ÁLLATTANI KÖZLEMÉNYEK (2007) 92(2): 37–44.
A nádirigó (Acrocephalus arundinaceus) lehetséges telelıterületei az EURING adatbázisának afrikai megkerülési adatai alapján* MÁTRAI NORBERT 1, GYURÁCZ JÓZSEF 2, MÁTICS RÓBERT 3 és BAKONYI GÁBOR 1 1
Szent István Egyetem, Állattani és Állatökológiai Tanszék, H–2100 Gödöllı, Páter K. u. 1. E–mail:
[email protected] 2 Nyugat-Magyarországi Egyetem, Állattani Tanszék, H–9700 Szombathely, Károli G. tér 4. 3 Pécsi Tudományegyetem, Orvosi Biológiai Intézet, H–7643 Pécs, Szigeti út 12.
Összefoglalás. A nádirigó (Acrocephalus arundinaceus) a Nyugat-Palearktisz középsı részének költı madara, szezonális, hosszú távú vonuló faj, mely Magyarországon általánosan elterjedt. Kutatásunk során az EURING központ afrikai vonatkozású fogási és megkerülési adatait használtuk fel. Az adatbázis összesen 3164 adatot tartalmazott, melybıl 25 adat afrikai vonatkozású. 14 olyan megkerülési adat származik Afrikából, melyek esetében a fogás és a megkerülés közt eltelt idı egy év vagy annál kevesebb. Az eredmények azt mutatják, hogy a madarak nagy része számára az Egyenlítıtıl északra lévı területek (Nigéria, Szenegál, Ghána) szolgálnak potenciális telelıterületül. Mindössze egyetlen megkerülési adat származik az Egyenlítıtıl délre fekvı Kongóból. A madarak átlagosan 3318 kilométeres távolságot tesznek meg a telelıterületig, átlagosan 204 nap alatt. Feltételezhetı, hogy a madarak három „útvonalon” jutnak el ezekre a telelıterületekre. Kelet-afrikai megkerülések teljes mértékben hiányoznak az adatbázisból. Kulcsszavak: nádirigó, Acrocephalus arundinaceus, EURING, telelıterület.
Bevezetés A nádirigó (Acrocephalus arundinaceus) Európában a Brit-szigetek kivételével északon a 60. szélességi fokig, dél felé az Appennini-félsziget déli része és a Földközi-tenger szigeteinek kivételével mindenütt fészkel, valamint elıfordulhat költı fajként Észak-Afrika nyugati részén és a Nílus alsó folyása mentén, Ázsiában az 55. szélességi foktól délre Észak-Indiáig, valamint Ausztráliában is (CRAMP 1992). Magyarországon általánosan elterjedt. Nem igényel nagy és összefüggı nádasokat, egyaránt elıfordul a mocsarakban, a lápokban a nyílt víz közelében, valamint a halastavak, kubikgödrök szegélyében (CSÖRGİ 1998). Költési idıszakban elsısorban a nádas vízfelszínhez közelebbi zónáját kedveli táplálkozási, valamint fészkelési szokásai révén (BÁLDI 2004, 2005). A hazai költıpopulációt 100 000 párra becsülik. Európában a legnagyobb, 600 000 párból álló költıpopuláció Romániában fészkel (Hagemeijer & BLAIR 1997). Hazánkban és Európa többi országában, Északnyugat-Afrikában, valamint a Volga alsó folyásáig költ az A. a. arundinaceus törzsalak. A másik két alfaj az A. a. zarudnyi Szibé*
Elıadták a szerzık a 3. Szünzoológiai Szimpóziumon (Budapest, 2007. március 5-6.).
