A II. VILÁGHÁBORÚ VÉGÉIG

A LÉGVÉDELEM FELDERÍTÉSI ÉS RIASZTÁSI RENDSZERÉNEK FEJLŐDÉSE A II. VILÁGHÁBORÚ VÉGÉIG

LAMPER LÁSZLÓ mk. őrnagy

A LÉGVÉDELEM FELDERÍTÉSI ÉS RIASZTÁSI RENDSZERÉNEK FEJLŐDÉSE A II. VILÁGHÁBORÚ VÉGÉIG THE DEVELOPMENT OF THE AIR RECONNAISSANCE AND WARNING SYSTEM UP TO THE END OF WWII Az első világháború során az új találmányok, mint a repülőgép katonai célú felhasználása és a háború kiterjesztése a levegőbe és a frontvonalak mögé, megkövetelte egy olyan rendszer kiépítését, amely időben riasztja a fegyveresi erőket és a polgári lakosságot. A cikk a felderítési és a riasztási rendszer fejlődését mutatja be Magyarországon a II. világháború végéig. During the course of the First World War, new innovations such as the military use of aircraft and the extension of warfare into the skies and behind the front lines required the development of a system capable of timely warning of military defenses and the civil population. The article describes the development of the reconnaissance and warning system in Hungary up to the end of WWII.

A felderítési és a riasztási rendszer fejlődése Magyarországon a II. világháború kezdetéig Az első világháború során az új találmányok, mint a repülőgép katonai célú felhasználása és a háború kiterjesztése a levegőbe megkövetelte egy olyan rendszer kiépítését, amely riasztja a repülőtereken lévő erőket, illetve a szárazföldi erőket. Ebben az időben a repülőgépek tevékenysége még csak a frontvonalra, illetve a frontvonalhoz közeli területekre koncentrálódott. Magyarországon már 1917 áprilisában az olasz fronton megszervezték a Légi figyelő és riasztó szolgálatot1, amelynek a 1

Pataky Iván – Rozsos László – Sárhidai Gyula: Légi háború Magyarország felett, Zrínyi Katonai Könyvkiadó, 1992., 13. oldal

HADITECHNIKA TÖRTÉNET

133


feladata elsősorban a saját repülő csapatok riasztása volt. Ezeket úgy szervezték meg, hogy a front mögött egy vonalban egymástól körülbelül 8 kilométerre felállított vizuális figyelők voltak egy távcsővel és esetenként a rendkívül kezdetleges fülelő készülékkel. Azért pont 8 km-re, mert arra a következtetésre jutottak, hogy egy megfigyelő csak egy 4km-es körben képes a repülő gépeket biztonsággal észlelni. A légi figyelő riasztó szolgálat felállításában az Osztrák-magyar monarchia úttörő szerepet játszott megelőzve a német és az angol hasonló szolgálatok felállítását. Németországban, 1917-ben alakult meg a Flugmeldedinest, a légi jelző szolgálat, ami egy katonai alakulat volt. Angliában csak 1918-ban alakult meg a légi jelző szolgálat, ami önkéntesekből ált és a rendőrséghez tartozott, de egész Angliában tevékenykedett. Az I. világháború befejeződésének örömében mindenütt megszüntették a légi figyelő és jelentő szolgálatokat. Az eufória elmúltával a hadseregek vezetői szükségesnek látták a légvédelem újjászervezését és a légi figyelő és jelző szolgálatok újbóli felállítását. Okulva a háború tapasztalataiból, amikor is Párizs és London is volt légi támadások célpontja, nem csak a határok mentén, hanem az ország mélységében is. A Versailles békeszerződés, amely politikai értelemben az évezred egyik legnagyobb megaláztatása volt a Magyar nemzetnek, megfosztotta területének kétharmadától, évszázados gazdasági kapcsolatokat vágott szét, és megfosztotta az országot egy korszerű ütőképes hadsereg felállításának lehetőségétől. A háború tapasztalataiból kiindulva már Magyarországon is egy, az ország teljes lefedettségét biztosító légtérfigyelő és jelentő szolgálat felállítását határozták el. Azonban sokkal fontosabb feladat volt a hadsereg újjászervezése és vezetésének kialakítása. Ezért működőképes jelzőrendszert — mely képes volt megfelelő információkkal ellátni a légierőt és a légvédelmi tüzérséget, valamint riasztani a polgári lakosságot — csak a harmincas évek végére alakították ki, de ez is csak egy fenyegetettség esetén felállított, nem állandóan működő jelző rendszer volt. Így egy ellenséges légitámadás előrejelzése sem a határsávban, sem az ország belsejében nem volt megoldott a világháború kezdetéig. Ugyan a magyar vezérkar már 1920-ban kialakította új honvédelmi koncepcióját, és az országot hét „m. kir. Honvéd körlet és körletparancsnokság”-ra2 2

