Katona Béla A katonai és biztonsági magánvállalatok tevékenysége és a fegyveres testületeknél szolgálatot teljesítők pályaelhagyása közötti összefüggések - 2011 Az utóbbi évtizedekben rendkívüli módon elterjedt a katonai és biztonsági magánvállalatok alkalmazása a konfliktusövezetekben. Az afganisztáni háborúban egy katonára már egy zsoldos jutott. Van-e összefüggés Magyarországon a biztonsági és katonai magánvállalatok tevékenysége és a fegyveres testületeknél szolgálatot teljesítők pályaelhagyása között? A kutatásomban erre a kérdésre kerestem a választ. A kutatás kezdetén a kutatási célokkal kapcsolatban hipotéziseket állítottam fel, melyeket a vizsgálataimnak kellett igazolniuk, megcáfolniuk vagy módosítaniuk. A hipotézisek A hipotézisek az alábbiak voltak: 1. A fegyveres testületekben szolgálatot teljesítő pályaelhagyása összefüggött a katonai magánvállalatnál történő elhelyezkedési szándékával. 2. A magánbiztonsági szektorban történő elhelyezkedésénél előnyt élvezett katonai vagy rendvédelmi előképzettsége miatt. 3. Ha a katonai vagy rendvédelmi pályán megbecsültsége, jövőképe pozitívabb lett volna, nem váltott volna a katonai magánszektor felé. 4. Azután, hogy a katonai magánvállalatnál befejezte a tevékenységét, lehetősége van a Honvédséghez vagy a rendvédelmi szervhez való visszatérésre. A kutatás A kutatás megkezdése előtt előtanulmányokat és információgyűjtést folytattam a katonai magánvállalatok tevékenységével kapcsolatban, valamint a munkát végző személyek vonatkozásában. Ehhez számos aktuális információt tartalmazó könyvet, folyóiratot, tanulmányt, újságcikket olvastam el, és internetes felületet kerestem fel. (Megjegyezném, hogy bár a hazai szakirodalomban is születtek munkák e tárgyban, nagyobb, kiterjedtebb kutatásokról a külföldi szakirodalomban lehet olvasni.) Ezt a tevékenységet végzők több internetes fórumon is hangoztatják véleményüket, pozitív vagy negatív tapasztalataikat. Ezek a megnyilvánulások néhol igazolják egymást, máshol éppen ellentétes tapasztalatokat tartalmaznak. Általánosságban megállapítható, hogy az anoním internetes megjelenési forma egyrészt kifejezésre juttathatja a máshol titkolt legbelsőbb érzelmeket, ilyen formában őszinte véleményeket kapunk, másrészt alkalmas a többi olvasó szándékos félrevezetésére is.
Kutatásomban olyan személyekkel végeztem mélyinterjúkat, akik a rendőrségtől, a határőrségtől, vagy a honvédségtől szereltek le, s ezt követően biztonsági/katonai magánvállalatoknál, válságövezetekben helyezkedtek el. Kutatási módszerül az egyéni interjút, más néven mélyinterjút választottam. A mélyinterjú kvalitatív kutatási forma. Nem a számadatokban megnyilvánuló törvényszerűségek és trendek megállapítására szolgál, hanem az egyes személyek motivációját, attitűdjét, a bennük lejátszódó pszichés folyamatokat, valamint ezek összefüggéseit kutatja. Nem jellemző ezért a kutatási alanyok nagy száma. Jellegzetessége, hogy átlagosan minimum 1 óra hosszat tart, a hanganyag rögzíthető, jegyzeteket ritkán készítenek, ami szintén a felszabadult, őszinte válaszadást szolgálja. Előnyei: - viszonylag rövid idő alatt alapos, részletes, egyéni válaszokat, véleményeket tudunk kapni a kutatott témáról - ebben az esetben minden válasz egyedileg használható, mert minden mélyinterjú egy-egy válaszlehetőséget ér, többségi vagy kisebbségi vélemény nincs - bizalmas jellegű témák is megbeszélhetőek - nem érvényesül a csoporttagok befolyása Hátránya, hogy a személyes jelenlét miatt viszonylag idő- és ebből következően költségigényesek. Jelen kutatásban igen körülményes volt az alanyok felkutatása. Ebben elsősorban a személyes ismeretségre lehetett hagyatkozni, később az ily módon megismert személyek további alanyokat mutattak be. A megkérdezés anonim módon történt, személyes strukturált mélyinterjú formájában. Az interjúhoz egy kérdőívet készítettem. Azok a személyek, akik objektív okokból (például külföldön dolgozik) nem tudtak személyes interjún részt venni, ezt a kérdőívet töltötték ki. A későbbiekben lehetőség nyílt a visszakérdezésre, a válaszok – többszöri – kiegészítésére. A kérdőív 1. 2. 3. 4. 5. 6.
