Á jobbágyviiág és a szabadságharc. Balmazújvároson. Balmazújváros, 1988

Űjvárosi

Dolgozatok 3.

Á jobbágyviiág és a szabadságharc Balmazújvároson

Balmazújváros,

1988.

emléke

Űjvárosi Dolgozatok 3.

A jobbágyvilág és a szabadságharc Balmazújvároson

Balmazújváros,

1988.

emléke

Űjvárosi Dolgozatok 3.

A balmazújvárosi múzeum kiadványa Szerkeszti: Pozsonyi József

Lektorálta:

dr. Bartha

Elek

Megjelenik: a Balmazújvárosi Városi Jogú Nagyközségi Tanács támogatásával

Felelős kiadó: DR. GAZDA LÁSZLÓ megyei múzeumigazgató

ISSN 0134 — 0999 ISBN 01 8817 1

BEVEZETŐ

1947 júliusában a Magyar Néprajzi Társaság közgyűlésén Ortutay Gyula a széles körű országos gyűjtő akció megindításáról számolt be. Mondandóját a következő szavakkal vezette be: „1948. év következik, annak az évnek 100 éves évfordulója, mely dicső és tragikus eseményeivel olyan mély és maradandó nyomokat hagyott az egész magyar nép lelkében. Első feladatunk tehát ezeknek a hagyományoknak a pontos felmérése. A szervezés már megtörtént, a. kérdőívek elkészültek." A kérdőívek még 1947-ben az ország számos pontjára eljutottak. A 48-as Országos Bizottság tagjai 600, a szabadságharc jeles eseményeinek színhelyéhez közel eső helységet jelölték ki, ahol a kérdőívek alapján feljegyzésre kerültek azok az adatok, amelyek az eltelt 100 év alatt a népi emlékezetben megőrződtek. A gyűjtést finn példa nyomán igyekeztek úgy elvégezni, hogy a társadalom minél szélesebb rétege vegyen részt benne. A 48-as hagyományok rögzítése, lejegyzése természetesen mindenütt a helybeli értelmiség, tanárok, tanítók m u n k á j á t dicséri. így Balmazújvároson is Varga Antal általános iskolai igazgató vezetésével tanítók csoportja végezte a gyűjtést tanítványaik bevonásával, név szerint: Harangi Péter, Kalmár Zoltán, Kunkli Péter, Sárkány Imre, Szilágyi László és Virág Ilona tanítók és Bertalan Imre, Boda Irén, Brücher Ernő, Eszenyi József, Eszenyi Margit, Hűse Lajos, J u hász Ferenc, Karádi Zsuzsanna, Katona Gábor, Katona Sándor, Kerekes Etelka, Kovács Zsuzsanna, H. Nagy Gábor, Nagy Ilona, Zs. Nagy Irén, Schwarz Lívia, Szarvas Róza, Szilágyi Gabriella, Tar Gábor, Varga Antal, a községi általános iskola 1947/48-as tanévben VII. osztályos tanulói. Az országos mozgalom eredményeként húszezernyi adatot tartalmazó gyűjtemény került az ELTE Néprajzi Intézetébe, i

illetőleg a Néprajzi Múzeum adattárába. Ennek a hatalmas anyagnak a publikálása és tudományos feldolgozása csak részleteiben történt meg. Az egyes települések 48-as hagyományai önálló kiadásának azonban mégis van létjogosultsága, mert a 40 évvel ezelőtt lejegyzett adatokból nemcsak a nép történeti emlékezete, történeti tudata rajzolódik ki, hanem érzékletes képet kapunk egy ma néprajzi módszerekkel már megközelíthetetlen kor hétköznapjairól, a paraszti munka, a paraszti élet akkori rendjéről is. Hiszen az az adatközlő, aki 1947-ben 86 éves volt, még visszaemlékezhetett a múlt század közepére — s ha a paraszti száj hagyományozódás egyik törvényszerűségére gondolunk, mely szerint a szóbeli hagyományok elsősorban nem szülőről gyermekre, hanem generációs ugrással nagyszülőről unokára szállnak —, megkockáztathatjuk, hogy talán még korábbra is, s ez a kor egyébként ma már csak levéltári fondok között kutatva rekonstruálható. A témájuk alapján egymás mögé sorakoztatott szövegek — néhány népdal és rigmus kivételével — nem a kötöttebb szerkezetű folklórműfajok (monda, anekdota, ballada) csoportjába tartoznak, hanem az egyszerűbb veretű, kevésbé zárt ötvözésű paraszti emlékezések közé. A gyűjteményt lapozgatva a néprajzi érdeklődésű olvasót megörvendeztetik a fel-felbukkanó, ma már alig használt ízes nyelvjárási kifejezések, a földrajzi nevek és magyarázataik, valamint az alapmotívumok variációi. Sajnálatos, hogy a szövegek nem szakszerű, hű nyelvjárási lejegyzésben lettek rögzítve. A lejegyzők a köznyelvi normákhoz igazították a szövegeket, s csak néhol érződik az í-ző nyelvjárás zamata. Varga Antal egyetlen szöveg fölé írta oda félmondatos megjegyzését: „tájszólás szerint jegyeztem le". Igaz, ez talán a gyűjtemény legértékesebb részlete, a 86 éves Sajtos Imre elbeszélése. A téma szerint csoportosított szövegrészletek után a zárójelben lévő szám utal az adatközlőkre, a szöveggyűjtemény végén az adatközlők névsora nyújt bővebb felvilágosítást. A balmazújvárosi 1948-as centenáriumi gyűjtés közreadása remélhetőleg közelebb hozza a mai olvasóhoz, élettel tölti meg történelemkönyvek lapjairól ismert eseményeket és a paraszti elődök hétköznapjait. Magyari Márta

2

AZ 1848 ELŐTTI VILÁG — JOBBÁGY ÉLET, ROBOT TERHEK Jobbágyi szolgáltatások és járandóság 1848-ig nagyapámék, mint telkes jobbágyok a használt földért robotot 1 teljesítettek, mégpedig ember, ló és szekér. Hetenként 1—2 nap volt a robot. Az uraság h a j d ú j a lóháton j á r ta fel a falut, s megverve a kerítést adta tudtára a ház gazdájának, hogy melyik napon kell robotra menni. Nyáron főként a gazdaságban kellett dolgozni, míg télen sóért, fáért kellett menni a Tiszához, ha jól emlékszem Tiszalökre jártak. (16.)

Nagyapám telkes jobbágy volt. A Kis utcán (Batthyány utca) még most is ott áll a háza, úgy, ahogy volt. Elmondta sokszor, hogy robottal tartoztak az uraságnak. Ez abból állott, hogy hordani és szántani kellett. 1848-ban, amikor a robot megszűnt, akkor kapott 16 hold földet, vagyis egy fél telket. Ki mennyit dolgozott, annyi maradt nála a földosztás után. Ezt aztán később meg kellett váltani. (19.) Szüleim, Király Péter és Bányai Julianna házas zsellérek voltak. Földjük nem volt, robotra jártak hetenként egy-két napra az urasághoz. A földesurak ebben az időben már a Semseyek 2 voltak. Az uraság tiszttartói rosszul bántak a robotosokkal. Ha nekik nem tetszőén végeztek valamit, akkor az állandóan náluk levő korbáccsal vagy bottal agyba-főbe verték a szegény embereket. A zsellér jószága, ha betévedt az urasághoz, az többé nem került vissza a gazdájához, mert az uraságé lett. A kertek gerágyával voltak egymástól elválasztva. (9.) Apám 1831-ben született, Bordás Jánosnak hívták. Nagyapám telkes gazda volt. Amiért apám helyette elment nemzetőrnek, egy fertály földet adott neki. Egy egész telek föld 32 kishold volt. így az apám 8 hold földet kapott. 48 előtt még járta a robot. 32 napot kellett ingyen szolgálni az uraságnak. De ez csak papíron volt ennyi. Nem volt ennek sem vége, sem hossza. Az uraság embere vasárnap reggel járta be a falut, és úgy hirdette ki, hogy kinek melyik nap kell letölteni a robotot. Lóhátról szólott le minden jobbágynak, zsellérnek. Abban 3

az időben nem volt nehéz háztelekhez jutni. Itt a szomszédunk elhagyott telek volt. Nagyapámék használták. Az u r a ság embere egy kotlóalja csirkéért adta oda valakinek. Apám meg egy rúgott borjút3 kapott azért a portáért. (3.) Elődeim 1764-ben a sváb telepesekkel jöttek Újvárosra. Elébb Szoboszló alatt sátoroztak, később Böszörmény alatt. Vallásuk miatt üldözték ki őket Németországból. Újvárosra az akkori uraság telepítette le a németeket. Voltak köztük jobbágyok, zsellérek. Nagyapám zsellér volt, úgy tudom, csak 48 után m a radt a nevére 1 hold föld, m e r t lovas zsellér volt, ezzel szolgálta az uraságot. Hetenként kétszer jártak robotba. Ez nem tetszett a németeknek, m e r t úgy emlegették, hogy Németországban már nem volt robot. Minden után tizedet kellett fizetni. A juhok legelője u t á n is minden tizedik bárányt, ha az uraság legelőjén legeltek. A juhokat télen az udvarokon, utcákon tartották, ott etették még a csikókat is. A jószágtartó gazdahelyeken a Németfaluban is mindenütt voltak tüzelős ólak. Itt tanyáztak, barátkoztak egész télen. Ilyen tanyázó hely volt a malmoknál, külön tüzelő hely volt, ahol várakoztak a lisztre. Egy-egy kötés szalmát kellett vinni. Nagyon megszidták azt, aki kevés szalmát vitt. (12.) Lóháton járta be a falut az uradalmi h a j d ú és mindenütt elmondta, hogy mikor lesz a heti robot. Eleinte hetenként két nap volt. 1834-től hetenként egy nap. A telkes gazdákat és a házas zselléreket télen is jól kihasználták. A Hegyaljáig el kellett menni az uraság részére borért. A Semseyeknek Mádon volt szőlőjük. Oda kellett menni borért. Irigyelték a nagyapám sorsát a jobbágyok, mert jobb dolga volt, mert az uradalmi cselédeknek a vármegye sem parancsolt. M'ndenük megvolt, jól éltek. Mádon lett beteg, télen lrdegben boíH hoztak. Megfázott. Betegen hozták haza. Különben itt is volt szőlője a földesúrnak. A dézsmát a Kárhozott halomban levő pincébe kellett hordani. Sokat megátkozták azt a pincét, azért nevezik Kárhozat halomnak. Különben ezt a nagy dombot elődeink kosárral hordták. 4 Telkes gazdának, úgy tudom, 26 hold szántóföldje, 8 lábas jószágra való legelője volt. Kaszáló is volt, de ez a legelőn volt. A házas zsellérnek csak belső telke és egy lábas jószágra való legelője volt. (6.)