37
MÁTRAI N. et al.
riában és Közép-Ázsiában, az A. a. orientalis Mongóliától Japánig fészkel (SVENSSON 1995). A Palearktisz középsı vidékein költı nádirigók színezete meglehetısen egyöntető, azonban a kelet-ázsiai területeken költık határozottan különböznek, leginkább a méret és az alak tekintetében. Ezért, valamint a mitokondriális DNS analízisek alapján az Irakban költı A. griseldis fajhoz hasonlóan a kelet-ázsiai fészkelıket is önálló fajnak (A. orientalis) tekintik (CRAMP 1992; HAGEMEIJER & BLAIR 1997). Dolgozatunkban csak az A. a. arundinaceus törzsalak vonulásával foglalkozunk. A nádirigó szezonális vonuló faj, ısszel minden költı populáció elvonul. Az ıszi vonulás hazánkban már augusztus elején megkezdıdik és szeptember végéig tart. A szárnyhosszvizsgálatok és a külföldön győrőzött madarak hazai megkerülései alapján az augusztus elején elvonuló madarak feltételezhetıen a helyi költı madarak, melyeket az északról érkezı nádirigók követnek (CSÖRGİ & UJHELYI 1991, GYURÁCZ & BANK 2004a). Az öregek két-három héttel elıbb vonulnak, mint a fiatal példányok (GYURÁCZ & CSÖRGİ 1991, GYURÁCZ & BANK 2004b). A tavaszi vonulás hazánkban márciusban kezdıdik, és május elejéig–közepéig elhúzódhat (CRAMP 1992, CSÖRGİ 1998). Az A. a arundinaceus a Szaharától délre telel. CRAMP (1992) szerint telelı fajként Kamerun, Gabon, Uganda, Kenya, Kongó nedves területein fordul elı. Az egyes európai populációk vonulási útvonalai, és afrikai telelıterületei eltérıek. Az eddigi adatok és megfigyelések szerint a nyugat-európai populációk délnyugati irányt követve a trópusi NyugatAfrikában, a közép- és kelet-európai populációk a Balkán-félszigeten keresztül délkeleti irányba repülve Közép- és Kelet- Afrikában telelnek (CRAMP 1992, HAGEMEIJER & BLAIR 1997). CSÖRGİ & UJHELYI (1991) kutatási eredményei alapján a nádirigóknak nincs kiemelt fontosságú vonulási útvonaluk és valószínőleg a telelıterületet közvetlenül megcélozva, hosszú résztávolságok megtételével érik el azt. GYURÁCZ & BANK (2004b) vizsgálatai alapján az északi populációknak egy része pontosan déli irányt követve, a Kárpátok völgyein átrepülve száll le a hazai nádasokban és néhány déli megkerülés szerint dél– délkeleti irányt követve vonul tovább. Svéd kutatók (BENSCH & HASSELQUIST 1999) széleskörő vizsgálatot végeztek a nádirigó filogeográfiájáról. Kutatásuk során hat európai és egy afrikai országból származó mintát dolgoztak fel. Genetikai vizsgálatokkal két nagyobb csoportot tudtak kimutatni az európai költıpopulációban, egy úgynevezett nyugati és egy keleti csoportot. Vizsgálták, hogy milyen arányban fordul elı a két típus az egyes vizsgálati területeken. A spanyol és a holland mintákban csak a nyugati csoportba tartozó egyedek voltak kimutathatók. A svéd, a német és a litván mintában már kis arányban elıfordultak a keleti vonulási utat választó, keleti csoportba tartozó madarak is. A görögországi minták esetében már a minták 60%-a a keleti csoportból származó madarakból állt. Kenyában egyáltalán nem tudtak kimutatni nyugati csoportba tartozó madarakat. Az európai állomány vonulási útvonalára és telelıterületére vonatkozó összefoglaló elemzés idáig még nem történt. Az EURING adatbázis megkerülési adatainak elemzésével a következı kérdésekre kerestük a választ: (1) mely afrikai területek szolgálnak telelıterületként a nádirigó különbözı európai populációi számára, (2) mely útvonalakon jutnak el a madarak a telelıterületre?
