A SZABÁLYRENDSZER LELKE

3

MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM

A SZABÁLYRENDSZER LELKE

HUNOR - MAGYAR ÚTJÁN iker-szabályrendszerű társasjáték Ha egy játékos, mondjuk 5-öt dob, akkor mit tehet? Vagy lelépi ő maga az ötöt, vagy felajánlja azt másnak. S a társa vagy elfogadja ezt, vagy nem. Ha 6-ot dob valaki — ami a legtöbb a dobókockán — , akkor vagy lelépi ezt ő maga, vagy beteszi az un. „tarsolyba”. Ha a „tarsolyban” már több hatos is van, bárki, bármikor kivehet belőle, hozzáadhatja a saját dobásához, és lelépi a kettő összegét. Mit rejt ez a szabály? Azt, hogy úgy kapott valakitől hatot, hogy nem tudja, kinek köszönje meg, még akkor sem, ha emlékszik, melyik három játékos tett be a tarisznyába, mivel eldönthetetlen, melyikét emelte ő ki. Miért kell ez a szabálylehetőség? Mert az életben is megtörténik, hogy nem tudjuk, kinek köszönjünk meg valamit: a Mikulás eredeti ajándékát mindenki ismeri, de ilyen a nyelv, amit beszélünk, a népdal, egy ötlet, egy-egy szép gondolat, úgy mondjuk, adatik. Ha egy játékos egy bizonyos nehéz kérdésre választ tud adni, akkor a szabályleírás azt mondja: „mindenkit oda tehetsz, ahova akarod, magadat is beleértve, és nem kell semmit sem megindokoljál, a többieknek is szótlanul kell elfogadni döntésedet”. Vagyis, ez a tejhatalmú úr helyzete. Ez is létezik az életben! Gyönyörű látni a gyermekek arcát, mikor először találkoznak ezzel a lehetőséggel. Megtörténhet, hogy valaki ilyenkor mindenkit jó hátulra pakol vissza, magát pedig szinte a célba. Nem baj. Ha azonban nemsokára más válaszolja meg a már egyszer hallott nehéz kérdést, mit élhet át néhány pillanat alatt, míg megszületik az új döntés: visszakapja-e a pofont, s esetleg még hátrább teszik most őt, s mit érez akkor, ha még sem kapja vissza, amit ő adott… Tapasztaltuk hogy másodszor nem teszik már meg azt a gyerekek, amit először tettek! Ha beér valaki a célba, nem esik ki a játékból, nem megy ki magányosan a kertbe mást játszani, hanem felkerül a játéklapot körbevevő képek valamelyikébe, az un. „égi mezőbe”. (Ez lehet persze egy vezetői állás, legmagasabban a Teremtő közeli szint.) Megérdemelte, mindent tudott, jogos az „előléptetés”. De ha valaki a „lent” lévők közül nem tudja a választ egy kérdésre, segítséget kérhet az „égiektől”. Mindig kapunk választ, ha fohászkodunk főnökhöz, Úristenhez? Ugye nem. Hát itt sem köteles az égi személy vá-

laszolni. De ha válaszol, két eset lehetséges. Ha jót mond, a lenti meglépheti, ami az adott válaszhoz jár. De, ha téved, akkor…? Akkor bukik lefelé! Igen. Akkor bukik az „égi mezőből”, amellé, aki a segítséget kérte, s ezentúl együtt folytatják útjukat, elválaszthatatlanul a cél felé. Vagyis, aki felkerül az „égi mezőbe”, annak egyre több dolga van a lentiekkel. A legtöbb dolga pedig annak van, aki a legelőször került föntre. Az utolsóért már mindenki buzgón dolgozik, hisz a játéknak csak akkor van vége, ha mindenki egyként felért az „égi mezőbe”. Ekkor boldogan kezet foghat a játszó csapat, célba értek: vége. A kérdésekre a helyes feleleteket gyorsan meg lehet tanulni. Ajánlat erre az esetre: készítsünk családilag új kérdéseket, új válaszokat, lehe-tőleg lelket nemesítőket, igazakat. Emberhez méltó csodálatos élmény ez is, minden kérdés — felelet egy — egy emelkedés a nemesedés lépcsőfo-kán. HINTALAN LÁSZLÓ

A játék kapható a KÉT HOLLÓS könyvesboltban (Bp. 1081 Kenyérmező u. 3/a. telefon: 299-0032), vagy megrendelhető interneten a www.kethollos.hu oldalról.

Dobogó

Mitikus Magyar Történelem (VIII. évfolyam 6. szám) Megjelenik minden páros hónap utolsó napján Fõszerkesztõ: Sárosi Zoltán Kiadja: Sárosi kiadói- és nyomdaipari Kft 2153 Fót, Vörösmarty tér 2. telefon: 06 (27) 361-036 Felelõs kiadó: a kiadó vezetõje Nyelvi helyesség: Császár László Elõfizetéssel kapcsolatos információk: 299-0032 A lap elõfizethetõ rózsaszínû postautalványon a Két Hollós

Könyvesbolt címén (Bp. Kenyérmezõ u. 3/a, 1081). Elõfizetési díj egy évre: 4000 Ft. világháló: www.dobogommt.hu villámlevél: [email protected] HU ISSN 1589-3677(nyomtatott) HU ISSN 1589-4746 (online) A lapban megjelent cikkekért felelõsséget vállalunk!

4

Dobogó

A Csillagszemű juhász népmesénk asztrális olvasata CZEGLÉDI GÁBOR A mese teljes egészében az alábbi linken olvasható: http://209.85.129.132/search?q=cache: Y4XkzEbvL-YJ:posalajos.com/pdf/benedek_elek_a_ csillagszemu_juhasz.pdf+a+csillagszem%C5%B1+juh %C3%A1sz&cd=19&hl=hu&ct=clnk&gl=hu A mese több változatban maradt fönn, de a lényege mindenütt ugyanaz. Az elemzés szempontjából a Benedek Elek által ismertetett változatot tartom irányadónak, melynek cselekménye röviden a következő: Az öreg király elrendeli, hogy amikor tüsszent, mindenki azt mondja neki, hogy „Adj’ isten egészségére“! A csillagszemű juhász az egyetlen, aki nem mondja a király tüsszentésére, hogy egészségére. A király elővezetteti, de ő továbbra is kitart amellett, hogy nem kíván egészséget az uralkodónak, amíg az a leányát neki nem adja. A halálra ítélt juhászt az első esetben a fehér medve (más változatban egy oroszlán) barlangjába vetik, ahol egy pillantása elég ahhoz, hogy a kiéheztetett vadállat meghunyászkodjon a csillagszemű előtt. Másnap a királyi udvar legnagyobb meglepetésére életben van a Csillagszemű, de a király elé vezetve továbbra sem hajlandó addig a jókívánságra, amíg a királylányt feleségül nem kapja. A következő tömlöcben tíz óriás sündisznó (más változatban tizenkét szőrdisznó) várja, akiket a csillagszemével nem, csak a furulyázásával tud „hatástalanítani”. Itt is életben marad, de korábbi álláspontján másnap sem változtat. A harmadik napon a „száz halálba” küldik, vagyis a kaszásverembe (más változatban beretvakútba). Itt gondolkodási időt kér, és amíg az őrök nem figyelnek oda, a verem szélére helyezett botjára akasztja a szűrét és a kalapját. Ezek után az őröknek kijelenti, hogy továbbra sem teljesíti a királynak a parancsát. A juhásznak nézett ruházatot az őrök belökik a verembe. Ekkor a verem alján elhelyezett mécses kialszik, jelezve, hogy a juhász életének vége szakadt. Természetesen, mivel nem őt lökték a verembe, képes újra ámulatba ejteni a királyi udvart. Másnap a király belátja, hogy nem képes elpusztítani a juhászt, így felajánlja neki az országában tett utazás során először az ezüsterdőt, majd az aranyvárat, végül a gyémánttóval együtt az előbbi kettőt is, csak hogy eltérítse szándékától. Miután a juhász nem tágít, neki adja a leányát (akinek kezdettől fogva tetszik a legény). Így a juhász természetesen ígéretet tesz, hogy most már mondani fogja, hogy adj’ isten egészségére! Erre a lakodalom közben sor kerül, miután a tormától ismét eltüsszenti magát a király. Egyes változatok szerint addig ismételi a köszöntést, míg a király nekiadja

az országát is. Más változat szerint a király lefordul a székről és a juhász lesz a király. Olyan változat is előfordul, hogy annyira megtetszik a királynak a veje, hogy magától nekiadja a királyságát. A nemzetközi változatokban ismeretlen népmesénk keletkezését abban a távoli múltban kell keresnünk, amikor a Napot, Holdat és csillagokat, tehát kozmikus környezetünk „szereplőit”, a kultuszok és tisztelet középpontjába helyezte az emberi közösség — meglehet, erre a feltételezésre látszólag semmi okunk nincsen, hiszen a mesében a csillagszemű tulajdonság kivételével sem a Nap, sem a Hold, sem a csillagok nem jelennek meg közvetlenül. Mit tudhatunk meg a mesében erről a különleges mesehősi tulajdonságról? Egyfelől azt, hogy viselője, a csillagszemű juhász, nem tartozik a szörnyen hatalmasnak nevezett király feltétlen tisztelői közé. A mindenkire kötelező érvényű parancsot, amit az ország lakossága félelemmel eltelve teljesít, a halálos fenyegetés ellenére nem egyszerűen megtagad, hanem ki is figuráz. „— Dehogy nem mondom, felséges királyom, bizony mondom, hogy: adj Isten egészségemre! A további párbeszéd is inkább azt mutatja, hogy a bolondját járatja az uralkodóval: — Nem az egészségemre, hanem az egészségére — utasítja a király. — Hiszen mondtam, felséges királyom, egészségemre.“ A hétköznapi logika alapján, magunk is azt mondanánk erre az életveszélyes pökhendiségre, hogy Térj már észre te bolond, hiszen az életeddel játszol! Lényegében az udvarmester is erre figyelmezteti: „— Te szamár, mondjad, hogy adj Isten egészségére!“ A következő válasz magabiztosságán viszont arra következtethetünk, hogy a juhásznak nagyon is helyén van az esze: „— De már azt nem mondom, amíg a király őfelsége a lányát nekem nem adja.“ A juhász személyében tehát előttünk áll a halállal is dacoló magabiztosság, amely a királyi tekintély tiszteletének semmibe vételével maga szabja meg a későbbi eseményeket. A jókívánság teljesítésének feltétele pedig a királylány kezéhez, végső soron a nász eseményéhez van kötve. Az általánosan elterjedt népmesei próbáktól eltérően, ebben a mesében rendhagyó dramaturgia részesei lehetünk. Nem a király hirdeti ki a házasulandó korú gyermeke kezéért a hősöknek a feltételül szabott próbákat, hanem megjelenik csillagszemű juhász mint rendkívüli minőség. A király, mintegy kényszerpályán, folyamatosan kénytelen a halálos próbákon keresztül

MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM megbizonyosodni a juhász „felette álló” hatalmáról. Nem jószántából adja a juhászhoz a királylányt és vele együtt a királyságot, hanem azért, mert nem tudja jobb belátásra bírni. A másik lényeges tulajdonsága a mesehősnek, egy különleges „képesség”. Az állatokat, amelyeknek az lenne a feladata, hogy hősünket kiiktassák, képes „hatástalanítani”. Elegendő az első próba során rápillantania a medvére, amitől a bestia „megjuhászodik”. Lefeküdt a földre, és meg se mozdult. A második próbán, a sündisznók el is alszanak, igaz nem pontosan úgy, mint az előző esetben. Itt nem a csillagszemét latba vetve, hanem a furulyáját használva éri el célját: No, hanem volt a csillagszemű juhásznak egy szépen szóló furulyája, azt a subája alól előhúzta, elkezdett furulyázni, kezdette andalgósan, folytatta szaporázva. S hát, Uram-Teremtőm, táncra kerekednek a sündisznók, járták elébb lassan, azután sebesebben, addig járták, míg el nem dűltek s azután lefeküdtek aludtak, mint a bunda. Miből eredhet a juhász e rendkívüli képessége? Minden bizonnyal nem pusztán a juhászi, vagy pásztori képességéből, hanem a titokzatos csillagszemű, vagy másképpen csillag-szerű tulajdonságra vezethető vissza. Érdemes ezúttal ennek a csillag-szerű tulajdonságnak nyomába eredni. Ehhez viszont több-kevesebb kitérőt kell tennünk. René Guénon: A Világkirály című művében szerepel egy Agarttha nevű titokzatos beavatási centrum leírása. A szerző Saint-Yves d’Alveydre halála után 1910-ben megjelent Mission de l’Inde című könyvét idézve írja a következőket: „Van itt aztán olyan rész is, más egyebek mellett, ahol a „világkirályt” festi le,(…) Azt írja Saint-Yves, vannak pillanatok a „kozmikus misztériumok” földalatti celebrálása közben, amikor a magányos utazók mozdulatlanná dermednek, és még az állatok is elcsendesednek.” Ez a látszólag távoli hasonlat, az utazók mozdulatlanná dermedéséről és az állatok elcsendesedéséről, közelebb vezethet bennünket a kérdés megválaszolásához. Létezik ugyanis egy „kozmikus misztérium”, aminek pontosan ilyen rendkívüli a hatása az élővilágra. Ennek a kozmikus, vagy égi (mennyei) jelenségnek, az egyik résztvevője a Nap, a másik a Hold. Ennek a ritka, de annál jelentősebb jelenségnek a neve: napfogyatkozás. A népmesénk királya — bár a mese nem nevezi öreg királynak — mégis régóta uralkodó. Legalábbis arra lehet gyanakodni, miután a leánya a mesében házasulandó korban van. A királyi hatalom égi, pontosabban a Naptól való eredete az ősi mezopotámiai és egyiptomi civilizációkban is megjelenik. A király személye a napisten földi helytartója. Ezt a képzetkört igyekszik megerősíteni XIV. Lajos francia király is, amikor felveszi a „Napkirály” címet. A Napisten uralma azonban nem korlátlan.

5

Amint létezik a Nap járásának ciklikussága (melyet évnek nevezünk), a teljes napfogyatkozásoknak is van időbeli törvényszerűsége. Ezeket a napfogyatkozási ciklusokat (amelyeket a tudomány Szárosz-ciklusoknak nevez) valószínűleg a kaldeus papok és a magyar táltosok is számon tartották. Közvetett bizonyítékaink vannak, de erre most bővebben nem térnék ki. Bár a napfogyatkozás átlagosan félévente ismétlődő jelenség, mégis csak a földfelszín vékony sávjában látható a teljesség . Különös egybecsengés, hogy a görög nyelvben kör (κύκλος, küklosz, innen ered a ciklus) szó, hangalakilag alig tér el a mitológiai egyszemű óriás nevétől, ami a Küklopsz (Κύκλωψ). A két szem egyetlen szemmé „öszszeolvadása” pedig szintén a két nagy égi világító, a Nap és a Hold együttállásának megidézéseként is értelmezhető. Ilyen módon, az egyszemű óriások, akár az említett Szárosz-ciklusok korabeli megfelelői is lehetnek. A teljesség bekövetkeztével az Nap elsötétül, amit jelképesen és rövid ideig a Nap „halálával” azonosnak tekinthetünk. A teljesség néhány perce után „feltámadó” Nap az „új király”. Egészen addig, ameddig ugyanazon a földrajzi helyen be nem következik ismét a teljes napfogyatkozás. Erre a mai tudomány álláspontja szerint átlagosan 410 évet kell várni. A király tüsszentése utalás lehet arra a véletlenszerűnek tűnő folyamatra, amit napkitörésnek nevezünk. Ez a Nap „egészséges” működése, összhangban a naptevékenységi ciklusokkal, minden rendellenesség nélkül. A juhász nem mondja a király tüsszentésére, hogy Adj’ isten egészségére! Azért nem, mert vélhetően közeleg a ciklus vége, amit földről nézve a teljes napfogyatkozás, vagyis a „Nap halála” jelez. Ez a halál persze jelképes, mert van is, meg nincs is. Hiszen csak mi, földi szemlélők látjuk ilyennek. De az „öreg” király uralkodásának, vagyis a Nap akár több száz éves egyeduralmának végét jelenti, akár meghal a mese végén a király, akár nem. A juhászt tehát ne próbáljuk meg egyetlen kozmikus minőséggel azonosítani. Maga a folyamat a lényeg, a teljes napfogyatkozás, az állatés növényvilágot megtévesztő besötétedéssel és az éjszakai égbolthoz hasonló csillagos éggel. A juhász tudja, hogy ameddig a királylány kezét meg nem kapja, vagyis ameddig az „Égi nász” (a Nap és a Hold teljes

6

Dobogó

együttállása) be nem következik, addig nem térhet viszsza a Nap teljessége, ami ebben az esetben az Egészsége. Addig semmiképpen nem mondhatja, az adj’ isten egészségére köszöntést. Minden bizonnyal ugyancsak ez a látványos folyamat lehetett az alapja a „Győzhetetlen Nap“ (Sol Invictus) fogalom képzetkörének. Ellentétben a Nap „kis éves”, téli napfordulót követő újjászületésével, a teljes napfogyatkozás drámai élménye egyetlen „képletbe” foglalja a Napnak, mint napistennek a „halálát”, „megszületését” és „feltámadását”. Eszerint a természeti logika szerint, téli napfordulót követően nem a Nap, hanem a Nap évenként bejárt útjának „születése” történik. Ez az újjászületés az évnek, vagy a Földről nézve a napút (zodiákus, ekliptika) ciklikusságának megújulása vagy születése. De térjünk vissza a mese cselekményéhez! Az első esetben a juhász egymagában álló halálos veszéllyel találja szembe magát. A második napon tízzel (vagy tizenkettővel), a harmadikon százzal. Itt először a számosságokra érdemes oda figyelnünk. Az Egy a teljességet, a tíz a tizedet, a száz a századrészt is jelentheti, mivel a magyar nyelvben a törtrész egész szám többszörösét is jelentheti. Gondoljunk itt a tized, század katonai jelentésére, vagy a „harmadnapra föltámadott” mondat három nap jelentésére. A csillagászati szaknyelv a teljes napfogyatkozás esetében különböző fokozatokat nevez meg, attól függően, mennyire előrehaladott az eseménysor. Első kontaktus a neve annak a pillanatnak, amikor a Hold pereme „hozzáér” a Naphoz. Ezt a pillanatot szemmel nem is lehet látni, csak számítással lehet előre jelezni. A földi megfigyelés még a legkiválóbb távcső segítségével is csak a pár másodperccel későbbi állapotot képes észlelni. Ekkor az első kontaktus már megtörtént. Ez a pillanat szabad szemmel, tökéletesen láthatatlan marad. Látszólag minden rendben, a Nap megszokott módon világít, és ha nem tudnánk előre, hogy mi zajlik az égen, észre sem vennénk. Mesénk tanúsága szerint a hagyomány is tud az első kontaktusról. Erre példa a medve, melynek szerepe elsősorban abban áll, hogy egy medve. Ha oroszlán, akkor is egy oroszlán. Ez a számosság tehát a Nap egységére vonatkozik, de azzal a „háttértudással”, hogy a látszat mögött egy „halálos” folyamat, a jelenleg uralkodó Nap megszokott periódusának a vége megkezdődött. A medve, amely a mesében az első tömlöcben várja a hőst, más irányból is a halált hivatott megidézni. A hagyományos zodiákus keretrendszerben a Szűz időegység második holdházát a medve jelöli. Ezen időszak végpontján az őszi napéjegyenlőség következik. Ez a csillagászati ősz kezdete, ami a természetben a közelgő télre „átvezető” időszak. Innen indul az év „sötétebb fele”, a napon belül pedig a fényben, világosságban szegényebb időszak. A hagyományos asztrálmítoszi keretrendszer a Szűz és a vele szemközti Halak időszakának tengelyét haláltengelynek nevezi.

Lássuk a csillagszemű juhász második próbáját! A második próbán tíz (vagy tizenkét) óriás sündisznó várja a tömlöcben. Ezek száma a teljességhez képest, ami az Egy, a töredékesség jelképeként, számosságként jelenik meg. Ugyanarról a minőségről van szó, csak több alakban. Az óriás jelleg arra is utalhat, hogy itt nem hétköznapi sündisznókkal van dolga a juhásznak. Az állatvilágban a Nap kerek és sugárzó tulajdonságának megidézésére, a szúrós tüskékkel borított, teljesen gömbszerűvé összegömbölyödő rágcsáló állat az egyik legalkalmasabb „szemléltetőeszköz”. Ha a tízes számot tizeddel helyettesítjük (vagy a tizenkettő esetében egy-tizenketteddel), akkor a Nap „fogyatkozása” esetében a tíz (vagy tizenkét) százalékos lefedettségnél járunk. Ez már látványos különbség a megszokotthoz képest. Bizonyosak lehetünk abban, hogy a „fogyatkozás” elkezdődött. Ezt a változást már akkor is érzékelhetjük, ha semmit nem tudtunk előre a teljes napfogyatkozásról. Ilyenkor a Nap fényereje minimálisan ugyan csökken, de a formája kezd átalakulni. Olyan lesz az alakja, mintha „kiharaptak” volna egy darabot belőle. Ezek után válnak az események drámaivá, még akkor is, ha csak részleges fogyatkozás tanúi leszünk. Ekkor lehetünk részesei a Nap „metamorfózisának”. (Mert a „halál”, lényegét tekintve szintén átváltozás, alakváltozás. Szó szerint, túl az alakon µεταµόρφωσις). Közben egyre inkább olyan alakot kezd ölteni a Nap, mint amilyet a Hold szokott, amikor sarló alakú.