Nagyapám Harangi Sándor uradalmi h a j d ú volt. Az 1790-es években született. 1812-ben lett katona. Mikor megszabadult 4

A szabadságharc

emlékére 1898-ban állított Kossuth-szobor

eredeti

helyén

urasági hajdú volt. Nagyapámnak az volt a teendője, hogy 600 zsellért szólított robotra, s egy könyvbe beírta, hogy ki hány nap robotot teljesített. . . . Abban az is benne volt, hogy egyegy zsellérnek 1—1 legelője volt. Őket illette volna a mai Magdolna legelő. A jobbágyok legelője a telekföld két falu felőli dűlője lett volna. A zsellérek 1—1 forintot adtak össze, úgy pereltek, de egy éjszaka Halász Gábor bíró meg a többi megbízott eladták a zsellérek ügyét, így az egész lakosság közösen használta a legelőt. A mai Telekföldet Mária Terézia urbáriumának hívták a jobbágyok. Mikor 48-ban a jobbágyfelszabadítás meglett, a zsellérek is azt a földet tartották meg, amelyikben éppen dolgoztak. így sok igazságtalanság is történt, mert a jobbágyok közül voltak, akik kimardtak. (4.) János bátyámnak a robotkönyve is megvolt, a gróftól kapták. Most veszett el a háború alatt. Szép kis könyv volt. Az volt benne, hogy mennyi robot jár a lányoknak, asszonyoknak, a lóval, szekérrel mennyit kell az uraságnak dolgozni. Minden kilencedik dézsmát 5 az uraságnak kellett adni mindenből. Még a borból is. Az uraság szőlője a Bánomkertben volt. (31.) Dézsma Nagyanyám 48-ban 13 éves volt, nagyapám pedig 18 éves volt. Mi volt 48-ban, arról nem sokat tudok mondani. A szépnagyapámék is, nagyapám is jobbágy volt 48-ig. Állandóan fizették a dézsmát. A dézsma búzát a kis kastélyba kellett vinni, a bort meg a szőlőben lévő nagy pincébe. Minden 10 akó borból egy akó volt a dézsma. A pince még ma is megvan, de Hegedűs György kiszedette belőle a téglát és csak az üreg van meg. Ugyanis a szőlődomb az ő birtokát képezi. (25.) Büntetés A község bírájának elég nagy hatalma volt. A botbüntetés volt a leggyakoribb büntetés. A deres meg a bikacsök még 5

1867-ig használatban volt. A bikacsök ott lógott a falon a bíró hivatalában. Az uraság emberei is bottal jártak. Az ispánok megverték a jobbágyokat, zselléreket és cselédeket, aki nemes volt, nem szabad volt bottal bántani. Tar Péter nemes volt, elállott cselédnek. Szántottak az uraságnak. Arra jött Nagy Samu, az uraság ispánja. Nem tetszett neki Tar Péter m u n kája. Odament és végigvágott Tar Péter hátán. Tar Péter sem volt rest. Kikapta az isztikét6, és úgy vágta fejbe Nagy Samut, az ispánt, hogy összeesett. Ügy kellett hazavinni. Tar Pétert Kálióba vitték a bíróság elé, de csak két hetet töltött ki, m e r t nemes ember volt. (5.) Botos ispánok ügyeltek fel a zsellérekre. Ha a m u n k á t megnézni kimentek, teljes engedelmességet követeltek a zsellérektől. Aki ellenállott, azt deresre húzták. A piacon volt a deres felállítva, ahol 15 botot vertek rá. Voltak olyanok, akiket pellengérre állítottak. Különösen a nőket állították pellengérre, akiket nem verhettek meg. A pellengérre állítás azt jelentette, hogy a piac közepén szégyenszemre kikötötték. Nagyapám mesélte, hogy egyszer egy fiatal lány megesett, és azt is pellengérre állították, utána meg kikísérték a faluból. Így vigyáztak az erkölcsre. (20.)

AZ 1848 ELŐTTI GAZDÁLKODÁS Földművelés — nyomásos rendszer A jobbágyok földjei négy járásban voltak. 7 Három járás állandóan forgott. A négy járás a következő volt: Hát, Cuca, Nyilas, Kertalja. A gazdálkodás az 1923-sa tagosításig régi időktől fogva úgy volt, hogy pl. egy járásban az első évben tengeri volt, ezt Mihály-napkor 8 felszabadították, és mindenki törte a tengerit pár napig. így lopások nem történhettek. Mikor a csutka hazakerült, ebbe a földbe a második gazdasági évre vagy „csutka búza" került, vagy tavasszal árpa, vagy ritkán tavaszi búza. A harmadik évben lett ez ugar. így a föld minden harmadik évben pihent. Volt lucernás is egy járásban. Ez 4—5 évig volt kaszálás alatt. Aztán felszabadították, és egy 6

másik járásban vetettek lucernát. Szent György-napig 9 nem szántottak tengeri alá. Ekkor kezdték meg. A szántással egy időben pergették a szemet az eke nyomán. (6.)

Hűse János nagyapám jobbágy volt. 1/4 telek földjük volt. Egy telek föld tulajdonképpen 32 hold volt, azonban nem jártak el gazdaságosan a föld kimérése alkalmával. Nagyapáméknak hat hold földjük volt négy darabban, amit forgóként kellett használni.10 Fő termények voltak: búza, árpa, zab, tengeri. Állandóan volt takarmányuk is, erre a célra azonban az uraságtól külön béreltek területet. Sok jószágot tartottak abban az időben. Sokkal többet, mint ma, s úgy legelőre, mint takarmányra több szükség is volt. Nagyapámnak 4—5 lova, 6—8 darab szarvasmarhája, s 200 körüli birkája volt. Az állatok télen állandóan a háznál voltak. Nagy juhhodály volt a mostani kertünkben, mert ez a ház, a Batthyány utca 94. szám még a nagyapámé volt, arra emlékszem. A juhokat abban az időben nem fejték, hanem csak a szaporulatáért, húsáért s gyapjáért tartották. Kézi ollóval nyírták le a gyapjút. A földhöz legelő is volt. Egy telek föld után 8 legelő járandóság volt. Egy ház után egy. Egy járandóság alatt értettek kb. 2400 négyszögöl legelőt, amelyre egy nagy kifejlett állatot lehetett kihajtani. A falu alatt volt ez a legelő, még ma is az. Körülbelül 800 hold volt a területből az a rész, amit nem tudtak használni, mert vagy szikes volt, vagy pedig vízállásos. Mert abban az időben sokkal több volt az eső, hó, mint mostanában, különösen az elmúlt években, és voltak a legelőnek olyan sásas részei, amely egész nyáron keresztül nem száradt ki. A község amíg kicsi volt, a mai legelőn voltak olyan juh- és disznónyájak, amelyek nem jártak haza naponként a legelőről, de amint fejlődött a község, nőtt az állatállomány, s a legelő kicsinek bizonyult s az uraságtól Nagy-Karinkó pusztát bérelték ki főként a növendék marhának, ahol a nagyobb állatok, gulyák, ménesek voltak. (16.)

Szérűskertek, tüzelős ólak Többen voltak az Andrássyak, 1 1 de magtalanul haltak el. Egy kamarális tiszt jött le Bécsből Üjvárosra és azt mondta az újvárosi elöljáróságnak, hogy váltsák meg az egész határt. 7

De a vezetők nem álltak rá, és ezt felelték a tisztnek: „Földesúr, kell nekünk, m e r t nem jó k u t y a az, akinek gazdája nincsen." így kapták meg a Semseyek az osztrák uralomtól az ú j városi földet. Nagyapám parádés kocsis volt a Semseyeknél. Sok mindent beszélt abból az időből. A falu sem olyan volt, mint most. Víz vette körül a falut. A faluból gátakon lehetett a határba jutni. A lakóházakat össze-vissza építették, ahova a víztől lehetett. A piac felső részén volt a ráctemplom, ez később magyar református templom lett. E körül volt a sok ház, sűrűn, rendetlenül. Itt csak az asszonyok, gyerekek, öregek laktak. A gátak melletti partosabb részen voltak a szűrűskertek, ahol télen a jószágot tartották. Itt ólak is voltak. Az ólban középen tüzet is lehetett rakni. Itt éltek a férfiak. 1 2 ő r i z t é k a jószágot a farkasoktól, mert azok feljártak a kertekig és rárátörtek a jószágokra. A szűrűskerteket egymástól gané gerádják választották el, mert kevés volt a fa és nehéz volt hozzájutni. A birkákat is ezekben a kertekben tartották, meg az utcákon étették. De szívesebben tartották a határban, ahol legeltették télen is. Mihály-nap után felszabadították az egész határt a juhászoknak. Voltak a kertekben olyan tüzes ólak is, amelynek pendelykéménye13 volt. Körül a fal mellett padka féle volt vályogból vagy sárból. Itt tanyáztak téli estéken. Ügy hallottam apámtól, hogy ez a világ 1812-ben szűnt meg, akkor egyenesbe hozták az utcákat és a belsőségeket egy h e lyen mérték ki. Megszűntek a szűrűskertek, ahol nyomtatni is szoktak. Az ólak és a házak egy belső telekre kerültek. (6.)

Szőlőművelés Kevés dologra emlékszem vissza a régi időkből. Amit elmondok, azt szüleimtől, Csirkés Pétertől és Zabos Juliannától hallottam. Szüleim zsellér emberek voltak. így földjük nem volt csak 48 után. Az urasághoz jártak robotra hetenként kétszer. A földesurak ekkor a Semseyek voltak. A robotra járókkal szigorúan bántak az uraság emberei. 1812-ben 225 hold földet a földesúr szőlővel ültettetett be. Egy részét kiosztották kisembereknek, míg egy nagyobb darab megmaradt az uraságnak. A földért nem kellett fizetni az embereknek, hanem be kellett ültetni szőlővel, s mikor három év múlva termőre vált, attól az időtől kezdve minden év8

ben soronként egy icce14 bort kellett dézsmaként beszolgáltatni egészen 48-ig. Ekkor eltörülték a dézsmát és a szőlő m i n denkinek a tulajdonába ment át. Mikor a szőlő termőre forrdult, építtetett az uradalom egy nagy pincét, ahova a dézsma bort s az uradalom szőlőjében termett bort tették el. A "hegy megvan ma is, de a pince m á r el van rontva. De minden kis embernek a szőlőjében volt egy kis ház, a ,,pajta", amely r e n desen egy helyiségből állt. Itt voltak a szerszámok, ide h ú zódtak be rossz idő esetén, itt tartották a szüreteket. - A ház alatt vagy mellett rendesen pince is volt, ahol a gazdák a bort tartották, és innen vitték haza szükség szer irrt. .Szőlőérés idején nagy szüreti mulatságokat rendeztek kint a szőlőben. Bő u j j ú ingben és gatyaszárban jártak általában az emberek ekkor, de a szüreti mulatságok alkalmával különösen. r Nagy tűzijátékok is voltak ilyenkor. A s z ü r e t . alkalmával a" szőlőt kenderből készült taposózsákba rakták, s lábbal, kádban -taposták ki a szőlő levét. Aztán fából készült sajtóban 1 5 nyomták' ki : a még benne maradt levet. •«'• (18.) . : V &:t Apám 1830-ban született, sokat beszélt 48-ról,. d e - é n m á r kevésre emlékszem. Nagyapámék zsellér emberek voltak. A telkes gazdáknál vagy az uráságnál dolgoztak. Robotra is ke.lett nekik járni az uraság földjére. Ügy emlékszem, 52 foär pot kellett dolgozni. A telkes gazdáknak, ..szelőjük is volt. Kunkli Péternél megvan még a régi szőlőkönyv, úgyv emlékszem, 1812-ből. Hetedet kellett a szőlőhasználatért""fizetni: Ügy tudom, hogy a Kárhozott halom nem innen vetts ä nevét,-hógy ide hordták a dézsma bort, és azért kárhozták-.e^. hanem ormaié, hogy 48-ban volt ott egy nagy csetepaté/valami kis" futóharc. Ott elfogtak egy k s magyar csapatot á muszkák.-De ezt'.űsak mondják, lehet, nem is akkor nevezték el. Ap urnáktól úgy hallottam, hogy a telkes gazdák a saját u d v a r u k o n nyomtattak, az egész család dolgozott, de hívtak zsellérekét is segíteni. Egy-egy cseléd bére abban az időben egy d a r a b 1^2-éves--borijú, 1 rend ruha, 1 pár csizma és bennkoszt16 volt. (17.) Jószágtartás Apám, Dobi István 1850-ben született. Nagyapám, Dóbi Bálint zsellér volt. Kocsis volt Cs. Nagy Ferenc telkes gazdánál*, *Q

akinek a maradéka most is a Kossuth téren lakik. Elvette a Cs. Nagy Ferenc lányát. Nem nézték le a zselléreket még abban az időben. A jó dolgos kocsisok benősültek a jobbágy csalódba. 1850-ben vették meg a mai lakásunkhoz tartozó belsőséget Kecskés Gábor portájából. A mi telkünk, a Schwarczé, a Mihalikéké és a Kecskés Péteré akkor még egy jobbágy belsőség volt. Most négy ház van rajta. Az ősi porta a Kecskés Péteré (Bocskai u.). A mostani Schwarcz-ház helyén lévő régi házat is 48 körül építette nős fiának Kecskés Gábor. A nagy jobbágy porta így most négy emberé. Egy telek 32 hold volt. Ebben benne volt a kaszáló is. Egy egész telek után 360 négyszögöl volt a „kenderföld". Ez a Kaparás-zugban1"7 volt. Egy házas zsellérnek egy legelő illetősége volt. Egy egész telkes gazdának 8 legelő illetősége. Ügy tudom, hogy a nagyapám gyerekkorában a jószágot a hátulsó kertekben tartották. Itt ól is volt. Sok helyen hodály a birkáknak. Télen a faluban tartották a jószágot, még így is vigyázni kellett, mert a farkasok feljártak a kertekig. Nem tudok arról, hogy külön lettek volna ólas kertek. Szőlőt csak az váltott a földesúrtól, aki akart. A dézsmát a Kárhozott halomban lévő pincébe hordták. Más kötelességei is voltak: dézsma, tized, robot. Nagyon örültek, mikor negyvennyolcban eltörülték a robotot. (2.) A jobbágyoknak elég jó dolguk volt. Évente 6—7 disznót öltek, vagy birkát is, amennyit akartak. Ha felesleges szalonnájuk maradt, azt eladták a tótoknak, akik ide jöttek szalonnáért nyáron. Egész nyáron jártak ide szalonnáért. Pénzt adtak érte. Sóért Tokajba jártak szekérrel. Rozst vittek cserébe. Egy mázsa rozs 4 Ft volt, 1 kg só 8 krajcár. A jószágtartás igen nagy volt. Nagyobb, mint most. Akkor még több volt a legelő és kaszáló. A Karinkó, Malátom, Vókonya és Bakóc urasági kaszálók voltak. Ezt a lovas gazdák kaszálták felébe. Ez nagyon jó volt, mert 3—4 lóval kimentek kaszáláskor, s így a lovakat is jól tartották. (17.) VERBUVÁLÁS, KATONÁSKODÁS A feleségem édesapja, T. Kiss Gábor Kossuth katonája volt. Gyakran mesélte, de sokaktól is hallottam, hogy 48 előtt nem volt sorozás. Kötéllel fogdosták a legényeket. 5—6 német 10

