MOGYORÓDI KRÓNIKA Mogyoród Önkormányzatának ingyenes havilapja
A Mogyoródi Madonnával, a Békesség Asszonyával Nagyboldogasszony Napja elsőszombati ájtatosságán, Mátraverebély -Szentkúton
II. ÉVFOLYAM 8. szám 2016. augusztus
aMOGYORÓDI KRÓNIKA
Forma-1 Magyar Nagydíj 2016.
A győztes a díszes kupával
Lezajlott a Mogyoród életében minden évben kiemelkedő jelentőségű FORMA1 futam. A verseny különösebb bonyodalom nélkül, viszonylag kellemes időjárás mellett folyt, a győztes ez alkalommal is Hamilton, a Mercedes istálló angol versenyzője lett, akinek ez már az idén az 5. győzelme, s a Hungaroringen is ötödik alkalommal szerezte meg az első helyet. A Magyar Nagydíj történetében így már ő a legeredményesebb versenyző. Érdekesség, hogy a különböző csapatokban különböző nemzetiségű és korú versenyzők, különböző márkájú versenykocsijukon, különböző motorolajat használtak, azonban minden kocsi Bridgestone gumin gurult. Ez volt talán az egyetlen, ami mindegyikük esetében azonos volt. A verseny eredmény jegyzékét az alábbi táblázat tartalmazza. # Versenyző Csapat 1. Hamilton L. Mercedes 2. Rosberg N. Mercedes 3. Ricciardo D. Red Bull 4. Vettel S. Ferrari 5. Verstappen M. Red Bull 6. Raikkonen K. Ferrari 7. Alonso F. McLaren 8. Sainz C. Jr. Toro Rosso 9. Bottas V. Williams 10. Hülkenberg N. Force India 11. Perez S. Force India 12. Palmer J. Renault Sport 13. Gutierrez E. Haas 14. Grosjean R. Haas 15. Magnussen K. Renault Sport 16. Kvyat D. Toro Rosso 17. L. F. Nasr Sauber 18. Massa F. Williams 19. Wehrlein P. Manor Racing 20. Ericsson M. Sauber 21. Haryanto R. Manor Racing DNF Button J. McLaren A Hungaroringre kilátogatók száma némileg csökkent az idén, arányaiban viszont nőtt a magyar jegyvásárló. Összesen azonban így is a 3 nap alatt közel 180 ezer vendég jelent meg a lelátókon. Ebben többek szerint szerepet játszott, hogy a lezajlott labdarúgó Európa-bajnokság és a közelgő nyári olimpia Rio de Janeiróban némileg elterelte a figyel-
2
met a száguldó cirkuszról. Ugyan ez az érdeklődés csökkenés volt kimutatható az osztrák és a német futamon is. A jegyárak az idén sem voltak olcsók, kivéve a 3 napra szóló diákbérletet, amely „csak” 13.900 Ft-ba került. Ilyennel azonban kizárólag a hivatalos és érvényes diákigazolvánnyal rendelkezők juthattak be az álló helyekre, ám járt hozzá egy boksz utcai látogatási lehetőség is a futam előtti csütörtöki napon. Az ülőhelyeket jóval borsosabb árú jegyekkel lehetett felkeresni. Például a hétvégi jegy a Three Corner Gold székekbe 260 Euró, átszámítva 84.000 Ft volt, de egy szintén kétnapos VIP jegy ennek közel a duplájába, 450 Euróba került. Arányaiban nem volt sokkal olcsóbb az egynapos, csak vasárnapra szól VIP jegy, amely 395 Eurót ért. A Gold1 vasárnapi belépőjéért 260 Eurót, a Silver1 vasárnapi jegyért 225 Eurót fizettek a rajongók. Jóval kevesebbe kerültek a Bronz szektorba szóló jegyek, például a Bronz1 helyre a kétnapos jegy már csak 145 Euróba került, míg egy csak a vasárnapra érvényes állóhelyért 80 Eurót, 25.600 Ft-ot kértek. Ezen túl vannak az úgynevezett paddock klub jegyek, amelyek számos szolgáltatást tartalmaznak: üdítőket, pezsgőt, ebédet, borokat, parkolóhelyeket, padlószőnyeges, tapétázott, élővirággal díszített tartózkodó helyiséget, s több egyéb kényelemi és a szórakozási lehetőséget. Egy ilyen jegy azonban szombat-vasárnapra már több mint 4000 Euróba került. Amíg a Magyar Nagydíj, a versenyzőknek életre szóló kihívás, a 180.000 rajongónak szórakozás, addig az 1000 ide vezényelt, biztosítást végző rendőrnek ez kőkemény feladat, s nem csak tűző napon végzett Beluzsárné Belicza Andrea forgalomirányítás, (képünk nem ezen az eseményen de maga szervezés, készült) a helikopteres ellenőrzés, stb. is beletartozik sok más mellett a munkájukba. Nem is szoktak látni a versenyből és a versenyzőkből szinte semmit, legföljebb utólag a TV-ből. A rendőri létszámot Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője Mogyoródon, a Hungaroring főbejáratánál kialakított rendőrtáborban megtartott sajtótájékoztatón jelentette be. Azt is megtudtuk, hogy ez alkalommal is román, szlovák és osztrák rendőrök, valamint a magyar készenléti állomány is segítette a Pest megyeieket, továbbá ezúttal is voltak lovas, kutyás és motoros rendőrök is szolgálatban. A gépkocsiforgalmat folyamatosan figyelték helikopterről, hogy torlódások, dugók, esetleg baleset esetén beavatkozhassanak. A rendőrtábor területén építették ki a biztosítás vezetési pontját, s emellett egy ideiglenes rendőrőrsöt is létesítettek, amelyet szükség esetén felkereshettek a károsultak. Figyelmeztették a gépkocsival érkezőket a verseny ideje alatti útvonal egyirányúsítására és arra, hogy a szabálytalanul parkoló kocsikat könyörtelenül elszállítják a forgalom zavartalansága érdekében.
2016. augusztus
A Polgármesteri Hivatal hatósági ellenőrzései a Magyar Nagydíj ideje alatt Dr. Moldován Tünde jegyző asszonytól az után érdeklődtünk, hogy milyen ellenőrzéseket és milyen eredménnyel végeztek a Forma1 idején? A Forma l-es versenyek hétvégéjén vasárnap az Adóiroda és az Igazgatási Iroda együtt végzett ellenőrzést a szálláshely szolgáltatóknál, összesen 14 helyen. Az általános tapasztalat az, hogy az előző évekhez képest jelentős mértékben csökkent a Mogyoród területén vendégéjszakát eltöltött személyek száma, sőt volt olyan Camping, amely az idén már ki sem nyitott. A Forma l-es verseny idejére vonatkozó idegenforgalmi adóbevétel kb. 700.000.-Ft, mely a tavalyi év hasonló bevételének csak a fele. Az ellenőrzés során a vendégkönyvet és a foglalásokat vetettük össze a tényekkel. Az ellenőrzés során semmilyen nézeteltérés nem volt. Adócsoportunk szemrevételezés alapján is látta, hogy a vendégek száma sokkal kevesebb, mint az elmúlt években.
Hungaroring körül. Többek közt ennek is köszönhető, hogy már csak 1 db kereskedelmi nyilvántartásba vételről adott ki igazolást az Igazgatási Iroda. Határon átnyúló szolgáltatás keretében folytatott kereskedés végzésére 5 (külföldi) személy jelentkezett be hozzánk.
Csütörtökön három munkatárs, pénteken Jegyző asszony és a Hivatal négy munkatársa a kereskedelmi egységeket ellenőrizte végig. Sajnos nem csak a szállóvendégek száma csökkent, a kitelepülők is évről évre egyre kevesebben vannak. Ráadásul a hatályos szabályok szerint olyan kereskedőknek, akiknek van már akár másutt kiállított működési engedélye, azoknak nem kell a helyi Hivatalban bejelentkezniük, ezért teljesen pontosan nem is tudjuk megmondani hány kitelepülő volt a
Észrevételünk szerint a verseny a falu életében nem okozott fennakadást. Mindez a száraz számok nyelvén: parkoltató 15 fő bejelentés-köteles vendéglátó 1 fő kempingek 6 db kitelepült külföldi szolgáltató 5fő
Az ellenőrzés során bírságot senkire nem kellett kiszabni, minden kereskedő rendelkezett valamilyen kereskedelmi nyilvántartásba vétellel.
Pihenőnapján érte tetten a tolvajt a mogyoródi körzeti megbízott rendőr
Egy 56 éves férfi megkísérelt eltulajdonítani egy kerékpárt Mogyoródon, azonban egy szolgálaton kívüli rendőr tetten érte és elfogta. A Gödöllői Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást indított lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt P. Sándor 56 éves mogyoródi lakos ellen. A férfi 2016. július 19-én 18 óra 51 perckor Mogyoródon egy élelmiszerüzlet hátsó részén lévő gázpalack tárolótól ellopott egy kerékpárt, amelyet ugyanabban az utcában egy gazos földterületen letett, majd hazament. A lopásról az üzlet kamerarendszere felvételt készített. A bolt vezetője hívta a település körzeti megbízottját, aki éppen a helyszín közelében tartózkodott. A helyi rendőr a kamerafelvételek alapján azonosította a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit, akit a kistarcsai járőrök előállítottak a Gödöllői Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. P. Sándor ellen a további eljárást- szabadlábon hagyása mellett- a Gödöllői Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.
MOGYORÓDI
KRÓNIKA
Csányi József törzsőrmester (civilben) visszaadja a kerékpárt a gazdájának
Mogyoród Önkormányzatának ingyenes közéleti havilapja, kiadja a Windhager Kft. Decens Kiadója. • Kiadó, szerkesztőség: 2120 Dunakeszi, Vörösmarty u. 2. • Telefon: 06-30-335-9050 •
[email protected] • www.decens.eu • Főszerkesztő: Windhager Károly • Nyomdai előkészítés: Kontreczki-Catalan Júlia • Nyomda: Press Union Kft. Mogyoród
www.decens.eu • folyóirataink
3
A hónap eseménye
a hónap eseménye
aMOGYORÓDI KRÓNIKA
aMOGYORÓDI KRÓNIKA
Képviselő-testületi ülés 2016. június 29.
