2006. május
III. évfolyam 5. szám
A Mester jelleme—Jézus Krisztus tulajdonságai AZ ÖRÖM „Nagyobb örömöt adsz így szívembe…” (Zsolt 4,8) Néhány évvel ezelőtt Svédország egyik városkájában a pszichológusok egy újszerű kezdeményezésbe fogtak. Látták, hogy az emberek hajszoltak, levertek, s ezért szerveztek egy öröm-délutánt. Összejöttek a kisváros főterére, s először még csak mosolyogtak egymásra, majd összekacsintottak, s aztán elkezdtek nevetni, s nevettek, és nevettek. Ettől aztán olyan jól érezték magukat, hogy alig akartak hazamenni. El is határozták, hogy minden hónapban összejönnek újra meg újra együtt nevetni. Úgy mentek haza, mintha mázsás terheket hagytak volna a főtéren. Lehet, hogy csak elkezdeni nehéz? A mosoly nem kerül pénzbe, nem kerül fáradtságba, s szinte azonnal viszonzást is talál. Aki kifelé elkezd mosolyogni, annak befelé is sugárzik ennek fénye. Ahogyan a komor arc is azonnal le tud lombozni egy másik embert, úgy a mosolygó arc is átvezethet egy nehéz szakaszon. A mosolygó ember erősebb, mint a komor. Nem a gondja kevesebb, hanem a reménysége több. Örömről szól bibliai szakaszunk is. Mikor mosolyogtunk igazit utoljára? Nem fanyar vicceken, nem kínunkban, hanem valóban szívből, szabadító örömmel? Megengedjük néha magunknak, hogy örüljünk? Így kell fogalmaznom, hogy azok is értsék, akik azt hiszik, hogy ők attól veszik komolyan az életet, ha soha sem mosolyognak. Lehet sokféleképpen, és sok mindennek örülni. A zsoltáríró is mindenféle javaknak örül, amit ő, vagy mások kaptak. Isten is örül nekünk, mert örömmel adott életet nekünk és gyermekeinknek. Örül, mert megteremtette ezt a földet, hogy ennek szépsége bennünket is örömmel tölthessen el. Örül, mert oly sokfélének teremtett, hogy egymást kiegészítve, sokkal több mindenre képesek vagyunk, mint egyedül. Örül, mert megtervezte, hogy szeretet-kapcsolatokban élhessünk. Együtt akart örülni velünk, ahogyan mi szeretünk együtt örülni gyermekeinkkel, amikor megajándékozzuk őket. Örömét azonban befelhőzte, hogy az emberek nem annak akartak örülni, amit Ő tervezett nekik. Elhagyták az utat, saját ösvényeket kerestek, s eltévedtek. Az öröm ritka élménnyé vált, s az ember folyton csak magányosságát élte meg, még ünnepeiben is. Isten azonban nem hagyta ezt annyiban. Örülni akart újra, s örömöt adni. Mégis örülni. Az elfogyó öröm helyébe, maradandót adni. Így a felolvasott igében már nem csupán általában az örömről olvastunk, hanem arról, hogy Valaki nagyobb örömöt ad, mint amit mi ki tudunk váltani egymásból. Mert Isten nem adta fel. Nem pillanatokra vonatkozó örömöket akart csak adni, melyek, ahogy jönnek, úgy mennek. Hanem az örömadás az Ő sokszoros ajándéka lett az embernek. Nem részleges, időleges, hanem teljes. Nem sejtés, hanem bizonyosság. Nem találgatás, hanem igazság. Nem átfutó mosoly, hanem életre szóló öröm. Hiszen a bibliai szó: evangélium is éppen ezt jelenti, örömhír. Isten minden örömeink, de minden bánataink között is olyan örömhírt mond nekünk, ami nagyobb életünk más örömeinél: Jézus Krisztus megtalált minket, akik elveszettek voltunk a saját életünk útvesztőiben, akik a saját terheink alatt roskadoztunk. Aki volt már elveszett, az tudja, hogy mit jelent megtaláltatni. Aki már veszített el valamit, s aztán mégis megtalálta, az tudja, hogy az örömöt meg kell osztani másokkal. A mondás úgy mondja: megosztott bánat, fele bánat, megosztott öröm, kétszeres öröm. Így akarta Isten
