A M AGYA ROR SZ ÁGI METODISTA EGY H Á Z PÉCSI KÖR Z ETE
HÍRLEV ÉL XVII. évfolyam 6. szám
2013. június
„Ne félj, hanem szólj, és ne hallgass: mert én veled vagyok. Apostolok cselekedetei 18:9-10
Évi Jelige „Nincs itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük.” Zsidókhoz írt levél 13.14. Eg yházunk 2013. Évi Jeligéje: „Egymás terhét hordozzátok és úgy töltsétek be Isten törvényét.” Galáciabeliekhez írt levél 6,2. Te r v e z e t t j ú n i u s i p r o g r a m j a i n k : • • • •
Június 1.-e szombaton szomszédünnep Június 16.-án, vasárnap Zenés Délutáni alkalom a hidasi énekkarral. Június 23.-én, vasárnap 17 órakor közösségi óra Június 29.-én, szombaton Támasz alapítvány hajléktalan szállóján szolgálunk
Rendszeres programjaink: Kedden 17 órakor bibliaórát tartunk Hidason Szerdán, Bicsérden 18 órakor házi istentisztelet lesz Csütörtökön 17 órakor házicsoport lesz (változó helyszínnel) Vasárnap 930 imaóra, és 1000 órakor istentisztelet van Pécsett, 1500 órakor Hidason. Első vasárnapokon Úrvacsorai istentisztelet van. Minden harmadik vasárnap Siklóson 1800 órakor istentiszteletünk van Az esetenkénti időpontváltozásokról lelkészünknél lehet érdeklődni. Média programok •
2
Június 14.-én pénteken metodista rádiós félórára kerül sor, a megszokott időben: 13.30-tól a Kossuth Rádióban.
Va s á r n a p ok t e x t u s a i: Június 2-án: Rómaiakhoz írt levél 1:16-17 Június 9.-én: Zsidókhoz írt levél 3:1-8/a Június 16.-án: I. Korinthusiakhoz írt levél 1:27-31 Június 23.-án: I. Mózes könyve 39:1-5 Június 30.-án: Ézsaiás könyve 6:1-8(9-13) Születésnapjukat ebben a hónapban ünneplik: Blaskovics Panna . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 3-án Dr. Siptár Miklós (ifj.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 8-án Thaly Angelika. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 13-án Szili Dorina . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 14-én Venter Mónika. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 16-án Farkas Istvánné . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 16-án Ritter Emese. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 21-én Bódis Éva. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 21-én Gyurkó József. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 22-én Kozma Réka. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 25-én Derger Kende Péter. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .25-én Schauermann Tamás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 26-án Futó Kinga. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 29-én
Nyári családi tábor Sok szeretettel hívunk és várunk Benneteket, hitben erősödni vágyókat, mindenkit Bükkszékre, a Nyári Országos Metodista Táborba, amely 2013. augusztus 14-18. (szerda-vasárnap) napokban kerül megszervezésre.Cím: Ifjúsági Tábor Bükkszék, Arany János u. 12. Évi jeligénk: „Egymás terhét hordozzátok!” (Gal 6,2.) „Teherhordozó kapcsolatokra vágyakozva” Az idei Országos Családi Táborban ezzel a címmel fedezzük fel éves jeligénk üzenetét. A kérdéskört három tematikus napon a Család - Gyülekezet - Társadalom irányában járjuk körbe. Délelőttönként egyegy szakember vezeti be a beszélgetéseket, amelyeket a tábori kiscsoportok mélyítenek el és tesznek személyessé. A délutáni szabadprogra-
3
mok (strand, kirándulás, sport) közé egy-egy szemináriumot is beépítünk, majd a nap végén az esti evangélizációk alkalmával élhetjük át a lelki megújulást. Jelentkezéseket 2013. július 15-ig a mellékelt Jelentkezési lappal és az előleg befizetésével az egyházközpontba kell eljuttatni. (A gyülekezetekben a Jelentkezési lapok nyomtatott formában is elérhetők a lelkésznél.) Kérjük imádságban is készüljetek erre a táborra, hogy valóban hitbeli megújulást, megerősödést, felüdülést jelentsen mindenki számára ez az együttlét. Remélve, hogy találkozunk a táborban, szeretettel a szervezők nevében Forrai iskola Egyházunk Évi Konferenciája úgy döntött, hogy egyházunk befogadja a Forrai kéttannyelvű középiskolát. Ezt az iskolát 1939-ben alapították magániskolaként, majd 1952-ben államosították. 1991-ben újra magániskolaként kezdett működni. A jelenleg érvényes állami szabályozások mellett az iskolának előnyösebb, ha egyházi szervezetként működik, egyházunknak viszont azért célszerű a befogadás, mert így különleges szolgálatra van lehetőség középiskolás diákok körében. Az alábbiakban a csatlakozás folyamatáról adunk információt a szuperintendensi jelentésből vett idézet segítségével. „Az élő Isten sem hagyta önmagát tanúságtétel nélkül, mert jót cselekedett, az égből esőt, termékeny időket adott, betöltötte szívünket eledellel és örömmel.” Apostolok cselekedetei 14.17. Felvállaljuk-e egy budapesti középiskola fenntartói feladatát? Az utóbbi időben sok önkormányzati és alapítványi iskola került egyházi fenntartásba. Részben a kormányzat is megbízhatóbbnak tekinti az egyházi fenntartást, másrészt a kiegészítő támogatás lehetővé teszi ezeknek az iskoláknak a továbbműködését. Mindezidáig nem törekedtünk fenntartóvá válni, méretünk, tapasztalatlanságunk miatt sem akartunk kockázatot vállalni, de nem is sokan kerestek minket.