Napirend előtti ügyek A havi szokásos testületi ülést júniusban 29-ére hívta össze Paulovics Géza polgármester. Szokás szerint a napirendre tűzött ügyek megtárgyalása előtt elhangzott a két ülés közötti időszakról szóló polgármesteri beszámoló, valamint elfogadták a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról szóló jelentést. Néhány határozat végrehajtásának a határidejét meghosszabbították. Ebben a két témakörben számos képviselői észrevétel és kérdés hangzott el elsősorban Tóthné Nagy Mária és Ribai Zoltán részéről, amelyek megbeszélése során többen kifejtették a véleményüket, pl. Dr. Varga A. Tamás, Kapitány Attila, Hutter József. Összességében a válaszokat Paulovics Géza adta meg. A következő témák vetődtek föl: • Hol tart a Kilátó Kápolna felújításának terve? • Ha az orvosi rendelőt most felújítják, akkor azt úgy kell érteni, hogy nem is építenek majd másikat? A válasz szerint az Önkormányzatnak most nincs 400 milliója az építkezéshez, ezért kihasználják a pályázati lehetőséget és annak segítségével fel kívánják újítani a jelenlegit, amihez 100 %-os támogatás nyerhető. • Miért nem jött be a Hivatalba az MFC aláírni a támogatási szerződést? A válasz szerint: úgy tűnik, nevetségesnek tartják a 250.000 Ft-os összeget. • Miért mondta a polgármester, hogy a Trianon tábla állítása idején az Egyháztanácsban három önkormányzati képviselő volt? A válasz szerint ez tévedés volt, mert négy képviselő volt tag ott. • A Trianon táblával kapcsolatban ki írta az első levelet, mert amit leközöltek a „Pesti srácokban”, annak előzményének is kellett lennie? • Miért kellett kivinni ezt a tábla ügyet a nyilvánosság elé? Nem tudják ki tájékoztatta a „Pesti srácokat” erről, de az illető most is itt ül ennél az asztalnál. • A polgármester magyarázza meg, hogy lehet az, hogy most kevesebb az önkormányzat adó kintlevősége, amikor a zárszámadás szerint a követelésállomány nőtt? • Van-e még eladó önkormányzati telek a Némedi Nyárasban? Ezekről a kérdésekről, különösen a Trianon táblával kapcsolatosan sokan és sokszor kérdeztek, illetve szóltak hozzá, olyannyira, hogy legalább annyi idő ment el vele, mint az utána következő napirendi pontok tárgyalásával és eldöntésével. Az egyes ügyek bizottságokban történt megvitatása eredményeképpen itt, a testületi ülésen már alig volt kérdés, vagy vita, szinte minden pontot gyorsan és egyetértésben szavaztak meg a képviselők.
Napirendi ügyek tárgyalása A Mogyoród, 1801/15 hrsz.-ú ingatlanra érkezett vételi ajánlatokkal kapcsolatos döntés Az 1058 m2 alapterületű ingatlan eladásról döntöttek. 9.215 Ft/m2, azaz bruttó 9.750.000 Ft áron kívánják értékesíteni. Rendeletalkotás a Mogyoród Nagyközség Önkormányzata 2016. évi költségvetése módosításáról • A garantált bérminimumban, illetve minimálbérben részesülő 2 fő 4 órás, a Mogyoródi Pillangós Óvodában dolgozó alapbérét határozott időre 2016. 06. 01-2016. 12. 31-ig, 3.000 Ft/hó összeggel kiegészítik. • Az önkormányzat tulajdonában álló IRU-490 forgalmi rendszámú személygépkocsi üzemeltetési költségeinek fedezetére 200 ezer Ft keretösszeget biztosítanak. • A Pest Megyei Kormányhivatalnak a Mogyoród 0155 hrsz. alatti ingatlan kisajátítási ügyében hozott 2014. szeptember 24-i keletű határozata alapján 433 ezer Ft fizetési kötelezettség teljesítése érdekében biztosítják a forrást. • A TIGAZ Zrt által küldött behajtási
4
költségátalányok fizetési kötelezettség teljesítése érdekében összességében 600 ezer Ft keretösszeget biztosítanak az alábbi intézményi bontásban: Pillangós Óvoda - 100 ezer Ft, Művelődési Ház 100 ezer Ft, Polgármesteri Hivatal - 200 ezer Ft, Önkormányzat - 200 ezer Ft. A Pillangós Óvoda 2015-2016-os nevelési évre vonatkozó vezetői beszámolója A beszámolót elfogadták. Döntés a Pillangós Óvoda alapító okiratának módosításáról Az alapító okirat módosítását jóváhagyták. Az 1074 Alapítvány 2015. évi munkájáról szóló beszámoló A beszámolót elfogadták. Mertse Ádám birkózó támogatási kérelme A képviselők 7 hónapra 140.000 Ft összegű támogatást szavaztak meg a felkészüléséhez. Tájékoztatás az útjelző táblák kihelyezésének munkálatairól
Frankó- Szőnyi Enikő tájékoztatását meghallgatták, a táblákat megrendelték. Tájékoztató az étkezési térítési díjakról Frankó-Szőnyi Enikő ismertette, hogy nem kívánnak módosítani a jelenlegi árakon. Jelenleg az árcsökkentések miatt megtakarításuk van a közétkeztetésben, így a továbbiakban is tudják ezt az árat biztosítani. Patak Gondozási Akció A Mogyoródi-patak, mint a település életét jelentősen meghatározó természeti érték védelme és a közösségi érték növelése érdekében úgy döntöttek, hogy hozzájárulásukat adták az Orvosi rendelőtől az Oratóriumig tartó patakszakasz rendbetételéhez, valamint a Patak más szakaszaival kapcsolatos tulajdonosi jogokat nem befolyásoló, az önkormányzatnak többlet kiadást nem jelentő és engedélyhez nem kötött munkálatok elvégzéséhez. Felkérték Pásztor Tamás környezetkutató geográfust, mint szakembert, hogy az oda tervezett munkálatokat irányítsa.
2016. augusztus
Települési kommunikáció kapcsán végzett munka díjazása A települési kommunikációval kapcsolatos tapasztalatok alapján ezeknek a kommunikációs csatornáknak a működését továbbra is támogatják. A munkák elvégzésére július 01-től határozatlan időre megbízási szerződést kötnek Hányik-Lovas Bernadettel, havi 20.000 Ft + járulékait, azaz a 2016. évre 152.400 Ft összeget biztosítva. A Mogyoródi Krónika újság terjedelmének megnövelése Hozzájárultak a Mogyoródi Krónika júniusi számának 4 oldallal történt bővítéséhez, 59.200 Ft+AFA (br. 75.184 Ft) összegben. Emellett úgy döntöttek, hogy a lapszámok terjedelme legyen 20 oldalas, miközben nem tartalmazhat magánhirdetéseket. Átfogó értékelés a 2015. évi gyermekvédelmi feladatokról A gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok 2015. évi ellátásáról szóló átfogó értékelést elfogadták. Védőnő helyettesítése A 2. számú védőnői körzetben történő helyettesítéssel Tompái-Apágyi Kármen Évát és Varga Krisztinát bízták meg 2016. december 31. napjáig. Továbbá a 2. számú védőnői körzet területi védőnői álláshelyére pályázatot írnak ki határozott idejű közszolgálati jogviszonyra Czákné Kun Erika védőnő ismételt munkába állásáig. Intézmények érintésvédelmi javítási munkái Az intézményi érintésvédelmi javítási munkálatok elvégzésére szerződést kötnek a legkedvezőbb ajánlattevővel, melyhez bruttó 760.000 forint keretös�szeget állítanak be a 2016. évi költségvetésbe. Felhatalmazták a polgármestert az ajánlatok bekérésére, a legkedvezőbb ajánlatot benyújtó nyertes ajánlattevő kiválasztására, és a nyertes ajánlattevővel a szerződések megkötésére. A Magáz Kft. szerződés módosításának ügye Az előző határozati javaslatot visszavonták és egy új határozatot hoztak. Felhatalmazták a polgármestert a Magyar Gázszolgáltató Kft.-vel történő tárgyalásra, valamint a megegyezésük esetén az elmaradt és fennálló bérleti díj tartozás hat havi részletben történő kiegyenlítése mellett, 2016. július l-jé-
Dr. Hézinger Lajos, Ribai Zoltán, Hutter József, Kurfis László
től legalább a felajánlott 13 %-os bérleti díj (földgáz elosztási tarifadíj) elfogadására és a szerződés megkötésére. A Dózsa György út 40. és a Falka József tér közötti nyílt vízelvezető árok lefedésének beruházása A Hivatal épülete előtt lévő parkolótól a Falka József térig található nyílt vízelvezető árkot átalakíttatják annak lefedésével és felületi területrendezésével, melynek megvalósítására bruttó 8.000.000 Ft-ot rendeltek. Mivel a szürke és a színes kő között mindössze 200.000 Ft a különbség között, így a színes kő mellett döntöttek. Pisokmáj, Őzike utca 2594/1 és 2594/2 hrsz-ú telkek belterületbe vonása Hozzájárultak az összesen 2350 nm területű zártkerti ingatlanok belterületbe csatolásához. A fizetendő község-fejlesztési hozzájárulás mértékét a bruttó beépíthető szintterületi mutatóra vonatkozóan 1500-Ft/m2-ben határozták meg. Az önkormányzati tulajdonú 3324/1 hrsz-ú zártkerti ingatlan művelés alóli kivételével kapcsolatos döntés A testület a 3324 hrsz-ot a 3324/1 hrsz-ra módosította. A Pest Megyei Kormányhivatal Gödöllői Járási Hivatalának helyiség használata A volt TSZ irodába kerülne elhelyezésre a Járási Hivatal. A járási hivatalok kialakításával kapcsolatos megállapodás használati jogot biztosít a tulajdonában lévő Mogyoród, 0219/16 hrsz.-ú ingatlanon meglévő épületben kialakított iroda helyiségben a Mogyoród, Dózsa György út 33. szám alatt lévő ingatlan helyett. Felhatalmazták a polgármestert a szerződés véglegesítésére és aláírására. Honvéd sírok gondozása A honvéd sírok gondozására a Községünkért Mogyoródért Alapítványt 200.000.-Ft támogatásban részesítik.
