A KATONAI KÖZELHARC- ÉS KÉZITUSA-KIKÉPZÉS AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚTÓL NAPJAINKIG, VALAMINT EZEK HATÁSA A MAGYAR HONVÉDSÉG KIKÉPZÉSI RENDSZERÉRE

Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem

Zöllei Zoltán

A KATONAI KÖZELHARC- ÉS KÉZITUSA-KIKÉPZÉS AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚTÓL NAPJAINKIG, VALAMINT EZEK HATÁSA A MAGYAR HONVÉDSÉG KIKÉPZÉSI RENDSZERÉRE doktori (PhD) értekezés

Témavezető:

Prof. Dr. Berek Lajos ezredes

2003

TARTALOMJEGYZÉK

Bevezetés .................................................................................................................................... 4 1. A katonai közelharc- és kézitusa-kiképzés rövid egyetemes történeti áttekintése az első világháború kezdetéig............................................................................................ 10 1.1

A közelharc és kézitusa fogalma..................................................................................... 10

1.2

Emberek, embercsoportok létfenntartásáért folytatott küzdelme ................................... 11

1.3

Az első államszervezetek és hadseregeik harceljárása, a harcosok felkészítése............. 12

1.4

A görög városállamok hadseregei és egymás elleni küzdelmük .................................... 13

1.5

A Római Birodalom katonai rendszere........................................................................... 17

1.6

A középkori hadviselés, avagy a kézitusa fénykora ....................................................... 20

1.7

A katonai közelharc- és kézitusa-kiképzés átalakulása a lőfegyver megjelenésének és elterjedésének századaiban (14-18. század) ............................................................... 28

1.8

A katonai közelharc és kézitusa szerepe a háború megvívásában a 19. századtól az első világháború kezdetéig ..................................................................................................... 31

2

Az első világháború közelharc- és kézitusa-kiképzésének jellegzetes vonásai ................ 34

2.1

A harcászati alapelvek, elgondolások, szabályzatok ...................................................... 35

2.2

A kiképzés célja, azaz milyen katonát akartak nevelni a harc megvívására................... 37

2.3

A kiképzés anyaga módszertana ..................................................................................... 38

2.4

A kiképzésre fordított idő ............................................................................................... 41

2.5

A szuronyharc kiképzésben felhasznált segédeszközök, speciális oktatási eszközök ... 41

2.6

Az oktatást végző állomány felkészültségi színvonala ................................................... 42

2.7

Motiváció ........................................................................................................................ 42

2.8

Tapasztalatok .................................................................................................................. 43

3

A katonai közelharc és kézitusa változásai a második világháború végéig ...................... 47

3.1.1

A fizikai felkészítés, mint katonai testnevelés.............................................................. 47

3.1.2

A közelharc felkészítés módszerei ............................................................................... 51

3.2

A katonai közelharc- és kézitusa-kiképzés a második világháborúban az általános és specializált alakulatoknál............................................................................................ 53

3.2.1

A német hadsereg ......................................................................................................... 53

2

3.2.2

A katonai közelharc- és kézitusa-kiképzés az angolszász hatalmaknál ....................... 58

3.2.2.1 Nagy-Britannia........................................................................................................... 59 3.2.2.2 Az Amerikai Egyesült Államok ................................................................................ 61 3.2.3

A Szovjetunió közelharc- és kézitusa-kiképzési rendszere a második világháborúban ............................................................................................................. 64

3.2.4 4

A Magyar Királyi Honvédség ..................................................................................... 67

Nemzetközi kitekintés a közelharc- és kézitusa-kiképzés gyakorlatára a második világháborút követő időszakban........................................................................................ 69

4.1

A közelharc- és kézitusa-kiképzés főbb irányvonalai a második világháborútól napjainkig ...................................................................................................................... 69

4.2

A közelharc- és kézitusa-kiképzés szerepe a különleges alakulatok felkészítésében..... 74

4.2.1

Az Egyesült Államok ................................................................................................... 75

4.2.2

Európai országok ......................................................................................................... 79

4.2.3

Az Orosz Föderáció ...................................................................................................... 83

4.2.4

Izrael ............................................................................................................................ 84

4.2.5

A különleges alakulatok jövője .................................................................................... 85

4.3 5

A modern közelharc- és kézitusa-kiképzést meghatározó tényezők és feladatok .......... 86 A közelmúlt katonai közelharc- és kézitusa-kiképzése Magyarországon ......................... 88

5.1

A második világháborútól napjainkig............................................................................. 88

5.2

A kézitusa kiképzés jövője.............................................................................................. 92

5.3

A békefenntartás feladatához tartozó önvédelmi ismeretekről ...................................... 93

5.4

Néhány gondolat a közelharc és kézitusa pszichológia megközelítéséről...................... 94

5.5

Tapasztalatok összegzése, jövőbeni irányok meghatározása.......................................... 96

5.6

Következtetések .............................................................................................................. 98

Összegzés ............................................................................................................................... 100 Felhasznált irodalom Mellékletek Függelékek Szakmai publikációs tevékenység jegyzéke

3

BEVEZETÉS A katonai közelharc fejlődésének történeti vizsgálata, a katonai mesterségben betöltött szerepének nyomon követése és a jövő katonáinak kiképzésébe történő beillesztési lehetőségeinek teljes körű elemzése több tudományterületet érintő kutatást igényel. Abban a hadtudományi kutatásokon túl más tudományok, tudományágak figyelembevételével, azok összefüggő rendszerében végezhető. A téma interdiszciplináris jellege mindenekelőtt abból adódik, hogy a fizikai felkészítés, a közelharc-kiképzés számos módon kötődik a katonák egyéni és alegység-szintű felkészítéséhez. Ebből adódóan lényegesek a kapcsolatai katonai pedagógiával, a katonai pszichológiával vagy a katonai pályára való alkalmassággal. Problémáinak teljes értékű megválaszolásához figyelemmel kell lenni pl. a nevelés- és pedagógiatudományok, az egészségtudományok és nem utolsósorban a történettudományok területét érintő aspektusokra. Ez a munka elsősorban a fizika felkészítés és a katonai közelharc kapcsolatainak vizsgálatára irányul. Fontos vizsgálati szempontnak tartja a harcművészetek szemléleti-ismereti és módszertani eredményeinek, tapasztalatainak elemzését, alkalmazási lehetőségeinek keresését a katonai kiképzés során. Ahhoz azonban, hogy a katonai közelharc helyét, szerepét érdemben meghatározhassuk, szükséges és hasznos egy kultúrtörténeti, esetenként sporttörténeti áttekintés, amely tanulságaival és következtetéseivel hozzájárul az egyes történelmi korszakok katonai felkészítési tapasztalatainak hasznosításához. A katonai közelharc napjainkban nem kapja meg az őt megillető helyet a katonai kiképzésben sem a fizikai felkészítés, sem pedig az igen összetett motivációs szerepe szempontjából. Szerepének, jelentőségének alulértékelése többnyire a haditechnika mindenhatóságának hangsúlyozásából, az emberi tényező háttérbe tételéből, vagy éppen a regionális konfliktusok ez irányú tapasztalatainak felületes értékeléséből fakadnak. A KUTATÁSI TÉMA IDŐSZERŰSÉGE, FONTOSSÁGA A téma aktualitását erősíti az a tény, hogy a nemzetközi terrorizmus elleni harc során a hadseregek és azok legjobban kiképzett egységei, milyen mértékben tudnak hathatósan fellépni a bombázásokon túl az esetleges közelharc szituációkban. Harcban a közelharc eszközeinek az alkalmazására jelenleg is szüksége mutatkozik. A kiképzés technikai anyagát a fegyverzet és a

4

felszerelés befolyásolja, de a legfontosabb tényezőről, az emberről, mint (pszichoszomatikus egységről) sosem szabad megfeledkezni. Amennyiben csak a tűzfegyverek oldaláról vizsgáljuk a kérdést, úgy tűnhet, hogy a fizikai felkészítés szerepe csökken, de akkor lemondunk arról a kemény harci szellemet erősítő lelki felkészítésről, amely a küzdelembe vetett hitet befolyásolja, ez pedig a győzelem kivívására negatívan hat. A haditechnika fejlődése, a harceljárások változásai egyre magasabb fokú fizikai és mentális képességekkel rendelkező katonákat, alegységeket igényelnek. Ennek a területnek a jelentőségét nem az öncélúan végzett harcművészeti elemek automatikus begyakoroltatásában látom, hanem ezen túlmutató célok késztetnek arra, hogy foglalkozzunk a témával. A katonai testnevelés kiképzés rendszerének alaprendeltetése, hogy jó kondícióban lévő, pszichikailag megfelelő, a kor kihívásainak eleget tenni tudó mozgásműveltségű, a harc eredményes megvívására alkalmas katonákat képezzünk ki. Az előbb megfogalmazottak kitűnő eszköze az önvédelmi- és közelharckiképzés, mert e tevékenységek elsajátítása révén a katona olyan tapasztalatokra tesz szert, amelyek számára hasznosak, mert saját testi épségének a megóvását célozzák, harci körülmények között a túlélés esélyeit növelik. Természetesen magába foglalja azokat a morális, akarati tulajdonságok fejlesztését is, amelyek nélkülözhetetlenek a katonai felkészítés során és ezáltal a fegyveres küzdelem megvívásakor. Az ilyen jellegű felkészülés megadja a katonának azt a pozitív akarati, erkölcsi attitűdöt, amely a háborúban való helytálláson túl az élet egyéb területén is önbizalmat, erőt sugárzó férfias kiállást kölcsönöz. Az egyént az eszmei-érzelmi motiváltságon túl a katonává alakító oktató-nevelő munka és a kiképzés teszi hazája fegyveres szolgálatát vállaló harcossá. Vagyis kell számára a hősies helytállást, a keménységet demonstráló közelharc- és kézitusa-kiképzés. A világban végbemenő változások, a háborúról alkotott elképzeléseink módosulása, a védelmi jelleg erősítése, az új szövetségi rendszerbe való beilleszkedésünk a kiképzési struktúra átalakítására és ezen belül a katonai közelharc- és kézitusa-kiképzés átgondolására késztetnek bennünket. Míg az előző századok többnyire offenzív rohamozó harcost követeltek, addig korunkban, a 21. században már az önvédelmet is ismerő, terrorizmus ellen is hatékonyan alkalmazható, a békét megőrizni képes katona ideálja kerül előtérbe. Mindezek alapján jogos a kérdés, lemondhat-e a hadseregünk a közelharc- és kézitusa-kiképzés fejlesztésének lehetőségéről, kinek mit és hogyan oktassunk, melyek a legmegfelelőbb alternatívák? Dolgozatomban ezekre igyekeztem kellően megalapozott válaszokat adni.

5

KUTATÓI HIPOTÉZISEK Kutatómunkám kezdetén az alábbi hipotézist fogalmaztam meg: − a

NATO

csatlakozás

kapcsán

hazánk

létszámában

kisebb,

szervezetében,

alkalmazásában, felszerelésében és kiképzettségében korszerűbb haderővel fog rendelkezni; − honvédeinket alkalmassá kell tenni a szövetségesek haderejének színvonalához hasonló kemény fizikai teljesítőképességre, amelynek egyik leghatékonyabb eszköze az önvédelmi, közelharc- és kézitusa-kiképzés. − a múlt kiképzési tematikái elavultak, megreformálásuk mindinkább szükségszerű. Felvetődik a kérdés: hogyan áll a Magyar Honvédség ezen a területen és milyen lépések történtek és történnek, hogy megfeleljünk a fenti a kihívásoknak? Elöljáróban annyit, hogy az elmúlt évek tapasztalatai azt bizonyították, a testnevelés és kiképzés ilyen irányú fejlesztése megrekedt, ellaposodott. A csapatoknál nem kötelező a közelharckiképzés kivéve azokat az egységeket (felderítők, gyorsreagálásúak), ahol alaprendeltetésből fakadóan – bár a szükségesnél jóval kevesebb óraszámban – foglalkoznak vele. Milyen alapvető problémák vetődnek fel a közelharckiképzés fejlesztését célul kitűző szakember számára? − a rendelkezésre álló kiképzési időt az állományilletékes parancsnok határozza meg (sok esetben a napi feladatok ellátása nem teszi lehetővé az oktatást) − az oktatási anyag nagyon egysíkú, legjobb esetben csak egy harcművészeti stílust képviselő; − a kiképzést végzők sokszor saját maguk kreálta technikákat tanítanak, amelyek nem életszerűek

és

nem

feladatcentrikusak,

mivel

nincs

központilag

elrendelt

minimumkövetelmény; − az oktatók felkészültsége nem megfelelő, előképzettségük széles skálán mozog, folyamatos továbbképzésük nem megoldott. Az ilyen jellegű kiképzésnek nincs kialakított rendszere, metodikája, követelménye; − az állomány motiváltsága nem kielégítő. Amennyiben 2005-től kisebb, teljes létszámában önkéntes haderőt kívánunk létrehozni, a kiképzés ezen ágát feltétlenül erősítenünk kell, figyelemmel a szövetségi rendszerből ránk

6

háruló feladatokra. A meglévő elavult szabályzókat felül kell bírálni és az elvi kérdések megvitatása után az új elképzeléseket a gyakorlatban célszerű foganatosítani, mert az idő rövidsége miatt abba helyzetbe kerülhetünk, hogy csupán adaptálni tudjuk a szövetségeseinknél működő rendszert, a saját tradíciókat pedig figyelmen kívül hagyjuk. KUTATÁSI CÉLKITŰZÉSEK Kutatómunkám célkitűzései a következők voltak: − a történetiség elvét alapul véve összefoglalni a katonai közelharc- és kézitusa-kiképzés legjellemzőbb alapelveit, vizsgálni a főbb történeti korszakokhoz kötődő ilyen irányú kiképzés jellemzőit, megfogalmazni a fontosabb tanulságait; − a had- és sporttörténet szoros kapcsolatának elemzése és a küzdősportok, harcművészetek vizsgálata a közelharc és kézitusa kiképzésben; − bemutatni a közelharc- és kézitusa-kiképzés helyét, szerepét, fő irányait néhány szövetséges állam haderejének kiképzési tapasztalatai alapján; − elemezni a speciális erők kiképzésének nemzetközi tapasztalatait, megvizsgálni ezek hazai alkalmazhatóságának lehetőségét; − áttekinteni az elmúlt időszak hazai vonatkozású rendezvényeinek – továbbképzések, szemináriumok, elméleti konferenciák, gyakorlati foglalkozások, bemutatók – anyagait, feldolgozni a Honvédelmi Minisztérium és a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem munkatársainak, illetve a rendőrség közelharc kiképzésben dolgozó szakembereinek tapasztalatait. Végső célom: a Magyar Honvédség személyi állománya állóképességének, edzettségi szintjének, hadrafoghatóságának növelése a közelharc- és kézitusa-kiképzés segítségével. Szándékom továbbá alternatívát állítani egy esetleges módosított közelharc- és kézitusaszakutasítás összeállításához, a lefolytatott kutatások, valamint személyes tapasztalataim alapján felvázolni egy hatékonyabb, különböző szinteken alkalmazható, új feladatok ellátására alkalmas program kereteit. Nyomatékosan aláhúzom: törekvésem, hogy az eddig szakmai körökben folytatott vitát kiszélesítsem olyan céllal, hogy az elméleti és gyakorlati szakemberek tudományos értékű eredményei és gyakorlati tapasztalati haderő és egyben országunk védelmi képességek szolgálatába álljanak.

7

KUTATÁSI FELADATOK A kutatómunka során a következő részfeladatokat oldottam meg: − a témában eddig megjelent – elenyésző számú – tudományos értékű publikáció felhasználásával vizsgáltam az elmúlt évszázadok katonai követelményeit a közelharcés kézitusa-kiképzés vonatkozásában, kiegészítve a felkészítés sporttörténeti aspektusaival; − a rendelkezésemre álló források, adatok felhasználásával megfogalmaztam néhány külföldi ország kiképzésének számunkra hasznosítható tapasztalatait. Elemeztem ezek alkalmazási lehetőségeit a Magyar Honvédség kiképzési rendszerébe, megvizsgáltam a tapasztalatok hazai tradíciókhoz való kapcsolásának lehetőségét; − az előbbiek alapján körvonalaztam a jövőben várhatóan előtérbe kerülő, az új típusú közelharc- és kézitusa-kiképzés legjellemzőbb elemeit. Az értekezés a katonai kézitusa kiképzés szükséges fejlesztéséről szól. Munkámmal a haderő megújuló feladatrendszerét, az újszerű képességi és alkalmazási követelményeit szem előtt tartva kívántam hozzájárulni a fegyveres erők teljes átalakítását szolgáló haderőreform következetes véghezviteléhez, a személyi állomány fizikai, pszichikai teljesítőképességének fokozásához. Véleményem szerint a témából fakadóan szükségszerű foglalkozni a harcművészetek és a kézitusa kiképzést meghatározó küzdősportok kapcsolatával, amelyet – a teljesség igénye nélkül, de kellően törekedve a célirányosságra – beépítettem az egyes fejezetekbe. VIZSGÁLATI MÓDSZEREK Kutatómunkám során az alábbi vizsgálati módszereket és eljárásokat alkalmaztam: − a dolgozat megírása előtt széleskörű anyaggyűjtést folytattam, rendszereztem és elemeztem a feltárt adatokat. Levéltári, könyvtári kutatásokat végeztem, áttekintettem a hazai és a nemzetközi irodalmat. A lényegi összefüggésekre figyelve szűrtem ki a ma is hasznosítható tradíciókat; − a téma sokoldalú vizsgálata és feldolgozása érdekében interjúkat készítettem katonai közelharc- és kézitusa ismert személyiségeivel, veteránokkal és aktív kiképzőivel. Szakmai konferenciákon vettem részt, tanulmányoztam a hazai és nemzetközi szemináriumok anyagát, munkamegbeszéléseket folytattam a téma művelőivel;

8

− a saját és kollégáim több évtizedes oktatási tapasztalatait, a külföldi tanulmányutak tapasztalatait

rendszereztem,

elemeztem

és

felhasználtam

következtetéseim,

ajánlásaim megfogalmazásánál. Kutatómunkám során a meglévő ismeretek, vélemények analízisét, majd szintézisét végeztem el. A dolgozatot az alkalmazott kutatások közé sorolom. Bízom benne, hogy a téma iránt érdeklődők és a döntéshozók a gyakorlati munkájukban tudják hasznosítani a kutatásaim e dolgozatban összefoglalt eredményeit. SZERKEZETI FELÉPÍTÉS A dolgozat érdemi része öt, egymással összefüggő, egymásra épülő fejezetből áll. Az első fejezetben hadtörténeti és sporttörténeti aspektusból mutatom be a katonai közelharc- és kézitusa-kiképzés egyetemes történetének főbb vonulatait. A kutatási téma első világháborúval kapcsolatos vonatkozásait a második fejezetben fejtem ki. Külön fejezetben tárgyalom a két világháború közötti időszak katonai közelharc- és kézitusakiképzésének és a második világháború gyakorlatának értékes tapasztalatait (harmadik fejezet). Fontosnak tartom és külön fejezetben elemzem néhány, a katonai közelharc- és kézitusakiképzésben élenjárónak számító ország haderejét jellemző helyzetet, a hasznosítható tapasztalatokat. Az így szerzett nemzetközi tapasztalatokat a saját védelmi képesség és a kiképzés hatékonyságának fokozása érdekében vizsgálom. Messze nem az „egy az egyben” történő másolás szándéka vezet, tekintettel arra, hogy honvédségünk is rendelkezik értékes hagyományokkal. Mulasztást követnénk azonban el, ha a máshol jól bevált eljárásokat nem vennénk figyelembe. (negyedik fejezet). A hazai helyzet rövid történeti áttekintését a második világháborút követő időszakról az ötödik fejezetben teszem meg. A befejezésben összefoglalom a katonai közelharc- és kézitusa-kiképzés létjogosultsága, szerepének erősödése mellett szóló érveket. Javaslatot teszek a Magyar Honvédség kiképzési rendszerének ilyen irányú fejlesztésére. Összegzett következtetésekben foglalom egybe az általam vélelmezett eredményeket és ajánlásokat teszek azok felhasználására.

9

1. A KATONAI KÖZELHARC- ÉS KÉZITUSA-KIKÉPZÉS RÖVID EGYETEMES TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉSE AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚ KEZDETÉIG 1.1. A közelharc és kézitusa fogalma A katonai közelharckiképzés rendszere, mint a harckiképzés sajátos területe specifikus elméleti és gyakorlati ismereteket követel. A közelharc meghatározása, mint kifejezés is ezen specifikum része. A Hadtudományi Lexikonban ez így szerepel: Közelharc: „1. A történelmi időkben az ellenség teljes megsemmisítésének egyetlen módja. A szembenálló felek főerői döntő összecsapásának legjelentősebb mozzanata, a küzdő felek szűk térben, rövid idő alatt végbemenő, hideg fegyverekkel vívott kézitusája. 2. A tűzfegyverek tökéletesedése, számának megnövekedése és a tömeghadseregek megjelenése után (a 19. sz. közepétől kezdve) a ~ a gyalogság tűzzel előkészített és támogatott csapásai, manőverei alatt gyakran alkalmazott harceljárás. A ~ a 19. sz. végén közelről leadott puskatűzzel, szúró és vágó fegyverekkel megvívott test-test elleni küzdelmet foglalta magában. Az I. vh. a ~ a gyalogság tüzérségi előkészítés után meginduló és a tüzérségi tüzével támogatott rohama alatti, lövészárkokban folytatott küzdelmének fő harceljárása. A ~ ekkor kézigránátdobással, közelről leadott puskatűzzel, szuronnyal, puskatussal folytatott, test-test elleni küzdelemből állt. A II. vh. sík terepen kibontakozó döntő hadműveleteiben a ~ gyalogság kiegészítő szerepet betöltő harceljárása. A II. vh. utcai harcaiban, erdőben átszeldelt terepen kialakuló harcokban a közelharc széles körben alkalmazott gyalogsági harceljárás, a légierő, a tüzérség és a harckocsik tűztámogatásával. A ~ ekkor építményekben, védelmi létesítményekben küzdő gyalogság kézigránátdobással, rövid távolságról leadott géppisztoly– és puskatüzével vívott test - test elleni küzdelmével párosuló harctevékenységből állt. A II. vh. idején kialakult a harckocsik elleni ~ formája, kézigránátkötegek és gyújtópalackok alkalmazásával. 3. A 20. sz. végén a ~ gépesített lövész (gépkocsizó lövész, gépesített gyalog, gyalog), légideszant- (légiroham) alegységek főként erdőben, átszeldelt terepen, utcai és éjszakai harctevékenységei során gyalogrendben megvívandó eljárásainak egyike. A ~ az alegységeknek a csapatrepülők, harci helikopterek, a tüzérség, harckocsik tüzének, valamint a páncélozott szállító

harcjárművek

(lövészpáncélosok,

gyalogsági

harcjárművek)

tűzfegyvereinek

támogatásával az egyéni gyalogsági fegyverek és gyalogsági harceszközök (puskagránát,

10

kézigránát, tőr stb.) alkalmazásával vívandó harca, ritkán test- test elleni küzdelemmel egybekötve.” 1 Ez a meghatározás széleskörűen, kronológiailag vizsgálja, értelmezi a közelharc jelentését. A nemzetközi irodalom tanulmányozásakor a különféle nyelvek kifejezései más-más árnyalatot tükröznek pl. close combat (hand to hand combat), combat rapproché (corps a corps), der Nahkampf (Handgemenge), blizsnij boj (rukopásnij boj) stb. A magyar nyelvben a megszokott közelharc elnevezést gyakoroljuk, annak ellenére, hogy a kézitusa szó szemléletesebben adja azt az attitűdöt, mely a harcászati kifejezés mellett a fizikai felkészítést is magába foglalja. A kézitusa fogalmán a közelharc olyan speciális fajtáját értem, amelynek során változó közegben, gyakran szélsőséges körülmények közötti test-test elleni pusztakezes vagy hideg fegyverrel végrehajtott küzdelem folyik, amelynek célja az ellenség legyőzése és a túlélés. A félreértések elkerülése végett jegyzem meg, hogy sokan nem a jelentés tartalomnak megfelelően használják ezeket a fogalmakat. Minden kézitusa közelharc, de nem minden közelharc kézitusa. Tekintettel arra, hogy a dolgozatom a közelharc és kézitusa kérdéskörét tárgyalja ezek használatánál elkülönítem egymástól a kézi lő és távolbaható fegyverek alkalmazásán alapuló közelharc, valamint a pusztakezes és eszközös(hideg fegyverek) önvédelmi , harcművészeti technikáira épülő katonai kézitusa fogalmát. Ez utóbbit kívánom behatóbban vizsgálni a dolgozatban. 1.2. Emberek, embercsoportok létfenntartásáért folytatott küzdelme A létfenntartásért folytatott állandó küzdelemben az ember (homo sapiens neanderthalis és homo sapiens sapiens) evolúciós kialakulásától kezdve használt fa, csont-, és kőeszközöket fegyverként. A fegyverek más emberek, csoportok elleni alkalmazásának kezdetétről nincsen pontos adatunk, de annyi bizonyos, hogy az utolsó eljegesedés után (i.e. 8000 körül) az első nagy népvándorlások időszakában ember csoportok egymás elleni küzdelmére utaló tömegsírokat találtak. A túlélést biztosító eszköz nélküli harci technikák közül valószínű, hogy a puszta kéz, láb használata valamint az ösztönös karmolás, harapás voltak használatosak. A harci eljárások fejlődését a tudatos eszközkészítés tette lehetővé, így többek között a kő- és fabuzogány, esetleg baltaszerű eszközök előállítása és alkalmazása. Kiemelt helyen szerepelnek

1

Hadtudományi Lexikon. 1. köt. Bp. Magyar Hadtudományi Társaság, 1995. p. 736. ISBN 963 0452 26 X

11

a nem közvetlen, test-test elleni harc megvívását szolgáló hajítódárdák és az i.e. 9000 körül talált íjak. A mezolitikum íjai átlag 1, 9 m hosszúak és szil valamint fenyőfából készültek, használóik pedig azok a vadászok lehettek, akik a klímaváltozás hatására a szarvascsordák nyomában északra hatoltak. Tehát a fegyverként számításba jöhető eszközök először a vadászat, az élelemszerzés igényeit elégítették ki és csak másodsorban a más embercsoportok elűzését vagy távoltartását a szállásterületről. A földművelő társadalmak, valamint az első államszervezetek megjelenéséig a halász-vadász és kezdetleges földművelést folytató hordák, közösségek kisebb, a létfenntartásért folytatott küzdelmei jelentették a mai értelemben vett katonai tevékenység kezdeteit.2 1.3. Az első államszervezetek és hadseregeik harceljárása, a harcosok felkészítése A mai értelemben vett hadviselés hajnalát a vándorló vadászok letelepedéstől, vagyis városlakóvá válásától számíthatjuk, ugyanis az egyedi harci ismereteket ekkor alakítják át és fogják össze a polgár-katona kollektív védelmi egységévé. A Közel-Kelet városállamai, Sumer, Uruk, Ur, Lagas, stb. Kr.e. 3000 körül már erős lándzsás, pajzsos seregekkel rendelkeztek, melyeket egymás ellen vívott permanens háborúikban alkalmaztak. Nyilvánvaló hogy az ilyen egységek hatékony bevetése már komoly kötelék kiképzést, és állóképességet igényelt.3 Egyiptom birodalommá alakulásában is a katonai erő kapott nagy szerepet, Kr. e. 3000 táján. Gyalogságuk két fő részre tagolódott, a kézi tusára alkalmazott osztag lándzsával, bronz karddal és nagy fából készült pajzzsal rendelkezett, a tisztek fabuzogánnyal, esetleg karddal harcoltak. A távolharc megvívására gyalogos íjászokat alkalmaztak, akik gyakorlatilag nem rendelkeztek védő felszereléssel.4 A középső és késő bronzkorra (Kr. e. 1600-1000) Egyiptom nagy birodalommá fejlődött, elterjedtek a gyalogsági támadó fegyverek mellett a védőfelszerelések, mint a bronz és bőrpáncélok, a fémsisak. A hikszosz háborúk után (Kr. e. 1565) a harci szekerek tömeges használata is megjelent, a hajító dárdával, parittyával felszerelt osztagok a többlépcsős csatarendben az első vonal szárnyain kaptak helyet.5A katonai felkészítésben a dárdavetés, tompa fegyverekkel gyakorlás, botviadal a kocsiversenyek és legfőképpen a birkózás szerepelt. 2

WINKLER Gusztáv: Hadművészet az európai kultúrkörben. Bp. BME. 1990. p. 6. ISBN 963 431 732 4

3

A háborúk világtörténete. szerk. HOLMES, R. .Bp. Corvina. p. 8-10. ISBN 963 1337 61 8

4

HEALZ, M.: New Kingdom Egypt Oxford, 1992. ISBN 185532 208 0 p. 21-22.

5

uo. 22-24 p.

12

Ennek egyik legszebb emléke a Kr. e. 2080 körüli sírfestmények, melyek több mint 400 birkózó fogást örökítenek meg. (1. sz. kép) Az egész Közel-Keletről kerültek elő bronzkori birkózó, ökölvívó küzdelmeket ábrázoló képek és kisplasztikák. Bár írásbeli bizonyítékok nincsenek, biztosak lehetünk benne, hogy ezek a sportok messzemenően fontos szerepet kaptak a katonai kiképzésben.6 A Közel-Keleten az arámi népek vándorlása (Kr. e. 1000) átrendezte a korábbi hatalmi viszonyokat és megnyitotta az utat Asszíria nagyhatalommá válásához. Az asszír fegyverzetről, taktikáról sok leírás, rajz maradt ránk. A csatadöntő nehézgyalogság lándzsával és hajító dárdával, szinte az egész testet védő páncéllal és pajzzsal rendelkezett. Gyakran alkalmaztak könnyű fegyverzetű íjász és parittyás csapatokat. A páncélos nehézlovasság mellett kialakult a könnyű lovas íjász fegyvernem is, amely 200 éven keresztül járult hozzá a győzelmekhez. Az asszír birodalom fénykorában a Kr. e. 8-7. században a korszerű vasfegyverekkel ellátott hadsereg zöme már hivatásos harcosokból állt. Az asszírok élenjártak az ostromgépek, technikák fejlesztésében, és azok alkalmazásában. A megközelítőleg százezer fős sereg állandó készenlétben, a kiképzés magas fokán állva nehéz viszonyok között (hegyi és sivatagi körülmények) is képes volt hatékony küzdelemre, kedvelték az éjszakai rajtaütéseket. Az ellenséget igyekeztek totálisan megsemmisíteni, és ez kegyetlen kézitusa utáni kíméletlen lovassági üldözésben mutatkozott meg.7 A katonai felkészítésről az utókor számára fennmaradt reliefeken úszó, kardvívó, harci kocsis, vadászó asszír katonákat ábrázoltak. Az asszírokat legyőző birodalmak közül a perzsák tudtak sokkal tartósabb katonai hatalmat fenntartani. A perzsáknak legfőbb gyermeknevelési tételei közé tartoztak az alábbiak: íjazás, lovaglás, igazmondás. Húszéves koruk után az ifjakat katonai erényeik alapján rangsorolták és ez adott számukra megbecsülést a perzsa hadsereg szervezetén túl a birodalomban is. I. Dareiosz (Kr. e. 522-486) hadseregének legjelentősebb erejét a mintegy tízezer fős testőrgárda (halhatatlanok) adták, melynek elit csapata, lovas testőr és harci szekér alakulatokból állt. Nagyra becsülték az övbirkózásban, ökölvívásban jártas harcosokat. 8 1.4. A görög városállamok hadseregei és egymás elleni küzdelmük

6

KUN László: Egyetemes testnevelés és sporttörténet Bp. Sport Kiadó, 1978. p. 46. ISBN 963 2532 53 8

7

RAZIN: A hadművészet története I. köt. Bp. Zrínyi Kiadó 1959. p. 124-125.

8

Kun: i. m. 44. p.

13

A görög városállamok fegyveres erői nagyobb részt szárazföldi csapatokból álltak, általános hadkötelezettségen alapultak, alapjukat pedig a nehézfegyverzetű gyalogosok (hopliták) alkották. Fő támadó fegyverüket, a lándzsát a közelharcra használt kard egészítette ki. Védőfegyverként nagyméretű pajzsot, (hoplon) bronz illetve vas mellpáncélt, és lábvértet használtak. A sisakok kialakítása változatos képet mutatott, teljesen zárt arcvédős megoldásokkal is találkozhatunk. A harcrendet a falanx alkotta, melyet általában nyolc ember mélységű oszlopokból állt, melyek egymás mellett sorokba álltak fel úgy, hogy mindegyik oszlop 2-2,5m szélességet foglalt el, ezt nevezték nyitott alakzatnak. A harc felvételékor az oszlopok zárták távközeiket, így a harcosok egymás bal oldalát is fedezték pajzsaikkal. Természetesen a jobboldali, legszélső, tehát fedezetlen oszlopban csak a legbátrabbak kaphattak helyet. A hátsó sorok elfoglalhatták az elesettek helyét, és a mélységnek megfelelő hosszúságú lándzsáikkal átszúrhattak az elől állók mellett vagy felett. A sajátos harcászati megoldás egy oldalazva, előre haladó mozgást indukálhatott, mely abból adódott, hogy a katona baloldalát védte, míg a jobb kézzel támadott. A falanx jobbszárnya így megpróbálta átkarolni, hátranyomni az ellenséget, a balszárny pedig védekezve hátrált. Természetszerűen kialakulhattak egyenes vonalú összecsapások is, és az győzött aki szétszakította az ellenség vonalait. A falanx harcászat szigorú alaki kiképzést igényelt, a fegyelem létfontosságú volt az alakzat bármi áron való fenntartásában.9 A falanxban történő harc a kézitusa egyik legkegyetlenebb és emiatt a legnagyobb fizikai és pszichikai állóképességet megkövetelő formája, ugyanis az alakzatból nem lehetett kiszakadni a bajtársak, és az ellenfelek rendkívüli közelsége miatt. Ennélfogva a nehézgyalogság veszteségei a falanxban elérhették az ötven százalékot is egy esetleges vereségnél! A hoplita helyzetét tovább nehezítette, hogy ha saját harcrendje felbomlott, kiszolgáltatottá vált az őt üldöző könnyűgyalogosoknak, mert nehéz fegyverzetében nem tudott elmenekülni.10 A görög nehézgyalogság általános erőnléte mai szemmel nézve hihetetlen magas volt. A hoplita felszerelés elérhette a 35 kg-ot, ennek ellenére km-eket futottak teljes fegyverzetben csata előtt, a tűző napon, ha a harcászati helyzet megkívánta, például az athéni gyalogság 30-35 km-es erőltetett menet után még képes volt harcot vállalni.11 Itt meg kell említeni, hogy volt egy

9

WARRY, J.: A klasszikus világ hadművészete Bp. Gemini Kiadó p. 34. ISBN 963 8168 16 1

10

KEEGAN, J.: A hadviselés története Bp. Corvina, 2003. p.250-251. ISBN 963 13 5199 8

11

KERTÉSZ István: Ókori hősök, ókori csaták. Bp. Tankönyvkiadó, 1985. p. 27. ISBN 963 17 8401 0

14

„hoplita” versenyszám az olimpiákon, ami természetesen a teljes fegyverzetben való hosszútávfutást jelentette.12 (2. sz. kép) A görög harcos eszmény megtestesítői a spártaiak voltak, a nevük mai napig egyet jelent a tökéletes katonával. A spártai társadalmi értékrend hármas alappillére: a katonáskodás, egyenlőség, egyszerűség. Legfőbb harci erényüknek az ölésre-halálra egyaránt kész fanatizmust tekintették. Vegetius Renatus Flavius a következőket írta: „A spártaiak voltak az elsők, kik a harcok tapasztalatait a sikerekből összegyűjtve, a hadi mesterséget, melyről azt hiszik, hogy egyedül a vitézségtől, vagy éppen a szerencsétől függ: a tanítás és tudás tárgyaivá tették és megrendelték a harcosok tanítóinak, hogy az ifjúságot a harcolás gyakorlására és különböző módjaira megtanítsák.” 13 A katonai kiképzést már hétéves korukban megkezdték, kiemelve a gyerekeket a családi környezetből, amely teljes érzelemmentességet, a nyilvánosság állandó felügyeletét, és féktelen győzni akarást oltott beléjük. Az erő-és tűréspróbák, a versenyek rendszere, a felnőtté válás legfélelmetesebb szertartásos próbájába a krüpteia-ban „rejtőzködésben” csúcsosodtak ki, amelyek kiegészültek egyes helóták (jogfosztottak) megölésével.14 A harcokra való katonai felkészítés a következő előkészítő, komplex állomásokból állt. A birkózás régi hagyományokra tekint vissza görög földön, hiszen magáról az istenek atyjáról, Zeuszról is az a hír járta, hogy jeles birkózó volt. Az ókori Görögország mitológiájában és vallásában a küzdősport viadalok az ünnepek és a halottimádási kultusz alkotórészeivé váltak. Az ökölvívásról, birkózásról, íjászatról és kopjatörésről, mint küzdőtechnikákról már Homérosz is említést tett a nemesség privilégiumaként. A legősibb bizonyított ógörög rituális fegyvertáncot („Pyrrhiche”) a résztvevők teljes harci vértezetben gyakorolták. Ezek az egyfajta formagyakorlatok, olyan kitéréseket, elhajlásokat, fegyveres mozdulatokat (nyilak kilövése, lándzsák dobása) imitáltak, amelyek a csatákra való felkészülést szolgálták.15 Kréta szigetén Kr. e. 1500 tájáról származó harci jeleneteket ábrázoló freskókat találtak, melyeken kesztyűt és fejvédőt viselő ökölvívókat, birkózókat, íjászokat, gerelyhajítókat és bikákkal küzdő harcosokat láthatunk.16 12

Warry: i. m. 36-39 p.

