1
A Tokaj Kistérség A Tokaji Kistérség 2004. január 1-én alakult, 11 település önkormányzatának egybehangzó elhatározása alapján. A kistérség központja a boráról évszázadok óta világhírű kisváros, Tokaj, amely földrajzi helyzeténél fogva is kapocsként köti össze a Tokaj-hegyaljai borvidékhez tartozó Bodrogkeresztúrt, Bodrogkisfaludot, Erdőbényét, Tarcalt, Szegit és Szegilongot a Taktaközhöz tartozó Tiszaladánnyal, Csobajjal, Taktabájjal és Tiszatardossal. A Tokaj-hegyaljai Borvidék világörökségi területének magját képező hegyaljai települések a múltban nagyrészt mezővárosok voltak, ahol a lakosság mindig is elsősorban borászattal foglalkozott. A szőlőhegyeken furmint, hárslevelű és sárgamuskotály alkotják az ültetvényeket, s a nemespenésszel fedett pincékben érik a „tokaji”, a királyok bora, a borok királya. A Taktaköz a Tiszától a Harangodig terjedő kistáj. A környéken elsőként ezt a területet népesítette be a honfoglaló magyarság, mert az ártéri síkság bonyolult vízhálózata védelmet nyújtott az esetleges támadásokkal szemben. Ez a terület a folyószabályozás előtt a Tisza ártere volt, ahol komplex ártéri gazdálkodás alakult ki. Az itt élők elsősorban legeltető állattenyésztéssel, valamint halászattal foglalkoztak és nagyrészt foglalkoznak ma is. A két különböző agrokultúra, a hegyvidék és az alföld egy közigazgatási területi egységen belüli ötvöződése összekovácsolja a kistérség lakosságát. A világörökségi terület óriási kisugárzással van a taktaközi falvak fejlődésére, míg a taktaközi kistáj a maga kultúrájával és az ökoturizmus lehetőségeivel színesíti a világörökségi terület kínálatát. A kistérség települései széles programválasztékkal, számos különleges szolgáltatással várják mindazokat, akik különleges gasztronómiai élményekre vágynak, kíváncsiak a tokaji borokra, a vízi sportok szerelmesei, vagy akik pusztán néhány napra szabadulni akarnak a városi tömegtől és zajtól. A Tokaji Kistérség központja Tokaj, nem pusztán adminisztratív értelemben, de a fejlesztések, látnivalók, stb. terén is. Tokaj turisztikai kínálata igen sokszínű. Egyfelől a táj adta lehetőségek nyújtanak különleges vonzerőt: a Tisza és Bodrog összefolyása akkor is megállásra készteti a turistákat egy pillanatra, ha egyébként nem közvetlenül Tokajba érkeznek kirándulni. Ugyanakkor a nyári időszakban a vízi turizmus is kiemelkedő turisztikai lehetőségeket rejt – akár a vízi sportokat, akár a horgászatot, ökoturizmust emeljük ki. Meghatározó szerepe van a borturizmusnak, sokan pusztán a borok kedvéért érkeznek a városba. A kulturális turizmus iránt érdeklődők a Tokaji Múzeumot, illetve a Tokaji Galériát részesíthetnék előnyben. Jelentősen növeli a térség vonzerejét, hogy a tokaji történelmi borvidék, kultúrtáj 2002-ben a Világörökség része lett. A város és a környező kistelepülések bővelkednek látnivalókban nagyszámú műemlék-épület, kiállítóhely várja a turistákat. Tokaj minden szempontból a Zemplén egyik kapuja. A Nyíregyháza felől érkezők itt lépnek be a térségbe, éppen ez új turisztikai szolgáltató központtal szembeni hídon keresztül. Ugyanakkor a Miskolc felől érkezők is gyakorta ide térnek be először, a Budapest és Nyíregyháza közötti Inter City járatok pedig megállnak a városban, tehát a budapesti vendégek számára is Tokaj jelenti a Zemplénnel való első találkozást. Tokaj turisztikai kínálatában előkelő helyen áll a rendezvényturizmus. Gyakorlatilag a turista főszezon kezdetétől fogva hetente-kéthetente nyújt különféle programokat a város az ide érkezőknek a borfesztiváltól a Tokaji Ősz programjaiig. Probléma azonban, hogy ezek a programok az utazási irodák kínálatában általában nem szerepelnek, a sajtóban sincs kellő reklámja, így véletlenszerű, hogy a turisták értesülnek-e a
2 programokról. Az utóbbi évek jelentős fejlesztései – az iskolák felújítása, a szálláshely- és teremkínálat bővítésének eredményeként a MICE turizmus is helyet kaphat Tokaj turisztikai kínálatában. A konferenciaturizmus - a turizmus hagyományos ágaival szemben, de azt kiegészítve - számos előnnyel rendelkezik. A rendezvények többsége időben a turisztikai szezonon kívül esik, tehát biztosítja a szálláshelyek folyamatos töltését, a kapcsolódó turisztikai programok eladhatóságát, a rendezvényen résztvevők átlagos költése a hazai, valamint a nemzetközi tapasztalatok és számítások szerint az átlagos turista költésének legalább háromszorosa, minden egyes rendezvény új ismereteket és kapcsolatokat jelent a témául szolgáló tudományág, gazdasági, művészeti és kulturális terület számára, hozzájárul annak nemzetközi hírnevéhez és elismertetéséhez. A rendezvény hatása tehát mindig jelentősen túlmutat a turizmus keretein, ráadásul a rendezvény résztvevői (hazaiak és külföldiek) megismerik az adott tájegységet, annak látnivalóit, így potenciális későbbi turistának tekinthetők. Míg a környékbeli nagyobb városokban, elsősorban Sárospatakon, Nyíregyházán és Miskolcon virágzik a konferenciaturizmus, Tokaj ilyen szempontból kiesik a kínálatból. Ennek nem pusztán az az oka, hogy míg az imént említett városok felsőfokú oktatási intézménnyel rendelkeznek, Tokajnak nincs sem főiskolája, sem egyeteme. A legnagyobb gond az, hogy nem is tudnak arról a felsőoktatási intézmények, nagyobb konferenciákat szervező civil szervezetek, illetve cégek, hogy Tokaj alkalmas nagyobb (max. 200 fő) konferenciák megszervezésére, befogadására, hogy itt ugyanúgy adottak az infrastrukturális lehetőségek, mint a környező városokban. A legnagyobb gondot az jelenti, hogy a tokaji és környékbeli látnivalók, programok általában egy, maximum 2 napos elfoglaltságot nyújtanak az ide érkezőknek, emellett az idegenforgalmi szezon néhány hónapra korlátozódik, késő ősszel, télen, kora tavasszal jelentősen visszaesik a turistaforgalom. A legfontosabb lehetőségeket, szükségleteket a következő SWOT analízis foglalja össze: Erősségek Tokaj a Világörökség része Kiváló turisztikai infrastruktúra Bővülő rendezvénykínálat A város vezetésének a folyamatos fejlesztés iránti elkötelezettsége
Gyengeségek A településnek nincs önálló arculata, amely emblematikusan képes lenne megjeleníteni a várost a különféle kiadványokban Hiányoznak illetve hiányosak a várost (illetve a kistérséget) bemutató informatív prospektusok, kiadványok Nem rendelkezik a település (illetve a kistérség) komplex, integrált turisztikai programkínálattal Hiányos kommunikáció a turisztikai szektor szereplői között
3
Lehetőségek
Kockázatok
A turisztikai vállalkozások, a Tourinformiroda valamint a város vezetésének együttműködése, folyamatos kommunikációja révén a város turisztikai marketingje jelentősen javítható Az együttműködés révén kialakíthatóak olyan komplex programcsomagok, amelyek növelik a turisták számát
A kommunikáció az egyes érdekellentétek vagy passzivitás miatt nem lesz folyamatos, illetve egyes meghatározó szereplők távol maradnak A gazdasági helyzet kedvezőtlen folyamatai olyannyira beszűkítik a vállalkozások és az önkormányzat mozgásterét, hogy a fejlesztési kezdeményezések nem valósulhatnak meg
1. sz. tábla
Általános infrastrukturális jellemzők Az M3-as autópálya megépítésének és a sűrű IC és gyorsvonat járatoknak köszönhetően Miskolc és így B.-A.-Z. megye is igen jól megközelíthető. Tokaj városát Miskolccal a 37. számú főútvonal köti össze, amely megfelelő kapcsolatot biztosít az M3as autópálya Debrecen, illetve Budapest felé vezető szakaszával. Jelenleg a 37 -es út az autópálya továbbépítéséig - túlterhelt, amelyet a nagy mértékű átmenő forgalom okoz, ez a probléma az autópálya meghosszabbítása után valószínűleg meg fog szűnni. B.-A.-Z. megye belső területein, - így a Tokaji és Szerencsi kistérség 37-es főúton kívül eső területein - már sokkal rosszabb a helyzet, mivel a közlekedés infrastruktúra kiépítettsége és az utak minősége igen alacsony szintet mutat. Tokaj vasúti megközelíthetősége mind Miskolcról, mind Nyíregyházáról jónak mondható, gyakorlatilag mindkét irányból naponta 18 vonat érkezik, melyek között 4-4 intercity járat is található. A Tiszán és a Bodrogon jelenleg nem üzemel állandó személyszállításra alkalmas hajójárat, bár mindkét folyó teljes magyarországi szakasza hajózható. A MAHART Passnave Tokajban lehetőséget biztosít hajókirándulások megszervezésére. A CROISI EURÓPA cég 2004- tői beindított egy üdülő luxushajót (részvételi díj 1500 EUR), amely Budapest és Tokaj között közlekedik, kezdetben évi 5 alkalommal. Ezenkívül Tokaj népszerű célpont a víziturizmust kedvelők körében, a nyári időszakban számos kajakkenu túra indul a településről vagy érkezik ide.
