ELŐADÁSOK SZŐKE RÓBERT
A MAGYAR MŰSZAKI KONTINGENS IFOR-FELADATAI
Szőke Róbert mk. őrnagy 1996-ban a Magyar Műszaki Kontingens összekötő tisztje, majd 1997-ben parancsnokhelyettese. Jelenleg a Szárazföldi Vezérkar G3 kiemelt műveletirányító főtisztje.
A konferencia keretében arra a feladatra kaptam felkérést, hogy a Magyar Műszaki Kontingens IFOR-parancsnokság alatt végrehajtott szakfeladatairól tartsak egy rövid előadást. Annak érdekében, hogy minél többet megtudjak a külszolgálatról, elkezdtem a környezetemben, ismerősöktől és kollégáktól érdeklődni a részletekről, és próbáltam minél több praktikus tanácsot összegyűjteni. A helyzetem annyiban volt speciális, hogy az első félévet az IFOR-parancsnokságon szolgáltam, mint összekötő tiszt, és így lehetőségem volt betekinteni a parancsnokság életébe, a vezetés rendjébe. A megkérdezettek többsége azt mondta, hogy nem lesz könnyű dolgom, és fel kell készülnöm arra, hogy hazajövetelem után rengetek jelentést, beszámolót és egyéb anyagot kell majd készítenem a kinti beosztásommal kapcsolatban. Ehhez képest a mai az első fórum 5 év után ahol lehetőséget kapok, hogy egy előadást tartsak a boszniai békefenntartással illetve a Magyar Műszaki Kontingenssel kapcsolatban. Amint azt korábban említettem külszolgálatom első félévét az IFORparancsnokságon töltöttem, mint a kontingens összekötő tisztje, így volt lehetőségem a dolgok miértjei mögé nézni. A miértek pedig akkor számomra azt jelentették, hogy milyen típusú szakfeladatokat, milyen sorrendben kell a hadműveleti területre telepített műszaki csapatoknak és ezen belül a magyar kontingensnek végrehajtania. Ahhoz, hogy a boszniai békefenntartás — és ezáltal a kontingens — kezdeti feladatait megismerhessük, vissza kell tekintenünk a háború pusztításaira (1. sz. kép). Mik voltak azok a műtárgyak, amik a XX. század egyik legkegyetlenebb polgárháborújában fizikailag elpusztultak? Úgy gondolom, hogy a válasz nagyon egyszerű, és valamennyien tudjuk. Hidak százai, utak, vasutak, templomok és iskolák váltak az esztelen pusztítás áldozataivá. A polgárháború
jellegéből adódóan nem beszélhettünk egy kialakult és megszilárdult peremvonalról, hiszen a helyzetek rövid időn belül változtak, és a visszavonuló csapatok igyekeztek mindent elpusztítani. Az IFOR-parancsnokság és a 23 különböző nemzetiségű alárendelt műszaki alakulata a hadműveleti területre történő diszlokációját követően ezzel a helyzettel találkozott, és fogalmazta meg a békefenntartás szempontjából nélkülözhetetlen, az IFOR-csapatok számára az egyik legfontosabb feladatot: a mozgásszabadság biztosítását. Katonai szempontból mit takar, milyen feladatokat jelent a mozgásszabadság fenntartása?
1. sz. kép. Rombolt híd Bosznia-Hercegovinában
Mindenekelőtt a hadműveleti terület minden irányból történő elérhetőségét, ami a feladatok közül kiemelt jelentőséggel bírt. A szektorok közötti mozgásszabadságot, hogy szükség esetén a három szektor bármelyike földön, levegőben esetleg vízen elérhető legyen. A szektorokon belüli mozgások biztosítását, ami gyakorlatilag a felelősségi körzetek közötti mozgásszabadságot jelenti. Ez a feladat a körzetben települt műszaki csapatok feladatai közé tartozik, azonban felszerelésükből és az akadályok
jellegéből adódóan ezeket sok esetben nem voltak képesek végrehajtani. Az 1. sz. ábra szemlélteti a Bosznia-Hercegovinában lévő — az IFOR-csapatok mozgásszabadsága szempontjából meghatározó — utak és hidak rendszerét. A mozgásszabadság megvalósításának feladatait sorolhatnánk tovább, beleértve a helyi lakosok mozgásszabadságának biztosítását, ami az újjáépítések és visszatelepítések megkezdésének alapvető és nélkülözhetetlen feltétele volt.[1] Saját tapasztalatom szerint, azonban a prioritásokat alapvetően a fenti szempontok határozták meg.
