A HAZAI BŐR- ÉS CIPŐIPAR EU-CSATLAKOZÁSÁNAK FELKÉSZÜLÉSI SEGÉDLETE

A HAZAI BŐR- ÉS CIPŐIPAR EU-CSATLAKOZÁSÁNAK FELKÉSZÜLÉSI SEGÉDLETE

Szerzők:

Braun András Kishonti Judit Kiss Ágnes Várszegi Árpád

Szerkesztő: Szakmai lektor: Felelős kiadó:

Braun András Berényi Ferenc Várszegi Árpád

(9., 10., 11. és 14. fejezet) (4., 15., 17. és 18. fejezet) (12. fejezet) (1–3., 5–8., 13. és 16. fejezet)

Bőr- és Cipőipari Egyesülés Budapest, 2004

Tartalomjegyzék 1. Bevezető 2. A magyar bőr- és cipőipar helye és szerepe az EU-ban 3. A szakágazat fejlődése az elmúlt években, problémái 4. Az EU szabályzórendszere 4.1. A döntéshozatali eljárás 4.2. A szabályzók típusai 4.3. A közösségi döntéshozatalhoz kapcsolódó hazai eljárás 4.4. Az érdekérvényesítés lehetőségei a döntéshozatali eljárás folyamatában 5. Nemzetközi kereskedelem, szerződéskötés 6. Vállalati jog, versenyszabályok 6.1. Vállalati jog az EU-ban 6.2. Versenyszabályok az EU-ban 7. Külgazdasági kapcsolatok, kereskedelemre vonatkozó szabályok 7.1. Külgazdasági kapcsolatok 7.2. Vámszabályok változása a csatlakozás után 7.3. Kvóták, nem tarifális szabályok 7.4. Piacvédelem az EU-ban 8. Az általános forgalmi adó 9. Érvényben lévő szabványok, előírások, várható változások 9.1. Szabvány, szabványosítás, szabványügyi szervezetek 9.2. Változások a szabványok szerepében, hatályában, alkalmazásában 9.3. Jelenlegi szabványaink 9.4. Fejlesztési irányok, várható változások a szabványosításban 10. A terméktanúsítás rendje 10.1. Terméktanúsítási rend a jogilag szabályozott területeken 10.2. Terméktanúsítás a szakma által gyártott egyéni védőeszközök esetében 10.3. Terméktanúsítás a jogilag nem szabályozott szakmai termékeknél 11. Fogyasztóvédelem az EU-ban, termékforgalmazás és reklamáció 11.1. Fogyasztóvédelmi jogok az EU-ban 11.2. A fogyasztóvédelem jogszabályi környezete 11.3. A fogyasztóvédelmi törvény 2

11.4. Szavatosság, jótállás. Fogyasztói reklamációk intézése 12. Környezetvédelem és hulladékkezelés 12.1. Az Európai Unió környezeti politikája 12.2. Környezeti szabályozás az Európai Unióban 12.3. Az Európai Unióhoz való csatlakozási megállapodás környezetvédelmi vonatkozású rendelkezései 12.4. Európai Uniós jogszabályok és a megfelelő magyar szabályozás 12.5. Felhasznált irodalom 13. Szociális párbeszéd a munkaadók és a munkavállalók között 14. Infrastruktúra szerepe 14.1. A kutatás-fejlesztés helyzete 14.2. A szakoktatás helyzete 14.3. A civil szerveződések helyzete 15. Pályázati lehetőségek a csatlakozás után 15.1. Költségvetési forrásokból támogatott programok 15.2. Közösségi kezdeményezések 15.3. Közösségi programok 16. Érdekvédelem az EU-ban, együttműködés az EU szakirányú szervezeteivel 17. A magyar vállalkozások esélyei és tennivalói a jövőben 17.1. Kihívások 17.2. Adottságok 17.3. Stratégiák 17.4. Eszközök 17.5. Az iparpolitika és a vállalati stratégiák kialakítása 18. Jelentősebb információs szolgáltatók az EU-ban és Magyarországon 18.1. Elektronikus információforrások az EU-ban 18.2. Elektronikus információforrások itthon 18.3. Hasznos kiadványok

3

1. Bevezetés Magyarország 2004. május 1-i csatlakozása az Európai Unióhoz mind a szakmai közösségeknek, mind pedig az állampolgároknak a megváltozott jogi helyzetnek megfelelő felkészülését igényli. Belépésünk minőségi változást jelent a kereskedelmi, piaci és jogi kapcsolatokban. A szükséges ismeretek elsajátítása kedvezőbb változásokat is hozhat, de a kiélezett konkurenciaharc miatt kedvezőtlen elemeket is. Az EU-ba való belépés kapcsán figyelembe kell venni a közösség négy alapvető szabadságelvét, melyek a következők: az áruk, a szolgáltatások, a személyek és a tőke szabad mozgása. A bekövetkezett helyzet a gazdálkodás szinte minden területén igényli a megfelelő információt, a szabályok ismeretét, mellyel a szakmánkban nem minden vállalkozó rendelkezik. A jelen kiadványban ajánlott ismeretek különösen a kis- és középvállalkozásokat célozzák, mivel e területen van a legnagyobb lemaradás, illetve e vállalkozások életben maradása – úgy véljük, hogy fontos a magyar iparpolitika számára is. Az ajánlott ismeretanyag nem állandó, hiszen a bőr- és cipőiparra vonatkozó szakmai szabályok az EU-ban folyamatosan változnak, ezért a javasolt információs jegyzékben megadott csatornákon át azokat időről időre frissíteni kell; ilyenek lehetnek a szakmai szabványok és előírások, valamint a piacvédelmi rendszerben hozott határozatok. A Bőr- és Cipőipari Egyesülés és a BIMEO Kft., mint a szakma információs központjai, hazai és a nemzetközi kapcsolataikon keresztül már több éve folyamatosan igyekeznek megszerezni a szükséges információkat az unióbeli működéshez. Részt vesznek a nemzetközi szövetségek munkájában, az EU által szervezett szimpóziumokon, konferenciákon, s a megszerzett ismeretekkel hozzásegíthetik szakmánkat a közös piacon való eredményes működéshez. Remélhetőleg jelen segédletünk is hozzájárul ahhoz, hogy a magyar bőrés cipőipari vállalkozók a csatlakozás után megfelelően érvényesülhessenek. A kiadvány mindazon gyakorlati és hasznos tudnivalókat is tartalmazza, amelyek az ágazatban működő vállalkozások minden napi tevékenységét, csatlakozás utáni felkészülését is segítik. Fontos gazdaságpolitikai feladat annak a folyamatnak az erősítése, hogy a hazai tulajdonban lévő kisvállalkozói kör növekedése tartóssá váljon, megerősödjön. E vállalkozói kör fejlesztési stratégiájának része a rendszeres tanácsadáson kívül az információs szolgáltatások, a szakterületüket, tevékenységüket érintő ismeretanyag bővítése, tájékoztatásuk sokszínűségének növelése. A bőr- és cipőipar, a TEÁOR szerinti 19-es „Bőrkikészítés, táskafélék, szíjazat és lábbeli gyártása” ágazat három szakágazatot foglal magába: 19.10: Bőrkikészítés, 19.20: Táskafélék, szíjazat gyártása, 19.30: Lábbelik gyártása. A jelen anyag a tudnivalókat ezek vonatkozásában tárgyalja. 4

2. A magyar bőr- és cipőipar helye és szerepe az EU-ban Az EU bőr- és cipőiparának versenyképessége főként a nagy hozzáadott értékben és az újszerű termékekben, a know-how-ban, a minőségben, az innovációban, a kreativitásban, a modern technológia alkalmazásában, a fejlett információs és a hírközlési technológiában, valamint a munkaigényes termelés kihelyezésében rejlik. Ahhoz, hogy az EU országainak gyártói megtarthassák versenyképességüket, a költségeket alacsony szinten kell tartaniuk, a termelés hatékonyságát növelniük kell, folyamatos beruházási tevékenységet kell végezniük, és alkalmazkodniuk kell a piaci igényekhez. Az Európai Unió tagországaiban a könnyűipar, ezen belül a bőr- és cipőipar továbbra is jelentős szerepet játszik, ami a nemzetközi kereskedelmet, az értékteremtést és a foglalkoztatást illeti. Az újonnan belépő országoknál ez még inkább így van, hiszen a legtöbb csatlakozó tagországban a bőr- és cipőipar hozzájárulása a GDP-hez még mindig számottevő, még ha csökkenő mértékű is. Az EU bőr- és cipőiparában a kis- és középvállalatok (mintegy 3 millió vállalkozás) képviselik az ipar jelentős részét, ezért kiemelt figyelmet fordítanak ebben a szektorban a fejlesztésekre. E vállalkozások azon szereplői, akiknek sikerült kiaknázni versenyképességük forrását (minőség, márkák, rugalmas divatkövetés) sikeresen helyt tudnak állni a nemzetközi piacon annak ellenére, hogy versenyezniük kell a jelentősen alacsonyabb munkabérrel foglalkoztató országok termékeivel. Az EU cipőtermelésének mintegy negyedét ma is harmadik országokba exportálja, ahol igény és fizetőképes kereslet van a magasabb árfekvésű, igényes, divatos termékek iránt. Az EU 15-ök bőr- és cipőiparára jellemző főbb adatok a „Bőr- és Cipőtechnika, -piac” 2004. évi 67. számában olvashatók (www.bimeo.hu/bor-cipo/2004/040601.htm és www.bimeo.hu/bor-cipo/2004/040602.htm címen). Magyarországon – a külföldi tulajdonú vállalkozásokat leszámítva – a bőr- és cipőiparban rendelkezésre álló termelő berendezések műszaki színvonala összességében közepes, állaga folyamatosan romlik. A termelő berendezések többsége egy ideig alkalmas ugyan a közepesnél magasabb színvonalú termékek előállítására, az összefüggő gyártási vertikumokban azonban már gyakoriak a technikai színvonal egyenetlenségei. Hiányoznak a magas minőségi fokozat eléréséhez általában szükséges berendezések, tartozékok, továbbá a minőségi termelés feltételeit biztosító mérő-, jelző- és ellenőrző műszerek. Az ágazatnak elmaradása van a minőségbiztosítási rendszerek bevezetésében is. Mindezek ellenére a hazai termelők igen kedvező eredményeket értek el a nemzetközi munkamegosztás terén. A kapcsolatok a fejlett cipőiparral és cipőkereskedelemmel rendelkező EU-s országokkal igen erőteljesen növekedtek, és sikeresen teljesítették feladatukat. A változás következtében jelentősen át5

alakult a termelési szerkezet, egyre magasabb árkategóriájú termékek jó minőségben való gyártására került sor. A negatívumok ellenére 2003-ban a hazai bőr- és cipőiparban az export és az import jelentős része az EU országokba irányult, illetve ezen országokból keletkezett. E kapcsolati rendszer magas foka elősegítheti a szakma gyorsabb integrációját az EU csatlakozás után. A 2002. évi CEC és COTANCE adatok alapján a Magyarországról származó készbőrök exportja az EU összimportjának 0,7%-át, a lábbelik exportja pedig a 4%-ot teszi ki. Az EU-ból származó magyar készbőr import az EU exportjának értékben 1,4%-a, a lábbeliké pedig naturáliában 0,6%-a. A legnagyobb tradicionális partnerünk Németország, majd azt követi Olaszország és Ausztria. A német ipar, mint a legnagyobb együttműködő, alapvetően a cipőgyártáshoz szállít be anyagokat, de jelentős a bőrönd és a bőrdíszmű termékek előállításában való közreműködése. Az olasz importon belül a bérmunkáltatáshoz szükséges anyagok mellett igen jelentős a divatos, magas minőségű késztermék behozatal majd minden bőrkészítmény területén. A lábbeli export döntő többségét a hazai iparra jellemző 6403 és 6405 cikkcsoportban készült termékek adják. A magasabb exportárak jól tükrözik, hogy termékeink termelői áron a közepes árkategória alsó határán vannak, akkor is, ha az export 95%-a bérmunka. Ebből fakad a jövendő cél is: magasabb értékkategóriák előállítását kell kezdeményezni a megfelelő termelésiértékesítési feltételek megteremtésével. Az importot vizsgálva megállapítható, hogy a korszerűbb és divatosabb termékek Olaszországból, Spanyolországból kerülnek a hazai piacra. Érdekes tény, hogy a korábban jelentős osztrák és német lábbeli import szinte teljesen megszűnt, aminek két oka is lehetséges. Egyik tényező, hogy ezekben az országokban a termelés lényegesen lecsökkent, kihelyezésre került olyan országokba, mint Románia és Spanyolország, ahonnan terítik Magyarországra. A második tényező, hogy a magyarországi – korábban exportra szánt – termelésből kerül hazai értékesítésre az áru. Az EU egységes belső piacán való megmaradásunk nagymértékben függ attól, képesek leszünk-e a szakma infrastruktúrájának fejlesztésére, a bérmunka végzés helyett egy magasabb hozzáadott értékű tevékenység irányába való elmozdulásra. Ennek feltételei részben adottak, hiszen a magyar szakembergárda felkészültsége alapján képes e kihívásoknak megfelelni. Azok a vállalkozások, amelyek nem képesek növelni saját anyagos értékesítésüket, a termelés hatékonyságát, fokozatosan kiszorulnak e hatalmas piacról, mert nem jut pénz a műszaki színvonal emelésére, a versenyképesség javítására, mely elengedhetetlen, hiszen ezek nélkül nem tudnak megfelelni a – már ránk is kötelező érvényű – szabványoknak, tanúsítási, fogyasztóvédelmi és környezetvédelmi előírásoknak. 6

A jelenleginél jobban ki kell használni az informatikában rejlő lehetőségeket; a cégeknek látniuk, ismerniük kell az EU piacát, a konkurenciát, és láttatni kell magukat (web lapokon és E-mail levelezésben), hogy megfelelő partnereket találjanak, hogy a kereskedők őket kiválasszák. A marketing tevékenység javításával, a nemzetközi kiállításokon való részvétellel fel kell mérni a fogyasztói igényeket, új piacokat kell feltárni. A jövő útja a pályázatoké mind a fejlesztésben, mind a piaci kapcsolatteremtésben. Pótlólagos források és piacok (tenderek) csak pályázatok útján érhetők el. Tanuljunk meg élni a kis- és középvállalkozások részére kiírt pályázati lehetőségekkel! (Lásd 15. fejezet)

3. A szakágazat fejlődése az elmúlt években, problémái A bőr- és cipőipar megszenvedte az 1990-as években bekövetkezett gazdasági változásokat. A volt szocialista országok piacainak elvesztése, valamint a belföldi piac összeomlása következtében az ágazat termelése 1985–1995 között volumenben 80%-kal, értékben meg mintegy 50%-kal csökkent. A változásokat azok a vállalkozások tudták túlélni, illetve tudtak újonnan a piacon megkapaszkodni, amelyeknek sikerült hasznosítaniuk felesleges kapacitásaikat a bérmunkapiacon. A bérmunka-tevékenység arányát mutatja, hogy az ágazat közel 65%-os exportértékesítése 95%-ban bérmunkát takar. Megállapítható, hogy a magyar bőr- és cipőipar (19-es ágazat) a feldolgozóipar termelési értékének 0,7%-ét állítja elő, a feldolgozóipar exportjának 0,7%-át adja és a feldolgozóipar alkalmazottainak 2,8%-át foglalkoztatja. A visszaesést követően 1993-tól 1998-ig dinamikus, az ipari átlagot meghaladó fejlődés következett be mind az exportban, mind pedig a termelésben. Erre az időszakra tehető a külföldi tőke nagy volumenű beáramlása, az új piacok kialakítása és a privatizáció végbemenetele. A piacnyítás és az importliberalizálás miatt a nemzetközi kapcsolatok jelentősen bővültek. Ebben az időszakban a bőripari termékek exportja 103 országba irányult, míg az import 94 országból érkezett. A termelési szerkezet jelentősen átalakult: mérséklődött a táskagyártás és a női lábbelik előállítása, megnőtt az autóiparnak gyártott üléshuzatok mennyisége és a férfi lábbelik gyártása, szinte teljesen megszűnt az alacsony értékű műbőrökből és textilanyagokból történő termékek készítése. 1999-tól 2001-ig az ágazat főbb mutatói összességében stabilitást mutattak, a termelés és a foglalkoztatottak száma – ha enyhe mértékben is – folyamatosan nőtt. Ugyanakkor negatív tendenciaként értékelhető a hazai vállalkozások folyamatos kiszorulása a belföldi piacról. A hazai cipőgyártók a belföldi lábbeli piacnak már csak mintegy 8-9%-án vannak jelen termékeikkel. 7

Miután elsősorban a feldolgozó jellegű szakágazatok (bőrkonfekcionálás, lábbeligyártás) tudtak rugalmasan piacot váltani, és exportjukat bérmunkában növelni, az alapanyaggyártók erőteljes piaci vákuumba kerültek. A bérmunka egyre mélyülő szakadékot nyitott az egymásra épülő szakágazatok (bőrkikészítés és -feldolgozás) között, mert a konfekcionálók bérmunka-orientációja miatt az alapanyaggyártók belföldi értékesítési lehetőségei jelentősen csökkentek. A bőrgyártók helyzetét tovább rontotta az alapanyag-beszerzési források beszűkülése a hazai mezőgazdaság romló tevékenysége miatt, ami a korábban felsorolt problémákkal együtt a szakágazat tevékenységének erőteljes leépüléséhez vezetett: évente egy bőrgyárral lett kevesebb Magyarországon. Bár a bőr- és cipőipar nem tartozik a magyar gazdaság meghatározó szektorai közé, az ágazat jövőjének kérdése – azon túl, hogy egy stratégiailag biztonságos mennyiségű termelés fenntartása fontosnak látszik – a feldolgozóipari foglalkoztatásban betöltött szerepe miatt gazdaságpolitikailag fontos lehet. A bőr- és cipőipar vállalkozásai ugyanis mintegy 800 településen vannak jelen, sok esetben az egyetlen helyi munkaadóként. 1. táblázat Cipőipari termékek termelési adatai (e pár) 2003. (3): előző év azonos (4): 2002. Árucikkek 2002. IV. I-IV. n. index% időszaka n. év év index% 1. 2. 3. 4. 5. 6. Lábbeli bőr felsőrésszel 1829 2218 1495 95,3 81,7 (sportcipő nélkül) 6 3 Lábbeli textil felsőrésszel 600 173 1090 50,2 181,7 Lábbeli egyéb felsőrésszel 1132 173 879 85,9 77,6 Lábbeli (sport- és munka- 2002 2564 1692 84,6 84,5 védelmi lábbeli nélkül) 8 2 Szabadidő- és túracipő 1872 137 721 35,1 38,5 Lábbeli fém orrmerevítő308 57 220 54,6 71,4 vel * KSH statisztika, Bőr- és Cipőtechnika, -piac, 2004. 3. szám, 88.oldal

A bőr- és bőrfeldolgozóipar 2003. évi tevékenységét az elmúlt időszakoktól eltérő tendenciák jellemzik. A szakma súlyos krízissel találta magát szemben – nem egészen váratlanul – az elmúlt évben. A nagyobb vállalkozások a nyugateurópai és USA-beli recesszió hatására termelésüket mérsékelték, sok esetben jelentős létszámleépítést hajtottak végre. A kisebb cégek a hazai piaci problé8

mák (távol-keleti import, piac telítettsége) következtében termelésüket mérsékelték és szintén a feleslegesnek látszó létszámot elbocsátva próbálták megteremteni a gazdasági egyensúlyukat. A termelés nagyságrendjére az ugrásszerű csökkenés jellemző, a volumen közel 35%-kal mérséklődött. Egyes szakemberek véleménye szerint a 2003-as év olyan súlyos veszteségeket okozott, mint az 1990-1992. évek sokkja. A csökkenést olyan paraméterek mutatják, mint a létszám, a beruházások mértéke, a piacok helyzete, a stabil partnerek hiánya. A termelés értékben 2003-ban mindössze 57.827 millió Ft volt, szemben a megelőző év 70.091 millió Ft-jával. Az értékesítésen belül változatlanul az export dominanciája érvényesül, és erős ütemben mérséklődik a hazai piaci részarány. Az export csökkenés indexe: 82,3%, míg a belföldi értékesítésé 64,2%. A belföldi szerepvállalás csökkenő mértéke összefügg az erős importversennyel, a saját bolthálózat hiányával, a lassú piaci reakcióképességgel, a feketekereskedelem jelenlétével, a szürke gazdaság sajátos piaci csatornáival. Feltételezhető, hogy a hazai piaci részesedés magasabb, mint a statisztikai adatokban jelentkező mérték, mivel a kistermelők egy része nem ad, illetve nem a tényeknek megfelelően nyújt adatszolgáltatást. (Ennek okai az adórendszer megkerülésében rejlenek.) A bőr- és bőrfeldolgozóipari termékek gyártásában egyértelműen megállapítható, hogy a termelés naturális mutatói csökkennek, az exportbérmunka nagyságrendje – bár lassabb ütemben, de – folyamatosan csökkenő. A nemzetközi tőkemozgás törvényszerűségeinek megfelelően Magyarország néhány kivételtől eltekintve a tőkebefektetések szempontjából nem célország. A magas bér- és adóterhek, a telített hazai piac, valamint a meglévő infláció miatt a külföldi tőke jelentős része keleti irányban keres további lehetőségeket. Ez a hatás érzékelhető a nagy cipőipari múlttal rendelkező, már letelepedett külföldi tőkével működő cégeknél. A hazai kis- és középvállalkozások vákuumba kerültek, egyrészről a nehezedő bérmunka exportfeltételek (piaci visszaesés, az erős forint árfolyam, a magas belföldi infláció átháríthatatlansága), másrészről a belföldi piac telítettsége és a távol-keleti (sok esetben alulszámlázott) termékimport magas nagyságrendje és alacsony árszínvonala miatt. E tényezők hatására többen mérsékelték termelésüket, illetve gyárleállításokra is sor került. A tendenciák megfordításra feltehetően csak korlátozott mértékben kerülhet sor, mivel a termelők döntő része nem rendelkezik sem megfelelő tőkével, sem piaci lehetőséggel és információval, sem önálló arculattal, nyelvtudással, sok esetben pedig a szükséges infrastruktúrával sem. Nem rejthető véka alá, hogy a termelők jelentős részének gépparkja, műszaki berendezései korszerűtlenek, a termelés és gazdálkodás irányítása elavult, így a termékelőállítás költségei magasak, vagyis versenyképességük az elmúlt tíz évben romlott. 9

Igen előnytelen a szakmai utánpótlás és a továbbképzés helyzete. Míg sok esetben egyes területeken munkaerőhiány jelenik meg, addig a szakképzésről és utánpótlásról a beiskolázás hiánya miatt alig beszélhetünk. Természetesen ebben közrejátszik, hogy a szakma bérszínvonala a fejlesztések ellenére 2003. I-IV. negyedévében bruttó 76.401 Ft/hó/fő volt (KSH adat), mely 46%kal marad el a feldolgozóipari átlagtól. (Lásd még 14. fejezet) Jelentős befolyásoló tényező továbbá, hogy a környező államok kedvezőbb feltételekkel rendelkeznek mind a termelési költségek szintjén, mind befektetői szempontból, és ez az olló vélhetően hosszabb távon is fennmarad. A fejlődést biztosító, s a versenyképességre ható tényezők nem kedvezőek, és nem biztatóak. Az elmúlt években kormányzati segítséget – ellentétben más kiemelt szakágazatokkal – a szakma nem kapott, mivel a kormányok fejlesztési programjai más, magasabb GDP-t eredményező ágazatokra irányultak. Ilyen feltételrendszer mellett is fennmaradhat a bőr- és bőrfeldolgozóipar, és fenn is fog maradni, melyet néhány kiemelkedően jó teljesítményt elért vállalkozás eredményessége mutat. Mit kell tenniük a vállalkozásoknak, milyen lehetőségeik vannak? − A megfelelő profilra történő áttérés, olyanra, mely területen kisebb a konkurenciaharc, azaz magasabb minőségű és árszínvonalú termékek előállítására. Ez természetesen nem nélkülözheti a pótlólagos tőkebefektetést, a korszerű és divatos modellcsaládok létrejöttét, a reklámtevékenységet. − Változatlanul keresni kell az új piacokat, melyek lehetnek a környező, még nem EU-s országok, valamint a FÁK volt országai. Ezeken a fellépés azonban csak közös erővel érhető el, ha kell a közösség erejével, a piacbővítés érdekében export klaszter létrehozásával valósítható meg. − „Mindent a vevőért” szempont érvényesítésével vevőközpontú, egyedinek tűnő, de sorozatgyártásban készülő termékek és ahhoz tartozó szolgáltatások létrehozásával, megszervezésével, mint a méretes lábbeleiknél. Szükség esetén – ugyan korlátozott mértékben – megvalósíthatók a kézi előállítású jelleggel bíró termékek. − Mivel az esetek többségében a fenti feltételekkel a változás nem teremthető meg, piacilag erős külföldi partnert kell keresni az EU termelő piacán. Jelenleg és a jövőben is várhatók, létrehozhatók a termelési-értékesítési együttműködések, melyek célországai Portugália, Spanyolország lehetnek. − Bár eddig nem sok sikert értek el cégeink a magyar meghirdetésű tendereken, pályázatokon, de ez a legtöbb esetben saját hibánk volt. Erősíteni kell a pályázati részvételt az e-kereskedelem, a saját arculat kialakítása, a honlapok megjelentetése, a munkaerő megtartása és az oktatás területén. − Amennyiben semmilyen megoldás nem vezet eredményre, úgy nem kizárt – a külföldi tőkével működő magyarországi vállalkozások mintájára – a 10

termelés külföldre való helyezése, melyhez ugyancsak további anyagi forrásokat lehet igényelni a kormányzattól. A fejlődés útja különböző lehet. Fel kellene ismerni azonban, hogy az egyéni, vállalkozói célok az esetek többségében csak összefogással, közös fellépéssel és együttesen kerülhetnek megoldásra. Erre való jó példa az olasz tartományi rendszerben megvalósuló szakmai összefogás mind az exportban, az importban, a kooperációban és az érdekérvényesítésben. Egyénileg csak átmeneti eredményeket lehet elérni, azt is csak rövid távon.

4. Az EU szabályozórendszere 4.1. A döntéshozatali eljárás 4.1.1. A döntéshozatali eljárás szereplői Az Európai Unió döntéshozatali eljárási módjait, azok alkalmazásának körét az EK Szerződés rögzíti. Az Európai Unió döntéshozatalában három szervezet játszik kiemelkedő szerepet: a Bizottság, a Tanács és a Parlament. Az Unió döntéshozatalában két konzultatív testület is részt vesz, a különböző gazdasági, szociális érdekcsoportjai véleményének a döntéshozatali folyamatba való becsatornázása érdekében a Gazdasági és Szociális Bizottság (Economic and Social Committee), illetve az egyes régiók érdekeinek megjelenítését lehetővé tevő Régiók Bizottsága (Committee of the Regions). A Bizottság a kötelező döntések előkészítésének, megfogalmazásának, alkalmazásának és a végrehajtás ellenőrzésének egyik főszereplője. Az első pillér; az Európai Közösségek területén a Bizottság kizárólagos joga a jogalkotás kezdeményezése, míg a másik két pillér (közös kül- és biztonságpolitika, a belés igazságügyi együttműködés) esetében a tagállamokkal osztozik a javaslattételi jogon. Ugyanakkor átruházott hatáskörben a Bizottság jogalkotó szerv is; joga van egyes tanácsi jogszabályok végrehajtása céljából különböző normák kibocsátására. Tevékenységét számos szakértői munkacsoport segíti. A Tanács (másképpen: a Miniszterek Tanácsa) az Európai Unió legfontosabb, kormányközi alapon működő döntéshozó, jogalkotó szerve. Tagjai a tagországok kormányainak képviselői, általában miniszterek. Az egyes szakminiszterek tanácsai (pl. Pénzügyminiszterek Tanácsa /ECOFIN/, Versenyképességi Tanács, Mezőgazdasági Tanács) mindig a szakterületükhöz igazított napirendeket tárgyalnak. Kitüntetett szerepe van az Európai Tanácsnak, mely 11

az EU állam- és kormányfőinek testülete és kiemelt, stratégiai jellegű kérdésekben dönt. A Tanács döntés-előkészítő, koordináló szerve a COREPER, mely kapocs a tagállamok és a Bizottság között a jogalkotási folyamatban. Tagjai a tagállamoknak a Közösségek mellé rendelt állandó képviselői. Feladata, hogy konszenzust teremtsen a Bizottság és a tagállamok között egy-egy jogszabálytervezet tekintetében. Tekintettel a szabályozási területek sokszínűségére, a Tanács munkáját számos Tanácsi Munkacsoport segíti. Ezekben valamennyi tagállam képviselője jelen van. Feladatuk a jogszabály tervezetek megvitatása és azok előkészítése a COREPER ülésére. A Parlament az évtizedek során egyre nagyobb szerepet kapott a döntéshozatalban. A Tanács, illetve a tagállamok mellett az Európai Unió társ-jogalkotó szerve. A parlament a közösségi jogalkotásban többféle eljárás (konzultációs, együttműködési, hozzájárulási, együttdöntési eljárás) keretében vesz részt, szerepe mindegyik eljárás tekintetében más és más. Az egységes belső piac kiteljesítését célzó eljárásokban az együttdöntési eljárás keretében születnek meg a jogszabályok.

4.1.2. A döntéshozatali eljárás típusai A konzultációs eljárás (angolul: consultation procedure) lényege, hogy a Bizottság javaslata tekintetében a Tanács csak a Parlament véleményének kikérését követően hozhat döntést, bár annak véleményét nem kötelező figyelembe vennie. Az együttműködési eljárás (co-operation procedure) során a Tanács csak egyhangú szavazással utasíthatja el a Parlamentnek a Bizottság javaslatához megfogalmazott módosításait. Ha a Parlament egy tagállam támogatását meg tudja szerezni, úgy a javaslatát elfogadják, vagy az egész jogszabály tervezetet vissza kell vonni. A hozzájárulási eljárás (assent procedure) lényegében vétójogot biztosít a Parlament számára. A javaslat nem kerülhet a Tanács napirendjére, szavazásra anélkül, hogy azzal a Parlament előzetesen egyet nem értett volna. Az együttdöntési eljárás (co-decision procedure) bonyolult, és meghatározó eljárási mód a közösségi döntéshozatalban. A Bizottság eljuttatja javaslatát a Parlamenthez, amely első olvasatban megtárgyalja, és arról véleményt nyilvánít, esetleg módosításokat javasol. Amennyiben a Tanács a Parlament álláspontját elfogadja, úgy a javaslat elfogadásra kerül. Ha nem, úgy közös álláspontot (common position) ad ki. Ezt a javaslatot a Parlament ún. második olvasatban tárgyalja, és arról három hónapon belül vagy nem ad ki véleményt, vagy elfogadja a Tanács álláspontját, vagy elutasítja a tanács álláspontját, illetve módosításokat javasol a Tanács álláspontjában foglaltakhoz. Az első két 12

esetben a Tanács szavazásával véget ér az eljárás. A harmadik esetben az eljárás eredménytelenül ér véget, míg a negyedik esetben a Parlament javaslata a Bizottság értékelése után ismét a Tanácshoz kerül. Ha a Tanács a Parlament javaslatával egyetért, úgy a Tanács szavazása után a jogszabály megszületik. Ha azonban a Tanács nem ért egyet a Parlament javaslataival, úgy egyeztető bizottság keretében kísérlik meg a kompromisszumos javaslat kialakítását. A kompromisszumos javaslat kialakítását követően a Parlament és a Tanács szavazással dönt annak sorsáról. Ha mindkét testület elfogadja azt, úgy a jogszabály megszületik; ha csak egyikük nem hagyja jóvá azt, vagy már a kompromisszumos szöveg kialakítása sem sikerül, az eljárás eredménytelenül zárul le. E döntéshozatali eljárások mellett korlátozott körben alkalmazzák a költségvetési eljárást, illetve egyéb speciális eljárásokat is a döntéshozatal során.

4.1.3. A munkacsoportok szerepe a döntési eljárásban A jogszabályok kialakításában a meghatározó, döntési jogkörrel is rendelkező szervezetek mellett jelentős szerepet játszanak a Tanács és a Bizottság által létrehozott munkacsoportok, melyek feladatait, eljárási rendjét közösségi jogszabályok rögzítik A Tanács munkáját segítő munkacsoportok tevékenységében a tagállamok kormányzati tisztviselői és a Bizottság illetékes munkatársai vesznek részt. Feladatuk, hogy előkészítsék a Bizottság javaslatát a COREPER politikai jellegű vitáira. Céljuk, hogy lehetőség szerint konszenzust hozzanak létre. Sok esetben már ezen a szinten megszületik az elvi döntést, melyet a COREPERben még megvitatnak, de a Tanács ülésén már vita nélkül jóváhagynak. Ugyanakkor, ha a munkacsoportban, illetve a COREPER-ben nem sikerül kompromisszumos szövegjavaslatot kialakítani, a javaslat már nem kerül a Tanács elé, és időlegesen, vagy véglegesen lekerül a napirendről. A Bizottság munkáját segítő munkacsoportok (committee) a döntéshozatalban betöltött szerepük, súlyuk alapján három nagy csoportba sorolhatók. Megkülönböztethetünk: tanácsadó (advisory), irányító (management) és szabályozó (regulatory) munkacsoportokat. A munkacsoportok feladatai közé tartozik a Bizottság által kialakított jogszabály tervezet véleményezése. E munkacsoportok tevékenységében a tagországok részéről sok esetben nem kormányzati képviselők vesznek részt, hanem az adott terület szakértői, esetleg a bizottság által felkért szakemberek. A tanácsi döntéshozatali eljárás során a tagországokat képviselő személyek egyrészt javaslatokat tehetnek a jogszabálytervezetek szövegének módosítására, kiegészítésére, másrészt – mint az eljárásban szavazati joggal részvevő személyek – egy speciális eszköz, a fenntartások intézménye segítségével kifejezhetik egyet nem értésüket, illetve formai kifogásaikat. 13

Az általános fenntartással (general reserve) a javaslat teljes egészére, vagy egy részére vonatkozó fenntartást fejez ki a bejelentő. Az első esetre általában a tanácsi munkacsoportokban az adott téma vitájának megkezdésekor kerülhet sor, míg a második eset a vita folyamán bármikor megvalósulhat. Ilyenkor a fenntartás bejelentését általában alternatív javaslatok megfogalmazása kíséri a fenntartást bejelentő tagország részéről. A parlamenti fenntartás (parliamentary reserve) bejelentésére a nemzeti parlamentek hatáskörét érintő javaslatok esetén kerül sor. Az egyszerű parlamenti fenntartás bejelentése akkor történik, ha az adott kérdésben a tagállam csak a nemzeti parlament állásfoglalásának megfelelően tud álláspontot kifejteni, míg a parlamenti várakozási fenntartás (parliamentary scrutiny reserve) esetében a tagállam csak a javaslatnak a nemzeti parlamenti ismertetéséhez szükséges időre kér haladékot a nemzeti álláspont kifejtése tekintetében. Ennek alkalmazására általában a tárgyalások elején a munkacsoporti megbeszélések során kerül sor, és általában az utolsó COREPER üléséig vissza is vonják azt. Alkotmányjogi fenntartás (constitutional reserve) bejelentésére kerül sor, ha a jogszabály tervezet egésze vagy egy része az adott tagállam alkotmányával ellentétesnek látszik. E viszonylag ritkán alkalmazott fenntartás bejelentésére a tárgyalások során bármikor sor kerülhet. A leggyakrabban alkalmazott tartalmi fenntartás a vizsgálati fenntartás (scrutiny reserve), amikor a bejelentő haladékot kér az egész javaslat, vagy annak egy része tekintetében annak érdekében, hogy a szükséges vizsgálatokat lefolytassa. A vizsgálati fenntartások bejelentésére általában a munkacsoportok tevékenysége során kerül sor. A munkacsoportok arra törekszenek, hogy vizsgálati fenntartás ne, vagy csak alig maradjon a tervezet COREPER ülésére kerülő szövegtervezetekben. Vizsgálati fenntartás bejelenthető a COREPER, vagy a Tanács ülésén is, de csak új szövegtervezetekkel kapcsolatosan. Az eddigiekben ismertetett tartalmi fenntartások mellett formai fenntartások bejelentésére is lehetőség van. Ilyen a nyelvi és a pénzügyi fenntartás. Nyelvi fenntartás akkor jelenthető be, ha a korában politikai megállapodás alapján készített végső szöveg egy tagállam nyelvén nem készül el a COREPER elé történő beterjesztésig, vagy ha az nem tükrözi a többi tagállami nyelven elkészített változatban foglaltakat. Az adott szövegtervezettel kapcsolatos fenntartások lábjegyzetként kerülnek megjelenítésre a szövegtervezetekben. A döntéshozatali eljárásban az elmúlt években egyre nagyobb szerepet kapott a nyilvánosság, az érintett vállalkozások, érdekképviseltek mind szélesebb körben történő bevonása. Ennek egyik egyre gyakrabban alkalmazott eszköze a nyilvános vita. A Bizottság egyes igazgatóságai honlapjukon közzé teszik a tervezeteket, melyekhez az Internet felhasználásával bárki hozzászólhat. E 14

mellett külön honlap (www.europa.eu.int/business) nyújt a vállalkozásoknak információt, illetve biztosít lehetőséget információk kérésére.

