Szegedi 3. honvédzászlóalj Hagyományőrző Egyesület
A magyar királyi szegedi 3. honvéd huszárezred harcai az I. világháborúban
Kiss Kornél hör. tüzérhonvéd
Szeged, 2010. július 27.
Jelen értekezésem témája a szegedi 3. honvéd huszárezred hőstettei az első világháborúban. A szegedi 5. honvéd gyalogezredről, és a 46. gyalogezredről már készült ezredtörténet, de sajnos a szegedi 3. honvéd huszárezredről nem készült olyan munka, mely bemutatná milyen harcokban vettek részt a háború során. Ezen értekezés nem nevezhető ezredtörténeti munkának. Mindössze azt a célt szolgálja, hogy felvilágosítást adjon a szegedi huszárok tetteiről. Munkám során felhasználtam Kanyó Ferenc Világháborúk szegedi hősi halottai című művét, Reé László A magyar huszár. A magyar lovaskatona ezer évének története című munkáját, valamint Galántai József Magyarország az I. világháborúban című könyvét.
Az ezred felállításától az első világháborúig: Az 1868-ban kiadott 40. törvénycikk, amely a véderőről rendelkezett lehetőséget adott Magyarországnak, hogy az Osztrák-Magyar Monarchián belül saját honvédelmi alakulatokat is felállítson a közös hadsereg csapatai mellett. Ennek következtében megszervezték a toborzó kerülteket, amelyek intézték a honvéd alakulatok felállítását. A szegedi 3. honvéd huszárezredet a szegedi II. toborzókerület szervezte meg 1869-ben. Kezdetben csupán egy század került felállításra, melynek békelétszáma 48 fő, hadi létszáma pedig 171 fő volt. 1871-ben már 2 századból állt, majd 1874-ben 4 századra bővült. Ezrednek 1880-től nevezhetjük őket. Az ezredbe bevonuló honvédeknek ekkor még fél évre kellett bevonulniuk a szolgálatra. Nem csupán Szegedről érkeztek a huszárok. Budapesttől Temesvárig, Lugostól Veszprémig összesen 31 vármegyéből jöttek az újoncok. A kaszárnyát, mely végleges helyéül szolgált az ezrednek 1889. és 1890. között építették fel. A főépület mellett egy lovarda, és egy beteg lovak ápolására szolgáló istálló épült. 1899-ben egy újabb istállóval bővült a kaszárnya. Ez az épület ma is áll, amely az Okmányirodának ad otthont, valamint a Huszár utca is az ezredről kapta nevét. Egyenruhájukat tekintve a szegedi 3. honvéd huszárok vörös színű huszármentét viseltek, amely után „szegedi vörös ördögnek” nevezték el őket. Ezt az egyenruhát 1915-ig viselhették, mert ekkor a hadvezetés egységesen bevezette a teljes lovasságnál a csukaszürke egyenruhát, hogy kevésbé legyenek feltűnőek lovasaink az ellenség számára.
