A MEDVES-TÉRSÉG TERMÉSZETI KÖRNYEZETÉT BEFOLYÁSOLÓ ANTROPOGÉN HATÁSOK ÉRTÉKELÉSE. Karancsi Zoltán1

Földrajzi Konferencia, Szeged 2001

A MEDVES-TÉRSÉG TERMÉSZETI KÖRNYEZETÉT BEFOLYÁSOLÓ ANTROPOGÉN HATÁSOK ÉRTÉKELÉSE Karancsi Zoltán1 Több éve tartó kutatásaim során a Medves-térség területén elsősorban a felszínre ható természetes és antropogén eredetű folyamatokat vizsgáltam. A változatos morfológiájú mintaterület nemcsak a természeti viszonyait, hanem az emberi beavatkozás módjait tekintve is igen sokszínű. A korábbi munkáimban részletesen beszámoltam a területet ért antropogén hatásokról, mind térben és mind időben (Karancsi Z. 1995, 1996, 1997a-d, 1998a, b, 1999a-d, 2000a-f) vizsgálva azokat. Ebben a tanulmányomban arra vállalkozom, hogy eddigi tapasztalataimat összegezve elemzem a kutatási területet ért sokrétű antropogén hatást és a természetbe való beavatkozás típusai, valamint a hatás erőssége szerint tematikus térképeken ábrázolom azokat. A 32,5 km2-es mintaterület a térség legnagyobb városát Salgótarjánt is érinti (nem csak a védett területhez kapcsolódó csatolt településeket), ezért a város és a természetvédelmi terület közötti puffer-zóna is a vizsgálandó területhez tartozik. A mintaterület nyugati határa a Salgótarjánt Somoskőújfaluval összekötő 21-es út nyomvonala, északról illetve keletről a Szlovák határ, délről a ceredi műút a területhatár (1.ábra). 1. ábra. Területhasznosítás a Medves-térségben

1

Karancsi Zoltán, főiskolai adjunktus, SZTE JGYTFK Földrajz Tanszék, [email protected]