www.decens.eu • folyóirataink
Vállalkozási keretszerződés - Mogyoród Nagyközség területén közterület helyreállítása Támogatták, hogy a Mogyoród Településüzemeltető Nonprofit Kft. 9.364.575 Ft+áfa összegben szerződést kössön a DMRV Zrt-vel a Hungaroringet ellátó vízvezeték rekonstrukció kapcsán keletkezett útfelbontások helyreállítására. Továbbá támogatták, hogy a Mogyoród Településüzemeltető Nonprofit Kft. 4.493.050 Ft+áfa összegben szerződést kössön a Bola 95 Kft-vel a Hungaroringet ellátó vízvezeték rekonstrukció kapcsán keletkezett útfelbontások helyreállításának alvállalkozói feladataira. Mogyoród Nagyközség Önkormányzat tulajdonában lévő vízközmű vagyonértékelése A képviselő-testület úgy döntött, hogy elfogadja a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. megbízásából elkészített vagyonértékelést, továbbá az abban szereplő vagyonleltárt. A vagyonértékelésben szereplő adatokat a víziközművek vagyonértékelésének szabályairól és a víziközmű-szolgáltatók által közérdekből közzéteendő adatokról szóló NFM rendelet értelmében saját nyilvántartásaiban átvezeti a vagyonértékelés szerinti nettó 1.430.994.364. Ft vagyonértéken. Tudomásul vették, hogy a víziközmű vagyon értéke a 2015. június 30-i fordulónappal elkészített vagyonértékeléssel került megállapításra az abban rögzítettek szerint. Felkérték a Polgármestert, hogy a könyvvizsgáló véleményét követően, annak figyelembevételével, kerüljön a vagyon elemeinek új bekerülési értékeként történő megjelenítése az Önkormányzat számviteli nyilvántartásaiban. Civil szervezetekkel kapcsolatos határozatok végrehajtásának bejelentése A civil szervezetek megkapták a megítélt támogatásokat. Egyedül az MFC nem kötötte meg a szerződést, így nekik nem utalták még át a támogatást.
5
önkormányzat
önkormányzat
aMOGYORÓDI KRÓNIKA
aMOGYORÓDI KRÓNIKA
Megkérdeztük a Polgármestert Hogy értékeli a FORMA1-et, s hogy került a TV főműsor idejébe a mogyoródi polgármester? Ez már nem újság, az utóbbi időkben rendszeresen keresnek a TV-sek, rádiósok a Forma1 verseny előtti napokban. Megkérdezik, miért jó ez nekünk, hogyan állunk ehhez a versenyhez, a sok látogatóhoz. El szoktam mondani, hogy a világ minden országa és minden települése szeretné, ha náluk rendeznének FORMA1-et. Mi is örülünk, hogy Mogyoródon épült meg annak idején a magyar pálya, amely az első volt az akkori vasfüggöny mögött. A Hungaroring azóta is töretlenül, évről évre viszi hazánk és ezen belül Mogyoród jó hírét a világba. Azt remélem, hogy ez így lesz még nagyon sok éven keresztül. Igaz, vannak, akiket zavar az ezzel járó zaj, de szerintem ez a háromnapos teher bőven megtérül a számunkra. Jelentős bevételünk van a Hungaroring Zrt iparűzési adójából és a községben megszálló vendégek idegenforgalmi adójából. A lakosságnak is jól jön a szállásadásból, a kempingek, parkolók üzemeltetéséből, a kereskedelmi, vendéglátós tevékenységből származó jövedelem. Terveink szerint a Borsóföldet is e célra tervezzük hasznosítani. Ez ügyben előre haladott tárgyalásokat folytatok a Hungaroring vezetőivel, ez is egy bevételnövelő tényező lehet idővel. Szoros együttműködésünket jellemzi, hogy Partnerségi Megállapodást írtunk alá a Hungaroringgel. Mint tag részt veszek a FORMA1 verseny szervező bizottságában is. Igyekszem hozzájárulni, hogy minél zökkenő mentesen történjen például a gépkocsiforgalom, különösen a verseny végén, amikor vendégek túlnyomó része szinte egy időben indul el a gépkocsijával. Ehhez járul hozzá többek közt az idén épített, Hungaroringre vezető járda, ami 32 éve váratott magára. Jó lett a visszhangja. A Budapestről autóbusszal érkezők a templom előtt szállnak le a buszról, majd felgyalogolnak a főbejárathoz. Örömmel tapasztalták a forgalomirányító rendőrök, hogy a tömeg ez évben először, nem az úttesten a gépkocsik közt haladt, hanem szinte kizárólag a járdát használták, Ezzel nagymértékben csökkent a balesetveszély. Kapcsolóan kérdezzük, hogy mikor kezdődik a Hungaroringet megkerülő új közforgalmi út építése? Ismereteim szerint a 18-as lehajtótól induló út munkálatai hamarosan elkezdődnek. Elkészültek a tervek, megkapták az összes engedélyt a hatóságoktól, lezajlottak a szükséges kisajátítások, már a közbeszerzési eljárás kiírása következik. Ez az új csomópont nem csak a FORMA1 számára ad jobb megközelíthetőséget, számunkra is fontos, mert sok gépkocsinak nem kell majd behajtani Mogyoród területére, ha Szilasligetre, Kerepesre vagy tovább a régi 3-as útra, az M31-es út felé akar közlekedni az M3-ról érkezve. Tehermentesíti majd tehát a falunkat is ez az út. Ezzel a csomópont kiépítéssel várható, hogy elkészítik a patak fölötti átjárót is. Így majd már a Fót felől érkezőknek sem kell a falun keresztül hajtani, egyenesen feljuthatnak az említett irányokba, illetve az M3-ra. Az útszakasz elkészülésének tervezett időpontja: 2018.
6
Milyen munkák folynak jelenleg a településen és mi várható még az év végéig? Nagyon sokfelé folyik javító, fejlesztő tevékenység. A Dózsa György úton két célt oldunk meg egy beruházással, a csapadékvíz elvezető árkot tesszük rendbe, úgy, hogy közben 15 parkolóhelyet is kialakítunk. Mindkettőre szükség van, egyre nagyobb a forgalom és a parkolási igény az Óvoda, a Templom és Polgármesteri Hivatal miatt. Az esővíz elvezetést pedig meg kell oldanunk. Ezen túl négy helyszínen vis maior pályázati munkát végzünk az esővíz áradat okozta károk helyreállítására. Ilyen feladat a Rózsa utca, Sarló utca, Somlói utca és az orvosi rendelő előtti árok rendbetétele. 10 %-os önrésszel komoly munkát végzünk, úgy, hogy egy következő felhőszakadás ezeken a helyszíneken a továbbiakban már károkat ne tudjon okozni. Sajnos van még több része a falunak, ahol ezt még nem tudjuk garantálni. Most is nyújtottunk be pályázatot a Bocskay utcában található „tó”-ra és a Nyulas utcára. Javítunk utakat Kukukk-hegyen és Pisokmájon, a Ródok-ban. Ez utóbbi helyszínen a DMRV csőfektetését követő helyreállítási feladatot végzi el az önkormányzati Kftja. Adtunk be pályázatot Polgármesteri Hivatal energetikai felújítására és indulunk ipari park létesítési pályázaton is. Ebben a tárgykörben csak két lehetőségünk van, a 18-asnál és a Hosszú dűlőben van olyan helyszín, amire pályázhatunk. Amire nyerünk, azt fejlesztjük. A Kilátó-Kápolna rendbe tételét a jövő évre tervezem. Miért változott meg a szüreti mulatság tervezett időpontja? Ennek egyszerű az oka. Október 2-án országos népszavazás lesz. Ehhez a szavazó helyiségeket az előző napon ki kell alakítani, azt a hatóságok le is zárják. Így az 1-jére tervezett szüretet előrébb kellett hozni, ezért került szeptember 24ére. Az ugyancsak ezen a jelzett hétvégén szokásos búcsú, azonban a rendes időpontjában maradhat. Polgármester úr mikor veszi ki az éves szabadságát? Klasszikus értelemben vett szabadságra az idén nem tudok menni, annyi a teendő a községben. Mindössze néhány napos eltávozásokat tudok beiktatni a feladatok közé. Szinte naponta kell fontos döntéseket meghozni, emiatt kell tartanunk rendkívüli képviselő-testületi üléseket is, különösen a pályázatok ügyében. Látatlanul nem tudunk dönteni, meg kell várnunk, amíg a pályázatíró elkészül egy pályázattal, s ezt nem mindig lehet előre látni, viszont, ha elkészült, akkor a legrövidebb idő alatt döntésre kell jutnunk, hogy eredményesek lehessünk. Hogy értékeli Polgármester úr Mogyoród tervezett új estvér-települési kapcsolatát? A Szent László Héten megtiszteltek minket a részvételükkel a madéfalvi székelyeken túl a Santa Lucia di Piave küldöttsége is. Bíztató az új kapcsolat, a két település turisztikai fejlesztésével foglalkozó vezetőivel másfél órás megbeszélést tartottunk itt a Hivatalban arról, hogyan alakuljon, bővüljön a kapcsolatunk. Kaptunk tőlük egy díszes nyilatkozat levelet, amelyben rögzítik, hogy örömmel elfogadnak minket testvér-településnek. Nekik eddig testvér-településük csak egy van, egy spanyol kisváros, szívesen megkötnék velünk is. Persze tartanak kapcsolatot több német- és erdélyi
2016. augusztus
településsel, de csak kimondottan a turisztikai együttműködésre. Velünk ennél árnyaltabb, mélyebb kapcsolat kialakítását remélik. Érdeklődnek többek közt a mogyoródi borok iránt, a következő vásárra akarnak borokat kivinni. Szeretnék gyerekek kölcsönös üdültetését elindítani. A mogyoródi gazdák pedig kilátogathatnak hozzájuk az ottani hatalmas mezőgazdasági vásárra, gépeket megnézni, akár vásárolni. Várnak minket a decemberi vásárukon. Szívesen részt vesznek – nagy tapasztalattal – fesztiválok szervezésében, Mogyoród turisztikai adottságainak jobb kihasználása érdekében. Ezeknek a fejlesztéseknek a megszervezését a Turisztikai Kft-re bíztam. A cél az, hogy egy Mogyoródra kilátogató nem csak egy órát töltsön nálunk, ne addig legyen itt, amíg az egyik pincében megveszi a bort. Olyan kínálatot kell nyújtanunk, amiért érdemes itt eltölteni akár egy-két napot. Ehhez kell csokorba kötni, megjeleníteni ó az értékeinket, pl. a templomot, a Kilátó-kápolnát, a pincesort, a borainkat,az éttermeket, a Hungaroringet, stb. Mindehhez szükséges a kulturált városkép, járdákkal, parkolókkal, stb. Sokat kell még ehhez tennünk. Az egyik ebbe a sorba illeszkedő vonzó hely lehetne például a patakpartra képzelt árnyas sétány. Melyek voltak az eltelt időszak nagyobb projektjei? Elsőként említsük a Hungaroringre vezető járdát, aminek a költségéhez igen jelentős módon járult hozzá a Hungaror-
ing Zrt. A másik szomorú, de fontos ügyünk volt a kálvária elbontása. Ezt a Műemlék-felügyelet határozta meg, mint ahogy az eredeti építőkövek megőrzését is. Ezekből készült a kálvária helyén a kereszt talapzata. Köszönjük a vállalkozónak, aki a saját költségén ezt megtette. Amikor lesz rá keretünk és megépítjük újra a Kálvária épületét, akkor abba bele kell majd építeni ezeket a zöld köveket is. Hogy került Mogyoródra a Kis herceg előadás, amely méltó befejezést adott a Szent László Hét-nek? Korábban ilyen jellegű műsort, előadást ott még nem tartottunk, így ez egy főpróbának is minősült. Kiderült, hogy a tornacsarnok ennek is tökéletesen megfelel. A másik vonatkozás, hogy ez a mű több szempontból is szorosan kötődik Mogyoródhoz. Horváth István, aki megzenésítette a Kis herceget, falunk szülötte, a Sport utcából. A főszereplő Jakab Benedek szintén közülünk való, karnagy úr kisfia. Annak ellenére, hogy amatőr színtársulatnak és egy diák kórusunka köszönhettük ezt az előadást, rendkívül magas színvonalon adták elő ezt a mindenki által kedvelt, szép történetet. A következő tanulság, hogy kiderült a mogyoródiak igenis fogékonyak ilyen előadásokra, hiszen nagyon sokan eljöttek. Úgy tűnik más hasonló kulturális előadást is érdemes ide szervezni. Csodálatos előadáson vehettünk részt, aki ott volt mindenki elragadtatva beszélt róla, aki nem volt ott az pedig sajnálhatja, hogy lemaradt.