4
Az adventi idő sem volt igazán alkalmas az elköteleződésre, amikor először telefonon, majd levélben keresett meg a Forrai iskola alapítója, stratégiai igazgatója, Forrai Rege, hogy szeretnék a metodista egyházra rábízni iskolájukat. Miért a metodista egyházat választották? – kérdeztem január elején az első látogatásom alkalmával. Indokaik a következők voltak: Mert egy modern nemzetközi egyház, teljes mértékben azonosulni tudnak a Szociális Alapelvekkel (még idéztek is belőle), és a „csendes percekre” nagy szükségük van a tanároknak és a diákoknak, az interneten meghallgatták a prédikációinkat, amiben szerintük nem elsősorban a hitvallás sulykolása, hanem a lélek erősítése a fő cél, a diákoknak és a tanároknak is szükségük van erre a lelki segítségre. Az óbudai gyülekezet tanáraival újra meglátogattuk őket, és egymástól is kérdezgettük, nem ezt akartuk már évek óta, hogy egy iskolába eljutva, fiatalokkal foglalkozzunk? Úgy éreztük, hogy az a többször emlegetett szándék, hogy a fiatalok között szolgáljunk, itt megvalósulhat, a gyülekezet jó háttért képezhet. Az óbudaiak között csodaként éltük meg ezt a felajánlást, aminek elfogadását a körzeti konferencia állásfoglalással is támogatja. Az egyháztanácsi látogatás is pozitív élménnyel zárult, világos volt előttünk, hogy folytatjuk a felkészülést. Többen kérdeztek, amikor megtudták ezt a tervet, bátorítottak, örültek neki az egyházban is. Ez nekem is új bátorításokat adott, hogy tovább menjünk a fenntartó feladatainak felfedezésében. „ „A márc. 11-i Egyháztanács-ülés kezdetén az Egyháztanács tagjai meglátogatták az iskolát, röviden benéztünk a tantermekbe is az órák közben, megismerkedtünk az iskola felszereltségével, lehetőségeivel. A modern, kulturált, jó állapotú helyiségek, az iskola légköre mindenkiben jó benyomást keltettek.
5
Az iskola vezetése elmondta, hogy a tantestületi értekezleten a tanárok 100 %-ban támogatták az iskola egyházi fenntartásba kerülését.” A baleset nem bal-eset? Lehet, hogy Isten értékrendjében nem. Többször is láthattuk saját életünkben és másokéban is, hogy a nehézség, megpróbáltatás segítségével az Úr Isten valamit kiemelten mondani akar, tanít. A szenvedés pedig egyenesen tisztít, és közelebb visz hozzá. Így történt ez most is, amikor munkahelyemen baleset ért: a fűnyíróhoz ügyetlenül nyúlva - az megsebezte két ujjamat. Nem is annyira a fizikai fájdalom, hanem a lelki: az önvád viseli meg legjobban az embert. Egészen más nézőpontból láthatjuk ilyenkor a világot. A munkatársak, diákok igyekeznek segíteni: elsősegélyt adnak, telefonálnak. Az ambulancián azonban órákat kell várni egyrészt a röntgenre, másrészt helikopteren egy életveszélyes sebesült érkezett, őt kell először ellátni. A bosszúság, önzés lassan szétfoszlik, és jön a bölcs belátás, a türelmes várakozás. Hova siessünk? Nem érkezési sorrendben következnek a műtétek, hanem az esetek súlyossága parancsol. A sok érzéstelenítőtől semmit sem lehet érezni. Jól esik, hogy a nővér beszél, hogy elvonja a figyelmet a lényegről, fájdalomról. Megfogják a kezet, lábat. Az imaélet fellendül előtte, alatta, utána. Könyörgés következik mindenkiért: különösen a műtő orvosokért, asszisztensekért, betegtársainkért, hozzátartozókért, kollegákért, főnökökért, gyülekezetért, országért, azután kezdődik elölről. Mit is akar mondani az Úr? Miért engedte meg ezt? Sokáig nem kell gondolkozni. Talán ugyanazt mondja, mint eddig, csak hangsúlyosabban: „ne tedd”. Azután: „törődj többet az odafelvalókkal és lelkiekkel, s ne a világiakkal és a testiekkel”. Nagy kegyelem, hogy az események során végig látni lehetett a Mindenható gondosan féltő szeretetét. Ezeknek a történéseknek medre és határa volt: előérzetek, intézkedések tervszerű sora. A nagy Úr volt velem a bajban erővel és hatalommal. Nem a jobb kéz sérült, hanem a bal. Az is kevéssé. Tudok enni, írni, telefonálni – és még sok mindent tenni. Nem volt és nincs elviselhetetlen nagy fájdalmam. A gyógyulás is gyorsabb, mint gondoltuk. Talán munkába is állhatok hamarosan.