13

Saád Ferenc: A katonai kiképzés az újkor kezdetéig. In: Magyar Katonai Szemle, 1942. 1. negyedév p. 411.

14

HAHN István: Egy militarizált társadalom anatómiája. In: História, 1984. VI. évf. 5-6. sz. p.

15

WEINMANN, W.: Das Kampfsport Lexikon. Berlin. Verlag Weinmann, 1992. p. 73.

16

Weinmann: op. cit. 74. p.

15

Cipruson Kr. e. 12 századbeli vázákon ökölharcot örökítettek meg, Santorini szigetén pedig bokszkesztyűt viselő gyerekek freskóit tárták fel. A görög testkultúrát kalokagathia (az erkölcsösséget és a szépséget szoros összefüggésben tekintő ókori görög eszmény) hatotta át. Az első följegyzett olimpiai versenyszámok (Kr. e. 776.) is a katonai felkészítést célozták meg. A pentatlon stadionfutásból, gerelyhajításból, diszkoszvetésből, távolugrásból, birkózásból állt. A fegyveres futások a kocsiversenyek, az ökölvívó viadalok egyértelműen a csatákra való felkészülést szolgálták. Arisztotelésznél a nevelésben fontos szerepet kapott a gimnasztika. 17 A birkózás és az ökölvívás Görögországban fontos katonai jelentőséggel bírt, az ifjúságot erőnlétre, bátorságra és ügyességre nevelte. Az ökölvívók fejvédőt viseltek, cserzetlen ökörbőrből készült szíjjal kötötték be a kezüket és az alkarjukat, melyet később fémszegecsekkel borítottak. Ennek a „caestus”-nak nevezett „boxkesztyű” használata ahhoz vezetett, hogy a harcosok súlyos sérüléseket szenvedtek, testüket sebhelyek borították. A „pygme” nevű ökölvívó küzdelmek kiütésig vagy a mérkőzések feladásáig zajlottak. Kr. e. 650 körül a küzdősport program ráadásaként jelent meg a pankráció, mely igen népszerű küzdelemfajtában az ökölvívó és birkózó technikákon túl jellemzővé vált a földharc, különféle dobások, ízületcsavarások és feszítések. A párviadalok rendkívül kemények voltak, a véres pusztakezes küzdelmek az ellenség eszméletvesztéséig nem ritkán haláláig tartottak. A spártaiaknál még a szemkiszúrást is engedélyezték. Edzésmódszereik között hagyománnyá vált a nehéz kőtömbök cipelése, görgetése, fizikai erőnlétük fenntartására.18 „Korykeion”-on , a pankrátorok edzőtermében már használták a „korykos”-t, ezt a mennyezetre felerősített és gyümölcs magvakkal megtöltött „verőlabdát” a találatok gyakorlására. Egy erős anyagú bőrzsák segítségével az állóképességet és szívóságot edzették úgy, hogy a mozgásban lévő zsákot vállal vagy fejjel ütötték vagy lábbal rúgták meg. Általános gyakorlatok közé tartozott, - amit már Platón is „ellenfél nélküli” harcnak nevezett -, az árnyékharc (skiamachia). A harcosok kezeiket facölöpökön edzették (a mai makiwara edzésekhez hasonlóan), a rúgások erősségét a mennyezetről lelógó, borral teli tömlőkön fejlesztették. A lándzsa, a nyíl és az íj, ugyanúgy mint a diszkosz, rendszeresen használt fegyverek közé tartoztak, ezért ezekkel állandóan gyakoroltak. 19

17

Kun: i. m. 60.p.

18

Weinmann: op. cit. 74. p.

19

Kun: i. m. 65. p.

16

A görögök a bottal való küzdelmet fegyvergyakorlatként ismerték, Plutarkhosz Nagy Sándorról szóló bibliográfiájában említést tesz ilyesféle „botvívó-küzdelmekről”.20

1.5. A Római Birodalom katonai rendszere A Római Birodalom az ókor leghatalmasabb és legjobban szervezett hadseregével bírt. A katonák felszerelése, kiképzése, a harcrend változásai mind nagy jelentőséget adtak a királyság, a köztársaság és a császárság korának győztes csatáihoz. Mindezek rövid áttekintése átfogó képet nyújthat az ember-ember elleni küzdelem alakulásához, továbbra is a felkészítést célzó sporttörténeti ismeretek felhasználásával. A hadiszolgálat rendszerét és alapját a vagyoni alapokra, és életkorra épülő hadi alkalmasság képezte. A szabad, hadköteles római férfiakat öt vagyoni osztályba sorolták, eszerint kellett felszerelésüket beszerezni, s a csatarendben helyüket elfoglalni. A leggazdagabbak fegyverzete sisakból, fa- és bronzpajzsból, mellvértből, lándzsából és kardból állt, a legkevésbé vagyonosok, a könnyűfegyverzetűek parittyával harcoltak. Harcászati és szervezeti egységük a legio volt, 4200 gyalogosból, és 300 lovasból állt. Harcászatukra a legkorábbi időkben a görög stílusú falanx, és a szárnyakon elhelyezkedő lovasság önálló harca volt jellemző, azzal a különbséggel, hogy a falanx tömbjét mélységben három vonalra tagolták.21 A köztársaság korában Kr. e. 500 táján bevezették az egy osztályba tartozó katonák védőfelszerelésének egységesítését, de a legszembetűnőbb változást a hármas tagolódású, un. manipuláris csatarend alkotta. Ez azt jelentette, hogy a három, egymás mögötti addig egységes tömör arcvonalakat kisebb egységekre (manipulusokra 120-160 fő) osztották. A manipulusokat arcvonalukkal azonos távok választották el egymástól, így ez a felállás sakktáblaszerű lett.22 Ez a harcrend sokkal nagyobb rugalmasságot és mozgékonyságot biztosított mint a falanx, ezenkívül lehetővé tette, hogy a kifáradt vonalak visszahúzódjanak a manipulusok közti hézagokon és a pihent csapatok felváltsák őket a megfutamodás veszélye nélkül. A manipulusokban való helytállás természetesen sokkal nagyobb önállóságot, ugyanakkor a különféle bonyolult csapatmozgások fegyelmezett végrehajtását követelte a legionáriustól. 20

Weinmann: op. cit. 78. p.

21

Winkler: i. m. 23. p.

22

Az egyetemes és magyar hadművészet fejlődése az ókortól napjainkig. Szerk.: FÜZI Imre. Bp. Zrínyi Katonai Kiadó, 1986. p. 20.

17

Egyszóval a manipulusban harcoló katonának sokkal inkább kellett magára számítania, mint a falanxban küzdő elődjének, akinek élete függött attól, hogy jobb oldali szomszédja védi-e pajzsával.23 Érdekes hogy az utolsó, legkisebb létszámú 600 fős vonalat alkották a triariusok, a 35-45 év közötti életkorú, nagy tapasztalatú, kiváló fegyverzetű harcosok, a veteranusok, akiket a csatadöntő tartaléknak vagy az általános visszavonulást fedező utolsó mentsvárként használtak. A rómaiak felfogása szerint a katona ebben a korában a legerősebb, hiszen testelelke teljesen megérett a gyilkos kézitusákhoz, és tapasztalataik átsegítik őket a legkétségbe ejtőbb helyzeteken is. Mennyivel más ez a mai élsportból fakadó felfogásnál, mely a 25-évnél idősebb embert már szinte alkalmatlannak tartja szélsőséges nehézségek elviselésére. Az ókori harcosok

gyakorlati

életből

vett

tapasztalata

arra

figyelmeztet,

hogy

a

katonai

közelharckiképzésnek más úton kell haladnia, mint amit a modern, teljesítményorientált edzői módszerek kijelölnek. A római szerzők közül a már említett Vegetius írja le, a római katonák kiképzését nagy alapossággal. „Tél idején cseréppel és zsindellyel, ha ezek hiányoztak, természetesen náddal, kákával és szalmával fedett menedékhelyet készítettek a lovasoknak, holmi bazilika-szerű építményeket a gyalogosoknak, melyekben vihar és szél által nem zavartatva, fedél alatt gyakorolták a csapatokat; a többi téli napokon pedig, ha a hó eső szünetelt, gyakorlatra a szabad mezőre kellett menni, nehogy a szokás félbeszakításával a katonák lelki és testi ereje elernyedjen; aztán erdőt vágni, terhet hordani, árkokon átugrani, tengerben vagy folyóban úszni, gyors lépésben menni vagy futni, még fegyveresen teljes felszereléssel is, hogy a békében a mindennapi fáradtság megszokásával, az ne essék nehezen a háborúban. Akár légió legyen az, akár segélyhad folytonosan gyakoroltassék. Mert amennyire kívánja a jól begyakorolt katona a csatát, a tanulatlan épp úgy irtózik tőle.”24 A Római Birodalomban a harcművészetek a legelőkelőbb helyen szerepeltek, ahogyan azt számos érme, korsó és harci jeleneteket ábrázoló szobor bizonyítja. Katonai szempontból a vívás állt a kiképzés középpontjában. A „gladius” nevű rövid karddal vívtak, a felkészülés során fából készült változatát használták. Vegetius külön kiemeli a karóbábukon való gyakorlatozás fontosságát, és a vívótechnikák közül a szúrás hasznosságát taglalja (1.sz. melléklet). A birkózás már az etruszkok idején elterjedt, és a katonai kiképzés része lett, majd Rómában az ökölharccal együtt cirkuszi játékként is szerepelt. Kr. e. 1. században bevezették a pankrációt is, melyekből párviadalokat rendeztek és egy időben több harcos küzdött a brutális viadalokon. A gladiátor játékok elterjedése Kr. e. 260 körüli időszakra 23

Az ókori hadművészet klasszikusai. Szerk.: HAHN István. Bp. Zrínyi Katonai Kiadó 1963. p. 67- 70.

24

Hahn: i. m. 794 p.

18

tehető. Itt kell említést tennünk római polgárok és uralkodók szórakoztatására használt legjobban kiképzett, rabszolga sorú harcos rétegről, akiket gladiátorként ismerünk. A gladiátorok fénykorát leginkább a császárság ideje jelentette, bár már a köztársaság korában külön iskolában képezték az átlagon felüli fizikai és fegyverforgatási képességgel rendelkező rabszolgákat. A kézitusa és a fegyverforgatás művészeinek tekinthetjük őket, ha csak arra gondolunk, hogy mind nehéz, mind könnyű fegyverzetben, lovon vagy gyalogosan vívták élethalál küzdelmeiket egymás vagy vadállatok ellen. (3.sz. kép) A Spartacus trák gladiátor vezette felkelés arra bizonyíték, hogy jól kiképzett, fegyveres csoport nagyfokú elszántsággal nagyobb létszámú ellenséggel szemben is képes eredményes harcot vívni. 25 A Távol-Kelet Kr.e. 3. évezred elején, a Jangce (Kék folyó) folyó menti katonai felkészítés első nyomairól olvashatunk a kínai krónikákban. Kr.e. 2698-ban írt Kong-fu című könyvre hivatkoznak, mely harci táncok szakszerű leírását adta. Az első történeti források Kr. e. 15-11. században a Sangok uralmára helyezték a katonai előképzést szolgáló pusztakezes közelharc elemeit. A Csou dinasztia uralkodása alatt (Kr.e. 11-Kr. e. 3. sz.) virágzott a kocsihajtás és az íjászat iskolai képzés keretén belül. 26 Az egyik legjelesebb ókori hadtudományi író Szun Ce (Kr.e. 6. század végén az 5. század elején) a hadviselés törvényeit fogalmazta meg művében, ahol ugyan foglalkozott a hadsereg felkészítésével, de nem tért ki a katonák konkrét kiképzésére.27 (Erre majd a vallási irányzatokból kialakuló harcművészeti ágakból kialakult technikák adják meg a választ.) Kr. e. 6. században a taoizmus és konfucianizmus vallási irányzatok alakultak ki. A taoizmus alapgondolata szerint a világon minden változik, keletkezik, elpusztul, és minden átcsap önmaga ellentétébe; mely ellentétek harcban állnak egymással és egységet alkotnak. Az ókínai küzdősportokat Lao-ce, e vallás filozófusa „Út és az erény könyve” című munkájában összefoglalta, a Yin (sötétség) és Yang (világosság) különbözősége és egysége a mai kínai harcművészeti stílusok szellemi alapjául szolgál. A konfucianizmus az erkölcsöt tekintette elsődlegesnek és a vallást másodlagosnak. A konfucianizmus kialakulása Kung Csung-ni (Kung Fu-ce Kr. e. 551-479) nevéhez kapcsolódott. Munkáiban utalásokat tett a pusztakezes és fegyveres harcokról például a „Tavasz és ősz krónikájában”. (Lu fejedelemség története Kr.e. 25

Hahn: i.m. 569 p.

26

Kun: i. m. 55. p.

27

Az egyetemes és magyar hadművészet fejlődése. p. 22.

19

722-481) A buddhizmust Kínában, kezdetben a taoizmus egy szektájának tekintették, amely az 1.-2. században terjedt el szerzetesek útján.28 A politikai és hatalmi törekvések támogatták a központosítás ideológiájával fellépő konfucianizmust, de ellene voltak a buddhista szerzetesek taoista titkos szövetségének, amelyek végül is felvirágozták a népi önvédelmi gyakorlatokat és ezek harcművészeti stílusokká fejlődtek. A Csin és a Han dinasztiák (Kr.e. 3. - Kr.u. 3. sz.) idején megkezdődött a feudalizmusba való átmenet. A lovas nomád ázsiai hunoktól elszenvedett vereségek hatására Nagy Sárga Csin császár katonai reformja a közelharc kiképzést átalakította, a kocsihajtásról a lovaglásra és arról történő nyilazásra tértek át. A kézitusában az övbirkózás elemeit és az ellenséges katonák elfogására alkalmas pányvás küzdőelemeket gyakorolták. Kr. e. 1. század elejére a kínai hadsereg eredményesen tudta felvenni a harcot a hunok ellen és kiszorítani a mai KülsőMongólia területéről.29 Az ókori hadviselés bemutatott részeinek felvázolásával remélem sikerült azt az egyszerű tényt bizonyítani, hogy a kiképzett, a sport eszköze által jó fizikai erőnléttel rendelkező katona lehet csak hasznos tagja a haderőnek, ezen keresztül a társadalomnak. A bemutatott példák azt bizonyítják, hogy erre mindig nagy figyelmet fordítottak. 1.6. A középkori hadviselés, avagy a kézitusa fénykora A katonai közelharc- és kézitusa-kiképzés vizsgálata során az egyik legkiemelkedőbb időszak a középkor. Átfogó képet szeretnék adni az európai lovagi hadviselésről, a polgári fejlődés során kialakuló és rendszerezett önvédelmi kézitusa felkészítésről, a távol-keleti harcosok harcmodoráról. A jelenkorban is alkalmazható technikai, szakmai fogások gazdag tárházát ismerhetjük itt meg. A lovagi kultúra kialakulása a Karoling (7.-8. sz.) korra tehető Európában. A feudalizmus társadalmi, és technikai fejlődése a hadviselést is átalakította. Megjelent a páncélba öltözött, lándzsát, kardot, pajzsot viselő nehézlovas. Alapvetően különbözött az ókori lovasoktól, hiszen lábát már az avarok által Európába hozott kengyelbe feszítette, így az új korszakot jelképező lovas teljes testi erejével részt tudott venni a csatában, hiszen sokkal szilárdabban ült a nyeregben. A lovag nem csupán harcos volt, hanem egy eszmény megtestesítője, a hűbéri 28 29

UDVARDY József: Karate. Bp. BM. Könyvkiadó, 1980. ISBN 963 03 09 432 p. 12. Kun: i. m. 57. p.

20

társadalom elitje. Lovaggá válni nem volt könnyű dolog. A nemesi családok fiú gyermekei hétéves koruktól kezdték meg a felkészülést, hogy méltók legyenek e címre. Elméletileg bármely lovag lovaggá üthette azt, akit méltónak talált rá, valójában ezt a jogot mindig egy tekintélyes főúr gyakorolta. Legnagyobb dicsőségnek a csatatéren történt lovaggá ütés számított, hiszen itt a vitézség konkrét megnyilvánulását jutalmazták. A 11.-12. század gyakorlata az volt, hogy egy tapasztalt nevelő adta át a fiatal lovagjelöltnek a tudását, belenevelve a lovagi erényeket. Az elméleti oktatáson túl (amely a hét szabad művészetbe való betekintést is tartalmazta) első helyen a testedzés és a fegyverforgatás szerepelt. A felkészítés során a testi fenyítés mindennapos volt, a kiválasztás eme mai szemmel brutális végrehajtására azért volt szükség, mert a gyenge fizikumú fiúk nem léphettek katonai szolgálatba, számukra a papi hivatás vált lehetőséggé.30 A fegyverforgatásra, a közelharcra és kézitusára való kiképzéssel idősebb lovagokat, veteránokat bíztak meg. Mester szinten kellett elsajátítani az ifjoncnak a kardvívást, a lándzsatörést, a buzogánnyal, csatabárddal folytatott harcot, a tőrhajítást, gerelyvetést, íjjal, számszeríjjal való lövést, ökölvívást, birkózást. A vívást először fafegyverekkel, majd életlen eszközökkel gyakorolták, hozzászokva a fizikai fájdalomhoz. A lándzsatöréshez kiváló lovagolni tudás, tempó és koordinációs érzék kellett. A lovagok ezt egy forgótengelyen álló bábun gyakorolták be, amelyen egy rögzített pajzs volt, és a jobb kezében egy csuklós fabuzogányt tartott. Amennyiben a nekitámadó lovag középen találta el a pajzsot, a lándzsája eltört és a bábu nem mozdult el, de ha a döfése nem talált telibe a bábu gyorsan elfordult a tengelye körül és fabuzogányával hátba vágta a mellette elvágtató gyakorlót.31 Az egyéb eszközös és pusztakezes kiképzési szisztémáról nincsenek leírások valószínű kettős okból: az egyik ok, miszerint a győzelmet nem lehet könyvből megtanulni csak vér és verejték árán, a másik pedig az, hogy egy-egy jól működő technikát, mesterfogást nem akartak kiadni a kezükből. A középkorban az ünnepi tornák - ahol is a lovagoknak lóháton kellett összemérni erejüket udvari szokások részét képezték. A páros viadalok során a két lovag egymással szemben vágtázott és tompa lándzsájuk segítségével megpróbálták egymást kiütni a nyeregből (Tjost). A harcosok kiképzésének egyik állandó része volt az életszerű gyakorlás, de a lovagi torna sokkal több volt ennél. Annak ellenére, hogy szigorú szabályokat állítottak fel (a ló szándékolt döfése tilos volt, a pajzs és a sisak számított találati felületnek) az erőpróbában résztvevők nagyon 30

TÖLL László: „Lelkem Istené, életem a királyé, becsületem az enyém.”In: A Magyar Iskola Első évszázadai. Szerk.: G. Szende Katalin Győr Xantus János Múzeum, p. 117-118. (A szerző birtokában.)

31

BARBER, R.-BARKER, J.: Tournaments Boydell Press Suffolk, 2000. ISBN 0 85115 781 5 p.151.

21

gyakran súlyos sérüléseket szenvedtek. A nézet az volt: a lovagnak a tornákon kell megtapasztalnia, hogy milyen is lehet a csata valójában. A viadalokat veszélyességük miatt az egyházi rendeletek is próbálták korlátozni, kevés sikerrel. A 14. sz. végén kifejezetten a lándzsatöréshez készítettek tornavérteket, sisakokat, ennek ellenére a csonttörések magas száma megmaradt. A lándzsahegy átalakításával, korona alakú hegy rögzítésével csökkentették a vértezeten történő átütőerőt. A 15. században a frontális találkozások elkerülése végett a ló szügyéig érő palánkkal választották el a lovagokat. Mivel a küzdők csak ferdén tudták egymást eltalálni, a döfés ereje egynegyedére csökkenhetett.32 Ebben a században az un. burgundi etikett volt a mérvadó, ahol az összecsapásokat megállapodás jellemezte, a kihívás történhetett torna vagy hadifegyverekkel, kitértek a fegyverek egymásutániságára. (döntetlen esetén kard, buzogány stb.) Erre azért is volt szükség, mert a lovagi párviadalok annyira eldurvultak, hogy sokszor véresebbé váltak, mint a csatamező. Rendeztek olyan viadalokat, amelyeken fabuzogánnyal egymás sisakdíszének leütése volt a cél és a gyalogtorna számos speciális válfaja is ismert. A legfőbb látványosságnak a lovagok csoportviadalát tekintették (Buhurt), ahol a jelenlévő lovagokat két csoportra osztották, akik adott jelre egymásnak rontottak. Ezekre a katonai iskolázottság miatt volt szükség alig különbözve az igazi csatától, hiszen jó gyakorlatok voltak az ügyesség kipróbálására, a harci szellem javítására. A sérülésveszély nagy volt, mert a földre zuhant sebesülteket a lovak eltaposhatták.33 (4. sz. kép) A páncélos lovag miután kiesett a nyeregből az igazi ütközetekben is kiszolgáltatottá válhatott, a 30 kg körüli páncélzatban. 1415. október 25.-ei Agincourt-i csata rekonstrukciója alapján úgy bántak el az angolok egy francia lovaggal, hogy „egyikük szemből karddal vagy más fegyverrel lekötötte, míg egy másik, akit ilyen módon nem veszélyeztetett a megtámadott fegyvere, kalapáccsal a tarkójára vagy csatabárddal a térdhajlatába sújtott. Mindkét találat a földre teríthette, és fektében a páncélos lovag tehetetlenné és kiszolgáltatottá vált. Akár az arcába döftek, ha bascinet-sisakot viselt, akár a szeme környékére- rostély résein át, ha zárt sisakot-, esetleg a hónaljába vagy az ágyékába a sodronypáncél csatlakozó elemeinek valamelyikén keresztül, mindenképp vége volt.”34A leírtak alapján láthatjuk, hogy a harc sikere a lovagi hadviselésben az egyén fegyverforgatásban való jártasságától függött. Érdekes módon a fennmaradt korabeli vívótechnikák nem a lovagok örökségeként maradt fenn, hanem a megerősödő városok öntudatos polgárai között számos köztiszteletnek örvendő kiváló 32

GRAVETT, C.: Knights at Tournament. Osprey 1999. ISBN 1 85532 937 9 p. 25.

33

Töll: i. m. 119. p.

34

KEEGAN, J.: A csata arca. Aquila Könyvkiadó, 2000. p. 122. ISBN 963 679 058 2

22

vívómester folytatott oktatást, akik rajzokkal illusztrált tankönyveikben az utókorra hagyták művészetüket. Németországban kb.1500-tól kezdve tartanak számon „vívóegyesületeket”, ahol a polgárok elsajátíthatták a különféle fegyverekkel való bánásmódot. Fából készült fegyverrel többek között bármi nemű védőfelszerelés nélkül vívtak. A német vívóművészetre döntő befolyással hatott Joachim Meyer „Strassburgi szabadvívás és várak” c. tankönyve. Ez a mű a 16. században meghatározóvá vált az akkoriban nagy szakértelemmel űzött vívás számára és gyors fellendülésnek indult. A vívómesterek városról városra jártak megtanították, hogyan kell bánni a tőrrel, késsel, karddal, íjjal, szablyával, párbajtőrrel és vívótőrrel. 1620 körül Wilhelm Kreubler vívómester megreformálta a vívást. A német vívóiskola az idő tájt nagy hírnévnek örvendett. A meghonosodott középkori vívóiskolákban olyan harci technikákat is gyakoroltak, melyek mellőzték a különféle fegyverek használatát; ezek részben nagy hasonlóságot mutattak a mai ázsiai önvédelmi technikákkal. A céheken belül az íjászatot és a számszeríjjal való lövészete is oktatták. A harmincéves háború során az európai földművesek is éltek a cséphadaró és vasvilla adta lehetőségekkel, a fosztogató katonákkal szemben.35 A középkori harcjeleneteket megörökítő legrégibb ábrák H. Talhoffer „A vívás könyve” c. munkájából, 1443-ból származnak, melyeken olyan harci technikákat is megörökít, melyek nem igényeltek fegyverhasználatot.36(5. sz. kép) További érdekességnek bizonyult mű az 1512-ben megjelent „Vívás könyve”, melyhez Albrecht Dürer ábráit csatolták. A számos, részekre lebontott és írásban gondosan rögzített önvédelmi technikák még a mai edzők tiszteletét is kivívják – a megoldások egy része még ma is használatos!37 (6. sz. kép) 1537-ben Witternberg-ben napvilágot látott Fabian von Auerswald „A birkózás művészete” c. könyve, amiben szintén önvédelmi fogásokat rögzítettek. Ezen kívül a szabadfogású birkózásról is találhatók feljegyzések, amit akkoriban valószínűleg a sport hagyományainak megfelelően nézőközönség előtt űztek.38 (7. sz. kép) A magyar középkori birkózásnak is szép emlékei maradtak ránk. Említésre méltó Szent László birkózása a kunnal, Toldi első bajnokviadala, vagy Csukási Péter (katona) birkózó győzelme 1566-ban Zimonyban, ahol János Zsigmond meglátogatta Szulejmán szultánt.

35

Weinmann: op. cit. 68. p.

36

uo. 69 p.

37

uo.70 p.

38

uo. 70 p.

23

A középkori Itáliában ökölharcot és birkózást főként vívóiskolákban (a 12. század óta léteznek) oktatták. A 14. században a vívás fokozatosan kiszorította a birkózást. Merignac Emil francia mester vívó a vívás történetét kutatva azt a megállapítást tette, hogy a római gladiátor játékok után Spanyolország lett a vívás igazi hazája, ahonnan V. Károly katonái vitték Olaszországba.39 A vívásnál kezdetben a pajzs és a vértezet ugyanolyan fontos volt, mint maga a fegyverforgatás. Idővel a figyelem főként a vívó végletekig kicsiszolt technikai tudására irányult. A fölény, ami az ellenség megsebzésére fektette a hangsúlyt vezetett el a párbajtőrhöz és a floretthez. Olaszországnak e tudományban (vívás) való vezető szerepéről az olasz vívásról szóló könyvek nagy része beszámol. 1536-ban Modenában megjelent Achille Marozzo fő műve: „Opera nova chiamanta duello overo fiore dell’armi” címen. A vívók védelme érdekében a pajzs és köpeny (cappa) használata megengedett volt.40 Angliában VIII. Henrik 1540-ben megalapította a „Londoni vívóoktatók céhét”, noha abban az időben a vívást kedvelők az olaszok által képviselt edzésformákat részesítették előnyben. Franciaországban 1630 táján egy önálló vívóstílus vált ki az addig fennmaradt olasz iskolából. Kedvelt fegyverré vált a vívótőr, mint szúrófegyver, ami különösen elegáns vívómanőverezést tett lehetővé.41. Az olasz és francia vívóiskolák még a mai napig rivalizálnak egymással! A középkor hallatán szinte kizárólag Európa történelme villan fel előttünk, pedig időbeni azonosságban más földrészeken is óriási jelentőségű katonai, harcművészeti kultúrák alakultak ki. Kínában a Liang-dinasztiabeli Vu-ti császár idejére a buddhizmus szinte államvallássá vált. Ta Mo, a szerzetes (ismertebb nevén Bodhidharma) a Liang-dinasztia uralkodása alatt (506-556) Indiából Kínába vándorolt és a Honan tartománybeli Shaolin templomban hirdette Buddha tanait. Amikor észrevette, hogy átszellemült tanítványai elaludtak a fáradtságtól a prédikációk alatt, diákjaival minden reggel végrehajtatott 28 szerzetesi gyakorlatot és 24 izomtréningre szolgáló mozgássort, hogy testük feléledjen. Hála ezeknek a gyakorlatoknak (különös súlypontot képeztek a légzési technikák) a szerzetesek erősebbek és élénkebbek lette. Bodidharma halála után a háborúk és belviszályok fenyegetettségében a Shaolin kolostor papjai magas szintre fejlesztették a küzdelem tudomány művészetét. A Shaolin kolostor papjai a hosszú bot és lándzsavívást olyannyira tökéletesítették, hogy amikor a Tang-dinasztia korában 39

SIKLÓSSY László: A Magyar Sport ezer éve. 1.köt. Bp. Az Országos Testnevelési Tanács kiadványa, 1927. p. 250-264.

40

Weinmann: op. cit. 80. p.

41

Swords and Hilt Weapons Szerk. Harris Victor London, Weidenfeld and Nicholson 1989. ISBN 0 297 79 644 5 p. 56-57.

24

Wang Shih-chung vezetésével lázadás tört ki a császár ellen, a papok sikeresen visszaverték a támadást. A császár elismerése jeléül katonáit a bot és lándzsavívás shaolin fortélyainak elsajátítására a kolostorba küldte.42 A Yuan dinasztia uralkodása alatt (1206-1368) egy kínai bokszoló név szerint Yen, aki értett a régi kínai „Pok-Kek” (ököltechnikák és hárítások az önvédelmi harchoz) belépett a papok közé Cheh Yuan néven és a Shaolin templomba vonult. Ott azon fáradozott, hogy felélessze a Bodhidharmatól rájuk maradt gyakorlatok számát 72-re bővítette.43 Cheh Yuan, aki időközben Shaolin főpapja lett, beutazta Kínát, és egy útja során megfigyelte, hogyan támadt meg egy öregembert egy útonálló. Az öreg finoman kitért a támadó elől és utána két ujjával megérintette, mire ellenfele öntudatlanul omlott össze. Ez a férfi, név szerint Li, Cheh Yuant egy másik mesterhez, Pai Yu Fenghez vezette. A három férfi összedolgozott és a Shaolin- kolostorban megalkották egy 170 mozgásformából álló rendszert, ütő és rúgó mozdulatokkal. Pai Yu-Feng továbbfejlesztette a templomi ökölvívást, azáltal, hogy kiegészítette a „állatstílusokkal” és a gyakorlatok számát 181-re emelte.44 A Ming-dinasztia (1368-1644) uralkodása alatt a küzdelem technikáját valóban művészetté alakították, de a konfucionizmus megerősödése a küzdőgyakorlatok ellen is fellépett és az új mozgásrendszerek kialakulásának is gátat szabott.45 A 14. században a parasztlázongások fészkének tartott Okinawán (az Észak-Kínai tengeren fekvő Ryu kyu szigetcsoport legnagyobb szigete) különös kegyetlenséggel hajtották végre a „katana-garil”-t (kardvadászatot) a fegyverek elkobzását. Az 1360-as évek elején alakult ki az elkeseredett fegyvertelen parasztok illegális „bozótiskoláiban” az „okinawa-te” (okinawa kezei) önvédelmi harcművészet.46 Az okinawa-te-nek feltehetően két fő vonulata volt. A shuri-te, amely Temari és Shuri városok körül fejlődött, és a shorei-te, amely a Ryukyu-szigetek fővárosa, Naha vidékén alakult ki. A két stílus nemcsak keletkezési helyét, de funkcióját tekintve is különbözik. A shuri-te művelői a gyorsaságot hangsúlyozták, természetes mozgásokkal és légzéstechnikával. A shorei-te hívei, ezzel szemben, a keménységre helyezték a hangsúlyt, kidolgozott mozgásokkal, amelyeket biztos, erős állásokból hajtottak végre. A "te"

42

VINCZE József: Közelharc. In: Testnevelés jegyzet Bolyai János Katonai Műszaki Főiskola, Katonai Sport Intézet 1999. p. 20-22.

43

Weinmann: op.cit. 115. p.

44

uo. 115 p.

45

Kun: i. m. 128. p.

46

uo. 131 p.

25

művészetének minden eredeti okinawai rendszerében találunk dobástechnikát, alkalmaznak kulcsokat és fogásokat.47 Okinawa kereskedelme révén a kínai kultúra számos elemét is eljuttatta Japánba. Így megismertették a helyi őslakosokkal a kínai harci művészetet, mely a helyi harci művészetekkel ötvözve önálló fejlődésnek indult. A 15. században a szamurájok is tanulmányozni kezdték az okinawa-te-t.48 A középkori Japánban különleges szerepet játszott a szamurájok harcos kasztja. A szamurájokat a földesurak udvaraiban képezték ki fegyverforgatásra és a harcművészetek elsajátítására, mindezek titkát hűen megőrizték. Szigorú becsületkódex (Bushido= a harcos útja) szerint kellett élniük és a hűbérurukkal szemben abszolút hűséget vállaltak. Fegyverzetük egy páncélból (utchi dachi), maszkkal egyben lévő sisakból (kabuto), váll- és csípővédőből állt. A szükséges harc közbeni higgadtság elsajátításában és a halálfélelem legyőzésében a zen tanításai segítettek nekik, mert egy szamurájt minden egyes küzdelemben csak egy hajszál választott el a haláltól. A feudális Japánban különleges privilégiumai voltak a szamurájoknak, így többek között rendelkeztek a kardpróba jogával, ami annyit jelentett, hogy bárkit lefejezhettek a helyszínen, aki véleményük szerint nem bizonyult elég tiszteletteljesnek. Másrészt ránevelték őket az önfegyelemre, a türelmességre. Amennyiben egy harcos életben akart maradni, úgy mesterien kellett kardot forgatnia. A japán kard (katana), azaz a szamuráj „lelke”, a másokra és önmagukra gyakorolt hatalom jelképe.49 Az emberiség egyik legrégebbi fegyvere a lándzsa mellett már a korai időkben a nyíl és az íj is megtalálható Japánban. Az ősi harcművészetek különböző iskoláira a szellem és a test képzésének modern útjait prezentáló kendo (botvívás), a kardvívás, a kardkirántás művészete az (iaido), a japán íjlövészet (a kyudo) mutatnak rá.50 A fegyver nélküli harcművészeteknél több, egymástól eltérő stílus irányzat (ryu) alakult ki, ezeket többnyire egy szűk csoporton belül tanítottak és fejlesztettek tovább. Ezeknek az iskoláknak különböző neveik voltak, mint pl. Shito-ryu, Yawara vagy Jiu-jitsu. (Itt jegyzem meg, hogy a dolgozat során alkalmazott jiu-jitsu, jiu-jutsu, dzsiu-dzsicu kifejezések ugyanazt tartalmazzák. Amennyiben forrásmunkából merítek, a szerző iránti tiszteletből, az általa leírt formában hagyom. Hivatalosan ju jutsu. A Japán és kínai harcművészetek kislexikona, valamint

47

Vincze: i. m. 26. p.

48

Kun: i. m. 132. p.

49

YUMOTO, J.M: The Samurai Sword. Charles E. Tuttle Company, Tokyo , 1958. p.11-12

50

BOTTOMLEY,I-HOPSON, A.P.: Arms and armour of the samurai Crescent Books New York. 1998. ISBN 0 517 10318 4 p. 26-27.

