a jövo kapas pusa jage to the future
egy új generáció mûvészete Japánban Art from a New Generation in Japan
A jövô kapuja
FUKUI ATSUSHI
Egy új generáció mûvészete Japánban
HIROSE Satoshi
Passage to the Future
Maywa Denki
Art from a New Generation in Japan
MURATA Tomoyasu
A Japán Alapítvány kiállítása 2017. február 2. – március 12. Új Budapest Galéria › Bálna Budapest
NAKAMURA Tetsuya SAIKI Katsuhiro SANAI Masafumi
Megnyitó › 2017. február 2. (csütörtök) 18 óra Megnyitja: Petrányi Zsolt
SUDA Yoshihiro
A kiállítás megtekinthetô hétfô kivételével minden nap 10:00–18:00 óráig.
TAKAHASHI Nobuyuki
Kapcsolat › Új Budapest Galéria 1093 Budapest, Fôvám tér 11 – 12. Telefon: +36 1 388 6784 www.budapestgaleria.hu/uj/
Kiadó › Japán Alapítvány Budapesti Iroda 1062 Budapest, Aradi u. 8–10. Tel: 36 1 214–0775 www.japanalapitvany.hu
Tabaimo
YOKOMIZO Miyuki
Nagy örömünkre szolgál, hogy bemutathatjuk
bevezetô
A jövô kapuja: egy új generáció mûvészete Japánban című kiállításunkat, amely a 21. század elején készült művekre összpontosítva tizenegy olyan tehetség alkotásait gyűjti egybe, akik nagy figyelemnek örvendenek. Az 1990-es évektől felborulni látszott a gazdasági és politikai világrend, melyre sokan úgy reagáltak, hogy figyelmük az őket körülvevő, szűkebb környezet felé fordult. A kortárs művészetben is megfigyelhető volt az a globális trend, melyben az alkotók a mindennapi élet és a személyes élmények, érzések kifejezésére összpontosítottak. A tárlat olyan festményeket, szobrokat, installációkat, fotókat és videókat mutat be, melyek alkotói hasonló módon reagálnak a világ jelenlegi állására. Témájukat közvetlen környezetükből merítik, képi világuk személyes valóságukat jeleníti meg. Műveik gazdag vizuális hatással bírnak, és érdeklődést keltenek a munkák készítési folyamata iránt. Reméljük, hogy kiállításunk látogatói át tudják érezni azt a vitalitást és frissességet, ami a kortárs japán művészetet jellemzi, valamint bízunk benne, hogy ezáltal lehetőségük nyílik újragondolni és megvitatni a művészet vonzerejét és jelentését. Ezúton szeretnénk kifejezni hálánkat a művészeknek nagylelkű együttműködésükért, valamint köszönetet nyilvánítani minden személynek és intézménynek, akik munkájukkal segítették a kiállítás előkészítését és bemutatását. Japán Alapítvány
4 | 5
fukui atsushi 1966-ban született aichiban, tokióban él és alkot
Fukui Atsushi „hálószobai képeknek” nevezi műveit. A megnevezés abból a helyzetből ered, amikor egy ágyon fekvő ember tekintete szabadon vándorol a térben, szeme előtt felbukkannak, majd tovatűnnek képek, melyek hatására nem tud különbséget tenni valóság és illúzió között. A művész szerint saját egyméteres környezetünkben is rengeteg témát találhatunk anélkül, hogy a világ másik végére mennénk. Fukui a fekvő személy nézőpontjából fest ismerős látványt idéző képeket. Olyan érzést kelt a nézőben, mintha már látott volna ilyet valahol, de nem egészen biztos benne. Az sem egyértelmű, hogy beltéri vagy kültéri látványról van-e szó. A takaró alól kilógó karok és lábak a horizont részévé válnak és beleolvadnak a tájba. Máskor úgy láthatjuk, mintha az ablakon és a padlón a szemünk előtt gyűlne a por. Az egyszerű világítótest a Hold vagy egy ufó alakját ölti, mellyel misztikus, illúziókkal teli világot teremt. Ezek a különleges vizuális élményt nyújtó képek első látásra unalmasnak tűnhetnek. Valójában azonban a művész az élénk színek rétegezésével mély és árnyalt képi teret hoz létre. Kiállításunkon Fukui hat képét mutatjuk be. Főként négyzet alakú vásznakat használ, mivel ez a forma a gyermekkorában kedvelt hanglemeztokokra emlékezteti. „Az a világ foglalkoztat, amit látok, nem pedig az objektív világ”. Fukui kijelentése rávilágít arra, hogy festészete rendkívül személyes vonatkozású. Ugyanakkor épp a mindennapi tapasztalatok teszik műveit valóságossá, és ébresztenek rokonszenvet alkotásai iránt a nézőben.
