Szakmai ismeretterjesztő füzetek a települési hulladékgazdálkodással foglalkozók számára.
A korszerű, regionális hulladéklerakók létesítése és üzemeltetése
Szerző: Olessák Dénes
8. füzet
Tartalomjegyzék Bevezetés 1. A hulladéklerakás helyzete, fejlesztési irányai hazánkban és az EU tagállamokban 2. A hulladéklerakás jogi szabályozása 3. A hulladéklerakók talajra, talajvízre gyakorolt hatása 7 4. Az alkalmazott hulladéklerakó típusok és a lerakható hulladékok 9 4.1. Hulladéklerakó típusok 9 4.2. A lerakással ártalmatlanítható hulladékok 11 5. A hulladéklerakók létesítésére vonatkozó általános követelmények 12 6. A hulladéklerakó kialakítása 21 7. A hulladéklerakó létesítményei, gépei, és a lerakás technológiája 26 7.1. A hulladéklerakó létesítményei és gépei 26 7.2. A hulladéklerakás technológiája 29 8. A hulladéklerakó üzemeltetése 33 9. A hulladéklerakó monitoring rendszere 35 10. A hulladéklerakó rekultivációja és utógondozása 38 11. A hulladéklerakás gazdasági kérdései 41
2
Bevezetés A hulladéklerakás a hulladékkezelési technológiai rendszer utolsó eleme, melynek során az adott időszakban műszaki vagy gazdasági okok miatt nem hasznosítható, illetve másképpen nem ártalmatlanítható hulladékok környezetkímélő ártalmatlanítása történik meg. A települési szilárd hulladékoknak a környezetvédelmi és a közegészségügyi követelmények betartásával, a talaj felszíne felett vagy a talajfelszín alatt, meghatározott technológiai rend szerint történő rendezett elhelyezése (ártalmatlanítása) a rendezett lerakás A rendezett lerakást viszonylagos egyszerűsége és az egyéb ártalmatlanítási módszerekhez képest mérsékeltebb ráfordításigénye miatt, az országban még hosszú távon mértékadó hulladékártalmatlanítási módszerként kell tekintenünk. A rendezett lerakás objektíve nélkülözhetetlen ártalmatlanítási eljárás, ugyanis egyrészt minden hulladékhasznosítási és – ártalmatlanítási módszernek van csak lerakással ártalmatlanítható maradéka, másrészt viszont a mindenkori műszaki, gazdasági adottságok függvényében vannak csak ezzel a módszerrel ártalmatlanítható hulladékféleségek. A kérdés inkább az, hogy a lerakás a környezetvédelmi követelmények messzemenő figyelembe vételével történik-e és az, hogy ennek a módszernek az ország gazdasági fejlettségének adott szintjén mi az elfogadható aránya a hulladékgazdálkodási rendszeren belül. 1. A hulladéklerakás helyzete, fejlesztési irányai hazánkban és az EU tagállamokban Magyarországon az összegyűjtött települési szilárd hulladék kb. 85 %-át ártalmatlanítják lerakással. Európában ez az arány egy 1996-os felmérés szerint átlagosan 63 %-os volt, erősen eltérő értékekkel az egyes országokban (pl. Ausztria 65 %, Belgium 43 %, Svájc 12 %, Németország 46 %, Dánia 29 %, Hollandia 45 %, Franciaország 45 %, Spanyolország 65 %, Svédország 34 %, Finnország 83 %). Ez az arány az adott országok gazdasági ereje és a bevezethető korszerű hasznosítási módszerek gyakorlati alkalmazásának igényei és lehetőségei függvényében, fokozatosan csökken. Hazánkban a hozzávetőlegesen 2600-2700 települési hulladéklerakó helynek kevesebb, mint harmada (kb. 730 db) szolgálja ki a településeket a közszolgáltatás keretében és ezeknek mintegy 10 %-a tekinthető korszerű, az érvényes környezetvédelmi és közegészségügyi előírásokat teljesítő rendezett lerakónak. A környezetvédelmi felügyelőségek vizsgálatai azt mutatták, hogy a további becsült mintegy kétezer nem megfelelő lerakó legalább ¼-ét már nem használják és az újonnan létesülő regionális nagy lerakók begyűjtési körzetében 1997. óta évente mintegy 100-150 helyi lerakó szűnik meg. Jelenleg mintegy 20-25 db új korszerű lerakó van tervezés vagy engedélyeztetés, illetve építés alatt. Az elmúlt évtized során mintegy 37 millió m3 lerakó tér létesült/létesül 73 hulladéklerakón. Ez 5.560.000 lakos hulladékának elhelyezését teszi lehetővé. Az új lerakók zöme megfelelő műszaki védelemmel került kialakításra. Jelentős azoknak a legális (engedélyezett) módon korábban létesült és illegális lerakóknak a száma, amelyek
3
káros környezeti hatását még nem észleltük, azonban potenciális szennyező forrásként kell azokat számon tartanunk. Az ország geológiai és hidrogeológiai adottságait tekintve újabb lerakók létesítésére egyre kevesebb a lehetőség, a szükséges műszaki védelem kiépítése pedig igen költséges, amely nélkül pedig, a lerakásra vonatkozó jogszabály előírásai szerint, új lerakó nem létesíthető. A teendőket középtávon döntően az új, korszerű, az egyre szigorodó környezetvédelmi követelményeket maradéktalanul kielégítő, a másodlagos környezetszennyezést kizáró műszaki megoldású (műszaki védelem, szívárgóvíz gyűjtés és kezelés, biogáz kezelés, hatékony és tervezett technológia, monitoring) regionális vagy körzeti kiszolgálást biztosító rendezett lerakók megvalósítására kell összpontosítani. Ez egyben elősegíti a lerakók gépesítettségének fokozását, a lerakási technológia hatékonyabb és gazdaságosabb üzemeltetését, valamint a felhasználási adottságok kihasználásának a keletkező biogázok energetikai hasznosítását. Elősegíti továbbá a regionális lerakóknál a komplex hulladékkezelési módszerek alkalmazását (zöld- és biohulladékok kapcsolt komposztálása, a szelektíven gyűjtött alkotók ipari hasznosításra történő előkészítése, az építési hulladékok hasznosítási célú előkezelése). A regionális lerakók építése szükségszerűen megköveteli a gyűjtési – szállítási rendszer változtatását (nagy teljesítményű tömörítős célgépek és átrakóállomások alkalmazása). A kiszolgálási körzetek kialakítását és a kapcsolódó lerakók kiépítését a hulladékkeletkezési súlypontok, a lehetséges lerakási helyek környezetföldtani és vízföldrajzi adottságai és a szállítási körülmények együttesen határozzák meg. A regionális rendezett lerakók országos hálózatának kiépítését a települési hulladékgazdálkodás minimálisan szükséges alaprendszerének tekintjük, amely részben kiegészül a már említett komplex hulladékkezelő rendszerekkel (komposztálás, építési hulladék előkészítés stb.), részben pedig lehetőséget biztosít a későbbi korszerűbb (pl. termikus) hulladékkezelési eljárások maradékanyagainak kifogástalan, végső elhelyezésére. Ezek a célkitűzések tökéletes összhangban vannak az EU-tagállamokban elfogadott és az 1999/31/EK tanácsi irányelvben rögzített fejlesztési irányokkal. A kiépített korszerű lerakók kapacitásának átlagos élettartama min. 5-7 év, de jelentős számú lerakónál eléri vagy meghaladja a 12-15 évet. Az új regionális lerakókból 20 létesítménynél áll rendelkezésre a helyi adottságok miatt olyan mértékű bővítési lehetőség (kb. 43 millió m3), amely az adott igények több évtizedes hulladék elhelyezési gondját képes megoldani. (A jellemző nagyobbak: Hódmezővásárhely 4500 ezer m3, Pécs 1500 ezer m3, Jászapáti 2200 ezer m3, Salgótarján 1000 ezer m3, Székesfehérvár 500 ezer m3, Békéscsaba 2400 ezer m3, Debrecen 4300 ezer m3, Pusztazámor 14800 ezer m3, Jánossomorja 1600 ezer m3, Szombathely 1000 ezer m3, Körmend 1800 ezer m3).
