Társadalomkutatás 21 (4) 369–396
A HATALOM LOGIKÁJA* JÁVOR ISTVÁN MTA Szociológiai Kutatóintézet 1014 Budapest, Úri u. 49. Tel.: 224-67-44 E-mail:
[email protected]
A szervezetszociológia a szervezeteket általában célokat kitűző rendszerként határozza meg. Számomra ez a fogalom sok szervezet esetében gyakorlatilag értelmezhetetlen, hiszen számos bürokratikus szervezetnek sem az érdekeit, sem a céljait nem lehet látni, de ugyanígy nehezen lehet meghatározni a célját sokszor olyan szervezeteknek is, mint a fogyasztóvédelem, a polgármesteri hivatal, az ügyészség vagy a bíróság. Egy azonban biztos, és megközelítésemben alapvető: a szervezetek embereket irányítanak, kontrollálnak. Ez pedig nem más, mint a hatalom kérdése. A tanulmány a szervezeteket mint hatalmi gépezeteket fogja fel. Amelyik szervezetben a hatalom nem működik, nem stabil, az maga is krízisben van. Vagyis minden működés alapja a hatalom és ezáltal mindent át is itat a hatalom problémája. – A szervezeti struktúra és működés minden eleme része és egésze csak a hatalmi megközelítés alapján elemezhető. A hatalom azonban sajátságos működési logikát is hordoz, másként működik mint az erkölcs, a gazdaság, vagy a csoportkapcsolatok. Ez a hatalom működési és egyben értelmezési logikája is. A hatalomelmélet felépítése részben szervezetszociológiai alapokon nyugszik, habár az itteni megközelítések csak korlátozottan voltak beépíthetők az elméletbe. Másrészt sok elemet vettem át bizonyos filozófiákból, habár sokszor eltérő értelmezéssel, mint azt a filozófiai elméletek és elemzések tárgyalják. Sokat jelentett filozófiai szempontból számomra a Biblia, Ciceró, Berkeley, Hegel, Marx, Kierkegaard, Hobbes, Sellars, W. James, Ducasse, illetve Tordai Zádor. Az ő munkáik, illetve bizonyos értelmezéseik jól felhasználhatók voltak a szervezeti hatalom elméletéhez. Számomra talán a legfontosabb az, hogy a hatalom nézőpontjából minden másképpen látszik, mindennek más az értelme, és talán a valóságban is minden más, mint ahogyan azt látni véljük – más megközelítésekből. Más lesz az igazság és igazságosság, az erkölcs, a felelősség tartalma éppúgy mint a megismerés, a tény, a bizonyíték, ok és okozat is, ahogy az társadalmi élettérből hatalmi erőtér lesz stb. Kulcsszavak: hatalom; kontroll; szervezet; hatalmi mechanizmus; hatalmi akkumuláció
* A hosszabb tanulmány folytatását lapunk következő számaiban közöljük. 0231–2522 © 2003, Akadémiai Kiadó, Budapest
370
JÁVOR ISTVÁN
I. A HATALOM FOGALMA A szociológiában, és azon belül is a szervezetszociológiában a hatalom különböző megközelítései, meghatározásai léteznek. A legismertebb hatalomdefiníciók tulajdonképpen a hatalmi forrással, a hatalommal mint felek közötti relációval, vagy a hatalommal mint függőséggel kapcsolatosak. Így például közismert a szervezetszociológiai használatban a weberi hatalommeghatározás, amely a hatalmat olyan valószínűségként definiálja, amely lehetőséget ad mások cselekedeteinek befolyásolására, megváltoztatására. Talán az egyik leggyakrabban használt hatalomdefiníció a Dahl-féle, amely azt mondja ki, hogy A-nak hatalma van B felett, ha A rá tudja venni B-t olyan cselekedetre, amelyet B ezen hatás nélkül nem tett volna.
A hatalom mint strukturális jelenség Emellett más hatalom definíciók is léteznek, főképp azok, amelyek a hatalmat strukturális jelenségként fogják fel. Így például ismert a hatalom stratégiai kontingencia elmélete, amely azt mondja ki, hogy a szervezeten belül azoknak az egységeknek van hatalmuk, amelyek a szervezet szempontjából stratégiailag fontos környezeti problémákkal kell hogy megbirkózzanak. Az erőforrás-függőségi elmélet arról szól, hogy azoknak van hatalmuk, akik mások számára fontos erőforrások, információk felett rendelkeznek, azokat befolyásolni tudják. A szervezeti kapcsolatokkal, hálózatokkal kapcsolatosan is léteznek hatalomdefiníciók. Így a csoporton belüli hatalmat a csoport befolyásolásával, irányításával, a csoport kommunikációs centrumában elfoglalt hellyel szokták megközelíteni. A szervezetközi hatalmi kérdések a hálózatos megközelítésben azzal függnek össze, hogy a szervezetek között milyen átfedő tulajdonosi kapcsolatrendszerek, személyi kapcsolatok (például közös igazgatósági kapcsolatok) vannak. Egy másik fajta megközelítés a technológiai meghatározottságot, vagy a gazdasági függőséget veszi alapul. Így például hatalmi viszonyok (vagy más definíciós megközelítésben piaci függőségi viszonyok) alakulnak ki akkor, ha szoros technológiai kapcsolatban álló szervezetek közül az egyik függ a másiktól, például csak neki tudja eladni a speciális termékeit. Hasonlóan létezik gazdasági függőség is, ahogyan egy multinacionális cég beszállítói rendszere függ a megrendelésének 70–100%-át lekötő tőkeerős nagycégtől. Még a szervezetszociológia kezdeti irányzatai kevésbé foglalkoztak közvetlenül a hatalommal, de minden olyan probléma, ami a vezetéssel függ össze, kezdve a taylorizmustól a később kialakuló participatív veze-
A HATALOM LOGIKÁJA
371
téselméleteken keresztül a különböző irányítási problémákat felvető modellekig, mind-mind valahol a hatalomról szólt. Így például a vezetési rendszerek problémái is (a profitcentrumok, költségcentrumok, célokkal való irányítás, hierarchikus, holding stb. típusú szervezeti struktúrák) mind-mind arról szóltak, hogy egy nagy struktúrát hogyan lehet irányítani, vagyis hogyan lehet felette hatalmat gyakorolni. Ennek megfelelően többek között a kezdeti elméletek egyike volt French és Raven (1959) megközelítése, akik hatalmi erőforrásokról beszéltek, és azt próbálták kimutatni, hogy személyek vagy személyek csoportjai olyan hatalmi erőforrásokkal rendelkeznek, amelyek feletti rendelkezés mások számára olyan fontos, hogy ezzel mások viselkedését befolyásolják. Az információ feletti rendelkezés, a jogosítványokat magában foglaló autoritás, vagy éppen a tudás ilyen típusú hatalmi erőforrást jelentett számukra. Etzioni (1961) másfajta strukturális megközelítést alkalmazott, és arra mutatott rá elméletében, hogy különböző típusú szervezetek vannak, így gazdasági, kényszer-, és normatív szervezetek (mint például egy vállalkozás, egy börtön, vagy egy karitatív szervezet). Ezekben a szervezet jellegének megfelelő eszközök felhasználásával lehet a bent dolgozó, szervezeten belüli embereket befolyásolni, a kívánt cselekedetet elérni. A gazdasági szervezetnél az ösztönzés, a kényszerszervezetnél a kényszerítő eszközök (pl. bezárás alkalmazása), míg a normatív szervezeteknél az értékre, az elkötelezettségre való hatás az, ami hatékony tud lenni. Thompson (1967) a kapcsolatok irányaival is megpróbálta megközelíteni a hatalmi viszonyokat, így megkülönböztetett egyirányú vagy kölcsönös függőséget. Nyilván az egyirányú függőség aszimmetrikus hatalmi helyzetet hoz létre, a kölcsönös függőség pedig kiegyensúlyozott együttműködés alapja lehet. Friedman (1977) centrum és periféria elmélete például arra mutatott rá, hogy vannak a szervezetben egyének, ahogy a társadalomban is, akik valamilyen szempontból centrális pozícióba kerülhetnek (pl. szervezetnél eltöltött idő, személyes kapcsolatok, szakmai tudás stb. alapján), és ennek megfelelően a centrumban és a periférián lévő személyek, illetve csoportok egyenlőtlenül tudják befolyásolni a szervezet működését, döntéseit, a munkák elosztását. Látható tehát, hogy a hatalom leírása lehet személytől személyig terjedő, tehát interakció típusú és lehet strukturális típusú (pl. az Etzioni-féle leírás). Mindegyik megközelítés személyközi, csoport-, szervezeti, szervezetközi vagy éppen társadalmi viszonyrendszert ír le. A leggyakrabban használt megközelítésekre két dolog általában jellemző. Az egyik, amely a hatalmat valamilyen szempontból eszközként kezeli. Általában annak az eszközeként, amivel érdekeket, célokat lehet elérni, valamilyen érdek vagy cél elérésének törekvése során mások cselekedeteit lehet befolyásolni. Ez lehet a tudás adása vagy visszatartása, lehet a munka adása vagy visszatartása,
372
JÁVOR ISTVÁN
lehet büntetés vagy jutalmazás, lehet egy kiszolgáltatott helyzet kihasználása, lehet az, hogy valakinek akadályozó vagy motiváló lehetősége van a másik cselekedete irányában, és ezzel tud elérni, kikényszeríteni dolgokat. Az eszköz mellett a hatalom megközelítésének másik jellemző sajátossága a statikusság. Nem mechanizmusokról szólnak a definíciók, a megközelítések, hanem állapotról. Erőforrásról, fenyegetettségről, struktúrában elfoglalt helyről, adott rendszerben hatékonyan használható érdek- és célelérési eszközökről, mások befolyásolásának hatékony eszközeiről. Ezek azonban mind statikus megközelítések, egy viszonyt írnak le, és nem a hatalom mechanizmusát.
