A Múlt és Jövô folyóirat elsô ( ) periódusának képzômûvészeti szemlélete

• K ôb á ny ai J áno s • A MÚ LT ÉS JÖV Ô FOLYÓIRAT EL SÔ (191 1–1914) PE RIÓD USÁNAK KÉ PZ ÔMÛ VÉSZ ETI SZ EML ÉL ETE

Kôbányai János

A Múlt és Jövô folyóirat elsô (1911–1914) periódusának képzômûvészeti szemlélete Bevezetés

E

lég kézbe venni az 1911-ben, antológia formában indult Múlt és Jövô folyóirat elsô évfolyamait, s rögtön megvilágosodik, hogy az alapító fôszerkesztô Patai József (Gyöngyöspata, 1882–Tel-Aviv 1953) rendkívüli hangsúlyt fektetett a vizuális megjelenésre. Mind a folyóirat külsejét – mai szóval designját – és mind a gazdag képzômûvészeti anyagot illetôen, amit a folyóirat lapjain bemutatott. A korábban újszerû törekvés három szempontból is értékelendô a szellemi mûhelynél, amely a XX. század elején, Magyarországon, magyar nyelven mint „Zsidó irodalmi és mûvészeti társadalmi és kritikai folyóirat” határozta meg magát a címlapján. I. A vizualitásra tenni a hangsúlyt egy alapvetôen szellemi irányultságú mûhelyben, s irodalmi, azaz szövegközpontú hagyományban és környezetben rendkívül modern törekvésnek számít. Megérzése annak, hogy a század majd a vizuális kultúra százada lesz, amelynek a végén a szellemnek a látvány irányába történô kitágítása magát az eredeti, a vizualitásnak oly tág teret nyújtó szellemet fogja háttérbe szorítani, illetve annak egy új kommunikációs és mûvészeti nyelvet teremteni. A Múlt és Jövô jelentôs lépést tett ebben a szellemet és látványt egybeötvözô új nyelv teremtésében. Ez elmondható mind a magyar, mind az egyetemes zsidó kulturális térben betöltött szerepérôl, hiszen ilyen gazdag, szellemet és vizualitást társító magyar folyóirat azóta sem született a magyar folyóiratok történetében. (Kassák Lajos rövid életû, marginális avantgárd szemléit leszámítva.) De az egész világon virágzásnak indult korabeli zsidó folyóiratok sem nyújtottak ehhez hason-

lóan komplex vizuális világot. (S még itt is hozzáfûzhetô: mind a mai napig.) Ez a tény akkor is igaz, ha maga a lap szelleme, tartalma erôsen igazodott példaképéhez, az 1900-ban indult és Berlinben kiadott Ost und Westhez. Ugyanis – még – nem a Múlt és Jövô lapjain található képzômûvészeti törekvésekrôl és azok újszerûségérôl vagy értékérôl beszélünk, hanem a lapról magáról, mint mûvészeti tárgyról, azaz képzômûvészeti produktumról. Pontosabban a szellemi kommunikációnak olyan felfogásáról, amely jelentôs szerepet tulajdonít a vizualitásnak mint összhatásnak. Ebben az igen tudatos törekvésben vagy felfedezésben tudjuk a MésJ-t egyedülállónak.