6
Ezek nagy és csodadolgok. Hála legyen, hogy az övé lehetek, akit dorgál és megpróbál – Szabadító, Kegyelmes Istenem. Szuhánszki János Ta n á c s Ma még Tied körülötted minden, Adhatsz belőle, adj hát, kinek nincs, Mert jön egy nap, talán nemsokára S kihull kezedből minden földi kincs. És nem lesz tied többé semmi sem. Tollad, virágos párnád másra vár, Mit maga köré épített egy élet, Nem lesz több mint összeomló kártyavár. Ma szólhatsz még jóságos, meleg szóval Testvéredhez, ki szenved, szomorú, Vigaszt hoz szavad zengő muzsikája S tán rózsát hajt egy töviskoszorú. Hajolj hát hozzá, amíg beszélsz, Harmatként hulljon szerető szavad, Mert jön egy nap, hogy elnémul az ajkad És soha többé szóra nem fakad. Ma kezed még erős, a lábad fürge, Szolgálhatsz szegényt, árvát, beteget, Ma törölhetsz verejtéket, könnyet: Óh, most segíts, ha teheted! Mert jön egy nap, hogy kezed mozdulatlan, Mindegy, hogy ősz lesz, tél, vagy koranyár, Mert nincs több időd, s amit meg nem tettél, Azt nem teszed meg többé soha már.
7
De ma még Tied körülötted minden, És adhatsz... Adj hát annak, kinek nincs! Hisz jön egy nap, talán nemsokára, S kihull kezedből minden földi kincs. Csak az lesz Tied, amit odaadtál, Csak az, mi minden kincsnél többet ér: A tett, a szó, mit szeretetből adtál, Veled marad, s örökre elkísér....
Túrócz y Zoltán
Kicsoda olyan Isten, mint te?” „Kicsoda olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt, és elengedi népe maradékának büntetését? Nem tartja meg haragját örökké, mert abban telik kedve, hogy kegyelmet ad.” (Mikeás 7:18) Ezeket a szavakat Izráel maradéka szívből fogja mondani, miután átélték a nagy megpróbáltatás gyötrelmeit. Méltatlannak fogják majd érezni magukat minden kegyelemteljes tettre, amit Isten tesz velük, mivel úgy látják majd bűneiket, mint eddig még soha, különösen amikor meglátják a Messiást eljönni hatalommal, nagy dicsőségben, és felfedezik, hogy Ő az a Jézus, akit keresztre feszíttettek. Ekkor belátják majd, hogy Ő az ő saját, hatalmas Istenük, és halkan csodálkozva ezt fogják kérdezni: „Kicsoda olyan Isten, mint te?” Sokan határozottan azt állítják, hogy mivel Izráel elutasította a Messiást, már soha nem fog megmenekülni (vagy helyreállítatni). Izráel biztosan azt fogja gondolni, hogy méltatlan a megváltásra, de melyik pogány ember meri azt mondani, hogy ő jobban megérdemli Isten kegyelmét, mint a zsidók? Nem azt mondta-e az Úr Jézus a kereszten: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek”? Ő olyan hatalmas Isten, hogy megbocsátja a bűnt. A bűn ebben az esetben azt jelenti, hogy eltökélten, makacsul vétkezik az ember, annak ellenére, hogy tudja, ez nem helyes. Ebben Izráel évszázadok óta bűnös. Vajon állíthatják-e azt a pogányok, hogy ők különbek? Isten elengedi a büntetést is – ami azért jár, mert a nép nem tartott meg bizonyos nyíltan kijelentett parancsolatokat. Izráel megbocsáthatat-
8
lanul áthágta saját törvényét és mi sem vagyunk nála különbek. Isten azonban elengedi a büntetést, mivel Jézus „a mi vétkeink miatt kapott sebeket.” (Ézs 53:5a) Ezért minden egyszerű hívő elmondhatja: „az Úr őt sújtotta mindnyájunk bűnéért.” (6. vers) Csodálatos az a kegyelem, ami Őt szenvedéssel és halállal sújtotta azért, hogy végül őszintén megbocsásson Izráel maradékának és minden hívő embernek ma is. „Kicsoda olyan Isten, mint te?” L or d is n e a r c í m ű e va ng e l i u m i n a p tá r ból fordította Földesi K atalin Minden a javunkra van Sokféle kapcsolat adatik ember és ember között a földön. Vannak futó barátságok, rövid ideig tart ismeretségek, életre szóló kapcsolatok, és van olyan kötődés, amely független tértől és időtől. Judit ilyen különleges áldása az életemnek. Olyan barát és testvér, akivel örökre összeköt néhány fájdalmas és örömteli pillanat. Tibor és Judit két kisgyerekkel kezdte meg a pásztori szolgálatot a férjem ikertestvérének szabolcsi gyülekezetében. Sokáig csak hírből hallottunk róluk és odaadó munkájukról, talán egy rokonlátogatás alkalmával találkoztunk először. Aztán úgy esett, hogy egyre sűrűbben láttuk őket vendégül Velencén. Tibornál nyelvgyökdaganatot diagnosztizáltak, és az agresszív betegség miatt műtétre került sor. Tőlünk jártak be a Kék Golyó utcába a vizsgálatokra, kontrollra, kezelésre. Telve voltak reménységgel, élettel és örömmel. A betegség kellős közepén fogant meg és született negyedik gyermekük, Csepke is. Mindenki bízott Tibor gyógyulásában, hiszen hívők százai imádkoztak érte és a családért. – Tibor betegsége alatt a legnehezebb volt azzal a gondolattal megbirkózni, hogy Isten számára csak egy csettintés lenne, hogy ez az egész szörnyűség elmúljon felőlünk, de vajon akkor miért nem teszi meg? – idézi fel azokat a fájdalmas hónapokat Judit. – Harcoltam, harcoltam az egész ellen. Utólag jöttem rá, hogy abban az időszakban nem Istenben bíztam, hanem a gyógyulásban hittem: abban, hogy a hitem majd meggyógyítja a férjemet. Annyiszor kérdeztem Istent: „Miért, miért nem történik meg a csoda? Miért nem hallgatod meg az imákat?” Emese lányunk
