A AZ
J U N I P E R U S ÖKÖRTŐL
F E L H A S Z N Á L Á S A N A P J A I N K I G
írta: N A T T E R - N Ä D M I K S A (Budapest) A művelődéstörténet megállapítása szerint a régmúlt k o - t V r o k népeinek fűszeres és varázslati növényei egyúttal gyógyító növények is v o l t a k . A gyógyításra különösen bevált növényeket számon tartották, lajstromozták, a feljegyzéseket gondosan őrizték, sőt g y a k r a n kőbe v a g y érctáblákra is vésték, í g y m a r a d t ránk n a g y o n sok gyógynövény ismerete. Ezek so rába t a r t o z i k a boróka is, a m e l y e t az ókori népek különböző b a j a i k esetén g y a k r a n v e t t e k igénybe. Természetesen m i n d e n nép a maga földjén termő borókákban találta m e g a gyógyítás módjait és lehetőségeit. A z ókori e g y i p t o m i a k sokra becsülték a borókát, többféle gyógyszert is készítettek belőle. A z Ebersféle p a p y r u s , a m e l y a legrégibb füveskönyvnek tekinthető, 39 gyógyszert sorolt f e l , a m e l y e k n e k legfontosabb anyaga a boróka v o l t . A z ókori görög és római orvosok, füvészek ránk m a r a d t írásaiból, a k o r a i középkorból származó kódexekből ( p l . a X I I I . századi „Walesi orvosságos k ö n y v " - b ő l ) , a késői középkorban élt „botanikus atyák" feljegyzéseiből, a „Hortus sanitatis"-okból és a „Kreuterbuch"-okból érdekesen b o n t a k o z i k k i a különféle borókafajok sokféle haszna, de felhaszná lásuk sok furcsasága is. Mielőtt ezeket m i n d sorra vennők, ismerkedjünk m e g magá v a l a borókával. A z északi földgömbön tenyésző borókafajok száma 33-ra tehető, közülük 5 a Kárpát-medencében is honos.. Linné rendszere szerint a borókafélék a kétlakiak seregében
az egyfalkások rendjébe t a r t o z t a k . Később a két nemzetséget két alnemzetséggé választották szét a b o t a n i k u s o k . E g y i k az oxycedrus, ide azokat a borókaféléket sorolták, a m e l y e k tű levelűek; a másik a sabina, ehhez pedig o l y a n o k t a r t o z n a k , a m e l y e k n e k l e v e l e i többnyire pikkelyesek. A z 1924-ben m e g j e l e n t M a g y a r Flóra a borókaféléket még az abietaceák csa ládjában tartotta számon. Engler—Diels 1936. évi Syllabusa megszüntette az abieta ceák családját, s azok néhány nemzetségét a pinaceák családjába osztotta, a többit pedig új családba, a cupressaceák családjába so rozta, m i v e l több rokonvonást m u t a t n a k a ciprusfélékkel, m i n t a fenyőfélékkel. Soó— Jávorka: „ A m a g y a r növényvilág kéziköny v e " (1951) már a ciprusfélék családjának e g y i k nemzetségeként m u t a t j a b e a j u n i p e rust. A boróka m a is használatos tudományos neve először Vergiliusnál f o r d u l elő a V I I . eclogában. K é t pász t o r egymással versenyezve v e r s e k e t m o n d . C o r y d o n , az e g y i k pásztor így v e r s e l t : Stant juniperi et castaneae hirsutae: strata jacent passim sua quaeque sub arbore poma. (Álltak a borókák és a borzas gesztenyék: elszórva hever mindegyikük fája alatt a saját gyümölcse.) V e r g i l i u s j u n i p e r u s szavát a . k e l t a „jeneprus" szóból szár maztatták, a m i n y e r s e t v a g y m e r e v e t jelent, utalással a fájára és ágaira, de a l a t i n költő magyarázói o l y a n véleményen :s v o l t a k , hogy az elnevezés talán a l a t i n j u v e n i s == f i a t a l és a p e r i r e — elveszni, e l p u s z t u l n i szavakból keletkezett, valószí nűleg azért, m e r t a boróka e g y i k jellegzetes fajának olaja, i l l e t v e hajtásvégeinek főzete már a messze múltban, m i n t ifjú nemzedéket elvesztő, a b o r t i v szer v o l t ismeretes. A j u n i p e r u s nemzetség l e g i s m e r t e b b faja, a J u n i p e r u s c o m m u n i s , a m e l y — miként tudományos neve is m u t a t j a — k ö zönségesnek tekinthető. Száraz lejtőkön, erdők szélein, d o r n 2* 2~i
19
bókon, az északi síkföldek terméketlen legelőin, de nálunk a h o m o k o n is nő és jó homokkötő. Egész Európában, Szibériá b a n Kamcsatkáig, Észak-Amerikában, Grönlandon, a Káspi-tó mellékén és Észak-Afrikában is tenyészik. Sokféle m a g y a r neve v a n . Borókán kívül mondják gyalogfenyőnek, aprófenyő nek, borosfenyőnek, töviskés fenyőnek, borsfenyőnek, búsfenyőnek, borostyánfenyőnek, gúzsfenyőnek, cirukafának, borsikának, fenyőtüskének, borossánnak, kornabéknak és mérgestüskének is. Boróka szavunk csak X V I I . század elején tűnt f e l az i r o d a l o m b a n . BárcZi Géza M a g y a r szófejtő szótára szerint valószínűleg a szlovák . . b o r i e v k a " v a g y „borouka" szó átvétele. M e g k e l l jegyeznem, h o g y a b o r i e v k a v a g y bor o u k a szó n e m általánosan használatos, m e r t a Felvidék igen sok helyén ,,jalovec" néven is i s m e r i k , a l e n g y e l e k is így mondják, az orosz n y e l v b e n pedig mozszsevelnyik v a g y veresz a boróka neve. Feltételezhető, h o g y a boróka, v a l a m i n t bo gyója már a honfoglalás előtti k o r b a n sem v o l t a magyarság előtt i s m e r e t l e n , m e r t azokon a tájakon, a m e r r e a m a g y a r tör zsek jártak és éltek, csaknem mindenütt tenyészett, és bizo nyára használatban is v o l t v a g y m i n t füstölőszer, v a g y m i n t ételízesítő s a l i g h a n e m m i n t gyógyszer is. Szatmár megye egyes részein különben borókának mondják a sásnak p e l y h e t eresztő fás virágszárát. Nálunk a boróka többnyire bokrosán nő, de fává is növe k e d i k és több száz esztendeig elél. Tűje egyenes, m e r e v , szú rós csúcsba keskenyedő, színe világoszöld, gyengén csatornás, a közepén kékes fehér csík húzódik végig, visszája zöld s a fán, i l l e t v e az ágakon négy esztendeig is m e g m a r a d . H í m virá gai többnyire a k u r t a hajtások tetején, termő virágai p e d i g a l e v e l e k tövében fejlődnek. A termő virágból, az apró barkák húsos m u r v a p i k k e l y e i n e k összenövéséből k i s bogyó, ún. toboz bogyó k e l e t k e z i k , a m e l y eleinte zöld, később fekete és h a m vaskék lesz. Ebben rejtőzik a három kemény, felfelé három élű m a g j a . A boróka fájának, de különösen tobozbogyójának felhasználása már a történelemelőtti időkben kezdődött. B i z o n y o s fák és b o k r o k a h a j d a n k o r b a n különös megbecsü lésben részesültek. A z ősi germán népeknél több más növény