Ez a teljes napfogyatkozás mentén kialakuló alakváltoztatás, amely első fokon a holdciklusokat idézi,

MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM végül egy új minőséghez, a „csillaghoz” vezet. Ha valamihez köthető, vagy megnevezhető a Hold által láthatóvá váló Napkorona, akkor ez a csillag-szerűség (csillag-szeműség) lehet. Ilyen előzmények után kerül a juhász a száz kaszával jellemzett, vagy kaszásveremnek nevezett harmadik próbához. A századrészt látható Napsarló alakja ténylegesen kaszához hasonló. (Ez a hasonlat természetesen nem egy „sablon”. Egészen máshogy alakul a napsarló alakja gyűrűs napfogyatkozás esetén, és ebben az esetben teljes elsötétedésről sem beszélhetünk.) Még mindig vakítóan fényes, mint amikor a nyári nap sugara megcsillan az aratók szerszámain. A kaszásverem értelme csak együtt, a számosságok és a formai hasonlóság alapján vezet ehhez az értelmezéshez. A „halálos” folyamat akkor ér a végpontjára, amikor a juhásznak hitt ruhát a mélybe vetik, és az utolsó gyertyafény is kihuny. Ez a csillagászati terminológiában a „második kontaktus” előtti pillanat. Ekkor a maradék Napsarló is elfogy, a Hold kráterei között „felszakadozik” és az utolsó „felvillanó” napsugárzás tanúi lehetünk. Ennek neve a csillagászatban a gyémántgyűrű. A juhász már túl van a halálos próbákon, de mielőtt megkapná a királyleányt, a király még egy kísérletet tesz arra, hogy „eltérítse”. Ekkor jön a „képbe” az aranyvár, az ezüsterdő és a gyémánttó. A Nap féme az arany, a Holdé az ezüst. Különös módon, a csillagászati fogalomnak, a gyémántgyűrű-effektusnak a jóval ősibb mesei fogalomtárban is meg van a megfelelője. Mi történt volna, ha a juhász elfogadja az ajánlatot? Nagy valószínűséggel egy ún. „hibrid-napfogyatkozás”, amely eljut a Nap látszólag teljes eltűnéséhez, eljut a gyémántgyűrű effektusig, de rögtön a másik oldalon úgy tér vissza a napfény (szintén gyémántgyűrűvel), hogy egy röpke pillanat sem adódik arra, hogy a napkorona felragyogjon, és az „égi nász” látványosan beteljesüljön. Erre akkor van csillagászati lehetőség, amikor a Hold árnyékkúpjának hegye ponto-san a Föld felszínét „súrolja”.

7

De a mesében nem ez történik. Miután a juhász viszszautasítja a király ajánlatait, megtörténik a menyegző és a juhászból király lesz. A második kontaktus kezdetén a Hold pereme eléri a Nap átellenes peremét, és eltakarja a Napkorongot. Ekkor következik el a teljesség néhány perces időszaka, és ekkor válik láthatóvá a Napkorona. Ekkor lehetünk biztosak abban, hogy a folyamat visszafordíthatatlan. Ez a különös „csillag” felragyogásának pillanata. Ami ezek után történik, az már újfent a Nap egészségére válik. A harmadik kontaktus pillanatában visszatér a gyémántgyűrűn „keresztül” a fokozatosan erősödő Nap, és nagyjából egy óra leforgása alatt „visszakapjuk” a teljes napkorongot. (Amikor a Hold „kilép” a Nap elől, az a negyedik kontaktus.) Tehát a teljesség pár perce után megjelenő gyémántgyűrűvel kezdődően minden „visszakerül” az eredeti rendjébe, de ez már az új király „tulajdona”. „Új Hold, új király!” — mondhatnánk a népi ráolvasással. Ebben az egy mondatban hihetetlenül mély csillagbölcselet rejlik! Ne felejtsük el, hogy nem csak a Nap született újjá, hanem a Hold is! Az Újhold pillanatát ugyanis ennél pontosabban, mint a teljesség időszakának a kellős közepén, meghatározni nem lehet. Innentől számítva nagyjából tizennégy nap múlva telihold lesz. A mese végén a juhász fejére kerül a korona, övé lesz a királylány, az ország és az egész királyság. A téma kimeríthetetlen lehetőségeket rejt magában, de gondolatébresztőnek — úgy vélem — ennyi is elég.

Ha még többet szeretne tudni a magyar őstörténetről és -hagyományról látogasson el honlapunkra

http://dobogommt.hu Előadások, írások, rejtvények, az újság teljes archívuma, rendezvények programjai, képek a magyar kultúra és műveltség gazdag tárházából

http://dobogommt.hu

8

Dobogó

A táltosok már a spájzban vannak... Válasz a Heti Válasz 2009. október 1-i számában megjelent írásra (18-21. oldal) Szent Pál görög térítései során az ismeretlen Isten szobrához érve nem azt mondta, hogy na ez összeegyeztethetetlen a kereszténységgel, hanem hogy ő is ezt az ismeretlen Istent hirdeti. Különös, hogy miközben cikkük szerzője fontosnak tartja megállapítani, hogy nem létezik monolit „hivatalos” tudomány, válogatás nélkül mossa egybe különböző „alternatív” irányzatok, iskolák képviselőit. Olyan ez, mintha a „fehérköpenyes” orvostudomány ma is tagadna minden alternatív gyógyászati eljárást, a teljes természetgyógyászatot sarlatánságnak mutatná be, beleértve a homeopátiát is, hivatkozva a néhány tagadhatatlan szélhámosra. A cikk végig az újpogányság és az ezotéria körül forog, összekapcsolva ezeket az alternatív kutatási irányzatokkal. A keretes írásukban szereplő öt személy közül ugyanakkor többen sem szolgáltak rá ezekre a címkékre. Molnár V. Józsefet én a népi vallásosság egyik leglelkesebb, legelhivatottabb hirdetőjeként ismertem meg, többek között Bálint Sándor munkásságának méltatójaként, terjesztőjeként. Példának okáért: nemrég jelent meg Molnár V. József inspirálására (a kiadó által neki ajánlva) Bálint Sándor egy tanulmánykötete. Mivel a Móra Ferenc Múzeumban dolgozó szegedi nagyapám Bálint Sándor közvetlen munkatársa volt, nekem ez különösen fontos. Fel kell tennem a kérdést, hogy a népi vallásosság miért volna elítélendő? Molnár V. József nyári táborának kezdetén és végén szentmisére gyűlnek össze a táborban résztvevők, minden hajnalban rózsafüzért imádkoznak az erre vállalkozók. Molnár V. József, ha csak teheti, mindenkit buzdít a búcsújárás szép szokásának vagy éppen a böjti szokásoknak a megtartására. Társelnöke a Szép-havas egyesületnek, amely a ma már csak romjaiban fellelhető egykori Árpád-kori körkápolna újjáépítésére jött létre. Az egyesület másik társelnöke Gergely István (Tiszti), korábbi csíksomlyói plébános. Az idei csíksomlyói búcsú után tették le az (újjá)-épülő kápolna alapfáját, az ünnepségen magam is ott voltam. Ha a cikk szerzője is jelen lett volna, csalódnia kellett volna. Se pogányság, se ezotéria. Az ünnepség gerincét litániák elimádkozása, szent énekek éneklése jelentette. Ugyanakkor Molnár V. József szereplésénél is meglepőbb, hogy Varga Tibor viszont lemaradt erről a listáról, holott gyakoribb médiaszereplő, Molnár V. Józseffel és Pap Gáborral ellentétben Varga Tibor valóban visszatérő vendége Pörzse Sándor említett műsorának az Echo televízióban. (Molnár V. József tanító-mesterének nevezte Pap Gábort egy alkalommal, annak ellenére, hogy majd tíz évvel fiatalabb nála.) Pap Gábor Magyar Örökség díjjal kitüntetett, Mako-

vecz Imre a díj odaítélésekor így méltatta: „a huszadik századvég egyik legnagyobb hatású szellemalakja”. A Pap Gábort és/vagy Molnár V. Józsefet kicsit is ismerők számára egyértelmű, hogy akik az ő tanításukat követik, még csak kezükbe sem vesznek olyan könyveket, mint például a cikkben emlegetett Da Vinci-kód! Ugyanígy tudatlanságról, vagy nemtörődömségről árulkodik Badiny Jóssal történő egy lapon (egy cikkben, egy szinten) való emlegetésük. A cikk nem tér ki rá, pedig indokolt lenne: Badiny Jós számára Szent István és Szent Pál személye sem elfogadható, előbbiben véreskezű hazaárulót, utóbbiban beépített ügynököt lát, aki valójában sohasem lett kereszténnyé. Pap Gábor és Molnár V. József mindkét kérdésben eltérő véleményen van. Hogyan is kérdőjeleződhetne meg Szent Pál hitele, amikor a Szent Korona zománcképei között szerepel az övé is, ráadásul a legfelső szinten, Szent János és Szent Péter társaságában – hangoztatják Pap Gábor és követői. Hogyan kérdőjeleződhetne meg Szent István hitele, amikor ilyen fontos szerepet tölt be a népi vallásosság keretein belül — kérdezhetjük Molnár V. Józseffel, utalva számos archaikus népénekre, népi imádságra. A magyar szabadságharcok is előszeretettel tűzték zászlajukra Szent Istvánt, ami szintén kizárja Badiny Szent István-képét. (Elég itt II. Rákóczi Ferenc röpiratára utalni.) Tehát a törésvonalak az „alternatív” kutatók között nem most születnek és nem politikai okokból. De ugyanígy Badiny Jós tudtommal a Szentlélek létezését is tagadja, míg említett szerzőkre ennek éppen az ellenkezője igaz. A pünkösdi alapfaletételnél Szentlélek litániát is mondtunk, nem véletlenül, az Árpád-kori körkápolna Szentlélek tiszteletére épült, épül újjá. A cikk legvége érdemel még mindenképpen említést. Valóban megjelent egy videó — az egyébként Varga Tiborhoz köthető — szentkoronatv.hu oldalon, amelyben a Magyarok Szövetségének vezetőit és a szervezethez kötődő személyeket sározzák be, többnyire teljesen alaptalanul. (Varga Tibor szerepel is ezen a videón, az elején és a végén is.) Pap Gáborral szemben felhozzák például, hogy: „Tanulmányait Svájcban végezte a szocialista idők alatt. Érdekes, hogy ő nemcsak járhatott külföldön, hanem még tanulhatott is ott.”. Az igazság azonban az, hogy '47-ben az akkor 8 éves Pap Gábor azért kerül Svájcba, mert akkoriban a Vörös Keresztnek volt egy olyan programja, amelyben alultáplált és éhező gyerekeket Svájcba vittek felerősödni 3 hónapra. Ő is ezek között volt. A videót egyébként átvette több Jobbikhoz kötődő honlap is! (barikad.hu, magyargarda.hu) Éppen ezért felettébb sajnálatos, hogy bár a cikk politikai vonatkozásokat is tárgyal, erre nem tér ki, és így a Jobbikhoz kötődőnek tűnhet egy olyan művészettörté-

MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM nész, akit épp most próbálnak lejáratni Jobbik-os honlapokon. Ami egyébként a Pap Gábor szellemiségét igazán ismerők számára nem lehetett meglepő: egyszerűen nem kompatibilis vele a Jobbik vagy akár a Magyar Gárda. Egyértelmű, hogy ha Pap Gábornak bármi köze is lenne a utóbbihoz, akkor nem fekete lenne az alapszínük, valamint nem oroszlán lenne a választott szimbólumuk, hanem például egy fehér ló (vagy esetleg egy szarvas). Jobban kifejezné a magyar hagyományt, de a Gárdások inkább egy ragadozót választottak... Azt, hogy a Jobbik szeretné megszerezni az alternatív kutatásokra fogékony, nemzeti érzelmű embereket, mint stabil szavazóbázist, érteni vélem. De hogy a Heti Válasz ehhez miért asszisztál, sőt, segíti is ebben, rejtély számomra. Igaz, jó pár évvel ezelőtt volt, de én még jól emlékszem: egykor még ajánlotta is Pap Gábor egyik könyvét a Heti Válasz publicistája (Végh Attila: A tükörről, 2001. 09. 28.) kiváló írásában, és a Visszhang rovatban is teret kapott olyan — figyelemreméltó — írás, ami szépen összefoglalja a Pap Gábor és Molnár V. József nevével fémjelzett iskola értékeit, szemléletmódját. (2002. 01. 04.) Mindenesetre ezek az írások legalább még elérhetők a Heti Válasz honlapján. Szomorúan tapasztalom azonban, hogy egy későbbi, Szent István Intelmeinek új fordítását bemutató írás egészen egyszerűen eltűnt, a korábbi hivatkozás sem működik, rákeresni sem lehet. Nagy kár, abból ugyanis nem csak az derült ki feketén-fehéren, hogy pont a leggyakrabban idézett mondata pontatlanul került be a köztudatba (helyesen így hangzik: „Az egyetlen nyelvet és egyetlen szokásrendet ismerő királyi hatalom gyenge, törékeny.”), hanem az is, hogy első királyunk fiát, Imrét az őseinek a tiszteletére, a magyar szokások megtartására buzdítja! Szent Istvánnal kapcsolatban nyilvánvalóvá vált, hogy Habsburg-birodalom politikusai jól megfontolt érdekből megmásították a történelmi képünket első királyunkról, nyilván a történettudomány közreműködésével, hiszen mély hallgatással mellőzték István hagyománytiszteletét és hagyták, hogy az az egy félrefordított mondat szimbolizálja István Intelmeit a közgondolkodásban. Miért ne lenne jogos a gyanú, hogy esetleg más kérdésekben is pontosításra szorulhat a politikai elnyomásban rögzült történelemképünk? Hosszas keresés után szerencsére itthon megtaláltam az említett cikket, hiszen régi olvasójukként, előfizetőjükként szinte valamennyi megjelent Heti Válasz szám megtalálható a szekrényemben. (Vekerdi József: Szent István Intelmei, 2002. 12. 20.) De nem csak ezekkel a cikkekkel látszik ellentétesnek ezen legújabb írásuk. Még legutóbbi számukban Benyhe János Dohogó rovatában úgy ír, hogy egyfelől elismeri a „bécsi-birodalmi támogatást” Treforték oldalán (a tudományos „ugor-török háborúban”), valamint azt is, hogy álláspontjukat „egyoldalúan” képviselték. Mindkét kizárólagosságnak üzen, és mintegy kompromisszumot kötve, a magyart keveréknyelvnek titulálja, mindkét nyelvi eredetet elismerve.

9

Feltételes módban fogalmaz, hiszen ez egy feltételezés. Ez kifejezetten korrektnek tűnik. No, meg kicsit alternatívnak. Mindenesetre egészen másként hat, amit most olvashatunk cikkükben: „Bizonyított, hogy a magyar nyelv finnugor eredetű, ám számos egyéb, például türk és szláv elemmel dúsított.” A Benyhe János által sokat hangsúlyozott törökös szórendünk említést sem kap. Ebből akár azt is hihetné a most tájékozódó olvasó, hogy nyelvünk gyökere, alapja kizárólagosan finnugor, melyre bizonyos „elemek” rárakódtak. Akár úgy is tűnhet, hogy a török nyelvekhez annyi a közünk, hogy átvettünk tőlük szavakat (például a hódoltság idején). Pedig ennél jóval több, kérdezze csak meg Benyhe Jánost a cikk írója. Vagy netán szerinte a BKV sokat citált mondata is helyes? Én a Dohogóban korábban olvasottakkal egyetértve vallom, hogy „Kérem, vigyázzanak, záródnak az ajtók!” lenne helyesen, pont rendhagyó szórendünk miatt. Nem önmagával az alternatív kutatásokkal van tehát a baj. Sok esetben komoly szellemi munka áll mögöttük, sőt számos alkalommal a legszigorúbb tudományos kritériumnak is megfelelnek. Például: Molnár V. József iskolájában meghívott előadóként szerepelt többek között Grandpierre Attila is, aki nem csak publikált a Heti Válaszban, de könyve is megjelent a Válasz (azóta Éghajlat) Könyvkiadónál 2002ben. Elismert tudós. Igaz, mint csillagász, de egyéb területeken kifejtett (pl. történelmi) munkásságán ugyanúgy érződik a tudományos igényesség. Nem kellene ezeket feltétlenül összekötni a valóban sok esetben tudománytalan Badiny Jóssal, vagy akár a Jobbikkal. Végül egy személyes megjegyzés: Az én bérmavédőszentem Árpád-házi Szent László király. Néhány éve egy vasárnap esti szentmisére gyanútlanul betérve azzal kellett szembesülnöm, hogy a homíliát mondó meghívott atya épp arról értekezik, hogy Szent István és Szent László valójában nem is voltak szentek. Mint utóbb megtudtam, Bulányi atya volt, aki állítását igazolva látta abban a tényben, hogy nevezett királyaink hadakoztak. Az eset érthető okokból nagyon bántott. Ha Bulányi atyát az egyház rehabilitálta, és engedi, hogy nézeteit mint az egyház szolgája terjeszsze, akkor kérdésessé válik egy ilyen körlevél hitele is, a cikk következtetése, vagy inkább sugalmazása, hogy ezen előadók nem vállalhatók, pedig végképp túlzásnak hat. BERKECZ MÁTYÁS

10

Dobogó

A Kiskarácsony Nagykarácsony Kárpát-medencei mozgalom JÓNÁS CSABA Elmondom, mert az apám három házat épített fel és minden karácsonyra ő fogja mostanság is a halat. Elmondom, mert amikor főz az anyám, az udvaron összegyűlnek a madarak és vasalásait a sok ruha közt is megismerem. Elmondom, mert a testvérem valóban a testvérem és a családom valóban a családom. Kemencét építek szívességből meg kenyeret sütök benne örömökből. Nektek mondom magyarok meg magamnak mondom ugyanúgy. El is kell hinni, meg is kell tenni. Amikor olvassátok, legyetek csendben kívül és bévül is, figyeljen a hallgatás. Mozdulás van, máshogy azt nem lehet. Ahogyan olvassátok a sorokat, már részeivé is váltok jó szándékotok okán, és ki is mondjátok későbben: jól van ez így. Mert véglegesen elegem van az anyag ünnepeiből, ami már régen messzire került az Ünneptől, a szent időtől, ami kiemel mindnyájunkat a sorban megtörténésből és elmúlásból. A legnagyobb ünnep, ami az évnek fordúlása is, hol a legtöbb a közösségünk a csillagos égbolttal, az a Karácsony. A tisztuló várakozás, a tiszta napok és hetek és a tiszta este és éjfél és éjszaka hajnalig, mi egyszer köszönt ránk az esztendőben. Ahol és amikor megfogalmazhatjuk, hogy mi a legfontosabb egész évben, amikor megvédjük a szavak és cselekvések igazi és félremagyarázhatatlan jelentését, az esztendő minden napját, mi addig éltünket látogatta. Amikor, ha komolyan vesszük magyarságunkat, egy nemzetként éljük meg az engesztelő nép együtt lélekzését és valódi erejét, mit még ma is félnek a semmirekellőek. Innentől kapja a legjobb ösztönzést a még csak nehány napos csírájában növekedő fény, és ha ekkor kellő az odafigyelés, a fény elég lesz egész esztendőre. Ebben az időtlen állapotban az anyag nem létezik, és mivel a nagy ajándékok sem anyagi természetűek, a pénz is feleslegessé válik szempillantás alatt. Az a gyalázat, hajhászás és hisztéria, ami a karácsonyi ünnepkör körüli forintos kétségbeesést és szégyent kíséri, minden évben felülmúlja önmagát, már hoszszú idő óta. Gyűjtögetés, áruhitelek amik emberek hitelét eszik fel porcikáját sem hagyva a valóban fontos dolgainkból. A nagy és mégnagyobb bevásárlások, a nagy dobozok bennük lélekölő kis semmiségekkel, amik azzal is időt rabolnak, hogy ünnepek után visszavisszük beváltani, mert „már van belőle”, vagy mert nem tudjuk mire használni. Nem kérdeztek meg senkit arról, szükségünk van-e reá, hiszen sokan igazán nem is tudják, hogyan élünk, mi számít nékünk igazán. Csak — ha lehet — kapjon mindenki valamit. Legalább formálisan legyen meg a valami

kézzelfoghatót odaadó mozdulat. Aztán már mehetünk is vacsorázni, és keressük azt a kis okot, amit majd kitűzünk is merőseink előtt a mellényünkre. A kis momentumot, ami igazolja igen, ismét „igazán Jó” Karácsonyunk volt. „Szép és Meghitt”. Ekkor egy kicsit megnyugszunk ebbe belé. Pedig nincsen valójában semmi töltődés, ami továbbvisz. Könnyűek lettünk megint, de ez csupán további lassú üresedés az anyag világában. Rossz próbálkozás a keserű önigazolásra. Mi teszi ezt vélünk? Tudjátok, hogy a pénz, és minden mi körötte forog. A rossz és legnagyobb részt felesleges árúk. Igen, árúk. Ezen dolgoknak nem lehet az ajándék jelzőt adni, mert nem lehetnek azok, ha megfeszülni tudnának se. Árúk teherrel vagy nélküle, árúk, mik viszonzást várnak, vagy nem hagynak kijavítani tévedéseket, csak elfedik azokat egy időre. Árúk, amik a belső ürességről mesélnek. Mi hiányzik ebből az ürességből, a két legfontosabb dolog: az ajándékozó és az ajándékozott. A lelkiségünk íze, amiből a másikat megvendégeljük mindkettőnk örömére. Úgy mint a közös pipázás régen, amikor az emberek egymás pipadohányát szívták, mit mindenki otthon maga nevelt, ízesített. Mi lesz a kenyérrel, ha nem érintik kezek dagasztáskor, ha nem éri tűz sütéskor és szemétbe kerül evés után? Mi lesz az emberrel, ki nem ilyen kenyeret vesz magához nap mint nap? Mit forma, feladat követelt, mert durva az volt, minek durvának kellett lenni mint a használt kaszaüllő, s mi finomságot kért mint a hímezett ágytakaró, az a végekig, havasok lehelletéig volt finom, a csillagig. Minden saját helyén. Nehéz az emberek elllenállása, mert a rosszat hamar szokják és nehezen szabadulnak tőle. A sokat kevésnek érzik, és a keveset tudják soknak. Merjetek nem venni semmit, hanem magatokat adni a hagyomány szerint. Merjétek azt tenni, mi régen természetes volt és sokakat tartott meg sokáig. Merjétek, mert a kerékkötők azt szajkózzák, hogy a múlt nem tér vissza, meg a haladás az haladás, történjen akárhová. Ám a „múlt” nem ment sehová, itt várakozik, hogy felé forduljunk mind. De tudjuk, érezzük hogy ez így ma egyáltalán nincsen jól. A hagyománynak értelme VAN, ÉL. Adjátok meg ti is az ünnepnek a lelkiséget, jöjjetek együvé hosszú időkre és beszéljetek egymásról. Egyétek, igyátok azt, mi odafigyeléssel, várakozással készült, legyen az étel, ital vagy találkozás. Ettől csak teljesebbé kerekszik a legteljesebb ünnepünk az esztendőben. A kevesebbtől és jobbtól. Az mit ajándéknak mondanak és erőltetnek minden feléjük tévedőre, nem kellenek semerre a tél ün-

MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM nepeiben. Fehér idő ez — nem csak a hó teszi — , amiben a mocsok a semmiben tűnik el, a szavak és cselekvések tisztábbá lesznek, hogy úgy is maradjanak. Mondom fehér idő ez, előtte meg utána se. De akkor... Elegendővé így lesz egész esztendőre mindannyiunk lelkének. Ne lépjetek üzletekbe, ne hitessétek el magatokkal, hogy szűkség lehet valamire, ami mindég messzire került téged. Nem kell csomagolópapír se, nem lesz mit csomagolni. Akkor megint mondjátok majd: jó ez így. Régi és új imádságok szabadulnak fel nagyon mélyről az égre, merész hidakat verne az önbecsülésnek és a magabiztosságnak. Szeretve így tiszteljük az előttünk jártakat és gondoljunk az utánunk jövendőkkel családból, nemzetségből, nemzetből. Osszátok tovább ütő ereken az örömöt. Nézzetek az égre templomban, legelőn, udvaron. Nappal meg éjszaka. Regősök fogadják betlehemező ifjak köszöntését kis falvak kis utcáiban is. Ember, jószág, erdő és vadak Karácsonyán. Tartsátok, vendégeljétek otthon Boldogasszony Máriát. Házat kell megáldani, em-

11

bert, gyereket meg asszonyt ki mindünket szülte és szüli még sokáig. Meg a földet. Jószágot, madarat, gabonát. Ezek kötnek minket eggyé, hidalják a test és a lélek távolságait. Óriásivá nevelik és tartják meg a hagyományt őriző képzeletet és jóakaratot. A hagyomány meg minket magyarokat. Aztán ha lesz mindezekből erősség, úgy is osztunk mind a többieknek, hisz nékik is jár, de csak a jó. De elébb mi magunknak, mert erősödni kell. Mi magunknak. Így szelíden lehet igazán visszagyalázni a mocskot születése helyére, arra rátemetni. Tegyétek így meg jobban szívetek szerint. Mondjátok, adjátok. Karéjozza körbe a Kárpátokat és töltse ki bentiségét, mint tó a medret. Medencéje szüljön jóakaratot. Hegy ezt akkor már meg nem állítja, kedves az is nékünk. Egy ember vagyok, de mindőtökre gondolok most is, ahogy ezt leírtam. Magyarul álmodom, de ébren vagyok. A markomban csörren a láncosbot. Énekemben meg táncomban nagy már a szelíd büszkeség, ez az élesztés a többieket is a körbe hívja.

Kenyértisztelet

A magyar biz’ kenyeret fog enni Hozzá a legjobb lisztet ha tudod, a környékről vegyed, s minél barnábbat, teljeset. Gondold át. Drágább-e a jobb liszt, mint a butaságok, miket az olcsó liszt mellett viszel haza kosaradba. Így fehér te legyél sütéskor, ne a liszt. A Jóisten se mondta, hogy vedd ki a belső részit, mer a többit csak állatoknak tette rája a kalászra. Ha a gabonához malmocskád, őrlőd is van otthon, szerencséd van vagy ügyességed. Megosztod úgy az őrlést, ahogy otthon a szűkség kéri. Vagy egybehagyod az őrlést. Sütésre jó a fa, a kő meg a kemence. A többi csak igyekszik. A kemencés kenyérhez a gazda tüze kell meg az asszony vize. Nap meg Hold. Dagasztáskor belőled hullik a tésztába a vérejték, hát gyúrjad lelkiismeretből. Fába kelesszél, teknő dajkálja, vászon takarja. A kovászmagot kölcsön ne add, nem tudni, mi jő vissza házadhoz. Házadtól más magokat se adjál szét ugyanígy, ha mértékét nem ismered és nem segítség. A sütésre kedden és pénteken biztosan tilalmas nap van, a többi jó, de vasárnapra legyen meg. Aznap vendégtől zárjad a házat. Férfi, ha lehet

ne süssön vagy ügyesen. Asszony is csak tiszta idejében, meg előtte férfit se lásson aznap csak köszönni. Luca és Borbála napján semmiképpen ne süssön, meg nagypénteken. Luca asszonynak lucalepény jár az éjféli asztalra, azt vihesse, ne a tilalomszegőket. Egy egész nap kell rája estétől kovászolva egy éjszakán át a korai tűztevésig. Legkésőbb délig süljön meg minden. Napúr legerősebb idejére. A vakarékból sütött kisebb kenyeret nem szabad megszegni, míg a nagy kenyerek sülnek a kemencében. Úgy ahogy egy nemzetbéliek is egyszerre gondolnak egymásra, legyenek akár valami kemencén kívül vagy bévül. A kenyeret állva a melleden szeged meg a szívhez közel, hát vigyázz. Első szegéskor hasán egyforma szárival kereszt illeti. Az előre szeletelt kenyér olyan, mint az oltárnak háttal prédikáló pap. Lemarad róla a szentség, mert az úgy csak kényelem. A megkezdett karéjt végig kell enni. Úgy a szegett kenyeret puhájával befelé fordítsd, hogy a gazdagság befelé siessen. Akármelyik. Vásznas ruhájában tartsad. Tartsad magason, hiszen minden nap magadhoz veszed, így csak a Fenthez lehet közelebb, meg hát egér se éri. Magos mert magos.

Jó ha frissen foggyon el, az ünnep. Hátára soha, sehol ne fordítsad sem egészben, sem részben, az egész nagy országnak leselkedő rosszát jelenté, gyászt, vészt. Földre hullván csókolva vedd viszsza, rá ne lépj. Szemétbe nem kerülhet, így arról nem szólunk. A kenyér elhaltnak meg betegnek is jár, ennek módjai vannak régtől. Új házba vigyél kenyeret meg sót, a lakói jólétét segíti. A lakodalomba kenyér alatt vezetik be az új asszonyt, onnantól ő osztja a kenyeret. Övé a kemence, övé a család. Övez. Gondold meg, mért jobb a kerek kenyér, mint az akármilyen. Jó íze lesz magába meg mindennel együtt éve, mi háztól van. Karácsonyi kenyérből őrizzél első szántásig, akkor tegyél ekevasféle alá belőle. A karácsonyi morzsa titok, rakjad el, hátha meglátogat egy igaz javas tanácsa. A kenyérben sok a fény, mert a búzában is sok. Oda kerüljön ezért, hová fény kell jusson. Mindezekről szót vessetek, mert kikel és nagyra lesz aratásra. JÓNÁS CSABA

12

Dobogó

Létezés kétféle módon Dr. CSÁTI GÁBOR Igen, kétféle módon. Természetesen nem úgy, mintha a magyar emberek kétféle módon is létezhetnének — de jó volna pedig — hanem úgy, hogy a létezést jelentő igére a magyar nyelvben kétféle kifejezés is van. Méghozzá olyan kifejezések, amikről első pillantásra is látszik, hogy az égvilágon semmi közük nincs egymáshoz. Na de tartsunk sort! Van először is, a jelen- és múlt idős szó, amit a „van” igével fejezünk ki legegyszerűbben, ennek a ragozása, a jelenidős „vagyok, vagy, van, vagyunk, vagytok, vannak”, valamint ugyanaz múlt időben: „voltam, voltál, volt, voltunk, voltatok, voltak”. És van az a forma, amely a jövő időt képviseli, valamint a felszólító módot, és még néhányat, nagyjából így: „leszek, leszel, lesz, leszünk, stb.”. Nem megyek végig az egész ragozáson, mert nem érdemes, mindenki tudja. Már a feltételes módban mind a két formát használni lehet, és használjuk is, hiszen „lennék”, de „volnék” is, és a többi. A nép zseniális megfogalmazása szerint: „mi lenne, ha volna?” A kettősségre először akkor figyeltem el, amikor a „Száz év” című írásomat készítettem, és megragadt bennem Kristó Gyulának az a megfogalmazása, amely szerint Levedi fejedelem neve finnugor eredetű, és valamilyen módon a létezést jelentő igével függhet össze. (A „d” a régieknél kicsinyítő képző volt, ezek szerint valami „létezőcske” féle értelme lehetett. Ezt már nem Kristó Gyula tette hozzá, hanem én). Azt már akkor észrevettem hogy ez az értelmezés több sebből is vérzik. Bár a régi magyaroknál lehetséges volt ilyen féle névadás is, de sokkal inkább el tudtam képzelni, a magyar írás jellegzetességeit figyelembe véve, hogy az a név Előd (ELEUD) lehetett, vagy még inkább ÖLYVED. Egyrészt ilyen névadás, ragadozö madarakról, a lehető leggyakoribb volt a régi magyarság nagyralátóbb családjainál, lásd a rokonnép, a volgai bolgárok ASZPARUH-ja, vagy más olvasatban ESZPERIH-je, ami mindkét formájában sólymocskát jelent. Tény az, hogy a régi magyar írás magánhangzó-ugratós volt (ma is van nyoma ennek a székely írás kétféle „k” betűjében), így írásban a híres fejedelem neve valahogy így nézhetett ki:

1. Levedi fejedelem nevének valószínű írása: Eltelt néhány nap, talán hét is, mire elkezdtem fi-

gyelni magára az említett szóra is, vagyis a létezést jelentő igére. És akkor döbbentem meg, amikor a kettősség tudatosult bennem. Mert miről is van szó? Van egy szavunk, amely élő tanúja a középkori magyar állam születésének. Élő, mert most is él, méghozzá épp az említett formában. És tanúja, mert keményen alátámasztja azt az elméletet, mely szerint a magyar nyelv legalább két, nagyjából egyenrangú nyelv összeolvadásából keletkezhetett. Méghozzá úgy, hogy az egyik forma úgy száz évvel hamarabb jelenik meg a nyelvemlékekben, mint a másik. Ez pedig a „van” forma. Amelynek az eredeti szótöve valószínűleg nem a van, hanem a „vagy”. A Halotti Beszédben még ezt ragozták.: „Sermo ſup ſepulchrum. Latiatuc feleym zumtuchel mic vogmuc. yſa pur eſ chomuv uogmuc. Menyi miloſtben terumteve eleve miv iſemucut adamut. eſ odutta vola neki paradiſumut hazoa. Eſ mend paradiſumben uolov1 gimilcictul munda neki elnie.“ Ez a bizonyos „vogmuk” amely kétszer is előfordul az első két mondatban, méghozzá kétféle helyesírással, példázva egyszersmind a középkorban létezett bizonytalanságot a „v” és az „u” betűk írásában. Amely bizonytalanság aztán a székely rovásírásban úgy csapódott le, hogy az „u” betűt a „v”-ből képezték. Ez az oka annak is, hogy az előbb említett fejedelem nevét ELEUD-nak és ÖLYVED-nek is lehetett olvasni. Nos hát a „vogmuk” a létezést jelentő ige „vagy” alakjának a többesszám birtokos esetű ragozása. Ma ezt így tagolnánk: Vagy-om-ok. A „vagyunk” forma minden bizonnyal ebből egyszerűsödött, hasonult, jóval később. Minden esetre, a körülbelül kétszáz évvel későbbi „Königsbergi Töredék”-ben már a másik forma került túlsúlyba: Königsbergi Töredék és Szalagjai (14. század közepe)

„Úgy szólánok: világnak kezdetüitül fugva rohjtonk ez nem lött vala, hugy szűz leán fiot szülhessen, szűzségnek tükere tisztán maradhassun, és nekünk hírünk benne ne lejessen. Tudjuk, látjuk őt szűz leánnak, ki ülében tart csudálatus fiot: füriszte, musja, eteti, imleti, úgy, hugy anya szilüttét. De ki legyen neki atyja, ozut nem tudhotjuk. Ez oz Isten, mint őt esmerjük, kit szeplő nem illethet, mert ha Isten ő nüm volna, benne bínüt lelhetnéjnk. Ámen.” Itt már csak a feltételes módot képezik a van ige segítségével, de ez a helyzet egyrészt sokkal későbbi

MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM írásban található, másrészt még abban sem lehetünk biztosak, hogy nem a szöveg vers volta az, ami ennek a kifejezési formának a használatát megkövetelte az akkoriak szerint. Megint más a helyzet az Ómagyar Mária-siralom esetében. Ez a vers kissé korábbi a Königsbergi Töredék-nél, s ez meg is látszik. A három létezést jelentő ige közül kettő a van igével képezve, s egy a lennivel. Mivel, hogy ismét versről van szó, megint nem lehet tudni, nem-e a verses fogalmazás ennek is az oka. Akárhogy is legyen, a régieknél is megvolt az a kettősség ebben, éppenúgy, mint ma. Mármost, honnan származhat ez a kétféle kifejezés a magyar nyelvben, és mit jelenthet? A „van” szónak a török (mai török) megfelelője általában a „var”. Múlt időben a „vardir”. Ez tehát világos, hogy török eredetű, valamilyen formában. Hacsak nem ősmagyar eredetű a törökben? Mert ez is előfordulhat, a kifejezés mind a két nyelvben igen régi. (Tudvalevő, hogy a mai török nyelvnek a szókincséből több mint a fele arab, illetve perzsa eredetű. Morgott is neki annak idején Vámbéry Árminnak egy akkori tanítványa). Nos, ez a kifejezés nem valószínű, hogy azok közé tartozna. Másként áll a dolog a „lenni” szóval, és ragozásával. A „lesz” formát a török nyelvben „olacak” (oladzsak) szóval mondják, némely esetben „olur”. A „lenni” forma törökül „olmak”. Hát ezt nem lehet közös nevezőre hozni a magyar alakkal, csak akkor, ha igen kitekeredett agyú az ember. Nem közös bennük ugyanis semmi az „l” hangon kívül. Még így is lehetne valami remény, de a mély „o” hangot semmiképpen nem lehet összehozni a magas hangfekvésű magyar „e”-vel. A finnugor elmélet követői ezt a formát finnugornak mondják. Nem szokásom nevekbe belekötni, de már magával a „finnugor” kifejezéssel is vannak némi bajok, egészen pontosan annak az (számunkra éppen fontosabbik) ugor tagjával. Ez ugyanis mesterségesen kreált név, amit a hibásan írt orosz krónikák után alkotott valaki, s aztán meggyökeresedett a magyar tudományos köztudatban, de úgy, hogy ki se lehet onnan irtani. Miről van ugyanis szó? Az orosz évkönyvek akkori szerzői nem ismerték a rovás típusú írásokat. Nem is ismerhették, germánszláv műveltségükkel. Márpedig, az összes rovás típusú ábécék, akár keleti, akár nyugati típusú is legyen, az „o” és az „u” hang írása között nem tesz különbséget. Így van ez például a Soslanbek Bajcsorov2 professzor által összeállított táblázatban is, de ugyanezt mondja a moszkvai Igor Leonidovics Kyzlaszov is, és még sokan mások. 2. Soslanbek Bajcsorov táblázatának részlete: Figyeljük meg, a táblázatban a 24-es és a 32-es sorokat. A Szerző valamiért, nem tudom, miért, lehet, hogy siettében, kétszer írta be ugyanazt a tartalmat, de ez a mi szempontunkból igazán nem számít. Az

13

összes, általa tárgyalt betűkészletek ugyanúgy írják az „o” és az „u” hangok képi megfelelőit, kivéve a székely betűket, amiben a szerző alighanem tévedett, mert ott is megvan ez, de csak az „o” betűre vonatkozóan, és — lekerekítve. Ezek szerint tehát, az a kifejezés, amit ma ugornak mondanak, az ugyanúgy hangozhat „ugur”-nak, szokták is így mondani, főleg a régi orosz évkönyvekben, de „ogor”-nak is, és főképpen „ogur”-nak. Mivel pedig az előző hangalakok egyike sem fed népet, ez utolsó pedig igen, méghozzá a nyugati típusú ótörök népek egyikét (Hóman—Szekfű: Magyar Történet I. kötet), hát én leginkább erre az alakra adnám le a voksomat. Ami természetesen nem azt jelenti, hogy a magyar nép eredete valahol török nyelvterületen keresendő, de igenis azt, hogy a magyarság elődei, legalább is azoknak egyik része, a rovás típusú írások virágkorában török népekkel együtt élt, azok törzsszövetségébe tartozott. És így rögtön érthető lesz egy egész sereg olyan adat és kifejezés, amit eddig nem tudtak hová tenni. Arról van ugyanis szó, hogy a régi magyarság annak idején legalább is „két lábon állt”. Volt egy olyan része, amely a mai magyar nyelv közvetlen elődjét beszélte, és volt egy olyan része — ez alighanem a vezető réteg, amelynek nyelve közelebb állt a későbbi török nyelvek egyikéhez. Így aztán azonnal érthető lesz VII. Bíborbanszületett Konstantinnak a honfoglaló magyarok kétnyelvű-

