A magyar nyelvújításról közönségesen – egy friss modell nyomában –
Bodrogi Ferenc Máté DAB, 2012. április 2.
A cím apológiája közönségesen →
vulgárisan közérthetően általánosságban
nyomában →
útban felé
követve azt
A régi séma 1772 – 1872 (Bessenyei Györgytől a Magyar Nyelvőrig) Kitüntetett időszak: 1790 – 1820 (a magyar nyelv államnyelvvé tételének előterjesztésétől Kazinczy programiratáig)
ortológus vs. neológus dialektika • 1813: Mondolat (tézis) • 1815: Felelet a’ Mondolatra (antitézis) • 1819: Orthologus és Neologus (szintézis)
Az új modell: sztenderdizáció Státusztervezés nyelvpolitika: 1792: a magyar nyelvet mint kötelező tárgyat bevezetik a közép- és felső iskolákban
1844: a Magyar Királyság területén belül a magyar hivatalos nyelvvé válik
kiválasztás: melyik nyelvváltozat legyen a hivatalos, a sztenderd (ez leginkább a közélet nyelve), milyen legyen a tudomány nyelve, a szépirodalom nyelve
Korpusztervezés • kodifikáció: rögzítés és szabályozás (nyelvtan: grammatikáció, szókincs: lexikáció, grafizáció: az írásbeliség általános szabályozása) • kidolgozás: szókincsbővítés (funkcionalizáció), stilisztikai fejlesztés (differenciáció)
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
1794: Gyarmathy Sámuel: Okoskodva tanító magyar nyelvmester, Kolozsvár-Szeben. 1795: (Debreceni) Magyar Grammatika, mellyet készített Debreczenben egy Magyar Társaság, Bécs. 1805: Révai Miklós: A magyar szép toll; Révai Miklós magyar nyelvi és irodalmi kézikönyve, „A’ magyar deáki történet. 1806: Teleki László: A’ magyar nyelv elé mozdításáról buzgó esdeklései G. Teleki Lászlónak Pesten. 1806: Kis János: A’ magyar nyelvnek mostani álláspontjáról, kímíveltethetése módjairól, eszközeiről, Pest. 1808: Kazinczy jegyzetei: Magyar régiségek és ritkaságok, I., Pest. 1808: Pápay Sámuel: A’ magyar literatúra esmérete, Veszprém. 1813: Mondolat, Veszprém. 1813: Kazinczy bevezetése: Ujhelyi Dayka Gábor versei, Pest. 1813: Kazinczy kísérőtanulmánya: Báróczynak minden munkái, I–VIII., Pest. 1815: Felelet a’ Mondolatra néhai Bohógyi Gedeon Úrnak, Pest. 1815: Beregszászi Nagy Pál: Dissertatio Philologica de vocabulorum derivatione ac formatione in lingva magyarica, Pest. 1816: Sípos József: Ó és új magyar 1816: Helmeczi Mihály: Értekezés az úgynevezett újításokról a nyelvben 1816: A Mondolat és a Felelet bírálata (Rumy Károly, Allgemeine Literatur-Zeitung, Halle-Leipzig) 1817: Kassai József: Magyar nyelv-tanító könyv, mely a magyar beszédnek, és írásnak szabásait meg-ítélve, gáncsolva és megválasztva adja elé, Sárospatak. 1817: Z. (Balla Károly:) A Mondolatnak s a rá való Feleletnek megítélése (Tudományos Gyűjtemény) 1819: Somogyi Gedeon bevezetése: Értekezés a magyar verselés módjáról és fordításokról. 1819: Kazinczy Ferenc: Ortológus és neológus nálunk és más nemzeteknél (Tudományos Gyűjtemény) 1821: Teleki József: A’ magyar nyelvnek tökéletesítése új szavak és új szólásmódok által, Pest. 1821: Verseghy Ferenc: Magyar grammatika avagy nyelvtudomány, mellyben a hazai nyelvnek sükeres okokra épített regulái napkeleti nyelvhez illő tanitásrenddel mind és pontosan előterjesztetnek. A magyar nemzeti oskolák számára. 1832: A’ Magyar helyesírás és szóragasztás főbb szabályai, MTT. 1846: A’ magyar nyelv rendszere, MTT. 1862: Czuczor Gergely-Fogarasi János: A magyar nyelv szótára.
