Karácsony István
A kerelőszentpáli Hallerek egykori magtára A Marosvásárhelytől 18 kilométerre, északnyugati irányban elhelyezkedő Kerelőszentpál története több évszázados múltra tekint vissza; Pálnak szentelt templomát már 1332-ben említi a pápai tizedjegyzék.1 A Hallerek beiktatását megelőző közel két évszázados időszakban több tulajdonos kezén megy át az itteni uradalom, melynek eseménydús birtoklástörténetét igen gazdag forrásanyag dokumentálja. 1486ban a Szentgyörgyi család kapja meg a Maros menti birtokot, mely huszonöt évvel később a Hoszaszói Márton és György, majd 1524-től a Barlabási János tulajdona.2 Az 1500-as évek közepén Kerelőszentpált az Alárdiak szerzik meg, és egy rövidebb megszakítással a század utolsó évtizedéig ők birtokolják. Egy 1590-ben kötött megállapodás szerint jogutód hiányában Alárdi Ferenc birtoka cum castello ibidem erecto Kendi Ferencnek jutna, az uradalmat azonban 1594-ben, az utóbbi kivégzése után a fiskus veszi át.3 A Hallerek Kerelőszentpálon 1609-ben jelennek meg, amikor Báthory Gábor fejedelem az itteni birtokot Haller Istvánnak adományozza. A beiktatását követő évben István elkezdi építeni marosparti szállását, melyet fia, János folytat, mint ahogy ezt a mai kastély falába áthelyezett 1674-es keltezésű címeres emléktábla felirata tanúsítja. A reneszánszkori erősség helyére a XVIII. században új kastélyt építenek, mely a kor divatjához és igényeihez igazodva, a Grassalkovichok gödöllői barokk kastélyának mintáját követi. Ez utóbbi közelében kapott helyet a vizsgálódásunk tárgyát képező magtár épülete. A téglalap alaprajzú alápincézett épület falai egy faszerkezetet fognak körül, mely a belsőt három, azonos magasságú szintre ossza. A külső homlokzatokat egyszerű lemezprofilú övpárkányok tagolják a szinteknek megfelelően három regiszterre. Ez utóbbiak közül a második és harmadik sarokzónáit vakolatból kialakított armirozással emelték ki. 1
Entz Géza: Errdély építészete a 11-13, században. Kolozsvár 1994. 108. Orbán Balázs: A Székelyföld leírása. V. Budapest 1871 31. sk. 3 Kimpián Annamária–Márton Judit: Kerelőszentpál – Haller kastély. (Erdélyi Műemlékek 34.) Kolozsvár 2002. 1−2. 2
1
A főhomlokzat szerepét az utca felőli keleti (hosszabbik) falmező tölti be, kilenc tengelyre komponált nyílásaival.4 Különösebb figyelmet érdemlő félköríves kapujának záradékát zárókőre utaló, vakolatban megmintázott tagozat hangsúlyozza. Ugyanezen bejárót két pilaszter fogja közre, melyeknek fejezeteik, egybeolvadva az arhitrávval, elegáns vonalú kíma- és lemezprofilozású golyvázott párkányt alkotnak. A szemöldökpárkány feletti zónában igen jó kvalitású kőtábla feliratos részletei bontakoznak ki az eltávolított vakolat alól. A kapu két oldalán elhelyezett négy-négy földszinti ablakot zárókövekkel megszakított szalagkeretelések határolják. Az utóbbiakhoz hasonlók, de ezúttal zárókő nélküliek, jelentkeznek az emeleti nyílástengelyeken, az ugyancsak négyzetes ablakok övezetében. Az első és második emelet nyílásközeit állított téglalap alakú, sarkaiknál lekerekített pannók töltik ki. A fentebb leírt épületplasztika szinte változtatás nélkül ismétlődik meg az előbbivel ellenkező irányú nyugati homlokzaton. Az egyetlen eltérés a középtengelyen kialakított kapunál észlelhető, amely utcai párjával ellentétben egyszerű szegmensíves rézsűt kapott. Az északi és déli háromtengelyes oldalhomlokzatok