4
1. ábra. Tokaj és a Zemplén megközelíthetősége
Kiépített kerékpárút a térségben jelenleg csak Szerencs és Tokaj belterületén, illetve Tokaj és Bodrogkeresztúr között található. A kerékpárturizmus kedvelőit több helyen elhelyezett információs táblák irányítják az alacsonyabb forgalmú mellékutakra. Mind megközelíthetőségi, mind idegenforgalmi szempontból jelentős az EuroVelo útvonal: Az Euroean Cyclists' Federation (ECF, a Kerékpárral Közlekedők Európai Szövetsége) 1995 óta dolgozik az Európát behálózó, a ma EuroVelo Project néven ismert kerékpáros úthálózati terv fejlesztésén. 1997 novemberében, a spanyolországi Logronoban szervezett ünnepségen bejelentették és ismertették az EuroVelo fejlesztési programját, melyet az Európa Bizottság pénzügyileg is támogat. A feladat az, hogy használhatóvá váljon 12 olyan kerékpáros útvonal, amely felfűzi Európa összes országát, és átvezet nagyobb városokon is, legyenek azok az Európai Unió határain kívül, vagy éppen egy tagországban. Az EuroVelo útvonalak szerepe kettős: egyrészt elősegíteni az érintett városokban és környezetükben a kerékpáros (aktív) turizmushoz szükséges infrastruktúra fejlesztéseket, másrészt erősíteni és bővíteni a határon túlnyúló (kerékpár-)turisztikai kapcsolatokat. Az EuroVelo kedvezőbbé fogja tenni a biciklizésről kialakult képet szerte Európában, oly módon és oly hatékonysággal, amelyre más hivatalos buzdítás vagy figyelemfelhívás sohasem lenne képes. Bár az EuroVelot sokan úgy tarják számon, mint a fenntartható turizmust szolgáló fejlesztési programot, de ez a program többet nyújt. Az egyes országokban elsősorban a kormányzati és a regionális fejlesztési szervezetekre vár a feladat, hogy összefogja a kerékpáros turizmus fejlesztésében leginkább érdekelteket, koordinálja a szomszédos országokkal való EuroVelo útvonal-összekötési terveket és működtesse az országra eső Euro-Velo nyomvonalakat. Az EuroVelo Vezető Team (Brüsszelben) pedig a maga kommunikációs és marketing eszközei felhasználásával (kiépítési ajánlások, üzemeltetési segédanyagok, hírlevelek, honlapok, különböző EU pályázatokon való részvétel támogatása, tájékoztató konferenciák, stb.) az egyes országokban lévő EuroVelo megbízottjain keresztül teszi ezt. A 12 EuroVelo útvonal közül kettő vezet át Magyarországon. A Tokaj városát is érintő 11-
5 es jelű EuroVelo út (A Kelet-Európai út): Európa legészakibb pontjától (Nord-Cap, Norvégia) a görögországi Athénig vezet, és felfűzi Kelet-Európa legérdekesebb régióit: áthalad Finnországon (Kemijarvi, Kajaani, Helsinki), a balti államokon (Tallinn, Daugavpils, Vilnius), Lengyelországon (Varsó, Krakkó), Szlovákián (Kassa), Magyarországon (Sárospatak, Tokaj, Szolnok, Szeged), Jugoszlávián (Belgrád), Macedónián (Szkopje) és a végállomás Görögország (Thesszaloniki, Athén), hossza eléri a 6000 km-t. Összegezve az eddig leírtak: Tokaj és a Tokaji Kistérség az ÉszakMagyarországi régió jól megközelíthető települései közé tartozik, viszont az aktívturizmus (kerékpár, kajak, kenu) infrastrukturális hálózata még jelentős fejlesztésekre szorul, melyeket a közeljövőben el kell kezdeni, különben komoly gátja lehet az idegenforgalom bővülésének.
A kistérség turisztikai vonezrőleltára A kistérség minden attrakciója működő. A vonezrők nagyobb hányada csoportos kategóriába sorolható. A térség vonzerőinek száma szerint kiemelkedő jelentőségű Tokaj, ám a világörökségi terület magját képező egyéb hegyaljai települések attrakciói is egyre bővülnek, egyre jelentősebbek. A vonzerőknek azonban csak egy része kihasznált, amely ugyanúgy jellemző a taktaközi települések attrakcióira, mint a hegyaljai településekére (pl. a Tisza és Bodrog folyók adta attrakciók, a természevédelmi területek, stb.).
A vonzerők jelentősége helyi, regionális, országos és nemzetközi szempontból A Tokaji Kistérségben a vonzerők jelentősége a számszerű adatok szerint helyi, illetve kistérségi jelentőségű. Ugyanakkor nem lehet elfeledni, hogy a regionális, országos és nemzetközi vonzerővel bíró attrakciók nagy része jóval nagyobb közönséget vonz a térségbe, mint a helyi, illetve kistérségi jelentőségű vonzerők, amely nagyrészt a borvidék világhírének és a világörökségi rangnak köszönhető.
6
Turisztikai vonzerőtípusok
A turisztikai vonerőtípusok kiértékelésénél elsődlegesen azt kell figyelembe venni, hogy a tokaji kistérség két nagy egységre különíthető: a fejlettségben és turisztikai attrakciókban gazdag Tokaj-hegyaljai, elsősorban világörökségi területre, illetve a fejlettségben szerényebb taktaközi településekre, ahol azonban a vízi és lovas, valamint falusi turizmusra épülő, építő attrakciók potenciális lehetőségként vannak jelen. 1. Természeti attrakciók A természeti attrakciók igazán jelentősek ebben a térségben. A térség tengerszint feletti magassága 93 és 300 méter között változik. Ortográfiai szempontból a Tiszától északra haladva először ártári és medenceperemi hordalékkúp síksággal találkozunk, amely a Zempléni hegység hegylábfelszíni területein kialakult hegységelőtéri tagolt dombságba megy át. Domborzat: A Tokaji kistérség területe az Északi-középhegység és az Alföld nagytájakhoz tartozik. A Zempléni hegység egységes tömbjét hegylábfelszíni dombságok övezik. Tokaj-Hegyalja a Zempléni-hegység délkeleti peremén sajátos kuítúrtáj képét mutatja hegyoldalakra feltörekvő szőlőültetvényével. Éghajlat: Az Észak-Magyarországi Régiót alkotó kistájak felszíni tagoltsága miatt a térség éghajlata nagyon változatos. Az évi napfénytartalom 1850-1900 óra, az évi középhőmérséklet a hegység északi részén 6-7 °C, a védett déli oldalakon, a sík területeken eléri a 10 °C-t. Az évi csapadékmennyiség a hegyekben 650 mm feletti, míg a sík tájakon 600 mm alatti. A kedvező időjárási adottságok, mind a vízparti üdülést, strandolást, mind a téli sportokat vonzóvá teszik. Vízrajz: A térség forrásokban és felszíni vízfolyásokban gazdag, de a folyók és patakok vízhozama egyenetlen. A térségben a Tisza és Bodrog folyók alkalmas terepei a vízi turizmusnak, vízparti üdülésnek, a Zempléni-hegység patakjai, tiszta vízforrásai a természetjáróknak, kerékpárral, lóval túrázóknak nyújtanak enyhülést a nyári kánikulában. Védett értékek: A zempléni régió területéhez képest igen jelentős védett természeti értékekkel, területekkel rendelkezik, melyeket a 2.sz. tábla szemléltet. A térség országos jelentőségű védett területei Elnevezés Terület Ebből (ha) fokozottan védett (ha) Bodrogkisfalud-Szegi Várhegy TT Erdőbényei fás legelő TT Tokaj-Bodrogzug TK
Természetvédelmi kezelő szerv neve
2
Aggteleki Nemzeti Park
196
Aggteleki Nemzeti Park
4.578
724
Aggteleki Nemzeti Park
2.sz. tábla TK = tájvédelmi körzet, TvT = tájvédelmi terület, TT - természetvédelmi terület
7 A felsorolásból kiemelést érdemel a Zempléni-hegység területén közei harmincezer hektáron található Zempléni Tájvédelmi Körzet, valamint a tájképi jelentősége miatt a Tokaj-Bodrogzug TK hegyvidéki része, a Nagykopasz-hegy, mely a teljes Zempléni TKT területének 17,3%-át teszi ki és egyben a Zempléni TK fokozottan védett területeinek 30,2%-a is itt található. A tájvédelmi körzetek, tájvédelmi területek illetve természetvédelmi területek magas aránya arra hívja fel a figyelmet, hogy semmilyen fejlesztési koncepció nem hagyhatja figyelmen kívül a természeti értékek megóvását, ezért minden esetben tekintetbe kell venni e tájegységek speciális értékeinek védelmét. A gazdaság-fejlesztési programok kulcsszava és központi elemeként fenntartható fejlődés szempontjait szükséges minden esetben beépíteni a programokba, ellenkező esetben a tájegység elvesztheti egyedülálló arculatát. A kistérség állatvilága rendkívül gazdag, igazi hegyvidéki fauna. A Tisza-ártér természetvédelmi terület a Bodrog-Tisza összefolyásnál található Tokaj-Bodrogzug Tájvédelmi Körzet tipikus felső-tiszai táj képét mutatja. A Tisza valamikori mederjárása által hátrahagyott morotvák, tavak, nagy kiterjedésű láp és mocsárrétek, bokorfüzesek és a folyókat kísérő galériaerdők jellemzik e tájat. Tavasszal a folyót és a tavak felszínét fehér tündérrózsák borítják. A természeti vonzerők helyi-nemzetközi jelentőségének értékelését a 6. sz. ábra foglalja össze. Természeti vonzerők
19% 32%
Helyi Kistérségi Regionális Országos Nemzetközi
29% 10% 10%
6. sz. ábra. Természeti vonzerők. Forrás: a települési vonzerőleltárak adatai
8
Természeti vonzerők a hegyaljai településeken
17%
41%
