792
A MŰVÉSZ
A
LELKE.
nagy u t c á k , mire a belvárosból ide kiértek, megvált o z t a t t á k eredeti s z á n d é k u k a t , apró d a r a b o k r a szakadoztak . s azóta t e r e k n e k h í v j á k őket. É s ezek a külvárosi t é r u t c á k igen ravasz alkalmatosságok. Némelyikből három-négy k i j á r a t is nyílik s elágazásaikban k ö n n y e n megeshetik az a furcsaság, hogy az ember addig k a n y a r o g , míg hirtelen ö n m a g á v a l t a l á l j a m a g á t szemközt. K ü l ö n b e n nagyon egészséges kis hely volt ez eladósodott művészemberek s z á m á r a . Mindig a k a d t szabadulásba vezető ú t , h a hitelező t a l á l t jönni. Tömegesen r o h a n t á k m e g a művészek a perifériák e hasznos z u g á t . Egyesek északi a b l a k o t kerestek, mások tizennyolcadik századbeli h á z t e t ő k e t , megint m á s o k n a k hollandstílü padlásszoba kellett és így t o v á b b . Csak egyetlen egy kérdésben egyezett mindenek a kívánsága : hogy olcsó legyen. Amikor valamelyik a padlásszoba h e l y e t t az ötödik emeleti üresen álló cselédszobát k a p t a meg, elhozta m a g á v a l a festékes csészéjét, állványát, n é h á n y v á s z n a t s egy szivarosdobozzal a hóna a l a t t beköltözött az ú j h a z á b a . Egyik festő v o n z o t t a a m á s i k a t . Az a r á n y l a g nagyon olcsó lakbér csábító illatára ú g y j ö t t e k egymás u t á n , m i n t a b ú c s ú j á r ó k . Félév a l a t t szabályos művésztelep a l a k u l t ki a k ö r n y é k e n . Az egyik b a r á t s á g t a l a n háromemeletes h á z b a n rendezte be m ű t e r m é t k é t f i a t a l leány : Susan Virágh és Leona H u s z t . Susan Virágh k i s k o r á b a n m é g a sokkal szebben hangzó Virágh Zsuzsika névre hallg a t o t t , m i n t Virágh K á l m á n vármegyei telekkönyvvezető egyetlen l e á n y k á j a . D e a v á r m e g y e i tradició n e m t ű r t e a művészi h a j l a m o k a t , mire Zsuzsika a n a g y v á r o s b a volt kénytelen költözni. Virágh bácsi a z o n b a n n e m t a r t o z o t t az ostobák közé. Úgy gondolta, h a az édes l e á n y o m tényleg sokraviszi, a k k o r is ráér őt a t y a i szeretettel keblére ölelni, addig pedig egyelőre csendesen k i t a g a d t a . A m a m a ? Néha k ü l d ö t t egy kis csomagot, némi a p r ó p é n z t . T ö b b e t . . . t e k i n t v e a telekkönyvvezetőség gyér jövedelmét, t ö b b e t n e m t u d o t t tenni. Leona H u s z t , v a g y eredetileg H u s z t Ilonka, szülei elhaltak. Ő m á r t ö b b rokonságot t a r t o t t a festészettel, m e r t é d e s a t y j a egykor tekintélyes festékkereskedő volt. A k é t f i a t a l leány valamelyik penzióban ismerkedett meg egymással s m e r t e g y f o r m á n t a r t o z t a k a penziósnénak és m e r t ízlésük a m ű v é s z e t b e n , m i n t a cukrászsüteményekben, r u h á k szabásában m e g egyezett, c s a k h a m a r kibérelték együttesen a «műtermet». SZÉLES,
793 Ez t a v a l y nyár elején t ö r t é n t . N o v e m b e r b e n egy l á t h a t a t l a n , rideg idegen l á t o g a t o t t el a «telepre». Az orvosok t ü d ő c s ú c s h u r u t n a k h í v t á k az idegent, aki jeges u j j a i v a l i t t is, o t t is megérint egy f i a t a l életet. E g y á l t a l á n nem volt lovagias. A bérház építői viszont a n n a k idején csak arra ügyeltek, hogy minél előbb felépüljön a ház, de arra m á r kevesebb gondot f o r d í t o t t a k , hogyan épüljön fel. Igy h á t a k i f ű t e t len lakásokban az a m ú g y is gyengén t á p l á l t , vértelen szervezetek alig t u d t a k ellentállni a l á t h a t a t l a n látogató erejének. Leonát leteperte a vele való küzdelem. O t t f e k ü d t m á r hetek óta a fehér vaságyon. Alig mozdult s a keskeny a b l a k t á b l á k o n keresztül a szomszédház t ű z f a l á n a k a tégláit b á m u l t a . Egyik reggel az öreg orvos megállította az előszobában Zsuzsikát. Magasra r á n t o t t a bozontos, szürke szemöldökét és azt m o n d t a : — Kevés a remény, kedvesem ! Már csak az segíthet : ha ő is a k a r élni. Mert