örömét megosztani velünk, emberekkel. Talált megoldást nyomorúságainkra, szenvedéseinkre, bűneinkre. S így akart minket is megtalálni. Ő utánunk jött, megkeresett, mint a pásztor az elveszett bárányt. S talán mindezek között a legfontosabb, hogy ez az öröm elvehetetlen, mert belül van. A szívünkbe adja. Igazi derű ez, sugárzó, Isten jelenlétének, mindenhatóságának bizonyossága. Ez elsöpri aggodalmainkat, kiűzi félelmeinket, átjár minket, s az embert feltölti igazi világossággal, békességgel. Akinek Isten örömöt adott szívébe, annak tulajdonképpen saját közelségét adta. Mintha egy valamikor eldugult forrást megtisztított volna, melyből csörgedezik, s kiapadhatatlan az öröm csillogása. Nagyobb örömöt adott így szívünkbe, mintha csak teljesítette volna kéréseinket, mert így azt kaptuk, amire igazán szükségünk van. Ha hisszük ezt, akkor valóban boldog emberek lehetünk. S jellemvonásunkká válhat, hogy derű sugározzon arcunkról. Rá merjük bízni egész életünket, gyermekeink életét, iskolánk jövőjét, gyülekezetünket, nemzetünket. Aggódásaink helyébe bizalom kerül, keserűségeinket elmossa Urunk áldásainak megtapasztalása. Áldja meg Isten minden új elsősünket és családjukat, egész városunkat ezzel a „nagyobb örömmel”. Ámen. Fodorné Ablonczy Margit intézeti lelkész
HÍREINK Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2006. május 24-én 17 órakor kezdődő TANÉVZÁRÓ HANGVERSENYünkre, melyen a Kecskeméti Református Általános Iskola Kicsinyek kórusa és Gyermekkara énekel. A hangversenyen közreműködnek iskolánk tanulói, akik az M. Bodon Pál Állami Zeneiskola hangszeres növendékei. Mindenkit szeretettel vár: az Igazgatóság és a Kórus karnagya. Helyszín: a Kecskeméti Református Kollégium Díszterme ÁLDOZÓCSÜTÖRTÖKI CSENDESNAP lesz az általános iskolában május 25-én. Szeretettel hívjuk a szülőket a 6. és 8. osztályosok hagyományos BÚCSÚMŰSORára június 2-án –pénteken– délután 5 órakor, a díszterembe. E A 8. osztályosok BALLAGÁSa június 9-én 17 órakor lesz. Ennek ünnepi rendjéről a meghívókból tájékozódhatnak a családok. UTOLSÓ TANÍTÁSI NAP: június 14. (szerda) A TANÉVZÁRÓ ISTENTISZTELET június18-án 17 órakor kezdődik. Gyülekező: 16.30-16.45 között az iskola udvarán vagy a tantermekben. + EMMAUSI CSENDESNAPOK A 3. évfolyam május 29-31., az 1. osztályosok június 6-8. között lesznek gyülekezetünk Emmaus házában.
VERSENYEREDMÉNYEK TANULMÁNYI VERSENYEK „Velünk az Isten” Országos Bibliaismereti Verseny(április) 1. korcsoport: 1. helyezés; Bíró Csenger, Csendes Nóra, Kovács Balázs, Máriás Kamilla, Nyeste Panna. Tanáruk: Csősz Győzőné Pető Krisztina 3. korcsoport: 1. helyezés; Ali Barbara, Almási Bence, Rácz Eszter, Prózsa István, Somogyi Virág. Tanáruk: Lehoczky Mária Magdolna Ezen a versenyen az iskola csapata „Isten, haza, család örök értékeinek megformálásáért, mely gyönyörűen egybecsengett a bibliai üzenettel” külön elismerésben részesült. Bíró Csenger szép beszédéért és színészi alakításáért dicsérő oklevelet kapott. Országos Bibliai Történetmondó Verseny (Gyula) (május) Csontos Anna 2.b 1. hely, tanítója: Józsa Anikó. Tóth Kinga 5.a 2. hely, tanára: Marozsiné Suhari-Nagy Erzsébet. Annus Krisztián 1.a és Nyíri Judit 6.b különdíjban részesült. Felkészítők: Lengyel Jánosné és Lehoczky Mária Magdolna Ugyancsak ezen a versenyen eredményesen szerepeltek rajzosaink is. Baranyi Blanka 1.b 1. hely, tanítója: Pálfi Györgyi. Beke Réka 7.a 1. hely, Ács Eszter 8.b 2. hely és Mogyoró Zsanett 6.b 3. hely; tanáruk: Horváth Blanka „Szép Magyar Beszéd”Verseny