Forrás: http://fogaszatiszakerto.hu/a-kriminalantropologiai-elmelet-napjainkban-afiziognomia-toertenete.html
Lászlófy Csaba A kriminálantropológiai elmélet napjainkban – igazságok és ellentmondások „Mit művelsz, te >>lombrózó<<” – kérdezte kisiskolás koromban tőlem és társaimtól tornatanárunk, amikor heves rosszalkodásba kezdtünk. Hogy a „lombrózó” mit jelent, azt nem tudtuk, de egyik barátom véleménye az volt, hogy ez olaszul a csirkefogó megfelelője. Mint kiderült, ez nem egészen így van – és a tévedést azóta már tisztáztuk…
Bevezetés Egy ember legjellegzetesebb, legfelismerhetőbb testrésze az arca. A híres és gazdag emberek, a sztárok ezért állnak modellt fényképekhez, portrékhoz, hogy megörökítsék őket. Mint minden ember, az arcok is különbözőek és egyéniek. Nincs két tökéletesen egyforma arc, csak hasonló. Régóta foglalkoztatja az embereket, vajon a személyiségünk mennyire tükröződik arcunkon. Fontos az első benyomás; gyakran mondjuk valakiről, hogy „őszinte arcú”, vagy „gonosz arcú”. Nem meglepő, hogy első benyomásunk nem mindig fedi a valóságot, sokszor helytelennek bizonyul. Az egyéniség arcból való kiolvasásának tudománya - a fiziognómia - Kínából származik. Gyökerei az ókori tudósok idejébe nyúlnak vissza, Arisztotelész, Platón, Arisztophanész és Hippokratész is hosszú tanulmányokban foglalkoztak a témával. A császári Rómában az arcolvasás tiszteletreméltó foglalkozás volt, azonban Angliában I. Erzsébet királynő rendeletet hozott, amely szerint bárki, aki azt állítja, hogy fiziognómiai tudással vagy fantasztikus képzelőerővel rendelkezik „deréktól felfelé meztelenre vetkőztetik, és nyilvánosan addig korbácsoltatik, amíg a teste véres nem lesz”. II. György uralkodása alatt ezt a tudományt szintén nem ismerik el. Ennek ellenére az arcolvasás tudománya fennmaradt. Hiszen gondoljunk csak bele milyen izgalmas is, hogy egy-egy arca vonásaival különféle titkokat rejt magában. Ha valaki képes feltérképezni, olvasni az emberi arcban, arcon, akkor rendkívül sok érdekességet, titkot tudhat meg a másikról, nem beszélve arról, hogy az interperszonális kapcsolatban is jelentős előnyre tesz szert. Minden egyes arc annyi érdekességgel fog szolgálni, mint egy regény: szerelem, remény, barátság, szépség, féltékenység, csalárdság, árulás, gyűlölet, harag, nevetés, bukás, siker. Mindez kiolvasható, mert arcunk visszatükrözi érzelmeinket,
és talán tulajdonságainkat is. Sokan szeretik azt hinni, hogy az első benyomásra alapozva képesek megítélni az embert, azonban ez téves is lehet. Valaki, aki az első benyomásra „jó”, csalódást okozhat nekünk. Ez az érzetünk attól függ, hogy van-e a környezetünkben ilyen vagy hasonló külsejű ember és az milyen tulajdonságokkal bír. Könnyen hamis benyomás érhet minket, ha a „vizsgált személy” hasonlít valakire, akit kedvelünk, vagy olyan emberrel hozunk kapcsolatba, aki negatív hatást váltott ki belőlünk (1) Egy éles eszű arcolvasó az első pillanatban képes megállapítani az arc tulajdonságairól, hogy tulajdonosa intelligens-e, türelmetlen, megbízható, gonosz vagy érzéki-e. Ezek az információk az arc szerkezetéből adódnak.
A fiziognómia története A jellem és a sors elemzése az ember arcvonásai alapján olyan ősi, hogy létrejöttének sem idejét, sem helyét nem tudjuk meghatározni - valószínűleg egyidős magával az emberrel. Az arcismeret már akkor minden bizonnyal ismert volt, amikor az ember először kezdett keresni útmutatásokat a csillagok állásában és a tenyér vonalaiban. A nyugati világban az arcvonások értelmezésének első rendszerezett leírásáról Empedoklész filozófiai értekezéseiben olvashatunk, aki Szicilia Akragasz nevű görög kolóniáján élt Kr. e. V. században. (Arisztotelész őt tartotta a retorika atyjának, Galenosz pedig az itáliai orvoslás atyjának nevezte.) Az általa képviselt eszméket fejlesztette tovább Hippokratész (kb. Kr. e. 460 - 377), az "orvostudomány atyja", aki feltételezte, hogy az empedoklészi négy elem /tűz, levegő, víz és föld/ az emberi testben négy életadó folyadék formájában nyilvánul meg. Ezek dominanciája szerint négy fő típust képviselő ember létezik, a szangvinikus, a kolerikus, a flegmatikus és a melankolikus.
