívja bé, keserves bosszút áll becstelen sorsáért. Egész helységeket tudok, hol a szegény földmívelő nem magának, de a korcsmáros zsidónak szánt, vet és arat ... " 5 Később megsemmisíthette volna a szerző ezen munkáját, amikor agg korában elővette, de inkább reszketeg kézzel ráírta az intést: "maradékaÍm lássák [ ... ] minő fejletlen volt értelmem 26 éves koromban". Hiszen néhány év múlva, amikor újabb válság rázta meg Felső-Magyarország életét, és a kolerának forgalmi zárlattal próbálták a hatóságok elejét venni, Kossuth láthatta a gazdaság és társadalom egésze milyen rendszert alkot. A forgalom megbénítása miatt Sátoraljaújhelyt - jelzi tapasztalatait - ,,a sok zsidó csak szabad adás-vevés, s kézi míve után él, de ezen az úton most semmit sem keres", és az "éhezéshez közellevő szűkölködés" azt a réteget is sújtja, amely eddig "éhen soha le nem feküdt".6 A rossz - adódik magától a következtetés - tehát már nem az emberben lakozik, hanem a rendszerben, amelynek az ember is láncszeme. A rendszert kell megjavítani. A rossz megszemélyesítése: a balítélet. Hogy milyen mélyen gyökerező, arra Jókai Mór idézhető, aki aztán keserű öniróniával gondolt vissza gyermekkori félelmeire, amint iskolából jövet és menet "rettegve pillanték azokra a nyitott ajtajú boltokra, ahol azok a hosszú szakállú zsidók ültek kabátokban ? Hány gyereket megehettek már ezek?"7 Úgy tűnik, Eötvös József "volt az egyetlen, aki kezdettől fogva a maga teljességében megértette és érzelmileg is átélte a zsidók
egyenjogúságának emberi, erkölcsi és nemzeti fontosságát", mint azt A uúJók emancipációja című 1840-i munkája tanúsítja. 8 Csakhogy Eötvös József akkor nyilatkozott meg, amikor a liberális közhangulat az emancipáció ügyét felkarolta, bár még így is úgy érezhette, "jól tudom én, hogy a zsidók emancipatiója nem popularis".9 Ugyanakkor Eötvösnél hiányzik a hazai anyag, amennyiben nem nagyon vagy csak nagyon ritkán él hazai példákkal. Amit írt, az európai magas kultúra vérkeringésébe is illeszkedett,1O miközben szervesen a magyar felvilágosodás és romantika filoszemita vonulatához. II Műve olaszul és németül is megjelent, de lehetett volna akár onnan fordítottnak tekinteni. Az ő zsidóképe az európai irodalomé, ami egyben jelzi a magyar irodalom beépülését is az európai világba. Olyan esztétikai élményt nyújt az ő zsidó alakja, mint akár a székely nemesparaszt a honfoglalók ősi magyarságát benne szemlélő Vörösmarty Mihálynak vagy Kossuth Lajosnak. Eötvös József a bolygó zsidó mítoszához kapcsolódik. A megalázott, a megkínzott, az elnyomatás miatt felebarátot akarja magához emelni. Negatív sztereotípiái általános emberi sajátosságokra utalnak, arra, hogy az elnyomás torzít: "nézd a lángoló tekintetet, melyet elnyomott bosszú s ki nem elégített vágyak lelkesítenek". A pozitív vonások a sajátosak: "Ugyanazon zsidó, kit, ha csak keresztyénekkel látjuk viszonyokban, talán megvethetnénk; ki itt szívtelen fukar: különben mint jó atya, jó férj s mint vallásosainak hív barátja áll előttünk; a szegény zsidó nem fog hasztalan kopogni ajtaján, nincs senki oly alávaló Mózes követői között, kivel rokonságot nem érezne. Ugyanazon zsidó, ki félénken hízelg elnyomóinak s nyugodt egykedvűséggel hordja láncait, ellentállhatatlan hívséggel ragaszkodik vallásához, bátran néz minden kín, maga a halál elébe, inkább, mintsem, hogy apái oltárait elhagyná. Ugyanazon zsidó, ki talmudjából tanult előítéletekben gyermeki makacssággal ragaszkodik, Kánaán nemzete i között hősi szilárdsággal megtartá egy Istenének hitét, s vele azon fenséges morált, melyen magasabban álló keresztyénségünk épült. "12 Mintha a zsidó hitbuzgóság még kárpótlást nyújtana azért, hogy "korunknak bélyege - fájdalom - inkább vallásos közömbösség, mint túlhév".13 Eötvöst utólag azért látjuk olyan rokonszenvesnek, mert nem adta elő a nemesi nagylelkűség mítoszát. Úgy vélte, a haladás úgyis megvalósítja
M I SKOLCZY "A
ZS I DÓ K
PO L GÁ RIT ÁSÁRÓL
A
AMBR U S
NEMZETGY ŰL ÉS
ÁLTAL
T Ö R VÉNY
A L KOTTATOTT "
P a z a 'r d i. Jogtalanul üldözött 'a
ol'nélknl gyülölt Irt.
Z S
i d
Ó
vall á s \1
S t a n c s i c s 1\1 i h á ].
EDlbertársinak til~ta
m oráJ yi szeretetböl '.A k.i
'p., ••••
ajánlja lDuti tlietö.4. riSi (lU"..l",~l Ic-....
..... r...~••• lát.aHh.t':; J..
}íO)OZSl'áron 1 BM.
a világ harmóniáját, de "ha egy rossz törvénynek eltörlését csak egy órával siettettük: éltünknek legszebb feladása el van érve".14 Nem tesz asszimilációs ajánlatot, mert tudja, hogy a jogok közössége asszimilál. Arra az ellenvetésre, hogy a zsidók, mert anyanyelvük német, veszélyt jelentenek a magyar nemzetre, így érvel: "S vajon mily nemzetiség az, mellyel a zsidók a mienket elronthatnák? A német? - de nem idegen-e az a zsidókra nézve? S ha a zsidók hazánkban német elemet képeznek, nem mutatja-e éppen ez, hogy e nemzet idegen nemzetiséget felvesz, s vele asszimilálódik. "15 Eötvös reménye: a zsidók a magyarokkal asszimilálódnak, és reménye csendes bizonyosság. Közben már elkészültek azok a szépirodalmi munkák, amelyek Eötvös általános igazságait, hazai környezetben a valóságos folyamatokat a maguk módján megelőlegező irodalmi térben jelenítették meg. Táncsics Mihály 1836-i Pazar()i cÍmű tanregénye, vagy Ormós Zsigmond 1839-ben írt rémregénye: a Véru bOddZÚ az emancipáció regényei, és talán többen forgatták őket, mint Eötvös értekezését. És aztán még többen azokat a regényeket,
a'
szerző.
amelyek a zsidóban a rosszat személyesítették meg, ugyanazokkal a vonásokkal manipulálva, melyeket Eötvös is felidéz ett, csak azokat aktív negatívumként jelenítették meg. Különös játéka a történelmi emlékezetnek, hogy míg Kuthy Lajos vagy Jósika Miklós zsidóellenes mozzanatokban dús regényeit ismerik, Ormós munkáját nem tartják számon, igaz, a Táncsicskultusz közepette is oly kor sikerült megfeledkezni a Pazar()i emancipációt célzó üzenetéről is.16Márpedig a huszonéves ifjú Író, aki az országgyűlési ifjak "Társalkodási Egyesületé"-ben hallgatta Lovassy László felolvasását a zsidóemancipációról, 17 belülről próbálta megrajzolni a zsidó identitás jellemzőit, méghozzá ahogy azok konfliktushely zetben érvényesültek. Mit jelentett kizártnak lenni olyan társadalomból, amelybe testileg és lelkileg tökéletesen benne élhet valaki? - ezt példázza a rémregény. Mert a főhős: Fröl Barnabás "nemes külseje, kitűnő szép lelkezet, uras tartása" miatt kedvelt figurája lett a Maros menti kisváros - mely csak Arad lehetett - nemesi társas életének. 18 Csakhogy, mint apja mondja: "Magyar országban
M I SK OLC Z Y "A
ZS I DÓK
POLGÁ RI T ÁS ÁRÓL
A
A M BRU S
N E MZETGYŰLÉS
ÁL T AL
T Ö RVÉNY
AL KO TT A T OTT "
CD a zsidók helyzete felette szomorú, a zsidó nem tartozik a nemzethez, de a népség egyeteméhez sem tartozik, ő nem teszi a magyar nemzet, nem a magyarországi népség egészítő részét, ő csak tűretik, s ezen türelemért ';' bért fizet, pedig a tűrés rosszabb a szolgaságnál. Zsidónak ingatlan földet és sok városokban még házat is bírni nem szabad. Ő mint zsidó nemes vagy polgár nem lehet, csak rőffel keresheti élelmét, ha hithagyó lenni nem akar. A városok bizonyos részére vannak a zsidók szorítva, száműzve a többi lakosok szomszédságától, mint beteg, kinek ragálya átszármazik. Némely városainkban rácsos sorompók, másutt utca felett vont kötelek jelelik az sidóság kezdetét, miken túl sidó lakását nem teheti. Bányavárosainkban még közel sem szabad jönni zsidónak, holott ezen városokban csakúgy lehet kutyákat látni, mint másutt. Zsidó előtt zárvák magasb iskoláink küszöbei is, s míg az ország törvényeit sem tanulhatja, bíró, ügyvédlő nem, s egyedül orvos lehet. Zsidó kereszténnyel házasságra nem léphet, zsidó részére keresztény ellen tanúságot nem tehet."19 Jellemző, hogy a cenzúra, amely vigyázott arra, hogy a zsidók helyzetének mostohaságát ne ecseteljék túl élénk színekkel, és az emancipációs hevület se nagyon érvényesüljön, mert ez óhatatlanul a fennálló viszonyok és a keresztény felekezeti tételek erős kritikájával társult,20 az idézett részbe nem nyúlt be. Lehet, a drága szót a szerző önszántából törölte, akár az öngyűlölet vallomását, illetve annak egyik részét: "Gyűlölöm ön magamat, tégedet kivéve, gyűlölöm az egész emberiséget. Gyűlölség teszi a szeretet ellenkezőjét, s mivel szerető nem lehetek, vagyok gyűlölő a szó valódi értelmében."21 Minden oka megvolt rá. Rút volt testileg és lelkileg. Vagyonát elkártyázta, feleségét Árnyay Imre elcsábította. Mire mindkettejüket vízbe fojtotta, és várta az alkalmat, hogy ~ermekeit is elpusztítsa. Fiát nagybátyja nevelte. O pedig vett egy kis kunyhót a folyó mentén, és halászatból élvén elijesztette mások elől a halakat, miért ördög-halásznak nevezték. Barnabás nem tudja, hogy apjával áll szemben. Annak ellentéteként ő hazafi, aki így vallott, amikor apja kivándorlásra buzdította: "Társasági szövetségbe lépett emberek magukat lassankint egymástól elkülönözték, nemzeteket s o Az idézett szövegek törölt részeit éka lakú - <> - zárójelbe tesszük.
-M. A.
hazát alkottak. Nemzet és Haza! ezen két szó az, minek fenséges képzete kész jóra hajló kebleket nemes tettekre hevíteni. Nemzet és haza iránti szeretet teszi a legnagyobb tettek forrását, s ha Leonidás, ha Zrinyi cosmopolita nem áldozza fel életét a hazájáért. " - "Szép szavak, de magyar országban zsidónak szájába nem illők" - veti ellen az ördög-halász, mire a válasz: - "Ritka magyar országban a hazafiúság, ritka a kézség önmagát a haza javáért feláldozni! szüksége vagyon a hazának olyanokra, kik habár tettleges en munkálódni helyzetüknél fogva elégtelenek érezni, s netalán változó körülmények után tenni is készek. Ha nem nyertem is hazámtól polgári igazokat, lételemet mégis kebelében nyertem, nékie köszönhetem mind azt, amim vagyon, mit sajátomnak nevezek. Nekie köszönöm csekély műveltségemet, szülőim szép vagyonát. [ ... ] Ismerős előttem e hazában minden tárgy, s még a lelketlen valók is vidámul látszanak felém hajlani, ki velök együtt ugyanazon hazai egyetem nagy családjához tartozom. A hazai levegőt anyám tej ével együtt szívtam kebelembe, s ha orvosok állítása szerént nagy befolyása az anyai tejnek egész valónkra, erős meggyőződésemnél fogva a megszokott hazai levegő és éghajlat még nagyobb hatású. Külföldön idegen előttem a szép természet nagy tükre, idegen minden tárgy mi szemembe ötlik, idegenek az emberek, szokások [ ...] Tiszta szeretet az, mely kis jót is sírig kész hálálni. Isten emberbe valamint csak egy szívet alkotott, úgy természetébe önté: hogy ezen egy szíve csak egy hazáért hevüljön. "22 Csakhogy már régóta tudja az olvasó, hogy bár Barnabás "hazáját forróan szerette, ennek javáért kész éltével, vagyonával adózni, s mégis kizárva látta magát fiai számából, kizárva társas köréből mint polgár, de kizárva mint ember is". Persze áttérhetne, de nem teszi, hiszen: "Az elpártolás sok nemei között előttem legutálatosb apoliticai hithagyás, " szóla önmagához Barnabás, "mert ezt érettebb férfiú kor komoly megfontolása s szabad választás teremti, s egyedül csak az önzés változtatja". Csak meggyő ződésbőllehet vallást változtatni: "Minden ember fő kötelességei közé tartozik, mennyire ez mások ártaimával nincsen, önhasznát nevelni, s a kereszténységre lépő zsidónak hasznai szembetűnők; de nehéz megválni, s örökre elszakadni azon emberosztálytól, melyhez lételünk első perce olta neveltetés, művelődés, vérség és ismeretség erős láncaival
MISK OLC Z Y "A
B
Z SID Ó K
PO L GÁ RIT Á SÁRÓ l
o
A
A MBRU S
N EM Z E TGY ŰLÉ S
lJ.