Az ezred a világháború első évében: Miután 1914 júliusában megtörténtek a hadüzenetek a központi hatalmak és az antant hatalmak között a szegedi 3. honvéd huszárezredet július 26-án az keleti frontra küldték 2
harcolni a cári csapatok ellen. Az ezredet a 22. honvéd lovasdandárba osztották be, amely 11. honvéd lovashadosztály részét alkotta. Őket először a 3. osztrák-magyar hadseregbe osztották be. A monarchia hadvezetése remélte, hogy hamarabb tud hadseregünk felvonulni, mint az oroszok. A lovasság első feladata a terület felderítése volt. Augusztus 15-től a szegedi huszárok Rawa-Ruska-Grubiesow-Bug vonalán járőröztek. A felderítések során kiderült, hogy a cári csapatok hamarabb elérték vonalainkat, mint hadseregünk remélte volna. Ezért augusztus 18-án felhagytak a felderítésekkel, és védelemre álltak be. A 3. hadsereg, melyben a szegedi huszárok harcoltak parancsot kapott, hogy Lemberg városát védje meg a támadóktól. A szegediek feladata volt, hogy a Lemberg melletti KamionkaStrumilowa települést védje. Augusztus 24-én délután esett át az ezred a tűzkeresztségen, amikor a Bug folyón átkelve megtámadták őket az oroszok, de sikeresen visszaverték őket. Két nappal később huszárjaink ellentámadásra készültek, de e tervüket feladni kényszerültek a mocsaras terep miatt. E harcokat nevezzük első lembergi csatának. Augusztus 30-án a szegedi huszárezred már a második lembergi csatában Kulikowtól északra helyezkedett el. 31-én pedig azt a feladatot kapta, hogy támogassa 23. gyaloghadosztály felvonulását. Ekkor tüzérséggel is támogatott orosz lovasság támadta meg őket, de sikeresen visszaverték a rohamozókat. A következő napokban a gyaloghadosztállyal tartottak, de végül visszavonultak Jaworowig. A szeptember 4-én kezdődő harmadik lembergi csatában a szegedi huszárezred feladata volt, hogy jaworowi erdőségben járőrözzön és verje vissza az esetlegesen ide betörő oroszokat. Szeptember 10-én a 4. hadsereget többszörös orosz túlerő támadta, ezért erősítésre volt szükségük, így a 11. honvéd lovashadosztályt, a szegedi huszárezreddel együtt Rawa Ruskara küldték. Nekik is köszönhető volt, hogy az oroszok végül nem tudták bekeríteni és felmorzsolni a 4. hadsereget. Bár a lembergi csatákban sikerült minden alkalommal megállítani és visszaverni az oroszokat, hadvezetésünk mégis úgy látta, hogy vissza kell vonulnunk egészen a Kárpátokig, és csak akkor szabad ismét támadni, ha megérkezik a német szövetségesek segítsége a francia hadszíntérről. Szeptember 11-én minden hadseregünk elindult vissza. Az oroszok ekkor igyekeztek minél nagyobb veszteségeket okozni csapatainknak. Szeptember 13-án a szegedi huszárezred Riedl Miklós alezredes vezetésével végrehajtotta első igazi hőstettét. Riedl vállalta, hogy huszárjaival hátvédje lesz Chomance és Klonice falvak térségében a hadtest málhavonatának, amely tábori kórházat és sebesülteket is szállított. Ezzel az akcióval a szegedieknek csaknem 10 órán keresztül sikerült feltartani több 3
ezer ellenséges katonát, így a málhavonat el tudott vonulni biztonságos területre. Csapataink a következő napokban sikeresen visszaértek a Kárpátokhoz. Szeptember 27-re a német 9. hadsereg befejezte a felvonulást a keleti frontra, így csapataink ellentámadásba mentek át. Ezzel megkezdődött az 1914-es őszi hadjárat. Az általános támadás október 22-ig jól haladt, ekkor azonban megakadt a San folyó térségében. Október végén a szegedi huszárok feladata az 5. hadtest támogatása volt. Hamarosan azonban kiderült, hogy a San folyó területét csapataink nem tudják tartani, ezért visszább vonultak. Novemberben, a krakkói csatában szegedi huszárok Krakkótól északra sikeresen megakadályozták, hogy az oroszok elfoglalják a környék stratégiailag fontos vasútvonalait. Ez a siker is hozzájárult a csata győzelméhez. A hónap végén hadvezetésünk újabb támadást tervezett, azonban pontos információkra volt szükségük az orosz csapatmozgásokról. Ezért felderítőket kellett küldeni az orosz vonalak mögé. Korbuly László főhadnagy a szegedi 3. honvéd huszárezredből jelentkezett a feladatra. Kiválasztotta a 10 legelszántabb huszárt az ezredből, akik báránybőr süveggel, és barna köpennyel álcázva magukat a lengyel légió segítségével november 29-én belovagoltak az orosz vonalak mögé. Sikeresen eljutottak a Visztuláig, ahol öt napon át figyelték meg az oroszok mozgását, majd pontos és értékes információikkal sikeresen visszatértek csapatainkhoz. Az általuk hozott információknak köszönhetően decemberben csapataink győzelmet arattak az oroszok felett Limanowánál, és Lodznál, mely vereségek után az oroszok általános visszavonulást rendeltek el egészen a Visztula mögé.
