A magyar mezőgazdaság jövője a GMO-mentesség szempontjából

A magyar mezőgazdaság jövője a GMO-mentesség szempontjából Szerződésszám: VKSZI/188/2008 GreenCapital-4/2008

Készült: az FVM Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet megbízásából 2008

"Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa" – az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával.

Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék......................................................................................................................... 2 Vezetői összefoglaló, javaslatok ............................................................................................... 3 Az agrár-biotechnológia nemzetközi iparági helyzete ................................................................... 3 Az agrár-biotechnológia szabályozási környezete.......................................................................... 4 Az agrár-biotechnológia gazdasági értékelése az ellátási láncban................................................ 4 A gazdálkodói tapasztalatok .......................................................................................................................... 4 A GMO-k megítélése az élelmiszerkereskedelemben ................................................................................... 5 A GMO-k fogyasztói megítélése ................................................................................................................... 6

Az agrár-biotechnológiai nemzetgazdasági szintű hatásai ............................................................ 7 Agrárpolitikai javaslatok ................................................................................................................. 8

Bevezetés .................................................................................................................................. 10 Az agrár-biotechnológiai ipar nemzetközi helyzete és szabályozási környezete.................... 12 Nemzetközi iparági helyzet ............................................................................................................ 12 Nemzetközi szabályozási környezet ............................................................................................... 19

Az agrár-biotechnológia értékelése az élelmiszer ellátási láncban ....................................... 23 Tapasztalatok a gazdálkodók szintjén .......................................................................................... 26 Tapasztalatok az élelmiszer-kereskedelem szintjén ..................................................................... 31 Tapasztalatok a végső fogyasztók szintjén.................................................................................... 35 A fogyasztók a nemzetközi kutatások tükrében .......................................................................................... 35 Hazai fogyasztás-kutatások ......................................................................................................................... 41 Következtetések a fogyasztói vizsgálatokból .............................................................................................. 48

További közgazdasági elemzések és tanulságok ..................................................................... 49 Makrogazdasági elemzések és következtetések ............................................................................ 49 A koegzisztenciával összefüggő gazdasági szempontok ............................................................... 52

Következtetések, javaslatok ..................................................................................................... 56 Irodalomjegyzék....................................................................................................................... 61 Táblázatok, ábrák, illusztrációk jegyzéke ............................................................................... 69

"Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa" – az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával. 2

Vezetői összefoglaló, javaslatok Az agrár-biotechnológia nemzetközi iparági helyzete Az agrár-biotechnológia nemzetközi helyzete meglehetősen ellentmondásos. Egyfelől az iparág képviselői szerint évente kétszámjegyű növekedést produkálva 2007-ben 114,3 millió ha-on termesztettek genetikailag módosított haszonnövényeket a világ 23 országában. Másfelől több mint egy évtizeddel a megjelenésük után a GM-növények termőterületének túlnyomó része (90%-a) öt országban koncentrálódik, amelyek az amerikai kontinensen találhatók (Egyesült államok, Kanada, Argentína, Brazília és Paraguay). Csupán egyetlen ország, az Amerikai Egyesült Államok adja a GM-növények világtermelésének felét, Argentínával együtt 70%-át. 2007-ben a GM-növények piaci értéke 6,9 milliárd USD volt, ami a 34 milliárd USD értékű kereskedelmi vetőmagpiac 20%-a; a globális GM-piacnak 47%-át a GM-kukorica, 37%-át a GM-szója, 13%-át pedig a GM-gyapot adta. A vetésterületet nézve a GM-szója a vezető gabonaféle, 58,6 millió ha-on (az összes GM-gabona területének 51%-án) termesztik, a GMkukoricát 35,2 millió ha-on (31%), a GM-gyapotot 15,0 millió ha-on (13%) és a GM-repcét 5,5 millió ha-on (5%). A GM-növények bevezetése óta a herbicid-rezisztencia a legelterjedtebb tulajdonság, amit GM-szója, -kukorica, -repce, -gyapot és -lucerna esetében is alkalmaznak: a teljes GM-növényi vetésterület 63%-a (72,2 millió ha). 2007-ben már az egyszerre többféle génmódosítást tartalmazó GM-növények vetésterülete nagyobb volt (21,8 millió ha, 19%), mint a rovarölő-rezisztenciával módosított GM-fajtáké (20,3 millió ha, 18%). Mindezek azt is mutatják, hogy stagnál a GM-fajták diverzitása: csupán négy növény (szója, kukorica, gyapot és repce) teszi ki majdnem az egészét a GM-mezőgazdálkodásnak. A genetikailag módosított tulajdonságokat szemügyre véve ugyanez a helyzet: a herbicidrezisztencia és a rovarölő szer rezisztencia az a két tulajdonság, amellyel rendelkező GMnövények viszonylag szélesebb kereskedelmi elterjedtségnek örvendhetnek. Szervezeti és szerkezeti változások sora ment végbe a biotechnológia megjelenése nyomán az általa érintett iparágakban: az iparágak összefonódása, az újonnan születő kutató-fejlesztő vállalkozások hálózatai és szövetségei a meglévő nagyvállalatokkal, valamint ez utóbbiak intenzív integrációs és koncentrációs folyamata mintegy fél tucat szereplőre csökkentették a mezőgazdasági biotechnológia által érintett nagyvállalati versenytársak számát. Az iparágak közül a mezőgazdaságot, a gyógyszer- és vegyipart szükséges mindenekelőtt érintettként kiemelni, ugyanakkor az agrár-biotechnológia fejleményei között más vonatkozások is megjelentek, így például erőteljes az energiahordozók (a bio-üzemanyagok), a környezetvédelmi, a műanyagipari fejlesztések megjelenése. A mezőgazdasági biotechnológiában mára mindössze öt – Gene Giants-ként elhíresült – nagyvállalat sorolható: a Bayer, a Dow Chemical, a DuPont, a Monsanto és a Syngenta. Ezek valamennyi vonatkozó iparágban az óriáscégek között szerepelnek, iparáganként 23–100 százalék között mozgó együttes piaci részesedéssel. Az agrár-biotechnológiai óriásvállalatok piaci erőfölénye lehetővé teszi, hogy a termesztés hasznainak egyre nagyobb részét sajátítsák ki maguknak. A lehetővé váló monopolista árképzés miatt a szabadpiaci verseny kedvező hatásai nem érvényesülnek; végső soron tehát csökken az új technológia össztársadalmi hasznossága. Az összeolvadások és felvásárlások során csökkenő vállalati létszám az iparágban lefaragta a cégek kutatási motivációit, és a K+F-igényesség csökkenésével járt. Összességében a vetőmag és növényvédő szer input "Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa" – az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával. 3

piacokon a verseny csökkent, és a néhány óriáscég „politikai méretgazdaságosságának” növekedése az állami szabályozásra hatást gyakoroló képességét is jelentősen kiterjesztette. Az agrár-biotechnológia szabályozási környezete Az Egyesült Államok szabályozása arra épül, hogy a genetikailag módosított szervezetek (GMO-k) nem igényelnek különleges megközelítést, sem új szabályozó intézményrendszert, sem pedig eltérést a megszokott élelmiszerbiztonsági ellenőrzésektől, mert a biotechnológiai termékek „lényegileg megegyeznek” más új növényekkel és élelmiszerekkel, ezért a megszokott kockázatelemzési megközelítés és technikák alkalmazhatóak. Ez a szabályozási megközelítés, mely sem a címkézést, sem a piaci bevezetés előtti különleges biztonsági vizsgálatokat nem követeli meg, nagy lökést adott az agrár-biotechnológia fejlődésének az Egyesült Államokban. Szemben az Egyesült Államokkal az Európai Unió szabályozása a biotechnológiai termékek egységes kockázatelemzését követeli meg. Az EU szabályozási rendszerének fő alapelve az elővigyázatosság elve, ami lehetővé teszi, hogy azokat a biotechnológiai termékeket se engedjék kereskedelmi forgalomba, amelyek hatásairól nem áll rendelkezésre kellő tudományos ismeret, és fennáll a lehetősége, hogy ártalmasak lehetnek. A másik döntő különbség az európai és az amerikai szabályozási megközelítés között az, hogy az EU-ban nemcsak a termék maga, hanem a termelési folyamat is számít, s mivel a biotechnológiai termékek előállításának folyamata eltér a megszokott termelési folyamatoktól, eltérő kockázatokat és bizonytalanságokat hordoz, ezért azokra szabott szabályozásra van szükség. Az EU és számos más fontos exportpiac bezárta kapuit az amerikai génmódosított kukorica és szója előtt. Hiába folytatott agresszív nemzetközi politikát az agrár-biotechnológiai termékek piaci megnyitása érdekében az Egyesült Államok, ez legfeljebb pirruszi győzelmekhez vezetett (pl. WTO 2006-os döntése), leginkább ellentmondásos lépésekhez (pl. GMélelmiszersegély afrikai országoknak), s egyelőre semmi jele, hogy a piacok megnyílását eredményezné. A GMO termékekkel szembeni importkorlátozások egyre jobban terjednek Ausztráliától, Új-Zélandon át, Japánon, Dél-Koreán keresztül Indiáig és Kínáig. A 2003-ban hatályossá vált Cartagena Jegyzőkönyv a biológiai biztonság védelméről az elővigyázatosság elvén alapul, tehát erősíti az EU politikájának nemzetközi legitimációját, valamint kiterjeszti a kockázat fogalmát a társadalmi-gazdasági kockázatok beemelésével. Az agrár-biotechnológia gazdasági értékelése az ellátási láncban Ha az agrár-biotechnológia kínálta termékeket és szolgáltatásokat gazdasági szempontból értékelni kívánjuk, akkor az élelmiszer ellátási lánc valamennyi fázisában, illetve valamennyi fontos szereplője szempontjából kell szemügyre vennünk eddigi és potenciális teljesítményüket A gazdálkodók számára az alapvető dilemma az, hogy milyen vetőmagot és ahhoz kapcsolódóan termesztési technológiát válasszanak. Az agrár-biotechnológiai vállalatok kínálata a konvencionális vetőmagokkal (hibridekkel), a bio-vetőmagokkal, valamint a helyi fajtákkal (ún. tájfajtákkal) és kapcsolódó termesztési eljárásaikkal versenyez. A GM-növények nyereségességét a hozam, a vetőmag ára és a kártevők elleni fellépés költsége befolyásolja. A gazdálkodói tapasztalatok A herbicid-ellenálló GM-szójabab vetőmagja ha-ként 15 EUR többletköltséget okoz a gazdálkodóknak, ami 35%-os árprémiumot jelent a konvencionális szójabab vetőmagokhoz "Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa" – az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával. 4

képest. A Bt-kukorica esetében a leggyakoribb becslés szerint 22 EUR/ha az árprémium. Az agrár-biotechnológia pártolóinak az az állítása, hogy a GM-növények csökkentik a növényvédő szer használatot bevezetésük első három évére (1996-1998) igaznak bizonyult. 1999 óta azonban változott a helyzet, és az állítás elvesztette igazságtartalmát: a növényvédő szer használat és így a természeti környezet szennyezése növekszik. Igaznak bizonyultak azok az ökológiai előrejelzések, amelyek a herbicid-rezisztencia biotechnológiai alkalmazásával kapcsolatban a gyomok viszonylag gyors alkalmazkodását prognosztizálták: a legszélesebb körben alkalmazott Roundup Ready GM-növények esetében három-négy év alatt bekövetkezik a rezisztens gyomok kialakulása, és ettől kezdve a „peszticid-mókuskerék” újra forog. Ami a hozamokat illeti, a Bt-kukorica esetében a kép kedvező: számos tanulmány mutatja ki hozambeli előnyét a konvencionális fajtákkal szemben. A hozam-összehasonlítások ugyanakkor a GM és konvencionális haszonnövények esetében a termesztési feltételektől – és így magától a termesztésbe vont terület regionális adottságaitól – függenek, különös tekintettel a kártevők és gyomok elterjedtségére. A DG Agriculture szerint nem áll rendelkezésünkre minden kétséget kizáró bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a GM-növények valóban nyereséget termelnek a gazdálkodóknak: a ha-kénti megtérülés alapján nincs jelentős különbség a herbicid-ellenálló szója és konvencionális társai között; a Bt-kukorica költséghatékonysága a kukoricamoly fertőzöttség mértékétől függ; és a herbicid-ellenálló repce esetében sincsen egyértelmű következtetés gazdasági nyereségességét illetően a konvencionális fajtákhoz képest. A legkézzelfoghatóbb és legközvetlenebb sikere a GMnövényeknek a teljesítményük és kényelmességük kombinációjában ragadható meg: nagyobb rugalmasságot biztosítanak a gazdálkodási gyakorlatban, mert kisebb és rugalmasabb a munkaerő-igényük; a kényelmesség a munkaerő termelékenységének növekedésében és a növény-specifikus munkaerő költségek csökkenésében érhető tetten. Azok a gazdák, akik jobban integráltak a formális vetőmag rendszerbe és piacba, inkább kockázat-semlegesek és átlaghozam-maximálók vetőmag-választási döntéseikben, és kedvezőbb a hozzáállásuk a GM-fajtákhoz. A helyi fajtákat előnyben részesítő gazdálkodók, akik az in situ fenntartói az ültetett növények biológiai sokféleségének, és akik nem a formális vetőmag rendszerbe és piacba, hanem az informális vetőmag hálózatokba kapcsolódnak, jobban elutasítják a GM-növényeket. Mivel hazánkban GM-növények kereskedelmi célú termesztése nem folyik, ezért a magyar gazdálkodókra és gazdálkodási körülményekre vonatkozó tapasztalat nincs. A hazai gazdák körében végzett kérdőíves felmérés azt mutatja, hogy jelentős ellenérzéssel viseltetnek a GMO-k iránt: nem értenek egyet azzal a kijelentéssel, hogy versenyhátrányt jelentene, ha nem termesztenék; az esetlegesen kisebb növényvédő szer felhasználást nem tartják elegendő érvnek bevezetésük mellett; azzal azonban egyet értenek, hogy termesztésük következményeinek ismeretlensége miatt kerülni kell alkalmazásukat. A hazai ex ante jellegű gazdasági elemzések nem kecsegtetnek különösen vonzó, látványosan kedvező kimenetekkel a GM-növények termesztésével összefüggésben, pedig optimista feltételezésekkel élnek a külső változók, feltételek alakulása tekintetében. A GMO-k megítélése az élelmiszerkereskedelemben Az élelmiszer-kiskereskedelem kiemelkedő helyzetben van az ellátási láncban. Azzal, hogy tulajdonképpen „felnagyítják” a fogyasztók preferenciáit, a kiskereskedelmi vállalatok lépései meghatározóak lesznek az élelmiszerfeldolgozókra, a vetőmagelőállítókra és végül a "Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa" – az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával. 5

gazdálkodókra nézve egyaránt. Az élelmiszer ellátási láncok globálissá válásával az európai élelmiszer-kiskereskedelmi vállalatok stratégiai lépéseinek Európán túlmutató hatásai is lesznek. Az élelmiszeripari vállalatok és kiskereskedelmi cégek versenystratégiája egyre inkább a minőségi és márkajelöléssel ellátott élelmiszerek kínálta értékteremtésre épít; fontos stratégia a saját márkák és címkék kifejlesztése és használata. Ez a versenystratégia egyúttal azzal jár, hogy a vállalatoknak növekvő felelősséget és kockázatokat kell vállalniuk az élelmiszerek minőségének fenntartásában: a fogyasztók félelmei, aggodalmai az élelmiszerek biztonsága vonatkozásában egyértelműen összekapcsolódnak a cégek pénzügyi teljesítményével és versenypiaci helyzetével. Az európai élelmiszerkereskedelmi vállalatok az első generációs GM-növények megjelenésére – a fogyasztói ellenállását érzékelve – saját márkáik önkéntes GM-címkézésével válaszoltak. A kiskereskedelmi láncok nagy része és az élelmiszergyártó legnagyobb cégek egyaránt olyan lépéseket tettek, amelyek ellátási láncuk GM-mentességét volt hivatott biztosítani, dokumentálni és kommunikálni fogyasztóik felé. Az első generációs GM-növények esetében egyértelműen nyomást gyakoroltak a gazdálkodókra, hogy ne alkalmazzák az idekapcsolódó technológiai újításokat. Azért, hogy megvédjék márkáikat, minőségi szempontjaikat, hírnevüket, s tulajdonképpen versenyképességüket, az élelmiszer ellátási lánc nagyhatalmú szereplői igyekeznek kizárni a GM-összetevőket ellátási láncukból. A hazai élelmiszer-előállítók negyede már napi feladatként éli meg a GM-növényekből készített származékok megjelenését az élelmiszer ellátási láncban, s ezen belül is az állati termékek láncában részt vevők érintettsége a legjelentősebb. Az élelmiszer-előállítók hozzáállásából kiemelésre érdemes, hogy magukat felkészületlennek, a hazai szabályozást pedig nem kellően szigorúnak tartják. Ez utóbbi terén érzett hiányosságok miatt a fogyasztók bizalma könnyen csökkenhet, ami romló versenyképességet eredményezhet. Az élelmiszerelőállító válaszadók jogosnak tartják a címkézés iránti fogyasztói elvárást, és többnyire támogatják Magyarország GM-mentes övezetté nyilvánítását. Nemzetgazdasági szinten a kutatási eredmények alapján az jelenthető ki, hogy a GMO-mentes országimázs megőrzése mindaddig rosszabb esetben óvatos (de nem vesztes), jobb esetben nyerő stratégiának tekinthető, amíg az adott ország hazai és exportpiacain a fogyasztók ellenérzésekkel viseltetnek a GM termékekkel szemben. A GMO-k fogyasztói megítélése Az agrár-biotechnológia története viharos képet mutat a fogyasztói elfogadás szempontjából. Jelentős különbségek vannak az egyes országok fogyasztóinak hozzáállásában és magatartásában egyaránt. A nemzetközi és hazai fogyasztói vizsgálatok fő következtetése, hogy az európai és a magyarországi fogyasztók többsége elutasítja az agrár-biotechnológiát. A hazai fogyasztók különösen elutasítóak a mezőgazdasági GM-termékekkel szemben, még európai összehasonlításban is, és egyértelműen negatív asszociációkat kötnek a GMtermékekhez. A fogyasztók a GM-termékek bevezetése mögött elsősorban az üzleti érdekeket feltételezik, s nem látják, illetve hiányolják a szélesebb értelemben vett társadalmi hasznokat. Az elutasító fogyasztók között jellemző az az értékorientáció, amely a GM-növényekben a természetbe történő nem kívánatos beavatkozást, a természet fölötti kontroll megszerzésének hiú kísérletét látja. A kutatások szerint a fogyasztók többsége többet lenne hajlandó fizetni a GM-mentes termékekért, élelmiszerekért, mint a GM-összetevőket tartalmazókért. Több kutatás is rávilágít arra, hogy nem a fogyasztók tudása vagy tudáshiánya ad jó előrejelzést a GMO-k iránti attitűdjükkel kapcsolatban, hanem sokkal inkább az élelmiszer ellátási lánc "Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa" – az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával. 6

intézményrendszerébe vetett bizalmuk. A tudományba, a szabályozó hatóságokba, az üzleti szférába és a nem kormányzati szervezetekbe (NGO) vetett bizalom foka és elterjedtsége a fontosabb magyarázó változó egy adott társadalomban a fogyasztói kutatások alapján. Európában éppen e bizalom megingása, csökkenése, különösen a tudomány, a szabályozó hatóságok és az üzleti szféra iránti bizalom megrendülése, eme intézmények hitelvesztése a probléma lényege. Az agrár-biotechnológiai nemzetgazdasági szintű hatásai A makrogazdasági szintű elemzések többségükben absztrakt, elméleti modellek segítségével igyekeznek következtetéseket levonni a GM-termékek egyes gazdasági vonatkozásai tekintetében az össz-jólét várható változására nézve. Amennyiben a fogyasztók és gazdálkodók heterogenitásával számolnak, illetve a piaci kudarcot endogénnek tételezik e modellek, annyiban következtetéseik rendre csökkenő össz-jólétről számolnak be, ha a GMnövények termesztése elterjed az elutasító fogyasztói keresletű országokban. További üzenete a modelleknek az is, hogy a címkézés (GM-tartalom jelölés) tekintetében nincs optimális gazdasági megoldás, mert az egyes társadalmi-gazdasági csoportok érdekei jelentősen eltérnek. Ezért a címkézés egyértelműen normatív, politikai kérdés, amely az egyes csoportok érdekharcában, politikai befolyásoló képességében dől el. Egyes makroszintű elemzések összefüggést látnak a nemzetközi versenyképesség átrendeződésében is: például az Egyesült Államok nemzetközi versenyképességének csökkenése a szójapiacon és a GM-szója észak-amerikai elterjedtsége között, aminek a haszonélvezője többek között Brazília lehetett, GM-mentes szója kínálatának térnyerésével azokba az importáló országokba, ahol a fogyasztói elutasítása nagy a GM-termékeknek. Más elemzések arra is fölhívják a figyelmet, hogy egyes GM-növények termesztésének negatív tovagyűrűző hatása is lehet, mint például a GM-olajrepce káros extern hatása a konvencionális, organikus fajtákra, valamint a méztermelőkre. Az agrár-biotechnológia gazdasági értékelésekor tehát az agrárpolitikának meglehetősen kiterjedt gazdasági hatásokkal kell számolnia, amelyek számos gazdasági szereplő normál üzletmenetét, illetve jólétét érintik. Kiemelt kérdéssé vált az együtt termesztésnek (a koegzisztenciának), a különböző mezőgazdálkodási gyakorlatok együttélésének a lehetősége. A koegzisztencia technikailag lehetséges bizonyos GM-szennyezettségi küszöbértékek esetében: pl. a kukorica vetőmag termesztésében az 0,5%-os GM-szennyezettségi küszöbérték elérése lehetséges viszonylag kisebb változtatások révén a jelenlegi mezőgazdálkodási gyakorlatban, a 0,3%-os küszöbértékhez azonban további lépések megtétele szükséges. A nem GM kukorica vetőmag és a GM-kukorica együttes termesztése esetében jelentős változások szükségesek a jelenlegi mezőgazdálkodási gyakorlatokban, elsősorban is növelni kell az izolációs távolságokat legalább 400-600 m-re. A kötelező izolációs távolságok betartása azonban nem egyformán érinti a gazdálkodókat. A birtokszerkezet jellegzetességei egy adott régióban jelentősen befolyásolják az együtt termesztés gazdasági ésszerűségét. A felaprózódott birtokszerkezet, a számos kisebb családi gazdaság elterjedtsége a nagybirtokkal szemben mind-mind növeli a koegzisztencia gazdasági költségét, illetve csökkenti egy adott régión belüli gazdasági ésszerűségét. Különösen igaz ez akkor, ha az adott régióban létezik vagy elterjedtnek mondható az ökológiai gazdálkodás, valamint ha a földrajzi eredetjelölés és -védelem fontos piaci hozzáadott értéket jelent.


A GM-növények termesztése annyiban nem tekinthető pusztán a gazdák szabad választásának, amennyiben negatív externális hatásokat okoz. Sérti a szomszédos gazdák szabad választását és gazdasági érdekeit. A keresztporzás valószínűsége pedig a szűk gazdasági keretekben nehezen kezelhető károkat okozhat a biológiai sokféleségben, genetikai és élőhelyi szinten egyaránt. Nem egyértelmű, hogy mindezeket a potenciálisan okozott károkat milyen jogszabályi keretekben érdemes értelmezni és kezelni. Sem a jelenlegi nemzeti koegzisztencia szabályozások nem lépnek túl a gazdasági veszteségeken, sem a polgári törvénykönyv nem tűnik alkalmasnak arra, hogy a szűk tulajdoni és kereskedelmi károkon kívül érvényt szerezhessen a természeti környezetben és a biológiai sokféleségben okozott károknak. Azért is súlyos gazdasági és társadalmi kérdésekkel kell szembenéznie a mindenkori agrárpolitikának a GM-növények esetleges termesztésbe kerülése miatt, mert az ökológiai és tradicionális gazdálkodási gyakorlatok megmaradását, illetve eltűnését érinti bármely vonatkozó döntés. Aragóniai és katalán tapasztalatok például azt jelzik, akár drasztikusan is visszaeshet azoknak a növényeknek a bio-termesztése, amelyeket GMtermesztésbe is vonnak egy adott régióban. Ez egyaránt súlyos piaci veszteség az ökológiai gazdálkodóknak, valamint a bio-termékek fogyasztóinak. A jelenlegi élelmiszerpiaci keresleti tendenciákat nézve elmondható, hogy az agrár-biotechnológia jelenlegi élelmiszertermékei nem kínálnak hozzáadott értéket sem a kényelem, sem az egészséges táplálkozás tekintetében a fogyasztóknak, szemben az ökológiai gazdálkodás különböző formáiból származó biotermékekkel. Ebben a tekintetben tehát az ökológiai gazdálkodás fenntartása, sőt támogatása gazdaságilag ésszerűbbnek tűnik agrárpolitikailag, mint a biotechnológia támogatása. Agrárpolitikai javaslatok Nincs bizonyíték arra az eddigi gyakorlati tapasztalatok alapján, hogy az első generációs GM-növények termesztése javítja a gazdálkodók termelékenységét, csökkenti költségeiket, és ezáltal növeli versenyképességüket. A fogyasztók többsége mind Európában, mind pedig Magyarországon elutasítja a GM-élelmiszereket, nem kíván ilyeneket fogyasztani, és elvárja a GM-termékek egyértelmű jelölését annak érdekében, hogy fogyasztói választásának szabadságát megőrizhesse. A keresleti oldal jellegzetességei gazdaságilag ésszerűtlenné teszik a GM-növények termesztésére való áttérést, annak támogatását. Az élelmiszer piaci tendenciák a kényelmes, biztonságos, egészséges élelmiszerek piaci térnyerését jelzik, vetítik előre. E kritériumoknak a jelenleg kínált GMélelmiszerek a fogyasztók szemében nem felelnek meg, e hasznokat nem látják megvalósulni. Sőt, növelik a fogyasztók bizonytalanságérzetét, csökkentik az élelmiszerekbe és a kapcsolódó intézményrendszerbe vetett bizalmat, amely könnyen visszaüthet – élelmiszer skandalumok formájában – az agrárágazat versenyképességére. A fogyasztóknak nem nagyobb tájékoztatásra van szükségük a GM-élelmiszerekre vonatkozóan, hanem bizalmuk fokozására az élelmiszer ellátási lánc biztonságosságát, a szabályozó hatóságok és a többi szereplő hitelességét, legitimitását illetően. A termelők választási szabadsága a koegzisztencia szabályozásával fenntartható. Ugyanakkor alapos és részletes regionális elemzések szükségesek ahhoz, hogy a technikai fenntarthatóság mellett a gazdasági ésszerűséget is meg lehessen ítélni. Bizonyos körülmények, adottságok esetén ugyanis a GM-növények termesztése egyes "Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa" – az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával. 8

régiókban az agrárágazat versenyképességének csökkenését eredményezheti azáltal, hogy megszünteti a lehetőségét az ökológiai gazdálkodásra, illetve a földrajzi eredetjelölésre és -védelemre alapozott agrár versenystratégiának. A biotechnológia mezőgazdasági alkalmazása átalakítja az agro-ökoszisztémákat, a biológiai sokféleség számos szintjén fejthet ki hatásokat, s ezek a hatások nem állnak meg a mezőgazdálkodásba vont területeken, hanem előre nem jelezhetően és visszafordíthatatlan módon befolyásolják többek között a természetvédelmi területeket is. A hazai és az európai természetvédelem fontos célterületei, a biológiai sokféleség őrzésének letéteményesei az agrár-ökoszisztémák. Köztudott, hogy Magyarország jelentős természetvédelmi értékeket „vitt” az EU-ba csatlakozásával. Ennek gazdasági értéke, bár egyre inkább megjelenik néhány, a mezőgazdaságon kívüli gazdasági ágazatban is (lásd turizmus), tulajdonképpen fölbecsülhetetlen. Az agrárbiotechnológia hatása tehát eme ágazatokra és értékekre is kiterjed, s egyelőre tudományosan sem látható következményekkel jár – az elővigyázatosság nagyon is indokolt. A biotechnológia mezőgazdasági alkalmazása teljesen átalakíthatja az agráriumot annak szociális jellegzetességeivel, tradícióival egyetemben. A birtokszerkezetre, a piaci erőviszonyokra, a tájhasználatra és a biológiai sokféleségre gyakorolt hatásai egyúttal társadalmi következményekkel is járnak, és eltérően oszlanak meg a hasznok és költségek az egyes érintett csoportok között. Az agrárpolitika tehát társadalmi igazságossági kérdésekkel is szembe kell, hogy nézzen. Ez pedig megköveteli, hogy a hazai agrárium, a fenntartható mezőgazdálkodás lehetséges versengő jövőképeiről demokratikus, széles társadalmi részvételt biztosító vita induljon, illetve folyjon.


