BESSENYEI GYÖRGY ÉS A LELKE
Első beszéd Hadd el, hadd nyugodjam még egy kevéssé, olyan jó a testnek reggel, hideg házba, éjjeli vackába, meleg takaródzó alatt kucorogni, onnen kiköpködni, köhögni, böhögni, orrát fújni, jobbra-balra forogni s szunnyadozni. L.: Úgy, de látod, milyen szépeket gondolok, kár őket elveszteni, kelj fel ebbül a kis halálból, fogj pennát, írj magyar polgártársaidnak a jó erkölcsökről. Tisztítgasd szép folyó anyanyelveket; mondj nékik mély dolgokat, nyájasokat, majd megdicsérnek. B.: Nem adnak egyebet? L.: Mi kell annál több egy okoskodó embernek? B.: Csak élj hát véle magad – hagyj békét – alszom. L.: Lész még ezen kívül azon jutalmad, hogy emberi szíveket fogsz csinálni, szaporítod a jót, kicsinyítvén, fogyasztván a rosszat. Nem jutalom-é szép lelkeket és emberi szíveket formálni? B.: Mit beszélsz? – úgy tetszik, most mondái valamit… be alhatnám. L.: Azt mondám, hogy szép dolog szép oktatással az emberi vadságot, tudatlanságot, kegyetlenséget fogyasztani és szívekbe szeled, édes erkölcsöket plántálni.
B.: Régen olvasnak-é már az emberek szép könyveket? L.: Alkalmas ideje, hogy tanulnak, olvasnak. B.: Hát szoktak-é még százezerenként menni egymást ölni? L.: Megesik, meg még az ilyen állapot, de – – – – B.: Be alhatnám, hallod-é, – – olyan mély álom ereszkedik rám. L.: Azt gondolod talán, hogy az olvasás halandó társaidat nem jobbítja? – nagyon csalatkozol. B.: Hány olvas hát? Egy olvasó emberre vethetsz ezeret, ki nem olvas. Azok közt pedig, kik olvasnak, ezerre végy csak egyet olyat, ki haszonnal olvas, és igaz bölcsességre tészen szert. Ehol van a világ java: ebbül áll. L.: Tedd hozzájok még azokat is, kik születéssel csupán, sok olvasás nélkül, jószívű, igaz, hív, szeled tulajdonságú emberek, s okosok e világi életnek dolgába, melyet tapasztalásból kell mindennek tanulni. B.: Azok nem olvasnak, nem is szükség nékik olvasni. Egy természet szerint igen szép, fejér és piros asszony eszetlen lenne, ha orcáját festené, hogy szép légyen; de ha nem szép s festi magát, úgy sincs esze. L.: Írj azoknak, kiknek születéssel nagy elméjek van, de hogy világosságra nem találhatnak, setétségben maradnak. B.: Mit akarsz világosságoddal? Micsoda világosságról szólasz? Én megmondom néked: nem értek semmit e földön, mert itt minden állapot visszá6
jára esik meg, mégis úgy kell néki lenni. Nincs nékem világosságom: – ha behunyom szemem, egészlen setét vagyok. Eredj, ha világosságot akarsz, mutasd meg az embereknek a napot. L.: Honnan származtak hát azok a világosságok, melyek szerint már ma az öregasszonyokat ördögnek képibe nem égetik? a vádoltakkal tüzes vasat nem fogatnak, hogy ha ártatlanok, kezek meg ne égjen? Nem írják: Lutherani comburantur? A peres embereknek nem kell egymással bajt vívni, duellálni, hogy amelyik másikát megöli, annak légyen igazsága, sat. Szeretnéd, ha még ezek a szép dolgok fenn volnának? Vagy hiszed-é, hogy nem az írásból, olvasásból származott világosság törlötte el őket? Számláljak-é még elől ilyen dolgokat? B.: Megállj, meg; – – egészen kivered az emberfejéből az álmot. De vajon ölték-é, égették-é ezelőtt az emberek egymást azért, hogy egyiknek lelke nem