7. 8.
Hány éves? Mely szervezetnél szolgált? Katona esetén hivatásos vagy szerződéses? Elért legmagasabb rendfokozata? Rendőrségi/katonai iskolái, kiképzései Rendőrségi/katonai pályafutása, előmenetele A pályaelhagyás okai, folyamata • Szerződésesek esetében maradt volna az állományban, ha a hivatásos állománykategóriának megfelelő juttatásokban részesül? • Általánosságban mik a tapasztalatai a szerződéses rendszerrel, ezek előnyei és hátrányai? Hány alkalommal és mennyi ideig szolgált biztonsági/katonai magánvállalatnál? A rendőrségi/katonai előképzettség kompatibilitása az új feladatokkal, szükséges volt-e további képzés? Ha igen, ezt milyen módon, és hol hajtották
9. 10. 11. 12. 13.
14. 15.
végre? Kapott-e jogi felkészítést a fogadó ország vagy a tevékenység vonatkozásában? (Baleset, lövés, engedélyek beszerzése, stb.) Nyelvtudás szükségessége Ismertesse a cég alkalmazottainak országonkénti összetételét! Van-e ennek jelentősége a fizetések és az elérhető pozíció tekintetében? Milyen pozícióba került a biztonsági/katonai magánvállalat alkalmazottjaként? Mennyire vették figyelembe korábbi rendőrségi/katonai előéletét? A végzett tevékenység bemutatása • Logisztikai feltételek: gépkocsi, fegyverzet, stb. • Szolgálatok és pihenőidő aránya, vezénylés • Hazautazás lehetősége • Azonos országból jövők összetartása feladatvégzés közben • Lakásfeltételek • Szabadidős tevékenység • Kapcsolat más cégek alkalmazottaival • Kapcsolat nemzetközi katonai/rendészeti szervezetek tagjaival • Kapcsolat a lakossággal • Sérülések, sebesülések, ezek ellátása, biztosítás, betegszabadság, egészségügyi háttér • Jövedelmi viszonyok, ennek aránya az elvárthoz • Miért fejezte be a tevékenységét a magánbiztonsági cégnél? Jelenlegi tevékenysége Rezümé • Visszamenne-e? • Kilátások azután, hogy ezzel a tevékenységgel felhagyott • Megérte-e?
Az interjúk alanyai A kutatás alanyául hat személyt választottam ki. Személyes interjút három személlyel végeztem, további három a kérdőívet töltötte ki. Ennek kitöltése illetve az interjúk előtt közöltem, hogy a válaszadás anonim, valamint azt, hogy sem a válaszadó személyére, sem az őt foglalkoztató cégre nem történik utalás. Itt jegyzem meg, hogy a válaszadók mindegyike Irakban dolgozott biztonsági magánvállalatnál, többük hivatásos vagy szerződéses katonaként Irakban illetve Afganisztánban is szolgált. Az interjúk átlag 2 órán keresztül tartottak. Először megkértem a személyt, hogy mesélje el, mely fegyveres testületnél dolgozott, milyen szakmai pályát futott be, hogyan került kapcsolatba biztonsági vagy katonai magánvállalattal, hogyan került a külföldi munkahelyre, hogyan fejeződött be a külföldi munkavállalása. Az interjú ezen része mintegy egy órát tartott, ezután a kérdőív segítségével pontosítottuk a részleteket, melyek közül általában többet az interjú első részében már meg is tárgyaltunk.