m e l l e t t a borókabokor is megkülönböztetett tisztelet tárgya v o l t , m e r t a jóságos és sok e m b e r e n segítő F r a u K r a n e w i t t n e k v o l t a bokra. Németország északi részeiben, de T i r o l b a n is, a boróka K r a n e w i t t néven varázslatellenes szer hírében állott. Rügen szigetén például a ház alapköve alá boróka ágakat t e t t e k , m e r t az v o l t a hiedelem, h o g y a „rossz szellemek" így n e m lépik át a ház küszöbét. Westfalenben azt tartották: se gítségével a t o l v a j a r r a kényszeríthető, hogy visszahozza az e l l o p o t t h o l m i t . E n n e k az v o l t a módja, hogy a m e g l o p o t t n a p f e l k e l t e előtt k i m e n t egy borókabokorhoz, b a l kezével k e l e t i irányban l e h a j t o t t a a földre és í g y szólt a b o k o r h o z : ,,Boróka, lehajtlak, megnyomkodlak s addig hagylak így, amíg a tolvaj (s ekkor megnevezte a gyanúsítottat) vissza nem hozza ellopott holmimat." Háromszor elismételte ezt a „varázsigét", m a j d köveket t e t t a l e h a j t o t t b o k o r r a s azokat a d d i g hagyta ott, amíg az ellopott tárgyak vissza n e m kerültek az eredeti gazdájához. Más h e l y e k e n és vidékeken mogyoró- v a g y bodzabokor ágával t e t t e k í g y a m e g l o p o t t a k megfelelő ráolvasással. A boróka felhasználása m i n d i g is sokoldalú v o l t . Vékonyabb ágaiból, hajtásaiból már az ókori pásztor is ostornyelet, f u r u lyát, szerszámnyelet, b o t o t és több, különféle f a r a g o t t h o l m i t készített, törzse alsó részének és vastagabb gyökerének hullá m o s fáját pedig már a reneszánsz asztalosa ügyesen felmetszve asztalkák l a p j a i u l alkalmazta. Bokrát, i l l e t v e a n n a k egy-egy ágát o l y a n h e l y e k e n , ahol más fenyőfajta n e m v o l t , dísznek, koszorúnak, sőt karácsonyfának is használták. Bogyója, a m e l y m i n d e n h a r m a d i k évben érik be és kesernyés-édes ízű, erős, balzsamos illatú, m i n d e n időben gyűjtött és k e r e s e t t gyümölcs v o l t és m a is az. Hatóanyagait még m i n d i g n e m állapították m e g teljesen. A múlt század harmincas-negyvenes éveiben már tudták róla, hogy könnyű, fehéres éterikus olajat, viaszt, különleges gyantát, ecetsavas és almasavas mésszel kapcsolatos c u k r o t , g u m i t , rostot és v i z e t t a r t a l m a z . E z t jegyezte f e l róla 1842-ben, Bécsben megjelent „Die M e d i c i n a l Pflanzen" című könyvében
E n d l i c h e r István, tudós hazánkfia is, akiről néhány szóval i t t is i l l i k megemlékeznünk. Pozsonyban született, ahol atyja tisztiorvos volt. Eleinte a bécsi érseki szemináriumban papnak készült, de 1826-ban kivetkő zött és az udvari könyvtárnak tisztviselője lett, később pedig a bécsi egyetemen a botanika professzora, a növénykert igazgatója és az orvosi fakultás tagja. Mint könyvtáros, tanár és orvos nagy szabású irodalmi tevékenységet fejtett k i . Foglalkozott az ókori remekírókkal, a középkori latinistákkal, a kínai nyelvvel, a magyar történeti forrásokkal és előszeretettel a botanikával, amelynek te rületén növényrendszert is alkotott. Életrajzírói feljegyezték róla, hogy egész magánvagyonát a tudományos kutatásokra fordította. Egyesek szerint anyagi zavarai miatt, mások szerint hazájának szomorú sorsa és magyarságával kapcsolatos gyakori megaláztatása miatt 1849. március 28-án strichninnel önmaga vetett véget életé nek. I p o l y i Arnold Magyar mythologia című művet Endlicher Ist ván emlékének ajánlotta. M a már többet t u d u n k a boróka hatóanyagairól, de talán még m i n d i g n e m eleget. A külföldi kémikusok, például J . D o n a t h szerint a boróka m y r c e n t és sesquiterpen-féléket magá b a n foglaló éterikus olajat ( h u m u l e n t ) , j u n i p e r i n t , h a n g y a savat, ecetsavat, almasavat és némi oxálsavat, viasszerű zsírt, zöld-barna gyantát, pektijnt, p r o t e i n - a n y a g o k a t , i l l e t v e p r o t e i d e k e t és c u k r o t t a r t a l m a z ; mások szerint, különösen az örsgebb m a g c h o l i n t és valeriánsavat is. A bogyó o l a j t a r t a l m a 0,5—1,2%, az éretlen bogyóban több, az érettben kevesebb. Néhai j ó Kátai Gábor orvostudor, a Természettudományi Tár sulat első titkára szerint 8 font éretlen bogyó 24 obon, 8 font érett bogyó csak 6 obon olajat ad. A háztartásokban a boróka bogyói a vadhúsok, a sültek, a mártások, saláták, sőt a nyers kosztok fűszere. A megszárított bogyóval, v a l a m i n t a boróka megszárított és felaprított fájával szokták füstölni, v a g y pedig főzni a sertés- és a birkahúst, amitől f i n o m ízt és i l l a t o t kap. s ugyancsak a száraz bogyót és az apróra vágott g a l l y a k a t használják füstölőszernek is. Egy időben a boróka füstjének pestist űző híre is v o l t . Sok helyen a g y a l u l t , sós káposzta közé
is h i n t i k a bogyót, h o g y a káposzta nyerseségét enyhítse. A régi német füveskönyvek szerint bármilyen ételhez tehető és o l y a n g y a k r a n is tették, hogy a bogyót „aroma G e r m a n o r u m " - n a k is nevezték. Már néhány szeme is jól megrágva — írták — nemcsak a g y o m r o t üdíti, de a száj rossz szagát is e l tünteti. A z északi vidékeken, a h o l a szegényes flóra csaknem m i n d e n egyes tagját igyekeznek élelmiszerül felhasználni, v a j j a l és tőkehallal is eszik a borókabogyót. A hegyvidéki boróka különben j o b b az alföldinél, bár ennek c u k o r - és o l a j t a r t a l m a nagyobb, de ízben, aromában e l m a r a d a hegyvidéki mögött. A boróka sokféle e x t r a c t u m n a k , u n g u e n t u m n a k és c o m p o s i t u m n a k az alapanyaga v a g y fontos tartozéka. A z érett b o gyók szétzúzása után vízgőzdesztillációval készül a boróka olaj, ez a színtelen v a g y halványsárga, esetleg zöld színű, saját ságos illatú, balzsamos, kesernyés, csípős ízű, mozgékony f o lyadék, a m i t gyógyszerül, h a j v i z e k alkotórészéül, továbbá likőrkészítésnél használnak. A borókaolaj fő alkatrésze E r d e y G r u z T i b o r Vegyszerismeret c. műve szerint alfa-pinen, továbbá k a m f e n , k a d i n e n és t e r p i n e o l . A bogyók általánosan i s m e r t terméke a borovicska, a fenyővíz, a németek Steinhäger-je, a franciák genevrette-je, az angolok g i n - j e . A b o r o v i c s k a úgy készül, h o g y a bogyókat vízzel megtörik, m a j d a cukrát er j e s z t i k s a képződő szeszt lepárolják. A z így előállított pálinka 40—60 fokos szeszt tartalmaz, azonfelül csekély mennyiségű illó olajat, amitől a sajátos zamatot k a p j a . N e m m i n d e n b o r o vicskának nevezett pálinka készül közvetlenül borókából, h a n e m úgy, hogy 50 fokos szeszt kevés borókaolajjal m e g szagosítanak. Hasonlít a borovicskához, de mégsem az, és n e m is tekinthető az i l y e n álborovicska házi gyógyszernek, m i n t az igazi. A fenyőbor, i l l e t v e a fenyőégettbor (fenyővíz) készítésének módját Mátyus István, Küküllő- és Marosszékből egyesült vár megyék physikusa „ Ó és új D i a e t e t i c a " című, 1789-ben m e g j e l e n t műve negyedik kötetében írta le.