A hatalom mint mechanizmus Természetesen vannak olyan megközelítések is, amelyek a mechanizmust próbálják megfogni. Ezek közül kiemelném a Burns által leírt metahatalommeghatározást (Burns – Buckley 1976). Valakinek (egyénnek, csoportnak, szervezetnek) metahatalma van mások irányában, ha lehetősége van arra, hogy mások hatalmi pozícióját csökkentse, vagyis a hatalmi viszonyrendszerben lehetősége van arra, hogy e viszonyrendszert módosítsa, erőpozícióját javítsa. E megközelítés már dinamikus abból a szempontból, hogy a hatalom önfenntartó jellegét hangsúlyozza. Találunk az irodalomban más ilyen jellegű dinamikusabb megközelítést is. A klasszikus művek közül elég Selznick (1965) könyvére gondolni, ahol egy állami hatóság adott területen való működése csak akkor tudott hatékony lenni, hogyha a területen működő, és erőpozícióban lévő érdekcsoportokat bevonta – Selznick kifejezésével kooptálta a döntések előkészítésébe és a döntésekbe. Itt az együttműködés mechanizmusáról szólt az esettanulmány, vagyis egy dinamikai jellegű megközelítést mutatott fel. Hasonlóan, Perrow (1997) szervezetszociológiai műve (magyarul is megjelent) esetszerűen számos olyan hatalmi játékot, mechanizmust ír le, amely a hatalom dinamikáját és a szereplők között kialakuló egyensúlyt mutatja be. A továbbiakban az eddig leírtaktól eltérő megközelítésben kívánjuk a hatalmat, a hatalom fogalmát bevezetni. Megközelítésünk lényege, hogy a hatalmi mechanizmust kívánjuk megfogni, definiálni. Vagyis nem az eszközjellegről, és nem a statikai megközelítésről beszélünk, nem ez lesz megközelítésünk iránya. A mechanizmus a működésről szól, és pontosan azt a megközelítést fogja továbbvinni, amelyet a fenti, utolsó bekezdés során említettünk. Lényege, hogy a hatalom egy önfenntartó rendszer, rossz hasonlattal azt mondhatnánk, olyan, mint egy élő szervezet. A hatalomnak épp az a lé-
A HATALOM LOGIKÁJA
373
nyege, hogy újratermelődik, vagyis magának a hatalom újratermelési, újratermelődési folyamatának a megfogását tartjuk fontosnak. Ez pedig az újratermelődés rendszere, folyamata és mechanizmusa. Csak ennek a mechanizmusnak a stabil jellegzetességei fogják számunkra adni a struktúrát, az ebben a struktúrában lévő lehetőségek kihasználása, rendelkezésre álló cselekedetek és csak az ezekhez felhasználható erőforrások, eszközök jelennek majd meg mint a hatalom eszközei. Megközelítésünk másik része az, amit definíciószerűen úgy fogunk használni, mint „a hatalom logikája”. Ezt a fogalmat annyira fontosnak tartom, hogy az egész hatalomelméletnek is címéül választottam, vagyis magának a hatalomelméletnek az irányadó megközelítése és így főcíme: a hatalom logikája. A logika természetesen a racionalitást, tehát a racionális gondolkodást és a gondolkodásnak a logikai megközelítését jelenti. Ebből a szempontból természetesen ez a fogalom nem pontos. Amiért mégis főcímként is használni kívánjuk ezt a fogalmat, az, hogy a hatalom mégiscsak az emberi társadalomnak a műve, és a hatalmi mechanizmusok működése során emberek, embercsoportok tevékenykednek. Az, ahogyan a tevékenységük folytatódik, az, ahogy a hatalmi szituációkban lépnek, cselekednek, döntenek, valahol mégis egy logikai láncra fűzhető fel. Másképp fogalmazva, a hatalmi megközelítés szempontjából másképp állnak össze az okokozati viszonyok, másképp következnek az események, másképp értelmeződnek a rendszerben és a rendszer szereplői számára is a történések és folyamatok. A hatalom logikája kifejezés azt is ki kívánja emelni, hogy az értékrendszerek alapján való elemzés, megközelítés, a társadalmi folyamatok leírása az érdekek alapján, vagy a gazdasági jellegű megközelítés, vagyis a gazdaság logikája, a profit logikája más, mint a hatalom logikája, a hatalmi megközelítés. Ez nem jelenti az egyik vagy a másik preferenciáját, de jelenti azt, hogy a hatalmi logika, a hatalmi megközelítés, a rendszerek leírása, elemzése, bemutatása a cselekvések, történések folyamatok, mechanizmusok és struktúrák megértése szempontjából fontos, sőt, álláspontom szerint kulcsfontosságú.
A hatalmi gépezet Megközelítésem alapjához még egy további fogalmat kívánok bevezetni, ez pedig a hatalmi gépezet. Megközelítésünk szerint az emberi társadalmak sokféleképpen, sok paradigma alapján írhatók le. Az egyik ilyen paradigma, amelyet használni fogok, a hatalmi gépezet paradigma, amely különbözik a szervezeti és szervezetközi viszonyok leírására eddig használt pa-
374
JÁVOR ISTVÁN
radigmától. Természetesen a hatalmi gépezet paradigma is tartalmazza pontosan ugyanazokat a problémákat, torzításokat, egyoldalúságokat, mint bármely más paradigma, akár a szimbolikus interakcionalizmus, akár az institucionalizmus, vagy éppen olyan típusú paradigmák, mint a szervezet mint politikai rendszer, a szervezet mint gép, vagy a szervezet mint kultúra megközelítése. A hatalmi gépezet paradigma tulajdonképpeni leírása két dolgot jelent. Egyrészt azt, hogy az emberi viszonyok minden relációja hatalmi viszonyként is felfogható (a hatalom lehetséges definícióiról már szó volt, ezért most vegyük egyelőre ebben az értelemben, később úgy is pontosításra kerülnek ezek a fogalmak). A hatalmi gépezet paradigma tehát azt mondja, hogy minden viszonyrendszer a hatalom oldaláról egy egységes megértési rendszerben leírható. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy olyan fogalmak, mint például az érdek, vagy a kultúra, nem kapnak ebben a leírásban jelentőséget. Az elsődleges azonban mégiscsak a hatalom fogalma, ami köré szerveződik a társadalmi, illetve szervezeti viszonyok egészének és részleteinek leírása is. Ez lesz tehát a megértés megközelítési alapja. A hatalmi gépezet másrészt arra akar utalni, hogy a hatalmi rendszerek mindent „bedarálnak”, vagyis minden olyan esemény, cselekedet, amely egy hatalmi gépezetbe bekerül (egy hatalmi rendszerként felfogott társadalmi viszonyrendszerbe), annak hatalmi jelentősége lesz. Ezt egy egyszerű példán lehetne bemutatni. Ha egy kórházban a szokásos módon folynak az események, akkor egy hatalmi gépezet működését látjuk. Amennyiben egy vállalatnál a szokásos rendben folynak az események, történések, szintén a hatalmi gépezet működését látjuk. Bármilyen új helyzet, esemény, döntési szituáció, baleset, változtatás, átszervezés, újítás vagy éppen egy új ember belépése (akár beteg, akár dolgozó) történik, ezt a hatalmi rendszer bedarálja abból a szempontból, hogy minden hozzákapcsolódó reláció hatalmi jelentést kap. Ha például egy vállalatnál a dolgozók 5%-át el kell küldeni, ez lehet racionalizálási kérdés, és elvileg szakmai probléma, hiszen annak a megállapításával kapcsolatos, hogy hol van 5%-nyi felesleges ember. Elküldése pedig természetes módon azért fontos, mert a termék árába felesleges bérköltségeket beépíteni nem lehet, különösen nem a versenypiacon. Mégis az egész leépítés hatalmi értelmet kap, arról szól ugyanis, hogy az érdekvédelmi szervezetek kit tudnak megvédeni, vagy kit akarnak megvédeni. Tudják-e csökkenteni a leépítést, avagy nem, az elbocsátott emberek elbocsátási feltételeinél ki tudnak-e harcolni jobb feltételeket, mint a kötelező, vagy talán még az sem tud rendesen teljesülni, ami kötelező. Vagyis akár lép a szakszervezet, és akár hatékony, akár nem, mindegyiknek hatalmi értelme van. Az sem mindegy, hogy melyik területről bocsátanak el embereket.
A HATALOM LOGIKÁJA
375
Hiába szakszerű és racionális a vállalat valamely részéből elbocsátani 4–5 embert, ez a szakmai elem azonnal bedarálódik a hatalmi rendszerbe és annak hatalmi logikájába. Az illető vezető nem tudta megvédeni az embereit, nem tudta elérni, hogy ne nála növekedjen a munka intenzitása. Ha teljesen logikus, hogy onnan kell elbocsátani, mert bizonyos módosulások, átszervezések miatt ott vált feleslegessé 5 ember, akkor nem tudta elérni azt, hogy máshonnan elvegyen feladatokat, és megmentse az embereit. Azt sem tudta elérni, hogy az embereit ne elvegyék, hanem csak átcsoportosítsák. Ha azonban átcsoportosítják az embereit, és el tudja érni, hogy kéthárom emberét a szervezetben áthelyezzék, ez ismét hatalmi problémává válik. Ekkor ugyanis az ő emberei kerülnek másokhoz, akik potenciális hírforrások, hiszen egy másik főnök embereiként jelennek meg. Így beilleszkedésük rögtön hatalmi problémává válik. Ugyancsak az a reláció válik hatalmi kérdéssé, hogy ki az, akinek sikerül az embereit átcsoportosíttatni, és ki az, akinek nem. Sőt, az egész mögött a piaci verseny munkaerőérdekvédelmi képessége áll. Mikor érdeke a vállalatnak felvállalni a konfliktusokat a dolgozókkal szemben, és mikor kerül többe a konfliktus, mint a kifizetett bértöbblet. A parlamentben kialakult egy létszám és az is szabályozásra került a rendszerváltás idején, hogy a képviselők közül hányan kerülnek be egyéni választókerületből és hányan listáról. Ez akkor egy megállapodás volt, következményeit nem lehetett jól felmérni. Az eltelt választások óta azonban már lehet látni a körzetek összetételét, az ott lévő választók választási preferenciáit, azt, hogy a különböző számítási módszerek a szavazatok és töredékszavazatok elosztásánál mikor, kinek, hogyan kedveznek. Így a változtatás már sosem lehet szakmai, csak hatalmi kérdés, nem is véletlen, hogy a választási rendszert, a parlament létszámának arányát, a körzeteket, a szavazatok számítási módszerét azóta sem tudták változtatni. Minden változtatás ugyanis bedarálódik a hatalmi gépezetbe, és hatalmi jelentőséget nyer.