1

. Karancsi Zoltán: A Medves-térség…

A feldolgozás Integraph Microstation és Arc/Info szoftverek segítségével digitalizált topográfiai alaptérképek (M: 10000; 25000), valamint tájfutótérképek (M:15000) adatainak felhasználásával történt. A térképi adatok pontosítására terepbejárásokon került sor, de ehhez légifotók, valamint a területen gazdálkodó termelőszövetkezetek segítségét is igénybe vettem. A mintaterületen folyó szénbányászat területi pontosítását levéltári adatok (térképek) felhasználásával végeztem. A tematikus térképek végső formáját Adobe Illustrator 8.0 szoftverrel szerkesztettem. A társadalom működése során számos formában hat a felszínre, ám ezek a hatások sem jellegükben, sem méretükben nem azonosak. A felszín (felszínformák) megváltoztatására irányuló tudatos emberi tevékenységet közvetlen hatásként-, míg a társadalmi hatások által kiváltott, vagy módosított (felerősített) természeti folyamatokat közvetett antropogén folyamatokként értékeljük. A közvetett folyamatok (formák) Erdősi F. (1987) szerint tovább bonthatók egy szemiantropogén típusra, amikor az emberi tevékenység vált ki egy új folyamatot (felszíni süppedések bányavágatok beszakadása miatt) és egy természetiantropogén típusra, amikor már működő folyamatot erősít fel az ember (tarvágás miatt felerősödő talajerózió). A kiindulási felszínt alapul véve megkülönböztethetünk még kimélyítéses (exkavációs), tehát negatív, feltöltéses (akkumulációs) vagyis pozitív és a felszín egyenetlenségeinek megszüntetésére irányuló elegyengető (planációs) folyamatokat. Az antropogén eredetű folyamatok és az általuk létrehozott formák rendszerezését megkönnyíti, ha beavatkozási típusok szerint csoportosítjuk a felszínt ért hatást. A kutatási területen Erdősi F. (1979) és Szabó J. (1993) felosztásait figyelembe véve a következő beavatkozási típusokat különítettem el: agrogén hatás (erdő- és mezőgazdaság), montanogén felszínformálás (bányászat), urbanogén hatás (településépítés-fejlődés, közlekedési pályák építése). Kiindulási alaptérképnek elkészítettem a térség területhasznosítási térképét (1. ábra), amely segítségével kísérletet teszek az antropogén beavatkozás típusainak minősítésére. A kutatási terület felszínének antropogén hatásra bekövetkező változása a rézkortól (i.e. 2500) datálható (Dornyay B. 1926, Dobosi V. 1975). Az ember megjelenésének kezdetén az erdő-, és mezőgazdaság alakította át a táj képét. Az agrogén beavatkozások a leghosszabb ideje tartó hatóerők és ugyanakkor a legnagyobb területet érintették (jelenleg: 26,36 km2 = 81 %) a Medves-térségben (1. táblázat). Az agrogén felszínformálás általában a felszín elegyengetésének irányában hat, vagyis sem a negatív, sem a pozitív formák kialakítása nem jellemző. Az emberi hatás erősödésével három altípust különíthetünk el (2. ábra): Kis intenzitású agrogén területeknek (9,73 km2 = 30%) tekinthetjük azokat, amelyeket leginkább klímazonális erdők borítanak (cseres-tölgyes). Ezek bár természet közeli erdőségeknek tekinthetők az elmúlt évszázadok alatt teljesen kicserélődtek, hiszen a száz évnél idősebb fák igen ritkák. A közepes intenzitású agrogén területeken (9,17 km2 = 28 %) a leirtott erdőtakaró helyén (az erdőirtások gyakran felerősítették az eróziós folyamatokat [természeti-antropogén folyamat]) kaszáló és legelőterületeket alakítottak ki. A nagy intenzitású agrogén területeken (7,46 km2 = 23 %) nem csak a természetes vegetációt irtotta le az ember, hanem a gépesítéssel (szántással) a talaj szerkezetét is szétrombolta (átlagosan 30 cm mélységig), létrehozva így az intenzíven művelt szántóterületeket, valamint a települések belterületén található, főleg zöldség, gyümölcs termesztésével foglalkozó kiskerteket. A modern mezőgazdasági művelés, a műtrágyák és növényvédő szerek alkalmazása lehetővé teszi a területre eső hozamok azonnali növelését. De ezáltal a mezőgazdasági területek terhelése elkerülhetetlen. A szántóföldi művelés nem oka a talajeróziónak, hanem elősegíti azt. Az ember összességében több, mint 2 km3 talajréteget érintett intenzív tevékenységével. Az egykori legelőkön illetve felhagyott mezőgazdasági területeken bekövetkező kedvezőtlen folyamatok (talajerózió, talaj-savanyosodás) miatt

2


tájidegen fajokkal történt visszaerdősítés. Az akác elsősorban gazdasági okok (gyors vágásérettség) miatt került betelepítésre, a nagymértékben lehordódott, kedvezőtlen fizikai, kémiai tulajdonságú talajok beerdősítésére pedig csak a fenyő volt alkalmas. Az elsavanyodott, vizenyős talajokon kedvező feltételeket talált a nyír. Bár felmerült az igény az értékesebb (természet közeli) fafajok visszatelepítésére, az akác alatt leromló talajminőség nem mindenütt teszi ezt lehetővé. 1. táblázat. A felszínre ható antropogén tevékenység típusai a Medves-térségben

Nehéz megítélni azt is, hogy a kialakuló eróziós árkok mennyiben természetes és mennyiben az emberi tevékenység következtében felerősödő folyamatok miatt létrejött képződmények. A vízmosásos árkok ugyanis gyakran erdők alatt találhatók, bár az is előfordul, hogy éppen azért maradt meg egy terület erdőtakarója, mert a tagoltsága miatt alkalmatlan a mezőgazdaságra (Erdősi F. 1987) Arra is van példa, hogy korábbi mezőgazdasági területeket tagoló eróziós árkok illetve areális lepusztulás miatt vált mezőgazdaságra alkalmatlanná a terület, amit később visszahódított az erdő. A természeti környezet változását legintenzívebben befolyásoló emberi beavatkozás a bányászat. A külszíni bányászat során nemcsak az erdőtakarót, de az alatta lévő talajréteget, sőt a geológiai szerkezeteket is megsemmisíti az ember, hatalmas tájsebeket hagyva a felszínen. Ugyanakkor a montanogén felszínformálás által érintett terület az összterület 2 %nál is kevesebb (0,53 km2). A Medves-térség területén a 19. század második felétől az 1970es évekig tartott a szénbányászat. A bányászat befejezése után a fatámasztékok visszarablása 3