R E G É N Y.
.aTA ORMÓS 'SIGMOND. !
TEMESvÁRon, BEleHEL JÓ'EF DIlT~IVEL .
••••• csatoltatunk. [ ... ] Minden hatásnak vagyon visszahatása, s a zsidó felekezet elleni erős hatásnak, azon még erősb visszahatása vagyon: hogy a zsidóság egy családnak tekinti magát, minden tehetségével ragaszkodik hitsorsosához [ ... ] Elnyomatás teszi a zsidóság éltető szellemét; mert ha ez nem volna, megszűnnék a tűrés, szenvedés, az oly szoros öszvetartás, s tán maga a sidóság is múlóban volna. Keresztlet zsidó nem akar lenni, mert a zsidók kirekesztenének, a keresztények nem vennének be [ ... ] Sorsom által réám mért elkárhozást tűrni, szenvedni fogom." De az "elkárhozás" nem egyszerűen a zsidó felekezeti hűség következménye. Árnyay Imre lányával, Nellivel egymásba szeretnek. A vegyes házasságra nincs lehetőség, az áttérés gondolata fel sem vetődőtt: "Te zsidó vagy-vallja Nelli-, nőd nem lehetek, de fogadom istenemre, jövő életem üdvösségére, másé sem leszek. Tied akarok lenni szívem egész érzetével míg élek." Csakhogy az ördög-halász bosszúvágyát még fokozza ez a szerelem, amely még a hithagyás rémét is felvillantja előtte . Beront a társaságba, elárulja, hogy Barnabás zsidó, mire ezt ki is taszítják. "Előbb szerethet
ÁL T /ü
T Ó R V É NY
ALKO TT A T OTT"
nemes hölgy nemtelent, előbb parasztot, mint zsidót" - mondá Árnyay Sándor, fő érve: "a zsidó pogány" és a "zsidók rosszak", de azért "gyakran vala zsidókkal tőzsérkedésben", miközben "mérsékelt arisztokrata" képviselőként el is utasítja az emancipációt, mert: "ha elleneink győznek, még a zsidóság szabadalmazását is utasításba adják követeinknek". De az ő órái is meg vannak számlálva. Az ördög-halász megöli, mint ahogy leszúrja Nellit is, felgyújtva a családi házat. Tetemét Barnabás menti ki a sírnak, de ő kerül a vádlottak padjára, amíg az igazi gyilkos nem jelentkezik, hogy megmentse fiát, akinek megvallja a vérköteléket is, elmondva azt is, mit valamennyi szabadelvű gondolkodó vallott: "Mi emberek jóra, rosszra egyiránt vagyunk alkotva, s csak a körülmények határozzák el: hogy legyünk angyalok, hogy legyünk ördögök. Belőlem lehetett volna ellenkező körülmények között jó ember, mint lett rossz, mert szívembe hordoztam ennek, valamint annak is magvait. A körülmények utolsóra bírtak, s én ennek oka nem vagyok; mert emberben hatalmasbak az érzékiség ösztönei, mint az ész okos sugallásai." Öngyilkos is lett, még azt sem látva, hogy fia körül megváltozott minden: "A közvéleménynek büntető s jutalmat osztó szózata egyiránt nagy, egyiránt fölséges! s a néptömeg, mely Barnabást rövid idő előtt halálra kárhozá, most a nagy férfiú lelkezetét bámulá, őt égbe emelé magasztalásaival. [ ... ] Ezen közönséges magasztalások mégis szép példáját nyújtották annak, miszerént ember nem egyedül rosszat kész hinni társáról, s emberi kebel jónak, szépnek s nagynak is örömmel ízleli hatását [ ... ] A műveltebbek fenyítő rendszerünk hibás voltáról elmélkedtek s szívből örvendettek: hogy Barnabás személyén törvénygyilkolás nem történt." A rémregény üzenete: a törvényhozásnak kell cselekednie, hogy ilyen tragédiák ne történhessenek meg. És miközben a szabadelvű életigazságok hatékonyságát akarta példázni, arra is figyelmeztetni akart, mennyire káros az előítélet és a félelem, amely méQ' a liberális körökben is éreztette hatását. Pulszky Agost 1864-ben a londoni zsidó lapban fejtegette, hogy "a magyarországi felső és középosztályok körében aligha lehet találni valakit, aki elvben ne lenne a zsidóemancipáció híve. [ ... ] Mégis, a mindennapi életben gyakran a legfelvilágosultabb emberek is kedvezőtlenül nyilatkoznak a zsidókról, és panaszkodnak, hogy az ország tönkremegy, míg ők gazdagszanak, és a földbirtok az ő kezükbe
M I SK OLC Z Y "A
ZSIDÓ K
POLGÁ RI TÁSÁ RÓL
A
A MBRU S
N E M ZET GY Ű LÉS
Á LT AL
TÖ RVÉN Y
A LK O TT A T OTT'
CD kerül. "23 Széchenyi István aggodalmai is ezek, melyekről hol udvariasan hallgatunk, hol egy-egy idézetet kiragadunk, az alkalomnak megfelelően. 24 A politikai térben a humanitárius eszmény és a balítélet között valamiféle kompromisszum jött létre. Az emancipációt a megyegyűléseken úgy kapcsolták össze az asszimilációval, hogy bizonyos feltételekhez kötötték. A PeJti Hírlap 1844. május 5-i számában Kossuth Lajos másvalaki - a zsidó származású, aradi Fábián Gábor - cikkéhez fűzött szerkesztői megjegyzésként azt fejtette ki, hogy az asszimiláció kettős folyamat. "Hisszük és valljuk, hogy a zsidó emancipációnak két ága van: politikai és szociális." A politikai "egészen a törvényhozó hatalmától függ", és ennek "ideje elkövetkezett". A "társadalmi emancipáció" - Kossuth szavainak értelme szerint - a teljes egybeolvadás. A feladat: az akadályok elhárítása. A keresztények körében az előítélet, és "minden ok, mi a zsidók állítólagos erkölcstelenségéből ellenhozatik, erőtlen , gyönge, szeretetlen". A zsidóságot "hazánkban nem másnak, mint honunk összes lakosai oly töredékének kell tekinteni, mely a többiektől csak vallásos hitben különbözik". Csakhogy "Mózes nemcsak vallásalkotó volt, hanem polgári törvényhozó is." "A zsidókat tehát nem lehet emancipálni, mert vallásuk politikai institúció, theokratiai alapokra fektetve, mely a fennálló országlás i rendszerrel politikai egybehangzásba nem hozható." És közben "sajnálkozva kell megvallanunk, hogy a zsidó emancipáció iránti rokonszenv 1840 óta folytonosan fogyatékban van". Ennek ellenszerét Kossuth a zsidó egyház és vallás megreformálásában látta. Annál is inkább, mert ez volt a francia és német emancipációs gyakorlat. "Kossuth nyilatkozata sokat ártott az emancipáció ügyének" - írja A magyar uioÓJág története, anélkül hogy kifejtené miért, és úgy véli, hogy Löw Lipót rabbi kimerítő válasza és cáfolata a kossuthi nyilatkozat "hatását gyengítette". Jellemző a dolgok korabeli látásmódjára, hogy a vita az étkezési szokások megítélésére egyszerűsö dött. Hiszen ez volt a mindenki számára érzékelhető és látható mozzanat. Míg Löw Lipót szerint az étkezés nem akadálya a zsidók hazafiságának, Kossuth szerint igen, mert: "Míg más vallású polgártársaikkal egy sót, egy kenyeret nem ehetnek, egy bort nem ihatnak, egy asztalnál nem ülhetnek, hogy ez és ehhez hasonlók a különböző vallásfelekezetek szociális egybeforradását gátolják, míg ezeket nemcsak a műveltebbek gyakorlata - kiket
ezért hitsorsosaik rossz zsidóknak tartanak -, hanem ünnepélyes egyházi hitvallomás a zsidó vallás lényegéhez nem tartozóknak ki nem jelenti, a zsidók socialiter emancipálva nem lesznek, ha mindjárt politikailag százszor emancipáltatnak is." Kossuth a kor - úgymond - közfelfogásának adott hangot, de az emberi egészség elemi érdekei ellen szólt. Az étkezés társadalomlélektani hatását viszont annál jobban érzékelte. De megint csak szemet hunyt a zsidó étkezési szokások egészségesebb és olcsóbb mivolta fölött. Márpedig a konzervatív Dessewffy József kortárs tapasztalatról számolt be, amikor 1831-i vitairatában a földesúri ügyintézőt így beszélteti: A kocsmát bérlő "zsidó azért fizet és fizethet pontosabban, mert csak nem merő hagymával él, és igyekezőbb".25 A presztízs és az egészségtelenség étele a hús volt, és barbár tájakon ma is az. Kossuth vitázó nagyságára utal, hogy a sertéshúst nem említette, mintha tisztában lett volna azzal is, hogy egyáltalában az állatok pusztítása és felfalása a kannibalizmus egyik formája, viszont beszélni erről nem tanácsos, mert akkor teljesen elszigetelődik, még önmagától is. Hiszen ő sem volt hús faló, és tegyük hozzá Szemere Bertalan sem. Viszont népünk barbár és gusztustalanul zsíros étkezési szokásait még respektálniok kellett. És emellett tudhatták, hogy a zsidók rituális mosakodási szertartásai nagyobb tisztaságot eredményeztek. A magyar uwó.Jág története szerint Kossuth "nagyot lendíthetett volna a zsidók ügyén, holott éppen az ország közvéleményére gyakorolt rendkívüli hatása folytán az egész országban hátrányosan befolyásolta a közhangulatot" .26Valójában akkor befolyásolta a közhangulatot, amikor mondanivalója megfelelt a várakozási horizontnak. Kossuth mindig és ezen alkalommal is igyekezett a különböző nézetek metszéspontján olyan helyzetet elfoglalni, amelyből a folyamatokat pozitív irányba viheti előre. Egyszerre érzékelte a zsidóellenes előítéletekben rejlő veszélyt, és egyszerre figyelt azokra a magyar liberális törekvésekre, amelyek az emancipációt igenelték. A siker érdekelte. A nagy egész: a nemzet érdekében. Mindenfajta partikularizmus ellensége volt. Teokratikusnak minősítette azokat az egyházakat, amelyek összefonódtak az etnicitással. Magyarországon két kivétel volt, két olyan egyház, amelynek hívei nem csupán egyetlen nemzetiséghez tartoztak: a római katolikus egyház a maga magyar, német, szlovák híveivel és a lutheránus. Erdélyben viszont a felekezetek közötti határok nagyrészt
MIS K OLCZY "A
Z SI DÓ K
rO L GÁ RIT ÁSÁ RÓL
A
AMBRUS
NEMZE T GY Ű LÉS
egybeestek a nemzetiségek között húzódó határokkal. Kossuth teokratikusnak minősítette az erdélyi államrendszert is, nemcsak vallás és etnicitás összefonódása miatt, hanem azért is, mert itt a tisztségeket is a bevett felekezetek között osztották el. Mindez olyan feudális maradványnak minősült, amely a francia típusú államnemzet szempontjából csak a közjó akadálya lehetett. A zsidó vallást és egyházat ugyanúgy nemzeti és humanitárius szemp'ontból ítélte meg, mint a keresztény egyházakat. Es közben már teljes szellemi fegyverzetükben jelentkeztek azok az asszimilálódást célként valló zsidó törekvések is, amelyek hordozói többékevésbé igazolták a kossuthi szemléletet. "Magyarosodjunk és magyarosítsunk" - hangzott a zsidók egy részének válasza a magyar asszimilációs ajánlatra. Ugyanakkor lIa magyar zsidóság - fejtegeti a hazai terepismeretet és a külföldi egészséges rálátást egyesítő Kossuth-monográfia - valóban meglep ő patriotizmusa nem magyarázható egyedül a liberális program biztató ígéreteivel. A zsidó növekvő hazafiasságában szerepet játszott az a látszólag ellenállhatatlan vonzerő is, amelyet a magyar dzsentriélet gyakorolt a városi középosztályra." A magyar-zsidó érzelmi közeledésre az idézett szerző azt a fiatal rabbit, Hom Edét idézi, aki - mint látni fogjuk - maga is részt vett a szabadságharcban: 27 "A közös ázsiai eredet, a zsidó és a magyar nép sorsának nagy hasonlatossága, a szembetűnő lexikográfiai és grammatikai rokonság a két nyelv között és más hasonló tényezők fokozhatták a kölcsönös rokonszenvet... Tisztán gazdasági meggondolások is számításba jöhettek: a zsidó a nemességből élt, akiktől viszonteladásra gabonát, bort, gyapjút és más gazdasági terméket vásárolt, akiknek viszont külföldről behozott ipari termékeket adott el. Ez a nemesség tiszta magyar volt, és a jómódú magyar paraszt is némi jövedelmet biztosított a kereskedő zsidónak.28 Ezzel szemben a szegény szlávok nem lehettek hasznot hajtó ügyfelek, a német polgárok pedig egyenesen versenytársak voltak." Sőt olyanok, akik hatalmi eszközökkel is készek voltak fellépni a zsidók ellen. Kossuth azért is figyelt a zsidóellenes közhangu" latra, mert látta az előítéletekből kitörhető fenyegető erőt. Talán azért is, mert hajdan maga is elfogadott belőlük valamit. Amikor az ELlelUéki nyilatkozatot állították össze, akkor - az egykorú spicli szerint - "az ellenzéki férfiak minden fenntartás nélkül kifejezésre juttatták a zsidók elleni gyűlöletüket". 29
