Tericum - 2016/05/03 - A kutya szerint a világ - Belív - 140 x 200 - 328 / 15
ELŐSZÓ
Először a fejét pillantjuk meg: egy nyáladzó pofa bukkan fel a dombtetőn. Egyelőre nem látszik, hogy bármi is tartozna hozzá. Aztán a látóterünkbe kerül egy láb, amelyet komótosan követ a második, a harmadik és a negyedik, valamint az általuk cipelt hatvankilós test. Az egy méter marmagasságú és másfél méter hosszú ír farkaskutya egy félkutyányi méretű, hosszú szőrű csivava után kutat, aki a gazdája lába között, a fűben bújik meg. A mindössze háromkilós csivava minden porcikája remeg, akár a kocsonya. A fülét vágyakozva felmeresztő farkaskutya egyetlen ugrással ott terem előtte. A csivava tartózkodóan elfordul, mire a farkaskutya lehajol hozzá, és megbökdösi az oldalát. A csivava visszanéz a farkaskutyára, aki erre megemeli a hátsóját és felszegi a farkát, támadásra készülve. Ahelyett, hogy elinalna a nyilvánvaló veszély elől, a csivava utánozza a testtartást, és a farkaskutya képébe ugrik, két picike mancsa közé kapva annak orrát. Kezdetét veszi a játék.
15
Tericum - 2016/05/03 - A kutya szerint a világ - Belív - 140 x 200 - 328 / 16
A két kutya jó öt percen át kergetőzik és birkózik, miközben oda-odakapnak egymáshoz. A farkaskutya az oldalára dől, a kiskutya válaszul a pofáját, a hasát és a mancsait támadja. Aztán hátrahőköl a másik csapása elől, és félénken mancstávolságon kívülre oldalaz. A farkaskutya vakkant egyet, felugrik, és nagy puffanással érkezik a talpára. A csivava erre ráront, és jó erősen belemar az egyik lábába. Egészen összegabalyodnak, a farkaskutya szája szinte teljesen körülveszi a csivavát, az pedig ellenfele pofáját rugdossa… Ekkor az egyik gazdi pórázt csatol a farkaskutya nyakörvére, és odébb rángatja az állatot. A csivava kiegyenesedik, utánuk néz, ugat még egyet, aztán visszatotyog a saját gazdájához. Ez a két kutya annyira különbözik egymástól, hogy akár más fajhoz is tartozhatnának. Mindig elképesztett, hogy mégis menynyire magától értetődően játszanak egymással. A farkaskutya rárontott a csivavára, és felé kapott; a kiskutya azonban nem ijedten, hanem kifejezett lelkesedéssel reagált erre. Miből fakad ez a közös játékra való képesség? Miért nem lát prédát a farkaskutya a csivavában, és az miért nem menekül előle? Mint majd kiderül, sem a csivava nem képzeli magát nagy kutyának, sem a farkaskutyából nem veszett ki a vadász. Egyszerűen a beléjük huzalozott ösztönök lépnek működésbe. Két módja van annak, hogy megértsük, hogyan működik ez a játék, és hogy mit gondolnak, érzékelnek vagy mondanak az egymással játszó kutyák: vagy kutyának kell születni, vagy rengeteg időt tölteni azzal, hogy alaposan megfigyeljük őket. Az előbbi nem volt lehetséges a számomra. De hadd meséljem el, mit tanultam az utóbbiból. Kutyás típus vagyok. Az otthonomban mindig is volt kutya. A hozzájuk való vonzódásom a család kutyájával, Asterrel kezdődött, az ő kék szemével, rövidre nyírt farkával és éjszakai kóborlásaival, melyek alatt én
16
Tericum - 2016/05/03 - A kutya szerint a világ - Belív - 140 x 200 - 328 / 17
pizsamában vártam őt aggódva akár éjfélig is. Sokáig gyászoltam Heidit, a springer spánielt, aki nagy lelkesen kirohant – még ma is látom magam előtt szájából oldalt lifegő nyelvét és futása boldog iramától lobogó hosszú füleit – a házunk közelében húzódó autópályára, egyenesen egy autó kerekei alá. Egyetemistaként csodálattal és elérzékenyülve néztem vissza Beckettre, a befogadott csau-keverékre, aki sztoikus nyugalommal figyelte, ahogy reggel elmegyek otthonról. Most pedig melegen, összegömbölyödve szuszog a lábamnál Pumpernickel – Pump –, egy újabb keverék, aki életének mind a tizenhat évében, egyben az én teljes felnőttkoromban velem élt. Ez alatt az időszak alatt – miközben ötször költöztem másik államba, öt évet töltöttem doktori iskolában és négy állásom volt – minden egyes napom azzal kezdődött, hogy Pump farkcsóválva sietett az üdvözlésemre, amint meghallotta, hogy mozgolódom az ágyban. Ahogyan senki más, aki kutyásnak tartja magát, én sem tudom elképzelni az életemet a kutyám nélkül. Szóval kutyaimádó vagyok. Emellett pedig tudós is. Az állati viselkedést tanulmányozom. Tudósként óvakodom attól, hogy antropomorfizáljam az állatokat, azaz olyan érzéseket, gondolatokat és vágyakat tulajdonítsak nekik, amelyekkel magunkat szoktuk meghatározni. Megtanultam, hogyan kell tudományosan leírni egy cselekvést, és tartom is magam a szabályaihoz: legyünk objektívak; ne magyarázzuk a viselkedést olyan mentális folyamattal, amelynél létezik egyszerűbb magyarázat is; illetve a mások által nem megfigyelhető és nem megerősíthető jelenségek nem képezhetik tudományos vizsgálat tárgyát. Most, hogy már egyetemen oktatom az állatok viselkedését, összehasonlító kognícióját és lélektanát, olyan kiváló írásokból tanítok, amelyek mérhető adatokon alapulnak. Ezek a szövegek az állatok társas viselkedésének hormonális és genetikai magyarázatától a kondicionált válaszo-