4.2. A szabályozók típusai Az Európai Unió teljes joganyagát (acquis communautaire) két csoportra oszthatjuk. Elsődleges jogforrásként is szokták említeni az alapító szerződéseket és azok módosításait (treaty). A másodlagos joganyagok körébe tartoznak az EKszerződésben lefektetett alapelvek megvalósulását elősegítő, biztosító, kötelező erejű közösségi jogforrások: a rendelet (regulation), az irányelv (directive), a határozat (decision), és a nem kötelező erejű jogforrások, mint a vélemény (opinion), az ajánlás (recommendation), az állásfoglalás (statement), a közlemény (communication) és az útmutató (guideline). Ugyancsak a másodlagos jog csoportjába soroljuk az Európai Bíróság döntéseit is, melyek a jogforrások értelmezésével segítik azok alkalmazását, illetve azok értelmezésével alakítják azok hatáskörét, tartalmát. Ugyancsak a közösségi másodlagos jog részét képezik azok a nemzetközi egyezmények, melyeknek a Közösség részese, pl. a WTO megállapodás vagy a Loméi egyezmény. A rendelet teljes egészben, minden tagállamra vonatkozóan kötelező erejű jogforrás, melynek előírásai közvetlenül alkalmazandók, a nemzeti jogba történő átültetést nem igényel. Az irányelv az elérendő célokat rögzíti, melyek megvalósítása érdekében az irányelvben rögzített határidőig minden tagállamnak meg kell tennie a szükséges jogharmonizációs lépéseket, meg kell hoznia a szükséges nemzeti jogszabályokat, intézkedéseket. Az irányelveknek két, jelentős különbségeket felmutató csoportja van: a régi megközelítésű és az új, illetve globális megközelítésű irányelvek csoportja. Míg az első esetében az irányelv részletesen tartalmazza az összes műszaki szabályt és előírást, addig a második esetben az irányelv csak a legfontosabb, a közegészség, a környezet és a fogyasztók védelmét célzó alapelveket és biztonsági előírásokat rögzíti; a technikai részleteket az európai szabványok tartalmazzák, melyek alkalmazása nem kötelező. A határozat a jogszabályban meghatározott címzettekre vonatkozó, közvetlenül alkalmazandó, kötelező erejű jogszabály. A nem kötelező erejű közösségi jogforrások elsősorban az elsődleges jog értelmezését, alkalmazását segítik. Feladatuk a jogszabályok alkalmazásának elősegítése, ezért az egyes jogszabályok vizsgálatánál fontos a hozzájuk kapcsolódó egyéb, nem kötelező erejű dokumentumok tanulmányozása is. Az Ún. Zöld és Fehér Könyvek (Green Paper, White Paper), a SEC és a COM jelzetű dokumentumok a jogszabály előkészítés különböző fázisában készülnek, melyekből megismerhető a tervezett szabályozás területe, tartalma. A Zöld Könyv a Bizottság által kiadott vitaindító dokumentum, melynek célja 15

egyrészt rámutatni az adott ágazat legfontosabb megoldandó problémáira, másrészt kezdeményezni az adott területen érintett szervezeteknél álláspontjuk, kifejtését. A Zöld Könyv kapcsán elinduló vita alapján készül el később a Bizottság szabályozási, intézkedési javaslata. A Fehér Könyv egy nagyobb jogalkotási programcsomagra vonatkozó tervezet. Ezen dokumentumok vitájában az érintettek maguk is befolyásolhatják a közösségi jogalkotás alakulását. A közösségi szabályozásoknál feltétlen szót kell ejtenünk a szabványokról, amelyek ugyan nem tartoznak a jogi szabályozók közé, mégis fontos szerepet játszanak. Az új megközelítésű irányelvek esetében, ahol a jogforrás csak a legfontosabb alapelveket és biztonsági előírásokat tartalmazza, a technikai részleteket az irányelvben megfogalmazottak szerint, esetleg a kapcsolódó közösségi határozatok alapján a szabványok tartalmazzák. Az ún. harmonizált szabványok mellett az európai szabványosítási szervezetek (CEN, CENELEC, ETSI) számos európai szabványt is kibocsátanak, melyek alkalmazása elősegíti az egységes piac kiteljesedését. A szabványok használata az önkéntességen alapul, de a figyelembevételükkel előállított termékek gyártói, forgalmazói a forgalomba hozatal során előnybe kerülnek. Az európai szabványosítási szervezetek által elfogadott szabványok átvétele a tagországok számára kötelező, ugyanakkor a nem harmonizált területeken nemzeti szabványok is alkothatók. (Részletesebben lásd a 9. fejezetet.) A közösségi jog elsőbbséget élvez a tagállamok belső nemzeti jogrendjével szemben. Ez azt jelenti, hogy amennyiben a közösségi jog összeütközésbe kerül az egyes tagállamok nemzeti jogszabályaival, akkor a közösségi jogot kell alkalmazni, illetve meg kell szüntetni az adott nemzeti jogszabályt. Az elsőbbség nemcsak a korábban, de a később született jogszabályokra is vonatkozik. Így a tagállamoknak nincs rá lehetőségük, hogy a közösségi jogszabályt nemzeti jogalkotással módosítsák vagy hatálytalanítsák. Az Európai Unió jogszabályait azonosító kódokkal jelölik, melynek segítségével az EU honlapján, illetve a jogi adatbázisokban gyorsan visszakereshető az adott jogszabály. Az ún. celex-szám (az elnevezés a legismertebb jogi adatbázisra utal) szerkezete a következő: ééééXssss, ahol az első négy karakter a kiadás évét, az ötödik a jogszabály típusát (pl.: rendelet: R, irányelv: L, határozat: D), míg az utolsó négy karakter pedig a jogszabály sorszámát jelenti. Az Európai Unió jogszabályai a Hivatalos Lapban (Official Journal, röviden: OJ) minden tagország nyelvén megjelennek. Az OJ-nek három sorozata jelenik meg. Az „L” (Legislation) sorozat tartalmazza az Európai Unió hatályos jogszabályait, az úgynevezett elsődleges jogforrásokat, tehát az alapító szerződéseket (Treaties), a csatlakozási szerződéseket, a társulási szerződéseket, valamint a másodlagos jogforrásokat. A „C” sorozatban (Information and Notices) jelennek meg a jogszabálytervezetek (COM final dokumentumok), a vélemények, az intézményi információk, a híranyagok, az állásajánlatok, az 16

Európai Parlament plenáris üléseinek jegyzőkönyvei, az Európai Bíróság és az Elsőfokú Bíróság ítéletei; a Számvevőszék jelentései, a parlamenti kérdések és válaszok a Bizottságtól, illetve a Tanácstól, a Régiók Bizottságának és a Gazdasági és Szociális Bizottság állásfoglalásai, a bírósági esetek rövidített anyagai, a versenyfelhívások az uniós intézményekbe és az euró napi árfolyama is. Az „S” (Supplement) sorozat 1998 óta csak elektronikus formában (CDROM és online) jelenik meg. Az S sorozat tartalmazza valamennyi EU-tagállam közbeszerzési felhívását, az EU-intézmények felhívásait, a Phare, a Tacis és más pályázatokat, az Európai Központi Bank, az Európai Beruházási Bank, az Európai Fejlesztési és Újjáépítési Bank, valamint az EFTA felhívásait. A közösségi jogszabályok, dokumentumok angolul, illetve a közösségi tagországok nyelvein az EU honlapján elérhetőek mind tematikus adatbázisban, mint az OJ elektronikus változatában. Magyar nyelven a csatlakozást megelőző időszak jogszabályai jelenleg az Igazságügyi Minisztérium honlapján (www.im.hu) találhatók meg, később egy OJ különkiadásként fog megjelenni valamennyi, a csatlakozás időpontját megelőzően született közösségi jogforrás.

4.3. A közösségi döntéshozatalhoz kapcsolódó hazai eljárás Az Európai Unió tagországává válással új közigazgatási eljárási mechanizmusokat kellett kiépíteni annak érdekében, hogy a nemzeti álláspont minél jobban érvényesíthető legyen. A hazai eljárási rend a csatlakozási tárgyalások idején kialakított, és bevált munkacsoport rendszerre támaszkodva került kialakításra, és kormányhatározatban (1007/2004. (II. 12.) Korm. határozat az Európai Unió döntéshozatali tevékenységében való részvételről és az ehhez kapcsolódó kormányzati koordinációról.) került rögzítésre. Az EU döntéshozatali eljárásában képviselendő hazai álláspont kialakításának fórumai az Európai Tárcaközi Bizottság (EKTB) szakértői csoportjai, az EKTB, a Közigazgatási Államtitkári Értekezlet, az európai ügyek koordinációjáért felelős tárca nélküli miniszter, az Integrációs Kabinet, a Kormány és speciális esetekben a Parlament. Természetesen a téma magyar gazdaságra gyakorolt hatásától, jelentőségétől függően – illetve ha vitás kérdés van – a döntés egyre magasabb szinten születik meg. Az EKTB a feladata a kül- és biztonságpolitikán kívül a tagságból eredő feladatok előkészítése, végrehajtása, és ellenőrzése, az uniós döntéshozatali eljárásban képviselendő tárgyalási álláspontok előkészítése, kidolgozása, meghatározása. A magyarálláspont kialakításának bázisát az EKTB-hez rendelt 45 szakértői csoport jelenti. A bőr- és cipőipar szempontjából releváns munkacsoportok: 8. Áruk szabad mozgása, piacfelügyelet; 11. Iparpolitika; 12. Kis- és középvállalatok; 25. Külgazdasági kapcsolatok; 30. Környezetvédelem;, 33. Tudomány 17

és kutatás. A szakértői csoportok felelősek egyrészt a jogszabálytervezetek kialakítása során a koordinációért, a hazai érdekek érvényre juttatásáért, a döntéshozatal során a magyar álláspont kialakításáért és egyeztetéséért, a megszületett közösségi joganyagok magyar jogrendbe való átültetésének koordinációjáért. A tárgyalási álláspontra vonatkozó javaslat kialakítása a szakértői csoporton belül az adott témáért felelős szakértő, illetve szakértők feladata. Ezt a tervezetet a munkacsoport vezetője véleményezteti a munkacsoport tagjaival. A tanácsi munkacsoportokban képviselendő álláspontot a munkacsoport vezetője hagyja jóvá. Ha azonban a munkacsoportban véleményeltérés maradt fenn az egyeztetések után, a kérdés a Tanács, a COREPER vagy más, a Tanács ülését előkészítő bizottság napirendjén szerepel. Az álláspont jóváhagyása az EKTB hatásköre. Amennyiben az adott kérdésben az álláspont meghatározása a Kormány hatáskörébe tartozik, vagy a kérdés stratégiai jellegű, úgy a nemzeti álláspontra vonatkozó előterjesztést az EKTB megtárgyalja, véleményezi, és álláspontjának rögzítésével készült előterjesztés alapján arról a Kormány dönt. A szakértő csoport egy-egy témáért felelős tagjai mellett az előkészítésbe bevonásra kerülnek a gazdasági élet érintett szereplői, a szakmai szervezetek is. Ez vagy szakértői, vagy a munkacsoportok szintjén történik. Fontos tudni azonban, hogy a döntéshozatali eljárás attól kezdődően, hogy a Bizottság javaslatát átadta a Tanácsnak és a Parlamentnek, meglehetősen gyors ütemben folyik. Egy-egy, az Elnökség által fontosnak ítélt kérdésben akár hetente is ülésezhetnek a tanácsi munkacsoportok; nagyszámú tagállami javaslatot, kifogást, észrevételt kell feldolgozni annak érdekében, hogy naprakészen ismerje valaki az adott jogszabály tervezet aktuális állapotát. Ezért célszerű, hogy az érintettek a számukra fontos kezdeményezést már a kezdetektől figyelemmel kísérjék, és minél aktívabban bekapcsolódjanak annak kialakításába, felmérjék annak várható hatásait, illetve felkészüljenek alkalmazására.

4.4. Érdekérvényesítés lehetőségei a döntéshozatali eljárás folyamatában Felmerülhet a kérdés az olvasóban, lehetséges-e, hogy egyes vállalkozások, illetve egyes szakmacsoportok befolyásolják a közösségi döntéshozatalt. Az Európai Unióban nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a jogalkotás megfelelő előkészítés után, minden érdekelt fél véleményének kikérése, meghallgatása után történjék meg. Ezért vitára bocsátják az előkészítő jellegű tanulmányokat, elemzéseket, egy-egy szabályozási területre vonatkozó koncepciókat, jogszabálytervezeteket. Túl a szakértői bizottságokban folyó vitákon – ahol számos vállalati és nemzeti szakértő fejti ki álláspontját –, az érintett európai szakmai szervezetek véleményének kikérésén a nagyobb jelentőségű ter18

vezetek esetében hatásvizsgálatokat végeznek az előkészítés során. A nyilvános vitákat általában az Internet felhasználásával, illetve konferenciák keretében folytatják le. A döntéshozatali eljárás során e nyilvános vitákban tudják kifejteni véleményüket, álláspontjukat a vállalkozások, illetve szakmai érdekképviseleteik. A nemzeti szintű hatásvizsgálatok elkészítésével, a tervezet jogszabályok pozitív és negatív hatásainak akár számszerűsített bemutatásával már a tervezetek kialakításának első fázisában hatásosan lehet megfogalmazni az álláspontokat, illetve alátámasztani azokat. Természetesen a jogszabálytervezetek formálásának későbbi szakaszában is van mód megalapozott szakmai érvelések mentén a vállalkozások érdekeinek érvényesítésére a nemzeti álláspont kialakításának fázisában, az egyes EKTB munkacsoportokkal, illetve ezek szakértőivel folytatott eszmecseréken, konzultációkon keresztül. Tekintettel arra, hogy a döntéshozatal egy hosszadalmas egyeztetési eljárás, egy jogszabály létrehozása az első lépéstől a megjelenésig 2-3 évet is igénybe vehet, extrém esetekben ennél hosszabb is lehet. Nem elégséges egyegy tervezettel csak egy időpontban foglalkozni, a tervezetekhez benyújtott számtalan módosító javaslat naprakész ismerete és azokkal kapcsolatos egyértelmű és világos álláspont kialakítása elengedhetetlen a hatékony érdekérvényesítés érdekében.

5. Nemzetközi kereskedelem, szerződéskötés A magyar bőr- és cipőipari vállalkozások számára megnyílt, mintegy 450 millió fős hatalmas piac kínálta lehetőségekkel csak úgy tudunk élni, ha el tudjuk sajátítani azokat az ismereteket, amelyek nélkülözhetetlenek az EU-n belüli kereskedelemhez. Ez az ismeretanyag igen szerteágazó, hiszen magába foglalja a vállalati jog, a versenyszabályok, a vám, a piacvédelem, a kvóták, az általános forgalmi adó, a szabványok, a terméktanúsítás, a környezet- és a fogyasztóvédelem írott és íratlan szabályainak rendszerét. Segédletünk további fejezeteiben ismertetni fogjuk azokat az alapvető tudnivalókat, valamint rendeleteket és elektronikus elérési lehetőségeket, amelyek segítséget nyújthatnak az adott témák részletes megismeréséhez. A csatlakozás pillanatától figyelembe kell vennünk, hogy az Európai Unió és az Unión kívüli ún. „harmadik országgal” folytatott kereskedelem szabályozását tekintve elkülönül egymástól. Változások következtek be a statisztikai

19

adatszolgáltatásban is. Az adatszolgáltatásban bekövetkezett változásokat a 215/2003. (XII. 10.) Kormányrendelet tartalmazza. 1994-től az Európai Unión belüli kereskedelemben az áruk szabad mozgásának elve érvényesül. Ettől az időponttól szűnt meg az Unió tagországai közötti vámvizsgálat, így az újonnan csatlakozó tíz tagország határai is megnyíltak a szabad kereskedelem előtt. Az áruk szabad mozgása érdekében azonban a tagországoknak egy sor olyan feltételt kell teljesíteniük, amely az egységesítés érdekében született. Az egységes piaci szabályozás érdekében a tagországok nem vezethetnek be az uniós előírásoktól eltérő szabályozást a termékek forgalomba hozatala tárgyában. A műszaki szabályozásnak, a terméktanúsításnak egységesnek kell lennie az EU belső piacán. Az egységesítésből következik, hogy egy adott tagország terméktanúsítását a másik tagországban elfogadják. (Lásd még 10. fejezet) A termékért a gyártónak kell felelősséget vállalnia, import esetén pedig az importőrnek. (Amennyiben az adott tagállamban eltérő szabályozás van érvényben, az csak saját termelőire vonatkozhat a belső piacon.) Az áruk szabad mozgására, a technikai haladás elősegítésére való tekintettel, nincsenek a műszaki szabályozás terén kötelezően előírt műszaki paraméterek (a kötelező szabvánnyal történő műszaki szabályozást az EU állami beavatkozásnak minősíti, amely nem kívánatos). Léteznek azonban harmonizációs európai szabványok, az ezeknek való megfelelés ajánlott. Az állam a műszaki tartalmú jogszabályaival a terméket, vagy szolgáltatást használó fogyasztók biztonságát kívánja szavatolni, eleget téve azon alapvető polgári jognak, amely a biztonságos termékhez, vagy szolgáltatáshoz kapcsolódik. A műszaki tartalmú EU jogi szabályozás alapja, hogy a termékért a gyártó felel. Az egyedileg nem szabályozott termékek biztonságát külön irányelv, a 92/59/EGK (általános termékbiztonsági direktíva) rögzíti, melynek magyar megfelelője az 1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről. (Részletesebben lásd 11. fejezet.) Az európai műszaki szabályozásban eleinte a magyar szabványokhoz hasonló előírások voltak érvényben, de ezek nem voltak elég hatékonyak, így az „új megközelítés” elve alapján, kockázati elemzéssel – egy jelentős termékkört lefedve – fogalmaztak meg általános, alapvető követelményeket a forgalmazás feltételeként. E direktívák elsősorban az egészségvédelem, környezetvédelem, tűzvédelem, üzembiztonság körére terjednek ki. Az új megközelítésű irányelvek egyik lehetséges, de általánosan elfogadott értelmezését kívánják meghatározni a harmonizált európai szabványok. E szabványoknak való megfelelés esetén vélelmezhető a direktíva követelményeinek teljesülése is. (Lásd még a 9. és 10. fejezetben írottakat.) A termékbiztonságról szóló uniós irányelvek alapján született meg a 79/1998.(IV. 29.) Kormányrendelet, a felelősség kérdésével kapcsolatban az 1993. évi X. törvény előírásaiban foglaltak a mérvadóak. 20

Az Európai Unión belüli kereskedelem a tagországokra, vállalkozásokra nézve szabályozott piaci magatartásformát ír elő, mely szerint tilos a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés, tilos minden olyan intézkedés, amely akadályozza az egészséges verseny kialakulását a belső piacon. (Pl. a tagországok állami támogatást nem adhatnak olyan saját vállalkozás életben tartására, amely veszteséges, mert ez versenyt gátló intézkedésnek minősül.) A tisztességtelen piaci magatartás megakadályozása érdekében az EU a versenyjogban korlátozza a kizárólagos forgalmazási megállapodások érvényét, ellenőrzi a vállalati összevonások szabad versenyre gyakorolt hatását. Az EU-ban igen nagy jelentőséggel bír a cégek között megkötött szerződés. A gazdálkodók közötti kapcsolat közel 100%-ban szerződésekkel fedezett, a részletekre is kitér. Alapjául szolgál a hosszú és rövid távú együttműködéseknek, és csak igen ritkán vezet peres eljáráshoz, mivel a felek kapcsolataikat részletekbe menően szabályozzák. A szerződéskötésnél előnyt jelent, ha a cég rendelkezik referenciákkal, a cégre vonatkozó nemzetközi minőségi és környezetvédelmi tanúsításokkal. A gazdasági területeken sok esetben típusszerződések is vannak, melyre példaként szolgálhat az ICT (International Council of Tanners nyersbőrvásárlásra vonatkozó, nemzetközileg is elfogadott ajánlása, melyet – terjedelmi okokból – csak vázlatosan, főbb részleteiben ismertetünk. (A szerződés szövege letölthető az Internetről – www.bimeo.hu/bor-cipo/0305.htm és www.bimeo.hu/bor-cipo/010207.htm, vagy megkérhető a BIMEO Kft.-től) Nemzetközi kereskedelmi szerződés nyersbőrökre I. Rész (különleges feltételek) 1. 2. 3.

4.

Eladó neve és címe, telephelye Vevő neve és címe, telephelye A termék jellemzői 3.1. Mennyiség (nemzetközi mértékegységrendszerben) 3.2. Eltérés 3.3. Leírás 3.4. Eredet 3.5. Jel/márka 3.6. Választék 3.7. Franchise 3.8. A termék minőségét biztosító műszaki specifikációk (kód, szabvány száma, dátum) 3.9. Egészségügyi rendelkezések (kereskedelmi okmány/egészségügyi igazolás, vagy más egészségügyi okmány) 3.10. Egyéb részletek Ár és szállítási határidő 21

5. 6. 7. 8. 9. 10.

Szállítási feltételek (szállítás módja, helye, fuvarozó megnevezése, biztosítás és feltételei, illetékek fizetése és módja, egyéb) Szállítmányozó neve és címe, megbízott személy Fizetési feltételek Az áru vizsgálata (helye, ki végzi, terméktanúsítására akkreditált intézmény megnevezése, egyéb) Bírósági eljárás szabályozása (eljárás és folyamodvány helye, egyéb) Egészségügyi rendelkezések meghatározása II. Rész (Mellékletek)

Nyersbőrök. Az engedélyezett eltérések maximumának szabályozása (mértékegység, módszer). Például: száraz bőr: 2%, száraz sózott bőr: 1%, nedves sózott bőr: 3–5% Pikkelezett bőrök, barkás és hasíték bőrök Wet-blue bőrök és hasítékok (nedvességtartalom, átlagsúly, átlagterület, vegyi előírások: króm(VI), PCP, formaldehid, tiltott aromás aminok megengedett mennyiségére) Króm, növényi vagy egyéb cserzésű félkész bőrök vagy crustok Bőrök területei mérése: ISO 11646 III. Rész A termék (nyersbőr) eladásának általános feltételei Az általános feltételek az I. rész különleges feltételeivel együtt alkalmazandók. Ellentmondás esetében a különleges feltételek az irányadók. Az adott kereskedelmi szerződés az ENSZ Áruk Nemzetközi Kereskedelme Egyezménye (Bécs, 1980) alapján készült, s azokban a kérdésekben, melyekre ez az Egyezmény nem tér ki, a Vevő országának a törvényei az irányadók. A kereskedelmi kifejezésekre (pl.: CIF, FOB, stb.) a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara által kiadott INCOTERMS kiadvány az irányadó. A termékek minősége és mennyisége: szabályozni kell a mennyiségi eltérést, meghatározásának módszerét, az esetleges újraszortírozás és átcsomagolás felelősét, költségeit; a minőség ellenőrzésének módszerét, szükség esetén vegyi vagy egyéb elemzések elvégzését, annak módszerét, ki kell térni az egészségre ártalmas anyagok kiszűrésére, az ellenőrzés módszerének megállapítására, a határértékekre. Szállítási határidő pontosítása: a toleranciák megállapítása, késedelmes teljesítés esetén a szükséges teendők szabályozása, vis maior esetén a teendők rögzítése, kártérítések szabályozása. Átadás és szállítás: az átadás helyének meghatározása, nyílt és rejtett hibák feltárásának szabályozása. Árak és fizetési feltételek: amennyiben a felek másként nem rendelkeznek, az árak magukban foglalják a csomagolást a szállítási módszernek megfelelően, meghatározandó a teljes árfizetés és a visszatartás feltételei. Garancia: hibás és nem megfelelő minőségű áru esetén történő eljárás (csere, kártalanítás vagy egyéb). Vis maior: sztrájk, háború, lázadás, rekvirálás embargó stb. esetén történő a szerződés meghiúsulásának szabályozása. 22

Döntőbíróság: előnyös meghatározása.

************ Hasonlóan alakítható ki minden egyéb termékre a szükséges szerződés. (A megjelenített szerződéstípus részletes kitöltési utasítása a BIMEO Kft-nél megtalálható.) Felhívjuk a figyelmet arra a korábban ismert szlogenre is, hogy nem igaz az a mondás, hogy a kézfogás helyettesíti a szerződést. Ugyancsak érdemes odafigyelni a szerződésekre, mivel az elmúlt évek gyakorlata alapján sok csalárd szerződés is kötettett a szolgáltatási szférában (reklám, telefonkönyv, szolgáltatások megrendelése, kisebb értékű áruszállítás) magyar cégek részéről, melyek jelentős teherrel jártak a késedelmi kamatok és a szerződésbontásból eredő költségek miatt. Az EU-ban a szerződés „szentsége” érvényesül. Mindenfajta módosítás gyakorlatilag csak írásban érvényes. Fontos tényező, melyre érdemes figyelni, hogy vitás kérdések esetén mely területi bíróság az irányadó. Példaként említhető meg, hogy sok esetben svájci illetőségű bíróság kijelölését szorgalmazzák, mely ország nem az EU tagja, bírósági gyakorlata lényegesen eltér az EUban bevett szokásoktól Forrás: Gyakorlati tudnivalók az Európai Unióról (GKM kézikönyve 2003) CÉLiránytű, 2003. január 20.

6. Vállalati jog, versenyszabályok 6.1 Vállalati jog az EU-ban Az Európai Unió tagállamainak területén végzett gazdasági tevékenységet szabaddá tevő jogi rendszer hivatott a vállalati magatartásformák szabályozására. Ennek a rendszernek alapvető célja az áruk, szolgáltatások, tőke és letelepedés szabadságának biztosítása. Az Európai Unión belüli székhellyel rendelkező, bármely tagállamban szabályszerűen bejegyzett vállalkozás számára minden tagállamnak biztosítani kell a szabadon végzett gazdasági tevékenység folytatását. A szabad letelepedést csak abban az esetben lehet korlátozni, ha az a közbiztonságot, az adott ország közrendjét, a közegészségügyét veszélyezteti. Az Unióval kötött 1994. évi társulási megállapodás már biztosította ettől az időponttól a magyar vállalkozások szabad letelepedését az EU tagállamai23

ban, ahol is ugyanolyan szabályok vonatkoznak rájuk, mint az adott tagország saját vállalkozásaira. A csatlakozás után Magyarországnak is szabad letelepedést kell biztosítania a tagországok vállalkozásai számára, a hazaiakkal azonos bánásmódot biztosítva. (Ez a lehetőség bőr- és cipőiparunk számára előre nem látható kimenetelű versenyhelyzetet idézhet elő, melynek lehetnek pozitív és negatív oldalai. Hiszen ha például a tőkeszegény, elavult gépparkkal rendelkező cipőgyártó vállalkozásainkra gondolunk, egy tőkeerős, fejlett technológiát meghonosítani képes partnerrel eredményesen vehetjük fel a versenyt az Unió belső és külső piacán. Ha viszont a jelenlegi tendencia folytatódik, vagyis felgyorsul a termelés kihelyezés az EU-n kívüli „olcsó” országokba és potenciális piaccá válunk, tovább mérséklődhet a termelés, s újabb munkahelyek szűnhetnek meg.) A „Római Szerződés” letelepedés szabadságát biztosító cikkelye közvetlen hatállyal bír, ezért a tagállamoknak nem kell külön intézkedéseket hozni e jog biztosítására. Az Európai Közösség megalkotta a társaságokra vonatkozó jogszabályokat, ezzel a tagállamokon belüli eltérő – szabad letelepedést korlátozó – rendelkezéseket a jogharmonizáció útján rendezte, így kiegyenlítődnek egyes működési költségek. A hitelezővédelemre és a tőkevédelemre is összehangolt szabályozás vonatkozik. A cégnyilvántartás nyilvános, szabályozott, így a társaságokkal kapcsolatos információszerzésnek nincs akadálya. A hatályos magyar társasági törvény, a cégtörvény és a társaságok tevékenységét érintő jogszabályok a közösségi szabályozásnak részben megfelelnek, de további módosítás várható többek között • a közzétételi és nyilvánosságra hozatali követelményekben (a közösségi szabályozás szerint a társaságoknak levélpapírjaikon, megrendelőlapjaikon fel kell tüntetni, hogy melyik cégbíróságon tartják nyilván, a nyilvántartásban hány bejegyzés szerepel, a társasági formát, a székhelyet, ha felszámolás alatt áll, ennek tényét); • a társaság által vállalt kötelezettségek érvényében, • az alaptőke legkisebb nagysága és az alaptőke megváltoztatásának szabályaiban, a társaságok egyesülése és szétválása tárgyában. A magyar vállalkozásoknak célszerű megismerni néhány társasági formát, mely a tagországok vállalkozásai számára határokon túlmenő együttműködési lehetőséget biztosít, s melyet a közösségi jog hozott létre. Ilyen együttműködési lehetőséget biztosít például a kis- és közepes méretű vállalkozások számára az Európai Gazdasági Érdekegyesülés. Az EU minden tagországára kiterjed a szabályozás, melynek közvetlen hatálya van, tehát a vállalkozások közvetlenül a rendelet szabályaira hivatkozva hozhatnak létre érdekegyesüléseket, azonban a működésük technikai feltételeit tagállami szabályok rendezik. A társaság bejegyzése abban az országban történik, ahol az 24

alapítói okirat szerinti hivatalos címe van. Létrehozása és felszámolása tényét az EU hivatalos közlönyében kell közzétenni. Az érdekegyesülést csak olyan társaságok hozhatják létre, melyeket már bejegyeztek valamelyik tagországban, és tevékenységüket az egyesülés előtt is végezték. A létrehozott egyesülés kötelező szerve a közgyűlés és az igazgató, tevékenységéről és az egyéb szervezeti elemekről a társaság dönt. A másik társasági forma az Európai Társaság. Ebben az esetben nem az egyes tagállamok nemzeti joga, hanem egy, a közösség minden pontján egyformán érvényesülő feltételrendszer érvényesül, mely magában foglalja a megalakulás, a működés, az ügyvezetés és a pénzügyi beszámolók szabályait. A társaság székhelyét és telephelyeit felszámolási eljárás nélkül szabadon áthelyezheti egyik tagállamból a másikba, ezzel sokkal rugalmasabb az adott lehetőségeket jobban kihasználni tudó szervezet jön létre. Ezt a társasági formát részvénytársaságokon kívül közepes méretű társaságok is létrehozhatják. A vállalati joggal kapcsolatos további részletes információk olvashatók: www.im.hu (Igazságügyi Minisztérium), valamint a www.kum.hu (Külügyminisztérium) honlapján.

6.2 Versenyszabályok az EU-ban Az Európai Unió versenypolitikájának célja, hogy tisztességes versenyfeltételeket biztosítson minden vállalkozásnak az EU belső piacán. Az Unió versenyszabálya – közösségi jellegéből fakadóan – a nemzeti versenyjoggal összehasonlítva eltérő sajátosságokkal rendelkezik, hiszen a verseny egységes piacon történő érvényesülését szolgálja. Fentiek következtében hatálya nemcsak a vállalkozásokra terjed ki, hanem az egyes tagállamokra is. Az államokra vonatkozó szabályozás az állami vállalatok irányításáról, az állami monopóliumok (kereskedelmi jellegű) működtetéséről, az egyes vállalkozásoknak juttatott kizárólagos jogokról, az állami támogatás szabályairól rendelkezik. A vállalkozásokra vonatkozó szabályok az erőfölénnyel való visszaélés, a versenyt korlátozó megállapodások, a vállalkozások koncentrációját ellenőrző rendelkezéseket tartalmazza. Az EU csak olyan esetekkel foglalkozik, amelyek a tagállamok közötti kereskedelmet, a szolgáltatások szabad áramlását akadályozzák. Ennek értelmében tilos a piacok, a termelés, a technológiai fejlesztések és beruházások korlátozása, az erőforrások felosztása, az árak rögzítése (árkartellek létrehozása). Az ilyen jellegű korlátozások esetén az érintett tagállam javaslata alapján az Európai Bizottság (EB) léphet fel a versenyszabályok megszegői ellen (az EB ezt saját kezdeményezésre is megteheti). Az Európai Bi25

zottság pénzbírságot szabhat ki, de a kártérítési kötelezettség megállapítása a tagállamok bíróságainak jogköre. Az Európai Unió tagállamain belül az állami támogatások rendszere is szigorú szabályok között működhet, mivel a Római Szerződésben lényegében az áll, hogy tilos a bármilyen formában nyújtott támogatás, amely a verseny torzításához vezethet, vagy egyes vállalatoknak, egyes termékek termelésének kedvez, és ezek a tagországok közötti kereskedelemben ezáltal előnyre tesznek szert. Tilos a ráfizetéses termelés fenntartása érdekében nyújtott támogatás. A tiltott állami támogatások körébe beletartozik az adókedvezmény, az adómentesség, a piaci szintnél alacsonyabb kamatra adott kölcsön, stb. Tehát elmondható, hogy az állami támogatások rendszere kikerült a tagországok kizárólagos hatásköréből, hiszen a tagállamok kérésére és az Európai Bizottság javaslatára van szükség a Tanács pozitív döntéséhez. Ennek látszólag ellentmond az a tény, hogy az EU által meghatározott gazdaságpolitikai célokhoz a kis- és középvállalkozások esetében bizonyos területeken (ilyen például a foglalkoztatás elősegítése, a környezetvédelem, a kutatás és fejlesztés), valamint a kis összegű támogatások nincsenek tiltva. Az előzőekben már említettük, hogy az Európai Unió tagállamaiban a kisés középvállalkozások fennmaradását támogatják, mert ezek a vállalkozások több szempontból hasznosak, ugyanakkor a nagyvállalatokkal szemben a piaci versenyben hátrányos helyzetből indulnak. Általában szigorú feltételrendszer mellett adható támogatás termékszerkezet váltásra. Lehetőség van közvetlen pénzügyi támogatás odaítélésére rövidlejáratú hitel formájában, krízishelyzetben lévő vállalkozás részére. Az EU támogatja a fejletlenebb régiók felzárkóztatása érdekében adható területfejlesztési támogatások rendszerét. A támogatási rendszerben változatlanul fennmarad az a nemzeti jog, hogy az EU-n kívüli piacok megszerzéséhez változatlanul fennmaradhat a közvetlen támogatások rendszere. Ezt azt jelenti például, hogy a nem WTO országok felé való piacszerzés korlátlan módszerekkel és mértékekkel támogatható. A magyar jogszabályok közül, az 1996. évi LVII. Törvény, valamint az ezt módosító 2000. évi CXXXVIII. Törvény foglalkozik a versenyjoggal, a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás kérdéseivel. A kis- és középvállalkozások támogatásáról az 1999. évi XCV törvény rendelkezik. Ennek célja, hogy segítse a vállalkozások felzárkózását az Európai Unió követelményeihez, elsősorban a versenyhátrányok csökkentésével, a versenyképesség és a foglalkoztatási képesség növelésével. A támogatási tilalom alóli mentesség egységes rendjének meghatározására született meg a 163/2001. (IX. 14.) Kormányrendelet, ez szabályozza az igényelhető támogatások körét és eljárási szabályait. 26

A kis- és közepes vállalkozások támogatása elsősorban tagállamon belül bonyolódik, azonban az EU megköveteli az átláthatóságot, valamint azt, hogy a támogatás az egységes piacot, az uniós versenyhelyzetet javítsa. A hazai bőr- és cipőipari kis- és középvállalkozások számára fontos tudni, hogy a mindenkor aktuális pályázati lehetőségekről az alábbi weboldalakon (valamint részletesebben a 15. fejezetben) tájékozódhatnak: Gazdasági és Közlekedési Minisztérium www.gkm.hu ITDH Magyar Befektetési és Ker.fejlesztési Kht. www.itd.hu Forrás: Gyakorlati tudnivalók az Európai Unióról (GKM kézikönyv 2003) CÉLiránytű, 2003. március 3. és május 26.