8% Helyi Kistérségi Regionális Országos Nemzetközi
17%
17%
7/a. sz. ábra. Természeti vonzerők a hegyaljai településeken Természeti vonzerők a taktaközi településeken
40%
60%
Kistérségi
Nemzetközi
7/b. sz. ábra. Természeti vonzerők a Taktaközben
2. Kulturális attrakciók A kistérség kulturális attrakciói nagyrészt a hegyaljai településekhez kötöttek. Ezek nagy része is elsősorban Tokajba koncentrálódik. Tokaj egy kínálati háromszög üres közepén fekszik. A háromszög csúcsait Miskolc, Sárospatak és Nyíregyháza alkotják. Ezekben a városokban találhatóak olyan intézmények, amelyek a kulturális és szórakoztató szolgáltatásokat, rendezvényeket nyújtanak. Meg kell jegyezni, hogy a háromszögön belül jelentős kínálatot nyújtó város
9 avagy intézmény nincs, legalábbis nem olyan, amely akár részben kielégítheti a térségbe érkező turisták igényeit. Általánosságban elmondható, hogy a Tokaj-hegyaljai kistérség települései egyenként nem képesek a turizmus kielégítő infrastruktúráját megteremteni, és megfelelő kínálatot kialakítani. Megoldást az jelenthet, ha a világörökség települései egyenként kialakítják sajátos arculatukat és kínálatukat, ezek működését összehangolják, és közös marketing munkával elérik, hogy az ideérkező turisták minél több időt töltsenek el a térségben. Ebből a szempontból kiemelt szerep jut Tokajnak. A Paulay Ede Színház, illetve a Kulturális és Konferencia Központ a Dél-Zemplén kulturális centrumának szerepét tölti be azáltal, hogy folyamatos kínálatot nyújt és programjait összehangolja a térségben nyújtott egyéb szolgáltatásokkal. A régión kívül két versenytárs (konkurens kínálatot nyújtó város) van, nevezetesen Miskolc és Nyíregyháza. A két megyeszékhely hatóköre lényegesen nagyobb, mint amit a Zemplén települései közül bármelyik is valaha elérhet, azonban távolságuk miatt nem tudják pótolni a helyben jelentkező kínálati hiátust. Ugyanakkor érdemes folyamatosan figyelni ezen városok kínálatát, és a saját kínálati palettát (rendezvénynaptárt) ahhoz igazítani. Egyre fontosabb turisztikai ágazat a konferenciaturizmus, melynek felfuttatása kizárólag színvonalas létesítményekkel és szolgáltatásokkal lehetséges. A kistérségnek evidens érdeke ennek a célszegmensnek a megnyerése, és történtek is már ilyen irányú befektetések, viszont a létrejött létesítmények csak kisebb volument tudnak kezelni. A térségben levő kínálat konferencia turizmus tekintetében (csak azokat a helyszíneket számba véve, ahol a kiegészítő infrastruktúra is rendelkezésre áll): Tokaj:
Degenfeld Palota: 4 db terem, összesen 250 fő befogadóképesség, legnagyobb terem maximum 100 fő. Millenium Hotel: 2 db terem, összesen 60 fő befogadóképesség, nagyobbik terem maximum 45 fő. Zsinagóga Kulturális Központ konferenciaterme, befogadóképesség: nagyterem: 200 fő, emeleti kisterem: 40 fő. Kereskedelmi és Idegenforgalmi Középiskola konferenciaterme, befogadóképesség: 70 fő. Makk Marci Panzió szemináriumi terme – 15 fő Toldi Fogadó nagyterme – 100 fő Paulay Ede Színház – 296 fő Tourinform Tokaj multimédiás terme – 150 fő Danuvia rendezvényhajó – 100 fő Tokaj-hegyaljai Borok Háza – 70 fő Tarcal: Degenfeld Kastélyszálló: 1 db terem, befogadóképesség 25 fő. Andrássy Kúria: 1 terem, 80 fő Borfalu – 100 fő Erdőbénye: Magita Hotel konferenciaterme, befogadóképesség: 80 fő. Bodrogkeresztúr: Faluház – 300 + 70 fő Turisztikai Központ: 150 fő A fenti konferenciatermek magas színvonalú szolgáltatást tudnak nyújtani, azonban befogadóképességük korlátozott. A 9/a és 9/b. ábra jól mutatja, hogy a térségben ugyan jelentős a nemzetközi
10 érdeklődésre is igényt tartó kulturális attrakciók aránya, ám ezek gyakorlatilag a Taktaközben nincsenek jelen, csak a hegyaljai településeket érinti. Kulturális vonzerők a hegyaljai településeken
21% 29%
Helyi Kistérségi Regionális Országos Nemzetközi 14%
4% 32%
9/a. sz. ábra. Forrás: a kistérségi települések vonzerőkatalógusai
Kulturális vonzerők a taktaközi településeken
25%
75%
Helyi
Regionális
9/b. sz. ábra. Forrás: a kistérségi települések vonzerőkatalógusai
3. Építészeti attrakciók
11 Tokaj-Hegyalja települései többszáz éves mezővárosok, építészeti értikeik tehát elsősorban a 18-19. századi építészet remekei. A taktaközi településeken alig-alig akad akárcsak regionálisan is ismert építészeti érték, ám ezzel együtt is elmondható, hogy a kistérség építészeti értékeinek nagy része nem lépi túl a helyi érdeklődés határait (10. sz. ábra). Tokaj-Hegyaljának, mint a világörökség részének különös figyelmet kell szentelnie a környezeti fenntarthatóságra, amely az önkormányzatoknak, a civil szférának és a gazdaság szereplőinek egyaránt kötelessége. A Tokaji Történelmi Borvidék szoros kapcsolatban áll a többi európai világörökségi borvidékkel, közös projektben dolgozzák ki a tájgazdálkodás irányelveit a fenntartható fejlődés érdekében. Két fontos, az EU és az UNESCO számára is domináns szempontot kell figyelembe venni: - a tájképi jelleg megőrzését a településeken kívül, a művelt és szabad területek arányának megtartását, a talajerózió és az egyéb negatív környezeti hatások kompenzálását - a tájképi jelleg megőrzését a településeken belül, a városképnek a világörökségi ranghoz méltó megjelenítését az ide érkező vendégek számára, a történelmi értékek (pl. történeti városmag, épített örökség, pincék, stb.) megóvását, restaurálását.
Építészeti vonzerők
10% 7% 5% 46%
32%
Helyi
Kistérségi
Regionális
Országos
Nemzetközi
10. sz. ábra. Forrás: a kistérségi vonzerőkatalógusok adatai
4. Turisztikai információs bázisok Az Összefogással Tokaj Világörökségéért projekten belül számos új turisztikai beruházás valósult meg a kistérség Tokaj-hegyaljai településein, amelyek egy részének turisztikai információs pontként kellene üzemelnie. Sajnos a létrejött információs pontok közül több létesítményben nincs valós információnyújtás, az ide érkező vendégek zárt ajtókba ütköznek. Jelentős feladat ezeknek az épületeknek, infó-pontoknak a működtetése, amely nagyban hozzájárulna a térség valós turisztikai infrastrukturális fejlődéséhez.
12 Jelenleg nem megfelelően kihasznált információs bázisok: Tokaj
Bodrogkeresztúr Tarcal
A volt szociális otthon épületének rekonstrukciójával készült el a Tokaj-hegyaljai Borok Háza kialakítása kb. 300 m2 területen: fogadócentrum, tárgyalók, konferencia- és szemináriumtermek, irodahelyiségek, borkatakomba, kiállítási helyiségek. A főút és a Bodrog folyó közötti területen található volt zsinagóga épületében Vízi- és kerékpáros turisztikai információs centrum, továbbá az emeleten rendezvényhelyszín funkciót is ellát. A Tarcali Borok Háza, mint 6 puttonyos borfalu egyik épülete a Tarcali Múzeum, amely teljesen be van rendezve, látogatható. Az épület többi egysége azonban kevésbé kihasznált, a borinfó ponton nincs nyelvtudással is bíró turisztikai szakember.
5. Művelődési házak és egyéb közösségi terek a kistérségben (beltéri és kültéri rendezvényhelyszínek) A kistérség összes településén található művelődési ház vagy egyéb, e célra hasznosított közösségi tér. Ezek a következők: Tarcal
Művelődési ház Felszereltség: áram, WC, víz (hideg-meleg), internet, fénymásoló, számítógépek, projektor, komplett hangosítás a belső térhez, a belső udvar parkolónak használható, öltözők, telefon Termek: 1 színházterem (250-300 fős), teleház, 1 előtér (kiállításra alkalmas), könyvtárterem Képviselői iroda – 30 fős előadásra alkalmas és egy irodarész (tárgyaló) Aréna 500 fős Parkoló, áram (3 fázis), parkoló 2 külön helyen Pincegaléria / Forrás ifjúsági klub számítógép, vizesblokk, ffi-női WC, hideg-meleg víz, internet, touch monitor, kiszolgáló tér (hivatal udvarán zárt parkoló) Termek: 5-6 kis helyiség és egy nagy Borfalu Épületek száma: 5 épület és a lovagterem Épületek: 1. -
konferencia terem – leválasztható 2 helyiséggé – férőhely: 80100 fő, bontva 40-60
Tálalókonyha - lovagterem (pince) – 60-70 fős – étellift van kis tárgyaló és egy irodahelység mosdó, hideg-meleg víz, internet, kábel TV, belső hangosítás (minimális), projektor (2 db), számítógépek, laptop, TV, DVD lejátszó
13 2. Kemenceház egy konyha, víz, villany, elektromos sütő. Edények nincsenek (egyelőre semmi).
3. Borinfo – tárgyaló, információs pont, borok, szóróanyagok, számítógép, hűtővitrin, vizes blokk, raktár, internet. 15-20 fős tárgyalásokhopz alkalmas. Ezen belül kiállítóterem önálló bejárattal. 3 egységből áll, boltíves. Kb. 5-ször 5-ös.