A francia parasztok addig hagyván a fenyőmagon a vizet, míg az magában megforr és csípős boríze és szagja lészen. A z t sok helyen bor szűkiben gyomrok melegítésére, vizeletök hajtására bor helyett kedvesen isszák, vagy addig tartván, míg forrása elmúlt, égett bor nak kifőzik, amelyben az olajnak többé semmi, vagy igen kevés nyoma tapasztaltatik. Ezt a főnek, vagy az inaknak hideg okból
Fenyő-liktáriurn tartó edény. (Az Oi'sz. Orvostörténeti Könyvtár gyű j teményéből). támadt nyavalyái ellen egy kanálnyit bevéve, béinnya nagyon hasznosnak tartják. Ezt köztünk is Csik-Székben, ahol a fenyő magnak nagy divatja van, fenyővíz név alatt bőven készítik és árulják. Leírta Mátyus a fenyő liktárium, a fenyővíz, vagy ahogy a patikában nevezik, a „Roob juniper!" készítését is. Ezt sokan „né met terjék"-nek, theriáknak is nevezik, „minthogy a német pa-
rasztok jóféle térjék helyett gyakran élnek vele, egy-egy kötingnyit jó borban, vagy ecetbe bevévén. Fenyővízbe elegyítvén igen dicséretes gyomorerősítő és vizelet űző elixir lészen belőle." Megemlítjük még a z t is, hogy télen sok madárnak szinte egyedüli tápláléka a borókabogyó. Szereti a nyírfajd, a csá szármadár, a h a v a s i csóka, de különösen a fenyvesmadár, i l l e t v e a fenyőrigó. A z o k b a n az esztendőkben, a m i k o r bőséges a borókatermés, n a g y csapatokban l e p i k e l a borókásokat. M i n d északi otthonában, m i n d telelő területein a n a g y m e n y nyiségben fogyasztott borókatermés a n n y i r a átjárja a fenyves madár egész testét, h o g y húsának íze az ínyesek szerint pá r a t l a n a maga nemében, különösen, h a füstölt szalonnaszele t e k k e l b e b u r k o l v a sütik. A boróka o r v o s i felhasználásáról sokat írtak az ókori o r v o sok. Hippokratész is gyógyított az ,,arkeüisz"-szel v a g y „arkeüthosz"-^szal, a borókával, a m e l y n e k görög nevét az „arkeó szóból származtatják, a m i a n n y i t j e l e n t , m i n t védeni, segíteni. A z időszámításunk második századában élt Galenus, az ókori orvostudomány legkiválóbb képviselője, ezt írta: :>
,,Az arkeüthisz, vagyis a borókabogyó csípős, kissé édes, össze húzó és fűszeres. Felmelegíti, tisztítja a májat, a vesét, ritkítja a vastag, nyúlós nedveket és ezért egészségettévő szernek tekintendő. Sok táplálékot nem ad az embernek és nagyobb mennyiségben megterheli a gyomrot és fejfájást okoz." A z ókori orvosok megállapításait összefoglaló P l i n i u s t e r mészetrajzában v i s z o n t a r r a u t a l t , h o g y a borókát felfúvódás, láz és köhögés ellen használják, d a g a n a t o k r a teszik, s azokat k e n i k olajával, a m i t a magok szétdörzsöléséből k a p n a k , de kígyóharapás ellen is j ó : „Biztos szernek mondják a kígyók ellen a boróka fűrészporát, ha azt odahintik, ahol a kígyók tartózkodnak." P l i n i u s magyarázói szerint elhihető, hogy ez a szer hasznos lehet i l y e n célra, m e r t a kígyók a szagok iránt rendkívül ér zékenyek és az erős szagú anyagoktól elhúzódnak. Alátámasztja
ezt a Kígyók megfutamításáról, i l l e t v e a borókabokrok elkerü léséről szóló, sok h e l y e n még m a is hangoztatott véleményeket néhány Afrika-kutatónak az a megfigyelése, h o g y Libéria kígyókban bővelkedő vidékein a bennszülöttek, h a o l y a n u t a k o n járnak, a h o l s o k a csúszó-mászó, lábukat és alsó lábszáru k a t fokhagymával k e n i k be, í g y nincs m i t t a r t a n i o k a kígyók tól, m i v e l azok a f o k h a g y m a szagot elkerülik. A boróka fűrész porának kígyóűző tulajdonságát megemlíti d r . L u d w i g R e i n h a r d t „Kulturgeschichte der N u t z p f l a n z e n " című könyvé b e n is. Megemlékezett a boróka, a „Wachelterboum" gyümölcsének o r v o s i hasznáról és értékéről H i l d e g a r d , a b i n g e n i apácafőnök nő, az első német orvosnő, a X I I . századból származó Physica című könyvében. E b b e n a k o r b a n o l y a n k e d v e l t és népszerű v o l t a boróka, h o g y még Assisi Ferenc is megörökítette, m e r t a F i o r e t t i b e n a J u n i p e r u s n e v e t a r r a a jámbor és együgyű fráterre ruházta, a k i hadilábon állt az enyém és t i e d fogalmá v a l s az alamizsnáskodást, ha tehette, m e g n e m engedhető szertelenséggel g y a k o r o l t a úgy, h o g y még csengettyűket is l o p o t t az oltár mellől, hogy azokat Isten nevében a szegények n e k ajándékozza. M e g e n b e r g i Konrád mester, a középkori skolasztika e g y i k művelője, a k i németre fordította A l b e r t u s M a g n u s tanítványának „ D e n a t u r i s r e r u m " című művét, azt írta, hogy a boróka felüdíti a fáradt tagokat és k i g y a k o r t a elfárad, aludjék a borókabokor árnyékában. Ez a j a vallás való színűleg a Bibliából ered. A K i r á l y o k első könyvében ugyanis, a h o l arról v a n szó, h o g y Éliás e l f u t Jezabel elől, a következők olvashatók: „ . . . és a pusztába mérte egy napi járó földre. És amikor odajutott és egy gyalogfenyő alatt ült, könyörge lelkéért, hogy életét megmentse . . . És lefeküvék és elalvék a gyalogfenyő árnyékában; és ime az Űr angyala illeté őt és monda neki: K e l j f e l és egyél. Miután evett a fejénél talált hamuban sült cipóból és ivott az edényben talált vízből, ismét elaluvék. . . . M i k o r o n újból felkelt, evék és ivék, azon étel erejével negyven nap és negyven éjjel jára az Isten hegyéig, Hórebig..."
Dicsérték hasznosságát a X V I . század n a g y füvészorvosai, így H i e r o n y m u s B o c k , a k i t T r a g u s néven is i s m e r t e k , azután Jacob Theodorus, a k i t szülővárosa, B e r g z a b e r n után Tabernaem o n t a n u s n a k is neveztek, továbbá a neves orvos és Dioscorides magyarázó P i e t r u s A n d r e a s M a t t h i o l u s , a k i skorpióellenes szert is készített a borókabogyóból és a többiek m i n d a m a gyar füvészekig, M e l i u s Juhász Péterig és B e y t h e Andrásig, a k i n e k Fives könyvében a következők olvashatók: „Juniperus, magyarul magos fenyő fa, ollyan a gyümöltse mint egy bors szöm. A z magos fenyőfa meleghitő es igön száraztó az magua kedigh annal is melegb természetű es egykevéssé szorító. Az fenyő magot i d meg borban főve, igen io hurut ellen, tidönek es mellynek fájása ellen, vizeletöt indít, megszakattnak igön io. Ha sokat eszöl az fenyőmagban, az gyomornak es feynek árt. Az fenyőviz hasat és könyves szemöt gyogyt. Az fenyő magh törve t y k mony es tömiennel özve, szöm dagadast gyogyt." A boróka különben, miként azt M a g y a r y - K o s s a G y u l a meg állapította, a m a g y a r flórának o r v o s i és néprajzi szempontból is a legérdekesebb növényei közé t a r t o z i k . A westfáliai népi szokás, amiről már említés történt, nálunk sem v o l t ismeret len, de gyógyítást szolgáló formában. Mátyás király u r a l k o dásának utolsó éveiből, 1488-ból származó nyelvemlékünk, a m e l y „bagonyai ráolvasás" néven ismeretes, m e r t a Nyáryak bagonyai levéltárából került elő, a következő l a t i n és magyar nyelvű „utasítást" t a r t a l m a z z a : Szem dege deperditur. I t e m tribus vicibus debet juniperum secare cum gladio et totidem vicibus didere hec verba: ffenie váglak mire, arra hogy te vesey Jánosról az szemdeget. Tehát három ízben k e l l e t t nekivágni a k a r d d a l a borókának és u g y a n a n n y i s z o r elismételni a f e n t i varázsmondást, hogy e l vesszen a szemdög, v a g y i s az árpa, v a g y az o p h t h a l m i a más alakja, a m e l y b e n János történetesen szenvedett. B e y t h e már felvilágosodott e m b e r v o l t , prédikátor, a k i külföldi egyeteme-
k e n t a n u l t , ő a ráolvasás h e l y e t t már fenyővizet és tojásfehér jével és tömjénnel e l k e v e r t fenyőmagot ajánlott a szem e két nyavalyája ellen. A Fives könyv megemlítette a 'borókának, i l l e t v e a fenyőmagnak azt a tulajdonságát is, amelyről a l e g régebbi orvosi receptünk szól, nevezetesen hogy „bacca j u n i p e r i p u r g a t pectus", tehát a borókabogyó tisztítja a mellet, v a g y i s a tüdőt. A borókának e r r e a tulajdonságára való h i v a t kozás megtalálható Matthiolusnál is, míg más kortársánál n e m . Feltehető, hogy M a t t h i o l u s , a k i m i n t Ferdinánd, m a j d I I . M i k s a u d v a r i orvosa, összeköttetésben v o l t a magyarországi o r v o s o k k a l , a k i k sok gyógynövényt, küldtek n e k i Prágába, tudomást szerzett erről a receptről is, amelyről sokáig az v o l t a véle mény, hogy 1416 körül íródhatott, de M a g y a r y - K o s s a kiderí tette, hogy csak 1540 körüli évekből való lehet. A X V I . században a m a g y a r családi l e v e l e k b e n gyakran történik hivatkozás a fenyőmagra, m i n t a húsok fűszerére, de főként a fenyőmagolajra, m i n t a kéz- és lábszaggatások e n y hítőjére. Ebben az időben adta k i S t e i n Kristóf, kassai orvos ..Oleum j u n i p e r i , q u a r a t i o n e o m n i b u s fere h u m a n i corporis a e g r i t u d i n i b u s m e d e a t u r " című könyvecskéjét, az első m a g y a r országi gyógyszer reklámot, a m e l y b e n a borókaolajat a pestis,, podagra, paralízis, contractio, icterus, láz, gyomorfájás, szív es vesebajok e l l e n ajánlotta. A reklámnak eredménye is v o l t , kitűnik ez a kassai levéltárban talált kéziratból is, a m e l y sze r i n t a kassai borbélyok és k i r u r g u s o k még az 1600-as évek elején is a megcsömörlött polgárokat tetőtől t a l p i g fenyőmag o l a j j a l kenték be, h o g y nyavalyájuktól megszabadítsák. A borókát, a fenyőmagot többféle betegség e l l e n ajánlotta Pápai Páriz Ferenc (1649—1716), Kolozsvárott 1687-ben m e g j e l e n t és később több kiadást elért ,,Pax corporis, az e m b e r i test belső nyavalyáinak okairól, fészkeiről azoknak orvoslások módjairól való t r a c t a " című könyvében, a m e l y n e k alapján Erdély Hippokrátészének is nevezték. „Aki hasfolyásban szenved — írta — fenyömagot főzzön meg veres borban s annak levét igya vagy három nap éhomra melegen."' Könyvének a vízkórsággal foglalkozó fejezetében arra utalt, hogy e nyavalyában jók az izzasztó orvosságok is. Ehhez való a fenyő-
Az 1586-ban Frankfurt am Main-ban kiadott Matthiolus Kreuter buch címlapja (Az Orsz. Orvostörténeti Könyvtár gyűjteményéből).