ÉLŐ PATAK PROGRAM - FELHÍVÁS Pásztor Tamás környezetkutató geográfus és Zachár Zsolt fogadók között, esetleg szakaszolnánk a feladatokat, ez je(Mogyoród Turisztikai Kft) az „Élő patak program” kere- lentkezők számától is függ. Célunk, hogy 2017. januárjára tében már régóta egy természetbe illő - nem kibetonozott annyi tapasztalatot szerezünk az örökbefogadással és patak - patak menti sétány kialakításán munkálkodik. A kez- gondozással kapcsolatban, hogy 2017-re akár az egész pademényezés első szakasza a Posta és az Oratórium között takra ki tudjuk terjeszteni örökbefogadást. indulhat el, azok után, hogy az önkormányzat Gazdasági Bizottsága júniusban jóváhagyta az ötletet. A terv három Szeretettel várunk minden érdeklődőt a Művelődési Házoszlopon nyugszik: természetvédelem, környezeti nevelés, ba augusztus 29. hétfőn 18:30 órára. egy egyeztető megszabadidő eltöltés a természetben. A fő cél a járható sétány beszélésre, aki szeretne tenni a mogyoródi patakért. kialakítása mellett, a természetes patak parti fűz-nyár liget Pásztor Tamás - Élő patak program, Zachár Zsolt - Mogyoród társulás megőrzése/visszaállítása lenne, a patak vonzereTurisztikai Kft. jének, megközelíthetőségének javítása mellett. Mindez számos feladat rendszeres elvégzésével jár együtt és csak széles körű összefogással lehet sikeres, ennek érdekében teszt jelleggel, ideiglenes örökbefogadási programot indítanánk el ez év szeptemberétől, az év végéig, amely által kibővítenénk az aktívan résztvevők, a Mogyoródért tenni akarók számát! Gondolunk itt egyesületekre, oktatási intézményekre (Óvodák, Iskolai osztályok), egyházakra, vállalkozókra, utca közösségekre, lelkes baráti körökre, magánszemélyekre. A A július végi képviselő-testületi ülésen (melyről következő lapszámunkban tudunk tesztidőszakban felosztanánk beszámolni) dr. Varga A. Tamás javaslatára a képviselők megemlékeztek a a Posta és Oratórium közötti muzulmán terroristák által Franciaországban kivégzett idős papról. szakasz feladatait, az örökbe-
www.decens.eu • folyóirataink
7
önkormányzat
önkormányzat
aMOGYORÓDI KRÓNIKA
aMOGYORÓDI KRÓNIKA
Munkák a községben
tájékoztatás
tájékoztatás
aMOGYORÓDI KRÓNIKA Befejeződnek DMRV munkálatok A DMRV csőfektetési munkálatai, melyek a faluban több helyszínen sok felbontással, földmunkával jártak, - Kopasz Rudolf, a munka irányítója arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy jóval a kitűzött határidő előtt befejeződnek. Várhatóan augusztus közepére megtörténnek a helyreállítások, s levonulnak Mogyoródról. Képünk még a Borsóföld szélén végzett munkájukat örökíti meg Járdaépítés a Gödöllői út északi oldalán
DMRV árok a Borsóföld hosszában
Alapozzák a parkolót a Dózsa György úton
15 új parkoló létesül
A nyári szünet az óvodában nem jelenti azt, hogy be sem kell jönni
Hű, de sokat változott 50-70 év alatt a mogyoródi viselet. Képünk a Faluházban készült
Régi hiányosságot pótol az önkormányzat ezzel a járdaépítéssel. Így már egyszerűbb lesz a gyalogos közlekedés, különösen a gyerekekkel és babakocsival a faluközpontba igyekvő anyukák érezhetik magukat és családjukat biztonságban, de a HÉV állomásra és onnét haza is simábban járhatunk. Munkálatok a Gesztenyés Óvodában Az óvodás gyerekek miatt csak ilyenkor, a nyári szünetben van alkalom munkát végezni, felújítani, de még a nagytakarításra, ablak pucolásra is ez az időszak ad lehetőséget. A járda felújítást a Településüzemeltető Kft, a takarítást az óvoda alkalmazottai végzik.
Járda készül a Gödöllői úton
Az orvosi rendelő előtti árok kiépítése a patak felé
Hirdetés
Jankovicsné Dr. Kozma Julianna ügyvéd
+36 30/950 1530 2146 Mogyoród, Őzike u. 10.
§
+36 28/441 002 A villanyszerelési munka még javában zajlik
8
A fölső szakaszon már használható a szép sima járda
2016. augusztus
jankovicsné@upcmail.hu
www.decens.eu • folyóirataink
ARANyKA ÉKSZERÉSZ 22 éve a lakosság szolgálatában Hívjon bizalommal!
Tel: 06-20-357-7079
A hirdetés felmutatója 5% kedvezményt kap!
Otthoni pénzkereset!
CD-lemezek csomagolása stb. érd: 06-90-60-36-07 (audiopress.iwk.hu 500 Ft/min+Áfa, 06-209104517)
9
aMOGYORÓDI KRÓNIKA
aMOGYORÓDI KRÓNIKA
művelődés
művelődés
Ringató foglalkozás indul Mogyoródon szeptembertől Vedd ölbe, ringasd, énekelj! Kisgyermekkori zenei nevelés A Ringató egy olyan zenei nevelési módszer, amelyet sok évvel ezelőtt indított útjára kisgyermekeknek és szüleiknek szóló énekes-játékos foglalkozás formájában Gállné Gróh Ilona, a Ringató módszer alapítója és kidolgozója. A Ringató mára már bejárta az országot, a Kárpát-medencét, több európai országot is. Amit megvalósít, az pedig jóval túlmutat egy zenei nevelési módszeren. Énekelni, játszani tanít, és örülni a szépnek. Segít egymásra találni, felismerni az összetartozás csodálatos érzését. A foglalkozásokon a legfontosabb az élménynyújtás az egész család számára. Miközben énekelünk és játszunk, a legkisebb gyerekek ízlelgetik a magyar nyelv és a zenei anyanyelv szépségeit, találkoznak a magyar kultúrával. Az értékes zene a teljes személyiséget formálja. A hagyományos dalok, mondókák, ölbéli játékok a világra nyitnak ablakot, s a lélekbe jutva élni segítenek, sőt ha kell, gyógyítanak.
Nyári Kézműves Játszóház a művelődési házban
Július 25 - 29. között a gyermekek vették újból birtokukba a Művelődési Házat. A héten sok szép tárgyat készítettek a szorgos kis kezek, és vitték haza örömmel szüleiknek. Vidám hangulatban, serényen dolgoztak nap, mint nap várva az újabb és újabb feladatokat. Készültek „cserepes virágok”, fényképtartók a helyszínen készített fotójukkal díszítve, gyöngyfák, selyemvirágok, kincseket őrző dobozok, üveg képek, nyakláncok és karkötők különböző technikával készítve, és a „zokni kutya” és a piros lábú gólya. A kihagyhatatlan batikoláson és aszfalt rajzversenyen is ügyeskedtek az apróságok. A szorgos munkát, csak rövid „pihenő”szünetek szakították meg, mikor az udvaron játékkal lazítottak a gyerekek. A jó hangulatot, csak fokozta a gyerekek által előadott sok vers és ének. Ezúton szeretnénk megköszönni azoknak, akik munkájukkal és segítségükkel hozzájárultak a Kézműves Játszóház ez évi sikeréhez. Marosán László
10
Veresegyházon a családias hangulatú Árnyas Óvoda vidám csapatába diplomás, gyermekszerető, innovatív beállítottságú
ÓVODAPEDAGÓGUST keresünk
határozatlan idejű jogviszonnyal teljes munkaidős állásba. A fényképpel és motivációs levéllel ellátott szakmai önéletrajzot a következő e-mail címre várjuk:
[email protected]
2016. augusztus
Szántó Dóra Viola zeneterapeuta, pedagógus, táncos édesanya indít foglalkozást Mogyoródon a Juhász Jácint Művelődési Házban, hogy a mogyoródi szülők és gyermekeik is részesei lehessenek a közös éneklés varázsának. A foglalkozásokon az óvodát megelőző korosztály zenei nevelésére kapnak mintát a szülők, a kodályi elvek alapján. Szeretettel várunk a Ringatóra már néhány hónapos gyerekeket is és minden olyan anyukát, apukát, nagyszülőt, aki szívesen énekel, játszik együtt a kicsinyekkel, oldott, szeretetteli légkörben. Aki maga is úgy érzi, fontos az, hogy a művészet eszközeivel neveljünk, aki szívesen énekel, bővíti a dalkincsét, vagy éppen önmaga bátortalan az éneklésben, és segítségre, vagy az énekléssel kapcsolatban kialakult gátlásainak feloldására vágyik egy közösségben. Részletes információ a foglalkozásokról: a www.ringato.hu oldalon illetve a Facebookon a Ringató foglalkozások központi oldalán. Első alkalom: szeptember 9-e, péntek 10 óra.
www.decens.eu • folyóirataink
11
aMOGYORÓDI KRÓNIKA
aMOGYORÓDI KRÓNIKA
A
Rovatvezető: Zsákainé Bodoki Gabriella
mogyoródi Szent László Általános Iskola régi tanítványait bemutató sorozatunkban most egy testvérpár – Erdős Mátyás és Erdős Janka - sorsának alakulását szeretném bemutatni. Jelenleg mindketten olyan angliai elit egyetemeken tanulnak, ahová bejutni a világ legjobb diákjainak is csak szép álomnak tűnik.