Az interjú során a kérdések megválaszolásában nyíltságot és őszinteséget tapasztaltam, az alanyok többsége bizonyos kérdésekre teljesen megegyező vagy nagyon hasonló válaszokat adott. Azoknál a megkérdezetteknél, akik írásban válaszoltak a kérdőívre, a válaszok általában rövidebbek voltak, a kifejtés korlátozottabb lehetősége miatt. Ahol lehetett, a hitelesség érdekében az adott válaszokat szó szerint idézem. A válaszok A kérdéscsoportok szerinti válaszok értékelése: 1. A megkérdezettek életkora 28, 30 (két személy), 34, 37 és 41 éves volt. Mind a hivatásos, mind a szerződéses katonák esetében közös volt, hogy a sorkatonai szolgálat után maradtak az állományban. Ily módon korukból egyértelműen látható, ki mennyi időt töltött a fegyveres testületnél. A volt határőr és a volt rendőr is a középiskola befejezésétől teljesített szolgálatot. Utóbbi 15,5 évet dolgozott rendőrként, mely idő jelentős részére – a beosztás jellege miatt – kétszeres szorzó került megállapításra, ami által nyugdíjjogosulttá vált. 2. Egyikük a Rendőrségnél szolgált, egyikük a Határőrségnél, egyikük hivatásos katona, később büntetésvégrehajtási dolgozó volt, ketten hivatásos, ketten szerződéses katonák voltak. 3. Elért legmagasabb rendfokozataik: szakaszvezető, őrmester, törzsőrmester, főtörzsőrmester, zászlós és törzszászlós. 4. Rendőrségi/katonai iskolái, kiképzései: ketten rendőr szakközépiskolát végeztek, ketten (a hivatásos katonák) alapképzést kaptak, katonai középiskolában végeztek. Egyikük büntetésvégrehajtási középfokú végzettséggel is rendelkezett. Összesen négyen vettek részt speciális képzéseken: terrorelhárító, speciális gépjárművezető, személyvédő, mesterlövész (alap, emelt, oktatói szint), lőkiképző, bevetési szaktanfolyam, bűnügyi figyelői tanfolyam. 5. Szolgálati előmenetelt tekintve mindegyik megkérdezett egyenes pályát futott be, egyikükre sem jellemző az oldalirányú mozgás, lényegében egy beosztási helyen jutottak feljebb a tiszthelyettesi kategórián belül. 6. A pályaelhagyás folyamata teljesen különböző volt a megkérdezettek körében. Az a megkérdezett, aki a rendőrségnél dolgozott, miután meglett a 25 év szolgálati viszonya, egy átszervezés után nyugdíjba ment. A határőr úgy gondolta, hogy két évig munkát vállal Irakban katonai vagy biztonsági magánvállalatnál, utána visszamegy a Határőrséghez. (A Határőrséget időközben integrálták a Rendőrséggel.) Egyedül az ő motivációja volt a pályaelhagyás során, hogy ilyen jellegű cégnél dolgozzon, igaz ő is meghatározott időtartamban gondolkodott. A hivatásos katonák esetében az egyiket – viszonylag fiatalon – a kalandvágy motiválta, új kihívásokat keresett, ezért szerelt le, a másik egészségügyi okból vált alkalmatlanná a szolgálatra, ezért szerelték le. A szerződésesek körében érdekesebb a kép. Az egyikük a szervezet elhagyását a juttatások drasztikus csökkenésével indokolta, a másikuk viszont három okot említett.
