A HAZAI (NAGY) VÁLLALATOK ÉS GAZDASÁGPOLITIKA ÍRORSZÁGBAN

Artner Annamária: A HAZAI (NAGY) VÁLLALATOK ÉS GAZDASÁGPOLITIKA ÍRORSZÁGBAN

„A hazai (nagy) vállalkozások helyzetét értékelő és stratégiát megalapozó” kutatás nemzetközi blokkjának keretében készült tanulmány. A blokkot vezeti: Török Ádám

2002. június MTA VKI

TARTALOMJEGYZÉK

1 BEVEZETŐ

3

2 GAZDASÁGPOLITIKA, STRUKTÚRA

3

2.1. 2.2. 2.3. 2.4. 2.5.

A GAZDASÁGPOLITIKA ÉS VÁLLALKOZÁSPOLITIKA ÖSSZEFÜGGÉSEI IPARPOLITIKAI FORDULAT A 90-ES ÉVEKBEN HARMADIK ÉVEZRED: ISMÉT VÁLTOZÓ IGÉNYEK A KORMÁNYPOLITIKA HATÁSA A VÁLLALATOKRA – VÁLLALATI VÉLEMÉNYEK A TERMELÉS ÉS AZ EXPORT FŐBB SZERKEZETI VONÁSAI

3 VÁLLALKOZÁS-ELEMZÉS 3.1. 3.2. 3.3. 3.4.

3 4 9 9 10 11

AZ ÍR VÁLLALATI SZFÉRA VÁLLALKOZÁS-DEMOGRÁFIAI JELLEMZŐI VÁLLALATVEZETÉSI SAJÁTOSSÁGOK, VÁLLALKOZÁSI KULTÚRA A VÁLLALKOZÁSOK FŐ JOGI FORMÁI A VÁLLALKOZÁSOK FINANSZÍROZÁSA

11 15 18 19

4 SZABÁLYOZÁS

20

4.1. 4.2. 4.3. 4.4. 4.5.

21 25 27 27 29

TÁMOGATÁS ÉS KONCEPCIÓ FISKÁLIS POLITIKA A VÁLLALKOZÁSPOLITIKA SZOLGÁLATÁBAN KERESKEDELEMPOLITIKA VÁLLALATI KÖLTSÉGGAZDÁLKODÁS, BÉREZÉSI ÉS ÖSZTÖNZÉSI RENDSZEREK A VÁLLALATI K+F ÉS ÁLLAMI ÖSZTÖNZŐI

5 ÖSSZEFOGLALÁS

33

5.1. 5.2.

33 35

A VÁLLALKOZÁSPOLITIKA ÁTTEKINTÉSE KÖVETKEZTETÉSEK MAGYARORSZÁG SZÁMÁRA

TÁBLÁZATOK

37

IRODALOMJEGYZÉK

51

NEVEK, RÖVIDÍTÉSEK

53

2

1

BEVEZETŐ

Írország sok tekintetben példaértékű Magyarország számára. Egyrészt amiatt a könnyű párhuzam miatt, hogy az EU-taggá válás előtt minden értelemben perifériás, kevésbé fejlett, függő helyzetű ország volt, de az utóbbi évtizedben látványos sikert, bizonyos értelemben (GDP/fő) felzárkózást produkált, és ez azt a reményt kelti, hogy útja mások számára is követhető. Másrészt azért is, mert Írország gazdaságpolitikája, mely mindig markáns irányvonalat követetett, kudarcaival, melléfogásaival is hasznos tanulságokkal szolgál. Harmadrészt pedig azért, mert az Egyesült Királyságtól való függés csökkentése érdekében folytatott liberalizációs, integrációs stratégiája hasonló hatással járt nemzeti tőkéjére nézve, mint a magyarországi rendszerváltást követő privatizációs-liberalizációs kurzus: a hazai (ír) vállalatok eltűntek, vagy a nemzetközi nagytőke függelékei lettek. Ebben a helyzetben igen összeszűkült a mozgástér és eltűnni látszott a perspektíva a nemzeti tőke számára. Mivel azonban a kizárólag a külföldi tőkére építő kurzus nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a 80-es évektől kezdve az ország vezetői kénytelenek voltak módosítani hangsúlyaikon. (V.ö. 1-4. táblázat) Hogyan hatottak az egyes kurzusok az ír, és különösen az ír nagyvállalatokra? Egyáltalán voltak/vannak-e ilyen (privát) vállalatok? Mire irányult és irányul a múltbeli és jelenlegi ír gazdaságpolitika? A tőke nemzetiségére, megtérülésére, a gazdaság struktúrájára vagy a társadalom bizonyos igényeire? Melyikre milyen mértékben? Az alábbiakban ezekre a kérdésekre igyekszünk választ találni.

2 GAZDASÁGPOLITIKA, STRUKTÚRA 2.1. A gazdaságpolitika és vállalkozáspolitika összefüggései Az ír kormányok a nagy válságtól kezdve egészen az 1950-es évekig az akkor általánosan elfogadott gazdaságpolitikai kurzust, nevezetesen importhelyettesítő, hazai ipart védő politikát folytatták. A szabályozók, szubvenciók, piacvédelmi eszközök a nemzeti vállalatok tőkemegtérülése mellett szociális-politikai szempontokat (önellátás) voltak hivatottak szolgálni. A külföldi vállalatok beruházásait eleinte korlátozták. Kifejezetten méretorientált vállalkozás-politikáról azért nem beszélhetünk, mert a kis és középvállalati szféra foglalkoztatási jelentősége (a munkanélküliség problémája) ekkor még nem volt olyan nagy, mint később, a 70-es, 80-as években, így nem is képezte külön politika tárgyát. A világháború után a kurzusba – szintén a korszellemnek megfelelően – keynesiánus elemek vegyültek: állami beruházások az egészségügyben, infrastruktúrában, lakásépítésben stb. A kis (3, ma már 3,5 milliós) belső felvevőpiac, no meg az Európában meginduló regionális együttműködés (1949 és 1957 között alakult meg a NATO, az Európa Tanács, a Montánúnió, a Nyugat-Európai Unió, az EGF, az Euratom) miatt azonban az 1950-es évek második felére elégtelennek bizonyult a hazai tőke világpiaci szinten kis erejére támaszkodó piacvédő politika. A feldolgozóipari export nem nőtt az elvárt ütemben, ami veszélyeztette nemcsak a gazdaság egyensúlyát, de - az országot mindig is jellemző importfüggőség miatt – általában a növekedést. A megoldást a külföldi működőtőke-importban vélték megtalálni. A kormány 1958-ban kiadott Fehér Könyvében stratégiai irányváltás mellett szállt síkra. Az addigi – igaz az utóbbi években már erjedő-félben lévő – nemzeti tőke-orientált politikával szemben a szabadkereskedelem, exportoffenzíva és mindennek zálogaként a külföldi működőtőke fokozott becsalogatása mellett tette le voksát. Ennek az irányzatnak tisztán kellett látnia, hogy 3

az adott viszonyok között a kisországi lét egyenes folyománya a külföldi tőkére utaltság, ami viszont éppen a kis piac miatt az exportorientációval szemben nem enged alternatívát. Ez pedig - ismét a kis piac miatt - csak liberalizált importtal lehetséges. Az 1958-as Fehér Könyv által megfogalmazott hármas cél tehát végső soron egy. Az új kurzusban felértékelődött a még 1949-ben létrehozott Iparfejlesztési Ügynökség (Industrial Development Agency – IDA) szerepe. Az IDA évtizedeken át a gazdaság- és iparfejlesztés legfőbb szerve lett, és máig a külföldi tőke becsalogatásának letéteményese. Kezdetben az IDA látta el a hazai vállalati szféra fejlesztésének feladatát is, ez azonban kevésbé bizonyult sikeresnek, mint a külföldi vállalatok becsalogatása. Az IDA mellett az Ír Export Tanács (1952, Irish Export Board – Córas Tráchtála), a regionális politika első intézményei (a Shannon környéki repülőtér és vámszabad terület koordinátorából végül regionális jelentőségű vált SFADCo, ipari parkok, bennük fejlesztési irodák) látták el a gazdaságfejlesztési feladatokat. Az 50-es évek végétől kezdve a gazdaságpolitika hosszú évekig kizárólag a külföldi vállalatok letelepítésében látta a sikeres külpiaci szereplés, a műszaki fejlődés és az Írországban évtizedeken keresztül akutnak számító munkanélküliség felszívásának zálogát. Ám ez a politika sem hozott megnyugtató eredményt, sőt egyenesen katalizálta a hazai ipar elsorvadását. (V. ö. 5-8. táblázat) Ezért a 70-es évektől kezdve az irányvonalat egyre több kritikával illették. Igazán nagy visszhangot azonban - ahogy az kisországokban lenni szokott csak egy neves külföldi cég (az amerikai Telesis) 1982-es riportja váltott ki. Ez leszögezte, hogy a szándékok szerint "semleges" (hazaiaknak és külföldieknek egyaránt szóló) termelésösztönzőket csak a piacképes külföldi vállalatok tudják kihasználni, így azok hasznát is csak ők látják. Jelezte, hogy a hazai ipar számára külön politika lenne kívánatos. A változtatás szándéka a kormányban ugyan már ekkor megfogalmazódott (1984-es Fehér Könyv), ám – és ez a gazdasági realitások könyörtelenségéről tanúskodik – sem olyan gyorsan, sem olyan következetesen nem került át a gyakorlatba, mint az 50-es évek végén lezajlott liberalizációs fordulat.

2.2. Iparpolitikai fordulat a 90-es években Az új koncepció a hazai ipar lehangoló állapota és a – nagyrészt ezzel magyarázható – nagyarányú munkanélküliség miatt már hosszú évek óta látens igény volt. Ennek az igénynek tett eleget a kormány, a mikor útjára indította a reformfolyamatot. Az új ír iparpolitika (amely inkább csak nevében korlátozódik az iparra, valójában a 90-es évek gazdaságfejlesztési stratégiájának alapját adja) igen alapos, többlépcsős és sokszempontú előkészítés után nem egészen két év alatt készült el. Pedig időközben még választások is voltak Írországban, s a kormánykoalíció összetétele megváltozott!

A 90-es évek iparpolitika fordulatának előkészítése 1991. június 1-én az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium felkérésére megalakult egy (az üzleti, bank-, tudományos és szakszervezeti érdekcsoportok képviselőit magában foglaló) bizottság (Industrial Policy Review Group – Iparpolitikai Vizsgáló Csoport), mely iparpolitikai ajánlásokat készített a kormány számára, különös tekintettel a hazai szférára, valamint a munkanélküliségre. 4

A csoport 1992. januárjára elkészítette jelentését , amelyet a bizottság vezetőjéről röviden "Culliton-jelentés"-nek hívnak. ("A Time for Change: Industrial Policy for the 1990s": „Ideje váltani: iparpolitika a 90-es években”) Ugyancsak 1992. januárjában (tehát még a jelentés leadásának hónapjában), a Cullitonjelentés ajánlásának megfelelően a kormány felállított egy bizottságot (Task Force), mely szintén vezetőjéről, az erőművi iparban vezető szerepet játszó állami szolgáltató vállalat (Electricity Supply Board – ESB) elnökéről, Dr. Patrick Moriarty-ról kapta népszerű nevét. A 11 fős bizottságból 7 fő a kormányt képviselte. E bizottság feladata volt, hogy a Cullitonjelentés javaslatai alapján intézkedési tervet dolgozzon ki a kívánatos iparpolitika gyakorlati megvalósítására. A Moriarty-bizottság jelentése három etapban készült el: 1992. május 1-ére a képzésről, az iparfejlesztés intézményrendszeréről, a kikötőkről és az infrastruktúráról, július 31-ére a hírközlésről, a versenyről, a külkereskedelemről, az energetikáról, az adórendszerről és az élelmiszeriparról, 1993. január 13-ára pedig az állami vállalatokról és az ipar pénzügyi támogatási rendszeréről.1 Szintén 1992 legelején a kormány létrehozott egy miniszteriális csoportot a leginkább érintett miniszterekből azzal a feladattal, hogy a Culliton és Moriarty jelentések alapján fogalmazza meg a kormány stratégiai elképzeléseit. (A csoport elnöke a vállalkozási és foglalkoztatási miniszter volt, tagjai pedig a mezőgazdasági, az élelmezési, a pénzügy-, az idegenforgalmi és kereskedelmi miniszterek, de konzultáltak a honvédelmi, a külügy-, az oktatási, a környezetvédelmi és közlekedési, energiaügyi és távközlési miniszterekkel is. Tehát az alapos vita, teljes körű konszenzus igénye itt is érvényesült.) A mindezek alapján összeállított iparpolitikai koncepciót 1993. májusában fogadták el („Employment Through Enterprise – The Response of the Government to the Moriarty TaskForce Recommendation on the Implementation of the Culliton Report) A döntést május 3-án Ruairi Quinn vállalkozási és foglalkoztatási miniszter hirdette ki.

Magyarország számára mindenképpen tanulságos, ha nem csodálni való az az alaposság és széleskörű érdekegyeztetésre való törekvés, amivel a váltást előkészítették és végrehajtották.2 Az új koncepció az 1994-99-es nemzeti fejlesztési tervben (National Development Plan NDP) öltött testet, amely terv maga is kiterjedt konzultációs folyamatban született meg. A tervezetet 7 regionális bizottság (Sub-regional Review Committee) vitatta meg, melyekben a helyi kormányzat, a szociális partnerek (!) és a minisztériumok képviselői foglaltak helyet. A résztvevők elmondhatták véleményüket a tervben foglaltakról, amennyiben az régiójukat érintette. A bizottságok, melyek jelentésben összegezték véleményüket, a központi költségvetésből kaptak pénzt, hogy konzultánsokat, szakértőket alkalmazhassanak, szemináriumokat tarthassanak a tagok számára. Egy központi vizsgálóbizottság (Central Review Committee – CRC) is jelentést írt a tervezetről. E bizottságban a szociális partnerek (szakszervezetek, munkaadók, szövetkezetek képviselői, a kamara, a nőtanács stb.) vettek részt. Számos egyéb szervezet és magánszemély nyújtotta be írásos véleményét. A CRC és a Nemzeti Gazdasági és Szociális Fórum megvitatta a tervben vázolt prioritásokat.

1 2

OMFB (1993) Ld. erről részletesebben: Artner (2000) 2.5.2.fejezet

5

Az 1994-999-es terv azért lényeges, mert annak ideje alatt ment végbe az az EUviszonylatban páratlanul gyors növekedés, melynek következtében az ír GDP/fő nemcsak felzárkózott az EU-átlaghoz, de el is hagyta azt. (1994-ben az egy főre jutó ír GDP a 15-ök átlagának 75,7 %-a volt, 1999-ben viszont már 110,5 %-a. Napjainkban kb. 140 %-a!3) Mikor arra a kérdésre keressük a választ, mi szolgálta a hazai (nagy) vállalatok érdekét az ír kormánypolitikában, akkor elengedhetetlen közelebbről szemügyre venni az 1994-99-es NDP cél- és eszközrendszerét. Ez a terv ugyanis bevallottan és hangsúlyozottan a foglalkoztatás programja volt, amit a terv a gazdasági-társadalmi kohézió növelésének alapjaként ismert el. A fő hangsúlyok a tervben az alábbiak voltak. - A gazdaság (agrárium, ipar, szolgáltatás, erdőgazdálkodás, halászat, turizmus) növekedési potenciáljának erősítése. -

Infrastrukturális beruházások a gazdasági kapacitások és versenyképesség növelésére.

-

A szaktudás növelése szakképzés, oktatás révén.

-

Különösen nagy hangsúlyt kapott a helyi közösségek és kezdeményezések kiaknázása.

Mindehhez a terv a következő eszközöket nevezte meg: - a futó programok kiterjesztése (ipari, infrastrukturális, oktatási stb. programok);

mezőgazdasági,

halászati,

erdészeti,

- új területek, új hangsúlyok: helyi fejlesztés (nagy munkanélküliséggel sújtott régiók); nagyobb támogatás a hazai iparnak; jelentős élelmiszeripari beruházások elindítása, ezen felül a turizmus, a dublini közlekedés fejlesztése stb.4 Az új célokhoz új intézményrendszer kellett. Az 1994-99-es tervidőszak egyben az intézményi „áramvonalasítás” időszaka is, melynek végére egy kifejezetten hazai szféraorientált vállalkozáspolitikai intézet jött létre (Enterprise Ireland), koherens, „csomagban” szolgáltatott vállalatfejlesztési eszközökkel. („Business Development Modell”). (Ld. lentebb) Az NDP ipari alprogramja az iparpolitikai fordulat alapvetésének számító Culliton-jelentés5re épül.