miatt a felhagyott bányavágatok beomlottak s a felszínen süllyedékek, berogyások keletkeztek (közvetett antropogén folyamat). Ahhoz, hogy a nagyszámú felszíni süllyedékek közül kiválaszthassuk az egykori bányavágat beszakadás következtében létrejött formákat egy részletes bányatérképre volt szükség, amit bedigitalizálva rávetítettem a felszíni mélyedéseket tartalmazó térképre, így nagy valószínűséggel 268 db süllyedék tekinthető montanogén – kis intenzitású – formának (2.ábra). Ezek összterülete 0,092 km2 (9,26 ha = 0,3%), 1,5 méteres átlagos mélységgel számolva a negatív formák össztérfogata kerekítve 140.000 m3. 2. ábra. Az antropogén hatás típusai a Medves-térségben

A szénbányászat során kialakított meddőhányók tekinthetők közepes intenzitású montanogén formáknak. Anyaguk sötétszürke-fekete, erősen szenes, néhol salakká kiégett bányaanyag. Mivel mára teljesen beerdősültek (a kedvezőtlen minőségű törmelékes üledéken az akác és a fenyő tudott megmaradni), ezeknél a pozitív formáknál egyéb rekultivációs feladatokra nincs is szükség. A mintaterületen található 8 szenes-meddő területe 0,046 km2 (4,65 ha), átlagos magasságukat 5 méternek véve azokban közel 233.000 m3 anyagot akkumuláltak. Közepes intenzitású területek a homokbányák is, ahol bár jelentős exkavációs tevékenység folyt, a kis alapterület (0,44 ha) és a 3 métert nem meghaladó bányafalmagasság következtében a bányák térfogata alig haladta meg a 13.000 m3-t. Hasonló okok miatt kerültek ebbe a kategóriába a kis alapterületű „házi” bazaltbányák, ahol egy családiház, vagy útburkolat építéséhez szükséges kisebb mennyiségű követ bányásztak (A területen található 15 db, 0,43 ha összterületű [átlagos bányfalmagasság 3 méter] bányahelyen több, mint 13.000 m3 építőkövet fejtettek illegálisan). Összességében a közepes intenzitású montanogén formák területe: 0,054 km2 (5,4 ha), ami a teljes kutatási terület 0,2%-át jelenti. A montanogén felszínalakítás leglátványosabb formái a Medves-térség 12 felhagyott külszíni bazaltbányája (területük 0,16 km2). Méretükből adódóan tájképmeghatározó szerepük