4. Irodaház – 2 szintes (eltolt), 3 önálló iroda van benne és midnegyik szinthez tartozik vizesblokk és teakonyha. Hidegmeleg víz, pici szekrény, internet, telefon. Alagsorban 2 helyiségből álló raktárhelyiség, önálló bejárattal. 5. Kiállítóterem – a helyitörténeti gyűjtemény van benne állandó kiállításként. WC, hideg-meleg víz, áram, vitrinek (5 db), nincs fűtve A parkban szalonnasütőhelyek, szabadtéri programokra is alkalmas. 10 autóra alkalmas parkoló. Sportpálya 3 részes. kb 15-20.000 négyzetméter. 3 öltöző, 1 vizesblokk, raktár, iroda. féleresz szerű fedett terasz, 5-ször 10-es. térvilágítás. (Iskola udvar - 3000 férőhelyes, ami összenyitható a műv. házzal. Jelenleg nem használt közösségi tér). (Tornaterem – sportrendezvényekre, rendezvény kiegészítésre alkalmas) Bodrogkeresztúr
Faluház technikai felszereltsége: hang és fénytechnika, internet, telefon, számítógép, áram (3 fázis), parkoló (1 és 5), WC, büféhelyiség Mozgáskorlátozott WC, a földszint mozgáskorlátozott Helyiségek: Nagyterem: 300 férőhelyes, emelet: 4 helyiség, a nagyterem 70 férőhelyes, pódium, 2 klubhelyiség és a könyvtár KONTAKT: polg. mest. hivatal Lent. teleház és klubhelyiség öltözők, technikai raktár, átjárhatóság az iskola tornaterme felé (a tornaterem 12-ször 24-es, hideg-meleg víz, zuhanyzó, öltöző), önálló kijárata is. Tornaterem Egyik oldalon galériás, onnan nyílnak az öltözők, raktár, takarítószeres, folyosó).
14
Turisztikai központ – 6 autós zárt parkoló fent nagyterem, 150 fős, hangtechnika, mozgáskorlátozott, alul fogadótér info pulttal, iroda, kiállító helyiség, 3 WC, műhely, és még egy helyiség. internet, telefon, 3 fázis (lehet), teakonyha KONTAKT: polg. mest. hiv.
Faluház belső udvar: kis szabadtári színpadra alkalmas Kilátó: zárt, meseszép – de nincs fent áram és WC 7 vezér park kis színpadra alkalmas Kézilabda pálya 20-szor 40 méter, mögötte-mellette füves terület, áram és vizesblokk, konyha Bodrogkisfalud
Ált. iskola tornaterme 170 négyzetméter – öltöző, vizesblokk, 3 fázisú ipari áram, parkoló (hatalmas, kb. 20 az udvaron + 90 autó) Internet, telefon, teljes infrastruktúra, számítógép, videokamera, TV, DVD lejátszó, vetítővászon és a falra is lehet vetítetni iskolában konyha, ebédlő, teljesen felszerelt étkezési eszközökkel szabadtéri rendezvényekhez zárt udvar – 1100 négyzetméter, 50%-ban burkolt, fedett rész (Mozgatható fedés). 10-12 helyiség az iskolában bármiféle kulturális rendezvényhez, pl. öltözőnek, előtér, hosszú átjáró, 4 oldalról megközelíthető Közösségi ház 136 hasznos négyzetméter az egész épület – házasságkötő terem – 67 négyzetméteres nagyterem, 60-70 férőhely, mellette egy 5-ször 5-ös kisterem, előtér, iroda, vizesblokk, teljes infrastruktúra, széles sávú internet, kábel music center, DVD, csocsó, nyomtató, szkenner, asztal, szék, terítő előtte burkolt tér és díszvilágítás
Kiállítóépület
15
vizesblokk, konyhai előkészítő, mosogató, radiátoros fűtés. 40+35 négyzetméter. 72 négyzetméter. Az egész épület akadálymentesített Emlékmű díszkivilágítással és burkolattal Focipálya Szabadidőpark – sétány, kerékpáros lehetőség Tájház Tiszaladány
Művelődési ház 1 nagyterem – színpaddal kb. 200 fős, körülötte kis termek foglaltak, 1 terem szabad, ebben szoktak ötözni a gyerekek vizesblokk, wc, áram (nem ipari), parkoló minimális hang- és fénytechnika, infrastruktúra nincs, konvektoros fűtés KONTAKT: 352-835 – polgármesteri hivatal Iskola felső zsibongó 20-30 fős Református egyház közösségi tere 6-szor 6 méteres. Gólyafészek ifjúsági szálló – 20-30 fős. Kontakt: Kiss Gergely Márton tiszteletes – 352-451. Művelődési park Színpaddal, hozzá áram
Sportpálya öltöző, vizesblokk, áram, fedett terasz Szegi
Vízi turisztikai bázis - tetőtér – 300 férőhelyes, nyitott, fedett, világítás, víz, zuhanyzó, alul öltözési lehetőség, parkolás, internet, telefon, számítógép -
nagyterem – 50 férőhelyes, zárt, irodák, kiszolgálóhelyiség, mozgáskorlátozott WC, raktár, főzési lehetőség
alagsor: sporteszköuzök tárolóhelyek körülötte talajvízmentes szabadtéri helyszín (hatalmas terület) KONTAKT: önkormányzat
16
Közösségi ház Férőhely: kb 150 férőhely, galériás, színpaddal (az kicsi) vizesblokk, öltröző, konyha, fent 3 szoba (1 4 ágyas és 2 2 ágyas), zuhanyzó minden szobában külön. 2000 + ÁFA, nincs IFA parkoló mögötte szabadtéri rendezvényre alkalmas terület, aminek kiszolgálása a közösségi házból 2000 fős kapacitású Iskolaépület Szegilong
Művelődési ház Férőhely a nagyteremben: 120 férőhelyes és színpad Öltöző, víz, WC, parkoló, hang és fénytechnika nincs, telefon, internet van, melegítőkonyha KONTAKT: polgármester Iskola – felújításra nyert pályázatot (nyílászárók) Tornaterem – kb. 250 férőhelyes, öltöző, víz, wc, zuhanyzó A műv.ház udvara részben burkolt, részben füves – kiszolgáló egységek a műv. házban, kb. 1000 fő befogadására alkalmas a füves területtel együtt 3 fázis van Tájház udvara kemencésház főzési lehetőségként, öltözési lehetőség, zuhanyzó, wc az udvaron is, sátorozási lehetőség
Csobaj
Focipálya: vizesblokk, WC, öltöző Főtér: március 15 és október 23. szabadtéri színpadon, az iskolások műsora. Áram, Tornaterem – 12 méterszer 24-es, öltöző, hideg vizes zuhanyzó, parkoló az iskola udvarán, áram Iskola - jól felszerelt Vállalkozók Regionális Központja – 3 teremből áll, két kisebb és egy nagyobb, ami kb. 100 fős. Üres. 3 számítógép van ott, ahol internetezési lehetőség van. Házasságkötő terem – kb. 70-80 férőhely, víz nincs Tájház – főútról lehet látni, gémeskúttal. nyitva alkalomszerű, önkormányzatnál a kulcs. Váradiné Osváth Ilona - nyugdíjas textilmérnök, helytörténész, lokálpatrióta, ő csinálta a faluházat. Neki vannak kiállításai (hímzett párnák, szőttesek, stb.) Utoljára Sárospatakon volt kiállítása a nagytemplomban. Tisza-part – csodálatos horgászhelyek
17 Taktabáj
Ált. iskola és ebédlő szabadtéri rendezvény: kastélypark – iskola: vizesblokk áram, internet A lovarda felújítására pályázott az önkormányzat.
Erdőbénye
játszótér (Rendezvénytér) – fix színpados, óriási (kb. 10-szer 10es), áram ott van, az előtte lévő terület aszfaltos, zárt tér, 1500 fős sportpálya – szabadtéri színpad (jó nagy), min. 10-szer 10-es, áramellátás, öltöző, vizesblokk, kb. 3000 férőhelyes, nincs körbekerítve művelődési ház színházterem – 200-250 férőhelyes; hangtechnika, viláígtás, mosdó, vizesblokk, öltözők kisterem – galéria – 50-60 fős aula – 50 fős Tájház kulcs Hotyek Attilánénál Kovácsműhely Múzeum – alapítvány, hivatalban is van kulcs Híres Erdőbényeiek Emlékparkja
Tiszatardos
Művelődési ház kb. 100 férőhelyes, áram és mosdó. Könyvtár helyiség.
Tokaj
Paulay Ede Színház 296 férőhelyes, az emeleten kisebb, szemináriumi termeknek alkalmas termek. teljes infrastruktúra, büfé. Kulturális és Konferencia Központ 250+70 férőhelyes + a karzat. Teljes infrastuktúra Tokaji Galéria Egykori orosz templom. Áram bent van, más azonban nincs. Férőhely: 200 fő Tokaji Borok Háza Jelenleg a Tokaj-hegyaljai borászati egyesületek otthona. teljes infrasutuktúra. A földszinten kiállítótér, az emeleten konferencia terem (kb. 70 fő) és szemináriumi termek. Tourinform Tokaj multimédiás terme kb. 150 fős. Akusztika nagyon rossz, úgyhogy elsősorban kiállításokra alkalmas.
Közművelődési munkatársat alkalmazó települések: Tarcal, Erdőbénye, Tokaj, Bodrogkisfalud, Bodrogkeresztúr.
18
Vonzerőre építő turisztikai terméktípusok előfordulási gyakorisága Az idelátogató turistákat az idegenforgalmi terméktípusok teljes skálája fogadja. A leginkább kiemelkedő a kulturális programok és a kirándulás szerepe, valamint a vallási turizmus. Ami figyelemre méltó, a gasztronómiai és bortúrák kiemelkedően magas aránya a borvidék sajátosságaiból fakadólag. Megjelenik emellett a falusi turizmus is, egyfelől a taktaközi településeken, másfelől pedig a Tokaj körüli kisebb településeken (pl. Erdőbénye, Bodrogkeresztúr, Szegi).