A Culliton-jelentés A jelentés az ír iparpolitika alapos elemzését adja és ennek bázisán meghatározza azokat az eszközöket, melyekkel a hiányosságok orvosolhatók. Arra keresi a választ, milyen eszközökkel fejleszthető a feldolgozóipar és a nemzetközi szolgáltatási szektor annak érdekében, hogy a foglalkoztatás és a nemzeti jövedelem is nőjön. Ebben a kontextusban különös hangsúlyt helyez a hazai vállalatokra és a gazdasági növekedésre. Fő ajánlásai az alábbiak:

3

European Economy 2002 No. 76. Ld. részletesebben National Development Plan 1994-1999 5 A Time for Change: Industrial Policy for the 1900s. 1992 4

6

Adóreform: az adóbázis kiszélesítése az öncélú kedvezmények, felmentések stb. kiiktatásával, a személyi jövedelemadó standard rátájához tartozó sáv kiszélesítése a kisjövedelműek terheinek csökkentése végett, a megtakarítások adóztatásának reformja a semlegesség érvényesülése érdekében, a vállalkozási adókedvezmény (mely szerint 2010-ig csupán 10 %-os nyereségadó terheli az ipart) 2010 után szűnjön meg, köre addig se bővüljön, és helyezzék hatályon kívül a vállalati hitelkamat-támogatásról szóló (a költségvetés számára nagy terhet jelentő) paragrafust. Infrastruktúra: utak, kikötők, légi közlekedés fejlesztése, a posta pénzügyi krízisének átstrukturálással és szubvencióval történő megoldása, energiaár-reform, szigorú környezetvédelmi intézkedések, az EU strukturális alapjaiból érkező pénzek célirányosabb, ellenőrzöttebb felhasználása. Oktatás, vállalatok, technológia: az oktatás a termelő vállalatok igényeihez igazodjon, a tananyag összeállításába az ipart is vonják be (a felsőoktatási színvonal csökkenése nélkül), javítsák a tovább- és átképzés rendszerét, intézményi hátterét, szűnjön meg a vállalatoknál folyó képzés szubvencionálása (mivel ezt a vállalatok szubvenciók nélkül is kénytelenek elvégezni), s ugyanakkor növeljék az ipari igényeket kiszolgáló állami képzés forrásait. A K+F terén intézményesen biztosítsák az EU-pénzek hatékony felhasználását, a kutatások ipari igényekhez igazítását, és a versenyképességet javító technológiák megszerzése legyen prioritás. Az ipar közvetlen szubvencionálása: a vissza nem térítendő támogatások körét tovább kell szűkíteni, kritériumait szigorítani, s a hangsúlyt a hazai komparatív előnyök köré épülő ír* ipari gócokra ("clusters") kell helyezni. A vissza nem térítendő támogatásokkal szemben a visszafizetendőek (hitel, részvény) kapjanak nagyobb teret. Aktívan szorgalmazni kell a fejlettebb EU-tagországok állami segélyezési gyakorlatának visszaszorítását, a hazai állami vállalatoknak pedig (adott gazdasági-társadalmi feladataikon túlmenően) szabad kezet kell adni. Intézményi háttér erősítése: az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium váljon az iparpolitika legfőbb letéteményesévé (alakítsa a politikát és felügyelje végrehajtását), nem idevágó funkcióit adja le, és programrendszerű együttműködéssel biztosítsa az iparral való közvetlen kapcsolatot. Az IDA ezután kizárólag a külföldi beruházásokkal foglalkozzon, s az ír ipar fejlesztésére hozzanak létre egy új ügynökséget az ezzel eddig foglalkozó intézmények összevonásával. Ennek munkáját a már meglévő regionális intézmények segítsék. Az összes adminisztrációs költség nem növekedhet. Élelmiszeripar: az iparág teljesítményét multinacionális vállalatok szelektív bevonásával lehet növelni, mely programban elsőbbséget élvezzenek a lényeges (technológia-hordozó) termelési fázisokat betelepítő, valamint a nemzeti vállalatokkal együttműködő cégek. A minőséget szigorú (környezettel és higiéniával kapcsolatos) szabályozással kell javítani. Meg kell határozni a környezetvédelmi és költségszempontokból Írország számára különösen előnyös termékcsoportokat. Meghatározni és támogatni az importhelyettesítés lehetséges területeit. Az exporttörekvések fő célpontja az Egyesült Királyság élelmiszerpiaca legyen. Az állami szektor képviselőiből, farmerekből, feldolgozókból és kereskedőkből álló szakértői csoport készítse el a nemzeti élelmiszeripari tervet.

*

A Culliton-jelentés szerint az ír tulajdonon kívül "hazainak" tekintendők azok a külföldi érdekeltségű vállalatok, melyek tevékenységük, Írországban gyökerező menedzsmentjük révén az ír gazdaságba integráltak.

7

A Culliton-jelentés alapján született új iparpolitika tehát az 1994-99-es Nemzeti Fejlesztési Tervben manifesztálódott. Eszerint az iparpolitika általános célja, hogy a foglalkoztatási helyzet javítása érdekében versenyképes (hazai, külföldi) vállalati szektor jöjjön létre. Az ehhez vezető út a Terv szerint kétágú: 1. A hazai ipar teljesítőképességének és kapacitásának növelése. EU- és harmadik piacokon való versenyképességük, innovációs bázisuk erősítése. „Egy erős, versenyképes, kifelé forduló hazai feldolgozóipari és szolgáltatási szektor alapvető fontosságú az egész gazdaság fejlődése és a foglalkoztatás-teremtés számára. Az 1994-99-es periódusra javasolt intézkedések központi eleme a hazai szektor fejlesztése integrált megközelítésben.”6 2. Új külföldi beruházók vonzása, a már itt lévők termelőbázisának foglalkoztatásszempontú ösztönzése. Az iparpolitika kidolgozása és végrehajtása ötvözi mindazon területeket, melyek az ipari és nemzetközi szolgáltatási szektorokban (adatfeldolgozásban, szoftverfejlesztésben, nemzetközi pénzügyi valamint technikai és konzultációs szolgáltatásokban) működő vállalatok versenyképességét érintik. Ezek magukban foglalják a tradicionális eszközökön (direkt ösztönzők, tanácsadás) túlmenően az olyan fontos terülteket is, mint az adópolitika (idevágó részei), infrastruktúra-ellátottság és -költség (pl. posta, utak, telekommunikáció, kikötők, környezetvédelem), oktatás és képzés, versenypolitika, monetáris és fiskális politika. Az alkalmazott eszközökről a 4. fejezetben lesz szó részletesebben. A megváltozott koncepcióhoz alakították az intézményrendszert is: 1994 –től leválasztották az IDA-ról a hazai iparral kapcsolatos funkciókat (ezek 1984-től különültek el az IDA-n belül) és kizárólag a külföldi cégekkel kapcsolatos politika végrehajtásáért tették felelőssé. (Új neve: IDA Ireland) Másfelől pedig létrehoztak egy új intézményt (FORBAIRT), amely egyrészt átvette az IDA-tól a hazai szektor fejlesztését, másrészt az EOLAS (ld. később) technológia-fejlesztési tevékenységét. Később, 1998 nyarán a Forbairt, az Ír Kereskedelmi Tanács (Irish Trade Board – ITB, vagy Córas Trachtála) és a képzési programokért felelős FÁS (Foras Áiseana Saothair – The Vocational Training and Employment Authority) ipari szolgáltatásokat nyújtó részlegeinek és releváns hálózati rendszerének összevonásával új intézményt hoztak létre (Enterprise Ireland), amely hazai feldolgozóipari és a világpiacon működő szolgáltatóipari cégekkel foglalkozik. Az 50-es években kialakított közvetlen vállalkozásélénkítő intézményrendszer (juttatások, támogatások, ügynökségek) tehát 90-es években jelentős változáson ment keresztül: a vállalkozáspolitikát az iparpolitikai céloknak rendelték alá, ez utóbbi pedig a foglalkoztatási és növekedési igények szem előtt tartásával készült. Úgy is mondhatjuk, hogy a vállalatfejlesztési koncepció a fejéről a talpára állt: immár nem a vállalkozáspolitika (FDIbecsalogatás) maga a fejlesztési eszköz, hanem a koherens, önmaga szűk értelmén túlmutató iparpolitika, melynek tudatosan felépített struktúrájában egy részt foglal el a vállalkozáspolitika, az alábbi értelemben. Mivel a kis belső piac nem bír el több terméket, a sikeres vállalkozáshoz export kell, ami pedig kisvállalati formában ritkán lehetséges. Ezért az ír vállalkozáspolitika a vállalati fejlődésre, növekedésre koncentrál, az új alapítást nem tekinti önértéknek. A Culliton-jelentés ajánlását megfogadva a szakminisztérium olyan vállalkozásfejlesztési modellt dolgozott ki (Business Development Modell) melyben meghatározzák a kulcsfontosságú üzleti funkciókat, 6

National Development Plan 1994-1999, 40.old.

8

ezek fejlesztésének eszközeit, bennük az állami segítség helyét és mértékét. E politika végrehajtója az Enterprise Ireland. Mint a fentiekből kitűnik, az ír gazdaságpolitikában mindig is központi helyet foglalt el a vállalkozáspolitika mind az elvek és módszerek, mind az intézményi struktúra szintjén. Ez a vállalkozáspolitika előbb a külföldi tőkére, majd – az utóbbi két évtizedben – a hazai és külföldi tőke kettős pillérére támaszkodott, illetve támaszkodik. A hazai vállalkozások fejlesztésétől alapvetően a foglalkoztatás növekedését/biztosítását várták és várják, ami közvetve nemzetközi versenyképességet jelent. Lévén Írország kis és nyitott piac, - ahol a világpiac „házhoz jön” - ez a versenyképességi imperatívusz mind kicsi, mind a nagyobb vállalkozások számára áll. E tekintetben tehát nincs külön kis- és nagyvállalat-politika Írországban. Ami viszont megkülönbözteti a két szférát, az az eltérő képességekből adódó eltérő igények, amelyek kielégítése részben eltérő eszközökben nyilvánul meg. Le kell azonban szögezni, hogy az ír vállalati szféra általános gyengeségéből adódóan az ír „nagy”-vállalatok éppúgy a piacon maradáshoz szükséges növekedési kényszernek kell megfeleljenek, mint a kisebbek. Ezért az állami fejlesztési eszközök vállalatméret szerinti különbözősége nem annyira funkcionális, mint inkább strukturális (ágazatpolitika) és nagyságrendi (projekt költségvetés léptéke) különbségekben jelenik meg.

2.3. Harmadik évezred: ismét változó igények A 90-es évek látványos sikerei a hazai szféra megerősödését is magukban foglalták. Ezért egyes ír szakmai körök elérkezettnek látják az időt egy újabb iparpolitikai fordulathoz. A dublini Gazdasági és Társadalmi Kutató Intézet (ESRI) évente megjelentetett középtávú prognózisában7 például az alábbiak szerint érvel emellett. Az elmúlt évtizedekben az ír kormányok az adókedvezmények és közvetlen szubvenciók révén igyekeztek foglalkoztatáspolitikai céljaikat megvalósítani. E stratégia a 90-es években jelentős sikerrel járt, így a továbbiakban nem szükséges akkora árat fizetni a foglalkoztatásért.8 Ezért a jelentés készítői mérsékelt profitadó-emelkedést javasolnak 2010 után: az addig törvényileg 10 %-ban rögzített rátát a jelentés írói fokozatosan 17,5 %-ra emelnék.

2.4. A kormánypolitika hatása a vállalatokra – vállalati vélemények Az iparpolitika formálásért felelős, és a végrehajtó intézmények munkáját koordináló FORFÁS 1998 végén felmérést végzett9 az írországi vállalati körben acélból, hogy megtudja milyen tényezők befolyásolják a szféra versenyképességét, és hogyan hat rá az állami gazdaságpolitika, beleértve az EU strukturális alapjait. Érdemes hangsúlyozni, hogy a felmérésben külföldi vállalatok is szerepeltek. Ez implicite jelzi, hogy a kormánypolitika elsősorban erős vállalati szférát akar látni, s csak ennek alárendelten alkalmaz hazai tulajdonú vállalatokra orientált politikát. Mivel azonban a különböző nagyságú vállalatok

7

ESRI (2001), 122-123. old. Az 1980-as és 90-es években az ír munkaerő-kereslet rugalmassága kisebb volt 1-nél. Ez azt jelenti, hogy 1 %nyi foglalkoztatás-növekedéshez 1 %-nál jóval nagyobb bérráta-csökkenésre volt szükség. Tehát a foglalkoztatás növekedésének a profit növekedése volt a feltétele. 9 Forfás (1999) 155-165. old. 8

9

egyenlő súllyal szerepeltek, s mivel az ír vállalatok száma nagyobb, a felmérés eredménye jól tükrözi az ír tulajdonú vállalatok véleményét. A felmérésben 703 vállalatot kérdeztek ki, melyek megfelelően reprezentálták az egyes ipari, szolgáltatási ágazatokat is. A megkérdezettek több mint negyven százaléka szerint az állami politikák10 jelentősen befolyásolják a vállalkozási környezetet. Leginkább az adópolitika hatását hangsúlyozták, s ezt is elsősorban a szolgáltató és elosztó hálózatokban működő, valamint a 10 évesnél nem öregebb vállalatok vezetői. További jelentős hatást tulajdonítottak az oktatásnak és képzésnek, az információellátottságnak és a telekommunikációnak. A vállalatok közül legtöbben (28 %) az új vállalkozásoknak juttatott közvetlen szubvenciókat ítélték kis jelentőségűnek a versenyképesség szempontjából. A hatás előjelét az oktatás/képzés esetében ítélték legtöbben pozitívnak (43 %) és a környezetvédelmi előírásokat pedig a legtöbben negatívnak (29 %). Érdemes felhívni rá a figyelmet, hogy a 10 vállalatvezetőből 4 szerint versenyképességükre semleges hatást gyakorolnak az ír állam intézkedései, melyeket általában legalább ugyanennyien igen fontos versenyképességi tényezőnek tartanak. A kormánypolitika hatása a vállalatok 15 %-a szerint pozitív, viszont 60 %-uk szerint negatív a munkaerőkínálatot illetően, és szintén igen sokan ( 48 %) tartják negatívnak a munkaerőköltség/bérek vonatkozásában. A közvetlen állami támogatás hatását általában inkább alacsony hatásfokúnak ítélik, különösen a K+F-fel kapcsolatban (a vállalatok fele), viszont 46 %-ban tulajdonítanak jelentős hatást az adórendszeren keresztül alkalmazott ösztönzőknek. Összességében jól kirajzolódik a vállalatok költségszemlélete és az állami politika efelől történő megítélése. A vállalati súlypontok: adó, oktatás, információ, telekommunikáció.

2.5. A termelés és az export főbb szerkezeti vonásai 1970-ben az ír GDP-nek még 17, 1990-ben már csak 9, napjainkban pedig mindössze 4 %-a származik a mezőgazdaságból. (Ezzel az utóbbival még mindig megelőzi a 2-3 % körüli EUátlagot.) Az ipar részesedése a 70-es és 80-as években lassú növekedést, majd a 90-es években csökkenést mutatott, így napjainkban hasonló szinten áll, mint 1970-ben. (Ld. 2. táblázat) A fennmaradó részt a szolgáltatások töltötték ki, tehát arányuk 47 %-ról 58 %-ra emelkedett. A foglalkoztatásban még markánsabb a struktúraváltás: az agrárium 27 %-os részesedése napjainkra megfeleződött, az iparé 30 %-ról néhány százalékponttal csökkent, a tercier szektoré pedig 42 %-ról közel 60 %-ra nőtt. Írországról köztudott, hogy a külföldi tőke termelési súlya az elmúlt fél évszázadban növekvő tendenciát mutatott. Sőt, ez a rend a 90-es évek hazai ipar felé forduló új iparpolitikájának idején tovább erősödött. Ennek megfelelően a hazai ipar termelési súlya egyre csökkenő, napjainkban alig több mint egyhatod. (1960-ban a hazai cégek még a belföldi piac kétharmadát uralták.) Az ír vállalatok foglalkoztatása a 60-as évek közepétől nem nőtt, a 80-

10

A kormánypolitikákat a kérdezők az alábbi széles területekre osztották: oktatás/képzés, munkaerővel kapcsolatos intézkedések, új alapítások közvetlen állami támogatása, magánszektor támogatása, környezetvédelmi előírások, egyéb kormányelőírások, közlekedési infrastruktúra, telekommunikáció, információ-ellátás, adózás.

10

as években pedig jelentősen (a 40-es évek szintje alá) csökkent11, jelenleg pedig még ezt is alulmúlja. (Ld. 7. táblázat) A nagyobb vállalatok tönkrementek, a munka nélkül maradt emberek megélhetési törekvései nyomán pedig kisvállalatok ezrei születtek. Az ír vállalati szféra átlagos mérete radikálisan csökkent, és persze e kisebb vállalatok még kevésbé voltak képesek megállni helyüket a nemzetközi versenyben. Jelenleg a feldolgozóiparban a külföldi cégek biztosítják a foglalkoztatás 45 %-át, az output 55 %-át, (egyes high-tech szektorokban még többet12). A vegyipar, a hivatali gépek, adatfeldolgozók gyártása, az elektromos gépgyártás és szerszámgyártás lényegében a külföldi tőke territóriuma (ld. 8. táblázat), a feldolgozóipari foglalkoztatás több mint negyedét adja, és az ír gazdaság legdinamikusabb ágazata. (A 80-as években évi 12 %-kal nőtt kibocsátása, 3 %-kal foglalkoztatása.) Írország, mint a kisországok általában, rendkívül nyitott ország. Az áru- és szolgáltatásexport és –import együtt a GDP másfélszeresét teszi ki. A „nyitás” politikájának eredményeként százával születtek külföldi beruházások az országban (a külföldi vállalatok száma jelenleg meghaladja az ezret). 1973-ban külföldi tőke már 39 %át adta a feldolgozóipari exportnak, 30 %-át a feldolgozóipari foglalkoztatásnak és 53 %-át a nem-élelmiszeripari exportnak. Az ír gazdaság máig ható és erősödő szerkezeti dualizálódása tehát lényegében már a 60-as években végbement. A külföldi tőke beáramlásával együtt változott meg az ír ipar struktúrája is. A külföldi vállalatok eleinte a munka-, később azonban már elsősorban a technológia-intenzív szektorokban telepedtek le, ami e szektorok súlyának növekedését eredményezte. A hazai tőke mind méreteiben, mind tevékenységi körében (erről fentebb szóltunk), mind versenyképességében eltér a külfölditől. (V.ö. 8-13. táblázatok) A két szektor közti minőségi különbségekről a 3.1. fejezetben lesz szó. A dualizálódás piaci folyamata irreverzibilis: egy kevésbé fejlett ország esetében amint a külföldi (transznacionális) vállalati szféra válik a fejlődés motorjává, a hazai szférában rendkívül megnehezül a tőkefelhalmozás, tehát ellehetetlenül a fejlődés. Az ír ipar – kevés kivétellel - a mai napig kiszolgálója a fejlettebb transznacionális vállalatoknak.

3 VÁLLALKOZÁS-ELEMZÉS 3.1. Az ír vállalati szféra vállalkozás-demográfiai jellemzői

Méretek Írországban az EU-átlagnál nagyobb a 250 fős, vagy annál nagyobb vállalatok aránya. (0,6 %, szemben az EU 0,2 %-ával. Az ír arányt csak Ausztria éri el.) Az EU-átlagnál ugyanakkor kevesebb a törpevállalkozások (10 főnél kevesebb alkalmazott) aránya is (89,8 %, szemben az EU 93 %!-ával).13 A feldolgozóiparban a nagyvállalatok értelemszerűen nagyobb súllyal 11

O’Malley (1994?) 6. old. A vegyiparban, fémiparban és gépgyártásban az output több mint kilenctizedét, a foglakoztatás kétharmadát a külföldi cégek adják. ESRI (2001), 10. old. (CSO Census of Industrial Production. ) 13 Forfás (1999)135. old. 12

11

képviseltetik magukat: az ír feldolgozóipari cégek 16 %-a nagyobb 250 fősnél és 53 %-uk alkalmaz 11-100 főt. Az egész vállalkozási szférát tekintve a törpevállalkozások foglalkoztatási részesedése Írországban 18 %, tehát jóval alulmúlja az EU-átlagot (33%) és egyben a legkisebb az EUban. A foglalkoztatást 51 %-ban a 249 fősnél nagyobb vállalatok biztosítják, ami messze a legnagyobb a 15 EU-ország között. Ez a megosztottság azonban egyben tulajdoni megosztottságot is jelent: az ír cégek a kisebbek, a külföldiek a nagyobbak. 1973-ban az ír cégek átlagos nagysága foglalkoztatás szerint 37 fő volt, 1995-ben már csak 22 fő, miközben a külföldiek átlagos nagysága 122-ről csak 118-ra csökkent. Az utóbbin belül az amerikai vállalatoknál nőtt, a többieknél csökkent az átlagos alkalmazotti létszám. (ld. 10-11. táblázat) A táblázatokból pedig az is jól kivehető, hogy az ír vállalatok átlagos létszáma az egyes ágazatokban sem éri el az 50 főt, a külföldieké viszont rendre meghaladja azt, sőt ennek dupláját is.