4
Ezek a tartalékkapacitások lehetőséget adnak arra, hogy a régió kiszolgált településeinek száma - figyelembe véve a gyűjtési – szállítási körülményeket – bővíthető legyen. Ez azonban csak a konkrét helyi adottságok alapján vizsgálható és tervezhető, az új létesítmények beruházási ráfordításai szempontjából kevésbé irányadó. 2008-ra a lerakásra kerülő hulladék mennyisége (100 %-os ellátottság mellett) – figyelembe véve a tervezett komposztálás, a szelektív gyűjtés és a fővárosi hulladék égetőmű lerakást redukáló hatását – várhatóan kb. 18.000 ezer m3/év-re becsülhető. A jelzett időszakra – tekintettel arra, hogy megfelelő technológiával 1 m3lerakókapacitásba átlagosan 5 m3 laza hulladék kerülhet – a megvalósítandó teljes új lerakó kapacitás mintegy 24.000 ezer m3, közel egyenletes évenkénti kiépítéssel. Ez legfeljebb 35-40 új regionális lerakó építésével realizálható. Az új regionális lerakók megépítésének mintegy 100-120 korszerű regionális hulladéklerakóból 2008-ig kiépülő országos hálózat a meglévő, környezetszennyező lerakók döntő többségének bezárását, majd rekultiválását teszi szükségessé. 2. A hulladéklerakás jogi szabályozása Az új regionális lerakók kiépítése az 1994-95. években először megfogalmazott, a Környezetvédelmi Minisztérium által közzétett, időközben többször módosított követelményrendszer meghatározásával kezdődött. Ez a követelményrendszer a létesítés és üzemeltetés kritériumait egyaránt konkrétan rögzítette és némi korrekcióval, de megfelelt a 99/31/EK irányelv időközben véglegesített előírásainak (az EU-ban érvényes 1999. ápr. 26-ától). Ezt a kritériumrendszert kellett teljesíteni a KAC és a céltámogatási beruházási pályázati támogatási lehetőségeket igénybe venni szándékozó önkormányzatoknak és vállalkozóknak. A problémát csupán az jelentette, hogy bár a környezetvédelmi törvény megkövetelte a megyei környezetvédelmi – ezen belül a hulladékgazdálkodási – koncepciók és tervek készítését, erre az esetek többségében nem került sor. Így a regionális lerakók telepítését sokszor ad hoc módon, többnyire lokális érdekek alapján végezték. Közrejátszott ebben a vonatkozó minisztériumi követelményrendszer bizonyos következetlensége is, elsősorban a kiszolgálandó vonzáskörzeti lakos szám, definiálásában (kezdetben 20 ezer, majd 50 ezer kiszolgálandó lakos számot írtak elő, ami végül is min. 100 ezer főre módosult). Hazai relációban ez az utóbbi kiszolgált lakos szám tekinthető a gazdaságos működtetés alapfeltételének (ezt egyébként a nemzetközi tapasztalatok is igazolják). Ennek következtében a megvalósított új, korszerű regionális lerakók vonzáskörzete és kapacitása erősen változó. A helyzetet szabályozási szempontból egyértelművé tette a hulladékgazdálkodási törvény elfogadását követően a környezetvédelmi miniszter 22/2001.(X.10.) KöM rendelete, amely egyértelműen szabályozza – összhangban az 1999/31/EK tanácsi irányelvvel – a hulladék lerakók létesítésének, működtetésének és utógondozásának követelményrendszerét.
5
3.A hulladéklerakók talajra, talajvízre gyakorolt hatása. A hulladék lerakóhelyek felszín alatti környezetszennyezése rendkívül széles határok között változik mind a komponensek, mind a koncentráció tekintetében. A veszélyeztető potenciál függ a lerakott hulladék állapotától (a lebomlási folyamat mely fázisában – aerob, anareob – van a hulladék), összetételétől (szerves, szervetlen), a víz oldható részek vegyi összetételétől, a lerakó korától, másrészt pedig függ attól, hogy milyen lehetősége van a környezetszennyezést szállító közegnek, tehát a víznek, beszivárogni a felszín alá. Ez utóbbit elsősorban a hulladék lerakóhely környezetföldtani viszonyai, a lerakó védelmi rendszere és a hulladék lerakásának módja befolyásolja. A hulladék lerakóhelyről a felszín alatti környezetbe jutó szennyezések szállító közege elsősorban a víz. Ennek négy megjelenési formájával találkozunk a hulladék lerakóhelyeken, illetve azok környezetében. Ezek: - a hulladék nedvességtartalma, - a szerves hulladék bomlásakor keletkező víz, - a csapadékvíz, - a felszín alatti víz. A hulladék kilúgozásában igen jelentős szerep jut a csurgalék víznek. Hatását jelentősen csökkenteni tudjuk a hulladék időszakos takarásával, majd a tervezett magasság elérése után a lerakó megfelelő lezárásával. Mindamellett a normál üzemmenet mellett, a lerakó építése során nem tudjuk megakadályozni – nem beszélve a nem megfelelően kialakított, lezárással nem rendelkező lerakókról – hogy a csapadékvíz a hulladékon átjutva a lerakó alján csurgalékvízként megjelenjen. A csurgalék víz mennyiségét a lerakó vízháztartási vizsgálatának elvégzése révén tudjuk meghatározni. A hulladéklerakók kilúgozásában legnagyobb szerep a felszín alatti víznek jut. Különösen akkor következik be erős kilúgozás, ha a hulladék folyamatosan a felszín alatti vízszint alatt helyezkedik el, tehát a hulladék időszakosan vagy állandóan vízben van. Ez a jelenség elsősorban a régi lerakóknál fordul elő, egy korszerű megfelelő helykiválasztás után megépített lerakónál ez a jelenség nem fordulhat elő. Alapvető hulladék lerakóhely kijelölési szempont, hogy a lerakó alja mindig a talajvízszint felett helyezkedjen el. Ha ez nem áll rendelkezésre, akkor szükség esetén mesterséges úton, pl. az aljzat megemelésével kell biztosítani a maximális talajvízszint vagy talajvíz-nyomásszint feletti megkívánt minimális távolságot. A lerakó aljzat és a talajvíz szintje közötti ún. telítetlen zóna szerepe igen fontos, s ezért kívánatos, hogy ha lehetőség van rá, ennek a vastagsága minél nagyobb legyen. Általában soha nem zárhatjuk ki annak a lehetőségét, hogy egy lerakóból a szennyezett csurgalék víz – még ha korlátozott mennyiségben is – de kijusson. A telítetlen zóna kedvező tulajdonságainál (szűrés, adszorpció, kemiszorpció, ioncsere) fogva nagyban elősegíti, hogy mielőtt még a szennyezés elérné a talajvizet, a csurgalék víz részben vagy teljesen megtisztuljon.
6
A lerakó alatti telítetlen zónában lejátszódó folyamatok végbemenetelét nagymértékben befolyásolja a rétegen belüli tartózkodási idő, ami függ a telítetlen zóna vastagságától és áteresztőképességétől, ásvány kőzettani összetételétől. Általában megállapítható, hogy a szivárgási tényező (k) megkívánt értéke az altalajnál 10-8 < k < 10-7 m/s határok között változik, hangsúlyozva azonban, hogy ezen altalajra minden esetben még egy további épített szigetelőrendszer is kerül. Kétségtelen, hogy a legolcsóbb megoldás a természeti adottságok maximális figyelembe vétele mellett adódik, azonban önmagában ez nem elégséges feltétel. Ugyancsak figyelembe kell venni, hogy egy több tíz hektárnyi területen (ami pl. egy nagyvárosi, vagy egy térségi kommunálishulladék – lerakó területigénye) nem várható, de nem is valószínű, hogy az altalaj mindenhol kellően vízzáró és homogén. 4. Az alkalmazott hulladéklerakó típusok és a lerakható hulladékok 4.1. Hulladéklerakó típusok Az építési mód szerint alapvetően két fő hulladéklerakó típus különböztethető meg: - gödör típusú hulladéklerakó, - dombépítéses típusú hulladéklerakó. A terepadottságok szerint lehetséges típusok: - felszín közelben kialakított, - védőgáttal kiemelt, - hányószerűen kialakított, - lejtőoldalnak támasztott hulladéklerakó.
1. ábra Felszín közelben kialakított hulladéklerakó
2. ábra Védőgáttal kiemelt hulladéklerakó
7
3. ábra Hányószerűen kialakított hulladéklerakó
4. ábra Lejtőoldalnak támaszkodó hulladéklerakó 4.2. A lerakással ártalmatlanítható hulladékok A hulladékgazdálkodási törvény általános szabályként határozza meg a következőket (5. §.(6) bek.): ártalmatlanításra csak az a hulladék kerülhet, amelynek agyagában történő hasznosításra vagy energiahordozóként való felhasználásra a műszaki, illetőleg gazdasági lehetőségek még nem adottak, vagy a hasznosítás költségei az ártalmatlanítás költségeihez viszonyítva aránytalanul magasak. Ezen előírásból következik a 19. §.(6) bek. előírása, amely teljes összhangban van az 1999/31/EK irányelvvel: hulladéklerakóban előkezelés nélkül – ha törvény, kormányrendelet, vagy miniszteri rendelet másként nem rendelkezik – hulladék nem ártalmatlanítható. A lerakással ártalmatlanítható hulladékok körét és a lerakás feltételeit a 22/2001.(X.10.) KöM rendelet határozza meg. Ugyancsak az 1999/31/EK irányelv 5. cikkének 2. pontjában leírtakból következik a hulladékgazdálkodási törvény 56. §.(7) bekezdésében az a jövőre nézve rendkívül fontos előírás, hogy a törvény által előírt és elkészített hulladékgazdálkodási terv szerinti hulladék összetételhez viszonyítva a lerakással ártalmatlanított biológiailag lebomló szerves anyag mennyiségét a.) 2004. július 1. napjáig 75 %-ra, b.) 2007. július 1. napjáig 50 %-ra, c.) 2014. július 1. napjáig 35 %-ra, kell csökkenteni. Tilos elhelyezni a hulladéklerakón: - folyékony hulladékot,
8
-
-
nyomás alatti gázt, robbanásveszélyes, maró, oxidáló, tűzveszélyes és fertőző kórházi vagy más egészségügyi, illetve állategészségügyi intézményből származó klinikai hulladékot, használt gumiabroncsot (kivéve a lerakó építés műszaki követelményeinek céljára használtakat), előkezelés nélküli szennyvíziszapot, állati hulladékokat, továbbá minden más típusú hulladékot, amely nem elégíti ki az említett rendelet 2.sz. mellékletében meghatározott átvételi követelményeket.