Rendeleti Közlöny, 1922/2. szám., 239/eln. 15. 1922. számú körrendelet

134



osztották fel (1. Budapest, 2. Székesfehérvár, 3. Szombathely, 4. Kaposvár, majd a szerb megszállás megszűnte után Pécs, 5. Szeged, 6. Debrecen, 7. Miskolc).3 Ezekkel megegyező területen kijelölték 1922ben a hét Légvédelmi Kerületet, majd 1924-ben a hét Légvédelmi Körzetet (I-VII.). Valamennyi vegyes dandárnak „hírközpontot” kellett létrehoznia. A megvalósítás azonban vontatottan haladt és a hadsereg nem rendelkezett megfelelő tartalékkal a rendszeresített eszközökből, a hírközpontok polgári telefonvonalakat használtak, amelyek időnként túlterheltek voltak. Ez a távcsövekkel, fülelő készülékekkel és fényszórókkal felszerelt katonákból álló, nem állandó megfigyelő és riasztó rendszer, nehézkes és lassú jelentő rendszerrel párosult. A légi figyelő szolgálat katonái jelentéseiket az ezred osztály vezetési pontjaira tették meg, akik a légvédelmi körzetparancsnokságokra jelentettek. A légvédelmi körzetparancsnokság, a körzetében települt erők riasztásán túlmenően jelentet a fővezérségre, mint országos vezetési pontra, akinek a felelőssége a kellő számú repülő erő harcbavetése.

A lőelemképzők fejlesztése A két világháború közötti helyi háborúkban a légierő többször intézett támadást a földi csapatok ellen kis- és közepes magasságból. A korabeli katonai elképzelések szerint a légi támadó eszközökkel a harcot elsősorban a vadászrepülő erőknek kell felvenni, másodsorban a főbb ipari objektumokat légvédelmi tüzérséggel kell védeni, mert a légierő a harc közben eltávolodik a védendő objektumtól, így nem tudja megvalósítani az állandó oltalmazást. A nagyhatalmak között csak abban volt különbség, hogy a vadászrepülőknek vagy a légvédelmi tüzérségnek szánnak nagyobb szerepet a légvédelemben. A tengeri hatalmak a vadászlégvédelmek, míg a szárazföldi hatalmak a légvédelmi tüzérségnek szántak nagyobb szerepet. A második világháború kezdetéig komoly szerepet szántak léggömbzáraknak is, de ezek nem igazolták az elvárásokat, így későbbiekben nem alkalmazták azokat. 3