A háború második éve, 1915.: 1915-re a lovasság megkapta a csukaszürke egyenruhát. Eddigi díszes egyenruhájuk miatt könnyű célpontot nyújtottak az oroszoknak, ráadásul gyalogsági ásójuk sem volt, amivel lövészárkot áshattak volna maguknak, ha védelemre kell berendezkedni, de a hadvezetés ezt a hiányt is pótolta. Az év első hónapja viszonylagos nyugalomban telt. Azonban az orosz hadvezetés már tárgyalt későbbi terveiről. Tudták, hogy egyszerre Németországba és Magyarországra nem képesek betörni, ezért választaniuk kellett. A döntés célpontja a magyar alföld lett, ezért komoly csapatösszevonásokat intéztek csapataink ellen. Hadseregünknek ugyan visszább kellett vonulni, de február 25. és a március 10. között zajló második kárpáti csatában sikerült megakadályozni az orosz tervet. Sajnos Przemysl erődjét védtelenül kellett hagyni.
4
Március végén a húsvéti csatában az oroszok be is vették az erődöt, majd csapataink ellen indultak, hogy ismét megpróbáljanak betörni Magyarországra. A csata mindkét fél kimerülésével ért véget, amelyben az oroszok 1,5 millió katonájukat vesztették el, és tervük sem sikerült. Ezekből a harcokból a szegedi huszárok szintén kivették részüket. Májusban felmerült a veszélye, hogy Olaszország és Románia belép a háborúba az antant oldalán. Hadvezetésünk úgy gondolta, hogy egy sikeres csapás az oroszokra a keleti fronton elrettenti a románokat és az olaszokat. Szerencsére Gorlicénél a szegedi hármas huszároknak is köszönhetően áttörést értünk el, és üldözni kezdték az oroszokat. A lovasságunk az üldözés során rajtaütésekkel komoly veszteségeket okozott a cári csapatoknak. San és a Visztula közti területen már nehezebb volt az oroszok üldözése, mert az ellenség itt már kemény védelmet vettek fel. Május végén Przemysl erődjét ostrom alá vették csapataink és sikeresen visszavették. A negyedik lembergi csatában a szegedi 3. honvéd huszárok június 19-től a 11. német hadsereg kötelékében harcolt Niemierow térségében, és próbálták visszaszorítani az oroszokat, de csak lépésről lépésre sikerült. Véglis Turynkáig sikerült hátravetni az ellenséget komoly veszteségeket okozva nekik. Az oroszok igyekezték akadályozni támadásunkat. Hatalmas áttörést jelentett, hogy augusztusban az oroszok feladták előbb Varsót, majd Breszt Litowszkot is, és a Pripiatj vidékig vonultak vissza. Ez a terület egy 100 km2-es mocsárvidék volt, melyről hadvezetésünk semmilyen hiteles információval, vagy térképpel nem rendelkeztek, ezért létfontosságú volt a felderítés. E feladat ismét a huszárokra hárult, akik szívesen vették, mert a sok védekezés után végre újra támadólag léphettek fel, amely a lovasság első számú rendeltetése. Szegedi huszárjaink az elsők között nyomultak előre. Azonban a talajviszonyok, és az, hogy az oroszok Clausewitztől tanulva különböző akadályokkal és rajtaütésekkel igencsak megnehezítették a felderítők dolgát, kiknek napi menetteljesítményük így nem volt több 5-10 km-nél. A terület megszállása szeptember elejére befejeződött. A felderítés során a