Kéziratos

térkép 1789-ből

Az ún. Szik-et

körbefogja

a falu

katona kereste a fiatalokat. Apósomat is csak úgy tudták a katonáskodástól megmenteni, hogy kint a mezőn úgy rakták a boglyát, hogy a közepét üresen hagyták. Mikor észrevették, hogy jönnek a németek keresni, oda b ú j t el. Nem is találták meg, pedig a boglyát is sokszor összeszurkálták. (15.) Abban a korban még nem volt sorozás, mint ma. A legényeket toborzás ú t j á n vitték el. Ha a toborzás nem volt eredményes, a legényeket összefogdosták és erőszakkal elvitték, így volt ez 48-ban is. Azokat a fiúkat vitték el, akiknek nem volt házuk és még nőtlenek voltak. Nagyapám is nőtlen fiatal legény volt akkor. Hogy el ne vigyék, a szépnagyapám megnősítette 18 éves korában, és a Pacsirta utcán épített házat a számára. így maradt itthon a nagyapám. (25.) 1848 előtt nehéz volt a katonaélet, m e r t nem szívesen ment az ember katonának. A toborzás elől mindenki igyekezett elszökni. Mikor a legényeket fogdosták, már előre figyeltek a ház nőtagjai, hol jönnek. Nyáron nyomtatás alkalmával megtörtént a következő eset. Észrevette az asszony, hogy jönnek, és gyorsan szaladt a legényhez, átvette a nyomtató ló fékszárát. Bementek az udvarra is. Az asszony mondta a lónak: ,,Cu feljebb, kinn a lábad, húzd beljebb!" Ez előre meg volt beszélve. Valóban ez a legénynek szólt, hogy vigyázzon a szalma alatt, húzza beljebb a lábát. Közben a ló ment tovább. A legények, akiket elfogtak, meg az önként jelentkezők elbúcsúztak mindenkitől, és zenekísérettel, zászlódísszel mentek tovább. Bementek minden házhoz, megnézték, van-e alkalmas katonának való. A kíséret után szekerek is mentek és bort vittek magukkal. így toborzáskor az újoncok nem szomjaztak. . . . Visszatérve a legényfogdosásra, Szarvas nagyapámat m a j d nem elfogták, de azért sikerült neki is elmenekülni, és a szőlőnél talált menedéket egy rókalyukban. (11.) Legénykoromban gyakran magyarázták az idősebb emberek. hogy 48 előtt, mikor még katonafogdosás volt, hogy szöktek el a német elől. Legtöbbször a nyomtatás idején fogdosták a legényeket katonának. Kint a mezőn hamar észrevették, ha a b a j közeledett. Ilyenkor, akit kerestek elbújtatták a gazba, de úgy, hogy a nyomtató lovak nem mehettek rá. Már jóelőre kioktatták a középen levő ostoros kocsist, hogy mit kell mondani figyelmeztetés képpen, mintha csak a lovakat noszogatná: 11

„Kijebb, elébb, co feljebb, Kinn a lábad, húzd beljebb!" Ilyenkor, aki elbújt behúzta a lábát. Ha kérdezte a német katona, hogy hol van a fiatalember, csak annyit mondott a kocsis: ,.Errül nincsen, túl keresd!" Volt úgy, hogy hiába hányták fel a gazt, mégsem találták meg azt, akit kerestek. (15.) Nagy csapás volt a jobbágyfiúra, ha katonának fogták be. Akkor még kötéllel fogták a katonát. A legények elszöktek, és inkább betyárok lettek. Még 48 előtt így szökött el a katonaságtól Posta András. Betyár lett. Betyár inkább, mint az osztrák császár katonája. Ügy fogták el. 16 évet kapott és 1600 botot, évenként 100 botot. (6.)

48 előtt még nem soroztak, hanem toboroztak. A toborzáskor Öreg katonák jöttek ki a faluba. Ezek nagy mulatságot csaptak, muzsikaszóval járták be a falut. Ez volt a verbunk. Ez volt a verbunkos: Csapj fel pajtás katonának, Jobb dolgod lesz, mint apádnak Se nem kapálsz, se nem kaszálsz, Csak a kaszárnyában sétálsz. Mindig akadt, aki kezet csapott és elvitték katonának. (6.)

A verbuválásról a következőket hallottam. Cseh József újvárosi születésű verbunkos káplár volt Újvároson, ö táncolt, az osztrák katonák bált rendeztek, és így csábították a magyar fiúkat katonának. Akit így nem sikerült besorozni, azt erőszakkal vitték el. A fiatalok a Nagyszik18 nádasaiban bújkáltak a verbuválás elől. (19.) A katonának valót úgy fogdosták össze verbuválással. A verbunkos káplár végigjárta a falut cigánybandával, akit besoroztak, 18 évig kellett katonának lenni. A besorozás úgy történt, hogy akit besoroztak, az belecsapott a verbunkos káplár kezébe. Az a fejébe tette a huszárcsákót a katonának és így szólt: Csapj fel, öcsém, katonának! Ettől kezdve aztán nem lehetett kibújni a katonaság alól. A fiatalság igyekezett elmenekülni a sorozás e l ő l . . . Később a rendszeres sorozásra Nagykállóba kellett menni a legényeknek, mivel Újváros Nagykállóhoz 12

,,Inkább betyárok

lettek

..

tarttozott közigazgatásilag. 19 (5.) 1848—49-ES ESEMÉNYEK A márciusi események híre A 48-as márciusi eseményeket egy hét múlva t u d t á k meg Újvároson Kossuth Lajos kéziratos újságjából. A jobbágyok kint szántottak a határban, mikor hírül hozták nekik az újságot a faluból. Rettenetes volt a lelkesedés. „Felszabadultunk, felszabadultunk!" — kiabálta mindenki. Az ekéket úgy hagyták kinn a földeken, mindenki szaladt be a faluba. Az újság kézről kézre, háztul-házhoz, utcáról-utcára járt. Ügy olvasták. A harcokba is nagy lelkesedéssel mentek. A zsellérek is. Rögtön alakult egy kaszás csapat. Ezek voltak a nemzetörök. ö n kéntesek voltak ezek. Maguk élelmezték magukat és saját költségükön szerelték fel magukat. Erdélybe mentek le a románokat leverni. De amikor a tarisznya elfogyott, hazajöttek. Ezeket aztán úgy csúfolták: „Kolozsvárig, meg vissza!". Sok honvéd is volt. Ezeket m á r sorozták, de önként jelentkeztek sokan a honvédseregbe. Én még több 48-as honvédet ismertem: Tokaji Kiss Sándort, Csige Andrást, Csige Bálintot, Zsúpos Gábort. Ezek lovastól, nyergestől, fegyverestől jöttek haza a szabadságharc leverése után. (6.)

Nemzetőrök 48-ban kilenc felől támadták meg az országot. A honvédek mindenünnen kiverték az osztrákokat. Szégyenszemre az oroszok cárjához folyamodott a császár. így tudták csak leverni a szabadságharcot. 48-ban Petrovics József 2 0 kovácsmester egyenesítette a nemzetőrök kaszáját. A felesége híres bábaasszony volt. Ott volt a kovácsműhelye a Bethlen utca nyelvében, a katolikus Nagy utca21 sarkán, ahol most a kocsma van. 22 (6.)

Hajdúszoboszlón születtem lovashaj dú családból. Nagyapám sokat beszél az 1848/49-es szabadságharcról. Régen volt, mi13

kor mesélte, még gyerekek voltunk, alig emlékszem valamire. Azt sokszor beszélte, hogy Szoboszlón is voltak oroszok. Nagyon nagy fegyelem alatt tartották őket. Minden csoportnál külön őrség volt, azok jöttek-mentek, s a tisztek folytonosan ellenőrizték őket, hogy nem alusznak-e el. Az oroszok nem tagadták, hogy félnek. Mesélte, hogy az orosz őröknek menet közben ütemesen ezt kellett suttogni félhangosan: „Nye bojsza, nye bojsza! ' 23 Nem tudta senki, hogy ez mit jelent. Szoboszlón sok volt a piros pántlikás nemzetőr. Nagyanyám úgy beszélte, hogy ezek a Tiszához mentek volna harcolni. Mindenki maga szerelte fel magát és élelmezéséről is maga gondoskodott. Tarisznyát vittek magokkal. Fehér vászon tarisznyát. Még akkor is csúfolódva emlegették, hogy amilyen lelkesedéssel mentek a harcba, olyan gyorsan visszatértek Szoboszlóra. Még gúnvdal is volt róluk, amely így hangzott: „Lobog a piros pántlika, Virít a fehér tarisznya. Még az ágyú meg se robban, Már a gatya tele rottyan. Retirálj, retirálj! 24 Üjvárosig meg se állj!" Valami olyasmire emlékszem, hogy mondta nagyanyám az okát is, ami az volt, hogy mikor a Tiszánál meglátták az ellenséget, úgy megijedtek a nemzetőrök, hogy Újvárosig meg sem állottak. 25 Hogy ez volt-e a gúny vers igazi oka, azt nem állítom. Lehetett ez amolyan asszonybeszéd is. (27.) Helybeli honvédek Sokan voltak a faluban honvédek. Én T. Kis Sándort, Szanka Mihályt és Gál Lajost ismertem. A németek közt egyet sem ismertem. Kossuthot szerették, de a magyarokkal itthon sokat verekedtek. Még a nagyapám idejében a Sziken verekedtek a magyar és a német falu közt. Nem jártak egymáshoz mulatságba, bálba. Kevés volt az összeházasodás. A szőlőben is sokat összeverekedtek. (2.)

Honvédek 1848-ban tudomásom szerint a következők voltak: Csige András, az apósom, Csige Bálint, ez is atyafi volt. T. Kis 14

Sándor, Király János. Apósom lovon jött haza teljes felszereléssel. Azt mondták nekik: „Fiúk, fiúk, Görgei Világosnál lerakta-'a •' fegyvert,- mindenki mehet arra, amerre akar." (4.) Nagyapám, az apám apja 48-as honvéd volt. Szarvas Jánosnak hívták, még most is jól emlékszem, 1822-ben született. Klapka György hadseregében harcolt, innen van az, hogy minket csak úgy ismernek az egész faluban, hogy Klapka Szarvasok. (28.) Rózsa Sándor A betyárok is a szabadság zászlaja alá állottak. Hallottam, hogy Rózsa Sándort is elfogták egyszer a németek. Kíváncsiak voltak, hogy mit lehet azzal a karikással kezdeni. „Mindján megmutatom, csak engedjetek egy kis helyet" — mondta Rózsa Sándor. Ólomgömb volt a karikás végén. Felült a lovára. Nekiengedte a karikást, nekiugratott a körnek. Ütötte, verte az osztrák lovasokat és lovakat. Azok teljesen megzavarodtak. Így törte át a gyűrűt Rózsa Sándor. Megmutatta, hogy mi a magyar virtus. (6.)