Hadtörténeti Levéltár , HM 5000/eln.1.1922. 2. melléklet


135


A légi támadó eszközök fejlődésének megfelelően a légvédelmi tűzeszközöket és kiegészítő eszközeit állandóan tökéletesítették. A légi támadó eszközök fejlődésével szinkronban a légvédelmi fegyvereknél előtérbe került a ható távolság (lőtávolság) és a tűzgyorsaság növelése, valamint a mobilitás biztosítása. A korszakra jellemző volt, hogy a légi támadó eszközök fejlődése mindig gyorsabban ment végbe, mint a légvédelmi eszközök fejlődése, így mire rendszeresítésre került egy-egy új eszköz, már nem volt hatékony a korszerű repülőeszközökkel szemben. Magyarországon a húszas évek végén merült fel, hogy a légvédelmi tüzérség találati pontosságának növelése érdekében szükség van olyan berendezésekre (lőelemképzőkre), amelyek pontosan meghatározzák a tüzérek számára az előre tartási értéket. Egy mozgó célra való tüzelésnél nem elég a célra irányozni a fegyver csövét, mert figyelembe kell venni, hogy a lövedék repülési ideje alatt a cél elmozdul. Tehát egy mozgó célra történő tüzelésnél a várható találati pont kiszámításához ismerni kell a cél mozgás paramétereit. Ezek a távolság, a magasság, a cél sebessége, mint vektormennyiség, a lövedék kezdő sebessége és a röppályája. A szükséges számításokat nagyon rövid időn belül elvégezve be kellet állítani az előre tartási értéket és tüzelni kellett. A korabeli lőelemképzőknek ezeket kellet megoldani, de a paraméterek mérése mai szemmel meglehetősen pontatlan volt. A számításokra rendelkezésre álló rövid időt, az úgynevezett vezényszó táblázatos módszerrel próbálták csökkenteni. Itt a leggyakrabban előforduló sebesség, magasság, távolság, értékekhez a számítás eredményeit egy táblázatba foglalták. A paraméterek megállapítása után a hozzá legközelebb eső táblázatbeli értékre kerekítve vezényszóra a kezelők beállították az előre tartási értéket. Az első magyarországi lőelemképzőt 1928-ban készítette Szabó Sándor tartalékos főhadnagy a GAMMA művekben a légvédelmi gépfegyverek tűzvezetésére4. A kezelése nehézkes volt. Az optikai elven működő távmérők mérési pontatlansága 100-300m volt, a sebességet nem tudták mérni. A lövedék röppályáját a ferde hajításnak megfelelőre vették és a kezdő sebességre egy átlagos értéket számoltak Ezek alapján 4

Rácz Elemér alezr: A Magyar királyi honvédség rádiólokátor technikája 1942–1945 között Bolyai szemle 2005/1 szám

136



a korabeli feljegyzések szerint 6%-os találati valószínűséget értek el. 1929-ben Kéler Tasziló készített lőelemképzőt, ami a cél követése alapján a cél szögsebességeit mérte, és ebből számította ki a lőelemeket Előnye volt, hogy a készüléket egybe építették a távmérővel, így csökkentve a távolságmérés hibáját. Kétség kívül a legsikeresebb a JuhászGamma féle lőelemképző volt. Ez felhasználta az előző lőelemképzők előnyeit, de továbbfejlesztve azokat. Az alapötlet az adta, hogy a műszer optikájával folyamatosan követve a cél mozgását, annak célpályáját egy finommechanikai szerkezet lényegében lekicsinyítette és egy kocsisszerkezeten elhelyezett mérőgörgővel folyamatosan képes volt mérni annak paramétereit. A mérőgörgőnek egy időegység alatti fordulata megadta a cél haladási sebességét. Ezeket, a célelemeket juttatta el a tulajdonképpeni lőelemképzőhöz. Megfigyelték hogy a lövedék röppályája a ferdehajítástól eltérő ballisztikus pálya. Kísérletekkel meghatározták a lövedék röppályáját. A II. világháborút megelőző években ez egy jól használható eszköz volt a légvédelmi tüzérség számára, azonban a repülőgépek robbanásszerű fejlődése már elavulttá tette a háború kezdetére.

A légtérfigyelő és riasztó rendszer fejlődése a második világháború végéig Németországban és Angliában Az első világháború után, de különösen a század harmincas éveiben a repülőgépek területén óriási fejlődés indult meg Rohamosan növekedett a repülőgépek sebessége, repülési magassága, hatótávolsága. Új az eddiginél pontosabb harc eljárást dolgoztak ki Németországban a nagymagasságból történő célzott bombavetésre, amely minden eddiginél félelmetesebb fegyverré tette a repülőgépeket. Eközben a tudomány területén. Olyan felfedezések születtek, amelyek megalapozták egy új eljárás a rádió iránymérés és távolságmérés elvén működő készülék, közismert nevén a RADAR alapjait. Bár a mozaik szót az amerikaiak alkották meg a háború után, akik mindent előszeretettel rövidítenek, de kevéssé ismert, hogy az első kísérleti lokátort már 1933-ban megalkotta Dr. Rudolf Kunhold német szonár szakértő és feltaláló. A készülékét tovább fejlesztette, és 1934 októberében bemutatta a haditengerészet magas HADITECHNIKA TÖRTÉNET

