INFORMÁCIÓ BEUTAZÁSI SZABÁLYOK TÉL 2015/2016
AFRIKA: DÉL-AFRIKAI KÖZTÁRSASÁG Beutazási szabályok:
A magyar magánútlevéllel rendelkezők maximum 30 napot tölthetnek vízummentesen Dél-Afrikában. Az útlevélnek a hazautazás napjától számítva még legalább 30 napig érvényesnek kell lennie, és legalább két üres oldalt kell tartalmaznia. További beutazási feltételek: a visszaútra, vagy továbbutazásra szóló repülőjegy; sárgaláz oltásról szóló érvényes igazolás, amennyiben Afrika, vagy Dél-Amerika érintett országaiból, vagy azok érintésével történik a beutazás. Amennyiben 30 napnál hosszabb ideig kíván tartózkodni az országban, a szükséges beutazóvízum a Dél-afrikai Köztársaság budapesti nagykövetségén szerezhető be. 2014. június 1-jétől fő szabályként minden vízumot az állampolgárság vagy a tartózkodási helynek megfelelő országban kell kérelmezni. A turista és látogatói, továbbá az egészségügyi ellátás igénybevétele céljából kiadott vízum a beutazást követően nem módosítható a tartózkodási cél szerint, azaz helyben nem igényelhető pl. munkavállalói vagy tanulói vízum. A vízumok időtartama azonban meghosszabbítható. A 90 napra szóló turista vízum egy ízben további 90 napra helyben meghosszabbítható, azt legkésőbb a vízum lejártát megelőző 60 nappal kell kezdeményezni. (30 napos vízum esetén a lejáratot megelőzően legkésőbb 7 nappal.)
KENYA Beutazási szabályok:
Új vízumigénylési szabályok léptek életbe Kenyában! Felhívjuk a magyar állampolgárok figyelmét, hogy 2015. július 2-tól megváltozott a vízum igénylési módja a Kenyába látogatók részére. Az új szabályozás szerint megszűnik a reptéren felvehető vízum lehetősége és a továbbiakban csak előzetesen kifizetett és kérelmezett elektronikus vízummal lehet belépni az országba. Az új rendszer bevezetése kapcsán kiemelendő, hogy a kenyai vízum beszerzése akár 8-10 napig is eltarthat! A kenyai hatóságok 2015. augusztus 31-ig még kiadnak a reptéren felvehető vízumot is. Azonban a türelmi idő lejárta után az előzetesen kiváltott vízummal nem rendelkezőktől megtagadják a beléptetést. A bevezetett elektronikus rendszer új, ezért még nincsenek értékelhető tapasztalatok a rendszer működéséről és jóváhagyás gyorsaságáról. Magyar állampolgár vízum, megfelelő anyagi fedezet, oda-vissza érvényes menetjegy felmutatásával utazhat be a Kenyai Köztársaságba. A vízum kiadásakor az útlevélnek legalább még hat hónapig érvényesnek kell lennie.
Vízum ügyintézés:
A kérelmet a következő internetes oldalon lehet kérelmezni a következő lépésekben:
Az oldalon található VISITOR (kék színű) fülre kattintva létre kell hozni egy felhasználó fiókot. Ehhez szükséges egy e-mail cím, név és állampolgárság megadása A regisztráció sikerességéről igazoló e-mailt küld a rendszer. A felhasználó névvel és jelszóval történt belépés után fel kell tölteni egy digitális fényképet (fénykép mérete maximum: 500pc X 500px) A következő lépésben ki kell választani a vízum típusát (Ez rövid távú látogatás esetén jellemzően a VISITOR vízum.) A megjelenő vízumigénylő ívet ki kell tölteni. Ennél a lépésnél kiemelten fontos a teljes és pontos kitöltést, mert a rosszul feltöltött kérelmeket elutasítják! Fel kell tölteni az útlevél beszkenelt adat oldalát, ahol a fénykép és a további személyes adatok találhatók. A vízumdíjat az elektronikus felületet használva kell kifizetni VISA vagy MASTERCARD használatával. A befejezést követően a kérelem továbbítása kerül elbírálásra. A döntésről az előzetesen regisztrált e-mail címre küldenek értesítést. Ez akár 7 napig is eltarthat! A döntésről szóló e-mail megérkezése után jelentkezzen be ismét a fiókjába a jelszóval és felhasználónévvel, majd töltse le és nyomtassa ki a vízumot. A kinyomatott vízumot a Nairobiba tartó repülőgépbe való beszállás előtt ellenőrzik, amennyiben nem rendelkezik a kinyomatott vízummal megtagadhatják a repülőgépre való beszállást. Kenyába való megérkezés után útlevele mellett adja át a kinyomtatott vízumot a beléptetést bonyolító tisztviselőnek.
