Bikfalvi Géza A jezsuiták Budapesten A magyar jezsuiták a Jézus Társasága működésének mindkét időszakában jelentős figyelmet szenteltek a fővárosi tevékenységüknek, amelynek a súlypontja a XVIII. században Budán volt, majd a XX. században ez áthelyeződött Pestre. Jelenleg a fővárosban négy rendházban és két templomban, valamint számos kultúrális, oktatási és szociális intézményben végzik az apostoli feladataikat.
A Jézus Társaság Magyarországi Rendtartomány budapesti központja, a VIII. kerületi Mária utca 2123-25 és a Horánszky utca 18-20-22 szám alatti telkeken telepedett meg. Jelenleg a Mária utca 25ben a rendházban és a hozzá szervesen kapcsolódó, de a Lőrinc pap térre nyíló Pesti Jézus Szívetemplomban valamint az egykori Kongregációs Otthonban (Horánszky u. 20.) működik. Jezsuiták vezetik a kispesti Jézus Szíve plébániát (XIX. Áchim András u. 78) és a Szent Ignác kollégiumot (XIX. Hunyadi u. 2-4.). A budai részen két, egymással szomszédos rendházban élnek és dolgoznak a jezsuiták: a Szent Imre Ház (II. Sodrás u. 15) és a Faludi Ferenc Ház (II. Sodrás. u. 13.) itt működnek a Távlatok és A Szív szerkesztőségei.
Történeti előzmények A jezsuiták megtelepedése a fővárosban A templom és a rendház felépítése Az önálló magyar jezsuita rendtartomány megalakulása A Jézus Szíve Tisztelet története A Mária Kongregációk története A Kongregációs Otthon (Horánszky u. 20.) művészeti értékei A Történeti Könyvtár kialakítása A Támingi Misszió Központja A jezsuita központ élete a II. világháború idején Az Úti Boldogasszonykép A jezsuita rend betiltása 1950-ben Az újrakezdés esztendei A Párbeszéd Háza (Bangha ház) A zugligeti Manréza A kispesti Jézus Szíve templom Faludi Ferenc Akadémia Szent Ignác Szakkollégium Szent József Stúdió Kollégium Válogatott irodalomjegyzék és ajánló bibliográfia
Történeti előzmények A Loyolai Szent Ignác (1491-1556) által 1540-ben alapított jezsuita rend első tagjait Oláh Miklós 1
(1493-1568) esztergomi prímás telepítette le hazánkban, amikor 1561-ben átadta nekik a nagyszombati iskolát. Sajnos a rendházukat és az iskolaépületet hat év múlva tűzvész pusztította el, ezért eltávoztak az országból. Erdélybe 1579-ben hívta be őket Báthori István (1533-1586) fejedelem és lengyel király, azonban 1595-ben a meggyesi országgyűlés száműzte őket Erdélyből, noha még úgyanazon évben visszahívták a rend tagjait, 1602-ben és 1607-ben ismét távozniuk kellett a vallási viszálykodás és féltékenység miatt. Közben a királyi Magyarországon megkapták a túróci prépostság birtokait és kollégiumot nyitottok Znióváralján (ma Klástor pod Znievom, Szlovákia), innen Vágsellyére (ma Sal'a, Szlovákia), később Nagyszombatba (ma Trnava, Szlovákia) költöztek. Itt alakult ki az első korszak magyarországi jezsuita központja. A városban alapította meg 1625-ben Pázmány Péter (1570-1637) a jezsuiták által vezetett egyetemet, amely később a rend eltörlése után (1773), 1777-ben előbb Budára, majd Pestre került, ma Eötvös Lóránd Tudományegyetem néven müködik. A Társaság főként a XVIII. században rendkívül megerősödött és rendházaik behálozták az egész országot: a nagyszombati egyetemen kívül öt főiskola, 41 középiskola, további 19 rendház és 10 missziós állomás müködött az országban. Ezekben élt és dolgozott 495 pap, 165 tanuló rendtag és 178 testvér, összesen 838 jezsuita a feloszlatáskor.
A jezsuiták megtelepedése a fővárosban A főváros mai területén az első jezsuiták, már 1686-ban megjelentek, mivel a török uralom alóli felszabadító harcban mint tábori lelkészek vettek részt. Budán, Pesten és Óbudán I. Lipót király az érdemeik elismeréseként és az egyházi élet újjászervezéséért nekik adta a plébánosi jogokat. Budán először, az első ismert budai jezsuita, az öt nyelven beszélő P. Dorasóczy Márton SJ (1644-1710) volt, aki társaival a Szent János-templomban, majd a rendbehozott Nagyboldogasszony (Mátyás) templomban kezdték meg a szolgálataitkat. A templom két oldalán előbb rendházat majd kollégiumot építettek, az iskolát 1692-ben kezdték meg egy osztállyal, a gimnázium 1698-ban vált teljessé. A rendház 1687-től missziós állomás, 1688-tól rezidencia (székház), 1701-től kollégium titulust viselt. 1713-ban kezdték tanítani a filozófiát,ahol metafizikát és logikát tanítottak és átvették a Széchenyi György prímás (1592-1695) alapította szeminárium vezetését. Ez a főiskola (Academicum et Universitatis Collegium) 1715-ben teológiaitanfolyammal bővült. A jezsuita akadémián kétéves filozófiai fakultás után a papi pályára készülők további egyéves teológiai képzést kaptak. Az
2
akadémián 1757-ben közel 800 hallgató tanult. Az iskola emeleti aulájában rendszeresen szerveztek tudományos vitákat valamint a hagyományos jezsuita iskoladrámákat mutatták be. A XVIIII. század közepén Magyarország legszebb és legjobban felszerelt iskolájának tartották. Kiváló tanárok egész sora tanított: Sajnovics János, Pray György, Illei János, Reviczky Antal, Molnár János. 1747-ben a gimnázium külön épületbe költözött, a kollégium alapítója Széchenyi György, aki saját vagyonából Nezsidert (ma Neusiedl am See, Ausztria) a kollégium építésére, a papnevelő intézetnek a köszegi birtokait és a szegény tanulók konviktusára Nyulast (ma Jois, Ausztria) ajándékozta. A mindenkori kollégiumi rektor egyben Buda főplébánosa is volt. Az iskoláik révén Buda az ország egyik legjelentősebb művelődési központjává vált. Ugyanakkor nagy hatást gyakoroltak a hívekre a látványos ünnepek megrendezésével, amelyek során a barokk kor minden eszközét felhasználták a hit terjesztésére és megerősítésére. A vallásos felvonulásokon és körmenetekben az egyházi és világi előkelőségek mellett a céhek -saját zászlajuk alatt- és az egyszerű polgárok is felvonultak. Ezzel a jezsuiták kiváló lelki és szellemi egységet tudtak kovácsolni a város minden lakója között.
Budán a második jezsuita rendház a Vízivárosban létesült. Az intenzív lelkipásztori tevékenység 1724-ben kezdödött, a székházi rangot 1746-ban kapták meg. A gyönyörű Szent Anna-templom felépítése P. Kögl Ignác SJ (1707-1771) buzgóságának köszönhető. Itt is szintén a rendház fönöke volt a mindenkori plébános.
3
Pesten 1701-1703 között missziósállomás, 1703-tól 1710-ig pedig rendház működött és a belvárosi plébániát vezették. Utána azonban átadták az egyházmegyés papoknak, mert P. Ambrus Tamásnak vitája támadt Keresztély Ágost esztergomi primással az egyházi adók terén, 1718-ban a rendházat is eladták, utána a Galamb utcában lakott a jezsuita képviselő, aki a rendházak érdekeit védte a királyi táblán.
A végleges megtelepedés a fővárosban
A második korszakban, az 1853-as újrakezdés után, a főváros területe sokáig csak missziós terület volt, gyakran megfordultak a Társaság tagjai, de csak átmentileg Az első állandóan Pesten lakó jezsuita P. Weninger Sándor SJ (1813-1896) prédikációival és egyéb lelkipásztori szolgálataival nagyon belopta a jezsuitákat a polgárok szívébe. Azonban az állandó letelepedésre, akkor nyílott kedvező alkalom, amikor a magyar kormány elrendelte, hogy minden középiskolai tanár köteles müködése előtt a budapesti egyetemet látogatni és az előírt vizsgákat letenni. A választás a Belső-Józsefvárosra esett, egykori nevén Pacsirtamező, amely 1777-ben nyerte el a Józsefváros nevet. Az 1800-as évektől indult meg a belső rész városiadása, József főherceg rendeletére építették meg a Nemzeti Múzeumot Pollack Mihály (1773-1855) tervei szerint 18371847-ben és a Nemzeti Színházat Zitterbach Mátyás (1803-1867) tervei alapján 1835-1837-ben, a politikai erjedésnek köszönhetően szintén itt épülhetett meg Ybl Miklós (1814-1891) tervezte
4
Képviselőház is 1865-ben a Sándor főherceg (ma Bródy Sándor) utcában. az így kialakult kultúrkörzet köré építették a palotáikat a történelmi nevezetességű magyar főnemesi családok. Igy például a legismertebb a Meinig Artúr (1853-1904) által Wenckheim Frigyes báró részére 1886-1887-ben épített eklektikus, emeletes Wenckheim palota, ma a FSZEK központja.A Scitovszky téren (ma Lőrinc pap tér) a Jézus Szíve templommal szemben áll a Darányi palota (Lőrinc pap tér 3), amit 1896 körül épített Stark Sándor építész, Darányi Ignác földművelődésügyi miniszter, a Mezőgazdasági Múzeum és a Földtani Intézet egykori megalapítójának megrendelésére. A Zichy palotát (Lőrinc pap tér 2) Havel Lipót építész építette 1897-ben gróf Zichy Nándor kereszténydemokrata politikusnak, a jezsuiták nagy tisztelőjének és barátjának. Egyébként itt a Kálvin tér, a Múzeum körút, a Bródy Sándor utca, a József körút és a Baross utca által határolt területen a XIX. század utolsó harmadában rendkívül nagy számban telepedtek meg a változatos feladatokat ellátó katolikus intézmények, szerzetesrendek. Ennek nyomán később "Kis Vatikán" vagy "Kis Róma" néven is emlegették a környéket. A jezsuita templom és rendház környezetében a Mária u. 20. szám alatt a Miasszonyunkról elnevezett Kalocsai Iskola Nővérek nyitottak zárdát, majd 1928-tól a leánynevelő kollégiumukat a Collegium Teresianumot. A ciszterciek a Hroránszky utca 6-ban, 1887-ben alapították meg a budapesti rendházukat és kollégiumukat, az egykor neves Bernardinumot, a Horánszky uta 23ban működött a premontreiek tanulmányi háza, a Norbertirum. Később az 1918-ban Bíró Ferenc SJ által alapított Jézus Szíve Népleányai Társaság, az 1930-as években vásárolta meg a Horánszky utca 14. szám alatti -eredetileg földszintes- házat, amely átépítve a Társaság anyaháza lett. A Mikszáth Kálmán téren működtették a két világháború között, a hírneves és népszerű Korda könyv- és kegytárgykereskedésüket. A Szentkirályi utca 28-ban épült fel gróf Zichy Nándor kezdeményezésére a Szent István Társulat székháza 1897-ben. A hozzákapcsolódó épületet, 1871-ben Ámon József építette Rózsa Kálmán szentkép- és naptárkiadó számára a Szentkirályi u. 30-ban, ahol 1912-től a Stephaneum nyomda működött, ma ezek az épületek a PPKE Jog és Államtudományi karának nyújtanak otthont.
A jezsuiták először 1886-ban az Ősz (ma Szentkiályi) utca 36. szám alatti Szathmáry Károly házat bérelték ki évi 2000 forintért. Ez akkoriban borsos ár volt, de megérte, mert a honvédtiszt és későbbi országgyűlési képviselő tekintélye megóvta a jezsuitákat a kellemetlen támadásoktól. Szathmáry Károly (1830-1891) szíves örömmel fogadta be a fővárosba letelepülni kívánó jezsuitákat a házába
5
albérlőként és tekintélyével megakadályozta a nem kívánt politikai támadásokat. Szathmáry először, mint író szerzett magának nevet és elismerést, amikor a XIX. század ötvenes és hatvanas éveiben történelmi regényeket írt, amelyek a nemzet szomorú napjaiban -Bach-korszak- történelmi vigaszul szolgáltak, sajnos ezek a regények mára már elavultak, nehézkessé és didaktikus felépítésük miatt unalmassá váltak. Majd országgyűlési képviselőként a haza javára munkálkodott, felismerte a jezsuitákban rejlő óriási hajtóerőt, amelyet a nemzeti műveltség és a vallási élet kibontakoztatásáért tehetnek.A ház előljárója P. Riesz Ferenc SJ (1842-1922) lett, aki lelkipásztokodott, az első egyetemi tanuló pedig P. Komárik István SJ (1855-1940) volt, aki legalizálta a ház müködését, a házi munkákat F. Koneczny János SJ (1833-1909) végezte. P. Riesz feladatának tekintette, hogy a budapesti polgárok megbecsülését kivívja és hogy az eddigi barátaik jóindulatát fokozza és így megkedveltesse a pestiekkel a Jézus Társaságát. Az 1884-ben letelepedett Szent Szív apácák is különösen szorgalmazták, Klara Welterskirchen főnökasszonny vezetésével a jezsuiták állandó lelkipásztori munkáját. Az első ideiglenes rendházban 1886 augusztus 1-től 1889. júliusáig laktak, majd a Múzeum utca 5. szám alatt éltek átmenetileg, az új - a végleges- rendházba 1889. augusztus 1-től kezdve telepedtek meg. A templom és a rendház felépítése A több irányú szorgalmazás hatására gyűjtést rendeztek egy jezsuita templom és rendház javára. 1887-ben P. Menyhárt László SJ -a későbbi afrikai misszionárius- kezdeményezésére több főúri család egyesült "Jézus Legszentebb Szíve Szövetkezete" címen, hogy a Jézus Társasága számára templomot és rendházat építttessen a fővárosban. Az ügyben Zichy Nándor gróf (1829-1911) országggyűlési képviselő (akinak a szobra ma a Jézus Szíve-templommal szemben áll) és Győry Teréz grófnő (1842-1936) különösen sokat fáradozott. Eredetileg a Múzeum utcában szerették volna felépíteni a jezsuita központot, de a Károlyi grófok félve az állandó harangzúgástól megakadályozták a tervet. A palotájuk a Múzeum utca 11. számban állt, kijárattal a Reviczky utcára is, amelyet a neves bécsi Fellner és Helmer építészek terveztek, 1869-1871-ben építették fel Pucher József és Skalnitzky Antal vezetésével, ma MÁV irodaház. A Múzeum utcai oldalban voltak a lakosztályok, a nyugati szárnyban lakott a "vörös gróf" Károlyi Mihály (1875-1955). Majd a Baross kávéház helyét nézték ki, de a drága telekár miatt eltekintettek tőle. Végül a Scitovszky tér Mária utca sarkát szemelték ki, a telket 26 ezer forintért Zamoyszky gróftól (Győry Teréz grófnő rokonától) vásárolták meg. 1888. július 2-án lerakták a templom és a rendház alapkövét Cselka Nándor (18341897) püspök ünnepélyes áldásával. Eredetileg kápolnát szerettek volna csak építeni, de később a nagy érdeklődésre való tekintettel egy kisebb templom lett a tervekből, amely a hatósági irigység miatt mégis kápolna lett, mert egy méterrel rövidebb épületet engedélyeztek egy szabályos méretű templomnál. A templom falainak felhúzásakor elhelyzett okirat másolatát 1963-ban a templom keleti tornyának a gömbjében, felújításkor megtalálták, egy kettős vörösréz hengerben kutyabőrre írva, amely sok adatot tartalmazott az építési adatokkal kapcsolatban, a latin szöveg magyar fordítása: "Ez a Megváltó Szentséges Szívének szentelt templom, miután 1888. július 2-án XIII. Leó pápa pápasága alatt, I. Ferenc József apostoli király uralkodása idején, Győry Teréz grófnő fáradozására alapkövét
6
letették. Főmagasságú Simor János bíborosnak, Magyarország első főpapi széke betöltőjének és az ország néhány más főurának költségén. Kauser József Lipótnak, a párizsi egyetemen a szépművészetek egykori növendékének tervei szerint, a nép kívánságára, hogy a Jézus Társaságának itt saját háza és temploma legyen, elkészült 1890. december 27-én. Aláírások: Győry Teréz grófnő, Riesz X. Ferenc SJ házfőnök, P. Weninger Sándor SJ lelkész, Kauser József Lipót tervező mérnők, Kauser Gyula a templom kivitelezője, Vydra Lajos a mérnők helyettese, Krebs Frigyes művezető mester, Langer Ignác kőfaragó." A templom tervezője Kauser József (1848-1919), a párizsi École des Beaux Arts, a Viollet le Duc követői iskolájának egykori növendéke volt. Előzetes főműve, az újpesti Egek királynője főplébánia templom volt 1880-1881-ben. A tervezésről, így nyilatkozott az Építő Ipar hasábjain 1898-ban:: "Magyarország régi nemességéhez tartozó, hazafias lelkületű és nagy műveltségű főúri nő, Győry Teréz, 1889-ben megbízott engem, hogy a Mária és József utcák sarkán a különben bérháznak szánt telken 5-600 hivő befogadására alkalmas templomot és 6-7 szerzetes számára klastromszerű lakóházat tervezzek. Ki volt mondva, a templom stílusa a régi, azaz a középkori szerzetes templomok egyszerű, nyugodt, keresetlen, tehát törzsörökösebb formáihoz alkalmazkodjék, az újabb korszakok szerkezeti igényeinek a szemmel tartásával és hazai anyagok alkalmaztassanak. A francia román stílusú templomok egyszerű, de hangulatos térségi arányait zsinórmértékül véve, a templomhajó boltozatát, félköríves főhevederekkel és kereszthordókkal tervezzem, de azoknak állóságát a biztosító külső gyámpillérekkel és gyámívekkel fokozzam." Az építész egyfajta példának is értelmezte a historizáló művét: "Bizony mondom nektek, becsüljétek meg Szent Jákot, Horpácsot, Lébényt, Zsámbékot, mert az óhajtott magyar stílust az építészetben e példákon, a történeti múltból merítve fogjuk megtalálni. Vegyünk példát ama hitbuzgó és hazafiassággal eltelt piarista szerzetesről (Révai Miklós (1749-1807) B.G.) aki a Halotti Beszédből egész grammatikát tudott megírni, szerkesszünk mi is e kevés maradványokból alfabetumot, lexikont, fejlesszük tapasztalatainkat a nemzetben növekvő műérzékünk kincsével, találjuk ki és keressük meg benne folytatólagosan a magyar anyagokkal a magyar stílust." Később Lechner Ödön (1845-1914), így emlékezett meg írásában Kauser művésztéről: "Nem annyira az invenció eredettségével, mint inkább korunk eklektikus építőmodorában a formák helyes megőrzésével, választékos ízlésű, erőteljes interpretálásával vált ki társai közül. Népszerűséggel nem törödve, meggyőződésének e téren a szecesszió viharos érájában sem hozva mesterkélt áldozatokat, követte a lelkében élő ideálokat és nagy tudással és szeretettel szolgálta jól megtanult és művészlélekkel átérzett mesterségét."