• 113 •

• Kôbányai János • A M ÚL T É S JÖVÔ FOLYÓI RAT ELSÔ ( 1911–19 14) P ERI ÓDU SÁNAK K ÉP ZÔMÛ VÉ SZE TI SZE MLÉ LE TE

(S azt is megjegyezhetjük zárójelben – hiszen a folyóirat létrejötte és története a folyóiratot létrehozó, fenntartó kultúra jelenségtörténete is egyben –, hogy ez a jelenség kapcsolatba hozható a magyar zsidók úttörô szerepével a XX. század vizualitásában. Mégpedig olyan jellegû vizualitásban, amelynek a lényege a komplexitásában: sokféle szellemi tartalom együttes megjelenítésében, illetve azokból homogenizált vizuális nyelvteremtésbôl áll. Elég a Bauhaus tanáraira, mint Moholy-Nagy Lászlóra, Breuer Marcellra, vagy a fotográfia úttörôire, André Kertészre, Robert Capára vagy Georges Brassaira, vagy akár a hollywoodi magyar „maffiára”: a Korda fivérekre, George Cukorra, Michael Kertészre gondolni. S magukra a modern magyar tipográfiai hagyomány megteremtôire: a Kner és a Tevan családra, akiknek munkáit rendszeresen számon tartotta és szemlézte a Múlt és Jövô.) Ennek az egész világon hatást gyakorló jelenségnek volt reprezentálása és motorja a Patai József szerkesztette Múlt és Jövô. II. E vizuális „öncélnak” (önkifejezésnek) természetesen szoros velejárója volt, hogy a lap témáin belül is kiemelkedô hangsúlyt kapott a képzômûvészet maga. Ha lehetne ilyen jellegû vizsgálatot végezni – miért ne? –, az kimutatná,

hogy a folyóiratban körülbelül 40-60 százalék volt a közölt képek és a szöveg aránya. Ez a megoszlás egy lapnál, amely rendszeresen közöl szépirodalmat és tudományt: egyedülálló. Az illusztrációk jegyzéke és dokumentálásuk módja külön aláhúzta ezt az egyenrangúnak beállított helyzetet. Nemcsak a különbözô képzômûvészeti ágak megjelenítése, konkrét képek, stílusok, mûvészek bemutatása és népszerûsítése, hanem a kérdés elméleti tárgyalása és kezelése is kiemelt hangsúlyt kapott. (A vezércikket is megelôzte egy lehetô legjobb minôségben elôállított, néha pauzpapírral is védett reprodukció.) Számtalan esszé, kritika foglalkozott a képzômûvészet meghatározó szerepével, egy-egy mûvész munkáinak elemzésével vagy interjú keretében történô megszólaltatásával. Sôt a folyóirat lapjain kívül is: kiállítások rendezésével igyekeztek elôtérbe állítani ezt a témát. A képvásárlások elômozdításával vagy gyûjtemények és gyûjtôk népszerûsítésével – a vizuális kultúra szociologikumának a feltárásával –, a Magyar Zsidó Múzeum ügyének rendszeres napirenden tartásával a folyóiraton kívüli szellemi és fizikai térbe is kivitték magát a vizualitás meghatározó szerepének az eszméjét. III. Mi volt az a vizuális látvány, nyelv, kifejezés, gondolat, amelyet a Múlt és Jövô közvetített, bátorított vagy megvalósított? Maga a zsidó képzômûvészet: vagy a zsidó szellemnek a vizuális dimenzióban történô megjelenítése. „Zsidó mûvészet?” Ez a fogalom a mai napig sem teljes értelmében elfogadott, a viták nem szûntek meg kavarogni körülötte. Hát még a Múlt és Jövô indulásának pillanatában. Hiszen a fogalom, az igény és mindennek a programja azért is modern, mert maga a zsidó mûvészet igénye és gyakorlata is alapvetôen új. Egy kiforrásban, kialakulásban lévô szellemi mozgalomról van szó, amelynek a lehetôsége csak néhány évtizede került be a diskurzusba. A haszkalának arról a fázisáról van szó, amikor egy olyan médiába hatolt be a zsidó szellem, amely nemcsak a gettóelzártság miatt nem lehetett korábban a modern zsidó szellem kifejezése, hanem a sui generis zsidó hagyományok – a képábrázolás tilalma – okán sem. Részt venni a modern képzômûvészeti életben, a zsidó szellemnek vizuális keretet adni ezért többet jelentett, mint részt venni a század modern irodalmi, filozófiai törekvéseiben, s erre a Biblia nyelvét alkalmas-