Nagyon fontos kritérium, hogy: tilos a hulladékot ezért hígítani, hogy megfeleljen a hulladék elfogadási követelményeknek. 5. A hulladéklerakók létesítésére vonatkozó általános követelmények Egy hulladéklerakó létesítésénél alapvetően meg kell különböztetnünk a - jogi és - szakmai feltételrendszert. Nyilvánvalóan a jogi feltételrendszernek is megvan a maga szakmai háttere és a szakmai feltételrendszer teljesítése/teljesülése is csak a jogszabályi adottságokon belül lehetséges. Egy hulladéklerakó létesítésének a folyamatábráját a beruházás megfogalmazásától a műszaki átadásig, üzembe helyezésig az 5. ábra szemlélteti. Az ábrán jól elkülönülnek az eljárási fázisok: - a helykijelölési eljárás, - a környezetvédelmi engedélyezés, - az építési engedélyezés, - a vízjogi engedélyezés, - a műszaki átadás-átvétel, - a használatbavételi engedély. A helykijelölési eljárás jogilag nem kötelező, azonban mielőtt az engedélyezési eljárást elindítanánk, a szükséges feltárási, tervezési, hatásvizsgálati feladatokat elkezdenénk, célszerű meggyőződni, hogy a tervezett lerakó megvalósításának van-e egyáltalán realitása: - Betarthatók-e, teljesíthetők-e a jogszabályi előírások? - Szakmai, műszaki szempontból gazdaságosan megvalósítható-e a beruházás? - Pénzügyileg finanszírozható-e? - Van-e lakossági fogadókészség?
9
BERUHÁZÓ Civil szervezetek
Hulladéklerakók felmérése Földtani adottságok
Irányító Bizottság
Lakossági tanácsadó testület
Helykijelölési szempontrendszer Kizáró és korlátozó tényezők
TERVEZŐ
Lakossági fórumok
Előzetes szakhatósági vélemények
I. Helykijelölési eljárás
Helyszín „n” alternatíva
Helyszín „n+1” alternatíva
Előzetes környezeti hatástanulmány I.
Előzetes környezeti hatástanulmány II.
Megvalósíthatósági tanulmány I.
Megvalósíthatósági tanulmány II.
Környezetvédelmi Felügyelőség A hulladéklerakó előzetes helyszíne
II. Környezetvédelmi egnedélyezés
Részletes környezeti hatástanulmány
Szakhatóságok
Szakhatóságok III-IV. Építési és vízjogi engedélyezés
Önkormányzat VIZIG
Kiviteli tervek + tenderkiírás
BERUHÁZÁS, KIVITELEZÉS
Jelmagyarázat :
Műszaki átadás, üzembehelyezési eljárás
Az eljárási rend jogszabályilag kötött fázisai
5. ábra A rendezett hulladéklerakó létesítésének eljárási rendje
10
A hulladéklerakó számára alkalmas terület kiválasztása a számos betartandó jogszabály mellett szakszerű szakmai szempontból is összetett, nagy gondosságot és körültekintést igénylő feladat. Ennek a feladatnak a végrehajtási lépéseit szemlélteti a 6. ábra.
6. ábra A terület kiválasztás folyamata. A beruházás megfogalmazása A fő környezeti hatótényezők meghatározása
A számításbajöhető területek meghatározása
A hulladékgazdálkodási-, gazdasági-, területgazdálkodási-, jog- és szocióökonómiai szempontok, valamint a természeti adottságok vizsgálata
A számításbajövő területek értékelése, összehasonlatása, rangsorolása A reálisan számításba jövő területek kiválasztása
A kiválasztott területek előzetes környezetföldtani, geotechnikai kutatása, értékelése
Előzetes/részletes környezeti hatástanulmány
Lakossági részvétel a kiválasztásban
A leginkább alkalmas terület kiválasztása és részletes környezetföldtani, geotechnikai kutatása, értékelése
A hulladéklerakó helyének kiválasztásánál az alábbi követelményeket kell figyelembe venni (a hulladéklerakásra vonatkozó rendelet 1.sz. melléklete alapján). Hulladéklerakót az országos és területi hulladékgazdálkodási célokkal, feladatokkal és a település rendezési tervével, valamint helyi építési szabályzatával összhangban, az országos településrendezési és építési követelmények betartása mellett lehet telepíteni. Hulladéklerakó csak ipari övezetben, illetve – rendezési terv alapján – külterületen létesíthető. Az előírt védőtávolság – környezetvédelmi felügyelőség állapítja meg – minimálisan 500 m. Ez inert hulladék-lerakó esetén (pl. építési, bontási törmelék lerakó) min. 300 m.
11
A helykiválasztásnál: - a területfejlesztési, - a terület- és településrendezési, - a tájvédelmi, - a föld mint környezeti elem, különösen a termőföld védelmével kapcsolatos, - a geotechnikai, környezet- és vízföldtani, - a felszíni és felszín alatti vízvédelmi, - a levegőtisztaság-védelmi, - a közegészségügyi, - a természetvédelmi, - a hulladékgazdálkodási, - a tűzvédelmi szempontokat kell figyelembe venni, különös tekintettel a következő követelményekre: - a hulladéklerakó hatásának lakó- és üdülőövezetektől, vízi utaktól, csatornáktól, felszíni vizektől, mezőgazdasági és lakott területektől való távolsága, - ivóvízbázisok védőidomainak, védőterületeinek helyzete, előfordulása, - a terület külön jogszabályok szerinti szennyeződés érzékenysége, - a terület földtani és hidrogeológiai adottságai, - árvíz, felszínsüllyedés, felszínmozgás (csúszás) veszély a területen, - a természeti vagy kulturális örökség védelme. Hulladéklerakó nem telepíthető: - a területfejlesztési és – rendezési, valamint településrendezési tervek alapján alkalmatlannak ítélt területeken, - erősen erózióveszélyes területeken, - felszíni mozgásveszélyes területeken, - minden olyan karsztos, erősen tört szerkezetű, tagolt kőzetösszletű területen, ahol a felszínen vagy a felszín alatt 10 méteren belül mészkő, dolomit, mészés dolomitmárga képződmények, illetve tektonikailag erősen tagolt – kőzet összletek találhatók, - külön jogszabály szerint az üzemelő és távlati ivóvízbázisok, ásvány- és gyógyvíz hasznosítást szolgáló vízkivételek kijelölt vagy kijelölés alatt álló belső, külső védőövezetein, illetve hidrogeológiai „A” védőterületein, - természeti oltalom alatt álló területen, - energiaszállító vezeték védősávjában, - működő vagy felhagyott mélyművelésű bánya felszakadási területein belül, ha a mozgások még nem konszolidálódtak, illetve bányaművelésre előzetesen kijelölt terület fölött, - olyan földrengésveszélyes területen, ahol a várható földrengés maximális erőssége VI. fokozatú a Medvegyev-Sponhaner-Karnik skálán, - árvíz-, belvízveszélyes, illetve ármentesítéssel nem rendelkező területen,
12
-
magas talajvízállású területen (a hulladéklerakó szigetelő rendszerének fenékszintje alatt a mindenkori maximális talajvízszint, illetve a felszín alatti víz nyomásszintje legalább egy méterre legyen).
A környezetvédelmi hatóság a hulladéklerakót csak akkor engedélyezi, ha annak telepítési jellemzői (tekintettel a fenti követelményekre és a szükséges védelmi intézkedésekre) arra engednek következtetni, hogy a hulladéklerakó nem okoz jelentős környezeti veszélyt. A hulladéklerakó helykiválasztásánál figyelembe veendő szempontok: A. Hulladékgazdálkodási szempontok 1. A begyűjtési terület vonatkozásában: - a terület nagysága, méretei, - a kiszolgált lakosság száma, éves ingadozása és várható változása a legalább 30 éves üzemeltetési időtartam alatt, - a területen található termelő létesítmények és intézmények jellege, fejlesztési irányaik és azok mértéke, jellemzői, - a terület topográfiai és éghajlati jellemzői. 2. A feldolgozásra kerülő hulladék vonatkozásában: - a begyűjtésre kerülő hulladékok mennyisége, a mennyiség éves ingadozása és várható változása legalább 30 éves üzemeltetési időtartam alatt (külön a települési és külön a termelési nem veszélyes hulladékokra), - a begyűjtött hulladékok összetételének, fizikai és kémiai jellemzőinek, valamint ezek éves ingadozásának és prognosztizált (legalább 30 éves üzemeltetési időtartam alatti) változásának ismerete (külön a települési és külön a termelési hulladékokra). 3. A hulladékgyűjtés rendszere vonatkozásában: - az alkalmazott gyűjtő edényzet és szállítójárművek típusa, műszaki jellemzőik, mennyiségük, - a gyűjtési-szállítási rendszer jellemzői (idő, távolságok, gyakoriság, fordulási idő, költségek), - a telephely megközelítési lehetőségei és úthálózati feltételei (útvonal, méretek, használati állapot, terhelhetőség, forgalomsűrűség, forgalmat akadályozó tényezők, védőtávolság) valamint esetenként az iparvágányra csatlakozás feltételei. B. Gazdasági szempontok - a terület minél kisebb többletráfordítással, a szükséges, szabványos, rendeletekkel szabályozott és megkívánt műszaki védelem mellett, természeti adottságai alapján is alkalmas legyen a lerakóhely kialakítására, - a terület megközelíthetősége biztonságos és olcsó legyen (szállítási költségek optimalizálása), - közművel való ellátottság (elektromos energia, víz, csatorna, telefon), - csatlakozási lehetőség szennyvíztisztítóhoz, az ártalmatlanító létesítmények elhelyezése,
13
-
területnagyság, a tároló hasznos térfogata, bővítési lehetőségek.
C. -
Területgazdálkodási szempontok térbeli elhelyezés (településfejlesztési koncepcióval való összhang), az elhelyezés ne zavarja a vízkészlet hasznosítását, ne érintsen üdülőövezetet, természetvédelmi- és tájvédelmi területet, földhasználat szempontjából lehetőleg értéktelen terület legyen, nagymennyiségű hulladék minél kisebb területen legyen elhelyezhető.