• Sportbalesete után hosszabb ideig betegállományban volt. Ebben az időszakban „elszokott a katonai élettől”, „kívülről látta” a helyzetét, és úgy érezte, mint szerződésest nem becsülik meg kellően. • Idézem: „Talán az egyik főtiszt mondata az, ami legjobban motivált, és másokat is motivál: »a szerződéses katonának ki kell hajtani a belét is, és végül kidobni az utcára«”. • A jobb kereseti lehetőség is motiválta, véleménye szerint „rengeteg dolog van, ami különbséget tesz a szerződéses és a hivatásos katonák között (lakbértámogatás, lakástámogatás, nyugdíj, etc.)” Az alkérdés, mely szerint állományban maradt volna-e, amennyiben a hivatásos állománykategóriának megfelelő juttatásokban részesül, mindkét megkérdezetnél igennel lett megválaszolva. Másik alkérdés volt, hogy általánosságban mik a tapasztalatai a szerződéses rendszerrel, ezek előnyei és hátrányai? A szerződésesek szerint előny a biztos munkahely, hátrány, hogy 15 évnél tovább nem lehet szolgálni. A rendszert egyébként valamennyi megkérdezett jónak találja. 7. Változó képet mutat az, hogy a megkérdezettek hány alkalommal, és mennyi ideig dolgoztak ilyen jellegű tevékenységet folytató cégnél. A volt rendőr dolgozott a legrövidebb ideig, egy alkalommal 13 hónapig dolgozott Irakban. A volt határőr – ahogy tervezte – két évig, az egyik hivatásos szintén két évig dolgozott az egyik biztonsági szolgáltatást nyújtó cégnél külszolgálatban. A szerződésesek egyike egy alkalommal 4 évet dolgozott Irakban, másikuk egyszer két és fél évig, majd három hónapig. A másik volt hivatásos katona öt éve alkalmanként folyamatosan dolgozik Irakban. A két volt hivatásos katona és az egyik szerződéses egyébként jelenleg is ugyanannál a cégnél dolgozik (Magyarországon), amelynek korábban külföldön is alkalmazásában állt; a volt hivatásosok egyike középvezető, másikuk a legmagasabb management tagja. 8. Figyelemreméltó volt a válaszok szórása ennél a kérdésnél is, a válaszadókat az befolyásolta leginkább, hogy milyen feladatokat kellett a külföldi szolgálatteljesítés során végrehajtani. A volt határőr és a két szerződéses a fegyveres testületnél szerzett szakmai képzettséget elégségesnek tartotta. Természetesen kiemelték, hogy „a jó pap holtig tanul”, valamint azt, hogy a feladatvégrehajtás helyszíne szerint szükség van speciális szaktudásra, ezt kiegészítésként oktatják számukra – mind itthon, mind külföldön. A volt rendőr és a két volt hivatásos katona Irakban is vezetőként dolgozott. Ők azt nyilatkozták, hogy a jelentkezőket Magyarországon felmérik, tesztelik, teljesítményüket értékelik. Ezután összeállítanak nekik egy felkészítési programot, mely a megkérdezettek cégénél kilenc hétig tart. (Ennek körülményeiről a fejezet végén még részletesen lesz szó.) Ezt követően utaznak ki műveleti területre, ahol további speciális kiképzéseken vesznek részt. Véleményük szerint legnagyobb különbség a szemléletben van. A magáncégnél szolgálatot teljesítőknek érezni kell a „piac szellemét”, a profitorientáltságot. Ily módon fegyelmezésük, elismerésük is másmódon történik, mint a fegyveres szervezetnél. A legfontosabb különbség viszont az, hogy katonai vagy
9.
10.