A hatalmi reláció A hatalom megragadásához vegyünk egy egyszerű példát. Két ember él a hegyekben. Az egyik egyszer úgy gondolja, hogy változtatni akar rövid időre a helyzeten, keres egy nagy fadorongot, ráfogja a másikra, és arra kényszeríti, hogy szedjen neki gyümölcsöt. A másik leszedi a gyümölcsöt és átadja. Az első ember ezek után megnyugszik, leteszi a fadorongot és elkezdi enni a gyümölcsöt. Ténylegesen hatalmi reláció alakult ki, de csak rövid időre és ideiglenesen. Az első embernek jutott hirtelen eszébe az,
376
JÁVOR ISTVÁN
hogy felvegye a dorongot, a másikat megfenyegesse, vagyis kialakul közöttük egy aszimmetria, erőfölénybeli különbség. Mihelyst azonban megkapta, amit akart, vagyis a gyümölcsöt, és letette a fadorongot, ismét egyenlők lettek. Ezzel a másiknak lesz meg a lehetősége arra, hogy hirtelen hátrafordulva felkapjon egy fadorongot és visszakérje a leszedett gyümölcsnek, mondjuk a felét. A hatalmi reláció tehát nagyon rövid ideig tartott, pontosabban egy esemény történt, amelyben nagyon rövid időre az egyik jobb pozícióba került, mint a másik. Az esemény befejeződött. A hatalmi relációnak tehát első eleme már látható: az állandóság. Ha a hatalom az aszimmetria, az erőfölény, a kényszerhatás nem tud újratermelődni, akkor egy egyszerű eseményről van szó, ami adott esetben akár megismételhetetlenné válik. Lehet, hogy legközelebb a másik fél veszi fel a dorongot, ugyanúgy fenyeget, majd végül mindketten belátják, hogy egyszerűbb ezzel az eszközzel nem élni. A helyzet eltűnt. Akkor kezd megváltozni valami, ha az első ember, miután a dorongot kézbe vette, és a másikat megfenyegette, a gyümölcsöt megkapta, a dorongot nem teszi le. Így ez a helyzet állandósul. Az állandósulás azonban még önmagában kevés. Az is kell, hogy a második ember ezt a helyzetet ne tudja megváltoztatni, vagyis a hatalom másik feltétele az, hogy ne úgy járjanak egymás mellett a továbbiakban az erdőben, hogy időnként az első ember megfogja a dorongot, megfenyegeti a másikat, az szed neki gyümölcsöt, átadja, és az első megeszi. Előfordulhat ugyanis az, hogy a második ember ugyanúgy szed magának gyümölcsöt, sőt egyszer csak hirtelen egy fadorong kerül elé. Ezt a fadorongot felkapja, megvívnak, vagyis megtörténik a lázadás a helyzettel szemben. Itt már valami látszik a hosszabb időtartamra fennálló erőfölényes helyzettel kapcsolatosan, de annak stabilitása nem látszik, vagyis a rendszer ebből a szempontból instabil. Lehet, hogy a második ember szintén eszik gyümölcsöt, sőt, tornázik is, és fadorong nélkül is egyre inkább erősödik.
A rendszer stabilitása A hatalmi probléma második eleme tehát abból adódik, hogy a helyzet stabilitását kell fenntartani. Ez pontosan azt jelenti, hogy az első ember ne engedje meg a másodiknak azt, hogy instabillá tegye a helyzetet, vagyis megerősödjön, esetleg dorongot is találhasson magának. A hatalmi rendszer fennmaradásához – a hatalom értelmezéséhez – ennek a stabilitásnak a biztosítása szükséges, amelyet úgyis fogalmazhatnánk, hogy azt kell megakadályozni, hogy a második személy a helyzetéből kikerüljön, elindítson egy
A HATALOM LOGIKÁJA
377
ellenkező folyamatot, egyre jobban megerősödjön, vagy olyan mozgásszabadságra tegyen szert, amivel ő is találhat, és kézbe foghat egy dorongot. A rendszer stabilitását tehát leginkább az fogja biztosítani, hogy a második embernél ellehetetleníti az első ember azt, hogy dorongot találjon, vagy ha talál, akkor fel tudja venni. Így nem csak a dorongot kell tartania, hanem meg kell figyelnie az első embert, ellenőrzés alá kell vonni, olyan szabályokat kell kitalálnia, amivel megelőzi azt, hogy a második ember kezébe dorong kerüljön. Ilyen szabály lehet az, hogy a gyümölcsöt az első ember addig nem engedi szedni, amíg körül nem néz a terepen, és meg nem győződik arról, hogy ott nincs dorong, nagyobb kődarab vagy egyéb eszköz, amelyhez a második ember hozzá tudna férni. Ha ilyen van, akkor először ennek az eltávolításáról, elkobzásáról kell gondoskodnia. Tovább folytatva ezt a logikai menetet, a következő helyzethez fogunk eljutni. Lesz, akinek erőfölénye lesz mással, vagy másokkal szemben. Ezt az erőfölényét két dologra fogja felhasználni. Egyrészt szükségletei kielégítésére, megszereztet velük, összegyűjtet, vagy termeltet velük különböző eszközöket, terményeket, gyümölcsöket. Másrészt, gondoskodik arról, hogy megakadályozza, hogy azok, akik ezt a munkát, feladatot elvégzik, kitörhessenek ebből a helyzetből, vagyis nehogy náluk elinduljon egy akkumulációs, felhalmozási folyamat. Röviden: nem az embereket kell elsősorban kézben tartani, hanem a folyamatot, vagyis az emberek cselekvéssorozatát. Harmadikként meg kell akadályozni ezt az akkumulációs folyamatot úgy, hogy a feladatokat, munkákat elvégző személyektől el kell venni azokat az eszközöket, amelyek ehhez az akkumulációs folyamathoz hozzájárulhatnak. Így meg kell akadályozni, hogy szerveződjenek, túl sokat egyenek a szedett gyümölcsökből, és meg kell akadályozni azt, hogy olyan eszközöket tudjanak elérni és felhalmozni, mint a dorongok és kövek, amelyekkel ellentámadásba tudnak lendülni, vagyis meg tudnák fordítani a helyzetet. Amennyiben néhány emberről van szó, elég, ha egy embernek a kezében van az eszköz, a dorong és a többieket az adott eljárási szabályok szerint úgy mozgatja, dolgoztatja, irányítja, hogy azok az előzőekben felsorolt követelményeknek megfeleljenek. Ezzel a reláció stabillá alakul. Általában azonban nem egy ember áll szemben, kettő, három vagy négy emberrel, hanem néhány hatalomban lévő ember áll szemben jelentős mennyiségű, 10, 20, 50, 100, 1000 személlyel. Vagyis a hatalom mechanizmusának fogalmához hozzátartozik a stabilitás kialakulásának intézményesült formája. Ezért azt látjuk, hogy a kifejlett hatalmi rendszerek általában három nagy szintet tartalmaznak. Azokat a személyeket, vagy csoportokat, szervezeteket, akik hatalommal rendelkeznek, őket nevezzük ezen túl úgy, hogy akik a hatalom felső szintjén, csúcsán vannak (sokszor röviden csak a hatalomban levőknek, vagy a hatalomnak nevezzük a szövegben).
378
JÁVOR ISTVÁN
Vannak alávetettek, vagyis azok a személyek, csoportok, szervezetek, akik a feladatokat, munkákat végzik el, vagyis az előző példában felsorolt gyümölcsgyűjtők. Végül pedig van köztük egy köztes társaság, akik az adott szervezetben eszközöket használnak arra, hogy a hatalomban lévő utasításainak megfelelően az alávetett csoportot ellenőrzés alatt tartsák (a főnöktől ők veszik át a dorongos munkát). Természetesen ebben a felépítésben még mindent meg kell magyarázni, hogy mit keres itt a középső társaság, miért engedelmeskedik a hatalomban lévőknek, hogy jut az eszközökhöz, hogy hajtja végre a feladatot, az alávetettek miért nem tudnak vagy akarnak fellázadni, ellenszegülni. Ez azonban majd a későbbiek során kerül kifejtésre. Az előzőekben felsorolt hármas csoportot a hatalomban lévőknek, a hatalmi közvetítő zónának, vagy csoportnak és az alávetettek csoportjának fogjuk nevezni. A hatalom fogalmának megközelítése e háromszereplős játékban lezajló mechanizmus leírásával fog kezdődni. A következő zajlik le ebben a rendszerben: elindul az alávetettek dolgoztatása, és az általuk termelt–gyűjtött javak elkobzása. (Ennek induló példája a dorong, amely erre alkalmas volt.) Az elkobzott eszközök azok, amelyeket adott esetben, a hatalmi közvetítő csoportnak adnak oda (ha már létezik ilyen, egyszerűbb esetben, a hatalomban lévő közvetlenül használja az eszközöket), a csoport pedig ezen eszközökkel megtermelteti, előállíttatja az alávetettekkel azokat az eszközöket, amelyeket azért koboz el tőlük többek között, hogy legyen eszköze arra, hogy az alávetetteket dolgoztassa. Dolgoztassa azért, hogy előállítsák azokat az eszközöket, amelyeket elkobozva, elvéve tőlük, általuk a már hatalomban lévő, illetve a közvetítő csoport olyan eszközökhöz jut, amelyekkel sakkban tudja tartani az alávetetteket, és lehetősége nyílik az újabb, folyamatos dolgoztatásra. Többek között, azért, hogy a munka eredményét újból elvegye, nehogy a dolgozók között akkumuláció legyen, valamint legyen eszköze arra, hogy a folyamat következő, időbeni fázisában folytatni tudja ezt az önfenntartó, öngerjesztő mechanizmust. Vagyis, a hatalom lényege ennek a mechanizmusnak a kialakítása és működtetése: azért veszi el, hogy elvehesse, azért, hogy ne változzon az adott reláció, hogy elvehesse, annak érdekében, hogy folyamatosan elvehesse azt, amivel ismét elveheti. Ettől kezdve a hatalom olyan önfenntartó mechanizmussá válik, amelynek lényege nem a gyűjtés, hanem maga a hatalom fenntartása. Hogy ezt a hatalmat mire használják, az már a hatalmi rendszerek következő problémája. Ha kiépítik és elfogadtatják az összes szereplővel e mechanizmus működtetését, akkor már lehet parancsolni hadseregnek, lehet emberekkel bányásztatni ásványkincset, lehet termeltetni mezőgazdasági növé-
A HATALOM LOGIKÁJA
379
nyeket, lehet építtetni öntöző csatornákat, vagy lehet gyárban előállíttatni termékeket, lehet hatósági intézkedéseket hozni, és végrehajtatni. A hatalmi rendszer hatalmi gépezet típusú megközelítésének első fontos eredménye az, hogy nem a tevékenység tartalma, hanem a formája válik fontossá, ez a forma pedig a hatalmi mechanizmus. Mivel a hatalmi mechanizmus válik elsődlegesen fontossá, ezért minden rendszer elsődleges tartalma a hatalmi mechanizmus működtetése lesz. Így a látszatra elsődleges tartalomként megjelenő tevékenységek, mint a termelés vagy szolgáltatás, ebben a logikai megközelítésben mindig csak másodlagos tartalommal való feltöltődését jelentik az elsődleges alapnak, a hatalmi mechanizmussal működtetett rendszernek. Erre ismét egyszerű példát lehet mondani. Amennyiben egy szervezeten belül megfelelő stabil irányítás van, természetes módon a szervezet hatékonyan tud termelni. (Most minden egyéb körülménytől, mint a termelés gazdaságossága, a termék piaci eladhatósága stb. eltekintünk.) Mihelyst azonban a szervezeten belül megindulnak a hatalmi harcok, például a vezetés és a szakszervezet, vagy az egyes vezetői csoportok között, bizonyos szempontból háttérbe szorul maga a tevékenység, vagyis a termelés. Termelni nem lehet egy olyan rendszerben, ahol komoly belharcok folynak. Szélsőséges esetben ezek a hatalmi harcok a szervezet teljes tönkremenéséhez vezetnek, olyannyira, hogy a tulajdonosok közötti hatalmi harcok (miközben minden tulajdonosnak alapvető érdeke a szervezet fennmaradása és hatékony működése), a szervezetet csődbe vihetik. Ezért ilyen helyzetben az elsődleges dolog a belső stabilitás helyreállítása, vagyis a hatalmi harcok olyan szintre csökkentése, amely már az alapvető hatalmi mechanizmusok működését biztosítja. Ezek után létezhet csak a termelés elsődlegességének újbóli előtérbe kerülése, és mondjuk, a költségcsökkentéssel, a belső folyamatok racionalizálásával való foglalkozás. Hasonlóan, egy iskolában, a tanári karon belül, vagy a tanárok és az iskolavezetés között folyó hatalmi harcok akkor is a tanítás rovására mennek, ha ezt egyik fél sem akarja. Adott esetben azonban a döntések meghozatalánál, a cselekedetek megvalósításánál háttérbe szorul az oktatási szempont, ha ezzel szemben a hatalmi konfliktusok során való vesztés van a mérleg másik serpenyőjében. Vagy egy szélsőséges másik példán ezt a problémát egyszerűen megvilágítva azt kapjuk: amíg Szerbiában lőnek, addig a legkisebb probléma az, hogy egyébként a közigazgatás területén határidőre és megfelelő szakmai precizitással intézik-e el az ügyeket. Előbb helyre kell állítani a békét, utána helyre kell állítani a közigazgatást (mint tipikus hatalmi közvetítő zónát), és a társadalom működése, a gazdaság fellendítése, a bűnözés, a fekete munka, az adómegkerülés felszámolásának összes többi szakmai problémája csak ezek után jöhet.