D. Szociális közegészségügyi, politikai szempontok - településtől, lakott területtől megfelelően nagy (védőtávolságok), - a népsűrűség, - az érintett lakosság fogadókészsége, - politikai kivitelezhetőség.
távolságra
kerüljön
E. Jogi helyzet Figyelembe veendők: - a tulajdonviszonyok, - az engedélyezésre, megvalósításra vonatkozó jogszabályok, szabványok, műszaki előírások. F. Természeti adottságok Figyelembe veendők: - a topográfiai, morfológiai viszonyok, - a meteorológiai jellemzők, - a földtani adottságok, - a hidrológiai jellemzők, - a vízföldtani jellemzők, - a geotechnikai adottságok, - a földrengésveszély, - az esetlegesen meglévő vagy várható alábányászottság. A hulladék lerakóhely számára kiválasztott terület/területek esetén el kell végezni az előzetes környezeti hatásvizsgálatot, amelynek során a környezeti elemek állapotában bekövetkező változásokat értékelni és minősíteni kell, amely után eldönthető, hogy környezetvédelmi szempontból a beruházás megvalósítható-e. A hatótényezők, a hatásfolyamatok és a közvetlen és közvetett hatásterületek meghatározása nyomán lehetőség nyílik a környezeti elemek állapotában a lerakó és létesítményei által okozott változások értékelésére, majd minősítésére. Az értékelés során minden környezeti elemre/rendszerre, és a teljes hatásterületre el kell végezni a beruházás megvalósítása következtében kialakuló új környezetállapot és a kontroll környezet állapotának az összehasonlítását. A minősítés bemutatja, hogy a környezeti elemekben és rendszerekben beállt változások mennyire elfogadhatók. Az értékelés során el kell végezni:
14
-
a hatótényezők és a vonatkozó emissziós normák összehasonlítását, a környezeti elem/rendszerek kiinduló állapota (kontroll környezet) és a megváltozott állapot összehasonlítását, az elemrendszer terhelése és a környezet – illetve természetvédelmi célkitűzések közötti nem határérték jellegű összehasonlítást, a lakossági szempontokkal való összevetést.
Az értékelés leglényegesebb és legkritikusabb mozzanata a környezeti elemek/rendszerek állapotváltozásának a megítélése. Alapvetően fontos, hogy a megítélés objektív kategóriák alapján történjék, aminek alapján a döntés egyértelmű, szubjektív elemektől mentes legyen. A környezeti hatásvizsgálatok törvényi és tartalmi követelményeit a 20/2001.(II.14.) Korm. rendelet szabályozza. 6. A hulladéklerakó kialakítása A hulladéklerakót úgy kell kialakítani, hogy ne szennyezze a felszín alatti és felszíni vizeket, valamint a körülötte elhelyezkedő földtani közeget. Ezek védelmét a működési időszakban természetes anyagú réteg(altalaj) és az aljzatszigetelés együttes alkalmazásával, a lezárást követő időszakban az aljzatszigetelés megléte mellett a természetes anyagú réteg és a felső (lezáró) szigetelés együttes alkalmazásával lehet biztosítani. A természetes anyagú réteg(altalaj) az alábbi tulajdonságokkal kell, hogy rendelkezzen: - Legalább 1,0 m vastag, k< 10-9 m/s szivárgási tényezőjű altalaj (inert hulladék lerakónál k < 10-7 m/s) vagy vele egyenértékű védelmet nyújtó épített réteg, amelynek a minimális vastagsága 0,5 m. - Az altalaj talajának agyagásvány tartalma legalább 10 % legyen, rendelkezzen nagy adszorpciós kapacitással. Utóbbi esetben a terület különösen kedvező, ha az altalaj kation cserélő kapacitása T>25 mekv/100 g, megfelelő ha 15-25 mekv/g közötti érték. Ha T<15, az altalaj adszorpciós kapacitása kedvezőtlen, de ez nem kizáró kritérium. - A talajvíz maximális nyugalmi vagy nyomásszintje legfeljebb 1,0 m-re lehet a lerakó szigetelőrétegének fenékszintjétől. Így kívánatos, hogy a talajvíz maximális nyugalmi vagy nyomásszintje legalább 1,0 m-rel az eltávolított humuszréteg utáni felszín alatt legyen, ellenkező esetben a lerakó fenékszintjét ki kell emelni. - Az altalaj szervesanyag-tartalma max. 5 % lehet. - A lerakó altalajának a lerakó várható terhelésével szemben teherbírónak kell lennie, biztosítania kell, hogy a terhelés hatására bekövetkező deformációk az aljzatszigetelő rendszer hatékonyságát, a lerakó állékonyságát ne veszélyeztessék. - Kedvezőtlen, ha felszín közelben kis szilárdságú, gyengén konszolidált rétegek fordulnak elő, mert ezen rétegek összenyomódásából származó többletsüllyedést a lerakó aljzat kiemelésével kompenzálni kell. Az aljzatszigetelés – épített szigetelő réteg – többrétegű, szivárgó réteget is tartalmazó egységes rendszer, amelyek változatai: - természetes anyagú (agyag, adalékanyaggal kevert talajok) típusú szigetelés,
15
-
mesterséges anyagú szigetelés (geomembrán, műanyaglemez) valamint a kettő kombinációja.
A természetes anyagokkal történő szigetelés ma kétségtelenül a legolcsóbb megoldásnak tűnik. A szigetelőréteg anyagának kiválasztásakor alapvető kritérium, hogy a megkívánt szennyezőanyag visszatartó képességgel rendelkezzen. Ezért az előírt minimális szivárgási tényezője 10-9-10-10 m/s érték közötti. A kiválasztáshoz előírt szabványos vizsgálatok elvégzésére feltétlenül szükséges. Az optimális megoldást a kis- és közepes plaszticitású, de megfelelő agyagásvány tartalmú és adszorpciós kapacitású iszap-agyag talajok adják. Amennyiben a természetes településű kőzetek, illetve egy gazdaságosan hasznosítható anyag nyerőhely talaja a megkívánt vízzáróságot nem tudja biztosítani, vagy megítélés a számos bizonytalanságot tartalmaz, a természetes anyagból készült keverék beépítése is alkalmazható. Erre elsősorban az iszapos homok és iszapos homokos kavics bentonit adalékkal való keveréke jöhet elsősorban számításba. A természetes anyagból készített szigetelések területén egyre nagyobb szerephez jutnak az ún. geoszintetikus agyagszigetelők (bentonitos szigetelőlemezek). Ezek többnyire két geoszintetikus hordozó elem (geotextilia vagy geomembrán) közötti bentonitrétegből állnak, melynek vastagsága rendszerint 5-10 mm. A vízfelvétel hatására a bentonit duzzad, azonban a két határoló geotextilia tűzéssel, vagy tűnemezeléssel történő összekötése a térfogat növekedést gátolja. Így egy kis vastagságú, de tömör vízzáró réteg alakul ki, melynek jellemző szivárgási tényezője a 10-10-10-12 m/s tartományba esik. A geoszintetikus agyagszigetelők számos előnyös tulajdonsággal rendelkeznek a tömörített természetes anyagrétegekkel szemben, úgymint: - alkalmazásuk a helyi adottságoktól kevésbé függ, - kivitelezés közben helyszíni ellenőrző vizsgálatokat (vízzáróság) nem igényel, - a beépítés lényegesen egyszerűbb gépparkkal megvalósítható, - a kivitelezés üteme gyorsabb és kevésbé időjárásfüggő, - kis területek egyszerűbben szigetelhetők, - süllyedésre, süllyedéskülönbségre kevésbé érzékenyek, fagyérzékenységük kisebb, erózióval szembeni nagyobb ellenálló képesség, - könnyebb javíthatóság, - alacsonyabb építési költség. Ugyanakkor hátrányuk a tömörített agyagréteggel szemben: - nagyobb sérülékenység, - kisebb adszorpciós kapacitás, - kisebb áttörési idő oldatok esetén, - nagyobb diffúziós fluxus. A hátrányos tulajdonságok elsősorban a szennyezőanyag visszatartó képesség területén jelentkeznek, amelynek oka elsősorban a kis rétegvastagság.