1. sz. ábra. A hadszíntéri utak és hidak hálózata)
A 2. sz. ábra mutatja a műszaki támogatási feladatok megoszlását a vizsgált időszakban. Az arányokon jól látszik, hogy a mozgásszabadság feladatai, az összes műszaki támogatási feladat több mint felét (60%) jelentik.
Az előzetes terveknek megfelelően a Magyar Műszaki Kontingens 1996. február 3án került az IFOR szarajevói parancsnokságának alárendeltségébe. Az IFORparancsnokság által megfogalmazott prioritások tisztázódtak, a műszaki kontingens képességei alapvetően adottak voltak.[2] Véleményem szerint az a döntés, hogy egy műszaki kontingens vesz részt egy békemissziós feladatban sokkal nagyobb szimpátiát vált ki a helyi lakosok körében, mint más katonáké. Ez a feladatok jellegéből, a helyreállítás, az építés, az alkotás sajátosságaiból adódik.
2. sz. ábra. Az IFOR műveletek idején vizsgált 412 műszaki feladat megoszlása
Ellenpéldaként tudnám említeni a Koszovóban szolgáló KFOR-katonákat, akik gyakorlatilag naponta összetűzésbe kerültek a különböző nemzetiségekkel, míg a Magyar Műszaki Kontingens különböző területeken végrehajtott híd illetve útavatási ünnepségeit — ahol nemzetiségtől függetlenül a helyi lakosok szerény lehetőségeiknek megfelelően segítették az építést, és hozzájárultak a közös hídavatáshoz — mindenkor a teljes egyetértés jellemezte. Ilyen helyzetben és körülmények között kezdte meg szakfeladatainak végrehajtását a Magyar Műszaki Kontingens, ami így leírva végtelenül egyszerűnek tűnik. Ugyanakkor a Magyar Honvédség állományából hasonló békemissziós feladatot — leszámítva néhány tisztet — korábban még senki nem hajtott végre. Mindent ott és akkor kellett megtanulnunk. Ahhoz, hogy feladatainkat sikerrel hajtsuk végre, komoly kapcsolatrendszert kellett kialakítani a hadműveleti területen szolgáló katonai, polgári, helyi és nemzetközi szervezetekkel (3. sz. ábra). Feladatainkat az összekötő tiszteken keresztül kaptuk, ami nem azt jelentette, hogy ők mondtak igent vagy nemet különböző feladatokra. Minden feladatvégrehajtást
megelőzően a szarajevói IFOR műszaki főnöke törekedett arra, hogy személyesen találkozzon a kontingens parancsnokával, hogy a feladatvégrehajtás érdekében tisztázza a főbb kérdéseket:
3. sz. ábra. A Magyar Műszaki Kontingens kapcsolatai
Melyek voltak ezek? ¨ felszereléséből, szabad kapacitásából adódóan végre tudja-e hajtani a kontingens az adott feladatot? ¨ ha igen, melyek azok a feltételek, amelyeket az IFOR műszaki főnökének kell biztosítani, például: · anyagszámvetés alapján az anyagi készletek; · speciális felszerelések, műszaki gépek, szakmai felkészítés, melyekkel a kontingens nem rendelkezik; · a munkaterület katonai és polgári biztosítása; · logisztikai kérdéseket érintő egyeztetés: étkezés, víz, üzemanyag, fürdetés stb. ¨ a feladat végrehajtásának tervezett kezdete és befejezése.