11.
biztonsági feladatot ellátó személlyel az állampolgárnak nem kötelező együttműködni, a velük szembeni hatékony fellépés más hozzáállást és más pszichológiai felkészülést igényel. Igen fontos problémát közelít meg ez a kérdés. Mint arról az előző fejezetekben már volt szó, a kutatott tevékenység vonatkozásában a legérzékenyebb pont a jogi felkészítés, illetve a feladatot végrehajtók jogi státuszának az ismerete. A megkérdezettek elsősorban a fegyverhasználattal és –viseléssel kapcsolatos szabályozást emelték ki. A volt rendőr kiemelte a pénzügyi, engedélyezési, kiadatási és a jogsegéllyel kapcsolatos szabályok pontos ismeretének fontosságát. A volt szerződéses katona szerint megkapták a „teljes körű jogi oktatást is”. (Tapasztalatom szerint ez a szemlélet a legáltalánosabban elterjedt az alsóbb szintű alkalmazottak között, veszélye, hogy alkalmas egyfajta jogi álbiztonságérzet megalapozására.) Igen fontos kiemelni, hogy nagyon nagy különbségek vannak a jogszerűség és a joggyakorlat kérdésében attól függően, hogy éppen mely szakaszában van a háború. A kezdeti szakaszban „természetesen szinte mindent szabad”, később jogi szempontból is tiszta helyzet alakul ki. Néhány konkrét helyzetre is rákérdeztem az interjú során, például mit csinált volna, ha fegyverhasználatra került volna sor, melyre ketten azt válaszolták, hogy nem tudják, utána biztosan továbbhajtottak volna. A nyelvtudás szükségességét tekintve a válaszadók egyöntetűen arra az álláspontra helyezkedtek, hogy egy alapfokú angol nyelvtudás nélkül nem lehet külföldön dolgozni. A cégek személyzete szinte minden esetben vegyes összetételű, a közös nyelv az angol. Aki vezető beosztásban dolgozik, annak számára az alapfokú nyelvtudás nem elegendő, mert ő kapcsolatot tart a megrendelő cégek és szervezetek képviselőivel is. Minden válaszadó szerint mind a beosztás, mind a bér szempontjából fontos tényező az, hogy ki melyik országból származik. A cégek rendkívül változó összetételűek. (Természetesen vannak a jelen kutatás szempontjából irreleváns, származási szempontból viszonylag homogén összetételű vállalatok is.) A megkérdezettek általában olyan cégeknél dolgoztak, ahol munkatársaik között cseh, szlovák, magyar, lengyel, román, makedón, török, ugandai, nepáli, dél-afrikai, kenyai és arab származású személyek dolgoztak. Beosztási és fizetési szempontból természetesen vizsgálják a személyek felhasználhatósági lehetőségét is, de alapvető rendező elv az, hogy minél keletebbről, illetve minél délebbről származnak, annál kevesebb a keresetük. A cégvezetők általában angolok vagy amerikaiak. A fizetésbeli különbség akár ötszörös is lehet! Érdekes motívum a helyi munkavállalók alkalmazása. Becslések szerint 100-120ezer iraki áll katonai vagy biztonsági magánvállalatok alkalmazásában. Az ő foglalkoztatásuk számos aspektusból ideális a munkaadó szempontjából. Egyrészt hely- és személyismerettel rendelkeznek. Ez utóbbi igen fontos, tekintettel arra, hogy szinte mindent a feketepiacon kell beszerezni. Azáltal, hogy ismerik a helyi viszonyokat, tisztábban látják a rájuk leselkedő veszélyeket.
12.
13.