26

a Magyar Ju Jutsu Szövetség is ezt a kifejezést használja. Jelentése „lágy művészet”-ősi japán harcművészet, amely dobásokat, csavarásokat, feszítéseket, leszorításokat, ütéseket és rúgásokat egyaránt tartalmaz.)51 A feudális Japánban léteztek olyan előfutárai az önvédelmi művészeteknek, illetve párhuzamosan fejlődő irányzatok, mint például a „Yawara”, a „Daito-ryu”, a „Katori-ryu” vagy a „Takeno-uchi-ryu”. Az első krónika, a „kojiki” 711-ből egy Amaterasu nevű bajnokot említ, aki a lázadó harcost Takeminakata-no-Kami –t úgy győzte le, hogy elkapta a karját, rögzítette, majd eldobta ellenfelét oldalra. A 720-ból való leírás szerint egy bizonyos Numino kézitusa küzdelemben Tomatetsu nevű ellenfelét először dobással földre vitte, majd több erős rúgással megölte.52 A ju-jitsu aranykorát Tokugawan (Edo) korszakban 1603-tól 1867-ig élte. Ekkor alakultak ki a legnagyobb iskolák. A kínai Tsin-Gembin 1650-ben jött Japánba és Owari-ban tanított egy önvédelmi művészetet, amely a későbbi Jiu-Jitsu-hoz hasonlított.53 A japán orvos, A. Yoshitoki Kínában tanulta meg a fegyvertelen párviadal művészetét, és megállapította, hogy a technikák hatékony véghezvitele rendkívüli testi erőt igényel. Miután visszatért Japánba, egy téli napon megfigyelt egy cseresznyefát és egy fűzfát az erős havazásban. Miközben a cseresznyefa merev ágai kettétörtek, addig a fűzfa ágai a teher alatt simulékonyan meghajoltak és sértetlenek maradtak. Ennek a megfigyelésnek következtében az az ötlete támadt Yoshitokisan-nak, hogy kifejleszt egy harci rendszert, amelyben a gyengébb engedésével – a „fűzfa szellemének” megfelelően – győzni tud. Ez után a megfigyelés után visszavonult a tsukushi-i Tennango templomba és kifejlesztett ott, anatómiai ismereteiből kiindulva, 103 önvédelmi fogást. Rendszerét „Yoshin-ryu”-nak (fűzfaszív iskola) nevezte el. Tanításának alapja az „engedjünk, hogy győzzünk.”54 A tradíciókat és oktatási módszereket is háttérbe szorítva a hatékonyság volt az egyetlen mérce. A megszerzett tudás kipróbálására pedig az aktuális, állandó háborúskodások szolgáltak. Ekkor kezdték használni a ju-jitsu kifejezést a régi yawara helyett. Sokak számára újszerű tény, hogy a harcművészetek egyik legrégebbi dokumentuma Koreában a Yi dinasztia idejéből származó Muaie Dobo Tongdij elnevezésű könyv. Ebből a korszakból 51

PLAVECZ Tamás-PLAVECZ Nándor: Japán és Kínai Harcművészetek Kislexikona. Zalaegerszeg. Zalai Nyomda, 1988. p. 32. ISBN 963 7543 996

52 53 54

KELEMEN István: Ju Jutsu. A modern önvédelem útja. Bp. Sportpropaganda, 1983. p. 6. ISBN 963 7542 67 1 uo. 6 p. UMMINGER,W.: A sport krónikája. Bp. Officina Nova, 1992. p. 32. ISBN 963 7836 92 6

27

származnak azok a könyvek is, amelyek a Soo Bak Do lovagi tornákról tudósítanak, azonban a küzdelem szabályai nem maradtak fenn. A harcosokat hwarangnak hívták, küzdelmi technikájukat hwarang-do-nak nevezték. Érdekesség, hogy szabadon választott kardgyakorlatot is tanítanak a hwarang-do-ban, ami azt az eljárást mutatja meg, hogyan alkalmazzunk villámgyorsan bizonyos tárgyakat hatékony fegyverként. Becsületkódexük (Hwarang-do-MengSae) a lovagokat igazságra, hűségre, lojalitásra, valamint bátorságra kötelezte és előírta a test és a szellem harmonikus fejlesztését.55 Mind Japánban, mind Koreában éltek kizárólag harcművészeti tudásukból élő szakemberek. A nindzsák a szamuráj kor fizetett zsoldosai, akik mindenekelőtt bérgyilkosként és hírszerzőként használták fel ismereteiket. A klánokban élő nindzsák előszeretettel alkalmazták az elrejthető, hangtalan, esetenként méregbe mártott fegyvereket. Ezek a speciálisan kiképzett harcosok nem csupán többféle fegyverrel tudtak bánni, hanem az álcázás továbbá a túlélés mesterei is voltak.56 Az európai és távol-keleti középkori hadviselés sokszínűségét a káprázatos technikai tudáson túl az eszmei töltet gazdagsága is adta. Európában a kereszténység, Kínánban a konfucionizmus és taoizmus, Japánban a zen buddhizmus plántált hitet a harcosba. A becsület, mint fogalom alapkérdésként jelentkezett valamennyi elitárius katonai rétegnél. A hit biztosította a páratlan kitartást a fegyveres gyakorlás során, vagy halálig tartó helytállást az ütközetekben. Számukra nem volt más út a becsület megőrzéséhez.57 A professzionalizmust manapság másként értelmezzük, más mércével bíráljuk el, de a harcművészetek emeltszintű ismerete, a saját fegyverzet mesterien történő kezelése és a magasztos célok szükségszerűen idealizált világába vetett hit valamennyi jelenkori elit alakulat példaképévé kellene válnia. 1.7. A katonai közelharc- és kézitusa-kiképzés átalakulása a lőfegyver megjelenésének és elterjedésének századaiban (14-18. sz.) A közelharc- és kézitusa-kiképzés arculatát átalakította a zsoldoshadseregek kialakulása és a tűzfegyverek fokozatos elterjedése. A professzionális katonák tömeges megjelenésével ezt az

55

Weinmann: i. m. 55-56. p.

56

TURNBULL, S.: Nindzsa. Bp. Zrínyi Kiadó, 1992. p. 9. ISBN 963 327 2351

57

ZÖLLEI Zoltán: A középkori hadviselés a kézitusa fénykora. In: Kard és toll Válogatás a hadtudomány doktoranduszainak tanulmányaiból. 2002/1 p. 152-154. ISBN 963 7037 51 9

28

időszakot nevezték a gyalogság újjászületésének Az első állandó zsoldoshadsereg Európában 1445-től a francia király udvarában került felállításra. A legképzettebb és legkeresettebb katonák a 15. század második és a 16. század első harmadában a svájci kantonok gyalogosai voltak, akik a közelharcban és kézitusában felülmúlhatatlannak bizonyultak. Leghíresebb kapitányuk Hans Halwyll Hunyadi Mátyás seregében is harcolt. A svájciaktól tanuló túlnyomórészt délnémet származású landsknechtek Miksa császár (1493-1519) idején váltak hatékony, fegyelmezett katonákká.58 A hadtörténetírás a 16. század második felének legfélelmetesebb harcosainak a spanyol gyalogságot tartotta. A mai szóhasználattal élve professzionális módon tudták kezelni a tűz-és hidegfegyvereket, ismerték a korszerű harc technikai fortélyait. Kitűntek fegyelmükkel és az uralkodóval szembeni lojalitásukkal.59 Az újkor küszöbén a lőfegyverek tömeges elterjedése, a zsoldos hadseregek megjelenésével az egyéni ügyesség, a küzdeni tudás presztízse vesztett az értékéből annak ellenére, hogy voltak kiváló fegyverforgatók a zsoldos seregekben. A zsoldosok mellett a tűzfegyverek térhódítása a 15. század végétől új megközelítést adott a gyalogos katonák harceljárását még alapvetően meghatározó kézitusára. A gyalogság két részre tagozódott: pikásokra és muskétásokra. A gyalogsági négyszögek a 16. század közepétől, valamint Gusztáv Adolf svéd király (1611-1632) nevéhez fűződő ún. ”vonalharcrend” alkalmazása során a küzdelmet a lándzsás gyalogság rohama döntötte el, mert a muskétások töltetlen fegyverükkel alkalmatlanok voltak a kézitusa megvívására. Jelentős változást a kovás puskára szerelt szurony hozott mivel az egész gyalogság részt tudott venni a rohamban és a kézitusában.60 A szuronyról az első leírások Franciaországban, 1647-ben jelentek meg és a mai napig is vitatkoznak a közelharcban betöltött szerepéről. A muskétából tehát egy szúró-vágó fegyver alakult ki, amelynek pengéjét rögzítették a puskacsőbe. A dugós bajonetteket az 1700-as évektől már felváltották a csőhöz kívülről erősített változatok, így a lövés sem ütközött akadályba és a penge is szilárdan rögzült a puskához.61 Az állandó hadseregek megerősödésével a közelharc- és kézitusa-kiképzés is átalakításra szorult, amely megértéséhez az orosz hadsereg progresszív elvei a legszemléletesebbek. Nagy Péter idején a harci kiképzés keretében a tábori, valamint a közelharc kiképzés a terepen kapott nagy szerepet. A megerősítéshez hozzájárult Rumjancev P. 58

BÖHM Károly: A landsknechtek Bp. Fritz Ármin Könyvnyomdája, 1909. p. 5-6.

59

RÁZSÓ Gyula: Királyok zsoldosai. In: História 1984. VI. évf. 5-6. sz. p. 15-16.

60

Az egyetemes és magyar hadművészet fejlődése az ókortól napjainkig. i.m. 28. p.

61

Fegyvertípusok Enciklopédiája. Szerk.: REVICZKY Béla Bp. Gemini Kiadó,1995. p. 66. ISBN 963 85966 5 1

29

A. és Szuvorov A. V. katonai kiképző-és hadvezéri tevékenysége. Az első általános alaki szabályzat 1700-ban jelent meg a hadsereg kiképzésére "Rövid általános tan" címmel. Ebben a műben kerültek közlésre a szuronyos tűzfegyverek forgatásának alaki és taktikai megoldásai. A szabályzat tartalmának közel fele a szuronyfogásoknak volt szentelve: a lecsatolásnak és feltűzésnek, a szúrás és ütés illetve ezek védése. Az egyes fogások elsajátítását követően azokat gyors parancsra kellett tudni elvégezni.62 Az 1708-ban megírt „Harci alapok” című utasítás az oktatást egyéni képzéssel ajánlotta kezdeni. A katonákat megtanították a kovás szuronyos puskával elvégezhető fogásokra és az akadályok leküzdésével párosult tüzelésre. Ez a felkészítés az 1709-i poltavai ütközetnél mutatkozott meg, ahol szuronyroham döntötte el csata kimenetelét. A novgorodi ezred csípőből előreszegezett szuronyokkal határozottan a svédekre indult, akik az arcvonal teljes hosszában kezdtek visszavonulni, majd megfutamodtak. I. Péter cár 1716 évi katonai utasítása tartalmazta mindazt, amit a katonának a háborúban tudnia kell. Fontos szerepet szánt a fizikai teherbírás, az erő, gyorsaság, a bátorság és az elszántság fejlesztésére irányuló testedzésnek, figyelmet fordított a lövészet és a szuronyos harc fogásainak a gyors végrehajtására, a hosszú menetek teljesítésére, a szárazföldi és vízi akadályok leküzdésének a képességére.63 Szuvorov A. V. különösen fontos jelentőséget tulajdonított a harcban a szuronynak. Ennek a bizonyítéka híres mondása: „Tüzelj ritkán, de pontosan. A szuronyt használd gyakran. A golyó célt téveszthet, a golyó bolond, a szurony a derék leány.”64 A kézitusa oktatása szerves részét képezte a szuvorovi alaki és taktikai kiképzésnek. Az egyéni kiképzés során a katonát megtanították megtölteni a puskát, célozni, lépésben és futásban mozogni, valamint szuronnyal harcolni. A „Regiment kézikönyvében” és a „Győzelem tan”ában Szuvorov a katonák képzését merevség és kapkodás nélkül, minden fogásnak a részletes magyarázatával és bemutatásával követelte meg. Az egyéni kiképzés utolsó fázisában a sereg szuronyrohamokat gyakorolt. A rohamok mind egyoldalúak, mind kétoldalúak voltak.65 Az egyoldalú rohamok során a gyalogos katonák szuronnyal küzdötték le a bokrokban, sziklák között, vízmosásokban, lövészárkokban elhelyezett ember formájú bábukat. A kétoldalú

62

CSIHACSEVA, J.T.: Rukopasnij boj. Leningrád, 1979. p. 10. (Saját fordítás, a szerző birtokában.)

63

Csihacseva: op. cit. 11. p.

64

A hadművészet középkori és újkori klasszikusai. Szerk.: Rázsó Gyula Bp. Zrínyi Katonai Kiadó, 1974. p. 372.

65

Csihacseva: op. cit. 12. p.

30

rohamokat szétbontakozott alakzatban és oszlopokban is gyakorolták csípőből előreszegezett szuronnyal, egymásra támadva, áthatolva az ellenfél sorain.66 A rendszeres és kemény gyakorlás eredményeként a szuvorovi képzést kapott katona jól viselte a háborús körülményeket, nehézségeket. Szuvorov csapatai negyven éven keresztül nem szenvedtek vereséget a csatatéren, bizonyítva a kiképzés hatékonyságát, emberei nagy fizikai tűrőképességét, valamint a szuronyos támadás megsemmisítő erejét. 1.8. A katonai közelharc és kézitusa szerepe a háború megvívásában a 19. századtól az első világháború kezdetéig A kor hadművészeti anyaga nagyon gazdag, a hadtörténeti források részletes leírásokat tartalmaznak a csaták lefolyásáról, szabályzatokat találunk a katonai közelharcra pontosabban a szuronyvívásra vonatkozóan valamennyi európai hadseregnél. Dolgozatom terjedelmére való tekintettel kénytelen vagyok valóban rövid, átfogó képet nyújtani a század jelentős katonai eseményeinek figyelembe vételével a közelharc- és kézitusa-kiképzésről. A

katonai

teoretikusok

(Napóleon,

Károly

főherceg,

Bülow,

Jomini,

Clausewitz)

munkásságukkal a témánk vonatkozásában közvetve befolyásolták a harc megvívásának módját, de alapvetően a közelharc kiképzés gyakorlatát és szükségességét a harctéri tapasztalatok adták. A mai napig is sok esetben felvetődik a kérdés, hogy a közelharc, vagy a tűzerő eredményezi a győzelmet? Természetes, hogy a tűzerő a döntő meghatározó tényező, de bizonyos esetekben a közelharc, a kézitusa sem elhanyagolható. Az előzőekben is utaltam arra, hogy gazdag irodalmat találunk a szuronyharcra vonatkozóan. Az egyik legrészletesebben összeállított, a szuronyharc addigi ismereteit tartalmazó munka; Edward von Selmnitz: Die Bajonet Fechtkunst Berlin 1832, amely nyolc fejezetet tartalmaz: I. A szuronyvívás fogalma és célja II. Az oktatás alapjai III. Az oktatóval és bemutató vívóval szemben támasztott követelmények IV. Ruházat, fegyverzet és más szuronyvíváshoz használt tárgyak V. Fegyver nélküli iskola 1. Alapok 2. Pozíciók

66

uo. 12 p.

31

3. Fordulatok és járásfajták 4. Felkészülés a szúrásra 5. Pozícióváltás és ugrás 6. Vegyes mozgások VI. Szuronyforgatás VII. Fegyveres iskola 1. Pozíciók 2. Fordulatok és járásfajták 3. Azonnali és késleltetett szúrások 4. Pozícióváltás és ugrás 5. Hárítás 6. Azonnali és késleltetett ugrások és hárításugrással 7. Szúrás többféle lépésfajtával és ugrással 8. Vegyes ugrások hárítással és után szúrással 9. Alapállás döntött szuronnyal, hárítás, két lépés előre, ugrások és után szúrás VIII. Labdaszúrás Szükség volt az elmúlt háborúk tapasztalatai alapján a szurony kiképzésre, mert a szuronnyal felszerelt, de nem kiképzett katona esélye a túlélésre kézitusa esetén adott esetben kevésnek bizonyulhatott, mint ahogyan ezt a következő szemelvény is bizonyítja. A waterlooi csatában, noha szuronyrohamra nem került sor, Ewart őrmester a Scots Greys ezredből (a francia 45-ösök közé keveredett) így emlékezett vissza:”…. az ágyékomba akart szúrni, én azonban elhárítottam és kettéhasítottam a fejét….ekkor az egyik ulánus felém hajította a pikáját, de elvétett, mert kardommal félreütöttem a nyelét , őt alulról érte a vágásom, mely fogsoráig széthasította az állát. Ezután egy gyalogos támadt rám, aki előbb rám lőtt, majd szuronyt szegezve rohamozott; én azonban egy kardcsapással félreütöttem a szuronyát és kettéhasítottam a koponyáját.”67 A szabályzatok, leírások a szuronyharcról és a kiképzésről magyar nyelven is szép számmal jelentek meg. „Nem kell a megtámadást várni, hanem azt elevenen meg kell előzni, sőt midőn a megtámadó ellenség közelget, egynehány jól intézett lövések után Bajonéttal kell azon rajta hajtani.”68 Fontos megemlíteni Gál Sándor munkásságát, aki az 1848-49-es Forradalom-és 67

KEEGAN, J.: Waterloo. Európa Könyvkiadó Bp. 1990. p. 58-59. ISBN 963 07 50 988

68

A Szolgálat Regulamentuma a Magyar Felkelő Nemesség gyalogságának számára 1809. p. 58-59. 1808. Törvények XI. cikkely 1-20§ a fegyelem a katonai szolgálat szabályairól

32

Szabadságharc idején nemcsak „A nemzeti őrsereg oktatási gyakorlati és őrszolgálati szabályzat”-át írta meg, hanem a szuronyos kiképzés magyar klasszikusának számító „Szuronyvítant a gyalogság számára.” A Szuronyvítan az előszót követően két részben oktatja a gyalogos és lovas elleni szuronyhasználatot a legkorszerűbb oktatási metodikával. A leírásokon túl képes ábrák szemléltetik a helyes végrehajtást.69 (8. sz. kép) A königgratzi csata kimenetelének okát többek között az ifjúság hiányos katonai előképzettségében látta az osztrák vezetés, majd a francia –porosz háború is megerősítette, hogy a középiskolai katonai előképzettség nélkülözhetetlen a nagy embertömegeket mozgató háborúk sikeres megvívásához. „Adjatok nekünk fegyelmezett ifjúságot, majd nevelünk belőlük jó katonákat! ” - mondotta Moltke.70 A Honvédelmi Minisztérium nyomására 1879-ben nálunk is megjelennek a középiskolai tantervekben a katonai előképzést szorgalmazó javaslatok, amelyek a honvédség gyakorlati szabályzataira épültek volna, de mindezt nem emelték törvényerőre. Az 1899-1900-as angol-búr háborúban kétségbe vonták a közelharc, a szuronyroham létjogosultságát az a búrok gerillaharcászata, és az ehhez kapcsolódó rendkívül pontos, messziről leadott puskatüze, az esetenként bevetett géppuskák miatt ezért a szuronyt egyfajta jelképként kezelték, amelynek csupán pszichikai jelentősége van az ütközetekben. Az osztrák és olasz katonai vezetők a tűzerő mindent elsöprő hatásában látták a jövő útját nem tulajdonítva jelentőséget a közelharcnak.71 Az oroszok 1901. évi szabályzata homlokegyenest mást tartalmazott. Szerintük a zárt rendben végrehajtott szuronyroham hozza meg a döntést. Az 1904-1905-ben lezajlott orosz-japán háború tapasztalatainak hatására a szurony jelentősége oly annyira megnőtt, hogy a németek 1906-ban kiadott szabályzatában is érezhető volt. Nálunk 1912-ben került bevezetésre egy új szellemű szabályzat természetesen német mintára.72(A következő fejezetben részletesen foglalkozom ezzel.) A közelharc jelentőségét abban látták, hogy végső megoldást a győzelem kivívásához mindig szuronyroham vezetett annak ellenére, hogy a németek 1870-71-ben, a japánok 190405-ben 30-40%-os veszteséggel számolhattak.73

69

GÁL Sándor: Szuronyvítan a gyalogság számára. Reprint kiadás, p. 1-30. ISBN 963 82 0805 8

70

SZABÓ Lajos: A középiskolai testnevelés a polgári Magyarországon. In: Oktatás történeti füzetek 2. 1996. p. 1314. 71 LUKÁCS Béla: Csak a közelharc hozza meg a döntést. In: Magyar Katonai Szemle 1940. X. évf. 6. sz. p. 598609. 72

Lukács: i. m. 610-615. p.

73

uo. 615-622 p.

33

Végső soron a 19. században a közelharc vagy tűzerő győzelemben játszott szerepére nem adott egyértelmű választ, de a tény, hogy a szuronykiképzés előkelő helyen szerepelt a kiképzési programokban, s ez önmagáért beszél.

2. AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚ KÖZELHARC- ÉS KÉZITUSA-KIKÉPZÉSÉNEK JELLEGZETES VONÁSAI Az előző fejezetben, mint történeti visszatekintésben, végső soron bizonyítottnak látom, hogy a közelharc és kézitusára való felkészítése a katonának az ókortól az első világháborúig, ha változó mértékben is (különösen a tűzfegyverek tömeges és sorozatlövő fegyverek elterjedésétől mutat csökkenő tendenciát), de mindig meghatározó részét képezte a harckiképzésnek illetve a kondícionális képesség megszerzésének. Jelen fejezetben a Magyar Királyi Honvédség katonáinak az első világháborút közvetlenül megelőző és a háború alatti időszak közelharc- és kézitusa-kiképzését vizsgálom, a következő részterületekre bontva: ƒ

az adott kor kiképzési igényének vizsgálata;

ƒ

a kiképzési idő;

ƒ

a kiképzési állomány felkészültsége;

ƒ

a módszertani segédeszközök használata;

ƒ

a felkészítés során mely fizikai, pszichikai tényezőket kívánták erősíteni, ezeket hogyan

érték el; ƒ

a kiképzés rendszerében hogy fért bele a sport és mely sportágak szolgálták a hatékonyabb

közelharc felkészítést. A válaszkeresésben legfőbb segítségként a Magyar Királyi Honvédség Szolgálati Szabályzataira támaszkodtam, kiemeltem a gyalogságra vonatkozó részeket. Ebbe beleértve a csapatiskolák, a tartalékos állomány és az újonckiképzést is.

34

A Honvédelmi Miniszter 1917. évi „Csapatkiképzés” című rendeletében található a „Szuronyharc” utasítás, amely a közelharc kiképzés alapját adta a háború során. A fizikális felkészítés metodikáját pedig a „Tornautasítás” írta elő. A két említett szabályzaton kívül egyéb könyvészeti anyagok nem adnak számot a katonai közelharc kiképzés mélyebb részleteiről, azonban az első világháború utolsó évében, majd a befejezése után megjelentek olyan különféle írások, visszaemlékezések, amelyek részletesen feltárják az egyes ütközetek menetét, valamint összegzik a haditapasztalatokat. Ezek alapján az első világháború közelharc- és kézitusa-kiképzési rendszerét az alábbi tényezők befolyásolták: ƒ

A harcászati alapelvek, elgondolások, szabályzatok.

ƒ

A kiképzés célja, azaz milyen katonát akartak nevelni a harc megvívására.

ƒ

A kiképzés anyaga, módszertana.

ƒ

A rendelkezésre álló kiképzési idő.

ƒ

A kiképzésben felhasznált segédeszközök, speciális oktatási eszközök.

ƒ

A kiképzést végző állomány felkészültségi színvonala.

ƒ

Motiváció

ƒ

Tapasztalatok

2.1. A harcászati alapelvek, elgondolások, szabályzatok A mozgó háború időszakában, 1914-ben a zárt alakzatok helyett a rajvonal volt a gyalogság fő harcalakzata, amely a jobb tűzvezetést és saját emberveszteségek csökkentését is szolgálta. Mindezek ellenére a kezdeti veszteségek elérték a létszám 40-50%-át. A támadás befejezését a tűzharc utáni szuronyroham végrehajtásában határozták meg.74 Az állásháború időszakában (1915-1917) módosult a gyalogság harceljárása leginkább támadásnál. A gyalogság és a tüzérség közötti szoros együttműködés elengedhetetlenné vált. Kezdetben az ellenség tűzfészkeit erős tüzérségi tűzzel igyekeztek megsemmisíteni, majd 1916tól több napos tüzérségi előkészítés után indítottak rohamot. A tapasztalatok azt mutatták, hogy a legintenzívebb tüzérségi előkészítés sem volt képes a beásott ellenséget megsemmisíteni, így a gyalogsági tömegrohamok változatlanul összeomlottak a megmaradt géppuskák tüzében. A 74

Gyakorlati szabályzat a Magyar Királyi Honvédség számára III. rész Bp. Magyar Királyi Honvédelmi Minisztérium 1914. p. 112-113.

35

német hadseregben már 1915-ben elkezdtek szervezni egy rohamcsapatot, mely válogatott legénységével megpróbálta a mozgóháborút visszaállítani. A kezdeti sikerek után a németek minden hadseregnél rohamzászlóaljakat állítottak fel és képeztek ki. Az új lehetőség az osztrákmagyar hadvezetést is érdekelte, így 1916 végén 140 tisztet és altisztet képeztek ki rohamistának a nyugati fronton. 1917 végére megalakultak roham zászlóaljak, félezredek, félzászlóaljak, amelyek közvetlenül a hadosztály- illetve dandárparancsnokoknak voltak alárendelve. A hadvezetés igyekezett pontosan, szabályzatba foglalni a felszerelést, melyet a gyakorlati élet gyakran „finomított”. A gyalogság mozgóharcra való felszerelése a gyalogszázadoknál a következő volt: puska, derékszíj, szurony, tölténytáska 40 db tölténnyel, gázmaszk, kenyérzsák /500 gr kenyér, tábori kulacs, dohány, 40 db töltény/, hátizsák megerősítve /külső részben 2db kézigránát, 40db töltény/, ásó vagy kézibalta. A ruházaton túl bakancs, lábtekercs, acélsisak volt a viselet. A rohamkéssel való felszerelést az ezredparancsnok határozta meg. Minden második katona drótvágó ollót hordott magával, így a felszerelés súlya közel 30 kg volt. A rohamzászlóaljak katonáinak felszerelése a következőkből állt: karabély 40db tölténnyel és még 20db töltény a zsebben, acélsisak, gázmaszk. A kenyérzsákban 2db konzerv, 2 napi kenyér, dohány, 2 tábori kulacs, 2db. kézigránátzsák 5-5 kézigránáttal, 4db üres homokzsák, rohamkés. Járőrönként minden második katona rövid nyelű ásóval vagy baltával volt felszerelve, amelyet sok esetben a szuronyhüvelyhez erősítve a derékszíjra akasztottak75 A szabályzatok a támadást rohamhullámokban határozták meg (három hullámban, 3-2-3 rajonkénti megosztásban). Az első hullámban a jó kézigránátosokat, a másodikban a jó lövészeket, ügyes szuronyvívókat osztottak be „lángvetők” (lángszórók) kíséretével. A harmadik hullámban ismét kézigránátdobók és géppuskák kerültek.76 Ezen egységeknek az volt a feladata, hogy önálló vállalkozásnál be kellett törni az ellenséges árokrendszerbe, információkat és foglyokat gyűjteni. Támadás esetén pedig le kellett küzdeni az ellenség védelmének teljes mélységét, utat nyitva a rohamozó gyalogságnak. A rohamcsapatok állományába csak önkéntesek kerülhettek, akik az átlagnál jóval erősebb fizikumúak voltak. A felvett katonák 1-2 hónapos rohamtanfolyamot végeztek, majd a csapatokhoz kerültek. A kiképzés fő idejét a fizikai erőnlét fokozása, a kézigránát dobás gyakorlása, és éles fegyverrel

75

Közelharc. In: Állásharc. III. rész Bp. Magyar Királyi Honvédelmi Minisztérium 1918. 504/8. 2. sz. melléklet.

76

Rohamcsapatok kiképzése a Császári és Királyi Hadsereg főparancsnokság op. 36300 számú segédletének fordítása. Csapatkiképzés 5. számú melléklet Bp. 1917.

36

végrehajtott harcszerű kötelékgyakorlatok tették ki. A vállalkozásokat a legapróbb részletekig begyakorolták az elfoglalandó állások előre megépített másolataiban, és minden mozzanatát összehangolták a tüzérségi támogatással. A rohamista a gyakorlatban 12 darab kézigránátot, 95 M Mannlicher karabélyt hozzávaló 40 töltényt, gyalogsági ásót, 17 M rohamkést, drótvágó ollót, gázálarcot vitt magával. A rohamjárőrök felszereléséhez tartoztak lángszórók, és 37 mmes gyalogsági ágyúk is. A támadás sémája a következő volt: a tüzérség meghatározott helyeken tűzhengerrel rombolta az ellenség műszaki zárait, korabeli kifejezéssel „rohamutcákat” lőtt az ellenséges vonalakba, ezekbe törtek be a rohamszázadok, majd a tüzet áthelyezték a hátsó vonalakra, egy félkör alakba, így védve az áttörés színhelyét akadályozván az ellentámadást. A rohamcsapatok elsősorban kézigránátokkal felgöngyölítették az ellenállást, és színes rakétákkal jelezték az eredményeket. A lángszóróknak és ágyúknak a megerősített helyek kifüstölésében, és az esetleges ellentámadások visszaverésében volt szerepük, puska-, pisztolyharcra alig volt példa. Miután az elfoglalt állásokat szilárdan kézben tartották, előre vonták a gyalogságot, a rohamcsapatokat pedig hátra küldték. Kézitusára nem nagyon került sor, bár ennek eshetőségét soha nem lehetett kizárni. Ezt jól jelzi a rohamkés, esetlegesen sújtófegyverek megléte.77 Az egységes felszerelésen túl leginkább a rohamcsapatoknál megtalálhatóak voltak a közelharc egyéni, sajátos fegyverei, mint pl. a különféle buzogányok, ólmosbotok, csákányok, láncok stb. Ezeket leginkább az árokharcban alkalmazták - ahol nem volt hely a szuronyos küzdelemre- úgy mint a kiélezett gyalogsági ásót vagy baltát. Ezekből az eszközökből több tucat található a Hadtörténeti Intézet és Múzeum fegyvergyűjteményében is. A kézitusa során tehát a katona valamennyi keze ügyében lévő felszerelést vagy a mai szóhasználattal élve szükségeszközt igénybe vehetett az ellenség megsemmisítése érdekében. Mai értelemben vett kézitusa kiképzést nem kapott a rohamista, ez a vállalkozások jellegéből, és az időhiányból adódott. Persze felmerülhet a kérdés, ha volt ilyen igény, ki, és mit oktatott volna?!? Nyilvánvalóan az ilyen felmerülő összecsapásokat rábízták a rohamisták eleve meglévő kiváló fizikumára, támadószellemére, agresszivitására. Az viszont feltűnő milyen nagy hangsúlyt fektettek a fölényes erőnlét megteremtésére, bár igen korlátozott idejű, és területű akciókról volt szó. Meggyőződésem, ha a korszak kiképzőinek lett volna a kezében valamilyen közelharc metodika a szuronyvíváson kívül, az főszerepet kapott volna az oktatásban. 2.2. A kiképzés célja, azaz milyen katonát akartak nevelni a harc megvívására

77

KOVÁCS S. Tibor: Osztrák-Magyar rohamcsapat jelvények Numizmatikai Közlöny 1993-94. p.89-93.

37

Az első világháború magyar katonai vezetése vakon engedelmeskedni tudó fegyelmezett katonát akart kiképezni, akik kritikus helyzetben is gépiesen, önkéntelenül is helyesen cselekszik, és minden parancsot gondolkodás nélkül végrehajt. A drill (vakfegyelem) adta a kiképzés módszertani alapját. A közelharc során is a katonát támadásra nevelték, félelmetes rohamozó harcossá. A szuronyharcban a támadó kedvet, a bátorságot, a harci szellemet látták megtestesülni.78 Véleményem szerint a drillnek, ennek a nem kedvelt kiképzési formának megvolt az előnye, mert a katona a konkrét feladatára tudott figyelni a harctéren és a besulykolt viselkedés fokozott izgalmi állapotban is cselekvőképesé tette. Ugyanakkor tevékenysége sablonossá vált, nélkülözte az önállóságot és a kezdeményező kézséget. 2.3. A kiképzés anyaga, módszertana A közelharc- és kézitusa-kiképzésnek, mint minden oktatásnak, az alapok megteremtésével kell kezdődni, erre épülhet a fokozatosság elve alapján a bonyolultabb, nehezebb feladatok megoldása. E kiképzési forma alapját a fizikai állóképesség megteremtése adja, melyet a testnevelési kiképzéssel lehet elérni. A háború kezdetén a „Tornautasítás” magába foglalta azokat a tornagyakorlatokat, szuronytechnikákat, amelyek nélkülözhetetlenek voltak az újoncok kiképzésében, viszont 1914es „Tornautasításból” a szuronyvívást hatályon kívül helyezték.79 Ez várható volt, mivel a több évtizede használt szuronyvívást tartalmazó anyag a kor és a háború igényeihez mérten mind tartalmában, mind pedig formájában is elavulttá vált. 1917. márciusában jelent meg a Magyar Királyi Honvédelmi Minisztérium kiadványaként a Szuronyharc című utasítás. Az utasítás emlékeztetője a „Csapatkiképzés” című rendeletből azokat az oktatást, követendő módszereket adta meg, amelyek a kor kiképzési színvonalához igazodtak. Ez tartalmazta több felállított vagy lefektetett bábura történő erőteljes támadást és döfést különböző irányokba. Korszerű gondolatot tartalmazott a valóságnak megfelelő helyzetek szimbolizálása, pl. a fedezékben lévő ellenségen történő rajtaütés.80

78

Csapatkiképzés: i.m. Újonckiképzés a mögöttes országrészben 8. számú melléklet.

79

Szuronyvívás. In: Tornautasítás a Magyar Királyi Honvéd gyalogság számára. Bp. Magyar Királyi Honvédelmi Minisztérium, 1914. p. 85.

80

Szuronyharc. Bp. Magyar Királyi Honvédelmi Minisztérium, 1917. p. 5-16.

38

Az általános szuronyvívás oktatása az alapállásokat, lábmozdulatokat, döféseket, hárításokat és cseleket tartalmazott.81 (9. sz. kép) A szuronyvívásban való kiképzés a következő részterületekből állt: 1.

Előgyakorlatok

2.

Iskolavívás

3.

Szabadvívás

4.

Szuronyharc

1. Előgyakorlatok Az előgyakorlatok az oktató bemutatása után a stabil állást, helyes testtartást, a gyors és erőteljes döfést tartalmazták. A katonát a szúrás céljától különböző távolságra, különféle testhelyzetekből szoktatták rá a lendületes megtorpanás nélküli támadásra.82 2. Iskolavívás Az iskolavívás során a katona a már megtanult alapelemek alkalmazását gyakorolta. Ezt a gyakorlást kezdetben az oktató ellen, majd később párokban hajtották végre. A fokozatosság elvét betartva lassú és meghatározott testrészre irányuló döfést és védést végeztek. A begyakorlottság folyamán a mozdulatokat gyorsabbá, pontosabbá tették, majd a támadás, hárítás, visszatámadás életszerű végrehajtását követelték meg védő felszerelésben. Az iskolavívás kitért a lovas elleni szuronyharcra, ennek alapelvei a következőkből álltak. A szuronyt a lovas ellen magasra kellett tartani és magas hárításokat gyakorolni a kardvágás vagy dzsidadöfés ellen. A szuronyvívónak az volt célja, hogy a támadó lovas bal oldalára vagy hátába kerüljön, ugyanis ebből a helyzetből a lovas nem tudott védekezni. A kardvívó ellen azt tanácsolták, hogy rövid döfésekkel tartsa távol magától a támadót, és vigyáznia kell arra, hogy az a bal kezével a szuronyos puskát meg ne ragadja.83 3. Szabadvívás A szabadvívás azt a célt szolgálta, hogy különféle ellenfelekkel, életszerű mozdulatokkal küzdjenek. A feladat az volt, hogy erélyes támadással az ellenfelet megelőzve találatot érjen el a katona. Ennél a gyakorlásnál döntnökök segítettek a találatok megállapításában, míg az oktató javította a technikai vagy taktikai eredetű hibákat. 4. Szuronyharc

81

uo. 18-21 p.

82

Szuronyharc: i. m. 21-26 p.

83

uo. 26-27. p.

39

A szuronyharcnál a katona az iskola és szabadvívás tapasztalatait alkalmazta. A szuronyharcot változatos terepen, harcárkokban, épületekben harcszerűen gyakorolták, harcászati modelleket teremtve. A szuronyvívót több támadó elleni védekezésre is felkészítették. A csoportos küzdelmeket tartósabb futás után különféle tereptárgyak beiktatásával és tüzelőosztagok bevonásával iskolázták.84 A testnevelés és közelharc kiképzés egységbe rendezését az újonc kiképzésben, a tanfolyamok és csapatiskolák tananyagában megtalálhatjuk. Ennek részletezésétől eltekintek, de lényegi kiemelését a következő táblázat tartalmazza.

Testnevelés, játék, sport 1. hét 2. hét

3. hét

4. hét

5. hét 6. hét

7. hét 8. hét 9. hét

84

-hosszú méta -láncdobás -bakugrás Csukló gyakorlatok - fej, - láb, - futó gyakorlatok -kargyakorlatok -törzsgyakorlatok -fekvőtámaszban -gyakorlatok -futógyakorlatok -fegyvergyakorlatok -futógyakorlatok teljes felszerelésben -kuszó gyakorlatok, drótakadályok alatt is -csuklógyakorlatok -futógyakorlatok -csuklógyakorlatok -fegyvergyakorlatok -futógyakorlatok -gránáttölcsérből -ki-be ugrások -középtávfutás -függeszkedés kötélen -birkózás -magasugrás

Közelharc Szuronyharc: elemi oktatás Szuronyharc: elemi oktatás előgyakorlatok Szuronyharc: iskolavívás

Szuronyharc szabadvívás

Szuronyharc szabadvívás Szuronyharc szabadvívás

Szuronyharc szabadvívás Szuronyharc szabadvívás Szuronyharc szabadvívás

uo. 28-30. p.