NAMÍBIA Beutazási szabályok:
Magyar állampolgár vízum birtokában utazhat be Namíbiába. Az útlevélnek legalább hat hónappal a beutazást követően még érvényesnek kell lennie, és legalább egy üres oldalt kell tartalmaznia.
Vízum ügyintézés:
A vízumot Namíbia bécsi nagykövetségén kell a kiutazás előtt kérelmezni. (Nagykövetség: 1190 Bécs, Zuckerkandlgasse 2.; Tel: 0043-1/402-9371; Fax: 0043-1/402-9370; E-mail:
[email protected]; ww.embnamibia.at)
MAURITIUS Beutazási szabályok:
A magyar állampolgárok meghatározott feltételek teljesítése esetén vízummentesen utazhatnak be az országba (az utazás időpontját hat hónappal meghaladó érvényességű és két üres oldallal rendelkező útlevél; visszautazásra szóló, érvényes repülőjegy; visszaigazolt szállásfoglalás; jogosultság a származási/tartózkodási hely szerinti országba történő belépésre; a tartózkodáshoz szükséges anyagi feltételek igazolása (100 USD/nap). Az utazáshoz ajánlott mindenre kiterjedő utas- és balesetbiztosítás megkötése.
SEYCHELLE – SZIGETEK Beutazási szabályok:
Magyar állampolgárok vízum nélkül utazhatnak Seychelles-szigetekre. A 30 napig érvényes ingyenes Visitor’s Permit érkezéskor a repülőtéren történő kiállításának feltételei:
Az utazás időpontját hat hónappal meghaladó érvényességű útlevél; Visszautazásra szóló, érvényes repülőjegy; Visszaigazolt szállásfoglalás; Jogosultság a származási/tartózkodási hely szerinti országba történő belépésre; A tartózkodáshoz szükséges anyagi feltételek megléte (150 USD/nap)
TANZÁNIA - ZANZIBÁR Beutazási szabályok:
Magyar állampolgár vízum birtokában, megfelelő anyagi fedezet felmutatásával utazhat be Tanzániába. A vízum a határokon felvehető, ára 50 dollár. A vízum kiadásakor az útlevélnek legalább hat hónapig érvényesnek kell lennie. A normál vízum a beutazástól számított három hónapig érvényes és kizárólag egyszeri beutazásra jogosít, egy alakalommal további három hónapra meghosszabbítható. A többszöri vízum 3-12 hónapig érvényes. A szárazföldi Tanzánia és Zanzibár szigete közötti mozgás országon belüli utazásnak számít, így ehhez külön vízumra nincsen szükség. Egyéb információ: Idegenforgalmi adó jogcímen az utasoknak további 1 USD/fő/éj fizetendő a szállodában helyszínen.
Vízum ügyintézés:
Belépéskor a helyszínen fizetendő: kb. 50,- USD/fő (egyszeri belépésre jogosít)
Kiutazás:
Felhívjuk a Tanzániába utazók figyelmét, hogy az országból repülővel történő kilépéskor 48 USD/fő kilépési illetéket (airport service charge, departure tax) kell fizetni.
ÁZSIA: EGYESÜLT ARAB EMÍRSÉGEK Beutazási szabályok:
2015. május 6-án teljeskörű vízummentesség lépett érvénybe: magyar állampolgárok a beutazás napjától legalább 6 hónapig érvényes útlevéllel (magán-, diplomata, szolgálati) előzetesen beszerzett vízum nélkül léphetnek be az Egyesült Arab Emírségekbe, és tartózkodhatnak az országban 6 hónapon belül 90 napig. Ideiglenes magánútlevéllel csak emírségi tartózkodási engedéllyel rendelkezők (jellemzően itt született gyermekek, akiknek még nincs magánútlevelük) utazhatnak be.