A fiziognómiáról az általunk ismert első könyvet Arisztotelész (Kr. e. 384 - 322), Platón tanítványa, Nagy Sándor nevelője írta " A természetnek a fiziognómiával kapcsolatos titkai feltárása" címen, bár nem minden szakértő hisz benne, hogy a munka valóban az ő alkotása lenne. A hat fejezetből álló könyv tágabb értelemben foglalkozik a fiziognómiával és leírja a test valamennyi részének a jelentését a fejtől a lábig. Meghatározó mű, mert ez az az alap, amelyre a nyugati fiziognómia épült, s amelyen több, mint kétezer éven át fennmaradt. Valójában a legtöbb későbbi munka alig több Arisztotelész művének átdolgozásánál, s híján van minden eredeti gondolatnak, vagy önálló megfigyelésnek. Arisztotelész öt elemű rendszere párhuzamot mutat a kínaiakéval, akik nagyjából vele egyidőben alkották meg az öt elemről szóló elméletüket, valamint a maguk fiziognómiai rendszerét, amely - több fontos kiegészítéssel - mind a mai napig létezik. E rövid visszatekintés után visszatérve a fiziognómia mai pozíciójához: elmondhatjuk, hogy az arc vonásainak és jellemző jegyeinek alapszintű értelmezése mindennapi életünk része lett, egy olyan rutin, amelyet bizonyos mértékig minden esetben elvégzünk, amikor új arccal találkozunk. Ennek során ébredt spontán érzelmi reakcióink olyannyira hevesek is lehetnek, hogy "első látásra beleszerethetünk" valakibe. Ugyanakkor más arcok legalább ennyire taszíthatnak, megrémíthetnek, vagy elborzaszthatnak, bár nagy többségük - a statisztikai minta átlaga - egyszerűen hidegen hagy bennünket. Ezt a természetes elemzést tükrözi a hétköznapi szleng számos hivatkozása az arc egyes részleteire, mint "intelligens homlok", "kedves szem", "kíváncsi orr" "érzéki ajkak", "kegyetlen száj", vagy "erőtlen áll". Ezek arra utalnak, hogy az arcismeret ma legalább olyan széles körben gyakorolt művelet, mint hajdanán. Ösztönös emberi késztetésünk mások arcában olvasni.
Bűnözés (bűnözővé válás) okait magyarázó tudományos elméletek Önmagának a bűnözésnek, mint jelenségnek nincs oka, csak a konkrét bűncselekményeknek. A legtöbb a bűnözés, bűnözővé válás okait magyarázni próbáló tudományos elmélet monokulturális, azaz egy okkal magyarázó elmélet. Az alábbiakban megkísérelem felsorolni az ismertebb tudományos elméleteket. Azért térek ki a kriminálantropológiai elméleten kívüli nézetekre is, hogy világossá váljék, mennyire sokszínű a bűnelkövetés okainak magyarázata. Ezen kívül az alábbiakban megpróbálom láttatni az elméletek egyfajta evolúcióját is. A született gonosztevők tana Cesare Lombroso orvos nevéhez fűződik. Fő művében, az 1876-ban megjelent L'uomo deliquente című könyvében arra a belátásra jutott, hogy a bűnelkövetők túlnyomó többsége - köztük a bűnözőnek nevezhető elkövetők - születésétől kezdve arra van rendelve, hogy bűnözővé váljék. Bűnözővé válásuk velük született lelki anomáliákon alapszik, mely rendellenességek testi jegyekben is megmutatkoznak. E született bűntettesek olyan jellemvonásokat mutatnak, amelyek az emberi faj fejlődésének korábbi időszakában élt emberekre emlékeztetnek. A bűnözés tehát ebben az értelemben "atavisztikus jelenség", a fajfejlődés alacsonyabb szintjén maradt emberek viselkedése.
Lombroso később ugyan többször is revideálta álláspontját, és utolsó munkájában már csak egyharmadra tette a született bűnözők arányát az összes bűnelkövetők között, a személyben rejlő körülmények döntő jelentőségét valló alapfelfogása nem változott. Lombroso másik-az előbbinél kétségtelenül nagyobb-érdeme, hogy nem "íróasztali" munkát végzett, hanem következtetéseit ténykutatásokból vezette le. Igaz ugyan, hogy a vizsgálandó anyag összeválogatása néha önkényesen történt, máskor nem állt rendelkezésére megfelelő mennyiségű anyag sem, s következtetései is gyakran megalapozatlanok és ellenőrizhetetlenek voltak, az általa követett módszer elterjedése azonban nagymértékben segítette a kriminológia tudományának kibontakozását. Mendel elmélete Mendel a kromoszóma rendellenességekre próbálta visszavezetni a bűnözés okait azonban ez sem helytálló feltételezés. A hajlam azonban valóban örökölhető és bizonyos közegben, helyzetben aktualizálódhat is. Volt egy olyan említésre méltó tévhit is, hogy minden elmebeteg bűnöző, azonban ez sem helytálló, hiszen az adatok igazolták, hogy a bűnözők többsége az épelméjűek közül kerül ki. Fejlődéselmélet (a fiatalkori bűnözés magyarázatára) Gyermekkorban gyakran előfordul a kis és közepes súlyú bűncselekmények elkövetése, kirminális cselekményekre affinitív közegben megtanulhat a gyermek egy bűnözői életmódot, amelyből azután gyakran már nincs is kiút. Ugyanakkor egy gyermekkori kisiklás nem feltétlenül jelenti egy bűnözői karrier kezdetét, még akkor is ha nehéz ebből a körből kikerülni. Szocializációs elméletek A családban, mint a társadalom legtermészetesebb közösségében az értékek átörökítése, így a negatív értékeké is, lényegesen spontánabb, mint az intézményes szférában. A család elsődlegesen és minden más befolyásnál korábban és intenzívebben formálja a személyiséget és határozza meg a társadalmi érvényesülés lehetőségeit. A családi kisközösség sajátos szociális, kulturális adottságai alakítják ki az életmódot és az ezt motiváló egyéni normákat és szokásokat. Mivel a család gazdasági adottságai nagymértékben meghatározzák tagjaik integrációs esélyeit, a szegénység igencsak behatárolja azokat. A szegénység, a szülők munkanélkülisége megváltoztatja az egész család viszonyát a társadalomhoz, és közvetlen módon hozzájárul a következő generáció devianciájának kialakulásához, pusztán azáltal, hogy a szülők számára elveszett a társadalmi perspektíva. Az ilyen kisközösségben kialakulhat egy olyan fiatal generáció, amely pályája kezdetén nem potenciális munkaerőként vagy aktuális munkanélküliként, hanem mindjárt bűnelkövetőként jelenik meg. A deviáns szülői környezet (elmebeteg, alkoholista, büntetett szülők) erőteljesen befolyásolják a gyermek szocializációs folyamatát, s valószínűsítik a bűnöző pályafutást, a fiatal korban elkövetett bűncselekményeket és a visszaesővé válást. A szocializációs deficit több forrásból táplálkozhat. •
tartós kapcsolati személy hiánya, akivel ősbizalom alakítható ki;
•
túlzott szülői keményszívűség
•
szűkös lakáshelyzet stb.