7. Külgazdasági kapcsolatok, kereskedelemre vonatkozó szabályok 7.1 Külgazdasági kapcsolatok Az Európa Unión belüli egységes belső piac zavartalan működésének biztosítéka az áruk, a szolgáltatások, a tőke szabad áramlásának és a letelepedés szabadságának elve. Az EU-ban a belkereskedelem szabályozása során általános gyakorlat, hogy a tagországok alakítják a kereskedelmi szabályokat (mely nem tartalmazhat diszkriminációt egyetlen vállalkozásra nézve sem), ezért a belkereskedelem terén nem beszélhetünk egységes EU-s szabályozásról. Az EU azonban egységes külkereskedelmi politikát folytat. A kereskedelmi egyezmények, vámtarifák, védőintézkedések azonosak, így a csatlakozásunkat követően hazánk is teljes egészében az EU külkereskedelmi szabályrendszerét alkalmazza. Példaként említhető meg: a kínai lábbeli termékek importjára vonatkozó szabályozás, mely naturális mérték alapon engedélyezi a behozatalt. Továbbra is lehetnek azonban olyan korlátozó tilalmak, amelyek egy adott tagország – így hazánk esetében is – a nemzeti hatáskörbe tartoznak. (Ilyenek lehetnek például a közbiztonság, a környezetvédelem, az élet- és egészségvédelem, a nemzeti kincsek, az ipari és kereskedelmi tulajdon védelmére hozott korlátozó intézkedések.) Ezek azonban nem lehetnek diszkriminatívak, vagy önkényesek. Nemzeti hatáskörbe, ezen belül a GKM Engedélyezési és Közigazgatási Hivatala hatáskörébe tartoznak többek között a külön jogszabályban vagy nemzetközi megállapodásokban meghatározott áruk, szolgáltatások és anyagi 27

értéket képviselő jogok behozatalával és kivitelével összefüggő hatósági engedélyezési feladatok, a kiviteli és behozatali megfigyelési rendszer működtetése, a vámkontingensek kezelésével összefüggő engedélyezési feladatok. A Hivatal – a hazai cégek csoportjának, vagy azok érdekképviseleti szervezeteinek dokumentált, igazolt tényekkel alátámasztott bejelentései alapján – részt vesz a piacvédelmi eljárásokban és gondoskodik a piacvédelmi határozatok végrehajtásáról. Kormány- és miniszteri szintű rendeletek tartalmazzák a külkereskedelmi engedélyezés általános szabályait. Külön engedély csak olyan termékek körében folytatott kivitel és behozatal megkezdéséhez szükséges, ahol különböző kockázati tényezők (pl. környezetvédelem) miatt a tevékenység előzetes feltételekhez kötött. Az engedélyezés során a GKM EKH vizsgálja a forgalmazás, a felhasználás indokait, a jogszabályi feltételek meglétét és azok betartását. Az engedélyköteles termékek és tevékenységek vámtarifaszám szerinti felsorolását, a többször módosított 112/1990. (XII. 23.) Kormányrendelet melléklete tartalmazza. A kivitelt és behozatalt a közösségi rendeletek szabályozzák, így nálunk is közvetlenül alkalmazni kell azokat. A közösségen kívüli országokkal folytatott export és import vonatkozásában a kérelmeket, engedélyeket és felügyeleti okmányokat a GKM EKH adminisztrálja. Változás, hogy ezeket a dokumentumokat magyar cégeken kívül a többi tagország bármelyikében bejegyzett cég vagy rezidens személy is jogosult benyújtani Magyarországon, mivel az EU bármely tagországában kiadott engedélyek az EU egész vámterületén érvényesek! Azonban az engedélyek kiadásánál Brüsszel az országokra vonatkozó kontingensek nagyságrendjétől függetlenül az azonos tulajdonossal vagy tulajdoncsoporttal rendelkező kérelmeket összevontan bírálja el. Érdekes változás az eddigi magyar gyakorlattal szemben, hogy a benyújtott engedélyek elutasítás esetén nem fellebbezhetők sem a magyar, sem pedig az EU-s hatóságoknál, azok véglegesek!

7.2 Vámszabályok változása a csatlakozás után Hazánk EU-hoz való csatlakozása után a vámvizsgálat az osztrák, a szlovák és a szlovén határon megszűnt, Magyarország az EU vámterületének része lett és egyben szabaddá vált a tagállamok felé irányuló áruforgalmunk. A vámunión kívüli ún. harmadik országokkal szemben egységes vámtarifa bevezetésére került sor, melynek célja az unión belüli belső piac védelme, a tagállamokon belüli vállalkozások versenyhelyzetének javítása a ”külső” termékekkel szemben. A minden tagállamra nézve egységes vámjog és vámeljárás keretszabályait a Közösségi Vámkódex tartalmazza. A végrehajtásra vonatkozó részletes sza28

bályokat a Bizottság 1993. évi 2454/93/EGK számú rendelete adja meg. A Vámkódex első része az általános rendelkezéseket taglalja, második része a vámeljárásokat határozza meg, a harmadik része pedig az általános szabályokat tartalmazza. Az Unió vámkódexében nyolcféle önálló vámeljárás került meghatározásra, az alábbiak szerint: − szabad forgalomba helyezés: ennél a vámeljárásnál a nem közösségi áru a vámeljárás során közösségi áru státuszát nyeri el. A vámeljárás során figyelembe kell venni, ill. alkalmazni kell a különböző kereskedelempolitikai intézkedéseket (pl. felügyeleti és piacvédelmi intézkedések, kvóták, behozatali tilalmak, stb.); − árutovábbítás: külső árutovábbításról akkor beszélhetünk, ha nem közösségi árut az EU vámterületén belül, az egyik helyről a másikra szállítjuk, belső árutovábbítás akkor történik, ha az EU egyik pontjáról a másik pontjára egy harmadik országon keresztül kell szállítanunk a közösségi árut; − vámraktározás: a vámraktárakkal kapcsolatos Uniós előírásokkal azonos a 2001. évi LXXIV. törvény, mely a vámtörvényt módosítja. Ez a törvény részletesen szabályozza a vámraktározással kapcsolatos előírásokat; − aktív feldolgozás: harmadik országban letelepedett megbízó részére feldolgozási költség megfizetése ellenében végzett feldolgozás, importáru felhasználása mellett; − feldolgozás vámfelügyelet alatt: nem közösségi áru feldolgozása közösségi vámterületen, melynek eredményeként megváltozik az áru jellege anélkül, hogy arra behozatali vámok, ill. kereskedelempolitikai intézkedések vonatkoznának. Lehetővé teszi, hogy az ilyen műveletek eredményeként létrejött terméket a rájuk vonatkozó behozatali vámtétel alkalmazásával hozzák szabad forgalomba. Ez az eljárás alkalmazható olyan esetekben, ahol a feldolgozás során keletkezett áru a behozott – feldolgozás előtti – állapothoz képest alacsonyabb import vámtételt eredményez, vagy olyan beavatkozásra van szükség, amikor az import terméket a műszaki előírásoknak megfelelő állapotba kell hozni; − ideiglenes behozatal: a részleges és teljes vámmentességgel behozható esetek leírása a 2002-től alkalmazott vámjogszabályban került meghatározásra, az EU Vámkódexben leírtakkal egyezően; − passzív feldolgozás: közösségi áru ideiglenes kivitele feldolgozás céljából a közösség vámterületéről úgy, hogy a visszaszállított feldolgozott végtermék részleges vagy teljes vámmentességgel vámkezelhető a szabad forgalom számára; − kivitel: a közösségi áru elhagyja az EU vámterületét, a kiléptetési eljárás, az esetleges kiviteli vámok megfizetése mellett, figyelembe véve az adott árura vonatkozó esetleges kereskedelempolitikai előírások betartását. 29

Mit kell tudnunk (az Európai Közösség Vámtarifájáról) a „TARIC”-ról? Az EU-ban régebben a Közös Vámtarifa egységes alkalmazására helyezték a fő hangsúlyt, azonban az integráció fokozódásával, a vámigazgatás hatáskörének növekedésével az alkalmazandó jogszabályok köre folyamatosan bővült. Növekedett a veszélye annak, hogy a jogszabályok helytelenül kerülhetnek alkalmazásra. Ez volt az oka a használati tarifák bevezetésének az EU tagállamokban. Ezek a használati tarifák magukba foglalják a kereskedelemre vonatkozó közösségi és nemzeti jogszabályokat, és lehetővé teszik azok napi alkalmazását a vámhatóságok számára. A nagyszámú jogszabály értelmezése, integrálása az Európai Bizottság feladata lett, és ők hozták létre a TARIC-ot. A TARIC egy olyan adatbázis, amely a nómenklatúrán túl naprakészen magában foglalja az összes tarifális intézkedést. Tartalmazza az alkalmazandó vámtételeket, valamint az összes tarifához kapcsolódó vám-, kereskedelem- és mezőgazdaság-politikai intézkedést, így a nemzeti vámigazgatások részére lehetővé teszi a feladatok egységes végrehajtását. Mivel az Unió számos ország részére biztosít tarifális kedvezményeket, alkalmazza a piacvédelmi szabályokat, az unió használati vámtarifája rendkívül bonyolult. A TARIC a gyakorlati alkalmazás és információszerzés eszköze, de önmagában nem rendelkezik joghatással. Ugyanakkor alkalmazása minden esetben kötelező a Közösségen kívüli országokkal bonyolított kereskedelem során alkalmazott vám- és statisztikai nyilatkozatokon. A TARIC kód egyértelműen azonosítja az alkalmazandó vámtarifaszámot, meghatározza az alkalmazandó kereskedelempolitikai intézkedést. A TARIC kódokhoz kapcsolt egyedi intézkedések lehetnek például: − vámfelfüggesztések, vámkontingensek; − preferenciális vámkedvezmények; − dömpingellenes és kiegyenlítő vámok; − kiegyenlítő illetékek; − egységárak, átalányértékek, minimum- és referenciaárak; − behozatali és kiviteli tilalmak; − import és export megfigyelési intézkedések; − export támogatások; − nemzeti intézkedések (ÁFA, jövedéki adó stb.). A tagállamok számára biztosítva van a lehetőség nemzeti kiegészítő kódok használatára, mellyel alkalmazhatók a vámtarifaszámhoz köthető nemzeti intézkedések (pl. jövedéki adó, ÁFA, stb.). (Bővebben lásd „Bőr- és Cipőtechnika, -piac”, 2004. N1 – www.bimeo.hu/bor-cipo/2004/040102.htm) 30

Preferenciális tarifális intézkedések Az Európai Közösség Vámtarifája tartalmazza azokat a szabadkereskedelmi megállapodásokon alapuló vámkedvezményeket, kontingenseket, tarifális intézkedéseket, amelyeket a Közösség kötött egyes országokkal, vagy országcsoportokkal kedvezményes vámtételekkel történő vámkezelés engedélyezéséről, a Közösség által egyoldalúan elfogadott kedvezményes tarifális intézkedésekről, illetve egyes áruféleségekre felszámítható behozatali vám csökkentéséről, vagy megfizetése alóli mentességről (autonóm felfüggesztő intézkedések). Ezek a megállapodások, autonóm intézkedések a szabad forgalomba bocsátás érdekében történő vámkezelés során vámmenteséget vagy vámcsökkentést engedélyeznek. Néhány megállapodás pedig egy meghatározott mennyiségre tarifális kvótát, vagy tarifális plafont határoz meg.

7.3 Kvóták, nem tarifális szabályok A közösségi tarifális kvótát az Európai Bizottságon belül felállított főigazgatóság kezeli, együttműködve a tagországok vámigazgatásaival. A rendszer lényegében automatikus kvótakiosztással működik, tehát a jelentkezés sorrendjében történik a kiosztás. Tarifális kvótát (pl. a kínai lábbelikre) azok az importőrök igényelhetnek, akik olyan terméket akarnak az EU területén szabadforgalomba helyeztetni, amire tarifális kvóta került megnyitásra. A kvóta, valamint az ehhez kapcsolódó csökkentett vámtétel igénybevétele nem automatikusan történik, hanem ezt a szabadforgalomba helyezési vámkezelés céljából benyújtásra kerülő árunyilatkozattal egyidejűleg kell kérni. A vámkezelést végző, az ellenőrzést követően a kérelmet eljuttatja a nemzeti Kvótakezelő Központba, mely azt elektronikus úton eljuttatja Brüsszelbe. A döntés az árunyilatkozat elfogadását követő második napon történik meg, tehát az átfutási idő kb. három nap. A nemzeti Kvóta Központ a Brüsszelből kapott választ megküldi a vámkezelést végző vámhivatalnak, ebben közlik, milyen mennyiségű áru esetében végezhető el a kedvezményes vámtétellel történő szabadforgalomba helyezés. Az Európai Bizottság honlapján (EUROPA) naprakész információkhoz lehet jutni a megnyitott tarifális kvótákról és plafonról. Itt olvasható a preferenciális tarifális intézkedések teljes listája, és a megnyitott kvóták napi egyenlege. A honlap elérhetősége: http://europa.eu.int/comm/taxation_customs/dds/en/home.htm

7.4. Piacvédelem az EU-ban 31

Piacvédelmi intézkedéseket – a könnyűipar területén – az EU általános szabályként nem alkalmaz, ezért a piacvédelem érdekében a felügyeleti rendszer, a dömpingellenes eljárás, valamint a tiltott támogatások elleni értékkiegyenlítő vám eszközét lehet igénybe venni. Felügyeleti rendszer alkalmazását az adott tagállam kormányzata az érintett iparág kezdeményezése alapján az Európai Bizottság megfelelő szervénél kérheti. Dömpingeljárást az érintett iparág közvetlenül kezdeményezhet az Európai Bizottságnál, azonban az eljárás megindításának kritériuma, hogy az az EU teljes termelésének 25%-át meghaladó súllyal rendelkezzen. Így például a magyar cipőipar és a kapcsolódó szakmai szövetségek csak akkor indíthatnak sikerrel dömpingeljárást, ha az uniós szakmai társszövetségekkel közösen lépnek fel. A magyar jogszabályi hátteret a 69/1994. (V. 4) Kormányrendelet adja. Amennyiben az import mennyisége egy adott termékcsoport esetében jelentősen rontja a közösségi ipar lehetőségeit, és ez bizonyítást nyer, általános védelmi intézkedés kérhető. Ebben az esetben mennyiségi korlátozást, vagy megfigyelést (monitoring rendszer) lehet előírni. Ez az állapot azonban csak egy évig tartható fenn. Az eljárás megindításához ajánlott – a dömpingeljárás megindításához hasonlóan – a szakmai társszövetségekkel közösen fellépni, mivel itt is nagyszámú termelői támogatás szükséges. A védelmi intézkedés meghozataláról az Európa Tanács dönt, melyben a tagállamok egyhangú szavazata szükséges, s a döntés nem lehet ellentétes a WTO szabályaival. Az Európai Bizottsághoz fordulhatnak azok a tagállamok, szakszövetségek, ill. cégek, akiket a közösségen kívüli országba történő exporttevékenységük során akadályoznak ebbéli tevékenységükben. Ez esetben kereskedelempolitikai eszközök bevetésével, kétoldali tárgyalásokkal igyekeznek elhárítani a meglévő akadályokat, elérni az adott piac megnyitását. Forrás: Gyakorlati tudnivalók az Európai Unióról (GKM kézikönyve 2003.) Bőr- és Cipőtechnika, - piac, 2004/1 száma

8. Az általános forgalmi adó EU csatlakozásunkat követően a belföldi kereskedelemben az ÁFA fizetésének mértéke és rendszere lényegében nem változott. Magyarország Európai Unióhoz történő csatlakozása miatt szükségessé vált a belső piaci szabályok átvétele, ezért az általános forgalmi adóról szóló, többször módosított 1992. évi LXXIV. törvény a 2004. évi IX. törvénnyel módosult. 32

Lényeges változás, hogy az EU tagállamok áruforgalmában az eddig megszokott „termék export és import” helyett az önbevallással rendezendő célország szerinti adózásról beszélhetünk, mivel a csatlakozás után a vámhatóság nem lépteti ki a másik tagállamba szállítandó árut. A hazai adóalany ÁFA nélkül értékesít, a más tagállambeli adóalany pedig önbevallással fizeti meg az adott tagországban előírt ÁFA terhét. Az EU-n belüli „adóalanyok” között zajló kereskedelmi tevékenység azt is jelenti, hogy mindkét félnek rendelkeznie kell közösségi adószámmal, mely miden tagország adóhatóságánál ellenőrizhető. Az ellenőrzés elmulasztásából keletkezett kár minden esetben az eladót terheli. Az ÁFA törvény 15. §-a felsorolja azokat az eseteket, amikor kötelező közösségi adószámot kérni. A már működő, de közösségi adószámmal nem rendelkező ÁFA alanynak is előzetesen be kell jelentenie, ha az EU más tagállamában bejegyzett közösségi adószámmal rendelkező adóalannyal kereskedelmi kapcsolatot kíván létesíteni. A bejelentés alapján az adóhatóság közösségi adószámot állapít meg az adóalanynak, melyet az, a közösségi kereskedelemmel összefüggő minden iratán szerepeltetni köteles. Természetesen vannak a Közösségen belüli beszerzésnél és értékesítésnél adómentes ügyletek: − ha a terméket olyan tagországbeli adóalanytól szerezzük be, aki alanyi adómentességgel rendelkezik, ez ugyanúgy működik, mintha egy hazai alanyi adómentestől szereztük volna be. Ebbe a kategóriába tartozik az a beszerzés is, amely adómentes lenne az ÁFA törvény szerint, ha harmadik országból szereztük volna be; − ha a hazai adóalany másik tagországbeli olyan adóalanynak értékesít, aki adólevonásra nem jogosító tevékenységet végez, és nem rendelkezik közösségi adószámmal, akkor a magyar partner a magyar adó mértékével növelt számlát állít ki. Figyelem! A vevő vagy gazdasági partner adószámáról minden esetben az eladónak kell hitelt érdemlően meggyőződnie. Ha a vevő közösségi adószáma a számlán nem szerepel, vagy szerepel ugyan, de az áru nem kerül ki belföldről, a hazai ÁFA mértéket kell felszámítani. Leegyszerűsítve a fentieket: ha olyan adóalanynak szállítunk, akinek van közösségi adószáma, adómentesen értékesítünk, ha nincs, felszámítjuk a magyar adómértéket. Ez fordítva is érvényes! Speciális szabályok vonatkoznak arra az esetre, melynek három közösségi adószámmal rendelkező adóalanya három különböző tagállamban van nyilvántartva (háromszögügylet). Lényege, hogy az egyik adóalany részére egy közbeeső vevőként megjelenő más tagországbeli adóalany úgy végez termékértékesítést, hogy egy harmadik tagországbeli adóalanytól szerzi be a terméket, s ez közvetlenül a közbeeső vevő tagországának kiiktatásával az első vevőhöz kerül. Ebben az esetben a közvetítő vevőnek és egyben eladónak nem kell 33

bejelentkeznie az első vevő országában adóalanyként, mert az adókötelezettséget helyette az első vevő teljesíti. A közvetítőnek saját országában az összesítő nyilatkozatban szerepeltetnie kell az ügyletet, jelölve a közvetítői szerepét, így mentesül az adófizetési kötelezettség alól. A vagyonáthelyezés termékértékesítésnek minősül, ha az adóalany a tulajdonában lévő, adóalanyiságát eredményező tevékenysége érdekében beszerzett, vagy előállított termékét belföldről másik tagállamba juttatja el, így az ÁFA hatálya alá tartozik. Nem jár viszont a vagyonáthelyezés ÁFA kötelezettséggel (nem minősül termékértékesítésnek), ha − a termék fel- vagy összeszerelés tárgyául szolgál egy másik tagországban; − a terméket annak feldolgozása céljából viszik másik tagországba, és a feldolgozás után visszakerül a belföldi szolgáltatást igénylő adóalanyhoz; − adómentes Közösségen belüli termékértékesítés érdekében juttatják ki; − az adóalany tulajdonos termékét ideiglenesen használja egy másik tagországban szolgáltatás teljesítéséhez; − a terméket két évet meg nem haladóan ideiglenesen használják egy másik tagországban, amelyet ha harmadik országból importálták volna, teljes adómentességet élvezne ideiglenes behozatal címén. Amennyiben a felsorolt feltételek bármelyike megszűnik, a saját termék tagállamok közötti fuvarozása termékértékesítésnek minősül a feltétel megszűnésének napjától. Az adó alapja a termék beszerzési ára, ennek hiányában előállítási költsége, növelve a járulékos költségekkel. Az adót a termékre vonatkozó belföldi adókulcsnak megfelelően kell megállapítani. Ha azonban a belföldi vagyonáthelyező a célországban közösségi adószámmal rendelkező adóalanyként bejelentkezik, úgy a célországban adózik Közösségen belüli beszerzés címén; ebben az esetben az adóalany belföldön adómentes Közösségen belüli termékértékesítést teljesít. Szolgáltatás nyújtása esetén a fő szabály szerint a szolgáltatás teljesítés helye belföld, ha a szolgáltatást nyújtó székhelye, ill. telephelye belföld, tekintet nélkül arra, hogy a teljesítés ténylegesen hol történik. Ennek alapján a belföldi ÁFA kulcsot kell felszámolni. A fő szabálytól eltérő eseteket (pl. hirdetés, vizsgáltatás, stb.) az ÁFA törvény részletesen taglalja. Az Európai Unión belüli szolgáltatások teljesítési helyének meghatározásánál vannak ún. különleges szabályok, pl. a teherközlekedésnél, valamint a termékszerelés, javítás, karbantartás, megmunkálás esetében, ahol is a teljesítés helye a tevékenység végzésének tényleges helye. Ha azonban a terméket elszállítják a tevékenység végzésének helyéről (belföldről), és a megrendelő más tagállamban van nyilvántartva, mint ahol a szolgáltatást végezték, a teljesítés helye a megrendelő nyilvántartásba vételének helye. Ez azt jelenti, hogy ha a belföldi adóalany megrendelője más tagállamban nyilvántartásba vett 34

adóalany és a terméket kiszállítják, akkor a szolgáltatás az áfa területi hatályán kívül esik. A kiállított számlán az „áfa hatályán kívül” megjelölésen kívül, a megrendelő adószámát is fel kell tüntetni, mert a megrendelő köteles a saját országában „szolgáltatásimport” címén az ottani ÁFA-t megfizetni. Külföldön nyilvántartásba vett adóalany számára adható általános forgalmi adó visszatérítésről a 2/1993. (I. 13.) Kormányrendelet rendelkezik. További részletek a „Bőr- és Cipőtechnika, -piac” 2003. évi 12. számában olvashatók (www.bimeo.hu/bor-cipo/2003/031201.htm). A közösségi adószámmal rendelkező adóalany nem lehet éves bevalló. Ezért ha az adóhatóság közösségi adószámot állapított meg részére, akkor a gazdasági transzakciót érintő negyedév utolsó napjával adóelszámolást kell készítenie, és ezt követően az elszámolandó adó nagyságától függően negyedéves, vagy havi bevallás benyújtására kötelezett. A közösségen belüli értékesítésről, beszerzésről az ÁFA bevalláson kívül az adóalanyoknak negyedéves összesítő jelentést is be kell nyújtaniuk, az erre a célra rendszeresített formanyomtatványon, mely bevallásnak minősül. Csak arról a negyedévről kell összesítő nyilatkozatot benyújtani, amikor az adóalany közösségi kereskedelmet folytatott. Termék export A 2004. május 1-től érvényes ÁFA törvény szerint termék exportnak az az értékesítés minősül, melynek következményeként az adott terméket legkésőbb a teljesítés hónapját követő harmadik hónap utolsó napjáig a vámhatóság végleges rendeltetéssel harmadik ország területére kilépteti. A termék a Közösség területét nemcsak Magyarországon, hanem bármely másik tagállamon keresztül is elhagyhatja. Természetesen a kiléptetés tényéről ez esetben is szükséges a kiléptető vámhatóság visszaigazolása. Termék import Termék importnak minősül, ha a terméket az Európai Unión kívüli országból az Unió valamely tagállamába behozzák. Import ÁFA fizetési kötelezettség abban az országban keletkezik, ahol az adott terméket szabadforgalomba bocsátották. Az importált termék adóalapja a vámérték, melyet a közösségi vámszabályok értelmében kell meghatározni. Növelheti az adóalapot, ha a terméket egyik tagállamból átszállítják egy másik tagállamba. Ebben az esetben a fuvarral növelt vámérték lesz az adó alapja. Szolgáltatások esetében is kettősség lesz, hiszen az Unión kívüli ügyletek esetén az eddigi szabályok maradnak érvényben, míg a tagállamok között ún. különös szabályok lesznek irányadók. 35

Az ÁFA törvény változásával változnak a számlázással, bizonylatokkal összefüggő előírások is, de ezek elsősorban az EU belső piacán bonyolított értékesítés és beszerzés bizonylatolását érintik. Az előzőekben már utaltunk rá, hogy a tagországok közötti számlázáskor a vevő közösségi adószámát minden esetben fel kell tüntetni (az esetleges viszszaélések elkerülése érdekében), ennek helyességét az eladónak kell ellenőriznie. Magyarországon az APEH Külkapcsolati Irodájánál, valamint területi szerveinél adnak erről felvilágosítást. Megjegyzés: a 2004. évi IX. törvénnyel módosított 1992. évi LXXIV. törvény időközi módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt rendelkezéseit, az Adó-kódex 2004/4. száma tartalmazza. Forrás: Gyakorlati tudnivalók az Európai Unióról (GKM kézikönyve, 2003.) Adó-kódex, 2004/4. száma, CÉL iránytű, 2004. május 3.

9. Érvényben lévő szabványok, előírások, várható változások 9.1. Szabvány, szabványosítás, szabványügyi szervezetek Szabvány alatt elismert szervezet által jóváhagyott, közmegegyezéssel elfogadott olyan dokumentumot értünk, amely tevékenységekre vagy azok eredményére vonatkozik és olyan, általános és ismételten alkalmazható szabályokat, útmutatókat vagy jellemzőket tartalmaz, amelyek alkalmazásával a rendező hatás az adott feltételek között a legkedvezőbb. A szabványnak a tudomány, a műszaki gyakorlat és a tapasztalat letisztult eredményein kell alapulnia, és a közösség érdekeit optimálisan kell szolgálnia. A szabványosítás – mint tevékenység – elsősorban a szabványok kidolgozásából, kibocsátásából és alkalmazásából áll. Alapfunkciója a kereskedelem műszaki akadályainak felszámolása és a műszaki együttműködés elősegítése. A szabványok kidolgozása, jóváhagyása vagy elfogadása a szabványügyi szervezetek feladata. A szabványügyi szervezetek nemzeti (pl. MSZT – Magyar Szabványügyi testület), regionális (pl. CEN – Európai Szabványügyi Bizottság /további európai szervezetek a CENELEC és az ETSI/) vagy nemzetközi elismertségűek (pl. ISO – Nemzetközi Szabványügyi Szervezet, IEC – Nemzetközi Elektrotechnikai Bizottság) lehetnek. Az ISO-ban és az IEC-ben Magyarországot az MSZT képviseli, s az MSZT 2003 január 1-től mindhárom európai szabványosító szervezetnek is teljes jogú tagjává vált. Utóbbi lépéssel megtörtént a magyar szabványosítás európai csatlakozása: akárcsak az Európai 36

Unió más országaiban, így Magyarországon is az európai szabványok az adott ország szabványrendszerének részévé váltak. Szakterületünket az ISO és a CEN tevékenysége érinti. A két szervezet összehangolja tevékenységét, s szabványai között az összhangot az ún. Bécsi Egyezmény biztosítja: a jóváhagyott szabványok egyszerre válnak nemzetközi és európai szabvánnyá. A CEN tagjai – így Magyarország is – kötelezettséget vállaltak az európai szabványok szó szerinti átvételére és az azoknak ellentmondó nemzeti szabványok visszavonására. Az EU-ban a jogalkotás és a műszaki szabályozás kapcsolata szorossá vált. Korábban a jogszabályok összehangolása túl hosszú időt igényelt, ezért 1985ben bevezetésre került az ún. „új megközelítés (new approach) elve. Az ilyen, új megközelítésű jogszabályokban (direktívákban) a jogszabályalkotók a műszaki szabályozás területét érintően csak a biztonsággal, egészségüggyel, környezet- és fogyasztóvédelemmel kapcsolatos lényeges követelményeket egységesítik, a részleteket rábízzák a szabványosításra (a kidolgozásra kerülő „harmonizált” szabványokra).

9.2. Változások a szabványok szerepében, hatályában, alkalmazásában A piacgazdaságra való áttéréssel gyökeres változások következtek be a szabványosításban: a szabványok hatályában, alkalmazásában, mi több, szerepükben is. A rendszerváltásig az állami szabványok alkalmazása kötelező volt. S bár ugyan léteztek hatósági eltérési engedélyhez kötött (kötelező) és nem kötött (ún. diszpozitív) szabványok, de amennyiben egy termék-vertikumban (pl. lábbeli – lábbelihez felhasználható anyagok – kellékek – vizsgálati módszerek – minősítési eljárások – fogalommeghatározások) már legalább egy elem kötelezőnek minősült, akkor a jelölésekre, megnevezésekre meglévő külön szabályok mellett az automatikusan kötelezővé tette a többi, önmagában nem kötelező szabvány alkalmazását is. A szabványnál „alacsonyabb” előírásokra szerződni sem lehetett. A Btk. rossz minőségű termék forgalmazásának tekintette a vonatkozó szabvány legalacsonyabb minőségi kategóriájának nem megfelelő termék forgalomba hozatalát, s azt bűntettnek minősítette. Márpedig szabvány – a mi szakmánkban legalább is – minden termékre, minősítési eljárásra, vizsgálatra, stb. létezett. Voltak ugyan az állami (országos) szabványok mellett ún. ágazatiak (szintén államiak) is, sőt különböző típusú vállalati szabványok is, de ezek csak a „jobb irányban” térhettek el a létező állami (országos) szabványokban szereplő előírásoktól. Ez a típusú szabványosítási logika korábbi gazdálkodási rendünkből, annak számos szabályozó eleméből fakadt, s bár annak sokféle hátránya a szak37

emberek számára már a 80-as évek elejére világossá vált, a problémákat toldozgatással-foltozgatással megoldani nem lehetett, akárhogyan is próbálgatta a mi szakmánk is a 80-as években. Megoldást csak a teljes rendszer cseréje, „piacgazdaságivá tétele” jelentett. Más kérdés, hogy ennek elveit az új szabványtörvény csak 1995-ben fogalmazta meg (1995. évi XXVIII. törvény), s az 1989-től addig eltelt időben a szabványok termékforgalmazásban való alkalmazásában eluralkodott anarchia máig ható romboló hatása napjaikban is érezteti utóhatását a vállalkozások közötti gazdasági kapcsolatokban. Napjainkban állami szabványok helyett nemzeti szabványokról beszélhetünk. Jelzetük továbbra is MSZ. A szabványok nem kötelező hatályúak, vagyis alkalmazásukra kényszer nincs. A nem szabványos termék forgalomba hozatalát a Btk. sem bünteti. Kötelező szabványok sincsenek. Ugyanakkor létezhetnek (és léteznek is) jogszabályok (törvények, rendeletek), amelyek egyes – önmagukban nem kötelező – szabványok előírásainak teljesítését a vonatkozó termékek forgalomba hozatala esetén mégis megkövetelik. Ebbe a jogilag szabályozottnak nevezett körbe általában az élet-, az egészség-, a testi épség, a környezet- és a vagyonvédelemmel, a biztonsággal kapcsolatos termékek tartoznak. A szakmai termékek jelentős része a fenti körbe nem tartozik (divatcikkek), s ezekre vonatkozóan a piacgazdasági logika rendeletileg sem teszi kötelezővé az esetleg az adott típusú termékre létező szabvány alkalmazását. (Más kérdés, hogy ha valaki mégis vállalkozik a szabvány szerinti forgalmazásra, akkor szerződésileg annak előírásait be kell tartania.) Szabványaink köre is átalakult. Már az EU társult tagjaként is vállaltuk, hogy fokozatosan bevezetjük az unió szabványait (jelzetük EN), s a csatlakozás időpontjára elérjük azok közel 100%-os bevezetettségét, mivel a közös szabványok szerinti működés az Európai Unió – mint gazdasági közösség – öt legfontosabb elemének egyike. Az EN szabványok bevezetése nem volt problémamentes, s ma sem az. Az EN szabványok struktúrája, sok esetben tárgya, szabályozási jellege sok esetben eltért a magyarországiakétól. Azon szabványok esetében, ahol párhuzamosan létezett meglévő EN és MSZ szabvány, ott egyszerű volt a helyzet: az MSZ helyébe az EN lépett. Azokban az esetekben, ahol a párhuzamos megfeleltetés csak részben állt fenn, bizonyos türelmi idő után került, ill. kerül viszszavonásra a megfelelő MSZ. Magyar szabványok – az elvárt közelítésmód szerint – csak olyan témákra maradhatnak érvényben, amelyekre nincs érvényes EN (vagy ISO). A nemzeti körben fenntartott szabványokról minden felülvizsgálatuk során bejelentést kell tenni a CEN-nek, így azokról minden tagország tudomást szerezhet, s elviekben bármely tagország kezdeményezheti a szabvány európai szabvánnyá történő, viszonylag hosszadalmas átvételét. Az európai szabványok átvételét több objektív tényező lassította. Sokezer szabványt kellett néhány év alatt honosítani (a magyar szabványrendszer ré38

szévé tenni): lefordítani, jóváhagyni, megjelentetni és alkalmazásba venni. E téren a hagyományos szabványosítási eljárásokat sajnos nem lehetett követni. A hagyományos szabványosítási eljárás során tervbe veszik valamely műszaki vonatkozásra a szabvány kidolgozását, azt meghirdetik, az elképzelést jóváhagyják, megteremtik hozzá a szükséges anyagiakat, valaki elkészít egy tervezetet, azt az érintettek több menetben véleményezik, vitatják, kikristályosítják a végső megoldást, s eközben megkezdik a felkészülést a szabvány követelményeinek végrehajtására. A szabványt jóváhagyják, adott határidővel meghirdetik, s attól az időponttól kezdve alkalmazzák. A szabványosítás az EU-ban is így folyik, s ennek megfelelően 1-1 dokumentum alkalmazásba vételéig néha 5–7 év is eltelik. A meglévő EN szabványok létrehozatalában Magyarország eleinte eleve nem vett részt, később társult tagként, megfigyelőként már ugyan ott lehettünk, de anyagiak hiányában ezt ritkán tettük, teljes jogú tagként pedig csak 2003-tól működhetünk (s az anyagi korlátaink továbbra is fennállnak). Így mintegy 14–15 ezer szabványt gyakorlatilag kész állapotában kellett átvennünk, mondhatni a téma kiérleléséhez tartozó, s a későbbi alkalmazáshoz rendkívül fontos információk hiányában. Az idő is sürgetett, s a korlátozott anyagi lehetőségek sem engedték azt meg, így a honosításkor az európai szabványok jelentős része esetében az EN szabvány magyar nyelvre történő lefordítása nem történt meg. E szabványok ún. jóváhagyó közleményes bevezetéssel az angol nyelvű verziójukban váltak a magyar nemzeti szabványrendszer részévé. Még jó pár évnek kell eltelnie, míg a magyar fordítások teljes körűvé válnak. Addig a szabványok alkalmazását a nyelvi korlátok, továbbá a már említett információ-hiányok bizony jócskán nehezíteni fogják.