ÁLTAL
TÖRVÉNY
AL K OTTATOTT "
Többek között: Kossuth, Eötvös, Deák Ferenc, Teleki László. Ez utóbbi az 1841-43-i erdélyi diétán terjesztett be törvényjavaslatot a zsidó emancipációról, anélkül, hogy törvényhatósága, Fogarasvidék közönségét értesítette volna, bár minden apró-cseprő ügyről jelentést tett, és azt is úgy, hogy ne derüljön ki, mennyire liberális álláspontot foglalt el. Tehát az emancipáció elkötelezett hívei szidták volna a zsidókat? - akkor, amikor a zsidó polgárság anyagilag is támogatta a liberálisokat, korábbi spiclijelentések szerint: a liberálisok, köztük Kossuth is, lIa szerfölött népes zsidóság fejeivel paktumot kötöttek, és kilátásba helyezték az emancipációt, ha teljességgel elmagyarosodnak", bár Deák Ferenc szerint az emancipációra "kevéssé kedvezőek az esélyek".30Jól értette a spicli, hogy miről beszéltek az ellenzékiek? Aligha, aligha szitkozódtak így általában. Inkább azt feltételezhetjük, hogy egyes típusokat szidtak, éspedig olyanokat, melyek a szerintük is célként vallott egybeolvadást akadályozták. És kárhoztatták talán a kérdést magát, bonyolultsága miatt. Az 1848 esztendő lett a nagy próba éve. A zsidóemancipáció kérdésének mint politikai feladatnak bonyolultságát a történelem akkor hozta napirendre, amikor a városokban lépten-nyomon zsidóellenes tömegmozgalmak ütötték fel a fejüket. Az utolsó rendi országgyűlés, bár a nagy átalakulás kérdéseit megoldotta, a zsidókérdésben nem tudott érdemi lépést tenni a liberálisok által kívánatosnak tartott irányba. Először - még a forradalom előtt - azért, mert a követek többsége - utasításaihoz híven - ellenkezett. Így, amikor a városok belső rendjéről és szervezetéről törvényjavaslatot állítottak össze, és abban felsorolták, hogy "telepedettnek tekintetik: a) ki a város határában született és lakik", lJ) lIa város határában egy év óta állandó lakást tart", és ac) pontban még az 1840:29. törvény érvényét is újra megerősítették, külön megemlítve azt. A vezérmegye: Pest megye követei, Kossuth Lajos és Szentkirályi Móric 1848. február l-jén kelt jelentésükben ki is fejtették, hogy ezt ellenezték "azon oknál fogva, mert a zsidók állása különben is kivételes lévén, ezen általános rendezési törvény által az idézett szakasz úgysem változik, egyébiránt pedig a törvényhozásnak kezeit jövőre nézve megkötni különben sem lehet, ha az 1840. évi 19-ik törvény korlátain túllépni nem kívánna. Egyébiránt jelentjük a Tekintetes KK és RR-nek, hogy a zsidók irányában ezen országgyűlés különösen látszik
MISKOLCZY "A
Z SIDÓK
POLGÁRITÁSÁR Ó L
A
AMBRUS
NEMZ ET GYŰLÉS
felingerelve lenni, éspedig oly mértékben, hogy nem sok reménységünk marad a Tekintetes KK és RR-nek ezen elhagyatott nép osztály iránt utasításainkban tanúsított atyáskodó szándékát létesíthetni."31 Miért volt ingerült az országgyűlés? Alighanem az általános egész Európában hatását éreztető agrár-, illetve termésválság miatt. A zsidó kereskedő és bankár képe ilyenkor a csaló uzsorás vonásait öltötte magára, a kocsmáros pedig az általános nyomor fő okozójává lépett elő. 1847 decemberében Kossuth határozottan ellenezte, hogy csak a bevett vallásokhoz tartozók lehessenek "honpolgárok", azaz: állampolgárok. "Megvallom - fakadt ki Kossuth -, hogy különösen a zsidó vallást követő hazai lakosokra nézve sajnálom, hogy a közvélemény legújabb időben olyan irányt vett, miszerint az e vallást követő népfaj számos söpredékének vétke miatt a méltányosság megtagadtatik azoktól is, kik ezen ellenszenvre nem érdemesek". Példája szerint jó pesti zsidó polgár "csak azért" nem kaphat polgárjogot, "mert Mármarosban vagy Pozsonyban söpredék zsidótömeg van". Ez a "söpredék" - bár nem fejtegette Kossuth, de feltehetően -: az uzsorásoké, kocsmárosoké, kereskedőké. Régi 1828-i tanulmányának zsidó alakjai bukkantak fel, akik nem akarnak és nem tudnak bekerülni a nemzetesedés sodrába; a polgáreszmény mellett a múlt és az elzárkózó partikularizmus és - közelebbről meg nem határozott - bűnök hordozói, még akkor is, ha Mármarosban például sok földműves is volt. "Egyhamar - fejtegette Kossuth - nem fogjuk megóvni a hazát ezen söpredék-nép bűneitől, de ennek súlyát nem akarom éreztetni azon mű veltebbekkel, kik között és mi köztünk más különbséget nem ismerek, mint hogy más templomban imádjuk a mindenhatót."32 Más alkalommal korabeli sajtótudósítás szerint - "figyelmezteti a rendeket, hogy a külföldi zsidókról [ ... ] külön törvény fog rendelkezni; ő ezeknek beköltözését idejében ellenezni fogja, de a már hazánkban levőkről, kik jogok élvezésére műveltségök s jellemök által képesítve vannak, gondoskodást kíván. "33 Nem sok sikerrel járhatott el. Amikor Arad megye követe, Bohus János azt javasolta, hogy a városokban ne csak a bevett vallások hívei élvezhessenek polgárjogot, akkor "ezen indítványt, mely ily alakban sikerre nem számíthatott a tábla mostani iránya mellett [ ... ], úgy módosította, hogy a városi képviselő testületnek legyen joga egyes izraelitákat,
Á LT AL
TÖRVÉNY
ALKO TTATOTT "
kiket erre érdemeseknek talál, választói joggal felruházni." Javaslatát csak 19 megye pártolta, és így megbukott. A forradalom után akivárás taktikáját képviselve ő foglalt állást a szabadelvű javaslatokkal. (Állásfoglalásait korabeli sajtótudósításokból ismerjük, és nem hitelesen lejegyzett országgyűlési naplóból, mert ilyen nem készült.) Kossuth magatartásának oka: a városi zsidóellenes tüntetések, zsidók bántalmazása, sőt a pogromok. Ezektől ő maga is megrettent. Március 21-én, amikor az országgyűlési többség a városi törvényjavaslatban olyan módosítást eszközölt, amely a városi szavazati jogot nem "valláskülönbség nélkül", hanem "törvényesen bevett valláskülönbség nélkül", úgy határolta el magát a zsidóellenes zavargásoktól, hogy hangsúlyozta: ezekben "Pozsony értelmes polgárságának része nincs", és különben is beszélt a város "több érdemes polgárával, kik úgy nyilatkoztak, hogy a tegnapi jelenetek forrása nem a gyűlölség, hanem a félelem, s a félelem eloszlásával a gyűlölség is eloszlik; a lakosság nem mint egyénekre gyűlöli a zsidókat, s nem azért, mert más templomban járnak, hanem, mert magukat az életben elkülönözik, p. o. ünnepeikre, szokásaikra, ételeikre sat. nézve. Tagadhatlan, hogy mind Pozsonyban, mind másutt szomorító jelenetek történtek, s fáj az ember lelke, ha mindenütt látja a szabadság országának terjedését, s abból csak a zsidó népet látja kizárva. De az előítélet megvan, s annak vakságával, a költő szerint, istenek is hiába küzdenek." Hiába is fejtegette Bónis Sámuel, hogy az elv és az igazság a mérvadó, nem pedig az utca, hiába hivatkozott Bécs példájára, arra, hogy ott a zsidók is elöljártak a forradalomban. De Kossuth javaslata sem ért célt. Ó ugyanis szükségesnek látta, "hogy külön törvénycikk alkottassék, melyben ki legyen mondva az elv, hogy jogok- és kötelességekre nézve a vallás különbséget nem tesz, s a ministerium megbízassék, hogy a kiegyenlítés módjait illetőleg törvényjavaslatot készítsen".34 Tíz nap múlva, amikor az egyik képviselő "megpendíté" a zsidóemancipációt, Kossuth "megjegyzé, hogy a jelen körülmények közt éppen azoknak, kik baráti az emancipációnak, kívánni kell, hogy e percben ne történjék semmi e részben; mert vannak akadályok, mikkel bizonyos percekben istenek sem küzdhetnek meg; most a zsidókra nézve rendelkezni annyi volna, mint e népfaj közül tömérdeket áldozatul vetni ellenségeik dühének".35 Aprilis 2-án is úgy érezte, "ha a zsidókra nézve a tökéletes vallásegyenlő-
MI SK OLC Z Y "A
Z SID Ó K
POLGÁ RIT ÁS ÁR ÓL
A
AMBRU S
NEMZE TGY ŰL ÉS
séget kimondjuk, az annyit tenne mint vagy 20 OOO zsidót a mészárszékre hurcolni".36 Ebben a légkörben olyan "törvénycikkely"-re készült javaslat, amely a zsidóemancipációt célként jelölve ki, elnapolta azt. A törvényjavaslat az egykorú fogalmazvány alapján, Szentkirályi Móric kerületi jegyző aláírásával és kisebb javításaival:
»Törvény CiHely A vallásbeli különböző felekezetűek polgári egyenlőségéről. A különböző hitvallások tekintetéből létező jogi és kötelességi külömbségeknek megszüntetése végett, a Zsidó valláson levőkre nézve rendeltetik. 1. §. Ő Felsége magyar ministeriuma által a Zsidó valláson lévők belállapotait kebelökből és egyéb vallásbeliek közül is meghívandó egyének közbejöttével megvisgáltatni, s az e tekintetben szükséges reformokra nézve e lelkiösméret telljes szabadságának alapján a legközelebbi országgyűlésének törvényjavaslatot előterjesztetni fog. Addig is 2. §. A zsidó községek polgári tekintetben telljesen megszüntetnek, és annak tagjai a község rendes előljáróságának minden tekintetben alávettetnek, s illetőleg a községekbe telljesen bele olvasztatnak. 3. §. A zsidó és keresztyén valláson levők között deendő> kötendő vegyes házaságok, a' házasságból származó polgári viszonyokra és következményeikre nézve, ezennel, mint polgári kötések, törvényeseknek ösmértetnek. 4. §. Ily házaságok megyékben az alispánok előtt, a Jászkún és Hajdu kerületekben a főkapitányok, a Fiumei és Bukkári kerületben a tengermelléki kormányzó, a szepesi 16 városokban és Turmezei kerületben a kerületi gróf, szabad királyi városokban a polgármester előtt nyilvánítandók az által, hogy a házasságra lépők négy bizonyságaikkal a nevezett tisztviselők előtt megjelenvén, házasági szándékukat kijelentsék, és a házassági szerződést aláírják. 5. §. Az illető tisztviselő a házassági szerződésre a házaságnak előtte lett nyilvánításáról bizonyítványát rá írja, úgyan ezen szerződés nek két eredeti példányát a törvényhatóságnak, a törvényhatóság pedig egy példányt a ministeriumnak fog felterjeszteni. 6. §. A zsidók és keresztények között kötendő házasságokból születendő gyermekek, a keresztény szülő hitvallásában lesznek nevelendők.