380
JÁVOR ISTVÁN
Az is látható, hogy a hatalmi mechanizmus elsődlegessége nemcsak egyértelmű, hanem akkor kerül felszínre, ha a rendszerben a hatalmi mechanizmus válságba kerül. Ha a társadalom, vagy a szervezet békésen, nyugodtan, jól működik, akkor mindig a szakmai elemek, tehát a termelés, szolgáltatás vannak, vagy legalábbis látszanak az előtérben. Akkor kevésbé kerül középpontba, például, a közvetítő zónának, vagyis a közigazgatásnak a hatalmi funkciója, és sokkal jobban a szakmai, hatósági, döntéshozó és ügyintéző tevékenysége válik fontossá, pontosabban kerül előtérbe. Az alap azonban mindig a hatalmi mechanizmus, annak stabilitása.
Rendezettség S végül még egy olyan tulajdonságot említünk, ami a fenti meghatározásból következik. A hatalmi mechanizmus nemcsak stabilitást ad ennek a társadalmi viszonyrendszernek, ami kialakul, hanem rendezettséget is. Rendezi a rendszerben résztvevő szereplők viszonyát, kapcsolatát. Sokfajta rendezettség képzelhető el, vagyis ennek a hatalmi mechanizmusnak nagyon sok formája alakult ki nemcsak történelmileg, hanem jelen korunkban is, akár a szervezetek között lévő viszonyokat tekintjük, akár a szervezeten belüli hatalmi viszonyokat vesszük alapul. A rendezettség azonban mindig lényeges, fontos eleme ennek a viszonynak. Látható tehát, hogy itt egy önálló mechanizmus épül fel, még akkor is, ha e mechanizmus a szélsőséges esetektől eltekintve mindig egyéb jellegű, szakmainak nevezett tartalommal töltődik fel. Mégis elválasztható egymástól egy hatalmi alrendszer és egy szakmai alrendszer, amelyekkel a későbbiekben fogunk foglalkozni. Ez a megközelítés bizonyos elemeiben megtalálható több kiváló műben. Hasznos megközelítést jelent például ebből a szempontjából Berger és Luckman (1998) elmélete a társadalmi cselekvések kialakulásáról és intézményesüléséről. További érdekes adalékokat lehet találni ehhez a logikához Popkin Racionális paraszt című művében is (1986).
II. A HATALOM STATIKUS DEFINÍCIÓJA A továbbiakban egy statikus jellegű hatalmi definíciót igyekszünk röviden kifejteni. A statikus hatalmi definíció szerint a hatalom lényege az, hogy valamit kézben tudunk tartani. Amennyiben semmit nem tudunk kézben tartani, uralni, kontrollálni, befolyásolni, megváltoztatni, akkor nem beszélhetünk hatalomról. Ez a fogalom, vagyis a hatalom statikus megközelítése lényegesen közelebb van azokhoz a hatalmi definíciókhoz, amelyek megta-
A HATALOM LOGIKÁJA
381
lálhatók akár a szervezetszociológiában, akár olyan szerzőknél, mint Hobbes (1970), vagy Weber (1992). Ahhoz, hogy egyik embernek a másik felett hatalma legyen, nem kell különösebben bonyolult dologra gondolnunk, elég, ha egy adott szituációban nagyobb tudása, nagyobb ereje van, több olyan eszközzel rendelkezik, amellyel a másikat kényszeríteni, vagy éppen motiválni tudja. Sokkal jobban érdekel azonban minket, sokkal fontosabb számunkra az, amikor az emberek egy csoportja felett valakiknek hatalmuk van, vagyis az, aminek következtében az emberek valamely csoportja engedelmeskedni akar, vagy engedelmeskedni kényszerül. Fordítva kívánjuk a kérdést megközelíteni, vagyis arról az oldalról, hogy miért nem lázadnak fel az emberek a hatalommal szemben. Példaként említjük meg azt a klasszikus filozófiai álláspontot, hogy azért, mert állandó harc esetén nagyobbak az egyének veszteségei, ezért megállapodnak abban, hogy elfogadnak egy felsőbbséget, aki közöttük rendet biztosít, mégpedig olyan törvényekkel és olyan formában, amelyet ők is megfelelőnek tartanak. Az, hogy ezt az elfogadást kényszerből teszik, vagy egy társadalmi szerződés keretében önkéntesen adják át a hatalmat az uralkodó kezébe, nagy különbség, azonban a végeredmény szempontjából igen hasonlít egymáshoz. Míg az első változat a „lázadás a hatalom csúcsán lévő leváltásáért” elvét nem foglalja magában, a második magában foglalja e természetjogi kérdést, hozzá kapcsolódóan az elfogadást, legitimációt, az ellenállás és lázadás jogát is. Bármelyik változatot nézzük azonban, a társadalmi szerződésnél is látjuk, hogy lázadásról kell beszélni, vagyis a hatalommal szemben lévő alattvalók adott célból való összefogásáról. Amíg tehát hatalmat gyakorolni gyakorlatilag nem jelent mást, mint másokat meglévő eszközökkel, segítőtársakkal valamilyen cselekvés irányában kényszeríteni, vagy terelni, addig a hatalmat megdönteni mindig azt jelenti, hogy összefogni. A hatalmat gyakorolni tehát azt jelenti, hogy rendezetten vinni a dolgokat, rendezett törvényes formában meghatározni a társadalomban lévő együttműködést, annak szabályait, elvárásait, hozzákapcsolni a megszegőkkel szembeni szankciókat. A hatalommal való szembemenés mindig ellenállást, dezorganizációt jelent. A hatalom részéről az mondható el, hogy egy ember, vagy egy szűk csoport elhatározásáról van szó, a hatalommal szembemenni pedig mindig azt jelenti, hogy az emberek nagyobb csoportjának összefogásáról és elhatározásáról van szó. Mivel már az előző fejezetben is rámutattunk arra, hogy a hatalom egy rendezettségi állapot, ezért a hatalom nem léte a nagyobb társadalmi csoportok esetében általában e rendezettségi állapot hiányát jelenti. Pontosabban akkor lenne rendezett állapot, hogyha az emberek meg tudnának rendszeresen állapodni dolgokban, de az ideálisnak tekintett görög ókori város-
382
JÁVOR ISTVÁN
államok kivételével (ott is jelentős korlátozásokkal és rövid ideig) nagyon kevés példát mondhatunk el a történelemből arról, hogy ilyen helyzet, vagy ehhez hasonló elemeket is magában foglaló helyzet kialakulhat. Röviden: a hatalom statikus definíciója azt mondja ki, hogy kevesek egy nagyobb csoportot rendezett körülmények között irányítanak, kontrollálnak. A hatalom tehát rendezettségi állapot irányába való haladás, e rendezettségi állapot fenntartása, biztosítása. A rendezettségi állapotot sokféleképpen lehet kialakítani, biztosítani, és közvetlenül ilyen irányban nem csak hatalmi mechanizmus tud hatni. Megközelítésünk azonban hatalmi szempontú, ennek következtében a statikus és a mechanizmus jellegű megközelítést ezen a ponton össze lehet kötni. A statikus hatalmi definíció ennek a rendezettségi állapotnak a fenntartását írja le fogalmilag, funkcionálisan pedig a hatalmi mechanizmus biztosítja ennek a fenntartását. A rendezettség jelentheti a rendet, amely gyakran megjelenik mint diktatúra, de jelentheti a jogállamot is, ahol adott szabályok szerint való viselkedés a szabadság, a szabadsággal való élés lehetősége és korlátja is. Az egymással való kooperáció és egymáshoz való alkalmazkodás, valamint a kölcsönös függőségek rendszere biztosítja a rendezettséget. Az anarchisták bizonyos irányzatai kivételével maga a rendezettség soha nem volt megkérdőjelezve, és a politikaelmélet Arisztotelésztől a mai napig is a rendezettség különböző kérdéseit veti föl, a diktált rendezettségtől a szabályozott rendezettségen át, a piaci viszonyokon, a szabad versenyen keresztül kialakuló rendezettségig. Vagyis a hatalmi rendszer statikus meghatározásának lényegéhez a rendezettség tartozik. A rendezettség jellege alapján a következőket kell megvizsgálnunk.