16
A geoszintetikus szigetelőanyagok alkalmazhatóságáról ma még megoszlanak a vélemények. Az USA-ban gyakran alkalmazzák a természetes anyagú szigetelőrétegek helyett ,mind aljzat-, mind záró szigetelésként. Európában jelenleg csak a lezárásnál alkalmazzák egyenértékű alternatív szigetelőanyagként. Előnyösnek tűnik alkalmazása olyan lerakóknál is, ahol nagyobb hajlású oldalfelületet kell szigetelni , az agyagréteg beépítése nehéz és az egyenletes szigetelőképesség biztosítása megkérdőjelezhető. Mindenesetre biztos, hogy a már ma is széles körben alkalmazott szigetelőanyag új lehetőséget jelent és további térhódítása várható. A hajlékony műanyag membránszigetelőket a hulladéklerakók szigetelésére évtizedek óta alkalmazzák. Ezek szintetikus polimerek, amelyek közül céljainkra leginkább a nagy és kis sűrűségű polietilén anyagú műanyaglemezek (vastagság min. 2 mm.) a megfelelőek (HDPE és LDPE műanyag lemezek). Minősítésük szabványban előírt vizsgálatokkal történik, gyártói garanciákkal. A természetes anyagú szigetelők műanyagokkal való helyettesítése nem járt teljes sikerrel és valószínűleg nem is veszik át a szerepüket, mivel számos előnyös tulajdonságuk (egyenletes, előre jól definiált minőség, vegyi anyagokkal szembeni ellenálló képesség, jó vízzáróság, kis vastagság) mellett a legnagyobb hátrányuk a mechanikai hatásokkal szembeni érzékenység (sérülékenység), ami ellen természetesen lehet védekezni szigorú műszaki előírásokkal, technológiai fegyelemmel és magának a fóliának az erősítésével. Helyesen akkor járunk el, ha a szigetelőrendszer építésénél a természetes és a mesterséges anyagú szigetelők egymást különösen kiegészítő előnyös tulajdonságait használjuk ki. A hulladéklerakó megfelelő és biztonságos szigetelését egy több elemből álló szigetelőrendszerrel lehet biztosítani, amely az alábbi elemekből áll: - tükör (altalajon), - szigetelőréteg(-ek), - víztelenítő (szivárgó) réteg, - védőréteg(-ek). Műanyag szigetelőlemezek alkalmazásakor megkülönböztetünk: - egyszeres, ill. - kettős szigetelőrendszert. Mindkettő lehet – a megfelelő szivárgó és védőréteggel kiegészítve – csak műanyag lemezből vagy kombinált rendszerből felépített, illetve a kettős rendszernél lehet az egyik réteg (általában a felső) csak műanyag, a másik (általában az alsó) kombinált. Kombinált szigetelőrendszerhez tartoznak a két különböző (mesterséges és természetes) anyagból épített rendszerek. A hulladéklerakásra vonatkozó hazai szabályozás által megkövetelt szigetelőrendszer kialakítását mutatják be a 7. és 8. ábrák. Mint látható, a települési szilárd hulladéklerakók esetében az aljzatszigetelés kombinált rendszerű, míg az inert hulladéklerakóknál megelégszünk a természetes anyagú megoldással. 7.sz. ábra Nem veszélyes hulladék lerakó szigetelése. (csatolt fájl)
17
8. ábra Inert hulladék lerakó szigetelése. (csatolt fájl) Az aljzatszigetelő rendszer szerves része a csurgalék vizek gyűjtésére, elvezetésére és ellenőrzésére szolgáló hatékony szivárgó rendszer, amit összefoglaló néven csurgalékvíz gyűjtő rendszernek nevezünk. A hulladéklerakóban végbemenő lebomlási folyamatok, valamint a csapadékterhelés miatti átszivárgás során fellépő kilúgozódás eredményeképpen csurgalékvíz keletkezik, amely a hulladék térben átszivárogva, a hulladék lerakó alapja felé igyekszik. A csurgalékvíz minősége a lerakott hulladék minőségétől, valamint az üzemeltetési módtól függ. A csurgalékvíz összegyűjtése és gyors elvezetése a csurgalékvíz elvezető dréncsövekkel alkalmasan kialakított szivárgó réteg (szivárgó paplan) feladata. Vastagsága min. 50 cm,. vízáteresztő képessége > 10-4 m/s, osztályozott mosott kavicsból épül fel. A szivárgó rétegben nyernek elhelyezést a megfelelően telepített dréncsövek, amelyek az összegyűjtött csurgalékvíz elvezetésére szolgálnak. A szivárgó réteg eltömődését célszerűen megfelelő pórusméretű geotextiliával akadályozzák meg. A csurgalékvíz elvezető dréncsövek ellenőrzését, karbantartását a csurgalékvíz tisztító aknákból oldják meg. A dréncső hálózat a hulladéklerakó szigetelt területéről kivezető gyűjtőcsővel csatlakozik a szigetelt csurgalékvíz tározó medencébe, amely rendszerint nyitott kivitelű és a szennyezett csurgalékvíz hosszabb idejű tárolására szolgál. A hulladéklerakás engedélyezett magasságát elérve, gondoskodni kell a rendezett lerakó lezárásáról, amelynek feladata és rendeltetése a következő: - az infiltráció megakadályozása, ill. a minimálisra csökkentése; növeli a biztonságot az aljzatszigetelő rendszer esetleges meghibásodása esetén; - biztosítható a gázemisszió teljes kontrollja; - megakadályozza a lerakón lefutó csapadékvizek érintkezését a hulladékkal, s ezáltal a környezet felszíni, felszín alatti szennyeződését; - megakadályozza a szennyeződés szél általi továbbszállítását; - megakadályozza a hulladék közvetlen kapcsolatát az állatokkal és az emberekkel; - csökkenti a lerakó felületén az eróziót, elősegíti a rekultivációt. A lerakó végleges lezárására túlnyomórészt természetes- és mesterséges anyagú (elsősorban az aljzatszigetelőknél is megismert műanyag fóliák) szigetelőrétegek jönnek számításba. A szigetelőréteg fölötti szemcsés anyagú réteg a víztelenítést szolgálja, s megakadályozza a talajon átjutó csapadékvíznek a hulladéktestbe való bejutását. A szigetelésnél az utóbbi időben jelentős teret hódítottak a geoszintetikus anyagú szigetelők. A lezáró szigetelés alatt, a lerakott hulladékréteg felett a települési szilárd hulladék lerakóknál egy min. 0,5 m vastag kiegyenlítő és gáztalanító réteg kerül
18
kiépítésre, amely a szigetelés egyenlete és stabil felfekvését biztosítja és elősegíti a képződő biogáz szabályozott elvezetését. A felső szigetelő rendszer kialakítását a 7. és 8. ábrák jól szemléltetik. A felső lezáró szigetelés vastagságánál alapvető, hogy a szigetelőréteg mélyebben legyen, mint a fagyhatár. Magyarországon ennek értéke 80 cm, ezért a felső humuszos talajborítás min. 1 m vastagságú. Ez a talajréteg vastagság egyébként az eredményes rekultivációnak is feltétele (életképes növénykultúra kialakulása és fennmaradása). A lezárás után a felület esésének legalább 3-5 %-nak kell lennie, hogy a beszivárgó csapadékvíz elvezetése minél hatékonyabb legyen. Fontos a fedő talajréteg megfelelő vízháztartásának biztosítása. 7. A hulladéklerakó létesítményei, gépei és a lerakás technológiája 7.1. A hulladéklerakó létesítményei és gépei A szükséges létesítmények: - behajtó és üzemi út, - személy- és tehergépkocsi parkoló, - belső hulladékfeltöltő rámpa és kompaktor út, - hídmérleg és mérlegház, - adminisztrációs és szociális épület, - abroncsmosó, - kocsimosó és konténermosó, - olajleválasztó olajos szennyvizek kezeléséhez, - üzemanyagtöltő állomás, - csurgalékvíz gyűjtés, elvezetés és kezelés létesítményei, - biogáz kinyerés és kezelés, hasznosítás létesítményei, - csapadékvíz elvezetés létesítményei, - tűzvédelem létesítményei, - kerítés, kapu, 24 órás vagyonvédelem, - hulladékfogó háló, - véderdő, - meteorológiai állomás. A belső hulladéktöltő rámpát 6 m pályaszélességgel, visszabontható panelelemekből készítik, a lerakás előrehaladásának megfelelő ütemben. A kompaktor számára a gépszin és a lerakó felület között kohósalak vagy zúzott kő anyagú üzemi út építendő. Az olajfogó műtárgy beépítése az olajjal szennyezett vizek (kocsimosó, üzemanyagtöltő, stb.) kezelése miatt szükséges. Az összegyűjtött és tárolt szennyezett csurgalékvizet saját rendszeren keresztül a hulladék felületére általában visszajuttatják (ez segíti a lebomlási folyamatokat és csökkenti a kiporzási hatást is). Ha a tározó kapacitása alulméretezett, vagy szélsőséges időjárási körülmények adódnak, gondoskodni kell a többlet csurgalékvíz kezeléséről. Erre alkalmas módszerek:
19
tengelyen vagy zárt csatorna rendszeren keresztül engedéllyel rendelkező szennyvíztisztító műbe történő elszállítás, - helyi tisztítómű kiépítése. A szerves anyag tartalom lebomlása során metánban gazdag biogáz keletkezik. A káros emissziók, szaghatások elkerülése érdekében biztosítani kell – már a lerakás kezdeti fázisában – a biogáz folyamatos kigyűjtését, kinyerését a lerakó testből. Ennek a követelménynek az aktív gázkinyerés felel meg, ahol mesterséges vákuum segíti elő a gázkiáramlást a lerakóból. A gázkinyerést megfelelően telepített gázkinyerő kutak segítségével végzik. A gázvezetékben lehűlő gáz kondenzvízét a csurgalékvízzel együtt kell kezelni. Az aktív rendszer a lerakó peremén és a lerakóban hálózatosan elhelyezett gázkutakból, illetve vízszintesen telepített csövekből áll. Az összekötő fővezeték végén elhelyezett kompresszor biztosítja a hálózatban a kívánt vákuumot, amelynek hatásterületéről, így a biogáz bekerülhet a rendszerbe. -
A keletkező biogáz mennyisége, összetétele és a hulladéklerakó geográfiai helyzete határozza meg a hasznosítási lehetőségeket. Ezek közül elsődleges a lerakó és kiszolgáló létesítményeinek az energiaellátására történő hasznosítás, de szóba jöhet a villamos energia és a melegvíz előállítás, mint hasznosítási lehetőség is. A gázt gyakran hasznosítás nélkül lefáklyázással a helyszínen elégetik. A gázkezelő rendszer sajátos biztonságtechnikai követelmények figyelembe vételével kerül kiépítésre. Gondoskodni kell a hulladéklerakó rézsűin és üzemi területein keletkező csapadékvizek elkülönítetten, árokrendszeren keresztül történő elvezetéséről. A csapadékvíz elvezetés vízjogi engedély köteles. Ezen a rendszeren belül kell kezelni a szigetelt, de még művelés alatt nem álló felületeken jelentkező tiszta csapadékvizeket is. A hulladéklerakón több olyan létesítmény létezik, amelyek éghetőek, ill. tűzveszélyes anyagokat tárolnak. Ezek tűzvédelmét az illetékes tűzoltósággal, mint szakhatósággal egyeztetve kell megoldani. A tűzoltóvíz biztosítására általában a következő gyakorlati lehetőségek vannak: - Az üzemviteli és a művelt lerakón kívüli területek tűzvédelme = a telep vízellátó rendszerének igénybevétele, = a csapadékvizeket elvezető rendszer igénybevétele, = külön tűzivíz tározóból, = kiegészítésképpen alkalmas tűzoltó készülékek biztosításával. - A művelt lerakó felületein: = az előzőeken túl megengedett a lerakó csurgalékvíz visszaforgató rendszerének tűzoltási célú felhasználása. A mobil gyorsan telepíthető és megfelelő stabilitású hulladékfogó hálónak az éppen művelés alatt álló munkafelületet kell körülvennie, hogy a hulladék ürítésnél és a még takarás előtt lévő lebegő hulladék frakciók szél általi kihordását megakadályozzák, ill. csökkentsék.