Az ír vegyipar a 90-es évek elején14 A Price Waterhouse és a FÁS által 1993-ban kiadott jelentés szerint ír vegyipar és kapcsolódó területei európai méretekben rendkívül kicsi, ugyanakkor írországi méretekben az európai átlagnál jelentősebb iparág. Ez igaz mint a GDP-ből, mint a foglalkoztatásból való részesedésre. 1993-ban az ír vegyipari komplexum 619 vállalatot foglalt magában és 37.498 embernek adott munkát. 8 alszektorból áll, melyek közül a foglalkoztatás tekintetében a legjelentősebbek a gyógyszeripar, az egészségügyi termékek, a műanyagipar, az üveg- és kerámiagyártás. Ezek együtt a munkahelyek háromnegyedét adják és itt található az iparág vállalatainak 61 %-a (szám szerint 376). A vállalatok több mint egyharmada Dublinban és környékén, további 30 %-a a déli régióban működik. Az ír vegyipari cégek átlagos nagysága nemzetközi összehasonlításban ugyancsak roppant kicsi. Háromnegyedük 50 főnél (több mint egyharmaduk 10 főnél) kisebb létszámmal üzemel, s mindössze 34 vállalat foglalkoztat 250 főnél többet (ezzel a foglalkoztatottak 42 %-át adva). A vállalatok 68,7 %-a (425 cég) ír, ezek a munkahelyek valamivel több mint egyharmadát kínálják. Az amerikai (USA) vállalatok azonban, melyek szám szerint csak egynyolcadát teszik ki az ágazatnak, a foglalkoztatottakból ugyanennyivel részesednek. Általában elmondható, hogy a külföldi vállalatok (legyenek bár amerikai, angol, német, vagy más tulajdonban), nagyobb létszámmal dolgoznak, mint az írek. Az iparág relatíve fiatal. A felmérésben szereplő vállalatok nyolctizede 1960 után, 50 %-uk 1970 és 1986 között, 13 %-uk pedig 1987-1992-ben alakult. Az 50 vállalatra kiterjedő felmérés tanúsága szerint a vállalatvezetők szerint cégük jövője annak mértékében lesz sikeres, amilyen mértékben meg tudnak felelni a költségcsökkentés szükségszerűségének, a növekvő minőségi igényeknek és a fogyasztói szolgáltatások iránti keresletnek, valamint ahogyan azt ír társasági adó alakulása befolyásolja. Kevesebb jelentőséget tulajdonítottak az európai integrációs folyamat mélyülésének. A gazdaságpolitikai elvárásokra vonatkozó üzenet tehát egyértelmű.

14

FÁS (1993)

12

Az egészségügyi cikkeket (tárolókat, csomagoló anyagokat, steril használati eszközöket stb.) gyártó alágazatban mindössze 9 ír cég működik, összesen 374 alkalmazottal (5,5 %). A termelést a foglalkoztatottak 84 %-át adó amerikai cégek uralják. A műanyag-feldolgozásban a foglalkoztatottak nagyobbik fele dolgozik ír cégeknél, ezek azonban jóval kisebbek, mint a külföldiek. Az ír tulajdon még meghatározóbb az üveg- és kerámiaszektorban. A gyógyszeriparban viszont csak minden ötödik, a gumiiparban minden nyolcadik alkalmazott van ír cégnél. A felmérésben részt vevő, és az egész iparágat reprezentáló vezetők egyöntetűen állították, hogy új személyzeti politikára van szükség. Ennek elemei: -

a felelősség decentralizálása;

-

team-munka;

-

flexibilis munkakörök és sokoldalúság (multi-skilling);

-

új technológiák, mellyel a termelés folyamatossága biztosítható;

-

a munkafolyamat megtervezése – a flexibilitás biztosítása érdekében;

-

a menedzsment átalakítása az új, rugalmas, decentralizált munkafolyamatnak megfelelően.

1991-ben 173 vegyipari vállalat (28%) 2.389 (6,4%) alkalmazottja összesen 52.000 írŁ támogatást kapott a szakképzési alapból (Training Support Scheme).15

Minőség Az eredetileg csak korlátozott körben (egyes régiókban) hozzáférhető tőkejuttatásokat és célzott szubvenciókat 1956-tól országossá tették. Ennek ellenére – mint azt már több helyütt kifejtettük - a fejlett külföldi és a fejletlen hazai szféra kettőssége nem tűnt el, illetve a 90-es években oly módon „enyhült”, hogy egyes tradicionális (ír) ágazatokban is megszűnőben van az ír tulajdon eddigi dominanciája. A tradicionális ipari szektorok a 90-es években a hazai piacnak mindössze 47 %-át adták (1980-ban még 67 %-át). E szféra termelésének 1990-ben még 66 %-a származott ír cégektől, az ezt követő masszív működőtőke-beáramlás miatt azonban arányuk 1996-ban 53 % alá csökkent. A modern szektorokban az ír cégek részaránya 1990 és 1996 között az amúgy is alacsony 8 %-ról 6 %-ra esett16, s térvesztésük az ezt követő években is folytatódott. Napjainkban tehát az ír vállalati szférát összességében az országban működő külföldi vállalatoktól való nagyarányú versenyképességi lemaradás jellemzi. Ez fokozott mértékben így volt a 90-es évek elején-közepén, mikor a gazdaságpolitika figyelme a hazai vállalatokra irányult. A lemaradás tényezői összefoglalóan az alábbiak: - Az ír hazai tőke túlnyomó többségben kis- és közepes vállalatokban koncentrálódik. Ír nagyvállalat alig van, és azok is a tradicionális szektorokban találhatók.

15 16

FÁS (1993) 142. old. OECD (1999), 142-143. old.

13

- Az ír vállalatok profitabilitása (1996, bruttó profit) alacsony, 4,3 % az élelmiszeripari szektorban és 9,2 % a feldolgozóiparban (v.ö.: az USA feldolgozóipari bruttó profitjának átlaga ekkor 11-12 %17). - Az ír vállalkozók folyamatosan a hazai piacot célozzák, a termelés 65 %-át belföldön értékesítik. - Az ír cégek 60 %-a folytat exporttevékenységet, de ennek 42 %-a az Egyesült Királyság piacára irányul.18 Ebben is tükröződik hagyományos, világpiaci szinten nem eléggé versenyképes státuszuk. - A külföldi vállalatok exportintenzitása (export/kibocsátás) két-két és félszer nagyobb, mint a hazai vállalatoké. A különbség még az ugyanazon ágazatokban működő vállalatok esetében is általában többszörös. (ld. 9. táblázat) - Részben az ágazat közi, részben az ágazaton belüli munkamegosztás következtében az ír cégek által alkalmazott technológiák termelékenysége alacsonyabb, mint a külföldi cégeké; az ír vállalatok (többnyire még a nagyobbak is) messze elmaradnak az információs technológiák alkalmazásában a külföldiek mögött. (ld. 12. táblázat) Megjegyzendő azonban, hogy az új vagy továbbfejlesztett technológiák bevezetésében nemzetközi összehasonlításban nem állnak rosszul sem a kisebb, sem a nagyobb ír cégek. (ld. 13. táblázat) - Az ír tulajdonú vállalatok a kutatás-fejlesztésben is elmaradottak, 1996-ban csak 55 %-uk folytatott ilyen jellegű tevékenységet, s ezeken belül is csupán 19 %-uk költött többet mint 100.000 írŁ; - Különösen a kisebb ír cégekre igaz, hogy nem fordítanak elegendő gondot alkalmazottaik képzésére; Az ír kis- és középvállalatok (SME) hozzáadott értéke 1988 és 1998 között évente átlagosan 8,1 %-kal nőtt, szemben a nagyvállalati szférát jellemző 7,5 %-kal. (Mindkét adat messze nagyobb, mint bármelyik EU-tagországé és meghaladja az ír GNP növekedését is.) A két szegmens között tehát bizonyos közeledés volt megfigyelhető. Ez azonban nagyrészt az alacsony bázis-értékből adódik: a kisebb vállalkozások termelékenységi lemaradása még a nemzetközi átlagnál is nagyobb. 1996-ban az SME-k munkatermelékenysége a nemzeti átlag 68 %-át érte el, miközben az EU-átlag 84 % volt. A külföldi vállalatok által dominált ír nagyvállalati szféra termelékenysége viszont a nemzeti átlag 131 %-ával ér fel, ami megfelel az EU-átlagnak. Ugyanakkor a kisebb vállalatok profitabilitása lényegében a nemzeti átlaggal egyenlő.19 (V.ö. 15. táblázat) Nem meglepő, hogy minél nagyobb vállalatról van szó, annál nagyobb mértékű az információs technológiák (E-mail, Internet, számítógépes tervezés stb.). alkalmazása Sokatmondó azonban, hogy az 50 főnél nagyobb vállalatok is kisebb mértékben használják ezeket a technológiákat, mint a külföldiek. Mivel pedig a külföldi vállalatok között alig (ha egyáltalán) akad 50 fősnél kisebb vállalakozás, az ír cégek körében viszont találkozhatunk nagyobb létszámúakkal, ez azt bizonyítja, hogy a nagyobb ír vállalatok az IT alkalmazásában (is) elmaradnak a külföldi vállalatok mögött. (ld. 12-13. táblázat) 17

Survey of Current Business. US Dep. of Commerce. Economics and Statistics Administration. March 2000. Vol. 80 No. 3. , D-48. old. 18 National Development Plan 1994-1999, 37-38. old. 19 Forfás (1999) 137. old.

14

Az ír és a külföldi vállalatok közötti kapcsolat általában hierarchikus, melyben az alsóbb fokozatot beszállítóként, de leginkább elosztóként, többnyire ír vállalatok látják el. A Forfás 1998 végén készült vállalat-felmérésében minden 5 vállalat közül 2 tartozott az utóbbi kategóriába. A megkérdezett cégek 16 %-ában pedig a külföldi tőkével való kapcsolat külföldi részvénytulajdonban merült ki. Ez utóbbi különösen az élelmiszeriparra, a fém-, a gép- és a vegyiparra jellemző, melyeknél az arány 24 %. A külföldi részvénytulajdon az Egyesült Királyságba exportáló vállalatoknál a legjelentősebb (31%-uk esetében van ilyen kapcsolat).20 Mint szó volt róla, Írországban a kisvállalati szféra a vállalatok számában és a foglalkoztatási részesedést tekintve is lemarad a nemzetközi (EU-) átlagtól. Ez egyben azzal is jár, hogy a vállalati cserélődési ütemek (új vállalatalapítás és megszűnés egyidejűleg) kisebb, mint az élénk kis- és mini-vállalkozási szektorral bíró országokban. A kormány új típusú, a foglalkoztatás növelése érdekében alkalmazott iparpolitikájának hatására azonban a 90-es évek közepén megemelkedett az új vállalatalapítások száma. (Ld. 14. táblázat.) A táblázatból az is jól kivehető, hogy az egy vállalatra jutó munkahelyek száma nem éri el a 3-at, ami azt jelenti, hogy túlnyomó többségben kisvállalatok alakultak. A nagyobb vállalatok körében tehát a mozgás nem lehetett jelentős.

3.2. Vállalatvezetési sajátosságok, vállalkozási kultúra

Vállalatvezetés – párbeszéd Írországban a vállalatvezetési stílust a nagyobb ír cégeknél nagymértékben meghatározza a kormány és a szociális partnerek 90-es években erővé váló törekvése, hogy szoros párbeszédet, együttműködést alakítsanak ki munkavállalók és munkáltatók között. Társadalmi szinten 1987 óta létezik érdekegyeztetés („social partnership”), mely 3 éves egyezményekben materializálódik. Ezek lényege, hogy a szociális partnerek átfogó megállapodást írnak alá a bérekről, a gazdasági-társadalmi fejlődés adott időszaki céljairól, sarokszámairól, a kívánt eredményeket támogató kormányzati politikáról. Nem egyszerűen bérmegállapodásról van tehát szó (bár ez a központi eleme a megállapodásnak), hanem átfogó, stratégiai egyezségről. A szakszervezetek és kormány, a munkaadók és egyéb érdekképviseletek egyeztetett programjainak sorában a negyedik21 az 1997-2000-re szóló nemzeti fejlesztési tervhez kapcsolódik. A "Partnership 2000 for Inclusion, Employment and Competitiveness" a gazdasági hatékonyság és a társadalmi igazságosság összeegyeztetésének vágya jegyében fogant. Ez a program minden korábbinál nagyobb súlyt helyez a vállalati szintű partnerség fejlesztésére. Az 1987 óta alkalmazott nemzeti párbeszéd vállalati szintre adaptálásáról a "Partnership 2000" keretében állapodtak meg a felek. Eszerint a helyi vitákhoz a nemzeti fejlesztési terv bérről és foglalkoztatási feltételekről szóló fejezetében foglaltakat kell alapul venni. A vállalati partnerség sikerre vitele érdekében hozták létre a Nemzeti Partnerség Centrumot (National Centre for Partnership - NCP).22 A központ az ICTU (Irish Congress of Trade 20

Forfás (1999) 164. old. A korábbiak: Fellendülés Programja (Programme for National Recovery), a Gazdasági és Társadalmi Progresszió Programja (Programme for Economic and Social Progress) és a Versenyképesség és Munka Programja (Programme for Competitiveness and Work). 22 Partnership 2000 for inclusion, employment and competitiveness. Chapter 9 21

15

Unions - Ír Szakszervezetek Kongresszusa), az IBEC (Irish Business and Employers' Confederation – Ír Üzleti és Munkaadói Szövetség), különböző oktatási intézmények és állami ügynökségek nyújtotta lehetőségeket használja fel. Feladata, hogy közvetlenül és közvetetten elősegítse a vállalati szintű egyezmények létrejöttét - beleértve a munkavállaló részvénytulajdon elfogadtatását -, amelyek növelik a vállalat versenyképességét, megalapozzák prosperálását és a közszolgáltatások modernizálását. Mindehhez beruházási támogatást, képzést, információt biztosít. A Nemzeti Partnerség Centrum a menedzsmentet, munkaadókat, munkavállalói képviseleteket is segíti képzéssel. Például az ICTU-val és az IBEC-kel karöltve testre szabott képzési programokat dolgoz ki, többek között olyan - kísérleti - programokat is, amelyekben együtt képzik ki az alkalmazottakat és a menedzsmentet.23 A vállalati szintű partnerség tehát maga után vonja a munkavállalók és képviselőik közvetlen részvételét az őket érintő képzésben, fejlesztésekben és munkakörülményeik meghatározásában. A folyamatos munkavállalói elkötelezettség a minőség és hatékonyság fejlesztése mellett alátámasztja a partnerséget. Az IBEC és az ICTU is megfogalmazta a maga irányelveit a munkahelyi partnerséggel kapcsolatban. A három szervezet (ICTU, IBEC, NCP) közös, országos szemináriumsorozattal ösztönözte vállalati partners-egyezmények létrehozására a magánszektort. E szervezetek együttműködnek egyebek mellett az EU ADAPT-programjában, amelynek célja a vállalati menedzsment és a szakszervezetek együttműködését elősegítő képzés megvalósítása.24

Elterjedt menedzsment-formák Az ír kormányszervek (így mindenekelőtt a szakképzésért felelős FÁS) különös gondot fordít rá, hogy az ír vállalatok körében elterjessze a világpiacon beváltnak tekintett (többnyire amerikai és japán) vállalatvezetési módszereket. Ilyen mindenekelőtt az ún. WCM (World Class Manufacturing – „világszínvonalú gyártás”). Ezt a módszert leginkább a közepes és nagy (40 főnél többet foglalkoztató) vállalatok alkalmazhatják sikerrel. Lényege, hogy mindenkor a fejlett országokban legelterjedtebb munkaszervezési módszert vezetik be. Ezeknek a módszereknek a zömét japánban fejlesztik ki, s elsősorban amerikai közvetítéssel jutnak el Írországba. A WCM a veszteség csökkentéséről és a minőség javításáról szól, a feldolgozóipari technológiák és a munkafolyamat alapos megtervezése és az alkalmazottak intellektuális képességeinek maximális kihasználása révén. Központi eleme az időveszteség csökkentése, ami kevésbé eufemisztikusan a munka intenzitásának növelését jelenti. E célokat az alábbi elvek érvényesítésével érik el. -

egyszerűség,

-

folyamatos javítás,

-

team-munka,

23

Partnership 2000 for inclusion, employment and competitiveness. ISBN 0-7076-3762-7. (Available: Government Publications (FÁS Honlap) 24 Progress Report on Partnership 2000. Guideline Document Draft Tenth. June 1999

16

-

döntés-„leadás” (azokra a szintekre, amelyeket a döntés közvetlenül érint),

-

tökéletes minőség tervezése,

-

statisztikai folyamat-ellenőrzés (grafikonok, táblázatok),

-

a célszintek meghatározása (benchmarking),

-

tervszerű megelőző karbantartás („Programmed Preventive Maintenance”),

-

többféle szaktudás (multi-skilling) és flexibilitás,

-

képzés.