Ikervilág 2003
6 | 7
hirose satoshi 1963-ban tokióban született, milánóban és tokióban él és alkot
Hirose Satoshi Luciano Fabrónál tanult Milánóban, és ott bontakoztatta ki művészi karrierjét. Nevéhez számos olyan installáció és projekt fűződik, melyek befogadásához mind az öt érzékszervre szükség van. Mintha ezzel próbálná felrázni a hagyományos művészetet, mely csak a vizuális érzékelésre összpontosít. Egyedülálló leleménnyel választ anyagokat: előszeretettel alkalmaz olyan elemeket, melyek ugyan gyakran előfordulnak a mindennapi életben, viszont a művészetben ritkán használatosak. Ilyen például a citrom és a curry-por, a térkép és a papírpénz, vagy éppen a szivacslabda. Elrendezésükkor egyszerűségre törekszik, ezzel is a tárgyak anyagi jellegére helyezve a hangsúlyt. A tőle itt szereplő művek között kettő is tartalmaz kék gyöngynek látszó elemeket, de ezek valójában kékre festett, csillag alakú tészták. A kiállítódoboz alján elhelyezett „tésztacsillagok” a mennyboltot szimbolizálják, megcserélve ezzel eget és földet. Hirose egy korábbi kiállítás kapcsán írta ezt: „Az égbolt mindig úgy fest, mintha csak átmeneti állapotban lógna a levegőben.” Bár művei olykor erősen gondolati jellegűek, mindig könnyedek, szellemesek és szemet gyönyörködtetőek.
8 | 9
Napoletana Mini 2000
maywa denki tosa nobumichi, vezérigazgató 1967-ben született hyogoban, tokióban él és alkot
A Maywa Denki művészcsoport Tosa Nobumichi vezetésével úgy mutatja be magát, mintha vállalat lenne. Nevét egy elektronikai cikkeket gyártó cég után kapta, melyet korábban Tosa apja igazgatott. A tagok egyenruhaként kék munkásruhát viselnek. Alkotásaikat termékeknek, stúdiójukat gyárnak, önmagukat pedig vállalati dolgozóknak nevezik. Azoknak a kis peremvárosi gyáraknak a megjelenését öltik magukra, melyeknek köszönhetően Japán ütemes gazdasági fejlődésnek indult. Sajátos tevékenységükkel kilépnek a művészet hagyományos keretei közül. Jelen kiállítás három példát mutat be a Naki (Halkereső eszköz) című sorozatból; ezek egy-egy ipari termék anyagi valóságát kombinálják valamilyen művészi formával. Első látásra szürrealista műveket idéznek fel emlékezetünkben. Az összefüggéstelen elemek, például a hosszabbító kábel, az íj és a nyilak, valamint az elektromos hárfa meghökkentő kombinációja rejtélyesnek tűnnek a nézőknek. Az ipari termékek tudatos megjelenítése a megrendelésre végzett tömegtermelés lehetőségére utal, egyszersmind az eredetiség hitét valló szépművészettel szembeni kritikaként is értelmezhető. A csoport performanszainak, élőzenei koncertjeinek kellékeként is használja alkotásait. A fellépéseken túl játékokat is gyártanak, forgalmaznak, sőt, még egy szórakoztatóipari vállalattal is sikerült szerződést kötniük. Kézzel készített alkotásaik az 1970-es évek japán peremvárosi gyárait idézik, nosztalgiát keltve egy elveszett kor kisipari kultúrája iránt.