1
Legfontosabb azonban, hogy a helyi embereket az orvlövészeknek nem érdemes megtámadni, sokkal kevesebb velük a probléma, a rendkívüli esemény. Az egyik válaszadó szerint sokan vannak, „nem is olyan nagy kár értük, ha lelőnek közülük párat”. Nem utolsó szempont, hogy nem kell szállást és hazautazási költséget fizetni, és kevesebb bért is kell nekik fizetni. Mint már az előző válaszokból kiderült, a válaszadók egy része vezetői beosztásba került, ami általában csoportvezetőt jelent. Konkrét feladatvégrehajtásban – főleg a kezdeti időszakban – ők is részt vettek. A megkérdezettek feladata általában statikus szolgálat (objektumőrzés), eszkort, konvojkísérés, személykísérés illetve –biztosítás. Egyikük kiképzői feladatokat is ellátott. Mindegyikük úgy érezte, katonai/rendőri végzettségét és képesítéseit teljes mértékben figyelembe vették. A végzett tevékenység bemutatására is alkérdéseken keresztül kívántam fókuszálni: • Logisztikai feltételek, gépkocsi, fegyverzet, stb.: Közös vélemény volt, hogy a logisztikai feltételek jobbak, mint a Magyar Honvédségnél. Bár a felszereltség erősen függ a konkrét cégtől és a feladat jellegétől, megállapítható, hogy feladatvégrehajtásnál mindig törekednek a maximális biztonságra. A megfelelő számú és páncélzatú gépkocsi például nem képezheti anyagi megfontolás tárgyát. A kisebb cégek általában nem rendelkeznek saját páncélozott gépkocsikkal, de amennyiben szükséges, helyi vállalkozóktól vagy más cégektől bérelhetnek akár b6-os páncélozottságú1 gépkocsit. A helyi gépkocsikon általában nincs rendszám. Többen elmondták, hogy a megsérült, illetve használhatatlanná vált gépkocsit a helyszínen foszforgránáttal fel kell gyújtani. A benzinért nem kell fizetni Irakban, ezt az amerikai hadsereg bocsátja rendelkezésre. Fegyverek tekintetében szinte minden megtalálható volt. Legelterjedtebbek voltak az COLT M4 és az időjárásra és a karbantartás hiányára legkevésbé érzékeny AK-47 gépkarabély (valamint utóbbinak a világ számos országában gyártott klónja). Legjellemzőbb maroklőfegyverek a Glock, a Cz, a Beretta és a SigSauer. A cégek egyre inkább próbálnak olyan eszközöket, illetve fegyvereket beszerezni, melyeket a NATO is használ, hogy közös feladatvégrehajtás alkalmával ne legyenek ilyen jellegű kompatibilitási problémák. (Megjegyzés: Az amerikai cégeknél 28 százalékos a katonai magánvállalatok fegyverrendszerének kompatibilitása s hadseregéhez képest.2)
A b6/b7-es fokozatú páncélozottságú gépkocsi a jelenlegi legmagasabb biztonsági igényeknek felel meg. Utasát megvédi a kézifegyverektől, és egyes robbanóanyagoktól is. 2 Andrea Schneiker: Aus Söldnern werden Geschäftsleute: Die Marketingstrategien privater Militärfirmen
• A szolgálatok és a pihenőidő aránya is változó volt, munkanap általában nyolc, tizenkettő vagy huszonnégy óra volt, havi két pihenőnappal. Nagyon komoly megterhelést jelent háborús területen a napi 24 órás készenlét. Amikor valaki nincs szolgálatban, akkor is viszi magával a fegyverét, legyen ez étterem, mozi, edzőterem vagy fodrász. Előbb-utóbb mindenkinél kialakul egyfajta álbiztonságérzés. Az ember kevésbé lesz érzékeny például a gránátbecsapódásokra, egyéb harctevékenységgel összefüggő hanghatásokra, ami természetesen az éberség lankadásához, s a valós veszély elbagatellizálásához vezethet. • Hazautazási lehetőség: átlagosan 4-7 havonta 1 hónapra hazautazhattak a válaszadók. (Egyikük kéthavonta utazott haza, de ez nem tekinthető jellemző gyakorlatnak.) A repülőjegyet a szerződő cég fizette, általában a fizetés fele az otthon töltött hónapra is járt. • Az azonos országból jövők összetartását feladatvégzés közben általánosságban mindenki jónak minősítette, ám volt, aki rossznak, volt aki tökéletesnek. Az elmondások