úgy hitt és gondolt, mint a másiké? L.: Országokat dúltak amiatt fel, kivagdalták a gyermekeket is anyjok méhéből. Egyik nemzetet egy, másikát más hitbe nevelték, mindenik a magáét vallotta, s a szomszédját ölte, rablotta, Isten nevébe, ki azt parancsolja követőinek, hogy ellenségeikkel is jól tegyenek, és ahol bé nem fogadják őket, lábokról is lerázván a port, onnan elmenjenek. Ennek az Istennek nevébe szaggatták egymást a békességnek fiai, ártatlan gyermekek vérivel megfertéztetett kezeket emelvén magas egeinkre áldozatul annak az irgalmas Atyának, ki minden véres áldozatot utál. 7
B.: Ne beszélj! L.: De beszélek, s beszélj te is, mert e tiszta igazság – úgy de ezek már ma mind eltöröltettek a jó és szép írások által, melyekből az emberi elme világosodván, kegyetlenségét megláthatta. Még pedig sokaknak eltöröltetésére van szükségünk. Ha felkelnél – eleget mondanék, csak írnád; igyekeznél te is a vadságoknak szelédítésére, de rest vagy emberi kötelességedet tenni. Tudod-é, hogy a kötelességét, hivatalát nem tévő ember nem érdemli, hogy ember legyek? Akarsz nem ember lenni? B.: Csak meg kívánok már ember maradni – – De majd meglátod, írok, nyomtattatok, és azt fogják a tudatlanok mondani, hogy nincs eszem. L.: El fogod-é már abbul hinni, hogy eszetlen vagy? Meg kell-é amiatt szűnni a jótul? Félsz a tudatlanságtól; ha ez igaz, nem érdemled meg, hogy eszed legyek! – Írj! B.: Nem bánom, úgyis tereád esik a mocsok, mert te gondolsz, én pedig csak írok. L.: Nem bánom, felveszek mindet magamra, csak írj – – írjad frissen: A világnak atyja minden embert békességre, szeretetre, munkára, egymás terhének békességes tűréssel való elviselésére teremtett, szabad élettel áldván mindeneket. B.: Ne nyargalj már – – várakozz egy kevéssé, hadd igazítsam meg legalább a pennám, majd olyan betűket tétetel vélem, hogy a néző sem olvassa el. L.: Csak írj, ne töltsd az időt. Elolvassa azt János, akárhogy írod. 8
B.: El, káromkodással: guták csinálták a pennáját – hiszen török betűk már ezek – száz lába is van egy M-nek – soha nem tudná az ember, a K itt ha gereblye képek-é vagy betűk! Saskeselyű szemekkel kell őket nézni, s azzal is olyanoknak tetszenek, mint egy-egy pudli: kihull miattok az ember szeme agyábul – Így beszél János magába, ha nem mondja is. L.: Siess, ne hiábavalóskodj: majd elszalasztom a legszebb gondolatokat, azután ne írj. B.: De bár elszalasztgatnál belőlök egy néhány milliomot, többet alhatnám, s jobban nyughatnám; megölsz egyszer azzal a sok hiábavaló gondolattal. L.: Mit csinálnál, ha nem gondolnék benned? Ennél, innál, aludnál, csudálkoznál, ásítanál, haragudnál? Vagy öletnéd az idővel s tudatlansággal magadat? Szép dolog az emberi természetet vizsgálni és azokat titkon nevetni, kik a világosságnál vakon járnak, mindenbe belébotlanak, sírnak, sírnak-rívnak, nyögnek, önként húzván magokra nyomorúságokat – – – Írjad hát. Minden embernek vagyon egy poláris csillaga, melynek világánál lépéseit igazgatja: ez lélek, ítélettétel. B.: Ítélettétel – – megvan. L.: Ez olyan tűz, mely isteni munka által alkottatik a természetbe. Némelyik csak a holdtul vészi világosságát, némelyik pedig a naptól. Azok, kiket a hold világosít, butáknak neveztetnek, azok pedig, kiket a nap sugároz, okosoknak hívatnak. B.: Hívatnak – – – megvan. 9