• 114 •


sá tenni (ez volt a Múlt és Jövô másik, majd más alkalommal kifejtendô, alapvetôen újszerû programja a kibontakozásban lévô újhéber irodalom naprakész bemutatásával) – hiszen ezek „csupán” a régi kulturális hagyományok kereteit tágították szét, bármilyen forradalmi módon is tették azt. A vizuális világba történô behatolás mozzanata azonban a megújulás folyamatát egy magasabb szintre emelte. Ugyanis itt nemcsak egy 2000 éve szunnyadó készség felelevenítésérôl van szó, hanem egy olyan igényrôl is, amely szorosan hozzátartozott a nép és az állam eszméjéhez, amely – szemben a vallás tisztán elvont fogalmaival – már nem nélkülözhette a vizuális megvalósulást. Ez a gondolat olyan új vagy régi-új volt, mint magáé a zsidó államé. Nem véletlen – épp ellenkezôleg, nagyon is magától értetôdô módon –, az új zsidó államot propagáló cionista szellemi mûhely tette programjává a zsidó képzômûvészet ügyét. (Nemcsak a hagyományos képzômûvészeti ágakról: festészetre, grafikára, szobrászatra szûkítve le a terét, hanem azt az iparSellenfreund címlapterve

• 115 •


mûvészettel, építészettel, tipográfiával és fotóval kiegészítve – tehát minden vizuálisan megragadható szegmentumával.) • Üssük fel az 1911-es, almanachhal induló kezdet elsô lapját, s ne is érjünk el a bemutatkozó cikkig, hanem csak álljunk meg a kicsit bôvebb impresszumnál: Ez a könyv készült Hornyánszky Viktor cs. és kir. udv. könyvnyomdájában, a Nezsideri Papírgyártó Részvénytársaság által a „Magyar Zsidó Almanach” számára gyártott papíroson.” • Az elsô rész szövegéhez használt betût és könyvdíszt Ehmcke professzor (Düsseldorf tervezte) • Az illusztrációkat Israels (Hága), Kresztin (Jeruzsálem), Epstein (Róma), Lilien (Berlin), Hirszenberg (Jeruzsálem), Solomon (London), Boris Schatz (Jeruzsálem), Pihichovszky (Páris), Stark (Jeruzsálem), Struck (Berlin), Paulini B. és Major H. (Budapest) szolgáltatták. • A klisékészítést részben magyar, részben külföldi mûintézetek látták el. • A kötést Gottermayer Nándor mûintézete készítette. A kötési táblákat rajzolta Bárány Nándor. Ebbôl a felsorolásból – közvetve, de annál jellemzôbben – minden önmeghatározásnál teljesebben nyilvánul meg az új folyóirat vizuális programjának az igénye, a látókör szélessége és az a modern zsidó kulturális hagyomány, amelyhez a Múlt és Jövô, s rajta keresztül a magyar zsidó közönség – egy része – csatlakozni kívánt. A külön gyártott papír, a kötéstábla mûvészi szecessziós – orientális és magyar motívumokat felhasználó – rajza szinte „érzéki-erotikus” módon, a szellemi tartalom kikapcsolásával kívánta megragadni az olvasót, aki majd a kötéstáblák falai mögött egy új vagy régi-új világot fedezhet fel, s ami a megidézett keleti tónus (hangütés) révén eredetére emlékezteti. Mintegy megkönnyítve, otthonossá téve a belépést ide. (A folyóirat elsô évfolyamában több, meg nem valósult borító- és címlaptervet is közöltek, ahol bepillantást nyerhetünk az igen igényes, tudatos belsô munkára, amely teljesen újszerû szerepet szánt a folyóiratnak mint külsô megjelenési formának.) Idetartozik a betûk és könyvdíszek terveztetése, amely szintén a kor legmodernebb stílusát, a szecessziót ötvözte az orientalizmussal, amellyel ekkor – kissé leegyszerûsítô historizálással, de konkrét helykijelöléssel – a zsidóságot vizuálisan azonosították. (Az ekkor épült szinte valamennyi Osztrák–Magyar Mo-