137


rangú képviselőinek. A készülék folyamatos sinus jelet sugárzott ki és képes volt észlelni egy 7 tengeri mérföldre lévő hadihajót. Kutatásai folytatására Kunhold 70 000 márka támogatást kapott. 1938-ra megalkotta az első felderítő lokátort, amely a légvédelem riasztására szolgált. Ez már impulzus üzemű, könnyen telepíthető, félig mobil lokátor volt és kezdetben harminc majd később 75 mérföld (136 km) távolságon már észlelte a repülőgépeket. A korabeli információk pontatlansága miatt egyes szerzők szerint 200-300 km és távolságból is képes volt jelezni a légi célokat, azonban a háromszáz km-es távolság erősen túlzó lehetett. Ez volt a Freya5. Eléggé pontatlan volt, mert nem sikerült az antenna nyalábot kellően fókuszálni, de felderítő lokátorként alkalmas volt a légvédelem időbeni riasztására. A mai radarokhoz képest nem körkörösen, hanem csak szektorosan egy 220º-os szektorban egy nagyon széles 30º-os antenna irányélességi szöggel dolgozott, kezdetben 68km-es, majd később 136km-es felderítési távolsággal.

1. ábra A „Freya” fedőnevű német kereső radar A magyar „Sas” radar ez alapján készült

Az angolok az első kezdetleges radart 1935 februárjára készítették el, majd gőzerővel megindult a fejlesztés és hozzávetőlegesen a német lokátorral egyidőben lett kész 1938-ban. Ez egy fix telepítésű radar volt 5

Freya a német mitológia alakja

138



hatalmas négyszög antennákkal, de legnagyobb előnye hogy közvetlen összeköttetésben volt a megfigyelő parancsnoksággal, az pedig a vadászrepülő erők főparancsnokságával. Ez a közvetlen összeköttetés lényegesen lerövidítette az észleléstől a riasztásig eltelt időt, így a háború folyamán az angol vadászrepülők mindig, éjjel és nappal is idejében érkezhettek, hogy felvegyék a harcot a légi ellenséggel. Lichtenstein

Würtzburg-D Freya Freya

Würtzburg-R

Vezetési rendszer kp.

2. ábra. A német légvédelem radarjainak felhasználása a II. világháborúban6

1940 májusára már 20 angol radarállomásból álló radar lánc biztosította északról végig a part mentén délre majd nyugatra az angol légtér ellenőrzését. A lánc csak észak nyugati irányban nem épült ki. Németországban már 1938-ban felismerték, hogy a rádióhullámok, nyújtotta új lehetőségeket, más területen is fel lehet használni, úgy, mint éjszakai vadászrávezetésre, légvédelmi tüzérség tűzvezetésére, vadászrepülőgé6

Prokob Tibor mk. alezredes, Berkovics Gábor mk. alezredes: Radarfejlesztések Magyarországon a II. Világháború alatt a Haditechnikai Intézet irányításával. Haditechnikai intézet 1920– 2000 különszám


139


peken a célra, történő rávezetésre. Ezért már 1939-re a TELEFUNKEN ipari komplexum kifejlesztett erre a célra egy másik radar családot a Würzburgot. Kezdetben ez a lokátor 36km-es hatótávolságával kicsinek számított, de a befogott célról 3D adatokat szolgáltatott. 1943-ban megalkották a Würzburg továb fejlesztett változatát, az óriás Würzburgot, aminek a hatótávolságát megkétszerezték. Ez pontosabb volt, mint a Freya. A Würzburg-Reise kiválóan használható volt éjszakai bombázók és vadászok célra vezetésére. Két Würzburg-Reise lokátor sugarainak metszete nagy távolságból is 1000m-es pontossággal jelölte ki a célt az éjszakai bombázók számára. A Würzburg A és D változatát a légvédelmi tüzérség tűzvezetésére használták, de ez kevésbé bizonyult hatásosnak.