9.3. Jelenlegi szabványaink A magyar nemzeti szabványállományt 2004. szeptember 1-én 22.186 szabvány képezi, ebből 16.890 az európai szabvány és szabvány jellegű dokumentum. Vagyis még mindig viszonylag sok a csak magyarországi viszonyok közötti műszaki szabályozási kérdéseket érintő dokumentum. A nemzeti szabványállománynak értelemszerűen nem részei a különböző cégek, cégcsoportok által bizonyos eljárásokra vagy termékekre kibocsátott ún. vállalati, vagy az egyes szakmákban (így pl. a bőr- és cipőiparban is) fenntartott ún. szakmai szabványok. Ezek szűkebb termék- és felhasználói kört érintő dokumentumok, amelyek szabályozását nem célszerű nemzeti szinten fenntartani, de ugyanakkor az érintett kör műszaki együttműködésének, szerződéses kapcsolatainak elősegítése céljából szükségesnek látszanak. Szakterületünk vonatkozásában ide kerültek átsorolásra azok a korábbi országos és 39

ágazati szabványok, amelyek tárgyukat tekintve még aktuálisak, s arra nem létezik megfelelő európai szabvány. Szakterületünkön a szakmai szabványokat a BCB szervezet (Bőr- és Cipőipari Egyesülés, Magyar Cipőkereskedők Egyesülete és a BIMEO) adja ki és gondozza. E szabványok jelzete BCBSZ XXX. A szabványosító szervezetek mindegyikében (így az ISO, a CEN és az MSZT esetében is) a szabványokat különböző műszaki bizottságok (TC – Technical Comittee) dolgozzák ki. A műszaki bizottságok szak- vagy termékterületi elven szerveződnek, s a különböző szintű szervezetekben rendszerint tükörbizottságok jönnek létre. Szakmánkat érintően az alábbi bizottságokban folyó szabványosítási munkák a meghatározók: CEN/TC 289 Bőr CEN/TC 309 Lábbeli CEN/TC 161 Lábvédelem CEN/TC 162 Védőruházat

(megfelelő ISO bizottság: ISO/TC 120) (megfelelő ISO bizottság: ISO/TC 216) (megfelelő ISO bizottság: ISO/TC 94/SC 3)

Érintőlegesen természetesen fontos számunkra a textíliákkal és textiltermékekkel (CEN/TC 248), a műanyagokkal (CEN/TC 249), a ragasztókkal (CEN/TC 193), a csomagolóanyagokkal, környezetvédelemmel, a szennyvizekkel (CEN/TC 261/SC4, CEN/TC 292, ISO/TC 207/SC 5) kapcsolatos szabványosítási tevékenység, de például működik minket érintő munkabizottság az allergiát kiváltó anyagok elemzési módszerei (CEN/TC 347) is. 9.3.1. Szakmát érintő szabványok a jogilag szabályozott területen A jogilag szabályozott szakmai területre vonatkozóan Magyarországon jelenleg hatályos szabványok az egyéni védőeszköznek minősülő termékekre vannak érvényben, amelyekre jogszabályként a 89/686 EGK direktíva, ill. az azt honosító 2/2002. (II. 7.) SzCsM rendelet vonatkozik. (A rendelet letölthető az alábbi címről: www.bimeo.hu/2_2002.htm.) A fontosabb termékszabványokat a 2. táblázat tartalmazza. A felsorolt termékszabványok mindegyike értelemszerűen EN vagy ISO vizsgálati módszerszabványokra hivatkozik az előírt követelmény meghatározásához. Ezeket itt most nem ismertetjük. 2. táblázat MSZ EN 344:1995 MSZ EN 344:1992/A1:2001 MSZ EN 344-2:1998

Szakmai használatú biztonsági, védő- és munkalábbelik követelményei és vizsgálati módszerei Szakmai használatú biztonsági, védő- és munkalábbelik követelményei és vizsgálati módszerei Szakmai használatú biztonsági, védő- és munkalábbelik. 2. 40

MSZ EN 345-1…2:1994 MSZ EN 346-1…2:1994 MSZ EN 347-1…2:1994 MSZ EN ISO 20344:2004 MSZ EN ISO 20345:2004 MSZ EN ISO 20346:2004 MSZ EN ISO 20347:2005 MSZ ISO 4643:1993 MSZ ISO 6110:1992 MSZ ISO 6112:1992 MSZ EN 420:2003 MSZ EN 388:2003 MSZ EN 407:1995 MSZ EN 340:2004 MSZ EN 348:1997

MSZ EN 367:1995 MSZ EN 368:1995 MSZ EN 373:1998 MSZ EN 374-1…3:2003 MSZ EN 381-1...11:2001 MSZ EN 421:1998 MSZ EN 471:2003 MSZ EN 511:1998 MSZ EN 659:2003 MSZ EN 702:1998 MSZ EN 1082-1…3:2001 MSZ EN 1149-1…3:1998 MSZ EN 13634:2002

rész: Kiegészítő követelmények és vizsgálati módszerek Szakmai használatú biztonsági lábbelik műszaki jellemzői Szakmai használatú védőlábbelik műszaki jellemzői Szakmai használatú munkalábbelik műszaki jellemzői Egyéni védőeszközök. Lábbelik vizsgálati módszerei Egyéni védőeszközök. Biztonsági lábbeli Egyéni védőeszközök. Védőlábbeli Egyéni védőeszközök. Munkalábbeli Általános ipari használatú PVC-csizmák követelményei Vegyszerálló PVC-csizmák követelményei Zsírálló és növényolajálló általános ipari használatú PVCcsizmák követelményei Védőkesztyűk. Általános követelmények és vizsgálati módszerek Védőkesztyűk mechanikai kockázatok ellen Termikus veszélyek ellen védő kesztyűk (hő és/vagy tűz) Védőruházat. Általános követelmények Védőruházat. Vizsgálati módszer: az anyagok viselkedésének meghatározása megolvadt fém kismértékű kifröccsenésekor Védőruházat. Hő és lángok elleni védelem. Vizsgálati módszer. A láng általi hőátadás meghatározása Védőruházat. Védelem folyékony vegyszerek ellen. Vizsgálati módszer. Az anyagok folyadékbehatolással szembeni ellenállása Védőruházat. Az anyagok megolvadt fém kifröccsenésével szembeni ellenállásának értékelése Védőkesztyűk vegyszerek és mikroorganizmusok ellen Védőruházat kézi láncfűrészek használói részére Védőkesztyűk ionizáló sugárzás és radioaktív szennyeződés ellen Jó láthatóságot biztosító védőruházat szakmai használathoz. Vizsgálati módszerek és követelmények Védőkesztyűk hideg ellen Védőkesztyűk tűzoltók részére Védőruházat. Hő és láng elleni védelem. Vizsgálati módszer: a kontakthő átbocsátásának meghatározása a védőruházaton vagy annak anyagain Védőruházat. Kézi kések vágásai és szúrásai ellen védő kesztyűk és karvédők Védőruházat. Elektrosztatikus tulajdonságok Védőlábbeli hivatásos motorkerékpárosok részére. Követelmények és vizsgálati módszerek 41

MSZ EN 50321:2002 MSZ EN 12477:2002 MSZ EN 13594:2003 MSZ EN 50237:2002 MSZ EN 60903:2004

Villamosan szigetelő lábbeli kisfeszültségű villamos berendezéseken végzendő munkákhoz Hegesztők védőkesztyűi Védőkesztyűk hivatásos motorkerékpárosoknak Mechanikai védelemmel ellátott kesztyűk feszültség alatti munkavégzéshez Feszültség alatti munkavégzés. Szigetelőanyagú kesztyűk

A felsorolt, a bőr- és cipőipari ágazatok érintő dokumentumokon kívül a ruházati védőeszköz szabványok köréhez tartozik még kb. 65 db termék-, vagy olyan vizsgálati szabvány, amely egyben termékre vonatkozó előírást is tartalmaz: ezek speciális ruházati cikkek (beleértve a sportban használtakat is) és kiegészítők, az általánoshoz képest extrém felhasználási körülményekhez. A teljes szabványkörhöz tartozó dokumentumok letölthetők az MSZT honlapjáról az alábbi címen: http://www.mszt.hu/standardsearch/ics_filter.asp?ics1= 13&ics2=340&ics3=&fullics=13.340 9.3.2. Szakmát érintő szabványok a jogilag nem szabályozott területen A jogilag szabályozott egyéni védőeszköz terület „bőségéhez” képest a szakmai termékekre (készbőr, készszőrme, lábbeli, bőrruha, bőrkesztyű, bőrdíszmű, stb.) vonatkozó európai és nemzetközi, a hivatalos elnevezésükkel teljesítmény-követelményeket tartalmazó (magyarul termékszabvány jellegű) dokumentumok száma elenyésző. Adódik ez abból a megfontolásból, hogy az európai szabványosítás elsősorban az élet-, az egészség, a testi épség, a környezet- és a vagyonvédelemmel, a biztonsággal kapcsolatos termékek körére kívánta megalkotni a harmonizálandó szabványokat, vagyis elsősorban a jogilag szabályozott kört érintően. Márpedig szakmánk termékei elsősorban divatcikkek, s ebbe a körbe nem tartoznak. Ez a helyzet természetesen nem jelenti azt, hogy a jogilag nem szabályozott területen nem folyik európai és nemzetközi szabványosítási tevékenység. Sőt, nagyon is intenzív folyik, csak mivel jóval később indult, s logikusan alulról építkezik, ezért még nem jutott el a teljesítmény-követelmények, azaz a termékszabványok szintjéig. Az alulról építkezés alatt azt kell érteni, hogy először az illető termékkel kapcsolatos fogalmakat, megnevezéseket, jelöléseket és méretezéseket, majd pedig a vizsgálandó paramétereket, azok módszereit, a vizsgálatokkal kapcsolatos körülményeket kell meghatározni, egységesíteni és szabványosítani, s csak aztán célszerű sort keríteni a teljesítmény-követelményekre. 42

Ennek megfelelően mind a készbőr, mind pedig a lábbeli vonalon a munkák még többnyire a vizsgálati módszerek fázisában tartanak, s a termékszabványokig még alig jutottak el. Ezért a Magyarországon jelenleg alkalmazott, a 3. táblázatban felsorolt termék-, s a fontosságukat tekintve itt felsorolt egyéb szabványok között alig található EN szabvány, azok többnyire még fenntartott vagy nemrégiben korszerűsített nemzeti, vagy a nemzeti állományból visszavont, de szükséges műszaki szabályozó szerepük miatt a szakmai szabványállományban megtartott, részben korszerűsített dokumentumok. (A szabványszám mellett szerepeltetett „V” jelzés arra utal, hogy a szabvány visszavonásra került, de – mint ilyen – szükség esetén alkalmazható.) 3. táblázat EN 13336:2004 EN ISO 11646:1998 MSZ 5421-1…5:1977 MSZ 5460-1…4:1993 BCBSZ 17:2004 BCBSZ 37:2004 BCBSZ 21:1996 MSZ 5401-1…5:1981 (V) MSZ 5468-1…4:1982 (V) MSZ 868-1…4:1980 (V) BCBSZ 75:1996 BCBSZ 77:1996 BCBSZ 64:1996 BCBSZ 71:1996 BCBSZ 72-1…5:1996 BCBSZ 84:1996 BCBSZ 38:1996 BCBSZ 54:1996 BCBSZ 49:2004 MSZ 3368:2002

Bútorbőr Készbőr területmérése Bőripari terminológia Készbőrhibák fogalommeghatározásai Lábbelifelsőbőrök Lábbeli bélésbőrök Lábbeli talpkruponbőr marhabőrből Ruházati bőrök Kesztyűbőrök Műszaki bőrök Poliuretán bázisú lábbeli felsőrész műbőrök PVC fedésű felsőrész műbőrök Szintetikus bélésbőrök Cipőipari textilfelsőrészanyagok Cipőipari textilbélések Foglalótalpbélések Talpbélés rostműbőr Műanyag cipősarok Lábbeli talp- és saroklemezek, formatalpak Lábbelik fogalommeghatározásai* A cipők méretszámozása és méretjelölése a Mondopoint MSZ ISO 9407:1992 rendszerben MSZ 3370-1…3:1979 (V) Lábbeli méretszámozása MSZ 3335-1…2:1979 (V) Cipőipari lábméretek MSZ 3355-1…5:1990 (V) Cipőipari kapták BCBSZ 41-1…10:1996 Lábbelikapták szerkesztése BCBSZ 14277:2004 Lábbelik minősítése szemrevételezéssel *

A szabvány jelentőségét növeli, hogy a lábbelik címkézésére vonatkozó, a 94/11 EGK irányelvet honosító 4/1998. (I. 6.) IKIM rendelet az elnevezések használatában e szabvány fogalommeghatározásaira hivatkozik 43

MSZ K 1002:1992 MSZ 3367:2002

Katonai bakancs általános követelményei Lábbelik

9.3.3. Vizsgálati módszerekre vonatkozó szabványok A vizsgálati módszerek vonatkozásában mindhárom fő szakmai terület (bőr, lábbeli védőeszközök) nagy változásokon, bővülésen megy át. Ezek részben a korábbi módszerek megújított vagy korszerűsített változatai, nagyobb részben viszont kifejezetten új vizsgálati módszerek. Ennek megfelelően korábbi hazai módszereink csak kisebb részben azonosak azokkal. Egy további rész némi módosítással fedi az európai szabványokat, míg a legjelentősebb részarányt a számunkra teljesen új szabványok képezik. A 4. táblázat bemutatja, hogy a négy fő CEN munkabizottság területét érintően hány hatályos szabvány van már érvényben, mennyi a fejlesztéskipróbálás alatt lévő dokumentumok száma, s ezeket kb. mennyi hazai vizsgálati szabvány egészít még ki. 4. táblázat Munkabiztossági terület CEN/TC 289 CEN/TC 309 CEN/TC 161 CEN/TC 162

Bőr Lábbeli Lábvédők Védőruházat

Vizsgálati/termékszabványok száma További maKözzétett Fejlesztés alatt gyar szabvány 45/1 10/2* 19/16 50 9/8** 17/15 3/9*** 2/5*** 38/84*** 12/30*** -

* Termékszabvány ruházati bőrre és autóülés bőrre. ** Teljesítmény-követelmények (termékszabványok) lábbeli felsőrészre, járótalpra, foglalótalpbélésre, bélésre és fedőtalpbélésre, sarokra és járófoltra, lágyékmerevítőkre, kéregre és orrmerevítőre, kellékekre *** A termékszabványok többnyire tartalmazzák a vonatkozó vizsgálati módszereket.

9.4. Fejlesztési irányok, várható változások a szabványosításban Az egyik szembeötlő fejlesztési irány a 4. táblázat fejlesztés alatt álló lábbeli területénél szereplő 8 termékszabvány jellegű dokumentum. Vagyis pár éven belül rendelkezni fogunk – ha nem is a jogilag szabályozott területen – iránymutató mérőszámokkal a lábbelihez felhasznált különböző alkatrészek általában elvárható minőségi paramétereire vonatkozóan, azok anyagainak figyelembevétele nélkül. Vagyis e téren is olyan termékszabvány dokumentumok születnek majd, mint amilyen a szakmai használatú lábbelikre vonatkozó MSZ 44

EN 344, ahol semmiféle kitétel nincs arra vonatkozólag, hogy a lábbeli milyen anyagokból készüljön, csak az elvárható paramétert adják meg, amely amúgy is behatárolja a felhasználható anyagok körét. A 4. táblázat vizsgálati módszerekre vonatkozó adatait – és magukat a kész, ill. a fejlesztés alatt lévő szabványokat megtekintve – nem lehet nem arra a következtetésre jutni, hogy hamarosan a vizsgálható tulajdonságok köre jóval bővebb lesz, mint a mi korábbi, agyonszabványosított világunkban a hasonló területen volt. Ez mindnyájunk (forgalmazók, gyártók, vizsgálóintézetek) részére nagy kihívást jelent majd, hiszen e módszereket Magyarországon is meg kell ismerni, meg kell valósítani (megvásárolni vagy kifejleszteni a vizsgáló berendezéseket), s alkalmazásba kell venni a mindennapos, a jövőben nem csupán belterjes gazdasági kapcsolatainkban. E téren igen nagy a lemaradásunk. Az egyéni védőeszközök körében értelemszerűen, de az egyéb szakmai divatcikkek terén is egyértelműen megfigyelhető, hogy a tartósságot, esztétikumot és részben a kényelmet jellemző paraméterek jelentősen háttérbe szorulnak a biztonságra, az egészség- és környezetvédelemre jellemző paraméterek, jellemzők mögött. Ez a szakmai termékeket is érintő európai direktívákból* következik. Ennek megfelelően a szabványosításra kerülő vizsgálati módszerek egyre nagyobb köre foglalkozik az ún. károsanyag (ártalmas kísérőanyag) vizsgálatokkal, az emberi egészségre veszélyt jelentő anyagok kimutatásával és menynyiségi meghatározásával. Ezekre a vizsgálatokra direktívák épülnek, valamint különböző védjegyek, megkülönböztető minőség-jelzések, kevésbé termékszabvány jellegű dokumentumok. Néhány ilyen létező szakmai előírás-rendszer: Németországban a GS (Geprüfte Sicherheit), az SG (Schadstoff-geprüft) – mindkettőt a PFI (Prüfund Forschungsinstitut, Pirmasens) működteti, a Tox-Proof (TÜV Rheinland Köln), a textilfeldolgozási vertikumban a már említett Öko-Tex rendszer, sőt már létezik bizottsági döntés (1999/179) a lábbelik öko-címkézésére is. Az öko-címkét azok a lábbelik nyerhetik el, amelyek esetében − meghatározott ártalmas anyagok (Cr/VI/, As, Cd, Pb, Hg, formaldehid, PCP /sói és észterei/, a tiltott aromás aminok) legfeljebb határérték alatt vannak jelen; * Néhány fontosabb, a vonatkozó direktívák közül: általános termékbiztonság – 92/59/EGK; hulladékok és veszélyes hulladékok – 75/442/EGK és 91/689/EGK; csomagolási hulladékok – 94/62/EGK; bizonyos veszélyes anyagok forgalomba hozatalának és használatának szabályozása – 76/769/EGK (és ennek 19. módosítása az azoszínezékekre vonatkozóan – 2001/61/EK; illékony szerves vegyületek (VOC) emissziója – 99/13/EK; a munkások védelme a munkahelyi vegyi, fizikai és biológiai hatásokkal szemben – 80/1107/EGK; PCP kibocsátások – 91/173/EGK; 45

−

a lábbeli és a hozzá felhasznált anyagok (főleg bőr) gyártása során kibocsátott szerves anyagok (VOC), hulladék és szennyvíz bizonyos limitált értéket nem halad meg; − a csomagolóanyagra vonatkozó újrahasznosítási követelmények, továbbá − különböző, a lábbeli egészére, felső- és alsórészére vonatkozó funkcionális kritériumok (talpfelerősítés, hajtogatás- és kopásállóság, továbbszakítás, színtartóság, vízállóság, stb.) teljesülnek. Az Öko-Tex és az SG rendszer kritériumai a felhasznált anyagféleségek által tartalmazott ártalmas komponensek tekintetében még mélyebbre mennek, igaz, a lábbeli öko-címkééhez hasonló funkcionális paramétereket nem, vagy csak kisebb mértékben tartalmaznak. Meg kell még említeni az EU fejlesztés alatt álló, s hamarosan megvalósuló új vegyszerpolitikáját, a REACH rendszert*, amely a vegyszerek forgalomba hozatalát előzetes toxikológiai vizsgálatokhoz köti. A bevezetésre kerülő rendszernek a nyilvánvaló pozitív következményei mellett számos negatív is kísérője lesz. Egyik várható következmény a károsanyag vizsgálatok körének és mélységének fokozódása lesz. *

*

*

A bőr-, cipő- és bőrfeldolgozóiparban folyó hazai szabványosítási tevékenységet a BIMEO Vizsgáló és Kutató-fejlesztő Kft. koordinálja, s a szervezet – vizsgálati és notifikációs feladataiból adódóan – követi nyomon a nemzetközi szabványosítási tevékenységet is. Anyagi lehetőségei függvényében a CENben tag MSZT képviseletében részt vesz a munkabizottságok ülésein, véleményezi a szabványtervezeteket. A szabványosítási eseményekről folyamatosan információkat közöl a szakai folyóirat, a „Bőr- és Cipőtechnika, -piac” „Minőség” rovatában. Kérdések, információk igénye esetén szívesen áll az érdeklődők rendelkezésére. Néhány, szabványosítással kapcsolatos információs forrás és elérhetőség: Magyar Szabványügyi Testület: www.mszt.hu BIMEO Kft.: www.bimeo.hu Bőr- és Cipőtechnika, -piac: www.bimeo.hu/bor-cipo Nemzeti Akkreditáló Testület: www.nat.hu CEN (The European Committee for Standardization): www.cenorm.be ISO (International Organization for Standartization): www.iso.ch BSI (British Standards Institute): www.bsi-global.com *

Bővebben erről a www.bimeo.hu/bor-cipo/040103.htm, www.bimeo.hu/bor-cipo/040404.htm és a www.bimeo.hu/bor-cipo/040406.htm oldalon olvasható. 46

DIN (Deutsches Institut für Normung e.V.): www2.din.de ANSI (American National Standard Institute): www.ansi.org Szabványügyi Közlöny: www.mszt.hu/text/kozlony.htm MSZT Szabványkatalógus: www.mszt.hu/standardsearch/index.asp MSZT WEB Áruház: www.mszt.hu/webaruhazbelep.htm

10. A terméktanúsítás rendje A címben megjelölt téma ismertetését megelőzően szólni kell a korábban alkalmazott minőségtanúsításról annak érekében, hogy az Európai Unióba való belépésünket követően e területen is világosan érzékelhessük a megváltozott hangsúlyokat. A rendszerváltást megelőzően vitt gazdasági és szabályozási rendben a minőségtanúsításnak fontos szerepe volt. Létezett egy ún. általános minőségtanúsítási kötelezettség, amely azt jelentette, hogy minden forgalomba hozott termék (szolgáltatás) esetében meghatározott módon tanúsítani kellett, hogy az megfelel a rá vonatkozó előírásoknak A tanúsításnak a termék felhasználás szempontjából lényeges összes tulajdonságára kellett vonatkoznia, s érdeminek kellett lennie. Ez az előírás a szabványosításról szóló fejezetben (9. fejezet) kifejtett, a szabványok kötelező alkalmazására vonatkozó levezetéssel lényegében azt jelentette, hogy minden forgalomba hozott terméken gyártójának legalább a szabvány jelzetének feltüntetésével tanúsítania kellett a szabványnak való megfelelőséget. Létezhetett persze más, a szabványtól eltérő tanúsítási lehetőség is, de az a létező szabvány minőségi előírásaitól csak jobb irányban térhetett el, rosszabban nem. A minőségtanúsítással kapcsolatos előírások be nem tartását (elmulasztás, hamis minőségtanúsítás) a Btk. szankcionálta. A fenti rendhez szorosan kapcsolódott a forgalomba hozatalt megelőző vizsgáltatási kötelezettség, amely az új termékek döntő többségére kiterjedt. A mából visszatekintve ennek a rendnek egyes elemei ugyan szimpatikusnak tűnhetnek, de az már működtetése fénykorában is világossá vált, hogy az előírásoknak teljes körűen érvényt szerezni nem lehet, a rendszer felpuhításai egyre nagyobb következetlenséget és öntörvényű rendezetlenséget szültek, megrendítette a szabványokban, a tanúsításban való általános bizalmat, arról nem s beszélve, hogy az áruforgalom egészében beszűkítette termékválasztékot, és a nyitott gazdaságú országban a folyamatosan növekvő importra való alkalmazhatatlansága miatt a rendszerben egyre nagyobb ellentmondások keletkeztek. 47

A piacgazdasági rendben más az általános jogszabályi háttér, s általános minőségtanúsítási kötelezettség sem létezik. A korábbihoz képest módosult tartalmú, ill. új jogszabályok határozzák meg a gyártók és forgalmazók szavatossági és garanciális kötelezettségeit (Ptk.), termékhiba esetén a vétkességtől független, objektív gyártói felelősséget (termékfelelősségi törvény), a termékbiztonsági követelmények megvalósításáért viselt felelősséget (termékbiztonsági törvény), a fogyasztóvédelmi előírásokat (fogyasztóvédelmi törvény), s a termékbiztonsághoz kapcsolódóan különböző jogszabályok meghatározzák azt a termékkört is, amelyek esetében kötelező a megfelelőség tanúsítása. (Nem a minőségé, hanem a megfelelőségé!) Ezek általában az új közelítésű direktívák hatálya alá tartozó termékek (szakmánk esetében az egyéni védőeszköznek minősülő lábbelik, kesztyűk és ruházati cikkek, s bizonyos értelemben az ortopéd lábbelik). A vonatkozó jogszabályok határozzák meg az egyes termékek esetén szükséges megfelelőség-tanúsítás tartalmát, megjelölve az érintett harmonizált szabványt, az eljárási rendet, s külön előírások vonatkoznak azon a szervezetek működési rendjére, amelyek a megfelelőség-tanúsítási eljárásokban, ill. a hozzá kapcsolódó felügyeleti ellenőrzésekben szerepet vállalhatnak. Ezt a rendet egészítik ki az önkéntes terméktanúsítási rendszerek, amelyek esetében jogszabály ugyan nem követeli ki a megfelelőség tanúsítását, de valamely gazdasági-kereskedelmi vagy egyéb szempont miatt előnyösek látszik az illető terméket – önkéntesen – megfelelőség-tanúsítással elláttatni, az előzőekben említetthez hasonló rend szerint. Néhány, a továbbiakban gyakran használt fogalmat célszerű egyértelműsíteni. A megfelelőség tanúsításán azt értjük, hogy egy független szervezet ésszerű megalapozottsággal igazolja, miszerint a szabályszerűen azonosított termék (eljárás vagy szolgáltatás) megfelel bizonyos szabványnak, vagy a vonatkozó egyéb normatív dokumentumnak. A megfelelőségi nyilatkozatot (egyéni védőeszközök esetében az EK-megfelelőségi nyilatkozatot) a gyártó vagy képviselője állítja ki, amelyben saját felelősségére kijelenti, hogy a termék (eljárás vagy szolgáltatás) megfelel bizonyos szabványnak, vagy a vonatkozó egyéb normatív dokumentumnak. A megfelelőségi tanúsítvány (egyéni védőeszközök esetében EK típustanúsítvány) a tanúsítási rendszer szabályai szerint kibocsátott dokumentum, amely igazolja, hogy ésszerű megalapozottsággal elvárható, hogy a szabályszerűen azonosított termék (eljárás vagy szolgáltatás) megfelel bizonyos szabványnak, vagy a vonatkozó egyéb normatív dokumentumnak. A terméken elhelyezett megfelelőségi jel a tanúsítási rendszer szabályai szerint kibocsátott vagy alkalmazott védett jel, amely igazolja, hogy ésszerű megalapozottsággal elvárható, hogy a szabályszerűen azonosított termék (eljárás vagy szolgáltatás) megfelel bizonyos szabványnak, vagy a vonatkozó egyéb normatív dokumentumnak. A harmonizált eljárásokkal összhangban 48

készült és forgalomba hozott terméken a CE jelölés (egyéni védőeszközök esetében EK jelölés) azt igazolja, hogy az így megjelölt termék megfelel (konform) az Európai Unióban érvényes biztonsági követelményeknek.

10.1. Terméktanúsítási rend a jogilag szabályozott területeken A jogilag szabályozott területen az alapvető biztonsági és egészségvédelmi követelmények teljesülését az alábbi általános szabályozási háttérrel biztosítják: − a vonatkozó európai irányelvek (és az ezeknek megfelelően harmonizált tagországi jogszabályok) a forgalomba hozatal és a felhasználás követelményeiről; − a biztonsági követelményeket előíró egységesített műszaki szabványok (a harmonizált EN szabványok); − a vizsgáló, tanúsító és ellenőrző szervezetekkel szembeni személyi és tárgyi követelményeket előíró dokumentumok (EN ISO/IEC 17025, EN 45004, EN 45011 szabványok); − az irányítási rendszerekre (minőség-, környezetvédelmi, munka- egészségés balesetvédelmi, információbiztonsági, stb.) vonatkozó szabványok (pl. EN ISO 9001, ISO 14001, OHSAS 18001); − a megfelelőség megállapítását célzó kötelező termékvizsgálatokra vonatkozó modulrendszer. A szabályozási háttér lényeges eleme még a termékfelelősség elve és a rá vonatkozó törvényi szabályozás (85/374/EGK direktíva és az 1993. évi X. törvény), amelynek rövid lényege, hogy a termékbiztonsági követelmények megvalósításáért – a technika mindenkori állásának figyelembevételével – alapvetően a gyártó felelős. (Természetesen a termékbiztonsági követelményeket minden, a gyártási-értékesítési-felhasználási láncban résztvevő együttműködő partnernek teljesítenie kell.) Az európai irányelvekkel és a harmonizált eljárásokkal összhangban gyártott és forgalomba hozott termékeken el kell helyezni a megfelelőséget igazoló CE jelölést (egyéni védőeszközök esetében EK jelölést). A CE az európai irányelvekkel való konformitás jelölése. A jelölés nem egy tanúsítvány, hanem csupán a gyártó azon nyilatkozata, hogy a termék a rá vonatkozó biztonsági követelményeknek megfelel. Ebből következően a CE jelölés csak az ún. új közelítésű direktívák hatálya alá tartozó termékeken helyezhető el: szakmánk divatcikknek minősülő termékein nem. A megfelelőség tanúsítását az érintett termékek egy részénél elégséges a gyártónak igazolnia, míg a termékek nagyobb része esetében az igazolást egy független, harmadik szervnek kell kiadnia. Az ilyen független vizsgáló, tanúsító és/vagy ellenőrző szervezeteknek a tevékenységükre vonatkozó egységes 49

európai követelményeket ki kell elégíteniük. A tagországok illetékes hatóságai egy kijelölési eljárás keretében meggyőződnek a szervezet adott feladatra való alkalmasságáról, majd azt bejelentik az EU Bizottságának, ahol azt nyílvántartásba veszik, s kiadják a szervezet regisztrációs számát. Ezek az ún. bejelentett (notifikált) szervezetek. Egy-egy adott szakterületen az azonos feladatkörben működő notifikált szervezetek egyenrangúak, s az általuk kiadott tanúsítványokat (egyéni védőeszközök esetén EK típustanúsítványokat) nemcsak a kiadó országban, hanem az EU többi tagországában is elfogadják. A kereskedelem akadályainak leküzdésében a tanúsítványok kölcsönös elfogadása egy igen fontos elem az EU-ban. A konkrét termék megfelelőség-tanúsítását is leíró jogszabály meghatározza, hogy a megfelelőség megállapítását, a forgalomba hozatalt (esetenként a felügyeleti eljárásokat) mely „modulnak” megfelelően kell végezni. A modulok meghatározzák, hogy a termék és gyártásának megfelelőségét milyen, s ki által végzendő megfelelőség-értékelési eljárásnak kell alávetni a forgalomba hozatal előtt, s a forgalmazás menetében. Biztonsági szempontból igen preferált és összetett, nagyobb veszélyforrást jelentő termékek esetében ugyanis nem lehet elégséges a gyártó vagy a notifikált szervezet által kiadott tanúsítvány, hanem a gyártó minőségirányítási rendszere alkalmasságának bemutatása is követelmény, mert csak ez nyújthat garanciát arra, hogy az adott termék minden egyes darabját a gyártó azonos minőségi színvonalon, a típusvizsgálatra beadott és elfogadott mintadarabbal azonos színvonalon képes elkészíteni. A modulokat A (Aa), B, C, D, E, F, G és H betűjellel jelölik. Néhány modul követelményei az alábbiak: „A” modul: a gyártónak a termékre vonatkozóan rendelkeznie kell műszaki dokumentációval és a megfelelőséget igazoló dokumentumokkal. EK megfelelőségi nyilatkozatot tesz, s a terméken elhelyezi az EK jelölést. „B” modul: a gyártó a műszaki dokumentációt és a terméket típusvizsgálatra benyújtja a bejelentett (notifikált) szervezetnek, amely vizsgálja a követelményeknek való megfelelőséget. Kiadja az EK típustanúsítványt. A gyártó EK megfelelőségi nyilatkozatot tesz, s a terméken elhelyezi az EK jelölést, abban feltünteti a tanúsítványt kiadó szervezet számát. „C” modul: B modul kiegészítve azzal, hogy bejelentett ellenőrző szervezet a típustanúsítvány kiadását megelőzően vizsgálja és jóváhagyja az adott termék végtermékellenőrzésére is kiterjedő gyártási rendszerének megfelelőségét, sőt azt és a terméket is időszakonként, véletlenszerűen ellenőrzi. „D” modul: C modul azzal a különbséggel, hogy a gyártónak minőségirányítási rendszert (pl. ISO 9001) kell működtetnie.