narchia területén épült zsinagógát ebben a stílusban álmodták.) A Múlt és Jövô a külsô megjelenésében is azt kívánta sugározni, hogy egyszerre modern és zsidó – azt a szellemi tartalmat, amelyet egész 1944 márciusáig tartó története során képviselt. A folyóiraton belül a képek elhelyezése – a méretük, a gyakoriságuk, valamint a folyóirat elején közölt képmelléklet kiállítása (arra gondolva vagy számítva, hogy ezek önálló életet is élhetnek, a szövegektôl elválasztva is beteljesíthetik a vizuális program egy elemét: a folyóirat publikáció meghosszabbítását – a közönség gyûjtse albumba, keretezze be és akassza ki lakása falaira ) – szintén a vizualitás irányába lendítették a folyóiratot – ama belsô törvény vagy megérzés okán, hogy modernnek lenni, egy gondolatnak popularitást kölcsönözni, az jelentôs vizualitástöbbletet igényel. A lap központi gondolata – mint majd látni fogjuk – a cionizmus: a zsidó nép eszméje és otthonteremtésének programja körül kristályosodott ki. Ennek az eszmének a gyakorlati megvalósulásához volt szükség a meglévô, de szintén a megújítás folyamatában álló héber nyelv és irodalom mellett egy új, vizuális nyelvre, kifejezôeszközre, amely egy önállóvá váló, régi-új, a modernitásba átlépô nép sajátja lesz.

• 116 •


Amelynek mivel még nem voltak hagyományai, ezért szinte a semmibôl meg kellett teremteni. A vallás vagy a tiszta szellem szárnyalását – vízióját – leszûkíti a képzelet tárgyának vagy a szintén abból származó fogalomalkotásának a vizualizálása. Mederbe tereli, befolyásolja az értelmezhetôséget, amely a maga megragadhatatlanságában minden megérintett-szólított domíniuma. S mivel nem vizualizált-leszûkített, ezért megtartja az eredettel vagy az eredetbôl tételezett eredeti princípiumokkal, azaz Istennel folytatott diskurzus jellegét. Más lesz a helyzet azonban, amikor a zsidóságban fellépett a cionizmus gondolatköre – mind ideológiai és mind politikai mozgalom formájában. A cionista népet és országot teremtô képzelet számára azonban a vízió vizualizálására volt szükség. Mivel nagyon is megragadható néptömegekhez, leírható társadalmi rétegekhez, földrajzi elhelyezkedéshez és sajátosságokhoz kötôdött, s ugyancsak konkrét politikai, szociológiai és kulturális normák szerint alakította ki az ideológiai programját. Nem beszélve a szintén csak konkrét és – a zsidó vallással ellentétben – igencsak nem virtuális, hanem valóságos hazakijelölés és az oda visszatérés megszervezésének gyakorlati feladatairól.

Nagyon sok és sokféle látvány felvonultatására volt tehát szükség. Elôször ezek megteremtésére, majd ezeknek látványintézményekké szervezésére és folyamatos mûködtetésére. A Tóra és a XX. századi modernitás vagy politikai helyzet elemeibôl kialakított látványvilág megalkotására, amelynek a szellem lajtorjáján elôbb a mûvészet szférájába kell leszállnia a láthatatlan elvontság magasságából, majd onnan a szintén megteremtendô közönsége kultúrájába, s azon keresztül annak a képzeletvilágába kell leereszkednie és otthonra lelnie, hogy majd a lépcsô legalján, a puszta földön, Izrael földjén ez az álomvilág – „ha akarjátok, nem mese...” – meg is valósuljon. Ha úgy tetszik, az elvont szellem lefokozásának a folyamatáról van szó – a földi igények szerint. Fordított folyamatról, mint a keresztény (vagy inkább: nem zsidó) mûvészet esetében. Amely a valóságból, egy konkrét vagy annak tartott történet narratívájából indult ki, illetve a már korábban kialakított, természetvallásokon keresztül az emberi környezethez kötôdô képzeletvilágát vitte át és emelte fel a Biblia epikájába, s majd onnan absztrahálta tovább a mûvészet tiszta szellemiesítéséig. Bizonyára épp ez az oka, hogy maga a tiszta vizuális zsidó mûvészet a nem zsidóéhoz fogható szintre nem emelkedett, s ha igen, akkor is megismételhetetlennek tûnô egyedi mozzanatokban: Marc Chagall és Ámos Imre meghatározott korszakaiban. Ugyanis a modern zsidó, azaz: cionista vizualizációnak nem, vagy végsô soron nem a szellem a terepe, hanem a szellem hagyományaiból és konkrét politikai helyzetbôl és igényekbôl összeállt feladat- és cselekvéssor. Ezért a teljesítményét abból a szemszögbôl, s fôleg azon a terepen kell vizsgálnunk, amely a cionizmus céljait: a vízió vizualizációját megvalósította. Erre alkalmasabb egy plakát, egy könyvborító vagy a jisuv elsô épületei vagy várostervei, mint egy konkrét, a mûvészet tiszta fogalmain belül megalkotott mûtárgy. (Lásd az elsô megvalósult cionista vizuális mûhelyben, a Becalelben folyó sokrétû, alkalmazott és funkcionális munkát, amelyet a Múlt és Jövô nemcsak bemutatott és állandóan „szemlézett” az elsô számától kezdve, de Budapesten tartott Becalel-kiállítások szervezésével egyszerre próbálta kiszélesíteni a cionista vizualizáció hatókörét, s szellemi és anyagi legitimitást adni a jisuvban folyó ez irányú munkának.)

