HAJDÚBÖSZÖRMÉNY HETILAPJA
Hajdúhét
2015. AUGUSZTUS 28.
3–4. oldal
A levegője is jó...
„A magyaroknak küldetése van” vér jut róla eszünkbe. Jézus vére új korszakot nyitott életünkben, hiszen értünk is meghalt. A fehér a hűség színe, amely egyben a bűnbocsánatot is jelenti. Jézus nélkül az egyén, a nemzet a vesztébe rohan. - A zöld a reményt jelképezi, amelyből most a legkevesebb van – emelte ki Tönkő Levente. Ebben is segítségünkre van Jézus, aki felhasznál bennünket, mert az igazi szabadságot jelenti az emberek számára, amellyel a jó csele-
Első királyunkra, Szent Istvánra, az új kenyér ünnepére és az államalapításra emlékeztek az egybegyűltek a Kálvin téri templom falai között, augusztus 20-án. A történelmi zászlók jelenléte is emelte az ünnep jelentőségét. A Himnusz eléneklését követően, Bodnár Margit képviselő, bizottsági elnök mondott ünnepi beszédet. Ebben kifejtette, hogy első királyunk a nemzetünk egyik legnagyobb magyarja: egyház és nemzetépítő. Az államférfi tudatosította, hogy a magyarság Európa legrangosabb nemzetei közé tartozik. – „A mag yaroknak küldetése van” – hangsúlyozta a szónok. A nemzet fiai leleményesek és kitartóak, önmaguk túlélését mindig biztosították. Talán nem véletlen egyes amerikai újságírók véleménye, mely szerint a XX. század Budapesten született. Az évszázados eredmények és tapasztalatok azt mutatják, van miből erőt meríteni. A legfontosabb a türelem, mert egy jobb ország felé tartunk. Bodnár Margit megfogalmazta: az
a legfontosabb, hogy mindig van célunk, ami azt jelenti, baj nem lehet. – Szent István aggodalma jogos volt egykoron – hangsúlyozta a szónok. Külső segítséget hiába várunk, azok mindig cserbenhagytak bennünket. Első királyunk egyik legfontosabb törekvése a saját magunkba vetett hit megerősítése volt, amely most is a legfontosabb- zárta gondolatait Bodnár Margit. Az ökumenikus istentisztelet Tönkő Levente református lelkipásztor köszöntésével kezdődött. Ebben többek között Márai Sándornak az ünnepekről alkotott gondolatait osztotta meg a hallgatósággal: „S mindenekfölött legyen benne valami a régi rendtartásból, a hetedik napból, a megszakításból, a teljes kikapcsolásból, legyen benne áhítat és föltétlenség.” – idézte a szónok. A 25. zsoltár eléneklése után Loment Péter, Bocskai-téri lelkipásztor mondott imádságot, míg Füstös Gyula baptista lelkész és Lukács Beáta református exmisszus igét olvasott. Tönkő Levente hirdetett igét, melynek központi témája a nemzeti lobogó volt. Szólt a piros színről, amely az erőt jelképezi, sokszor a
XXV. ÉVFOLYAM 28. SZÁM
5. oldal
kedetekre ösztönöz bennünket- zárta az igehirdetést a lelkész. Sási Péter görög katolikus esperesparóchus áldotta meg az új kenyeret, míg Török András beosztott lelkész a mindennapi imát, a Miatyánkot mondta el. A 469. zsoltár eléneklése után a lelkészek áldást kértek a jelenlévőkre. Az ünnepi megemlékezésen a Baltazár Dezső Református Általános Iskola tanulói szolgáltak ünnepi műsorral, Debreceniné Szolnoki Szilvia, Nagy Nándorné és Csukásné Bernáth Krisztina segítségével. Gargya Imre
A szeretet ereje A művelődési házban tartották a Szent István napi megemlékezést Bodaszőlőn, az ünnep előestéjén. Dombi Imre képviselő köszöntőjében megfogalmazta, őseinknek köszönhetjük, hogy itt lehetünk és ünnepelhetünk. Sőrés István alpolgármester beszédében Szent István tevékenységét és személyét méltatta. Első királyunk életműve elvitathatatlan jelentőségű. Eredményeként teremtődött meg a magyar állam. Majd a szónok arról beszélt, hogy az első évezred fordulóján a magyarság kereste helyét Európában. István érdeme, hogy atyja, a Géza fejedelem által megkezdett utat folytatta. Neki köszönhetően népünk úgy csatlakozhatott az európai keresztény
közösséghez, hogy nem lett hűbérese a német császárnak. Neki köszönhetjük szeretett hazánkat, Magyarországot – fogalmazott a szónok. A rendezvény további részében a Zeleméry László Általános Iskola tanulóinak műsorát tekinthették meg az egybegyűltek. Az ünnepségen Tönkő Levente református lelkipásztor hirdetett igét. Pál Apostol gondolatait idézve elmondta: „A szeretet nem tesz rosszat a felebarátnak. A szeretet tehát a törvény betöltése”, majd hozzátette, István király jobban szerette népét, mint saját rokonait. A bodaszőlői ünnepségen vecsernye hangzott el, melyet követően az új kenyeret Kocsis Gábor, római katolikus plébános szentelte meg. (bertalan)