7
A rendház, a templomnál természetesen előbb készült el, már 1890. augusztus elsején bevonulhattak az atyák új otthonukba. Végre bezárult a klauzura, megindult a rendházi élet. Az ebédlőt a pincesoron helyezték el, itt volt a konyha, ahol a szakács is lakott, meg egy vendégszoba. A földszinti legnagyobb helyiségban helyezték el a könyvtárat és mellette volt a felüdülésre szolgáló (rekreációs) szoba. Az emeleten sorakoztak az atyák szobái, bútorzatról, berendezésről és könyvekről a P. Provinciális gondoskodott. Az ellátást szolgálta a prímás által átutalt Károlyi-alap egy része, ez évi kamattal 1900 forintot tett ki. Továbbá számíthattak évi 500-600 forint alamizsnára, meg arra is, hogy a két fiatal egyetemi hallgató rendtársakért havi 100 forintot kapnak. Ebből 5-6 személy teljes ellátása volt biztosítható. Hozzájárult ehhez a Scitovszky alapítvány, Vencel kanonok hűségesen küldött évente pár hektoliter bort a misékhez és az étkezéshez. A hivek szinte egymással versenyezve látták el a házat elemózsiával, ruhával és fehérneművel. A ház első superiora (házfőnöke) P. Riesz Ferenc SJ lett, segítőtársul kapta, P. Weninger Sándor SJ-t, akit a Jézus Szíve-apostolság szónokaként jólismertek a fővárosban. A templom építése azonban lassabban haladt előre, 1890. december 18-án áldotta meg P. Riesz a harangtornyokat, 1891. április 20-án volt a harangszentelés, amelyet dr. Steiner Fülöp (1839-1900) székesfehérvári püspök végzett. Közben a szükséges felszerelések is elkészültek: három faoltár, három gyóntatószék, ideiglenes kövezet, szószék, harmónium, három kehely, egy cimbórium stb. 1891. június 5-én Bogisich Mihály (1839-1919) esperes-plébános sok pap, néhány mágnás és a hívek sokasága jelenlétében megáldotta a templomot. Előtte való nap Győry Teréz grófnő és nővére Hunyady gróné, zárt ajtók mögött felmosták az egészét templomot és megtisztították a berendezéseket nagy alázatossággal és áhítattal. Egyébként Győry grófnő lelkes ügybuzgalma, fáradhatatlan tevékenysége nélkül létre sem jöhetett volna a pesti jezsuiták háza és temploma. 1892-ben pénzügyi nehézségek miatt szünetelt a templom építése, de főpapi segítséggel sikerült kifizetni az adósságot és folytatódott a munka. Közben néhány alapvető aprósággal gyarapodott a felszerelés: 2 kehely, a Császka püspök-féle drága kehely, az 1200 forintos monstrancia (úrmutató), 500 forintnyi értékben új könyvek, drága sekrestyésszekrény és szentsír került a templomba. Császka György (1826-1904) érsektől és
8
Schlauch Lőrinc (1824-1902) bíborostól új orgonát is kaptak, amelyet az aradi Dangl Antal orgonaépítő készített, de ez gyenge minőségű munka volt, mert már 1899-ben a temesvári Wengenstein cég átépítette. Az oratóriumot 1897 őszén alakították ki misézésre, egy azelőtti raktárhelységből. Az egyik mellékhajó Mária oltárát 1903-ban Orosdy Fülöpné csináltatta, majd gyűjtés révén a másik mellékhajó Szent József oltára is elkészülhetett 1904-ben. Szintén gyűjtés eredményeként készült el 1908-ban a főoltár, amelynek fából faragott Jézus Szíve szobrát annyira megszerették a hívek, hogy nem engedték márványra cserélni. Ma is ez a régi szobor látható a márványoltáron. Mind a három oltárt Kauser tervei és Langer Ignác (1857-1927) szobrász modelljei szerint márványból, az oberalmi Kiefer cég, a mozaikokat a velencei Salviati és a tiroli Neuhauser, a bronzmunkákat és kandelábereket a bécsi Hans Károly, a Jézus Szíve gipszszobrát, továbbá a mellékoltárok Mária és Szent József szobrát a müncheni Mayer műintézet készítette. Az erdetileg négy harang közül, amelyet Walser Ferenc öntött 1891-ben, hármat 1916-ban hadicélokra vittek el. A templom építkezése 1909. április 27-én fejeződött be, ekkor szentelte fel Kohl Medárd (1859-1928) püspök, a hercegprímás helyett. A felszentelésen megjelent Zichy Nándor gróf és neje, Zichy Lívia grófnő, Győry Teréz grófnő, Wenckheim Krisztina grófnő, Csáky Lujza grófnő, gróf Dessewffy Arisztidné, Barkóczy Ilona bárónő, mint a templom építésének legfőbb támogatói, Zichy Aladár gróf, a király személye körüli miniszter és a katolikus világ sok jeles képviselője. A felszentelési nagymisén a Ranolder intézet növendékei énekeltek. Az egyházi ünnepség második fele egy nagyszabású hangversennyel folytatódott, ahol a megjelent hölgyek pénzt gyűjtöttek a templom kifestésére és további felszerelésére. Az ünnepség végén P. Velics László SJ (1852-1923), a rend elismert történésze, a templom művészeti értékeit mutatta be az érdeklödő híveknek.
A templom művészeti értékei
A templom francia-román átmeneti stílusban, kőből és vörös sajtolt téglából épült. Főhomlokzata a főhajónak megfelelő középrizalitból és a mellékhajókat lezáró két saroktoronyból alakult. A főhomlokzat dekoratív célú felosztása festőire hangolja a közép rizalitot, földszintjét széles öblű tornác oszlopos portáléja nyitja meg, amelynek díszítését szimbolikus saroksárkányok, oromcsúcsát a hitangyal szobra ékesíti, kezében a Jézus Társaság jeligéjével (Ad majorem Dei gloriam - Mindent Isten nagyobb dicsőségére) ellátott könyvet tartva. A szobor hátterét az emellett szélesen ívelő fülke alkotja pompás művű rózsaablakkal díszítve. Az arkatura-frízes középrizalitot triforiumos oromtimpanon zárja, amelynek koronázópárkányánál felszabadulnak a templomtesthez épített oldaltornyok nyolcoldalú harangház emeletei. A tornyok arkaturával övezve és egyszerű vimpergákkal pártázva palafedésű, bordás, nyolcszögű gúlasisakban végződnek. A sarokfülkék kúpsísakos tornyaival induló oldalhomlokzatok a támasztópillérek gyámíveinek szerkezeti sorával ékesek.
9
A keresztboltozatos tornácból oldalbejárók vezetnek a toronyba és kettős faragott kapu tárul a templom belsejébe. E kettős kapu feletti ívmezőt gipszrelief tölti ki, amelyen két angyal imádja a román stílusú menza felett lebegő és vérző Szent Szívet. A templom belsejét a sarokfülkés előcsarnok feletti zenekórus, a magas középhajó, félnyolcszög alaprajzú szentély és egy-egy alacsony mellékhajó alkotja. A hajóválasztó oszlopok zömök szieni törzsei hatalmas karszti márványtalapzatokkal és isztriai márványból gondosan faragott fejekkel ékesek, amelyek kunkorodó saroklevelek és középpalmettalevelek váltakozásaiból alakulnak. A középhajó ablak előtti arkaturás mezői falfestmények számára üresek. A középhajót és a mellékhajót bordás keresztboltozatok fedik, míg a középhajóban a bordák és a félkörű hevederek fél-oszlopkötegben futnak le a hajóválasztó oszlopig, addig a mellékhajókban konzolokra támaszkodnak, a csúcsíves gótikába hajló sokszögű szentély szintén bordás boltozatú. A főhomlokzaton megtanult horizontális gondola a középhajóban határozott vertikalizmussá, a csúcsívesbe túltengő függőlegességgé erősödik. Ezt a vertikalizmussal megnövesztett szerkezeti keskenységet részben a szűk telek szükségszerűsége is indokolta, éppen úgy, mint ahogy a telek alakja eredményezte a templomtestnek az utcák sarkához és nem az előtte lévő tér középtengelyéhez igazodó elhelyezését és felépítését. A neoromán stílusban szerkesztett világos szürkés márványból faragott és falakhoz épített oltárok közül a főoltár a legeredetibb román műalkotások közé tartozik. A hazai értékes román oltárokra jellemző, hogy az oltárasztal (menza) felett mint főrészben az alacsony retábulum, vagyis az alig egy méter magas, többé-kevésbé lapos oltárlap emelkedik kőből vagy fából, a középen kimagasító kereszttel. A Jézus Szíve templomban az alacsony retábulum helyett látjuk a kilenc méter magas, színeiben harmonizáló márványhátemelvényt., középen fent baldachinumos (mennyezetes) fülkében a Jézus Szíve életnagyságú, igen hatásos szobrával. A szobor benyomását halványozza a jobbról-balról lebegő két kerub kockamozaikból kirakva. Aki a részletekben szeret gyönyörködni, figyelje meg a főoltár egyes elemeinek helyes arányát és azt a színjátékot, amelyet az oltár részeinek felfelé mindinkább kiderülő színei mutatnak. Mióta a főoltár áll, a mellékoltárok is mintha megifjodtak volna, mellük kidomborodik, fejük a magasba emelkedik, ez az optikai csalódás az összes oltárok helyesen egybekapcsolódó arányaiból adódik. A főoltár két szélső márványpilléréről egy-egy nagyértékű bronzkandeláber emelkedik a magasba. Ezek a közel három méter magas lámpatartóra tisztán öntött és cizellált, végükön aranyozott bronzművek. A művész mindegyiket hatvan önött bronzdarabbból állította össze. A kandeláber alsó részén a szögletekről három sárkány hajlik felfelé, mindegyiknek szájából két-két kisebb stílizált sárkány pattan elő, mintha mérgükben a fényhintő kandeláber szárát mardosnák. Mélységes szimbolika rejlik ezekben az alakokban. A sárkányok ugyanis a középkori művészetben a sötétség szellemét, az Isten országa ellen rugaszkodó sátánt ábrázolják. Ha itt a nagyobból kétkét sárkány pattan elő, kézzelfogható módon azt tünteti fel, hogy minden bűnből rendesen újabb, nagyobb számú bűn származik. A sárkánycsoport felett a kandeláber középszárán rácsfonadékos díszítmények, majd szélesebb gömb, e felett tekervényes motivumok következnek. A felső részt ötsoros bimbókoszorú, majd kerek hajlású és liliomban végződő tetszetős fénytartó képezik. Ennek gyűrűjéről
10
három láncon a remek kivitelű csillár függött alá, amelyről felfelé hat villanygyertya, lefelé hat villanylámpa árasztotta fényét a szentélyre. Az örökfény lámpácskája pedig a csillár közepén elül húzható fel és alá, a lámpa szívalakú, felette töviskoszorúval. Sajnos hozzá nem értő kezek 1950 után eltávolították ezt a művészi alkotást. A márványtabernákulum és annak művészi aranyozású bronzajtaja szenzációs. A Budapesten és Bécsben egyaránt kitünő hírnévnek örvendő Hans Károly cég kivitelezte. A felülről félkörben végződő bronzajtó 73 cm magas , 40 cm széles. Az ajtó szélein futó, kivert művű fémszalagok nyolc simára csiszolt kékes opálkő díszíti. Az ajtó alsó szögletén valamint a felső félkörív két végén a négy evangelista vájtzománcos képe látható. Az ajtó felső részén nagy művészi fémkeretben Krisztus Urunk öt sebének a szimbólumai láthatók, úgy, amint azt a nyugat-európai középkori művészet főleg Franciaországban és Angliában ábrázolta. A szent sebeket összekötő kerek fémszalagon ezt a feliratot olvashatjuk: Honor Tibi, Gloria Tibi, Laus Tibi, Christe Redemptor. ( Tisztelet, dicsőség és dicséret neked Krisztus, Megváltó.) Az egyes sebek kerek médaillonjai mellett kisebb feliratok állnak és pedig a Szent Szívnél: Fons charitatis (A szeretet forrása), a kezeknél: Fons vitae et fons gratiae (Az élet és kegyelem forrása). Finom művészi hatást gyakorol az ajtó felső részét középtől elválasztó, kivágott művű szalagfelirat, sárga zománc alapról román-mór stílusú betűkkel olvashatjuk: Santificavit tabernaculum suum Altissimus (Megszentelte hajlékát a Felséges). Az ajtó közepének alapja a felső rész vörös zománcos alapjától eltérően türkizkék zománc alapú, felette aranyozott bronzláncozat, a közökben finom cizellált rózsákkal. Az ajtó alsó része tiszta román stílusú az Agnus Dei (Isten báránya) stilizált alakjával. A teljes facad (előlap) öntött és a legfinomabban cizellált, dúsan aranyozott bronzmű., amelynek minden egyes részlete művészi érzékre vall. Nem mindennapi látvány , maradandó alkotás. A templom művészeti utóélethez tartozik az a tény, hogy a protestáns úrihölgyek megirigyelvén a katolikus áldozat készséget, az akkori miniszterelnök felesége, gróf Tisza Kálmánné vezetésével szintén gyűjtést rendeztek, a főváros hathatós anyagi támogatásával. A vízivárosi egykori piactéren, a mai Szilágyi Dezső téren, Pecz Samu (1854-1922) egyetemi tanár tervei szerint 1892-1896 között felépítették a budai oldal legnagyobb református templomát, amely a mellett, hogy a Budavári Nagyboldogasszony templom tükörképeként áll a folyóparton, kétségtelenül a pesti Jézus Szíve templom ismeretetőjeleit viseli magán.
Az önálló magyar jezsuita rendtartomány megalakulása Az önálló templommal és saját rendházzal rendelkező budapesti jezsuitáknak nagyon hamar kibővült a munkaterületük, bár számuk csak lassan növekedett. A jezsuiták kezdettől fogva gondot fordítottak a klérus lelki művelésére, gyóntatták a papokat és a kispapokat, lelkigyakorlatokat szerveztek számukra. A népmissziók hatására a rendszeres gyónok száma jelentős mértékben 11
megnövekedett és minden rétegből érdeklödtek a lelkigyakorlatok iránt. Bekapcsolódtak a VIII. kerületben lakó lengyelek missziójába, a Szent Ignác víznek nagy kelendősége volt. A Jézus Szíve templomot eredetileg alapító arisztokrácia mintegy "udvari" templomnak tervezte, azonban a pestiek és különösen a józsefvárosiak annyira megkedvelték, hogy a város minden részéből felkeresték, így igazából a nép templomává vált. A Józsefváros a XIX.-XX. század fordulóján nemzetiségileg is vegyesen lakott terület volt, a lakosság 10%-a német, 5%-a szlovák anyanyelvű volt, ezért a jezsuiták nyelvtudásuk segítségével alkalmanként német és szlovák miséket tartottak illetve lehetőséget biztosítottak az anyanyelvi gyónásra is.1892-ben meghonosították a Jézus Szíve Társulatot a templomban, amely P. Bóta Ernő vezetésével országos jellegűvé szélesedett. A jezsuita templom pezsgő hitéletét a kívülállók is elismerték, így írtak róla: "Jézus Szentséges Szívének a temploma Budapest hitéletének az egész városra kiható élénk központjává fejlődött." A megnövekedett feladatok miatt csakhamar kicsinek bizonyult mind a rendház, mind a templom. A rendház kibővítése ügyében már 1897-ben tettek lépéseket, de csak 1899. március 3-án kezdődött el, egy szomszédos bérházat is kaptak ajándékba. A megnagyobbodott ház élére P. Czentár János SJ (1851-1901) került. Szorgos munkával gyarapította a könyvtárat, a házi kápolnát művészi oltárral ékesítette, az ebédlőt pedig ízléses ülőhelyekkel és asztalokkal látta el. Mind az oltárt, mind az ebédlőt egy fiatal pozsonyi segítőtestvér F. Fischer János SJ (1871-1937) készítette. A Jótanács Anyja képét a kápolna számára Rómában festette. A magyar jezsuiták önálló tartományba való tömörülése már évszázadokkal ezelőtt felmerült, de a változó politikai helyzet miatt mindig meghiúsult. Az első kedvező lépés 1871-ben történt, amikor az osztrák tartományból, osztrák-magyar tartomány lett, de az óriási területen tevékenykedő közös provincia igazgatása szükségtelenül nagy terheket rótt a vezetésre és lassította a fejlődést. Az is megfigyelhető volt, hogy a közös tartományba kevesebb magyar jelentkezik. Mindezek megfontolása után, de elég váratlanul, az akkori generális P. Franz Wernz SJ (1842-1914), a kassai vértanúk ünnepén 1909. szeptember 7-én dekrétummal megalapította az önálló és független magyar jezsuita rendtartományt. Az első tartományfőnöknek P. Bús Jakab SJ-t (1861-1935) nevezte ki. A tartományi központnak a Pesti Jézus Szíve templom és rendház lett kijelölve.
A magyar jezsuita tartomány főnökök névsora:
1909-1912 P. Bús Jakab SJ (1861-1935) 1912-1918 P. Speiser X. Ferenc SJ (1854-1933) 1918-1924 P. Somogyi Jenő SJ (1879-1954) 1924-1927 P. Csávossy Elemér SJ (1883-1972) 1927-1935 P. Bíró X. Ferenc SJ (1869-1938) 1935-1942 P. Somogyi Jenő SJ (1879-1954)
12
1942-1943 P. Napholcz Pál SJ (1901-1943) 1943-1948 P. Borbély István SJ (1903-1957) 1948-1949 P. Tüll Alajos SJ (1894-1987) Sectio I. 1949-1951 P. Csávossy Elemér SJ (1883-1972) 1951-1954 P. Pálos Antal SJ (1914) 1954-1956 P. Tamás János SJ (1915-1983) 1956-1978 P. Kollár Ferenc SJ (1912-1978) 1978-1984 P. Tamás János SJ (1915-1983) 1984-1990 P. Morlin Imre SJ (1917-2003) Sectio II. 1949-1955 P. Reisz Elemér SJ (1904-1983) 1955-1965 P. Varga Andor SJ (1917-1994) 1965-1968 P. Héjja Gyula SJ (1926-1999) 1968-1977 P. Ádám János SJ (1927) 1977-1986 P. Hegyi János SJ (1920) 1986-1990 P. Nemeszseghy Ervin SJ (1929) Újból egyesült rendtartomány 1990-1994 P. Nemesszeghy Ervin SJ (1929) 1994-2002 P. Ádám János SJ (1927) 2002-2005 P. Nemesszeghy Ervin SJ (1929) 2005- P. Lukács János SJ (1966)
/A magyar jezsuita tartomány 1949-től gyakorlatilag, 1956-tól pedig formálisan is kettévált: a magyarországi jezsuiták (Sectio I.) és a külföldön élő jezsuiták (Sectio II.) viceprovinciálisok vezetése alatt, csak 1990-ben tudtak újra egyesülni./ A magyar jezsuiták mindig békében és barátságban munkálkodtak az osztrák testvéreikkel, ezért a szétválás is nagyon nyugodt körülmények között zajlott le. Sőt a felmerülő ideiglenes ember hiányt osztrák testvérek segítségével hidalták át. Nagyon sok osztrák, német és svájci születésű jezsuita
13
választotta magának müködési területéül Magyarországot, a magyar nyelvet megtanulva, a kultúráját felvállalva munkálkodtak közösen a magyar jezsuitákkal. A múlt század első évtizedében meghatározó jelentőségű személyek kerültek az önálló magyar tartomány központjába: P. Bóta Ernő SJ, P. Bíró X. Ferenc SJ és P. Bangha Béla SJ, akik munkájukkal, a Jézus Szíve tisztelettel, a Mária Kongregációkkal, a sajtóapostolkodással és megannyi más apostoli munkával évtizedeken keresztül meghatározták a jezsuiták életét és tevkenységét valamint nagy hatással voltak az egész magyar egyházi életre is.
A Jézus Szíve Tisztelet története A Jézus Szíve tisztelet az újabb kor egyik legelterjedtebb és legkedveltebb áhítata, amely a társadalom erkölcsi megújulásával kapcsolatos vallási mozgalom. Nem az Üdvözítő személyének és életének részletezéséből fakad, hanem abból a törekvésből, hogy Jézus benső világába, lelkiségébe, szándékainak és érzelmeinek ismeretébe behatoljunk és Krisztushoz való viszonyunkat, ennek megfelelően szertetteljesen elmélyítsük. Jézus Szíve, azt az emberi "szívet" jelenti, amely az ember testi-lelki mivoltának bensejét, mint erkölcsi életének forrását, nevezetesen pedig mint a szeretet székhelyét jelöli. Ilyen értelemben használja a Szentírás is a "szív" szót. A Jézus Szíve tisztelet évszázadok óta elterjedt áhítat volt, de a jezsuiták különösen támogatták. Magyarországon már 1629-ben P. Hajnal Mátyás SJ (1578-1644) könyvet írt róla, de az általános elterjedése a XIX. század végén kezdödőtt. A Jézus Szíve tisztelet szorosan összefüggött az Imaapostolság mozgalommal. Az Imaapostolság csíráit P. Henri Ramiére SJ (1821-1884) a Jézus Szíve tisztelet nagy francia apostola vetette el, 1866-ban a magyar fővárosba jött, majd az elkövetkező években is felkereste magyar híveit, ami eleven bizonyitéka, hogy milyen termékeny talajra talált. A Jézus Szíve Társulat lapja, a Kubinszky Mihály kanonok által szerkesztett Társulati Értesítő, csatlakozott az Imaapostolság nemzetközi szervezetéhez és 1876-tól, mint a Jézus Szent Szívének Hírnőke jelent meg. A lap később Kalocsára került és P. Tóth Mike SJ (1838-1932) szerkesztette évtizedeken keresztül (1885-1932) társlapjával, A Szűz Mária Virágoskertjével együtt. P. Bóta Ernő SJ (1854-1939) a Mária Kongregációk nagy apostola lelkéből pattant ki a gondolat, hogy megalapítsa a Jézus Szíve Szövetséget, mivel a Jézus Szíve Társulat Budapesten nagyon elterjedt, de a tagok azonban a hívők nagy tömegében szétszórtan és szervezetlenül éltek. A Szövetség programjába vette, hogy közremüködik azon, hogy a legszentebb Szív óhaja teljesüljön és a Jézus Szíve ünnepnapja hivatalosan is nyilvános ünnep legyen. Ezért bevezette a Jézus Szíve körmenet tartását, először csak nagyon szerényen a Pesti Jézus Szíve templom előtt tartották, 500 fehér fátyolos nagylány vonult fel, két atya is prédikált, az egyik a templomban, a másik a téren. de aztán évről-évre mindig fényesebb és nagyobb keretek között vonult fel a Jézus Szíve tisztelők nagy serege. A harmincas években a Jézus Szíve körmenet Budapest legimpozánsabb körmenetei közé tartozott, az utolsó legnagyobb körmeneten 1949-ben már 130 ezren vettek részt rajta. Meghonosította és elég nagy arányban elterjesztette a Szövetség a "Szállást keres a Szentcsaládkilencedet". A Jézus Szíve-zsolozsmát XII. Leó pápa 1902. január 24-én nyilvános ájtatosságnak
14
engedélyezte, a budapesti jezsuiták is bevezették és a hívek nagyon megkedvelték. Az I. világháború alatt is kivette a munkából a részét a Jézus Szíve Szövetség, a Kongregációs Otthon hadikórházában, a napközi otthonban is dolgoztak. Volt aki ápolt, egyesek a konyhán segédkeztek, mások a gyermekek között . Ebben az időben végezték az egyik legfontosabb karitativ munkát, az ún. "Szegény leves" kiosztást, amely azonban a háború után megszünt. 1914-től a Szövetség élén P. Bíró X. Ferenc SJ (1869-1939), a Jézus Szíve nagy apostola állt, lelkében megfogalmazodot az eszme, hogy Magyarország csak úgy menekülhet meg a sok külső és belső ellenségtől, ha felajánlja magát Jézus Szívének. Az eszme terjesztésére megalapította "A Szív" újságot., mint a Szövetség hetilapját. A kis lap minden anyagi bázis nélkül indult el, teljesen a Szövetség tagjainak az önfeláldozó munkájára támaszkodva indult meg. A lelkipásztorok azonban felismerték A Szív nagy apostoli erejét és kérték, hogy a hazai katolikus vallású nemzetiségek nyelvén is jelenjen meg, ezért 1916-1918 között a német Das Herz és a szlovák Srdce is eljutott az olvasókhoz. P. Bíró tartva a sok megfontolástól és vitától, amelyek olyan sok jó dolgot elsüllyesztettek, az alapításkor kerülő utat választott. A lap jogi alanyának a budapesti Jézus Szíve Szövetséget tette meg. Felelős szerkesztőként az egyik női tagot, Árkosy Károlynét, egy postafőtiszt feleségét nevezte meg, akit Hedvig Stefi -a nemzetiségi kiadásokban Stefan Hedvig- álnév alatt jelölt. Az aktív szerkesztéssel Turcsányi József gimnáziumi tanárt bízta meg, akit így családostul nagy anyagi krízistől mentett meg, de a mozgató, vezető szellem persze jómaga maradt. A négyoldalas kis lapot, Budapest utcáin önkéntes rikkancsok terjesztették, akiket az Otthon egyik munkatársa, Fehér Lujza irányította. A katolikus sajtóra különösen nagy igény támadt, mivel addig nem volt képes családi hetilap, ennek a pótlására adták ki a Szövetség gondozásában a Fényszórót és a szlovák nyelvű Slncét. Mindkettő azonban igen rövid életű volt, a Trianon utáni Magyarországon a nemzetiségi sajtó megszűnt, de A Szív változatlanul nagy népszerűségnek örvendett. Közben teljesült P. Bíró legfőbb vágya, I. Ferenc József király 1914. december 8-án felajánlotta Magyarországot Jézus Legszentebb Szívének és rendeletére 1915. január 1-én követte őt az egész püspöki kar. A budapesti Jézus Szíve Szövetség ennek a nagy eseménynek az emlékére nagyon szép és művészi érmeket veretett, amelyeknek az egyik oldalán reliefben Szent István király felajánlja a koronát a Szentséges Szűznek, a másikon Ferenc József az isteni Szívnek. Egy aranyérmet elküldtek a királynak is. P. Bíró a béke szolgálatába is beálította lapjait. Lelkes örömmel karolta fel a békekilenced ügyét, amelyet a csanádi püspök indított meg, sőt egy Békeprogramot is kidolgozott. A Békeprogramjában azt ajánlotta, hogy minden hadviselő államban tömörüljenek a katolikusok egységes Jézus Szíve Országos Szövetségbe és bírják rá kormányaikat az igazságos béke mielőbbi megkötésére. A Das Herz révén a Békeszövetség gondolata a külföldi sajtóba is bekerült. 1916-ban alapította a Szövetség akkori elnöke, P. Müller Lajos SJ (1874-1945) a Jézus Szíve Szeretetművét, ennek a célja az volt, hogy az élők segítsék a megholtakat az imáikkal. A tagok becsületbeli kötelességüknek vállalták, hogy a csoportjukbeli tag elhunytakor felajánljanak egy szentmisét, szentáldozást teljes búcsúval és egy rózsafűzért, a tagok halálhírét A Szív újságban tették közre.