GM Na-Tate-Goto (Hal hárfa) 1994
10 | 11
murata tomoyasu 1974-ben született tokióban, ahol él és alkot
Murata Tomoyasu médiaművész háromdimenziós figu rák alkalmazásával készít animációs filmeket, melyek erősen hatnak a nézők érzelmeire. Saját elmondása szerint módszere olyan „animekészítés, ami elutasítja az animét”. Saját kezűleg készített bábjainak különleges vonzereje kiemeli műveit a szokásos kétdimenziós animációk világából. Nem használ forgatókönyvet, helyette elbűvölő dallamokkal és természetben előforduló hangokkal ad struktúrát filmjeinek. Pusztán a babák gesztusainak, arckifejezésének apró változtatásával képes lírai és narratív szempontból is értékes művészi világot teremteni. A bábukat, a díszletet és a kellékeket Murata mind egymaga készíti, továbbá ő állítja be a világítást, fényképezi és vágja a filmeket, ezáltal művei teljes mértékben saját esztétikai értékrendjét képviselik. A kézzel végzett munka egyfajta melegséggel ruházza fel alkotásait, melyek varázslatos hangulatukkal megérintik a nézők lelkét. A kiállításon Murata két kisfilmet mutat be ötrészes Út című sorozatából, a Skarlátvörös utat (4. rész), illetve a Fehér utat (2. rész). A sorozat egy zongoraművész életét meséli el. A Skarlátvörös út a kétségbeesésből a reménybe vezető átmenetet írja le, míg a Fehér út azt ábrázolja, hogy a már befutott zongorista hogyan fedezi fel gyökereit, gyermekkora távoli emlékeit.
12 | 13
nakamura tetsuya 1968-ban született chibában, tokióban él és alkot
Nakamura Tetsuya 1998 óta a sebesség témáját boncol gató művek, ún. „gyors szobrok” alkotásának szenteli magát. Elegánsan áramló, aerodinamikus formái repülőgépeket vagy versenyautókat idéznek. Külsejük alapján valós, nagy sebességgel mozgó járműnek tűnnek, valójában azonban üzemképtelenek és belül üresek. A „gyors szobrok” gyönyörű felületét az ipari termékek kidolgozottsága jellemzi, a bevonatot azonban teljes egészében kézzel viszi fel a művész. Nakamura tanulmányozta a technikai szempontból az egyik legigényesebb japán mesterséget, a lakkművességet. A végeredményt azzal tökéletesíti, hogy fényesre csiszolja a lakkréteg felszínét, amíg a kézzel végzett munkának nem marad nyoma. Mesterségbeli tudása erőt és művészi mélységet kölcsönöz alkotásainak, mindazonáltal ez a szakértelem a sebességérzet vizuális megjelenítésére alkalmas eszköz, illetve varázsszer is, mely felforgatja a bevett értékeket. Kiállításunkon Nakamurától a Villám című gépszerű szobrot mutatjuk be, amely egy megemelt pályán száguldó járművet formáz. A karcsú, egységes karosszéria utópisztikus képeket idéz elénk, míg a vörös metálfelszín a fényével vonja magára a tekintetet. A művész úgy nyilatkozott, hogy alkotása „a szuperszonikus utazás kísérleti járműveként” született meg. Arányai olyannyira realisztikusak, hogy a szemlélő lelki szemeivel szinte látja, amint sebességrekordot állít fel.