17
Tericum - 2016/05/03 - A kutya szerint a világ - Belív - 140 x 200 - 328 / 18
kon és rögzült cselekvési mintákon át az optimális takarmányozásig mindent ugyanabban a higgadt, objektív hangnemben tárgyalnak. És mégis. A diákjaim által az állatokról feltett kérdések többségére nincs válasz ezekben a szövegekben. A konferenciákon, ahol beszámolok a kutatásaimról, az előadás utáni beszélgetést tudóstársaim elkerülhetetlenül a saját háziállataikkal szerzett tapasztalataikra terelik. Én magam sem feledem az ehhez hasonló kérdéseimet, amelyek az idők során felvetődtek bennem a saját kutyámmal kapcsolatban – és bizony nem záporoznak rájuk a válaszok. Az írásokban megtestesülő tudomány csak a legritkább esetben szól az állatainkkal való együttélés és a megértésükre tett próbálkozások közben szerzett tapasztalatokról. A doktori iskola első éveiben, amikor ismerkedni kezdtem az elme, és különösen az állatok elméjének tudományával, eszembe sem jutott a kutyákat tanulmányozni. Ismerősnek hittem őket, olyasminek, amit már értek. A kollégáim is azt állították, hogy a kutyákról már semmi újat nem lehet megtudni: egyszerű, boldog lények, akiket idomítanunk, etetnünk és szeretnünk kell, és ezzel kész. A kutyákban nincsenek adatok. Tudományos körökben ez volt az általánosan elfogadott nézet. A témavezetőm például páviánokat tanulmányozott: az állati értelem vizsgálatához általában főemlősöket szokás választani. A viselkedéskutatók között széles körben elterjedt nézet ugyanis az, hogy a mienkre leginkább hasonlító kognitív képességeket szűkebb családunk körében találhatjuk meg. Ennél is rosszabb, hogy a kutya elméjéről alkotott elméletekben eluralkodtak a kutyatulajdonosok teóriái, amelyek legtöbbször anekdotákon és téves antropomorfizáláson alapszanak. A kutyaelme fogalma, mint olyan, beszennyeződött. És mégis. Miközben a doktori iskolát végeztem Kaliforniában, rengeteg
18
Tericum - 2016/05/03 - A kutya szerint a világ - Belív - 140 x 200 - 328 / 19
időt töltöttem kutyabarát parkokban és strandokon Pumpernickellel. Közben pedig etológusnak, az állati viselkedés kutatójának tanultam. Két kutatócsoporthoz csatlakozva társas lényeket vizsgáltam: fehér orrszarvúkat az escondidói vadasparkban, és bonobókat (törpecsimpánzokat) ugyanott, illetve a San Diegó-i állatkertben. Elsajátítottam az alapos megfigyelés, az adatgyűjtés és a statisztikai analízis tudományát. És ez a látásmód lassanként átszivárgott a parkban töltött szabadidőmbe is. A kutyák, akik zökkenőmentesen közlekedtek fel-alá a saját és az emberek társadalmi élete között, egyszerre egészen ismeretlennek tűntek: többé nem tekintettem a viselkedésüket egyszerűnek és érthetőnek. Ahol korábban Pumpernickel és egy bullterrier játékát néztem mosolyogva, ott most bonyolult táncot láttam, amelyhez kölcsönös együttműködésre, villámgyors kommunikációra, valamint a másik képességeinek és vágyainak tökéletes felmérésére volt szükség. Minden apró fejmozdulat, az orr minden kis bökése tudatos volt, és jelentéssel bírt. Láttam gazdákat, akik a világon semmit nem értettek abból, amit a kutyájuk csinált; kutyákat, akik túl okosak voltak a játszótársaikhoz; embereket, akik a kutyák kéréseit tévesen zavarnak, örömüket agressziónak értelmezték. Elkezdtem videokamerát hordani a parkba, és felvenni az eseményeket. Otthon aztán visszanéztem az egymással játszó kutyákat, a nekik labdát és frizbit hajigáló embereket, a kergetőzést, birkózást, simogatást, futkározást és ugatást. Egyre inkább ráébredtem, hogy a szociális interakciók egész tárháza rejlik ebben a teljességgel nyelv nélküli világban, és az addig hétköznapinak tartott cselekvések kezdtek az információ megcsapolatlan forrásának tűnni. Amikor rendkívül nagy lassításban néztem vissza a felvételeket, az állatok viselkedésének olyan megnyilvánulásait fedeztem fel, amelyeket a kutyákkal eltöltött éveim alatt még sohasem figyeltem meg. Ha két kutya egyszerű bolondozását közelebbről megvizsgáljuk, kiderül, hogy valójában bonyolult viselkedésformák
19