EGYIPTOM Beutazási szabályok:
Magyar állampolgárok a belépéstől számított további hat hónapig érvényes magánútlevél birtokában vízumkötelesen utazhatnak be Egyiptomba. A turista célú vízum megvásárolható érkezéskor a repülőtéren 25 USD, vagy ennek megfelelő EUR, vagy EGP ellenében. A Neckermannál foglalt budapesti csomagtúrák esetében az ár már tartalmazza a vízumot!!! A beutazáshoz szükséges a belépéstől számított hat hónapig érvényes útlevél. Egyiptomi vízum igényelhető előzetesen az Egyiptomi Nagykövetség Konzuli Osztályán Tartózkodási napok száma a vízumban megjelölt / engedélyezett napok száma (turizmus céljából általában 30 nap). Ezt meghaladó tervezett tartózkodás esetén a helyi Belügyminisztérium ’Passports, Nationality and Immigration’ osztályán kell kérvényezni a vízum meghosszabbítását. Magyar állampolgárok törekedjenek érvényes egyiptomi vízum vagy tartózkodási engedély birtokában lenni.
INDONÉZIA – BALI Beutazási szabályok:
Magyar állampolgárok turisztikai céllal, 30 napnál rövidebb időre tervezett tartózkodással vízummentesen léphetnek Indonézia területére. Egyéb rövid távú beutazási célok (üzleti, kulturális tevékenység, látogatás, tranzit) esetében továbbra is él a vízumkötelezettség.
Kiutazás:
Bali sziget elhagyásakor a repülőtéren ki kell fizetni az ún. repülőtéri kilépési illetéket. Ennek összege 150.000 Rúpia/fő (kb. 24 USD, mely készpénzben fizetendő) (amennyiben helyközi járattal hagyja el az országot, akkor a kilépési illeték 50.000 Rúpia/fő)
MALAJZIA Beutazási szabályok:
Magyar állampolgárok turizmus céljából legfeljebb 90 napig vízummentesen tartózkodhatnak Malajzia területén. Az útlevélnek a tervezett elutazás napjától még legalább 6 hónapig érvényesnek kell lennie és haza- vagy továbbutazásra jogosító repülőjegyet vagy egyéb jegyet kell bemutatni.
MALDÍV-SZIGETEK Beutazási szabályok:
Maldív-szigetekre beutazó magyar állampolgároknak, valamennyi beutazási forma (turisztikai, üzleti, tanulmányi stb.) esetén vízummal kell rendelkezniük. Az útlevélnek a belépéstől számított 2 hónapig kell érvényesnek lennie. A határon belépéskor igényelhető a legfeljebb 30 napos tartózkodásra szóló turista vízum, feltéve, hogy a kérelmező rendelkezik a tovább-, vagy visszaútra szóló repülőjeggyel, szállodai szobafoglalással, valamint napi 150 USD-nyi anyagi fedezettel a megélhetése költségeinek fedezésére. A max. 30 napos tartózkodásra szóló vízum paramétereinek meghatározása (a vízumban foglalt tartózkodási idő engedélyezése) a beléptetést engedélyező bevándorlásügyi hatóság képviselőjének diszkrecionális jogköre, vagyis a 30 napos tartózkodás csak lehetőség. Vízumkérelmet az érkezéskor a maléi nemzetközi repülőtéren lehet benyújtani. A helyben kiállított vízum érvényességi ideje legfeljebb 30 nap, ami a Maldív-szigeteken való tartózkodás során meghosszabbítható.