40

-távolugrás -birkózás

10. hét 11. hét

-8 km-es menet felszerelsésben

12. hét

-birkózás

Kézitusa roham közben nyílt, bokros, erdős, hegyes terepen. Felállított vagy lefektetett bábukon gyakorolva Árokharc, kézitusára való kiképzés a). Szuronyharc b). Kézigránátharc Kés, tőr, buzogány, fokos használata. Szurony használata, mint tőr. Szabadvívás, szuronyharc ismétlése, díjvívás

A német mintára létrehozott rohamzászlóaljak a harcvonal századainak legénységéből válogatva a kiképzés közelharcra vonatkozó utasításain túl nagy figyelmet fordítottak a kézigránátdobásra, kézigránáttal történő robbantásra, a száz lépésnél rövidebb távolságra, való lövésre és a sportgyakorlatokra. A rohamjárőrök legénységét rendszeres gyakorlással jó állóképességre és ügyességre akarták nevelni. A sport és katonai jellegű gyakorlatok egymást erősítve adták a hatékony kiképzést. Heti két alkalommal két órát gyakoroltak a sport vagy labdarúgó pályán.85 2.4. A kiképzésre fordított idő A kiképzés idejét a háború során az első évek nagy emberveszteségei jelentősen befolyásolták. 1914-ben az általános katonai kiképzést nyolc hétben állapították meg. Az első két hétben napi négy, a harmadik és negyedik héten napi öt óra gyakorlati oktatást kaptak. Az ötödik héttől napi hat órát szántak gyakorlati képzésre.86 A szuronyvívást és annak előkészítését már az első naptól kezdve a lehetőségekhez mérten napi fél vagy legalább negyed órában gyakoroltatni kellett. Erre a mindenkori századparancsnok biztosította az időt a „Szuronyharc” utasítása alapján. Testgyakorlatok, torna, vívás, kézigránátdobás naponta szerepeltek a kiképzési tervekben. A kiképzés idejének lerövidített speciális válfaját a rohamzászlóaljak kiképzése adta. A harcok színterén az ún. tanzászlóaljak négy-hathetes

kiképzést

kaptak.

A

harcvonal

századainak

legénységéből

szervezett

rohamjárőrök felkészítési ideje csupán tizennégy nap volt.87 2.5. A szuronyharc kiképzésben felhasznált segédeszközök, speciális oktatási eszközök 85

Közelharc: i. m. 21-23. p.

86

Gyakorlati Szabályzat: i.m. 14-15 p.

87

Közelharc: i. m. 14 p.

41

A kézitusa kiképzésben felhasznált segédeszközök a tradíciókon és tapasztalatokon alapuló változatos megoldásokat tükröztek. A szuronyharc kiképzésben felhasznált legfontosabb segédeszközök az alábbiakból tevődtek össze: 1.

vívópuska: a rendszeresített feltűzött szuronyú fegyverhez hasonló fából készült gyakorló

eszközből állt. 2.

döfőzsákok /labdák/: különféle anyagból /vászon, szalma, rongy, stb./ megtöltött felül

összekötött felakasztható zsákokat használtak gyakorlásra. Sokszor a nehezítés érdekében egy szabadon függő dróthálóval körülvett szalmagömbre döftek. 3.

döfőbábuk: ember nagyságú szalmával kitömött, régi egyenruhába öltöztetett bábuk voltak,

amelyeket felfüggesztettek vagy lefektettek, megjelölve a leghatásosabb találati pontokat. / fej, nyak, szív/ A határozott döfések ellenőrzésére gyakran bevizezték vagy különféle anyagokkal síkossá, tették a zsákokat, a bábukat. 4.

védőeszközök:

‰

fejvédők a fej, nyak védelmére

‰

védőpárnák a test és a bal felső lábszár óvására

‰

vívókesztyűk a bal kezet védték

‰

fejeskesztyűk a jobb kéz védelmét szolgálták88

A felsorolt segédeszközök a szemléltető oktatást célozták, mert irányadó volt, hogy az ami bemutatható, azt be kell mutatni nem pedig szóban közölni. 2.6. Az oktatást végző állomány felkészültségi színvonala A közelharc kiképző állomány nagyon változatos képet mutatott. Az újonc kiképzést tisztesekre bízták és az idősebb legénység is besegített az oktatásba. A szuronyharc kiképzésért a századparancsnokot tették felelőssé. Az „oktatók” előképzését szintén neki kellett vállalnia, akik leginkább altisztek /zászlósok stb./ voltak.89

88

Szuronyharc: i.m. 14-18 p.

89

uo. 8. p.

42

A rohamcsapatok kiképzését közelharcra, de leginkább kézigránátharcra, azok a tisztek, altisztek irányították, akik a német „nyugat rohamzászlóaljnál” végeztek el egy ilyen szakirányú tanfolyamot.90 2.7. Motiváció A háború kezdeti időszakában a katonák motivációját a közelharcra, a becsületérzésükre, a minden körülmények közötti feladatteljesítésre, a bajtársakkal való vetélkedésre szorították. Az újoncokkal, türelemmel és elnézően kellett bánni, becsvágyukat feléleszteni, kerülve a durva bánásmódot.91 1918-ban már „szuronyroham drillt” említenek a levéltári források és nagyfokú nemzeti túlfűtöttségen alapuló magyar virtust. A semmi szín alatt meg nem futamodó kemény katona ideálját helyezték előtérbe és ennek gépies begyakorlását a drill útján, akarták elérni.92 A közelharc kiképzésben a legkézzelfoghatóbb lelkesedést fenntartó módszer a díjvívás volt. Valamennyi zászlóaljon belül a századok tíz legjobb vívója vett részt a díjvíváson. A századok legügyesebb vívói emlékdíjat kaptak, míg a zászlóalj legjobb eredményt elért katonája vívókitüntetésben is részesült. Ennek akkora rangja volt, hogy bevezették a hivatalos okmányokba is /anyakönyvi lapba/. A katona ezeket a címeket és kitüntetéseket büszkén viselte, erősítve harci szellemét93 2.8.Tapasztalatok A fejezet zárásaként tekintsük át, azokat a harci tapasztalatokra épülő észrevételeket, amelyek már a háború utolsó évében is napvilágot láttak. A vizsgálatok kiterjedtek arra, hogy a gyalogságot, mely tényezők veszélyeztették leginkább a különböző harcokban. Szerbiában a gyalogság és a géppuskatűz, a dél-nyugati hadszíntéren a tüzérség és az aknavetők, míg az orosz fronton a gyalogság és a géppuskák voltak a legfőbb veszélyforrások honvédeink számára.

90

Közelharc: i.m. 13 p.

91

Csapatkiképzés: i.m. 14 p.

92

Egyenkénti nevelés, kiképzés és drill az 1918/1919. hadévben Bp. Magyar Királyi 38. Honvéd Gyalog Hadosztály Parancsnokság, 1918. p. 20-23

93

Szuronyharc i.m. 31 p.

43

Támadás közben az ellenséges géppuskatűz, állásharcban az ellenséges aknavetők, kézigránátok és a szuronyok számítottak a legfélelmetesebb fegyvereknek. A hadszíntéri tapasztalatok a hiányosságokra is utaltak. Említették a harci szellem növelését, a testi ügyesség fokozását, a gránáthajítás hatékonyabb gyakoroltatását, az altisztképzés javítását.94 Útmutatót adtak a testnevelés a fizikális erőnlét növelésére és annak harcra, történő előkészítésére a következő mozgásokat javasolva: a.)

Stafétafutás /egyenetlen terepen is 100-400 méteres versenyfutás /

b.)

Akadálypálya

c.)

Meredek falak megmászása szerelvénnyel

d.)

Táv- és magasugrás

e.)

Kötélhúzás

f.)

Labdarúgás

g.)

Versenykúszás védőpajzzsal

h.)

80 méter előre szökkelés szerelvénnyel

i.)

Tartós futás

j.)

2 km-es mezei futóversenyek95

A konkrét közelharc tapasztalatokból merítve leglényegesebbnek tekintették a szuronyharcban alkalmazott határozott döfést, szinte átgázolva az ellenségen. A kézitusában az ütések és rúgások csak időlegesen tehetik harcképtelenné az ellenséget, ezért a tőrkéssel történő életpontokra való támadást javasolták. Hangsúlyozták, hogy a testi ügyesség és gyors végrehajtás többet ér a nyers erőnél. A honvédeket arra nevelték, hogy a puska szuronnyal a leghatásosabb fegyver. A küzdőtávolság lerövidülésekor /amikor a szuronyos puska nem használható/ csak a gyors és ügyes tőrhasználat és a kiélezett gyalogsági ásó vezet eredményre. „A szurony mindenesetre veszített jelentőségéből. A rohamnál mostanában divatossá kezd válni, hogy csak kézigránáttal és ásóval megy előre az ember. A kiélesített ásó könnyebb és sokoldalúbb fegyver, nem csak nyakába lehet taszítani az ellenségnek, hanem mindenekelőtt ütni lehet vele, nagyobb lendülete van; különösen ha ferdén trafál az ember váll és nyak közé, könnyen bevághat egészen a melléig. A szurony gyakran megakad ott, ahová bedöfték, ilyenkor

94

Összegyűjtött haditapasztalatok a XXI.hadtest-ezred-zászlóalj és századparancsnokának tapasztalatai alapján összeállítva. Bp. Magyar Királyi Állami Nyomda, 1918. p. 5. 95

Egyenkénti nevelés: i. m. 48-49 p.

44

előbb erősen rá kell lépni a másiknak a hasára, hogy kiszabadítsa az ember, s ezalatt maga is könnyen kaphat egyet. Ezenkívül némelykor le is törik.”96 Brandis százados a 24. német gyalogezredből a következőket jegyezte fel harctéri tapasztalataiból:„Az egész világ katonái közül miért visel csak a német katona egyedül a közelharccal számoló sisakot? Mert Ő mindig szívesen az ember-ember elleni harcra számít, s ily harcban természetének megfelelően Ő felülről lefelé szeret ütni, akár tusával, akár az ásóval vagy bármiféle más tárggyal, ami a keze ügyébe akad, sőt még a nyélkézigránáttal is.”97 Az első világháborús visszaemlékezések a rohamnak, a közelharcnak pszichés hatását is leírták. 1915 nyarán a 15. honvéd gyalogezred támadott egy erős orosz állásra. Az ellenség géppuskával volt felszerelve, tehát a nyílt támadás óriási emberveszteségeket okozhatott volna. A magyar gyalogság a gabonakévék között észrevétlenül megközelítette az orosz állásokat, majd hatalmas „emberfalként” támadásba lendült. Az ellenség nem várta be a kézitusát, elmenekült vagy megadta magát. Hasonló eset történt 1918 áprilisában, a 315. gyalogezred 2. zászlóaljával a Piave-nál Oderzo környékén, ahol a rohamzászlóalj kézigránát támadással átrohant az olasz gyalogságon, akik elkerülve az öldöklést megadták magukat.98 Az első világháború harcászati, azon belül közelharc- és kézitusa-kiképzés tapasztalatai alapján az alábbi részkövetkeztetések vonhatók le. Az áttörés problémáját nem tudták hatékonyan megvalósítani sem az antant, sem a központi hatalmak hadseregei. Az elhúzódó állásháború miatt a katonai vezetők egy új harceszköz, a harckocsi bevetésével akarták a mozgékonyság és a támadás szerepét visszaállítani a harcmezőn. 1916. szeptember 15-én a francia Flers község romjai között vetették be először az angolok által legyártott 59 db „Mark I” típusú „tankot”, de az antanthatalmak nem tudták kihasználni az új fegyver adta előnyöket. A harckocsik technikai kiforratlansága, alacsony számuk és a gyakorlatlanságból eredő vezetési nehézségek miatt nem sikerült a kitűzött célokat elérni és az áttörést végrehajtani. Már a támadás megindulási körzetébe is csak 32 harckocsi jutott el. Az angol harckocsi-építési elvek szerint gyártott „mozgó géppuskafészkek” így is óriási riadalmat okoztak a német katonák között. Pár óra leforgása alatt 10 km-es sávban 5-6

96

REMARQUE, E. M.: All Quiet on the Western Front (Nyugaton a helyzet változatlan. Ford.: Benedek Marcell) Boston, Little, Brown and Company 1929. p. 103.

97

BRANDIS: A roham. Bp. Pallas Irodalmi és Részvénytársaság, 1918. p. 41.

98

GYURÁCSIK Jászai Mihály: A gyalogság jövője. In: Magyar Katonai Szemle 1932. I. negyedév 3. füzet p. 4045.

45

kilométer mélyen betörtek az ellenség állásaiba. A német tábori tüzérség több támadó harckocsit harcképtelenné tett. A németek megismerve az új harceszközt meg tudták szervezni a páncélelhárítást: mivel nagy mennyiségben előállítható, harctéri szolgálatra alkalmas páncéltörő löveget a háború végéig nem sikerült szerkeszteniük, a páncélosok elleni harc az 1918 M Mauser páncéltörő puskára (12,7 mm nehézpuska) valamint a 75 mm-es könnyű aknavetőkre hárult. Emellett a gyalogság kézigránátkötegekkel, harckocsi elleni aknákkal és lángszórókkal harcolt a tankok ellen. A háború végső szakaszában a németek is gyártottak harckocsikat, valamint a zsákmányolt tankokat is szolgálatba állították, számuk azonban messze elmaradt az antant hatalmak harckocsijainak mennyiségétől.99 A megmerevedett frontokon a német hadvezetés ún. rohamcsapatokat alkalmazott (könnyű gyalogos zászlóaljakat), amelyek a védelem hézagait kihasználva igyekeztek bejutni a mélységbe és itt közelharccal kényszerítették ki a sikert. A harc eredményes megvívását a tüzérségi tűzzel előkészített és támogatott rohamban látták. A közelharc kézigránátdobással, közelről leadott puska és pisztolytűzzel; a kézitusa szuronnyal, puskatussal, karddal, rohamkéssel, gyalogsági ásóval stb. folytatott test-test elleni küzdelemből állt. A kézitusa kiképzés fő menetét a szurony harc képezte. Az éjszaka vezetett és a meglepetésen alapuló szuronyrohamnak volt létjogosultsága, egyébként az ellenséges géppuska tűz óriási vesztségeket okozott.100 A kiképzést az életszerűség a harctéri körülményekhez való közelítés határozta meg. Érdemnek tekinthető továbbá a mindennapos szuronyvívás gyakoroltatása, a tanfolyam rendszerben történő továbbképzés, és manapság elhanyagolt jutalmazási rendszer.

99

KUTI György: Páncélosok korunk háborúiban, Bp.: Zrínyi Katonai Kiadó, 1987. 14-15 p. ISBN 963 326 361 1

100

Infantry Training Vol. II. War. Published by his Majesty, s Stationery Office London, 1926. p. 9.

46

3. A KATONAI KÖZELHARC ÉS KÉZITUSA VÁLTOZÁSAI A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ VÉGÉIG 3.1.1. A fizikai felkészítés, mint katonai testnevelés A téma kifejtéséhez feltétlenül szükséges áttekintenünk a testkultúra és hadtudományok kapcsolatának rendszerét. (2. sz. melléklet) A testkultúrán belül helyet foglaló jellegzetes területek közül a testnevelést, a sportot és egy speciális területet, a harci művészeteket emelem ki. A hadtudomány részeként a harcászat alárendeltségében jelenik meg a közelharc kiképzés, a kettő szoros kapcsolata vitathatatlan. A végső cél valamennyi társadalomban a harc eredményes megvívására alkalmas katona kiképzése. A tárgyalt időszak gazdasági, politikai, ideológiai hatásai, az első világháború tapasztalatai a különféle országok uralkodó köreit meggyőzték arról, hogy a korszerű terepharc követelményeinek - mint hosszú és fárasztó menetelések, földmunkák, időjárási viszonyok stb. csak kisportolt, a természetet jól ismerő, edzett és lélektanilag is jól felkészült, találékony

47

ifjúság tud megfelelni. A katonai testnevelést a tornán alapuló irányzatok Karl Gaulhofer /18551941/ ún. „osztrák és weimari német rendszere valamint az angolszász sport rekreációs irányzat uralta Jay B. Nash elgondolása révén. F. A. Schmidt erő, gyorsasági és állóképességi gyakorlatokra osztotta fel a fizikai felkészítés rendszerét, amelyet az európai hadseregek a testnevelési szabályzataikba beépítve alkalmaztak.101 A tornajátékokat és sportot a kiképzés előgyakorlatának tekintették az 1920-as évek elejétől mind az alapkiképzésben, mind a katonai tanintézetekben. Ezek a gyakorlatok általánosságban a következők voltak: A./ Futógyakorlatok: ¾ síkfutás 250m-ig; ¾ mezei futás; ¾ stafétafutás.

B./ Ugrógyakorlatok: ¾ ¾ ¾ ¾ ¾

távolugrás; mélybeugrás; kiugrás az árokból; magasugrás; rúdugrás.

C./ Csúszó és kúszógyakorlatok D./ Játékok: ¾ közönséges labdajátékok – célba dobás; ¾ hajszalabda; ¾ labdarúgás.

E./ Sportok: ¾ ¾ ¾ ¾ ¾ ¾

kődobás; gerelyhajítás; diszkoszvetés; súlylökés; birkózás; bokszolás.102

Az 1920-as évektől szinte minden európai országot áthatott a háborúra készülés gondolata, mely militarizálta a társadalmat. Az európai militarizálódó országok megszervezték, vagy újjáélesztették a maguk nemzeti, soviniszta ifjúsági mozgalmait, így az olasz „ballilát”, a német „Hitlerjugendet”, a bolgár „branyikot”, a lengyel „sterlecet” vagy a magyar „Leventét”. Magyarországon az egységes és tömeges katonai előképzésre való átállás az 1930-as évek 101

Kun: i.m. 289-290. p.

102

A közeli harc Ideiglenes utasítás a Magyar Királyi Nemzeti Hadsereg valamennyi fegyverneme számára Bp. Pallas Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság 1920.

48

második felére tehető. Foglalkozási anyagukban kiemelt szerepet kaptak a fegyver és terepgyakorlatok, a céllövészet, a vívás, lovaglás és küzdősportok.103 Feltétlenül tárgyalnunk kell az Európában és hazánkban meggyökeresedett, dinamikusan fejlődő, a kézitusa kiképzés alapelemeit tartalmazó küzdősportok és harcművészetek történetéről. A japán önvédelem a 20. sz-ban „Ju Jutsu” néven vált világszerte ismertté leginkább a katonai és rendőri szerveknél. A "Ju" (dzsiu) szó lágyságot, finomságot, engedést, hajlékonyságot, rugalmasságot takar. A "Jutsu" (dzsitcu) értelme művészet, tudomány, hagyomány vagy fegyelem. Európában először Németországban Erich Rahm vezette be a Ju Jutsu-t 1906-ban és a „lágy művészet”-nek nevezte el. Ő alapította meg Németország első Ju Jutsu iskoláját, amely még ma is létezik. Erich Rahm és a japán K. Higashi még cirkuszban is felléptek és ott kihívásos küzdelmeket vállaltak bárki ellen. 1907-ben egy hadiflotta-látogatás alkalmával Kiel-be érkezett két japán cirkáló. Ebből az alkalomból a Ju Jutsu-t mint önvédelmet adtak elő. A jelenlévő II. Vilmos császárt ez annyira rabul ejtette, hogy elrendelte, hogy a berlini katonai sportintézményben alkalmazzanak egy Jiu-Jitsu mestert. Erich Rahm kezdeményezésére tanítványai, Alfred Rhode és Max Hoppe 1922-ben megalapították az első egyesületeket MajnaFrankfurtban és Berlinben. A „Ju Jutsu Birodalmi Egyesület” megalapítása 1924-ben történt. Az első német Ju Jutsu egyéni bajnokság (akkoriban még mérkőzéseket rendeztek) 1926-ban Kölnben zajlott. (10. sz. kép) 1930-ban már több mint 100 Ju Jutsu gyakorlóhely létezett Németországban.104 Ju-jutsu népszerűségét növelte az a tény, hogy 1935-ben Drezdában sor került az első Ju-jutsu Európabajnokságra, ahol a „jitsukák” bizonyították a stílus hatékonyságát, maguk mögé utasítva a cselgánccsal, görög-római birkózással fellépő ellenfeleiket.105 (11. sz. kép) Okvetlenül meg kell emlékezni az első szakirodalomról, amely Magyarországon elsőként foglalkozott a ju jutsuval is. Ez Sztankó Sándor: Önvédelem című könyve volt, amely a Monori Sport Club kiadványaként jelent meg 1906-ban. Az első jiu-jitsu (jiu-do, ju-do) mester Szemere Miklós meghívására érkezett Budapestre és tanította az érdeklődőket három hónapig. Kichi Saburo Sasaki tulajdonképpen Kano judót tanított, amely akkoriban még sok ju jutsu elemet is

103

VARGA József: A leventemozgalom a katonai előképzés és a nemzetnevelés szolgálatában. In: Új Pedagógiai Szemle. 1992. XLVII. évf. 10. sz. p. 12-16. 104

Weinmann: op. cit. 106. p

105

BECHT Henrik: Az első jiu-jitsu Európa bajnokság. In: Magyar Katonai Szemle 1935. V. évf. 6. sz. p. 243.

49

tartalmazott. Ez az az időszak, amikor a ju jutsu és a judo gyakorlatilag még összemosódott a köztudatban.106 A ju jutsuból Jigoro Kano (1860-1938) fejlesztette ki a judot, mint új sportágat kiiktatva a veszélyes technikai elemeket és így versenyzésre alkalmassá téve azt. Kano két alapelvet állított fel, amik a judo pedagógiai aspektusát emelték ki. 1.

Seiryoku Zenyo (a testi és szellemi erők lehető hatékony használata).

2. Jita Kyoei (mindenki boldogulása a kölcsönös segítség és megértés által). Ezek azért fontosak, mert a fegyveres testületek korán rájöttek a kiképzésben mutatott hatékonyságukra, így a koncentráció mellett a bajtársiasság kialakítását is elősegítette. Dr. Erwin Balz professzor, német orvos, aki 1876 és 1905 között a tokiói császári egyetemen tanított, látta a már 70 éves Jiu-Jitsu tanár, Totsuka előadásait, amelyek annyira rabul ejtették, hogy ezeket a gyakorlatokat ajánlotta diákjainak testedzés céljára. Egyik diákja, Jigoro Kano 1882-ben a tokió Eishoji-templomban összegyűjtötte az első 10 judóst és az új gyakorlóhelynek a ”Kodokan” (iskola a módszer tanulmányozására) nevet adta. Hosszas tanulmányozás után a régi önvédelmi technikákat megreformálta, a használható elemeket egy új rendszerbe foglalta össze és a „gyanús” harci praktikákat elvetette, úgyhogy lehetővé vált a veszélytelen edzés és versenyzés. Bár a 19. században (a Meiji-restauráció után) Japánban idejét múltnak számított a régi harcművészetekkel való foglalkozás, Balz professzor arra buzdította Kanót, a fiatal tudóst, hogy ezt az újra kombinált küzdőrendszert tovább terjessze, és azt ajánlotta a Japán Oktatásügyi Minisztériumnak, hogy támogassa a judót mint a testedzés eszközét. Amikor az új sportot elismerte a japán kormány, 47 judo harci technikát és 15 önvédelmi fogást foglalt magába.107 A Kodokan eredetileg a „Kodokan Goshin-Jitsu” önvédelmi módszert is tanította. Ennek során oktatták a test érzékeny pontjai elleni ütő- és rúgótechnikákat (Atemi-Waza) és a „Kuatsut” is (az újjá élesztés és az elsősegély művészete). A magasabb Dan fokozatoknál megkövetelt, „Goshin-Jitsu-no Kata” vizsgatárgy még ma is utal erre.108 A judóban a következő technikacsoportokat tanították és tanítják: •

a) Ukemi (esés, iskola): előre, oldalra, hátra;

•

b) Nage-Waza (dobástechnika) kar, csípő- és lábdobások;

•

c) Katame-Waza (fogás- ill. földharc technika): feszítő, emelő és fojtótechnikák.

106

KOVÁCS Attila (Szerk.): A Magyar Ju Jutsu Szövetség elméleti anyaga öv vizsgákhoz. Bp. 2002. Kézirat. (A szerző birtokában).

107

Weinmann: op. cit. 108. p.

108

A japánok által bemutatott technikasor videó anyag formájában (a szerző birtokában.)

50

A rendszeres Judo edzés önbizalomra, az edző partnerre való figyelemre, valamint gyors cselekvésre nevel. A partnerrel történő test-test elleni harc (szigorú szabályok szerint) formálja a jellemet és a személyiséget, erősíti a koncentrációt és a jó közérzetet, és a lelki egyensúly megtartását szolgálja. A Judo „az érzékelés általi tanulást” vagy a „testtel való megértést” jelenti! A Judo alapja a japán kultúra és filozófia. Az egyik Judo alapelv így szól:” Győzz azáltal, hogy engedsz!”109 A judo a sport mellett önvédelemre is alkalmas mozgásanyagot tartalmaz. Mind ezek figyelembevételével a 14 és 18 évesek katonai felkészítő támadó- és védőjátékai meghatározó helyet foglaltak el: a birkózás előkészítő és alaptechnikái. / feltüntetve a tiltott technikákat is, amelyeket a későbbiekben, mint katonák szükség szerint alkalmaztak a harctevékenység során.

110

Ökölvívás: ütés, védés, árnyékolás technikái. A cselgáncs:

előgyakorlatai, eséstechnikái, egyszerű fogásai.111 Véleményem szerint nagy fejlődést hozott a közelharc- és kézitusa-kiképzésre a küzdősportokon túlmenően az önvédelmi fogásokat is magába foglaló ju jutsu. Komplex rendszer, változatos technikákkal, amely magába foglalja a test-test elleni küzdelmet, mind a pusztakezes, mind a fegyveres módszerét. Éppen ezért már a régi korokban is a ju jutsunak két fő funkciója volt: az egyik képessé tenni az embert, hogy fegyvertelenül feltartóztasson, vagy megbirkózzon más fegyvertelen személlyel vagy személyek csoportjával. A másik: képessé tenni az embert, hogy megszerezze az előnyt a küzdelemben az ellenfelével szemben az után is, hogy elvesztette vagy félretette fegyvereit. A fegyver-fegyver elleni küzdelemben a harc során pedig fogásokat is alkalmazzon a győzelem érdekében. Ebből kiindulva méltán lett népszerű az ifjúság körében és vált hatékony katonai kézitusa eszközévé.112 3.1.2. A közelharc felkészítés módszerei A testnevelés és sport általános, közelharcra való felkészítés áttekintése után nézzük meg a katonai közelharc- és kézitusa-kiképzés két világháború közötti rendszerét.

109

Weinmann: op. cit. 109-110. p.

110

Testnevelés utasítás; Bp. Stádium Sajtóvállalat Részvénytársaság 1926. II. rész p. 12-13.

111

Ausbildungsvorschrift für Leibesübungen des Reichsheeres und der Reichsmarine, Berlin Mittler és fia Kiadó 1926. p. 193-206.

112

Támadó és védősportok Cselgáncs / jiu-jitsu /. In: Testnevelési utasítás. Bp. Stádium Sajtóvállalat Részvénytársaság, 1926. II. rész 6-C füzet p. 128-137.

51

A két világháború közötti időszakban a katonai közelharc kiképzést a katonai testnevelés koronájának tekintették. Fő szempontként szerepelt az izomerő fejlesztése, a kitartás és ügyesség fokozása, ezért a következő testedzési gyakorlatokat emelték ki a felkészítés során. A./ Hajító gyakorlatok: - különböző súlyú kövek dobása egy-két kézzel; - nehéz tárgyak (homokzsákok) kézről kézre adása, - célba dobás; - kézigránátdobás. B./ Futógyakorlatok: - gyorsfutás 50-100m-ig; - kitartó futás 500-1000m-ig változó terepen; - előre, hátra, rézsútos futás; - futás árkokban; - futás előrehajtott testtel; - szökdelés minden helyzetből (árkokból). C./ Rejtőzési gyakorlatok: -

menetből vagy futásból (térdelve, guggolva, fekve) esetleg terepfedezet nélkül. D./ Ugró gyakorlatok: -

magasugrás

-

távolugrás

-

mélybeugrás

-

rúdugrás

}

Helyből és nekifutással valamint természetes akadályokon át

E./ Mászó gyakorlatok: - mászás falra, fára, árokoldalra egyedül vagy többen /segédeszközök, kötelek segítségével F./ Vízi gyakorlatok: - álló és folyó /1-1, 5m. mély / vízben való átgázolás, vízbe ugrások, rejtőzés a partnál, átkelés úszva / búvárúszás /. G./ Előkészítő gyakorlatok támadó és védő kézitusához: húzás, taszítás, öklözés, birkózás, különféle párviadalok. A közelharcra és kézitusára előkészítő testnevelő gyakorlatokat eleinte kényelmes öltözetben, később fegyverrel és végül teljes felszereléssel végeztették.113 Mit értettek közelharc alatt ezidőtájt?

113

A közelharc. In: Katonai Sportutasítás 2. füzet Bp. Pallas Részvénytársaság Nyomdája 1925. p. 19-21.

52

A kézigránátdobás távolságtól kezdődő test-test ellen küzdelemben való harcot, amely magába foglalta a kézigránát harcot, a kézitusát, a kapáslövést és gyorstüzelést. Mint láttuk a közelharc fontos eleme a kézitusa. Ez a következőkből állt: Szuronyharcban való kiképzés; Rohamkéssel való harckiképzés; A kézitusa különböző harceszközeinek használata, valamint birkózás és ökölvívás. 1. Szuronyharcban való kiképzés szuronyharc előgyakorlatokból / így legfőképpen döfés nyakra, szívre bábun gyakorolva / és harcszerű gyakorlásból állt védőfelszereléssel, gyakran csoportosan is.114 2. A rohamkéssel való harckiképzésnél a kés fogásmódjait, szúrásokat, döféseket tanítottak meg, de annak használatát a katonára bízták. 3. A kézitusa harceszközeinek mai szóhasználattal élve a szükségeszközök / gyalogsági ásó, balta, fokos, ólmosbot, buzogány, zsebkés stb. / használata egyedi volt, de lehetőleg életpontok támadását követelték a katonától.115 Magyarországon közelharc versenyeket és vizsgákat rendeztek, ahol a megfelelteket un. „közelharcossá” a többszörösen jókat „mesterközelharcossá” nyilvánították. Ezek a katonák akár a mesterlövészek kitüntetést kaptak, és egyéb kedvezményeket élvezhettek. A vizsga egy 210m-es pályán zajlott. A harcosnak életszerű körülmények között kúsznia kellett, gránátot hajítania célba és távolságba. Bábukkal imitált ellenséget küzdöttek le szuronnyal és harci késsel, végül álló célokra lőttek. A végrehajtásra 2 perc állt rendelkezésre. (3. sz. melléklet) Az említett általános közelharc kiképzésen túl a specializálódást, az ellenség hátában tevékenykedő kommandók és speciális egységek mélyítették el a második világháború elejétől. 3.2. A katonai közelharc- és kézitusa-kiképzés a második világháborúban az általános és specializált alakulatoknál Az első világháború tapasztalatait a volt hadban álló felek nem felejtették el, erre azért is volt szükség, mert a vezető politikai körök jól tudták, hogy hosszú békére nem számíthatnak. A vesztes országok leginkább Németország a reváns gondolatából fakadóan fejlesztették a kiképzés hatékonyságát, mivel a korlátozó intézkedések a haderő létszámát minimálisra 114

uo. 27-30 p.

115

uo. 35-36 p.

53

csökkentették. A győztes országok, pedig azért nem hanyagolták el a kiképzést, mert látható jelei voltak a német bel- és külpolitika lépéseiből, hogy az éberség nem árt. A vezető katonai nagyhatalmak közül a német, angol, amerikai, és az orosz közelharc- és kézitusa-kiképzés érdemel különös figyelmet, mert ezek az államok szenteltek neki legnagyobb teret a két világháború között. Az első világháborúban lövészárokharcot vívó rohamcsapatokból fejlődtek ki azok a felderítő, járőr és elitnek számító kommandós csapatok, amelyek kiképzése specializáltnak mondható. Általánosságban közelharcon, a puskával, géppisztollyal; kézitusán a szuronnyal, rohamkéssel, gyalogsági ásóval, vagy ezek nélkül ökölvívó, birkózó, cselgáncs technikákkal megvívott küzdelmet értettek. Az első világháborús tapasztalatok alapján a géppisztolynak és a kézigránátnak tulajdonítottak legnagyobb jelentőséget. A kézitusát speciális esetekben úgy tekintették, mint döntő tényezőt a győzelem érdekében, de nem vették számításba mint a harc mindennapi összetevőjét. A gyalogságot általánosságban felkészítették a szuronyos puska ill. a szurony, mint rohamkés használatára, de ezek alkalmazásait csak ritkán előforduló eseményként kezelték. 3.2.1. A német hadsereg A Wermacht katonái kemény fizikai felkészítésben részesültek, a harckiképzés fontos eleme volt a szuronyharc. (12. sz. kép) Ehhez a Hitlerjugend jó előképzést adott részben a fizikai előképzéssel, részben a pusztakezes és önvédelmi technikák oktatásával. A birkózás, ökölvívás és cselgáncs mellett a népszerű ju-jitsut gyakorolták.(13. sz. kép) A kiképzés menete szinte alig változott a Wermachtban a háború kitörése előtti időkhöz képest, nem úgy az egyre erősödő félkatonai

alakulatoknál,

melyeknél

nagyobb

figyelmet

szenteltek

rá.

A

NSDAP

(Nationalsozialistische Deutsche Arbeiterpartei) fegyveres erejét adó tömegszervezet az SA (Sturmabteilung - rohamosztag) keretén belül létrehozták egy a legkiválóbbakból álló alakulatot, az SS-t (Schutzstaffel - védosztag), mely kifejezetten Adolf Hitlernek tartozott hűséggel. Az SS tagjait áthatotta a kiválasztottság, a felsőbbrendűség, és ügyükbe vetett hit mindenekfelettiségének érzése. Az SS folyamatos erősödésével szervezeti átalakulások is következtek, így 1933 november 9-én megalakult a „Leibstandarte Adolf Hitler” (Adolf Hitler testőrezred), mely csak a legjobb adottságú embereket vette fel. Tagjai személyesen a Führernek tettek esküt, az elit elitjének tartották őket. A kiválasztottak már rögtön a vizsgálatok után az elit egység tagjaivá váltak. Több mint 500 jelentkező közül átlagosan csak 28 felelt meg a magas

54

követelményeknek. Minden SS katona jelölt ugyanazt a rendkívül szigorú fizikai erőnlétet fejlesztő kiképzést teljesítette, függetlenül leendő beosztásától. Először két évet legénységi állományban kellett szolgálniuk, és csak ezután mehettek a tisztképző iskolába. Itt különös hangsúlyt fektettek a rendfokozati szintektől független bajtársiasság és a megbecsülés fontosságára.116 Az alapkiképzésre az ezredek állomáshelye közelében lévő kiképzőállomásokon került sor. Így a „Totenkopf”-ot Dachauban, a „Deutschland”-ot Münchenben, a „Germania”-át pedig Hamburgban képezték ki. A tisztjelöltek ezután vagy Bad Tölzbe vagy Braunschweigbe kerültek. A kiképzésben, az ezt felügyelő Paul Haussernek két igen tapasztalt tiszt, Felix Steiner és Theodor Eicke volt a segítségére.117 Steiner volt az, akinek a nevéhez fűződik az SS taktikájának a kialakítása. Ez a karizmatikus vezető egy Stosstruppe (rohamosztag) tisztjeként szolgált az első világháborúban és a rohamosztagokéhoz hasonló stílussal és lendülettel kívánta átitatni a fegyveres SS-t. Ezek a rohamosztagok, a mai különleges alakulatok közvetlen elődei alaposan felfegyverzett önkéntesek kisebb csoportjaiból álltak. Ami még ennél is fontosabb volt, hogy a volt rohamosztagos a kiképzésben mindenek fölé helyezte az egyéni felelősséget, a csapatmunkát, és a parancsnoki példamutatás fontosságát.118 Egy átlagos nap reggel 6 órakor kezdődött és egy órát tornáztak reggeli előtt. A kiképzésben a fegyverhasználat kapta a legnagyobb hangsúlyt. Amikor a katonák már ismerték fegyvereiket, tanulni kezdték a gyalogsági támadótechnikákat: homokzsákokat rohamoztak meg feltűzött szuronnyal. A kiképzők nagy hangsúlyt fektettek az agresszivitásra, és állandóan hangsúlyozták a gyorsaság és vadság, kegyetlenség fontosságát a támadáskor, mondván, ez biztosíthat egyfelől győzelmet, másfelől ez csökkentheti minimálisra a veszteségeket. Ezért a fegyvertelen kézitusa technikáit is megtanulták képesített oktatóiktól, majd amikor már eleget tudtak ahhoz, hogy egymáson gyakoroljanak anélkül, hogy sérüléseket okoznának, megjátszott harci helyzetekben gyakoroltak puskával és szuronnyal.119 A támadószellem fejlesztésére az ökölvívás is előkelő helyet foglalt el a tananyagban, ezáltal megtanulták legyőzni az ösztönös félelmet a sérülésektől, valamint azt, hogy éppen ezért nekik 116

WILLIAMSON, G.: Az SS a hitleri terror eszköze. Budapest, Etűd Könyvkiadó 1995. p. 36. ISBN 963 85164 6

1 117 118

AILSBY C. Halál keleten Debrecen. Hajja és fiai, 1999 ISBN 963 9037 61 3 p. 13-15. Halál keleten. i.m. 16. p.