A családi környezet, mint kriminalizáló faktor személyiséget formáló, értékvilágot alakító, érzelmileg erősen színezett normaközvetítő közösség is. A szülők kriminogén hatása akkor erős, ha: •
közvetlen antiszociális és / vagy kriminális modellül szolgál,
•
a szülő az alapvető ellenőrzést elmulasztja,
•
permanensen komoly konfliktus van a szülő és a gyermek között, de akkor is, ha
•
elhúzódó és mély konfliktus van a szülők egymás közti viszonyában.
Kutatások eredményei szerint a túlságosan szigorú nevelés inkább vezet bűnelkövetéshez, ezen belül is az erőszakos bűnös viselkedéshez, mint a szülői felügyelet elmulasztása. Minden kutató egyetért ugyanakkor abban, hogy a családi nevelést nem pótolhatja a legszakszerűbb intézményes nevelés egyik formája sem. A megfelelő hatások elmaradása a korai gyermeknevelésben, a későbbiekben nem, vagy csak igen nehezen korrigálható torzulásokat hozhat létre, vagyis a fiatalkorban elkezdődő bűnöző karrier később, különösen idősebb korban aligha állítható meg vagy fordítható vissza. A tanulási elmélet A tanulási elmélet, más néven a differenciális asszociáció, az erkölcsi szocializációt tanulási folyamatként fogja fel. A szemtől-szembeni emberi kapcsolatok rendszerében sajátítja el mindenki azt a morális értékrendszert, amelyet élete során sokféle társadalmi cél elérésében követ. Általában olyan személyeknél merül fel a meg nem engedett, jogellenes megoldás, akinek a környezetében ezek az átlagosnál gyakrabban fordulnak elő. Nem csak a negatív magatartási minta, hanem annak technikája is ugyanilyen módon sajátítható el. Ezt a folyamatot erősíti egy agresszív reklámtevékenység és eladási politika valamint az, hogy az elektromos sajtóban az erőszak konfliktus megoldási módként jeleik meg. Frusztrációs elmélet A frusztrációs elmélet szerint az erőszakos bűnözést a tehetetlenség és a frusztráció (azaz a vágyak meghiúsulása) okozza. Egy meggondolatlan szó is agressziót idézhet elő, általában a társadalmi ranglétrán lejjebb állók felé irányulóan. Éppen ezért a legalul állók szenvedik el a legtöbb agressziót, mivel az ilyen bűnözésre hajlamos személyek harmadik személyekre vetítik ki saját frusztráltságukat, kisebbrendűségi érzéseiket (homoszexuálisok, külföldiek verése stb.). Ehhez hasonló az ún. "Strain" (feszültség) elmélet amelyet Durkheim munkássága alapján Merton dolgozott ki a 30-as évek végén. Ez az elmélet differenciáltabb képet fest a deviáns viselkedési formák társadalmi keletkezésének körülményeiről, a deviancia előfordulására vonatkozó egyenlőtlen társadalmi esélyekről, valamint a társadalmi egyenlőtlenségekből származó devianciákról, mint az előző. Ma az esélyegyenlőtlenségekből származó devianciák forrása inkább a relatív, mint az abszolút depriváció. A jobb módú társadalmakban
általában nagyobb a társadalmi egyenlőtlenségekből fakadó bűnözés, mint a szegényebb társadalmakban. Anómia elmélet Az anómia egyes nézetek szerint az új körülményekhez való alkalmazkodás során kialakult értékzavart, míg mások szerint értéknélküliséget fejez ki. Durkheim azt a társadalmat nevezte anómiásnak, amelyben a deviáns viselkedési formák hirtelen bekövetkezett társadalmi változások hatására ugrásszerűen megnövekednek vagy éppen teljesen eltűnnek. Az anómia elmélet szerint a pénztelenség is bűnözést indukáló tényező. A pénzügyileg hátrányos helyzetű embereknél szakadék keletkezik a társadalmi vezérkép és a rendelkezésre álló pénzügyi eszközök között, és ezt a szakadékot próbálják áthidalni, pl. lopással vagy feketemunkával. Igent mond a célokra de tagadja az eszközök korlátozását. (Ez a magatartás általában fiatalkorúaknál jelentkezik: nincs saját eszközük, de igényük az van!) Cimkézési vagy labelling elmélet A labelling- (interakcionista) elmélet hívta fel a figyelmet arra, hogy a normasértésre történő társadalmi reakció tetőzi be azt a stigmatizációs (megbélyegző) folyamatot, amely már a norma megalkotásával megkezdődik, hiszen a norma tartalmazza az ún. "normálistól való eltérés" jegyeit is. A hasonló, "pszichikai nyomást" kiváltó jelenségek, pl. a hamis sztereotípiák, előítéletek jelentőségére ekkor figyelt fel a kriminológiai gondolkodás. Ezen túl az ilyen kutatási eljárások előtérbe kerülését a szociálpszichológiának fellendülése is magyarázza. A hamis sztereotípiák, előítéletek feltárásnak legismertebb