THAIFÖLD Beutazási szabályok:
2011. augusztus 11-től a 30 napot nem meghaladó turista célú beutazások esetében a magyar állampolgárok mentesülnek a vízumkötelezettség alól. Amennyiben az utazó nem légi határátkelőhelyen lép be Thaiföldre, csak 15 napot tartózkodhat vízummentesen az országban. A nem turista célú, illetve harminc napot meghaladó beutazások továbbra is vízumkötelesek. Magyarországról Thaiföldre beutazó állampolgáraink vízumot a Thaiföldi Királyság budapesti Nagykövetségén igényelhetnek. A hatályos thai törvények szerint tartózkodási engedély hiányában külföldi állampolgárok 180 napon belül legfeljebb 90 napot tölthetnek Thaiföldön. A beutazásnak alapvető feltétele a belépéskor még legalább 6 hónapig érvényes magyar útlevél. Vízummentesen beutazó külföldi állampolgárok 2014. augusztus 12-től kezdődően Thaiföld területére szárazföldi átkelőhelyen keresztül csak egy alkalommal léphetnek be. Második alkalommal már megfelelő vízummal kell rendelkezniük. Légi úton történő belépés esetén, amennyiben megalapozott a gyanú, hogy a külföldi állampolgár vízummentességét tartós thaiföldi
tartózkodásra próbálja felhasználni, az idegenrendészeti hatóság figyelmeztetik a megfelelő vízum beszerzésének szükségességére. Az idegenrendészeti hatóságok fokozott mértékben kívánják érvényesíteni és ellenőrizni, hogy a vízummentesen Thaiföldre belépő külföldi állampolgárok kizárólag turizmus céljával tehessék azt, mivel a vízummentesség biztosításának fő célja a turizmus ösztönzése. A turizmus céljával történő vízummentes belépés feltétele a belépéskor minimum, 6 hónapig érvényes útlevél, az oda- és visszaútra szóló repülőjegy és megfelelő anyagi feltételek (személyenként 10 ezer thai Baht, vagy családonként 20 ezer thai Baht) megléte. Thaiföldre történő belépéskor mindenki győződjön meg arról, hogy az útlevélkezelő elhelyezte-e a beléptető pecsétet az útlevelében, ezt ugyanis az országból való távozáskor az illetékes hatóság ellenőrzi, és beléptető pecsét hiányában az utast - annak ellenére, hogy a mulasztást a thai hatóságok követték el - idegenrendészeti őrizetbe vehetik, és bírósági eljárást követően kitoloncolhatják az országból. A beléptető pecséten szereplő dátum határozza meg, hogy az utas meddig tartózkodhat jogszerűen Thaiföldön.
SRI LANKA Beutazási szabályok:
Turista vagy üzleti célból érkező magyar állampolgárok 30 napra érvényes vízumot igényelhetnek. Az útlevélnek a belépéstől számított 6 hónapig érvényesnek kell lennie.
Vízum ügyintézés:
Vízumot kizárólag az Elektronikus Utazási Felhatalmazási Rendszerben (ETA) a következő weboldalon: www.eta.gov.lk/slvisa/(Figyelem! Az oldal csak angol nyelven érhető el). A vízumdíj 35 USD. Az ETA rendszerben történt bejelentkezést követően kapott hivatkozási számmal tudják majd felvenni a vízumot a colombói nemzetközi repülőtéren. Belépéskor a vízumfelvétel a magyar állampolgárok számára csak a colombói nemzetközi repülőtéren lehetséges. A nemzetközi repülőtéri tranzitálás vízummentes.
SZINGAPÚR Beutazási szabályok:
Az érvényben lévő kölcsönös vízummentességi megállapodás 2004. november 1-től - más EU-tagállamok állampolgáraihoz hasonlóan - 90 napos szingapúri tartózkodásra jogosítja fel a magyar állampolgárokat. Az idegenrendészeti szabályok szigorúak. Az illegális határátlépést, engedély nélküli tartózkodást 6 hónapig terjedő börtönbüntetéssel, minimum 3 botütéssel (amennyiben az illető nem kiskorú, vagy várandós anya) és jelentős pénzbírsággal büntethetik. Az útlevélnek a határátlépéstől számított legalább 6 hónapig érvényesnek kell lennie. Ha az utazó 6 hónapon belül érkezik sárgaláz járvány által veszélyeztetett országból, akkor érvényes, sárgaláz elleni oltási igazolvánnyal kell rendelkeznie.
A rövid távú vízumok meghosszabbítását a colombói bevándorlási hivatal (Department of Immigration and Emigration Tel: 0094-11-597511) végzi.
AMERIKA: ANTIGUA Beutazási szabályok:
Magyar állampolgároknak nincs szükségük turista, illetve üzleti vízumra, az országban maximum 180 napig tartózkodhatnak vízummentesen. A beutazáshoz a belépéstől számított 6 hónapig érvényes útlevél szükséges!
BARBADOS Beutazási szabályok:
A beutazás előfeltétele, repülőjeggyel, valamint az rendelkezzen az utazó. Az hónapig kell érvényesnek
hogy tovább- illetve visszautazásra érvényes ott-tartózkodáshoz szükséges anyagi fedezettel útlevélnek a visszautazástól számítva min. 6 lennie.