Hol születtetek, és hova jártatok óvodába? Erdős Mátyás és Erdős Janka: Mindketten Mogyoródon születtünk, és élünk szüleinkkel és még 2 testvérünkkel. Itt jártunk a Laura Vicuna római katolikus óvodába, ahol Gabi néni (Pozsonyiné Germán Gabriella) féltő szeretetét élveztük. Személyében egy fantasztikus embert, és pedagógust ismerhettünk meg. Szerencsénkre később a mogyoródi Szent László Általános Iskolába került át fejlesztőpedagógusnak, s így többször is összefuthattunk vele a folyosón. Az általános iskolát is Mogyoródon a Szent László Általános Iskolában végeztük el mind a ketten! Milyen emlékeket őrzöl a mogyoródi iskoláról? Matyi: Az elmúlt 15 évem a tanulásról szólt, s még fog is egy pár évig! Tanulmányaimat először Andrea néni (Nagyné Wagner Andrea) segítette. Ő volt az alsós tanító nénim. A matematika állt hozzá a legközelebb, s ez talán engem is örökre elkötelezett. Felsőben Kéri Zoli bácsi volt az osztályfőnököm, aki a sport szeretetére és kitartásra tanított meg. Az angol tanárom Rózsa néni volt, aki nagyon megszerettette velem az angol nyelvet. Tanáraim segítségével rengeteg versenyen indultam. A szavalóversenytől kezdve a történelmen át az informatikáig, biológiáig, minden tantárgyból. (8. osztályban emlékszem, hogy 12 versenyre neveztek be, és értem el kisebb-nagyobb sikereket.) Kurucz Kati nénivel minden évben elindultunk a Kaán Károly, Herman Ottó versenyen, amire szinte egész évben folyamatosan készültünk. Szent László gyűrűsként, azaz végig kitűnő bizonyítvánnyal végeztem. Nagyon jó tanáraim voltak, minden motivációt, segítséget megkaptam tőlük! Kiváló alapokat kaptam a további tanulmányaimhoz! 7 évig zongorázni tanultam, s érdekes módon a szolfézst szerettem a legjobban. Talán itt is a tantárgy logikája fogott meg.
12
Hol folytattad tovább a középiskolai tanulmányaidat? Milyen irányban specializálódtál? Tanulmányaimat a Török Ignác Gimnáziumban folytattam magyar-angol két tannyelvű képzésen. Az utolsó pillanatig gondolkoztunk azon, hogy inkább a matematika szakot kellene választanom, de a végén az angol két tannyelvű képzés mellett döntöttünk, és utólag bebizonyosodott, hogy jól döntöttünk. Csodálatos tanáraim voltak! Osztályfőnököm Jánossy Zsolt tanár úr mindenben mellettem, és osztályunk mellett állt, s bár angol nyelvű fizikát tanított, ami általában nem számít a kedvenc tárgyak közé az ifjúság körében, mégis minden tanítványa szerette, és tisztelte őt. Nem akart mindenkit egyetemi szinten oktatni, csak az életben szükséges, és hasznos alapokat átadni mindenkinek, hogy a lényeg bennünk maradjon. Akinek viszont kellett, azt úgy oktatta, amire szüksége volt. Én például emelt szinten angol nyelvű fizikából 95 %-os érettségit tudtam tenni úgy, hogy miattam összehívattak egy saját bizottságot Pest megyében. Köszönöm szépen a segítségét! Ahogy még sok-sok tanáromnak is. Például Balogh Norbert tanár úrnak, akinek a segítségével már 9. után leérettségizhettem informatikából sok osztálytársammal egyetemben és a 11. évfolyamon emelt szinten. Ezen kívül kémiából is hozhattam előre letett érettségit. Ebben Karasz Gyöngyi, és Szemethyné Abonyi Erzsébet tanárnők segítettek. Nagy segítség volt ez nekünk, hogy előrehozhattuk az érettségit, kár, hogy az óta ezt a lehetőséget eltörölték! Hiszen, aki tanulni akart, szerezhetett némi rutint előre is. Ez segített hozzá, hogy összesen 8 érettségi vizsgát tehettem, ebből 4-et emelt szinten. Mindezek mellett a képzésünk fontos része volt, hogy megtanultunk a 9. osztályban vakon gépírni. Ezt a mai napig, nap, mint nap használom, nagyon meggyorsítja a munkámat. A gimnáziumban is rengeteg versenyen indultam matematikából, fizikából, informatikából, és kémiából. Itt sok országos döntőbe bejutottam, és rengeteg tapasztalatot szereztem. A gimnázium alatt megszereztem az ECDL képesítést, egy német közép, Goethe intézetes, és egy angol felsőfokú nyelvvizsgát. Végig kitűnő tanulóként Török Ignác díjasként, és az év érettségizőjeként végeztem. Emellett a GEAC vívó szakosztályában tanultam tőrvívást a szintén mogyoródi Czakkel István edzőmtől, akinek ezúton is szeretném megköszönni, hogy szinte minden edzésről személyesen hazaszállított. A nagyon sikeres középiskolai évek után hol folytattad a felsőfokú tanulmányaidat? Gondolva egy merészet, s bátorítást nyerve Michelangelo szavaiból, aki egyebek közt azt vallotta, hogy „A legnagyobb veszély nem az, hogy kitűzött célunk túlságosan magas volna, és nem érjük el, hanem éppen az, hogy túl alacsony, és könnyen elérjük.”… beadtam a felvételi jelentkezésemet a világ egyik legjobb egyetemére, a Cambridge-i egyetemre. Legnagyobb meglepetésemre behívtak interjúzni. Itt nemcsak a tudásomra voltak kíváncsiak, hanem a probléma-megoldó készségemre és a hozzáállásomra is. Most segített igazán az a fajta rutin, és plusztudás, amit az ember a sok versenyzésből szerezhet… Végül januárban megérkezett
2016. augusztus
az értesítő, hogy felvettek. Nagyon meglepett, hiszen nem is gondoltam igazán, hogy ez sikerülhet, csak egy kihívásként, versenyként fogtam fel. Nehéz volt elszakadnom az otthonomtól, a szülő falumtól, Mogyoródtól, szerető és gondoskodó családomtól. Mégis nagyon hálás vagyok Istennek ezért a lehetőségért, és igyekszem helytállni. Most vagyok másodéves hallgató. Kedves Janka! Te is a mogyoródi Szent László Általános Iskolában végezted a tanulmányaidat, mint a testvéred. Te milyen emlékeket őrzöl a mogyoródi iskoláról? Janka: Az alsós osztályfőnököm Enikő néni (Nagyné Bodrogi Enikő) volt. Anyáskodó szeretettel vett körül, és határozott következetességgel nevelt. Szigorú volt, de rendkívül következetes, és nagyon szeretett minket. Felsőben osztályfőnököm, Judit néni (Oláhné Percze Judit) egyengette szintén nagy szeretettel útjainkat. A biológia versenyekben Kati néni (Kurucz Katalin) véget nem érő energiával segített minket. Rengeteget versenyeztetett, aminek utólag is nagyon örülök, mivel sok rutint, és tapasztalatot gyűjtöttem. Mégis a történelmet, és a nyelveket szerettem a legjobban, s úgy is nézett ki, hogy ebben az irányban fogok továbbtanulni. Tanulmányaim mellett 10 évig zongoráztam, s 4 évet végeztem el hegedűből Erika nénivel.(Jakabné Sebestyén Erika) Én is –hasonlóan a testvéremhez - Szent László gyűrűsként végeztem el a nyolc évfolyamot! Hol folytattad tovább a tanulmányaidat az általános iskola elvégzése után? A továbbtanulást a gödöllői Török Ignác Gimnázium két tannyelvű szakán folytattam. Itt már volt, aki sikeresen elérte, hogy mindnyájan alulértékeljük magunkat, s az épp kibontakozóban lévő önbizalmunkat megpróbálta porba döngölni. Pedig nagyon jó osztályunk volt! Tele értékes személyiségekkel!...Sajnos létezik ilyen pedagógus
is. Emiatt az elkövetkező 5 évben nagyon sok nehézséggel kellett megküzdenem! Szerencsénkre a szüleink erősítették Istenbe, és önmagunkba vetett hitünket, segítettek, hogy megtanuljam, hogy az élet bizony nem mindig kényeztet minket, hanem edz is, felkészít, csiszol. S ez nem mindig éppen kellemes a számunkra, de sokat tanulhatunk belőle, és fejlődhet a jellemünk. Mindezek mellett sokat edzettem fizikailag is: 8 évig szinkronkorcsolyáztam. 5-szörös magyar bajnokok vagyunk, 2 világbajnokságon, s egy világkupán vettünk részt. 3 évig voltam csapatunk kapitánya, jó volt együtt nevetni, küzdeni, és felnőni a lányokkal! 12-es koromban megkaptam az iskola Jó Sportoló, Jó Tanuló kitüntetését. Megszereztem az ECDL képesítést, a Goethe intézetben német középfokú nyelvvizsgát tettem, majd sikerült az angol felsőfokú nyelvvizsgám, és mellette egy IELTS-es nyelvvizsgám is. A gimnáziumban azonban voltak, akik segítettek: Köszönöm Zsuzsa néninek, (Klencznerné Harmati Zsuzsanna), Jánossy tanár úrnak, és Ottó bácsinak (Kalocsai Ottó) a segítségüket, hogy biztattak, és bátorítottak. Hová vezetett az utad a gimnázium után, hol folytattad a tanulmányaidat? Felvételt nyertem még az érettségi évében a világ egyik legjobb egyetemére az UCL–re (University College London). Itt most első évesként biológia szakos hallgató vagyok, és rengeteget tanulok. A hétvégéim szinte nem különböznek a hétköznapoktól, minden a tanulásról szól. Ilyenkor örülök, hogy sportoltam, ami megtanított küzdeni, s hogy zongorázom, ami megtanított kikapcsolni. Amikor van egy kis időm, mindig leülök a zongora mellé, s órákra ott felejthetem magamat. Hálás vagyok Istennek, hogy itt lehetek, szüleimnek, s pedagógusaimnak, akik tanítottak, neveltek, hittek bennem, s remélem, hogy továbbra is sikerül fejlődnöm.