Elsajátítási és kisajátítási rendszer A hatalmi mechanizmus egy elsajátítási és kisajátítási rendszer. Elsajátít eszközöket, és kisajátít lehetőségeket. A mechanizmus lényege az, hogy újfajta társadalmi megosztást hoz létre. A munkamegosztás azon alapul, hogy a társadalom különböző tagjai milyen jellegű feladatokat, munkákat végeznek, és ezeknek a munkáknak az elvégzése hogyan kerül elosztásra, hogyan differenciálódik, hogyan rendeződik a társadalom különböző tagjai és csoportjai között. A társadalom magasabb rangú, nagyobb hatalmú pozícióban lévő személyei is ugyanennek a munkamegosztásnak a részei bizonyos mértékig. Hiszen például irányítási, szervezési feladatokat látnak el, olyan eszközöket kontrollálnak, mint a pénzügyi rendszer, a nagy anyagáramlási rendszerek, az információs rendszerek, amelyeket csak nagy, átfogó rendszerszinten lehet szakmailag is menedzselni. Emellett ki-
A HATALOM LOGIKÁJA
383
alakul egy másik megosztási rendszer is, vagyis a munkamegosztás mellett van egy hatalmi megosztási rendszer is a társadalomban. A munkamegosztási rendszert tulajdonképpen a munka szakmai jellege, összetettsége, az elvégzéshez szükséges idő, szakmai tudás, később a hatékonyság kérdései befolyásolják. A hatalommegosztást az első fejezetben említett hatalmi mechanizmus által létrehozott társadalmi differenciálódás hozza létre és tartja fenn. A hatalommegosztásban az elsajátítási mechanizmus következtében létezik az anyagok, eszközök, szolgáltatások, vagyonok folyamatos elosztása, illetve újraelosztása: vagyis az elsajátítás. Emellett létezik a kisajátítás folyamata, mechanizmusa, amelyben kisajátítják a társadalmi normákat, illetve az azok feletti kontrollt, betartásuk ellenőrzését és a betartatás kényszerét, kisajátítják a mozgásszabadságot, a normákból létrejövő legitimitás jogosítványait és lehetőségeit (a fejlettebb társadalmakban). Kisajátításra kerülnek a társadalmi csoportra, vagy társadalmi rendszerre mint egészre vagy annak részrendszerére vonatkozó, és csak az egész szintjén értelmezhető mechanizmusok, kapcsolatrendszerek, áramlások, a kooperációk feletti kontroll és ellenőrzés. Végül a kettő együttese, vagyis az elsajátítás és a kisajátítás határozza meg a hatalom olyan működési elemeit, mint a cselekvések legitim jellegét, az utasítások legitimitását, az elosztási hierarchia létrejöttét és annak legitimként való elfogadását stb. Ezek a fogalmak és cselekedetek ugyanis azokra a személyekre, csoportokra értelmezhetők, akik a kisajátítási és elsajátítási folyamat során nem a legalsó szinten helyezkednek el, vagyis akiknek ebben a folyamatban nemcsak veszteségeik, hanem elsajátítási és kisajátítási jellegű nyereségeik is vannak. Modellünk alapján az állítható (természetesen a gyakorlat és az elmélet között nagy lehet a különbség), hogy a munkamegosztás elvileg egy munka szerinti, vagyis munka jellegű befektetések szerinti megosztást, elosztást vagy újraelosztást alapoz meg a társadalmi rendszerben. Ténylegesen azonban azt látjuk, hogy egyetlen társadalom sem ezt az eredményt produkálja outputként. Vagyis az elosztási és újraelosztási rendszerek nem – vagy nem csak – munkajelleg szerintiek. Az elosztásban az erősebb vesz el, az újraelosztásban pedig az elvételből, például szociális vagy egyéb okok miatt kompenzál. A hatalommegosztási rendszer a hatalom szerint oszt meg, vagyis a hatalom szerint történik a társadalmi rendszerben – erre az alapra építve – az elosztás és az újraelosztás is. Így a munka szerinti elosztási rendszerben azért kell újraelosztani, mert egyes személyek helyzetüknél, koruknál, munkavégző képességüknél, vagy éppen munkanélküliségüknél, betegségüknél, fizikai vagy szellemi tehetségtelenségüknél fogva csak olyan mennyiségű árut tudnak előállítani, amely az adott társadalomban nem fedezi a társadalmilag megfogalmazott,
384
JÁVOR ISTVÁN
elismert létminimumot, életminimumot. A hatalom szempontjából azért kell újraelosztani, hogy a kicsi hatalommal rendelkező, vagy szinte hatalom nélküli csoportok nehogy összefogjanak és fellázadjanak, vagy éppen azért, hogy az újraelosztás számukra is biztosítsa a kialakult hatalmi rendszer legitimitását, elfogadottságát. A hatalmi újraelosztásnak egy másik funkciója, hogy az elértnél azért kap valaki (vagy valamely intézmény, csoport) az újraelosztási rendszerben többet, mert ezzel lehet biztosítani, pontosabban megvásárolni a hatalom iránti elkötelezettségét. Ez a kérdés a hatalmi közvetítő zóna egyik lényeges elemeként fog újból előjönni. Hasonlóan az elosztás és az újraelosztás egyik hatalmi funkciója az, hogy olyan érdekellentéteket generáljon, amelyek a hatalmi rendszer stabilitását erősítik (például az összefogás ellen). (Csak előzetesen megjegyeznénk: ezek a mechanizmusok különösen jól tudnak működni szervezeten belüli és szervezetek közötti hatalmi viszonyokban.) Az eddigiekből adódik, hogy a hatalmi rendszer belső hierarchizálódása és strukturálódása, legalábbis annak alapszerkezete láthatóvá kezd válni. Az elsajátítás és kisajátítás rendszere, amely a hatalmi mechanizmus újratermelődésének és önfenntartásának a lényege is, egyben egy sajátos, bizonyos időszakra strukturálisan viszonylag stabil szerkezetet hoz létre. Ez azt jelenti, hogy a társadalom különböző tagjai (szervezeti szempontból a szervezetek egymás közötti viszonyai, és benne a szervezetek pozíciója, valamint a szervezeten belüli pozíciók) adott idő alatt más és más mennyiséget és minőséget tudnak realizálni az elsajátított és a kisajátított javakból. (Itt látható, hogy a javak nem csak termények, hanem jogosítványok, normák feletti lehetőségek, cselekvési szabadságok is.) Kizárólag egyénekre vetítve a kérdést ez azt jelenti, hogy minden személy számára egy adott időszak alatt ugyanannyi idő áll rendelkezésre, röviden: a nap 24 órából áll. Ez alatt az idő alatt a különböző munkatevékenységek és hatalomgyakorlási tevékenységek azonban más és más végeredményre vezetnek. A rendszer jellegéből következik tehát, hogy a tipikus munkatevékenységek, vagyis a fizikai és szellemi munka, új termékek, szolgáltatások előállítása, egy emberre vetítve az adott időszakban behatárolható, hiszen függ magától a termelékenységtől. A hatalom gyakorlása ezzel szemben a hatalom termelékenységétől függ, vagyis attól, hogy az elsajátítási és kisajátítási rendszer mechanizmusában milyen mennyiséget és milyen minőséget tud elsajátítani, milyen területeken, és hány személytől. Szervezeti oldalról megközelítve: mennyit tud elsajátítani és kisajátítani, milyen területen, és hány személytől vagy szervezettől. Ez tehát, adott időegységre vetítve azt jelenti, hogy a társadalmi tér egyes szereplői ugyanazon idő alatt más és más mennyiségekre, más és más minőségekre tudnak szert tenni. Ezzel a hatalmi mechanizmus működése sajátos vagyonstruktú-
A HATALOM LOGIKÁJA
385
rát alakít ki, a résztvevőknek különböző lesz a vagyonuk, mind eszközökben, vagyis anyagi javakban, mind pedig lehetőségekben, vagyis társadalmi erőforrásokban, társadalmi tőkékben, mozgásszabadságban. Hogy a nagyobb kisajátítási és elsajátítási lehetőségekkel rendelkezők társadalmilag hogyan intézményesülnek, pozíciójuk hogyan stabilizálódik, valamint ennek milyen következményei vannak, arra jól mutatott rá Veblen (1975) könyve, a dologtalan osztály elmélete.
„Sajátítási” mechanizmus A leírt megközelítés alapján a hatalom nem jelent mást, mint olyan sajátítási mechanizmust (a sajátítási mechanizmuson a továbbiakban az elsajátítás és a kisajátítás fogalmának együttesét értem), amely felhalmozáshoz vezet. A különböző sajátítási szintek azt jelentik, hogy a társadalom egyes személyei, csoportjai, szervezetei, vagyis a társadalmi élet különböző szereplői különböző felhalmozási lehetőségekkel rendelkeznek. Ez azonban egy idő után stabilizálódott struktúrát fog létrehozni, amely a rendezettség intézményesített változatává válik. A hatalom ugyanis működésképtelen akkor, ha a sajátítás rendszere megbomlik, benne az arányok megváltoznak, vagy a sajátított javak sajátítási mechanizmusa nem párosul ennek a mechanizmusnak a stabilizálódásával, intézményesülésével, vagyis a sajátított javak megtartásával. A hatalom ugyanis arról szól, hogy sajátítani kell minden olyan javat, amely a hatalmi rendszer megbomlását idézheti elő. A sajátítás tehát speciális felhalmozási forma, amelynek éppen a mechanizmus következtében az a lényege, hogy biztosítsa, hogy ez a sajátítás nem is fog megváltozni – legalábbis abba az irányba, hogy a lehetőségei csökkennének, és az alávetettek az addigiakhoz képest a sajátítás mechanizmusában több javat tudnának megtartani. A sajátítási mechanizmus így a következő lényeges szempontot kell hogy tartalmazza. Azért történik a sajátítás, hogy a sajátítási mechanizmus önmagát fenntartsa, vagyis megakadályozza, hogy a különböző szintektől, amelyek ezen sajátítási szint alatt vannak (eddigi meghatározásunk alapján az alávetett szinteken, akikkel szemben a sajátítás, az elsajátítás és kisajátítás mechanizmusa működik), felhalmozás történjen. A felhalmozás abban a pillanatban veszélyeztetetté válik, amikor a sajátítási szint adott rendszerét fogja megváltoztatni. Konkrétan lefordítva ez azt jelenti, hogy amennyiben valamely alávetett szintnek lehetősége nyílik olyan mértékű tőkefelhalmozásra, hogy ezzel önállósítsa magát, kibújjon az elsajátítás és kisajátítás
386
JÁVOR ISTVÁN