Magyar állampolgárok vízummentesen utazhatnak Barbadosra és ott három hónapig tartózkodhatnak turistaként. A három hónapot meghaladó tartózkodás esetén a budapesti brit nagykövetségen keresztül lehet vízumkérelmet benyújtani.
BRAZÍLIA Beutazási szabályok:
A magánútlevéllel rendelkező magyar állampolgárok 90 napot meg nem haladó, turista célú beutazásaik esetén vízum nélkül léphetnek be, és tartózkodhatnak Brazília területén. Az útlevélnek a belépés napjától számított legalább fél évig még érvényesnek kell lennie. A 90 napos tartózkodási lehetőség helyben történő meghosszabbítására nincs lehetőség. Többszöri belépés esetén a tartózkodási napok az utolsó 180 naptári napban összesítve sem haladhatják meg a 90 napot. Az országból történő elutazáskor a jegykezelésnél ellenőrzik, hogy a megváltott repülőjegy tartalmazza-e a reptéri illetéket. Ha nem, akkor a kb. 30 eurónak megfelelő összeget a helyszínen kell kifizetni. Ugyanez az összeg belföldi járat igénybevétele esetén kb. 10 euró. Legkésőbb indulás előtt 96 órával a Condor Secure Flight (API Data Form) adatok kitöltése kötelező a Condor honlapján keresztül.
DOMINIKAI KÖZTÁRSASÁG Beutazási szabályok:
Magyar állampolgárok 30 napig vízummentesen tartózkodhatnak a Dominikai Köztársaságban, ugyanakkor az országba való megérkezéskor 10 USD értékű turista kártyát kell kiváltaniuk. Ezt a turista kártyát megvásárolhatják a Dominikai Köztársaság nagykövetségein és konzulátusain, vagy az országba érkezéskor a reptéren. A turista kártyával 60 napig tartózkodhatnak az ország területén. Magyar állampolgárok számára a Dominikai Köztársaságba való beutazás, az ország elhagyásától számított három hónapig még érvényes útlevél birtokában történhet. Azon személyek, akik meg szeretnék hosszabbítani tartózkodásukat, be kell fáradjanak a Santo Domingoban található Migrációs Hivatalba és kérvényezniük kell a kártyájuk meghosszabbítását. Amennyiben ezt elmulasztják, az ország elhagyásakor a helyi hatóságok büntetést rónak ki, amely 30 USD-tól egészen 500 USD-ig terjedhet, az országban eltöltött idő függvényében.
Kiutazás:
Kiutazáskor hivatalosan 20 USD/fő kilépési illeték megfizetése kötelező.
JAMAIKA Beutazási szabályok:
A jamaicai Nemzetbiztonsági Minisztérium tájékoztatása szerint, 2013. március 7-től már hatályos az a rendelkezés, mely szerint turisztikai, kulturális csereprogramok és a rövid távú üzleti utazások vonatkozásában – maximum 30 napos tartózkodás idejére – magyar állampolgárok mentesülnek a beutazó vízum előzetes igénylése alól. Az útlevélnek a tervezett tartózkodás végétől számított, plusz három hónapig érvényesnek kell lennie. Amennyiben az eredetileg tervezettnel hosszabb ideig akarunk az orszagban tartozkodni, keressük fel a tartózkodasi engedélyek meghosszabbításáért felelős hivatalt (Immigration Office, 25 Contant Spring Road, Kingston 10) vagy informacióért, a tiszteletbeli magyar konzulátus irodáját. Legkésőbb indulás előtt 96 órával a Condor Secure Flight (API Data Form) adatok kitöltése kötelező a Condor honlapján keresztül.