50

10.2. Terméktanúsítás a szakma által gyártott egyéni védőeszközök esetében Az egyéni védőeszközökre az EU-ban a 89/686/EGK direktíva vonatkozik. Ennek harmonizációja a 2/2002. (II. 7.) SzCsM rendelet. Ez meghatározza az egyéni védőeszközök kategóriáit, az azokhoz tartozó modulokat (nem betűjellel, hanem konkrét leírással), egyértelműsíti a gyártó, a tanúsító és az ellenőrző szervezet feladatait a forgalomba hozatalt megelőzően és a forgalmazás során, rögzíti a védőeszközök alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelményeit, leírja a gyártói műszaki dokumentáció és a CE-jel tartalmi és formai követelményeit, s mintát ad az EK megfelelőségi nyilatkozat, valamint az EK típustanúsítvány tartalmára. A jogszabályban leírtaknak megfelelően az e területen korábban hatósági jogkört betöltően eljárt Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) szerepe megváltozott. Mint szakterületi illetékes a vonatkozó rendelkezéseknek megfelelőn eljárva lefolytatta a BIMEO Vizsgáló és Kutatófejlesztő Kft-ben létrejött elkülönült szervezetek kijelölési eljárását, s ezt bejelentette az EU Bizottságának. (Hasonló eljárást folytatott, ill. folytat le további, más szakterületeken működő hazai szervezetek – Innovatext Rt., Mádi és Társa Műszaki, Biztonságtechnikai Szolgáltató Kft. – esetében is.) Ezáltal a BIMEO Kft. megfelelő szervezetei notifikálásra kerültek az Európai Unióban. A BIMEO notifikációs száma 1524. A BIMEO-ban létrejött szervezetek: BIMEO Kft. Vizsgálólaboratórium BIMEO Kft. Tanúsítóhely BIMEO Kft. Ellenőrzőhely. A három szervezet egymástól függetlenül, a megfelelő, kidolgozott szabályozásnak megfelelően végzi az egymástól elkülönített tevékenységeket, amelyről a BIMEO honlapján (www.bimeo.hu) teljes körű információ kapható. A korábban ismertetetteknek megfelelően az 1. kategóriába sorolt egyéni védőeszközök esetében nem kötelező EK típustanúsítvány léte a forgalomba hozatalhoz („A” modullal forgalmazhatók). A 2. kategóriájú egyéni védőeszközök esetében a legalább a „B” modul követelményeit teljesíteni kell, míg az életveszély, tartós, maradó egészségkárosítás ellen védő ún. 3. kategóriájú védőeszközök esetében már a „C” vagy „D” modulnak megfelelő forgalomba hozatal és forgalmazás a kötelező minimum feltétel. A bejelentett (notifikált) szervezetnek információs kötelezettségei is vannak. Ennek keretében nyilvánosságra kell hoznia a kiadott EK típustanúsítványokat (honlapján felteszi az Internetre, bejelenti az EU Bizottság felé információs kötelezettséggel bíró OMMF-nek, amely szervezet azt bejelenti Brüsz51

szelbe, s a másik 24 tagország megfelelő szervének). Információs kötelezettsége arra is kiterjed, hogy ha bármely okból a kiadott EK típustanúsítványt fel kell függesztenie, vagy vissza kell vonnia, hasonló bejelentésekkel kell élnie a fentiek, továbbá a kereskedelmi/fogyasztói forgalommal ellenőrzéseket folytató Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség (FVF) felé. Az egyéni védőeszközök területén egyébként a piacfelügyeleti ellenőrzéseket a jövőben a munkahelyi ellenőrzések során az OMMF, a fogyasztói forgalmazás területén pedig az FVF látja el. Mivel az OMMF bejelentési kötelezettsége mellett az FVF is részt vesz egy, egész Európában működtetett ún. RAPEX információs rendszerben, ezáltal más tagországban is csökkenthetővé válik az esetleges hibás termék forgalmazásából adódó veszély. Kapcsolódó információs források: BIMEO Kft. honlap: www.bimeo.hu OMMF honlap: www.ommf.hu 2/2002. (II. 7.) rendelet: www.bimeo.hu/2_2002.htm A rendeletnek megfelelő eljárási rend bemutatója: www.bimeo.hu/040818.ppt A BIMEO Kft. Tanúsítóhely eljárási szabályzata: www.bimeo.hu/tanszab_1.htm A BIMEO Kft. Ellenőrző eljárási szabályzata: www.bimeo.hu/ellen_1.htm Tanúsított egyéni védőeszközök jegyzéke: www.bimeo.hu/tan_term_1.htm

10.3. Terméktanúsítás a jogilag nem szabályozott szakmai termékeknél Mint ahogy az az előző ismertetésekből kiviláglott, e termékek területén az új közelítésű direktívákéhoz hasonló jogszabályi kötöttségek nem állnak fenn, általános terméktanúsítási kötelezettség sem létezik. A jogilag nem szabályozott körbe nem tartozó termékek forgalomba hozatalt megelőző vizsgáltatási kötelezettsége is megszűnt Magyarországon. Ugyanakkor természetesen létezhetnek (s léteznek is) piaci elhatározásból működő önkéntes terméktanúsítási rendszerek, továbbá a tanúsítás nélküli termékek forgalmazásra is vonatkoznak jogszabályi kötöttségek. (Részletesebben lásd a 11. fejezetben.) Az önkéntes terméktanúsítási rendszerek közé sorolhatók a 10.4. fejezetben felsorolt példák (GS-rendszer, SG-rendszer, Öko-Tex rendszer, Lábbeli öko-címke, stb.). A szakmában Magyarországon az ilyen rendszerek nem elterjedtek, az ehhez szükséges vállalkozói és felhasználói kör és igényszint még nem kellően kifejlett. Valószínűleg ennek a következménye, hogy az általános használatú lábbelikre kidolgozott hasonló rendszer, a „BIMEOKERMI tanúsító védjegy” sem tudott elterjedni. Terméktanúsításra természetesen felhasználhatók a létező termékszabványok is, de meg kell állapítani, hogy a jogilag nem szabályozott területek termékei esetén az ilyen jellegű megfelelőség-tanúsításban a gyártók (és az el52

adók) nem látnak piaci előnyt (ezért nem adnak tanúsítást), a vevők pedig az esetleges tanúsításokban nem érzékelnek fokozott megbízhatóságot és ennek révén elérhető piaci előnyöket (ezért még nem is igényelnek ilyet). A hasonló gyakorlat vélhetően a kevésbé fejlett piacgazdaságokra jellemző. A minden termékre érvényes, forgalomba hozatallal és forgalmazással kapcsolatos szabályozás két fő elemét a Polgári Törvénykönyv (1959. évi IV. törvény) és a fogyasztóvédelmi törvény (1997. évi CLV törvény) vonatkozó előírásai képezik. Ezekkel a következő, 11. fejezet foglalkozik.

11. Fogyasztóvédelem az EU-ban, termékforgalmazás és reklamáció Az Európai Unió ún. négy szabadságelve a személyek, áruk, szolgáltatások és a tőke szabad áramlása. Az áruk és a szolgáltatások szabad mozgása csak a fogyasztók érdekeinek magas fokú védelme mellett valósulhat meg: alapfeltétel a fogyasztók biztonságát érintő egyenlőtlenségek csökkentése, kiküszöbölése, a minőség garanciája. Az ENSZ Fogyasztói Érdekvédelmi Alapokmánya kijelenti, hogy „A fogyasztónak joga van a biztonsághoz, az életre és egészségre veszélyes árucikkek és szolgáltatások elleni védelemhez.”

11.1. Fogyasztóvédelmi jogok az EU-ban Az Európai Unióban (korábban EGK) a fogyasztóvédelmi alapjogok deklarálása 1975-re datálódik, és hosszú fejlődésen ment át. A magas szintű fogyasztóvédelem 1992-ben, a Maastrichti Szerződésben került megfogalmazásra, amelyet az 1997-es Amszterdami Szerződés megerősített, új elemekkel bővített. A szerződés 153. §-a szerint „A Közösség – a magas színvonalú fogyasztóvédelem biztosítása és a fogyasztók érdekeinek támogatása érdekében – közreműködik a fogyasztók egészségének, biztonságának és gazdasági érdekeinek védelmében, valamint támogatja jogukat a tájékoztatáshoz, az oktatáshoz és érdekeik megvédése céljából a fogyasztói önszerveződéshez”. Vagyis a fogyasztói alapjogok az alábbiak: − az élethez, egészséghez, biztonsághoz való jog; − a vagyoni érdekek védelméhez való jog; − a tájékoztatáshoz, oktatáshoz és az információhoz való jutás joga; − a jogérvényesítéshez való jog; − az önszerveződéshez való jog. 53

A 2002-2006. közötti évekre az Európai Unióban meghatározott fogyasztóvédelmi stratégia három fő célkitűzése: a/ az egységes, magas szintű fogyasztóvédelem; b/ a fogyasztóvédelmi jogszabályok hatékony végrehajtása; c/ a fogyasztóvédelmi szervezetek bevonása az uniós politikákba. (A stratégia részletei a www.bimeo.hu/bor-cipo/2003/030704.htm#2 lapon olvashatók.) A három cél elérése révén kívánják a fogyasztói szempontokat integrálni minden egyéb uniós politikába, az egységes belső piac (melynek a most csatlakozott 10 ország is része) előnyeinek maximális kihasználása érdekében. Ezen célok érvényesítését szolgálja a jogszabályi környezet, amely meghatározza a vállalkozások mozgásterét.

11.2. A fogyasztóvédelem jogszabályi környezete A fogyasztóvédelem jogszabályi környezetének mindenkor fontos meghatározója a Ptk. (1959. évi IV. törvény), valamint a Btk. (1979. évi IV. törvény), amelyek a témakörrel közvetlenül és közvetve kapcsolatos szabályokat tartalmaznak. A társulásra történő felkészülés időszakában – a vonatkozó direktívák harmonizálása keretében – a következő fő törvények és rendeletek születtek: − a termékfelelősségről szóló 1993. évi X. törvény, amelyre hivatkozva a fogyasztó közvetlenül a gyártóval szemben érvényesítheti a hibás termék által okozott kárát; − az élelmiszerekről szóló 1995. évi XC. törvény határozza meg az élelmiszere forgalmazásának, az előállítás és forgalmazás ellenőrzésének, a fogyasztói tájékoztatás és címkézés szabályait, az ellenőrző hatóságok feladatait és eljárásait; − a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény, amely a fogyasztók megtévesztésének és tisztességtelen befolyásolásának tilalmait részletezi; − a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény a pénzügyi szolgáltatások (pl. fogyasztói hitel) igénybevételének szabályait állapítja meg; − a gazdasági reklámtevékenységről szóló 1997. évi LVIII. törvény szabályozza a megengedett és tiltott reklámok körét; − a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény átfogóan szabályozza a fogyasztói érdekek védelmét szolgáló szabályokat és intézményrendszereket; − az 1997. év CXLIX. törvény bevezette a Ptk-ba a fogyasztóval kötött tisztességtelen szerződések feltételeit; − a 44/1998. (III. 1.) Korm. rendelet a házaló kereskedés feltételeit határozza meg; 54

−

− − − − − −

a 79/1998. V. 8.) Korm. rendelet harmonizálta az általános termékbiztonságról szóló EGK irányelvet. Ez határozza meg az áruk és szolgáltatások biztonságának feltételeit és a teljesítésük ellenőrzését szolgáló piacfelügyeleti eljárásokat; a 89/1998. (V. 8.) Korm. rendelet szabályozza az Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség (FVF) és a területi felügyelőségek eljárásait, a bírságok felhasználásának szabályait; a 17/1999. (II. 5.) Korm. rendelet tartalmazza a távollévők között kötendő szerződések (távértékesítés, áruküldő szolgáltatás) feltételeit; a 2000. évi XXV. törvény foglalja össze a vegyipari termékek esetében fennálló alapvető biztonsági követelményeket; a 7/2001. (III. 29.) GM rendelet határozza meg a fogyasztói forgalomba került áruk és szolgáltatások árfeltüntetésének szabályait; a 2001. évi CVIII. törvény az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások feltételeit határozza meg; a 2002. évi XXXVI. törvény – több egyéb rendelkezés mellett – módosította a Ptk. szavatosságra és jótállásra vonatkozó rendelkezéseit.

11.3. A fogyasztóvédelmi törvény A törvény átfogó szabályozási szándékát jól demonstrálják fő fejezeteinek címei: 1. Általános és fogyasztói érdekvédelmet biztosító intézkedések 2. A fogyasztók életének, egészségének és biztonságának védelme 3. A fogyasztók vagyoni érdekeinek védelme 4. A fogyasztók tájékoztatása 5. A fogyasztók oktatása 6. A fogyasztói jogok érvényesítése 7. A fogyasztóvédelem állami intézményrendszere 8. A helyi önkormányzatok szerepe 9. Érdekképviseleti szervezetek 10. A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség és a területi felügyelőségek eljárása 11. Záró rendelkezések A törvény a 2. fejezetben – összhangban a 79/1998. V. 8.) Korm. rendelettel – kimondja, hogy forgalomba csak biztonságos áru hozható. Az áru biztonságosságáról a gyártó köteles gondoskodni. A forgalmazó nem hozhat forgalomba olyan árut, amelyről tudja vagy a rendelkezésére álló tájékoztatás vagy szakmai ismeret alapján tudnia kellene, hogy az áru nem biztonságos. A biztonsági szempont tehát meghatározóvá lépett elő korunk elvárásai között, s bizonyos értelemben „megelőzi” az általában vett minőséget is (lásd 55

még a szabványokról és a terméktanúsításról szóló 9. és 10. fejezetet). A termékek biztonságosságának kérdéseiről elsősorban a vonatkozó jogszabályok (direktívák) és a kapcsolódó harmonizált szabványok gondoskodnak. Ugyanakkor a fogyasztóvédelmi törvény szerint „Ha az áru biztonságosságát jogszabály vagy nemzeti szabvány nem határozza meg, az áru akkor minősül biztonságosnak, ha a fogyasztó életét, egészségét, testi épségét a rendeltetésszerű vagy az ésszerűen várható használat … időtartama alatt nem, vagy csak a rendeltetésszerű vagy ésszerűen várható használatával járó legkisebb mértékben veszélyezteti.” (4. § (1)) A biztonsággal kapcsolatos szempontokról való gondoskodás a gyártó kötelessége. „A gyártó köteles a forgalomba hozott áruval kapcsolatos kockázati tényezőket felmérni, és megtenni a megelőzésükhöz, illetve az elhárításukhoz szükséges intézkedéseket, így különösen: a) az árut azonosításra alkalmas jelöléssel ellátni; b) a forgalomba hozott áru biztonságosságát mintavétel útján rendszeresen ellenőrizni; c) az áru biztonságosságával kapcsolatos kifogásokat kivizsgálni; d) a forgalmazót az ellenőrzések megállapításairól tájékoztatni; e) az árut a forgalomból kivonni, illetve … visszahívni.” (4. § (4)) A fogyasztók tájékoztatására vonatkozó rész az egyik leglényegesebb, s szakmai szempontból meghatározó fejezet. A tájékoztatás célja, hogy az annak keretében szükséges címkézés, használati-kezelési útmutató, árfeltüntetés, csomagolás az áru vagy szolgáltatás természetére, minőségére, összetételére, származására, a használat szempontjából lényeges jellemzőire vonatkozóan hiteles információkkal szolgáljon. A fogyasztói forgalomba hozott áru csomagolásán vagy másutt, de az árutól elválaszthatatlanul elhelyezett címkén jól olvashatóan, magyar nyelven, közérthetően és egyértelműen meg kell adni az áru azonosításra alkalmas megnevezését, gyártójának vagy forgalmazójának nevét és címét (azonosításra alkalmas módon), származási helyének megjelölését, ha az áru nem az Európai Gazdasági Térségből származik. Az áru jellegétől és rendeltetésétől függően a címkének tartalmaznia kell az árura vonatkozó, külön jogszabályban meghatározott információkat is (pl. lábbelik esetén anyagösszetétel a 4/1998. (I. 6.) IKIM rendelet szerint). (Bővebben lásd: www.bimeo.hu/bor-cipo/2004/ 040912.htm) A megfelelőség-tanúsítási kötelezettség alá eső termékek esetében a vonatkozó jogszabály határozza meg a jelölési és tájékoztatási kötelezettségek tartalmát, míg azon termékek esetében, amelyekre külön jogszabály nem vonatkozik, a fogyasztóvédelmi törvény 10. §-ának vonatkozó, s értelemszerűen alkalmazandó előírásai a mérvadók. Meghatározott termékekhez (így lábbelihez, bőrruházathoz is) használati és kezelési útmutatót kell mellékelni, melyben a fogyasztókat magyar nyelven tájékoztatni kell (import áruk esetében az árukhoz csatolt idegen nyelvű útmu56

tatóval azonos tartalommal) az áru rendeltetésszerű használatának, felhasználásának, eltarthatóságának és kezelésének – vagyis rendeltetésszerű használatának – módjáról. Ebbe beleértendők az áru rendeltetésszerű használatára vonatkozó utasítások és feltételek, továbbá az áru minőségének megtartásához szükséges különleges tárolási, kezelési, ápolási stb. feltételek is. A gyártó kötelezettsége a fogyasztók tájékoztatására, valamint a csomagolásra vonatkozó szabályok megtartása a címkézés, a használati és kezelési útmutató, a megfelelőség-tanúsítás, valamint a csomagolás tekintetében, míg az árfeltüntetés a forgalmazó kötelessége. Azonban ha a gyártó a felsorolt tájékoztatási kötelezettségének nem tett eleget, akkor azt a forgalmazó köteles pótolni. Ezen túlmenően a forgalmazónak bizonyítási kötelezettsége is van (pl. vita esetén) arra vonatkozólag, hogy a szükséges tájékoztatást a fogyasztónak megadta. A fogyasztóvédelmi törvény részletesen rendelkezik arról, hogy az állami hatóságoknak – FVF és a területi felügyelőségek –, az önkormányzatoknak, a fogyasztóvédelmi civil szervezeteknek milyen feladataik és felelősségeik vannak a fogyasztóvédelmi jogszabályok betartásában, az ellenőrzésben, a fogyasztói érdekek érvényesítésében, továbbá hogy milyen szankciókkal számolhatnak a fogyasztóvédelmi jogszabályokat be nem tartó vállalkozások. A jogérvényesítési lehetőségek bővítése érdekében EU-beli mintára jöttek létre a Békéltető Testületek, amelyek fogyasztói vitarendező fórumok. Céljuk a hosszadalmas, költséges hatósági, bírósági fogyasztói jogviták gyors és költséghatékony rendezésének megkísérlése, bíróságon kívüli eljárás keretében. A Békéltető Testületek a területi gazdasági kamarák mellett működő független és pártatlan tagokból álló fórumok (tanácsok), amelyek munkájukat a fogyasztó kérelmére végzik. A tanács megpróbál egyezséget létrehozni a vitás felek között. Amennyiben ez nem jön létre, annak függvényében, hogy a vitás felek az eljárás elején tett alávetési nyilatkozatban hogyan nyilatkoztak, az eljárást követően kötelezést tartalmazó határozatot vagy kötelezést nem tartalmazó határozatot (ajánlást) hoznak. A kötelezést tartalmazó határozat vagy az ajánlás végrehajtását a tanácsot működtető kamara és a területileg illetékes fogyasztóvédelmi felügyelőség ellenőrzi. A kötelezést tartalmazó határozat vagy a létrejött egyezség be nem tartása esetén a bíróságtól kérhető a tanács határozatának végrehajtási záradékkal történő ellátása. Az ajánlás be nem tartása esetén – különösen ha az a fogyasztók széles körét érinti – a területileg illetékes fogyasztóvédelmi hatóság köteles azt nyilvánosságra hozni. A tanács határozata ellen fellebbezésnek nincs helye, annak csak megsemmisítését lehet kérni a bíróságtól. Fontos továbbá, hogy a tanács határozata nem szünteti meg a fogyasztó azon jogát, hogy igényét bírósági eljárás keretében érvényesítse. A fejlett piacgazdaságokban az ún. fogyasztóvédelmi ellenőrzések és eljárások napjainkban a fogyasztók anyagi érdekeinek védelmére irányulnak (a 57

fentebb ismertetett Békéltető Testületi eljárás is e körbe tartozik), míg a fogyasztók élet- és egészségvédelme érdekében mindig a hatóság, az állam által kijelölt közigazgatási szervezet (Magyarországon az FVF) piacfelügyeleti tevékenység keretében jár el. A piacfelügyeleti eljárás során a hatóság folyamatosan ellenőrzi, hogy a termékek megfelelnek-e a követelményeknek, elsősorban a biztonságosság keretében. A hatóság jogosult a vonatkozó jogszabály megsértésének súlyával arányban álló intézkedések meghozatalára (a forgalmazás feltételhez kötésére, a forgalomból történő kivonásra, visszavásárlási kötelezettség elrendelésére, elkobzásra és/vagy megsemmisítésre), különböző szankciók alkalmazására. A piacfelügyeleti ellenőrzések folyhatnak meghatározott terv szerint, vagy indulhatnak fogyasztói bejelentésekre, vizsgáló- vagy tanúsítóintézeti jelzésekre, más hatóságoktól, szervezetektől, médiától kapott tájékoztatás alapján, fogyasztói reklamációk során felismert veszélyek esetén, hazai és EU-beli központi nyilvántartási rendszerek (KPIR*, RAPEX**) jelzéseire. Az ellenőrzés nemcsak a forgalmazóra, hanem a gyártóra is kiterjedhet, intézkedéseket a hatóság utóbbinál is tehet. A nem megfelelő termékek forgalomból történő kivonása nyilvánosan is megjelenik, s a veszélyes termékekről szóló információkat a nemzetközi információs rendszerekbe is továbbítják. A szankciók között jelentős a bírságok szerepe, melyek között elsősorban a fogyasztóvédelmi, a szabálysértési, a reklámfelügyeleti és a végrehajtási bírság, továbbá élelmiszerek esetén a minőségvédelmi bírság említhető. (Bővebben lásd http://www.fvf.hu honlapon a Jogi kalauz és Bírságok címszó alatt.) A már említett szankciók sorát egészíti ki a vállalkozás adott tevékenységtől való eltiltása, az üzlet bezárása, a működési engedély visszavonása, a reklám eltávolításának, a veszélyes árukról széleskörű tájékoztatás előírása, stb.

11.4. Szavatosság, jótállás. Fogyasztói reklamációk intézése A 2002. évi XXXVI. törvény az EU-s jognak megfelelően módosította a Ptk. szavatossággal kapcsolatos szabályait, s ez szükségessé tette a fogyasztói reklamációk kezelésével kapcsolatos szabályok /49/2003. (VII. 30.) GKM rendelet/ módosítását is. Új rendelkezés vonatkozik a kötelező jótállás alá tartozó termékekre /151/2003. (IX. 23.) Korm. rendelet/ is. Mivel szakmánk termékei (főleg a lábbelik) esetében a szavatossági reklamációk hosszú évek óta jelentős értelmezési és egyéb, végrehajtási kérdéseket érintő viták tárgya, az alábbiakban a jogszabály-értelmezési kérdések mel*

Központi Piacfelügyeleti Információs Rendszer System of Rapid Exchange of Informations on Dangerous Producs – az EU piacfelügyeleti hatóságainak gyors információátadási rendszere a veszélyes termékekről 58 **

lett a reklamációk helyes kezelésének szabályairól is bővebben szólunk, s ismertetjük mindazon tudnivalókat, amelyeket a bolti eladóknak szóban, vagy írásos tájékoztatóban a vevők tudomására célszerű hozni. A fogyasztót a vásárláskor megilleti a szavatosság (Ptk 305-311. §). A szavatosság az eladó részére törvényi kötelezvény, amelyet nem szabad összetéveszteni a jótállással (garanciával), amely a szavatossági jogokon túl vállalt, meghatározott tartalmú önkéntes (vagy kötelezően vállalandó) kötelezettség a terméket eladó részéről. (Magyarországon a hivatkozott kormányrendelet a mellékletében felsorolt termékekre 1 éves kötelező jótállási időt határoz meg.) A termék szavatossága azt jelenti, hogy az árucikk a vásárlás időpontjában megfelel a jogszabályban vagy a szerződésben meghatározott tulajdonságoknak. Az árunak alkalmasnak kell lennie azokra a célokra, amire a hasonló dolgokat rendszerint használják, rendelkeznie kell a hasonló termékek esetében szokásos minőséggel, a reklámban, árucímkén, fogyasztói tájékoztatón erre vonatkozóan tett nyilvános kijelentésekkel, stb. Ugyanakkor a szavatosság nem terjed ki a termék azon hibáira, amelyeket az eladó a vásárláskor felhívja a vevő figyelmét. A szavatossági időtartamon belül szavatossági reklamáció nyújtható be, ha a termék rendeltetésszerű használat, ápolás, tárolás, stb. ellenére meghibásodik. A meghibásodás bejelentésekor a vevő lényegében azt állítja, hogy a meghibásodást eredményező ok már az eladáskor is benne volt a termékben, s azt nem valamilyen erőszakos külső behatás, vagy a nem rendeltetésszerű használat okozta. Ha ez bizonyítható, a vásárló reklamációja jogos. Ha azonban a termék rendeltetésszerű viselet mellett elhasználódik, az alapvetően nem jogos ok a reklamációra. A szavatossági időtartam 2003. július 1-től az eddigi 6 hónap helyett 2 évre növekedett. Ez az időtartam két részre tagozódik. Az eladást követő első hat hónapban bekövetkező meghibásodás esetén a törvény szerint automatikusan fel kell tételezni, hogy a hiba a termékben az eladáskor már benne volt. Ha ezzel az eladó nem ért egyet, neki kell bizonyítania, hogy a meghibásodás később, a vásárló valamely hibájából keletkezett. Amennyiben ezt bizonyítani nem akarja, vagy nem tudja, a reklamáció jogosnak minősül, s a vevő élhet a szavatossági jogai valamelyikével. A hetedik hónaptól

kezdve a kétéves időtartam végéig bejelentett reklamáció esetén ha az eladó nem ért egyet a vásárló reklamációjával, a vásárlónak kell bizonyítania, hogy a meghibásodás oka már az eladáskor benne volt a termékben. Ha ez a bizonyítás sikerül, a vásárló ekkor is élhet szavatossági jogaival. (Jótállás vállalása esetén mindig a forgalmazónak kell bizonyítania, hogy a meghibásodás a vásárló hibájából következett be.) A szavatossági jogok a vásárlót két lépcsőben illetik meg. Az első lépcsőben kijavítást vagy kicserélést igényelhet. A vásárló választhat a két lehetőség közül, azzal a megszorítással, hogy az eladónak aránytalan többletköltséget okozó jogot nem választhatja. A szavatossági jogok második lépcsőjére csak akkor lehet áttérni, ha a kijavítást vagy a kicserélést az eladó nem vállalja, vagy azok nem valósíthatók meg. (A vásárló a forgalmazó költségére a hibás terméket továbbra is kijavíttathatja, ha utóbbi azt nem vállalta.) A második lépcsőben a vásárló az árleszállítás és elállás között választhat, de jelentéktelen hiba esetén az elállást nem igényelheti. A "jelentéktelen hiba" fogalma csak a konkrét esetekben és csak szakértői vagy bírósági állásfoglalással – dönthető el. A reklamációt a vásárlás helyén kell bejelenti, a hibás termék és a fizetési bizonylat felmutatásával. A reklamációról jegyzőkönyvet kell felvenni, az általában szokásos adatokkal: a vásárló neve, címe, a termék megnevezése, vételára, a vásárlás időpontja, a bejelentés időpontja, a hiba leírása, az érvényesíteni kívánt igény, a kifogás rendezésének módja, stb. Vita esetén a vásárlónak tájékoztatást kell kapnia a szakértő igénybevételével és a vita rendezésével kapcsolatos jogairól, s ennek megtörténtére a jegyzőkönyvnek utalnia kell. Ha a reklamáció rendezésének módja eltért a vevő igényétől, azt a jegyzőkönyvben indokolni kell. A vásárló a saját kiegészítéseit is csatolhatja a jegyzőkönyvhöz. A jegyzőkönyv másolatát a vevő rendelkezésére kell bocsátani. (A reklamáció intézésének szabályait a 49/2003. (VII. 30.)GKM rendelet tartalmazza.) A reklamációt a meghibásodást követő legrövidebb időn belül kell bejelenteni; ez az időtartam két hónapnál nem lehet hosszabb. A meghibásodott 59

termék természetesen tovább nem használható, csak a vevőnek – akadályoztatása esetén – hosszabb időtartam áll rendelkezésére a bejelentéshez. A kijavítással a hibamentes állapotot kell viszszaállítani. A szavatossági idő a kijavítás időtartamával meghosszabbodik. A javítás költségei a forgalmazót terhelik, időtartama 15 napnál nem lehet hosszabb. Ha ennyi idő alatt a javítás nem megoldható, cserét kell biztosítani, vagy át kell térni a következő szavatossági lépcsőre. Kicserélés vagy elállás esetén a vásárlótól a rendeltetésszerű használatból eredő értékcsökkenés megtérítése nem a szakterületi akkreditált vizsgálólaboratóriumoktól, akiket szakértőként a bíróság is ki szokott jelölni, vagy ugyancsak az FVF-től /XX/2004. (VII.1.) GKM Közlemény/. (Sem a békéltető testület, sem az FVF, sem pedig az akkreditált szakértő vizsgálólaboratórium véleménye a felekre nézve nem kötelező érvényű: ilyen döntést csak bíróság hozhat.) A szakterületen javasolt független, akkreditált vizsgálólaboratóriumok: BIMEO Kft. – 1047 Budapest, Baross u. 39. Tel. 1/272-0011; KERMI Kft. – 1088 Budapest, József krt. 6. Tel. 1/210-9445. Az FVF elérhetősége: 1088 Budapest, József krt. 6. Ha a forgalmazó a fogyasztó igényének teljesíthetőségéről a reklamáció bejelentésekor nem tud nyilatkozni, álláspontjáról legkésőbb három munkanapon belül köteles értesíteni a fogyasztót. Ameny-

követelhető. Elálláskor a vételárat azonnal, teljes összegében a vevőnek vissza kell fizetni. A 2003. július 1-ét követően vásárolt termék reklamációjakor amennyiben a hiba okának (keletkezési idejének, tényének, jellegének, a javítás esetleges módjának, stb.) megítélésében a vásárló és az eladó között vita alakul ki, azt kötelező érvénnyel csak a bíróság döntheti el. A felek további lehetőségként élhetnek az előzetes bizonyítás intézményével, vagy igénybe vehetik a fogyasztóvédelmi törvény által létrehozott, a kamarák mellett működtetett békéltető testületet. Amennyiben a felek érdekeltek a gyorsabb rendezésben, fordulhatnak független szakértőkhöz. A szakvélemény kérhető pl. nyiben vita esetén a bizonyításra kötelezett fél szakértőhöz fordul, a reklamált termék szakértőhöz történő eljuttatása és a szakértői díj megelőlegezése az ő feladata. A díjelőleg beérkeztét követően a szakértőnek 15 munkanapon belül kell szakvéleményét megadnia. Ha a reklamáció bonyolultsága miatt több időre, vagy roncsolásos vizsgálatokra, ill. a közzétettnél nagyobb összegű szakértési díjra van szükség, ehhez kérnie kell a felek beleegyezését. A két fél a szakértő véleménye alapján rendezi a reklamációt, a vizsgálati díj tekintetében pedig egymással elszámol (a díj a reklamáció szempontjából elmarasztalt felet terheli). Ha a vizsgálat során a terméket roncsolták, a vevőt cserével vagy vételárvisszatérítéssel akkor is kártalanítani kell, ha egyébként reklamációja nem volt jogos.

A témakörrel kapcsolatban bő információs anyag olvasható a „Bőr- és Cipőtechnika, -piac” folyóirat 2003. évi lapszámaiban (2003/N4-5, p.186., N6, p.236., N7, p.276., N8, p.318., N9, p.393., N10-11, p.437., valamint a 2004. évi 6. számban, p.256. – lásd www.bimeo.hu/bor-cipo).

60

12. Környezetvédelem, hulladékgazdálkodás 12.1. Az Európai Unió környezeti politikája Az uniós környezetvédelmi politika mintegy 30 éve meghatározó eleme az európai integrációnak. A 70-es évek elején tűzték napirendre az Európai Közösség környezeti politikai integrációját, ekkor kezdeményezte az EK Bizottsága a közös környezeti akcióprogram kidolgozását. Az EK környezeti politikája bölcsőjének a Tagállamok Állam- és Kormányfőinek 1972. októberében Párizsban megtartott Csúcskonferenciáján kiadott Nyilatkozata tekinthető. Ebben megfogalmazzák, hogy „A gazdasági növekedésnek, amely önmagában nem végcél, elsődlegesen az életfeltételekben mutatkozó különbségek tompításához kell hozzájárulnia. Ennek az összes társadalmi partner részvételével kell végbemennie, az életminőség és az életszínvonal javítását kell eredményeznie. Az európai eszméhez illően különös figyelmet kell szentelni a kézzel nem fogható értékeknek és a környezet védelmének, oly módon, hogy a haladás valóban az emberiség szolgálatába állítható legyen.” A fentiek szellemében született meg 1973-ban az első Környezeti Akcióprogram, melyet azóta újabbak követtek, jelenleg a 6. van érvényben, melyet 2002. júliusában fogadtak el. Az akcióprogramban foglaltak megvalósítása érdekében szükség van a meglévő közösségi szabályozás fejlesztésére és módosítására; lehetőség szerint minél hatékonyabbá kell tenni a környezettel kapcsolatos szabályozás érvényesítését, segíteni kell a fenntartható termelést és fogyasztást, javítani kell a vállalatokkal és az őket képviselő szervezetekkel, testületekkel való együttműködést, be kell vonni a szociális partnereket, a fogyasztókat és szervezeteiket, tekintettel a vállalatok környezeti teljesítményének javítására és a fenntartható termelésre. Segíteni kell az egyes fogyasztókat, vállalatokat és szervezeteket, hogy vásárlókként jobban tájékozódhassanak a termékek és gyártási folyamatok környezeti hatásairól, figyelembe véve a fenntartható fogyasztás szempontjait. Támogatni kell a pénzügyi szektor környezeti integrációját is. Bátorítani és segíteni kell a föld és a tenger hatékony és fenntartható használatát, figyelembe véve a környezeti szempontokat. A fő területek a következők: • Klímaváltozás A klímaváltozás megelőzése érdekében szükséges a Kiotói Protokoll ratifikálása és az abban foglaltak (2008–2012 között az 1990-es szinthez képest 8%-os emisszió csökkentés) teljesítése. Természetesen csökkenteni kell az üvegház-gázok kibocsátását az energiatermelésben, közlekedésben és az ipari termelésben. 61

•

•

•

Természet és biodiverzitás E területen fontos többek között a helyi élővilágot, annak genetikai állományát veszélyeztető környezeti hatások csökkentése, a termőtalaj védelme, a genetikailag módosított szervezetekkel kapcsolatos átfogó kockázatelemzés megvalósítása. Környezet, egészség és életminőség A célok megvalósítása érdekében erősíteni kell az Unión belül a kutatási tevékenységet, szükséges a nemzeti kutatási programok nemzetközi koordinálása. A vegyszerek esetében igen fontos, hogy minden érintett (gyártó, forgalmazó, felhasználó) legyen tisztában az adott anyag jellemzőivel, a rendelkezésre álló kockázatbecslési adatokkal. Az új készítmények kifejlesztése, ill. vizsgálata, kockázatbecslése során minimálisra kell csökkenteni az állatkísérleteket. A kockázatbecslési eredményeket fel kell használni a közösségi szabályozásban. Külön figyelmet kell fordítani a peszticidek használatára, az ezzel kapcsolatos kockázatok minimalizálására. Nagy jelentőségű a fenntartható vízfelhasználás, ill. a víz megfelelő minőségének biztosítása. A levegő esetében elsődleges a különböző nemzetközi szerződésekből fakadó kötelezettségek betartása (ózonkárosító, üvegház hatású anyagok kibocsátása), emellett a megfelelő minőségű környezeti levegő biztosítása akár a kibocsátás korlátozásával, a nemzeti és nemzetközi szabványok korszerűsítésével. A zaj esetében tovább kell javítani a mérési módszereket, valamint fejleszteni kell az aktív és passzív védelmi megoldásokat. Természeti erőforrások és hulladékok A két terület szorosan összefügg egymással, mivel a hulladék mennyiségének csökkentése, ill. minél nagyobb mértékű hasznosítása egyúttal a természeti erőforrásokkal való takarékosság egyik eszköze is.

Az akcióprogram meghatározza a közvetlen és távlati célokat, az azok elérése érdekében szükséges elsődleges tennivalókat, a környezeti politika kialakításának alapelveit és módszereit, valamint az eredmények figyelemmel kísérésének és értékelésének módját.

12.2. Környezeti szabályozás az Európai Unióban A környezeti politika körében kivételes a rendeleti jogforma alkalmazása. Ezek elsősorban különböző nemzetközi szerződésekben megfogalmazott követelmények teljesítése, vagy nemzetközi jellegű környezeti problémákra vonat62

kozóan születtek. Ilyenek pl. az ózonréteg elvékonyodásával, a vegyi anyagok, export-importjával, veszélyeztetett fajok kereskedelmével, vagy a hulladékok szállításával foglalkozó rendeletek. Az 1. ábra mutatja az EU szabályozási intézmények összesített képét. Értelmezést segítő eszközök Preambulum és célok Hatály és fogalmak

Általános szabályok

Elvek Igazgatási eljárások, eszközök

Tartalmi követelmények

Stratégiai és politikai megfontolások

Bejelentés

Mértékrendelkezés/határérték

Tervek és programok

Regisztrálás/nyilvántartás

Technológiai előírások

Magatartási kódex

Osztályozás

Információs követelmények

Engedélyezés

Címkézés, jelölés

Termékminősítés Tilalmak, kötelezések Ellenőrzés, monitoring Gazdasági eszközök Hatóság 1. ábra: Az EU szabályozási intézmények összesített képe

Az uniós környezeti politika körében leggyakrabban alkalmazott szabályozási eszköz az Irányelv (direktíva). Ez az abban megfogalmazott eredmény elérésére kötelez, azonban a szabályozás eszközeinek és módszereinek megválasztását a tagállamokra bízza, így rugalmasan lehetővé teszi a tagállamok sajátos körülményeinek figyelembevételét (földrajzi körülmények, a környezet állapota, stb.). Ugyanakkor az ellenőrizhető végrehajtás érdekében az Irány63

elveket át kell ültetni az országok belső jogrendszerébe törvények, ill. rendeletek formájában. A magyar környezetvédelmi jogi szabályozás alapelvei azonosak az uniós szabályozáséval, jogszabályaink vagy már a megfelelő uniós irányelv alapján készültek, vagy folyamatos módosítások révén lettek hozzájuk igazítva. A környezetvédelmi jogi alapelvek ismerete azért fontos, mert a jogszabályalkotás és érvényesítés során ezeket alkalmazzák, ill. veszik figyelembe. A legfontosabbak a következők: − Megelőzés és elővigyázatosság − A szennyező fizet − Együttműködés − Információhoz való hozzájutás, nyilvánosság, társadalmi részvétel.