3. ábra „Würzburg-Riese” vadászirányító radar

A légvédelem egyik nehézsége az éjszakai bombázok megsemmisítése. A német elgondolás szerint (1940 végéig) a felderítő lokátorok (Freya) riasztják a légvédelmet. A földről a fényszórókkal megvilágított repülőgépekre a légvédelmi tüzérség nyit tüzet, a levegőből pedig a nagy magasságból támadó éjszakai vadászok fogják harapófogóba. Ennek az elvnek a legnagyobb hátránya, hogy a vadászok feladatuk végrehajtása közben ugyanúgy bekerültek a légvédelmi tüzérség megsemmisítési 140



zónájába, mint az ellenség. Így a baráti tűz komoly áldozatokat követelt. A másik probléma, hogy a Freya oldalszögben pontatlanul mért, és az ellenséges gépek magasságát sem tudta mérni, így az éjszakai vadászok nehezen találták meg a célokat. A megoldást a német Kammhuber ezredes találta meg, aki a „himmelbett7” boxokból a repülési útvonalakra merőlegesen, mélységben lépcsőzött radar láncot alakított ki. Egy ilyen boksz körül az egy egyenlő szárú háromszög csúcspontjaiba egy Freya és két Wüzburg lokátort telepítettek.. Az elv a következő volt: A Freya felderíti a célokat a két Würzburg közül az egyik a vadászokat követi a másik meg a légi célokat. A két Würzburg lokátor adatai alapján történt meg a vadászok rávezetése a légi célokra. Ezt a földről segítették még a légvédelmi fényszórók, de amikor váratlanul más feladatra elvonták őket, a légvédelem hatásfoka nem csökkent, hanem kis mértékben még növekedett is. Ennek az oka, hogy az időközben kellően elsajátított módszer után már nem hagyatkozhattak a pilóták a szemükre, csak az irányítók utasításaira.

Magyarország bekapcsolódása a fegyverkezési versenybe, a megkésett modernizáció Miközben Hitler hatalomra jutása után nem sokkal, gőzerővel megindult a fegyverkezési verseny, Magyarországon csak az 1938-as győri program elfogadásával indult meg a hadsereg korszerűsítése, de a rendelkezésre álló idő már nem volt elegendő egy korszerű haderő létrehozására, a háború kezdetére. Nem is beszélve arról, hogy a hadsereg vezetése nem mérte fel kellőképpen a levegőből rá leselkedő veszély nagyságát, és komolyságát. Ezzel nem voltak egyedül. Sem Franciaország, sem az USA a háború kezdetén nem rendelkezett Radarral8. 1938 és 1941 között a vezérkar figyelmét a visszacsatolt területek integrálása kötötte le a már akkor is elavult és rosszul működő légvédelmi rendszerbe. Tömegesen állították fel az új légvédelmi ezredeket és szerelték fel a korszerű légvédelmi ágyúkkal és gépágyúkkal. A légvédelemi tüzérségnek a fejlesztése mennyiségi és minőségi téren tovább folytatódott. Magyaror7 8

George Miller: A nagy lokátor háború. Kossuth könyvkiadó 1983 Az üregrezonátoros magnetron dokumentációját az angolok 1940-ben adták át az USA-nak. Ezután gyorsultak fel az USA radar kísérletek