20
A véderdő gyorsan növő fajtákkal, legalább 15 m szélességben telepítendő. A helyi klímaadatok megfigyelésére, rögzítésére, csurgalékvíz háztartási mérleg készítésére meteorológiai állomás létesítése szükséges, amely a monitoring rendszer része is. Az állomás méri a szélsebességet – irányt, és – erősséget, a léghőmérsékletet, légnyomást, és páratartalmat, valamint a légköri párolgás mértékét. A hulladéklerakó üzemeltetéséhez szükséges gépek: - a lerakott hulladék tömörítéséhez kompaktor (min. 24 tonnás), - a telepi földmunkákhoz homlokrakodó(gumikerékkel), legalább 1 m3 kanállal és markoló szerelékekkel, - a telepen belüli anyagok szállításához billenőplatós teherautó, min. 5 t hasznos teherbírással, - továbbá: lánctalpas dózer, fű- és növénynyíró, aggregátor, tartalék szivattyúk. 7.2. A hulladéklerakás technológiája A lerakóhelyre beszállított hulladék átvételét mennyiségi és minőségi ellenőrzéssel kell biztosítani. A hulladék mennyiségét a hídmérlegen történő méréssel határozzák meg, amelyhez számítógépes adatrögzítés és nyilvántartás társul. Az átvétel minőségi ellenőrzése szemrevételezéssel történik, amennyiben szükséges, úgy reprezentatív mintavételre is sor kerülhet a hulladéklerakóra való kiürítés előtt és után. Az átvételt követően a szállítójárművet az ürítési helyre irányítják, majd ellenőrzött körülmények között a munkafelületen kiürítik. A hulladék beépítését a lerakó testbe a tömörítő célgép (kompaktor) végzi, azt 20-30 cm-es vastagságú rétegekben folyamatosan terítve és tömörítve. Az anyag beépítését az üzemeltetési terv alapján végzik. A hulladéklerakó kialakítása a helyi terepadottságok függvényében történhet gödörfeltöltéssel vagy dombépítéssel, illetve a kettő kombinációjával. A lerakási technológiáknak alapvetően három változata különböztethető meg: - prizmás rendszerű, - frontális rendszerű, - és körkörös rendszerű lerakási mód. Mindhárom megoldásnál a hulladékot rétegesen rakják le, rendszerint 1,5-2,0 m rétegvastagságban. A prizmás rendszernél a rétegeket prizmák hálózatából építik fel (főprizmák, keresztprizmák) A prizmahálózat keresztezési közeinél kialakult „szellőzőgödröket” utoljára töltik fel, kialakítva így az összefüggő hulladékréteget. A prizmák koronasíkja a szállítójárművek közlekedési útja és egyben ürítőterület. A prizma a lerakás irányába leürített hulladéktól növekszik és homlokdöntéssel készül. A prizma teljes felületét – a koronasíkot és az oldalrézsűket is – folyamatosan takarják. A prizmás lerakás eredményesen alkalmazható természetes vagy mesterséges, sík vagy domborzatos terepen lévő gödrök, terepmélyedések feltöltésére (9. ábra).
21
9. ábra Prizmás hulladéklerakás A frontális rendszerű lerakást hosszirányban elnyújtott keskeny terület esetén célszerű alkalmazni. A prizma merőleges a lerakási front irányára, a nyitva hagyott, nem takart front szélessége rugalmasan illeszthető a beérkező hulladék mennyiségéhez. Takarni csak az egyik oldali rézsűt és a koronasíkot kell, ez a módszer tehát takaróanyag kímélő megoldás (10. ábra).
10. ábra A hulladék frontális lerakása
22
a. hulladék beszállítás alulról b. hulladék beszállítás felülről A körkörös lerakás sík területeken elhelyezkedő, nem túlságosan mély üregek esetében alkalmazható. A lerakást körkörösen, a külső szélektől a terület közepe felé végzik. Itt is csak az egyik oldali rézsűt és a koronasíkot kell takarni (11. ábra.
11. ábra A hulladék körkörös lerakása. A mesterséges dombépítést elsősorban sík területen alkalmazzák, rendszerint az utóbbi két lerakási változat használatával. Alkalmazásával lehetővé válik, hogy lerakót létesítsenek magas talajvízállású területeken is. Építését azonban különösen gondosan kell mérlegelni, tekintettel a tájvédelmi követelményekre. A dombépítés tulajdonképpen a gödör feltöltés fordítottja, a mesterséges domb prizmákból álló rétegek egymásra rakásából épül fel (12.ábra).
23
l2.ábra A mesterséges domb építése a. építés közbeni lerakó, b. a befejezés előtti állapot. Előnye, hogy csak a domb talpfelületét kell szigetelni. Hátránya, hogy a rekultivációkor nagyobb felületet kell fedni és a felhordott talajréteget a felhordás után védeni kell az eróziótól (pl. azonnali füvesítéssel), továbbá a rézsűkön a szárazság miatt nehezebb fás növényeket nevelni. Az oldalrézsűknél ügyelni kell az állékonysági viszonyokra és a takaróréteg esetleges megcsúszásának veszélyére. A gödör feltöltés és dombépítés kombinációja előszeretettel használatos, mivel jelentős terület felhasználás takarítható meg, ugyanakkor az üzemelő és betelés előtt álló gödröknél mint további gazdaságos bővítés jöhet számításba. Bármelyik módszert alkalmazzák, alapvető – elsősorban a gazdaságos lerakó kapacitás kihasználás miatt – a lerakott hulladék tömörítése. Ezt a feladatot az erre alkalmas célgép (kompaktor) tudja megfelelően biztosítani. A tömörítéssel kedvezőbb lesz a lerakó vízháztartása (csökken a csapadékvíz bejutásából származó csurgalékvíz mennyisége), javul a lerakó test állékonysága és utólagos süllyedése. Emellett a hulladék a szerves anyag tartalom lebomlása következtében magában is tömörödik, amely a lerakást követő első években
24
jelentős, elérheti a 15-20 %-ot is. A kompaktorral elérhető tömörítés mértéke általában 1:3-1:5 nagyságrendű (a hulladék összetétel függvényében). Aprítással a helyzet tovább javítható, de az ehhez szükséges gazdasági ráfordítás nincs arányban az eredménnyel. A lerakott és tömörített hulladékrétegeket rendszeresen (legfeljebb napi gyakorisággal) 20-25 cm vastag, szerves anyagot nem tartalmazó, anyaggal (inert hulladékkal, földdel) folyamatosan takarni kell. A takarás részben környezetvédelmi, részben közegészségügyi szempontból szükséges. 8. A hulladéklerakó üzemeltetése A hulladéklerakó üzemeltetése a környezetvédelmi felügyelőség által jóváhagyott üzemeltetési terv szerint történik. Az üzemeltetési tervnek tartalmaznia kell: - a hulladék beszállítás, átvétel rendjét, - a lerakás technológiai előírásait, az ahhoz kapcsolódó védelmi intézkedéseket, valamint a csurgalékvíz és a biogáz kezelési tervét, - a lerakás irányításának és ellenőrzésének módját, szabályait, - a lerakás során alkalmazott létszám- és eszközigényeket, - a lerakott hulladék nyilvántartási rendjét, - a mérési, megfigyelési és ellenőrzési rendszert, - a lerakó üzemeltetésével kapcsolatos tűzvédelmi, munkavédelmi, őrzésvédelmi és rendészeti, karbantartási, a szervezeti és működési utasításokat és szabályzatokat, - a kárelhárítási tervet. Ez utóbbinak tartalmaznia kell az esetleges üzemzavarokból, továbbá a külső hatásokból eredő környezetszennyezés megelőzéséhez, ill. a bekövetkező károk elhárításához szükséges intézkedéseket, a felhasználható anyagokat és felszereléseket, valamint a védekezés rendjét. Az üzemeltetőnek megfelelő szakképzettséggel rendelkező környezetvédelmi megbízottat kell alkalmazni és a lerakó dolgozói számára biztosítani kell a szakmai továbbképzést, oktatást. A lerakó üzemeltetőjének nyilvántartást kell vezetnie a lerakott hulladék mennyiségéről és jellemzőiről, beleértve a hulladék eredetét, a termelő (birtokos) megnevezését, a beszállítás időpontját és a lehetőség szerint a lerakás során a lerakott hulladék helymeghatározását is. Az egyes szállítmányokról átvételekor írásos átvételi elismervényt kell adni. Az üzemeltetési terv alapját képező műszaki-technikai dokumentáció a kiviteli terv alapján készül. Az üzemeltetési terv része az üzemi napló, amely az üzemmenet folyamatos dokumentálásával teszi lehetővé annak rendszeres ellenőrizhetőségét. Az üzemeltetéssel kapcsolatos dokumentációk tartalmi kérdéseit részletesen ismerteti a Köztisztasági Egyesülés által kidolgozott Tervezési Segédlet, amely a települési szilárd hulladéklerakók beruházásának, üzemeltetésének és bezárásának kérdéskörét tárgyalja (2002. április hó, Környezetvédelmi Minisztérium).