A vonzerők állapota, fejlesztése és a fejleszthetőség értékelése A kistérség komplex turisztikai programcsomagokkal, kulturális útvonalakkal, a kulturális turizmus fejlesztésével, másfelől a Bodrogzug révén az ökoturizmus fejlesztésével igyekszik minél több terméktípust szolgáltatni a turistáknak. Természetesen a bor- és gasztronómiai turizmus ebben a programcsomagban szintén hangsúlyosan jelenik meg. Ezzel párhuzamosan hangsúlyos szerepet kell kapnia az aktív turizmusnak: a gyalog-, vízi és kerékpártúra-ajánlatok is hangsúlyosan megjelennek a programcsomagban. Tokaj történeti-kulturális értékei sokkal kevésbé vannak jelen az emberek tudatában, mint a környék bármely települése hasonló emlékei. Éppen ezért nagyon fontos, hogy elsősorban az iskolák kirándulási programjaiban – aminek révén a családi kirándulások közé is bekerülhet - szerepeljen Tokaj is. Szomorú, hogy a Tokaji Múzeum látogatóinak kb. 80%-a külföldi turista – azaz az a nagyszámú „tranzit” turista, aki időről időre felkeresi a várost, el sem jut a múzeumig. Tavasszal először az iskolai kirándulások révén telik meg a Zemplén, ősszel szintén az iskolai kirándulások zárják a turistaszezont. Ez a kistérségben kevésbé érzékelhető, míg a Zemplén egyéb településein (Szerencs, Sárospatak, Széphalom), annál inkább. Éppen ezért nagyon fontos lenne olyan programok szervezése és meghirdetése, amelyek célcsoportja elsősorban az iskolás korosztály. Erre kiváló példa az erdőbényei kádárvagy a szegilongi kemencés program. Noha majd minden a régióra vonatkozó turisztikai koncepció foglalkozik az ökoturizmussal, a gyakorlati megvalósítás mindmáig hiányzik, sőt a terminus tartalmi elemeit sem részletezte konkrétan egyetlen marketing tanulmány sem. A kultúrtáj bemutatását célozza a Tokaj Hétszőlő Zrt. bor-tanösvénye, amely révén a közönség vezető nélkül is megismerheti a borvidék szőlőkultúráját. A Nagykopasz-hegyre a TOTEM egyesület szervez ökotúrákat előzetes bejelentkezés alapján, de az Aggteleki Nemzeti Park a madárlesre érkezőknek is segítséget nyújt. A Bodrogzugba a Nemzeti Park határozata alapján csak napi 500 ember látogathat el. Túralehetőség több is akad pedig, kiépült tanösvény, szakképzett túravezetők és kajak-kenukölcsönzési lehetőség is várja az ide érkezőket. A Tokaj-Bodrogzug tájvédelmi körzet gazdag flórája és faunája csupán abban az esetben jelent vonzerőt a turisták számára, ha ez együtt jár egy konkrét, jól körvonalazott, komplex szolgáltatás-csomaggal. Azt is figyelembe kell vennünk, hogy egy ilyen kínálat meglehetősen szűk befogadói réteget érdekel, ami azonban kiemelkedővé teszi, hogy elsősorban nyugat-európai turistáknak értékesíthető. Érdemes megvizsgálni annak a lehetőségét, hogy a Bodrog és Tisza gazdag élővilága, az érintetlen holtágak rendkívüli természeti látványosságai vonzóvá tehetők-e a külföldi turisták számára.
19
Vonzerőkatalógusok Település / Kistérség vonzerőinek értékelése Település neve: Bodrogkeresztúr
Kistérség: Tokaj
Lélekszám:1341
Attrakciók, vonzerőelemek értékelése: Vonzerő megnevezése
Férőhely: ahol értelmezhető
Része-e egy Értékelje jelentőségét 1-5 komplex között: 1= helyi, 2= turisztikai kistérségi, 3=regionális, terméknek, s ha 4=országos, 5= igen, melyiknek? nemzetközi Természeti vonzerők (pl. nemzeti park, védett terület, Világörökség, különleges képződmény, stb.) Bodrogzug Tájvédelmi Körzet
3
Építészeti vonzerők (pl. kastély, vár, templom, emlékhely, stb.) Római kat. templom Ref. templom Hétvezér Emlékpark Rákóczi Ház Máriássy Kúria Pincék
2 1 1 2 2 5
Kulturális vonzerők (pl. rendezvények, hagyományok, múzeumok, tájházak, emlékhely, népművészet, stb.): Falunap (aug. utolsó h.) Szüreti Nap (szept.) Szőlészeti Borászati Napok (március) Magyar Motorok Múzeuma Csodarabbi sírja
2 2 1 4 5
Aktív turizmus lehetőségei (pl. lovaglás, kerékpárút, extrém sportok, sí, sport, fürdő, strand, stb.)
Gasztronómiai specialitások, termékek (gyümölcs, termékek, ételek, stb.) Szőlő - bor
20
Rendezvényhelyszínek (kapacitással, felszereltséggel) Faluház 150 fő Turisztikai központ 100 fő
2
Egyebek: Vízi turizmus infrastrukturális fejlesztése egy fejlesztési cél
Turisztikai információs helyek a településen / kistérségben Faluház Turisztikai információs központ Turizmusfejlesztéssel foglalkozó szervezet a településen Faluház Van-e a települési önkormányzatnál / kistérségi társulásnál alkalmazott turisztikai referens, munkatárs? nincs Hol és hogyan népszerűsítik településüket / kistérségüket? Honlap, kiadványok Civil szervezetek
-
Dalárda – szakkörként működik. 12 fős, DR. Pulinkáné Balázs Mariann. tel.: 47396002;30/2524983
-
Horgász egyesület
-
Nyugdíjas egyesület (tréfás jeleneteket adnak elő) – kontakt: Kormány Antalné – Tel.: 396538
-
Polgárőr egyesület
-
Eötvös József iskolasegítő közalapítvány
Rendezvények 2009-ben Május 8-9. Augusztus 20. falunap szüreti nap Zempléni Fesztivál koncert és a Faluház egyéb rendezvényei
21
Település / Kistérség vonzerőinek értékelése Település neve: Bodrogkisfalud
Kistérség: Tokaj
Lélekszám: 966
Attrakciók, vonzerőelemek értékelése: Vonzerő megnevezése
Férőhely (ahol értelmezhető)
Része-e egy Értékelje jelentőségét 1-5 komplex között: 1= helyi, 2= turisztikai kistérségi, 3=regionális, terméknek, s ha 4=országos, 5= igen, melyiknek? nemzetközi Természeti vonzerők (pl. nemzeti park, védett terület, Világörökség, különleges képződmény, stb.) Világörökségi hely Tokaji Borvidék 5 Bodrogzug Tájvédelmi Körzet Tokaj-Bodrogzug 5 Bodrog parti sétány 1 Építészeti vonzerők (pl. kastély, vár, templom, emlékhely, stb.) Neoromán Róm.kat. templom Tájház 1848-49-es emlékmű Haller Kúria
1 2 2 1
Kulturális vonzerők (pl. rendezvények, hagyományok, múzeumok, tájházak, emlékhely, népművészet, stb.): Tájház 2 1848-49-es Emlékmű és Pihenő Park 1 (márc. 15-i ünnepség Falunap aug. 20. 1 Anna nap: Búcsú 1
Aktív turizmus lehetőségei (pl. lovaglás, kerékpárút, extrém sportok, sí, sport, fürdő, strand, stb.) túrázás 3 vízisport 3 Kompátkelő a tájvédelmi körzethez, körülötte sátorozási lehetőség
Gasztronómiai specialitások, termékek (gyümölcs, termékek, ételek, stb.)
Konferencia rendezésére alkalmas helyszínek (kapacitással, felszereltséggel)
22
Egyebek – kérjük, itt soroljon fel bármi mást, amit Ön településén / kistérségében fontosnak gondol:
Kompkikötő: átkelési lehetőség a Bodrogzug Tájvédelmi Körzetbe Bem úti Pincesor Pihenőpark a 48-as emlékműnél ( itt van elhelyezve a világörökségi helyszínt jelző tájékoztató) Vendégház a Haller Kúriában (13 fő elhelyezése)
Turisztikai információs helyek a településen / kistérségben Pihenőparkban, hajókikötőben Turizmusfejlesztéssel foglalkozó szervezet a települséen / kistérségben nincs Van-e a települési önkormányzatnál alkalmazott turisztikai referens, munkatárs? nincs Milyen kiadványokkal rendelkeznek a településről, kistérségről? Amennyiben rendelkezésre áll, kérjük, válaszával együtt küldjön néhány példányt! Monográfia, térkép Hol és hogyan népszerűsítik településüket / kistérségüket? Internet – www.bodrogkisfalud.hu Civil szervezetek
-
Klapka György iskolasegítő közalapítvány – Kovács Lászlóné Gyöngyi a vezetője – 20 269 9691
-
Bodrog Sport-Életmód Egyesület – sporttevékenység (ifjúsági és felnőtt) Bodnár Csaba –
-
Bodrogkisfaludért Egyesület – a tájház a központ
-
Barátság nyugdíjas klub – 97 óta. Vezetője: Mertán József. amatőr produkcióik vannak
Rendezvények 2009-ben -
Bodrog parti Juniális – folklór fesztivál, hagyományőrzés, gasztronómia, bor – június 6.
-
„Kisfaludi búcsú” és második forgatag – július 25-26.
-
augusztus 19. Falunap
-
október 10. Szőlő és Bor Napja
-
december 30. – Óév-búcsúztató újév köszöntő
23
Település / Kistérség vonzerőinek értékelése Település neve: Csobaj
Kistérség: Tokaj
Lélekszám: 821
Attrakciók, vonzerőelemek értékelése: Vonzerő megnevezése
Látogatók száma és összetétele (belés külföldi): ahol értelmezhető
Része-e egy Értékelje jelentőségét 1-5 komplex között: 1= helyi, 2= turisztikai kistérségi, 3=regionális, terméknek, s ha 4=országos, 5= igen, melyiknek? nemzetközi Természeti vonzerők (pl. nemzeti park, védett terület, Világörökség, különleges képződmény, stb.) Tisza holtágak a település határában
Építészeti vonzerők (pl. kastély, vár, templom, emlékhely, stb.)
Kulturális vonzerők (pl. rendezvények, hagyományok, múzeumok, tájházak, emlékhely, népművészet, stb.): Tájház 1 Aktív turizmus lehetőségei (pl. lovaglás, kerékpárút, extrém sportok, sí, sport, fürdő, strand, stb.) Horgászat a holtágakban 1
Gasztronómiai specialitások, termékek (gyümölcs, termékek, ételek, stb.)