Villám 2004
14 | 15
saiki katsuhiro 1969-ben született tokióban, new yorkban él és alkot
Saiki Katsuhiro számára a fénykép jelenti a művészi kifejezés eszközét. Egyes művei rozsdamentes acélból saját kezűleg készített és egymáshoz illesztett, háromdimenziós fémkereteket ábrázolnak, más alkotásait tájképek összekapcsolásával hozza létre. Noha fényképei mindkét esetben egyszerűek és lényegre törőek, témájuk háttérbe szorul a kompozíciókban felismerhető geometriai formákkal szemben. Saiki az ábrázolt világ és a valóság közti eltérés érzékeltetésével próbál elénk tárni egy olyan különleges teret és világot, melyet kizárólag a fotózás eszközeivel lehet hűen visszaadni. Kiállításain fényképeit háromdimenziós formában, installációként mutatja be, felborítva ezzel a szokásos elképzelést, miszerint egy fotó kizárólag két dimenziós lehet. Kiállításunkon négy olyan fotót láthatunk tőle, melyek témája az erősen absztrakt felfogásban ábrázolt égbolt. Saját bevallása szerint Saiki a három négyzet alakú képet eredetileg is a földre helyezve képzelte el: „Úgy tűnik, hogy a mű koncepciója kezdettől fogva létezik, csak meg kell hozzá keresnem a megfelelő tájat.” Az égboltot, felhőket ábrázoló fényképek felületét akrillal vonja be, ez visszatükrözi a körülötte lévő teret, ami a kompozíció objektszerűségét hangsúlyozza. A falon függő, téglalap alakú műalkotás szemre mintha két négyzet alakú kép egymáshoz illesztése révén jött volna létre, ami Donald Judd minimalista művészetét juttatja eszünkbe, ám ha jobban megfigyeljük, a kép közepét kettészelő fehér vonal egy repülőgép kondenzcsíkja.
16 | 17
Installációk a Parthenon Tama múzeumban, Tokió 2002
sanai masafumi 1969-ben született shizuokában, tokióban él és alkot
Sanai Masafumi fényképész számára ismerős, mindennapi látványokról készít lényegre törő fotókat. Nem választ különleges témákat, nem törekszik drámai hatásra, inkább úgy fotózza a tájakat, ahogy azok szembejönnek vele. Művei különös frissességgel teli világot mutatnak, ezért rendkívül népszerűek – kiváltképp a fiatalok körében. Sanai reklámmunkákat is vállal, például divatmagazinok, CD borítók és hirdetések fotózását, de komoly tudatossággal viszonyul a fotóművészethez is. 1997-től nagyjából évente kiad egy albumot fényképeiből. Nagyon kényes, ha művei prezentálásról van szó; a kiadványok formáját és stílusát minden alkalommal változtatja, ami jól mutatja, hogy számára a fotókönyv a legfontosabb kifejezési eszköz. Kiállításunkon öt fotó tekinthető meg a művész Ikiteiru (Élet) című albumából, melyet még huszonévesen adott ki. Ez volt Sanai első könyve, s benne leginkább a visszafogott sárga árnyalatok szépsége tesz mély benyomást a nézőre. A képek készítésekor nem törődött a hellyel vagy idővel; egyszerűen csak lefotózta a fizikálisan és mentálisan érzékelt dolgokat, s ettől képeit egyfajta tiszta szépség hatja át. Az album borítóját is díszítő, szobanövényt ábrázoló fotó életerőt sugároz; nagy intenzitással emeli ki a gyönyörű színeket és formákat, emlékezetes módon képviselve Sanai korai munkásságát.