Á LT AL
TÖ RVÉN Y
ALK O TT A T O TT "
7. §. A belügyminister rendeléseket teend, idegen zsidóknak más országukból beköltözését meggátolni.''37 Okkal hangoztatta Bernstein Béla, hogy ez a törvényjavaslat "mindennek volt nevezhető, csak szabadelvű nek és igazságosnak nem. Ez a törvényjavaslat, mely a maga egészében szöges ellentétben áll az l848-iki reformtörvények szellemével, nem is került tárgyalásra. "38 Nem tudjuk, kik állították össze a kerületi gyűlésben. De valószínű - és erre még visszatérünk -, hogy ugyanazok a szabadelvűek, akik a nagy törvényeket megalkották. Köztük talán Szemere Bertalan - akinek a keze írásával több törvényjavaslatot is találunk - is ott lehetett, bár ezen alkalommal nem ő volt a kerületi jegyző, hanem Szentkirályi Móric, Pest megye követe, Kossuth Lajos követtársa. Ez a javaslat a zsidóemancipációt feltételekhez kötő követutasítások kivonata. Alkotóinak szabadelvűsége abban nyilvánult meg, hogy nem tűzték napirendre, bár a diéta saját használatára is kinyomtatta,39és a sajtó is megszellőztette. 4o Lehetett is hatása, amennyiben a zsidóemancipáció ügyét valló baloldali radikálisokat arra ösztönözhette, hogy ne csak sajtóban, röpiratban kárhoztassák az új magyar kormány politikáját,4! hanem aztán az új törvényhozásban is kezdeményezzenek. Maga a kormányzat kiáltványokkal próbálta a szenvedélyeket lecsillapítani, s biztosok kiküldésével, akik több-kevesebb sikerrel jártak. Aztán, hogy valamiféle képet nyerjen az egészről, elrendelte a zsidók összeírását, ami csak a nyugtalanságot tartotta fenn, és elenyészően csekély számú szabálytalanul Magyarországon tartózkodót találtak. Köztük Löw Lipót pápai rabbit, aki a magyarosítás egyik előmozdítója volt... 42 Örvendetesebb fejleménynek bizonyult a társadalmi emancipáció, amin a zsidóknak vagy zsidó származásúaknak az egyleti társas életben való térhódítását értjük. A Pesti Körnek már 1848 előtt jó néhány zsidó tagja volt. A Teleki Lászlót elnökéül választó Ellenzéki Körnek - jegyzőkönyve tanúsága szerint - még több, és miután 1848. április l6-án Radikál Körnek keresztelte át magát, a több mint száz új belépőnek több mint tizede zsidó, kereskedők, ügyvédek, orvosok. 43 Július 5-én ült össze az első népképviseleti országgyűlés, amely már a népszuverenitás modern eszméjét képviselhette. És gyakorolhatta, mert július ll-én Kossuth Lajos hatalmas beszéde nyo-
M I SK OLC Z Y "A
Z SI DÓK
POLGÁ RITÁSÁ RÓl
A
A M BRU S
NE MZET GY Ű L É S
Törvényjavaslat Kállai ÖdOnföl. 1. §.
J~len IOrv4!ny kihirdclósé\'cl Magyarorsdgban s ;I. kapcsolt részekben minden tclcpedcU zsidó, c hon többi 'polg'rával, ugy polgári, valamint vallási tekintetben
egyeDIlInek nyilváoiU.lik. 2. §. Tclepdeloek lekinlendö mind az. ki • lörvény klhlrdelésé e"IU rende. adól 0 .. 1.11. 3. §. Kereszlyének és zsidó közÓU • lörvény kihirdelé•• ulán kelelke.eDdll hi••ssjgi kölés.k lörvényileg érvéDyesek.
4. §. Az 1844. óvi 3. telikk 2. szak .. la kereszlY'nek
• zsidó közüni vegyesházasságokr. is kilerjeszlelik. á. §. Illy hizassigból Slármaz.ndó gyermekek 16 éve. korukig alyjok voUás41 kövelendik.
mán, amely azt célozta, hogy "Magyarország hadereje 200 OOO katonára felemeltessék", élt a hatalmával. Következő napon Kállay Ödön, radikális képviselő Szemere Bertalan belügyminiszternek szegezte a kérdést: "van-e akarata a ministeriumnak ez ülés alkalmával a zsidók emancipátiója iránt törvényjavas Iattai fellépni?" Egyébként ezen a napon kelt Keleti Zsigmondnak "A nemzeti képviselőkhöz" intézett nyomtatott felhívása, amely miután leszögezte: "Nem Martius 15., hanem Július ll-ke ujjászületési napja a magyar nemzet", követelte a zsidók "felszabadítását": "Tudom elnevetkeznek Önök e gyönge felszóllamlásomra, de gondolják meg, hogy mit feleljenek majd, ha az európai közvélemény számot kér Önöktől, az európai közvélemény, mellyel hiába törekednek elhitetni, hogy harcuk a nyugati Európa civilisatiójának harca, mert nem hiszik, ha látják, hogy saját hazánkban egy egész néposztállyal oly oroszilag bánnak. " "Ne mondja senki, hogy nincs most ideje a zsidók felszabadításának; avval csak azt mutatná, hogy a régi szabadalmak bajnoka. Hol milliomok közt csak egyetlenegy is van, ki a szabadság élvezetétől ártatlanul ki van zárva, ott nincs szabadság, hanem szabadalmasság.
ÁLTAL
T Ö RV ÉNY
A LK O TT A T OTT "
Ne mondja senki: a haza veszélyben van, és csak annak megmentéséről, más egyébről pedig nincs idő gondoskodni; sőt éppen azért, minthogy a haza veszélyben van, szükséges a hon minden lakosait törvény által eggyé olvasztani. "44 Ezzel minden magyar szabadelvű államférfi csak egyetérthetett. Taktikai megfontolásaik viszont nem ezt diktálták. Szemere Bertalan is gyorsan kitért Kállay Ödönnek adott válaszában: "Elvben természetesen elfogadjuk, de idő reá ez ülés alatt nem lévén, nem fogunk törvényjavaslatot benyújtani a háznak." Erre Kállay Ödön bejelentette előter jesztési szándékát, amit nagy zajjal fogadtak a képviselők. Mire az elnök, Pázmándy Dénes, aki már belefáradt a felső ház reformjáról szóló vitába, közhelyesléstől kísérve rezignáltan jegyezte meg: "A mai ülés leginkább mutatja, hogy míg a háznak bizonyos szabályai nincsenek, addig a tanács kozásokat nem lehet folytatni, mert itt 450 ember ül, s mindenkinek más gondolatja van."45 Július 19-i keltezéssel Kállay Ödön beadta javaslatát, amelynek "tárgyazatá"-t a következőképpen határozta meg: "A Zsidók tökéletes emancipatiója." A javaslatot, amelyet az előterjesztő saját kezűleg írta, és más kéz keltezte, július 23-án jegyezték be. Július 26-án került a ház elé, és - mint az országgyűlési jegyzőkönyv írja: "Kállay Ödön a zsidóknak a haza minden polgáraival egyenlővé tételét tárgyazó indítványa s törvényjavaslata. Megvizsgálás és előkészítés végett szavazás útján az osztályokhoz utasíttatott s kinyomatása elrendeltetett. "46 A törvényjavaslat kinyomtatása nem vett sok időt igénybe, mert csupán öt mondatból állt. 47 "l. §. Jelen törvény kihirdetésével Magyarországban s a kapcsolt részekben minden telepedett zsidó, e hon többi polgárával, úgy polgári, valamint vallási tekintetben nyilváníttatik. 2. §. Telepedetnek tekintendő mind az, ki a törvény kihirdetése előtt rendes adót fizetett. 3. §. Keresztyének [Kállay Ödön kezeírásával készült javaslatban: "Keresztények", az újabb forráskiadásban: "Keresztének" 48] és zsidók között e törvény kihirdetése után keletkezendő házassági kötések törvényileg érvényesek. 4. §. Az 1844. évi III. t. cikk 2. szakasza keresztyének s zsidók közötti vegyes házasságokra is kiterjesztetik.
MI SK OLC ZY "A
Z SID Ó K
PO L GÁ RIT ÁS ÁR ÓL
A
NE MZET GY ŰL ÉS
Az Cl8ZtáJyok kÖzpjlnti bizottmányának jelentése a Zsidók emancipatiója ügyében beny.ujtotttörvényjavaslat irápt. Az. osz~lyok klyétcl nélkül Iton véleményben ' öszponkl.ullai: hogy mind a leguj.bb (örvényekben foglalt elv ,alapján mind az igaZ64g II hUlnlmitlls Or4k törTényei uerinl, de l nemzet osztaUao egységéDek • erejének tekintelébúl ill, at izraelitákat, polg:iri jogobi nóne, at ondg 16bbl lakosaini egycnI6.i\.eoi egyeD~légi
AM BRU S
'0
kell. . Hirom oll"ly a tilnényjlVlslRl rög~lnl tárgyalása ' tQollen oyil.Lllozou j ele a wbbi hal osztály aDIagya, nemultisógct billOliU. \\llalánoll houollitálll s tele pe dési törvényt ct ügy mellözlleUclI el6:z:mónyeül tekintvén, • tudn uL iti, mikini l jelen ' törvényhozás gondjait és: idejét a veszélyben forgó hón megmenlesérc sr:übégcs ialéd:edé.ek YOILik igén"be: czcn üg" IJr,ryalhál .II legközelebbi olósrol"amra balanlutni, • minisleriumot ' pedig eg}dUal megbi.r.aloi Yéllo a~ irinl , hog} az. lí llll'nOJ buno.il'- é. lclepité. Ibgy'ban, s .klir cu el kapcaolatbln, akir od megel61ólcg II zsidó cman ~ ipalióf3 aóne Ui rYényj~"t"8alatot lorjca.uea a hiz eló. t. hogy az emancipalió mig 'cgy relöl 11: ' u abadsúg • e81cnl6ség ellll!éinck IIIcgreleI6-, ugy miII résulil a "r..lml , és nemzellcs 'cglberornll igényeil i~ kielégil6. lenen: az otIl1411ok \Dbbségc jónak hilmi, mi stcri ~ t a DytlTÚOS és tirsaimi életben annyira reUünő mint kúras ellÍrkolotLÁg s kölcsönö. idegonkedés, okainakkor81crÜ rerorm iJl.ali elhiril4sa vége", . minislerium magál a uidó on1411 érlelmesbjeh'cl érlekezésbo tegyo.
Pm, aug. 3-ía 184.8.
llorvlllh Boldizsár, közp. bizoUm. 016ad6.