rendszere alól, ezzel a kisajátítás lehetőségei csökkennek: nő az addigi alávetett szint mozgásszabadsága. A sajátítási mechanizmusnak tehát a felhalmozás mellett a másik lényeges pontja az, hogy a lehetőségekhez mérten megkísérelje megakadályozni az alávetett szinten történő felhalmozást. Példaként lehetne említeni a transznacionális cégeknek azt a gyakorlatát, hogy a beszállítói rendszert lehetőleg függőségi viszonyba hozzák. Ez a függőség hatalmi szempontból azt jelenti, hogy megakadályozza a beszállítói cégek önálló tárgyalási pozícióinak kialakulását, vagyis azt, hogy önálló hatalmi pozíciót harcoljanak ki, olyan mozgásszabadságuk, tőkefelhalmozásuk és alternatívájuk lehessen, amely bizonyos területen a transznacionális cégeket alkupozícióba kényszeríti. Természetesen több esetben ez a mechanizmus nem, vagy csak rosszul működtethető, de a beszállítók jelentős részénél elég jól kiépíthető. Ugyanezzel a problémával küszködött annak idején a szocializmus is, hogy megakadályozza például a magánszektor önállósulását, a kisipar, később a polgárjogi társaságok vagyonosodását, és önálló kapcsolatrendszerük kiépítését. Ez egészen a gazdasági munkaközösségek megjelenéséig működött, amikor is annak a szabályozása már kibúvókat engedett meg. Ennek következtében olyan magánvállalkozások jelentek meg, amelyek felhalmoztak, kibújtak az állami sajátítás mechanizmusai alól, és bizonyos mértékig önálló hatalmi részrendszerré váltak: vagyis kiszabadult a szellem a palackból. Ugyanezt a sajátítási mechanizmust sikeresen tudta elvégezni a szocializmus annak idején, például a háztáji gazdaságok esetében. A háztáji gazdaságokat az állami gazdaságokhoz és a termelőszövetkezetekhez kötötték, úgy, hogy egyrészt biztosítsák a háztájival foglalkozók jobb életszínvonalát, de arra is törekedtek, hogy olyan tőkefelhalmozás ne tudjon megindulni, amely többé-kevésbé független alternatív hatalmi részrendszert épít ki a társadalomban. (A háztáji gazdaságokban is ilyetén működő hatalmi mechanizmusra Rozgonyi Tamás hívta fel figyelmemet.) De a történelemben is rengeteg ilyen példa van; például a hűbéri birtokrendszer felbomlása, és különböző válságai az európai feudális társadalmakban éppen arról szóltak, hogy a hűbéri rendszer sajátítási mechanizmusai felmondták a szolgálatot: a királyi, vagy a császári hatalom meggyengült, a földesúri hatalom pedig megerősödött, önálló hatalmi részrendszerré vált. (A menedzser réteg ilyen önálló hatalmi képződmény irányába való elmozdulását Burnham (1945) írta le. Habár itt valószínűleg nem önálló hatalmi mechanizmus jött létre, mindenesetre a tulajdonos és a tulajdon közé beékelődött egy önállóvá váló sajátítási szint. Az intézményi, szervezeti tulajdonlás kialakulása ezt a folyamatot tovább erősítette.) Amikor a nemzetközi tőke az egyik országból a másikba, az egyik tevékenységi területről a másikra megy át, akkor azt számolja, hogy hol na-
A HATALOM LOGIKÁJA
387
gyobb a hasznosulása, hol gyorsabb a megtérülése. Szakmai, vagyis pénzfelhalmozási szempontból, a rendszerműködtetés szakmai oldaláról nyilván ez a tőke megtérülésével, a tőkebefektetés hatékonyságával, és más közgazdaságtanban szokásos mutatók tömegével elemezhető és mérhető. Hatalmi szempontból viszont azt jelenti, hogy ahol a tőke megtérülése csökken (például a munkabérek emelkedése következtében), ott a hatalmi rendszernek is megjelenik a válsága, vagyis a sajátítási folyamat felborul. És minél inkább felborul ez a sajátítási folyamat, az időegységre vetített elsajátítható, felhalmozható javak is csökkennek. Emellett a tőke, csak azért, mert a hatalmi rendszer felborul, úgy érzi, hogy a rendezettség csökken (pl. bármikor alkupozícióba kényszerülhet olyan területeken, ahol addig nem kellett egyezkednie, alkudnia, más, hatalommal addig nem rendelkező munkásokkal, szakszervezetekkel, versenytársakkal megküzdenie). Ebben az esetben tehát a sajátítási folyamatban már nem tud olyan mértékben elsajátítani és kisajátítani az odament tőke, hogy biztosítsa az addigi hatalmi mechanizmus fennmaradását, sőt, saját maga javára való erősödését. Nem tudja már olyan mértékben befolyásolni a kormányokat, hogy a foglalkoztatás rendszerét ne változtassa meg (például ne növelje a munkavállalói jogokat, ne írjon elő munkavédelmi szabályokat, ne határozza meg a minimálbért). Mihelyst ezt nem tudja megtenni, a hatalmi mechanizmus addigi rendszere és a rendezettség addig kialakult formája zavart szenved, így az időegység alatti sajátítás mennyisége és másokhoz viszonyított aránya is megbillen. Ezért ilyenkor a tőke olyan területet, térséget, országot, profilt keres, ahol kedvezőbb hatalmi pozícióban van. Kedvezőbb hatalmi pozíció esetén ugyanis a sajátítási folyamatban egyrészt nagyobb vagyont tud felhalmozni, a javak nagyobb mennyiségére tud szert tenni, másrészt pedig sokkal hatékonyabban tudja megakadályozni azt, hogy az alávetett személyek és szervezetek a kialakult hatalmi mechanizmusokat megbontsák, vagyis hatalmi szempontból kockázatosabbá tegyék a rendszer működését. A hatalmi sajátítási folyamat egy sajátos struktúrát is létrehoz, melyben kiépülnek a társadalomban olyan szereplők, személyek és szervezetek, akik a sajátítási lehetőségek különböző szintjein állnak, vagyis időegység alatt más és más mennyiségű és minőségű javak felhalmozására van lehetőségük. Ennek következtében kimondható az, hogy ténylegesen erkölcstani megközelítéshez tartoznak azok a problémák, amelyek arra irányítják a figyelmet, hogy nagyobb társadalmi rendszereket nehezebb felelősségteljesen működtetni; a szervezetekben minél magasabb pozícióban van valaki, annál jobban meg kell fizetni, azért, mert nagyobb a felelőssége. Ténylegesen abból a szempontból nagyobb a felelőssége, hogy nagyobb rendszert működtet, elkövetett hibái a rendszerben nagyobb szakmai kárt, anyagi
388
JÁVOR ISTVÁN
kárt okozhatnak, komolyabb kooperációs és egyéb működési zavart idézhetnek elő. Ennek megfelelően valóságos az a tény is, hogy az ilyen jellegű tudást meg kell fizetni, és a hozzá kapcsolódó egyéb, személyi jellemzőket (például karizmatikus személyiség, a rendszert jobban átlátni tudó személy stb.) jobban meg kell becsülni, már csak azért is, mert valószínűleg nagyobb rendszerek működtetésére alkalmas személyek és személyiségek talán kevesebben is vannak. Hatalmi szempontból azonban a hatalom saját magát finanszírozza és fizeti meg, hiszen a sajátítási folyamat során maga rendelkezik az elsajátított és kisajátított javakkal. A hatalomnak, mondhatjuk, igazán felelőssége nem az alávetettekkel, hanem saját magával szemben van: a hatalmi mechanizmus fenntartásában való felelőssége, vagyis önmaga megtartása jelenik meg számára igazi felelősségként. Ha ezt a hatalmi mechanizmus meg tudja tartani, akkor erre ráépülve tud szakmailag is jobb eredményeket elérni. A hatalmi mechanizmus működtetésére képtelen irányító, vezető, tulajdonos szakmai szempontból is a szervezetben impotenssé válik, képtelen szakmai céljait elérni – legyen termelésről, termékfejlesztésről, piaci eladásról szó. A hatalom felelőssége tehát a hatalmi mechanizmus fenntartására vonatkoztathatóan felelősség, és semmilyen olyan felelősség hatalmi szempontból nem definiálható (miközben erkölcsileg természetesen megfogalmazható ilyen), ami az alárendeltekkel, a beosztott vezetőkkel, az alkalmazottakkal, munkásokkal szemben állna fenn. Elsősorban tehát a hatalmi mechanizmus fenntartását kell megfizetni, másodsorban kell csak megfizetni azt a szakmai tartalmat, amelyet e hatalmi mechanizmusba belevisz, e hatalmi mechanizmuson belül működtet. Nem az az elsődleges kérdés, hogy egy terméket kifejleszt, vagy továbbfejleszt-e, miközben látszatra ez a fő probléma, hanem az, hogy azt a hatalmi mechanizmus képes-e működtetni, amely alkalmas az új produktum kifejlesztésére, piacra vitelére és sikeres eladására. Mondhatnánk azt is, hogy a hatalom saját magát finanszírozza, és a másikért való felelősség hangoztatása a hatalmi mechanizmus önlegitimációs kérdéseként vetődik fel. Ténylegesen önmagára vonatkoztatott önfelelősségeként jelenik meg csak a felelősség, és ez a típusú erkölcstani felelősség csak az alávetettek irányába való legitimációt jelenti. Egy szervezet normális működése esetén nem az alkalmazottainak akar jót, csak e jó biztosításával érzi úgy, hogy jobban meg tudja vásárolni alkalmazottait, vagyis ezen a mellékvágányon tudja biztosítani a hatalmi mechanizmus újratermelődésének folyamatos fenntartását. Mivel a hatalom mechanizmusa sajátítási mechanizmus, ez annyit jelent, miként már szó volt róla, hogy ugyanannyi idő alatt egész más mennyisége és minősége jelenik meg a javaknak, és a javak felhalmozásának, vagyis a vagyonnak. Emiatt a társadalom sajátítási struktúrája úgy
A HATALOM LOGIKÁJA
389
alakul, hogy ugyanannyi idő alatt vannak, akik kevesebbet, és vannak, akik többet tudnak felhalmozni, és természetesen vannak, akik semmit nem tudnak felhalmozni, napról napra élnek. Ők lehetnek személyek is, szervezetek is. Ennek az eltérésnek, vagyis az időegységre jutó javak és vagyonok gyűjtése közötti különbségnek nagyon fontos strukturális következménye van. Ezt egy egyszerű példán mutatom be. Amennyiben egy ember 100 egységet termel egy hónap alatt, és abból 90-et kisajátítanak, akkor nála csak 10 egység marad. A társadalom, szempontunkból a hatalmi rendszer, akkor működik, ha 10 egységből is meg lehet élni. A 10 egység természetesen akkor jó, ha olyan jellegű felhalmozást nem biztosít az egyén vagy a szervezet számára, amely egy idő után a sajátító 90 egységét és annak felhalmozását veszélyeztetné azáltal, hogy ebből a hatalmi mechanizmusból ki lehessen lépni. Amennyiben emberekről van szó, akkor látható, hogy az egyiknél 10 egység marad meg, a másiknál 90. Ettől függetlenül azonban az az ember sem tud többet enni, akinél 10 egység marad meg, és az sem, akinél 90. Természetesen lehetnek az étkezés minőségében, körülményeiben, feltételeiben lényeges különbségek, de ez nem éri el az 10:90 arányt. Ennek következtében kialakul egy olyan helyzet, hogy lesznek vendéglátó üzletek, ahol meg tud valaki venni egy hamburgert akkor is, ha 10 egység marad nála, sőt, lesznek olyan vendéglátóhelyek, ahol akkor is meg tud enni egy hamburgert, ha csak egy egység marad nála. Kialakulnak azonban olyan vendéglátóhelyek is, amelyek arra szakosodnak, hogy lesznek olyan személyek, akiknek 90 egységük van. Társadalmi szinten nézve természetesen a különbségek még nagyobbak, vagyis az is tud hamburgert enni, akinél egy egység marad, az is, akinél 10, és az is, akinél 10 000. Minimális különbségek ellenére (legalábbis az arányokhoz képest minimálisak a különbségek) mindegyik fél, mindegyik szereplő ugyanazt a hamburgert eszi, csak nem ugyanazon a helyen és nem ugyanazon az áron. Kialakul tehát a hatalmi sajátítás mechanizmusát követve egy olyan elosztási rendszer, amelyben ugyanazt máshol más áron lehet megkapni. Mi ennek az értelme és a lényege? Egy példán keresztül igyekszünk szemléltetni ezt a helyzetet. A párizsi metrón van első osztályú és másodosztályú kocsi. Az első és másodosztályú kocsi között minőségben, kivitelben, állagban semmilyen különbség nem volt. Pontosan ugyanolyan anyagból vannak az üléshuzatok, ugyanúgy szakadozottak, ugyanolyan piszkosak. Az első osztályú kocsi azonban drágább, mint a másodosztályú. Ennek következtében az első osztályú kocsiban kevesebben voltak, mert kevesen kívánták megfizetni a drágább jegyet. A másodosztályú kocsiban pedig sokan voltak, a kocsi zsúfolt volt, mert az emberek legnagyobb része a másodosztályú kocsi árát kívánta csak megfizetni. Szolgáltatásban a metró oldaláról senki nem kapott