4


van. Antropogén eredetű formakincsük elsősorban markáns vonásaikban (meredek lejtők) különböznek a természetestől. A kibányászott anyag pontos mennyisége ismeretlen, ezért az alapterület és az átlagmagasság szorzatából tudunk következtetni a hiányzó mennyiségre (kb. 3 millió m3). A bazaltot elsősorban út- és vasútépítéseknél, árvízvédelmi gátak megerősítésénél használták fel (a medvesi bazaltkocka eljutott Bécs és Párizs utcáira is). A bányák rekultivációja elmaradt, illetve két bánya esetében folyamatban van. Annak ellenére, hogy az 1980-as évek óta nem művelt bányákba megindult a természetes vegetáció visszatelepülése, ezek az exkavációs formák nagy intenzitású montanogén formákként jellemezhetők. A bazaltbányászat melléktermékeként a bányaterületeken, vagy azok közvetlen közelében jelentős akkumulációs formákat, meddőhányókat találunk. A 0,23 km2 összterületű meddők többnyire teljesen kopár, ezáltal mozgásveszélyes formák, különösen azok amelyek anyagát – leginkább illegálisan – újrahasznosítják (házépítés, útalap, térburkolás). A szintén nagy intenzitású montanogén formaként ábrázolt (2. ábra) bazaltmeddőkben felhalmozott anyag mennyisége több, mint 1,5 millió m3, tehát a kibányászott kőmennyiség mintegy felét hasznosították. Összességében megállapítható, hogy a Medves-térség nagyjából fél négyzetkilométeres területén a montanogén felszínformálás során több, mint 5 millió m3 anyagot mozgattak meg közvetve és közvetlenül (1. táblázat). Az urbanogén hatás a terület 17,3 % -át (5,61 km2) érinti. Ebbe beletartozik a különböző településtípusokon (az ember által épített objektumokon) kívül az úthálózat is. Egyes szerzők a közlekedési pályát külön kategóriába (Erdősi F. 1979: technogén-transzportogén) sorolják. Véleményem szerint az úthálózat kialakítása (minősége) szerves része az urbanizációnak, az a településeket köti össze, sőt az aszfaltutak építése a városi települések beépítéséhez hasonlóan erőteljes környezetátalakítást jelent. A teljesen beépített nagyvárosi területek távolodtak el leginkább a természetes állapotoktól. Kis intenzitású, urbanogén területeket az üdülőövezetekben találunk. Az intenzíven művelt kiskertekben többnyire állandó (lakó) épületeket találunk. A művelés során az ember átlagosan 30 cm mélyen forgatja meg a talajt, ami összesen 0,33 km3-nyi anyagot jelent. Ide sorolható még 63 km-nyi gyalogösvény is, melynek talajszerkezete az intenzív taposás miatt tömörödik, lehetetlenné téve a növényzet megtelepedését. Közepes intenzitású területekként jellemezhetők a falusias jellegű települések. Az épületek többnyire környezetbarát anyagokból készültek, amelyekhez a település belterületén intenzíven művelt mezőgazdasági területek (agrogén) csatlakoznak. Az talajművelés mellett, figyelembevettem az épületek alapozási-, valamint a megjelenő közművesítés földmunkáit is (átlagosan 1 méterrel), ami 3,63 km3-nyi anyagmozgatást jelent. A Medves-térség legnagyobb városának, Salgótarjánnak peremi részei is ilyen jelleget mutatnak. Az üdülő területektől nagyobb beépítettség-sűrűsége különbözteti meg. A térség úthálózatából a földes utak tartoznak ide (169 km), ahol a gépjárművek megjelenése miatt a taposáshatás és az útszélesség is növekszik (5 m). Természetesen a nagyvárosok teljesen beépített utcái, terei képviselik a nagy intenzitású urbanogén hatást. A felszín pusztítása, kevésbé látható a beépítettség miatt. A nagyvárosok terjeszkedése, nemcsak horizontális. Az épületek megfelelő alapozása és a magas (10 emeletes) lakótömbök kialakítása, közművesítés jelentős környezetváltozást okoz (élőlények, földtani szerkezetek teljes megsemmisítése, mikroklíma, árnyékhatás stb.). Az átlagosan 3 méterrel számított anyagmozgatás ebben az esetben 2,64 km3-t jelent. A közlekedési pályákon belül ebbe a kategóriába az aszfaltutak (27 km) tartoznak. Erdőrészleteket elválasztó, nagyforgalmú aszfaltutak ma mint ökológiai gátak (barrier) nehezítik az élőlények mozgását (1. táblázat). A felszínre ható antropogén tevékenység a Medves-térség 32,5 km2-es területén összességében közel 14 km3-nyi anyagot mozgatott meg. 5


Az antropogén hatás táji megjelenését hemerobiaszint meghatározásával is kifejezhetjük (Csorba P. 1997), amit a természeti környezetre gyakorolt emberi hatás mértékének tekinthetünk. A hiányzó vagy meglévő emberi befolyás alapján önszabályozó (természethez közeli) és embertől szabályozott ökoszisztémák (monokultúrák, városok) különböztethetők meg. Az emberi beavatkozásba tevékenységének minden közvetlen vagy közvetett hatása beletartozik. A hemerobia fogalmát 1955-ben J. Jalas használta először, aki a növényzeti és talajtulajdonságok változása szemszögéből értékelte a táj hemerobiaszintjét. Eredetileg hat kategóriát dolgozott ki. Ezek az ahemerob, az oligohemerob, a mezohemerob, az euhemerob, a polyhemerob és a metahemerob szintek. Később továbbfejlesztették ezeket a kategóriákat az emberi hatás árnyaltabb megjelenítése céljából. Így például az euhemerob minősítésű területeket egy kevésbé természetes α –, illetve egy magasabb, természetesebb, β-val jelölt szintre különítették el (Bastian, O-Schreiber, K-F. 1994). Ugyanakkor W. Haber (1985) egyszerűsítette a kategóriákat. Az általa használt besorolás a következő ökoszisztéma típusokat különíti el az emberi hatás intenzitásának függvényében. Természetes, természetközeli, félig természetes, antropogén-biológiai és antropogén-technikai, melyben az utolsó egyesíti a Jalas féle polyhemerob és metahemerob kategóriákat. Egy másik kutató (Klimko) elsősorban a légszennyezés és a beépítettség összefoglaló megjelölésére vezette be az antropogén terhelési intenzitás indexét. Luder pedig a gyomnövények aránya és a talajtulajdonságok (pH, vízkapacitás) változása alapján igyekezett minél objektívebb antropogén hatás minősítést kialakítani (Csorba P. 1997). 3. ábra. A felszínre ható antropogén intenzitása a Medves-térségben