2
VÁROSI HETILAP
Minőségi változás
Kiss Attila polgármester elmondta: mérföldkő a gyógyfürdővé minősítés, nemcsak az intézmény, hanem a város életében is. Tizenöt évvel ezelőtt kezdődött el a fürdő fejlesztése” – fogalmazott. Ekkorra már teljesen elavultak a medencék és a termál rész is, elkerülhetetlen volt a korszerűsítés. Az évek során megújult a létesítmény, amely nagyon komoly rekonstrukción ment keresztül. Az ÁNTSZ Országos Tiszti Főorvosi Hivatala, augusztus 3-i határozatával nyilvánította gyógyfürdővé az in-
tézményt. Ez nemcsak névváltozást jelent, hanem kiszélesíti azokat a pályázati és fejlesztési lehetőségeket, melyek által még gazdagabbá válik a létesítmény. Előrevetíti a gyógyhellyé minősítés lehetőségét is – zárta gondolatait a polgármester. Gulya Mátyás, a Városgazdálkodási Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy most is végeznek fejlesztéseket, saját erőből. Ennek köszönhetően újul meg a szauna, a gőz- és infrakabin, illetve a pihenő. Az ehhez tartozó hideg- és melegvizes merülő medence használata, a gyakorlattól eltérően, itt térítésmentes lesz. A vendégek várhatóan október elején vehetik birtokukba a megújult létesítményt. Gargya Imre
XXV. ÉVFOLYAM 28. SZÁM
Testvérvárosi küldöttségek A finn testvérvárosból, Siilinjarviből érkezett delegáció városunkba augusztus 19-én. A Bocskai Néptáncegyüttes és a Hajdúböszörményi Bocskai Néptáncegyüttes Baráti Körének Egyesülete tagjai szeretettel fogadták az északi országból érkezett barátaikat. A delegációt Szűcs János egyesületi elnök fogadta a főtéren, majd a városháza Bocskai-termében, Sőrés István alpolgármester köszöntötte a vendégeket. A zord idő ellenére a delegáció délután megtekintette a Maghy-ház kiál-
A felújítás előtti állapot
Sajtótájékoztatót tartottak a Bocskai-strand, gyógyfürdővé minősítésével kapcsolatban, augusztus 17-én az Uzsok téri telephelyen.
HAJDÚBÖSZÖRMÉNY
lítását. Később a tájházakba látogattak, ahol baráti beszélgetéssel, ajándékozással és grillvacsorával zárták a programot. A Hajdúhét alkalmából másik két testvérváros küldöttsége is a városba látogatott. Az oroszországi Valdaj és az erdélyi Gyergyóalfaluból érkezett vendégek az egyhetes rendezvény programjain vettek részt, illetve helyi ételek készítésének lehettek részesei a Tájházakban. Az orosz küldöttség a Széchenyi-iskola vezetésével is felvette a kapcsolatot, diák- és pedagógus tapasztalatcsere megvalósítására.
Fotó: Takács Benedek
Rangos elismeréseket vehettek át A MAGYAR ARANY ÉRDEMKERESZT kitüntetést vehette át augusztus 20-a alkalmából Dr. Varga Pál (böszörményi születésű
Mérleg az egészségért Ünnepélyes keretek között adták át rendeltetésének azt a fitneszmérleget, amelyet a Városi Strand és Gyógyfürdő előcsarnokában helyeztek el, augusztus 24-én.
a kor és nem, illetve a napi mozgásintenzitás figyelembe vételével ad tájékoztatást az érdeklődők testtömeg indexéről, testzsírjáról, illetve egyéb más mutatókról. Az érintettek ezáltal
Az átadáson elhangzott, hogy egy egészségfejlesztési pályázat keretében sikerült hozzájutni a műszerhez. A mérleg a testtömeg, testmagasság,
és kötődésű villamosmérnök), a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kara Távközlési és Médiainformatika Tanszékének egyetemi docense. Az elismerést Balog Zoltán miniszter adta át a Pesti Vigadóban megtartott ünnepségen, augusztus 19-én. Az Áder János által aláírt oklevél méltatásában a fiatal szakemberjavíthatnak életminőségükön, hogy nek az infokommunikációs méréskedvezőbbek legyenek a rájuk vonat- technika és adatelemzés területén kozó eredmények. elért, nemzetközileg is elismert g.i. kutatásfejlesztési eredményeiért,
valamint sikeres oktatómunkája elismeréseként ítélte oda a kitüntetést a köztársasági elnök. A NÉPMŰVÉSZET MESTERE kitüntető díjat vehette át a nemzeti ünnep alkalmából Radics László, debreceni mézeskalácsos, az augusztus 23-án, a budai Várban megrendezett Mesterségek Ünnepén. A Debrecenben élő mester böszörményi gyökerekkel rendelkezik. Apósa, Pázmándi László mézeskalácsos volt, akitől a most díjazott mester kitanulta a mára már ritkaságszámba menő mesterség fortélyait. Radics Lászlónak, kilenc társával együtt, Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere adta át az elismerést. g.i.