9
hatéves volt Tibor halálakor. Fél évvel később egyszer odajött hozzám, és azt mondta: „Anya, már értem, hogy Isten minden imádságunkat meghallgatta.” „Miért mondod ezt?” – kérdeztem. „Azért, mert apa már nem beteg.” Benne megvolt az a hit. Ő nem csak a földi gyógyulásban tudott hinni. Megértette, hogy a földi gyógyulásnál többen is hihetünk. Mert Tibort másképpen gyógyította meg a mennyei Atya. Máig előttem van a fotel karfájának erezete, amelybe kapaszkodtam, miközben Judit a telefon túlsó felén suttogta: „Elment, Szilvi, elment. Itt fekszik még az ölemben, de már nincs itt. Elment.” „Isten kidugta az arcát a függöny mögül” – Újra kellett építenem a hitemet. Minden megkérdőjeleződött bennem, még az is, hogy van-e Isten – vallja be őszintén utólag. – Aztán eljött az a pont, amikor tudtam, hogy két lehetőségem van: vagy eldöntöm, hogy Isten jó, szeret, és az ő Igéje igaz, vagy elveszek. És akkor elhatároztam, hogy akármit is érzek, tapasztalok, én Istennek hiszek. Ez olyan volt, mint egy váltó az életemben. Attól kezdve Isten kidugta az arcát a függöny mögül, és újra megláttam őt. Ahogyan teltek-múltak a hetek, a fiatalasszonynak meg kellett hoznia néhány nehéz döntést is. A gyerekekkel ezer szállal kötődtek Újfehértóhoz és az ottani gyülekezethez. A szabolcsi kisváros volt számukra az egyetlen biztonságos hely a földön. Ide fűzték őket a barátságok, az emlékek is. De mindenki látta, hogy bármilyen fájdalmas is, Juditnak el kell onnan jönnie ahhoz, hogy tovább tudjanak lépni. Mert előbb-utóbb az élőknek túl kellett lépniük a tragédián – úgy az árván maradt családnak, mint a gyülekezetnek is. – Isten Zircre, a szülővárosomba hívott vissza. Egészen konkrétan szólt hozzám az egyik bibliai igén keresztül: „Rakj le útjelzőket, […] térj vis�sza városaidba! Meddig tétovázol még, te szófogadatlan leány?” Mert én valóban szófogadatlan voltam: nem akartam visszajönni, továbbra is Újfehértón keresgéltem magunknak lakást. Isten sokféle módon szólongatott, igéken, álmon, jeleken, embereken keresztül. Aztán egy háznézés közben egyszerűen megérintette a szívemet. Az eladó épp a lakás előnyeit ecsetelgette, én meg magamban azt mondtam: „Mit keresek én itt? Nem itt van a helyem!” Hazamentem, és elmondtam a gyerekeknek, hogy vis�szaköltözünk Zircre.
10
Amikor Judit a négy kisgyerekkel hazaköltözött, Zircen nem volt baptista lelkipásztor, és csak maroknyian látogatták az istentiszteleteket. Lajos, a férjem segítette az apró bakonyi gyülekezeteket, Judit pedig újra szolgálni kezdett. Özvegyen, egy csecsemővel, egy ovissal és két kisiskolással állt ki eléjük, de négy hónap múlva már egy megtérő fiú bizonyságtétele jelezte, hogy Isten sosem végez félmunkát. És ezt támasztja alá az is, hogy az elmúlt öt évben más is történt Juditékkal… „Odaadjátok anyát feleségül?” – Kati nénivel a betegség és a gyász hozott össze bennünket. Az ő férje is lelkipásztor és rákos beteg volt, és Tiborral majdnem egy időben költözött haza. A sorsközösség révén telefonos barátnők lettünk. Egyszer megkérdezte, hogy láttam-e vasárnap a fiát a csetényi hálaadó ünnepen. Látni láttam én egy fiút, és fel is tűnt, hogy miért nézeget, de nem gondoltam, hogy az az ő fia volt. Pár nap múlva aztán egy közösségi oldalon bejelöltük egymást Péterrel, és levelezni kezdtünk. Hamar kiderült, hogy vonzódunk egymáshoz. Amikor erre rádöbbentem, megszakítottam a levelezést: „Én egy négygyerekes anya vagyok, nem bonyolódhatom felelőtlenül semmiféle érzelmi viszonyba.” Péter eközben azért kezdett imádkozni és böjtölni, hogy tisztán lássa Isten akaratát. Több embert is megkérdezett a döntésével kapcsolatban, és hat nap böjt után teljes békessége volt abban, hogy én leszek a társa. Eljött hozzánk egy csokor rózsával, és feleségül kért – a gyerekektől is. Letérdelt elénk, és megkérdezte őket: „Odaadjátok-e anyát nekem feleségül?” Visszakérdeztek, hogy mit kapnak cserébe, majd egy-egy óriás Túró Rudiért megköttetett az alku…