a leírt falzónák dekorációjának vannak alárendelve. Az északi fal középtengelyének pincegádorát, szegmensíves fülkéjét, valamint emeleti rakodóajtóját téglalap alakú pannók és a leírt ablaknyílásokéval azonos szalagkeretbe foglalt vakablakok fogják közre. Az itteni homlokzati mező szíma-, kíma- valamint lemezprofilozású koronázópárkánya felett oromfalban folytatódik, melynek tükrösen kialakított síkját egy második szegmensíves rakodóajtó és kör alakú padlásablak töri át. A két utóbbi nyílás között, a tetősíkok törésének magasságában egy újabb párkány vonul végig. A déli oldalfalon pannók és szalagkeretelésű vakablakok válják egymást, háromtengelyes homlokzati kompozícióba szervezve. Itt is megjelenik a profilállt koronázópárkány, az utóbbi felett emelkedő oromfal pedig az ellenkező oldal oromzatának elemeit ismétli meg. A belsőben a háromtraktusos, csehsüveg boltozatú pince felett egy könyökfás gerendavázra helyezett pallófödémes szerkezet határolja el a három szintet és a padlásteret. * 4
A földszinten: A+A+A+A+K+A+A+A+A, az emeleteken: A+A+A+A+A+A+A+A+A.
2
Sajnálatos módon jelenleg nem áll rendelkezésünkre egyetlen olyan írott forrás sem, mely
biztos alapul szolgálhatna a magtárra vonatkozó építéstörténeti
következtetéseinkhez, ez okból főként a morfológiai elemzések adta lehetőségekre vagyunk kénytelenek támaszkodni. A helyenként súlyosan károsodott épületplasztikát elemezve együtt látjuk a késő barokk, valamint klasszicista megoldások némelyikét. A sarkaikban lekerekített homlokzati pannók, akárcsak a vakolt szalagkeretelésű, adott esetekben magas zárókövekkel hangsúlyozott ablaknyílások még a barokk építészeti hagyomány formaörökségét képezik; mellettük viszont már a klasszicizmus sajátosságaként van jelen a vakolatba mintázott sarokarmirozás. Ugyancsak kései elterjedésű elemként tartjuk számon a falmezők vízszintes sávokban való rusztikázását, melyet régiónk építészete a barokk végső időszakában és főleg a klasszicizmustól kezdődően használ nagy előszeretettel. Ez utóbbit a homlokzatok földszinti regisztereinek romlott állapota miatt kerelőszentpáli épületünkön már kevésbé élvezhetjük, de nyomai igen jól kivehetők a falszövetből, melynek azonos távolságokban bemélyített téglasorai minden bizonnyal az egykori faldekoráció vízszintes vájatainak adtak helyet, mint ahogy ezt az utcai homlokzat kapujáról készített 20. század eleji fotó részletei is alátámasszák.5 A fenti körülmények közepette magtárunk építését legkorábban a XVIII. század utolsó harmadában tudjuk elképzelni. (A keleti kapu küszöbére faragott 1846-os dátum valószínűleg egy későbbi javítás időpontját jelöli.) A fenti datálást támassza alá a hátsó homlokzaton megmaradt eredeti deszkaborításos kapu kialakítása is, melyet több esetben is viszont láthatunk tájaink 18. század végi épületein. Az előbbi kapuhoz hasonlóan, a belső teret szintekre osztó faszerkezet, valamint a barokkos manzárdtető ferdedúcos főállásaival úgyszintén eredeti formájában maradt ránk. Tömegében és szerkezetében épületünk egy meglehetősen elterjedt típusba tartozik, melyet a 19. század első felében is alkalmaznak, például Fehéregyházán (1815) és Szentkatolnán (1843).6
5
F/F fotó, papír, 9×14 cm, a Haller család magángyűjteményében. Erdélyi települések épített öröksége. Adatfelvételi kézirat. 2002; Bakk Pál: Szentkatolnai krónika. Kézdivásárhely 2001. 94.