Debreceni Grammatika • a nyelv elkorcsosult, latin, majd nyugati nehézkedés (műveltség, oktatás, hivatalosság világában egyszersmind)
• a nyelvi norma köznépi alapú a nyelv minden regiszterében (a bárdolatlanságot ugyanakkor elmarasztalja)
• • • • • • •
közérthetőség normája a szóalkotási láz elutasítása (purizmus- és kölcsönszó-ellenes) a magyar „napkeleti” természetű nyelv analógia és szokás elve (az analógiából következik a szokás) normatív nyelvtan kell (a retorikával nem foglalkozik) nem tesz különbséget köznapi és költői nyelv között a nyelv grammatikailag megállapodott, változatlan
Révai Miklós • a korabeli nyelvi változás romlás • a mesterséges szóalkotás veszélyes (nyelvtisztaság: a nyelv idegen elemekkel „el nem keveredése”)
• a nyelv eredeti állapotának visszaállítása a cél: létezik a nyelvközösség életében egy korai szakasz, amikor a kezdeti minták nyomán kiteljesedik egy közösség nyelve • a norma kulcsa a nyelvszokás, amelyet a régi nyelvből (pl. Halotti Beszéd) rekonstruál a grammatikus • grammatikain túl a retorikai-stilisztikai szinttel is foglalkozik: klasszicista jellegű normák (hibátlanság, tisztaság, világosság) • klasszikus retorika + közösségi normatív konszenzus: törvény helyett szokás
Verseghy Ferenc • helyes és hibás, művelt és műveletlen nyelvállapot • a „józan ész” az egységesítő, normaképző erő: az analógia a szokáson alapuló józan ész fő szabálya (racionalista rendszerelvűség: a szokás épül az analógiára)
• sem a régi nyelv, sem az idegen példa nem legitimál: egyedül az élő közszokás dönt, a teljes beszélőközösség élő nyelve és annak közös elemkészlete • tökéletes szótár, mely megszüntetné a nyelvi különbségekből fakadó gondolkodásbeli különbségeket, s rögzítené a jelentéseket • a nyelv az ember nagykorúsításának és egységesítésének eszköze
Pápay Sámuel • „társasági” együttélés és gondolkodás-, érzés- és szólásmód szoros összefüggése • a nyelvszokás „társaságbéli”, mert konszenzuson (consuetudo) alapul, és mert hagyományozódik
• az analógia, etimológia és eufónia alapelvei maguk is a nyelvszokásból származnak • az írók csak gondosabban használják az anyanyelvet, de nem szólhatnak bele annak alakulásába, mert az elidegenítene a konszenzustól (kvázi-idegennyelv)
Teleki József • nyelvi gyakorlat, nyelvi hagyomány és nyelvesztétika közötti összhang • nem nyelvideál, hanem nyelvkarakter: Géniusz • nyelvi eszmények: bőség, eufónia, tisztaság, határozottság, regulásság • angolkert vs. franciakert (tökéletesen szabályozott vs. szabályozatlan) : a kettő között elfér a törvényes szabálytalan is (szép kivételek) • az ember is minduntalan tökéletesedik, így a nyelv is, a beszélőközösség is: kell a szabályozhatatlan sokszínűség, ha az a nyelv természetéhez, karakteréhez szervesül (közösségi differenciáció)
Kazinczy Ferenc • kezdetben: az idegenszerűségek normatív bírálata (Barczafalvi) + normatív poétikai, stilisztikai rendszer (Gottsched, Adelung) → mintakövetés és nyelvtisztaság egyeztetése • börtönévek: Wieland, Winckelmann, Goethe, majd Jenisch: neohumanizmus, esztétizmus → mintakövetés felé • nyílik a „mintakövetés–nyelvtisztaság-olló”: értékőrzés vs. értéklehetőségek valóra váltása, de az „érték” más-más kontextusban működik (K–Ny) + „két tűz között”
republikanizmus: kontrasztivitás, ciklikusság tudós hazafiság: univerzalizmus, perfekcionizmus csiszoltság: partikularizmus, organikusság
a tudós hazafiság színezetei: republikanizmus vs. csiszoltság a csiszoltság 2 útja: exkluzív (univ. perf.) vs. inkluzív (part. org.)