ha egy beteg nem a k a r élni, a k k o r hiába a d n a k be neki egy egész p a t i k á t . A maga kis b a r á t n ő j e a fejébe v e t t e , hogy m á r úgy sem gyógyul meg. B á n t j a őt v a l a m i ? — N e m t u d o m , sokszor arról beszél, hogy Münchenbe v á g y n é k m e n n i — felelt a leány. — No, ha m á s b a j a nincs, ezzel még megbirkózunk. A t t ó l féltem, hogy férfi v a n a dologban. — Nincs, doktor úr ! — m o n d t a tiszta h a n g o n Zsuzsika — H á t megérné ezt egy férfi? — Akkor h á t egyéb oka v a n . É n m i n d e n t megkísérlek, a m i tőlem tellik. De ha a betegem azt kezdi számlálgatni, h á n y kocsi lesz a temetésén, akkor csak k é t százalék r e m é n y v a n a gyógyulásra. Viszont, ha érdeklődni kezd az ú j d i v a t u t á n , megígérem, hogy tíz százalékra emelkedik a gyógyulás lehetősége. Amikor Susan m a g á r a m a r a d t , telesírt v a g y h á r o m zsebkendőt, de azért mégis dúdolva m e n t be beteg kis t á r s a szobájába. Leona m á r olyan sovány volt, hogy szinte elveszett a p a p lan a l a t t . Arcát az ablak felé f o r d í t v a , l e h ú n y t szemmel f e k ü d t . Susan azt hitte, hogy alszik és a b b a h a g y t a a dudolást. Megigazította a f e s t ő á l l v á n y t az ablak előtt és m u n k á b a f o g o t t . Illusztrációkat rajzolt egy folyóirat számára. F i a t a l művészeknek ezzel kell kezdeniök. É p p e n v a l a m i lóversenyképet rajzolt. Elegáns lovaglónadrágot a főhősnek . . . amikor v a l a m i mozgást hallott az ágy felől. Gyorsan odalépett. Leona tágranyílt szemmel b á m u l t az a b l a k r a és visszafelé s z á m o l t : — Tizenkettő — m o n d t a . É s kicsit később : — tizenegy . . . tíz . . . nyolc . . . hét. Susan csodálkozva k ö v e t t e a t e k i n t e t é t , m i t számol? Ő az ablakon á t csak egy kopár, csunya u d v a r t l á t o t t , melynek egyik oldalán magas t ű z f a l emelkedett. R e p k é n y k a p a s z k o d o t t fel r a j t a . A hideg
794 őszi szelek m á r sok levelet leszaggattak róla, alig n é h á n y t a p a d t még görcsösen a falhoz. — H a t — m o n d t a s u t t o g v a Leona. — Milyen gyorsan megy . . . H á r o m n a p p a l ezelőtt még m a j d n e m száz volt . . . M o s t ! . . . megint lehullott egy. Már csak öt v a n . . . — Miből v a n őt, kis L e o n á m ? — Levélből. Repkénylevélből. Mire az utolsó lehull, nekem is m e n n e m kell. Már h á r o m n a p j a t u d o m . Neked nem m o n d t a a doktor? — U g y a n ne beszélj ostobaságot. — Susan ijedtében haragosnak a k a r t volna látszani. — Mi közük a repkényleveleknek a t e betegségedhez? A doktor azt m o n d t a m a reggel, hogy a gyógyulásod bizt o s . . . Tíz az egyhez. H á t az semmi? Utóvégre a n n y i esélye akkor is v a n az embernek, ha makkegészségesen sétál a D u n a p a r t o n . Egyél most egy kis húslevest, a z u t á n h a d d m e n j e k rajzolni, m e r t szükségünk v a n a pénzre, hogy jó b o r t vegyek neked, m a g a m n a k meg egy kis sonkacsülköt. Leona nem v e t t e le a szemét az ablakról : — N e k e m m á r nem kell t ö b b é bor . . . nézd, megint lehullott egy levél. Most m á r csak négy v a n . Mielőtt bealkonyodnék, az utolsón a k a hullását is látni a k a r o m , a z t á n én is elmegyek. — L e o n k á m drága ! — m o n d t a Susan és föléje h a j o l t . — ígérd meg nekem, hogy lehúnyod a szemedet és nem nézel ki az ablakon míg ezzel a m u n k á m m a l el nem készülök. Sietnem kell, szükségem v a n a világosságra. H a szót nem fogadsz, lehúzom a f ü g g ö n y t . — H á t nem dolgozhatnál a másik szobában? — J o b b a n szeretek melletted lenni, de meg nem a k a r o m , hogy a z o k a t a b u t a leveleket b á m u l d . — Szólj, ha elkészültél — m o n d t a Leona h a l k a n és l e h ú n y t a szemét : — Az utolsót látni a k a r o m . B e l e f á r a d t a m a várakozásba, meg a gondolkozásba. É n is le a k a r o k hullani, m i n t azok a szegény, f á r a d t levelek. — P r ó b á l j aludni. Addig leszaladok Mátrayhoz, hogy modellt üljön a