megyei forduló Ács Eszter 8.b 1. hely. Tanára: Félixné Oravecz Márta „Szép magyar beszéd” Kazinczy verseny országos döntő(április) Ács Eszter 8.b arany fokozat. Tanára: Félixné Oravecz Márta BÉKE Helyesíró Verseny (április) 2. évf.: Körmöczi Márk 2.a 3. hely, tanítója: Hámori Zoltánné 3. évf.:: Kelemen Ágnes 3.a 1. hely, tanítója:Ádám Mihályné Rapcsó Ibolya 4. évf.: Galambos Eszter 4.b 2. hely, tanítója :Koleszár Edit Ónódi Berill 4.a 2. hely, tanítója: Karácsonyi Zoltánné Magyar Ilona Általános Iskola Magyar nyelvi versenye (május) Az 5. és 6 évfolyamos tanulóink közül 2-2 fő képviselte iskolánkat. Közülük a legjobb eredményt Prózsa István 6. b osztályos tanuló érte el: 5. helyezett lett. Tanára: Fehérné Tatár Katalin Szűts József Megyei Szavalóverseny (április) Ács Eszter 8.b 1. hely. Tanára: Félixné Oravecz Márta IV. Dél-alföldi Regionális Hegedűverseny (március) Kada Melinda 8.a 1. hely. 1Bányai Júlia Gimnázium Matematika Versenye(március) Kelemen Ágnes 3.a 7. hely. Tanítója: Ádám Mihályné Rapcsó Ibolya Farkas Szabó Dominik 3.b dicsérő oklevél. Tanítója: Hangodi Judit Zrínyi Ilona Matematikaverseny megyei forduló(március) Bulla Gréta (4.b) 4.hely. Tanítója: Koleszár Edit „Kecskemét város polgára leszek”– képzőművészeti verseny(március) Cseh Laura 6.b 1. hely, Prózsa István 6.b 3. hely, Szeidl Dóra 8.a 2. hely. Tanáruk: Horváth Blanka Országos Weöres Sándor Gyermekszínjátszó Találkozó(április) Bronz minősítést kapott a 6.a és 6.b osztály „Szóforgatók” csapata.
Egyed Felicián, Lengyel Dániel, Pintér Dávid, Szabadi tamás, Tóth Eszter 6.a, Balogh Noémi, Papp Dóra, Rajnai Anna, Somogyi Virág, Virág Mónika 6.b. Tanáruk: Fehérné Tatár Katalin Vörösmarty Mihály Általános Iskola Mátis Kálmán Rajzpályázat (május) Németh Szabolcs 1. b 2. hely, Hamar Eszter 2.b különdíj. Tanáruk: Pálfi Györgyi XIII. Kecskeméti Aszfaltrajzverseny(Május) Csapatunk a 2. helyet nyerte el. Csapattagok: Benke Ádám, Gyergyádesz László, Nyilas Laura, Vrabély Edit, Zsigmond Anna 1. a osztályos tanulók. Tanítójuk: Nademlejnskyné Toók Lilla Ceglédi Református Általános Iskola Országos Angol Nyelvi Versenye (május) Csorbai Szabolcs 7.b 2. hely; Kara Miklós 8.a 4. hely. Tanáruk: Körmöcziné Pajor Anett ¡Alföldi Regionális Számítástechnika Verseny (május) Király Bence 8. hely Tanára: Kovács Béla SAKK Sakk Diákolimpia Bács-Kiskun Megyei döntő (február) Zsigrai Ildikó 2.b 1. hely, Shan Hei Rita 2.a 2. hely, Zsigrai Sára 8.a 4. hely, Szente Varga Fruzsina 3.a 4. hely Sakk Diákolimpia Bács-Kiskun Megyei döntő (március) Petrás Tamás 2.c 1. hely. Sakk Diákolimpia megyei döntő 1. hely (március) Szente Varga Fruzsina 3.a, Zsigrai Ildikó 2.b, Shan He Rita 2.a Rubicon Kupa országos sakkverseny (március) Zsigrai Ildikó 2.b 1. hely, Szabó Tamás (6.b) 4. hely. Sakk Diákolimpia megyei döntő 4. helyezés (március) Szabó Tamás 6.b, Varga Richárd 8.a, Zsigrai Eszter 6.b, Zsigrai Sára 8.b. Felkészítőjük: Sárosi Zoltán V. Bán Jenő Emlék-sakkverseny Zsigrai Ildikó 2.b 1. hely, Lombos Áron 2.b 2. hely SPORTEREDMÉNYEK Februárban a legifjabb labdarúgó csapatunk városi 2. helyezést ért el, és a megyei fordulóba jutott. Csapattagok: Markacz Xavér 1.c, Bíró Csenger, Mondok Miksa, Marsa Levente, Martus Dávid, Toók Bálint 2.a, Kovács Balázs 2.b, Tohai Márk 2.c Városi Atlétikai Verseny (február) Tóth Ákos 8.a súlylökés és magasugrás 2. hely Kis Marcell 8.a magasugrás 4. hely Sohajda Gábor 8.a magasugrás 5.hely Darvas Kupa Megyei Döntő (február) Kis Marcell 8.a magasugrás 2. hely, Tóth Ákos 8.a. súlylökés 4.hely, magasugrás 5.hely, Sohajda Gábor 8.a magasugrás 10.hely Országos Diákolimpiai elődöntő 3. hely (április) Kiss Marcell, Varga Richárd 8.a. Tanáruk: Telekes Tamás Városi Kislabdahajító Verseny (május) Molnár Stefi 4.b 2. hely, Urbán Péter6.b 2. hely, Vidács Kende 4.b 3. hely, Bakró Krisztina Johanna 5.a 3. hely, Máriási Milán 4.b 5. hely. Országos református általános iskolák közötti kosárlabda bajnokság (május)