38
A NÁDIRIGÓ (ACROCEPHALUS ARUNDINACEUS) TELELİTERÜLETEI
Módszerek Jelen kutatásunkban az EURING központ fogási (győrőzési) és megkerülési adatait használtuk fel. A megkerülési adatok magukban foglalják a győrős madarak visszafogásainak és az elpusztult madarak megtalálásának adatait is. Az EURING központ adatai számok és betők kombinációja, melyet elıször át kellett kódolnunk az EURING által kiadott kódrendszer segítségével (The EURING exchange-code 2000). Az egyes madarak fogási és megkerülési adatainak pontos helyét földrajzi hosszúsági, illetve szélességi koordináták alapján adták meg (fok–perc–másodperc), melyet az ARCVIEW 3.2 programnak megfelelı tizedesjegy alapú számokká, koordinátákká kellett alakítanunk, hogy az egyes pontokat a meglévı Európa-térképre tudjuk illeszteni. Az EURING adatbázis összesen 3164 nádirigó megkerülési adatot tartalmazott, melyek nagyobb része a győrőzés helyérıl származó megkerülési adat, sokszor még a győrőzés évében. Elsı lépésként azokat a fogási–megkerülési adatokat válogattuk ki, melyek esetében a megkerülésrıl szóló információ az északi szélesség 39. fokától délre lévı területekrıl érkezett. A továbbiakban azon adatokat analizáltuk, melyek esetében a fogás és a megkerülés között egy év, vagy annál kevesebb idı telt el. Kiszámoltuk a fogás és a megkerülés között eltelt idıt, távolságot és így a naponta átlagosan megtett utat. A továbbiakban kiválogattuk azon madarak adatait, melyek biztosan telelési idıszakban kerültek meg (december–február, n= 5), majd újraszámoltuk a fent leírt paramétereket. Az adatfeldolgozás során EXCEL 10, valamint ARCVIEW 3.2 programokat használtunk fel.
Eredmények Az 1. ábrán az északi szélesség 39. fokától délre fekvı területeken megkerült madarak fogási és megkerülési helyei láthatók. A térképen feltüntetett 31 adat közül 25 afrikai megkerülés, a további 6 adat Görögországból és Törökországból származik. A 2. ábrán azon 14 fogási és megkerülési adat látható, amelyek esetében a fogás és a megkerülés közt eltelt idı kevesebb mint 1 év. Ezen madarak adatai az 1. táblázatban találhatók. Egyetlen megkerülési adat származik az Egyenlítınél délebbrıl (magyar győrős nádirigó), az összes többi az Egyenlítıtıl északra lévı területekrıl érkezett. Az Ausztriában jelölt három egyedbıl kettıt Nigériában fogtak vissza, egyet pedig Ghánában. Egy svéd győrős nádirigót fogtak vissza Csádban, a két német győrős nádirigó közül az egyik Görögországban, a másik pedig Nigériában került meg. A két Lengyelországban jelölt egyed közül az egyiket Görögországban, a másikat Togóban fogták meg. Az adatok alapján a madarak átlagosan minimum 3318 kilométeres távolságot tesznek meg a telelıterületig, átlagosan 204 nap alatt (n=14). Ez azt jelenti, hogy átlagosan naponta 16,3 kilométeres távolságot tesznek meg vonulásuk során. A biztosan telelési idıszakban megkerült madarak adatai alapján az eredmény eltérı lett. 163 nap alatt átlagosan 5129 kilométert tettek meg a madarak, ami átlagosan 31,5 kilométeres naponta megtett utat jelent (n=5, 1. táblázat).
39
MÁTRAI N. et al.
1. ábra. A 39. szélességi foktól délre lévı megkerülések a nádirigó (Acrocephalus arundinaceus) esetében. Figure 1. Data of great reed warblers (Acrocephalus arundinaceus) recaptured under the 39th latitude.
2. ábra. Az egy éven belül megkerült nádirigók (Acrocephalus arundinaceus) megkerülési helyeinek megoszlása. Figure 2. Distribution of the recapture localities of great reed warblers (Acrocephalus arundinaceus) recaptured within one year.
40
A NÁDIRIGÓ (ACROCEPHALUS ARUNDINACEUS) TELELİTERÜLETEI
1. táblázat. Az egy éven belül megkerült nádirigók (Acrocephalus arundinaceus) vonulási ideje és távolsága (*: az összes megkerülés átlaga, **: átlag a biztosan telelési idıszakban megkerült madarak adatai alapján). Table 1. Migratory time and distance of great reed warblers recaptured within one year (*: average of all the recaptures, **: average based on the bird data recaptured during winter).