Itt egy pillanatra szeretnék megállni, hiszen mint összekötő tiszt, és később, mint a kontingens parancsnokhelyettese számtalan tapasztalatot szereztem ezen a téren. Az IFOR-parancsnokság, illetve műszaki főnökség általában nem határozott meg konkrét időt a készenlét elérésére, ha mégis, akkor a korábban már említett prioritást vették alapul, és ha kellett megcserélték a feladatokat. Mint összekötő tiszt volt alkalmam látni az IFOR műszaki törzsében szolgáló tisztek arckifejezését, amikor meglátták azokat az időintervallumokat, melyeket a kontingens felterjesztett. Sok esetben — főleg a küldetés első időszakában — nem akarták elhinni, hogy ennyi idő alatt végre lehet hajtani az adott feladatot. A dolog másik oldalát tekintve, amikor parancsnokhelyettesként szolgáltam, láttam, hogy a terveinket sok esetben a normakönyvekben meghatározott időnormák szerint szeretnénk végrehajtani, még akkor is, ha a körülmények (repeszálló mellény és mentő mellény együttes viselése, időjárási, földrajzi összetevők) ezt nagyban gátolták. Véleményem szerint a megfelelni akarás mindenkit nyomasztott, ugyanakkor elégtételt és büszkeséget éreztünk egy-egy feladat sikeres befejezését követően. Visszatérve a műszaki főnökkel történt pontosításra, amennyiben a fent említett feladatokat tisztázták, a többi már a kontingens dolga volt. Az IFORparancsnokságot nem érdekelte, hogyan hajtjuk végre a feladatot, mert teljes önállóságot élveztünk. Ez szokatlan volt számunkra, mert itthon megszoktuk azt, hogy végig fogják a kezünket. Rövid idő alatt megtanultuk a Mabey&Johnson valamint a Bailey-hidak szerelését, telepítését és bontását.[3] Példaként szeretném megemlíteni a Brcko-i közúti hidat, amely egy 60 t teherbírású, 108 m hosszú és 4,2 m szélességű Compact típusú híd volt. Ezt a hidat a 130. amerikai műszaki dandárral együtt építette a kontingens. A másik hasonló szerkezetű híd a Stara Gradiska-i közúti híd, melynek építését — a Brčko-i híd fontossága miatt — kettő hétig szüneteltetni kellett. Végül, de nem utolsó sorban a Slavonski Brod-i közúti hidat kell említenem, melynek építése során az előre gyártott acélszerkezet beemelése helikopterrel történt. Ez a híd az IFOR tevékenysége alatt épített leghosszabb híd volt (2. sz. kép). A kontingens rövid időn belül — ez 3-4 hónapot jelent a hadműveleti területen — már ilyen komoly, a békefenntartás szempontjából meghatározó hidak építését kapta feladatul. Nem vallottunk szégyent, hiszen ezeknek a hidaknak egy része ma is szolgálja a forgalmat. Rendkívüli elismeréssel szóltak a szakemberek az általunk épített PMP úszóhidakról, melyek közül ki kell emelni a Susannah hidat. A 227 m hosszú hídon 6357 fő, 2591 kerekes technikai eszköz, továbbá 52 lánctalpas eszköz kelt át működésének 67 napja alatt. Ennek a hídnak a történelmi jelentősége az, hogy ez a híd biztosított kapcsolatot két olyan ország között, amelyek korábban háborúban álltak egymással.
Egy másik nagyon fontos híd a Slavonski Brodnál épített PMP-úszóhíd, amely a Száván való átkelést biztosította az amerikai csapatok illetve az északi dandár részére. A történelmi hűség kedvéért el kell mondanunk, hogy ez a híd magasan megdöntötte a Susannah híd forgalmi adatait. Fennállásának 109 napja alatt 22 458 kerekes és 239 lánctalpas technikai eszközt bocsátott át. (3. sz. kép). A végrehajtott feladatoknál a PMP hídkészletnek egy igen jelentős pozitívuma mutatkozott meg, az amerikaiak által használt hídkészletekkel szemben.
2. sz. kép. Acélszerkezet beemelése helikopterrel (A Slavonski Brod-i híd építése során)
3. sz. kép. PMP típusú híd a Száván
Ez pedig a pontonszerkezetbe beépített horgonnyal ellátott csörlőszerkezet volt. Ennek előnyei azonnal megmutatkoztak, amint a hídátkelőhely berendezése befejeződött. A tolóhajók leállítását követően is megmaradt ugyanis a híd stabilitása, mivel ezt a funkciót az úgynevezett meder és parti horgonyok vették át. Ezt az amerikai katonák meglepetéssel szemlélték, hiszen — a saját hídkészleteik horgonyzási lehetőségének hiányában — az ő hajóiknak a híd fenntartásának teljes időszakában működniük kellett, ami a több hétig tartó folyamatos fenntartást erősen befolyásolta. A PMP-hidakkal végrehajtott feladatoknál célszerű még megemlíteni, hogy a hosszú ideig tartó fenntartási feladatokról olyan tapasztalatokat szereztünk, amelyekről előzőekben csak a szabályzatokban olvastunk. Nem beszéltünk még az alacsonyvízi fahidakról melyeknek az volt az érdekessége, hogy az akkori műszaki főnök és törzse csodájára jártak. Nem azért mert a XX. század végének egyik csúcstechnológiája volt, hanem talán azért mert ilyet ők csak könyvben láttak. Ezek a hidak hamar megépíthetőek voltak, anyagszükségletüket tekintve nem kellett túl sokat várni az igénylést követően, bár az elképzelés, hogy minden anyagot a hadműveleti területen kell beszerezni, sok esetben késleltette a feladatok időbeni végrehajtását. A megépített alacsonyvízi fahidak csoportjából kiemelhetjük a Python—III, a Donji Kotorac-i, valamint Handanovic-i hidakat, melyekkel szemben a
közös követelmény az volt, hogy teherbírásuk érje el a NATO által minimálisan megkövetelt 40 tonnát (4. sz. kép).