mag is, amelyet darabosan össze k e l l törni, erős borban megfőzni s annak levéből egy jó csészével melegen jó hajnalban egy néhány nap egymás után i n n i , utána jól betakaródzni és feküdni jó da rabig, amíg a beteg megizzadt. A gyomorfájásnál is nélkülözhetet len fűszernek tartotta a fenyőmagot. Néhány érdekes természetrajzi adat m e l l e t t orvosoktól k a p o t t tanácsokat is közöl Veszelszki A n t a l 1798-ban m e g j e l e n t Fűszeres könyve. „Nálunk a gyalogfenyő —• írja — fa formában nem nő, hanem tsak tsöpöte bokor marad, de a Vátzi Nagy-szál hegy tetején ak korát, mint egy közönséges meggyfa, láttam. Sz. Mihály napja tájján szedik és tavasszal. Magról lehet szaporítani, de az második esztendőre szokott kikelni. A bogyóit ködös időben hasznosnak tartják éhomra enni, pestíses és egyéb egészségtelen időben jó a házakat kifüstölni véle. A fenyőmagot borban Cözve hasznos inni h u r u t ellen, a belső részt tisztítja, arénát, fövenyt, követ oszlat, ront. Egy vagy két l a t fenyőmagra valamelly nyakas (katyogós) üvegbe annyi égett bort töltenek rá, hogy a bogyókat belepje, a szájját bedugván négy nap áztatni hagyják, az alatt néha felráz zák, osztán leszűrik és pedig háromszor, más meg más magokra töltik, de a magvakba szivárkozott nedveket mindenkor k i facsar ják, a többihez ismét hozzá elegyítik. Ebből két kanállal meleg fejéiborban a Patiens bé vehet, osztán üljön málvából, szék-fűből ké szített ferdőben és nem jól lakott hassal, sem akkor kemény széke ne légyen. Az idő alatt, míg a fájdalmak meg szűnnek és a kő el megyén tőle, rózsavízzel kenettesse kezét, ábrázatját. Köszvényeseknek, podagrásoknak, taga elesteknek fenyő magból, gyenge ágaiból, le vakart héjából igen hasznos ferdőt készíttenek, mellyben azokat éh gyomorra a paroxizmus idején kívül megfcresztik, hogy aztán többé őket olly hathatósan ne ostromolja. A z olajjának még több haszna v a n a belső nyavalyákban, de kilső képen is, a fej fájjás ellen is szép haszna van, ha az ember haiántékját véle megkenik. Végre a fenyő pálinka is sokaknak kedves ital és hasz nos annak, aki égeti." Több füvészorvos is h i v a t k o z o t t a boróka hatásosságára a pestis ellen. A pestis a középkornak, sőt az újkor első száza d a i n a k ez a b o r z a l m a s járványos betegsége, az úgynevezett
fekete halál, még a X V I I I . században is többször felütötte fejét nálunk is. Cserey Mihály históriájában megemlítette, hogy a m i k o r Rákóczi Ferenc szabadságharcának vége felé, 1709-ben Erdélyben kitört a pestis, R a b u t i n , osztrák generális felszólította a szebeni d o k t o r o k a t , a d j a n a k sürgősen tanácsot a járvány leküzdésére. Ezek többek között azt javasolták, h o g y a házakat m i n d e n reggel füstöljék k i fenyőtövissel, v a g y i s borókával, és a lakosság fenyőmagot rágjon és fenyőmagos ételeket egyék. A b b a n az időben, ha híre kelt, hogy közeledő ben v a n a járvány, borókamáglyákat gyújtottak a városok, a f a l v a k t e r e i n és utcáin, h a d d tisztítsa a máglyák füstje a l e vegőt. A füstölés azonban, m i n t t u d j u k , m i t sem ért, de l e g alább mérsékelte a járvánnyal kapcsolatosan támadt pánikot. ,,A Székelyföldön a m a i n a p i g f e n n m a r a d annak az emléke — o l v a s h a t j u k M a g y a r y - K o s s a „ A hazai gyógynövények hatása és o r v o s i használata" c. könyvében — , h o g y az 1770—72. évi pestisjárvány alkalmával Szent Márton községben N a g y Szabó Balázs v o l t az egyedüli, a k i A p o s t o l o k oszlása hajnalán szedett borókabogyókból készített pogácsával védte m e g magát és cselédeit a ragálytól, a m e l y b o r z a l m a s mértékben tizedelte meg az a k k o r i Csík m e g y e lakosságát." A X V I I . és a X V I I I . században Franciaországban és Német országban sok önálló m u n k a j e l e n t m e g a j u n i p e r u s haszná ról. I l y e n v o l t például M i c h a e l Bapst 1605-ben E i s l e b e n b e n m e g j e l e n t és többször k i a d o t t „Juniperetum, oder W a c h h o l d e r G a r t e n " című fóliánsa, amelyről a b e r n i születésű A l b r e c h t H a l l e r , a gyógynövények kitűnő ismerője, az experimentális fiziológia megalapítója, a k i 1735-ben, 27 éves korában l e t t Göttingában az anatómia, a c h i r u r g i a , a kémia és a b o t a n i k a professzora, úgyszintén a francia D u p e t i t - T h o u a r s , a b o t a n i k u s , azt írták, hogy h a t a l m a s gyűjteménye a boróka valódi és sejtett tulajdonságainak. C h a u m e t o n 1817-ben Párizsban megjelent „Flore médicale" című könyve, a m e l y közölte a j u n i perus bibliográfiáját is, a „rob de genièvre" és a „genevrette" hasznát és hatásosságát magasztalva megemlítette, h o g y a boróka bogyóiból készült Leonardo F i o r a v a n t i , X V I . században élt olasz orvos életelixírje, Sennert pestisellenes labdacsa,
Z w e i f e r asztmaellenes füstölője, C h a r o n hathatós ellenmérge. F r i e d r i c h H o f f m a n n , a X V I I I . század első felében sokat emle getett német o r v o s egyik csodacseppje, v a l a m i n t a m e t z i Schroeder sebbalzsama. K o r u n k p h y t i a t r i k u s a i sem szűkölködnek a boróka dicséreté ben. Különösen a svájciak karolták f e l a boróka több irányú f e l használását. E u g e n Fischer „Unsere H e i l p f l a n z e n " c. Zürichben 1941-ben m e g j e l e n t könyve f e l s o r o l j a azokat az orvosokat, a k i k a boróka hatásosságát különösen kiemelték. í g y H u g o Schulz „Vorlesungen über W i r k u n g u n d A n w e n d u n g d e r deutschen A r z n e i p f l a n z e n " (1929.) c. könyvében a boróka tobozbogyóit, m i n t kitűnő vizelethajtó szert említi. A bogyókból készült b o rókaíz éppen o l y a n jó eredménnyel használható a g y e r m e k e k vesevízkórjánál, továbbá á krónikus r e u m a t i z m u s s a l és kösz vényes bajoknál és a hiányos menstruációnál. A borókaolaj alkalmazásánál —• írta —, a m e l y n e k a n t i s z e p t i k u s hatása a t e r p e n t i n o l a j h o z hasonló, a l e g n a g y o b b óvatossággal k e l l e l járni. M é g a bogyótól v a g y a n n a k levétől is tartózkodni k e l l , h a k i m o n d o t t vesegyulladásról v a n szó, m e r t a boróka izgatja a vese szövetét. E r r e u t a l különben a hazai i r o d a l o m is, a m i k o r k i m o n d j a , h o g y a borókakészítményeket veseizgató hatá suk m i a t t o l y a n vízkórok alkalmával, a m e l y e k m a g u k is vesegyulladással kapcsolatosak, vizeletelhajtókul n e m szabad hasz nálni. K u r t K l a r e , ismert .svájci tüdőspecialista élénken ajánlja a befőzött borókaié s a borókaíz használatát a g y e r m e k k o r b a n jelentkező tuberkulózis különböző formái ellen és megjegyzi, h o g y m i n d e n esetben az é t v á g y fokozásával rövid idő a l a t t a borókakészítmények alkalmazásával jó súlygyarapodást f i g y e l t meg. Szerinte a boróka fiziológiai hatása élénk anyagcserében és az o r g a n i z m u s fokozott aktivitásában és ellenállóképességé b e n nyilvánul meg. • F. E c k s t e i n és S. F l a m m 1933-ban B a d Wörrishofenben, K n e i p p Sebestyén e g y k o r i működési helyén k i a d o t t , K n e i p p növénykúrájával foglalkozó könyvükben a tobozbogyókat az ideges bántalmak, a bágyadtság, a tarkó fájás stb. e l l e n ajánlották. A svájci Eugen A s p e r a boróka b o gyójának és fájának stimuláló, erősítő és vizelethajtó t u l a j donságairól ír, ' és a mézzel k e v e r t borókabogyó főzetet emész-