Győrőzés helye Algéria Marokkó Lengyelország-Wroclab Németország-Brandenburg Svédország-Örebro Ausztria-Burgenland Ausztria-Burgenland Magyarország-Izsák Ausztria-Burgenland Magyarország-Sumony Magyarország-Sumony Németország-Mittelfranken Olaszország-Livorno & Pisa Litvánia Minimum: Maximum: Átlag (n=14)* Átlag (telelési idı, n=5)**
Megkerülés helye Belgium-Antwerpen Spanyolország-Alicante Görögország-Peloponnisos Nigéria Csád Ghána Ghána Kongó Nigéria Tunézia Ciprus Görögország-Kriti Côte d’Ivoire Törökország
Eltelt idı (nap) 55 59 90 132 137 186 197 215 225 265 270 320 344 354 55 354 204 163
Távolság (km) 1638 707 1653 5141 5702 4811 4863 5324 4782 1499 1721 2030 4369 2207 707 5702 3318 5129
km/nap 29,8 12,0 18,4 38,9 41,6 25,9 24,7 24,8 21,3 5,7 6,4 6,3 12,7 6,2 6,2 41,6 16,3 31,5
Megvitatás A nádirigó esetében az egyes európai költıpopulációk vonulási útvonala, afrikai telelıterületei eltérıek. ZINK (1973) és CRAMP (1992) két fı vonulási útvonalat említ, egy nyugati, Gibraltári-szoroson át vezetı, és egy keleti, Görögországon, Törökországon át vezetı útvonalat. Telelési idıszakban a Száhel-övezetben, Szenegáltól és Libériától KözépAfrikán át Etiópiáig gyakori madár a nádirigó (CRAMP 1992). A nyugat-, közép- és keletafrikai telelıterületeket az afrikai megkerülési adatok és a genetikai vizsgálatok alapján más-más európai területeken fészkelı nádirigók használják, ami az eljegesedési idıszakok és a madárvonulási útvonalak kapcsolatára vonatkozó hipotézis (BERTHOLD et al. 2003) alapján a feltételezett jégkorszaki menedékhelyeket (refúgium) és a posztglaciális idıszak szétterjedési útvonalait is tükrözik. A Spanyolországban, valamint Belgiumban győrőzött madarak nyugat-afrikai megkerülési adatai a Gibraltári-szoroson át vezetı délnyugati útvonalat bizonyítják. A nyugat-európai fészkelık feltehetıen a nyugat-afrikai menedékhelyrıl népesítették be jelenlegi költıterületüket az utolsó eljegesedési idıszak után. Egy Lit-
41
MÁTRAI N. et al.
vániában győrőzött madár törökországi megkerülése alapján feltételezhetjük, hogy keleti irányba kezdte meg vonulását, de kelet-európai populációkból származó madarakat fogtak vissza az Arab-félsziget öböl menti államaiban és a Vörös-tenger vidékén is tavasszal (CRAMP 1992). A kelet-afrikai megkerülések teljes mértékben hiányoztak az adatbázisból, pedig a korábbi megfigyelések szerint a nádirigó Kenyában is gyakori decembertıl januárig (CRAMP 1992, CSÖRGİ, szóbeli közlés). Dél-Afrikában nyáron Botswanában, Namíbiában, Zimbabvében is elıfordulhat ez a faj (SINCLAIR’S 1984). A kelet-afrikai megkerülések hiányának oka az lehet, hogy ott nem győrőznek rendszeresen madarakat, hiszen egyes nádirigó-populációk egészen Dél-Afrikáig is elmehetnek (SINCLAIR’S 1984). A megfigyelések és a svéd kutatók filogeográfiai vizsgálatai (BENSCH & HASSELQUIST 1999) alapján egy kelet-afrikai jégkorszaki refúgiumot is feltételezhetünk, ahonnan a kelet-európai költıterületek benépesítése történhetett. Elképzelhetı azonban az is, hogy a