Konferencia rendezésére alkalmas helyszínek (kapacitással, felszereltséggel)
24
Egyebek – kérjük, itt soroljon fel bármi mást, amit Ön településén / kistérségében fontosnak gondol:
Horgászoknak igen jó lehetőség a TISZAI-HOLTÁG hasznosítása
Turisztikai információs helyek a településen / kistérségben Van –e szervezett idegenvezetés a települséen / kistérségben? Utazási irodák a településen / kistérségben Turizmusfejlesztéssel foglalkozó szervezet a települséen / kistérségben Van-e a települési önkormányzatnál / kistérségi társulásnál alkalmazott turisztikai referens, munkatárs? Ha van, kérjük, adja meg elérhetőségét, illetve jelezze, ha még nincs, de tervezik felvételét! Milyen kiadványokkal rendelkeznek a településről, kistérségről? Amennyiben rendelkezésre áll, kérjük, válaszával együtt küldjön néhány példányt! Hol és hogyan népszerűsítik teleplésüket / kistérségüket? Folyik-e (illetve terveznek-e) valamilyen turizmusfejlesztési projekt a településen / kistérségben? Kérjük, röviden összegezze/ Ha van írásos anyag, kérjük, csatolja! Kérjük, fogalmazza meg prioritási, fejlesztési javaslatait a régió stratégiája számára! Miylen formában, fejlesztéssel tudnának részt venni az egészség- illetve kulturális turizmus terén kialakítandó komplex regionális fejlesztési programban?
A kitöltő Neve: ……………Csugány Bertalan…………………………………. Telefonszáma: ……………………………47/586-008……………………… E-mail címe: ……
[email protected]…………………………………………………….. Neve: Tourinforn Tokaj Telefonszáma: 06/47-352-259 E-mail címe:
[email protected]
25
Település / Kistérség vonzerőinek értékelése Település neve: Erdőbénye
Kistérség: Tokaj
Lélekszám: 1452
Attrakciók, vonzerőelemek értékelése: Vonzerő megnevezése
Látogatók száma és összetétele (belés külföldi): ahol értelmezhető
Része-e egy Értékelje jelentőségét 1-5 komplex között: 1= helyi, 2= turisztikai kistérségi, 3=regionális, terméknek, s ha 4=országos, 5= igen, melyiknek? nemzetközi Természeti vonzerők (pl. nemzeti park, védett terület, Világörökség, különleges képződmény, stb.) Liget fás legelő 3000 fő 2 Bányató 1 Világörökség Építészeti vonzerők (pl. kastély, vár, templom, emlékhely, stb.) Budaházi –Fekete Kúria Szirmay kastély Római katolikus templom Református templom Kolera oszlop
1 2 1 1 1
Kulturális vonzerők (pl. rendezvények, hagyományok, múzeumok, tájházak, emlékhely, népművészet, stb.): Majális 500 1 Szüreti Nap 1200 1 Kovács Múzeum 400 3 Kádár mesterség bemutató 700 4
Aktív turizmus lehetőségei (pl. lovaglás, kerékpárút, extrém sportok, sí, sport, fürdő, strand, stb.)
Gasztronómiai specialitások, termékek (gyümölcs, termékek, ételek, stb.) juhsajt 300
Konferencia rendezésére alkalmas helyszínek (kapacitással, felszereltséggel)
3
26
Magita Hotel Honvéd Üdülő
50 100
4 4
Egyebek – kérjük, itt soroljon fel bármi mást, amit Ön településén / kistérségében fontosnak gondol:
Turisztikai információs helyek a településen / kistérségben Polgármesteri Hivatal, Művelődési Ház Van –e szervezett idegenvezetés a települséen / kistérségben? nincs Utazási irodák a településen / kistérségben nincs Turizmusfejlesztéssel foglalkozó szervezet a települséen / kistérségben nincs Van-e a települési önkormányzatnál / kistérségi társulásnál alkalmazott turisztikai referens, munkatárs? Ha van, kérjük, adja meg elérhetőségét, illetve jelezze, ha még nincs, de tervezik felvételét! nincs Milyen kiadványokkal rendelkeznek a településről, kistérségről? Amennyiben rendelkezésre áll, kérjük, válaszával együtt küldjön néhány példányt! Fehér József: Kőmunkákl Erdőbényén, Híres Erdőbényeiek élatrajzai Hol és hogyan népszerűsítik teleplésüket / kistérségüket? Internetes honlapon Folyik-e (illetve terveznek-e) valamilyen turizmusfejlesztési projekt a településen / kistérségben? Kérjük, röviden összegezze/ Ha van írásos anyag, kérjük, csatolja! Kerékpárút megépítése van folyamatbanTiszaladány és Erdőbénye között, valamint tanösvény és lovas túra útvonal kiépítése van előkészületben. Kérjük, fogalmazza meg prioritási, fejlesztési javaslatait a régió stratégiája számára! Miylen formában, fejlesztéssel tudnának részt venni az egészség- illetve kulturális turizmus terén kialakítandó komplex regionális fejlesztési programban?
A kitöltő Neve: ………Hotyek Attiláné………………………………………. Telefonszáma: ………………47/336-334…………………………………… E-mail címe: ………
[email protected]…………………………………………………..
Neve: Tourinform Tokaj Telefonszáma: 06/47-352-259 E-mail címe:
[email protected]
27
Település / Kistérség vonzerőinek értékelése Település neve: Szegi
Kistérség: Tokaj Kistérség
Lélekszám: 348
Attrakciók, vonzerőelemek értékelése: Vonzerő megnevezése
Látogatók száma és összetétele (belés külföldi): ahol értelmezhető
Része-e egy Értékelje jelentőségét 1-5 komplex között: 1= helyi, 2= turisztikai kistérségi, 3=regionális, terméknek, s ha 4=országos, 5= igen, melyiknek? nemzetközi Természeti vonzerők (pl. nemzeti park, védett terület, Világörökség, különleges képződmény, stb.) Kaolin bánya 1
Építészeti vonzerők (pl. kastély, vár, templom, emlékhely, stb.)
Kulturális vonzerők (pl. rendezvények, hagyományok, múzeumok, tájházak, emlékhely, népművészet, stb.):
Aktív turizmus lehetőségei (pl. lovaglás, kerékpárút, extrém sportok, sí, sport, fürdő, strand, stb.)
Gasztronómiai specialitások, termékek (gyümölcs, termékek, ételek, stb.)
28
Konferencia rendezésére alkalmas helyszínek (kapacitással, felszereltséggel)
Egyebek – kérjük, itt soroljon fel bármi mást, amit Ön településén / kistérségében fontosnak gondol:
Turisztikai információs helyek a településen / kistérségben Van –e szervezett idegenvezetés a települséen / kistérségben? Utazási irodák a településen / kistérségben Turizmusfejlesztéssel foglalkozó szervezet a települséen / kistérségben Van-e a települési önkormányzatnál / kistérségi társulásnál alkalmazott turisztikai referens, munkatárs? Ha van, kérjük, adja meg elérhetőségét, illetve jelezze, ha még nincs, de tervezik felvételét! Milyen kiadványokkal rendelkeznek a településről, kistérségről? Amennyiben rendelkezésre áll, kérjük, válaszával együtt küldjön néhány példányt! Hol és hogyan népszerűsítik teleplésüket / kistérségüket? Folyik-e (illetve terveznek-e) valamilyen turizmusfejlesztési projekt a településen / kistérségben? Kérjük, röviden összegezze/ Ha van írásos anyag, kérjük, csatolja! Kérjük, fogalmazza meg prioritási, fejlesztési javaslatait a régió stratégiája számára! Miylen formában, fejlesztéssel tudnának részt venni az egészség- illetve kulturális turizmus terén kialakítandó komplex regionális fejlesztési programban?
A kitöltő Neve: Tourinform Tokaj Telefonszáma:06/47-352-259 E-mail címe:
[email protected]
29
Település / Kistérség vonzerőinek értékelése Település neve: Szegilong
Kistérség: Tokaj
Lélekszám:254 fő
Attrakciók, vonzerőelemek értékelése: Vonzerő megnevezése
Látogatók száma és összetétele (belés külföldi): ahol értelmezhető
Része-e egy Értékelje jelentőségét 1-5 komplex között: 1= helyi, 2= turisztikai kistérségi, 3=regionális, terméknek, s ha 4=országos, 5= igen, melyiknek? nemzetközi Természeti vonzerők (pl. nemzeti park, védett terület, Világörökség, különleges képződmény, stb.)
Építészeti vonzerők (pl. kastély, vár, templom, emlékhely, stb.) Református egyház fehér falú kis temploma I. és II. világháborús emlékművek
1 1
Kulturális vonzerők (pl. rendezvények, hagyományok, múzeumok, tájházak, emlékhely, népművészet, stb.):
30
Aktív turizmus lehetőségei (pl. lovaglás, kerékpárút, extrém sportok, sí, sport, fürdő, strand, stb.) Gasztronómiai specialitások, termékek (gyümölcs, termékek, ételek, stb.)
Konferencia rendezésére alkalmas helyszínek (kapacitással, felszereltséggel) Egyebek – kérjük, itt soroljon fel bármi mást, amit Ön településén / kistérségében fontosnak gondol:
Turisztikai információs helyek a településen / kistérségben Tourinform Tokaj, 3910 Tokaj, Serház u. 1. Van –e szervezett idegenvezetés a települséen / kistérségben? Utazási irodák a településen / kistérségben Turizmusfejlesztéssel foglalkozó szervezet a települséen / kistérségben Van-e a települési önkormányzatnál / kistérségi társulásnál alkalmazott turisztikai referens, munkatárs? Ha van, kérjük, adja meg elérhetőségét, illetve jelezze, ha még nincs, de tervezik felvételét! Milyen kiadványokkal rendelkeznek a településről, kistérségről? Amennyiben rendelkezésre áll, kérjük, válaszával együtt küldjön néhány példányt! Hol és hogyan népszerűsítik teleplésüket / kistérségüket? Folyik-e (illetve terveznek-e) valamilyen turizmusfejlesztési projekt a településen / kistérségben? Kérjük, röviden összegezze/ Ha van írásos anyag, kérjük, csatolja! Kérjük, fogalmazza meg prioritási, fejlesztési javaslatait a régió stratégiája számára! Miylen formában, fejlesztéssel tudnának részt venni az egészség- illetve kulturális turizmus terén kialakítandó komplex regionális fejlesztési programban? -
A kitöltő Neve: Tourinform Tokaj Telefonszáma: 06/47-352-259 E-mail címe:
[email protected]
31
Település / Kistérség vonzerőinek értékelése Település neve: Taktabáj
Kistérség: Tokaj Kistérség
Lélekszám: 636
Attrakciók, vonzerőelemek értékelése: Vonzerő megnevezése
Látogatók száma és összetétele (belés külföldi): ahol értelmezhető
Része-e egy Értékelje jelentőségét 1-5 komplex között: 1= helyi, 2= turisztikai kistérségi, 3=regionális, terméknek, s ha 4=országos, 5= igen, melyiknek? nemzetközi Természeti vonzerők (pl. nemzeti park, védett terület, Világörökség, különleges képződmény, stb.) Természetvédelmi Terület (madárvilág) 5 Hódóslapos - tó 2 Ökör - tó 2 Építészeti vonzerők (pl. kastély, vár, templom, emlékhely, stb.) Református templom Patay Kastély
2 2
Kulturális vonzerők (pl. rendezvények, hagyományok, múzeumok, tájházak, emlékhely, népművészet, stb.):
Aktív turizmus lehetőségei (pl. lovaglás, kerékpárút, extrém sportok, sí, sport, fürdő, strand, stb.) horgászat 2 Gasztronómiai specialitások, termékek (gyümölcs, termékek, ételek, stb.)