KUBA Beutazási szabályok:
Magyar állampolgárok számára a Kubába való beutazás az ország elhagyásától számított három hónapig még érvényes útlevél birtokában történhet. 2001. október 1-jétől magyar állampolgár csak érvényes vízum vagy turistakártya (Tarjeta de turista) birtokában utazhat be Kubába. Vízumot a Kubai Köztársaság Budapesti Nagykövetségén, turistakártyát szintén ott, vagy a Neckermann Központból lehet igényelni. Néhány légitársaság (pl. Jetairfly, Air Canada) díjmentesen biztosít utasainak turistakártyát, érdemes erről informálódni. Vízumfelvételkor és beutazáskor a kubai hatóságok kérhetik a szálloda vagy magánszállás (casa particular) foglalásának igazolását. A vízumelőírásokról Kuba budapesti nagykövetségének honlapján (www.embacuba.hu) a Konzulátus, Vízumkérelem, Vízumkérőlap, Turista kártya menüpontok alatt találhat az érdeklődő információkat. A reptéri tranzitálás vízummentes. 2015. május 1-től a Frankfurtból Kubába repülő Thomas Cook/Neckermann csomagtúrát foglalt utasokra és a Condor járatokon történő utazásokra új szabályzást vezetnek be a kilépési illetékre vonatkozólag. Május 1-től a kilépési illetéket a frankfurti repülőtéren fogják beszedni az utasoktól, nem hazafelé úton a kubai repülőtéren. Ez a változás 2015. augusztus 31-ig van jelenleg érvényben. A kilépési illeték mértéke a jelenlegi szabályzásokat tekintve 24 EUR/fő (infantokat kivéve). Legkésőbb indulás előtt 96 órával a Condor Secure Flight (API Data Form) adatok kitöltése kötelező a Condor honlapján keresztül.
Vízum ügyintézés:
A turista kártya ára 25 EUR. A Neckermann Központtól lehet igényelni előzetes kéréssel a
[email protected] e-mail címen. a következő adatok szükségesek hozzá: Egyéni ügyfeleknél szüséges: foglalási (TN) szám – amennyiben van utas számlázási név utasok szül.dátum utas lakcíme utas vagy partner iroda e-mail címe utas vagy partner iroda telefonszáma A helyszínen nem kiváltható, előre kell megvásárolni!
Kiutazás:
Az ország elhagyásakor minden kilépőnek 25 USD kilépési illetéket kell fizetnie.
MEXIKÓ Beutazási szabályok:
Magyar állampolgár a kiindulási országtól függetlenül, turizmus, tranzitálás, valamint üzleti tárgyalás céljából 180 napig vízum nélkül léphet be, és tartózkodhat Mexikóban. A belépéskor a migrációs hatóságok formanyomtatványt töltetnek ki a beutazóval. Javasoljuk, hogy a magyar magánútlevél, a mexikói beutazás tervezett időpontjától még legalább 1 évig érvényes legyen. A/ Az első 180 napos, vízummentes turista-tartózkodás tetszőleges időpontban megszakítható, és az országból történt igazolt kilépés (azaz, a határon történt ki- és újabb beléptetéskor, a bepecsételés) után, ismét kezdődhet egy újabb 180 napos időszak. Ennél több, azaz kétszeri, turista-tartózkodásra jogosító, összesen, max. 360 napos tartózkodásnál többre nem nyújt lehetőségét az új mexikói szabályozás. B/ Kivételes esetekben - akár az első 180 napos, akár a második 180 napos turista–tartózkodás idején - a Bevándorlásügyi Hivatal jogosult lehet annak a kérelemnek a vizsgálatával foglalkozni, amelyet magyar (vagy más, EU-s) állampolgárok a turista „migrációs státuszuk”-nak, az időlegesen megváltozott körülményeikre hivatkozással (házasságkötési szándék, vagy munkaszerződés és/ vagy FM2 kiváltásának alaposan indokolható esetei), hivatalos dokumentumokkal is igazolható formában fennállnak. Legkésőbb indulás előtt 96 órával a Condor Secure Flight (API Data Form) adatok kitöltése kötelező a Condor honlapján keresztül.
TOBAGO Beutazási szabályok:
Az országba utazó magyar állampolgárok rövid időtartamú (180 napon belül 90 nap) vízummentes beutazásra és tartózkodásra jogosultak. Felhívjuk a szigetre látogatók figyelmét, hogy a sziget elhagyásának napjától még 90 napig érvényesnek kell lennie az útlevelüknek.
Vízumokkal kapcsolatos kérdés esetén a
[email protected] e-mail címen, vagy a 06-1/309-5995 és 06-1/309-5990-es telefonszámokon érdeklődhettek!
Sikeres értékesítést!
NECKERMANN TEAM
Készült: 2015.08.14. Aktuális infomrációk a beutazási feltételekről: http://konzuliszolgalat.kormany.hu/utazasi-tanacs