Balkán-félszigetig, Törökországig és Izraelig eljutó nádirigók egy része a kerti poszáta (Sylvia borin) vonulási irányváltásához hasonlóan (GWINNER & WILTSCHKO 1978) délkeleti vonulási irányukat megváltoztatva délnyugati irányba fordulnak, és szintén Közép-Afrikában telelnek. Egy Lengyelországban győrőzött példány hazai visszafogása, valamint a Magyarországon győrőzött madarak tunéziai és kongói megkerülése a déli irányú vonulást bizonyítja (GYURÁCZ & BANK 2004b), ahogy a lengyel, osztrák és magyar győrős madarak máltai, ghánai és algériai megkerülései is. A Kárpát-medence földrajzi hosszúsági tartományának megfelelı európai területeken fészkelı nádirigók többsége a megkerülések alapján a déli útvonalat követi, és a Guineai-öböl menti országokban, elsısorban az Egyenlítıtıl északra lévı területeken telel. A barátposzátával (Sylvia atricapilla) végzett hibridizációs kísérletek eredményei alapján tudjuk, hogy a vonulás iránya intermedier módon öröklıdik (BERTHOLD & HELBIG 1992). Egy délkeleti és egy délnyugati ıszi vonulási irányt követı barátposzátának a fiókái déli irányba vonulnak. Lehetséges, hogy a nádirigó esetében a középeurópai területek a nyugat- és a kelet-afrikai menedékhelyekrıl származó, a mai délnyugati és délkeleti vonulási útvonalat használó madarak tranzíciós, keresztezıdési övezetének részei, ahonnan a madarak többsége déli irányba vonul, de vannak délnyugati és délkeleti vonulási irányt követı példányok is. Egy másik hipotézis (LUNDBERG & ALERSTAM 1986, HEDENSTRÖM & PETTERSSON 1987) szerint a költıhelyhez közelebbi telelıterületek telítettsége, a táplálékért folyó versengés is eredményezhet új vonulási irányokat és telelıterületeket. Ennek értelmében például a nyugat-afrikai telelıterületekrıl, különösen aszályos, táplálékhiányos idıszakban a késıbb érkezı, vagy a gyengébb kompetíciós képességő nádirigók közép- és kelet-afrikai területekre vonulhattak, ahol téli túlélési esélyüket növelhették. Az új telelıhelyrıl azonban az Appennini-félsziget felé, vagy a Boszporusz szoros irányába vonuló madarak kerülhettek szelekciós elınybe a régi vonulási utat követıkkel szemben, hisz fészkelıhelyükre az új vonulási útvonalon hamarabb visszaérhettek tavasszal, és a jobb territórumokat foglalhatták el. Feltételezzük, hogy a Kárpát-medence különbözı földrajzi területein fészkelı populációkban a háromféle vonulási stratégiát követı példányok a fészkelési idıszak utáni diszperzió következtében különbözı arányban vannak jelen. A feltételezés bizonyítása érdekében a továbbiakban filogeográfiai vizsgálatokat tartunk szükségesnek.
42
A NÁDIRIGÓ (ACROCEPHALUS ARUNDINACEUS) TELELİTERÜLETEI
Köszönetnyilvánítás. Dolgozatunkban az EURING központban győjtött adatokat dolgoztuk fel. Köszönjük, hogy az adatokat rendelkezésünkre bocsátották. Köszönettel tartozunk CHRIS DU FEUnak, az adatok átkódolásában nyújtott segítségéért. KRISTÓF DÁNIEL az ARCVIEW program használatában nyújtott értékes tanácsokat. Kutatásunkat a Berzsenyi Dániel Fıiskola Tudományos Tanácsa támogatta.