szegedi huszároknak és a 11. honvéd lovashadosztálynak, amelyben harcoltak kis híján sikerült egy komoly orosz erő bekerítése, de ennek ellenére is sok foglyot ejtetett. Szeptember 20-án ismét fontos feladatot hajtottak végre a szegedi hármasok. A német 5. gyaloghadosztályt a Stochod folyó mentén többszörös orosz túlerő támadta meg. Erősítésként odaküldték a 11. honvéd lovashadosztályt, melyből először a 3. huszárezred ért a helyszínre. Komoly szerepük volt abban, hogy az oroszoknak végül nem sikerült a német hadosztály bekerítése és elfogása. A következő napokat a német 5. gyaloghadosztályt támogatva töltötték Serchowo és Galuzia térségében. 5
Október 12-én azonban válságos helyzetbe került a 11. honvéd lovashadosztály a 3. huszárezreddel együtt. Galuzia mellett ásták be magukat, és várták az orosz támadást, amely hamarosan meg kis érkezett. Nem sok hiányzott, hogy a hadosztályt bekerítsék és felmorzsolják,
de
huszárjaink
bátorságának
és
vitéz
helytállásának
köszönhetően
megmenekültek a biztos haláltól.
Állásharcok, és az orosz támadás Lucknál 1916-ban: A szegedi huszárok 1915 októbere óta Galuzia település mellett lövészárkokban védelmi harcokat vívtak az ellenséggel. 1916-ban a központi hatalmak hadvezetése rájött, hogy az orosz hadsereg nagysága miatt a német csapatok, és a monarchia hadserege a keleti fronton képtelen teljes győzelmet aratni. Ezért komoly védelmi állásokat építettek ki, hogy meg tudják tartani az elfoglalt területeket. A lovasságunkat ebben a helyzetben visszább vonták a frontról, hogy tartalékként vessék be, ha a cári csapatok valahol áttörnék arcvonalunkat. Ekkor már a huszárezredeknél nem minden huszárnak volt lova, mert nem lehetett utánpótolni a lóállományt, mivel a hátországban a mezőgazdaságban, és a tüzérségi lövegek szállításánál is szükség volt lovakra. Akinek nem jutott ló a huszárezredben gyalogosként harcoltak tovább. 1916 áprilisában az antant hatalmak szerették volna minden áron maguk mellé állítani Romániát. Ahhoz, hogy a románok elhatározzák magukat szükség volt a keleti fronton egy orosz sikerre. Éppen ezért az oroszok komoly támadásra készültek a Luck folyó térségében. Azonban a monarchia hadvezetése számított erre és igyekezték a lehető legjobban felkészíteni a katonákat a támadásra. Június 5-én az oroszok megkezdték a tüzérségi előkészítést, majd hamarosan az emberáradat is rázúdult a magyar katonákra. Az oroszok több helyen sikeresen áttörték arcvonalunkat, ezért csapatainknak be kellett vetni a tartalékokat is. A szegedi 3. huszárezred Galuzia mellett a Luck folyótól északra vették fel a harcot a támadókkal. Itt ismét megmutatták milyen keményen tudnak harcolni. Június 7-e és 12-e között azon túl, hogy visszavertek minden orosz támadást, 8 ellentámadást is vezettek melyekkel, kilométerekkel hátrébb vetették az oroszokat, és csaknem 3 ezer ellenséges katonát öltek meg. Sajnos a 11. honvéd lovashadosztály a szegediekkel együtt komoly veszteséget szenvedtek, ezért a hadvezetés kivonta őket frontról, és pihenőre küldte.