Janka és Mátyás története persze messze nem fejeződött be, mondhatnánk, csak most fog igazán elkezdődni. Mi mindenesetre már most nagyon büszkék lehetünk rájuk, hiszen szorgalmuk, kitartásuk és tehetségük a mogyoródi iskolapadból az angliai elit egyetemig repítette Őket.
KÉZILABDÁS SPORTTÁBOR A Mogyoródi Sportkör Kézilabda Szakosztálya a sportolni szerető mogyoródi gyermekeknek SPORTTÁBORT szervez. A tábor időpontja: 2016. 08. 22. - 2016. 08. 26. Helyszíne: Grosics Gyula Sportcsarnok Költsége: 7.000,- Ft/fő A tábor ideje alatt teljes ellátás, sportolás, játékok, strand látogatás várják a résztvevő gyermekeket. Jelentkezni lehet: Seres Bence, +36/20/263-5123 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS A Mogyoródi Sportkör Kézilabda Szakosztálya köszönetet nyilvánít a kisbusz megvásárlásához támogatást nyújtó cégeknek: Mogyoródi Önkormányzata, Palota Környezetvédelmi Kft., Steel-Land Kft., 4Sales System Kft., Veres-Praxis Kft. Köszönettel a Kézilabda Szakosztály nevében Németh Sándor
www.decens.eu • folyóirataink
13
nevelés-oktatás
nevelés-oktatás
Tanítványaink: Erdős Mátyás és Janka
aMOGYORÓDI KRÓNIKA
A Szent László Hét zárónapján, vasárnap, fenn a Klastrom-dombon szabadtéri misét celebrált plébánosunk, Tóth József Miklós atya. Prédikációjában rendkívül megszívlelendő tanulságokat hallhattunk. Fontosnak érezzük, hogy mondanivalója minél többünkhöz eljuthasson.
Gondolatok a jelenben egy történelmi apátság felett … Krisztusban Szeretett Testvéreim! A hatalom egyedüli birtokosa maga az Isten. Az Ő a joga és gondviselő szándéka határozza meg a földön a történelemben élő emberiség sorsát. Az Isten azonban végtelen nagy jóságában megosztja az emberrel ezt a hatalmát, és azt mondja: „Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a mező vadjain.” „Szaporodjatok és sokasodjatok, töltsétek be a földet, hajtsátok uralmatok alá.” Ez az emberi uralom, azonban minden esetben felelősséggel tartozik az Istennek. Amikor magyarságunk Kárpát-medencei múltjára tekintünk vissza és időben közel járunk Szent István királyhoz, akkor joggal tekintünk arra a Szent Lászlóra, aki - Szent István király örökségét felkarolva - Isten szándéka szerint gyakorolta itt a földön e nemzet fölött, ezen ország fölött Istentől kapott hatalmát. A szent király 1074-ben Salamon és Géza bátyja csatájában testvére mellé áll. Látva látják az ország vezető urai, hogy László alkalmas lenne arra, hogy uralkodjék az ország fölött és minden áron királlyá akarják koronázni. Ő azonban nem csak nemes volt, hanem alázatos is, és visszautasítja a koronát, mert neki egyetlen egy szándéka van: békét teremteni ebben az országban és visszaadni a hatalmat Salamonnak. A történelemből tudjuk, hogy ez nem így történt és ő lett az ország királya, és egész életében azon munkálkodott, hogy béke legyen a magyarok között. Egy óriási történelmi ív, ami bennünket, mogyoródiakat átölel, és amely kell, hogy megváltoztassa az életünket, és eljuttasson oda mindnyájunkat, hogy mi is békében éljünk egymással. A győztes csata után, itt Mogyoródon Szent László apátságot alapít, hogy kifejezze Isten iránti elkötelezettségét és háláját, megszilárdítsa a kereszténységet, ezzel megerősítse Krisztus hatalmát Mogyoród felett. E történelmi tettével, az egész örökkévalóságig örökbe fogadja ezt a települést és ennek a településnek minden lakóját és szülöttjét. Az Ő történelmi cselekedete nem arra az egy időpontra korlátozható csupán, amikor megnyeri a csatát; történelmi tette mind a mai napig köztünk él, és az ő közbenjárása értünk az Istennél a Men�nyek országában megszámlálhatatlan kegyelmeket esdett ki a mogyoródiak számára az elmúlt évszázadok során. Ennek egyik mai jele, hogy csodálatos módon az Isten újra belép az életünkbe és újra a békességet üzeni nekünk akkor, amikor megérkezik ebbe az egyházközségbe a Mogyoródi Madonna, a Békesség Asszonya. Jézus szavai csengnek vis�sza a fülünkben: „Békességet hagyok rátok, az én békémet adom nektek”. Ez a béke nem a világ békéje, ez a béke az Isten békéje. A világ számára lehet gazdasági béke, ahol kizsákmányolók és kizsákmányoltak állnak szemben egymással néma csendben, lehet a fegyverek békéje, amelynek mi magunk is részesei voltunk a hidegháború során, ez azonban nem más, mint a tehetetlenség állapota, és nem a béke; az Isten békéje nem ez a béke, az Ő békéje cselekvő és alkotó közreműködés vele, a mindenek Alkotójával. Az Isten békéje az ember szívében születik meg, és mentes a gazdaságtól, mentes a politikától, mentes a fegyverektől. Ez a szív békéje! Annak a Szívnek a békéje, amely mielőtt utolsót dobban a keresztfán azt üzeni a világnak. „Atyám!
14
Kezedbe ajánlom lelkemet!” - Krisztus békéje. Ezt a békét kell magunkévá tenni, ebből kell meríteni, ezzel a békével kell tovább menni és élni. Annak az egyházközségnek, annak a településnek, annak a közösségnek, amelynek ilyen erős pártfogói vannak, mint Szent László király és az Isten anyja - a Mogyoródi Madonna a Békesség Asszonya - annak meg kell teremteni a békét a saját közösségében is. Miért imádkozunk ebben a kilencedben, megelőzve a Mogyoródi Madonna a Békesség Asszonya búcsú napját? Egyházközségünk lelki megújulásáért és a békéért. Ki az közülünk, aki nem szorul rá a megújulásra? Ki az közülünk, aki nem szorul rá a szemléletváltásra? Ki az közülünk, aki nem szorul rá a szeretetre, a békességre és az egyetértésre? A történelem sokszor bebizonyította már mind a magyar történelemben, mind a világtörténelemben, hogy ott ahol az emberek össze akarnak fogni és össze fognak békével a szíveikben, ott az élet pozitív módon változik meg és óriási haladás történik az emberiség lelki, társadalmi és szociális életében egyaránt. De ott, ahol az emberek folyamatosan egymást szapulják, rágalmazzák, meghazudtolják, széthúznak, gyűlölködnek, ott bizony nincs haladás, nincs megújulás. Ott süllyedés van, és ez a süllyedés nem az Isten országa felé, hanem a sátán birodalma felé, a pokol felé taszítja a békétlen szíveket. Ma reggel azt olvastam, hogy ha te nem engeded be az életedbe az Istent és nem készítesz számára helyet a szívedben, hogyan várhatod el azt, hogy Ő helyet készítsen neked a mennyben? Engedjük be Krisztust a szívünkbe, ahogy Szent László király is beengedte, mert Krisztus átalakítja a mi életünket, alkalmassá tesz bennünket arra, hogy a „Béke hírnökei” legyünk egy békétlen világban. Ő alkalmassá tesz bennünket arra, hogy az evangélium örömhírét vigyük az emberek közé. A mai evangélium olyan csodálatosan fogalmazza meg, hogy mi az ember küldetése a világban: Szeretni Istent teljes szívből, teljes elméből (értelemből) és teljes erőből. Azaz legyenek ott az érzelmeim az Isten előtt, legyen ott az egész értelmem az Isten előtt és keressem, bontogassam az Ő titkát, olvasva a Szentírást, tanulmányozva a hitünket. Emellett pedig legyenek ott az áldozataim, a fizikai törekvéseim, amik erőt kívánnak tőlem, mert erőkifejtés nélkül nincs áldozat és áldozat nélkül nincs értékes dolog a világban. Jézus ehhez a parancsolathoz hozzáteszi: „a második parancsolat hasonló az elsőhöz: - Szeresd felebarátodat úgy, mint önmagadat!” Testvéreim! Merjük kimondani őszintén, hogy az az ember, aki csak a békétlenség útján tud járni, aki újra és újra rágalmakkal, hazugságokkal, aljasságokkal gyűlölködve támadja a másik embert, az nem szereti önmagát! Hiszen ha szeretné önmagát, akkor nem tenne ilyet a másikkal. Jézus azt mondja: „Úgy szeresd felebarátodat, mint önmagadat!” Hogyha így viselkedik valaki, akkor az önmagát sem szereti, és ezért nem tudja szeretni a másikat. Rá kell ébrednünk, hogy a másik emberrel való viszonyunk teszi láthatóvá, hogy mennyire szeretjük, vagy gyűlöljük önmagunkat. De van orvosságunk, hogy bűntől sebzett lelkünk meggyógyulhasson! Ugyan nem tudjuk a patikában kiváltani, nem tudjuk receptre felíratni, de újra és újra kéznél van, és ami még ennél is fontosabb - ingyen van! Ez pedig nem más,
2016. augusztus
mint az Egyház Krisztus által alapított szentségei, a Bűnbánat szentsége, amelyben újra és újra le kell borulni és bocsánatot kell kérni az Istentől, hogy nem szerettük Őt eléggé és ezért az embertársainkat és önmagunkat sem szerettük, és az Eucharistia szentsége - az Oltáriszentség -, amely alkalmassá tesz bennünket arra Krisztust hordozva magunkban, Őt hirdessük a világnak. Ezek a szentségek voltak azok, amelyek alkalmassá tették Szent László királyt arra a küldetésre, amelyet nemzetünk és hazánk életében betöltött. Békességet keresett és azt Istenben megtalálva békességet is hozott. Hitet kere-
sett, talált és ajándékozott szeretett nemzetének. Ma nekünk is az ő példáját követve, belekapaszkodva a Mogyoródi Madonna a Békesség Asszonya kötényébe, ugyanezeket kell tenni, hogy egy szebb és boldogabb jövőt építsünk annak a nemzedéknek, akik majd utánunk jönnek, és akik egyszer majd ránk tekintenek, és akkor majd hála legyen a szívükben azokért az elődökért, akik meghozták ennek a falunak az Istenben gyökeredző örömet, a szeretet, békét és egyetértést. Amen! Lejegyezte V.A.Tné
A Mogyoródi Madonnával, aBékesség Asszonyával Nagyboldogasszony Napja elsőszombati ájtatosságán, Mátraverebély -Szentkúton A búcsújáró hely hivatalosan 1258-ban kapott engedélyt a Szentszéktől, de a templom falán lévő tábla egy még korábbi, 1210-es feliratot mutat. Egy héttel Nagyboldogasszony Napja előtt látogatott el a Mogyoródi Egyházközség Mátraverebély Szentkútra, hogy vezesse az elsőszombati ájtatosságot a ferences atyák meghívására. Természetesen vitték magunkkal a csodálatos Mogyoródi Madonnát, amelyet a körmenet során is hordoztak. Miklós atya vezetésével, egy busszal és néhány gépkocsival érkeztek mogyoródiak augusztus 6-án délután, hogy részt vehessenek a szentmisén, melyet az atyák nemzetünkért, hazánkért ajánlottak föl. Együtt imádkoztuk a szentmise előtt a rózsafüzért, majd utána a zsolozsmát is. Sötétedéskor emelkedett lélekkel indultunk haza „Áldd meg családjainkat! Adj a házastársaknak kölcsönös, őszinte szeretetet és hűséget! Segítsd őket, hogy bőkezűen mondjanak igent az életre, adj nekik bőséges gyermekáldást! Segítsd a fiatalokat, hogy növekedjenek bölcsességben és szívjóságban! Állja az idősek mellett, hogy családjuk számára példaképek, az imádság és a béke forrásai legyenek!” Windhager K.