módszerét az amerikai Allport dolgozta ki: (Az állam tehát definíciós hatalmánál fogva megállapítja, hogy ki számít bűnözőnek, és hogy mi a bűncselekmény. A börtön után már eleve meg van bélyegezve, nehezen vagy egyáltalán nem kap munkát, végül alkalmazkodik a ráaggatott címkéhez és tényleg bűnöző marad!) A deviáns szubkultúra modellje Cloward, Cohen és Ohlin dolgozta ki. Szerintük a deviáns szubkultúra az uralkodótól eltérő, koherens közösségi, főleg kisközösségi kultúra, és amennyiben bűnözésre ösztönző szubkultúra, úgy eszközül szolgál a középosztály uralkodó normái elleni cselekvésre, főleg azok körében, akiknek az érvényesülési lehetősége korlátozott, lehetetlenné, vagy kilátástalanná vált. A szubkultúra keletkezésére nagy esély van a hátrányos helyzetű kisebbségekhez tartozó csoportokban, valamint a generációváltás akadályai esetén a fiatal korosztályokban. A szubkultúrára éppen a tagok közötti erős kötődések a jellemzőek, és ezek a deviáns viselkedési formák táplálói. Konkurens kultúrát jelentenek a normakonform, többségi mintákhoz képest. (3)
Cesare Lombroso – pályafutás és az elmélet
A bűnözők fiziognómiai vizsgálatának úttörője 1835. november 18-án született Veronában. A páduai, a bécsi illetve a párizsi egyetemen tanult. Fiatalon a szegények és betegek ügye foglalkoztatta: friss diplomás orvosként a lombardiai vidéket járta és saját költségén nyomtatott röpiratokat osztogatott a pellagrában (Nagyrészt a B-vitamin-csoportba tartozó niacin hiánya miatti betegség. Jellemzőek a bőrelváltozások, az emésztőrendszeri és központi idegrendszeri tünetek.) szenvedő parasztoknak. 1872-ben felvetette, hogy a betegséget a parasztok által fogyasztott mérgezett kukorica okozhatja - az csak évtizedekkel később bizonyosodott be, hogy a pellagra az egyoldalú, főleg kukoricával való táplálkozás következtében, a nikotinsav hiánya miatt alakul ki és sörélesztő fogyasztásával megelőzhető. 1859-ben katonaorvosnak állt, a banditák elleni hadjárat idején Calabriában tanulmányozta a helyi folklórt és nyelvet. Érdeklődése 1864-ben fordult a bűnözés felé, amikor - még hadiorvosként - a katonák tetoválásait tanulmányozta, és arra a következtetésre jutott, hogy "a becsületes és a becstelen katonát" a bőrükbe vésett obszcén szövegek alapján lehet megkülönböztetni. Azonban belátta azt is, hogy egyedül a tetoválás nem elég a bűnöző természet felismeréséhez - ehhez szükséges a pozitivista tudomány eszközeinek alkalmazása is. 1864-ben publikált könyvében már azt fejtegette, hogy a művészeti zsenialitás az örökletes elmebaj megnyilvánulása, amely a bűnözéstől sem áll messze. Feltevésének igazolása érdekében tekintélyes gyűjteményre tett szert pszichiátriákon készült műalkotásokból. 1880-ban újabb tanulmányt szentelt a kérdésnek, amelyben "az őrült művészet" 13 fajtáját különböztette meg. Elmélete mára elavult, de akkor sok íróra gyakorolt nagy hatást. Lombroso 1871-től Pesaróban elmegyógyintézetet is vezetett, itt szerzett tapasztalatai érlelték meg a nevét híressé tevő elméletét. 1872-ben felboncolta egy idős calabriai bandita holttestét, akit előzőleg már a börtönben is megvizsgált. A koponyán rendellenességet észlelt, egy homorulatot a nyakszirt táján, amely szerinte legalábbis - a normális embereknél nem létezik. Felfedezéséről így írt: „Annak a koponyának a láttán hirtelen, mintha villámfényben látnám, megvilágosodott a bűnözőtermészetének kérdése – a bűnöző olyan atavisztikus lény, amelyben ismét testet ölt a primitív ember meg az alsóbbrendű állat.” Úgy vélte, ezzel megtalálta annak bizonyítékát, hogy vannak köztünk "született bűnözők". 1876-ban adta ki nagy viharokat kavaró könyvét L,uomo deliquente (A bűnöző ember) című könyvét, amelyben kifejtette: a bűnelkövetők túlnyomó többsége születésétől arra van rendeltetve, hogy bűnözővé váljék. Ezek a lelki rendellenességek részben degeneráció, részben atavizmus - (a fejlődés korábbi,