15
1917-ben amikor már P. Bíró volt a Szövetség igazgatója összeállította a Munkaprogramot és a Szervezeti szabályzatot és felterjesztette Csernoch János (1852-1927) hercegprímáshoz jóváhagyásra. A hercegprímás a következőkben hagyta jóvá a tervezetet: "Bensőséges lelki örömmmel és vigasztalással tapasztalom a Jézus Szíve Szövetség apostoli munkáját. A bemutatott tervezet ismét bizonyítja, hogy a Jézus Szíve Szövetség az Úr dicsőségéért és a lelkek üdvéért lobogó lelkesedéssel dolgozik és bőséges életforrásaiból állandóan új és új vállalkozásokat fejleszt ki." 1918-ban alakították meg a Szent Szív Gárdát -amely nem azonos a későbbi Szívgárdával- az ifjúsági Mária kongregációs életet újították meg új programjukkal. Tevékenységük az évek folyamán az apostolkodás számos területére terjedt ki, a tagok általában egyetemi végzettségű világi és egyházi személyek voltak, akiket komoly jelöltségi idő és szigorú kiválasztás után vettek fel. 1940-ben az Akadémikus Férfiak Jézus Szíve Szövetsége nevet vették fel. P. Bíró életének egyik legfontosabb vállakozását 1918-ban kezdte megszervezni az Apostolnők vagy későbbi közismert nevén a Jézus Szíve Népleányok vallásos társulatát. Az ún. "Fehér könyv" így írt erről: "Az Országos Jézus Szíve Szövetsége müködését Isten segélye mellett biztosan ható természetes eszközökkel is okvetlenül elakarja érni. Nem kételkedik abban, hogy tagjai önkéntes buzgósága, úgy mint eddig is apostolkodását táplálni, fejleszteni és gyümölcsöztetni fogja. Ámde a tapasztalat mutatja, hogy tagjainak sokoldalú egyéb és elmulaszthatatlan kötelességei a legjobb akarat mellett sem engednek annyi időt, amennyit a nagy munka igényel. Azért a Jézus Szíve Szövetsége megvalósítja azt a régi tervét, hogy önkéntes apostolai mellett, amilyen mindenegyes szövetségi tag, szervez hivatásos apostolnőket is. Teszi ezt annál is inkább, mert sok buzgó tagja máris nyilatkozott, hogy életét teljes egészében Jézus Szíve országos terjesztésére egészen odaszánja. Ezen hivatásos apostolnők akár otthonukban élhetnek, akár együtt egy otthonban házi szabályok alatt. Csakis ily intézményes közeg által juthat a Szövetség rátermett, állandó munkaerőkhöz. Mivel ezen apostolnők Jézus Szíve szeretetéből teljesen a népnek szentelik az életüket, joggal nevezhetők a "Népleányainak". A bennlakás 1918. január 4-én kezdödőtt meg. Amikor a szervezet megerősödött, 1920-tól a Szövetség titkári teendőit a Jézus Szíve Népleányai látták el és különösen a leány- és nőcsoportokkal foglalkoztak. A Szövetség a Népleányok segítségével nagy fejlödésnek indult, a lányok csoportjai három korcsoportban müködtek: elemisták, polgáristák és felsős leányok. 1919-ben már megalakult az Állami Tisztviselőnők Jézus Szíve Szövetsége, amely különösen a zárt lelkigyakorlatok szervezésével és tartásával tünt ki. Egyébként az Jézus Szíve Népleányok apostoli társaságot Lafranco Margit SJC (18921945) társalapító segítségével alapították meg az Egyház és a magyar nép szolgálatára 1921-ben, bár a végleges pápai elismerést csak 1989-ben kapták meg. Lelkiségük alapja Loyolai Szent Ignác alapelve: szemlélődőnek lenni a cselekvésben. Apostoli küldetésük megvalósítani Jézus Szíve szereteturalmát a társadalomban, elsősorban annak alapsejtjében a családban. 1921 és 1950 között a legtöb "népleány" az egyszerű nép körében apostolkodott. 16
Gazdaasszonyképző iskolákat alakítottak, vallási, kulturális és gyakorlati ismereteket adó tanfolyamokat szerveztek, a Xaverianum főiskolán pedig hitoktatóként is elkötelezett apostolokat képeztek. A testvérek elsősorban a tanyavilág, a falu szellemi-lelki felemelkedésén fáradoztak, de foglalkoztak a városi szegényekkel, a társadalom szellemi és lelki proletárjaival is. Példát adtak a munka értékelésére és Isten tervei szerint való megszentelésére. A Társaság központja 1934-től átkerült a Horánszky u. 14-be, a közelben, a Mikszáth Kálmán tér 3 alatt megnyitották a vonzó külsejű, gazdag könyvanyaggal rendelkező "Korda" központi könyv- és kegyszerkereskedésüket, ennek az üzletnek az utóda ma a Pesti Jézus Szíve templom előterében müködő "Kis Korda" kegyszerbolt. A Jézus Szíve Szövetség nagy buzgósággal szorgalmazta a családok felajánlását Jézus Szentséges Szívének. Eleinte külön-külön elmentek az egyes családokhoz, különösen P. Bíró vezetése alatt az atyák, de később már nem győzték, hogy minden egyes családhoz elmenjenek. Ezért évente egyszer, Úrnapján tartották a Szövetség család felajánlási ünnepélyét a Kongregációs Otthon kápolnájában, ezeken az alkalmakon a régebben felajánlkozott családok is megújították a fogadalmukat. A Kriszus Király ünnep bevezetésére az egész világon nagy mozgalom indult, ehhez csatlakozott a Szövetség, aláírásokat gyűjtve kérték a Szentatyától az ünnep behozatalát a liturgikus évbe. Gyűléseiket a Kongregációs Othonban rendezték és mintegy félmillió aláírást sikerült összegyüjteni, amit külön díszes kötetbe kötve elküldtek a pápának. 1920-ban új hajtás keletkezett a Jézus Szíve Szövetség törzsén, megalakult a Jézus Szívét tisztelő gyermekek csoportja a "Szívgárda". A Szívgárda főként a A Szív újság terjesztésében fejtett ki nagy apostoli munkát. A Szívgárda szervezése és óriási elterjedése elsősorban Blaskó Mária (1891-1956) írónő hallatlan nagy érdeme, aki A Szív gyermekrovatát szerkesztette és a gyermekeket Jézus Szíve tiszteletére buzdította. Jelképes alakokat (Szív Gabi, Szíves Misi) szerepeltetett és a "gárda, gárdista," szavakat csak jelképesen használta. A gyerekek azonban a jelképes elgondolásokat valóra váltották, levélben jelentkeztek, hogy "szívgárdisták" szeretnének lenni. Az első gárdacsoport 1920-ban alakult meg, P. Bíró A Szív akkori felelős szerkesztője dr. Czapik Gyula (1887-1956) segítségével szervezte meg az országos hálózatot, ugyan ebben az évben megrendezték az első kongresszusukat a gárdavezetők, amelyet Szívhétnek neveztek el. A Szívgárda országos elterjedtségét bízonyítja a negyed milliós tagság. P. Bíró ellene volt a kötelező egyenruhának, mivel ezt nem minden szívgárdista engedhette volna meg magának és nemcsak a jótanulók, hanem minden igaz érzésű kisfiú és kisleány 7-14 éves korban tagja lehetett a Szívgárdának.
17
A Szívgárdából, P. Virágh Andor SJ (1905-1990) alapította Szegeden 1932-ben az első Szívtestőr csapatot, a budapesti csapat a Horánszky utcában alakult meg 1934-ben, ekkor indult meg az országos szervezkedés is. A Szívtestőrség célja volt, hogy sajátos módszereivel előkészítse a fiúkat az alsóbb osztályokban a Mária Kongregációs életre. A csapat élén a parancsnok -rendszerint papi vezető- állt, az ifjúsági vezető a kapitány nevet viselte. A csapat hatos csoportokra (törzsekre) oszlott, vezetőjük neve törzsvezér volt, három törzs alkotott egy rajt, amelynek élén a rajvezér volt. A testőrségben is három fokozat volt, amelyeket három évenként próbák után lehetett elérni, az első próba végeztével nyerték el az "avatott testőr" címet, a második után következtek a "Szent Imre lovagok", a harmadik próba pedig a "Nagyboldogasszony lovagok" avatását jelentette, a következő évben általában átléptek az ifjúsági Mária Kongregációba. A Szív szerkesztését 1924-ben P. Laczika Ferenc SJ (1891-1936) vette át, mint a Szövetség igazgatója. Időközben a Jézus Szíve Szövetségről Rómába küldött jelentés felhívta a Jézustársaság vezetése alatt álló Imaapostolság figyelmét a budapesti Szövetség sajátos alakulatára és szervezetére, amely lényegében az Imaapostolsággal azonos volt. A különbség csupán abban rejlett, hogy a Jézus Szíve Társulat, amelynek alapján a Szövetség müködött, inkább imatársulat, addig az Imaapostolság szervezett szövetkezés, amely apostoli célokat tűzött maga elé. Ezért P. Boubée SJ az Imaapostolság egyik vezetője felszólította a budapesti Szövetséget, hogy olvadjanak bele az Imaapostolságba és fogadják el annak szervezeti szabályzatát. Ezt annál is inkább sürgette, mert az Imaapostolságnak már 1914-től fogva létezett a maga külön gyermekszervezete a "Croisade", ezeknek a "kis keresztesek" serege teljesen hasonlított a Szívgárdákra. A csatlakozásra azonban csak 1926-ban került sor P. Zsíros Ferenc SJ (1879-1961) igazgatósága alatt, P. Jablonkay Gábor SJ (18741930) hathatós segítségével. A Szövetség hivatalos havi közlönye 1929-től jelent meg a Jézus Szíve Szövetség Főszándéka címen és hogy a Jézus Szíve tiszteletet minél több és több ember szívébe belopják, Jézus Szíve Naptárt adtak ki, több tízezer példányban. A Szövetség fejlödését mutatja, hogy a Szövetség kézikönyvét imakönyv alakban 1927-ben kinyomtatták tízezer példányban, amely hetek alatt elfogyott. A nagy világgazdasági válság idején, 1929-től müködött az ún. "Szegénykonyha" az Otthon alagsorában, amelyet a Szövetség tartott fent. A tagok vezették, főzték és osztották ki az ebédet,
18
naponta mintegy 250-300 adagot. Közben vizsgálták a szegények helyzetét és segélycsomagokkal is segítették életüket, telente a szegényebbek a ruhacsomagon kívűl tűzifát is kaphattak. A konyha bejáratánál egy Szent Antal szobrot és egy perselyt helyeztek el, a perselybe hetente általában 300 pengő folyt be, a kiadás egyébként mintegy 900 pengő volt, a különbséget a Jézus Szíve Szövetség tagjai pótolták ki. Az ellátottak lelkéről is gondoskodtak, mert minden húsvét előtt mindenkinek el kellett végeznie a szentséggyónást és az áldozást és ezt igazolni voltak kötelesek. A nagy érdeklődés miatt a harmincas évek elejétől kezdve csak VIII. kerületi lakosokat fogadtak, a segélyezettek negyede diplomás ember volt, akik nagyon megvoltak elégedve a konyha ízeivel és az emberséges, jobb bánásmóddal, szemben a hatósági konyhák lelketlen hozzáállásával. Szintén 1929 tavaszától kezdte el munkáját P. Kipper Károly SJ (1879-1934) vezetésével az Elhelyező Iroda. Szegénysorsú fiúkat és lányokat helyeztek el külföldön, megbízható katolikus családoknál, ahol elsősorban a családok napi munkájában segédkeztek, megfelelő ellátás és némi készpénz fejében és közben nyelvtanfolyamokra jártak. Elsősorban német, francia, angol és spanyol nyelvet tanulhattak, mivel főként Belgiumban, Hollandiában, Németországban és Angliában, kisebb számban Franciaországban és Spanyolországban találtak lehetőségeket, azaz befogadó családokat. Az alacsonyabb képzettséggel rendelkező munkaerőket is közvetítették, szakácsnőket, szobalányokat és meglett férfiakat gyárakba, érdekességként főként textil- és selyemgombolyító üzemekbe. A pátert munkájában 15 kongreganista hölgy segítette, akik figyelemmel kísérték az általuk kiközvetíttett fiatal életét és sorsát, havonta beszámolót kértek tőlük és az esetleges problémákban hathatós segítséggel szolgáltak. P. Kipper pedig saját maga a nyári szünetekben kereste fel az ajánlkozó családokat és felmérte a lehetőségeket és az igényeket. Az iroda tevékenységét elöszőr a munkaügyi minisztérium anyagilag segítette, majd később, amikor a tevékenysége már nagyon kiszélesedett a Fiumei út 4-ben önálló irodát nyított részükre, P. Kipper halála után. Rendszeresen vetítettek filmeket a nagyelőadóteremben, főként P. Szajkó József SJ (1906-1981) misszionárius Kínát bemutató kisfilmjei örvendtek különösen nagy népszerűségnek, amely a missziós támogatásnak is nagy segítséget jelentett. A harmincas évek elejétől kezdve, az akkori igazgató P. Zsíros Ferenc SJ (1879-1961) szervezte újjá a vidéki szövetségeket, külön figyelemmel a férfiak szövetéségére, a Férfiligára. Két kiváló segítőtárssal rendelkezett P. Németh Károly SJ (1891-1980) és P. Polgár András SJ (19001987) személyében A szentóra-ájtatosság 1933-as szentévtől kezdődően P. Palánkay Tibor SJ (1907-1982) kezdeményezésére minden jezsuita templomban elterjedt és a Szövetség tagjai is buzgón gyakorolták. P. Zsíros után P. Kollár Ferenc SJ újabb életet varázsolt a Szövetségbe és annak mozgalmi jellegét nagyon kidomborította, a buzgólkodók (zalátorok) képzését is nagy lendülettel szorgalmazta, sok új gondolat valósult meg általa a Jézus Szíve tisztelet területén. A Jézus Szíve tisztelet tömegmozgalmi jelleget öltött a negyvenes évek elejére, ezért 1942-ben díszes igazolványt és jelvényt -fehér kereszten Jézus Szíve kép- készítettek és osztottak ki a tagok között. A Jézus Szíve tisztelet első nagyobb magyar nyelvű összefoglaló munkája, P. Müller Lajos SJ (1874-
19
1945) tollából, "A Jézus Szíve tisztelet története címen jelent meg 1944-ben, a Korda kiadásában. A többi Jézus Szíve-irodalom is szépen gyarapodott a jezsuita atyák munkássága következtében, a szerzőket is a műveiket a JTÉ bibliográfiájában olvashatjuk. A Mária Kongregációk története A középkortól a mai napig nagyon elterjedt Mária Kongregáció (MK) célja, hogy hasonló korú és műveltségű tagjait a boldogságos Szűz Mária különösebb tisztelete által, kiváló és tevékeny vezető katolikussá, az Egyház bátor védelmezőjének nevelje. A latin "congregatio" szó egyesületet jelent. Az MK tehát a Nagyasszony tisztelőinek válogatott gárdája, egyesülete.
Az első MK (Prima Primaria), Rómában alakult meg, P. Johannes Launis SJ (1537-1584) vezetésével római diákokból. Kezdetben csak diák kongregációk müködtek, főként a jezsuita kollégiumokban, később, mivel a jezsuiták tevékenysége kiszélesült, egyre több lelkipásztori munkát végeztek az egyes városokban, sorban megalakultak az egyes városi és foglalkozás szerinti kongregációk. A MK és a Jézus Társasága eszményei nagyon közel állnak egymáshoz, ezért a jezsuiták mindig pártolták az elterjesztésüket, de sohasem gondoltak arra, mint más rendek -ferencesek, domonkosok stb.- hogy a kongreganistákat, mint II. vagy III. rendi tagoknak tekintsék, hanem teljes függetlenségben hagyták kibontakozni a szervezeti életüket. A MK élén a prézes (papi igazgató) állt, akit a megyéspüspök, a jezsuita rendházakban a tartomány főnök nevezett ki. A tagok rendszeresen -1-2 hetente- összegyültek ájtatossági összejövetelekre, áhitatot gyakoroltak vallásos és apostolkodási tárgyú megbeszéléseken.
20
A magyar területen először Erdélyben, Kolozsvárot alakult MK 1580 körül, amelynek Pázmány Péter is tagja volt. A királyi Magyarországon, P. Dobókay Sándor SJ (1565-1621) kezdte meg a szervezést, amikor 1602-ben megalapította Vágsellyén (ma Sal'a, Szlovákia) az első kongregációt. Amelybe mindjárt az alapítás napján belépett a korabeli esztergomi érsek: Forgách Ferenc gróf (1560-1615). Az elkövetkező időkben számos városban, számtalan MK alakult, tagjaik között a magyar nemesség és a polgárság egyaránt megtalálható volt, a számuk mintegy 40 ezerre tehető. A XVII. század végén a katonák között is rendkivül népszerűvé vált a MK, elsősorban a felszabadító hadseregben, tábori lelkészként szolgáló jezsuiták által. A két felszabadító sereg fővezérei: Eszterházy Pál (1635-1713) nádor és Lotharingiai Károly (1643-1690), egyaránt buzgó kongreganisták voltak, szintúgy, mint a seregek főtisztjeinek és katonáinak a nagyrésze. Budán, 1886. szeptember 2án, a felszabadulást jelentő nap hajnalán egy kongreganista, Fiáth János (+1727) győri kapitány tűzte ki az első máriás magyar zászlót a várfokra. A jezsuita rend 1773-as megszüntetése után a MK ügye is megtorpant, de már 1822-ben Rudnay Sándor (1760-1831) esztergomi érsek elrendelte az újjászervezésüket, de az igazi megújulás csak a század második felében történt. Haynald Lajos (1816-1981) kalocsai érsek által szorgalmazott országos mozgalom indult el Kalocsáról, amely először a tanuló ifjúságot, majd a többi társadalmi osztályban is visszaállította a nagymúltú és pusztán erőszakkal megszüntetett kongregációs hitbuzgalmat. A XIX. század végén és a XX. század elején élénk kongreganista élet folyt, amelyben a vallásos életen túl, nagyon szerteágazó szociális és önművelő munkát végeztek. A korabeli kongreganista életet, Zichy Nándor (1829-1911), a keresztény népppárt megalapítója, Boldog Batthyány-Strattmann László (1870-1931), a szociális érzékenységéről híres szemorvos és Prohászka Ottokár (1858-1927) esztergomi érsek, a vallási és szociális élet egyik legnagyobb megújítójának a neve fémjelez.