Népdalok -•Az 1848-as szabadságharc idejéből a következő nótákra emlékezett nagyapám: Angliába csinálják a vasutat Azon viszik idegenbe Kossuthot. Gyepet csípek, f ü v e t rágok, mint a vad, Imádkozok, keljen fel a magyar had. Él az égben a magyarok istene, Bosszúálló mennyköveit szórja le. Egy másik ilyen nóta a következő: A muszka cár bagót rág, egye fene a gyomrát, hajja A muszka cár bagót rág, egye fene a gyomrát, h a j j a Megállj, megállj, te kutya betyár, Nem lesz tied Hercegovina, Mert a magyar nem enged Még onnan is kivernek, de hajja. (20.) 15

Nagyapám kis ember volt. Nagyanyám magas, karcsú nő. Csak úgy m e n t feleségül nagyapámhoz, ha beáll honvédnak. Ügy is lett. Mesélte nagyanyám, hogy Szoboszlón akkor ezt a nótát dalolták 48 n y a r á n : 1. Hallotta-e János bátya, Mit beszélnek a faluba, Hogy a tótok meg a rácok Ellenünk fogták a kardot? 2. Bíró uram is azt mondta, Akinek magyar szíve van, A kaszája éles legyen, Puha ágyon ne heverjen. A nemzetőrök Szoboszlón a várostól nyugatra lévő ún. Papramorgó nevű részen gyakorolták a célbalövést. K b : 3 km-re a várostól volt egy kisebb domb. Ide j á r t u n k ki gyerekkorunkban a dombból ólmot szedni. (27.) Ekkortájt dalolták ezt a nótát: Klopi felől szól az ágyú, bumm! Bécsi sógor j a j de bárgyú, b u m m ! Bús a sógor, mert a Lajtán hetek óta Áthallik a Kossuth-nóta. Megállj német, m a j d megbánod még, Hogy a m a g y a r t űzöd, bántod rég. Majd ha egykor kuruc kedvünk támad, K ; poroljuk a bundádat. (33.) Sok régi nótát hallottam az öregektől, de ilyen negyvennyolcas most csak ez jut eszembe: Gyertek lányok, most jönnek a honvédek. Egytől egyig tűzrőlpattant legények. Gyertek lányok, szedjünk nekik virágot, Annál jobban védik a szabadságot. (32.) A CARI CSAPATOK ÁTVONULÁSA BALMAZÚJVÁROSON Idősebb emberek sokat beszélték, hogy 1849-ben ide is bejöttek a muszkák. 2 6 Az utcákon mindenki kiabálta: „Jönnek a muszkák, jönnek a muszkák!" Sokan kimentek az utca nyelvi16

be, a Petrovics kovács házához, hogy megnézzék a muszkákat. Csakugyan jöttek a Hortobágy felől. Gyönyörű lovaik voltak. Minden csapat más színű lovon ült. A tisztek csillogó, aranyos ruhában voltak. De nem hallottam, hogy garázdálkodtak volna. (13.) 48-ról csak annyit tudok, hogy a Daru felől jöttek a muszkák. Ez a Daru egy csárda volt a Kadarcson túl, a másik p a r ton, az Y gát végiben. Kőfallal volt körülkerítve. Ettől délre a mai gazdaképző iskola 27 k e r t j é n egy szélmalom állott. Az oroszokat orosz ruhában egy magyar vezette. Az élen lovagolt és odaköszönt a katolikus Nagy utcán (Csegei utca) egy embernek: „Jó napot, Sándor bátyám!" Ekkor ismerték fel, hogy a földesuraság volt, Semsey. Ez vezette be a muszkákat. Nem sokáig voltak. Éhesek voltak, amit találtak, mindent megettek. Ügy hallottam, hogy a debreceni Nagyerdő széliből lőtte őket a magyar tüzérség. Legmagasabb rangú tisztjük is ott halt meg az erdő alatt. (2.)

Édesapám a Nádudvari utcában, a falu szélén vett egy kis házat. A házban volt kemence is. A közelben lakó szomszédok sokan jártak oda. Magukkal vittek tűzrevalót és ott sütöttek pogácsát. Egy alkalommal betévedtek az oroszok is. Éppen akkor sült ki a pogácsa. Ök is megkóstolták az ízletes pogácsát, és hálából cibakkal kínálták meg az ottlévőket. A cibakjuk olyan száraz volt, hogy azt csak meleg ételben lehetett megenni. (10.)

B. Nagy nagyanyám, Tóth Julianna — azt beszélték —, igen szép asszony volt. A legszebb asszony volt a faluban. Nagyapám féltette is a muszkáktól. Míg a muszkák "Újvároson voltak, a jól kimélyített disznóólbeli hídlás alá rejtette el. Még az ennivalót is oda hordták neki. Mikor a muszkák jöttek a faluba, Karinkónál megállottak, s a földről összeszdték a veres tököt és a gyenge tengerit, és azt ették nyersen. (13.) Az oroszok nagyon kiéhezetten jöttek Üjvárosra. Zsákban babkávét hoztak valahonnan. Azt hitték, paszuly. Meg akarták főzni, de nem főtt meg. Addig az újvárosi köznép sem használta a kávét, attól kezdve terjedt el a használata. Hogy nem főtt meg puhára a babkávé, otthagyták Újvároson, nem kellett nekik. (14.) 17

Árpa kenyér, zab galuska, Szaladj, kislány, jön a muszka! Édesapámtól meg még nagyapámtól is hallottam, hogy ezt mondták akkoriban. Az oroszok naponkint mentek rendesen dél körül házsorjába vederrel, s amit a házaknál főztek, azt mind összeborogatták a vederbe, s azt ették meg nagy edényekből. Nagyon éhesek voltak Nem voltak válogatósak, mindent megettek. Még a szappant is. Emlékszem egy olyan esetre, hogy amikor várták az oroszokat az ebédért, egy ember egy nagy darab élesztőt tett az ételbe, az aztán felpuffasztotta a belőle evő oroszokat, s ott feküdtek a gerágya mellett. Gerágya volt abban az időben a kerítés, ami ganéból készült, s a tetejére szúrós gallyakat tettek, ez volt a berena,28 (22.) Ügy hallottam, hogy nagyon éhesek vótak, mer szípnagyanyámék ippen szappant főztek, oszt hiába rimánkodtak nekik, a muszkák azt is megették. (21.)

Mikor a muszkák b e j ö t t e k . . . a kertből ették meg a zöld tököt. Felvágták és darabonként sózva ették. A padláson szilvaíz volt. Ezt megtalálták, és mind megették. Akkor így készült a szilvaíz: a szilvát lemagvazták és úgy főzték, mint a lekvárt, csak sűrűbbre. Ezt deszkára öntötték, így szikkadt meg. Mikor egészen megkeményedett, m ' n t a szappant, darabokra vágták. Ezt aztán a szarufákon tartották, mint a szappant. C.bérét főztek belőle, vagy csak úgy magában kenyérrel ették. (8.) Koroknai nagyanyám mesélte, hogy 1849-ben náluk is voltak muszkák elszállásolva. Estére galuskát főztek nekik egy óriási nagy tállal. A négy muszka közül három szépen evett és hamar is jól lakott. A negyedik telhetetlen volt és tovább evett. Hiába fenyegették a többiek, hogy b a j lesz, nem fogadott szót, csak evett, és mindég ezt mondta: „Inkább a haskó szakagygyík, mint a galuska maraggyík!" Mikor mind megette, ami a tálban volt, felállt. Alig tett 10—12 lépést, elvágódott, kirepedt a hasa, meghalt. (1.)

B. Nagy Gábor nagyapám ék a Tóközben laktak 1848-ban. Akkor még ott csak 3 ház volt. Valami kis nádas odú volt az ő házuk. A mai Bethlen utca felőli részen egy Kállai nevű embernek volt háza. Ez a Kállai kis ember volt. Róla nevezték el 18

azt a részt Kiskállónak. A Tóköz közepén levő mélyedés egy téglavető gödör. Onnan építették a magyar református templomot vagy 150 évvel ezelőtt. Ezek a kis házak a téglavetőké lehettek. 1849 nyarán akartak új házat építeni, már minden anyag együtt volt, mikor az oroszok bejöttek. Mivel nem volt tüzelőanyag, az új ház anyagát tüzelték el. Nagyapám éppen szappant főzött. Olyan éhesek voltak, hogy nekiestek a szappannak. Hiába mondta nagyanyám, hogy nem jó, nem hallgattak rá, csak ették. Három azonnal összeesett, csak akkor hagyták abba. (4.) Nagyon régi újvárosi család a miénk. Azt se tudom, mék ősöm jött Üjvárosra. 48-ról nem sokat tudok. Amit tudok is, Szilágyi nagyapámtól meg több öregebb embertűi hallottam. Az egyik nagybátyámat, apámnak a bátyját 49-ben az oroszok munkára vitték, de onnét elszökött, gyöttek utána csapatosan, hogy visszavigyék. Éppen nyomtatós vót. Az ágyás alá bútt. A kocsis, aki a lovakat hajtotta, úgy, tett, mintha a lovakhoz szólna, pedig a nagybátyámat figyelmeztette: „Erre bejjebb, co feljebb, A lábadat húzd bejjebb." A muszkák így nem tanálták meg. Azt beszélték az öregek, hogy a cár katonái azt beszélték, hogy űket azír hítták Újvárosra, meg oszt Magyarországra, hogy a reformátusok üldözik a katolikusokat, oszt rendet kell köztük csinálni. Csak níztek, hogy a fene se bántja itt a katolikusokat. Semsey Lajos hítta be űket. azt tartották az emberek. Többen hallották egy fényes ruhás orosz tiszt szájábul, mikor a piacra írt a csapat eleje, hogy a bámészkodókra rákiáltott a tiszt: „Hun jártok, hova mentek, majd megyek én is!" Azok majd összevizeltík magokat a csudálkozástúl, hogy a muszka tiszt magyarul szólalt meg. Biztosan Semsey Lajos vót. (21.)

A szabadságharcba szívesen ment jobbágy, zsellér. Itt mindenki örült, hogy megszűnt a robot. 49-ben az oroszok a Hortobágy felől jöttek a faluba. A Szigetkertben táboroztak. Ekkor történt, hogy a Vinnyó csárdánál,29 az újvárosi—debreceni határban elfogtak egy huszárt. Járőrben voltak. Az oroszok elől át akart ugratni a határárkon, de a lova megcsúszott. így a ló is elesett, s a huszár fogságba került. A kastélyban hallgatták ki. Mikor Szemere Klára 19

meglátta a magyar huszárt, megveregette a vállát és azt mondta: „Ne félj, magyar huszár, megsegít a magyarok Istene!". Ezért a földesasszonyt is elfogták és Debrecenbe vitték. Az u r a is vele ment. Lelőtték azt a tisztet, aki elvitte, így engedték csak haza. Nagyon derék, jó asszonynak emlegették az öregek ezt a Szemere Klárát. (3.) Suba János 18 éves volt a 48-as háború idején, attól hallott a m egyet-mást. ö t e t is el akarták az oroszok túszként h u r colni, de nem hagyta magát. A kastélyban szállottak meg az orosz tisztek, a magyar urak vezették őket. A népnek azt mondták, hogy a vallásháborgatás miatt jöttek be, el is mentek az oroszok a templomokba, de ott rend volt. A katonák a szik alatt táboroztak, a kapukat, kisajtókat odavitték tüzelni. (31.) Mikor az orosz katonák bejöttek falunkba 1848-ban 30 a f a luban lévő összes Kossuth-bankót össze kellett szedni, amit aztán a Piacz téren elégettek. Az oroszok Csege felől jöttek be Újvárosra s a Darusi részen táboroztak le este, csak reggel engedtek nekik kétórai szabadrablást, s aztán kivonultak a f a luból. Tisztek korbáccsal hajtották őket ki. (5.) Nagyanyám abban az időben özvegyasszony volt. Gazdálkodott. A gazdálkodásban a nagyapám testvére segítette. Egy alkalommal a kocsis terményt szállított. A szekérbe négy szép szürke ló volt befogva, és azokat az oroszok mind elvették. Nagyanyám nagyon sajnálta a lovait, és elhatározta, hogy viszszaszerzi az oroszoktól. Volt néhány arany pénze, és azzal elment az orosz tiszthez és az megörülvén az aranynak, visszaadta a lovakat. (10.)