Az Ikiteiru (Élet) című fotóalbumból 1995
18 | 19
suda yoshihiro 1969-ben született yamanashiban, tokióban él és alkot
Suda Yoshiro kiváló tehetségű fafaragó, aki közel életnagyságú növényeket és virágokat készít. Faragványait padlók, falak repedéseiben, olykor oszlopok sarkán helyezi el, finom könnyedséggel, mégis mesterien illesztve őket a térbe. A kifinomult elrendezésnek köszönhetően előfordul, hogy a nézők nem találják meg a műveket a kiállítótérben, vagy nem jönnek rá, hogy ezek is műtárgyak, és elmennek mellettük. Létezik egy jól ismert, humoros rakugo (hagyományos japán dumaszínház) történet Hidari Jingoróról, az Edo-kor legendás templomi ácsáról, miszerint a mester bambuszból faragott egy nárciszt, s mikor meglocsolta, kivirágzott. Erre a történetre emlékeztet Suda művészete: virágai megtévesztésig hasonlítanak az igaziakra, ám elrendezésük félrevezeti, meghökkenti a nézőt. Mivel ezt a tárlatot többféle helyszínen mutatják be, Sudának nincs lehetősége a megszokott stílusában elhelyezni munkáját. Ezért úgy határozott, hogy egyetlen bazsarózsaszirmot farag ki élethűen, majd egy, a Japán Alapítvány gyűjteményéből származó fekete raku teáscsésze mellett helyezi el. A teaedény Raku Kichizaemon műve, és a Byozen (Határtalan) nevet viseli, mely Zhao Gu, késő Tang-kori kínai költő versének kezdő sorából származik. „Folyóparti toronyba egymagamban kaptatok, gondolataim a határtalanba sodródnak.” E vers ihlette Sudát, amikor az önmagában álló virágszirmot kifaragta, rajta egy porzószállal. A minimalista kifejezésmód Suda válasza a raku teáscsészére, mely amellett, hogy megtestesítője a Sen no Rikyu teamester által megfogalmazott wabi (letisztult elengancia) esztétikájának, immáron négy évszázados történelemre tekint vissza. Suda csendes, de drámai szimbiózist teremt a két tárgy, az egyetlen piros virágszirom és az egész kozmoszt magában foglaló fekete edény egymás mellé helyezésével.
20 | 21
suda yoshihiro: Vörös férfi, vörös Föld 2003 (jobbra) raku kichizaemon: Byozen – fekete raku teáscsésze 1997 (balra)
tabaimo 1975-ben született hyogoban, tokióban él és alkot
Tabaimo építészeti installációkba ültetett, kézzel rajzolt animációiról híres. Installációi a mindennapi japán élet helyszíneit jelenítik meg: konyha, nyilvános fürdő, elővárosi vonat, otthon. Tabaimo maga építi meg ezeket a virtuális tereket, majd bennük több vásznat helyez el filmjei vetítéséhez. Animációi kissé döcögnek, ami abból fakad, hogy a film másodpercenként tíz képkockát halad. Színvilágát az Edo-kori fametszetek, például Hokusai műveinek mintájára alakítja ki, mely alkotásainak retró hangulatot kölcsönöz. Tabaimo rendkívül szigorúan viszonyul munkájához, mottója: „Ha képes vagy valamiért olyan mértékű erőfeszítést tenni, amilyennel mások meg sem próbálkoznak, akkor olyat fogsz alkotni, amilyet senki más.” Ez az elv vezérli akkor is, amikor kézzel rajzolja meg az animációi alapjául szolgáló tömérdek képet. Kiállításunkon Tabaimo debütáló műve, a Japán konyha miniatűr változatát mutatja be, mely a hármas kijelzőt is beleértve, szinte pontos másolata az eredeti installációnak. Az animáció váratlanul kezdődik egy bemondó hangjával: „Japán várható mai időjárása: Az öböl felől érkező alacsony légnyomás következtében dél körül középiskolások zápora várható.” – hangzik el az öngyilkossági előrejelzés, mely szerint középiskolások vetik majd magukat halálos mélységbe. Ezután további, a modern társadalom problémáira reflektáló, sokkoló jelenetek következnek, szinte közömbös egymásutániságban. A művész így nyilatkozott: „A koncepcióm csupán annyi, hogy a társadalmi problémákat egyszerűen egymás mellé rendelem, úgy, ahogy magam is láttam azokat.” Munkáját nem társadalomkritikának szánja, és nem tölti meg őket tolakodó mondanivalóval. Műve leginkább a 19. századi Japánban divatos misemonogoya (rémségek cirkusza) hangulatát idézi.