Könnybe borultak a szemek, amikor a férjem a menyegzőn értük imádkozott. Ilyen párt nemigen látott még az ünneplő gyülekezet. Egymás ke-
11
zét fogva, körben állt az ifjú pár és az új család. Sírt ott férfi és nő, hívő és hitetlen, mert Isten kegyelme szavak nélkül is beszélt. Azóta nyolctagúra bővült a Sáfrány család: megszületett Lili és Ádám. Zircen nyaranta közel száz gyerek jár a Judit és Péter által szervezett táborokba. Persze nem csak gyerekek és nem csak nyáron jönnek hozzájuk. Életek, sorsok, lelkek változnak meg a munkájuknak köszönhetően. – A legnagyobb csoda az, hogy amikor emberi számítás szerint nem történt csoda, akkor sem hagyjuk el az Urat – mondja búcsúzóul barátnőm. – Mi magunktól könnyen elhagynánk, ám ő ilyenkor különleges kegyelemmel hordoz minket. Magamtól én sem tudtam volna megmaradni, de láthatatlan kezek tartottak. Ha akkor feladom, sosem ismerem meg Isten végtelen jóságát, amellyel el akart halmozni. Sokáig én sem tudtam kimondani, hogy „legyen meg a te akaratod”. Attól féltem, hogy ezzel beleegyeznék valami rosszba. Titokzatos módon éppen Tibor halála után tudtam először szívből megfogalmazni Istennek. Rájöttem, hogy ezzel a legjobbat kívánom magamnak: azt mondom vele, hogy bármihez hozzáférhet az életemben, bármihez joga van hozzányúlni. Mint amikor a gyerek megtanulja, hogy ki a főnök: akkor érzi biztonságban magát, ha tudja a határokat. Így voltam akkor. Megtanultam, hogy Isten a főnök. Akármihez hozzáférhet az életemben, és azt tehet, amit akar, mert minden a javamat szolgálja. Azóta érzem magam biztonságban. R é v é sz Sz ilv i a Tövises utakon Ha Isten tövises utakon vezet, s nem látjuk, felőlünk, hogy mit tervezett, de utunkon hirtelen rózsa fakad, meghalljuk az atyai jó szavakat, a vigasztalókat és kedveseket: „Hát nem értesz engem? Ez mind szeretet! Tudom, mennyire fáj, hogyha tövis sebez, de én jobban látom, hogy szükséges ez. Tövis csak ott nő, ahol én akarom, de áldást rejt, hidd el, a seb, a fájdalom. Tisztítlak, nevellek. Tervem van veled,
12
Hogy szolgálatomra felkészítselek. S meglátod, ha csendben engedsz énnekem, Rózsa csak tövises utakon terem. Bimbóban alszik még, észre sem veszed, De édes illatot rejt, szépségeket. Aztán kibomlik a gyönyörű kehely, és a sötét éjre hajnal fénye kel!” H.Metzger for dította Túr mezei Er zsébet Akit rabul ejtett Isten - Bizonyságtétel Vallását nem különösebben gyakorló római katolikus családban nőttem fel. Apai nagymamám tanította meg nekem a „Mi Atyánkot” és talán ő beszélt nekem először Jézusról. Amely sem akkor, sem még nagyon hosszú ideig nem jelentett semmit a számomra, holott látszat-keresztényként vasárnaponként el-eljártam templomba, Szent Antalnak olykor-olykor adtam párezer forintot, de Isten igéje egyetlen egy alkalommal sem érte el a szívemet. Feleségem - aki pár évvel az én megtérésem előtt adta át az életét Jézusnak - gyakorta beszélt nekem a megtérésről, a kegyelemről, s arról, hogy mennyire tévelygő vagyok. Ugyanis azt gondoltam és hittem, hogy az életben elért magas posztokat (országgyűlési képviselő, az Országgyűlés jegyzője, polgármester, stb...) Isten ajándékba adta nekem, mert én jó vagyok, s azért érek el sikereket, mert Istennek kedves vagyok. A feleségem nem tudta velem megértetni, hogy nem a cselekedeteink miatt van a mi üdvösségünk, hanem a hit által. Én pedig dolgoztam, robotoltam, mit sem törődve azzal, hogy a jogi karon államvizsgázó feleségemnek elkélne egy kis támasz, segítség. A helyzet odáig fajult, hogy 2003-ban egy komoly válság keletkezett a házasságunkban, amelynek következtében a feleségem hazaköltözött édesanyjához. Teljesen összeroppantam. Egésznap feküdtem, vagy a fotelben ülve bombáztam Ágit kedveskedő, hazahívó és váró sms-ekkel. Egyik nap az asztalon hagyott Bibliára lettem figyelmes. Az addig nem túlzottan forgatott „könyv”-et, ha emlékezetem nem csal a Zsoltárok könyvénél nyitottam ki, amelyeket olvasva kezdett egy-két dolog megérinteni. Egyik este lefekvéshez készülődvén a tetőtér lépcsőjén haladtam, amikor
13