tési zavarok, bélbetegségek, vesegyulladással n e m kapcsolatos vízkórság ellen, a fáját, i l l e t v e annak kivonatát a köszvény és r e u m a ellen, a borókaszesszel való bedörzsölést pedig az ágyékzsába, az i z o m r e u m a és a ficamodás e l l e n j a v a l l ja. És így l e h e t n e tovább f o l y t a t n i a felsorolását annak, h o g y az elmúlt évtizedek p h y t i a t r i k u s a i h o g y a n vélekednek a b o róka gyógyító tulajdonságairól és hasznáról. J o h a n n Künzle, a svájci K n e i p p , a k i — m i n t v a l a m i k o r Paracelsus — bejárta Svájc egész területét, felkereste a h e g y i f a l v a k a t , kikérdezte a pásztorokat, a favágókat, a szénégetőket, a kőfejtőket, a v a dászokat, a halászokat, az eldugott f a l v a k öregeit, h o g y t e ; t i bajaikat, betegségeiket m i l y e n füvekkel és miként gyógyítják. Künzle, a C h u r m e l l e t t levő Zizers lelkésze „Chrut u n d U c h r u t " című könyvében ezt írta a borókáról: „Ezen fán a jó Isten mindent gyógyszernek teremtett, gyökeré től egészen a csúcsáig. Fája, héja, ága, bogyója tisztítja, élteti és erősíti az összes szerveket, különösen pedig a gyomrot s ezért m i n den gyógy keverékbe be k e l l tenni és nemcsak a láz és a belső hévség elleniekbe. Olyan fürdő, amelyben ez a fa és lombozat ázott, kiválóan jó a reuma ellen." Természetesen nemcsak a Juniperus c o m m u n i s bogyóinak és fájának tulajdonítottak o l y a n gyógyító tulajdonságokat, aminőkről a f e n t i e k b e n v o l t szó, de megtalálták a boróka többi fajában, így a J u n i p e r u s nana-ban, a törpe borókában, a m e diterán vidék borókáiban, a J u n i p e r u s macrooarpa-ban, a nagy bogyójú borókában, v a l a m i n t a F i u m e környékén is g y a k o r i és hazánk más területein is megtelepített J u n i p e r u s o x y cedrus-ban, a m e l y arról nevezetes, hogy nagyszemű toboz bogyói úgy piroslanak, m i n t a korallgyöngyök. Főként e n n e k fájából és ágaiból állítják elő száraz lepárlás útján a boróka kátrányt, a p i x j u n i p e r i o x y c e d r i - t , v a g y a o l e u m c a d i n u m o t , ezt a sötétbarna, olajsűrű, k e l l e m e t l e n , füstös szagú, csípős, égető ízű folyadékot, a m e l y főként magasan forró szénhidro génekből, guajakolból és egyéb fenolokból áll és gyógyszerül használják főleg külső bőrbajok esetén. a
3
Orvostörténeti közi. — 2 i
33
Megjelenésében a c i p r u s h o z hasonló Európa déli, Afrika északi, Kisázsia n y u g a t i részein és az A r c h i p e l a g u s o n honos, több méter m a g a s r a növő J u n i p e r u s phoenicea, a m e l y n e k tűi örvben, hármasával állnak, tompák, a hátukon domborúak, tobozbogyója tojásdad, fás húsú, rozsdaszínű, később m e g sötétedő. Ez a régiek e g y i k ciprusa a sok közül. „Vöröses, j ó szagú fája ellenáll a rothadásnak", — miként ezt időszámítá sunk előtt a n e g y e d i k században élt Theöphrastus, görög f i l o zófus, P l a t o n és Arisztotelész tanítványa, a tudományos b o t a n i k a megalapítója írta — „és előszeretettel használják szerszámfá n a k " . A k k o r i b a n ezt a borókát k i s cédrusnak („kedros m i k r a " ) nevezték. Homérosz Iliásza szerint Priamosz, Trója királyá n a k ágya is i l y e n fából készült és ezért v o l t kellemes illatú. A z Odysseia s z e r i n t a veszedelmesen szép K a l y p s o n i m f a , A t l a s z bűbájos leánya lakhelyén, a m e l y Ogygia szigetén v o l t , a h o l Odysseus hét évig v o l t a n i m f a fogságában, a tűzhelyeken kedros fa égett és elárasztotta illatával az egész szigetet, A n i m f a l a k h e l y e körül égerfák, fekete nyárfák és jószagú c i p rusok nőttek, de v a l a m e n n y i közül a k e d r o s fák v o l t a k a l e g kedvesebbek. Szagos cédrus borókából épült A e a k a szigetén a bűbájos K i r k e . Héliosz n a p i s t e n és Perseis leányának g y ö nyörű palotája is, a m e l y b e n egy évig élt Odysseus, a k i t n e m csak K i r k e szépsége igézett m e g , de a cédrus borókák fensé ges illata, s ezért m e g is feledkezett társairól, a k i k e t K i r k e disznókká változtatott és csak a Hermésztől k a p o t t bűbáj törő fűvel t u d t a végül is kiszabadítani K i r k e varázsa alól. V e r g i l i u s más oldalról m u t a t t a be a cédrus borókát. A e n e i sében megemlítette, h o g y L a t i n u s , l a u r e n t u m i király l a t i u m i palotájában s o r b a n álltak az ősök cédrus borókából k i f a r a g o t t képmásai. P l i n i u s természetrajzából t u d j u k , h o g y a legszebb és a legjobb cédrus borókák Kréta szigetén, Syriában és A f r i kában nőttek. A fája örökkétartó, sem a férgek, sem a k o r h a dás n e m bántja. Ezért készítenek belőle istenszobrokat. B o gyójából készített b o r t ( v i n u m e j u n i p e r o ) az orvosok a z o k n a k ajánlják m i n t jótékony hatású üdítő i t a l t , „akik a f e g y v e r f o r gatásban v a g y a lovaglásban kifáradtak", írta P l i n i u s . A dél európai borókák a r o m a t i k u s bogyóit a mediterrán népek k ü -