primitívebb szakaszára való visszaütés) következményei, s testi jegyek révén felismerhetők. Lombroso kapcsolatot látott az egyes "stigmák" és az egyes bűncselekményfajták között, így például a gyilkosokat szűk koponya és domború pofacsont, a tolvajokat sűrű szemöldök és kicsi nyugtalan szemek, alacsony homlok jellemzik, és így tovább. Lombroso az idők folyamán a kritikák és az általa folytatott, igen mély és kiterjedt statisztikai vizsgálatok nyomán sokat finomított elméletén. A született bűnözők arányát mintegy egyharmadra tette és úgy vélte, léteznek elmebeteg bűnözők és bűnözésre hajlamosak is. A született bűnözőkkel szemben elvetette a jóindulatot és "selejtezésüket" javasolta, ám a körülmények által bűnbe vittek esetében elvetette a halálbüntetést és megelőző intézkedéseket javasolt. Élete végén a paranormális jelenségek foglalkoztatták, mint a médiumok, a spiritualizmus és a hipnózis, amelyeket - sikertelenül- próbált meg pozitivista alapon megmagyarázni.
Lombroso az idők folyamán a kritikák és az általa folytatott, igen mély és kiterjedt statisztikai vizsgálatok nyomán sokat finomított elméletén. A született bűnözők arányát mintegy egyharmadra tette és úgy vélte, léteznek elmebeteg bűnözők és bűnözésre hajlamosak is. A született bűnözőkkel szemben elvetette a jóindulatot és "selejtezésüket" javasolta, ám a körülmények által bűnbe vittek esetében elvetette a halálbüntetést és megelőző intézkedéseket javasolt. Élete végén a paranormális jelenségek foglalkoztatták, mint a médiumok, a spiritualizmus és a hipnózis, amelyeket - sikertelenül- próbált meg pozitivista alapon megmagyarázni.
1909. október 19-én halt meg Torinóban, testét végakarata szerint felboncolták. Elméletét, jóllehet egy időben Európában és Brazíliában igen nagy hatással volt a bírókra és kriminológusokra, ma már nem tartják tudományosnak; az általa vélelmezett kapcsolatok összefüggéstelennek vagy egyenesen nem létezőnek bizonyultak. Ugyanakkor bioantropológiai megközelítése forradalmi újításnak számított és utat nyitott a modern kriminológia fejlődése előtt. (9)(10)(11) Lombroso tehát azt állítja, hogy a „született bűnöző” visszalépés a törzsfejlődés egy korábbi korszakába. Szoros összefüggést feltételezett a külső jegyek, és a belső tulajdonságok között. Lombroso a született bűnöző külső ismérveit a következőkben határozza meg: • az arc aránytalanul nagy a koponyához, a nyakhoz, vagy a testhez viszonyítva • az arc aszimmetrikus, a szemek és a fülek más magasságban helyezkednek el, az orr ferde, a száj ferde, stb. •
a homlok szűk,
•
szemük kicsi
•
a fülek abnormálisan nagyok és elállóak, esetleg éppenséggel túl kicsik,
•
a szemöldök bozontos, sokszor összenőtt,
• az állkapocs erősen fejlett, nagy, széles, agresszivitást sugárzó, majomszerű, előreugró, •
az orr pisze, kilátszanak az orrlyukak,
•
a szakáll gyér
• a haj sűrű, általában sötét színű, „forgói” abnormálisak, növekedési iránya a szokásostól eltérő.
Lombroso ugyanakkor elismerte, hogy a bűnözők nagy része, mintegy kétharmada nem született bele a bűnözői létbe, hanem a körülmények hatására lett azzá. Ezeket az egyéneket kriminaloidoknak nevezte el. Álláspontja szerint az ebbe a csoportba tartozó egyének enyhébb bűncselekményeket követnek el, és pályafutásukat később kezdik, mint a szültetett bűnözők. Az elkövetett cselekményeket megbánják, és képesek visszatérni a társadalomba; további életüket bűnmentesen élik le. A külsődleges jegyek is kevésbé karakteresek náluk, de azért meghatározhatóak:
•
szemük kicsi
•
orruk ferde vagy nagy
•
korán őszülnek vagy kopaszodnak
•
arcuk gyakran nőies jellegű
Megállapította azt is, hogy a törvénysértők gyakran alacsonyabbak, mint társadalmuk más tagjai, és karjaik fesztávolsága meghaladja magasságukat. Összefoglalva tehát megállapítható, hogy Lombroso alapvetése az volt, hogy a bűnözői magatartást biológiai tényezők határozzák meg. Ezek a tényezők már a születéssel eleve elrendeltek. Lombroso munkásságát inspirálhatta, hogy munkásságának idején a bűnözés gyors növekedést mutatott. Ennek oka, hogy a népesség erőteljesen növekedett, és az akkor kialakuló nagy ipari központokban összpontosult. Az alacsony bérek miatt nyomornegyedek, zsúfolt városrészek alakultak ki. Ezek a körülmények a kapitalizmus szükségszerű velejárói voltak, de ehhez a bűnözés megsokszorozódása is szükségszerűen társult. Németországban az 1882-1998-ig terjedő időszakban a bűnözés kétszer gyorsabban nőtt, mint a lakosság lélekszáma. (80) Ebben az időszakban az elítéltek száma 38,5 %-al, a lakosság lélekszáma pedig 15,7 %-al növekedett. Európa többi országában hasonló volt a helyzet. (13) A rendkívüli bűnesetszám-növekedés kérdéseket vetett fel. Akkor erre a kérdésre Lombroso talált választ. Elmélete erős eszmei áramlattá fejlődött.