furcsa érzés települt rám. Ez az érzés - amit nem hallottam, nem láttam, csak éreztem belülről - annyit közölt velem, hogy „Mózes 16, 9.” Úgy gondoltam, hogy nem megyek le a Bibliámért, majd reggel megnézem a textust. Ám ez az érzés nem hagyott engem. Mintha bökdösött volna az ágyban. Hajnali fél kettő lehetett, amikor lementem a Bibliához és kikerestem a Mózes 16,9-et. Őszintén szólva, azt sem tudtam, hogy Mózesnek öt könyve van, de Isten mindennél bölcsebb volt. Amikor megtaláltam az Ige-szakaszt, beleborzadtam. Ezt olvastam: „Térj meg a te asszonyodhoz és alázd meg magad az ő karjai között”. Lemeredtem és sírógörcs fogott el. Sms-ben számoltam be feleségemnek a történtekről, de őt ez túlságosan nem hatotta meg. Mivel a feleségem hazaköltözése Karácsony előtt volt, ezért úgy gondoltam, hogy ajándékaimmal felpakolva felkeresem őt Nyíregyházán. Órákat álltam fehér pulimmal a dermesztő hidegben hasztalan. Később lejött, beszélgettünk. Kértem, hogy jöjjön vissza hozzám, mert szeretem. Nem jött. Keserűséggel jöttem haza. Egy átzokogott, átimádkozott, kutyámmal kettesben töltött Karácsony és Szilveszter után úgy határoztam: feladom! Nem várok rá! Új életet kezdek, nem érdekel! Nem bombáztam tovább sms-ekkel, nem hívtam őt. Éppen jogi egyetemi kollokviumomra készültem, amikor randit kért tőlem. Egy kávézóban találkoztunk. Én rideg voltam hozzá, lenéző, ő pedig gyengéden megfogta a kezem, odabújt mellém, de érdemben alig váltottunk pár szót. Eljátszottam a sértődöttet, majd közöltem vele, hogy mennem kell vizsgázni. Amikor elváltunk furcsa hiányérzet fogott el. Már a vonaton ült mikor felhívtam. Hallottam a hangján, hogy csalódott a fogadtatás miatt. Nem sokkal később Budapestre kellett utaznom. Ott találkoztunk. Szép napot töltöttünk együtt. Nyíregyházáról ment fel azért, hogy találkozhassunk. A nap végén Ceglédig elvittem, ahol ő felszállt a szabolcsi vonatra én pedig hazajöttem Kübekházára. Ezután ismét sokat beszéltünk telefonon, de sokat is vádoltuk egymást. Mindketten a másikat hibáztatva azért, hogy idáig fajult a dolog. A feleségem azt ajánlotta, hogy beszélgessek egy kicsit Végh Tamás fasori református lelkésszel, aki már korábban írt nekem jó szándékú figyelmeztető levelet, hogy vigyázzak, mert nem lesz jó vége annak, hogy csak a munkámnak élek, miközben a vizsgázó feleségemmel nem törődöm. Felbőszített ez a levél, mondván, hogy mit szól bele egy vadidegen ember a dolgainkba. Veretes ellen-levéllel készültem, de végül - szerencsére - nem lett belőle semmi. Ilyen
14
előzmények után nem gondoltam volna, hogy nekem Végh Tamással beszélgetnem kellene bármiről is, de mivel feleségem már-már könyörgött, ezért vállaltam a diskurzust. Végül egy kellemes beszélgetésre került sor. Tamás bácsi - feleségem így hívta őt - azt ajánlotta, hogy menjünk el egy házaspáros csendes hétre Biatorbágyra, ahol a feleségem egy női héten már járt ezelőtt. „Nekem erre nincs időm! Itt vannak a pályázatok, most nem érek rá, majd májusban!” - mondtam. Aztán nagy könnyebbség lett a számomra, hogy be is voltak telve a helyek, ennek ellenére a feleségem várólistára íratott bennünket. Visszagondolva Isten csodáját éltük akkor át, mert egy házaspár lemondta a torbágyi hetet, nekem pedig valami különleges módon lángra gyújtotta Isten a szívemet, és már nem tiltakoztam, hanem vágytam arra, hogy mehessek, hogy feleségemmel is együtt lehessek. Kicsit csalódtam, amikor a Magyar Belmisszió vezető lelkésze, Cselényi László azt mondta, hogy egy rövid, ószövetségi igeszakaszt boncolgatunk egész héten. Egy bizonyos Naámán történetét, a II. Királyok 5-ből. Nehezteltem Ágira, hogy idecitált ezért a pár sorért és tengernyi teendőm helyett halálra fogom unni magam az öt nap alatt. Nem így lett! Istennek hála, az Ő utai valóban nem a mi utaink. Ahogy haladtunk az ige-magyarázatban egyre jobban világosult meg bennem, hogy ez a bélpoklos, leprás, beképzelt, korrupt hadvezér én vagyok. Olyannyira megviselt a dolog, hogy 2004. március 4-ére szó szerint rosszul lettem, fulladoztam a bűneim miatt, s azt mondtam Cselényi Lacinak: „Laci, ha nem tehetem le bűneimet, én reggelre meghalok”. Szó szerint fulladtam azoktól! A délutáni csendes pihenőben egy lajstrommal kezemben mentem a lelkészhez. Egy A/4 lapot függőlegesen három hasábra osztottam. Az első hasábban a gyerekkorom, másodikban a fiatalkorom, míg harmadikban a felnőttkor bűneit vettem sorjába két oldalon keresztül, s amikor egyet-egyet megvallottam az Úrnak, akkor azokat áthúztam. Talán két órát is igénybe vett a bűnvallási procedúra, majd azt követően Laci tanácsára a lapot eltéptem és lehúztam a wc-ben, mondván, hogy az Úr a megvallott bűneinket is a tenger mélyére veti. Imádkozás és Jézus szívembe való behívása után megkönnyebbülve mentem fel a szobába, ahol a feleségem már el sem tudta képzelni, hogy mi történhetett velem. Hajnali 2 órakor arra ébredtem, hogy egy angyali kórus énekel. S nyitott szemmel, reggelig zokogva hallottam annak az „Amint vagyok...”