Irodalom BÁLDI, A. (2006): Factors influencing occurrence of passerines in the reed archipelago of Lake Velence (Hungary). Actio Ornithologica 41(1): 1–6. BÁLDI, A (2004): Area requirements of a passerine birds in the reed archipelago of Lake Velence. Acta Zoologica Academiae Scientiarum Hungaricae 50(1): 1–8 BENSCH, S. & HASSELQUIST, D. (1999): Phylogeographic population structure of great reed warblers: an analysis of mtDNA control region sequences. Biological Journal of the Linnean Society 66: 171–185. BERTHOLD, P. & HELBIG, A. J. (1992): The genetics of bird migration stimulus, timing and direction. Ibis 134 suppl. 1: 35–40. BERTHOLD, P., GWINNER, E., & SONNENSCHEIN, E. (eds.) (2003): Avian migration. Springer Berlin, Heidelberg, New York. CRAMP, S. (ed.) (1992): The birds of the Western Paleartic. Oxford Univ. Press, New York, Vol. VI. CSÖRGİ, T. & UJHELYI, P. (1991): A nádiposzáta fajok (Acrocephalus spp.) eltérı vonulási stratégiája a külföldi megkerülések tükrében. MME III. Tudományos Ülése, Szombathely, pp. 111–122. CSÖRGİ, T. (1998): Nádirigó. In: HARASZTHY, L. (szerk.) :Magyarország madarai. Mezıgazda Kiadó. GWINNER, E, WILTSCHKO, W. (1978): Endogenously controlled changes in the migratory garden warbler, Sylvia borin. J. Comp. Physol. 125: 267–273. GYURACZ, J. & CSÖRGO, T. (1991): Az öreg és a fiatal madarak ıszi vonulása közti különbségek négy nádiposzáta (Acrocephalus spp.) fajnál. MME III. Tudományos Ülése, Szombathely, pp. 164– 171. GYURACZ, J. & BANK, L. (2004a): Nádi énekesmadarak ıszi vonulása a sumonyi halastavakon. Tenkes 4: 5–61. GYURÁCZ, J. & BANK, L. (2004b): Study on the population and migration dynamics of five reed warbler species in a south Hungarian reedbed. Aquila 111: 105–129. HAGEMEIJER, W. J. & BLAIR, M. J. (eds.) (1997): The EBCC Atlas of European Breeding Birds. T & AD Poyser, pp. 574–575. HEDENSTRÖM, A. & PETTERSSON, J. (1987): Migration routes and wintering areas of Willow Warbler Phylloscopus trochilus ringed in Fennoscandia. Ornis Fennica 64: 137–143. LUNDBERG, S. & ALERSTAM, T. (1986): Bird migration patterns: conditions for the stable geographical population segregation. J. Theor. Biol. 123: 403–414. SINCLAIR’S, I. (1984): Field guide to the birds of Southern Africa. William Collins & Co. Ltd., 244 pp. SVENSSON, L. (1995): Útmutató az európai énekesmadarak határozásához. Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, pp. 181–184. ZINK, G. (1973–85): Der Zug europäischer Singvogel. Vogelzug Verlag, Möggingen.
43
MÁTRAI N. et al.
Potential wintering areas of great reed warblers (Acrocephalus arundinaceus) based on the recapture data of the EURING databank NORBERT MÁTRAI 1, JÓZSEF GYURÁCZ 2, RÓBERT MÁTICS 3 and GÁBOR BAKONYI 1 1
Szent István University, Department of Zoology and Animal Ecology, Páter K. u. 1., 2100 Gödöllı, Hungary E–mail:
[email protected] 2 University of West Hungary, Department of Zoology, POB 170., 9701 Szombathely, Hungary 3 University of Pécs, Department of Medical Biology, Szigeti út 12., 7643 Pécs, Hungary
ÁLLATTANI KÖZLEMÉNYEK (2007) 92(2): 37–44.
Abstract. The great reed warbler (Acrocephalus arundinaceus) is a widespread breeding species in Hungary as well as in the central region of the Western-Palearcticum. This species belongs to the seasonal long distance migrating bird group. In this study, the African ringing and recapture data of the EURING database was analysed. The database contains altogether 3.164 data with 25 African recoveries. Fourteen of the African recapture data showed a period of one year or less between the date of ringing and recapture. The potential wintering grounds for the birds seem to be the regions norths of the Equator: Nigeria, Senegal, Ghana. There is only one recapture from south of the Equator (Congo). The birds make an average of 3.318 kilometers till the wintering ground, in an average of 204 days. The data show that most of the birds get to the wintering grounds through three main routes. Recapture data from East Africa are lacking. Keywords: great reed warbler, Acrocephalus arundinaceus, EURING, wintering grounds.
44