Bevezetés A biotechnológia korunk egyik nagy ígérete, mind a tudományos fejlődésben, mind pedig – alkalmazásai révén – a gazdaságban és a társadalomban. Ám olyan ígéret, amelynek kívánatossága rendkívül megosztja a világ és az országok közvéleményét egyaránt. Ez a tanulmány a biotechnológia mezőgazdálkodási használatára fókuszál, amely a legvitatottabb területe ennek a biotechnológiai alkalmazásoknak. Az agrár-biotechnológia híveit és ellenzőit, úgy tűnik, éles ellentétek választják el egymástól. Amit az egyik fél előnyként vélelmez, a másik oldal jobb esetben megalapozatlan optimizmusnak, rosszabb esetben félrevezetésnek lát, és egyértelműen káros hatásokat kiált. Az agrár-biotechnológia körüli vita rendkívül polarizált. Ezt maguk a kifejezések is jelzik, amellyel az agrár-biotechnológiai alkalmazásokat illetik: vannak, akik semlegesebb tónusban génkezelt, génmódosított vagy transzgénikus növényekről vagy élelmiszerekről beszélnek, míg mások – leginkább az elutasító fogyasztók – genetikailag manipulált termékekről, sőt az agrár-biotechnológia elleni kampányokban nem ritka e termékek „Frakenfood” névvel illetése, szörnyszülött voltuk kiemelése végett. Különösen fontos jellemzője ennek a vitának, hogy maga a tudomány sem egységes az agrárbiotechnológia kívánatosságának megítélésében. A tudományos vita sokszor ugyanolyan polarizált, mint a médiában megjelenő megnyilatkozások, a közvélemény meggyőzésére szolgáló kampányok. Ez a vita hazánkban ugyanúgy megjelent, mint a többi európai országban, vagy néhány ország, illetve országcsoport közötti nemzetközi fórumokon zajló összeszólalkozásban. Ebben a tanulmányban nem kívánunk általában igazságot osztani a vitázó felek között, hanem arra vállalkozunk, hogy a nemzetközi és a hazai tudományos szakirodalom alapján megvizsgáljuk az agrár-biotechnológia, s azon belül is az első generációs GM-növények1 gazdasági vonatkozásait. Nem tárgyaljuk részletesen tehát sem a biológiai, ökológiai, sem az egészségügyi, élelmiszerbiztonsági vonatkozásait az agrár-biotechnológiának. Mindezek legalább olyan fontos kérdések, mint a gazdaságiak, és nagyon fontos szerepet töltenek be az agrár-biotechnológia általában vett megítélésében, illetve tudományos értékelésében. Nyilvánvalónak kell lennie, hogy a biotechnológia mezőgazdasági alkalmazására vonatkozó agrárpolitikai döntés nem alapulhat kizárólag gazdasági szempontokon, a természetvédelmi, tudománypolitikai, sőt etikai szempontok ugyanúgy szerepet kell kapjanak. Ezek mellett azonban a gazdasági dimenzió, az agrár-biotechnológia gazdasági ésszerűségének megítélése is meg kell jelenjen. A gazdasági vonatkozások természetesen azért is fontosak, mert a vitázó felek maguk is összecsapnak ezen a téren. Az agrár-biotechnológia hívei rendre azt emlegetik, hogy a magyar mezőgazdálkodás elveszíti nemzetközi versenyképességét, ha nem kapcsolódik rá a „biotechnológiai forradalomra”. Egyértelműen úgy állítják be a biotechnológia

1

Az első generációs GM-növények növényvédelmi céllal jöttek létre, azaz vagy valamely kártevő ellen rezisztensek vagy gyomirtószer-ellenállóak, esetleg mindkét fenti tulajdonsággal rendelkeznek. Ezek egy része maga termeli azt a méreganyagot, toxint, amely a kártevőket távol tartja (plant-incorporated protectant, PIP). A második generációs fejlesztések output jellemzőkre is figyelmet fordítanak, ami olyan módosításokat jelent, amelyet a fogyasztó érzékelhet: küllemében, tartósságában, tápanyagtartalmában más a termény. Idesorolandók a rossz mezőgazdasági adottságokat jól bíró (például szárazság-, hideg-, sótűrő) növények is. A harmadik generációs génmódosított növények kevésbé mezőgazdasági, élelmiszeripari, inkább gyógyszeripari hasznosítást (plant-made pharmaceuticals, PMP) és egyéb ipari termékek (plant-made industrial product, PIMP) előállítását célozzák.


mezőgazdasági alkalmazását, mint a politikában is szlogenszerűen sokat emlegetett „tudástársadalom” megjelenését. Az agrár-biotechnológia támogatói úgy érvelnek, hogy a gazdálkodók számára előnyös lenne e technológia terjedése, mert termelési költségeik csökkenéséhez vezet. A fogyasztók számára pedig tulajdonképpen semleges, azaz nem számít, hogy az általuk fogyasztott élelmiszer genetikailag módosított növényből származik, hiszen ez nem jelent semmilyen tudományosan bizonyítható kockázatot, veszélyt. A nemzetgazdaság számára pedig előnyös lehet, ha a nagy multinacionális cégek, amelyek uralják a mezőgazdálkodási inputok piacát hazánk tradicionálisan erős nemesítési tudásbázisára építve fejlesztik agrár-biotechnológiai termékeiket. Az ellenzők azonban azzal érvelnek, hogy a gazdasági hasznok nem realizálhatóak a gazdálkodók szintjén, legalábbis nem az összes gazdálkodó számára. Az európai mezőgazdálkodást jellemző kis családi gazdálkodóknak nem kínál előnyöket a biotechnológia, sőt versenyhátrányukat eredményezi. A gazdák kiszolgáltatottsága nő az input oldalon monopolhelyzetbe kerülő óriásvállalatokkal szemben; függetlenségüket elvesztve egyfajta „bérmunkásaivá” válnak e cégeknek. A fogyasztók, különösen Európában, de számos afrikai és ázsiai országban is elutasítják az agrár-biotechnológia révén létrehozott élelmiszereket. Ezért azok az agrárexportőr országok, szól az ellenzők érve, amelyek olyan piacokra szállítanak, ahol a fogyasztók nagyobb része elutasító hozzáállású, jobban járnak versenyképességi szempontból, ha megtiltják területükön az agrár-biotechnológia alkalmazását, megőrzik „GM-mentességüket”. Ebben a tanulmány tehát arra vállalkozunk, hogy a fenti pro és kontra érveket, amelyek az agrár-biotechnológia gazdasági hatásaira vonatkoznak, mérlegre tegyük, és megállapítsuk, melyik oldalon összpontosulnak a súlyosabb érvek. Mindezt kizárólag a tudományos szakirodalomra alapozva tesszük, ez nem tartalmaz saját, önálló empirikus közgazdasági munkát. Arra koncentráltunk, hogy a közgazdaság-tudományi, illetve szélesebb társadalomtudományi, de gazdasági-gazdaságpolitikai relevanciával is rendelkező szakirodalmakat áttekintsük. Az áttekintés nyilván sohasem lehet teljes körű. Mindazonáltal igyekeztünk a legfontosabb olyan közgazdasági, gazdálkodási és társadalomtudományi folyóiratokat áttekinteni, amelyekben megjelent az agrár-biotechnológiáról folytatott vita. Ezen kívül tudatosan kerestük az érintett agrárpolitikai döntéshozó szervek (pl. USDA, DG Agriculture) által kiadott vagy megbízásából végzett elemzéseket. Ugyancsak támaszkodtunk a vitában részt vevő olyan nem kormányzati szervezetekre, akik szintén tudományos igényességgel igyekeznek alátámasztani álláspontjukat (pl. ISAAA, FoE). Tanulmányunk fölépítése a következő. E bevezető utáni első nagy fejezetpontban, azaz a második fejezetben az agrár-biotechnológia iparág nemzetközi helyzetét mutatjuk be statisztikai adatok és iparági elemzések segítségével. Ugyancsak ebben a fejezetben mutatjuk be nagyon röviden az agrár-biotechnológia szabályozási környezetét. Nem célunk, hogy részletesen bemutassuk a szabályozói-jogi környezet változásait, illetve jelenlegi helyzetét. Csupán arra vállalkozunk, hogy a két pregnánsan eltérő szabályozási filozófia, illetve stílus, az Egyesült Államok-beli és az európai különbségeit lényegre törően fölvillantsuk. A harmadik fejezet az élelmiszer ellátási láncra fölfűzve mutatja be azokat a közgazdasági elemzéseket, amelyek az agrár-biotechnológia gyakorlati tapasztalatait értékelik. Elsőként nyilván a gazdálkodói szintű elemzéseket vesszük sorra. Utána az ellátási lánc gazdaságilag legerősebb szereplőjére, az élelmiszer kiskereskedelemre fókuszálunk, valamint itt szólunk az élelmiszerexportőr országok sajátos dilemmájáról, amely exportpiacaik elvárásaiból fakad. Végül a fogyasztói kutatások legfőbb tapasztalatait mutatjuk be. Ahol találhatók hazai "Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa" – az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával. 11

vonatkozású eredmények, amelyekről tudunk, azokat részletesebben ismertetjük. A negyedik fejezetbe tömörítettük egyfelől a makrogazdasági elemzéseket, amelyek a nemzet-, illetve világgazdaság szintjén igyekeznek modellezni az agrár-biotechnológia várható hatásait. Másfelől itt igyekezünk összefoglalni azt a viszonylag csekély szakirodalmat, amely az ún. koegzisztencia (együtt termesztés) várható vagy ismert gazdasági hatásaival foglalkozik. A tanulmányt természetesen a legfőbb tanulságokat összefoglaló fejezet zárja, amelyben a hazai agrárpolitikai számára megfontolandó legfőbb kérdéseket és szempontokat is igyekszünk világosan megfogalmazni.

Az agrár-biotechnológiai ipar nemzetközi helyzete és szabályozási környezete Nemzetközi iparági helyzet Az első szabadföldi kísérletet genetikailag módosított haszonnövénnyel (a továbbiakban röviden GM-növény) 1987-ben végezték, az első jelentős kereskedelmi célú termesztésre pedig 1996-ban került sor: 2 millió ha-on termesztettek genetikailag módosított növényeket (kukoricát, szóját, gyapotot és burgonyát) Észak-Amerikában. 1996-ban 23 genetikailag módosított haszonnövény kapott engedélyt kereskedelmi célú termesztésre az Egyesült Államokban, 12 Kanadában és 7 Japánban. Az iparág képviselői szerint évente kétszámjegyű növekedést produkálva 2007-ben 114,3 millió ha-on termesztettek genetikailag módosított haszonnövényeket a világ 23 országában (12 ún. fejlődő és 11 ún. fejlett országban – lásd 1. táblázat). (Franks, 1999; James, 2007)


1. táblázat

GM növények vetésterülete 2007-ben (országonként, millió ha)

Rangsor

Ország

Terület (m ha)

GM-növények

1

Egyesült Államok

57,7

szója, kukorica, gyapot, repce, tök, papaja, lucerna

2

Argentína

19,1

szója, kukorica, gyapot

3

Brazília

15,0

szója, gyapot

4

Kanada

7,0

repce, kukorica, szója

5

India

6,2

gyapot

6

Kína

3,8

gyapot, paradicsom, nyárfa, petúnia, papaja, édespaprika

7

Paraguay

2,6

szója

8

Dél-Afrika

1,8

kukorica, szója, gyapot

9

Uruguay

0,5

szója, kukorica

10

Fülöp-szigetek

0,3

kukorica

11

Ausztrália

0,1

gyapot

12

Spanyolország

0,1

kukorica

13

Mexikó

0,1

gyapot, szója

14

Kolumbia

<0,1

gyapot, szegfű

15

Chile

<0,1

kukorica, szója, repce

16

Franciaország

<0,1

kukorica

17

Honduras

<0,1

kukorica

18

Csehország

<0,1

kukorica

18

Portugália

<0,1

kukorica

20

Németország

<0,1

kukorica

21

Szlovákia

<0,1

kukorica

22

Románia

<0,1

kukorica

23

Lengyelország

<0,1

kukorica

Forrás: James (2007), p. 5

Az Egyesült Államok továbbra is őrzi vezető szerepét a GM-növények termesztésében, hiszen összes vetésterületüknek felét adja. A 2007-ben GM-növényeket termesztő 12 millió gazdálkodóból 11 millió az ún. fejlődő országokban folytat mezőgazdálkodási tevékenységet kis parcellákon. Többségük Bt-gyapotot termeszt: 7,1 millióan Kínában, 3,8 millióan pedig Indiában (James, 2007, p. 5-6). 2007-ben a GM-növények piaci értéke 6,9 milliárd USD volt, ami a 34 milliárd USD értékű kereskedelmi vetőmagpiac 20%-a. A GM-növények 6,9 milliárd USD értékű globális GM piacának 47%-át a GM-kukorica, 37%-át a GM-szója, 13%át pedig a GM-gyapot adta – hirdetik az iparág nemzetközi szervezetének (ISAAA) adatsorai (James, 2007, p. 15). Ha a vetésterületet nézzük, akkor a GM-szója a vezető gabonaféle, 58,6 millió ha-on (az összes GM-gabona területének 51%-án) termesztik, a GM-kukoricát 35,2 millió ha-on (31%), "Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa" – az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával. 13

a GM-gyapotot 15,0 millió ha-on (13%) és a GM-repcét 5,5 millió ha-on (5%). A GMnövények bevezetése óta a herbicid-rezisztencia a legelterjedtebb tulajdonság, amit GM-szója, -kukorica, -repce, -gyapot és -lucerna esetében is alkalmaznak: ezek adják a teljes GMnövényi vetésterület 63%-át (72,2 millió ha). 2007-ben már az egyszerre többféle génmódosítást tartalmazó GM-növények vetésterülete nagyobb volt (21,8 millió ha, 19%), mint a rovarölő-rezisztenciával módosított GM-fajtáké (20,3 millió ha, 18%) – foglalja össze a jelen helyzetet az ISAAA legfrissebb jelentése. (James, 2007, pp. 10-11) Az agrár-biotechnológia nemzetközi helyzete meglehetősen ellentmondásos. A fenti adatok, amelyek az iparág nemzetközi szervezetétől származnak, és gyakorta hivatkozza a szakirodalom is, kedvező képet festenek. Ugyanakkor ugyanazoknak az adatoknak más olvasata is lehetséges, és meg is jelenik a szakirodalomban. Ez utóbbi olvasat szerint több mint egy évtizeddel a megjelenésük után a GM-növények termőterületének túlnyomó része (90%-a) öt országban koncentrálódik, amelyek az amerikai kontinensen találhatók (Egyesült államok, Kanada, Argentína, Brazília és Paraguay). Csupán egyetlen ország, az Amerikai Egyesült Államok adja a GM-növények világtermelésének felét, Argentínával együtt 70%-át. Csak négy ország használja föl szántóterületeinek több mint 30%-át GM-növények termesztésére (Egyesült Államok, Argentína, Paraguay és Uruguay), a többi GM-termesztő országban alig 3%-nyi a GM-növényekkel beültetett terület. Stagnál a GM-fajták diverzitása: csupán négy növény (szója, kukorica, gyapot és repce) teszi ki majdnem az egészét a GMmezőgazdálkodásnak. Ugyancsak ez a helyzet, ha a genetikailag módosított tulajdonságokat vesszük szemügyre: a herbicid-rezisztencia és a rovarrezisztencia az a két tulajdonság, amellyel rendelkező GM-növények viszonylag szélesebb kereskedelmi elterjedtségnek örvendhetnek. Ráadásul a herbicid-rezisztencia tulajdonsága jellemzi a GM-növények 80%-át (FoE, 2008). Különösen fontos kitérni arra, hogy szervezeti és szerkezeti változások sora ment végbe a biotechnológia megjelenése nyomán az általa érintett iparágakban. Ilyen az iparágak összefonódása, az újonnan születő kutató-fejlesztő vállalkozások hálózatai és szövetségei a meglévő nagyvállalatokkal, mely utóbbiak intenzív integrációs és koncentrációs folyamat eredményeként mintegy fél tucat szereplőre csökkentették a mezőgazdasági biotechnológia által érintett nagyvállalati versenytársak számát. Ez a folyamat a következőkkel írható le (Matolay, 2005): 1. Horizontális integráció: a biotechnológia, mint számos iparágat átható új technológia, eme iparágak egymásba fonódását katalizálta. 2. Vertikális integráció: ahhoz, hogy a technológia termékekben testesüljön meg, az ellátási lánc szereplői összeolvadások, felvásárlások mentén kapcsolódtak össze. 3. Stratégiai szövetségek, hálózatok: az új technológiát és tudást hordozó innovatív biotechnológia vállalkozások a biotechnológiai közösséget sok szálon összefogó együttműködéseket indukáltak. Az iparágak közül a mezőgazdaságot, a gyógyszer- és vegyipart szükséges mindenekelőtt érintettként kiemelni, ugyanakkor az agrár-biotechnológia fejleményei között más vonatkozások is megjelentek, így például erőteljes az energiahordozók (a bio-üzemanyagok), a környezetvédelmi, a műanyagipari fejlesztések megjelenése. Giannakas és Fulton (2000), valamint Kalaitzandonakes és Hayenga (2000) nyomán az alábbiként vázolható sematikus módon e területek összefüggése (lásd 1. ábra). "Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa" – az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával. 14

1. ábra

A biotechnológia által érintett főbb iparágak

környezeti ipar

energiaipar

biotechnológiai ipar gyógyszeripar

agrokémia

vegyipar

vetőmag ipar

Forrás: Matolay (2005) nyomán

Az ábrában a biotechnológia központi elhelyezkedését az indokolja, hogy az általa indukált hatásokat igyekszik szemléltetni. Azt mutatja, hogy hatásai nem korlátozódnak egy iparágra, egyetlen felhasználási területre, hanem azoknak sokasága viseli a biotechnológia következményeit. Az ábra nyilai ugyanakkor nem csupán hatásokat, hanem a legtöbb esetben tulajdonosi kapcsolódásokat is jelentenek az adott iparágakba tartozó vállalatok között. Az utóbbi évtizedekben e tulajdonosi viszonyok a fent említett három folyamat mentén e sematikus ábránál jóval összetettebb és több szálon kapcsolódó képet rajzolnak. Ezt az alábbiakban további ábrák hivatottak bemutatni. Máris látható azonban, hogy a kapcsolódások és ezzel a vállalatok iparágakon ívelnek át, több stratégiai egységgel működő, diverzifikált nagyvállalatok a fő szereplők. Az 1. ábra alsó része – a vetőmag-, az agrokémiai és a gyógyszeripar a biotechnológiával együtt – tulajdonképpen az élettudományi iparág (life science industry) felépítését mutatja. Az 1990-es években kialakult – majd múlékonynak bizonyult fogalom – a biotechnológia révén átalakuló iparágak szinergikus hatásain alapuló összekapcsolódását volt hivatva jelenteni. Az ábra említett része a biotechnológia akkori nagyvállalati ideálképet mutatja: egyetlen óriásvállalatba, konglomerátumba integrált tevékenység csoport. Az 1990-es évek felvásárlásai, összeolvadásai, stratégiai szövetségi hálói e koncepciót látszottak megvalósítani, ám az évezredfordulón egy szétválási folyamat is megindult: a gyógyszeripai és a mezőgazdálkodási irányvonal e nagyvállalatoknál java részt kettévált, és külön szervezetekbe rendeződve élt tovább. A mezőgazdasági biotechnológiában mára mindössze öt – Gene Giants-ként elhíresült – nagyvállalat sorolható: a Bayer, a Dow Chemical, a DuPont, a Monsanto és a Syngenta. Ezek valamennyi vonatkozó iparágban az óriáscégek között szerepelnek, iparáganként 23–100 "Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa" – az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával. 15

százalék között mozgó együttes piaci részesedéssel. Vegyi, agrokémiai, vetőmag piaci és biotechnológiai vállalatokat egyaránt a magukénak tudhatnak; a leányvállalatokon kívül vegyesvállalatok és stratégiai szövetségek sokszorozzák meg e kapcsolódásaikat. Az alábbi, 2. ábra azt mutatja, hogy a fent említett iparágak mely vállalatai váltak a Gene Giants részeivé a koncentrációs és integrációs folyamat során. 2. ábra

Agrár-biotechnológiai koncentráció és integráció: felvásárlások és fúziók Bayer Konglomerátum Agrokémia Biotech

Aventis AgrEvo Rhone-Poulenc Hoechst & Schering Plant Genetic Systems Plant Tech

Vetőmag

Dow Chemicals

DuPont

Monsanto

Seminis Dow Elanco

Syngenta Novartis AstraZeneca Ciba-Geigy Sandoz

Agracetus DNA Plant Techn. Mycogen Human Genom Calgene Mogen Int’l Ribozyme Sciences Ecogen Japan Tobacco Pharmaceuticals Curagen Millenium Pharmaceutical

Nunherns Vanderhave Mycogen Plant Genetic Systems United Sunseeds AgriSeeds Cargill Us Limagrain Pioneer Vegetable Genetics

DeKalb Advanta Asgrow Northurp-King Pioneer Holden’s Found. S&G Seeds Seeds Hybrinova Hilleshog Cargill Int’l Ciba Seeds Petoseed Rogers Seeds Plant Breeding Int’l Royal Sluis Seminis

Forrás: ETC Group (2005); ERS (2004a, 2004b); Falcon–Fowler (2002); RAFI (1999) nyomán Ezt a felvásárlási és fúziós folyamatot egyfelől az adott iparágban – és általában a világgazdaságban – zajló globális integrációs és koncentrációs trend generálta, másfelől hozzájárultak a biotechnológia adottságai is, mint amilyen a nagy bizonytalanság, a jelentős K+F ráfordítás igény, a hosszú fejlesztési, engedélyeztetési, piacra jutási időszak. Az átalakulási folyamatnak bizonyos fő lépései jól azonosíthatók (Matolay, 2005): 1. Az 1980-as évek viszonylagos vegyipari stagnálása sok társaságnál a vegyi-gyártás értékesítését vonta maga után. Ez tőkét szabadított fel: forrást ahhoz, hogy más iparágakba lépjen be a vállalat. Következésképpen vagy a K+F révén ruháztak be új iparágakba e cégek, vagy felvásároltak meglévő társaságokat. Mindezt jól érzékeltetik a következő vállalati példák. A brit vegyigyár, az International Chemical Industries (ICI) ugyanezen a néven különválasztotta vegyi részlegét, s Zeneca néven megalapította a gyógyszerek, növényvédők gyártására, vetőmagvakra és az agárbiotechnológiára fókuszáló külön társaságát. Az amerikai Monsanto nemcsak leválasztotta, el is adta vegyipari tevékenységét, hogy azontúl a biotechnológiára


koncentráljon. A DuPont az olaj üzletágát értékesítette, és az amerikai vetőmagipar akkori legnagyobb szereplőjét, a Pioneer Hi-Breed-et vásárolta fel két részletben. 2. Ugyanez az időszak nagy vegyi- és gyógyszeripari társaságok összeolvadásának is tanúja. Ekkor alapított például a német Hoechst és a Schering közösen mezőgazdasági és környezetvédelmi termékeket gyártó vállalatot, az AgrEvo-t, amelyhez később (két biotechnológiai vállalat és négy vetőmag cég felvásárlása után) a Rhone-Poulenc is csatlakozott, miáltal létrejött az Aventis. 3. A következő lépés vetőmag társaságok felvásárlása volt: a vegyigyárak által gyártott növényvédő szerekhez jól illeszkedő, kiegészítő termékek kapcsolhatók ily módon. Ez egyszerre jelentette a gyors hozzáférést a nagy állományokhoz, a még fejlesztés alatt álló új fajtákhoz, a növénytermesztési erőfeszítésekhez szükséges tőkéhez és egyéb eszközökhöz, a kisebb cégek szellemi tulajdonához, know-how-jához. Mindössze négy esztendő alatt – 1995 és 1998 között – közel 70 vetőmag céget vásárolt fel vagy vont közös vállalkozásba csoportnyi multinacionális vállalat.2 Ugyanakkor a vegyipari cégek korábban is szívesen szerepeltek a vetőmag iparágban. (Jól érzékelteti ezt a vetőmag előállítókról szóló 2. táblázat.) 4. Az új biotechnológiai K+F tevékenységet egyszerre használni a gyógyszergyártásban és a mezőgazdaságban pedig olyan gondolat, amely az óriási élettudományi konglomerátumok megszületéséhez vezetett. Technológiai és üzleti szinergikus hatást reméltek az egyre-másra egyesülő cégek. 5. Az élettudományi stratégiát azóta „evolúciós balesetnek” (Thayer, 2001) ítélte meg az integrált cégek többsége. A nagy társaságok szinte össze sem álltak, s máris leválasztották, eladták vetőmagipari, növényvédelmi érdekeltségeiket.3 Magyarázatként (i) a várt K+F szinergiák elmaradását; (ii) a génmódosított élelmiszerek vegyes fogyasztói fogadtatása miatt keletkező nyereségességi bizonytalanságokat és a hírnéven esetleg eső csorbát, valamint azt sorolták; (iii) hogy így igyekeznek megelőzni a szabályozó hatóságok és piacvédelmi szervezetek esetleges negatív reakcióit, hiszen néhány gabonafajtát illetően a piaci koncentráció így is felülmúlt minden korábbit (King, 2000). Így vált szét röviddel egyesülése után a Monsanto és az Upjohn úgy, hogy a Monsanto hátrahagyta gyógyszer vonatkozású tevékenységeit, vitt ellenben minden növényvédelmi és vetőmagipari tevékenységet. Így választotta le a frissen egyesült Aventis a mezőgazdasági irányt, s hozta létre az Aventis Crop Science-t, amelyet aztán gyorsan értékesített is. A vásárló, a Bayer ezzel vált mára egyedüli élettudományi céggé, azaz a fent említett mind a négy területet egy vállalatban egyesítő vállalattá, ám az élettudományi „címkét” nem használja, és az egyes területeket is külön vállalati egységekben nevesíti (pl. Bayer Crop Science).

2

A legtöbbet a Monsanto, mely külön sokkolta a piacot 1998-ban egy alig nyolc héten át tartó felvásárlási „hadjárattal”, minek eredményeként a vetőmag piacon addig nem is jelenlévő szereplő a legnagyobbá küzdötte fel magát, és így valamennyi érintett ágazat élbolyában szerepel. 3

Néhány vegyipari cég ugyanakkor inkább mezőgazdasági irányt vett, s a koncentrált, nagy tőke- és K+F-igényű gyógyszeriparból hátrált ki.


2. táblázat

A legnagyobb vetőmag társaságok az értékesítés árbevétele alapján (milliárd USD) 1983.

1989.

1998.

1. Royal Dutch/Shell (UK)

0,65 Pioneer Hi-Bred (USA)

0,84 DuPont (USA)

2. Pioneer Hi-Bred (USA)

0,56 Sandoz (F)

0,47 Monsanto (USA)

3. Sandoz (CH)

0,32 Asgrow (USA)

0,27 Novartis (CH)

4. Cardo (S)

0,29 Limagrain (F)

5. DeKalb/Pfizer (D)

2003. 1,84 DuPont (USA)

2006. 2,24 Monsanto (USA)

4,45

1,88 DuPont (USA)

2,78

1,00 Syngenta (CH)

1,07 Syngenta (CH)

1,74

0,27 Groupe Limagrain (F)

0,73 KWS (D)


1,04

0,19 ICI (GB)

0,25 Savia S.A. de C.V. (Mex)

0,43 Seminis (USA)

0,48 Land O’Lakes (USA

0,76

6. Claeys-Luck (F)

0,16 Cargill (USA)

0,24 AstraZeneca (GB, NL)


0,48 KWS (D)

0,62

7. Upjohn (USA)

0,14 DeKalb/Pfizer (D)

0,21 KWS (D)

0,37 Sakata (J)

0,39 Bayer Crop Science (D)

0,43

8. Limagrain (F)

0,13 SICA France Mais (F)

0,17 AgriBiotech (USA)

0,37 Delta & Pine Land (USA)

0,32 Takii (J)

0,43

9. Ciba-Geigy (CH)

0,11 Takii (J)

0,17 Sakata (J)

0,35 Bayer Cropscience (D)

0,31 Sakata (J)

0,40

10. Suiker Unie (NL)

0.10 Clause (F)

0,16 Takii (J)

0,30 Dow Agro Sciences (USA) 0,20 DLF-Trifolium (DK)

1,80

Monsanto (USA)

0,35

Forrás: ETC Group, (2005, 2007); ERS (2004a, 2004b); RAFI (1999) nyomán


A vetőmag és a növényvédő szer iparágak fokozódó koncentrációja miatt joggal vetődik föl a piaci erőfölény lehetséges hatásainak kérdése. Fernandez-Cornejo és Just (2007) ezt igyekeznek körüljárni. Az USDA adataira hivatkozva rámutatnak, hogy a szójatermesztés költségeinek felét, a kukoricatermesztés költségeinek pedig harmadát a vetőmag és növényvédő szer inputok teszik ki (p. 1269). Az agrár-biotechnológiai óriásvállalatok piaci erőfölénye emiatt lehetővé teszi, hogy a termesztés hasznainak egyre nagyobb részét sajátítsák ki maguknak. A lehetővé váló monopolista árképzés miatt a szabadpiac kedvező hatásai nem érvényesülnek, a monopolista a hasznok egyre nagyobb részét képes a gazdálkodóktól és a fogyasztóktól elsajátítani; végső soron tehát csökken az új technológia össztársadalmi hasznossága. Az iparági koncentráció kedvező hatásaként esetleg várhatnánk, hogy a K+F méretgazdaságosságának növekedése miatt társadalmi haszonként könyvelhetjük el a K+F-igényesség fokozódását (azaz a K+F-be fektetett relatíve magasabb összegeket). Schimmelpfennig és szerzőtársai (2004) ezzel szemben elemzésükben arra a következtetésre jutnak, hogy az összeolvadások és felvásárlások során csökkenő vállalati létszám az iparágban, lefaragta a cégek kutatási motivációit, és a K+F-igényesség csökkenésével járt (p. 166). Fernandez-Cornejo és Just (2007) elemzésének megállapítása szerint a vetőmag és növényvédő szer input piacokon a verseny csökkent, és a néhány óriáscég „politikai méretgazdaságosságának” növekedését is elkönyvelheti, azaz az állami szabályozásra hatást gyakorló képessége jelentősen kiterjedt.