14

Dobogó

ségére vonatkozó mondata. Mert a császár nem két dialektust ír, hanem határozottan két nyelvet. Nem mennék éppen olyan messzire, mint ment könyvében Mirfatyh Zakiev3, aki végkövetkeztetésnek a következőket írja: „De hát hogyan is alakult ki a magyar nyelvet beszélő mai nép? A Duna völgyében hosszú idön át éltek együtt a magyar nyelvűek a madzsgarokkal. Az utóbbiak, az idők folyamán átvették a magyar nyelvet a magyarul beszélőktől, megőrizve azonban a kettő eredőjének számító nép számára a magyar népnevet. Időközben más népek is jöttek arrafelé, akiket hunugoroknak, vagy onoguroknak hívtak, s ezek adták az exoetnonímát a közben keletkezett nép számára. A hunugor név maga is türk eredetű, (sőt az ugor szó is török népet jelöl). Amikor a keletkezett, finnugor nyelvet beszélő nép Pannóniában megtelepedett, ott megint türk népekkel éltek együtt, ászokkal, alánokkal, kunokkal, hunokkal, madzsgarokkal, akik az idők folyamán szépen maguk is asszimilálódtak a magyarságba. Bár azért még hosszú ideig a magyar népet a külső szerzők türköknek nevezték. (Sesztakov P. D. 1877).” Én, ettől eltérően, arra a gondolatra jutottam, hogy mindkét nyelvnek az eredete a honfoglalásnál jóval régebben kezdődhetett, valamikor a nyugati hunok idejében. Akkoriban kellett különváljon az a rész, amely később a török típusú nyelveket adta a világ műveltségének, attól a résztől, amelyet ma egyesek finnugornak, mások magyar típusú nyelveknek neveznek. Újabban ezt a nézetemet megerősítve látom az Iszfaháni Kódex örmény-hun szótára által. Megerősítve, de sajnos nem bizonyítva, mert az Iszfaháni Kódex körül igen nagy a titkolózás, nem tudhatom, hogy belőle mi az, ami teljesen helytálló, és mi az, amit csak úgy értelmeznek, hogy ezt alátámassza. De, szerintem ennyi is elég a megerősítéshez. A bizonyítás sajnos, még várat magára. Ami viszont ezek után biztosnak látszik az, hogy a régi magyar nép két, egymással rokon nyelvet beszélő nép eredője lehetett. Természetesen, ez így egyszerűen leírva, meglehetősen durva egyszerűsítés — még így is(!) — de azt hiszem, a lényeget jobban fedi, mint az eddig, legalább is általam, olvasottak. És ennek lehet egyik ma is élő emléke, a mai magyar nyelvben is (még) létező kettősség, a létezést kifejező ige formáiban. Minden esetre, ez a fajta nézet megmagyaráz néhány, eddig megnyugtatóan meg nem magyarázott dolgot: Egyrészt, megmagyarázza a közép- (belső) ázsiai géneket a magyar nép genetikai állományában. Mert, hogy ténylegesen onnan ered a nép elődje, méghozzá nem csak egy része, pl. a vezető réteg, hanem az egész, csak jóval régebbről, mint eddig hitték. Másrészt magyarázza azt, hogy miért volt olyan kemény dió a magyar nyelv eredetét kutatni, hogy a

legnagyobbaknak is beletört a bicskája. Mivel, akkor, olyan régen alakult ki valamiféle előmagyar nyelv, amikor éppen elváltak egymástól a török típusú, és az ú.n. „finnugor” nyelvek. Ugyanakkor, jóval később, a honfoglalást követő két évszázadban, ezek a népek, s nyelveik még egyszer összeolvadtak, ezzel is megnehezítve a nyelvtörténészek dolgát. Mégis, ez az elmélet nem arra törekszik, hogy öszszeegyeztesse egymással a kétféle eddigi elméletet, mindössze arról van szó, hogy másképp egyszerűen nem lehet megnyugtatóan magyarázni a sokszor látszólag egymásnak ellentmondó tényeket, amelyek azonban vitathatatlan tények, és megkerülhetetlenek is. Még egy másik tanulság is adódik, de az olyan messzire vezetne, hogy túlságosan bele sem akarok menni. Az, t.i., hogy végülis kinek a történelmét írjuk? A mindenkori vezető rétegét, vagy a népét? Az első, nem kimondottan reprezentáns — legalább is Európában nem, inkább az pl. Erdélyben, ahol a nemesség számaránya eléri néha a nem nemesekét — viszont attól jönnek az érdekes, a leírható dolgok. A másodikkal felületes szemléletre nem történik semmi, de az határozza meg az igazán stabil, hosszú távú változásokat. És ez a kettősség igazán izgalmassá a régi lovasnomád népeknél, és azok utódainál válik, mert esetükben a vezető osztály, és a vezetettek nem mindig beszéltek egy nyelvet. Amíg végül is az utóbbi rá nem nyomta bélyegét az előbbire. Amint ezt Vásáry István leírta „A régi Belső Ázsia” című könyvében. LÁBJEGYZETEK 1

Ezt például ma már „levő”-nek írnánk, nem pedig „való”-nak. Általában megfigyelhető valamelyes térnyerése a lenni formának, különösen a nyelvújítás kora óta. Amely egyébként majdnem teljes egészében fölösleges dolog volt. Mindössze annyit kellett volna tenni az azt erőltető nemeseknek, hogy jobban odafigyeljenek a saját jobbágyaik beszédére, s azonnal rájöttek volna, hogy a magyar nyelvben mindenre van kifejezés, csak úgy látszik, ez nekik „derogált” és „parasztos” volt. 2 A kazáni egyetemen tanít. 3 Szintén a kazáni egyetemen tanított, idézett könyvének a címe: „A turkok és tatárok eredete”. Angolul jelent meg, a fordítás a sajátom.

Kerecsenfészek

(Bp. III. Csobánka tér 1.)

Jan. 10.: Dr. Bencze István: Aranyembertől Atilláig — Történelmi lovasút Kazahsztánból hazáig Jan. 24.: Dr. Obrusánszky Borbála: Hunok és magyarok hitvilága Feb. 7.: Szántai Lajos: Fényvallás, szeretetvallás, ősvallás Feb. 21.: prof. Béles Lajos: A huszárság története Már. 7.: Rumi Tamás: A Kárpát-medence szakrális geometriája Már. 21.: Dr.Tóth Judit: A tarnaszentmáriai pecsét titka Már. 28.: Dr. Tóth Ferenc: Fegyverek a szellemi szabadságharchoz Ápr. 18.: Dr. Aradi Éva: A Hold fiai, a kusánok Ápr. 25.: Dr. Horkovics-Kováts János: A magyar nyelv ősisége Az előadások délután 3 órakor kezdődnek. Támogatás: 800 HUF

Mindenkit szeretettel várunk!

MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM

15

16

Dobogó

A Szent Korona és az alucsajdengi hun korona párhuzamai 2. rész VARGA GÉZA (folytatás az előző számból)

Mindkét korona tetején az Isten jelképe található A Szent Korona is, meg az alucsajdengi hun korona is az Isten alá rendelt világot mutatja be. — A Szent Korona az Isten jelzésére a keresztet használja, amely nem csak keresztény jelkép, hanem a székely írás „d” betűje is (eredetileg az ősvallás Du/Dana istenének szójele — lásd erről „A székely írás d betűje” c. cikkünket a világhálón!). — Az alucsajdengi hun koronán az Istent egy turulmadár jelképezi. Azt, hogy a madár a turullal azonosítható, onnan lehet tudni, hogy a közelében székely rovásjeleket (székely rovásjelekkel rokon írásemléket) találunk: a Jóma ligatúrát (l. a Miről ismerhető fel a turul? c. cikkünket a világhálón!). Az Emese álma-mítosz megőrízte a turultól való származás hitének emlékét és ez érthetővé teszi az alucsajdengi hun korona szimbolikáját is.

Mindkét korona jelzi a világ sarkait A hagyományos világkép szerint a Föld négyszögletes, az ég pedig kerek, ezért a Föld és az Ég csak a sarkokon érintkezik. Itt van az égbe vezető út — amelyet a Tejúttal (az égigérő fával) azonosítottak. A nemzet isteni őse és a tőle származó szakrális uralkodó is ezzel az égbe vezető úttal azonos, ő közvetít a földi emberek és égben lakó istenek között. A sarkok ábrázolása ennek jelzését — a királyi hatalom legitimizálását — szolgálja mindkét koronán. A Szent Koronán a keresztpántok utalnak a világ négy sarkára és az általuk tartott égboltozatra. A keresztpántokon – mint már említettük — az égig csapó hullámtarajt ábrázoló székely „j” (jó „folyó”) jel megfelelőit találjuk aranydrótból kialakítva. Ugyanez a jel jelzi a világ sarkait egy uráli medveidol lábain is (a medve négy lába a világ sarkán elképzelt oszlopokkal, a törzse pedig az ég boltozatával azonosítható). Az alucsajdengi hun koronán a világ sarkait szarvak jelképezik (mert a magyar szár „a Tejúttal és az Istennel azonos égigérő fa neve”, szarv és úr „király” szavak etimológiája közös — ősvallási — gyökerű).

Mindkét korona boltozata egy negyedelt világmodell A hagyományos világkép szerint az Isten által teremtett és rendezett világ négy részre tagolódik. Ez mindkét vizsgált koronán tükröződik. A Szent Korona felülnézete a székely írás „f” (Föld) jelével azonos, azaz egy felülnézeti világmodell (mandala). Ezt az ideális világot az Éden négy szent folyóját jelképező keresztpántok osztják negyedekre. Ezért azonosak a keresztpántok filigránjai a székely „j” (jó „folyó”) jel hieroglifikus előképével. Az alucsajdengi hun korona boltozata is negyedelt, azaz szintén világmodell, a székely „f” (Föld) jel és a kínai Föld szójel megfelelője. Fennmaradt világmodelljeik alapján a hunok megkülönböztették a világ négy táját. Ez a világnézet Eurázsiában általánosan elterjedt volt. A kínaiak (akik a hun Xia dinasztiától tanulhatták a világnézetük és a jelkészletük jó részét) megkülönböztetik a közép mellett a világ négy sarkát is, amelyeknek a történeti korokban császári áldozatot mutattak be. A sumer uralkodók magukat szintén a négy világtáj urának tekintették. Ugyanerre utalnak a magyar koronázási szertartásban karddal a világtájak felé végrehajtott vágások is.

Uráli medveidol Szaveljeva nyomán; az ősvallási világelképzelés és jelkincs elterjedtségét igazolja; a lábain az égig csapó hullámtarajt ábrázoló jel – a székely rovásírás „j” (jó „folyó”) jelének megfelelője; a hátán az eget tartó fa lineáris ábrázolása – a székely írás „g” (ég) jelének és a kínai lolo írás égbolt jelének megfelelője

Mindkét koronán székely jelpárhuzamok találhatók A hun koronák azáltal képesek az átváltozás csodájának végrehajtására (a közember szakrális uralkodó avatására), hogy a világ szakrális középpontjával azonosítják. Ehhez van szüksége mindkét koronának a székely jelpárhuzamok alkalmazására, mert ezek segítségével írják le a világ közepét. A székely rovásjelek párhuzamainak használata feltűnő azonosságnak számít, amely a világ más koronáira nem jellemző. A Szent Koronán megtalálható a székely „f” (Föld), „g” (ég), „j” (jó), „s” (sarok), „d” (Dana), „m” (magas)

MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM jelek megfelelője, továbbá a Jóma ligatúra (egy kőkori isten neve) és az ország szójele. A keresztpántokon a négy szent folyó jelzésére az aranydrótból formált filigránok szolgálnak, amelyek a székely írás „j” (jó „folyó”) jelének megfelelői és az égig csapó hullámtarajt ábrázolják.

17

tű keleti világnézetet képvisel), amitől eltér az angol, német és az orosz kultúrkör (ahol nyoma sincs hasonlónak). Ebből következik a két vizsgált korona eszmei alapjainak azonossága, valamint az európai koronadivat eltérése is.

Ősvallási szimbolika mindkét hun koronán A Szent Korona keresztpántjain található aranyból formált filigránok a székely rovásírás "j" (jó "folyó") jelének megfelelői; azt jelzik elolvasható módon, hogy a négy keresztpánt-szakasz az Éden négy folyóját jelképezi

Az alucsajdengi hun korona felülnézete egyfajta negyedelt felülnézeti világmodell, azaz a székely „f” (Föld) jel megfelelője. Ez a világmodell tartalmazza a Jóma ligatúrát, a székely „j” (jó) és „m” (magas) jelek elődjéből alkotott kőkori eredetű összetételt.

A hun koronák párhuzamai Az összehasonlításba további fejdíszeket is bevonunk, mert ezek segítenek megérteni a hun koronadivatot és a koronadivatban bekövetkező változásokat. A párhuzamok közül a szibériai sámánkoronák érdemelnek említést elsőként. Ezek keresztpántos szerkezete és jelkészlete közeli rokonságról árulkodik, amit a hunok szibériai szereplése érthetővé és elfogadhatóvá tesz. Azt a koronadivatot (világnézetet és királyeszmét) őrízték meg, ami a Krisztus születése előtti évezredekben a hunok által uralt területeken általánosan elterjedt volt.

Ngaszan sámánkorona madarat ábrázoló csúcsdísszel, körbe zárt kereszt alakú boltozattal, az abroncsán hegyek rajzával, valamint csüngőkkel; a csúcsán madárral, az egyik keresztpántszakaszon az égi folyót jelző hullámvonallal

Természetes, hogy a Kína határán élő hunok koronáján még nyoma sem lehetett a későbbi kereszténységnek. Ezen a hatalmas tájon a kőkor ismeretlen mélységeitől kezdve (az indián párhuzamok alapján akár 30-40 ezer éve) a székely írás előzményét használták s ezt tükrözi az alucsajdengi hun koronán megtalálható Jóma ligatúra (a legkorábbi indián jelkészlet legelterjedtebb eleme) is. A Szent Korona azonban ezer évvel később készült. Akkor, amikor a szabír-hunok vezetőrétege nesztoriánus keresztény volt, s amikor a heftalita Hun Birodalomban három keresztény püspökséget is találunk (a mervi, a heráti és a gurgáni oázisban). Ezért természetesnek kell tekintenünk, hogy — a legalább az uralkodó osztályt részlegesen érintő vallásváltás miatt — jelentős eltéréseket is találunk a két korona között. Ez az eltérés azonban csak a felszínen (a zománcképeken) jelenik meg. A keresztény hatás a Szent Korona mondanivalójának lényegét nem érinti, azt elsősorban az ősvallási jelképrendszer határozza meg. Ilyen az uralkodónak a világ közepével való azonosítása; a világon uralkodó Istent bemutató szerkezet és a székely rovásjelek párhuzamainak alkalmazása. Ez tette uralkodóvá az uralkodót. A Szent Koronát készítő ötvösök számára természetes volt, hogy egy koronának ezeket az eszméket képviselnie kell, egy koronán e jelkészletnek (például a Jóma ligatúrának) szerepelnie kell. A keresztény hunok koronája sem tudta másképpen igazolni a sztyeppei tömegeknek, miért kell éppen ezt az uralkodót szolgálniuk. Az iráni sah, az orosz cár, az angol király koronáin azért nincs nyoma e pusztai jelkincsnek, mert az alattvalóik úgysem értették volna meg azokat.

A koronák szerkezete

A hunok és a nem hunok koronái A szokásos európai uralkodói fejdíszeken, például az orosz cárok, a német-római birodalom vagy Anglia uralkodóinak koronáin nem számíthatunk székely rovásjelek felbukkanására. Érthető ez, hiszen a hunok használták az ősvallási eredetű székely írás elődjét, az angolok, németek, vagy az oroszok azonban nem. Azaz a hun-magyar kultúrkör azonos (egy kőkori erede-

Mindkét uralkodói koronán találunk csúcsdíszt, negyedelt boltozatot és abroncsot. Ez a negyedelt szerkezet — mint azt fentebb már említettük — jelentést hordoz, a kínai írás Föld szójelével meg a székely írás „f” (Föld) jelével tart rokonságot. Ez nem általános szokás, a későbbi európai koronákra sem jellemző — ezért fontos szempont, amikor a koronákat rokonítjuk. (következő számunkban folytatjuk)

18

MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM

Veszélyes játékok — vészterhes utakon Gondolatok a magyar történeti alkotmányról, a Szent Korona-tanról, a jogfolytonosság helyreállításáról, annak időszerű kérdéseiről. 2. rész Dr. TÓTH ZOLTÁN JÓZSEF Tiszteletteljes ajánlások a Magyarok Szövetségének, a Jobbiknak, a Magyar Nemzetstratégiai Szövetségnek, a Magyar Konzervatív Alapítványnak, a Civil Összefogás Fórumnak, a Magyarországért Kulturális Egyesületnek a Független Jogász Fórumnak, továbbá az országgyűlési pártoknak is, és más szerveződéseknek. Ezt a tanulmányomat még 2009 júliusában írtam. 2009-ben a Dobogó-ban, és Magyar Szemle júniusi számában megjelent „Mindszenty József védelmében” c. tanulmányomban kifejtettem, hogy nézetem szerint a mai magyarság szellemét, lelkét, öntudatát a liberalizmus mellett az veszélyezteti leginkább, hogy szembe kívánják fordítani a keresztény és a magyar kötődését. A hivatkozott tanulmány a jelenlegi egyházi vezetés felelősségéről, valamint arról szól, hogy eluralkodott nálunk a kereszténységet nemzetközi, internacionalista, a magyarságtól és annak hagyományaitól elszakító egyház politikai irányzat, szellemiség. A jelenlegi tanulmányban arra kívánom felhívni a figyelmet, hogy erőteljes, tudatos és arrogáns az az irányzat is, amely a magyar hagyományokat a keresztény hit, és az egyházak ellen kívánja értelmezni. Nézetem szerint mind a két irányzat a nemzet pusztulását kívánó öntudat meghasonláshoz vezet, holott az őshagyomány és a keresztény hit, vallás egymás elvi és politikai szövetségese a mindkettőt elpusztítani kívánók erőkkel szemben. (Lásd: Alkotmányreform. Magyar Nemzetstratégia) Az egymással inkább szövetséges erők tudatos, jól megtervezett szembeállítása zajlik most körülöttünk, velünk. A Dobogóban, és a Magyar Szemlében leírtaknak nagy, a Vatikánig eljutó, máig nem lezárt hatása van.

* Melyek voltak a történeti alkotmány alapelvei, a Szent Korona-tan tézisei? Azok a szokásjogi alapnormák, fundamentumok, amelyekre a magyar közösség önszabályzó rendje épült, és amelyek alapján a magyar alkotmányos rend (magyar jogi népszokásokban is) oly sokáig élt. A magyar történeti alkotmány példája mutatja, hogy a jó alkotmány azt jelenti, hogy a nemzet önkormányzó szokásai maga az alkotmány, amely azonban a keresztény életvezetés szabályait törekszik követni az igazság és az igazságosság szerint.

1. A SZENT KORONA SZUVERENITÁSA. A magyar közjogban a hatalom teljessége a Szent Koronáé. A magyar alkotmányos rend szerint a kizárólagos és megkérdőjelezhetetlen hatalom a Szent Koronáé, Ő a szuverén. (Iurisdictio, vel ditio Sacrae Regni Coronae). Mit is jelent ez? A szuverenitás egyrészt jelenti a másoktól való függetlenséget, illetve kitágítva értelmezhető ez úgy is, hogy saját kárunkra mástól nem függünk (külső szuverenitás). Tehát elfogadható egyfajta kölcsönös, egymást segítő függőség is. A függetlenség, vagyis a külső szuverenitás feltétele a belső szuverenitásnak, vagyis a közösségen belüli korlátlan és megkérdőjelezhetetlen hatalom gyakorlásnak. Európában ókori hagyományokig visszanyúlóan két koncepció szerint alakult a szuverenitás fogalma. Az egyik szerint, a szakrális király hagyományán alapulva a király volt a szuverén, a hatalom és a jog forrása, aki másokat is bevonhat a hatalmába. (Mint például Angliában, ahol az uralkodó megosztotta hatalmát, szuverenitását a parlamenttel — „őfelsége parlamentje” és „őfelsége kormánya”.) A másik hagyomány szerint a hatalom a népé, a hatalom forrása a nép. Ez a népszuverenitás elve. A történelem bizonyította, hogy mindkét modell centrális, egy központú hatalmi rendszert hozott létre. A királyi abszolutisztikus rendszerek és a népszuverenitásra épülő diktatórikus rendszerek között e tekintetben nincs különbség. Ugyanakkor a nép által megválasztott demokratikus kormányzat abszolút jellege is nyilvánvaló. Ezt államtól, korszaktól függően lehet finomabb hatalom technikai eszközökkel működtetni, de lehet brutálisan is. Az alkotmány mindig biztosítja mind kettő használatát szükség szerint. A végrehajtó hatalmat birtokló erők a demokratikus jogállamban is a törvényhozási többség által befolyással bírnak a törvénykező, bírói hatalomra is. A népszuverenitás bizonyos szempontból nagyobb hatalmi jogkörrel is bír, mint a királyi szuverenitás, mert az előbbi „ura” az értékek magyarázásának is, a törvényhozói többség útján, míg a királyi hatalmat a hagyomány és a természetjog, legalább látszat szerint köti. Az Magyarországon a hatalom teljessége nem a királyé és nem a népé volt, hanem a koronáé. (Iura Sacrae Regni Coronae). Se a király, se a nép, illetve nevükben nem törhet senki a teljes hatalomra, mert alkotmányosan alapvetően nem az övé. Ebből az következik, hogy a hatalom megoszlik az uralkodó és a nemzet között. Még pedig, úgy hogy a hatalom elsődleges birtokosa a nemzet, és ő vonja be a hatalomba a királyt. A hatalom ilyen jellegű megosztása éppen a Habsburg királyok ideje alatt a legnyilvánvalóbb. A szuverenitás-

MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM ban közösen osztoznak, anélkül, hogy az egyik, vagy a másik az törvényesen kisajátíthatná. Ezt fejezik ki a koronatagság fogalmával (Membrum Sacrae Regni Coronae). Ennek következtében a magyar közjogi rend sajátos rendszerében nem csak a hatalmi ágak váltak szét egymástól vertikálisan (bírói, törvényhozói, végrehajtói, katonai, pénzügyi, és más hatalmi ágak is), hanem hatalmi ágak működtetésének intézményei horizontálisan, mint a félbe vágott alma két fele oszlottak meg egymás, a király és a nemzet között. Magyarországon tehát, minden egyes elkülönült hatalmi ág még egyszer ketté vált. Egyes a hatalmi ágon belül egyes intézmények a nemzet önkormányzó hatalma alá tartoztak, mások elsődlegesen király, központi befolyás alatt álltak. Hatalmi ágakon belül az intézmények egy részét a király, másik részét a nemzet, vagy együtt működtették. Egymást így megosztva kiegészítették, de egymást kiszorítva nem tudták alkalmazni az állam, a közösség rendszerének megtartására, hanem csak együtt, vagy egymásra utalva. Biztosítva annak a lehetőségét is, hogy az alkotmány ellenes központi hatalmi kísérleteknek intézményi úton alkotmányosan ellenállhassanak. Sokszor felmerült a vita, hogy a Szent Koronától átruházott hatalom a nemzetre, a népre nem jelenti -e azt, tulajdonképpen, hogy a nemzet-e, vagy a nép-e a szuverén? Ez azt jelentené, hogy a gyakorlatban a nemzeté, illetve a nevükben eljáró megválasztott személyeké a hatalom teljessége. Erre szolgált próbaként 1440, amikor is a törvénytelenül az országból kivitt, illetve kilopott Szent Korona hatalmát, miután feltételezve, hogy a hatalom nem a koronától származik a nemzetre, hanem fordítva: a nemzettől a koronára, a fehérvári országgyűlésen a nemzet átruházta azt egy másik koronára. Nos, Ulászló király uralmát, akit ezzel a koronával koronáztak meg, életében, de 1444, azaz tragikus halála után Várnánál, itthon és külföldön még inkább úgy értelmezték, hogy nem volt törvényes, mivel a király koronázása nem volt szabályos. Nem Szent István koronájával koronázták meg. Mind Ulászló, mind Mátyás uralkodását, a Szent Korona visszaszerzés után, azzal történő megkoronázásáig, 1464-ig, a kortársak és az utókor nem tekintették törvényesnek. Ezért minden törvényt, rendelkezést, adományt amit Mátyás addig tett, illetve Ulászlótól származik újra meg kellett erősíteni, törvényesíteni, az immáron szabályosan, a Szent Koronával, szent helyen és időben a nemzet által megkoronázott Mátyás királynak. A reformkorban, illetve 1867 után ismét felmerült, hogy a király, mint első a korona tagjai között, a közösség fejeként (Caput Sacrae Regni Coronae) és a nemzet, mint a korona tagjai együtt gyakorolt hatalmának (Totum Corpus Sacrae Regni Coronae) lehet-e valamilyen akadálya, korlátja a Szent Korona szuverenitása? Állíthat-e, létezik-e valamiféle akadálya a hatalomgyakorlásnak, ha király és a nemzet egyetért? Van-e korlátja ennek a hatalomgyakorlásnak, vagy csak arra

19

szolgál, hogy akár a király nevében, akár a nép nevében ne jöhessen létre törvényesen egyeduralom, akár diktatórikus, akár demokratikus úton, akár forradalom, vagy puccs által? Természetesen ennek megakadályozása már önmagában is a Szent Korona-tanon nyugvó történeti alkotmány célja. A történelmi alkotmány, az alkotmányos struktúra alapvetően ezt szolgálta. A joggyakorlat és a törvények alapján, azonban nyilvánvalóvá lett, hogy a nemzet és az uralkodó törvényesen együtt gyakorolt hatalmának korlátja a Szent Korona tulajdona, illetve a korona szent és keresztény jellegéből következő objektív értékű és célzatú rendje. 2. VAJON MIÉRT ALAKULT ÍGY, EURÓPÁTÓL ELTÉRŐEN A MAGYAR HATALMI RENDSZER? Először is, már a Vérszerződés pontjai, a Pusztaszeri végzés hagyománya és más, régi szkíta népek belső rendjéről ránk maradt ismeretek azt bizonyítják, hogy a hatalomból, a nyereségekből épp úgy, mint a veszteségekben a nép, illetve a résztvevők közösen osztoznak. A mindennapi hatalom gyakorlás közös ügy és közös felelősség. A csúcson a legrátermettebb személy lehet, akinek szakralitását természetfeletti és a földi tapasztalatok támasztják alá. A hatalmat azonban együtt gyakorolják az arra hivatottak, végső soron az összes szabad, akik a közösséget alkotják. Másodszor, a magyarság különleges adománya az Istentől, a történelemtől, az angyali Szent Koronája. Az elmúlt legalább két ezer év történelmi hagyománya szerint, az egyetlen korona, amit nép, vagy népek szentként ismertek, és tiszteltek. Az „angyalok hozta” Szent Koronának, már első királyaink óta különleges szerepe van a közjogban, a közhatalomban, mert szent jellegének köszönhetően elválik a király személyétől, és a királytól is független hatalomforrássá válik. Ennek köszönhető az is például, hogy Európában Magyarországon alakul ki először a terültet és személyeket, így a királyt is magába foglaló, de annál jóval többet jelentő, a Szent Koronával kifejezett elvonatkoztatott állam fogalom. Az Árpád-ház, a Turul nemzetség fiú egyenesági megszakadása utána a Szent Korona véglegesen elfoglalja a szakrális uralkodó helyét a magyar közjogban. A király, a pápa, majd később a nemzet által is elfogadva a hatalom teljessége Ő, akit személyként is tiszteltek, tehát minden hatalom Tőle származik. A királyoknak ehhez kell méltónak lenniük, tőle kapják a hatalmukat, mégpedig a nemzet által. Magyarországon, ellentétben Európa többi részétől nem a király valóságos és szimbolikus személye jelenti a hatalom teljességét és folytonosságát. A harmadik ok, ami miatt Magyarországon másképpen alakult a hatalom rendszere, mint Európában máshol, a történelemben az egyik legkényszerítőbb és sürgetőbb erő, körülmény megjelenése volt. Egy folyamat, ami XI-XII. századtól a területet uraló birodalmi és uralmi elv mellett egy régi, de a Christiana Respublica-ban, azaz a keresztény népek közösségében még új hatalom építő, szervezési elvként jelentkező, majd ha-

20

Dobogó

marosan a legmeghatározóbbá váló erő. Ez a magánbanki hitelezésre alapozott monetáris hatalomszerveződés. A magánbankok a legbiztosabb hitelezés, illetve profit szerzés alapján úgy építik ki hatalmukat, hogy a királyon keresztül eladósítják az államot, (az állam akkor is a legjobb adós volt) illetve eladósítják, illetve bevonják az „üzleti körbe” a legnagyobb birtokosokat, jelzálogképes tulajdonná alakítják az eddig tulajdonképpen forgalomképtelen nemzetségi és királyi adománybirtokokat. Így a harapó fogó bezárul. A király átadja az ország pénzügyeit (pénzverés, bányászati jogok, kereskedelmi és vámjogok, adóztatás), a hitelből magán hadsereget és magán apparátust tart fenn, erre építi egyeduralmát és ezzel biztosítja a hitelezői követelések teljesülését, a hitelezői hatalomgyakorlást. A nagybirtokosok az eddigi kötött birtokot tulajdonná alakítják át, amit a hitelezők megterhelnek jelzáloggal. Így felbomlik az a hűség kapcsolat, ami a királyt és a nemeseit összekapcsolja, a viszonyokat az újraéledt római jog fogja szabályozni. A föld hitelezés, a késő középkortól folyamatosan eladósítás útján történő megszerzése, a kereskedelmi viszonyok uralása mellett, a mezőgazdasági élelmiszer termelés és kereskedelem, tartalékképzés ellenőrzését is jelenti. Ez ugyanakkor megint biztos üzlet, hiszen „enni kell”. Biztosabb, mint az arany, hiszen kevésbé lopható el. Az állam és a földek megszerzése a hitel útján pedig, az országot lakók leigázását is jelenti, ha lehet nem nélkülözve háborús hódítást sem. Háborút országok és országon belül vívják (polgárháború), mert ez is jó üzlet,de egyúttal felszámolja az oszd meg uralkodj elve alapján a monetáris és az ennek megfelelő szellemi, lelki hatalmi hódítás ellenállóit, akadályait. Az ilyen jellegű magánhatalom gyakorlás eszköze a király, illetve a nagybirtokosok magánigazgatási rendszere és az azt biztosító magánhadseregek. A szakrális rendet felváltja a kereskedelmi, üzleti világ, amelybe a hitelező bankok bevonják a királyt és a legpotentáltabb föld tulajdonosokat. A hitelező – király – nagy földbirtokos hármas szövetségre alapul angol alkotmányos rend (Magna Charta) és az összes európai királyi centralizmus és abszolutizmus is. 3. A SZENT KORONA TULAJDONJOGA. A magyar nemzet válasza az új hatalmi kihívásra egyértelmű volt. A magyar állam, Európában archiregnumként, a világ isteni rendjébe beágyazott, a mértéket és az egyensúlyt adó nagyhatalom, csaknem hét évszázadon keresztül az Árpád vezette honfoglalás után. A magyar állam nem csupán regnum, azaz királyság, hanem megint csak Európában egyedül, az egyetlen archiregnum, azaz fő, első, ősi és szent királyság. Az arche rendet, azaz mindenki számára a mércét jelentette a keresztény, az égi Jeruzsálem földi rendjét megvalósítani kívánó Európában. A magyar állam, egészséges közösségi szerveződése és anyagi ereje okán közel hét évszázadon keresztül egy időben, egyszerre a két akkori területi világbirodalmat tartotta távol magától (a nyu-

gati és a keleti császárságot, Bizánctól a török szultánságig). Az állam és a közösség feje, a Szent Koronával koronázott király, Európában egyedüli élő apostol, vagyis nem csupán az apostolok utódja, és aki a diplomácia rendben a császár után következet. Ugyanakkor nemcsak a területi hatalmakat tartotta magától távol, hanem a hitel és az üzlet alapján gyarmatosító monetáris uralmi rendet is. Először is, II. András korában már biztosan, Európában elsőként elválasztották Magyarországon a király magánkincstárát, az államkincstártól. A koronának, tehát a királytól független javai és jövedelmei vannak. (Bona et peculium Sacrae Regni Coronae). A király eladósítása így nem jelenti egyben az állam eladósítását is. Az Aranybullában, pedig megtiltják az idegenek hazai pénzváltását és minden más szabad monetáris tevékenységüket. Más vonatkozó korlátozó és tiltó rendelkezések mellett a dekrétum gondoskodóan szabályozza, illetve megállapítja, megerősíti a magyar társadalom minden rétegének jogait és kötelezettségeit, azok arányának fenntartásával. Az Aranybulla tartalma és célja tehát ellentétes, más mint a Magna Chartáé. Ugyanis a magyar világ már akkor fájdalmasan szembesül azzal, hogy a pénz hatalma csak jogokat kíván az azzal rendelkezők számára, kötelezettségeket viszont nem akar vállalni, sőt már azok viselésének „ötlete”, de a terhek viselői ellen is arrogánsan lép fel. (Erre a korszak egyik legemlékezetesebb példája, Gertrudis királyné tragédiája). Már pedig, ahol megbomlik a jogok és kötelezettségek aránya, ott egyeseknek a jogai növekszenek, a többieknek pedig a kötelezettségei. Az igazságtalan rendszer, pedig az egész közösséget felbomlasztja, a magyar államot (is) tönkreteszi. A monetáris hatalom által Európában először kirobbantott általános pénzügyi és kereskedelmi válság (1347-49) hatására pedig, eltörölve az Aranybulla 4. paragrafusát, (amely nagyon kivételes esetben engedi a családi, nemzetségi örökítést, ha a földbirtokos fia hősi halált hal) 1351-ben megállapítják az ősiség elvét, az aviticitas-t, vagyis, hogy Magyarországon csak kivételesen lehet a földre (termőföld, erdő, vizek), ingatlanra tulajdonjogot alapítani, a nemzetségi és az adománybirtok tekintetében, valamint az azt művelő eszközök, jószágok tekintetében egyáltalán nem. Megerősítve azt a szokásjogot, amely addig, még kivételes esetben sem engedte gyakorlattá válni a szabad örökítést, amely része, az „előszobája” a teljes tulajdonosi rendelkezésnek. A föld tulajdonosa, az akié a hatalom teljessége is: a Szent Korona. Magán személy földjét nem adhatta el, nem ajándékozhatta el, szabadon nem örökíthette és mivel rendelkezési joga nem volt, ezért jelzáloggal sem terhelhette meg. Magyarországon csak birtokos családok vannak, akik a földet birtokolják és használják és, akiktől ugyanakkor nem lehet a földet se államhatalmi úton (kivétel a hűtlenség), sem eladósítás útján elvenni. Nemcsak a földet, hanem az azt művelő eszközöket, állatokat sem, mert azok is ingatlannak számítottak. Magyaror-

MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM szágon csak birtokosok vannak, a birtokba pedig a tulajdonos engedhet, az pedig a Szent Korona. Ezért minden birtokjog gyökere a Szent Korona. (Radix Omnium Possessionum Sacrae Regni Coronae). A nagy gazdasági válság következménye 1347-48ban akkor is az volt, mint mindig. A szegénység, a polgárháborúk, államok közötti hosszú háborúk, amit a pestis tragédiája még drámaibbá tett. A válság célja az volt, hogy végleg megtörjék az egyes államok ellenállását, uralkodóvá tegyék a monetáris hatalmat annak üzleti szellemével, miközben ezzel együtt már akkor, tudatosan próbálták a keresztény rendet és életszemléletet felszámolni. Miután minden korábbi monetáris törekvés ellenére — Magyarországon még Mátyás halálát követően, az üzleti és korrupció szellem időleges meghonosítása ellenére, polgárháború kirobbantásával, majd a török hódítás nyomás sem lehetett a földet sem a nemestől, sem a paraszttól elvenni, — 1848-ban az ősiséget eltörölték, a földtulajdon jogát elvették a Szent Koronától. Ennek tragikus következményeit ismerjük. Európában a hasonló folyamatok már a XV. és a XVI. században tömeges éhhalálhoz, a koldusok tömeges felakasztásához, és a gyarmatosításhoz kötött kivándorláshoz vezetett, polgárháborúkat, és elmélyült morális válságot eredményezett. Nálunk is, a XIX. század közepétől folyamatosan, a korábbiakhoz és más európai államokhoz képest (esetenként radikálisan) kisebb népesség növekedést, kivándorlást, a volt nemesi és paraszti birtokok eladósodását, tönkremenetelét és új típusú szegénységet, és a nemzet megosztottságát hozta a XIX. század végére, a XX. század elejére. Az ősiség eltörlése után is fennmaradt azonban az, hogy a Szent Koronának lehet tulajdonjoga, amely körébe tartozó dolgokra a forgalomképtelenség a jellemző, megkülönböztetve attól az állami vagyontól, amely éppenséggel el is adható. Történelmünk során a Szent Korona tulajdonjogának fogalma bizonyult a nemzeti vagyon védelmének legbiztosabb jogi és gyakorlati eszközének is. Werbőczy korában különösen, de az azt megelőző évszázadban a „recept” az volt, hogy a monetáris kereskedelmi és hitel - tőke szövetkezett a legnagyobb földtulajdonosokkal, azokat mintegy üzlettárssá téve. Ennek következtében az adott közösségen, országon belül a többiek kárára történő vagyon koncentráció, gazdagodás következett be. A XIV., de főleg a XV. századtól a szociális olló egyre radikálisabban nyílik szét. Ez több helyen nagy belső, polgárháborúhoz is vezet, illetve radikális eszközöket használó abszolutisztikus uralmakhoz. Ez történik Angliában, Franciaországban, az egyesült Spanyolországban, a Német Nemzet Szent Római Birodalomában. A vallási szakadás a XVI. századtól, pedig csak növelte a megosztottságot. Ekkor ér véget Magyarországnak az a szerepe, amit Károly Róberttől Mátyásig betöltött: aranyvalutájával uralta az európai pénzpiacot és egyensúlyt tartott fel az európai gazdasági és pénzügyi életet meghatározó nagy nemzetközi bankok között. Magyarországon

21

Mátyás király halála után, — aki „igazságosként” az országon belüli is képes volt egyensúlyt fenntartani a paraszti középbirtok és a nemesi birtok között, hogy azok ne egymás rovására termeljenek és kereskedjenek — a korszak első számú pénzügyi világbirodalma, a Fuggerek által felépített Habsburg és a szintén tőlük hitelfüggővé tett Jagelló közös kormányzás következik. Ennek első számú végrehajtója az egyesülő Spanyolországból Budára exportált és itthon keresztelkedett főrabbi családból származó Fortunatus Imre, az 1490-es években kezdődő, több évtizedes „pénzügy miniszterkedése”, illetve „Nemzeti Bank — jegybank elnöksége”. A monetáris gyarmatosítás elleni harc vezére, Bakócz Tamás mellett Werbőczy István volt, aki a magyar pártot (így hívták) vezette az udvar, illetve az egyes nagybirtokosok szövetségével szemben. Elérte, hogy a hagyományos magyar közjogot ne váltsa fel a pénz és az üzlet joga, hogy Magyarországon továbbra se lehessen fogalomképes a föld, és Európában egyedül állóan, még a parasztoktól se lehessen senkinek se elvenni a földet. A jogrend fenntartásával biztosított egyensúly megakadályozta, hogy itthon is permanens polgárháború folyjon. (Ennek következménye egyrészt az lett volna, hogy a nagy többség tönkremegy, mint Európában máshol is ez megtörtént. Másrészt, tekintettel a két irányból jövő katonai hódításra is, nem csupán a három részre szakadás történik meg 1541-42-től, hanem nagy valószínűség szerint magának az ország megszűnése bekövetkezhetett volna.) Magyarországon a török időkben is nagyobb volt a parasztság életszínvonala, mint általában Európában máshol! A jogok és kötelezettségének alapján működő jogrend csak azokat kötelezte továbbra is az államköltségek közvetlen fizetésére, illetve a háborúban részvételre, akiknek országos jogaik voltak. Azt viszont szerezhetett az, aki önkéntesen háborúba megy, és amire sajnos a török háborúk folyamatos kényszerű lehetőséget adtak. A XVI. században a Szent Korona-tan rendszerén kialakult állami közigazgatási rendszer továbbra is biztosította, hogy a magánhatalmi igazgatás és magánhadseregek ne vegyék át a helyét az alkotmányt, azaz az államiságot és a nemzeti megmaradást védő, az önkormányzatiságra alapozott közigazgatásnak, továbbá a közigazgatás ne a magánhatalmi önkény eszköze legyen. Különösen intő jel ez a mai magyarországi viszonyokra tekintettel. Nálunk a „klasszikus”jobbágyi helyzet éppen Mária Terézia alatt következik be, aki a közös használatú földeket a nemesi birtokosnak adta, így az eddigi nemesi-paraszti földbirtok együttélésben a parasztság súlybeli hátrányba került, amin az úrbéri rendelet sem változtatott, hanem inkább a megmaradt védelmét jelentette. Megakadályozta ugyan, hogy a parasztokat tönkre, földön futóvá tegyék, mint ahogy történt ez például Angliában a XV. és XVI. században, de anyagilag és társadalmilag kötötté tette és többek között a hagyományos élet fenntartó ártéri gazdálkodás felszámolását is előidézte.