141


szágot a háborúba lépés első két évében nem érte közvetlen fenyegetés, Kassa bombázását kivéve, amit mind a mai napig nem tudunk kik hajtottak végre. Ez is azt bizonyítja, hogy a légtérfigyelő és jelentő rendszer nem működött és komoly átalakításokra szorult. A hadihelyzet 1942–43-ban gyökeresen megváltozott. A délOlaszországi partra szállás után, a Nápoly környéki repülőterekről 1942 végére az angol repülőgépek hatósugarába került Magyarország. Ezzel egyidőben megkezdődött a dél német városok és ipari központok bombázása. A magyar politikai vezetés, Kállay Gyula miniszterelnök vezetésével, az angolokkal történő különbéke lehetőségére készült, és megtiltotta, hogy a magyar légvédelem tüzet nyisson a Magyarország felett átrepülő szövetséges repülőgépekre. Ez nem maradhatott sokáig titokban, és amikor kiderült nagy felháborodást keltet mind Hitlernél, mind a magyarországi elvbarátai körében. Az egy másik kérdés, hogy a magyar légierő akkor képes lett volna-e ezt megakadályozni. Szerintem nem, de élezte volna a konfliktust a nyugati hatalmakkal, amit a kormány mindenképen el akart kerülni. A teheráni konferencián 1943-ban azonban eldőlt, hogy Magyarország szovjet megszállási övezet lesz, és ez megpecsételte a különbékére épülő kísérleteket. Magyarország német megszállása után megkezdődött magyarországi városok és vasútvonalak tömeges bombázása az amerikai légierő által is.

A magyarországi légtérfigyelő és jelentőrendszer a második világháború alatt A magyar figyelő- és jelentőrendszer 1943 közepére — nem kis erőfeszítések árán — kiépült. A 7 légvédelmi kerület, az időközben visszacsatolt területekkel 15-re emelkedett9. A légvédelmi Kerületek valamennyi Kerületi Légvédelmi Központja működőképes volt. 1944-ben az összes központ és alárendeltjeik között megvalósították az „automatizált”-nak nevezett információcserét. (az adatokat géptávírón jelentették). Állományukba 550 figyelő- és jelzőőrs tartozott (egy részük 1944-ig még csak papíron, illetve hiányos szak- és híradó felszereléssel). 9

Dr. Koczka József – Dr. Berkovics Gábor – Dr. Krajnc Zoltán: A magyar légvédelem „szeme és füle” (1917–1945) Haditechnika 2006/2 szám

142



Készen állt egy mozgó jelzőosztály is 32 jelzőőrssel, alapvetően az immobil őrsök bizonyos irányokban történő kiegészítése céljából.10 Azonban ez a figyelő és jelentő rendszer mire kiépült, már avulttá is vált, mert nem biztosította az időbeni felderítés és riasztás lehetőségét különösen éjszaka és korlátozott látási viszonyok kötött. A honvédelmi vezetés számára mindig is kiemelt feladat volt a légvédelem fejlesztése 1942 őszén úgy döntött, hogy tanulmányozni kívánja szövetségesei, Németország és Olaszország, hogyan szervezi meg a légvédelmét, ezért katonai küldöttséget menesztett a két országba a légvédelem tanulmányozására. Az olaszországi küldöttség nem számoltak be lényeges újdonságról. Dr. Jáky József alezredes viszont jelentésében leírja a németországi tapasztalatokat, amelyek forradalmasíthatják légvédelmet11. A német hadsereg fel volt szerelve rádió iránymérő és távolság meghatározó berendezésekkel, amelyek még éjjel is képesek észlelni nagy távolságból a közeledő légi célokat. A német tapasztalatok alapján feltétlenül szükséges látták a légtérfigyelő és jelentő láncot felszerelni légvédelmi rádióbemérő műszerekkel, úgymint felderítő, korabeli nevén kereső lokátorral (Freya), a vadászrepülőket valamint a légvédelmi tüzérséget irányító tűzvezető lokátorral (Würzburg-A és későbbiekben a továbbfejlesztett D változat), az éjszakai bombázókat segítő, azokat irányítani képes lokátorral (Würzburg-Reise), valamint a vadászrepülőgépeket fedélzeti lokátorral (Lichtenstein). Ez az egész ország területét lefedő rendszer esetén összesen több mint háromszáz lokátor beszerzését igényelte nagyon rövid időn belül. A vásárlás vagy a hazai gyártás (licence megvétele) lehetet a megoldás. Dr Jáky József alezredes kezdettől fogva szorgalmazta és megvalósíthatónak vélte a hazai fejlesztést és a gyártást. 1942 decemberében Hellebronth Vilmos vezérőrnagy vezetésével Németországba utazott a magyar szakemberek egy csoportja a német lokátorokat tanulmányozása céljából. Itt javaslatot tettek a lokátorok licencének megvásárlására, illetve vásárlására. A licencétől eleve elzárkóztak, a vásárlást pedig csak 4 darab Freya tipusra és 8 darab Würzburgra tették lehetővé, amiből 10 11