bányászhoz . . . R ö g t ö n i t t leszek. Addig ne mozdulj. Az öreg M á t r a y egy emelettel lejebb l a k o t t . E l m u l t m á r h a t v a n éves és olyan szakálla volt, m i n t Mózesnek. E n n e k a M á t r a y n a k semmi sem sikerült az életben. Legalább is mindig ezt m o n d t a . Eredetileg r a j z t a n á r volt s a maga k o r á n a k egyik nevezetes festője. De sokat i v o t t . Ilyenkor végigbugdácsolta a fél várost. Egyszer aztán a k a t e d r á r ó l b u k o t t le. U t á n a műépítésznél lett rajzoló. I t t is jól m e n t volna a sora, ha nem szereti a n n y i r a a bort. Még mindig neves festő hirében állott, de a t e r v r a j z o l á s s a sok kocintgatás, nem fért meg egy személyben. Az építész m á s rajzolót keresett, M á t r a y m e g t a r t o t t a a festészetet, meg a bort. Az u t ó b b i években m á r csak a bort és a régi jó időknek azt az egyetlen profán emlékét, amely r ö v i d t a n á r k o d á s a révén sovány n y u g d í j képében h a v o n t a jelentkezett. Most m á r csak modellt
795 ült a fiataloknak, akik a h i v a t á s o s a k a t nem t u d t á k megfizetni. Még m i n dig az eljövendő remekművéről beszélt, amely b á m u l a t b a fogja ejteni a világot. Máskülönben házsártos agglegény volt, de aranyszívű. Szerette, őrizte a fiatalokat, akik hálából m e g v a r r o g a t t á k a foszlott h o l m i j á t is. Susan b e n y i t o t t hozzá és elmondta, hogy mi a rögeszméje Leonán a k . Mátray, m i n t mindig, d ü h ö n g ö t t . — Ostobaság ! — k i á l t o t t a — ki h a l l o t t a azt, hogy az emberek meghalnak, m e r t egy pár rongyos levél lehullott. H o g y is engedheti Susan, hogy ilyeneket beszéljen szegény Leonka ! Mikor felértek a betegszobába, Leona a l u d t . Susan ó v a t o s a n leengedte a f ü g g ö n y t , á t v i t t e a f e s t ő á l l v á n y t a másik szobába. A z t á n kinyit o t t a egy percre az ablakot s m e g m u t a t t a a r e p k é n y t . Szótlanul néztek egymásra. Á t h a t ó , hideg, h a v a s eső v e r t e az a r c u k a t . M á t r a y leült egy leborított üstre . . . Az volt a szikla . . . Susan m u n k á h o z l á t o t t . Másnap reggel, mikor Susan fölébredt, Leona m á r ült az á g y b a n és t á g r a n y í l t szemmel m e r e d t a leeresztett zöld függönyre. — H ú z d fel, Susan ! L á t n i a k a r o m ! . . . Susan f á r a d t a n engedelmeskedett. Mi ez, mi t ö r t é n t , sem a havaseső, sem a szélvihar nem t é p t e le az utolsó repkénylevelet. Sötétzölden t a p a d t a szárához, csak a széle sárgult meg. — Az utolsó ! — m o n d t a Leona. — Biztosra v e t t e m , hogy m a éjjel lehull. H a l l o t t a m , hogy d u d á l t a szél. Ma egészen biztosan lehull és akkor én is meghalok. — L e o n á m ! H á t gondolj r á m , ha m á r m a g a d d a l nem törődsz. Mihez kezdek tenélküled. Leona nem felelt. A n a p m á r lassan m u l l o t t , de azért még az a l k o n y a t b a n is l á t t á k a falon a m a g á n y o s repkenylevelet. É j s z a k a megint elszabadult a szél s az eső szünet nélkül v e r t e az a b l a k o k a t . Mihelyt m e g v i r r a d t , Leona lázassan, kegyetlenül követelte, hogy húzzák fel a f ü g g ö n y t . A repkénylevél még mindig o t t volt. Leona felkönyökölve, soká nézte mozdulatlanul. Susan a csirkelevest k a v a r g a t t a a gázlángon. — Susan ! — m o n d t a jóval később a beteg leány — Susan, rossz voltam. Az utolsó levél azért m a r a d t ott, hogy m e g m u t a s s a , milyen rossz v o l t a m . Az ember vétkezik, ha k í v á n j a a halált . . . A d j egy kis levest, vagy t e j e t , a m i t akarsz. É s igen ! . . . Először a d d ide a t ü k r ö m e t . Kérlek, igazítsd meg a p á r n á m a t , hogy felülhessek. É s m o n d d : mit vegyek m a g a m r a , ha felkelek? E l t e l t egy óra, k e t t ő ; Leona ú j r a beszélni k e z d e t t : — Te Susan. É n bizton hiszem, hogy t a v a s z r a k i m e h e t ü n k Münchenbe . . . D é l u t á n eljött a doktor. Mikor Susan kikísérte, megfogta a leány keskeny, remegő kezét.