Kerekes Ferencnek nevezték az esküdtek közül az egyiket, akinek a muszkákat Debrecenig kellett volna vezetni. Látóképnél megmutatták a várost, de tovább kellett menni, egészen Kismacsig. Ahogy azt m o n d j a Kerekes Ferenc: „Ott vann a k Debrecen város tornyai!", abban a pillanatban megszólaltak Nagy Sándor ágyúi, és első lövésre levették a legfényesebb sisakú orosz tisztet. Ekkor igazolványt adtak nekik, hogy szabadon visszatérhetnek Újvárosra, hogy ne tartóztassa fel őket senki. Ugyanazon az úton nem mehettek. Józsa felé kellett kerülni, de mire odaértek, m á r akkor ott is oroszokkal találkoztak. Alig tudtak hazatérni, de mindenütt szabadon engedték őket, mihelyt az igazolványt felmutatták. Lehettek az 20

Az elégetésre és a helyébe

ítéltetett lépő Ferenc

Kossuth-bankók József-forintok

oroszok vagy százezren. 31 Nagyapáink azt beszélték, hogy ezt a csatát is megnyerték volna a honvédek, h a -Görgey N a g y Sándor segítségére megy, mert Görgey nek a haditerv ./szerint Szor boszló felől, délnyugati irányból kellett volna- oldalba támadni a Nagy Sándor 3 2 csapatával harcban álló niü&zkókat. Görgey; mást gondolt. Levitte csapatát Világosig és ott lerakta a fegyvert. Ezért aztán hazaárulónak tartották. (12.) • : • . .: ... Cc* ••-: A 48-as harci eseményekből amire visszaemlékszem, azt nagyanyámtól, Csontos Andrásné Szilágyi Erzsébettől hallottam. Az oroszok elfogtak egy fiatal kocsist a szomszédból lovával együtt, s elhajtották vezetőnek, Már voltak ilyen vezetők vagy harmincan. Debrecen fele menték.. Debrecen alatt Nagy Sándor állott hadosztályával. Mikor elérkeztek Látóképhez, inni akartak. Sorban álltak, s amikor már éppen rá került volna a sor, megszólaltak a magyar tüzérek- ágyúi s közéjük lőttek. A vezetőknek nem lett semmi bajuk:v Nagy . ' f e j e t l e n ség támadt. A vezetők innen hazajöttek. Ott látta ez a ko* csis fiú, hogy egy fényes r u h á j ú , magas rangú orosz katonatiszt leesett a lóról. • ~ (16.)

-

Csige Bálint bátyám 48-ban a tüzéreknél, szolgált. Sokszor elbeszélte, hogy a debreceni csata napján Nagy Sándor közelében volt. Egy domb aljában volt az á g y ú j u k . ' Ottankörül ácsorgott ő is, mert hátulsó kocsis volt, mert három pár ló húzta az ágyút és három kocsis ült a nyeregben. Egyszer Csak látták, hogy jönnek a muszka lovasok Újváros "felöl. f ,Méket lűjem, kegyelmes u r a m ? " kérdezte egy tüzér; . „A íegfényesebbiket!" kiáltotta le a dombról Nagy Sándor. A tüzér célzott, és a legfényesebb ruhás tiszt leesett a lóról. Nemsokára'meg? tudták, hogy ez az orosz tiszt egy orosz herceg volt. Később Debrecenben temették el. Mikor menekültek Bálint bátyámék; egy kartács eltalálta a középső kocsist. A belének egy darabéját az. első kocsis nyakához csapta. Erre ő odakiáltotta az első kocsisnak: „Hallod, komám, kösd meg mán a kravátlidat!" (13.) ' :' " ' A DEBRECENI CSATA 80 000 orosz ment Debrecen felé. A civil lakosságnak kellett szekérrel utánuk vinni az élelmet. Mindenkit Visszaenged* •21

tek Debrecen alól. Loós Bálint is az első szekeresek között volt, mikor az oroszokat lőni kezdte a honvéd tüzérség. Nagyon megijedtek a civilek. Ijedtükben a szekerek alá bújtak. Ekkor látta, hogy egy magas rangú tábornokot is lelőttek. Csupa vér lett a kabátja. Mikor a muszkák ezt meglátták, hanyatt-homlok futni kezdtek. Alig tudták a tisztek összeszedni őket. (6.)

Nagy Sándorral

Debrecen alatt ütköztek meg. Nagyapámat

elvitték magukkal, hogy mutassa az utat Debrecen fele. Többet is magukkal vittek így a muszkák. De bizony nem került haza csak Kolozsvártól, üresen hozta haza a tarisznyát. Disznótorban vagy más ilyen helyen mindig csúfolták is nagyapámat: Fehér vászon tarisznya, Kolozsvárig meg vissza. Még most is emlegetjük tréfásan, ha a tanyára vagy valahova készülünk: Fehér vászon tarisznya, Az Elepig meg vissza. (29.) Kerekes Ferenc nagyapám 1848-ban a községünkben, mint esküdt működött. Apám még akkor 5 éves gyermek volt. Mikor az oroszok bejöttek a faluba, nagy volt az ijedtség. Mindenki várta, mi történik. Nem volt velek sok baj, mert mindent megettek, nem voltak válogatósok. Ha főtt az étel a tűzhelyen, még fővetlen is elvitték. Minden házhoz bementek és elvitték az ételt. Ezeket az összeszedett ételeket összeborogatták, és úgy ették meg. Amit csak fel lehetett tüzelni, feltüzelték. Nem számított nekik se kapu, se kerítés. Az oroszok mikor elindultak Nagy Sándor ellen Debrecen irányában, nagyapámnak, mint községi esküdtnek menni kellett vélök. ö voít a kísérő, aki ismeri az utat, a vidéket. Majdnem a Látóképnél jártak, amikor Nagy Sándor ágyúi üdvözölték az oroszokat. Ekkor aztán megkezdődött a harc. Nagyapámra sem volt szükségük már és elküldték haza. Azt hallottam, hogy a harc amikor a Köntösgátnál tombolt, egy nagyobb számú orosz sereg érkezett. A Nagyerdő felől érkeztek, csak azt nem tudom, melyik Irányból. De az bizonyos, hogy erre Nagy Sándor nem készült fel, és ez nagyban hozzájárult a csata elvesztéséhez. Nagy Sándor Görgeit védte, az volt a szándéka, míg Görgei rendbeszedi csapatát és felvonul, kitart. Ez nem sikerült, mert az oroszok valahogy bekerítették a honvédsereget és az megsemmi22

jelma9y ar ö«it: • cári fähoderS vonulása

(Paskievícs hgj w

•»« sMf Görgey útja

——

Wogy S. tft)a X

CSOtQ

jw««,*«

AO

2 0

30

40

5 ö k m

^Kismarja

Debrecen környéki

hadmozdulatok

1849 július végén, augusztus

elején

sült. A honvédsereg oldalán harcolt egy Voronyancki 3 4 nevű lengyel herceg is, aki 22 éves fiatal életét adta a magyar szabadságért. Emlékét sírkő őrzi, amely a debreceni Nagyerdőben van Hosszúpályi irányában. Ez bizonyítja, hogy a környékbeli harcokban esett el. Hallottam olyan véleményt is, hogy elfogták az oroszok és azok végezték ki. A síremléket magam is láttam, az a Voronyecki 200 lengyel lovasával támogatta a magyar szabadság ügyét. (26.)

Harc csak Debrecen alatt volt, ahol még ma is jelzi az ütközet színhelyét a Nagy Sándor-emlékoszlop. A magyarok Erdély felől jöttek és a debreceni szőlő felől. Az oroszok Ú j v á ros felől mentek Debrecen irányába. Az oroszok válogatott színű lovassága, amely csoportosítva volt, közeledett Debrecen felé. Minden csoport más és más színű lovon haladt, zászlóval az élen. A lovasság hátulja a telekföldi gátnál volt, az eleje pedig már Látóképnél járt, és ott felvette a harcot a honvéd sereggel. (10.)

Semsey Lajos felesége Szemere Klára volt. Az urával politikai ellentétben állott. Semsey Lajos osztrák párti volt, a felesége pedig inkább a magyar szabadságharcosoknak fogta pártját. Semsey Lajos elébe ment az orosz segítségnek egészen Oroszországig. Felesége, Szemere Klára eddig elbújtatta a magyar honvédeket a nagykastélyba. Érdekes eset történt, amikor az orosz hadsereg tovább vonult Debrecen felé. Az egyik magyar huszár lóháton, kivont karddal keresztülvágta magát az orosz csapaton. Debrecennél állott a Nagy Sándor hadosztálya. (5.) 1849-ben az oroszok elfogtak egy magyar huszárt. A katolikus templomkert mellett kezdték vallatni. Azt szerették volna megtudni, hogy hol fekszik a magyar csapat. Ezt észrevette Semseyné Szemere Klára. Lekiáltott a magyar huszárnak: ,,Ne félj, magyar huszár, megsegít a magyarok Istene!". Az oroszok megtudták tolmács útján, hogy mit kiáltott a h u szárnak a földesasszony. Rögtön elfogták és Debrecenbe vitték. Nagy Sándor magyar honvéd tábornok ekkor napközben Debrecen alatt elaludt. Hirtelen felrázták álmából. Jelentették neki, hogy jön Újváros felől egy nagy orosz csapat. Nagy Sándor így sóhajtott fel szomorúan: „Miért keltettek fel, magyarok, nagyon rosszat álmodtam?" Egy tüzér ott állt a közelben, megkérdezte Nagy Sándort, hogy kire lőjön. „Azt a 23

fényes sisakút célozd meg!" mutatott Nagy Sándor a távolba egy magas r a n g ú orosz tiszt felé. A tüzér célzott és eltalálta az orosz tisztet. Ez a tiszt volt az, aki Szemere Klárát elvitte. A közelben újvárosi szekeresek voltak, s azok hallották, hgoy a tiszt utolsó szavai ezek voltak: „Bocsássátok el ezt a nőt, m e r t ezért halok meg!" így engedték szabadon Szemere Klárát, aki az újvárosiakkal jött haza. (14.) IDEGEN KATONÁK ELSZÁLLÁSOLÁSA — KATONAHÁZAK

A

katonaházak

49 után állandóan katonaság volt Újvároson. Előbb németek (dragonyosok), m a j d magyar huszárok. Előbb a háziakkal egy fedél alatt laktak, de külön szobában, m a j d később külön házat kellett építeni részükre a tehetősebb embereknek, ez volt a „katonaház". Ilyen házat kellett építtetni apámnak is, mely ma is megvan abban az eredeti állapotban, ahogyan akkor építették. Még egyes berendezési tárgyai is úgy vannak a helyén, mint ahogy akkor a katonáknak berendezték. Egy kisebb szobába lépett be az ember, mely előszoba is volt, konyha is. Szabad kéménye van. Alatta egy vályogból épített 80 cm magas, 120X100 cm-es emelvény volt a tűzhely, ahol a vászonfazekakban35 főztek szalmával,tőzeggel. Jobbra nyílt a szoba, mely 2—3 m nagyságú volt. Búboskemence van benne, mely melegítésre szolgált. A falon most is ott van a fogas, melyre a lovak kantárja, s a ruhák voltak felakasztva. Alatta állott egy deszkából készült bak, melyen a nyerget t a r tották. Egy ágy, egy kis asztal s lóca volt még a szoba berendezése. Egy fedél alatt van a két helyiséggel még az istálló és egy szénás szín. Az istállónak külön bejárata van a konyh a mellett. Két ló részére készült. A szénarács teljesen épen áll a falon, de a jászolnak is megvannak a gerendái. A színbe szintén az udvarról lehetett bemenni, s szénarakáshoz alkalmas nagy ajtói vannak. A huszárok nem laktak sokáig egy helyen. Gyakran cserélgették őket. A falu egyik részéből a másikba helyezték át őket. Jól viselkedtek, szerették a falubeliek őket. Hozzátarto24

zóik is sokat látogatták a huszárokat, m e r t leginkább H a j d ú megyeiek, tiszántúliak voltak. Azok eljöttek hozzájuk, sokszor napokig itt voltak. Minden háznál, ahol huszár volt elhelyezve a kis kapunál egy oszlopra kis deszkalap volt szegelve, m e lyet fakalapáccsal vertek meg, amikor gyülekezni kellett. De volt dudájuk is, amit a kivonulások alkalmával fújtak. A gyakorló területük a szőlő és a falu közötti legelőn volt, ahol az ugrató árkok nyoma még nemrégiben is látható volt. (9.) ' . s . 49 után katonaság jött a faluba, ulánusok, dragonyosok, 1867-től pedig már magyar huszárok. 3—3 hónapig kellett évente huszárokat tartani. Élelmüket, a lovaknak a t a k a r m á n y t a katonaság adta, csak a lónak helyet, a lovasnak szállást kellett adni. A gazdaasszonynak kellett megfőzni az ebédet. Nem sok b a j volt velük. v ; Rendelet volt arra, hogy külön szobában kellett a katonának lenni. Legtöbb helyen a gádor végit rakták be. Ez volt a „katonaház". Később külön kis katonaházat építettek az udvaron. A legtöbbnek a beosztása: előszoba-konyha, hálóház, amiben elfért egy-két ágy, lóól két ló részére. Később sorkosztot v e tettek kire-kire. Egy szegény zsellérnek 15 napot vetettek ki. Ennyiszer kellett sorkosztot adni a katonának évente. Ez a katonatartás az 1870-es évek vége felé ért véget. (6.)