32
Konferencia rendezésére alkalmas helyszínek (kapacitással, felszereltséggel)
Egyebek – kérjük, itt soroljon fel bármi mást, amit Ön településén / kistérségében fontosnak gondol:
Turisztikai információs helyek a településen / kistérségben Tourinform Tokaj, 3910 Tokaj, Serház u. 1. Van –e szervezett idegenvezetés a települséen / kistérségben? nincs Utazási irodák a településen / kistérségben nincs Turizmusfejlesztéssel foglalkozó szervezet a települséen / kistérségben Van-e a települési önkormányzatnál / kistérségi társulásnál alkalmazott turisztikai referens, munkatárs? Ha van, kérjük, adja meg elérhetőségét, illetve jelezze, ha még nincs, de tervezik felvételét! Milyen kiadványokkal rendelkeznek a településről, kistérségről? Amennyiben rendelkezésre áll, kérjük, válaszával együtt küldjön néhány példányt! Hol és hogyan népszerűsítik teleplésüket / kistérségüket? Folyik-e (illetve terveznek-e) valamilyen turizmusfejlesztési projekt a településen / kistérségben? Kérjük, röviden összegezze/ Ha van írásos anyag, kérjük, csatolja! Kérjük, fogalmazza meg prioritási, fejlesztési javaslatait a régió stratégiája számára! Miylen formában, fejlesztéssel tudnának részt venni az egészség- illetve kulturális turizmus terén kialakítandó komplex regionális fejlesztési programban? -
A kitöltő Neve: Tourinform Tokaj Telefonszáma: 06/47-352-259 E-mail címe:
[email protected]
33
Település / Kistérség vonzerőinek értékelése Település neve: Tarcal
Kistérség: Tokaj
Lélekszám:3800
Attrakciók, vonzerőelemek értékelése: Vonzerő megnevezése
Látogatók száma és összetétele (belés külföldi): ahol értelmezhető
Része-e egy Értékelje jelentőségét 1-5 komplex között: 1= helyi, 2= turisztikai kistérségi, 3=regionális, terméknek, s ha 4=országos, 5= igen, melyiknek? nemzetközi Természeti vonzerők (pl. nemzeti park, védett terület, Világörökség, különleges képződmény, stb.) Tokaj-Bodrogzug Tájvédelmi Körzet 4 Tokaj Borvidék Világörökség 5 Tavas kőbánya 3 Holtágak, ősgyepek 1 Építészeti vonzerők (pl. kastély, vár, templom, emlékhely, stb.) Király udvar 2 Rk. templom 1 Ref. templom 1 Zsinagóga 3 Terézia kápolna 4 Degenfeld kastély
Kulturális vonzerők (pl. rendezvények, hagyományok, múzeumok, tájházak, emlékhely, népművészet, stb.): Turzul vezér emlékhely 4 Pince Galéria 1 Tarcali Bornapok 2 Must Fesztivál 2 Szent Iván éji vigasság 2 Aktív turizmus lehetőségei (pl. lovaglás, kerékpárút, extrém sportok, sí, sport, fürdő, strand, stb.) sielés lovaglás
Gasztronómiai specialitások, termékek (gyümölcs, termékek, ételek, stb.) Tokaj-hegyaljai bor
5
Konferencia rendezésére alkalmas helyszínek (kapacitással, felszereltséggel) Andrássy Kúria
4
Egyebek – kérjük, itt soroljon fel bármi mást, amit Ön településén / kistérségében fontosnak gondol:
34
Rákóczi Szüretelőház (Borház) Keresztúri úti Pincesor Aréna Kincstári Kereskedelmi Bolt Bakancsos Turistaszálló
Turisztikai információs helyek a településen / kistérségben 3915 Tarcal Fő u. 61 Van –e szervezett idegenvezetés a települséen / kistérségben? igen Utazási irodák a településen / kistérségben Turizmusfejlesztéssel foglalkozó szervezet a települséen / kistérségben A településen a Tokaj-hegyaljai Borút Egyesület, Tarcal Jövőjéért Közalapítvány Van-e a települési önkormányzatnál / kistérségi társulásnál alkalmazott turisztikai referens, munkatárs? Ha van, kérjük, adja meg elérhetőségét, illetve jelezze, ha még nincs, de tervezik felvételét! Az önkormányzat a Tarcali8 séta c. projekthoz alkalmaz 1 főt. 47/580-444 Milyen kiadványokkal rendelkeznek a településről, kistérségről? Amennyiben rendelkezésre áll, kérjük, válaszával együtt küldjön néhány példányt! Több kiadvány is létezik. Hol és hogyan népszerűsítik teleplésüket / kistérségüket? Kiállításokon, könyvekkel, kiadványokkal, képeslapokkal, kulturális programokkal - internet Folyik-e (illetve terveznek-e) valamilyen turizmusfejlesztési projekt a településen / kistérségben? Kérjük, röviden összegezze/ Ha van írásos anyag, kérjük, csatolja! Tokaj-hegyaljai Borászati Központ kialakítása Települési mag rekonstrukciója „Festett utakon Tarcalon Tarcali Séta” Kérjük, fogalmazza meg prioritási, fejlesztési javaslatait a régió stratégiája számára! Miylen formában, fejlesztéssel tudnának részt venni az egészség- illetve kulturális turizmus terén kialakítandó komplex regionális fejlesztési programban?
A kitöltő Neve: ………Porkoláb Ágnes………………………………………. Telefonszáma: …………47/580-444………………………………………… E-mail címe: …………………………
[email protected]……………………………….. Neve: Tourinform Tokaj Telefonszáma: 06/47-352-259 E-mail címe:
[email protected]
35
Település / Kistérség vonzerőinek értékelése Település neve: Tiszaladány
Kistérség: Tokaj Kistérség
Lélekszám:744
Attrakciók, vonzerőelemek értékelése: Vonzerő megnevezése
Látogatók száma és összetétele (belés külföldi): ahol értelmezhető
Része-e egy Értékelje jelentőségét 1-5 komplex között: 1= helyi, 2= turisztikai kistérségi, 3=regionális, terméknek, s ha 4=országos, 5= igen, melyiknek? nemzetközi Természeti vonzerők (pl. nemzeti park, védett terület, Világörökség, különleges képződmény, stb.) Tájvédelmi Terület 2
Építészeti vonzerők (pl. kastély, vár, templom, emlékhely, stb.) Református templom
1
Kulturális vonzerők (pl. rendezvények, hagyományok, múzeumok, tájházak, emlékhely, népművészet, stb.): Népi Írók Emlékfala 2 Kosárfonás 2 Fafaragás 1 Csuhé baba készírés 2
Aktív turizmus lehetőségei (pl. lovaglás, kerékpárút, extrém sportok, sí, sport, fürdő, strand, stb.) lovaglás horgászat
Gasztronómiai specialitások, termékek (gyümölcs, termékek, ételek, stb.)
36
Konferencia rendezésére alkalmas helyszínek (kapacitással, felszereltséggel)
Egyebek – kérjük, itt soroljon fel bármi mást, amit Ön településén / kistérségében fontosnak gondol:
Turisztikai információs helyek a településen / kistérségben Van –e szervezett idegenvezetés a települséen / kistérségben? Utazási irodák a településen / kistérségben Turizmusfejlesztéssel foglalkozó szervezet a települséen / kistérségben Van-e a települési önkormányzatnál / kistérségi társulásnál alkalmazott turisztikai referens, munkatárs? Ha van, kérjük, adja meg elérhetőségét, illetve jelezze, ha még nincs, de tervezik felvételét! Milyen kiadványokkal rendelkeznek a településről, kistérségről? Amennyiben rendelkezésre áll, kérjük, válaszával együtt küldjön néhány példányt! Hol és hogyan népszerűsítik teleplésüket / kistérségüket? Folyik-e (illetve terveznek-e) valamilyen turizmusfejlesztési projekt a településen / kistérségben? Kérjük, röviden összegezze/ Ha van írásos anyag, kérjük, csatolja! Kérjük, fogalmazza meg prioritási, fejlesztési javaslatait a régió stratégiája számára! Miylen formában, fejlesztéssel tudnának részt venni az egészség- illetve kulturális turizmus terén kialakítandó komplex regionális fejlesztési programban?