Hadtörténeti Levéltár, VKF 1.o. 4776/Eln. 1943. Dr. Jáky József ezredes (gépészmérnök, „a műszaki tudományok doktora” a HTI rádiótechnikai szak. o. osztályvezető) jelentése a„Luftwaffen-befehls-haber-Mitte” cégnél tett látogatásáról


143


valójában csak 2 darab Freya és 5 darab Würzburg került leszállításra a háború végéig. Nem maradt más lehetőség, mint a hosszadalmasabb saját fejlesztés. A honvédelmi miniszter 1943. március 5.-ei hatállyal megbízta dr. Jáky József ezredest, miniszteri biztosként, a magyar radar rendszer kialakításának, elkészítésének vezetésével.

4. ábra. “Würzburg-D” Légvédelmi tűzvezető radar

Ettől a pillanattól kezdve versenyfutás kezdődött az idővel, mert a hadi helyzet folyamatosan rosszabbodott. A lokátorok kifejlesztésére a Haditechnikai Intézet (Dr Jáky József ezds), a Tungsgram Rt (Dr Bay Zoltán), és a Standard Villamossági RT (Dr Istvánffy Edvin) fogott össze. A terv szerint német mintára, kifejlesztenek egy felderítő lokátort, amelyik először Viktor majd a később Sas fedőnevet kapta, egy tűzvezető lokátort a légvédelmi tüzérség részére Borbála fedőnévvel, egyet az éjszakai vadászrepülőgépek rávezetésére Bagoly fedőnévvel, és egy repülő fedélzeti lokátort Turul fedőnévvel12. 12

Prokob Tibor mk. alezredes, Berkovics Gábor mk. alezredes: Radarfejlesztések Magyarországon a II. Világháború alatt a Haditechnikai Intézet irányításával. Haditechnikai intézet1920-2000 különszám

144



5. ábra. A magyar “SAS” keresőradar

Először a kereső lokátorra koncentráltak. 1943 végére el kellet készíteni az első minta példányt, majd a következő évben meg kellett volna kezdeni a sorozatgyártást. 1943 augusztusában elkészült a Sas első, majd szeptemberben a második minta példány. Megkezdődött a berendezés tesztelése, és a Borbála illetve a Bagoly lokátor minta példányainak tervezése és elkészítése. A magyar lokátorok szerkesztésénél egyrészt közismert elgondolásokat, másrészt általuk kikísérletezett, teljesen önálló eljárásokat valósítottak meg, melyek felkeltették a németek érdeklődését is. Ennek eredménye volt például az, hogy a „Sas” felderítési távolsága később nagyobb volt a „Freya”-énál”.13 Ez az a két darab Sas lokátor, ami biztosan elkészült és még 1945 tavaszán is működött. A fejlesztések eredményeként a hasonló német lokátorok beszerzési áránál 30-40%-kal olcsóbb volt a magyarországi gyártás.14 A feljegyzések tanulsága szerint 1944 márciusáig további kettő SAS lokátornak valamint a Bagoly és Borbála lokátor 1-1 mintapéldányának kellet elké13

14

Korabeli visszaemlékezések szerint az Alpok csúcsairól is, 300-500km-es távolságból is detektáltak visszavert jelet. Ez képezte az alapját az 1946-ban elvégzett Föld –Hold távolság mérés kísérletnek. Prokob Tibor mk. alezredes, Berkovics Gábor mk: Alezredes: Radarfejlesztések Magyarországon a II. Világháború alatt a Haditechnikai Intézet irányításával. Haditechnikai intézet 1920–2000 különszám