Az oroszok után bejöttek a vasas németek. Nem a legjobb emberek voltak. Volt egy olyan katona, hogy édesanyám után a levest utánavágta egyszer. Ö a tiszteknek megmondta a községházán, és el kellett pakolni a katonának onnan. A németek után a huszárok jöttek a faluba. Ezek egyik hónapban az alvégen, másik hónapban a felvégen laktak. A kisajtón kis tábla volt, az azt jelentette, hogy ott katona van. Még a r a n g j á t is jelezték a kapun csuhajból. Fakalapáccsal verték a táblát, ha menni kellett valahova a katonának. Csige bíró házánál gyűltek össze. (30.) 48 után állandó katonaság volt a faluban. Előbb ulánusok, aztán magyar huszárok. A katonák részére külön kis házacskát építettek a nagyházzal szemben. Ez volt a katonaház. Ezek a házacskák ezen az utcán csaknem minden háznál voltak. Az udvarról a konyhába lehetett belépni, ahol volt a tűzhely, mely fölött szabad pendelykorcú kémény volt. Innen lehetett f ű t e ni a szobában lévő búboskemencét is. A konyhából jobbra nyílt a szoba, amelyben két huszár lakott. A konyhához volt hozzá25

építve a két ló részére az istálló. Ezeket a katonaházákai aztán lassanként lebontották, úgyhogy a közelben már nincs is ilyen katonaház. (16.)

A szabadságharc után idegen katonaság jött a faluba. Ezeket a lakosság tartotta. Később magyar huszárok is voltak. Parancsba jött, hogy a katonáknak külön házat kell építeni az udvaron. Ezek voltak a katonaházak. Ügy hallottam, hogy egy telkes gazdának négy lovat és négy katonát, fél telkesnek két lovat és két katonát kellett tartani. A katonaházban konyha is volt és lakószoba, amelyikbe ágyat kellett állítani. A ló takarmányáért és a katona ellátásáért fizettek a civileknek. Ezekkel a katonákkal nem sok baj volt. Sokat segítettek. Ahol jól bántak velük, ott hasznukat is látták. (2.)

49 után büntetésből osztrák katonaság szállta meg a falut. Ez a ház 1851-ben épült, bele van vágva a mestergerendába. Azt nem tudom, hogy az udvaron lévő katonaház mikor kíszült, de úgy gondolom, akkortájt. Egy katona részire és egy lú részire vót itt istálló. A katonaházba kandalló vót, s egy alacsony padka. Ezen raktak tüzet. Felette szabadkémény vót. Onnan egy vaslánc vagy drót csüngött le. Ennek a végin egy vas kákó vót, olyan horog forma, amire a vasfazikat fel lehetett akasztani. De úgy is lehetett főzni, hogy háromlábat tettek a kandallóra, s arra a vasfazikat, vagy középen a kandalló tetejin tüzet rakta, oszt a tüzet körülrakták vászonfazikkal. (21.) A katonaházzal kapcsolatban még azt is mondta nagyapám, hogy mikor a katonák gyakorlatra mentek, a következőképpen búcsúztak a gazdaasszonytól: ,,Ó, háj gazdaasszony, el kell masírozni!" Ezt azért mondták, hogy a gazdaasszony ne keresse a hájat, mert ők vitték el. Ebben az időben ugyanis a gazdaasszonyoknak nem engedték kisütni a hájat a disznóöléskor, mert azt mondta a gazda, ha ki van sütve a háj, akkor túl sokat elhasznál a gazdaasszony. így aztán csak annyit sütöttek ki, amennyire szükség volt. Az ilyen hájat vitték el aztán a katonák, amivel aztán a gyakorlat alatt főztek, vagy a kocsit kenték vele, akkor még nem volt kocsikenőcs. (19.)

26

Vászonfazék

kantakocsival

A katonák és a lakosság kapcsolata A katonaházakra úgy emlékszem, mintha ma látnám. Büntetísbűl 48-ér hozták a katonákat ide. Nem hallottam, hogy a nímet katonák és a magyar lakosság között b a j lett vóna. Azt azonban tudom, hogy a magyar huszárok és az újvárosi legények sokszor összeverekedtek. A Nagy uccán (Debreceni utca) vót a Bödös kocsma. Oda jártak a legények meg a h u szárok is mulatni. Büszke egy gőgös legíny vót abba az időbe Szilágyi István komám, bement a kocsmába. A rézfokosát a gerendába vágta. Több se kellett a huszároknak, azonnal kiosztották a helyet a civil legínyeknek. Bizony Szilágyi komám is elszaladt, a huszárok utána. Szerencséje vót, mer nem messze laktak, beszaladt a házukba. Más kapott helyette. Ippen jött az úton Hűse Péter komám. Azt hitték, hogy ű vót az a nagy legíny. Megfogták a huszárok, oszt úgy el ver tik, hogy m a j d belehótt. Egísz íletire „belga" maradt egy kicsit ettűl a v e rístűl. (23.) 49 után német katonaság jött a faluba. Később magyar huszárok. Ez a ház 1831-ben épült. Itt a lakóházzal egy fedél alatt volt a katonaház. Később a 60-as években külön kis katonaházat építtetett apám az udvaron itt a házzal szemben. Itt egy huszár lakott a kis házban, amibe egy ágy fért be, egy kis asztal, két karszékkel. Egy huszárt gyakran emlegettek. Mester Jánosnak hívták. A lovát Paszulynak. Veszett egy ló volt. Senkit sem engedett a közelébe, csak a huszárt. Jó lovas volt ez a Mester János. Mikor jöttek haza a gyakorlatról, mindég beugratott a „leveles kapun". Még akkor nem volt ilyen kapu, mint mostan. Vendégoldalnyi fákat vízszintesen, hézagosan raktak össze. Fából csak a kapufélfa és ez a leveles kapu volt. A belsőséget gané gerádják vették körül. A tetejére berenát csináltunk, szúrós gallyakat tapostunk, dugdostunk a tetejébe. Ilyen gerádják a 90-es évekig voltak. A hatóság rendelte el, hogy azokat meg kell szüntetni. (3.) 48 után német katonaságot hoztak Újvárosra, dragonyosokat. A magyar katonákat pedig Ausztriába vitték. A dragonyosok között volt egy Metzger Jakab nevű ember. Ez sokat figyelte, hogy az újvárosiak milyen sok fáradtsággal és nehéz m u n k á val szelelik a búzát. A szelelés akkor még így történt: Három 27

ember kellett hozzá. Egy a szórólapátot letette a búzára, a ' szemben álló szórólapáttal búzát tesz a másik letett lapátjára, majd az első jobb keze felé kiszórja a búzát. Ezáltal szelet csap, és elrepül félhold alakban a búza és a péva. Egy harmadik ember pedig seprűvel szépen lesepri a búza tetejéről a szalmát, töreket vagy a pévát. Ezt háromszor kellett megcsinálni, míg tiszta lett a búza. Bizony, ez nehéz, fárasztó munka volt. Ez a Metzger Jakab leszerelése után nemsokára visszajött Üjvárosra. Itt telepedett le, meg is házasodott, s a 70-es években egyre-másra gyártotta a szórórostákat, ami Újvároson és környékén ismeretlen volt. Volt mindenféle terményhez való rostája, amit tudott gyártani. Magának is volt három rostája, három szamara és három oldal nélküli kis szekere. Ha valahova hívták, befogott és a kis szekérre tette a rostát, s odament, ahova hívták. Hamarosan elterjedt az ilyen rostának a használata a magyar faluban, de az egész környéken is. Így Újvárosnak is volt valami haszna a dragonyosokból. (12.) PARASZTI MUNKÁK Földművelés 48 után volt a földosztás. Szüleim egy telek földet kaptak négy járásban, ami emlékezetem szerint 32 hold földnek felel meg. Járásonként termeltek búzát, tengerit, lucernát, s a negyedik ugar volt, amit ugyan szántottak, de nem vetettek, hanem csak legeltettek. Szüleimnek is, de másoknak is sok jószágja volt. Ezeknek kellett az állandó lucernavetés. Ezekkel az állatokkal aztán kereskedtek is, úgy szüleim, mint apósomék, s ezáltal vagyonosodtak, mert azok az újonnan földhöz juttatottak, akik nem bírtak a földdel, azok eladták, a tehetősebb gazdák vásárolták meg. (9.)

Nyomtatás, részelés az uradalomban Ebben az időben nyáron, aratás után a kévéket behordták a csűrökbe, s csak télen nyomtatták el. Ilyen csűr volt az is, 28

A Piac tér a Semseyek

kastélyával

amit a múlt évben bontottak el az állomás mellett. Valószínűleg a kiskastély udvarán lévő, jelenleg gabonamagtárnak használt épület is ilyen lehetett. A nyomtatást részében végezték. A szelelésre már nem emlékszem, hogy hogyan történt. A részelés rendesen estefelé történt. Vékával mérték a szemet. Csapófával csapták le a tetejét a vékának. Semsey Andor gróf 3 6 gyakran ott volt a nyomtatásnál, szelelésnél. Hátratett kézzel, lovagló ostorral sétált a munkások között. Ha részelésnél is ott volt, akkor nemcsak minden hetedik véka lett a munkásoké, mint ahogy szokás volt, hanem minden h a r madik vagy negyedik véka. Az ispán figyelmeztette a grófot, hogy csak minden hetedik a munkásoké, de „ne beszéljen" figyelmeztetéssel a gróf rácsapott a nála levő ostorral a lecsapott vékára, s „munkásrész" szóval kijelölte a tetszése szerint, hogy ez a munkásoké. Később az ispán megkérdezte a munkásoktól, hogy „szeretnék, ha a gróf úr részelne mindég", de azért nem mérték vissza a gróf által kiméretett nagy m e n y nyiséget. Úgyhogy azután a munkások lehetőleg akkor részeltek, ha a gróf ott volt. (22.) Szőlőművelés,

szüret

Nagyapámnak az öregkertben volt a szőlője. Pajtája volt s alatta pince. A szüret nagy esemény volt a faluban. Sokszor két nap is tartott a szüreti mulatság. Rendesen birkát vágtak, kalácsot sütöttek. Zene szólt a szőlőben. Minden pajtánál megálltak a mulatók, és ezért volt az, hogy két napig is tartott. A bort állandóan a szőlőben lévő pincében tartották. Itthon a háznál csak kisebb hordóval tartottak, de a leggyakrabban k u lacsokkal hordták haza. Ez a bor* hazahozatal eseményszámba ment. Kint a pajtában a tűzhely körül ülve, pipázgatva, borozgatva beszélgettek. (16.)