Az első MK 1897-ben alakult meg Budapesten P. Tomcsányi Lajos SJ (1846-1926) vezetésével, főként volt kalocsai diákokból, mint az egyetemi hallgatók MK-ja. P. Bóta Ernő SJ (1854-1939), 1902ben szervezte meg az iparosifjak és a iparosmesterek Mária Kongregációit, 1903-ban P. Damian János 21
SJ (1851-1910) az Urak Mária Kongregációját -először Férfiak kongregációja néven- alakította meg. A kongreganista eszme terjedésének gyorsítására és az országszerte megalakuló kongregációk életének az elvenebbé tétéle végett P. Bús a hasonló külföldi lapok mintájára, az Urak Kongregációja kiadásában, 1907-től külön folyóiratot jelentettek meg Mária Kongregáció néven, amelynek az első szerkesztősége a JTMR Központ egyik épületében a Horánszky utca 18-ban volt. 1910-ben P. Bangha Béla vette át a szerkesztését, amely bámulatos fejlődésnek indult a keze alatt. A kis lap rendeltetése egyfelelől az volt, hogy a mariologia és főleg a MK körébe vágó cikkekkel tanítson és lelkesítsen, másrészt a magyarországi kongregációk müködéséről tudósításokat közöljön, a melléklete A Sajtó 1916-1919 között jelent meg A lap megindításával egyidejüleg szükségesnek látta P. Bús, hogy a magyarországi kongregációk egységes szellemben való vezetésének biztosítására a prézesek számára, de egyúttal a tagok részére is a szabálykönyv mellett egy bővebb magyarázó jellegű kézikönyvet kiadjon, amely Kalauz a Mária Kongregációk számára címmel 1907-ben megjelent. A MK papi vezetői számára, Prézes címmel (1913-1944) külön lapot is kiadtak. A múlt század első harmadában mintegy 30 ezer taggal, országszerte müködtek a MK tagszervezetei, csak Budapesten 40 kongregáció volt. P. Bús legnagyobb szabású terve egy kongregációs otthon megteremtése a tartományfőnöki kinevezése után kezdett a megvalósúlás útjára lépni. Mivel a kongregációknak csak a Jézustársasági rendház Horánszky utcai részének földszintjén egy kisebb terem egy szobával és a második emeleten egy kápolna állott a rendelkezésére. P. Bús szeme előtt egy nagyszabású épület terve lebegett, amelyben a kongregációk részére szükséges kápolna, gyűlekező- és előadótermek valamint az irodákon kívűl, egy főiskolai és egyetemi hallgatók befogadására alkalmas 50 személyes internátus is helyet találjon. A szükséges anyagiakat részint egy tárgysorsjátékból befolyt gyűjtésből, részint a Vallásalap segítségével teremtették elő. Az alapkővet 1911. május 7-én tették le, a szertartást Hajner Lajos esztergomi püspök végezte és a következő évben elkészült a Kongregációs Otthon, a Horánszky utca 20 szám alatt, 1912. december 8-án avatták fel, Balás Lajos rozsnyói megyés püspök áldotta meg. Az Otthont kiváló gyakorlatias érzékkel, föleg pasztorális céloknak megfelelően tervezték és rendezteék be. Így válhatott az épület a jezsuita rend budapesti tevékenységének nélkülözhetetlen színterévé. A Mária Kongregáció lapot P. Bangha Béla SJ (1880-1940) fejlesztette néhány év alatt nagy közkedveltégnek örvendő vallásos orgánummá. A Kongregációs Otthon harmadik emeleti manzárd szobái adtak helyett a szerkesztőségeknek: A Mária Kongregáció mellett P. Bangha 1912 karácsonyán megindította a Magyar Kultúrát (1912-1944), az első igazi katolikus szellemiségű társadalmi, politikai és kulturális folyóiratot. Kiváló munkatársai segítségével az ország katolikus szellemi krémjét bevonva, egy újszerű, minden vonatkozásában korszerű, harcos katolikus sajtóterméket adva a katolikus hívek kezébe. A szűkebb szerkesztőségben P. Bernhard Zsigmond SJ (1880-1926) a tudományt, Baranyai Jusztin (1882-) a közéleti tájékoztatás, a protestáns Burján Károly a harcos publicisztikát képviselte. A lap a szükséges tőkét már indulása előtt előteremtette a kongreganisták és a sajtóhölgyek segítségével, az első lapszámot háromezren fizették elő. A későbbi évtizedekben a Magyar Kultúra országos elismertségű, vezető lappá nőtte ki magát, amelynek a szava és álláspontja meghatározó és sokszor perdöntő volt a politikai és az egyházi életben. A Kongregációs Otthon csak rövid ideig szolgálhatta teljes mértékben az eredeti céljait. A világháború kitörése után, a rend vezetése hazafias lelkesedéssel felajánlotta az Otthont hadikórháznak, a sebesültek ápolására. Az internátuson kívűl az egész első emeleti termeket is
22
ágyakkal szerelték fel, úgyhogy a kongregáció részére csak a kápolna és a földszint maradt meg. A sebesültek ápolását az Isteni Szeretet Leányai társaságának tagjai és a kongreganista úrhölgyek vállalták magukra. 1918-ban már mint házfőnök került vissza P. Bús Budapestre, nagyon gondterhes napokat élt meg rendtársaival együtt, a szeme láttára pusztították nagy művét a Kongregációs Otthont. Már a Károlyi kormány idején zaklatták a jezsuitákat, rendszeresen tartottak házkutatásokat a rendházban és az Otthonban. 1919. február 19-én szocialista famunkások teljesen szétrombolták a nyomdát, majd betörve a földszinti és első emeleti termekbe az összes üvegajtót, a képeket és az üvegcsillárokat összetörték, sőt a kápolnában is kezdtek rombolni, de egy jobb érzésű munkás felszólítására itt abbahagyták a pusztítást. P. Bús szószerint megsiratta, hogy gyönyörű alkotásának, a már hadi kórháztól amúgy is sokat szenvedett Otthonnak a vandál tönkretételét, de alig fogott hozzá a rendbetételhez, amikor a Károlyi kormány a hatalmat átadta a kommunistáknak, akik az épületet lefoglalták, megszüntették a kongregációk müködését és a női szabó szakszervezetnek utalta ki székházul az Otthon épületét. P. Bús az Otthon alagsori helységeiben létesítette az Apostol nyomdát. A nyomda részvénytársasági alapon jött létre, az alaptőke felét az építkezés feleslegéből a Jézustársasági rendház, a többit pedig a kongreganisták más lelkes katolikusok jegyezték. Azt várták, hogy a befolyó jövedelem az Otthon fenntartását fogja szolgálni. A számítás azonban nem vált be, mert a helytelen vezetés miatt nem jövedelmezett. A kommunista forradalom idején a szocialista terror hatására a rendházi részvényeket átadták az állam képviselőinek, így a nyomda a kongregációk számára elveszett, majd később teljesen meg is szünt és felszámolták. A kongreganista mozgalom nagysikere volt, amikor a budapesti egyetemi hallgatók Mária kongregációjából megalakult a Szűz Mária Társasága (Societus Mariae Virginis) P. Kipper Károly SJ (1879-1934) közreműködésével. Az alapító Ván Zsuzsanna Mária (1898-1993) szervezte meg az első közösséget 1926-ban, azzal a céllal, hogy a jezsuita életeszmény jegyében az emberek között elvegyülve apostolkodjanak. A Szent Szűz pártfogása alá helyezett Társulatot, azonban csak 1948-ban ismerte el egyházilag Mindszenty József esztergomi érsek. A társaság sajátos munkaterülete a hitoktatás, a papok segítése, hivatásgondozás, a hátrányos helyzetű fiatalok támogatása, iskolák, internátusok vezetése és végül lelkigyakorlatok szervezése és tartása. Értelmezve a kor kihívásait bármely munkaterületen, ami összeegyeztethető a lelkiségükkel. Az élet felfogásuk szinte teljesen megegyezik a jezsuiták mai álláspontjával és tevékenységével. A húszas évek végétől kezdve a nagy előadóteremben vasárnap délutánonként rendszeresen vetítettek filmeket az Egyetemisták Kongregációja szervezésében, ennek révén jelentős pénzösszeghez jutottak. Így a kongregáció abba a szerencsés helyzetbe került, hogy sok nyomorúságos sorsú tagjának a helyzetén lényegesen javíthatott. Sok tagjának fizette a menzáját, tanulmányi díját és a tankönyveinek egy részét. Gondoskodtak új könyvek beszerzéséről és nyelvtanfolyamokat indítottak: a kultúrszakosztályban angol és francia nyelvet oktattak valamint neves előadók -tanárok, tudósok- tartottak ismeretterjesztő előadásokat a kongreganista gyűléseken.
23
A Kongregációs Otthon rendkivül sokat tett a jezsuiták által vezetett sajtó termékek népszerűsítésére, az olvasók száma meredeken emelkedett: Mária Kongregáció 40 ezer, Magyar Kultúra 35 ezer, Hírnők 5 ezer, Katolikus Missziók 35 ezer, A Szív 400 ezer olvasóval (nem előfizetővel) rendelkezett. Az 1934-35-ös tanévben P. Kardas József SJ (1895-1983), aki képzett orvos volt, általános orvosi és betegápolói tanfolyamot rendezett a női- és férfi egyyetemista kongreganisták számára, ahol a legújabb betegápolási ismereteket sajátították el. Ugyanezen évben hirdették meg a Katolikus Tanárképző Tanfolyamot, ahol erkölcsi, filozófiai, morális és vallási előadásokat hallgathattak a résztvevők. A tanfolyamra 132 hallgató íratkozott be, 30%-ban férfi, 70%-ban nő (köztük 42 apáca), többségük bölcsészhallgató, de sok gyakorló tanár is. 1935 őszén felköltözött a jezsuiták filozófiai főiskolája Budapestre és az Otthonban nyertek elhelyezést. Ezért a szerkesztőségek átköltöztek a Mária utca 23-ba, itt az első emeletre került a Szív, Hírnök, Máriakert szerkesztősége és a Szív Szövetség irodái, a második emeletre a Magyar Kultúra és a Mária Kongregáció szerkesztőségei. A szabóműhely átköltözött a Szív kiadóhivatalába, a kazánokat felújították, a konyhában a tűzhelyeket megnagyobbították és az ebédlőt kibővítették, új edényeket szereztek be. Nagy általánosságban az egész Otthon megújult és gyarapodott a személyzet száma is. Az egész Otthon klauzura lett kivéve a földszinti és az első emeleti nagyobb előadótermeket, 39 filozófus hallgató költözött be elöljáróikkal együtt. A filozófia könyvtára tágas helyet kapott az Otthonban, amelyet modern vasálványokkal szereltek fel. A könyvtár ajándékokkal és Seedoch Károly prelátus valamint Wolkenberg Alajos egyetemi tanár hagyatékával 3500-4000 kötetre gyarapodott. A sportolás céljára az udvaron röplabda pályát állítottak fel. Az egykori magyar területek visszacsatolása által újból megnövekedett Magyarországon a jezsuiták két régi házukat kapták vissza Kassán és Szatmárnémetiben. Ezért Kassán nyították meg a filozófiai főiskolát. A főiskola kiköltőzése után P. Omerovics Tamás SJ (1884-1957) igazgatása alatt új élet kezdödött az Otthonban. Először óriási méretű takarítást és felújítást kezdtek, kifestették a két lépcsőházat és a szobákat. A második emeletet hozzákapcsolták a rendházi klauzurához, tíz páter és hét vendég részére alakítottak ki szobákat. A mozitermet átalkították 300 férőhelyes előadóteremnek, a földszinti termek továbbra a kongregációkat szolgálták. Az Otthon udvari emeletét a Magyar Kultúra és a Mária Kongregáció szerkesztőségei és kiadóhivatalai foglalták el. A félemeleten és a III. emeleten 27 személy befogadására alkalmas férőhelyeket hoztak létre, ezeket a szobákat jobbára egyetemi hallgatóknak és fiatal tisztviselőknek adták ki. A megnövekedett igények miatt szinte a teljes fütő- és a villamoshálozatott felújították. Az ifjúsági kongregációk fellendítésében a harmincas évek második felében és a negyvenes évek elején elévülhetetlen érdemei vannak, a korán elhunyt P. Tornyos Gyula SJ-nek (1901-1944). 1939-től a Mária Kongregáció mellékleteként, különnyomatban jelent meg havonta 3500 példányban a Jövő Frontja című lap az országban müködő mintegy 200 diákkongregáció részére. A Kongregációs Otthont 1949 és 1950 között részenként államosították, mind több helyiséget igényelve kollégiumi és oktatási célokra. Végül 1950 nyarán a kápolnát is kiűrítették, a felszerelés nagyrészét a zuglói plébániára vitték, kisebb részét a rendház kapta meg, maga a kápolna a Színművészeti Főiskola próba helyisége lett.
24
A Kongregációs Otthon (Horánszky u. 20.) művészeti értékei A magyarországi kongreganista mozgalom internátussal összekötött központi otthonának az eszméjét és megvalósítását P.Bús Jakab SJ és P.Bóta Ernő SJ szorgalmazta, hogy a különböző helyeken megalakult Máriakongregációk tagjai a fővárosban alkalmas otthont találjanak és egymással szoros érintkezésbe jutván, országos szövetséggé alakulva központi irányítás mellett minél mélyrehatóbb munkásságot fejthessenek ki. Ehhez a gondolathoz sikerült megnyerni az Urak Kongregációjának a prefektusát, báró Barkóczy Sándort (1857-1925), aki a Vallásalapból egy nagyobb összegű segéllyel lehetővé tette a telekvásárlást. Majd pedig társadalmi gyűjtés eredményeiben bízva megindította a központi ház építését. Az új épületet Baumgartner Sándor (1854-1928) tervezte és Fábián Gyula ellenőrzése alatt Kauser Gyula építette. Az épület alapkőletétele 1911. május 7-én, a kápolna megáldása pedig 1912 november 25-én történt. A kápolna berendezésének munkájában részt vett Fábián Gáspár (18851953) építész a szószék és két gyóntatószék tervezésével. F. Fischer János SJ (1871-1937) készítette az orgonakórus mellvédjének, a padoknak és a szentély korlátjának művészi faragását. Friedlinger Ernő festő tervezte az ablaküveg festmények kartonjait, amelyeket Walter Gyula kivitelezett, az orgonát a pécsi Angster cég szállította. A kápolnát a proletár diktatúra bukása után, amely azt propaganda előadások helyiségéül használta, rendbehozva 1919. augusztus 24-én újra szentelve eredeti rendeltetésének adták át, 1925-ben új főoltárt és falfestménydíszt kapott. Az Otthon udvari szárnyába épült és Szűz Mária tiszteletére szentelt kápolna, amelybe az utcai főbejárattól induló magas lépcső és a földszinti előadóterem feletti emeleten hosszanti elrendezésű csarnok vezetett. A hármas bejáratnál egykor nyiló kápolna orgonakarzatos előcsarnoknak nevezhető szakaszból, majd egy-egy oszlop terjedelmével szélesebb két szakaszos hajóból és az előcsarnok azonos szélességű, félhatszögben végződő szentélyből állt. Az egységes öblű kápolnacsarnok egyes szakaszait félkörű hevederek tagolták és borda nélküli keresztboltozatok fedték, míg a szentély mennyezete hatmezős bordaboltozat. Érdekes megoldású volt a két szakaszos hajó szerkezeti kiképzése két oldalt egy-egy szabadon álló oszlop közbevetésével, ezek az oszlopok a boltozatválasztó heveder tehernyomásával viselték és kiszélesítették a hajó testét. A laposan, szecessziós modorban, hornyolt oszlopok és pilaszterek fejei szőlő- és pálma levélfaragott díszivel voltak ékesek. Az emeleti oratóriumokkal ellátott szentély három ablakát Szent József, az Immaculata, Loyolai Szent Ignác álló alakjai, alattuk pedig X. Pius pápa és P. Wernz X. Ferenc SJ (1842-1914), a független magyar jezsuita tartományt elrendelő jezsuita rendfőnök üvegfestésű arcképei díszítették, míg a hajó geometrikus keretű mezők világos sárgára hangolt színes ablakai azonosan a sugaras Szent Lélekgalambot ábrázolták. A kápolna boltozatának és falainak ornamentális festését Kuczka Mihály végezte, aki a szentélyben az Emmausi tanítványokat és az Isten bárányát, a hajó falára pedig a Jézusnak és Szűz Máriának hódoló Jézustársasági szentek és boldogok jelenetét festette meg, Oer bárónő gráci képe alapján. Műmárvány oltárából, amelyet Krasznai-Krausz Lajos (1884-1965) szobrász 1925-ben készített a Jézus Szíve templom Szent József neoromán mellékoltára mintájára, kiválik a finom mintázású és fehér márvány cement anyagból készített Szűz Mária szobra. Jézus 25
születésének színes reliefjével díszített és a kápolna alapítási idejéből származó neoromán mellékoltára a müncheni Mayer műintézet műhelyéből származott. A kápolna kórusának lépcsőházi falán függött F. Andrea Pozzo SJ (1642-1709) Xavéri Szent Ferencet keresztelés közben ábrázoló, a XVIII. század elejéről való olajfestménye, amely a budavári Nagyboldogasszony (Mátyás)-templomból jutott a jezsuiták pesti rendházába, a kép később a főváros tulajdonába került, ma a Kiscelli Múzeumban látható. Hasonlóképpen a budavári Nagyboldogassony templom mellékoltár képéül szolgált az Otthon nagytermében függött Nepomuki Szent Jánost ábrázoló olajfestmény is, ami viszont a XVIII. század közepéről származott. Az Otthon többi képe közül kiváltak Roskovics Ignácnak (1854-1915) Szent István királyról és Merész Gyulának (1888-1970) 1932-ben, Mária-kongregációk királynőjéről festett nagyméretű képei. A Történeti Könyvtár kialakítása 1934-ben a Rend vezetése megbízatása alapján P. Gyenis András SJ (1901-1965) és P. Siska István SJ (1896-1959) megkezdte a Jezsuita Történeti könyvtár kialakítását és a rendszeres rendtörténeti kutatásokat. P. Gyenis a megvásárolt Szittay Dénes és Pompéry Aurél jezsuita tárgyú könyvgyüjtemények kiegészítésével mintegy 10 ezer kötetes szakkönyvtárat alakított ki. P. Siska elsősorban a bécsi régi provincia arhívumában gyűjtötte, fényképezte a régi okleveleket és iratokat. P. Gyenis számos sorozatot indított el a rendtörténet témájában: Kiadványok a Jézus Társasága történetéből (32 füzet), Források (6 kötet), Jezsuita Történeti Évkönyv (1940-42) kötetek. Kiemelkedő jelentőségű az általa szerkesztett és részben írt is "Száz jezsuita arcél" című (1941) három kötet, amely a jezsuita történet legkiválóbb jezsuitáinak az életrajzát tartalmazza. Szintén forrásértékűek a "Jezsuita rend generálisai" (1935), a "Loyolai Szent Ignác és műve" (1937), a "Jezsuita ünnepek" (1940) a "Régi magyar jezsuita rendházak" (1941) és a "A jezsuita rend hazánkban (1941) kötetei, számos egyéb munkáin kívűl. Sajnos ez a nagyszerű gyűjtemény 1950-ben nagyrészt megsemmisült, a maradványait csak 2002-ben sikerült fellelni a Kispesti Jézus Szíve templom padlásán. P. Gyenis szerkesztette az 1923-ban indult, Provinciánk Híreit 1935-1950 között, amely a JTMR tagjainak belső hírközlönye volt.