12.3. Az Európai Unióhoz való csatlakozási megállapodás környezetvédelmi vonatkozású rendelkezései Az alábbiakban azon rendelkezések közül ismertetjük a bőr- és bőrfeldolgozó ipart esetlegesen érintőket, melyek alkalmazására az ország hosszabb-rövidebb időre haladékot kapott. 2005 június 30-ig a 259/93 EGK rendelet II., III. és IV. sz. mellékletében felsorolt hulladékok Magyarországra történő, hasznosítási célú szállítását, valamint az e mellékletekben nem szereplő hulladékok hasznosítási célú szállítását az illetékes hatóságoknak be kell jelenteni, és a rendelet 6., 7. és 8. cikkelyének megfelelően kell eljárni. A három melléklet az ún. zöld, sárga és vörös hulladéklista. A bőr- és bőrfeldolgozó ipar hulladékainak többsége a zöld listába tartozik. A sárga listán szerepelnek a festék- és ragasztó hulladékok, a fenolszármazékok, a klórfenolokat is beleértve, a halogénezett és nem halogénezett oldószerek hulladékai, a savas és lúgos oldatok, valamint a felületaktív anyagok hulladékai. Vörös listás anyag az ágazat hulladékai között nincsen. A csomagolásra és csomagolási hulladékokra vonatkozó 94/62/EK Irányelv egyes pontjaiban előírtaktól eltérően Magyarország 2005. december 31-ig a következő közbenső hasznosítási és újrafeldolgozási célkitűzéseket teljesíti: • Üveg újrafeldolgozása: tömeg szerint mért 14 % a csatlakozás időpontjáig, 15 % 2006-ig. • Műanyagok újrafeldolgozása: tömeg szerint mért 11 % a csatlakozás időpontjáig, 14 % 2006-ig. • Teljes használati arány: tömeg szerint mért 40 % a csatlakozás időpontjáig, 43 % 2006-ig. • 2005. évtől kezdve Magyarország 46 %-ot határozhat meg teljes újrafeldolgozási célkitűzésként. 64

A vízminőség esetében a települési szennyvíz kezeléséről szóló 91/271/EGK irányelvet a következő módosításokkal kell alkalmazni: • 2015. december 31-ig nem kell teljes mértékben alkalmazni a települési szennyvíz-elvezető művekre és a települési szennyvíz kezelésére vonatkozó előírásokat. • 2008 december 31-ig a III. mellékletben felsorolt iparágakba tartozó üzemek biológiailag lebontható ipari szennyvizére vonatkozó követelményeket bizonyos üzemek esetében Magyarországon nem kell alkalmazni. (Az említett melléklet a következő iparágakat sorolja fel: tejfeldolgozás, gyümölcs- és zöldségtermékek előállítása, üdítőitalok gyártása és palackozása, burgonya feldolgozás, húsipar, sörfőzdék, alkohol- és alkoholos italok gyártása, zselatin és enyv gyártása nyersbőrből, malátacsíráztatók, halfeldolgozó ipar.) Az ipari szennyezéscsökkentés és kockázatkezelés terén átmeneti szabályok érvényesek: A veszélyes hulladékok égetésére vonatkozó 95/67/EK irányelvben foglalt kibocsátási határértékeket, ill. a mérési követelményeket egyes égetőművek esetében 2005. június 30-ig nem kell alkalmazni.

12.4. Európai Uniós jogszabályok, és a megfelelő magyar szabályozás Nem igaz az a széles körben emlegetett állítás, hogy Magyarországon a környezetvédelemmel csak a rendszerváltozás után kezdtek érdemben foglalkozni. Az első, nevében is a környezet védelmével foglalkozó törvényünk 1975ből származik, és a környezetvédelemnek gyakorlatilag minden területén volt érvényes, és meglehetősen szigorú szabályozás. Tény, hogy ezek betartása/betartatása az adott viszonyok között gyakran nem volt lehetséges, ami igen rombolóan hatott a környezettel kapcsolatos morálra. A korábbi jogszabályokat a rendszerváltást követően újakkal cserélték fel, ill. átdolgozták, korszerűsítették, jelentős részben az uniós elvárások, irányelvek figyelembevételével. Az uniós szabályozáson belül az utóbbi évtizedben jelentős szemléletbeli változás játszódott le. A korábban elsősorban a csővégi szabályozást preferáló, határértékek teljesítését előíró szabályozást folyamatosan felváltja a megelőzést elősegítő rendszer. Ennek lényege, hogy számos iparágban bizonyos méret fölött – figyelembe véve az adott iparág jellegét, és az abból következően maximálisan elérhető szennyezés-csökkentést – elsősorban az elérhető legjobb technika alkalmazását írják elő. Az EU ún. IPPC-irányelvének (96/61/EC) mind a mai napig nem készült magyar változata, ugyanakkor az abban érvényesülő szemlélet, és az elérhető legjobb technikák alkalmazásának előírása már megjelent a hazai jogszabályokban is. Az elérhető legjobb technika a kor65

szerű technikai színvonalnak megfelelő módszer, üzemeltetési eljárás, berendezés, amelyet a kibocsátások megelőzése és – amennyiben az nem valósítható meg – a kibocsátások csökkentése érdekében alkalmaznak, és amely a kibocsátási határértékek megállapításának alapjául szolgál. Az IPPC irányelvben felsorolt iparágak között a bőr- és bőrfeldolgozó ágazaton belül csak a bőripar szerepel. A magyar jogszabályok is követik ezt a rendszert, így pl. az egységes környezethasználati engedélyezési eljárással foglalkozó 193/2001. sz. Kormányrendelet is csak a következőkre vonatkozik: „Üzemek állati bőrök és nyersbőrök kikészítésére, ahol a kezelési kapacitás meghaladja a 12 tonna kikészített termék/nap értéket”. Az elérhető legjobb technika értelmezésekor a gyakorlatban az eljáró hatóságoknak a különböző, az ezen technikák figyelembevételével készült, határértékeket tartalmazó jogszabályok adnak támpontot, emellett pedig rendelkezésre állnak az EU megfelelő munkabizottságai által elkészített, az egyes ágazatokban meglévő elérhető legjobb technikákat bemutató összeállítások, melyeknek a közelmúltban a magyar nyelvű változatai is elkészültek. Ezeket az ún. referencia-dokumentumokat rendszeresen frissítik, hogy azok megfeleljenek a műszaki fejlődés napi állapotának.

12.4.1. Levegőtisztaság védelem A levegőtisztaság védelmi szabályozás megújítása terén alapvető fontosságú a 21/2001. sz. Kormányrendelet, valamint az azt kiegészítő miniszteri rendeletek sora. A rendelet 1. melléklete tartalmazza az elérhető legjobb technika meghatározásának szempontjait, melyek a következők: „Az elérhető legjobb technika meghatározásánál figyelembe kell venni különösen a következő szempontokat, az intézkedés valószínű költségeit és előnyeit, továbbá az elővigyázatosság és a megelőzés alapelveit is: 1. kevés hulladékot termelő technológia alkalmazása; 2. kevésbé veszélyes anyagok használata; 3. a folyamatban keletkező és felhasznált anyagok és hulladékok regenerálásának és újrafelhasználásának elősegítése; 4. alternatív üzemeltetési folyamatok, berendezések vagy módszerek, amelyeket sikerrel próbáltak ki ipari méretekben; 5. a szóban forgó kibocsátások természete, hatásai és mennyisége; 6. az új és a meglévő létesítmények engedélyezésének időpontjai; 7. az elérhető legjobb technika bevezetéséhez szükséges idő; 8. a folyamatban felhasznált nyersanyagok (beleértve a vizet is) fogyasztása és jellemzői és ezek energiahatékonysága; 9. annak igénye, hogy a kibocsátások környezetre gyakorolt hatását és ennek kockázatát a minimálisra csökkentsék, vagy megakadályozzák; 66

10. annak igénye, hogy megelőzzék a baleseteket, és a minimálisra csökkentsék ezek környezetre gyakorolt következményeit; 11. a magyar környezetvédelmi háttérintézmény vagy a nemzetközi szervezetek által közzétett információk, továbbá az Európai Bizottság által a tagállamok és az érintett iparágak között az elérhető legjobb technikákról, a kapcsolódó monitoringról és a fejlődésről szervezett információcserének a Bizottság által közzétett tapasztalatai. A 2. melléklet tartalmazza a levegőterhelés jellegétől függően az egyes létesítmények körül kijelölendő védelmi övezetek nagyságát. Ebben a bőripart a jelentős levegőterhelést okozó, vagy bűzös tevékenységek közé sorolták, így abban az esetben, ha a kezelési kapacitás meghaladja a 12 tonna kikészített termék/nap értéket, a védelmi övezet sugarának legalább 500, de legfeljebb 1000 m-nek kell lennie. A bőrfeldolgozó ipar (cipő, bőrruházat, bőrdíszmű) nem szerepel egyik kategóriában sem. A környezeti levegő megfelelő állapotának biztosítása érdekében ellenőrző (monitoring) hálózatot kell létrehozni (ez folyamatban van), és légszennyezettségi határértékeket kell előírni. Ez utóbbiak abból a szempontból fontosak, hogy a környezetvédelmi engedélyezési eljárás során az engedélyben rögzített kibocsátási határérték megállapításakor ezeket, valamint az adott terület érzékenységét, légszennyezettségi állapotát figyelembe kell venni. A kibocsátási határértékek megállapításának rendszere is megváltozott az elmúlt években. A korábban általánosan alkalmazott területi kibocsátási határértékek jellemezték a szabályozást, jelenleg az EU követelményeknek megfelelően technológiai kibocsátási határértékek rendszerét írják elő. Természetesen továbbra is vannak általánosan érvényes határértékek, melyeket a különböző anyagcsoportokra a tömegáram és a légszennyező anyag veszélyessége szerint állapítanak meg. A leggyakoribb technológiáknak az általánostól eltérő, specifikus határértékeit külön megadják. A rendelet 43 technológiát sorol fel, ezek között nem szerepel a bőr- és bőrfeldolgozó ipar. A bőrös ágazatot speciálisan érintő levegőtisztaság védelmi szabályozás az illékony szerves vegyületek (VOC) kibocsátásnak korlátozását előíró, a vonatkozó EU előírással minden szempontból egybecsengő 10/2001.sz. KÖM rendelet. Általános szabály, hogy a VOC felhasználásával járó tevékenységet, berendezést úgy kell végezni, illetve működtetni – amennyiben lehetséges, zárt technológia alkalmazásával –, hogy a VOC kibocsátást megelőzzék. Ha erre nincs mód, a véggázok összegyűjtésével, leválasztó berendezések alkalmazásával a VOC kibocsátást a lehető legkisebb mértékűre kell csökkenteni. A rendelet mindenekelőtt a felhasználás csökkentésére, vagyis a megelőzésre sarkall. A megadott határértékek csak adott felhasználás (küszöbérték, KÉ t/év) felett érvényesek. Az ágazatot a következő területek érint(het)ik: 67

•

•

•

•

Felülettisztítás: Az oldószeres vegytisztítás kivételével minden olyan tevékenység, amihez szerves oldószereket használnak a szennyezésnek az anyag felületéről történő eltávolítására, beleértve a zsírtalanítást is. (KÉ >1, ill. 2 t/év) Bevonatkészítés • Textil-, szövet-, film- (fólia-) és papírfelületek (KÉ > 5 t/év) • Bőrfelületek (KÉ > 10 t/év) Cipőgyártás Minden olyan tevékenység, amelynél komplett lábbeliket vagy azok részeit állítják elő (KÉ > 5 t/év) Ragasztószerrel való bevonás Bármely tevékenység, amelynél ragasztóanyagot visznek fel a felületre, a nyomtatással kapcsolatos ragasztóanyag-felvitel és rétegezés (laminálás) kivételével (KÉ > 5 t/év)

Elsősorban a bőripart – mint jogszabály által deklaráltan bűzös tevékenységet folytató ágazatot – érintheti, hogy a kellemetlen szag lakossági panaszokat okozhat. Ez elsősorban a régebbi, ma már viszonylag sűrűn lakott területeken működő üzemek esetében jelenthet gondot, ahol nincs lehetőség az előírt védőövezet biztosítására. A jogszabály szerint a bűzzel járó tevékenységek során az elérhető legjobb technika alkalmazásával meg kell akadályozni, hogy a lakosságot zavaró bűz kerüljön a környezetbe. Az elérhető legjobb technika alkalmazását, az egyedi határértéket, illetőleg a lakosságot zavaró bűzzel járó tevékenység korlátozását vagy betiltását a közegészségügyi hatóság állásfoglalása alapján a környezetvédelmi hatóság határozata írja elő. A kibocsátási határértéket meghaladó emisszió esetében a rendeletben előírtak szerint megállapított bírságot kell fizetni. A bírság kiszámításakor a 2007. október 30-ig terjedő, átmeneti időszak végéig szakaszonként különböző, növekvő mértékű, majd az átmeneti időszak után tovább növelt értékű bírságtényezőt kell alkalmazni.

12.4.2. Vízvédelem Az EU-ban 2003. decemberében lépett hatályba az ún. Víz keretirányelv (2000/60/EC). Ez szükségessé tette a hazai előírások módosítását is. A 203/2001 sz., a felszíni vizek minőségének védelmével foglalkozó kormányrendelet már gyakorlatilag eleget tesz ennek az elvárásnak. Előírja pl. a kibocsátók általános kötelezettségei között, hogy „a szennyezésmegelőzés követelményeit figyelembe véve, az elérhető legjobb technika alkalmazásával a vízszennyezést megelőzzék, illetve a környezet terhelését a lehető legkisebb mértékűre csökkentsék.” 68

A kibocsátási határértékeket külön jogszabály tartalmazza, de az adott terület érzékenységét, szennyezettségi állapotát figyelembe véve az engedélyező hatóság annál szigorúbb határérték betartását is előírhatja. Távlatilag át kell térni a technológiai határértékek használatára, ez azonban hosszabb, az egyes ágazatok képviselőivel való egyeztetésen alapuló folyamat. A határérték túllépése természetesen bírsággal jár. A meglévő létesítmények esetében az új rendszerre való átállás időszakában (türelmi idő, mely a létesítmény nagyságától, jellegétől függ) ezek bevezetése fokozatosan történik. A rendelet 1. melléklete tartalmazza felszíni vizekre veszélyes anyagok körét, melyeket két listába soroltak. Az I. listában szerepelnek többek közt a szerves halogén- és ónvegyületek, a II. listában minden olyan fém és vegyületei, melyek az I-ben nem szerepeltek, azaz pl. a króm is, valamint az I. listában nem szereplő biocid anyagok. Vízi környezetbe tilos bevezetni pl. az I. listáról a pentaklór-fenolt. A szennyvízkibocsátási határérték rendszerében szerepel a II. listás anyagok közül többek között az összes króm és a króm(VI).

12.4.3. Hulladékok és hulladékgazdálkodás Az EU hulladékgazdálkodási keretirányelvét a 2000. évi XLIII. törvény (Hulladékgazdálkodási törvény) harmonizálja. A törvény megjelenését kísérő egyéb rendeletek szintén ezt a harmonizációt szolgálják. Ebbe a körbe tartozik többek között a hulladékok jegyzéke (16/2001. KÖM. rendelet), mely gyakorlatilag a vonatkozó uniós lista fordítása, kiegészítve néhány, a magyar viszonyok között veszélyesnek ítélt anyaggal. A listán együtt szerepelnek a veszélyes és nem veszélyes hulladékok, az előbbieket csillaggal jelölik. Megadják természetesen a veszélyességi jellemzőket is, melyek alapján egy hulladék a veszélyes kategóriába sorolható, ill. az egyes veszélyességi tényezőkre vonatkozó koncentráció-határértékeket, mely alatt az adott hulladék nem minősül veszélyesnek. A listán nem szereplő, vagy pontosan be nem sorolható hulladékokat minősíttetni kell, ugyanis egyéb esetben automatikusan veszélyesnek számítanak. A minősítéskor szintén a veszélyességi tényezők, ill. az azokat okozó anyagok koncentrációja a döntő. A veszélyes hulladékokra – az EU előírásainak megfelelően – szigorúbb nyilvántartási, engedélyezési és ellenőrzési szabályok érvényesek. A törvény általánosságban foglalkozik a hulladékkezeléssel, az egyes kezelési eljárások részletes szabályait külön jogszabályok írják elő. Ilyen vonatkozik többek között a hulladékok lerakására (22/2001. KÖM.), a hulladékégetésre (3/2002. KÖM.), a szennyvíziszapok mezőgazdasági hasznosítására (50/2001. Korm. r.). Már a csatlakozás napjától kezdve alkalmazni kell az EU hulladékszállításra vonatkozó előírásait. Az előírások elsősorban a határokat átlépő szállításra vonatkoznak. Egyrészt a Bázeli Egyezmény előírásait vezetik be (101/1996. 69

Korm. r.), másrészt részletesen előírják, hogy az egyes hulladékcsoportokba (zöld, sárga és vörös listák) tartozó hulladékokra milyen szabályok érvényesek. Ezeknek egyelőre nincs magyar megfelelője, a közeljövő feladata az új jogszabály megalkotása. A hulladékok közül egyes csoportokra külön jogszabályok vonatkoznak. A bőr- és főként a bőrfeldolgozó ipart elsősorban a csomagolási hulladékokra vonatkozó szabályok érinthetik (94/2002. Korm. r.). A rendelet részletesen szabályozza, hogy milyen anyagokból készülhet csomagolás, és milyen anyagok csomagolására lehet azokat használni, milyen, a csomagolás anyagára vonatkozó jelzéseket kell feltüntetni a csomagoláson. Ez utóbbi történhet számokkal (pl. 1–6-ig műanyag, 20–22-ig papír és karton, stb.) vagy jelekkel (pl. polisztirol – PS, papír, karton – PAP, stb.). A rendelet tartalmazza a csomagolási hulladék kezelésére vonatkozó szabályokat is, különös tekintettel a visszagyűjtésre, újrafelhasználásra és hasznosításra. Ez a terület egyébként számos vitára ad okot, mivel a csomagolóanyag gyártók és felhasználók, a hatóságok, valamint a zöld szervezetek között komoly véleménykülönbség van atekintetben, hogy melyik csomagolásfajta tekinthető környezetbarátnak, ill. hogy milyen gazdasági eszközök szükségesek a csomagolási hulladék mennyiségének minimalizálásához, ill. a hasznosítás minél szélesebb körűvé tételéhez. 12.4.4. Kémiai biztonság – veszélyes anyagok és készítmények A kémiai biztonsággal foglalkozó 2000, évi XXV. törvény alapvetően EUkonformnak tekinthető, mindazonáltal az Unióban épp jelenleg áll előkészítés alatt egy új, a vegyszerekkel kapcsolatos jogszabály (REACH1), ezért itt nagy vonalakban ezt mutatjuk be. A korábbi szabályozás megkülönböztetett meglévő és új vegyszereket. Meglévőnek számítottak mindazon anyagok, melyek 1981-ben piacon voltak, újnak pedig azok, melyek ezt követően kerültek piacra. Eszerint mintegy 3000 új anyag van, melyeket a 67/548. direktíva szerint kell vizsgálni, és elvégezni a kockázatbecslést az emberi egészségre és környezetre gyakorolt hatás szempontjából, amennyiben a kezdetben forgalmazott mennyiség eléri a 10 kg-ot. Nagyobb mennyiségek esetében részletesebb vizsgálatokat írtak elő, különös tekintettel a hosszú távú és krónikus hatásokra. Az összes piacon lévő anyagnak több, mint 99%-a tartozik a meglévő kategóriába, így ezek esetében ezen vizsgálatokat nem kellett elvégezni. 1981ben 100.106 meglévő anyag volt, jelenleg az 1 t-át meghaladó mennyiségben gyártott/forgalmazott meglévő anyagok száma 30.000-re tehető. Ezek közül mintegy 140-et sorolnak az ún. elsőbbségi anyagok közé. Az ilyen anyagokra a 793/93-as rendelet szerint átfogó kockázatelemzést kell elvégezni. 1

REACH = Registration, Evaluation, Authorisation and Restriction of Chemicals 70

Alapvetően hiányoznak a nyilvánosan hozzáférhető ismeretek a meglévő anyagok tulajdonságairól és használatáról. A kockázatbecslés hosszadalmas és költséges eljárás, a rendszer ezért nem működik hatékonyan. A felelősség kérdése sem egyértelmű, mivel a kockázatbecslésért a hatóságok felelősek, nem pedig a gyártó vagy importáló. A jelenlegi szabályozás szerint csak a gyártót/importálót kell tájékoztatni, a továbbfeldolgozókat nem. A további vizsgálatokról hosszadalmas eljárás során született döntés, feltéve, hogy a hatóságok igazolni tudták, hogy az adott anyag tényleges kockázatot jelent. Ez azonban vizsgálati eredmények nélkül aligha lehetséges. Ezért teljes kockázatbecslést csak igen kevés anyag esetében végeztek el. A 76/769/EEC irányelv tartalmaz korlátozásokat egyes veszélyes anyagok forgalmazásával kapcsolatosan. Ebben az esetben a vegyipart kímélendő a Bizottság végeztette el a kockázatbecslést, és a megfelelő költség/haszon elemzést az egyes javaslatok megtétele előtt. Széles körű egyeztetést és véleményezést követően alakították ki a javaslat jelenlegi formáját. A javaslat létrehozza a REACH rendszert és az Európai Vegyszer Irodát. A REACH rendszer röviden a következő elemeket tartalmazza: • A regisztráció révén az ipar köteles megszerezni az anyagaival kapcsolatos lényegi információkat, és ezeket használni a biztonságos kezelés érdekében. Kötelező regisztráltatni minden legalább 1 tonna mennyiségben gyártott vagy importált anyagot. A nem regisztráltatott anyag nem gyártható vagy importálható. • Az értékelés bizalmat teremt abban a tekintetben, hogy az ipar teljesíti az elvárásokat, ugyanakkor megelőzi a felesleges vizsgálatokat. Az értékelésnek két típusa van: • Dosszié-értékelés, mely kétszeres: • Az első cél a felesleges állatkísérletek megelőzése. Ezért a hatóságoknak előzetesen meg kell vizsgálniuk a javaslatokat, hogy elkerüljék az állatkísérletek többszöri, azonos célú elvégzését. • A hatóságok feladata a regisztrációs dosszié megfelelőségének ellenőrzése. • Anyag értékelés: Ennek keretében a hatóság jogosult az ipartól további információkat bekérni, amennyiben felmerül az emberi egészséget vagy a környezetet érintő kockázat. • A komoly gondot okozó anyagok esetében meg kell vizsgálni a kockázatokat, és ha azok megfelelően ellenőrzöttek, vagy ha a szociális-gazdasági előnyök meghaladják a kockázat okozta hátrányt és nem áll rendelkezésre más, megfelelő helyettesítő anyag vagy technológia, akkor az alkalmazást a hatóság engedélyezi. • A korlátozási eljárás biztonsági hálót hoz létre azon kockázatok kezelésére, melyek a rendszeren belül másutt nem kerültek megoldásra. 71

Az iroda foglalkozik közösségi szinten a REACH rendszer műszaki, tudományos és adminisztratív szempontjaival, biztosítva a rendszer jó működését és hitelességét minden résztvevő számára. Létrehoznak egy besorolási és címkézési leltárt, mely biztosítja, hogy minden, az EU-ban gyártott, ill. oda importált veszélyes anyag besorolásra (és megfelelő címkézésre) kerüljön, lehetővé téve a RECH rendszer olajozott működését. Az iparnak meg kell adnia saját besorolását a leltár számára. Az azonos anyagok besorolásában előforduló eltéréseket meg kell szüntetni vagy a regisztráltató és a besorolók közti egyeztetés, vagy EU-harmonizáóció révén. Ez utóbbira az 1., 2. és 3. osztályú rákkeltő, mutagén vagy a reprodukciós rendszerre mérgező, vagy a légzőrendszert érzékenyítő anyagok esetében kerül sor. A nem bizalmas jellegű információkat rendelkezésre kell bocsátani, hogy azok, akik a vegyszerekkel érintkeznek, dönthessenek a kockázat elfogadhatóságáról. Ezt a korrekt információhoz való jog és az egyes bizalmasan kezelendő információk között egyensúlyt teremtve kell megvalósítani.

12.4.5. Környezetvédelmi vezetési és hitelesítési rendszer (EMAS) Az EU-ban az 1836/93 sz. Bizottsági Rendelet teremtette meg az alapját annak, hogy az ipari szektor vállalatai önkéntesen alkalmazzák a Környezetvédelmi vezetési és hitelesítési rendszert. A 2001/761. sz. rendelet ezt a lehetőséget kibővíti minden, működése során a környezetre hatással bíró tevékenységet folytató szervezet számára. Bár a rendelet magyar változata nem készült el, a 74/2003. (V.28.) Korm. rendelet az ebben részt vevő magyar szervezetek nyilvántartásával foglalkozik. A nyilvántartásba vételhez hitelesített környezeti nyilatkozatra van szükség. Az EMAS egy, az ISO 14001-hez hasonló környezetirányítási rendszer, melynek alkalmazása önkéntes, célja az adott szervezet környezeti teljesítményének értékelése és javítása, valamint a nagyközönség és minden érdekelt fél ellátása a lényeges információkkal. Az EMAS célja a szervezet környezeti teljesítményének állandó javítása • környezeti irányítási rendszer létrehozása és működtetése; • a környezeti teljesítmény objektív és rendszeres értékelése; • a környezeti teljesítményről szóló információk közzététele és a nagyközönséggel és egyéb érdekelt felekkel folytatott nyílt párbeszéd; • a szervezet alkalmazottainak aktív bevonása a rendszerbe rendszeres képzés révén.

12.4.6. Öko-címke 72

A környezetbarát minősítés és tanúsítás célja a fogyasztók tájékoztatása a minősített termékekről és szolgáltatásokról, ezáltal a fogyasztók környezet iránti felelősségtudatának erősítése, valamint a gyártók, forgalmazók és szolgáltatók ösztönzése a környezeti szempontból kedvezőbb tulajdonságokkal rendelkező termékek és szolgáltatások bevezetésére. Magyarországon 1993 őszén hozott határozatot a Kormány a környezetbarát termék megkülönböztető, megfelelőség-tanúsító rendszerének létrehozására. A határozat értelmében a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium a 29/1997 (VIII.29.) KTM rendelettel szabályozta a környezetbarát, környezetkímélő megkülönböztető jelzés használatának feltétel rendszerét, és megalapította a Környezetbarát Termék Közhasznú Társaságot, melynek feladata a minősítőtanúsító rendszer működésével kapcsolatos koordináció biztosítása. Hazánk uniós csatlakozásával közvetlenül hatályosult az EU öko-címke rendelete és bevezetésre került az EU öko-címke termékminősítő rendszere. Az uniós alapelvek átvétele jogharmonizációs kötelezettséggel járt a nemzeti környezetbarát minősítő rendszerrel való koordináció és kooperáció megteremtésére. A 29/1997. (VIII. 29.) KTM rendeletet módosító 9/2004. (V. 25.) KvVM rendelet az alábbiakban bemutatásra kerülő több pontban is változtatott a korábbi szabályozáson. Az új rendelet hatálya a Magyarországon gyártott vagy forgalmazott termékekre és szolgáltatásokra terjed ki, vagyis technológiákkal már nem lehet pályázni a környezetbarát védjegy használatának a jogáért. Átvéve az EU szabályozás logikáját, a védjegyhasználat alól kizárásra kerültek – a gyógyszerek, élelmiszerek, és italáruk körén túl – a nagyon mérgező, mérgező, karcinogén, mutagén, reprodukciót és az utódok fejlődését károsító, és a környezetre veszélyes termékek is, valamint az emberre vagy a környezetre jelentős károsodást okozó eljárással előállított, vagy használata során a fogyasztóra nézve károsító hatású termékek. A minősítési feltételeket a korábbi 3 év helyett 5 évenként vizsgálják felül. A termékek környezetbarát minősítését a minősítési feltételrendszer érvényességi idejére, illetve legfeljebb egy évre lehet elnyerni. A termékek minősítési rendje, az Értékelő és Minősítő Bizottság összetétele, valamint a Bizottság és a Szervezet feladatköre is jelentősen megváltozott. A termékcsoport minősítési feltételrendszerekről történő döntés továbbra is a Bizottság kompetenciája, de a kritériumok kidolgozási szakaszában erőteljesebben érvényesül a minisztérium szakmai állásfoglalása, és a közvetlenül érintett szakmai szövetségek számára is biztosított a véleménynyilvánítás lehetősége.

73

Az érdekelteknek a döntéshozatalban való nagyobb mértékű bevonása céljával, nőtt a Bizottság összetételében a gazdasági-fogyasztóvédelmi és környezetvédelmi társadalmi szervezetek részaránya. Az uniós öko-címke rendszerrel azonos, gyorsabb (mintegy 30 napos) minősítési eljárási rendje megteremtésére, a döntési mechanizmus módosításra került, a rendelet értelmében a védjegyhasználati jog elnyeréséről a környezetvédelmi miniszter nem a Bizottság, hanem a Szervezet javaslata alapján dönt. A Bizottság a közösségi öko-címkével kapcsolatos feladatok ellátásában is közreműködik, véleményező, javaslattevő szerepet tölt be az öko-címke kritériumok kialakítása során. Fontos kiemelni, hogy ezentúl a meghatározott szabványoknak megfelelő akkreditált testületek által végzett vizsgálatok eredményeit elismerik a pályázatok értékelésekor. A kocsánytalan tölgyet szimbolizáló a védjegy nem változott, de ezentúl védjegy mellett a termék környezetbarát tulajdonságait is fel kell tűntetni. Jelentős új eleme a szabályozásnak, hogy a „környezetbarát termék” megjelölés feltüntetését a terméken vagy csomagolásán minősítő eljáráshoz köti a rendelet. Ezáltal megszűnt a lehetősége a termékeken, vagy azok csomagolásán megjelenő önkényes tájékoztatásnak és kiküszöbölhetők lettek a termékek és szolgáltatások környezeti tulajdonságaival kapcsolatos bizonytalanságok, félreértések. Nem folytatható az az ellentmondásos gyakorlat, melyben az érdekelt gyártó vagy forgalmazó – gyakran elfogultan és nem minden szempontból megalapozottan – saját maga minősíti „környezetbarátnak” a termékét.

2. ábra: Környezetbarát termék védjegy A közösségi öko-címke esetében a hazainál lényegesen szélesebb azon termékek köre, melyekre kidolgozott kritériumrendszer áll rendelkezésre.

74

3. ábra: az EU öko-címke A termékcsoportok a következők: Tisztítószerek: általános célú tisztítószerek és szaniter célú tisztítószerek (felülvizsgálat alatt); detergensek mosogatógépekhez; detergensek kézi mosogatáshoz (felülvizsgálat alatt); mosószerek; szappanok és samponok (fejlesztés alatt). Gépek, berendezések: mosogatógépek; hőszivattyúk (fejlesztés alatt); izzólámpák; személyi számítógépek (felülvizsgálat alatt); hordozható személyi számítógépek (felülvizsgálat alatt); hűtőgépek (felülvizsgálat alatt); televíziók; porszívók; mosógépek. Papír termékek: másoló- és grafit papír; nyomott papír (fejlesztés alatt); papír zsebkendő Lakás és kert: ágymatracok; bútorok (fejlesztés alatt); kemény padlóburkolók; beltéri festékek és lakkok; talajjavítók; textil termékek. Ruházat: lábbeli; textil. Turizmus: kemping szolgáltatás (fejlesztés alatt); turistaszállás. Kenőanyagok: kenőanyagok (fejlesztés alatt) A fenti kategóriák közül az ágazatot teljesen egyértelműen érintő lábbelik mellett meg kell említenünk a bútorokat, melyek kritériumrendszere jelenleg kidolgozás alatt áll. Már most látható, hogy mindenképpen lesznek elvárások a bútorbőrökkel szemben. A jelenleg meglévő nemzeti bútor-öko-címke rendszerek szempontjai között a króm, az azo-színezékek és a nehéz fémek szerepelnek. A 2003. decemberi kritérium tervezet a következőket tartalmazza: • A bútorbőr nem tartalmazhat krómot (Cr/VI/-ot), arzént, kadmiumot és ólmot. • A bőr szabad és részben hidrolizálható formaldehid tartalma nem lehet több 150 ppm-nél. 75

•

• • •

•

•

A bőrt előállító bőrgyár szennyvizét saját vagy kommunális tisztítóban kell kezelni úgy, hogy a felszíni vízbe történő kiengedés előtt a KOI legalább 85%-kal csökkenjen. A bőrgyár szennyvize kezelés után nem tartalmazhat 2 mg/l-nél több krómot. Tilos pentaklór-fenol vagy tetraklór-fenol, valamint sóik és észtereik használata. „Kék színezék” nem használható a bőr színezésére. Emellett nem használhatók olyan azoszínezékek, melyekből reduktív bomlással aromás aminok keletkezhetnek (lásd lábbelire vonatkozó követelmények, károsanyagok). 10–13 szénatomszámú klóralkánok vagy ezeket tartalmazó készítmények nem lehetnek jelen a bőr zsírozására használt szerekben 1%-nál nagyobb mennyiségben. A bőrök felületkezelésekor az összes VOC kibocsátásnak 7%-kal az 1999/13/EC irányelvben megadott határérték (140 g/m2) alatt kell lennie.