Szűz Mária különös és kiemelt tiszteletben áll a magyarság előtt. Nem véletlen, hogy Szent István király, halála előtt Máriának ajánlotta föl Magyarországot, s azóta is Ő a nemzetünk védőszentje. Mostani himnuszunk előtt a himnuszként népünk a Boldogasszony kezdetű dalt énekelte évszázadokon keresztül. A Mátraverebélyhez tartozó Szentkút búcsújáró hely hazánk egyik kiemelt Mária kegyhelye, éppen félúton Máriazell és Csíksomlyó között. Az igényesen felújított, sétányokkal és meghitt elmélyülésre is alkalmas környezetben, minden szükséges dologgal kiegészült egység minden hívőt megragad, nem véletlenül az egyik legkedveltebb zarándokhely a Kárpát-medencében. A legenda szerint Szent László a kunok ellen harcolva átugratott egy mélyedést, s ahol Szög nevű lova patája földet ért, ott víz fakadt, ez lett a szent kút. Ennek a víznek és helynek van csodatevő hatása. Sokak meggyógyultak itt némaságból, betegségekből, meddőségből, s nem csak régen, ma is előfordulnak ilyen esetek. Mária jelenés is történt itt. 1701-ben a hívők ezrei előtt jelent meg a Boldogságos Szűz, amint a trónján ült és a kis Jézust a karjában tartotta.
www.decens.eu • folyóirataink
15
hitélet
hitélet
aMOGYORÓDI KRÓNIKA
aMOGYORÓDI KRÓNIKA
10 éve folyamatosan - katonai tábor Mogyoródon Nem annyian tudnak róla, mint a FORMA1-ről, de hasonlóan bejárja a világot Mogyoród neve - elsősorban a határon túli magyarok körében- ez az egyedülálló kezdeményezés, a katonáskodni kívánó fiatalok számára szervezett tábor. Horváth Zsolt ötlete beérett, csak az idén a 7 turnusban összesen 420 fiatal vett részt, s ismerkedett a magyar katonai hagyományokkal, ami a mai 40 év fölötti férfiaknak is már nosztalgia. Ez a típusú tábor rendkívül népszerű, olyannyira, hogy sokan vannak, akik visszatérők, évről évre eljönnek. Egy-egy tábor létszámának közel negyede nem először veszi föl nálunk az egyenruhát. A népszerűséget az is jelzi, hogy már 2018-ra is van lefoglalt helyük, s az már talán említeni sem kell, hogy minden táborban akadnak lányok is, hiszen ma már egyenjogúság van ezen a téren is. Van bőven jelentkező, így őszi, téli és tavaszi turnust is beállítanak. Arra a kérdésre, hogy hogyan sikerül ezeket a táborokat megszervezni, ellátni felszereléssel, egyenruhával, fegyverekkel, stb., a válasz szerint élvezik a magyar rendvédelmi szervek és a honvédség bizalmát, akik szívesen támogatják őket. Megkapnak minden lehetséges szakmai támogatást. A honvédség minden héten küld egy-egy szakértőt, akik foglalkozást, illetve bemutatót tartanak valamilyen katonai szakágazatban. Ott jártunkban Hódmezővásárhelyről érkeztek aknavető tüzérek, s éppen jelen volt két kommendáns, azaz katonai rendész kiképző Székesfehérvárról. Mint megtudtuk, a legfontosabb, a fiatalok körében leginkább hiányzó tulajdonság a tisztelettudó viselkedés. A rendészek erre tanítják a fiatalokat. A Mogyoródi Önkormányzat támogatását is köszönik. A civil szervezetek számára kiírt pályázaton részt szoktak venni és nyernek is támogatást. Kik jelentkeznek ezekbe a táborokba? Egyre népszerűbb a tábor a külföldön élő magyarok körében. A magyarságuk megtartásához keresik a lehetőségeket, s ez is egy jó alkalom a számukra. Ide küldik a magyar nyelvet már ritkábban művelő gyerekeiket, hogy a saját korosztályuk közt gyakorolják, erősítsék jártasságukat anyanyelvük használatában. Érdekes, hogy mindig akadnak más nemzetiségű, sokszor a nyelvünket sem ismerő érdeklődők. Volt egy 16 éves kínai lány az idén, aki két hetet töltött katonaruhában. Volt japán fiú résztvevő, aki még csak májustól él Magyarországon. Ő is így tanulta a nyelvünket. Van egy testvérpár Hollandiából, ők kint élő magyar szülők gyermekei. Visszatérő egy Németországban élő magyar fiú, akinek ez már az ötödik éve nálunk. Így a ranglistán is előrébb tart, ő már rajparancsnok. Van köztünk erdélyi, ma már másutt lakó, de madéfalvai születésű fiatal is, aki már harmadik éve vesz részt a kiképzésünkön. Ő már szakaszparancsnok. Minden alkalommal 15 órát vonatozik, hogy el tudjon jutni ide. Van egy felvidéki lány is, aki a tavalyi élményei hatására jelentkezett az idén ismét.
16
Ismert szülők is küldik a gyermekeiket, például az idén Erdei Zsolt ökölvívó világbajnok fia volt a katonánk. Hogyan látják el magukat? Saját tábori konyhát tartunk fenn, egy szakácsnő jár ki főzni a táborba. Ő főzi az ebédet és a vacsorát, a reggelit magunk oldjuk meg, bolti bevásárlással. A konyhára felváltva a gyerekeket is beosztjuk segítőnek. Az ANTSZ felügyelete alatt állunk, apróságokon túl komolyabb egészségügyi gondunk nem volt. Mibe kerül ez a gyerekeknek? Az egyhetes tábor költsége a teljes ellátással 35.000 Ft. Ebből a lányoknak és a határon túli fiataloknak jelentős kedvezményt biztosítunk.
A Karikás Néptáncegyesület ezúton is szeretné megköszönni Paulovics Géza Polgármester Úrnak, hogy mint magánszemély immáron 6. alkalommal, évi 100.000 Ft-tal támogatja az egyesületünket!
közélet
közélet
aMOGYORÓDI KRÓNIKA
Köszönjük az egész csoport nevében jóindulatodat!
Dr. Horváth Bánk
kisállatgyógyász klinikus szakállatorvos
Dr. Henter Áron Dr. Berényi Evelin magánállatorvosok
Nyitva: hétköznap 9-20 szombaton 9-1230 Telefon: +36-30/ 44-999-18 +36-28/ 490-369 0-24h: +36-30/ 22-177-23
Utazzon RIO DE JANEIROBA! Last minute ajánlatok a Nyári Játékokra!
2144 Kerepes, Szabadság út 65. (3-as út) www.kerepesvet.hu e-mail:
[email protected] Kívánságra házhoz megyünk!
2016. augusztus
www.decens.eu • folyóirataink
17
Segélyhívás Mentők Tűzoltók Rendőrség Autóklub segélyhívó Tudakozó Lelkisegély szolgálat
112 104 105 107 188 11818 06-1/317-2555
Polgármesteri Hivatal - Dózsa Gy.út 40. honlap: www.mogyorod.hu, központi e-mail:
[email protected] Ügyfélfogadás: H: 13-18, Sze: 13-16, P: 08-11.30 28/540-716, 30/663-9801, fax: 28/540-715 Polgármester ügyfélfogadása: előzetes bejelentkezés alapján: 28/540-716, 30/663-9801 Jegyző ügyfélfogadása: minden szerdán 0916 (előzetes bejelentkezés alapján) 28/540716, 30/663-9801 Adóiroda: 28/540-700 Pénzügyi Iroda: 28/540-705, 30/663-9805 Műszaki Iroda: 28/540-701 Közterület-felügyelő: Marek Csaba: 30/663-9844 Igazgatási Iroda: Dózsa Gy.út 33. 30/663-9803 Egészségügyi ellátás Háziorvosi rendelő - Dózsa Gy.út 21. Dr. Fekete Ildikó: Rendelés: H, Sze: 14-18, K, Cs: 08-12, P: páros héten 14-18, páratlan héten 08-12 28/440-058, 30/934-3118 Dr. Hézinger Lajos: Rendelés: H, Sze: 08-12, K, Cs: 14-18, P: páros héten: 08-12, páratlan héten: 14-18 28/440-057, 30/238-1483 Gyermekorvosi rendelő - Dózsa Gy.út 21.