lönben ugyanúgy és olyanformán, u g y a n o l y a n célokra hasz nálják az orvoslásban és a háztartásokban, m i n t a k e l e t i bo rókafajokét, v a g y pedig a nálunk honos közönséges borókáét. A z elmúlt századok füvészeit külön nemzetiségnek vélték és a borókától e l is választották a Közép- és Dél-Európa m a g a sabb hegyein, a P i r r e n e u s o k b a n , de az erdélyi Érchegységben is előforduló, száraz mésztalajokon vagy ritkás fenyvesek a l j növényzeteként tenyésző, zömök növésű, cserjeszerű J u n i p e rus sabina-t, a m e l y e t általában nehéz szagú borókának ne veznek, de lóciprusnak, ciprusfenyőnek, fásciprusnak, bécsi r o z m a r i n g n a k , sőt k e r t i c i p r u s n a k is m o n d a n a k . Tűlevelei négysorosak, aprók és pikkelyszerűek. Tobozbogyói feketék, később hamvasak. G a l l y a i n a k hegyében és bogyóiban u n d o rító, bódító szagú és mérges éteres olaj v a n , a m i t k i is v o n t a k és tinktúrát készítettek belőle. Ezt a borókafajt már D i o s z k o ridész, időszámításunk I . századában élt görög orvos is m e g említette az o r v o s i anyagokról (,.peri hülész iatrikész") szóló munkájában „bradys" v a g y „kratos" néven. A régi rómiaiak sabina-nak nevezték, m e r t különösen a sabinok, ez ősitáliai nép körében v o l t igen e l t e r j e d t a nehéz szagú boróka t i t o k z a t o s célú felhasználása. A sabina n e v e t az ókori költők tették ismertté. O v i d i u s és V e r g i l i u s többször is h i v a t k o z t a k rá, m i n t a m e l y n e k „a füstje az oltárokról szétárad és helyettesíti a tömjént". P l i n i u s a História N a t u r a l i s X X I V . könyvében azt írta, h o g y a sabinának két fajtája v a n : az e g y i k n e k a levele a t a m a r i s z k u s z h o z hasonló, a másikénak a ciprushoz, de m i n d a kettőnek o l y a n ereje v a n , m i n t a c i n a m o n u m n a k , vagyis a fahéjnak. Nemcsak „collectiones m i n u i t et n o m a s conpescit, i l l i t a hulcera p u r g a t " , vagyis kelevényeket kisebbít, évődő fekélyeket megzaboláz, f e l k e n v e daganatokat gyógyít, ezenkívül igenis sacer-t, azaz Szent A n t a l tüzét, m e g „carbunculus"-t, v a g y i s p o k o l v a r t osz lat, de ,,partus e m o r t u o s e x t r a h i t apposita et suffita", a m i m i a t t hírhedtté is vált. A középkor orvosfüvészei savina néven f o g l a l k o z t a k a n ö vénnyel, a m e l y n e k termesztését a „Capitulare de v i l l i s " néven i s m e r t királyi rendelet is megkövetelte. E z t v a l a m e l y i k K a r o 3 *
—
211
l i n g király, valószínűleg Jámbor Lajos a d t a k i 795 körül. A savina megtalálható az első m a g y a r nyelvemlékünkről, a H a l o t t i beszédről nevezetes Pray-kódex egészségügyi szabályai ban is. A kódex a X I I . és a X I I I . század fordulóján készült. E z után M e l i u s Péter Herbáriumában, m a j d a tizenhét évvel ké sőbb, 1595-ben m e g j e l e n t B e y t h e András Fives könyvében t a lálkozunk a sabinával, amelyről a két legrégibb m a g y a r nyelvű füveskönyvünkben a következők olvashatók: „Senyvet, rothadt vért viszön a vizeletön, ha borban meg iszod. Aszszonyember méhében az élő gyermeket meg öli és a ho'tat k i űzi. Borban és mézben ha iszod sárgaságot gyogyit. Levelével ha náthásokat fistölsz, meg gyógyulnak. Ha mézben meg főzöd az sabinát, minden feketségöt rútságot el tisztit ha kenyöd vele. Terhes asszonyállatot ne fistolj vele, mert meg öli és k i űzi a gyermeköt." M i n d a két füveskönyvünk „Boldogasszony ágá"-nak is ne vezte a magzatűző sabinát. Ez az elnevezés azonban n e m he lyénvaló, m e r t a m a g y a r mitológia szerint a Boldogasszony a szülő nők védője és oltalmazója v o l t és n e m a magzat elvesz tője. A Fűszeres könyv m i n d a h h o z , a m i t füveskönyveink írtak róla, még hozzátette, h o g y a m o l y e l l e n az álló ruhák közé is szokták r a k n i , nemkülönben a gabonahombárok közepére is markonként beteszik, h o g y azokat a „siséktől", a zsizsikektől megoltalmazzák. Kováts Mihály, orvos d o k t o r , „a Pesti Tudomány M i n d e n ség O r v o s Tehetségének tagja" 1835-ben megjelent „Magyar p a t i k a " című könyvében a sabinával f o g l a l k o z v a megjegyezte, hogy az orvosok ritkán és m i n d u n t a l a n n a g y vigyázattal a l k a l mazzák a sabinát, a lóciprust, és inkább külsőképpen hasz nálják. Szerinte A n t o n Haen, a hollandiai származású orvos, Mária Terézia udvari orvosa, a k i 1754-ben Bécsben megalapította híres klinikáját, égett borban áztatott sabina levelekből, mint tisztító és rothadás elleni szerből borogatást adatott a „csontfene és hát gerincfene ellen" és ugyancsak sabina levet, mint égető szert al kalmazott „orrcsombókok, vagyis nasipolypusok" esetében; végül pedig arra utal, hogy „a sabina olaját, amely szertelen, csípős, tü-
A gyalogfenyő képe Matthiolus Comnientaria i n sex libros Dio scoridis Anazarbei c. 1554-ben megjelent művében. (Az Orsz. Orvos történeti Könyvtár gyűjteményéből)
zesítő és izgató, sohasem kell rendelni szerfelett izgató ereje vé gett, ellenben külsőképen az olaj a köldökre dörgöltetvén, megöli a gilisztákat és ha magánosan, vagy kenőcsökkel elegyítve a szél ütött részekre dörgöltetik, a mozdulatlan tagokat mozgathatókká teszi." Régebben A u s z t r i a és Németország némely vidékén Fűáldó Mária ünnepén más növényekkel együtt a sabina b o k r o s ágát is megáldatták, talán azért, h o g y ártó erejét hatálytalanítsák. A r r ó l is v a n n a k feljegyzéseink, h o g y a babonák korában a nehéz szagú borókát a házak ajtajára vagy a mestergerendára is felfüggesztették, h o g y ezzel távol tartsák a háztól a boszor kányokat, v a g y i s ez a növény is azok sorába t a r t o z o t t , ame l y e t a rontás hatékony ellenszerének t a r t o t t a k . D e a t e m e tőkbe is ültették. Rapaics R a j m u n d , , A magyarság virágai" c. könyvében a f a l u s i temetők növényeinek eredetével és j e lentőségével f o g l a l k o z v a , megemlíti, hogy a solymári temető öreg sírhantjainak a nehéz szagú boróka, tehát a sabina v o l t a dísze, a m i t Solymár népe v a l a m i k o r egyenesen németországi hazájából h o z o t t magával. Érdekes v o l n a kideríteni, h o g y miért került a temetőkbe a sabina, amelyről már Diszkoridész és G a l e n u s is azt írta, h o g y „vivos necat et m o r t u o s e x t r a h i t " , \ a g y i s az élőket megöli és a h a l o t t a k a t kiűzi. Összegezve m i n d a z t , a m i t a sabináról évszázadok folyamán feljegyeztek, nyilvánvaló, h o g y olaja, de a fája i s mérges. B e l sőleg gyomorbélhurutot, vesegyulladást okoz. Külsőleg úgy hat, m i n t a mustárolaj, tehát i g e n erős h e l y i izgató hatása v a n , s ezért régebben például az ,,alopecia areata", a k o r o n g alakú kopaszodás kezelésében g y a k r a b b a n igénybe vették, de abor t i v célból is használták, a m i a legtöbb esetben halállal végző dött. Olajának h a t cseppje, a f a porának egy g r a m m j a is sú lyos mérgezést idézhet elő. Több országban, a h o l n a g y o n f e l burjánzott a s a b i n a olajával történő magzatelhajtás, szigorúan megtiltották, h o g y a nehéz szagú borókát a k e r t e k b e ültessék. Egy-másfél századdal ezelőtt Bécs környékén dívott n a g y b a n a sabinával való angyalcsinálás, e k k o r k a p t a a növény a bécsi r o z m a r i n g n e v e t . A r o z m a r i n g is a szerelem növénye v o l t , de éppen ellenkező értelmezésben: a gyermekáldásban bővelkedő
A sabina képe Matthiolus Comnientaria i n sex libros Dioscoridis Anazarbei c. 1554-ben megjelent művében (Az Orsz. Orvostörténeti Könyvtár gyűjteményéből).