4. sz. kép. Alacsonyvízi fahíd Bosznia-Hercegovinában
A fent említett hidak komoly szakmai kihívást jelentettek a hadműveleti területen uralkodó időjárás, a csapadék és a folyók vízszintjét tekintve. A fenti jellemzők kiismerését követően több esetben meg kellett erősíteni az aljazatokat, mert egy 2-3 órás esőt követően az addig csak csordogáló patakok pillanatok alatt gyorsfolyású hegyi folyókká duzzadtak, és komoly károkat okoztak a hídszerkezetekben. További problémát jelentett az alacsonyvízi fahidak esetében az óriási forgalom, Az előbb említett Python—III alacsonyvízi fahíd az IFOR-parancs nokságot az amerikai parancsnokság alatt álló többnemzetiségű hadosztállyal kötötte össze, az észak—déli fő közlekedési útvonalon. Hasonló terhelésnek az itthon épített hidak nem voltak kitéve, így aztán a hadszíntéren a javítás és felújítás rendszeressé vált, és az állandó hidak megépítésekor ezeket az első körben kiváltandók közé sorolták. A téli időjárás közeledtével a fahidak korlátjai, koptatórétegei a szorgos helyi fagyűjtők áldozatos munkájának köszönhetően rendszeresen eltűntek, így ezek pótlása is állandó feladatot jelentett. A következőkben a TMM—3 hidakkal végrehajtott feladatokról szeretnék egy pár gondolatot közölni. Az IFOR időszakában két TMM-hídról beszél hetünk, az egyik Sanski Most-i, a másik pedig az Ustikolina-i. Mindkét eset ben a le- és feljárók építését más nemzet katonái hajtották végre (angol és német műszakiak). Mivel
ezek a gyorstelepítésű hidak az újjáépítések meg kezdését voltak hivatottak szolgálni, polgári forgalomra is alkalmassá kellett őket tenni. A nyomsávok közét pajzsokkal kellett lefedni, hogy a lovas kocsitól az utánfutóig minden eszközzel tudjanak közlekedni rajta. A két híd közötti legjelentősebb különbség az volt, hogy az Ustikolina-i híd 2 készlet felhasználásával épült, melyre korábban ismereteim szerint nem volt példa. A Drina erős vízsebessége, és a 80 m-es hosszúság miatt a híd minden egyes tagját kikötöttük. A híd az igényeknek és a lehetőségeknek megfelelően egy víztározó alá épült meg és a francia műszakiaknak adták át azzal, hogy na ponta ellenőrzik. Sajnálatos módon azonban a már korábban emlegetett esőzések eredmé nyeként a víztározót előzetes értesítés nélkül megnyitották, és a hordalék valamint az erős sodrás elmosta és deformálta a hidat. Az IFOR-időszakban végrehajtott feladatok közül mindenképpen említést érdemel a Tuzla—Zvornik közötti vasútvonal helyreállítása. A feladatot először a fokozott harckészültséget eredményező polgári és etnikai feszültségek, később a kedvezőtlen időjárás, végül pedig a nyomvonalon található 5 km-es alagút tűzszerész átvizsgálása hátráltatta. Mivel a kontingensnek igazi vasútépítő kapacitása nem volt, így a feladat felvállalása nem kis fejtörést okozott a kontingens vezetésének. Olyan feladatokat kellett megoldani, mint sziklák darabolása robbantással, 1000 m3 föld és 5000 m3 zúzottkő elszállítása, a vasúti töltés hely reállítása, 27 bunker és 87 tüzelőállás betöltése és tömörítése és az 5 km-es alagút tűzszerész átvizsgálása. Ennek eredményeként az építés és a helyreállítás 2 hónapig tartott. A feladat végrehajtásban amerikai és olasz nemzetiségű katonákkal dolgoztunk együtt. Végül, de nem utolsó sorban szeretném megemlíteni a mindenki által közismert „IFOR barátságos arca” című feladat végrehajtásat. Az IFOR-parancsnokság kezdeményezésére a műszaki alakulatok között beindult az a fajta projekt, melynek lényege az, hogy a hadműveleti területen a szabad kapacitásokra alapozva, se gítsünk a háború, okozta pusztítások felszámolásában. A kontingens e tekintetben különös helyzetben volt, hiszen a határtól 2-3 kilométerre meg kellett találni az egyensúlyt, a horvát és szerb nemzetiségűek