Jószágtartás, takarmányozás A mainál sokkal kevesebb volt a szántóföld, s kevesebb termény is termett, mert a földet nem tudták úgy megdolgozni, 29

mint ma. De sokkal több jószágot tartottak, főként birkát és szarvasmarhát. Egy olyan zsellér embernek, mint nagyapám is volt 100—150—200 birkája. A birkát nem fejték akkor, h a nem csak szaporulatáért, gyapjáért, a húsáért tartották. A birkák nyáron a legelőn, télen a hodályban voltak. A hodálynak rendszerint a hátulja vályogból, az eleje pedig deszkából volt. De voltak teljesen deszkából épült hodályok is. A tetejük nádból volt. Télen a hodályból ki sem jöttek a birkák. Rácsos jászolból ették a kórót, szénát, s vályúból a tengerit. A szalmát állandóan hordták alájok, s a trágyát nem hordták ki, csak tavasszal. Tavasszal aztán itt a hodályban vágták ki a tőzeg ganét. Az összegyűlt trágya tetejéről a szalmásabb részt elhányták, s az érettebb részből deszka és egy éles ásó segítségével 25—30 cm nagyságú és 5 cm vastagságú lapokat vágtak ki. Ezeket aztán a napon megszárították, s tüzelésre használták. Ebben az időben ez volt az egyik legfőbb tüzelőanyag. Az állatok legelője főként Újvárostól nyugatra lévő területeken volt egészen a Tiszáig. Ezen a részen csak itt-ott lehetett látni szántó területet, a többi mind legelő, nádas és kaszáló volt. Az állattartó gazdák Bágyra, valamint Szentmargita káptalani pusztára jártak kaszálni. Ebben az időben nemcsak felesben kaszáltak, hanem úgy, hogy egyharmad volt az uradalomé és k é t h a r m a d rész a kaszálóé. Akinek sok szénája volt, nem hordta mind haza, h a n e m ott épített hodályt kint az állatoknak. (22.)

Még a jószágtartásról az jut eszembe, hogy abban az időben, apámék idejében, külön nyájdisznó is volt, ami tavasztól őszig a legelőn is volt. Egy nádas építmény volt a számukra falábakra felépítve, ott húzódtak meg az időjárás viszontagságai elől. (17.) Tüzelős ólak Nagyapám nagyon kemény ember volt. Nekem m á r 10 éves koromban nem volt szabad a házban aludni. Kinn háltam az ólban. Akkor még ez volt a szokás. Volt ugyan az ólban mindenütt tüzelőhely, de bizony, az nem sokat melegített. A tüzelőhelyen körül padka volt. Itt tanyáztak a kis kocsisok, nagy kocsisok. A Kadarcs utcán végig mindenütt voltak ilyen tüze30

Külterületi

határrész-elnevezések

lös ólak. Vigyázni kellett a jószágra, mert a farkasok a kertekig feljártak. Apám beszélte, hogy Kunéknál a juhhodály szalmatetején bújt be a farkas, és úgy rontott ki az ajtón, mikor reggel a hodályba m e n t a gazda. Az ólak voltak az első tanyázó helyek, meg a malmok. Ott összegyűltek az emberek pipáztak, politizáltak. Várták, mikor kerül rájok a sor. Azt mondták a sorra várásra akkor, hogy szert fogtak. (7.) Juhászat Nagyapám nemcsak a maga juhait őrizte, hanem a kisebb zsellér emberek néhány birkáját is. Tavasszal, amikor mentek ki a birkával a legelőre, befogta a két ökrét a szekérbe, felpakoltak rá mindent, m e r t kiment tavasszal, s csak ősszel, amikor bepustolta a hó a legelőt, akkor jöttek haza. Akinek a birkáját őrizte nagyapám, azok kihajtáskor mind adtak egy-egy kenyeret. Aztán a g y a p j ú n a k bizonyos hányadát is kapta, amiért őrizte. Vót olyan idő, hogy amikor mentek kifele a szekérrel, az ajjdeszkán becsapott a víz és fel kellett venni, ami az ajjába vót, főként élelem. A messzebb levő legelőket nem szerették a juhászok, mer abban a világban sok betyár vót, és leütötték a juhászt, a n y á j a t meg elhajtották. De nagyapám nem az az ember vót, aki megijedt volna a maga árnyékától, és ő elment messzebbre, mert ott jobb legelője volt a birkának. A birkát főként a szaporulatáért tartották. Csak éppen a maguk szükségletére fejtek. A hodályban teleltek. A hodály azonban kicsi volt nagyapám 4—500 darab birkájának, hanem volt mellette karám szalmakazalból rakva, s ami nem fért be a hodályba, az a karámban volt. Takarmányuk széna, csutka, tengeri volt. Volt olyan idő egy ízben, hogy amikor a birka már kint volt, olyan hózivatar jött, hogy a birkák ott maradtak a hó alatt. Ekkor nagyapám teljesen tönkre ment, mert alig maradt néhány darab birkája. Mondták is nagyapámnak: „Te. Bálint, ha eladtad vóna a birkádat, a debreceni határba 100 hód fődet vehettél vóna!" (24.)

31

Kóborló állatok a pusztán

A gulyák között voltak külön bika gulyák. Sok esetben a bikák összeálltak verekedni, s amely bika a leggyengébb volt, azt kiverték maguk közül, azt nem tűrték meg, annak el kellett hagyni a gulyát. Ezt volt a „kiveris bika". Ez egyedül kódorolt a nagy pusztaságon. Rengeteg réti farkas volt ebben az időben. Sokszor bejöttek a faluba is. Állandóan vigyázni kellett az állatokra, de különösen a juhokra. Azokkal állandóan velők voltak a juhászok, bojtárok és nagy kutyákkal őrizték a birkákat. Sok kóborló állat is elpusztult a nagy pusztaságon, különösen télen. Ezek az egyedül kóborló bikák úgy védekeztek a farkasok támadása ellen, hogy a szénaboglyákba, ahonnan kiették a szénát, a lyukba farral húzódtak be, s a szarvukkal védekeztek a támadó farkasok ellen. Hallottam olyan esetet is, hogy amikor a támadó farkasok nem bírtak vele, akkor egy felment a boglyára, s úgy ereszkedett le a bika hátára, amely ekkor megijedt, s kiugrott a lyukból. Ekkor támadtak rá aztán a farkasok és kivégezték. (22.)

Réti farkasok 1861-ben születtem a Nagyháton. Hajdúböszörmínybe kereszteltek, mer onnan szakadtunk Újvárosra. Gyermekkoromban kondás vótam az uraság nagyháti uradalmában egy kondás számadó mellett. Még az én gyerekkoromba sok vót a f a r kas. Kéccer tanálkoztam vele. Eccer 13 éves koromba a Nagyháton az alsó kútnál itattunk. Észak felül jön egy nagy kutya. Mondom Rózsa Sándor bátyámnak, a kulcsárnak: — Nézze, Sándor bátyám, ahun gyün egy ződ kutya! — Nem az a, te — mondja —, hanem a kutya apja, a f a r kas. Mit csinájjunk? Mondom, ráuszítom a Pirit — úgy hítták a pulit. — Azt ne csináld — mondja Sándor bátyám —, mer szíttípi. — Piri — szólok csendesen. Hegyezi a fülit, oszt szalad a 32

farkas után. A farkas megkavarodott, mert a nyaka nem fordul a farkasnak, rávicsirít a pulira. A puli meg mintha a szemit vettík vóna vissza. Még r a j t u n k is túlszaladt, úgy megijedt. A farkas meg elment a Telekföldnek. Eccer meg azt m o n d j a a számadó egy hideg téli napon: — Hallod, ha elfáradtál, f e k ü d j le a hodály melletti kondás kunyhóban. Ha nagyon fázol, gyere be ide hozzánk a házba. Még akkor fődházba laktak a cselédek. Ügy is vót. Bementem. A bundába b ú t t a m és elaludtam. Vót egy disznó a n y á j ba. Annak a vót a szokása, hogy este felé elkódorgott a n y á j túl, a házak környékit bejárta emberi gané után. Mán bezárták a disznót, de az sose jött akkorra elő. Mindig kint hált, a gunyhó melletti szalmába bútt. Eccer éccaka nagy visítás, betör a disznó a gunyhóba. Engem is összetaposott, oszt elbútt a bunda mellett. Felserkenek, fázok, felkelek, oszt bemegyek a házba. Kérdi a számadó, hogy mi újság. „Nincsen semmi, csak a sz . . . s disznó szaladt be visítva a gunyhóba." Biztos is farkas tört rá. Űgy is vót. Másnap láttuk meg, hogy az inábúl egy jó darabot kiharapott a farkas. Sok vót még abba az időbe. (23.) Bőrkikészítés, bundavarrás Anyai nagyapám, Posta Bálint régi juhász ember lévén télbe behajtotta a juhait a községbe. Az állatai ápolása mellett bundát is csinált. Maga törte a bűrt. A gyerekek is megkapták a maguk munkájukat, mert a birka által nyáron összeszedett növényi gubbancokat kellett szedegetni ki a szőrből. Nagyapám pedig a gerendába kötött kötélre erősített bűrt a fakákóval törte. A fakákó egy olyan kétágú, bot vastagságú, fába erősített egyetlen tompa vaskés, mely fának a végén volt egy kötél, a kötél végén egy hurok, amelybe a lábát dugta nagyapám, a lába segítségével húzta a kést a bűrön. Timsót használt még a törésnél, hogy puhuljon a bűr. Akik már csaknem iparszerűleg űztík a bűrkikészítíst, sok timsót használtak, fehérebb lett a bűr, de nem volt olyan finom puha, ha megázott, mer a timsó a bűrbűl elvonta a zsírt. Mikor a bűr ki volt törve, lisztet szórt rá nagyapám, és a ványoló késsel bedörzsölte. A ványoló kés egy fára erősített, félkör alakú tompa vaskés. Ezután következett a szabás. Egy felnőtt ember bundájához hét rendes nagyságú bűr kellett. A kiszabás 33

volt a fontos. Nagyapám nagy szakértelemmel végezte. Nem volt centije és más felszerelés. Egy másfél méteres léc, egy kés és egy rostakéreg volt a szerszámja. A rostakéreggel a váll formáját adta meg. Kikrétázta, kivágta és aztán következett az összeállítás. Megviackolták a fonalat, hogy jobban csússzon a szőrös bűrbe, s el ne foszladozzon hamar. Az összevarrásnál már az asszonyok is segítettek. (24.) Kenderfeldolgozás Nagyapám, Kun István jobbágy volt. 8 hold földje volt a Telekföldön fordulóba és volt hozzá legelő. A fordulóknál volt a fekete ugar.31 Ezt a földet szántották, de nem vetettek egy évben bele semmit. Termelni a ma is szokásos terményeket termelték, de azok mellett mindenki termelt kendert is. Ha nem is volt földje, ahol termelt volna, akkor a kertbe vetett egy keveset. A kender feldolgozását mindenki maga végezte. Az emberek ősszel előkészítették a kendert, s az asszonyok, lányok pedig a tél folyamán feldolgozták, megfonták. Estefele fogta mindenki a rokkáját, szöszit, s hol itt, hol ott gyűltek össze fonni. Ki-ki magának dolgozott. A legények pedig nem az utcasarkon ugattatták a szomszéd kutyáját, hanem a lányokkal tartottak, s kellemesen töltötték el az estét. Az orsóelejtés véletlenül vagy akarattal akkor is megtörtént, mert hiszen akkor is vonzotta a két vég egymást, s ebből az orsóelejtésből tudták meg, hogy is vannak egymással szemben. Nem teljesen munkával telt ki az idő, hanem szórakozással is. A megfont fonalat maguk szőtték meg. Szövőszékünk nekünk is volt, amelyen még nagyanyám szőtte a szép vásznakat. Nagyanyámnak minden fehérneműje házi szövésű volt. Ezt a házi szövésű vásznat aztán lassanként kiszorította az olcsóbb s mutatósabb gyári vászon, de a zsáknak, lepedőnek, ponyvának, törülközőnek való anyagot szőtték legtovább. A vászon a Tiszánál kapta meg a fehérítést. A Tisza mellett volt egy falu, ahova jártak színes vásznat készíteni. Persze nem mintásat készítettek, hanem csak egyszínűt. „ U c c a f e j e " volt az az asszony, aki a szabást értette. A mi utcánkban Loósnénak hívták. ö tudta, hogy milyennek kell lenni a rékli ujjának, hogy az büggyös legyen. A varráshoz gép nem volt. Kézzel tűzték és varrták. A varrást már mindenki maga végezte el. 34