A WCM-mel szoros kapcsolatban álló, de önállóan is alkalmazott (rész-) módszerek közé tartozik pl. a „just in time” munkaszervezés, a minőségi menedzsment (TQM) a kaitzen (folyamatos javítás) stb. A 90-es évek elején készült felmérés szerint a WCM-et ugyan elsősorban a külföldi vállalatok alkalmazzák, ám az ír vállalatoknál a módszer bevezetése, terjedése sokkal gyorsabb.25 Hasonló trendek figyelhetők meg az egyes kapcsolódó módszerek (különösen az ISO) vonatkozásában. A 90-es évek világtendenciáitól lemaradva, de lassan kialakulóban van egy másik vállalatvezetési stílus, mégpedig az információs technológiákra épülő ellenőrzési-irányítási rendszer. Ez különösen azokban az iparágakban fejlődik, ahol az automatizáció, illetve munkarend miatt kedvezőek számára a technológiai feltételek

A nyomda- és papíripar A nyomda- és papíripar heves világpiaci verseny színtere. Zömében ír tulajdonú cégekből áll, de jelentős az EU- és USA beruházók szerepe is. A vállalatok 92,6 %-a ír, 4,2 %-a európai, 2,2 %-a amerikai, a többi egyéb külföldi. A foglalkoztatásból azonban a hazai cégek csak 78,4 %-kal részesednek, a külföldi vállalatok tehát általában jóval nagyobb a hazaiaknál. A külföldi cégek a csomagoló és nyomdaipari alágazatban koncentrálódnak. A szektor legnagyobb vállalatai a nemzeti újságkiadók.26 Ezek az adatok ugyan jobb híján a 90-es évek elejéről származnak, de valószínűsíthető, hogy a főbb arányok azóta sem változtak lényegesen: a szektor sajátossága, hogy a legkisebb (mini-) vállalatok száma alacsony, a nagyobb vállalatok általában külföldiek, a legnagyobbak pedig írek (napilap-kiadók). Az utóbbi szektor részaránya azonban csökkenő, mivel az Egyesült Királyságban kiadott újságok a 90-es években mind nagyobb figyelmet szeneltek az ír olvasóközönség megnyerésének.27 Az ágazatban uralkodó vezetési stílus a WCM. A FÁS ezt szorgalmazó programjai, ajánlásai, tanácsai nyomán a WCM-et alkalmazó alágazatok aránya 1992 és 1995 között nagy mértékben megugrott: a csomagolóiparban a vállalatok 21 %-a, papíriparban 19 %-a, a nyomdaiparban 14, a szolgáltatásokban 12, a nyomás-előkészítésben (pre-press) 11 %-a folytatott WCM-menedzsmentet. A WCM-et az újságoknál nem használják, ott a Q-Mark (az ISO ír megfelelője) kivételével általában is kevéssé jellemző a költséghatékonyságot, minőséget stb., segítő „modern” menedzsmenet-módszerek intézményes használata. A Q25

FÁS (1994), 57. old. FÁS (1994), 14.-15. old. 27 FÁS (1994) 94.old. 26

17

Mark egyébként a javításra és a fogyasztói megelégedésre helyezi a hangsúlyt, amivel közel áll a WCM szemléletéhez.28

A ír vállalatvezetési stílus „amerikanizálódása” tehát nemcsak a spontán folyamatoknak, hanem az állami fejlesztési intézmények ösztönzésének köszönhetően is halad előre, ami mögött a versenyképességi imperatívusz áll. Ugyanakkor azonban – mint a helyi viszonyokat jól ismerő szakemberekkel való konzultációkból29 tudni lehet - a hazai tulajdonú, vagy hazai menedzsmenttel működő vállalatokban a vezetés empatikusabb, a helyi szokásokkal és habitussal szemben megengedőbb. Ez leginkább a nemzeti játékok (pl. hurling), illetve nagyobb jelentőségű (a nemzeti válogatottat érintő) rögbi és footballmérkőzések viszonylatában érzékelhető: az ilyen eseményeket az írek – állítólag - a munkaidőre való tekintet nélkül megnézik. (A hazai vállalatvezetést nem a görcsösség, hanem egyfajta „laza céltudatosság” jellemzi.) Nyilvánvaló, hogy e gyakorlat fenntartása mindaddig – és csak addig – érdeke a tőketulajdonosoknak (legyenek akár ír akár külföldi állampolgárok), amíg a munkavállalók hangulatára, vállalattal való azonosulási kedvére ily módon gyakorolt hatás eredményeként adódó többletteljesítmény nem kisebb, mint a kiesett idő.

3.3. A vállalkozások fő jogi formái Az ír vállalati jog alapvetően megegyezik az angol vállalati joggal. Jellemzője a kevéssé szabályozottság, a spontán üzleti szövetségek számára hagyott nagy mozgástér. Az állammal szembeni kötelezettséget, illetve felelősséget jelentő szerződéses viszonyokban ugyanakkor értelemszerűen csak azok a vállalkozások jöhetnek szóba, melyek a cégnyilvántartásban szerepelnek, s a vállalt kötelezettségekkel arányos vagyoni garanciát tudnak felmutatni. A kisebb vállalkozások betéti társaság, közkereseti társaság, kft. (private company limited by share), a nagyobbak nyitott részvénytársaság (public company limited by share) és holding formájában működnek. Az állami nagyvállalat-politika alanyai a számszerű többségben lévő részvénytársaságok.

Az angolszász jog vállalkozási kategóriái30 Partnership (személyegyesítő társaság): közösen, nyereségszerzési céllal üzleti tevékenységet folytató személyek társasága. Az üzleti tevékenysége fogalma tág, gyakorlatilag minden foglalkozás belefér. A partnership két formája a limited partnership és a general partnership. Limited partnership (betéti társaság): olyan partnership, melyben legalább egy tag felelőssége korlátlan, a többié viszont korlátozódhat bevitt vagyonára. (Ez megfelel a csendestárs fogalmának.) A gyakorlatban ritkán alkalmazzák ezt a megoldást.

28

FÁS (1994) 57-58. old. Konzultációk 1997-ben Írországban állami tisztviselők és kutatók körében, valamint 2002 folyamán Mohai Lászlóval Magyarország 1994-98 között volt dublini nagykövetével. 30 Berecz (1992) 32-35.old. és Miskolczi Bodnár (2000) 68-76.old. 29

18

General partnership (közkereseti társaság): Nem kell hozzá sem formális szerződés, sem bejegyzés sem közzététel. Az üzletből eredő tartozásokért a tagok személyükben és egyetemlegesen felelnek. Általában a kis és közepes vállalkozások társasági formája. Company (tőkeegyesítő társaság). Fajtái: 1. Public company limited by share („nyitott részvénytársaság”), tehát olyan társaság, mely magát PLC-nek deklarálja és tagjai korlátozott felelősséggel bírnak. Ez a forma a részvénytársaságnak felel meg és ezért a nagyobb vállalatok általában ebben a formában működnek. 2. Private company limited by share, azaz minden olyan tőkeegyesítő társaság, amely nem PLC. Az alapszabály határozhatja meg a tagok felelősségét, mely legtöbbször korlátozott (LTD.) Leginkább a kft-hez hasonlít, de kevésbé élesen válik el a PLC-től, mint a német (magyar) jogban. Az összes bejegyzett kft-k túlnyomó többsége ilyen. Általában a csekély kockázatú, alvállalkozói tevékenységek esetében alkalmazzák, főként kis és közepes családi vállalkozásokban. 3. Private company limited by guarantee. Többnyire jótékonysági vállalkozások formája. A tagok részvényjegyzés helyett meghatározzák azt az összeget, melynek erejéig felelnek a társaság tartozásaiért. 4. Single member private limited company (egyszemélyes korlátolt felelősségű társaság). 1992 óta lehetséges az EU jogharmonizációs folyamatának köszönhetően. 5. Unlimited company (korlátlan felelősségű társaság). Csak az különbözteti meg a partnershiptől, hogy míg ott a tagok felelőssége a hitelezők felé közvetlen és korlátlan, addig az unlimited company tagjainak felelőssége nem közvetlen, hanem mögöttes és a társaságot be kell jegyeztetni. 6. Holding. A holdingtársaság az önállóságukat megőrző tagtársaságok élén áll, felettük ellenőrzést gyakorol.

3.4. A vállalkozások finanszírozása Mint minden kisvállalat által dominált vállalkozási szférában, Írországban is a finanszírozás a legfőbb akadály a kicsi valamint a gyorsan növekvő vállalakozások fejlődése előtt, különösen a nemzetközi szolgáltatásokban és technológia-intenzív ágazatokban.

Hitelpiac Az írországi betéti és hitelkamatok közti különbség még 1997-ben is a legmagasabbak közé tartozott a fejlett országok sorában. Az EMU érdekében tett lépések azonban nemcsak a különbséget csökkentették, de lejjebb szállították mind a nominális, mind a reálkamatlábakat. E folyamat legfőbb nyertesei a nagyvállalatok voltak, amelyek számára így kedvezőbbé váltak a hitelfelvételi kondíciók. (A kis és középvállalati szféra gyenge tőkeereje és bizonytalan helyzete folytán most sem tudott belépni a hitelpiacra.)

19

Saját tőke Írországban a hazai ipar gyengesége, a vállalatok kis mérete, gyakran labilis és függő helyzete nem engedte meg, hogy a finanszírozásban a hosszú távú stabilitást igénylő piaci hitelhez nyúljanak. Mivel pedig a pótlólagos tőkebevonás alternatívája az állami (EU-) büdzsé volt, ami viszont évtizedekig a nagy külföldi vállalatoknak kedvezett, a kör bezárult: az ír vállalatok helytállásának-növekedésének saját kiinduló helyzetük volt a gátja. Mindebből következik, hogy évekig, évtizedekig a tipikus ír vállalat a magyar vállalatok többségéhez hasonló helyzettel küszködött: forgótőkéje kevés, a növekedéshez, modernizáláshoz, K+F-hez, marketinghez szükséges tőkét a forgalom nyeresége nem biztosította. Mivel a kormány (mindenekelőtt a kivándorlást tápláló munkanélküliség miatt) a 90-es évek elejétől tudatosan nagyobb súlyt helyez a hazai vállalatok tőkeellátására, a helyzet valamelyest enyhült.

Venture capital A vállalakozói tőke aránya GNP-hez mérve EU-viszonylatban viszonylag kedvező, de számottevően elmarad az e téren csúcsteljesítményű angol és amerikai piactól. Sokat mond ugyanakkor, hogy míg az USA-ban a vállalkozói tőke 15 %-a az új alapításokat támogatja (1997), addig ez az arány Írországban kevesebb, mint 4 %. Az amerikai vállalkozói tőke 45 %-ban, az ír vállalkozói tőke viszont 92,3 %-ban a vállalati expanzióban lett felhasználva.31 E különbségben mint cseppben a tenger megmutatkozik az ír vállalatfejlesztési politika. Ugyanis Írországban a vállalkozói tőke több mint egyharmada (1997-ban 36,3 %-a) az állami pénzalapokból (fejlesztési ügynökségektől) származott (az USA-ban 0, az Egyesült Királyságban 1,7, az NSZK-ban 4,5 % a megfelelő adat).32 Az állam tehát – az ismertetett iparpolitikai koncepciónak megfelelően - a meglévő vállalkozások megerősítését helyezi fejlesztési politikájának középpontjába. Az Enterprise Ireland (EI) az ír vállalatok fejlesztésének letéteményese. 1998-ban, működésének első évében33 közel 100 millió írŁ34 támogatást ítélt oda (tőkejuttatás, részvényvásárlás stb. formájában) 190 nagy projektre, melyek magukban foglaltak kapacitásbővítést, K+F-t, foglalkoztatást, marketinget stb. (Jellemző, hogy a vállalkozók ennek 4,5-szeresét igényelték.) Ezen kívül az EI 1998-ban az Európai Unióval és a magánszektorral közösen 6 új vállalkozói tőkealapot hozott létre összesen 15,5 millió írŁ értékben.

4 SZABÁLYOZÁS

31

Forfás (1999), 101.old. Forfás (1999) 103.old. 33 Az Enterprise Irelandra vonatkozó alábbi adatok forrása az Enterprise Ireland (1998/b) 34 kb 30 milliárd forint 32

20

4.1. Támogatás és koncepció Az 50-es évek végén létrehívott intézményrendszer évtizedekre megszabta a vállalkozáspolitika kereteit. 1969-ben az IDA nagyobb önállóságot kapott, s hatásköre tovább bővült: az új alapításokon túl hozzá kerültek a meglévő beruházások, és a külföldi tőke mellett a hazai vállalatok fejlődéséért is felelőssé tették. Az általa nyújtott sokféle nagyvonalú kedvezmény, támogatás (részben enyhébb formában) a mai napig létezik. Például: régiónként különböző mértékű, de akár 60 %-ot is elérő beruházási támogatás (állótőkére, kutatásfejlesztésre), munkahelyteremtés és képzés nagyarányú finanszírozása, infrastruktúrával kiépített telephelyek, épületek kedvezményes bérbeadása, olcsó szolgáltatások (pl. tanácsadás, tereprendezés, közművesítés), exporthitel-garancia. Az IDA-pénzek juttatás-jellegűek: csak a vállalkozás 10 éven belüli megszűnése esetén, s akkor is csak időarányosan fizetendők vissza. A vállalkozáspolitika azonban ebben az időben sem merült ki a fejlesztési ügynökségek tevékenységében. A gazdaságpolitika egyéb terülteinek az iparpolitika (ezen belül a hazai vállalatok) szolgálatába állítása azonban csak a 90-es évek iparpolitikai fordulata után következett be. Az 1994-99-es nemzeti fejlesztési terv keretébe ágyazott iparpolitika 8 alprogramra oszlott: 1. hazai ipar, 2. külföldi beruházások, 3. kutatás-fejlesztés, 4. piacfejlesztés, 5. Gaeltacht (tradicionális ír észak-nyugati régió), 6. élelmiszeripar, 7. föld és épületek, 8. technikai segítség. A hazai nagyvállalatok a 2. kivételével tulajdonképpen mindegyik keretében kaphatnak támogatást. Alább a témánk szempontjából legjelentősebb 1., 6. és (a K+F-ről szóló alfejezetben) a 3. alprogramot részletesebben is bemutatjuk.

A hazai ipar alprogramja A terv kiindulópontja, hogy a hazai szektor azért első számú prioritás, mert 1. szorosan integrálódik a belföldi gazdaságba, 2. helyben történik a testületi döntéshozatal és 3. Írország a szféra által termelt profit célállomása. Ugyanakkor az ír vállalatok számottevően le vannak maradva a versenyképességben, így a piaci részesedésben. A marketing, technológia, szaktudás, tőkeerő terén intenzív állami fejlesztésre van tehát szükség, mert a szféra jelenlegi fejlettségi szintjén a piaci erők nem elégségesek a kimozduláshoz. Mind az állami, mind az EU-szubvenciók nélkülözhetetlenek. Az NDP egyéb programjai (pl. humánerőforrás, infrastruktúra) szintén hozzájárulnak az említett célokhoz. Az intézményi struktúrát 1994. január 1-étől az új igényekhez igazították. (ld. 2.2. fejezet). A cégeknek adott szubvenciók 3 fajtáját alkalmazták. -

kompetitív kapacitás növelése vállalati szinten (feltétele: profit növekedése);

-

kapacitásbővítés (feltétele: output és foglalkoztatás növekedése);

- iparági fejlesztés (faipar, légiközlekedés, szoftver és elektronikai szolgáltatások, autóalkatrészek, építőipar, ruhaipar, filmipar). A tradicionális szektorokban működő cégek támogatása azt a célt szolgálja, hogy struktúraváltással (új termékekkel) meg(vissza-) kapaszkodhassanak a piacon és ezáltal javítsák (kevésbé rontsák) a foglalkoztatási helyzetet. A kis- és középvállalkozások fejlesztésére külön eszközök is rendelkezésre állnak. 21

Az élelmiszeripari alprogram A hazai nagyvállalatok még egy programon keresztül kaptak, mégpedig jelentős támogatást az államtól (és az EU-tól): az élelmiszeripari programon keresztül. Az élelmiszeripar az agráriummal együtt a GDP 10 %-át termeli ki. Az élelmiszeripar az exportnak is és a feldolgozóipari foglalkoztatásnak is ötödét adja, a feldolgozóipari nettó kibocsátásból pedig több mint egynegyeddel részesedik. Kibocsátásának fele kerül kivitelre. Ezzel nagyobb nemzetgazdasági jelentőséggel bír, mint az EU más országaiban. Szinte kizárólag hazai alapanyagokat dolgoz fel. Legfontosabb ágazatai a tej, marha-, disznó-, bárány- és szárnyashús termelés, a gabonafélék termesztése valamint az italgyártás. Az ágazati kibocsátásban (nettó output) a külföldi tőke messze kisebb aránnyal képviselteti magát, mint a feldolgozóipar egészében. 1993-ban a külföldi cégek aránya 52,5 % volt, szemben a feldolgozóipari 68,4 %-os rátájával. Az élelmiszeriparnál csak a ruha és cipő-, a faés a nem fémes ásványok iparában kisebb a külföldi vállalatok súlya. Ezek az iparok azonban összesen is csupán 5,3 %-át adták az írországi feldolgozóipari termelésnek.35 Foglalkoztatási, jóléti szerepe miatt a hazai élelmiszeripar évtizedek óta kormánypolitikai prioritás. A közösségi keretprogramból e célra fordított pénzek is a szektor nemzetközi versenyképességét, termékskálájának és kibocsátásának növelését, a menedzsment hatékonyságát stb. célozzák. Ezek eredményeként jelentős racionalizálásokra került sor a sertéshús, marhahús és tejtermék-ágazatban. Az élelmiszeripar fő gyengeségeit a Culliton Report is megnevezte: az intervencióktól és tömegáruktól való túlzott függés (a CAP hatása), a fogyasztói marketing gyengesége az ír élelmiszerek külpiacain, alacsony szintű K+F. A jelentés javasolta egy speciális bizottság felállítását. Az ezt követően létrehívott szakembercsoport 1993. áprilisában fogalmazta meg javaslatait, melyeket aztán beépítettek az 1994-99es nemzeti fejlesztési tervbe. Ez alapján a célok: az alapélelmiszerek exportversenyképességének fokozása, az élelmiszeripari alapanyag-gyártók termelésének minőségi és mennyiségi fejlesztése, a feldolgozott élelmiszerek gyártásának növelése különös tekintettel az exportra. Mindhárom strukturális alapból jutott pénz e célokra tőkeberuházás, K+F, marketing és humán erőforrás-fejlesztés címén.

Élelmiszeripar Az élelmiszeripar a leginkább nemzeti tulajdonban lévő ipar Írországban. Leglábbis a 90-es évekig, amikor ezt a szektort is utolérte a globalizációval járó nemzetközi fuzionálási hullám. Az Egységes Európai Piac nyomán még liberalizáltabbá vált kereskedelem a nagy áruházláncok helyi terjeszkedését hozta, ami felemásan hatott a kisebb ír élelmiszertermelőkre. Egyrészt lenyomta az árakat, ami sok termelő kiesését eredményezte, másrészt azonban piachoz segítette azokat a beszállítókat, amelyekkel az áruházláncok szerződést kötöttek. Az élelmiszeriparban ezért az iparág feldolgozóipari súlyának csökkenése ellenére a külföldi cégek a 90-es évek második felében növelték részarányukat. A dohányiparban viszont éppen a

35

Ruane – Goerg (1996), 3. old.