2015. AUGUSZTUS 28.
VÁROSI HETILAP
HAJDÚBÖSZÖRMÉNY
3
Hajdúhét 2015
Dobszóval kezdődött az idei Hajdúhét negyedik, hétfői napja – Sándor Lászlónak és tanítványainak, vagyis a Hajdúböszörményi Ütősegyüttesnek a jóvoltából. Az 1992-es alapításuk óta megannyi sikert tudhatnak magukénak. Repertoárjuk is igen gazdag, a klasszikus zenétől a menetdoboláson, a latinamerikai és afrikai népzenén át, a jazzig terjed. Az együttes minden évben megrendezi a Hajdúböszörményi Dobshow-t, ahol eddig olyan rangos művészekkel játszhattak együtt, mint Jávori Vilmos, Kőszegi Imre, vagy Lakatos „Pecek” Géza. A dobosok után a Gabitriál extrém sportbemutatójával folytatódott a rendezvény. A debreceni csapat vezetője elmondta, évről évre megújulnak, és egyre nehezebb, látványosabb trükkökkel készülnek a közönségnek. Ezt követően a Hajdúhét történetében először a székelyhídi GV Team favágó show-val szórakoztatta a megjelenteket. A favágásról sok minden juthat az ember eszébe, na de az, hogy sport lenne, talán keveseknek, pedig számos kultúrában annak szá-
mított é v századokon k e re s z tül. Napjainkban ismét hódít, a Bihar megyei Székelyhíd pedig, Romániában igazi favágó nagyhatalom. Mint megtudtuk, a legerősebb benzines fűrészük, több mint 60 lóerős. És
a 28-30 kg súlyú gépszörnyön mintegy 240-250 kilométeres sebességgel forog, a minden versenyző által egyéni módszerrel kiköszörült lánc. A favágók bemutatóját követően a Fonogram-díjas Molnár Ferenc „Caramel” adott élő koncertet a főtéren. A művészre 2005-ben egy televíziós tehetségkutató során figyelt fel az ország. A Hajdúhét utolsó előtti napján sem változott a zord, és mostoha időjárás. Délután a gyerek aerobikcsoportok mutatták meg produkcióikat a közönségnek, majd játszóház és a Csicseri és Borsó együttes koncertje várta a kisebbeket. Ezután a Hajdüböszörményi Ifjúsági Fúvószenekar és vendégei, Tanyi Zoltán vezetésével léptek színpadra, majd a Dumaszínházból érkezett Szomszédnéni formáció szórakoztatta a publikumot. Az est egyik fő attrakciója volt az Abrakazabra együttes és vendégeinek fellépése, akik között ott találtuk Szulák Andreát, Tóth Verát és Bebét. Varga Antal, az Abrakazabra együttes vezetője elmondta, hogy nagyon örülnek a fellépési lehetőFolytatás a 4. oldalon
4
VÁROSI HETILAP
HAJDÚBÖSZÖRMÉNY
XXV. ÉVFOLYAM 28. SZÁM
Hajdúhét 2015
Folytatás a 3. oldalról ségnek, hiszen öt-hat éve játszottak utoljára Böszörményben. Az elmúlt időszakban nagyon sok minden történt velük. Sokat koncerteztek itthon és külföldön egyaránt. Nagyszabású terveik is vannak. Már folynak az előkészületek a jövő évi, Arénában megrendezendő fellépésükre. Produkciójuk elején a színpadra lépett „Debrecen Hangja”: Varga Zoltán, s kezdetét vette a koncert, melynek során a szépszámú érdeklődő előbb Szulák Andreának, Tóth Verának, majd Bebének tapsolhatott. A Hajdúhét zárónapja is bővelkedett eseményekben. A mazsorettcsoportok kilenc műsorszámban mutatták meg látványos produkciójukat a közönségnek, majd a Gajdán Tai Qi egy sajátos világot varázsolt a közönség elé. A Quantum XXL is ott volt az est fellépői között, akik egy új műsorral kedveskedtek a böszörményi közönségnek. Karvaly Róbert és Katona Pé-
nyítani a közönség figyel-
ter szerint szeretnék a táncukkal, magával a stílussal az egészs é g e s élemód felé is irá-
mét. Nagyon sokan voltak kíváncsiak Kowalsky meg a Vegára. Az együttes frontembere szerint, az elmúlt időszakban nagyon sokat változott a zenekar. A mostani állapot
már hat esztendővel ezelőtt kiformálódott. Az idei nyaruk is zsúfolt volt, mert egyre többen kérik, hogy lépjenek színpadra. A kiforrottság, a zenekaron belüli összhang kifelé is megmutatkozik. Nagyon jó lemezt sikerült készíteniük, ezen felbuzdulva már a következőn dolgoznak. A sokak által várt tűzijáték a viszontagságos időjárás miatt az idén elmaradt. A XXII. Hajdúhetet a Margaret Island koncertje zárta. Gargya Imre