5. §. Illy házasságból származandó gyermekek 16 korukig atyjok vallását követendik." Viszonylag hamar nyilatkoztak a minisztérium i osztályok. Augusztus 3-án az osztályok központi bizottmánya, illetve annak előadója, Horváth Boldizsár megtette a maga jelentését. Eszerint: "Az osztályok kivétel nélkül azon a véleményben összpontosultale hogy mind a legújabb törvényekben foglalt egyenlőségi elv alapján, mind az igazság s humanitas örök törvényei szerint, de a nemzet osztatlan egységének s erejének tekintetéből is, az izraelitákat, polgári jogokra nézve, az ország többi lakosaival egyenlősíteni kell." Három osztály a törvényjavaslat azonnali tárgyalását javasolta, hat osztály azonban a későbbi időkre való halasztás mellett állt ki. Szükséges előfeltételnek tartották, hogy "a magyar nemzetiséget biztosító általános honosítási s telepedési törvényt" hozzanak. De ezt is csak a következő "ülésfolyamra", mert ,,a jelen törvényhozás gondjait és idejét a veszélyben forgó hon megmentésére szükséges intézkedések veszik igénybe". A kormányt meg is bízták, "hogy az általános honosítás és telepítés tárgyában, s akár ezzel kapcsolatban, akár azt megelőzőleg a zsidó emancipatióra nézve
ÁLTAL
T Ö RVÉ N Y
ALKO TT A T OTT"
törvényjavaslatot terjesszen a ház elé". Az emancipáció előkészítésébe a zsidó értelmiségiek bevonását is javasolták. Mert: "hogy az emancipatió míg egyfelől a szabadság s egyenlőség eszméinek megfelelő, úgy másrészről a társadalmi és nemzeties egybeforrás igényeit is kielégítő legyen: az osztályok többsége jónak látná, miszerint a nyilvános és társadalmi életben ennyire feltűnő, mint káros elzárkózottság s kölcsönös idegenkedés okainak korszerű reform általi elhárítása végett a ministerium magát a zsidóosztály értelmesbjeivel értekezésbe tegye".49 Utólag úgy láthatjuk, Kállay Ödön javaslatának erénye rövidségében rejlett, de hibája is. Nem ment bele abba a zsákutcába, mint a korábbi emancipációs törekvések. A forradalom azonban még nem változtatta meg annyira a közgondolkodást és a hatalmi viszonyokat, hogy ilyen törvényjavaslat sikeres vitájára lehetett volna számítani. Hatalmi viszonyokon egyrészt a helyi hatalmi struktúrákat értjük. Mivel a zsidó kereskedő és a közép-, valamint nagybirtokos nemesek és arisztokraták között valamiféle gazdasági szimbiózis alakult ki, hatalmi harc nem fenyegetett. Sőt, az egymásrautaltság érvényesült, mint erre még visszatérünk. A hagyományos, jelentős részében német városi polgárság vezető pozícióit annál inkább fenyegette a zsidóemancipáció, hiszen a zsidók bekerültek volna a városi érdek-képviseleti és igazgatási szervekbe. Érvényesülésük a városi polgárságnak amúgy is érvényesülő létszorongását erősítette fel. Jellemző például, hogy a pozsonyi "fegyveres polgárság közgyülekezete nevében" még március 23-án milyen követelésekkel fordultak az országgyűléshez. Először is a POJonyi Hírlap és a Pannonia című lap szerkesztését vegyék el a zsidó szerkesztőtől, és bízzák keresztényre, aztán a "serház" -at ne adják zsidónak, hanem csak kereszténynek bérletbe. Se zsidó, se keresztény ne űzhessen házaló kereskedést, végül valamennyi városi zsidó boltot zárják be, a zsidók hagyják el a várost, és "az úgynevezett V árhegy (SchloGberg) kapui mögé visszavonulva, ott magokban élvén és kereskedésüket űzvén, lakásaikra nézve rövid határidő múlva, boltjaikra nézve pedig azonnal, az előbbi határok közé visszaszoríttassanak".50 Jelentéktelen helyi torzsalkodás és a lét egészét érintő totális háború, szimbolikus jellegű és nagyon is gyakorlati igények groteszk egyvelege ez. Érezhette ezt maga a városi polgári elit. Ezért az augusztus 7-i városi közgyűlésben
M I SK OLCZY "A
ZS I DÓ K
POLGÁRITÁSÁ RÓl
A
AM BRU S
N E MZETGYŰL É S
már csak általánosságokat hozva fel érveltek a Kállay-féle törvényjavaslat híre hallatán: "A zsidók Emancipatiója iránt indítvány lévén a tisztelt Ház előtt téve; miután meggyőződésünk szerint ezen kérdés Hazánkban azon érettségre még nem jött, hogy annak eldöntését a Haza jelenlegi körülményei között korszerűnek és tanácsosnak tartani lehetne; felhíva érzük magunkat a tisztelt Házhoz azon kérést intézni: miszerint az e részbeni tárgyalást boldogabb időre halasztani kegyeskedjék. Ezen kérés ünknek támogatására főképpen az szolgál: hogy a Hazának mostani átalakulási idő szakában, amidőn a régi viszonyok rögtöni változásával a néposztályok anyagi érdekei érzékenyebben érintetnek, az amúgy is tágúlt társasági kötelékek, ha ezen kérdés már most döntetnék el, még nagyobb tágulást szenvedhetnének. "51 A hatalmi viszonyokon másrészt a felekezetek hatalmi hierarchiáját értjük. Tudjuk, a katolikus egyház szupremáciáját milyen nehezen sikerült korlátozni, a polgári házasság ügye - a zsidó emancipáció: a zsidó vallás bevett vallásként való elfogadásának velejárója - kemény belpolitikai harcok árán és uralkodói támogatással győzött az 1890-es években. Elképzelhető, hogy 1848-ban az 5. paragrafus kitétele is milyen vitákra adhatott volna alkalmat, és arra, hogy a szenvedélyeket felcsigázzák. Igaz, a márciusi "törvénycikkely" a kérdést röviden intézte el, amikor az alispánok elé utalta a vegyes házasságokat, és a polgári házasság ilyetén való elrendelését a keresztényegyházakkal úgy próbálta elfogadtatni, hogy a vegyes házasságból született gyermeket kereszténynek minősí tette - az egyházak megkérdezése nélkül. Feltehetően, hamar rádöbbentek a kérdés összetettségére. Ugyanakkor valami olyasmit is érezhettek, amit Horn Ede írt később: "Szűkkeblűség és szellemi korlátoltság képezték ebben a véleményben a súlyegyent. Mert ha március előtt időkben az emancipációs törvény tárgyalásakor állandóan bevándorlási törvényen törték a fejüket, ez azért volt indokolt, mert akkor a magyar zsidók helyzete valóban jobb volt, mint az örökös tartománybelieké, de ma, amikor a zsidók helyzete mindenütt jobb volt, mint Magyarországon, a bevándorlástól való félelem egyszerűen badarság."52 Mégis míg a márciusi törvényjavaslat a reformtörekvések taktikai megfontolásainak árnyoIdalát juttatta kifejezésre, az osztályjavaslat a fényesebb oldalát: az emancipációs ajánlatot immár
ÁLTAL
TÖ R VÉNY
ALKOTTATOTT "
követelményként jelölte meg, még erősebben jelezve: az emancipáció keresztények és zsidók közös műve lehet. Amit "káros elzárkózottság"-nak neveztek, azt nem - fülsértő mai kifejezéssel élve - kibeszéléssel lehetett felszámolni, hanem tettleges közös erőkifejtéssel, ez a nemzet és az ország önvédelmi harca lett. Fegyveres harc volt különben is a társadalmi emelkedés útja. Mihelyst megalakultak a nemzetőrségek a zsidók azonnal be akartak lépni. A közszolgálat ezen formája az emancipáció lehetősége volt. A polgárság zsidóellenes megmozdulásaiban lényeges mozzanat lett, hogya zsidókat kizárják, és elzárják a jogszerzés útját. Április 22-én Batthyány Lajos minldztereLnöki rendelettel "ideiglenesen" felmentette a zsidókat a nemzetőri szolgálat alól. De amikor a nemzetőrségi szolgálat a rendfenntartás mellett a honvédelmi harcban való részvétellel járt, a zsidókat egyre szívesebben látták. "Nem volt népfaj, mely harcunkban a zsidóságnál több erélyt és hűséget fejtett volna ki" - írta Szemere Bertalan az 1850-es évekből visszatekintve. Kortárs tapasztalatnak és véleménynek adott hangot, miközben a zsidóemancipáció elhúzódását Kossuth Lajosnak rótta fel. Először "ő késleltette a zsidóemancipációt, mert látta, hogy a nemzet egy részében ez ellen ellenszenv van". Aztán, a zsidók odaadása ellenére "az emancipációt mégsem mondta ki, mert szerinte ez a kereJzténYJéget megbotránkoztatta volna". 53 Vajon így igaz? Nem túlozta-e el Szemere Bertalan Kossuth taktikázását? Vajon ő nem taktikázott? Nem tudjuk az emancipációs törvény előtör ténetének valamennyi részletét rekonstruálni, de a fenti kérdésekre némi választ adnak az ő törvényjavaslatának előmunkálatai.
A lörvényjavaJlai elómunlcálatai Magyarország függetlenségének kinyilvánítása után napirendre került új alkotmány összeállításának a kérdése. A zsidók egyenjogúsítása megkerülhetetlennek bizonyult. Május 12-én - az országgyűlés jegyzőkönyve szerint - Tóth Lőrinc komáromi képviselő (igazságügy-minisztériumi titkár, május 13-tól miniszterelnöki tanácsos 54 ) "kijelenté, miként legközelebbről a zsidó emantipatio iránt törvényjavaslatot terjesztend elő". Erre Kállay Ödön követelte, hogy az ő törvényjavaslatát
MI SKO L C Z Y "A
Z SID Ó K
POLGÁ RI TÁSÁ RÓL
A
AM BRU S
NEM Z E T G YŰ LÉS
HAZAI RFJTELMEK
ÁLTAL
T Ö R V ÉNY
AL K O TTA TO TT '
nem szólnak. Úgy tűnik, Szemere Bertalan miniszterelnök és belügyminiszter vette kézbe az ügyet. Új belügyminisztériumi tanácsosaira, Csengery Antalra, Kemény Zsigmondra és Kuthy Lajosra bízta az előkészítő munkát. aj Kuthy LajOd, Kemény Z1igmond éJ Tóth Lőrinc véleménye a :uúJóemancipációról
InI
IWTHY LAJUS.
Pf.stt~.
IIiIC:
tárgyalják, és "a zsidó emancipatio ügye ez utóbbi fonalon újra felvétetni elhatároztatott". Mire másnap Tóth Lőrinc visszavonta indítványát, és Vukovics Sebő igazságügy-miniszter "a kormány részéről előadá, miként minden polgári állásra vonatkozó, vallási különbségek teljes eltörléséről törvényjavaslatot terjesztend elő". 55 A radikális kezdeményezést eleve nem fogadták szívesen a mérsékelt liberálisok. Kállay Ödönt is gyűlölték. Korrupcióval gyanúsították, inkább feltételezések, mintsem bizonyságok alapján. PálffY János szerint "méltó része azon szemétdombnak, melyet a forradalmi áradat, külön választva a nemesebb elemektől, felhalmozott". És jellemtelenségének egyetlen bizonyítéka végül az maradt, hogy nem volt hajlandó a különböző sértegetésekért elégtételt követelni. 56 Viszont a zsidóemancipáció ügyében övé a kezdeményezés érdeme. Ugyanakkor a liberális törvényhozók számára a kiindulópont az 1840-es évek tapasztalatait és véleményeit, valamint a nagy forradalmi átalakulás követelményeit egyeztető minisztériumi osztályok központi bizottmányának állásfoglalása maradt. Nem tudjuk, hogy Vukovics Sebő mennyit foglalkozott az emancipáció ügyével. Emlékiratai erről
