A KERÉK ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM SZÜLŐI TÁJÉKOZTATÓJA 2017-2018-as tanév Kedves Szülők! Szeretettel köszöntöm Önöket az új tanév kezdetén. Hagyományainkhoz híven most, a tanév elején eljuttatjuk minden családhoz tájékoztatónkat az elmúlt tanév eredményeiről, az új tanév rendjéről. Ez a levél csak az általunk legfontosabbnak tartott információkat tartalmazza. Az intézmény pedagógiai munkájának átfogó elemzését szeptember végétől megtalálják honlapunkon: www.kerekiskola.hu.
Segítséget kér Önöktől az iskola Tanulj és Sportolj! Alapítványa Pedagógiai Programunk kiemelt nevelési-oktatási céljainak megvalósításában, a rászoruló tanulók támogatásában, az intézmény fejlesztésében legfontosabb segítőnk az alapítványunk. A 2016-2017-es tanévben az oktatáshoz szükséges számítógépek, projektorok, a széles sávú internet vonal biztosításán túl több mint 450 ezer forinttal tudtuk támogatni tanulóink tanulmányi kirándulását, táborozását. Kedves Szülők! Soha ilyen szükségünk még nem volt az Önök segítségére, mint az utóbbi években. Alapítványunk forrása az iskolánk fejlesztésének. Alapítványi tőkénket az Önök befizetései, felajánlásai gyarapítják. A diákjainknak juttatott támogatás mellett a következő tanév legnagyobb beruházása számítástechnikai eszköztárunk bővítése lesz. Kérjük, lehetőségük szerint fizessék be az alapítványi hozzájárulást, melynek összege az általános iskolában 3000 forint, a gimnáziumban 5000 forint egy tanévre. Az alapítvány számlaszáma: 11703006 – 20049856 - 00000000
TANULJ ÉS SPORTOLJ ALAPÍTVÁNY
Az elmúlt tanévben többször hívtuk össze az iskolai szülői munkaközösséget. Köszönjük az ötleteiket, segítségüket, a ruha- és játékvásár szervezését. Ebben a tanévben újra számítunk a munkájukra. Megbeszéléseinket a szülői értekezletek előtt tartjuk. Kérem Önöket, hogy szülői körben beszéljék meg hogyan, milyen munkával tudnak segíteni nekünk iskolánk (osztályterem, folyosó stb.) szépítésében. A munka kivitelezésében egyeztessenek az osztályfőnökkel vagy az igazgatóval.
A munkatervünkben kitűzött nevelési-oktatási célokat teljesítettük. Éves munkánk kiemelt programjaival, melyekre büszkék vagyunk, külön foglalkozunk: A néptánc oktatással Harmadiktól a nyolcadik évfolyamig tanítunk néptáncot Eichmüller Barbara néptánc oktató segítségével. Táncoktatásra alkalmas helyiség hiányában továbbra is az aulát kell használnunk. Június 1-én néptánc gálát szerveztünk az érdeklődőknek, ahol a gyerekek bemutathatták a tanultakat. A gála szervezéséért köszönet illeti Gyúriné Boros Adrienn tanítónőt és Eichmüller Barbara tánctanárt. Az előadáson a 3.b osztállyal együtt felléptek a Szellő utcai néptánccsoport tagjai is. Ők nemcsak most táncoltak együtt, de többször közösen léptek fel a tanév során, és együtt táboroztak erdei iskolában is. Az együttműködésért és a közös szakmai munkáért, amire nagyon büszkék vagyunk, külön köszönetünket fejezzük ki Borsos Éva tanítónőnek.
Országos sikert értünk el a népdaléneklési versenyen. A 8. c osztályos lányokból álló kórusunk az országos döntőben harmadik helyezést ért el. Minden köszönetünk a kórust vezető Márkusné Góczán Gyöngyi tanárnőé.