2015. AUGUSZTUS 28.
VÁROSI HETILAP
5
HAJDÚBÖSZÖRMÉNY
Nem csak a levegője jó…
A szakemberek már 1901-ben megállapították, hogy érdemes Bodaszőlőre látogatni, mert olyan jó a levegője, hogy az, a légúti panaszok gyógyítására kiválóan alkalmas. A nyolcvanas években végzett mérések alapján, összetétele hasonlatos a Galyatető térségében megvizsgáltakkal.
úti problémával küzdő gyerekek mellett, lisztérzékeny, túlsúlyos, gyengénlátó csoportokat is kezeltek itt. Az épület állagmegóvásáról, mint kezelő gondoskodott a kórház. Egy Leader-pályázat keretében sikerült a pihenőházat felújítani. A legfontosabb a fűtésrendszer átalakítása volt. A működtetést az
A légköri adottság is hozzájárult ahhoz, hogy Bodaszőlőn a hatvanas évek második felében egy pihenőházat építsenek. A létesítmény történetét, „életútját” követjük végig napjainkig Dombi Imrével, a Bodaszőlőért Egyesület elnökével. Közel fél évszázaddal ezelőtt a Magyar Néphadsereg építette fel, a később belügyminisztériumi tulajdonba került létesítményt. Ezt követően lett a városi tanácsé, majd az önkormányzaté. A ’90-es években felismerve a hely rehabilitációs hatását, a Kenézy-kórház üzemeltette, asztmás táborként. Az allergiával, lég-
egyesület vállalta, mert ők tudják a legolcsóbban megoldani az üzemeltetést. Ennek immár másfél esztendeje. Azóta folyamatosan veszik igénybe a különböző csoportok, a nyári szünetben is teljes volt a kihasználtság. – A pihenőházat az óvodás és iskolás csoportokon kívül családok, baráti társaságok is igénybe veszik – mondja örömmel Dombi Imre. Az épület és környékének csinosítása is megtörtént. A parkosítás, a kültéri burkolat, kerti tó, az internet torony, a vadmegfigyelő, a különböző kerti bútorok, a dohányzó filagória kialakítása, mind-mind az
Van képe hozzá?
egyesület pénzéből valósult meg. Dombi Imre és csapata azonban még nem teljesen elégedett. Nincsenek híján a terveknek és ötleteknek: szeretnék bővíteni a parkolóhelyeket. Esővíztárolót is szeretnének kialakítani, illetve hidat építenenék majd a kerti tó fölé, valamint szabadtéri pihenőlócákat helyeznek ki. Az egyesület elnöke elmondta, hogy a pihenőház mindenki számára nyitva áll. A kilátogatók szekerezhetnek is, útjuk során megtekinthetik a környék nevezetességeit. A gyerekek előadásokat hallgathat-
Kék hír Bíróság előtt kell felelni tetteiért annak a martfűi lakosnak, aki ittasan vezette tehergépjárművét. A hajdúböszörményi járőrök június 17-én, 12 óra 40 perckor Hajdúböszörményben a Debreceni utcán észrevettek egy, a Corvin János körút irányába közlekedő tehergépkocsit, amely hirtelen jobbra kitért, majd a sofőr vissza tudott sorolni a forgalmi sávjába. A rendőrök megállították a gépjárművet
A konfirmációs csoportkép a Kálvin-téri templom főbejárati kapuja előtt készült 1953ban. Ebben az időben az államhatalom megpróbált minden alkalmat megragadni a vallás visszaszorítására, elfojtására. Bizonyítéka ennek, hogy a nagyhírű és több diplomával rendelkező, nagytiszteletű Kálmán Sándor lelkipásztort a következő év január 1-jétől, azonnali hatállyal eltávolították állásából. A képen az alsó sorban középen a lelkipásztor, mellette Szabó Gyula lelkész-vallástanár. Az alsó sorban balról a második Szabó Márton, a kép beküldője látható.