L.: Azonba minden poláris csillag hályog alatt születik az emberbe. Legyen holdi vagy napi, azaz nemes, éles vagy ostoba. Úgy hogy a legjobbnak, legnagyobbnak is megkívántatik oly dolgokra akadni, melyeket magára tévén, általok hályogát oszlassa, különben a legnagyobb tulajdonságú elme vakon marad örökre. B.: Örökre – megvan. – – De ne menj mélyen, majd nem értelek ezzel a sok hasonlítással vagy példával – – Magyarázz tisztábban. L.: Ha egy nagy elméjű ember soha sem tudós írásokat, sem férfiakat nem kaphat társaságába, ugye hogy soha bölccsé nem lehet és megmarad poláris csillagán mindenkor a homály? Ha az arany kőhöz soha tűz nem fér – goromba testbe marad és nem ragyoghat fejedelmek koronáján? Ismernéd-é Plátónak lelkét, ha örökös szántóvető embernek hagyta volna meg a sors? Ellenben menynyi ember olvas, tanul, ki tudatlan ostoba marad. Ha a tudományok kivesznek a népek közül, egész nemzetek megtompulnak elméjekbe, noha nem lehet feltenni, hogy egész nemzetbe nagy származású elmék ne lennének. Látod a szegény géberitákat, mint elaljasodtak, kik régen a persiai birodalomba annyira fénylettek. Nincsen már e világon semmi és senki pártjokra, csak nyomattatnak, pusztulnak, aljasodnak sanyarúságra hanyatlott életekbe. B.: Életekbe – – le van. Szegények! Ha Zoroastesek feltámadna s láthatná tanítványait!… (A Holmi) 10
PENNACSATA Ah, bárcsak elérhetném azon vigasztalásomat, hogy tíz vagy húsz megsértetett magyar író ellenem támadna! Mihent az írók nyomtatásba egy egész nemzet előtt elkezdenek egymással vetélkedni, azonnal megindul a szép elmélkedés. Ezt keresném én, azért garázdálkodom néha írásomba. Tudom, hogy aki cáfolni akarna, igyekezne hozzám szebb magyarsággal beszélleni, mint én szoktam. Harmadik jönne, ki mindkettőnket felül kívánna haladni. A nemzet mulatná vélünk magát, s nevetne, mikor mi egymásnak előtte bosszúságokat mondanánk, de a tudomány, magyarság azonba épülne. Ah, atyámfiai, író barátaim, támadjatok reám pennával, magyar könyvekkel! – Mondjátok: nincs eszem, ítéljetek Szencre, mind örömmel elfogadom, csak cáfoljatok több elmével, magyarsággal, mint én írtam. (A Holmi)
11
BESSENYEI GYÖRGY MAGÁHOZ Ki vagyok? mi vagyok? merrül s mibül jöttem? Hol voltam? s hogy esett, hogy világra lettem? Érzek, gondolkodom, küszködöm, fáradok, S lélek, melynek utján szüntelenül halok. Létemet táplálván testemet emésztem, Élni törekedem s életemet vesztem. Gyötrelmek közt vigad szivem a veremben, Fájdalommal öröm igy laknak szivemben. Halandó sorsomat ekként ha szemlélem, Benne szabadságom rabságával lelem. Hányszor kell érezni változásaimat? S hogy kerülhessem el hányattatásimat? A történeteknek veszélyes tengerén Egy kis tűz vezérel, hogy futhassak térjen; Ennek világánál sok oly kőszálakat Kerülök, hol mások lelték halálokat. Nézek, gondolkodom, bujdosok, remélek, Járok, ülök, mozgok s nem tudom, hogy élek. Testemben hánykódik valamely valóság, Lélek, elme, tűz, ész, milyen világosság! Nem tudom érteni; formája, sem szine Nincsen, melybe létem valamit meghinne.
12