A három vélemény közül az érdekesebb, egyben azonban mint írói és szellemi teljesítmény az érdektelenebb alighanem a Kuthy Lajosé. Hiszen ő az első magyrar antiszemita regény - a Hazai rejtelmek - írója. Irói erényeiért még Mikszáth Kálmán is becsülte, némi irigységgel jelezve, hogy említett regényéért hatezer forintot tett zsebre. "Mély megfigyelője a természetnek és páratlan leíró" írta róla Mikszáth, hogy aztán némi sajnálkozással és elégtétellel mesélje el, miként sikerült őt, aki egyébként Batthyány Lajos titkára is volt, az 1850es évek elején kormányhivatalnoknak beszervezni: "Senki se ragadt lépen, csak Kuthy Lajos. A szürke kis alakok, az éhenkórászok, a bohémek mind visszautasították, de ő "az irodalom grófja« beugrott, mert nem tudott szegény lenni." így: "Le volt taszítva az Olympusról, mert nem tanult meg egyet, amire magyar Írónak mindenekelőtt el kell készülnie: nem tudott szegény lenni."57 Nota bene: pénzért foglalt állást 1841-ben a Széchenyi-Kossuth vitában, egy kis brosúrával, amelynek folytatása életrajzírója nagy megkönnyebbülésére is - elmaradt. 58 A távolság, úgy látszik, megszépít, mert a jobb ízlésű kortársak véleményét tolmácsoló PálffY János nem ilyen hízelgő: "Ennél az embernél nincs Magyarországnak undokabb politikai renegátja. " 59 Alakjában talán éppen ezért egyeseknek lehet valami izgalmas. 1868-ból bűnbaknak látszott egykori urát, Batthyányt szidalmazó - 1848-ban éppen - vörös tollas forradalmár, majd kapari ellenforradalmár hivatalnok: "Jóllehet legfőbb bűne nem volt egyéb, mint az, hogy a többieknél előbb számolt le a reális helyzettel."6o Érdekes, még nem "fedezték fel" újra a rendszerváltás ok eme nagyszerű figuráját. Némileg illik rá Vörösmarty Mihály észrevétele is: "... valljuk be őszintén, hogy a zsidófajban saját bűneinket gyűlöljük ... "61 A Hazai rejtelmekben Löbl Simon, egy becsületes rabbi vásott, de éles eszű fia, aki könyörtelen és számító uzsorás lett, így világosítja fel gróf Szalárdy Györgyöt: "A híd pihen, s gőzhajó sem kell. Jobb
M ISKO LC Z Y ,A
ZS I DÓK
POLGÁR I TÁSÁ RÓL
A
AM BR US
NEMZ E TGYŰ L ÉS
ha azon kevés részvény, mi e két vállalatból magyar köröm közt van, apránként idegen kézbe vándorol. Így siettetve lesz a jövendő, hogy a magyarföld idegen országok technica provinciájává váljék. Pedig nekünk erre törekednünk kell. Csak így leend az, hogy a folytonos szegényülésben, mi és utódaink bővebb és könnyebb alkalmat nyerünk excellentiátok megtört és fogyott faj ában nemzetietlen pénzaristocratiát alapítni meg." "Nekünk törni, nyomni, eltapodni kell minden csiráz ó versenyt és vetélyt; elzárni, betemetni minden felfakadó forrást, mely a pénzt, hatalmunk eszközeit a nemességhez szivárogtatná, s új uralgást adna kezébe . Más nemzeteknél nem sikerült ez élelmes fajunknak; itt meg kell ragadnunk a ritka alkalmat." "Soha egy nemzet se csapongott oly könnyelműen a változó népkegy végletei közt, mint az excellentiátoké. Magát gróf Széchenyit, kit messiásának kiálta ki, mihelyt oly pontra állott, honnan ha népszerű maradand, többet használhat, mint azelőtt, már megfeszíti." "Nekünk olyan nép kell, mely jeleseit becsülni nem tudja, mely egymással veszekszik." "Mi és feleink ezen s ezer úton körmeinkben tartjuk a pénzpiacot; az ipart idegen gyülevész nép űzendi, s a magyar gazdatisztjeinké lesz saját földjén. Ő vezeti a címert és zsellérkedik; mi pedig szolgáknak látszva országlunk."62 A nyilas Kolozsváry-Borcsa Mihály szerint írónk "döbbenetes látnoki képességgel jósolja meg egyik zsidó alakjának szóáradatában mindazt, ami az emancipáció következményeként pontról pontra be is következett. "63 Mit írhatott ezek után Kuthy Lajos a zsidóemancipációról ? Először is nem emancipációról írt, hanem "zsidóügy"-ről, csak aztán tért az emancipáció feltételeire. Azt meg kell adni, ő a legtájékozottabb a kérdésben. Franciaországtól Angliáig terjed látóhatára. Lefordíttatja Napóleon híres rendelkezését, ismerteti az osztrák alkotmányt. Érezhetjük, az emancipációt ilyen európai környezetben elkerülhetetlennek tartja, bár elégtétellel jelzi, hogy Poroszországban "az emancipatio nem korlátlan", és Angliában "megközelítő körülírással van szerkeszve". Némi bátorságra is vallott, hogy nem tagadta: nézetei "talán" eltérnek "a magyar gondolkodó fejek nagy részének véleményétől". Ugyanakkor nem tagadta, hogy ,.a mindenosztályú magyar-zsidóság ismerete" vezette, és "a népnek zsidóság iránti, általam temérdek helyeken tapasztalt, s a múlt évi kravallokban tettleg is nyilatkozó érzelme[i] vezettek". Magyarán:
ÁLTAL
TÖ RVÉNY
ALKOTTATOTT "
Kemény ZsI.mond
a falusi és külvárosi antiszemitizmus. Viszont ezeket nem akarja éltetni. Az egyenjogúságot nem veti el elvi alapon. A vegyes házasságot elfogadja. Ugyanakkor, úgy látszik, félt a zsidó hegemóniától. mert tíz évig a politikai hatalom felsőbb szféráiba nem engedné be a zsidókat, akiket egyébként azonnal meg akart pumpolni. Kuthy Lajos kelletlen "jegyzetei"-vel szemben áll Kemény Zsigmond pragmatikus liberalizmusa, mely a kor nagy követelményeit és azok érvényesítésének hazai lehetőségeit próbálja egyeztetni. Az 1840-es évek elejének erdélyi reformküzdelmeiben többször is fejtegette a kolozsvári sajtóban, hogy "tartalom és forma szünetlen mérlegen valának". Kemény Zsigmond félt a tömegtől. ezért igyekezett nem ingerelni. Inkább nevelni akarta, mintsem engedményeket tenni neki. 1843-ban a magyar liberálisok közül már elsőként elemezte, hogy a kisnemesek mozgósításának és a gátlástalan propagandának milyen következményei lehetnek. Három éve annak, hogy Gyulai Pál cÍmű regényében megjelenítette az agitátorok által feltüzelt csőcse-
MISKOLCZY "A
Z SID ÓK
POLGÁRITÁSÁRÓL
A
AMB RU S
NEMZETGYŰLÉS
léket, amely aztán 1848-ban színre is lépett: először a zsidó boltok, majd a földesúri kastélyok és városok romjai jelezték, hogy aggodalmai nem voltak alaptalanok. Mert egyenként az ember lehet természettől fogva jó, de tömegben pusztító és fosztogató csürhe, még ha nemes célok jegyében mozgósították is őket. Kemény Zsigmond azzal a Tóth Lőrinccel együtt tárgyalta meg az emancipáció ügyét, aki maga is javaslatot akart beterjeszteni. Az ismert jogtudós, aki a Magyar Tudományos Akadémia tagja lett, szintén humanitárius gondolkodó. 1844-ben amszterdami tapasztalatairól szóló tárcájában külön kiemelte, hogy bár a gyémántköszörülés zsidók mestersége és sok a gazdag zsidó, "Holland nem panaszkodik, hogy polgári jogokban részesülő ennyi zsidó elnyomja a keresztények iparát s kereskedését, és veszélyezteti a statust. Valóban ezen aggodalom, melyet nálunk a zsidó-emancipálás ellen, miután emberiség és jog terén minden argumentum megfogyatkozott, felhozatni hallunk, csak a gyávaság és versenyezni nem merő korhelységnek aggodalma."64 És szép hitvallást tett 1848 januárjában, amikor a zsidók bevándorlásának kérdése került napirendre: "Az isten - foglalta össze véleményét a Puti Hírlap - minden embert jónak s eszesnek teremt, s hogy azokat csak az emberi institutiók rontják le, s hogy compromittálják magokat azon emberek, kik feltétlenül kárhoztatják ahelyett, hogy az institutiókat igyekeznének úgy módosítni, hogy az általuk elsüllyedt emberiség fölemeltessék."65 Hogyan alkalmazta ezen szép eszméket 1849 májusában? Kemény Zsigmond Tóth Lőrinccel megbeszélt javaslatának paragrafusai megfelelnek a későbbi törvény paragrafusainak. Ezekre még kitérünk, amikor Szemere Bertalan munkájának elkészülését próbálj uk rekonstruálni. "Jegyzései" érdekesek, mert egyéniek. Az egyik legnagyobb regényíró és a politikatudomány, ha van ilyen, egyik legnagyobb művelője nyilatkozik. Liberális frázist alig találunk benne, mert mélyen liberális volt, aki tudja, milyen közegben kell törvényt hozni. Míg Kuthy Lajos az európai antiszemitizmus uzsorás figurájával riogatta saját magát és olvasóit, és ezért tíz évig zsidók tisztségviselését gátolta volna, Kemény Zsigmond különösebb fejtegetés nélkül jelezte, hogy felesleges angol és német jellegű megkötésekkel élni. Nem jött elő elvi fejtegetésekkel, amikor jelezte, hogy zsidó alispánt úgysem fognak választani legalább ötven évig. A későbbiekből viszont kiderül, hogy
ÁL T AL
TÖRVÉNY
ALKOTTATOTT'
eszményei: a civilizáció, a hazafiság, a felebaráti szeretet és a filantrópia. A burzsoá képmutatást sem fejlesztette még olyan magas fokra, hogy a szegénységben valami politikai célra mozgósítható társadalmi erőt keresett volna. Tragikus világlátásra vall, amikor nem tagadja: a szegény tömeg "eredeti bűnünk". Nem ellenzi a bevándorlást, egy bizonyos mértékig. Tart viszont a tömeges bevándorlástól. A vegyes házasság ügyében ő az első, aki kimondja: a keresztény dogma tiltja. A várható keresztény reakcióval azonban ő sem foglalkozik. Annál inkább aggasztották a zsidók vallásával kapcsolatos népi babonák, például a vérvád-hiedelem. Viszont közvetve elhatárolta magát a nemesi és polgári közvéleménynek a zsidók hitszokásaiba való erő szakoskodó beavatkozásától, abban a formában, hogy nem fogadta el Napóleon radikális beavatkozását, és azt sem, ahogy nézeteit Németországban alkalmazták. Viszont kifejezetten támogatandónak ítélte a Löw Lipót által is képviselt reformirányzatot. Egészséges, demokratikus demagógiától mentes türelem, megértés és nagyvonalúság jellemezte Tóth lőrinc
MI SKOL C Z Y "A
ZS ID Ó K
PO L GÁ RI TÁSÁ RÓL
A
A MBRUS
N EM Z ET GY ŰL ÉS
Kemény Zsigmond magatartását. Ezért tartotta "kalmárkodónak" azt a Kuthy Lajostól kiinduló és Tóth Lőrinc által "célszerűnek" tartott - javaslatot, mely a türelmi adó eltörlésének fejében tízezer katona kiállítását követelte volna meg a zsidóktól, akik - eddigi becslések szerint - számarányukon felül vettek részt a szabadságharcban. Kemény Zsigmond és - paradox módon - Kuthy Lajos véleménye sokban egybevág, és kiegészíti a korabeli zsidó megnyilatkozásokat. A bevándorlás korlátozását - de természetesen nem mint zsidó bevándorlás ét - maguk a zsidó tollforgatók is indokoltnak tartották, hiszen ez az igény és ötlet általános politikai és gazdasági megfontolásokhoz kapcsolódott, miközben több ezer zsidó már kivándorlás ra készülődőtt a városi kravallok és pogromok miatt. De úgy tűnik, a magyar liberálisok a nép körében élő "balítéletek" -et eltúlozták, részben azért, mert valóban hallhattak ily en hiedelmekről. Ugyanakkor aligha lehettek reális fogalmaik és tapasztalataik, hogy ezek a hiedelmek mikor és milyen mozgósítóerővel hatnak. Az egzotikus mozzanat vonta magára figyelmüket a politikailag izgatott légkörben, bár a zsidósághoz való pozitív viszonyulásoknak is tanúi lehettek. A zsidó sajtó tagadta is az általános zsidógyűlöletet. 66 A zsidóellenes hisztéria és a negatív hiedelemvilág a korabeli valóságnak csak egyik arca, miközben a másik arc is megmutatta magát. Az egyébként kritikus és olykor maró gúnnyal elemző Horn Ede valósággal idilli képet vázolt fel, igaz, ezen alkalommal némileg a forradalmi demagógiának adózva a földesurat démonizálta, hogy aztán ezt a zsidó kocsmárostorzképet kiegészítő nemes-torzképet is - mint látni fogjuk - módosítsa: "Ha a zsidóellenes hangulat az országban oly »általános«, miképpen lehetséges az, hogy még egyetlen magyar hang nem emelkedett ellenünk. [ ... ] Ha a gyűlölet oly általános, miképpen lehetséges, hogy a tekintetes pesti polgárság emberi kívánság oly csekély visszhangra lelt az országban, hogy míg 5-600 helységben élnek zsidók, csak 8-10 szabad királyi városban nyilvánultak meg a kiutasítási óhajok? Miként lehetséges az, hogy felvették a nemzetőrségbe a zsidókat oly sok - szinte kizárólag magyar - helységben, ahol- a törvény ellenére - maga a nép emancipálta őket, választók, esküdtek, bírák lettek? Mert a nép, amely állandóan együtt él a zsidókkal, úgy ismeri őket, mint testvérét, és ezért tudja, hogy mindazok a vádak és szemrehányások, amelyekkel a zsidók ellen heccelik, tiszta
ÁL T AL
T Ö RV ÉNY
AL K O TT A T O TT "