nak a vad- és erdőgazdálkodásról, illetve kézműves foglalkozás keretében agyagedényeket és különböző fonatokat készíthetnek. Lehets é g e s éjjelnappali v a d megfigyelés, növény és gombafelismerés. Az ebéd megrendelhető, helyben pedig egytálétel főzésére nyílik lehetőség. A sportolni vágyók sakkozhatnak, asztaliteniszezhetnek, focizhatnak is. Nem csak a jó levegő miatt érdemes kilátogatni Bodaszőlőre. Van egy ház, amely valóban az aktív pihenést szolgálja, kicsik és nagyok számára egyaránt. Gargya Imre
és ellenőrizték. Az 53 éves sofőrt megszondáztatták, amely az ittasságra utalt. A járőrök a férfit további mintavétel miatt előállították a rendőrkapitányságra. A nyomozók később gyanúsítottként kihallgatták T. Gábort, aki beismerő vallomást tett. Ezt követően az érintett vezetői engedélyét bevonták. A nyomozóhatóság az ügy iratait a napokban megküldte az illetékes járási ügyészségnek.
TÁJÉKOZTATÁS Az Európai Bizottság augusztus 10-én jóváhagyta Magyarország 20142020-as időszakra vonatkozó Vidékfejlesztési Programját, amely elérhető az alábbi linken: http://palyazat.gov.hu/az_europai_bizottsag_altal_elfogadott_operativ_ programok_2014_20
6
VÁROSI HETILAP
HAJDÚBÖSZÖRMÉNY
Közérdekű Rendőrség: 107 Mentők: 104 Tűzoltóság: 105 Segélyhívószám: 112 Polgármesteri Hivatal:
563-200
VEZETŐI ÜGYFÉLFOGADÁS szeptember 2. 9–12 óra: Sőrés István alpolgármester KÁLVIN TÉRI RENDELŐ: Telefon: www.eszv.hu
560-130
KÖZPONTI ORVOSI ÜGYELET hétköznap: 16.00-08.00 óráig hétvégén, ünnepnapon: 8.00-8.00 óráig Telefon: 311-104 GYERMEKORVOSI RENDELŐ, Védőnői szolgálat: Ady tér 10. (piac épülete, I. em.) GYEREKÜGYELET: szo.: 8.00-12.00 óráig. Tel.: 560-133 GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET hétköznap: 19.00-22.00 óráig szombaton: 13.00-22.00 óráig vas., munkaszüneti napon: 8.00-22.00 óráig augusztus 29. (szombat): Vöröskő Gyógyszertár (Karap F. u. 5.) Tel.: 561-461 augusztus 30. (vasárnap): Vöröskő Gyógyszertár (Karap F. u. 5.) Tel.: 561-461 augusztus 31. (hétfő): Arany Sas Gyógyszertár (Ady E. tér 11.) Tel.: 227-779 szeptember 1. (kedd): Bethlen Gyógyszertár (Bethlen u. 9/A.) Tel.: 228-567 szeptember 2. (szerda): Hajdú Gyógyszertár (Árpád u. 45.) Tel.: 229-330 szeptember 3. (csütörtök): Kehely Gyógyszertár (Arany J. u. 12.) Tel.: 561-151 szeptember 4. (péntek): Szentháromság Gyógyszertár (Pál-Nagy Zs. u. 1/A.) Tel.: 372-302 ÁLLATORVOSI ÜGYELET: augusztus 29–31-ig: Dr. Pucsok Albert Tel.: 06-30-953-6510 augusztus 22–24-ig: Dr. Komáromi Márton Tel.: 06-20-933-9458 HBCom ügyfélszolgálat:
229-190
HBTV:
Megvásárolható 219-999
Közvilágítási hibabejelentő: Telefon: 06 80 204 270 Tigáz:
06 40 333 338
A művelődési központban működő közösségek programjai: szeptember 3. A Honismereti Klub Kirándulás Miskolc–Diósgyőr–Lillafüredre. Indulás 7.00 órakor a postától. VÉRADÁS Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a Magyar Vöröskereszt Hajdúböszörményi Szervezete szeptember 03-án (csütörtök) 10.00– 14.30 óráig véradást szervez a NAGÉV Kftnél, a dolgozók és a lakosság részére. (Hajdúböszörmény, Kinizsi Pál u. 7.) Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a Bezermeni Vigasságokon meghirdetett véradás időpontja megváltozott. Időpont: 09. 05. (szombat) 13:00–15:30 óráig. Helyszín változatlan: Gyógyfürdő (Hajdúböszörmény, Uzsok tér 1.) szeptember 07-én (hétfő) 10.00–14.30 óráig véradást szervez a Középkerti Általános Iskolában a dolgozók és a lakosság részére. (Hajdúböszörmény, Erdélyi u. 37.) Szeretettel várjuk régi és új véradóinkat! Kérjük, hogy személyi igazolványát, társadalombiztosítási azonosító jelét tartalmazó kártyáját és véradó igazolványát feltétlenül hozza magával! Kerékpározást kedvelők figyelmébe! Tokajba szervezünk kerékpártúrát 2015. szeptember 13-án, vasárnap. Gyülekező 7:15-kor a hajdúböszörményi vasútállomásnál. Útvonal: Tiszalökig vonattal, onnan Tokajig kerékpárral. Programlehetőségek: körbekerékpározni a Tokaji-hegyet, a borászati tanösvényen kb. 1,5 órás gyalogtúra, utána borozgatás a pincesoron. Hazafelé Tiszalökig kerékpárral, onnan vonattal hazáig. Kerékpártúra hossza kb. 50 km. Hazaérkezés 16.30 órakor. Túravezető: Fekete Antal
Ismét várják az olvasókat A Kertész László Városi Könyvtár tájékoztatja olvasóit, hogy az állományellenőrzési munkálatok hamarosan befejeződnek. A nyitás, augusztus 31-én, 8 órától lesz, melynek alkalmából újdonságokkal és kedvezményekkel várjuk kedves olvasóiknak.