390
JÁVOR ISTVÁN
többet. Mégis, aki az első osztályú kocsiba ment, mindig le tudott ülni, aki a másodosztályú kocsiba szállt, az pedig mindig egy zsúfolt kocsiban utazott, nagy valószínűséggel állva. Vagyis ahogy a hamburgernél, itt sem a szolgáltatást kellett megvásárolni, hanem a pozíciót. Egyesek azért fizettek többet, hogy másokat onnan kiszorítsanak, és azért tudtak többet fizetni, (ebből a szempontból természetesen a metró példa nem pontos), mert egy sajátítási folyamat révén ugyanannyi idő alatt számukra több jött össze, több kumulálódott. A sajátítási folyamat hatalmi mechanizmusa számukra allokált javaiból meg tudták vásárolni a társadalom strukturális tagozódását. A sajátítási folyamat különböző fázisaiban, pontjain lévők tehát, különböző helyeken tudtak megjelenni, nem kellett ugyanazokkal az emberekkel együtt utazni, akik ennek a struktúrának egy alsóbb pontján helyezkedtek el. Tulajdonképpen csak azt a lehetőséget kapták, hogy azért fizessenek, hogy többet fizethessenek, és ezzel egy olyan más jellegű fizetési sávot alakítottak ki, amelybe a sajátítási folyamat rosszabb pozícióiban helyet foglalók nem tudtak, vagy nem akartak belépni (mert számukra az már túl drága volt, vagy racionálisan nem volt érdemes megfizetniük). Üzleti racionalitás szempontjából azoknak sem volt érdemes megfizetni a nem létező szolgáltatást, akik megfizették. Erkölcsileg pedig kifejezetten meghökkentő az eset. A hatalmi logika szempontjából azonban ez logikus tett volt. A metró számukra lehetőséget nyújtott arra, hogy megfizessék az elkülönülést, a hatalmi szegregációt. A metró megadta azt a szolgáltatást, hogy megfizessék azt, hogy ők meg tudják fizetni azt, amit a másik nem tud megfizetni (mert emez sajátította el amaztól).(Megjegyeznénk, hogy most és itt látható a hatalmi logika kifejezés kettős jelentése. Egyrészt objektív logikáról, egy működési mechanizmusról van szó. Másrészt egy cselekvési, döntési logikáról, ahogy az emberek, szervezetek döntenek. Ennek a logikának pedig a hatalmi racionalitás az alapja, amelyet a hatalmi vonatkoztatási rendszer témánál tárgyalunk.) Az adott társadalomban tehát kialakul az, hogy habár látszatra egy pénz van, ténylegesen azonban több pénz, ugyanannak a pénznek különböző hatalmi sajátítási körökben más és más lesz az értéke. Természetesen ehhez már hozzárendelnek egy építési kultúrát, felszolgálási kultúrát, viselkedési kultúrát, vagyis sorban kiépítik azokat a kísérő elemeket, amelyekkel ez a megkülönböztetés még erősebb lesz. A kérdés túlmegy a metró megoldásán, amikor a szolgáltatás ugyanaz. De végül is teljesen mindegy, hogy az a szék karosszék vagy nem, hogy hajlított a fája vagy egyenes, ha kényelmesen lehet ülni és ugyanazt a hamburgert lehet ott elfogyasztani, tulajdonképpen ugyanazt a szolgáltatást adta: csak az egyik olcsóbban, a másik drágábban. Azért veszi meg a másik drágábban, hogy az, aki olcsób-
A HATALOM LOGIKÁJA
391
ban tudja csak megvenni, ne kerüljön be abba a körbe, abba a társadalmi csoportba, illetve a társadalmi csoport azon mozgásterületére, amelybe ő, aki a sajátítási folyamat jobb pozíciójában él, be tud kerülni. Ennek megfelelően kialakul egy társadalmi struktúra, amely elég stabil, elég merev, és elég erősen szegregálja a személyeket, de a szervezeteket és a szervezeteken belüli embereket is. Ennél azonban számunkra fontosabb az, hogy sokfajta érték és értékmérő alakul ki, még ha látszatra ugyanazzal a dollárral, jennel, euróval, vagy forinttal fizetnek is az egyes helyeken. Ebből a szempontból a hatalom egyrészt árucikké válik, másrészt értékmérőként jelenik meg abból a szempontból, hogy körülötte mindennek megváltozik az ára, mindennek megváltozik az értéke. (Egy hasonlattal élve, olyan ez, mint az einsteini fizika tere. Ott görbül el a tér, ahol nagyobb az anyag koncentrációja.) Aki belép egy egyforintos boltba, ott egy forintért tud enni. Ugyanazt a 100 Ft-os boltban százszor annyiért kapja csak meg. Azt, hogy egy kisvállalkozás vagy egy középvállalkozás egy kisvállalkozásnak vagy egy középvállalkozásnak beszállítója legyen, valószínűleg könnyen el tudja érni. Többé-kevésbé azonos szintjén van a sajátítási struktúrának, és ezért ugyanabból a pozícióból tud tárgyalni. Amennyiben egy kisvállalkozás egy nagy cégnek kívánna beszállítani, akkor meg kell fizetnie először a belépési díjat, vagyis azt a lehetőséget, hogy a nagy cég egyáltalán észrevegye, és figyelembe vegye. Visszatérve az előző példára, a vállalkozó, amelyik az egyforintos hamburger szintjén mozgott, a százforintos hamburger szintű helyre csak akkor tud bemenni, hogy üzletet próbáljon szerezni, ha előbb a rendszer sajátos elszámolási szisztémájában a különbséget, a 99 Ft-ot is kifizeti. Az, hogy valaki jó szakember egy vállalatnál, még nagyon kevés. Ahhoz, hogy feljebb lépjen, vagyis a vállalat erős hatalmi pozíciójában lévő vezetők is felfigyeljenek rá, rendkívül sok befektetést kell tennie. Meg kell mutatnia, hogy éjjel-nappal berángatható a céghez, minden létező munkát elvégez, a cég minden sikeréért odavan, izgul és teljesen elkötelezett cége és annak vezetése, valamint eredményessége iránt. Ennek érdekében önként is jelentős befektetéseket tesz a cégbe, főképp elkötelezettség, tudás, energia, magánélet feláldozása stb. terén. Igyekszik hosszú hónapokon, éveken át kinyilvánítani a szervezet irányába a lojalitását, a maximális áldozatkészségét, amit a továbbiakban egy szóval extralojalitásnak fogunk nevezni. Az extralojalitás ebben az esetben azt jelenti, hogy a szükséges és elvárt lojalitáson, alkalmazkodáson felül önként, ingyen, sokkal kiterjedtebb szféráiban az életnek (mint azt, amit a szervezet elvileg megkívánna) demonstrálja a személy a lojalitását a hatalom irányában.
392
JÁVOR ISTVÁN
Ez nem más, mint a hatalommal való kapcsolat kialakításába való befektetés. Ennek a normál hétköznapi kapcsolatok szempontjából szinte értelmetlenné válik a logikája. Alapvetően egy ember úgy gondolja, hogyha a munkáját rendesen végzi, felfigyelnek rá, és lehetőség szerint, ha megürül egy vezetői pozíció, őrá mint feladatait elvégző szorgalmas, tehetséges, a cégéért sok mindent megtevő személyre számítanak. Ténylegesen azonban ezek annak a viselkedésnek a paraméterei, amely a szervezeten belül egyszerű lojalitás, egyszerű alkalmazkodás fogalommal írható le. Az extralojalitás az az önkéntes, jelentős befektetés, gyakorlatilag demonstratív befektetés a hatalom érdekében, annak folyamatos hosszú távú deklarálásával, hogy a személy bebizonyítsa, hogy a hatalom és az abban lévő személyek, kapcsolatok, pozíciók számára megkérdőjelezhetetlenek. Ebből a szempontból az alávetettek és a sajátítási szinten lévők közötti különbséget mindig szakmai és hatalmi jellegű különbségként is fel lehet fogni. Ahogy lejjebb megyünk, egyre inkább szakmai, ahogy feljebb megyünk, egyre inkább politikai szférába jutunk, a szakmai szférában a tekintélyt a szakmai tudás, tehetség, a szorgalom, az ügyesség, a tisztesség, a minőségre való törekvés stb. adja. A hatalmi szférában a rangot a hatalmi küzdőtérben való jó játékos, a nagy tőkével és kapcsolati tőkével rendelkező személy, a hatalmi mechanizmus mozgatásában készséget szerzett személy kapja, aki a hatalmi mechanizmus működése iránt elkötelezett. A szervezetben való feljebbjutás tehát a szakmai elkötelezettségtől a hatalmi elkötelezettség irányába történő elmozdulás. Ennek a váltópénze az extralojalitás, ami hosszú időn keresztüli bizonyítása annak, hogy a hatalmi központ minden értékrendszere, megközelítése, preferenciája, gazdaságossági és hatalmi számítása számára is elfogadható, az ő rendszerébe is beépíthető. Az extralojalitás tehát olyan cselekedet, amelynek több tartalma van. Egyrészt extrabefektetés, gyakorlatilag ingyen, azért és addig, hogy az illető személy a különböző sajátítási szintek közötti különbséget meg tudja venni. Ehhez a normál elvárt befektetés gyakorlatilag értékelhetetlen, pontosabban szinte nulla értékűvé válik. Másodsorban, az extralojalitás annak a váltásnak, transzformációnak, átalakulásnak a demonstratív, mások számára is látható, elfogadható és bizonyító erejű kimutatása, hogy a szervezet szakmai alrendszere mellett a személy a hatalmi alrendszer működését is elfogadja, vagyis a szakmaiból a politikai szférába tud és képes átmenni. A szakmai szférában ugyanis egészen mások a logikák, mások a követelmények, mint a hatalmi szférában. Ami szakmailag jónak látszik, az más dimenzióban, a hatalmi játékokban nem biztos, hogy jó, hiszen egy-egy szakmai eredmény egyes hatalmi pozíciókban lévőknek az erejét növelheti, másokét akár csökkentheti is. Így a szakmai eredmény mindig egy hatalmi
A HATALOM LOGIKÁJA
393