Nemzetközi szabályozási környezet Az Egyesült Államok nem csupán az agrár-biotechnológia kutatásában és mezőgazdasági alkalmazásában első a világon, hanem elsőként vezetett be szabályozást is a területen. Az Egyesült Államok átfogó szabályozása (1986: Coordinated Framework for the Regulation of Biotechnology) fölosztotta a hatásköröket az amerikai Környezetvédelmi Ügynökség (EPA), az Élelmiszer és Gyógyszer Hivatal (FDA), valamint a szövetségi Mezőgazdasági Minisztérium (USDA) között, ám ez utóbbi kapta az elsőszámú szabályozói jogköröket, míg az előbbiek másodlagos, támogató szerepbe kerültek (Zerbe, 2007). Az amerikai szabályozás arra a határozott elképzelésre épül, hogy a genetikailag módosított szervezetek szabályozása nem igényel különleges megközelítést, sem új szabályozó intézményrendszert, sem pedig eltérést a megszokott élelmiszerbiztonsági ellenőrzésektől. Ez utóbbi pedig azon a feltételezésen alapul, hogy a biotechnológiai termékek „lényegileg megegyeznek” (substantial equivalence) más új növényekkel és élelmiszerekkel, ezért a megszokott kockázatelemzési megközelítés és technikák alkalmazhatóak arra is. Ez a szabályozási megközelítés, mely sem a címkézést, sem a piaci bevezetés előtti különleges biztonsági vizsgálatokat nem követeli meg, nagy lökést adott az agrár-biotechnológia fejlődésének az Egyesült Államokban (Falkner, 2007). Ezzel szemben az Európai Unió, az 1990-es évektől kezdődően határozottan más irányban alakította biotechnológiára vonatkozó szabályozását. Dánia biológiai biztonságot védő törvényét követve az EU elsősorban a környezetvédelmi szabályozás (DG Environment), másodsorban az Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Főigazgatóság (DG SANCO) hatáskörébe helyezte a genetikailag módosított szervezetek szabályozását. Szemben az Egyesült Államokkal, ahol a biotechnológiai termékek biztonságának ellenőrzésére nem egységes szabályok vonatkoznak, és különösen gyenge az engedélyezés utáni ellenőrzés rendszere, az Unió szabályozása a biotechnológiai termékek egységes kockázatelemzését követeli meg. Ráadásul az EU szabályozási rendszerének fő alapelve az elővigyázatosság elve (precautionary principle), ami lehetővé teszi, hogy azokat a biotechnológiai termékeket se "Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa" – az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával. 19

engedjék kereskedelmi forgalomba, amelyek hatásairól nem áll rendelkezésre kellő tudományos ismeret, és fennáll a lehetősége, hogy ártalmasak lehetnek (Forsman, 2004). Az elővigyázatosság elvét sem az Egyesült Államok szabályozása, sem a nemzetközi kereskedelem élelmiszerbiztonságra vonatkozó rendelkezései nem ismerik el legitim elvként, mert azok a tudományos bizonyosságot hangsúlyozzák. A másik döntő különbség az európai és az amerikai szabályozási megközelítés között az, hogy az EU-ban nemcsak a termék maga, hanem a termelési folyamat is számít. Vagyis a szabályozás itt arra épül, hogy mivel a biotechnológiai termékek előállításának folyamata eltér a konvencionális, megszokott termelési folyamatoktól, ezért azokra szabott szabályozásra van szükség. Az eltérő termelési eljárás ugyanis eltérő kockázatokat és bizonytalanságokat hordoz, s emiatt egyértelműen igazolt más szabályozási megközelítés alkalmazása. Az EU átfogó címkézési szabályozást is alkotott a GMO-kra vonatkozóan, amelynek nincs megfelelője az Egyesült Államokban. A következő táblázat lényegre törően veti össze az amerikai és az európai szabályozás közötti különbséget. 3. táblázat

Az agrár-biotechnológia szabályozása az Egyesült Államokban és az EU-ban Egyesült Államok

Európai Unió

Szabályozó hatóság

USDA mint elsőszámú, FDA és EPA mint másodhegedűsök

DG Environment szabályozó hatóság

a

vezető

Szabályozási filozófia

Lényegi egyezőség: a GM élelmiszerekre és a megszokott élelmiszerekre ugyanazok a szabályok vonatkoznak; ha nincs tudományos bizonyíték az ártalmasságra, akkor nincs szükség szabályozásra

Elővigyázatosság elve: az ismeretlen kockázatok és a bizonytalanságok miatt új szabályozási keret szükséges; a tudományos bizonyítékok hiánya az ártalmasságról önmagában nem teszi szükségtelenné a szabályozást

Szabályozás alapja

Termék-alapú: a termelési folyamat alapján nincs különbségtétel a termékek között

Folyamat-alapú: a különböző termelési folyamatok a termékek eltérő szabályozását igénylik

Forrás: Zerbe (2007), p. 413

Az Egyesült Államok és az EU szabályozása között kialakult különbséghez további történeti tényezők is hozzájárultak. Számos szerző elemezte a biotechnológia amerikai társadalomtörténetét, és mutatott rá arra, hogy az 1975-ös Asilomar-i konferencia meghatározó útra terelte a biotechnológia amerikai szabályázását. Sheldon Krimsky, neves amerikai kockázatkutató megfogalmazása szerint egyértelműen azok kezébe került vagy maradt a biotechnológia szabályozási környezetének befolyásolása, akik szakértőként a legtöbb hasznot húzhatták ebből a technológiából (Krimsky, 1982). Susan Wright mélyreható történeti elemzése is kiemeli, hogy egy olyan redukcionista diskurzus jutott uralomra, amely technikai megközelítésére szűkítette a kockázat definícióját, s amely a tudományos kutatók egy meghatározott szegmensének közpolitikára gyakorolt nagy befolyását teremtette és erősítette meg (Wright, 1994). Abels (2005) egyenesen úgy fogalmaz, hogy Asilomar egy elitista, szakértők uralta folyamatot intézményesített, amelyben egy redukcionista és pozitivista tudományfelfogás monopolhelyzetbe került a közpolitikai szabályozás formálásában. Éles ellentétben áll ezzel az EU szabályozási története. Amíg Asilomar hagyatéka egy olyan szabályozói környezet, amely a tévedhetetlen tudományos tudás legitimáló szerepére épít, kizárva a tudatlannak tekintett társadalom beavatkozását, bízva a "Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa" – az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával. 20

szakértelem, illetve szakértők önszabályozásában, addig a „brüsszeli közpolitikai stílust” a biotechnológia szabályozása tekintetében összetettebb „tudomány és társadalom” fölfogás jellemzi. Az európai szabályozás folyamata – az eltérő érintett erőviszonyok miatt – sokkal demokratikusabb és részvételibb volt, mint amerikai megfelelője. Az állampolgároknak és szervezeteiknek jelentősebb befolyás jutott az európai intézményrendszerben, mint amire az Egyesült Államokban lehetőségük volt és van a biotechnológia vonatkozásában. A kockázat felfogása, értelmezése is plurálisabb és átfogóbb az európai szabályozási környezetben, hiszen valamennyi teret enged a szocio-ökonómiai aspektusoknak is, a technikai felfogás kizárólagosságával szemben. Abels (2005) a következő táblázatban foglalja össze a két közpolitikai stílus közötti jelentős eltéréseket. 4. táblázat

Asilomar és Brüsszel közpolitikai stílusa Asilomar

Brüsszel

tudományos tudás

demokratikus folyamat

önszabályozás

jogi-politikai szabályozás

Kockázatfelfogás

technikai

szocio-ökonómiai

Az állampolgárok szerepe

közönség

résztvevő

tudás

bizalom

A legitimáció forrása A szabályozó

Tudomány/társadalom viszonya Forrás: Abels (2005), p. 346

A sokkal engedékenyebb és lazább szabályozási környezet miatt nem véletlen, hogy az Egyesült Államok nagyvállalatai (Monsanto, DuPont, Dow Chemicals) tettek szert piaci dominanciára az agrár-biotechnológia terén. Ugyanakkor globális piaci hódításukat megakadályozta és akadályozza az európai piac ellenállása, amely elsősorban az európai fogyasztók többségének a genetikailag módosított élelmiszereket elutasító hozzáállásán alapul (lásd részletesen a 3.3. fejezetpontban). Már az első génmódosított növényeket tartalmazó kereskedelmi szállítmány hatalmas ellenállást és GMO-ellenes kampányt eredményezett Európában. Az európai fogyasztók többségének álláspontja azóta is változatlanul elutasító. Ráadásul a piac ellenállása tovaterjedt Európán, és számos ázsiai, afrikai és latin-amerikai országot is jellemez. Ezzel óriási piaci akadályt támasztva az agrár-biotechnológiai amerikai óriásvállalatok további piacszerzésének, ami pedig tulajdonképpen az egész agrárbiotechnológiai szektor növekedési potenciálját, jövőbeli profitabilitását és befektetői vonzerejét ássa alá. (Falkner, 2007; Zerbe, 2007) Nem véletlen, hogy az egyik vezető amerikai agrár-biotechnológiai óriásvállalat részvényeinek értéke 1999-ben 25%-kal (Prakash–Kollman, 2003, p. 632), 2002-ben pedig 50%-kal esett, eladásainak jelenős csökkenésével párhuzamosan (Herrick, 2008, p. 55-56). Az EU de facto moratóriuma az Egyesült Államok Európába tartó kukorica és szója exportjának összeomlását okozta. Az amerikai kukorica export az 1997-es, évi 211 millió dollárról 2005-re 200 ezer dollárra zsugorodott. Az amerikai szója exportja hasonló visszaesést élt át: az 1997-ben még jellemző évi 2,3 milliárd dollárról 2005-re 511 millióra csappant (Zerbe, 2007, p. 415). Európai exportpiacaik elvesztése miatt az amerikai gazdálkodók elszenvedte veszteséget évi 300 millió dollárra becsülik (Falkner, 2007, p. 104). Az EU és számos más fontos exportpiac bezárta kapuit az amerikai génmódosított kukorica és szója előtt. Hiába folytatott agresszív nemzetközi politikát az agrár-biotechnológiai termékek "Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa" – az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával. 21

piaci megnyitása érdekében az Egyesült Államok, ez legfeljebb pirruszi győzelmekhez vezetett (pl. WTO 2006-os döntése), leginkább ellentmondásos lépésekhez (pl. GMélelmiszersegély afrikai országoknak – lásd Zerbe, 2004; Herrick, 2008), s egyelőre semmi jele, hogy a piacok megnyílását eredményezné. A GMO termékekkel szembeni importkorlátozások egyre jobban terjednek Ausztráliától, Új-Zélandon át, Japánon, DélKoreán keresztül Indiáig és Kínáig. Az 1990-es évek végére világossá vált, hogy az agrárbiotechnológiai szektor elvesztette a PR-csatát Európában, az Egyesült Államok agresszív politikájának legfőbb eredménye pedig az lett, hogy Dél, a fejlődő országok egyre inkább Észak, s benne legfőképp az Egyesült Államok egy technológiájának rákényszerítéseként látják az agrár-biotechnológiát (Falkner, 2007, p. 106). Az Egyesült Államok támadó politikájának egy másik eredményeképpen kimaradt a multilaterális környezetvédelmi diplomácia releváns történéseiből, így a Biológiai Sokféleség Egyezményből (CBD) és a Cartagena Jegyzőkönyvből. A 2003-ban hatályossá vált Cartagena Jegyzőkönyv a biológiai biztonság védelméről az elővigyázatosság elvén alapul. Elismeri tehát, hogy az ártalmasság tudományos bizonyítékának hiánya nem jelenti a kockázatok hiányát. A Jegyzőkönyv tehát erősíti az EU politikájának nemzetközi legitimációját (Falkner, 2000). Ugyancsak kiterjeszti a kockázat fogalmát a szocio-ökonómiai (társadalmi-gazdasági) kockázatok beemelésével, ami különösen a fejlődő országok szempontjából jelent fontos előrelépést GMO szabályozási képességük növelésében. S lehetővé teszi a részes országok számára, hogy saját GMO szabályozásukkal az országukba exportálni kívánó országokkal szemben különféle követelményeket, például információadási kötelezettségeket írjanak elő. A WTO SPS egyezménye és a Cartagena Jegyzőkönyv egyértelmű ellentmondásban áll egymással, és fontos kérdéssé teszi az agrár-biotechnológiai nemzetközi szabályozásának további alakulását. (Falkner, 2007; Zerbe, 2007) A szakirodalmi elemzések (Bernauer–Meins, 2003; Prakash–Kollman, 2003; Falkner, 2007; Zerbe, 2007) mind arra hívják föl a figyelmet, hogy az Egyesült Államok és EU között tapasztalható szabályozásbeli eltérések a különböző nemzeti politikai gazdaságtani környezetnek tudhatók be. Vagyis annak, hogy melyek azok a társadalmi-gazdasági csoportok, akik az agrár-biotechnológia közpolitikai agendáját igyekeztek befolyásolni; e csoportoknak milyen az egymáshoz viszonyított erőviszonya; hogyan sikerült az egyes csoportoknak megformálniuk álláspontjukat, és milyen ügyeket kapcsoltak össze; milyen kapcsolatokat alakítottak ki a szabályozó hatóságokkal (Prakash–Kollman, 2003, p. 627). A szabályozási környezet eltérésében egyik fontos tényező a közvélemény. Az agrárbiotechnológia társadalmi megítélése jelentősen különböző Észak-Amerika és Európa közvéleményében. A közvélemény-kutatások mind azt támasztják alá, hogy az európaiak sokkal kevésbé támogatják, illetve fogadják el az agrár-biotechnológiát, mint technológiát és termékeit, mint az észak-amerikaiak. Az európai fogyasztók bizalmatlanságának és elutasításának egyik fontos gyökere a számos élelmiszerbiztonsági krízis, amely az utóbbi időszakban az európai társadalmakat érintette (a belgiumi dioxin szennyezéstől, a brit kergemarhakórtól, a száj- és körömfájás fel-felbukkanásán át a madárinfluenza okozta félelmekig). A másik nagyon fontos különbség a két régió között az, hogy a szabályozás kialakításának időszakában már nagy eltérés volt a biotechnológiai szektorok gazdasági jelentősége és potenciálja között. Prakash–Kollman (2003) egy Ernst and Young 1997-98-as felmérésre hivatkozva rámutatnak, hogy míg az Egyesült Államokban már ekkor 18,6 milliárd dollár bevételt mutattak föl az e szektorba tartozó cégek, 9,9 milliárd dollárt fektettek K+F-be, és 153 ezer embert foglalkoztattak, addig Európában ugyanezek az adatok rendre 3,1 milliárd meg 2,2 milliárd dollár, és 39 ezer fő (p. 627). Emiatt Európában sokkal kevésbé képviselt "Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa" – az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával. 22

komoly lobbierőt a biotechnológiai szektor. Ugyancsak jelentősen különbözik a két régió agrárgazdaságának szerkezete. Míg az Egyesült Államok agrárszektora egyre koncentráltabbá és iparszerűbbé vált, és a tömegáru termelés révén olcsón exportáló országként építette nemzetközi versenyképességét, addig Európában tudatosan óvta az agrárpolitika a családi gazdaságok rendszerét a világgazdasági verseny árletörő hatásának következményeitől. Az amerikaihoz képest sokkal kevésbé koncentrált európai mezőgazdaságban a családi gazdaságok művelte földterületek a biológiai sokféleség megőrzésének egyre fontosabb terepévé is váltak. S részben ugyancsak a biodiverzitás védelem célját szolgálták az egyre terjedő ökologikus mezőgazdálkodási gyakorlatok, amelyeket szintén tudatos támogatási politikával segített az EU és egyes tagállamai. Ezzel szemben az Egyesült Államokban, ahol hatalmas földterületeket különítettek el a természetvédelem számára, sohasem vált a mezőgazdálkodás a biodiverzitás védelmének fontos szereplőjévé. (Prakash–Kollman, 2003) A nemzetközi politikai gazdasági helyzet összefoglalásául érdemes szó szerint idézni néhány szerző következtetését a dolgok jelenlegi állásáról. „A biotechnológia esetében az átláthatóság és a fogyasztói szuverenitás elvei, úgy tűnik, fölülkerekednek az amerikai multinacionális vállalatok és az őket támogató kormányuk befolyásán.” (Prakash–Kollman, 2003, p. 637) „A biotechnológia révén előállított növények és élelmiszerek folytatják menetelésüket a világban, ám jövőjüket legalább annyira meghatározzák a kulturális értékek és társadalmi preferenciák, mint a technológiai tényezők. (…) Miként a biotechnológiai ipar nem tudja megnyerni a fogyasztókat a GM élelmiszereknek, az Egyesült Államok hatalma sem fogja.” (Falkner, 2007, p. 108) „Az Egyesült Államok és az EU egyaránt az elérhető tudományos bizonyítékokat keresi álláspontja helyességének alátámasztásául, és a másik álláspontjának cáfolatául. Ezek az állítások azonban alkalmatlanok arra, hogy kezeljék a probléma összetettségét és vitában részt vevő érintettek helyzetének kiáltó sokféleségét. A tudományosan bizonyítható tények kizárólagosságára alapozott álláspontok figyelmen kívül hagyják azokat a kérdéseket, amelyeknek pedig a szabályozás kialakításában lényegi szerepet kellene kapniuk: Ki határozza meg a kockázatot? Milyen alapon? Milyen átváltásokkal (trade-off) jár egy adott szabályozási rendszer? Az agrár-biotechnológia vonatkozásában ezek a kérdések elkerülhetetlenül normatívak.” (Zerbe, 2007, p. 420)

Az agrár-biotechnológia értékelése az élelmiszer ellátási láncban Ha az agrár-biotechnológia kínálta termékeket és szolgáltatásokat gazdasági szempontból értékelni kívánjuk, akkor jogosan adódik, hogy az élelmiszer ellátási lánc valamennyi fázisában, illetve valamennyi fontos szereplője szempontjából vegyük szemügyre eddigi és potenciális teljesítményüket (lásd 1. ábra). Elemzésünk nyilván a gazdálkodókkal kezdődik, akik a vevői az agrár-biotechnológiai vállalatok termékeinek és szolgáltatásainak. A gazdálkodók számára az alapvető dilemma az, hogy milyen vetőmagot és ahhoz kapcsolódóan termesztési technológiát válasszanak. Az agrár-biotechnológiai vállalatok kínálata a konvencionális vetőmagokkal (hibridekkel), a bio-vetőmagokkal, valamint a helyi fajtákkal (ún. tájfajtákkal) és kapcsolódó termesztési eljárásaikkal versenyez. Itt föl kell hívni a figyelmet, hogy a szakirodalomban szinte kizárólag a GM és konvencionális (hibrid) összevetés szerepel, és alig fordítódik figyelem az organikus és a tájfajták lehetőségére. Ez a torzítás annyiban nyilván igazolható, hogy az ún. fejlett országokban a mezőgazdálkodók "Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa" – az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával. 23

túlnyomó része intenzív, iparszerű gazdálkodást folytat, amelyet az előbbi két alternatíva (GM és hibrid) szolgál a legjobban. Ugyanakkor a fejlett országokban jelentősen hódítanak az utóbbi időben az ökológiai gazdálkodás különféle formái a növekvő fogyasztói kereslet és az elsajátítható jelentős árprémium miatt. Ezért a távlatosabban gondolkodó agrárpolitika számára fontos lenne a GM kontra bio összevetés is. Bár a fejlett országok számára sem elhanyagolható az ültetett növények genetikai diverzitásának in situ (azaz helyben a gazdálkodásban történő) megőrzése, többek között azért, mert ennek a tájjellegnek is erősödik a piaci értéke, különösen az ún. fejlődő országok szegényebb gazdálkodói számára kiemelkedően fontos a tájfajták léte, megőrzése, hiszen létfenntartásra összpontosító gazdálkodásukban a kockázatkerülés és a hozamstabilitás sokkal fontosabb, mint a hozammaximálás. Mindennek az is a tanulsága, hogy a gazdálkodókat sem globálisan, sem adott régión vagy országon belül nem lehet homogén csoportnak tekinteni. A gazdálkodók sokfélesége vetőmagra és termesztési technológiára vonatkozó választásaikban (motivációjukban, gazdasági érdekükben, kulturális hozzáállásukban, genetikai sokféleség iránti elkötelezettségükben stb.) egyaránt megnyilvánul. Sajnos, különösen a közgazdasági modelleket használó szakirodalomnak az ún. ex ante elemzéseket végző része eltekint a gazdálkodók heterogenitásától, és univerzális motivációkat, jellemzően például kockázatsemleges hozzáállást és hozammaximálásra törekvést feltételez. Ezért alábbi összefoglalónkban, amelyben átfogóan igyekszünk bemutatni a gazdálkodói szinten eddig tapasztalt hatásait az első generációs GM-növényeknek, eltekintünk azoktól a tanulmányoktól, amelyek megalapozatlanul a gazdálkodók homogenitását feltételezik.4 Azokra az elemzésekre összpontosítunk, amelyek nem esnek ebbe az elemi hibába.

4

Többek között ezért sem tárgyaljuk a tudomásunk szerint egyetlen Magyarországra vonatkozó ex ante közgazdasági elemzést, Demont et al. (2005) munkáját. Ez az elemzés sajnálatos módon nemcsak a fenti problémával terhes, hanem számos mással is (többek között az adatok bizonytalanságával, az alkalmazott modell és a levont következtetések közötti diszkrepanciával stb.), emiatt nem tekinthető használható elemzésnek az agrár-biotechnológia várható hatásainak megítélésére.


3. ábra

Genetikailag

módosított

szervezetek

az

élelmiszer

ellátási

láncban

kormányzat U P kockázatértékelés és -kezelés, engedélyezés, irányelvek és S kutatás, ellenőrzés, címkézés és nyomonkövetés T agrár-biotech cégek GM vetőmag, R biotech növényvédő szer E technológiai díj, szerződéses megállapodás A M gazdák szerződés

GMO termény, takarmány

feldolgozók, kereskedők

GM termék

civilek lobbi csoportok média

fogyasztók

D O W N S T R E A M

Forrás: DG Agriculture (2000), p. 3

Az agrár-biotechnológia hatásait az élelmiszer ellátási láncban tovább vizsgálva a következő kiemelkedő szereplők az élelmiszer-gyártók és -kereskedők (elsősorban az élelmiszer kiskereskedelmi láncok). A globálissá vált élelmiszer ellátási lánc e pontja különösen fontos szerepbe került, hiszen a változó és egyre jobban szegmentált fogyasztói keresletet érzékeli és csatolja vissza a lánc elején álló szereplőknek. A kiskereskedelmi óriásvállalatok (pl. Carrefour, Metro, Wal-Mart stb.) létrejötte és működése határozza meg napjainkban leginkább az élelmiszer ellátási láncot. A lánc e szereplői gazdasági erejének egyik látványos mutatója az, hogy a kiskereskedelmi óriások tiszta profitjának 50-75%-a a becslések szerint a polcaikra kerülés díjaiból ered (Heffernan et al. idézi Wilkinson, 2002). Az agrárbiotechnológia elterjedésének egyik döntő kérdése tehát, hogy az élelmiszerláncok milyen stratégiákat alkalmaznak, illetve milyen elvárásokat közvetítenek a lánc eleje felé. Az élelmiszer ellátási lánc végén természetesen a fogyasztók állnak. Az ő szerepük az agrárbiotechnológiai termékek piaci térnyerésében szintén kiemelkedő. Ez abban is látszik, hogy még az első generációs GM-növények élelmiszer láncba kerülésében, illetve nem kerülésében is döntő szerepet játszott a fogyasztók elfogadó vagy elutasító hozzáállása. A fogyasztóvédő szervezetek és a fogyasztói bojkottok, elsősorban Európában jelentősen meghatározták és meghatározzák az agrár-biotechnológiai termékek piaci terjedésének jelenbeli és jövőbeli lehetőségeit. Az európai fogyasztók hozzáállása azonban globális hatásokkal járt és jár a globalizált élelmiszer ellátási láncban. Az Európába exportálni igyekvő élelmiszerexportőr országoknak, vállalataiknak és gazdálkodóiknak mind-mind alkalmazkodniuk kell gazdag exportpiacuk elvárásaihoz. S ezek, mint alant látni fogjuk, nemcsak Európában, hanem egyre több országban nem kedveznek az agrár-biotechnológia térnyerésének, piaci sikerességének.


Tapasztalatok a gazdálkodók szintjén Az ellátási lánc mentén vizsgálódva az első fontos szereplők maguk a gazdálkodók, akik arról döntenek, hogy milyen vetőmagot vásárolnak és használnak föl, illetve ehhez kapcsolódan milyen termesztési technológiát alkalmaznak. Láthattuk, hogy a GM-növények termőterülete 1996-os megjelenésük óta gyorsan növekedett, bár termesztésük nagyon kevés országra korlátozódik. Jogosan merül föl tehát a kérdés, hogy milyen gazdálkodói szintű előnyökkel rendelkezik ez a technológia. Melyek a gazdasági okai, ha vannak, a GM-növények viszonylag gyors terjedésének néhány országban? Érdemes-e más országok gazdálkodóinak is alkalmazni az agrár-biotechnológiát? Ezekre a kérdésekre számos, módszertanában és adathátterében nagyon különböző elemzés és válasz született. Tulajdonképpen lehetetlen bármilyen általános érvényű következtetést levonni azon kívül, hogy a gazdálkodói egységek szintjén végzett elemzések vegyes képet mutatnak, köszönhetően annak, hogy magán a technológián kívül más tényezők is befolyásolják a sikerességet. A technológia ígérete szerint a GM-növényektől várható, hogy csökkentik a kártevők elleni fellépés költségeit és magasabb hozamúak. Ugyanakkor a konvencionális (hibrid) vetőmagokhoz képest drágábbak, hiszen árukban a fejlesztő cég ún. technológiai díjon keresztül kívánja érvényesíteni értéktöbblet-teremtő befektetését. A GM-növények nyereségességét tehát a hozam, a vetőmag ára és a kártevők elleni fellépés költsége befolyásolja. A DG Agriculture (2000) szerint a herbicid-ellenálló GM-szójabab (továbbiakban: HT-szója) vetőmagja ha-ként 15 EUR többletköltséget okoz a gazdálkodóknak, ami 35%-os árprémiumot jelent a konvencionális szójabab vetőmagokhoz képest. A Bt-kukorica esetében a leggyakoribb becslés szerint 22 EUR/ha az árprémium. (p. 17) A herbicid-ellenálló GM-növények esetében nem egyértelmű a gyomirtó szer költségek alacsonyabb volta a konvencionális gyomirtási technológiákhoz képest. A meglévő összehasonlító adatok széles intervallumban mozognak. Az adatok azért is ellentmondásosan ítélhetőek meg, mert a herbicid-ellenálló GM-fajtákhoz tartozó (arra rezisztens) gyomirtó szerek összmennyisége növekedett, ám a többi szintetikus gyomirtó szer használata csökkent, bár az USDA szerint összességében csökkenő gyomirtó szer használatot eredményezve. Ugyancsak az USDA szerint a rovarirtó szer alkalmazása jóval alacsonyabb a Bt-kukorica esetében, mint a konvencionális fajtáknál (lásd még Shoemaker, 2001). Más források nem látják azonban ilyen egyértelműen kedvezőnek a helyzetet, valamelyest növekvő rovarirtó szer, gyomkezelési és műtrágyázási költségeket mutatnak ki (DG Agriculture, 2000, p. 17). A növényvédő szer használat tekintetében módszertanilag legalaposabb és legtöbbet hivatkozott tanulmány, Benbrook (2004) szerint az agrár-biotechnológia pártolóinak az az állítása, hogy a GM-növények csökkentik a növényvédő szer használatot bevezetésük első három évére (1996-1998) igaznak bizonyult. 1999 óta azonban változott a helyzet, és az állítás elvesztette igazságtartalmát. „A GM-kukorica, -szója és -gyapot termesztése összességében 55 millió tonna növekedést eredményezett a felhasznált növényvédő szer mennyiségében 1996 óta [1996 és 2003 között]. Amíg a Bt-növények termesztése 7 millió tonnával kevesebb rovarölő szer használattal járt, addig a herbicid-rezisztens GM-fajták 62 millió tonnával növelték a kiszórt gyomirtó szerek mennyiségét ugyanebben az időszakban. A Bt-fajták kb. 5%-os csökkenést hoztak a kukorica és gyapot termesztésében használt rovarölő szer használatban, a herbicid-rezisztencia biotechnológiája pedig 5%-kal növelte a három fő haszonnövénynél alkalmazott gyomirtó szer használatot.” (Benbrook, 2004, p. 2)