A bűnözés elleni küzdelemre a kriminálantropológiai vizsgálatok során felállított kategóriáknak megfelelően javasolt megoldást: • a született bűnözőket ki kell rekeszteni a társadalombó, vagy halálbüntetéssel, vagy élethosszig tartó szabadságvesztéssel, • a nem született bűnözők csoportját megelőzésképpen rövidebb-hosszabb szabadságvesztéssel és más zárt intézetekkel javasolja a jó útra téríteni. Lombroso tanait - melyekben a jellemet a fiziognómiával kapcsolja össze - Ernst Kretschmer (1888-1964) német pszichiáter fejlesztette tovább. Főműve, a Körperbau und Character 1921-ben jelent meg. Nagy hatású volt Kretschmer alkattani elmélete. Bár a testalkat meghatározó szerepe elvileg kizárja a nevelői ráhatásokat s csekély teret enged az exogén tényezőknek, Kretschmer azt vallotta, hogy az emberi jellem
nemcsak öröklött élettani alapokból épül fel, hanem környezethatásból is. Lombroso követői közé sorolhatjuk még Raffael Garofalo olasz büntetőjogászt (18521934),, aki 1885-ben megjelent Kriminológia című könyvében lefektette a kriminológia tárgykörébe tartozó alapvető részterületek körét. Lombroso követője még Enrico Ferri (1856-1929) is, aki később a pozitivista kriminálszociológia kiemelkedő személyisége lett, de sohasem tagadta meg teljesen a kriminálantropológiai nézeteket. Főműve 1892-ben jelent meg, „kriminálszociológia” címmel. A kriminogén tényezőket három csoportba sorolta: •
antropológiai (kor, szervi és lélektani tényezők, nem)
•
fizikai (éghajlat, földrajzi fekvés)
•
társadalmi tényezők
A büntetést, mint a bűnözés elleni harc fő eszközét elvetette, és helyette a prevenciót javasolta. (17) Összességében tehát Lombroso tanai nem voltak egészen újak: a fiziognómia tudománya már évezredek óta hasonló állításokat fogalmazott meg. Ő volt azonban az, aki a fiziognómiát szorosan párosította a bűnözéssel, és óriási munkával, boncolásokkal és mérésekkel próbálta igazolni nézeteit.
A homlok, a szemöldök, a szem, az orr és a fül A homlok Lomroso szerint a született bűnözőnek szűk homloka van. A homlok magasságát a szemöldökök közötti pont, és a hajvonal távolsága határozza meg. Ebből következik, hogy pld. a kopaszodás mértéke is befolyásolja a homlok magasságát. Ennek ellenére bizonyos mértékig valószínűsíthető, hogy a homlok mérete – normális határokon belül – összefüggésben van egy adott személy észbeli kapacitásával, képességeivel. Az arcismeret művelői a Camper-szögre szoktak hivatkozni. Petrus Camper (17221789) holland anatómus volt, aki 1781-ben kiadott tanulmányában (A kapcsolat az anatómia tudománya, valamint a rajzolás, a festés, a szobrászat között) leírta, hogy milyen kapcsolatot fedezett fel a homlok és az ajkak helyzete között, profilból szemlélve. A Camper-szög az idők folyamán kis mértékben átalakult, ma úgy számíthatjuk, ha egyenest húzunk az ajaktól a homlokig, majd egy vízszintest húzunk a fülnyíláson át. Camper azt a következtetést vonta le, hogy mennél nagyobb ez a szög, annál magasabb az intellektus, és annál szebb az arc. A két szélső érték egyébként 70 fok és 100 fok lett az ő mérései során: néger koponyán 70 fokot, holland honfitársainál 70 és 80 fok közötti értéket, görög koponyákon ennél nagyobb értéket mért. Még mielőtt azt gondolnánk, hogy végre van egy egzakt mérési szempont az arcismeret tárgykörében, Camper vizsgálataihoz érdemes hozzátenni két
körülményt: egyrészt, a görög koponyákon végzett mérései nem élő személyen, hanem pénzérméken és mozaikokon (!) történtek. Másrészt, a négereknél megállapított értéket egy darab (!), tizenegy éves fú koponyáján számította. Ezek után nyilván nem mondhatjuk, hogy a Camper-szög tudományos értékű volna. A szemöldök Bozontos szemöldökük van, amely sokszor összenőtt – állítja Lombroso a született bűnözőkről. Az élőlények evolúciójával foglalkozó szakemberek azt állítják, hogy a szemöldök azért alakult ki, hogy a verejték a homlokról ne csurogjon a szembe. Az arcismeret művelői azt állítják, hogy a sűrű, bozontos szemöldök ingerlékeny, agresszív embert mutat. Kétségtelen, hogy a vastag, nagy szemöldök bizonyos erőteljességet, túlzott magabiztosságot sugároz. Bizonyítékot azonban, hogy