alapján jellemző a közös cél érdekében való összefogás, különösen háborús területeken. • Általában valamennyi megkérdezett lakókonténerben lakott. Ez többnyire valamilyen katonai bázis vagy repülőtér területén volt, ami nemcsak biztonsági szempontból volt ideális gyakorlat, hanem például az étkezés, a sportolás, a szórakozás, a bevásárlás vagy éppen a logisztikai feladatok megoldása is egyszerűbb volt. Voltak cégek, akik alkalmazottaikat a városban bérelt lakásokban vagy szállodai szobákban szállásolták el. Ez a megoldás sem volt veszélyesebb a bázisnál, mert ezeket a területeket az arabok – saját lakosságuk védelme érdekében – nem támadták meg. • Szabadidejükben a válaszadók leginkább sportoltak, videojátékoztak, interneteztek, vagy DVD-ről filmeket néztek. A szálláshelyül szolgáló támaszpont felszereltségétől, és saját személyes belépési jogosultságuktól függően a támaszpont nyújtotta szolgáltatásokat is igénybe vehették. • Más cégek alkalmazottaival pusztán a – ritka – közös feladatvégrehajtás illetve a bérlések alkalmával kerülhettek. • Nemzetközi katonai vagy rendészeti szervezetek tagjaival minimális kapcsolatuk volt, ami leginkább csak a bázisra korlátozódott. • Szintén kevés kapcsolatuk volt a lakossággal, lényegében azokkal a személyekkel találkoztak, akik a cégüknél dolgoztak. • Érdekes válaszokat adtak a megkérdezettek arra a kérdésre, hogy milyen biztosítással, egészségügyi háttérrel rendelkeztek, mi történt volna súlyosabb sebesülés vagy sérülés esetén. A volt határőr szerint semmilyen egészségügyi ellátásra nem számíthattak. A volt rendőr szerint érdemesebb az alkalmazottakat felkészíteni alapvető dolgokra, mert a harctéren senkire sem lehet számítani. Hárman teljes körű
14.
15.
orvosi ellátásra számítottak volna baleset bekövetkezésekor, egyikük pedig az amerikai katonák jóindulatára számított. A tapasztalatok szerint a baleseti ellátás is függhet attól, hogy a háború mely szakában van. A kezdeti szakaszban mindenki érzi az egymásrautaltságot. Minden dolgozónak, függetlenül attól, hogy katona vagy alkalmazott, van egy jeladója. Ha rendkívüli esemény történik – s ez a kezdeti szakaszra értendő – a jelzés után pár percre megjelenik az amerikai hadsereg egy helikopteres egysége, és kimentik a bajba jutott személyeket. Erre később már nem igazán lehet számítani. • Jövedelmi viszonyokat tekintve mindenki elégedett volt, állítása szerint mindenki azt kapta, amire itthon számított. A megkérdezettek jövedelme átlagosan havi 1.700 és 3.500 amerikai dollár között mozgott. • A biztonsági vállalatnál hárman a mai napig dolgoznak (igaz, már Magyarországon). A volt határőr azért fejezte be, mert lejárt a két év, amit eltervezett, a volt rendőrnek lejárt a szerződése, és nem akart hosszabbítani, a többiek létszámleépítés miatt voltak kénytelenek váltani. A helyi munkavállalók tömeges megjelenése miatt hagyott alább a kereslet. Jelenlegi tevékenységük: Hárman a biztonsági cég magyarországi telephelyén dolgoznak, ketten vezetőként. A volt rendőr nyugdíjasként él, a volt határőr visszaszerelését intézi a Rendőrséghez. Egyikük magánvállalkozó egészen más szektorban. Egyiküket sem ért olyan trauma vagy élmény, ami miatt nem menne vissza, bár a volt rendőr és a volt határőr egyáltalán nem gondolkodik ilyen jellegű folytatásban. A válaszadók szerint a civil életben, egy munkahelyen történő elhelyezkedéskor van jelentősége, hogy ilyen tapasztalatai vannak. Az interjúalanyok határozottan kijelentették, hogy megérte. A volt rendőr szerint megérte anyagilag, a tapasztalat, a nyelvtudás és az élmények miatt. A volt határőr úgy nyilatkozott, hogy az élmények miatt utólag ugyanannyi pénzért is megcsinálta volna, amennyit előtte itthon a Határőrségnél kapott.