Benbrook (2004) arra is fölhívja a figyelmet, hogy igaza volt azoknak az ökológiai előrejelzéseknek, amelyek a herbicid-rezisztencia biotechnológiai alkalmazásával kapcsolatban a gyomok viszonylag gyors alkalmazkodását prognosztizálták. A legszélesebb körben alkalmazott, a Monsanto által fejlesztett és forgalmazott Roundup Ready GMnövények esetében három-négy év alatt bekövetkezik a rezisztens gyomok kialakulása (p. 3), és ettől kezdve a „peszticid-mókuskerék” újra forog. Az amerikai szerző ugyancsak rámutat azokra a tényezőkre, amelyek együttesen a herbicid-rezisztens biotechnológia hatásosságát aláássák. Ez a három tényező egyrészt a rezisztens gyomok kialakulása és elterjedése; másrészt a konvencionális (nem-GM) növényi vetőmagvak egyre korlátozottabb elérhetősége; harmadrészt pedig a piaci részesedésért folyó fokozódó versenyben a gyomirtó szerek árainak drasztikus csökkenése. Benbrook (2004) úgy látja, hogy a közeljövőben a herbicid-ellenálló GM-növények hozzájárulása a növényvédő szer használat növekedéséhez elnyomja a Btnövények termesztéséből eredő csökkenést (p. 4), s ezért megalapozatlan az agrárbiotechnológiát összekapcsolni a csökkenő növényvédő szer használattal és az abból eredő környezetvédelmi nyereséggel. Ami a hozamokat illeti, a Bt-kukorica esetében a kép kedvező: számos tanulmány mutatja ki hozambeli előnyét a konvencionális fajtákkal szemben. Ugyanakkor arra is rámutatnak, hogy az időjárási viszonyok és a kártevő támadások szezonális eltérései akár jelentősen befolyásolhatják az eredményeket. Shoemaker (2001) és Runge–Ryan (2003) összefoglalói a HT-szója esetében kisebb, a HT-gyapot esetében nagyobb mértékű hozamnövekedésről számolnak be (p. 11, illetve p. 32). Ennek ellentmondóan a HT-szója esetében a DG Agriculture (2000) a hozamok konvencionális fajtákéinál némileg alacsonyabb voltát említi. Ennek egyik oka az lehet, hogy a herbicid-ellenállás génjét nem a legnagyobb hozamú fajtákba „ültették be”. Fontos kiemelni, hogy az első generációs GM-növények speciális termesztési feltételeket céloznak (pl. kártevők, gyomok), és nem céljuk javítani a növény hozamképességbeli tulajdonságait. A hozam-összehasonlítások a GM és konvencionális haszonnövények esetében a termesztési feltételektől – és így magától a termesztésbe vont terület regionális adottságaitól – függenek, különös tekintettel a kártevők és gyomok elterjedtségére (DG Agriculture, 2000, p. 18; ezzel ugyancsak egybecseng Shoemaker, 2001 következtetése, p. 14). A DG Agriculture (2000) tanulmánya szerint nem áll rendelkezésünkre minden kétséget kizáró bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a GM-növények valóban nyereséget termelnek a gazdálkodóknak: a ha-kénti megtérülés alapján nincs jelentős különbség a HT-szója és konvencionális társai között; a Bt-kukorica költség-hatékonysága a kukoricamoly fertőzöttség mértékétől függ; és a HT-repce esetében sincsen egyértelmű következtetés gazdasági nyereségességét illetően a konvencionális fajtákhoz képest. Shoemaker (2001) összefoglalója kijelenti, hogy a HT-gyapot alkalmazása növelte a gazdálkodók nyereségét, míg a HTkukorica és a HT-szójabab esetében nem mutatható ki ilyen változás; a Bt-kukorica esetében a hozamnövekedés kompenzálta a magasabb vetőmag árat, így nyereséget hozott az alkalmazó gazdáknak. Ugyanakkor azt is kiemeli, hogy a herbicid-ellenálló és a kártevőkkel szemben ellenálló GM-növények a fertőzöttség bizonyos szintje fölött hoznak gazdasági hasznot alkalmazóiknak (p. 12 – lásd erről még Kalaitzandonakes, 1999). Sokkal optimistábban láttatja Egyesült Államokra vonatkozó összefoglalójában a GM-növények profitabilitását Runge–Ryan (2003). Több regionális adatfelvételű tanulmány eredményeire hivatkozva levonják azt a következtetést, hogy különösen a genetikailag módosított szójabab, kukorica és gyapot esetében érthető az első generációs GM-növények terjedése az Egyesült Államokban, mert „ezek a fajták általában több nyereséget hoznak és könnyebben is kezelhetőek konvencionális társaikhoz képest” (p. 33). Arra a DG Agriculture (2000) is fölhívja a "Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa" – az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával. 27

figyelmet, hogy a legkézzelfoghatóbb és legközvetlenebb sikere a GM-növényeknek (elsősorban is HT-fajtáiknak) a teljesítményük (nem feltétlenül csak hozamban mérve) és kényelmességük kombinációjában ragadható meg. Ugyanis ezek a GM-fajták nagyobb rugalmasságot biztosítanak a gazdálkodási gyakorlatban, mert kisebb és rugalmasabb a munkaerő-igényük. A kényelmesség tulajdonképpen a munkaerő termelékenységének növekedésében és a növény-specifikus munkaerő költségek csökkenésében érhető tetten. A nyereségességet vizsgáló elemzések ez utóbbiról gyakorta megfeledkeznek (p. 18). Érdemes szemügyre venni azokat az elméleti közgazdasági modellezéseket, amelyek a gazdálkodók szintjén fölmerülő költségeket és hasznokat igyekeznek számba venni. Huang és szerzőtársai (2003) azt vizsgálták, hogy milyen hatásokkal járt Észak-Kínában egy genetikailag módosított gyapotfajta (Bt-gyapot) alkalmazása. A Bt-gyapotra áttért gazdák a tenyészidőszak alatt átlagosan 6-7-szer használtak növényvédő szert, míg a konvencionális fajtákat termesztők átlagosan 20-szor. A kevesebbszer kiszórt növényvédő szer természetesen költségmegtakarítást is hozott a Bt-gyapotot termesztőknek, ami a növényvédő szer és munkaerő költségekben jelentkezett. S bár a bevételi oldalon nem könyvelhettek el hasonló előnyt, a költségoldali megtakarítás javította a Bt-gyapotot termesztő gazdaságok profitabilitását, legalábbis rövidtávon. Ezzel és az ehhez hasonló ökonometriai modelleken alapuló elemzésekkel kapcsolatban Pemsl és szerzőtársai (2008) rámutatnak, hogy ugyan jól megmutathatják a statikus termelékenységi előnyöket/hátrányokat, ám kevéssé alkalmasak arra, hogy figyelembe vegyék a kártevők elleni lépések és az adott ökoszisztéma közötti dinamikus interakciókat. Erre a szerzők a bioökonómiai modelleket ajánlják. Modelljüket ők is az Észak-Kínában termesztett Bt-gyapot esetére fejlesztették ki és tesztelték. Eredményeik rámutatnak, hogy a terméshozamok különbözők lesznek az ökoszisztéma degradáltsági fokától függően; a legalacsonyabb hozamok a súlyosan degradált ökoszisztémák esetében várhatóak valamennyi fajta esetében (legyen az GM vagy konvencionális). Ebből következik, hogy ha a gazdák Észak-Kínában a korábbi növényvédő szer használat miatt súlyosan degradálódott agrár-ökoszisztémákban gazdálkodnak, akkor egyáltalán nem meglepő, hogy a Bt-technológia magasabb hozamokat produkál a természetes kártevő kontrol stratégiájához viszonyítva (Pemsl et al., 2008, p. 182). Több elemzés is született a Bt-gyapot indiai termesztésének tapasztalatairól. India az Egyesült Államok és Kína után a harmadik legnagyobb gyapottermesztő ország, a világ gyapottermelésének 12%-át, és a gyapot globális termőterületének 20%-át adva. Az indiai termésátlagok azonban jelentősen elmaradnak a világátlagtól a kártevő fertőzöttség miatt. India 2002-től kezdve engedélyezte a Bt-gyapot termesztését. Bennett és szerzőtársai (2006) elemzésüket Maharashtra tartományra végezték el, ahol a 2002-es 12 ezer ha-ról 2004-re 530 ezer ha-ra nőtt a Bt-gyapot termőterülete. A kereskedelmi célú termesztési adatok vizsgálata alapján a Bt-gyapotfajtákat termesztők jelentős, 33-48%-os terméshozam-növekedést könyvelhettek el. Megjegyzik azonban, hogy e teljesítményre nemcsak maga az alkalmazott genetikai módosítás gyakorolhatott hatást, hanem az a hibrid is (azaz annak termőképessége), amelyet a Bt-fajták kifejlesztéséhez használtak. Elemzésük alapján ugyancsak nem zárható ki annak hatása, hogy a hatékonyabb gazdák tértek át a Bt-fajták termesztésére, esetleg e fajtákat jobb adottságú földjeiken termesztették és/vagy nagyobb gondossággal jártak el ezekkel az új fajtákkal, és mindezek is tükröződhetnek a hozamkülönbségekben. Roy és szerzőtársai (2007) a Gujarat-i gyapottermesztők körében végezte elemzését. Különösen kiemelték vizsgálatuk kontextusát, pontosabban a Gujarat-i gyapottermesztők sajátos gazdálkodási stratégiáját, amelynek egyik legfőbb jellemzője a fajtákkal való kísérletezés. Meglátásuk szerint a Gujarat-i gyapottermesztők tudatosan kerülik az egyetlen "Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa" – az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával. 28

fajtától való függést, s még akkor is inkább a fajtákkal való kísérletezés termesztési stratégiáját választják, ha a Bt-gyapot monokultúrákat magas hozamaikkal hirdetik. A Btgyapot fajták a legtöbb gazdálkodó számára összességében előnyöket hoztak a kártevők elleni védelemben. A legtöbb Bt-fajtát termesztő gazda rövidtávú megtakarítást könyvelhetett el a csökkenő növényvédő szer használat miatt. Ugyanakkor a legtöbb gazda nem tartotta be a menedékzónára (refugium) vonatkozó ajánlásokat. A szerzők fölhívják arra is a figyelmet, hogy ha nem működik hatékony hitelrendszer a szegényebb gazdálkodók támogatására, azok nem képesek megvásárolni a drágább hivatalos fajtákat. A Gujarat-i gyapottermesztők kísérletező stratégiája azt is jelentette, hogy a GM-fajtákat kockázatkerülő termelői stratégiáik részévé tették, és alkalmazták „vetőmag-keverékükben”. Roy és szerzőtársai (2007) arra is rámutatnak, hogy a gazdák sajátos tudása és alkalmazkodóképessége indokolttá teszi, hogy szavuk legyen a mezőgazdasági fejlesztések iránya és lehetőségei tekintetében az agrárpolitikában. Bennett és szerzőtársai (2006) másik elemzése a dél-afrikai Makhathini régióban vizsgálta a Bt-gyapot elterjedésének hatásait. Kutatásuk külön érdekessége, hogy a szegény kisbirtokos gazdák helyzetét vették górcső alá. Kimutatták, hogy e hátrányos helyzetű gazdálkodói réteg hozamnövekedés és csökkenő növényvédő szer, illetve munkaerő költségek formájában egyaránt hasznot húzott a GM-fajtából. Mindazonáltal a szerzők arra is fölhívták a figyelmet, hogy a GM-fajták terjedése nemcsak hasznokat hozhat, hanem problémákat is szülhet. Mivel a régióban nincs vadon élő rokona a gyapotnak, ezért a módosított gén átkerülésének kockázata nem áll fönn. Hosszabb távon a Bt-rezisztencia összeomlásának veszélye azonban fenyeget, mert csupán a gazdák fele alkalmazott menedékzónát az előírásoknak megfelelően. A szerzők arra is ráirányítják a figyelmet, hogy a gazdák a monopolhelyzetben lévő vetőmag céggel szemben túlságosan is kiszolgáltatottak, ami még akkor is problémákat okozhat, ha a cég a termesztés első három évében 78-22 arányban osztotta meg a hasznokat a gazdák javára. Fontos és hiánypótló kutatást végzett az ún. fejlődő országokbeli gazdák vetőmag-választási motivációit illetően Soleri és szerzőtársai (2008). A kisparcellás gazdaságok ezekben az országokban nagyon fontos élelmezési feladatot látnak el jelenleg is és várhatóan a jövőben is. Ráadásul ezek a gazdálkodók a legfőbb őrzői az ültetett növények genetikai diverzitásának. Gazdaságaikban tradicionális gazdálkodási gyakorlatukkal az in situ biodiverzitás megőrzésben kiemelkedő a szerepük. Az ültetett növények sokféleségéhez a kulturális és nyelvi gazdagság is kapcsolódik; azaz gazdálkodási hagyományaik egyszerre fontosak a biológiai és kulturális sokféleség fenntartásában. Emiatt különösen fontos azt vizsgálni, vajon az ilyen típusú gazdálkodók milyen motivációktól vezetve hozzák meg vetőmag-választási döntéseiket. Soleri et al. (2008) vizsgálata azért is egyedi, mert a GM-növényeket a gazdálkodók szintjén általában a konvencionális fajtákkal veti össze a legtöbb szakirodalom, és nem vizsgálják az ún. tájfajtákat. Kuba, Guatemala és Mexikó két-két gazdálkodói közösségében 334 interjút készítve igyekeztek fölmérni a gazdák vetőmag-preferenciáit. Egyik fő megállapításuk szerint a gazdák a helyi fajtát, tájfajtát részesítették előnyben mind a GM-fajtával, mind a konvencionális (hibrid) fajtával, mind a nemesített (javított) helyi fajtával szemben vetőmagnak és saját étkezési célokra egyaránt. Másik fontos megállapításuk szerint a gazdák többsége kockázatkerülő (s nem kockázat-semleges, ahogy a legtöbb közgazdasági modellezést végző irodalom feltételezi), és előnyben részesíti a kisebb ingadozású és kockázatú, kisebb átlagos hozamot nyújtó fajtákat a magasabb átlagos hozamú, ám nagyobb termésingadozásokkal és magasabb kockázattal járó fajtákkal. A kutatók azt is megállapították, hogy a GM-fajtákkal szemben valamennyi másik fajtát előnyben részesítették a gazdálkodók. Saját étkezési használatra pedig még jobban elutasították a GMfajtákat, mint vetőmagként. Fontos megjegyezni, hogy a helyi fajtákat előnyben részesítő "Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa" – az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával. 29

gazdálkodók, akik az in situ fenntartói az ültetett növények biológiai sokféleségének, sokkal kevésbé integráltak a formális vetőmag rendszerbe és piacba, az informális vetőmag hálózatokba kapcsolódnak. Azok a gazdák, akik jobban integráltak a formális vetőmag rendszerbe és piacba, inkább kockázat-semlegesek és átlaghozam-maximálók vetőmagválasztási döntéseikben, és kedvezőbb a hozzáállásuk a GM-fajtákhoz.5 Mivel hazánkban GM-növények kereskedelmi célú termesztése nem folyik, ezért a magyar gazdálkodókra és gazdálkodási körülményekre vonatkozó tapasztalat nincs. A magyarországi gazdák hozzáállására vet fényt az a kutatás, amiről Bánáti és szerzőtársai (2007) számolnak be. Kérdőíves felmérés keretében vizsgálták a hazai élelmiszer ellátási lánc fő szereplőinek GM-termékekkel kapcsolatos attitűdjeit. A gazdálkodókra vonatkozóan a következő főbb megállapításokat teszik: A hazai gazdák jelentős ellenérzéssel viseltetnek a GMO-k iránt: nem értenek egyet azzal a kijelentéssel, hogy versenyhátrányt jelentene, ha nem termesztenék; az esetlegesen kisebb növényvédő szer felhasználást nem tartják elegendő érvnek bevezetésük mellett; azzal azonban egyet értenek, hogy termesztésük következményeinek ismeretlensége miatt kerülni kell alkalmazásukat; és külön kezelésüket is támogatják (Bánáti et al., 2007, p. 146); A növénytermesztő gazdálkodók, akiket a legközvetlenebbül érintene az első generációs GM-növények termesztésbe vonása, a legkevésbé elfogadóak, a leginkább elutasítják a GM-termékeket a másik két csoporthoz, az állattartókhoz és a mezőgazdálkodási szolgáltatókhoz képest (uo., p. 147). Hazai vonatkozású elemzések az AKI (2005), valamint Popp és Potori (2007) ex ante elemző munkái. Az AKI (2005) parciális egyensúlyi modell alapján a kukorica, repce és cukorrépa termelőinek lehetőségeit modellezi a 2004 és 2008 közötti időszakra. A számítások elvégzéséhez külső tényezőként külön meg kellett határozni, hogy milyen feltételezésekkel élnek egyes makrogazdasági változók, a három szántóföldi kultúra hozamai és jövedelmezőségi viszonyai, valamint a belföldi fogyasztást illetően (p. 5-6). A tanulmány így többek között azt feltételezte, hogy a Bt-kukorica spanyolországi alkalmazására végzett kutatások jövedelmezőségi eredményei (47 EUR/ha jövedelemtöbblet) a magyarországi viszonyok között is realizálhatóak lesznek (p. 6). A modell futtatásának főbb eredményei a következők: A vizsgált időszakban átlagosan évi 1 millió tonna GM-kukorica termesztése várható, aminek sem humán fogyasztási célú, sem takarmány célú ipari feldolgozására nem lesz igény, és a GM-kukoricafelesleg külpiaci értékesítése sem gazdaságos (p. 11). A GM-kukorica 1,5%-os jövedelemtömeg-növekedést eredményezne a termesztőknél (p. 12). A GM-repcét az összes repceterület 25%-án termesztenék, és a bio-üzemanyag előállítás és kereslet növekedésével összességében 3,8-4,4%-os növekedést prognosztizál a modell a jövedelemtömegben a termesztők számára (pp. 11-12). Popp–Potori (2007) az Agrárgazdasági Kutató Intézet tesztüzemi adatbázisát használva modellezte a GM-kukorica lehetséges hazai elterjedését és hatásait. Modellszámításaik szerint

5

Az ültetett növények genetika diverzitásának, illetve a tájfajtáknak a megőrzése hazánk számára is nagy jelentőséggel bíró kérdés. Az in situ megőrzés magyarországi helyzetének, a gazdálkodók motivációinak elemzésére lásd Balázs et al. (2004), Birol et al. (2005), Bela et al. (2006).


a GM-kukorica vetésterülete 120-180 ezer ha körül alakulna 2012-ben, ami a kukorica vetésterületének 10% körüli aránya lenne, és a kukoricatermesztő gazdaságok kevesebb mint 1%-a. A megszűnő gomba- és rovarölő szer használatból adódóan 8000 Ft/ha költségmegtakarítást prognosztizálnak a GM-kukoricát termesztő gazdaságoknak. Megállapításuk szerint, hogy végül is nyereséges lenne-e a GM-kukorica termesztése az a GM-vetőmag beszerzési árától függne (a GM-fajta és a konvencionális vetőmagok árának különbözetétől). Jól látható, hogy az ismertetett hazai ex ante jellegű gazdasági elemzések nem kecsegtetnek különösen vonzó, látványosan kedvező kimenetekkel, pedig optimista feltételezésekkel élnek a külső változók, feltételek alakulása tekintetében.

Tapasztalatok az élelmiszer-kereskedelem szintjén Az élelmiszer-kiskereskedelem kiemelkedő helyzetben van az ellátási láncban. Azzal, hogy tulajdonképpen „felnagyítják” a fogyasztók preferenciáit, a kiskereskedelmi vállalatok lépései meghatározóak lesznek az élelmiszerfeldolgozókra, a vetőmagelőállítókra és végül a gazdálkodókra nézve egyaránt. Ráadásul az élelmiszer ellátási láncok globálissá válásával az európai élelmiszer-kiskereskedelmi vállalatok stratégiai lépéseinek Európán túlmutató hatásai is lesznek. Az 1990-es évektől az európai élelmiszeripar egyre nagyobb aggodalmat tapasztal a közvélemény részéről az élelmiszerek minősége és biztonsága tekintetében. Különösen az 1996-os brit BSE-válság óta vált érzékennyé az európai fogyasztók többsége. A GMélelmiszerek az élelmiszerbiztonsági skandalumok közepette újabb fenyegető ismeretlent szimbolizálnak az európai fogyasztók körében. Nem véletlen tehát, hogy az európai élelmiszeripar számos fogyasztói tiltakozást és bojkottot tapasztalt a GM-élelmiszerekkel összefüggésben. Az élelmiszeripari vállalatok és kiskereskedelmi cégek versenystratégiája egyre inkább a minőségi, illetve márkajelzéssel ellátott élelmiszerek kínálta értékteremtésre épít. Különösen a kiskereskedelmet uraló cégek esetében látványos stratégia a saját márkák és címkék kifejlesztése és használata. Ez a versenystratégia egyúttal azzal jár, hogy a vállalatoknak növekvő felelősséget és kockázatokat kell vállalniuk az élelmiszerek minőségének fenntartásában. Vagyis a fogyasztók félelmei, aggodalmai az élelmiszerek biztonsága vonatkozásában egyértelműen összekapcsolódnak a cégek pénzügyi teljesítményével és versenypiaci helyzetével. Mindezek lényeges háttérül szolgálnak ahhoz, hogy megértsük, miként reagált és reagál az európai élelmiszerkereskedelem a GM-termékek megjelenésére. Az európai élelmiszerkereskedelmi vállalatok az első generációs GM-növények megjelenésére – a fogyasztói nyomásgyakorlást érzékelve – saját márkáik önkéntes GMcímkézésével válaszoltak 1998-tól kezdődően (először az Egyesült Királyságban, majd a kontinentális Európában). Ezek a lépések a termékekben föllelhető GM-összetevőkön alapultak, amelyet a későbbiekben az EU szabályozása határozott meg. Számos komoly piaci erejű szereplője az iparágnak önként hozott szigorú intézkedéseket, amelyek nemcsak a termékösszetevőket, hanem a gyártási folyamatokat is érintették. A Sainsbury’s kezdeményezésére hat európai kiskereskedelmi lánc (a francia Carrefour, a belga Delhaize, az olasz Esselunga, a brit Marks & Spencer, a svájci Migros és az ír Superquinn) konzorciumot alkotott, hogy együttes erejükkel szervezzék újra ellátási láncaikat. Ausztriában és Németországban a teljes iparág a „negatív” címkézés felé lépett a „GM-mentes” címke alkalmazásával. Mások az ökológiai gazdálkodásból származó bioélelmiszerek hangsúlyozásával igyekeztek GM-mentes arculatukat megőrizni aggódó fogyasztóik "Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa" – az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával. 31

szemében. Összességében a kiskereskedelmi láncok nagy része és az élelmiszergyártó legnagyobb cégek egyaránt olyan lépéseket tettek, amelyek ellátási láncuk GM-mentességét volt hivatott biztosítani, dokumentálni és kommunikálni fogyasztóik felé. Néhány kiskereskedő lánc (a Sainsbury’s, a Marks & Spencer, a Safeway és a Northern Foods) odáig ment, hogy az első generációs GM-növények takarmánykénti használatával előállított húskészítményeket is kizárta ellátási láncából. A második generációs GM-növények az élelmiszertermékek végső tulajdonságait és a gyártási folyamatokat célozzák. Ezek a GM-megoldások a vetőmagok esetében a tápanyagérték módosításában ölthetnek testet. Ilyen genetikai módosítások többek között a mikro tápanyagok növelése, a zsírsavak csökkentése, a cukortartalom csökkentés, illetve átalakítása. Ahhoz, hogy a második generációs GM-növények – legyőzve a fogyasztók hezitálását – sikeresek legyenek, túl kellene lépniük számos bizonytalanságon. Továbbra is bizonytalanság övezi az élelmiszer-feldolgozásban nyújtott előnyeiket. A legnagyobb vetőmagelőállító cégek kutatás-fejlesztési (K+F) erőfeszítéseiket a legfontosabb termesztett növényekre (szója, gabona, cukorrépa, repce) összpontosították, hiszen ezek a növények rendelkeznek a legnagyobb és ezért legvonzóbb vetőmagpiacokkal. Az élelmiszergyártók azonban kevésbé érdekeltek e növények megváltoztatott karakterjegyeiben, számukra sokkal inkább a fogyasztóknak közvetlenül eladott termékek érdekesek, amelyek azonban sokkal kisebb vetőmagpiaccal rendelkező növényeken alapulnak (pl. kávé, kakaó, cikória). Ráadásul abban is érdekellentét feszül az élelmiszergyártók és a vetőmagelőállító cégek között, hogy az előbbiek az új tulajdonságokkal ellátott vetőmagokhoz való kizárólagos hozzáférésben lennének érdekeltek versenyképességük növeléséhez, míg az utóbbiak számára ez korlátozná a piacot. S az sem zárható ki, sőt elég valószínű, hogy az ún. nutriceutical termékek újabb fogyasztói félelmeket, aggodalmakat és ellenállást válthatnak ki, amely tovább rontaná az élelmiszeriparba és márkáikba vetett bizalmat. Az élelmiszeripari cégek tehát – a fogyasztói félelmek és elvárások hatására – megváltozatták ellátási lánchoz fűződő üzleti gyakorlataikat szerte Európában, és egyre nagyobb nyomást gyakorolnak a gazdálkodók mezőgazdálkodási inputokat érintő döntéseire. Az első generációs GM-növények esetében egyértelműen nyomást gyakoroltak a gazdálkodókra, hogy ne alkalmazzák az idekapcsolódó technológiai újításokat. Annak érdekében, hogy megvédjék márkáikat, minőségi szempontjaikat, hírnevüket, s tulajdonképpen versenyképességüket, az élelmiszer ellátási lánc nagyhatalmú szereplői igyekeznek kizárni a GM-összetevőket ellátási láncukból. Ez a gazdasági érdekek vezérelte nyomás nagyon fontos szerepet játszik a GMnövények és GM-összetevőjű termékek terjedésének fokában. (Levidow–Bijman, 2002) A korábbi EU-szabályozások és a 2004 áprilisától életbe lépett EU szabályozás a kötelező címkézésről megerősítették a fenti gazdasági folyamatokat, gyakorlatilag eltűnt az élelmiszerkereskedelmi láncok üzleteinek polcairól valamennyi, GM-összetevőt tartalmazó termék. A gyártók inkább megváltoztatták termékösszetevőiket, a forgalmazók pedig elutasították a GM-összetevőket tartalmazó termékek árusítását. (Gruére, 2006) Kanadát és Franciaországot összehasonlító elemzésében Gruére (2006) arra a lehetőségre is fölhívja a figyelmet, hogy bár Kanadában az önkéntes címkézés lehetőségét szabályozta a szövetségi állam, egyetlen tagállam eltérő magatartása idővel megváltoztathatja a kanadai helyzetet. Quebec tartományban ugyanis jelentős a GM-termékekkel szembeni ellenállás, és a tartományi kormányzat keresi a kötelező címkézés lehetőségét szövetségi szinten is. Bár ez a nyomásgyakorlása nem valószínű, hogy a szövetségi kormányzatnál gyors eredményre vezetne, mégis ha Quebec kötelező címkézést vezetne be saját területén forgalmazott élelmiszerekre, az nagy hatással lehet az élelmiszeripari cégek stratégiájára. Az iparág a "Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa" – az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával. 32

következő lépések között választhatna: (i) megtartják a GM-összetevőket, és csak Quebecben címkéznék az érintett termékeket; (ii) Quebecben kizárólag GM-mentes termékeket forgalmaznának; (iii) minden terméküket GM-mentessé alakítanák át. A második opció meglehetősen költséges lenne, és szemben állna az integrált piacon követendő egységes stratégia gazdasági ésszerűségével. Ha attól tartanának, hogy a Quebec-i ellenállás elterjed Kanada más tartományaiban is, akkor az első opció választása is kétségessé válna. Ekkor a harmadik opció választása tűnne a legmegalapozottabbnak. Ez a gondolatkísérlet mindenképpen meglepő kimeneteket mutat a GM-növények terjedésének korlátaival kapcsolatban. Knight és szerzőtársai (2005) ugyancsak az ellátási láncok reakcióit vizsgálja, ám nem az élelmiszerkereskedelmi cégek szintjén, hanem az ország-arculat vonatkozásában. Elemzésük Új-Zélandba kalauzol minket, ahol a GM-növényekről folytatott társadalmi vita egyik kiemelkedően fontos pontja az, hogy az ország elveszítheti-e „tiszta és zöld” arculatát, és ezzel exportpiacait, ha engedélyezi a GM-növények termesztését. Tudvalevő ugyanis, hogy főbb exportpiacain, az EU-ban és Japánban a fogyasztók többsége elutasítja a GMélelmiszerek fogyasztását. A döntés nehézségén és a helyzet ellentmondásosságán nem változtatott, hogy a Royal Commission on GM 6,5 m NZD-ba kerülő társadalmi vitája során kibocsátott négykötetes jelentés legfőbb következtetése az volt, hogy „Új-Zélandnak nyitva kell hagyni a választási lehetőségeket. Nem volna bölcs dolog hátat fordítani egy potenciálisan előnyös ajánlatnak, óvatosan kell azonban eljárnunk, minimálisra csökkentve és kezelve a kockázatokat.” (idézi Knight et al., 2005, p. 387)

A kutatók mélyinterjúkat készítettek Új-Zéland exporttermékeit importáló, elosztó és forgalmazó cégek vezetőivel (Egyesült Királyságban, Görögországban, Hollandiában, Németországban, Olaszországban). A főbb következtetéseik a következők: A válaszadók szerint az európai fogyasztók nem fogják rövidtávon megváltoztatni ellenérzéseiket a GM-termékekkel kapcsolatban. A haszonállatok genetikai módosítása révén előállított új termékek lehetősége egyöntetű elutasításra talált. A legelők növényzetének genetikai módosításának lehetősége ugyancsak elutasító reakciót váltott ki. A GM-növények termesztése nem vet rossz fényt az ország arculatára a válaszadók szerint. (Knight et al., 2005, p. 391) Összességében tehát látható, hogy bár az exportpiacok fogyasztói elutasítják a GMtermékeket, az nem jelent vesztéséget a megkérdezettek szerint Új-Zéland „tiszta és zöld” arculatában, ha az ország területén GM-növényeket termesztenek. Érdekes ezzel a kutatással kontrasztba állítani az új-zélandi közvélemény vélekedését. Cyole és Fairweather (2005) idéznek egy új-zélandi újság (The Press) által elvégzett regionális felmérést, amelyben a megkérdezett új-zélandiak 66%-a úgy vélte, hogy „a GMO-k kibocsátása negatív hatással lenne Új-Zéland tiszta és zöld arculatára” (p. 154). Ugyancsak ez a szerzőpáros hivatkozik egy, az új-zélandi Környezetvédelmi Minisztérium megrendelte és a Lincoln Egyetem készítette tanulmányra, amely Knight és szerzőtársaival (2005) éppen ellentétes következtetésre jutott. Vagyis a GMO-k kibocsátása lényegesen leértékelné az ország márkaértékét (Coyle–Fairweather, 2005, p. 154). Továbbra is nyitott kérdés marad, hogy a „GM-mentes Új-Zéland” márka nem hordozhat-e előnyöket a piacon, hiszen Knight et al.


(2005) kutatása csak azt jelezte, hogy a GM-növények termesztése önmagában nem feltétlenül okoz arculati veszteséget. E fenti kutatáshoz jó kiegészítésként kapcsolódik Anderson és Jackson (2005) módszertanilag teljesen eltérő vizsgálata. A közgazdász szerzők azt a kérdést járják körül, hogy az olyan élelmiszerexportőr országok, mint Ausztrália és Új-Zéland hogyan mérlegelhetik az agrárbiotechnológiának a lehetséges hasznait azokkal a lehetséges költségekkel szemben, amelyek a GM-növények termesztésével összefüggő ökológiai kockázatokból, a „tiszta, zöld és biztonságos” arculat elvesztéséből adódó piacvesztésből, valamint az ellátási láncban a véletlen keveredést megelőző elkülönítés és eredetmegőrzés (SIP = Segregation and Identity Preservation) rendszerének felállításából adódnak. Az általános egyensúlyi modell szimulációi alapján a szerzők egyik legfőbb következtetése az, hogy ha az európai és az ázsiai piac nem engedi be a GM termékeket piacára, akkor Ausztrália és Új-Zéland számára a GMnövények termesztése jóléti veszteséggel fog járni. Az élelmiszerexportőr országok GMnövények termesztéséből adódó hasznai tehát alapvetően a hazai és exportpiacok fogyasztóinak elfogadási hajlandóságától, valamint az elkülönítés és eredetmegőrzés rendszerének költségeitől függenek. Anderson és Jackson (2005) ezért érthetőnek, gazdaságilag racionálisnak tartja Ausztrália (Queensland kivételével) és Új-Zéland kivárását a GM-növények termesztésének kereskedelmi mértékű elterjesztésével. Ahogy ők fogalmaznak: „Ezért bár a fenti elemzés nem szolgál erős érvekkel amellett, hogy Ausztrália és ÚjZéland felhagyjon a bevezetett korlátozásokkal, a kereskedelmi célú GM kibocsátások moratóriuma megszüntetésének költség-haszon elemzése idővel változni fog, és ezeket a változásokat követni kell.” (Anderson–Jackson, 2005, p. 279.)