Apróhirdetés Hajdúviden Kismakkos söröző kiadó/eladó. Érdeklődni: 06-30-9386-708 Duguláselhárítás. Tel.: 06/20-9382-041, 06/20-3111-730 1 db zuhanyzótálca kabinnal, 1 db kézmosó kagyló, 3 db 50 l-es műanyag ballon és 8 m PVC cső eladó. Érdeklődni: 06 30/406-3753 Garzon elemes bútor, polcokkal, fiókokkal, kétajtós szekrénnyel 19 990 Ft-ért eladó. Érdeklődni kizárólag 16.00 óra után, 06 20/9551-743
Hajdúböszörmény ingyenes hetilapja Megjelenik 12 000 példányban Felelős szerkesztő: BERTALAN ERZSÉBET Szerkesztő: VARJASI IMRE Korrektor: KUPÁS CSILLA Szerkesztőségi titkár: GARGYA BRIGITTA Tördelés, design: TÖRÖK JÓZSEF Fotó: HORVÁTH TAMÁS Szerkesztőség: 4220 Hajdúböszörmény, Bocskai tér 4. Tel./fax/üzenetrögzítő: 52/280-040 E-mail:
[email protected] Lapterv és nyomdai munkák: Center-Print Nyomda Kft., Debrecen Felelős vezető: Szabó Sándor Felelős kiadó: Hajdúböszörmény Város Önkormányzata Kiss Attila polgármester 4220 Hajdúböszörmény, Bocskai I tér 1. Terjeszti a Magyar Posta • ISSN 0866-6660 Szabadhajdu online: www.hbtv.hu A hirdetések tartalmáért szerkesztőségünk felelősséget nem vállal.
XXV. ÉVFOLYAM 28. SZÁM
A Jó Pásztor Á Református Óvoda L L szakács vagy szakács-cukrász munkakör betöltésére Á szakmai gyakorlattal és jó S referenciával rendelkező H munkatársat keres! I R Bővebb információt az alábbi D elérhetőségen kaphatnak a tisztelt érdeklődők: E T GYÜRE ANIKÓ É ÓVODAVEZETŐ S 06-30-589-6505
Lapzárta: augusztus 31. (hétfő) 16 óra
Második kiadásban jelent meg VARJASI IMRE: MEGFIGYELTEK ÉS MEGFIGYELŐK. III/III-AS ÜGYNÖKÖK HAJDÚBÖSZÖRMÉNYBEN című könyve A kötet korlátozott példányszámban, a Kálvin téri Videotékában megvásárolható.
Pályázati felhívás Hajdúböszörmény Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet a VÁROSÜZEMELTETÉSI INTÉZMÉNY (4220 Hajdúböszörmény, Újvárosi u. 16.) INTÉZMÉNYVEZETŐI BEOSZTÁSÁNAK ELLÁTÁSÁRA KÖZALKALMAZOTTI JOGVISZONY IDŐTARTAMA: A közalkalmazotti jogviszony – a közalkalmazott által betöltendő egyéb ügyintéző munkakörben – határozatlan időre szól. VEZETŐI MEGBÍZÁS IDŐTARTAMA: A magasabb vezetői megbízás határozott időre, öt évre, 2016. január 1. napjától 2020. december 31. napjáig szól.