A kutatási terület hemerobiatérképét (3.ábra) a területhasznosítási adatok (1.ábra) és az antropogén hatás minősített típusainak (2.ábra) figyelembevételével szerkesztettem. Fontos

6


megjegyezni, hogy az egyes hatástípusok nagy intenzitású változata nem feltétlenül jelent erős hemeróbiaszintet is egyben. Ezen szintek megszerkesztéséhez az antropogén hatás vertikális kiterjedését is vizsgáltam. Így belátható, hogy pl. a nagy intenzitású agrogén hatás, ami a vegetációban, talajminőségben okozhat ugyan jelentős változást, de a felszín morfológiai viszonyait „csupán” ± 0,5-1 méterrel változtathatja meg. Ezzel szemben a nagy intenzitású montanogén formaként jellemezhető külszíni bányák kialakításakor nemcsak az egykori vegetáció, talaj semmisül meg teljesen, de a geológiai szerkezetek egy része is elpusztul. Az antropogén hatás vertikális kiterjedése ebben az esetben több tíz méter is lehet. A másik tényező amit figyelembe kell még venni a természetesség. Az intenzíven művelt, majd (vagy) tájidegen fafajokkal beültetett terület (nagy intenzitású agrogén terület) még mindig természetesebb, mint azok az üdülőterületek, ahol már megjelenik a hétvégi ház (pincével), köves úttal, beton járdával (kis intenzitású urbanogén terület) ami pedig magas (erős) hemeróbiaszintet jelöl. Az elkészült tematikus térképen több egymást átfedő hemerobiaszint esetén mindig az erősebb kategória hatása érvényesül. A hemerobiaszintek kialakításánál felhasználtam azokat a tapasztalataimat is amelyeket a földesutak, gyalogösvények taposás-eróziójának, illetve talajtömörödésének vizsgálatakor szereztem (Karancsi Z. 2000). A feldolgozást a Bastian-Schreiber féle felosztás alapján – azt kiegészítve – végeztem el. Az általuk ahemerobnak nevezett kategória megfelel a Haber féle természetes szintnek. Az ilyen területeken az emberi hatás elhanyagolható (többnyire hiányzik), ezért leginkább természetes vegetáció („ős”-, vagy bolygatatlan erdő) borítja azokat. A Medves-térség területéről az ilyen területek mára már eltűntek, hiszen a mai idős (>100 év) erdőfoltok kialakításában szerepet játszott az itt élő népesség is. Ezért ezek az erdők már a következő, oligohemerob kategóriát képviselik. A különböző hasznosítású területek még pontosabb besorolása miatt ezt a kategóriát is szétbontottam egy kevésbé természetes α- és egy természetesebb ß szintre. Ennek megfelelően a kategória természetesebb ß szintjét – ami megfelel a Haber féle felosztás természetközeli szintjének – a terület kevésbé kezelt és ritkított klímazonális erdőségei képviselik. Az oligohemerob α szintjét (félig természetes [Haber]) jelölő területeken megszűnt az összefüggő erdőtakaró. Az irtások kialakították a ritkás facsoportokkal jellemezhető parkerdőket, valamint a tarvágások helyét legelők, rétek, természetes gyepek foglalták el. Az általában fátlan legelők területén egy-egy ún. hagyásfa, illetve néhány fából álló facsoport maradt csupán. A legnagyobb területű e kategóriába tartozó területek (kaszálórétek, legelők) a Medves-fennsíkon találhatók. A mezohemerob kategóriájú területek még intenzívebb emberi hatást jeleznek. A kategória ß szintjét elsősorban a közlekedési pályák (földesutak, gyalogösvények) mentén kialakuló taposás-hatás jelzi. A taposás következtében talaj szerkezete-(talajtömörödés), majd ennek következtében vízháztartása megváltozik. A taposás közvetett hatására megváltozik a vegetáció, taposástűrő fajok jelennek meg az utak mentén. Ugyanakkor ha megszűnik a taposás-hatás, néhány év elegendő ahhoz, hogy újra megjelenhessen a vegetáció az egykori utakon. A mezohemerob kategória kevésbé természetes α szintjén az ember a korábbi irtásterületeken új – a terület természetes fafajaiból álló, gyakran heterogén fajösszetételű (elegyes) – erdőterületeket alakított ki, ami megfelel a Haber féle antropogén-biológiai ökoszisztématipusnak. A telepített erdőterületek egy másik típusa a tájidegen fajokból álló (akác, fenyők) erdőfoltok. A mezőgazdaság és a talajerózió miatt fizikai, kémiai tulajdonságaiban megváltozott talajokon telepített másodlagos erdők többnyire fiatal korúak (10-40 éves). Betelepítésüket többnyire gazdasági érdekek (akác – gyors vágásérettség), valamint a leromlott, sekély talajok hasznosítása (fenyők) indokolták. Az ilyen típusú erdők már az euhemerob kategória β szintjén találhatóak. Ezen a szinten található még a terület két felhagyott homokbányája, illetve a szenes meddőhányói is amelyeket a másodlagos vegetáció

