"A nagy mesemondó" : Benedek Elek
Benedek Elek 1859. szeptember 30-án született. Születésnapjához igazodik a Népmese Napja, amelyet az ő emlékére szeptember 30-án tartunk. Benedek Elek Kisbaconban született, Székelyföldön, ahol diákéveit is töltötte. Az anyatejjel szívta magába a népköltészetet, falusi altatódal, mondóka, gyermekjáték, nyelvtörő, közmondás, mese és monda volt a nevelője. Az édesapja Kisbacon egyik legjobb mesemondója volt, aki olyan regéket mondott el neki, amelyeknek nagy része eredeti népköltészet, de voltak olvasmányaiból eredő „regéi” is. Az apa, Benedek Huszár János a reális mesék mestere. A mesék, a mondák és a „rege” színtere Kisbacon és környéke. A reális mesék cselekménye magában a faluban, annak határában folyik, a tündérmesék színtere a havas, a végeláthatatlan rengeteg, amely a falutól nem messze emelkedik. Hazulról tehát gazdag szellemi útravalóval indult a székelyudvarhelyi kollégiumba. Ott pedig kedvező légkör fogadta, mert a kollégiumban hagyománya volt a népköltési gyűjtésnek. Ez a hagyomány általános, közös értéke a református kollégiumoknak, megtaláljuk Debrecenben, Sárospatakon és másutt is. Rendszerint egy-egy kitűnő tanár kezdeményezi és irányítja a gyűjtést, Sárospatakon például Erdélyi János nevéhez fűződik a gyűjtőmunka felvirágoztatása.
A székelyudvarhelyi kollégiumban Kriza János gyűjtése a Vadrózsák címmel megjelent kötet sikere keltett érdeklődést a néphagyományok iránt. Ennek hatására a kollégium pályázatot hirdet: egy arany pályadíjat tűz ki a legjobb népköltési gyűjtemény szerzőjének. Ezt a pályázatot az 1875-76-os tanítási évben Benedek Elek nyeri meg. A Kollégiumban divat volt a csúfolódás, hányszor hallotta Benedek Elek a „kicsi varjú, kicsi varjú” kiáltozást, mert rá ezt a nevet ragasztották. Onnan kapta a nevet, hogy az egyik kisbaconi fiút varjúnak nevezték, mert sokat köhögött, krákogott, ő meg együtt járt vele iskolába, hát a nagy varjú mellett most már kicsi varjú is akadt, akin gúnyolódhattak.
Sebesi Jóbbal kötött barátsága, közös népköltési gyűjtőmunkája, közös tevékenysége Benedek Elek legszebb diákkori emléke. Sebesi Jób barátsága lelkesítő is Benedek Elek számára, hiszen közös célért fáradoznak: a népet akarják saját művészetének értékére ráébreszteni, az ország kultúráját kívánják a nép költészetével felfrissíteni. Érettségi után Pestre jött, ahol tanárnak készült, de igazából író szeretett volna lenni. Korábban gyűjtött népköltészeti alkotásait Gyulai Pálnak mutatja meg először, akinek tetszett a gyűjtemény. Ezután egyetemi tanulmányait félbeszakította, s újságíró lett. Az első újságírói tapasztalatokat a Budapesti Hírlapnál szerezte. Otthon érezte magát a szerkesztőségben, ő volt a társaság Benjáminja. Székely viseletét nem vetette le, erről nevezte el egyik kollégája Zekének. Benedek Elek eleinte álnéven írt a lapban: Kópé, Zeke, majd Székely Huszár volt az álneve. Innentől kezdve az írásnak élt, s folyamatosan jelentek meg művei, gyűjtései: 1885-ben jelent meg a Székely Tündérország, három évvel később pedig a Székely mesemondó. Az igazi vállalkozás azonban az öt kötetben megjelenő Magyar mese- és mondavilág, ami a millennium ünnepére készült (1894-96).
A mesék a legszélesebb néprétegekhez vásári füzetek, nemes ponyva formájában jutottak el, melynek nyomtatását Méhner Vilmos vállalta el.