szerelemé, a m i t k i f e j e z az a régi b e l g i u m i szólás-mondás is, h o g y a g y e r m e k e t n e m a gólya hozza, h a n e m az a r o z m a r i n g bokorban terem. M e g k e l l i t t említenem, h o g y a sabina gyümölcsészeti szem pontból sem kívánatos a gyümölcsöskertben. A Bonstedt szer kesztésében m e g j e l e n t Parey-féle ,,Blumengärtnerei ' arra u t a l , hogy a sabinát a körtefák közelében n e m szabad ültetni, m e r t a körtefát is könnyen megtámadhatja a „Gitterrost", t e hát a G y m n o s p o r a n g i u m sabinae nevű rozsda, a m e l y a nehéz szagú borókán sajátos, orsó alakú duzzanatokat fejleszt. A b e n nük levő évelő gombafonálzatból májusban sűrűn egymás m e l l e t t törnek elő a szarv alakú, 1—2 c m hosszú, nedves idő b e n kocsonyásan felduzzadó spóratelepek. A sárga s p o r i d i u m o k a szél útján a körtefa l e v e l e i r e kerülnek és o t t narancs sárga, fillér nagyságú f o l t o k a t idéznek elő és idő előtti levél hullást okoznak, a m i azután a termést is veszélyezteti. Ez a rozsda Amerikában máris rendkívül hátrányos a gyümölcs, i l l e t v e a körtetermesztésre. #
:
A J u n i p e r u s sabina-hoz hasonló, de n e m a n n y i r a k e l l e m e t l e n szagú és n e m is mérges a J u n i p e r u s v i r g i n i a n a , a v i r g i n i a i boróka, v a g y v i r g i n i a i cédrusfa, a „red cedar", a m e l y ÉszakAmerikában Floridáig és Űj-Mexikóig t e r e m . Dísznövényül 1664-ben hozták Európába, de i t t elkorcsosodott, cserjeszerű l e t t , hazájában ellenben tekintélyes fa, o l y k o r 30 méter m a gasra is megnő. Tobozbogyója szabálytalan alakú, felálló b a r násibolya színű és fehér csíkos. A m e r i k a őslakói, az indiánok valaminemű gyógyszert készítettek belőle. Fája pirosasbarna, megszáradva j ó szagú, könnyűsége ellenére is i g e n tartós és a szuvak a l i g bántják. Ezért hajópadlót, zsindelyt, különféle bú t o r t , dongát készítenek belőle, de főként szivardobozt és irón iát. A z európai ceruzagyárak évenként több ezer köbméter v i r g i n i a i borókafát használtak f e l az irónok burkául, sőt a né metországi iróngyárak nagyobb területen m e g is telepítették a v i r g i n i a i borókát. A z a k e l l e m e s i l l a t , a m i t ceruzafaragáskor érez az ember, n e m cédrus, m i n t általában h i s z i k , de a v i r g i n i a i borókafának a szaga. Irónok fájául különben a B e r m u d a szigeteken honos, szintén vöröses fájú J u n i p e r u s b e r m u d i a n a - t
is felhasználják. Érdekes faj ez abból a szempontból is, h o g y ága hegyén úgynevezett cédrusgubacs fejlődik, a m e l y e t termő helyén a férgek e l l e n használnak. A kertészeti és erdészeti szempontból f i g y e l e m r e méltó borókafajok ismertetésétől, de még a felsorolásuktól is, azok jelentékeny száma m i a t t e l k e l l t e k i n t e n e m , m e r t i t t n e m l e h e t a célom, h o g y m i n d e z e k e t bemutassam, bár ezek nagy részé n e k fája, héja, v a g y gyümölcse eredeti termőhelyükön g y ó g y szerül szolgál. Kétségtelen, h o g y lehetnek bennük is o l y a n , még i s m e r e t l e n és esetleg fontos hatóanyagok, a m e l y e k e t egy szer m a j d a tudomány igénybe vehet, m i n t a h o g y a nálunk is honos borókákban i s felfedezhetünk még o l y a n újabb a n y a gokat, szerves vegyületeket, a m e l y e k új módokat, lehetősége ket, eszközöket, i l l e t v e szereket bocsátanak az orvostudomány rendelkezésére. A juniperus-félék o r v o s i felhasználásának az ókortól a n a p j a i n k i g követett vázlatos felsorolása azonban n e m lenne t e l jes, ha röviden n e m emlékeznénk meg a X V I I . század máso d i k felében Európa-szerte i s m e r t és széles körben használt b a l zsamáról, a „balsamum carpaticum"-ról, i l l e t v e a „balsamum hungaricum"-ról, amelyről valóban azt lehet m o n d a n i , h o g y tőlünk i n d u l t e l hódító útjára. Nem úgy, m i n t a másik, a szintén hazánkkal kapcsolatos szer, a rozmaringból készült „Aqua Regináé Hungáriáé", a magyar k i rályné vize, amelyről Johannes Prevotius páduai orvostanár 1666ban. Hannoverben megjelent munkájában írt először. Készítési módjának a leírását, m i n t munkájában megjegyezte, egy régi bre viárium egyik lapján találta, amelyre maga Sancta Elisabetha, Hungáriáé olim regina írta sajátkezűleg. Az újabb kutatások során kiderült, hogy ennek az illatos rozmaringszesznek semmi köze sem volt Erzsébet hajdani magyar királynéhoz és az A q u a Regináé e l nevezés kitűnő fogás volt az ügyes olasz részéről készítményének elterjesztésére. M a már tudjuk, hogy rozmaringból már a X I I . szá zadban készítettek gyógyító fluidumokat s ilyenek előállításában nagy része volt különösen a nagytudású Arnaldus Villanova tanít ványának, a hányatott életű spanyol Raymundus Lullusnak. Pre votius, hogy korunk divatos szavával fejezzük k i magunkat, nagy
fantáziát látott a négy évszázadon keresztül kellően nem méltá nyolt rozmaringszeszben. Számítása kitűnően be is vált s a magyar királyné vize nemcsak keresett fájdalomcsillapító, de a kölni via megjelenéséig és elterjedéséig a legkedveltebb illatszer is volt, sőt a X I X . század elejéig csaknem minden állam gyógyszerkönyvében is szerepelt. Híre csak ekkoriban kezdett halványulni, s ezért írta 1847-ben „Virágkedvelő" című könyvében Tóthfalusy Miklós orvos tudor: „a magyar királyné vize idegen nemzetek hölgyeinek pipere asztalán ott foglal helyet, de bezzeg, honunkban m i tömérdek azon szépítő s illatáru cikkeknek száma, melyekért idegen ipar mezőkre árad, mert nem mondhatom, szivárog, azon véres verej tékkel gyűjtött pénz, mellyel honi iparmezoinket kellene lelkesen öntözgetni s felvirágoztatni minden lelkes magyar nőnek." Tóth falusy Miklós akkor még nem tudta, hogy a magyar királyné vize is az idegen ipar mezőkről került hozzánk. A m a g y a r balzsam, a m e l y n e k hatásáról és kellemességéről annak idején csodákat meséltek és azt hitték, h o g y a balzsa m o t szolgáltató fák csak az Északi-Kárpátokban, a Tátrában találhatók m e g , a külföldön ismertebb v o l t , m i n t nálunk, a h o l először készítették. K l e i n Mihály, a szepességi születésű evang. lelkész, a k i Eperjesen és Pozsonyban t a n u l t , felsőbb tanulmá n y a i t p e d i g a Saale m e l l e t t i Halléban végezte és m i n t lelkész Bártfán, Körmöcbányán és Pozsonyban működött, „Sammlung merkwürdigster N a t u r s e l t e n h e i t e n des Königreichs. U n g a r n " c, 1778-ban Pozsonyban, Lipcsében m e g j e l e n t könyvében tette szóvá tudós földije találmányát: „Der berühmter A r z t hat u m das Jahr 1640 ein Oel i m Früh jahre am Linbaume und desselben Strauche wahrgenommen, w e l ches v o n freyen Stücken aus den Spitzen der Aeste herausgeflos sen. Er henkte also Gläser an die Aeste u n d verwahrte solche bey der Oefnung sehr genau, damit das geistige Wesen dieses Balsams nicht verrauchen könnte. I n folgenden Zeiten, hat man so w o h l aus dem Strauche, als auch aus. Linbaume em dergleichen Oel ausgepresset. Der Gebrauch dieses kostbaren ungarischen Bal sams ist so w o h l äusserlich, als auch innerlich bestimmt worden. Aeuserlich zu allen frischen klein und grosen Wunden, auf w e l chen m a n m i t einer Feder täglich etliche Tropfen hineinflőset, und m i t einem gewichsten Tüchlein überbind det, heilet ohne ein