22

hazai vállalatok térnyerése figyelhető meg, különösen az exportot és a foglalkoztatást illetően.36 A globalizációval (fokozott nyitottsággal) megnövekvő konkurencia a költségminimalizálást középpontba állító termelési stratégia („least cost production”) adaptálására ösztönözte a termelőket. Ennek velejárójaként a hazai cégek körében is megszaporodtak a fúziók, növekedtek a vállalatméretek. Ez különösen a tejiparra jellemző, melyet néhány ír nagyvállalat dominál. Itt, mivel a hazai piac felvevőképessége korlátozott, és az exportot az EU-kvóták szabályozzák, a terjeszkedéshez külföldi leányvállalatok megszerzésére is szükség van. A 90-es években ezért az ír tejipari és egyéb élelmiszer-feldolgozó cégek az Egyesült Királyságban, Európa más országaiban és az USA-ban is üzemfelvásárlásokba kezdtek. Ez a helyzet számos kis tejipari céget is kooperációra, szövetkezetek alakítására kényszerít. A nagyobb ír termelők egyértelműen a külpiacokban és a minőségi termékek gyártásában látják a túlélés zálogát.37 Az egész hazai tejiparra jellemző a visszafogott kutatás-fejlesztési tevékenység, még az egyéb élelmiszeripari ágazatokhoz képest is. Ami van, az is többnyire kimerül a termékfejlesztésben és folyamat-javításban. Innováció alig születik, új termékek kutatására a K+F-kiadások kevesebb mint felét fordítják. Ezért a 90-es évek közepén az állami fejlesztési intézmények (Forbairt, FÁS) a termelés és elosztás racionalizálását, a fogyasztói igények középpontba állítását és a K+F- felfuttatását javasolják az ágazatnak. Az ír húsipar meghatározó ágazata a marhahús-termelés, amely a szarvasmarhák idegrendszeri megbetegedése és a Creitzfeldt-Jakob kór közti összefüggés felfedezése óta (1996) – melyet a száj- és körömfájás, a kergemarha-kór csak tetézett - különösen nehéz helyzetbe került. A racionalizálások mellett fokozott minőség-ellenőrzés lett kívánatos, mely utóbbi a kiskereskedők felelőssége is. Ezért a beszállítók számának csökkentésére törekednek, ami tovább élezi a versenyt a termelők soraiban. A szerencse a bajban, hogy az ellehetetlenülő élőmarhaexport több ezer munkahelyet teremtett Írországban, enyhítve a vágóhídi kapacitáskihasználatlanságot és fellendítve a húsfeldolgozást. Az élőmarhaexport, illetve ennek állami támogatása ellen az állatvédők, s nyomukban az EU is fellép. Ezért, és a pozitív foglalkoztatási hatások miatt a kormány a feldolgozott termékek támogatására vett irányt. A malom- és feldolgozott takarmányipar számos kis- és közepes, és mindössze 2 nagyvállalatból áll. A kenyéripar meglehetősen polarizált: az egyik oldalon néhány nagyüzemi, modernizált sütöde tömegtermékeket gyárt, a másikon nagyszámú kis, kézműipari pékség szolgálja ki a helyi, egyedi piacokat. A 80-as évek végén, 90-es évek elején a kenyérár-szubvenció megszűnésével és az ezzel járó kenyér-árversennyel a piac szelektálódott. A nagyüzemek hatékonysága megnőtt, a hazai piacot kézben tartják. Az édeskeksz-alágazatban egyetlen nagyvállalat termel, elsősorban hazai piacra. A luxusnak számító import kekszféleségek iránt növekvő kereslet sikeres importhelyettesítésre ad lehetőséget. Az importverseny mindenesetre szerte a szektorban a költséghatékonyság imperatívuszát helyezi előtérbe. A cukoripart egy hazai vállalat dominálja. A csokoládéiparban 3 multinacionális vállalat és sok kis ír vállalat látja el a piacot. A piac természetéből adódóan itt nem annyira a költségek, mint inkább a speciális igények (íz, csomagolás, minőség) terén folyik a verseny. Az édesség(cukorka-) gyártás fragmentáltabb, sok kis, többnyire ír termelőből áll. Fő termékei a gyermekeknek szánt olcsó tömegcikkek, így itt a költséghatékonyságnak (a racionalizálásnak, 36 37

Hamar (2001), 14.old. FÁS (1998/a) 38.old.

23

összeolvadásoknak) van szerepe. Hosszabb távon azonban a termékinnovációról sem lehet lemondani büntetlenül. A zöldség és gyümölcsipar a kontrasztok ipara. A gombatermesztés a 90-es években gyors felfutást élvezett, kihasználta az exportpiacok (mindenekelőtt az Egyesült Királyság piacának) élénkülését is. A felfutás eredményeként három vállalat kezében összpontosul a termelés és a kivitel dandárja. A zöldség és gyümölcstermesztés más ágazatait a széttöredezettség jellemzi, sok kis termelő, és mind mennyiségileg, mind minőségileg ingadozó kínálat. Ez akadálya annak, hogy tartós kapcsolatot építsenek ki a feldolgozókkal (akik többnyire multik). Az utóbbi időben a biotermékek iránt megnövekedett kereslet azonban új lehetőségeket jelent a kistermelők számára. Az állami fejlesztési politika (az ágazati tanácson, az An Bord Gals-on keresztül) ezért ebbe az irányba igyekszik lökni őket. A halfeldolgozás szintén sok kistermelőből áll. Az ágazati tanács (Bord Iascaigh Mhara) a dán halipar sikeres stratégiáját hozta fel követendő példaként 1996-os jelentésében. Dániában a halászok egy igen produktív marketing-konzorciumot hoztak létre halászhajó-tulajdonosokból és feldolgozókból, mely a garantált minőség és folyamatos kínálat révén képes volt kiszélesíteni a meglévő piacokat. Az egyéb élelmiszerek (tészta, tea, kávé, fűszerek, üdítőkoncentrátumok, dietetikus élelmiszerek, olaj, zsírok, stb.) termelését az adókedvezmények miatt betelepülő multik adják, a szektor háromnegyede exportra termel. Az ír élelmiszer-alapanyag gyártók kis- és közepes méretű vállalatok, melyek többnyire és egyre inkább multinacionális cégek beszállítói. A kormány hagyományosan a tejipari alapanyag-termelőket támogatta, de a többi alszektor számára is elérhetők a technikai felkészültséget, K+F-et, marketinget ösztönző programjai. A készételipar és az italgyártás is a multik terepe Írországban, bár ez utóbbiban feltűnt néhány kisebb hazai vállalat is a 90-es évek folyamán. A dohányipar a piaci verseny és az állami oktatási és egészségügyi politika következtében kilátástalan jövő elé néz. Az eddig helyben termelő multik a költségek szorításában egyre inkább kitelepülnek és Írországba irányuló exportjukkal látják el a piacot. A helyi termelés szükségszerű modernizációja munkahelyek elvesztésével jár majd. Állami támogatást az ipar érthető okokból – csak lobbizás útján nyerhet, amivel tisztában is van.38 Összességében az ír élelmiszer, ital és dohányiparral kapcsolatban a FÁS világpiaci versenyképességet szolgáló nemzeti iparstratégia fontosságát és a hazai vállalatokkal egyetértésben születő ír tulajdonú kis- és nagyvállalat-politikát tart szükségesnek.39

A ír nemzeti vállalatok támogatása tehát ágazati alapon, a foglalkoztatási szempontoknak alávetve valósul meg, szervezett programokon, hazai és EU-pénzalapokon, szakosodott állami ügynökségeken keresztül. Mindez azonban messze nem zárja ki a nem-hivatalos, lobbyrendszerű érdekérvényesítést. A sarkosan megfogalmazott állami politika és rendszerbe foglalt támogatási eszközök azonban korlátok közé szorítják ez utóbbit, elősegítve, hogy a vállalkozáspolitika az átláthatóság és kiszámíthatóság keretein belül maradjon. 38 39

FÁS (1998/a) 54. old. FÁS (1998/a) 56. old.

24

4.2. Fiskális politika a vállalkozáspolitika szolgálatában

Írországban 1956-ban lépett életbe az a pénzügyi törvény, amely a feldolgozóipari exportra 50 %-os adómentességet biztosított (azon profitok esetében, melyek meghaladják az 1956-os szintet) és az ingatlanokra vonatkozóan gyorsított értékcsökkentést tett lehetővé. Hogy a látszólag semleges (mindenvállalatra érvényes) ösztönzőket legfőképpen a külföldi tőke tudta kihasználni, arra jó példa ez a törvény. Mivel eszerint a profitadó-kedvezmény csak az 1956osnál nagyobb profitokra járt, minden cég, amely 1956 után alakult (akkor telepedett le az országban) automatikusan részesedhetett belőle. A kisebb új alapítású ír cégek túlnyomó többsége természetszerűleg kicsi és export helyett a hazai piacra koncentrál. Így a kedvezmény szinte kizárólag a külföldi vállalatokat, azokat viszont lényegében kivétel nélkül és automatikusan szolgálta. Két évre rá, (a Fehér Könyvvel explicitté váló kurzusváltás folyományaként) az export adómentességét teljessé (100%-ossá) tették, a gyorsított amortizáció lehetőségét pedig a gépekre is megadták. Megjegyzendő, hogy a feldolgozóipari profit adómentessége egészen 1990-ig megmaradt, ezt követően fokozatosan az általános szintre emelték, amely azonban nemzetközi összehasonlításban alacsonynak számít (a 80-as években 10%-ra csökkent) és 2010-ig garantáltan ezen a szinten is marad. (Azt követően a profitadó egységesen 12,5 % lesz.) Egyéb ösztönző jellegű adókedvezményeket is bevezettek (pl. munkahelyteremtésre). Az exporthoz kötött támogatási rendszert a 70-es években a feldolgozóiparon túl kiterjesztették a szolgáltatásokra is.

Monetáris politika Az ír monetáris politika célja korábban az export támogatása volt, a 90-es években azonban (az EU fejlődésének, elvárásainak megfelelően) az árstabilitás megőrzése került előtérbe. Az ír pénzügyi vezetés sikeresen vizsgázott: az angol font elleni támadás után kialakult kritikus helyzetben, 1992. szeptembere és 1993. januárja között is megőrizte a hazai valuta értékét. Hasonló stabilitásra való törekvés jellemzi az új iparpolitika hátteréül szolgáló kamatpolitikát is. (Ami persze szorosan összefügg a stabil árfolyammal, s mindkettő az EMU-val.) A devizapolitikát meghatározza a külföldi tőke iránti elkötelezettség: a tőkebeáramlás alapfeltételeként már a 60-as évekre szabaddá tették a tőke- és profitrepatriálást.

Vállalatpolitikai célú támogatások Az Enterprise Ireland (korábban a Forbairt, azt megelőzően az IDA hazai részlege) és az IDA Ireland, mint fő vállalatpolitikai ügynökségek nyújtják a legtöbb pénzügyi támogatást a hazai (és az IDA esetében a külföldi) vállalatoknak. A 90-es években az Egységes Európai Okmány és az EMU elvárásainak, az unió állami segélyezési politikájának (Regional Aid Guidelines, State Aids) megfelelően a költségvetési kiadások visszafogása, a közvetlen állami szubvenciók csökkentése került napirendre. A szaktudás, innováció, infrastruktúra fejlesztése ezt részben ki is váltja, bár egészében nem helyettesítheti – állapítja meg az EI stratégiai 25

alapvetése.40 Ugyanakkor az EU strukturális alapjainak reformja és a gyors ír fejlődés (az EU GDP/fő átlagához való felzárkózás) következtében csökkentek, illetve arra kellett számítani, hogy belátható időn belül csökkennek a szubvenciókra rendelkezésre álló pénzalapok. A 90es években újjáalakult ír iparpolitika tehát abban a közegben született, melyben a direkt szubvenciók egyedi mértéke és összessége is mind szabályozási, mint anyagi oldalról erőteljesen behatárolódott. Ez nemcsak formaváltozást, hangsúlyeltolódást idézett elő a eszközökben, de a juttatások elköltésének rendjét, az eredményességükkel szemben támasztott követelményeket is megszigorította.

A nyomda és papíripar esete az állami pénzekkel41 A nyomda- és papíripar foglalkoztatási és termelési értékeit illetően magukban az ír állami intézményekben is eltérő adatok keringenek. Annyi azonban bizonyos, hogy viszonylag kis iparágról van szó, legalábbis kibocsátását tekintve. Részesedése az ír feldolgozóipar termeléséből csökkenő, 1990-ben 5 %, 1995-ben pedig már csak 4 % volt. Foglalkoztatottainak száma 1990 és 1997 között ugyanakkor lassan nőtt, s így a termelési értéknél továbbra is jóval nagyobb arányban részesedik a feldolgozóipari munkaerőalapból. Az iparágra jellemző, hogy erőteljes állami szubvenciókban részesült a 90-es évek folyamán. Ezek új termékek új piacokra való bevezetését és vállalatfejlesztést szolgáltak. -

Az állami képzési ügynökség, a FÁS ágazati szintű programok formájában 31.000 írŁ-ot, vállalatpolitikai szinten ennél jóval többet, 1,3 millió írŁ-ot fektetett az iparba 1994 és 1997 között. Ez összesen 8 ezer alkalmazott valamilyen szintű képzését szolgálta.

-

A Forbairt 1992 és 1997 között 18 millió írŁ-ot pumpált az iparba a vállalatvezetés modernizálására (WCM), technológia-vásárlásra, az információs rendszerek javítására, és exportfejlesztésre. A juttatások 85 %-a (15,5 m írŁ) tőkejuttatás formájában valósult meg.

-

Az Export Tanács (ABT) 1994 és 1997 között több mint 5 millió írŁ-ot fordított az iparágra konzultáció és egyéb marketing-fejlesztési programok keretében.

Hogy a befektetett pénzek mennyiben térültek meg, annak egzakt megítéléséhez nem áll rendelkezésre megfelelően mély analízis. Mindenesetre az iparág teljesítménye a vizsgált években valamelyest javult: a termelékenység (bruttó kibocsátás/alkalmazott) 1987 és 1995 között 32, 1993 és 1995 között 11 százalékkal nőtt. (Az egy alkalmazottra vetített nettó kibocsátás rendre 34 és 9 %-kal emelkedett.) A reálbérek ugyanezekben a periódusokban 15 és –1 %-kal nőttek.42 Az export növekedése 1993 után felgyorsult.

Az utóbbi évtizedben tehát – szoros összefüggésben az EU integrációs mélyülésével, jogharmonizációjával – a „puha” (azaz közvetlen pénzügyi elemet nem tartalmazó) támogatási formák felértékelődtek. Ilyenek például a tanácsadás, technológiai, környezetvédelmi konzultáció és auditálás, menedzsmentprogramok (WCM, TQM – Total Quality Menedzsment), elhelyezés, mentorálás, tolmácsolás, ideiglenes külföldi képviselet/iroda stb. A pénzügyi juttatások a kutatás-fejlesztésre, az alkalmazottak képzésére, 40

Enterprise Ireland (1998/a), 3-5. old. FÁS (1998/b) 42 FÁS (1998/b) 12.old. 41

26

új piacokra való belépésre, beruházásra (tőkerészesedés-vásárlással) stb. korlátozódnak. Az EI hozzásegíti a vállalatokat a kockázati tőkealapokhoz, megvalósíthatósági tanulmányok készítéséhez, innovációs kezdeményezések beindításához stb. Ezen kívül az EI az An Bord Trachtalától átvett tengerentúli kirendeltség-hálózatán keresztül továbbra is segít az exportpiacok, partnerek feltalálásában (kiállítások, vásárok szervezése, szerződések előkészítése stb.) A Forbairt és az ABT könyvtár- és információs szolgálata pedig technológiai, piaci és marketing-ismereteket kínál.

4.3.

Kereskedelempolitika

A kereskedelmi liberalizáció az iparfejlődés (tőkebecsalogatás) céljainak alárendelten, egyoldalúan (tehát nem külső nyomásra) indult meg még az 50-es években. A modernizáló és az exportot szolgáló beruházásokhoz szükséges importot (visszatérítéssel) vámmentessé tették. Az Egyesült Királyságtól való függés csökkentésének jegyében Írország az 50-es évek végétől nemzetközi pénzügyi és kereskedelmi intézmények (IMF Világbank, GATT) tagja lett. Ugyanakkor a külföldi tőkére építő politika szükségszerűen az exportlehetőségek növelésére (is) kell koncentráljon, ezért nem meglepő, hogy Írország legnagyobb hagyományos piacával, az Egyesült Királysággal 1965-ben szabadkereskedelmi megállapodást kötött, 1962-63-ban pedig kérte felvételét az EGK-ba és Euratomba. 1973-as EU-tagságával Írország kereskedelempolitikáját az EU kereskedelempolitikájával konform, napjainkban gyakorlatilag már vele azonos. Az 50-es évek nyitásához egyben exportönzés is járult. Mint a 4.2. fejezetben szóltunk róla az exportadó-kedvezmény rendszere az 50-es évek vége óta élt, és a 70-es években kiterjesztették. Az Export Tanács információs és ügyintézési apparátusát a vállalati kivitelt segítésére hozták létre. A dolgok természetéből adódóan ez az állami eszköz a nagyvállalatpolitika természetes részeként funkcionál. Érdekes példa a vállalkozáspolitika „integratív” (egyes, látszólag igen távol eső gazdaságpolitikai elemeket összekapcsoló) szerepére a kereskedelem-politika és képzési politika kapcsolata. A sikerre számot tartó exportorientációs politika nem érhet véget a piacra jutás feltételeinek megkönnyítésével. Az exportsiker feltétele Írországban is a versenyképes termékek előállítására képes munkaerő volt, ennek megléte a működőtőke beáramlását is determinálta. Ezért a 1967-es Szakképzési Törvény keretében felállították az Ipari Képzéscentrumot (Industrial Training Authority, AnCo), amely tanácsadásért, képzési központok felállításáért és az ipari tanuló-képzésért volt felelős. Működése később számos ponton elégtelennek bizonyult, ezért a kormány 1987-ben újabb törvény (Labour Service Act) keretében átalakította a szervezetet. Így jött létre AnCo és más képzési intézmények összevonásával a mi napig sikerrel működő – és már többször meghivatkozott - Nemzeti Szakképzési és Foglalkoztatási Ügynökség (FÁS).

4.4.