BEOSZTÁS BETÖLTHETŐSÉGÉNEK IDŐPONTJA: A magasabb vezetői beosztás ellátása 2016. január 1. napjától tölthető be. PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁNAK HATÁRIDEJE: 2015. szeptember 30. PÁLYÁZAT ELBÍRÁLÁSÁNAK HATÁRIDEJE: 2015. november 26. A pályázattal kapcsolatban bővebb felvilágosítás Hajdúböszörmény Jegyzőjétől kérhető (Tel.: 52/563-257, Polgármesteri Hivatal 57. iroda). A PÁLYÁZAT TELJES TERJEDELMÉBEN MEGTEKINTHETŐ A VÁROS HONLAPJÁN ILLETVE A SZABADHAJDÚ SZEPTEMBER 4-I SZÁMÁBAN LESZ OLVASHATÓ.
Megemlékezés Fájó szívvel emlékezünk szeretteinkre
SZEGEDI IMRÉNÉ halálának 1. évfordulójára.
SZEGEDI IMRE halálának 25. évfordulójára.
„Pihenj, te drága szív, „Sok-sok idő, mi elmúlt már, de már megszűntél dobogni. szívünkben itt maradtál. Szerető jóságod nem tudjuk feledni, Nehéz feledni, vagy tán nem is lehet, Mert elfelejteni Téged Hisz a fájdalom mindennél erősebb. soha nem lehet. Hiába a könny, hiába már minden, Csak meg kell tanulnunk Te nem vagy itt, és már nem is leszel, Ezután élni Nélküled!” De tudd, hogy mindig a jók mennek el.”
ID. SZEGEDI IMRE halálának 20. évfordulójára.
„Lehunytad a szemed, csöndesen elmentél, Itt hagytad azokat, akiket szerettél. Telnek a hónapok, múlnak az évek, Akik szívből szerettek, nem felednek Téged.”
„Ülj le egy percre és gyújts egy gyertyát, Gondolj most azokra, kik fentről vigyáznak rád. A halállal a létnek nem szakad vége, Emlékezz rájuk és veled maradnak örökre.” a gyászoló család
Megemlékezés
Megemlékezés
Szeretettel emlékezünk
Fájó szívvel emlékezünk
BALLA ZSIGMONDNÉ szül.: Tatár Róza (volt Hböszörmény, Enyingi utcai lakos) halálának 35. évfordulójára és BALLA ZSIGMOND (volt Hböszörmény, Enyingi utcai lakos) halálának 31. évfordulója alkalmából. Családjai és unokái
FARKAS ANTAL (volt Dorogi utcai lakos) halálának 12. évfordulójára. „Szomorú az út, mely sírodhoz vezet, Megpihen drága gyermeki szíved. Virágot viszünk egy néma sírra, De ezzel őt már nem hozhatjuk vissza. Tudjuk, nem jössz, de olyan jó várni, hazudni a szívnek, hogy ne tudjon fájni. Nehéz az életet élni Nélküled, Feledni Téged, soha nem lehet.”
Bánatos édesanyád és testvéreid
2015. AUGUSZTUS 28.
VÁROSI HETILAP
SIKERES AZ EGYÜTT AZ EGÉSZSÉGÜNKÉRT EGÉSZSÉGFEJLESZTÉSI PROGRAM! Lezárult az Egészségfejlesztési Iroda pályázati ciklusa, és az első 17 hónap alapján sikeresnek ítélhető a működése. Az EFI által szervezett programokon közel húszezren vettek részt. Az EFI a kistérség meghatározó prevenciós egészségközpontjává vált. A kistérségi Egészségfejlesztési Iroda Hajdúböszörmény, Hajdúnánás, Hajdúdorog településeken működik. Az EFI keretében 9 klub működött, melyeken összesen több mint 4000 fő vett részt. A klubok közül kiemelkedett az „Édes élet – cukorbetegek klubja” program, valamint a „Közös szívügyünk – szív és érrendszeri betegek klubja” közössége. A klubokon kívül étrendi és testmozgás tanácsadással is rendelkezésre állt az EFI, ami újabb 700 embernek segített. Településenként került megszervezésre 3 Egészségnap, 3 Sportnap, valamint 3 Flashmob (villámcsődület) is, amelyen közel 2000 fő vett részt, szórakozva tanulva az egészségtudatos életről. az érdekes előadásokon túl számos különböző játékot és sporttevékenységet lehetett kipróbálni. Az egyik legnépszerűbb program a fiatalokat megcélzó Interaktív Egészségfejlesztési Kiállítás volt, amellyel a három település összes iskolása találkozhatott. A három hónapon keresztül zajló vándorkiállításon közel 3000 fő vett részt, többségében diákok. A fiatalok ilyen korai megszólítása kiemelten fontos az egészségtudatosságra való nevelésben. Érdemes megfigyelni, hogy a szűréseken résztvevők közül a legaktívabb réteg a 25-54 év közöttiek, akiknek különösen oda kell fi-
gyelni az egészségtudatos életre. Az egészségtudatosság, a megfelelő táplálkozás, rendszeres sportolás, és az évenkénti szűrések biztosítják a hosszú és egészséges életet. 10 klubvezető, számos vendég előadó és ös�szesen 19 háziorvos segítette az EFI munkatársait a szakmai programokban, szűrésekben. Az EFI folytatja működését. A fenntartási időszak programjaival, klubjaival kapcsolatban kérjük keressen fel bennünket az alábbi elérhetőségeinket.