119

HUHGES, M.-MANN, C.: A német páncélgránátos. Debrecen Hajja és fiai könyvkiadó Kft. 2002. p.12. ISBN 963 9329 51 7

55

kell ütni először. Tulajdonképpen a sport minden ága nagy szerepet játszott a Waffen-SS kiképzési programjában, sokkal jobban, mint a hadseregnél. Szabadtéri atlétikai versenyeket tartottak, és nem csak kikapcsolódás kedvéért, hanem a kiképzés részeként a fizikai állóképesség és a reflexek fejlesztése céljából. Természetesen sor került végtelen menetelésekre és terepfutásokra menetfelszereléssel, vagy anélkül, hogy fejlődjék a kitartás és a tűrőképesség.120 Az önkéntesek a harci kiképzés nagy részét valódi fegyvertűzben végezték, így a katona megtanulta lehúzni a fejét, mert a géppuskából néhány centivel a fejük fölött hajtottak végre „átlövést”. Egyes adatok szerint nem volt ritka a 10%-os halálozási arány a kiképzés során.121 Az SS önkéntesek jelentős százaléka vidékről származott, így otthon érezték magukat, amikor egységük a gyakorlópályán tevékenykedett. Az SS alkalmazott először terepszínű öltözéket. Minden ruhanemű – a nadrág, zubbony, sapka, overall, sisakfedő, még az arcot leplező arcálcaháló is – terepszínű anyagból készült. Az SS egységek nagy számban használtak automata fegyvereket.122 A kiképzés egyik jellegzetessége, volt, a rendfokozati különbségeket nem ismerő, szabad bajtársiasság légköre, ami nem kis mértékben járult hozzá az SS egységeken belüli rendkívüli csapatszellem létrejöttéhez. A tisztektől elvárták, hogy megbecsülést mutassanak katonáik iránt. Egyetlen tiszt sem kívánhatott olyat a beosztottjaitól, amit maga ne tett volna meg. A háború alatt az SS tisztek veszteségei nagyon magasak voltak, főleg, mert katonáikkal együtt harcoltak az első vonalban.123 A leírtak alapján láthatjuk, hogy szervezett katonai kézitusa kiképzés annak ellenére, hogy az első világháború bőséges tapasztalatot adott /leginkább az árokharcból/ nem volt hangsúlyozott. Közelharcra és önvédelmi célra a pisztolyokat alkalmazták. (Az egyik legkedveltebb a Walter P-38-as volt.).124 Az igazán hathatós ilyen irányú kiképzést csak a leggyakrabban alkalmazott német kommandó csapatok az Abwehr II alakulatai kaptak, de azok is csak a feladat függvényében.

120

WILLIAMSON, G.: A véráztatta föld. Debrecen Hajja és fiai könyvkiadó Kft. 1998. p.14-18 ISBN 963 9037 41

9 121

Hart, S.-Hart, R.-Hughes, M.: A német katona a II. világháborúban. Debrecen. Hajja és Fia Könyvkiadó Kft. 2000. p.64-65. ISBN 963 9329 05 3 122

MANN C. SS-Totenkopf Debrecen. Hajja és fiai, 2001 ISBN 963 9329 23 1 p. 40-41.

123

Az SS. i.m. 37p.

124

A német páncélgránátos. i.m. 62. p.

56

Különleges rendeltetésű /Verbanden zur besonderen Verwendung/ „z. b. V” alakulat néven illették a nem hagyományos hadviselést folytató osztagokat. A mai nemzetközi szóhasználatban az angol ”Commandos” /kommandók/ elnevezés terjedt el. A kommandó vállalkozások beosztottjai a reguláris alakulatok önkénteseiből, a nyelveket beszélő harci tolmácsok közül kerültek ki. A háború későbbi menetében a német arcvonal mögött működő partizánok leküzdésére vetették be őket. A kommandó osztagok, kisebb kötelékek, olykor egyes harcosok korlátozott bevetéseket hajtottak végre az ellenséges arcvonalak mögött, leginkább fontos objektumok rombolása, szabotázs cselekmények végrehajtása volt a feladatuk. A Wehrmacht és SS alakulatok rohamosztag-bevetéseitől, vállalkozásaitól és rajtaütéseitől a kommandó akciók a titkosszolgálati módszerek és eszközök alkalmazásában különböztek. Közelharcra vetítve jelentősé vált a teljes, vagy vegyes álcázás a ruházatban, különleges fegyverek, pl. hangtompítós kézi lőfegyverek alkalmazása, speciális hidegfegyverek használata (egyedi kések, szúrófegyverek, hurkok stb).125 Az Abwehr II első reguláris kommandó alakulatait 1939. október 15-én állították fel a Lajta menti Bruck gyakorlóterén Baulehrkompanie (építkezési tanszázad) (b.k.z.b. V. jelzéssel Verbeck

tartalékos

hadnagy

parancsnoksága

és

október

25-én,

Brandenburgban

Baulehrkompanie (D. K.) z.b.V. 800 jelzéssel von Hippel százados parancsnoksága alatt). Mindkét tiszt a kommandók alkalmazásának szellemi atyja volt. Verbeck a későbbi időszakban az Abwehr- iskola vezetője lett. Hippel az első világháborúban Német-Kelet-Afrikában négy éven át „kisháborúban” harcolt. A kommandók kapcsán mindenekelőtt szükséges egy olyan történelmi visszapillantás, amely világossá teszi, hogy az ellenség ellen folytatott harcnak vannak különféle, a szokványostól eltérő módozatai is. Már a 18. században ismerték az ellenség hátában folytatott hadművelet, a „kis háború” fogalmát, majd 1800-as évek elején a hadügy porosz reformista nagyjai (Gneisenau, Scharnhorst, Clausewitz) is foglalkoztak a „részlegekkel”, „portyázókkal” folytatott hadviseléssel. 1810-11-ben Clausewitz mint fiatal őrnagy a berlini általános hadi iskolán előadásokat tartott az ún. „kisháborúról”. A hírszerzést, a kémkedést, az álruhás információgyűjtést már kevésbé elítélendő cselekedeteknek tekintették. Ennek a jelentősége azért is nagy, mert a porosz katonai erények korábban elítélték ezeket. A háború folyamán Rommel tábornagy megtiltotta a kommandók bevetését Afrikában, de nézete

125

WITZEL, D. F. A német Abwehr II kommandóosztagai a második világháborúban. Eredeti cím: Kommandoverbande der Abwerh II Im Zweiten Weltkrieg . Megjelent: a Militargeschichetliche Beitrage 1990.p.113-129. Németből fordította: Szabó Ferenc; p. 1-2.

57

megváltozott azután, hogy egy részben német egyenruhát viselő angol kommandó kísérletet tett harcálláspontjának kiemelésére.126 1940. január 10-én a két Baulehr-század egyetlen zászlóaljjá alakult. Milyen férfiakból állt ez az új zászlóalj? Az első fontos feltételnek az önkéntesség számított, majd a mozgékonyság, a gyors reagáló képesség, improvizatív készség (rögtönzési adottság) és kreativitás (egyéni kezdeményező képesség). Rendkívül fontosnak tartották többek között a földrajzi tájékozottságot, a nyelvismeretet és kiemelkedő jelentőséggel bírt a fizikai teljesítőképesség. Bár írott forrásokkal közvetlenül nem találkoztam, de valószínűleg a német kiképzési modell nem hanyagolta el a közelharc kiképzését a Brandenburgban székelő iskolájában. A felsorolt tulajdonságokkal a határmenti németek, népi németek és a külföldi németek rendelkeztek (pl. szudétanémet, felsősziléziai német stb.) A Baulehr- zászlóalj első komoly erőpróbáira 1940 májusában került sor. Luxemburgi, belga és holland területen főleg hidakat kellett kommandó vállalkozásokkal birtokba venni és biztosítani azokat az előrenyomuló csapatok számára. Az Abwehr II háborús naplója 42 sikeres ilyen akcióról számol be.127 Tipikus megnyilvánulása a kommandó felkészítésére a „Maas-Waal csatornavállalkozás”. A 22 éves Wolf tartalékos hadnagy 1940. januárjában parancsot kapott, hogy öt hollandiai hidat kommandó bevetéssel birtokba kell venni és meg kell tartani az előrenyomuló csapatok érkezéséig. A brandenburgi zászlóaljból az év márciusában áthelyezték Kleve és Goch között Reichswaldba a 10-12 főből álló 5 bevetési csoportot. Az erdőben barakk tábort építettek, ahol elszigetelten, kedvező gyakorlási feltételek között kezdték meg az intenzív kiképzést. Kiemelt szerepet kapott a kézitusa kiképzés (késharc), éjszakai menetelés, robbanótöltetek eltávolítása, hatástalanítása. Április elején Canaris tengernagy látogatást tett a századnál, ahol a tervekkel és az előkészületekkel nagyon elégedett volt, csak a felső-sziléziaiak késekkel tervezett kézitusája nem nyerte meg az Abwehr „érzékeny” főnökének tetszését. Május 9-én az öt bevetési csoport sikeresen teljesítette a feladatát: megakadályozták a hidak felrobbantását, és Gennepi- hídon is áthaladhatott a hadműveleti jelentőséggel bíró 9. páncélos hadosztály.128

126

Witzel: i.m. 6-7. p.

127

uo. 18p.

128

Witzel: i.m. 21-22p.

58

A jó hírű brandenburgi zászlóalj 1940. június 1-én tanezreddé, majd 1942. november 20-án „Brandenburg” különleges magasabb egységgé szerveződött és 1943. április 1-én hadosztállyá vált. (Ebben már ejtőernyős század, vízi század, trópusi század tagozódás is megmutatkozott.) 1944. szeptember 8-án „Brandenburg” páncélgránátos hadosztály néven szerepelt, ahol a kommandós feladatokra történő alkalmazás megszűnt. Hitler parancsára 1944 nyarától az Abwehr II csoportok és kommandók frontfelderítő- csoport II néven szerepeltek. Ez mintegy 200 német nemzetiségű tisztet, 440 tiszthelyettest és 1317 sorállományú katonát jelentett (1944. októberre). Ezek a kommandók hetekig tevékenykedtek mélyen a szovjet csapatok hátában. pl. Stryi-Kalush térségében. (a német ukrán együttműködés lehetőségét vizsgálták.)129 Összességében a második világháború német katonája, még ha hamis ideológiával is, korának egyik legjobban kiképzett katonája volt. Ez betudható a német katonai tradíciónak, a porosz militarista nevelésnek és annak, hogy szigorú fegyelemre épülő rendszeres fizikai felkészítést kaptak. A közelharc- és kézitusa-kiképzés a reguláris alakulatoknál még az első világháborús tapasztalatokra épültek, mind a szabályzatokban, mind pedig a gyakorlótereken. A kommandós egységek kiképzést kaptak a pusztakezes önvédelemből, (ezekre már utaltam az előzőekben is) a hidegfegyveres gyakorlatoknál a harci kés használata (őrszem kiiktatás) volt jellemző. 3.2.2. A katonai közelharc- és kézitusa-kiképzés az angolszász hatalmaknál Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban a reguláris haderő közelharc kiképzési programja sem mutatott semmiféle forradalmi változást az első világháború tematikájához képest. A szuronyharc adta továbbra is a kiképzés fő irányát. Tartalmában és módszertanában megmaradtak múlt háborújának kiképzési sablonjai. A szalmazsákokra, bábukra gyakoroltatott szuronyroham képezte a közelharc csúcsát.130 Elit csapatok létrehozása viszonylag új irányzat. Történelmileg arra az eljárásra vezethető vissza, mely a különleges hadműveletek szakszerű megszervezésére és állandósítására irányult. Legelső képviselői a már említett első világháborús rohamcsapatok. A második világháborúban ismét helyzetet teremtett az elit csapatok számára, és itt, a légi úton szállított katonai erők mellett, megjelennek az első igazi különleges alakulatnak számító egységek, a brit Különleges Hadműveletek egységei és az amerikai rangerek, ejtőernyősök az észak-afrikai, olaszországi, 129

uo. 19-26 p.

130

J. DAUGHERTY, L.: Az amerikai tengerészgyalogos. Debrecen Hajja és fiai könyvkiadó Kft. 2002. p.62. ISBN 963 9329 52 2

59

franciaországi, később németországi bevetéseknél már szélesebb körű, specializált kézitusa kiképzésben részesültek. 131 3.2.2.1. Nagy-Britannia A Különleges Légi Szolgálat (SAS) megalakulása 1940 novemberében David Stirling főhadnagy nevéhez fűződik.132 Az arcvonal mögötti kulcsfontosságú célpontok támadására maga Winston Churchill engedélyezte ezeknek az alakulatoknak a felállítását, és ez döntés a nem hagyományos módszerek alkalmazásának és az arra történő képzési ágazatok kifejlődéséhez vezetett. Megjelent a fegyverismeret, a lőkiképzés, ejtőernyőzés, túlélés mellett a közelharc- és kézitusakiképzés szakszerűbb oktatása. A nagy mennyiségben fellelhető szakirodalom részletes eseménytörténetet dolgoz fel, de nem tartalmaz információt a kiképzés részleteiről (nemzetbiztonsági okokra hivatkoznak). A szervezeti felépítés tanúsítja, hogy a jól képzett katonákból álló csoportokra szükség volt. Az ún. „L-osztag” 1942 végén mintegy 400 főből állt, de 1944 elején SAS dandárként diszlokált, amely két brit ezredből (1. és 2. SAS.), két francia ezredből (3. és 4. SAS.) valamint egy belga századból tevődött össze. A 2000 főt számláló SAS közvetlen harcászati támogatást nyújtott Montgomery tábornok 21. hadsereg csoportjának, ugyanakkor az ellenség vonalai mögött bázisokat kellett kiépíteniük. Ezen kívül kapcsolatba léptek a francia ellenállási mozgalommal szabotázs akciók végrehajtására.133 A SAS katonák a Különleges Műveleti Csoport (SOE) embereivel együttműködve hajtottak végre katonai akciókat, bár a források szakmai féltékenységről is számot adnak. 1940 júliusában megalakuló SOE az ügynökeit kemény fizikai kondícióképzéssel kezdte felkészíteni az alapos válogatás után, sokuknak a Manchester melletti Ringway repülőtéren intenzív ejtőernyős kiképzéssel. (A háború folyamán több ezer ügynököt és kb. 60 000 Red Barets kommandóst tanítottak meg az ejtőernyős ugrás művészetére). A gyors kommandós kiképzés után az önkéntesek Skócia szélsőséges időjárású, vad tájain kaptak túlélési útmutatókat, ahol életszerű nomád körülmények között „üldözések” közepette készültek fel az éles bevetésre. A skóciai megerőltető hetek után visszatérve a különleges kiképző iskolára (többnyire elhagyatott kastély vagy kúria), megismerkedtek a közelharc, harcművészetek valamennyi válfajával. A kiképzés 131

WHITE, T.: A világ elit katonái. Bp. Zrínyi Katonai Kiadó, 1992. p. 10. ISBN 963 327 2955

132

CRAWFORD, S.: SAS Enciklopédia 1998. Zagora 2000 Kft. p. 8. ISBN 963 0030 497

133

uo. 8-16 p.

60

ökölvívás, judo alapismeretekkel kezdődött. A speciális technikákat többnyire a Távol-Keletről érkezett rendőrségi oktatóktól kapták. Az újonc megtanulta az emberi test legsebezhetőbb pontjait, a pusztakezes önvédelmi fogásokat, valamint olyan hangtalanul végrehajtható, nyomot lehetőleg nem hagyó gyilkoló eljárásokat, amelyek a feladat végrehajtás során szükségessé válhattak. A mindennapos használati tárgyak (sétapálca, esernyő stb.) fegyverként történő alkalmazása is kiképzés része volt.134 Itt kell említést tennem William Evart Fairbairnről, aki 1942-ben (57 évesen) a Get Tough! (Legyél könyörtelen!) címmel könyvet írt a közelharc témában. (14. sz kép) 1927-1940. között Shanghaiban rendőrként szolgált a SMP-nél (Shanghai Municipal Police) a világ legkeményebb rendőrségénél. Fairbairnt „Fearless Dan” (félelemnélküli Dan), Shanghai Buster (shanghaji pusztító) néven is ismerték és tisztelték, joggal, hiszen több mint 200 utcai tűzharcban vett részt és élt túl. Ju-jitsu mesterként, a kínai kung-fu technikáit felhasználva saját önvédelmi metódust (DEFENDU) hozott létre.135 Oktatási anyagában a test életpontjainak a támadására fektetett hangsúlyt, tanította a kézváltást késharc közben, öv, kötél, hurok használattal a legeffektívebb hangtalanul gyilkoló módszereket gyakoroltatta. A pszichés felkészítést sem hanyagolta el a tanítványok mellett fegyvert elsütve a váratlan támadások beidegzett gyors lereagálását sulykolta.136 Gyakorlati munkásságához tartozott az ún. S-F (Sykes-Fairbairn) harci tőr kifejlesztése, amely a SOE és SAS harcosok kedvelt fegyverévé vált. Fairbairn az RU (Reserve Squad), a mai SWAT, (Special Weapons And Tactics = különleges fegyverek és taktikák eljárások, más forrás szerint Special Weapons Assault Team= különleges fegyverek.) a Rohamcsapat, HRT (Hostige Rescue Team=túszszabadító) csoport elődjének megalapítója.137 3.2.2.2.Az Amerikai Egyesült Államok Az Amerikai Egyesült Államok fegyveres szárazföldi haderejének gerincét alkotta a tengerészgyalogság és a ranger alakulatok.

134

PIEKALKIEWICZ, J.: Kémek, Ügynökök, Katonák Az átdolgozott új kiadás1988-ban jelent meg Münchenben, az F. A. Herbig Kiadónál Bp. Zrínyi Kiadó p. 47-50. ISBN 963 327 250 5 49 135

www.Gutter fighting org/What is the DEFENDU. htm.

136

(Fairbairn, W. E.: Get tough! How to win in hand-to-hand fighting As taught to the british commandos and the U.S. armed forces) http:// www.vrazvedka.ru/main/learning /ruk-b/fairbairn-01.shtml p.1-2. (A szerző birtokában).

137

www.American combatives. com/cqchistory. htm.

61

Az 1942. augusztus 7-én Guadalcanalon partra szálló amerikai tengerészgyalogos-csapatok új taktikai és harcászati módszerrel kisebb, rugalmasabb egységekre helyezve a hangsúlyt számolták fel a japán bunkereket és nyertek tapasztalatot a dzsungelharcban. Ez valójában többéves felkészülés és kiképzés eredménye volt, melynek felépítését a következő táblázatban mutatom be.138 Tengerészgyalogos-kiképzés, héthetes program, 1940-1944 Kiképzési anyag

Kiképzésre szánt órák száma

fizikai kiképzés

100

alaki kiképzés

44

belső őrség

9

őrség

2

katonai etikett

3

bajonett-kiképzés

8

lövészet

2

fegyverismeretek

3

terepgyakorlat

72

Ide tartozott: járőrözés, felderítés, gyalogtúra, menetelés, rádiós kiképzés, elsősegélyismeretek, vegyvédelem, álcázás, harci fegyelem. Három alapvető technikát sajátítottak el a nyolc órás bajonett kiképzés során a tengerészgyalogosok. (1) „védekező”, hogy megvédje saját magát; (2)”védelemre kész”, ha facsoportokon halad át, épületek sarkához közelít, lövészárkokban, vagy amikor az ellenség váratlan felbukkanására kell számítani; (3) „önvédelemre kész”, amikor ellenséges összecsapásra számít. A bajonettkiképzés során a katonák a következőket tanulták: „megperdül”, „hosszan előredöf” és „visszahúz”, melyek végrehajtása biztos kezet és jó reflexeket igénylő gyors, halálos összecsapásokat eredményezett. A puskáikra erősített bajonettek egyéni használata mellett a tengerészgyalogosok azt is elsajátították, hogyan alkalmazzák e fegyvert csoportosan. A félautomata fegyverek elterjedése ellenére a bajonett

138

Az amerikai tengerészgyalogos. i.m. 60.p.

62

maradt az a fegyver, melynek segítségével taníthatták és megőrizhették a tengerészgyalogság „támadó” szellemiségét.139 A mai rangerek az első, valóban különleges alakulat „örökösei”, hiszen a 18. században a francia és indián háborúkban legendás, híressé vált irreguláris alakulatok harcoltak, kiket „ranger-nek” (rohamcsapat) neveztek. Tagjai farmerekből, prémvadászokból toborzódtak, kiknek vérükben volt a gerilla hadviselés.140 A modern rangerek 1942. augusztus 19-én találkoztak Európában a dieppei rajtaütésben német ellenséggel. Igazán híressé a D-napi invázió (1944. június 6.) tette a 2. és 5. ranger zászlóaljat, akik nagy veszteségek árán az elsők között léptek francia földre az Omaha partszakaszon. A hősies helytállásért megkapták az Elnöki Kitüntetést, a Kiváló Alakulat címet és a Hadikeresztet.141 Az önkéntesekből álló válogatott csapat rövid, de annál hathatósabb kiképzést kapott. Az akkori kézitusa kiképzésben használt ún. O’Neil speciális rendszer alapvetően karate technikákat tartalmazott harci körülményekhez igazítva. Az életpontok támadására fektették a legnagyobb hangsúlyt kéz- és lábtechnikákkal. Háttérbe szorultak a levitelek, a dobások, hiszen a földharc mindig kétesebb kimenetelű (pl. a testtömeg meghatározó–saját tapasztalatom alapján is). Közelharc felkészítésük fő iránya a szuronyharc volt, de a rohamkések használatát is gyakorolták. A közelharc speciális kiképzési ágából, a késharcra vonatkozó adatokat a FSSF (egyesített kanadai-amerikai kommandós ejtőernyős alakulat) hegyi hadviselési csoportnak a tevékenységéből meríthetünk, különösen az őrszem eltávolítására vonatkozóan. Ez az alakulat volt az első, amelyik viselte a keresztezett nyilakból álló jelvényt, amely manapság is a különleges alakulatok szimbólumaként hordott jelkép az US Army-nál. A szicíliai hadjáratban kaptak először komolyabb szerepet, és az olaszországi területek felszabadításában is oroszlánrészt vállaltak.142 Az egység kézitusa kiképzését a legendás hírű Rex Applegate /1914-1998) hajtotta végre, akinek az életpályáját érdemes áttekinteni. Az amerikai származású jó felépítésű fiatalembert „Wild Bill” Donovan, az OSS (Office of Strategic Services= Stratégiai Szolgálatok Hivatala) 139

Az amerikai tengerészgyalogos. i.m. 69.p.

140

A háborúk világtörténete. Szerk. HOLMES, R. Bp. Corvina 1992 ISBN 963 13 3761 8 p.88-89.

141

BOHRER, D.: Amerikai Különleges Alakulatok. 1998. Gulliver Könyvkiadó Kft. p. 42-44. ISBN 963 9232 23

8. 142

KROTT, R.: The V-42 stiletto tool of the devil’s bodyguard. A V-42 stiletto, az ördög testőrének eszköze.(Saját fordítás, a szerző birtokában. 2001. 05. 03.) Internet: www.combat- online. com. Modern Knives Magazine p.1-5.) p.1.

63

megalapítója vette maga mellé és bízta meg azzal, hogy tanuljon meg mindent a közelharcról és fejlessze tovább a kiképzés hatékonyságának növelésére. Tudását az életből merítette, börtönökben (San Quentin, Sing-Sing) az elítéltek segítségével, tapasztalataik felhasználásával fejlesztette tovább. Az angolokkal jó kapcsolatot épített ki, 1942-ben Skóciában megismerkedett William Evart Fairbairn-nel és Eric Anthony Sykes-szal, akikkel továbbfejlesztették az ún. S-F harci tőrt. Maga az elnök személyi testőre volt, és a testőrség kiképzésére is megbízást kapott.143 Megalapította a „B” szektor elnevezésű közelharc kiképző központot Camp Davidben. A háború után Mexikóban tüntetések, zavargások megfékezésére alkalmazott tanácsadó ezen kívül közelharc- és lőkiképző szakemberként dolgozott, mint a mexikói hadsereg ezredese. Az elméleti alapot a kiképzési programjához Bert „Yank” Levy könyve Gerilla hadviselés (Guerilla Warfare) adta. Levy az első világháborúban, majd Közép-Amerikában egy géppuskás osztagnál szolgált. Harcolt a spanyol polgárháborúban, miután a gerilla hadviselés oktatójaként a Brit Honi Gárdánál és az US Army-nél adta át tudását. A spanyol polgárháború tapasztalataira épülő könyv részletes útmutatást adott a hang nélküli ölési technikákról, egy egész fejezetet szánva az őrszem késsel történő kiiktatásának módszereiről. (A leírt módszer ma már általános, támadás hátulról nyakfogással, szúrás vesére, levitellel.) Az eszköz, amellyel e módszer épült, a V-42 stilettó volt. (Yank Levy késének is nevezték). A szakértők úgy tartották, hogy a V-42 nem jó semmi másra az őrszem leszúrásán kívül (egy egyenes döfés vitális zónába) A pengén lévő süllyesztett hüvelykujj támasz ezt a funkciót töltötte be. A hátránya az volt, hogy a penge könnyen eltört és a koponyatörőnek aposztrofált markolatgomb beleakadt a viselője ruhájába.144 Duff Matson őrmester egykori kommandós kés specialista az Első Légi Szállítású Különleges Alakulat tagjaként egy OSS küldetésen az Alpokban, majd 1944 decemberében Belgiumban az utolsó német offenzíva során keveredett késharcba. Gyakorlati tapasztalatit önéletrajzában, Az Ördög Testőrében (The Devil’s Bodygard) részletesen leírta. Meglepő, hogy a bevetések során 3-4 különféle kést vitt magával és viselt a pisztolytok, vagy a bakancsba tűzve, amelyeket akár egyszerre elővéve hatékonyan tudott használni.145 A leírtak alapján megállapítható, hogy az angolszász hatalmak a kézitusa kiképzés keretén belül a szuronyharc felkészítést elsősorban a harci szellem fenntartása érdekében gyakoroltatták. A

143

Krott: op. cit. 1 p.

144

uo. 3 p.

145

uo. 4 p.

64

speciális feladatokat ellátó elit katonák érdeklőse a harci kések és azok alkalmazásának lehetőségei felé fordultak. 3.2.3. A Szovjetunió közelharc- és kézitusa-kiképzési rendszere a második világháborúban Oroszország közelharc- és kézitusa-kiképzése, mint már utaltam rá az előző fejezetben nagy tradíciókkal bírt. Szuvorov óta a kiképzés fő irányát a szuronyharc jelentette. Az első világháború is bebizonyította, hogy az orosz katona nem tartott a közvetlen test-test elleni összecsapástól. A Szovjetunió, ahogyan a mai napig is nevezik a Nagy Honvédő Háború alatt vérrel szerzett tapasztalatot a közelharc terén. A német támadást követően a Szovjetunió Állami Védelmi Bizottsága 1941. októberében bevezette az általános katonai felkészítést, majd rá egy évre a katonai testnevelési valamint a bevonulás előtti katonai kiképzést a középiskolák és technikumok részére. Ennek a kiképzési rendszernek a keretében a síkiképzés, az úszás-vízikiképzés mellett nagy figyelmet fordítottak a közelharc- és kézitusa-kiképzésre. A háborús tevékenység növekvő követelményei rögzítésre kerültek a gyalogság harcszabályzatában, 1942-ben, a Vörös Hadsereg tartalék egységei részére készített testnevelési és közelharc szakutasításban, 1941-ben. A közelharc foglalkozások komplex jelleggel kerültek végrehajtásra együtt az akadálypálya felhasználásával, kúszó és szökellő gyakorlatokkal, valamint kézigránátdobással. A közelharc mozgásanyagának gyakorlása a harcászati (alaki) foglalkozások részét is képezték, menetek végrehajtása során, a lövészárkokban, mesterséges tereptárgyaknál, létesítményeknél, ahol a feladatokat nagy ismétlésszámmal, nehezített körülmények között gyakorolták. A hadsereg és a flotta személyi állományának ilyen jellegű felkészítése nagyban hozzájárult az egységek, magasabb egységek harci értékének növeléséhez. A hadrendben álló hadseregnél a közelharc kiképzés abban különbözött, hogy konkrét feladatra szólt, rövid felkészülési idővel a harcászati kiképzésbe építve, elsősorban terepen. Ennek a felkészítésnek az eredménye tükröződik a Dnyepernél, Sztálingrádnál, Rosztovnál, Harkovnál, Budapestnél, Berlinnél vívott közelharc küzdelmekben. A legismertebb helyszín Sztálingrád, ahol a harcok végső kimenetelét sok esetben az ember-ember elleni küzdelem döntötte el. A gelendzsiki foknál készítették fel a rohamcsapatokat a felszereléssel történő vízbeugrásra és speciális helyzetekből a gránátdobásra. A katonák megtanulták a fegyverek használatát vízben, a késdobást, az ütéseket puskatussal.146

146

Csihacseva: op. cit. 22. p.

65

A közelharc- és kézitusa-kiképzés a partizánegységeknél, a felderítő, a deszant és a tengerészgyalogos alakulatoknál kiemelkedő jelentőséggel bírt. Ezek a csapatok az ellenség hátországában hajtottak végre feladatokat, rejtve megközelítve a kijelölt objektumokat, váratlan támadást okozva törzsek, telephelyek, repülőterek, vasúti csomópontok ellen. A helyzettől függően, hang nélkül gyakran csak „hidegfegyverekkel” lehetett eredményesen tevékenykedni. A közelharckiképzés intézményesített keretek közt zajlott a tartalék egységeknél testnevelési foglalkozás és a felkészítés egyéb formáinak keretében. Ennek tartalma főleg puskával, karabéllyal, szuronnyal, gyalogsági ásóval vívott kézitusából és a lefegyverzés fogásaiból állt. Ennek a megvalósításához nagy segítséget adtak Taraszov és Bulocsko módszertani segédletei.147 1941-45 között az orosz szakemberek tovább tökéletesítették a közelharc tárgykörét, pontosításra került annak tartalma, a végrehajtás technikái, az oktatás módszertana.148 A modern gépesített hadviselés a nagy hullámokban végrehajtott szuronyrohamokat bár megszüntette, de a közelharc lehetőségével számolt a katona, mert a puskájára feltűzte a szuronyt. Ha a támadásokat gépesített kötelékkel hajtották végre, a páncélosok gyors ütemben, minden fedélzeti fegyver bevetésével, saját veszteségeiket figyelmen kívül hagyva támadtak. A fennülő gyalogság csak röviddel a német állások előtt ugrott le, hogy közelharcban hajtsa végre a betörést. „Maga a katona ügyes volt a védekezésben és bátor a támadásban. Csatatéri magatartásában ravasz volt, különösen éjszaka, és minden időjárási feltétel között hihetetlen kitartással viselte a terhelést. A védekezésben makacsul tartotta magát az ember-ember elleni harcig. Az ellenállás többnyire csak akkor omlott össze, ha helyi vezető, főleg politikai vezető elesett, és ezért megadhatták magukat, anélkül, hogy hátulról lelőtték volna őket. Szívósság és sztoikus halálmegvetés jellemezte a Vörös Hadsereg támadásait. A szovjet gyalogság gyakran fedezetlenül, hangos hurrá-kiáltással, futás közben minden fegyverből tüzelve támadott. Ha a támadás leállt, röviddel azután ugyanabból az irányból egy újabb indult, ismét beletörődve a nagy veszteségekbe”.149 A Szovjetunió nagy létszámban rendelkezett specializált csapatokkal. A tengerészgyalogság létszáma 350 000 főt is meghaladta, a második világháború során kiképzésük azonban nem volt 147

Csihacseva: op.cit. 23. p.

148

uo. 24 p.

149

SCHWERIN, J.: „A harctéri alakulat helytállása, szorult helyzete és magatartása” - Személyes élményen alapuló jelentés a keleti hadjárat példáján. In: A Wehrmacht katonái: A mű eredeti címe: Die Soldaten der Wehrmacht p. 142-143. Canissa Kiadó 2001. ISBN 963 9379 03 4-

66

a szó szoros értelmében speciális, hiszen a flottától került át nagy hányaduk a szárazföldi csapatokhoz a háború kritikus időszakában. Sokan közülük ejtőernyős kiképzésben részesültek. A Szovjetunió igazi elit alakulataként a Szpecnazt (szpecialnoje naznacsenyije vojszka) tekinthettük. A különleges katonai alegységeket az ellenséges német vonalak mögött azzal a céllal dobták le, hogy a partizán ellenállást megszervezzék, és fontos célpontokat (vasutak, hidak stb.) támadjanak meg. 1941. július 13-án 22 partizánegység alakult 50-80 fővel, akik mellett az NKDV (Szovjetunió Belügyi Népbiztossága) tisztogató zászlóaljai kutattak az ellenséges ejtőernyősök után. Az NKDV Tbilisziben képezte ki, az ún. „00”egységeket, melynek tagjai kiképzőként vagy ellenőrként segítették a partizánegységek munkáját. Sajátos szerepet töltöttek be és váltak mestereivé a beépített területen folyó közelharcnak (városharc).150 (15. sz. kép) A téma kapcsán nem hagyható figyelmen kívül egy sajátos orosz küzdősport a szambo. A szambo („szamozascsita bez oruzsija”= fegyver nélküli önvédelem, orosz népi birkózás). A judohoz hasonlít; célja az ellenfél ledobása, leszorítása valamint kulcsokkal történő rögzítése, ártalmatlanná tétele. A kifejezés jelentése ellenére az eszközök elleni önvédelmi fogások is nagy számmal szerepelnek. A szambo története az orosz Oschenkor professzorral kezdődött, aki beutazta a Szovjetunió országait, de Japánt, Koreát, és Kínát is. 1917-ben kialakított egy közdősport-kombinációt különböző nemzeti és ázsiai sportágakból. A 30-as években a birkózás eme kombinált fajtáját az egész Szovjetunióban hivatalosan beveztették. A szambo, szabadfogású birkózás különleges formája, egy fegyvertelen verseny- és önvédelmi rendszer. Harci-és különleges fogásai arra szolgálnak, hogy az ember védekezzen, illetve eredményesen támadjon közelharcban. A szambo fejleszti az erőt, a kitartást és a gyorsaságot, valamint a határozott győzni akarást. Önvédelemként a szambot normál öltözetben űzik, sportként birkózó cipőben, rövidnadrágban, övben és kabátban. A szambo fontos elemei: az esés és dobástechnika. Szívesen alkalmaznak feszítő technikákat és kiemeléseket. A fojtástechnika tilos. A Szambot két részre osztják: 1.

a sport küzdőtechnikái;

2.

katonai illetve önvédelmi technikák.151

150

MILLER, D. – RIDEFORT, G.: Korszerű Elit- Alakulatok. Bp. Kossuth Könyvkiadó, 1993. p.54-78. ISBN 963 09 3638 0

151

Weinmann: op. cit. 137-138. p.

67

A Vörös Hadsereg közelharc- és kézitusa-kiképzését a „nagy létszámban, gyorsan”, de az életszerű körülményekre törekvés jellemezte.