Vállalati költséggazdálkodás, bérezési és ösztönzési rendszerek

A 90-es években a globalizáció és az ennek megfelelni igyekvő új típusú gazdaságpolitika következtében a foglalkoztatás általános feltételei és körülményei Írországban is változáson mentek át. Az új technológiák, a transznacionális hálózatok szerepének növekedése, az új 27

munkaformák a munkáltatóktól és a munkavállalóktól is új hozzáállást igényeltek. A FORFÁS által 1996-ban megfogalmazott vállalatpolitikai stratégia43 szerint ösztönözni kell a munkavállalást a munkanélkülieknek járó támogatások általánossá tételével vagy legalábbis kiterjesztésével a munkavállalást követő időszakra (pl. gyermeknevelési támogatás, a lakbértámogatás, orvosi ellátással kapcsolatos kedvezmények stb.,) és egyidejűleg csökkenteni a munkaadók társadalombiztosítási terheit, „rugalmasabbá tenni”, az új feltételekhez igazítani a munkaerőpiaci szabályokat. Ezek a változások a 90-es évek utolsó éveiben meg is indultak. Mivel a változások lényege a tőke-munka ellenét kiéleződése, mindkét fél és az állam is a kompromisszum kimódolására alkalmas együttműködési formát keresett. A megoldást az 1987-ben nemzetgazdasági szinten megszületett partnership vállalati szintű megvalósításában lelték meg 1997-től. (Ld. részletesebben 3.2. fejezet) Ez lényegében az alkalmazottak oldalán megnövekvő – bár sokszor előnyként „eladott” – kötelezettségek növekedését jelentette: felelősség (önellenőrzés, team-munka), sokoldalúság iránti igény (munkakör-összevonás), a folyamatos tanulás kényszere, a munkaintenzitás növekedése („időveszteség-minimalizálás”) stb. A vállalati partnership a már ismertetett amerikai-japán típusú, a bérezést erősen - és egyre erősebben – a teljesítményhez kötő menedzsmentmódszerek elfogadtatásának, hogy ne mondjuk „eladásának” eszköze. A WCM, a TQM stb. mind integrál valamiféle rendszeres (ön)értékelést, -pontozást igénylő beszámoltatási rendszert, ami a bérpótlékok, „dicsőségtáblák” vagy egyszerűen csak a foglalkoztatás meghatározásának alapja. A jövedelempolitikát meghatározza, hogy a gazdaság nyitott, s azok az ágazatok, melyek döntően ír tulajdonnal működő vállalatokat tömörítenek, általában munkaigényesek és erős konkurenciának vannak kitéve a legnagyobb rivális (UK) részéről. Ezért vált szükségessé, hogy a bérek emelkedésének ütemét hároméves egyezmények keretében szabályozzák. Mivel a 90-es évek elején a reálbérek ezzel együtt nőttek (4 év alatt 10 %-kal), a kormány úgy ítélte meg, hogy ez veszélyezteti az elsődleges célt: a vállalati versenyképesség növelését, ezáltal a termelés bővülését és a foglalkoztatás növekedését. Így annak szellemében, hogy a hazai gazdaságpolitika fókuszában a munkahelyteremtés áll, visszafogták a bérnövekedés ütemét. Ezzel egyidejűleg az adórendszeren keresztül igyekeztek kompenzálni a bruttó bérekre rakott féket: kiszélesítették a személyi jövedelemadó bázisát és csökkentették az adórátákat (1997 óta folyamatosan, összesen 6 százalékponttal, így az alsó adósáv 20, a legfelső 42 %-kal adózik.). 1999-ben majdnem minden juttatást, kedvezményt adóhitellé transzformáltak, úgy, hogy ez a legalacsonyabb adórátát fizetőknek kedvezett. (Az adóköteles jövedelem határa így megkétszereződött.)44 Az adópolitika tehát segített abban, hogy a bérköltségek jobban csökkenjenek mint a reálbérek. Írország az OECD-n belül az alsó harmadban-félben helyezkedik el a munkaerő ösztönzöttsége tekintetében: az átlagos személyi jövedelemadó-ráta, a munkavállaló által fizetendő társadalombiztosítás aránya a jövedelemhez, a felső adósáv rátája valamint a személyi jövedelmek átlagos adó- és járulékterhelése a 90-e években nemzetközi összehasonlításban magas volt (vö.: 1999-ben az adórátákat csökkentették). Ugyanakkor azonban a munkáltató által fizetendő társadalombiztosítási járulék, a nem-bérjellegű

43 44

Forfás (1996) 55-56.old. OECD (2001), 61.old.

28

munkaerőköltségek tekintetében a vállalkozók elégedettek lehetnek: az OECD-ben a 3.-10. legkedvezőbb feltételeket találják Írországban.45 1996-ban a munkahelyi viták miatt kiesett napok száma szerint Írország 29 ország közül a 21ik. Alacsony (49 %) a női foglalkoztatottság, viszont magas a fiatalok és hosszú távú munkanélküliek aránya.46

4.5. A vállalati K+F és állami ösztönzői A K+F aránya tekintetében Írország nemzetközi pozíciója meglehetősen rossz. 1996-ban a K+F-kiadások a GDP-nek mindössze 1,6 %-át érték el. Ezen belül az egyetemi és állami K+F a GDP 0,47 %-át (ez különösen alacsony), a vállalati 1,13 %-át. 1995-ben az ezer (aktív) főre jutó kutatók száma 3,4, ami még jó arány (az OECD-ben a 6. legnagyobb) de az ezer lakosra jutó tudományos publikációk (0,43) száma alapján már csak a 17. a fejlett országok között. (Összehasonlításul: a magyarországi összes, állami és vállalati K+F aránya rendre 0,64, 0,36 és 0,29%, a kutatók fent említett mérőszámának értéke 1,8, a tudományos publikációké pedig 0,25 volt az említett években.)47 Az üzleti szféra kutatás-fejlesztési tevékenysége számottevően fellendült az utóbbi években, de szinte kizárólag a külföldi cégekre koncentrálódik. A már 1986-ban is működő vállalkozásokat vizsgálva 1986 és 1995 között a foglalkoztatás legjobban az aktív K+F-tevékenységet folytató külföldi vállalatok körében nőtt (pontosabban itt nőtt egyáltalán, mégpedig 19,3 %-kal). A többi vállalati csoportban a foglalkoztatás csökkent: leginkább a K+F-et nem folytató ír (30,6 %-os csökkenés) és külföldi (25,2%-os csökkenés) vállalkozásokban és 5,1 %-kal a K+F-et végző ír vállalkozásokban.48 Összességében elmondható, hogy a vállalati kutatások igen szűk szegmensre korlátozódnak. - Az Írországban működő külföldi cégek végzik az összes K+F kétharmadát, miközben csak egyötödük végez folyamatosan K+F-et, és a 10 legnagyobb K+F-fel bíró cég reprezentálja e szféra összes kutatási kiadásainak (1995: 256 mó Ł) több mint felét. Összesen csak kb. 40 olyan külföldi vállalat van, amelyik évi 1 mó Ł-nál többet költ kutatás-fejlesztésre. - A hazai cégek között csak kb. 300-nak haladja meg a 100.000 Ł-ot az éves K+Fkiadása, és a 10 legnagyobb K+F-költségvetést felmutató vállalattól származik az ír vállalkozások összes kutatási kiadásainak (1995: 141 mó Ł) egyharmada. Kb. 20 ír cég esetében haladja meg az 1 mó Ł-ot az éves kutatási költségvetés. A K+F szektorálisan is koncentrált. Forgalomhoz viszonyított aránya csak az elektronika, gyógyszeripar és műszeripar esetében haladja meg a 2 %-ot. A high-tech körében a K+F arány messze elmarad az ágazatra egyébként (nemzetközileg) jellemzőtől.

45

1994-97-es adatok. Forfás (1999) 180-181. old. Forfás (1999) 182.old. 47 Forfás (1999) 183.old 48 Forfás (1999) 65.old. 46

29

Az ír software-ipar jellemzői 1995-ben az írországi közel 500 software-vállalat 81 %-a ír volt, és ezek adták a helyi software-ipari foglalkoztatottak 49 %-át. Ez utóbbi jóval kisebb arány, mint 1987-ben (67%). Egy felmérésekre és vállalati interjúkra támaszkodó kutatás szerint49 a két, foglalkoztatás tekintetében lényegében azonos súlyú szegmens, tehát a multinacionális és ír softwarevállalati szféra egyéb tulajdonságaiban markáns eltérést mutat. Ez az eltérés ráadásul az írországi feldolgozóipar általános jellemzőinek bizonyos értelemben a tükörképe. A multik rendszerint alacsony technológiai szintű termelési fázisokkal vannak jelen (összeállítás, csomagolás, logisztika, elosztás, esetleg tesztelés), míg az ír cégek inkább technikai támogatást és üzleti megoldásokat kínáló konzultációs tevékenységet folytatnak. Az írek ezen kívül nagyobb valószínűséggel folytatnak alapkutatást és fejlesztenek ki újtermékeket, mint a multik. Tehát az ír vállalatok teljesebb körű software-tevékenységet folytatnak, míg a multik hajlamosabbak az alacsonyabb technikai igényű software-funkciókra specializálódni. (Nyilván azért, mert a fő fejlesztések az anyaországban történnek). Az ír cégek gyakran sikerrel versenyeznek a globális piacon speciális terülteken (niche market). Bár alkalmazottaik 11 %-a külföldi leányvállalataikban dolgozik (1995), a fő fejlesztési funkciókat Írországban látják el. Az ír cégek kicsik (alig néhány nagyobb 250 fősnél), és Dublinban és környékén koncentrálódnak (az általuk foglalkoztatottak 75 %-ával). Szemben a multikkal, melyek írországi fejlődését az ország földrajzi-társadalmi adottságai mellett jórészt az 50-es évek vége óta űzött tőke-becsalogató politika segítette elő, az ír software-ipar „alulról”, bizonyos értelemben spontán tanulási folyamat („learning industry”) eredményeként indult fejlődésnek Dublinban („learning region”) a 70-es évek végén. Ó Riain (1998) a folyamat három összetevőjét különíti el. 1. Decentralizált, kisvállalkozásokra és innovációs közösségekből épülő hálózat létrejötte. Ezek részben a multiknál szerzett tapasztalatok, részben az állami infrastruktúra-fejlesztési törekvések hatására alakultak ki egyes alszektorokban (pl. az oktatás számítógépesítése, kommunikációs software, rendszer-software, felsőfokú számítógépes oktatás, mérnökképzés). 2. A hazai ipar előtérbe kerülése az állami fejlesztési politikában a 80-es évek közepétől. Az egyoldalúan külföldi tőke–orientált politikát ért bírálatok hatására 1984ben az IDA belső struktúrája kettévált, egyfelől a külföldi, másfelől a hazai cégek támogatására véve irányt. Ezzel indult útjára a hazai vállalatokat célzó politika. A meglévő állami intézmények fokozatosan egyre több (pénzügyi) támogatást nyújtottak a hazai software-cégeknek. (Így mindenekelőtt az 1984-88 között működő National Software Centre tevékenysége említendő meg.) A 80-as évek végén az EU tudománytechnológiai programjaiból szintén pótlólagos erőforrások álltak rendelkezésre. 3. Az állam és az ipar között félúton elhelyezkedő intézmények (szervezetek, programok) létrehozása, amelyek rugalmas fejlesztési tevékenységükkel segítették elő a tanulási folyamatot. Ezek közül is kiemelkednek a tipikusan egyetemi campusokban alakított centrumok (Natinal Microelectornics Research Centre, National Microelectronics Applications Centre, Centre for Software Engineering stb.) és mindazok az egyéb intézmények, melyek az állam-egyetem-ipar háromszögén belül helyezkedtek el. Ezek a centrumok tipikusan fejlesztő tevékenységet folytattak, miközben költségeik fedezése végett (az állami alapokhoz való folyamatos pályázás mellett) az ipart szolgáló 49

Ó Riain (1998)

30

konzultációval igyekeztek fedezni kiadásaikat. 1991-ben a hazai iparért felelős FORBAIRT-on belül létrejött az állami software-igazgatóság (National Software Directorate), amely maga is félig meddig az iparhoz tartozott, amennyiben alkalmazottai részben az iparból kerültek ki. Ezt az állami fejlesztési modell Evans nyomán Ó Riain „beágyazott autonómiának” nevezi: az állam szoros kapcsolatokat ápol az iparral, de elegendő autonómiával bír ahhoz, hogy képes legyen független iparpolitika kialakítására és végrehajtására.

A hazai szféra versenyképességi hátrányának magja tehát a gyenge K+F-tevékenység. (Jellemző azonban, hogy a multik helyi leányvállalati sem aktívabbak e téren. Az ő termékeik piacképességét azonban az anyavállalatnál végzett kutatás-fejlesztés szavatolja). Ezen kívánt változtatni a kormányzat, amikor az 1989-93-as nemzeti gazdaságfejlesztési terv keretében külön Tudomány és Technológiapolitikai Alprogramot indított el, ami a hazai ipar versenyképességét volt hivatva növelni. Az alprogram összefüggött az egyik legfőbb ír komparatív előnyt, a humán erőforrás(oka)t fejleszteni hivatott alprogrammal. A két területen (technológia és munkaerő) illetékes hivatalok, minisztériumok szorosan együttműködtek a programok megvalósításában. Mivel az ír K+F nem érte el a GDP 1 %át sem, a vállalatok ezirányú ösztönzésén túl megteremtették a nemzeti kutatás-fejlesztés intézményi hátterét is. Háromlépcsős "piramist" alakítottak ki: -

A csúcson az Ipari és Kereskedelmi (később Vállalkozási, Kereskedelmi és Foglalkoztatási) Minisztériumon belül létrehozott, államminiszter által irányított tudomány- és technológiai hivatal (Office of Science and Technology - OST) állt.

-

Alatta az 1988-ban alapított Ír Tudomány- és Technológiai Intézet (EOLAS) helyezkedett el, amely két korábbi intézmény funkcióit egyesítve fejlesztési forrásokkal látta el az ipart. (A vállalkozáspolitika „tömörödésének” folyamatában a technológiafejlesztő szerepet játszó EOLAS előbb a FORBAIRT részévé vált (1994), majd ez utóbbit (s vele a technológia-fejlesztései funkciót) az 1998-ban létrehívott Enterprise Ireland integrálta.)

-

A harmadik szintet a felsőoktatási intézmények képviselik (7 egyetem és 10 regionális technikai kollégium), melyek ipari kutatásokban való szerepét növelték.50 A munkanélküliségen és a hazai ipar helyzetén azonban ez sem enyhített.

Az 1989-93-as nemzeti fejlesztési terv K+F-alprogramja a K+F infrastruktúra megteremtésére koncentrált. Hatására megmozdult a vállalati szféra, ami új, immár a belső vállalati K+Fstruktúrák kiépítését segítő program elindítását tette szükségessé 1992-ben. Ezt vitte tovább az 1994-98-as és a rákövetkező terv is. Az 1994-99-es K+F (3.) alprogram vállalkozáspolitikai eszközei:

50

-

a vállalati K+F-tevékenység elindításának támogatása;

-

a vállalati K+F tevékenység értékelése;

-

technológiai szolgáltatások fejlesztése (EOLAS);

EOLAS (1991)

31

- a Regionális Technológiai Centrumok fejlesztése (speciális szektorok vagy technológiák bevezetésének támogatása). Ezeken felül az egyetemi, kutatóintézeti K+F-re is képeztek alapot. A vállalati K+F az alprogram költségvetésének felét kapta. Az ír vállalati szféra kutatás-fejlesztési elmaradottsága miatt a Gazdasági és Társadalmi Kutató Intézet (Economic and Social Research Institute - ESRI), valamint a Tudományos, Technológiai és Innovációs Tanács (ICSTI) is szorgalmazta, hogy a 20002006-os fejlesztési tervben a hazai K+F és innovációs szféra élvezzen prioritást. Az ICSTI javaslata szerint51: - létre kell hozni egy "technológiai tudás"-hálózatot annak érdekében, hogy a K+F-et egyáltalán nem végző cégeket segítsék technológiai igényeik feltárásában, kielégítésében. - Világszínvonalú kutatói csoportokat kell alakítani a kulcsterületeken. Írországban ugyanis máig nincs ilyen jelentős kutatói bázis, holott a high-tech szektor fejlődéséhez ez elengedhetetlen. -

Újólag és hangsúlyozottan támogatni kell az egyetemi-ipari kutatási kooperációkat.

- Több forrást kell szánni a vállalaton belüli K+F támogatására, hogy a nagyobbak fejleszthessék, a kisebbek pedig megalapozhassák kutatási részlegeiket. A Nemzeti Versenyképességi Tanács (National Competitiveness Council - NCC) 1999. évi (második) éves jelentésében ehhez azt teszi hozzá, hogy a beruházás-támogatási politika a külföldi beruházások „clusteresedésére” koncentráljon (pl. egyetemek körül), valamint arra, hogy a külföldi cégek stratégiai termelési fázisokat (pl. K+F-et) telepítsenek be az országba. A fenti intézmények javaslatait nagyrészt megfogadva, a kormány a 2000-2006-os Nemzeti Fejlesztési Tervben a korábbiaknál jóval többet szavazott meg K+F-re: az összkiadások 11,1 %-a szolgálja a produktív szektor K+F-jének felfuttatását, valamint a hazai iparra és a külföldi tőke becsalogatására szánt korábban elindított programokat. A terv legfőbb súlypontja egyébként az infrastruktúrafejlesztés (a kiadások 43,5 %-a).52 Az Enterprise Ireland, mint az ír nagyvállalatokat leginkább érintő hazai vállalkozásfejlesztő ügynökség a következő K+F-szolgáltatásokat nyújta klienseinek: -

vállalaton belüli K+F kofinanszírozása (nagyrészt EU-alapokból: keretprogramok, technológiai projektek, pl. COST, EUREKA, stb.)

-

innovációs és K+F-menedzsment tanfolyamok szervezése;

-

konztultáció és tesztelés ez elektronika, telekommunikáció stb., területén;

-

licenc- és technológiatranszfer-szerződések előkészítése;

-

ipari-egyetemi kiközvetítése;

51 52

kooperációs

programok

Forfás (1999) xxii. old. OECD (2001), 54. old.

32

anyagi

támogatása,

K+F-megbízások

-

speciális képzési kurzusok,

-

technológiai auditálás, tanácsadás, problémamegoldás.

Az EI iparfejlesztési és nem technológiai intézet, ennek megfelelően a technológiát érintő szolgáltatásai csak az általános iparpolitikai céloknak (piaci versenyt álló vállalkozások kinevelésének) alárendelten, azokat kiegészítve jelennek meg.

5 ÖSSZEFOGLALÁS 5.1. A vállalkozáspolitika áttekintése Szemlélet Az ír vállalkozáspolitika – legalábbis szavakban – nem paternalista, vagy a piaci logikától mentes filozófiára épül. Az állami intervenció célja nem a hazai vállalatok egyfajta védelme, hanem a világpiacon versenyképes, piac által vezérelt és exportorientált ipar kialakítása. Az erre fordított közpénzek a lehető legnagyobb hozzáadott értékkel járó beruházásokba kell áramoljanak – vallja az EI. Az iparpolitika általános célja, hogy olyan szintre segítse feljutni a vállalatokat, melyen önálló fejlődésük lehetséges. Ehhez azonban arra van szükség, hogy a célvállalat akarjon növekedni és erre képes is legyen. A vállalkozáspolitika tehát nem a vállalatok felől, hanem a nemzetgazdasági-társadalmi szükségletek felől, (nevezetesen a munkaerőpiac oldaláról) indult el. Nem a hazai vállalatokat, a hazai tőkét akarták fejleszteni, hanem a munkanélküliséget enyhíteni. Ehhez kellett a gyorsabb növekedés, de hol másutt, mint a hazai szektorban. Ez utóbbi ugyanis nem annyira technológia-intenzív, mint a nemzetközi tőke, és az általa kínált munkahelyek is tartósabbak lehetnek, már amennyiben az ír cégek méreteiknél fogva nem olyan könnyen helyezik át termelésüket alacsonyabb bérű országokba, ha profitrátájuk csökken. Elgondolkodtató azonban, hogy hosszabb távon fenntartható-e ez a politika. Abban az esetben, ha a termelés sikerének mérője a nyereségesség, ha tehát költséggazdálkodás folyik a szó piaci értelmében, akkor a termelőerők fejlődését gátolhatja, ha a foglalkoztatási szükségleteknek rendelik alá a termelést. A társadalompolitikai célok gazdaságaikon való felülkerekedése, vagy akár csak részleges érvényesítése is - bármilyen hasznos is társadalmilag középtávon - hosszabb távon aláássa azt a rendszert, melyben a szükségletek kielégítése csak a nyereségességnek alárendelten létezik.