15
című éneknek a kissé másként szóló refrénjét, amely így szólt a lelkemben: „Itt vagyok, jövök!” Reggel a terhek alatt feleségemmel együtt roskadtunk a hóba, majd kéz a kézben, boldogan, a boldogságtól végig zokogva az utat értünk haza. Itthon, amikor a Polgármesteri Hivatalba beléptem, kolléganőim nem tudták elképzelni, hogy mi történt velem. Egyikőjük azt mondta, hogy „mintha kicseréltek volna”, a másik hogy „a föld fölött járok egy méterrel”, mi történt velem? - kérdezték. Akkor még nem beszéltem nekik a csodáról, amely velem történt. Azóta ők is tudják, hogy Isten megszólított és én az Övé lettem. Hasznomra vált a nagy nyomorúság - mondja Dávid egyik zsoltárában és mondom én is, mert így van. Ezt követően Isten kimunkálta bennünk, hogy a lopva tartott polgári frigyünk után Isten előtt is kössük össze életünket. Augusztus 7-én, Nyíregyháza-Sóstó múzeumfalujának kis vályogtemplomában Végh Tamás barátunk Isten előtt is összeadott bennünket. Amely házasságunk hét éve alatt nem sikerült, az esküvőnk után pár nappal igen! Megfogant kisfiunk Marcellka, aki 2005. május 22-én született. Isten ajándéka ő! Isten vezetését azóta is érezzük és élvezzük. Magam több előadást tartottam „hívők a politikában” témakörben és számtalan helyen tettem bizonyságot arról, hogy milyen csodálatos az, ha valóban az Úr az én pásztorom! Adja Isten, hogy Neked is Ő legyen! Dr. Molnár Róbert Kübekházi polgár mester Fénysugár a márciusi hófúvásban „Az Úr csodásan működik, de útja rejtve van, hó takarja lábnyomát, vihar szárnyán suhan... , de a hívő előtt az Úr megfejti önmagát.” (Dicséretek 368. ének után szabadon)
16
Az idei március rendhagyó volt. A zöldellő mezőt vastag hó borította, a visszatérő tél ijesztő orkánokkal kísérve borított be utakat, döntött le acél és vasbeton vezetékoszlopokat, zárt el településeket a külvilágtól, és ejtett fogságba több ezer embert az autópályákon. Tragédiákról, nehézségekről és embert próbáló körülményekről érkeztek híradások TV-ben és rádióban. De érkeztek jó hírek emberi segítségről, áldozatvállalásokról, befogadásról, önzetlen vendéglátásról is. Egy ilyen csodálatos fénysugárról szeretnék e néhány sorral beszámolni, melyet teljes terjedelemben Láss a dolgok mögé címmel http:// www.molnarrobert.hu/index.php/videok?start=5 linken lehet megtekinteni, meghallgatni. A történet röviden: a Győri Baptista Gyülekezet 2013. március 15-17 között ifjúsági konferenciát tervezett vendéglelkipásztor közreműködésével. Hegedűs Attila lelkész úgy döntött, hogy az akkor már problémásnak látszó hó-helyzet ellenére megtartják a konferenciát, akkor is, ha a vendégszolgáló és a résztvevők egy része nem tud eljönni. Hólapátolás közben egy barátja hívta a lelkészt Szentendréről, hogy annak a barátja segítségre szorul, mert az autópályán rekedt. A telefonegyeztetés után kiderült, hogy a segítségre szoruló 3 fő: Dr. Molnár Róbert, a felesége és egy velük utazó operátor. Ők Dél-Afrikából egy konferenciáról utaznak hazafelé, Dubai érintésével, bécsi leszállással. Az utolsó 200 km-en, Bécstől indulva Győr közelében 12 órás hó-fogságba kerültek. A lelkész személyesen nem ismerte Dr. Molnár Róbertet, de most beugrott neki, hogy az utolsó imaórán, amelyen az ifjúsági csendesnapért is imádkoztak, egy idős asszony megemlítette, hogy az előző napokban interneten hallgatta Dr. Molnár Róbert kübekházi polgármester szolgálatát, mely nagyon áldásos volt számára. Így zárult Isten útvonaltervezése: Budaörsről a szolgálatra tervezett lelkész hóakadály miatt nem tudta megtenni a 100-150 km-t, helyette Dr. Molnár Róbert polgármester több ezer km megtétele után szintén az utolsó 200-300 km-en akadt el, és került vendégként az addig ismeretlen Hegedűs Attila lelkészhez, hogy asz ifjúsági konferencián evangélizációs szolgálatot végezzen. Nekem az a „sztori” több bibliai igazságot is illusztrál, bizonyít. Akik készek szükségben lévőket vendégül látni, néha tudtukon kívül angyalokat fogadnak be.