26
A Támingi Misszió Központja A magyar provincia nevében az első világháború után P. Somogyi Jenő SJ (1879-1954) provinciális felajánlást tett, hogyha a magyar jezsuiták emberi élet áldozat nélkül átvészelik a proletárdikatatúrát, missziós küldetést vállalnak. Először Finnországra, majd Törökországra gondoltak, hogy rokon népek körében terjesztik a katolikus hitet. Törökországban el is indult egy kisebb misszió, az ott élő magyar és más nyelvű katolikusok gondozására, de a római P. Generális inkább Kínát ajánlotta fel a magyar jezsuiták számára, mint térítős pogány missziói területet. Elsőként P. Szarvas Miklós SJ (1890-1965) utazott ki Kínába 1922-ben, egy éves kínai nyelvtanulás után került a francia fennhatóságú shienhsieni misszióba, később még negyven társa követte őt, 1935-ban alakult meg a francia missziós terület déli részéből, a támingi magyar misziós terület, 8460 négyzetkilométeres területen, mintegy 2 millió lakos élt, közülük kb. 50 ezren voltak katolikusok. Táming közepes nagyságú kínai város -ma háromnegyed millióan lakják- Hopej tartomány déli részén, Honan, Sanhszi és Santung tartományok között található. A helyi lakosság akkoriban szinte kizárólag földműveléssel foglalkozott, búza, cirok, köles, kukorica és földimogyoró
27
termesztésből élt. XI. Piusz pápa 1935-ben a misszió francia elöljárója, Lécroart püspök és Zanin kínai apostoli delegátus ajánlására az apostoli elöljáróság rangjára emelte Támingot. A pápai bulla szövege a következő: "A hszienhszieni apostoli vikáriátus területéből azt a részt, amely Táming, Nanlo, Csingfeng és Kajcsou (Pujang) állami szubprefektúrákat foglalja magába, nem különben a csangjüani szubprefektúra azon részét, amely a Sárga folyó nyugati részén fekszik, elválasztjuk. Az itt fennt megjelölt területen Táming néven új apostoli kormányzóságot alapítunk és a Szentszéktől függően a Jézus Társasága tagjainak gondozására bízzuk, akik ezen a vidéken már régóta apostoli buzgósággal dolgoznak. Ennek az új apostoli kormányzóságnak és mindenkori kormányzójának megadjuk mindazokat a jogokat, kiváltságokat, tisztségeket és hatalmat, amelyeket az egész világon az apostoli kormányzók és kormányzóságok megkapnak és élveznek az általános jog szerint és ugyanazokat a terheket és kötelességeket is rójuk rájuk. Kelt Rómában, Szent Péternél, az Úrnak 1935. évében, március 11-én., pápaságunk 14. évében." A pápai határozat alapján 1936. március 26-án P. Szarvas Miklóst apostoli kormányzóvá és a Jézus Társasági generális által missziós főnökké nevezték ki, egyben a támingi misszió területén született kínai jezsuitákat a magyar rendtartományhoz csatolták. Az általános missziós gondolat és eszme terjesztésére alapították a Katolikus Missziók a Tengerentúli Országokban című képes havi folyóiratot, amelyet Czapik Gyula, majd Zsíros Ferenc SJ (1879-1961) szerkesztette, ennek az utóda volt a Katolikus Missziók, amely kiemelten támogatta a támingi magyar missziót, de széles kitekintésű missziós folyóirat volt. A Katolikus Missziók virágkorát P. Reisz Elemér SJ (1904-1989) főszerkesztése alatt érte el 1939-1944-ben, vezetése alatt a folyóirat megduplázta előfizetőinek és megháromszorozta példányainak a számát. A folyóirat a második világháború után Üzenet a Katolikus Missziók Olvasóinak és a Tamingi Misszió Baráti Körének címen jelent meg, ennek a képes havi melléklete volt a Katolikus Missziók Hírei 1947-1948-ban A missziós eszmét és célkitűzéseket támogató Katolikus Missziók érdekesen és növekvő ízléssel, egyre gyarapodó példányszámmal köszöntött be minden hónapban az előfizetőkhöz. Az általa keltett és ébren tartott érdeklődésnek volt köszönhető a kínai missziók számára összegyüjtött adományok, amelyekből nagyrészt finanszírozni tudták a missziók életét és a munkáját. A szerkesztőség 104 nagyrészt külföldi missziós folyóirattal állt cserekapcsolatban. A harmincas évek végén, a negyvenes évek elején pedig a külön megalakult Missziós Ifjúsági Front (MIF) támogatta a megélénkült érdeklődést a misszió ügye iránt. A támingi misszió érdekében Támingi Hírek címmel 1929-1930-ban adtak ki egy támogatói lapot P. Zsíros Ferenc SJ szerkesztésében, de ez a világgazdasági válság idején megszünt. Ugyancsak a támingi misszió érdekében alakult meg a Mária utca 23-ban a Támingi Misszió Központja és benne müködött a "Támingi Misszió Baráti Köre", a vezetője P. Reisz Elemér SJ lett.. A Baráti Körben három fokozatú tagság volt: a támogatókért hetente egyszer közösen, a baráti előfizetőknek névszerint minden évben egyszer, a jótevő előfizetőknek szintén névszerint pedig évente háromszor mondtak Kínában szentmisét. A tagok negyedévente megkapták a támingi misszió müködéséről szóló kis értesítőt, a Támingi Hírek (1938-1939), a Támig (1939-1943), majd 1945-1948 között a Támingi Misszió Központjának Üzenetei című lapokat. A baráti és jótevői előfizetőket beíratták a bennszülött papság nevelését támogató pápai egyesületbe a Szent Péter Apostol Művébe.
28
A tagok minden második évben jogot nyertek arra, hogy egy kínai pogány gyermek keresztszülei legyenek. A Központ a megfelelő időben megkérdezte a jótevőket, hogy milyen névre kívánják ezt a keresztelést, a keresztelés elvégzéséről pedig emlék lapot küldtek. 1940-ben a Mária utca 23-ban a Magyar Kultúra volt kiadóhivatalának három szobájában Missziós Múzeum nyílt, az 1500 -főként a kínai misszióból származó- tárgyat bemutató kiállításon a fő hangsúly a támingi misszióra esett, de képekben bemutatták a XVIII. századi dél-ameriakai és a XIXXX. századi afrikai magyar misszionáriusok munkásságát is. A jezsuita központ élete a II. világháború idején A budapesti rendház élete a nyilas hatalomátvétel után lassan megváltozott, elkezdödőtt az üldözött zsidók mentése és elrejtése. A lelkipásztori munka is megváltozott, a folyóiratok sem jelenhettek meg, kivéve A Szívet, de ennek is szünetelt a megjelenése a technikai problémák-papír hiány, nyomdai kapacitás és szállítás- miatt. A szüntelen angolszász és szovjet bombázások következtében a rendház és a Kongregációs Otthon, majd később a templom pincéjében rendezkedtek be a lakók. A magyar jezsuita tartományt P. Borbély István SJ (1903-1987) írányította 1943. június 13-tól egészen 1948 decemberéig, amikor is külföldre távozott. A pesti rendház élén szuperiorként pedig 1939-1947 között P. Vid József SJ (1914-1957) állt. Az egész központ hatalmas épülettömbje egy süllyedő hajóhoz kezdett hasonlítani, mivel egyre több embert keresett menedéket a falak között. A zsidó mentésben oroszlánrészt vállalt P. Jánosi József SJ aki a svéd Vöröskereszt valamint a pápai nunciatura menleveleivel az üldözöttek százait mentette meg a csaknem bizonyos haláltól Igen sokat tett az üldözött zsidók megmentése érdekében P. Raile Jakab SJ (1894-1949), akit a jeruzsálemi Yad Vashem Intézet, egyedüli magyar jezsuitaként a Világ Igazai kitüntésben részesítette. P. Raile, Köhler lazarista atya mellett a budapesti mentési akció egyik legfőbb irányítója volt. Valóságos legenda kör vette körül, egész nap járta a várost, hamis keresztleveleket szerzett, alig múlt el nap, hogy egy-két újabb védenccel nem szaporította volna a létszámot. A nyilasok nap-nap után razziáztak a rendházban, géppisztolyokkal maguk előtt hajtva az atyákat. P. Raile úgy vetett véget a további zaklatásoknak, hogy az ugyancsak náluk rejtőzködő katonák közül kettőt rendőregyenruhába öltöztetett és a portásfülkét rendőrszobának álcázta, ettől fogva illetéktelenek nem léphették át a rendház ajtaját. P. Reisz Elemér SJ (1904-1983) is számos zsidó családot kihozott a gettóból. A rendházban élő zsidó menekültek száma mintegy 120 személyre tehető. Ugyanakkor jó néhány menekült pap és 40 katonaszökevény is menedéket talált a Központban. A németek és a nyilasok figyelmének elterelésével minden üldözött megmenekült, aki a Központban keresett menedéket. Sajnos később a jezsuiták hasonló megértésre nem találtak az 50-es évek elején az egyház- és szerzetesellenes üldöztetések idején, persze nem a jutalom vagy a későbbi visszafizetés reményében cselekedtek, hanem azt tették amit a lelkiismeretük diktált.
29
A Pesti Jézus Szíve templomot és a Kongregációs Otthont kisebb bombatalálat érte, csak 1945 februárjában, a budapesti ostrom végeztével állt vissza a templomi rend. Először ugyancsak az ebédlőben folytak a szentmisék, de később kinyitott a templom is. Az atyák az ostrom alatt a legnehezebb időkben is végeztek lelkipásztori munkát, többen a környező szerzetesnői közösségek védelmét vállalták, mások az óvóhelyeket járták, ott gyóntattak, prédikáltak és bemutatták a szentmiseáldozatot. A Központ "felszabadítása" 1945 január végén történt, amikor orosz katonák a Mária utca 25 alatti kapubejárat felső üvegét betörve behatoltak az épületbe, de hamarosan távoztak is. P. Kollár Ferenc SJ (1912-1978) erélyes fellépésére, már 1945 május 15-én megjelenhetett A Szív, ebben nagy segítséget jelentett a kiadóhivatal munkatársainak önzetlen munkája és a Stephaneum nyomda munkásainak áldozatos hozzáállása. Az elkövetkező hónapok pénzügyi romlása, a fojtogató infláció közepette a vidéki előfizetők százával küldtek élelmiszercsomagokat. Ezekkel az adományokkal fizették a nyomdászokat ésa tisztviselőket, segítettek a rendház súlyos élelmezési gondjain. Az élelmiszer segélyek segítségével, a Jézus Szíve Szövetség 1945 nyarán megnyithatta a népkonyhát, a Horánszky utca 18-ban, ahol naponta 70-80 ember kapott térítés nélkül egy adag meleg ételt. A templom és a rendház helyreállítása 1945-1948 között megtörtént, ekkor eltüntették a háborús sérüléseket és újrafestették az épületeket belülről. Több festményt is kiállítottak a folyósokon a portával szemben kiállították Feszty Masa(1895-1979) gyönyörű Jézus Szíve képét, a Kúria folyosóján hatalmas Szent József kép hirdette a provincia háláját a nehéz napok elmúlásáért. A templomba kerültek Feszty Masa jezsuita szenteket ábrázóló festményei: Szent Ignác és a Szent Alajos valamint Hoffmann Géza Canisius képe és Pontyos Lajos több híres festmény másolata hívta fel a hívek figyelmét a jezsuita rend többi szentjeire. A templom melletti kis oratorium 1949-ben újult meg, amikor kifestették, új világítással látták el és az egyik falon az első társak fogadalomtételének híres festményéről készült másolatot helyezték el. Az Úti Boldogasszonykép
30
A Pesti Jézus Szíve Templom kerítése mellett található a nagy tiszteletben álló Úti Boldogasszonykép. A kép története rendkívül regényes még a jezsuiták egészen korai korszakáig nyúlik vissza. Itáliából ered a híres kegykép, a Madonna della Strada, azaz az Úti Boldogasszony képe, amely a megkoronázott Szűz Máriát ábrázolja a kisded Jézussal. Ez erdetileg egy Róma külvárosában fekvő kis kápolna kegyképe volt, legelőször az út mentén állt a megfáradt vándorok vigasztalására, az ügyes-bajos dolgaikra siető emberek számára állították fel. A XII. században azonban már egy kis kápolnát is emeltek a tiszteletére, ahol később Loyolai Szent Ignác és az első jezsuiták is nagy áhítattal imádkoztak. Annyira megszerették, hogy később a római főtemplomukban, az Il Gesúban szerették volna elhelyezni. A kápolna papja először visszautasította Szent Ignác kérését, majd jobban megismerve a jezsuitákat nemcsak a kápolnát és a kegyképet adta oda a jezsuitáknak, hanem maga lett az első olasz jezsuita. Az évszázadok folyamán a kegykép hihetetlen népszerűségnek örvendett a jezsuiták körében. Magyarországon P. Reisz Elemér SJ a házfőnöksége idején úgy érezte, hogy a második világháború után, a hontalan vándorok, a romokból kivergödő, testileg és lelkileg agyongyötört embereknek szüksége lenne egy vigasztaló Boldogasszonyra, akit nap, mint nap láthatnának anélkül, hogy külön bemennének a templomba. Ezért felkérte Feszty Masa (1895-1979) festőművésznőt, Jókai Mór unokáját, hogy fesse vászonra az Úti Boldogasszony képét. Feszty Masa azonban nem egy másolatot készített, hanem saját felfogása szerint az eredeti kompozció beállításait meghagyva, szinte mennyei ihletésű képet festett. Feszty Masa Úti Boldogasszonya a magyar lélek fájdalmát fejezi ki, a könnyező szemeken keresztül mosolygó reményt csillantva fel Mária bársonyos tekintetében és a karján ülő kis Jézus tündöklő arcában. Mária képe határozott magyaros arcvonásokat és csodálatos égi szépséget mutat, nyílt és őszinte barna szemeiben, az igazi feltétlen Istenbe vetett hit, mélységes áhitat és nyugodt életbiztonság valamint az emberi gonoszságon érzett könnyes fájdalom tükröződik. Karján Gyermeke azt a biztos és gyengéd nyugalmat árasztja, amely emberi tulajdonsága Jézusnak, a Megváltó Istennek, ha ránéz az ember tudja, hogy ez a Gyermek az egyetlen biztos sziklája az életnek, amibe kapaszkodni érdemes. A kegyképet 1948. szeptember 8-12 között a templom főoltáránál a Jézus Szíve szobor lábánál helyezték el, három napos ájtatosságra, majd gyüjtést rendeztek és a rendház kertfalában márványképfoglalatot építettek és abban nyert elhelyzést a kép. Kriston Endre püspök végezte a kép ünnepélyes megáldását Krisztus Király vasárnapján. 1949 nyarán az egyik éjjel provokátorok betörték a kép üvegablakát és tintával elcsúfitották a képet, de a felháborodott hívek segítségével nagyon hamar helyrehozták teljes díszében. Amikor az idegen elnyomás külföldre kényszerítette a virágzó magyar jezsuita provincia fiataljait, hogy ott készüljenek fel a papi szolgálatra, 1949-ben az Úti Boldogasszony oltalmába ajánlották hontalan életüket és az egész magyar rendtartományt. A jezsuita rend betiltása 1950-ben A berendezkedő kommunista hatalom egyre szükebbre szabta az Egyház mozgásterét, ez érzékenyen érintette a jezsuita rend életét is. Államosították az intézményeinek, iskoláinak és birtokainak döntő többségét, a folyóiratok nem indulhattak újra. Az egyedüli A Szív jelentett sajtóapostolkodási lehetőséget és egyben anyagi bevételt a rend számára. A kezdeti nagy lendület után lassan "megrendszabályozták", bár a feltűnően magas előfizetési díjakat az olvasók vállalták, de 31
a papírhiányra hivatkozva egyre csökkentették a példányszámot, 1949-ben a felire, 1950-ben pedig harmincezer példányra korlátozták A tartalmi elszürkülés is óhatatlanul jelentkezett, mivel a cenzúra csupán jó, ha a lap anyagának egyharmadát engedélyezte kinyomtatni. Ekkortájt szinte dupla mennyiségű anyagot kellett a nyomda számára készíteni, hogy egy lapszám megjelenhessen, a cenzúra által nem kívánatosnak tartott szövegeket pótolni lehessen. A Magyar Dolgozók Pártja vezetőségi ülésén 1950. június 1-én elhatározta, hogy megsemmisíti a szerzetesrendeket, szabályozza és a teljesen az írányítása alá vonja az Egyház müködését. A fő kultúrideológus, Révai József beszédében megkongatta a vészharangot a szerzetesrendek felett: "Nincs többé szükség a társadalom naplopóira, mert azokat a funkciókat, melyeket eddig végeztek (tanítás, szociális gondoskodás, egészségügyi szolgálat) immár a szocialista állam veszi átSzükségünk van-e a négy férfi tanítórendre, a premontreiekre, a cisztercitákra, a piaristákra, a bencésekre? Szükségünk van-e a burzsoázia és a nagybirtokosok lányait nevelő angolkisasszonyokra, a ferencesekre, akiknek 550 tagjuk és 41 rendházuk vanés a többire, és arra rendre, amely a klerikális reakció politikájának a fő írányítója, a jezsuitákra? Ezek a szerzetesek vagy maguk mondanak le azokról a feladatokról, amelyeknek teljesítése állítólagos feladatuk volt, vagy pedig régi feladatuk vált feleslegessé." Az Elnöki Tanács 94/180-as, 1950. szeptember 7-én kelt rendeletében kimondta: "A Magyar Népköztársaság területén a szerzetesrendek működési engedélye ennek a törvényerejű rendeletnek a hatályba lépésével megszünik. A szerzetesek volt rendházaikat három hónapon belül elhagyják." Ez volt a hivatalos álláspont, de a kommunisták már előtte cselekedtek, 1950 tavaszától fokozatosan igénybe vették az egyes szerzetesrendek ingatlanait. Például a magyar jezsuiták zugligeti lelkigyakorlatos házát és noviciátusát, a Manrézát már 1950. május 19-én megszállták a rendőrök és három napon belül kikellett üríteni, mert átvette a Belügyminisztérium, a Határőrség Központi Parancsnoksága részére. Azonban 1950. június 18-án éjjel központi támadást intéztek minden rendház ellen, a Mária utcai rendházat éjfél felé, ugyanott, ahol az orosz katonák 1945 februárjában, a kapu feletti félköríves ablakot betörve és bemászva elfoglalták. Csak negyedórára, némi személyi holmi összeszedésére hagytak időt, majd zárt ponyvás teherautókon kényszer lakhelyre elhurcolták a szerzeteseket. A másnap reggel misére jövő emberek megdöbbenve tapasztalták a helyzetet, az üvegszilánkok megsebezték a rendőrök kezét és a látva a hátra hagyott vérfoltokat, a nép azt hitte, hogy egy atyát meg is öltek. A jezsuiták többségét internálták, kényszerlakhelyre költöztették és később sokakat ártatlanul hosszú börtönbüntetésre ítéltek. A körülbelül 250 tagot számláló magyar provincia tagjai közül hetvenhét jezsuita közel 240 évet töltött börtönben, bár összesen 1067 évre ítélték őket. P. Máriás (Gologi) Lajos SJ (1908-1997) úgy kerülte el a börtönt, hogy tíz évig bújkált. Néhány jezsuitának azonban megengedték, hogy kis időre még visszatérjenek a templomi lelkipásztori teendőkre. P. Luzsénszky Alfonz SJ (1902-1975) lett a megbizott templomigazgató, kápláni beosztást kaptak: PP. Kollár, Orosz, Ruppert, Süle és Szörényi, P. Lipkay kántorként került alkalmazásra. Eleinte az atyák albérletben laktak, de a télen visszadták a három földszinti szobát és a 32
második emeleti volt sekrestyés szobát. Beköltözött három atya és két testvér: FF. Lencsés és Papp, a lelkészségé lett még templom udvar és a porta közötti szuterénje, ahová az ebédlő került. Majd állami nyomásra, 1951. decemberében megszüntették a jezsuiták pasztorális tevkenységét és P. Draskovich Károlyt nevezte ki Hamvas Endre csanádi püspök, eszetergomi apostoli adminisztrátor. 1951. július 7-én elkobozták és betiltották A Szív újságot, mivel nem voltak hajlandók a Grősz-perrel foglalkozni a hatalom szája íze szerint. Az újrakezdés esztendei P. Morlin Imre SJ (1917-2003) akkori provinciális egyetértésben Lékai László esztergomi bíborossal még mint egyházmegyei keretben müködő jezsuita atyát, P. Kelényi Tibor SJ-t nevezte ki 1986. május 1-ével a Pesti Jézus Szíve templon igazgatójává. 1989. szeptember 7-én pedig Paskai László esztergomi bíborosprímás hivatalosan is visszaadta a Jézus Szíve templomot a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartományának. Ezen év december 4-án a Művelődésügyi Minisztérium államtitkára hivatalosan értesítettte a provinciálist, hogy a magyar rendtartomány újból elismert jogi személy, megkezdödhetett a jezsuita élet újjászervezése. Az akkori Marx Károly Közgazdaságtudomány Egyetemtől visszaigényelték az államosított lelkészlakásokat. A Termovill Kft. a rekonstrukciót alvállalkozókkal nyolc hónap alatt elvégezte, öt szinten lakórészt, könyvtárat, aulát, konyhát, ebédlőt liftet, kazánházat, az altemplomi részen 400 négyzetméternyi közösségi helyiségeket létesítettek. A templom és a rendház teljes villamos és szerelvényhálozatát korszerűsítették és kicserélték. Időközben a templom belső festését is megújították. A még P. Tornyos által alapított, 327-es számú Loyolai Szent Ignác Cserkészcsapat is újjáalakult, így a rendszeres hitoktatás új keretekkel gazdagodott. A Musica Sacra Ifjúsági Kórus újjászervezésére is sor került Rónaszéki Tamás művésztanár vezetésével, CD és magnókazettákkal megörökítve az ünnepek szolgálatát. A 37 éves szünet után P. Varga B. József SJ és P. Kiss Ulrich SJ atyák szentelése is a templomban történt, azóta rendszeresen itt szentelik az új jezsuita atyákat. 1997-ben a templom oromzatát és négy tornyát az omladékoktól hegymászó vállalkozásban veszélytelenítették és a csatornákat kitisztították valamint a villámhárítókat kijavították. A Párbeszéd Háza (Bangha ház) A Horánszky utcai egykori Kongregációs Otthon épületének visszadott második és harmadik emeleti egyes szárnyaiba 2003 májusában költözött vissza a JTMR Gazdasági Igazgatósága, a Jézus Társasága Alapítvány, a Faludi Ferenc Akadémia és a Rendi Levéltár. Az épület akkori jezsuita tulajdonú része a Bangha ház nevet vette fel, annak emlékére, hogy P. Bangha Béla SJ (1880-1940) hosszú évtizedeket töltött el a harmadik emeleti szerkesztőségi szobákban, több mint egyévtizedig az egyik manzardszoba volt a dolgozó- és egyben lakószobája is, csak amikor 1928-ban kinevezték a Mária utcai rendház főnökének költözött át Emlékét a halála után állított, mára már megkopott, arcképével díszitett fehér márvány tábla őrzi az épület bejárata mellett.