Tulajdoni preferencia? Fentebb láttuk, hogyan tért át az ír iparpolitikai menedzsment a gyakorlatban a külföldi nagyvállalatokat szolgáló differenciálatlan (jogegyenlőségen alapuló) vállalkozás-támogatási politikáról a hazai és külföldi vállalatok eltérő igényeit figyelembe vevő szemléletre. Ez azonban nem jelenti, és a piaci folyamatokból születő nemzetközi egyezmények (WTO, EU), miatt nem is jelentheti a tulajdonos nemzetisége (állampolgársága) szerinti 33

megkülönböztetésen alapuló támogatási gyakorlatot. Az ilyen megkülönböztetésnek önmagában a valós viszonyokhoz (a vállalat helyi, nemzetgazdasági hatásaihoz) nincs is köze. Ezért az eredetileg a „hazai” vállalkozások megsegítésére létrehozott Enterprise Ireland stratégiai alapvetésében más megközelítést alkalmaz. Azoknak a vállalatoknak a növekedését segíti, amelyek helyi bázissal, gazdasági beágyazottsággal bírnak, és így munkahelyeket biztosítanak/teremtenek, valamint exportot valósíthatnak meg. Tehát az olyan vállalatokat támogatja, amelyek esetében e támogatásnak lehetősége és értelme van. Azokat a vállalatokat, amelyek: -

ír alapításúak és

-

bennük a külföldi érdekeltség legfeljebb pénzügyi jellegű, vagy

-

külföldi tulajdonban vannak, de az írországi menedzsment önállóságot élvez a stratégia formálását, a K+F-et és a marketinget érintő döntésekben, továbbá

-

az e döntéseken alapuló beruházások végrehajtásában.

A tulajdoni preferencia tehát felülíródik a vállalat működésének tényleges helyi hatásával.

Méretpreferencia Az ír vállalkozásfejlesztési politikát a hazai vállalatok viszonylatában sem retorikailag, sem gyakorlatilag nem jellemzi kifejezett nagyvállalati-orientáltság. Ha valami súlyt képez, akkor leginkább a növekedés támogatása. Ez nem jelenti azt, hogy ne lennének vállalatlapítást támogató eszközök, vagy ne lenne külön SME-politika. (Az Enterprise Ireland bevallott stratégiai alapelvei között az első a kreatív emberek vállalatalapítási törekvéseinek támogatása a vállalkozási környezet javítása révén. Ennek foglalkoztatáspolitikai lényege nyilvánvaló.) Azt azonban igen, hogy a vállalkozáspolitika célrendszerében a vállalatalapítás csak a kezdő, szükséges lépés. Végső cél az export-versenyképesség, amihez megfelelő termelékenység, ehhez modern technológiák, továbbá intenzív marketingtevékenység kell, amik pedig feltételezik a tőkefelhalmozást, vagyis a vállalati méret növekedését.

Eszközök Az alkalmazott eszközöket a célok determinálják. Ezek pedig a már többször kifejtett logika szerint a munkahelyteremtéstől/megőrzéstől indulnak, a vállalati versenyképességen és exporton át a termelékenységig (technológiai fejlődés) és végső soron a növekedésig az arra való képességig) ívelnek. Az új iparpolitikai koncepció és a hozzá igazított intézményrendszer célja az iparpolitikai célokat szolgáló, koherens, „csomagba” foglalt eszközökkel operáló vállalkozáspolitika végrehajtása. Ezt fejezi ki a „Business Development Modell” rendszere. A direkt (közvetlen pénzügyi segítséget jelentő) ösztönzőket az utóbbi évek nemzetközi (EU-) folyamatai háttérbe szorították az indirekt támogatásokhoz képest. A vállalkozáspolitikai 34

eszköztár mindenestre igen gazdag maradt. A nagyvállalatok az alábbi formában kaphatnak segítséget az állami intézményektől: -

adókedvezmények,

-

beruházási támogatás (részvényvásárlás, venture capital),

-

K+F-finanszírozás, értékelés,

-

munkahely-teremtési szubvenció (visszaszorulóban),

-

tanácsadás (technológia, menedzsment, stratégia, képzés stb. terén), szervezés, partnerkeresés és -közvetítés (export és K+F terén is),

-

képzés (programok és finanszírozás).

A kisebb, induló vállalkozások speciális segítségre szorulnak és a fenti lehetőségeket nem is tudják mind kihasználni. Esetükben nagyobb jelentősége van a vállalatalapítási támogatásnak (tanácsadás), az olcsó infrastruktúrának („inkubátor-házak”), a menedzsmentképzésnek, mentori szolgáltatásnak stb. Mindezen túlmenően a beruházási feltételek tőke számára kedvező alakítása alapvető tényező: nagy mértékben a hároméves bérmegállapodásoknak köszönhető, hogy az egységnyi munkaerőköltség a feldolgozóiparban 1986 és 2000 között kevesebb, mint felére esett. (Ugyanezen idő alatt az USA-ban csak háromnegyedére, az euro-zónában nyolctizedére.)53

5.2. Következtetések Magyarország számára 1. A nemzetgazdasági fejlettség, és különösen a piac mérete, az EU mélyülő integrálódása által közvetített globalizációval együtt meghatározó szerepet játszik a vállalatpolitika alakulásában. Írországban a vállalatpolitika mind a külföldi, mint a hazai vállalatok fejlesztését célozza. 2. Az ír vállalkozáspolitika alapgondolata, hogy a mai globalizált viszonyok között (mikor a nemzeti piacon való megmaradáshoz is a világpiac szereplőivel kell megküzdeni), a foglalkoztatást csak a nemzetközileg versenyképes vállalati szféra tudja biztosítani. Ezért szükség van a külföldi vállalatok betelepítésére és bent tartására, de arra is, hogy a hazai vállalati szféra állja a konkurenciát. Mivel ehhez (tőke-) erő kell, amihez pedig növekedés, és mivel ez utóbbit Írország esetében a hazai piac felvevőképessége nem biztosítja, a vállalkozáspolitika szükségképpen exportorientációs politika is. 3. Az ír állam a meglévő vállalkozások megerősítésére teszi a hangsúlyt a munkaerőpiaci egyensúly biztosítása érdekében. Hazai vállalatnak azt tekinti, amelyik a hazai gazdaságba ágyazott, tevékenysége közvetlen kihatással van arra, s amelyet így gazdaságpolitika érdemben befolyásolni tud. 4. Az ír vállalkozáspolitika egy koherens iparpolitika tudatosan felépített struktúrájának része. Az iparpolitika, illetve az ennek keretéül szolgáló nemzeti tervek kialakítását és végrehajtását a kormány széleskörű érdekegyeztető mechanizmussal igyekszik 53

OECD (2001), 29. old.

35

alátámasztani, melynek magjában a szociális partnerek (munkaadók, munkavállalók, kormányzat) egyezsége áll. 5. Különböző képességű szereplők esetén a jogegyenlőség a valóságos egyenlőtlenségeket megmerevíti, sőt fokozza. A "semleges" termelésösztönzőket csak a piacképes vállalatok tudják kihasználni, amelyek napjainkban meghatározó módon transznacionális vállalatok. A hazai nagyvállalatokat támogató politika tehát a globalizált világban nem más, mint a kisebb tőkék állami támogatása a nagyobbak piaci versenyben kivívott (kvázi) monopolhelyzetével szemben.

36

TÁBLÁZATOK

37

1. táblázat. Írország egyes makrogazdasági mutatói 1961-2002 196173

197485

Éves növekedés (%) GDP 4,4 3,8 áru- és szolgáltatásexport 8,7 8,0 áru- és szolgáltatásimport 9,7 4,4 Hozzájárulás a GDPnövekedéséhez (%) fogyasztás 3,7 2,3 beruházás 1,9 0,2 export 2,5 3,0 import -3,8 -1,9 nettó export -1,3 1,1 A GDP %-ában magánszektor megtakarításai 19,0 22,9 kormány megtakarításai 0,9 -4,5 nemzeti megtakarítások 19,9 18,4 bruttó állótőkeképződés 21,5 25,4 folyó fizetési mérleg -2,5 -7,9 Beruházások jellemzői kapacitás-kihasználtság ,, ,, profitabilitási index 100,0 81,6 (1961-73=100) Növekedési potenciál (éves növekedés %) nettó tőkeállomány (reál) nettó tőke/output ráta (reál) tőkeintenzitás munka-termelékenység

4,9 3,1 4,8 4,3

4,8 3,4 4,7 3,7

198690

199195

1992

1993

1994

1995

1996

1997

1998

1999

2000

2001

2002

4,6 8,9 7,1

4,7 12,8 9,9

3,3 13,5 7,9

2,7 9,7 7,5

5,8 15,1 15,5

9,7 20,0 16,4

7,7 12,2 12,5

10,7 17,4 16,8

8,6 21,4 25,8

9,8 12,4 8,7

10,7 15,9 15,5

7,5 10,0 11,3

7,1 10,1 10,8

2,0 0,8 4,8 -3,6 1,2

2,3 0,4 8,0 -5,6 2,4

2,2 0,0 7,3 -4,0 3,3

1,7 -0,9 5,8 -4,0 1,8

3,3 1,9 9,7 -8,7 1,0

3,0 2,2 14,0 -10,1 3,9

4,0 2,8 9,4 -8,1 1,2

4,9 4,9 3,3 2,9 13,9 18,1 -11,4 -18,5 2,5 -0,3

4,8 2,6 11,7 -7,2 4,5

5,6 2,2 15,4 -12,7 2,7

5,3 1,6 10,2 -9,7 0,4

4,3 2,9 10,5 -9,6 0,9

19,5 -3,0 16,5 17,8 -1,2

18,6 -0,7 17,9 17,0 1,9

18,0 -1,4 16,5 16,3 1,0

18,9 -1,2 17,7 15,1 3,7

17,6 0,5 18,0 16,1 2,9

20,5 -0,1 20,4 18,1 2,8

20,3 1,7 22,0 19,6 3,3

21,1 2,6 23,8 21,5 3,1

17,9 6,0 23,9 23,3 0,6

16,5 7,3 23,8 24,0 -0,1

16,7 6,6 23,3 24,2 -0,8

17,0 6,8 23,8 25,0 -1,1

73,5 107,5

76,2 117,2

77,1 73,6 74,9 79,9 77,6 75,9 76,6 75,9 79,8 .. .. 108,1 111,4 117,1 137,8 148,8 168,8 176,8 181,4 194,2 197,9 199,5

2,5 3,5 1,4 3,5

2,2 3,1 0,3 2,7

2,3 3,2 1,3 2,3

1,8 3,2 1,2 2,1 38

2,1 3,1 -1,0 2,6

2,6 2,9 -2,4 4,5

3,2 2,8 -0,4 3,9

4,1 2,6 -1,9 4,3

20,7 4,1 24,8 23,4 0,9

4,7 2,5 -2,1 1,5

5,2 2,4 -0,8 3,5

5,7 2,3 0,9 5,6

5,9 2,3 2,9 4,5

6,1 2,1 3,6 4,6

teljes termelékenység (TFP) 2,5 2,0 Foglalkozt. éves változása (%) foglalkoztatás 0,1 0,1 aktivitási ráta 69,6 65,0 munkanélküliségi ráta 5,6 10,6 Árak és bérek éves vált. (%) nominálbér/fő 11,3 16,7 reálbér/fő 4,7 2,6 nominál egységnyi 6,8 12,5 munkaerőköltség reál egységnyi -0,4 -0,2 munkaerőköltség GDP deflátor 7,2 12,8 magánfogyasztás deflátor 6,3 13,8 cserearány 0,8 -1,7 Általános kormány költségvetés (GDP %ában) nettó egyenleg -3,5 -9,9 adósság (időszak végén) 43,3 105,3 Pénzpiacok hosszú lejáratú kamatláb .. 14,6 (nominál) hosszú lej. kamatláb (reál) .. 1,6 rövidlej. kamatláb (nom.) .. 13,4 reáleffektív árfolyam 103,4 105,0 (1991=100)

2,9

2,6

1,9

1,6

2,9

5,4

4,1

5,1

2,3

3,8

5,3

3,4

3,2

1,1 62,9 15,5

1,9 63,4 14,5

1,2 62,5 15,4

0,6 63,0 15,6

3,1 63,3 14,3

5,1 64,0 12,3

3,6 64,7 11,7

6,1 66,0 9,9

6,9 67,5 7,5

6,1 68,9 5,6

4,7 69,9 4,2

2,9 70,5 3,8

2,4 70,9 3,5

5,6 2,3 2,1

4,3 1,7 1,7

7,0 3,9 4,6

6,4 4,1 4,2

2,5 -0,2 -0,1

2,0 -0,7 -2,3

3,5 0,9 -0,4

3,6 1,0 -0,7

4,4 0,5 2,8

5,1 1,7 1,5

7,9 1,9 2,2

9,8 4,8 5,1

8,8 4,4 4,0

-1,1

-1,2

1,7

-0,9

-1,8

-5,2

-2,7

-4,9

-2,8

-2,2

-3,8

-0,7

-1,1

3,2 3,2 -0,2

2,9 2,7 -1,0

2,8 2,9 -0,8

5,2 2,2 2,2

1,7 2,7 -2,2

3,0 2,8 -1,8

2,3 2,6 0,2

4,4 2,6 0,5

5,8 3,8 0,3

3,8 3,3 -0,4

6,2 5,9 -0,6

5,8 4,8 1,0

5,2 4,2 0,5

-5,3 97,5

-2,5 84,4

-3,0 90,0

-2,7 98,8

-2,0 92,6

-2,2 84,4

-0,2 74,3

0,7 65,1

2,1 55,0

2,1 50,1

4,5 38,9

3,9 33,1

3,5 26,5

10,2

8,5

9,1

7,8

8,1

8,3

7,3

6,3

4,8

4,6

5,4

4,9

..

6,8 10,5 109,2

5,4 8,8 100,7

5,1 6,3 97,1

4,8 5,4 97,7

1,8 6,0 97,4

-0,9 5,5 94,0

0,8 3,0 91,0

-0,7 4,4 86,5

-0,8 4,8 90,7

.. .. 93,1

6,1 2,5 6,3 12,4 9,3 5,9 104,0 101,4 100,7

Forrás: European Economy No 72, 2001.

39

2. táblázat. Az ír GDP szektorális összetétele és az export iránya 1970-1999 (százalék) 1970

1980

1990

1999

agrárium

17

12

9

4

ipar

36

37

35

38

szolgáltatások

47

51

56

58

Egyesült Királyság

66

43

34

20

Egyéb EU

9

32

41

45

USA

10

5

8

16

17

19

GDP SZEKTORONKÉNT

EXPORTPIACOK

15 20 Egyéb Forrás: Central Statistical Office In.: OECD (2001), 30. old.

3. táblázat. Az ír külkereskedelem jellemzői 1961-1999

áru- és szolgáltatásexp./GDP (%) áru- és szolgáltatásexport éves növekedése 1990es árakon (%)

1960

1970

1980

1990

1995

1999

30,4

35,2

47,2

58,8

75,1

85,8

1995: 19,60

1998: 18,9

1999: 12,1

1961-70: 1971-80: 1981-90: 9,5 7,3 8,5

intra-EU áruexport/GDP (%)

18,6

19,5

32,8

40,7

48,2

44,9

áru- és szolgáltatásimp./GDP (%)

35,5

42,8

59,9

52,9

60,3

66,1

1995: 14,9

1998: 16,4

1999: 13,2

áru- és szolgáltatásimport éves növekedése 1990es árakon (%)

1961-70: 1971-80: 1981-90: 9,8 6,5 5,1

Forrás: European Commission. European Economy, No 66, 1998 Directorate-General for Economic and Financial Affairs

40

4. táblázat. Az ír külkereskedelem áruszerkezete 1989-2000 mó USD és % 1995

1996

1997

1998

1999

2000

32576 2635 772 1068 14281 13820

35892 2827 782 1320 15761 15076

39227 2929 805 1363 16333 17796

44351 3047 868 1127 16944 22366

47154 3251 860 1373 17407 24263

51000 3060 869 2118 17957 26998

29062 34333 6340 7130 703 852 170 164 13447 15718 8400 10469 MEGOSZLÁS % 100,0 100,0 9,5 9,4 2,6 2,7 4,8 3,8 46,2 45,2 38,8 37,0

44255 8473 934 191 19415 15241

48506 7435 91 185 22962 16842

53510 6317 965 223 25802 20204

64459 6408 890 169 32852 24140

71172 6686 880 187 35819 27598

76603 6295 898 263 38267 30881

100,0 8,1 2,4 3,3 43,8 42,4

100,0 7,9 2,2 3,7 43,9 42,0

100,0 7,5 2,1 3,5 41,6 45,4

100,0 6,9 2,0 2,5 38,2 50,4

100,0 6,9 1,8 2,9 36,9 51,5

100,0 6,0 1,7 4,2 35,2 52,9

100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 28,5 22,2 22,5 24,5 21,8 20,8 SITC 0+1 5,2 3,7 3,4 3,0 2,4 2,5 SITC2+4 0,6 0,6 0,6 0,6 0,6 0,5 SITC 3 46,6 1,8 44,1 45,1 46,3 45,8 SITC 5+6+8+9 37,9 31,3 29,4 26,9 28,9 30,5 SITC 7 Forrás: Monthly Statistics of International Trade. OECD, December 2001

100,0 19,1 2,1 0,4 43,9 34,4

100,0 15,3 0,2 0,4 47,3 34,7

100,0 11,8 1,8 0,4 48,2 37,8

100,0 9,9 1,4 0,3 51,0 37,5

100,0 9,4 1,2 0,3 50,3 38,8

100,0 8,2 1,2 0,3 50,0 40,3

IMPORT össz.

SITC 0+1 SITC2+4 SITC 3 SITC 5+6+8+9 SITC 7 EXPORT össz.

SITC 0+1 SITC2+4 SITC 3 SITC 5+6+8+9 SITC 7 IMPORT össz.