6
Az oroszok hatalmas veszteségeket szenvedett, ehhez képest viszont csak kevés területet vettek vissza. Csapataink megpróbálták ezeket visszafoglalni, de néhány kisebb próbálkozás után feladták. Júliusra ismét nyugalom állt be a keleti fronton. A szegediek pihenője azonban nem tarthatott sokáig. 1916. augusztus 26-án ugyanis Románia hadat üzent a monarchiának, és rögtön meg is indították a támadást Erdély ellen. Csapatokat kellett ide hozni, hogy hadvezetésünk tudja tartani Erdélyt. A szegedi huszárokat ezért átvezényelték a 7. hadsereghez Erdély és Bukovina határára. Orsovától Bukovináig mindenhonnan jöttek a románok és sikerült is betörniük Erdélyben. A szegedieket is komolyan hátravetették. A magyar katonák elszántsága sokszorosára nőtt most, hogy magyar földért harcoltak. Ellentámadást indítottak szeptember végén, és 6 héttel az után, hogy a román követ Bécsben átadta a hadüzenetet már ki is verték csapataink a románokat és az oroszokat Erdélyből. Ez komoly fegyvertény volt az időjárás viszontagságai közepette, mivel folyamatosan esett az eső és a hőmérséklet gyakran fagypont alatt volt. A következő hónapokban általános támadás nem indult Erdély ellen, mert a románok a Bulgária felől betörő német-bolgár- magyar-osztrák csapatokkal voltak elfoglalva. Az oroszok vezettek néhány akciót, de állásainkat minden ponton meg tudtuk tartani.
Orosz és román kudarcok 1917-ben: Az oroszokat 1917-ben demoralizálta a hátországból érkező hírek. A cári hadvezetés ezért szerette volna döntésre vinni a dolgot a keleti fronton. Júliusban megindították a nagy körültekintéssel előkészített Kerenszkij offenzívát. Ez a támadás végül minden ponton megakadt csapataink kitartása miatt. Sőt az ellentámadásunk több kilométerrel visszább is vetette az oroszokat. Az oroszok még egy utolsó támadást vezettek novemberben, de ez is kudarcba fulladt. 1917. november 20-án megkötötték Breszt Litowszkban a fegyverszünetet, majd 1918. március 3-án a békét is. Mivel a románok nem értek el sikereket, és Bukarestet is elvesztették 1918. május 7-én velük is megkötötte a monarchia békét. Ezzel a keleti front megszűnt.
1918. A háború utolsó éve, a központi hatalmak összeomlása: Miután megszűnt a keleti front a csapatok nagy részét átszállították az olasz hadszíntérre, ahol válságos volt a helyzet és szükség volt a friss erőre. A lovasság szempontjából ez drasztikus változás volt, mert a tüzérség és a mezőgazdaság ló igénye egyre nagyobb lett. Ráadásul az állatok a körülmények miatt folyamatosan pusztultak. A lovakat ezért teljes 7
egészében elvették a huszároktól, de továbbra is lovassági alakulatnak nevezték. A lovassági katonák ugyan úgy harcoltak, mint a gyalogság. Mivel az olasz front teljesen más volt, mint a keleti fontos volt a katonák kiképzése. Mivel az olaszok drasztikus légi fölénnyel bírtak, ezért létfontosságú volt megtanítani a katonákat hogyan rejtőzzenek el a gépek elől. Az olasz tüzérség is fölényben volt a miénkhez képest, főleg úgy, hogy a magyar tüzérség lőszere egyre fogyott. Valamint rengeteg szúnyog is nehezítette a katonák dolgát, és az ellenség is próbálta propaganda útján demoralizálni a magyarokat. A szegedi 3. honvéd huszárezredet 1918 májusában szállították az olasz frontra. Közvetlenül megérkezésük után még nem vetették őket be, mert ők is átestek a kiképzésen. Továbbá készleteiket is felpótolták amennyire tudták. Miután a kiképzés