Parányi japán konyha 2003
22 | 23
takahashi nobuyuki 1968-ban született kanagawában, ahol él és alkot
Takahashi Nobuyuki olyan helyeket fest meg, melyek a legtöbb japán számára szentimentális jelentéssel bírnak: sintó szentélyek, buddhista templomok, gyógyfürdők vagy más jól ismert helyszínek. Ahelyett, hogy megpróbálná a valódi látványt visszaadni, elsősorban fotók, képeslapok és nyomtatott kiadványok alapján készíti műveit. Ezeket a már létező képeket manipulálja: legelemibb szerkezeti összetevőikre, egyszerű vonalakra és színfoltokra redukálja őket, míg végül szimbolikus jelekké válnak. A képek egyszerűsége első látásra azt sugallná, hogy a művész spontán módon, egyetlen lendülettel festette meg őket, valójában azonban rengeteg időt tölt egy-egy vonal pontos leképezésével. A telített, síkszerű kompozíciók, a nagy kiterjedésű festetlen felületek, valamint az eredeti látványt sejtető, mégis erőteljesen elvont megjelenítés mind olyan jellemzők, melyek a hagyományos japán festészettel mutatnak hasonlóságot. Noha Takahashi a saját eredetét, identitását is firtató japán témaanyagot dolgoz fel, olyan közömbösen szemléli e helyszíneket, mintha nem lenne bennük semmi különleges. Mesterien elidegeníti őket, hogy a néző friss szemmel tekinthessen rájuk. A képek minél egyszerűbbnek tűnnek a felszínen, annál összetettebb érzéseket ébresztenek a nézőben. Ahogy a kiállított művek is jól mutatják, Takahashi nem köteleződik el egyetlen ábrázolásmód mellett, inkább különböző stílusokkal kísérletezik. Stílusát rugalmasan alakítja a kép témájához, ami vélhetően abból ered, hogy maga is folyton személyes valóságát kutatja.
24 | 25
Nyári mandarinok 1999
yokomizo miyuki 1968-ban született tokióban, ahol él és alkot
Yokomizo Miyuki szobrászatot tanult, ám az olyan természetes alapanyagokban, mint a kő, fa vagy papír – melyeket a korai ’70-es évek egyik jelentős mozgalma, a Mono-ha (Dologi Iskola) előszeretettel alkalmazott – nem tudta kellően kibontakoztatni tehetségét. Ezért a hozzá jóval közelebb álló műanyagot választotta fő alapanyagául, mely egyúttal a tömegfogyasztás egyik legjellemzőbb anyaga is. Kezdetben meggyőződése volt, hogy „a művészetet készíteni kell”, és különféle fizikai struktúrák alkotásának szentelte magát, melyekhez fürdőkádakat, székeket és más mindennap használatos eszközöket alkalmazott. Újabban azonban érdeklődése egyre inkább a tér formálására irányul. A jelen kiállításon bemutatott alkotása, a Kérem elmosni a művész 1997től készített installációi közé tartozik. Átlátszó műanyagba csomagolt szappanok oszlopai lógnak a mennyezetről, cukorkával teli zacskókra emlékeztetve a nézőt. Minden oszlopban csak egy-két szappan valódi, a többi uretángyantából készült „szobor”, melyek öntéséhez szappanok lenyomatából készült formákat használt a művész, az öntés után pedig kézzel csiszolta készre azokat. Ehhez a munkájához körülbelül 1600 ilyen darabot készített, melyek művészeti alkotásként valódiak, ám szappanként hamisak. A szappanhoz a tisztaság képe társul, előállítása viszont rossz hatással van a környezetre. Ezek az ellentmondásos szempontok azonban elhomályosulnak, mikor a néző szembesül az installáció lenyűgöző művi szépségével, melyet a színes részek által megszűrt fény tovább fokoz. A Yokomizo által létrehozott eleven tér mintegy körülöleli, magába szippantja a szemlélődőt.
Kérem elmosni 2004
26 | 27