[email protected], 28/542-541 Dr. Mikó-Onestyák Zsófia szülési szabadsága alatt helyettesíti Dr. Balázs Regina Rendelés: H: 09-12, K: 14-17, Sze: 09-12, Cs: 13-16, P: 09-12, Egészséges tanácsadás: H, Sze, P: 08-09, 70/432-4783 Védőnői szolgálat: Béke út 1. 28/440-154 1-es körzet Varga Krisztina Védőnői tanácsadás: K: 10-12, Sze: 11-12 Várandós tanácsadás: Sze: 09-11, Orvossal tartott egészséges tanácsadás: Sze: 08-09, 30/663-9808 2-es körzet Czákné Kun Erika Védőnői tanácsadás: H: 11-13, Várandós tanácsadás: H: 09-11, Orvossal tartott egészséges tanácsadás: H: 08-09, 30/663-9807 3-as körzet Tompai-Apágyi Kármen Védőnői tanácsadás: P: 11-13, Várandós tanácsadás: P: 09-11, Orvossal tartott egészséges tanácsadás: P: 08-09 Védőnői körzetek utcajegyzéke megtalálható az önkormányzat honlapján: www. mogyorod.hu/Intézményrendszer/Gyermekvédelem, 20/311-7088 Orvosi ügyelet: Kistarcsa, Batthyány u.4. hétköznap: 18-08 óráig, munkaszüneti napon: 0-24 óráig, 28/471-157, 28/470-840 Gyermekorvosi ügyelet: Kistarcsa, Batthyány u.4 naponta: 19-08 óráig, 28/470-840 Kistarcsai Kórház: 28/507-600, 28/507750, 28/507-620, 28/507-630, 30/396-2318 Tormay Károly Egészségügyi Központ
18
Fontos Tudnivalók Gödöllő, Petőfi S.u. 1-3., 28/430-655, 30/639-6648 Fogászat: Dózsa Gy.út 21., 28/741-887 Dr. Bidjari Leila Rendelés: H: 08-19, K: 08-12, Sz: 08-16, Cs: 08-12, P: 14-17 Iskolafogászat: szerda délelőtt Bejelentkezés szükséges! Dr. Szilágyi Emese Rendelés: K: 14-21, Cs: 13-20, P: 07-14 Fogtechnikai labor: Mádai Sándor nyitva tartás: H-Cs: 08-18, P: 08-16, 30/931-4942 Kígyó gyógyszertár: Gödöllői út 18.
[email protected], 28/440-158 30/952-5731, Nyitva tartás: H-P: 08-18, Szo: 08-12 Állatorvos: Gödöllői út 162. Dr. Csernai Ferenc: 20/945-7816 Rendelés: H-P: 09-11 és 16-18, Szo: 09-11 Közbiztonság Kistarcsai Rendőrőrs: 28/470-801 Járőrszolgálat: 70-263-4334 Mogyoródi Körzeti Megbízott: Csányi József, 30/958-1624 Gödöllői Rendőrkapitányság: 28/524-601 Mogyoródi Polgárőrség: 30/921-8276 Kukukkhegyi Polgárőrség: 70/241-8300 Intézmények Önkormányzati Óvoda – Veresegyházi út 8. e-mail:
[email protected] Óvodavezető: Dr. Csikós Gellértné 28/441-272, 30/663-9813 Gesztenyés Tagóvoda – Dózsa Gy. út 23., e-mail:
[email protected] 28/440-128, 30/663-9812 Laura Vicuna Római Katolikus Óvoda – Dózsa Gy.út 39., honlap: www.lauravicunaovoda.hu, e-mail: salezi.ovoda@gmail. com, 28/440-787, 30/542-9463 Szent László Általános Iskola – Gödöllői út 17. honlap: mogyorodiiskola.hu, e-mail:
[email protected], Igazgató: Nagyné Wágner Andrea: 28/540-425, fax: 28/441-092 Juhász Jácint Művelődési Ház és Könyvtár Fóti út 18., e-mail:
[email protected], Igazgató: Marosán László Nyitvatartás: H-P: 09 - 17, Sz-V: igény szerint Könyvtár nyitvatartási ideje: H, P: 14.00 - 18.00, K-Cs: 09.00 - 13.00, Sze: 12.00 - 16.00 28/440-730 Support Alapítvány Család- és Gyermekjóléti Szolgálat: Hungaroring út 2., e-mail:
[email protected] Ügyfélfogadás: H: 13.00-17.00, Sze: 09.00-17.00, P: 09.00-13.00, 28/540/630, 30/663-9814 Mogyoród Településüzemeltető Nonprofit Kft.: Gödöllői út 17., honlap: www. monon.hu, e-mail:
[email protected] Ügyvezető: Frankó-Szőnyi Enikő Tel/fax: 28/440-276, 30/945-3287 Mogyoródi Turisztikai Kft. – Gödöllői út 17. honlap: www.mogyorodturizmus.hu, e-mail:
[email protected] Ügyvezető: Zachár Zsolt: 70/458-1762
aMOGYORÓDI KRÓNIKA tájékoztatás
tájékoztatás
aMOGYORÓDI KRÓNIKA Szolgáltatók Posta: Fóti út 10. Nyitva tartás: H: 08-18, K, Sze: 08-15, Cs, P: 08-16, 28/540-250 Hulladékszállítás: AHK Agglomerációs Hulladékkezelő Kft. 1098 Budapest, Ecseri út 8-12. honlap: www.ahk.hu, e-mail:
[email protected] Személyes ügyfélfogadás: H: 08-20, Telefonos ügyfélfogadás: H: 08-20, Cs: 09-13, P: 09-13 06-1/459-6722 Szennyvíz szippantás: Szívó Kft.: 20/934-9972 Víz, Csatorna: DMRV Zrt.: Gödöllő, Sík S.u.7., e-mail:
[email protected], 27/511-511, 40/881-188 Hibabejelentés (0-24): 28/520-790 Áram: ELMŰ Nyrt. (Közvilágítási hibák bejelentése munkaidőben a Polgármesteri Hivatal Titkárságán keresztül történik: 28/540-716), 40/38-38-38 Gáz: MAGÁZ: 40/200-752 Kéményseprő: Magyar Kémény Kft., Gödöllő, Remsey krt.12., Ügyfélfogadás: H: 12-16, Sz: 10-16, P: 8-11.00, Tel: 06-28-419-534, 06-40918-025/233 Email: godollo@magyarkemeny. hu,
[email protected] Központi iroda: 1088 Budapest Szentkirályi u 8.II.em, 06-70377-4104, H: 08-20, Sz: 10-16, P: 08-11 Temetkezés: Kurucz Márta, Mészáros Gusztáv: 20/824-7608, 30/964-7032 Pest Megyei Kormányhivatal és Szakigazgatási Szervei Pest Megyei Kormányhivatal: 1052 Budapest, Városház u. 7., honlap: www.kormanyhivatal. hu, e-mail:
[email protected], 06-1/485-6900 Gödöllői Járási Hivatal Mogyoródi Kirendeltsége: Mogyoród, Dózsa Gy.út 33. Ügyfélfogadás: H: 08-18, K: 08-12, Sze: 13-16, Cs: 08-12, P: 08-12, 20/242-6943 Okmányiroda: Gödöllő, Kotlán S.u.1. Ügyfélfogadás: H: 07-17, K-Cs: 08-18, Sze: 08-20, P: 08-16 28/529-187 Földhivatal: Gödöllő, Ady E. sétány 60. Ügyfélfogadás: H, Sze: 08-15.30, P: 08-11.30 (A sorszámok kiadása az ügyfélfogadás vége előtt fél órával zárul!), 28/514-305, 28/514-315 Egyéb Országos Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság 1081 Budapest, Fiumei út 19/a. honlap: www.onyf.hu, 06-1/270-8000 Nyugdíjfolyósító Igazgatóság: 1139 Budapest, Váci út 73., e-mail: nyufig@onyf. hu, 06-1/350-2355, fax: 06-1/237-3662 zöld szám: 80/204-884 Országos Egészségbiztosítási Pénztár: 1139 Budapest, Váci út 73/A. honlap: www.oep.hu, e-mail:
[email protected] 06-1/350-2001 Mogyoródi Községi Sportkör Elnök: Farkas Tamás 30/914-9988 Mogyoród Football Club e-mail:
[email protected] Elnök: Péter Dániel 30/981-9525
2016. augusztus
www.decens.eu • folyóirataink
19
A JUHÁSZ JÁCINT MÛVELÕDÉSI HÁZ negyedéves programja /szept. 1. - dec. 31. között cím: 2146 Mogyoród, Fóti út 18. telefon: 06-28-440-730
Jácint Juhász
A programváltoztatás jogát fenntartjuk!
SZEPTEMBER 20. Európai Autómentes Nap kedd 10.00 SZEPTEMBER 24. Szüreti mulatság szombat 15.00 IDÕPONT VÁLTOZÁS SZEPTEMBER 30. A Zene Világnapja péntek 16.00 IDÕPONT VÁLTOZÁS OKTÓBER 6. csütörtök 17.00
Emlékezés az Aradi Vértanúkra
OKTÓBER 11. kedd 16.00
Idõsek Világnapja
OKTÓBER 23. vasárnap 16.00
Emlékezés 1956 Hõseire a mûvelõdési házban, koszorúzás a Hõsök Ligetében
NOVEMBER 11. péntek 10.00
A Magyar Nyelv Napja
NOVEMBER 25. péntek
Adventi koszorúkészítés, játszóház
NOVEMBER 25. péntek 17.00
Adventi kiállítás: “FESZÜLETEK” címmel, ünnepélyes megnyitó
DECEMBER 5. hétfõ 10.00
Mikulás mûsor
DECEMBER 6-20.
Képzõ és iparmûvészeti kiállítás
DECEMBER 20. kedd
Karácsonyi játszóház