Ausztrálián belül az egyes államok eltérő hozzáállást tanúsítanak a GMO kérdésben. Tasmania és Victoria államok korábbi GM-növényeket támogató álláspontjukat megváltoztatva (az előbbi 2001-ben, az utóbbi 2004-ben) moratóriumot hirdettek a GMnövények kereskedelmi célú termesztésére. Pálfordulásukat egyértelműen az előbb kifejtett érvekkel magyarázzák: meg kell védeniük államaik piaci imázsát a GM-növények jelentette kockázattól, ami a „tiszta és zöld” termelői hírnevüket veszélyezteti a nemzetközi piacon. A GM-mentes státus piaci előnyeit a következőképpen foglalták össze a fölkért szakértők (Expert Group on Gene Technology, idézi Cocklin et al., 2008, p. 165): „Tasmania mint az élelmiszer és ital termékek niche termelője jó eséllyel gazdasági és piaci előnyt faraghat abból, ha nem alkalmazza a géntechnológiát mindaddig, amíg a hazai és nemzetközi piacok érzékenysége nem csökken.”

Victoria állam hasonlóképpen azt érzékelte, hogy legfőbb exportpiacán, a tejtermékek esetében az importáló országok, Japán és Dél-Korea a GM-mentes takarmányozást, azaz az ellátási lánc teljes GM-mentességét elvárta szállítóitól. Emiatt a két legnagyobb Victoria állambeli tejipari cég is nyomást gyakorolt mind az ausztrál gazdákra, mind pedig az állam kormányzatára azért, hogy megőrizhesse piaci pozícióit ömlesztett áruinak megkülönböztetést biztosítva. A GMO-k kibocsátásból adódó gazdasági kockázat tehát elegendően nagy nyomásnak bizonyult Victoria állam meghirdetett politikájának megváltoztatására. Jelenleg – Queensland kivételével – valamennyi ausztrál állam moratóriumot hirdetett a GMO-k kibocsátására. (Cocklin et al., 2008) E kutatási eredmények alapján nem tűnik kockázatosnak azt kijelenteni, hogy a GMO-mentes országimázs megőrzése mindaddig rosszabb esetben óvatos (de nem vesztes), jobb esetben nyerő stratégiának tekinthető, amíg az adott ország hazai és exportpiacain a fogyasztók ellenérzésekkel viseltetnek a GM termékekkel szemben. "Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa" – az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával. 34

Az egyetlen magyar vonatkozású vizsgálat Bánáti és szerzőtársai (2007). Már idézett kérdőíves felmérésük a teljes élelmiszer ellátási láncra vonatkozott. Közzétett kutatási jelentésükből csak az élelmiszer-gyártók hozzáállása derül ki, nem ismert a forgalmazók, kereskedők attitűdje. A vizsgálatok szükségességét az is alátámasztja, hogy válaszaikban az élelmiszer-előállítók negyede már napi feladatként éli meg a GM-növényekből készített származékok megjelenését az élelmiszer ellátási láncban, s ezen belül is az állati termékek láncában részt vevők érintettsége a legjelentősebb (p. 150). Ezek közül az érintett vállalatok közül a többség GM-mentességre vonatkozó nyilatkozatot kér beszállítóitól, míg kisebbségük (negyedük) laboratóriumi vizsgálatokat is végeztet azért, hogy ellenőrizze a menetességi nyilatkozatot. A válaszok alapján már 66%-uk kapta rajta beszállítóit hamis nyilatkozaton, s talán ezért sem véletlen, hogy a válaszadók fele saját bevallása szerint nem tudja garantálni a GM-mentességet (p. 151). Az élelmiszer-előállítók hozzáállásából kiemelésre érdemes, hogy magukat felkészületlennek, a hazai szabályozást pedig nem kellően szigorúnak tartják (pp. 152-153). Ez utóbbi terén érzett hiányosságok miatt a fogyasztók bizalma könnyen csökkenhet, ami romló versenyképességet eredményezhet (p. 155). Az élelmiszer-előállító válaszadók jogosnak tartják a címkézés iránti fogyasztói elvárást (a GM-termékek jelölését), és többnyire támogatják Magyarország GM-mentes övezetté nyilvánítását (pp. 153-154).

Tapasztalatok a végső fogyasztók szintjén Az élelmiszer ellátási lánc végén ott van a fogyasztó, aki végül saját és közössége jól-léte érdekében választ a kínált termékek és szolgáltatások között. A fogyasztó elvárásai, hozzáállása, vallott és fogyasztói választásában ténylegesen követett értékei mindenképpen visszahatnak az ellátási lánc többi szereplőjére. Ráadásul az agrár-biotechnológia története viharos képet mutat a fogyasztói elfogadás szempontjából. Jelentős különbségek vannak az egyes országok fogyasztóinak hozzáállásában és magatartásában egyaránt. Ez a kutatási terület nagyon kiterjedt, rengeteg kisebb és nagyobb vizsgálat folyt és folyik a fogyasztók agrár-biotechnológiai preferenciáit feltárandó. Az alábbiakban elsősorban a Magyarországra vonatkozó mezőgazdasági biotechnológia témájú fogyasztói vizsgálatokat összegezzük részletesen. A nemzetközi kutatásokból csak a legáltalánosabb, legjellemzőbb, illetve a leghasznosabbnak tűnő következtetéseket, megállapításokat ismertetjük.

A fogyasztók a nemzetközi kutatások tükrében Az Eurobarometer felmérés szerint az Európai Unióban a fogyasztók általában optimisták a technológiai újításokat illetően, és ugyancsak pártolják általában a biotechnológiát, ezen belül pedig konkrétan a nanotechnológiát, a farmakogenetikát, sőt, bár kockázatosnak tartják, a génterápiát is hasznosnak ítélik. A piros (egészségügyi) és a fehér (ipari) biotechnológia támogatottságát azonban nem kíséri a zöld biotechnológia elfogadottsága. A mezőgazdasági génmódosítást általában negatívan ítélik meg az EU polgárai: véleményük szerint az nem hasznos, morálisan elfogadhatatlan és kockázatot jelent a társadalom számára.


4. ábra

Biotechnológiák az európai fogyasztó szemével

Morálisan elfogadható

Kockázatos

Hasznos

Támogatandó, bátorítandó

1,0

0,8

0,5

0,3

0,0

-0,3

-0,5

Nanotechnológia

Farmakogenetika

Génterápia

Génmódosított élelmiszer

Forrás: Gaskell et al. (2006): 17

Általában a biotechnológiával kapcsolatos optimizmusra vonatkozóan az eddigi hat felmérés alapján azt a tendenciát látják kirajzolódni, hogy az 1991 és 1999 között az akkori tagországokban rendre csökkent (kivétel Hollandia és Németország, ahol ezen évtized vége felé már pozitívabb a hozzáállás), majd 1999 és 2005 között (Ausztria kivételével) minden más EU 15-be tartozó országban egyre optimistább irányba mozdult a vonatkozó index. Megjegyzendő, hogy ennek a szélsőértékei meglehetősen távol esnek egymástól (a nullától százig terjedő skálán: Spanyolországban 75 pont, míg Görögországban 19 pont 2005-ben a korábbi 15 tagországban, az újonnan csatlakozó 10 tagállamban Málta 81 és Szlovénia 47 pontja mutatja e szélsőértékeket) (Gaskell et al., 2006, p. 13). A biotechnológián belül a génmódosított élelmiszerekre vonatkozó támogatás mindazonáltal nem ezt a trendet követi. A tendencia megrajzolásában szintén a 15 korábbi tagállam adatai állnak rendelkezésre. Ezekben 1996 és 1999 között erőteljes csökkenés tapasztalható a GMélelmiszerek támogatottságát illetően, amit 2002-ig növekedés követ. Ám a következő periódus újabb, ráadásul jelentős csökkenés tanúja, olyannyira, hogy 2005-re a támogatók aránya több országban az 1996-os szint alá csökkent (Gaskell et al., 2006, p. 21). Amennyiben a tájékozottak és véleménnyel bírók válaszaira fókuszálunk – azaz azokra, akik a kutatásban valamennyi GMO-vonatkozású kérdésre érdemi választ adtak –, akkor 2005-ben az EU összességében a mezőgazdasági biotechnológia 58 százalékos ellenzése tapasztalható, 42 százalékos támogatás mellett. Külön is vizsgálták azokat az indokokat, amelyek a GM-élelmiszerekre vonatkozó vásárlási szándék mögött húzódnak. Az EU szintjén a válaszadók 56 százaléka vásárolna határozottan, illetve valószínűleg GM-élelmiszert, ha az egészségesebb volna, és 51 százaléka, ha az kevesebb növényvédő szer maradványt tartalmazna. Ez a két legvonzóbb érv, amelyeket a "Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa" – az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával. 36

környezeti hatások csökkenése érv követ. A legkevésbé meggyőző érv a fogyasztó számára a helyi hatóságok engedélye és az alacsonyabb ár. Megjegyzendő, hogy néhány európai országban a válaszadók több mint fele valamennyi érvet elutasítja, azaz egyikük sem meggyőző annyira, hogy GM-élelmiszert vásároljanak. A legtöbb ilyen határozott ellenző Ausztriában, Görögországban, Magyarországon, Németországban és Lettországban van, a legkevesebb Máltán, Csehországban, Hollandiában, Spanyolországban, Belgiumban és Portugáliában. A tanulmány szerzői kiemelik továbbá, hogy a nem ellenzők körében relatíve számos azoknak az érveknek a sora, amelyet a GM-élelmiszerek mellett sorolnak fel. Ebből azt a következtetést vonják le, hogy ha az elfogadhatóság minimális mértéke megvan az emberekben, azt elérik, akkor már hajlamosak számos, a GM-élelmiszerek vásárlását támogató érvet találni, magukévá tenni (Gaskell et al., 2006, pp. 22-23). Érdemes továbbá kitérni arra, hogy miként látják jónak a tudomány és ezen belül a biotechnológia irányítását, az erre vonatkozó döntéshozatalt. Az EU 25 tagországában a válaszadók 59 százaléka a tudományban bízik: annak bizonyítékait és szereplőit látja megfelelő forrásnak a döntéshozatalhoz. A válaszadók közel egynegyede viszont amellett teszi le a voksát, hogy ezeket a kérdéseket ne a tudomány emberei, ne a szakértők vitassák meg maguk között, hanem abba az érintetteket, a széles közvéleményt is vonják be. A megkérdezettek több mint 30 százaléka pedig a döntések alapjául nem a tudomány bizonyítékait, hanem a morális megfontolásokat tenné (Gaskell et al., 2006, p. 45). A fogyasztóknak a génmódosítással és génkezelt élelmiszerekkel kapcsolatos attitűdjeikre vonatkozó, az utóbbi 10 évben született kutatásokat összegezte Costa-Font és szerzőtársai (2008). Általában a fogyasztói attitűdöt illetően az általuk idézett kutatások erőteljes ellenállást mutatnak a GM-élelmiszerek vonatkozásában, s nemcsak Európában, hanem megjegyzik, hogy az Egyesült Államok-beli eredmények sem különböznek jelentősen az európaitól. Costa-Font et al. (2008) úgy találják, hogy a kutatások a fogyasztói attitűdnek csak egy-egy bizonyos oldalát, tényezőjét vizsgálták és tárták föl. A kutatások együttes halmaza alapján viszont szerintük kirajzolódik az a modell, amely a fogyasztók GM-élelmiszerek iránti attitűdjeit, és végső soron vásárlási hajlandóságát, fogyasztói magatartását magyarázza.


5. ábra

A GM-élelmiszerekre vonatkozó fogyasztói magatartás tényezői információ egyéni jellemzők és értékek

tudás a termékről és folyamatról

bizalom

fogyasztók haszon- és kockázat észlelése a GM élelmiszerekre vonatkozóan fogyasztók attitűdje a GM élelmiszerekre vonatkozóan (elfogadás v. elutasítás) fogyasztók szándékai a GM élelmiszerekre vonatkozóan

ár és egyéb tényezők

fogyasztói magatartás a GM élelmiszerekre vonatkozóan Forrás: Costa-Font et al. (2008), p. 108

Eszerint a fogyasztói hozzáállást három nagy tényezőcsoport határozza meg: a haszon- és kockázat-észlelés; a személyes jellemzők és értékek; valamint a fogyasztó tudása, illetve tudásának és értékrendjének viszonya (Costa-Font et al., 2008). hasznok és kockázatok észlelése A kutatások túlnyomó része azt mutatja, hogy a fogyasztók a GM-élelmiszerekhez kapcsolható előnyöket nem ítélik elegendőnek ahhoz, hogy azok felülmúlják és elfelejtessék a kockázatokat. Kiváltképp Európa északi államai, Nagy-Britannia és Németország tartozik ebbe a körbe, míg az Egyesült Államokban, és néhány európai országban – így Olasz- és Spanyolországban – a hasznok észlelése valamelyest felülmúlja a kockázatokét. Összességében a ma forgalomban lévő GM-élelmiszerek módosított tulajdonságai – kártevő és növényvédő szer rezisztencia –, még ha végső soron a fogyasztó élelmiszer költségeinek csökkentését is célozzák, olyan közvetett jellemzők, amelyeket a fogyasztók nem ítélnek számukra hasznosnak, kiváltképp az észlelésük szerint megnőtt kockázatok fényében. (CostaFont et al., 2008) Gaskell és szerzőtársai (2004) egyenesen úgy fogalmaznak, hogy a GMélelmiszerek Achilles-sarka nem a tudományos kockázatok félreértése a laikus társadalom részéről, hanem a fogyasztóként észlelt hasznok hiánya. 1999-es Eurobarometer kvantitatív és azt kiegészítő kvalitatív vizsgálataik alapján úgy látják, hogy az európai közvélemény nagy csoportja szemében nem a kockázatok relevánsak, amelyekkel a GM-élelmiszerek járnak, hanem az ehhez a termékekhez kapcsolódó hasznok hiánya. Ezzel szemben az amerikai fogyasztók körében többen látnak hasznot a GM-élelmiszerekben (p. 193). Lassen és Jamison (2006) kvalitatív (fókuszcsoportos) kutatása ugyancsak megerősíti a hasznok fontosságát. Szerintük többek között ez okozza a biotechnológia egészségügyi alkalmazásainak nagyobb elfogadottságát a közvéleményben az agrár-biotechnológiával szemben: a társadalmi hasznok egyértelműbbek az előbbinél, mint az utóbbinál, ami egyenesen fölöslegesnek tűnik a fogyasztók jelentős része szemében. A szerzők dániai empirikus vizsgálatuk alapján azt is "Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa" – az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával. 38

kiemelik, hogy a hasznokat nem egyéni szinten értelmezik a laikus fogyasztók, hanem a társadalom szintjén, és nem is szűkítik csupán gazdasági értelemben vett hasznokra (pp. 1718). A részt vevő dán fogyasztók szerint nem elegendő érv az agrár-biotechnológia mellett az, hogy nyereséget, gazdasági hasznokat hoz (p. 21). személyes jellemzők és értékek: társadalmi-gazdasági és demográfiai jellemzők; erkölcsi, etikai megfontolások, vallásosság stb. A személyes, egyéni jellemzők vizsgálatában a Costa-Font et al. (2008) által áttekintett kutatások nagyon vegyes eredményre jutottak. Leginkább talán az állítható, hogy nincs a kutatásokon átívelő, azaz a vizsgálatok által rendre megerősített összefüggés e jellemzők és a GM-termékek iránti fogyasztói attitűdök között. Kiemelendő ugyanakkor, hogy több kutatás is arra jutott (köztük a legutóbbi Eurobarometer), hogy a nők kevesebb előnyét látják a génmódosításnak, mint a férfiak, és kevésbé is fogadják el a géntechnológiát. A személyes értékválasztások a fogyasztói attitűdök fontos magyarázó tényezői. Habár a GM iránti attitűdök és az erkölcsi megfontolások, valamint a vallásosság kapcsolatát illetően vegyesek a kutatási eredmények, izgalmas részletekkel szolgálnak azok a vizsgálatok, amelyek a méltányosság, a konzervativizmus, a környezeti felelősség, az anyagiasság szempontjait veszik terítékre. Dreezens és szerzőtársai (2005) kutatásában a hatalom/befolyás és az univerzalizmus vált magyarázó tényezővé. Eszerint a génmódosított élelmiszert illető negatív érzelmek vonatkozásában ott rajzolódik ki különbség a válaszadók között, ahol az ember és a természeti környezet viszonyáról is eltérően gondolkodnak. Az ember domináns szerepét hangsúlyozók számára tűnik fel a legkevésbé negatívként a GM-élelmiszer, míg azok, akik e domináns szereppel nem értenek egyet, jellemzően GM-mentes bio-élelmiszert választanának. Ugyanígy érdekes a fogyasztók egyéni értékei vonatkozásában kiemelni, hogy európai és amerikai fogyasztók körében végzett kutatásokra hivatkozva Costa-Font et al. (2008) a következő fogyasztói csoportosítást tárják az olvasó elé: (i) biotech-ellenzők, akik a természetet és technológiát illetően egyaránt aggodalmaikat fogalmazzák meg, és akiket poszt-materialista fogyasztókként jelölnek meg, valamint (ii) a biotechnológiát illetően optimista fogyasztók, akik inkább materialisták. Összességében a szerzők arra a következtetésre jutnak, hogy a haszon- és kockázatészlelést alapvetően meghatározzák a fogyasztó személyes értékei, és minél határozottabb és stabilabb az értékrend, annál erőteljesebb a befolyásuk a fogyasztók attitűdjére vonatkozóan. A tudással és az információ átadással kapcsolatban így arra következtetnek, hogy minél kevésbé fontos az értékek szerepe, annál inkább fontos lesz az új információk hatása és szerepe a fogyasztói hozzáállás alakításában. egyéni tudás A kutatások egy része közvetlen és pozitív kapcsolatot mutat ki a tudás gyarapodása és a GMélelmiszerek támogatásának növekedése között. A nagyobb tudás és nagyobb elfogadás közti összefüggést igyekeznek azzal is alátámasztani, hogy a szakértők alacsonyabb vagy másmilyen kockázatot észlelnek, mint a fogyasztók. Számos kutató megkülönbözteti az objektív tudást („a fogyasztó valós tudása”) és szubjektív tudást („amiről úgy gondolja a fogyasztó, hogy tudja a GM-élelmiszerekről”). Ez utóbbi az egyéni értékekkel szorosan összefügg, azok alapján kialakult tudást jelent. A fogyasztó attitűdjére a kettő közül inkább az utóbbi van hatással, és ez az, ami összefüggésbe hozható a GM-élelmiszerek elfogadásával. A jelentős szubjektív tudással bírók esetében új információ nem gyakorolt befolyást, akár támogató, akár ellenző attitűddel rendelkezik. Új információ közlése a fogyasztói hozzáállásban kizárólag azok esetében van hatással, akik egyelőre nem döntöttek, nem rendelkeznek kialakított állásponttal a GM-élelmiszerekre vonatkozóan. (Costa-Font et al., "Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa" – az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával. 39

2008) A tudás és a tudományos oktatás szerepét a GM-vitában új és nagyon fontos megvilágításba helyezi többek között Hornig Priest és szerzőtársai (2003) kutatása. Számos kutatásban az a szemlélet tükröződik, hogy a tudományos oktatás kiterjesztése, a tudomány egyirányú kommunikációja a társadalom felé majd eltolhatja a közvéleményben uralkodó attitűdöket az agrár-biotechnológia pozitív elfogadásának irányába. A probléma tehát a tudáshiány, a tudomány nem értése a fogyasztók részéről; ezt kell megszüntetni, s máris kedvező attitűdváltozást tapasztalhatunk. A szerzők azonban rámutatnak, hogy a közvélemény attitűdjeit nem a tudáshiány vagy a több, jobb tudás befolyásolja, hanem a tudomány intézménye iránti bizalma, illetve bizalmatlansága. Ahogy ők fogalmaznak, a közvéleménynek az átláthatóságról kialakított percepciója és az intézményi szereplők (állam, üzleti szféra, tudomány, nem-kormányzati szervezetek) iránti bizalma sokkal jobb előrejelzője az agrár-biotechnológia támogatottságának, mint maga a tudás erről a technológiáról és tudományos alapjairól (Hornig Priest et al., 2003, p. 751). Az alaposabb tudományos tudás nem vezet nagyobb támogatáshoz, és a tudományos szempontból vett tudatlanság sem ássa alá a kedvező viszonyulást (p. 765). Empirikus kutatásuk alapján megfogalmazzák ún. „bizalmi szakadék” hipotézisüket, amellyel jelezni kívánják, hogy az egyes országok fogyasztói eltérő hozzáállásában tapasztalható különbségeknek sokkal jobb előrejelzője az egyes intézményekbe vetett bizalom – ami kultúra-specifikus változó (p. 752). Nagyon fontos tehát a közvéleményt nem az információk puszta passzív befogadójának tekinteni, hanem olyan egyéneknek és közösségeknek, akik aktívan keresik és értelmezik az egymással versengő érvek megbízhatóságát, és ítéletüket az egyes források hitelessége nagymértékben befolyásolja (pp. 765-766). Lassen és Jamison (2006) egyenesen úgy fogalmaznak, hogy a közpolitikai formálói és döntéshozói sokkal tisztábban láthatnák és értenék a közvélemény, a laikus emberek attitűdjeinek összetettségét, ha nagyobb figyelmet szentelnének azoknak a kategóriának és nyelvnek, amellyel a laikusok értelmezik a GM-vitát (p. 27). Bonfadelli és szerzőtársai (2002) svájci fogyasztók körében végzett kvalitatív (fókuszcsoportos) kutatásuk egyik fő üzeneteként rámutatnak, hogy az agrár-biotechnológia iránti elutasító attitűd mögött az iparszerű mezőgazdálkodás általában vett elutasítása húzódik meg igazoló érvként (p. 127). Kutatások hosszú sora jutott arra a következtetésre, hogy a fogyasztók a GM-mentes élelmiszerekért hajlandók magasabb árat fizetni, azaz a GM-mentes élelmiszereknek nagyobb értéket tulajdonítanak, mint a GM-élelmiszereknek. (Egyesült Államokbeli kutatások szerint a GM-mentes burgonyáért 5-17 százalékkal, növényi olajért 5-62, kukoricapehelyért 14-40, reggeli gabonafélékért 28-96, marhahúsért 10-110 százalékkal fizetnének többet. Rizs esetében a fogyasztók érzékelnek GM-előnyöket, ott a GM verzióért adnának 19-38 százalékkal többet.) A fogyasztók a kutatások szerint a GM-szennyeződés biztos elkerülése érdekében fizetnének jelentősen magasabb árat. Számos terméknél – például burgonyánál, chipsnél, reggeli gabonaféléknél, tejnél, tejcsokoládénál, kukoricánál, tortilla chipsnél – jelentős GM-mentes niche-piacok lehetőségére mutattak rá az Egyesült Államokban. Összehasonlító elemzések arra jutnak, hogy az európai fogyasztók nagyobb felár megfizetésére hajlandók, mint az észak-amerikaiak, és nagyobb a kereslet is a GM-mentes élelmiszerekre, mint például az USA-ban. (Costa-Font et al., 2008)


Hazai fogyasztás-kutatások Fókuszcsoportos és telefonos lekérdezéses vizsgálat: D&T Marketing Kutató és Tanácsadó Iroda, 2000, 2001 A D&T Marketing az Aventis Crop Science Magyarország felkérésére 2000 októberében hat fókuszcsoportos beszélgetést, 2001 őszén 200 fős lakossági mintán telefonos lekérdezést végzett, mindkettőt magyarországi fogyasztók körében. A D&T Marketing a kutatás célját az alábbiakban foglalta össze: „megismerni a magyar társadalom ismeretszintjét a biotechnológiai alkalmazásokról feltárni a transz-génikus alapanyagokhoz és termékekhez való viszonyt, a GMO növények fogadtatását, az azzal kapcsolatos attitűdöket; meghatározni az igényelt információk körét és az igényelt tájékoztatási tevékenység módját megalapozni és támogatni a társadalom tájékoztatását, „nevelését”, pozitív irányú befolyásolását megalapozni további kutatási irányokat” (D&T, 2000, p. 4) A fókuszcsoportos beszélgetéseket a „táplálkozás és egészség” témakörével indították, ezen belül tárgyalták a biogazdálkodás témáját is, a kutatók ezt a „bionövény” szóval nevezték meg. A résztvevők szerint a bionövények „gyakorlatilag egyenlők az egészséggel” (D&T, 2000, p. 10). Egyetlen csoportban mindezek nyomán spontán előkerült a mezőgazdasági biotechnológia kérdésköre is, a többi öt csoportban azt a moderátor vezette be. A 2000-es feltáró kutatás azt mutatta, hogy a génmódosítás valamennyi résztvevő számára ismerős volt, olyan téma, amelyről már hallott. A vizsgálatot végző marketing-kutató vállalkozás a résztvevők tudását úgy jellemzi, hogy „a génmódosításról részinformációk és az ezekből levezetett hiedelmek, téves ismeretek a meghatározók” (D&T, 2000, p. 12), amit a telefonos lekérdezéssel is megerősíteni vélnek (D&T, 2001, p. 4). A fókuszcsoportok alapján a D&T úgy látta, hogy a génmódosítással kapcsolatosan kettőség tapasztalható. Külön téma egyfelől maga a génkezelés folyamata, másfelől a génmódosítás eredménye, azaz a megalkotott növény, s a belőle készült élelmiszer. Az előbbit egyértelműen negatív megítélés kíséri, magát a szót is rendre átfordították a résztvevők génmanipulációra. Az utóbbit, a folyamat eredményét valamelyest másképp látják: sokan kíváncsiak rá és kipróbálnák. A génmódosítást, mint biotechnológiai eljárást, a növénynemesítésnél tudományosabb eljárásnak ítélik, és már ez is fogyasztói kételyek forrása. A fenntartások egyrészt a génmódosítás rövid múltjára, fiatal voltára vonatkoznak – „…nincs múltja ennek. Ez egy teljesen új dolog, még a kutatók sem tudják, hogy mi várható” (D&T, 2000, p. 14). Másfelől arra, hogy ez „beleavatkozás a természetbe”, amit „nem lehet ’büntetlenül megúszni’…, s hogy ez a jövőben valamikor biztosan ’visszaüt’” (uo.). Ez a féltés a növényekre, állatokra, a természeti környezetre és az emberi egészségre egyaránt vonatkozott. A génmódosítás hátterében a fogyasztók – bár válaszaikban felmerült a növények ellenálló képessége, a környezetkímélés is –„leginkább pénzt, profitot látnak”, a „cél az eladhatóság növelése”, az okai tehát szerintük elsősorban gazdaságiak (D&T, 2000, p. 16). "Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa" – az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával. 41

A génmódosítás végtermékét illetően a fókuszcsoporttagok fontosként emelték ki, hogy a termékek csomagolása tartalmazza, ha a termék génmódosított növényből készült. Hangsúlyosan megjelent: fontos, hogy a fogyasztónak vásárláskor választási lehetősége legyen. Arra a kérdésre, hogy „vennének-e ilyen növényből készült konzervet, fagyasztott zöldséget, szószt, egyéb alapanyagot?”, a kutatási jelentés szerint a fókuszcsoporttagok magas kipróbálási hajlandóságot mutattak. Olyannyira, hogy „még a génmódosítást, mint folyamatot, abszolút elítélők is megkóstolnák, kipróbálnák ezeket a termékeket” (D&T, 2000, p. 17). A kutatási összefoglalóban sorakoztatott idézetek valóban kíváncsiságról, kipróbálásról, az újra való nyitottságról, és arról szólnak, hogy az idézett illető nem félne e termékektől. Ám ugyanezen idézetekben az is ott van, hogy fenntartásokkal próbálná ki; hogy bár nem fél, de mivel az elveivel ellentétes a génmódosítás, és annak vásárlás útján történő támogatása, ezért nem venne ilyet; hogy „több információ kell” róla. A kutatás második körében telefonon megkérdezetteknek valamivel több mint a fele próbálná ki a GMélelmiszereket, 25 százalék ugyanakkor biztosan nem próbálná ki, és további 21 százalék is ezt valószínűsíti (D&T, 2001 p. 10). Ehhez kapcsolódóan a D&T azt is kiemeli, hogy a vásárlási döntést minden résztvevőnél megelőzné a kipróbálás: meggyőződni arról, hogy ezek az élelmiszerek finomak. A D&T ennek alapján azt feltételezi, hogy a fogyasztók vélekedése szerint „a génmódosított növények, illetve az azokból készült táplálékok ugyan szépek és mutatósak és nagyok, de ehetetlenek, ízük nincs vagy nagyon rossz, vagy nem ugyanaz” (D&T, 2000, p. 18). A megvásárlás és újravásárlás másik meghatározó körülménye az ár. „Talán ez az egyetlen momentum, ahol a gondolkodásban a GMO kapcsolódik valamilyen szinten az egészséges táplálkozáshoz: a bionövények, illetve maga az egészséges táplálkozás ’drága mulatság’” (D&T, 2000, p. 18). A fogyasztók feltételezése szerint tehát a GM-élelmiszerek drágábbak lesznek, mint a nem GM-termékek – állapítja meg a piackutató. Ugyanakkor a D&T a génmódosítást érintő negatív megítélésből, valamint abból, hogy részinformációkra támaszkodnak a válaszadók, a következőt vonta le: „… a génmódosítás, illetve az e tevékenység következményeként írható pozitív környezeti hatások és egészséges növények nem kapcsolódnak még a gondolkodásmódban az egészséges táplálkozáshoz, a környezetkíméléshez” (D&T, 2000, p.12). A kérdőíves felmérés során a válaszadóktól azt is megkérdezték, hogy a génmódosítást hasznosnak ítélik-e. A válaszok jelentősen megoszlottak: összesen 42 százalék nem tartja hasznosnak, és csaknem ugyanekkora azok aránya (43 százalék), akik hasznosnak vagy nagyon hasznosnak ítélik azt (D&T, 2001, p. 5). A kisvárosi fogyasztók mutatkoznak a leginkább ellenállónak, ugyanakkor nincs „harcos ellenállás” (Pádár, 2002). A D&T konklúziója szerint „nincs egyértelmű elzárkózás a génmódosított növényekből készült élelmiszerekkel szemben”, „a fogyasztók meggyőzhetők”. A piackutató cég javaslata mindezek alapján a megrendelő számára a következő volt: információ nyújtása szükséges, és ennek során azoknak az érveknek a használata, „amelyekre ’van füle’ az embereknek”, amit „szívesen hallanának”. Ilyenek például azok, amelyek: figyelemfelkeltőek és meggyőzőek; az eljárás biztonságosságát hangsúlyozzák, azt hogy az emberre, környezetre veszélytelen; az egészég szempontjából közelítenek, „azt tudatosítják, hogy nem vegyszerekről, tartósítószerekről van szó”; "Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa" – az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával. 42

bemutatják, hogy a génmódosítás a „jövőben sem okoz károsodást, betegségeket, elváltozásokat”; az egészségre tett „jótékony hatás”-ról szólnak (D&T, 2000, p. 19); „a múlt igazolása érdekében” a géntechnológia fejlődését, történetét vázolják (D&T, 2001, p. 4).