3.2.4. A Magyar Királyi Honvédség Magyar vonatkozásban, a kiképzési rendszer hagyományokhoz hűen a német mintát követte. A háborút megelőző évtizedekben a kiképzés tematikájában nem, de a fizikai felkészítésben, mint már bemutattam, óriási lépések történtek. A 20-as 30-as években a sport fejlődése a katonai tanintézeteket szintén elérte. A Ludovika Akadémia annyira kinőtte magát, hogy a Testnevelési Főiskola kivételével szinte mindenkit maga mögé utasított bármely sportágban. Különös hangsúlyt kaptak a katonai sportok: az öttusa, a vívás, a céllövészet.152 Témánkhoz kapcsolódik, hogy az „akadémikusok” hivatásból eredően kiváló harcászati ismerettel rendelkeztek, megismerték a harcászati eljárások különleges alkalmazását (pl. a felderítő és a harcjárőr tevékenységét), ezért egy pár, csapatnál eltöltött év után, vagy külföldi tanfolyamon megszerzett tapasztalat birtokában jelezték a kiképzésben szereplő hiányosságokat. Magyarország hadba lépését megelőzően a német terjeszkedés hatására ezek a fiatal tisztek foglalkoztak a közelharcés kézitusa-kiképzés modernizálásával. A Ludovika Akadémián és a csapatoknál oktatott életszerűtlen technikák, az oktatás régi sulykoláson alapuló módszertana, reformokra késztette a kiképzéssel foglalkozó szakembereket. A közelharc „modern” elemei mellett (gyorslövés, kézigránát harc, páncéljárművek elleni harc) javaslatok kerültek a vezetés asztalára a klasszikus szuronyos gyakorláson túl a puskatusütéses, rohamkéses, pusztakezes és az ún. „segédeszközös” kézitusa kiképzésre.153 Nagy szükség volt erre, mert a háború közvetlen kirobbanása előtti években kiadott szabályzatok sem tértek ki a páncélosok elleni közelharcra. Elgondolkodtató, hogy 1939-ben lándzsás lovas elleni kézitusa elemekkel találkozhatunk ezekben az anyagokban.154 Az ifjúság szerepe egyre inkább megnőtt az elő-és kiképzés felgyorsításával a háború folyamán. Az 1939. évi új honvédelmi törvény a levente kötelezettséget a honvédelmi kötelezettségek

152

A Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia és a testvérintézetek összefoglalt története (1830-1945). (Szerk.) RADA Tibor. Bp. Gálos-Nyomdász KFT. 1998. p. 661. ISBN 963 85764 3 X Ö

153

JÓNÁS Endre: A közelharcra nevelés. In: Magyar Katonai Szemle 1940. X. évf. II. negyedév 5. sz. p.354-364.

154

Alapkiképzés. Szabályzat (a honvédség összes alakulatai számára) A Magyar Királyi Honvédelmi Minisztérium kiadványa. (42. 741. szab.) 1. füzet. Bp. Stádium Sajtóvállalat. RT. 1939. p. 233.

68

közé sorolta. A katonai felkészítésben az alaki gyakorlatok helyett a harcászati kiképzés erősödött. A II. korcsoportnál (15-17 évesek) már a csatárelőképzés és lőkiképzés javítása; a III. korcsoportnál (17 év felettiek) a rajkötelékben vívott harc elemeinek elsajátítása volt a követelmény.155 A Katonai Testnevelés Utasítás 1941-es tervezetében cselgáncs-önvédelmi, ökölvívó és birkózó technikákat állítottak össze, amelyek teljes mértékben a német ju jutsu iskola jegyeit viselték magukon. Kommandós vállalkozásokkal - olyan mértékben, mint a német csapatoknál- nem találkozunk, de utalások vannak arra, hogy történtek rohamosztag vállalkozások a Don jegén át 1943 telén. Az önként vállalkozók kucsmában, irhamellényben mintegy 5 kg kézigránáttal, rohamkéssel felszerelve indultak az ellenség nyugtalanítására, romboló akciókra, fogolyejtésre. A 6-13 főből álló járőr a kor szóhasználatával élve közel és távoli géppisztolyosokból, kézigránát mesterdobóból, tolmácsból, fogolykísérőből, robbantóból és nem utolsó sorban fojtogatóból (őrelnémító katonákból állt).156 A frontot megjárt idős tisztek és katonák mosolyogtak, amikor a csatatéren történő szuronyharcról kérdeztem őket, viccesen megjegyezték: „természetesen használtuk a szuronyt, de csak konzervnyitásra. Harckocsik ellen hatástalan volt.” Megállapítható, hogy a második világháborúban a technika nagymértékű fejlesztése (többek között a harckocsik tömeges alkalmazása) a kézitusát estlegessé, véletlenszerűvé tette. A szabályzatok elavult, nem életszerű elemeket tartalmaztak. A gondolkodásmód sem változott évtizedek során, a vezetők nagy többsége azt vallotta, hogy magyarba születésétől meg van virtus a verekedésre, nem kell azt tanulnia. Ezt a kényelmes szemléletet a háború során azok hangoztatták, akik nem kerültek testközelbe az ellenséggel.

155

A leventemozgalom. i.m. 16-20. p.

156

HORVÁTH Csaba: Magyarország és a II. világháború. In: Társadalom és Honvédelem ZMNE tud. Kiadványa, 2001. V. évf. 2. sz. p. 124.

69

4. NEMZETKÖZI KITEKINTÉS A KÖZELHARC- ÉS KÉZITUSA-KIKÉPZÉS GYAKORLATÁRA A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚT KÖVETŐ IDŐSZAKBAN 4.1. A közelharc- és kézitusa-kiképzés főbb irányvonalai a második világháborútól napjainkig A háború után azonnal megkezdődött a tapasztalatok értékelése és hasznosítása. A második világháború tapasztalata, mint már az előző fejezetben utaltam rá, a haditechnika fejlődésével (a gépesített csapatok arányának és tűzerejének megnövekedésével), a közvetlen harcérintkezést esetlegessé tette, nagyobb számban csak az ellenség vonalai mögötti folytatott harctevékenység során vált alkalomszerűvé és épült be ezen egységek kiképzési rendszerébe. Meg kell jegyeznem, itt már nem az általános, hanem a speciális, gyakran egyedi megoldások domináltak. A második világháború utáni fegyveres konfliktusok az ötvenes évek végéig különösebb technikai újítást nem produkáltak a fegyverzetben. A koreai háborúban (1950-53) és a vietnami háború első, ún. francia szakaszában (1946-54) lényegében a második világháború fegyverei, vagy kisebb-nagyobb mértékben tökéletesített változatai működtek a szemben álló felek kezében. Ám e háborúk mégis fontos mérföldkövek voltak a hadművészet és a katonák kiképzésének fejlődésében. Kiderült, hogy a korszerű háború az eddigieknél sokkal szigorúbb követelményeket támaszt a harcoló alakulatokkal, de különösen a lövészcsapatokkal szemben. A különleges éghajlati és terepviszonyok eredményeképpen a puska és a karabély, mely a második világháborúban a katona egyéni fegyvere volt egyre inkább átadta helyét a géppisztolynak és a gépkarabélynak.157 Az atomfegyverek és a rakéták megjelenése és a hatvanas években bekövetkezett tömeges megjelenésük egyáltalán nem csökkentette az e háborúkban megszerzett tapasztalatok jelentőségét. Mindezt Patton tábornok fogalmazta meg legtalálóbban közvetlenül a második világháború után: „Legyen bár atombombád, harckocsid vagy repülőgéped, még mindig szükséged lesz néhány fickóra puskával és szuronnyal, aki 157

SZABÓ László: A géppuska regénye. Bp. Akadémiai Kiadó, 1989. p. 116. ISBN 963 05 5266 3

70

kipiszkálja azt a másikat a lövészárokból, és aláíratja vele a békeszerződést.”158 A NATO tagországok közül az USA állt az élen a kézitusára való felkészítésben. Amerikában már ekkor az ehhez szükséges fizikai, pszichikai eljárások, valamint a harcászati, lőkiképzési gyakorlatok komplex végrehajtása jelentették a fő fejlesztési irányokat. A vietnámi háború (1965-75) tapasztalatai során a dzsungelharc eredményezett közvetlen harcérintkezést a korszerű hadviselés technikai fejlődése ellenére. Sok esetben a kiváló kézifegyverek, a nagy tűzerő nem bizonyult elegendőnek a győzelem kivívásához. Az elszenvedett vereségek ráébresztették a katonai vezetőket, harcászati szakembereket, hogy az egységek közelharc kiképzési rendszerét felül kell vizsgálni, át kell dolgozni tartalmában és oktatási metódusában egyaránt. A hatékonyabb kiképzési program kifejlesztése már régóta esedékes volt az USA haderőben. Az előző fejezethez kötve, a következőket tartom fontos momentumnak. Az „O’ Neil –rendszer”ből kiindulva a küzdőgyakorlatok a felkészülés során addig tartottak, amíg valaki a földre nem került az 1-2, 2-3 vagy a raj-raj elleni küzdelmekben. Ezek a gyakorlatok növelték a harci szellemet, a győzelembe vetett hitet, az önbizalmat. A legjobban felkészültek büszkén viselhették a „FIT TO FIGHT”= HARCRA KÉSZ jelvényt.159 Az USA Hadseregének közelharc- és kézitusa-kiképzésének általános harcászati szabályzata a FM 21-150. Ez a szabályzat példaértékűnek számít a maga nemében, több más ország hadereje átvette vagy felhasználta saját közelharc- és kézitusa-kiképzési szabályzatának kialakításához. Ezen kívül napvilágot látott számos kiadvány, módszertani segédlet szakirányú ismeretanyaggal pl. „A közelharc enciklopédiája”, a „ Cold Steel” stb. Az FM 21-150 szabályzatban Seidler, az illinoisi egyetem professzora által megalkotott „ösztönös” módszeren alapuló kiképzési rendszer kap helyet. A közelharc megvívásának technikai és taktikai kivitelezését a létfenntartási ösztön, a velünk született agresszivitás keretében tárgyalja. Egyszerűen elsajátítható és kivitelezhető kézitusa technikákat, reflexszerű mozgássorokat tartalmaz, anatómiai ismeretekre építve (életpontok támadása) a gyakorlati hatékonyságot hangsúlyozza. Inkább kevés technikát gyakoroltat nagy ismétlésszámmal, a teljes beidegződés szintjéig. Már a gyakorlás során megköveteli az életszerű körülményeket: a katonák egyéni felszerelésükben, sok esetben egyéb nehezítésekkel roham- és speciális kézitusa kiképzőpályákon hajtják végre a gyakorlatokat. A közelharc kiképzés az alábbiakat foglalja magába: Pusztakezes technikák: - ütések, rúgások, 158

MYATT, F.: Korszerű kézifegyverek. Bp. Zrínyi Kiadó, 1993. p.8. ISBN 963 327 213 0

159

Katonai Közelharc. DUNAI P.(Szerk.) Bp. ZMNE KTSI. (Jegyzet tervezet, a szerző birtokában). 2000. p. 21.

71

- megfogások, szabadulások, - ledöntések, dobások, - lefegyverzések, - kötözések, - foglyok átvizsgálása, kisérése. A technikákat az egyszerűség jellemzi, 2-3 elemnél többet nem tartalmaznak. A kézitusa kiképzést 3 kurzusra osztják:

- alap, - haladó, - speciális.

Az alapkurzust az alapkiképzés idején hajtják végre pusztakezes alapelemeket oktatva (állások, ütések, rúgások, blokk technikák). A haladó kurzus tartalma az alapelemeken túl a következő: -

gurulások, esések, zuhanások;

-

ledöntések, ledobások;

-

szuronytámadás elleni védekezés;

-

késsel végrehajtott technikák.160

Az Egyesült Államokhoz hasonló tapasztalatokat szereztek a Észak-Atlanti Szövetség egyéb tagállamai is a helyi háborúkban: Franciaország Vietnámban, Algériában és Csádban; NagyBritannia Malájföldön, Ádenben és a Falkland-szigeteken, Belgium Kongóban, a görögök és törökök Cipruson. A NATO országok közelharc kiképzése Európában hasonló képet mutat a szövetségi feladatok, a nemzeti sajátosságok figyelembe vételével, de a felkészítési rendszerben különbségek mutatkoznak. Személyes tapasztalataim birtokában (tanulmányutak és nemzetközi edzőtáborok) megállapíthatom, hogy a NATO tagállamok hadseregeinél nagyobb figyelmet fordítanak a hagyományos küzdősportok és a tradicionális harcművészetek gyakorlására. Ennek okát elsősorban az intézményesített iskola-, sport- és az ebből merítő a kiképzési rendszerben látom. Míg Európában hagyománytisztelő, egységesebb álláspontok körvonalazódnak, addig az Egyesült Államokban a szélesebb finanszírozási keret mellett, mindig az aktuális „divatos” stílusok kapnak teret. A amerikai katonai kézitusa-kiképzésben ezért az állandó újítás a jellemző. Ezzel szemben Franciaországban mind a hadsereg alakulatainál, mind a katonai 160

Combatives (FM 21-20 Department of the Army) Washington DC, 30 september 1992. p.28-120.

72

tanintézeteknél az általános küzdősportok közül a cselgáncs (judo) dominál, erre épül kiképzési rendszerük. Belgiumban a cselgáncs mellett a kick-boksz a meghatározó.(A kick-boksz a karate és az ökölvívás mozgásanyagából kialakított küzdősport. Az Amerikai Egyesült Államokban és Nyugat-Európában alakult ki az 1970-es évek elején. Az ütéseket és rúgásokat alkalmazó távolkeleti harcművészetek ötvözete, egy önálló küzdősport).161 Nagy-Britanniában a több évszázados múltra visszatekintő ökölvívás az alapja a felkészítésnek. Németországban annak ellenére, hogy a második világháború után betiltották az akkor már több évtizede világszínvonalon művelt ju jutsu-t, technikáinak gazdagsága és hatékonysága miatt a Bundeswehrnél és a rendvédelmi alakulatoknál reneszánszát éli. Európai viszonylatban a közelharc kiképzés vizsgálata során nem hagyhatjuk figyelmen kívül az orosz szakemberek nézeteit, írásait a témáról. Az orosz hadsereg történetiségében is mindig sokat áldozott a közelharc- és kézitusa-kiképzésre akár Szuvorov idején (szuronyharc), akár a csecsen- orosz, vagy kisebb lokális, helyi jellegű háborúk során. Ezen irányú kiképzés tökéletesítése a harci tapasztalatok birtokában állandó elemzést, harcászati, taktikai fejlődést eredményez az orosz hadseregben. Személyes véleményem is az, hogy a kézitusára való fizikai felkészítés területén előkelő helyet foglalnak el. Ezt alátámasztják azoknak a hadsereg kötelékéből kivált, sok esetben speciális erőknél szolgálatot teljesített tiszteknek és katonáknak a nyilatkozatai, publikációi, akik maguk is „éles helyzetben” vették hasznát az ilyen irányú kiképzésüknek. Az afganisztáni háború tapasztalatainak elemzése során egy felmérésben 200 fő vett részt gépesítetett lövész és légideszant alakulatok állományából. Közülük 10% került közelharc szituációba. A harcok folyamán egyéni lőfegyvert (közelről leadott lövés), szuronyharc technikai elemeket (döfések, szúrások, tusa- tárütések) 70%-ban alkalmaztak. Késharcot 6%-ban vívtak, ütő-és rugó technikákat 14%-ban még megfogásokból, fojtásokból 10%-ban használtak. Szinte egybehangzóan kijelentették a fizikai és pszichikai kondíció fontosságát, az erő-állóképesség szükségességét a közvetlen harcokban.162 (1. sz. diagram) A szovjet szakemberek a háborús tapasztalatok birtokában az alábbi megállapítást tették: a modern hadviselés anyagi technikai feltételei elméletileg távol tartják a katonát a közvetlen harci érintkezéstől, a gyakorlat azt igazolja, hogy akár egy bázison, tengeralattjárón stb. szembe

161

Magyar Sport Enciklopédia a-k Bp.: Kossuth Kiadó, 2002. p. 333. ISBN 963 09 42 81 X

162

ANDREJCSUK, V. J.-VARZSELENKO, I. I.: Harci technikák fegyverrel-a közelharc megvívásának alapvető eszközei. Eredeti cím: Priemi boja sz oruzsiem-osznovnoe szredsztvo vedenija rukopasnoj szvatki. Leningrád, V. D.K.I.F.K. Kiadó, 1989. p. 56-57. (Saját fordítás, a szerző birtokában)

73

kerülhet az ellenséggel ill. annak jól kiképzett kisebb csoportjával. Ez a tézis igényli azt a magas szintű kézitusa kiképzést, amelyet a különféle fegyvernemek kiképzési utasításai, szabályzatai megadnak. Az Orosz Hadsereg Fizikai Felkészítés Szabályzata (NFP-87) kidolgozott tematikában foglalja össze az általános közelharc és kézitusa technikákat. 1. Pusztakezes technikák: -

egyenes ütések, rúgások;

-

blokk technikák (alsó-felső);

-

hátsó fojtás;

-

szabadulások megfogásból;

-

szuronytámadás elleni védekezés.

2. Fegyveres technikák (gépkarabéllyal) -

szuronydöfés (csővel);

-

puskatus és tárütések;

-

blokk technikák fegyverrel;

-

lefegyverzés elleni technikák;

-

késharc alapjai.163

A gépesített lövész, légideszant csapatok, roham deszant alegységek és tengerészgyalogosok felkészítése szintén tartalmazza a RB-1 komplex anyagát és hozzákapcsolódik a RB-2 komplex az eredményes közelharc kézitusa megvívásához. 1. Pusztakezes technikák: -

ütések, rúgások;

-

védőtechnikák;

-

lefegyverzési eljárások.

2. Fegyveres technikák: -

szuronyharc;

-

ütések, döfések fegyverrel;

-

gyalogsági ásó fegyverként történő használata (csapások, védések stb.).164

A közelharc- és kézitusa-kiképzésben kialakított szovjet szakutasítások éppúgy mintaként szolgáltak a Varsói Szerződés tagállamainak, mint FM 21-150 az USA befolyási övezetében lévő országoknak. 163

Katonai Közelharc. i.m. 24. p.

164

uo. 24 p.

74

A hazánkkal együtt NATO tagságot vállaló lengyel és cseh hadsereg közelharc- és kézitusakiképzése nagy történelmi hagyományokkal bír. A technikák felépítése a szovjet hatásokat hordozzák magukon, de a cseh hadsereg ún. „MOSADO” rendszerében a szellemi töltetet a koreai közelharc iskola valamint az izraeli kézitusa kiképzés elemei alkotják165 A Lengyel hadseregben az oktatási anyagot komplexekre bontják. 1. kezdő

komplex

tartalma:

állások,

helyváltoztatások,

gurulások,

esések

egyéni

kézifegyverekkel, technikák gyalogsági ásóval; 2. alap komplex tartalma: ütések, rúgások, szabadulások megfogásokból, fojtásokból, késharc alapjai; 3-4. speciális komplex tartalma: ütések, rúgások, izületi feszítések, speciális fojtások, lefegyverzés. Az ellenőrzést úgy hajtják végre, hogy minden komplexet 4 ellenőrző tesztre bontanak, 3-3 technikával. A 16 teszt 48 fogást tartalmaz. Kiképzési időszakonként 2 tesztfeladatot, 6 fogást gyakorolnak.166 A második világháborút követő időszakban a katonai szakértők a helyi háborúk eseményeit elemezve világszerte arra a következtetésre jutottak, hogy a közelharc- és kézitusa-kiképzésre kiemelt figyelmet kell fordítani a katonák felkészítésénél. A különleges követelményeknek megfelelően a hadseregeknél kialakult a közelharc- és kézitusa-kiképzésének módszertana, mely alapjaiban egységes jelleget mutat, de kimutatható a katonai szövetségi rendszerek és az egyes országok sajátosságaiból következő eltérések megléte is. 4.2. A közelharc- és kézitusa-kiképzés szerepe a különleges alakulatok felkészítésében Az általános elemzés után célszerű megvizsgálni a mai modern hadviselés egy igen lényeges elemének, az elit csapatoknak a szükségszerűségét és felkészítésük sajátosságait. Már az elején jó tisztázni, hogy a különleges hadműveletek nem mindig feltételeznek különleges alakulatokat, de az előző fejezetekben már voltak utalások a speciális egységek létrejöttének történelmi körülményeire. A közelharc- és kézitusa-kiképzés fejlődésének további megértéséhez kissé részletesebb képet szeretnék nyújtani azokról csapatokról, amelyek véleményem szerint azzal vívják ki a különleges minősítést, hogy önkéntesek közül szigorú 165

Winter Survival, Téli Túlélő verseny 2001. február 4-9. Brno Katonai Akadémia Testnevelés Tanszék kiképzőivel történt beszélgetés alapján. 166

A közelharc i.m. 27-30 p.

75

normák alapján kiválasztott, professzionális kiképzést kapott személyi állományuk bárhol, bármikor, bárkivel szemben képes eredményes harctevékenységet folytatni. Az elmúlt évtizedek néhány látványos kudarca is szükségszerűvé tette az elit alakulatok kiképzésében megvalósított változtatásokat. Gondoljunk például néhány balsikerre: az egyiptomi kommandók lemészárlása Cipruson 1978 februárjában, ahol 15-en meghaltak és 22-en megsebesültek, a kolumbiai lázadók elleni rajtaütés 1985 novemberében, több mint 100 halottal, és végül a katasztrofális egyiptomi rajtaütés Máltán ugyanebben a hónapban, 60 halottal. És néhány sikeres akció: 1977-ben, melyet sikeres évként tarthatunk számon a Különleges Alakulatok történetében, a példamutató izraeli rajtaütés Entebbe-ben, a holland intervenció Borensmilde-ben a molukkai terroristák ellen, és a német Különleges Erőké Mogadishu-ban, 1980-ban a brit Különleges Alakulatok akciója a londoni iráni nagykövetségen.167 Érdemes bemutatni a jelentősebb, jelenleg is működő különleges erőket, amelyeknek a terrorizmus elleni harc egyik legfőbb feladatuk. 4.2.1. Az Egyesült Államok A koreai háború után az 1941-ben létrehozott Ranger csapatokat feloszlatták, csak kiképző csoportjuk működhetett tovább Fort Benningben. Mivel a Pentagonban viták folytak az alakulat létjogosultságáról az egységet története során többször felszámolták, majd újra aktivizálták. Az évtizedek során felhalmozódott értékes szakmai tapasztalat nem veszett el. A Hadsereg (Szárazföldi Haderőnem) közelharc kiképzési programja 1974-75-re, az első ranger zászlóalj reaktivitására vezethető vissza. A Ranger Kiképző Iskola (Ranger School) élen jár a kézitusa kiképzés területén azért is, mert a ranger egységek feladataik végrehajtásakor gyakran kerülnek közvetlen harcérintkezésbe az ellenséggel.168 Az amerikai haditengerészet elit alakulatának, a SEAL-nak eredete a második világháborús víz alatti romboló csoportokig (UDT – Underwater Demolition Team, vízalatti romboló csoport) nyúlik vissza, melyek rendkívül hasznosak voltak a csendes-óceáni hadszíntéren a japánok ellen folytatott partraszállási hadműveleteknél és sikeresen működtek Koreában is. J. F. Kennedy elnök 1962-ben utasítást adott egy új haditengerészeti elit alakulat felállítására, mely a SEAL

167

INNECCO, L.: Aktualitások a különleges alakulatokról. In.: Rivista Militare, 1986. 4. sz. p. 36.

168

WALKER, G.: A Különleges erők és a harcművészetek. Behind the Lines, 1994 p. 36.

76

(fóka) nevet kapta. A mozaikszó a tengeri (SEa), légi (Air) és szárazföldi (Land) bevethetőségre utal.169 Az 1. Különleges Erők Hadműveleti Delta Részleget 1978-ban Charles Beckworth ötlete alapján alakították meg a brit SAS mintájára. A különleges egység első sikeres bevetése a karibi térségben volt, kubai, bolgár, észak koreai és szovjet alakulatok ellen. Részesei voltak továbbá a balsikerű szomáliai akciónak. Az Irak elleni háborúban 1991-ben bevetették őket és 1997-ben ott voltak Peruban a brit SAS kommandósaival együtt a japán nagykövetséget elfoglaló maoista gerillák ellen.170 A különleges alakulatoknál elsődleges szempont a fizikai-pszichikai alkalmasság. Ennek megfelelően a kiválasztás és a fizikai felkészítés a mai napig is rendkívül kemény: 35 méter megtétele háton kúszva 25 másodperc alatt, 100 méter úszás édesvízben, teljes öltözékben és bakancsban; 37 guggolás és 33 mellső fekvőtámaszban karhajlítás-nyújtás egy perc alatt; egy pokoli akadályfutás és végül egy könnyed kis ”kocogás” több, mint 3 kilométer kevesebb, mint 16 perc alatt. 16 mérföld erőltetett menet, majd utána a következő szakasz, teljes felszereléssel való menetelés egyenetlen terepen, mindenféle akadályokkal (eredő, sziklák, folyó), a távolság nincs meghatározva, de legalább egy napon és egy éjszakán át tart. A követelményszint kiterjed lőkiképzés tekintetében 500 méterről 100%-os és 900 méterről 90%-os találati arány elérésére. Sor kerül akadályleküzdésre különböző terepen, hegyvidéktől vízi környezetig: (hegyvidék, sivatag, dzsungel, mocsár). Ezért tehát nem meglepő, hogy 1978-ban csak 58 olyan növendék volt a kísérletben, akik két éven belül bevethetővé váltak.171 USA hadseregének közelharc kiképzése tartalmaz egy „általános” és egy „speciális” vonalat a különleges erők, az elit katonák kiképzését. A speciális kurzust főleg Rangerek és a különleges egységek katonái hajtják végre. Anyaga a következő: -

elfogási technikák;

-

szabadulások megfogásból, átkarolásból;

-

ledöntések, dobások;

-

őrszem kiiktatása;

-

fogoly megkötözése, kísérése;

169

White: i.m. 53p.

170

Korszerű elit alakulatok. i.m. p. 136.

171

Innecco: op. cit. 41. p.

77

-

fogoly átvizsgálása.172

A kurzusok anyagát 8-10 foglalkozáson belül kell elsajátítani. A szinten tartás heti 2-3 alkalommal 30 perces tréning keretén belül zajlik. A felkészítést a kiképzőközpontokban instruktorok, tiszthelyettesek végzik, az alakulatoknál pedig az alegységparancsnokok hajtják végre. A szuronyharc oktatása pontosan a Ranger-kiképzés folyamán került vissza a közelharc kiképzés programba. A Seidler által meghonosított szuronyharc eltér a klasszikus szuronyvívó technikától. A szúrások és vágások széles választéka, a tusaütések és védési technikák kombinatív végrehajtásával egészül ki. A szuronyharc oktatása három fázisban zajlik: 1. Egyszerű támadó és védő technikák; 2. Rohampálya (közelharc) leküzdése; 3. Egyéni és csoportos, kötött és szabad küzdelem védőfelszereléssel, gyakorló eszközökkel.173 A 300 m hosszú rohampálya 18 komplex akadályelemet tartalmaz, amelyet rajkötelékben küzdenek le a meghatározott feladat függvényében. A rohampálya jelentősége: -

a szuronyharc technikai gyakorlása;

-

az akadályok leküzdésének gyakorlása;

-

a gyorsaság és erő-állóképesség fejlesztése;

-

az ügyesség fejlesztése;

-

határozottságra, önbizalomra nevelés;

-

parancsnoki teendők begyakorlása csoportszinten.

A gyakorlás és felmérés során a versenyszellem a domináns az egyes csoportok között. Térjünk át a különleges erők közelharc kiképzési tapasztalataira.174 „Az önbizalom egymagában túlságosan leegyszerűsített fogalom. A különleges katonának megfelelő attitűddel kell rendelkeznie ahhoz, hogy túlélje a küzdelmet, és győzelmet arasson. Mi tökéletesítjük a katona közelharc technikáját, és olyan kemény harci szellem plántálunk belé, amely lelki felkészítését segíti a küzdelemben.” - hangsúlyozta Michael Echanis 1977 novemberében a Különleges Hadműveleti Egységek (SOF) kézitusa szakértője.175 Az 1970-es 172

Katonai Közelharc. i.m. 20. p.

173

Katonai Közelharc. i.m. 20. p.

174

Combatives. op. cit. 6-8. p.

175

Walker: i. m. 36 p.

78

évek elején Michael Echanis főtanácsadó vezette a Különleges Hadműveleti Kutatási és Fejlesztési Csoportot (Special Operations Research and Development Group- SORDG) amely oktatókat delegált a különleges erőktől, olyan céllal, hogy hatékony harcművészeti programot állítson össze az elit katonák számára. A kiképzés fő irányát Randy Wanner adta, aki Echanis Hwa Rang Do kiképzője volt. /A 6-8. századi középkori Koreában a hadsereg harcművészete, napjainkban pedig hatékony küzdő stílus. A hapkido-hoz hasonlóan egyaránt tartalmaz ökölvívó és egyéb harci technikákat. Rendkívül hatékony és változatos harci rendszer, amely átlagon felüli ügyességet, jó helyzetfelismerést igényel. Nagy szerepet játszik mozgásanyagában az aikido-ból jól ismert utánaengedés, míg a dobások, az elfogások, karfeszítések pedig a ju jutsu technikájához hasonlítanak./176 A koreai harcművészetek nagymesterének, Joo Bang Lee-nek az irányítása alatt. Echanis az alábbi csoportokra bontotta a közelharc és kézitusa technikákat: 1. Ízületre ható technikák

11. Önvédelmi technikák fekvő helyzetben

2. Dobástechnikák

12. Ütések, csapások

3. Légzőgyakorlatok

13. Formagyakorlatok

4. Fejjel végrehajtott technikák

14. Töréstechnika (deszka, kő)

5. Fogásbontások

15. Tépéstechnikák (szőr, bőr)

6. Rúgások (egyenes, köríves, toló)

16. Pusztakezes önvédelem késtámadás ellen

7. Ujjal történő döfések, szúrások

17. Dobások kontratechnikái

8. Fojtások

18. Rúgások hárítása

9. Esések, gördülések

19. Ütések hárítása

10. Önvédelmi technikák ülőhelyzetben

20. Védések kézzel 21. Több támadó elleni védekezés177

Jelenleg Nich Rowe ezredes, egykori vietnámi hadifogoly által kidolgozott SERE program (túlélés, rejtőzködés, fegyveres védekezés, szökés fogságból) az irányadó a Fort Bragg-i kiképző bázison a közelharc és kézitusa oktatásában. Ebben a programban az elit katonák teljes ruházatban és felszerelésben, egyéni fegyverekkel gyakorolnak. Az alaptechnikák ösztönökbe való beleívódása után sor kerül a szuronyharc és késharc oktatóprogramok végrehajtására. Hatékony oktatásról akkor beszélhetünk - vallják a szakemberek - amennyiben az legalább 50 176

Japán és kínai harcművészetek kislexikona i. m. 27. p.

177

ECHANIS, M. D.: Knife self- defense for combat In: Special Forces / Ranger- UDT/ SEAL hand-to-hand combat /special weapons special tactics series. Ohara Publications 2-3p. ISBN 0 89750 022 9

79

órás intenzív kiképzést tartalmaz tapasztalt, jól felkészült oktatók irányításával. Az északkarolinai Különleges Kiképző Erők Vizsgáztató Központjában (Special Forces Qualificatino Program) intenzív 18 órás közelharc-tanfolyam biztosítja a hallgatók továbbképzését. A tematika szorosan az FM21-150 Harcászati Szabályzatra épül. A kiképzés magába foglalja a késsel, machetével (bozótkéssel), gyalogsági ásóval folytatott küzdelmet és ezek elleni védekezést. Részletesen foglalkozik a szuronyharc, a késdobás, a hurok használat és őrszemkiiktatás feladatainak mozgásanyagával.178 Érdemes belepillantani a tengerészgyalogság legfrissebb kiképzési törekvéseibe. Az Internet oldalain nagy vonalakban, de kapunk hasznosítható információt a kézitusa kiképzés amerikai felfogásáról, módszertanáról. (4. sz. melléklet) A elit alakulatok kiképzése magába foglalja a pusztakezes és eszközös technikákon túl azokat a nem harci jellegű feladatokat, amelyek inkább a rendőri, rendészeti funkciók köré csoportosíthatók. Az amerikai külképviseletek, kormányzati objektumok, haditengerészeti bázisok stb. védelme is az ő felügyeletük alatt áll. A mai különleges erők tagjait gyakran bevetik olyan háborútól eltérő katonai feladatokra, mint amilyen a békefenntartás és harc nélküli kimentés, ahol az ellenség nem egyértelműen beazonosítható. A katonáknak a pillanat törtrésze alatt döntést kellhet hozniuk az ellentámadás erejét tekintve, és tisztában kell lenniük tettük halálos és nem halálos következményeivel. A különleges alakulatok katonáinak szükségük van küldetéseikben bevetéseiken a nagy fokú mentális tűrőképességre, a magabiztosságra és a csapatszellemre. a speciális kiképzés a bevetés elvégzéséhez szükséges nemcsak fizikai, hanem szellemi képzést is biztosítja. A disszertáció megírásának idején az USA haderejének új módosított közelharc szabályzata látott napvilágot 2002 év elején (FM 3-21-150). Az előzőzőekre épülve a legszembetűnőbb a földharc technikák felértékelődése alap és haladó szinten, valamint a mentális, pszichológiai megközelítése a közelharc- és kézitusa-kiképzésnek.179 4.2.2. Európai országok Nagy-Britannia és talán a világ leghíresebb elit alakulata az SAS (Special Air Service). Hírnevüket Észak-Egyiptomban, Rodéziában, Malajziában, Ammanban, Borneóban, ÉszakÍrországban, a Falkland-szigeteken, és legutoljára az Öböl-háborúban szerezték meg 1991-ben. 178

Walker: i. m. 37 p.

179

Combatives (FM 3-21-20 Department of the Army) Washington DC, 18 jan. 2002.

80

Az amerikai különleges erőkkel, a Delta Force tagjaival együttműködve Irak Scud rakétáinak megsemmisítésére törekedtek. A SAS csoportok sikeresen támadtak meg rakétaraktárakat, irányító központokat. A SAS-ban a 4 fős járőr képezi az alapfelállást, de a nagyobb rajtaütéseknél a 8 vagy a teljes osztag 16 fő kerül bevetésre. Nagy-Britannia hadserege kiemelkedő helyen szerepel a sikeres akciók területén a helyi háborúkban, valamint a terrorizmus elleni harcokban. Általános megbecsüléstől övezve őket tartják a legjobbnak ezen a területen, mind az idők során megszerzett rengeteg tapasztalat, mind pedig a bevetéseik célszerűsége és az a kiképzés folytán, mely felkészíti őket a legkülönbözőbb és leggyötrőbb hazai és külföldi hadműveletekre. (16. sz. kép) A jelszavuk mindent elárul: „Eddz keményen, harcolj könnyedén!”180 John Woodhouse az 1950-es években dolgozta ki a kiválasztás menetét, mely napjainkig kis eltérésekkel

változatlan

maradt.

A

rendszer

a

nehéz

terepen

végrehajtott

hosszú

menetgyakorlatokon alapul. Csúcspontja a 20 órás, 40 mérföldes (64 km) menetelés nehéz hegyi terepen 55 fontos (25 kg) Bergen hátizsákkal.181 Közelharc kiképzésük részletes leírása, taktikája titkos nemzetbiztonsági célból (tapasztalataim szerint nemzetközi edzőtáborokban a leszerelt SAS veteránok az összes harcművészetben és küzdősportban nagy jártasságról tesznek tanúbizonyságot), hiszen óriási szerepük van a terrorizmus elleni közvetlen harcban. Németország vezető antiterrorista elit alakulata a GSG 9 (Grenzschutz-Gruppe 9), mely egy paramilitáris egység (határőrség). Annak következményeként jött létre, hogy a müncheni Olimpiai Játékokon izraeli atlétákat mészároltak le (1972. augusztusa). Ekkor ugyancsak világossá vált, hogy a rendőrség addig foglalkoztatott válogatott erői teljesen alkalmatlannak bizonyultak arra, hogy egy ilyen helyzettel megbirkózzanak, főleg amiatt, hogy hiányos volt a kiképzés az ösztönös és célzott lövés tekintetében, és mert nem tudták, hogy mikor kell használni a saját fegyvereiket. A GSG 9 rendkívül hatékony egység, melyet egyéb Különleges Erők kiképzésénél és bevetésénél is gyakran felkérnek tanácsadónak, vagy közvetlen illetve közvetett támogatásra. Kézitusa kiképzésükre főként a ju jutsu elemek hatnak. Erre lehet következtetni a Vlado Schmidttel (10 dan önvédelem, 9 dan ju jutsu) a 73 éves a Francia Idegenlégió veteránjával, a GSG 9 kommandó volt közelharc kiképzőjével történő beszélgetés során hallottak alapján. Anyaguk a következő: 1. eséstechnika, 2. ütés- és rúgástechnikák, 180

Crawford: i. m. 131. p.

181

KEMP, A.: SAS: Békeévek vad háborúi A-LAP-ICS Könyvkiadó 1994, ISBN 963 434 330 9 p. 231.