fikció; mert a nép tudja, hogy ha a zsidó itt-ott uzsoráskodik, nem olyan kíméletlen, mint a keresztény uzsorás, a földesuraság vagy a papság stb.; ha pedig a szegény zsidó talán kocsmájával stb. kárt okoz a népnek, akkor csak puszta eszköz a zsarnok és pénzsóvár földesúr kezében, aki szörnyű haszonbérrel és elviselhetetlen zsarolásokkal a zsidót arra kényszeríti, hogy sikamlós és görbe utakra lépjen; mert a nép naponta saját szemével látja, hogy a zsidó szívvel-lélekkel kész arra, hogy orcája verítékével, földművesként becsületesen keresse meg a kenyerét, és ezt csak áthághatatlan akadályok tették lehetetlenné, és arra kényszerítették, hogy »tarka kendőkkel, szalagokkal és egyéb csecsebecsékkel üzletelő kufár« legyen; a nép tudja, hogy ha a zsidó, ha a paraszttal egyenlő állapotba tétetik, szorgalomban, nyíltságban becsületességben stb. nem marad mögötte; a nép tudja, hogy a zsidó a legszigorúbb előírások jámbor, ortodox, szigorú betartója és egyben szigorúan becsületes ember; egyszóval: mivel a még nem kiművelt, hanem a természetes értelmet követő nép a kenyéririgységtől nem átmagyarázott mindennapi tapasztalásból tudja, hogy a zsidók hibái és bűnei, ha és amennyire ezek igazak, elnyomatott helyzetének következményei, és ha ez a helyzet megszűnik, ezen következmények is nyomtalanul eltűnnek."67
b) Pi/lúz Dániel munkáúztai Különös mozzanata az emancipációs törvény történetének, hogy az előmunkálatok között nem találunk csak két zsidó részről jövő helyzetelemzést. Nem találjuk a zsidó szabadelvűek javaslatait, írásait, pedig jó néhány röpiratot közzétettek. Ugyanakkor 1849 júniusában néhány zsidó a kormányzatban is állást kapott, mint erről a KöZlöny tudósított. Dióssy Márton újságíró a kormányzóelnöki hivatal polgári osztályában lett titkár. Barnay Ignác, a pesti izraelita hitközség alkalmazottja, a magyarító egylet tagja belügyminisztériumi titkár lett, fogalmazóként pedig SzegfY Mór újságírót és Heilprin Mihályt, a több mint tíz nyelven tudó költőt alkalmazták. Schuler Adolf, a pesti izraelita község aljegyzője pénzügyminisztériumi számtiszti kinevezést kapott, Bloch Mór százados pedig titkárit a hadügyminisztériumban. Horn Ede 1849 szeptemberében a komáromi várőrség tábori lelkésze lehetett. 68 Miért nem készítettek beadványokat az emancipáció ügyében? Márpedig Dúüi Márton
M I SK OLC Z Y "A
Z SID ÓK
PO LG ÁR IT ÁSÁR Ó L
A
AM BR US
NEMZ E TGYŰL É S
aláírást ott olvashatunk a magyar népképviseleti országgyűléshez beadott, a képviselőkhöz intézett azon kérvény aláírói között, amelyben reményüket fejezték ki, "hogy Önöket is irányunkban az igazság vezérlendi; az igazság, mely nem kegyelmet, nem félszeg rendeleteket, nem jogokat, s engedményeket, hanem jogegyenlőséget osztogat minden lakosra nézve, különbség nélkül".69 A hallgatás nem a bizalmatlanság jele volt. Dióssy már az 1840-es évek derekán tagja volt a Pesti Körnek, Kossuth mellett. 70 A halogató taktika jegyében, mint Kossuth írja: "Esdekelve kértük - mi magunk kértük - zsidó vallású honfitársaink pesti küldöttségét, tűrjenek még egy kissé a haza, a népszabadság érdekében; ne kényszerítsenek minket hazánk újjászületésének kedvező percét veszélyeztetni, higyjenek a szabadság világában, mely egyedül képes a szeretetlenség ködét, a türelmetlenség homályát eloszlatni, s bízzanak a közeljövendőben, mely nekik az oly rég, oly sokat s oly embertelenül üldözötteknek igazságot fog szolgáltatni."71 A közös harcban nem is látták szükségét újabb iratok beadásának. Igaz, a szabadelvű zsidók a korábbi kossuthi igényeknek megfelelően továbbra is igyekeztek a magyar és a magyarországi német közvéleményt felvilágosítani. Horn Ede például német munkájában a zsidó vallás alapelveként azt fejtegette , hogy "minden olyan embert igaz zsidónak ismerünk el, aki Isten eszméjét és a zsidóság vele összefüggő erkölcsi elvét igaznak, gondolatai, érzelmei és cselekedetei vezérfonalának tekinti".72 A vallás- és közoktatási miniszternek, Horváth Mihálynak ajánlott brosúrájában pedig a szabadelvű zsidó magatartást így jellemezte: "Zsidók akarunk mi ugyan lenni, de emberek is a szó legnemesb értelmében. Teljes szívvel és lélekkel követjük ugyan vallásunk tanait, de teljesíteni akarjuk egyszersmind mimagunk, családunk, hazánk és az emberiség iránti kötelességeinket legtágasb kiterjedésökben." "A Talmud s aRabinismus a sötét középkornak szüleménye, romba dűlt emez, s vele amaz is. Ne bántsátok a halottakat ... "73 Egyetlen zsidó írástudó fordult a belügyminisztériumhoz beadvánnyal: Pillicz Dániel, aki éppen korábbi Talmud-kritikájának lett az áldozata. Az egykori szegedi rabbi 1845-ben Pesten adott ki álnéven olyan német röpiratot, amelyben a reform szempontjából vizsgálta a Talmudot. Mire az ortodoxok, kik szerint Pillicz Dániel "Németország egész mérgét beszívta" kemény támadást indítottak, és néhány római katolikus lelkésszel szövetkezve
Á L T AL
T Ö RVÉ N Y
AL KO TTA TO TT'
eltávolították őt Szegedről, aki 1847-ben először prédikált ott magyarul. 74 1848. március 20-án kelt, a budapesti polgárokhoz intézett röpiratában mindenkihez intézte szavait: "Testvérek! Magyaroknak érezzük magunkat! Szeretjük a hazát, amelyhez minket lelkünkben értelem és érzelem egyenlősége köt, de gyűlöljük és megvetjük azokat, akik közöl ünk jótéteményeitekkel, a törvények jótéteményeivel rútul visszaélnek, de lelki nemességetekre legyen mondva, ne terjesszétek ki megvetéstek azokra közölünk, akik nem érdemelték ezt meg." "Az évezredes elnyomatás jellemünkben visszamaradt nyomai eltűnnek majd, ha felvesztek szabadságtok birodalmába és megajándékoztok a szabadság, egyenlőség és béke adományaival. "75 Nem tudjuk, hogyan került kapcsolatba Pillicz Dániel a magyar kormányzattal, ő kereste-e a kapcsolatot a minisztériummal, vagy onnan fordult felé a figyelem, amikor felmerült az alaposabb tájékozódás igénye. Pillicz Dániel beadványaiban magát referensnek nevezte, és pátoszmentesen értekezett, tárgyszerű képet akart adni. Utólagos naivság lenne munkáját valamiféle rossz ízű érvényesülési törekvés termékének tekinteni. A zsidó reformirányzat hívei mozgalmuk természetéből kifolyólag keresték a szabadelvű kormányzattal való együttműködést. Mert az emancipáció halogatása és a kormány taktikázása fájdalmas valóság lehetett ugyan, egymás törekvéseinek hasonlóságával tisztában lehettek. Azt pedig kifejezetten pozitív fejleménynek tartották, hogy az állam nem szólt bele a zsidó egyházi életbe, és így a reformtörekvések szabadon érvényesülhettek. "A szenvedések. sértés ek és üldözések eme sivatagában írta Horn Ede - oázisként egyetlen barátságos kép tűnt fel előttünk: a március utáni reformmozgalom egyházi téren ."76 Aligha véletlen, hogy ugyanő éppen Szemere Bertalan lapjában oly lelkesen mondott köszönetet azért, hogy a Vallás- és Közoktatási Minisztérium elismerte a pesti izraelita reformtársulatot. Ez ugyanis reményei szerint véget vet a reform és az ortodox "párt" közötti harcnak. "Fényes elismerése ez az újkor egyik legszebb elveinek: a szabad községek alapításának. " "És ez által az előhaladás szent ügye minden tekintetben csak nyerhet."77 Pillicz Dániel munkálatai a reform és a felekezeti béke jegyében születtek. Először 1849. május 24én vázolta fel "Az izraelitáknak minő egyházi szerkezetök va~ Magyarországon?" című írásában,
MISKOLCZY .. /\
ZSIDÓK
POLGÁRITÁSÁRÓL
/\
/\MBRUS
NEMZETGYŰLÉS
anélkül hogy külön jelezte volna, azokra a kérdésekre keresett választ, amelyek az emancipáció s törvény összeállításakor is felvetődtek. Először is jelezte, hogy "a magyar zsidók egyházi viszonyaikra nézve mindeddig még semmi olyannal nem bírnak, mi a dzcrkezct nevét érdemelné. A községek mint olyanok semmi kölcsönös viszonyban nem állanak, ők egymástól függetlenek. Egyházi bel- és gazdasági dolgaik a szavazattal bíró egyéneknek egészen szabad megállapodása nyomán kezeltetnek." Nem írt teokráciáról, de hosszan kitért arra a mozzanatra, amelyet a magyar liberálisok teokratikusnak tartottak. A hitközség vallási téren ugyanis csak olyan szerepet vállal, mint a jótékony intézetek fenntartása és a kóser hús adój ából az anyagi források előteremtése. A legfontosabb világi szerep: a "községi testületnek képviseltetése". A rabbi helyének leírása is tanulságos lehetett a keresztény olvasó számára: "Amily függetlenek a községek, szintoly függetlenek a rabbik is egymástól. [ ... ] Vallási funkciók és rituális kérdésekre nézve egyedüli norma a Biblia, a Talmud és az ezekből kompilált codices. A rabbinak lelkiösmeretére van bízva, mily mértékben akarja követni azok intéseit. Ha vétekszik ellenök, akkor egyedüli büntetése a közmegvettetés. Ha nagyobbnemű botrányt elkövet, akkor oly rabbinusok ítélnek, kik jámborságuk s talmudi tudósságuk miatt köztiszteletben állanak, legtöbb morális befolyással bírnak. S ezek is nem parancsolólag lépnek föl, hanem csak mint véleményadók, s a község akaratján áll a rabbit elmozdítani hivatalából vagy tovább is tartani. Általában nincs Magyarországon zsidó hatóság, mely községek és rabbik közt előfordulható viszalkodásokat határozatilag elintézné." Egyéni sérelmeire nem utal Pillicz Dániel, de érezhetjük, hogy a zsidó társadalmon belül milyen könnyen kibontakozhattak azok az irányzatok, amelyek ott is meghasonláshoz vezettek. Az oktatás nem olyan kötött, mint a keresztényeknél, viszont ez, ami kaotikusnak látszott, az egyéni képességek kifejlesztését jobban elősegítette vagy inkább megkövetelte. "A talmudoktatásban nálunk semmiféle rendszer nem követtetik." 7-8 éves korban kezdik a bibliaoktatást. Két-három év múlva a Talmuddal folytatják. "A talmudmester most azon tractatuson kezdi oktatását, melyhez éppen kedve van." 10-12 év múlva már pap lehet. A "bizonyítványnak értéke szerzőjének hírétől függ". A jelölt általában két-három mestertől szerez magának
ÁL T /\L
TÖRVÉNY
/\LKOTT /\ TOTr
pillicz D6nlel
bizonyítványt. "A megüresült rabbinusi állomásokat többnyire csőd [azaz: pályázat] útján töltik be a községek. Az ortodox községekben rendesen az a nyertes, ki a legjobb talmudista; a fölvilágosodottakban azt kedvelik leginkább, ki a megmíveltebb és a legszebben papoini tud. Újabb idő óta azt is kívánják a községek, hogy a pap a magyar nyelvnek is legyen birtokában." Meglepő lehetett az elemi iskolai oktatás hatékonysága. Mert bár nincsenek alapítványok, a tandíj félévente 2-4 pengőforint. "Szegények mindenütt ingyen vétetnek föl. Sőt azon községekben, ahol köziskolák nincsenek, vannak mindenütt társulatok, miknek célja a szegény vagy árva gyermekek neveltetése vagy oktatása." Az eredmény magas írni és olvasni tudás: "az összes magyar izraelita tanulóképességű ifjúságnak alig teszi század részét, ki legalább írni és olvasni nem tudna" - Pillicz Dániel becslése szerint. És ez, ha hozzávetőleges is, messze átlag feletti. Az iskolarendszer kialakítása a rabbi és a hitközség együttes munkájának eredménye. Az állami ellenőrzés csak abban állt, hogy egyesek működését "sanctionálta".