A Kárpát-medence magyarlakta területeivel való ismerkedés. Májusban 43 diákunk négy pedagógus kíséretében ismét egy hetet töltött a Székelyföldön a gyulakuti iskola vendégeként. Következzen egy hetedikes diákunk beszámolója: Kerék Iskola hetedikesei Erdélyben Május 14-én, egy napsütéses vasárnapon, a Kerék Általános Iskola és Gimnázium előtti parkolóból indult el a busz, az izgatott 7. évfolyamunkkal. Erdélyt célba véve indultunk el a Határtalanul pályázat segítségével. Vasárnap az egész napot utazással töltöttük. A hosszú út után Kolozsváron pihentünk meg éjszakára. A többi éjszakát egy Parajdi szálláson töltöttük, ennek nagyon örültünk, ugyanis egy óriási udvar fogadott minket egy nagy focipályával (ennek a fiúk különösen örültek). Mikor hétfőn megláttuk a ránk váró vacsorát, rögtön tudtuk, hogy ez a hét nem a fogyókúráról fog szólni. Nagyon finom ételeket ettünk Erdélyben, látszott, hogy tényleg szívvel, lélekkel csinálták nekünk a finomabbnálfinomabb fogásokat. Rengeteg élményben volt részünk ezen a héten. Első nap Kolozsvárra mentünk várost nézni, ahol meghatározó élmény volt látni a híres Mátyás király szobrot, majd délután a Tordai sóbányát fedezhettük fel, ami talán mindenki kedvenc időtöltésének bizonyult aznap, mert számtalan lehetőség volt az idő eltöltésére. Óriáskerékre ülhettünk, golfozhattunk vagy pingpongozhattunk is. Kedden voltunk Székelyudvarhelyen a szoborparknál, Szejkefürdőn a gyönyörű, díszített faragású székelykapuknál, Korondon, ahol megcsodálhattuk hogyan dolgoznak a székely nénik elképesztő gyorsasággal és rutinnal a cserépedényeken, valamint még a Medve-tavat is körbejártuk és a Parajdi sószorosnál is kirándultunk egyet. Másnap szintén érdekes napunk volt, ugyanis Bözödújfalun jártunk, Kőrispatakon is megfordultunk a szalmakalap múzeumban, ahol láthattuk a világ legnagyobb
szalmakalapját és Segesvárat is bejártuk, majd Fehéregyházán megnéztük a Petőfi múzeumot. Kirándulásunk során voltunk a Békás-szorosnál a Gyilkos-tónál, megmásztuk a Kis-Cohárdot is és a Tordai hasadéknál is jártunk. Mondanom sem kell minden nap rendesen elfáradtunk és nem kellett ágyba ringatni minket esténként. A csütörtöki nap volt szerintem mindenki számára a legemlékezetesebb. Mikor Gyulakutára értünk egy fiú meg egy lány várt minket székely népviseletben és ők vezettek el minket az iskolájukba, a mi testvériskolánkba. Hatalmas szeretettel és tisztelettel fogadtak minket, mindenki népviseletben volt. Úgy fogadtak, mintha az érkezésünk ünnep lenne. Délelőtt volt szerencsénk betekinteni a templomukba, ami nagyon szép volt és gyönyörű beszédet mondtak hazáról. Valamint megnézhettük, hogy zajlik az élet egy esztenán. Láthattunk kisborjúkat meg disznókat és megkóstolhattuk az ordás palacsintát is. Ezek nekünk nagyon nagy újdonságok voltak, mert mi ilyeneket nem sűrűn látunk. Tavaly az évfolyamunkból pár embernek volt lehetősége egy hétig szállást biztosítani a gyulakutai gyerekeknek, amikor ők jöttek Magyarországra, ezért sokan már nagyon várták ezt a találkozást, hogy újra lássák egymást. De nagyon sok új barátság is szövődött, rengeteg kedves emberrel ismerkedtünk meg itt. Elhalaszthatatlan volt a minden évben megrendezésre kerülő barátságos focimeccs is, amin tartva a hagyományokat megint a mi csapatunk nyert. Délután még egy kis előadást is adtak nekünk. Megismertették velünk egy kicsit Gyulakutát, néptáncoltak és énekeltek is nekünk. Nagyon szép volt az előadásuk, a végén még egy kis képet is kaptunk a faluról és kürtőskalácsot. A bemutató után együtt is táncoltunk egy kicsit, nagyon jól szórakoztunk. A búcsú nagyon nehéz volt, alig bírtunk elszakadni egymástól. Azt hiszem, bátran mondhatom, hogy igazán otthon éreztük náluk magunkat. Remélem a búcsú nem volt végleges és még lesz lehetőségünk találkozni egymással. Fantasztikus élmény volt ez az erdélyi kirándulás. Biztos vagyok benne, hogy nem fogjuk elfelejteni. Netuschill Bodza 7.c