A kistérségi Egészségfejlesztési Iroda elérhetőségei: Cím: 4220 Hajdúböszörmény, Korpona utca 17. Telefonszám: +36 20 298 8867 Email:
[email protected] Honlap: http://efi.eszv.hu Facebook: https://www.facebook.com/hajduboszormenyefi
A VÁROSBARÁTOK KÖRE EGYESÜLET köszöni mindazok támogatását, akik a 2012. évi SZJA-juk 1%-át a kör működésére ajánlották fel. A befolyt összeg –14940 Ft – 30 százalékát működésre, 70 százalékát pedig cél szerinti tevékenységre használtuk fel. Elnökség
Kérjük, támogassák továbbra is körünket! Adószámunk:18565126-1-09
és KULCS-OPERÁTORI ELŐ BEÜLTETŐGÉP-KEZ
sünk munkakörbe kere jvárosba! aú sz Ti at munkatársak ettség, kiváló
kú végz Elvárások: középfo notonitás-tűrés, mo , ég ess kézügy . épes alapismeretek tóg mí hibátlan látás, szá tot ára ásj nk mu s Cafeteriát és ingyene epülésről. tel biztosítunk számos
-89-653 vagy Jelentkezés: 06-30-49 services.hu gabor.soltesz@kelly
Kiállítás A Böszörményi Alkotók Kiállítása augusztus 28-ig, naponta 10–18 óráig látogatható a művelődési központ kiállítótermében.
Születésnapi köszöntő Augusztus 22-én ünnepelte
80.
születésnapját
id. Tóth Lajos, felesége, gyermekei, unokái, és dédunokái körében.
HAJDÚBÖSZÖRMÉNY
7
8
VÁROSI HETILAP
Labdarúgás Augusztus 14-16-a között rendezték meg Debrecenben a Karnevál Kupa nemzetközi gyermeklabdarúgó tornát. A HTE nyolc korosztályban is képviseltette magát. A 2000es és 2003-as fiúk 3. helyen végeztek. A leány korosztályokban az U17 csapat bronzérmet szerzett, az U15-ösök pedig döntőt játszottak a Debreceni Labdarúgó Akadémia csapatával, ahol 0-0-s játékidő után büntetőpárbajban maradtak alul. HTE U15: Nagy A. – Drén Zs., Hajdu V., Dobi D., Nagy A., Madzin D., Szekeres A., Török H., Nagy F., Dobó-Nagy B. Edző: Papp Ferenc – Quirikó Vivien. Férfi labdarúgócsapatunk a SZEOL SC NB III-as gárdáját fogadta a Magyar Kupában, augusztus 12-én. HTE – SZEOL SC 1-0 (1-0) Gól: Molnár Tamás. Megye I. felnőtt: Püspökladányi LE – HTE 1-4 (0-4) Gól: Nagy M., Benke N., Simonka R., Jeremiás G. Megye I. U19: Püspökladányi LE – HTE 1-2 (1-1) Gól: Ladó S. (2) Megye I. felnőtt: HTE- Nyíradony 5-1 (3-1) Gól: Nagy M. (3), Benke és Jeremiás Megyei I. U19: HTE – Nyíradony VVTK 2-1 (0-1) Gól: Linzenbold Zsolt, Horváth János II. o. U19: Mátészalkai MTK – HTE 0-5 (0-2) Gól: Sütő Balázs (2), Kökényesi Ádám, Fenyőfalvi Csaba, Kádár Norbert. II. o. U17: Mátészalkai MTK – HTE 5-2 (2-1) Gól: Újvárosi István, Hadházi Imre. Edző: Rákos Csaba – Berta László.
Atlétika A HTE atlétika szakosztálya várja a sportág iránt érdeklődő - elsősorban általános iskolás korú gyerekek jelentkezését! Edzések helye: Városi Sportközpont atlétikai pályája. Ideje: hétfő, szerda, csütörtök 16.30. Edző: Berta Lászlóné. Kapcsolattartó: Fegyveres Imre (30-2136-981).
Ökölvívás A szakosztályba jelentkezhetnek a boksz és az önvédelmi-boksz iránt érdeklődők, szeptember 1-től a Bethlen -iskolában, hétfőn, szerdán és pénteken 18 órától.
Meccsajánló Augusztus 29. 11 és 13 óra, Városi Sportközpont: HTE–Várda SE II. o. U17 és U19 labdarúgó mérkőzés
HAJDÚBÖSZÖRMÉNY
XXV. ÉVFOLYAM 28. SZÁM