25
Az üzemeltetőnek kötelezettsége, az engedélyben foglalt előírások betartásával, az alábbi rendszer ellenőrzésének végrehajtása: - az elsődleges technológiai építmények és berendezések (lerakó-, tárolóterek, gázkezelő rendszer, ill. műtárgyaik) műszaki állapota és annak változása, - a hulladéklerakó szivárgásának, illetve a csurgalék víz gyűjtő rendszerének megfigyelésére szolgáló eszközök, berendezések működőképessége, - a felszín alatti vizek minőségének alakulása, meghatározott gyakorisággal figyelemmel kísérve az engedélyben meghatározott komponenseket, az ott meghatározott megfigyelési területen, - a lerakó területéről elvezetett szennyvizek (pl. szennyezett csapadékvíz, csurgalék víz) minősége, - a biztonsági célokat szolgáló létesítmények és berendezések, vízelvezető és vízkezelő rendszerek működőképessége. A mintavételeket és a minták elemzését erre akkreditált laboratóriummal kell elvégeztetni. Az ellenőrzési és megfigyelési programot a 22/2001.(X.10.)KöM rendelet 3.sz. mellékletének előírásai szerint kell végrehajtani. 9. A hulladéklerakó monitoring rendszere Egy hulladéklerakó minden esetben – még ha a kor követelményeinek megfelelő védelemmel is rendelkezik – potenciális szennyező forrást jelent a környezetére, ezért szükséges, hogy megfelelő ellenőrző – megfigyelő (monitoring) rendszerrel rendelkezzen. A rendszer elemei két csoportba sorolhatók: - a lerakó üzemeltetésével, állapotváltozásával kapcsolatos - és a lerakó környezetére gyakorolt hatását figyelő-ellenőrző rendszer. Kettő egymással szorosan összefügg, egymást kiegészíti. A monitoring rendszer elemei a települési hulladéklerakóknál: - a szigetelési rendszer működőképességének ellenőrzése, - talajvíz monitoring, - talaj monitoring, - csurgalékvíz monitoring, - biogáz monitoring. A szigetelés vízzáróságának ellenőrzésére elfogadott módszerek. - A geoelektromos monitoring rendszer, amelynek az építési fázist követő időszakban van jelentősége és a geoszintetikus agyagszigetelők, illetve a műanyag szigetelő lemezek telepítésénél alkalmazott. A hálózatszerűen telepített elektromos érzékelő rendszer a vezetőképesség változását érzékeli (meghibásodás esetén) és lehetővé teszi az esetleges kivitelezési hiba, vagy a lerakó kezdeti működési idején helytelen üzemeltetés miatti szigetelés meghibásodás (átlyukadás) pontos helyi azonosítását. Hazánkban az utóbbi években épült rendezett lerakók ezzel az ellenőrző rendszerrel vannak ellátva. - Ellenőrző szivárgó rendszer, amelyet a két rétegű geomembrán szigetelés közé építenek be. Gyakorlatilag kizárólag veszélyes hulladéklerakók esetén alkalmazott megoldás.
26
Az aljzatszigetelő rendszeren esetleg átjutó szennyezések észlelésére a telítetlen zónában elhelyezett talajnedvesség mintavevőket (liziméterek vagy vákuum túlnyomásos talajnedvesség mérők) lehet telepíteni. A fenti módszerekkel kizárólag az esetleges átszivárgás mértékéről kapunk információt, minőségi változások jelzésére nem szolgálnak. A talajvíz és talaj monitoring megfelelően telepített figyelő kutak hálózatából áll. A kutakban rendszeresen történik a talajvízszint mérése és a vett minták alapján a talajvíz összetétel változásának – így esetlegesen bekövetkező szennyezés mértékének – a meghatározása. A figyelő kutak telepítési helyét és számát, a hidrogeológiai adottságok függvényében a vízügyi hatóság határozza meg. Alapelv, hogy a talajvízáramlás irányában a lerakó előtt és a lerakó után egyaránt telepítésre kerüljenek. A mezőgazdasági terület szomszédságában telepített hulladéklerakónál – külön hatósági előírás alapján – esetenként indokolt lehet a termő talajréteg évenként gyakoriságú ellenőrzésére, bár ezt a vonatkozó jogszabály nem teszi kötelezővé. A csurgalékvíz monitoring lényegében szorosan kapcsolódik a szivárgó rendszer ellenőrzéséhez. Itt különválasztandó az aljzatszigetelő rendszerhez, illetve a lezárást biztosító szigetelő rendszerhez tartozó szivárgó – gyűjtő rendszer ellenőrzése. Az aljzatszigetelés szivárgó-gyűjtő rendszerének feladata a csurgalékvizek összegyűjtése a szigetelésre jutó terhelés csökkentése érdekében. Ennek a rendszernek az ellenőrzése történhet a lerakó testbe épített megfigyelő kutakkal (nyomómagasság ellenőrzése) vagy piezométerekkel. A szivárgó-gyűjtő rendszer hatékonyságára jól lehet következtetni a dréncsövekből kifolyó csurgalékvíz mennyiségének a méréséből is. A gyakorlatban többnyire ez a megoldás használatos. A záró szigetelő rendszeren történő átszivárgás ellenőrzése történhet a szigetelőréteg alá beépített kontroll dréncsővel, vagy a szigetelőréteg alá beépített liziméterekkel. A csurgalékvíz tározó medence ellenőrzésére a talajvíz megfigyelő kutak egyikét a medence mellé, az áramlási irány alá telepítik. A lerakóból távozó biogázok ellenőrzésére – bár a megfelelően kialakított gázelvezető rendszer esetén ennek kicsi a valószínűsége, mégis az ott dolgozók egészségvédelme érdekében szükséges – felszín alatti gázmegfigyelő kutakat ajánlatos a lerakó közelében telepíteni. A telepítésnél először meg kell vizsgálni a lehetséges gázkilépési helyeket, és utána dönteni a telepítési helyükről. Az észlelés általában a metánkoncentráció meghatározására korlátozódik. A meteorológiai adatok mérésére a lerakón meteorológiai mérőállomás telepítése szükséges. Végezetül a lerakó monitoring rendszerének része az ún. mozgásmegfigyelő rendszer. Ennek kiépítése azért fontos, mert az esetlegesen bekövetkező
27
mozgásokkal megsérülhet a szigetelő rendszer, a csurgalékvíz gyűjtő rendszer megkívánt esése (lejtése) megváltozik és pangó vizes területek alakulhatnak ki. A rendszer elemei: - a lerakó aljzatának és felszínének süllyedésmérése, - a lerakó testben és a fedőrétegben esetleg bekövetkező mozgások mérése. A lerakó aljzat süllyedésének mérésére az építés során elhelyezett mozgásmérő alappontok szolgálnak. A lerakó felszínének süllyedését alappont hálózat kiépítésével követik nyomon. A lerakó testben kialakuló felszínmozgások elsősorban a felszín fölött dombépítéssel kialakított lerakónál fordulhatnak elő. Ennek mérésére az un. inklinométerek használatosak. Az ellenőrző – megfigyelő rendszer működtetésére, az adatok gyűjtésére, valamint a kapcsolódó nyilvántartási kötelezettségre (az üzemeltetési és az utógondozási fázisban egyaránt) a 22/2001.(X.10.)KöM rendelet 3.sz. melléklete tartalmaz kötelező előírásokat. 10. A hulladéklerakó rekultivációja és utógondozása A rekultivációnak mint fogalomnak a meghatározásánál a végzendő tevékenységgel elérni kívánt célok megállapításából kell kiindulni. A rekultiváció végrehajtása több célt szolgál. Egyrészt szükséges megvalósítása tájképi szempontok miatt, másrészt gondoskodni kell arról, hogy a lerakás beszüntetése után a környezet szennyezését a későbbiekben is megakadályozzuk, továbbá új funkció meghatározása mellett ökológiai szempontból kedvezőbb állapotot eredményező helyzet jöjjön létre. A racionális földhasznosítás szem előtt tartásával a rekultivált területek újrahasznosítási céljának meghatározásakor kerülni kell a szántóföldi hasznosítást, előnyben kell részesíteni viszont az új, EUkonform nemzeti erdőtelepítési programban megfogalmazott elvárásokat. A rekultiváció a felszíni záró szigetelést kiegészítő, azzal együtt végzendő növénytelepítési munkálatokat foglalja magában. Rekultiváción tehát a lezárt hulladéklerakó felszíni és felszín alatti környezetszennyező hatásának megakadályozását értjük, a tájjelleg esztétikai szempontjaival, a tájba illesztés feltételeinek együttes figyelembe vételével. A rekultiváció minden esetben csak engedélyezett rekultivációs terv alapján végezhető. A felső lezáró szigetelési rend alkalmazásával (lásd.6. fejezet) teremtjük meg a végleges rekultiváció feltételeit, ezért ezeket összehangoltan kell tervezni. A rekultivációs terv készítése során a tájba illesztést, a táji adottságokat figyelembe vevő tájrendezési tervrész kimunkálása fontos. Ennek alapján lehet kidolgozni a biológiai rekultivációs tervet, amely az ökológiai területhasznosítás módját rögzíti. A megfelelően megválasztott növényzet kultúra ehhez igazodva kerül telepítésre (füvesítés, cserjék, fás növényzet). Az erdősítés, fásítás, részletes kiviteli tervét a rekultivációs terv elfogadását követően kell elkészíteni, mert ehhez ismerni kell a végleges felszíni formák és fedőréteg termőhelyi adottságait (részletes termőhely feltárás). Az elbírálásban az Állami Erdészeti Szolgálat területi igazgatósága, mint szakhatóság vesz részt.