22

Dobogó

Werbőczy István és pártja 1525-re megdönti a „bankár kormányt” is. Hiába a Fugger és a Török Birodalom szövetsége, a Cambray-i béke után (1529) és a harmadik itáliai háború nyomán az „Országok Úrnője,” azaz Magyarország közöttük történő felosztásának elhatározása, (ennek folyománya a Nagyváradi béke 1538-ban), továbbá az üzleti szellem térnyerése, és a korrupció, a bizalmatlanság elhintése, az országot és a nemzetet nem sikerült felszámolni. Hála a Szent Korona szuverenitásának, az abból fakadó hatalmi megosztásra az állami intézmények és a közigazgatás működésében, továbbá a termőföldet is magába foglaló Szent Korona tulajdonjogra, amely rendszer fenntartására minden (Habsburg) uralkodónak megkoronázásakor esküt kellett tennie. Történelmünkben újból és újból bebizonyosodott, hogy az esküszegés nem kifizetődő „üzleti vállalkozás”. Ugyanis az hatalmi rendszer és közigazgatás eredményes ellenállásához vezetett, amit kiváltani centrális önkénnyel és katonasággal nagyon sokba került és fenntartása rövid távon is államcsődöt és az egész Habsburg birodalomnak ráfizetést eredményezett. Még annak ellenére is, hogy az egész osztrák-Habsburg európai birodalom aranybevételének harmada még a 17. század első felében is a felső-magyarországi, felvidéki aranybányákból származott. A Szent Korona-tan alkotmányos rendszere az államiság és a nemzet felszámolását megakadályozta, azért mert a hatalom teljessége a koronáé, ebből következően az uralkodó és a nemzet megosztva gyakorolja a hatalmat, továbbá, hogy a földet nem lehetett kihúzni a köznemesség, a parasztok, és az egyház alól. Ugyanis a föld adta független egzisztencia volt a záloga a megingathatatlan önkormányzatiságnak, amelyre támaszkodva működött az egyébként is megosztott, de nem ritkán önkényes célokra használt központi hatalmat ellensúlyozó mechanizmus. A Szent Korona részeként, pedig mind az erdélyi fejedelem, mind a horvát király a Szent Korona jogából származtatva, egyben magyar királyként, illetve Erdélyben a fejedelmek korszakában, a fejedelem a király által elismerve uralkodott. A Szent Koronából származtatott hatalom következtében mind a három országban: Magyarországon, Erdélyben és Horvát-Szlavón országban egységes jogrend volt, melynek alapja a Werbőczy István által a nemzet és jogainak, az ország védelmében összefoglalt és összegyűjtött szokásjoga. A Magyar Királyság belső hatalmi rendjét a Szent Korona-tagság alapján, ahol a király első, de mégis csak egyik tagja volt a hatalmat gyakorlóknak, aminek következtében a hatalom a király és a nemzet között megosztott volt mellérendelő hatalmi szerkezetként is leírható, amely ellensúlyozni volt képes az esetenként önkénybe fordult kizárólagosan alá-főlérendeltség elve szerint működő központi, centralista hatalmat. Viszont kiegészítette és hatékonnyá tette, ha az alkotmányosan működött. A Szent Koronának tagjai nem csak személyek

voltak, hanem országok is, akik Magyarországgal súlyuknak megfelelően mellérendelő viszonyban voltak. Ez alakulhatott társországi viszonyként, perszonálunióként, vámunióként, vagy más formában is. Mindenképpen egymást segítő kölcsönös függőviszonyként írhatóak le ezek az államközi viszonyok, ahol a Magyar Királyság volt az egyensúlyt megjelenítő hatalom. Ez nevezték Szent István birodalmának, ahol az államok viszonylatát nem a kizárólagos egyoldalú függést jelentő alá-fölérendeltség szerint alakították, hanem a közös célok szerint rendezett egybetartozás szövetségeként. A szuverenitás megosztott volt, annak teljességével csak a Szent Korona rendelkezett. Így működött a magyar állam szövetségi rendszere a fejedelmi és a hun–szkíta hagyományok alapján Szent Istvántól a Jagelló korszak végéig. A mellérendelt, osztott szuverenitás eszméjén alapuló partnerség nem csak a mai Európa, hanem Magyarország és a minket körül vevő országok közelebbi viszonyrendszerének alakításában is sikeres történelmi modell lehet. Különösen azért is, mert a Szent Korona országai közötti kölcsönösen egymást segítő partneri viszony, a Szent Korona országaiban a magyar és más nemzetek partneri viszonyán alapult. Ahogy Magyarország képes volt Európában az államok között egyensúlyozni mindegyik javára, úgy volt képes a magyarság egyensúlyt tartani más népek között az országon belül. A történelem sajnos folyamatosan bizonyítja, hogy más nép nem képes ilyen „bűvész mutatványra”. Ennek alapja a másik partnerként és nem prédakénti kezelése, illetve a jogok és kötelezettségek arányának megtartása mások öntudatának tiszteletben tartásával. Csak azokat kell kivetni — István király Intelmei alapján — akik arrogánsak, azaz csak jogokat követelnek, kötelezettségeket nem vállalnak. Azaz másokat kizárva uralkodni kívánnak a többiek felett, akiket semmi másnak, csak prédának tekintenek. 1867 után, a jogfolytonosság helyreállításakor nem rendezték azt a nyitott kérdést, ami az ősiség eltörlésének következménye lett, azaz a földtulajdonlás szabadsága és a hitel és kereskedelmi viszonyok okozta paraszti és nemesi elszegényedés, elszegényítés drámai ellentmondását. Ezért szociális alapon sikerült, „ügyes” liberális szellemi háttérrel és internacionalista radikalizmussal a nemzeti és a népi gondolatot szembe állítani, amely szembeállítás máig a magyarságon belüli egyik törésvonal. Bosszúból, Werbőczyből egyik oldalon hőst (teljesen megalapozottan, de csak mint zseniális jogalkotót, a nemzeti alkotmányosság vitathatatlan fejedelmét, a magyar jogászi géniusz szimbólumát), a másik oldalon, pedig mumust csinálni. Belőle, aki megakadályozta, hogy a parasztságot és a köznemességet tönkretevő, egyoldalú vagyon mozgás és rendszerváltás még három és félévszázadon keresztül ne következzen be, és akinek jogászi, politikai tevékenysége alapvető volt az ország megmaradása érdekében. (Kortársként talán a pálos Martinuzzi Fráter György bíboros szerepe volt ilyen súlyos és fontos, akit

MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM az ország történetének kritikus helyzetében gyilkoltak meg. Hiába próbálta a pápa bíborosi rang akadályozásával megmenteni őt, védelmet adni neki. György testvér és Werbőczy István korábban I. (Szapolyai) János király tanácsadói is voltak.) 1848-ra, de később még inkább, Széchényi István is belátta, hogy az ősiség felszámolása nem kedvez a magyarságnak. Az egyoldalú modernizáció magában hordja a becsapás és a pusztulás lehetőségét. Széchényi István korában, a példa is, vagyis az angliai nagy és közép birtokosok már régen a pénzügyi arisztokrácia köréből kerültek ki. A Tudorok korában elkezdődött drámai átalakulás a Hannoveri dinasztia idején teljesedett ki. (A XX. században, pedig felgyorsult az elsődlegesen monetáris tevékenységet folytató családok kezében történő nagymérvű birtok koncentráció, miközben a többiek a mai napig folyamatosan mennek tönkre.) Magyarországon is, az 1885-ös főrendiházi reform után, amely adócenzushoz kötötte a felsőházi tagságot a nemesi cím mellett, nagyon rövid idővel látványossá vált, a hitelező-kereskedő új nemes családok térnyerése a régiek rovására. (Bár azok között is már számosan a Habsburgok által felállított a Neoaqvistica Comissio /Új Szerzeményi Bizottság/ tevékenysége és a Rákóczi szabadságharc kompromisszumos befejezése után szerezték meg birtokos pozícióikat. Az Új Szerzeményi Bizottságot 168890 között állíttatta fel I. Lipót, hogy a felszabadított Magyarországon a régi jogosultak ennél a bizottságnál igazolják igényüket, korábbi jogukat földjeikre. A bizottság tagjai nem magyarok voltak. Akiknek a bizottság elfogadta a jogosultságát, azoknak is ki kellett fizetniük a föld értékét, vagyis sajátjukat, jogos birtokukat meg kellett vásárolniuk a kincstártól. Ez a bizottság, tulajdonképpen, mintegy privatizációs hivatal működött, ahol nem magyar tagokból álló testület többnyire nem látta igazoltnak az igényeket, aminek következtében, I. Lipót adományként újra kioszthatta a földet. Persze a döntéseket lehetett perelni, de a elszegényedett pénz nélküli nemesek ez nem tudták megtenni. Ez a helyzet, valamint az, hogy a várak katonaságát üres zsebbel bocsátották el (nem kaptak földet), továbbá, hogy egyes a töröktől visszafoglalt területekre ezzel egy időben vezették be azt, hogy magyarokat nem engedtek letelepedni, csak más nemzetiségűeket, a ma-

23

gyarság teljes anyagi tönkremenetelével, illetve kipusztulásának reális közelségével fenyegettek. (Így például ez időben folyt a nagy szerb betelepülés is magyar és horvát területekre.) Ekkor már nem létezett önálló politikai entitásként Erdély sem, ami a korábbi évszázadban sikeresen ellensúlyozta, vagy akadályozta meg az ez irányú nyugatról jövő fenyegetést. Ezek és más égbe kiáltó igazságtalanságok vezettek a különböző felkelésekhez, így a Rákóczi Ferenc által vezetetthez is. A Rákóczi felkelést lezáró béke és országgyűlés és a király által hozott törvény alapján a bizottság tagjai magyarok lettek. Az 1712-es országgyűlés végleg eltörölte az Aranybulla ellenállási záradékát is. Az 1703-as felkelés törvényességét is az ellenállási záradékhoz kötötték. Mondván, hogy 1687-ben, amikor ezt először eltörölte a király és az országgyűlés, nem volt törvényes, miután az ország idegen katonai megszállás alatt állt. A szabadságharc egy akkori jogfolytonossági kérdésre alapozta legitimitását — törvényességét. ) A földbirtok nem áll meg, ha a földtulajdonosok között — a föld nagyságától, illetve attól függetlenül is nincs átfogó partneri pénzt és piacot teremtő gazdasági és politikai együttműködés, és nincsenek kikerülhetetlen súlyú politikai érdekképviseleteik. (Széchényi István ezt is megpróbálta szervezni.) Ha az állam hitel és támogatási politikája nem ad általános garanciát, ha feldolgozási, értékesítési, és hitel lehetőségek nem a gazdálkodóktól függő, általuk működtetett rendszerek, akkor csak idő kérdése a földdel gazdálkodók tönkretétele. A megoldás talán a Szabó Béla és mások (így Kossuth Lajos) által javasolt a fogalomképtelenség fenntartása mellett a paraszti birtok nemesítése lett volna. A nemesek és a parasztok újból jogi egyenlősége nem földek egyforma forgalomképességét, tulajdonba adását, hanem az ugyanolyan jogot adó általános nemesítés, az ősiség közvetlen kiterjesztését jelentette volna. A kölcsönöket, pedig az önálló Magyar Nemzeti Bank nyújtotta volna, mögötte a Kárpátok aranyának, színesfém készleteinek fedezetével. A jelzálogot a hitel fedezeteként, esetlegesen az üzem és a megtermelt érték lehetne tenni, stb. Már a XIX. században nyilvánvalóvá vált, hogy lehet úgy is modern mezőgazdasági termelést végezni, hogy kizárjuk, azt hogy külföldi kereskedelmi bankok monetáris rendszere és hatalma alá kerüljenek a hazai földek, erdők és vizek.

VEZÉR TV az értékes gondolatok televíziója Magyar filmek, színdarabok, a képzőművészet ma is élő és valaha volt legjobbjainak bemutatása, iskolatévé, mindennap esti mese a gyerekeknek, egyszerű emberek nagyszerű tettei, népművészetünk kincsei - és még mennyi minden... De csak az ami magyar!

Nézhető az interneten: www.dobogommt.hu

24

Dobogó

A lóra ültetett betyár, Sobri Jóska Németh Mihály munkásságáról SZELESTEY LÁSZLÓ Mielőtt e kiváló faragó munkásságával foglalkoznánk, szót kell ejtenünk arról, hogy a Dunántúlon volt-e egyáltalán lovas betyár. Röviden, volt. De csak egy, Horváth Csicsa, Somogyban. Alig félévig parádézhatott a lován, aztán nyoma veszett. Tetteiről — ha egyáltalán voltak — semmit sem tudunk. Annál többet Sobriról, a Pap József néven született kanászról, akit a mikosszéplaki uraság, ha vendégeket várt, gyakorta meghívott a kastélyába, ahol a szép szál, cifraöltözetű legény nemcsak énekelt és táncolt, de még a hosszúfurulyán játszva is szórakoztatta az illusztris hölgyeket és urakat. Az igazi betyárok — mert hát Sobri ilyen volt, s nem zsivány, mint az évtizedekkel később „fellépett“ Savanyú Józsi —, miként azt egy éppen Vas megyéből (is) előkerült népdal rögzíti:

nyomán egyértelműen kijelenthetjük, hogy a legendás betyárvezér soha nem járt lóháton. Hisz miként is boldogult volna a Németh Mihály által oly hőn szeretett négylábúval a Bakony hajdani rengetegében? S miként tartottak volna vele lépést gyalogos társai? Németh Mihály pedig azért is kedvelte a lovakat, mert ő kivételesen nem pásztor emberként faragott, hanem kocsisként. A tárnoki (ma Zalatárnok) Deák Antal táblabírónál szolgált, feltehetően parádéskocsiként. Tárgyainak mélyértelmű mondandójából következően azonban tudós kocsis is lehetett. A lényeg, hogy a jelenleg ismert munkái közül két faragványán is megjelenik a ló, illetve a lovas alakja. S nem is akárhogy... Az egyiken, a nagyvonalúan kialakított tükrösén, ami a Zselicségből származik.

már nincs szüksége fegyverre. A formaragozás logikáját követve az átlósan megjelenő lovas alak előtt egy csillag formából induló, kettéhajló ívet is láthatunk. Mintha csak valami megnyílna, kitárulna a rátarti lovas előtt. (Vessük csak öszsze ezt az égi lovast a korabeli ponyvák — szó szerint — földhöz ragadt lovasával!) Az értelmezést tágítva a betyár ezúttal a magyarság kitüntetett szerepű állatövi jegyének, a Nyilasnak a képviseletében (erre utal a hangsúlyos átlós szerkezet és a ló orra előtti aránytalanul nagy nyílhegy is), íly módon az országot is szimbolizálva a közeli felemelkedés reményében, az ebben való hitet és bizakodást is érzékletesen s egyben gondolatébresztően jeleníti meg. Az előbbi értelmezést a kis faragvány másik felén levő kompozíció is aláhúzza.

„Sem gyújtanak, sem ölnek Sok emberrel jót tesznek“ A másik, ugyancsak Vasból (is) ismert betyárnóta már pontosít is, kiről van szó:

„Mert a fegyver nem fogja Kanász volt Sobri apja.“ De nem csak az ugyancsak Pap József névre hallgató atyja, a fia is kanász volt. S táltos is, akit a golyó „nem fogott“. A nép képzelete aztán még Sobrit lóra is ültette. Mert, mint azt néprajzkutatónak is kiváló Herman Ottó megírta: „A ló a lovasbetyárt is megnemesíti. A gyalogbetyár az a „kapcabetyár“, s a lovasbetyár a nép felfogásában előkelőséget ölt s az ő cselekedetei csak a büntető Códex értelmében bűnök, ellenben a nép felfogása szerint virtus számba mennek...“ Ma már a széleskörű kutatások

Tükrös, 1830-as évek második fele. Zselicség. Néprajzi Múzeum, 16 489

Ennek a gyermekrajzokra emlékeztető, csaknem az egész felületet kitöltő lovas figurája a csillagok között „poroszkál“. Egy csillag a ló előtt csóvát húzva lefelé tart. Azt pedig tudjuk, ha valaki meghal, annak a csillaga is lehull a népi hiedelem szerint. Ez a tárgy tehát feltehően közvetlenül Sobri Jóska halála, 1837 után születhetett. Ennek fényében pedig már az is érthető, miért fegyvertelen itt a betyárvezér. Tudniillik, Sobri itt már egy földöntúli, égi szférában lovagol. Itt pedig

Ezen egy szokatlan fomájú profán oltáralakzaton az új fény beköszöntét megelőző időszak beérést előrevetítő Luca búzája is hangsúlyozottan megjelenik. Németh Mihály másik művén a zalaegerszegi börtönben 1841-ben faragott mángorlón szintén Sobri lovas alakja látható. De mennyire más ez a megfogalmazás! Bizonyítván, hogy az előbbi tükrösnek szinte az egész felületet kitöltő kompozíciója nem a faragó ügyetlenségének, hanem az eltérő mon-

25

MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM

tett közegnek megfelelően egy ház (netán a „szereplő“ hajléka) is megjelenik, rögtön magasabb közegbe is emelődik a kompozíció együttese. A fénnyel telített (Rák) és a fénytelen időszakot (Bak), mint életünk időbeli kereteit is megjelenítve.

Mángorló, 1841. Zalakoppány. Göcseji Múzeum, 52.56.1.

dandónak az eredménye. A tárgy, a két oldalán olvasható töredékes felirat szerint 1841 októberében készült. A napra pontos információ a faragvány roncsolt volta miatt nem kibetűzhető. Jól kivehető viszont, hogy kinek készült — Nyitrai Katinak, aki 1837-ben házasságot kötött Németh Péterrel. A tárgy lelőhelyének ismeretében a zalakoppányi születési anyakönyvek már eligazítást adtak. A házaspárnak október 15-én született József nevű gyermekük. A keresztnévnek minden bizonnyal fontos szerepe volt abban, hogy az ugyancsak József névre hallgató Sobri alakja, lovas figurája rákerült a tárgyra. A faragó a tárgy általi tulajdonságátvitel óhajtása érdekében — mintegy fába faragott jókívánságként — fogalmazta meg a betyárvezér délceg alakját. Németh Mihály eddig ismert életművének minden bizonnyal legizgalmasabb darabja, az ún. oltáros tükrösökön belül is párját ritkító alkotásnak, kivételes remeklésnek számító murarátkai faragvány. Magának az oltár oldalnak az egymás

Tükrös, 1836. Murarátka. Néprajzi Múzeum, 134 296

felé tartó tükrös ága-boga a Két kápolnavirágnak, a síron túli szerelemről beszélő megrendítő balladáját is felidézi kompozíciójával. Maga az oltár egyben Nyilas voltunkkal is szembesít. A másik oldalon, vagyis a testet öltés oldalán, az Ikrek konstellációjának megfelelően két betyár fénythozó parolázása virágnyelven a „fényes“ (értsd: fenyő) fa elemmel a Tejutat is belopja a kompozícióba. Az égi és földi világ egységesülésével szakrális magasságokba emel egy különös fontosságú, a pásztorok körében kis személyes oltárként is funkcionáló készséget. Bizonyára a faragónak a pásztoroktól eltérő táradalmi helyzetéből is adódik az olyan sajátos ábrázolás, mint amit az 1840-ben faragott borotvatokján láthatunk. A ma már inkább csak fotókról ismert, hajdan faluról, falura járó, lábbal hajtott kis eszközén késeket, ollókat és természetesen borotvákat is élesítő vándorköszörűs alakja jelenik meg ezen a tárgyon. De azzal, hogy itt a köszörűs mellett az épí-

Borotvatok, 1840. Nagykapornak. Göcseji Múzeum, Zalaegerszeg, 51.05.1.

Szellemgyógyászat tanfolyam KERCSELICS IMRE vezetésével Az előadások helye: Hotel Platánus, Bp., VIII. ker. Könyves Kálmán krt. 44.

Az előadások időpontjai: 2010. február 6-7. I-II. rész 2010. március 6-7. III-IV. rész 2010. április 3-4. V-VI.. rész 2010. május 1-2. VII-VIII. rész Az előadások 9-től 16 óráig tartanak.

Szervező: Fóris Mária: 06 30/685-7900, Internetes elérhetőség: www.szellemgyogyaszat.hu

26

Dobogó

Bírja-e a cigány lova a szántást? A magyarság, a cigányság és a zsidóság szerepe a Természet szemszögéből TÓTH FERENC Mielőtt szokatlan megközelítésből belenyúlnánk a cigánykérdés sokat bolygatott darázsfészkébe, kénytelen vagyok már jó előre csillapítani a kedélyeket. Tanulmányomban sok általánosítás lesz, amit a „politikailag korrekt” ember ma viszolygással fogad. Pedig az általánosítás egyrészt természetes, másrészt megkerülhetetlen, ha rendezőelveket keresünk. Fogok idézni egy olyan könyvből, aminek sajnos már a címe is heves indulatokat kavar. Máté Imre: Yotengrit című könyvsorozatának első kötetéről van szó. Kétségkívül vannak a könyvnek megosztó, sokak számára megbotránkoztató részei is — mint általában az ősvallással foglalkozó könyveknek. Én nem ezeket a részeket fogom idézni, hanem azokat, amelyekkel — reményeim szerint – mindannyian egyetérthetünk. Ráhangolódásként idézzük fel, mit ír a Magyar Nyelv Szótára (Czuczor Gergely és Fogarasi János, 1862, MTA) a cigányokról és a zsidókról. A „magyar” címszóról írt részt nem idézem, mert arra — terjedelme miatt — egy teljes tanulmányt kellene szánni. ZSIDÓ, fn. tt. zsidót. Tulajdonkép, a Judától nevezett régi Judakirálysághoz tartozott, vagy onnan leszármazott személy, különböztetésül némileg az izraelitától, mely néven sajátlag Jákób máskép Izrael ivadékait értik. Mindkettejök közneve: héber. Azonban szélesb és szokott ért. az ó-szövetségi Szentirás szerént a zsidók általában Ábrahám maradékai és mind a három nevezet hason értelemben vétetik. Régi zsidók, kik hajdan saját országukban és kormányuk alatt Ázsiában éltek. Új zsidók, kik országuk elpusztulása után a világon elszéledtek, s maiglan Mózes vallását követik. Átv. gúnyos ért. 1) jelent hamisan nyerészkedő, csaló, uzsorás embert. [...] 2) Mondják olyan kártyáról, melynek képes lapja keverés közben fölfelé van fordulva. CZIGÁNY, (1), fn. tt. czigány-t, tb. ~ok. Indiai eredetű sajátságos népfaj, mely a XV. században vándorlott be Európába, illetőleg hazánkba, s eredetiségét maiglan fenntartja, s nálunk leginkább kovácsmesterséget (falukon), zenészetet és lócsiszárságot űz, asszonyaik közől pedig sokan bűvölésekkel s jövendölésekkel ámitják a köznépet. Jó és rosz egyének minden néposztályban vannak; hanem a köznép a czigányokat minden példabeszédben mint furfangosokat tünteti elé. [...] Némelyek szerént am. szegény, egyébiránt törökül csingane, a szláv nyelvekben cygan, czigan, cykani, románul zingano v. zingaro stb. CZIGÁNY, (2), mn. tt. czigány-t, tb. ~ok. 1) Hamis, hazudó, csalfa, mint sokan a czigányok között. Czigány vagy, nem hiszek neked. További meglepő utalást találhatunk a cigányságra a „koma” címszónál:

KOMA, „Végre általán a magyar ember komájának mondja mind azt, kivel tréfálni szeret vagy lehet. Itt rejlik oka annak, hogy a magyar annyi idegen népek közől egyedül a czigányt czímezi komának, mert ezzel, mint legelménczebbel leginkább szeret tréfálni, komázni.” E másfél évszázaddal ezelőtti leírások nem tartják a magyarságra nézve veszélyesnek e két népet. Érzékelteti ugyan, hogy csalárdságra hajlamos mindkettő, de a szócikkek hangneme egyáltalán nem ellenséges. Azóta történt egy s más... No de erről majd később! A növényvédelmi szakmában összefoglaló néven károsítóknak nevezzük az állati kártevőket, a kórokozókat és a gyomokat. Meglehetősen hálátlan ez a nevezéktan. Hogy lehet Isten teremtményeit károsítóknak nevezni? A haszonelvű ember válasza elég egyszerű: a gazdaság szempontjából kárt okoznak, tehát károsítók. Ennek mintájára károsítónak, kártevőnek nevezhetjük azokat az embereket, embercsoportokat, akik életvitelszerűen lopják a vezetékeket, útjelző táblákat, a szántóföldi terményeket, és rontva a közbiztonságot lakhatatlanná és használhatatlanná tesznek termékeny területeket. A Természet szempontjából viszont ugyanezt mondhatjuk el a mai haszonelvű, túlgépesített civilizációról, aminek lételeme a természetellenesség támogatása, a Föld javainak elpazarlása és saját létfeltételeinek felélése. Erre még visszatérünk. Most azonban tegyünk itt egy kis vallástörténeti kitérőt! A „pogány” [paganus latinul azt jelenti: vidéki, falusi] őshagyomány rábaközi változata kerek perec szembehelyezkedik azzal, hogy állat- és növényfajokat károsnak bélyegezzünk. „Nincsen káros meg hasznos növény, hasznos meg káros állat. Ki tudja, melyik mire jó, mint szolgálja az EGEK-et! Csak ha bármelyikük megingatná REND-et! Mert az ISTENEK úgy rendelék és rendezék, hogy minden viruljon, amíg nincs más fajta végső veszedelmére. Az ÉG-nek kedves a gaz is, dúvad is — talán azért is nehéz irtani. Barázdákból, szántók forgóiból a gyomot írmagostul elirtani ezért nem szabad, miképpeg a tikölő kánya fészkét fosztogatni is lázadás az ÉG ellen.” Máté Imre: Yotengrit I. A REND-et tehát az ingatja meg, aki bármelyik fajt, azaz a teremtő ige bármelyik megnyilvánulását végveszélybe sodorja. Márpedig a mai ember — a technokrata, haszonelvű, öncélú civilizációnak köszönhetően — fajok sokaságát pusztította ki vagy sodorta végveszélybe már eddig is. Annak pedig egyelőre semmi jele, hogy a fajpusztulás üteme mérséklődne. Idézett őshagyományunk kegyetlen ítéletet mond erről: „Testvérgyilkos, ki írmagig irt. Ős-bölcső szennyezője, örök teremtés kivetnivaló salakja.” Milyen úton-módon veti ki magából az örök teremtés a selejtet, a testvérgyilkost? Az egyik lehetőség a durva, gyors összeomlás külső hatásra: özönvíz, föld-

MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM indulás vagy más természeti csapás következtében. Ha a cél csak annyi lenne, hogy tűnjön el a rákos daganathoz hasonló, saját létalapját is felélő civilizáció, akkor eredményes lenne ilyesfajta „isteni” beavatkozás. Érzésem szerint azonban tartósabb, tanulságosabb, nagyobb nevelő értékkel bíró megoldás, ha maga a civilizáció termeli ki a saját végzetét, nem hagyva időt magának a nyersanyagok és a természet maradéktalan felzabálására. Vida Gábor genetikustól hallottam egy előadásán, hogy a baktériumok és élesztőgombák tömegszaporodását általában nem a tápanyag elfogyása, hanem saját anyagcseretermékeik feldúsulása szokta leállítani. Átfordítva ezt az emberiség sorsára: hamarább fulladunk bele a saját szennyünkbe és szemetünkbe, minsemhogy elfogynának a nyersanyagaink. No de itt nem csak a környezetbe kerülő mérgekre kell gondolni! Erkölcsi értelemben is feldúsul valami olyan értékrend, ami majd leállítja a civilizációt. Ha megnézzük csonka hazánkban a születési arányokat, szembesülünk a lakosság gyors lecserélődésének rémképével: egy emberöltő múlva — ha minden úgy megy, mint eddig — többen lesznek a kábelfelszedők utódai, mint a kábelfektetőké. Ugye nem gondoljuk komolyan, hogy majd a kábelfelszedők utódai fogják karbantartani és fenntartani a közutakat, a vasutat, az erőműveket, az élelemtermelés, ivóvízellátás és a szennyvízelvezetés rendszerét, vagy épp a szakember-utánpótlást nevelő iskolarendszert? Ugye nem a „cigány lovára” akarjuk bízni a szántást? Ez a jövőkép a civilizáció megroppanását, majd elsorvadását vetíti előre. A jelenlegi világrend legyőzhetetlennek tűnő műszaki háttérrel védi saját hatalmát. Olyan ez a technokrata hatalom, mint a „Terminátor”-nak nevezett félelmetes erejű, gyilkolásra kifejlesztett gépember az amerikai filmekben: nem fogja semmilyen fegyver. A film végén azonban mégis sikerül legyőzni, igaz, nem fegyverrel, hanem hulladékhasznosító berendezéssel: az első Terminátort egy hidraulikus préssel lapítják ki, a másodikat pedig belökik az olvadt acélba. Született is erről egy igazi magyar vicc. „Mi volt az utolsó mondat, amit a Terminátor hallott megsemmisülése előtt? — Dik má Gázsi, há degeljen meg a lovam, ha ez nem színesfém!” Ahogy régen türelmes elődeink mesékbe, úgy a mai kapkodó, türelmetlen utódok viccekbe rejtik a bölcsességet. A jelenlegi Világkormány leleplez vagy a saját hasznára fordít minden ellene szőtt összeesküvést, forradalmi kezdeményezést. Nincs nehéz dolguk, hisz a lehallgató berendezéseket — telefont, e-mail-t és hasonlókat — mi magunk fizetjük. A tervszerű támadást tehát kezdetektől fogva figyelemmel kísérhetik. De ha csak úgy, minden politikai szándék nélkül hirtelen szétlopják a civilizáció fémvázát, az bizony felkészületlenül érheti a rendszert. Különös módon manapság a segélyből tengődő, szervezetlen és szervezhetetlen cigányság számára kedvezőbbek a szaporodási feltételek, mint a társadalom kényszerpályáját elfogadó, „karrierépítő” magyar-

27

ság számára. A „balosok” szerint ez azért van, mert még nem emeltük elég magasra a cigányság életszínvonalát. Ha majd jobb lesz a soruk, tanultabbak lesznek, akkor kevesebb gyereket fognak vállalni. A megoldás tehát az, hogy még több pénzt és munkát fordítsunk rájuk, akár hitelből is. A „jobbosok” szerint a cigányság ijesztő mértékű létszámnövekedése mögött a „talmudista-globalista zsidó lobbi cigánytenyésztő programja” húzódik, merthogy a cigányság elszaporításával lehet a legkönnyebben elűzni a magyarságot ősi földjéről. Aztán, ha már csak cigányok lesznek a magyar tájban, azokkal könnyűszerrel leszámolnak, és elfoglalhatják a „Második Izrael”-nek tartott CsonkaMagyarországot. A megoldás tehát a globalista elnyomás alóli felszabadulás, a segélyek megvonása a cigányságtól, és a magyar családok gyermekvállalási kedvének növelése adókedvezményekkel. Egyszerűsítve: teleszülni a Kárpát-medencét magyarokkal. Egyik megközelítés sem alaptalan. A balosoknak annyi igazságuk van, hogy a kapitalizmus, a fogyasztói életvitel a legjobb fogamzásgátló. A jobbosoknak is igazuk van abban, hogy a zsidóság honszerzése a jövevények támogatásával és az őslakosság fokozatos, tervezett kiszorításával szokott történni: „A jövevényen ne hatalmaskodjál, és ne nyomorgasd azt, mert jövevények voltatok Égyiptom földén.” 2 Móz. 22,21. „Darazst is bocsátok el előtted, és kiűzi előled a Khivveust, Kananeust és Kitteust. De nem egy esztendőben űzöm őt ki előled, hogy a föld pusztává ne legyen, és meg ne sokasodjék ellened a mezei vad. Lassan-lassan űzöm őt ki előled, míg megszaporodol, és bírhatod a földet. És határodat a veres tengertől a Filiszteusok tengeréig vetem, és a pusztától fogva a folyóvízig: mert kezeitekbe adom annak a földnek a lakosait, és kiűzöd azokat előled. Ne köss szövetséget se azokkal, se az ő isteneikkel. Ne lakjanak a te földeden, hogy bűnbe ne ejtsenek téged ellenem: mert ha az ő isteneiket szolgálnád, vesztedre lenne az néked.” 2 Móz. 23,28-33. A részigazságok ellenére mindkét megközelítésben komoly buktatót látok. A cigányság pénzügyi szempontból vesszőkosár, amibe kulacsszámra öntjük a vizet hosszú sivatagi utunkon, abban a reményben, hogy felerősödve segítenek majd kutat keresni. Várható eredmény egy második Trianon, ahol az egységes nemzettudattal megajándékozott cigányság beáll a magyargyűlölő területbitorlók népes táborába. Ezzel hálálta meg a többi kárpát-medencei nemzetiség is a társadalomba illesztést, taníttatást. Ez tehát öngyilkosság. A „jobbos” megoldás is valóságtól elrugaszkodott. Mégis, hogy tudnánk nekimenni az általunk ismert történelem legkifinomultabb, legalaposabb elnyomó rendszerét működtető Világbirodalomnak a jelenlegi szétzüllesztett, széthúzó, önmagát is megtagadó, utódait adósságcsapdába taszító, földjét kiárusító lakosságunkkal? Mert ami maradt a magyarságból, az már senem nép, se nem nemzet, csak lakosság.

28

Dobogó

Mivel a társadalomközpontú megközelítésben nem látok értelmes megoldást a magyarság megmaradására, váltsuk vissza a nézőpontot! Nézzük a jelenlegi helyzetet újra a természet szemszögéből! A természeten élősködik a gépesített árutermelő gazdaság, vagyis a reálgazdaság. Az árutermelő gazdaságon élősködik a látszatgazdaság, vagyis a spekulatív virtuális gazdaság, folyamatosan növelve a reálgazdaság étvágyát. Ha ez a rendszer végigfut, a természetből nem marad semmi. A természetnek részei a természetbe illeszkedő emberi közösségek is (ilyenek voltak a fokgazdálkodásból, legelőgyümölcsösökből, erdőkertekből élő eleink a XIX. századi tájrombolás és hagyományirtás, azaz a modernizáció előtt). A folyamat végére ezekből se marad semmi. A természetnek és a természet embereinek tehát létérdeke lenne, hogy az önmérséklet érdekében a valós gazdaság rázza le magáról az őt végletes fogyasztásra kényszerítő látszatgazdaságot. Erre azonban nincs sok esély, annyira behálózta a másodlagos élősködő az elsődleges élősködőt. Korlátolt emberi gondolkodásom szerint a technokrata civilizációnak teljesen össze kell roskadnia a természet gyógyulása érdekében. Az összeomlást pedig hihetetlen mértékben felgyorsítja a műszaki civilizáció lebontásában páratlanul tehetséges cigányság népességrobbanása. A lebontó népesség tehát a Természet szempontjából — bármily megbotránkoztatóan hangzik is — pillanatnyilag inkább hasznos, mint káros, de mindenképp kevésbé káros, mint a „rendes” népesség által működtetett, agyongépesített, energiazabáló valós gazdaság. Erre fel lehet hozni ellenpéldának, hogy a cigányok a természetet is lebontják, hisz lopják az erdőről a fát. Előszöris, erdőt már nemigen találnak, csak erdőnek nevezett faültetvényt, ami inkább tartozik a civilizációhoz, mint a természethez. Másodszor, ha a civilizációs gépezet termeli ki az erdőt, akkor még a bokrokat, a bozótost sem kíméli. A „biomassza-erőmű” elnyel mindent, amit a gépek öszszeaprítanak. A „cigányvágás” után viszont áthatolhatatlan tüskés bozót nő a területen, ahol szép lassan megindulhat a természetes beerdősülés. A műszaki civilizáció lebontása aztán úgyis megszűnteti a segélyrendszert is, a természet elleni összeesküvést kitervelő és irányító látszatgazdaságot is, tehát mindazoknak a létalapját, akiknek a létszámbeli vagy hatalmi túlsúlyától most még joggal félünk. Ebben a lebontási feladatban nekünk nem kell részt vennünk. A korhadt fa a mi segítségünk nélkül is ki fog dőlni. Mi lenne hát a feladatunk? Tavasztól nyár végéig a Természetben mennyiségi szaporodási versenyt láthatunk. Az a „nyerő”, aki gyorsabban szaporodik. Ősszel ez már nem vezet eredményre, hiszen addigra felszaporodnak az élősködők, ragadozók is, pusztítva a mennyiségi szaporodási verseny nyerteseit. A tél pedig még keményebben rendet vág ott, ahol a mennyiség a minőség rovására ment. Ősszel ezért nem minél több, hanem minél életképesebb magot kell érlelni, petét kell rakni! A gazdaság és a pénzügyi rendszer össze-

omlását a társadalom az emberiség teleként fogja megérni. Egymilliárd gépfüggő, önellátásra képtelen ember épp oly gyorsan és tehetetlenül tud éhenhalni, mint egymillió. A nagyobb népesség ekkor már nem jelent előnyt. Aki az energiahiánytól lefagyó gazdaságban a régi technokrata rendet akarja megmenteni, az ne számítson a Természet ölelő karjaira. Nem látok más kiutat, mint a tájban alvó, eléptelenedett apró falvainkba, tanyáinkra való csoportos visszaköltözést, emberhalmazok helyett élő, önellátó, önszervező, önkorlátozásra és önvédelemre képes közösségek alapítását, és az élő, életigenlő, természetes, a közösség lelkéből megszülető saját hitvilág kialakítását. A lebontásra teremtett portyázó bandák minden szervezetlen emberhalmazt fel fognak falni, miközben ők maguk is felőrlődnek. Mivel nem vérbeli ragadozókról van szó, az egészséges közösségeket nem fogják zsákmánynak tekinteni. Az állatvilág tanulmányozásában szerzett tapasztalataim szerint a lebontók, dögevők a lehetséges áldozatot nem a fegyverzete, hanem az egészségi állapota alapján kerítik be vagy kerülik el. Mi magyarok akkor tudunk újra egészséges közösségeket teremteni, ha méhek módjára a táj termékenyítését tekintjük újra életcélunknak. Ha a folyónak visszaadjuk az eredeti medrét és az árterét, a halaknak az ívóhelyet, barmainknak a gyümölcsfás legelőket, vadainknak a gyümölcsös erdőt, gyümölcsfáinknak a magról szaporodás gyönyörét, gyermekeinknek és szüleinknek a nagycsalád erejét, a Teremtőnek pedig azt az ajándékot, hogy többé nem a saját magunk által írt könyvekből akarjuk kitalálni az akaratát, hanem az általa teremtett világból olvassuk ki a követendő mintákat.

Vezér TV az értékes gondolatok televíziója Akiket nálunk biztosan hallhat, láthat:

Dr. Tóth Zoltán József (jogtörténész) Balogh Barna (újságíró) Tóth Ferenc (mezőgazdász) Szántai Lajos (művelődés történész) Molnár V. József (néplélek-kutató) Jelenczki István (filmrendező) Paksi Zoltán (asztrológus) ... és még sokan mások. Nézze műsorainkat a www.dobogommt.hu honlapon keresztül!

29

MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM

Beszámolunk a gyimesi Szép-havas kápolna építési munkáiról Ígéretünknek megfelelõen, ezúton tájékoztatunk minden barátunkat és nagylelkû adományozónkat a Szép-havas kápolna építési munkáiról. Végre hivatalosan is bejegyzésre került Csíkszeredán, az „Asociata Széphavas”, nevû egyesület, Kájoni János u. 1. 530204 Csíkszereda. Így az egyesület most már, minden aktuális ügyben, jogi személyként léphet fel. Képviseletét Erdélyben Gergely István, Tiszti, az egyesület társelnöke látja el. Az adományok gyûjtése, a Budakeszi Kultúra Alapítvány segítségével folyik, eddig közel 1 millió Ft gyûlt össze, melybõl kifizettük a fakitermeléssel és szállítással kapcsolatos költségeket. A kápolna végsõ költségérõl egyelõre nem tudunk összeget mondani, mert a végleges építési tervek elkészítése és a kivitelezés szervezési munkái most vannak folyamatban. A helyszínen a régészeti feltárás, legalább három építési fázisról tanúskodik. Az elsõ, legrégibb építmény, a földsugárzási mérések szerint, körtemplom volt, amelyet késõbb hajós templommá építették át, majd ezt bõvítették. A helyszíni bejárások és mérések alapján mindenki egyöntetû véleménye volt, hogy itt a körtemplomot kell felépíteni, és környezetét méltó módon rendezni. A gyimesi táj e pontja, a Szép-havas, nevében is hordozza, kivívta az itt élõ emberek csodálatát. Nehéz a természet ily áradó szépségéhez még valamit hozzátenni, épp ezért úgy gondoltuk, hogy a természet nagyszerûségéhez illeszkedõen, a Szentlélek házát a gyimesekre jellemzõ egyszerûséggel és szerénységgel építjük újjá. Jóllehet a kápolnához és környékhez több Szent Lászlóhoz köthetõ legenda van, a templom titulusa a Szentlélek volt. Mivel az elõzetes elképzelések szerint a kápolna, az õsi építési szokásoknak megfelelõen fából készül, a kivitelezési munkálatok az építõfák kiválasztásával és lebélyegezésével kezdõdtek. A nem kis mennyiségû, és értékû faanyagot, Csíkszépvíz polgármesterének, Ferenczi Tibornak a támogatásával, a Szépvízi Erdõ Közbirtokosság adományként ajánlotta fel, Gyimesfelsõlok határában lévõ erdõrészbõl. Szép példáját adva, annak, hogy a helyiek magukénak érzik a kezdeményezést. A megfelelõ fákat, Szép-havas lábá-

nál, a Közbirtokosság és az erdészet emberei válogatták ki, és a gyimesi hagyományoknak megfelelõen, Karácsony és Vízkereszt között, fokolták, majd vágták ki. A fákat az erdõbõl helyi gazdák az út mellé szállították, majd teherautókkal nagy részét, Gyergyóújfaluba, Ferenczi Attila rönkházépítõ, kisebb részét, Antal András gyimesfelsõloki fafeldolgozó vállalkozók telephelyére szállították. Itt, nagy részben kaláka munkában, háncsolásra kerülnek, és megkapják a szükséges favédõ kezelést. Mivel ezeket a fákat mesterséges szárításnak nem szabad alávetni, csak természetes száradás után, kerülhetnek megmunkálásra. Köszönettel említjük meg, hogy a szállítás négy fuvarjából a szállítási vállalkozó, az ügyre való tekintettel kettõt ingyen teljesített. A Gyimesfelsõloki Önkormányzat segítségével a kápolnarom környékén, egy az egyesület nevére bejegyzett terület kialakítását tervezzük. Ehhez az önkormányzat megkereste a terület jelenlegi birtokos gazdáit, hogy a szükséges telekrészt térítésmentesen, vagy jelképes összeg ellenében bocsássák az egyesület rendelkezésére. Erre tõlük ígéretet kaptunk. Köszönet érte. Idén a templom alapjainak elkészítését és a környezet megfelelõ kiépítését tervezzük. Az elképzelések szerint, az alapfaletételt a szokásos pünkösdhétfõi zarándoklat alkalmából tervezzük. Nyáron történik a tereprendezés, az útjavítás, a kerítésépítés, a templom kõalapjának elkészítése, a szabadtéri oltár elhelyezése, a fás ligetek kialakítása. Az õsz folyamán a faanyag megmunkálása történik, részben kalákában, részben szakemberek bevonásával. Elõzetes elképzeléseink szerint a templom kis alapterületû, így nem alkalmas nagy tömegek befogadására. Nagyobb közösségi alkalmakkor az Isten tisztelete, a közös ima, a templom körül zajlik. A templom elé szabadtéri oltár kerül, távolabb facsoportokat ültetünk, a helynek megfelelõ fákból és cserjék-

cserjékbõl. Ez a nagyobb kör lesz a tájtemplom élõ határa. Ha a terv elkészül, és engedélyezi a megfelelõ hatóság, e fórumon is közzéteszünk egy látványtervet. Még egyszer köszönjük a nagylelkû adományozók pénzadományait, és tisztelettel kérjük, hogy a nagyon nehéz gazdasági helyzet ellenére, aki teheti, és akinek fontos a magyarság e szakrális védelmét ellátó kápolna újjáépítése, valamint a külsõ- és a belsõ Magyarországon élõk összefogása, az adományával, vagy munkájával járuljon hozzá kezdeményezésünk sikeréhez. A pénzadományok gyűjtését továbbra is a Budakeszi Kultúra Alapítvány végzi, „Szent László Kápolna, Széphavas” névvel, a Magyarországról érkezõ adományoknál OTP 11742348 - 20016629 Külföldrõl érkezõ adományoknál a nemzetközi számlaszám (IBAN): HU15 1174 2348 2001 6629 0000 0000 OTP Bank NyRt. Budapest, Nádor u. 16. swift-kód: OTPVHUHB

Külön kérésre forint átutaláshoz csekket küldünk. Személyes információ és csekk küldés: Szabó Mihály, egyesületi titkár: 30/2308-560 Köszönettel: Széphavas Egyesület