145


szülnie, de erről nincsenek megbízható információk, hogy elkészültek-e valójában. Az eligazodást nehezíti, hogy egyes vélemények szerint a németországtól vásárolt lokátorokat is a magyar nevén, a Freyát Viktornak később Sasnak, a Würzburg-Riese-t Bagolynak, a Würzburg-ot Borbálának nevezték15 Mindenesetre Magyarország német megszállása után a lokátor programot törölték. A Turul vadászirányító radar végül is csak a gyártás megkezdéséig, illetve a tervezés szakaszáig jutott el. A repülőgépbe szerelhető Turul első példánya beépítésre került egy repülőgépbe, amelyet 1944 nyarán az RHI berepült és kipróbált. Az 1944-es év végére a magyar légvédelem rendelkezésére állt — bár nem volt még az összes eszköz telepítve, berepülve — 4 darab felderítő (ebből kettő darab hazai gyártású, „Sas”), 5 darab „Würzburg-Dora” légvédelmi tüzér tűzvezető (valamennyi német import), és 2 darab „Würzburg-Riese” vadászirányító (úgyszintén német import) radar. Ezeket kezdetben Budapest védelmére osztották be, de ahogy a front egyre közeledet a főváros felé úgy kellet egyre hátrébb vonni őket. A híradó jelentő rendszert is tökéletesítették, a lakosságot a légi támadások előtt általában már 20 perccel korábban figyelmeztetni tudták a közszolgálati rádión keresztül. A vadászgépeket is időben riasztották, azonban a hihetetlen túlerőben lévő ellenséget nem tudták megakadályozni feladatának végrehajtásától. A szövetséges hatalmak a magyar légvédelmet 1945 tavaszára teljesen felőrölték Eszközeit megsemmisítette az ellenség, vagy a kezelő állománya felrobbantotta. A lokátor fejlesztések felelőse dr. Jáky József ezredes egy bombatámadásban életét vesztette a háború alatt. A haditechnikai intézet támogatásával a II: világháború alatt végzett lokátor fejlesztésekről a dokumentumok szerencsésen túlélték a háborút, de az 1960-as években ezeket feleslegesnek ítélték és megsemmisítették. Ezért a magyar fejlesztésű lokátorokról képek, dokumentumok nem állnak rendelkezésünkre, csupán a programban résztvevők16, elsősorban Budincsevits Andor visszaemlékezéseire hagyatkoztunk. 15 16

Gazsi Lajos alezredes-Rácz Elemér alezredes: A Magyar légvédelem jellemzői és tevékenysége a második világháború utolsó időszakában. Bolyai szemle2003/3 szám 8. oldal A Bay Zoltán vezette csoport nevesebb szakemberei voltak az atomfizikai tanszékrõl Papp György és Simonyi Károly, az elektroncsöveket Winter Ernõ, Vámbéri Lõrinc és

Budincsevits Ador fejlesztette ki, jelentõs szerep jutott Dallos Györgynek. Katonai feladattal vett részt a csoportban Tari László.

146



Felhasznált irodalom 1. Dr. Koczka József–Dr. Berkovics Gábor–Dr. Krajnc Zoltán: A magyar légvédelem „szeme és füle” (1917–1945) Haditechnika 2006/2 szám 2. Gazsi Lajos alezredes-Rácz Elemér alezredes: A Magyar légvédelem jellemzői és tevékenysége a második világháború utolsó időszakában. Bolyai szemle2003/3 szám 3. George Miller: A nagy lokátor háború. Kossuth könyvkiadó, 1983 4. Pataky Iván–Rozsos László–Sárhidai Gyula: Légi háború Magyarország felett, Zrínyi Katonai Könyvkiadó, 1992 5. Prokob Tibor mk. alezredes, Berkovics Gábor mk alezredes: Radarfejlesztések Magyarországon a II. Világháború alatt a Haditechnikai Intézet irányításával. Haditechnikai intézet 1920–2000 különszám 6. Rácz Elemér alezredes: A Magyar királyi honvédség rádiólokátor technikája 1942–1945 között Bolyai szemle 2005/1 szám


147

A II. VILÁGHÁBORÚ VÉGÉIG

Recommend Documents