A diák mentor program. Iskolánk 13 évfolyamos voltából eredően több olyan programot megvalósíthatunk, amely egy általános iskolában lehetetlen. Ezek közül hetedik éve fut a diákmentor programunk. Ebben a tanévben 41 diákmentorunk foglalkozott alsó tagozatosokkal, segített nekik a tanulásban, a szabadidejük hasznos eltöltésében, támogatva ezzel a gyermekvédelem munkáját. Külön dicséret illeti a 9.a osztály és a 10.a diákmentorait lelkiismeretes munkájukért. A gimnazisták vállalták, hogy egy-egy alsó tagozatos kisgyerekkel a tanév folyamán együtt tanulnak, közös programokat szerveznek. Az alsó tagozatos gyerekek „lubickoltak” a rájuk irányuló külön figyelemben, a gimnazisták életismerete pedig sokat fejlődött az eltelt tanév alatt is. Mentorprogramunkat a következő tanévben is szeretnénk folytatni, ehhez megteremtjük a megfelelő szervezeti és anyagi kereteket. A közösségi szolgálati program. Kilenc éve indítottuk útjára közösségi szolgálati programunkat. A KÖSZ program keretében az előző tanévek során a 10.a és a 10.b osztályok néhány ember kivételével teljesítették az elvárásokat, így érettségi vizsgát tehetnek. A kilencedikesek is jó úton járnak a teljesítés felé. A Közösségi Szolgálat nemcsak a gyerekek személyiségét fejlesztette, hanem az osztályközösséget is. Megnövekedett a becsülete az iskolai diákönkormányzati és segítő munkának, bővültek az iskola külső kapcsolatai Érettségizőink közül mindenki teljesítette a Közösségi Szolgálatot.
Az elmúlt tanévben elért eredményeinkről… Budapesti vagy országos versenyeken elért eredményeink: Budapesti és országos sikereink:
-
Kerületi népdaléneklési verseny: kiemelt arany fokozat, Budapesti népdaléneklési verseny: arany fokozat, országos népdaléneklési verseny: 3. helyezés – Felkészítő tanár: Márkusné Góczán Gyöngyi (Bartek Boglárka, Lázár Csenge, Iharosi Lilla, Pártos Krisztina, Oláh Mónika, Dunavölgyi Csenge, Balázs Orsolya, Bubcsó Loréna 8.c osztályosok)
-
Fővárosi közlekedéstörténeti vetélkedő (BKV) 4. helyezés – Felkészítő tanár: Zsótér Éva (Duma Hajnalka, Jakus Zsófia, Papp Gábor 7.b osztályosok)
-
Benchmark – 2017. Budapesti Általános Iskolák Angol Nyelvi Vetélkedője 9. helyezés – Felkészítő tanár: Porkoláb Zsuzsanna (Magyar Virág 7.c, Czeglédi Dóra 8.a, Süle Dániel 8.a)
-
Kajak kettesek országos diákolimpiája, Selmeci Réka 11.a 1. hely
-
Országos strandröplabda verseny (Faragó Anna 11.a és Hodosi Dorottya 12.b): 6. hely
-
Kézilabda budapesti diákolimpia 4. kcs. fiú csapat: 4.hely – Felkészítő tanár: Feketéné Kovács Éva (Ludmán Marcell, Jenei Benedek, Knapp Marcell, Knapp Milán, Papp Gábor, Maros Tamás, Ali Bernát, Donner Csongor, Tamás Levente, Olcsváry Ármin)
-
Atlétika budapesti diákolimpia
4.kcs. fiú csapat: 5.hely – Felkészítő tanár: Molnár Ákos (Gálfalvi Balázs, Ludmán Marcell, Koska Rajmund, Nemes Milán, Kovács Ádám, Pap Roland) 4.kcs. lány csapat: 6. hely – Felkészítő tanár: Fazekas Tamás (Pártos Krisztina, Ceglédi Dóra, Kőkuti Bianka, Kovács Lili, Bartek Boglárka, Bubcsó Loréna) Többpróba: 2. hely (Gálfalvi Balázs 8.c)
-
Bene Ferenc Labdarúgó Emléktorna: 2. hely (Molnár Ákos) (Kenyeres Milán, Szántó Dániel, Lakatos Gergely, Tavasi András, Ulviczky Balázs, Fehér Máté, Gálfalvy Balázs, Nagy Máté)