A hipotézisek értékelése A kutatás elején felállított hipotéziseket az alábbi mértékben igazolták a megkérdezettek válaszai: 1. A fegyveres testületekben szolgálatot teljesítő pályaelhagyása összefüggött a katonai magánvállalatnál történő elhelyezkedési szándékával. A kutatás ezt a hipotézist részben igazolta. A hat válaszadó közül mindössze állította, hogy leszerelése és a katonai magánszektorban való elhelyezkedése között direkt összefüggés van. Ez magyarázható az esetleges aspiránsok számára hozzáférhető információk elégtelen számával, de befolyásolja a magyar munkaerőpiac szélsőséges rugalmatlansága és immobilitása.
2.
3.
4.
A magánbiztonsági szektorban történő elhelyezkedésénél előnyt élvezett-e katonai vagy rendvédelmi előképzettsége miatt. A kutatás eredménye alapján a válasz egyértelműen igaz. Ez azt a korábbi megállapítást igazolja, hogy megvan a kereslet a képzett, esetenként speciális szaktudással, műveleti tapasztalattal rendelkező, még aktív korban levő katonák és rendőrök iránt. Ha a katonai vagy rendvédelmi pályán megbecsültsége, jövőképe pozitívabb lett volna, nem váltott volna a katonai magánszektor felé. A válaszok a hipotézist egyértelműen igazolták. A volt szerződéses állománykategóriájú katonák mindketten azt állították, ha ugyanazt a juttatási csomagot megkapták volna, és ugyanabban a bánásmódban részesültek volna, mint a hivatásos katonák, nem szereltek volna le, és nem helyezkedtek volna el katonai magánvállalatnál. Azután, hogy a katonai magánvállalatnál befejezte a tevékenységét, lehetősége van a Honvédséghez vagy a rendvédelmi szervhez való visszatérésre. A válaszadók szerint erre nincs, vagy csak nagyon ritka esetben van lehetőség. A volt határőr egyértelműen azzal a szándékkal szerelt le, hogy két év múlva visszatér a szervezethez. Ezt meggátolta a Határőrség és a Rendőrség integrációja. Jelenleg is keresi a lehetőségét annak, hogy a rendőrségnél elhelyezkedjen. Azok a személyek, akik katonai magánvállalat alkalmazásában éveket eltöltöttek háborús területen, nehezen szocializálódnak vissza a korábbi civil, vagy akár honi területen, békés környezetben folytatott katonai tevékenységhez. Ebből a szempontból nemcsak a kevesebb fizetés, hanem a megváltozott körülmények is szerepet játszanak. Fontos különbség az is, hogy valaki reguláris hadseregben szolgálatot teljesítőként, vagy katonai magánvállalat alkalmazottjaként dolgozik háborús területeken. Katonaként a misszió megkezdése előtt pszichológiai kiválasztáson is rész vesz, felkészítést kap, a külföldi alkalmazás során szakemberek folyamatosan ellenőrzik pszichés állapotát, annak befejeztével visszaillesztési tréningen, szükség szerint pedig rehabilitációs programban vehet részt.
Összegzésül megállapítható, hogy Magyarországon még nem elszívó hatásúak a katonai és biztonsági magánvállalatok, a pályaelhagyást ez a tevékenység még nem motiválja. Mivel azonban ez a gazdasági-katonai-politikai megoldási forma elterjedőben van a világon, hosszú távon a jelenség hatásaival számolni kell. Az a tény megnyugtató viszont, hogy – a kezdeti szabályozatlanság után – minél több országot érint a jelenség annál komolyabban veszik az ehhez szükséges törvényi háttér megteremtését is.