segítésekor, ezzel is kimutatva pártatlanságunkat, ami a békefenntartás egyik alapvető követelménye. E feladatok közül az Okučani templom építését szeretném megemlíteni, hiszen ez a feladat igen nagy nyilvánosságot kapott. A templom alapjának kiásásakor 4750 m3 földet kellett kiemelni és elszállítani. Véleményem szerint ez a feladat nagyban hozzá rájult ahhoz, hogy a magyar katonák a kitelepülés évében kiegyensúlyozott és hosszútávú kapcsolatot alakítottak ki a helyi lakosokkal és a város vezetésével. Az IFOR időszakában a Magyar Műszaki Kontingens katonái számos feladatot hajtottak végre. Ennek összegzését mutatja a következő összegzés:
¨ megépített hidak száma: 19; ¨ megépített hidak hossza: 1500 m; ¨ útjavítás: 20 km; ¨ vasútvonal helyreállítása: 65 km; ¨ terület mentesítés: 100 000 m2; ¨ búvár merülések száma: 1500 alkalom; ¨ felhasznált robbanóanyag: 2 t; ¨ megtett út: 700 000 km; ¨ felhasznált üzemanyag: 500 000 l. A mentesítési feladatokkal kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy ezek a feladatok csak a kontingens közvetlen munkavégzéséhez szükséges területek átvizsgálását jelentették. A Dayton-i Békemegállapodásban meghatározottak szerint ugyanis, a háború során telepített aknamezők felszedését a telepítő félnek kell végrehajtani. A mai napig komoly problémákat okoz az, hogy az aknamezők törzskönyveinek döntő hányada nem áll rendelkezésre. A tűzszerész feladatok végrehajtásával illetve az ezekhez kapcsolódó biztonsági rendszabályok betartásával kapcsolatban szeretném hangsúlyozni, hogy a hadműveleti területre történő megérkezésünktől kezdődően, a mai napig a kontingens egyetlen katonája sem szenvedett aknabalesetet. A hadműveleti területen szolgálatot teljesítő katonák és a helyi lakosok között sajnos számos alkalommal történt komoly sérüléssel járó baleset, annak ellenére, hogy a kiképzés egyik kiemelkedő területének tekintették az aknaveszély oktatását. A kontingens — mint hadszíntér műszaki alakulat — a hadszíntér bármely pontján kaphatott feladatot. Ezt mutatja az 4. sz. ábra. Az ábrán jól látható, hogy az eredetileg megegyezés tárgyát képező 50 km-es működési körzet, melyet a kontingens számára előzetesen meghatároztak, a diszlokációt és az átalárendelést követően gyakorlatilag megszűnt. Nehézséget okozott az is, hogy a kontingens alaptábora és az IFOR-parancsnokság közötti távolság 250 km volt. Előadásomban szándékosan nem érintettem minden, az IFOR időszakában végrehajtott feladatot, hiszen nem ez volt a célom. Szerettem volna egy átfogó képet mutatni a végrehajtott feladatokról, az azokkal járó nehézségekről és eredményekről, valamint azon tapasztalatokról, melyet az IFOR időszakában
szerzett a Magyar Műszaki Kontingens. Valamennyien tudjuk, hogy milyen jelentősége volt és van a kontingens tevékenységének, a NATO-csatlakozás területén, valamint a magyar katona megismerésében, megítélésében és ami talán a legfontosabb, a megbecsülésében.
4. sz. ábra. Feladatok az IFOR időszakban
FELHASZNÁLT IRODALOM Magyarok az IFOR-ban, SFOR-ban. Szerkesztette: Bombay László mk. alezredes, Budapest, Zrínyi Kiadó, 1997. PADÁNYI József: A menekültek és hontalanok visszatelepítése BoszniaHercegovinába. Hadtudomány X. évfolyam 2000/2.
[1] PADÁNYI József: A menekültek és hontalanok visszatelepítése BoszniaHercegovinába, Hadtudomány X. évfolyam, 119. o. 2000/2. Budapest. [2] A meglévő képességek nem mindig estek egybe a felmerülő igényekkel. Ilyen volt a Zvornik—Tuzla vasútvonal helyreállítása vagy az elemes hidak építésének feladatai. [3] Az IFOR-műveletek alatt találkoztunk először ezekkel az elemes hidakkal, itt tanultuk meg a telepítés fortélyait. Azt, hogy jó tanulók voltunk, mutatja az is, hogy később már mi tanítottuk más nemzetek katonáit.