30

Dobogó

ELÕADÁSOK - PROGRAMOK a KÉT HOLLÓS Könyvesboltban Bp., 1081 Kenyérmezõ u. 3/a., telefon: 299-0032, http://www.dobogommt.hu

2009. január-február A műsorváltozás jogát fenntartjuk! TUDÓ EMBEREK ISKOLÁJA KLUB: vezeti TÓTH TIBOR: január 5. kedd, 18 óra (Belépőjegy NINCS!) BÁRKA-ESTÉK: január 13. szerda, 18 óra: Népi gyógyászat, szerves gazdálkodás, szerves műveltség (Belépőjegy NINCS!) Dr. TÓTH ZOLTÁN JÓZSEF előadása: január 15. péntek, 18 óra: Fejezetek a magyar történelemből 5. rész (Belépőjegy: 1000 Ft) GOLENYA ÁGNES előadása: január 21. csütörtök, 18 óra: Perui misztikus utazás (Belépőjegy: 1000 Ft) SZÁNTAI LAJOS előadása: január 22. péntek, 18 óra: A révülés útjai népdalainkban (Belépőjegy: 1000 Ft) MOLNÁR V. JÓZSEF előadása: január 26. kedd, 18 óra: Ég és Föld ölelésében 10. rész (Belépőjegy: NINCS! Adományokat az est költségeire tisztelettel várunk és fogadunk!) BÁRKA-ESTÉK: január 27. szerda, 18 óra: Népi gyógyászat, szerves gazdálkodás, szerves műveltség (Belépőjegy NINCS!) KÁRPÁTI TAMÁS előadása: január 28. csütörtök, 18 óra: A magyar nemzet csatáiról — másképp (Belépőjegy: 1000 Ft) TUDÓ EMBEREK ISKOLÁJA KLUB: vezeti TÓTH TIBOR: február 2. kedd, 18 óra (Belépőjegy NINCS!) BÁRKA-ESTÉK: február 10. szerda, 18 óra: Népi gyógyászat, szerves gazdálkodás, szerves műveltség (Belépőjegy NINCS!) Dr. TÓTH ZOLTÁN JÓZSEF előadása: február 12. péntek, 18 óra: Fejezetek a magyar történelemből 6. rész (Belépőjegy: 1000 Ft) MOLNÁR V. JÓZSEF előadása: február 16. kedd, 18 óra: Ég és Föld ölelésében 11. rész (Belépőjegy: NINCS! Adományokat az est költségeire tisztelettel várunk és fogadunk!) GOLENYA ÁGNES előadása: február 18. csütörtök, 18 óra: Az aranyasszony útja (Belépőjegy: 1000 Ft) BÁRKA-ESTÉK: február 24. szerda, 18 óra: Népi gyógyászat, szerves gazdálkodás, szerves műveltség (Belépőjegy NINCS!) KÁRPÁTI TAMÁS előadása: február 25. csütörtök, 18 óra: A XX. század nagy hazugságai (Belépőjegy: 1000 Ft) SZÁNTAI LAJOS előadása: február 26. péntek, 18 óra: Tündér Ilonától Szűz Máriáig (Belépőjegy: 1000 Ft)

MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM

31

Rendelje meg otthonra a Dobogót! Hisszük, valljuk, hogy csak a nemzet emlékezetében élő tudás mentheti meg hosszú távon hazánkat a világ számára. Ezért mi csak olyan kutatókat engedünk megszólalni, akiknek tudását megkérdőjelezhetetlennek tartjuk. Nálunk nem fog „sok apró színes hírt“, olvasni, annál inkább tanulmányokat, tényeken alapuló kutatásokat múltunkról, hagyományainkról.

Állandó szerzőink: Molnár V. József, Szelestey László, Tóth Zoltán József, Tóth Ferenc, Born Gergely, Fellegi Béla, dr. Végvári József, Harangozó Imre, Bradák Károly, Grandpierre Attila, Vetráb József, és akiknek tanításait követjük: Pap Gábor, Molnár V. József és Szántai Lajos Megjelenési időpontok: február, április, június, augusztus, október, december, az adott hónap utolsó napja. Terjedelem, formátum: 36 oldal, A/4, színes borítóval,. Minden számunkhoz tartozik egy kis meglepetés amellyel tovább növelheti ismereteit a magyar hagyomány és -őstörténet kimeríthetetlen tárházában. Terjesztés: interneten és a nemzeti könyvesboltokban Előfizetési díj — 6 éve változatlanul! — egy évre: 4000 Ft, ami tartalmazza a postaköltséget is. Európába: 7000 Ft, Tengeren túlra: 10000 Ft. Minden esetben kérjük tüntesse fel pontosan lakcímét! Előfizethető rózsaszín postautalványon, vagy személyesen. Két Hollós Könyvesbolt, 1081. Budapest, Kenyérmező u. 3/a. Bármilyen előfizetéssel kapcsolatos kérdéssel hívja a Két Hollós Könyvesboltot (299-0032).

Gyűjtse össze újságunk számait, mert azok soha nem évülő tudást tartalmaznak az utókornak is!

32

Dobogó

Egy körtemplom lehetséges működtetésének kikerekedése felé (1. rész) GRÁTZ ANTAL Jelen írás a 2009-es Boldogasszony-tábor résztvevőivel (szervezője Orosz Adél), a kallósdi körtemplomban végzett augusztus 5-i Havas (heves) Boldogaszszony napi szertartás tapasztalatairól szól. Aki járt már körtemplomban, talán érezte, hogy különleges, mégis szenzációmentes, természetes élményben volt része. A belső tér a középpont körüli szertartásra ösztönöz bennünket, — a rendeződésre, az origó, a középpont megidézésére. A kerek tér, a körülállás, egyúttal az óvásra, a körkörös védelemre nyújt lehetőséget. Akiért a szertartás történik, a’ körül zárul a védelem, a rontás nem férhet hozzá, őt a gyógyítás, az ima körbeszeretgeti. Nemcsak a védelem gyűrűje válik éppé, kerek egésszé. Ugyanúgy egészségessé válhat az is, akiért az ima, a gyógyítás történik. De mi módon gyógyítsunk? Mi lehet vajon a kerek térhez leginkább illő szertartás? A kérdésfeltevés lehet meglepő, de éppen ezért mielőtt a válasz keresésére indulnánk, tegyünk előbb a hazai templomépíteszet terén egy rövid utazást. Idegenvezetőnk pedig ezúttal is az analógiákkal, hasonlatokkal operáló jobb agyféltekei szemlélet, képi beszéd legyen. E mostani, csupán címszavakkal történő idegenvezetés során a következő megállapításokat tehetjük: Ünnepi hajlék az ember teste és ünnepi hajlék az égboltozat mennyezete alatt húzódó teremtett világ is. Az ember által épített ünnepi „terek” közül a hosszházas templomok népviseletünk cifra szűrjeivel, körtemplomaink pedig a subákkal mutatnak egyértelmű rokonságot. (Pap Gábor felismerése) A „kerekegyházak” tere valamely közösség összekovácsolására, míg a hosszházas templomtér a már eggyé kovácsolódott közösség egy irányába történő felállására, valamely feladat elvégzéséhez történő „sínre állításhoz” alkalmas. E két szerep egymást kiegészítő, korszakonként pulzáló. Sok hosszházas templomunk szentélye körtemplomból lett átalakítva. Megosztottá darabolt mai magyar társadalmunknak egységre van szüksége, ezért fordult figyelmünk körtemplomaink lehetséges szertartása felé, annál is inkább, mert különleges akusztikával rendelkeznek. Falfülkéi, miként a név is mutatja, a fülön keresztül adnak különleges tapasztalást számunkra. E falfülkékben saját beszédünk felerősödve úgy hangzik, mintha belőlünk szólna Valaki. Megtapasztalhatjuk, Ő egy velünk. Visszatérve feltett kérdésünkhöz, a választ szintén néphagyományunkban találhatjuk meg. A „hasonló ha-

sonlót vonz” elve alapján gyógyító kerek tér a szentolvasó is, pontatlan nevén a rózsafűzér. E „műszer” kiterítve és használatát tekintve is kerek alakzat. „Pályagörbéje” azonos a vénuszi tulajdonságok jelével:D. A görög mitológiában Vénusz és Mars frigyéből Harmónia nevű lányuk születik. Az analógia, a képes beszéd egyértelmű: a marsikus bajokat és háborgásokat csak a vénuszi szeretet tudja harmóniává ölelni. A körmenet, a védő célzatú határjárás hagyományát természetesen a magyar néphagyomány is őrzi, a szentolvasóban éppúgy, mint a következő népdalban:

„Kossuth lova megérdemli a zabot, Kétszer kerülte meg Magyarországot. Ha még egyszer megkerülhette volna, Magyarország ilyen gyászban nem volna.” A szentolvasót maga a Mária-jelenések Szent Szüze nevezi a leghatékonyabb fegyvernek. Ma, a Halak világhónapjában élve, eme időszakot bőrünkön az évkörileg szemben lévő Szűz jegyén keresztül megtestesülve érezzük. A Szent Szűzön keresztül testesült meg és testesül ma is a Megváltó. A Szűz jegyének sötét arca pedig „természetéhez” híven múltunk, nyelvünk, nemzetünk, országunk és közösségeink feldarabolásában, családjaink szétesésében nyilvánul meg. Természetes tehát, hogy ezen atomizálódás ellen maga Szűz Mária ad megoldást. Úgy is mondhatnánk, — senki ne botránkozzék meg — : „Kutyaharapást szőrivel…” A szentolvasó a kegyelem csodafegyvere. Népmeséink kicsi „kégyója” forrasztófüvéhez hasonlatos, mely a dirib-darabra vagdalt mesehőst újra életre kelti. („Kégyó” : kegy, kegyelem). Körpályáján imával haladva, amit megkerülünk, az megkerül. Tehát a szentolvasó magas szintű ráolvasó, kiolvasó, megolvasó. (Közben számolni is kell, miként a juhász is megolvassa nyáját.) Az engesztelés eszköze is, hiszen megolvaszt, kiengedi a jéggé, közönnyé dermedt emberséget. Tévedésbe esik, ki női műfajnak véli. Hunyadi János kardja markolatára csavarva harcolt vele a török ellen. Zrínyi Miklós, a költő és hadvezér, miután a kruseváci erdőben háromszáz huszárjával szétvert háromezer törököt, lóról és térdre parancsolván embereit, hálából kiolvastak, elimádkoztak egy szentolvasót. Használatára egy Mária-jelenés szerint Ő maga tanított. „Talajt fogása”, vagyis hogy ki által terjedt el, bizonytalan. Vannak ugyan magyarázatok, melyek a domonkosokhoz kötik, azonban ha valaminek bizonytalan az eredete, érdemes először saját házunk táján körülnézni. A teremtés,legyen akár aktus, akár kétkezi alkotás, vagy gyógyító beszéd, ima — amúgy sem a

MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM

média nyilvánossága előtt zajlik. Aki ismeri a magyarság asztrálmítoszi besorolását, teremtő megnyilvánulását, és időt szentelve olvasni kezdi a szentolvasót, ugyanúgy meggyőződésévé válik, hogy a szentolvasó először magyarul hangzott el. Képi beszéde ezt egyértelművé teszi, hiszen ahogy hagyományosan nevezzük, titkai közül néhányat kiemelve”világra szülni” vagy „világra szólni”; „érettünk tövissel koronázni” vagy „érettünk-tevéssel koronázni”; „halottaiból feltámadni” vagy a „hallottakból feltámadni”; a „mennyben megkoronázni” vagy „a menj!-ben megkoronázni” csak magyar nyelven lehet. A szentolvasó használatának is van azonban egy

33

elengedhetetlen titka : nem szabad csak a múlt időben lezajlott történetként használni. Ma divatos kifejezéssel meditációs útnak is nevezhetjük. A szentolvasó ugyanis rólunk szól, — éppen ez az ereje! — a bennünk lakó máriaságról és jézusságról, mint emberi tulajdonságokról. Nemcsak egy kétezer éves történetről. A bennünk lakozó Szent Szűzről szól, az érdek nélküli tiszta odaadásról, — ettől szűz! — akiben megfogan a majdan tettre kész férfias Jóság, azaz a Jézusság. S ettől kezdve e titkok kérdésekként úgy hangzanak, hogy ezt a jóságot, merjük-e megszülni, a világ elé tárni, avagy elvetélünk-e? Merjük e naggyá nevelni? Vállaljuke a konfliktusokat, a konfrontálódást, a kereszteződést, a terhek hordozását, a keresztre feszülést? És vajon van-e merszünk, mint annak idején Máriának, hinni a földi feltámadásban, az út, a „menj!-ek” megdicsőülésében, az igazság koronájának elnyerésében? Mindez nem olyan nehéz, ha tudjuk, hogy az igazság koronáját, mint nemzet, már kiérdemeltük. Reményt adó jelként van itt tehát közöttünk. A szentolvasót leghatásosabb, mint a fenti népdal is mondja, teljes hármas szerkezetében használni, azaz az örvendetes, a fájdalmas és a dicsőséges életútállomásokat egymás után kiolvasni. A kallósdi körtemplomban ebből egyelőre csak az első hangzott el, de bízunk a teljes értékű folytatásban. A szertartás a következőképpen történt : az 5+2 fülke mindegyikében egy-egy ember ült, a maradék a szentélyben állt. A „műszer” rajzolatát az alaprajzhoz igazítva az apostoli hitvallás és a rákövetkező hármasság a szentélyből hangzott el, az öt Miatyánk szintén, az olvasó körívéhez, a tizedekhez tartozó Üdvözlégy Máriák pedig kettesével a fülkékből. Vagyis az ima hangforrása tartott a templomtérben — meglepően gyors — körmenetet. Reméljük a folytatást, e szent olvasó kiteljesedését, kedves szent olvasók, általatok is, hiszen e szent olvasó sem nem református, sem nem római katolikus, hanem egyetemes és magyar.

Fizessen elő a Dobogóra! Hisszük, valljuk, hogy csak a nemzet emlékezetében élő tudás mentheti meg hosszú távon hazánkat a világ számára. Ezért mi csak olyan kutatókat engedünk megszólalni, akiknek tudását megkérdőjelezhetetlennek tartjuk. Nálunk nem fog „sok apró színes hírt“, olvasni, annál inkább tanulmányokat, tényeken alapuló kutatásokat múltunkról, hagyományainkról.

Állandó szerzőink: Molnár V. József, Szelestey László, Tóth Zoltán József, Tóth Ferenc, Born Gergely, Fellegi Béla, dr. Végvári József, Harangozó Imre, Bradák Károly, Grandpierre Attila, Vetráb József, és akiknek tanításait követjük: Pap Gábor, Molnár V. József és Szántai Lajos Megjelenési időpontok: február, április, június, augusztus, október, december, az adott hónap utolsó napja. Terjedelem, formátum: 36 oldal, A/4, színes borítóval Terjesztés: nemzeti könyvesboltok, magánterjesztők Előfizetési díj — 5 éve változatlanul! — egy évre: 4000 Ft, ami tartalmazza a postaköltséget is. Európába: 7000 Ft, Tengeren túlra: 10000 Ft. Minden esetben kérjük tüntesse fel pontosan lakcímét! Előfizethető rózsaszín postautalványon, vagy személyesen is, Két Hollós Könyvesbolt, 1081. Budapest, Kenyérmező u. 3/a.

Bármilyen előfizetéssel kapcsolatos kérdéssel hívja a Két Hollós Könyvesboltot (299-0032).

34

Dobogó

Az égigérő fa

(7. rész)

Népmeseelemzés BŐSZ IMRE ÁDÁM (folytatás az előző számból)

— Adjon isten jó estét, édes öreganyám! — Adjon isten neked is, édes fiam! Hát megjöttél? — Megjöttem, édes öreganyám! — Jók voltak-e a lovaid? — Jók voltak, édes öreganyám. Nem mennek ezek sehova. — No — azt mondja a szüle —, eredj be vacsorázni. Majd én addig megitatok. János bemegy a szobába, a szüle meg az istállóba. Előveszi a megtüzesített piszkafát — piff puff —, ütiveri a három szilaj csikóját, egyiket jobban, mint a másikat. — Nem tudtatok jobban elbújni? Megálljatok, bitangok, majd holnap! Kétszer megtalált benneteket. No, de majd holnap találjon meg! Itt lesztek a konyhában, a szakajtóban! Tyúk alatt tojások! Avval otthagyta a lovakat. Bemegy a fiúhoz: — No, egyél, édes fiam, én is vacsorázom. Azután ráérünk, egy kicsit beszélgetünk. Úgy is volt. Beszélgettek egy darabig. Azután lefeküdtek. Másnap reggel, ahogy fölkeltek, fölpakolta a szüle a tarisznyát a fiúnak: — Na, itt van, fiam, az ennivaló! Vezesd ki a lovakat, hadd legeljenek! János kiment az istállóba. Fölkantározta a lovait, fölpattant a vasderes hátára, kinyargalt a legelőre, a tegnapi helyre. Ott a lovait szabadon eresztette, ő meg lehevert a forrás mellé, az árnyékba, a fa tövébe. Tizenegy óra felé jött a meleg szellő, megsuhintotta János szemét, és ő elaludt. Estefelé ébredt fel, hát nincsenek a lovak sehol. Gondolkodik, hogy mit csináljon most. Kétszer megtalálta, de hol fogja őket harmadszorra is megtalálni? Eszébe jutott neki a sánta róka. Fogta a szőrt, beletömte a pipába, és rágyújtott. Alighogy rágyújtott, megzörren a bokor, megjött a róka. — Mi bajod, jó pajtásom, vagy inkább jó barátom, hogy ilyen hamar híttál? — Róka pajtásom, az a bajom, hogy elvesztek a lovaim. — Ez, pajtás, egy kicsit bizony baj — mondja a róka koma —, de azért megpróbáljuk. Most csak jól hallgass a szavamra! Gyere utánam, egészen közel a házhoz, de úgy, hogy a szüle véletlenül meg ne lásson. Mert van a szülének egy hét országra szóló torkú kakasa. Azt majd én megfogom. A szüle azt szereti az összes között a legjobban. Majd én ordíttatom, te meg addig húzódj a ház mellé. De olyan közel, hogy mikor a szüle a konyhából kiugrik, és fut utánam a piszkafával — én majd futtatom a kakast minél messzebb a bokrok közé

—, akkor te meg a kantárral, amit az ajtó mellett a sarokban találsz, ahol a szüle ült —, a szakajtóban látsz három tojást, csapj közibük úgy, hogy mind a három szétfröccsenjen, de úgy, hogy még a falra is jusson belőle. Abban a pillanatban meglesznek a lovaid, ott lesznek a legelőn. Elindultak szépen, egyik bokortól a másikig, tovább-tovább lopakodva. Ugyannyira, hogy János közel ért a házhoz, a róka meg a szemétdombhoz, ahol a tyúkok kapargáltak. Egyszer a róka kiugrik a bokor mellől, villámgyorsan elkapja a kakast, és fut vele a bokrok közé. Ordít a kakas szörnyen, hogy hét országon hallik. Kifordul a szüle: — Megállj, te bitang, már megint ide mertél jönni? Egyszer már letörtem a lábad, de most letöröm a derekad! Megállj, te bitang róka! Fut a szüle egyik fától a másikig, de a róka szaladt szörnyen. Ezalatt János beszökött a konyhába. Olyant vágott a kantárral a tojások közé, hogy az mind a három szétfröccsent. Abban a pillanatban ő kint termett a legelőn a három lóval együtt. Mindjárt fölkantározta mind a hármat. Felült a vasderesre, és elnyargalt haza.

* Az öregasszony házához érve eljutottunk a bennünk lévő sötétség szülőjéhez, ahol táltosi mivoltunk fogságban van. Ha nőségünk tündér mivoltát a sárkánynak adjuk, megjelenik életünkben a boszorkány. Ennél mélyebbre süllyedni nem lehet. Itt már semmi más nem segít, csak az önmegtagadás, az alázat: Krisztus útja. Hiába van kard a királyfi oldalán, mit sem ér. Szó sem lehet erőszakról, lázadásról, forradalomról! Hiszen éppen büszkeségünk legyőzése a feladat, és ez a legnehezebb próba! Magyarként meg kell értenünk, amilyen mértékben megfogyatkozott népünk lelkében a Szűzanya tisztelet, olyan mértékben uralkodott el rajtunk a boszorkány gonosz hatalma. Nincs más lehetőség, be kell állni szolgálatra a boszorkányhoz. A királykisasszony palotájában, vele élve,(Boldogasszony népeként!) már-már királyfinak érezhettük magunkat, s most el kell fogadnunk, hogy a legalantasabb lény, a Boszorkány uralkodjon rajtunk. Büszkeségünket alázatra kell cserélnünk, egykori királyságunkat szolga sors követi. A boszorkány szolgálatába kényszerülve pedig a legtöbben otthagyják a fogukat: 99 próbálkozónak már karóra van tűzve a feje — mondja sok mesében a boszorkány. Vagyis az ő szellemiségük egy ponton van rögzítve, ezért csak ebből a szemszögből látják a világot, ezért képtelenek megérteni egymást, lásd: parlamenti tudósító! (következő számunkban folytatjuk!)