SITC 0+1 SITC2+4 SITC 3 SITC 5+6+8+9 SITC 7

1989

1990

1991

1992

17425 1836 556 958 7484 6592

20689 2116 626 1337 9199 7411

20750 2278 586 1226 9462 7206

22478 2538 566 1166 10216 7991

20689 4966 911 98 8119 6598

23755 5270 875 146 420 7444

24218 5450 816 144 10690 7122

28331 6938 862 164 12774 7616

100,0 10,5 3,2 5,5 43,0 37,8

100,0 10,2 3,0 6,5 44,5 35,8

100,0 11,0 2,8 5,9 45,6 34,7

100,0 11,3 2,5 5,2 45,4 35,5

1993 1994 MILLIÓ USD 21870 25849 2083 2428 566 698 991 1043 10096 11695 8082 10037

EXPORT össz.

41

5. táblázat. Az ír működőtőke-forgalom jellemzői 1961-2000 éves áramlás, állomány és arányok (millió USD és %)

1986-91 1989-94 1995 éves éves átlag átlag

1996

1997

1998

1999

2000

éves bruttó beáramlás millió USD a beruházások %-ában

368

912

1.447

2.618

2.743

11.035 14.929 16.320

5,9

10,9

12,8

19,2

17,0

58,4

92,0

..

357

305

820

727

1.008

3.906

4.267

2.090

5,7

3,9

7,2

5,3

6,2

20,7

26,3

..

éves bruttó kiáramlás millió USD a beruházások %-ában

1980

1985

1990

1995

1999

2000

millió USD

3.749

4.649

5.502

11.706

43.031

59.351

a GDP %ában

19,5

24,5

12,2

18,6

50,7

..

millió USD

..

202

2.150

4.037

13.940

16.035

a GDP %ában

..

1,1

4,8

6,4

16,4

..

belső FDIállomány

külföldön befektetett állomány

FORRÁS: World Investment Report 2001: United Nations, New York and Geneva, 2001

42

Promoting

Linkages.

6. táblázat. A feldolgozóipari vállalatok száma és a foglalkoztatás megoszlása Írországban a tulajdonos származási országa szerint. 1973-1995 Tulajdonos

1973 vállalatok megoszl (db) (%)

1995

foglalkoztatás

megoszl (%)

vállalatok (db)

megoszl (%)

foglalkoztatás

megoszl (%)

4.123

86,8

152.553

66,6

5.307

86,7

117.826

55,2

Egyesült Kir.

312

6,6

32.227

4,1

137

2,2

12.260

5,7

NSZK

63

1,3

5.623

2,5

125

2,0

9.799

4,6

Egyéb EU

115

2,4

18.119

7,9

177

2,9

13.989

6,6

USA

116

2,4

17.793

7,8

319

5,2

52.047

24,4

Egyéb nem-EU

21

0,4

2.894

1,3

56

0,9

7.611

3,6

Összes külföldi

627

13,2

76.656

33,4

814

13,3

95.706

44,8

4.750

100,0

229.209

100,0

6.121

100,0

213.532

100,0

Írország

ÖSSZESEN

Forrás: Ruane –Goerg (1996), 14.old.

7. táblázat. A külföldi vállalatok súlya az ír feldolgozóiparban 1983-1998 (százalék)

ír

1983 külföldi

ír

1990 külföldi

ír

1998 külföldi

termelési érték

41

59

32

68

18

82

foglalkoztatás

61

39

55

45

53

47

Forrás. OECD (2001), 28. old.

43

8. táblázat. A kibocsátás megoszlása az ír feldolgozóiparban szektorok és tulajdonosok szerint 1993, % és millió írŁ ipari szektor

ír

külföldi

összesen

külföldi részar.

(móŁ)

%

(móŁ)

%

(móŁ)

%

%

1534,9

41,6

1694,4

21,2

3229,2

27,6

52,5

textil

72,5

2,0

125,9

1,6

198,3

1,7

63,5

ruha és cipő

106,4

2,9

63,1

0,8

169,5

1,5

37,2

fa és fatermék

72,9

2,0

23,0

0,3

96,0

0,8

24,0

papír és nyomda

5345,0

14,5

830,7

10,4

1365,6

11,7

60,8

vegyipar

152,4

4,1

2502,8

31,3

2655,1

22,7

94,3

nem-fémes ásv.-k

298,7

8,1

55,5

0,7

354,2

3,0

15,7

fém és gépipar

653,4

17,7

2355,0

29,5

3008,4

25,7

78,3

- elektromos és elektronikus tk.-k

116,0

3,1

1381,0

17,3

1497,0

12,8

92,2

- eszközök

56,1

1,5

502,1

6,3

558,1

4,8

90,0

- közl. eszk.-k

145,2

3,9

63,9

0,8

209,1

1,8

30,6

- egyéb

336,1

9,1

408,0

5,1

744,1

6,4

54,8

vegyes iparcikkek

262,3

7,1

345,3

4,3

607,6

5,2

56,8

Teljes feld. ipar

3688,4

100,0

7995,6

100,0

11684,0

100,0

68,4

élelm., ital, dohány

ezen belül:

Forrás: CSO In: Ruane –Goerg (1996), 3.old.

44

9. táblázat. Az írországi feldolgozóipar exportteljesítménye szektorok és tulajdon szerint. 1993 (export/bruttó kibocsátás %) ipari szektor

ír

külföldi

élelmiszer, ital, dohány

38,5

72,4

textil

46,2

93,0

ruha és cipő

46,4

89,9

fa és fatermék, papír és nyomda

16,1

93,2

vegyipar

26,2

96,3

nem-fémes ásványok

20,0

66,9

fém és gépipar

48,6

86,6

- elektromos és elektronikus tk.-k

49,8

88,2

- eszközök

80,0

94,4

- közl. eszk.-k

36,3

95,2

- egyéb

36,1

91,1

vegyes iparcikkek

34,2

74,6

Teljes feldolgozóipar

35,2

87,7

ezen belül:

Forrás: CSO in: Ruane –Goerg (1996), 5.old.

45

10. táblázat. Az írországi vállalatok átlagos mérete nemzeti tulajdon szerint 1973, 1995 (alkalmazotti létszám vállalatonként) Tulajdonos

1973

1995

Írország

37,0

22,2

Egyesült Királyság

103,3

89,5

NSZK

89,3

78,4

Egyéb EU

157,6

79,0

USA

153,4

163,2

Egyéb nem-EU

137,8

135,9

Összes külföldi

122,3

117,6

Forrás: F. Ruane – H. Goerg (1996) 17. old.

46

11. táblázat. Az ír vállalati szféra ágazati jellemzői tulajdonosi forma és méret szerint 1973, 1995

1973

1995

ipari szektor

ír

élelmiszeripar vegyipar alapfémek gépgyártás hivatali, adatf. berend. közlekedési eszközök egyéb feldolgozóipar feldolgozóipar össz.

947 23,0 92 14,7 923 101 2,4 66 10,5 158 512 12,4 71 11,3 710 209 5,1 63 10,0 527 7 0,2 6 1,0 84 151 3,7 30 4,8 161 2196 53,3 299 47,7 2744 4123 100,0 627 100,0 5307 FOGLALKOZTATOTTAK SZÁMA

17,4 3,0 13,4 9,9 1,6 3,0 51,7 100,0

75 127 64 148 67 52 281 814

9,2 15,6 7,9 18,2 8,2 6,4 34,5 100,0

élelmiszeripar vegyipar alapfémek gépgyártás hivatali, adatf. berend. közlekedési eszközök egyéb feldolgozóipar feldolgozóipar össz.

43843 28,7 16166 21,1 33787 4645 3,0 5642 7,4 3759 12861 8,4 7526 9,8 12695 8063 5,3 6913 9,0 10464 166 0,1 680 0,9 1437 4474 2,9 8315 10,8 5114 78501 51,5 31414 41,0 50570 152553 100,0 76656 100,0 117826 ÁTLAGOS VÁLLALATI LÉTSZÁM

28,7 3,2 10,8 8,9 1,2 4,3 42,9 100,0

11005 13118 3784 21194 9146 7816 29643 95706

11,5 13,7 4,0 22,1 9,6 8,2 31,0 100,0

élelmiszeripar vegyipar alapfémek gépgyártás hivatali, adatf. berend. közlekedési eszközök egyéb feldolgozóipar feldolgozóipar össz.

46,3 46,0 25,1 38,6 23,7 29,6 35,7 37,0

meg- külföldi megoszl. % oszl. % VÁLLALATOK SZÁMA

175,7 85,5 106,0 109,7 113,3 277,2 105,1 122,3

ír

36,6 23,8 17,9 19,9 17,1 31,8 18,4 22,2

meg- külföldi megoszl. % oszl. %

146,7 103,3 59,1 143,2 136,5 150,3 105,5 117,6

Forrás: Forfás in: RUANE, Fances - GOERG, Holger: Aspects of Foreign Direct Investment in Irish Manufactuiring since 1973: Policy and Performance. Paper presented to the Statistical and Social Inquiry Society of Ireland, 14 November 1996, Dep. of Economics, Trinity Collage, Dublin

47

12. táblázat. Az információs technológiák használata Írországban vállalati méret és tulajdon szerint (1998, %)

vállalatméret

tulajdon

átlag

<20 fő

20-49

>49 fő

ír magán

külföldi

közüzemi állami

E-mail

74

62

78

89

71

98

87

Internet

70

61

72

84

67

96

79

Számítógépes tervezés (CAD)

4

39

43

53

44

51

32

Menedzsment/vállalati forrás-tervezés (MRP/ERP)

36

30

39

41

33

59

47

Elektronikus adatcsere (EDI)

27

18

30

40

23

53

55

Intranet

17

12

17

25

13

40

34

Videokonferencia

10

7

8

16

6

4

15

Extranet

8

7

6

10

6

12

35

Egyéb

23

20

25

26

22

28

22

Forrás: Forfás (1999), 162.old.

48

13. táblázat. Innováció vállalatméret szerint egyes országokban a 90-es évek közepén (1994-96) Új vagy továbbfejlesztett technológiát, terméket bevezető cégek aránya kategóriánként

UK Írország Finnorsz. Belgium Ausztria

NSZK

feldolgozóipar 20-49 50-249 250-499 >500 átlag egyes szolgáltatások* 10-49 50-249 250-499 >500 átlag

.. .. .. .. ..

68 78 87 82 79

26 40 68 87 69

22 29 41 62 45

59 73 84 94 81

63 70 82 89 83

40 37 46 67 54

60 49 96 69 62

22 30 29 63 46

11 21 43 71 45

54 59 68 76 64

41 60 75 91 82

*pl.áram- gáz- és vízszolgáltatás, nagykereskedelem, közlekedés, telekommunikáció, pénzügyi közvetítők, számítástechnikai szolg., építészeti, mérnöki és egyéb technikai szolg. Forrás: OECD SME Outlook,

2000

14. táblázat. Vállalatalapítás Írországban a 90-es évek második felében 1995

1996

1997

1998

1999

16 350

16 072

19 005

21 095

..

új munkahelyek száma

..

43 000

51 000

56 500

84 000

egy új vállalatra jutó átlagos munkahelyszám*

..

2,7

2,7

2,7

..

új vállalatok száma

* saját számítás Forrás: Department of Enterprise, Trade and Employment Annual Report on Small Business in Ireland - January 1998 to September 1999. Small Business & Services Forum

49

15. táblázat. A vállalati szektor néhány jellemzője nagyság szerint az egyes országokban 1996 vállalkozás nagysága foglalkoztatottak száma szerint

UK Írország Görögorsz. Finnorsz.

EU

részesedés a vállalkozásokból (%) <10 10-49 50-249 >249

94,5 4,7 0,7 0,2

89,8 8,0 1,6 0,6

97,0 2,6 0,4 0,1

94,4 4,5 0,9 0,2

93,0 5,9 0,9 0,2

31 16 12 41

18 16 14 51

47 18 14 21

23 16 17 44

33 19 14 34

.. .. 12,3 6,6 18,0 63,1 12,1 51,0

24,7 22,5 .. .. 20,8 32,0 .. ..

.. .. 8,4 13,0 32,7 38,6 17,3 21,3

.. .. 8,2 6,0 16,0 69,8 13,4 56,4

.. .. .. .. .. .. .. ..

-3 3

1 0

17 -27

-87 69

-6 7

1,7 1,7

8,1 7,5

2,0 1,8

1,3 2,0

1,9 2,3

.. .. .. ..

14,3 15,0 14,5 56,2

.. .. .. ..

részesedés a foglalkoztatásból (%) <10 10-49 50-249 >249 részesedés a feldolgozóipari termelésből (%) <10 10-49 <19 20-49 50-249 >249 250-499 >500 Relatív profitabilitás* 0-249 >249 h.a.é. évi átl. reálnöv. 1988-1998 (%) 0-249 >249

K+F-kiadás megoszlása vállalatméret szerint (%) 1997 <100 100-500 500-1000 >1000

5,9 23,0 12,5 58,6

32,0 56,9 11,1

* Profitabilitás = a hozzáadott érték és a munkaerőköltség közti különbség a hozzáadott érték %-ában. Relatív profitabilitás: a vállalati csoportra kapott érték eltérése az országos átlagtól. Forrás: Annual Competitiveness Report 1999. National Competitiveness Council. Forfás és OECD SME Outlook 2000

50

IRODALOMJEGYZÉK A Time for Change: Industrial Policy for the 1990s. 1992 ARTNER, Annamária (2000): A perifériáról a centrumba? Aula, 2000 ARTNER, Annamária (2000): A szociális partnerek szerepe a szakképzésben - Írország példája – A Nemzeti Szakképzési Intézet számára készült háttértanulmány Témaszám: 59507 MTA VKI 2000. február BERECZ Csaba (1992): Társasági jog az Európai Közösségben. KJK, Budapest Enterprise Ireland (1998/b): Enterprise Ireland Annual Report and Accounts 1998 Enterprise Ireland (1998/a): Policy Statement. Department of Enterprise, Trade and Employment EOLAS (1991): Annual Report and Accounts 1991, Dublin ESRI (2001): Medium-Term Review. Economic and Social Research Institute Dublin, No 8, September 2001 (D. Duffy, J. F. Gerald, I. Kearney, J. Hore, C. MacCoille) European Economy különböző számai FÁS (1993): The Chemical and Alélied products industry in Ireland. A Sectoral Study of Employment an Traning Needs to 1997. Price Waterhouse Management Consultant and FÁS, September FÁS (1994): Print and Paper industry. Sectorl Study Report. Dublin, April 1994 FÁS (1998/a): The Food, Drink and Tobacco Industry. Sectoral Study. Uptade Report. August FÁS (1998/b): Print and Paper industry. Sectoral Study Update report. McIver Consulting, March FORFÁS (1996): Shaping Our Future. A Strategy for Enterprise in Ireland in the 21st Century. Summary Report, March FORFÁS (1999): Annual Competitiveness Report 1999. National Competitiveness Council HAMAR, Judit (2001): Dual economy, the role of the MNC-s in Hungary and the EUaccession. KOPINT-DATORG Discussion Papers No. 63, October Konzultációk 1997-ben Írországban állami tisztviselők és kutatók körében, valamint 2002 folyamán Mohai Lászlóval Magyarország 1994-98 között volt dublini nagykövetével. MISKOLCZI BODNÁR, Péter (2000) (szerk.): Európai társasági jog. KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft. Bp. 2000 National Development Plan 1994-1999. Stationary Offfice, Dublin, 1993 51

Ó RIAIN, Seán (1998): A Tale of Two Globalization: The Irish Software Industry and the Global Economy. Department of Sociology, University of California, Berkeley, December, WP No. 101 O’MALLEY, Eoin (1994?): Industrial Policy in Ireland and the Problem of Late Development. In.: „Industrial Policies for Latecommers” (Ed.: L. Tripouri et. al.) London, Routledge. Forthcoming OECD (1999): OECD ECONOMIC SURVEYS. IRELAND. MAY. OECD (2001): OECD Economic Surveys, Ireland, June 2001 OMFB (1993): Írország új iparpolitikája. OMFB Tájékoztató, szeptember Partnership 2000 for inclusion, employment and competitiveness. ISBN 0-7076-3762-7. (Available: Government Publications (FÁS Honlap) Progress Report on Partnership 2000. Guideline Document Draft Tenth. June 1999 RUANE, Fances - GOERG, Holger (1996): Aspects of Foreign Direct Investment in Irish Manufacturing since 1973: Policy and Performance. Paper presented to the Statistical and Social Inquiry Society of Ireland, 14 November 1996, Dep. of Economics, Trinity Collage, Dublin Survey of Current Business. US Dep. of Commerce. Economics and Statistics Administration. March 2000. Vol. 80 No. 3. UN (2001): World Investment Report 2001. Promoting Linkages. United Nations, New York and Geneva, 2001

52

NEVEK, RÖVIDÍTÉSEK

ABT: Irish Export Board? Córas Tráchtála/An Bord Tráchtála (Ír Export Tanács) AnCo: Industrial Training Authority (Ipari Oktatási Hivatal) CERT: The State Turism Training Agency (Állami Turisztikai Képzési Ügynökség). EI: Enterprise Ireland (A hazai vállalkozásokat menedzselő intézmény) ESRI: Economic and Social Research Institute (Gazdaság- és Társadalomkutató Intézet) FÁS: National Training and Employment Authority (Foras Áiseanna Saothair, National Training Authority - Nemzeti Szakképzési és Foglalkoztatási Hivatal) FORBAIRT: Az Enterprise Ireland létrejötte (1998) előtt a hazai iparfejlesztés csúcsszerve FORFÁS: The Policy and Advisory Board for Industrial Development and Science & Technology in Ireland (Iparfejlesztési, Tudomány és Technológiapolitikai Politikaformáló és Tanácsadó Testület) HEA: Higher Education Authority (Felsőoktatási Hivatal) IBEC: Irish Business and Employers' Confederation (Ír Vállalkozói és Munkaadói Szövetség) ICTU: Irish Congress of Trade Unions Ír (Szakszervezetek Kongresszusa) ICSTI: a Tudományos, Technológiai és Innovációs Tanács IDA: Industrial Development Agency (Iparfejlesztési Ügynökség) ISME: Irish Small and Medium Enterprises (Kis és Közepes Nagyságú Ír Vállalkozások) ITC: Industrial Training Committee (Ipari Szakképzési Bizottság) NCC: National Competitiveness Council (Nemzeti Versenyképességi Tanács) NCCA: National Council for Curriculum and Assessment (Nemzeti Tanterv- és Vizsgatanács) NCP: National Centre for Partnership (Nemzeti Partnerség Centrum) NDP: National Development Plan (Nemzeti Fejlesztési Terv) SFADCo: Shannon Free Airport Development Company (Shannon Szabadkikötő Fejlesztési Vállalat) TQM: Total Quality Management (teljeskörű minőség-menedzsment) WCM: World Class Manufacturing („világszínvonalú gyártás”)

53