mechanizmus játszmáiba, a hatalmi mechanizmus fenntartási, újratermelődési játszmáiba épül be. Az ott működő mechanizmus e szakmai teljesítményt bedarálja, belső erőviszonyai szerint értékeli, esetenként ennek következménye a hatalmi rendszerben történő módosítás. Nem egyszer azonban az újítást beadó szakember fogja észlelni a hatalmi játszmák végeredményét, röviden azon izgulhat a főnök előszobájában, hogy amikor nyílik az ajtó, akkor mi fog történni. Vagy gratulálnak neki mint a vállalat új, kimagasló tehetségű mérnökének, vagy kidobják a cégtől, mint azt az embert, aki olyan irányban pazarolt el bizonyos fejlesztéseket, amelyek megzavarták az adott, már létező kutatásokat, elvonták a pénzeket, a vezetésben vitákat, konfliktusokat teremtettek, vagyis ő lett a cég legnagyobb kártevője. Az új fejlesztés, vagy módosítási javaslat a hatalmi logika szempontjából felfogható úgy is, mint elkötelezettség a cég iránt. Értékelhető azonban úgy is, mint nyílt vagy burkolt támadás, kritika azon vezetők, vezető mérnökök ellen, akik ezt a megoldást nem vették észre vagy nem támogatták. Normális esetben, ha valaki megy az utcán, és cipőt akar vásárolni, bemegy egy cipőboltba, ahol szívesen fogadják, hiszen vevőt látnak benne. A hatalmi rendszer működése szempontjából azonban már mások a viszonyok, mások az adás- és vételi szándékok, vagyis a hatalmi sajátítási pontok környékén az egész gazdasági tér módosul. Egy vásárló, aki rossz utcán megy be rossz boltba cipőt vásárolni, nem azzal a viselkedéssel találkozik, hogy behívják, megkérdezik az igényét és megmutatják az árut. Rosszabb esetben kizárják a boltból, jobb esetben megvásároltatják vele azt a lehetőséget, hogy a boltban tudjon vásárolni. Ez utóbbi esetben (amely számunkra most fontosabb) egyszerűen az történik, hogy az érintett személy egy más elsajátítási szinthez tartozó kereskedelmi üzletbe akar bemenni. Ezért ahhoz, hogy ott a méregdrága cipőt megvásárolja (amely esetleg ugyanaz, mint az olcsó cipő, vagy alig különbözik tőle, de nem mindegy, hol vásárolják), először fizet a bolt számára egy igen jelentős összeget, belépti díjat, hogy beengedjék az ajtón, ahol a bármely máshol megkapható cipő árának 50-szeresét fizeti ki ugyanazért a cipőért. Ezzel azonban ő nem a cipőbe akar belekerülni, hanem a hatalmi körbe (ennek megfelelően működnek az üzleti klubok). Ha egy vállalatnál valakinek a szembejövő főnök esetén 10-szer, 20szor kell hangosan, meghajolva odaköszönnie, mire egyszer a főnök egyetlen egy pillantást rávet jelezve, hogy érzékeli: tőle egy méterre elment egy ember, szintén a hatalmi struktúra különböző szereplői közötti megközelítési formákat és abban az átváltási módokat láthatjuk, tapasztalhatjuk. Vagyis azt, amiről az előzőekben csak úgy tettünk említést, hogy egy adott társadalmi rendszerben minden fizetőeszköz (legyen az pénz, tudás, kapcsolat, szakmai presztízs stb.), az elsajátítási struktúrák mentén többszörös
394
JÁVOR ISTVÁN
fizetőeszközzé válik. Bizonyos mértékig kialakul a társadalom hatalmi és elsajátítási kasztosodása a hozzá tartozó szegregációval együtt. Ennek természetesen további következményei lesznek, hiszen például az elsajátítási mechanizmus magasabb pontjain lévő személyek, szervezetek bizonyos embereket nagyobb szakértőnek tudnak kinevezni, jobb fodrászként, szakácsként, manikűrösként tudnak elismerni, így a hatalmi gépezet ezen személyeket alkalmazza (részben látszatra, részben ténylegesen meglévő szaktudásuk alapján – más kérdés, hogy az a szaktudás társadalmilag milyen értékűnek tekinthető, milyen kultúrát fejez ki). Kialakul a hatalmi szintek, elsajátítási szintek által megvásárolt áruk és szolgáltatások egymáshoz kapcsolódó rendszere. Egy adott elsajátítási szinten mindenki a szintnek megfelelő áron veszi meg az árukat, kapja meg hozzá a kiszolgálást, a kultúrát, az életérzést, és egyéb körülményeket. A magasabb kisajátítási szinten lévők még drágább pénzen, még kifinomultabban, még elvontabb vagy kimunkáltabb életérzések burkában és környezeti feltételeiben vásárolják meg ezeket a szolgáltatásokat és termékeket, miközben egyáltalán nem biztos az, hogy lényeges különbség van a megvásárolt áruk és szolgáltatások között. Szakmailag lehet, hogy csak ötszörös, tízszeres, esetleg ötvenszeres a különbség, de árban ez 100-szoros, 1000-szeres, 10 000-szeres különbségként jelentkezik. A különbségek már nem szakmai, hanem hatalmi különbségek. Ezek a hatalmi különbségek a rendszerben tovább pörögnek, vagyis sok pénzért vásároló, sok befektetésért vásárló szervezet vagy egyén csak olyan szervezettel vagy egyénnel van kapcsolatban, aki vásárlásaiban szintén hasonló helyeken, sok pénzért vásárol árut, szolgáltatást, kapcsolatot stb. A kisajátítás többszöröződésének, többszörös szintjének stabilizálódásából és intézményesedéséből kialakul a társadalmi struktúra hatalom jellegű sajátos differenciálódása, hozzá kialakulnak az egymással egy szinten vagy egy csoportban működő elsajátítási körök, és hozzájuk kapcsolódóan kialakulnak a pénz, érték, rang, elismerés, presztízs, befolyás különböző szintjei, értékei, kapcsolódásai és szegregációs csoportjai. Az egyik helyről a másikba való bekerülés, mint a példákon láttuk, nehéz és drága. Összefoglalóan azt lehet mondani erről, hogy a hatalom kitermeli a saját hatalmi elosztási struktúráját, kisajátítási rendszerét és annak rendezett, stabil intézményesedett voltát. Ebben pedig egész más értelmet nyernek az emberi relációk, a cserék, a csereértékek, a résztvevők közötti cserecentrumok (mi mivel egyenértékű), az egyenlő cserék és az egyenlő csere fogalma, a befektetés és haszon aránya. Ez tetten érhető a vallásoknál is, és különösen jó példa rá a kereszténység. Isten közelében hirtelen megváltoznak az emberek, megváltoznak a
A HATALOM LOGIKÁJA
395
lelkek, megváltoznak azok a cselekedetek, amelyek értékekként tekinthetők, mások lesznek fontosak és mások értéktelenek. A hatalom olyan akciókat, cseréket, viszonylatokat, magatartásokat jelenít meg, amelyeket a hatalomtól távol került személyek nemcsak képtelenek átlátni és megérteni, hanem adott esetben felháborítónak, elitélendőnek, megvetendőnek tartanak. Ezt sikerült álláspontunk szerint kiválóan megfogalmaznia a híres dán filozófusnak Kierkegaard-nak, Ábrahám történetét feldolgozó művében. A tanulmány következő részében ennek a műnek az alapgondolataival is foglalkozunk.
HIVATKOZÁSOK ÉS IRODALOM Argyris, C. (1994): On organizational learning. Blackwell Business Publishers, Oxford. Bakacsi Gy. (2001): Szervezeti magatartás és vezetés. KJK Kerszöv, Budapest. Bélley L. – Rozgonyi T. (1997): Vállalatirányítási bürokrácia. A rossz és a jó vállalat példája. Gazdaságszociológiai elemzés. Akadémia Kiadó, Budapest. Berger, P. L. – Luckmann, T. (1998): A valóság társadalmi felépítése. Jószöveg Műhely Kiadó, Budapest. Bourdieu, P. (1978): A társadalmi egyenlőtlenségek újratermelődése. Tanulmányok. Gondolat, Budapest. Burnham, J. (1945): The managerial revolution. Pengin Books, New York. Burns, T. – Buckley, W. (1976) (eds.): Power and control. Sage Publications, Inc., London. Dahl, R. A. (1957): The concept of power. Behavioral Science, 2: 201–215. Etzioni, A. (1961): Complex organizations. On power, involvement and their correlation. The Free Press. Glencoe. French, J. R. P. – Raven, B. (1959): The bases of social power. In: Cartwright, D. (ed.): Studies in social power. The University of Michigan, Michigan. Friedman, A. L. (1977): Industry and labour. MacMillan, London. Hobbes, T. (1970): Leviatán. Magyar Helikon, Budapest. Jávor I. (1987): A hatalom szerkezete a vállalatban. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest. Jávor I. – Rozgonyi T. (2003): Szervezet és munkaszociológia. Zsigmond Király Főiskola, Budapest. Kierkegaard, S. (1986): Félelem és reszketés. Európa Könyvkiadó, Budapest. Kierkegaard, S. (1998): A keresztény hit iskolája. Atlantisz, Budapest. Mintzberg, M. (1984): Power in and around organizations. Prentice Hall, Englewood Cliffs, N. J. Pawelzig, G. (1974): Az objektív rendszerek fejlődésének dialektikája. Gondolat Kiadó, Budapest. Perrow, Ch. (1979): Complex organizations. Scott, Foresman, and Company, Glenview, Illionis. Perrow, Ch. (1997): Szervezetszociológia. Osiris Kiadó, Budapest. Popkin, S. L. (1986): A racionális paraszt. Szociológiai Füzetek, Művelődési Minisztérium, Budapest. Selznick, P. (1965): TVA and the Grass Roots. Harper and Row, New York.
396
JÁVOR ISTVÁN
Thompson, J. D. (1967): Organizations in action. Social science basis of administrative theory. McGraw-Hill Book Company, New York. Veblen, Th. (1975): A dologtalan osztály elmélete. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest. Weber, M. (1992): Gazdaság és társadalom. 2/1. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest. Williamson, O. E. (1975): Markets and Hierarchies. The Free Press, New York.
ISTVÁN JÁVOR
THE LOGIC OF POWER Summary The paper considers organisations as mechanisms of power. The sociology of organisations usually defines organisations as systems setting aims. To me it is impossible to interpret this concept in practice in the case of many organisations, as neither the interests, nor the aims of a number of bureaucratic organisations are visible, but it is also equally difficult to determine the aim of organisations like those of consumer protection, the mayor’s office, prosecution, or the courts. One thing is definite, and it is fundamental in my approach: organisations govern and control people. And this is nothing else but the question of power. Where power does not function in an organisation, it is unstable and is in a crisis. In other words, the basis of every operation is power; hence the problem of power permeates everything. Thus every element and the whole of organisational structure and operation can be analysed only if approached from the angle of power. However, power carries a specific logic of operation as well, it functions differently from morals, the economy, or group relations. This is the operational as well as interpretational logic of power. The construction of the theory of power is partly based on the fundamentals of the sociology of organisations, though those approaches could only be partially incorporated into theory. On the other hand, I have taken over a number of elements from certain philosophies, though often with a different interpretation from their discussion by theories and analyses of philosophy. From a philosophical angle I owe much to the Bible, to Cicero, Berkeley, Hegel, Marx, Kierkegaard, Hobbes, Sellars, W. James, Ducasse, and Zádor Tordai. Their works and certain interpretations could be well utilised to the theory of organisational power. What is perhaps most important to me is that everything looks different from the angle of power, everything has a different meaning, and perhaps everything is different in reality than we think we see from other approaches. The content of truth and justice, of moral and responsibility just as cognisance, facts, proofs, and even cause and effect, as the living space of society is transformed into power space, etc. Keywords: power; control; organisation; mechanism of power; power accumulation