17
Az Isten akarata szerinti programok megvalósulásához biztosítja a feltételeket, mindenféle ellenható külső körülmény ellenére is. Isten a fogságból váratlan szabadulást adhat, a tehetetlen várakozást szolgáló alkalommá változtathatja át. Meg tud hiusítani 150 km-es utat, és áldásosan be tud fejezni egy több ezer km-es utazást, ha eredetileg kicsit más volt is a célkitűzés. Összefoglalva: Az élő Isten ma is ura a helyzetnek, a Bibliában adott ígéretek ma is érvényesek, ha az Úrra karajuk és merjük életünket, céljainkat bízni. Végezetül szeretném felhívni Dr. Molnár Róbert két könyvére a figyelmet: „Egy politikus, akit rabul ejtett Isten” és „Ébresztő, Magyarország”, amelyek megrendelhetők az „
[email protected], illetve 06-30/85361-62-es telefonszámon. Schauer mann Henrik Va l a k i é r t e m i m á d k o z ot t Mikor a bűntől meggyötörten A lelkem terheket hordozott Egyszer csak könnyebb lett a lelkem Valaki értem imádkozott. Valaki értem imádkozott, Talán apám, anyám régen? Talán más is, aki szeret. Jó barátom vagy testvérem? Én nem tudom, de áldom Istent, Ki nékem megváltást hozott, És azt, Aki értem csak Egyszer is imádkozott. R eményik Sándor Kivirágzik a pusztaság! Ez Isten ígérete életed minden pusztaságára nézve. H a nna Hümmer
18
Búzatáblák között Tóparti házikónkból gyalogosan igyekeztünk a dombok között meghúzódó falucska temploma felé. Körülöttünk a sárguló búzatáblák mozdulatlanul itták a perzselő napfényt, de nekünk is csak annyi jutott a hűsítő árnyékból, amennyit egy-egy útszéli eperfa olykor-olykor, néhány pillanatra kegyesen ránk borított. A két kislány előttem poroszkált. Mindenféle szamárságokat mondogattak egymásnak, és mindegyiken hosszan, jóízűen nevettek. Szerettem volna gondolataikat okosabb dolgok felé terelgetni, szerettem volna őket gyaloglás közben ráhangolni utunk igazi céljára, az Istennel való ünnepi találkozásra. A helyzet azonban nem tűnt alkalmasnak arra, hogy lelki beszélgetést kezdeményezzek. Megálltam hát egy különösen szép, telt búzakalász mellett, és odahívtam a gyerekeket. „Nézzétel csak - mutattam nekik - milyen gyönyörű ez a kalász!” Kellően megcsodálták, gyengéden meg is simogatták. Aztán csak úgy, találomra megkérdeztem tőlük: „Tudtok-e olyan történetet mondani a Bibliából, amelyikben búzáról van szó?” Pillanatnyi gondolkodás után versengve kiabálták: „Én tudok!”... „Én is!” És már mondták is a hittanórán tanult történeteket. A búzatáblák közt vándorló , búzaszemeket eszegető apostoloktól, aztán arról a búzaszemről, amelynek a földe kell hullania és meg kell halnia, hogy bőséges termést hozzon, meg a gazdáról, akinek búzája közé ellenséges ember konkolyt vetett. A búzáról a kenyérre terelődött a szó, és hamarosan annál a kenyérnél tartottunk, amelyre ezt mondta az Úr: „Vegyétek s egyetek ebből mindnyájan, mert ez az én testem.” Nem csak a gyerekeknek, de nekem is nagy élmény volt ott, a sárguló búzatáblák között az Élet Kenyeréről beszélgetni. Gondolataink egyre ünnepibbé váltak, szívünk megtelt az istentisztelet örömével. Mire a keskeny, kanyargó dűlőúton lefelé ereszkedve a fák közül kikandikáló öreg templom közelébe értünk, már „témánál” voltunk. Elhatároztuk, hogy a mai szentmisén megköszönjük Istennek a mindennapi kenyerünket, meg az a Kenyeret is, amellyel a lelkünket táplálja. Már szólt harang, amikor odaértünk. Az öreg tölgyfa-kapu kitárt szárnyai között ünneplőbe öltözött helybéliek , meg tarka-barka városi üdülővendégek igyekeztek befelé. És akkor... az előttünk lépegető fejkendős nénike megbotlott a lépcsőn. kezéből kiesett ütött-kopott, kapcsos imakönyve, s az imakönyvből szerteszét hullottak a szakadt szentképek, meg-
19
sárgult családi fotók és gyűröttre olvasott levelek. A két kislány azonak ugrott, hogy segítsen a szedegetésben, de látszott rajtuk, hogy a helyzetet roppant viccesnek találják. Nevetésüket alig tudták visszafojtani, sőt, amikor beléptünk a templomba, hangosan vihogni kezdtek. Valóságos nevetőgörcs kapta el őket, az égvilágon mindenen tudtak nevetni: a nyári hőségben kiszáradt szenteltvíztartón, a kórusra szuszogva igyekvő kövér kántoron, a sekrestyésen, akinek csak nagy nehezen sikerült meggyújtania az egyik rakoncátlankodó oltárgyertyát. Elképedve néztem őket, és valami ilyen fohász szakadt ki belőlem: „Uram, én többet igazán nem tehettem... most rajtad a sor, tégy valamit.” A pap így kezdte bevezetőjét: „Kedves Testvérek, a határban megérett a búza, kezdődik az aratás. A mai szentmisében köszönjük meg az Úrnak, hogy az idén is megadta a mindennapi kenyerünket. De ne csak a testünk táplálására szolgáló ke- nyérért adjunk hálát, hanem azért a Kenyérért is, amellyel a lelküket táplálja.” A két kislány nevetőgörcse egy pillanat alatt elszállt. Megilletődve néztek rám, arcukon őszinte, gyermeki áhítat tükröződött. Nem szóltak, de tekintetükből ez sugárzott: „Nahát! A Jóisten megsúgta a tisztelendő bácsinak, hogy mi az úton miről beszélgettünk...” Dobos László „Ló a templomban” című köny véből Honlap Ajánljuk a pécsi gyülekezet honlapját, korábbi hírlevelek is olvashatók ott, egyéb információkkal, hírekkel és képekkel. Címe: http://pecs.metodista.hu A honlapra, vagy a hírlevélbe küldendő anyagot a
[email protected] email címre lehet eljuttatni.
Tá m o g a t á s Amennyiben adományával támogatni szeretné a Magyarországi Metodista Egyház Pécsi Gyülekezetét, ezen a számlaszámon megteheti: 10402427-50485348-54531009
20