33
A húszadik századi magyar jezsuita történet egyik leghíresebb alakja, P. Bangha Béla, 1880. november 18-án született Nyitrán. Nagyon fiatalon már 1895. augusztus 13-án belépett a jezsuita rendbe, a nagyszombati újoncházban végezte a novíciátust, a tehetséges ifjút rendi elöljárói eredetileg egyetemi tanárnak szánták, de az élete és sorsa teljesen másként alakult. A rendi képzés után Budapesten müködött, hitszónokként, főként hitvédelmi előadásaival keltett méltán elismerést, majd, mint sajtóapostol az országhatárain is túl nagyon ismert személyiség lett. Szerkesztette a Mária Kongregációt, megalapította az első magyar nyelvű jezsuita kulturális folyóiratot, a Magyar Kultúrát, kíváló munkatársai segítségével megszervezte a Központi Sajtóvállalatot, kiadta nívós napilapjait, a Nemzeti Újságot és a naponta délben megjelenő Új Nemzedéket, később a Képes Krónika is megjelent, mint képes közérdekű hetilap. Az ország legismertebb prédikátorává vált, amikor a húszas évek végétől a Magyar Rádió a Pesti Jézus Szíve templomból sugározta a 11 órás misét. Nemcsak beszédeivel és alkalmi cikkeivel, hanem tekintélyes teológiai, publicisztikai és szépirodalmi műveivel gazdagította a magyar irodalmat. A csaknem harminc éves budapesti tartózkodása és tevékenysége, egy időben esett a magyar katolikusság önmagára ébredésével, P. Bangha nagyon tevékenyen vette ki részét a politikai és vallási vitákban. Mai szemmel nézve a tolerancia és az ökumené jegyében vitathatónak tünik némely megállapítása és felfogása, de a korabeli viszonyokban nagyon is céltudatos és bátor magatartásról tett tanúbizonyságot. Nem szabad elfeledkezni arról, hogy P. Bangha a Piusz pápák korában élt és ezek a pápák, kezdve IX. Piusztól XII. Piuszig a katolikus egyházat a modernkor viharaival szembenálló hatalmas sziklának tekintették. A reformációt, az újkori liberalizmust, a vallásszabadság elvét, az ökumenikus mozgalmat, a kommunizmust és a nácizmust egyaránt végzetes eltévelyedésnak gondolták. Ezekkel szemben egy öntudatos, hitében sziklaszilárd, hódító lendületű katolikus világot igyekeztek megteremteni, P. Bangha ezeket az elveket és célkitűzéseket három éves római tartózkodása idején mélyen magába szívta és a későbbiekben igyekezett eszerint élni és cselekedni. Mint szónok, író, szerkesztő és sajtó aktivista egyaránt nagy nevet szerzett magának, mind itthon, mind külföldön. 1928-1935 között a budapesti rendház főnöke, megszervezi a Magyar katolikus Akciót, tevékeny részt vállal a nagy vallási és társadalmi mozgalmakban, elsősorban a Szent Imre jubileumi év (1930) és az Eucharisztikus Világkongresszus előkészítésében (1938). 1935-től egészsége erősen meggyengült, de szívós szervezete és akaratereje legyűrte a betegséget. Új erőre kapva a lehető legnagyobb lendülettel tovább munkálkodott, ekkor jelentetek meg a legjelentősebb munkái, de végül 1940. április 29-én Budapesten gyógyíthatatlan leukémiában elhunyt. Csaknem az egész ország gyászolta, a Szent István Bazilikából búcsúztatták, Glattfelder Béla püspök mondta a gyászbeszédet, a Kerepesi temető jeuzsita sírboltjába temették megannyi neves szerzetes testvére mellé. Még halála előtt megindult összes műveinek a kiadása, 30 kötetben jelentek meg a Szent István kiadó gondozásában. P. Bangha a teológiai művein kívül a jezsuita rendtörténetírás terén is maradandót alkotott. Nem említve a cikkeit és tanulmányait, amelyeket ebben a tárgykörben publikált, első nagy munkája "A jezsuita rend és ellenségei" kötet. Rendkívüli jelentőségű és nagy szabású munkája volt az általa szerkesztett és részben írt négy kötetes "Katolikus Lexikon" és a
34
nyolckötetes "Egyháztörténet". Utolsó művei közé tartozik a szerkesztésében megjelent "A négyszázéves Jézustársaság" jubileumi kiadvány és a munkatársaival közösen megírt "Képek a Jézustársaság történetéből" kötet. Több missziós körutat tett a külföldi magyarság körében, elsősorban Amerikában. A dél-amerikai utazások során meglátogatta az egykori, XVIII. századi magyar misszionáriusok nyomat. Élményeiről több könyvben is beszámolt: "A Dél Keresztje alatt" és a "Magyarok Pombal börtönében" a legismertebb művei közé tartoznak. P. Bangha rendíthetetlen hite, mély katolicizmusa, halála után is sokaknak jelentett és jelent példát és reményt. A magyar jezsuita rendtartomány 1994-ben hozta létre a Faludi Ferenc Akadémiát. Ennek feladata a felnőttképzés valamint a tudományos és kulturális programok támogatása. Az Akadémia a kereszténység erkölcsi, szellemi és társadalmi felelősségének tudatában szervezi tevékenységét és együtt müködik más hasonló oktatási intézményekkel. A képzés és a szellemi műhelymunka a társadalom aktuális kérdéseinek megvitatását, keresztény szellemű megközelítését tekinti céljának a humán- és a társadalomtudományok terén. Az Akadémia törekszik a kritikus, felelősségteljes és egyben tudományos színvonalú párbeszéd előmozdításásra. Célja a modern, felelősségének tudatában álló, reflektálni képes és a társadalmi-közéleti szférában feladatot vállaló keresztény értelmiség szolgálata, szellemi felkészítése. Az Akadémia programjai a tudományos kutatás és a továbbképzés szintjén folynak. Az egyetemista -elsősorban posztgraduális- ösztöndíjprogram a legkülönbözöbb szakterületeken tanuló fiatal értelmiségieket segíti, a támogatottak számára szakmai és lelki programokat szerveznek. Az Akadémia tevékenységét adományok és pályázatok teszik lehetővé. A Jézus Társasága Alapitvány a magyar jezsuita provincia apostoli működésének további kibontakozásához szükséges feltételek biztosítása céljából alakult meg 1992-ben. A működését adományokból és pályázatokból befolyó összegegekkel teremtik elő. Hasonló módon és hasonló célokat követ a szintén itt működö Forrásfejlesztési Iroda is. A Levéltár két helyiségben és a tárgyalóban kapottt lehetőséget, hogy elhelyezze a gyűjteményét. A nagyobbik szobában került elhelyezésre a tulajdonképpeni levéltári gyűjtemény, a kisebbik szobában a Jezsuita Történeti Könyvtár közel 2500 dokumentuma talált otthonra. A Jezsuita Történeti Könyvtárban elsősorban a jezsuitikumok -a jezsuita vonatkozású dokumentumok-: könyvek, folyóiratok, különnyomatok és az általános- és magyar egyháztörténeti könyvek kerültek. A tárgyalóelőadóterem polcain pedig a referensz művek és a jezsuita folyóiratok bekötött példányai találhatók. Az egykori Kongregációs Otthon 2005-től teljes egészében a jezsuiták tuljdonába került, ekkor az új koncepcióknak megfelelően a Párbeszéd Háza nevet kapta, mivel a jezsuiták elképzelése szerint itt a Belváros szélén, kiváló alkalom nyílik a külvilággal való párbeszédre. Így hetente újabb előadásokra, találkozási alkalmakra van lehetőség, időnként kiállításokat és koncerteket rendeznek. Itt helyezték el 2007 őszén a Jezsuita Stúdiót, amely filmeket és hangfelvételeket készít különböző TV és rádióállomások számára, köztük a Magyar Katolikus Rádióban hallható "Párbeszéd" c. hetente jelentkező jezsuita műsort. A Ház adott otthont a 2007.évi Városmisszió jezsuita rendezvényeinek is.
35
A zugligeti Manréza A Jézus Társaság Magyarországi Rendtartománya látván a húszas évek elején, a trianoni sokk utáni általános lelki és erkölcsi válságot elhatározta, hogy lelkigyakorlatok tartásával igyekszik segíteni. Ehhez egy állandó lelkigyakorlatos központra, egy házra volt szükség, először Gödöllőn, majd Gödön keresték a lehetőségeket, de az igazi megoldást egy központi, budapesti ház létrehozása kínált. P. Bernhard Zsigmond SJ javaslatára, megvásároltak báró Csölicsné birtokából egy öt holdas telket, eszményi környezetben, a budai hegyek lábánál, a zugligeti völgyben, amely akkoriban még szinte teljesen lakatlan terület volt.
A ház építését az akkori tartomány főnök, P. Csávossy Elemér SJ rendelte el, a terveket Bernhardt Győző műépítész készítette el. A költségeket nagyrészt banki hitel -30 éven keresztül 68 000 pengősegítségével fedezték, de a nagylelkű adományok is jelentős részt jelentettek a finanszírozásban. Így Blaskó Mária - a kor egyik jelentős katolikus írónője- a Jézus Szíve Gárdaházra gyűjtött összeget ajánlotta fel a Manréza javára valamint A Szív újság és a Kongregációk országos gyűjtést szerveztek az épület részére. Az alapkő letételre 1926-ban került sor, Zichy Gyula kalocsai érsek áldotta meg, a felavató beszédet P. Bangha Béla SJ tartotta. Az alapkőben elhelyezett okmány szövegét P. Csávossy Elemér szerkesztette és a felolvasása után a megjelent díszvendégek alá is írtak: " A magyar férfi lelkigyakorlatos házra az első alapkövet Istenben boldogult Hegyessy Flóra fektette le, mikor 1913 augusztus havában az Angolkisasszonyok zugligeti ingatlana mellett fekvő három magyar holdnyi telket e célra átadta a Jézustársaságnak. A lelkigyakorlatos ház felépítésének történetében a második tényező a budapesti Jézus Szíve
36
Szövetség lapjával, A Szívvel és akkori elnökével P. Bíró Ferenccel az élén. Ennek a tényezőnek köszöni a lelkigyakorlatos ház anyagilag maiglan is a legtöbbet és a vele kapcsolatos Szívgárdának, melynek Gárda-akciója dr. Czapik Gyula és Blaskó Mária vezetésével ideiglenesen egyesült a férfi lelkigyakorlatos ház akciójával. Ennek emlékére a lelkigyakorlatos ház kápolnáját Jézus Szívének szenteljük. A legújabb lelkigyakorlatos mozgalom megindítója az ez év április 4-én, húsvét vasárnapján elhunyt P. Bernhard Zsigmond volt, aki a lelkigyakorlatos ház eszméjét már kezdettől fogva melegen pártfogolta, sőt ha jól értesültünk, többek közt maga is kezdeményezte. Neki van a lelkigyakorlatos ház megtervezésében legjelentékenyebb része. Bejárta a hollandi és német exercitiumos házakat, hogy azok szerint alkossa meg az ittenit. Ő adta meg a vele névrokon Bernárdt Győző műépítész min. osztálytanácsos úrnak, akinek köszönjük a terv gyönyörű kivitelét, az általános irányelveket. Ő volt az, aki az elöző tartományfőnökkel Somogyi Jenővel, karöltve a végleges lelkigyakorlatos ház megvalósulása előtt, sok küzdelem után a betelepült lakókkal, a Mária Kongregáció Otthon egyik emeletét ideiglenes lelkigyakorlatos háznak rendezte be és megkezdte rendtársai, főleg P. Fiedler Lipót buzgó közremüködésével a zárt lelkigyakorlatos kurzusokat világi férfiak részére. Ő indította meg az országos gyüjtést is és ő volt az első, aki a mostani telekre vetette a szemét. Így a mai napon beteljesedik a vágya és óhaja, melynek beteljesedését nem volt megengedve látni szemével. Külön terem fogja megörökíteni emlékét a lelkigyakorlatos házban. P. Bernhard legbuzgóbb gárdája eszméjének megvalósításában a kongreganisták voltak. Budapesten megalakult legnagyobbrészt kongreganistákból a férfi lelkigyakorlatos ház építőbizottsága, melynek ügyvivő elnőke az Urak Kongregációjának fáradhatatlan prefektusa Forster Gyula min. tanácsos úr, aki kegyletből maga is 15 millió koronát áldozott a létesítendő Bernhard teremre. Ezt a bizottságot az a nagy megtiszteltetés érte, hogy mint fővédnökét Őfensége József királyi herceget köszöntheti, mint díszelnőkét pedig Herceg Batthyány-Strattmann Lászlót és Gróf Hunyady Józsefet. A vidéki kongreganisták közt a lelkigyakorlatos házügyében kitünt főleg a kalocsai úrinők kongregációja, melynek szellemi irányítója P. Zsíros Ferenc volt. Az egyházmegyék közt Eger támogatta leginkább a lelkigyakorlatos mozgalmat anyagilag, kitűnik Kriston Endre felsz. püspök, aki önmaga 31 millióval járult hozzá a ház létesítéséhez. Heves vármegye felejthetetlen h. alispánja Puchlin Lajos emlékére az elhunyt özvegyének kérésére külön szobát alapított a lelkigyakorlatos házban. Az ez év március 2-án elhunyt P. Tomcsányi Lajos emlékére tisztelői külön termet alapítanak. A lelkigyakorlatos házat már eddig is nagyrészt a szegények és vagyontalanok fillérei építették és ezért külön gondja lesz a ház veztőségének arra, hogy a zárt lelkigyakorlatos kurzusokon a munkásosztályt is az inteligencia mellett különösen felkarolja. Nemes érzésű nők ékszerei és szolgáló leányok megtakarított garasai képezik a lelkigyakorlatos ház alapköveit, de egyúttal legértékesebb drágaköveit is. A felépítendő ház neve: MANRÉZA lelkigyakorlatos ház. Az épületet a lelkigyakorlatok megalapítójának Loyolai Szent Ignácnak szenteljük. Az alapkövet Őszentsége XI. Pius pápa dicső uralkodása, nagybányai Horthy Miklós kormányzósága, dr. Csernoch János primássága, Csávossy Elemér tartományfőnök és Sipőcz Jenő polgármester alatt 1926. október 9-én az Országos Katholikus Nagygyűlés alkalmából összegyűlt katholikusok és számos előlelőség jelenlétében letette gróf Zichy Gyula kalocsai érsek." Elsőnek a kápolna készült el, 1928. június. 29-én szentelte fel Szmrecsányi Lajos egri érsek, majd a 37
szobák következtek, összesen 54 szoba állt a lelkigyakorlatosok rendelkezésére. A Manréza igazgatósága nagyobb jótevőinek a nevét márványtáblán örökítette meg, mivel az Építő Bizottság szobaalapítási jótékonyságot rendezett. Egy szoba alapítása 2400 pengőbe került és az adományozó nevét a szoba bejárata felett elhelyezett márványtáblán tüntette fel, ha pedig egy szentről nevezték el, a szoba egyik falán kirakták az illető szent képét is. A táblák feliratai a szobák számozása szerint:
1. Csernoch János bíboros hercegprímás emlékére a budapesti papság. 2. Prohászka Ottokár emlékére hálás tisztelői. 3. "Szent áldásodat adja ránk, kisdedével a Szűzanyánk!". A kongreganisták. 4. Puchlin Lajos emlékére. Heves vármegye. 5. Szent Józsefnek, a családok erősségének. Erzsébet főhercegnő és József főherceg. 6. Xavéri Szent Ferencnek a missziók főpártfogójának. Kriston Endre püspök. 7. Liziöi Kis Szent Teréz, az isteni szeretet rózsáit hullasd ránk! 8. Jó Tanács Anyja, könyörögj érettünk! "Az ő tanácsa, mint az élő kútfő, kiapadhatatlan." 9. "Mit ér minden mulandó az örökkévalósághoz képest?". Szent Alajos. 10. "Nagyobbra születtem." Kosztka Szent Szaniszló, 11. Mária, jó Anyám! Kalocsai Úrnők Kongregációja. 12. Kláver Szent Péternek, a felebaráti szeretet apostolának az amerikai magyarok. 13. Özv. szentiváni Mészáros Károlyné, született Ribári Mária emlékére. 14. Szentiváni Mészáros Károly úr emlékére. 15. Néhai szentiváni Mészáros Tibor emlékére, fia Károly. 16. Boldog kassai vértanúk, erősítsétek a hitünket. Özv. dr. Mészáros Mártonné. 17. Szent Hugó, taníts Isten nevét félni. Báró Gudenus Hugó. 18. Alapította gróf Zichy Gyula, kalocsai érsek. 19. Loyolai Szent Ignác, add az áldásodat e házra! Bernhardt Győző műépítész, a Manréza tervezője. 20. Alacoque Szent Margit, vezess Jézus Szívéhez! A Szív. 21. Barat Szent Magdolna Zsófia tiszteletére a Szent Szív zárda. 22. Alapította gróf Széchenyi György.
38
23. Kánter Károly prelátus, kanonok, az Országos Központi Oltáregyesület igazgatója emlékére az Oltáregyesület hálás tagjai. 24. Alapította dr. Bayer Krucsay Dezső konzul. 25. Boldog Kolos J. T. hitvalló tiszteletére a Szívgárda. 26. Jézus Szent Szíve tiszteletére Sipőcz Jenő székesfőváros polgármestere. 27. Szent László király, tedd újra hazánkat Mária-országává! Kalocsai Úrnők Kongregációja. 28. "Boldogasszony Anyánk! Ne feledkezzél meg szegény magyarokról". Az amerikai magyarok. 29. A Szent Imre évben tartott nagy misszió emlékére a Szent István plébánia. 37. Árpádházi Szent Erzsébet tiszteletére a budai Úrnők Kongregációja.
A Télikertben: P. Tomcsányi Lajos SJ szeretet lelki atyánk emlékére. Az Ebédlőben: P. Bernhard Zsigmond SJ, a Manréza apostolának. A Manréza újság nagyon találóan és prófétai előre látással írta a márványtáblákról egykoron: "E márványtáblák, de maga a ház is egyszer el fog pusztulni. A jótettnek azonban örök értéke van Isten előtt!" A harangokat 1930. június 3-án szentelte fel Breyer István győri megyéspüspök. A nagyobbik harang 95 kilós volt, Jézus Szíve relief díszítette a következő felirattal: "Krisztus Király Szívének. Öntette Szablya Károly és neje, Huszár Alexandra, Walser család és a Manréza jótevői". A kisebbik harang 90 kilós volt, a felirata: "Loyolai Szent Ignác, a lelki gyakorlatok védőszentje, könyörögj érettünk! Ex voto: Szlezák László és neje, Vancsó Anna 1930". A harangokat Szlezák László harangöntő mester készítette, a felszerelést Walser Ferenc harangöntő mester végezte. A ház szépítésére és ékesítésére sok művészi ajándékkal járultak hozzá a jótevő ajándékozók. A kápolna főoltára ruszicai márványból készült, a főhelyen álló Jézus Szíve szobrot Szmrecsányi Lajos egri érsek ajándékozta, amelyet F. Karle János SJ készített el az oltár és a falfestményekkel együtt. A padok művészi faragásai Gáspár Géza, a sekrestye remekművű szekrénye pedig F. Bencze István keze munkája. A kápolnának P. Bangha Béla SJ ajándékozta a XVIII. század nagy olasz festőjének, Schiavoninak Szent Alajos képét. A Szent István oltárképet Szabó István festette meg. A kápolnának Mild Ferenc ajándékozta a ritka szép mívű ezüst áldoztató kelyhét. Az előadóteremben lévő Szent József szobrot szintén F. Karle János SJ mintázta meg, a Nagyboldogasszony képe Stein Dezső pályanyertes műve volt. A főbejárattal szemben Fachk Józsefné ajándéka, a Kereszthordozó Krisztus képe -ismeretlen művésztől- került elhelyezésre. Értékes kép volt a kápolna előtti csarnokban az Angyali üdvözlet -szintén ismeretlen szerzőtől- dr. Kollarits József ajándéka. A főlépcsőházi XI. Pius pápa képét Hosszú Márton festette. Az előadóteremben, Babura László esztergomi kanonok ajándékát, Ittenbach Sebestyén Szent Család képét helyezték el. A ház melletti kert kialakítása sok év kemény munkájába került. Elsősorban a nagylelkű adakozok járultak hozzá, Habsburg József főherceg alcsúti mintagazdaságából hozatott fákat és cserjéket, aki
39
egyébként az uradalmi cselédeit is saját költségén küldte el a lelkigyakorlatokra. A kerthez még nagyban hozzájárult dr. Zsitvay Tibor igazságügyi miniszter, Pajor József és Berkes Károly díszcserjékkel, fenyőkkel és gyümölcsfákkal. Lukács József, a Svábhegyi kápolna lelkésze komposzt földdel, japán akáccal és virágokkal segítette a kertet. Az eredetileg francia parknak tervezett kert terveit Pfeiffer Károly készítette el, de később a virágok hatalmas költségei miatt mindinkább angolparkká vált, fás és cserjés részei által. A kerti munkákat F. Szepesi József SJ kezdte el mezőkövesdi summásokkal, majd később F. Ácsbolt János SJ folytatta a novíciusok segítségével. A gyümölcsösben csonthéjas termésű fákat ültettek: dió-, cseresznye-, meggy-, szilva- és barackfákat, ribizke és egres bokrokkal együtt. A sétányokat platánok szegélyezték valamint kialakult a tájba rendkívül harmonikusan beleilleszkedő fenyves. A lelkigyakorlatosok kényelmét faragott kerti padok és székek szolgálták. A P. Tomcsányi Lajos SJ által megálmodott Télikertbe pálmák és óriás kaktuszok kerültek. A Télikert külön látványossága volt a remeteszobor, a Marianum ajándéka, amely egy elmés szerkezet segítségével a kalapját emelgette délben. A Télikert egyik asztalára helyezték el a szerzők által beküldött könyveket, amikre ugyan nem volt idő elolvasni, de tájékozódhattak a friss megjelenésekről. Évente több mint ezer ember látogatta a lelkigyakorlatokat -a közhiedelemmel ellentétbenmindenféle foglalkozású és állású, nemcsak katolikus vallású hivő. A csoportokat azonos vagy hasonló foglalkozású emberekből alakították ki. Az évek során az ország felső politikai és katonai vezetésétől kezdve, az értelmiségi rétegeken keresztül, a diákokig és a mezőgazdasági cselédekig, minden hivatásrend rendszeresen képviseltette magát. A klérus vezetői az egyházmegyés és szerzetes papsággal karöltve látogatták a lelkigyakorlatokat. A lelkigyakorlatok ideje változó volt, néhányan elvégezték a 30 napos Szent Ignáci lelkigyakorlatot, főként a papok 5-8 napos kurzust végeztek, de a döntő többség a hétfő estétől csütörtök délutánig tartó foglalkozásokat látogatta. Ezek a lelkigyakorlatosok hétfőn este 6-7 óra körül érkeztek a házba, miután elfoglalták a szobáikat, szétnéztek, ismerkedtek és beszélgettek. Nyolc órakor vacsoráztak, ilyenkor gyűlt össze először a társaság. A vacsora után a teraszra vagy a Télikertbe mentek egy kis beszélgetésre, majd a lelkigyakorlatot a Veni Sancte mise nyitotta meg 9 órakor, utána a bevezető előadás következett. Az elkövetkező napokban négyszer-ötször gyűltek össze az előadóteremben, ahol hitük örök igazságairól hallgattak közvetlen, logikus előadásokat, esténként pedig az előadó páter, a névtelen cédulákon benyújtott, a lelkiéletbe vágó kérdésekre vagy nehézségekre válaszolt. Közös ájtatosságok, közös étkezések tarkították a napot. A szabad idejüket a lelkigyakorlatosok elmélkedéssel, a hallottakon való gondolkodással és imádsággal töltötték. Csütörtökön közös áldozás és pápai áldás fejezte be a szép napokat. A Manréza népszerűsítésére különböző sajtótermékek jelentek meg: 15 000 példányban a volt lelkigyakorlatosok számára ingyen elküldték a Manréza újságot. Az új érdeklődök megnyerésére a "Tájékoztató a Manrézáról" címmel adtak ki egy kiadványt. Megjelent a 21 képpel illusztrált Manréza album és a 12 képeslapot tartalmazó füzet is. P. Mezey Gergely összeállított egy külön Manréza imakönyvet.