• európai nyelvi modell, humanista mediációs rendszer (Sprachbund, europäischer Sprachgeist, Spracheuropa, Meistersprache, Schülersprache, Sprachanschluß)
• kulturális prognózis (kulturális analógia, fázisos ismétlés)
• a poétikus nyelvhasználat elkülönítése a köznyelvtől (concordia discors, mégis diszkrét egységek + nagy- vs. kishagyomány, K vs. Ny)
• a nyelv mint műalkotás (képzőművészeti logika, dekórum) • a nyelvideál tükrében az író joga mindaz: - amit a (magyar) nyelv természete (örök szokása és törvénye) világosan nem tilt - amit a régi és újabb klasszikusok által nevelt ízlés javasol - amit a szükség múlhatatlanúl parancsol
A „fenntebb stíl”:
Alapviszonyok • diffúz funkcióintegráció (pánesztétizmus, literatúra) • szubjektumfelfogások (esprit – Geist) • nyelvfelfogások (humanista, racionalista, organikus) • civilizációs logikák módosulása (organicitás változatai, exklúzió–inklúzió, ideális közönség, humanista „ék”)
• a szereplők mindebben (Pápay, Földi János, Kölcsey, Kis János, Teleki László, Dessewffy József)
• Orthologus és Neologus…
„Külső barázdáltság” (Cicero)
„Belső barázdáltság” (Hamann)
Privát nyelvfelfogás
Nem-privát nyelvfelfogás
Közvetlen szakirodalom • • • • • • • • • • • • • • • • •
Henrik Becker: Der Sprachbund, Leipzig–Berlin, Humboldt Bücherei, 1948. Békés Vera: A hiányzó paradigma, Latin Betűk, Debrecen, 1997. Bodrogi Ferenc Máté: Kazinczy arca és a csiszoltság nyelve, Debreceni Egyetemi Kiadó, Debrecen, sajtó alatt. Czifra Mariann: Kazinczy Ferenc hagyatéka – Töredék, PhD-értekezés, ELTE–BTK, Budapest, 2011. Csetri Lajos: Egység vagy különbözőség? Nyelv- és irodalomszemlélet a magyar irodalmi nyelvújítás korszakában, Akadémiai, Bp., 1990. Debreczeni Attila: Tudós hazafiak és érzékeny emberek. Integráció és elkülönülés a XVIII. század végének magyar irodalmában, Universitas, Bp., 2009. Mark-Georg Dehrmann: „Das Orakel der Deisten”. Shaftesbury und die deutsche Aufklärung, Wallstein, Göttingen, 2008. Fehér Krisztina: Útban egy más nyelvészet felé. Elméleti-módszertani problémák a 20. századi magyar nyelvtudományban, PhD-értekezés, DE–BTK, Debrecen, 2011. Gyapay László: „A’ tisztább ízlésnek regulájival” Kölcsey kritikusi pályakezdése, Universitas, Bp., 2001. Kelemen János: A nyelvfilozófia rövid története Platóntól Humboldtig, Áron Kiadó, Bp., 2000. Kelemen János: Nyelv és történetiség a klasszikus német filozófiában, Akadémiai Kiadó, Bp., 1990. Márkus György: Kultúra és modernitás. Hermeneutikai kísérletek, T–Twins Kiadó, Lukács Archívum, Bp., 1992. Sándor Klára: Nyelvtervezés, nyelvpolitika, nyelvművelés, in A magyar nyelv kézikönyve, szerk. Kiefer Ferenc, Siptár Péter, Akadémiai, Bp., 2003. Szécsényi Endre: Társiasság és tekintély. Esztétikai politika a 18. századi Angliában, Osiris, Bp., 2002. S. Varga Pál: A nemzeti költészet csarnokai. A nemzeti irodalom fogalmi rendszerei a 19. századi magyar irodalomtörténeti gondolkodásban, Balassi, Bp., 2005. Tolcsvai Nagy Gábor: Alkotás és befogadás a magyar nyelv 18. századi történetében, Áron Kiadó, Bp., 2004. Tóth Orsolya: A mulandó és a múlhatatlan: Kazinczy és kortársai irodalmi szemléletmódjainak diszkurzív határai, Ráció, Bp., 2009.