A kitöltő Neve: Tourinform Tokaj Telefonszáma:06/47-352-259 E-mail címe:
[email protected]
37
Település / Kistérség vonzerőinek értékelése Település neve: Tiszatardos
Kistérség: Tokaj Kistérség
Lélekszám: 251
Attrakciók, vonzerőelemek értékelése: Vonzerő megnevezése
Látogatók száma és összetétele (belés külföldi): ahol értelmezhető
Része-e egy Értékelje jelentőségét 1-5 komplex között: 1= helyi, 2= turisztikai kistérségi, 3=regionális, terméknek, s ha 4=országos, 5= igen, melyiknek? nemzetközi Természeti vonzerők (pl. nemzeti park, védett terület, Világörökség, különleges képződmény, stb.) RAMSARI Terület nem 5
Építészeti vonzerők (pl. kastély, vár, templom, emlékhely, stb.) Templom változó
nem
1
Kulturális vonzerők (pl. rendezvények, hagyományok, múzeumok, tájházak, emlékhely, népművészet, stb.):
Aktív turizmus lehetőségei (pl. lovaglás, kerékpárút, extrém sportok, sí, sport, fürdő, strand, stb.) lovaglás nem 2 Kerékpárút (folyamatban) nem
Gasztronómiai specialitások, termékek (gyümölcs, termékek, ételek, stb.)
Konferencia rendezésére alkalmas helyszínek (kapacitással, felszereltséggel)
38
Egyebek – kérjük, itt soroljon fel bármi mást, amit Ön településén / kistérségében fontosnak gondol:
Turisztikai információs helyek a településen / kistérségben Tokaji Kistérség Van –e szervezett idegenvezetés a települséen / kistérségben? nincs Utazási irodák a településen / kistérségben A településen nincs Turizmusfejlesztéssel foglalkozó szervezet a települséen / kistérségben A településen nincs Van-e a települési önkormányzatnál / kistérségi társulásnál alkalmazott turisztikai referens, munkatárs? Ha van, kérjük, adja meg elérhetőségét, illetve jelezze, ha még nincs, de tervezik felvételét! Az önkormányzatnál nincs Milyen kiadványokkal rendelkeznek a településről, kistérségről? Amennyiben rendelkezésre áll, kérjük, válaszával együtt küldjön néhány példányt! A kistérségi kiadvány Hol és hogyan népszerűsítik teleplésüket / kistérségüket? Folyik-e (illetve terveznek-e) valamilyen turizmusfejlesztési projekt a településen / kistérségben? Kérjük, röviden összegezze/ Ha van írásos anyag, kérjük, csatolja! Nem folyik Kérjük, fogalmazza meg prioritási, fejlesztési javaslatait a régió stratégiája számára! Miylen formában, fejlesztéssel tudnának részt venni az egészség- illetve kulturális turizmus terén kialakítandó komplex regionális fejlesztési programban?
A kitöltő Neve: ……………Szarka Tamás…………………………………. Telefonszáma: ………………47/386-035…………………………………… E-mail címe: ……………
[email protected]…………………………………………….. Neve: Tourinform Tokaj Telefonszáma: 06/47-352-259 E-mail címe:
[email protected]
39
Település / Kistérség vonzerőinek értékelése Település neve: Tokaj
Kistérség:
Lélekszám: 4337 fő
Attrakciók, vonzerőelemek értékelése: Vonzerő megnevezése
Látogatók száma és összetétele (belés külföldi): ahol értelmezhető
Része-e egy Értékelje jelentőségét 1-5 komplex között: 1= helyi, 2= turisztikai kistérségi, 3=regionális, terméknek, s ha 4=országos, 5= igen, melyiknek? nemzetközi Természeti vonzerők (pl. nemzeti park, védett terület, Világörökség, különleges képződmény, stb.) Tokaj-Bodrogzug Tájvédelmi Körzet 5 Világörökség Kultúrtáj 5 Kopasz-hegy Tájvédelmi Körzet 4 Borostyán Tanösvény 2 Építészeti vonzerők (pl. kastély, vár, templom, emlékhely, stb.) Rákóczi-Dessewffy Kastély 2 Református templom 2 Görög katolikus templom 2 Római katolikus templom 2 Zsinagóga 5 Izraelita temető 5 Régi izraelita temető - Sírkövek 5 Várrom 3 Római katolikus plébániaház 2 Arany Sas Fogadó 2 Polgármesteri Hivatal 2 Görögkeleti templom –Tokaji Galéria 4 Demján-Sipos ház (Bethlen G. 1.) 1 Dessewffy-Schneider ház (Bethlen u. 3.) 2 Moreilli ház (Bethlen .u. 5) 2 Karácsony ház (Tokaji Múzeum) 2 Lakóház (Hajdú köz 4.) 1 Generális ház (Kossuth tér 14.) 2 Kapucinus Kolostor (Bethlen u. 36.) 2 Lakóház (Rákóczi u. 38.) 1 Kefala ház (Rákóczi u. 48-50.) 1 Laszota ház (Vasvári u. 3) 1 Nepomuki Szent János Szobor 2 Litván Szoborpark 4 Széchenyi szobor 4 Bacchus szobor 5 II. Rákóczi Ferenc lovasszobra 2 Kis Albert szobor 2 Szent István szobor 4 Oestrich-Winkel-Tokaj Baráti Társaság 5 Pincéje (Fejes Ház) Rákóczi Pince 5 Szapolyai Vadászkastély - Hímesudvar 2 Családi Pincészet Bercsényi Ház (Bethlen G. u. 42.) 1 Honétzy Ház (Bem u. 10.) 1 Gyógyszertár 2 Posta épülete 1 Paulay Ház 2 Lenau Ház 5 Gr. Apponyi úti Óvoda épülete 1 Evangélikus templom 1
40
Lakóház (Hősök tere) 1 Szapolyai János kúriája 1 Lakóház (Bem u. 40) 1 Műemlék jell. ép.Rákóczi u. 37. 1 Református parókia 1 Lakóház (Kossuth tér 13.) 1 Lakóház (Vasvári P. u. 1.) 1 Egykori Kaszinó - Árvay és Társa 4 Pincészet (József A . u. 2) Lakóház (Hajdú köz 7) 1 Barát Pince (Dózsa Gy. u. 1) 1 Kosárfonó ház (Hgyalja u.) 1 Műemlék jell. Ép. Jan Kollar 1 emléktáblával (Rákóczi u. 39) Művelődési Ház (Rákóczi u. 52.) 1 Lakóház (Rákóczi u. 56) 1 Lakóház (Óvár u. 48.) 1 Zákó ház (Degenfeld Palota) 3 XIX.sz.-i klasszicista fa kapuzat (Bajcsy 1 Zs. u. 5.) Kulturális vonzerők (pl. rendezvények, hagyományok, múzeumok, tájházak, emlékhely, népművészet, stb.): Irodalmi Emlékpark 4 Tokaji Borok Fesztiválja 5 Tokaj-hegyaljai Szüreti Napok 5 Régi Zene Nyári Egyetem 5 Zempléni Művészeti Napok 5 Tokaji Írótábor 5 Hegyaljafesztivál 5 Tokaji Múzeum 2 Tokaji Galéria 2
Aktív turizmus lehetőségei (pl. lovaglás, kerékpárút, extrém sportok, sí, sport, fürdő, strand, stb.) lovaglás 2 Sárkányrepülő, siklóernyő 5 Viziturizmus –kajak, kenu 5 sípálya 2 kerékpárút 2 Gasztronómiai specialitások, termékek (gyümölcs, termékek, ételek, stb.) Tokaji borkülönlegességek: aszú, 5 szamorodni, fordítés, máslás Tokaji halászlé 5 Sárgadinnyegolyók Tokaji Aszúban 5 Tokaji borleves 5 Konferencia rendezésére alkalmas helyszínek (kapacitással, felszereltséggel) Zsinagóga Kulturális és Konferencia Központ teljes felszereltség 300 fő Degenfeld Palota teljes felszereltség 80+70+100 fő Kereskedelmi és Idegenforgalmi Középiskola teljes felszereltség 100 fő Toldi Fogadó 70 fő Millennium Hotel 35 fő Tokaj***Hotel 100 fő
5 5 5 3 3 3
41
Tokaji Ferenc Gimnázium 150 fő
4
Egyebek – kérjük, itt soroljon fel bármi mást, amit Ön településén / kistérségében fontosnak gondol:
Turisztikai információs helyek a településen / kistérségben Tourinform Tokaj 3910 Tokaj Serház u. 1. Tel.:Fax: 47/352-259, e-mail:
[email protected], www.tokajturizmus.hu Van –e szervezett idegenvezetés a települséen / kistérségben? Szervezett idegenvezetés nincs, de a Tourinform Tokaj hétvégi családi városnéző sétát indít. A program során helyi vezető segítségével ismerkedhetnek a város látnivalóival az idelátogatók. Utazási irodák a településen / kistérségben Turizmusfejlesztéssel foglalkozó szervezet a településen / kistérségben Tokaj Turizmusáért Egyesület Tokaj, Rákóczi u. 54. Van-e a települési önkormányzatnál / kistérségi társulásnál alkalmazott turisztikai referens, munkatárs? Ha van, kérjük, adja meg elérhetőségét, illetve jelezze, ha még nincs, de tervezik felvételét! Milyen kiadványokkal rendelkeznek a településről, kistérségről? Amennyiben rendelkezésre áll, kérjük, válaszával együtt küldjön néhány példányt! Vendégvárók Tokajban 2006. Tokaj az értékeit őrző város (magyar, francia) Irodalmi emlékhelyek Tokaj-Hegyalján Tokaj a reneszánszát élő város (német) Tokaj - információs térkép Tokaji Kistérséget bemutató kiadvány Hol és hogyan népszerűsítik teleplésüket / kistérségüket? www.tokajj-turizmus.hu, www.tokaj.hu , Tokaj és Hegyalja – a tokaji Tourinform Iroda hírlevele, Utazás Kiállítás 2006 Budapest, Vakáció 2006 Kiállítás Nyíregyháza. A településről, kistérségről megjelenő kiadványok terjesztése, utazási irodák, Tourinform irodák és egyéb szakmai szervezetek által. Folyik-e (illetve terveznek-e) valamilyen turizmusfejlesztési projekt a településen / kistérségben? Kérjük, röviden összegezze/ Ha van írásos anyag, kérjük, csatolja! Kérjük, fogalmazza meg prioritási, fejlesztési javaslatait a régió stratégiája számára! Miylen formában, fejlesztéssel tudnának részt venni az egészség- illetve kulturális turizmus terén kialakítandó komplex regionális fejlesztési programban?
A kitöltő Neve: Tourinform Tokaj Telefonszáma: 06/47-352-259 E-mail címe:
[email protected]