A lábbelikre vonatkozó kritériumrendszer már az első módosításon is túl van, a jelenleg érvényes kritériumokat 2002-ben fogadták el, és 2006-ig hatályosak. • Maradványok a késztermékben: a. A maradék Cr(VI) koncentráció a késztermékben nem haladhatja meg a 10 ppm-et, arzén, kadmium és ólom nem lehet jelen kimutatható mennyiségben, b. A szabad vagy részlegesen hidrolizálható formaldehid tartalom nem haladhatja meg teljes lábbelire vonatkoztatva a 75 ppm-et, a bőr alkatrészben a 150 ppm-et. • Kibocsátás az egyes anyagok gyártásakor a. A bőrt előállító bőrgyár, valamint a textil komponenseket előállító textilgyár szennyvizét saját vagy kommunális tisztítóban kell kezelni úgy, hogy a felszíni vízbe történő kiengedés előtt a KOI legalább 85%-kal csökkenjen. b. A bőrgyár szennyvize kezelés után nem tartalmazhat 5 mg/l-nél több Cr(III)-t. • Károsanyagok felhasználása (az eladásig) a. Tilos pentaklór-fenol vagy tetraklór-fenol, valamint sóik és észtereik használata. b. Nem használhatók olyan azoszínezékek, melyekből reduktív bomlással a következő aromás aminok keletkezhetnek: 4-aminodifenil (92-67-1) benzidine (92-87-5) 4-klór-o-toluidin (95-69-2) 2-naftilamin (91-59-8) o-amino-azotoluol (97-56-3) 2-amino-4-nitrotoluol (99-55-8) p-klóranilin (106-47-8) 2,4-diaminoanizol (615-05-4) 3,3’-diklórbenzidin (91-94-1) 3,3’-dimetoxibenzidin(119-90-4) 76

•

•

•

• •

•

3,3’-dimetilbenzidin (119-93-7) p-krezidin (120-71-8) 4,4’-oxidianilin (101-80-4) 4,4’-tiodianilin (139-65-1) o-toluidin (95-53-4) 2,4-diaminotoluol (95-80-7) 2,4,5-trimetilanilin (137-17-7) 4-aminoazobenzol (60-09-3) 4,4’- diaminodifenilmetán (101-77-9) o-anizidine (90-04-0) 3,3’-dimetil-4,4’-diaminodifenilmetán (838-88-0) 4,4’-metilén-bis-(2-klóranilin) (101-14-4) Textil és bőr esetében a határérték 30 ppm. c. A felhasznált gumi nem tartalmazhat kimutatható mennyiséget a következő N-nitrózaminokból: N-nitrózódimetilamin (NDMA), N-nitrózódietilamin (NDEA) N-nitrózódipropilamin (NDPA), N-nitrózódibutilamin (NDBA) N-nitrózópiperidin (NPIP), N-nitrózó N-metil N-fenilamin (NMPhA) N-nitrózómorfolin (NMOR), N-nitrózópirrolidin (NPYR) N-nitrózó N-etil N-fenilamin (NEPhA) Illékony szerves vegyületek (VOC) használata a lábbelik végső összeállításakor A lábbeli gyártás során felhasznált összes VOC az egyes kategórákban nem haladhatja meg a következő mennyiségeket: Általános sport, iskolai, munka, férfi városi, téli lábbelik: 25 g VOC/pár Utcai, női városi lábbelik: 25 g VOC/pár Divat, gyermek, házi lábbelik: 20 g VOC/pár PVC használata A lábbeli nem tartalmazhat PVC-t. Újrahasznosított PVC felhasználható járótalphoz, ha a recikláláskor nem használtak DEHP-t (bis(2-etilhexil) ftalát), BBP-t (butilbenzilftalát) vagy DBP-t (dibutilftalát). Energiafelhasználás A pályázónak részletes számításokat kell mellékelnie egy pár cipő előállításának energiaszükségletéről. Elektromos alkatrészek A lábbeli nem tartalmazhat elektromos vagy elektronikus alkatrészt. A késztermék csomagolása Ha a végtermék csomagolására kartondobozt használnak, annak legalább 80%-ban újrahasznosított anyagból kell lennie. Ha műanyag zacskót használnak, annak újrahasznosított anyagból kell lennie. Információ a csomagoláson a. Használati utasítás A következő (vagy azzal egyenértékű) információt kell a termékhez mellékelni:

77

•

•

„Ez a lábbeli vízállóságot javító kezelést kapott. Nem igényel további kezelést.” (Akkor kell alkalmazni, ha a kérdéses lábbeli vízállóságot javító kezelést kapott.) „Ha lehetséges, eldobás helyett javítassa meg cipőjét. Ez kevéssé káros a környezetre nézve.” „Ha eldobja a cipőjét, használja a rendelkezésre álló helyi újrahasznosító létesítményt.” b. Információ az öko-címkéről A következő (vagy azzal egyenértékű) információt kell a csomagoláson elhelyezni: „Bővebb információért keresse fel az öko-címke weblapot: http://europa.eu.int/ecolabel” Az öko-címkén megjelenő információ Az öko-címke 2-es rubrikájában a következő szövegnek kell szerepelnie: Alacsony levegő- és vízszennyezés Károsanyagok felhasználásnak elkerülésével készült. A tartóssággal kapcsolatos paraméterek A munka- és védő-lábbeliken szerepelni kell az CE jelölésnek (a 89/686/EGK direktívának megfelelően) Az összes többi lábbelinek – rendeltetése függvényében (ez lehet általános, iskolai, utcai, férfi és női városi, téli, divat, gyermek- és házicipő) különböző fizikai követelményeknek is meg kell felelnie (felsőrész és talp hajtogatásállóság, továbbszakítóerő, bélés színtartóság, járótalp kopásállóság, talpfelerősítés).

12.5. Felhasznált irodalom 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.

Az Európai Unió környezetvédelmi szabályozása, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1999., 600p. Decision No 1600/2002/EC of the European Parliament and of the Council of 22 July 2002 laying down the Sixth Community Environment Action Programme, Official Journal of the European Communities, 2002.10.9., L242, p.1-15. Felkészülés az Európai Unióra a környezetvédelem területén – vállalkozóknak, ITDH Kht., Budapest, 2003., 190.p. Council Directive 96/61/EC of 24 September 1996 concerning integrated pollution prevention and control, Official Journal of the European Communities, 1996.10.10. L257, p. 26-40. 21/2001. (II. 14.) Korm. Rendelet a levegő védelmével kapcsolatos egyes szabályokról 203/2001. (X. 26.) Korm. Rendelet a felszíni vizek védelmének egyes szabályairól Proposal for a Regulation of the European Parliament and of the Council concerning the Registration, Evaluation, Authorisation and Restriction of Chemi78

cals (REACH), establishing a European Chemicals Agency and amending Directive 1999/45/EC and Regulation (EC) {on Persistent Organic Pollutants} Proposal for a Directive of the European Parliament and of the Council amending Council Directive 67/548/EEC in order to adapt it to Regulation (EC) of the European Parliament and of the Council concerning the registration, evaluation, authorisation and restriction of chemicals http://europa.eu.int/eur-lex/en/com/pdf/2003/com2003_0644en.html 8. Regulation (EC) No 761/2001 of the European Parliament and of the Council of 19 March 2001 allowing voluntary participation by organisations in a Community eco-management and audit scheme http:// (EMAS), Official Journal of the European Communities,2001.04.24. L114. p.1-29. 9. Draft 10 December 2003 Commission Decision of […] establishing ecological criteria for the award of the Community eco-label to Furniture http://europa.eu.int/comm/environment/ecolabel/pdf/furniture/draftcriteria_10120 3.pdf 10. Commission Decision of 18 March 2002 establishing revised ecological criteria for the award of the Communityeco-label to footwear and amending Decision 1999/179/EC, Official Journal of the European Communities, 2002.03.20. L77, p.50-56.

13. Szociális párbeszéd a munkaadók és munkavállalók között A szociális párbeszéd az Európában kialakult egységes piac alkotó eleme. A kiegyensúlyozott piaci feltételek biztosításához elengedhetetlen feltétel a munkaadók és munkavállalók megegyezése a társadalmi munkamegosztásban és a közösségben kialakítandó jogszabályok egyeztetésében, a véleménycserében. Három lépcsőben valósul meg a szociális párbeszéd. Ezek a következők: − konzultáció: egy megbeszélés sorozat, amelyben a résztvevő felek célja nem más, mint egymás véleményének, álláspontjának megismerése, befolyásolása, esetleges megváltoztatása; − consertatation (nincs magyar megfelelője), olyan folyamat, amelyben a munkaügyi, szociális, illetve gazdasági témakörök olyan tripartit módon való intézése, menedzselése, ahol a szociális partnerek és az Európai Unió intézményei együttesen jelölök ki a célokat, közösen választják meg a szükséges eszközöket, módszereket, és együttes felelősséget vállalnak a megvalósításban; − a szociális párbeszéd viszont alapvetően bipartit együttműködést takar, kifejezve a szociális partnereknek azon sajátos szerepét, küldetését, hogy saját területükön, önállóan, autonóm módon, közvetlenül is közreműködnek az európai modell megvalósításában. 79

A fenti célok érdekében Magyarországon is megalakultak az Ágazati Párbeszéd Bizottságok (ÁPB), köztük majdnem elsőként a Könnyűipari Ágazati Párbeszéd Bizottság. A szervezeti és jogi alapok megteremtésének folyamata megtörtént, a működéshez szükséges forrásokat a PHARE program és a költségvetés biztosítja. A Könnyűipari Ágazati Párbeszéd Bizottságban öt munkavállalói szervezet és hét munkaadói szervezet vesz részt (szakmánk területéről a Bőripari Dolgozók Szakszervezete és a Bőr- és Cipőipari Egyesülés, illetve a Magyar Könnyűipari Szövetség). Az ÁPB tagjai – valamennyi résztvevő konszenzusával – megállapodtak, és alapszabályban rögzítették a döntési mechanizmust, meghatározták a tagok jogait, a szavazás rendjét. Az ÁPB három, jellegzetesen eltérő tevékenységet folytat: − különböző közös dokumentumokat dolgoz ki és publikál, részben a konzultáció, részben a szociális párbeszéd keretében; − konkrét gyakorlati munkát végez a vállalkozásokat érintő jogi, munkaügyi, szociális és egyéb szabályok, törvények hatásvizsgálatával, azok elemzésével, javaslatok kialakításával; − a párbeszéd eredményeként megállapodásokat köt. Mindezek a tevékenységek szélesebb körűek, mint az ágazati kollektív szerződések megkötése, a minimálbérek meghatározása, az éves béremelés mértékének meghatározása, bár ezek is kötelezően beletartoznak. Az ÁPB különleges tevékenységi körébe tartozik a konfliktuskezelés a saját területén, melyhez szükség esetén külső szakértőket is felkérhet, nevezetesen kérheti a Munkaügyi Közvetítői és Döntőbírói Szolgálat listáján szereplő, képzett közvetítők (ingyenes) segítségét, tanácsadását. Az ÁPB megalakulásával hosszabb távon az a cél jelenik meg, hogy a munkavégzés folyamatában a feltételek megteremtését az állam részvétele nélkül a munkaadók és a munkavállalók közösen állapítsák meg, magukhoz ragadva a jogalkotást. Az ÁPB megállapodások lehetnek ajánlás jellegűek, a résztvevők egy csoportjára kötelezőek vagy kötelezőek a szakma teljes egészére. Ez a részvevők által meghatározott reprezentációtól függ. Ezért is fontos szereppel bír az, hogy a szakma cégei és a munkavállalók elengedhetetlenül ismerjék a folyamatokat és részt is vegyenek a döntéshozatalban, így elkerülhető az a gyakorlat, hogy kötelező érvénnyel előnytelen rendeleteket kell végrehajtaniuk. Az ÁPB és a résztvevő partnerek közvetlenül és közvetve is részt vesznek az EU hasonló szervezeteinek munkájában. Kiemelhető, hogy BCE a COTANCE*-on keresztül részt vett az ÁPB keretében 1999. január 1. után született fontosabb közös dokumentumok (közös nyilatkozat a képzésről; kö*

A COTANCE a nemzeti bőripari egyesülések európai szervezete (www.euroleather.com) 80

zös nyilatkozat a munkaszervezés korszerűsítéséről; az ágazati imázsának javításáról) és egyéb jelentések létrehozásában. E munka azért is fontos, mert e nyilatkozatok következményeként létrejövő projektekben lehet pótlólagos forrásokhoz jutni a jövőben. A magyar Könnyűipari Párbeszéd Bizottság éves munkatervében előirányozta (és várhatóan a jövőben is hasonló, átfogó kérdésekkel foglalkozik) a könnyűipar és ezen belül a bőr- és cipőipar kormányzati előterjesztésének helyzetével, aktualizálásával; az ágazatban foglalkoztatott munkavállalók bérés jövedelmi viszonyainak alakulásával, a hatékonyabb foglalkoztatás feltételeinek megteremtésével; a 2005. évi. minimális bér és bérfejlesztés megállapodásának előkészítésével; a csökkentett 38 órás (35 órás) munkaidő bevezetésének várható hatásával; a távol-keleti termék import szakmára gyakorolt hatásával; az EU fogyasztóvédelmi törvény bevezetésének első hat hónapos tapasztalataival.

14. Az infrastruktúra helyzete Infrastruktúrán jelen kiadványban a szakmai cégeket alapvető tevékenységük ellátásában segítő külső intézményeket értjük, s ezek körét az alábbi három, egymással is szoros kölcsönhatásban álló csoportra szűkítve: − kutatás-fejlesztés (K+F); − szakoktatás; − civil szerveződések, egyesületek, egyesülések, érdekképviseletek. A jelen összeállítás nem vállalkozik – már csak terjedelmi korlátai miatt sem – a három említett témakör EU-beli vonatkozásainak részletezésére. Egyes, e témákat érintő kérdések a 15., mások a 13. és 16. fejezetben olvashatók. A továbbiakban elsősorban a hazai helyzet bemutatására, értékelésére szorítkozunk. Ugyancsak csupán utalás szinten foglalkozunk a bőr- és cipőipari szakma piaci helyzetéből, a szakmára vonatkozó hazai szabályozásból és annak sajátos realizálásából fakadó problémákkal; ezeket a kiadvány 2-3. fejezete részletezi.

14.1. A kutatás-fejlesztés helyzete A szakmában a kutatáson jóformán soha nem alapkutatás típusú tevékenységet értettünk, hanem alkalmazás jellegű tevékenységet, amely 1-1 ötlet, elképzelés, eljárás, találmány, stb. ipari szintű megvalósítását eredményezi, vagy ahhoz visz közelebb. Némi megengedéssel korábban ide sorolódtak a külföldön már megvalósított eljárások hazai alkalmazásba vételéhez szükséges munkák is. 81

E tevékenységet korábban egyaránt végezték az ipari és az akadémiai tató kutató intézetek, intézetek, ill. az ill.érintett az érintett iparvállalatok, iparvállalatok, előbbiek előbbiek némi némi dominanciája dominanciája mellett, ugyanakkor utóbbiak feltétlen részvételével. A kutatási munkákba rendszerint bekapcsolódtak a szakmai, felsőoktatási intézmények is. A 90-es évek elején bekövetkezett változások azt eredményezték, hogy a bőr- és cipőiparban a kutatás-fejlesztési tevékenység gyakorlatilag megszűnt, s néhány elhanyagolható kivételtől eltekintve ez a helyzet ma is fennáll. Az ide vezető okokat nehéz rangsorolni, úgyhogy a fontossági sorrend nélkül csupán néhányra szorítkozunk: − a 90-es évek elején a szakmai cégek a piacvesztés, az átalakulás (szétesés) és a szigorú restrikció körülményei között megszűntek foglalkozni az óhatatlan ráfordításokkal járó fejlesztéssel, aminek forrását sem tudták előteremteni. A létezés lényegét a túlélés képezte, méghozzá nem az esetleges fejlesztések révén elérhető piaci előnyökre, hanem az abszolút költségtakarékosságra alapozva; − a 90-es évek elején néhány évre megszűnt a K+F pályázati alapokon történő támogatása, s ez az ipari kutatóintézeteket – a fenti vállalati háttér mellett – tönkretette. A kutatóállomány szétszéledt, tevékenység-idegen magánvállalkozásokba fogott, szerencsésebb esetben a korábbi intézetek megmaradt magja mindenféle szolgáltatási tevékenységet felvállalva szintén megpróbált életben maradni; − a főiskolai-egyetemi vonalakon is megszűntek a kutatási munkák, ugyancsak finanszírozási forrás, vállalati segítség vagy igények hiányában; − amikorra ismét megindult – eleinte igen kis eszközökkel, majd erre később ráerősítve – a K+F pályázati finanszírozás (főleg az EU-val való társulási szerződés megkötését követően, az ottani források hozzáférhetővé válásával), addigra lényegében felszámolódtak mind intézményi, mind vállalati vonalon azok a struktúrák, kapcsolati rendszerek és fizikai eszközök (laboratóriumok, kísérleti műhelyek), amelyek esetleg képesek lehettek volna az új forrásokkal élni, s a fejlesztéseket beindítani; − a 90-es évek közepére, második felére a megmaradt szakmai vállalkozások tevékenységének célkeresztjébe a bérmunka, mint az egyetlen, akkoriban eredményes túlélési eszköz került. Ez a még esetleg lappangó szinten megmaradt fejlesztési vénát is kiölte; − bizonyára akadnak kivételek, de a szakmában a privatizálás műszaki oldalról alapvetően 5-15 éves berendezések és technológiák használatba vételét jelentette, a termelékenység és a hatékonyság teljes figyelmen kívül hagyásával; − bár csak közvetve kapcsolódik ide, nem lehet nem szólni a könnyűiparnak az elmúlt 15 évben a mindenkori gazdaságpolitika által történt negatív kezeléséről, többszörösen hátrányos érintettségéről, ami sem az innovációt, 82

sem az élenjáró technikával történő lépéstartást nem tette lehetővé, hanem legfeljebb az azt megelőző technikák valamely lépcsőjének átvételét. A fejlesztési igények – legyenek egyszerű adaptációk, vagy beruházásokhoz kapcsolódó eljárások alkalmazásba vétele – finanszírozására a ma rendelkezésre álló K+F források mindegyike (akár az EU-hoz kapcsolódó, vagy a tisztán hazai) jelentős saját források meglétét is megköveteli, s ez a szakmában ma sem áll rendelkezésre. Nincs próbálkozási lehetőség, az elsőre kényszerűen elérni szükséges siker igénye még a forrásokkal rendelkezőket is megrettenti. A forrásokhoz jutás a ma létező pályázati utak számos, esetenként túlbürokratizált akadályokkal telerakott útvesztőjében bonyolult. A lehetőségek az esetek döntő többségében szükségessé teszik az iparvállalat, a K+F intézmény, sőt, még a szakmai civil szervezetek összefogását is, ami a különböző részek saját problémái, továbbá kapcsolati rendszereik leépültsége miatt a mainál nagyságrendekkel nagyobb összefogást, szervezett munkát tesz szükségessé. A nemzetközi (EU-s) projektekben való részvétel elvileg megcélozható, sok munkával elérhető, de be kell látni, hogy ezekben csak mellékszereplők lehetünk, a kezdetekkor anyagilag nem vezető szerepben, időben bürokratikusan és hoszszan elnyúlva tevékenykedve – hiszen a 15 éves szünet nem múlt el nyomtalanul: vélhetően ma csak erre vállalkozhatunk (hogy holnap előbbre tarthassunk). Ennél is nagyobb probléma, hogy a szakma egyetlen szintjén – legyen szó a vállalkozásokról, a civil szerveződésekről, a szakoktatásról, s némiképp a még létező kutatóintézet-szerűségekről – sincs erős és valós igény (vagy pontosítsunk: nincs meg az anyagi lehetőség, hogy ez az igény perfektuálódhasson) a fejlesztésre, a ennek révén elérhető jobbításra. Nem vitatható, a fejlesztési véna beállítottság, igaz, nem velünkszületett. Ki lehet nevelni, s ebben az oktatásnak, jelesül a szakoktatásnak rendkívül fontos szerepe lenne. A vállalkozások szintjén is fejleszthető, hiszen megoldandó műszaki gondok mindig vannak, de erre embert, időt és pénzt kell tudni áldozni. Ezt az áldozatot – ha hosszabb távon is létezni akar – minden vállalkozásnak meg kell hoznia, még ha a mában abból esetleg nem is profitál. A szakmai szinten felmerülő problémák elég jelentős része a szakmai cégek közös fellépését, közös finanszírozását igényelné, ez a szakmai civil szerveződések egyesítő, irányító szerepét tenné szükségessé, ami ma illuzórikusnak tűik a források és a kölcsönös bizalom hiányában. S nem utolsósorban legalább néhány tématerületen léteznie kellene szakmai témákkal főfoglalkozásszerűen ügyködő kutatóknak, akik felkészültek, mert követik a szakirodalmat, mert kísérleteznek és tapasztaltak, akik képesek az esetek jó százalékában megoldást találni, és segítenek annak üzemesítésében. Ha ma már ilyen szakemberek sem adottak, közös érdekünk, hogy hamarosan újra legyenek. 83

Világosan kell látni: a saját vállalkozás és a szakma egésze szintjén megnyilvánuló fejlesztési képesség, innovatív gondolkodás nélkül a legügyesebb takarékoskodás mellett sem lesz szakmai túlélés. Szakértők a világ minden pontján a megállapították, hogy azok a szakmák, amelyek lemondanak az innovációról, az alkalmazott kutatásról, nem maradhatnak versenyképesek, s lemondhatnak a korporatív (extraprofit) előnyökről. A szakmai kutatás-fejlesztés intézményesített képviselője a tevékenységet elnevezésében ugyan viselő, de azzal legalább 10 éve megbízások hiányában ténylegesen nem foglalkozó BIMEO Vizsgáló és Kutató-fejlesztő Kft. (www.bimeo.hu). A ma még 7-10 főt foglalkoztató, szakmai cégbetétesek által alapított társaság a korábbi kutatóintézet egyedüli túlélője, amit vizsgálati lehetőségeinek, s annak köszönhet, hogy a legkülönbözőbb szakmai területekre kinyúló széleskörű infrastrukturális szolgáltatásokkal áll az őt a szakmából egyre fogyatkozó számban megkeresők rendelkezésre. A BIMEO akkreditált vizsgálóintézet és bejelentett (notifikált) tanúsító és ellenőrző szervezet, tagja az EURIS-nak (az Európai Cipőipari Kutatóintézetek Szövetségének). Bázisán – többirányú szakmai összefogással – kifejleszthető lenne egy, a jövőben stabilizálódó méretű, az EU körülményei között is működni képes iparhoz szükséges fejlesztési-szolgáltatási bázis, de ehhez a körülményeket a mában szükséges rendbe tenni.

14.2. A szakoktatás helyzete Jelenleg a Budapesti Műszaki Főiskola Bőr-, Textil- és Ruhatechnológiai Intézetében folyik könnyűipari mérnökképzés bőrgyártó- és textilvegyész, bőrfeldolgozó- és termelésirányító szakirányokban. Lehetőség van a terméktervező szakirányon belül bőripari szakirány választására is. A hallgatói létszám – valószínűsíthetően az ipar jelenlegi helyzete következtében – évek óta folyamatosan csökken. A Főiskola vezetése az oktatási kormányzat törekvéseivel összhangban át kívánja alakítani a szakirány struktúrát. A jelenlegi ipari szakirányokat funkcionális szakirányok fogják felváltani. A bőr- és bőrfeldolgozóipari specializációra választható tantárgyak keretében lesz lehetőség, egy egységes alapképzésre épülve. A főiskolai mérnökképzés a jövőben BSc szintű lesz és lineáris továbbképzéssel MSc fokozatot lehet szerezni. Természetesen erre építve egyenes út vezethet a doktori iskolákba, ahol megszerezhető a PhD fokozat is. A leírtakat a megoldandó gondok persze árnyalják. Ismerni kellene, hogy a szakmának mennyi és milyen szakirányú felsőfokú végzettségűre lesz szüksége. A kislétszámú korszerű képzést is meg lehet oldani, persze a forrásokat – ha kell – kiverekedve; új keretek között is, az EU által is diktált módon. Szakmánk valószínűleg már sohasem lesz húzóágazat, s a kereseti lehetőségek sem 84

sorolják majd az élenjárók közé. Mégis tenni kell és lehet is azért, hogy a szakma számos területe vonzóvá váljon az erre szakosodók számára. A korszerűbb oktatási módszerek (EU-s gyakorlat) a jövőben megköveteli a végzősök gyakorlati szakmai továbbképzését a munkahelyeken, valamint posztgraduális képzés keretében az ismeretek 5–7 évente való frissítését. El kell oszlatni azt a tévhitet is, hogy a szakmai továbbképzés az állam feladata. Ezt a fel kell vállalniuk a cégeknek. A helyzet a középfokú oktatás szintjén talán még rosszabb. Országszerte ugyan 20-25 oktatási intézményben folyik középfokú képzés kb. ugyanennyi, a szakmához többé-kevésbé közvetlenül kapcsolódó szakképesítési irányban, de ez minden vonatkozásban romló helyzetet mutat: − a szakma vonzerejének csökkenése, a szakterület katasztrofális kereseti lehetőségei egyre kevesebb jelentkezőt eredményeznek, akik alapképzettségi szintje (írni, olvasni és számolni tudás) egyre rosszabb, a jelentkezők között sok a hátrányos helyzetű családból származó, vagy a gyengébb képességű gyerek; − a szakképzés oktatási rendszerét ötéves ciklusokban átalakítják, ami állandó instabilitást eredményez A kislétszámú szakmákban nincsenek korszerű tankönyvek, s a képzés nem eléggé gyakorlatorientált; − a vállalkozások nem fogalmazzák meg képzési igényeiket, s a képzésben sem vesznek részt, mivel rendszerint a tárgyi és a személyi feltételek, valamint részben akarat hiányában nem felelnek meg a tanulóképzés követelményeinek; − az oktatás minősége az ország különböző részein nem azonos, s gondok vannak a végzettek elhelyezkedése, alkalmazása terén is; − a technikus szakképzés gazdasági igényeknek megfelelő rendezése nem megoldott, s hiányzik a felnőttképzés, az át- és továbbképzés megszervezése is. A problémák sokrétűek, de alapvetően a szakma alacsony presztízsére, a vállalkozások hátrányos és ebből eredő kiszámíthatatlan helyzetére vezethetők vissza, amely a szakképzés iránti igényt érthetően visszafogja. Vagyis a szakképzés problémáin valójában csak a szakma helyzetének javítása változtathat.

14.3. A civil szerveződések helyzete A kifejezetten a bőr- és bőrfeldolgozóipari területen a következő civil szerveződések működnek: − a Bőr- és Cipőipari Egyesülés (BCE); − a Magyar Cipőgyártók Egyesülete (MCE); − a Magyar Cipőkereskedők Egyesülete (MCE); − a Magyar Könnyűipari Szövetség (MKSZ) és 85

−

a Bőr-, Cipő- és Bőrfeldolgozóipari Tudományos Egyesület (BCBTE).

A már 1978-ban megalakult BCE a magyarországi bőr- és cipőipar érdekvédelmi és érdekképviseleti szervezete. Feladata a szakma helyzetének folyamatos elemzése, problémafeltárás, javaslattétel az illetékesek felé azok változtatására. További feladata a piacteremtés, melynek keretében évente kétszer nemzetközi kiállításokat szervez és kétszer árubemutatót tart, valamint nemzetközi tendereket közvetít tagvállalatai felé. A BCE tagként képviseli a szakmát az EU két szakmai szervezetében, a CEC-ben (az EU országok cipőipari egyesülésében) és a COTANCE-ban (az EU országok bőripari egyesülésében). A BCE tagjai ugyan a szakmai termelés közel 65%-át, az export 70%-át, s a foglalkoztatottak 53%-át képviselik – s mint ilyen, jelentős szakmai befolyás és érdekképviseleti hatékonyság tételezhető fel részéről –, a valóságban ez a hatékonyság különböző okok miatt lényegesen kisebb. A BCE örökölt, s a 90-es évek eleji változásokkor érintetlenül hagyott szervezete, működési rendje, s főleg finanszírozásának messzemenő elégtelensége ma nem teszi lehetővé a különböző irányokban (gazdaságirányítás, külföld, szakmai cégek) történő hatékony fellépést, a hatásos szervezéseket és érdekképviseletet. Próbál – főleg az utóbbi években, a fenyegető problémák láttán – erőteljesen fellépni, de ehhez a háttérben nem bizalomvesztett, s egyébként egységesen fellépni nem tudó szakmai cégekre volna szüksége, a másik oldalon pedig nem a párbeszédet többnyire formalitásként kezelő, a közvetítőt épp hogy csak meghallgató, de lényegében semmibe bele nem avatkozó gazdaságirányítással. Megfelelő források is szükségesek, s ez sem várható a szakmán kívülről. Az uniós viszonyok között az egyesülésre fokozott feladatok várnak és fokozott felelősség is hárul: az EU-ban a szakmai szövetségeken keresztül zajlik a kapcsolattartás felfelé és lefelé, valamint a horizontális szinteken: a közösség elvárja a tagországokon belüli hatékony szervező tevékenységet. A múltbeli és a jelenlegi hazai problémáiktól függetlenül ezt meg kell oldanunk. Ha erről lemondunk, akkor lemondunk a magyar szakmai érdekek képviseletéről is az EU-ban, lemondunk beleszólási, együttműködési jogunkról. Részben a kevésbé hatékonynak érzett érdekképviselet miatt gondolták a szakma egyes, egyfajta sajátos elkülönülési igény által vezérelt cégei, hogy létrehozzák a Magyar Cipőgyártók Egyesületét. Az ötlet – ma már elmondható – nem vált be, csak a szakma megosztottságát növelte. A szervezet még létezik, bár nem működik. A Magyar Cipőkereskedők Egyesülete is hol megalakul, hol nullára redukálja amúgy nem túl intenzív szervező és érdekképviselő tevékenységét. Jelenleg tagjai a magyar cipőkereskedők elenyésző részét képviselik, az ezirányú érdekképviselet a gyártói vonalénál is hatástalanabb. 86

A Magyar Könnyűipari Szövetség fő feladata a könnyűipari cégek munkaadói szempontból való képviselete. Véleményezi, észrevételezi és javaslatokat tesz a tervezett kormányzati intézkedésekkel kapcsolatban. Együttműködő partnere a Könnyűipari Ágazati Szociális Párbeszéd Bizottságnak. Akárcsak a BCE esetében, e sajátos, jórészt megkettőzött feladatkör szerinti tevékenységét az elmúlt nehéz években nem kísérte siker, fellépésének hatékonysága elenyésző. Tagsága nem számottevő, kezelése a gazdaságirányítás részéről lekezelő, formalitásszámba menő. A BCBTE a szakma műszaki értelmiségét tömörítő szervezetként működött több mint fél évszázadon át, sikeresen. Az egyesület tagja a szakma nagy nemzetközi szervezeteinek, az IULTCS-nak és az UITIC-nak. Az alapvető ismeretterjesztő funkcióját számos szolgáltatási tevékenységgel, érdekképviseleti funkcióval egészítette ki, s méltán vívta ki a hazai és nemzetközi szakemberek elismerését. A gazdasági modell változásával az egyesület tért vesztett. A vállalkozásokat körülvevő működési tér számos változása a hagyományos egyesületi működést ellehetetlenítette, azt gyakorlatilag a szaklapkiadásra, s az évenkénti 1-2, nem túl nagy szakmai kört vonzó találkozóra szűkítette. A működés forrásai megszűnőben, s a szakma jelenlegi helyzetében, gazdasági környezetében, jelenlegi reális jövőképében, továbbá együttműködési szokásaiban annak pótlására nincs sok remény – még ha a tevékenység iránt van is lappangó igény. A szakmai infrastruktúra tehát kritikus helyzetben van: egyfelől jelenlegi szervezettségében (működése formai és tartalmi elemeiben) nem képes hatékonyan segíteni az őt fenntartani hivatott szakmai cégeket, másfelől a szakmai cégek passzívak az infrastruktúra lehetőségeinek igénybevételében. A szakmai cégek jelenleg nem látják be az infrastruktúra szükségességét, nem használják (ki) a lehetőségeket. Saját, esetenként önző érdekeiket nem látják összevonhatónak a többiek – valójában ugyanolyan – érdekeivel. Szavakban többnyire elismerik, hogy érdekeltek az infrastruktúra hosszú távú létezésében, rövidtávon arra azonban nem kívánnak áldozni. Emiatt az infrastruktúra elsorvad, s rövidtávon valóban képtelennek bizonyul a szakma hatékony megtámogatására. A szakma EU-beli sikeres létezéséhez megoldást kell találnunk erre az innovációt érintő problémára: ha azt nem találjuk meg – EU ide vagy oda – mindenki vesztes lesz: ki előbb, ki (csak egy kevéssel) később.

15. Pályázati lehetőségek a csatlakozás után Az elmúlt néhány évben gyakorlattá vált, hogy a vállalkozások pályázatokon keresztül jutnak hozzá állami forrásokhoz. E pályázatok keretfeltételei, előírásai évről-évre egyre inkább közelítettek az Európai Unió eljárási szabályaihoz, 87

így a csatlakozás jelentős változást e területen nem hozott. Új elem azonban, hogy a pályázatokon elnyerhető támogatások nemcsak az állami költségvetésből, hanem az Európai Unió forrásaiból is finanszírozásra kerülnek, illetve számos, az EU szintjén koordinált program keretében a magyar vállalkozások is benyújthatnak pályázatokat.

15.1. Költségvetési forrásokból támogatott programok Az Európai Unió területén működő vállalkozások a tagállamok költségvetéséből biztosított pénzeszközök mellett az Európai Unió forrásait (Strukturális Alapok, Kohéziós Alap) is igénybe vehetik beruházásaik, fejlesztéseik megvalósításához. A Strukturális Alapok elsősorban nemzeti programokat támogatnak, illetve olyan közösségi kezdeményezéseket is, melyek innovatív, határokon átnyúló projektek megvalósítására vonatkoznak. A Strukturális Alapok kizárólag kiegészítő társfinanszírozást biztosítanak a nemzeti forrásokhoz maximum 75%os mértékben. A Strukturális Alapokon belül az Európai Szociális Alap a foglalkoztatás bővítését támogatja, elsősorban a humánerőforrás fejlesztésre irányuló beruházásokon keresztül. Az Európai Regionális Fejlesztési Alap célja a regionális különbségek kiegyenlítése, a legelmaradottabb térségek felzárkóztatása, a termelő infrastruktúra fejlesztésén, a kutatás-fejlesztés támogatásán, az információs társadalom fejlesztésén, a környezet védelmének erősítésén, és a határon túlnyúló együttműködések elősegítésén keresztül. Az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alap célterülete a mezőgazdaság és a vidékfejlesztés. A Kohéziós Alap az Európai Unió legszegényebb tagállamainak felzárkózását segíti nagy környezetvédelmi és közlekedési projektek támogatásával. A közösségi források társfinanszírozásként főként az Európai Unió által is elfogadott Nemzeti Fejlesztési Terv részeként megfogalmazott Operatív Programok, illetve ezekhez kapcsolható pályázatok keretében jutnak el a vállalkozásokhoz. Ezek koordinálása nemzeti szinten történik. Jelenleg, a 2006-ig terjedő időszakra érvényes Nemzeti Fejlesztési Terv öt Operatív Programot tartalmaz. Az Agrár és Vidékfejlesztési Operatív Programot (AVOP), a Gazdasági Versenyképességi Operatív Programot (GVOP), a Humán Erőforrás Fejlesztési Operatív Programot (HEFOP), a Környezetvédelmi és Infrastruktúra Operatív Programot (KIOP), és a Regionális Fejlesztési Operatív Programot (ROP). Ezen Operatív Programok keretében számos pályázat kerül kialakításra, melyeken keresztül a vállalkozások kiegészíthetik saját forrásaikat fejlesztési céljaik megvalósítása során, ha ezek a célok egybeesnek az egyes operatív programokban megfogalmazott nemzeti gazdaságfejlesztési célokkal. 88

Az egyes operatív programok koordinációját, az irányító hatóság feladatait a szakminisztériumok látják el, míg a pályázatok lebonyolításával kapcsolatos feladatokat közreműködő szervezetekre bízzák. Így a szakmát leginkább érintő GVOP esetében az irányító hatóság feladatait a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium látja el, míg pályázatainál a lebonyolításban részt vevő intézmények köre a következő: − Beruházás-ösztönzés Prioritás: Regionális Fejlesztési Holding Rt., Magyar Fejlesztési Bank, Magyar Vállalkozásfejlesztési Kht., ITDH Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Közhasznú Társaság − Kis- és Középvállalkozás-fejlesztési Prioritás: Magyar Vállalkozásfejlesztési Kht.(vissza nem térítendő támogatások), Magyar Fejlesztési Bank Rt. (visszatérítendő támogatások) − Kutatás-fejlesztés, Innováció Prioritás: Oktatási Minisztérium Kutatásfejlesztési Pályázatkezelő és Kutatáshasznosítási Iroda − Információs Társadalom- és Gazdaság-fejlesztés Prioritás: IT Információs Társadalom Kht., Regionális Fejlesztési Holding Rt. Az operatív programok keretében megfogalmazott célok elérése érdekében a konkrét pályázatok struktúrája alakítható. Így nemcsak egyik évről a másikra, de akár év közben is változhatnak az egyes operatív programok keretében meghirdetett pályázatok. Ezért érdemes nemcsak egy-egy év elején áttekinteni az aktuális pályázatokat, hanem időről-időre tájékozódni a változásokról is. A Nemzeti Fejlesztési Terv pályázatai mellett az egyes tagállamok költségvetésük terhére természetesen meghirdethetnek az adott ország szempontjából fontos cél elérése érdekében további pályázatokat is. Így került sor, pl. 2004. évben a SMART-Hungary Beruházás-ösztönzési Program, a Széchenyi Vállalkozásfejlesztési Program (SZVP) pályázatainak meghirdetésére. Ahhoz, hogy egy vállalat sikeresen vegye igénybe elképzeléseinek megvalósításához a pályázati forrásokat, elengedhetetlen, hogy időben és megbízható forrásokból szerezze meg a pályázatokra vonatkozó információkat. Az EU forrásaiból társfinanszírozott pályázatokról elsősorban a Miniszterelnöki Hivatal Nemzeti Fejlesztési Terv és EU Támogatások Hivatala honlapján, www.nfh.hu illetve az egyes operatív programokért felelős minisztériumok honlapjain lehet információkat szerezni. Az ágazati minisztériumok honlapjai elérhetők a kormányzati portálról: www.magyarország.hu. Ezek mellett rendelkezésre áll az EU Pályázati Információs Központ, mely telefonon (Tel: 06/40 200494) nyújt segítséget a fejlesztési elképzelésekhez igazodó pályázatok megtalálásához, illetve a pályázati feltételek megismeréséhez. Az Európai Unió központi programjaihoz kapcsolódó kiírásokat az Official Journal (OJ) tartalmazza, illetve elektronikus formában a TED (Tenders Electronic Diary) adatbázisában találhatók meg. 89

15.2. Közösségi kezdeményezések Az Európai Unió az Unió egészét érintő problémák kezelésére közösségi szinten koordinált, irányított programokat, ún. közösségi kezdeményezéseket hozott létre. E kezdeményezések célja specifikus területekhez tartozó úttörő jellegű, innovatív megközelítések támogatása. A kezdeményezésekben résztvevőknek közkincsé kell tenniük eredményeiket annak érdekében, hogy tapasztalataik más tagállamokban is felhasználhatóak legyenek. Jelenleg négy Közösségi Kezdeményezés működik: Az Interreg, mely határokon túlnyúló, nemzetek közötti és interregionális együttműködések megvalósításához nyújt támogatást (pl. határmenti KKV hálózatok kialakítása). A Leader II, melynek célja a vidéki térségek fejlesztése a helyi szintek aktív közreműködésével. Pl.: új technológiák, eljárások alkalmazása a térségi termékek versenyképességének javítása érdekében. Az EQUAL, melynek célja a munkaerőpiacon kialakult hátrányos helyzet, egyenlőtlenség leküzdése. Valamint az Urban, mely a válságban lévő városok és városias területek fejlesztését igyekszik támogatni. Városi fejlesztési stratégiákat támogat, melyet a helyi irányítók dolgoznak ki együttműködve a helyi szociális partnerekkel. Ilyen akció pl. olyan képzések szervezése, mely új technológiák alkalmazásra irányul. További információk: http://europa.eu.int/comm/regional_policy www.pharereg.hu http://www.rural-europe.aeidl.be www.equalhungary.hu

15.3. Közösségi Programok A közösségi programok közül ipari szempontból a legfontosabbak: a kutatási és technológiafejlesztési EU 6. K+F keretprogram, az e-content, melynek célterülete a digitális tartalomfejlesztés, a kis és középvállalkozások támogatását célzó Enterprise & SMEs, valamint a szakképzés terén működő LEONARDO program. Az Európai Unió célkitűzése, hogy a világ egyik legfejlettebb, tudásalapú gazdaságává váljon. Ennek érdekében kiemelt figyelmet fordít a kutatásra és a technológiai fejlesztésre. A 2002. évben indult 6. K+F keretprogramban a 2006-ig terjedő időszakban 17 milliárd eurónál is többet fordítanak az európai kutatás fejlesztésére, a technológia transzfer ösztönzésére, kutatói hálózatok, együttműködések létrehozására, illetve támogatására. A keretprogram pályáza90

ti rendszere centralizált. A pályázatokat közvetlenül a Bizottságnak kell benyújtani. További információk: http://www.cordis.lu/fp6 www.tpf.iif.hu www.ihm.hu/econtent A vállalkozások igényeihez igazodva e pályázati rendszerek mellett számos más lehetőség is a vállalkozások rendelkezésére áll. Így a különböző hitel és garanciakonstrukciók, illetve a vállalkozásfejlesztési szervezetek által nyújtott támogatások. Ezekről részletes információt nyújt a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium honlapján található forrástérkép : http://www.gkm.hu/dokk/main/menu/palyazatok/forrkep Az egyes pályázatok eljárási rendje, adminisztratív előírásai jelentős mértékben eltérhetnek egymástól. Ahhoz, hogy fejlesztési céljaik megvalósításához szükséges forrásokat pályázat keretében elnyert támogatásokkal tudjuk legalább részben biztosítani, fontos, hogy a pályázat kellően megalapozott, felépített legyen. Ehhez nemcsak képzett pályázatírók állnak rendelkezésre, de számos kiadvány (pl. A pályázás alapjai: projektszervezési és pályázatkészítés dióhéjban, Nemzeti Fejlesztési Hivatal és Tempus Közalapítvány, 2003., www.nfh.hu) is segítséget nyújt a jó projektek kialakításához, sikeres pályázatok elkészítéséhez.