Kérdőíves felmérés: Központi Élelmiszerkutató Intézet, Szent István Egyetem, 2001 A Központi Élelmiszerkutató Intézet (KÉKI) és a Szent István Egyetem (most Budapesti Corvinus Egyetem) Élelmiszeripari Gazdaságtan Tanszéke többször is beszámolt kutatási eredményeikről. Ezeknek egyik fő üzente az, hogy a hazai fogyasztó, bár hallott a génmódosításról, alapvetően nem tájékozott, „nem ismeri eléggé a géntechnológia eredményeit…, vélt vagy valós negatívumokat feltételez, vagy legalábbis gyanakvó a génmódosítással kapcsolatban” (Lakner et al., 2003, p. 129). „Nagyon sok fogyasztónak semmilyen fogalma sincs a biotechnológiáról, kétharmaduk azt hiszi, hogy az ökológiai termelés – minthogy magyarul azt bio-termelésnek hívják – a biotechnológia része. A válaszadóknak mindössze 55 százaléka van tudatában annak, hogy a biotechnológia és génmódosítás hasonló fogalmak” (Bánáti–Lakner, idézi Bánáti, 2008, p. 442). A fogyasztók egyre tudatosabbak, de a molekuláris biológiai ismeretek hiánya jellemzi őket (Bánáti, 2005). A kutatók 1000 fős lakossági mintán kérdőíves felmérés keretében vizsgálták a lakossági ismereteket és hozzáállást. A válaszadók 84 százaléka „már hallott arról, hogy egyes mikroorganizmusok, növények, állatok átörökítő anyagát (génkészletét) emberi beavatkozással megváltoztatják” (Lakner et al., 2003, p. 128). A nemek között nincs, ám a korosztályok között tapasztaltak különbséget: a legtájékozottabbak a 25-39 éves korúak. A felsőfokú végzettségűek szinte kivétel nélkül mind hallottak a géntechnológiáról, az érettségizettek 94, a szakmunkásképzőt végzettek 80, az általános iskolát végzettek 67, az azt sem végzettek (egyúttal főleg 60 év felettiek) 47 százaléka sorolható ebbe a csoportba. A kutatás keretében azt is vizsgálták, hogy vajon „érzékeli-e a lakosság, hogy az általa fogyasztott élelmiszerek is készülhetnek ilyen, mesterségesen módosított génkészletű alapanyagból” (Lakner et al., 2003, p. 128). A válaszadók 18 százaléka szerint nincs Magyarországon génmódosított élelmiszer, 46 százalék szerint lehetséges, hogy az általa fogyasztott termékek között génmódosított is van, további egyharmaduk pedig nem biztos benne, nem tud róla, hogy fogyasztana ilyet. A fogyasztók informálását illetően 90 százalék látja szükségesnek, hogy a csomagolásra írják rá, ha a termék génmódosított összetevőt tartalmaz. A géntechnológia hasznosságára vonatkozóan a válaszadók egyötöde nyilatkozott úgy, hogy hasznosnak tartja e technológiát, közülük is csak két százalékpontnyian sorolták a nagyon hasznos kategóriába. Ezzel szemben 56 százalék ítéli károsnak, ezen belül közel 30 százalékuk nagyon károsnak. Amikor a génmódosítás konkrét célja szerint kérdeztek rá a technológia hasznosságára a következő eredményt kapták: íz fokozása – közel 60 százalék, növényvédő szerek felhasználásnak csökkenése – közel 50 százalék, nagyobb hozam – 60 százalék, kisebb zsírtartalom – 55 százalék tartja hasznosnak. "Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa" – az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával. 43

A válaszadók alapvető pro és kontra érvek közül e kutatásban azzal azonosultak a leginkább (5-ös skálán 4,34-es átlagértékkel), mely szerint a „génkészlet megváltoztatásával átalakul a természet, és a következményeket nem tudhatjuk előre” (Lakner et al., 2003, p. 129). További két, a géntechnológia negatívumát megfogalmazó érv (az ember beleavatkozik a Teremtő dolgába, valamint a génmódosítás a fogyasztó egészségére káros lehet) következik ezután 3,6 körüli értékkel. A génmódosítás előnyeire utaló érvek (növekvő terméshozam, miáltal az éhezés legyőzhető, termékminőség javulása) 2,8-2,9-es azonosulási értéket mutatnak.

Eurobarometer: „Az európaiak és a biotechnológia, 2005: minták és trendek” 2005 során az Európai Unió tagországaiban immár 6. alkalommal végeztek kérdőíves felmérést a lakosság biotechnológiával kapcsolatos hozzáállásáról. Az első vizsgálatra 1991ben került sor, majd minden harmadik évben következett az új felmérés. Magyarország EU csatlakozása után, 2005-ben került először a mintába, akkor itt – ahogy a többi 24 tagországban is – 1000 helyi állampolgárt kérdeztek meg. A felmérésben egyfelől általában a biotechnológia, másfelől azon belül négy konkrét technológiai, kutatási, felhasználási irány szerepelt, ezek a génmódosított élelmiszerek, a nanotechnológia, a génterápia, és a farmakogenetika. E helyt a felmérésnek a Magyarországra vonatkozó adatait mutatjuk be. A négy technológia közül ez az összefoglaló a génmódosított élelmiszerekre és növényekre koncentrál, a további biotechnológiai irányokra vonatkozó kutatási eredményeket érintőlegesen és jelzésképpen ismerteti. A génmódosított élelmiszerek mibenlétét a magyar válaszadók 70 százaléka ismeri (ez a leginkább ismert technológia a kutatásban szereplő négy közül). Ez a tudás valamelyest elmarad az EU átlaga mögött: 10 százalékponttal alacsonyabb az EU25-ben összesen megkérdezettek GM-élelmiszerekre vonatkozó ismereténél. Az egyes országokban ez az arány mindazonáltal meglehetősen széles skálán, 52 (Litvánia) és 92 százalék (Egyesült Királyság) között mozog. Az EU-ban összesen hat olyan ország van, ahol a magyar válaszadóknál kevesebben hallottak már a génmódosított élelmiszerekről.


6. ábra 80

Biotechnológia a magyar válaszadók szerint százalék

Génmódosított élelmiszer

70

Génterápia

70

Nanotechnológia Farmakogenetika

60 51 50

52 46

46

47

40 30 22

23

20 10

A technológia ismertsége A technológia támogatottsága a válaszadók százalékában Forrás: Gaskell et al. (2006): 16 és 19 alapján

A magyar válaszadóknak kevesebb mint az egynegyede nyilatkozik támogatóan a GM élelmiszerekről, több mint háromnegyede elutasítja azt. A négy fent említett technológia közül ez a leginkább ellenzett irány: az összes többi hármat legalább kétszer annyian támogatják, mint amennyien a génmódosított élelmiszereket. Hasonló elutasítást találni a GM-élelmiszereket illetően Lengyelországban és Litvániában. Az EU-ban további 10 országban ennél is kevesebb a GM-élelmiszerekhez pozitívan viszonyulók száma – a legkevesebb Luxemburgban és Görögországban –, és 12 olyan tagállam van, ahol a magyarországinál optimistább a GM-élelmiszer kép. Csehországban a legnagyobb a támogatás, 46 százalék, amivel egyébként kétszeresen is kakukktojásnak számít. Egyfelől azért, mert a GM-élelmiszerek támogatásának sorában utána másodikként következőhöz (Portugália, 38 százalék) képest is rendkívül magas a cseh igenek aránya, másfelől pedig abból kifolyólag, hogy a többi újonnan csatlakozott EU-tag e támogatás szempontjából az EU-lista második felében helyezkedik el, azaz az új tagok kevésbé optimisták és elfogadóak e technológiát illetően. Fontos továbbá kiemelni, hogy a támogatás az EU átlagában sem nagyon haladja meg a magyarországit: mindösszesen 27 százalék. Az Eurobarometer szerzői azt külön kiemelik, hogy a támogatás Spanyolországban – ahol pedig több tízezer hektáron termesztenek génmódosított növényeket – is csupán 7 százalékponttal magasabb ennél az alacsony EU átlagnál (Gaskell et al., 2006, p. 19). Az összes vonatkozó kérdésre „nem tudom”-tól különböző, azaz érdemi választ adók 63 százaléka ellenzi a GM-élelmiszereket. A további 37 százalékba a támogatók tartoznak, közöttük olyanokkal is, akik bár a GM-élelmiszerek mellett voksolnának, ám azokat kockázatosnak ítélik (Gaskell et al., 2006. p. 21).


GM élelmiszerekre vonatkozó vásárlási hajlandóságot az Eurobarometer úgy vizsgálta, hogy öt olyan állításról kérdezte a válaszadót, amelyek arra vonatkoztak, hogy „vásárolnék genetikailag módosított élelmiszert, ha az egészségesebb lenne; az kevesebb növényvédő szer maradványt tartalmazna, mint más élelmiszerek; azt környezetkímélőbb módon állítanák elő, mint más élelmiszereket; azt a megfelelő hatóság jóváhagyná, engedélyezné; az olcsóbb lenne más élelmiszereknél.” A magyar válaszadók közel 45 százaléka mind az öt érvre nemet mondott, a többiek a fentiek közül átlagosan 3-3,5 érvet éreztek a vásárlási döntésüket befolyásolónak (Gaskell et al., 2006, pp. 22-23) . A felmérés egy további területe, az úgynevezett ipari biotechnológia adatait is szükséges idézni, ez ugyanis azokra a génmódosított növényekre vonatkozik, amelyek nem az élelmiszeriparnak, hanem például az üzemanyaggyártásnak, a műanyagiparnak vagy a gyógyszeriparnak az inputjai. Kifejezetten magyar vonatkozású fogyasztói válasz csak az utóbbit illetően áll rendelkezésre, amely abból a szempontból speciális, hogy az ezt illető kérdésben az is szerepelt: az ilyen növényeket üvegházakban fogják termeszteni, tehát zárt helyen. A magyar válaszadók 12 százaléka ezt semmilyen körülmények között nem engedné; 22 százalék szerint csak akkor kerülhessen ilyenre sor, ha speciális körülmények adódnak; 37 százalék szerint ez csak akkor váljon lehetségessé, ha ez a terület szigorúan szabályozott; 14 százalék szerint ezek termesztése elfogadható a szokásos kormányzati előírások, szabályozás mellett (Gaskell et al., 2006, p. 27). Az Eurobarometer kitért arra is, hogy milyen módon (tudományos szakértők révén vagy a nagyközönség által) és milyen érvek (tudományos bizonyítékok vagy morális megfontolások) mentén kellene a biotechnológiát irányítani, a döntéshozatalt megalapozni. Más EU-s országokhoz képest – Litvániával együtt – a magyar válaszadók között a legmagasabb (72 százalék) azok aránya, akik szakértői javaslatok és az előnyök-kockázatok tudományos bizonyítékokkal történő alátámasztása mentén irányítanák ezt a területet. További 13 százalék ugyancsak a tudományos szakértőkre bízná azt, ám előtérbe a morális megfontolásokat helyezné. A többi válaszadó (14 százalék) a szakértők helyett az állampolgárokra, a közvéleményre bízná a biotechnológia irányítását, java részük (10 százalék) morális érvek mentén (Gaskell et al., 2006, p. 45). A magyar válaszadók több mint 90 százaléka bizalommal van az egyetemi kutatók és 80 százalékuk a biotechnológiai iparban dolgozó kutatók iránt. 75 százalékuk magát az iparágat is bizalommal illeti. A kormányzati szabályozásban 83 százalék bízik, ennél többen, 89 százalék az EU biotechnológiára vonatkozó szabályozásában (Gaskell et al, 2006, p. 51).

Fókuszcsoportos vizsgálat: Budapesti Corvinus Egyetem, 2006 „Az agrárbiotechnológiai társaságok legitimációs stratégiái” F 046947 számú OTKA kutatás két fókuszcsoport keretében azt kívánta feltárni, hogy a fogyasztók GMO-kal kapcsolatos tudását, ismeretét, véleményét vajon milyen források, a mezőgazdasági biotechnológiával kapcsolatban megnyilatkozók közül mely szereplők alakítják. A fókuszcsoportok tagjai középfokú és felsőfokú végzettségű magyar állampolgárok voltak. "Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa" – az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával. 46

Mindkét fókuszcsoport azt mutatta, hogy a résztvevők tudják, mi az a génmódosítás, és néhányuknak nemcsak az alapvető ismereteik vannak meg, hanem olyan részletekről is képesek számot adni, mint amilyen például a génmódosított növények toxintermelése, vagy a fókuszcsoportok idején még meglehetősen friss magyarországi fejlemény, a moratórium. A két fókuszcsoport tapasztalata az, hogy a fogyasztók relatíve tájékozottak, ismereteiket pedig elsősorban a nyomtatott és elektronikus médiából szerzik, amelyek között környezetvédelmi honlapoktól a gazdasági hetilapokon át természetfilmekig számos forrás szerepel. A résztvevők részletekbe menő, meglehetősen árnyalt érvelés mentén fejtették ki véleményüket. A génmódosított alapanyagot tartalmazó élelmiszerekkel kapcsolatos asszociációk mindkét fókuszcsoportban kizárólag negatívak voltak, a kockázatra (félek tőle; gusztusos, de mitől?; veszélyes; távlati hatásai nem ismertek); ezen belül kifejezetlen az egészségügyi kockázatra (egészségtelen; egészségkárosító; hasmenés); a jövőre (megállíthatatlan); a fogyasztói hozzáállásra (tartózkodás, bizalmatlanság); a termék milyenségére (tucatáru, uniformizált, világtermelés, valamint átverés, kamu, nem igazi, hanem az eredeti lebutított változata); az előállítás módjára (természetellenes, beavatkozás a természetbe) vonatkoztak. Fogyasztói oldalról meghatározó szempontként az emelhető ki, hogy a „GMO = átverés”. Úgy néz ki, mint a legszebb hagyományos élelmiszer (zöldség, gyümölcs), és esetleg még olcsóbb is. Mindezzel hozzájárul ahhoz, amilyen változások amúgy is jellemzik az élelmiszer kínálatot (szélesebb választék, nagyobb hozzáférés bizonyos, pl. egzotikus élelmiszerekhez, ám elvesző minőségi biztonság, az állandóság, a hagyományos ízek, a szezonalitás hiánya). Amiatt pedig, hogy a GMO tulajdonképpen átverés, a gyártónak nem is érdeke, hogy tájékoztasson és informáljon. Elsődleges problémaként – annak ellenére, hogy fogyasztóként az élelmiszervásárlásaikból, fogyasztásukból kiindulva kérdezték őket – „a természet rendjébe történő, kellően fel nem mért, emiatt kiismerhetetlen hatású beavatkozást” fogalmazták meg a résztvevők. Több párhuzamot vontak olyan fejlesztésekkel, innovációkkal, amelyek utóbb károsnak, végzetesnek bizonyultak (DDT, Contergan), azt is hangsúlyozva, hogy katasztrófák még úgyis előfordulnak, hogy a gyógyszeripari fejlesztéseknél rendkívül szigorú és körültekintő az eljárásrend. A gyógyszeripar adott termékeinél relatíve szűk az érintett fogyasztók köre, a GMO „rosszabb: mindenkit sújt”. Ugyanakkor hangsúlyosan felmerült az az érv is, hogy „fejlődni kell tovább”. A résztvevők a moratóriumot egyértelműen pozitív lépésként értékelték, azzal a megjegyzéssel, hogy azt minél tovább fenn kellene tartani. Az a vélemény alakult ki, hogy a hazai gazdákat könnyű lenne rávenni a GMO-k termesztésére, hiszen bizonyára nagyon jó áron kezdenék számukra árusítani a vetőmagot. A moratórium fenntartásának okai közt elsősorban azt említették, hogy a GMO-knak – sem a növénytermesztésben, sem élelmiszerként – egyelőre nem láthatók a következményei, és ez „az élettel való játék”, és „ne rajtunk kísérletezzenek”. Ezért jelenleg csak vizsgálni szabadna, a hatások értékelésére fókuszálni, terjeszteni nem. A fókuszcsoportok során a résztvevőket a hazai „GMO-ügy” meghatározó szereplői (hatóság, vállalat, kutató, civil szervezet) nyilatkozatainak értékelésére kérték úgy, hogy a válaszadók "Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa" – az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával. 47

nem tudták, hogy kitől származik az adott megnyilatkozás. Ezek alapján a résztvevők értékelése szerint hiteles a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium, s ugyanígy hiteles forrásnak sorolják a Greenpeace-t, míg kifejezetten hiteltelennek ítélték a Syngenta és a Monsanto illetékeseinek mondatait, valamint részrehajlónak, egyértelműen GMO-érdekelt nyilatkozónak tartották az idézett növénygenetikai kutatót.

Következtetések a fogyasztói vizsgálatokból A nemzetközi és hazai fogyasztói vizsgálatok egyértelmű és fő következtetése, hogy az európai és a magyarországi fogyasztók többsége elutasítja az agrár-biotechnológiát. A hazai fogyasztók különösen elutasítóak a mezőgazdasági GM-termékekkel szemben, még európai kontextusban is, és egyértelműen negatív asszociációkat kötnek a GM-termékekhez. Az európai és hazai fogyasztók többsége ezért a GM-termékekre hirdetett moratóriumot is támogatta, szükségesnek gondolta. S mind a hazai, mind az európai fogyasztók véleményének és attitűdjének kvalitatív vizsgálataiból az derül ki, hogy a GM-termékek bevezetése mögött – a GMO-támogatók érvei ellenére – egyértelműen az üzleti érdekeket feltételezik, s nem látják a szélesebb értelemben vett társadalmi hasznokat. Külön kiemelésre érdemes, hogy a kvalitatív vizsgálatok arra is rámutatnak, hogy a fogyasztók nem pusztán a saját vagy mások gazdasági haszna alapján értékelik a GM-termékeket, hanem közösségi/társadalmi hasznokat is keresnek, s ennek hiányában erősödik elutasító hozzáállásuk. Szemben a biotechnológia egészségügyi alkalmazásaival (amit szintén nem érzékelnek veszélytelennek), az agrárbiotechnológia „vívmányait” egyértelműen a magán haszon kategóriájához kötik, és hiányolják a társadalmi hasznosságot. A fogyasztói kutatások arra is rámutatnak, hogy a személyes értékek is erős befolyást gyakorolhatnak a GM-termékek iránti attitűdre. Nevezetesen jellemző az az értékorientáció, amely a GM-növényeket és -élelmiszereket a természetbe történő nem kívánatos beavatkozásként értelmezi, a természet fölötti kontroll megszerzésének hiú kísérletét látja. A fogyasztók, illetve a közvélemény egy részénél az elutasítás alapja ez az értékorientáció. Gazdasági szempontból fontos megállapítás az is, hogy a fogyasztók többsége többet lenne hajlandó fizetni a GM-mentes termékekért, élelmiszerekért, mint a GM-összetevőket tartalmazókért. Ár tekintetében tehát sokkal vonzóbb lehet a GM-mentesség megőrzése az élelmiszer kínálati oldalon a GM-termékekhez képest a kutatások által föltárt jelenlegi fogyasztói preferenciák alapján. A hazai és nemzetközi kutatások egyaránt vegyes eredményre jutnak a fogyasztók tudását és informáltságát illetően. Számos adat és megállapítás támasztja alá, hogy a fogyasztók nem ismerik a génmódosítás részleteit, azt könnyen más – hasonlóan misztikusnak tűnő, ismeretlen – dologgal azonosítják. Ugyanakkor arról is áll rendelkezésre információ, hogy értik a technológia lényegét, nyitottak az erre vonatkozó információkra, sőt érdeklődőek is, figyelnek a terület fejleményeire, példáira. Az izgalmas kérdés ezeknek az adatoknak az interpretációja és annak felvetése, hogy egyáltalán jogos-e tudást, és ha igen, milyen mélységűt elvárni a fogyasztótól?! Több kutatás is rávilágít azonban arra, hogy nem a fogyasztók tudása vagy tudáshiánya ad jó előrejelzést a GMO-k iránti attitűdjükkel kapcsolatban, hanem sokkal inkább az intézményekbe, illetve intézményrendszerbe vetett bizalmuk. Nem tűnik működőképesnek az a stratégia, amelyik a fogyasztókat hibáztatja alacsony szintű tudományos tudásuk miatt, vagy abban látja a megoldást a GM-termékek elterjesztésére, hogy terjeszteni kell a vonatkozó tudományos ismereteket a közvéleményben. A tudományba, a szabályozó hatóságokba, az üzleti szférába és a nem kormányzati szervezetekbe (NGO) vetett bizalom foka és elterjedtsége a fontosabb magyarázó változó egy "Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa" – az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával. 48

adott társadalomban a fogyasztói kutatások alapján. Európában éppen e bizalom megingása, csökkenése, különösen a tudomány, a szabályozó hatóságok és az üzleti szféra iránti bizalom megrendülése, eme intézmények hitelvesztése a probléma lényege. Érdemes idézni Brian Wynne, neves brit kockázatkutató következtetését, amelyet öt európai országra kiterjesztett kutatási programjuk alapján vontak le: „A konfliktus gyökere nem a technológiában rejlik, hanem azokban az intézményekben, amelyek ezt az ügyet kezelik. Ahelyett, hogy a bizonytalanságokat tagadnák, és a kérdést az ígéretes piaci lehetőségek és a közvélemény legyőzendő irracionalitása közötti konfliktusként értelmeznék, az intézményi döntéshozók jobban tennék, ha e technológia potenciális társadalmi hasznait vizsgálnák, és elegendő teret biztosítanának a tudományos kutatás irányairól folytatandó kiterjedt és nyitott társadalmi párbeszédnek.” (PABE, 2002, p. 2)

További közgazdasági elemzések és tanulságok Makrogazdasági elemzések és következtetések Az agrár-biotechnológia gazdasági hatásait és annak tapasztalatait eddig az élelmiszer ellátási lánc mentén haladva, a legfőbb piaci szereplők szempontjából jártuk körbe. Jogosan vetődik föl a kérdés, hogy tudunk-e valamit az agrár-biotechnológia tényleges és/vagy potenciális makrogazdasági hatásairól. A következőkben ezért azokból a közgazdasági elemzésekből ismertetünk jó néhányat, amelyek az agrár-biotechnológia hatásainak a nemzetgazdasági szintjét érintik. Nyilván ez az összefoglaló nem törekedhet teljességre, valamennyi föllelhető tudományos publikáció elemzésére. Elsősorban két tudományos folyóiratra, és annak is legfrissebb írásaira összpontosítottunk. E folyóiratok az American Journal of Agricultural Economics és a Food Policy. A közgazdasági modellek jellemzően parciális egyensúlyi, általános egyensúlyi és nemzetközi kereskedelmi modellekben gondolkodva igyekeznek fölmérni egy-egy agrár-biotechnológiai vonatkozású részkérdés nemzetgazdasági szintű jólétre gyakorolt hatásait. E modellek tehát elsősorban az uralkodó, ún. neoklasszikus közgazdaságtan eszköztárára építenek, s emiatt természetesen magukban hordozzák – előnyei mellett – annak minden korlátját is. Az egyik legfőbb korlátja e modelleknek, hogy statikusak, azaz egy-egy „pillanatfelvétel” alapján értékelik a gazdasági jólét változásait, s nem képesek dinamikusan változó feltételrendszerben (gazdasági változókban) gondolkodni. Ezért ami egy-egy GM-termékre, illetve annak hatásaira vonatkozó elemzésükben statikusan igaz lehet, nem biztos, hogy megállja a helyét más esetekre, feltételrendszerekre, s pláne nem a dinamikusan változó versenyfeltételek közepette a globális gazdaságban. Mindazonáltal a modellek statikus jóléti elemzései is érdekes meglátásokat hozhatnak, további kérdéseket vethetnek föl, s rámutathatnak bizonyos megalapozatlan illúziókra is. Sobolevsky és szerzőtársai (2005) egy négyrégiós nemzetközi kereskedelmi, parciális egyensúlyi modellben végezték elemzésüket a GM-szója bevezetésének, illetve terjedésének kereskedelmi és jóléti hatásairól.6 Modelljük differenciált kereslettel (azaz GM-szója és GMmentes szója iránti kereslettel egyaránt) számolt a világ többi részének nevezett negyedik régióban, és az ebből adódó szegregációs költségekkel is kalkulált. Ha nem lenne lehetséges a szegregáció, akkor modelljük szerint az egész világon csak GM-szóját termesztenének, és ez a

6

A négy régió az Egyesült Államok, Argentína, Brazília és a világ többi része volt. A választást nyilvánvalóan a három ország szója termesztésben és exportban betöltött kiemelt szerepe indokolta.