7


(többnyire akác) visszahódított. A kutatási terület mindkét típusú telepített erdeit az egykori mezőgazdasági területek (szántók, legelők) helyén hozták létre. E kategória α változata az intenzív hasznosítású mezőgazdasági területeket jelzi. A szántóföldek mellett ide sorolom a főleg zöldség, gyümölcs termelésre szakosodott kis-, üdülő-kerteket is. A polyhemerob és a metahemerob kategóriák Haber felosztásában mint antropogéntechnikai ökoszisztéma típus jelenik meg. Ezek az emberi tevékenység által legintenzívebben érintett területek. A polyhemerob típusba tartoznak az ember által létrehozott mesterséges objektumok (mint pl. épületek [épületromok]), a falusias települések sok zöldterülettel, általában természetes anyagokból készült épületekkel, de ide tartoznak a kertvárosok, üdülőterületek is. A metahemerob területek elsősorban azok a városrészek (belváros, lakótelepek), ahol teljes beépítéssel (beton, üveg, fémek, műanyagok) nemcsak az eredeti természetes környezetet semmisítették meg, de a modern városközpontok, lakótelepek kialakításával a morfológiai viszonyokat is mesterségesen átalakították, megváltoztatva ezzel az adott térség mikroklimatikus viszonyait (árnyékhatás, hőmérséklet és szélviszonyok). Ebben a kategóriában az emberi hatás rendkívül nagymértékű és ugyanakkor egyoldalú (a változás többnyire visszafordíthatatlan), amelyben az élő szervezeteket tudatosan megsemmisítik. Hasonló okok miatt soroltam ebbe a kategóriába a szilárd burkolatú (aszfalt) utakat is. A teljesen beépített városrészek mellett igen erős antropogén hatás jellemzi az egykori kőbányák területét is. Ezek megnyitásával az ember jelentősen megváltoztatta a felszín morfológiai viszonyait. Bár a bányászat befejezése óta (1980-as évek közepe) a felhagyott bányaudvarokon újra megjelent a vegetáció, vagyis egy természeteshez közeli állapot kialakulása indult meg, a hatalmas bányaudvarok, mint tájsebek megmaradtak és többnyire a táj esztétikai értékének csökkenését vonják maguk után (2. táblázat). 2. táblázat. Hemerobiaszintek a Medves-térségben

A tanulmány az F 025976 számú OTKA-pályázat támogatásával készült.