• 117 •

•


A komplex vizuális hatás létrehozására – véleményem szerint – a legalkalmasabb médium: egy folyóirat. Szellem, praktikum, képzelet, valóság, propaganda és hitvallás, a folyamatosan a múlt és jövô között hajózó jelen elegye, amely a történelemnek egy igen sokrétû és folyamatos korlenyomata is egyben. Megalkotni valamit, ami csak az álmodók képzeletében vagy egy kollektív álomban él – ez a Múlt és Jövô igazi identitása – missziója és hivatása. Ritka mozzanata a mûvészet történetének, amikor egy modern mûvészeti fogalom születése és megvalósításának folyamata egybeesett a történelmi felismeréssel: hogy a zsidóságnak egy vele azonos kultúrában, s azonos fizikai és szellemi térben van csak jövôje. A zsidó népnek nem volt vizuális kultúrája, ahogy konkrét terve sem az új állam alapításáról. Ez a két felismerés és azok mozgalmai szükségszerûen indultak el ugyanabban az idôben s abban a kulturális térben. Ennek volt az egyik jelentôs mûhelye, tere, fóruma a Patai szerkesztette Múlt és Jövô. • Miért éppen Magyarországon született meg ez a kiállításában páratlan, szerintem azóta sem

felülmúlt zsidó folyóirat, mint maga is mûtárgy? A választ a magyar zsidóság közismerten erôs asszimilációs hajlandóságában kell keresni. Abban a kompenzálós túlteljesítésben, amellyel nem zsidó társaiknál nívósabbak és hatékonyabbak kívántak lenni. Kétszer olyan nívósak, hogy egyenlônek fogadtassanak el. S ez akkor sem paradoxon, ha éppen arról a szellemi mûhelyrôl van szó, amely a legélesebben ellenezte az asszimilációt és gúnyolta ki a törleszkedô túlkompenzálást. De mégsem vonhatta ki magát abból a légkörbôl, ahol a lapot készítették: a századelô Magyarországából. Az utolsó évekbôl, amikor még a Ferenc József-i „aranykornak” megfelelôen békés eszközökkel folyt a zsidók és nem zsidók közötti „Kulturkampf”. Patai József úgy akart a zsidó közönségének tetszeni – ezt az elvét fiának, Raphaelnek is kifejtette –, hogy a nem zsidók pozitív elfogadásán keresztül szeretett volna eljutni a magyar zsidók megbecsüléséhez. S mivel ez a „kompenzáló” igyekezet zsidó tárgyba-kultúrába fektetôdött be, s nem – mint általában – valami attól idegen kultúrába, hagyományba vagy még távolibb, „univerzálisnak” nevezett, megfoghatatlan identitású fogalomba – ez az igyekezet egyértelmûen pozitív és eredeti értékeket tudott létrehozni. A „kompenzálás” egy másik irányban, vagy