szójabab és a szójatermékek árának esése miatt a négy régió össz-jólétét növelné. Érdekesség, hogy bár az Egyesült Államok megőrizné vezető szója-termesztő és -exportáló pozícióját, az amerikai gazdák jóléte csökkenne. A modell eredményéből az is következik, hogy nem lenne lehetőség a GM-mentes szója termesztésére, és ez nyilvánvalóan korlátozná a termelők és a fogyasztók választási lehetőségét. Mindez a modellben nem jelenik meg jóléti csökkenésként, ott csak a pénzben közvetlenül kifejezhető hatások érvényesülnek. A számos elemzés mellett az egyik érdekes eredménye a modellnek, hogy ha a világ többi része és Brazília megtiltja a GM-szója termesztését területén (ami nem áll messze a jelen valós állapotától), és a szegregáció költségei nem elhanyagolhatóak (ami szintén reális feltevésnek látszik), akkor a világ többi része egyértelműen jóléti nyereséget könyvelhet el ahhoz képest, ha nem alkalmazna moratóriumot. Ugyanakkor ha a világ többi része tiltást vezet be a GM-szója importjára, azzal minden régió rosszabbul jár, azaz jóléti veszteséget könyvelhet el. Fulton és Giannakas (2004) azt igyekeznek vizsgálni, hogy a GM-növény termesztése és élelmiszer ellátási láncba kerülése milyen hatásokkal jár akkor, ha van címkézés, és milyenekkel akkor, ha nincs címkézés, és mindez hogyan viszonyul jóléti értelemben ahhoz a helyzethez, amikor egyáltalán nincsenek GM-növények (mert pl. betiltották azokat). Fontos, életszerű feltevésük, hogy a fogyasztók nem homogének, azaz vannak, akik elfogadják a GMtermékeket, s vannak, akik elutasítják azokat. Modelljük ugyancsak feltételezi a gazdálkodók heterogenitását. Elemzésük fő megállapítása, hogy eltérő lesz, és ezért konfliktusba kerül egymással a fogyasztók, a termelők és az agrár-biotechnológiai cégek érdeke. A GMnövények bevezetésével a fogyasztók jóléte jelentősen csökken, ha elterjedt a GM-termékek elutasítása és magasak a szegregációs költségek. A termelők (gazdálkodók) is veszíthetnek a GM-növények bevezetésén, mégpedig a fogyasztók elterjedt elutasító magatartása és a vetőmag-gyártó agrár-biotechnológiai cégek magas árprémiuma miatt. Az eltérő hatások miatt a szerzők azt vélelmezik, hogy a fogyasztók, a termelők és az agrár-biotechnológiai cégek eltérő címkézési megoldásokat fognak preferálni, s nemigen lesz olyan jelölési rendszer, amely mindegyikük preferenciájával egybeesik. Emiatt a címkézés rendszere mibenlétének eldöntése politikai kérdés, ahol az egyes csoportok érdekharcára lehet számítani. Lapan és Moschini (2007) ez utóbbi kijelentést ugyancsak megerősítik, és más tekintetben is hasonló eredményekre jutnak: ha nincs címkézés, az jóléti veszteséghez vezet; és ha túl szigorú a jelölési kötelezettség, akkor is a nem GM termékek kiszorulása következhet be, az abból eredő jóléti veszteséggel együtt. Lapan és Moschini (2004) elemzése azért különösen fontos, mert kétországos, parciális egyensúlyi modelljükben figyelembe veszik, endogénnek feltételezik a piaci kudarcot. A GMtermékek ugyanis gazdaságelméleti szempontból negatív externális (külső gazdasági) hatásokkal járnak a nem GM termékekre nézve. A GM-termékek hatásainak kiküszöbölése plusz költségeket ró a nem GM termelőkre, forgalmazókra és végül a fogyasztókra is. Elemzésük végkövetkeztetése szerint a GM-termék bevezetése csökkenti az össz-jólétet, ha az eredetigazolás miatt a nem GM termelőknek viselniük kell a GM-termék negatív externális hatását. Az az importáló ország, ahol a fogyasztók GM-mentességet preferálnak, minden esetben veszít jólétéből a modell szerint. Mayer és Furtan (1999) elemzése konkrétabb, mint az eddig ismertettek, mert Nyugat-Kanada prérividékén termesztendő GM-repce gazdasági hatásait igyekszik elemezni. A szokásos pozitív feltevésekkel élve a GM-repce termelési költségeket csökkentő hatásáról a szerzők először is megállapítják, hogy a termelői többlet növekedhet a GM-repce termesztésével, azaz a nyugat-kanadai gazdálkodók nyerhetnek. A nyereségük azonban a szegregációs költségek függvénye. Ráadásul ha a GM-repcét és a GM-mentes repcét nem különítik el egymástól, "Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa" – az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával. 50

vagy ha csak a GM-repcét termesztik, akkor a fogyasztók GMO-kat elutasító preferenciája miatt a kanadai termelők fontos exportpiacaikról szorulhatnak ki. Vagyis a GM-repce nyugatkanadai termelői csak akkor nyerhetnek a GM-növény bevezetésén, ha fontos exportpiacaik fogyasztói bíznak a megvásárolható termék eredetében (azaz tisztában vannak azzal, hogy GM-termék vagy GM-mentes termék). Berwald és szerzőtársai (2006), illetve Johnson és szerzőtársai (2005) egyaránt a herbicidrezisztens GM-búza esetleges bevezetésének következményeit vizsgálják, s igencsak eltérő következtetésekre jutnak. A Monsanto óriásvállalat RR-búzafajtát fejlesztett ki, és az északamerikai piacon tervezte bevezetését, de csak abban az esetben, ha az Egyesült Államok és Kanada egyaránt engedélyezi kereskedelmi forgalmazását. Az új GM-fajta nyilvánvalóan könnyen vette az akadályt az Egyesült Államok szabályozási rendszerében, ahol lényegileg ekvivalens termékként hamar engedélyezett lett. Kanada Vetőmag-törvénye azonban összetettebb és több érintettet (többek között a kanadai búzafelvásárlókat is) bevonó szabályozási eljárást működtet az új búzafajták engedélyeztetésére. A kanadai eljárás nem hozott kedvező eredményt a Monsanto-nak, új GM-fajtája nem kapott engedélyt a kereskedelmi forgalmazásra. Ezért a cég teljesen elállt a bevezetéstől. Berwald et al. (2006) elemzése szerint Észak-Amerika összességében gazdasági hasznoktól esett el az RR-búza termesztésbe nem kerülésével. Ezzel szemben Johnson et al. (2005) Egyesült Államokra vonatkozó elemzése azt mutatta ki, hogy az amerikai búza fő exportpiacai között vannak olyanok, amelyek elutasítják a GM-növényeket. Az exportpiacok elvesztését elkerülendő a búza esetében ki kell építeni a kettős ellátási láncot, hogy az eredetmegőrzése, a szegregálása a GM-, illetve nem GM búzának átlátható és nyomon követhető legyen. Ez pedig olyan költségekkel járhat, amelyek gazdaságilag ésszerűtlenné tehetik a GM-búza bevezetését. Berwald et al. (2006) pedig éppen a szegregációs költségeket tekinti elhanyagolhatóan alacsonynak, és így áll elő az elemzésben az ellentétes végeredmény. Wilkinson (2005) a brazil export versenyképességét hasonlítja össze Argentínáéval és az Egyesült Államokéval a 90-es évek második felében, amikor az utóbbi két országban elterjedt a GM-növények termesztése. Míg a 70-es években az Egyesült Államok kínálta a világ szója kereskedelmének közel 80%-át, ez fokozatosan megváltozott, Argentína és Brazília térnyerésével. Annak ellenére, hogy az Egyesült Államokban nőt a szója termőterületeinek nagysága, a 90-es évek második felére az ország elvesztette kiemelkedő szerepét a szója nemzetközi kereskedelmében. A szója a második legfontosabb termesztett növény az Egyesült Államokban, ha a termőterületek nagyságát nézzük, és a teljes termelés 40%-a exportra történik. Az állami támogatások azonban csak a termőterület növekedését eredményezték, az amerikai szójatermesztés nemzetközi versenyképessége fokozatosan romlott. Az amerikai termésátlagok csak kicsivel jobbak az argentínainál, és elmaradnak a brazíliaitól (p. 3). A szója piaca szegmentált lett: elkülönül a kereslet a GM- és nem GM fajták iránt. Az EU mellett számos ázsiai ország (Japán, Dél-Korea, Thaiföld, Indonézia, Hong Kong és Kína), valamint Ausztrália és Új-Zéland vezetett be kötelező jelölést a GMnövényekre. A nem GM-szójáért pedig magasabb árat kapnak a termelők (p. 8). Az Egyesült Államok nemzetközi piacvesztése tehát egybeesik azzal, hogy számos földrész fogyasztói utasítják el a GM-növényeket. A kukorica vonatkozásában ugyanezt élet át az Egyesült Államok, számos ország, köztük Brazília élvezte annak gazdasági előnyét, hogy a GMkukorica nem tud bekerülni jó néhány fontos exportpiacra. Japán és Irán is a brazil GMmentes kukoricát részesíti előnyben az amerikai GM-kukoricával szemben (p. 9). A szerző szerint Brazíliának gazdaságilag megérné addig GM-mentesnek maradni, amíg a szegregáció és eredetmegőrzés technikai és intézményi feltételeit ki nem építi, hiszen a GM-termelők rovására nemzetközi exportpiaci részesedését növelheti és/vagy megtarthatja mindaddig, amíg "Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa" – az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával. 51

a fogyasztók jelentős része elutasítja a GM-termékek fogyasztását, s így piacot teremt a GMmentes növényeknek (p. 10). Turka és Vanags (2008) a GM-olajrepce esetleges termesztését veszik szemügyre Lettországban. Állításuk szerint jelenleg csak a HT-olajrepce és -kukorica kínál termesztési lehetőséget Lettországban a GM-növények közül (pl. Bt-kukoricára nincs szükség, mert az országban nincs a kukoricának rovarkártevője). Ugyanakkor a HT-olajrepce esetében magas a kockázata annak, hogy rovar- és szélbeporzás útján továbbterjed a vadon élő rokonfajtákra, valamint a nem GM, illetve biofajtákat használó gazdaságok fajtáira. Emiatt a koegzisztencia (együtt termesztési) előírások betartása várhatóan magas költségeket ró a gazdálkodókra. A GM-olajrepcével szennyezett konvencionális fajták csak bio-üzemanyagnak adhatóak el, s emiatt veszteség éri a termelőket. A szerzők 30%-os jövedelemcsökkenést feltételeznek (p. 218). Emellett a lett méztermesztők is negatív externális hatásokat érzékelnek, – szakértői becslés alapján – 50%-os árcsökkenés formájában, hiszen a fogyasztók csak kevesebbet lennének hajlandók fizetni a GMO-val szennyezett mézért a GM-mentes mézhez képest. Összességében a szerzők arra a következtetésre jutnak, hogy a jelenlegi helyzetben a lett gazdálkodók számára veszteséget hozna a GM-olajrepce termesztése (p. 219), s ezért nincs gazdasági értelme. Moschini és szerzőtársai (2008) ugyan nem közvetlenül a GM-növények piaci hatásait modellezi, hanem egy olyan kérdést, amely viszont fontos tanulságokkal szolgálhat a GMOkról folytatott vitában is. A szerzők a földrajzi eredetjelölés piaci hatásait vizsgálják. A földrajzi eredetjelölés tulajdonképpen az állami címkézés egyik alternatívája, hiszen a termelők összefogásán alapul, és ezáltal alakít ki egy márkajelzést vagy védjegyet. A fogyasztók számára a földrajzi eredetjelölés a termék valamely minőségi jellemzőjét igazolja, s ezáltal fontos információt hordoz számukra. A földrajzi eredetjelölést, mint a szellemi tulajdonjogok egyik formáját, maga a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) is elismeri a kereskedelemmel összefüggő szellemi tulajdonjogokkal foglalkozó egyezményében (TRIPS). Az EU kétféle földrajzi eredetjelölést ismer, a védett eredetjelölést (Protected Designations of Origin, PDO) és a védett földrajzi jelölést (Protected Geographical Indications, PGI). A PDO szigorúbb feltételeket ír elő, mint a PGI, amennyiben az előbbi megköveteli, hogy a termelés teljes folyamata az adott régióban történjen, hiszen a termékjellemzők ekkor erednek kizárólagosan az adott földrajzi hely emberi és természeti adottságaiból. A PGI esetében elegendő, ha a termékjellemzők és a termelési folyamat egy része köthető az adott régióhoz. Jelenleg az EU-ban több mint 700 PDO és PGI terméket regisztráltak, amelynek nagyobb részét, 75%-át öt dél-európai EU tagállam (Franciaország, Görögország, Olaszország, Portugália és Spanyolország) termelői jegyeztették be. Moschini et al. (2008) elemzése amellett érvel, hogy a tiszta versenypiac alulkínálja a földrajzi eredetjelölésű jó minőségű termékeket, ezért az eredetjelölés állami támogatása – kiküszöbölve a piaci kudarcot – növeli a fogyasztók jólétét. A szerzők elemzése különösen fontos szempontokra világíthat rá a koegzisztencia vonatkozásában. A következőkben tehát erre a kérdéskörre térünk át.

A koegzisztenciával összefüggő gazdasági szempontok Az élelmiszer ellátási lánc keretében tett vizsgálódásunkkor már említettük, hogy a minőség és a biztonság szerepe megnőtt. A fogyasztók többsége pedig szkeptikus vagy elutasító a GMtermékekkel szemben, ezek a termékek bizonytalanságot növelőek, félelmet keltőek, s emiatt – ha egyáltalán – csak jelentős árelőny esetén vásárolnák azokat. Ráadásul Európában 174 régió és több mint 4500 település deklarálta magát GM-mentesnek, és kötelezte el magát e státusa fönntartására (lásd http://www.gmofree-europe.org). Mindezek azt mutatják, hogy a "Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa" – az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával. 52

szegmentált keresletű piacon fontos szemponttá válik a szegregáció és eredetmegőrzés. Ennek termelői oldalán pedig a különböző termesztési rendszerek – a konvencionális mezőgazdálkodástól az ökológiai gazdálkodás különböző formáin át az agrár-biotechnológiát alkalmazó gazdálkodásig – együtt élésének lehetőségével kell számolni. Egyfelől tehát a gazdálkodók választási lehetőségét igyekszik tulajdonképpen megteremteni a koegzisztencia (együtt termesztés) jogszabályi háttere. Másfelől azonban a koegzisztencia jogi szabályozásának az is ad ökonómiai értelmet, hogy a GM-növények termesztése és élelmiszer ellátási láncba kerülése negatív externális hatásokkal jár. A korábbi közgazdasági elemzések is alátámasztották, ha a konvencionális mezőgazdálkodásban, ám főleg, ha az ökológiai gazdálkodásban használt vetőmagokat és termést beszennyezi a GM-növény, komoly gazdasági kár éri a nem GM termelőket. Elveszthetik piacaikat, ahol éppen GM-mentességük miatt tudták árprémiummal eladni termékeiket. Mivel a mezőgazdálkodás nem zárt rendszerben történik, megfelelő technikai és szervezési lépéseket kell foganatosítani a termesztés, betakarítás, tárolás és szállítás fázisaiban egyaránt annak érdekében, hogy a szegregáció és az eredetjelölés rendszere működjön és bizalmat teremtsen a végső fogyasztókban az elfogyasztandó javak biztonságát illetően. Érdemes és szükséges tehát kitérnünk azokra az ismert elemzésekre, amelyek az együtt termesztés lehetőségét és gazdasági hatásait vizsgálják. Belcher és szerzőtársai (2005) modell eredményeik alapján fölhívják a figyelmet, hogy az együtt termesztés csak nagyon alapos és óvatos térbeli, földhasználati szabályozással valósítható meg. A GM-szennyezés valószínűsége GM-növényenként és agronómiai gyakorlatonként egyaránt változik. Emiatt nem lehetséges, illetve nem ésszerű általános együtt termesztési szabályokat előírni, amelyek valamennyi GM-fajtára és eltérő agroökológiai és szocio-ökonómiai adottságú területekre egyformán vonatkoznak. Belcher et al. (2005) különösen a nagy valószínűséggel keresztbe porzást okozó GM-növények esetében javasolnak elővigyázatosságot, a csupán kis területeken engedélyezett termesztést (p. 397). Munro (2008) a GM-fajták okozta térbeli externáliákra mutat rá. A szabályozatlan szabadpiac nem tudja fenntartani a GM- és nem GM fajták együtt termesztését, a piac kudarca miatt feltétlenül szükség van az állami szabályozásra. Szimulációs modelljének eredményei alapján hangsúlyozza, hogy ha a GM-növényt termesztő gazdálkodó nem szembesül semmilyen költséggel (pl. a GM-szennyezés elleni felelősségbiztosítás költségével), amikor egy korábban GM-mentes területen ilyen növényt kezd termeszteni, akkor a GM- és nem GM fajták közötti egyensúly elkerülhetetlenül instabil marad. Messean és szerzőtársai (2006) egy EU finanszírozta kutatási projekt keretében olyan génáramlási modellekkel szimulálták a koegzisztencia lehetőségét, amelyek a tájak és agronómiai gyakorlatok térbeli mintázatát is figyelembe vették. Modellezésük alapját Franciaország egyik fontos kukoricatermő régiója, Poitou-Charentes adta. Mindezek alapján a szerzők több következtetést is levontak (Messean et al., 2006): A vetőmag termesztésében az 0,5%-os GM-szennyezettségi küszöbérték elérése lehetséges viszonylag kisebb változtatások révén a jelenlegi mezőgazdálkodási gyakorlatban. A 0,3%-os küszöbérték tartásához további lépések megtétele szükséges. A GM-vetőmagot termesztő gazdák esetében bruttó nyereségük 20%-ára is rúghat a többlet költség, amely az együtt termesztés előírásainak betartásából ered, feltéve, hogy a GM- és nem GM vetőmagok azonos árúak. Emiatt gazdaságilag nem vonzó a GM-vetőmagok termesztése.


A nem GM kukorica vetőmag és a GM-kukorica együttes termesztése esetében jelentős változások szükségesek a jelenlegi mezőgazdálkodási gyakorlatokban, elsősorban is növelni kell az izolációs távolságokat legalább 400-600 m-re. Ha a vetőmagokban a GM-jelenlét nem haladja meg az 0,5%-os küszöböt, akkor a növénytermesztésben technikailag lehetséges teljesíteni a 0,9%-os küszöbértéket. A kukoricatermesztés esetében további lépésekre lehet szükség bizonyos klimatikus, táji és agronómiai adottságok esetében (a francia esettanulmány tanulságai tehát nem terjeszthetők ki más régiókra automatikusan). A kötelező izolációs távolságok betartása nem egyformán érinti a gazdálkodókat. Azok a gazdák, akiknek a területe szomszédságban elhelyezkedő gazdaságok az izolációs távolságon kívül esnek, nem ütköznek gazdasági korlátokba, amikor a GM-, illetve nem GM fajta között választanak. A kisebb gazdaságok számára a GMtermesztés lehetőség költsége határozza meg a gazdasági hatásokat. Demont és szerzőtársai (2008) a térbeli koegzisztencia két alternatív szabályozási megoldását vetik össze egymással: a szigorú izolációs távolság előírását és a gazdák közötti alkut lehetővé tevő puffer zónák rugalmasabb rendszerét. Abból a feltételezésből indulnak ki, hogy a koegzisztencia jogszabályok tulajdonképpen elismerik a GM-növények termesztésének igényét, kívánatosságát. Ezért azok az együtt termesztési előírások, amelyek viszonylag („aránytalanul”) nagy költséget rónak a termelőkre, nem felelnek meg a koegzisztencia eme értelmezésének. Hipotetikus esetet szimuláló modelljük szerint (az olajrepce középfranciaországi termesztéséről) egyfajta „dominóhatás” érvényesül a szigorú izolációs távolságok előírásával, amely növekvő gazdasági terhekhez vezet a GM-termesztők esetében. A GM- és nem GM termelők alkuját lehetővé tevő szabályozás mellett teszik le a szerzők a voksukat, amelyet azonban szigorú ex post felelősségi jogszabályoknak kell kiegészíteniük (p. 688). Menrad és Reitmeier (2008) a GM-kukorica esetében vizsgálják meg az együtt termesztés gazdálkodókra gyakorolt gazdasági hatásait eltérő koegzisztencia előírásokat feltételezve. A francia Poitou-Charentes régió adottságai alapján vizsgálódva (azaz intenzív kukoricatermesztésre vonatkoztatva) azt állapítják meg, hogy a nem GM puffer zónák kialakítása jelentősen magasabb költséggel jár, mint például az izolációs távolságok kijelölése, és még ennél is költségesebb megoldás az időbeli izoláció, azaz a virágzási idők eltolása (pp. 110-111). A költséghatékonyság tehát az izolációs távolságok előírását igazolja. A vetőmagok együttes termesztése esetében nagyon magas plusz költségeket kalkulálnak a szerzők. Például 0,5%-os küszöbérték esetében egy 0,5 ha-os területen 410 EUR/ha többlet költség adódik, s ez 650 EUR/ha fölé is emelkedik a küszöbérték szigorításával (0,3 és 0,1%ok esetében – pp. 111-112). Összességében a gazdák bruttó nyereségének 15%-ára rúghat a koegzisztencia költsége a vetőmag termesztés vizsgált franciaországi körülményei között (p. 117). A regionális hatásokat a szerzők Bajorország kisparcellás kukoricatermesztő gazdaságaira modellezték. Érdekes eredményük, hogy már egy viszonylag alacsonyabb fokú GM-terjedés, amikor a gazdák 10%-a termeszt GM-kukoricát azt eredményezi, hogy az összes bajor gazda 19-25%-át érinti az együtt termesztés problematikája a keresztporzás miatt. 30%-os elterjedés esetén pedig már a gazdák fele válik érintetté (p. 115). A szerzők nagy hiányosságként emelik ki, hogy alig tudunk valamit a koegzisztenciából adódó felelősségbiztosítási költségekről, a gazdálkodókat célzó oktató-felkészítő programok költségeiről (p. 118).


Binimelis (2008) a katalán és aragóniai együtt termesztési tapasztalatokat dolgozza föl. Az első véletlen keveredés eseteiben, amikor a GM-szennyezést elszenvedő gazdák kártérítési pert indítottak, rögvest súlyos problémaként merült föl a szennyezésért felelős gazda azonosítása. Különösen akkor nehéz az oksági kapcsolatok meghatározása (a szennyező kilétének megállapítása), ha egy adott régióban relatíve magasabb a GM-termesztés, és a kisparcellás gazdálkodás a jellemző (p. 448). A szerző határozottan rámutat arra, hogy a felelősségi szabályok polgári törvénykönyvre alapozása egyfelől a pénzbeli kompenzációra szűkíti a problémát, másfelől az egész kérdést „individualizálja”, mert figyelmen kívül hagyja a társadalmi és környezeti kontextusra gyakorolt hatásokat (p. 452). Binimelis (2008) szerint a katalóniai és aragóniai ökológiai gazdálkodás csökkenése összefügg a GM-növények terjedésével: 2004 és 2007 között 75%-kal csökkent a bio-kukorica aragóniai vetésterülete, míg Katalóniában 2002 és 2005 között 5%-kal (pp. 450-451). A szerző szerint a jelenlegi jogszabályi és intézményi környezet az ökológiai gazdálkodás rovására az agrárbiotechnológia terjedését támogatja (p. 452). Összességében látható a fenti tanulmányokból, hogy az együtt termesztés kérdése súlyos gazdasági és társadalmi kérdéseket támaszt az agrárpolitikával szemben. Egyfelől azért, mert bár a 0,3%-os, illetve 0,9%-os küszöbértékek vetőmagok és haszonnövények esetében technikailag kivitelezhető, ám komoly gazdasági terheket jelentő lépéseket, változtatásokat igényelnek az agronómiai gyakorlatban. Világos, hogy a GM-növények termesztése annyiban nem tekinthető pusztán a gazdák szabad választásának, amennyiben negatív externális hatásokat okoz. Sérti a szomszédos gazdák szabad választását és gazdasági érdekeit. A keresztporzás valószínűsége pedig a szűk gazdasági keretekben nehezen kezelhető károkat okozhat a biológiai sokféleségben, genetikai és élőhelyi szinten egyaránt. Nem egyértelmű tehát, hogy mindezeket a potenciálisan okozott károkat milyen jogszabályi keretekben érdemes értelmezni és kezelni. A Környezetfelelősségi Direktíva (Environmental Liability Directive, Directive 2004/35/CE) nagyon szűken határozza meg a környezeti kár fogalmát, és teljesen figyelmen kívül hagyja a mezőgazdasági területek biológiai sokfélesége megőrzésének szélesebb szempontját. Sem a jelenlegi nemzeti koegzisztencia szabályozások nem lépnek túl a gazdasági veszteségeken, sem a polgári törvénykönyv nem tűnik alkalmasnak arra, hogy a szűk tulajdoni és kereskedelmi károkon kívül érvényt szerezhessen a természeti környezetben és a biológiai sokféleségben okozott károknak (Rodgers, 2007). Másrészt azért is súlyos gazdasági és társadalmi kérdésekkel kell szembenéznie a mindenkori agrárpolitikának a GM-növények esetleges termesztésbe kerülése miatt, mert az ökológiai és tradicionális gazdálkodási gyakorlatok megmaradását, illetve eltűnését érinti bármely vonatkozó döntés (Altieri, 2003; Garcia–Altieri, 2005; Ponti, 2005; Oguamanam, 2007). Az ökológiai gazdálkodás esetében ugyanis a GM-szennyezettség tolerancia szintje zéró. Semmilyen terméket nem lehet organikusnak (bio-nak) minősíteni, és a piacon organikusként (bio-ként) eladni, amely nem 100%-osan GM-mentes. Ez hatalmas gazdasági veszteséget jelenthet az ökológiai mezőgazdálkodóknak, s következésképpen azoknak a fogyasztóknak, akik a bio-termékeket keresik. A fent hivatkozott aragóniai és katalán tapasztalatok azt jelzik (Binimelis, 2008), akár drasztikusan is visszaeshet azoknak a növényeknek a bio-termesztése, amelyeket GM-termesztésbe is vonnak egy adott régióban. Az agrárpolitikának tehát szembe kell néznie azzal, hogy ha elterjed egy régióban (pl. a Kárpát-medencében) a GM-növények termesztése, lehetetlenné válhatnak az ökológiai gazdálkodás bizonyos formái. S ez egyaránt súlyos piaci veszteség az ökológiai gazdálkodóknak, valamint a bio-termékek fogyasztóinak (utóbbiak a csökkenő hazai kínálat miatt, ami áremelkedést eredményez, egyértelműen jóléti veszteséget fognak elszenvedni). "Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa" – az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával. 55

Kétségtelen, hogy az ökológiai gazdálkodás termékei a világon, Európában és Magyarországon egyaránt niche-piaci termékek, ám a piac jövőbeli potenciálja egyáltalán nem tűnik elhanyagolhatónak, különösen nem annak fényében, hogy az élelmiszerek piacán a fogyasztói keresletet jellemző két fő tendencia a kényelmet szolgáló élelmiszerek (convenience food) és az egészséges táplálkozást segítő élelmiszerek iránti kereslet növekedése (Wier–Calverley, 2002). Ez utóbbi pedig folyamatosan növekvő keresletet jelez az ökológiai mezőgazdálkodásból származó bio-termékeknek.7 2003 és 2007 között a biotermékek globális piaca 12,8%-kal, európai piaca 14,8 %-kal növekedett (2007-ben 43,5 és 22,3 milliárd USD összes bevételt eredményezve), és továbbra is közel kétszámjegyű gyarapodást jeleznek előre 2007 és 2012 között, 9 és 10,6 %-kal (2012-re 66,8 és 37 milliárd USD értékre növekedett bevetéllel (Datamonitor, 2008a és 2008b). Az agrár-biotechnológia jelenlegi élelmiszertermékei nem kínálnak hozzáadott értéket sem a kényelem, sem az egészséges táplálkozás tekintetében a fogyasztóknak, szemben az ökológiai gazdálkodás különböző formáiból származó bio-termekékkel. Ebben a tekintetben tehát az ökológiai gazdálkodás fenntartása, sőt támogatása gazdaságilag ésszerűbbnek tűnik agrárpolitikailag, mint a biotechnológia támogatása.

Következtetések, javaslatok A biotechnológia mezőgazdálkodásban megjelenése, 1996 óta napjainkig valóban gyorsan terjedt mind a termőterület nagysága, mind a gazdálkodók száma, mind pedig a létrehozott piaci érték nagysága tekintetében. Ugyanakkor az eltelt valamivel több mint egy évtized sem bizonyult elegendőnek arra, hogy az agrár-biotechnológia globális elfogadottságot és elterjedtséget nyerjen. Továbbra is csupán néhány ország adja a GM-növények termőterületének nagy részét, a gazdálkodók többségét és a piaci érték teremtését. Bár az agrár-biotechnológia új, innovatív termékeket hozott létre és kínál, magával a technológiával és termékeivel szemben sem múltak el az ellenérzések. Szükségességét és kívánatosságát illetően egyaránt megmaradt az ellenállás, azt nem csökkentették a termesztésből és fogyasztásból adódó gyakorlati tapasztalatok sem. Közgazdasági szempontból mindez érthető abban az értelemben, hogy az agrár-biotechnológia elkerülhetetlenül ún. externális hatásokkal jár. Ezek az externális hatások ráadásul a többi, nem agrár-biotechnológiára alapozott mezőgazdasági tevékenységre, s ezáltal a gazdasági szereplőre negatív hatást gyakorolnak; köztük elsősorban az ültetett növények genetikai sokféleségére alapozott tradicionális mezőgazdálkodásra és az ökológiai gazdálkodás különböző formáira, valamint a konvencionális mezőgazdálkodásra. Az agrár-biotechnológiai termékek tehát – minden újszerűségük, innovatív voltuk ellenére – piaci kudarcokat vezetnek be a gazdaságba, s emiatt egyértelműen különbözőnek tekinthetők a konvencionális (helyettesítő) termékeikhez képest. Az agrár-biotechnológiai termékek továbbá potenciálisan átformálják az élelmiszer ellátási rendszert, hiszen egyértelműen fokozták és fokozzák az iparági koncentrációt, elsősorban a mezőgazdasági inputok piacán. Ezzel újabb piaci kudarcot vezetnek be a gazdaságba, hiszen erősítik a monopol-jellegű piaci struktúrákat, amelyek léte eme iparágak természeténél fogva nem szükségszerű (azaz nem beszélhetünk esetükben ún. természetes monopóliumokról). Az iparági koncentráció pedig – az eddigi kutatási eredmények alapján – nemcsak az input 7

Fürediné Kovács és szerzőtársai (2006) a hazai bio-piac vonatkozásában ugyancsak azt állapítják meg, hogy a fogyasztók a bio-élelmiszereknek „egészségvédő hatást tulajdonítanak, és számos élettani előnyt társítanak a termékcsoporthoz” (p. 4). A hazai fogyasztók ugyanakkor mind a szupermarketekben, mind pedig az ökopiacon előnyben részesítették a magyar biotermékeket, ha azok minőségileg és árban nem térnek el jelentősen az importált bio-termékektől (p. 7).


kínálati oldal gazdasági és politikai erőfölényét eredményezte, hanem a K+F-igényesség csökkenését is (azaz kedvezőtlenül hat magára az innovációra is). A piaci kudarcok mind amellett szólnak közgazdasági érvként, hogy az agrár-biotechnológia esetében a szigorú szabályozás mindenképpen szükséges (lásd Jackson–Villinski, 2002). Az élelmiszer ellátási lánc szereplőinek eddigi tapasztalatait, stratégiáit, hozzáállását áttekintve összességében nem az agrár-biotechnológia versenyképesség-növelő kedvező hatását tapasztalhatjuk. A gazdálkodók szintjén az agrár-biotechnológia alkalmazása vegyes tapasztalatokat hozott. Kétségtelenül mutathatók föl előnyös hatások adott helyen és időben egyes gazdálkodói csoportok szintjén, akik a konvencionális mezőgazdálkodásról áttértek a GM-növényekre alapozott gazdálkodásra. Ezek a hasznok legfőképpen az agronómiai gyakorlat egyes dimenzióiban érhetők tetten, mint például az egyszerűbb növényvédő szer használat, munkaerő-használat rugalmasabbá válása. Ugyanakkor a gazdálkodói szintű profitabilitás növekedése nem mondható ki egyértelműen. Ez részben abból adódik, hogy elsősorban a hosszabb időre visszanyúló észak-amerikai tapasztalatok szerint a növényvédő szer használat az első három év csökkenése után újra növekedésnek indul, s meghaladja a korábbi szintet, mindezzel rontva a gazdálkodás megtérülését. Nem beszélve az agrárbiotechnológia támogatói által ígért környezetminőség-javulás eltűnéséről. A gazdálkodói versenyképesség csökkenés részben a nemzetközi piaci hatásokból adódik, amennyiben az amerikai gazdálkodók néhány fő exportpiacuk fogyasztóinak ellenállása miatt jelentős piaci részesedést vesztettek. Ezt a következtetést a nemzetgazdasági szintű elemzések is megerősítik: az össz-jólét csökkenését okozhatja az élelmiszerexportáló országban, ha az exportpiacok nem fogadják be a GM-termékeket. Ez részben a piaci részesedés csökkenését, részben – a szegregációs és eredetjelölés költségeinek megjelenésével – a termelési költségek növekedését eredményezi. A fogyasztók ellenérzései, elutasítása, sőt némelykor és néhol bojkottja a GM-élelmiszerekkel szemben egyáltalán nem mondható ideiglenes és térben elszigetelt jelenségnek. Éppen ellenkezőleg, úgy tűnik, hogy az európai fogyasztók többségének elutasító magatartása tartós, és végiggyűrűzött az ellátási láncon. A piaci pozícióikat, saját márkáikat, arculatukat, végső soron versenyképességüket féltő élelmiszer kiskereskedelmi láncok, akik az élelmiszer ellátási lánc jelenleg legerősebb gazdasági szereplői, mind proaktív lépéseket tettek, vagy teljesen GM-mentesíteni igyekezve ellátási láncaikat, vagy címkézési, jelölési rendszert bevezetve, és ennek költségeit tovább hárítva előre és vissza az ellátási láncban. Gazdasági szempontból tehát mindaddig nehezen elképzelhető, hogy az európai piacra, illetve néhány ázsiai országba exportáló ország növelhetné versenyelőnyét azzal, ha GM-növények termesztésére tér át, ameddig exportpiacainak fogyasztói elutasítják a GM-élelmiszereket, illetve elvárják jelölésüket. A szegregáció és eredetjelölés költségei maguk is komoly mértékűre rúghatnak, hiszen tulajdonképpen párhuzamos ellátási láncok kialakítását igénylik. Az élelmiszerpiacon a verseny meghatározó tényezőinek tűnnek egyre inkább a márkák és arculatuk, a hozzákapcsolódó élelmiszerbiztonsági, egészségességi és egyéb minőségi elvárások, amelyeket a fogyasztók támasztanak. Különösen az első generációs GM-növények és a kapcsolódó élelmiszertermékek esetében azonban a fogyasztókban a negatív asszociációk erősek, és e meghatározó szempontok szerint leértékelik a GM-termékeket. Ezzel szemben az ökológiai gazdálkodásból származó bio-termékek kedvező piaci arculattal és bővülő piaci kereslettel rendelkeznek. A fogyasztói kereslet jellegzetességeit figyelembe vevő agrárpolitika számára gazdaságilag tehát ésszerűbbnek látszik az ökológiai gazdálkodás támogatása, terjesztése, méretgazdaságosabbá tétele, mint az agrár-biotechnológia előnyben részesítése.