81

3. különböző álló- és földharc küzdelmi technikák, 4. dobások és levitelek, 5. fogások hárítása, 6. elvezetések, lezárások, 7. eszközös támadás elleni védekezés 8. eszközzel történő támadás és védekezés, 9. több támadó elleni védekezés és ezek kombinációja, 10. gyakorlatok életszerű helyzetekben, 11. elsősegélynyújtás és élesztési eljárások.182 Ebből kiindulva a GSG 9 emeltszintű közelharc kiképzési anyagának szerves részét képezi. A KSK (Kommando Spezialkräfte) a világ egyik legfiatalabb kommandós egysége 1996. április elsején Calw nevű városkában Fekete-erdő szélén lévő Graf Zeppelin kaszárnyában az egykori 25-ös Légi dandár helyén alakult meg. A különleges kommandós egység létrehozása előtt a német hadsereg vezetői szétnéztek az amerikaiaknál (Zöld sapkások) az angoloknál (SAS) és a franciáknál (GIGN) (17. sz. kép.) Az 1994-es ruandai polgárháború idején Kigaliban 11 fő német állampolgárt a belga ejtőernyős vadászoknak kellett a polgárháborús övezetből kimenekíteni, amely felgyorsította a saját különleges egység kiépítését. Az új csapat feladatai (amely valamennyi elit alakulat tevékenységi köre): a válság- és háború sújtotta területekről történő létfontosságú információ szerzése; saját egységek, osztagok védelme, illetve vészhelyzetben lévő személyek biztosítása; állampolgárok mentése és evakuálása vagy külföldön tartózkodó, vészhelyzetbe került egyéb személyek megmentése; éles bevetés ellenséges területeken. (18. sz. kép) A kiválasztás egy 10 napos program alapján történik, ahol is egy 90 órás gyakorlat a legkeményebb szűrő. A jelöltnek alvás- és élelemhiánnyal kell küszködni, emellett állandó őrködés és a képességek folyamatos kiértékelése, legyőzni a stresszt, valamint a csapatot szolgálni minden tekintetben ez jellemzi alapjaiban a gyakorlatot. A teljesítőképesség határán történő tapasztalatszerzés jellemzi a kiválasztást, és csak ezután kezdődik 3 éves időtartammal a 3 fokozatú kiképzés. A folyamat végén a „harcra kész” megtisztelő elismerést kapja a kommandós katona. A kommandó négy osztagának tagjai minimum 6 évre maximum 12 évre szerződnek. A széles körű kiképzés 20 egységében megtalálhatjuk a közel- és bunkerharc legmodernebb elemeit is, amelyről részletes leírások nincsenek és nem is lehetnek. Willmann tábornok szerint az egységet elit csapatnak kell 182

KOVÁCS Attila (Szerk.): A Magyar Ju Jutsu Szövetség elméleti anyaga öv vizsgákhoz. Bp. 2002. Kézirat. (A szerző birtokában).

82

kiképezni, és nem más katonai csoportokhoz hasonlítva működtetni. „Nekünk olyasmit kell tudnunk, amit más csapatok nem tudnak, és nem tudhatnak.”183 Franciaország

nagyhatalmi

státuszának

megfelelően

szintén

rendelkezik

különleges

alakulatokkal. Elit csapatai bevetéséről az 1950-es évek elejéről Indokinából van ismeretünk: a GCMA-ról (Groupements de Commandos Mixtes Aéroportés) van szó, melyet később GMInek (Groupements Mixtes d’Intervention) neveztek. Ami a katonai hadműveletei célokat illeti, a feladataikat ma a Korzikai Idegenlégió légi úton szállított egységei látják el, míg a terrorizmus elleni feladatok a csendőrség egy különleges egysége 1973-tól, a GIGN (Groupement d’Intervention de la Gendarmerie Nationale) A közelharc- és kézitusa-kiképzésük arra a tradícióra épül, amelyet Cristian Prouteau (fekete öves karatés) az egység vezetőjeként megteremtett.184 A harcművészetekben jártas szakemberek azt tartják, hogy a francia különleges alakulatok tagjai többek között a thai-boxot gyakorolják, bár nem intézményesített keretek között. (A thai-boksz (muay thai) „a legek sportja”, a leghíresebb thaiföldi harcművészet, amelyet a világ egyik leghatékonyabb, leglátványosabb és egyben legdurvább harci formájának tartanak. A régi muay thai veszedelmes és valódi küzdelem volt, amit csak nagyon kevés harci művészet mondhat el magáról. Súlycsoport nem volt és a küzdelmet nem osztották fel menetekre, hanem addig tartott, amíg folytatni tudták. Lényegében miden megengedett volt, beleértve a hajhúzást és a karmolást is. Annak ellenére, hogy az 1930-as években szabályok közé szorították a világ egyik legkeményebb harcművészete maradt. A technikák gyorsak, erősek, ütéseket, rúgásokat egyaránt alkalmaznak, engedélyezett a könyökütés fejre, illetve a térddel fejrúgás is.)185 Ennek a kemény küzdőművészetnek egyfajta kiválasztó és a csoporton belüli hiarerchiát biztosító szerepe is ismert. A NATO-ba újonnan felvett tagok közül a lengyel haderő átalakításának dinamizmusát jól jellemzi, hogy egy a professzionális jegyeket magán hordozó egységet GROM (Grupa Reagowania Operacyjno Mobilnego) hoztak létre önkéntesekből, akiket rendkívül kemény kiválasztási és kiképzési követelményeknek vetnek alá. Az antiterrorista, túlélési és még számos speciális ismereten túl nagy figyelmet szentelnek a közelharc- és kézitusa-kiképzés

183

BAACH, W.:A Rambó típusú egyénekre nincs szükség-A kommandó különleges egységei – Új elit csapatok születése van kialakulóban a hadseregben. Eredeti cím: Rambos unerwünscht Das Kommando Spezialkrafte – eine Elitruppe des Heeres wachst auf; megjelent Truppenpraxis / Wehrausbildung 1996. 11. p. 741-743. (Ford.: Harsányi Mihály 2002. április). 184

White: i.m. 169. p.

185

Japán és kínai harcművészetek kislexikona i. m. 74. p.

83

legmodernebb, hatékony elemeinek az elsajátítására.186 A később bemutatásra kerülő izraeli eredetű Krav Maga stílust tervezik a kézitusa kiképzés fejlesztésében. 4.2.3. Az Orosz Föderáció Oroszország különleges alakulatai többségében még a szovjet időszak örökségébe tartoznak. A Szpecnazt nyíltan először 1968-ban vetették be Csehszlovákia lerohanása során. A Szpecnaz magja Afganisztánban működött és értékes gyakorlati tapasztalatokat szereztek, amelyeket a csecsen háború és a terrorizmus elleni küzdelem során jól kamatoztattak187 A Szpecnaz csapatok személyi állománya a leghatékonyabb tárgykör anyagát az ún. RB-3 komplex anyagát gyakorolják. Ez megfelelő önbizalmat és gyakorlati tudást ad az önvédelemre, az ellenség megsemmisítésére, extrém körülmények közötti feladatvégrehajtásra. Az RB-3 az előző két komplex anyagát is magába foglalja, és a következőkkel egészül ki: -

antiterrorista felkészítés;

-

túlerővel szembeni harc.188

Széles skáláját ismerjük azoknak a kiképzési módszereknek, önvédelmi eszközöknek, amelyek nem kapnak publicitást, de egyénre szabottan a leghatékonyabb felkészítést célozzák meg. A gyakorlást speciális, a feladatnak megfelelő akadálypályákon hajtják végre. A meglévő kiképzési rendszert állandóan tesztelik, a gyakorlatból nyert tapasztalatok alapján korrigálják. -

ízületek feszítése, csavarása;

-

szabadulások megfogásokból, átkarolásokból, fojtásokból;

-

késhasználati alaptechnikák;

-

késsel támadó ellenség elleni védekezés;

-

tevékenység pisztoly fenyegetettség ellen;

-

szuronnyal támadó ellenség elleni technikák;

-

kötözések, bilincselések;

-

átvizsgálási, motozási eljárások;

-

taktikai együttműködés;

186

KOVÁCS Csaba - MURINKÓ Attila: Különleges helyzetek, különleges csapatok, különleges kiképzés. In: Kard és Toll Válogatás a hadtudomány doktoranduszainak tanulmányaiból. HM Oktatási és Tudományszervező Főosztály, 2002/1. p. 41. ISBN 963 7037 51 9 187

QUARRIE, B.: Különleges kommandók. Bp. Pesti Szalon Könyvkiadó, p. 1994. 104-105. ISBN 963 605 027 9

188

Katonai Közelharc. i.m. 25. p.

84

-

diverziós ismeretek;

4.2.4. Izrael Izrael hivatalos álláspontja szerint nem rendelkezik különleges alakulatként számon tartott speciális elit egységgel. Az Entebbe-i rajtaütést valójában kizárólag az ejtőernyős osztagból válogatott egységek hajtották végre. Az ilyen, és hasonló ideiglenes hadműveleti egységekhez önkénteseket jórészt az ejtőernyős századokból válogatnak. A személyi állományt olyan intenzív kiképzésnek vetik alá, amely biztosítja minden előrelátható bevetési szituációban használhatóságukat. Ezen osztagok mellett, melyeket akár különleges alakulatoknak is nevezhetnénk, léteznek még a haditengerészet kommandói. Az arab-izraeli konfliktus folyamán ilyen erőket számtalanszor bevetettek a libanoni és szíriai hadműveletek során. Megjegyzendő, hogy Izrael különleges jellege, vegyes etnikai összetételű lakossága és sajátos történelme folytán, ideális környezetet teremt arra, hogy minden szektorban speciálisat alkosson.189 Így van ez a közelharc- és kézitusa-kiképzés terén is. A hagyományos judo, karate, ökölvívó technikák mellett a Krav-Maga (magyarul: közelharc) egyszerű, de hatásos elemeit gyakorolják, vagyis a különböző harcművészeti ágak leghatékonyabb technikáinak az ötvözetét. A Krav Maga az Izraeli Védelmi Erők (Israel Defense Forces–IDF, héberül: cahal) által kidolgozott és alkalmazott közelharc- és önvédelmi rendszer. A Krav Maga az emberi test ösztönös reakcióit használja alapul, ezért gyorsan elsajátítható a közelharcban tapasztalatlanok számára is. A Krav Maga harcrendszer kifejlesztője a budapesti születésű Imi Lichtenfeld, aki 20 éven keresztül az Izraeli Védelmi Erők testnevelés és közelharc oktatás főnöke volt. A rendszert, legközelebbi tanítványai segítségével egészen 1998-ban bekövetkezett haláláig alakította, tökéletesítette.190 Az Amerikai Egyesült Államokban többek között az FBI, SWAT, DEA, Coast Guard oktatási rendszerébe lett bevezetve. Franciaország, Svájc, a Skandináv országok, Lengyelország, Brazília, Ausztrália, Új Zéland és számos más ország rendőrségi és katonai alakulatai használják. A nemzetközi Krav Maga iskola egy 12 egységre bontott kiképzőprogramot vezetett be, mely nagy népszerűségnek örvend a világ különleges alakulatainál. A program az alábbi főbb elemeket tartalmazza: 189

Innecco: op. cit. 36. p.

190

LICHTENFELD, I.-YANILOV, E.:KRAV-MAGA. Tel Aviv. Dekel Publishing, 2001. p. 1.

85

1. A támadások alapformái, ütés és rúgás hárítása, ellentámadások. 2. Lőfegyverek használata (maroklőfegyverek, egyéni lőfegyverek) ütésre, rövid bot és alkalmi eszközök használata. 3. Fogások bontása, fegyver megtartása. 4. Védekező taktikák fenyegető fellépés, küszöbön álló támadás esetén védekezésvágó fegyverek ellen. 5. Védekező taktikák tompa fegyverek, bot, cső ellen. 6. Védekező taktikák tűzfegyverrel támadó ellenféllel szemben. 7. Harmadik személy védelme, VIP kíséret, túszmentés. 8. Tudatirányítás, fájdalomtűrés. 9. Krav Magába integrált lőfegyver használat. 10. Szembeállás tömeggel, személy kiemelése, csapatmunka, behatolás épületbe. 11. Mentális tréning, agresszivitás felépítése, vészhelyzet szimulálása. 12. Különleges katonai technikák, eljárások. Jelenleg a világon a legmagasabb képesítéssel rendelkező oktató, Eyal Yanilov, az Internetional Krav Maga Federation, elnöke, aki a fent említett összefoglalót adta. 191 A különleges rendeltetésű alakulatok még nagyobb figyelmet fordítanak a harci készségüket fenntartó kézitusa kiképzésükre. Amint bemutattam, bőséges választékot nyújtanak az egyes küzdősportok, harcművészetek. Az, hogy egy elit alakulat melyiket részesíti előnyben az sok esetben a kiképzésben közvetlenül szerepet vállaló személy előképzettségétől, egyéniségétől függ. (19. sz. kép) 4.2.5. A különleges alakulatok jövője Ezeknek a speciális egységeknek a létjogosultságát az új veszélyforrások és az új katonai kockázatok adják. Szakértők szerint a jövő háborúinak sok arca lesz: rakétatámadások, terrorista akciók, polgárháborúk és minden bevethető eszköz alkalmazása, de a következőkre számíthatunk. Csökken a túlságosan kiterjedő konfliktusok valószínűsége, mert ez nem áll a legnagyobb hatalmak érdekében, a hangsúly áttevődik a helyi konfliktusokra, amelyek hadműveleteiben a

191

Interjú Eyal Yanilov-val az első hazai Krav Maga szemináriumon. Budapest, 2002. november 30-december 01. (Készítette Zöllei Zoltán, a szerző birtokában.)

86

kérdéses egységek akár döntő eredményeket is elérhetnek korlátozott számú emberrel és eszközzel, tehát kevesebb katonai-politikai rizikóval. A 21. század az információ százada, mert akinek sikerül ellenségeivel szemben információ fölényt kivívni, az a stratégiai eredmények kulcsát kaparintja meg. Az elit egységeknek mélyen az ellenséges területek belsejében fellelhető kommunikációs központok és távközlő berendezések forgalomból való kiiktatása, stratégiailag és hadműveleti szempontból fontos információk megszerzése és ezáltal az ellenség szándékainak gyökerekben való elfojtása kell, hogy az alapvető célja legyen. Ez mindenképpen kiemeli a harcost, aki, a megfelelő fegyverzettel és kiképzéssel, az a homokszem, amely az ellenfél gépezetébe kerülve meggátolja annak működését. Mindenki szeme előtt lebeghetnek a példák Vietnamtól Algériáig, Angolától Nicaraguáig és Afganisztánig, csak hogy a legfontosabbakat idézzem. (20. sz. kép) Tehát úgy tűnik, hogy a terrorizmus utólag okot, meghatározó okot, ad a különleges alakulatok tagjainak megerősítésére, annyiban, hogy ők az egyedüliek, akik ténylegesen képesek gyors és megkülönböztetett intervenciókat végrehajtani. Csakugyan, a különleges alakulatok katonája fel van készülve egy olyan hadművelet végrehajtására, melynek során világosan és egyértelműen ellenséges jelenléttel találja szemben magát, melyet el kell távolítania, vagy, rosszabb esetben, semlegesítenie kell. A 2001. évi szeptember 11-i terrortámadás válaszlépéseként a Zöld Sapkások 5. különleges osztaga áttelepült a Tenessee állambeli Clarskville-ből Üzbegisztánba október elején, tudhattuk meg a New York Times cikkéből. Az alakulat feladata, hogy kis létszámú különítményekben harcolva „keresd és öld meg!” műveleteket hajtsanak végre.192 A dolgozat megírásakor az Afganisztánban tartózkodó különleges egységek szárazföldi bevetése, az Irak elleni támadás ismét igazolás arra, hogy az új típusú konfliktusok megoldása, katonai szempontból elitkatonák nélkül elképzelhetetlen. A közelharc- és kézitusa-kiképzés rövid történeti és tematikai áttekintése a kiképzésben nagy tapasztalattal bíró országok hadseregeiben, új távlatokat adhatnak hazánk NATO tagságából eredő feladatainak hatékonyabb ellátásához, a nemzetközi terrorizmus elleni sikeres harchoz. 4.3. A modern közelharc- és kézitusa-kiképzést meghatározó tényezők és feladatok A közelharcot meghatározó tényezők az előző fejezetekben megfogalmazottak alapján az alábbiakban foglalhatók össze: 192

MIKLÓS Gábor: Kommandósok Afganisztánban. Népszabadság Fókuszban, 2001. október 20. p. 2.

87

¾

a tömegpusztító fegyverek alkalmazásának egyes országok közötti lehetőségének

csökkenése ellenére az összfegyvernemi harc során az egységek, alegységek, katonai csoportok találkozása valószínűsíthető; ¾

a korlátozott létszámú specializált felderítő, beavatkozó csoportok, kommandók szerepének

felértékelődése a stratégiailag jelentős objektumok, vezetési pontok és különféle létesítmények megsemmisítésében; ¾

az éjszaka leple alatt végrehajtott harci tevékenység;

¾

a kézitusa küzdelem nagyobb jelentőséget kap a föld felett és föld alatt lévő védelmi

rendszerek, objektumok birtoklásáért vívott harcban. Nem háborús szituációban is kialakulhat közelhar így pl. kis létszámú ellenséges csoport beszivárgásakor, ahol ezen csoportok felkutatása, lefegyverzése vagy megsemmisítése a feladat. Létrejöhet közelharc szituáció külképviseleteket ért támadás visszaverésekor, katonai bűncselekmények megakadályozása során, ügyeleti és őrszolgálat közben, rendészeti tevékenység alkalmával. Nem elhanyagolható a háborús vagy volt háborús területeken történő békefenntartó vagy ENSZ megfigyelő tevékenység, amelyek még kényesebben adják a közelharc pontosítva az önvédelmi funkciók gyakorlását. A hadseregek közelharc kiképzésének programját szabályzatok, utasítások, szakutasítások adják, ezek a legtöbb országban hasonlóan jelölik meg a közelharc kiképzés feladatait, amelyeket általánosan a következőkben összegezhetők: ¾

a harci feladat végrehajtásához szükséges kondícionális képességek kialakítása, megtartása, fejlesztése;

¾

az ellenség legyőzéséhez szükséges hitet, pszichikai és morális akarati tényezőket adja meg;

¾

biztosítson önbizalmat, harci kedvet a katonák részére;

¾

a közelharc és kézitusa elméleti és gyakorlati anyagának (amely nyitott komplex rendszer) megtanítása egymásra építve, lehetőleg parciális módszerrel;

¾

a katonát tegye képessé a közelharc sikeres megvívására egyéni és csoportos szinten;

¾

legyen felkészülve kis kötelékben és egyénileg az ellenség megsemmisítésére, az emberember és ember-harcijármű elleni sikeres harcra;193

Az elmúlt időszak eseményei azt mutatják, hogy a nagy méreteket öltő terrorizmus adja legnagyobb kihívást a közelharc- és kézitusa-kiképzésnek is a jövőben számba vehető katonai tevékenységek vonatkozásában. Részletesebb vizsgálódás egy külön munkát igényel. 193

A közelharc kiképzés célja, feladatai, eszközei, tartalma. In: A Magyar Néphadsereg Testnevelési Módszertani Utasítása. Honvédelmi Minisztérium Kiadása, 1979. p. 78.

88

5. A közelmúlt katonai közelharc- és kézitusa-kiképzése Magyarországon 5.1. A második világháborútól napjainkig Az 1950-es 60-as években az ökölvívás, a birkózás és a judo kapott szerepet a küzdősportok közül a hazai fegyveres testületek fizikai felkészítésében. Igen sok klubban foglalkoztak az önvédelem különböző formáival, módszereivel. A második világháború tapasztalatai alapján a hidegháborús időszakban a Szovjetunióban kidolgozott közelharc- és kézitusa-kiképzés határozta meg hadseregünk ilyen irányú képzését. A géppisztoly a kézigránát használat kapott nagy jelentőséget, míg a kézitusában (leginkább a felderítő alegységeknél) -

a géppisztollyal, gépkarabéllyal végrehajtott döfések, ütések, szúrások;

-

késsel történő kézitusa;

-

gyalogsági ásó használata küzdelemben;

-

pusztakezes technikák;

-

az ellenség foglyul ejtése, annak kötözése, kísérése, elszállítása alkotta a tematikát.

Az oktatást bábuk segítségével hajtották végre állásból, majd mozgásból akadályelemek beiktatásával. A harcművészetek ekkor még nem voltak ismertek.194 Szakirodalom és szakképzett segítség nem állt rendelkezésére a kiképzőknek, oktatóknak. Leginkább a Galla-féle Judo Önvédelem és a Levsky: Az önvédelem 500 fogása című könyvek adták a vezérfonalat. Ámbár ezek a könyvek úttörők a maguk nemében, de nem kifejezetten közelharc szakanyagok voltak. A kísérleti műhelyek ismert vagy kevésbé ismert küzdősportos személyiségek körül alakultak ki. Polyák József külföldi tapasztalatai alapján vezetett csoportot. Gyebnár Ferenc a judo és a külföldről nehezen beszerzett könyvek egyfajta ötvözésével kereste a helyes utat. Kezdeményezésének a Mélyépterv Sportkör adott otthont. Szacsky Mihály az MHSZ égisze alatt alakította meg saját klubját a történelmi Haditorna Klubot. Szacsky Mihály úgynevezett európai önvédelmet oktatott. Klubja jellegéből fakadóan az európai haladó katonai hagyományok érdekelték és így kerültek feldolgozásra Dührer és Talhoffer metszetei, amelyek egy régi önvédelmi szisztémát ábrázoltak. Bár ezek az európai törekvések más külföldi szakembereket is érdekeltek, nem közvetlen a katonai kiképzést szolgálták. A 70-es évek elején áttörést hozott a kézitusa kiképzés területén annak a fiatal tisztnek a tevékenysége, aki a 194

A kézitusa. In: A felderítők testnevelése és edzése. A Honvédelmi Minisztérium 956/Elnökség 1950. számú körrendeletéhez, Bp.: 1950. p. 93-138.

89

Testnevelési Főiskola befejezése után Vácon, majd Szolnokon teljesített szolgálatot. Furkó Kálmán neve (ma nyugállományú ezredes, 6. danos kyokushin mester) fémjelzi a hazai közelharc fejlődését. A mesterrel folytatott interjú során a következőkben foglalható össze ezen időszak kiképzése. Furkó Kálmán fiatal testnevelő tisztként kereste azokat a lehetőségeket, amelyek a katonák még hathatósabb kézitusa kiképzését célozták meg. Kezdetben az ökölvívó és judo technikákhoz olyan ju jutsu önvédelmi fogásokat alkalmazott, amelyeket a felderítők felhasználhattak a mindennapos kiképzés során. Ez a „fadugós” időszak útkeresés volt, amelyre M. Oyama kyokushin(„találkozás a végső igazsággal”) karatéja adta meg a helyes irányt. Masutatsu Oyama 1951-ben alapította a stílust. Híresek voltak a látványos töréspróbái (saját kezűleg ölt meg bikákat és ütötte le a szarvaikat). Karatéjának egyik alapelve, hogy harcosokat csak valódi feltételek és körülmények között lehet nevelni. Jellegzetessége, hogy a tradicionális ágazatoktól eltérően az ütéseket és rúgásokat valóban gyorsan és nagyerővel hajtják végre. A kyokushin karatét a világ legkeményebb karate stílusának, „erőkaraténak” nevezik. Technikái tartalmazzák a tradicionális japán karate egyenes irányú ütéseit, rúgásait, védéseit, valamint a kínai kempo körkörös technikáit. (Kínai eredetű japán, ütést és rúgást alkalmazó harcművészet. A középkori Japánban a fegyverforgatás mellett a ju jutsuval–val egyetemben csupán másodlagos funkciót töltött be, és csak a közelharcban kapott szerepet. A kempo Japánban tulajdonképpen a karate elődjének tekinthető, mivel elsősorban karate-do megjelenése előtt gyakorolták szélesebb körben. Kínai eredetű lévén, a kempo sohasem lett elfogadott harcművészet Japánban. Ez nem lehet véletlen, hiszen a mozdulatok, az alapállások, az ütések és rúgások metodikája valóban hasonlít az eredeti kínai módszerhez. A kempónak számtalan stílusa létezik a világon. Az Egyesült Államokban pl. kenpo néven űznek egy kínai-japán jellegű harcművészetet, amely csak nyugaton hódított teret. Japánban az egyik legújabb formája az egykori shaolin chuan hagyományai alapján létrehozott shorinji kempo, amelyet Doshin So (1911-1981) alapított 1946-ban. So Kínában több éves tanulmányutat tett és ez idő alatt több kung fu irányzatot megismert. Művészetében mégis inkább japán elemek váltak uralkodóvá, mivel So a karate, a judo, és az aikido alapmódszerét kívánta egyesíteni.195) A magyarországi kyokushin karate 1970-től Furkó Kálmán és Adámy István nevéhez fűződik, akik a Testnevelési Főiskolán Galla Ferenc és Mészáros Attila közreműködésével kezdték, majd évtizedekig uralták a hazai karate életet.196 Egyszerű, hatékony karate technikákat gyakoroltatott

195

Japán és kínai harcművészetek kislexikona. i.m. 38. p.

196

ADÁMY István: Kyokushin karate. Bp. Zrínyi Katonai Kiadó, 1985. p. 29. ISBN 963 326 546 0

90

átültetve a kézitusa kiképzésre. A kiképzési elvek a következők voltak. Keveset tanítva, sokszor elgyakoroltatva, ha kell beidomítva szükséges a katonát képezni, hogy kézség szintűvé váljék számára a technika. A gyakorlati képzésen túl elhitette katonáival szolgálatuk értelmét, nagyszerűségét. Más hadseregekkel ellentétben katonáinknak nem voltak „éles” tapasztalataik, ezért a kézitusa kiképzés a fizikai felkészítést célozta meg pozitív szemléletű harcművészeti filozófiával.197 A gyakorlati tapasztalatot a koreai Kyoksul kézitusa kiképzési rendszer adta át. Magyarországon 1988-ben a stílus két jelentős képviselője (Lee és Chang) hónapokon keresztül oktatta kiképzőinket, testnevelőinket a bevált, kipróbált technikákra. (1. sz. ábra a ,b ,c.) A meglévő kyokushin karate tradíció és a Kyoksul rendszer ötvözete nagyon eredményesnek bizonyult a kiképzésben. (Véleményem szerint ideális és elég volna valamennyi „profi” katonának készség szinten elsajátítani ezt az anyagot). Hozzájárult mindehhez a különféle harcművészetek begyűrűzése a honvédség (a rendőrség közvetítésével) közelharc kiképzésében; így pl. a jujutsu, amely nyitott komplex rendszerével állandóan táplálja a kézitusa tematikákat. A 90-es évek elején a meglévő katonai középiskolák nyári küzdősport táborai biztosították az utánpótlást a honvédség számára. Furkó Kálmán kezdeményezését jómagam vittem tovább, amíg erre lehetőséget kaptam 1994-ig. Ezek az intenzív kurzusok a szakági gyakorlás mellett egyesítették a kézitusa szemléletét. Ez mellett a kiképzők, testnevelők évente megrendezésre kerülő módszertani továbbképzése biztosította a kiképzés folyamatosságát. Több éves kihagyás után 2000-ben ismét kezdeményezés történt a változó feladatok hatására a közelharckiképzés megreformálására. A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Katonai Testnevelés és Sportintézet kezdeményezésére 2000 januárjában, és a HVK. Hadműveleti Főcsoportfőnökség Kiképzési Csoportfőnökség 2000 februárjában két magas szintű fórumot rendezett. A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Katonai Testnevelés és Sportintézet oktatóinak az irányításával került sor a Magyar Honvédség testnevelőinek közelharc továbbképzésére, a gyorsreagálásúak, és a rendőrség képviselőinek a közreműködésével. A továbbképzés időtartama kétszer egy hét volt, ahol két csoportban mintegy 60 fővel foglalkoztunk. Céljának tekintettük: -

az érdekeltek tájékoztatása a szakterület előtt álló feladatokról;

197

Furkó Kálmán nyugállományú ezredes 6. Danos kyokushin mesterrel folytatott beszélgetés alapján Szolnok 2001. május 9-én

91

-

a résztvevők szakmai ismeretszintjének bővítése;

-

a katonai közelharc mozgásanyagából a résztvevők jártasság szintjének mélyítése.

A tábor programja rendkívül változatos volt, hiszen a délelőtti közelharc foglalkozásokat követően a résztvevők ízelítőt kaptak a rekreációs és elsősegély nyújtási ismeretekből is, amely ma már bevált gyakorlat valamennyi szövetséges haderőnél. Ez utóbbi azért is fontos, mert a gyakorlás

során

előforduló

sérülések

kezelése

az

újraélesztési

eljárások

ismerete

nélkülözhetetlen az oktatók számára. A szakmai foglalkozásokat alapvetően a katonai közelharc alapjaira fektetve hajtottuk végre, kizárólag fekete öves mesterek vezetésével. Ennek tartalmi anyaga mindazon kéz-láb, ütő-rugó és blokk technikák voltak, melyek a karate bázisgyakorlatait tartalmazták. A másik nagy oktatási egységet a judo alaptechnikáinak begyakoroltatása az esés- és dobástechnikák adták. Ezek nélkülözhetetlenek a katonai közelharc eredményes és természetesen sérülésmentes végrehajtásához. A feltétlenül szükséges előkészítő gyakorlatok után kerültek sorra azok az önvédelmi és komplex katonai közelharctechnikák, amik jórészt a ju jutsu hatékony mozgásanyagából tevődtek össze. Tartalmát tekintve ölelések, fojtások, rúgások és ezek elleni védekezések szerepeltek. Érdekességképpen az aikido technikáiból szintén merítettünk. (Az aikido jelentése: a harmónikus erő útja. A stílus alapítása Morihei Uyeshiba nevéhez fűződik, aki a hagyományos pusztakezes japán harcművészetekből, elsősorban az aiki jutsuból kialakított szigorúan önvédelmi jellegű harcművészetet. Az aikido gyakorlója az ellenfelet támadó energiáját, az ütés vagy a rúgás lendületét felhasználva hajt végre nagy ívű dobásokat és látványos karfeszítéseket. Támadó elemeket csak másodlagos jelleggel alkalmaz. Filozófiájának egyik lényeges eleme, amellyel messze kiemelkedik a többi stílus irányzat közül, a «ki» (belső erő) mely szerint az ember életében nagyobb szerepet játszik a hit, mint a fizikai erő.)198 A specializált, a katonai közelharc magasabb szintű repertoárját tartalmazó eszközös, fegyveres, szükségeszközös megoldásokat már csupán tájékoztató a professzionális képzés jövőbeni céljaként vetítettük elő. Ennek technikai anyagerőssége az egyes területeken meghaladta az USA hadseregének FM 21-150-es szabályzatát. A felmerülő igények kielégítésére gyakoroltattuk a kényszerítő intézkedések átvizsgálások, kötözések, bilincselések és elvezetések végrehajtásának módját. A tábor zárásakor a 198

BRAND, R.: Aikido. Falken Verlag GmbH, 6272 Nidernhausen/Ts. 1992. p. 16. ISBN 3 8068 0537 7

92

résztvevőktől

„rögtönzött

bemutatót”

kértünk

mintegy

visszajelzést

a

tanultakról.

Megjegyezésre került, hogy az első lépéseket megtettük a katonai közelharc újszerű, jövőbe mutató módszertani, továbbképzési lehetőségei felé. 5.2. A kézitusa kiképzés jövője A küzdősportok, harcművészetek vizsgálatánál a kézitusa felkészítés során a leírt történelemi tények mellett a jelenkor szakembereinek, mestereinek a véleményét feltétlenül figyelembe kell vennünk. A kiválasztás és felkészítés vonatkozásában a vélemények megoszlanak. A küzdősportokban jártas kézitusa kiképzők véleménye szerint az lenne a kívánalom, hogy a katona akinek a feladatához emelt szintű közelharc- és kézitusa-kiképzés szükséges rendelkezzen legalább középszintű küzdősport, vagy harcművészeti ismerettel (zöld övfokozat és legalább 2-3 év rendszeres edzés), amelyet már csak az elvégzendő célfeladathoz igazítva csiszolni, kiegészíteni kell, esetleg egy intenzív, rövid idejű kiképzéssel. Furkó Kálmán nyugállományú ezredes közel 30 éven keresztül a kyokushin karatéban jeleskedő katonákkal dolgozott Szolnokon, amit a Horizont Katonai Filmstúdió karatéval foglalkozó filmjeiben nagyon szemléletesen megörökített; A csend harcosai, Sensei, Feladat címmel. A Honvédségi Szemle Közelharc rovatából (1983-ban) a Magyar Néphadsereg teljes állománya tanulta a karate és az önvédelmi technikákat. Ezt a vonalat képviseli Vincze József alezredes, karatemester, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem oktatója, aki jegyzetében a következőket írta a mára vonatkozólag: „A közelharc technikai repertoárja eléggé «vegyes felvágott» , de előnyére legyen mondva, a különböző harcés küzdőművészeti stílusokból csak azt vette át, amit használni tud. Azért nem bántva más stílusokat meg kell említenem, hogy az alapjai a katonai közelharcnak a kyokushin karate és a ju jutsu elemeiből tevődnek össze javarészt.”199 Egy másik vonal (leginkább a speciális egységek kiképzői) képviselői azt vallják, hogy jobb azokkal az átlagon felüli fizikai, pszichikai kondíciókkal rendelkező még valamely küzdősport, vagy harcművészeti ág által «meg nem fertőzött» egyén kiképzése, mert ők nem szabályok, konvenciók szerint látják el a feladatukat. A szakemberek szerint 6 hónap alatt olyan szintre felkészíthető a katona, hogy bárhol bevethető, közelharc és kézitusára alkalmas. 2002. júniusában szerencsém volt egy nemzetközi tapasztalattlal bíró exkommandóssal interjút készíteni, aki többek között a GSG 9 valamint egy később felállított osztrák elit egység

93

tagjaként, majd tisztjeként tevékenykedett. Titoktartási kötelezettégét meg nem szegve kilétét természetesen fel nem fedve (olyan napra kész információkkal rendelkezett, amely bizonyította, hogy valóban professzionális tapasztalatokkal bír) a közelharc- és kézitusa-kiképzés terén a következőket foglalta össze: valamennyi kiképző bázison távol-keleti mesterek (javarészt koreaiak) oktatták a kézitusát sokszor kegyetlen módszerekkel a fizikai, pszichikai tűréshatárig fájdalmat okozva. Nem volt stílusfüggő az oktatásuk, de az alap küzdősport technikákat ismerniük kellett (ökölvívó, judo technikák). Az emberi test anatómiáját figyelembe véve különféle hatékony vitálpont támadásokat mutattak be ún. kung fu elemekkel vagy hajtottak végre kombinatív ún. ju jutsu technikákat.200 Ezt erősítette meg Kelemen András nyugállományú honvéd őrnagy a Rendőrtiszi Főiskola kiképzője, aki szerint a mai modern katonai közelharc- és kézitusa-kiképzésben a gyakorlás stílustól függetlenül feladatcentrikusan zajlik. Gyors, hatékony technikákat kell gyakorolni és sohasem vállalva kétes kimenetelű összecsapásokat. A profi harcosokat nagy tűzerő, és tömeg felvonultatása jellemzi,(egy az egyben nincs küzdelem) amennyiben mégis elszigetelten kell felvenni a harcot, akkor a következő jól bevált nemzetközi gyakorlat követendő: «gyorsan, halkan ártalmatlanná tenni az ellenséget, meggyőződni az eredményről és villámgyorsan eltűnni» 201 Véleményem szerint a kézitusa kiképzésre valamennyi küzdősport, harcművészeti ág jó hatással bír. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a katona heti több alkalommal gyakoroljon a számára, alkati adottságának legmegfelelőbb stílusban és legyen fogékony a harci feladatához nélkülözhetetlen speciális technikákra. Az ideális az volna, ha az egyén minél több szakágban jártassággal rendelkezne. A kézitusa kiképzéshez minden hatékony stílus jól alkalmazható, ezért hiba volna csupán egyet a sok közül kiragadni. Megjegyzem, a dolgozat írásakor megvizsgált, a kiképzést szolgálló harcművészeti modellek közül a ju jutsu nyitott, komplex rendszere és a Krav-Maga friss tapasztalatokon alapuló kiképzési sémái lehetnek a jövő útmutatói. 5.3. A békefenntartás feladatához tartozó önvédelmi ismeretekről

199

Vincze: i.m. 13. p.

200

A 21. századi kézitusa kiképzés. Interjú «Wolfganggal» az ex-kommandóssal 2002. július 15.