A 2017-2018-as tanév rendje A 2017—2018-as tanév hossza 180 tanítási nap (a gimnáziumban 179). A gimnáziumban 2018. május 9. (szerda), a történelem érettségi napja tanítás nélküli munkanap. Tanítási év: 2017. szeptember 1. (péntek) – 2018. június 15. (péntek) A középiskola befejező évfolyamán az utolsó tanítási nap: 2018. május 3. (csütörtök) A 12. évfolyam ballagása: 2018. május 4. (péntek) 17 óra A 8-sok búcsúztatása: 2018. június 15. (péntek) 17 óra Az első félév 2018. január 25-ig tart. Félévi értesítő kiosztása: 2018. január 30. (kedd)
Bizonyítványosztás: 2018. június 15. (péntek) Őszi szünet: 2017. október 28 – november 5. A szünet előtti utolsó tanítási nap október 27. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap november 6. (hétfő). Téli szünet: 2017. december 23 - 2018. január 2. A szünet előtti utolsó tanítási nap december 22. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap január 3. (szerda). Tavaszi szünet: 2018. március 29 – április 8. A szünet előtti utolsó tanítási nap március 28. (szerda), a szünet utáni első tanítási nap április 9. (hétfő). Csak az iskolánkban tanítás nélküli munkanap 2018. április 4-e és április 5-e, valamint április 6-a (szerda, csütörtök, péntek)! Így nálunk a szünet utáni első tanítási nap április 9. Szülői értekezletek: 1. 2017. szeptember 11. (hétfő) felső tagozat, szeptember 12. (kedd) alsó tagozat, gimnázium 2. 2018. február 5. (hétfő) felső tagozat, február 6. (kedd) alsó tagozat és gimnázium 3. 2018. április 16. (hétfő) felső tagozat, április 17. (kedd) alsó tagozat és gimnázium 8. évfolyam továbbtanulási szülői: 2017. november 20. 17 óra Fogadóhetek: a fogadóórák szaktanárok által megjelölt időpontjáról az osztályfőnökök később, az ellenőrző útján tájékoztatják a szülőket. 1. 2017. november 13-17. 2. 2018. február 26- március 2. 3. 2018. április 23-27. Az igazgató fogadóórája: minden csütörtökön 15 óra 30 perc-16 óra 30 perc között van. A szülők értesítése a bukásra állásról: 2017. dec. 12. (kedd) illetve 2018. ápr. 17. (kedd) Az értesítéseket aláírva visszakérjük: 2017. dec. 19. (kedd) illetve 2018. ápr. 24. (kedd) A kisérettségi időpontja: a 11. b és a 12. a osztály számára (angol nyelv, német nyelv, matematika írásbeli, magyar nyelv és irodalom szóbeli): a szaktanár döntése alapján. Idegen nyelvi mérés a 6. és a 8. évfolyamon (angol vagy német nyelvből): 2018. május 16. (szerda). Országos olvasás-szövegértés és matematikai eszköztudás mérés a 6., 8. és 10. évfolyam számára: 2018. május 23. (szerda). A mérésen való megjelenés minden érintett tanuló számára kötelező. A többi osztály ezen a napon Honismereti napot tart. Közép és emelt szintű írásbeli érettségi vizsgák 2018. május 7-től (hétfő) Középszintű szóbeli érettségi vizsgák 2018. június 18-30. (az iskolára vonatkozó pontos időpontot később adjuk meg). Egyéb iskolai programjaink: Papírgyűjtés: ősszel és tavasszal Gólyahét: 2017. október 24-27. Téli vásár: 2017. december 12. Karácsonyi koncert: 2017. december 21. Szalagavató: 2018. január 19. Farsang: 2018. február 2. (péntek) Pályaorientációs nap: 2018. január 19. (péntek) Tanulmányi kirándulás: 2018. május 7-8. Iskolanap és Gyermeknap: 2018. június 14.
Tanítás nélküli munkanap: 2018. június 8. Az iskolai könyvtár nyitvatartási ideje: tanítási napokon 9-15.30-ig.
Szeretnénk, ha a szülők és a pedagógusok kapcsolatát a tiszteletadás, a segítőkészség és a korrektség jellemezné. Az új tanévben kívánok Önöknek és gyermekeiknek sok örömet, sikereket a tanulásban és a sportban. Tisztelettel: Kocsisné Hodosi Eszter igazgató