6
3
Az utca felőli hosszabbik homlokzat főtengelyén létrehozott kaput a kollektívgazdaság idején jelentősen átalakították, így csak a már említett, az 1900-as években készített fénykép tanúskodik ennek eredeti állapotáról. A közeli felvételről jól kivehetők a keretelés részletei, a félköríves bejáratot koronázó zárókő, az ebből két irányba kiinduló, a nyílás mentén lefutó pálca. A bejárót közrefogó pilaszterek maradványait még láthatjuk a valóságban is, akárcsak az utóbbiakat összekötő golyvázott párkány csonkított profiljait, ezzel szemben a kaput főképpen kiemelő igényes kivitelű tört oromzatnak egyedüli tanúja a már említett igen értékes fotófelvétel. Ugyancsak a fenti fényképnek köszönhetően tudtuk meg, hogy a modern gyári téglával kirakott mai kapuszárak helyén egykoron két beforduló pálcákkal, lemezekkel illetve szímákkal profilállt 16−17. századi másodlagos elhelyezésű szárkő ékesítette, az akár reprezentatívnak is nevezhető bejárót. A két faragott műrészlet eredeti helyét legkönnyebben az épületünk szomszédságában állt reneszánsz kori várkastélyban tudnánk elképzelni, abban az Alárdi féle vagy az ezt kovető Haller István által elkezdett, majd János fia által folytatott épületben, melyben több hasonló faragott kő szegélyezhette a kor igényeinek és ízlésének megfelelően kialakított nyílásokat. Magtárunk kutatásánál előkerült egy második 17. századi eredetű faragvány is, mely az előbbihez hasonlóan érdekes (és mindeddig ismeretlen) adalékként járul hozzá a reneszánszkori építkezésekről kialakított sejtelmes képünk bővítéséhez. A keleti magtárkapu szemöldökzónájában, az újabb kori fröcskölt vakolat eltávolításakor egy téglalap alakú feliratos tábla részletei tárultak elénk. Kvalitásos metszésű antikvás szövegében a következőket olvashatjuk: „SPECTABILIS AC MAG(nifi)CVS / IOANNES DE HALLERKEO / CIRCVM VALLAVIT ARCEM / HANC A FVNDAMNETIS MVRO / EXTERIORIS CVM QVATOR / PROPVGNACVLIS / IMOSVITQ(ue) PRIMVM LAPIDEM / ANNO 1660.” A feliratos tábla valamelyes módon társa lehetett annak az általunk korábbról ismert 1674-es keltezésű emléktáblának, mely a barokk kastély déli szárnyában áthelyezve maradt az utókorra.7 Míg ez utóbbi Haller János kastélybeli építkezésinek bevégzését jelzi, addig a frissen előkeült előbbi tábla ugyanazon építkezések kezdetét hivatott rögzíteni, mintegy lehetővé téve a Haller István kastélyépítő tevékenységét folytató János-féle építkezések 7
Kimpián Annamária–Márton Judit: i.m. 4.
4
pontos időbeni behatárolását: 1660-1674. A két felirat egymást megerősítve hozza az utódok tudomására a meglehetősen elhúzódó építkezések eredményeit: a négybástyás kerítőfal és védőárok kialakítását, valamint a belső paloták egyikének építését. Hogy hogyan mutathattak a fenti említésekbe foglat falak, bástyák és belső paloták? – azt ma már csak egy 17. századi festmény többé-kevésbé hitelesnek vélhető részleteiből próbáljuk találgatni.8 A magtár valamint a reneszánsz kori rezidencia helyén épülő későbarokk kastély mélyebb helyszíni kutatásai, reményeink szerint valamelyes mértékben fény tudnak majd deríteni a 16-17. századi elődépületek bizonyos részleteire, újabb faragványokkal gazdagítva a fentiekben bemutatott kövek sorát.
8
Kovács András: Késő reneszánsz építészet Erdélyben. Budapest−Kolozsvár 2003. 225. kép.
5