kapcsolat lenne a jellemvonások, a bűnözői hajlandóság és szemöldök között, nem találunk. A szemek Lombroso véleménye az, hogy a született bűnözőknek kicsi szemei vannak. Közhely, hogy a szem a lélek tükre. Az is kétségtelen, hogy a szép szem meglehetősen magas esztétikát kölcsönözhet egy arcnak. A tekintet, a szemek nagy jelentőséggel bírnak abban az esetben, ha valakivel beszélünk, tárgyalunk. A szemek szerepét ebben az esetben nehéz, szinte lehetetlen egzakt, tudományos érvekkel vagy adatokkal magyarázni. Sokan ismerjük azt az érzést, amikor egy tekintet szinte megbabonázza az embert, vagy azt amikor valaki átható tekintettel zavarba hoz bennünket. A szem talán az az arcrészlet, amelyből valóban következtethetünk bizonyos jellemvonásokra, tulajdonságokra. Következtetéseink alapjául azonban nem tudományos adatok, sokkal inkább személyes tapasztalataink szolgálnak. Az orr Pisze orr, kilátszó orrlyukak, vagy ferde orr – ezek lennének Lombroso szerint a született bűnöző jellemzői. Arisztotelész szerint „az orr az arc forrása”, azaz meghatározó szerepe van egy egyén arcból történő jellemrajzának kialakításánál. A néphit, továbbá a kínai csillagjósok is összefüggést vélnek felfedezni a férfi nemi szerv mérete, és az orr mérete között. Az mindenesetre biztos, hogy az arc karakterét nagymértékben meghatározza az orr formája, mérete. Kétségtelen az is, hogy a negroid embereknek „tömpe”, sokszor homorú ívű orruk van, és szemből nézve sokszor kilátszanak orrlyukaik. Lombroso elmélete alapján ezek szerint bizonyos afrikai országokban mindenki született bűnöző… A fülek A külső fül mérete és megjelenés az embereknél igen különböző, mindenkinél teljesen egyedi. Ezért javasolták éppen a fület a bűnözők megkülönböztetésére az ujjlenyomat felfedezése előtt (ami egyébként meglepő javaslat, ti. a bűnöző ritkán
hagyja „füllenyomatát a helyszínen…). Lombroso szerint a született bűnözőknek abnormálisan nagy, vagy elálló füleik vannak. Ugyanakkor Arisztotelész véleménye szerint a nagy, vaskos fül a buta emberre jellemző. Az óriási füleket pedig ostoba, bőbeszédű és szemtelen emberekre tartja jellemzőnek. Mindezekből következik tehát, hogy a fülből, annak alakjából vagy méretéből a jellemre, vagy a bűnözői hajlamra következtetést levonni meglehetős merészség.
A fiziognómia és a személyleírás Az arc – sajátosságainak megfelelően - a személyleírás talán legfontosabb része (21). A fej és az arc alakját és méreteit a koponyaalkat határozza meg. A normál alkatú és alakú fej Schneickert meghatározása szerint tökéletesen proporcionált szabályos profilú, amely három egyforma, részre osztható: • • •
homlokrész – a hajhatártól az orrgyökig orr-rész – az orrgyöktől az orralapig ajakrész – az orralaptól az állcsúcsig terjed.
A személyleírások során alkalmazott terminológia szerinti arcformák az alábbiak: Az arcél (arcprofil) Az arcélt a homlok, az orr, az ajkak és az áll oldalnézeti vonala határozza meg. Az arcél két részből, a homlok és orrprofilból, illetve az orr-és szájprofilból tevődik össze. A homlok és orrprofil alapján megkülönböztetünk: • • • • •
egyenes arcélt, amikor a homlok és orr közel egy vonalban helyezkedik el, párhuzamos arcélt, amikor a homlokél előbbre álló, de párhuzamos az orréllel, tompaszöget bezáró homlok orrvonalú arcélt, a homlok és az orr egyenes, az áll visszahajló a homlok és az orr ívelt, a száj-állvonal egyenes.
Az orr- és a száj-állprofil variánsait az alábbi ábra szemlélteti: (23) A szemrés alakját: • • • •
orsó félorsó vitorla mandula alakúnak határozhatjuk meg.
Az orr alaki variációi: • •
kifejezetten konkáv, mérsékelten konkáv,
• • • • • •
egyenes, kifejezetten konvex, mérsékelten konvex, hullámos, szögben kifelé tört, szögben befelé tört lehetnek.
A fül: • fejhez simuló, • felül elálló, • alul elálló • felül-alul elálló lehet. Mindezekből tehát következik, hogy a napi rendőri gyakorlat bizonyos mértéki alkalmazza a arctan eszközeit, de annak kizárólag anatómiai vonatkozású, tehát objektív vonatkozásait; nem megy, és nem is mehet át olyan következtetésekbe, amelyek a belső tulajdonságok anatómiai képletekben létrejövő manifesztációit magyarázzák.