• 118 •


inkább: belsôbb körben is mûködött. A zsidó világ felé is. Amikor az induló folyóirat egyik levelezôje lelkesen írja, hogy végre az Ost und Westnek megszületett a magyar megfelelôje, akkor Patai ingerülten utasította vissza ezt a dicséretet, hiszen – amint írja –: „számtalan külföldi tekintély helyezi a Múlt és Jövôt az Ost und West elé”, s vagy két évfolyamon keresztül idézi még a külföldi tekintélyek, magyar lapok elismerô véleményét. Ebben a jelenségben egy, az egész magyar kultúrára érvényes jelenséggel szembesülhetünk, amelynek nyomasztó érzése alól Patai sem vonhatta ki magát: a magyar nyelv elszigeteltsége folytán, géniuszát kénytelen az „érzékibb” mûvészeti ágakba befektetni: a vizualitásba vagy a zenébe. • Ez a „kompenzálás” mint kényszer és attitûd már átvezet bennünket az impresszum információinak másik rétegébe: az illusztrációkat készítô és azokat a folyóiratnak felajánló mûvészekhez (legtöbbjükkel Patai személyes kapcsolatban is állt), s a származási országaikhoz, illetve ezeknek az országoknak a zsidóságának a belsô fejlôdéséhez, valamint ezeknek az országoknak az elhelyezkedéséhez a kibontakozó modern zsidó szellemiség térképén. Rögtön feltûnik az „Ost” és „West” egymástól eltérô, s egymást termékenyen kiegészítô egysége, amelybôl a modernné és nemzetté vá-

ló cionista folyamat összeállt. Solomon és Israëls a Nyugatot, a többi mûvész pedig a Keletet képviselte. És a jelentôs centrumok is feltûnnek: Berlin, amely a maga „ost juden”, azaz keleti származású, de a német kultúrába integrálódott zsidóival létrehozza a sajátos kelet és nyugat pozitív értékeit egyesítô zsidó kultúráját, valamint Jeruzsálem, amely ugyanennek a folyamatnak egy – legalábbis politikai-társadalmi vetületeit tekintve – elôrehaladottabb fokát testesítette meg. Ezek az irányok, ezek a városok jelölték ki a Múlt és Jövô szellemi világítótornyait. Noha az impresszum felsorolja Budapestet is – de a két mûvész csak egy jelentéktelen rajzzal szerepel –, ez az utalás inkább épp azt hangsúlyozza ki, hogy Budapest – ahol a Múlt és Jövôt kiadják, a magyar fôváros, közel egymillió zsidó fôvárosa – még nem szerepel a zsidó mûvészet térképén. A folyóirat párját ritkító kiállítása, a képzômûvészeti téma elôtérbe állítása, valamint a szerkesztô kitûnô és naprakész tájékozottsága csak a feladat felismerésérôl, a munka kijelölésérôl tudósít. A magyar zsidó szellem, s vele a magyar zsidó mûvészet megteremtésének felismert szükségességérôl. Amit Patai megteremtett a saját erejébôl és szellemébôl: az még a grandiózus keret csupán a felismert feladat vagy hiány beteljesítésére. A szerzô megköszöni, hogy a Rosenfeld Center könyvtárát és archívumát használhatja.

A Múlt és Jövô Kiadó a 2002-es Ünnepi Könyvhétre jelentette meg a János aposolnak menynyei jelenésekrôl való könyve címû albumot Károli Gáspár fordításában, Ámos Imre illusztrációival, 200 számozott példányban, exkluzív kiadásban. A kétszínnyomásos kiadvány nem került könyvesbolti forgalomba. A kiadó eme kiadvánnyal megvalósítoxa a prófétasorsú festô elképzelését, amikor a szentendrei Anna Margi–Ámos Imre Múzeumban látható sorozatot együtt adta ki a rajzokat ihletô, az Apokalipszis néven is közismert szövemel. A kísérô tanulmány (Kôbányai János) annak ered nyomába, hogy ez az egész oeuvre-jét a zsidóságból építô mûvész miért fordult utolsó mûvében keresztény forrásokhoz és szimbólumokhoz. Milyen nökerei vannak a modern zsidó mûvészetben (s késôbb az irodalomban, tudományban) a zsidók által ábrázolt és értelmezett Jézusnak. A tanulmányt több tucat, javarészt elôször publikált Ámos-rajz kíséri, amelyek közül nem egy lehetne a sorozat darabja is. Megrendelhetô: a szerkesztôségben, 1024 Bp., Keleti Károly u. 27. Tel.: 316 7019. Az album ára: 14 000 Ft

• 119 •

A m eg d i c sô ü l t Em b e rf iá na k m e g j el e n és e (1 , 1 2 –1 6 )

A Múlt és Jövô folyóirat elsô ( ) periódusának képzômûvészeti szemlélete

Recommend Documents