Árvagané

Akkor érdemelte ki a lány a hőn szeretett vőlegényt, ha ma^ ga fonta, szű-tte, varrta még a kelengyét. Igaz, az anyák érre meg vissza is szokjak vágni/ Tiögy: ja, a i éri' lányom nem é r t rá megcsinálni, mer ő m a j d az iskola padjábúl fírhe ment, de a tied megcsinálhatta, mer 25 éves koráig lánykodott. Mert abban az időben nem volt ám ritkaság, aki 15 éves korában ment férhez. Az én anyám is 17 éves volt, amikor az apám 24 éves korában elvette. (24.) Közlekedés Olyan sáros vót ez az Újváros abban az időben még, hogy falábon kellett járni ősszel meg tavasszal. A katonák is úgy jártak. Sokszor elvágódtak a sárba, alig lehetett űket felemelni. Még az én i f j ú koromba a juhokat télen az utcán tartották. Kerítés alig vót, csak gané gerádják. A csutkát az utcára hordtuk a juhoknak. Vizet is dézsába vagy vályúba, úgy itattuk űket. (23.) A községben nagy sár volt, mert semmiféle út nem volt még ebben az időben, s a sok állat összevágta az utakat. Falábon közlekedtek az emberek, gyermekek. Lóháton is sok ember járt. Egy lóra több kisebb gyermeket is felültettek s úgy vitték az iskolába, s mentek elébük. Ugyanígy jártak a kútra is. Ha több vízre volt szükség, akkor pedig szekérrel mentek a kútra hordóval. (9.) Tüzelés, főzés A pitarban szabadkémény volt. Alatta egy méter magas, másfél méter hosszú és egy méter széles vályogból készült „lacikonyha" állott. Ez körül volt meszelve. A tetejére rakták a kerezsi fazekakat,38 később ezeket vászonfazéknak nevezték. A fazekakat körülrakták szalmával, tengeri csutkával, meggyújtották, aztán tőzegganéval vagy árvaganéval tüzeltek. így tüzeltek a főzésnél abban az időben. A legtöbb háznál csak egy-egy volt, meg egy vacok. A gyerekek a kemence megett a sutban háltak, meg a kemence körüli padkán. „A gyerekeknek a sutban a helye" — most is azt

mondják az öregek. Az asztalhoz nem volt szabad leülni. Lábbeli is egy-egy pár volt télen a gyerekeknek. (8.)

36

Az adatközlők névsora 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33.

Id. Tar Józsefné Koroknai Mária 65 éves Dobi István 67 éves, földműves Bordás István 72 éves Csige Andrásné Harangi Zsuzsanna 79 éves Tar Sándor 73 éves, földműves Bak József 80 éves, földműves Csige András 82 éves, földműves Németi Józsefné Veres Erzsébet 53 éves Király János 81 éves, földműves Wágner Péter 95 éves Leiter Ádám 78 éves, földműves Kerekes Péter 70 éves, földműves Id. Tar József 70 éves özv. Bak Józsefné Posta Zsuzsanna 72 éves Györfi János 73 éves, földműves Hűse Gábor 65 éves, földműves Kónya Sándor 73 éves, földműves Csirkés Imre 72 éves, földműves Nádasdi Imre 56 éves, gazdálkodó Cs. Nagy István 38 éves, földműves Szabó Bálint 75 éves, földműves Molnár Péter 58 éves, földműves Sajtos Imre 86 éves, földműves Kun Sándor 42 éves, földműves Kerekes Imre 62 éves, földműves Kerekes Fülöp 52 éves Sándor Károly 60 éves, tanító Szarvas Péter 64 éves Schilling Ernő 61 éves, gazdálkodó Györfi István 83 éves, földműves özv. Pinczés Imréné 73 éves Holb Imre 59 éves, kocsmáros Csige Gáborné 72 éves

JEGYZETEK 1 Az 1514. évi törvények (Tripartium) évi 52 n a p robotot írtak elő. Az 1560-as 70-es évektől a földesurak különféle módokon emelték a tételeket: sok u r b á r i u m heti 2—3 napot rögzített, végül csak azt írták elő, hogy a jobbágyok „minden m u n k á t " , „amit parancsolnak nekik", tartoznak elvégezni. A gyalog- vagy kézi robot a zsellérek, az igaerő nélküli jobbágyok terhe volt. A robotot egyetemlegesen a jobbágyfelszabadítás törölte el 1848-ban, m a j d 1853-ban. (A 48-as törvénykönyv IX. törvénycikkét az uralkodó 1848. április 7-én írta alá.) 2 Balmazújvárost I. Ferenc adományozta 1798-ban Semsey Endrének. 3 A szarvasmarhát kor-, ivar és használati mód szerint különböző névvel illetik. Az újszülött elválasztásáig ivar szerint (bika, üsző) borjú, három, ill. négy hónap u t á n rúgott borjú a neve. 4 A Kárhozott halmot a Keleti-főcsatorna töltésének építéséhez hordták el. Csalog József régész 1953-ban végzett leletmentő ásatása során előbb egy utólagosan eltemetett La Tene kori úrnasírt, m a j d alatta az elsődleges szkíta sírt tárta fel. (írod.: Folia Archeologica ú j folyam VI. kötet. Bp., 1954. 37—44. old.: M. Nepper Ibolva—Seregi János—Zoltai Lajos: Hajdúsági Halmok. Hajdúsági Közlemények 8., Hajdúböszörmény, 1981. 7. old.) 5 d é s z m a = d e c i m a (latin)=tized 6 Az eke járulékos eszköze, tisztogató szerszáma. 7 A járás vagy nyomás eredeti jelentésében az a földdarab, határrész, amelyet a t e r m é n y betakarítása után a következő vetésig legeltettek. A nyomásos rendszer legfontosabb ismérve az, hogy a szántóföld évenként soron következő fele vagy h a r m a d a évről évre pihentetés céljából vetetlenül marad. (Magyar Néprajzi Lexikon, negyedik kötet. Bp. 1981. 63. old.) 8 Szeptember 29. 9 Április 24. 10 A vetésforgó a szántóföldön termesztett növények előre meghatározott helye és egymás utáni vetésének meghatározott rendje. 11 Mária Terézia 1753-ban adományozta az egész újvárosi határt és Hort 3/4 részét özvegy siklai Andrássy Zsigmondnénak. Újváros birtokosai Andrássy István és Zsigmond 1798-ig. István 1760—70 között helvtartósági tanácsos, Zsigmond 1770-ben debreceni királyi biztos, a harmadik testvér, J á n o s (1750—1817) vezérőrnagv, 1800-ban lett báró (írod. Varga A n t a l : Balmazújváros története 1945-ig, Debrecen, 1958. 124. old.; Nagy I v á n : Magyarország családai címerekkel és nemzedékrendi táblákkal, I. köt. Pest, 1857. 41. old.) 12 A Györffy István által vizsgált és definiált, ún. ólas-kertes. kétbeltelkes vagy kertes település nyomai — melynek leírását olvashatj u k e helyütt — sem a helytörténeti irodalomban, sem a XVIII— X I X . századi kéziratos térképeken nem m u t a t h a t ó k ki. (írod. Györf f y István: Az alföldi kertes városok. Bp., 1926.; Magyar falu — magyar ház, Bp., 1943.) 13 A szabadkéménv általános f o r m á j a az ún. pendelykémény, ez sövényből kasszerűen fonott nagy építmény, amely a konyha tűzhelves részét teljes mértékben, vagy részben beborítja. Kívül-belül vastagon tapasztják, tetejére szikrafogó és elővédő funkciójú fede-

38

14 15 16 17 18

19 20 21 22 23 24 25

26

27 28 29 30 31 32 33

34

let építenek. (írod.: Magyar Néprajzi Lexikon, negyedik kötet. Bp., 1981. 519. old.) Kb. 8 dl. Szőlőprés Az időszakos gazdasági munkások, cselédek, napszámosok bérében bennfoglaltatott a napi étkezés is. A Kaparás-zug a Kőudvar „tartozéka" a községtől délre a Kadarcs kanyarulatában. (írod. id. Varga Antal: Földrajznevek B a l m a z ú j v á roson, Debrecen, 1942. 31. old.) A múlt század derekáig a patkó alakban beépült község „szívébe" nyúlt szikes, zsombékos, nádas határrészt a község déli belterületi határáig Nagyszíknek a mai Zene, Nádas, Attila, Sas és Pacsirta utcák területét — egészen az Árpád utcáig — Sziknek vagy Kisszíknek nevezték. H a j d ú vármegye kialakításáig 1876-ig Balmazújváros Szabolcs v á r megye része volt. Petrovics József Varga Antal könyvében István. (írod. Varga Antal: i. m. 177. old.) Ma Veres Péter utca. Tűzharcos Szabó Ferenc kocsmája a második világháború alatt még működött. Nye bojsza (orosz fon.) = nefélj! R e t i r á l j = s e retirer franciából korabeli német katonai z s a r g o n = visszavonul. Az orosz sereg átkelését a Tiszán Korponai János ezredesnek cca. 3000 népfölkelővel — akiknek alig egyharmada rendelkezett lőfegyverrel — kellett volna zavarnia. Az oroszok mintegy húszszoros t ú l erejével érthetően nem vették fel a népfölkelők a harcérintkezést, (írod. Magyarország hadtörténete II., Bp., 1984. 540. old.) Paszikievics herceg vezette orosz sereg 1849. július 27-én kelt át a Tiszán Tiszafürednél és 30—31-én tartózkodott Balmazújvároson, (írod.: Debrecen története 1693—1849. 2. köt., szerk. Rácz István, Debrecen. 1981. 487. old.) Ma 2-es Számú Altalános Iskola a Hortobágyi utca 6. szám alatt. A tövisborona tövises gallyakból készített, magtakaró és t a l a j p o r h a nyító eszköz. „A m ú l t évszázad közepe t á j á n bontották le Vinnyó nevű kocsmát a nagyháti vasútállomástól nem messze. Romjai ma is megtetszenek." (írod. Id. Varga Antal i. m. 38. old.) Az adatközlő tévedése, ez természetesen 1849-ben történt. A Paszkievics által vezetett cári fősereg létszáma 60 000 fő körüli lehetett. (írod. Magyarország hadtörténete II., Bp.. 1984. 546. old.) Nagy-Sándor József (1804—49) honvédtábornok, ekkor az I. hadtest parancsnoka. Aradi vértanú. 1849. augusztus 2-án a Köntösgátnál, az Üjvárosi úton Nagy-Sándor József tábornok mintegy 10 000 főnyi hadteste és az öt-hatszoros túlerőben lévő Ivan Fjodorovics Paszkievics herceg vezette cári fősereg között zajlott le a szabadságharc utolsó nagyobb csatája — a debreceni csata. Miciszláv Woronieczky lengyel herceg, a magyar szabadságharc vért a n ú j a , a lengyel légió parancsnoka 1949. augusztus 9-én a temesvári csatában esett fogságba és Pesten, október 20-án bitófán végezték ki. (írod.: Pallas Nagy Lexikona, XVI. kötet 1076. old.)

39

35 A vászonfazék elnevezés a r r a utal, hogy ezek az edények kívül m á zatLanok. „A gömöri fazék felismerhető fehéres anyagáról — ezért vászonfazéknak Is nevezik —, vékony faláról, gömbölyded alakjáról, kis súlyáról." (írod. Kresz M á r i a : Magyar népi cserépedények, Bp. 1983. 6. old.) 36 A Semsey család csak 1907-ben kapott grófi címet, Semsey Andor, a mineralógus nem fogadta el. (írod. Nyulásziné S t r a u b É v a : ö t évszázad címerei. Bp., 1987. 140—141.) 37 Felszántott, de vetetlenül hagyott, pihentetett földterület. 38 A Körösök völgyében fekvő fazekas falvak termékei, többnyire m á zatlan f e h é r színű edények jelentős számban jutottak el az Alföldre. (összeállította: Pozsonyi József)

40

TARTALOM Bevezető (Magyari Márta) Az 1848 előtti világ — jobbágy élet, robotterhek Az 1848 előtti gazdálkodás Verbuválás, katonáskodás . 1848/49-es események A cári csapatok átvonulása Balmazújvároson . A debreceni csata Idegen katonák elszállásolása — katonaházak . Paraszti munkák Az adatközlők névsora Jegyzetek (Pozsonyi József)

1 3 6 10 13 16 21 24 28 37 38

Szedte Mozgáskorlátozottak PIREMON Kisvállalatának nyomdaüzeme Debrecen, 1988 Felelős vezető: dr. Gere Kálmán igazgató Nyomta: RÓNAPRINT, Balmazújváros Munkaszám: 88-310 Felelős vezető: Ungvári István