Egy kérdés, amely nem kerülhető el Az eddigiekben tudatosan kerültem a koponya, az arc méréseinek azon vonatkozásait, amelyek egy-egy embercsoport kiközösítésére, vagy megsemmisítésére irányultak. Legismertebben a zsidók ellen történtek ilyen emberiség ellenes cselekedetek, bár más népcsoportokat ellen is történtek hasonló jellegű bűnök. Kétségtelen, hogy a zsidó népcsoportnál vannak olyan jellegzetességek, amelyek alapján a koponya mérései segítségével megítélhető az adott népcsoporthoz való tartozás. De így van ez például a négerekkel, a közép-amerikaiakkal, stb. Még szembetűnőbb a kínai vagy japán emberek európaitól való különbözősége. Itt szeretném leszögezni, hogy sem Lombroso tanainak, sem a jelenkori hasonló vizsgálatoknak a népcsoportok ellen irányuló bűnökhöz semmi közük sincsen. Vitathatatlan azonban, hogy Lombroso a társadalomból kirekeszteni, begyűjteni, (koncentrációs) táborba zárni – javasolta az általa született bűnözőnek minősített csoportokat. De ne feledjük, hogy egyrészt Lombroso a náci vagy szovjet haláltáborokat jóval megelőző időszakban fejtette ki munkásságát, másrészt nem csak általa, hanem a társadalom által is károsnak ítélt emberi csoportokat kívánta kirekeszteni.
Lombroso elmélete napjainkban Ha Lombroso kriminálantropológiai elméletét érvényesnek fogadnánk el, tulajdonképpen nem is lenne szükség az igazságszolgáltatás működtetésére. Igazságügyi orvosok, vagy más ezzel megbízott szakemberek el tudnák bírálni, hogy az egyén született gonosztevő-e. Ehhez nem is lenne szükség másra, mint annak
elbírálására, hogy a Lombroso által felállított kritériumok a küllem tekintetében megvannak-e egy adott személynél. Őket egyszerűen ki kellene rekeszteni a társadalomból, és ezzel a bűnözés, a bűnelkövetés egy csapásra megszűnne. Ennek abszurditását nem szükséges különösképpen fejtegetni. Balogh Jenő jogászprofesszor ragyogóan megfogalmazta a Lombroso-elmélet kritikáját 1909-ben megjelent művében: „…ha természettudományi igazság, hogy egyik-másik gyermek gonosztevőnek születik, mint >>homo delinquens<< jön a világra, akkor elesik annak szükségessége, hogy bevárjuk büntetendő cselekményeik elkövetését. Éppen úgy felesleges, hogy a született bűntettes ellen indítandó bizonyító eljárás folyamán a nyomozó hatóságok, a vizsgáló bírák nagy gonddal gyűjtsék össze a bűnösség mellett vagy ellen szóló bizonyítékokat és a bíróságok vagy az esküdtek a bizonyító anyag gondos mérlegelésével ítélkezzenek. Ha csakugyan megállapítható, ki a született bűntettes, akkor a kellő szakismeretekkel bíró orvos meg fogja nézni akármelyikük koponyaalkatát stb., és ha megtalálhatók rajta a Lombroso-féle stigmák, akkor kezdeményező lépést tesz, hogy az egyén, mint jogrendre és társadalomra veszélyes személy ártalmatlanná tétel céljából őrizetbe vétessék”. (35) Vizsgáljunk meg az FBI körözési listáján szereplő 10 személyt, abból a szempontból, hogy Lombroso ismérveit alkalmazva vajon született bűnözők-e. Hangsúlyozni kell, hogy a „vizsgálat” igen nehéz, mert a lombrosoi ismérvek nem elég pontosak ahhoz, hogy egy objektív vizsgálat fenntartások nélkül elvégezhető legyen.
Az általam elvégzett „vizsgálatból” a következő következtetés vonható le: • • • •
4 személy megfelel a született bűnöző lombrosoi ismérveinek (40%) 2 személy részben felel meg (20%) 3 személy nem felel meg (30%) 1 személynél nem dönthető el a kérdés (10%)
A rövid „vizsgálódásból” látható, hogy abban az esetben, ha Lombroso tanait igaznak és alkalmazhatónak fogadnánk el, bizony nem a bűnözőktől szabadítanánk meg a társadalmat (vagy nem csak tőlük). Hermann Ottó (1835-1914), nagyszerű néprajz és természettudósunk 1902-ben Budapesten megjelent munkája: „A magyar nép arcza és jelleme” az 1900-as Párizsi Világkiállítás keretében rendezett XII. Régészeti és Embertani Világkongresszus magyar anyagának bővített kiadása, könyv alakban. Munkájában 50 Balatonkörnyéki falu 99,1%-ban magyar lakosságát vizsgálta. Az anyagot révkomáromi, szegedi, hortobágyi lakosok vizsgálatával egészítette ki.
Egyik fő megállapítása, hogy az emberi arc múló, mimikai jegyei tartós belső ingerek hatására fiziognómiás jelekké válnak, és sajátos, egyéni kifejezést adnak. Alapvető különbség tehát Hermann Ottó és Cesare Lombroso állításai között az, hogy míg Lombroso veleszületett sajátosságokkal számol, addig Hermann Ottó egyfajta belső indíttatásból, kisugárzásból küllemi jegyekké manifesztálódó személyiségjegyekről beszél. Azt hiszem, megállapítható, hogy a valósághoz és mai ismereteinkhez Hermann Ottó megállapításai állnak közelebb.