A Magyar mese- és mondavilág kötetkiadását pedig Ranschburg Viktor, az Athenaeum igazgatója adatta ki 1894-96-ban. A kiadásnak óriási közönségsikere volt. A belőle készült válogatások a Többsincs királyfi, a Világszép Nádszál Királykisasszony, a Vége jó, minden jó. A Magyar mese- és mondavilág példányszámát megsokszorozza, hogy a falusi papok, tanítók köteteit egy-egy község sok olvasója forgatta. Ezek a kötetek az iskolai, a kaszinói könyvtárak polcain is megtalálhatóak voltak, hatásuk szinte felmérhetetlenül nagy. Különböző kalendáriumokban is olvasták Benedek Elek meséit a vidéki emberek. A Magyar mese- és mondavilágban nemcsak gyűjtött, hanem költött meséket is találunk: a Gyöngyvirág Palkó, a Gyurika szerencsekrajcárja és a Kolontos Palkó címűek minden valószínűség szerint Benedek Elek saját meséi. Ezeket a meseíró népmesei elemekből maga költhette, mert változatukat a magyar népmesekincsben nem találjuk. Fontosnak tartja, hogy magyar népmesét adjanak a gyermekek kezébe, mert a mese a nép lelkét, örömét, bánatát, mindennapjait tárja a gyermekek elé. A gyermekirodalom művelése számára misszió, ő volt az első író, aki a gyermekirodalom ügyét a magyar művelődéspolitika fontos kérdésének tartotta, mint országgyűlési képviselő is. A mesemondó Benedek Elek stílusával veszi birtokba a mesét. Oldalakat tölthetnénk meg az általa használt mesei formulákkal, állandó kifejezésekkel, mint: „telt múlt az idő ; mentek mendegéltek hetedhét ország ellen ; te az enyém, én a tied, ásó kapa, s a nagy harang válasszon el minket ; olyan szép volt, hogy a napra lehetett nézni, de őrá nem ; halálnak halálával halsz meg ; köszönd, hogy öreganyádnak szólítottál” stb. Különösen szépek az állandó hasonlatok: „ hullott a könnye, mint a záporeső ; reszketett, mint a nyárfalevél; úgy eltűntek, mintha a föld nyelte volna el; magára maradott, mint az útszéli fa” stb. Még jobban tükrözik az egyéni nyelvi ritmus megtartására való törekvést a mese kezdő és záró formulák. Olykor a szócsoport egyaránt utal az időbeli és a térbeli távolság bizonytalan nagyságára: „Egyszer volt, hol nem volt…; volt egyszer hetedhétországon is túl…; Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl…” Benedek Elek mindig másképp indítja a meséjét, mint ahogyan a kapott szöveg kezdődik, ezzel mintegy dokumentálva, de biztosítva is azt, hogy nem másolásról, hanem egyéni újramesélésről van szó. Ugyanezt tapasztalhatjuk a záróformuláknál is. Néhány általa is kedvelt záróformula: „Itt a vége fuss el véle; aki nem hiszi, járjon utána; ma is élnek, ha meg nem haltak”. Benedekek Eleket a nemzetiségek mesekultúrája is erősen foglalkoztatta. A román és a szász mesék kiadásával megszeretette a nemzetiségeket, és megismertette a gyerekekkel a mese-rokonság lényegét. A következő lépés a világirodalom mesekincsének átültetése : a Grimm testvérek meséi 31 kiadásában, az Ezeregyéjszaka legszebb regéi 18 kiadásban jelent meg. A meséket nem szóról szóra fordította, de nem is hamisította meg az eredeti mondanivalót. A magyar olvasó, aki gyermekkorában Benedek Elek fordításában ismerte meg a Hófehérkét, az eredetit olvasva, csalódva teszi le a könyvet. Az eredeti szöveg érzéketlen, rideg, mert egyszerűen közli: amikor a kislány megszületett, meghalt a királyné. Mit ír erről Benedek Elek?: „De nem sokáig gyönyörködhetett a királyné Hófehérkében, attól kezdve, hogy kinyitotta az ablakot, elkezdett betegeskedni, lassankint elhervadt, s meghalt.” A német eredetiben a vadász egyszerűen engedelmeskedik a parancsnak, készen áll arra, hogy Hófehérkét megölje. Nem így a magyar változatban, ott megsajdul a vadász szíve a gonosz beszédre, de nem szólhat. Kimegy nagy búsan a szobából.
A népmese gyűjtések mellett jelentősek Benedek Elek mesefordításai is. Angol példára színes mesekönyveket jelentetett meg. Az első a Kék mesekönyv, melyet követte a Piros, Ezüst és Arany mesekönyvek. Novellái, regényei, és a lányregényei: Katalin, Uzoni Margit, Mária, Huszár Anna, valamint a magyar nemzeti múltat népszerűsítő írásai: A magyar nép múltja és jelene, Hazánk története, Nagy magyarok élete.
Mint újságíró többféle lap munkatársa, majd szerkesztője lett. (Nemzeti Iskola, Néptanítók Lapja, Az Én Újságom, Jó Pajtás, Cimbora stb.)
Élete alkonyán –1921-től - visszatért szülőföldjére, ahol fáradhatatlanul küzdött tovább elképzeléseinek valóra váltásáért. „A Magyar mese-és mondavilág honoráriumából, a sok-sok meséből megépítheti házát, a kisbaconi meseházat. Főként azért meseház, mert olyan erkölcsi törvény uralkodik benne, mint Benedek Elek meséiben. Itt a személyválogatást nem ismerő szeretet, mely nem tesz különbséget ember és ember, gyerek és gyerek között, sem faji, sem egyházi, sem más szempontból, éppúgy íratlan törvény, mint a közös munka, melyet a nép felemelkedéséért kell végezni. Családtag és vendég, mindenki kiválasztottnak érzi magát ebben a házban, ahol az író bizalma, szeretete, hite teszi lehetetlenné, hogy bárki megtagadja az íratlan törvényeket.” – olvashatjuk Lengyel Dénes Benedek Elekről írt munkájában. 1929. augusztus 17-én, munka közben érte a halál. Az utolsó három szó, amelyet kért, írói végrendelete: "- fő, hogy dolgozzanak." Benedek Elek sírkövére azt a rövid sírverset vésték, amelyben egész életét összefoglalta: Jézus tanítványa voltam: Gyermekekhez lehajoltam, A szívemhez fölemeltem, Szeretetre így neveltem.