A makrogazdasági szintű elemzések többségükben absztrakt, elméleti modellek segítségével igyekeznek következtetéseket levonni a GM-termékek egyes gazdasági vonatkozásai tekintetében az össz-jólét várható változására nézve. Amennyiben a fogyasztók és gazdálkodók heterogenitásával számolnak, illetve a piaci kudarcot endogénnek tételezik e modellek, annyiban következtetéseik rendre csökkenő össz-jólétről számolnak be, ha a GMnövények termesztése elterjed az elutasító fogyasztói keresletű országokban. További üzenete a modelleknek az is, hogy a címkézés (GM-tartalom jelölés) tekintetében nincs optimális gazdasági megoldás, mert az egyes csoportok érdekei jelentősem eltérnek. Ezért a címkézés egyértelműen normatív, politikai kérdés, amely az egyes csoportok érdekharcában, politikai befolyásoló képességében dől el. Egyes makroszintű elemzések összefüggést látnak a nemzetközi versenyképesség átrendeződésében is: például az Egyesült Államok nemzetközi versenyképességének csökkenése a szójapiacon és a GM-szója észak-amerikai elterjedtsége között, aminek a haszonélvezője többek között Brazília lehetett, GM-mentes szója kínálatának térnyerésével azokba az importáló országokba, ahol a fogyasztói elutasítása nagy a GMtermékeknek. Más elemzések arra is fölhívják a figyelmet, hogy egyes GM-növények termesztésének negatív tovagyűrűző hatása is lehet, mint például a GM-olajrepce káros extern hatása a konvencionális, organikus fajtákra, valamint a méztermelőkre. Az agrárbiotechnológia gazdasági értékelésekor tehát az agrárpolitikának meglehetősen kiterjedt gazdasági hatásokkal kell számolnia, amelyek számos gazdasági szereplő normál üzletmenetét, illetve jólétét érintik. A fentiekből is egyértelműen adódik, hogy kiemelt kérdéssé vált az együtt termesztésnek, a különböző mezőgazdálkodási gyakorlatok együttélésének a lehetősége. A megismert elemzések alapján az mondható, hogy a koegzisztencia technikailag lehetséges bizonyos GMszennyezettségi küszöbértékek esetében. Ám kiigazításokat igényel az agronómiai gyakorlatban, valamint nem elhanyagolható mértékű gazdasági költségeket ró egyes szereplőkre. A birtokszerkezet jellegzetességei egy adott régióban jelentősen befolyásolják az együtt termesztés gazdasági ésszerűségét. A felaprózódott birtokszerkezet, a számos kisebb családi gazdaság elterjedtsége a nagybirtokkal szemben mind-mind növeli a koegzisztencia gazdasági költségét, illetve csökkenti egy adott régión belüli gazdasági ésszerűségét. Különösen igaz ez akkor, ha az adott régióban létezik vagy elterjedtnek mondható az ökológiai gazdálkodás, valamint ha a földrajzi eredetjelölés és -védelem fontos piaci hozzáadott értéket jelent. Az agrár-biotechnológia megjelenése egy olyan régióban, ahol az előbbi két jellegzetesség közül valamelyik fennáll, jelentősen átalakítja az agrárium szerkezetét, és várhatóan egyes mezőgazdálkodási stratégiák eltűnésével jár. Kétséges, hogy ez versenyképesség növeléshez vezetne-e, sokkal valószínűbb, hogy a gazdálkodók többsége számára a piacról való kiszorulást, a gazdálkodással való felhagyást eredményezné. Ha pedig a tájjellegű élelmiszerek és bio-termékek piaca a jövőben a fogyasztói keresletnek köszönhetően gyorsabban bővül, illetve jobb megtérüléssel kecsegtet, mint a GMélelmiszerek előállítása, akkor összességében az adott ország agrárgazdasága versenyképességének csökkenését tapasztalhatja. Látni kell azt is, hogy az agrárbiotechnológia mindemiatt társadalmi igazságossági kérdéseket is fölvet, hiszen előnyeit és hátrányait nem ugyanazok a társadalmi csoportok élvezik, illetve szenvedik el. Azt pedig nem lehet közgazdasági optimalizálás tárgyává tenni, hogy mely társadalmi csoportoknak és hogyan kedvezzen az agrárpolitika – mindez elkerülhetetlenül és tagadhatatlanul társadalompolitikai és igazságossági kérdés.


Szakirodalmi áttekintésünk alapján a következő tanulságokat, illetve javaslatokat tudjuk megfogalmazni a hazai agrárpolitika számára: Nincs bizonyíték arra az eddigi gyakorlati tapasztalatok alapján, hogy az első generációs GM-növények termesztése javítja a gazdálkodók termelékenységét, csökkenti költségeiket, és ezáltal növeli versenyképességüket. A fogyasztók többsége mind Európában, mind pedig Magyarországon elutasítja a GM-élelmiszereket, nem kíván ilyeneket fogyasztani, és elvárja a GM-termékek egyértelmű jelölését annak érdekében, hogy fogyasztói választásának szabadságát megőrizhesse. A keresleti oldal jellegzetességei gazdaságilag ésszerűtlenné teszik a GM-növények termesztésére való áttérést, annak támogatását. Az élelmiszer piaci tendenciák a kényelmes, biztonságos, egészséges élelmiszerek piaci térnyerését jelzik, vetítik előre. E kritériumoknak a jelenleg kínált GMélelmiszerek a fogyasztók szemében nem felelnek meg, e hasznokat nem látják megvalósulni. Sőt, növelik a fogyasztók bizonytalanságérzetét, csökkentik az élelmiszerekbe és a kapcsolódó intézményrendszerbe vetett bizalmat, amely könnyen visszaüthet – élelmiszer skandalumok formájában – az agrárágazat versenyképességére. A fogyasztóknak nem nagyobb tájékoztatásra van szükségük a GM-élelmiszerekre vonatkozóan, hanem bizalmuk fokozására az élelmiszer ellátási lánc biztonságosságát, a szabályozó hatóságok és a többi szereplő hitelességét, legitimitását illetően. A termelők választási szabadsága a koegzisztencia szabályozásával fenntartható. Ugyanakkor alapos és részletes regionális elemzések szükségesek ahhoz, hogy a technikai fenntarthatóság mellett a gazdasági ésszerűséget is meg lehessen ítélni. Bizonyos körülmények, adottságok esetén ugyanis a GM-növények termesztése egyes régiókban az agrárágazat versenyképességének csökkenését eredményezheti azáltal, hogy megszűnteti a lehetőségét az ökológiai gazdálkodásra, illetve a földrajzi eredetjelölésre és -védelemre alapozott versenystratégiának. A biotechnológia mezőgazdasági alkalmazása átalakítja az agro-ökoszisztémákat, a biológiai sokféleség számos szintjén fejthet ki hatásokat, s ezek a hatások nem állnak meg a mezőgazdálkodásba vont területeken, hanem előre nem jelezhetően és visszafordíthatatlan módon befolyásolják többek között a természetvédelmi területeket is. A hazai és az európai természetvédelem fontos célterületei, a biológiai sokféleség őrzésének letéteményesei az agrár-ökoszisztémák. Köztudott, hogy Magyarország jelentős természetvédelmi értékeket „vitt” az EU-ba csatlakozásával. Ennek gazdasági értéke, bár egyre inkább megjelenik néhány, a mezőgazdaságon kívüli gazdasági ágazatban is (lásd turizmus), tulajdonképpen fölbecsülhetetlen. Az agrárbiotechnológia hatása tehát eme ágazatokra és értékekre is kiterjed, s egyelőre tudományosan sem látható következményekkel jár – az elővigyázatosság nagyon is indokolt. A biotechnológia mezőgazdasági alkalmazása teljesen átalakíthatja az agráriumot annak szociális jellegzetességeivel, tradícióival egyetemben. A birtokszerkezetre, a piaci erőviszonyokra, a tájhasználatra és a biológiai sokféleségre gyakorolt hatásai egyúttal társadalmi következményekkel is járnak, és eltérően oszlanak meg a hasznok és költségek az egyes érintett csoportok között. Az agrárpolitika tehát társadalmi igazságossági kérdésekkel is szembe kell, hogy nézzen. Ez pedig megköveteli, hogy a "Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa" – az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával. 59

hazai agrárium, a fenntartható mezőgazdálkodás lehetséges versengő jövőképeiről demokratikus, széles társadalmi részvételt biztosító vita induljon, illetve folyjon. Ha tehát az agrárpolitika az agrár-biotechnológia gazdasági ésszerűségét kívánja megítélni Magyarország számára, akkor számos döntési ponttal néz szembe, és nem kerülheti meg a normatív (politikai és etikai) kérdéseket, mert az agrár-biotechnológia, a konvencionális mezőgazdálkodás, az ökológiai mezőgazdálkodás, valamint a tradicionális mezőgazdálkodás végső soron egymástól eltérő és nem minden esetben kibékíthető jövőképeit hordozzák az agráriumnak (lásd Levidow–Boschert, 2008; Marsden, 2008). Az agrár-biotechnológia körüli polémia egyik nagy nyeresége lehetne társadalompolitikai szempontból az, ha megnyílna a széles társadalmi részvételen alapuló vita a magyarországi mezőgazdálkodás és agrárágazat jövőjéről.


Irodalomjegyzék Abels, G. 2005. The long and winding road from Asilomar to Brussels: science, politics and the public in biotechnology. Science as Culture, 14(4): 339-353. AKI 2005. A géntechnológiával módosított szervezetek magyarországi felhasználásának várható gazdasági hatásai (2006-2008). A GM kukorica, repce és cukorrépa várható terjedése. Agrárgazdasági Kutató Intézet, Budapest, 13 p. Altieri, M.A. 2003. The sociocultural and food security impacts of genetic pollution via transgenic crops of traditional varieties in Latin American centers of peasant agriculture.

Bulletin of Science, Technology & Society, 23(5): 350-359. Anderson, K., Jackson, L.A. 2005. GM crop technology and trade restraints: economic implications for Australia and New Zealand. Australian Journal of Agricultural and

Resource Economics, 49: 263-281. Balázs B., Bela Gy., Pataki Gy. 2004. A termesztett növények genetikai sokféleségének megőrzése Magyarországon: intézményi közgazdaságtani elemzés. Kovász, VIII(1-4): 7498. Bánáti D. 2005. A GMO fogyasztói megítélése az EU-ban és Magyarországon, Genetikailag módosított növények a takarmány- és élelmiszerelőállítási láncban. Konferencia előadás, Budapest, 2005. december 7. Bánáti D. 2007. A genetikailag módosított élelmiszerek megítélése Magyarországon és az Európai Unióban. Magyar Tudomány, április. Bánáti D. 2008. Fear of food in Europe? Fear of foods in Europe through Hungarian experience. Trends in Food Science & Technology, 19: 441-444. Bánáti D., Szabó E., Lakner Z. 2007. A GM termékek előállításával és forgalmazásával kapcsolatos stratégia az élelmiszerláncban. In Bánáti D. és Gelencsér É. (szerk.)

Genetikailag módosított növények az élelmiszerláncban. KÉKI Élelmiszer-biztonsági Kötetek IV., Budapest, pp. 144-155. Bela Gy., Birol, E., Smale, M. 2006. A pluralistic economics methodology for analysis of landrace conservation on farms: a case study of Hungarian home gardens. International

Journal of Agricultural Sustainability, 4: 213-232.


Belcher, K., Nolan, J., Phillips, P.W.B. 2005. Genetically modified crops and agricultural landscapes: spatial patterns of contamination. Ecological Economics, 53: 387-401. Benbrook, C.M. 2004. Genetically engineered crops and pesticide use in the Unites States. The first nine years. BioTech InfoNet, Technical Paper No. 7, 49 p. Bennett, R., Kambhampati, U., Morse, S., Ismael, Y. 2006. Farm-level economic performance of genetically modified cotton in Maharashtra, India. Review of Agricultural Economics, 28(1): 59-71. Bennett, R., Morse, S., Ismael, Y. 2006. The economic impact of genetically modified cotton on South African smallholders: yield, profit and health effects. Journal of Development

Studies, 42(4): 662-677. Bernauer, T., Meins, E. 2003. Technological revolution meets policy and the market: explaining cross-national differences in agricultural biotechnology regulation. European

Journal of Political Research, 42: 643-683. Berwald, D., Carter, C.A., Gruére, G.P. 2006. Rejecting new technology: the case of genetically modified wheat. American Journal of Agricultural Economics, 88(2): 432.447. Binimelis, R. 2008. Coexistence of plants and coexistence of farmers: is an individual choice possible? Journal of Agricultural and Environmental Ethics, 21: 437-457. Birol, E., Bela Gy., Smale, M. 2005. The role of home gardens in promoting multi-functional agriculture in Hungary. Eurochoice, 4(3): 14-21. Bonfadelli, H., Dahinden, U., Leonarz, M. 2002. Biotechnology in Switzerland: high on the public agenda, but only moderate support. Public Understanding of Science, 11: 113-130. Cocklin, C., Dibden, J., Gibbs, D. 2008. Competitiveness versus ’clean and green’? The regulation and governance of GMOs in Australia and the UK. Geoforum, 39: 161-173. Costa-Font, M., Gil, J.M., Traill, W.B. 2008. Consumer acceptance, valuation of and attitudes towards genetically modified food: Review and implications for food policy. Food Policy, 33: 99-111. Coyle, F., Fairweather, J. 2005. Challenging a place myth: New Zealand’s clean green image meets the biotechnology revolution. Area, 37(2): 148-158. Datamonitor 2008a. Global organic food. Industry profile. Datamonitor, 24 p. Datamonitor 2008b. Organic food in Europe. Industry profile. Datamonitor, 24 p.


Demont, M. Tollens, E., Fogarasi, J. 2005. Potential Impact of Biotechnology in Eastern Europe: Transgenic Maize, Suger Beet and Oilseed Rape in Hungary. EUWAB-Project, Department of Agricultural and Environmental Economics, Katholieke Universiteit Leuven. Demont, M., Daems, W., Dillen, K., Mathijs, E., Sausse, C., Tollens, E. 2008. Regulating coexistence in Europe: beware of the domino-effect! Ecological Economics, 64: 683-689. DG Agriculture 2000. Economic impacts of genetically modified crops on the agri-food sector. A synthesis. Working Document. Directorate-General for Agriculture, Brussels, 43 p. D&T Marketing 2000. Kvalitatív felmérés. A GMO-val kapcsolatos ismeretek és attitűdök

feltárása. Budapest, 25 p. D&T Marketing 2001. Telefonos lakossági felmérés a génmódosítás és a génmódosított

élelmiszerek megítéléséről. Budapest, 15 p. Drezeens, E., Martijn, C., Tenbült, P., Kok, G., de Vries N.K. 2005. Food and values: an examination of values underlying attitudes towards genetically modified and organic grown food products. Appetite, 44: 115-122. ERS 2004a. Have Seed Industry Changes Affected Research Effort? Economic Research Service,

USDA.

URL:

http://www.ers.usda.gov/-

AmberWaves/February04/Features/HaveSeed.htm, letöltés dátuma: 2004. április 7. ERS 2004b. Seed Industry Structure is Characterized by Growth and Consolidation. Economic Research Service, USDA. URL: http://www.ers.usda.gov/publications/aib786/aib786g.pdf, letöltés dátuma: 2004. április 7. ETC

Group,

2005.

Syngenta

–

The

Genome

Communiqué (86) URL:

Giant?

http://www.etcgroup.org, letöltés dátuma: 2005. augusztus 7. ETC

Group,

2007.

The

World’s

Top

10

Seed

Companies

–

2006.

URL:

http://www.etcgroup.org, letöltés dátuma: 2008. szeptember 15. Falcon, W.P., Fowler, C. 2002. Carving up the commons – emergence of a new international regime for germplasm development and transfer. Food Policy, (27): 197-222. Falkner, R. 2000. Regulating biotech trade: the Cartagena Protocol on biosafety.

International Affairs, 76(2): 299-313. Falkner, R. 2007. The global biotech food fight: why the United States got it so wrong.

Brown Journal of World Affairs, XIV(1): 99-110.


Fernandez-Cornejo, J., Just, R.E. 2007. Researchability of modern agricultural input markets and growing concentration. American Journal of Agricultural Economics, 89(5): 12691275. FoE 2008. Who benefits from GM crops? The rise in pesticide use. Friends of the Earth International, Amsterdam, 45 p. Forsman, Z.K. 2004. Community regulation of genetically modified organisms: a difficult relationship between law and science. European Law Journal, 10(5): 580-594. Franks, J.R. 1999. The status and prospects for genetically modified crops in Europe. Food

Policy, 24: 565-584. Fulton, M., Giannakas, K. 2004. Inserting GM products into the food chain: the market and welfare effects of different labeling and regulatory regimes. American Jounral of

Agricultural Economics, 86(1): 42-60. Fürediné Kovács A., Gelencsér M., Miklay G. 2006. A magyar ökoélelmiszerek iránti kereslet

az ökopiacokon és a szupermarketekben vásárlók körében. A Magyar Biokultúra Szövetség megbízásából, az FVM Agrármarketing Centrum Kht. Támogatásával, Budapest, 54 p. Garcia, M.A., Altieri, M.A. 2005. Transgenic crops: implications for biodiversity and sustainable agriculutre. Bulletin of Science, Technology & Society, 25(4): 335-353. Gaskell, G., Allum, N., Wagner, W., ronberger, N., Torgersen, H., Hampel, J., Bardes, J. 2004. GM foods and the misperception of risk perception. Risk Analysis, 24(1): 185-194. Gaskell, G., Allansdottir, A., Allum, N., Corchero, C., Fischler, C., Hampel, J., Jackson, J., Kronberger, N., Mejlgaard, N., Revuelt, G., Schreiner, C., Stares, S., Torgersen, H., Wagner, W. 2006. Europeans and Biotechnology in 2005: Patterns and Trends, Eurobarometer 64.3. A Report to the European Comission’s Directorate-General for

Research. Giannakas, K., Fulton, M. 2000. The effects of biotechnology on concentration and structure in the agricultural inputs industry. Cornhusker Economics. Gruére, G.P. 2006. A preliminary comparison of the retail level effects of genetically modified food labelling policies in Canada and France. Food Policy, 31: 148-161. Herrick, C. 2008. The Southern African famine and genetically modified food aid: the ramifications for the US and EU’s trade war. Review of Radical Political Economy, 40(1): 50-66.


Hornig riest, S., Bonfadelli, H., Rusanen, M. 2003. The „trust gap” hypothesis: predicting support for biotechnology across national cultures as a function of trust in actors. Risk

Analysis, 23(4): 751-766. Jackson, L.A., Villinski, M.T. 2002. Reaping what we sow: emerging issues and policy implications of agricultural biotechnology. Review of Agricultural Economics, 24(1): 3-14. James, C. 2007. Global status of commercialized biotech/GM crops: 2007. ISAAA Brief No.

37. ISAAA, Ithaca, NY. Johnson, D.D., Lin, W., Vocke, G. 2005. Economic and welfare impacts of commercializing a herbicide-tolerant, biotch wheat. Food Policy, 30: 162-184. Kalaitzandonakes, N. 1999. A farm level perspective on agrobiotechnology: how much value for whom? AgBioForum, 2(2): 61-64. Kalaitzandonakes, N., Hayenga, M. 2000. Structural change in the biotechnology and seed industry complex: theory and evidence, In Lesser W.H. (ed.) Transitions in Agbiotech:

Economics of Strategy and Policy. Food Marketing Policy Center, University of Connecticut, pp. 215-227. King, J.L. 2000. Concentration and technology in agricultural input industries. USDA, URL: http://www.ers.usda.gov, letöltés dátuma: 2004. április 8. Knight, J.G., Mather, D.W., Holdsworth, D.K. 2005. Impact of genetic modification on country image of imported food products in European markets: perceptions of channel members. Food Policy, 30: 383-398. Krimsky, S. 1982. Genetic alchemy: the social history of the recombinant DNA controversy. Cambridge, MIT Press. Lakner Z., Bánáti D., Szabó E. 2003. Új jelenségek a növényolajipari termékek piacán – A géntechnológia és a nemzetközi közvélemény. Olaj, szappan, kozmetika, 52(4): 121-130. Lapan, H.E., Moschini, GC. 2004. Innovation and trade with endogenous market failure: the case of genetically modified products. American Journal of Agricultural Economics, 86(3): 634-648. Lapan, H., Moschini, GC. 2007. Grading, minimum quality standards, and the labeling of genetically modified products. American Journal of Agricultural Economics, 89(3): 769783.


Lassen, J., Jamison, A. 2006. Genetic technologies meet the public: the discourses of concern. Science, Technology & Human Values, 31(1): 8-28. Levidow, L., Bijman, J. 2002. Farm inputs under pressure from the European food industry.

Food Policy, 27: 31-45. Levidow, L., Boschert, K. 2008. Coexistence or contradiction? GM crops versus alternative agricultures in Europe. Geoforum, 39: 174-190. Marsden, T. 2008. Agri-food contestations in rural space: GM in its regulatory context.

Geoforum, 39: 191-203. Matolay, R. 2005. A biotechnológiai közösségek. Műhelytanulmányok, 69. sz., Budapesti Corvinus Egyetem, Vállalatgazdaságtan Intézet, 2005. december Matolay R. 2008. Agrárbiotechnológiai társaságok legitimációs stratégiái. Ph.D. disszertáció. Budapesti Corvinus Egyetem, Gazdálkodástudományi Doktori Iskola. Matolay R., Balázs B. 2006. Food Safety Perceptions of GMOs by Hungarian Consumers – A Focus Group Analysis. Poszter, First International Congress on Food Safety: „Nutrition and Food Safety – Evaluation of Benefits and Risks” SAFE Consortium, Budapest, 2006. június 11-14. Mayer, H., Furtan, W.H. 1999. Economics of transgenic herbicide-tolerant canola. The case of western Canada. Food Policy, 24: 431-442. Menrad, K., Reitmeier, D. 2008. Assessing economic effects: co-existence of genetically modified maize in agriculture in France and Germany. Science and Public Policy, 35(2): 107-119. Messean, A., Angevin, F., Gómez-Barbero, M., Menrad, K., Rodríguez-Cerezo, E. 2006. New case studies on the coexistence of GM and non-GM crops in European agriculture.

Technical Report EUR 22102 EN, EC DG JRC, 114 p. Moschini, GC., Menapace, L., Pick, D. 2008. Geographical indications and the competitive provision of quality in agricultural markets. American Journal of Agricultural Economics, 90(3): 794-812. Munro, A. 2008. The spatial impact of genetically modified crops. Ecological Economics, 67: 658-666.


Oguamanam, C. 2007. Tension ont he farm fields: the death of traditional agriculture?

Bulletin of Science, Technology & Society, 27(4): 260-273. PABE 2002. Understanding policy myths about public perception of GMOs helps to understand mistrust in institutions. Press release – 29/04/02, Public Perceptions of Agricultural

Biotechnologies

in

Europe

(PABE)

reserarch

report,

URL:

http://www.pabe.net. Pádár K. (2002): A GMO-val kapcsolatos ismeretek és attitűdök. Konferencia előadás, „Növényi géntechnológia a környezetbarát mezőgazdaság szolgálatában”, MTA, Budapest, 2002. március 7. Pemsl, D.E., Gutierrez, A.P., Waibel, H. 2008. The economics of biotechnology under ecosystem disruption. Ecological Economics, 66: 177-183. Ponti, L. 2005. Transgenic crops and sustainable agriculture int he European context. Bulletin

of Science, Technology & Society, 25(4): 289-305. Popp J., Potori N. 2007. A GM-növények (elsősorban a kukorica) termesztésének és ipari felhasználásának közgazdasági kérdései Magyarországon. Magyar Tudomány, április. Prakash, A., Kollman, K.L. 2003. Biopolitics in the EU and the U.S.: a race to the bottom or convergence to the top? International Studies Quarterly, 47: 617-641. RAFI 1999. Who Owns Whom? URL: http://www.etcgroup.org/article.asp?newsid=117, letöltés dátuma: 2004. április 15. Rodgers, C.P. 2007. Coexistence or conflict?

European perspective on GMOs and the

problem of liability. Bulletin of Science, Technology & Society, 27(3): 233-250. Roy, D., Herring, R.J., Geisler, C.C. 2007. Naturalising transgenics: official seed, loose seeds and risk in the decision matrix of Gujarati cotton farmers. Journal of Development Studies, 43(1): 158-176. Runge, C.F., Ryan, B. 2003. The economic status and performance of plant biotechnology in 2003: adoption, research and development in the United States. Council for Biotechnology Information, Washington, DC, 108 p. Schimmelpfennig, D.E., Pray, C.E., Brennan, M.F. 2004. The impact of seed industry concentration on innovation: a study of US biotech market leaders. Agricultural

Economics, 30: 157-167.


Shoemaker, R. (ed.) 2001. Economic issues in agricultural biotechnology. USDA, Washington, DC, 53 p. Sobolevsky, A., Moschini, GC., Lapan, H. 2005. Genetically modified crops and product differentiation: trade and welfare effects in the soybean complex. American Journal of

Agricultural Economics, 2005, 87(3): 621-644. Soleri, D., Cleveland, D.A., Glasgow, G., Sweeney, S.H., Aragón Cuevas, F., Fuentes, M.R., Ríos, H.L. 2008. Testing assumptions underlying economic research on transgenic food crops for Third World farmers: evidence from Cuba, Guatemala and Mexico. Ecological

Economics, 67: 667-682. Thayer, A.M. 2001. Life sciences. Chemical and Engineering News, 79(17): 25-36. Turka, I., Vanags, J. 2008. Economic aspects for growing of genetically modified rapeseed in Latvia. Zemdirbyste-Agriculture, 95(3): 215-220. Wier, M., Calverley, C. 2002. Market potential for organic foods in Europe. British Food

Journal, 104(1): 45-62. Wilkinson, J. 2002. The final foods industry and the changing face of the global agro-food system. Sociologia Ruralis, 42(4): 329-346. Wilkinson, J. 2005. GMOs: Brazil’s export comptetitiveness and new forms of coordination.

Estud. Soc. Agric., Vol. 1, No. Se. Rio de Janeiro. Wright, S. 1994. Molecular politics: developing American and British regulatory policy for

genetic engineering, 1972-1982. Chicago, University of Chicago Press. Zerbe, N. 2004. Feeding the famine? American food aid and the GMO debate in Southern Africa. Food Policy, 29: 593-608. Zerbe, N. 2007. Risking regulation, regulating risk: lessons from the transatlantic biotech dispute. Review of Policy Research, 24(5): 407-423.


Táblázatok, ábrák, illusztrációk jegyzéke 1. táblázat GM növények vetésterülete 2007-ben (országonként, millió ha) 1. ábra A biotechnológia által érintett főbb iparágak 2. ábra Agrár-biotechnológiai koncentráció és integráció: felvásárlások és fúziók 2. táblázat A legnagyobb vetőmag társaságok az értékesítés árbevétele alapján (md USD) 3. táblázat Az agrár-biotechnológia szabályozása az Egyesült Államokban és az EU-ban 4. táblázat Asilomar és Brüsszel közpolitikai stílusa 3. ábra Genetikailag módosított szervezetek az élelmiszer ellátási láncban 4. ábra Biotechnológiák az európai fogyasztók szemével 5. ábra A GM-élelmiszerekre vonatkozó fogyasztói magatartás tényezői 6. ábra Biotechnológia a magyar válaszadók szerint


Témafelelős a Green Capital Zrt-nél:

Hatvani Szabolcs Körmendi Mónika

A tanulmány elkészítésében a Green Capital Zrt. kutatási partnerei: Pataki György Matolay Réka

Budapest, 2008. oktber 31.

Őri István vezérigazgató


A magyar mezőgazdaság jövője a GMO-mentesség szempontjából

Recommend Documents