Iskolánk csapata az 5. helyen végzett. Csapattagok: Kiss Marcell, Mácsai Károly, Szeleczki Ákos, Tóth Ákos, Tóth Tamás 8. osztályos tanulók. Floorball Diákolimpia országos elődöntő 5. hely (március) Nagy Tamás, Dézsi Andor, Magyar Levente 5.a, Egyed Felicián, Bárdos Máté 6.a, Csorba István 6.b, Tabajdi István 6.c; tanáruk: Telekes Tamás. Országos Diákolimpia Döntő (február) Orbán Dezső 2.a 50 m mellúszás 16. hely Úszás Diákolimpia megyei döntő - gyorsváltó 1. hely (március): Birizdó Réka 5.a, Beke Réka 7.a, Krajner Jolán 7.a, Trecskó dóra 7.a, Provics Eszter 8.a, Zsigrai Sára 8.a Úszás Diákolimpia megyei döntő gyorsváltó 1. hely (március) Simon Gábor 3.a, Beke Máté 4.b, Máriás Milán 4.b, Ali Péter 4.c Úszás Diákolimpia megyei döntő - gyorsváltó 3. hely (március) Markacz Gitta 4.a, Pócs Andrea 4.b, Bari Andrea 5.b, Mácsai Alexandra 5.b Úszás Diákolimpia országos döntő - gyorsváltó 5. hely (március): Birizdó Réka 5.a, Beke Réka 7.a, Provics Eszter 8.a, Zsigrai Sára 8.a. Református Iskolák Országos Úszóbajnoksága, Mezőtúr (április) Bari Andrea 5.b: 25 m mellúszás 2. hely, hátúszás10. hely, gyorsúszás 9. hely Beke Máté 4.b: 25 m mellúszás 5. hely, gyorsúszás 8. hely, hátúszás 4. hely Beke Réka 7.a: 50 m hátúszás 6. hely, gyorsúszás14.hely, mellúszás 13.hely, pillangó 11.hely Benke Ádám 1.a: 25 m mellúszás 12. hely, hátúszás18. hely Birizdó Réka 5.a: 50m hátúszás , gyorsúszás 8.hely mellúszás, 10.hely pillangó, 11.hely Bíró Laura 2.a: 25 m gyorsúszás 5.hely 7. hely, hátúszás 7. hely, mellúszás7. hely Az úszók felkészítője: Lévai Krisztina (A további eredményeket következő számunkban tesszük közzé. Köszönjük megértésüket.)
GYÜLEKEZETI ÉS ISTENTISZTELETI HÍREK
v KONFIRMÁCIÓ
Jézus mondja: „...én azért jöttem, hogy életük legyen, és bővölködjenek.” János 10,10 Iskolánk 8. osztályos diákjai elérkeztek a konfirmációhoz. A konfirmációi vizsga május 27-én, szombaton délután 5 órakor lesz a templomban. A konfirmációi ünnepi istentisztelet az ifjak elsô úrvacsoravételével 28-án vasárnap 9 órakor kezdôdik. Ezekre az alkalmakra szeretettel hívjuk és várjuk a családokat. Tisztelettel várjuk a szülőket az általános iskola utolsó HÉTKEZDŐ ISTENTISZTELETére 29-én, hétfőn. A gyerekekkel 7.35-kor megyünk át a templomba. Ha idejük engedi, jöjjenek és maradjanak velünk! Minden vasárnap 9 órakor GYERMEKISTENTISZTELET kezdődik az Ókollégium és a parókia termeiben.
A 20 ÉVES EMMAUS HÁZ TERVEZETT NYÁRI HETEI - Június 26 – Július 1. - Kincskereső szaktábor – Isten valódi kincsek felfedezésére hívja református iskolánk 1-6. osztályos tanulóit. - Július 3-8. - Konfirmandus hét - 7-8. osztályosoknak. Jézus Krisztussal való kapcsolat elmélyítése a cél, sok jó szabadidős és sportprogrammal. - Július 10-15. - Családos hét – Családoknak készített lelki és közösségi hét, felnőtteknek és gyermekeknek szóló komoly és vidám programokkal. - Augusztus 14-19. – Gyülekezeti hét - lelki felüdülésre szolgáló gyülekezeti csendeshét, fiatal és idősebb felnőttek számára.