40
A kispesti Jézus Szíve templom Kispest területe a valamikori Szent Lőrinc pusztához tartozott, a gödöllői Grassalkovich uradalom részeként, a település az 1870-es évek elején kezdett kialakulni, 1873-ban ismerte el Pest vármegye közgyűlése Kispest néven, amely Pestszentlőrinc csatlakozásával 1873 decemberében nagyközségi státuszt nyert. Kispest rohamos fejlődése következtében, már 1883. augusztus 1-én Peitler Antal (1808-1886) váci megyéspüspök, Ribényi Antalt (1850-1910) nevezte ki állandó lelkésznek Kispestre. Aki nagy építkezésekbe kezdett, az akkor még 2000 lelkes településen, elsőként a plébánia épülete készült el 1884-ben, majd fogadalmi templomként, Szent Rudolf tiszteletére, neogótikus stílusban templomot építtetett. A templomépítés költségeire országos gyűjtést és sorsjegy játékot rendeztek. Az ötletekben gazdag Ribényi a világ katolikus misszióiból összegyűjtötte a különféle népek használati tárgyait, mintegy 5000 tárgyat és 300 képet, ezekből kiállítás nyílt a Nemzeti Múzeumban, 1896-ban, a millenium idején. A kiállítást maga Stefánia hercegnő nyitotta meg és a bevétel szintén a templomépítés javát szolgálta. Az elnevezéshez Rudolf trónörökös tragikus halála adta az ötletet. A templom a település fejlődése miatt csakhamar mamutplébániává nőtte ki magát, ezért fel kellett osztani. 1922-ben alakult meg Kispesten a Jézus Szíve Szövetség, amely szükségesnek érezte, hogy egy új templomot építessen. A Jézus Szíve Szövetség világi elnöke, Fonó Ferenc kérte a város vezetőségét, hogy a régi használaton kívüli temetőt, ahol az egykori Kispest alapítói és első polgárai voltak eltemetve, engedje át a Jézus Szentséges Szíve tiszteletére építendő templom javára. Azonban csak 1927-ben, Dr. Válya Gyula (1889-?) polgármester javaslatára járult hozzá Kispest város képviselőtestülete, és a főplébánia rendelkezésére bocsátotta a templom és egy rendház építéséhez szükséges telket. Ez akkor a Vas Gereben-Rózsa-Beniczky utcák között terült el. Mai nevén a Vas Gereben, a Jahn Ferenc és az Áchim András utcák határolják. Sajnos már csak Fonó Ferenc halála után, 1929-ben kezdődött meg a templomépítéséhez szükséges anyagi javak előteremtése. 1935. augusztus 4-én volt az ünnepélyes alapkőletétel, Merva Imre (1878-1945) prépostplébános tartotta a szentmisét és P. Jámbor László SJ (1874-1963) a szentbeszédet. Dr. Hanauer Á. István (1869-1942) akkori váci megyéspüspök meghívta a jezsuitákat, hogy telepedjenek le Kispesten és vegyék át az épülő plébánia vezetését. 1938. szeptember 7-én, P. Bíró Ferenc SJ (1869-1938), az akkori magyarországi tartományfőnök, P. Jámbor Lászlót nevezte ki első házfőnöknek és lelkésznek. A templom román stílusban épült Petrovácz Gyula építészmérnök tervei alapján, Wihart Ferenc építész kivitelezésében. Maga templom 50 méter hosszú, szélessége 16 méter, a kereszthajó szélessége 20 méter, torony 30 méter magas, a templom padozata kemény tölgyfából készült. A templomot 1940-ben, Kovács Vince (1886-1974) váci segédpüspök szentelte fel, a szentbeszédet P. Omerovich Tamás SJ (1884-1957) mondta. A templom főoltárát Angelo Rotta (1872-1965) pápai nuncius szentelte fel 1941-ben és egyben megáldotta a templom Szent Antal lobogóját is.
41
A templommal egybeépült a rendház, mellette áll az egykori kultúrház, amely 1950-ben asztalos üzem lett, majd később a Junior Vendéglátó Vállalat konyhája, jelenleg a 2000. július elsejei felszentelése után, a Szent István közösségi ház. Mivel a templom a régi temető helyén épült az alapok kiásásakor sok csontot találtak a munkások, ezeket összegyűjtötték és a templom osszáriumában helyezték el. Rajta következő felirat olvasható: "Itt őrizzük kegyelettel őseinknek a hamvait. Imádkozzál értük testvér, nyisd meg a menny ajtait.". A templom altemplomában kripta és urnatemető létesült. Az 1938-as jubileumi emlékév tiszteletére vették meg a tervezett négy harangból a legkisebbet, amely 155 kg-os volt és a pécsi piusi templom harangjának a mintájára készült. Az épülő templom a harmincas évek végén magánszemélyek és szerzetesek felajánlásaiból sok értékes kegytárggyal gyarapodott. A rendház könyvtárát, a budapesti, a pécsi és a kalocsai kollégiumok nagylelkűen segítették kialakítani, de egyes jezsuiták a saját kiadványaikból is juttattak. 1939-ben megjelent P. Jámbor szerkesztésében a Jézus Szíve Harsonája Kispestről, lelkészségi lap. 1950-től 1989-ig a szerzetesrendek erőszakos feloszlatása miatt egyházmegyés papok látták el a lelki gondozást, utána visszatértek a jezsuiták, azóta is P. Fábián István SJ a rendházfőnök és a templomigazgató plébános. Érdemes megjegyezni, hogy a kispesti jezsuita templom és rendház volt az egyetlen, ahol nem volt nagyobb hivatali atrocitás a jezsuiták elűzésekor. 1979-ben az addigi lelkészséget, Dr. Bánk József (1911-2002) váci püspök plébániai rangra emelte, azóta van a plébánián anyakönyvezés. A templom ún. csonkatornyát rézsisakkal fedték be 1984-ben, ezzel befejeződött az építése, majd 1986-ban kifestették a templomot és a plébániát. A plébánia az 1993-as egyházmegyei határrendezés során került a váci egyházmegyéből az esztergom-budapesti egyházmegyéhez. Faludi Ferenc Akadémia A Faludi Ferenc Akadémiát a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya alapította 1995-ben, azzal a céllal, hogy a segítse az elkötelezett keresztény szellemiségű értelmiség továbbképzését, ezért oktatási-tudományos és ösztöndíj programot indítottak.
Az intézmény főcéljai: a társadalmi igazságosság érvényesülésének az előmozdítása és az európai kulturális örökség hazai értelmezésének bővítése és továbbadása. Az alkalmazott képzési formák igen sokszínűek: műhelymunka, interdiszciplináris kutatási programok, konferenciák, előadások, tanfolyamok és hétvégi szemináriumok. A munka alapvonása az iskolán kívüli ifjúság- és felnőttképzés, illetve a különböző tudományos tevékenységek elősegítése. A programok megtartásához szükséges anyagi alapokat elsősorban a külföldi adományok és a belföldi pályázatok valamint az egyes programok részvételi díjai szolgáltatják.
42
A társadalomtudományok négy területén alakítottak ki műhelymunkát: -Vallás, értékrend és ifjúságszociológia: A 2002-ben indult műhelymunkában, két egyetemi oktató vezetésével és a jezsuita Kerkai Jenő Egyházszociológia Intézettel közösen az Esztergom-Budapesti egyházmegye területén működő az egyházhoz kötődő civilszervezetek tevékenységét mérték fel. Majd az utóbbi években az ifjúság és a kultúra kapcsolatával foglalkoztak kiemelten a tagok. -Európai Integráció: Az Európai Integrációval foglalkozó műhely 2000-ben indult, a műhely hasznos modellként szolgál az OCIPE Magyarország hálózatszervező tevékenységéhez, a tagjai, pedig potenciális előadóként és szervezőként lépnek fel. -Szociálpolitika: A szociálpolitikai műhely 2004-ben indult, először a nyugdíjrendszer átalakításának a hatását vizsgálták a műhely tagjai, majd az egyházak szerepét tanulmányozták a szociális ellátásban. -Közéleti munkatárs vagy non-profit menedzserképzés: A civilszervezeti munkatársképzés tulajdonképpen hat hétvégéből álló képzési program. A kultúra és kommunikációs részleg: Az Akadémia kultúra és kommunikációs részlegének feladata, hogy a magyarországi kulturális életben a keresztény részvételt erősítse és elősegítse a szekularizált és az egyházias értelmiség párbeszédét. -Diákszínjátszás: Az Akadémia 1995 óta rendszeresen szervezi a Schola Ludens címen a diákszínjátszó fesztiválokat, amihez diákszínjátszást oktató pedagógus továbbképzés kapcsolódik. -Filmesztétikai képzés: A filmesztétikai képzés 1999-től működik és elsősorban a magyarországi filmklub mozgalom támasza igyekszik lenni, A négy hétvégés képzéseken a résztvevők elsajátíthatják a filmes alapokat: a filmklubok filmes háttéranyagának a beszerzésétől a hirdetések módszertanán keresztül a filmelemzői technikák megtanulásáig, összefoglalóan megkapják a témához kapcsolódó tudnivalókat. -Filmszemle: A filmszemle szakmai felkészítés, a filmfesztiválok előtti szakmai képzés azt a célt szolgálja, hogy a benevező és a képzést igénylő amatőr filmkészítők megfelelő szintű műalkotásokkal léphessenek elő. -Filmklub: Az Akadémia filmklubokat működtet a jezsuita vezetésű ReNaissaince tanulmányi házban, a Szent Ignác Szakkollégiumban valamint a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. -Médiaműhely: 43
A műhely a magyarországi médiával foglalkozó, elsősorban keresztény szemléletű szakemberek média, pszichológiai, szociológiai elméleti közössége. A rendszer váltás után elindult média változásait elemzik és értékelik, rámutatva a lehetőségek szerint a meglévő visszásságokra és aránytalanságokra. Teológia-lelkiség A teológiai programok gerincét a jezsuita előadássorozata képezi, amelyben a jezsuiták bemutatják a rend mai arculatát és kifejtik gondolataikat a teológia különböző területein. Ösztöndíj program: Az Akadémia kifejezetten a fiatal kutatók és oktatok támogatására törekszik, akik hosszú távon tudnak feladatot vállalni a munkaterületeiken. Kiegészítő támogatás formájában járulnak hozzá a már diplomával rendelkező fiatalok posztgraduális hazai és külföldi képzéséhez. A program kiemelten támogatja a társadalomtudományok, a nem üzleti jellegű közgazdaságtan, a kommunikáció és a média területeken végzett tanulmányokat.
Szent Ignác Szakkollégium A kollégium történetének kezdeteihez egészen 1988-ig kell visszamenni, a kollégium épülete még a munkásőrség kispesti bázisa volt, amikor dr. Forrai Tibor vezetésével létrejött a Szent Márton Alapítvány, amely a rendszerváltást követően a váci egyházmegye támogatásával hozta létre az azóta jelentősen átépített Szent Ignác szakkollégiumot. A kollégium 1999 őszétől hivatalosan is a Jézus Társasága Alapítvány kezelésébe került és az alapítók szándéka szerint egyesült a Szent Márton Alapítvánnyal. A jezsuita atyák már a kezdetektől fogva ellátták a kollégium lelkészi teendőit. Néhány évig világi igazgatók váltották fel az eredetileg jezsuita igazgatót, de 2005 óta újból jezsuita vezetés alatt áll a kollégium. Félévente közös lelkigyakorlatot tartanak és a tanév folyamán, többször van alkalmuk egy-egy rekollekción is részt venni. A Szent Ignác szakkollégium 48 férőhelyes koedukált intézmény, a tagjai Budapest felsőoktatási intézményeinek hallgatói közül kerülnek ki. A kollégium háromszintes épülete Kispest központjában fekszik, a diákok 24 kétágyas, fürdőszobával ellátott szobában nyernek elhelyezést. Az épület átalakítása 1991 áprilisában fejeződött be, Andrásfalvy Bertalan kultuszminiszter nyitotta meg és Seregély István egri érsek áldotta meg. A kápolnát 1992 júniusában Marosi Izidor váci püspök szentelte fel. A Szent Ignác szakkollégium diákjainak három szinten is meg kell felelniük a belső követelményrendszernek. Alapvető, hogy saját egyetemén mindenki az átlag felett teljesítsen, mellette tevékenyen vegyen részt a kollégium saját képzési rendszerében, valamint a közösség életében. A szakkollégiumi tanulmányok négy alapvető eleme: az alapképzés, a választott kurzusrendszer, a tutorális képzés és az egyéb programok. Az alapképzés négy fél évig tart és minden újonnan felvett kollégista számára kötelező, az egy félév retorika, esszéírás, teológiai és filozófiai kurzus elvégzése után vehetők fel a választott kurzusok. A választható kurzusok közé tartozik a politológia, a környezetvédelem, a művészettörténet, a néprajz,
44
a haladó retorikai képzés. A kötelező nyelvtanulást a kollégium anyagilag támogatja. A szakkollégium a komoly kutatómunkát végző diákjai számára biztosítja, hogy tevékenységüket a téma neves szakértőinek az irányításával végezzék. A szakkollégium természetesen szórakozási és sportolási lehetőségeket is kínál. P. Nemes Ödön SJ nyilatkozta a szakkollégiumról: "Én a kollégiumi évek sikerét azzal mérem, hogy a lakók milyen személlyé válnak az itt töltött évek alatt. A Szent Ignác Szakkollégiumot azért létesítettük, hogy minden kollégista teljes emberré váljon, az értelmi képzés, a szaktudás, a pszichológiai érettség, a morális életvitel, a morális beállítottság és a lelkiség elmélyítése révén. Teljes emberré válni, azt feltételezi, hogy szolidaritást vállalni a világban a szenvedőkkel, nemcsak a gondolatok és elméletek útján, hanem tapasztalatból fakadó együttérzéssel, felelős cselekvéssel is. Az a kollégista, akinek szívét megérintette az emberek szenvedése, képes lesz komoly tudományos munkára, az igazságosság szolgálatában, az Isten Szíve szerinti társadalom építésében." Az 1998 szeptemberében alapított ReNaissance Tanulmányi Ház olyan PhD hallgatók számára nyújt otthont, akik tudományos munkaprogramjukhoz keresnek nyugodt légkört és értékelik a ház kutatóközösség jellegéből adódó lehetőségeket, az interdiszciplináris eszmecserét. A ház a Jézus Társasága Alapítvány önálló szervezeti egysége, saját önkormányzata mellett a Szent Ignác Szakkollégiummal közös irányítás alá tartozik.
Szent József Stúdió Kollégium A jezsuiták Szent József Stúdió Kollégiuma 2005. április 7-én, Budapesten nyílt meg. P. Terrence Curry SJ, a kollégium alapítója és igazgatója, University of Detroit tanára, számos építészeti díj kitüntetettje, a BME építészhallgatóinak biztosított műtermet és műhelyt, ahol a hallgatók éjjel nappal dolgozhatnak. A BME Rajz- és Formaismerettani tanszékén keresztül az ide felvett hallgatók a kollégiumban végezhetik a komplex tervezési és diploma féléveiket. A kollégiumba felvételt nyert hallgatók, olyan közösségi szolgálatot végző szervezetekkel dolgoznak együtt, amelyek új létesítmények megvalósítását végzik. A feladatok között többféle program szerepel: lakóépületek, iskolák, közösségi központok és vegyes használatú épületek. A kollégium kapcsolatokat épített ki az Egyesült Államok építész képzési programjaival, ami lehetővé teszi, hogy amerikai diákok is tanulhatnak Budapesten. A kurzusok angol nyelven folynak.