8


Irodalom Bastian, O-Schreiber, K-F. 1994. Analyse und ökologische Bewertung der Landschaft. G. Fischer V. Jena, Stuttgart Csorba P. 1997. Tájökológia. KLTE Kiadó, Debrecen pp. 51-55. Dobosi V. 1975. Magyarország ős és középső kőkori lelőhely katasztere. Archeológiai értesítő pp. 6476. Dornyay B. 1926. Adatok Salgótarján és vidéke őskorához.– Salgótarján, p.8. Erdősi F. 1979. A délkelet-dunántúli természeti környezetet befolyásoló antropogén hatások összefoglaló értékelése. Földrajzi Értesítő XXVIII. évf. 3-4. füzet. pp. 307-338. Erdősi F. 1987. A társadalom hatása a felszínre, a vizekre és az éghajlatra a Mecsek tágabb környezetében. Akadémiai Kiadó, Budapest p. 228. Haber, W. 1985. Zur Umsetzung ökologischer Forschungsergebnisse in politisches Handeln. MAB Mitteilungen 21. Bonn Deutsches Nationalkomittee Jalas, J. 1955. Hemerobe und hemerochore Pflanzenarten. Ein terminologisher Reformversuch. Acta Soc. Flor. Faun. Fenn. 72. Karancsi Z. 1995. Adatok a Karancs-Medves Tájvédelmi Körzet geográfiájához. Kézirat, JATEKÖTKORC, p. 52 Karancsi Z.- Mucsi L. 1996. Geoökológiai vizsgálatok a Medves-régió területén. Budapest (tanulmány, az FKI cikkpályázatán nyertes kézirat) Karancsi, Z. 1997. Changing land use around Salgótarján. ACTA Geographica Szegediensis — Tomus 35. 1994-95. pp. 101-109. Karancsi, Z.-Mucsi, L. 1997. Human impact on the Medves region, N-Hungary. Zeitschrift für Geomorphologie, 8. pp. 247-253. Karancsi Z.-Kiss R.-Mucsi L. 1997. Tájökológiai vizsgálatok a Karancs-Medves Tájvédelmi Körzet területén geoinformatikai módszerek segítségével. A geokörnyezet szerepe a területfejlesztéstől a településrendezésig konferencia (1997. szept. 25-26.) megjelenés alatt álló kiadványába leadva. Horváth G.- Munkácsy B.-Pintér Z.-Csiky J.-Karancsi Z.-Prakfalvi P.- 1997. A Medves. Földrajzi Értesítő, 46. évf. 3-4. pp. 217-248. Karancsi Z. 1998. Történeti áttekintés Salgótarján térségének antropogén eredetű környezetváltozásáról. Geográfus doktoranduszok I. országos konferenciájának kiadványában. In: A társadalmi-gazdasági aktivitás területi-környezeti problémái (szerk: Tóth J., Wilhelm Z. 1996.) JPTE Pécs, pp. 372-386. Karancsi Z. 1998. Az ember környezet-átalakító tevékenysége a Karancs-Medves Tájvédelmi Körzet területén. Geográfus doktoranduszok II. országos konferenciájának kiadványában, Budapest (1997. November) 21-22. pp.133-142. Karancsi Z.-Mucsi L. 1999. Az emberi tevékenység hatása a Medves-régió területén. Magyar Tudomány, 44. 9. pp.1140-1147. Karancsi Z. 1999. A mezőgazdasági táj változása a Medves-térségben. A táj változásai a Kárpátmedencében. A II. tájtörténeti konferencia (Nyíregyháza, 1998. November 4-6.) kiadványa, Gödöllő pp. 241-246. Karancsi Z. 2000. A bányászat hatása a Medves-térség környezetváltozására. In: A Földrajz jövője, a jövő földrajzosai (Geográfus doktoranduszok III. országos konferenciája, 1998. Szeptember 3-4.). Debrecen, pp. 103-109. Karancsi Z. 2000. A kőbányászat során kialakult felszínformák tipizálása. In: A táj és az ember – geográfus szemmel (Geográfus doktoranduszok IV. országos konferenciája, 1999. október 2223.). Szeged, http://phd.ini.hu Karancsi Z-Horváth G. 2000. A Medves-térség úthálózatának tájökológiai szempontú értékelése. In: A táj változásai a Kárpát-medencében a történelmi események hatására. Gödöllő, pp. 228-232. Karancsi Z.: 2000. Az ember szerepe a természeti környezet átalakulásában a Medves- vidék területén. In: Nógrádi Értékekért (Kutatási eredmények a Karancs, a Medves és a Cerova vrchovina vidékén) Salgótarján, pp. 41-56. Odzuck, W. 1987. Meddig szennyezhető a Föld? (A környezetterhelésről). Mezőgazdasági Kiadó, Budapest p. 256.

9

. Karancsi Zoltán: A Medves-térség… Szabó J. 1993. A társadalom hatása a Földfelszínre (antropogén geomorfológia) In: Általános természetföldrajz (szerk. Borsy Z.). Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest pp. 500-518.

10

A MEDVES-TÉRSÉG TERMÉSZETI KÖRNYEZETÉT BEFOLYÁSOLÓ ANTROPOGÉN HATÁSOK ÉRTÉKELÉSE. Karancsi Zoltán1

Recommend Documents