M I SKOLCZY "A
ZS I DÓ K
POLGÁ RI TÁSÁRÓL
A
AMBR U S
NEM Z ETGYŰLÉS
Pillicz Dániel maga is több iskolát szervezett, és ismerte a terepet. Előadásából kitetszik, hogy az állami beavatkozás éppen olyan hatástalannak bizonyult, mint amilyen hatásosnak az itt-ott óhatatlanul fejét felütő belső züllés: "Említendők itt még a II. József óta fennlevő úgynevezett normalis iskolák; de ezek oly minden kritika alattiak, hogy a legkisebb figyelmet sem érdemlik. Községekben, hol oly általános iskolák nincsenek, magántanítók kezelik a nevelést. Vannak némely községben 20 stb. oly zugiskolák, miknek főnökei egymással concurrálván - de másrészről semmi fölügyelés alatt nem állván - rendesen mindjájon csalják a közönséget." Ugyanakkor az elvilágiasodás is érezteti hatását. Csökken a talmudiskolák száma. "Oka annak a Talmud tekintélyének naponkinti csökkenése. " A nagy kérdés - Pillicz Dániel szerint - vajon a zsidók kívánják-e az állami felügyeletet egyházi és iskolai ügyeik fölött? A válasz: "Mi mit óhajtunk összesen, mindnyájan, az nehéz megmondhatni; mert óhajtásink oly különbözők mint vallási színezeteink, vagy inkább mint a világbani állásunkat illető fogalmaink. Az ortodoxok kétségkívül kérdéses ügyeinknek leghatározottabb megkülönböztetését kívánják a többiekétől; a szabadszelleműek kétségkívül ennek ellenkezőjét óhajtják; a hyperradicalok kétségkívül minden egyházi viszonynak végképpen i megsemmisítése és a zsidó elemnek az emberiség általánosságába való föloszlatása után sóvárognak. Itt tehát csak azt lehet tekintetbe venni, mi benső minőségénél fogva a legjobb, a legcélszerűbb." Pillicz Dániel beszámolója azt is példázza, hogy a zsidó közösségekben jelentkező belső küzdelmek nem külső ráhatás, az ún. asszimilációs ajánlat hatására bontakoztak ki, hanem a polgárosodás velejárójaként. A szerző saját keserű tapasztalatai birtokában érvelt az állami ellenőrzés mellett: "Csekély véleményem szerint nemcsak óhajtandó, hanem okvetlenül szükséges, hogy ügyeink a statusnak legszorosb fölügyelése alá helyeztessenek. Az előhaladás és stagnatiói principiumok közti harc naponkint élénkebb, komolyabb characterben jelentkezik. Némely azelőtt virágzó községben rendkívüli nagy a meghasonlás, a szakadozottság. A pap irányt nem adhat, mert sorsa egészen a község kegyelmétől függvén, ő nem tiszta meggyőződését, hanem csak azon systemát praedicaihatja, melyet a községnek többsége éppen leginkább kedvel (nec
ÁLT/\L
T Ö R VÉNY
ALKOTTATOTT'
tamen omnes possunt esse Scipiones aut Maximi [azaz: nem mindenki lehet Scipio vagy Maximus], hogy a maguk és családjuk sorsát kockáztatva, benső meggyőződésükért harcoljanak). Következménye ennek, hogy a pap előbb-utóbb a benne helyezett bizalmat vesztvén, minden tanításai és intéseinek sikertelenségét is tapasztalja, és a község is erkölcsileg is elfajul etc. etc." A beszámoló a magyar kormányzat jóindulatát annak hangsúlyozásával próbálta megnyerni, hogy "a különböző nemzetiségek eggyé való olvasztása csak akkor lehetséges, ha a status az arra célzó munkálkodását lakosainak már a leggyengébb életkorán kezdi , s azt csak köziskolák, minden hitfelekezetekre terjedő nevelésintézetek teszik lehetővé. De az előttem kitűzött kérdés más dolgot látszik tartalmazni, ugyanis: ha kívánnók-e, hogy a status a mi nevelési ügyünket is olynemű védelem alá vegye stb." Nem zsidó felekezeti iskolákat kívánt Pillicz DánieL hanem csak zsidó hitoktatást: "Alkalmaztassanak a zsidó gyermekek számára csak hit- és bibliatanítók, a többi tanulmányokat a közös népiskolákban tanulhatják." Érdekes, hogy a vegyes házasságok lehetőségének kérdésére Pillicz Dániel nem magyar példával felelt, talán azért, mert még nem volt. A kérdést fejtegette - Napóleon is feltette az általa összehívott sanhedrinnek, mely azt válaszolta, hogy "a keresztyén és izraelita közti házasság a zsidó vallás törvényben ninCd tiltva." 1843-ban a német rabbik braunschweigi gyűlése úgy foglalt állást, hogy lehetséges a vegyes házasság, "azon kikötésseL hogy a keletkezendő gyermekek a zsidó vallást kövessék". A válasz arra a kérdésre volt a legegyszerűbb, hogy mikor adhatják be hitelveiket a belügyminisztériumnak? Pillicz szerint "egy eféle általános hitvallomás, az összes magyar zsidók nevében és akaratából már 1846-ban közzé tétetett". A brosúrát meg is ígérte, de úgy látszik, nem sikerült előkerí teni, mert nincs a minisztérium i anyagban, vagy, lehet, megvolt, és nem maradt meg. A bevándorlás kérdésére is pontos választ adott Pillicz Dániel: "Mostanilag a községek írják össze minden tagjainak lélek és név szerinti rovatját. Ezentúira csak az telepedhetik meg Magyarországon ki ldwr feddetlen magaviseletű, 2Jwr magyarul tud, 3dwr már bizonyos idő óta péld. 2, 3 ... 10 év óta Magyarországban tartózkodik. 4dur magát önállólag táplálja." Pillicz Dániel következő munkálata: "Tájékozás
M I SK OLC Z Y "A
ZSIDÓK
POLGÁ RI TÁSÁ RÓL
A
AM BRU S
NEMZETGYŰLÉS
a zsidóügy organisatiójára nézve" június 8-án kelt, immár Makón. Három rész ből áll. Kiindulás: .A zsidó községek főmomemtuma a vallási ügy. Az iskolai, papi és gazdasági kérdések, csak másod rangot foglalnak el azon fő momentum mellett." Az első részben bemutatott "vallási szükségleteink": "egyházbeliek" és "világiak". Ugyanis: "A zsidó nemcsak a synagogában. hanem háza, keresete, ruházatja és általában az emberi élethez tartozó minden dolgai és ügyeiben tartja istenszolgálatját; vagy legalább köteles annak megtartására. Ezen permanens isteni szolgálat oly mélyen gyökerezik a zsidók életében, oly egészen körülfonja annak minden viszonyait és alakzatjait, hogy a zsidó majdnem minden lépésénél egy religiói vagy rituális kérdésre akad. De ezen kérdések helyes föloldását csak a rabbinus adhatván, a zsidó papjának folytonos vezérletét és fölvilágosítását sokkal nehezebben nélkülözheti mint akármelyik más hitfelekezetű." Mert bár - fejtegeti Pillicz Dániel - "a rabbi az egyházi istentiszteletnél csak igen keveset működik". hiszen "csak a szónoklat a papé. de az a régi divatú községekben minden félévben csak egy vagy kétszer, és a míveltebbekben is csak minden négy-négy hét után hallatszik". a legfontosabb papi tennivalók a következők: házasságkötés, válás. étkezési szabályok és a szombati munkatilalom értelmezése. A "Tájékozás" második része a községeket mutatja be. Kétféle község létezik. "Synagogális vagy liturgiai értelemben már tíz férfi (kiknek mindenike 13dik évét áthaladta) községet képez." Ha ez a létszám nincs meg, "akkor csak privát istentisztelet tartathatik". s nem lehet a templomi szertartásokat elvégezni. "A synagogalis község tehát egészen külömbözik a communalis községtől", mert ez utóbbi "nem egyéb mint szabadon alakított társulat, mely önként meghatározott szabályokon alapul, s melynek tagjává az egyes csak bizonyos föltételek alatt (melyek a minden községben külömböző módon szerkesztett alapszabályokban vannak határozva) lehet". Ezek a szabályok "mint a közakarat szabad kifolyása, időnkint a többség kívánságára megváltoztatnak". Pillicz a községek életének állami szabályozását mindenki érdekének tartotta: "Ezekre nézve mindenesetre érdekes (vagy talán szükséges is) volna a status részéről azokat revidealtatni, s minden községeket egyenlő szabályok szerint organisálni. Másutt legalább megtörtént ez még mielőtt az emancipatió ki volt mondva, és az igen célszerű volt." Gyakorlati célt szolgált a
ÁLTAL
TÖ RVÉNY
AL K OTTATOTT"
hitközsége k számának és a rabbik fizetésének becslése is: 450 község, 250 OOO zsidó, minden községre 555 lélek. Míg Fényes Elek 82 OOO pengő azaz: konvenciós forintra becsülte. Pillicz Dániel szerint "az összes magyarországi rabbinusok legalább is kétannyiba kerülnek évenkint". Kimondatlanul is a jövő rendezésről volt szó. Hiszen az ortodox román lelkészek fizetését, az érintettek nagy megelégedésére, alig egy hónapja szabályozta a magyar kormány, és okkal lehetett számítani, hogy az emancipáció nyomán hasonlóképpen kell majd eljárni a zsidó papok ügyében is. A harmadik rész javaslat "a községi viszonyok rendezéséhez" szükséges előmunkálatokra. Pillicz nemcsak a zsidók lélekszámának, hanem egyházi személyeiknek, iskoláztatási viszonyaiknak, jótékonysági intézményeiknek községsoros felmérésére tett javaslatot. hanem a községek jövedelmi forrásainak összeírását is fontosnak tartotta. Sőt még a hívek szociális körülményeiről is szükségesnek látta információkat gyűjteni , legalábbis azt kideríteni, hogy szegénység miatt ki az, aki a közös terhek viseléséhez nem tud hozzájárulni, és jótékonyságból él. Az új szervezeti keretek kialakítására tett javaslatait a következő alkalomra ígérte, de már csak a szabadságharc leverése után, német brosúrában fejthette ki a zsidók iskoláztatásának átszervezését célzó gondolatait. 78 Szemere Bertalan ezen javaslatok és tapasztalatok birtokában fogott munkához. Igaz, Pillicz Dániel első írása azon a napon készült, amikor törvényjavaslatát ő már végső formába öntötte. De elképzelhető, hogy közvetve vagy közvetlenül is érintkeztek. e) Szemere Bertalan törvényjav{Ujlatának fogaLmazványai
A második magyar felelős miniszterelnök személyiségében van valami rejtélyes. Törvényjavaslatának saját kezűleg készült fogalmazványaiban is. Két egymásnak némileg ellentmondó fogalmazványt találunk, amelyek összevonásából született maga a törvény. Az első - melynek külzetén ez áll, az ő kezeírásával: "Zsidótörv[ény]" - mintha még 1848 márciusában készült volna. Vagy talán akkor vetette papírra, amikor Kállay Ödön július elején bejelentette törvényjavaslata előterjesztésének szándékát? Ez valószínűbb. De még valószínűbb. hogy ez Vukovics Seb ő ígérete nyomán készült. Ez a némileg rejtélyes fogalmazvány három rövid
MISKOLCZY "A
Z SID ÓK
POLGÁRITÁSÁRÓl
A
AMBRUS
NEMZETGYŰLÉS
paragrafusból áll, és az első paragrafus készítése közben mintha meggondolta volna magát, mert mint látni fogjuk - áthúzta az egyenlősítésre utaló szavakat, és megszorító kitételét a lapszélre írta, ellentmondva a törvényjavaslat címének: "A törvény előtti egyenlőség valláskülönbségtől nem föltételeztetik. 1. §. A hazának polgárai köztt jog és kötelesség tekintetében , [lapszélre írt betoldás a vesszőig:] bár me ly keresztyén vallásbeli felekezethez tartoznak, különbség nem föltételezhetik. 2. §. A haza zsidó vallású lakosait illetőleg rendeltetik, hogy vallástanaik és szerkezetök iránt a ministerium vizsgálatot tétetvén, a keresztyén polgárokkal leendő teljes egyenlőité sökre, a legközelebbi országgyülésre <ülésre> törvényjavaslatot teend. 3. §. Addig is a zsidóközségek feloszlattatván, mindenekben a rendes polgári községek hatósága alá rendeltetnek." A második törvényjavaslat-fogalmazványt már Kemény Zsigmond levelének kézhezvétele után készítette Szemere Bertalan. Paragrafusai is Kemény paragrafusaihoz igazodnak. Pontosabban: a Kemény-féle 2. §-t kettőre bontotta. Először ugyancsak Kemény hatására izraelitákról szólt a törvényjavaslat, de aztán kihúzta és helyette: zsidókról kitétel került. Hatósnak bizonyult Kemény rosszallása a katonaállítás ügyében. Kuthy Lajos ötlete, amelyet Tóth Lőrinc is támogatott, be sem került. A fogalmazványt többen is megtekintették. Néhány újabb kitételt Horváth Mihály is beszúrt, de ezeket kihúzta. A fogalmazvány külzetére pedig Vukovics Sebő írta rá ceruzával a véleményét. Amit nem tudunk, az nem kevésbé fontos: kinek a hatására változtatta meg Szemere Bertalan azt a javaslatát, hogy a vegyes házasságot zsidó és keresztény pap előtt egyaránt lehessen kötni. Talán most döbbentek rá, hogy milyen jelentősége lehet a zsidó vallás törvényes és bevett jellegűvé minősítésének.
De lássuk hát magát a forrást: "Törvényjavaslat, aaiban született vagy azokban törvényesen megtelepedett móses vallás u mind azon politicai s polgári jogokkal, melyekkel <más> azok-