201

Kiképzői tapasztalatok. Kelemen Andrással folytatott interjú alapján. Bp. Rendőrtiszti Főiskola 2002. október 15. (A hanganyag a szerző birtokában)

94

Békefenntartó szerepében a hadsereg katonáiból „rendőröket” kell képezni, ahol az elv „ne öld meg, hatástalanítsd az ellenfeled!”202 Haderőnk kevés, de egyre bővülő tapasztalattal vesz részt a különféle szövetségi kötelezettségből fakadó békeműveletekben. A parancsnokok, kiképzők tapasztalatait figyelembe véve megállapítható, hogy katonáink

megfelelő ismerettel

rendelkeznek a biztosítási, csoportok szétválasztását célzó tevékenységek végrehajtásában. A meglévő utasítások, szabályzók utalnak arra, hogy a katona legyen képes saját és társai testi épségének a megóvására, de annak a mikéntjéről nem találkoztam írásos anyaggal. Tömegoszlató tevékenység során elképzelhető, hogy a békefenntartó „elszakad” a társaitól és még ki nem „mentik” meg kell tudnia védeni önmagát. Az amerikaiak egy veszélytelen módszerrel készítik fel az embereiket ezekre a szituációkra. Folyékony őrölt borsot öntenek a katona szemébe, akinek vissza kell jutnia az övéihez lehetőleg úgy, hogy ne kerüljön földre, térd és könyök technikák alkalmazásával.203 Az elkövetkezendő időszak gyakorlati feladatainak kidolgozásához kívánok elméleti útmutatót adni a személyes tapasztalataim és az Országos Rendőr - Főkapitányság Rendészeti Szervek Kiképző Központ munkatársainak a segítségével. A programtervezet (megfelelő tartalommal kipótolhatja azt a hiányosságot, amely a békemissziókra kiküldött katonáink kiképzésében felmerült.) (2. sz. ábra) 5.4. Néhány gondolat a közelharc és kézitusa pszichológiai megközelítéséről A tudósokat, szakembereket régóta foglalkoztatja az a kérdés, hogy a katona miként tud helytállni a háború borzalmai között. „Harci érték alatt az egységek vagy az egész haderőnek bizonyos feladat elvégzésére való alkalmasságát értjük. A harci értéket különböző tényezők határozzák meg, mint a személyi és anyagi erő, a felszerelés és fegyverzet milyensége, a mozgékonyság foka, a vezetési eszközök és a logisztika teljesítőképessége, a kiképzés minősége, a vezető képessége és mint nagyon lényeges: a katonák küzdeni akarása.”204 Felvetődik a kérdés akkor a küzdősportok, harcművészetek mit szolgálnak békeidőben a közelharc- és kézitusa-kiképzésbe építve ha nem a küzdeni akarást és tudást? Ez a kiképzés ág önbizalmat ad a katonának és bizalmat jelent a társ 202

Hadviselés számítógéppel; Spektrum; 2002. 09. 28-i adásában. (Videó anyaga a szerző birtokában.)

203

Hadviselés számítógéppel. i.m. (videó filmen)

204

OETTING, D. W.: A motiváció és harci érték. A katona magatartása a háborúban. Fordította és a tanulmányt összeállította: Perjés Géza, HM. Oktatási és Tudományos Főosztály, 1993. p.28.

95

iránt, akinek a veszélyes gyakorlás során kiszolgáltatottá válik. Tovább fűzve a gondolatot a bajtársiasság kialakításának is fontos eszköze. A küzdősportok és harcművészetek a kiképzésbe épített pozitívumai mellett (jó kondíció kialakítása, gyors cselekvőképesség, dinamikus sztereotípiák = automatizált cselekvés) negatívum is található a harcra készülő katona számára. Ez pedig a szellemiség, amely azt tartja, hogy az egyén csak önvédelemből alkalmazza tudását. A katonai felfogással összeegyeztethetetlen, mert a harcos nem mondhat le arról az előnyről, amit a meglepetésszerű támadás eredményezhet az ellenséggel szemben az egyéni túlélésért. Nem hagyhatom figyelmen kívül a közelharc- és kézitusa-kiképzés azon új pszichológiai eredményeit, amelyek egyre inkább foglalkoztatják a kiképzőket, parancsnokokat, mivel a technikai végrehajtás csak egy része az oktató-kiképző munkának. Évekkel ezelőtt került a kezembe Dave Grossman alezredes On Killing: The Psychological Cost of Learning to Kill in War and Society (A gyilkolásról: a gyilkolni tanulás lélektani ára háborúban és társadalomban) című könyve. Nem rég pedig ugyan csak ennek a munkának a vázlatos kivonatát kaptam meg a kiképzéssel foglalkozó kollégáktól, akikkel igen érdekes beszélgetés alakult ki a mű kapcsán. A legfőbb gondolat az volt, hogy a mű szerzője szerint a katonák alapvetően idegenkednek a testtest elleni küzdelemtől és a szuronyharctól. Grossmann szerint a legtöbb katona, ha szuronytávolságon belül az ellenséggel, megölésének vagy megsebesítésének bármely más módját fogja választani, mint a szuronyharcot; a szurony által ejtett seb közelsége és azonnali láthatósága, érzékelése miatt nagy az esélye a lelki traumának; a katona természetes irtózása a közvetlen öléstől a tényleges szuronyharc ritka, mivel a küzdő felek egyike gyakran elmenekül.205 A kiképzéssel foglalkozók és jómagam véleménye az, hogy nem fordíthatunk hátat a hivatásunkra alapvetően jellemző képességek kialakításának. Több száz évre visszamenőleg a szakutasítások, kiképzési útmutatók „határozottságot, gyors és ösztönös cselekvést” követelnek a katonától. Több lényeges elemet is kiemelnék, hogy miért van szükség a kézitusa kiképzésre, és a szuronyharcot miért oktatták és oktatják ma is. Elsősorban mindenféle propagandával ellentétben, ha más nem önvédelemből, a katonát ez teszi képessé a gyilkolásra. Feladatának, küldetésének sikeréért és túlélése érdekében képessé kell tenni, hogy a rendelkezésére álló bármely fegyvert hatékonyan tudja használni. (21. sz. kép) A közelharc és kézitusa eszközeivel tudjuk lelkileg katonává nevelni az egyént. Ezek a kiképzések az agresszió kiváltását szolgálják,

205

GROSSMAN, D.: A gyilkolásról: a gyilkolni tanulás lélektani ára háborúban és társadalomban. Eredeti cím: On Killing: The Psychological Cost of Learning to Kill in War and Society. Toronto, Little, Brown and Company, 1995 p. 122. (Saját fordítás, 2000. március, a szerző birtokában.)

96

de ugyanakkor egyfajta „szelep” is, hogy a katona ki tudja ereszteni a felhalmozódott agressziót, frusztrációt. Gyakorló testnevelőként a fizikai edzésben elfoglalt szerepe sem elhanyagolható, hiszen kiváló terhelést jelent a szervezetnek. Egy külön disszertáció témája lehet, hogy a jelenkor hivatásos katonái az elit egységek harcosai miért gyakorolják fanatikusan az ehhez a témához tartozó késharcot, hiszen ha pszichológiai vonatkozását nézzük a dolognak, nincs személyesebb módja (a pusztakezes technikák kivételével) az élet kioltásának. (3. sz. ábra a, b.) A számomra másik komoly kérdés a tanulmányaim alatt talált háborús események utáni poszttraumatikus stresszes rendellenességek megelőzése, amelyekre a vietnámi és az öbölháború utáni pszichológiai kutatások hívták fel a figyelmet. A pszichológusoknak 1982-re sikerült kimutatni, hogy a PTSD voltaképpen egy biológiai jelenség, amely a traumák utáni stresszes megbetegedéseket jelenti, és poszt-traumatikus rendellenességek gyűjtőfogalmaként használják. A szakemberek statisztikája alapján 1988-banaz életben maradt vietnámi veteránok 15%-a PTSD beteg, ami több mint fél millió személyt jelent; az öbölháborús veteránok 34%-a küszködik stresszes zavarokkal, 9%-uk pedig PTSD-től szenved. Témához kapcsolódik, hogy a parancsnokoknak kiképzőknek tisztában kell lenniük a hadszíntéri tényezők közül ezekkel a hatásokkal is a gyakorlati kiképzésen túl, a pszichikai felkészítést legalább ugyanolyan fontosnak kell tekinteniük a jövőben.206 5.5. A tapasztalatok összegzése, jövőbeni irányok meghatározása Ezek felhasználásával és saját tapasztalataim alapján következő feladatok várnak a Magyar Honvédség közelharc- és kézitusa-kiképzésére. A

szakemberek

sérelmezik,

hogy

a

Magyar

Honvédségnél

a

katonai

közelharc

szükségességének megítélése rossz, annak ellenére, hogy a közelmúlt és a jelen háborúi is bizonyítják, számos harci helyzet megoldása csak a közelharcból is jól kiképzett katona bevetésével lehetséges. A békefenntartó missziókból hazatérők elsők között hangsúlyozzák a kérdéses kiképzési ág fontosságát. Ebben a kérdésben kívánatosnak tartom a jó propagandát, színvonalas bemutatók megtartását. Lehetőséget kell biztosítani a külszolgálatról hazatérőknek tapasztalataik átadására. Szükséges más fegyveres szervekkel, a (hazai) Határőrséggel, Készenléti Rendőrséggel (antiterrorista csoport) történő szoros kapcsolat, külföldi tapasztalattal rendelkező előadók 206

BOYLE, C.: A poszt-traumatikus stresszes rendellenességek a hadseregben. Eredeti cím: Post-traumatic stress disorder in the military. ZMNE Pszichológiai Tanszék 1998. augusztus (Saját ford. 2000. május).

97

meghívása. Jelenleg Magyar Honvédség testnevelői gárdája pontosabban annak közelharc munkacsoportja alkalmas a szakmai módszertani irányításra, de több külföldi továbbképzést kell számukra biztosítani. A közelharc instruktori képzés megvalósítása feltétlenül fontos azoknak, akik majd a csapatoknál oktatnak. A képzési, vizsgáztatási rendszerbe be lehet vonni a volt Magyar Testnevelési Egyetemet, a mai Semmelweis Egyetem Testnevelés és Sport Tudományi Karát. A tanintézeteknél elért eredmények alapján a Magyar Honvédség vezetésével egyeztetve, a csapatoknál zajló gyakorlati eredmények felhasználásával, át kell fogalmazni a közelharc- és kézitusa-kiképzésre vonatkozó szakutasításokat. Távlati célnak és a legnehezebb feladatnak azt tekintem, hogy kinek mit oktassunk, vagyis az egyes állománykategóriáknak mi legyen a kívánatos közelharc és kézitusa tudásszintje. A lecsökkent hat hónapos sorkatonai szolgálat alap- és kötelékkiképzés keretében nem látom szükségesnek a közelharc és kézitusa kiképzést. Ez nem azt jelenti, hogy a sorkatonai szolgálatot teljesítő fiatal, ne kapjon lehetőséget a testedzésre és ne látogathasson küzdősport edzéseket. A legkiaknázhatóbb lehetőségek a tanintézeteknél vannak. Az egy éves tiszthelyettes és a négy éves tiszti képzés jelentős eredmények elérését teszi lehetővé. Ebben a már általunk kidolgozott tematikák segítenek, amelyeket korszerűnek tartok. Benne foglaltatnak az alapok, a kombinációk, a pusztakezes és fegyveres mozgássorok. A minőségi képzést a gyakorlásra fordított idő adja. (5. sz. melléklet) A parciális lebontás után azonnal az egész gyakoroltatását célozzuk meg, hogy az a hallgató személyiségébe beépülve kézség szinten mutatkozzon meg. Szeretnénk, ha a végzősök testnevelés szigorlati értékelését meghatározná a közelharc- és kézitusa-kiképzés részjegye, egységes, hiteles könnyen elsajátítható tananyaggal.207 (6. sz. melléklet) A felderítőknél, mélységi felderítőknél, a gyorsreagálású zászlóaljnál már az elit csapatokra jellemző kiválasztás és közelharc- és kézitusa-kiképzés lenne a kívánatos. Ezt véleményem szerint csak önkéntességen alapuló hivatásos katonákkal lehet megvalósítani. A mai napig jellemző alig 50 órát meghaladó, valamint szerencsés esetben 40 órás tanfolyamszerű közelharc kiképzés, kevés a feladatok ellátásához. A NATO országok hasonló alakulatai legalább 300-400 órát töltenek el ilyen irányú kiképzéssel. Furkó Kálmán nyugállományú ezredes elmondása

207

KELEMEN – FREYER - KOVÁCS: A katonai közelharc alapfokú vizsgakövetelményének célja és tartalma a Kossuth Lajos Katonai Főiskola képzési rendszerében. Szentendre, 1992. p. 11.

98

alapján ahhoz, hogy valakit teljes felelőséggel feladat végrehajtására küldjünk 3000-szer kell egy mozgássort begyakoroltatni. Mivel erre sem idő, sem anyagi- technikai feltétel, és sok esetben eszmei támogatás sem volt az elöljárók részéről, maradt a direkt, a kreativitást mellőző alaptechnikák beidomítása. Nagy létszámú hadseregeknél bevált, de a minőségi, professzionális felfogású haderőknél már nem elegendő. (4. sz. ábra). A függelékben megadott ábra tartalmazza a tematika kereteit, a technikákkal való megtöltésnek feladatcentrikusnak kell lennie. Nem lehetünk „szakbarbárok”, a kézitusa kiképzés túlnőtt a csak technikai végrehajtáson, a fizikai gyakorláson. Óriási jelentősége van a pszichológiai felkészítésnek. Ezen irányú lemaradásunkat pótolnunk kell, különösképpen akkor, ha közös feladatokat kell megoldanunk ENSZ missziókban vagy a béketeremtő tevékenységekben. Ehhez meg kell ismernünk azokat az önvédelmi technikákat, kényszerítő intézkedéseket, átvizsgálási, fogolykísérési technikákat, amelyeket bár ismerünk, de a fegyveres konfliktus elkerülésére jól kell tudnunk alkalmazni. Véleményem szerint, diszkrimináció nélkül, az egyre nagyobb létszámban megjelenő női állomány önvédelmi kiképzését sem hagyhatjuk figyelmen kívül. A nők egyes országok hadseregeiben pl. Oroszország, Izrael stb. számottevő, közvetlen harci feladatot látnak el. Honvédségünkben ugyanúgy lehetőséget kell biztosítani a nők önvédelmi kiképzésére, melynek nem az a célja, hogy harcias amazonokat neveljünk, csupán egyenrangú partnerként tekintsük őket, jobb önbizalommal a feladatok megvalósítása során. 5.6. Következtetések Tekintettel arra, hogy a 4. és 5. fejezet tárgya a közelharc és kézitusa nemzetközi és hazai áttekintése volt így a meglévő alternatívák hasznosítási lehetőségét vizsgáltam. Az új koncepció kidolgozásához a következő megoldási lehetőséget tárom fel a nemzetközi gyakorlatból a hazai megvalósítás felé, mindig szem előtt tartva a jól bevált nemzeti hagyományokra épült meglévő lehetőségeket: A következtetések számbavételekor figyelembe vettem a csapatoknál szolgáló hivatásos kollégák észrevételeit, javaslatait, igényeit, amelyek a következők: ƒ

egységes, könnyen elsajátítható, hatékonyságot feltételező tematikára /doktrinára/ van szükség ; kyokushin karate jó volt az alapokra, professzionális hadseregnél az elvárás az, hogy a katona gyakoroljon valamely stílusban, de a szolgálatához szükséges kívánalmakat speciális tanfolyamokon tanulja meg. /pl. késharc, rendészeti feladatok, túlélés stb./ keretein belül;

99

ƒ

valamennyi állománykategória számára különböző szintezettséggel, saját katonai feladathoz mérten történő kiképzés (hallgatók, mélységi felderítők, békefenntartók, katonai rendészek, pilóták);

ƒ

szükséges lenne egy tanfolyamrendszer létrehozása /huzamosabb időn keresztül, önkéntességre épülve/, amely elősegíti a közelharc instruktori képzést, akik később a csapatok, az alegységek felkészültségét biztosítanák, a Katonai Testnevelés és Sport Központ módszertani irányításával a Honvédelmi Minisztérium és a Honvéd Vezérkar felügyeletével oktatói engedélyeket adhasson ki;

ƒ

önvédelem oktató közelharc és kézitusa továbbképző központ létrehozása. /anyagi támogatással, az állomány kategóriák, feladatcentrikus ki-és továbbképzése/;

ƒ

közelharc és kézitusával kapcsolatos cím odaítélése (pl. „Harcra kész”, „közelharcos”, „mesterközelharcos” jelvénnyel, felvarróval), amelynek alapfeltétele a mindenkori szolgálathoz szükséges fizikai alkalmassági követelmények kiválóra történő teljesítése; vizsgakövetelmények bemutatása; ezek a szimbólumok ösztönzőleg hatnak a katonák önbecsülésére, fenntartva a motivációt, javítva a harci értéket;

ƒ

a

Magyar

Honvédség

Katonai

Közelharcbajnokság

folyamatos

lebonyolítása

(szervezésemben 2002-június 15-én volt az első). Előnye népszerűsítés, visszajelzés a felkészülés minőségéről; lehetőséget biztosít a fegyveres testületek közös kiképzési területeinek a segítésére a sport eszközével; ƒ

valamennyi katona számára egyéni kés, rohamkés rendszeresítése, valamint azzal történő formagyakorlat beépítése a kiképzési programba megfelelő szintezettséggel;

ƒ

Magyar Honvédség Katonai Közelharc és Kézitusa Szakbizottsága (fekete öves, mester fokozatú, hivatásos állományú tisztek) felállítása, amely a vizsgáztatást, cím odaítélést szakmailag felügyeli;

ƒ

időszerűvé vált a külszolgálatot ellátó, békefenntartó tevékenységet vállaló katonák egységes önvédelem és speciális felkészítésének kidolgozása az eddigi tapasztalatokra építve;

ƒ

szakutasítás, szabályzat modernizálása a meglévő tradíciók, a fellépő igények, a leghatékonyabb adaptációs lehetőségek beiktatása;

ƒ

elengedhetetlenné válik a mesterfokozattal bíró, a továbbképzéséket, tanfolyamokat irányító vezetői gárda módszertani továbbképzése külföldön, a NATO elvárásaihoz igazítva.

Ezekhez a témákhoz kapcsolódik a mának is szóló Clausewitz-i gondolat: „Mindennél fontosabb, hogy a katona akár alsóbb, akár magasabb beosztásban van a háborúnak azokkal a

100

jelenségeivel, amelyek első látásra nagyon meglepik és megzavarják, ne a háborúban találkozzék először. Ha velük egyszer is volt már dolga, félig-meddig ismerősek lesznek számára. Ugyanez vonatkozik a testi fáradalmakra is. Gyakorolni kell ezeket, nem annyira a test, mint inkább a lélek hozzászoktatása céljából.” „A harcedzettség békében való megszerzésének másik nem ennyire általános, de mégis nagyon fontos eszköze: más hadsereg haditapasztalattal rendelkező tisztjeinek alkalmazása. A hosszú békét élvező állam jól teszi hát, ha e harcterekről néhány olyan tisztet fogad fel, akik ott jól megállták a sarat vagy saját tisztjei közül párat odaküld, hogy megismerjék a háborút.”208 Összegzésképpen a közelharc- és kézitusa-kiképzésre szükség van, az útkeresés során, a hatékony hadseregnek leginkább megfelelő minták rendelkezésre állnak, ezt nekünk szükséges kiválasztanunk, hiszen a mai napig ez a legolcsóbb kiképzési terület, morális szempontból pedig a legjobban jövedelmező. Mindehhez kívántam segítséget adni a történeti áttekintéssel, a meglévő ismeretek rendezésével, egyéni tapasztalataim felhasználásával, de egy dolgot mindig szem előtt tartva azt, hogy a legvégső fegyver nem más, mint a katona maga.

ÖSSZEGZÉS Dolgozatom végén összegezni kívánom az elvégzett munkát. A felállított hipotézisekből és a megfogalmazott célokból is kitűnik, az értekezés elkészítésének alapvető indítéka az volt, hogy a haderő átalakítás során, a leendő hivatásos hadsereg személyi állományának a hadrafoghatósága, az ország védelmi képességének javítása, a katonák edzettségi szintjének a növelése feleljen meg a hazai és nemzetközi elvárásoknak, a közelharc- és kézitusa-kiképzés színvonalának növelésével. Ennek érdekében több, a dolgozat tárgyát illetően egymástól látszólag külön álló, de valóban mégis összefüggő lényeges területen végeztem kutatásokat; sok esetben a téma speciális voltából fakadóan a már meglévő gyakorlati tapasztalatok összegyűjtésével vontam le következtetéseket és jártam körül a legjobb adaptációs lehetőségeket. Először, a fogalmi rendszer tisztázása után a történelmi példák felhasználásával, kiemelve az egyes történelmi korok maghatározó katona modelljén keresztült mutattam be a közelharc- és kézitusa-kiképzés szükségszerűségét, katonai, társadalmi jelentőségét.

208

Clausewitz , K.: A háborúról. II. köt. 8. fej. p. 107. Bp.: Zrínyi Kiadó, 1961.

101

A fizikai felkészítés, a sport mindig meghatározó volt a katonává nevelésben és még hangsúlyozottabb a speciális feladatot teljesítők számára. A történetiségében megvizsgált államok hatalmukat, szuverenitásukat csupán a fegyvereiket kiválóan használni tudó kiképzett katonákkal voltak képesek fenntartani. Egyetlen ország sem mondhat le védelmi képességének a magas szintjéről az által, hogy figyelmen kívül hagyja a közelharc- és kézitusa-kiképzést. A kiképzettségnek azonban nem csak a tökéletes technikai tudás átadása és megtanulása, hanem a katonává válást biztosító oktató és nevelőmunka hatékonysága is fokmérője, amely a lovagi hadviselésben nagyon jól körvonalazódott. A tömeghadseregek megjelenésének idején sem értékelődött le a közelharc jelentősége, noha a lőfegyverek fejlődésével, a harci alakzatok változásával az egyéni tudás kissé háttérbe szorult. A szuronyharc és az arra való felkészítés több évszázados tradíciója még a mai napig is megmaradt, annak ellenére, a modern hadseregek a pszichikai jelentőségét domborítják ki. A kiképzésre fordított idő, a gyakorlóeszközök célszerűsége, a speciális oktatási eszközök mind nagy jelentőséggel bírtak a kiképzettségi fok növelésére. Másodszor, közelharc és kézitusa anyagát az első világháború árokharca gazdagította a szükségeszközök széles tárházával, amelyek a szűk helyen történő eredményes küzdelmet tették lehetővé (gyalogsági ásó a klasszikus példa). A kiképzettség az ilyen helyzetekben kevésbé volt domináns, mint a katona ügyessége, ereje, kreativitása. A fejezet történeti vizsgálata a nálunk elfeledett olyan elemeket tartalmaz, amely a jelenlegi kiképzésbe szintén hasznosítható. Megjegyzem, a haditechnikai fejlődés hatására, a tűzerő olyan nagymértékben megnőtt, hogy a kézitusa küzdelem egyre inkább esetlegessé vált. Harmadszor, vizsgálatom során a két világháború közötti kiképzést befolyásoló fontos tényezőként érdemes kiemelni a katonai előképzést szolgáló testnevelés fejlődését, a küzdősportok népszerűségét. Érdemes említést tenni arról, hogy az első világháborút követően a szakemberek írásaikban kiemelték a közelharc- és kézitusa-kiképzés fontosságát, amely utasítások, szabályzatok formájában megerősítést nyert. A második világháborúra való felkészülés tovább erősítette a közelharc és kézitusa alapjául szolgáló küzdősportokat és harcművészeteket, helyzetet teremtve a kommandók és speciális egységek nem hagyományos hadviselést

folytató

eljárásainak,

ezen

belül

a

közelharc-

és

kézitusa-kiképzés

specializálódásának. Felértékelődött a késnek, mint hidegfegyvernek a jelentősége a bevetések során, új irányvonalat adva a kiképzésnek. A tapasztalatok hasznosítása szempontjából megfontolandó a harci kések alkalmazási, kiképzési lehetőségeinek az átgondolása tekintettel arra, hogy manapság ismét „divatos” a késharc, és a késsel való önvédelem gyakorlása. A

102

szükségeszközök (pl. hurkok, rejtett kézi fegyverek) használata, azokra való kiképzés a speciális erőknél, valamint különleges feladatokkal megbízott egységeknél a reguláris alakulatoktól eltérő speciális kézitusa felkészítést hozott magával. Új kutatási terület a pszichológia fejlődése a kiképzésben is megmutatkozott a tudatos szituációs gyakorlatok révén. Negyedszer a közelmúltat véve alapul a témát érintő kérdésekben azokat legmeghatározóbb, jórészt professzionális haderővel bíró országok kiképzéstörténetével, tematikáival foglalkoztam, amelyek hatással lehetnek, pontosabban jó volna, ha hatást gyakorolnának honvédségünk kiképzési rendszerére. A pontosítás kedvéért a mai modern hadseregek kivétel nélkül rendelkeznek elit alakulatokkal. Az elit csapatok megfogalmazás, ahogy erre már utalást tettem csak azokra vonatkoztatható, amelyek valóban bárhol, bármikor, bárkivel képesek eredményes harcot vívni földön, vízen, levegőben. A 21. század katonai feladatait már csak az önkéntességen alapuló, magas kiképzettséget biztosító, a HiTech alkalmazására képes, hadseregek „profi” katonái tudják ellátni. Ezek a magas követelmények a fizikai-pszichikai képességek növelésének igényét is magukkal hozzák, nyilván más minőségben, mint évtizedekkel ezelőtt, de a jelen közelharc- és kézitusa-kiképzés specializálódását is jelentik. Ennek történelmi gyökerei az első kommandós csapatok alaposabb, feladatorientáltabb kiképzésében megmutatkoztak. A kiválasztás és kiképzés magas szintű, színvonalas fejlesztését az a történelmi gyakorlat igényli, amelyek a különféle típusú bevetések tapasztalatai alapján minőségben változnak. Ötödször, a közelharc- és kézitusa-kiképzés hagyományait tekintettem át hazai vonatkozásban, a második világháborútól napjainkig. Megállapítható, hogy haderőnk mindig figyelmet szentelt a kézitusa kiképzésre annak ellenére, hogy katonáink nem vettek részt éles bevetésen. A kiképzési ág színvonalának növeléséhez (sokszor életben tartásához) mindig kellettek olyan kiképzők, oktatók, akik e terület szívügyüknek, az életüknek tekintették. (Furkó Kálmán nyugállományú ezredest tekinthetjük a 20. század legnagyobb hazai szakemberének). Az új szövetségi rendszer feladataiból adódóan a támadó technikák mellett a békefenntartáshoz szükséges kényszerítő intézkedések szerepe növekszik, amelyben a tapasztalatok még hiányosak. Foglalkoznunk kell a közelharc- és kézitusa-kiképzés kapcsán a legmodernebb pszichológiai kutatások gyakorlatban történő felhasználásával. A rendvédelmi szervek, a biztonsági szolgálatok specialistáinak a közös együttműködése azért is fontos, mert az új, megváltozott katonai feladatok - gondolok a terrorizmus elleni eredményes fellépésre csupán együtt megoldható.

103

Beépítettem a dolgozatomba azoknak a küzdősportoknak, harcművészeti ágaknak a rövid történetét és jellegzetességeit, amelyek a kézitusa kiképzés során leginkább szerepet kapnak. Vizsgáltam, hogy kapcsolódnak az egyes hadseregek kiképzési tematikájába. A tradíciók valamennyi professzionális hadseregnél eltérőek, de közös mindnyájuknál az alapok egymásra épülését adó küzdősportok gyakorlása, az ökölvívás, a cselgáncs, vagy éppen a karate. Megállapítható, hogy a harcművészetek a különféle történelmi korokban szervesen kapcsolódtak a katonai közelharc- és kézitusa-kiképzéshez - az útkeresés a mai napig is tart a feladat, a fegyverzet, a harceljárások függvényében. A téma kutatásánál egyre inkább körvonalazódik, hogy a feladatok változása, a csupán támadásra, a totális megsemmisítésre kidolgozott programok nem korszerűek, egy küzdőstílusra nem redukálhatók. A komplex feladat centrikus kiképzés nem biztos, hogy egy küzdősport, vagy harcművészet privilégiumát jelenti. A gyakorlat azt bizonyítja, hogy az önvédelem, a közelharc- és kézitusa-kiképzés területén akkor érhetünk el jelentős eredményeket, ha a gyakorlás folyamatos, az egyén alkati, pszichés adottságainak megfelelő és a küzdősportok, harcművészetek szimbiózist alkotva hatékonyak. Célszerű a mindennapi gyakorlást a kiképzési program részeként a testnevelési foglalkozásokba beépíteni. Az ún. tömegsport délután programja keretén belül valamennyi állománykategóriának lehetőséget kellene biztosítani a küzdősportok, harcművészetek gyakorlására, amely szerves részét képezné annak a kézitusa kiképzési programnak, amely fizikálisan erősebb, mentálisan teherbíróbb, jól motivált katonát eredményez. Vizsgálat tárgyát képezte a dolgozatomban a Magyar Honvédség kiképzési rendszerét javítani kívánó közelharc és kézitusa felkészítés lehetőségeinek a korszerűsítése az ország védelmének erősítése érdekében. Célomnak tekintettem, hogy e vizsgálat tárgyát minél árnyaltabban, a témában rendelkezésemre álló minimális publikációs anyag ellenére feldolgozzam. Történelmi kutatásokból kiindulva, kronológiai sorrendben vizsgáltam a nemzetközi és hazai fejlődést. Rendhagyó módon a hadtörténeti kutatási eredményeket a sporttörténet legújabb szemléletű vívmányaival együtt rendszereztem, alapot teremtve a mélyebb kutatómunkához. A külföldi tapasztalatok összegyűjtésével arra voltam kíváncsi, hogy más országok hadseregei milyen történelmi tapasztalatok birtokában oldják meg az ilyen irányú kiképzésüket, és merre tartanak a további fejlesztésben. A témából fakadóan a nemzetközi és hazai szintű legjobb oktatók, kiképzők oktatási anyagait, módszertani útmutatásait áttekintve azt rendszerezve a haderőreform egyik sarkalatos kérdéséhez a kiképzés fejlesztéséhez kívántam hozzájárulni. Az elvégzendő feladatokat a fent említett célrendszernek megfelelően végeztem el.

104

ƒ

Először a közelharc és kézitusa fogalmának tisztázása után az egyetemes és magyar

történelem szempontunkból legeredményesebb korszakait vizsgáltam, röviden összefoglaltam azok számunkra esetlegesen hasznosítható tapasztalatait. ƒ

Kiemelten vizsgáltam az első világháború kiképzését meghatározó valamennyi tényezőt.

ƒ

Összegyűjtöttem és elemeztem a két világháború közötti kiképzés had- és sporttörténeti

érdemeit, majd a második világháború kapcsán elvégeztem tapasztalatainak feltárását és megvizsgáltam azokat mai adaptációjuk alapján. ƒ

A megváltozott nemzetközi helyzet katonai kihívásainak eleget téve igyekeztem rávilágítani

a különleges erők speciális egységeinek a jelentőségére; leírtam azoknak az országok haderejének kiképzési irányait, ahol a közelharc és kézitusa kiemelt szerepet kap. ƒ

Magyar

Honvédség

közelharc-

és

kézitusa-kiképzés

történeti

áttekintése

után

megvizsgáltam, hogyan hasznosíthatók az eredmények, melyek az új irányok. Igyekeztem kiemelni mindazokat a harcművészeteket és küzdősportokat, amelyek az egyes nemzetek hivatásos hadseregeinek a közelharc- és kézitusa-kiképzésének a gerincét alkotják és azok történeti bemutatásával rávilágítani jelentőségükre. A feladatok elvégzése során a célok elérése érdekében a következő egyéb tevékenységet folytattam: az adatgyűjtés érdekében levéltári, könyvtári kutatást végeztem, ennek során kiemelt jelentőséget tulajdonítok a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeumban, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen és az egykori Magyar Testnevelési Egyetemen folytatott munkának. ƒ

Szakmai szempontból fontosnak tartom a ZMNE katonai közelharc továbbképző tábor és

szeminárium munkáját (Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Katonai Testnevelés és Sport Intézet; 2000. január 24-28.), ahol a részt vevők a gyakorlati tevékenység mellett szakmai fórumon a jövő kiképzési irányvonalát határozták meg. ƒ

Az elméleti és gyakorlati tapasztalatok feldolgozása során külön említésre méltó

eredménynek tartom, hogy Vlado Schmidt a világ egyik legjobb közelharc kiképzőjének tartott idős mester meghívásomra 2000. június 30-tól július 1-ig gyakorlati továbbképzést és interjút adott, amelynek tapasztalatait dolgozatomba beépítettem. A beszélgetés publikus részét a mellékletben szerepeltetem. (6. sz. melléklet) ƒ

A jövőbeni irányok meghatározására a témában jártas szakemberekkel konzultációt

folytattam. Folyamatosan figyelemmel kísértem a katonai közelharc és kézitusa fejlesztését szolgáló külföldi publikációkat és szaksajtót, médiát, internetet és gyakorlati bemutatókat egyaránt. A hasznosítható következtetéseket a dolgozatomba beépítettem.

105

ƒ

A dolgozat megírása során az azzal kapcsolatos nézeteket a katonai szaksajtóban, a Zrínyi

Miklós Nemzetvédelmi Egyetem kiadványaiban publikáltam, illetve azokat közlésre elfogadták. ƒ

Alapvető elgondolásaimat a tanulmányaimmal és elméleti kutatásaimmal párhuzamosan a

gyakorlatban is kivitelezhetővé tettem, amely megmutatkozott. A Magyar Honvédség testnevelőinek közelharc továbbképzésében 2000. február 21-25. és február 28.-március 3-a között (ZMNE), valamint a Magyar Honvédség I. Amatőr Közelharc Bajnokságának végrehajtásában.

Dolgozatom a közelharc- és kézitusa-kiképzés több szempontból közelített tudományos vizsgálatának is felfogható. Új tudományos eredménynek tartom: 1. Elsőként írtam le tömören, időrendi sorrendben a meghatározó történelmi korszakok eseményeinek alakulását, fejlődését a közelharc- és kézitusa-kiképzés területén, megfogalmazva a fontosabb tanulságokat. 2. Külön eredménynek tekintem, hogy először sikerült a hadtudománnyal szoros összefüggésben lévő tudományok kapcsolódási pontjait beépítenem a dolgozatomba. Újszerű és ez idáig nem publikált utalást tettem a had- és sporttörténet szoros kapcsolatára, a küzdősportok és harcművészetek jelentőségére a katonai közelharc- és kézitusa-kiképzésben. 3. Bizonyítottam a közelharc- és kézitusa-kiképzés szükségszerűségét. A nemzetközi és a hazai tapasztalatok birtokában, több irányból előrevetítettem egy újszerű, szelektív kiképzési program kereteit, amely a professzionális hadsereg felkészítésénél elengedhetetlenül szükséges. A kitűzött célokat a feladatok teljesítésével elértem. Az elért eredmények rögzítésre kerültek. A dolgozat megírása során végig alapkövetelménynek tartottam, az összes lehetőség széleskörű vizsgálatával, hogy a legjobban kivitelezhető alternatívákat adjam meg. Ezek figyelembevételével végső következtetésem, hogy a katonai közelharc- és kézitusakiképzés fejlesztésére honvédségünk hivatásos haderővé történő átalakításával nagyobb figyelmet kell fordítanunk. A védelmi feladatok széleskörű ellátásához a kiképzésnek ezen ága a legolcsóbb, de egyben a legjobban jövedelmező.

106

Meggyőződésem, hogy a közelharc- és kézitusa-kiképzés feladatfüggő, szintezett, jó koncepcióban megtervezve döntéshozói oldalról pozitív hozzáállást, végrehajtói szinten pedig lelkes gyakorlást eredményez feladataink még hatékonyabb ellátásához. Javaslatok a további munkára: A történeti összefoglalás és az ezekből kialakított elképzelések a dolgozat megírásával nem lezártak, hiszen nem öncélúak, hanem a gyakorlatba történő felhasználást kívánják elősegíteni. Javaslom: 1.) A gyakorlati szakemberek, külföldi tapasztalatokkal gazdagabb elképzeléseinek a meghallgatását, feldolgozását és folyamatos visszacsatolás elvégzését; 2.) A hadtudomány képviselői számos kiaknázatlan területet vizsgálhatnak a közelharc kézitusa és kiképzés területén. A témában a hadtörténeti, a pedagógiai, és ahogy erre már utaltam, a mélyebb pszichológiai kutatások azok, melyek a jövőbeni kutatási lehetőségeket jelenthetik. 3.) A dolgozat sikeres megvédése esetén annak további hasznosítását és a szélesebb szakmai közvélemény részére történő hozzáférés érdekében a dolgozat publikálását.

107