28
A lerakó végleges rekultivációja mellett, dombépítéses lerakóknál folyamatos rekultiváció végzendő, amely a körtöltések magasítását és külső felületeik lezárását, termőfölddel borítását és füvesítését jelenti. Az 1:2 arányú lejtésű földtöltéseket építési törmelékből és termőföldből kell kialakítani. A rézsűfelületekre min. 10 mm vastagságban bentonitszőnyeg, majd ezt követően geotextil rétegek között széles műanyag térháló (csapadékvíz elvezetést biztosítja) és végül humuszréteggel kitöltött gyeprács kerül elhelyezésre. A termőföldborítás 20-40 cm, ami megfelelő életteret biztosít a füves növényzetnek. A végső rekultivációnál a növényültetések alapfeltételei a következők: Fák esetében minimálisan szükséges 80x80x80 cm-es ültetési gödör kialakítás, de optimumot a 100x100x100 cm-es méret ad. A gödör feltöltése csak humuszban gazdag termőtalajjal történhet. Gödrönként 1 q istállótrágya adagolás szükséges a tápanyag utánpótlás biztosítására. A telepítésre kerülő fasorokat /több esetben az egyedi fákat is/ előre a feltöltés során ki kell tűzni, a földbehordás miatt. Telepítés után a magas törzsű fák (200-220 cm fölöttiek) karózása feltétlenül szükséges. Ültetésre javasolt fajok külön növényjegyzékben vannak felsorolva. Cserjék ültetése 40x40x40 cm-es gödrökbe történjen, tápanyag utánpótlás szerves trágyával a fáknál alkalmazott módon, arányosított mennyiségben. Ültetési idő cserjék és fák esetében egyaránt ősz, vagy tavasz, ültetés utáni években legalább kétszeri áztatás szerű öntözésről kell gondoskodni. Gyepfelület kialakítást a telepíthetőségi időpontban a lehető leghamarabb el kell végezni. Jelentősen megnöveli a rézsűk állékonyságát, csökkenti, illetve megakadályozza az eróziót és deflációt. A gyepszintet legalább 4-5 komponensből álló fűmagkeverékkel kell biztosítani – előtérbe helyezve a szárazságot tűrő fűféléket (réti cserkesz, réti perje stb.). A rekultivált terület az évek során fenntartási munkák végzését igényli. A már említett öntözésen túlmenően a fák, cserjék közvetlen környezetében el kell végezni a gyomirtást, (kapálást) legalább a telepítést követő első öt évben. A gyepfelület a teljes elgyomosodás megóvása érdekében a vetés utáni két éven át, évi 2-3-szori kaszálást kell, hogy kapjon. Növényvédelmet az igénynek megfelelően kell végezni. A rekultiváció során felhasználható növények jegyzéke: - Fák: Acer campester (mezei juhar) Acer tataricum (tatár juhar) Elesgnus anyustifolia (ezüstfa) Fraxinus ornus (virágos kőris) Populus deltoides (nyár)/ - gát koronájába/
29
Populus demoii (kínai nyár) /gáz oldalra/ Quercus cerris (csertölgy) Betula pendula (nyír) Ribinia pscudoacacica (akác) - Cserjék: Acer campester (mezei juhar) Acer tatricum (tatár juhar) Amorphe fruticosa (gyalogakác) Cornus alba (fehér som) Oratageus nomogyna (galagonya) Enomymus curopeus (csíkos kecskerágó) Cotynus coggygria (cserszömörce) Ross rugosa (pompinellofolia) rózsa Tamaric galliea (Tamariska) A rekultivált lerakó utógondozására 30 évig az üzemeltető kötelezett, bár az utógondozási időtartam változhat a lerakott hulladéktömeg, - összetétel, valamint az alkalmazott szigetelés fajtájától és annak jóságától függően. A felügyelőség az utógondozási időszak véghatáridejének meghatározásakor figyelembe veszi azt az időtartamot, ameddig a hulladéklerakó még veszélyt jelenthet a környezetre. Az utógondozási időszak alatt az üzemeltető feladatai: - a csapadékvíz elvezető rendszerek kezelése, karbantartása, - a csurgalékvíz elvezető és gyűjtő rendszer ellenőrzése és kezelése, - a biogáz kinyerő és ártalmatlanító rendszer kezelése és ellenőrzése, - a zöldfelületek kezelése és karbantartása, - a monitoring rendszer ellenőrzése. Ezen időszak alatt bekövetkező környezetszennyezés, esetleges környezetkárosítás megszüntetéséről, felszámolásáról hatósági intézkedés alapján ugyancsak az üzemeltető köteles gondoskodni. 11. A hulladéklerakás gazdasági kérdései A korszerű, regionális hulladéklerakók létesítése jelentős beruházási költségigénnyel jár. Az eddigi tapasztalatok alapján egy m3 rendezett lerakó kapacitás kiépítésére jelenleg 1400-1600 Ft/ m3 nagyságrendű. A konkrét költségeket a helyi adottságok nagymértékben befolyásolják. A korszerű regionális lerakók beruházását a kormányzat a központi költségvetésen keresztül, ún. igénybejelentéssel céltámogatási forrásból, valamint a környezetvédelmi alap céltámogatásból pályázati úton támogatja. Továbbá fedezetet nyújthat a területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési támogatás és a területfejlesztési célelőirányzat erre a célra helyileg meghatározott része. Ezekből az állami forrásokból a műszaki, környezetvédelmi és gazdasági vonatkozásban jól előkészített beruházások (környezetvédelmi hatásvizsgálat, megvalósíthatósági tanulmány kidolgozása) a teljes beruházási összeg 70-80 %-a biztosítható. A fennmaradó rész saját forrás és/vagy hitelfelvétel révén fedezendő.
30
Az egész országot lefedő regionális rendezett lerakók hálózatának teljes kiépítését – tekintettel arra, hogy ez a korszerű kommunális hulladékgazdálkodás minimálisan szükséges alaprendszere – középtávon, de legfeljebb 6-7 éven belül meg kell valósítani. Ez irányban az érvényes EU előírások is erőteljesen szorítanak bennünket. Az üzemeltetési költségek tekintetében relatíve széles fajlagos költségsáv tapasztalható, amit erősen befolyásol az egyes szolgáltató cégek üzletpolitikája is. Ennek megfelelően az egységnyi lerakott hulladékmennyiségre vetített üzemeltetési költség ma kb. 5000-7000 Ft/t (kb. 1000-1400 Ft/ m3) között van. Ennek jelentős hányadát teszi ki a 20 %-os amortizáció költség. A magas beruházási és működtetési költség egyaránt arra kényszerítik az üzemeltető szolgáltatókat, hogy folyamatosan keressék a racionalizálás lehetőségeit. Ennek egyik módja, hogy a tervezett lerakó kapacitás kiépítését ütemezetten, fokozatosan hajtsák végre, azaz az alaprendszer kiépítése után, a lerakó terület bővítését - szükségletek figyelembe vételével- célszerűen időben eltolva végezzék el. Másrészt a szolgáltatási rendszerben olyan változtatásokat hajtsanak végre, amelyek csökkentik a lerakandó hulladék mennyiségét, meghosszabbítva ezzel a már kiépített lerakó kapacitás élettartamát. Ilyen intézkedések: - a zöld- és biohulladék elkülönített gyűjtése és komposztálásos hasznosítása, - a döntően csomagolóanyagokra kiterjedő szelektív gyűjtési és hasznosítási módszerek alkalmazása, - az építési, bontási hulladékok elkülönített gyűjtésre és hasznosításra előkészítése. A nagy térfogatigényű csomagolási hulladékok és a zöld- és biohulladékok egy részének lerakás előtti visszanyerésével becslések szerint 20-40 %-os lerakóhelyi kapacitásnövekedést lehet elérni. Ezt tovább javíthatják a maradékok tömörítéses lerakását aprítással segítő műszaki megoldások is. A szerves hulladék alkotók leghatékonyabb redukálására a termikus hasznosítási eljárások (elsősorban égetés) alkalmasak, azonban ezeknek az ország gazdasági adottságai figyelembe vételével csupán hosszú távon – 10-15 év időtávlatban – van realitása. A regionális lerakók – a gazdaságosabb begyűjtő hálózat kiépítésére (a komposztálásra kerülő zöld- és biohulladékok, valamint az építési törmelékek keletkezési súlypontjai lényegében a települési hulladék keletkezési súlypontjaival egybeesnek), a közös infrastruktúra és munkaerő kihasználásának gazdasági előnyei miatt – kedvező lehetőséget teremtenek a zöld- és biohulladékok komposztálására, valamint az építési, bontási hulladékok hasznosítást megelőző feldolgozására. Ezeket a létesítményegységeket a regionális lerakó telephelyén, annak megfelelően kialakított részén, a lerakó működtetéséhez szervesen illeszkedő módon lehet megvalósítani.
31
Függelék:
32
33
34