Mahlzeichen hinter zu lassen zu. Hernach heilet dieses der K i n d e r Ausschlagen am Gesichte, alsdann alle alte u m sich fressende Schäden. I n Podagra schmieret m a n m i t diesen Oele den schmerz haften Theil, so vergehet das Wüten der Schmerzen. Innerlich des Morgens und Abends, ehe m a n sich schlafen legt, zu sieben bis neun, oder mehr Tropfen i n W e i n genommen, wiedelstehet allen "Verstopfungen der Leber u n d Nieren, treibet den Sand und Nie renstein, w i e auch langwieriges Hauptweh weg. Ist auch ein v o r treffliches M i t t e l für Lungen u n d Schwindsucht." Külföldön már korábban is jól ismerték a m a g y a r balzsa m o t . R o b e r t J o h n T h o r n t o n , d o c t o r medicináé, a G u y ' s H o s p i t a l b o t a n i k a i előadója „ N e w F a m i l y H e r b a l " című, 1810-ben L o n d o n b a n megjelent könyvében megemlékezvén az évtize dek óta használt „Hungárián balsam"-ról, dicsérte a n n a k haté konyságát a sebek gyógyításánál, a fekélyek eltávolításánál, a zúzódásoknál és m i n t kitűnően bevált szert ajánlotta . r e u m a , izombénulások, v a l a m i n t köszvény ellen, és felhívta olvasói n a k figyelmét, h o g y m i n d e n egyéb ide vonatkozó tudnivaló megtalálható a „ D e balsamo h u n g a r i c o " c. értekezésben, a m e l y n e k szerzője dr. C h r i s t i a n ab H o r t i s of Käsmark. A „ N e w F a m i l y H e r b a l " - b a n említett személy n e m más, m i n t A u g u s t i n i Keresztély, akiről Weszprémi István debreceni orvos, a k i Debrecenben, m a j d a külföldi egyetemeken, így a zürichi, több németalföldi, aztán az o x f o r d i és a c a m b r i d g e i egyete m e k e n végezte o r v o s i tanulmányait és 1756-ban választották D e b r e c e n városának tisztiorvosává, emlékezett m e g a m a g y a r o r v o s o k életrajzait tartalmazó „Succincta m e d i c o r u m Hungá riáé et T r a n s y l v a n i a e biográfie" című, 1774—1787-ben Lipcsé b e n m e g j e l e n t négykötetes munkájában. A kárpáti vagy a magyar balzsam feltalálója, Augustini K e íesztély 1598. december 6-án született Késmárkon, német egyeteme ken, Jénában, Lipcsében, Wittenbergában hallgatott orvostudomá nyokat, Baselben pedig tanítványa volt Gaspard Bauhin-nak, az orvosnak és botanikusnak, a k i berekesztvén a „patres botamcol u m " , a botanikus atyák sorát, a botanikai vizsgálódásokat a he lyes irányba terelte, igyekezett a faj és génusz között a határt meg v o n n i és a kettős nomenclaturát bevezetni, amit azután Linné tö-
kéletesített. Augustini 1622-ben tért vissza szülővárosába, amely nek orvosa lett, és rövid néhány év alatt olyan nagy hírnévre tett szert, hogy messze vidékről is eljöttek hozzá Késmárkra. I I . Ferdi nánd 1631-ben Bécsbe is hívatta, udvari orvosává nevezte k i és megengedte neki, hogy Késmárk melletti birtokán a természet tudományoknak élhessen. Bécsi tartózkodása folyamán botanikus kertet is szervezett s ezért „ab Hortis" előnévvel Ferdinánd nemes séget, kertet és fát ábrázoló címert adományozott neki. Augustini orvosi gyakorlatán kívül a természettudományok minden ágával foglalkozhatott, sőt egy természettudományi múzeum megalapí tásán is fáradozott. Bejárta az egész Szepességet, mindenfelé gyógynövényeket gyűjtött, 1640-ben megmászta a Tátra több csú csát, de erről szóló feljegyzései elvesztek. Ö volt különben a má sodik t a n u l t férfi, akiről tudjuk, hogy a Tátrát tudományos céllal bejárta. A z első Fröhlich Dávid, késmárki rektor volt, aki 1615-ben feljutott a lomnici csúcsra. Augustini 1650 augusztus 21-én halt meg, de az általa először készített balzsamnak már életében nagy híre és nagy keletje volt, a Felvidék kalandos vándorárusai, az olejkárok széthordták egész Európában, elvitték balzsamát az Atlanti-óceán partjáig és az U r a l lábáig. A m a g y a r balzsam, i l l e t v e a kárpáti balzsam, amelyről kü lönben kimerítő tanulmányt közölt E r n y e i József, a N e m z e t i Múzeum természetrajzi osztályainak v o l t főigazgatója, kiváló etnográfus és gyógyszerésztörténeti kutatónk, a G y ó g y szerészi Közlönyben, a vonatkozó feljegyzések és elsősorban K l e i n Mihály adatai szerint az ehető magvú P i n u s cembra, a cirbolyafenyő és az alhavasi fenyőövet alkotó P i n u s m o n t a n a , a törpefenyő v a g y henyefenyő, i l l e t v e kárpáti fenyő, szlovák n y e l v e n a „koszodrevina" gyantájából készült. Ezzel szemben Matunák Mihály történetírónk, a k i a Felvidék számos emlé két feltárta és felelevenítette, feldolgozta K o r p o n a város levél tárát, m a j d Körmöcbányának v o l t levéltárosa s az utóbbi he l y e n o l y a n régi receptre akadt, a m e l y közlése szerint a m a g y a r balzsam anyagaként a J u n i p e r u s c o m m u n i s olaját is megnevezte. "Eddig még n e m sikerült k i n y o m o z n o m , h o g y ez a szóbeli közlés nyomtatásban megjelent-e. A közlés m i n d e n esetre érdekes adaléka a m a g y a r balzsam szubstanciájának.
Ezért is k a p c s o l t a m be a b a l s a m u m h u n g a r i c u m megemlítését a juniperusról szóló ismertetésembe. A z orvossságos növények között is számon t a r t o t t boróka, bár évszázadok, sőt évezredek v i h a r z o t t a k e l fölötte, m a is a k tív és időszerű. A növény történetének tanulmányozása köz b e n több o l y a n a d a t r a és utalásra is akadtam, a m e l y e k m e g erősítik azt a véleményemet, h o g y orvosságos növényeinkről, a természet e csodálatos ajándékairól még m i n d i g n e m t u d u n k a n n y i t , a m e n n y i t kellene t u d n u n k , pedig a természet — m i n t G o e t h e m o n d j a •—• az egyetlen könyv, amely m i n d e n lapján n a g y és becses t a r t a l m a t ad nekünk. PE3KDME CoiYiaCHO paCTeHHfl
fl,J\
H
B ^aBnonpoiueAuiiie
JieneHHH
pacTeHneM Coo6iu,eHne ^peBHOCTii
CKHe
HCCJie^OBaHHIO ŐOJIbHblX,
T 3 K
n o
HCTOpHH Ky.IbTVpbl,
BpeivieHa
Jl.lfí 3 H a x a p C T B a .
c u r r a j i c f l MO>K>KeBe/ibHHK, 3na K O M H T jio
VCJIOBHH.
JieneŐHoe
nacToamero
npiiMeHH.incb
m i e n
Kai<
.TÔKapCTBÔHHblM
o KOTopoM roBopuTca
npiiMeHeHne
Bp6M6HH,
TaKHM
OÓOHTe.Tbllbie HapoAOM
B onepiíe. r
Mo>K>KeBe. ibHiiKa O T
B B . U V
ocoőeHHO
BeHrep-
•
ZUSAMMENFASSUNG Die Kulturgeschichte der Völker i n alten Zeiten zeigt, dass die zu abergläubischen Zwecken gebrauchten Gewächse gleichzeitig Heilpflanzen waren. Z u solchen Heilkräutern gehört der Wacholder {Juniperus), über diesen berichtet die Abhandlung. Sie macht uns m i t seiner ärztlichen Anwendung bekannt von A l t e r t u m bis auf die heutigen Tage m i t besonderer Berücksichtigung der ungarländischen Verhältnisse. Der Verfasser gibt einen Überblick hinsichtlich der Anwendung des Wacholders i m Verfahren der Volksmedizin, der Quacksalbe rei bis zu ärztliche Behandlung".