Válogatott irodalomjegyzék és ajánló bibliográfia Általános művek
András, Imre: Die Entwicklung eines religiósen Ordens in Ungarn 1909-1949. Wien, 1962-64 András Imre: A Jézustársaság magyar provinciája 1949-1968 között. Wien, 1969 Balanyi György: A szerzetesség története. Bp., 1923
45
Bangha Béla a nagy sajtó apostol. Bp., 1940 Bangha Béla: Mi a Mária-kongregáció. Bp., 1911 Bangha Béla: Hitéleti szervezkedésünk és a Mária-kongregáció. Bp., 1915. Bangha Béla: A négyszázéves Jézus Társaság. Bp., 1940 Bangha Béla: Képek a Jézus Társasága életéből. Bp., 1940 Bernhard Zsigmond: P. Tomcsányi Lajos SJ. Magyar Kultúra 13 (1926) 143-145 Békési István: P. Reisz Elemér SJ 1904-1953. Anima Una 90. sz. (1983. július) 3-5 Bíró Ferenc: Jézus Szíve Országos Szövetség kézikönyve. Bp., 1917 Bíró Ferenc: Magyarország Jézus Szíve országa. Bp., 1915 Bíró Ferenc: Magyarország felajánlása Jézus Szent Szívének. Bp., 1925 Bíró Ferenc: Jézus Szíve tisztelet és a szociális szeretet. Bp., 1934. Bíró Ferernc-Bóta Ernő: A családok felajánlása Jézus Szent Szívének. Bp., 1920 Borbély István: Visszaemlékezés P. Somogyira. Cor Unum 46. sz. (1955. július-augusztus) 183-197 Bóta Ernő SJ 1854-1939. Provinciánk Hírei 55.sz. (1939. VI.) 1-2 Bóta Ernő: A Jó Halál társulata. Szatmár, 1911 Bóta Ernő: Jézus Szíve tisztelete. Szatmár, 1915 Bóta Ernő: Kongreganisták kézikönyve. Bp., 1932. Bús Jakab: Kalauz a Mária-kongregációk számára. Bp., 1907 Bús Jakab: A budapesti Urak Mária-kongregációja. Bp., 1909 Csávossy Elemér: A századok nagy jele. Bp., 1940 Cser László: Pekingi séták. Bp., 1941 Dobos Etelka: Lafranco Margit SJC. A Szív 1988. 1-12.sz. Dőry Ferenc: P. Bús Jakab S. J. emlékezete. Bp., 1936 Fiedler Lipót: Kongregációs káté. Bp., 1922 Fiedler Lipót: A prézes. Bp., 1925. Gyenis András: A jezsuita rend hazánkban. Rákospalota, 1941 Gyenis András: Régi magyar jezsuita rendházak. Rákospalota, 1941
46
Hermann Egyed: A katolikus egyház története Magyarországon 1914-ig. Bp., 1973 P. Kipper Károly SJ (1879-1934) Provinciánk Hírei 31. sz. (1934.I.) 1-4 Koch István: Bevégeztetett. Napló. (Vámos Péter előszavával). Bp., 1999 P. Kollár Ferenc SJ (1912-1978) Szolgálat 40. sz. (1978) 105-107 P. Kollár Ferenc SJ 1912-1978. Anima Una 67. sz. (1978. szeptember) 1-13 Kozma György: P. Bíró Ferenc és a Népleányok. A Szív 70 (1984.június) 6, 259-262 Laczika Ferenc: Jézus szent Szívének iskolájában. Bp., 1922 Laczika Ferenc: Mária-kongregációk. Bp., 1925. Menologum provinciae Hungariae (1909-1995) Budapest, 1995 M. Szűcs Ilona: Freskók, falképek a Józsefvárosban. Bp., 2005 Müller Lajos: Jézus Szíve-tisztelet története. Bp., 1944 Nemeshegyi Péter: Emlékezés Luzsénszky Alfonzra (1902-1975). Anima Una 54. sz. (1975) Nemeshegyi Péter: Megemlékezés P. Bangháról. Távlatok 8 (1998) 666-673 Nemesszeghy Ervin (szerk.): Jezsuiták küldetése. Kecskemét, 1998 Nemesszeghy Ervin (szerk.): Hit, vallás, kultúra. Kecskemét, 1999 Nyisztor Zoltán: Bangha Béla élete és műve. Bp., 1941 Pálos Antal:Viharon, vészen át. Kecskemét, 1992 Petruch Antal: Jézus Szíve apostola. P. Bíró Ferenc emlékezete. Bp., 1940 Petruch Antal: P. Bíró Ferenc SJ 1869-1938. Bp., 1943 Petruch Antal: "Száz év a magyar jezsuiták múltjából" II. rész. Kecskemét, 1992 Puskely Mária: Szerzetesek. Bp., 1990 Puskely Mária: Keresztény szerzetesség. I-II. Bp., 1995 Reisz Elemér: A Jézustársaság és a világmisszió. Bp., 1942 Szabó Ferenc (szerk.): Kortárs magyar jezsuiták 1. Eisenstadt, 1991 Szabó Ferenc (szerk.): Üldözött jezsuiták vallomásai. Kecskemét, 1995 Szabó Ferenc (szerk.): Magyar jezsuiták vallomásai III. Bp., 1999 Szarvas Miklós-Szajkó Jözsef: Magyar jezsuiták Kínában. Szeged, 1935
47
A szeretet csodája. A Jézus Szíve Társaság (Népleányok) 70 éves története. Kecskemét, 1992 Szörényi Gábor: Jézus Szíve testőrsége. Bp., 1936 Temesi József: Jézus Krisztus szeretete. Kecskemét, 1998 Tomcsányi Lajos: Orosdy Raoul báró. Bp., 1916 Tomcsányi Lajos: Báró Barkóczi Sándor. Bp., 1925. Tornyos Gyula: Mi a Mária.kongregáció. Bp., 1937 Tüll Alajos: Gyenis András SJ (1901-1965) Anima Una VIII. 4. (1965. december) 6-8 Ugrin Sándor: P. Bús Jakab SJ 1861-1935. Provinciánk Hírei 37. sz. (1935.V.) 1-3 Varga László: Bíró Xav. Ferenc, népünk napszámosa. Magyar Papi Egység 24 (1964) 41-46 Vámos Péter: Két kultúra ölelésében. Bp., 1997. Velics László: Magyar jezsuiták a XIX. században. Kalksburg, 1902 Velics László: Vázlatok a magyar jezsuiták múltjából. I-III. Bp., 1912-1914 Zsíros Ferenc: A Jézus Szíve Szövetség. Bp., 1927 Zsíros Ferenc: A Jézus Szíve Szövetség katekizmusa. Bp., 1931 Zsíros Ferenc: A Jézus Szíve Szövetség kézikönyve. Bp., 1939
A budavári Nagyboldogasszony (Mátyás) templom
Némethy Lajos: Nagyboldogasszonyról nevezett budavári főtemplom története és leírása. Esztergom, 1876 Nemes Antal: A Nagyboldogasszonyról nevezett budavári főtemplom története. Bp., 1892 Gömöri Havas Sándor. A Nagyboldogasszonyról elnevezett budavári főegyház. Budapest Régiségei 5 (1897) 15-42 Velics László: A jezsuiták lelkipásztorkodása Budán. Vázlatok a magyar jezsuiták múltjából. III. Bp., 1914. 3-7 Lechner Ödön: A budavári Nagyboldogasszony (Mátyás) templom. Budapest műemlékei. Bp., 1924. 71-74, 145-150 Sugár Viktor: Nagyboldogasszonyról nevezett Budavári koronázó főtemplom (Mátyás templom) épülete, egyházi zenéje, és orgonái a múltban és a jelenben. Bp., 1932
48
Nemes Antal: Adalékok a Budavári Főtemplom történetéhez. Bp., 1932 Csemegi József: A koronázó főtemplom építésének története. Magyar Művészet 12 (1936) 277-283 M. Takács Marianna: A Budavári Mátyás templom. Bp., 1940 Csemegi József: A Budavári Főtemplom. Bp., 1955 Garas Klára: A magyarországi festészet a XVIII. században. Bp., 1955. 161-164 Borsos Béla- Sódor Alajos-Zádor Mihály: Nagyboldogasszony (Mátyás) templom. Budapest. Bp., 1959. 190-192 Genthon István: Budavári Nagyboldogasszony (Mátyás) templom. Magyarország művészeti emlékei III. Bp., 1961. 45-46 Entz Géza: A budavári Nagyboldogasszony templom és a Halászbástya. Bp., 1974 Genthon István: Nagyboldogasszony (ún. Mátyás) templom. Magyarország művészeti emlékei Bp., 1974. 22-23, 362-363 Entz Géza: Budavári Nagyboldogasszony templom. Bp., 1979 Dergács Judit: Séta a budai Várban. Bp., 1979 Fábián János: A budavári Mátyás templom. Bp., [1980] Czagány István- Gink Károly: A budavári Mátyás templom. Bp., 1984 Dercsényi Balázs: Nagyboldogasszony (Mátyás) plébániatemplom. Katolikus templomok Magyarországon. Bp., 1991. 1-15, 266-267 Fábián János: Mátyás templom. Bp., 1995 Hankó Ilona: A magyar történelem kőcsipkés tanúja. Hétszázötven éves a budavári Nagyboldogasszony templom. Magyar Nemzet 1995. október 7. I. Szvoboda Dománszky Gabriella: A Mátyás templom dekóruma. Tanulmányok Budapest múltjából. 25. Bp., 1996. 173-218 Mátéffy Balázs: A koronázó Főtemplom. Bp., 2002 Entz Géza: Budavári Nagyboldogasszony templom. Katolikus Lexikon 2. Bp., [1993]. 98-101 Mátéffy Balázs- Gadányi György: Élő kövek- az ismeretlen Mátyás templom. Bp., 2003 Szilárdffy Zoltán: Sajátos témák a Jézus Társasága barokk művészetében. IkonográfiaKultusztörténet. Bp., 2003. 308-311 Szilas László: Jezsuiták plébániai munkában Magyarországon a 16-18. században: Buda. Magyar Egyháztörténeti Vázlatok - Regnum 17 (2005) 3-4, 44-45
49
A vízivárosi Szent Anna templom
Némethy Lajos: Budapest felsővízivárosi Szent Annáról címzett plébániatemplom rövid története. Bp., 1876 Petrik Albert: Vízivárosi Szent Anna plébániatemplom. A régi Buda-Pest építőművészete. Bp.,, 1909. 24-26 Lechner Jenő: A vízivárosi Szent Anna templom. Budapest műemlékei. Bp., 1909. 262-265 Foerk Ernő: Szent Anna templom. A magyar építőművészet rövid története. Kecskemét, 1923. 188189 Molnár László: A Szent Anna plébánia és templom története. Egyházközségi Lap 1 (1924) 2, 2 (1925) 1-12, 3 (1926) 1-4, 4 (1927) 3 Isoz Kálmán. A Szent Anna templom zenei élete a XVIII. században. Buda és Pest zenei művelődése 1686-1873. Bp., 1926. 46-50 Schoen Arnold: A budai Szent Anna templom. Bp., 1930. Schoen Arnold: Buda és Óbuda XVIII. századi templomai. Történetírás 1 (1937) 52-62 Horváth Henrik: A budai Szent Anna templom. Budapest művészeti emlékei. Bp., 1938. 45-49 Az Anna templom freskói. A Pesti Városháza 6 (1938) 5, 7-8 Jajczay János: A buda-vízivárosi Szent Anna templom. A megszentelt Pest-Buda. Bp., 1938. 46-79 Gyenis András: Buda-Víziváros. Régi magyar jezsuita rendházak. Rákospalota, 1941. 22 Gyenis András: A buda-vízivárosi Szent Anna plébániatemplom. Jezsuita Történeti Évkönyv (1942) 515-516 Gerő László: A budai Szent Anna templom. Budapest templomai az ostrom után. Budapest 2 (1946) 156-158 Pogány Frigyes: A Szent Anna templom és a plébániaépület. Budapest műemlékei I. Bp., 1955. 600616 Zakariás G. Sándor: A Szent Anna templom és plébániaház. A budai Batthyány tér. Bp., 1958. 19-31 Borsos Béla- Sódor Alajos- Zádor Mihály: Szent Anna templom. Budapest. Bp., 1959. 222-225 Pataky Dénesné: A budai Szent Anna plébániatemplom. Pest-budai ötvösség a XVIII. században. Budapest Régiségei 19 (1959) 224-226, 231-232 Genthon István: Szent Anna templom. Magyarország művészeti emlékei III. Bp., 1961. 12
50
Genthon István: Szent Anna plébániatemplom. Magyarország művészeti emlékei. Bp., 1974. 29, 364 Rados Jenő: Budapest. Szent Anna templom. Bp., 1984 Szabó László: A budai Szent Anna templom. Budapest (folyóirat) 22 (1984) 10, 26-28 Szilárdffy Zoltán: A Szent Anna templom Sasvári Piétája. Barokk szentek Magyarországon. Bp., 1984. 26-28 Zakariás János: Szent Anna plébániatemplom. Katolikus templomok Magyarországon. Bp., 1991. 1819, 267 Lőcsei Gabriella: Faludi Ferenc háza Budán. Provinciánk Hírei (1993) 18, 26 Gy. Balogh Ágnes: Nöpauer Máté élete és munkássága. Architectura Hungariae 1 (1999) 3, Gy. Balogh Ágnes: Nöpauer Máté templomai. Architectura Hungariae 3 (2001) 2, Szatmári Gizella: "A vízivárosi "hitszónok". Magyar Nemzet 2002. augusztus 21. 12 Szilas László: Jezsuiták plébániai munkában Magyarországon a 16-18. században: Buda-Víziváros. Magyar Egyháztörténeti Vázlatok - Regnum 17 (2005) 3-4, 45 Greszl Ferenc: A jezsuitáktól a josefinizmusig. A Szent Anna templom és a Buda-Víziváros katolikus egyházai. Bp., 2005. 29-54
A budavári Szentháromság szobor
Petrik Albert: A budavári Szentháromság szobor. A régi Pest-Buda építőművészete III. 1911. 53-55 Schoen Arnold: A budavári Szentháromság emlék. Bp., 1918. Lechner Ödön: A budavári Szentháromság szobor. Budapest műemlékei. Bp., 1924. 129-130 Liber Endre: A budavári Szentháromság szobor. Budapest szobrai és emléktáblái. Bp., 1929. 34-38, 135-137 Gádor Endre-Lyka Károly: A budavári Szentháromság szobor. Budapest szobrai. Bp., 1955. 50-61 Genthon István: Szentháromság oszlop. Magyarország művészeti emlékei III. Bp., 1961. 46 Genthon István: Szentháromság szobor. Magyarország művészeti emlékei. Bp., 1974. 24, 363
A budai jezsuita kollégium és akadémia
51
Velics László: A budai kollégium alapítása. Vázlatok a magyar jezsuiták múltjából. III. Bp., 1914. 11-16 Madzsar Imre: A budai jezsuita akadémia története. Magyar Paedagógia 35 (1926) 1-11 Budo Jusztin: Az első kultúrtörekvések Budán a visszafoglalás után. Bp., 1936 Horváth Jenő: A 250 éves budapesti királyi Egyetemi Katolikus Gimnázium. 1687-1937. Bp., 1937 Szalay Gyula: A Jézustársaság budai gimnáziuma (1687-1773). A királyi Egyetemi Katolikus Gimnázium története. 1687-1937. Bp., 1937. 15-51 Patonay József: Intézetünk igazgatói, nevesebb tanárai és tanítványai. A királyi Egyetemi Katolikus Gimnázium története. 1687-1937. Bp., 1937. 209-297 Gyenis András: Buda. Régi magyar jezsuita rendházak. Rákospalota, 1941. 21-22 Lócsy Erzsébet:: A budavári Hess András tér. Bp., 1961. 23-28 Genthon István: Volt jezsuita kollégium. ,Magyarország művészeti emlékei III. Bp., 1961. 47 Mészáros István:[Jezsuita gimnázium]. Középszintű iskoláink topográfiája és kronológiája 996-1948. Bp., 1988. 160-161 Nagy István: Fejezetek egy 300 éves iskola történetéből. Budapest (folyóirat) (1987) 5, 26-30 A budapesti II. Rákóczi Ferenc Gimnázium jubileumi emlékkönyve. Bp., 1988 Rennerné Várhidi Klára: Buda zenei élete a XVIII. században a jezsuita források tükrében. Zenetudományi Dolgozatok (1988) 107-188 Mészáros István: Budapesti "Egyetemi" Gimnázium. Katolikus Lexikon 2. Bp., [1993]. 95 Buzinkay Géza: Engesztelő áldozat a fekete halál után. Népszabadság 2000. augusztus 5. 36 Nagy István: A Jézus Társaság budai gimnáziuma. Magyar Egyháztörténeti Vázlatok- Regnum 15 (2003) 1-2, 89-106 Nagy István: A Jézus Társaság budai gimnáziuma. Távlatok (2004) 1, Melléklet 16-31
A Manréza
Új adatok a Manréza elvételéről. Cor Unum (1950) 12, 61 Petruch Antal: Manréza Jézus Szíve lelkigyakorlatos ház. "Száz év a jezsuiták múltjából". II. Az önálló magyar rendtartomány (1909-1950). Kecskemét, 1994. 167-168 N. Kósa Judit: Anziksz a Manrézáról. Az én Budapestem. Bp., 1994
52
A Noviciátus a Labanc úton. Provinciánk Hírei 38 (1995) 21-27
Szent Imre Ház- Faludi Ferenc Ház (Sodrás u.13-15)
Szigeti László: Jezsuita álom. A Faludi Ferenc Ház tíz éve. Új Ember 58 (2002) 42, Elmer István: A szellem és a szív összebékítése. Új Ember 60 (2004) 6,
A budai csillagda
Kelényi B. Ottó: A Pázmány Péter Tudományegyetem csillagvizsgáló intézetei. Bp., 1929 Bartha Lajos: A kétszázéves budai "csillagásztorony". Élet és Tudomány Kalendáriuma (1979) 240-245 Bartha Lajos: Régi magyar obszervatóriumok. Csillagásztorony a budai királyi palotán. Föld és Ég 18 (1988) 8, 242-244 Vargha Domonkosné: Weiss Ferenc hagyatéka. Csillagda a budai várban. Élet és Tudomány 52 (1997) 40, 1266-1268
A kispesti Jézus Szíve templom
Palánkay Tibor: Laci bácsi (P. Jámbor László, 1874-1963) Magyar Papi Egység 26 (1963) 53-60, 27 (1964) 40-47 Fábián István: Budapest-Kispest. Anima Una (1990) 121, 6-8 Fábián István: Bérmálás a kispesti Jézus Szíve templomban. Provinciánk Hírei (1991) 4, 7-8 Fábián István: Kispest. Jézus Szíve plébánia. Provinciánk Hírei (1997) 50, 13-15 Molnár Antal: Újabb könyvtári és levéltári anyag mentése Kispesten. Provinciánk Hírei (2002) 79, 4243 Hegedűs László: Két új plébánia létesítése. A kispesti főplébánia centenáriuma. Bp., 2004. 41-43, 64
A pesti Belvárosi Plébániatemplom
53
Némethy Lajos: A Jézus-társaságbeliek lelkészkedése Pesten (1703-1710). Religio (1887) 2, 241-243, 258-260 Némethy Lajos: Baranyi Pál pesti plébános élete. Religio (1887) 2, 273-277 Némethy Lajos: A pesti főtemplom története I. Bp., 1890 Geley József: A belvárosi plébániatemplom. Bp., 1900 Lechner Ödön: Belvárosi plébániatemplom. Budapest műemlékei. Bp., 1924. 47-48, 109-111 Lux Kálmán: A budapesti belvárosi plébániatemplom. Bp., 1933 Schoen Arnold: A belvárosi templom. Új Idők 42 (1936) 526-527 Horváth Henrik: A pesti Belvárosi templom. Budapest művészeti emlékei. Bp., 1938. 70-83 Schoen Arnold: Jegyzetek a pesti belvárosi plébániatemplomról. Bp., 1943 Bertalan Vilmos: A belvárosi plébániatemplom mellett folytatott ásatások. Budapest Régiségei XIV. Bp., 1945. 469-490 Pálinkás László: A belvárosi plébániatemplom. Budapest (folyóirat) (1946) 11, 397-409 Gerő László: A pesti Belvárosi Plébániatemplom. Bp., 1956 Borsos Béla-Sódor Alajos- Zádor Mihály: Belvárosi plébániatemplom. Budapest. Bp., 1959. 226-231 Genthon István: Belvárosi plébániatemplom. Magyarország művészeti emlékei III. Bp., 1961. 111-112 Genthon István: Belvárosi plébániatemplom. Magyarország művészeti emlékei. Bp., 1974. 37-40, 366367 Zakariás János: Nagyboldogasszony plébániatemplom. Katolikus templomok Magyarországon. Bp., 1991. 24-25, 268-269 Déry Attila: Budapest- Belvárosi plébániatemplom. Bp., 1998
A pesti Jézus Szíve templom
Velics László: P. Czentár János. Két magyar jezsuita napjainkban. Kalksburg, 1902. 11-26 Velics László: A Jézus Szíve templom és annak új főoltára Budapesten. Mária Kongregáció 2 (19081909) 2, 22-24 Bóta Ernő: A budapesti Jézus Szíve templom történetéhez. Jezsuita Történeti Évkönyv (1942) 488-495 Schoen Arnold: A budapesti Jézus Szíve templom és a Kongregációs Otthon kápolnája. Bangha Béla
54
Évkönyv (1942) 36-47 Jézus Szíve templom. Cor Unum (1950) 2, 1 András Imre: Budapest: Jézus Szíve templom. Anima Una (1990) 121, 3-4 Cser László: Úti Boldogasszony. Provinciánk Hírei 2 (1991) 11-13 Petruch Antal: A pesti misszió. "Száz év a magyar jezsuiták múltjából". I. A magyar jezsuiták a közös rendtartományban. Kecskemét, 1992. 179-184 Petruch Antal: Az ország szívében Budapest. "Száz év a magyar jezsuiták múltjából. II. A magyar jezsuiták a közös rendtartományban". Kecskemét, 1992. 301-358 Bertalan János: A Józsefváros vallásfelekezeteinek kialakulása és fejlődése, imaházak, kápolnák és templomok létesítése. Bp., 1995 M. Szücs Ilona: Védett értékek a Józsefvárosban. Bp., 1996 [Jézus Szíve templom]. Budapest kézikönyve. Bp., 1998. 213 Kelényi Tibor. Beszámoló a Jézus Szíve búcsúról a 2000. évben. Provinciánk Hírei (2000) 67, 32-33 Ferencz Csaba: Jótékonysági vásár a Jézus Szíve templomban. Provinciánk Hírei (2002) 75, 43-44 Ipolyvölgyi Német József: Budapest - Jezsuiták. Mária kegyhelyek Mária országában. Bp., 2002. 24 Prakfalvi Endre: Jézus Szent Szíve templom. Római katolikus templomok az egyesített fővárosban. Bp., 2003. 11-14 Bikfalvi Géza: A Jézus Társasága Magyarországi Rendtartomány Központja. Bp., 2004. Vértesaljai László: A Párbeszéd Háza a Mária utcában. Józsefváros 13 (2005) 22, 10 Bikfalvi Géza: A magyar jezsuita tartományi központ története 1890-1950 között. A magyar jezsuiták küldetése a kezdetektől napjainkig. Piliscsaba, 2006. 693-706
Az egykori Kongregációs Otthon (Bangha ház, ma Párbeszéd Háza)
Dőry Ferenc: P. Bús Jakab. Bp., 1936 Schoen Arnold: A budapesti Jézus Szíve templom és a Kongregációs Otthon kápolnája. Bangha Béla Évkönyv (1942) 36-47 Bikfalvi Géza: A Bangha Béla Ház (egykori Kongregációs Otthon) története. Provinciánk Hírei (2004) 86, 27-33 Vértesaljai László: A Párbeszéd Háza a Mária utcában. Józsefváros 13 (2005) 22, 10
55
A Szent Ignác Szakkollégium
Tomka Emil- Nemes Ödön: Szent Ignác Szakkollégium. Provinciánk Hírei (2002) 75, 37-42 Tomka Emil: Rövid híradás a Szent Ignác Szakkollégiumról. Provinciánk Hírei (2003) 82, 46-47 Hegedűs László: Szent Ignác Egyetemi Kollégium létesítése. A kispesti főplébánia centenáriuma. Bp., 2004. 75 Fodor Gábor: Bővülő profil. Barátainknak (2004) Karácsony 3 Vandlik Ariadné Abigél: A Szent Ignác Szakkollégium. Magyar Tudomány 166 (2005) 8, 1037-1040 Kácser Anikó: Átalakulóban a Szent Ignác Szakkollégium. Új Ember 59 (2005) 10, 6 Kollégium a város szélén -avagy diákélet a Szent Ignác Szakkollégiumban. Mecsek alján- Duna partján 14 (2005) 2, 9-10
Pázmány Péter szobra
Liber Endre: Werbőczy és Pázmány. Budapest szobrai és emléktáblái. Bp., é.n. 293-297 Bikfalvi Géza: Jezsuita vonatkozású szobrok Budapesten. Provinciánk Hírei (2004) 88, 19-21
56