befejeződött a József főherceg által vezetett 6. hadseregbe osztották őket. A központi hatalmak hadvezetése a helyzet elemzése után arra megállapításra jutott, hogy döntő győzelemre van szükség az olasz fronton. Ellenkező esetben a kimerülnek csapataink és nem fognak tudni utánpótlást szerezni. Az antant nem küzdött ilyen gonddal, mert az USA folyamatosan szállította nekik a hadianyagot. Az általános támadást a Piave folyónál tervezték végrehajtani. Sajnos az egész terv már az elején elbukott, mert nem dolgozták ki a támadást megfelelően, valamint az utánpótlás elkésett, és egyes csapatok is elkéstek csatából. A támadást június 15-én indították. Egyetlen sikere volt a vesztett csatának, mégpedig az, hogy a 11. honvéd lovashadosztálynak sikerült bevennie Montellót a Piave folyó jobb partján. A támadást ugyan az 5. és 9. honvéd huszárezredek vezették, de 2. és 3. honvéd huszárok a folyó bal partjáról támogatták őket. Egészen addig tartották a területet, míg IV. Károly király a frontra nem érkezett és vissza nem hívta őket. Vesztett csata után minden katona, minden tiszt, és a hátország is tudta, hogy a háborút elvesztettük. Ez nagyban demoralizálta a katonákat. Az élelem kevés volt, a sebesült ellátás nehézkes volt, lőszer már csak korlátozott mértékben állt rendelkezésre. Az olaszok ebben a helyzet felismerték, hogy lehetőségük van szétverni a monarchia hadseregét. Éppen ezért általános támadást készültek indítani. A támadás végrehajtásához az éj leple alatt átcsoportosításokat hajtottak végre, így repülőink nem tudták felderíteni az olaszok akcióját. A fő erőket a Piave folyóhoz vitték. A támadást eredetileg október 15-re tervezték, de a folyó áradása miatt ezt 26-ra kellett áttenni. A túlerőnek sikerült áttörnie több ponton a magyar hadsereg arcvonalát, így már biztossá vált a monarchia hadseregének összeomlása. Csapataink menekültek az olaszok elől. 8
A hátvédet a lovasság adta. Ebben a szegediek is részt vettek és bármilyen rosszak is voltak körülményeik fegyelmezettek maradtak és hajtották végre utolsó feladataikat. A monarchia hadseregét a november 3-án megkötött fegyverszüneti egyezmény mentette meg a teljes pusztulástól. A tűzszünet kimondása után a szegedi 3. honvéd huszárezredet Karintián keresztül visszaszállították Magyarországra. Számukra ezzel véget ért az első világháború.
Összegzés: A szegedi 3. honvéd huszárezred a háború kezdetétől egészen az utolsó pillanatig derekasan harcolt az ellenséggel. Ezt bizonyítja Riedl alezredes hátvéd akciója 1914 szeptemberében, Korbuly főhadnagy felderítése, vagy Erdély visszaszerzése. Bármilyen rosszak is voltak a körülmények, vagy bármennyien is estek el körülöttük, ők mindig helyt álltak, akár lóháton az oroszokat kergetve, akár lövészárokban védekezve, vagy visszavonulóban az olasz frontról. Úgy vélem igazán megérdemlik, hogy ha Szegeden járunk a Dugonics téren, vagy a Hősök kapujánál megálljunk egy pillanatra és főhajtással megemlékezzünk áldozatukra, melyet e hosszú háború során a hazáért adtak.
9
Bibliográfia Kanyó Ferenc: Világháborúk szegedi hősi halottai Bába Kiadó, Szeged, 2002. A magyar huszár: a magyar lovaskatona ezer évének története / szerk. Ajtay Endre, Péczely László, Reé László, Reé László kiadása, Budapest, 1936. Barcy Zoltán- Somogyi Győző: Királyért és Hazáért Bp., Corvina Kiadó Galántai József: Magyarország az I. világháborúban. Budapest, 1974, Akadémiai Kiadó
10