796 — L á t j a . . . m o s t m á r csak jó ápolásra v a n szüksége. Meggyógyul — a z t á n sietve v e t t e a k a l a p j á t . — Még egy betegem v a n a házban, az öreg M á t r a y . Ugy-e, az is olyan művészféle? Mi? Hogy súlyos-e az eset? . . . Ma elvitetem a k ó r h á z b a . . . A következő n a p tervezgetéssel telt el. N a g y o b b valószínűséget a t e r v e k kiviteléhez az az előleg jelentett, a m i t a második napon S u s a n n a k sikerült k i a d ó j á t ó l kiharcolni. *
*
*
Az öröm kicsalta L e o n á t is az ágyból. U g y a n még t á m o l y g o t t egy kicsit, de a nagy karosszéket mégis a s a j á t lábán érte el. Susan a kis zsámolyon elébe ült és megindult a halk, nevetgélő beszéd : Vonat o k i n d u l á s á n a k ideje, m ü n c h e n i szállodák neve cikáztak a l e v e g ő b e n . . . Öreg este lett, mire befejezték a tanácskozást, melynek eredm é n y e k é n t végül is k i m o n d o t t á k , hogy mielőbb ú t n a k indulnak. Az utolsó p i l l a n a t b a n j u t o t t eszébe L e o n á n a k : — De Susan ! Mi lesz a lakással? A z t á n , m e r t m a g u k k ö z t nem t u d t a k megállapodni, hogy a lakással mi t ö r t é n j é k addig, amíg ők Münchenbe lesznek, Susannak eszébej u t o t t , hogy lemegy az öreg Horinyákhoz, a házmesterhez, aki m a j d szakszerű felvilágosítást ad. Amikor az ü t ö t t - k o p o t t házmesteri lakásban Susan előadta a n y u g d í j a s b a k t e r b ő l lett öreg házmesternek a m o n d a n i v a l ó j á t , Horin y á k f u r c s á n , t ö r ő d ö t t e n nézett rá : — H á t a kisasszonyok meg sem v á r j á k M á t r a y t e k i n t e t e s úr temetésit? Susan egy pillanatra elképedve b á m u l t rá : — M á t r a y . . . bácsi . . . m e g h a l t ? Máris p o t y o g t a k a könnyei ,— Meghalt? . . . Mikor? — H á t a kisasszon' nem is t u d t a ? A ' h á t . H o g y a n is t u d h a t t a v ó n ' ? T e ' n a p . Szegin. T ü d ő g y u l l a d á s b a h a ' t meg. É n t u t t a m , én t u t t a m , hogy e' lesz a vége ! — Mit t u d o t t , H o r i n y á k bácsi? Beszéljen ! Mi t ö r t é n t ? — A t e k i n t e t e s u r a t száraz köhögés ette. Sípult is a mejje mindig. Osztán evve' a n y a v a j á v a ' a förgeteges időbe k i á ' t éccaka festeni az u d v a r b a ni ! — m o n d t a az ember és kifelé m u t o g a t o t t . — É j s z a k a állt ki festeni? De hiszen még n a p p a l sem igen t e t t e . H á t h o g y a n ? Miért? — N é h á n y n a p p a ' ezelőtt, bi'om k i á ' t , o d a m e n t a falho', o t t pingálta a z o k a t a ző'd leveleket. Oda ni ! A falra. Susan t ö r é k e n y kis a l a k j a egyszerre felegyenesedett. Már a kilincsen t a r t o t t a a kezét, amikor visszaszólt: — H o r i n y á k bácsi ! Egyelőre nem u t a z u n k ! Csokonai Kiss Kató.