16. Érdekvédelem az EU-ban, együttműködés az EU szakirányú szervezeteivel Az érdekérvényesítés minden gazdasági és politikai területen fontos a jövőt (politikai, gazdasági, közigazgatási, és társadalmi területen) befolyásoló tényező, melynek vannak hivatalos és nem hivatalos csatornái. A tagországok saját érdeküknek megfelelően más és más oldalról megközelítve végzik e feladatot. Különleges jellege van a közösségi döntések előkészítésében a szakterületeken. A lobbizás igényli a magas fokú szakmai felkészültséget, az érvelési, vitaés meggyőzőképességet, a sokrétű tapasztalatot, a szakértőkkel való kapcsolattartást. Szakmánknak két legfontosabb érdekképviseleti szervezete a CEC* és a COTANCE. A CEC az EU tagországok cipőipari szövetségeinek egyesülése, melynek vannak állandó státusszal rendelkező tagjai (köztük a Magyarorszá*

A CEC a nemzeti cipőipari egyesülések európai szervezete – www.cecshoe.be 91

got képviselő Bőr- és Cipőipari Egyesülés) és megfigyelő státusszal rendelkezők (pl. Oroszország, Ukrajna). A COTANCE az EU tagországok bőripari szövetségeinek egyesülése. Tevékenységüket munkaterv alapján végzik, melyre minden tag tehet javaslatot. Határozataikat egyhangúan hozzák. A programban vannak Brüsszel által központilag adott feladatok (törvények és rendeletek véleményezése), s a maguk által felvetett, a szakmát különösen érintő témák. A hazai cégek csak úgy kerülhetnek kapcsolatba az EU szervezeteivel, ha valamely magyar szakmai szervezetbe tagként vannak jelen. Ezért is fontos a magyar vállalkozásoknak a tagság, mert csak így érhetnek el eredményt, sok esetben csak így pályázathatnak az EU-tól. A szervezett tagság a csatlakozást követően még fontosabb jelentőséggel bír, mert a gazdasági döntések jelentős része Magyarországról 2004. május 1-ével az EU-ba tolódott el. E szakmai szervezetek hivatottak arra, hogy a szakmára vonatkozó döntéseket országoktól függetlenül meghozzák. Példaként is említhető, hogy az új vámtarifális egyezmények, kvótarendszerek, megfigyelési rendszerek, szabványok és egyéb rendeletek meghozatalát már Magyarországról állami szervek nem befolyásolhatják, ezekhez a szakmai szervezetek véleményét kérik ki. Mindkét szervezet, melynek tagjai vagyunk, munkavégzését mindig állandó bizottságokban és szakértői különbizottságokban végzi. Az ilyen feladatokban a szakértőknek – a feladat összetettségétől függően – stratégiai és taktikai megközelítést egyszerre kell alkalmazniuk. Az észrevételeknek határozott céllal kell rendelkezniük és hasznosnak kell lenniük nemcsak az adott országban. A javaslatokat megalapozottan, pontosan és félreérthetetlenül kell elkészíteni a szükséges magyarázatokkal, dokumentumokkal, háttéranyagokkal. Elemezni kell az ellenérveket is. Magyarországon – sajnálatos módon – még meg szükséges említeni, hogy e szervezetekkel csak elektronikus (e-mail és képanyag) kommunikáció lehetséges. A fenti okfejtések alapján nyugodtan elmondhatjuk, hogy nem vagyunk felkészülve az EU-val való a jövőbeni közös és hatékony tevékenységre. Ehhez rendelkezünk még felkészült szakértőkkel, de nem rendelkezünk anyagi forrásokkal, megfelelő infrastruktúrával és hozzáállással. Ahhoz, hogy megfelelő minőségben, hatékonyan és eredményesen képviselhesse magát a magyar bőr- és cipőipar, ahhoz igen jelentős anyagi forrás (évi 12–14 millió Ft), vagy áldozatkész, térítésmentesen foglalkoztatott szakértőgárda szükséges. E feladat megvalósítása nem várható el mástól (különösen nem az államtól!), csak a szakma saját erejéből! A jelenlegi helyzetet tükrözi az a tény, hogy az érdekképviseleti szervezet reprezentálja a hazai bőripar közel 100%-át, a bőrdíszműipar 25%-át és a cipőipar 65%-át. Szükséges lenne a szervezet taglétszámának és – főleg – forrásainak bővítése. Az érdekérvényesítés más típusú, nem hivatalos módja a politikai úton való lobbizás kérdése, melyhez más irányú felkészülés és módszerek szüksége92

sek. Ez természetesen országonként, azok berendezkedésétől függően változik. Hazánkban – a mi területünkön – nincs járt útja, nem is alkalmaztuk, csak az utóbbi időben. Ehhez elkerülhetetlen a szakma teljességének fellépése (különböző országgyűlési képviselők megnyerése, pártok szimpátiájának elnyerése, helyi önkormányzatok támogatása, kormányzati szakértők felkérése). Minden érdekvédelmi tevékenység eredményességét elősegítheti a hathatós írott és elektronikus médiatámogatás. Ezért is fontos, hogy különösen a fontosabb ügyekben a szakértőink, menedzsereink azonos véleménnyel kihasználják a lehetőségeket (szakmai cikkek, eredmények bemutatása), a problémák (termeléscsökkenés, exportbevétel elmaradás, munkanélküliség növekedése) elemzésével, azoknak a költségvetésre, a politikai lépések szükségességére gyakorolt hatásainak bemutatásával.

17. A magyar vállalkozások esélyei és tennivalói a jövőben 17.1 Kihívások A vállalkozások tevékenységüket egy folyamatosan és erőteljesen változó környezet kihívásaihoz kell igazítsák. E változások befolyásolják mozgásterüket, ezekhez igazítva kell meghatározzák jövőképüket és tennivalóikat. Az Európai Unióhoz történő csatlakozással a termékek kereskedelme egyszerűbbé vált a belső piacon, azonban a verseny erősödött, hiszen már az új csatlakozó országok is beléptek a versenytársak közé. A csatlakozás kapcsán jelentős feladatok állnak a vállalkozások előtt a környezetvédelmi és a vegyi anyagokra vonatkozó előírások betartása kapcsán. A liberalizáció folytatódása a világkereskedelemben – összefüggésben a WTO Dohai fordulójával – a mennyiségi korlátozások és azokkal egyenértékű szabályozások leépítése következtében a verseny további erőteljes fokozódását jelenti a vállalkozások számára. A fejlődő országok termelői már nemcsak az olcsó tömegtermékek gyártásában, de az értékesebb, magas technológiaigényű áruk előállításában is jelentős pozíciót foglaltak el. Behatolásuk az EU belső piacára jelentős, és várhatóan részarányuk mind a közösségi, mind pedig a világkereskedelemben növekedni fog. Az előrejelzések szerint a fejlődő országok, ezen belül is Kína dominálni fogják a ruházati termékek piacát, melyek következtében a világon több millió munkahely kerülhet veszélybe. A fejlődő országok térnyerése a ruházati termékek előállításában és kereskedelmében fokozza az árversenyt, melyre a magasabb termelési költségű

93

gyártóhelyek csak stratégia- és termékszerkezet-váltással lesznek képesek hatékonyan válaszolni. A csatlakozás előtt álló országok, különösen Románia és Bulgária jelentős könnyűipari termelői potenciálja csak tovább fokozza majd a versenyt, elsősorban az egységes belső piacon. A klasszikus ruházati termékek piacán tapasztalható árverseny következtében a kereskedelemi tevékenységeket végzők jelentősen nagyobb és egyre fokozódó részarányban részesednek a nyereségből. A termelés és értékesítés terén egyaránt erőteljes koncentráció figyelhető meg, mely veszélyt jelent a kis- és középvállalkozások számára. Az európai ruházati ipart a klasszikus értelemben vett termelő vállalkozások helyett egyre inkább a kereskedelemi és logisztikai funkciókra összpontosító vállalkozások határozzák meg. Azok a vállalkozások a legsikeresebbek, melyek stratégiájukat a vevő szempontjából meghatározott értékekre alapozva és nem a vállalati képességek, vagy történelmi hagyományok alapján határozzák, meg, illetve saját értékesítési hálózatot működtetnek. Az információs technológiák fejlődésének köszönhetően a termelési és értékesítési lánc az egyes vállalkozásokon belül földrajzilag széttagolttá vált, egyre nagyobb szerepet kapnak az ún. virtuális vállalatok. Az e-tényező forradalmasította a gyártás, a terméktervezés és a vállalatirányítás után az értékesítés folyamatát is. Az európai belső piac korlátossága miatt a versenyképesség kulcskérdése, hogyan lehet azt bővíteni. Egyrészt egyre nagyobb szerepet kaphat a páneurópai-mediterrán térség, ezen regionális együttműködés hatékony kialakítása és működtetése, mely a származási szabályokhoz kötött kedvezményekkel egy hatalmas piacot jelent. Másrészt meghatározó lesz, hogyan tudnak a vállalkozások behatolni a fejlődő országok eddig igen zárt, de jelentős vásárlóerőt képviselő belső piacaira. A fogyasztói magatartás a bekövetkezett társadalmi-gazdasági folyamatok eredményeként jelentősen módosult. A fogyasztók korösszetétele megváltozott, a társadalomban egyre nagyobb az idős, fizetőképes réteg aránya. Az egyszemélyes háztartások arányának növekedése átalakítja a háztartási kiadások szerkezetét és a vásárolt termékek körét. A gyorsan fejlődő piacokon a magas jövedelemmel és speciális igényekkel rendelkező rétegek jelentek meg. A fogyasztói tudatosság is változóban van, egyre nő a környezet- és egészségtudatos vásárlók köre. Ezek elérése és kiszolgálása új termékeket és értékesítési formákat követel. A tudomány és a technika fejlődése, az életmód változása átalakítja a fogyasztók életvitelét, és így új igényekkel lép fel a ruházati iparban tevékenykedőkkel szemben. Ugyanakkor a technikai fejlődésnek köszönhetően egyre bővül a ruházati iparban alkalmazott anyagokból és technológiával előállítható 94

termékek felhasználása a klasszikus ruházkodási felhasználástól eltérő területeken, pl. építőipar, autóipar, környezetvédelmi ipar.

17.2. Adottságok A magyar ruházati ipar nyersanyagigénye hazai forrásból csak töredékesen elégíthető ki. Az ágazat nagy hagyományokra tekint vissza, melynek következtében az oktatás-szakképzés, a kutatás- és fejlesztés területén, ha töredékesen is, de megtalálhatók jelenleg is a fejlődés zálogát jelentő centrumok. A bérek folyamatos emelkedése csökkenti ugyan a vállalkozások versenyképességét, azonban a hatékonyság fokozásával, korszerű technológiák alkalmazásával és nagyobb hozzáadott értékű termékek előállításával ez a tendencia ellensúlyozható. Hazánk versenyképességének kulcselemei a szakemberek kreativitása, az innováció, a design, a marketing, a technológia megújítása lehetnek. Mindezen feltételek még jobban rámutatnak a szakképzés, a szakértelem fontosságára. Versenyképességi kérdés, hogy a képzés, szakképzés és a vállalkozások kapcsolata mind erősebbé váljon, a szakképzés igazodjon a vállalkozói szféra igényeihez, ugyanakkor az ipar hozzájáruljon lehetőségeihez mérten a szakképzés színvonalának emeléséhez. (Részletesebben lásd 14. fejezet.) Magyarország földrajzi elhelyezkedése jelentős előnyöket biztosíthat a hazai vállalkozások számára. Lehetőséget teremt arra, hogy kulcsfontosságú, magas tudásigényű tevékenységek, regionális központok telepedjenek le Magyarországon.

17.3. Stratégiák Az erősödő versenyben a magyar vállalkozásoknak a magasabb hozzáadott értéket tartalmazó termékek gyártása, az innovatív termékek piacra juttatása, illetve a hatékonyság javítása jelenthet piaci lehetőségeket. Az olcsó tömegtermékek gyártásában még a termelékenység jelentős növelése révén sem vehető fel a verseny a fejlődő országok gyártóival. Azonban a speciális igények kielégítésére összpontosító, piacvezérelt stratégiát követő vállalkozások hosszú távon sikeresek lehetnek. A vállalkozásoknak a piaci kihívások mellett meg kell felelniük az egyre szigorodó, számos többletkövetelményt támasztó környezetvédelmi előírásoknak, melyek nemcsak a technológiák, de a termékek megújítására is ösztönöznek. Igaz, az Európai Unió környezetvédelmi szabályrendszere nemcsak kötelezettségeket, de lehetőségeket is rejt magában, piacot nyitva a környezetvédelemben felhasználható speciális termékek és technológiák előtt. 95

Természetesen a tartós, versenyképes működésnek nincsenek örökérvényű receptjei. A vállalkozásoknak azonban – figyelembe véve a piaci folyamatokat, a jogszabályi környezet előírásait és az adott vállalkozás adottságait – felül kell vizsgálniuk stratégiájukat, és hosszú távú célokat kell kitűzniük maguk elé. Ilyen cél lehet az élenjáró európai vállalkozások gyakorlatának követése. Speciális termékek gyártása, mint pl. a különleges igényeket kielégítő munkavédelmi, sport, vagy egészségügyi lábbelik előállítása, vagy a műszaki jellegű termékek gyártása. Ugyancsak alternatíva lehet a divattermékek értékesítési láncolatába történő erőteljesebb bekapcsolódás, önálló kollekciók, márkák piacra vitele. A termelés kihelyezése az olcsóbb termelési költségek kihasználása, illetve a célpiachoz közelebb történő gyártás megvalósítása érdekében. Cél lehet ugyanakkor az is, hogy kooperációk kialakításával, együttműködve más vállalkozásokkal növelje versenyképességét a vállalkozás, pl. a kapacitások komplementaritásán, azonos technológia alkalmazásán keresztül biztosítva a nagyobb volumenű megrendelések teljesítésének termelési feltételeit, a rugalmas alkalmazkodás lehetőségét, vagy a közös technológiai, műszaki fejlesztési háttér kialakításával csökkentve a költségeket, esetleg közös, kapcsolódó kollekciók kialakításával javítva a piaci értékesítés lehetőségeit. E célok eléréséhez fejleszteni szükséges a marketinggel, kollekciózással kapcsolatos tevékenységeket vagy egy adott vállalkozáson belül, vagy pedig közösen, más cégekkel összefogva. Hazánkban nagy hagyománya van a bérmunkatermelésnek. Kiindulva abból, hogy a termelési kapacitás is áru, elképzelhető egy, a magas hozzáadott értékű, kissorozatú termékek bértermelésére, magas színvonalú szolgáltatások nyújtására alapozott vállalkozási stratégia kialakítása, de ebben az esetben is szükséges az alkalmazott technológia fejlesztése, a megrendelőnek nyújtott szolgáltatások körének bővítése. Természetesen e három felvázolt fejlesztési irányzat kombinációi illetve ettől eltérőek is sikerre vezethetnek, mert mint az elején is rögzítettük, nincs biztos recept a sikeres stratégiára.

17.4. Eszközök A kitűzött célok eléréséhez a vállalkozásoknak számos pályázati úton elnyerhető (beruházás-ösztönzési, oktatás-képzési, menedzsment ismeretek megvásárlására irányuló, a marketing eszközök elkészítését elősegítő) támogatás mellett újszerű eszközökkel is élniük kell. Nagyobb figyelmet kell fordítaniuk többek között a szellemi tulajdon (szabadalom, használati mintaoltalom, formatervezési mintaoltalom, védjegy) védelmében rejlő lehetőségekre. Míg azok a gyártók, akik új termékeket kíván96

nak piacra vinni, és ennek érdekében jelentős erőfeszítéseket tesznek, jelentős invesztíciókat eszközölnek, addig számos vállalkozás a termékek másolása eredményeként jelentős kiadásoktól megmentve magát élvezi a termékéletgörbe elején tartó innovatív termékek értékesítéséből eredő előnyöket. Annak érdekében, hogy az innovációs folyamatot megvalósító vállalkozások sokáig élvezhessék erőfeszítéseik, befektetéseik eredményeit, fontos, hogy a gyártók éljenek a közösségi szabályok által biztosított védelemmel (részletesebben lásd: Magyar Szabadalmi Hivatal, www.hpo.hu). A Magyarországon működő vállalkozások jelentős része mikro-, kis- és középvállalkozás. E vállalkozások együttműködések kialakításával fokozhatják versenyképességüket a piacon. Ezen együttműködések jelenthetnek egyszerű vertikális termelési együttműködést, beszállítást, de kialakíthatók azonos technológiai bázisra alapozott termelési együttműködést, mely nagyobb megrendelések kielégítéséhez, a kritikus tömeg eléréséhez jelentenek segítséget. A vállalkozási együttműködések természetesen kiterjeszthetők a vállalati működés számos funkcionális területére is, pl. szerviz, oktatás, marketing, K+F, vagy speciális technológiák megvalósítására és megosztott alkalmazására. A vállalati együttműködések (hálózatok, klaszterek) szerveződhetnek regionális vagy szakmai alapon, országon belül, vagy országok között, de hatásuk mindenképpen pozitív a vállalkozások hatékonyságára, versenyképességre. A modern gazdaságot áthatja az információs és kommunikációs technológia (IKT), átalakítva a termelési folyamatot, lehetővé téve annak területi széttagolását. Az IKT alkalmazás hatására felgyorsult információáramlás következtében a vállalkozások fokozhatják rugalmasságukat, közelebb kerülhetnek vásárlóikhoz. Az IKT alkalmazása fontos eleme lehet a versenyképesség javításának. A vállalkozások stratégiai megújulása, új termékek piacra vitele elképzelhetetlen az innováció, a kutatás és fejlesztés nélkül, mely átalakítja a termelés és az értékesítés egyes szegmenseit, illetve egészét. Az új alapanyagok kifejlesztésére irányuló kutatások eredményeként létrejött termékek felhasználásával, vagy a termékfejlesztés, a gyártási és értékesítési tevékenység megújítását célzó kutatások eredményeinek alkalmazásával új, speciális igényeket kielégítő, és hatékonyan előállítható termékek hozhatók létre. Ez vezethet a tudásalapú gazdaság megvalósításához, az élenjáró termékeket gyártó, az „e”-tényezőt széles körben alkalmazó, versenyképes vállalkozás kialakításához. E téren is fontos, hogy az egyes cégek számára rendelkezésre álló korlátozott mértékű forrásokat együttműködések kialakításával, illetve pályázatok útján kiegészítsék a vállalkozások. Természetesen nem elegendő kiváló termékeket gyártani és a vevők megelégedését szolgáló, magas színvonalú szolgáltatásokat nyújtani. A sikerhez szükséges, hogy termékünkről, szolgáltatásainkról „nagyvilág” is megfelelően 97

informált legyen. A vállalkozásoknak a jövőben sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetniük a piaci megjelenésre, a vásárokon és kiállításokon való részvételre. Ezen akcióknak a belső egységes piac tagországai, vásárlói mellett fokozottabban kell fókuszálniuk a harmadik országok piacaira. Az elkövetkező időszak feladati között feltétlenül beszélni kell arról, hogy a vállalkozások informáltságának fokozása, érdekeinek hatékony képviselete szempontjából elengedhetetlen, hogy a vállalkozások kapcsolódjanak a szakmai szervezetekhez, azok megfelelően reprezentálni tudják az országon belül működő vállalkozásokat. Napjainkban egyre több, de kis taglétszámú érdekképviseleti, szakmai szervezet alakul. Ezek azonban nagyságrendjüknél és így pénzügyi lehetőségeiknél fogva nem képesek minden, a szakmacsoportot érintő témában megalapozott álláspont kialakítására, a kormánnyal való szoros együttműködésre, pl. a jogalkotásban, a nemzetközi szakmai szervezetek munkájában való érdemi részvételre. Így az adott szakmacsoport érdekérvényesítő képessége is csekély.

17.5. Az iparpolitika és a vállalati stratégiák kialakítása Az iparpolitika cél és eszközrendszere nemcsak informálja a vállalkozásokat a makroszinten megfogalmazható célokról, a kívánatos fejlesztési irányokról, orientálva ezzel őket stratégiai terveik megfogalmazásában, de előrejelzi azt is, milyen eszközök mozgósíthatók terveik megvalósításához, az iparpolitika milyen keretfeltételeket biztosít a vállalkozások számára. Ugyanakkor az iparpolitika cél és eszközrendszerének kialakításához elengedhetetlen a reálszféra együttműködése, szándékaik és törekvéseik minél pontosabb ismerete. Csak akkor lehet elérni sikereket mind mikro, mind pedig makro szinten, ha a reálszféra és a kormányzat iparpolitikai törekvései összhangban vannak, a meghatározott cél- és az alkalmazott eszközrendszer a reálszféra törekvéseit is tükrözi. Az Európai Unióban az elmúlt években nyilvánvalóvá vált, hogy az EU egyre inkább lemarad a Lisszaboni Célokban megfogalmazottaktól. Az új iparpolitikát megalapozó elemzés szerint az Európai Uniónak a versenytársaktól elmaradó, gyenge termelékenység növekedése az ipar szerkezeti problémáira, nem kellőképpen jövőorientált fejlődésére, a versenykörnyezet (a belső piac működésének) hiányosságaira vezethető vissza. Az új közösségi iparpolitika – mely a tagállamok számára nem kötelező erejű dokumentum, így az egyes tagállamok szabadon, sajátosságaikhoz igazítva fogalmazzák meg azt – a versenyképesség fokozásának három legfontosabb tényezőjét a tudásban, az innovációban és a vállalkozásokban látja: − több erőfeszítés szükséges az oktatás, a szakképzés és a kutatás területén és eredményeiknek ipai hasznosítása terén; 98

− −

innovatívabbá kell válni az iparnak a termékek, a szolgáltatások és a technológiák terén; fejleszteni kell a vállalkozási, vállalkozói képességeket, növelni kell a vállalkozások kockázatvállaló képességét.

Az új közösségi iparpolitika természetét tekintve továbbra is horizontális, tehát nem ágazati politikák gyűjteménye, eszközeit szektorsemlegesen fogalmazza meg, az ipar versenyképességét javító keretfeltételek kialakítására törekszik. Ugyanakkor – figyelembe véve egyes szektorok egyedi jellemzőit is – hangsúlyt fektet a szektorális alkalmazások vizsgálatára, az egyes ágazatok speciális igényeinek feltárására. Így többek között sor került a közösség ruházati iparának elemzésére is. A horizontális, egységes szemléletű iparpolitika alkalmazásának vizsgálata, az egyes szektorokban alkalmazott módszerek elemzése hozzájárulhatnak az iparpolitikai eszköztár finomításához, hatékonyságának növeléséhez. Az új közösségi iparpolitika nemcsak az Európai Unió szintjén fogalmazta meg a teendőket, hanem a tagországok és a vállalkozások szintjén is. Az ajánlások szerint az egyes tagországoknak iparpolitikájuk alakításakor olyan vállalkozásbarát környezet kialakítására kell törekedniük, mely elősegíti az innovációt, a versenyképesség növekedését. Az iparpolitikának ösztönöznie kell a vállalkozásokat a befektetések, az innováció és a termelékenység növelésére. Az iparpolitika alapvetően horizontális jellegének megtartása mellett úgy kell erősítenie az ipar versenyképességét, hogy az intézkedések figyelembe vegyék az egyes ágazatok speciális igényeit. Ehhez a legjobb, a szektorális versenyképességet erősítő politika mix-et kell kialakítania. Bővítenie kell az információs és kommunikációs technológiák alkalmazását a kormányzati munkában és a kereskedelemben egyaránt. Hatékony lépéseket kell tennie a szabályozások egyszerűsítésére, a szükségtelen szabályozási és adminisztratív terhek eltávolítására és szabályozások hatékonyságának növelésére. A tagállamok kompetenciájába tartozó területekre az EU új megközelítésmódokat és módszereket fejlesztett ki az egyes keretfeltételek versenyképességi hatásának mérésére és összehasonlítására, s ezeken keresztül a kívánatos javítások elősegítésére. A lisszaboni tanácsülés óta ezt a megközelítésmód „nyílt összehangolási módszer”-ként (open method of co-ordination) vált ismertté. Ennek eszközei: összehasonlító értékelő táblázatok (scoreboard-ok), például az innovációs teljesítményről vagy a vállalkozáspolitikáról, versenyképességi jelentések; a követendő, legeredményesebb gyakorlatok/eszközök meghatározása és elterjesztése érdekében benchmarking eljárások elvégzése, stb. Ezek az eszközök nemcsak a tagállamok szintjén alkalmazhatók, segítséget nyújthatnak vállalkozások közötti összehasonlítások elvégzésére, a fejlesz99

tési tervek kialakításakor más vállalkozások tapasztalatainak hasznosítására akár nemzeti, akár pedig nemzetközi szinten. Magyarországon az 1995-ben jóváhagyott iparpolitika a versenyképességjavítást célzó koncepció, mely nyolc stratégiai elemet jelölt meg, úgymint: − a beruházás-élénkítést, − a vállalati K+F, az innováció támogatását, − a külföldi működő tőke modernizációs szerepének erősítését, − a beszállítói rendszer fejlesztését, − az exportösztönzést, − a piacvédelmet, − a munkaerő fejlesztését, − az iparpolitikai szereplők közti együttműködés javítását. Ezen gazdasági részpolitikákon keresztül támogatta a kormány a vállalkozások versenyképességének javítását, illetve ezekhez kapcsolódva kerültek megfogalmazásra az állami források felhasználását elősegítő pályázatok, a vállalkozói környezet javítását, a versenyképesség fokozását célzó intézkedések is. Magyarországon – összhangban a közösségi iparpolitika kialakítását célzó tevékenységgel – megkezdődött egy új hazai iparpolitika kialakítása. Az ezt megalapozó tanulmány a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium honlapján elérhető.

18. Információs források az EU-ban és Magyarországon 18.1. Elektronikus információforrások az EU-ban Az Európai Unió honlapján (www.europa.eu.int) részletes és széleskörű információk találhatók a tagországok nyelvén az Európai Unió szervezeteiről, azok működéséről. Bár számos oldal már magyar nyelven is olvasható, a régebbi dokumentumok csak a korábbi tagországok nyelvén, illetve elsősorban angolul érhetők el. Az iparral és ezen belül a bőr- és cipőiparral kapcsolatos információk (ágazati politikák, vonatkozó jogszabályok, szabványok, aktuális rendezvények, vitára bocsátott dokumentumok, stb.) az EU vállalkozással foglalkozó honlapján, az alábbi címeken találhatók meg: www.europa.eu.int/comm/enterprise/enterprise_policy/industry www.europa.eu.int/comm/enterprise/leather www.europa.eu.int/comm/enterprise/footwear 100

A Belső Piaccal kapcsolatos kérdések, a műszaki szabályozásra, szabványosításra, a kölcsönös elismerésre és annak alkalmazására vonatkozó információk megtalálhatók: www.europa.eu.int/comm/enterprise/regulation/ A kereskedelmi, környezetvédelmi kérdésekkel kapcsolatos információk a az EU vállalkozáspolitikával foglalkozó honlapján és a kereskedelemmel ás a környezetvédelemmel foglalkozó, illetve az egyes főigazgatóságok honlapján keresztül is elérhetők: www.europa.eu.int/comm/trade www.europa.eu.int/comm/environment Különösen hasznos a közösségi jogszabályokat, valamint az előkészítés alatt álló jogszabályokat is tartalmazó oldal, ahol többféle módon visszakereshetők a jogszabályok, dokumentumok. www.europa.eu.int/eur-lex A jogszabályok előkészítése, a döntéshozatal aktuális helyzete nyomon követhető a Bizottság intézményközi eljárások nyomon követésére kialakított Pre-lex adatbázisában. www.europa.eu.int/prelex Magyarul kaphat segítséget kérdéseinek megválaszolásához, az EU honlapján való információkereséshez minden érdeklődő az alábbi honlapon: Europe Direct: www.europa.eu.int/europedirect Információk a vállalkozások részére a belső piaci szabályokról, személyes tanácsadás: www.europa.eu.int/business Ingyen hívható az Európai Unió tájékoztatási központja, ahol magyarul állnak az érdeklődők rendelkezésére: 00 800 6 7 8 9 10 11

18.2. Elektronikus információforrások itthon A hazai kormányzati szervezetek honlapjai számos az Európai Unióval, szabályozással, pályázatokkal kapcsolatos információt tartalmaznak. Szabadalmak, szellemi tulajdonjog védelme: Magyar Szabadalmi Hivatal: www.hpo.hu Fejlesztésekhez igénybe vehető források, pályázatok: Miniszterelnöki Hivatal Nemzeti Fejlesztési Terv és EU Támogatások Hivatala: www.nfh.hu Gazdasági és Közlekedési Minisztérium: www.gkm.hu Európai Unióról intézményrendszere, jogi szabályozás: Külügyminisztérium: www.kulugyminiszterium.hu Igazságügyi Minisztérium: www.im.hu Nemzeti jogrendbe átültetett jogszabályok és alkalmazásuk: 101

Magyar Szabványügyi Testület: www.mszt.hu Gazdasági és Közlekedési Minisztérium: www.gkm.hu BIMEO Vizsgáló és Kutató-fejlesztő Kft.: www.bimeo.hu További információk találhatók az EU magyarországi honlapjain: Európai Parlament Tájékoztatási Irodája: www.euparl.hu Európai Bizottság Magyarországi Képviselete: http://www.eudelegation.hu Az Európai Bizottság kiterjedt információs hálózatot működtet a tagállamokban, illetve a tagjelölt országokban. Tájékoztató hálózata több elemből áll hazánkban. Ide tartoznak az EU Információs Pontok, melyek megyénként, régiónként működnek, az EU Info Központok, melyek az ITDH-ban (ITDH Euro Info Központ http://www.eicbudapest.hu) és a megyékben is megtalálhatók, valamint Európai Dokumentációs Központok, melyek hozzáférést biztosítanak a közösségi dokumentumokhoz elsősorban az oktatásban részvevők számára a jelentősebb képzőhelyeken. Listájuk, elérhetőségük az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete honlapján megtalálható.

18.3. Hasznos kiadványok Az elmúlt néhány évben, nagy számban jelentek meg információs kiadványok, könyvek, brosúrák, melynek célja a vállalkozások és az állampolgárok informálása az Európai Unióhoz való csatlakozással kapcsolatos kérdésekről. A teljesség igénye nélkül megemlítünk itt néhányat ezek közül, megemlítve, hogy a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium honlapján részletes és tematikus lista található a vállalkozások számára hasznos kiadványokról. Kézikönyv kis-és középvállalkozóknak – Gyakorlati tudnivalók az Európai Unióról, GKM; Vállalkozói Tükör, GKM; Könnyűipari ágazatok az Európai Unióban és Magyarországon: textil-, ruházati, bőr- és cipőipar – Dr. Cseh József, Dr. Farkas Jánosné, Geiger Tibor, Várszegi Árpád – "Vállalkozók Európában" sorozat; Fogyasztóvédelem az Európai Unióban – Zavodnyik József – Európai Tükör – 2003/1., Miniszterelnöki Hivatal Európai Integrációs Iroda; Engem is érint kiadványsorozat, KüM Fogyasztóvédelem az Európai Unióban; Európai Uniós Kislexikon; Kisvállalkozások – nagy lehetőségek, avagy az EU vállalkozásfejlesztési politikája; A pályázás alapjai: projektszervezési és pályázatkészítés dióhéjban, Nemzeti Fejlesztési Hivatal és Tempus Közalapítvány. 102

Nyomdai kivitelezés: Mondat Kft. Felelős vezető: ifj. Nagy László Példányszám: 1000

A kézirat lezárva: 2004. szeptember 1.

Minden jog fenntartva. Jelen kiadvány semmilyen részét nem szabad reprodukálni a Bőr- és Cipőipari Egyesülés írásos engedélye nélkül.

Készült az EU Phare programja és a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Széchenyi Vállalkozásfejlesztési Program támogatásával Budapest, 2004. november

103